Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 18/A Telefon: +36-92-509-900

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

(felhasználási engedély)

Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági Főiskola Gazdálkodási Kar

Zalaegerszeg Könyvtárának online szakdolgozat-archívumából származik. A

szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Ha a szerző

vagy tulajdonos külön is rendelkezik a dokumentum szövegében a terjesztési és

felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket.

Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában

való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait, jogviszonyát vagy érdekeit. Az archívum

üzemeltetői fenntartják maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum

szabad terjesztésének jogszerűségét illetően, akkor töröljék azt az online szakdolgozattár

állományából.

Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak

saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül

és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és

felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni.

Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia.

A szakdolgozat szerzője a dokumentumra vonatkozóan az alábbi felhasználási engedély-

nyilatkozatot tette:

„Hozzájárulok, hogy szakdolgozatomat a főiskola könyvtára az Interneten megjelenítse.”

Az Interneten történő megjelenítés (közzététel) feltételei:

- a közzététel kizárólag oktatási és tudományos, nonprofit célú,

- a szerző hozzájárulása a hatályos szerzői jogszabályok értelmében nem kizárólagos,

időtartamra nem korlátozott felhasználási engedély,

- a felhasználás, terjesztés a kutatást végző felhasználók számára, magáncélra –

ideértve a másolatkészítés lehetőségét is – csak úgy történhet, hogy az a

felhasználó(k) jövedelemszerzése vagy jövedelemfokozása célját közvetve sem

szolgálhatja és nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz is csak változtatások nélkül,

és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható,

- a szerzői és tulajdonosi jogok, valamint az üzleti célú felhasználási lehetőségek

továbbra is a szerzőt illetik.

BGF Pénzügyi és Számviteli Kar

Zalaegerszegi Intézet

A fiskális és monetáris gazdaságpolitikai eszközök

hatékonysága a konjunktúraingadozások aspektusában

Orbán Viktor

Közgazdász szakmérnök

2011

2

Tartalomjegyzék

I. Előszó 4

I.1. Köszönetnyilvánítás 4

I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern

gazdaságban 5

II. Bevezetés 6

II.1. A modern gazdaság működési körülményei 6

II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái

A konjunktúra-ciklusokról általánosságban 7

III. Előzmények 11

III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei 11

III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei 13

III.3. Konjunktúraciklus elméletek 15

IV. Eszközrendszerek és működésük 18

IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési

mechanizmusuk 18

IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési

mechanizmusuk 19

V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei,

hatékonysági mutatók 25

V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató 25

V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a

munkanélküliségi rátára 25

V.3. Inflációs ráta 27

V.4. Állami költségvetés 29

V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a

valutaárfolyamok szabályozásában 31

3

VI. Stabilizációs politika 32

VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága az

egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva 39

VII. 1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált

hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés) 39

VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai

eszközök (elemzés) 41

VIII. Értékelés 45

IX. Összegzés 49

X. Irodalomjegyzék 51

XI. Ábrajegyzék 53

XII. Idézetek jegyzéke 54

XIII. Melléklet 55

Nyilatkozat 55

4

I. Előszó

I.1. Köszönetnyilvánítás

Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik e dolgozat

elkészültében segítségemre voltak.

Köszönet illeti elsősorban a kivitelezési munkálatok ellenőrzéséért

konzulenseimet, Kárászné dr. Rácz Lídiát és Korczné Kocsis Piroskát,

az esettanulmányok és források gyűjtésében nyújtott segítségükért

pedig kollégáimat, barátaimat, hallgatótársaimat. Munkám

kivitelezéséhez elengedhetetlen volt, ezért köszönöm családomnak a

munkásságom iránt tanúsított türelmet, valamint a Budapesti

Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete

oktatóinak, hogy a szükséges alapvető ismeretek elsajátításában

segítettek. Külön említésre méltatom az internetes közgazdasági és

pénzügyi portálok üzemeltetőinek tevékenységét, elsősorban a Magyar

Nemzeti Bank szakértőinek a "MNB füzetek" című kiadvány

szerkesztéséért.

A fent név szerint vagy név nélkül említetteken kívül köszönetet

mondok mindenki másnak is, aki munkámat segítette, de a

felsorolásból kimaradt.

5

I.2. Az állami szerepvállalás kérdései a modern gazdaságban

A XX. század elmúltával az állami szerepvállalás létjogosultsága,

mértéke és az alkalmazott eszközök hatékonysága továbbra is vita

tárgyát képezi. A kérdés fennmaradását, illetve újra aktuálissá válását

a korábban nem tapasztalt gazdasági jelenségek indokolják. Az időről

időre felmerülő gazdasági válságok, a versenyképesség fenntartása,

és az újraelosztás kérdése új megvilágítást kap a globalizálódó

gazdaságban.

A nemzetgazdasági piacok közötti erősödő kapcsolatok növelik a

konjunktúraingadozások mértékét, és gyorsítják a gazdasági trendeket.

A tőke szinte korlátlan áramlása révén minden jelentősebb változás

rövid időn belül regionális, globális következményekkel jár. A

nemzetközi gazdaságnak azonban - a megfelelő beavatkozások

végrehajtásával - nagyobb stabilizációs ereje is van, mint a zárt

gazdaságnak. Ezért vetődik fel ismét - új aspektusban - az előző

évszázad során már sokat vitatott kérdés: szükséges-e a központi

beavatkozás a piacgazdaságban, és amennyiben igen, milyen

eszközökkel és mértékben?

6

II. Bevezetés

A modern gazdaság működési körülményei, a

konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A

konjunktúraciklusokról általánosságban.

II.1. A modern gazdaság működési körülményei

Napjaink nemzetgazdaságainak működése nagyban eltér a

klasszikusan vizsgált zárt gazdaságokétól, így a korábbi elméletek

felülvizsgálata lehet szükséges. Az eltérés főbb okaiként a nemzetközi

szabályozásokat, a nemzetközi szervezetek kialakulását, a gazdasági

integrációk (vám- és gazdasági uniók) létrejöttét, valamint a

külkereskedelem (nemzetközi kereskedelem) fokozódását jelölhetjük

meg.

A piac liberalizálódása nagyban elősegíti a tőke, a munkaerő, és a

termékek szabad áramlását, míg a vámuniók, valutauniók emellett

jelentősen csökkentik egyes állami beavatkozások lehetőségét. Ezen

tömörülések (pl. az Európai Unió) közös szabályozórendszerük révén

nem folytatnak önálló nemzeti szintű külkereskedelmi politikát. Ezzel

csökken a protekcionizmus eszköztára (pl. állami transzferek

alkalmazása lehetséges), a külkereskedelmi mérleg egyenlegét pedig a

korábbi védővámok és egyéb merkantilista eszközök híján a nemzeti

valuta árfolyama révén lehet elsődlegesen befolyásolni. Nyitott

gazdaságban megszűnnek a direkt monetáris szabályozóeszközök, (pl.

valutakontingensek), ami a gazdaságot érzékenyebbé teszi a

nemzetközi változásokkal szemben, ugyanakkor megszűnik a

korlátozások gazdaságtorzító hatása. Megállapítható, hogy a modern

működésű gazdaságban csökken az állami beavatkozás eszköztára, a

közvetlen eszközök megszűnése és a gazdaság nyitottsága miatt a

központi hatóság inkább a piaci kereslet befolyásolásával, közvetett (a

7

piaci automatizmusokon keresztül ható) eszközök révén képes

céljainak elérésére. A célok azonban nem változtak, az állam

gazdaságpolitikai akciói továbbra is a Samuelson és Nordhaus által

definiált funkciókat szolgálják:

"- a jogi keretek biztosítását

- a makroökonómiai stabilizációs politika meghatározását

- az erőforrások elosztásának a gazdasági hatékonyság fokozását

célzó befolyásolását.

- a jövedelemelosztást befolyásoló programok kidolgozását."1

Látható, hogy az állam szerepe kettős: stabilizálja a gazdaságot és

biztosítja a növekedés (és a verseny) körülményeit, ugyanakkor

tompítja a piac sajátosságai során fellépő társadalmi problémákat

(jóléti funkciókat lát el). A gazdaságba történő beavatkozás

létjogosultságáról és mértékéről megoszlanak a vélemények, de a

központi költségvetés szükségessége nem vonható kétségbe.

Különleges szerepe a gazdaság más szereplői által el nem látható

funkcióiból ered, ilyenek például az infrastruktúrafejlesztés vagy a

fegyveres védelem.

II.2. A konjunktúraingadozások fogalma, okai, problémái. A

konjunktúra-ciklusokról általánosságban

A gazdaság fejlődését megélénkülések és visszaesések kísérik az ún.

potenciális kibocsátás szintjéhez képest. A potenciális kibocsátás a

gazdaságban hosszútávon érvényesülő kibocsátás.

Keynes szerint az ingadozás oka a várakozásokban keresendő. A

töréspont akkor következik be a fellendülés végén, mikor a piaci

szereplők várakozásai meghaladják a termelési tényezők tényleges

határhatékonyságát. A mélyponton lévő gazdaságot pedig éppen a

növekvő határhatékonyság rázza fel, mely meghaladja az irányadó

kamatláb mértékét. A gazdasági mozgások bizonyos rendszerességet

8

mutatnak, ez alapján beszélhetünk ún. konjunktúraciklusokról. A

konjunktúra-ingadozások megfigyelések szerint a szinusz-görbéhez

szabálytalanul hasonuló képet mutatnak, így a görbe egy-egy hasonló

szakaszát egy gazdasági ciklusnak tekinthetjük (1. sz. ábra).

1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe

Szakaszai: pangás(1), megélénkülés(2), fellendülés(3) és válság(4). A

ciklus szakaszait egyszerűbben két trend formájában tárgyalhatjuk:

leszálló (4-1), és felszálló (2-3) ágról beszélhetünk.

A leszállóban lévő gazdaság jellemzői: a leszálló ág a csúcsponton

indul, és egészen a következő mélypontig tart. A visszaesés

kezdetének alapvetően azt az időszakot tekintjük, amikor a reál GDP

két egymást követő negyedévben csökken. Kiváltója a piaci kereslet

változása (konkrétan elégtelensége), mely a fogyasztás

visszaesésében nyilvánul meg. Emiatt a vállalati termelés és

beruházás csökken, ez a reál GDP csökkenéséhez és a munka iránti

alacsonyabb kereslet révén a foglalkoztatottság visszaeséséhez vezet.

A kibocsátás csökkenésével azonban lelassul az infláció, a

nyersanyagok ára pedig csökken kereslet hiányában. Mivel a profitok is

visszaesnek, ez a kamatlábak csökkenését vonzza maga után. Utóbbi

tényezők alakulása okozza a mélypont kialakulását, ez ugyanis az a

9

pontja a görbének, ahol a beruházási lehetőségek ismét kedvezőek

(alacsony a kamatláb, olcsó a nyersanyag és nagy a munkanélküliség),

így elkezdődik a fellendülés.

