2:46 pm a tudásgazdaságra épít szeged · lőrinc felcsúti polgármester-ről. a kall...

8
2017. október 21., szombat Pest után Csongrádban a legtöbb a magasan képzett munkavállaló A tudásgazdaságra épít Szeged Szegeden hétszáz infotechnológiai cég háromezer embert foglalkoztat. Nemrég nyílt meg a BP szegedi üzleti szolgál- tató központja, és hamarosan átadják a Felső Tisza-parton az EPAM szoftverfejlesztő cég A kategóriás irodaházát. Szeged a tudásgazdaságra alapozza jövőjét. letében a Felső Tisza-par- ton. Szentgyörgyi Pál gazda- sági alpolgármester szerint a sor tovább folytatható majd, mert az elmúlt egy évben több mint harminc beruházó érdeklődött és ke- resett telket a városban be- fektetéseihez, például dró- nok fejlesztéséhez, orvosi- eszköz-gyártáshoz és nap- elemes parkhoz. – A megyék közül Pest megye után Csongrád me- gyében a legtöbb a magasan képzett munkavállaló, a fog- lalkoztatottak 27 százaléka végzett egyetemet vagy főis- kolát – mondta Szentgyörgyi Pál. A legfrissebb adat sze- rint Csongrád megyében mintegy 16 ezer 500-an ta- nulnak iskolarendszerű szak- képzésben, közel 60 száza- lékuk Szegeden. Folytatás az 5. oldalon – Szeged földrajzi helyzete, nagyságrendje és fejlődése magában hordozza, hogy nemzetközileg jegyzett inno- vációs, tudásgazdaságra alapozott technológiai és kutatás-fejlesztési központ legyen – határozta meg Sze- ged helyét Szentgyörgyi Pál a Munkaadók és Gyáriparo- sok Országos Szövetsége szegedi fórumán, amely a munkaerőpiac aktualitásai- ról és a szakképzés jövőjé- ről szólt. A gazdasági alpolgár- mester hangsúlyozta, Sze- geden dolgozik a legtöbb, 3700 kutató Budapest után. Szegeden 700 info- technológiai cég 3000 em- bert foglalkoztat. Az egye- tem 41 milliárd forintot for- díthat kutatás-fejlesztésre, az ELI szomszédságában inkubátorház épül a spin- off cégeknek, megnyílt a BP szegedi üzleti szolgál- tató központja, ahol most 270-en dolgoznak, de a lét- számot 2020-ra félezerre növelik, az EPAM szoftver- fejlesztő cég irodaházát ha- marosan átadják a volt Széchenyi-gimnázium épü- Éváék negyedszer kaptak tűzifát Ünnepi beszédet mond: Szabó Sándor országgyűlési képviselő 11.00 órakor Díszünnepség és koszorúzás Nagy Imre szobránál (Rákóczi tér) Ünnepeljük együtt az 1956-os forradalom 61. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulóját! Nőtt a városba látogatók száma Az év első hét hónapjának adatai alapján a tavalyihoz képest 14 százalékkal emel- kedett a vendégek száma. Dinamikus emelkedést ta-- pasztalható az elmúlt öt év- ben – mondta Ács Szilvia, a Szeged és Térsége Turisztikai Nkft. ügyvezetője. A szakem- ber szerint jelentős szerepet játszott a növekedésben, hogy 550 férőhellyel gyarapo- dott a városban a négycsilla- gos szálláshelyek száma. A látogatók átlagosan továbbra is két éjszakát töltenek Sze- geden. Legerősebb vonzereje a szabadtérinek, a borfeszti- válnak és a városnapi rendez- vényeknek van. Írásunk a 3. oldalon Jövőre a Dóm téren: Rómeó és Júlia Csak egyszer játszották a Szegedi Szabadtéri Játékok 86 éves története során Shakespeare talán legnép- szerűbb művét, a Rómeó és Júliát, 1972-ben. Jövőre vi- szont műsorra tűzi a fesztivál a világ leghíresebb szerelmes sztoriját, amit Hegedűs D. Géza rendez. Arra még várni kell pár hetet, mire kiderül, kik játsszák a címszerepeket. 1972-ben Rómeót Kalocsay Miklós, Júliát pedig Kútvölgyi Erzsébet alakította. Lőrinc barát Mensáros László, Ve- rona hercege Darvas Iván, Júlia dajkája Szemes Mari, Mercutio pedig Harsányi Gábor volt. Bővebben a 6. oldalon Évről évre emeli a város a szociális tűzifára költhető pénzkeretet, de egyre több a rászoruló család is. Idén min- den szükségben élőnek jut el- látás, akinek megfelelt a pályázata. – Nagy segítség, mindenki- nek köszönjük! – mondta Gyarmati Éva, akihez a na- pokban szállíttatta ki a város az idei szociálistűzifa-adagot. A háromgyermekes anyuka a legkisebb, másfél éves Laci- kával várta a tüzelőt a tápai kiskertekben lévő otthonuk- ban. Az asszony elmondta, negyedszer pályáztak és kap- tak ellátást, egy erdei köbmé- ter vegyes keményfát, vagyis szűk két köbméternyit. A csa- lád eddig kiskályhával fűtött, azzal egy hónapig volt elég ez a mennyiség. Idén kazánt szereltek be, így hatékonyab- ban tudnak majd fűteni. Folytatás a 4. oldalon Gyarmati Évának és kisfiának Szécsényi Ferencné, Tápé önkormányzati képviselője és Joób Márton, a szociális bi- zottság elnöke is segített behordani a szociális tüzelőt. Szegeden 700 infotechno- lógiai cég 3000 embert foglalkoztat. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Hamarosan átadják az EPAM szoftverfejlesztő cég Felső Tisza-parti modern irodaházát .

Upload: others

Post on 10-Jul-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

2017. október 21., szombat

Pest után Csongrádban a legtöbb a magasan képzett munkavállaló

A tudásgazdaságra épít Szeged

Szegeden hétszáz infotechnológiai cég háromezer embertfoglalkoztat. Nemrég nyílt meg a BP szegedi üzleti szolgál-tató központja, és hamarosan átadják a Felső Tisza-partonaz EPAM szoftverfejlesztő cég A kategóriás irodaházát.Szeged a tudásgazdaságra alapozza jövőjét.

letében a Felső Tisza-par-ton.

Szentgyörgyi Pál gazda-sági alpolgármester szerinta sor tovább folytathatómajd, mert az elmúlt egyévben több mint harmincberuházó érdeklődött és ke-resett telket a városban be-fektetéseihez, például dró-nok fejlesztéséhez, orvosi-eszköz-gyártáshoz és nap-elemes parkhoz.

– A megyék közül Pestmegye után Csongrád me-gyében a legtöbb a magasanképzett munkavállaló, a fog-lalkoztatottak 27 százalékavégzett egyetemet vagy főis-kolát – mondta SzentgyörgyiPál. A legfrissebb adat sze-rint Csongrád megyébenmintegy 16 ezer 500-an ta-nulnak iskolarendszerű szak-képzésben, közel 60 száza-lékuk Szegeden.Folytatás az 5. oldalon

– Szeged földrajzi helyzete,nagyságrendje és fejlődésemagában hordozza, hogynemzetközileg jegyzett inno-vációs, tudásgazdaságraalapozott technológiai éskutatás-fejlesztési központlegyen – határozta meg Sze-ged helyét Szentgyörgyi Pála Munkaadók és Gyáriparo-sok Országos Szövetségeszegedi fórumán, amely amunkaerőpiac aktualitásai-ról és a szakképzés jövőjé-ről szólt.

A gazdasági alpolgár-mester hangsúlyozta, Sze-geden dolgozik a legtöbb,3700 kutató Budapestután. Szegeden 700 info-technológiai cég 3000 em-

bert foglalkoztat. Az egye-tem 41 milliárd forintot for-díthat kutatás-fejlesztésre,az ELI szomszédságábaninkubátorház épül a spin-

off cégeknek, megnyílt aBP szegedi üzleti szolgál-tató központja, ahol most270-en dolgoznak, de a lét-számot 2020-ra félezerrenövelik, az EPAM szoftver-fejlesztő cég irodaházát ha-marosan átadják a voltSzéchenyi-gimnázium épü-

Éváék negyedszer kaptak tűzifát

Ünnepi beszédet mond:

Szabó Sándorországgyűlési képviselő

11.00 órakorDíszünnepség és koszorúzás

Nagy Imre szobránál(Rákóczi tér)

Ünnepeljük együtt az 1956-os forradalom 61.

és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28.

évfordulóját!

