a hajdúböszörményi cigányság történetehbml.archivportal.hu/data/files/145063515.pdftacsi...

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV

23

A hajdúböszörményi cigányság története

Mónus Imre

A tudomány fokozott érdeklődése a cigányság eredete iránt a XVIII. században jelentkezett. Korábbi leírások Afrikából vagy a Kö-zel-Keletről származtatták őket. A későbbi kutatások pontosabban megállapították, hogy a cigány nyelv az észak-indiai nyelvekkel (hin-di, bengáli stb.) rokon. Jelentősebb csoportjaik Pandzsabban és Maharasztra államok-ban, Bombay környékén élnek. Az indiai nyelvek alapja a szanszkrit, így a pandzsabbinak, romaninak (cigánynak) is. A cigányok őshazája Pandzsab állam és környéke volt az Indus folyó két oldalán. Földterülete igen termékeny, itt termelik a legtöbb búzát ma is. Jelenleg Indiában kb. húszmillió cigány él. Természeti katasztrófák és külső támadások többször pusztítot-ták az ókori India népét. A fejlett ipar és kultúra vonzotta a hódítókat. A cigányság békeszerető nép volt, sohasem kezdeményezett háborút, hadjáratot, s amikor külső támadásokat kellett elszenvednie, a hódítók elől inkább elmenekült. Békésebb tájakra vágyott.1 A környező harci-as népek rabigája elől – a népvándorlás hullámát követve – elhagyták hazájukat, s a III-V. században jutottak el a bizánci birodalomba. A huzamos belviszályok, a keresztes hadjáratokkal járó háborús állapot és a XI. század végétől kezdve a törökök elleni harc lehetetlenné tette a birodalom ellenőrzését, gátolta a feudális fejlődést. Ez jó lehetőség volt a vándolró cigányság számára, sőt a háborús időszakban fegyver-gyártás a kovácsmesterség ismeretének is hasznát vehette. Azt hirdették, hogy Rómába kell eljutniuk, hogy bűneikért ve-zekeljenek. Így a XII-XIII. században eljutottak a Balkán félszigetre is.

1 Tuza Tibor: Cigányoknak mécsvilága. Hajdú-Bihari Napló LIV. évf. 53.sz.. 1997. márc. 4.

Mónus Imre: A hajdúböszörményi cigányság története

24 Az európai cigányság magja sokáig görög területen élt. Tovább vándoroltak észak felé; Románia, Szerbia, Magyarország, Csehország, a német területek, Észak-Európa, majd innen tovább haladva Len-gyelország és Észak-Oroszország területére jutottak.2 Az évszázadok óta vándorló cigányság, csoportokra szakadozva, egyrészt elvesztette a közös haza eredettudatát, anyanyelve a befogadó országok nyelvéből sok elemet olvasztott magába, másrészt erősen ragaszkodott életmódbeli hagyományaihoz. Ahol letelepedtek, szem-betűnőbb volt másságuk, mint hasonlóságuk. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy befogadás helyett kirekesztéssel találkoztak. A nyugati országok népe számára elfogadhatatlanok voltak a vándorló cigány közösségek kezdetleges társadalmi viszonyai és életkörülményei. A kompániákban élő cigányság nem tudta elfogadni a jobbágyrendszert, a letelepedést, a letelepedéssel szokásaik feladását. A középkelet-európai országok fejletlenebb gazdasági-társadalmi szinten álltak a nyugat-európainál. A cigány létforma köze-lebb állt az előbbiek társadalmi szintjéhez, így ez a régió vált gyűjtőte-révé az Európába érkező cigányságnak. Zömmel az 1400-as években kerültek Magyarország területére. A törökellenes és küzdelmekben vajmi keveset törődött a magyar tár-sadalom az ország területén vándorló cigánysággal. A cigányok nem-hogy gondot okoztak volna, inkább hasznot hajtottak a harcokban. Mint kémek segítették a magyarokat. Foglalkozásukból adódóan ki-vették részüket a fegyverjavításban. Ebben az időben már sokan lete-lepedtek közülük a városok, falvak szélén. A letelepedett hódoltsági cigányok a vasművesség és zenélés mellett más foglalkozást is űztek: sátorverők, pribékek, hóhérok, kémek, futárok voltak, idegenek kísé-retét és vásári felügyeletet vállalták. Hasznos tevékenységük miatt a vármegyék védelmezték cigá-nyaikat a későbbiekben a Habsburgok felvilágosult kormánypolitiká-jával szemben. Ez a támogatás elősegítette szokásaik megtartását, szinte külön történelmet éltek a magyaron belül. A török kiűzése után az uralkodó körök arra törekedtek, hogy a lakatlanná vált – túlnyomórészt alföldi – területeket cigányok letelepí-tésével is népesítsék. A földesurak cigányellenessége azonban ezt sok 2 Gyergyói Sándor: A kirekesztéstől a beilleszkedésig. MOZAIK Kiadó Iroda Budapest 1990. Debrecen 12. o.


25helyen nem tette lehetővé. Ugyanakkor a belső helyzet megszilárdulá-sával egy időben egyre szembetűnőbb lett a cigány csoportok kóbor életmódja, s fokozódott a cigányellenes hangulat. Az első cigányelle-nes törvényt I. Lipót hozta, aki a cigányokat törvényen kívül helyezte. Később Mária Terézia rendeletei előírták a cigányok letelepedé-sét. Ez azonban nem járt a kívánt eredménnyel a cigányok beilleszke-dését, asszimilációját illetően. Ezért a későbbi uralkodók is különböző rendszabályokat hoztak rájuk vonatkozóan. Mária Terézia 1761-ben a cigányok asszimilációja érdekében kötelezte a földesurakat, hogy a cigányoknak a letelepedésre házhelyet adjanak, és a cigány szó használatát megtiltotta, helyette „újmagyar-oknak” nevezte őket. A problémát már az 1867-es belügyminisztériumi rendelet is felvetette, de megoldás rendelet formájában a cigányok letelepítéséről csak 1916-ban a háború rendkívüli körülményei között született meg. Megjelenésük a Tiszántúlon A XVI. századi Szabolcs és Bihar megye területén 1552-től talá-lunk olyan adóösszeírásokat, amelyekből már kitűnik a cigányok je-lenléte. Az 1600-as évektől gyarapodtak a cigányok adatait tartalmazó összeírások. Több rendelet és szabályozás látott napvilágot a cigány-ság életmódjának változtatására, illetve letelepítésükre. A cigányok ugyanakkor ezekben a megyében sem kapták meg a szükséges segít-séget a letelepedéshez, s a vele járó életmódváltozáshoz. További probléma volt, hogy a rendeletek nem tettek különbséget a már letele-pedett és a még vándorló cigányok között, ennélfogva nem is ösztö-nöztek letelepedésre,3 akik mint olcsó munkaerők – ha munkát kaptak – többségükben a falvak, városok szélein, sokszor a vályogvető gödrök között épített sárkunyhókban telepedtek le, amely nem volt életmódváltozást ösztönző. 1775 áprilisában a hajdúvárosok hadnagyainak szoboszlói érte-kezletén Csanádi Sámuel kapitány a császári rendelet értelmében min-

3 Tuza Tibor: Cigányoknak mécsvilága. Hajdú-Bihari Napló LIV. évf. 58.sz..1997. márc. 8.


26 den városnak feladatául adta a három éven felüli cigánygyermekek összeírását, hogy a város nevelésükről intézkedhessen. Ugyanitt hangzott el a cigányok szigorú letelepítése szintén a császári rendelet értelmében, hogy kóborló és sátorozó életet ne élhes-senek, csakis lakóhelyükön lakhassanak. A vándorló cigányok A XIX. század második felében előtérbe került az oláh cigányok problémája, akik nagy számban érkeztek dél felől. Jól megkülönböz-tethetők voltak, mert nyelvükre nagymértékben hatott a román szó-kincs, szemben a korábban már Magyarországon élő cigányokkal, akik a kárpáti dialektust beszélték, s napjainkban is „magyarcigány”-nak tartják magukat. Az „oláh” „sátoros” vagy „vándor” cigányok a magyarországi rendeletek értelmében nem telepedhettek le, mert nem volt hivatalosan elismert lakóhelyük. A letelepedés feltétele ez volt. A helyi önkor-mányzatok is védekeztek ellenük és helyi rendeletek is jelentek meg a sátoros cigányok kitiltásáról. Voltak olyan kóborló csoportok, akik Szatmár megyéből Bara-nya megyéig vándoroltak. Ezeket elfogták és visszaparancsolták lakó-helyükre. Amennyiben hasonló eset előfordul, a lakóhely szerinti vá-rost 24 Rh forintra büntetik.4 - hangzott Csanádi Sámuel hajdúkerületi kapitány parancsa 1775-ben. Hajdúböszörmény város 1792. évi rendelete 190. paragrafusa szerint: „A czigányok tizedesének megparancsoltatott, hogy a kert alatt lévő sátoros czigányokkal minden gazdának a náluk tehető mun-káját regisztráltassa, és azon sátorosokat innen elhajtsa és adja tudtuk-ra, hogy többé idejönni ne merészeljenek 30. kemény pálca büntetés alatt. Azonban ha a tizedes észreveszi, hogy ezek vagy más kóborló czigányok itten megtelepednének, azt a magisztrátusnak azonnal hírül adja, melyet ha nem cselekszik keményen meg fog büntettetni. Ezen parancsolat a czigány tizedesnek tudtára adatott.”5 4 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltára.V.A. 1/b. 12.d. 1. sz. 5 HBML.HbFl. V.A. 1/a. 6.k. 1792. 697. sz.