A fellendülés a beruházások élénkülésével és a növekvő

foglalkoztatottsággal veszi kezdetét, a termelési tényezők piacán

növelve a keresletet. Ezután a hanyatlásnál ismertetett folyamat

ellentettje zajlik, a GDP, a kamatlábak és az infláció növekedése

mellett.

Fellendülés alatt azt az időszakot értjük, mikor a kibocsátás nő.

Kiváltó okai többek közt a munkaerő mennyiségi vagy minőségi

növekedése, a növekvő fizikai tőke, vagy a technikai fejlődés.

Fellendülés folyamán a foglalkoztatottak munkaideje, majd létszáma nő

(a munkanélküliség csökken), a termelés bővül, a nyersanyagok ára

emelkedik - ez gerjeszti az inflációt. További hatásként emelkedik a

szolgáltatások ára, az átlagosnál nagyobb ütemben emelkednek a

munkabérek. Idővel a magasabb árszínvonal változatlan pénzkínálat

mellett kisebb reál pénzkínálatot teremt, ami növeli a reálkamatlábat. A

kamatláb növekedése csökkenti a beruházási kedvet, ami az

egyensúlyi jövedelem csökkenéséhez vezet.

A konjunktúraciklusokkal kapcsolatban számos elmélet született, a

leginkább elfogadottabb konjunktúraelméletek a következők:

- Monetáris elméletek: a konjunktúraciklusokat a pénzkínálat és a

hitelállomány bővítésére és szűkítésére vezetik vissza. E

megközelítés szerint az aggregált kereslet ingadozásait elsősorban a

monetáris tényezők idézik elő. (M. Friedman)

- Multiplikátor-akcelerátor modell: leírja, hogy a külső sokkok hogyan

indukálják a gazdaságban megfigyelhető ciklikus mozgásokat

multiplikátor és akcelerátor hatásokon keresztül. (P. Samuelson)

- Politikai konjunktúra-ciklus elméletek: (ld. még III.3. és

2. sz. ábra) az ingadozások a politikai manipulációk miatt jönnek létre,

a kormány újraválasztása érdekének megfelelően manipulálja a

10

monetáris és fiskális politikát. (W. Nordhaus, E. Tufte)

- Egyensúlyi konjunktúraelméletek: az emberek tévesen ítélik meg az

árak és bérek jövőbeni alakulását, ezért a munka kínálata túl nagy,

vagy túl kicsi. Ez ingadozást okoz a kibocsátás és a foglalkoztatás

terén. (R. Lucas, R. Barro)

- konjunktúraciklusok reálelmélete: az innovációk és termelékenységi

sokkok a gazdaság egyik szektoráról tovaterjednek a másikra, ez

okozza a teljes konjunktúra-ingadozást. (J. Schumpeter, E. Prescott)

- Kínálati sokkok elmélete: a konjunktúraciklusokat az aggregált kínálat

eltolódása okozza. (R. J. Gordon)

11

III. Előzmények

III.1. A fiskális politika kialakulása, gazdasági körülményei

A fiskális vagy költségvetési politika kialakulása John Maynard

Keynes közgazdász nevéhez köthető, időben a két világháború közti

időszakra tehető. A háború okozta recesszióban a neoklasszikus

elmélet hiányosságaira derült fény, és számos nemzetgazdasági

probléma (elsősorban a munkanélküliség és az infláció) nehezen

kontrollálható, addig nem látott méreteket öltött.

E körülmények közt ismerte fel Keynes, hogy bizonyos esetekben az

állami beavatkozás szükségszerű a gazdaság fejlődése

szempontjából. A később keynes-i gazdaságelmélet néven ismertté vált

tanait 1936-ban, "A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános

elmélete" című tanulmányában tette közzé. Művében a neoklasszikus

gazdaságelmélet hiányosságaira mutat rá, elsősorban a teljes

foglalkoztatottságot illetően. Elmélete szerint a teljes (minden piacot

érintő) egyensúly a neoklasszikus elméletnek megfelelően idővel

automatikusan kialakul, azonban ez nem garantálja a teljes

foglalkoztatottságot. Bizonyos fokú nem önkéntes munkanélküliség így

is fennáll, ez a munkanélküliség természetes rátája. A munkanélküliség

csökkentésének bevett módja a kereslet mesterséges növelése,

azonban ez inflációt okoz, ha fedezet nélkül történik. Jó példa erre a

háború, mint nem produktív beruházás finanszírozása, valamint

bármely állami beruházás, melyet többlet pénzkibocsátásból

finanszíroznak.

Keynes nézete szerint az állam feladata a kereslet növelése produktív

beruházásokkal, még a költségvetési deficit árán is. Konjunktúra

időszakában a költségvetés képes lesz kompenzálni ezt a deficitet.

Fontos felismerése továbbá, hogy a tényleges aggregált kereslet nem

éri el a potenciális szintet, mivel nem igaz az elmélet, hogy a

12

gazdasági szereplők minden jövedelmüket fogyasztásra és

megtakarításra (ily módon beruházásra) költik. Felhívja a figyelmet a

pénztartásra, mely a pénz azon tulajdonságán alapul, hogy a

leglikvidebb fizetőeszköz, ezért a gazdasági szereplők jövedelmük egy

részét egyszerűen "megtartják".

További fontos érve az állami beavatkozás mellett, hogy

kiszámíthatóbb, mint a monetáris eszközök. Megfigyelése szerint a

monetáris eszközök hatékonysága nem becsülhető pontosan, mivel az

a pénz forgási sebességétől függ, mely kevéssé ismert és gyakran

változó mutató. Az állami beruházások hatása ezzel ellentétben jól

becsülhető a viszonylag állandó beruházási multiplikátor ismeretében.

Konklúzióit az alábbi axiómákban foglalja össze Keynes:

- a fogyasztók csak jövedelem-növekményük egy részét fogyasztják

el, egy részét megtakarítják (fogyasztó lélektana)

- a termelők megtakarítási hajlama nagyobb, mint a beruházási

hajlama (beruházó lélektana)

- a vagyontulajdonosok előnyben részesítik a vagyon likvidebb formáit

(a likviditás lélektana)

- a magára hagyott gazdaság ezért működésképtelen, tehát

szükséges az állam beavatkozása, ezáltal biztosítható a kibocsátás

további növekményének realizálása.

Az állam feladata a gazdaság növekedési feltételeinek biztosítása. Ez

alatt a biztos jogi és infrastrukturális feltételek biztosítása mellett

bizonyos termelési tényezők biztosítását is értjük. A kormányzat képes

jelenősen támogatni a szükséges emberi erőforrás kialakulását,

elsősorban a közoktatás fejlesztése révén. További központi feladat a

megtakarítások (így a beruházás) ösztönzése, a kutatás-fejlesztés

támogatása, az anticiklikus gazdaságpolitika gyakorlása.

13

III.2. A monetáris politika kialakulása, körülményei

A Milton Friedman nevével fémjelzett monetáris gazdaságpolitika a II.

világháború után alakult ki. Ebben az időszakban elsősorban nem a

munkanélküliség, hanem az elszabaduló infláció jelentette a

legnagyobb kockázatot a gazdaság egyensúlyi növekedése

szempontjából. Az infláció általánosan elfogadott okaként a háború

finanszírozását nevezik meg a közgazdászok. Bár a nemzetvédelem

az állam fontos feladata, rövidtávon kimeríti a nem produktív beruházás

fogalmát. További inflációfokozó tényező, hogy a kormányzatok az erőn

felüli háborús kiadásokat általában többlet pénzkibocsátással fedezték.

A többletkereslet nélküli többlet pénzkínálat kialakulásától pedig

egyenes út vezet az infláció fokozódásához.

Friedman elmélete szerint a makrogazdasági kereslet nem lehet túl

alacsony szintű, ezért elveti annak befolyásolását (tulajdonképpen a

stabilizációs politikát). A magánszektor stabilitása révén az egyensúly

mindig kialakul, mivel a rugalmas árak azt kialakítják.

Mivel a rugalmas árak mindig megtisztítják a piacot, ezért nem

létezhet Friedman szerint kényszerű munkanélküliség sem. Az

önkéntes munkanélküliség lefedi az ún. természetes munkanélküliség

fogalmát. Ez elsősorban a súrlódásos munkanélküliséggel

magyarázható, a munkahelyet váltók, illetve az iskolából kikerülő

fiatalok munkakeresése miatt alakul ki. A természetes munkanélküliség

szintjét azonban több tényező befolyásolja, ilyen pl. a munkanélküli

segély mértéke, a munkakeresés költsége, vagy az információk

elérhetősége. E tényezőkön túl azonban nem lehet hatni a

foglalkoztatottságra. A monetaristák szerint hosszú távon nem lehet

hatni a foglalkoztatottságra, mert itt a munka kereslete végtelenül

rugalmatlan. Rövidtávon monetáris eszközökkel lehet növelni az

összkeresletet, ami növeli a foglalkoztatottságot, de gazdasági

ingadozást okoz, ezért Friedman minden ilyen célú beavatkozást elítél.

14

A gazdaság szabályozásában nem javasolja a keresletet befolyásoló

gazdaságpolitikai eszközök használatát, szerinte legfontosabb a pénz

szerepe. A monetáris hatóság elsődleges feladatául azonban a

reálkamatláb befolyásolása helyett a forgalomban lévő pénzmennyiség

(a pénzkínálat) szabályozását jelölte meg. Indoklása egyszerű: a

reálkamatláb olyan sok változón alapuló összetett mutató, hogy adott

időben nem, csak ex post számítható pontosan.

A hagyományos monetarista alapelveket Friedman az alábbiakban

adta meg:

"- A kormányzati kiadások valamennyi tételét költség-haszon

elemzéssel kell megállapítani, és e mértéktől nem szabad eltérni az

üzleti tevékenység ciklikussága esetén sem.

- A kormányzati kiadások adott szintjéhez kell hozzáigazítani az

adóhányadot, amit ezután rögzíteni kell.

- A pénzkínálat növekedését évről évre adott százalékban kell

megszabni, függetlenül attól, hogy milyen mértékben ingadozik az

üzleti helyzet."2

Megfigyelhető, hogy a tisztán monetáris alapelvek - bár nem tagadják

a gazdasági ciklusok létezését - nem javasolnak megoldást a

válságokra, inkább a stabil növekedés biztosításában, így a ciklikusság

tompításában látják a megoldást, az állami szerepvállalást korlátozzák.

Napjainkban nem beszélhetünk konkrétan monetarizmusról, hiszen a

kormányzatok a monetáris és fiskális eszközöket egyaránt alkalmazzák

gazdasági céljaik érdekében. Fontos megjegyezni, hogy a gyakorlat,

az ún. monetary targeting bukása igazolta, hogy az utolsó alapelv

tarthatatlan, az abszolút pénzmennyiség befolyásolható, de ez a

pénzügyi beavatkozásoknak célja nem lehet. Ehelyett a

pénzmennyiség relatív szabályozásával a piac befolyásolható, vagyis a

pénzkínálat alakítása nem a cél, hanem az eszköz.