2:46 PM

Nőtt a városba látogatók száma

Az év első hét hónapjánakadatai alapján a tavalyihozképest 14 százalékkal emel-kedett a vendégek száma. Dinamikus emelkedést ta--pasztalható az elmúlt öt év-ben – mondta Ács Szilvia, aSzeged és Térsége TurisztikaiNkft. ügyvezetője. A szakem-ber szerint jelentős szerepetjátszott a növekedésben,hogy 550 férőhellyel gyarapo-dott a városban a négycsilla-gos szálláshelyek száma. Alátogatók átlagosan továbbrais két éjszakát töltenek Sze-geden. Legerősebb vonzerejea szabadtérinek, a borfeszti-válnak és a városnapi rendez-vényeknek van.Írásunk a 3. oldalon

Jövőre a Dóm téren:Rómeó és Júlia

Csak egyszer játszották aSzegedi Szabadtéri Játékok86 éves története során Shakespeare talán legnép-szerűbb művét, a Rómeó ésJúliát, 1972-ben. Jövőre vi-szont műsorra tűzi a fesztivála világ leghíresebb szerelmessztoriját, amit Hegedűs D.Géza rendez. Arra még várnikell pár hetet, mire kiderül,kik játsszák a címszerepeket.1972-ben Rómeót KalocsayMiklós, Júliát pedig KútvölgyiErzsébet alakította. Lőrincbarát Mensáros László, Ve-rona hercege Darvas Iván,Júlia dajkája Szemes Mari,Mercutio pedig HarsányiGábor volt.Bővebben a 6. oldalon

Évről évre emeli a város aszociális tűzifára költhetőpénzkeretet, de egyre több arászoruló család is. Idén min-den szükségben élőnek jut el-látás, akinek megfelelt apályázata.

– Nagy segítség, mindenki-nek köszönjük! – mondtaGyarmati Éva, akihez a na-pokban szállíttatta ki a városaz idei szociálistűzifa-adagot.A háromgyermekes anyuka a

legkisebb, másfél éves Laci-kával várta a tüzelőt a tápaikiskertekben lévő otthonuk-ban. Az asszony elmondta,negyedszer pályáztak és kap-tak ellátást, egy erdei köbmé-ter vegyes keményfát, vagyisszűk két köbméternyit. A csa-lád eddig kiskályhával fűtött,azzal egy hónapig volt elég eza mennyiség. Idén kazántszereltek be, így hatékonyab-ban tudnak majd fűteni.Folytatás a 4. oldalon

Gyarmati Évának és kisfiának Szécsényi Ferencné, Tápéönkormányzati képviselője és Joób Márton, a szociális bi-zottság elnöke is segített behordani a szociális tüzelőt.

Szegeden 700 infotechno-lógiai cég 3000 embertfoglalkoztat.Szentgyörgyi Pál gazdaságialpolgármester

Hamarosan átadják az EPAM szoftverfejlesztő cég Felső Tisza-parti modern irodaházát .

Page 2: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

Offshore cégben érdekeltOrbán Viktor egyik testvére, if-jabb Orbán Győző, írta a Di-rekt36. Az írást az Indexszemlézte. A dolog egyelőremindössze annyiban érdekes,hogy a vállalkozás tulajdonosiszerkezetével és piaci múltjá-val is kilóg a család vállalkozá-sainak sorából.

A miniszterelnök öccsénekrésztulajdonában lévő cég de-cember óta egy Brit-Virgin-szi-getekre bejegyzett, Adrere Limi-ted nevű offshore céggel együtt

birtokol egy eddig elsősorbankülföldre dolgozó műszaki vál-lalatot, az Yntergy Zrt.-t.

A cégnek korábban egyiklegnagyobb megrendelője akazahsztáni LKZ vonat-össze-szerelő üzem volt, de megje-lentek az Oroszországhoztartozó Csecsenföldön, és vol-tak nigériai megbízásaik is.

Papp András Zoltán, azYntergy Zrt. vezetője és résztu-lajdonosa nyilatkozott a lap-nak, elmondta, hogy az AdrereLimited tulajdonosa „egy orosz

magánszemély”. Azt azonbannem árulta el, hogy kiről van szó.

Ifj. Orbán Győző a GammaAnalcont nevű, műszaki eszkö-zöket gyártó cégen keresztülszerzett részesedést azYntergyben. A Gamma Anal-cont vezetője és résztulajdo-nosa is Papp András Zoltán. Őa lapnak azt mondta, ifjabbOrbán Győző rokoni kapcso-lata a miniszterelnökhöz egyál-talán nem számított, amikorbevonta őt a cégbe.

2˙Szegedi Tükör 2017. október 21., szombat

Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, és hozzávágtak 44 milliárd forintot

A Magyar Nemzet a Külgazda-sági és Külügyminisztérium-tól 27 egyedi kormány-döntés alapján kötött szerző-dést kért ki közérdekű adat-igényléssel, ezek közülválasztott ki néhány nagyonaránytalant.

A legkirívóbb példa ki más-ról is szólna, mint MészárosLőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben

(korábban Tisza-TK ProjektKft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül a miniszterel-nök jóbarátja, MészárosLőrinc polgármester a kisebb-ségi tulajdonos. Egy-egy tá-mogatáshoz szigorú felté-teleknek kell megfelelni, de aKall Ingredientsnek csont nél-kül ment minden, olyannyira,hogy állami szereplők támo-gatták az egész beruházást.

A céget 2015 áprilisábanalapították, decemberre márérvényes szerződése volt aKülgazdasági és Külügymi-nisztériummal. Egyedi kor-mánydöntéssel kapott 9,2milliárd forint vissza nem té-rítendő állami támogatást,cserébe vállalta, hogy 31,9milliárd forintos beruházás-

sal gabonafeldolgozó gyáratépít Tiszapüspöki határában,és a 7 (!) munkavállalójamellé további 550 dolgozótfelvesz – írja a Magyar Nem-zet. A lap szerint 2 hónappalaz állami támogatás odaíté-lése előtt a Kall Ingredientsmár megállapodott a szinténállami tulajdonú Eximbank-kal, a Külgazdasági és Kül-ügyminisztériummal és aMészáros Lőrinchez köthetőMKB Bankkal arról, hogyezek hárman 113 millió euró(35 milliárd forint) hitelt nyújta társaságnak. Így különbözőformában összesen 44,2 mil-liárd forintot kapott a cég,azaz többet, mint amennyibea szerződésben vállalt beru-házás kerül.

Rájött, milyen Orbán„Az Őcsényben elutasított menekültcsaládnak felajánlunkegy egyhetes tavaszi nyaralást a Tihanyi Babamúzeum ven-dégházában, teljes ellátással.” Ezt írta Filotás Tivadar, amúzeum alapítója a hvg.hu-nak. Az üzletember szerintsötét időket idéz, ami Magyarországon történik. Azt mondtaa lapnak, 1989-ben még megkönnyezte Orbán Viktor be-szédét, de azóta rájött, hogy egy dörzsölt, számító politikus,és csalódott benne.

Alföldi: Ami nem a kormánypropagandát szolgálja,azt megveszik vagy bezárják

A fogalmak teljes zűrzavará-ról, a sorosozásról és a médiajelenlegi helyzetéről nyilatko-zott Alföldi Róbert színész-rendező.

Antiszemita érzelmekre ját-szik a kormány a Soros-pla-kátokkal, sorosozással, mertaz ebben az ország mindigkifizetődik – mondta AlföldiRóbert az azonnali.hu-nakadott interjújában. Szerinte„fasisztoid irányba mennek adolgok az országban”. A ren-dező szerint ahogy közeledika választás, csak még to-vább durvul a helyzet. „Nem-csak plakátok vannak,hanem már mindenhol Sorosvan, mindenhol Sorost látják.De nem ez a probléma. Aprobléma az, ami ebből kö-vetkezik” – mondta Alföldi.Szerinte jó példa erre azőcsényi ügy: „az tökéletesképet mutat az országról, a

fogalmak teljes zűrzavará-ról”. Az ember csak kapkodjaa fejét, teszi hozzá Alföldi,„miközben egyre szomorúbbés kétségbeesettebb”.

A média mai helyzetévelkapcsolatosan azt mondta,már csak néhány csatornamaradt, ami nem a kormány-zati propagandát szolgálja. Ésami nem azt nyomja, „amit akormány szeretne, azt előbb-utóbb ellehetetlenítik, megve-szik, átalakítják vagy be-zárják”.

Saját magának mosott be a kormány a civiltörvénnyel

Bár már 53 szervezet szerepel a külföldről támogatott civilszervezetek listáján, a többségüknek semmi köze SorosGyörgyhöz – írja a Heti Válasz. A lap összegyűjtötte és meg-számolta, hány szervezetnek lehet köze a magyar kormánylegfőbb ellenségéhez, és arra jutott: a Soros-féle alapítványokáltal pénzelt szervezetek száma nem éri el a tízet sem.

