2013. október4. napjánzcms.hu/zalakarosonkormanyzathu/karosikronika/kar_13-10-04.pdf · „ha...
TRANSCRIPT
22001133.. ookkttóóbbeerr 44..
Zalakaros város lapja
XXVVIIIIII.. éévvffoollyyaamm 1177.. sszzáámm
A Turizmus Világnapi hétvégeszeptember 27-én pénteken éjsza-kai fürdõzéssel indult. Az élmény-fürdõben Péter Szabó Szilvia, azegykori Nox énekesnõje lépett fel,aki a jól ismert Nox slágerek mellettlegújabb dalaiból is adott ízelítõt,ezen kívül a jelenleg Angliában élõénekesnõ külföldi slágerekkel is ké-szült a bulira.
Szombaton reggel újult erõvel,
sportos ritmusban indult a nap Ka-tus Attilával. Zalakaros egészségtu-risztikai nagykövetének irányításá-val a fedett vízi gyermekbiroda-lomban három iskola csapata mérteössze a tudását. Az elsõ igazi teljesegészében beltéren megrendezettstrandolimpián Nagykanizsa, Gye-nesdiás és Zalakaros csapatai vettekrészt.
(Folytatás az 5. oldalon.)
A Koccintás során olyan településeket keresnek, akik a leg-kedveltebb borvidéki települések cím jogos birtokosaivá válhat-nak azzal, hogy – az adott település lélekszámát is figyelembevéve – abszolút értékben és arányaiban a legtöbben koccinta-nak egy elõre megadott idõpontban. Ebben az évben mintegy18
ezer ember koccintott a településeken. A Zalai Borvidék legked-veltebb borvidéki települése immár két egymást követõ évenZalakaros lett. A díjat Novák Ferenc polgármester vette átSztanev Bertalan fõszervezõtõl. Képünkön a zalakarosiak koc-cintása a város napján.
A KOCCINTÁSNAGY SIKERREL ZÁRULT A KOCCINTÁS 2013 VERSENY DÍJÁTADÁSA AZ OMÉK UTOLSÓ NAPJÁN
A KOCCINTÁS
ÉJSZAKAI FÜRDÕZÉS ÉS STRANDOLIMPIA A JELES NAPON
A víz jegyében zajlott országszerte szeptember 27-én a TurizmusVilágnapja. A hazánkban harmadik éve ünnepelt naphoz a ZalakarosiFürdõ is csatlakozott, számos vizes és vízparti programot kínálva avendégeknek.
napján A Turizmus Világnapján
Fontos a zöldhulladék külön gyûjtése!
A lerakóra kerülõ hulladék szer-vesanyag-tartalmának csökkentésekiemelten fontos, mert bomlásánakkövetkeztében nagymértékbenmegnõ az üvegházhatású gázokmennyisége a légkörben. Az elszállí-tott biológiailag lebomló zöldhulla-dék aprításra és komposztálásra ke-rül, melybõl rostált komposzt vég-termék lesz. Ezzel jelentõs mennyisé-gû hulladékot tud a közszolgáltatóeltéríteni a depóniától, és a végleges
lerakástól. Így a depónia élettartammegnõ, az üvegházhatásért nagy-ban felelõs káros metán kibocsátástjelentõsen csökkenteni lehet, arrólnem beszélve, hogy haszonanyagkerül elõállításra (komposzt), melycsökkenti a földterületek kemizációjaáltal okozott talajvíz szennyezõdése-ket és jelentõs talajjavító hatással bír.
Hogyan történik a zöldhulladék gyûjtése?
A ZALAISPA Zrt. a zöldhulladékkülön gyûjtésére szolgáló „Zöldhulla-dék” feliratú, biológiailag lebomló80 l-es gyûjtõzsákokat biztosít azalakarosi lakosság részére 180 Ft +áfa/zsák áron. (GyûjtõzsákokZalakaros Közösségi Ház – Fõ u. 8.(október közepétõl Zrínyi u. 2.) – he-lyen vehetõk át 2013. október 9-tõlmunkanapokon 8–16 óráig.)
A zöldhulladék gyûjtés keretébena zsákokban elhelyezhetõk a követ-kezõ hulladékok: fû, levél, száraz vi-rág, nem fás kóró, gyomok gazok,virág gyümölcs és zöldségmaradé-kok (alma körtehéj, saláta-, káposz-talevél, zöldség héj és levél stb.), fû-részpor.
Vastagabb faágakat maximumegy méter hosszúságú darabokravágva, kötegelve kell a zsákok melléhelyezni. A zöldhulladék gyûjtés ke-retében nem kerül elszállításra:
– egyéb hulladék, lomtalanításjellegû hulladék,
veszélyes hulladék– embléma nélküli zsákokban el-
helyezett bármilyen hulladék.
Kérjük, ügyeljenek arra, hogy azsákokba kizárólag zöldhulladék ke-rüljön. Ne helyezzék be a fenyõfélékleveleit, gallyait, ágait, mert azokmagas gyantatartalmuk miatt nemkomposztálhatók.
