Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

FALK NÓRA

A RÉNTARTÁS TERMINOLÓGIÁJA A NORVÉGLAPPBAN

Nyelvtudományi Doktori Iskola (vezetője: Dr. Banczerowski Janusz) Uráli nyelvészet és nyelvek program

(vezetője: Dr. Havas Ferenc)

A bizottság elnöke: Dr. Kiss Jenő MHAS., egyetemi tanár Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Csepregi Márta PhD., habilitált egyetemi docens

Dr. Keresztes László DSc., egyetemi tanár A bizottság titkára: Dr. Tamás Ildikó PhD.

A bizottság további tagjai: Dr. Kerezsi Ágnes CSc. Dr. Szíj Enikő

Dr. Zaicz Gábor

Témavezető: Dr. Csúcs Sándor DSc.

Budapest, 2009

3

Tartalomjegyzék Bevezetés A témaválasztás indoklása .............................................................................................5 Az értekezés célja, rövid áttekintése ..............................................................................5 A nyelvészeti vizsgálat alapjául szolgáló források ........................................................7 Hasonló tematikájú munkák. A vizsgált szóanyag körülhatárolása ..............................8 I. rész A rén és a réntartás szerepe a lappok életében Rangifer tarandus ...........................................................................................................10 A réntartás története .......................................................................................................12 · Kialakulásának módja, helye, ideje ...........................................................................12 · Röviden a skandináviai réntartás történetéről ............................................................17 · A finnországi réntartás múltja és jelene .....................................................................19 · Számadatok. A rén mint státuszszimbólum ...............................................................20 · A réntartás szabályai, állami korlátai .........................................................................21 · A réntartás természeti korlátai ...................................................................................25 Réntartás más népeknél .................................................................................................26 · Uráli népek réntartása ................................................................................................26 · Nem uráli népek réntartása ........................................................................................30 A réntartás szerepe a lappok életében ............................................................................31 · A lappok csoportosítása .............................................................................................31 · A réntartás megjelenése a lapp népköltészetben és hitvilágban ................................32 ·· A jojka műfaja, keletkezése .......................................................................................32 ·· A rén a jojkákban .......................................................................................................39 ·· A rén a lapp hitvilágban .............................................................................................40 A rén elnevezései a magyar nyelvben ............................................................................40 A rének és pásztoraik éves menetrendje ....................................................................43 · A rének táplálkozása ..................................................................................................48 · Őszi összeterelés ........................................................................................................52 · A rének szétválogatása és megjelölése ......................................................................53 · Kasztrálás ...................................................................................................................55 · A párzási időszak .......................................................................................................56 · Költözés .....................................................................................................................58 · Az ellési időszak ........................................................................................................60 · A tehenek fejése .........................................................................................................63 · Szúnyogok és bagócsok .............................................................................................64 · A rének szőrzete, prémje ...........................................................................................65 · A rének agancsa .........................................................................................................66 II. rész Nyelvészeti vizsgálat Szemantikai vizsgálat ..................................................................................................69 · Fogalmi csoportosítás .................................................................................................72 · Elemzési módszerek alkalmazhatósága a réntartás terminológiájának szemantikai vizsgálatában ...............................................................................................................99

4

Morfológiai vizsgálat ................................................................................................ 101 · Összetett szavak ...................................................................................................... 101 ·· Két tagú összetételek .............................................................................................. 101 ··· Főnevek ................................................................................................................... 103 ··· Melléknevek ............................................................................................................ 108 ·· Három tagú összetételek ......................................................................................... 108 ··· Főnevek ................................................................................................................... 109 ··· Melléknevek ............................................................................................................ 110 ·· Négy tagú összetétel ............................................................................................... 110 · Képzett szavak ........................................................................................................ 111 ·· Deverbális képzők ................................................................................................... 111 ·· Denominális képzők ............................................................................................... 112 Etimológiai vizsgálat ................................................................................................. 114 · A réntartás norvéglapp terminológiájának ősi elemei ............................................. 114 ·· Ősi, közlapp rekonstrukcióval nem rendelkező elemek .......................................... 115 ·· Ősi, közlapp rekonstrukcióval is rendelkező elemek ............................................... 117 ·· Csak közlapp rekonstrukcióval rendelkező elemek ................................................. 120 · Jövevényszavak a réntartás norvéglapp szókincsében ............................................. 124 ·· Közlapp rekonstrukcióval rendelkező, idegen (finn, balti-finn, balti, skandináv, germán) eredetű elemek .......................................................................................... 124 ·· Közlapp rekonstrukcióval nem rendelkező, idegen (finn, balti-finn, skandináv) eredetű elemek ...................................................................................................................... 125 · A finn réntartók szókincsének lapp eredetű elemei ................................................. 126 Összegzés .................................................................................................................... 129 Felhasznált irodalom ................................................................................................ 141 Rövidítések ................................................................................................................ 147 Függelék · Jelentéstani csoportok összefoglaló táblázata ........................................................... 149 · A rén kor és nem szerinti elnevezései a norvéglappban ........................................... 151 · A réntartás norvéglapp terminológiája ..................................................................... 152 · A réntartás finn terminológiája ................................................................................. 189 Summary .................................................................................................................... 216

5

Bevezetés

A témaválasztás indoklása

A réntartás lapp szakszókincse iránti érdeklődésem nem újkeletű. 1997-ben A

réntartás terminológiája a norvéglappban - az UEW és egy jojkagyűjtemény alapján

címmel készítettem el szakdolgozatomat. Akkori munkám középpontjába − lemondva a

pusztán nyelvészeti vizsgálódás szépségeiről − a rénnek a lappok életében betöltött

szerepét, illetőleg ennek a folklórban való tükröződését helyeztem, mégpedig a lapp

népköltészet magját alkotó jojkák dallamtól megfosztott szövegeinek segítségével.

Forrásom az Uralisches Etymologisches Wörterbuch (főszerk. Rédei Károly.

Budapest, Akadémiai Kiadó. 1986), illetve Szomjas-Schiffert György a Lapp sámánok

énekes hagyománya címmel kiadott jojkagyűjteménye volt (Budapest, Akadémiai

Kiadó. 1996). Nem volt célom sem az évszázadok során kifejlesztett rénszarvas-

tenyésztési szaknyelv maradéktalan bemutatása, sem pedig a szóban forgó

nómenklatúra elemeinek hiánytalan összegyűjtése.

Egy etimológiai szótártól nyilvánvalóan nem várható el akár csak egy ismeretterjesztő

munka anyagának bősége sem. Az UEW-ben összesen 86 réntartással kapcsolatos szó

szerepel, s ebből a Szomjas-Schiffert György által közzétett, a Finnország területén lévő

és norvéglapp nyelvjárást beszélő Nunnanen faluban gyűjtött jojkákban mindössze 6

szó (7%) fordul elő, tíz szövegben.

A szakdolgozatomban összeállított, meglehetősen szűk szójegyzék alapján kimutatható

volt, hogy az UEW 86 ide vonatkozó szava között 31 (biztos vagy kérdőjeles) uráli, 21

finnugor kori, 8 (biztos vagy kérdőjeles) finn-permi, 17 finn-volgai kori szó, továbbá 9

finn jövevényelem található.

Az értekezés célja, rövid áttekintése

Jelen értekezésemben célom, hogy átfogó képet nyújtva bemutassam a lappok

által hagyományosan művelt, a mindennapokban és a gazdaságban, múltban és jelenben

egyaránt központi szerepet betöltő réntartás mibenlétét, és megvizsgáljam a réntartáshoz

6

s az ezzel járó nomadizáló életmódhoz kapcsolódó (új források bevonásával

kiegészített) terminológiát. Munkám ennek megfelelően két fő részből áll:

I. ismertetem a réntartás történetét, a lapp kultúrában, a mindennapokban és a szellemi

hagyományokban való tükröződését,

II. a témakörhöz tartozó norvéglapp elemek lehetséges jelentéstani csoportosítását

nyújtom, illetőleg morfológiai és etimológiai vizsgálatára törekszem.

A réntartáshoz kapcsolódó nómenklatúra gazdagsága és célszerűsége ámulatba

ejtő. Már egy kizárólag a rének bizonyos szempontok (kor, nem, viselkedésbéli és testi

jellegzetességek mint szín, szarv mérete és alakja, testfelépítés stb.) szerint való

elnevezéseire irányuló vizsgálat során is megdöbbentően pontos terminológiára lelünk.

Hasonlóan nagy számban ismeretesek a réntartás egyes mozzanatait, munkafázisait

(legeltetés, szétválasztás, kasztrálás, jelölés stb.), valamint az ezek során használatos

eszközöket (pl. karámok, füljelek stb.), a rének táplálékát jelölő szavak is.

A réntartás norvéglapp szókincsének nyelvészeti szempontok alapján történő

bemutatása mindezidáig nem történt meg, jóllehet a szóanyag szinkrón és diakrón

vizsgálata fényt deríthet többek között azokra a változásokra is, melyek az adott szavak

és a mögöttük rejlő fogalmak viszonyában az elmúlt évtizedek során – a réntartás

technikai fejlődésével párhuzamosan – bekövetkeztek1.

Nyelvészeti vizsgálódásom a lapp nyelv norvéglapp nyelvjárására korlátozódik.

Azonban nem érdektelen és tanulság nélkül való, ha alkalmunk nyílik bepillantani a

norvéglappal folyamatos kölcsönhatásban álló nyelv, a finn hasonló tematikájú

szókincsébe is. Ezt szolgálja a réntartás finn terminológiájából általam összeállított, 700

elemből álló szólista, amely a Függelékben kapott helyet (189–215. o.). Az 1995-ben,

Finnország Európai Unióba való belépésekor hozott réntörvény jogilag is megerősíti azt

a norvég és svéd hagyománytól eltérő gyakorlatot, hogy nem csupán a finnországi

lappok, hanem a finnek is tarthatnak rént. A közös tevékenység közös nyelvet kíván:

egy vegyes lakosságú település réntartási terminológiájában a mindennapi használat

során egymás mellett, egymást kiegészítve élnek a lapp és a finn kifejezések. Ahhoz,

hogy ezen kevert szókészlet egyes elemeinek későbbi kölcsönszóvá válását “tetten

1 Meg kell említeni a Wörter und Sachen (szavak és dolgok) módszert, amelyet a német Hugo Schuchardt (1842−1927) dolgozott ki. Schuchardt felfogása szerint a kölcsönszavak vizsgálata során a nyelvi tények (pl. hangtörvények, a szavak jelentése) tanulmányozásán kívül vizsgálni kell a szavak által jelölt dolgokat és tárgyakat is.

7

érhessük”, azaz megállapíthassuk az átadó és az átvevő nyelv viszonyát,

elengedhetetlen a tisztán lapp, illetve tisztán finn anyanyelvű réngazdák

szóhasználatának megismerése.

A finn szóanyag ugyan nem tartozik szorosan értekezésem tárgyához, ám az etimológiai

vizsgálatok során bemutatott, finn eredetű lapp elemek − véleményem szerint −

indokolttá teszik közlésüket.

A nyelvészeti vizsgálat alapjául szolgáló források

A rendelkezésemre álló források részben nyelvészeti-lexikográfiai jellegűek (kétnyelvű

szótárak: Sammallahti (1989, 1993), Nielsen (1932−38), Lagercrantz (1936); szófejtő

szótárak: SSA, SKES, UEW; etimológiai szójegyzékek: Lehtiranta (1989), Kortesalmi

(1996); számítógépes adatbázisok: Álgu), részben pedig egyéb szakterületekhez

kapcsolódóak (néprajzhoz: Collinder (1984), Tiesmaa (1965); állatgazdálkodáshoz:

Aikio – Helle (1985), Alaruikka (1964), Kianto (1994), Kurkela (1978), Montonen

(1977), Nieminen (1994), Strand (1994)).

A dolgozat alapjául szolgáló lapp szókincs forrása Nils Isak Eira két munkája

(Eira 1984, 1994), melyek közül a később megjelent mű a korábbinak egy

továbbfejlesztett, bővített formában való megjelentetése. A szerző egy nagy múltú,

észak-norvégiai (Kautokeino) lapp réntartó család tagja2, író, műfordító. A réntartás

hagyományait, szokásait, körülményeit és nem utolsó sorban szókincsét bemutató

könyvének (Bohccuid luhtte, azaz ’rének körében’) – melyben egy fejezetet Mikkel Nils

Sara jegyez – megírásában rokonai és munkatársai segítségével saját tapasztalatait

foglalja össze.

A nyelvi adatok elsősorban a norvéglapp nyelvjárás norvégiai szóhasználatát tükrözik.

Írásmódja az 1978 nyarán, a svédországi Arjeplogban rendezett XX. Számi

Konferencián elfogadott, és a következő évvel hatályba lépett, így Svédországban,

Norvégiában és Finnországban is hivatalosnak tekintett ortográfia elveit (Domokos, J.

2001) követi. Néhány esetben nagy segítségemre volt ennek az egyszerűsítő írásmódnak

Pekka Sammallahti által a tudományos munkákban hasznosnak bizonyuló

továbbfejlesztése. Sammallahti is mellőzi nagy elődei, Lagercrantz és Nielsen fonetikus 2 Boazolihkku (’rénszerencse’) címmel a Norvég Televízió dokumentumfilmet készített (2007). A norvéglapp nyelven forgatott film az Eira-család életét követi nyomon egy éven keresztül.

8

jelölésmódjának részletező, számos mellékjelet alkalmazó rendszerét, azonban az erős

fokú hosszú geminátákat például jelöli. Tehát míg Eira írásmódja nem tesz különbséget

a jolli ’jó kondícióban lévő, kövér rén; rén (bizonyos fokú) kövérsége’ és a jolli ’agancs

nélküli hím rén’ szóalakok között, addig Sammallahti az utóbbi jelentésű szó

geminátáját aposztróffal jelöli (Sammallahti 1989 : 236 jol’li).

Itt kell megjegyezni, hogy Sammallahti a szótárai (1989: norvéglapp−finn, 1993:

norvéglapp−finn, finn−norvéglapp szótár) összeállítása során fontos forrásként

használta Nielsen szótárának három kötetét: saját szóanyagát Nielsen adataival

összevetette, illetve azokkal egészítette ki (Sammallahti 1989 : V., IX.).

Hasonló tematikájú munkák. A vizsgált szóanyag körülhatárolása

Egy-egy szócsoport összegyűjtése és bemutatása, a szemantikai mezők

vizsgálata kedvelt területe a finnugrisztikai kutatásoknak. Hogy csak két lapp

vonatkozású példát emeljek ki: Bogár Edit3 a lapp madárnevek, Máté József4 pedig a

lapp növénynevek rendszerét választotta vizsgálódása tárgyául.

Az általam választott szócsoport bizonyos szempontból szűkebb, bizonyos szempontból

bővebb, mint számos hasonló jellegű munka anyaga. Összevetésül: Kálmán Béla5 az

obi-ugor állatneveket, A. N. Rakin6, valamint az észt Anu-Reet Hausenberg7 az állatok

zürjén elnevezéseit rendszerezte munkájában. Az állatok egy adott csoportját, tehát

szűkebb kategóriát dolgoznak fel például a madarak elnevezéseiről – ugyancsak több

nyelven – született tudományos művek: a már említett Bogár Editén kívül talán elég

Vest-Aikio–Aikio, J.–Aikio, E. lapp8, Mart Mäger észt9 vagy Kiss Jenő magyar10

madárnevekről írt munkáját említeni.

Az én munkám szóanyaga a fentiekéhez képest szűkebb, hiszen a rén csupán egy az

(emlős) állatok közül. Bővebb viszont abból a szempontból, hogy az 535 szócikk nem

3 Bogár Edit: A lapp madárnevek rendszere. Budapest−Debrecen, 1991 4 Máté József: A lapp növénynevek etimológiai rétegei. Debrecen, 2003 5 Kálmán, Béla 1938: Obi-ugor állatnevek. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 43. 6 Рaкин, A. Н. 1995: Краткий коми−русский, русско−коми зоонимический словарь. Сыктывкар 7 Hausenberg, Anu-Reet: Названия животных в коми языке. Tallinn, 1972 8 Vest-Aikio, Anja–Aikio, Jouni–Aikio, Esko 1997: Lottit luonddus. Oahppa dovdat Sámi lottiid. Kárášjohka, Davvi Girji 9 Mäger, Mart 1967: Eeesti linnunimetused. Tallinn, Valgus 10 Kiss, Jenő 1984: Magyar madárnevek. Az európai madarak elnevezései. Budapest, Akadémiai Kiadó

9

csupán főneveket (például a rén valamely tulajdonsága alapján való elnevezéseit; 444

szócikk), hanem mellékneveket (a rének jellemzőit; 21 szócikk) és igéket (a rének és

pásztoraik tevékenységeit; 65 szócikk), sőt két határozószót is tartalmaz. Az

állattartással kapcsolatos nyelvészeti és néprajzi munkákban értelemszerűen hasonló

szófaji sokszínűséggel találkozhatunk. Ismét csak néhány példát említve: Herman Ottó

1914: A magyar pásztorok nyelvkincse, Kárpát nyelvatlasz 6. kötete: pásztorkodással

kapcsolatos szavak, kifejezések, állathívogató- és terelő szavak (főszerk.: Balogh Lajos,

szerk.: Banczerowski Janusz, Posgay Ildikó. 2001). Kiemelendő Szofia Onyina

munkája, a réntartás osztják szókincsét bemutató kötet (Oнина 2003).

Nehéz és a szerzőt önkényességre kényszerítő feladat annak meghatározása, mi

is tartozik a réntartás terminológiájához, azaz hol húzhatók meg a vizsgálandó szókincs

határai. Magam némileg szűkítettem a fellelhető szóanyagot, mégpedig a

következőképpen: szemantikai és morfológiai vizsgálatomban nem szerepelnek a rének

lehetséges betegségei, a nomád életmódot folytató réntartó lappok számára

nélkülözhetetlen szállítóeszközök és azok alkatrészei, szerszámok és alkatrészeik, a

rénfeldolgozás mozzanatai, eszközei és termékei. A figyelmes olvasó azonban e

törekvésem ellenére is találkozhat olyan szavakkal, amelyek szerepeltetése a fenti

szempontok alapján indokolatlannak tűnhet. Példaként hadd említsem a lpN avohas

szót. Ez elsődlegesen a rén hámjának az állat hátán futó, (gyakran díszes) szíját jelöli,

ám olyan, szürkés vagy világosabb árnyalatú rén megnevezésére is használatos,

amelynek hátán − e szíjhoz hasonlatos − abroncsszerű, sötét csík vagy sáv húzódik. Az

avohas szó felvételét tehát másodlagos jelentése indokolja. A szavak eredetét taglaló

fejezetben viszont minden olyan, a nyelvészeti forrásokban fellelhető elemmel

igyekszem foglalkozni, amely kapcsolódik a réntartáshoz. Például a lpN sárja ’szán

léce(i)’ finn jövevényszó, ezért – jóllehet jelentése alapján ütközik a szóanyag

szűkítésének említett szempontjaival – felvettem.

A Függelékben közölt norvéglapp szóanyag összesen 535 elemből áll (152–188.

o). A címszó után szögletes zárójelben szerepel az adott szó szófaji besorolása, a

fogalmak definícióját lapp és magyar nyelven adom meg. A szavak között szinonimák

is találhatók, ilyen esetekben az alfabetikus sorrendben hátrébb szereplő szónál nyíllal

utalok arra a szóra, amelynél a szó jelentése, definíciója megtalálható.

10

Rangifer tarandus11

A vadrén (fi peura, lpN goddi) a sarkvidéken élő, a Természetvédelmi

Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett állatokat és növényeket tartalmazó Vörös

Listáján szereplő szarvasfaj. Alfajait12 Eurázsiában tarándszarvas, Észak-Amerikában

karibu néven ismerjük. Skandináviában, Oroszország északi területein, valamint

Kanadában és Alaszkában honos, Grönlandra és Izlandra betelepítették. Legdélebbi

alfajuk a mongol Ujgurföldön él. A déli féltekén nem sikerült meghonosítani. A

fennoskandináviai vadrén nyáron sötétszürkés–barnás, télen világosabb színű (télen

hosszabb is a szőrzet), nyakán hosszú, világos szőrrel. Testének átlagos hosszúsága

170–200 cm, magassága 115–120 cm, farkának hossza 15 cm, súlya akár a 200

kilogrammot is elérheti.

A közép-európai paleolit kor utolsó szakaszát vadrén-korszaknak is nevezik,

mivel ekkoriban a vadászat fő célpontja a vadrén volt. A Pireneusokban és az Alpokban

is éltek vadrének. A mai Franciaország területére helyezhető – és Fennoskandinávia

halász–vadász őslakosaihoz köthető – régészeti kultúra, az ún. magdaléni kultúra

barlangfestményei a rén- és jávorszarvas-vadászat ismeretét igazolják, az itt talált állati

11 A modern tudományos rendszerezés alapelveit, a rendszerezés kategóriáit (taxonokat) Carl von Linné (eredetileg Carolus Linnaeus, 1707– 1778) svéd természettudós, orvos és botanikus dolgozta ki. Systema Naturae című művének 10. kiadásától (1758) kezdve az általa kialakított kettős nevezéktan, az úgynevezett binominális nómenklatúra használatos a biológiában: élőlények tudományos, latin elnevezéseként két tagból álló nevet használunk, amely a genus (nem, nemzetség) és a species (faj) megjelölését tartalmazza; ennek alapján a rénszarvas neve Rangifer tarandus. Tágabb rendszertani kategóriákba való besorolását tekintve az emlősök (Mammalia) osztályába, a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, a kérődzők (Ruminantia) alrendjébe, a szarvasfélék (Cervidae) családjába tartozik. 12 Svalbard rénszarvas (Rangifer tarandus platyrhynchus) – Spitzbergák; a rénszarvas legkisebb méretű alfaja Novaja-Zemlja rénszarvas (Rangifer tarandus pearsoni) – Novaja Zemlja Hegyi rénszarvas (Rangifer tarandus tarandus) – Eurázsia tundra-övezete Szibériai tundrai rénszarvas (Rangifer tarandus sibericus) – Szibéria északi része Szibériai erdei rénszarvas (Rangifer tarandus valentinae) – Urál és Altáj hegység Mandzsúriai rénszarvas (Rangifer tarandus phylarchus) – Mandzsúria, Usszuri föld, Amur-vidék, Kamcsatka és Szahalin-sziget Finn erdei rénszarvas (Rangifer tarandus fennicus) Erdei karibu (Rangifer tarandus caribou) – Észak-Amerika erdős területei Peary karibu (Rangifer tarandus pearyi) – Kanada sarkvidéki részei; fehér szőrzete miatt majdnem teljesen kiirtották Hegyi karibu (Rangifer tarandus groenlandicus) – Észak-Kanada és Grönland Grant karibu (Rangifer tarandus granti) – Alaszka és Északnyugat-Kanada Sarkvidéki rénszarvas (Rangifer tarandus eogroenlandicus) – Kelet-Grönland; mára kipusztult

11

csontok 80–90 százaléka tarándszarvastól származik. A halász–vadász népesség a

jégkorszak végén, az állatokat követve egyre északabbra húzódott, egészen a skandináv

tundrákig. Vándorlási útvonaluk az ún. hamburgi kultúra (mai Észak-Németország,

Hollandia, Belgium területe), a nyugat-svédországi Hensbacka-kultúra, az észak-

norvégiai Fosna-kultúra, majd még északabbra a – már a lappoknak tulajdonított –

Komsa-kultúra leletei alapján rekonstruálható. Ez utóbbihoz tartoznak az 1972-ben

megtalált altai sziklarajzok, melyek között egy fejlett félpásztor kultúra nyomaiként a

réntartás ismeretére utaló karámábrázolások is vannak. A több mint 5 000 rajz13 közül a

legfiatalabb korát 2 500, míg a legkorábbiét 6 200 évre becsülik, keletkezésük ideje

hozzávetőleg a Kr. e. 4 200 és Kr. e. 500 közöttre tehető. Motívumaik azonosak a

magdaléni és hamburgi motívumokkal, illetve a lapp sámándobok motívumaival.

A glaciálisok idején14 Lengyelországban, sőt a mai Magyarország területén is

előfordult. Például a Bükk-hegységben, Répáshuta mellett található, az ún. szeleta-

kultúrát képviselő, fokozottan védett Balla-barlang (más néven Kutya-barlang) feltárása

során felső paleolit kori kőeszközökön és egy kőkorszaki gyermek koponyáján kívül

tarándszarvas-csontokat is találtak (barlangi medve, barlangi hiéna, szibériai pocok,

ősbölény maradványai mellett).

A vadrén általában világosabb színű és nagyobb termetű, mint a háziasított rén.

A rén a vadrénből „nemesített” állat, mégsem hasonlítható a többi háziállathoz. Mivel

azonban a rének magántulajdonban vannak, státuszuk a vadállományéval sem vethető

össze, akkor sem, ha táplálékukat túlnyomórészt közvetlenül a természetből szerzik be.

Annak, hogy a rénből a mai napig nem vált klasszikus értelemben vett háziállat, éppen

az lehet az oka, hogy végső soron egész évben képes önállóan, emberi segítség nélkül

elegendő táplálékhoz jutni (bővebben ld. 48–52. o.).

Jelen dolgozatban a rénszarvas elnevezés a szelídített (háziasított) tarándszarvast (fi.

poro, lpN boazu) jelenti.

13 1985 óta a Világörökség részét képezik 14 Az utolsó glaciális, azaz jégkorszak (Würm) befejeztével, mintegy 10 000 évvel ezelőtt kezdődött a mezolitikum (középső vagy átmeneti kőkor). Ez a történeti-régészeti kor (kb. Kr. e. 8 000–4 000) „átmenet” egyrészt a mezolitikumot megelőző paleolitikum (ős- vagy pattintott kőkor) és a neolitikum (új- vagy csiszolt kőkor) között, másrészt pedig a halász–vadász–gyűjtögető és a letelepedett, földművelő–állattartó életmód között.

12

A réntartás története Kialakulásának módja, helye, ideje

A réntartást mindig is távoli vidékek művelésre alkalmatlan földjein űzött

tevékenységnek tekintették, története meglehetősen gyéren dokumentált.

Kialakulásának és fejlődésének kérdése a kései középkorig csak teoretikus szinten

merült fel, teljes bizonyossággal mindössze annyit állíthatunk, hogy jellegzetesen

eurázsiai jelenség. Eurázsián kívül a nagybani réntartás csupán Észak-Amerikában

ismert, ahol azonban csak az 1890-es években terjedt el ez a megélhetési mód. (Ekkor

Sheldon Jackson doktor az alaszkai eszkimók bálnavadászatát 171 szelíd rénszarvas

beszerzésével gondolta segíteni. A réntartás fortélyainak megtanítására csukcs

réntartókat fogadott.) Az eurázsiai cirkumpoláris15 övezeten kívül, miként például

Grönlandon, a réntartás modern újításnak tekintendő.

Az eurázsiai réntartás történetét két szakaszra oszthatjuk: a korai kiscsordás

(„háztáji”), illetve a későbbi nagycsordás („nagybani”) réntartás korszakára.

Földrajzilag igen széles körben elterjedt (ld. 26–30. o.) gazdasági forma, ám a rén

domesztikálásának, háziasításának módja, ideje és helye nehezen határozható meg.

Annyi bizonyos, hogy a rén a vadrén leszármazottja.

A háziasítás módját illetően két elképzelés merült fel.16

15 A sarkvidékeken élő fajokat cirkumpoláris, azaz pólus körüli élőlényeknek nevezik; az északi sarkvidék környékén (Eurázsiában és Észak-Amerikában) élő fajokat gyakran cirkumboreális fajokként említik. 16 Egy lapp mese a következőképpen írja le a rén háziállattá válását (Voigt, 1966, ford.: N Sebestyén Irén): ”A rénszarvas és a juh elhatározta, hogy versenyt futnak: amelyikük előbb jut be a meleg házba, az fog a házban lakni. Egymás mellé álltak, és futni kezdtek. A rénszarvas gyorsan futott, a juh lassabban. A rénszarvas rohan, a juh lemarad mögötte. Hanem van ám esze a juhnak. Mikor látja, hogy lemaradt, odakiált a rénszarvasnak: - Öcsém, öcsém, fehér a farod! A rénszarvas megáll: ő bizony megnézi. Közben a juh befutott a meleg házba, és a meleg házban lakik a mai napig, a rénszarvas pedig kóborol a kopár dombokon.”

13

Az egyik elmélet szerint vadászok17 a párzás idején befogott vadréneket

használtak csaliállatnak, s később ezekből váltak – só és emberi vizelet segítségével –

az első szelídített állatok.

A rénvadászat szempontjából a késő őszi időszak volt a legfontosabb, hiszen a nyári

legelőkön megerősödött rének a már vadászaik által is jól ismert csapásaikon ekkor

tértek vissza téli területükre (ld. 58–60. o.). Az egyébként félénk rének, amelyekben a

megszokott útvonalhoz való ösztönös ragaszkodás erősebb volt az ellenségtől való

félelemnél, könnyen prédává válhattak.

Az igavonásra és teherhordásra is alkalmas rének szaporulatából alakultak az első szelíd

réncsordák. Ezzel együtt természetesen a rén jelentősége is megnőtt, szerepe

megváltozott: kiegészítő tevékenységből fokozatosan közvetlen megélhetési forrássá

vált.

T. I. Itkonen úgy véli, a vadrént nem csordában, hanem egyenként szelídítették

meg (T. I. Itkonen 1948 : II. 73). Itkonen összefoglalása szerint Sirelius és Hatt egyaránt

azt feltételezte, hogy a szelídítés első lépcsőfoka a vadrén befogása és csaliállatként

való alkalmazása lehetett. Ősszel, a párzási időszakban a lappok egy vagy több

réntehénnel közelítették meg a vadréncsordákat, hogy a vadrénbika a tehenek nyomába

eredve könnyebben a vadász áldozatává válhasson. Egykor a sítalpon közlekedő

vadászok fiatal, alig egy éves nőstény vadréneket vagy borjakat fogtak el, amelyek

könnyebben hozzászoktak az emberhez. Az ilyen fiatal vadréneket hosszú időn

keresztül kipányvázva kellett tartani. A szelídítést megkönnyíthette a rének és a

vadrének azon közös tulajdonsága, hogy igen kedvelik az emberi vizeletet – a vizeletre

legmohóbban vágyó vadrének szabadon engedve is az emberek lakóhelyének közelében

maradnak. Ugyancsak elősegítette a vadrének ház köré csábítását, ha a szúnyogok

elűzésére tüzeket, füstölőket gyújtottak.

A másik elmélet szerint a réntartás a vadrénvadászat fokozatos fejlődésével, a

vadréncsordákkal való egyre szakszerűbb és eredményesebb bánásmód révén alakult ki

(Kodolányi 1975). Mindig a legvadabb példányok váltak a vadászok zsákmányává, a

megmaradt vadrénállomány egyre szelídebbé vált. Ezt az elképzelést látszik támogatni

17 A lapp műveltség legősibb szakaszai nagyrészt ismeretlenek, viszont régészeti leletek alapján elmondható, hogy a kőkorszak végi, Kr. e. 2 000 körüli időkből származó nyílhegyeik különösen vadrén elejtésére voltak alkalmasak.

14

az a tény, hogy a vadrénvadászatban és a réntartásban alkalmaznak hasonló technikákat

(pl. vezetőkarámok és -kerítések).

A természet téli zordságának kiszolgáltatott emberek – felismervén a vadállomány

folyamatos csökkenését – csoportokba tömörülvén óvták immár közössé lett

tulajdonukat az idegenek kizsákmányolásától, illetőleg a ragadozók, elsősorban a farkas

és a rozsomák pusztításától. A vadászat szabályozása már a pásztorkodás egy kezdeti

állomása volt, amiből a társadalmi rend lassú fejlődésével párhuzamosan fokozatosan

kibontakozott a magántulajdon jelensége. Ennek védelmében indultak el a lappok

nomád vándorútjaikra, ki-ki követvén saját, ám vándorösztönétől megfoszthatatlan, s

így voltaképpen teljes egészében nem szelídíthető állatait. Kezdetben mondhatni a rének

irányították „pásztoraikat”, akik mindig az elcsatangolásra leginkább hajlamos, azaz a

legfélénkebb, a magányt legjobban kedvelő réneket vágták le elsőként táplálékuk

biztosítására. Így sikerült kialakítaniuk egy jobban összetartó, a már ismert területet

megszokott állományt. A vándorlás alkalmat adott a rének számának emelésére, hisz

általa jelentősen megnőtt a legeltetésre használható terület.

Mindkét elmélet gyenge lábakon áll, sok a bizonytalansági tényező.

Párzás idején egy vadréntehén jellemzően a párzásra kész bikákat vonzza maga

köré. Ugyanakkor azonban az is ismert tény, hogy ilyenkor az állatok húsa kellemetlen

mellékízzel bír (éppen ezért tilos is a párzási időszakban levágott állatok húsát

árusítani).

A házi rének természetes szaporodásához eleinte valószínűleg a vad bikák

párzás idején tett látogatásai is hozzájárultak. Az így született hím borjak már

valamelyest szelídíthetőek voltak vizelet és szúnyogűző tűzrakás segítségével, de a

hímeket mindig hosszabb ideig kellett kipányvázva tartani, mint a nőstényeket. Lépésről

lépésre, fokozatosan jutottak el odáig, hogy már a hímek sem feltétlen kerülték az

embert. Az idő múlásával az igavonáshoz is hozzászoktatták a réneket. Erre a nőstények

és a hímek egyaránt alkalmasak, a legjobb igavonó azonban a herélt hímekből válik.

Igavonónak csaliállatokat valószínűleg nem használták. Erre egykor kutyákat

alkalmaztak. (A pásztorkodás segítőjévé csupán azt követően vált a kutya, hogy a

15

csordák egyre nagyobbakká duzzadtak, és a lappok egy része fő megélhetéseként kezdte

űzni a réntartást.)

Meglehet, a csaliállatát teherhordásra is használta a vadász. Tevékenysége során

azonban nem volt szüksége sok szelídített állatra, szelíd csordára végképp nem, hiszen

hússzükségletét vadrének és egyéb vadak elejtésével fedezni tudta.

Szintén nehezen hihető, hogy a hajdani vadászok mindig a vadréncsordák

legvadabb egyedeit szemelték volna ki áldozatul. Épp az ellenkezője tűnne logikusnak,

hiszen a szelídebb, gyámoltalanabb, illetve az embertől kevésbé félő állatokat könnyebb

elejteni.