27 A legkülönbözőbb császári és helyhatósági rendeletek sem tud-ták a cigányok vándorlását és kóborlását megakadályozni. Hajdúbö-szörmény város jegyzője által felvett jegyzőkönyv szerint 1856-ban a Szarvasi Járásból 57 fős cigánycsapat érkezett a városba, férfiak, nők, gyermekek vegyesen a Szarvasi Járás által kiállított hivatalos útlevél-lel – több útlevélben a név kaparva, javítva volt – a foglalkozásukat tekintve kolompárság volt beírva, ami edényfoltozókat jelent. „Említett mesterségüket itten is gyakorolni kívánván, több háza-kat látogattak meg városunkban, és alig kikerülendő zsarolásuk által sikerült is nékik a meglátogatott lakásokból munkákat nyerni, melyek felvállalásánál magukat a felvállalt munkák panasztalan és megelége-dést érzendő módoni teljesítését kötelezték, azonban az általuk kizsa-rolt magas árakhoz képest a munkák valódi csalásnak tekintendők, mert az ígért rézzeli foltozás helyett vassal foltoztak, és a vasfoltokat veres földdel kenték be, hogy rézhez hasonlítsanak... az íly csoportos vándorlások a fennálló rendőri szabályokkal nem hangzanak egybe, mivel számtalan szomorú példák mutatják azt, hogy a hasonló csopor-tok – főleg oly tekintélyes számmal, mint a községünk alá érkezett banda – a közbátorságra veszélyesek: ezen okoknál fogva hivatalos kötelességünknek ismertük a kérdéses cigánybandát letartóztatni, an-nál inkább, mert útleveleik megvizsgálása alkalmával azok között kettőt dörzsölés által szembetűnőleg meghamisítottnak lenni tapasztal-tunk... az útlevelek szerint a családokat, az útleveleknek és marhaleve-leknek is alázatos beterjesztése mellett ezennel további bölcs intézke-dés végett kötelességünk.”6 A hadnagy hivatalához küldött beadványok szerint évente „ ta-vasztól őszig” – több vándorló cigánycsapat érkezett a városba, akik-kel szemben megfelelő intézkedésre volt szükség. Ez jellemző volt a Hajdúkerület mind a hat városára, ezért Sillye Gábor főkapitány 1863. február 27-én a Magy. kir. Helytartótanács leirata alapján az alábbi felhívást intézte a tanácshoz: „Miután a szomszéd koronaországok helytartóságaitól azon panasz érkezett, hogy a magyarországi cigá-nyok még most is nagyobb csapatokban – néha még útlevéllel is – kóborolják be – különösen Morvaországot – ott lopást, zsarolást kö-vetnek el, oda hassanak, hogy amennyiben ezen hazában a cigányok

6 HBML.HbFl. V.B. 48/c. 3.d. 689. sz.


28 elég foglalatosságot, s keresetmódot nem nyerhetnek, azoknak a szomszéd koronaországokba leendő kiutazása gátoltassék, s ők útle-véllel el ne láttassanak. Egyébként is igyekezzenek azon, hogy a cigá-nyok illetőségük helyein munkához szoktattatván odahaza foglalatos-kodjanak, s a közbiztonság érdekében útlevél csak olyan egyes cigá-nyoknak adassék, kik hosszabb idő óta tanusított becsületességüknél, s biztos élelmi keresetüknél fogva e kedvezményre minden tekintetben érdemesek.”7 A fenti felhíváshoz hasonlót több alkalommal kellett kiadni, hogy a rendőrbiztosi hivatal teendői között rendszeresen szerepelt a vándorcigányok kitoloncolása, akik gyakori megjelenésükkel egy-egy településen annak közbiztonságát veszélyeztették. Böszörményben a város szélén Feltehetően már a XVI. században Böszörményben is megjelen-tek a cigányok. Írásos emlékkel csak 1705-ben találkozunk Hajdúbö-szörmény város közgyűlésének iratai között: „Czigány Uramnak Má-ria nevű mostoha leánya tüle tisztátalanul életben született gyermekét a Város árkának tövisére feltéve, halála abból következett, s maga gyermekének nyilvánvaló gyilkosa lett. Amint maga gyermekének eleven testét tövisre tette, Ő is elevenen töviságyra fektettetvén, úgy ölessék meg és temettessék el.”8 – hangzik a kegyetlen ítélet, amely arról tanúskodik, hogy a cigányok Hajdúböszörményben ott éltek a város szélén. 1791-ben a hajdúböszörményi cigányok panasszal fordultak a közgyűléshez, hogy adójukat engedjék el, mert így is több közmunkát végeznek, mint a gyalogmagyarok, ők gyűjtik a szénát, ők hordják a levelet más településekre. Más városokban nem kell adót fizetni az újmagyaroknak pedig csak Szentgyörgy naptól Szentmihály napig hordják a levelet. Kérésükre Böszörmény is elengedte az adót, de a leveleket télen-nyáron hordaniuk kellett.9

7 Uo. V.B. 48/c. 56.k. 1863. 317. sz. 8 HBML.HbFl. V.A. 1/a. 1.k. 1667-1734. 91.o. 9 Uo. V.A. 1/a. 6.k. 1791. 785, 1097.sz.


29 A cigányok munkájának felügyeletét ellátó tizedes bizonyára keményen végezte munkáját, mert a cigányok azon kéréssel fordultak a magisztrátushoz, hogy szüntesse meg a megbízatását, mert már lejárt és helyette új tizedest nevezzen ki. A közgyűlés kimondta, hogy a tizedes alkalmas feladata ellátására és nem váltják le. A cigányok a vajdával (Tóth István) sem voltak elégedettek, azzal vádolták, hogy nem igazságosan osztja el a levélhordásért járó pénzt. A Zámbó test-vérek és Tacsi Sándor voltak a panaszosok. A magisztrátus meghall-gatta őket, de panaszuk megalapozatlan volt, mert másnak nem volt kifogása a pénzelosztás ellen. Ráadásul nagy zenebonát is csaptak a panaszosok, ezért külön is megbüntették őket.10 A cigányság beilleszkedésének előmozdítására Hajdúböször-mény város tanácsa szigorú parancsot hozott 5126/1794. szám alatt, mely kimondta, hogy a cigányok csak a szülőhelyükön tartózkodhat-nak, ennek megszegése esetén súlyos büntetésre számíthatnak. Tacsi Mihály és Péter nevű cigányok megértve a kor parancsát bejelentkeztek a városházán és „magyarizálódtak” önálló adózóvá váltak. A cigányközösség nehezményezte, hogy magukat az „ősi ma-gyarok jogaiba akarják vétetni, pedig a porció fizetése őket úgyis megviseli” és kérik a nemes tanácsot, hogy „méltóztassék ezen két elpártolt személyt a magok nyájába és társaságába visszaparancsolni, hogy ezeknek példáján más is megütközvén, el ne oszoljanak.” A be-adványra a város a következő döntést hozta: „Akik ellen az esedezők panaszkodnak, már régen magyarizáltattak és azokra a porciót minden évben kivetik. Az esedezők kérése nem teljesíthető, inkább ők is igye-kezzenek magokat kipallérozni, hogy az újmagyarok ezt az utat vá-lasszák és porciót fizessenek.”11 1826-ban a város szélén lakó cigányok kérték a város elöljáró-ságát, hogy közéjük városi szolgálatra ossza be a már önállóan adózó és katonák tartásáról is gondoskodó Hajdú Bálint, Zámbó József, Tacsi Sándor, Bódi Ádám, Molnár Bálint nevű cigányokat. A város a kérést elutasította, mert a pallérozatlan cigányok továbbra is a vajda irányítása alatt kötelesek a városnak szolgálatot teljesíteni, a név szerint említettek pedig már önálló munkavállalók.12 10Uo. V.A. 1/a. 8.k. 16, 18.sz. 1794 11 HBML.HbFl. V.A. 1/a. 11.k. 1800. 155.sz. 12 Uo. V.A. 1/a. 30.k. 1826. 266, 267.sz.


