A közös származású nyelvekben sok hasonlóságot találunk. Nemcsak szómegfelelések fordulnak elő bennük, hanem rendszerükben is sok a hasonlóság. A nyelvtani rendszer hasonlósága alapján sorolják a nyelvészek a nyelveket csoportokban --> nyelvcsaládokba. A nyelv családokba tartozó nyelveket rokon nyelveknek nevezzük.

A nyelvnek az egyik sajátsága, hogy a szavak mondatbeli viszonyát ragokkal fejezi ki. A helyhatározó ragok a helyviszony három irányát képesek kifejezni (hol?, honnan?, hová?). A névutóinknak is megvan a háromirányúságuk (felett, fölül, fölé). A magyar nyelv a birtoklást személyragokkal fejezi ki ( fiam, kezem; szerbül pl. így mondják: moj sin, moja ruka). Megkülönböztet alanyi és tárgyas ragozást, a számnév után egyes számot használ stb.

Az ugor ág egysége az i.e. V. század táján bomlott fel. A magyar nép elődei a délorosz szteppére vándoroltak. Itt indul el a magyar nyelv önálló fejlődése.

Vándorlása folyamán az ősmagyarság bolgár-török pásztornépekkel kerül kapcsolatba, és ezektől főleg az állattenyésztésre vonatkozó szavakat, továbbá eszközök, mesterségek, gyümölcsök, állatok neveit, valamint a személyi tulajdon fogalmait (bika, ökör, sas, árpa, búza, kender, dió, bor, szőlő, bíró, vám, csere, tolvaj stb.) sajátította el. Ebből a korból nincsen írásos emlékünk.

Szerencsétlenebb az az eset, amikor az ősmagyarra vonatkozóan olyan állításokat tesznek, amelyek összeegyeztethetetlenek az uralisztikai kutatások eredményeivel. Még szerencsétlenebb az az eset, amikor úgy képzelik, hogy az ősmagyar a korai szakaszában még csak amolyan fél nyelv, korlátozott képességű kommunikációs rendszer volt, mely az ősmagyar folyamán vált igazi nyelvvé.

A finnugrisztika kutatásai szerint a magyar nyelv legközelebbi rokonaitól mintegy 3000 éve válhatott el, így a nyelv története az i. e. 11-10. század tájékán kezdődött.

Az i. e. 1. évezred-i. sz. 1. évezredet felölelő korszak az ősmagyar kor.

A magyarok – a feltételezések szerint – fokozatosan megváltoztatták életmódjukat, letelepedett vadászokból nomád állattenyésztők lettek, talán a hasonló életmódot folytató iráni népekkel való kapcsolatteremtés nyomán. Legfontosabb állataikat a juh és a szarvasmarha képezhette. Írásos emlékek e kezdeti korból nem maradtak fent, de a kutatások megállapítottak néhány egykorú kölcsönszót, mint a szó (a török nyelvekből) vagy a daru (a rokon permi nyelvekből). Feltehetően szintén permi eredetű a főnévi igenév ‑ni képzője.

A török nyelvek később – leginkább az 5. és 9. század között – jelentős hatást gyakoroltak a nyelv szókincsére: számos szó, amely a mezőgazdasággal, az államigazgatással és a családdal kapcsolatos, ezen nyelvekből ered, viszont a lexikai kölcsönzésekkel élesen szembeállítható az, hogy a nyelv szórendjére és nyelvtanára az idegen nyelvek hatást alig gyakoroltak.

A vogul elnevezés, melyet maguk a vogulok nem használnak, valószínűleg az Ob egyik mellékfolyója, a Vogulka nevével hozható összefüggésbe. Ezt a szót kezdetben az oroszok használták, innen terjedt át más nyelvekbe.

Mára ennek az elnevezésnek pejoratív értelme lett, ezért lassan kiszorítja a használatból a manysi név, amivel a manysik önmagukat és a hantikat nevezik meg (nyelvjárásonként eltérő hangalakkal: manysi, mencsi).

Így a manysikat négy csoportra oszthatjuk, melyeket földrajzi elhelyezkedésük alapján északi, déli, keleti és nyugati manysinak hívunk. Mára azonban már csak az északiak maradtak meg, a többi csoport eloroszosodott vagy eltatárosodott.

A hanti nyelv (vagy az oroszoktól kapott néven osztják nyelv) az uráli nyelvcsalád tagja, legközelebbi rokona a manysi (vogul) valamint a magyar.

A hantik lélekszáma az 1989-es statisztika szerint 22 500 fő, de csak 14 ezer az anyanyelvi beszélők száma (61%).

A hozzá legközelebbi nyelv a manysi, mellyel közösen az obi-ugor nyelvek csoportját alkotja, illetve távolabbi a magyar nyelv, amelyekkel a leginkább elfogadott nyelvészeti elméletek szerint a finnugor nyelvcsaládon belül az ugor nyelveket alkotják.

Kr.e.500-Kr.u.896Nyelvünk külön élete, vándorlások,

honfoglalásNyelvjárási jelenségek együtteseként él a

nyelv s-ező: szőr, országsz-ező: sörény, uraságHangtan: a magas és mély hangrendű

szavak mellett kialakulnak a vegyes hangrendűek

Szókészlet: iráni, török és szláv jövevényszavak

A magyar nyelvű népesség törzsi nyelvjárásokat beszélt. Az ebből a korból maradt magyar nyelvemlékeket kárpát-medencei rovásírással és székely–magyar rovásírással írták, bár szórványosan maradtak fenn magyar szavak görög betűkkel leírva Bíborban született Konstantin munkájában is.

1. Ősmagyar kor (–896, a kezdetektől a honfoglalásig) – Ø írásos emlék, csak későbbi dokumentumokból, vagy a rokon

nyelvek történetéből következtethetünk – honfoglalásig: ugor nyelvközösség (uráli nyelvcsalád → finnugor

nyelvek → ugor nyelvek) legközelebbi nyelvrokonaink: obi-ugorok (vogulok, osztjákok) – szókincs: alapnyelvi szavak (ló, férj, anya), belső keletkezésű szavak jövevényszavak: vándorlás során (iráni: gazdag, híd; török: gyertya;

szláv: ló, kengyel) – hangrendszeri változások: vegyes hangrendű szavak kialakulása (fiú) – nyelvtani rendszer: igei személyragok, módjelek, birtokos

személyjelek, tárgy- és viszonyragok – mondatszerkezet bonyolódása: mellékmondatok főbb típusainak

kialakulása

Forrás: nyelvtan tételek | Érettségi További források: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_nyelv_t

%C3%B6rt%C3%A9neti_korszakai#.C5.90smagyar_kor | http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelv |http://hu.wikipedia.org/wiki/Hanti_nyelv |http://fu.nytud.hu/kn/nepek/nepmny.htm .

Nyári FedorSzarapka RamónaKucora BarbaraIzetovity Valentina