A lappok, a szibériai népek, az amerikai indiánok és az eszkimók vadrén-

vadászatáról szerzett ismeretek mind arról tanúskodnak, hogy bármennyi állatot is

cserkésztek be, azokat mindig meg is ölték. Ráadásul egy vadréncsorda karámban

tartása és hosszú távú etetése erőn felüli terheket rótt volna a vadászokra. Wiklund

feltevése szerint18 a lappok már az igen korai időkben követték a vadréneket a szokásos

éves útvonalukon a tunturikról a Jeges-tenger partjaira, hasonlóképpen, mint egyes

kanadai indián törzsek követik a karibukat. A rén és az ember közötti viszony

fokozatosan szimbiózissá vált, mely mindkét fél számára előnyös volt (az állatok

számára elsősorban télen jelentett egyfajta biztonságot az ember). Ezzel párhuzamosan

valóságos tulajdonjogok is kialakultak: egy – vagy több – család a tulajdonába

tartozónak kezdte érezni az általa felügyelt csordát. (A tulajdonjog hathatósabb

kifejezésének volt módja, hogy a borjakat füljellel kezdték ellátni.) Azonban a rének

életmódja nem változott meg a pásztorkodás hatására, az állatok változatlanul folytatták

megszokott vándorútjukat, a pásztorok pedig követték őket, miként korábban a

vadászok a kiszemelt zsákmányt.

Bár ez az elmélet első hallásra elfogadhatónak tűnhet, mégis gyengíti az a korábban már

említett tényező, hogy az egykori vadászokra nem volt jellemző, hogy az erdei

vadaknak gondját viselték volna vagy védelmezték volna azokat.

A hasonló technikák alkalmazását sem tekinthetjük kellően megalapozott

érvnek. Ez ugyanis inkább azzal magyarázható, hogy az egyaránt csordákban élő vadrén

és a szelídített rén hasonló körülmények között hasonló módon viselkedik. A vadrén

18 Wiklund: De svenska nomadlapparnas flyttningar till Norge. 3 (ld. T. I. Itkonen 1948 : 72)

16

megszelídítésének logikusabb, kézenfekvőbb – bár szintén nem bizonyítható –

módjának tűnik a vadrénborjak befogása és azok fokozatos emberhez szoktatása, lassú

megszelídítése – akár só segítségével.

A rén megszelídítésének helye és ideje ugyancsak nehezen állapítható meg.

A segítségül hívható régészeti leletek közül meg kell említeni egy közel 2000

évesnek vélt, Közép-Finnországban talált szántalpat. Alakja egy nyenyec típusú rénszán

talpára emlékeztet, mérete miatt azonban valószínűsíthető, hogy nem rén-, hanem

kutyaszán talpa.

A vadrénről az első írásos emlék a Kr. e. 4. évszázadból, Teofrastos (Kr. e. 372 –

287/286) művéből való, a szelíd rén tartásáról szóló első adatok 499-ből származnak:

kínai feljegyzések szerint a Bajkál vidékén (Fusang területén) már ekkor szokás volt

fejni a vadréneket. Mivel a tejfeldolgozás a réntartás újabb fejleményei közé tartozik,

ezért az említett adat arra utal, hogy akkoriban a réntartás már egy magasabb fejlettségi

szinten állhatott. Világos azonban, hogy a réntartás gyökerei sokkal korábbra nyúlnak

vissza, talán egészen a Krisztus előtti évezredig.

A réntartás kialakulását taglaló elméleteket alátámasztani hivatott források vajmi

kevés bizonyító erővel bírnak. Abban mégis biztosak lehetünk, hogy a kiscsordás

réntartás igen hosszú múltra tekint vissza. A réntartás e típusának létrejöttét elsősorban

az arktikus övezet népességének hús-, prém- és bőrszükséglete, valamint a szállítást

könnyítő igásállatokra való igénye motiválta. A réntartás kialakulásában minden

bizonnyal szerepe volt a rénszarvas kereskedelmi értékké, sőt csereeszközzé válásának,

valamint a Skandináviában nagy méreteket öltött juhtartás hatásának és példájának.

A specializálódott, alapvető megélhetési módot jelentő nagybani réntartás az ősi

halász–vadász kultúrához mérten fiatal jelenség a lappok történelmében. Kialakulási

helye nem határozható meg pontosan, nem köthető egy adott helyhez. Vitatott kérdés,

hogy vajon az eurázsiai népek réntartása közös eredetű-e vagy sem. Elképzelhető, hogy

a különböző vidékeken, ám azonos éghajlati adottságok között élő népek egymástól

függetlenül, s nem is egy időben járták végig a réntartás fejlődésének fentebb vázolt

szakaszait. Azt, hogy a lappok Szibériából, az ott élő réntartó népességtől vették volna

át a rénszelídítés szokását, mégsem állíthatjuk (vö. 28–29. o.). Valószínűbb annak

17

feltételezése, hogy más réntenyésztő népektől függetlenül sajátították el ezen életforma

fortélyait, azaz már a Fennoskandinávia területén való letelepedésük után (Kodolányi

1975).

Egy nyenyec réntartó például ugyanúgy használ munkája során füljeleket,

lasszót, kutyát, sít, mint egy lapp gazda, a nyenyecek réntartó kultúrájának kialakulását

mégis 100–200 évvel későbbre datálják (a 18. századra), mint a lappokét. A

réntartáshoz kapcsolódó terminológia e két nép esetében teljesen különböző; a néhány

közös szó kivétel nélkül a vadrén-vadászat korából ered. Kelet-Szibériában a csukcsok

– nyilvánvalóan elsősorban kereskedelmi céllal – csupán a 19. században kezdtek

réntartással foglalkozni.

Röviden a skandináviai réntartás történetéről

A skandináviai réntartás kezdetleges formáját jelentette – mint fentebb láthattuk

– az ún. erdei lappok vadászkultúrája.

A vadrén egykor nagy, több száz állatból álló nyájakban élt Lappföldön, később, a 19.

század végén azonban már csak kisebb csordákban. Sallában 1903-ban láttak utoljára

vadréneket (T. I. Ikonen 1948 : II. 71), olyanokat, amelyek nyilvánvalóan a Kola-

félszigetről érkeztek. Az inari Iijärvi környékén állítólag még a 19. és 20. század

fordulóján is éltek vadrének. Valószínűleg elvadult rének utódai lehettek, hiszen a

háborúk idején a megölt réntartók csordái gazdátlanul maradtak és elvadultak.19

Egy 1844-es feljegyzés szerint Kittiläben korábban, amikor a ruijai lappok telente még

nem költöztek át az említett vidék erdeibe, évente 200, később azonban mindössze 10–

20 vadrén fordult meg. Ezek borjait befogták, és bizonyos ideig kipányvázva tartva

szelídítették őket. Ezt a célt szolgálta az is, hogy időnként (hónaljból nyert) emberi

verítékkel dörzsölték az ilyen borjak szaglószerveit. Az ilyen módon háziasított rén

mindig félénkebb társainál, és vad rokonai szokását megtartva lopva folyamatosan

szemmel tartja környezetét. Ha ember közeledik felé, fejét elfordítja; ha lasszót dobnak

rá, hátrálva ellenkezik, nem pedig körbe-körbe ugrándozva, ahogy azt a szelíd rének

teszik.

19 vö.: Miten porosta tuli peura című mese (Aikio, A. – Aikio, S. 1978 :110–111.)

18

A rén igavonóvá szelídítését, betanítását jelentő lapp dápmat (> fi taamoa) szó ősi

skandináv átvétel (vö. norv. temja, ld. T. I. Itkonen 1948 : II. 74., Collinder 1949 : 92),

amiből mégsem következik, hogy a rén szelídítése skandináv mintára történt volna: a

koltták e szó mellett ismerik az az azonos jelentésű, de nem idegen (skandináv vagy

szamojéd) eredetű vuəγāllạd szót is.

A skandináviai, s egyben a lapp réntartás első írásos emléke Norvégia első

királya, Széphajú Harald (Harald Hårfager, 860–930) idejéből való: a norvég

Halogalandi Ottar 892-ben kelt, Alfréd angol királyhoz intézett levele. Ebben Ottar

említést tesz 600 rénjéről és 6 értékes csalirénjéről. Mivel ekkoriban tudomásunk szerint

Skandináviában kizárólag a lappok tartottak rént, valószínűleg nem Ottar saját, hanem

az általa megadóztatott lappok állatairól van szó.

A nagyobb állományok tartása legkésőbb az 1500-as években terjedhetett el a

mai Norvégia és Svédország területén, ahol gyökerei – mint láthattuk – a középkorig

nyúlnak vissza. Valószínűleg ekkoriban kezdték alkalmazni a rénterelő kutyákat, s

ekkor alakulhatott ki a rének fejésén alapuló tej- és sajtgazdálkodás. Megjelentek a

füljelek, melyeket minden bizonnyal a maihoz hasonló módon alkalmaztak, noha ennek

az első időszaknak a jelölési szokásairól nincsenek adataink. Annyit azonban bizton

állíthatunk, hogy az ilyenkor karókból vagy kövekből épített karámokba összeterelt

állatokat meg is számlálták (bővebben ld. 53–54.).

A 16. és 17. századi adójegyzékek már nagy rénnyájakról tanúskodnak

Svédország és Norvégia területén – a lappoktól a 9. századtól kezdve szednek adót –,

azaz a nagybani réntartás már a 16. és 17. század fordulója előtt kialakulhatott.

A hegyi lappok nagybani réntartásának kialakulásában szerepet játszhatott az

1349. évi, Kilpisjärvi (Finnország) környékén pusztított pestisjárvány, amely miatt

elnéptelenedtek a hegyi települések. A fekete halál véget vetett a vadrén-vadászatnak, a

megmaradt népesség fokozatosan áttért a nagyobb biztonságot adó réntartásra.

Egy másik elképzelés szerint a hegyi lappok nagybani réntartása a Vefsen-i területeken

(Norvégia) alakult ki a 14. században, a Skandináviában ekkor már elterjedt és mind

szélesebb területeken ismertté vált kecske- és juhtenyésztés hatására. Ennek nyelvi

bizonyítékának tekinthető az a tény, hogy a tejfeldolgozás északi lapp terminológiája

többnyire indoeurópai (ős-skandináv) átvétel, valószínűleg a Kr. u. 200–800 körüli

időkből.

19

A finnországi réntartás múltja és jelene

A mai finn Lappföldhöz tartozó területek réntartásáról egészen a 16. századig

alig van adat. Finnország első réntartó gazdái lappok voltak. Elsőként Enontekiö és az

Inari-tó környékén terjedt el ez a gazdasági forma, de az 1600-as években – IX. Károly

svéd király intézkedései nyomán – Közép-Finnország (pl. Iisalmi) lakosai számára is a

megélhetés fontos forrásai voltak a rének. A réntartás gyorsan terjedő életmód volt.

Hirtelen meggazdagodás és elszegényedés egyaránt járhatott vele.

Pontosabb ismeretek csupán a 17. századtól állnak rendelkezésünkre, az adózás miatt

ugyanis ekkor vált szükségessé a rének precízebb nyilvántartása. Tudjuk például, hogy

1740 és 1750 között Enontekiőből 60 lapp és 5 000 rén, míg Utsjokiból 35 lapp és

mintegy 4 400 rén vándorolt minden évben a norvég tengerpartra (T. I. Itkonen 1948 :

116). Enontekiőből Mária-nap után (általában csak februárban), Utsjokiból májusban

indultak el, és nagyjából Szent Iván napjáig tartózkodtak ott. A helyváltoztatásnak négy

oka volt: a rének ösztöne, kevesebb szúnyog a tenger mellett, a partvidék dúsabb

legelői, valamint a tenger nyújtotta halászati lehetőség. További, ám hivatalosan be nem

ismert motivációt jelentett, hogy a réntartó gazdák nyáron adták el vágóállataikat a

norvégoknak.

Napjainkban az EU ismét megnyitja a határokat, s a nemzetek feletti

szempontokat igyekszik előtérbe helyezni. Ma Finnország – ahol a réntartás nem

kizárólag a lappok kiváltsága, miként Svédországban és Norvégiában – lakosságának

mindössze nyolc százaléka él azon a 123 ezer négyzetkilométernyi területen, melyen

réntartással foglalkoznak. Ez az ország területének 40 százaléka: Lapp megye egésze,

valamint Oulu megye északi része.

Míg Oroszország területén kolhozok, szovhozok formájában kollektivizálták a

réntartást, addig a finnországi réngazdák szakmai érdekképviseleti társaságokba

tömörülnek.20 Ezek a réntartó szövetkezetek (lpN bálges, bálggus) szabályozzák a

20 Ezt az 1898 óta működő rendszert a lappföldi finnek fejlesztették ki, mára azonban minden réntartót magába foglaló hálózattá alakult. A szövetkezetek önállóan működnek, élükön egy-egy elismert, három évre megválasztott réngazda áll. Egyes szövetkezetek kerítésekkel veszik körbe saját területüket. Olykor az egész szövetkezet összes rénjét egyetlen közös nyájként kezelik, a vezető réngazda és az általa felügyelt, fizetett rénpásztor irányításával, vagy pedig bérbe adják önállóan működő pásztoroknak.

20

réntartást, hatáskörük a karámok helyének kijelölésétől egészen a rének legmagasabb

engedélyezett számának meghatározásáig terjed. Lapp megye 41 és Oulu megye 16

szövetkezetének közös képviseleti szerve az a 16 fős szervezet, melynek feladata az

ország réngazdálkodásának irányítása és az erre vonatkozó törvények betartásának

felügyelete, továbbá a különböző kutatások, fejlesztések lebonyolítása, a rének

vonulását jó szándékkal befolyásoló kerítések építése és karbantartása, sőt a füljelek

nyilvántartása is.

Számadatok. A rén mint státuszszimbólum

A rének szétválasztása és jelölése során nyert számadatok természetesen

viszonylagosak, a számlálás nehézségeiből adódóan. Az adóztatástól félve ugyanis nem

minden rén került karámba a számlálás végett, s ráadásul – egy idősebb gazda

elmondása szerint – ha egyenként számba veszik állatait, a réntartó szerencséje bizony

elvész.

A 17. század elején a finn területek teljes rénállománya nem volt nagyobb 400

rénnél, amiből a szegényebbeknek 10–20, a vagyonosabbaknak körülbelül 50 rén

alkotta tulajdonát.

A 18. században még mindössze 4 ezerre rúgott az állatok száma, noha mind a

lapp családok száma, mind a rénállomány nőtt. Ekkoriban egy szegényebb családnak

50–100, a vagyonosabbaknak 3–700, a gazdagoknak mintegy 1000 állata volt. (Egy

család megélhetését 3–400 rén volt képes biztosítani.)

1826-ban egy hegyi lappnak 8 ezer, más adatok szerint 10 ezer rénje volt. Egy

1850-es statisztika szerint közel 50 ezer rén volt ekkor a finnországi réntartók

birtokában, ám figyelemreméltó tény, hogy ebből közel 40 ezret nem lappföldi

területeken tartottak.

A 20. század eleji Finnországban a réntartást kihalófélben lévő foglalkozásnak

tartották. A századfordulón 80 ezer körüli állat jelentette a lappföldi rénállományt,

egyéb területeken további 50 ezer rén élt. 1912-ben már 160 ezer volt Finnországban a

rének száma (ezek legtöbbje finnek tulajdonában volt). Ekkoriban a gazdag

réntulajdonosoknak gyakran cselédeik is voltak, életük mégsem különbözött sokban

más gazdákétól. A bért nemcsak készpénz, hanem ellátás, ruházat, sőt – lehetőleg

21

vemhes nőstény- – rének formájában is megkaphatták. Egy nagyszámú nyáj egyfajta

státuszszimbólum lehetett. Az újszülött gyermeket gyakran már a világra jöttekor rénnel

ajándékozták meg, majd keresztelésekor, az első foga kibújásakor – hiszen ettől kezdve

már rénhúst is ehetett – újabb állatokat kaphatott, csakúgy, mint az esküvőjén. Nagy

becsben tartották a fehér, fél agancsú vagy agancs nélküli rént, ezt ugyanis a gazdagság

és szerencse jelképének tekintették (Tamás 2007 : 64). Egy finnországi lapp menyecske

minden tűzrőlpattantságánál többet ért saját füljele és csordája. A legtöbb lapp leánynak

így már gyermekkorától kezdve megvoltak a saját állatai, amiknek számát egy

szegényebb, ám jó apa százig is növelhette, míg egy gazdag szülő akár 3–700 rént is

adhatott eladósorba került lányának. A vőlegény is választhatott rént az őt

megajándékozó csordájából, ám ha erre a látogatásra pálinka nélkül érkezett, kénytelen

volt ajándék nélkül távozni. Rénhez ma is öröklés, illetve vásárlás útján lehet

hozzájutni, a tulajdonjogot azonban az a réntörvény szabályozza, amelyet Finnország

Európai Unióhoz való csatlakozásakor hoztak 1995-ben.

1990-ben az 1 866 finnországi gazda (1756 férfi, 110 nő) rénállományát 364

ezer állat alkotta, 1997-ben pedig 425 ezer rén jelentette 1800 család fő kereseti

lehetőségét, 54 szövetkezetbe tömörülve.21 Oulu tartományban egy-egy nyájat 2 és 16

ezer közötti rén alkot. Észak-Lappföld három körzetében, Inariban, Utsjokiban és

Enontekiőben az 1999–2000-es évben összesen 69 579 rént tartottak nyilván, amelyek

1 201 réntartó gazda tulajdonába tartoztak. A gazdák körzetenként 12 réntartó

szövetkezetbe tömörültek.22

A réntartás szabályai, állami korlátai

Míg nyaranta a Jeges-tengerhez23, a legelőkben gazdagabb, viszont

szúnyogokban “szegényebb” partvidékre vonultak a rének, a teleket az erdőkben,

21 Az adatok a finn Hannu Kropulától, ranuai réntartó gazdától származnak. 22 Metsähallituksen metsätalouden julkaisuja 38. 2000 : 75. 23 A Jeges-tenger partvidékéig nem csupán a rének vitték a lappokat, hanem az emberek táplálékának keresése is. A halászat ugyanis – a vadászathoz hasonlóan – fontos része volt életüknek, nyári eleségük zömét a halak jelentették. A rénállomány csak az 1700-as években öltött olyan méreteket, hogy az állatok táplálékhoz jutása érdekében is hosszú vándor- és legeltető utakra kellett vállalkozniuk. Ekkor azonban még mindig a vadrén-vadászat volt a legfontosabb megélhetési mód, noha az idők múlásával csökkent a vadrének száma, s kénytelenek voltak egyre több szelídített rént tartani.

22

hegyekben, tavak partján töltötték: ilyenkor a norvég24 és svéd területek rénjei vonultak

át a finn Lappföldre. Ez együtt járt az enontekiői, utsjoki és inari rénállomány

megcsappanásával, mivel ez utóbbiak egy része gyakran beolvadt az idegen nyájakba

(az Inari környéki gazdák éppen ezt elkerülendő előszeretettel terelték szigetekre saját

állataikat), ők pedig elhasználódott zuzmómezőket hagytak hátra.

Hajdanán az országhatárok nem jelentettek akadályt a lappok éves vándorútjai

során. Ma Svéd- és Finnországban, Norvégiában, illetve Oroszország területén egyaránt

élnek réntartó lappok. Régi útvonalaik megváltoztak, Finnország területén

majdhogynem teljesen megszakadtak. A hegyi-lappok erdős területekről a tengerpartra

és vissza vezető évenkénti költözködése akképp válhatott elfogadott hagyománnyá,

hogy a réntartók lakta terület három állam (Svédország, Norvégia, Finnország) közös

földjévé vált, ahol kölcsönös egyezmények révén biztosították a rének és gazdáik

vándorlásának lehetőségét. A költözési jog nem csupán a béke, hanem a háborúk idejére

is vonatkozott.

1751 fontos év a lappok történelmében: ekkor köttetett meg a Svédország

(amelyhez Finnország akkor tartozott) és Norvégia közötti strömstadi szerződés, ekkor

jelölték ki Svédország és Norvégia mai határát. A lappok szempontjából különös

jelentőséggel bír az egyezményhez csatolt kiegészítő jegyzőkönyv25, amely hivatalosan

rögzítette a lappok bizonyos jogait, és teljes semlegességet garantált számukra a

szerződő felek közötti esetleges háborúban. A lappok a régi szokás szerint szabadon, az

országhatároktól függetlenül mozoghattak a tengerpart és a belsőbb területek között, s

joguk volt a vadászathoz, rénlegeltetéshez, kereskedéshez. A finn területeken élő lappok

halászhattak is a norvég tengerparton.

A puhdasjärviek 1769-ben aláírtak egy szerződést, melyben döntést hoztak a

rének közös összetereléséről és megjelöléséről. Minden tulajdonos köteles volt rénjei

24 Egy 1844-es adat szerint 20 norvégiai lapp évente 15 000 rént legeltetett finn területeken. (T. I. Itkonen 1948 : 124.) 25 Részlet a strömstadi szerződés kiegészítő jegyzőkönyvéből (10. §): “Koska saamelaiset tarvitsevat molempien valtioiden maata, on heillä oleva oikeus vanhan tavan mukaan syksyisin ja keväisin porojensa kanssa muuttaa toiseen valtioon ja tästä lähtien kuten ennen samoin kuin maan alamaiset käyttää hyväkseen maata ja rantaa eläintensä ja itsensä elatukseksi, jolloin heitä on ystävällisesti vastaanotettava, suojattava ja autettava, myös sota-aikoina, jotka eivät saa aiheuttaa minkäänlaisia muutoksia saamelaisten oloissa, ja kaikkein vähiten vieraita saamelaisia on saatettava alttiiksi sota-ajan mukanaan tuomalle tuholle tai minkäänlaiselle pakolle tai väkivallalle, vaan heitä on aina pidettävä ja kohdeltava kuin omia alamaisia olivatpa he millä puolella tahansa.” (http://www.lyseo.edu.ouka.fi/suvaitsevaisuus/vahemmis/saamel/erityiso.html)

23

fülébe belevágni saját jelét. A vásárolt réneknek, amiknek az eredeti jelét nem lehet

megváltoztatni, a nyakába falemezt erősítettek, rajta az új tulajdonos jelével. Egy füljel

nem pusztán a rén törzskönyve, hanem gazdájának meghatározója is egyben. A

jelöléseket ugyanis a huszonkét alapjel és az egyes gazdák személyi jeleinek

kombinációi alkották.26

1789-ben az enontekiői hatóságok több mint 5 tallér bírságot követeltek attól,

akinél fül nélküli rénbőrt találtak. Néhány évvel később azt a birtokoktól való távolságot

is megszabták, aminél közelebb rének nem legelhettek. Sőt hamarosan a földművelő

gazdákat is kötelezték szénájuk bekerítésére, letakarására, vagy pedig a mezőkről való

behordására, a rének esetleges dézsmálását, kártevését megelőzendő (vö. 51. o.).

A lappok helyzete az 1800-as években döntő fordulatot vett: Lappföldet (lpN

Sápmi), a lappok lakta területet az újonnan kijelölt államhatárok négy részre szabdalták.

Finnország 1809-ben orosz fennhatóság alá került, ezzel a finn–svéd határon fekvő lapp

települések feldarabolódtak és különböző államokhoz kerültek. 1826-ban az orosz–

finn–norvég határ megállapításakor az addig finn területeken (Näätämö) élő koltta

lappok elhagyták lakóhelyüket, és keletebbre húzódtak. A norvégiai lappoknak jogot

biztosítottak a finn területeken való legeltetésre, aminek fejében Inari és Utsjoki

lakossága halászhatott és pásztorkodhatott Varankivuonóban.

A Norvégia és Oroszország közötti folyamatos nézeteltérések azonban oda

vezettek, hogy 1852-ben Oroszország lezárta a norvég–finn határt. A strömstadi

szerződés érvényét vesztette. Ebben az évben tiltotta meg Norvégia Finnország

alattvalóinak a Ruijában való legeltetést és halászatot. Két évvel később Norvégia

megerősítette, hogy a finn és norvég területek réntartói nem léphetik át az

országhatárokat.

1853 és 1871 között norvég-lappok egy csoportja, összesen 274 személy, mintegy 20

ezer rénjével Kautokeinóból átvonult Svédország területére, s így mint svéd alattvalók

tovább legeltethették rénjeiket Finnországban, Enontekiőben. Ezen nagy költözési

hullám következtében a Tornio vidéki legelők túlzsúfoltakká váltak, és zavar támadt a

területek használati jogai körül.

1889-ben lezárták a svéd–finn határt is: Finnország kapui bezárultak a

svédországi lappok előtt, a svédországi réntartóknak is megtiltották, hogy finn 26 Különböző füljelek rajzát és magyarázatát ld. Nielsen−Nesheim 1956 : 342−343, Itkonen T. I. 1948 : II. 286−287.

24

területeken legeltessenek. A torniói lappok elvesztették az 1809-ben nyert jogukat: az

egykori Enontekiö körzetét felosztották Svéd- és Finnország között. Kaaresuvanto és

Kautokeino között, bizonyos időszakokban (szeptember–októberben, illetve április–

májusban) ugyan továbbra is biztosított volt az átjárás, később azonban ezt a lehetőséget

is megszüntették. Ezt követően tehát a finnországi rének – hivatalosan – nem juthattak

át norvég és svéd területekre, a norvég és svéd réntartók pedig nem használhatták a finn

legelőket.

Az 1852. évi norvég–finn, majd az 1889. évi svéd–finn határzárás a nomád

réntartás fokozatos hanyatlásához vezetett. A nagy rénnyájak egyre kisebb

létszámúakká váltak. A kellő mennyiségű és minőségű legelő hiánya, illetve a rének

csökkenő száma miatt az addig kiegészítő szerepű gazdasági tevékenységek mind

nagyobb szerepet kaptak.27 Az addig nomadizáló, évente többször lakhelyet váltó

lappok egyre hosszabb időt töltöttek ugyanazon a helyen. Szálláshelyeiket

megszüntették, és új, központi településeket létesítettek. Megingott a hagyományos lapp

társadalom egyensúlya is. Az ősi lapp közösségek28 feladatait az egyes államok, illetve

községek helyi közigazgatása látta el, a hagyományos lapp közösségek jogai háttérbe

szorultak.

A határok természetesen nem követték az ősi költözési útvonalakat, a rének csapásait. A

gazdáknak csakis kizárólag abban az országban volt szabad legeltetniük, amelyhez az

összeírás szerint tartoztak. A határzárat csak fokozta az ún. rablástörvény, amely szerint

az idegen ország területén talált rének közül minden tizediket lefoglalják a hivatalos

szervek. Lassanként muszáj volt alkalmazkodni a délről adott rendeletekhez, s a rének is

beletanultak az új legelők használatába. Évszázadokon keresztül az ősi szokás szerint

tartották a réneket erdőkben és hegyvidéken, módszereik nem változtak, a lapp – és

számos finn – réngazda csupán a természet rendjéhez igazodott. Az életmódjukban

bekövetkezett változásokat felülről és távolról adott rendelkezések okozták.

Számos réntartó család élettere olyannyira beszűkült, hogy kénytelen volt új lakóhelyet

keresni magának, mégpedig Svédország és Finnország legészakibb területein.

27 Az állattenyésztés határa Sodankylätől délre húzódott. Akár egyetlen tehén elegendő volt a megélhetéshez, két állat tulajdonlása már-már gazdagságnak számított. A Sodankylätől északabbra fekvő területekre csupán az 1670-es évektől kezdve csábítottak új letelepülőket, akiknek XI. Károly svéd király földet, 15 éves adómentességet és a katonai szolgálat alóli felmentést ígért. 28 A számi társadalom alapját a családok közössége (lpN siida) alkotta; a földet családonként vagy nemzetségenként osztották fel.

25

Sodankylä réntartó lapp lakosságának nagy része például ekkor, a határok lezárásakor

települt át Enontekiőből. Inari rénállománya fokozatosan nőtt. 1855 és 1880 között

számos kautokeinói gazda, akik a teleket rendszeresen Enontekiőben töltötték,

véglegesen odaköltözött. Ugyanakkor sok enontekiői lakos költözött Svédország

délebbi vidékeire, ám a finn területeket ekkor még (1889-ig) használhatták. Sokan

áttértek a folyami lappok életmódjára, és halászattal kezdtek foglalkozni.

A réntartás természeti korlátai

Nem csupán a politika, a természet is erősen meghatározhatja a rének, s ekképp

gazdáik életét. Bár a rének természetes szaporulata nagy – a nyájban túlsúlyban lévő

tehenek normál körülmények között évente egy borjat hoznak a világra (bővebben ld.

60–62.) –, van néhány olyan külső tényező, amely szabályozza az állomány

növekedését.

Az állomány fokozatos növekedésével világos szabályokra volt szükség a

technika fejlesztése, illetve a rend fenntartása érdekében. A rénszarvas-pásztorkodás –

külterjes természetéből adódóan – meglehetősen nagy területeket igényel. A múlt

század derekán a lappok összesen mintegy 250 ezer négyzetkilométeres körzetben

tartottak rénszarvast, de főfoglalkozású rénpásztorok ennek a vidéknek csupán

egynegyedén éltek. A hivatalos rendeletek egyre szűkítették a rénpásztorok életterét: az

államhatárok betartásán túlmenően nagy figyelmet kellett fordítaniuk a délebbi lakosok

földjeire is, melyek szigorúan kerülendők voltak. Életmódjukban egyre kisebb teret

kapott a természetszerűség.

Az állomány száma az erdők fiatalításával is „szabályozható”: az újonnan

telepített erdőkben ugyanis a zuzmó is kevesebb, mint a százévesekben. A rének számát

a legelők minősége is befolyásolja: silányabb minőségű rétek esetén nyilvánvalóan

valamiféle új módon kell megoldani – legalábbis részben – a rének élelemhez juttatását

(bővebben ld. 51. o.).

A tolvajok29 és a ragadozók – főként a farkasok és rozsomákok – szintén

elvégzik a maguk pusztítását.

29 Igen gyakran adták fejüket tolvajlásra a suonikyläi koltták. Egymástól, a sodankyläi lappoktól és finnektől, valamint az inariaktól loptak állatokat.

26

A rént érhető betegségek száma is meglehetősen nagy, s ezek túlnyomórészt

gyógyíthatatlanok.30 Az igen gyakori szájfertőzést manapság antibiotikum-injekcióval

kezelik. Telente az éhhalál is csapatostul szedheti áldozatait, ha az őszi hó

ellatyakosodva, majd ismét kemény kéreggé fagyva elfedi a zuzmót, amit így a rén nem

bír kikaparni. Ezt a kárt úgy próbálják megakadályozni, hogy mohával benőtt fákat

vágnak ki a rének táplálékának biztosítására, vagy maguk a pásztorok gyűjtenek

zuzmót. Az ellési időszakban váratlanul érkező, szigorú télutó is számos gyenge borjat

pusztíthat el. A hosszan tartó, egy irányból fújó szelek ugyancsak végzetesek lehetnek a

réngazdákra nézve, hiszen a rén a szúnyogoktól kínoztatva – és egyébként is – hajlamos

széllel szemben haladni. Ha nincs karám, vagy természetes akadály, akkor a rének

elcsatangolhatnak távoli legelőkre, akár egészen az országhatárig is, s visszaterelésük

majdhogynem teljességgel lehetetlen. Az utóbbi évtizedekben sajnos egyre több

veszteséget okoznak a vonattal és autóval történő gázolások, noha a biztosító ilyen

esetekben mind a járműben, mind az állatállományban keletkezett kárt megtéríti. Nem

úgy, mint a csernobili katasztrófa (1986) és a savas esők pusztítása esetében: e csapások

ellen a réntartóknak nem áll módjukban védekezni. Így aztán nem csoda, hogy számos

gazdag réntulajdonos kényszerül a gazdálkodás újrakezdésére, sőt akár halászni is,

néhány rövid év alatt teljesen elszegényedve. Az ellenkezőjére is akad azonban példa:

egy kezdetben szegény gazda, szorgalmának és szerencséjének köszönhetően,

lassacskán tetemes vagyonra tehet szert.

Réntartás más népeknél Uráli népek réntartása

Az uráli népek közül – a lappokon kívül – az északi szamojédok, az obi-ugorok és a

zürjének tartanak rént.

30 A rének túlzott terhelése is okozhat problémákat. A rének lába jellemzően három helyen sérülhet: a térdhajlatok, az inak és a paták a legérzékenyebbek. Ha egy rén lába kibicsaklik, emberi erővel helyre lehet tenni. A törött végtagokat régen nyírfakéreggel kötözték be és falécekkel rögzítették.

27

Fodor István szerint az északi szamojéd népek (nyenyecek, enyecek,

nganaszanok) körében a vaskorban, Kr. e. 8. század és Kr. e. 1. század között terjedt el a

réntartás (Fodor István 2000 : 22).

A tundrai nyenyecek körében a nagycsordás, nomadizáló réntartás alakult ki. A

nyenyeceknél egy-egy csordába akár több ezer rén is tartozhatott, s a családok együtt

vándoroltak a csordákkal.31

Részben ezen életmód következménye, hogy a nyenyecek lakóterülete hatalmas

távolságokra terjedt ki Szibériától Skandináviáig. A nyenyecek a Jenyiszej torkolatától

nyugat felé egészen a Jamal-félszigetig vonultak, és birtokba vették a Tajmir- és a

Jamal-félsziget közé eső észak-szibériai területeket. Később (a 11. századra) behatoltak

Európába is, eljutottak a Pecsora bal partjáig, megtelepedtek Novaja Zemlján, valamint

a Fehér-tenger keleti partvidékén.

Az Obtól keletre elterülő tajga övezetében telepedtek meg az erdei nyenyecek. Az ő

réncsordáik kisebbek. Számukra a halászat és a vadászat fontosabb gazdasági

tevékenység, mint a réntartás. Nem nomadizálnak, a 20–30 rénből álló csordákat csak

ősszel terelik össze, nyáron hagyják szabadon legelni.

Történetük során a nyenyecek kapcsolatba kerültek más nyelvrokonainkkal is. A

réntartó nyenyecek leginkább az obi-ugorokkal és a zürjénekkel tartottak fenn

kapcsolatokat, azonban a többi északi szamojéddal sem szakad meg az érintkezés. A

nyenyecek és az enyecek, valamint az enyecek oldalán harcoló nganaszanok között

heves összecsapásokra is sor került. A 17–19. század folyamán a nyenyeceknek jelentős

földterületeket sikerült elhódítaniuk az enyecektől és a nganaszanoktól, és így ezeket a

népeket eredeti lakóhelyükről kiszorították. Az enyecek és nganaszanok a Jenyiszej

jobb partján kénytelenek voltak északabbra vándorolni.