30 1844-ben a tűzvésztől való félelem miatt a város mind a hat ti-zedében a tizedes köteles volt ellenőrizni a kéményeket, különösen a cigányok viskójában a kémény nélküli tüzelést, amit azonnal meg kell szüntetni, aki ezt nem hajtja végre, a közgyűlés elé kell idézni és meg-felelő kémény építésére kötelezni. Ugyanez év közgyűlési jegyzőkönyvében olvasható, hogy a fia-tal házasulandó cigányok házhelyet csak úgy kaphatnak, ha 16 napot dolgoztak a város javára, s annak napszámbérét befizették a város pénztárába. Aki önkényesen beköltözött, azt a hadnagy a jegyző köz-reműködésével visszaköltöztette a cigánytelepre.13 A hajdúböszörményi cigányok a város északi szélén a Kaszár-nya gödörben és a keleti szélén a temető mellett a Varjas gödörben sátrakban laktak, melynek megszüntetésére 1840 körül a város telke-ket jelölt ki a Fürdőkertben és az Újvárosi úti temető mellett. A cél az volt, hogy a cigányok szilárd anyagú házakat építsenek, abban lakja-nak és a város lakóinak útját követve a polgárosodás útjára lépjenek. Ez csak elképzelés maradt, mert a cigányok alig építettek szilárd anyagú házakat, zömmel maradt a sátoros élet. Ezért a város vezető-sége úgy határozott, hogy ezt a területet a cigányoktól elveszi, mivel nem hajtották végre a lakásépítést 30 éven át, csak egyedül Balogh Mokány János, aki 1874-ben kérte, hogy írják nevére a telket és az árát a városnak megfizeti. Ezt örömmel tette a város, hogy ezzel pél-dát mutasson a többi cigánynak is. A város intézkedései nem sokat segítettek rajtuk, mert még 1889-ben is a város nyugati részén az ótemető melletti gödrök között laktak. Ez a terület telekkönyvezve sem volt, önkényesen foglalták el. A város közbiztonsága veszélyeztetése miatt a rendőrkapitány írásban kérte a cigányok kitelepítését a gödrök közül. Az indítványt a tanács-ülés nem szavazta meg, mert birtokvita miatt a közbirtokosság nem engedte át a kijelölt területet, ugyanis az nem volt a város tulajdona.14 1893. február 4-én a cigányok országos népszámlálását tartották Magyarországon. Id. Karap Ferenc jegyző jelentette a tanácsnak, hogy a városon kívül lakó, úgynevezett sátoros, és a városban két házban lakó cigá-nyok összeírása az előre megállapított napon befejeződött. Az össze- 13 Uo. V.A. 1/a. 48.k. 1844. 222, 229, 390.sz. 14 HBML.HbFl. V.B. 72/a. 6. Tanácsülési jkv. 1889/787.sz.


31írási nap országosan megállapított volt, hogy a vándorló cigányok is a lakóhelyüknek mondott településen tartózkodjanak. Hajdúböszörményben 75 férfi és 79 nő, összesen 154 fő cigány lakost írtak össze a számláló biztosok. A számláló lapokat és kimuta-tásokat az Országos Magy. Kir. Statisztikai Hivatalhoz felterjesztet-ték.15 Az összeírásban Balogh, Mata, Mocsár, Lakatos, Nagy, Kolom-pár, Bordó, Bódi, Kóka, Rostás, Varga családnevek fordultak elő. Bi-zonyára az életmódjukkal magyarázható, hogy életkoruk nem volt magas, ugyanis a 154 fő cigány lakos közül 2 fő volt 60 éven felüli. A cigányok lakás- és életkörülményei elfogadhatatlanok voltak, de maguk sem akartak maradandó építményeket létrehozni, és nem voltak hajlandók a gödrök közül kiköltözni, ezért rendelte el a város elöljárósága a gödrök közötti cigánytelep felszámolását már sokadjára, de eredménytelenül. 1895-ben a város a mezőrendőrök kötelességévé tette, hogy a város alatti gödrökben mihelyt új építkezést, vagy letelepedést észlel-nek, ezen körülményt a további intézkedés céljából a rendőrkapitányi hivatalnak azonnal jelentsék be. Ez az intézkedés is a vályogvető göd-rök közötti cigányputrik felszámolására irányult, de eredménytelen volt, mert a cigányok ragaszkodtak a megszokott életmódhoz. Még 1907-ben is a putris életmód található a cigánytelepen. Ezért indítvá-nyozta Tóth András városi képviselő a városi közgyűlésen az emberi lakhatásra alkalmatlan cigánykunyhók felszámolását.16 Az elhanyagolt putris viszonyok nagyon megbosszulták magu-kat, mert 1908-ban kitört a kiütéses tífusz. A két cigánytelepen (Var-jas gödör, Kaszárnya gödör) vesztegzárat rendeltek el és őrökkel el-lenőrizték, hogy onnan cigány a városba be ne menjen. A betegséget először 1908. október 7-én egy Rostás Teréz nevű hatvan éven felüli cigányasszonyon észlelték küteges hagymázkórnak nevezve. A kiüté-sek a hason és a háton jelentek meg. Az asszony a Dorogi úti cigány-gödörben lakott. Nyolcan éltek a putriban, a betegen kívül még egy házaspár öt gyermekével. A kiütéses tífusz tovább terjedt. A vesztegzárnak a polgármester úgy tudott érvényt szerezni a csendőri őrizeten túl, hogy a zárlat ideje alatt a város gondoskodott a putrikban élő cigányok élelmezéséről. A hivatal meghatározta, hogy 15 Uo. V.B. 72/b. 31.d. 192. sz. 16 Uo. V.B. 71/a. 19. 1907/143.sz.


32 naponta mennyi ellátást kapnak a cigányok fejenként kenyérből, tej-ből, zsírból, szalonnából, húsból. Az ellátás megszervezése az utca-hadnagy feladata volt. A súlyos betegeket bevitték a járványkórházba, melynek műkö-dési szabályzata sok kívánni valót hagyott maga után. A féléves jár-ványidőszak alatt 20 cigány beteget vittek kórházba és két magyar ápoló is elkapta a hagymáz kórt. A vesztegzár eredményes volt, mert városlakó nem betegedett meg. A város egészségügyi bizottsága rend-szeresen ülésezett, hogy a védelem folyamatosan biztosított legyen. Részletesen átdolgozták a kórház működési szabályzatát, rend-szeresen fertőtlenítették a cigányputrikat maró higanyoldattal, mert megállapította a megyei tisztiorvos, hogy a telepen lévő nagy piszok a betegség egyik forrása, ezért a putrikban található rongyokat mind elégették. A még használható tárgyakat magas hőfokon gőzt szolgálta-tó gépben fertőtlenítették. Másik fertőzési forrás az ivóvíz lehetett. A telep ivókútját újra tisztították, fertőtlenítették és a járvány megszűntével a cigánytelep talaját felnyesték, felégették, a fertőzött talajréteget elszállították, sza-bad talajon szétterítették, derítették, hogy a nap sugara végleg elpusz-títsa a kórokozókat.17 Amíg a belügyminiszter nem rendelkezett az óvintézkedések megszüntetéséről, addig a városi főorvosnak naponta telefonon kellett jelenteni, hogy nem történt-e újabb megbetegedés küteges hagymáz kórban. 1909 áprilisában a Központi Statisztikai Hivatal kérdőíve alap-ján pontos kimutatás készült a városban lakó cigányokról. 125 család 522 fővel élt Hajdúböszörményben. A zenészek, iparosok a városban, vegyesen a magyarokkal laktak: 56 család, 165 fő; a vályogvető, nap-számos és tapasztó cigányok a város alatti gödrök között laktak: 69 család, 357 fő. A felmérés szerint 53 magyar élt a cigányokkal közös háztartásban. A cigányok vallása református és római katolikus, de egyházadót csak a magyarok között lakók fizettek. A gödrök között putrikban élők egy része nem tudta magát eltartani és olykor a város által segélyezésre szorult. Általában vadházasságban éltek, törvénybe

17 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 67.d. 1908/438.sz.