A jelenleg 53 tételes listánellenben húsz olyan szerve-zet is szerepel, amelyet amagyar kormány elismer, tá-mogat vagy épp kedvel. A lis-tán ott van például a MagyarVöröskereszt, a Magyar Mál-tai Szeretetszolgálat, a Bap-tista Szeretetszolgálat és aMagyar Ökumenikus Segély-szervezet, amelyek mind azEmmi mellett működő Kari-tatív Tanács tagjai. Sőt, alegutóbbi jószolgálati nagy-követe épp Lévai Anikó, aminiszterelnök neje.

A lap listáján a Fidesz-kom-patibilis szervezetek között sze-repel a Robert SchumanIntézet, amely a Fidesz és a Pol-gári Magyarországért Alapít-vány partnere, a kormányfőáltal is elismert Csányi Alapít-vány a Gyermekekért, valaminta Fidesz-alapító Kaderják Péterkutatóközpontjának háttérin-tézménye, a REKK Alapítvány.

A listázott szervezetek kö-zött öt keresztény hátterűcsoportot is találni (Élet Ke-nyere Alapítvány, MagyarEvangéliumi Rádió Alapít-vány, Vasárnapi Iskolai Szö-vetség stb.), továbbá hétolyan szervezetet, amelyek amagyar minisztériumok part-nerei (Tudatos VásárlókEgyesülete, Magyar Élelmi-szerbank Egyesület, MagyarTehetségsegítő SzervezetekSzövetsége stb.).

A lap megjegyzi: a listá-zott szervezetek között afentiek mellett olyan szerep-lőket is találni, mint a WWFVilág Természeti Alap Ma-gyarország, a Levegő Munka-csoport, a Rex KutyaotthonAlapítvány, a Kíra VölgységiKutyamentő Egyesület, aBátor Tábor Alapítvány vagyépp az SOS Gyermekfalu. Bi-zonyára mindannyian a népellenségei.

Brutális emelés: a pénz nem számít5,5 milliárdról 9,3 milliárd forintra emelték meg annak a szer-ződésnek a keretösszegét, amit a Szerencsejáték Zrt. kötöttSzijjártó Péter miniszter barátjaként emlegetett Kuna Tiborcégével, a Trinity Communications Kft.-vel idei kommunikációsfeladatokra – írja a Magyar Nemzet.

Öt év alatt a hétszeresére ugrottak a fizetések

Amíg a hivatalba lépő Orbán-kormány az előző elnök,Simor András fizetését 2 mil-lió forintban korlátozta, Ma-tolcsy György (képünkön)bérét 5 millióra emelte – denem csak az ő fizetése ugrottmeg ebben az időszakban.

A 24.hu összesítése sze-rint az előző elnök utolsó tel-jes évének, 2012-nek avégén 355 millió forintot fizet-tek ki egy hónapban az MNB-

seknek, amiből közel 60 mil-lió a vezetőkhöz és vezetőtisztségviselőkhöz került –foglalta össze a cikket a444.hu. A PSZÁF beolvasz-tása után, 2013 végén meg-közelítette a 800 milliót ahavi személyi költség, amiből90 milliót a vezetés kapott. Alap szerint idén június végénmár 1,3 milliárd forint volt azösszeg, és majdnem 190 mil-lió forint került a vezetőkhözés vezető tisztségviselőkhöz.

A jegybank döntéshozószervénél, a monetáris ta-nácsnál öt év alatt a hétsze-resére nőttek a bérek. Öt évemég 64 millió forintot kapotta monetáris tanács hét tagja,míg tavaly a kilencfősre nőtttestület már 315 milliót ka-pott. És az idei év első felé-ben már kaptak 233 millióforintot.

Offshore cégben Orbán testvére

Alföldi Róbert: Fasisztoidirányba mennek a dolgok

az országban.

Page 3: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

Szegedi Tükör ˙32017. október 21., szombat

Sorozatunkban a teljes egészé-ben önkormányzati cégeket ésvezetőiket mutatjuk be: mindolgoznak jelenleg, milyen fej-lesztéseket valósítanak meg?

Ács Szilvia: Az év első hét hónapjának adatai alapján a tavalyihoz képest 13 százalékkalnőtt a vendégéjszakák száma, a vendégek száma pedig 14 százalékkal emelkedett.

Aktívan kapcsolódik kiAz utazás az egyik hobbija a43 éves Ács Szilviának, ked-venc hazai úti célja a Bakonyés a Börzsöny, ahová a pár-jával vagy nagyobb családikörben a biciklijüket is ma-gukkal viszik. Baráti társa-sággal bortúrán is szívesenrészt vesz. A maradék idejétolvasással tölti, és szeretieredeti nyelven nézni Vin-cent Cassel és MichaelFassbender filmjeit.

Turisták a felújított zsinagógánál.

költhetne Szeged a keretbőlarra a projektre, amiben közösértéküket, a szecessziót mutat-nák be. Ezt olyan nyugat-euró-pai városokban igyekeznekmegismertetni a leendő turis-tákkal, ahol a szecessziónakhagyományai vannak. Ezértcsatlakoztak tavaly a Szecesz-sziós városok hálózatához,ahová többek között Brüsszelés Barcelona is tartozik.

Emellett Szeged és Sza-badka közösen vesz részt egybelgrádi és egy bukaresti ide-genforgalmi kiállításon, ahol akulturális turizmus hangsúlyos.Ez régiós bemutatkozást jelent,mert idén a Magyar TurisztikaiÜgynökség nemzetközi kiállítá-son nem jelent meg, nem jutot-tak ki a nemzeti standra.Emiatt a legutóbbi belgrádi uta-zási kiállításon – amely a kelet-európai régió legnagyobbexpója – mint a dél-alföldi régiószerepelt együtt Szeged Makó-val, Mórahalommal és Kiskun-majsával.

Ugyancsak a fürdőket jelení-

Tourinform arra használja fel,hogy frissítse a róluk szóló kiad-ványait. Hetente követik a vál-tozásokat az interneten elér-hető kínálatban.

Nemzeti stand helyett régiós

Ősztől tavaszig sok kiállításraviszik a hírét Szegednek. Leg-utóbb az újvidéki turisztikai vá-sáron jártak, legközelebbnovemberben a budapestinyugdíjas expóra készülnek. Jö-vőre Szabadkával közösen sze-repelnének több kiállításon, hauniós támogatást kapnak, de apályázatok elbírálása fél évekésik. A vajdasági várossal gyü-mölcsöző a kapcsolat: 2004óta közösen pályáznak marke-tingtevékenységre. Jövőre 150ezer eurót (46 millió forintot)

egyetemistával. Évente a tájház4 milliójával összesen 50 millióforintból gazdálkodnak. Kiadvá-nyaik nagy részét ettől függet-len, önkormányzati pénzbőlkészíttetik el, de az utánrende-lésekről már ők gondoskodnak.A látnivalókról 11 nyelven, aszállás- és vendéglátóhelyekről,illetve a programokról háromnyelven készítenek prospektu-sokat. Egy negyedik, szezonálisprogramajánlót is összeállíta-nak, valamint ajánlanak sze-gedi és tematikus füzetkét is, aszecessziós palotákról. Legke-resettebb információs eszkö-zük természetesen a térkép.

– A téli időszakban készü-lünk a főszezonra. Bár azutóbbi időben Szegedről nemmondható el, hogy szezonálisváros lenne – hívja fel a figyel-met Ács Szilvia, a Tourinform

Valószínűleg az önkormányzatitársaságok közül a Tourinform-iroda hivatalos nevét tudnáklegkevesebben. Pedig a Szegedés Térsége Turisztikai Nkft.1999 óta tevékenykedik, kétéve teljes egészében a várostulajdona. Fő feladata az irodaműködtetése, emellett 2011óta hozzá tartozik az AlsóvárosiTájház is. Az ott dolgozó főál-lású és félállású munkatársuk-nak nyári szezonban önkén-tesek és diákok segítenek. Ta-valy Kulik Melinda nyerte el Azév tájházvezetője országoscímet.

Legkeresettebb a térkép

A Dugonics téri Tourinform-iro-dát az ügyvezetővel együtt hár-man viszik. Nyáron kiegészül-nek a Széchenyi téri informá-ciós pavilonnál segítő három

ügyvezetője. Noha a súlypontáttolódik a nyárra, és egyretöbb belföldi turista érkezikhosszú hétvégékre, szeren-csére télen meg a szerb vendé-gek jönnek előszeretettel. Mivelsok vendéglátóhely nyit ki észár be, a téli hónapokat a

Szeged madártávlatból. Nagyon jó a város megítélése a turisták körében.

tapasztaltak, évente 15-15 szá-zalékos javulással. Legkiugróbberedményként a tavaly júliusttartják számon, amikor 30 szá-zalékkal több belföldi vendég ér-kezett, mint egy évvel korábban.