Ezeknek az összeütközéseknek a 19. században megerősödött cári adminisztráció vetett

véget. Először az európai nyenyecek lettek az oroszok adófizetői, a szibériai

nyenyeceket csak később érte orosz hatás. A 17. századig prémekben fizették az adót,

ezt követően pénzben kellett leróniuk. Az orosz adminisztráció és a túlzott adószedés

ellen több felkelésre is sor került. Ezek között a legjelentősebb – s a rénállományt is

31 Vö.: Tuisku, Tuula: Nenetsien poronhoitokylät: kylien ja poronhoidon suhde 2000-luvulla. In: Paula Kokkonen (szerk.): Sukukansaohjelman arki. Suomalais-ugrilainen perintö ja arkipäivä. Helsinki, Castrenianumin toimitteita 64. 2005. 223−242.

28

érintő – a Vavlo Nyenang által 1825-ben kirobbantott felkelés, melynek során a felkelők

elhajtották a nagygazdák rénjeit. (Nyenangot később Kelet-Szibériába száműzték).

Az enyecek esetén is két etnikai csoportot különböztetünk meg, a tundrai és az

erdei enyeceket, melyek között kulturális és nyelvjárási eltérések is vannak. A tundrai

enyecek többsége ma Voroncovóban, az erdeiek nagy része Potapovóban él, a Jenyiszej

torkolatának közelében, vegyes etnikumú (orosz, nyenyec, dolgan, nganaszan)

falvakban. Fő foglalkozásuk egykor a vadászat (coboly, hermelin, nyuszt és más nemes

prémű állatok) volt, gazdaságukban a halászat és a réntartás csak másodlagos szerepet

játszott. A 19. század végére, az egyre erősödő nyenyec hatásra azonban náluk is

jelentősen megnőtt a réntartás szerepe, és vezető gazdasági ágazattá vált.

A régészeti leletek tanúsága szerint az ugor népek (vogulok, osztjákok,

magyarok ősei) körében a Kr. e. 2. évezred első felében a földművelés és az állattartás

már túlsúlyban volt a halászattal és a vadászattal szemben. Ismerték a lótartást, ezt

bizonyítják az olyan közös kifejezések, mint ló, nyereg, fék, másodfű ('két éves') ló,

harmadfű ('három éves') ló. A Kr. e. 2. évezred vége felé az éghajlat szárazabbá válása

miatt az ugor népcsoport kettévált. Egy csoportjuk (a magyarok elődei) megmaradt

korábbi élőhelyén, és fokozatosan áttért a nomadizáló állattartásra. A másik csoport (az

obi-ugor népek elődei) viszont észak felé húzódott, a csapadékosabb területekre. A

vogulok és az osztjákok anyagi és szellemi kultúrája igen hasonló, s történelmük is

szorosan összefügg. Hatalmas területen szóródtak szét: észak–déli irányban az Ob

torkolatvidékétől a sztyepp és a ligetes sztyepp határáig, kelet–nyugati irányban pedig

az Ob medencéjétől az Urál európai oldaláig. Legészakibb területeiken egyre

dominánsabbá vált a halászat és a vadászat, s a Kr. u. 1. évezred vége felé elterjed a házi

réntartás is.

A zürjén réntartás minden bizonnyal szamojéd hatásra alakult ki. A rénszarvas

gyűjtőneve, a zrj kõr szó eredetének kérdése azonban izgalmas vitát indított a

Nyelvtudományi Közlemények hasábjain.

Rédei Károly szerint (Rédei 2000 : 147–149) a szó jurák-szamojéd (nyenyec)

eredetű, ahogy ezt Wichmann is állította 1902–1903-ben írott munkájában

(Samojedisches Lehngut im Syrjänischen, FUF 2 : 165–183). Később e gondolat mellé

állt Paasonen is (Beiträge zur finnisch-ugrisch–samojedischen Lautgeschichte.

Budapest, 1917), s ugyanez olvasható Wichmann később kiadott, Syrjänischer

29

Wortschatz nebst Hauptzügen der Formenlehre című művében32. Rédei szerint a zrj. kõr

‘rénszarvas’ a jur-szam. χora ’Männchen, wilder Rentierbulle, Stier’ átvétele, mai

jelentését jelentésbővüléssel (’rénbika’ → ’rénszarvas’) nyerhette. A látszólag

“felesleges idegen szónak” ható kõr átvételét presztízsokokból történő, azaz a

kétségtelenül magas szintű szamojéd réntartó kultúra hatásával magyarázható

szókölcsönzésnek tekinti.

Arra vonatkozóan, hogy hogyan hívták a zürjének a rénszarvast a kõr szó

átvétele előtt, Rédei nem tudott biztos adatokkal szolgálni. Csupán feltételezett egy

*pºž- vagy *puž- tövet, mégpedig a zürjén közeli rokon nyelvében, a votjákban

ismeretes, -ej képzőelemet tartalmazó votj. pužej ’Rentier, wildes Rentier’ szó tövének

megfelelőjeként. A votják szó többek között a lpN boazu (és esetleg a fi poro) szóval is

etimológiai összefüggésbe hozható (< FU, ?U poča ’Rentier(kalb)’, ld. UEW 387; vö.

SL 232, LpWsch 5115, YS 967, SSA II/399, Wickman 1965 : 505).

Vászolyi Erik ezzel szemben azt állítja, hogy a zürjén kõr ’rénszarvas’ szó már

az őszürjénben vagy az előzürjénben meglehetett (Vászolyi 1999 : 150–157). Rédei

elképzelését vitatva felveti azt a kérdést, hogy amennyiben a zürjén szó valóban jurák-

szamojéd eredetű, akkor hogyan kerülhetett be a legdélebbi zürjén nyelvjárásokba is. A

közvetlen kölcsönzést a nagy földrajzi távolság miatt kizártnak, a szó dominóelv-szerű,

fokozatos terjedését – amit Rédei feltételez – valószínűtlennek tartja.

A zürjén–szamojéd kölcsönhatás a 16. század végétől, 17. század elejétől vált

intenzívvé. Vászolyi komolytalan feltételezésnek tartja, hogy ezt megelőzően a

zürjéneknek nem volt – meggyőzően bizonyítható – szavuk az életük igen fontos részét

képező rénszarvasra. Őszürjén–szamojéd, a Kr. u. 8–10. századra tehető kapcsolatok

pedig Vászolyi szerint nem léteztek.

A zürjének kezdetektől fogva ismerték a rénszarvast, vadásztak rá – erre néprajzi,

régészeti leletek engednek következtetni. Nyilvánvaló, hogy szavuk is volt rá, mégpedig

az áhított vagy lehetséges zsákmányállatot jelölő általános elnevezés. A réntartás

terminológiája lehet későbbi, valóban szamojéd átvétel, melyre akkor támadt igény,

amikor az északi (izsmai) zürjének ellesték a jurák réntartók munkájának csínját-bínját,

s vadászat helyett vagy mellett maguk is a rén tenyésztésére tértek át. Az 1870–80-as

években nagy lépfene-járványok pusztították a jurák-szamojéd és zürjén rénnyájakat.

32 Bearbeitet und herausgegeben von. T. E. Uotila. Helsinki, 1942

30

Az 1930-as évektől a zürjén réntartók tevékenysége egyre nehezebbé vált, a kolhozok

(ún. artelek) létrehozása ugyanis a legelők kényszerű felosztásával járt. Később, az

1960-as évektől a különböző gazdasági ágazatok (réntartás, halászat, vadászat)

egyesítésével és óriáskolhozok kialakításával a helyzet tovább romlott.

Nem uráli népek réntartása

A nem uráli réntartó népek köréből is említsünk meg néhány szibériai csoportot.

A mandzsu-tunguz nyelvű evenkik közül a déli evenkik (csitaiak) a Vityim felső

folyásának jobb oldali mellékfolyója, a Karenga mentén, az északiak (csaraiak) pedig a

Vityim középső folyásának keleti részein, a Bajkál–Amur vasút mentén élnek. E két

csoportban még vannak nomád réntartó családok. Az irkutszki evenkik a Léna folyó

felső folyásának jobb oldali mellékfolyója, a Tuturi mentén élnek. A hatvanas évek

végén szovhozaik orosz vezetői – arra hivatkozva, hogy a világpiacon visszaesett a

rénhús iránti kereslet – fegyvereket ígértek nekik, ha lelövik rénjeiket. Az így

félrevezetett, kiszolgáltatott evenkik sajnos el is pusztították az állatokat, jóllehet

nagyrészt ezek biztosítottak számukra megélhetést.

Részben evenki területekre nyomultak be a mongol nyelvű burjátok; a török

nyelvű réntartó–vadász népcsoport, a tofák egy csoportja szintén Irkutszk körzetében él.

Az ugyancsak török nyelvű dolgánok, valamint a paleo-szibériai nyelveket beszélő

csukcsok és ketek körében szintén ismert a réntartás.

Észak-Mongólia tajgavidékén, az orosz határ közelében élnek a cátánok. Néhány

száz évvel ezelőtt feltehetően még tunguz nyelvet beszéltek, mára azonban

elmongolosodtak. Máig a hagyományos életmódjukat folytatják, kizárólag rénszarvast

tenyésztenek A rén hátasként és igavonóként is szolgál. Évente többször váltanak

szálláshelyet állataik táplálékszükségletének megfelelően: nyáron az alacsonyabb

fekvésű völgyekbe húzódnak, télen a hegyek déli erdőségeiben tartózkodnak.

31

A réntartás szerepe a lappok életében A lappok csoportosítása

A lappokat két szempont szerint lehet csoportosítani: egyrészt lakóhelyük, s ennek

megfelelően az általuk beszélt nyelv(járás), másrészt életmódjuk, foglalkozásuk alapján.

A lappok ma Svédország, Norvégia, Finnország és Oroszország (Kola-félsziget)

területén élnek. B. Collinder állítása szerint „számos körülmény arra mutat, hogy a

lappok mintegy ezer évvel ezelőtt két ágra szakadtak: egy délnyugatira, amely továbbra

is elsősorban rénszarvastartásból tartotta fenn magát, s egy északkeletire, mely főleg

halászatból, vadászatból élt, és csak kisebb mértékben foglalkozott réntartással”

(Collinder 1941).

A lappok egy része mai is halászatból és földművelésből él, a réntartást csupán

esetlegesen és mellékesen űzi. Idetartoznak az alábbiakban még taglalandó, svédországi

erdei lappok egy csoportja, Norvégiában és Finnországban az ún. folyami lappok (pl.

Karasjok, Kautokeino, illetve Utsjoki), a norvégiai tengeri lappok, a kolai és a koltta,

valamint az inari ún. tavi lappok.

A halászat és a vadászat már régóta nagyobb szerepet játszik az ún. erdei lappok

életében, mint a kifejezetten réntartó (hegyi) lappokéban. Napjainkban a legtöbb erdei

lapp ugyanúgy él, mint svéd vagy finn szomszédai. A mellékesen űzött réntartással és a

saját szükségleteiket fedező halászattal egybekötött gazdálkodás nem ritka megélhetési

mód. Egy–két falu réntulajdonosai gyakran összecsapják állataikat egy közös csordába,

s azt rendszerint maguk közül veszi valaki gondjaiba.

A norvégiai folyami lappok majdnem ugyanolyan életmódot folytatnak, mint a

svéd erdei lappok. A rénszarvas nem játszik említésre méltó szerepet gazdasági

berendezkedésükben, fontosabb megélhetési forrás számukra a juh- és szarvasmarha-

tenyésztés.33 Emellett halásznak is, elsősorban lazacot.

A finnországi folyami lappok Utsjokiban halászatból és gazdálkodásból tartják

fenn magukat. Némelyik családnak van kisebb, száz állatot meg nem haladó

rénszarvascsordája. A földművelés a lappok legfiatalabb megélhetési ága, míg a

halászat és a vadászat kétségkívül a legősibb. Ha egy réntartó lapp elszegényedik,

33 vö.: A rénszarvas és a juh című mese (Voigt 1966, ld. 12. o.)

32

legkézenfekvőbb megoldás számára halászéletet kezdeni valamelyik tó vagy a norvég

fjordok partján (vö. 25., 26. o.).

A norvég tengeri lappok főleg ilyen hegyi, azaz – mint hamarosan látni fogjuk –

réntartó lappok leszármazottai.

A kolai lappok híven megőrizték őseik életmódját, eltekintve a vadrénszarvas-

vadászattól. Ez régen minden lappok lakta vidéken fontos megélhetési forrás volt. A

félsziget keleti partján egykor a fókavadászat is nagy szerepet játszott a halászat mellett.

A koltta lappok is főleg halászok. Tavasszal, nyáron, ősszel, éppúgy, mint a

keletebbre lakó „orosz” lappok, vizek mellett ütnek tanyát, tél derekán pedig nagyobb

falvakban gyűlnek össze.

Az inari lappok ma már egész évben faházakban élnek. Helybenlakóknak

mondhatók, bár nagy területen szétszórtan vannak halásztanyáik; nyaranta ezeken

tartózkodnak. Sokuknak nagyszámú rénszarvasa is van.

„Alig kétséges, hogy a lappok a legrégebbi időkben vándor vagy nomád nép

voltak, s valószínűleg volt olyan idő, amikor az egész lapp néptörzs rénszarvastartásból

élt. Napjainkban már csak kisebb részük tart rénszarvast” (Collinder 1941)

A réntartásra szakosodott lappokat – elnagyolt csoportosítással – két fő típusra

lehet osztani:

• a hegyi vagy hegyvidéki rénpásztorok egész, vagy majdnem egész évben őrzik

nyájaikat,

• az erdei réntartók viszont csak ősztől tavaszig.

Ez utóbbi csoport tagjainak, akikkel a svédországi Lappföldön találkozhatunk,

évenkénti költözése csakis erdővidéket érint. Lakóhelyük rendszeres változtatása

általában kisebb méretű, mint a hegyvidéki nomádoké.

A réntartás megjelenése a lapp népköltészetben és hitvilágban A jojka műfaja, keletkezése

A lappok népdalait jojkáknak nevezik, melyek sajátos énekstílusát ősidők óta

űzik. Talán vitatható, hogy jogos-e ugyanazon jojka (lpN juoiggus) név alatt közös

műfaji kategóriába sorolni a néhány szóból, netán csupán lalázó-szavakból álló

dalocskákat, és a több száz soros epikus költeményeket. Figyelemreméltó, s e kérdésben

33

döntő tény lehet – E. Itkonen jegyezte meg (E. Itkonen 1963) –, hogy a vers, a

költemény fogalma számos lapp nyelvjárásban nincs meg, illetve az írásbeli

műveltséggel rendelkezők csupán a múlt században kezdték a dikta szót használni,

amely pedig norvég eredetű.

Annak oka, hogy a jojkákat máig megőrizték az idegen befolyástól, nagyrészt

más, szomszédos népek énekelt költészetétől, énekstílusától eltérő, egyedülállóan

sajátos jellegükben keresendő. Noha e titokzatos daltípust több nép költészetével,

dalaival összefüggésbe hozták, eredetének megnyugtató tisztázása a mai napig sem

történt meg.34 A kezdetlegesnek tűnő, egyszerű dallamok mindenesetre – néhány

kivételtől eltekintve – idegenül hangzanak a mai fülnek.

A jojkák száma hatalmas, a dallamok gazdagsága terén állítólag egyetlen természeti nép

sem szállhat versenybe a lappokkal. Egy idegen hajlamos a lappok éneklését „hamis”-

nak érzékelni, holott a jojkaénekesek – akiknek ügyesebbjei 50–250 dalt is képesek

fejben tartani – élesen és tévedés nélkül különböztetnek meg egymástól alig eltérő

dallamokat. Ez a tény, s két énekes esetenkénti pontos együtténeklése meggyőző

cáfolata annak a felfogásnak, amely szerint a jojkák improvizációk.

Az ellenben kétségtelen, hogy túlnyomórészt alkalmiak: egy olyan alkalmi

költészet darabja, mely tárgyát név szerint említett személyek, állatok vagy földrajzi

helyek alkotják.

Nem mindig volt ez így. Régen a sámánok jojkákkal kísért rénszarvas-

áldozatokat mutattak be isteneiknek és a szellemeknek, elsősorban betegségek elűzésére

vagy a rénállomány pusztulásának megállítására. Áldozati állatként a fehér rén

örvendett legnagyobb megbecsülésnek. A szertartásra a hagyomány szerint a sátor

mögött35 került sor; s a – tisztátalan – nők nem vehettek rajta részt. Az ének egyben

eszköze volt a körbeforgással és dobbal is elősegített révület megteremtésének. A dobot

a sámán lelkének utazását elősegítő, fémből, csontból készült díszekkel látták el,

melyek között rénszerszámok is előfordultak.36 Az áldozati jojkák szövege legtöbbször

34 A finnugor népek közül a vogul és az osztják, valamint a keleti karél szolgált a jojkákkal esetleges rokonságot mutató anyaggal. Szomjas-Schiffert György szerint a finnugor népek dalai között felfedezhető hasonlóság azzal magyarázandó, hogy azokat ”évszázadokon át az ősi beszéddallam-ösztön alakította”. (Szomjas-Schiffert 1996 : 38.) A kérdéssel foglalkozott többek között Toivo Lehtisalo, Gáldi László és Kaarle Krohn is. Magyarországon a jojkakutatás legfrissebb eredményeit Tamás Ildikó összefoglaló munkájából (Tamás 2007 : 75–182.) ismerhetjük meg. 35 Vadászni is a nők előtt tiltott hátsó kijáraton át indultak a férfiak, így remélhettek gazdag zsákmányt. 36 Historia Norvegiæ az 1200-as évekből (idézi: Pentikäinen 1995 : 163–164.)

34

az idegenek előtt titkosított volt, oly módon, hogy a megidézendő szellem nevét

érthetetlen szótaghalmazok közé ágyazták. Egyes kutatók, például Toivo Lehtisalo

véleménye szerint a sámánok dalai bizonyára tartalmaztak mágikus, a szellemek

nyelvéből eredő elemeket. Megfigyelhető ugyanis, hogy a lappok hiedelme szerint a

szellemeknek önálló, az emberitől eltérő nyelvük van, amelyet csakis a sámánok értenek

és használnak. A jojkaéneklést az 1687. évi, pogány szertarásokat tiltó rendelet sem

tudta kiirtani, funkciójában azonban kényszerű változás következett be: az áldozati

célok helyébe az embertársak jellemzése, a hozzájuk és a természethez való viszony

lépett.

E régi dalköltészetből kétségkívül hatalmas erő árad: termékenységükben más

alkotások forrásává válnak. Valószínűleg bennük fedezhetjük fel a lapp költészet első

csíráit. Népköltészet ez, hiszen mindenki fűz(het) hozzá szövegeket, szerez(het) újabb

és újabb dallamot.

Ahogy a réntartó és a halász, földművelő lapp életmódja eltér egymástól, akképp

különbözik e két „emberfajta” jojkája is.

A szűkebb értelemben vett, azaz nem epikus jellegű, s az eddigiekben is tárgyalt

ősibb jojkálási típushoz közelebb álló éneklést mindenekelőtt a réntartó lappok űzik,

valószínűleg a réntartással együtt járó életmódbeli szokásaik, azokon keresztül pedig

gondolkodásmódjuk következtében.37

A réntartó lapp viszonylag keveset énekel a tundrai tartózkodásán kívül. Otthon

szófukar és zárkózott, mások előtt egyáltalán nem, vagy nem szívesen énekel; ha

viszont elkezdi, nehezen hagyja abba. Oly mértékben el tud merülni énekében, hogy

nem látszik észlelni, ha kérdeznek tőle valamit, ha pedig szól valakihez, azt énekelve

teszi. Két lapp énekes képes úgy elragadtatni magát, hogy énekelve folytatják

beszélgetésüket, különösen akkor, ha valamiféle szesz élénkíti különben szűkszavú

párbeszédüket.

Az énekes mindenből merítheti tárgyát, amit csak lát maga körül, éppúgy, mint

saját gondolataiból, érzéseiből. Egy jojka létrejöttét a következő helyzetekben lehet

elképzelnünk:

37 Dolgozatom tárgyának megfelelően ezúttal nem térek ki a halászó tengeri és tavi lappok – a réntartókétól alapjaiban különböző, sok esetben figyelemreméltó terjedelemmel és verseléssel bíró – jojkakincsére (vö.: Tamás 2007).

35

• A réntartó lapp őrzi állatait a legelőn, szeme előtt a távolban tavak, végtelenbe vesző,

kéklő hegyek, s eszét barátján vagy ellenségén járatja. A múlt szavakba, hangokba

öltözik, az emlékről, az emlékből dallam születik. Ám adhat ihletet a jelen is: miközben

a pásztor kedvtelve nézegeti vélhetően tekintélyes rénszarvasnyáját, melynek akár ezer

feje a fennsíkokon föl-alá hullámzik, elégedettségét nem titkoló szavait (pl. ”szép nyáj,

szépnyáj”) dallammal látja el. Az idő múlatására újra és újra, talán órákon át ismételgeti

az így szerzett dalocskát, anélkül, hogy ezt fárasztónak vagy unalmasnak találná.

Éneklés közben gondolatai szabadon cikázhatnak az egy-egy emberhez, tóhoz, hegyhez,

kalandos vagy tréfás eseményhez kapcsolódó emlék egyes momentumai között, az ének

önmagában ugyanis nem meríti ki szellemi képességeit. Ha a tárgyat bizonyos, az

éneklőnek időközben eszébe jutott szavak találóan fejezik ki, akkor azok – mind többet

ismételgetve őket – rögzülhetnek is az adott dallamhoz. Így fejlődik a pillanat

improvizációja formává, amit alkotója – legalább egy rövid időre – agyába vés.

• Azon túlmenően, hogy a tundrai élet magányában a kellemesebb időtöltést szolgálja, a

jojkálás gyakorlati jelentőséggel is bír:

1. Időről időre szükségessé válik, hogy a rénpásztor felhívja magára legkomiszabb

ellensége, a farkas figyelmét, hangjával óva intve azt a zsákmányolástól. Ez a

körülmény valószínűleg jelentős mértékben közrejátszott a jojkadallamok általános

jellegének kialakulásában: Launis szerint az olyannyira jellemző éles hangsúlyok a

figyelemfelkeltő harsányság szándékával magyarázhatók (Launis 1908).38 Egy karasjoki

lapp, Per Hætta mondta egyszer: ”Ha egyedül állunk a csordánál, és éjszaka van,

jojkáznunk kell, hogy ébrenlétünk bizonyításával elkergessük a farkasokat. Olykor

odaülünk egy kő mögé úgy, hogy a szél odahozza a csorda neszeit, s akkor elképzelünk

valamit, és megénekeljük” (idézi: Wustmann 1956).

2. Amikor hajdan a lappok vad réncsordákat követtek, vagy őrizték saját, már

szelíd állataikat, egymással bizonyára csak kurjantásszerű hívásokkal, jelzésekkel

érintkeztek, azok ugyanis messzebb hangoztak az egyszerű kiáltásoknál.

3. A lappok, ha egyedül vannak – vagy legalábbis azt hiszik –, előszeretettel

dúdolnak, mégpedig szavak nélkül. Könnyen születhet jojka például a költöző rén

38 Lüderwaldt ennek kapcsán a következőket írja: „A szóhangsúly gyakran alárendelődik a dallamritmusnak. Eredetileg hangsúlytalan szótagok léphetnek fel hangsúllyal, és viszont.” (Lüderwaldt 1976)

36

poroszkálásának ütemére39, viszont mihelyt történik valami rendkívüli, a pásztornak

nem tetsző dolog (elcsatangol egy rén, rosszul hajt a kutya stb.), akkor ez a dúdolás

tartós megszakítása nélkül kiált egyet. (Gyakori a ćov-ćov kurjantás, mellyel a kutyákat

biztatják.) Meg kell jegyeznünk azt az itt nyilvánvalóan megfogalmazódó feltételezést,

amely szerint ha a jojkák előadása kizárólag a fentebb vázolt alkalmakra korlátozódna,

azok valószínűleg a pillanat gyorsan feledhető termékei, vagy legföljebb egy-egy

énekes tulajdonai lennének, azaz nem terjednének. A lapp azonban, ha többen

összegyűlnek, másoknak is elénekelheti az általa költött jojkát. A legsikerültebbek, a

legismertebb tárgyat feldolgozók ilyenkor élénk érdeklődést és tanulási vágyat keltenek

a hallgatóságban. Leginkább természetesen a figyelemreméltó személyiségekről,

úgymint kereskedőkről, gazdag réntartókról szóló jojkák terjed(het)nek tágabb körben,

szélesebb területeken. A szegény és alacsonyabb rangú gazda – ha a később érintendő

gúnyoló jojkáitól eltekintünk – nem is méltó rá, hogy dal szülessék róla. Úgy vélik, az a

legjelentéktelenebb ember, akit senki nem tart érdemesnek arra, hogy jojkába foglalják

személyét. Ha ez mégis megtörténik, a dallam ritkán lép ki a legközelebbi szomszédság

köréből. Az természetesen nem állítható, hogy minden egyes jojka a fentiekben leírt

módon keletkezett; számos egyéb alkalom is módot adhat rá: anyák gyermekeikről,

illetőleg testvérek, szerelmesek, ellenségek egymásról költött jojkákkal fejezhetik ki

érzelmeiket. A szeretet, a tisztelet, az áhítat vagy akár a gyűlölet sajátos, a hallgató

számára is érzékelhető jelleget ad a dallamnak. Mivel minden órában keletkez(het)nek

jojkák, magától értetődik, hogy egyazon személyről többet is ismer(het)nek. Szélesebb

körben nyilvánvalóan csak az érintettet leginkább jellemzőt éneklik, ám az is

kiszorítható egy új, jobbnak vélt dallammal. Vannak olyan esetek, amikor nem csupán

esztétikai okai vannak a dallam megváltoztatásának: például a lányra házasságkötése

után más jojkát énekelnek. Egy megszokott, régi dallam is áttestálható egy másik

személyre, amennyiben a két illető között szoros kapcsolat áll fenn. Ennek

következtében például a testvérekre énekelt jojkák gyakran közös dallamra születnek.

Arra is volt példa, hogy az apa dallama a fiúra szállt: sajátjaik mellett volt tehát egy

közös dallamuk is.

39 A réncsordák vonulásakor monoton pattogás, sajátos kattogás hallható. Ennek forrásai a rének hátsó lábizületei.

37

• A dicsérő és ellenségeskedő darabok mellett fontos helyet foglalnak el a

jojkaköltészetben a gúnydalok: a lappok ezekben ismerőseiket, vagy önmagukat teszik

nevetségessé. Az énekes pontosan számon tartja a hozzá közel állók erős és gyenge

oldalait egyaránt, botlásaik kárörömmel töltik el. A lappok iróniára, a többé vagy

kevésbé jóindulatú humorra való hajlama érzékletesen és élvezetesen jelenik meg a

jojkákban. A gúny néha általános, kevésbé maró marad, ám a csúfolódások olyan

durvák is lehetnek, hogy a bennük pellengérre állított illető már pusztán a dallam

dúdolására is erőszakkal válaszolhat. Szöveg és dallam ugyan nem minden esetben

tartozik össze annyira szorosan, hogy a melódia önmagában is gonosz érzelmeket,

gondolatokat fejezhetne ki, ám a gáncsoskodást szolgáló szavaknak a lapp nyelvben –

Launis szerint – jellegzetes lejtésük van (Launis 1908). Ahhoz, hogy megismerjünk egy

lappot, csak saját jojkájáról kell kérdeznünk, az ugyanis hű tükörképe tulajdonosának.

Egy ember lényegi – vagy annak tartott – vonásai énekének dallamában is kifejeződnek.

Ritmusában hallani véljük a lapp lépéseit, sántítását, féktelenségét, izgatottságát, vagy

akár farkas elől menekülő csordájának vágtáját is. Gyakran jókedvű öngúnyolással

éneklik saját jojkájukat, talán így védekezvén némileg a könyörtelen állításokkal

szemben.40

• Dicsérő jojkát saját magukról írni szégyenletes bűn, melyre csak alkohol hatása alatt

vetemednek.

• Halottaikra a lappok nem szívesen faragnak jojkákat. Közvetlenül a haláleset után

kifejezhetik gyászukat jojkában, a hagyomány szerint azonban az elhunytat a

későbbiekben nem szabad dalban szerepeltetni; dallama is feledésbe merül.

A Szomjas-Schiffert György adatközlőihez41 hasonló réntartó lappok – mint az

előzőekben már taglaltam – a legegyszerűbb, azaz a legrövidebb és a legtöbb titkot rejtő

jojkaéneklést művelik, melyben a szavakon túl – sőt esetenként azokkal ellentétben – a

dallam és a ritmus is alapvető jelentést hordoz. A szöveg másodlagosságát bizonyítja

talán az a tény is, hogy magának a jojkálásnak van közös, minden nyelvjárásban

használt lapp elnevezése (juoigat), a jojkaszövegeknek ellenben nincs. A finn laulu;

40 Az öngúny jojkáival kapcsolatban Szomjas-Schiffert György más, a fentiekben idézettnél kevésbé megalapozott nézetet vall. (Vö.: Szomjas-Schiffert 1996 : 34. „A neveket emlegető jojkák között olyanok is vannak, amelyeket az érdekelt személyek magukénak vallanak, hacsak nem gúnydal.”) 41 A Lapp sámánok énekes hagyománya című kötet (1996) a Finnország területén lévő, norvéglapp nyelvjárást beszélő Nunnanen faluban gyűjtött jojkákból idéz.

38

laula- ’ének; énekel’ szó lapp megfelelője (lavlut) nyilvánvalóan kölcsönzés

eredménye. Szintén széles területen elterjedt, ám a finn, illetve skandináv módon való

éneklést jelenti, sőt helyenként a kifejezetten egyházi jellegű dalokat, azok előadását

értik rajta.

A réntartó lappok jojkáinak szövege gyakran nem egyéb, mint egy-egy személy,

hegy, helység neve, vagy egy-egy egyszerű mondat. A finnországi rénpásztorok

énekeiben fontos szerepet játszanak a fentiekben már érintett, értelmetlennek tetsző

szótagok, partikulák, töltelékszavak.

Launis véleménye szerint az, hogy ezek a szavak közé csúsztatott, s így a szövegek

megértését nagymértékben nehezítő szótagok, szavak hová kerülnek, a véletlen műve

(Launis 1908).

Ezzel szemben Lehtisalo magukat a szótagokat is tudatos választás eredményének, azaz

értelmesnek tartja (idézi: Lüderwaldt 1976).

Az efféle, személyes érzelmeket kifejező stílusra való törekvés magyar (moldvai,

gyimesi, mezőségi, s egykor székelyföldi) népdalokban is felfedezhető. Az aj, haj, ej,

hej, de, hisz, én stb. szócskák a sor eleji főhangok megtámasztásán túlmenően az ének

érzelmi töltésének érzékeltetésére is hivatottak.

E töltelékszavakra, illetve a szövegek „tömörségére” több, bár önmagában talán nem

elégséges magyarázat adható (Szomjas-Schiffert 1996 : 47):

• A jojkák szűk közösségek számára készülnek, melynek tagjai jól ismerik, s ebből

adódóan szűkszavú utalások segítségével is megértik egymást.

• A jojkák szövegeit az összeszokott közösség szemében kívülállóknak nem szívesen

fedik fel. (Ezzel magyarázhatók a csak lalázó-szavakból álló „énekek”.)

• Az előadó az éneklés pillanatában nem emlékszik a szövegre.

• Őseiktől hallott egyes neveket, kifejezéseket maguk az énekesek sem értenek. Az

énekelt szóalak nemzedékről nemzedékre egyre távolabb kerül eredeti változatától.

Lüderwaldt ezeken túlmenően megjegyzi, hogy a szöveg alkalmazása, illetve kerülése

az énekes személyétől, egyéni ízlésétől, szokásától függ (Lüderwaldt 1976). Az

előzőekben már idézett Per Hætta például ritkán mond szöveget, ugyanakkor viszont

előszeretettel fűz dallamaihoz magyarázatot.

39

A réntartó lappok jojkái kapcsán szabályos versmértékről nem beszélhetünk, ám – mint

A. O. Väisänen megjegyzi – a bennük szereplő, egy bizonyos illetőre vonatkozó leírás

ölthet versszerű formát (Pekkilä 1990).

A rén a jojkákban

Az emberen kívül a rén, és annak ádáz ellensége, a farkas adja a legközkedveltebb

témát a jojkák számára. Johannes Schefferus a Lappföldről tudósító, 1673-ban latinul

megjelent Lapponia című munkájában közzétesz – többek között – egy Olaus Matheus

Sirma (Čerbmá Ovllá) adatközlőtől gyűjtött jojkát is. A Guldnasaž rénüszőm

(Guldnasaž njirrosam) című vers a lapp műköltészet egyik legkorábbi darabja.42 A

rének általános és egyéni vonásai, éves menetrendjük, jelentőségük mint az ember

legkedvesebb társai, illetve mint a vagyon, a jólét, az élelem biztosítói: több tucat

jojkában, a népköltészetben is méltatásra kerülő tények.

Vannak rövid jojkák, amelyek jelentése csak a helyi viszonyok ismeretében válhat

világossá. Ilyen például az E. Itkonen által idézett darab („A fáradt fiatal rén is az

Utsjoki torkolatához baktatott. Kaktsavaara sírt, mert Inkuna-fiú elment már”, E.

Itkonen 1963), de Szomjas-Schiffert György gyűjtésében is szép számmal akad ilyen

szimbolikus, apró részletekre szorítkozó jojka.

Különleges helyet foglal el a lappok életében, így a jojkaköltészetben is a rénlopás.

A lappok nemcsak azért lopnak, hogy gazdagodjanak, hanem azért is, hogy

bebizonyítsák: ők az okosabbak. Egy valamirevaló károsított visszalopja állatait, sőt

néhánnyal többet is a tőle lopottnál. A leggazdagabb lappokról azt tartják, hogy ők a

legravaszabb tolvajok, vagy ahogy egy jojka említi őket: „farok nélküli tolvajok”.

Nem annyira a réntartók jojkáinak vizsgálata, mint inkább e fejezet címe teszi

szükségessé és indokolttá, hogy említést tegyünk a vadréneket gyakran szerepeltető

mitológiai jojkákról is. Ezek terjedelmes, epikus jellegű költemények,

legtökéletesebbjük – Jaakko Fellman gyűjtése – 159 sorból áll. Kizárólag

tematikájuknál fogva ejtünk tehát szót ezen énekekről, melyek elsősorban a nojták

(varázslók, táltosok) közötti viszálykodásról mesélnek. A nojták képesek voltak

42 Magyarul Bede Anna fordításában olvasható (Keresztes 1983 : 159).

40

vadrénné változni43, vagy elrejtőzni annak nyakában, hátán. A köztük támadó

veszekedés kiváltó oka általában a vadréncsorda tulajdonjoga volt.