Ma már azt sem mondhatjuk, hogy a jegybankoknak, mint a

monetáris politika végrehajtóinak egyetlen, vagy akár közös céljuk

15

volna. A központi bank ún. végső célját a jegybanktörvény tartalmazza.

E végső célok közt szinte mindig megtaláljuk az árstabilitás

kialakítását, mint a biztonságos gazdaság feltételét. Ezen kívül a

Federal Reserve további céljai közt a teljes foglalkoztatottság

közelítése, illetve a kamatlábak hosszú távon alacsonyan tartása, míg

a Bank of England végső célja például a kormány

gazdaságpolitikájának támogatása. Utóbbi típust hierarchikus

célrendszernek nevezzük, ezen kívül megkülönböztetünk még

antiinflációs (pl. Bank of Japan) és többes mandátumú (többcélú, pl.

FED) célrendszereket.

III.3. Konjunktúraciklus elméletek

Az általánosan elfogadott cikluselméletek (Kitchin, Juglar,

Kuznets és Kondratyev ciklus), illetve együtthatásuk.

A II. pontban már tárgyalt gazdasági ciklusok kapcsán már említést

nyert, hogy a konjunktúra-ciklusok ingadozása nem szabályos,

esetenként sokkal nagyobb mértékű a fellendülés vagy a recesszió,

mint a korábban megfigyelt ciklusokban. A jelenség egyik magyarázata

a technikai fejlődés lehet, mely jelentősen erősítheti a gazdasági

fellendülést, napjainkra azonban az igazán korszakalkotó technikai

újítások megjelenése nem jellemző. További kérdés, hogy bizonyos

esetekben gazdaságtól független okokkal (pl. háborúkkal, aszállyal)

sem magyarázhatóan a recesszió mélyebb, és hosszabban tart.

Az alábbiakban ismertetek néhány általánosan elfogadott

cikluselméletet, melyek befolyásolják az általános konjunktúra-ciklust,

és magyarázatot adhatnak görbéjének torzulására.

Kitchin-ciklus vagy készletciklus: 3-5 év periódusú ciklus, felfedezője,

Joseph Kitchin az angol vállalati készleteket vizsgálta évtizedekre

visszamenően.

16

Juglar-ciklus: 8-11 év, a termelékenység, a kereslet és az árak ciklikus

alakulását vizsgálta Clement Juglar.

Kuznets-ciklus: kb. 16-18 év, az ingatlanpiacon megjelenő

ciklikusságot írja le Simon Smith Kuznets.

Kondratyev-cilus: 50-55 év, a jövedelmek, a nehézipari termelés a

kamatlábak és a külkereskedelmi forgalom ciklikusságát írja le.

Nyilkolaj Kondratyev közgazdász fedezte fel a 20. század elején fejlett

ipari országok (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország)

vizsgálatával.

Gazdaságtörténészek szerint létezhet ennél hosszabb gazdasági

ciklikusság is, ez azonban - mivel több évszázados feljegyzésekkel

nem rendelkezünk - nem bizonyított.

További ciklikusságot okozó tényező demokratikus államokban a

választási ciklus, mely befolyásolja a piacot. A hatalmon lévő szervezet

(kormánypárt) megbízatása végén monetáris és fiskális eszközöket

egyaránt bevet a munkanélküliség csökkentése, a konjunktúra

növekedése, vagy a recesszió csökkenése érdekében. Célja

nyilvánvalóan a következő választások megnyerése, melyre így

nagyobb esélye van. E cél érdekében ilyenkor gyakran háttérbe szorul

az inflációs politika, hiszen e lépéseket az infláció növekedése nélkül

nem lehetne megtenni (2. sz. ábra).

17

2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika a választási ciklus során

A kormányzati ciklusok 4-5 éves hossza körülbelül ráhúzható a

Kitchin által felismert ún. készletciklusra, a kettő közötti összefüggés

azonban nem bizonyított. A különböző periódusú ciklusok azonban

egyidejűleg különböző szakaszban tartanak, keverednek, így enyhítik

vagy erősítik egymást. Ha egy hosszabb periódusú gazdasági mozgás,

pl. a Kondratyev-ciklus leszállóágban van, az a rövid távú ciklusok

fellendüléseit visszafogja, míg a leszállóágban kialakuló válságot

mélyíti. Felszálló ág esetén ellenkező hatást gyakorol a rövid távú

mozgásokra. A hosszú periódusú (ismert vagy még nem ismert)

szabályos konjunktúraingadozások így befolyásolják a gazdaság

menetét, és magyarázatot kapunk arra is, hogy a rövid ciklusú

konjunktúradiagramunk miért torzul.

18

IV. Eszközrendszerek és működésük

IV.1. A fiskális gazdaságpolitika eszközei és működési

mechanizmusuk

A központi költségvetés legfontosabb gazdasági vonatkozású

szerepe, hogy eszközeivel képes anticiklikus hatást gyakorolni, így a

fellendülés visszafogása mellett a recessziót enyhíteni vagy rövidíteni

is. A költségvetési politika eszközei alapvetően a kereslet növelése, ill.

csökkentése révén képesek a gazdaság működését befolyásolni. A

jövedelmek újraelosztását valósítja meg eszközeivel, melyek a

következők:

- közkiadások: állami vásárlások és transzferek

- adóztatás

- államadósság kezelése

Gazdaságra gyakorolt hatása alapján a fiskális gazdaságpolitikai

eszközöket két csoportba sorolhatjuk:

a. automatikus eszközök

b. diszkrecionális eszközök

Expanzív fiskális politika megvalósításakor a kormányzat csökkenti az

adókat és/vagy növeli a kormányzati vásárlásokat - az államadósság

terhére.

Restriktív fiskális politika esetén a beavatkozás módszere adóemelés

és/vagy a kormányzati vásárlások csökkentése. Ebben a szakaszban

lehet feltölteni a költségvetés egyenlegét az expanzív beavatkozás

műveleteinek fedezetére.

IV.1.a. automatikus eszközök

Automatikus eszközöknek nevezzük a költségvetési politika azon

eszközeit, melyek előre meghatározott módon működnek, beavatkozás

nélkül biztosítva a gazdaság egyenletes növekedését (ún.

19

stabilizátorok). Ide sorolandó a progresszív adó (jövedelem- és

hozadékadók, pl. SZJA) és az automatikus állami transzferek

(elsősorban a munkanélküli segély). Működési elvük: az aggregált

keresletet a jövedelem-áramlásokkal ellentétesen befolyásolják,

csökkentik azok változásának hatását. Alacsony keresleti szint esetén

automatikusan csökkennek az adóterhek, illetve a munkanélküliség

növekedésével kialakuló keresletkiesést részben kompenzálják a

transzferek (munkanélküli segély, egyéb juttatások). Túlkereslet esetén

hasonlóképpen hatnak az automatikus szabályozóeszközök, fordított

irányban.

A jövedelemfüggő adók esetében az adómultiplikátor kisebb, így az

automatikus szabályozás hatékonyabb és gyorsabb, mint az eseti

beavatkozás.

IV.1.b. diszkrecionális eszközök

Az automatikus eszközökkel szemben az ún. diszkrecionális

eszközök felügyeletet igényelnek, döntés alapján eseti beavatkozással

befolyásolják e kereslet alakulását. Elsősorban a közmunka, az állami

foglalkoztatási programok, az eseti kifizetések és az adókulcsok

változtatása sorolandó ide. Ezek az eszközök számos hátrányuk miatt

ritkán használatosak. Fő hiányosságuk, hogy a kívánt hatást hosszabb

idő elteltével biztosítják csak, ez pedig a beavatkozás sürgőssége miatt

ritkán megengedhető. További probléma az eseti beavatkozások

kapcsán, hogy alkalmazásuk csökkenti a piac kiszámíthatóságát,

ezáltal rontja a hosszú távú tervezés lehetőségét és a

nemzetgazdaság piacába vetett bizalmat. A szerző véleménye, hogy a

diszkrecionális eszközök használata kerülendő, piacgazdaságban

többnyire válsághelyzetben (mély recesszióban) alakulhat ki. Erre jó

példa az 1929-33-as világválság során az USA-ban elindított

közmunka-programok sora.

20

Külön fejezetet érdemel a költségvetési politikán belül az

államadósság kezelése. Az állam, mint nem profitorientált szervezet

nem érdekelt a költségvetés szufficitjének elérésében. A közgazdászok

döntő többsége szerint a kismértékű deficit a legkedvezőbb a

gazdaság növekedése szempontjából. A túlzott mértékű eladósodás

fizetésképtelenséghez vezethet, a piaci fedezet nélküli pénzkibocsátás

pedig inflációt gerjeszt. A hitelfelvétel viszont reális alternatívának

bizonyul a kormányzat számára, mivel a saját forrásból, ill. hitelből

finanszírozott produktív beruházások élénkítik a gazdaságot, mégpedig

a beruházási multiplikátorral növelt mértékben. Ez pedig magasabb,

mint az ún. adómultiplikátor és negatív megfelelője a

transzfermultiplikátor, így ugyanakkora kormányzati beruházással

magasabb keresletnövekedést lehet elérni, mint adócsökkentéssel,

vagy a transzferek növelésével. Ki kell hangsúlyozni, hogy ez csak

produktív beruházások esetében áll fenn, illetve a kamatláb változása

csökkenti a beavatkozás hatékonyságát. Megjegyzendő továbbá, hogy

a kormányzati politika célja a társadalmi jólét növelése, így itt hosszú

távú beruházásnak tekintendő a környezetvédelem, oktatás, védelem,

egészségügy- és infrastruktúrafejlesztés. E beruházások hozadéka a

piaci értelemben nem kalkulálható, az az elmaradásukkal keletkező

jóléti növekedés kiesés alternatív költségeként becsülhető

IV.2. A monetáris gazdaságpolitika eszközei és működési

mechanizmusuk

A monetáris vagy pénzügyi politika a költségvetési politikától eltérően

nem az aggregált keresletre, hanem a pénzkínálatra, a forgalomban

lévő pénzmennyiségre hat. Kulcsszereplője a jegybank, melynek

szerepe létrejöttekor az állam közvetlen hitelfinanszírozása volt. Mára

ezt a szerepét elveszítette, hiszen inflációt gerjesztő tevékenység volt,

ezen kívül kockáztatta a jegybanki függetlenséget is. A XXI. századra

21

fő feladatává a monetáris politika megvalósítása vált.