33ütköző cselekedetük a falopás, vagy részegség esetén a garázdaság volt. A statisztikai hivatal kérdéseire adott válaszok között szerepelt, hogy a város szélén telkeket kaptak a gödrök között élő cigányok ház-helynek, de ezekre alig építettek, lassanként elhagyták, eladogatták.18 Ezt a város 1913. évi közgyűlési jegyzőkönyve alátámasztja, mely szerint a varjasgödörben új cigánylakóhelyek létesültek, holott ezek építése hatóságilag tiltva volt. A közgyűlés határozatilag ki-mondta, hogy a cigánytelepeken sehol új építkezést és lakóhely felállí-tást nem engedélyez és a rendőrkapitányt utasítja, hogy ezt a legszigo-rúbban ellenőrizze, ha mégis ilyet tapasztal, egyszerűen bontassa szét, semmisítse meg.19 1920. március 16-án 42 aláírással a közgyűlés a következő leve-let kapta: „Tekintetes Közgyűlés! Alulírottak tisztelettel kérjük, hogy az úgynevezett varjas gödörben és a város más külső területein szét-szórtan letelepedett cigányok együvé, mégpedig a Szekeres utcai ci-gánygödörbe telepíttessenek. Indokok: A Varjas gödörbeli cigányok, minthogy a Keleti temető a szomszédságukban fekszik, a temetőben a fa kivágásával és a korhadt fák elhordásával sok kárt tesznek, sőt az utóbbival kegyeletsértést is elkövettek. Nemkülönben jelentős károkat okoznak a temető művelés alatt álló részében a konyhakerti vetemé-nyekben, zöldségfélékben stb. Téli időben az erdőből szükségletükre hazahordott száraz fának egy részét eladás útján értékesítik. Ha kissé távolabb esnének az együ-vé telepítés által az erdőtől, nem volna oly nagy kedvük és alkalmuk arra, hogy felesleg tüzelőanyagot szerezzenek, és azt az arra nem szo-rulóknak árusítsák, míg így naponként kétszer-háromszor is megjárják az erdőt. Azonkívül a szőlőskertekből különösen csemegeérés idején a hazatérő birtokosokat valósággal megostromolják, egészen a város aljáig követik és ha alamizsnát nem kapnak, sértő kifejezésekkel, szi-tokkal illetik, kiváltképpen a náluknál gyengébbeket, nőket, gyerme-keket. Emiatt aztán asszonyoknak, gyermekeknek különösen a szürkü-let beállta után nem tanácsos a szőlőből csemegével hazafelé jönni.

18 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 72.d. 1909/1708.sz. 19 Uo. V.B. 71/a. 22.k 1913/219.sz.


34 Igen fontos volna a város külső területén szétszórtan élő cigá-nyoknak együvé telepítése rendőri szempontból is. Az együvé telepí-tés által ugyanis sokkal könnyebb volna ellenőrzésük.”20 A kérelmet a közgyűlés elé terjesztették és érdemi határozat hozatal céljából Dobay Károly városi mérnök elnöklete alatt 9 tagú küldöttséget neveztek ki sürgős javaslattétel végett. Hajdú megyében 1923-ban újra járványos betegség lett a kiüté-ses tífusz. A járvány terjesztői a vándorló cigányok voltak. Ezért a vármegye alispánja a cigányok vándorlásának megfékezésére határo-zatot hozott, melyet megküldött minden település polgármesterének, hogy hatósági úton azt a rendőrséggel tartassa be. A határozat legfon-tosabb pontja az volt, hogy a cigányok írásos engedély nélkül lakóhe-lyüket nem hagyhatják el. Már márciusban a hajdúböszörményi cigányok között is észlel-tek tífuszos megbetegedést. Ez a városra fokozott feladatot rótt. Gon-doskodni kellett a cigánytelepek fertőtlenítéséről gyakran, mert náluk a bűz és piszok elviselhetetlen volt, ami egyben a fertőzés melegágya is. Így még szükségesebbé vált a korábbi kérés gyors megvalósítása, hogy a város keleti és északi részén lévő cigánytelepeket felszámol-ják, a Szekeres utca végén lévő cigánytelepre költöztessék őket. A képviselőtestület úgy gondolkodott, hogy az egy helyben lakó 300 főnyi cigányság fertőtlenítése, kezelése könnyebb lesz. 49 olyan ci-gányputrit írtak össze, melyben az élet elviselhetetlen és az áttelepí-téssel járó lebontás csak jót tehet a benne lakó embereknek. A legtöbb esetben ilyen megjegyzés olvasható, hogy az épület lerombolandó. A kialakult helyzetről Dr. Losonczy Álmos Hajdú vármegye tisztifőorvosa az alispánnak a következőket írta: „Hajdúböszörmény rendezett tanácsú város sok esztendős unszolásomra végre kezd rátér-ni a cigányügy valamelyes megoldására, mert még előbb a város kelet, észak és nyugat felől cigány putrikkal volt övezve, most a keleti és északi putrikat, az úgynevezett varjas gödör és kaszárnya gödör kuny-hóit elpusztítja, és az összes cigányt a város nyugati részén a Szekeres utcai szélre telepíti, mint ahogy ma már mindannyian ott is vannak. Ezért most már az egyetlen cigánytelepet is megvizsgáltam, ott is nagy a rendetlenség, töménytelen a piszok, minden rongy és hulla-

20 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 126.d. 1943/1920.sz.


35dék. Történt ugyan intézkedés a köztisztasági rendeletek értelmében, de bizony ennek jelenleg még nyomai sem lelhetők, s a felhalmozott rongy és ragályfogó tárgyak szemlélése is aggodalommal tölt el... ... hibának tartom a város elöljárósága részéről, hogy a cigányo-kat, akiknek kunyhóit leromboltatta, s akik a vályog készítésével a lakásuk építkezését már ma is meglehetősen előmunkálják, semmi tárgyi előnyben nem részesíti. Így például a vályogvetéshez törek kell, a ház építéséhez bizonyos mennyiségű fára van szükség, és a város mindezek nyújtásától, illetőleg segélyezéstől elzárkózik. A cigányok 2/3 része, – akik át vannak telepítve, most mondhatni ürge módjára lakik, s minthogy a köztük előfordult küteges hagymáz kór (kiütéses tífusz) miatt a házalás el van tiltva - éhezik... Az immár egyetlen nyugati telepen, ahol 200-300 cigány fog lakni, van egy úgymondjam európajellegű cigány, igen jó megjelené-sű, értelmes, jóindulatú, becsületes, jóképű (Balogh János). Én ezt kineveztem a cigányok előtt vajdának, és felelősség alatt megszavaz-tattam az engedelmességet a köztisztaság, a betegek bejelentése és hasonló kérdésekben. A városi orvos ritkán látogatja a cigánytelepet, a közhatóság még kevésbé, és csak akkor van tudomásunk sok mindenről, amikor már a vész nagy és kitört, s tovább nem titkolható. A cigányok lélek-tanához tartozik az, hogy a saját fajtájának úgy ahogy engedelmesked-jék, de az bizonyos, hogy a vajdának nevezett egyén mindenről azon-nal tudomást szerez, és ha értelmes, jó akarat van benne, nagy haszná-ra van a köznek. Kívánatosnak tartanám ha Hajdúböszörmény város elöljárósága valamelyes formában a köteles felügyeletet egy ilyen egyénben meg-erősítené, természetesen annak kizárása mellett, hogy saját maga és az orvos, valamint a rendőri felügyelet ellazulna, mint ahogy az a múlt-ban mindenkor tapasztaltatott. Debrecen, 1923. május 3.”21 A kiütéses tífusz elleni harccal együtt folyamatosan történt a cigányok átköltöztetése a Szekeres közbe. A súlyos, lázas betegeket a járványkórházba szállították, a többieket otthon ápolták, de a területet őr vigyázta, hogy a lakók otthonukat el ne hagyhassák. A város szal-

21 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 138.d. 2514/1923.sz.