A rén a lapp hitvilágban

Bár a jojkák természetesen elválaszthatatlanok a lappok hitvilágától, a rén a mitológia

egyéb megjelenési formáiban is fontos szerepet játszik.

A mítoszok, mesék egyik kiemelkedő jelentőségű alakja Njávešeatni, aki hol a

napként, hol annak leányaként jelenik meg a történetekben. A pozitív erők

megtestesítője ő, aki teremtő szellemként a réneket saját utódainak tekinti. Sőt, ő az, aki

megszelídítette a réneket és megtanította a lappoknak a réntartás fortélyait.

Elsősorban az oroszországi lappok totemisztikus hiedelme szerint ők ember

ősanyától és rén ősapától származnak. A koltta lappok körében ennek megfelelően nagy

tiszteletnek örvend Meandas vagy Mjandaš, a félig emberként, félig hófehér

szarvasként, arany aganccsal elképzelt vadászistenség.

A rén a halotti torokon is fontos szerepet töltött be: azt az állatot főzték meg

ugyanis, amely a halottat a végső nyughelyére (temetőbe, erdőbe, barlanghoz)

szállította. A leölt rén csontjait hiánytalanul összegyűjtötték és a tor befejeztével a halott

ember mellé helyezték, hogy a túlvilágon is jó szolgálatot tehessen.

A rén elnevezései a magyar nyelvben

A több uráli nép között a lappok által is hagyományosan művelt, a

mindennapokban és a gazdaságban, múltban és jelenben egyaránt fontos szerepet

betöltő réntartás szakszavainak felkutatása, az e tevékenységhez és az ezzel járó

nomadizáló életmódhoz kapcsolódó északi lapp (és finn) terminológia vizsgálata során

a nyelvészeti, néprajzi, biológiai szakirodalom tanulmányozása mellett olykor

szépirodalmi adatok is a vizsgálódó látókörébe kerülnek. Ezek a gyakran üdítő élményt

jelentő adalékok részben szórakoztató nyelvi csemegék és fordítói bravúrok, sajnos

azonban akad köztük számos olyan is, melyekből a fordítás nehézségei is kiviláglanak, s

43 Érdekes és elgondolkodtató tény, hogy míg a lappok csodás képességekkel megáldott képviselői számára a vadrén, addig a magyar táltosok szemében annak legrettegettebb, kegyetlen, vérszomjas és telhetetlenül mohó ellensége, a farkas volt a hatalmat jelentő lény.

41

melyekből a fordíthatóság problémáinak valóságos példatárát lehetne összeállítani. Az

alábbiakban a rénszarvas egykor és ma használatos magyar nyelvi elnevezéseinek rövid

áttekintésére, valamint a rének bizonyos csoportjának és nemének kifejezési

lehetőségeire szorítkozom.

A mai magyar köznyelvben általánosan elterjedt és mára szinte minden korábbi

elvevezést kiszorító rénszarvas összetétel előtagja a germán eredetű Ren ‘szarvas, kos’

főnévre vezethető vissza. A csupán 1882-től adatolható magyar szó kialakulására az

azonos jelentésű német Rentier (Ren ‘rén, rénszarvas’ + Tier ‘állat’) lehetett hatással

(Zaicz 2006 : 691).

Csaknem száz évvel korábbról, 1798-tól adatolható az iramszarvas összetétel. A német

Rentier ‘rénszarvas’ előtagját tévesen a német rennen ‘fut, rohan; szaladgál’ igéből

származónak vélve, tudatos szóalkotással keletkezett. Előtagja nyelvújítás kori elvonás

a fut igével azonos jelentésmezőbe sorolható iramlik, iramodik igékből. Jankó János

például, aki 1897-ben gróf Zichy Jenő expedíciójával indult Osztjákföldre, naplójában

egyebek mellett iramcsordákról, iramházról, iramhámról és irambékóról is részletes

leírást ad (Jankó 2000).

A nyelvújítás másik, ma már mosolyt fakasztó, jóllehet kétségkívül leleményes

próbálkozása volt nyargalóc szavunk. A nyargal ige (amely a jár ige -g és -l gyakorító

képzővel ellátott alakja) -c kicsinyítő képzős származéka Romhányi József verseiben

ugyan megállná a helyét, azonban ma már nem használatos, miként a nyelvújítás két

másik, hasonlóan rövid életűnek bizonyult kísérlete sem: a kengurut jelölő ugrány és a

(foltos) nyakorján mint a zsiráf megnevezése – hogy az állatneveknél maradjunk.

A ma már ugyancsak egyre ritkábban felbukkanó taránd, tarándszarvas szavaink

mögött a rénszarvas latin nyelvű tudományos elnevezése, a Rangifer tarandus állhat (ld.

41. o.). A magyar nyelvhasználatban a tarándszarvas az eurázsiai, a Spitzbergáktól

Mongóliáig előforduló alfajok összefoglaló neve, az Észak-Amerikában előforduló

alfajokat karibunak nevezzük. Sajnovics János, aki csillagászként került az “Európa

véghatárán” élő lappok közé, egyik levelében többek között ezt írja a “nyomorúlt

éghajlat alatt” rénjeiktől függő nyelvrokonainkról: “gazdagságuk és mindenök a

tarándszarvas”, illetve “némelykor járványos a tarándszarvas kidőlése, és végínségre jut

ekkor sok lapp is” (Szíj 1990, 69 04 05 számú levél).

42

A fenti elnevezések közül – mint már említettük – a rénszarvas szinte teljesen

kiszorította a használatból a jellemzően inkább néprajzi témájú írásokban előforduló

taránd-, illetve iramszarvas szavakat. Ám a szépirodalmi művek magyar nyelvű

interpretációiban sem látjuk, hogy a fordítók kiaknáznák − vagy legalább törekednének

erre, akár az elavulóban lévő szavak használatának kockázatát is vállalva – a nyelvünk

gazdagsága nyújtotta lehetőségeket. Mintha csak ismernék azt a Szomjas-Schiffert

György által gyűjtött jojkát, melynek szövege szerint “a rén az rén, a vadrén az vadrén”

(Szomjas-Schiffert 1996, 28. számú jojka). Az adatközlő Martti Stoor szerint ez a jojka

a valóságról szól, egy becsületes rénpásztornak mondanak benne köszönetet, amiért

nem akarta bevágni saját jelét idegen, még jelöletlen állatok fülébe (vadrénen itt tehát

jelöletlen, ép fülű rént kell érteni; vö. 88., 119., 166. o.: LpN goddi). Korántsem arra

biztat, hogy ne lépjünk túl a rén és a vadrén megkülönböztetésén, még akkor sem, ha

abban a nyelvben, amelyre adott esetben egy lapp (vagy egy finn) szöveget kívánunk

lefordítani, egy-egy terminus esetén hiányzik az azt jelölő szó. Természetesen a

különböző kultúrák (például a lapp és a magyar) fogalmi rendszereiben vannak

eltérések. Ennek szélsőséges példái az úgynevezett nyelvi reáliák (nonekvivalens

lexémák, azaz lefordíthatatlan elemek), amelyekben egy adott kultúrközösség sajátos

ismeretanyaga fejeződik ki.

A lapp (és a finn) nyelvben az ‘állatok (rének) egy csoportja’ jelentésben

használatos szavak (például lpN eallu, čora, fi (poro-)karja, lauma, partti, tokka,

sorakka) többsége utal a csoport méretére. Ezek magyar fordításaiként a csorda és a

nyáj szavaink jelennek meg, minden következetesség nélkül, inkább a szöveg ritmusára,

mint a rének számára ügyelve. Jelen sorok írójának azt súgná nyelvérzéke, hogy a nyáj

nagyobb létszámú, több állatot foglal magába, mint a csorda, azonban például az

Értelmező szótár + ezt egyetlen utalással sem támasztja alá (csorda ‘növényevő állatok

csoportja’, nyáj ‘juhok, kecskék, ritkán disznók legelésző csoportja’, Eöry 2007).

De nem csupán a rének száma, hanem a nemük is okozhat fejtörést a

fordítóknak. A bika mellett ott van az ökör, azaz a herélt hím. Teherhordásra és

igavonásra ezeket fogják-fogták be a lappok, ezért van kellemetlen utóíze például a

“felnyergelték a rénbikát” mondatnak a Finnugor−szamojéd (uráli) regék és mondák

című kötetben (Domokos 1984). A tehén mellett pedig – Domokos Johanna kitűnő

fordításaiban is − ott van az ünő vagy üsző, a fiatal (még nem borjazott) nőstény.

43

Tudjuk, hogy “a különböző nyelvek közötti átjárhatóságnak az eltérő

fogalomrendszerek pontos ismerete az alapja” (Fóris 2006), a hiteles és irodalmi

élményt jelentő fordításnak tehát a célnyelv ismerete is elengedhetetlen feltétele. Csak

ennek birtokában születhetnek olyan szívet melengető fordítások, amelyben például

“csupasz kövön csattan a (rén) patája, eliramodik. (…) Ihol fut, ihol ni, a Nyári Sárrét

felé nyargal máris” (Domokos 1984), vagy amelyben “az ügetés jojkuvá iramlik”

(Valkeapää 1997, 51).

A rének és pásztoraik éves menetrendje

A rénszarvas és pásztora életritmusát az állat ösztönei, évszázados szokásai,

illetve néhány természeti körülmény határozza meg. A rén „menetrendszerű”

költözésének az évszakokhoz és az azokra jellemző viszonyokhoz igazodó, éves

vándorlásának okát – a hegyi réntartók esetén – elsősorban a táplálékszerzési

viszonyokban kell keresnünk44. Minden réntartó, illetve rén életében biztos pont ősszel

a gombák keresése, az állatok összeterelése és a párzás, tavasszal az ellési időszak, a

nyári legeltetés, továbbá a rének néhány szokása, például a napi 3–4 pihenő, a széllel

ellentétes irányba való vonulás stb.

Manapság a rénekkel kapcsolatban már nem beszélhetünk a hagyományos

értelemben vett pásztorkodásról. Egykor Enontekiö és Utsjoki réntartói egész évben

szemmel tartották állataikat, és a természet diktálta szigorú menetrend szerint végezték

munkájukat: pásztorkodtak.

Inariban más volt a helyzet. Az inariak kevesebb rént tartottak, s télen kipányvázták

őket, igény szerint – vagyis a zuzmó fogyására figyelve – mindig új és újabb fához.

Nyáron viszont szabadon engedték állataikat. Az inari réntartók csupán az 1800-as évek

végén, 1900-as évek elején növelték állományaikat, s ekkortól már a nagybani réntartók

mintáját, gyakorlatát követték.

44 Az erdei rének egész évben az erdős területeken tartózkodnak, ám a hegyi rének az évszakok váltakozásával a legelőhelyeiket is változtatják. Igen kiterjedt legelő-területekre van szükségük, egyrészt azért, mert élőhelyén gyér a növényzet, másrészt pedig mert évszakonként más-más helyen találnak maguknak táplálékot.

44

A koltta lapp réntartók (Paatsjoki, Petsamo, Suonikylä) még kisebb állományokkal

rendelkeztek, mint az inariak. Gyakran karélok és oroszok, az 1852. évi határzárás után

a ősszel, tél elején a norvég területek állatait is felügyelték. 1920-ban Suonikylä

elveszítette területének mintegy egynegyedét. A finnországi koltták állománya nagyon

megcsappant, 1927-ben mindössze 325 állatuk volt (T. I. Itkonen 1948 : 140).

Az 1960-as évektől alkalmazott terelőkerítések tulajdonképpen feleslegessé

teszik a folyamatos pásztorkodást. A szövetkezeteket a legtöbb esetben kerítésekkel

határolják el egymástól, az államhatárokon pedig kötelező a kerítések építése. Több

szövetkezet további kerítések felhúzásával két–három részre (Sallavaarában például

nyári, őszi és téli legelőre) osztja a saját területét.

Finnország területén az egész éves, állami földterületeken való ingyenes

legeltetés egy 1877-ben, az erdőgazdálkodás vezetői és a réntartók között létrejött

megállapodás óta jogszerű. Azonban már ekkor léteztek bizonyos korlátozások: például

a frissen telepített erdőket körbe kellett keríteni.

Az 1990. évi, réngazdálkodást szabályozó törvény szerint tilos az állami kézben lévő

földeket oly módon használni, hogy károkat okozzanak a réngazdaságban. Földet

átruházni vagy bérbe adni kizárólag azzal a feltétellel szabad, hogy a földtulajdonos

vagy a bérlő semmilyen esetben sem jogosult kártérítésre a rének által esetlegesen

okozott károk esetén. Kiemelt jelentőségű a törvény 53.§-a, amely kötelezi az

erdőgazdálkodás vezető szerveit a réntartók képviselőivel való egyeztetésre minden

olyan esetben, amikor a réntartást alapvetően befolyásoló intézkedéseket terveznek.45

Az erdőgazdaság és a réntartás viszonya a mindennapi gyakorlatban is számos

kérdést felvet. Előbbi ugyanis egyaránt lehet pozitív és negatív hatással a rénlegelők

állapotára, minőségére, mennyiségére. A rén több mint 200 különféle növénnyel

táplálkozik, amelyekre az erdőgazdasági (-kitermelési, -telepítési) tevékenységek

különbözőképpen hathatnak. A fakitermelés munkálatai során például súlyosan

sérülhetnek az erdei zuzmómezők. Az efféle károk megelőzhetők, ha a fakitermelést a

zuzmót takaró, így védelmező hóréteg idejére, azaz télre időzítik – bár a hó letaposása

megnehezíti a rének táplálékhoz jutását. Ugyanakkor a nyári fairtásoknak is megvan a

45 Metsähallituksen metsätalouden julkaisuja 38. 2000 : 78.

45

maguk haszna: a zuzmó gyorsabb ütemben növekszik a megritkított erdőben, hiszen

több fény éri.

A luc- és erdei fenyők törzsén és ágain növő lombosmohák a meglehetősen ínséges

télutó egyik legfontosabb, s magas fehérjetartalma miatt igen értékes élelemforrása. Az

ilyen erdők kivágását a tél végére halasztva az erdőgazdálkodás nagyban támogatni

tudja a rének táplálékhoz jutását.

A tapasztalatok szerint a rének legelése annál intenzívebb, minél ritkább az erdő. A

rének ugyanis azokat a helyeket részesítik előnyben, ahol a látási viszonyok lehetővé

teszik az esetleges veszély (pl. ragadozók közeledte) gyors észlelését. Az erdők ritkítása

a zuzmómezőknek is kedvez, hiszen a zuzmót elnyomni hajlamos mohák nem kedvelik

a sok napfényt.

Az utak építése szintén kettős megítélés alá esik. A réngazdák mozgását természetesen

megkönnyíti, az állatokra azonban veszélyt jelenthetnek a közlekedési eszközök. A

kutyafogatok, amelyek előszeretettel használják a réngazdák által kitaposott ösvényeket,

szintén okozhatnak károkat, ugyanis a rén ösztönösen menekül az idegen kutyáktól. Sőt,

vadászkutyák gyakran tépnek szét réneket.

A motoros szánokhoz mára hozzászoktak a rének, a legelésben sem zavarják őket (vö.

59. o.).

Bár a réntartás szokásai minden területen nagyjából azonosak, a hegyi és az

erdei lappok pásztorkodása között mégis megfigyelhető némi eltérés (vö. 31–32. o.),

olyannyira, hogy állataik is két, egymástól világosan elkülöníthető fajt látszanak alkotni.

Fennoskandináviában a rénnek két fajtája él: az ún. erdei (Rangifer tarandus fennicus,

lpN vuovde-boazu, fi metsäporo, outaporo) és az ún. hegyi rén (Rangifer tarandus

tarandus, lpN duottar-boazu, fi tunturiporo).

A nagyobb termetű erdei rén teste hosszabb és oldalán lapítottabb. Pofája

egyenes, prémje vékonyabb. Elsődleges élőhelye ma a Kola-félsziget, korábban Közép-

Finnország (az 1830-as évekig), Kelet-Karjala, valamint a Ladoga-tó vidékének (a 20.

század elejéig) erdei. Finnországban az erdei rén két változatával találkozhatunk.

46

A Tornio folyó völgyében élő rén ugyanaz a típus, mint a svédországi erdei rén:

alacsony, zömök, sötétebb színű, jóllehet talán valamivel közelebb áll a hegyi rénhez,

mint a keleti erdei rén, amely jellemzően hosszabb lábú, színe gyakran barnás árnyalatú.

Az inari halászok rénjei nagyobb testűek és kövérebbek. Szőrzetük rövidebb – jobban

óvják őket az erdők –, de sűrű növésű, s több köztük a fekete lábú , illetve a barnás és

szürke példány, mint a hegyi rének között.

Mind között a legnagyobbak a koltták rénjei. Ez talán azzal magyarázható, hogy a keleti

területeken keveredtek legtovább a rének a vadrénekkel. Itt található a legtöbb

világosabb árnyalatú szürke rén.

A hegyi rén kisebb termetű, világosabb színű, szőrzete sűrűbb, tömöttebb, lábai

rövidebbek. Pofája hosszabb, kissé lefelé hajló, agancsa rövidebb törzsű, görbébb és

ritkább, zápfogai kisebbek, jóllehet a koponyája nagyobb.

A hegyi rének között – amilyenekkel Ruija tunturividékein, Enontekiö, Utsjoki

környékén, illetve Inari és Sodankylä körzetének északi területein találkozhatunk – sok

a fehér (Karasjoki környékére kifejezetten jellemző) és a tarka.

Az enontekiői rén, még ha alapvetően hegyi rén is, sötétebb színű, mint az utsjoki, de

mégsem annyira, mint a svédországi rén, amely a legkisebb mind között. Az enontekiői

rének jellemzőit befolyásolta a kautokeinói és a kaaresuvantói állomány, hiszen ez

utóbbiak a téli időszakot finnországi területeken töltötték.

A rossz minőségű, alacsony növésű, földdel keveredett zuzmó okozhatja a rének

egyre kisebb méretét, sőt egyes megfigyelések szerint színük sötétedését is.

Finnország területén e két (az erdei és a hegyi) típus természetesen keveredhetett

egymással, hiszen a hegyi réntartók – mint hamarosan látni fogjuk – az év egy részét az

erdős vidékeken töltik. Tehát nem minden finnországi rén hegyi rén: főként Inari és

Sodankylä körzetében keveredtek az erdei rénekkel.

Az erdei lappok minden esetben már a nyári napfordulót követően elkezdik

összeterelni az állatokat. A teheneket naponta kétszer–háromszor is fejik. Augusztus

végéig, amikor is a rének szétszélednek, pásztorkodnak, egészen a párzási időszak

elérkeztéig. Szeptemberben aztán újra összegyűjtik állataikat, s – legalább a teheneket –

47

kikötve tartják őket, télen viszont szabadon. A csorda legfeljebb három mérföldnyire

van a szállástól, mindössze néhány teherhordó, igavonó rén van otthon. Tavasszal, az

ellés idejére, három–négy hétre ismét kipányvázzák a teheneket, a bikák azonban,

amiket már nem fognak be, mehetnek a maguk útján.

A hegyi lappok őszi szálláshelye az erdőhatáron van, ahová augusztus és

szeptember fordulóján érkeznek meg. Ilyenkor a rének még őrzés nélkül legelhetnek,

feltéve, hogy nem fenyegeti őket farkasok vagy más ragadozók veszélye. A rének évről

évre ugyanarra a helyre térnek vissza legelni. Egyes rének – főleg a herélt hímek –

szeretnek a nyáj középpontjában lenni, az öregebb bikák és a félénk természetű

nőstények épp ellenkezőleg, a nyáj peremén, magányosan keresik táplálékukat. Nyár

végén, amikor kevesebb a szúnyog, és amikor megjelenik a rénszarvas kedvenc

csemegéje, a gomba, ismét szétszéled a nyáj, s a pásztornak rögtön több dolga támad.

Észak-Lappföld területének közel egésze rénlegelő. Mindössze a köves helyek, a

szakadékok, az utak és a nagyobb települések képeznek kivételt. Az összes többi

területen a rén számára táplálékot jelentő növényzet jellemző.

A legelők – ellentétben az állatokkal – közös tulajdonban vannak. Egy-egy réntartó

szövetkezet gazdáinak egyenlő legeltetési jogaik vannak, függetlenül attól, hogy az

általuk használt legelő területe magán- vagy állami kézben van. A réngazdálkodást épp

e sajátos vonás (saját állomány, közös legelők) teszi minden más gazdasági formától

különbözővé.

A növények természetes megújulási képessége biztosítja, hogy a legelőket folyamatosan

használni lehessen. A rén igen sokoldalúan aknázza ki a legelők kínálta lehetőségeket.

Évszakonként más és más növények jelentenek számára táplálékot.

Általánosan elfogadott nézet, hogy a rénállomány növekedésével párhuzamosan

folyamatosan romlott a legelők állapota, minősége. A kővel, kavicsokkal vegyült zuzmó

a fogazat idő előtti elkopásához vezethet. Egyelőre megválaszolatlan a kérdés, hogy

mekkora lenne a gazdasági (ökológiai) szempontból optimális állomány, s hogy azt

hogyan lehetne elérni. Hasonlóképpen aggályokat vethet fel a túlzott legeltetés

kisemlősökre és az azokkal táplálkozó ragadozó madarakra gyakorolt hatása.

48

A rének maximális számát – az általános felfogás szerint – a téli legelők

minősége és mennyisége határozza meg. A legelők állapota szövetkezetenként más és

más, függ többek között a természeti adottságoktól (pl. a zuzmómezők mennyiségétől)

és a legeltetés intenzitásától. Vannak olyan szövetkezetek (pl. Vätsäri), amelyek pedig

épp nyári legelőkben szűkölködnek.

A téli legelők számát és minőségét tekintve jelentős eltérések lehetnek. Például

Paistunturi, Kaldoaivi, Näkkälä és Käsivarsi szövetkezeteiben a rénállomány

nagyságához képest kevés a zuzmómező, míg például Vätsäri szövetkezetében

rendkívüli mennyiségű zuzmó található. Näätämö és Paatsjoki környékén szintén

viszonylag sok a zuzmó, azonban – elsősorban Paatsjokiban – ezt alig használják ki a

rének. A terület ugyanis jellemzően sík vidék, ezért kevés a meredek hegyoldal, ahol a

zuzmót takaró hóréteg vékonyabb, s így az állatok könnyebben kiássák.

A rének táplálkozása

Ha a tél elején hullott hó az időjárás váratlan enyhülésével elolvad, majd az így

keletkezett latyak ismét megfagy, nehéz idők elé néz a rén, hiszen patájával nem képes

feltörni a zuzmót takaró jeget. Ilyenkor a gazdák fennsíkokra vagy déli fekvésű

hegyoldalakra terelik rénjeiket, ahol a cserjék alatt vagy hómentes helyeken bőven

találnak zuzmót. Az ilyen ínséges évben született borjak rendszerint gyengék és gyakran

nem élik túl a telet.

Télen az elsődleges cél az életben maradás, ilyenkor a zuzmót (lpN jeagil) adó

erdőkben legelnek. A különböző zuzmófajok (lat. Cladonia) mellett lombosmohákkal

(lat. Bryophyta) és áfonyák (lat. Vaccinium) vesszőivel táplálkoznak.

Az ideális téli legelőhelyet biztosító hosszú, illetve magas zuzmó jellemzően az

erdeifenyő-erdőkben, hegygerinceken, domboldalakon, köves hegyoldalakon nő, kisebb

mértékben nyírfaerdőkben. A friss, ép, jó minőségű zuzmó sűrű növésű, és akár 15 cm

magas is lehet, de általában csupán 2–5 cm-t ér el. A rén jellemzően csak a zuzmó

csúcsát, az úgynevezett virágját rágja le. A zuzmó kb. 1/3 része a letaposott hó alatt

marad. A rén széles, kétágú, lapátszerű patájával (lpN gazza, guobir) – nem az

agancsával! – mély gödröt ás a hóban (lpN guohtun), amibe aztán annyira bedugja a

49

fejét, hogy sokszor csak az állat tompora látszik ki a hóból. Ásás közben a rén

folyamatosan figyel, nem fenyegeti-e bármiféle veszély.

A borjak mindig ugyanabból a gödörből esznek, mint az anyjuk. Ha a borjú gyenge, az

anyja nagyobb területet ás ki, s ő maga a gödör szélén maradva eszik. A rén, orrát a

hóba dugva, vastag hórétegen keresztül is megérzi a zuzmó illatát. Ha egy zuzmómezőt

különös alapossággal rágnak le a rének (lpN čiegar), 6–10 évbe telik, míg ismét

legelésre alkalmassá válik, és 12–15 év is szükséges ahhoz, hogy az adott területen

ismét teljes hosszúságú, kifejlett zuzmó nőjön. A túl alapos lelegelés természetesen csak

vékony hóréteg borította vagy hómentes helyen lehetséges. (Ha egy nyári futótűz tövig

égeti a zuzmómezőt, akár 40–50 év is eltelhet, mire regenerálódik.)

A zuzmót gyűjteni (lpN bardit) és tárolni is szokták: bokrok, alacsony cserjék

tetejére hordanak zuzmót, vagy kb. 40–50 cm átmérőjű, hengeres alakú, lapos

rakásokba (lpN limpu) gyűjtik; olykor földbe szúrt póznák vagy élő fák köré

kupacolják. Ez a munkálat jellemzően az augusztus végi esőzések után, helyenként

Jakab napja (júl. 25.) után kb. két héttel kezdődik. November végén a megdermedt

zuzmókötegeket átlagosan 2 x 2 méteres halomba gyűjtik, ahonnan a tél folyamán

szükség szerinti adagokban hordják a rének etetésére. Egy rénnek egy napra 3–4

zuzmóköteg elegendő élelmet biztosít.

A tél a pásztorok számára a legkönnyebb időszak, ugyanis vastag hótakaró

idején, az őszi bőség után jó erőben lévő rének maguktól is együtt maradnak. A

pásztoroknak elég naponta egyszer körüljárni a nyájat. Vékony hóréteg esetén néhány

rént kipányváznak (lpN veaddit) – póznához vagy élő fához kötnek –, hogy a többi állat

körülöttük, s így jó legelőhelyen maradjon. Két állat között kellő távolságot,

mozgásteret hagynak, a környező fák alsó ágait pedig levágják, hogy a kötél (lpN báddi,

leaŋggat) ne tekeredjen rájuk (vö. lpN bonjadahkes). Naponta két–három alkalommal

újabb fához, azaz újabb legelőterületre kötik őket.

Kedvezőtlen terep- és legelőviszonyok között – amikor a hó túlságosan nagy vagy

kemény, vagy amikor a talaj el van jegesedve, s ezért a zuzmó kiásása nehéz vagy

lehetetlen –, a rének rá vannak utalva a fatörzseken élő, jóval gyérebben található

mohákra (lat. Bryophyta). Ilyenkor nyugtalanul viselkednek, hajlamosak jobban

szétszóródni. A fagyott zuzmót a rén nem kedveli, ezért nyáron mindig alaposabb

pusztítást végez egy-egy zuzmómezőn.

50

Legnehezebb időszak a kora tavasz, amikor a hórétegen kemény kéreg képződik.

Tél végén ezért keresi a rénszarvas a nyírfa-övezetet: ott ez a kérgesedés később, az

olvadás pedig hamarabb indul meg, mint a tűlevelű erdőkben.

Olvadás után a zuzmó hamar elszárad és megkeményedik, úgyhogy a rén

számára többé nem alkalmas tápláléknak. A hó elolvadtával alacsonyabban fekvő

területekre húzódnak, fenyvesek lápjait és víz-ereit keresik fel. Tavasszal sédbúza-

féléket (lat. Deschampsia), csenkesz-féléket (lat. Festuca), különböző fajtájú sásokat

(lat. Carex), gyapjúsás-féléket (lat. Eriophorum), vidrafű-félék (lat. Menyanthes) és a

tőzegeper (lat. Potentilla palustris) gyökerét, valamint nyírfák (lat. Betula), nyárfák (lat.

Populus) és égerfák (lat. Alnus) rügyeit fogyasztják. A rének hasznot hajtanak azzal,

hogy mintegy „feltúrják” a talajt, ezzel elősegítik a fák magvainak meggyökerezését.

Nyáron a legelők bővelkednek füvekben és más lágyszárú növényekben (lpN

rahttá). A rének nyári étlapja a legbőségesebb: ilyenkor a már említett vidrafűn, sáson,

tőzegepren kívül találnak füzike-féléket (lat. Epilobium), zsurlókat (lat. Equisetaceae),

perjefüveket (lat. Poa) és más pázsitfű-féléket (lat. Poaceae), keserűfű-féléket (lat.

Persicaria), aranyvesszőt (lat. Solidago virgaurea). Friss táplálékot jelentenek a lombos

fák és bokrok, mint a fűz (lat. Salix), a nyír, az éger, a nyár, valamint a berkenye (lat.

Sorbus) és a törpenyír (lat. Betula nana), illetve az áfonyák (fekete és vörös áfonya)

levelei, a nyírfák barkái. Nyáron lehetőség szerint nem terelik a réneket zuzmómezőkre,

hogy ne tapossák le azokat. A tengerparton algák, moszatok is táplálékul szolgálhatnak

a rének számára.

Az ősz a gombák ideje (lpN vistta). Augusztus végétől, kedvelt és igen tápláló

csemegéjük megjelenésétől körülbelül októberig nem is törődnek egyéb táplálékokkal,

hanem a gombák felkutatására indulnak (lpN vistit). A gomba-időszakban

szétszélednek, nehéz szemmel tartani őket. A rének igen kedvelik a galambgombákat

(lat. Russula), a tejelőgombákat (lat. Lactarius) és a tinóru-féléket (lat. Boletaceae).

Nem csupán a talajon, hanem a fákon (elsősorban nyírfán) növő gomba is tápláléka

lehet a réneknek. Emellett még elérhetők számukra a fentebb említett fűfélék és levelek

51

többsége, valamint a fekete és a vörös áfonya is, és előszeretettel dézsmálják a házak

körüli szénakazlakat is.

Amikor a legelő elfonnyad (lpN hilbi), s az erdőhatáron alul is esni kezd a hó,

megkezdődik a visszavonulás a zuzmó-vidékekre, és a rénszarvas legkésőbb a szigorú

tél beálltával ismét a fenyvesekben tanyázik, mivel ott lazább a hó, mint a szeles

pusztaságon. Egy-egy vándorút akár több száz kilométeres is lehet. (A lapp mitológia

szerint a – gyakran lapáttal a kezében ábrázolt – szélisten, Bieggagállis (’szélapó’ vagy

Bieggaolmmái ’szélember’) mutatja a jó legelők felé vezető utat; Pentikäinen 1995 :

238–239).

Az igás állatoknak olykor keverék takarmányt (fű, széna, zsurló, vidrafű,

gombák) is adnak. A herélt hímek kenyeret is kaphatnak, esetleg sózva, hogy nagyobb

kedvvel maradjanak a ház, az ember közelében. Sok rén kedveli az emberi vizeletet

(szintén sótartalma miatt) (lpN cissabánni, goččar, gužžaboazu, gužžaborri).46 A sózott

halnak szintén sikere lehet a rének körében. Són kívül zsírt is szívesen nyalogatnak.

Elrágcsálják a lehullott agancsokat vagy akár a földből kikapart csontokat is. Nyár

végén, amikor fához dörgölve próbálnak megszabadulni az új agancsukat fedő bőrtől,

előfordul, hogy egy-egy bőrdarabot meg is esznek. Patáikkal képesek agyontaposni

vagy a hó alól kiásni a lemmingeket; azokat is megeszik. (Vélhetőleg a vadréneknek is

megvan ez a tulajdonságuk, hiszen a lemming norvéglapp neve godde-sáhpán, azaz

’vadrén-egér’.)

A réneknek szükségük és igényük van tiszta ivóvízre. Telente havat esznek, nyaranta a

patakok és a tenger vizét isszák.

A rének ősszel és tél elején a legkövérebbek (lpN ađđamiin, buoiddat, jáhnet, jolli),

majd a hóréteg vastagodásával fogyni kezdenek. Rossz minőségű vagy nem elegendő

táplálék esetén tavaszra a rének igen rossz állapotba kerülhetnek, alaposan

lesoványodhatnak, bár képesek a tápanyagok kummulálására is. Hűvös, esős nyarakon a

rének meghíznak, hiszen ilyenkor nem kell folytonosan szaladgálniuk, hogy távol

tartsák maguktól a szúnyogokat és egyéb rovarokat (bővebben ld. 64–65. o.).

46 Ha egy tehénnek megvan ez a tulajdonsága, nagy valószínűséggel a borja is hasonló lesz.

52

A hím rének jóval nagyobb termetűek, mint a nőstények. Tíz éves koruktól a

rének fokozatosan veszítenek súlyukból.

Egy hím rén vágósúlya 50–80 kg, egy nőstényé 30–40 kg. Ebből 2–6 kg zsír, szalonna,

az állat súlyától függően. A rének zsírrétege kettős szerepet játszik: egyrészt óvja az

állatokat a hidegtől, másrészt tartalék táplálékként szolgál. A tél közepi fagyok idején

szemmel látható a külső zsírréteg (lpN binda) vékonyodása, a belső zsírtartalékok

azonban tovább megmaradnak.

Általában naponta négyszer tartanak pihenőt (lpN liva-áigi, livva, livvabodda), amikor

lefekszenek és kérődznek. Márciustól augusztusig van egy ún. hajnali pihenő, egy

nappali, egy esti és egy éjszakai pihenő. Nyaranta a pihenőidő rövidebb, mint télen,

kivéve a hűvös napokat, amikor a szúnyogok nem zavarják a réneket. Szeptember–

októberben a rének naponta kétszer pihennek le, novembertől februárig pedig

háromszor.

A rének tehát hagyományosan más-más területeket használnak az év különböző

szakaszaiban. Amikor az államhatárok még nyitottak voltak, a rének minden tavasszal a

Jeges-tenger partvidékére húzódtak, s csak a tél beköszöntével tértek vissza a belsőbb

területekre, a tűlevelű erdők zuzmómezőire. Ma – kisebb mértékben – a szövetkezetek

határain belül tapasztalhatunk hasonlót, például Näätämö és Muddasjärvi téli legelői

erdeifenyő-erdőkben, míg a nyári legelői a szélfútta, s így a szúnyogokat könnyebben

elviselhetővé tevő hegyekben vannak.

Őszi összeterelés

Amikor az idő hidegebbre fordul, leggyakrabban szeptember második felében, a

gazdák – és nélkülözhetetlen segítőtársaik, a kutyák – a rének keresésére indulnak.