Céljai kialakulása óta változtak, a pénzmennyiség állandó szinten

tartását, illetve a valutaárfolyam rögzítését is szolgálta, mára a legtöbb

nemzetgazdaságban az infláció szinten tartása a monetáris politika fő

célja. Gyakori cél még a központi irányítás gazdaságpolitikájának

segítése monetáris eszközökkel, valamint a kamatlábak szinten

tartása. A szabályozás módja: a konjunktúra esetén restriktív

(visszafogó) politikát folytat, mely visszafogja a gazdasági növekedést,

és csökkenti az inflációt. Recesszió esetén expanziós politikát folytat a

jegybank, mely hasonlóképpen hat ellenkező irányban (3. sz. ábra). A

reál pénzmennyiség növeléséhez a központi banknak az árszínvonal

növekedésénél nagyobb ütemben kell növelnie a nominális

pénzkínálatot. Ha a központi bank tökéletesen tudja szabályozni a

forgalomban lévő pénz mennyiségét, akkor a kamatlábat ezzel nem

változtatja. Természetesen a fedezet ismét kérdéses, hiszen a

pénzkínálat bővítése általában inflációt okoz. "Ameddig ugyanis a

jegybankok nagyobb kereslettel szembesülnek, mint amelyet valós

megtakarításaikból képesek kielégíteni, addig a pénz mesterséges

előteremtése elkerülhetetlen. Ennél fogva, ha a banki kamatlábat a

tőke valós megtakarításának szintje alá helyezik, úgy az

elkerülhetetlenül inflációt fog eredményezni."3

3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa

22

A pénzügyi politika eszközei két csoportba sorolhatók,

megkülönböztethetünk közvetlen (direkt) és indirekt eszközöket.

IV.2.a. direkt eszközök

Direkt eszközök használatával a monetáris hatóság közvetlenül

meghatározza a szabályozandó tényezőt. Ilyen küszöbszámok

lehetnek az értékben meghatározott kötelező tartalék előírás, a

viszontleszámítolási plafon, a hitelkontingens, valamint az irányított

hitelek.

A direkt eszközök nem változtathatók a monetáris célok eléréséhez

kívánt gyakorisággal, valamint alkalmazásuk versenykorlátozó lehet,

ezen kívül hatékonyan leginkább zárt gazdaságban alkalmazhatók.

Fenti okok miatt a közvetlen monetáris szabályozóeszközök szerepe a

modern gazdaságban jelentősen csökkent.

IV.2.b. indirekt eszközök

A mai gazdaságban a monetáris irányítás elsősorban a közvetett

eszközöket alkalmazza a pénzkínálat szabályozására. Ide sorolandó:

- a kötelező tartalékráta: a központi bank meghatározza, hogy a

kereskedelmi bankoknak a betétek után mekkora hányadot kell

jegybankpénzben tartani. Ezzel a kereskedelmi bankok

pénzteremtésének korlátait változtatja. Magasabb tartalékráta esetén

csökken ez a pénzmennyiség. Az eszköz a hosszú távú

szabályozást szolgálja.

- kamatpolitika: a refinanszírozási kamatláb változtatásával a

jegybank a piaci szereplők pénzkeresletét tudja közvetetten

befolyásolni. A refinanszírozási kamatláb növelésének hatására

ugyanis a kereskedelmi bankok kamatlábai is nőnek, ami - normál

esetben - csökkenti a piaci szereplők pénzkeresletét. Eltérés

lehetséges, pl. ha valamely kereskedelmi bank nem él a

23

refinanszírozással (azt nem érinti a kamatlábváltozás), vagy ha

nagyon kedvezőek a piaci lehetőségek (a vállalkozások

pénzkereslete ekkor magas kamatláb esetén sem csökken

számottevően).

- refinanszírozás és rediszkont: a jegybank refinanszírozási

hitelkeretet tart fenn a kereskedelmi bankok által nyújtott hitelek

refinanszírozására. E hitelkeret növelésével nő a rediszkontálás

lehetősége, így a kereskedelmi bankok több hitelt tudnak kihelyezni,

nőhet a forgalomban lévő pénz mennyisége. A keret csökkentése

ellentétes irányban hasonlóképpen hat. A rediszkont politika

ugyanezen az elven működik, váltóra specializálva. Mivel a váltó,

mint hitelviszonyt megtestesítő papír mára veszített

népszerűségéből, a hozzá kapcsolódó műveletek jelentősége is

csökkent.

- nyílt piaci műveletek: a jegybank közvetlenül, nagy mennyiségű

állampapír eladása, ill. vétele révén befolyásolja a forgalomban lévő

pénz mennyiségét. Az állampapír felvásárlása növeli a piacon forgó

pénz mennyiségét, értékesítése csökkenti azt. Speciális eset az ún.

repó, ahol a kereskedelmi bankoknak értékesít állampapírt a

központi bank, visszavásárlási opcióval. A repók kamatának

emelésével a kereskedelmi bankok kereslete növelhető, így csökken

a forgalomban lévő pénz mennyisége. A nyílt piaci műveletek

alkalmazásának előnye, hogy gyors és rugalmas, hiszen a

pénzkínálat változását azonnal produkálja, és egymás után többször

- akár ellenkező irányban is - végrehajtható. További előny a

globalizálódó világ nyitott gazdaságai számára, hogy a módszer

teljesen autonóm, alkalmazása pusztán a monetáris hatóság

döntésének függvénye.

A tisztán monetáris eszközök legjelentősebb előnye, hogy nem

jelentkezik az állami többletkiadás kiszorító hatásának, vagy a fedezet

nélküli keresletnek a piacon zavart okozó befolyása.

24

Bírálói szerint viszont kritikus szituációban a monetáris eszközök

kevésbé hatékonyak, mivel hatásuk a közvetett működés miatt

késéssel jelentkezik.

Az expanzív monetáris politika a pénzmennyiség növelésével

rövidtávon növeli a reálkibocsátást, azt a potenciális kibocsátás fölé

emelve. Az egyensúlyi állapot akkor áll helyre ismét, mikor a reál

pénzmennyiség értéke helyreáll az árszínvonal emelkedésének

hatására. A pénz hosszú távon semleges, ezért reálváltozók hosszú

távú befolyásolására nem alkalmas. Hosszú távon ugyanis az

árfolyamszint korrigálja a pénzmennyiség változását, így az csak a

nominális változók értékét változtatja meg maradandóan.

25

V. A gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának célterületei,

hatékonysági mutatók

A gazdaságpolitikai beavatkozások célja egy vagy több gazdasági, ill.

jóléti mutató változtatása. A gazdasági teljesítmény és stabilitás

mértékét megadó mérőszámok egyben a beavatkozások

eredményességének visszajelzésére is szolgálnak.

Ilyen mutatók: a GDP (bruttó hazai termék), a munkanélküliségi ráta,

az inflációs ráta, illetve információt hordoz a központi költségvetés

egyenlege is.

V.1. A GDP, mint elsődleges konjunktúra-mutató

A GDP (bruttó hazai termék) a legelterjedtebb mutató egy

nemzetgazdaság teljesítményének mérésére. Előző évek

mutatószámaival összehasonlítva következtethetünk a gazdaság

fejlődési ütemére, illetve egy főre vetítve összevethetjük különböző

nemzetgazdaságok teljesítményét. Számítása: fogyasztás + beruházás

+ export - import, képletesen: GDP = C + G + I + NX. A képletben a

fogyasztás két részre bontva (magán - C és állami - G), míg az export -

import összevonva (NX = export - import) jelenik meg.

V.2. Munkanélküliség, hatások a foglalkoztatási rátára és a

munkanélküliségi rátára

Munkanélküliségi ráta: a GDP-ben ki nem mutatható jóléti tényező a

foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta megmutatja, hogy a

munkaképes lakosság mekkora része nem vesz részt

munkavállalóként a termelésben.

Munkaképes korúaknak tekintjük a 16 - 74 év közötti polgárokat egy

nemzetgazdaságon belül. A munkaképes lakosságon belül

26

megkülönböztetünk gazdaságilag aktív, ill. inaktív szereplőket. A

gazdaságilag aktív - tehát munkát vállalni képes és hajlandó -

szereplők tekinthetők a piacon megjelenő munkaerő-kínálatnak. Akik

ezen belül ténylegesen munkát találnak, vagy önfoglalkoztatóvá

válnak, ők a foglalkoztatottak. A gazdaságilag aktív népesség

fennmaradó részét teszik ki a munkanélküliek.

Nemzetgazdaságokat leíró jellemző mutatók a munkapiac tekintetében:

aktivitási ráta (gazdaságilag aktív népesség / munkaképes korú

népesség)

munkanélküliségi ráta (munkanélküliek száma / gazdaságilag aktív

népesség)

foglalkoztatottsági ráta: tulajdonképpen a munkanélküliségi rátával

azonos értelemmel bír, csupán annak komplementere, a kettő

összege 1.

A munkanélküliség típusai annak kiváltó okai alapján:

- súrlódásos (keresési): nem tökéletes az információáramlás (pl.

pályakezdőknél jellemző); keresési: jobb állásra várnak

- szerkezeti (strukturális): a kereslet és kínálat földrajzilag vagy

szakmailag nem fedi egymást; kiváltó okai: rugalmatlan munkabérek,

gyorsan változó keresleti szerkezet a kínálathoz képest

- kereslethiányos (ciklikus): a javak iránti aggregált kereslet kisebb,

mint ami a teljes foglalkoztatáshoz szükséges lenne

- várakozási: a munka összkereslete kisebb annak összkínálatánál -

kényszerű, a munkások megüresedő munkahelyre várnak

Fenti típusok közül a kereslethiányos és a várakozási

munkanélküliség mértéke függ erősen a konjunktúra-ingadozásoktól,

így a kibocsátást befolyásoló minden gazdaságpolitikai intézkedés

befolyásolja a munkanélküliségi mutatók alakulását.

Neves közgazdászok szerint az egyes nemzetgazdaságokban létezik

a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája, mely hosszú távon

kialakul, az egyes változások hatására azonban a tényleges arány ettől

27

nagyban eltérő lehet. A munkanélküliséget befolyásolja a gazdaság

ciklikus ingadozása, valamint rövidtávon fiskális és monetáris

eszközökkel is be lehet avatkozni. A keynes-i közgazdaságtan szerint a

munkanélküliség rövid távú csökkentésének legjobb módszere az

állami közmunka- és foglalkoztatási programok szervezése, míg a

monetaristák szerint egyedül a többletkereslet okozhat

többletfoglalkoztatottságot, ami fedezetlen pénzmennyiség növeléssel,

így inflációfokozó hatással jár. A munkanélküliség természetesnél

magasabb szintjét azonban a magas infláció sem képes fenntartani,

ahhoz az infláció folyamatos gyorsulására lenne szükség, melyet

hosszú távon nyilvánvalóan egyetlen nemzetgazdaság sem engedhet

meg. A munkanélküliség hosszútávon tehát az infláció függvénye sem

lehet, teljesen rugalmatlan.