Amennyiben a közszolgáltató azöldhulladékos zsákokban háztartásihulladékot, vagy egyéb nem odavalóhulladékot talál, a zsákokat nem szál-lítják el. (Zsákokat felhasználásig ned-vességtõl és napfénytõl védett he-lyen tárolni szíveskedjenek.)
Kérjük, hogy a zsákolást úgy vé-gezzék el, hogy az kibírja a hulladék-szállító jármûbe történõ kézi beeme-lést.
2013. október 4.2
TISZTELT INGATLAN-
TULAJDONOS!
Az õsz beköszöntével közös érdekünk az esõzések okozta károkmegelõzése.
A helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004GKM rendelet alapján:
„Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az ingatlan tulaj-donosának (kezelõjének, használójának) kell gondoskodnia azingatlan elõtti járdaszakasz (járda hiányában 1 m széles terület-sáv, illetve ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedõteljes terület), valamint a járdaszakasz melletti nyílt árok és en-nek mûtárgyai tisztántartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefo-lyását akadályozó anyagok eltávolításáról.”
A fentiek alapján kérjük a tisztelt ingatlantulajdonosokat, külö-nös tekintettel a Park, Petõfi és Fõ utcai ingatlantulajdonosokra,hogy a csapadékvíz akadálytalan lefolyása érdekében az ingat-lanuk elõtt az árok, illetve az áteresz tisztításáról az árok, illet-ve az áteresz teljes keresztmetszetében gondoskodni szíves-kedjenek!
Kérjük azon ingatlantulajdonosokat, akiknek a fenti kötelezett-ség teljesítése nehézséget okoz, a Zalakarosi Közös Önkormányza-ti Hivatalnál ezt jelezni szíveskedjenek.
Zalakarosi Közös Önkormányzati Hivatal
TISZTELT SZÁLLÁSHELY SZOLGÁLTATÓ!
A pénztárgépek és taxaméterek mûszaki kö-vetelményeirõl, a nyugtakibocsátásra szolgálópénztárgépek és taxaméterek forgalmazásáról,használatáról és szervízelésérõl, valamint apénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felétörténõ szolgáltatásáról szóló 3/2013. (II.15.)NGM rendelet 1.§ (1) bekezdése és az 1. számúmelléklete határozza meg, hogy melyek azok atevékenységek, amelyek esetén a nyugtaadásikötelezettséget kizárólag pénztárgéppel, vagytaxaméterrel lehet teljesíteni.
Ezen tevékenységek között szerepel a 2009.október 15. napján hatályos TEÁOR ’08 55.1-55.3szerinti szálláshely szolgáltatási tevékenység is.
A 2008. január 01. megelõzõen kiadott szál-láshely szolgáltatási engedélyek TEÁOR számaeltér a 2008. 01. 01.-tõl használatos TEÁOR ’08besorolási számoktól.
Amennyiben egyéb szálláshely szolgáltatásrakapott engedélyt, és a szálláshely adóhatóságnálnyilvántartott TEÁOR száma 55.1-55.3 közötti,úgy a 3/2013. (II. 15.) NGM rendelet alapján ön-nek a szálláshely szolgáltatásról kizárólag pénz-tárgéppel, vagy taxaméterrel állíthat ki nyugtát.
Amennyiben az egyéb szálláshely szolgálta-tásra kapott engedélyt és az adóhatóságnál nyil-vántartott TEÁOR száma 559001, úgy önnek nem
kell szálláshely szolgáltatási tevékenységrõl anyugtáját pénztárgéppel, vagy taxaméterrel ki-állítania.
Ha nem tudja, hogy az egyéb szálláshely szol-gáltatási tevékenysége az adóhatóságnál milyenTEÁOR számmal van nyilvántartva és rendelke-zik ügyfélkapus hozzáféréssel, úgy az adóható-ságnál nyilvántartott TEÁOR számának utána-nézhet.
Amennyiben nem rendelkezik ügyfélkapushozzáféréssel, kérjen tájékoztatást az adóható-ságtól a szálláshelye TEÁOR számáról.
Ha az egyéb szálláshelye az adóhatóságnálnem az 559001 TEÁOR számon van nyilvántart-va, úgy azt a 13T101 számú nyomtatvány kitölté-sével és az adóhatósághoz való benyújtásávalmódosíthatja.
Ha a fenti tájékoztatással kapcsolatban to-vábbi tájékoztatásra van szüksége, keresse fel hi-vatalunkat.
Zalakaros, 2013. szeptember 11.
Szabóné Dr. Csányi Marianna jegyzõ
Tájékoztatni szeretnénk önöket a szálláshely szolgáltatási tevékenység során a nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel, vagy taxaméterrel való teljesítésének kötelezettségérõl.