Szárazabb őszökön az állatok összeterelése (lpN mastadit) csúszhat néhány hetet:

érdemes megvárni az esőzést, hogy az összeterelt nyájat ne gyötörje szomjúság. Az is

előfordulhat azonban, hogy a párzási időszakot megelőző összeterelés már Jakab-nap

(júl. 25.) körül kezdetét veszi.

53

A gazdák egyesével vagy párban, esetleg néhány fős csoportokban járják körül

területeiket. Segítségükre lehetnek a nyugodt természetű, kötélen vezethető rének is,

amelyeknek kolomp vagy csengő van a nyakukban (lpN bielloboazu, skilan), és egyúttal

teherhordásra is alkalmasak. A kolomp hangját szívesen követi a többi rén. Az

összeterelést az is elősegíti, hogy közeleg a párzási időszak. A csordák egyre nagyobbra

duzzadnak, a pásztoroktól egyre több és szervezettebb munkát követelve.

A rének szétválogatása és megjelölése

Az ősz egyik legfontosabb feladata az állatok szétválogatása (lpN geahčadit, rátkit,

rátkka) – hisz a más-más gazda tulajdonát képező állatok (lpN áittarboazu, bigohas-

siida, geahččoboazu) nyáron könnyen keveredhetnek (lpN bieđganit) egymással – és

megjelölése (lpN merket), azaz füljelekkel (lpN bealljemearka) való ellátása. Ezt

legkésőbb szeptember és október fordulóján végzik el. Ha sok rén van és korán kezdik a

keresésüket, szükség lehet egy második összeterelésre is47, helyenként viszont csak

télen (akár márciusban) végzik el az állatok efféle számbavételét.

A rendezendő keveréknyájat először két részre osztják, majd az állatok fülének – néhol

„szó”-nak nevezett! – bevágásai (lpN biehkki, bihttá, ceahkes, huhppa, rievdadus, sátni,

skivdnji) alapján egyetlen röpke pillantással megállapítják, melyik állat kié. Ezt

általában éjszakánként teszik, amikor a rosszabb látási viszonyokat ellensúlyozza a

rének hideggel járó viszonylagos nyugalma: ilyenkor ugyanis a szúnyogok kevésbé

kínozzák őket. A gazdák tehát szétválogatják az állatokat: a csordát kör alakú karámba48

(lpN áidi, gárdi) terelik, amelyből több rekeszték, kisebb oldalkarám (lpN kántuvra,

kontor) nyílik. A kb. 1,5 m magas karámok kőből is épülhettek. Mikor a csorda benne

van, rendszerint magától körbe kezd ügetni. Egy-egy gazda, ha tulajdonába tartozó

állatot lát maga felé közeledni, kifogja azt, és bevonszolja a maga rekesztékébe. E

munkához fizikai erőre, és – a rének eredendő félénkségét ellensúlyozandó – némi

furfangra is szükség van. Ez utóbbit kitűnően egészíti ki egy-egy terelőkutya. Minden

47 Egyes helyeken nyár közepén ismét egy helyre gyűjtik az állatokat, hogy az adott év tavaszán született borjakat füljelekkel lássák el. Erre sor kerülhet a téli válogatáson is, vagy – ha a tehenek a ház körül, kipányvázva ellenek – rögtön a születésük után. 48 A karámok első említése 1765-ből datálható, amikor Sodankylä lakói megegyeztek abban, hogy minden ősszel Orajärvi vidékére terelik a rénjeiket, ahol a gazdáknak módjukban van kiválogatni saját állataikat.

54

rénpásztornak megvan a maga kutyája, amely követi őt mindenhová, és már-már

családtagnak számít.

A szétválasztás legfőbb célja tehát az idegen réneknek (lpN vierroboazu,

vieruiboazu) a saját állományból való eltávolítása, ám – mint már említettük – a

karámokban egyúttal megjelölik a még jelöletlen borjakat.49 Helyenként ez rögtön a

születésük után néhány nappal megtörténik – ez a pásztorok által felügyelt ellés egyik fő

előnye –, vagy csak később, amikor a szúnyogok és böglyök elleni védekezésül a rének

maguktól csordákba verődnek és együtt maradnak. (A fülsebek gyorsabban gyógyulnak,

míg hűvös van és kevesebb a rovar.)

Az elárvult borjakat (lpN oarbbesboazu), valamint az öregebb jelöletlen réneket

(lpN goddi, geažetbeallji, geažotbeallji, goddebeallji) elárverezik; a gazdával

rendelkező, de elbitangolt, idegen réneket (lpN dihtoboazu) vagy a másik réntartó

szövetkezet képviselőjének, vagy pedig egyenesen eredeti tulajdonosának szolgáltatják

vissza.50

Összetereléskor meg is számlálják az állatokat. Egykor a rének számbavételének

és nyilvántartásának fontos eszköze volt az a négy élű fapálca, amely mintegy

„számlakönyvként” is szolgált a gazdák és a fizetett pásztorok között: a rének számát e

fadarabba vésett jelek segítségével tartották nyilván.

T. I. Itkonen leírásából tudjuk, hogy az inari lappok (Muddusjärvi, Paadar,

Paatsjoki, Ivalo, Kyrö) ősszel két–három válogatást is tartottak (T. I. Itkonen 1948 :

133−138). A szomszédos gazdák, akik nyaranta többé-kevésbé ugyanazon a területeken

legeltettek, szövetkeztek és megegyeztek, hogy egy–két hetente megbeszélt helyre

terelik össze az ez idő alatt általuk talált réneket. Ki-ki kiválasztotta saját állatait, majd

újabb találkozási időpontot jelöltek ki.

Az állomány számba vételekor vágóállatokat (lpN niesteboazu, njuovvanboazu)

is áruba bocsátanak, s vágnak is. A saját szükségletek kielégítésén túlmenően is nyernek

így húst, amit szárítva vagy kissé megfőzve fogyasztanak (sütni elsősorban a nyelvet

49 Régen szokás volt a ki- vagy levágott füldarabokat egy madzagra fűzve gyűjteni. (T. I. Itkonen 1948 : 130.) 50 A réntartás korai fejlettségi szintjén, amikor is egy-egy családnak mindössze néhány rénje volt, nemigen volt szükség a jelölésre, hiszen a kevés állatot anélkül is könnyedén fel tudták ismerni gazdáik. Valószínű, hogy a füljelölés szokása később, a szomszédos népektől – akik pl. juhok esetén már használták – átvéve terjedt el.

55

szokás, vö. Itkonen T. I. 1981 : 9−14). A vért egykor tisztított, hűtött bendőben tárolták,

és hurkának vagy liszttel kevert gombócnak készítettek el. A rén lábszárcsontjából nyert

velő igazi csemegének számított. A prém, bőr, csont (illetve az abból nyert anyagok),

inak: mind-mind értékes alapanyag, melynek feldolgozása külön szakértelmet igényel.

A megtisztított gyomorból, bendőből, belekből szütyőket, tárolásra alkalmas zacskókat

készítettek. Varráshoz az inakból nyertek cérnát, fonalat; csónakok, szánok léceinek

rögzítéséhez is ezeket – vagy növények gyökereit – használták. A rének csontjából,

agancsából késnyelek, nyílhegyek, kanalak, szalagszövő keretek készülhettek, s a

csontból főzött enyvet is fel tudták használni. Hasonlóan sokoldalúan hasznosítható a

levágott állatok bőre, illetve prémje: a ruházat (bunda, lábszárvédő, lábbeli, nadrág) és

egyéb használati tárgyak (pl. késtok) nélkülözhetetlen alapanyaga, emellett

derékaljként, takaróként használható, és a sátrak téli borítására is alkalmas. A lappok

kezdetleges szánféléje ugyancsak itt említendő: a lenyúzott bőrt kiterítették,

megpakolták, a rakomány szélein a bőrt felhajtották, összekötötték, s már indulhatott is

a menet.

Vágni télen a legjobb, hiszen tavasztól kezdődően a rovarok (szúnyogok,

böglyök) lárvái már támadják a réneket és károsítják a bőrüket, prémüket, a hús pedig

már könnyen megromolhat. A fő vágási időszak tehát a párzás befejezésétől (október

eleje) körülbelül áprilisig tart.

Kasztrálás

Az állatok szétválogatása és megjelölése után – illetve azzal párhuzamosan –

kerül sor a hímek kasztrálására is.

A hímeket általában három–négy éves korukban, ősszel, a párzás előtt harapják

(lpN gáskit), azaz herélik, amikor jó fizikai állapotban vannak. Jó igásállat (lpN vuoján)

a harmadik (lpN vuobis, vuobirs, vuorsu) vagy negyedik életévében (lpN gottos)

kasztrált rénekből válik. Ha két évesen (lpN varit) kerül sor a kasztrálásra, akkor ez a

lesoványodásuk megelőzését szolgálja, hogy kora tavasszal levághassák őket; ezek – ha

mégsem vágják le őket – fürgék lesznek ugyan, de meglehetősen apró termetűek

maradnak. Az ősszel herélt hím (lpN gáskkit) már a következő télen igavonóvá válhat.

56

Csak a rendkívül nagy termetű és erős hímeket nem herélik ki 5–6 éves korukig,

amely kor után erejük fogyatkozni kezd. A legszebb sötét (lpN muzet) és fehér (lpN

čeaskkut, gabba, jievja) réneket nem kasztrálják. A legjobb újhold idején végezni a

kasztrálást. Ezt a műveletet két ember végzi. Ha lasszóval (lpN suohpan) fogják be az

állatot, azt az agancsánál fogva lassan, de határozottan magukhoz vonják, majd az

oldalára fektetik. Az egyik ember lefogja, a másik végzi a tulajdonképpeni kasztrálást.

A heréket a szájába veszi és megrágja, így összezúzva azokat. Ezután az ujjaival

szétmorzsolja és szétnyomkodja a bőr alatt, hogy majd felszívódjon a kötőszövetekben.

Amennyiben a kasztrálandó állat feldühödik, akkor legcélravezetőbb, ha fél kézzel az

agancsát, fél kézzel az alsó állkapcsát a metsző- és a zápfogak között megragadva viszik

földre. Olykor késsel is heréltek (lpN gáldet), különösen akkor, ha harapáskor a

herezacskó szétpukkad. Azonban úgy tartották, hogy az ilyen módon kasztrált állatok

fejletlenek, gyengék, rossz étvágyúak lesznek. A frissen herélt állat kasztrálás után

magától lábra áll, és néhány napra magányos, nyugodt helyre húzódik. Egy hónap

elteltével szinte teljesen kiheveri a kasztrálást. Herélés után néhány héttel elhullajtja az

agancsát, és a következő nyárig nem is kezd újat növeszteni. Úgy tartják, hogy ha

szokatlanul alaposan herélik a rént, akkor az az újonnan növő agancsáról soha nem

dörgöli le a bőrt.

A párzási időszak

A párzási időszak (lpN ragat, ragatáigi) körülbelül szeptember 23. és október 15. közé

esik, azaz Szent Mihály napja előtt egy héttel kezdődik – a hegyi réneknél és a kisebb

hímeknél valamivel később – és két–három hétig tart. Ha ilyenkor a rének szabadon

vannak (lpN veaittalas), a fiatal, erejük teljében lévő hímek – melyeknek nyaka

ilyenkor jelentősen megvastagodik (lpN báđđačeabet, báđđančeabet) – 30–50, olykor

akár 100 nőstényből álló csordát, valóságos „háremet” gyűjtenek maguk köré. Egy kb. 2

000 állatból álló nyájban 5–10 nagy bika van. Ezek mintegy felosztják maguk között a

nyájat, s óvják, felügyelik a magukénak tekintett állatokat. Párzás idején a bikák

meglehetősen elvadulnak, olykor még az embert is megtámadják. A párosodásnál az

erősebb joga érvényesül, így megesik, hogy egy csoporton belül a legerősebb bika

57

egyeduralomra tesz szert (lpN áidnaváldu, áidnaválsarvvis).51 A vezérbikák a párzási

időszakban tulajdonképpen segítségére vannak a pásztoroknak, hiszen a maguk módján

egybetartják a nyájat. A bikák és nőstényeik erdőhatárra, sík nyíresekbe, fás térségekbe,

köves félszigetekre vagy más, vízzel körülvett, viszonylag szűk területre vonulnak,

amelyet legalább az egyik irányból valamiféle természeti akadály határol, gátolva a

nőstények esetleges elszökését. Ilyen helyeken a féltékeny hímek vigyázhatják saját

nősténycsordáikat, amelyeknek nincs módjuk túlságosan eltávolodni tőlük, csupán

annyira, hogy táplálékhoz jussanak.

Ebben az időszakban a bikák alig esznek, nem alszanak, se éjjel, se nappal, ráadásul

időről időre meg kell küzdeniük (lpN doarrut) a párharcot provokáló vetélytársakkal is.

Akár végzetes is lehet, ha két bika agancsa összeakad, s a pásztornak nem áll módjában

szétválasztani őket. Ha a betolakodó bizonyul erősebbnek, az azt jelenti, hogy az egész

nősténycsapatot is megszerezte magának. A fiatalabb, kisebb termetű hímek a nyáj

szélén maradva igyekeznek hasznot húzni a vezérbikák gyakori viszálykodásából, s

akkor párzanak, amikor a vezérbikák látókörén kívülre kerülnek. A rosszul herélt hímek

(lpN biehteheargi) szintén erre törekednek (lpN čuođđit). Ezeket lehetőség szerint újra

herélik.

A párzási időszakban a bikák jelentős fizikai terhelés alatt állnak, ezért lefogynak,

legyengülnek. Könnyen ragadozók áldozataivá válhatnának, azonban a párzáson átesett

hímek jellegzetes fanyar bűze elriasztja és távol tartja az ellenségeket. Egyedül a medve

jelenthet valós veszélyt. A bikák aztán a párzási időszak befejeztével fokozatosan

visszanyerik erejüket, lassan hízásnak indulnak.

Párzás után a nőstények szabadon elvonulhatnak, a kimerült bikák viszont szívesebben

pihenik ki fáradalmaikat félrevonulva, magányosan. Novemberben elhullajtják az

agancsaikat – az öregebbek már korábban –, de továbbra is igyekeznek távol maradni a

nyájtól és a nőstényektől. Ez a fajta remeteélet hozzávetőlegesen egy hónapig tart.

A szigorú tél aránylag nyugalmas időszak a réntartó számára. A mély hó miatt

az állatok nem tudnak a kelleténél messzebb elkalandozni, s ha a rének könnyen

hozzájutnak a zuzmóhoz, akkor a pásztor teendője abban merül ki, hogy napjában

51 Minthogy ilyenformán elég kevés bikára van szükség, számos hímet – mint láttuk – kiherélnek, a hagyományos mód szerint harapással. A kasztrált állatokból válnak a legjobb igavonók, teherhordók.

58

néhányszor körüljárja a nyájat, és vigyáz, hogy az állatok együtt maradjanak. Nyugodt

körülmények között az elcsatangolt rének rendszerint maguk visszatérnek a vezérbika

kolompja után, ha azonban ragadozó pusztít a környéken, akkor éjjel-nappal felügyelni,

terelni kell. Amennyiben például farkas férkőzik a nyáj közé, a rének vadul menekülnek

a szélrózsa minden irányában.

Decemberben a fagy fokozódásával elérnek a következő állomáshelyükre, a

tűlevelű erdőkbe, ahol úgy egy hónapig tartózkodnak. Itt ismét vágnak le réneket,

táplálék gyanánt és eladásra egyaránt.52 Ha a föld zuzmóban bővelkedik, nem kell túl

mélyen bemenni az erdőbe, míg ellenkező esetben további hosszú vándorlás vár az éhes

állatokra – és pásztoraikra.

Áprilisban megindul a kéregképződés a hóréteg tetején, ami a rén számára

lehetetlenné teszi az alóla való zuzmószerzést, az embert azonban ez a kéreg megbírja: a

nyáj útnak ered.

Költözés

A költözések (lpN johtit), a szálláshelyek változtatása, illetve az azok között tett

vándorutak alkalmával a menet élén egy vezérrén halad, amit általában egy sítalpas,

esetleg rénszánon – manapság motoros szánon – ülő ember irányít.53 A rendszerint

csengővel, kolomppal (lpN biellu) is felszerelt vezérrént a megfelelő irányba vezetik,

miközben a rénpásztor oldalról és hátulról igyekszik haladásra bírni a nyájat. Az állatok

legtöbbször egy- vagy kétsoros, meglehetősen hosszú oszlopba rendeződnek.

Más, a réneknek a nyájban betöltött szerepét középpontba helyező leírás (Collinder

1941) szerint a vezérbika be van tanítva arra, hogy költözéskor kötélen, szíjon vezessék

a menet élén (lpN láidestanheargi). Hogy a rén ne rágja el a kötelet, kátránnyal kenik

be. A kísérő rén a nyáj ”szárnysegédje” (lpN gieđalatheargi); a vezérbikát követi, utána

pedig kezes állatok válogatott csapata menetel. Ez utóbbiak az élbikák és éltehenek. Az

élcsapat (lpN njunuš) után jön az egyre kiszélesedő derékhad, úgyhogy a menet egy

egyenlőszárú háromszög alakját ölti. A félénkebb rének haladnak a menet élén, középen

a herélt hímek, a tehenek a borjaikkal és az apró termetű, fáradékonyabb rének, míg

52 Finnországban az Európai Unióhoz való csatlakozás (1995) óta ez szigorúan csak vágóhídon történhet. 53 Egy 1000 állatot számláló nyáj négy – farkas-veszély esetén több – pásztort igényel, akik párban váltják egymást.

59

hátul (lpN maŋuš) a nyugodt tehenek és a vizelettel emberhez szoktatott állatok,

valamint az öreg, illetve fáradt, párzástól kimerült bikák (lpN golggot). Két szélén

elbitangolt rének haladnak, néhányan a nyáj mögött kissé lemaradva (lpN čoanohas)

követik a többi állatot. Minél közelebb vagyunk a menet végéhez, annál nagyobb a meg

nem szelídített, vagy makrancos rének száma: ezeket csak a külső fegyelem és a társas

ösztön együttes ereje tartja a csordában. Végül egy csoport lemaradt állat következik.

Ezeket a pásztorok, kutyák, motoros szánok utóhada tereli tovább nagy üggyel-bajjal.

Általában két motoros szán hat–nyolc sítalpas pásztorral dolgozik együtt. Ha a nyáj

rendezetten mozog, és nincs probléma a sor vagy sorok megtartásával, a motoros szán a

csorda mögött marad. Olykor előreküldik, hogy kijelölje a nyomvonalat az állatok

számára, akik szívesen követik azt, amikor csak módjukban áll. Sőt, egy

lelkiismeretesen kidolgozott, jó terelési stratégia figyelembe is veszi a rének előző

nyomvonalát. Amennyiben a vezérrént motoros szánnal vezetik, a nyomvonal kijelölése

automatikusan történik. Nehéz terepen, ahol a motoros szán nem bírja vezetni a nyájat,

arra lehet használni, hogy a sítalpas pásztorokat a nyáj oldalára vagy mögé szállítsa.

Még akkor is igen praktikus tehát, amikor nincs közvetlen kapcsolatban az állatokkal.

Előfordul, hogy a nyájat vezérrén nélkül terelik. Ilyenkor a réneket bekerítve

kényszerítik azokat a megfelelő irányba, s amikor a rén rossz felé fordul, a motoros szán

közbelép, a pásztortól meglehetősen ügyes manőverezést és leleményességet kívánva.

A motoros szánt nem csupán a vándorlások alkalmával használják: manapság a

rénpásztorkodás mindennapjainak szinte nélkülözhetetlen segédeszköze. Használata

abból áll, hogy – amint a hóviszonyok engedik – a réntartó körzet legkülönbözőbb

részeire szállít embereket, akik a rének kis csordáit egy nagyobb nyájba igyekeznek

összeterelni, egészen addig, míg az összes állatot össze nem gyűjtik egy vagy két

csoportba. Kedvezőtlen körülmények között ez mintegy öt hétig is eltarthat.

Amennyiben a hó- és a legeltetési viszonyok jók, néhány szánvezető ember is elegendő,

hogy felügyeljen a nyáj körül, míg el nem érkezik az idő, hogy elhajtsák az állatokat a

következő szálláshelyre. Sziklás, erdős terepen a motoros szánok mindenképpen sítalpas

emberekkel és kutyákkal együttműködve látják el feladatukat. A szánokat – általában

csak egyet vagy kettőt – elküldik a gyűjtőponttól legtávolabbra elcsatangolt kisebb

csordák (lpN erinčora) nyomába, miközben a sítalpas pásztorok kutyáikkal a közelebbi

területeken dolgoznak. Köröznek a nyáj körül, a kijelölt irányba terelve azt. Mivel a rén

60

– valamitől megrémülve, vagy akár a szúnyogoktól gyötörtetve – szívesen halad széllel

szemben, a gyűjtőpontot igen körültekintően kell kiválasztani. Amikor legalább néhány

száz rén összegyűlt, egy vezető rénnel az élén elindulhat a menet az újabb szállás- vagy

legeltetési helyre. Télen, ha a hóviszonyok engedték, minden holmijukat jellegzetes,

félcsónak alakú szánjaikon (lpN gieres) szállították a lappok, míg hagyományos

szánkaravánjukba is be nem férkőzött a motoros szán.

Egy költöző csapat rendszerint két karavánból (lpN ráidu) állt. Az első élén általában a

gazda siklott sítalpakon, s ő vezette a már említett módon, szíjon az első szánba fogott

rént. A második szánt vonó rén az első szánhoz volt kötve, a harmadik szánt húzó a

másodikhoz és így tovább. A leghátsó szánhoz olykor tartalék rén volt kötve, hogy

fékezzen a lejtőkön.

A gazda karavánját a feleségéé követte, élén magával az asszonnyal. A legtöbb szánnak

rakománya szerint külön elnevezése volt. A lebontott sátrakat mindig az utolsó szánon

szállították. Ha nem volt hó, akkor felmálházták az állatokat. A teherhordó rén általában

kb. 50 kg súlyt vitt, nyári útviszonyok között.

Kisgyerekek fel is ülhettek a teherhordó rének hátára, ellentétben a nagyobbakkal és a

felnőttekkel.

A legtöbb vidéken a tavaszi költözést nem egyfolytában hajtják végre, közben

megállnak a nyírfa-övezetben: itt van a tavaszi (és egyben az őszi) szálláshelyük.

Az ellési időszak

A fiatal rének 18–30 hónapos korukban válnak ivaréretté. A nőstények

vemhessége 33 héten (228 nap) át tart. Átlagos körülmények között a nőstények minden

évben ellenek – ellésenként jobbára egy utód születik –, így egy szerencsés évben a nyáj

szaporulata akár 40–50 % is lehet.

Amikor közeleg a tavasz közepén esedékes borjazás ideje (lpN guottet), a hímek

ösztönösen igyekeznek félrehúzódni az ilyenkor még agancsot viselő54 nőstényektől.

Április végén a vemhes tehenek (lpN čoavjjet) keresni kezdik (lpN bahtit) a számukra

legmegfelelőbb ellési helyet (lpN guottetbáiki)55, ahol maguk is születtek. A gazdák

legkésőbb május elején külön, egymástól 1–3 km távolságra tartott csordákba választják 54 A tehenek majd csak ellés után veszítik el agancsukat. 55 Az erdei réneknek nem szükséges külön ellési helyet keresni.

61

szét a hímeket (lpN luovasčora, luovaseallu) és a nőstényeket (lpN čoavjjeteallu).

Borjazás után a kisebb csordák újra egyesülnek.

A pásztorok gyakran körülkerülik az ellési helyeket, hogy megakadályozzák a

nőstények esetleges szétszóródását, illetve hogy távol tartsák a ragadozókat.56 A

borjazás május elseje után kezdődik, május derekán csúcsosodik, és kb. 4 héten át tart.

Néhány nőstény csak Szent Iván napja körül vagy még később ellik, esetenként

augusztusban.

Ha borjazás idején téliesre fordul az időjárás, nehéz dolga van az újszülött borjúnak. Az

anyja ilyenkor védelmezőn mellé fekszik, testével, sőt fejével oltalmazza. Mégis

előfordul, hogy egy-egy borjú halálra fagy, éppen ezért az ősszel született borjakat (lpN

čavččat) általában levágják, mivel nem vészelnék át a tél viszontagságait. Rossz

előjelnek tekintik, ha az első borjú hóra hullik, jóllehet ellés idején igen gyakran még hó

borítja a talajt. Az sem szerencsés, ha hideg eső hullik. A félénkebb természetű

nőstények az ellés előtt kb. egy nappal félreeső, nyugalmas, lehetőség szerint hómentes

helyre húzódik. Ha ki van pányvázva, idegesen kezd keringeni a fa vagy pózna körül,

ezért a kötélnek kellő hosszúságúnak kell lennie, hogy elég mozgásteret biztosítson a

nyugtalan állatnak. A nőstények ilyenkor alig esznek és keveset fekszenek. Ha kevés

vagy nehezen hozzáférhető a zuzmó, mohával benőtt erdeifenyő-ágakat (lpN lahppu)

adnak nekik. Ez ugyan nem ér fel a zuzmóval, de valamennyi táplálékot biztosít az

állatok számára, vészhelyzet esetén segítséget jelenthet. A rének táplálékául három

lombosmoha-fajta (lat. Bryophyta) felel meg, melyek közül az erdei fenyőn növő

értékesebb, mint ami a lucfenyőn található.

A tehenek este vagy éjszaka ellenek, s magzatukat azonnal szárazra nyalogatják. Az 5–

11 kg-os újszülött rénborjú (lpN njuoratmiessi) alig egy órával megszületése után már

lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan

tud szaladni, mint a kifejlett állatok: akár 60–80 km-es óránkénti sebességgel. A borjak

születésüktől fogva, májustól az októberi párzási időszakig szopnak, naponta legalább

tíz alkalommal, egy hónapos koruktól valamivel ritkábban. A nyár elejétől füvet is

legelnek, de a párzási időszakot követően már be kell érniük a zuzmóval. Mikor a

56 Az erdős vidékeken a vemhes nőstényeket kipányvázzák; ez a hegyi réntartók esetén már a nyájak nagysága miatt sem lehetséges. A koltta lappoknál az ellés jellemzően a házak közelében, kipányvázva, hómentes helyen történik.

62

borjak kellőképpen megerősödnek (lpN čálggatmiessi), újra összeeresztik őket a nyájjal.

Körülbelül tíz hónapon át követik anyjukat, hacsak annak teje el nem apad idő előtt.

Fiatal nőstényeknél – különösen első ellésnél – megesik, hogy magukra hagyják

borjaikat.57 Ilyenkor a gazdának közbe kell lépnie és kényszerítenie kell az anyaállatot,

hogy szoptasson. Ha ez nem történik meg vagy nem sikerül, a borjú elpusztul vagy

levágják. Ha a nőstény a következő évek során sem változik, le kell vágni. Amennyiben

egy nőstény azért hagyja el újszülött borját, mert a korábbiakat jobbnak tartja, az

anyaállatot és a korábbi, immár egy éves borjút külön fához kötik egy időre. Előfordul

(500-ból egy–két esetben), hogy ikerborjak születnek, vagy hogy egy-egy tehén idegen

borjakat is a sajátjának tekint. Ilyenkor az anyaállat rendszerint elhagyja az egyik borjat,

ezt ilyenkor le kell vágni. A fiatalabb, két–három éves tehenek borjai gyakrabban

szakadnak el anyjuktól, így mintegy árvává válnak és idegen teheneket próbálnak

szopni, a legtöbb esetben sikerrel.

Jellemzően novemberben, de legkésőbb decemberben a tehenek teje elapad, és befejezik

a tavasszal született borjaik szoptatását, február–március környékén magukra is hagyják

őket. Azok a nőstények, amelyek az adott évben nem termékenyültek meg (lpN rotnu),

egész télen át szoptatnak, olykor még a következő tavasszal is. A nőstényeknek

körülbelül a negyede meddő. Ez leggyakrabban a két–három éves nőstények (lpN

vuonjal-áldu) körében fordul elő. Azt is megfigyelték, hogy a nőstények nehezebben

válnak vemhessé, ha a párzás ideje száraz, csapadékmentes.

A nőstények között vannak örökre meddők (lpN stáinnat). Ezek nagyobbak,

mint egy átlagos nőstény, és igen gyors igavonók. Párzás idején hajlamosak meghágni

más nőstényeket, de a hímek közeledését is jól tűrik.

Ha a kisborjú idegen tehénhez szegődik, az olykor agyon is taposhatja, patájával

eltiporhatja. Az ellési időszakban a nőstények egymásra is rátámadhatnak. Előfordul,

hogy egy idegen tehén támadása láttán egy-egy borjú magát halottnak tettetve a földre

vetődik, majd amikor a támadó távozik, virgoncan lábra áll. Az anyaállatok az

agancsaikkal védelmezik borjaikat – ezért nem hullajtották el már ősszel, miként a

hímek. Ha ragadozó közeleg, az anyaállat rejtett helyre fekszik, így figyelmeztetve

borját a veszélyre.

57 Úgy tartják, hogy az anyaállat elhagyja újszülött borját, ha emberi kéz érintését érzi rajta.

63

A tehenek fejése

Bár már a nyári napforduló idején kezdeni lehet a tehenek fejését, általában

körülbelül Jakab napjától az első hó megérkeztéig teszik. A legkedvezőbb időszak Szent

Mihály napjától néhány héten át tart. Ősszel több tejet adnak a tehenek, mivel ekkorra a

borjak agancsa annyira megnő, hogy már bántóan böki a szoptató anyaállat hasát, ezért

az nem tűri a hosszadalmas etetést. Vannak olyan nőstények (lpN náhpperokkan,

spara), amelyeket természetüknél fogva nehéz fejni (lpN bohčit). A legideálisabb

esetben egy tehén alkalmanként közel fél liter tejet ad, de általában ennél kevesebbet,

kb. egy kávéscsészényit.58 A tejet nagy űrtartalmú, 12–13 literes tömlőkbe gyűjtik, majd

tejszínként, sajtként (vö. lpN vuostta-lohkki), néha vajként, forralva (vízzel keverve)

vagy szárítva (télen kávéhoz) fogyasztják, szükség esetén anyatej pótlására is használják

(Itkonen T. I. 1981 : 50−57).

Az enontekiői, inari és utsjoki réntartóknál a fejési időszak Jakab napja körül

kezdődik, napi egy alkalommal (10–12 óra körül, ami előtt a borjak még nem sokat

szoptak)59, és egészen november második feléig tart. A teheneket ilyenkor lasszóval kell

befogni, hiszen egyébként szabadon tartják őket. A fejés sok esetben külön e célra épült,

kisebb méretű (kb. 50 x 60 méteres) karámokban történik.

A paistunturi gazdák a borjazás után szabadon engedik a nyájaikat, s pár hétre a

tavakon halásznak. Június végén ismét összegyűjtik állataikat, hogy a borjakat

megjelöljék, de július végén megint szélnek eresztik őket, egész augusztusban

halásznak. Újabb összeterelésre csak szeptember elején kerül sor.

Helyenként, így például Enontekiőben, június elején a nyári legelőkre engedik a

réneket, ezek azonban Szent Iván napjától csordákban menekülnek a minél magasabb

hegyekbe a szúnyogok elől60. Itt a gazdák – kutyáikkal – várják és összeterelik őket.

58 A tehenek emlőit a párzási időszakban juhok friss ürülékével kenegetik, hogy a borjak majd ne szopjanak túl sokat. 59 Máshol napjában kétszer (hajnalban és sötétedés előtt) kerül sor fejésre, a legjobb tejadók esetén akár háromszor is. 60 vö.: Lüderwaldt által gyűjtött jojka (Lüderwaldt 1976): „Čuoi’ka-nieida, dan sábmelažža biiga čåk’kestii ællo vel. Vuoi, dan čuoi’ka-nieida vuoddjala. De dan čuoi’ka-nieida någadeddje ja bieg’ga-bár’dni lái’desta.” (’Szúnyog-lányka, a lappok szolgálólánya összegyűjti a rénnyájat. Oh, ez a szúnyog-lányka tovább tereli kicsit a nyájat. Ez a szúnyog-lányka vége már [a szúnyogok ideje lejár], és a szél-fiú vezeti a nyájat.’)

64

Meleg időben a rének mindenképpen felmennek a hegyekbe, ha pedig hűvös van,

levonulnak a völgyekbe.

Szúnyogok és bagócsok

Nyár közepén, a szúnyogoktól és más rovaroktól gyötörve együtt legelnek. A

réntartó gazdáknak ekképpen hasznuk is van a kellemetlen rovarokból: valamelyest

együtt tartják a nyájat vagy csordát. A rének időről időre sűrű bokrok közé vagy dús

lombú fák alá húzódnak, esetleg nagyobb kövek, sziklák védelmébe menekülnek, vagy

pedig vízpartra, szigetekre, szélfútta, nyílt mocsarakra vagy tarhegyekre. Az erdei rének

elsősorban mocsaras vidékeken és csatornák, árkok mentén legelnek (lpN bálgat). Az

állandó mozgással, folytonos helyváltoztatással, futkározással csupán átmenetileg

szabadulhatnak a szúnyogoktól. A nappali pihenésük idején egymás közelébe

igyekeznek feküdni, a belőlük áradó pára ugyanis valamelyest távol tartja a rovarokat.

A koltták a szelídebb, az ember közelségéhez jobban szokott rének számára ilyenkor

gyakran farönkökből építettek „óvóhelyet”. A rovaroktól gyötört állatok ezekbe

tömörültek, s kipárolgásuk valamelyest távol tartotta a rovarokat. A gazdák füstöléssel

is igyekeznek elűzni a szúnyogokat. E célra megfelel egy korhadt fatönk vagy gyökér is.

A szúnyog-időszak (lpN čuoika) általában Szent Iván napjától július végéig tart.

Ezt követően jelennek meg az úgynevezett púposszúnyogok, majd augusztus második

felében az apróbb szúnyogfajták. Július végén a szúnyogok megfogyatkoznak, ám ekkor

jön el a böglyök (lpN boaru) ideje.

A bögölylárvák (lpN gurbma) – amelyek a bőrük alatt és az orrüregükben,

torkukban egyaránt megtelepedhetnek – miatt már tavasszal szenvednek a rének. A

rénbögölynek, más néven bagócsnak61 két fajtája van.

A Hypoderma tarandi egy kisebb dongóra emlékeztető, szőrös bögölyfajta (lpN

gurbmaloddi). Jakab napja (júl. 25.) környékén rakja le petéit a rének lábszárán, hasán,

tomporán, ahonnan azok lárvává fejlődve – az időjárástól, hőmérséklettől függően,

általában egy hét elteltével – befúrják magukat a rének bőre alá és megtelepszenek,

jellemzően a hátukon. Egy-egy állat bőre alatt akár száz lárva is meghúzhatja magát 61 Az bagócsoknak megközelítőleg 200 faja ismert. Ezeket három alcsaládba soroljuk: garatbagócsok (lat. Cephenomyiinae), orrbagócsok (lat. Oestrinae) és bőrbagócsok (lat. Hypodermatinae).