V.3. Inflációs ráta

Az infláció az árszínvonal emelkedése, a pénz vásárlóerejének

romlása. A gazdaság stabilitását mutatja a viszonylag állandó

(kiszámítható), mérsékelt szintű árszínvonal-emelkedés. Magas szintje,

vagy kiszámíthatatlan mozgása komoly gazdasági zavarokat okoz.

Mértéke alapján megkülönböztetünk kúszó (egy számjegyű), vágtató

(két számjegyű) valamint hiperinflációt. Utóbbi kifejezetten káros a

gazdasági növekedés szempontjából, hiszen a pénz elértéktelenedése

olyan mértékű, hogy a piaci szereplők "szabadulnak" a pénztől, azt

nem produktívan, értékállónak hitt termékek (pl. ingatlanok,

luxusjószágok) vásárlására fordítják.

Az infláció optimális mértéke a közgazdászok szinte egybehangzó

véleménye alapján 0-10 % között mozog, ez még élénkíti a

gazdaságot. A negatív inflációt deflációnak nevezzük, a pénz

felértékelődését jelenti, a gazdaságra azonban restriktív hatást

gyakorol. Az export visszaesését, az import növekedését, ezáltal a

28

külkereskedelmi mérleg romlását, és a hazai termelés csökkenését

okozhatja.

Az inflációval összefüggő további fontos felismerés, hogy emelkedése

növeli az aggregált keresletet, ezért gazdaságélénkítő, a

munkanélküliséget csökkentő hatású rövidtávon. E tulajdonsága miatt

a monetáris politika eszközeivel recesszió idején célszerű kissé

"elengedni" az inflációt, ez gazdaságélénkítő hatású. Konjunktúra

idején az infláció csökkenthető, ennek végrehajtása az infláció

kordában tartásán túl a gazdaság visszafogását, a stabilizáció második

elemét szolgálja.

Az infláció növekedésének oka elsősorban a pénzkínálat indokolatlan

növelése, például a nem megfelelő jegybanki szabályozás (pl. túlzott

pénzkibocsátás az állami kiadások fedezetére) és a kereskedelmi

bankok túlzott (esetleg illegális), fedezet nélküli pénzteremtése. Az

inflációnövekedés további okai valószínűleg a várakozásokkal vannak

kapcsolatban (lélektani hatás - az ún. elvárt v. öngerjesztő infláció),

ugyanis azok éppúgy következményei, mint okai lehetnek az inflációs

ráta emelkedésének. Ezek a csökkenő megtakarítási hajlandóság, a

növekvő hitelállomány, a csökkenő foglalkoztatottság, a fogyasztási

cikkek kiáramlása az országból, vagy ennek oka, a külkereskedelmi

cserearányok romlása.

Az infláció költségei:

- nagyobbak a pénztartás költségei: az infláció további inflációs

várakozást okoz (ún. Fischer-hatás), ez a nominálkamatláb

emelkedéséhez vezet. A kamatláb emelkedése csökkenti a reál

pénzkeresletet, az emberek csak a szükséges pénzt tartják likvid

formában.

- nagyobbak az árváltoztatás költségei (étlapköltségek)

- nagyobb a relatív árak instabilitása: az árak nem egyformán

változnak, az árváltozás költségei eltérőek az egyes áruknál. Az

egyes árak eltérő mértékű, illetve időben eltérő változása

29

megváltoztatja az árarányokat

- megváltoznak az adóterhek

- megnehezül a jövőbe tekintő gazdasági kalkuláció: ha az infláció

mértéke nem tervezhető előre, vagy túlzott mértéke

bizonytalanságot okoz, az a piaci kilátásokat is rontja, így a

gazdaság szereplői nem tudnak előre tervezni. A befektetések

kockázata megnő, ez csökkenti a beruházási kedvet.

- a jövedelem és a vagyon véletlenszerű újraelosztása megy végbe

A fenti - egész nemzetgazdaságot érintő - hátrányok miatt az infláció

viszonylag állandó szinten tartása, ill. előre kalkulálható mértéke közös

érdek a piac valamennyi szereplője számára, tudatosan beavatkozni

azonban csak a kormányzat képes, elsősorban a jegybankon

keresztül.

V.4. Állami költségvetés

Az állam további feladata a központi költségvetés kezelése. Az

államháztartás bevételeit a háztartások és vállalatok adói jelentik, míg

kiadásait az állami beruházások és transzferek. Az államháztartás nem

profitorientált gazdasági szereplő, ezért nem célja a szufficit elérése.

Elsődleges célja a jólét megteremtése a védelem, egészségügy,

oktatás, az infrastruktúra fejlesztése révén, valamint a jövedelmek

újraelosztása. További feladata a gazdaság stabilitásának őrzése,

valamint az infláció és a munkanélküliség kordában tartása. E

szerepek mellett azonban kerülnie kell a kormányzatnak a túlzott

költségvetési hiány kialakulását is, hiszen ez huzamosabb ideig hitelből

finanszírozva ún. hitelcsapdához, államcsődhöz vezethet.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a kormányzatnak a szükséges

beavatkozásokat minimálisan deficites költségvetés mellett célszerű

megvalósítani.

A költségvetési deficit finanszírozása lényeges kérdés pl. az inflációra

30

gyakorolt hatása miatt. Fő forrásai: kötvénykibocsátás és

pénzkibocsátás. Alapvető különbség a két finanszírozási forma között,

hogy kötvénykibocsátással nem nő a pénzmennyiség, viszont az

államháztartás a magánszektor megtakarításait használja, ami

kiszorító hatással bír. Pénzfinanszírozásnál ez a hatás nem jelentkezik,

itt a központi bank vásárolja meg az államkötvényeket, új pénzt juttatva

a rendszerbe. Ez a fedezeti módszer viszont növeli a forgalomban lévő

pénzmennyiséget. Nem megfelelően időzítve, vagy túlzott mértékben

alkalmazva ezért inflációt gerjeszt. Ennek a veszélye különösen akkor

áll fenn, ha a kormányzat túl nagy befolyást gyakorol a monetáris

szabályozást megvalósító jegybankra. Az indokolatlanul magas deficit

fedezetére kibocsátott többlet pénz - amennyiben így a pénzkínálat

már meghaladja az áruforgalomhoz szükséges mértéket - erős

inflációs hatással bír.

A pénzkibocsátás módszerét - mint monetáris eszközt - a jegybank

nem csak a központi költségvetés finanszírozására, hanem a

pénzkínálat közvetlen szabályozására is használja. Ekkor a

másodlagos piacon (közvetlenül a magánszektortól) vásárol

állampapírokat, így bővítve a forgalomban lévő pénz értékét.

Fenti műveletek közül az állampapír-kibocsátással fedezett

költségvetés tisztán fiskális, míg a pénzmennyiség változtatása tisztán

monetáris szabályozóeszköz. A gyakorlatban leginkább vegyes

szabályozást alkalmaznak.

Fontos szempont azonban, hogy az államháztartási deficit ne haladja

meg a finanszírozhatóság határait. Ha ugyanis a hiány elmélyül, és

mind több hitel felvétele szükséges, akkor idővel kialakul az ún.

adósságcsapda (a hitelkamatok hitelfelvétellel történő finanszírozása),

mely államcsődhöz vezethet. Ez a kormányzat beavatkozási

lehetőségeit megszűnteti a piacon, ugyanakkor az ország kockázati

megítélését rontja. E két tényező önmagában is krízishelyzetet okoz,

ezt bizonyítja az 1994-95-ös mexikói vagy az 1997-es thaiföldi válság.

31

V.5. Valutagazdálkodás: az egyes eszközök alkalmazása a

valutaárfolyamok szabályozásában

Mind a nemzeti, mind a nemzetközi piacon fontos szerepet játszik az

adott ország valutájának vásárlóereje. A valutaárfolyam elsődlegesen

monetáris eszközökkel szabályozható, elsősorban a pénzkínálat

befolyásolásával. Az infláció növekedésével csökken a nemzeti valuta

vásárlóereje (hiszen ez az infláció definíciója), így megváltoznak a

nemzetközi cserearányok, a piacon új valutaárfolyam alakul ki. A

monetáris hatóság egyes nemzetgazdaságokban az árfolyam

rögzítését használja, mely monetáris függőséget okoz, a nemzeti

valuta egy az egyben a bázisvaluta ingadozásait követi.

Korábban elterjedt valutagazdálkodási forma volt a rögzített árfolyam,

melynek során szigorúan rögzített viszonyszámok adták meg a valuták

közötti átváltás arányát. A keynesista gazdaságpolitika elvei szerint az

árfolyam szilárd rögzítését az államnak kell biztosítania. A modern

gazdaságok többsége mára szabadon vagy sávosan lebegtetett

valutaárfolyamot használ, beavatkozásra csak rendkívüli árfolyam-

ingadozás esetén kerül sor.

32

VI. Stabilizációs politika

Az előző fejezetekben tárgyalt valamennyi szempont

figyelembevételével az államháztartás egyik legfontosabb gazdasági

feladataként az anticiklikus politikát, azaz a stabil gazdasági növekedés

feltételeinek megteremtését tekinthetjük.

A már ismertetett eszközök működtetéséhez azonban fontos

ismernünk azok hatásának hozzávetőleges volumenét és időbeli

hatását. E hatások még az egyes beavatkozások mechanizmusának

ismeretében sem egyszerű, hiszen több eszköz használata esetén

azok hatékonysága nem biztos, hogy kumulálódik, lehet, hogy éppen

kioltja egymást. A szükséges mérték ismereténél is lényegesebb a

pontos időzítés, hiszen egy túlságosan megkésett hosszan befolyásoló

intézkedés átnyúlhat a ciklus más szakaszára, így akár erősítheti is az

ingadozást (4. sz. ábra).

4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák

Kormányzati beavatkozással elsősorban közvetlenül a keresletre, míg

tisztán monetáris eszközökkel a forgalomban lévő pénz mennyiségére

lehet hatni. A kibocsátás rövidtávon befolyásolja a fogyasztást, hosszú

33

távon a beruházásokat is, ez alól kivételt képez a kormányzati

fogyasztás illetve a kormányzati beruházás. Ezért az államnak - a piaci

trenddel ellentétes műveleteket végezve - lehetősége van a fellendülés

visszafogására, illetve a recesszió tompítására.

A termelés bővítésének módjai:

- a beruházások (a tőke) emelése

- a fogyasztási kereslet növelése

- D. H. Robertson szerint az ingadozást már a fellendülés

szakaszában vissza kell fogni, ezzel csökkenteni a ciklikusságot.

Ehhez módszerként a kamatlábaknak a piac által meghatározottnál

gyorsabb növelését javasolja.

A beruházások növelése rövidtávon a kormányzati beruházások révén

valósítható meg, míg a fellendülés visszafogásában monetáris

eszközök (elsősorban a kamatláb és a pénzkínálat befolyásolása)

alkalmazhatók sikerrel, ezek ugyanis nem okoznak egyéb zavart, nem

jelenik meg az állam a piacon.