36 mát és töreket adott vályogvetéshez az igénylőknek, és később fát a városerdőből a tetőhöz, mert az első faigényléseket a képviselők el-utasították. Így megindult az elfogadhatóbb cigánylakások építése és a kötelező áttelepülés. Ezzel a Keleti temető melletti varjasgödör-cigánytelep és a téglagyárral szembeni putrisor felszámolása is meg-történt. A szakszerű és megbízható fertőtlenítéssel a böszörményi fertőt-lenítők nem boldogultak és Budapestről két fertőtlenítő szakember érkezett, akik néhány nap alatt végig fertőtlenítettek minden cigányte-lepet és a városban lakó cigányok lakását is megvizsgálták, ha kellett fertőtlenítették, sőt kimentek azokba a lakásokba, ahol meghalt a be-teg kiütéses tífuszban és ott is elvégezték a fertőtlenítést. Ezek a meg-előző intézkedések és a karanténban tartott lakók őrzése, azok köz-ponti élelmezése a városnak több millió koronájába került. A járványt 1923-ban sikerült megszüntetni, de az óvintézkedé-sekkel a megyei alispán nagyon elégedetlen volt, mert a böszörményi cigánytelepen továbbra is terjedt a tetű, ami a kiütéses tífusz meleg-ágya volt. Ezért a népjóléti miniszter nagyon elmarasztaló levelet kül-dött Hajdúböszörmény polgármesterének, melyben a rossz körülmé-nyeket felszámoló intézkedéseiről postafordultával kérte a jelentést.22 Ez a helyzet azért alakulhatott ki, – ahogy a dokumentumokból olvasható – mert a cigányok semmit nem tettek környezetükért. Ahogy átköltöztek a varjas és a kaszárnya gödörből, csak növekedett a szemét is, mert több százan laktak együtt jó ivóvíz és WC nélkül. Ahogy 1923 nyarán a fertőtlenítést és tetvetlenítést elvégezték a bu-dapesti szakemberek, őszre már újra eltetvesedtek a telep lakói. A tetű terjesztette a járványt okozó vírust és félő volt, hogy egy újabb tífu-szos megbetegedés veszélyezteti Hajdúböszörmény lakosságát. Hajdúböszörmény képviselőtestülete úgy képzelte amikor a ci-gánykérdéssel foglalkozott, hogy a cigányoknak sem ad többet mint a magyaroknak. Nem akarta őket a lakosság által befizetett adóból tar-tani, sőt tőlük is adót akart beszedni és hasonlóképpen az egyház is kérte volna tőlük az egyházi adót. Egyik jelentésükben le is írják, hogy csak a lakosság között élő un. urbanizálódott cigányok fizetnek adót és egyházadót, de gödrök között lakók inkább segélyért esedeznek. 22 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 138.d 2514/1923.sz.


37 1923-ban a város a főorvos javaslatát elfogadta és Balogh János lett a cigányok vajdája. A vajda igyekezett rendet tartani a telep lakói között. Különösen a tisztaságot akarta megkövetelni, vizsgálta tetves-ségüket és akit tetvesnek talált, vitette a fertőtlenítőbe. Ez különösen a cigánylányoknak nem tetszett és a városházára feljelentést tettek a vajda ellen 1926 novemberében. A feljelentők levelükben azt írták, hogy a vajda miatt életük elviselhetetlen és amikor a városi tisztiorvos az ügyet kivizsgálta a feljelentők elmondták, hogy amit a levélben írtak nem igaz, de a feljelentést azért tették, mert a vajda őket is a fer-tőtlenítőbe küldte.23 A hajdúböszörményi cigányságról az utóbbi két évszázad alatt keletkezett iratoknak gyakran témája a piszkosság és tetvesség, s a vele járó járványügy. A felnőtt cigányokat is a vajdának kellett ellen-őrizni, tetvesség esetén fertőtlenítésükről intézkedni. Nem voltak igé-nyesek a tisztaságra, nem érdekelte őket a putri rendje sem. Megtalál-ható az írásos dokumentumok között, hogy a házépítéshez kapott fa-anyagot eltüzelték és eladták, a kunyhójuk meg tető nélkül maradt. Még árnyékszék ásásáról is a magyaroknak kellett gondoskodni a ci-gánytelepen, pedig ők ott éltek – zömmel munka nélkül – több százan. Az itt leírtak csak a cigánytelepen élőkre vonatkoztak, mert akik olyan szinten álltak, hogy egy kicsit is tudtak alkalmazkodni a lakos-ság életmódjához, azok a város különböző utcáiban házat építettek, dolgoztak, és a tetvesség sem volt rájuk jellemző, bár erre is van példa az eredeti cigányösszeírásban 1923-ból. Ők általában szakmával is rendelkeztek, de ide tartoztak az un. úri cigányok is, akik zenészek voltak. Kapcsolatuk a putrikban élőkkel nem volt aktív. A város elöljáróságának a gondot a Szekeres-köz végén lévő cigánytelepen élők sorsa jelentette. 1925-ben a városi főorvos a pol-gármesternek írt levelében továbbra is faanyagot és töreket kért a ház-építéshez, mert a cigányok vállalták a vályogvetést. A főorvos a vizsgálat alkalmával megállapította, hogy nagy mennyiségben jelen van a fejtetű és ruhatetű egyaránt. Már pedig a ruhatetű a fejlesztője és terjesztője a kiütéses tífusznak - írta levelében a megbízott városi főorvos. A megelőzés érdekében fürdő létesítését is javasolta a jelentés, mert a lakóknak víz sem állt rendelkezésükre a

23 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 159.d. 12044/1926. sz.


38 napi tisztálkodáshoz és mosáshoz, ugyanis kút nem volt a Szekeres utcai cigánytelepen. A város képviselőtestülete a fürdőépítés tervét elvetette, hogy a cigánytelep környéke földbirtokrendezés után házhelynek lesz kioszt-va, s így indokolatlannak tartja egy bizonytalan időre nagyobb befek-tetést igénylő épületet készíteni, amire nincs is előirányzat a város költségvetésében. A testület a főorvosi jelentésnek azon javaslatát elfogadta, hogy két cigánybíró a cigánytelep tisztaságáért havi 5-5 aranykoronát kap-jon, de a határozat arról nem ír, hogy kutat is ástak volna a telepen.24 Rostás György és Nagy József volt a cigánybíró, de megbízatá-suk sok nehézséggel járt, mert ha megkövetelték a rendet, a cigányok-nak nem tetszett és évente több alkalommal feljelentették őket a vá-rosházán. Nem fogadhatták be a vándorló cigányokat sem, távoltartásuk is a cigánybírók feladata volt. A magyarokat is felelősségre vonták, ha a cigánytelepen laktak. Volt akit a hajléktalanság kényszerített a cigánytelepre. A cigánybíró jegyzőkönyv útján köteles volt jelenteni az ott tartózkodást. Ők csak átmenetileg tekinthették szállásnak a cigánytelepet. Volt aki élettársként költözött oda, hogy majd hamarosan házas-ságot köt az ott élő cigány férfivel.25 Hajdúböszörmény város előjárósága a magyarok lezüllését látta a cigányok közé költözésben, s ezt nem akarta megengedni, a cigány-ságot akarták a magyarok szintjére emelni. Ezt egy hivatali asszimilá-ciónak is nevezhetjük, mert azt nem akarták a cigányságnak meg-hagyni, amely az ő nemzeti sajátja: a több nemzedék együtt élése, a nem rendszeres munkavégzés, a vadházasság, italozás, hanyag környezet és rongyos ruházat, testi elhanyagoltság. Felzárkóztatásuk a magyarok szintjéhez minden önkormányzati ciklusban téma és feladat volt, de évszázadok alatt sem sokat haladt az ügy előre, éppen a fent írtak miatt; más nemzetség, más lelkivilág, más életmód, mások a gyökerek. Egészségügyi szempontból évente be kellett meszelni a vályog-ból épült házat, amihez a cigányok nem voltak hozzászokva. A város a meszeléshez évente két alkalommal is díjmentes meszet utalt ki. A 24 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 151.d. 6122/1925.sz. 25 Uo. V. B. 74/c. 284.d. 5274/1940.sz.