65

(lpN gurbmaboazu, gurbmin), a rén bőre súlyosabb esetben oszlásnak is indulhat.

Ezeket az állatokat levágják. A fiatalabb állatok bőre alól esetenként ujjheggyel

csipkedték ki a lárvákat. A böglyök a legfiatalabb borjakat sem kímélik, ezek gyakran el

is pusztulnak. Különösen a teljesen fehér és fehér pofájú, világosabb szürke réneket

gyötrik, mivel a világos szőrű állatokat jobban látják, könnyebben észreveszik. A

gazdák sokszor fehér színű prémet terítettek a karámra vagy a földre, s amikor a

böglyök azokra letelepednek, lombos gallyakkal vagy lapátokkal agyoncsapkodták

őket. A lárvák júniusban aztán betokosodnak, majd bebábozódva kihullanak az

állatokból vagy kifúrják magukat annak bőrén keresztül, és bögöllyé fejlődnek – esetleg

az ürülékkel kerülnek ki az emésztőcsatornából. A rének bőrén keletkezett lyukak

augusztus végére begyógyulnak.

A veszélyesebb Cephenomyia trompe (lat.) – szintén tavasszal – a rének orrlyukaiba

rakja petéit (lpN njunneboaru). A lárvák egy része az orrüregben marad, egy része

viszont lehúzódik a rének torkába. Télre fájdalmas csomókat okozhatnak. A rén

márciustól–áprilistól fogva köhög, prüszköl, mivel a lárvák gyulladást és váladékozást

idéznek elő. Ilyenkor ösztönösen keresi a mocsaras vidékeken, árkokban növő

vidrafüvet (ld. 50. o.), mivel ennek fanyar, csípős gyökere állítólag elűzi a lárvákat.

Több tíz vagy akár több száz lárva halálos kimenetelű elgennyesedéshez is vezethet. A

garatböglyök által gyötört rének szájába régen alkoholt, sós vizet vagy dohányoldatot

öntöttek, ezektől ugyanis elpusztultak a lárvák. Az orrböglyök ellen az segített, ha

közvetlenül a rén orrlyukaiba dohányfüstöt fújtak, hiszen ettől az állat prüszkölni

kezdett és a lárvák egy részét kiköhögte. Szent Iván napjáig a böglyök távoznak a rének

torkából. Amikor nagyobb tömegben repdesnek a levegőben, a rének – már messziről

meghallva a neszezésüket, zümmögésüket – minden igyekezetükkel menedéket

keresnek, vízbe mennek, szigetekre úsznak át vagy kimerülten a földhöz nyomják az

orrukat.

A rének szőrzete, prémje

A kifejlett, felnőtt rének szőrméje (lpN guolga) igen meleg, de merev és

nehezen kezelhető. Évente vedlenek: a szőrváltás augusztus közepére lezajlik (lpN

borgi) – borjaknál augusztus végére –, addigra tehát a régi szőr teljesen kihullik, s

66

helyére új, rövid szőrű bunda nő (lpN bilssa-miesse, borgemiessi). Az új bunda

november végére éri el végleges formáját. A rének szőre télen jellemzően sűrűbb,

tömöttebb és hosszabb, mint az év egyéb szakaszaiban.

A rénborjúnak élete első hat hetében általában vörösesbarna bundája van (lpN

ruksesmiessi). Az ilyen „vörösborjú” szőrméjéből varrnak bundát a kisgyerekek

számára (lpN beaskanátmiessi). Augusztusra a borjú levedlik, új szőrt növeszt (lpN

muovjádit). Friss bundája barna, eleinte rövid, egyenletes, selymes tapintású. Októberre

teljesen kifejlődik az új prém, ekkor már elsőrendű szőrme-állat.

A rének agancsa

A füljelek mellett az agancs (lpN áksán, čoarvvuš) a rén legfontosabb ismertetőjele.

Egy réntartó gazda egy-egy agancs láttán még messzebbről felismeri az állatát, mint

annak füljele alapján.

A rénszarvasnak nem szarva, hanem agancsa van. A magyar nyelv csupán a

nyelvújítás óta különbözteti meg a szarvat és az agancsot. Az 1845-től adatolható

agancs szavunk az ág főnév -ancs névszóképzős származéka. A korábbi ágas szarv

kifejezést kiszorította a használatból, a szarv azonban sokak számára továbbra is

szinonimája maradt. A már korábban is idézett Értelmező szótár + szerint a szarv ‘páros

szaruképződmény’, az agancs pedig ‘hím szarvasok fején található többágú szarvféle’

(Eöry 2007). Ez utóbbi definíció éppen a rénszarvast hagyja figyelmen kívül, hiszen ez

az egyetlen szarvasfaj, melynek nőstényei is növesztenek agancsot.

Igaz, a szarv és az agancs között nem az az egyetlen különbség, hogy ez utóbbi

ágas-bogas; a lényegi eltérés abban van, hogy míg a szarv szaru-, addig az agancs

csontalapú képződmény − ennek számos következményével együtt. Az üreges szarv a

koponyával összenőtt szarvcsapból és az azt körülölelő szaruhüvelyből áll, mely

alapjánál folyamatosan nő. Ezzel szemben a tömör agancsot a szarvasfélék, így a rének

is évente, különböző tényezők függvényében az ősztől tavaszig terjedő időszakban

levetik, majd – normál körülmények között – a nyár folyamán újra növesztik (T. I.

Itkonen 1948 : 99).

67

A hímeknél (lpN varis) már februárban vagy márciusban, a herélt hímeknél (lpN

heargi) márciusban vagy áprilisban, a terméketlen nőstényeknél (lpN stáinnat) március

végén, míg a termékeny nősténynél (lpN áldu) csak június végén kezd dudorodni a

rózsatő, melyből aztán az új agancs kifejlődik. Az agancs kezdetben csak egy csontcsap.

Azt a homlokcsapot, amelyről az agancs nő ki, rózsatőnek (lpN bákŋi, čoarvemátta),

míg az agancsnak a rózsatövön ülő tüskés részét rózsának nevezzük. Az újonnan növő

agancs puha, gyenge (lpN njuorra), s egy dúsan erezett bőrréteg fedi (ez az ún. háncs,

lpN námmi); ezen keresztül jutnak a tápanyagok az agancs csúcsába, ahol a

tulajdonképpeni növekedés történik. A rén hátsó lábán mirigyek találhatók, ezek

váladékéval áprilistól június közepéig kenegeti a növésben lévő agancsát. Egyes

megfigyelések szerint ha a rén egyik lába sérült és nem tudja az agancsához emelni,

akkor az azonos oldali agancsa kisebbre nő, mint az egészséges lába oldalán lévő. A

növekedés alatt az agancsok érzékenyek, vérrel teltek, ebből adódóan a szúnyogok és

egyéb vérszívók kedvelt csemegéi. Ha az agancs megsérül, le- vagy eltörik, a rén annyi

vért veszíthet, hogy akár el is pusztulhat. Ilyen esetekben egykor jól bevált gyógymód

volt, ha a törött agancságba rénszőrt tömködtek, vagy ha kátrányos ronggyal tekerték

körbe.

Egy fél–egyéves rénnek (lpN čearpmat) általában még nincs agancsa, ha mégis van,

akkor az egyágú, pálcikaszerű. Egy 1½–2 éves rénnek már hosszabb, két ágú agancsa

nő: ekkor már megjelennek a főágakból lefelé növő szemágak (ld. később) is. Egy

nősténynek 3½–4 éves koráig, egy hímnek 4½–5 éves koráig évről évre egyre nagyobb

és több elágazású agancsa nő62, ezután viszont már nem nő nagyobbra: az agancsa

minden évben egyforma méretű és formájú lesz. A rén 13. életévétől viszont egyre

kisebb agancsot növeszt. Egyes példányok eredendően kis agancsúak, még ha

egyébként egészségesek is. Ugyanakkor a gyenge, csenevész (illetve – ahogyan már

említettük – az igen öreg) rének agancsai általában kis méretűek. Az eredendően agancs

nélküli rén ritka; ez szinte kizárólag a nőstények körében fordul elő (lpN goalla, jol’li,

noalta). Az agancs nélküli hím szerencsétlenséget hoz a gazdájának.

62 Súlya hímek esetén 15–20 kg is lehet. Az agancs részeinek rajzát ld. Nielsen−Nesheim 1956 : 97. és Wildstrand 1964 : 336. A különböző korú rének agancsának rajzát ld. Nielsen−Nesheim 1956 : 98., az eltérő méretű és alakú agancsok rajzokkal illusztrált leírását ld. Nielsen−Nesheim 1956 : 100−105. és Wildstrand 1964 : 337−354.

68

Az új agancs augusztusra éri el végleges méretét, a nőstényeké valamivel

később, mint a hímeké. Ekkor az agancsot fedő bőr elszárad. A hímek szeptember

elejéig le is dörzsölik agancsukról a bőrt, majd ezt követően néhány hét alatt – fák

törzséhez dörzsölve – tovább „fényesítik” (lpN čallat) fejéküket, hogy a párzás idején

teljes díszben pompázhassanak. A nőstények valamivel később szabadulnak meg az

agancsukat borító bőrtől, a herélt hímek pedig csak októberben vagy annál is később.

Előfordul, hogy még tavasszal is bőrdarabok lógnak egy-egy rén agancsáról (vö. 51. o.).

Az agancsok minden évben bizonyos időben lehullanak (lpN nulpet). Ilyenkor

az agancs tövénél egyfajta váladék termelődik, ami az agancsot mintegy átáztatja,

fokozatosan megpuhítja, a leválási helynél lebomlik a csontállomány, így az könnyen

leválik. Egy négy éves vagy annál idősebb hím már párzás után, novemberben vagy

december elején, egy herélt hím általában február–március körül, a terméketlen

nőstények legkésőbb áprilisban, míg a termékenyek csupán a borjazás után 5–7 nappal,

májusban hullajtják el agancsaikat. Néhány nap múlva a rózsatőn újra megjelenik a bőr,

és elkezd nőni az új agancs. (Úgy tartják, hogy ha egy tehén ellés előtt elhullajtja az

agancsát, akkor a borja halva születik.) A magas életkort elérő rén agancsa általában

kicsi, pálcikaszerű, és már nem dörzsöli le. A legelésben, illetve a zuzmó hó alatt való

elérésében a rént akadályozó szemágakat le szokták vágni a gazdák. A rosszul herélt,

ezért agresszív hímek, valamint a párzás idején gyakran megvaduló, egymásra és az

emberekre is veszélyt jelentő bikák agancsát szintén lefűrészelik.

A rén agancsának két fő ága (lpN ieščoarvi) van, egy jobb és egy bal oldali. Az

agancs ágai közül a legalsók, általában lefelé tekintők a szemágak (lpN ovdagiehta), a

fölfelé tekintők a villaágak, a középsők pedig az úgynevezett középágak. A rénszarvas –

s hasonlóképpen a dámszarvas − agancsainak csúcsa általában már a harmadik évben

lapulni kezd s évről évre mind laposabb lesz, míg végre lapátformát ölt, hátsó szegélyén

különböző számú és állású ágakkal. (Más szarvasfajok, illetve az őzek agancsai

hengeresek, és legfeljebb három ágúakká nőnek.)

A rénszarvas agancsa nemcsak azért különleges, mert a tehenek is viselnek ilyen

fejéket, hanem azért is, mert igen változatos, érdekes alakú lehet. Sok rénszarvasnál

előfordul például, hogy az agancs egyik ága, a szemág lapátszerűen előremered (lpN

lieđbmi, spoađđa). Az is gyakori, hogy a koronát alkotó ágak alatt az agancs hosszú

szakaszon nem ágazik el, így a korona egyfajta nyélen ül. Az agancsok természetesen

69

lehetnek rendkívüli méretűek is (lpN čoarvai, riepmar). Ha például egy hímet a

szokásosnál később herélnek (ezt − mint láttuk − általában a rén harmadik, negyedik

életévében teszik), akkor annak nagy, díszes agancskoronája nő. Egy-egy korona

szélessége 85 cm is lehet, az ágak száma pedig egy főágon elérheti a 14-et is.

Svédország északi területeinek lapp falvaiban annyiban tér el az eddigiektől a

réntartás, hogy a rének, velük született ösztönből vagy megszokásból, amikor lehetett,

Norvégiába vonultak a tengerpartra, ahol kevesebb szúnyog van, ám sok lédús fű.

(Nincs kizárva, hogy a hegyi vadrén éves vándorlásai során már azelőtt a partvidékre

csalogatta a lappokat, hogy azok a fejlődésükben elérték volna a nomád pásztorkodás

szintjét.) Általában május és június fordulóján érkeztek a partokra, fjordok és szigetek

vidékére, és viszonylag szabadon, csupán a letelepültek szántóira, kaszálóira ügyelve

legeltettek.

Olyan lappok is vannak – általában kevesebb rénnel rendelkezők –, akik a

parttól néhány mérföldnyire állomásozva a fjordi, partvidéki pásztorok állományát

fosztogatva élnek.

Szemantikai vizsgálat

A nyelvi ökonómia alapja, hogy minél több tárgy kap külön szavas kifejezést,

önálló terminust, annál inkább megterheli a beszélő szómemóriáját, ugyanakkor annál

egyszerűbb a mondat szerkesztése, a beszéd. Ezzel szemben minél több a többszavas

lexéma, annál kevesebb külön morféma van a morfématárban, ám annál hosszabb,

nehézkesebb a beszéd. Ily módon az egyes nyelvek akár elhelyezhetők egy képzeletbeli

skálán, melynek végpontjain a fent jellemzett szintetikus és analitikus eljárás áll. A

réntartás norvéglapp terminológiáját illetően – a nyelvi gazdaságosság szempontjait is

figyelembe véve – látni fogjuk, hogy a lapp szókészlet ezen szegmense, a réntartás

szakszókincse mindkét eljárásra bőségesen szolgáltat példákat (vö. Morfológiai

vizsgálat, 101–114. o.).

A következőkben felidézem Károly Sándor klasszikus, a szintetikus vagy analitikus

eljárás és a nyelvi ökonómia viszonyát szemléltető gondolatait (Károly 1970), a számos

lehetséges lapp nyelvű példa közül egyetlen egyet kiragadva.

70

Károly Sándor szintén egy állatot (a lovat) hív segítségül. Károly szerint a

legszintetikusabb az a nyelv, amely egy faj általános megnevezésén (ló) túl külön szóval

jelöli annak hím (csődör) és nőstény (kanca) tagját, azaz amelyben a ló, a csődör és a

kanca mint három külön, önálló lexéma, A, B és C elem ismeretes. Ugyan a memóriát

ez terheli a leginkább, a beszéd szempontjából ez a legökonomikusabb.

Beszédben kevésbé gazdaságos az a (izolációs) nyelv, amelyben a ló mellett a hím ló,

illetve a nőstény ló használatos a különböző nemű egyedek megnevezésére, azaz az A

(ló) mellett B és C elem helyett „csupán” XA (hím ló) és YA (nőstény ló) létezik. Ez az

eljárás kevésbé terheli a szótári memóriát, hiszen X (’hím’) és Y (’nőstény’) például

más állatfajok esetén is alkalmazható.

Károly Sándor szerint a leginkább analitikus megoldás az lenne, amely a ló (A) mellett

A+affixum1 és A+affixum2 elemeket használna a hím, illetve a nőstény ló

megjelölésére. Történeti fejlődés szempontjából ez a legfejlettebb eljárás.

A lappok életében a rénszarvas a központi szerepet betöltő állat. A rének

különböző szempontok szerinti elnevezéseinek gazdagsága közismert. A hím rének

például hét éves korukig évente más-más nevet viselnek (a nőstények csupán négy éves

korukig; ld. A rén kor és nem szerinti elnevezéseinek összefoglaló táblázatát a 151.

oldalon). A lpN čearpmat szó jelentése egy lapp beszélő (különösen egy réntartó gazda)

számára ‘második életévében lévő rén’. Amennyiben az állat nemét is ki kívánja

fejezni, a varek, varit ‘második életévében lévő hím rén’ vagy a vuonjal ‘második

életévében lévő nőstény rén’ terminust használja.

Csupán összevetésképpen: a lpN čearpmat; varek, varit; vuonjal terminusok finn

nyelvi megfelelői szintén a szintetikusság legmagasabb fokán állnak (fi kermikkä

‘második életévében lévő rén’, urakka ‘második életévében lévő hím rén’, vuongeli

‘második életévében lévő nőstény rén’; mint azt az etimológiai fejezetben hamarosan

látni fogjuk, mindhárom szó norvéglapp átvétel). Hasonlóképpen lapp eredetű a fi

vuorso, vuorsa (< lpN vuorsu), azonban ebben az esetben az átadó nyelvbéli jelentés

(‘harmadik életévében lévő hím rén’) szűkebb, mint az átvevő nyelvben használatos

jelentés (‘harmadik életévében lévő rén’). Amennyiben az átvevő nyelvben az átvett szó

valamely központi szerepet betöltő fogalomkörbe tartozik, gyakran jelentésszűkülés

következik be. A fi peura ‘vadrén’ szónak és több balti-finn nyelvi megfelelőjének

etimológiailag a lpN bæwrek (SSA II/346), beavrrit (SSS 39) ‘hosszú lábú rén’ felel

71

meg (vö. 124. o.). A valószínűleg balti eredetű főnévnek a réntartást mint alapvető

megélhetési módot űző lappok nyelvében egy az átadó nyelvi jelentésénél

specifikusabb, szűkebb jelentése alakult ki.

A lapp nyelvben természetesen nem csupán a rén korára és nemére vonatkozó

példákat találhatunk, itt azonban mindössze három további szót említsünk:

lpN ápmil ‘fél agancsú (vagy agancs nélküli) réntehén’

lpN baggi ‘kis termetű rén nagy hassal’

lpN báillat ‘az előző évben kasztrált, (de még) tanítatlan hím’

Optimális műszók: nincsenek szinonimáik, és elfogadott definícióval rendelkeznek.

Mindez a réntartás szakszókincsének legtöbb eleméről elmondható.

E terminusok lexikográfiai feldolgozása nem kevés problémát vet fel. Egy

terminus lexikográfiai megadása ugyanis három részből áll:

a) a terminus jele (egy szó vagy többszavas lexéma),

b) a jelölt fogalom meghatározó jegyeit megadó definíció,

c) a fogalom pontos megismeréséhez szükséges értelmezés, mely kiegészítéseket

tartalmaz a definícióhoz.

Sok esetben az a) pontban megkívánt jel hiányzik a magyar nyelvből, hiszen – a

magyarázatot a végletekig leegyszerűsítve – beszélői nem tartanak rént. A fogalmak

nyelvi jelölőinek, a terminusoknak a rendszere kultúra- és nyelvfüggő, a különböző

kultúrák kialakult fogalmi rendszereiben eltérések mutatkoz(hat)nak. Kultúrspecifikus

jeltárgyak esetén (melyekben kifejeződik az adott kultúrközösség sajátos élmény- és

ismeretanyaga, tehát melyek az egyik nyelvben léteznek, a másikban nem) úgynevezett

nyelvi reáliákkal, más néven lefordíthatatlan elemekkel (nonekvivalens lexémákkal)

találjuk szemben magunkat. Ha referens híján hiányzik a célnyelvi terminus, a

lexikográfus lehetőségei optimális esetben is a b) és a c) pontban leírtakra

korlátozódnak.

A definíciók megfogalmazása során praktikusan olyan taxonómiát érdemes

alkalmazni, amely lehetőséget nyújt a szóanyag egyfajta csoportosítására és

72

áttekinthetőbbé tételére. Lexikológiai vizsgálati módszerként ilyen esetekben az

onomasziológia, azaz a jelöléstan kínálkozik. Ez azt kutatja, hogy egy adott nyelvben

hogyan, milyen szempontok alapján neveztek el bizonyos dolgokat, jelenségeket. Ennek

megfelelően az onomasziológiai szótárak nem ábécé sorrendben, hanem fogalmi

csoportokra bontva tárgyalják a szókincset.

A réntartás norvéglapp terminológiájának fogalmi csoportosítása

Magam – sem zoológus, sem anatómiai, etológiai ismeretekkel bíró állattartó

szakember nem lévén – számos nehézséggel találkoztam a réntartás terminusainak

magyar nyelvű definícióinak, azok értelmezésének megfogalmazása során. A

következőkben egyetlen szót kiválasztva röviden vázolom, milyen akadályokba ütközne

az, aki a definíciók célnyelvi körülírását az ismert lapp meghatározások fordításának

vélné csupán.

A réneknek az agancs formája, nagysága alapján való elnevezései között találjuk

a lieđbmečoarvi szót63: ‘(boazu) mas leat govddit čoarvvit go suhkkesoaivvis, ja

suorggit hui lahkalaga; sulastahttá govdačoarvvi, muhto govdačoarvvis eai go moadde

suorggi’, azaz ‘rén, amelynek szélesebb az agancsa, mint egy suhkkesoaivi-nak, az

agancs ágai egymáshoz közel helyezkednek el; hasonlít a govdačoarvi-ra, ez utóbbinak

azonban kevesebb (általában egy-két) elágazása van’. Ebben a definícióban szerepel két

olyan szó, amely maga is szakszónak minősül s így önállóan is szerepel a

rénelnevezések ugyanezen csoportjában. A réntartók szakszókincsének más elemeihez

való hasonlítást tartalmazó meghatározás van tehát a birtokunkban.

Adódik a következő lépés, a viszonyításul szolgáló fogalmak értelmezését hívjuk

segítségül. Az egyik ezek közül a govdačoarvi: ‘govdat badjin dahje geažis, muhto eai

nu ollu suorggit go lieđmmis, eai suorggit go okta guokte’, azaz ‘az agancs ágainak

csúcsa vagy felső része széles, azonban nincs olyan sok (legfeljebb egy-két) elágazása,

mint egy lieđbmi (=lieđbmečoarvi) esetén’.

A másik hivatkozott szó a suhkkesoaivi: ’mas leat ollu suorggit, muhto eai nu guhkit go

bierffis ja eai nu govdagat go lieđbmánis’, azaz ‘agancs sok elágazással, ám ezek nem

63 Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy a -čoarvi ‘agancs’, -oaivi ‘fej’ utótagú metonimikus összetételek az agancsra és az azt viselő rénre egyaránt vonatkoznak.

73

olyan hosszúak, mint egy bierfi esetén, és nem olyan szélesek, mint egy lieđbmi

(=lieđbmečoarvi) esetén’.

Ebben egy újabb elem, egy újabb viszonyítási lehetőség fogalmazódik meg, a bierfi

értelmezése: ’boazu mas leat suorgás čoarvvit, ja surggiin velá suorggit’, azaz ‘ágas-

bogas agancsú rén, az ágak hosszúak és egyenesek’.

A négy szó (lieđbmečoarvi, govdačoarvi, suhkkesoaivi, bierfi) jelentéstartalmában

közös az agancs ágainak számára és szélességére való utalás, egy nem anyanyelvi

beszélő számára azonban kevés a definíciók hiteles és pontos megfogalmazásához

szükséges információ. Vajon miben látnánk (ha látnánk) köztük különbséget, ha a négy

elnevezés egy-egy képviselőjét egymás mellé állítanánk? Egy agancs ágának

hosszúsága tekintetében mi az a mérték, amely alatt az állat még suhkkesoaivi, fölötte

viszont már bierfi? Hány elágazással kell rendelkeznie egy agancsnak ahhoz, hogy

viselőjét ne lieđbmečoarvi-nak, hanem bierfi-nek nevezhessük?

A következőkben tehát a réntartásnak a forrásmunkáimban (Eira 1984, 1994)

fellelhető norvéglapp terminológiáját sorolom jelentéstani csoportokba.

Három fő csoportot állítottam fel. Az elsőbe a rén különböző szempontok (nem, kor,

agancs, szőrzet, fizikai állapot, füljel, viselkedés, funkció, tulajdonviszonyok) szerinti

elnevezéseit, tulajdonságait, tevékenységeit, valamint bizonyos csoportjainak

elnevezéseit (gyűjtőnevek) soroltam. Az agancs egyes részeinek elnevezései ugyancsak

itt szerepelnek. A második fő csoport az emberre vonatkozó szavakat tartalmazza: a

rénpásztor elnevezéseit és tevékenységeit. A harmadik fő csoport a (természeti és

anyagi) környezetet hivatott lefedni. A réntartás körülményeire, jellemző vagy fontos

helyszíneire, időszakaira, eszközeire (ide értve a füljeleket is), valamint a rén

táplálkozására vonatkozó szavakat soroltam ide. (A csoportosítás szempontjainak

összefoglaló táblázatát a Függelékben közlöm, ld. 149–150. o.)

Vannak elnevezések, amelyek több kategóriába is besorolhatók. Például a sárgoaivi

elnevezés olyan rénborjút takar, amelynek az agancsán már van elágazás. Ez a definíció

az állat korára és agancsára vonatkozó információt egyaránt tartalmaz, tehát mindkét

csoportba indokolt felvenni. Ilyen esetekben a szó definíciója után zárójelben, nyíllal

utalok arra az esetleges másik csoportra, amelybe az adott szó besorolható.

74

I. állat (boazu ’rén’) 1. külső, fizikai tulajdonság 1.1. nem 1.1.1. nőstény (njiŋŋelas) asttahatčoarvi ’nőstény, amelynek az agancsa magasan, egyetlen helyen ágazik el’

(→ agancs)

áldu ’réntehén, amelyet újszülött borja még követ’ (→ funkció)

ápmil ‘fél agancsú (vagy agancs nélküli) réntehén’ (→ agancs)

biipočoarvi ’rén(tehén) elágazás nélküli aganccsal’ (→ agancs )

čakčačoavččis ’borját ősszel elveszített réntehén’ (→ funkció)

čearpmaeadni, čearpmateadni ’réntehén, amely újszülött borját elveszítette, de korábbi

borja még követi’ (→ funkció)

čoavččis ’elvetélt, borját elveszített réntehén’ (→ funkció)

čoavjjet ’vemhes réntehén’ (→ funkció)

fakkaš, fáhkaš, fáhkkačoarvi, fáhkkamohkat ’nőstény rén horgas ágú aganccsal’

(→ agancs)

gáiccačoarvi ’réntehén különösen hátrahajló (kecske szarvára emlékeztető) aganccsal’

(→ agancs)

geassečoavččis ’borját nyáron elveszített réntehén’ (→ funkció)

giđđačoavččis ’borját tavasszal elveszített réntehén’ (→ funkció)

goalla, jol’li ’agancs nélküli réntehén’ (→ agancs)

hunca, hunce, hunci ’nőstény, amely fejés közben nem áll nyugodtan’ (→ viselkedés)

juvdu ’borjával nem törődő réntehén (vö. suohppá); anyjához nem ragaszkodó borjú’

(→ viselkedés)

leamši ’tömzsi, alacsony nőstény’ (→ fiz. tulajdonság)

liehppečoarápmil, luovosčoarápmil ’fél agancsú réntehén, amelynek egyik oldali

agancsa ép, a másikat azonban csupán inak tartják’ (→ agancs)

livvasaioahci, livvasaivuođđu ’szelíd nőstény, amely elsőként fekszik le, ezzel a többi

rént is megnyugtatva és pihenésre késztetve’ (→ viselkedés)

lojáš ’rendkívül szelíd réntehén’ (→ viselkedés)

miesseáldu ’réntehén újszülött borjúval’ (→ funkció)

moggaraš ’nőstény, amely ügyesen bújik ki a hurokból vagy lasszóból’ (→ viselkedés)

75

nábarčoarvi, nábárčoarvi ’agancs csavart végű ágakkal (általában nőstény)’

(→ agancs)

náhpperokkan, rabon ’réntehén, amely fejés közben hajlamos feldönteni az edényt’

(→ viselkedés)

nárri ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő nőstény’ (→ viselkedés)

njirru ’teljesen kifejlett nőstény, amelynek az anyja is ismert; kötélen, kipányvázva

nyugtalanul viselkedő nőstény’ (→ viselkedés)

noalta ’agancs nélküli nőstény’ (→ agancs)

ohkoladdat ’réntehén keresi elveszített borját’ (→ viselkedés, → rén tevékenysége)

rotnu ’(átmenetileg) meddő nőstény’

ruobba, ruobbá ’nőstény heges csecsbimbóval’

saratáldu ’nőstény, amely a párzás és megtermékenyülés után is keresi a hímek

társaságát’ (→ viselkedés)

skohtal ’csúnya agancsú réntehén’ (→ agancs)

skuiba ’nőstény, amelynek az egyik oldali agancsa előre, a másik oldali hátrafelé hajlik’

(→ agancs)

skuita ’csúnya, hátrahajló agancsú rén(tehén)’ (→ agancs)

skuogga ’nőstény, amely szívesebben tartózkodik emberek vagy emberi lakóhely

közelében, mint a többi rén között’ (→ viselkedés)

snuogga ’nőstény, amely nem kedveli a többi rén társaságát, inkább emberi lakóhelyek

közelében szaglászik’ (→ viselkedés)

spara ’fejés közben reszkető réntehén’ (→ viselkedés)

stáinnat ’(örökre) meddő nőstény’ (→ fiz. állapot)

suohppá ’borját magára hagyó réntehén’ (→ viselkedés)

1.1.2. hím 1.1.2.1. nem kasztrált (varis)

áidnaváldu, áidnaválsarvvis ’vezérbika párzás idején, a csorda legerősebb bikája’

(→ funkció)

báđđačeabet, báđđančeabet ’párzás előtt megvastagodott nyakú rénbika’

(→ fiz. állapot)

busat ’rén nagy herével (vagy herékkel)’ (→ fiz. tulajdonság)

76

garit ’fiatal hím, amelynek nyakáról lekopott a szőrzet’ (→ fiz. tulajdonság)

garrančeabet ’hím rén, melynek nyakáról tavasszal kihullott a szőr’ (→ fiz. állapot)

goaisu ’hím rén, amely egész nyáron magában legel és őszre meglehetősen meghízik’

(→ fiz. állapot)

goasohas ’ötödik életévében lévő (4½–5 éves) hím rén’ (→ kor)

goasohasčoarvedahkki ’hím rén a negyedik életévében, amikor már az öt éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → kor)

golggot ’párzástól kimerült hím’ (→ fiz. állapot)

gottasčoarvedahkki, gottodasčoarvedahkki ’hím rén a harmadik életévében, amikor

már a négy éves rénre jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → kor)

gottos ’negyedik életévében lévő (3½–4 éves) hím rén’ (→ kor)

jáhnet ’nagy termetű, kövér állat (elsősorban hím rén)’ (→ fiz. tulajdonság)

máhkan ’hatodik életévében lévő (5½–6 éves) hím rén’ (→ kor )

nammaláhpat ’hetedik életévében lévő vagy idősebb hím rén’ (→ kor )

reandi ’hím rén hosszú, egyenes ágú aganccsal’ (→ agancs)

riepmar ’hím rén szokatlanul nagy aganccsal’ (→ agancs)

varit ’második életévében lévő (1½ – 2 éves) hím rén’ (→ kor)

varitčoarvedahkki ’egyéves hím rén, amikor már a másfél éves rénre jellemző agancsát

növeszti’ (→ agancs, → kor)

vuobis, vuobirs, vuorsu ’harmadik életévében lévő (2 ½ – 3 éves) hím rén’ (→ kor)

vuobisčoarvedahkki ’hím rén a második évében, amikor már a három éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → kor)

1.1.2.2. kasztrált (heargi)

báillat, spáillit ‘az előző évben kasztrált, (de még) tanítatlan hím’ (→ funkció)

biehteheargi ’rosszul kasztrált, párzásra kész rénökör’ (→ viselkedés)

gáskkit ’frissen kasztrált rénökör’ (→ fiz. tulajdonság)

geassegáskkit ’nyáron, majdnem közvetlenül a párzási időszak előtt kasztrált rénökör’

heargeguhkor ’kis termetű, gyenge rénökör’ (→ fiz. állapot)

heargi ’kasztrált és betanított rénökör, igavonó’ (→ funkció)

livat ’fáradt, kimerülésig hajtott igavonó, rénökör’ (→ funkció, → fiz. állapot)

77

lojat ’nyugodt természetű, lusta rénökör’ (→ viselkedés)

1.2. kor beaskanátmiessi ’bundakészítés céljából levágott, finom szőrzetű rénborjú’

(→ funkció)

bilssa-miesse, borgemiessi ’új szőrzetét növesztő borjú’ (→ szőrzet)

boatkačearpmat ’a nyájtól lemaradt (nem újszülött) borjú’

boatkamiessi ’magára hagyott, anyját követni képtelen borjú’

čađanábatmiessi ’nyitott köldökű borjú’ (→ fiz. tulajdonság)

čavččat ’ősszel született borjú’

čálggatmiessi ’kb. két hetes borjú, amely egy újszülött borjúnál fürgébben, könnyebben

követi anyját’

čearpmat ‘rénborjú életének első telétől a következő év őszéig’

duottarmiessi ’életének első szakaszát a hegyekben töltött borjú’ (→ hely)

gálbi ’rénborjú, amelynek túl rövid az állkapcsa ahhoz, hogy szopni tudjon, s ezért

elpusztul’ (→ fiz. tulajdonság)

geaset, geassemiessi ’nyáron született borjú’

goasohasčoarvedahkki ’hím rén a negyedik életévében, amikor már az öt éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → nem)

gottasčoarvedahkki, gottodasčoarvedahkki ’hím rén a harmadik életévében, amikor

már a négy éves rénre jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → nem)

guolmmamiessi ’szőrzetét növesztő, még nem teljesen kinőtt szőrzetű borjú’

(→ szőrzet)

miessi ’rénborjú (születésétől az első télig)’

muovjamiessi ’rénborjú az első szőrváltás idején’ (→ szőrzet)

njabbi ’rénborjú (vagy nőstény) hátrahajló, homlokág nélküli aganccsal’ (→ agancs)

njuoratmiessi ’még gyenge, fejletlen, anyját követni nem bíró borjú’ (→ fiz. állapot)

reabbi ’rénborjú (vagy bárány) aránytalanul nagy hassal’ (→ fiz. tulajdonság)

rivzi, rizza ’gyenge rénborjú (vagy bárány) nagy hassal’ (→ fiz. tulajdonság)

ruksesmiessi ’újszülött, vörösesbarna szőrzetű rénborjú, még az első vedlés előtt’

(→ szőrzet)

sárgoaivi ’elágazó agancsú rénborjú’ (→ agancs)