Az autonóm költségvetési kiadások (mint a beruházások mesterséges

növelése) saját értéküknél nagyobb mértékben járulnak hozzá az

egyensúlyi jövedelem növekedéséhez, mivel azok hatását az autonóm

kiadások multiplikátora megtöbbszörözi. A multiplikátor számítása:

Látható, hogy a szorzószám nagysága a fogyasztási

határhajlandóságtól függ. Nagyobb fogyasztási határhajlandóság

esetén nagyobb a multiplikátor értéke is. Az eredmény így a

kibocsátásban bekövetkező - az állami beruházásnál jóval nagyobb

mértékű - növekedés. A hatást valamelyest csökkenti a kibocsátás

növekedésének hatására emelkedő kamatláb, mely visszafogja a

beruházási kedvet.

Hasonlóan működő mechanizmus a kibocsátás csökkentésére az

adóemelés. Az adók egységnyi növelésével a költségvetési

34

többletbevételhez képest az ún. adómultiplikátorral felszorzott mértékű

kibocsátás-csökkenés érhető el. Az adómultiplikátor számítása:

Az adómultiplikátor természetesen negatív előjelű, hiszen az

adóemelés az egyensúlyi jövedelem visszaesését eredményezi

(ellenkező irányú elmozdulás). Megfigyelhető azonban, hogy bár a

szorzószám nagyságát ezúttal is a fogyasztási határhajlandóság

határozza meg, az adómultiplikátor -c - szerese az autonóm kiadások

multiplikátorának, vagyis abszolút értéken kisebb annál (mivel c<1).

Levonhatjuk a következtetést, hogy az egyensúlyi kibocsátás növelése

érdekében a kormányzat akár adónövelésből fedezve is hajthat végre

autonóm beruházásokat, azok - bár kisebb mértékben - hatékonyak.

Amennyiben az állam expanzív gazdaságpolitikát folytat - változatlan

kamatláb mellett - növeli az egyensúlyi kibocsátást.

A stabilizációs politikáknak két alapvető csoportja ismert az infláció

megfékezésére:

- ortodox politikák: a kereslet szabályozására koncentráló módszer,

célja elsősorban a túlzott infláció megfékezése a kereslet

visszafogása révén

- heterodox politikák: az inflációt a várakozások befolyásolásával töri

le. A várakozásokat csak drasztikus, sokkszerű beavatkozásokkal

lehet manipulálni, ilyen módszer például az árak vagy a bérek

befagyasztása. Erős piacbefolyásoló hatása miatt csak veszélyesen

elszabaduló infláció kezelésére használatos.

A gazdasági ingadozást okozó külső eseményeket

megkülönböztethetjük aszerint, hogy azok kedvező, vagy kedvezőtlen

hatásúak a kibocsátásra. Ezeket az eseményeket ún. kínálati

sokkoknak nevezzük (mivel közvetlenül vagy közvetve végül is az

aggregált kínálatot változtatják meg).

Kedvező események például az olajárak esése, a technikai haladás -

35

a kedvező hatású sokkok lehetnek tartósak, vagy átmenetiek; a tartós

sokk a potenciális kibocsátást is befolyásolja. Mivel ez kedvező

befolyás, nem szükséges a beavatkozás rövidtávon, bizonytalanságot

legfeljebb a piacra gyakorolt hatás egyenetlensége okozhat. Emiatt a

jövedelmek bizonyos szintű újraelosztása valósul meg, ennek mértéke

függ az események előre láthatóságától.

Gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen sokkok például a természeti

katasztrófák, a rossz időjárás, de a szigorodó állami szabályozás is,

mivel költségnövekedést okoz. Negatív hatású esemény továbbá a

világpiaci olajárak jelentős növekedése, valamint a termelékenység

növekedését meghaladó minimálbér. Utóbbi esetén a termelési

függvény lefelé mozdul el, így ugyanakkora ráfordítással kisebb

termelés érhető el.

A kedvezőtlen kínálati sokk csökkenti az aggregált kínálatot, ezzel az

aggregált kibocsátás is csökken, amire a piac az árszínvonal

változásával (emelkedésével) reagál. A kormányzat adott helyzetben

kétféle beavatkozás közül választhat céljától függően:

- amennyiben az árszínvonal stabilizálása a cél, a kormányzat az

aggregált keresletet csökkenti a kínálat változásának megfelelő

mértékben, így stabilizálja az árszínvonalat (megfékezi az inflációt), ez

azonban restriktív eszköz, a recessziót elmélyíti, az expanziót

visszafogja (5. sz. ábra).

36

5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen

kínálati sokk esetén

- ha a kormányzat célja a kibocsátás szinten tartása, akkor növeli az

aggregált keresletet, így az új AS görbén felfelé tolódik az egyensúlyi

pont. Az eredmény: a reáljövedelem növekszik, optimális esetben a

sokk előtti szintig. Mivel a görbék metszéspontja feljebb került,

megállapítható, hogy a kibocsátás szinten tartása instabillá teszi az

árszínvonalat (inflációt gerjeszt) (6. sz. ábra). Tehát az expanziós

politika alkalmazása az árszínvonal emelkedése árán tartja fenn az

aggregált keresletet.

Az expanzív fiskális politika a kibocsátás szinten tartása mellett

árszínvonal-emelkedést okoz, ami a reálárfolyam csökkenéséhez vezet

(felértékelődik a nemzeti valuta). A valuta felértékelődése a nettó export

csökkenését eredményezi. Hosszú távon a kibocsátás nem csökken,

az egyensúlyt az exportra gyakorolt kiszorító hatás állítja helyre. Az

expanzív fiskális beavatkozás nyitott gazdaságban tehát nem

elsősorban belföldi beruházást szorít ki, hanem a belföldi valuta értékét

növeli, így a kiszorító hatás az exporttal szemben érvényesül.

37

6. sz. ábra: expanziós gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen

kínálati sokk esetén

Az alábbiakban nézünk egy aktuális példát a recesszió esetén tett

kormányzati intézkedések hatékonyságával kapcsolatban!

Vizsgálatunk tárgya a (becslések szerint) 2008 - 2010 - es gazdasági

világválság, illetve annak magyarországi vonatkozásai. Vizsgálatunk

során a válságot az átlagosnál mélyebb recesszióként kezeljük.

Absztrakciót alkalmazunk több szinten is: a kormányzat stabilizációs

lépéseit vizsgáljuk, ezek közül is csak azokat, melyek - utólagos

elemzések szerint - eredményt hoztak.

A magyarországi kormányzat elsősorban az államháztartási hiány

féken tartását tűzte ki célul, ezzel a nemzetközi befektetők kockázati

leértékelését elkerülni. A hiánycsökkentés sikeresnek mondható, bár a

végrehajtott intézkedések közül leginkább a bevétel-növekedés révén

javult az államháztartási mérleg, a kiadáscsökkentési kísérlet nem

hozott számottevő eredményt. Az egyenleg javulását a transzferek

(energiatámogatás, lakáshitel adókedvezmény) csökkentése, ill.

megszűntetése, valamint egy sor növelt (pl. ÁFA, jövedéki adó,

gépjárműadó) és újonnan bevezetett adónem (banki különadó,

38

ingatlanadó) eredményezte. Az államháztartási hiány megfékezése

mellett további fontos bizalmi lépés a betétekre és kötvényekre vállalt

állami garancia.

A következő év intézkedései már a gazdaságélénkítés jegyében

zajlottak, 2009-ben a kötelező jegybanki tartalék csökkentésével, a

likviditás és a finanszírozás feltételeinek javításával, valamint 1800

milliárd forintos gazdaságélénkítő csomaggal a kormányzat és a

jegybank a válság tompítása helyett a kilábalást igyekezett elősegíteni.

A gazdaságélénkítésben nagy szerepet kaptak az Európai Uniótól

kapott támogatások, melyek felhasználása nagyrészt hatékonynak

bizonyult.

A fenti esetleírás persze erősen absztrakt az elvonatkoztatás miatt, de

előzetes kitételeink alapján csak a végrehajtott, sikeres és eredményes

tételeket mutattam be.

39

VII. A fiskális és monetáris eszközök kumulált hatékonysága

az egyes konjunktúra-ciklusokra optimalizálva

Korábbi vizsgálataink alapján kijelenthetjük, hogy a ciklikus ingadozás

mértékével arányosan káros hatású a gazdasági fejlődésre nézve, így

annak mérséklése, az ún. stabilizáció kiemelkedő fontosságú. Az állam

e küldetése részeként az egyes konjunktúraciklusokban eltérő

beavatkozásokat hajt végre. Ezek hatékonyságát a gazdasági

mozgások irányát tekintve elegendő két esetben tárgyalni, hiszen a

fellendülés a megélénkülés folytatása, a recesszió pedig a hanyatlásé,

őket csak az ún. trend választja el. Mivel ez az irányvonal utólag

kalkulált érték (a konjunktúragörbék meredeksége változik, irányuk

nem), befolyása sincs az ingadozásra, ezért az általa elválasztott két

periódus tárgyalható együtt.

VII.1. Az egyes gazdaságpolitikai eszközök egyedi és kumulált

hatékonysága a fellendülő gazdaságban (elemzés)

Mint fentebb megállapítást nyert, a gazdasági növekedés jelentős

ciklikussága káros hatású, mivel a trendtől jelentősen elrugaszkodó

növekedés éppúgy felborítja a piaci egyensúlyt, mint a mély recesszió -

nem utolsó sorban azért is, mert a magasabb csúcspont magában

foglalja, hogy a mélypont várhatóan alacsonyabb kibocsátási szinten

jön létre. A központi szervek elsődleges célja tehát, hogy a fellendülést

visszafogja. Ezzel a ciklusok kilengését csökkenti, valamint fedezetet

biztosít önmaga számára, melyből a recesszió idején szükséges

beavatkozásokat képes lesz végrehajtani. A gazdaságpolitikai

eszközök hatékonysága időtartamát és mértékét tekintve előre

nehezen becsülhető, ezért a beavatkozást a fellendülés korai

szakaszában (a megélénkülés során) érdemes megtervezni, elkezdeni.

Fellendülő gazdaságban az elszabaduló kereslet (és kamatláb)

40

visszafogásával képes az állam a trend felé terelni a konjunktúra

alakulását. Fiskális eszközökkel elsősorban a keresletre képes hatni, a

kormányzati fogyasztás és beruházások visszafogásával. A központi

költségvetés deficitje ilyenkor csökken, esetleg szufficitbe is fordulhat,

itt fedezhető fel a piacról kivont állami (fogyasztási és beruházási)

kiadás.

További ismérve a fellendülésnek, hogy a kamatláb a jó befektetési

lehetőségek miatt emelkedik, illetve a beruházási javak növekvő

kihasználtsága miatt azok árszínvonala nő, inflációt gerjeszt. Ez ugyan

rövidtávon jóléti célokat is szolgál, hiszen csökkenti a

munkanélküliséget, elszabadulása azonban súlyos

egyensúlytalansághoz vezet, ezért az infláció gyorsulását akadályozni

kell.