39meszelés elvégzését, a közös illemhely tisztaságát is a cigánybírók ellenőrizték. 1925 és 1930 között a helyzet valamennyire javult a cigánytele-pen. 1931-ben már az analfabéta tanfolyam szervezése is elkezdődött. Ez volt az első olyan intézkedés a hajdúböszörményi cigányság törté-netében, ami már oktatásukkal is foglalkozott, arról azonban nincs kimutatás, hogy milyen eredménnyel sikerült a tanfolyamot megszer-vezni. A telep lakossága vályogvetésből, házalásból és kéregetésből élt. 1938-ban a férfiakat kirendelték szervezetten utcasepréshez meg-felelő ellenszolgáltatás fejében. Volt aki ott maradt és foglalkozásnak választotta az utcaseprést, de legtöbben amikor tehették otthagyták a munkát, mert nem szerették a kötöttséget. 1941-ben a jelenlegi nyomsávon építeni kezdték a Debrecent Miskolccal összekötő út hajdúböszörményi szakaszát, amely a cigány-telep 12 házát érintette, így azokat le kellett bontani. Az érintett lako-soknak az új út és a Déli Lucernás között másik házhelyet biztosítot-tak és a házak értékének megfelelően 20-70 pengő kártalanítást adtak, valamint minden lakó 100 pengőt kapott az új ház felépítéséhez. Így a cigánytelep teljesen áttelepült a közút és a. Déli Lucernás közötti terü-letre.26 Ez a terület a cigányok végleges lakhelye lett és a város 1943-ban az egészségügyi szakemberek javaslatát elfogadta, hogy a 400 fő körüli személyt számláló cigánytelepre a közegészségügyi szempont-oknak megfelelő illemhelyet építsen. A WC el is készült 4600 pengős költséggel. A város elöljárósága fokozott odafigyeléssel sem tudta megaka-dályozni, hogy a háborús időszakban, 1944 márciusában fel ne üsse újra a fejét a cigányok között – a XX. században immár harmadik al-kalommal – a kiütéses tífusz. Papp Antal a város egészségügyi dolgozója, rendszeresen kijárt fertőtleníteni a telep lakásait és lakóit, ellenőrizte a tetvességet, jelen-tette és a cigánybírók útján jelenttette minden rendellenességet a tí-fusznak mégsem tudtak gátat vetni.

26 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 300.d. 11251/1941.sz.


40 Dr. Szálkai Antal polgármester az ügyet a következőkben ter-jesztette a képviselőtestület elé: „Tekintetes Közgyűlés! A kiütéses tífusznak a cigányok voltak a múltban is fő terjesztői. A háború kitörése óta Keletről mindig több esetben hurcolták be hoz-zánk ezt a veszedelmes betegséget, amely a cigányok közt gyakran enyhén, de az át nem vészelt fehér emberek között nagy pusztítást okozva szokott fellépni. Mindent el kell követnünk a járvány széthurcolásának megaka-dályozása végett és csírájában elfojtani a betegséget. Ebben a tekintet-ben minden lehetőt elkövetünk nemcsak a betegek elkülönítésével, a cigánytelep lezáratásával, hanem elsősorban a tetvetlenítés szigorú végrehajtásával, ugyanis a tetű terjeszti a kiütéses tífuszt. Az első megbetegedést 1944. március 5-én észlelték. 12 fő tifuszos megbetegedéséről tudunk és 57 fő hozzátartozót megfigyelés végett a járványkórházba szállítottunk. A telep őrzése március 10 óta, az étkeztetés március 11-én elkezdődött. Az utolsó megbetegedés március 14-én volt, a zárlat előreláthatólag április 4-ig fog tartani, amennyiben újabb megbetegedés nem történik. Ebben az esetben 25 napon át kell a cigánytelep őrzéséről és étkeztetéséről gondoskodni, ami az elmondottak alapul vétele mellett 17180 pengőbe kerül. Javas-lom, hogy a képviselő-testületi közgyűlés a járvány elleni védekezés céljaira beállított 1800 pengő hitelt 22.000 pengőre emelje fel, 20.200 pengő póthitel beállításával. Tisztelettel kérem jelentésem tudomásul vételét és előterjeszté-sem elfogadását, amely szerint a város képviselő-testülete fertőző be-tegségek elleni védekezés céljaira felvett 1800 pengő hitelt 22.000 pengőre emelni fel. Hajdúböszörmény, 1944. március 28.”27 A cigányság 1944 második felében a háborúval és az oroszok bejövetelével járó erkölcsi fellazulásra úgy reagált, hogy a kötelező fertőtlenítésre nem ment el. Ezt jelentette Papp Antal fertőtlenítő egés-zségügyi altiszt a polgármesternek december 14-én. A város rendőr-kapitányának kellett közbeavatkozni, hogy december 31-re a telep tagjai a járványkórházban a fertőtlenítésen részt vegyenek.28 27 HBML.HbFl. V.B. 74/c. 324.d. 4401/1943.sz. 28 Uo. XXII. 2/b. 1.d. 1166/1944.sz.


41 1947. április 9-én Dr. Erdős Károly polgármester újra tífuszjár-ványról küldött jelentést a belügyminiszternek: „Tisztelettel jelentem, hogy Hajdúböszörmény városában az úgynevezett cigánytelepen min-den előzetes óvintézkedés és fertőtlenítés ellenére folyó évi március 25-én kiütéses tífuszjárvány lépett fel. A tífuszban megbetegedett 6 személy, és a velük érintkező 27 személy azonnal járványkórházban nyert elhelyezést, de ettől függetlenül az egész cigánytelep 320 tagját szigorú zárlat alá kellett venni. Ez az előre nem látható elemi csapás a várost pénzügyileg rendí-ti meg, mert minden más kötelező kiadást megelőzően gondoskodni kell a mintegy 360 fő élelmezéséről, 90 család tűzifával való ellátásá-ról, főzésről, mosatásról. Ez napi 1087 Ft, ami a 21 napos zárlat alatt 22.827 Ft. lesz... Az egyéb kiadásokkal együtt – ha újabb megbetege-dés nem történik is – a városnak előreláthatólag mintegy 25-28 ezer forintjába fog kerülni... Tisztelettel kérem a Miniszter urat, szívesked-jék a lehető legsürgősebben intézkedni, hogy ezek a kiadások a város-nak megtérüljenek, mert máskülönben a város háztartása teljesen fel-borul és a tisztviselők legközelebbi illetményének kifizetését sem le-het biztosítani. Ismételten kérem, szíveskedjék sürgősen intézkedni és a leg-rosszabb esetben is egy esetleges utólagosan elszámolandó ellátmány-nyal ellátni. Egyben jelentem, hogy azonos tartalmú jelentést küldtem úgy a Pénzügy – mint a Népjóléti miniszter úrnak is.”29 A „felemelkedés” kezdete 1960-ban a Hajdú-Bihar Megyei Tanács az egész megyére kiter-jedő felmérést készített a cigány lakosságról. Hajdúböszörményben 580 fő vallotta magát cigánynak és ebből 140 fő nem rendelkezett állandó lakhellyel. A megállapítás szerint városunkban egy putriban 10 fő is lakott. 270 fő volt a felnőttkorú munkaképes cigányok száma, de csak 27 főnek volt állandó munkaviszonya, 130 fő alkalmi munkás, 113 fő munkaviszony nélkül élt.