A ZALAISPA Zrt. a lakossági hulladék gyûjtés részeként megkezdia lakosságnál keletkezõ biológiailag lebomló ún. zöldhulladék gyûjté-sét és elszállítását. Szállítási napok: 2013. október 14. (hétfõ), 2013.október 21. (hétfõ), 2013. október 28. (hétfõ), 2013. november 4. (hét-fõ), 2013. november 11. (hétfõ) illetve 2013. november 18. (hétfõ).
TájékoztatóA ZÖLDHULLADÉK GYÛJTÉSRÕL
2013. október 4. 3
– Az épület komoly alapok nél-küli falai megrepedtek, a nyílászá-rók nem zárnak, az épület vizes, apadlózat felpúposodik, alatta ola-jos padló van, szigetelés nélkül; az1-1 fõs mellékhelyiségek elavul-tak, az épületet egybetartó koszo-rú szétcsúszott. Mindezek követ-keztében az épület életveszélyesséis vált – sorolta a problémákatNovák Ferenc polgármester. – Elsõkörben felújításban és esetlegesbõvítésben gondolkodtunk ésezért szakértõt kértünk fel a mû-szaki állapot felmérésére, aki rávi-lágított arra, hogy a jelenlegiszerkezeti állapot miatt nincs ér-telme a felújításnak, csak a bon-tásnak.
A polgármester rávilágított: te-lepülésfejlesztési szempontból is in-dokolt e térség rendbetétele. Ez afejlesztés – amely az iskola–óvo-da–bölcsõde–Szent István tér mo-dernizációs folytatása lenne – egy-ben a zalakomári keresztezõdés át-építését is jelentené, s lehúzódna aJegenye sori szolgáltatási tömbig.
Az épület felépítésének szük-ségszerû következménye a szom-szédságban lévõ két kereskedelmiegység lebontása.
– Tudjuk, hogy ez a lakosság el-látásának szempontjából nehézsé-get okoz, de minden tõlünk telhe-tõt megteszünk, folyamatosantárgyalunk az érintett vállalkozó-val, hogy elsõsorban az élelmi-szerboltot pótolni tudjuk. Fontos,hogy a Park utcától északra lévõ
területek irányában is történjenekfejlesztések, a „régi” településré-szen, hiszen mindnyájunk érdeke,hogy széthúzzuk a szolgáltatás-
sort – jelezte Novák Ferenc.– A település állandó lakosai
megérdemlik, hogy a turisztikaifejlesztések mellett az általukhasznált infrastruktúra is 21. szá-zadi legyen. Számunkra nagyonfontos, hogy a településen mûkö-dõ csoportok, közösségek méltóhelyre, igényes környezetbe kerül-jenek.
Jelenleg hét közösség használjagyakorlatilag folyamatosan a lénye-gében egy nagyterembõl álló kö-zösségi házat. Ráadásul egyszerrecsak egy csoport mûködhet a többizavarása nélkül.
Az új épülettel végleges helyérekerülhet a helytörténeti és a Zalaélõ népmûvészete címû értékes ki-állítás is.
– Tudatos szakmai munkávalmegindítható a konferenciaturiz-mus. Színházi elõadások, bálokszervezésére nyílhat lehetõség. Jószakemberekkel az új ház pörgõkulturális élettel tölthetõ meg.Úgy kell gondolkodnunk, hogy azúj létesítmény legalább fél évszá-zadra szól. Az épület késõbb to-
v á b bb õ v í t -h e t õ ,ú j a b bfunkci-ó k k a lláthatóe l .E l õ b bv a g yutóbb önálló városi könyvtárnak,helyi televízió stúdiónak adhatnaotthont.
A lakosság által már ismert éskorábban már támogatott fejlesz-tési területrõl beszélünk, az akko-ri terveket felhasználva – de azo-kat a mai és a jövõ kor követelmé-nyeihez igazítva- ütemezetten,három évre szakaszolva kezde-nénk meg a projektet. Bízunk ab-ban, hogy kisebb–nagyobb pályá-zati lehetõségek akadnak majd amegvalósítás idõszakában.
A polgármester hozzátette: aterveket, elképzeléseket minél szé-lesebb körben szeretnék több fóru-mon is megismertetni az érintet-tekkel, a leendõ használókkal.
TÁJÉKOZTATÓ TEMETÉSI HELY FELETTI
RENDELKEZÉSI JOG GYAKORLÁSÁRÓL ÉS
IDÕTARTAMÁRÓL ZALAKAROS VÁROSBAN
A temetési helyek feletti rendelkezési jog idõ-tartama:
– Egyes és kettes sírhely, sírbolt és urnafülkeesetén: 25 év
– Kripta esetén 100 év.A Karos Park Kft.. a temetési hely ismételt
megváltását a lejáratkor engedélyezheti e ren-delet szabályainak figyelembe vételével.
A rendelkezési jogot a temetési hely megvál-tásától kell számítani.
A sírhelyek feletti rendelkezési jog megszer-zéséért, valamint újraváltásáért díjat kell fizetni.
