128 oral history

A társadalomtudományokban a történelem fogalma hagyományosan arégmúltat idézi. A rendszerváltással azonban új dimenzióba helyezôdötta közelmúlt kérdése is. Egyfelôl történelmi távlatot nyert azáltal, hogyegy lezártnak tekintett idôszakot jelöl, másrészrôl az egyén szintjén nema filmhíradókból vagy tankönyvekbôl ismert korszak, hanem megélt tár-sadalmi valóság volt. Ez az a múlt, amely politikai szempontból törté-nelem, de a személyek számára tapasztalat, s így felidézhetô emlékezet.

A jelenkorkutatók között nincs egységes állásfoglalás, hogy mely idô-pontok tekinthetôek a jelen és múlt határának. „A kezdô idôpont megál-lapítása […] az adott ország vagy tájegység huszadik századi történelmé-tôl függ és ezért változó is lehet. A kutatás felsô határa a mánál húzódik”– írja például Glatz Ferenc.1

Az úttörômozgalomnak éppoly „mozgalmasan” alakul az utóélete, mintamilyen a mûködése volt. Alakulásának, változásainak keresztmetszetétitt felvázolni nem áll szándékomban, már csak azért sem, mert az ÚttörôSzövetség nem szûnt meg, bár a rendszerváltás ezt a szervezetet is kitöröl-te a fejekbôl. Pedig 1946-tól 1989-ig megkérdôjelezhetetlen módon jelenvolt a magyar történelemben, s a ma aktívkorú lakosság vett benne részt.

Magyarországon a kommunista ideológia ekkor jelenlévô valóság volt,hiszen a hivatalos diskurzusban annak frázisait, szókészletét használták.„Jelenlévô [volt] az uralkodó tulajdonformában, az uralkodó ideológiá-ban; jelenlévô egyes intézményekben, egyes emberek magatartásformái-ban.”2 Az úttörômozgalom egyik alapvetô feladata (ennek megfelelôen)

KARLAKI ORSOLYA

Ritka minta: Fehér holló ôrs[ ]

1 GLATZ Ferenc: Jelenkortörténet és jelentörténet. In: Hatalom és társadalom a XX. sz. magyar történelemben.Szerk.: VALUCH Tibor. 1956-os Intézet–Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 23.

2 KAPITÁNY Ágnes–KAPITÁNY Gábor: Értékrendszereink. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983. 245.

129Múltunk, 2005/4. | 128–148.

a gyerekek szocialista emberré nevelése volt. A propagandában ábrázoltszocialista ember életében elsôrendû volt, hogy felnôttként egy megha-tározott közösség tagja: már gyerekként arra szocializálták az úttörô-mozgalomban, a Kommunista Ifjúsági Szervezetben, hogy késôbb párt-tagként a közösségi normák megvalósítójává váljon.

Az úttörômozgalom negyvenéves mûködése több korszakra osztható.Nyilván máshogy élte meg az úttörômozgalmat egy „pajtás” az 1960-as,és máshogy az 1980-as években. A visszatekintô tanulmányok az 1970-esévekre teszik virágkorát: ekkor volt a legnagyobb a tagsága, de már re-formkoncepciók is megfogalmazódtak. A szervezet apparátusában dol-gozók ezt az idôszakot úgy ábrázolják, hogy a mozgalom színesebbévált, a fegyelem viszont lazult, ami nyilván csak azok számára volt érez-hetô, akik hosszú éveket, évtizedeket töltöttek benne. Én is ezt az idô-szakot vizsgálom: egy 1973-as Pajtás újságbeli képes regény kapcsáneredtem az akkori pajtások nyomába.3

Az emberek úttörômozgalomhoz való viszonyulása azóta az elmúltpár év óta is érezhetôen változott, amióta a témával 1998-ban foglal-kozni kezdtem. Elvesztett és kidobott dokumentumok (könyvek, iratok)ugyan nem kerültek elô, de az idôsebbek közül már kevesebben fogad-ják gyanakvással – inkább csak megmosolyogják – azt, aki errôl a témá-ról érdeklôdik. Olyan is van, aki kifejezetten örömmel fogadta érdeklô-désemet, mondván: végre beszélhet valakinek arról, mit jelentett számáraa mozgalom. A fiatalabbak részérôl sosem tapasztaltam ellenállást, in-kább csak értetlenséget amiatt, hogy ezt a témát valaki érdekesnek tartjaés kutatni kívánja. Már az általános iskolák sem tagadják határozottan,hogy volt egy „úttörôkorszak” az életükben, és néhol be is mutatják aztaz iskolatörténeti kiállításokon. Az emberek sokféle viszonyulását sajátmúltjukhoz ugyanakkor jól jellemzi, hogy vannak olyan magánszemé-lyek és intézmények, akik és amelyek semmit sem ôriztek meg ebbôl akorszakból: a könyvtárak polcairól eltûntek az úttörômozgalom témájáttárgyaló könyvek, a személyes és otthon tartott dokumentumokat kidob-ták vagy kacatként kezelik. Mások viszont saját „úttörôkönyvtárral”büszkélkedhetnek. Az általam felhasznált korabeli irodalmak és egyébúttörôkiadványok nagy része is ilyen házi könyvtárakból került elô.

Az 1970-es évek úttörômozgalmát, annak sajátosságait úgy próbál-tam megragadni, hogy olyan személyekkel készítettem interjúkat, akik

3 Lásd a Pajtás újság XXVIII–XXX. évfolyam vonatkozó számait. Elsô regényrészlet: 1973. október 17., utolsó1975. április 23.

130 oral historyéletének meghatározó epizódja volt az úttörômozgalom – vagy azért,mert egy ôrs tagjaként újságcikkek szereplôje volt, vagy azért, mert mais úgy ábrázolja, hogy tanárként fontosnak tartotta a „mozgalmi” tevé-kenységet, vagy azért, mert úttörôvezetôként tevékenykedett. A visszaem-lékezések célja nem a valóság rekonstruálása, hanem az egykor megéltekábrázolása. Ennek bemutatása azért is fontos, mert ezek az emlékezé-sek is halbwachsi4 értelemben vett kollektív emlékezet részei, amelynekalapja a közös történelmi idô. Hiszen sokféle valóság létezik: az akkorihivatalos dokumentumoké, az azóta írt értelmezéseké és a személyesmegéléstörténeteké is.

Írásomban egy olyan ôrs történetével és annak emlékezetével foglal-kozom, amelynek életét a szövetség hivatalos lapja, a Pajtás 1973-tólkezdve két éven át képes regényként mutatta be. A szereplôk tehát va-lósak (létezett Fehér holló ôrs), ám az újságban róluk megjelent törté-neteket az újságíró komponálta. Azt vizsgálom, hogy harminc év távla-tából miként emlékeznek vissza egykori tagjai az ôrsre és az újságbanközölt történetekre. Azt, miként élték meg, hogy egykoron ennek a gyer-mekszervezetnek a tagjai voltak, és hogyan mûködött az úttörômozga-lom a mindennapokban. Nem az úttörômozgalom „valóságának” fel-tárása a célom, hanem emlékezetének ábrázolása.

Az emlékezet nem megmerevedett forma, nincs állandóan jelen, hi-szen „az emlékeink nagy része akkor tér vissza hozzánk, midôn arra má-sok emlékeztetnek”.5 Az emlékeket mindig befolyásolja az adott szituá-ció, azaz idôtôl és helytôl nem függetlenül léteznek. Az elemzett interjúka rendszerváltás után készültek, témájuk azonban a rendszerváltás elôt-ti idôszak, egy olyan kor, amelynek az interjúalanyok is részesei voltak– azaz a megváltozott történelmi valóság (is) nyilván átalakítja az em-lékezet szövetét. Másrészrôl az interjúhelyzetek mindig mesterségesek:e sajátos légkörben a kérdezô és a válaszoló részérôl egyaránt és kimon-datlanul is elvárások jelennek meg. A visszaemlékezôk ezen kívül felté-telezik, hogy a kérdezô rendelkezik bizonyos háttérismerettel, hogy egyesdolgokat úgyis tud, így azokról nem beszélnek. Ráadásul a rendszervál-tozás utáni éveket az jellemzi, hogy a szereplôk megpróbálják egymás-hoz igazítani a múltat és a jelent: a beszélgetések, visszaemlékezések so-rán újra és újra „megszólal” a múltunk, amelynek emlékei a jelennel

4 Maurice Halbwachs 1925-ben írta le a kollektív emlékezet fogalmát, amely a társas létbôl fakad. LásdKollektív, társas, társadalmi. Szerk.: Kónya Anikó. Pszichológiai Szemle Könyvtár 2. Akadémiai Kiadó, Bu-dapest, 1999.