Idén is folytatódott ez anagyszerű tendencia: 20 száza-lékos emelkedést mért a sta-tisztikai hivatal. Ebben aszakember szerint jelentős sze-repet játszott, hogy 550 férő-hellyel gyarapodott a városbana négycsillagos szálláshelyekszáma. A látogatók átlagosantovábbra is két éjszakát tölte-nek Szegeden. Legerősebbvonzereje a szabadtéri játékok-nak, a borfesztiválnak és a vá-rosnapi rendezvényeknek van.Felmérést is készítettek ezerhazai és ötszáz külföldi vendégbevonásával. Az eredményekvisszaigazolják, hogy a városmegítélése nagyon jó, ennek el-lenére van még feladat. Ilyen,hogy elérhetőnek kell lennie aTourinform-irodának. Jövőre aSzéchenyi térre költöznek.Ennek ellenére a számokból azderül ki, hogy Szeged dinamiku-sabban fejlődik még annál aDebrecennél is, ahol nagyság-rendekkel jelentősebb beruhá-zások valósultak meg.

tik meg a belföldi kiállításokközül a budapestin, a miskol-cin, a debrecenin és a szolno-kin. Emellett hangsúlyozzák avároslátogatásokat, közte aszecessziós és zsidó értékeket,illetve a gasztronómiát. A felké-szülési időszakban szervez aTourinform városlátogatásokatkülföldi újságírók és utaztatókcsoportjainak. Ebben sem se-gíti őket az országos turizmus-politika, hiszen tavalydecemberben bezárták a kül-képviseleteket, akiknek rálátá-suk volt a sajtóra. MostSzerbiából és Boszniából, ké-sőbb Romániából szerveznekcsoportot.

Nagyon jó Szeged megítélése

Az év első hét hónapjának ada-tai alapján a tavalyihoz képest13 százalékkal nőtt a vendégéj-szakák száma, a vendégekszáma pedig 14 százalékkalemelkedett. Az elmúlt öt évbennagyon dinamikus emelkedést

Dinamikusan emelkedik a belföldi vendégek száma

Ács Szilvia: Szeged már nem szezonális város

Page 4: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

4˙Szegedi Tükör 2017. október 21., szombat

Fejlesztenék a vasútvonalat Szeged és Szabadka között

Új megállóhelyet terveznek Szentmihályon

– Vasútfejlesztést készítünkelő, ami nem a tramtrain része– hangsúlyozta Nagy Sándorvárosfejlesztési alpolgármestera Szeged–Szabadka vasútvo-nal felújításához kapcsolódóépítési szabályzat módosításá-ról, amiről szeptemberben dön-tött a közgyűlés. Elmondta,hagyományos nagyvasút épül-ne ki. A síneken a tervek szerint– amit a Duna–Körös–Maros–Tisza Együttműködés (DKMT)magyar–szerb határon átnyúlóprogramja finanszíroz – 160 ki-lométer per órás sebességre isképesek lennének a szerelvé-nyek. – Az önkormányzat azzaltámogatja az elképzelést, hogy

a területét érintő, a vasúthoz ésaz azt keresztező közutakhozkapcsolódó szabályzatokat mó-dosítja. Ezekre a mai szabvá-nyok miatt van szükség –

mondta Nagy Sán-dor. Az elfo-gadott határozatból kiderül, aszegedi rendező pályaudvar–Röszke–Horgos–Szabadkavasútvonal helyreállítása egyvágányt tartalmaz. A fejlesztés-sel a Szeged és Szabad-ka kö-

zötti 40 kilométert a gyorsvona-tok 31 perc alatt tennék meg, aszemélyvonatok pedig 70 percalatt, ha az útlevél- és vámvizs-gálatot menet közben elvégez-nék.

Új vasúti megállóhely isszerepel a tervekben Szent-mihályon, épületek felújításá-val, P+R parkolóval, kerék-pártárolóval, korszerű elekt-ronikus utastájékoztató rend-szerrel. A peronokat esőbe-állóval, padokkal, világítássalszerelnék fel. Minden érintettközút–vasúti átjárót korsze-rűsítenék. Ahol a földutak túlközel húzódnak a vágányhoz,új párhuzamos utakat alakí-tanak ki. Átépülne Szentmi-hályon a Harcos utcai vasútiátjáró is, amely most 28fokos szögben keresztezi az

Felújítanák a két éve lezárt Szeged–Szabadka közötti vasútvo-nalat, amit azzal támogat az önkormányzat, hogy módosítja aterületét érintő, a vasúthoz kapcsolódó építési szabályzatokat.

160 kilométer/óraEnnyivel mehetnek

a vonatok.Átépülne Szentmihályon a Harcos utcai vasúti átjáró. Bizton-

ságosabban be lehet majd látni a kereszteződést.

Egymilliárdot nyert a város közlekedésfejlesztésre

Egymilliárd forintból fejlesztheti az önkormányzat és 12 part-nere a fenntartható városi közlekedést. Erre közvetlen brüsszelipályázati forrást nyert Szeged, Kelet-Európából egyedüli város-ként. A 206 pályázó településből mindössze 16 kapott támo-gatást – hangsúlyozta Nagy Sándor. A fejlesztési alpolgár-mester elmondta, a projekt 36 hónapja alatt felmérik a partne-rek, a nagy foglalkoztató cégek – Pick, SZTE klinikai központ,EPAM Systems, SZKT stb. – mobilitási körülményeit és lehető-ségeit. Ez alapján ahol például kevés a kerékpártároló, meg-építik az összegből, ahol pedig a tömegközlekedés tud segíteniegy kis átalakítással, ott módosítják a menetrendet. Fejleszte-nek közlekedést könnyítő okostelefonos applikációt is, amibőlmegtudják majd, merre és hogyan közlekednek a szegediek.A projekt támogatási intenzitása 80 százalék, a teljes költségepedig 3,2 millió euró (1 milliárd forint).

– A pályázati összeget közvetlenül a partnerek kapják, azönkormányzat 707 ezer eurót (220 millió forintot) – mondtaNagy Sándor. Bővül majd a partneri lista, hiszen jelezte részvé-teli szándékát a BP és az ELI is. A projekt még idén elindul.

400 rászoruló családnak jut a 17,2 milliós ellátásból

Éváék negyedszer kaptak téli tüzelőtFolytatás az 1. oldalrólA tüzelőt Joób Márton önkor-mányzati képviselő segítettbetalicskázni. A szociális bi-zottság elnöke elmondta, azönkormányzat már négy évesegíti a rászorulókat. Az errefordítható keret évről évreemelkedik. Az első évben9,5 millió forintból vásároltfát a város, idén ezt az ösz-szeget 17,2 millióra emel-ték. A fára pályázni kell, idéncsak az nem kap ellátást,akinek a beadványa nem fe-lelt meg. A nyerteseknek azidei évben korábban kezdtékel kiszállítani a tüzelőt, hogya hidegig mindenki megkap-

hassa. A politikus hozzá-tette, a város elkötelezett,hogy ilyen formában is segít-

sen a nehéz anyagi körülmé-nyek között élőknek. Idén400 családnak jutott a szo-ciális tüzelőből.

Szécsényi Ferencné, Tápéönkormányzati képviselője el-mondta, a pályázatok elbírá-lásakor az volt a fő szempont,hogy a pályázó részesül-emár valamilyen szociális tá-mogatásban. Ha ugyanis kapvalamilyen támogatást, akkorbiztosan rászorul erre a segít-ségre is. A képviselő hozzá-tette, a körzetében 70 családkap fát. Ez a szám évről évreemelkedik, mivel több az errefordítható pénz, de sajnosegyre több a rászoruló is.

Megérkezett Gyarmatiékhoza tűzifa.

Egyedülálló szolgáltatás az országban

Tesztelik a fedélzetijegyautomatákat

Egyedülálló az országban aza bankkártyás jegyautomata,amelynek a tesztelését el-kezdte az SZKT. Az új beren-dezéseket a tervek szerint évvégén 200 villamosra, troliraés buszra szerelik fel.

Tavaly több mint félmilliójegyet váltottak az utasok aszegedi tömegközlekedésijárművek vezetőinél, és ez aszám évről évre növekszik.Emiatt a járatok kisebb-na-

gyobb késést szenvedhet-nek.

Ilyen kihívásokra az euró-pai közlekedési társaságokkülönböző fejlesztéssel vála-szolnak: az egyik lehetőség,hogy automatákat helyeznekel a legforgalmasabb megál-lókban, csomópontokban,másrészt a járművekre isjegykiadó automatákat sze-relnek. Ilyen berendezések-kel Európa számos városá-ban próbálkoznak, Csehor-

mentes város, azaz az okosváros koncepcióhoz.

Októberben és november-ben úgynevezett rázkódási éskommunikációs tesztek sorátvégzik el a szakemberekannak érdekében, hogy a Sze-ged útjain közlekedő összesenközel 200 busz, troli és villa-mos felszerelése az év végénel tudjon kezdődni.