29 HBML.HbFl. XXII. 2/b. 30.d. 2703/1947.sz.


42 426 fő analfabétának vallotta magát, 62 fő tanköteles korú gyermeket írtak össze és azok jártak is iskolába. A felnőtt cigányla-kosság nagymérvű írástudatlansága az élet minden területén akadá-lyozza beilleszkedésüket a társadalomba – állapította meg a cigány lakosság helyzetéről szóló felmérés. 1961-ben a kormány rendeletet adott ki a cigány lakosság hely-zetének javítására, a cigánytelepek felszámolására. A Hajdú-Bihar Megyei Tanács intézkedési terve a városok és járások művelődésügyi osztályai számára előírták, hogy 1962. március 31-ig dolgozzák ki és terjesszék a végrehajtó bizottság elé a cigánykérdés megoldásának távlati tervét. A cigánykérdés nem nemzetiségi, hanem gazdasági, szociális és kulturális feladatokat jelent, ezért biztosítani kell részükre munkahe-lyeket, javítani lakáshelyzetüket, analfabéta tanfolyamok szervezésé-vel kell felszámolni írástudatlanságukat és ismeretterjesztő előadások-kal segíteni beilleszkedésüket a megyei tanács 1961. évi intézkedési terve szerint.30 A terv Hajdúböszörményben is elkészült, eredményeképpen 1962. szeptember 1-én a Déli Lucernásban lévő iskola már cigányosz-tályt indított, hogy az ott dolgozó tanító nagyobb figyelmet tudjon a felzárkóztatásra fordítani és fokozott mértékben tudtak tanszerellátást és napközis gondoskodást biztosítani. Ugyanott a felnőtt cigányok részére analfabéta tanfolyamot is szerveztek, működése eredményes volt. Az analfabéták nagy számá-hoz viszonyítva ez csak a kezdetet jelentette. 1962-től Hajdúböszörmény város tanácsa meg is tette az első hathatósabb lépéseket a cigánytelep (Dankó Pista telep) felszámolásá-ra. Dr. Gargya Gyula körzeti orvos jelentette 1962-ben, hogy a. ci-gánytelep 5-6 évvel ezelőtti lakosságának csaknem a fele a szomszé-dos Déli Lucernás városrészben lévő Móra Ferenc, Erkel Ferenc és Bél Mátyás utcákra költözött el, az ott felépített házakba. A régi házak faanyagát elvitték, a falomladék nagy része ott maradt, a terület a rom és szemét lerakó helyévé vált. A megmaradt házaknak csak egyhar-mada rendes kívül és belül, nagy része – különösen külsejében – nagyon elhanyagolt.

30 HBML.HbFl. XXIII. 503/a. 12.d. 715/1961.sz.


43 A rendesebb lakosok lakásukat kívül-belül tatarozták, bemeszel-ték. A hanyagabbak a tatarozás elmaradását mészhiánnyal, mások a közeli lebontással (ők is elköltöznek az új házhelyre) indokolták. A város főorvos-helyettese a munkaképes cigánynők munkába állásáról jelentette: „a hajdúböszörményi cigánytelepen a munkaképes illetve a csökkent munkaképességű nők felmérése a szoc. pol. előadó szervezésében megtörtént. A telepen 31 olyan nő van, aki munkaké-pes, ezek közül 16 csökkent munkaképességű. A 15 fő teljes munka-képességű mezőgazdasági munkát szívesen vállalna, a csökkent mun-kaképességűeket konyhakertészetben lehetne alkalmazni.” A véle-ménykutatás alapján a szoc.pol. előadó megállapította, hogy háziipari szövetkezeti munkába nem hajlandók bekapcsolódni. „A mezőgazdasági munkába való bekapcsolódásuknak akadá-lya, hogy termelőszövetkezeteink mint munkaerőt nem fogadják őket, másrészt kitartásuk a zárszámadásig nincs meg.”31 A városi intézkedési terv végrehajtásáról szóló jelentés szerint 1963-ban már csak 209 fő élt a Dankó telepen 37 kunyhóban. Elítélő-en jegyzi meg a jelentés, hogy a telepet körülvevő lonc nevű növény olyan bűzt áraszt, hogy nehéz kibírni. A városi tanács a szociális kö-vetelményeknek meg nem felelő cigánytelep felszámolásához kérte a termelő üzemek segítségét is. 30 család számára terveztek 5 db. hat lakásos épületet. A telke-ket a Bíró Lajos, Bólyai János, Mészáros Lőrinc, Kilián György és a Liszt Ferenc utcában alakították ki. A telkek 300 n-öl nagyságú, a magyar állam tulajdonát képező ingatlanok voltak. A lakások szoba-konyhás lakások lettek, melyekhez betonból épített szeméttároló és udvari WC épült. Az épületek olcsóbb kivitelezése érdekében felhasználták a sza-nálások útján keletkezett építési anyagokat is. A beköltözésre váró cigányok a vályogvetést vállalták, melynek értékét később a lakbérből levonták. A termelőszövetkezetek építőbrigádjai, az építőipari szövet-kezetek, kisiparosok közreműködtek az építkezésben, hogy véglege-sen felszámolják a böszörményi putrikat, sőt a földmunkagéppel ren-delkező üzemek a volt putrisor eltüntetését, a terület feltöltését is vál-lalták.

31 Uo. XXIII. 513. 11.d. 1422/1961.sz.


44 A lakások 1966-ban és 1967-ben készültek el, ami egyben a beköltözés éve, valamint a több évszázados cigánytelep felszámolása. Eltűnt az a nem kívánatos látvány, ami addig a 35-ös főközlekedési úton haladónak magára vonta a figyelmét Hajdúböszörmény város-ánál. A város a telkeket körülkerítette, hogy az odaköltöző családok ott önálló életet élhessenek és környezetüket ne zavarják. 1970-ben a Hajdú-Bihar megyei KÖJÁL bejelentésre tett hely-színi ellenőrzése alapján megállapította, hogy a hajdúböszörményi telepített 5x6 lakásos cigány lakóépületek közegészségügyi szem-pontból kifogás alá esnek. A műszaki hibákon túl szembetűnő volt, hogy a kaput megrongálták, levették a. helyéről, a kerítés is javításra szorult. Az egész udvar hulladékkal és szeméttel szennyezett, a WC és környéke elhanyagolt, tisztán tartása nem megoldott. A továbbiakban javasolta az egészségügyi hatóságnak, hogy a rendőrhatóság igénybe-vételével rendszeresen ellenőrizzék az egészségügyi helyzetet, kez-detben hetenként, később a szükségnek megfelelően.32 1971-ben a közegészségügyi felügyelő jelentésében elismerte, hogy közegészségügyi, járványügyi szempontból hiba volt, hogy a négy sorház (ötödik a Polgári utcai felvonulási épület lett) átadásakor nem osztályozták az oda. Beköltöző lakosokat tisztasági szempontból, s úgy gondolták pedagógiai meggondolások alapján, hogy a magukat jobban elhanyagoló cigánycsaládok a rendesebb, tisztább, munkasze-retőbb cigány családokhoz igazodnak, illetve azok példáját követik. Ez sajnos nem történt meg.33 1971-ben a nyilvántartott cigányok száma 533 fő. Az öt db. hat-lakásos sorházba beköltözött 206 fő. A többi 327 személy a Déli Lu-cernás területén engedélyezett, vagy egyszerűen saját maguk által ki-választott helyen épített magának a putrihoz hasonló kis lakást. a./ Ezek nagy részének szociális helyzete rosszabb az átlagostól. Nagyobb részük állandó munkaviszonyban nem áll, munkahelyüket gyakran változtatják, a nők nagyrésze munkát nem vállal. Táplálkozá-suk rendszertelen, hiányos. Ruházatuk, tisztaságuk nem kielégítő. Rendetlen környezetben élnek.

32 HBML.HbFl. XXIII. 517. 117.d. Cigánylakás I. 1965-1970. 33 HBML.HbFl. XXIII. 513. 26.d. 9344/1972.sz.


45 b./ Tizenhat család szociális helyzete a legrosszabb. Könnyebb alkalmi munkából, kéregetésből, segélyezésből élnek. Táplálkozásuk, ruházatuk hiányos. c./ Biztonságosabb szociális helyzetben vannak, akik a helyi vállalatoknál - Városgazdálkodási Vállalat, Faipari Vállalat, Gépjavító Vállalat, Asztalos KTSZ, Építőipari KTSZ - dolgoznak, magatartá-sukkal probléma nincs. Van olyan cigány munkavállaló is, aki évek óta dolgozik Debrecenben és Budapesten. Anyagi helyzetükkel prob-léma nincs, gyermekeiket iskoláztatják. Ezekben a csoportokban nincs benne azon cigányoknak a szá-ma, akik mint népzenész, vagy ipari munkás, alkalmazott vagy értel-miségi, talán nem is vallják magukat cigánynak. Ők teljesen beillesz-kedtek a társadalomba, köztiszteletben álló, megbecsült emberek. Ezekek a száma azonban kevés. A. telepről régen kiváltak, lakást épí-tettek maguknak, viszonylag megfelelő körülmények között élnek. Gyermekeik rendszeresen járnak iskolába, elvégzik a 8. általános is-kolát, utána érdeklődésüknek megfelelő szakmát választanak. A fel-nőtteknek ezen csoportja a népművelés számára is elérhető, hiszen a munkahelyen hat rájuk a társadalmi nevelés különböző formája. Ezek közegészségügyi szempontból problémát nem jelentenek.34- olvasható a cigányság helyzetének alakulásáról szóló 1972. évi jelentésből. A városi tanács az aktualitásoknak megfelelően foglalkozott a cigányság helyzetével, mint ahogyan azt az igazgatási, művelődés-ügyi, egészségügyi osztály iratai bizonyítják. Ezek az intézkedések sokat javítottak helyzetükön, megindult a beilleszkedés folyamata. A munkahely, a rendesebb lakás, a fokozott törődés és iskoláztatás érez-tette hatását, s igen lassú fejlődésről beszélhetünk. 1990. után a piacgazdaság kiépülése azonban nem kedvezett ennek a rétegnek. A munkahelyeken a „kapun belüli munkanélküli-ség” felszámolásával megindult a munkaerő szelektálása., a képzetlen és kevésbé kvalifikált munkások elbocsátása. Sok cigánynak meg-szűnt a munkahelye és növelte a munkanélküliek táborát. Az amúgy sem nagy fizetést felváltotta a munkanélküli segély, majd a még keve-sebb munkanélküli járulék, és ha nem alkalmazták őket az előírt 3 hónapra évenként, akkor azt is elveszítették, csak a családi pótlék,