5 Halbwachst idézi KÓNYA Anikó: i. m. 160.

131Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

együtt részei kommunikatív emlékezetünknek.6 S az ezen emlékekbôl isálló nagy, közös múlt ezáltal módosulhat, hiszen „a kommunikatív em-lékezetben idôrôl idôre a kollektív emlékezet átdolgozása, illetve a tör-ténelem szociális reprezentációja zajlik”.7

A mozgalmat átélt egykori úttörôk a privát történetek, a szubjektív igaz-ságok „hordozói”. Ezek az emlékanyagok nemcsak arról szólnak, hogyaz „átlagember” miként alakította, tudatos vagy tudattalan motivációksorán, a maga életstratégiáját, miközben a nagyvilág változásaira reagált.Arról is, hogy – némi távlatból megítélve – miként értelmezi történései-nek ok-okozati összefüggéseit.8 Ám hiába ennyire képlékeny és konstruk-tív az emlékezet, egy adott kort, egy adott társadalom mûködését legin-kább az akkor élô személyek „szemüvegén” keresztül lehet megérteni.

Az említett dokumentumokon és az érintettekkel folytatott interjúkonkívül a magángyûjteményekbôl szerencsésen elôkerült egyébúttörôtörténeti forrásokra támaszkodtam: folyóiratokra, propaganda-kiadványokra, fényképekre és a Pajtásban nem szereplô volt úttörôkvisszaemlékezéseire. Mert az „úttörônek lenni” élménye – és most mind-egy, hogy a tagjai akkor hogyan viszonyultak hozzá: szerették-e vagycsak elviselték – kialakított egyfajta sajátos, kulcsszavakkal, események-kel, helyszínekkel jellemezhetô közös kódrendszert.

*

A Fehér holló ôrs kalandjait a Pajtás újság hasábjain 1973–1975 kö-zött, vagyis két tanéven át lehetett nyomon követni. A fôszereplô gyere-kek ekkor 10–12 évesek voltak. Az úttörôsajtó feladata a mozgalomranevelés volt, és ezért csak olyan cikkeket közölt, amelyek megerôsítet-ték az úttörôeszmeiséget. Az írások célja az volt, hogy az olvasó, ha ma-ga is a közösség tagja, azokat iránymutatásként, elvárásként értelmez-ze. Az újság hasábjain a pajtások életét általában személyeken vagyegy-egy csoporton keresztül mutatták be. Kedvelt megoldás volt egy ôrs-rôl mint baráti kisközösségrôl tudósítani.

1973 ôszén – az úttörômozgalomnak, és így az újságnak is a tanévvolt az idôszámítása – G. Antal újságíró egy újabb ôrsrôl indított soro-

6 Jan Assman különbséget tesz kulturális és kommunikatív emlékezet között: a kommunikatív emlékezet agenerációs emlékezetet öleli fel. Lásd LÁSZLÓ János: Történelem, elbeszélés, identitás. In: A narratív identitásés kérdései a társadalomtudományokban. Szerk.: RÁKAI Orsolya–Z. KOVÁCS Zoltán. Gondolat Kiadó Kör, 2003.

7 Uo. 167.8 SZ. BÁNYAI Irén: A személyes sors történelmi tanulságai. In: Hatalom és társadalom a XX. századi magyar

történelemben. Szerk.: VALUCH Tibor. 1956-os Intézet–Osiris Kiadó, Budapest, 1995. 84.

132 oral historyzatot. Erre ma úgy emlékszik vissza, hogy nem elôírást teljesített, ha-nem a saját ötlete nyomán keresett egy gyermekközösséget, hogy tag-jainak mindennapi életét bemutatva olyan példát állítson az olvasók elé,amellyel lehet azonosulni. „A lapnál nem volt semmi koncepció kimond-va, mindenki tudta, mit lehet írni” – mondta.9

A sorozat egy székesfehérvári általános iskola ötödikes osztályárólszólt. Maga az elbeszélés néha regényes elemekre épült (mint az ellen-ségek párharca, „nagy tettek” végrehajtása, kincskeresés), máskor tel-jesen hétköznapi, de mindig az úttörôélettel kapcsolatos eseményeketábrázolt. A Fehér holló ôrs elnevezés eredete például egy romantikuskonfliktus. Két fiú összeverekedett egy lány miatt, és az egyik meggya-núsította a másikat, hogy tetszik neki a lány, ám ô ezt tagadta, mond-ván csak a lány jelleme tetszik neki, mert ez „ritka, mint a fehér holló”.Innen kezdve ez az ôrs, a Fehér holló kalandokon keresztül bizonyítot-ta rátermettségét. Tagjai újabb és újabb akadályokat vettek, belsô éskülsô konfliktusokat oldottak meg, próbatételeken mentek keresztül, sközben egy nagyszerû közösséggé alakultak. Az ellenség a történetek-ben az osztály másik ôrse, a Fekete párduc. Már a nevek is beszédesek:a feketék mindig borsot törtek a fehérek orra alá, egy afféle próbahá-ború zajlott közöttük, akciókon keresztül vetélkedtek, s eközben példásúttörôkké váltak.

Az újságban az ôrs kalandjai megtörtént eseményekként jelentek meg.Az újságíró néha mint történetmesélô bukkan fel, aki az ôrsi naplóbólés az elmondások alapján írja le az eseményeket. A fotók egyrészt alátá-masztják a szöveget, másrészt megjelenítik a háttérben zajló vagy a re-génybôl kimaradó eseményeket. Az elsô évben a fotókat képaláírás kísér-te, ami megkönnyítette az újságolvasó számára a szereplôk azonosítását.

A Fehér holló ôrs példamutató csapatként mutatkozott be. Történe-teiket a szokásos mozgalmi tevékenységek tárházából merítették, és ezek-be szôtték bele az aktuális úttörôfeladatokat. A történetekben nemcsaka kiváló úttörô képe jelent meg, hanem megjelentek a 10–12 évesekrejellemzô csínytevések, konfliktusok is. A történetek epizódokból állnakössze, a fejezetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, néha visszautalnakelôzô részekre, máskor elvarratlanul maradnak szálak. Az eseményekidôpontja nem mindig tisztázott, csak az úgynevezett jeles napok van-nak megadva; az elbeszélés néha hónapokat ugrik anélkül, hogy ezt bár-mi jelezné. A sorozat a mindennapok krónikáját adja, nem világra szó-ló eseményekrôl tudósít. Nemcsak az ôrs, hanem az egész osztály szerepel

9 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14.

133Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

a regényben, ám az iskola többi tanulója nem került bele a történetbe.Az osztályfônökön kívül néha egy-két tanár is megjelenik a történetben,általában lyukasóra vagy valamilyen feladat kapcsán. Az „ifivezetôket”név szerint említik: ôk idôrôl idôre felbukkannak, általában egy-egy ki-rándulás vagy valamilyen próba keretében, de szinte semmilyen lénye-ges szerepük sincs, csak a gyerekeket kísérik.

Noha a riportsorozat, a dokumentumok és a visszaemlékezések alap-ján lehetséges lenne, elsôsorban nem a történetet kísérlem meg rekonst-ruálni, csak a szubjektív történeteket próbálom összevetni. Az emléke-zet nem egyszerûen visszaad valamit, hanem mindig konstruktív.10 Azéletútkutatásokból azt is tudhatjuk, hogy nem az igaz vagy hamis kate-góriák mentén értelmezhetjük ezeket a történetmeséléseket, hogy nemegy igazság van, hanem többféle: egy múlt sokféle történelme létezik.