A fejlesztés egyelőre egye-dülálló Magyarországon. Arendszer működéséhez a köz-lekedési társaságoknak, azautomata szállítójának, mobil-szolgáltatónak és kereske-delmi banknak szorosanegyütt kell működnie azért,hogy a járműveken menet köz-ben is meg lehessen vásárolnia menetjegyeket.

szágban és Horvátországbanis működnek ilyenek.

– Mindezek ismeretébenSzeged 2017 elején közbe-szerzési pályázatot írt ki fedél-zeti jegykiadó automatákra,amelynek nyertese szeptem-berre gyártotta le az első proto-

típust, aminek a tesztje elkez-dődött – tájékoztatott Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetőigazgatója. Az automata képeslesz vonaljegy, 24 és 72 órásjegy kiadására, fizetni érintősbankkártyával lehet, amelyegyúttal illeszkedik a készpénz-

utat, így nem biztonságos, hanagy sebességgel közlekedika vonat. Emiatt 60 fokosraemelik a kereszteződés szö-gét. Ehhez töltést kell építeni,

ami a legmagasabb pontjánközel három és fél métereslesz. Az átjárót gumiborítá-súra készítik, és fénysorom-póval látják el.

Fizetni érintős bankkártyával lehet.

Page 5: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

Szegedi Tükör ˙52017. október 21., szombat

Pest után Csongrád megyében a legtöbb a magasan képzett munkavállaló

Szeged a tudásgazdaságra alapozza jövőjétFolytatás az 1. oldalrólSzentgyörgyi szerint a tech-nológiai váltás sürgeti azelektronikai és az informati-kai ágazatok fejlesztését aziskolarendszerben. – Újabbipari forradalom előtt ál-lunk. Kérdés, hogy a gazda-sági kamarák befolyása alákerült szakképzés, az ösz-szeszerelő üzemeknek ked-vező lebutított oktatás, azolcsó kétkezi munkásokképzése, az úgynevezettmunka társadalmának épí-tése mennyire szolgálja ajövőt – fogalmazta meg kér-dését az alpolgármester.

Gablini Gábor, azMGYOSZ alelnöke szerint hanem rendezik a béreket, fel-gyorsul az elvándorlás. Úgyvélte, drasztikus változáskell a szakképzésben. Abra-ham Maslow amerikai pszi-chológust idézve hang-súlyozta, vagy előre lépünk

Újabb kilenc ingatlan, zömében iskola-épület került fel nemrég a védett házaklistájára, amivel 436-ranőtt a helyi egyedi véde-lem alatt álló épületekszáma Szegeden. A Dobóutca 42. szám alatti Alsó-városi Általános Iskola (ké-pünkön) az 1879-es nagy árvíz utániújjáépítéskor a kor elterjedt eklektikusstílusában épült 1883-ban elemi iskolá-nak. Az épületet a feltételezések szerintMeixner Károly (1853–1895) építész, aPostapalota alkotója tervezhette. Fenn-állása során az oktatás mellett az épületegy részét más célokra is hasznosították

– tűzoltószertár, az első világháború ide-jén katonai célok, orvosi rendelő, óvó-

hely. 1944. augusztus20-án az épület főbejá-rata és központi lépcső-háza bombatalálatotkapott. Az 1947-ben ké-szült felújítási tervek alap-

ján az épületet helyreállították, desajnos nem az eredeti állapotában. Azakkori jellegtelen, de szükséges bővíté-sek sem igazodtak az épület eredetialaprajzi rendszeréhez. Ezután többszöris felújították az iskolát, utoljára 1977 és1983 között. Az iskola 1993-ban egykülönálló tornateremmel gazdagodott.

Védett az alsóvárosi iskola is

egyet a növekedés irá-nyába, vagy hátrafelé a biz-tonságba. Szerinte kockáz-tatnunk kell. Többek között

azért is, mert Magyaror-szágra alig települnek kül-földi vállalkozások, mertnincs megfelelő szakkép-

zett munkaerő, és nem jön-nek a munkavállalók, merta magyar bérek már tőlünkdélre és keletre sem ver-senyképesek. A piacról 200ezer új munkaerő hiányzik.Egy friss felmérés szerint amegkérdezettek a növeke-dést illetően az innováció-ban és a humán erőforrásfejlesztésében látják a leg-nagyobb potenciált.

436 Ennyi a helyi védettház Szegeden.

Pályázati hirdetmény

A SZEGEDIEKÉRT VAGYUNK

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. versenyeztetési eljárás keretében, nyilvános pályázat útján, licitálással történő

értéKeSÍtéSre hirdeti meg a

Szeged, i. ker. 3480/1 helyrajzi számú 450 m2 telekterületű, kivett beépítetlen terület megjelölésű, per- és tehermentes ingatlant

25.110.000 Ft bruttó pályázati alapáron.

az ingatlan megtekintésének időpontja: 2017. október 25., 1000 óra.

a pályázaton való részvétel feltétele, hogy a pályázó az ingatlant a fenti időpontban megtekintseés a helyszínen a jelenléti ívet saját kezűleg vagy (érvényes meghatalmazással rendelkező) meg-hatalmazottja útján aláírja. a személyazonosság igazolása érdekében kérjük, hogy személyi iga-zolványt és lakcímkártyát szíveskedjenek magukkal hozni a bemutatóra. a pályázati tárgyalásoncsak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az iKV zrt. Ügyfélszolgálatán leg-később 2017. november 3. napján, 1200 óráig bruttó 20.000 Ft ellenében megvásárolta. A pályázó azáltala benyújtott ajánlatban a pályázati alapáron, vagy az általa felkínált magasabb pályázati áron pályáz-hat. A pályázó köteles bánatpénzt fizetni, amelynek mértéke a pályázati ajánlat összegének, de legalábba pályázati alapárnak a 10%-a, azaz min. 2.511.000 Ft. A bánatpénz átutalásáról szóló igazolást a pályázatiajánlathoz kell csatolni.

Pályázati tárgyalás helye:

iKV zrt. Szeged, dáni u. 14-16. szám alatti irodaépületének i. emeleti tárgyalóterme.

a pályázat benyújtás határideje és a pályázati tárgyalás időpontja: 2017. november 14. 1000 óra

A pályázat nyertese az érvényes pályázatot benyújtók közül, licitálással kerül kiválasztásra a részletes pá-lyázati felhívásban foglalt feltételek szerint. A licitálási alapár a pályázati alapár, vagy ha a pályázati aján-latok az alapárnál magasabb árat tartalmaznak, a kínált legmagasabb pályázati ár. A pályázati alapáremelésének mértéke min. 1.000.000 Ft. A pályázati tárgyalás az eredményhirdetéssel zárul.

A pályázattal kapcsolatosan felmerült kérdésekre Hoffner István ingatlangazdálkodási csoportvezető adrészletes tájékoztatást (Szeged, Dáni u. 14–16. 62/563-191).

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: iKV ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó zrt.hétfő, kedd, csütörtök: 800 – 1200, 1230 – 1530 óráig Szeged, Dáni u. 14–16.szerda: 800 – 1200, 1230 – 1700 óráig weblap: www.ikv.hupéntek: 800 – 1300 óráig e-mail: [email protected] telefonszám: 62/563-100

Kiegészítő járatok,régi-új megálló

Sűrített és kiegészítő járatokkalsegítik a temetőbe igyekvőket atömegközlekedést üzemeltetőcégek mindenszentekkor –döntött a közgyűlés városüze-meltetési bizottsága.

A temetői járatok érintik a lakó-telepeket, a jelentősebb átszál-lási pontokat, így a Belvárositemető Szeged túlnyomó részé-ről átszállás nélkül vagy egy át-szállással megközelíthető leszmindenszentekkor. Félórán-ként indulnak majd buszok atarjáni Víztorony térről a belvá-ros és Rókus felé. A SzegediKözlekedési Kft. által üzemelte-tett 3-as és 3F-es villamospedig meghosszabbított üzem-időben közlekedik majd, amely-nek költségeire nem igényel-nek többlettámogatást az ön-kormányzattól.

Változás, hogy november 4-étől módosul a 77A jelzésűbuszjárat menetrendje. A Kál-vária sugárút és a Móravárosikörút kereszteződésében meg-nyílt bútoráruháznál van egymegálló, amit jelenleg nemhasználnak. November 4-étőlviszont szabadnapokon megállmajd itt a 77A járat. A Mömax-nál beiktatott pluszmegállónem befolyásolja a menetidőt.

Foglalkozások tűnnek el

A ma legnépszerűbb tíz foglalkozás 2004-ben még nem létezett, a 700 leggyakoribb foglalko-zás fele pedig húsz éven belül eltűnik – mondta Szegeden Lénárd Sándor. A nevelés-tudomány egyik legelismertebb hazai szakértője szerint a mai magyar iskolarendszernem sok esélyt ad a gyerekeknek az előrejutásra.