78

varitčoarvedahkki ’egyéves hím rén, amikor már a másfél éves rénre jellemző agancsát

növeszti’ (→ agancs, → nem)

vuobisčoarvedahkki ’hím rén a második életévében, amikor már a három éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ agancs, → nem)

vuopmemiessi ’életének első szakaszát folyóvölgyben töltött borjú’ (→ hely)

1.3. kor és nem

1.3.1. nőstény

čoavječearpmat ’fiatal nőstény, amely már az első őszön megfogan, vemhes lesz’

váža ’ismert nőstény utóda; fiatal nőstény rén, amelynek már született borja’

vuonjal ’második életévében lévő (1½ – 2 éves) nőstény rén’

vuonjaláldu ’harmadik életévében lévő (2½ – 3 éves) nőstény rén’ (→ funkció)

vuonjalrotnu ’harmadik életévében lévő, (átmenetileg) meddő réntehén’ (→ funkció)

1.3.2. hím

goasohas ’ötödik életévében lévő (4½–5 éves) hím rén’

gottos ’negyedik életévében lévő (3½–4 éves) hím rén’

máhkan ’hatodik életévében lévő (5½–6 éves) hím rén’

nammaláhpat ’hetedik életévében lévő vagy idősebb hím rén’

varit ’második életévében lévő (1½ – 2 éves) hím rén’

vuobis, vuobirs, vuorsu ’harmadik életévében lévő (2 ½ – 3 éves) hím rén’

1.4. agancs (áksán, čoarvi) 1.4.1. agancs részei alesgahcin, mohkkesuorgi ’agancs hátsó, hátrafelé meredő, rövidebb ága’

áksi ’homlokcsont (amely az agancsokat tartja)’

badjemátta, čoarvegeašmátta ‘az agancsnak a hátsó ágai feletti szakasza, “szára”’

bákŋemátta, láhpa ’a homlokcsap alsó része, töve’

bákŋi, čoarvemátta ‘homlokcsap, rózsatő (csontcsap, amelyből az agancs kinő); az

agancs töve, legvékonyabb része’

čoarvemohkki ’az agancsnak az a pontja, ahol mintegy megtörve előre hajlik’

galba ’agancs homlokága (a legalsó, a homlok fölé hajló, kiszélesedő része)’

guhkesalesgahcimat ’agancs szokatlanul hosszú hátsó ágai’

79

latnja-alesgahcin ’agancs két hátsó ága egymás fölött’

lieđbmi, spoađđa ’az agancs ágainak kiszélesedő csúcsa’

ovdagiehta ’agancs szemága’

sieksa ’az agancs puha, szivacsos belső része’

vuollemátta ’az agancsnak a homlokcsont és a homlokág közötti szakasza, “törzse”’

1.4.2. a rén agancs szerinti elnevezései 1.4.2.1. agancs meglétére vagy hiányára utaló elnevezések ápmil ‘fél agancsú (vagy agancs nélküli) réntehén’ (→ nem)

čoarvetbealli ’az egyik oldali agancs ép, a másik leesett’

goalla, jol’li ’agancs nélküli réntehén’ (→ nem)

nálat ’rén, amelynek agancsát levágták (vagy lefűrészelték)’

noalta ’agancs nélküli nőstény’ (→ nem)

nulpu ’agancsát elhullajtott, agancs nélküli rén (elsősorban a párzás után agancsát

vesztett hím)’

1.4.2.2. agancs nagyságára utaló elnevezések čoarvai ’feltűnően nagy agancsú rén’

čoarvveheapmi ’különösen kis agancsú rén (tkp. ’agancs nélküli’)’

riepmar ’hím rén szokatlanul nagy aganccsal’ (→ nem)

1.4.2.3. az agancsot alkotó ágak méretére, mennyiségére, formájára, állapotára utaló elnevezések allačoarvi ’rén hosszú, felfelé álló ágú aganccsal’

asttahatčoarvi ’nőstény, amelynek az agancsa magasan, egyetlen helyen ágazik el’

(→ nem)

ástančoarvi ’rén, aminek nem fejlődött ki az agancsa (tkp. ’sorvadt agancsú’)’

bađačoarvi ’rén barnás színű aganccsal’

barfi, bierfi ’(főleg hím) rén ágas-bogas aganccsal, az ágak hosszúak és egyenesek’

biikačoarvi, biikkačoarsággi, biikasággi ’rén elágazás nélküli aganccsal’

biipočoarvi ’rén(tehén) elágazás nélküli aganccsal’ (→ nem)

bonjočoarvi, bonjučoarvi ’rén erősen meggörbült aganccsal’

80

buikasággi ’(fiatal rének) elágazás és szemág nélküli, egyenesen felfelé meredő

agancsa’

ceakkočoarvi, ceakko-oaivi ’agancs egyenesen felfelé meredő ágakkal’

čaloaivi ’rén fényesre dörzsölt aganccsal’

čoarvelahkki ’félagancsú rén’

čohkačoarvi, čohkaoaivi ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli) agancs’

(= sággečoarvi, sággi)

dársečoarvi, dárseoaivi ’öreg rénökör megvastagodott rózsatővel és megrövidült

agancságakkal’

dársi ’kövérkés rén rövid ágú aganccsal’

duolbačoarvi, duolbaoaivi ’rén alacsony aganccsal, melynek ágai rövidek és erősen

előre hajlanak’

fakkaš, fáhkaš, fáhkkačoarvi, fáhkkamohkat ’nőstény rén horgas ágú aganccsal’

(→ nem)

gavvarisčoarvi ’görbe, kunkorodó agancsú rén’

gáiccačoarvi ’réntehén különösen hátrahajló (kecske szarvára emlékeztető) aganccsal’

(→ nem)

gearddočoarvi, geardočoarvi ’rén (jellemzően öreg rénökör, ritkán nőstény), amelynek

az agancsa előtt vagy mögött többletagancsa is fejlődik’ (vö. latnjačoarvi)

giellanoaivi ’agancs egymás felé hajló, majdnem összeérő ágakkal’

goasohasčoarvedahkki ’hím rén a negyedik életévében, amikor már az öt éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ kor, → nem)

gobmarasčoarvi, gobmarasoaivi ’rén előre és valamelyest lefelé hajló aganccsal’

gottasčoarvedahkki, gottodasčoarvedahkki ’hím rén a harmadik életévében, amikor

már a négy éves rénre jellemző agancsát növeszti’ (→ kor, → nem)

govdačoarvi ’agancs felül kiszélesedő ágakkal (kevésbé széles ágakkal, mint a

lieđbmečoarvi esetén)’

govdagalba ’agancs szokatlanul nagy és széles homlokágakkal’

guhkesčoarvi ’agancs rendkívül hosszú ágakkal’

guhkesovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai rendkívül hosszúak’

latnjačoarvi ’dupla agancsú rén’ (vö. gearddočoarvi)

latnjagalba ’rén, amelynek mindkét oldali agancsán van homlokág’

81

latnjaovdagiehta ’rén, amelynek homlok- és szemága egyaránt van; rénborjú két

szemággal’

latnjasárgu ’terebélyes agancs rendkívül sok elágazással’

ládjočoarvi ’agancs előre konyuló ágakkal’

láibmečoarvi ’rén ki- és lefelé növő aganccsal’

leanzi ’agancs kétfelé, oldalra hajló ágakkal’

lieđbmečoarvi, spoađđočoarvi ’agancs lapátszerűen kiszélesedő, egymáshoz közel növő

ágakkal (vö. govdačoarvi)’

liehppečoarápmil, luovosčoarápmil ’fél agancsú réntehén, amelynek egyik oldali

agancsa ép, a másikat azonban csupán inak tartják’ (→ nem)

liehppečoarvi, liehppeoaivi ’rén, amelynek az agancsát csupán inak tartják’

mieskaoaivi, stohkkeoaivi ’gyenge és érzékeny, szőrrel fedett régi agancs (tavasszal

kasztrált rének esetén)’

moalkečoarvi, modjončoarvi ’rén, amelynek az agancsa a növekedés közben

megnyomódhatott és meggörbülhetett’

nábarčoarvi, nábárčoarvi ’agancs csavart végű ágakkal (általában nőstény)’ (→ nem)

námmečoarvi ’agancs, amelyről a rén még nem dörzsölte le a bőrt’

njabbi ’rénborjú (vagy nőstény) hátrahajló, homlokág nélküli aganccsal’ (→ kor)

njakči ’fel-, majd hátrafelé hajló agancs (az ágak csúcsai azonban már előre merednek)’

njárbesoaivi ’ritkás agancsú rén’

norki ’rén, amelynek mindkét oldali agancsa törött’

nursogalba ’rén korongszerű homlokággal’

oaksečoarvi ’agancs, amelynek az ágai rézsútosan előre merednek’

ovdatbealli ’rén, amelynek csupán egy szemága van’

reandi ’hím rén hosszú, egyenes ágú aganccsal’ (→ nem)

reanzi, reanž-oaivi ’agancs rövid, oldalra meredő ágakkal’

riekkesčoarvi ’agancs ívesen előre hajló ágakkal’

roahkkeovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai hurokszerűek’

rožoaivi ’agancs egymáshoz igen közel álló ágakkal’

ruobbeoaivi ’rén, amelynek csökevényes (kb. ujjnyi hosszú) maradt az agancsa’

ruossačoarvi ’rén olyan aganccsal, amelynek az ágai egymást keresztezik’

ruossagalba ’rén kereszt alakú homlokággal’

82

sarvvačoarvi ’rén többé-kevésbé egy szintben vagy szorosan egymás fölött lévő, előre

meredő szemágakkal’

sággečoarvi, sággi ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli) agancs’

(= čohkačoarvi, čohkaoaivi)

sárgoaivi ’elágazó agancsú rénborjú’ (→ kor)

skierreoaivi ’alacsony, rövid ágú agancs’

skohtal ’csúnya agancsú réntehén’ (→ nem)

skuiba ’nőstény, amelynek az egyik oldali agancsa előre, a másik oldali hátrafelé hajlik’

(→ nem)

skuita ’csúnya, hátrahajló agancsú rén(tehén)’ (→ nem)

snarrečoarvi ’agancs, melynek ágai egyenesen felfelé merednek, majd élesen előre

hajlanak’

snogoaivi, snohkkečoarvi, snohkkeoaive ’rén előre hajló aganccsal’

snuggoaivi ’agancs rendkívül előre hajló (jobban, mint a snogoaivi esetén)

ágakkal’

snuibačoarvi, snuibaoaivi ’agancs előre hajló ágakkal’

snuvri ’agancs előre és lefelé hajló ágakkal’

spahči ’agancs egyenes, hosszú ágakkal’

stáipečoarvi, stáipi ’agancs egyenesen felfelé meredő, hosszú ágakkal’

suhkkesoaivi ‘agancs sok elágazással’

varitčoarvedahkki ’egyéves hím rén, amikor már a másfél éves rénre jellemző agancsát

növeszti’ (→ kor, → nem)

veaidnečoarvi ’az agancs egyik ága annyira ráhajlik egy másik ágára, hogy akár

fel is sértheti azt’

vinjočoarvi, vinjučoarvi (finjočoarvi, finjučoarvi) ’agancs, aminek az egyik ága előre,

a másik hátrafelé hajlik’

vuobisčoarvedahkki ’hím rén a második évében, amikor már a három éves rénre

jellemző agancsát növeszti’ (→ kor, → nem)

83

1.5. szőrzet (guolga) 1.5.1. szőrzet minősége bihceguolga, bizat ’rén zúzmarásnak ható szőrzettel (a szőrszálak helyenként

hosszabbak, végük világosabb)’

bilssa-miesse, borgemiessi ’új szőrzetét növesztő borjú’ ( → kor)

buođga ’ritka, a bőrt is látni engedő szőrzet a (mellső vagy hátsó) lábak tövénél’

čeahp-borgi ’bozontos, még nem egyenletes (első) szőrzet’ (vö. suohkulančeahp-borgi)

gassaborgi ’sűrű növésű, egyenletesen vastag (első) szőrzet’

guolmmamiessi ’szőrzetét növesztő, még nem teljesen kinőtt szőrzetű borjú’ ( → kor)

muovjamiessi ’rénborjú az első szőrváltás idején’ ( → kor)

njavgat ’egyenletes, fényes, ápolt hatást keltő (szőrzet)’

suohkulančeahp-borgi ’hosszabb és bozontosabb (első) szőrzet’ (vö. čeahp-borgi)

šnjilža, šnjilži ’rövid szőrű rén (szőrváltás után)’

uvjačielgi ’rén hátán finom, selymes, hosszú szőrzettel’

uvjasiidu ’rén oldalán finom, selymes, hosszú szőrzettel’

1.5.2. szőrzet színe 1.5.2.1. egyszínű 1.5.2.1.1. világos (fehér) čeaskkut ’egészen világos, hófehér rén’

českesjievja ’nagyon világos, de nem tisztán fehér rén’

gabba ’hófehér rén’ (ld. még: čuoivvatgabba, duokŋasgabba, hillagabba, riššagabba,

ruoššagabba)

hillagabba ’teljesen fehér, albínó rén’

jievja ’piszkosfehér (nem albínó) rén’ (ld. még: českesjievja, luosttatjievja, mosatjievja,

ránesjievja, ruoššajievja)

mosatjievja ’szürkébe hajló piszkosfehér rén’

riššagabba ’albínó rén fehér szemekkel és vöröses aganccsal’

ruoššagabba ’nem vakítóan fehér, de albínó rén’

ruoššajievja ’piszkos- vagy sárgásfehér rén (szőrszálainak a vége jellemzően barnás)’

ruškesruoššajievja ’barnába hajló piszkosfehér rén’

vielggut ’szürkésfehér rén’

84

1.5.2.1.2. deres (szürke) čuoivvat ’szürkés rén, szőrszálainak a vége világos (gyakran fehér pofával)’ (ld. még:

čuoivvatgabba, duolvačuoivvat, luosttatčuoivvat, muzetčuoivvat, ránatčuoivvat,

ruoššačuoivvat, sevdnjesmuzetčuoivvat, šelgesčuoivvat)

duolvačuoivvat ’piszkosszürke rén’

ránat ’szürke rén’ (ld. még: ránatčuoivvat)

ruoššačuoivvat ’az átlagosnál hosszabb szőrzetű, szürkés árnyalatú rén’

šelgesčuoivvat ’fényes világosszürke rén’

1.5.2.1.3. sötét (barna, fekete) čáhppat ’sötét árnyalatú rén szőrzetében fekete, az alapszíntől nem élesen elkülönülő

részekkel’

čáhput ’sima, finom, fényes fekete szőrű rén’

garjamuzet, smurtamuset, spirtamuzet ’sötét árnyalatú (általában sötétbarna) rén,

csüdjén és a patája fölött is sötét szőrzettel’

guvgesmuzet ’fakó barna rén’

guzat ’fekete rén (szőrszálainak vége gyakran világosabb)’

guzatmuzet ’barnásfekete rén (a szőrszálak vége barna)’

láđđečáhput ’fényes fekete rén’

mosatmuzet ’fényesebb vagy szürkésebb sötétbarna rén’

muzet ’sötét árnyalatú, általában sötétbarna rén (esetleg csüdjén és a patája fölött

világosabb szőrzettel)’ (ld. még: garjamuzet, guvgesmuzet, guzatmuzet, luosttatmuzet,

mosatmuzet, muzetgirjjat, muzetjievja, ruoššamuzet, smurtamuset, spirtamuzet)

ruksesmiessi ’újszülött, vörösesbarna szőrzetű rénborjú, még az első vedlés előtt’

(→ kor)

ruoššamuzet ’világosabb, fakóbb barna rén’

ruškkut ’rén barna vagy sötét foltokkal’

sevdnjesmuzetčuoivvat ’(inkább barna) szürkésbarna rén’

1.5.2.2. tarka, foltos girjjat ’foltos (rén)’

lámskogirjjat ’rén (elsősorban avohas, ld. 1.5.2.2.2.) sötét vagy fekete foltokkal’

85

muorjegirjjat ’tarka rén apró foltokkal’

muzetgirjjat ’sötétbarna hasú foltos rén’

1.5.2.2.1. fej (orr, nyak, szem környéke, áll, homlok) boatkagálbbenjunni ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú, két részre osztott

folttal’

cohkkeniski, cohppeniski ’rén fehér szőrcsomóval a nyakszirtjén (vagy az agancsai

között)’

duoršegálbbenjunni ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú széles sávval’ (vö.

gálbbenjunni)

gabbaoaivi, liidneoaivi ’fehér fejű rén’

gáidanjunni, gáidannjunni ’rén, fején ék alakú fehér mintázattal’

gálbbenjunni, gálbos ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú (általában fehér)

szőrzettel’

gierddočalbmi, gierdočalbmi, rieggalas ’rén, szeme körül az alapszínétől eltérő

árnyalatú szőrzettel’

girjenjunni ’foltos orrú rén’

girjeoaivi ’foltos fejű rén’

jáfogáibi ’rén fehér állkapoccsal’

jáfonjunni ’fehér orrú rén’ (vö. siekŋanjunni)

nástegállu ’rén, homlokán az alapszínétől eltérő árnyalatú szőrzettel’

siekŋanjunni ’rén, amelynek az orra hegye fehér (nem olyan széles sávban, mint a

gálbbenjunni esetén)’

1.5.2.2.2. törzs (hát, oldal, has) avohas, havohas, ogohas ‘szürkés vagy világosabb árnyalatú rén, amelynek hátán

abroncsszerű, sötét csík vagy sáv húzódik; a rén hámjának az állat hátán futó (gyakran

díszes) szíja’ (→ eszközök)

beaiveluosttat ’rén sok fehér csíkkal az oldalán’

birrabađatbeaiveluosttat ’rén sok fehér csíkkal az oldalán, a farán is körülfutó fehér

sávval’

birrabađatluosttat ’rén, oldalán és farán is körülfutó fehér sávval’

86

čáhppesdielkosiidu ’világos rén oldalán sötét foltokkal’

čuovgigáhttosealgi, šelgesgáhttosealgi ’ragyogó, világos gerincű rén’

dávllat ’rén, oldalán világos foltokkal’

duokŋasgabba ’fehér rén foltokkal’

duokŋassiidu ’foltos oldalú rén’

gáhttosealgi ’rén, melynek gerince mentén kettős fehér sáv húzódik’

guzatluosttat ’rén oldalán rövid világos sávokkal’

luosttat ’fehér oldalú rén’ (ld. még: beaiveluosttat, guzatluosttat, luosttatčuoivvat,

luosttatjievja, luosttatmuzet)

luosttatčuoivvat ’szürkés rén oldalán világosabb deres szőrzettel’

luosttatjievja ’piszkosfehér rén, amelynek az oldala világosabb’

luosttatmuzet ’sötétbarna rén, amelynek az oldala világosabb’

muzetčuoivvat ‘szürkés rén sötétbarna hassal (gyakran foltokkal)’

muzetjievja ’piszkosfehér rén sötétbarna hassal’

ránatčuoivvat ’szürke rén világosabb árnyalatú hassal’

ránesjievja ’(elsősorban a gerince mentén) szürke rén piszkosfehér hassal’

silbasiidu ’fényes, ezüstösen ragyogó oldalú rén’

1.5.2.2.3. láb biddojuolgi ’rén az alapszínétől eltérő árnyalatú lábbal’

čáhppesjuolgi ’rén sötét színű lábakkal’

čeavževielgadas ’rén a csüdjének belső oldalán világosabb vagy fehér szőrzettel’

čuoivvatgabba ’fehér rén fehér lábakkal, a törzsén szürkés árnyalattal’

gáirán, gáirejuolgi ’szürkébe hajló fekete lábú rén’

girjebahta ’rén farán kisebb foltokkal’

seahkkojuolgi ’rén, amelynek a hátsó patái fölött hosszabb és világosabb a szőrzete’

sukkajuolgi ’(elsősorban szürkés) rén fehér lábbal vagy lábakkal’

1.6. testi adottságok, fizikai állapot ađa (boazu lea ađđamiin) ’velő; velőscsont; a kövérség bizonyos foka’

baggi ‘kis termetű rén nagy hassal’

báđđačeabet, báđđančeabet ’párzás előtt megvastagodott nyakú rénbika’ (→ nem)

87

beavrrit ‘hosszú lábú rén’

buica ’kis termetű rén’

buoiddat ’kövér rén’

busat ’rén nagy herével (vagy herékkel)’ (→ nem )

čađanábatmiessi ’nyitott köldökű borjú’ (→ kor )

čeagŋi ’rövid lábú rén (vagy egyéb állat)’

čilli ’nagy hasú rén (vagy egyéb állat)’

čoavjebakkol ’rén aránytalanul nagy hassal’

faŋki ’hosszú nyakú rén (vagy egyéb állat)’

gahkkačeabet, gahkkonniski ’rén nyakán kopott szőrzettel (gyakran olyan aganccsal,

amelynek a hátsó ágai olyan hosszúak, hogy szinte hozzáérnek az állat nyakához)’

garit ’fiatal hím, amelynek nyakáról lekopott a szőrzet’ (→ nem)

garrančeabet ’hím rén, melynek nyakáról tavasszal kihullott a szőr’ (→ nem)

gálbi ’rénborjú, amelynek túl rövid az állkapcsa ahhoz, hogy szopni tudjon, s ezért

elpusztul’ (→ kor)

gáskkit ’frissen kasztrált rénökör’ (→ nem)

gielisjolli ’kétes, megtévesztő mértékben kövér vagy zsíros rén’ (vö. jolli)

goaisu ’hím rén, amely egész nyáron magában legel és őszre meglehetősen meghízik’

(→ nem)

golggot ’párzástól kimerült hím’ (→ nem)

guoggi ’görbe, hajlott rén (vagy egyéb állat)’

guoggaraš ’olyan nőstény rén, amely nagyon hajlottan tartja a törzsét’

gurbmaboazu, gurbmin ’rén, melynek bőre alatt sok lárva van’

gurbmaboran ’lárvákat mohón faló rén’

heargeguhkor ’kis termetű, gyenge rénökör’ (→ nem)

jáhnet ’nagy termetű, kövér állat (elsősorban hím rén)’ (→ nem)

jolli ’jó kondícióban lévő, kövér rén; rén (bizonyos fokú) kövérsége’

labmi ’teljes kimerültségig hajtott igavonó, rénökör’

leamši ’tömzsi, alacsony nőstény’ (→ nem)

livat ’fáradt, kimerülésig hajtott igavonó, rénökör’ (→ funkció, → nem)

luddat ’fáradt igavonó nem húz tovább’ (→ funkció, → rén tevékenysége)

niibešipmarjolli ’(tőr fokához hasonlatosan) széles, hízott rén’

88

njuoratmiessi ’még gyenge, fejletlen, anyját követni nem bíró borjú’ (→ kor)

ránči ’hosszú lábú, sovány rén (vagy egyéb állat)’

rávnnot, rávnnot-heargi ‘jó állapotban lévő, pihent igavonó’ (→ funkció)

rávža ’beteges, erőtlen rén’

reabbi ’rénborjú (vagy bárány) aránytalanul nagy hassal’ (→ kor)

rivzi, rizza ’gyenge rénborjú (vagy bárány) nagy hassal’ (→ kor)

roaibu ’csontsovány rén’

roaisku ’csontvázszerűen sovány rén’

roaivi ’magas növésű, sovány rén’

roašku ’nagy termetű, sovány rén’

silan, silar ’fáradékony, sovány rén’

skirdni, skirri, širri ’félénk természetű vagy vékony, apró termetű rén’

skivže ’igavonó annyira elernyedve, hogy inog, tántorog’ (→ funkció)

skoaldu ’rén szokatlanul nagy fejjel és hosszú pofával’

stáinnat ’(örökre) meddő nőstény’ (→ nem)

suorbmajolli ’vágásra szánt rén egy-két ujjnyi vastag szalonnával a keresztcsontja

felett’

šloaŋgi, šloaŋgu ’lusta, nagy termetű rénökör’ (→ viselkedés, → funkció)

1.7. füljel szerinti elnevezések bealljebealli ’rén túl sok bevágással a fülén’

bealljelahkki ’túl ferdén vágott fülű rén’

čielgamearkkat ’egyértelműen vágott, a tulajdonos kiléte felől kétséget nem hagyó

füljellel ellátott rén’

čogadatbeallji ’pálcikaszerűen keskenyre vágott fülű rén’

čohkabeallji ’rén olyan füllel, amelynek a hegyét mindkét oldalon levágták’

gahččanbeallji ’túl mélyen bevágott és ezért lógó fülű rén’

geaiggobeallji ’rén álló, egyenes füljellel’

geažetbeallji, geažotbeallji, goddebeallji ’füljel nélküli rén’

goddi ’vadrén; jelöletlen, gazdátlan rén’

hoavda ’feltűnően rövid (gyakran rablók által újrajelölt) fülű rén’

huhpabeallji ’rén, amelynek a fülét túl rövidre vágták’

89

liekčebeallji, luddestatbeallji, moarronbeallji, moarrunbeallji, morronbeallji ’rén,

amelynek a füle hegye összegöngyölődött’

meargŋi ’nem egyforma hosszúra (homorúra) vágott fülű rén’

moarran ’(túl alacsony hőmérsékleten megjelölt) rén, amelynek a füle

összezsugorodott’

njavkebeallji ’rén, amelynek a fülében dupla rézsútos bevágás van’

ráidalasbeallji ’olyan rén, amelynek fülébe több jelet vágtak egymás fölé’

2. belső tulajdonságok, viselkedés

ballalas ’félénk, vmitől félő (rén)’

báddebahá ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő (rén)’

báddelodji ’a kipányvázást, kötélen tartást jól viselő (rén)’

biehteheargi ’rosszul kasztrált, párzásra kész rénökör’ (→ nem)

biltu ’rén, amely nem tér ki a lasszó vagy a lasszóvető elől’

bonjadahkes ’kötelekbe gyakran belegabalyodó (rén)’

čuođđat ’levágott (vagy lefűrészelt) agancsú hím rén, amely párzási időszakban a nyáj

szélén keres maga számára nőstényt’

čuovvu ’rén, amely bátran követi az őt kötélen vezető embert’

deaŋka, menodahkes ’a lasszót vagy lasszót hajító pásztort elkerülni igyekvő (rén)’

doalli ’csökönyös, kötélen nem vagy csak nehezen vezethető rén’

doaraheaddji ’olyan igavonó, amely kezdetben gyorsan fut, ám amikor elfárad,

ellenségessé válik’

eaidanas ’félrehúzódó, magányt kedvelő rén’

erinboazu ’hosszú időt a csordától elszakadva töltött rén’

gilgon ’igavonó, amely irányításához elegendő egy kötél’ (→ funkció)

girddan ’gyors futású igavonó’ (→ funkció)

goččar = cissabánni, gužžaboazu, gužžaborri, šilljoboazu (šiljohas, šilljoáldu,

šilljoheargi) ’vizeletet kedvelő rén’

gohrat ’rosszul betanított vagy szelídített rén’

golgat ’igyekszik elkülönülni a többi réntől, vagy nem bírja követni őket (pl. fáradt

rénborjú)’ (→ rén tevékenysége)

golgu ’a többi állat közelségét vagy társaságát nem kedvelő rén’

90

gulca ’engedelmes, mégsem könnyen kezelhető vagy foglalkoztatható rén’

guovddat ’olyan rén, amely mindig a nyáj közepén (nem a szélén) akar lenni’

heavdni ’lomha, lassú mozgású rén’

hilbbot ’nagy mozgásigényű, szilaj rén’

hunca, hunce, hunci ’nőstény, amely fejés közben nem áll nyugodtan’ (→ nem)

juvdu ’borjával nem törődő réntehén (vö. suohppá); anyjához nem ragaszkodó borjú’

(→ nem)

láiddas ’szelíd, kötélen könnyen vezethető (rén); a költöző csorda előtt kötélen vezetett

rén’

lávžeballalas ’lasszótól, kötéltől félő (rén)’

lávželodji ’kötéltől nem félő, lasszóvetéskor nyugodt (rén)’

livvasaioahci, livvasaivuođđu ’szelíd nőstény, amely elsőként fekszik le, ezzel a többi

rént is megnyugtatva és pihenésre késztetve’ (→ nem)

lojat ’nyugodt természetű, lusta rénökör’ (→ nem)

lojáš ’rendkívül szelíd réntehén’ (→ nem)

luovddat ’igavonó, amely gyakran igyekszik kibújni a munka alól’ (→ funkció)

moggaraš ’nőstény, amely ügyesen bújik ki a hurokból vagy lasszóból’ (→ nem)

náhpperokkan, rabon ’réntehén, amely fejés közben hajlamos feldönteni az edényt’

(→ nem)

nárri ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő nőstény’ (→ nem)

njirru ’teljesen kifejlett nőstény, amelynek az anyja is ismert; kötélen, kipányvázva

nyugtalanul viselkedő nőstény’ (→ nem)

oaivugas ’mindig az élen járó, lendületes rén, amely mintegy vezeti a többi állatot’

ohkoladdat ’réntehén keresi elveszített borját’ (→ nem, → rén tevékenysége)

oppasrievttat ’érintetlen hómezőn is könnyen, egyenesen haladó igavonó’ (→ funkció)

ovdamannálas ’mély hóban, utat mutatva a többi állatnak, pásztor vezetése nélkül is

ügyesen és fürgén gázoló (rén)’

ravddat ’rén, amely szívesebben tartózkodik a csorda szélén, mint közepén (ravdaáldu,

ravdaboazu, ravdaguoran)’

ravži, ravžžas ’félénk, ijedős (elsősorban igavonó rén)’

reahkabalan, reahkaballi ’igavonó, amely fél a szántól, ezért lejtőkön szinte ész nélkül

rohan le’ (→ funkció)

91

rievttat ’egyenesen haladó, nem csapongó igavonó’ (→ funkció)

rojat ’problémás, sok vesződést igénylő rén (vagy egyéb állat)’

ruohtti ’rén, amely a karámba tereléskor kiválik a nyájból, nem követi a többi állatot a

karámba’

saratáldu ’nőstény, amely a párzás és megtermékenyülés után is keresi a hímek

társaságát’ (→ nem)

seahperiidalas ’ ’a mellső lábai táján kötelet nem tűrő (rén)’ (→ funkció)

seahpevuoján ’igavonó, amely jól irányítható a mellső lábai táján átvetett kötéllel’ (→

funkció)

skuogga ’nőstény, amely szívesebben tartózkodik emberek vagy emberi lakóhely

közelében, mint a többi rén között’ (→ nem)

skuorga ’rén (vagy egyéb háziállat), amely szénaboglyákat túr fel’

snuogga ’nőstény, amely nem kedveli a többi rén társaságát, inkább emberi lakóhelyek

közelében szaglászik’ (→ nem)

spara ’fejés közben reszkető réntehén’ (→ nem)

stuovak ’emberi lakóhely közelében szívesen tartózkodó rén’

suohpahas, suohpahus ’csökönyös, problémás rén’

suohppá ’borját magára hagyó réntehén’ (→ nem)

suoidnan ’szénakazlakat előszeretettel dézsmáló rén’

šloagga ’szelíd természetű igavonó, amely akkor is nyugodt tempóban halad, ha

rácsapnak, ösztökélik’ (→ funkció)

šloaŋgi, šloaŋgu ’lusta, nagy termetű rénökör’ (→ funkció, → fiz. tulajdonság)

šlohtur ’lusta rén, amely a lábát sem igen hajlandó mozdítani vagy megemelni’

šluppar ’lusta és félénk rénökör, igavonó’ (→ funkció)

urbmi, urdni ’nehezen kezelhető rén’

visttan ’gombát kereső rén’

3. funkció áidnaváldu, áidnaválsarvvis ’vezérbika párzás idején, a csorda legerősebb bikája’

(→ nem)

áldu ’réntehén, amelyet újszülött borja még követ’ (→ nem)

báillat, spáillit ‘az előző évben kasztrált, (de még) tanítatlan hím’ (→ nem)

92

beaskanátmiessi ’bundakészítés céljából levágott, finom szőrzetű rénborjú’ (→ kor)

bielloboazu, skilan ’kolompos rén’

čakčačoavččis ’borját ősszel elveszített réntehén’ (→ nem)

čearpmaeadni, čearpmateadni ’réntehén, amely újszülött borját elveszítette, de korábbi

borja még követi’ (→ nem)

čoanohas ’karavánban az utolsó helyen haladó, lejtőkön fékező (tartalék)rén’

čoavččis ’elvetélt, borját elveszített réntehén’ (→ nem)

čoavjjet ’vemhes réntehén’ (→ nem)

dálonoagar, dálunoagar, goahtenoagar ’gyakran dolgoztatott, kimerült igavonó’

gávlovuoján ’igavonó, amelynek hajtás során a bal oldalán húzódik a kötél’

geassečoavččis ’borját nyáron elveszített réntehén’ (→ nem)

giđđačoavččis ’borját tavasszal elveszített réntehén’ (→ nem)

gieđalatheargi ’a karavánban a második helyen haladó rén’

gilgon ’igavonó, amely irányításához elegendő egy kötél’ (→ viselkedés)

girddan ’gyors futású igavonó’ (→ viselkedés)

gisor ’apró termetű (gyakran kissé félénk) rénökör, igavonó’

guđoldatboazu ’a többi réntől vagy a csordától elszakadt, lemaradt rén’

heargi ’kasztrált és betanított rénökör, igavonó’ (→ nem)

joraldat-heargi ’rövid, kanyargós utakra befogott igavonó’

láidestanheargi ’kötélen a nyáj előtt vezetett rén’

livat ’fáradt, kimerülésig hajtott igavonó, rénökör’ (→ nem, → fiz. állapot)

luddat ’fáradt igavonó nem húz tovább’ (→ fiz. állapot, → rén tevékenysége)

luoikkas ’betanítás céljából más gazdának kölcsönadott, még szelídítetlen rén’

luovddat ’igavonó, amely gyakran igyekszik kibújni a munka alól’ (→ viselkedés)

miesseáldu ’réntehén újszülött borjúval’ (→ nem)

njunušboazu ’mindig a vonuló nyáj élén haladó rén’

noagar, noahran ’mindig foglalkoztatott, a kimerülésig dolgoztatott rénökör’

oppasrievttat ’érintetlen hómezőn is könnyen, egyenesen haladó igavonó’

(→ viselkedés)

rámški ’problémás teherhordó rén’

rávnnot, rávnnot-heargi ‘jó állapotban lévő, pihent igavonó’ (→ fiz. állapot)

93

reahkabalan, reahkaballi ’igavonó, amely fél a szántól, ezért lejtőkön szinte ész nélkül

rohan le’ (→ viselkedés)

rievttat ’egyenesen haladó, nem csapongó igavonó’ (→ viselkedés)

seahperiidalas ’a mellső lábai táján kötelet nem tűrő (rén)’ (→ viselkedés)

seahpevuoján ’igavonó, amely jól irányítható a mellső lábai táján átvetett kötéllel’