Ha az életúton belül kulcsfogalomként kezelem az úttörômozgalomélményét-emlékét, akkor különbség figyelhetô meg az interjúalanyokemlékezeti rendszerében. A volt diákok az úttörômozgalommal kapcso-latban egybôl a Fehér holló történetét idézik fel, hiszen ezt szoros fogal-mi kapcsolatként kódolták. Az idôsebbeknek (osztályfônök, sajtó mun-katársai) azonban a Fehér holló történet nem ilyen egyértelmûen jelenikmeg, hiszen számukra ez csak egyik epizódja az úttörômozgalomnak.Mind a két csoportot az jellemzi azonban, hogy az úttörômozgalommalkapcsolatos emlékek csak sajátos tér- és idôkeretek között elevenednekmeg (ez az úgynevezett epizodikus emlékezet).11 Mindezek alapján fel-tételezem, hogy a megkérdezett diákok élettörténetében ez az úttörô-mozgalmi epizód (Niedermüller Péter szavaival élve) „élménytömböt”alkot, mert ez az ô múltjuknak olyan része, amely belekerülne élettör-ténetükbe, azaz életük „válogatott történetei” közé.12 (Ezt biztosan egydiákról állíthatom, hiszen úgy szereztem tudomást a Fehér holló törté-netérôl, hogy egyikük beszélt a szerepükrôl Pajtásban.) Ezzel szembena felnôttek emlékezetében a Fehér holló ôrs élete nem hangsúlyos, csakelôhívható történetként konstruálódik. Ennek magyarázata csupánannyi, hogy „Az emlékezet és a történelem törvényszerûen válogat.A nyomok, amelyeket említ, nincsenek egységesen elosztva. Az emléke-zet szövete lyukas […] Az emlékezet ugyanis csak a kivételeset ôrzi meg,a hétköznapit […] elhullatja.”13 És bár az úttörômozgalom szempont-

10 Errôl bôvebben F. C. BARTLETT: Az emlékezés. Gondolat Kiadó, Budapest, 1985.11 BERNÁTH László–RÉVÉSZ György: A pszichológia alapjai. Tertia Kiadó, Budapest, 1995. 120.12 NIEDERMÜLLER Péter: Élettörténet és életrajzi elbeszélés. Ethnográphia, 1988/3–4. 383.13 G. DUBY–G. LANDREAU: Párbeszéd a történelemrôl. Hermész Könyvek–Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. 62.

134 oral historyjából nem volt sorsfordító esemény a képregény megjelenése, a közre-mûködôk emlékezetében – természetesen – maradandó nyomot hagyott,amit az is mutat, hogy a megkérdezettek mindegyike gondolkodás nél-kül elevenítette fel a történettel kapcsolatos emlékeit.

A visszaemlékezôk közül mindenki emlékezett arra, hogy a Pajtás új-ságban megjelent a Fehér holló ôrsrôl szóló sorozat. Jellemzô módonmindenki a két ôrs, a Fehér holló és a Fekete párduc párharcát tartottaa történet lényeges elemének, noha ez csak késôbb került a folytatásosregénybe, és kevésbé volt hangsúlyos. Emlékezetük tehát, ha tévesen is,de hasonlóan mûködött ebben a kérdésben. A történet körülményeireés egyes epizódjaira vonatkozóan azonban egészen eltérô interpretációkszülettek. Az interjúhelyzetekben nyilván mindenkinek az egykori sze-repe és a mai élethelyzete együttesen határozta meg, hogy a Fehér holló„nagy történetén” belül milyen kis történetek építik fel saját élményvi-lágát. A regény ötlete például az újságírótól származik, de már az indu-lásra sem egyformán emlékeznek a sajtó munkatársai. „Valami ripor-tot csináltam, és azért mentem Fehérvárra. S ott rátaláltam erre az ôrsre,valamelyik csapatvezetô szólt, ezek a gyerekek kész jellemek voltak, elô-ször csak riportot akartam írni róluk, utána jöttem rá, ezekkel lehetnekezdeni valamit és így jött az ötlet.”14 A fényképész viszont más szem-pontokat említett: „Eladhatóvá kellett tenni a lapot, sorozat kell, ilyenszappanoperák, s ezt pedagógiai célokkal fûszerezni. Ezt megelôzôen isvolt egy sorozat a lapnál korábban, de az már véget ért. Antal volt a tör-ténet írója, engem hívott fotózni.”15

Az újságíró tehát véletlenszerû találkozásként említi az ôrs kiválasztá-sát, ami elsôsorban az ô felismerésén múlt. A fotós viszont azt mondta:„Mindenképpen vidéki iskolát akartunk és Fehérváron ekkor folytak ása-tások a romkertben, ez érdekesnek tûnt, valami kis történeti színezetetadott. Az iskolát nem mi választottuk, a Megyei Úttörô elnökségtôl kértünkegy iskolát, s mivel több évre terveztük, 5. osztályosok kellettek, velükmég jobb dolgozni, fiatalok, irányíthatóbbak.”16 Az osztályfônök is elté-rô módon emlékezett az ôrs kiválasztására: „Véletlenül. Én úgy hallottam,hogy bejött az iskolába ez az újságíró. Kerestek egy olyan rajt, amirôl ír-hattak, mert könyvet akart írni utána a történetbôl. Bejöttek a kapun ésaz igazgatónô a mi osztályunkat ajánlotta, akivel érdemes foglalkozni.”17

14 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 1.15 Interjú V. Margit fényképésszel. 2001. március 2. 1.16 Uo.17 Interjú S-né, Margit néni osztályfônökkel. 2002. augusztus 31. 2.

135Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

Magának az osztálynak tehát nem volt választása, hogy akar-e szere-pelni vagy sem: csak az számított, hogy az újságnak gyerekszereplôkrevolt szüksége. A róluk szóló történet pedig a Pajtás koncepciójába illô,a szocialista nevelés eszméinek megfelelô lett. „A lap célja politikai ne-velési tartalommal is bírt. Minket újságírókat nem akadályoztak sem-miben. Nem mondták el naponta, hogy mirôl szabad írni, mirôl nem.Volt néhány kötelezô anyag, úgynevezett musz, például pártgyûlés, ezta fôszerkesztô kapta utasításba. Rovatok voltak, de mindegyikbe írha-tott mindenki. Kimondatlanul is természetes volt, hogy egy ôrsrôl szól-jon, ezt nem is irányították, eszünkbe se jutott más.”18

A diákok egyformán emlékeztek az indulásra. Jellemzôen úgy minô-sítették, mint a vidéki gyereket ért kitüntetést: „Olyan ötödikesek lehet-tünk, egyszer csak megjelent az osztályfônök az újságíróval és bejelen-tették, hogy mi lesz, a mi kis életünket fogják fotózni. És akkor perszemegvolt az a nagy nimbusza: pesti újságíró, meg Pajtás újság.”19 „Azújságírót tisztelni kellett, mert úgy lett bejelentve. Mi ilyen nagyon vi-déki kisfiúk voltunk, és nagyon tiszteltük is, mert ô újságíró bácsi, és azô révén belekerülünk az újságba, hû de nagyon jó lesz… Gondolom,azért éreztük így, mert így lett tálalva.”20

A szereplés magyarázataként-indokaként az osztályfônök, az újságíróés a diákok egyaránt megemlítették, hogy azért kerülhettek be ôk az újság-ba, mert kiváló úttörôk voltak. Pedig ez a történet az ötödik osztály ele-jén indult: a diákok ekkor kerültek felsô tagozatba, az osztályfônök is újvolt, tehát az úttörômunka még csak akkor indult. Igaz, késôbb kiváló rajlettek, de a sorozat akkor már régen folyt. Lehet, hogy a riportok is hozzá-járultak úttörôéletük mozgalmassá válásához, de ez, a gyerekek visszaem-lékezése szerint, inkább az osztályfônök lelkesedésén múlott. Aki – báregykor apáca volt, mégis teljesen komolyan vette az úttörôélet követel-ményeit is – így vall errôl: „Én a másik iskolában is, amikor tanítottam,s kötelezô volt a rajvezetés, ha egyszer osztályfônök voltam, ugyanolyannagy úttörôfoglalkozásokat tartottam. Mert gondoltam mindig, a gyere-ket le kell kötni, úgy, hogy élvezzék is, meg ne kujtorogjanak el. De össze-mosódott minden, az osztályfônöki meg az úttörônek nevezett munka.”21

Az elsô rész három szereplôje közül kettôvel is sikerült interjút készíte-nem. Az egyikük így emlékezett a sorozat kezdetére: „Az iskolai napok

18 Interjú V. Margit fényképésszel. 2001. március 2. 3.19 Interjú T. Miklós diákkal, a Fehér holló ôrs tagjával. 2002. november 17. 2.20 Interjú G. István diákkal, a Fekete párduc ôrs tagjával. 2001. január 26. 3.21 Interjú Margit néni osztályfônökkel. 2000. december 1. 6.