A megváltott, de fel nem használt temetésihelyet – a rendelkezésre jogosult kérelmére – afenntartó köteles visszaváltani. Az ezért fizeten-dõ térítési díj összege a visszaváltás idõpontjá-ban érvényes díjtétel.
A temetkezési hellyel való rendelkezés jogátmagánszemélyek között átruházni nem lehet.
A temetési hely feletti rendelkezési jog idõ-tartamának lejártával a rendelkezési jog megszû-nik.
Az újraváltási díj meg nem fizetése eseténegy év múlva a temetési hely feletti rendelkezé-si jog bárki számára újra értékesíthetõ.
A régi sírjeleket a Karos Park Kft. a temetõ ki-jelölt helyére gyûjti össze.
A temetkezési hely újraváltásában elsõbbsé-get élvez az eltemettetõ, halála esetén pedig atörvényes öröklés rendje szerint soron követke-zõ közeli hozzátartozója.
A temetkezési hely felett rendelkezési jog-gal rendelkezõ személy köteles gondoskodni atemetkezési helye folyamatos rendben tartá-sáról.
Ha a temetési hely feletti rendelkezési jogazért szûnik meg, mert a jogosult holttestet mástemetési helyen kívánják eltemetni, a jogosultrészére a megváltás idõpontjában megfizetmegváltási díj idõarányos részét vissza kell térí-teni.
A megváltott sírhelyre a hozzátartozó kíván-sága szerint a 145/1999. (X. 1.) Korm.rendelet37.§-a alapján rátemetés végezhetõ.
(Zalakaros Város Önkormányzata Képviselõtestülete A temetõrõl és a temetkezés rendjérõlszóló 13/2005. (VI. 10.) számú rendelete alapján)
Méltó közösségi tér építését szorgalmazzákHÁROMÉVES SZAKASZOLÁSSAL ÉPÍTENÉNEK ÚJAT
Hosszú évek óta téma a „régi” településközpont rehabilitációja,amelynek leglényegesebb eleme az új kultúrház megépítése. Hóna-pok óta pedig a testületi ülések rendszeres „szereplõje” is a Közös-ségi Ház, annak átalakítása. Aki az épület elõtt elmegy, egyértelmû-en látja a házat érintõ problémákat, ezeket azonban szakértõi véle-mények is megerõsítik.
Többek között karate edzések helyszíne is a Közösségi Ház, a körülmények azonban korántsem ideálisak.
2013. október 4.4
A szállítók vállalták, hogy leg-alább három hónapon keresztül,heti gyakorisággal, térítés nélküladják át az iskoláknak az almát,melynek ellenértékét a Mezõ-gazdasági és Vidékfejlesztési Hi-vatal (MVH) uniós és nemzetiforrásból fedezi, a rendelkezésre
álló több mint 1,1 milliárd forint-ból.
Az MVH összesített adatai sze-rint a legnagyobb számban Pestmegyében csatlakoztak a program-hoz. Budapesten 148 iskolában, ösz-szesen több mint 27 ezer diák kapalmát. A Dunántúlról Gyõr-Moson-
Sopron megye emelkedik ki, hiszenitt 98 iskola csatlakozott a prog-ramhoz.
Városunk iskolája is fontosnaktartotta a csatlakozást, az akcióhozszükséges közbeszerzést aKlebelsberg IntézményfenntartóKözpont bonyolította le. A Móra-iskolába a Balaton- Ker-Tész Szö-vetkezet szállítja a gyümölcsöt a2015/2016-os tanév végéig, az 1-6.évfolyamosok számára. Az elsõszállítási idõszakban hetente 3-szorkapnak almát, egyszer pedig körtéta gyerekek.
Hagyományosan év elején(szeptember 20-án) tartotta mega Móra-iskola a Diákönkormány-zat napját.
– Délelõtt tanulóink fórumonvettek részt. Itt ismertettük aDÖK szabályzatát, meghallgattukaz osztályok kéréseit, javaslatait,megválasztottuk a DÖK tisztség-viselõit. Ebben a tanévbenNeumajer Kitti 7. osztályos tanulólett az iskola diákpolgármestere –mondta el Bocskor Tünde, a DÖKvezetõ tanára
Már hagyomány, hogy ezen anapon az iskolások csapatokbaszervezõdve állomásos szalagtúráraindulnak, melyeknek állomásain apedagógusok tréfás feladatokkalvárják õket.
Délután az alsósok sportver-senyeken vettek részt, rajzoltak
és papírból figurákat hajtogat-tak.
A felsõs tanulók számára játékos
vetélkedõt szerveztek, illetve a fiúkfoci-, a lányok kézilabdameccset ját-szottak.
PÁLYAORIENTÁCIÓS
FOGLALKOZÁS
HETEDIKESEKNEK
A Nagykanizsa és Térsé-ge TISZK Nonprofit Kft. azidei tanévben is elhozta aMóra-iskolába a Merre viszaz út? projektjét.