A BP szegedi székházában 2020-ig közel 500 fóre emelkedik a dolgozók létszáma.

Page 6: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

Hegedűs D. Géza színész-ren-dező állítja színpadra jövő nyá-ron a Szegedi SzabadtériJátékokon a világ leghíresebbszerelmes sztoriját, a Rómeóés Júliát. Negyvenöt éve Kalo-csay Miklóssal, Kútvölgyi Erzsé-bettel, Darvas Ivánnal ésMensáros Lászlóval a főszerep-ben játszották a darabot a Dómtéren.

Csak egyszer játszották – 1972-ben – a Szegedi Szabadtéri Já-tékok 86 éves története soránWilliam Shakespeare talán leg-népszerűbb művét, a Rómeó ésJúliát. Hosszú évtizedek ótanem került színre a Dóm téren avilág leghíresebb szerelmessztorija. Jövőre viszont műsorratűzi a fesztivál a darabot, ésmost azt is elárulták, ki lesz aprodukció rendezője.

Generációk közönségked-venc művészével, Hegedűs D.Gézával több alkalommal is ta-lálkozhattak már a nézők a sza-badtérin. A Vígszínház népsze-rű színész-rendezője legutóbbpár éve vállalt el itt egy operett-főszerepet, sőt az ÚjszegediSzabadtérin is többször dolgo-zott, és vaskos klasszikusok ki-emelkedő karaktereit is alakí-

totta már Szegeden a csillagte-tős színházban. A hetvenesévekben Az ember tragédiájaÁdámja volt. Különleges alka-lom lesz a jövő évi Rómeó és

Júlia, hiszen rendező-ként is bemutatkozikSzegeden.

A Rómeó és Jú-liát két fergeteges Shakespeare-vígjá-ték műsorra tűzéseután választotta be aprogramba a szabad-téri igazgatósága. Akét produkció – a Té-vedések vígjátéka ésa Vízkereszt, vagyamit akartok – olyanhatalmas sikerrelment az előző évek-ben, hogy úgy döntöt-tek, nem szakítjákmeg a shakespeare-isort. 2018. július 27-én, 28-án és 29-én

láthatják a nézők a Dóm térena világ leghíresebb szerelmestörténetét. Arra még várni kellpár hetet, mire kiderül, kik játsz-száka a címszerepeket.

Őszi darules a Fehér-tónálIdőpont: október 21., szombat, 15 óraHelyszín: Fehér-tóA Tisza-völgyi Bemutatóház megtekin-tése után a tórendszer ideális pontjánbevárják a résztvevők a darvak esti be-húzását. A szervezők reményei szerintmadarak tízezrei húznak el az érdek-lődők feje fölött. Az európai darunépes-ség egyik legjelentősebb vonulásiútvonala Magyarország keleti felén hú-zódik keresztül. A százezres madártö-meg őszi pihenőhelyéül néhányháborítatlan, természetvédelmi olta-lom alatt álló vizes élőhely szolgál. Azutóbbi évek monitoringadatai szerintaz őszi vonulás során a Fehér-tavontartózkodó darvak lszáma 20-30 ezreslétszámmal tetőzik.

ZongoraestIdőpont: október 24., kedd, 18 óraHelyszín: SZTE Rektori Hivatal Maczelka Noémi ad koncertet, akitöbb zongoraverseny díjazottja, a Ca-sale Monferrató-i verseny első díjasa,számos európai országban és az

Egyesült Államokban lépettszínpadra mint szólista, zongo-rakísérő vagy kamarazenész.Az esten többek között Bar-tók-, Liszt- és Dohnányi-művekcsendülnek fel.

Magyar Nobel-díjasokIdőpont: október 25., szerda,15 óraHelyszín: Senior CenterHány magyar Nobel-díjas van?címmel tart előadást az Idősek

Akadémiáján Hannus István egyetemitanár. Szent-Györgyi Albert a szegediegyetemen végzett munkája eredmé-nyeiért nyerte el a világ legrangosabbtudományos elismerését. Idén de-cember 10-én lesz 80 éve, hogySzent-Györgyi Albert átvette az orvosiNobel-díjat.

Don Juan és LiliIdőpont: október 26., csütörtök, 19 óraHelyszín: Szegedi Nemzeti SzínházGluck: Don Juan/Vivaldi: A négy év-szak – Feminizma. Két egyfelvonásostáncjáték a Szegedi Kortárs Balettelőadásában. Don Juan csupa szélső-ség. Szentimentális és szívtelen. Amígmeg nem kapja vágya tárgyát, gyen-géd, azután kegyetlen. Don Juan sze-repében Hegedűs Tamás.

Az évszakok múlása és az emberiéletút fejlődése közötti szimbolikuspárhuzam evidencia, amelyet ezúttala „női szemszög” tesz különlegessé.Nagy Kriszta Tereskova Feminizmacímű írásában a még gyermek leányfélénken közelít a másik nemhez, dehiába kapcsolódik bárkihez is, a titok-zatos világ kapuja nem tárul ki előtte.Lili, a lány szerepében SzigyártóSzandra és Pataki Noémi.

OrgonahangversenyIdőpont: október 26., csütörtök, 19 óraHelyszín: új zsinagógaCsanádi László ad orgonahangver-senyt, aki Európa tizenöt országábankoncertezett. Az esten J. S. Bach, C. Franck és Liszt Ferenc művei csen-dülnek fel.

Merre?!Időpont: október 27., péntek, 19 óraHelyszín: ZUG Színház és MűvészetiTetthely (Gyertyámos utca 4.)Mi történik akkor, ha válaszút elé ér-kezünk? Ha úgy érezzük, már nem miirányítjuk az életünket, és mintha min-den ellenünk szövetkezne? Fanni egyátlagos, fiatal lány, aki egyszer csakúgy érzi, nincs tovább. Folyamatos ku-darcok érik, saját magában keresi ahibát, és próbálja megfejteni, miértilyen az élete. Változtatni szeretne, dehogyan? A budapesti MégIs TársulatFekete Anikó vezetésével már számoselőadást hozott létre, amelyek teretés játékot biztosítanak a közönségszámára is, így anézők gondola-tai, érzései segí-tik a darabkibontakozását.

Budapest Noir –filmbemutató ésközönségtalál-kozóIdőpont: október27., péntek, 19óraHelyszín: Belvá-rosi moziGordon Zsigmond, a kiábrándult bűn-ügyi újságíró egy brutálisan meggyil-kolt fiatal lány halála után nyomoz a30-as évek Budapestjén. Csakhogyez az ügy más, mint a többi, minden-hol falakba ütközik. Gordont hajtja akíváncsisága, és minél jobban el akar-ják ijeszteni, annál kitartóbban követia nyomokat. A szálak több irányba ve-zetnek, és úgy tűnik, senkinek nem állérdekében, hogy kiderüljön az igaz-ság. Kondor Vilmos regényéből a kri-

mit rendezte: Gárdos Éva. Főszerep-ben Kolovratnik Krisztián. Továbbiszereplők: Tenki Réka, Kulka János,Dobó Kata, Anger Zsolt. A közönség-találkozó vendégei: Gárdos Éva ren-dező és a film több szereplője.Moderátor: Tóth Zoltán János egye-temi oktató.

Könyvforgatag a MegállóbanIdőpont: október 31-éigHelyszín: Megálló – Tarján felett az ég Cseréljen, ajándékozzon vagy fogad-jon örökbe egy könyvet! Mindennapnyitvatartási időben – hétfőtől csütör-tökig 14 és 20 óra, pénteken pedig 9és 12 óra között – a Megálló könyvtá-

rából (Budapesti körút 23.) lehet sze-mezgetni, és örökbe lehet fogadni egyvagy akár több könyvet, és mindeztteljesen ingyen. A kínálatban szépiro-dalmi művek, szakkönyvek, szórakoz-tató irodalmi regények, gyerekmesék,tankönyvek és ponyvaregények talál-hatók. Ha nem talál szimpatikus köny-vet, ajándékozzon egyet, hogyfrissüljön a Megálló állománya, ígylehet, hogy legközelebb már az újultkínálatból tud válogatni.

Programajánló

6˙Szegedi Tükör 2017. október 21., szombat

Hegedűs D. Géza rendezi a világ leghíresebb szerelmes történetét

Rómeó és Júlia a szabadtérin

1972-ben…1972-ben Rómeót Kalocsay Miklós főiskolai hallgató, Júliátpedig Kútvölgyi Erzsébet alakította a szabadtérin. MercutioHarsányi Gábor, Benvolio Maros Gábor, Lőrinc barát Men-sáros László, Verona hercege Darvas Iván, Júlia dajkájaSzemes Mari volt. A darabot Vámos László rendezte.