136 oral historyegyikén volt, a legelején. Napfényes ôsz volt. Na és akkor jött az újság-író és kiszemelt hármunkat és elvittek a székesegyház mellé, a Galla, azOrsi meg én voltam, és mondták a Gallának meg nekem, hogy vereked-jünk és én akkor a Gallát sikeresen levertem, és ôk meg fényképezetek.Utána meg elmentünk a Belvárosi csemegébe, vettek nápolyit, leültettekaz Országalmához, együnk nápolyit. Mogyorós nápolyi volt, az egyet-len akkor kapható. És közben még kérdezgettek, beszélgettek velünk,majd visszavittek minket a suliba. És a Gallával marhára nem értettük,hogy miért kellett verekednünk, a Galla meg is orrolt rám egy idôre.”22

Az idézett diák a történet további részében nem játszott fontos szere-pet: néha még megemlítették, de mindig verekedô és duzzogó gyerek-ként ábrázolták, pedig – mint utaltam rá – a történet szerint tôle szár-mazik a Fehér holló elnevezés. A történet fôhôsévé idôvel másik gyerek,Orsi vált, aki a szereplôvé válását így ábrázolta: „Margit néni egy napkét idegennel jelent meg az osztályban, nem emlékszem, hogy mutattabe ôket, csak a leszûrt lényegre: iskola helyett a városba lehetett mennivelük, ahol talán valami érdekes fog történni. Így aztán mi, a szerencséskiválasztottak, elmentünk sétálni a belvárosba.”23

Az elsô riportban szereplô három gyerekre az osztály többi tagja irigy-kedve figyelt. Ahogy az egyik kimaradó fogalmazott: „Az újságíró, akiegy szemüveges ember volt és egy vadonatúj 1200-as Ladával járt, hátaz akkor egy teljesen új modell volt, a kocka autó. Mi ezt úgy csodál-tuk, mikor közelebbrôl szemügyre vehettük, mint egy Mercedest. Namost azt mondta, az osztály fog szerepelni, de elsô alkalommal csak kétfiút vitt magával. Megkocsikáztatta ôket, megfagyiztatta, és ôk errôlmeséltek és mi borzasztóan irigyeltük ôket. Na ebbôl lett az elsô törté-net, Orsi volt még ott, ô volt a békítô, amikor ezek összeverekedtek.”24

A Pajtásban közölt történetek valódiságáról, a szerepekrôl, a felvételekidejérôl általában is ellentmondóan vallanak az interjúalanyok. A szerep-lôk kiválasztása és jellemük megalkotása például teljesen esetlegesnektûnik: a mindegyik részben játszó néhány gyereknek a jellemvonásai fo-lyamatosan változtak. Az újságíró úgy emlékszik, hogy „Nem volt forga-tókönyv, se szereposztás, mindenki a saját jellemét adta. Orsi volt a lel-ke az egésznek, ô egy nagyon kis tehetséges gyerek volt, rá lehetett építeni.Ha valaki sokáig kimaradt, akkor adtunk neki szerepet.”25 A diákok et-

22 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26. 1.23 Interjú D. Orsolya diákkal, a Fehér holló ôrs tagjával. 2001. szeptember 4. 1.24 Interjú K. László diákkal, a Fehér holló ôrs tagjával. 2000. december 1. 2.25 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 3.

137Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

tôl eltérôen idézik fel: az egyikük szerint „Megôrzött valamit a karak-terekbôl, de azt hiszem a személyek inkább kitaláltak voltak. Az elsôpár embert Margit néni választotta ki, emlékszem, majd’ kiestünk a pad-ból, úgy jelentkeztünk. Utána már az újságíró választott, ô mondta, kijöjjön vele.”26 Egy másik egykori pajtás szerint „Rengeteget fotóztak,nem tudom, mi alapján lettek meg a karakterek. De gondolom, benyomásszinten. Nem folyt konzultáció a gyerekekkel errôl, hogy ki milyen sze-rep, nem volt ilyen szereposztó dívány. Utólag azt gondolom, hogy Mar-git néninek nagy hatása lehetett erre. Nem véletlen, hogy Radics lett ajók vezéralakja… Az Orsi meg a jó tündér, ezek ilyen klasszikus mese-elemek. A hôs az mindig cserélôdött, mini hôstettek, mindig más tette.Az abszolút ellenség a Guci volt, ô volt a Fekete párducok legfeketéb-bike. Nekem ennyi volt a szerepem, hogy egy lézengô ritter, akit megérinta fény, a Fehér holló, de aztán elsüllyed a többi gonosz közé.”27

A visszaemlékezôk között a történetek felvételének idôpontja is vitatárgya. Az újságíró és az osztályfônök szerint sosem tanítási órán kerülterre sor, mert valódi úttörôfoglalkozásokon történtek az események.Ám a fotós szerint az motiválta a gyerekeket, hogy „lóghattak a suliból”.És a diákok is egyértelmûen így emlékeznek: „Idôrôl idôre megjelentekaz iskolában – örömünkre mindig tanítási idôben –, és újabb fotókatkészítettek. Mi szerettünk iskolába járni, de egy normális diák, ha tehe-ti, lóg.”28

Az újságíró és az osztályfônök az események ábrázolásakor ahhoz a„verzióhoz” ragaszkodnak, hogy az újság hasábjain megjelenô történe-tek az ôrsi élet dokumentumai voltak. „Amit tettek, az került be a lap-ba. Késôbb az volt a gond, hogy le tudjunk menni idôre. Megírták a gye-rekek a történéseket, hogy mi lesz, és ezekre mentünk a fotóssal. Nemforgatókönyv alapján volt, ezt a gyerekek élték, csinálták, és én ezeketcsak megszûrtem, ami a lapba került.”29 „Ô [az újságíró] tulajdonkép-pen minden ôrsi foglalkozáson megjelent, járt a hivatalos foglalkozá-sokra, nem ô adta a tippeket, hanem nekünk ahogy be volt állítva amunkaterv. Azokon a képeken olyan ôszinte megjelenések vannak, azoknem beállított dolgok.”30 A fényképész emlékeiben viszont semmilyenmunkaterv sem bukkan fel: „A gyerekek elmondták, hogy az elôzô hé-

26 Interjú D. Orsolya diákkal. 2002. december 29. 2.27 Interjú G. István diákkal. 2002. október 8. 4.28 Interjú D. Orsolya diákkal 2001. május 15. 3.29 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 4.30 Interjú Margit néni osztályfônökkel. 2000. december 1. 5.