Horváthné Nagy Elviraigazgatóhelyettes elmond-ta: a 7. osztályos tanulókszámára tartottak pályaori-entációs foglalkozást, mely-nek célja a fiatalok pályavá-lasztási döntésének elõké-szítése, önismeret fejleszté-se, a pályaválasztáshozszükséges kompetenciákerõsítése volt. A gyerekekjátékos, interaktív formábanismerhették meg saját ér-deklõdési körüket, képessé-geiket és az ezekhez kap-csolódó pályaköröket, szak-mákat. Lehetõségük voltszámítógépes önismeretikérdõívek kitöltésére is. En-nek a kiértékelésénél a sze-mélyre szóló magyarázatonmár a szülõk is részt vehet-tek.
– Nagy örömünkre a szü-lõk szép számban éltek isezzel a lehetõséggel. A tan-év során a gyerekeknekmég lehetõségük lesz isko-lai tanmûhelyekbe és ter-melõ üzemekbe is elláto-gatni – jelezte HorváthnéNagy Elvira.
LENGYEL ÉNEKKAR
VENDÉGSÉGBEN
Olesno zenekedvelõ és -mûvelõ kül-döttségét fogadhatta településünk a kö-zelmúltban. Zalakaros lengyel testvérvá-rosának énekkara lépett fel az általánosiskolában, akik helyi kórusainkkal: a NõiKarral és a Dalárda-Vegyeskarral színvo-nalas koncertet adtak.
A lengyel közösség látogatása és fellé-pése városunk és Olesno kulturális kap-csolatait erõsíti, a 28 tagú énekkar egyhá-zi és népdalokat adott elõ. A vendégekrészt vettek az Isteni Irgalmasság templo-mában tartott szentmisén és fogadtaõket a város vezetése is.
Gyümölcsözõ idõszak leszELINDULT AZ ISKOLAGYÜMÖLCS AKCIÓ
A Móra-iskolában is beindult az iskolagyümölcs akció, mely az or-szág 1600 általános iskoláját érinti. Az akció, melynek célja az ifjúságtáplálkozási szokásainak javítása, a tanév végéig tart. A programbanszállítóként az agrártárca által elismert zöldség-gyümölcs termelõicsoportok, valamint olyan almatermelõk vesznek részt, akik legalább10 hektár területtel rendelkeznek.
DÖK-nap
2013. október 4. 5
(Folytatás az 1. oldalról.)
Ugyan a strandidõ már elmúlt,a név megmaradt, és folytatódikaz összecsapás egész éven át, õsz-szel és télen a fedett gyermekvi-lágban.
A csatát Zalakaros város pol-gármestere, Novák Ferenc, vala-mint Katus Attila nyitotta meg,majd következett az igazi ver-seny, ahol rengeteg ügyességi já-tékban vehettek részt a lelkesgyerekek.
A csata végül a vendéglátóZalakaros csapatának gyõzelmé-vel ért véget, elmondható azon-ban, hogy emiatt egyetlen gyer-mek sem kesergett, hiszen a víz-ben és a játékok között mindenkihihetetlenül jól érezte magát.
A verseny után és az ebédetkövetõen a gyermekek és a kísérõszülõk erdei túrára indultak, mely-nek végállomásán, Zalamerenyéntemplomi koncerttel, tábortûzzelés ízletes étellel várták õket.
Ezzel párhuzamosan az iskolá-ban fitness programokon vehet-tek részt az érdeklõdõk, a kani-zsai FitPoint Mozgásközpont csa-patának, valamint a Sensei Né-meth Karate Team tagjainak be-mutatóját láthatták.
A megjelenteket Szécsényi Sza-bolcs irodavezetõ köszöntötte, akiszinte a kezdetektõl munkatársa isaz irodának. Elmondta: 1993-bandöntött úgy az akkori képviselõ-tes-tület, hogy egyetért a TourinformTájékoztatási Iroda létrehozásával,
mely akkor az ország 5. Tourinformirodája volt, s megyei feladatokat isellátott! 1995-ben Idegenforgalmi ésKözmûvelõdési Iroda alakult, melymûvelõdési feladatokkal bõvült ki, smûködtette a kertmozit és a kábel-tévét is. 2000-ben részben önálló
szervezet lett az iroda, majd 2002-ben a hivatal keretén belül Idegen-forgalmi , Közmûvelõdési és Sport-iroda néven szervezték újjá és mûkö-dött, az ehhez rendelt státuszokkalegyütt. 2008 június elsején jött létrea Turisztikai Egyesület, párhuzamo-san a részben önálló Közösségi Ház.
– Egyesületünk jelenleg 130 fõ-vel mûködik, az elnökség 10 fõs.Kiváló együttmûködésben dolgo-zunk az önkormányzattal, a térségidegenforgalmi szervezeteivel.2013 óta tevékenységünk kibõvülta kerékpáros ház üzemeltetésével.Az iroda jelenleg 5 fõvel mûkö-dik, 2013-ban 49 rendezvényna-punk volt, 9 nagy települési ren-dezvény fõszervezõi voltunk, to-vábbi 20 rendezvény szervezésé-ben vettünk részt, az idei évbentöbb új rendezvényt is életre hív-tunk, reméljük hagyományterem-tõ szándékkal. Ide tartozik a Kan-navirág fesztivál szépségversenyeés az Országos Tuning Találkozó is– jelezte az irodavezetõ.