Jubilál a Szegedi Kortárs Balett

30 év, 30 képAz idén harmincéves fennállását ünneplő Szegedi KortársBalettnek az első premiertől, 1987. szeptember 27-étőlnapjainkig összesen 124 bemutatója volt. A társulat hu-szonkilenc országban vendégszerepelt, több mint ötvendíjat nyert. Juronics Tamás művészeti vezető ez idő alatt2009-ben kapta meg a legmagasabb művészeti kitünte-tést, a Kossuth-díjat. Juronics – aki a 124 bemutatóbólhatvanhetet koreografált – Pataki András igazgatóval azindulás óta követi és alakítja a társulatot.

A balett első vezetőjére, Imre Zoltánra november 8-ánemlékeznek a Műpában egy róla készült filmmel, CzárGergely és a Hollandiában élő román koreográfus, Cor-neliu Ganea alkotásaival, valamint a 30 év, 30 kép címűfotókiállítással. A budapesti szereplés után Szegedre iselhozzák mindezt. Pataki András úgy nyilatkozott, hogy ajubileumi évadban minden hónapra terveznek egy kisebbeseményt.

Hegedűs D. Géza az Újszegedi Sza-badtéri Színpadon bemutatott Kék-lila

nyár című produkcióban.

Az indulás óta 124 bemutatója volt a balettnek.

Szent-Györgyi Albert

Kolovratnik Krisztián

Page 7: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

Szegedi Tükör ˙72017. október 21., szombat

SportmixNagy László lemondta

a válogatottságot

Nagy László lemondta a válogatott-ságot. A 36 éves, szegedi nevelésűjobbátlövő elmondta, nem hivatko-zik sérülésekre vagy családi elfog-laltságra, azért döntött így, mert aposztján a szegedi Balogh Zsolt ésa veszprémi Ancsin Gábor továbbvi-heti a stafétabotot. Nagy 1999-bena Pick Szeged játékosaként mutat-kozott be a válogatottban, és 199meccsen 728 gólt szerzett.

Nagy László. Fotó: MTI

Jó úton Jászapáti

A rövidpályás gyorskorcsolyázókolimpiai kvalifikációs világkupa-so-rozatának második állomásán anők egyéni versenyeiben mindkéttávon a szegedi Jászapáti Petra sze-repelt a legjobban magyar részről:1500 méteren összesítésben a 10.helyen zárt, 500 méteren 12. lett.A női staféta – amelynek tagja aszegedi Kónya Zsófia is – a negyed-döntőben búcsúzott.

Három szegedi a keretben

Csorba Zsófia, Kálmán Brenda ésPapp László is tagja lett a magyarutánpótlás kajak-kenu válogatottszűkített keretének, amely a 2018-as ifjúsági olimpiára készül-het. A DÉMÁSZ Szeged VE tehetsé-gei a Dunai István keretfeltöltőversenyen mutatott teljesítményük-kel vívták ki a jogot a csapatba ke-rülésre. Dónusz Éva utánpótlásszövetségi kapitány szakáganként4 versenyzőt, valamint 2 tartalékotjelölt ki, akik megkezdhetik a közösfelkészülést a 2018-as európai kva-lifikációs versenyre.

Nem tudták legyőzni Major Nórát

Kaposváron rendezték meg a serdülőleány országos bajnokságot. A verse-nyen az SZVSE-ből Major Nóra 65 ki-logrammban nem talált legyőzőre,míg Micsiz Nóra a +65 kilóban az ötö-dik helyen végzett. Edzőik NagymihályFerenc és Bárkányi Zoltán.

Kothencz Petra mindentmegnyert

A Muréna utánpótláskorú verseny-zői nemrég Kecskeméten, a nem-zetközi uszonyos úszó fiatalokvilágtalálkozóján álltak rajtkőre. A junior- és felnőttválogatott Kot-hencz Petra kibérelte a dobogó leg-felső fokát: minden számbangyőzött, amiben elindult. Nagy csa-tát vívott klubtársával, az egy évvelfiatalabb Varga Jázminnal, aki egyszám kivételével mindig a másodikhelyen ért célba.

Jól folytatódott a nemzetközi szezon Juan Carlos Pastor csapata számára

Három győzelemnél tart a Szeged a BL-ben

A kék mezes MOL-PICK Szeged kiváló meccsen játszott döntetlent a címvédő Vardar ellen. Fotók: EHF

Hatezren futottak Szegedbelvárosában

Immár 16. alkalommal rendezték meg Szeged legnépszerűbbszabadidősportos rendezvényét, a Pick Utcai Futófesztivált.Három távon, a családi csapatban, a 3, 4, valamint a 6 kilomé-teren összesen hatezren mozogtak, sportoltak a belvárosban.A Deák-gimnáziumból több mint hatszáz tanuló futotta le atávot, de Kistelekről is érkeztek százhúszan az eseményre. JuanCarlos Pastor, a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatánakvezetőedzője volt az egyik rajtoltató, míg a játékosok közül AlenBlazevic és Stas Skube is díjakat adott át.

Nagy Péter készül az amerikaivilágbajnokságra

Nagy Péter szegedi súlyemelő-nek a kizárások miatt több rivá-lisa sem lesz ott a világbaj-nokságon.

A Szegedi Lelkesedés SK súlye-melője, Nagy Péter (képünkön)gőzerővel készül a decemberivilágbajnokságra. Hazánk je-

lenlegi legsikeresebb súlyeme-lője az elmúlt hetekben Szege-den edzett, majd a spanyolcsapatbajnokságon emelt, ha-marosan pedig következik egyhosszabb tatai edzőtábor. Idénaz Egyesült Államokban rende-zik a világbajnokságot, Nagydecember 5-én lép dobogóra.

A nemzetközi szövet-ség kilenc ország,Azerbajdzsán, Fe-héroroszország, Ka-zahsztán, Kína, Mol-dova, Oroszország,Örményország, Török-ország és Ukrajnaösszes súlyemelőjétegy évre kizárta min-den versenyből, ígyNagynak több riválisasem lehet ott az évnagy eseményén.

A Nantes elleni vereség óta a MOL-PICK Szeged férfi kézilab-dacsapata legyőzte a PPD Zagrebet, a Kristianstadot és a WisłaPłockot, valamint döntetlent játszott a címvédő Vardarral a Baj-nokok Ligájában. A sorozat novemberben folytatódik.

Nagyüzem volt a BajnokokLigájában a MOL-PICK Sze-ged férfi kézilabdacsapataszámára: kevesebb minthárom hét alatt négy mecs-cset is lejátszott az együttesaz elitligában. A francia Nantes elleni első fordulósvereség után sikerült javí-tani: azóta három győzelemmellett egy döntetlen a mér-leg. De nézzük sorjában!

Horvátország fővárosá-ban, Zágrábban különösebbmegerőltetés nélkül nyert agárda a PPD ellen: már a fél-időben 17–12-re vezettek, avége 28–23 lett. Volt egy

rossz tízperces időszak,akkor veszélyeztettek a ha-zaiak, de végül Balogh Zsoltnyolc találatával a Szegednyert.

Következett hazai pályána svéd IFK Kristianstad el-leni összecsapás és az ideilegsimább siker. Már a szü-netben kilenc gól volt azelőny, ennyi maradt a végéreis: 36–27-re győzött JuanCarlos Pastor csapata,amelyben ezúttal a magyarválogatott Bodó Richárd lőttnyolc gólt.

A sorozat legnagyobb fel-adata a címvédő elleni mér-

kőzés volt: hazai pályánszinte végig vezetve sikerült26–26-os döntetlent ját-szani a macedón VardarSzkopje ellen. A győzelembenne volt a szegediek kezé-ben, ám a végén a Vardarrontott ziccert – a döntetlenigazságosnak mondható.

Ezen a találkozón, vala-mint a zágrábin és a WisłaPłock elleni idegenbeli sikersorán is öt gólt szerzettDenis Buntic – a BL-győzteshorvát átlövő legszebb nap-jait idézi, ahogyan a kapu-ban José Manuel Sierra isremekül véd. Płockbanegyébként 33–27-re győzött,amivel átmenetileg az A jelűnyolcas élére állt az együt-tes, de sok van még a 14 for-dulós csoportkör végéig.

– Nagyon örülök, hogynyerni tudtunk Lengyelor-szágban. A Płock tudásán aluljátszott, mi nem. Fontos si-kert arattunk, mert sokanmegizzadnak majd az OrlenArénában. Szerencsére miegy könnyed győzelemmeltudtuk elhozni a két pontot –értékelte a szegediek harma-dik BL-sikerét Bodó Richárd.

A BL-ben legközelebb no-vember 5-én lép pályára aszegedi együttes, amelyakkor a német Rhein-NeckarLöwent fogadja. Addig azon-ban még vár egy nagy fel-adat a csapatra: október21-én, szombaton 13.30-tóla Telekom Veszprémet látjákvendégül az újszegedi sport-csarnokban a bajnokságszuperrangadóján.