138 oral historyten mi történt velük és néha belevettük ezeket is. Az osztály rajmunka-tervét nem vettük figyelembe, nem is ismertük ezt.”31

Két diák ma már valóságosnak véli az újságbeli történeteket, az emlé-keik felidézésében ôk gyakran az újságra, vagy a rajnaplóra támasz-kodnak. „Persze semmi ilyen belenyúlkálós nem volt. Ezért is nem na-gyon emlékszünk rá, hogy ott voltak az újságtól. Az már lehet, hogyamikor leírta, akkor volt egy kis fikció benne. De amikor ott voltunk,azt csináltuk magunktól.”32 A többiek azonban az egész regényt az új-ságíró termékének tartják: „A felvételek iskolaidôben voltak, meg né-ha ilyen rendezvényeken: akadályverseny vagy papírgyûjtés. Egy-egyigazságmagja volt, de a történet, ami a Pajtás újságban megjelent, ki-talált volt.”33 Egy, azóta újságíróvá lett diák szakmai szemmel próbálvisszatekinteni: „A történeteket ô találta ki teljesen, a valóság és az új-ság köszönô viszonyban nem voltak egymással. Semmi nem került át,ez oda-vissza igaz. Az arcok és a nevek szolgáltatták a hitelesség lát-szatát. Mint kolléga azt gondolom, nem írhatott fiktív riportot, mertillusztrálni kellett.”34

Az újságban szereplô egyes események közül a visszaemlékezô egyko-ri diákok néhány megtörténtét konkrétan is cáfolták, így (mint említet-tem) az elsô rész valódiságát is. „Vagy volt egy focimeccs, ahol valamicsirkének csúfoltuk egymást, ilyen meccs nem is volt. Vagy amikor azúttörôház-avatás volt, ugye hogy birtokba vesszük, ott is ô mondta, ho-va álljunk, ki mit csináljon. Aztán az újság hasábjairól értesültünk, miis történt. Gondolom ezeket a történeteket úgy írta, mint a szappanope-rákat szokták, amikor avatták az Úttörôházat, akkor bekomponálta atörténetbe.”35 (Ez utóbbi esemény az egyetlen, amely kapcsán legalábbhasonlítanak egymásra az ábrázolások. Az újságíró ugyanis így emléke-zett: „Volt olyan, hogy kéne egy mûsor március 15-re, és azt mi meg-szerveztük, felhívtam az Úttörôházat és ôket kértem meg.”)36

Az osztályfônök emlékeiben úgy él, hogy ô szervezte az ôrsi foglalkozá-sok, próbák egy részét, így azokat is, amelyek az újságban láthatóak.A diákok emlékezete szerint: „Volt egy mûemlék romos ház, voltak ilyengipsz stukkók, azokat gondolom jó volt fotózni. Egyszer ide vittek, itt ren-

31 Interjú V. Margit fényképésszel. 2001. március 2. 2.32 Interjú L. Erika diákkal, a Fehér holló ôrs tagjával. 2002. október 19. 7.33 Interjú D. Orsolya diákkal. 2001. szeptember 4. 3.34 Interjú K. László diákkal. 2000. december 1. 4.35 Interjú K. László diákkal. 2000. december 1. 4.36 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 3.

139Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

detlenkedtünk valamit, egyébként meg eszünkbe se jutott volna odamenni.”37

Bár a szereplôk – mint látszik – utólag kétlik, hogy az ábrázolt esemé-nyek megtörténtek volna, ám ezeknek vannak olyan elemeik, amelyek-rôl az interjúkészítés során kiderült, hogy valósak. Ilyenek a tanulmá-nyi versenyen elért eredmények, az úttörômunkáért kapott kitüntetések,emellett ilyen az egyik fiú állandó betegeskedése, és az, hogy öccse szü-letett – bár ô arra egyáltalán nem emlékszik, hogy emiatt otthonábanmeglátogatta volna az újságíró, pedig a Pajtás 1974. augusztus 21-iszámban ez olvasható. Ilyen konkrétum még az Úttörôparlamentre tör-ténô készülôdés is, amelyrôl 1974. november 27-én adott hírt a lap. Ezena rendezvényen K. Laci képviselte az iskolát: „Egyszer egy pályázatotnyertem, ezt is Margit néni kezdeményezésére, igazából ô állította össze,ezt hárman írtuk, Radics, Mikica és én, s engem hívtak meg ebbe a par-lamentbe, és onnan fogva eljártam ilyen alkalmakra. Zalaegerszegen ésSzegeden volt ilyen parlament, s az egyik csoport, köztük én is, köszön-tötte Kádár Jánost az egyik kongresszus alkalmából.”38

Az idôközben elôkerült 1974-es rajnaplóban szintén olvashatók olyanesemények, amelyek az újságban is feltûnnek, ilyen például az az ajándé-kozás, amikor a Fehér hollók a télapóünnepség alkalmából megleptéka párducokat. (Az ajándékozás indoka azonban eltérô az újságban és anaplóban.) Vannak fotók a csapatmegmozdulásokról is – és nem tûnikvalószínûnek, hogy az egész iskolát kivezényelték volna azért, hogy asorozat egyik történetét illusztrálni lehessen. Viszonylagos élményszerû-séget kölcsönözhetett a történeteknek, hogy a felvételek nem statikusbeállításokról készültek, hanem mozgás közben fényképezték a gyereke-ket: a fotós és az újságíró ugyanis – mint egy filmfelvételen – instruáltaa diákokat. Így illusztráltak például egy hógolyócsatát vagy egy foci-meccset. „Én mint fotós szabadkezet kaptam. Ketten irányítottuk a gyere-keket, próbáltuk ôket rendezni, hogy most akkor képzeljétek el… Az volta lényeg, hogy akció legyen, hogy mozogjanak, az jobban fotózható.”39

„A történeteket úgy vették fel, hogy egyszer csak megjelentek és elvitteknéhányunkat, és mondták, ezt vagy azt csináljunk, például focizzunkvagy sétáljunk. Mereven nem állítottak be, s közben beszélgettek velünk.Innen is vehettek pár információt, lehet, hogy ezeket is felhasználták.”40

37 Interjú T. Miklós diákkal. 2000. november 17. 3.38 Interjú K. László diákkal. 2002. október 19. 5.39 Interjú V. Margit fotóssal. 2001. március 2. 2.40 Interjú D. Orsolya diákkal. 2001. szeptember 4.

140 oral historyVan azonban arra is példa, hogy a történetek valamelyik, az újságíró

által konstruált eleme idôvel „valósággá” vált. A Fehér holló ôrs elnevezésbizonyosan az újságírótól származik, s azzal szintén minden emlékezôegyetért, hogy a valós, az eredeti név nem ez volt, ám ezt már senki semtudja felidézni, és az elsô évbôl napló sem maradt fenn. Az ôrs azonbanátvette az elnevezést, és egy idô után már Fehér hollóként azonosítottamagát. „A Fehér holló is valós, attól még, hogy az újságíró találta ki a ne-vet… Tudod a gyerekek milyenek, a gyerekek annyira magukénak érzik.”41

Ezzel függ össze az ôrsökbe való beosztás kérdése. Erre, nagyjábólazonosan, mindenki úgy emlékszik, hogy azok kerülhettek egy ôrsbe,akik a sorozatban is együtt szerepeltek. Az 1974. évi rajnaplóból kide-rül, hogy hatodik osztályban, tehát a történet második évében, a rajonbelül ez a két ôrs, a Fekete párduc és a Fehér holló létezett, a tisztségek-rôl azonban csak rajszinten vannak adatok. A két ôrs alakulása és léte-zése kapcsán az emlékezet összemosódik az újságbeli szerepekkel. „Eza két ôrs létezett, illetve azt hiszem, a Fehér holló úgy lett, azt az újság-író kreálta, tehát volt a Fekete párduc ôrs, az igazi volt, azok mi vol-tunk, azt a Guci alias V. Tamás találta ki. Mert ôrsöt kellett alapítani,akkor nem volt mese, és akkor a haveri társaság tartozott bele. A má-sik ôrsnek más volt a neve, de aztán valahogy Fehér holló lett.”42

Az akkori gyermekszereplôk ma úgy emlékeznek vissza, hogy csalódtaka sorozatban. Ábrázolásuk szerint eleinte úgy tûnt, ôk a kiválasztott osztály,ôk azok, akikrôl híradás készül, de elég hamar világossá vált számuk-ra, hogy csak egy forgatókönyv szereplôi, ami megváltoztatta hozzáál-lásukat a sorozathoz. „Olvastuk utána a szövegeket, s megdöbbentünkmár az elsônél, hogy egy mondat se volt igaz abból, amit sikerült leírni,és ez nem tetszett nekünk és a következô se. Rájöttünk, hogy ez valamiátverés és olyanokat állít, amit a valóságban nem mondtunk. Utána miki is maradtunk belôle, s csak röhögtünk a hülye eminens szövegeken.”43

A történetet felépítô cselekmények – akár valóságosak voltak, akárfikciók – beleilleszthetôk egy hetvenes évekbeli osztály iskolai és úttö-rôtevékenységébe. Az epizódok egy kicsit kiszínezve jelentek meg, deakár meg is történhettek (volna) a gyerekekkel, hiszen megfeleltek az át-lagos hétköznapoknak. A regény célja is az volt, hogy olyan helyzeteketmutasson be, amelyekkel az általános iskolások azonosulni tudnak, ame-lyekben magukra ismerhetnek.