Korábbi munkatársként és veze-tõként Novák Ferenc polgármesterbensõséges hangon köszöntötte azünneplõket, akiket tájékoztatott aváros jövõ évi terveirõl és fejleszté-seirõl, majd Szécsényi Szabolcsnakoklevelet adott át, mely a húszévesirodát köszöntötte.
A születésnapot vacsorával ismegünnepelték, majd a vendégekmegtekintették az épületet, megis-merkedtek a fürdõ fejlesztéseivel, srészt vettek a fürdõ aznap estiprogramjain is.
A Turizmus Világnapján
ISMÉT EGYÜTT
AZ EZÜST KLUB
Szeptember 11-én újraindult az Ezüst Klub õsziévadja. A forró nyárban,sok munkában elfáradt tag-ság ismét együtt kezdi aszeptembert, mint a diákok.A lelkesedés a szokásos, há-rom új tagunk lépett be aklubba.
Az elsõ programot nosz-talgia videózás töltötte ki.Jó volt viszontlátni a 4-5éve általunk alkotott, ren-dezett mûsorokat. Követke-zõ szerdán, szeptember 25-én mindenki születés- ésnévnapját ünnepeltük a ta-gokkal. Rövid mûsor, utánapezsgõs grillvacsora, torta-fogyasztás következett,utána pedig élõzenére viga-dott a tagság. Meglepetés,ajándék és tombola is volt,melyet a „hetvenkedõk”biztosítottak, ahogyan a va-csorát is.
Szeptember 27-én atagság egy része résztvett az olesnoi testvérvá-ros küldöttségének kon-certjén, amely páratlan él-mény volt. Vendéglátás-ban, mûsorban, szórakoz-tatásban segítettük a ked-ves vendégeket.
Így zajlik a klubtagok te-vékenysége a nyári szünetbefejeztével.
Pataki Jánosnéklubtag
Húszesztendõs a Tourinform irodaTÉRSÉGI ÉS MEGYEI MUNKATÁRSAKKAL ÜNNEPELTEK
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a Tourinform iro-da. Ez alkalomból köszöntötték az iroda munkatársait a Nyugat-Bala-ton térsége és Zala megye Tourinform irodáinak vezetõi és munkatár-sai , az ünnepségen részt vett Novák Ferenc polgármester, valamint ahivatal és a zalakarosi intézmények vezetõ munkatársai.
FELHÍVÁSA KAROS-PARK Kft. a temetõ-
kataszter felülvizsgálatát végzi,melyben kéri a Tisztelt Hozzátar-tozók együttmûködését.
A sírhelyek ismételt megváltá-sa és adategyeztetés céljából kér-
jük keressék fel temetõgondnok-ságunkat.
Elérhetõség: KAROS-PARK Vá-rosgazdálkodási Kft.
8749 Zalakaros, Behiák 1323/6hrsz. – Tel.: 93/340-924
Email: [email protected]ó Tamás, ügyvezetõ
KAROS-PARK Kft
2013. október 4.6
Az óvodások szüreti felvonulása minden évben a szokottidõben, a városi felvonulást követõ héten zajlik. A csoportokaz idén is bejárták a szõlõhegyet, ismerkedtek a szõlõvel, aszüretelés kellékeivel. A szülõk rengeteg szõlõvel támogattákaz óvodát, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni. A gye-rekek ízlelték a szõlõt, a Macisok mustot is készítettek. A pil-langó és Katica csoport pogácsát sütött a felvonulásra. Köz-ben sok szüret éneket, a szürettel kapcsolatos mondókát ta-nultak a gyerekek.
A felvonulás napján a gyerekek és felnõttek népi ruhákathúztak és a lovas kocsikra ülve hangos énekszóval végigvonul-tak a városon.
Szüreti felvonulás
A Humanitas Zala Alapítványegyüttmûködõ partnereként a Mó-ra-iskola 1. és 2. osztályos tanulói ze-nés –táncos foglalkozáson vehettekrészt a TÁMOP 3.4.1 pályázat kere-tében. A foglalkozás elején népihangszerekkel ismerkedtek. Az elõ-adók megszólaltatták és bemutattáka többnyire kézzel készített, faragottremekmûveket. Elmesélték kik éshogyan készítették és általában mi-kor használták azokat. Így teljesenúj népi hangszerekkel is találkoztak agyerekek, mint például a körtemu-zsika, a koboz, a tekerõlant vagy amagyar duda. Hangszeres kísérettelnépdalokat énekeltek, s az éneklés-be a gyerekek is bekapcsolódtak. Ez-után az elõadók hozzákapcsolták adalokhoz a néptáncot is. Két néptán-cos népi viseletbe öltözve vitte õkettáncba, majd bemutatták a rajtuk lé-võ dunántúli népviseletet, elmagya-rázva annak jelentését, majd a tán-cokhoz fûzõdõ szokásokat is. A fog-lalkozás az ostor pattogtatásával azaulában végzõdött, melyet már aközben szünetre érkezõ, érdeklõdõfelsõsök is kipróbálhattak. A foglal-kozást az óvodások is meghallgat-hatták egy késõbbi idõpontban.