A központi monetáris intézmény (pl. jegybank) a pénzkereslet

csökkentése révén tudja visszafogni a fellendüléssel járó folyamatokat.

Kiemelt szerepet játszik a kamatpolitika, mely napjainkban is a

monetáris hatóságok egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. Az

irányadó kamatlábbal nemcsak lehet, kell szabályozást végezni;

amennyiben nem alakítják a piaci feltételekhez, jelentősen növelheti a

ciklikus ingadozás mértékét. A refinanszírozási kamatláb ugyanis

erősen befolyásolja a kereskedelmi bankok kamatlábait, ily módon a

nemzetgazdaság szereplőinek megtakarítási/beruházási

hajlandóságát. Alkalmazása kulcsfontosságú eleme az anticiklikus

politikának. Helyes képzését nehezíti a Friedman által adott bírálat: a

jegybanknak - mint monetáris hatóságnak - a mindenkori piaci

reálkamatlábhoz kellene igazítani az alapkamatot, ezt a változót

azonban kizárólag ex post módszerekkel lehet megállapítani. A svéd

Cassel elmélete szerint ugyanis a reálkamatlábhoz képest alacsony

irányadó kamat a bankok elé nagyobb pénzkeresletet állít, mint amit

megtakarításaikból fedezni tudnának, így elkerülhetetlenül

mesterséges pénz keletkezik, inflációt gerjesztve. Ez tisztán monetáris

41

kérdés, melynek megoldását maga a kormányzat is gátolja, hiszen

"amíg a kormányoknak folyamatosan friss kölcsönökre van szüksége,

addig az lesz az érdekük, hogy a kamatlábat alacsonyan tartsák".

A jegybank további eszközei a pénzkereslet visszafogására a nyílt

piaci műveletek. A szerző véleménye szerint e szabályozó eszközök -

mivel közvetlen és gyors hatásúak - a pénzkínálat szabályozásával

nagyon jó eszköznek bizonyulnak a kamatpolitika becslésen alapuló

alkalmazásának hiánypótlására. Hogy előnyei ellenére ezeknek az

eszközöknek csak korrekciós szerepet tulajdonítok, azt erőforrás-

igényességük magyarázza. Alkalmazásuk ugyanis nagy mennyiségű

állampapír adás-vételét feltételezi, ez korlátot szab mértékének.

VII.2. Recesszió időszakában alkalmazott gazdaságpolitikai

eszközök (elemzés)

A gazdasági ciklus leszálló ága (hanyatlás és pangás) nagyobb

veszélyt jelent a nemzetgazdaságok számára, mint a felszálló ág,

hiszen itt komoly jóléti veszteségek keletkezhetnek (munkanélküliség,

reál GDP csökkenés). További komoly probléma, hogy míg a ciklus

csúcspontja egy viszonylag jól érzékelhető töréspont, a mélypont

elérését csak ex post lehet megállapítani, és ott is csak lassan indul

meg az élénkülés. A bizonytalanságot tovább növeli, hogy a fentebb

(III.3. pont) tárgyalt ciklusok egymásra hatása jelentős eltérést -

gyorsabb megélénkülést, de akár hosszú, mély recessziót (ún.

válságot) - okozhat.

Recesszió esetén komoly szerep jut a fiskális eszközöknek. Ennek

oka a következő: a monetarista alapelvek alapvetően a válság

tompítására, "megelőzésére" szolgálnak, a piacon a megfelelő

pénzmennyiség idővel helyreállítja az egyensúlyt. A pangás szakasza

azonban gyors beavatkozást igényel, melynek a kamatlábak

szabályozása révén kialakuló beruházási-kedv növekedés nem felel

42

meg, annak átfutási ideje túl hosszú. Ennek ellenére természetesen

alkalmazni kell a kamatvágást, illetve a pénzmennyiség növelését, de

ezek hatását a kormányzati eszközökkel jelentősen támogatni

szükséges.

A fiskális politika eszközeivel ezzel szemben leginkább a recesszió

mélységét és időtartamát lehet csökkenteni, ezért ezek megfelelő idejű

alkalmazása kihat a teljes gazdaság hosszú távú növekedésére. A

korábban tárgyalt automatikus eszközök mellett a mélyülő válság

indokolttá teheti egyes diszkrecionális eszközök bevetését.

Megjegyzendő, hogy ezek a beavatkozások csak eseti jelleggel

használhatók, hiszen beavatkozást jelentenek a piaci egyensúlyba.

Legnagyobb jelentőséggel az állami közmunka- és foglalkoztatási

programok bírnak, illetve keresletélénkítő hatása miatt említendő a

transzferek növelése. A felsorolt intézkedések mindegyike a kieső

kereslet pótlására irányul, a szerző véleménye szerint azonban mély

válság kezelésére kiváltképp a közmunkaprogramok alkalmasak. A

kereslet természetesen itt is bizonyos késéssel növekszik, de a

munkanélküliség csökkenése már javítja a várakozásokat. Optimális

megoldásnak tűnik az infrastruktúrafejlesztéshez kapcsolódó

programok megvalósítása, akár költségvetési deficit árán is. E

beruházás ugyanis produktívnak tekintendő, megtérülését - profit híján

- a megvalósulás elmaradásával járó alternatív költségek számításával

becsülhetjük. E beruházásoknál azonban fontos a forrás is. Az

államnak optimális esetben saját finanszírozásból kell megvalósítani e

programokat, vagy - deficit árán - külföldi hitelfelvétellel. A többlet

pénzkibocsátás nem lehet opció, hiszen az a kereslet valódi

növekedése nélkül gerjeszt inflációt. A többi lehetséges finanszírozási

forma - nem kategorikusan elvetendő ugyan, de - ún. kiszorítási

hatással bír, melynek lényege, - Keynes szerint - hogy a

megtakarítások egy része az állami beruházásokat finanszírozza,

ennyivel csökkentve a vállalati beruházásokat (7. sz. ábra). Ilyen

43

fiskális eszközök az adócsökkentés és az állami kiadások pénzpiaci

forrásokból (tulajdonképpen a megtakarításokból) finanszírozott

növelése.

A recesszió esetén alkalmazott monetáris eszközök közül

legfontosabb a pénzkínálat bővítése. Az expanziós monetáris politika

eredményeképpen a reálkamatláb csökken, a kibocsátás és a

beruházások értéke nő. A magánberuházások szempontjából

előnyösebb forma a monetáris szabályozás, a fenti okok miatt azonban

kizárólagos alkalmazásának hatékonysága megkérdőjelezhető.

Megjegyzendő, hogy a többletkereslet kialakítása és a pénzkínálat

bővítése is - azaz a legfőbb fiskális és monetáris eszközök - hosszabb

távon inflációt gerjesztenek.

7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása

A recesszió szélsőségesen elmélyülő és elhúzódó esete a gazdasági

válság. Ennek okai közt általában gazdaságon kívüli tényező, az állam

túlzott eladósodottsága, a partnerországokból átterjedő válság, a

nyersanyagok árának hirtelen változása, az árarányok felborulása, a

külföldi tőkekivonás állnak a fő helyeken. Az 1982-83-as latin-amerikai,

az 1994-95-ös mexikói, valamint az 1997-98-as kelet-ázsiai válságokat

elemezve megállapíthatjuk, hogy a fenti tényezők - általában egyszerre

több - okozzák az elmélyült recessziót. E válságok esetében a

44

gazdasági fellendülést külföldi tőkéből és hitelből fedezték (a

hitelkibocsátás nagyobb volt a pénzállománynál). Ez különösen azért

veszélyes, mert a finanszírozhatóság romlásával a külföldi befektetők

nemcsak megszüntetik a finanszírozást, de korábbi befektetett tőke is

kivonásra kerül.

Mindhárom esetben a finanszírozás fenntarthatóságát az IMF

biztosította mentőcsomagok formájában, melyeket azonban szigorú

feltételekhez kötött. E feltételek teljesítésével elsősorban az

államháztartási hiányt kívánták elfogadható szintre csökkenteni, de a

határozott intézkedésekkel, mint pl. a kamatláb indokolatlannak tűnő

emelésével pozitív sokkot okoztak a piaci várakozások terén. Erős

recesszió esetén szükséges lehet ilyen irányú beavatkozás, mert ez

képes felrázni a piacot, így előbb elindulhat a fellendülés.

Megjegyzendő, hogy ez a megoldás csak valódi válság esetén

javasolt, továbbá a szerző véleménye, hogy az ilyen krízishelyzetek

igazolják a központi beavatkozás szükségességét.

45

VIII. Értékelés

Az előző fejezetekben tárgyaltak alapján levonhatjuk a gazdaság

fejlődését befolyásoló eszközök alkalmazásával kapcsolatos

megfigyeléseinket.

Elsődleges feladata a beavatkozónak, hogy hiteles képet, vagy

legalábbis jó becslést kapjon a gazdaság pillanatnyi állapotáról és a

piaci trendekről. Ezek alapján állapítható meg, hogy szükség van-e a

gazdaságban beavatkozásra. Amennyiben a beavatkozás nagyobb

zavart okozna a piacon, mint amennyit a jelenlegi állapot

kiszámíthatóságával biztosít, úgy azt nem szabad végrehajtani, mivel

nem szolgálja a stabilizációt.

Következő feladat a befolyásolni kívánt piaci tényezők

meghatározása, illetve a beavatkozás célját, mértékét és az

alkalmazott gazdaságszabályozó eszköz hatásának várható

időintervallumát is kalkulálni kell. A hibás helyzetfelismerés, vagy a

rosszul megválasztott beavatkozás ugyanis akár a tervezettel

ellentétes hatást is kiválthat.

Optimális esetben a kormányzat anticiklikus gazdaságpolitikát folytat.

Elemzésünk alapján a fiskális és a monetáris elemeknek is

létjogosultsága van, eltérő előnyeik és hátrányaik miatt.

Megállapíthatjuk, hogy általánosságban a kormányzati eszközök

előnye azok gyors hatása, valamint direkt alkalmazhatósága is (pl.

közmunka program). A fiskális gazdaságszabályozók hátránya

ugyanakkor, hogy alkalmazásukkal az állam maga is belép a piacra,

ezzel bizonyos mértékben zavart kelt. A kormányzati kiadások

növelése ugyanis fedezetet igényel, amit pénzkibocsátással, vagy a

megtakarítások 'elszívásával' lehet elsősorban fedezni. A

pénzkibocsátás inflációgerjesztő hatású, míg a megtakarításokból

(lakossági megtakarítások, pl. államkötvény) fedezett állami beruházás

kiszorító hatással bír, elvonja a tőkét a magánszektor beruházásai elől.