Page 8: 2:46 PM A tudásgazdaságra épít Szeged · Lőrinc felcsúti polgármester-ről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozáso-kon keresztül

HoroszkópKOS (III. 21 –IV. 20.) Acéljaiért való küzdelembenideje egy kicsit megállni,

megpihenni, és értékelni azt,amit eddig elért. Mindenki megérde-mel egy hátba veregetést, akkor is, hamég nem érte el a kitűzött célt.

BIKA (IV. 21–V. 20.) Har-móniára törekszik a pénz-ügyeiben és a magánéleté-

ben egyaránt. A következő idő-szakban ezt nem lesz egyszerű össze-egyeztetnie, lehet, hogy nehézdöntéseket kell majd hoznia.

IKREK (V. 21 –VI. 21.)Sokszor nehezen tud sza-badulni az előítéleteitől.

Járjon nyitott szemmel, ésakkor találkozhat valakivel, aki rá-cáfol az előítéleteire, amivel kelle-mes meglepetést szerez önnek is.Legyen rugalmasabb!

RÁK (VI. 22–VII. 22.) Kezdbelefásulni a munkájába.Közel áll a kiégéshez. A hét-

végén mozduljon ki, próbál-jon ki új programokat, keresse fel arégi ismerőseit, gyűjtsön új élmé-nyeket. Kalandozzon egy kicsit,megérdemli!

OROSZLÁN (VII. 23–VIII.22.) Ne kizárólag másokvisszajelzéséből merítsen

önbizalmat. Mindenki asaját szemüvegén keresztül látja avilágot. Ahhoz, hogy szerelmi életemegfelelő pályára álljon, elsősor-ban önmagának kell megfelelnie.

SZűZ (VIII. 23–Ix. 22.)Néha nem rossz dolog át-engedni másnak az irányí-

tást. Nem kell teljesenkiengednie a dolgokat a kezeközül, de mindenkinek szükségevan néha pihenésre is. Lazítsonegy kicsit!

MÉRLEG (Ix. 23–x. 22.)Olyan barátokkal vegyekörül magát az elkövet-

kező időszakban, akiktőlsok energiát kap. Figyeljen az étke-zésére is. Munkája nagy igénybevé-tellel jár, így szüksége lesz más-honnan utánpótlásra.

SKORPIÓ (x. 23–xI. 21.)Bárkivel találkozik, ked-ves és segítőkész, azon-

ban könnyen elcsügged, haezt a jó szándékot nem értékelik.Igyekezzen azokon segíteni, akikmaguk is tesznek a sikereikért.Ne várjon hálát senkitől.

NYILAS (xI. 22–xII. 21.)Vértezze fel magát nyo-mós érvekkel. Ebben azidőszakban sok össze-

zördülésre számíthat mind a kol-légáival, mind a családja tag-jaival. Ne zárjon le egyetlen vitátsem rossz szájízzel.

BAK (xII. 22–I. 20.)Amennyire megingathatat-lan a munkába vetett lelke-

sedése, az élet többi terüle-tén annyira rendszertelen. Próbáljajobban beosztani a napjait. Szánjonidőt sportra, barátokra, szerelemre.

VíZÖNTŐ (I. 21–II. 19.)Nehezen engedi közel ma-gához az embereket, de ha

egyszer bizalmába fogadottvalakit, bármit megtesz az illetőért.Támaszkodjon a szeretteire, ha ledön-tik a mindennapok nehézségei.

HALAK (II. 20–III. 20.)Erőteljes egyéniségekkel ta-lálkozhat az elkövetkező na-

pokban a munkája vagy amagánélete során. Ne hagyja, hogy el-nyomják, háttérbe szorítsák az önerősségeit. Legyen magabiztosabb!

8˙Szegedi Tükör 2017. október 21., szombat

Hírek a városról, a polgármesterről:www.szeged.hu; www.szegedvaros.hu;

a Facebookon: www.facebook.com/drbotkalaszlo

SZERKESZTI A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG. KIADJA: SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA.

NYOMÁS: LAPCOM ZRT.ISSN: 1589-4282

Szegeden kötöttek házassá-got: 2017. 10. 07-én JuhászZoltán és Bodó Erzsébet Zoé;Gyurkó Zoltán és Farkas Re-gina Katalin; Kovács Mihályés Benyó Anikó; Vágó Zsolt ésDósa Diána Ágnes; DarócziTamás Ákos és Ágoston Krisz-tina; Árpás András Dániel ésKotogány Anett; HegedűsÁdám és Pasztuhov Anna;Matovics Máté és Gál Klau-dia; Savanya Imre György ésSzamos Éva; Kovács Benceés Szép Renáta.Szegeden születtek: Juhász-Nagy Attilának és HadobásiTünde Etelkának 2017. 09.26-án Petra; Rácz Alajosnak

és Rácz Szilviának 2017. 09.27-én Benett; Sipos Zsolt Sán-dornak és Baranyi Anett Erzsé-betnek 2017. 09. 27-én Letti;Gregus Gábornak és CsontLindának 2017. 09. 28-ánNadin; Kovács Mihálynak ésOrbán Viktóriának 2017. 09.28-án Tibor; Tóth Attila Péter-nek és Lengyel Csillának 2017.09. 28-án Enikő; Tóth Bélánakés Gajda Adriennek 2017. 09.28-án Zoltán; Masa Szabolcs-nak és Mityók Tímeának 2017.09. 29-én Gréta; Lajos Roland-nak és Geszler Beatrixnek2017. 09. 29-én Liza utónevűgyermeke született.Gratulálunk!

Anyakönyvi hírek

SZEGED ANNO. Öt olyan legen-dás szegedi éttermet is említettFarkas Árpád, a Szegedi emlékke-resők Facebook-csoport alapí-tója, amelyre már csak azidősebbek emlékezhetnek: aBirka csárda – amely ma márcsak Bárány –, a Búbos étteremés presszó – ami nagyon menőétterem volt, később késdobálólett –, a Centrummal szembeniNapsugár étterem – amely biszt-róként, majd kocsmaként üze-melt, és ma már élelmiszerüzlet–, valamint a Hági és az Alföldivendéglő. A Széchenyi téren amai Szeged étterem mellett végig– beleszámolva a mostani keres-kedelmi bankot – étterem és Sze-ged legelitebb szórakozóhelyevolt. Több száz asztal várta a ven-dégeket a híres teraszon. Azegész épület háta mögött, a Feke-tesas utcában állt az Alföldi ven-déglő, míg a Széchenyi tér felőlioldalon a Tombácz étterem – ezutóbbi lett a Szeged étterem, mígaz Alföldi megszűnt. Képünk1959-ben készült az Alföldiről(Fotó: Fortepan/Jurányi Attila).

Időjárás-előrejelzés Szegedre: Október 21.

szombat

22/12Orsolya,Orsika

Október 22.vasárnap

21/11Előd,

Korina

Október 23.hétfő

16/10Gyöngyi

Október 24.kedd

16/8Salamon,

Ráhel

Október 25.szerda

16/9Blanka,Bianka

Október 26.csütörtök

17/7Dömötör,Amanda

Október 27.péntek

17/7Szabina,Szabrina

Forrás: koponyeg.hu

OKTÓBER 24-ÉN, KEDDEN:Lauer István (2. vk.) 17.00 óra, lakossági fórum a Boros Jó-zsef u. 23. sz. előtti közterületen, az elnevezendő terület kö-zelében. A fórum témája: Szeged III ker. belterület 25228/5hrsz.-ú ingatlan Boros József közként való elnevezése.Nógrádi Tibor (3. vk.) 17.00–18.00 óra, Szent Mihály Műv.Ház (Kapisztrán u.50.). Kardos Irén (5. vk.) 15.00–16.00 óra, Móra utcai Fiókkönyv-tár. Nagy Sándor (16. vk.) 16.30 óra, IH Rendezvényközpont. Tóth Péter 17.00–19.00 óra, fogadóóra, Jobbik Iroda (Püs-pök u. 9.).

OKTÓBER 25-ÉN, SZERDÁN:Dr. Binszki József (10. vk.) 17.00–18.00 óra, Radnóti Miklósgimnázium. Tóth Péter 17.00–19.00 óra, Jobbik Iroda (Püspök u. 9.).

OKTÓBER 26-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN:Tóth Péter 17.00–19.00 óra, Jobbik Iroda (Püspök u. 9.).

OKTÓBER 27-ÉN, PÉNTEKEN:Tóth Péter 17.00–19.00 óra, Jobbik Iroda (Püspök u. 9.)

OKTÓBER 28-ÁN, SZOMBATON:Kothencz János (15. vk.) 9.00–11.00 óráig, L.É.T. Egyesület(Csongor tér 1.). Hekáné Dr. Szondi Ildikó (11. vk.) Lakossági bejelentéseketaz alábbi elérhetőségeken várja: telefon: 06-30/963-8137; e-mail: [email protected].