Zenés-táncos foglalkozás
ROSTA GÉZA
ZENÉS MÛSORAEddig nem múlott el év,
hogy Rosta Géza ne hoztavolna el zenés mûsorát azóvodába. Az idén ismert da-lok mellett újabbakkal is meg-örvendeztette a gyerekeket azenész. A kicsiket aktivizáltaaz éneklésben, zeneszerszá-mok használatában, tapsolás-ban, szinte koncerthangulatotteremtve az ovi tornaszobájá-ban. A gyerekek az elõadástnagy tapssal jutalmazták.
PAPÍRGYÛJTÉSA Zalakarosi Móra Ferenc Álta-
lános Iskola és Alapfokú MûvészetiIskola Diákönkormányzata 2013.október 22- én, kedden, 7.30-15.00óráig papírgyûjtést szervez. A pa-pírt összekötve lehet leadni az is-kola tornatermének bejáratánál amegadott idõpontban.
ÕSZI VÁSÁRA zalakarosi óvoda 2013. ok-
tóber 18-án 10.30-tól tartja szoká-sos õszi hagyományõrzõ vásárját,melyre szeretettel várnak min-den kedves érdeklõdõt.
ISKOLAI SZÜLÕI
ÉRTEKEZLETTájékoztatom a Tisztelt Szü-
lõket, hogy a Zalakarosi MóraFerenc Általános Iskola ésAlapfokú Mûvészeti Iskola(Zalakaros, Liget u. 28.) 2013.október 7-én, hétfõn, szülõi ér-tekezletet tart.
A zeneiskolai szülõi érte-kezlet 17.00 órakor, az iskolaiszülõi értekezlet 17.30 órakorkezdõdik.
Grófné Csatos Andreaigazgató
KÖZÖSSÉGEINK
MÛKÖDÉSE:
Október 21. (hétfõ) 18.00Dalárda- Vegyeskar próbaZalakaros, Általános Iskola
Október 9, 23 (szerda) 14.00Ezüst Klub – Zalakaros, Ált Isk.
Október minden csütörtök 19.00Bottal-fogó
Zalakaros, Általános Iskola
Október minden csütörtök17.00, és minden szombat 09.00
NéptáncZalakaros, Általános Iskola
Október minden péntek 19.00Karosi Ifjak Köre
2013. október 4. 7
Szeptember 21-én Keszthelyenrendezték meg az I. IntersportDuatlon Diákolimpia megyei verse-nyét, melyrõl az elsõ két helyezettaz országos döntõbe juthatott.
Zalakarost két csapat és többegyéni induló is képviselte. StégliJános, a gyerekek felkészítõje a ver-seny elõtt elmondta: bár nagyonkevés felkészülési idejük volt a ver-senyre, de a gyerekek keményendolgoztak, így reméli, hogy sikerülszép eredményeket elérniük.
Az edzõ optimizmusa nem voltalaptalan, hisz akik ott voltak (TálosCsenge, Ács Linett, Sophie Sair, Hor-váth Lili, Horváth Hanna, NovákMáté, Novák Lázár, Marton Bálint,Strobl Áron, Nagy Marcell) nagyonszép eredményeket értek el! A II.korcsoportos fiú csapat elsõ lett, aII. korcsoportos leányok pedigmásodikok, így mindkét csapatképviselheti városunkat az orszá-gos döntõn október 6-ánLakitelken!
A gyerekeknek és felkészítõjük-nek ezúton is gratulálunk, s re-ménykedünk a sikeres folytatásban.
SORSOLÁSA közelmúltban beszámoltunk arról, hogy a Zalakaros és Tér-
sége SE tekecsapata Zalakaros elsõ NB II-es csapataként kezdimeg a 2013/2014. évi bajnokság küzdelmeit. Ezúttal az elsõ há-rom forduló eredményeit, valamint a sorsolást közöljük.