41 Interjú F. Ágnes diákkal. 2002. október 19.42 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26.43 Uo. 6.

141Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

Az interjúalanyok nem emlékeznek arra, hogy a sorozat miatt bár-milyen (akár negatív, akár pozitív) megkülönböztetés érte volna ôket aziskolában a diákok vagy a tanárok részérôl. „Ez az egész történet nemvolt hihetetlen horderejû dolog. Persze hatással van az emberre, ha meg-jelenik a nyomtatott sajtóban, de nem volt nagy csinnadratta, ezt a taná-rainknak is köszönhetjük. Ez csak egy történet végül is. Nem emlékszem,hogy emiatt bárki neheztelt volna, vagy csúfoltak volna, hogy az újság-ban szerepelünk. Nem is lett volna jó, ha egy képzelt történet befolyá-solja az embert.”44

Valójában kibogozhatatlan, miként hatott egymásra az osztály életeés az újságban megjelent történet. Bizonyos polarizáció – amint ezt töb-ben említették – a „valódi” osztályon belül is megfigyelhetô volt, és eztaz egyik emlékezô összefüggésbe hozta az újsággal: „Azt gondolom, az-zal hogy elindult a sorozat, ez hatott a valódi életben is. A Fehér holló-ról ilyen cikk jelenik meg, rólunk meg alig beszélnek, vagy ha igen, ak-kor az meg csak csúnya, onnan kezdve mi elkezdtünk rájuk fújni. Hanem így jelenik meg, és mondjuk történik valami olyan húzás, hogy akét ôrs mondjuk közös célért dolgozik, akkor lehet, hogy másképp ala-kult volna.”45

Mindegyik egykori diák megemlítette, hogy a 6. osztály elvégzése utána Zánkai Úttörôtáborba mehettek, de ezt úgy kommentálták, hogy va-lószínûleg egyéb úttörôtevékenységükért kaphatták jutalmul, és nemazért, mert a sorozatban szerepeltek. Az újságírók is megerôsítették,hogy a lap semmilyen módon sem „díjazta” a szereplést, bár hozzátet-ték, hogy a megjelent számokból néhány példányt elvittek a gyerekek-nek. Az osztályfônöknél és a diákoknál valóban fellelhetôk az újság pél-dányai, ám ôk azt állítják, hogy a számokat elsôsorban a szülôk vettékmeg, és miután megmutatták a szomszédoknak, eltették emlékbe. Ígykerült a Pajtás a gyermekkori tárgyak közé, és ott található ma is néhányúttörôemlékkel (nyakkendôvel, jelvényekkel) együtt. Néhány epizódazonban a rajnaplóban is helyet kapott.

A regény befejezésének, illetve ebben az esetben befejezetlenségének,sem a gyerekekhez, sem az újság bármiféle koncepcióváltásához nemvolt köze, mint ahogy azt az érintettek feltételezik. Az újságíró elmondá-sa szerint „KISZ-es korukig akartam vinni ôket, de vettem egy új autótés irigyeim voltak. Sokfelé írtam, sok volt az anyagom és a maszekkelegyütt sok volt a fizetésem, ezt irigyelték és ebbôl baj lett. A szakszer-

44 Interjú D. Orsolya diákkal. 2002. december 29. 4.45 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26. 6.

142 oral historyvezeti díjamat fel akarták emelni, mivel a maszekot is belevették. Ezértkiléptem a szakszervezetbôl, utána két hét múlva meg is szûnt a Fehérholló. Ez egy ilyen elhallgatás volt, aztán írhattam továbbra is a lapnak.A gyerekeknek azt írtam, hogy nincs hely a lapban, azért szûnik meg.”46

*

Az egykori szereplôk utólag ellentmondásosan viszonyulnak újságbeliszerepükhöz. Akik a sorozatban „jók” voltak, azok saját „úttörônim-buszukról” sajátos módon nyilatkoznak. „A Fekete párduc volt a rosszgyerekek gyülekezete, és a Fehér holló volt a kis stréber élúttörôk ôrse,én is ebben voltam.”47 „Én a Fehér holló ôrsnek voltam a tagja, azokmindig jók voltak, mint az élet is igazolta, a Fekete párduc ôk lettek arosszak, vagyis a sikeres vállalkozók. A tisztségem azt hiszem a vörös-keresztes volt, mert orvosi egyetemre készültem.”48 „Az én emlékeimszerint az eminensek meg a páriák kerültek bele a Fehér hollóba. A Fe-kete párducból meg két ember is a jelenlegi kormányhoz közel álló.”49

A történet fôhôsnôje pedig azt mesélte: „Nekem tetszett az a karakter,amit játszottam, de ennyire nem voltam aktív, szervezkedô. Én csak atörténetben voltam ôrsvezetô, valójában nem, vagy talán csak rövidideig. A hegedülés az igaz, hat évig jártam zeneiskolába. Igazából ne-kem el sem jutott a tudatomig, hogy én vagyok a fôszereplô, nem fog-lalkoztam azzal, hogy ez történik, hogy megjelenik az újságban.”50

A sorozat emlékeik szerint befejezetlen maradt: az újságból is az lát-szik, hogy a „regénynek” egyszer csak vége lett. Az epizódok felvételeés újságba kerülése eleve rendszertelen volt, ezért a gyerekek nem tud-ták követni, és néhány részt nem is láttak. Emiatt pontosan azt sem tud-ják meghatározni mikor lett vége: emlékeik szerint „valamikor” hato-dik-hetedik táján. „Nem is emlékszem, hogy be lett volna jelentve a vége.Egyszer csak abbamaradt befejezetlenül. Nem jöttek többet, s nem isnagyon kérdezgettük, hogy mikor jönnek.”51

A szereplôk késôbbi élethelyzetükben, ha hivatkoztak gyermekkorukezen epizódjára, mindig a múltnak – és itt a múlt mint rendszer is szerepetjátszik – egy kicsit mosolyogni való, „poénos” szakaszaként emleget-

46 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 5.47 Interjú K. László diákkal. 2002. október 19. 6.48 Interjú T. Miklós diákkal. 2000. november 17. 4.49 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26. 4.50 Interjú D. Orsolya diákkal. 2001. szeptember 4. 3.51 Uo. 4.

143Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

ték: „Késôbb én is mutogattam brahiból a haveroknak, már ilyen egye-temista koromban. Ezen röhögtek, meg cikiztek. Hát bekerülni a rend-szerváltás elôtt a Pajtásba, és még nem is teljesen negatív szereplôként…Én voltam az ingadozó középparaszt, hajlik a jóra, de befolyásolják arosszak, és ott marad a mocsokban. A Timur és csapata a Fehér holló,a többiek meg még nem követtek el rendszerellenes bûnöket, s ha vigyázrájuk a társadalom, nem is fognak.”52 „A szüleimnél megvan néhánypéldány, nem igazán beszéltem errôl, a gimiben említettem néhány ba-rátnômnek. Meg most Amerikában a lengyel kolléganômnek, mert ôtudja, hogy ment ez az egész úttörô, jót nevettünk a régi képeken.”53

Az egykori diákok valós úttörôtevékenységük kevés részletét tudjákfeleleveníteni: csak néhány kirándulást vagy a honvédelmi napot emlí-tik, az ôrsi és rajtisztségekre nem emlékeznek. Még az sem, aki a raj-naplót ôrizte, pedig abban ezek mind szerepelnek. Ez mutathatja azt is,hogy ennek a tevékenységnek akkor sem volt olyan fontos szerepe, nemvolt hangsúlyos a gyerekek életében, illetve nem vált külön az általánosiskola mindennapi gyakorlatától.