46

A monetarista eszközök ezzel szemben közvetve hatnak a keresletre

az irányadó kamatláb révén (ezt a pénzkínálat bővítésével illetve

szűkítésével befolyásolják). Ezen eszközök előnye ezért, hogy nem

keltenek zavart a gazdaságban. Hátrány viszont, hogy közvetett

hatásuk nem érvényesül azonnal, így a szükséges beavatkozás

mértéke és időpontja pontosan csak ex post állapítható meg. Kritikus

helyzetekben (pl. válság esetén) pedig a közvetett hatásmechanizmus

miatt akár el is húzódhat a recesszió. Monetarista eszközökkel

elsősorban a pénzmennyiség, és ezen keresztül az infláció mértéke

befolyásolható sikeresen, míg a megtakarítással és felhalmozással

kapcsolatos problémák kiküszöbölésére nem alkalmas (ld. III.1.

Keynes axiómái).

A fiskális és monetáris eszközök vegyes alkalmazása tűnik a

leghatékonyabb módszernek az aggregált kereslet szabályozására, a

kétféle eszköztár együttes alkalmazásakor azonban annak súlyozását

is figyelembe kell venni. A reálkamatlábra gyakorolt együttes hatásuk

ugyanis nehezen becsülhető, mivel a fiskális politika növeli azt, a

monetáris eszközök pedig csökkentik expanzív stratégia esetén. Így -

amennyiben a reálkamatláb kívánt értékét is meg tudjuk határozni -

érdemes a szabályozóeszközök együtthatását figyelembe venni.

Mindezek mellett a kormányzatnak figyelembe kell vennie, hogy a

recesszió esetén jelentkező többletkiadások (növekvő transzferek, több

állami beruházás kisebb adóbevétellel egyidejűleg) miatt erős deficitbe

fordulhat a költségvetés egyenlege. A deficit megengedett értékénél

határt kell húzni a kormányzatnak, a kezelhetetlen mértékű

államadósság ugyanis a központi intézkedések fedezetét is

veszélyeztetheti - szélsőséges esetben adósságcsapdát okoz. E

helyzetből pedig már csak radikális lépésekkel és külső támogatással

lehet kilábalni.

Belső intézkedések a túlzott eladósodottság kezelésére:

- kamatlábemelés: az irányadó kamatláb emelése növeli a

47

megtakarítási határhajlandóságot, javítja a finanszírozhatóságot.

- szigorú költségvetési politika: a fentebb tárgyalt deficit megfékezése,

az államháztartás mérlegének javítása érdekében. Elsősorban a

kiadások csökkentésével lehet, a megtakarítások ekkor már nem

fedezik a beruházásokat.

Külső támogatás: a kormányzati kiadások mellett a fedezet

megteremtése is szükségessé válik kritikus esetben, ekkor külső

támogatást vesz igénybe az állam. Ez lehet külföldről felvett kölcsön,

vagy nemzetközi szervezet által nyújtott finanszírozási segítség. Ilyen

finanszírozást nyújt például a Nemzetközi Finanszírozási Alap (IMF),

vagy tagjaiknak az egyes gazdasági közösségek (pl. Európai Unió).

A gazdasági ingadozások vizsgálatának egyre fontosabb szempontjai

a nemzetközi tendenciák. Kimutatható ugyanis, hogy a gazdasági

kapcsolatban lévő nemzetgazdaságok között a konjunkturális trendek

befolyásolják egymást, mégpedig az integráltság fokának arányában.

Az integráció kiemelkedően magas fokaként az MNB szakértői az

Európai Unió, mint gazdasági-monetáris unió tagjainak

konjunktúraingadozásait vizsgálták, több szempont alapján. A kutatás

során mérésre került a ciklikusság, és az attól való eltérés korreláció,

fáziseltolódás, ciklusingadozás, tartósság és impulzusválasz alapján.

Az eltérő, de nem teljesen független mutatók egyértelműen mutatják,

hogy az integráltság közelíti egymáshoz az egyes nemzetgazdaságok

gazdasági ciklusait. Legnagyobb összefüggés a régi uniós államoknál

figyelhető meg (Ausztria, Belgium, Franciaország, Finnország,

Németország, Írország, Olaszország, Hollandia, Spanyolország,

Portugália), ezt követően az újabb belépőknél (Észtország, Cseh

Köztársaság, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország,

Szlovák Köztársaság, Szlovénia), de a közösségen kívüli államoknál

(Svájc, Norvégia, sőt USA és Japán) is megfigyelhető bizonyos fokú

közeledés. Ennek oka egyértelműen a globalizálódó gazdaság,

melyben a válságok és fellendülések könnyebben átterjednek egyik

48

szektorról a másikra, egyik nemzetgazdaságról vagy akár kontinensről

a másikra. Ugyanakkor a veszélyeztetettség nem nagyobb, mivel a

globális gazdaság nagyobb stabilizációs kapacitással rendelkezik,

illetve a nemzetközi és közösségi szervezetek egy részét éppen e

célból hozták létre.

49

IX. Összegzés

Tapasztalatok a gazdaságpolitikai eszközök alkalmazásának

vizsgálatával kapcsolatban.

Konklúziók gazdasági ciklusok befolyásolhatóságáról.

Az előző fejezetekben megismert tapasztalataink, valamint a VIII.

fejezet értékelése alapján levonhatjuk a gazdasági ciklikusságok

kezelésének általános érvényű megállapításait.

A konjunktúra önmaga határozza meg leginkább a kívánt

beavatkozás módját. Rendkívül kismértékű ingadozás esetén a

gazdaság optimális, a neoklasszikus elmélethez közelítő állapotban

van, ekkor a beavatkozás nagyon kismértékű, általában az automatikus

szabályozóeszközök elegendőnek bizonyulnak az ingadozások

intenzitásának csökkentésére.

Nagyobb mértékű - a szakemberek által már károsnak ítélt - ciklikus

ingadózás esetén a monetáris politika eszközei alkalmazhatók

hatékonyan, mintegy megelőzésre. A kívánatos működés: restriktív

monetáris politikai eszközökkel már a felszálló ágban vissza kell fogni

a konjunktúrát. Így a csúcspont előbb - és alacsonyabb kibocsátás

mellett - bekövetkezik. Ez a növekedés szempontjából nem káros, sőt

kívánatos, mivel ekkor a konjunktúragörbe már a potenciális

kibocsátási szint felett van. A korábbi és alacsonyabb csúcspont azt

eredményezi, hogy várhatóan a recesszió is rövidebb és kisebb

mértékű lesz. A leszállóágban expanzív monetáris eszközökkel kell

segíteni annak rövidülését.

A költségvetési beavatkozás főként a gyors, sokkszerű

beavatkozásokat igénylő pontokon szükséges. Ilyen pontok elsősorban

a konjunktúra-görbe csúcs- illetve mélypontjai. Mivel a fiskális

politikának - az előző fejezetekben tárgyaltak alapján - rendelkezésére

állnak a beruházások és megtakarítások befolyásolására közvetlenül

alkalmazható eszközök, így a kereslet pótlólagos növelésével, illetve

50

mesterséges visszafogásával hamarabb létrehozza a töréspontot, még

mielőtt az magától kialakulna. Az expanziós fiskális politika kiemelt

jelentőséggel bír, mivel képes megakadályozni az elhúzódó recessziót,

a válság kialakulását - vagy esetleges kialakulása esetén gyorsítja a

kilábalást.

Az előző fejezetben megállapítottak alapján azonban ki kell

hangsúlyozni, hogy a beavatkozó fő feladata a jelenlegi állapot

ismerete. A hatékony beavatkozás legfontosabb feltétele, hogy jó

becsléssel rendelkezzünk a konjunktúraciklus alakulását illetően, illetve

arról, hogy mikor ér/ért a nemzetgazdaság a ciklikus ingadozás egyes

inflexiós pontjaihoz.

További lényeges pont a stabilizációs politika alkalmazása kapcsán,

hogy az eszközök alkalmazásának hatásait ismerjük. Az egyedi és

együttes hatásmechanizmusok lényegi kérdéseit tárgyaltuk

tanulmányunk során, ezen felül szükséges még az eredmény

időtávjának és a beavatkozás szükséges volumenének ismerete. A

'vakon tapogatózás' teljesen elhibázott gazdaságpolitikai

beavatkozásokat eredményezhet, mely akár növelheti is a konjunktúra-

ingadozásokat. (ld. VI. fejezet és 4. sz. ábra)

E további paraméterek vizsgálata azonban meghaladja

vizsgálódásunk kereteit, az időzítés és volumen meghatározása egy

másik dolgozat témája lehet.

51

X. Irodalomjegyzék

Dévényi Anna, Rab Virág: Receptek válságra,

Pannónia Kiadó, 2005

Erdős Tibor: Fenntartható gazdasági növekedés,

Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003

Keynes, J. M.: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965

Lámfalussy Sándor: Pénzügyi válságok a fejlődő országokban,

Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008

Misz József: A makroökonómia alapjai,

L'Harmattan Kiadó, 2007

Dr. Nyilas József: Korunk világgazdasága I.,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980

Schumpeter, Joseph A.: A gazdasági fejlődés elmélete,

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980

Veress József: Gazdaságpolitika a globalizált világban,

Typotex Kiadó, 2009

Weeks, John: A neoklasszikus közgazdaságtan kritikája,

Aula Kiadó, 1998

52

Internetes források

Darvas Zsolt - Simon András: MNB füzetek 1999/3

A növekedés makrogazdasági feltételei

http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek

Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 1999/10

A nemzetközi pénzügyi válságok tovaterjedése

különböző árfolyamrendszerekben

http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek

Darvas Zsolt - Szapáry György: MNB füzetek 2004/1

Konjunktúraciklusok együttmozgása a régi és új EU-

tagországokban

http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_mnbfuzetek

53

XI. Ábrajegyzék

1. sz. ábra: általános konjunktúragörbe 8

2. sz. ábra: inflációs és foglalkoztatáspolitika

a választási ciklus során 17

3. sz. ábra: az expanzív monetáris politika hatásmechanizmusa 21

4. sz. ábra: hatékony, hatástalan és káros stabilizációs politikák 32

5. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen

kínálati sokk esetén 36

6. sz. ábra: restriktív gazdaságpolitika alkalmazása kedvezőtlen

kínálati sokk esetén 37

7. sz. ábra: az állami beruházások kiszorító hatása 43

54

XII. Idézetek jegyzéke

1 7. old. Gazdaságpolitika a globalizált világban

(ld. irodalomjegyzék) 22. old.

2 14. old. Gazdaságpolitika a globalizált világban

(ld. irodalomjegyzék) 21. old.

3 21. old. Receptek válságra

(ld. irodalomjegyzék) 140. old.

55

XIII. Melléklet

56

NYILATKOZAT

Alulírott Orbán Viktor nyilatkozom, hogy a szakdolgozatomban foglalt

tények és adatok a valóságnak megfelelnek, és az abban leírtak a

saját munkám eredményei.

Nagykanizsa, 2011. 03. 09.

Orbán Viktor

s.k.

hallgató