1. ford.: Topido Nagymizdó SE – Zalakaros és Térsége SE 5:3
Legjobb dobók: Rácz Zoltán 420, Tóth István 416
2. ford.: Zalakaros és Térsége SE – Bázakerettye SE 5:3
Legjobb dobók: Éder Zsolt 420, Szûcs Lajos 404,
3. ford.: Zalakaros és Térsége SE – Balogunyom TK 6:2
4. ford.: 2013. 10.13. Nagykanizsa Teke SE - Zalakaros TSE
5. ford.: 2013. 10. 20. Zalaszentgrót TK - Zalakaros TSE
6. ford.: 2013. 10. 27. 9.00 Zalakaros TSE – Pécsi TSE
7. ford.: 2013.11.09. TK Resznek – Zalakaros és Térsége SE
8. ford.: 2013.11.17. 9.00 Zalakaros TSE – Lovászi Bányász SE
9. ford.: 2013.11.30. Úrkút TK – Zalakaros TSE
10. ford.: 2014.02.16. 9.00 Zalakaros TSE – Topido Nagymizdó SE
11. ford.: 2014.03.01. Bázakerettye SE – Zalakaros TSE
12. ford.: 2014.03.09. Balogunyom TK - Zalakaros TSE
13. ford.: 2014.03.23. 9.00 Zalakaros TSE – NK TEKE SE
14. ford.: 2014.04.06. 9.00 Zalakaros TSE – Zalaszentgrót TK
15. ford.: 2014.04.12. Pécsi TSE - Zalakaros TSE
16. ford.: 2014.04.20. 9.00 Zalakaros és Térsége SE – TK Resznek
17. ford.: 2014. 04.26. Lovászi Bányász SE – Zalakaros TSE
18. ford.: 2014.05.11. 9.00 Zalakaros és Térsége SE – Úrkúti TK
A csapat a hazai mérkõzéseit a Betyár Csárdában játssza.
Országos döntõben a duatlonosok
EREDMÉNYEKFélidejéhez érkezett a
2013/2014. évi megyei III. lab-darúgó bajnokság õszi sze-zonja, melyben városunk csa-pata is szerepel. Az elmúlthét fordulóban még nem ta-láltak legyõzõre, így élcso-portból várják a következõfordulókat. Most az eddignem közölt eredményeiketpótoljuk.
1. ford.: Eszteregnye -Zalakaros 0:3 (játék nélkül)
2. ford.: Zalakaros – Bajcsa3:0 (jogosulatlan szereplés mi-att)
3. ford.: Petrivente –Zalakaros 4:4. Góllövõk:Sinkovics Norbert, Farkas P. (ön-gól), Csöndör Zoltán, Józsa At-tila
4. ford.: Zalakaros – Palin4:1. Gl.: Csöndör Z. (2), SinkovicsN., Józsa A.,
5. ford: Belezna SE -Zalakaros 1:3. Gl.: Sinkovics N.,Illés Imre, Csöndör Z.
6. ford: Zalakaros -Miklósfa 3:0. Gl.: Sinkovics N.,Csöndör Z., Nagy Péter
7. ford: Pogányszentpéter– Zalakaros 3:3. Gl.: Nagy P. (2),Csöndör Z.
TENISZA Közösségi Ház és a
Zalakaros és Térsége SE teniszszakosztálya 2013. szeptember28-án rendezte meg hagyomá-nyos Zalakaros Város AmatõrPáros Teniszbajnokságát.
Bár a versenyre érkezettolyan teniszezõ is, aki városunk-ban pihenve a képújságon érte-sült a rendezvényrõl, sajnos akissé zordabb idõ többeket is el-riasztott, ezért mindössze ötenragadtak ütõt. Az indulók ígyúgy döntöttek, hogy a párospartnereket cserélgetve mér-kõznek meg egymással. A mint-egy három órás sport délelõttönvégül öt mérkõzésre került sor,melyeken kiegyenlített küzde-lem folyt, s bizony néhány labda-menetet még a profi teniszezõkis megirigyelhettek volna.
A verseny szervezõi a lelkesversenyzõket (Friskó Jenõné -Zsuzsit, Nagy Csabát, Kiss Lász-lót, Horváth Istvánt és BognárOttót) oklevéllel jutalmazták.
Reméljük, hogy jövõben si-kerül mind az egyéni, mind apáros bajnokságot úgy megren-dezni, hogy az indulók kis lét-száma miatt ne csak egy önfe-ledt teniszezés legyen, hanemegy igazi bajnokság.
2013. október 4.8
Kiadja: Zalakaros Önkormányzatának támogatásával a Zalai T-MA Kiadói Kft. � 8749 Zalakaros, Liget u. 22/B.Felelõs kiadó: Seres Péter � Szerkesztõ: Antal Anita � Telefon: 30/9116-550 � E-mail: [email protected]ás: Asperján Nyomda, Zalaszentgrót
PROGRAMOK:Október 5. (szombat) 14.00 Zalakaros-Murakeresztúr Me-gye III-as bajnoki mérkõzésZalakaros, Sportcentrum
Október 6. (vasárnap) 10.00Kis-Balaton futóverseny, kerékpár- és gyalogtúraZalakaros – Kis-Balaton
Október 6. (vasárnap) 14.00 Idõsek Napja
Zalakaros, Általános Iskola
Október 12. (szombat) 10.00Õszi gyalogtúra, gesztenye-
sütés „Sportolj és Nyerj”Zalakaros, Parkerdõ
Október 19. (szombat) 13.30 Zalakaros-Letenye II.
Megye III-as bajnoki mérkõzésZalakaros, Sportcentrum