Az interjúalanyok emlékeinek egy része összemosódott az újságbeliôrs életével, s bár utóbbi jelentôségét tagadják, de a regényben játszottszerepekre, nevekre emlékeznek. „Nekem volt egyetlen ilyen kötôdés,hogy felfedezte valaki a nevemet az újságban. Egyébként nem foglalkoz-tam vele, éltük a kis életünket. Ez különösebb pluszt nem adott. De egé-szen biztos vagyok benne, hogy ha nem lett volna, akkor meg nem tud-nánk ennyire élénken visszaemlékezni a dolgokra. Hát ezért nagyon jó,hogy van. Ezért nem mindennapos dolog.”54 Emlékeikben a történet, a„regény” átvette a valóságos élmények helyét, számukra a Fehér hollótörténete jeleníti meg az úttörômozgalmat. Egyikük nagyon képletesenfogalmazta meg: „Ahogy én olvastam, ez tényleg a mi történetünk.”55

Az interjúhelyzetekben, a regény kapcsán nemcsak a múlt úttörômoz-galomhoz kapcsolódó különbözô foszlányai elevenedtek meg, amelye-ket ki-ki az akkori és mostani szerepe szerint – tehát más-más módon –kommentált. Itt arra a köztudomású tényre kell felhívni a figyelmet,hogy egy-egy rendszerváltozás mindig megkérdôjelezheti az egyéni életfolytathatóságát. Az 1989-es változás is komoly dilemma elé állította a

52 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26. 5.53 Interjú D. Orsolya diákkal. 2001. május 15. 4.54 Interjú L. Erika diákkal. 2002. október 19. 9.55 Interjú F. Ágnes diákkal. 2002. október 19. 5.

144 oral historymagyar lakosságot, aminek feltérképezése még folyamatban van. Ezzelriportalanyaim is küzdenek. „Talán a feldolgozottság szintje változott.Mert differenciáltabban gondolkodom arról a korról. Egyetemista ko-romban valakinek emlegettem, mint társalgási téma. Most már azt gon-dolom, hogy ez egy olyan, amin el lehet gondolkodni. Hogy is volt azén múltam, vagy a mi közös múltunk más hasonló pajtásokkal.”56

A kettôs rendszerváltozást is megélt Margit néni, az osztályfônök, akia háború elôtt erôs vallásos nevelésben részesült, majd le kellett mon-dania szerzetesi hivatásáról, az egyik tanítvány szavaival „skizofrén hely-zetben volt”. Úgy oldotta fel a két rendszer ellentétét, hogy a nevelés-ben, a tanításban találta meg hivatását, és olyan értékeket közvetített,amelyek nem voltak ellentétesek sem az ô világnézetével, sem az elvárá-sokkal. Így vált az egykori apáca közösségi nevelôvé – egykori diákjaiemlékezete szerint. Mivel a közösség ekkor az úttörôéletet jelentette, ígyô úttörôvezetôként lett elismert pedagógus. „Én nem foglalkoztam az-zal, ki vallásos, ki nem, a vallás az magánügy. Nekem az volt a lényeg,hogy a gyerekeket lekössem, értelmesen töltsék az idejüket. Nem vol-tam soha párttag, hogy kerültem volna a szekér egyik oldaláról a má-sikra. Én Szívgárdista voltam annak idején.”57

Az újságíró helyzete, szerepe és mások értelmezése szerint az akkoriideológiát képviselte a kis közösségben (az iskolában, a raj és az ôrs éle-tében), s emiatt az interjúszituációban (is) szükségét érezte annak, hogymegmagyarázza akkori szerepét, azért, hogy vállalni tudja a múltját.Ábrázolásában „A Pajtásban politizálás nem nagyon volt. Olyan, hogykommunista nevelés, nem volt. A vallás szidása nem volt programozvaaz úttörômozgalomban, inkább agyonhallgatás volt. A közösségi életrenevelés, az folyt. A cserkészmozgalomra hasonlított, csak vallás nélkül.A 12 pont hasonlít a tízparancsolatra, minden fontos benne van abbanis. Ma, ahogyan megítélik, az már politika, az meg a történés volt.”58

A fényképész köztes helyet foglal el – mind életkora, mind társadal-mi aktivitása alapján – az újságíró és a diákok között. Úgy ábrázolja,hogy a múlt rendszerben nem játszott olyan szerepet, amelyet ne tudnavállalni: fényképészként csak a munkáját végezte, s képeivel csak a szük-séges, a helyzet megkívánta mértékben volt elkötelezett. Ô dokumenta-rista volt akkor is, és most szintén ezt a munkát végzi. Az interjúala-nyok közül neki volt a legkevésbé személyes kötôdése a történethez, amit

56 Interjú G. Istvánnal. 2002. október 8. 3.57 Interjú Margit néni osztályfônökkel. 2002. augusztus 31. 5.58 Interjú G. Antal újságíróval. 2001. március 14. 4.

145Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

az is mutat, hogy fôként technikai részletekrôl beszélt (hogyan készül-tek a fotók, mikor, hány képet készített egy részhez).

Az egykori diákok számára az úttörôélet egyet jelentett az iskolás-éveikkel; mint többen megfogalmazták: ez volt a gyerekkoruk. MarcBloch szerint „Az egyazon társadalmi környezetben, egymáshoz közelesô években született embereket szükségképpen hasonló hatások érik,különösen fiatal korukban”.59 Mivel interjúalanyaim ugyanannak a raj-nak voltak a tagjai, így nem hasonló, hanem ugyanazoknak a hatások-nak voltak kitéve. A mozgalom megítélése mégis eltér egymástól: más-más élményeket tettek magukévá, eltérô úttörôéletre emlékeznek, errevonatkozó kommentárjaik a sajnálkozástól a kritizálásig terjednek. Jel-lemzôen gyakran emlegetik a korszakkal kapcsolatosan azóta negatívanhasznált szókapcsolatokat, mint például az ideológiai nevelést. Az elté-rô ítélkezésnek oka lehet az akkori viszonyulás mássága, a családi hát-tér, vagy az eltelt évtizedekben befutott életpálya. Ebbôl a szempontbólfontos az is, hogy ezt az osztályt annak idején jó képességû tanulókbólválogatták össze – matematika tagozatosok voltak –, közülük minden-ki továbbtanult.

Az úttörôélet utólagos minôsítését tehát sok tényezô határozza meg;ennek érzékeltetésére négy interjúból idézek. „Nekem felhôtlen, boldoggyerekkorom volt, de tényleg, annak ellenére, hogy 12 éves koromig ál-landóan mûtöttek. Emlékszem az úttörôavatás az egy nagyon komolydolog volt. Síppal-dobbal díszruhában fel kellett állni. Ideológiai felhangnem nagyon volt, voltak jelmondatok az osztály falán talán, de ez nemnagyon érdekelt. Ez akkor nem volt olyan éles, mint most magyarázzák.Jó volt ez az úttörôsdi, jobb, mint a nagy semmi helyette. Hogy szét-ment ez az egész, mintha egy másik élet lenne. Ez a generáció, a miénkvolt még a Kádár-rendszer utolsó generációja, mi voltunk az utolsók,akiket át tudtak dobni a falon.”60

„Az a helyzet, hogy én nem az osztályban, hanem csapatszinten fej-tettem ki a tevékenységemet, mint az úttörôcsapat titkára. Rengeteg ki-tüntetést, oklevelet kaptam. Kiváló úttörô nyakkendôm is van, aztán ezthordtam is. Engem a barátaim szabály szerint átneveltek, fizikai erôsza-kot is alkalmazva néha. Ha nincs az az egy-két barátom, akkor én mi-nimum a KISZ KB titkára lettem volna, vagy megyei pártitkár. A leg-jobb úton haladtam, hogy betagozódjak. Túl stréber voltam. Voltammég KISZ-tag is, sôt KISZ-titkár is, de ez már a gimiben csak karikatú-

59 Marc BLOCH: A történész mestersége. Osiris Kiadó, Budapest, 1996. 128.60 Interjú T. Miklós diákkal. 2000. november 17. 6.