34 HBML.HbFl. XXIII. 517. d. Cigánylakás I. 1965-1970.


46 vagy a polgármesteri hivatalból kapott alkalmi segélyek mérsékelték a süllyedő életszínvonalat. A munkanélküliség, a tétlenség, a nélkülözés okozta bajok szül-ték a kisebb-nagyobb bűncselekményeket. A számok azt mutatják, hogy az 1990 utáni években a cigányság által elkövetett garázdaság és erőszakos bűncselekmények száma is megnőtt. A munkaképes cigány-lakosság munkanélkülisége 70 % körül van. Alkotmányos és demok-ratikus jogaik érvényesülésére létrejött ugyan a kisebbségi önkor-mányzatuk, de részükre elsősorban munkahely kellene, ami megélhe-tést biztosít, olyan munkaadó, aki tolerálná a cigányság másságát, avagy az évszázadokon át megtartott életmódját. A város belterületén lévő cigánylakások 1923. l. Hajdú Béla Töviskes utca 528. szám 3 fő 2. Zámbó Sándor Sirály " 821. " 2 3. Menyhárt Ferencz " " 802. " 8 4. Farkas Béla " " 818. " 4 5. Zámbó Kálmán Hajnal " 755. " 2 6. Csiki Béla Töviskes " 750. " 3 7. Hajdú Béla " " 750. " 3 8. Zámbó Zsigmond " " 749. " 2 9. Muicska Elek Bethlen " 734. " 2 10. Ignáth Sándor " " 734. " 4 11. Seres Lajos Bocskay " 1002. " 4 12. Balogh Márton Magyar " 1459. " 3 13. Menyhárt Miklós " " 1433. " 4 14. Tóth Mártonné " " 1452. " 8 15. Seres Sándor " " 5 16. Bódi Laczi " " 3 17. Hajdú András Templom " 3434. " 9 18. Bódi Gyula Báthory " 3451. " 5 19. Beregi Péter Thuri " 3636. " 3 20. Kunkli Ferenczné Báthory " 3481. " 4 21. Berger Mór " " 3488. " 4 22. Zámbó János Sirály " 812. " 2


4723. Cebe Sándorné Bojti " 572. " 4 Ezen lakások közül, a 3, 4, 9, 10 és 23 tételek alatti lakások nagyon piszkosak és a 10 és a 23 alatti lakás lakóiknál ruhatetűt találtunk, délután a fertőtlenítésekhez fognak. Hajdúböszörmény cigánytelepén lévő lakások 1924. Folyó- Családfő neve Feleség neve Fő Lakás (putri) szám l. Balogh Péter Kapás Mária 6 becsorog 2. Balogh József Lakatos Teréz 5 rossz mennyezet 3. Nagy Sándor Balogh Eszter szarufák rosszak 4. Balogh ZsigmondBalogh Mária 3 meszelendő 5. özv.Varga Gáborné 3 lerombolandó 6. Balogh Sándor Rostás Gizi 2 szarufák rosszak 7. Id.Nagy József Rostás Sára 8 lerombolandó 8. Id.Balogh FerenczBalogh Margit elbontandó 9. Köszörűs András Balogh Trézsi elbontandó 10. özv.Nagy Sándor 3 lerombolandó 11. özv.Balogh Imréné 5 alátámasztandó 12. Lakatos Ferencz Vadász Juliánna 2 lerombolandó 13. Balogh József 2 mennyezet rossz 14. Nagy János Balogh Lizi 5 lerombolandó 15. Nagy Ferencz Balogh Piroska 4 " 16. Nagy Gyula Balogh Máría 2 " 17. Nagy Ferencz Kiss Juliánna 2 " 18. Kolompár Imre Balogh Juliánna 1 mennyezet rossz 19. Gergely Mihály Vajda Mária a lakóház jó 20. Komjáti János Kapros Julia 5 lerombolandó 21. Komjáti Imre Jászai Zsuzsánna 4 lebontandó 22. Nagy Kálmán Balogh Rozália 2 " 23. Kerékgyártó IstvánFarkas Teréz 2 lebontandó 24. özv.Balla Lajosné 4 lebontandó 25. Balogh József Balogh Julia 2 lerombolandó 26. Szabó Sándor Szabó Margit 3 lerombolandó 27. özv.Kiss Sándor " 28. Kolompár Lajos Bódi Zsuzsánna 1 "


48 29. Kovács Imréné 3 " 30. Lakatos József Mocsár Fáni 5 tetőzet nincs 31. Balogh József Kolompár Róza 4 lebontandó 32. Marton János Nagy Rákhel 4 " 33. Hajas Gábor Kremenczó Krisztina újra építendő 34. özv.Balogh JánosnéGellén Mária lerombolandó 35. Erdős Imre Szabó Sára tetőzet rossz 36. Kádár András Erdős Margit " 37. Csecsődi Gábor Nagy Franczis " 38. Baksi Ferencz Fehér Juliánna " 39. Balogh Lajos Nagy Mária 3 " 40. Lakatos Imre Balogh Roponka lerombolandó 41. Balogh Sándorné Kolompár Juliánna " 42. Kolompár Péter Balogh Juliánna 8 " 43. Nagy Béla 8 tetőzet hiányzik 44. özv.Balogh Józsefné 4 lerombolandó 45. Balogh Mihály Mocsár Róza 3 " 46. Mocsár József Vadász Mária 1 tetőzet rossz 47. Balogh Miklós Lakatos Krisztina 2 mennyezet rossz 48. Kolompár MiklósLakatos Mária 5 lerombolandó 49. Zámbó Istvánné 2 teljesen rossz

History of the Gypsy population in Hajdúböszörmény

Imre Mónus

Major scientific interest in the origins of the Gypsies started in the 18th century. Considerably large numbers of this ethnic group lived in India in the states Punjab and Maharasta, round Bombay. Following the waves of the Great Migration of Peoples they left their homeland between the 3rd-5th centuries A.D., and in the 12th-13th centuries they reached the Balkan Peninsula. They got into the territory of Hungary in the 15th century. In


49Transtibiscia one can find tax-assessments which show the presence of Gypsies in 1552.

Their appearance in Hajdúböszörmény can be met with in the documents from 1705 of the Municipal Assembly. They lived in pits on the outskirts of the town. There occurred outbreaks of epidemics of typhoid fever among them. The population of the town were afraid of the spreading of the disease, therefore the Gypsies were sometimes enclosed in quarantine, then they had to be supplied with food by the town.

At the time of the census for Gypsies in 1893 there were 154 Gypsy inhabitants registered in Hajdúböszörmény. The town tried to make them work and move into better houses, but without much success. In 1909 their number in the town was 552, out of which 357 lived in the pits.

In 1923 they were settled to a single place near road 35, they were given regular medical control and a Gypsy chief was appointed to keep order among them. However they could not be got rid of dirt and the lice. The town employed them as scavengers, previously for delivering letters. Otherwise their occupations were making abode, tinkering, hawking. Many of them made their living by begging. They moved into abode houses round 1930, when illiterate courses were also organized for them. More acceptable Gypsy houses were built in 1960, which also meant the elimination of the Gypsy rows. The men capable of work were employed by the Town Management Company and Construction industrial firms until 1989, when after the change of the political system, in the course of privatization, as unskilled labour 90% of the Gypsy population became unemployed.

a hajdúböszörményi cigányság történetehbml.archivportal.hu/data/files/145063515.pdftacsi...

Documents