146 oral historyra volt. A matematika tagozatra négyen jártunk és azért választottakmeg a haverok, mert akkor már nem voltam stréber, de még szalonké-pes, és az ô emberük. Mi ilyen antimilitarista gyerekek voltunk, az ifjú-gárda szóba se jöhetett.”61

„Ez egy marhaság volt, s ezt akkor is így éreztük, mert sorba kellettállni, pajtásozni, meg ilyenek. Nyilván nem tudtuk megfogalmazni ötö-dikben, hogy ez egy átverés, népetetés, de, aki ezt képviselte és a körünk-bôl lett ilyen, azt utáltuk. A Maszekot azért utáltuk szegényt, mert ômég a billogot is hordta, neki még a nyakkendôje is más volt. Mi példáulkést dobálni szerettünk és azt az úttörô nem csinálja, mondjuk a cselekvésszintjén így jelent meg. De voltunk Zánkán is, na mondjuk az jó volt.”62

„Annyit jelentett az úttörô, hogy be kellett öltözni idônként ezekbe:fehér ing, nyakkendô, jelvények. Nem erôltette senki a nyakkendô ál-landó viselését, csak rendezvényeken kellett. Nem voltunk ideológiainyomás alatt, ebbe az idô is belejátszott, ez már nem az ötvenes, hatva-nas évek. Most tudtuk csak meg, hogy Margit néni és Rita néni is temp-lomba jártak.”63

*

Az – 1989 elôtti – úttörômozgalom ma már a múlt része, az egyénekszámára egy „leélt” korszak, amely a rendszerváltással történelem lett.Interjúalanyaim szempontjából a mozgalom kettôs történelemmé ala-kult, egyrészt az egyén történelmévé, másrészt a társadalomé, amelynekôk is tagjai voltak. Ahogy Pataki Ferenc fogalmaz: „Az egyéni sorsokés az eljátszott szerepek nagy változatossága ellenére valamiképpen azország minden polgára igényt tarthat a rendszerváltó rangjára. Hiszenélete és munkája, életviszonyainak alakulása eltéphetetlenül egybeszö-vôdött a korszak zaklatott és viharos, drámai fordulatokban bôvelke-dô fejleményeivel.”64

Bár dolgozatomnak nem témája az átmenet kutatása, annak társada-lom-lélektani vonatkozása szerepet játszik benne, mivel kérdéseimmelátlépem a két korszak közötti határt. Az úttörômozgalom normatívmegítélése nem olyan fontos témája a nyilvánosságnak, mint egyéb po-litikai szervezeteké, ennek feldolgozása, értékelése inkább a személyes

61 Interjú K. László diákkal. 2000. december 1. 5.62 Interjú G. István diákkal. 2001. január 26. 4.63 Interjú D. Orsolya diákkal. 2002. december 29. 2.64 PATAKI Ferenc: Rendszerváltók és bûnbakok. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 7.

147Karlaki Orsolya | Ritka minta: Fehér holló ôrs

szinten maradt. Ha szólnak róla, egyfajta nosztalgiával teszik azt, s amegmosolyogni való gyermekéveket mint a rendszer abszurditásánakegyik példáját említik. (Jellemzôen vagy a táborokat, a társadalmi mun-kákat, a bajtársiasságot említik, vagy – kritikusai – a kádernevelést, azértelmetlen felvonulásokat.)

A vizsgált ôrs (lényegében egy osztály) – amellett, hogy tipikus példájaaz úttörômozgalomnak – speciális jelentôséget kap azáltal, hogy tagjainemcsak a kötelezô iskolai foglakozásokon vettek részt, de a Pajtás sze-replôiként – mint mintaadók – „a kirakatban is voltak”. Nekik emiattúttörômozgalmi múltjuk megduplázódik. S bár az újság egy fikciót köz-vetített, amelyhez emlékezetük szerint nem sok közük volt, a valóságosúttörôéletükhöz képest ebbôl maradt fenn több emlék, ez van jobbandokumentálva, s így számukra is jobban hozzáférhetô. Ennek jelei azon-ban már a múltban megmutatkoztak. Az említett rajnaplóból is kitûnik,hogy átvették az újságbeli elnevezéseket, a rajfoglalkozások krónikáigyakran a Pajtás újságból való kivágások, s általában is hivatkoznak azújságbeli énjükre. Elkezdték megélni a történeteket, és ez a fikció váltvalóságos úttörômozgalmi múltjukká.

Az úttörôszervezet jól kidolgozott elvekkel, nagy apparátussal rendel-kezô politikai szervezet volt, amelynek az éppen érvényes pártideológiátkellett közvetítenie a gyermekek számára. Eszközeivel fôként az iskolaineveléshez kapcsolódott. Ám nemcsak hatásában, még gyakorlatábanis megkérdôjelezhetô, mennyire töltötte be deklarált funkcióját. Magaa mozgalom irányelvei is változó képet mutatnak, de ami ezekbôl elô-térbe került, illetve amit végrehajtói (elsôsorban a tanárok) közvetítenitudtak, az alapján az úttörô (minden értelmében) inkább egyfajta sza-badidôs szervezetnek, közösségi nevelôszerepnek felelt meg. Résztvevôi– vagy elszenvedôi? – talán ezért emlékeznek olyan idegenkedve az egészmozgalomhoz szervesen kapcsolódó, de számukra jelentôség nélküli mi-litarista megmozdulásokra, annak kellékeire (az egyenruhára, az „ala-kizásra”, a jelszavakra).

A mozgalomhoz viszonyulás és az erre való emlékezés nagyon válto-zó, ezzel kapcsolatban még korosztályos törvényszerûségeket sem lehetfelállítani. Talán ez is közrejátszik abban, hogy sokszor még az egyénszintjén is egyfajta ambivalencia érzôdik. Ami azonos, az annak az em-léke, hogy a visszaemlékezô is részese volt a szervezetnek, ami egy kö-zös múltat, közösségtudatot alapoz meg. Ha bárhol felvetôdik az úttö-rô szó, azt a „mozgalomban részesültek” nem tudják kommentár nélkülhagyni, s ilyenkor elmesélik – egymáshoz nagyon hasonlító – saját tör-téneteiket. És bár lehet, hogy a múltban nem létezett, és a jelenre sem

148 oral historyjellemzô, de az emlékezetük ezen egy szeletével megteremtik a múltjukegy közös mi-világát.65 Azonos múltbeli szociális környezet, szabálysze-rûségek, cselekvési módok mentén egymáshoz kapcsolódó kortárskéntélik meg úttörôszerepüket, akkor is, ha más korosztályhoz tartoznak.Ez a mi-beállítódás az úttörômozgalom egészének azonos tér- és idôbe-li értelmezést ad. Amely azáltal vált ilyen formájú közös emlékké, hogymár egy letûnt korszak részét képezi.

A múlt nem befejezett történelem. S bár Hayden White történetfilo-zófus felfogásában az események ténnyé válnak, ha megjelenítik, leírjákôket, ez a leírás az események egy lehetséges alternatívája.66

65 KARÁCSONY András: Bevezetés a tudás szociológiájába. Osiris–Századvég Kiadó, Budapest, 1995. 63.66 VÁRKONYI Benedek: Mire jó a múlt? Beszélgetés H. White történetfilozófussal. Café Bábel, 2003/1–2. 19.