(→ viselkedés)

skivže ’igavonó annyira elernyedve, hogy inog, tántorog’ (→ fiz. állapot)

šloagga ’szelíd természetű igavonó, amely akkor is nyugodt tempóban halad, ha

rácsapnak, ösztökélik’ (→ viselkedés)

šloaŋgi, šloaŋgu ’lusta, nagy termetű rénökör’ (→ viselkedés, → fiz. tulajdonság)

šluppar ’lusta és félénk rénökör, igavonó’ (→ viselkedés)

uđámat ’tanítatlan, szelídítetlen rén’

vuonjaláldu ’harmadik életévében lévő (2½ – 3 éves) nőstény rén’ (→ kor és nem)

vuonjalrotnu ’harmadik életévében lévő, (átmenetileg) meddő réntehén’ (→ kor és

nem)

vuoŋis ’pihent, nem dolgoztatott (rén vagy egyéb állat)’

4. tulajdonviszonyok áittarboazu ’más gazda által felügyelt rén (áittarheargi, áittarsarvvis, áittaráldu)’

bigohas-siida ’adott gazda nyája, amelyben mások elcsavargott állatai is hosszasan

időznek’ (vö. siida. ld. 5.)

dihtoboazu ’felügyelet nélküli, de ismert tulajdonosú rén’

geahččoboazu ’olyan rén, amely más gazda felügyelete alá keveredett’

vierroboazu, vieruiboazu ’idegen, nem a nyájhoz tartozó rén’

5. rének bizonyos csoportjai (gyűjtőnevek) áldoeallu ’réntehenek csoportja, amelytől a hímeket és a borjatlan nőstényeket

elkülönítették’

báhcanbihtta ’nyáj, amelynek a szétválogatása még nem fejeződött be’

boazobárra ’egy nőstény és egy hím alkotta (gyakran eladásra szánt) pár’

čielgačora ’csorda, amelyben nincsenek idegen rének’

čoakkahasbohccot ’innen-onnan összeszedett rének csoportja’

94

čora ’(kisebb, 10−100 fős) réncsorda’

čuolddabihtta, čuolddabinna ’olyan kisebb csorda, amelyet nem karámban, hanem a

rének pihenőhelyén választottak el a többi állattól’

eallobihtta, eallobihtá ’a nyáj egy nagyobb, a többi állattól különvált része’

ealloravda ’a nyáj szélén tartózkodó rének csoportja’

eallu ’(nagyobb, több száz vagy ezer fős) rénnyáj’

erinčora ’a csordától különvált vagy lemaradt rének csoportja’

luovasčora, luovaseallu, luovvasat ’hímek csoportja, amelyet ellés idejére

elkülönítenek a vemhes nőstényektől’

maŋuš ’a vonuló nyáj vége, illetve a hátul haladó rének csoportja’

njunuš ’a vonuló nyáj eleje, illetve az élen haladó rének csoportja’

riikaeallu, riikkaeallu ’több gazda közös tulajdonát képező nyáj’

siida ’rénnyáj (adott gazda tulajdona)’

smávas ’apróbb termetű rének külön legeltetett csoportja’

smoaldarat ’a nyáj kis termetű állatai (borjak, fiatalabb nőstények és hímek)’

váillit ’szabadon vagy a csorda legszélén kószáló rének’

veaiddalis ’szabadon, felügyelet nélkül(i rének)’

6. rének tevékenysége bahtit ‘félrehúzódik (vemhes réntehén ellés előtt)’

bálgat ’nyáron legel; ide-oda szaladgál szúnyogoktól gyötörve’

bieđganit ’rén elkóborol és idegen csordába vagy nyájba keveredik’

borgadit ’vedlik; rénborjú az új, rövid szőrű prémjét növeszti (ősszel)’

čallat ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’

čuvddagit ’szúrós szagot áraszt (rénbika párzási időszakban)’ (< čuvdda ’a rénbikák

jellegzetes, szúrós szaga párzás idején’)

fatnalit ’a vonuló nyáj széthúzódik, egyre hosszabb lesz (az élcsapat és a lemaradottak

közötti távolság növekedésével)’

giemssirdit, gimssordit, gimssurdit, giŋgudit, ruohtadit ’(kötélen vezetett rén) ide-oda

szaladgál’

goddiluvvat ’(az embertől elszokott rén) félénkké válik, elvadul’

95

golgat ’igyekszik elkülönülni a többi réntől, vagy nem bírja követni őket (pl. fáradt

rénborjú)’ (→ viselkedés)

gurgalit, ruvgalit ’nyáj útnak ered, rének sorokba fejlődve elindulnak’

heargut ’(kasztrált hím) elveszíti nemzőképességét és párzási vágyát’

jávkat ’rén elvész, elpusztul vagy ellopják’

lávdat ’nyáj legelés közben széles területen szétszóródik’

livvadit ’(rén) pihen, lefekszik’

livvudit ’igavonó annyira elfárad, hogy hosszabb utakra alkalmatlanná válik’

luddat ’fáradt igavonó nem húz tovább’ (→ funkció, → fiz. állapot)

luoitalit ’rénökrök külön csoportot alkotnak (a nyáj pihenőhelyre érkezésekor)’

mastat ’összekeveredik (két csorda vagy nyáj)’

muovjádit ’(rénborjú) első alkalommal vedlik’

njáikkagit ’(a nyáj szélső tagjai) egyfajta nyúlványt alkotnak’

nullošit ’frissen herélt rénökör néhány napra félrevonul, hogy nyugalomban

lábadozzon’

ohkoladdat ’réntehén keresi elveszített borját’ (→ nem, → viselkedés)

olgudit ’világra jön (magzat vagy halott borjú)’

reitot ’(réntehén) elvetél’

skuđđot, skuđđut ’fel-alá járkál (a pihenést vagy fekvést nem kedvelő, türelmetlen,

mozgékony rén)’

skuljodit ’(viszálykodó bikák agancsa) összeakad’

spiehkastit ’igavonó hirtelen oldalra szökken, letér az útról’

suhppet ’nőstény az újszülött borját elhagyja, s inkább az előző évben született borjával

törődik’

váibohallat ’igavonó annyira elfárad, hogy szinte mozdulni sem bír’

várgahuvvat ’(rénnyáj) megijed, megriad’

vielladit (fielladit) ’igyekszik a többi állat körébe kerülni vagy követni azokat’

vistit ’gomba után kutat’

96

II. ember 1. rénpásztor boazovázzi ’rénpásztor’

eallogoahkka ’a nyájat legeltető pásztor’

gehččon ’olyan réntartó gazda, aki egész évben felügyeli a nyáját, sosem ereszti szét az

állatait’

láidesteaddji ’rént kötélen vezető ember’

luovosvuoji ’szán nélkül, a karavántól elválva (hajt)’

2. rénpászor tevékenysége čanadit ’más nyájakból visszaszerezni a saját réneket’

čuoččuhit ’egy helyen (pl. a karámban) tartani a nyájat’

dorostahttit ’igavonó rén szembefordul a szánnal és belegabalyodik a kötelekbe’

gaskalit ’két lasszóvető közé terelni a rént, hogy mindketten elhajíthassák a hurkot’

gáldet ’kasztrál (késsel)’

gálihit ’vastag, friss, érintetlen hóréteggel borított helyre vezetni a réneket’

gáskit ’kasztrál (foggal, harapással)’

geahčadit ’bejárni a nyájat és felmérni, keletkezett-e hiány, illetve van-e idegen rén az

állatok között’

geahččat, guođohit ‘felügyel, pásztorkodik’

giellat ’lasszó hurkát érintetlen hóra fektetni, s a belelépett rén lába köré szorítani’

goalgŋat ’nyugodtan, óvatosan terelni a nyájat’

goččastahttit ’megállítani az igavonót annyi időre, hogy az vizelhessen’

guolgamerket ’késsel a rén oldalába névjegyet, tulajdonjelet vágni’

háikit ’„hái-hái” kiáltásokkal megállítani vagy irányváltoztatásra késztetni a nyájat’

huhpat ’rén fülét túl rövidre vágni’

láidestit ’rént kötélen vezet a nyáj előtt’

mastadit ’csordákat össze- vagy egybeterel’

njunuhit ’hámot a (nehezen vezethető) rén pofájára kötni’

oččodit ’rénökörre lasszót vet’

raŋuhit ’igavonót könnyebben járható nyomvonalra kényszeríteni’

97

ravget ’rént hámból kiszabadítani, karámból kiengedni’

rievdadit ’rén füljelét (önkényesen, tisztességtelen szándékkal) megváltoztatni’

spárbet, sparbit ’nyugtalan réneket kutyával összeterelni vagy együtt tartani’

speadjat ’rént lopni vagy leölni, elpusztítani’

suhpodit ’teherhordó rént megszabadítani a rakománytól’

sulladallat ’a rének közelében maradni és figyelni a nyájat’

veaddit ’kipányvázva, kötélen tart’

III. környezet 1. természeti környezet 1.1. hely 1.1.1. helyszínek

duottarmiessi ’életének első szakaszát a hegyekben töltött borjú’ (→ kor)

guottetbáiki ’ellési hely (lehetőleg hómentes)’

livvasadji ’rének pihenőhelye’

vuopmemiessi ’életének első szakaszát folyóvölgyben töltött borjú’ (→ kor)

1.1.2. legelő, legeltetési viszonyok áinnehisoppas ’érintetlen (nem felásott vagy letaposott), hófödte legelőhely’

ájaskohppi ’tavaszi legelőhely patakok partján, rének által kiásott szélesebb gödör’

bálganbáiki ’nyári legelőhely, ahol a rének nyugalomban vannak, a rovarok kevésbé

gyötrik őket’

bálges, bálggus ’legeltetési körzet vagy terület’

bálggahat ’letaposott nyári legelő’

čelohat ’rének által feldúlt téli legelőhely; friss hómező, ahol rének ugrándoztak’

čiegar ’rének téli (fagyott, kemény, letaposott) legelőhelye’

čilvi ’rének nyári legelője’

čuohki ’fagyott legelőhely’

fieski ’frissen feltúrt vagy felásott téli, havas legelőhely’

goaivvesguohtun ’rének által egészen a talajig kiásott, hóba vájt gödör’

guohtun ’rének (téli) legelőhelye’

98

oppas ’hófödte, még érintetlen téli legelőhely’

suovdnji ’rének által hóba ásott mélyedés, gödör’

1.2. időszakok 1.2.1. párzás gihpporagat ’a párzási időszak befejező szakasza, amikor a bikák csapatokban követik

a még nem megtermékenyített nőstényeket’

loahpparagat, vuorjjesragat ’a párzási időszak vége, kisebb intenzitású szakasza’

miesseragat ’a párzási időszak befejező szakasza, amikor a bikák a párzani már nem

hajlandó felnőtt tehenek helyett a nőstény borjakat igyekeznek meghágni’

ragat ’párzási időszak’

váldoragat ’a párzási időszak legintenzívebb szakasza’

1.2.2. ellés guottet ’ellési időszak’

1.2.3. szőrzet borgi ’vedlési időszak; rénborjú új, rövid szőrű prémje (ősszel)’

suohkulanborgi ’az első szőrzet (borgi) növekedésének az a szakasza, amikor az még

bozontos, nem egyenletes’

1.2.4. táplálékszerzés hilbi ’a pásztor számára talán legnehezebb időszak ősszel, amikor a rének gombák

keresésére indulva nehezen kezelhetővé, a korábbinál mozgékonyabbá válnak’

vistta ’gombakeresés és -evés időszaka’

1.2.5. pihenő liva-áigi, livva ’rének pihenője, pihenőideje (pl. beaivebadjananlivat ‘hajnali pihenő’,

idjalivat ’éjszakai pihenő’)’

livvabodda ’az az időszak, amikor a nyáj pihen’

99

1.3. táplálék gatna ’köveken, sziklákon, fatörzseken növő zuzmó’

jeagil ’zuzmó’

lahppu ’(luc- és erdei fenyő ágain növő) szakállas zuzmó’

rahttá ’friss zöld növény vagy hajtás’

2. anyagi környezet 2.1. eszközök, tárgyak

avohas, havohas, ogohas ‘a rén hámjának az állat hátán futó (gyakran díszes) szíja;

szürkés vagy világosabb árnyalatú rén, amelynek hátán abroncsszerű, sötét csík vagy

sáv húzódik’ (→ szőrzet)

gihlar ’kis méretű, gyenge hangú csengő, kolomp’

roahpi ’négyszögletes, erőteljes hangú vaskolomp’

roavis ’bot vagy falemez, amelyet a rénborjú szájába kötnek, hogy az ne tudjon többé

szopni’

roŋge ’nagy méretű vaskolomp’

suite ’igavonó rén jobb oldalán lévő, jobbra fordulásnál meghúzható kötél’

vuopman ’karámba vezető, mindkét végén zárható, folyosó jellegű kerítésrendszer’

2.2. füljel vagy annak része

bužormearka, bužurmearka, hubatmearka ’túl rövidre vágott füljel’

huhppa, huhppaskivdnji ’túl mélyen vágott részútos (gyakran utólagos) bevágás’

rievdadus ’az alapjelet kiegészítő, pótlólagos bevágás a füljelben’

Elemzési módszerek alkalmazhatósága a réntartás terminológiájának szemantikai vizsgálatában

Felmerülhet a kérdés: alkalmazhatók-e a szószemantika ismert elemzési

módszerei a réntartás szakszókincsének jelentéstani vizsgálata során? Véleményem

szerint erre a kérdésre a legtöbb metódust illetően nemleges választ kell adnunk.

100

Kivétel lehet az úgynevezett komponenses elemzés. Ennek kiindulásául az a

megállapítás szolgál, hogy a szemantikailag rokon értelmű, azonos szemantikai

mezőhöz tartozó szavak jelentése közötti kapcsolat, illetve a jelentések közötti

különbség leírható szemantikai jegyekkel. Az általánosan elfogadott álláspont szerint

azonban az úgynevezett természetes kategóriák, tehát az állat- és növénynevek nem,

vagy csak bizonyos fokig, a jelentés alapvető szintjeire vonatkozóan írhatók le ilyen − a

fonológiai megkülönböztető jegyek mintájára bináris (+ / – értékű) − szemantikai

komponensekkel (vö. Kiefer : 68): könnyű belátni, hogy ehhez zavaróan sok, egyre

bonyolultabb, aprólékosabb és önkényesebb jegyre lenne szükség. Korábban már

érintettük ezt a problematikát: a rénbika és a réntehén egy-egy elnevezésében – ha erre

szükség és szándék van − benne foglaltatik az állat korára és/vagy színére és/vagy

testalkatára és/vagy agancsára vonatkozó információ is. Egy harmadik életévében lévő,

két ágú agancsot csupán fejének egyik oldalán viselő réntehén például rendelkezhet az

átlagosnál hosszabb lábakkal, melyek közül az egyik csüdig fehér színű, míg a többi

lába, miként az egész állat, lehet szürkésfehér stb. Az apró részletek szemantikai

jegyekkel való leírása nem segítené, sőt kifejezetten ellehetetlenítené a rendszerszerű

összefüggések megvilágítását vagy ábrázolását.

A jelentésfelbontás (szemantikai dekompozíció) mint a komponenses elemzés

egyfajta továbbfejlesztése elsősorban az úgynevezett relációs jelentésű szavak leírására

alkalmas, kétargumentumú predikátumokkal. A rének elnevezései csupán néhány

esetben fejeznek ki viszonyt (például ‘idegen tehén által szoptatott borjú’, ‘idegen

csordába tévedt rén’). A réntartás szakszavainak szemantikai vizsgálatára a jelentés

egyargumentumú, tulajdonságot jelölő predikátumokra való felbontása sem alkalmas,

ennek okait láttuk a komponenses elemzés kapcsán.

A prototípuselmélet szerint egy szó jelentése az ember kategorizálási képességén

alapul. A természetes kategóriák mindegyike prototipikus példányok körül, a

fokozatosság és a centralitás elve alapján szerveződik. A rénelnevezések kapcsán

azonban lehetetlen “tipikalitási feltételeket” meghatározni; a prototípuselmélet sem

alkalmazható tehát egy olyan szócsoport elemzésére, amely a precizitásáról és

részletességéről nevezetes.

Az úgynevezett kétszintű (alap- és levezetett) szemantika fő célterülete a

poliszémia és a homonímia. Mivel azonban a réntartás szakszókincsére sem a több

101

jelentésű, sem az azonos alakú szavak nem jellemzők, ez a metódus sem alkalmas annak

vizsgálatára.

Morfológiai vizsgálat (a rén kor, nem, agancs, szőrzet, testi adottságok, füljel, viselkedés, funkció,

tulajdonviszonyok szerinti elnevezései és jelzői vonatkozásában)64

Összetett szavak

Két tagú összetételek

(3) allačoarvi, (4) asttahatčoarvi, (6) áidnaváldu, (7) áittarboazu, (15) ástančoarvi, (17)

bađačoarvi, (22) báddebahá, (23) báddelodji, (24) báđđačeabet, báđđančeabet, (33)

beaiveluosttat, (34) bealljebealli, (35) bealljelahkki, (38) biddojuolgi, (40) biehteheargi,

(43) bihceguolga, (44) biikačoarvi, biikasággi, (45) biipočoarvi, (46) bilssa-miesse, (51)

boatkačearpmat, (53) boatkamiessi, (56) bonjadahkes, (57) bonjočoarvi, bonjučoarvi, (59)

borgemiessi, (61) buikasággi, (66) ceakkočoarvi, ceakko-oaivi, (67) cissabánni, (68)

cohkkeniski, cohppeniski, (70) čakčačoavččis, (72) čaloaivi, (77) čáhppesjuolgi, (79)

čálggatmiessi, (81) čeahpborgi, (83) čearpmateadni, (85) čeavževielgadas, (87)

českesjievja, (96) čoarvelahkki, (98) čoarvetbealli, (101) čoavjebakkol, (102)

čoavječearpmat, (104) čogadatbeallji, (105) čohkabeallji, (106) čohkačoarvi, čohkaoaivi,

(112) čuoivvatgabba, (117) dálonoagar, dálunoagar, (118) dársečoarvi, dárseoaivi, (122)

dihtoboazu, (126) duokŋasgabba, (127) duokŋassiidu, (128) duolbačoarvi, duolbaoaivi,

(129) duolvačuoivvat, (131) duottarmiessi, (137) erinboazu, (139) fáhkkačoarvi,

fáhkkamohkat, (144) finjočoarvi, finjučoarvi, (146) gabbaoaivi, (147) gahččanbeallji, (148)

gahkkačeabet, gahkkonniski, (151) garjamuzet, (152) garrančeabet, (156) gavvarisčoarvi,

(157) gáhttosealgi, (158) gáiccačoarvi, (159) gáidanjunni, gáidannjunni, (160) gáirejuolgi,

(161) gálbbenjunni, (168) gávlovuoján, (171) geahččoboazu, (172) geaiggobeallji, (173)

gearddočoarvi, geardočoarvi, (175) geassečoavččis, (176) geassegáskkit, (177)

geassemiessi, (178) geažetbeallji, geažotbeallji, (180) giđđačoavččis, (181)

gieđalatheargi, (182) gielisjolli, (183) giellanoaivi, (186) gierddočalbmi, gierdočalbmi,

(193) girjebahta, (194) girjenjunni, (195) girjeoaivi, (198) goahtenoagar, (205)

gobmarasčoarvi, gobmarasoaivi, (208) goddibeallji, (217) govdačoarvi, (218) 64 Az egyes szavak előtti szám a Függelékben szereplő sorszám.

102

govdagalba, (219) guđoldatboazu, (221) guhkesčoarvi, (229) guolmmamiessi, (233)

gurbmaboazu, (234) gurbmaboran, (236) guvgesmuzet, (238) guzatluosttat, (239)

guzatmuzet, (240) gužžaboazu, gužžaborri, (243) heargeguhkor, (249) hillagabba, (252)

huhpabeallji, (256) jáfogáibi, (257) jáfonjunni, (264) joraldat-heargi, (269) latnjačoarvi,

(270) latnjagalba, (272) latnjasárgu, (273) ládjočoarvi, (274) láđđečáhput, (276)

láibmečoarvi, (278) láidestanheargi, (281) lámskogirjjat, (283) lávžeballalas, (284)

lávželodji, (287) lieđbmečoarvi, (290) liehppečoarvi, liehppeoaivi, (291) liekčebeallji, (292)

liidneoaivi, (305) luddestatbeallji, (309) luosttatčuoivvat, (310) luosttatjievja, (311)

luosttatmuzet, (323) mieskaoaivi, (324) miesseáldu, (327) moalkečoarvi, (329)

moarronbeallji, moarrunbeallji, (330) modjončoarvi, (333) morronbeallji, (334)

mosatjievja, (335) mosatmuzet, (336) muorjegirjjat, (338) muovjámiessi, (340)

muzetčuoivvat, (341) muzetgirjjat, (342) muzetjievja, (343) nammaláhpat, (344)

nábarčoarvi, nábárčoarvi, (345) náhpperokkan, (347) námmečoarvi, (349) nástegállu,

(354) njavkebeallji, (356) njárbesoaivi, (361) njunušboazu, (362) njuoratmiessi, (368)

nursogalba, (370) oaksečoarvi, (376) oppasrievttat, (378) ovdamannálas, (379)

ovdatbealli, (387) ráidalasbeallji, (390) ránatčuoivvat, (392) ránesjievja, (396)

reahkabalan, reahkaballi, (398) reanž-oaivi, (401) riekkesčoarvi, (407) riššagabba, (419)

rožoaivi, (420) ruksesmiessi, (422) ruobbeoaivi, (425) ruossačoarvi, (426) ruossagalba,

(427) ruoššačuoivvat, (428) ruoššagabba, (429) ruoššajievja, (430) ruoššamuzet, (439)

saratáldu, (435) sarvvačoarvi, (436) sággečoarvi, (437) sárgoaivi, (438) seahkkojuolgi,

(439) seahperiidalas, (440) seahpevuoján, (442) siekŋanjunni, (446) silbasiidu, (448)

skierreoaivi, (462) smurtamuset, (463) snarrečoarvi, (464) snogoaivi, snohkkečoarvi,

snohkkeoaive, (465) snuggoaivi, (466) snuibačoarvi, snuibaoaivi, (475) spirtamuzet, (477)

spoađđočoarvi, (479) stáipečoarvi, (480) stohkkeoaivi, (482) suhkkesoaivi, (486)

sukkajuolgi, (493) suorbmajoliin, (495) šelgesčuoivvat, (497) šilljoboazu (šilljoáldu,

šilljoheargi), (506) uvjačielgi, (507) uvjasiidu, (518) veaidnečoarvi, (521) vierroboazu,

vieruiboazu, (522) vinjočoarvi, vinjučoarvi, (530) vuonjaláldu, (531) vuonjalrotnu, (534)

vuopmemiessi

103

Az alábbiakban a két tagú összetételek két fő csoportját értelemszerűen az alaptagjuk

alapján mutatom be, míg a további alcsoportokra való bontás alapja az összetétel

előtagjának a szófaja.

Főnevek

A főnévi alaptag:

a) meghatározhatja azt a tágabb kategóriát, amelybe az összetétellel jelölt példány

besorolható (pl. boazu ‘rénszarvas’, heargi ‘ökör’, miessi ‘rénborjú’);

b) jelölheti a rén valamely testrészét, amelynek az előtagban megfogalmazott

sajátossága elegendő motivációt jelent egy önálló lexéma létrejöttéhez (pl. bealli ‘fül’,

čeabet ‘nyak’, čoarvi ‘agancs’, juolgi ‘láb’, njunni ‘orr’, oaivi ‘fej’, sealgi ‘hát’, siidu

‘oldal’);

c) lehet önállóan is használatos, speciális jelentéssel bíró főnév, melynek adott

helyzetben további specifikációjára van szükség (pl. gabba ‘fehér rén’, muzet ’sötét

rén’, noagar ‘kimerültségig dolgoztatott rénökör’, jolli ‘kövér (bizonyos kövérségű)

rén’, rotnu ‘meddő réntehén’);

d) és lehet képzett főnév is (pl. luosttat ’fehér oldalú rén’ < luosti : luostti- ’fehér csík

vagy sáv (a rén oldalán)’).

Az összetételek előtagja lehet:

a) főnév (nominatívuszban vagy akkuzatívusz-genitívuszban): vagy tőszó (pl.

beaivi ‘nap’, biddu ‘lábszárvédő’, gáica ’kecske’ : Akk-Gen. gáicca), vagy

származékszó (pl. njuorat ’újszülött’ < njuorra ’törékeny, gyenge’);

b) melléknév: a melléknevek attributív alakja (pl. alla ‘magas’, čáhppes ‘fekete’);

c) valamilyen igei származék. Ez utóbbi a legtöbb esetben az ige befejezett

melléknévi igeneve (pl. ástan < ástat ’elsorvad’), vagy redukálódott infinitívuszi

alak (pl. čal|oaivi : čal|lat : čala- ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’).

104

Az előtag végi magánhangzók a következőképpen változnak meg: -i > -e (pl.

beaive|luosttat, -u > -o (pl. biddo|juolgi).

Példák a különböző szerkezetű összetételekre:

főnév + főnév

beaive|luosttat ’rén sok fehér csíkkal az oldalán’

(beaivi ’nap’ + → luosttat ’fehér oldalú rén’; képzésre vonatkozóan ld. 113. o.: 2.1.3.)

(vö. lentebb: birra|bađat|luosttat, birra|bađat|beaive|luosttat)

beallje|lahkki ’túl ferdén vágott fülű rén’

(beallji ’fül’ + lahkki ’rész, részlet, darab’)

biddo|juolgi ’rén az alapszínétől eltérő árnyalatú lábbal’

(biddu ’lábszárvédő’ + juolgi ’láb’)

biika|sággi ’rén elágazás nélküli aganccsal’

(biika ’tüske, fog’ + → sággi ’rén kevés elágazású vagy elágazás nélküli

aganccsal’ (< sággi ’pálca, rudacska’)) (vö. lentebb: biikka|čoar|sággi)

borge|miessi ’új szőrzetét növesztő borjú’

(→ borgi ’ a rénborjú első szőrzete’ vö. (58) + → miessi ‘rénborjú’)

boatka|miessi ’magára hagyott, anyját követni képtelen borjú’

(boatka ’elszakadás, megszakítás’+ → miessi) čearpmat|eadni ’réntehén, amely újszülött borját elveszítette, de korábbi borja még

követi’

(→ čearpmat ‘rénborjú életének első telétől a következő év őszéig’+ eadni ‘anya’)

čoavje|čearpmat ’fiatal nőstény, amely már az első őszön vemhes lesz’

(čoavji ’has’ + → čearpmat)

105

čuoivvat|gabba ’fehér rén fehér lábakkal, a törzsén szürkés árnyalattal’

(čuoivvat ’szürkés rén’ + → gabba ’fehér rén’)

dálo|noagar, dálu|noagar ’gyakran dolgoztatott, kimerült igavonó’

(dálu ’ház’ + → noagar ’mindig foglalkoztatott, a kimerülésig dolgoztatott rénökör’)

dárse|oaivi ’öreg rénökör megvastagodott rózsatővel és megrövidült

agancságakkal’

(→ dársi ’kövérkés rén rövid ágú aganccsal’ (< dársi ’telt, termetes’) + oaivi)

duottar|miessi ’életének első szakaszát a hegyekben töltött borjú’

(duottar ’tarhegy’ + → miessi)

garja|muzet ’sötét árnyalatú rén, lábszárán és a patája fölött is sötét szőrzettel’

(garja ’holló’ + → muzet ’sötét árnyalatú rén, esetleg lábszárán és a patája fölött világosabb szőrzettel’) gáicca|čoarvi ’réntehén különösen hátrahajló aganccsal (majdnem úgy, mint egy kecske

szarva)’

(gáica ’kecske’ + čoarvi)

gáidan|junni ’rén, fején ék alakú fehér mintázattal’

(gáidá ’betoldás, ék’ + njunni ’orr’)

geahččo|boazu ’olyan rén, amely más gazda felügyelete alá keveredett’

(geahčču ‘pásztorkodás, gondoskodás, felügyelet’ + boazu ‘rénszarvas’)

giellan|oaivi ’agancs egymás felé hajló, majdnem összeérő ágakkal’

(giellan ’csapda, hurok’ + oaivi)

guđoldat|boazu ’a többi réntől vagy a csordától elszakadt, lemaradt rén’

(guđoldat ’hátrahagyott egyed’ (< guođđit ’hagy’) + boazu)

gurbma|boazu ’rén, melynek bőre alatt sok lárva van’

(gurbma ‘lárva’ + boazu)

106

gužža|boazu ’vizeletet kedvelő rén’

(gužža ‘vizelet’ + boazu)

njuorat|miessi ’még gyenge, fejletlen, anyját követni nem bíró borjú’

(njuorat ’újszülött’ (< njuorra ’törékeny, gyenge’; képzésre vonatkozóan ld. 113. o.: 2.2.1.1.) + → miessi)

skierre|oaivi ’rén alacsony, rövid ágú aganccsal’

(skierri ’törpenyír’ + oaivi)

vuopme|miessi ’életének első szakaszát folyóvölgyben töltött borjú’

(vuopmi ’folyóvölgy’ + → miessi)

melléknév + főnév

áidna|váldu ’vezérbika párzás idején, a csorda legerősebb bikája’

(áidna ’egyetlen, egyedüli’ + váldu ’hatalom’) (vö. lentebb: áidna|vál|sarvvis ’ua’)

alla|čoarvi ’rén hosszú, felfelé álló ágú aganccsal’

(alla ’magas’ + čoarvi)

bonjo|čoarvi, bonju|čoarvi ’rén erősen görbe aganccsal’

(bonju- ’görbe, ferde’ + čoarvi)

ceakko|čoarvi ’rén egyenesen felfelé meredő ágú aganccsal’

(ceakko- ’álló, meredek, függőleges’+ čoarvi) čáhppes|juolgi ’rén sötét színű lábakkal’

(čáhppes ’fekete’ + juolgi ’láb’)

dihto|boazu ’felügyelet nélküli, de ismert tulajdonosú rén’

(dihto- ’egy bizonyos, ismert’ + boazu) duolba|čoarvi ’rén alacsony aganccsal, melynek ágai rövidek és erősen előre

hajlanak’

107

(duolba ’lapos, sík’ + čoarvi ) gassa|borgi ’sűrű növésű, egyenletesen vastag (első) szőrzet’

(gassa ’vastag, erős, vaskos’ + → borgi) geaiggo|beallji ’rén álló, egyenes füljellel’

(geaiggo- ’egyenes, kiegyenesített’ + beallji ’fül’)

govda|čoarvi ’rén felül kiszélesedő ágakból álló aganccsal’

(govda ’széles’ + čoarvi)

guhkes|čoarvi ’rén rendkívül hosszú ágú aganccsal’

(guhkes ’hosszú’ + čoarvi)

igei származék + főnév

áittar|boazu ’más gazda által felügyelt rén’

(áittar|dit ’gondoz’ + boazu)

ástančoarvi ’rén, aminek nem fejlődött ki az agancsa (tkp. ’sorvadt agancsú’)’

(ástat ’elsorvad’ (ástan Part. Perf.) + čoarvi)

báđđa|čeabet, báđđan|čeabet ’párzás előtt megvastagodott nyakú rénbika’

(báđđat ’megvastagodik’ (báđđan: Part. Perf.) + čeabet ’nyak’)

čal|oaivi ’rén fényesre dörzsölt aganccsal’

(čal|lat : čala- ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’ + oaivi)

gahččan|beallji ’túl mélyen bevágott és ezért lógó fülű rén’

(gahččat ’leesik, hullik’ (gahččan: Part. Perf.) + beallji)

garran|čeabet ’hím rén, melynek nyakáról tavasszal kihullott a szőr’

(garrat ’megkeményedik’ (garran: Part. Perf.) + čeabet)

108

határozószó + főnév

Erre a típusú összetételre egyetlen példa található az itt vizsgált szóanyagban:

erin|boazu ’hosszú időt a csordától elszakadva töltött rén’

(ere(t) ’távol, el’ + boazu)

Melléknevek

A melléknévi alaptagú összetett szavak a melléknevek predikatív (nem attributív)

alakját tartalmazzák (pl. bahá ‘rossz, lodji ’nyugodt, szelíd’). Természetesen előfordul,

hogy a melléknév valamilyen képzőelemet tartalmaz (pl. ballalas ’félős, félénk’ <

ballat ’fél vmitől’).

főnév + melléknév bádde|bahá ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő rén’

(báddi ’kötél’ + bahá ’bosszús’)

bádde|lodji ’a kipányvázást, kötélen tartást jól viselő rén’

(báddi ’kötél’ + lodji ’nyugodt, szelíd’)

lávže|ballalas ’lasszótól, kötéltől félő rén’

(lávži ’kötél, lasszó’ + ballalas ’félős, félénk’ (< ballat ’fél vmitől’; képzésre

vonatkozóan ld. 112. o.: 1.3.))

(vö. lávže|lodji ’lasszóvetéskor nyugodt rén’ (lávži + lodji))

muorje|girjjat ’tarka rén apró foltokkal’

(muorji ’folt (állat szőrzetén)’ (eredeti jelentése ’bogyó(s gyümölcs)’) + → girjjat

’tarka, foltos’ (< girji ’folt’ ; képzésre vonatkozóan ld. 113. o.: 2.1.3.))

109

Három tagú összetételek (6) áidnaválsarvvis, (36) beaskanátmiessi, (44) biikkačoarsággi, (49) birrabađatluosttat,

(52) boatkagálbbenjunni, (69) čađanábatmiessi, (76) čáhppesdielkosiidu, (114)

čuovgigáhttosealgi, (130) duoršegálbbenjunni, (204) goasohasčoarvedahkki, (215)

gottasčoarvedahkki, gottodasčoarvedahkki, (220) guhkesalesgahcimat, (222)

guhkesovdagieđat, (268) latnja-alesgahcin, (271) latnjaovdagiehta, (289)

liehppečoarápmil, (299) livvasaioahci, livvasaivuođđu, (314) luovosčoarápmil, (350)

niibešipmarjolli, (409) roahkkeovdagieđat, (431) ruškesruoššajievja, (441)

sevdnjesmuzetčuoivvat, (496) šelgesgáhttosealgi, (510) varitčoarvedahkki, (527)

vuobisčoarvedahkki

Főnevek

főnév + főnév + főnév

biikkačoar|sággi ld. fentebb: biikka|sággi ’ua’

(biika ’tüske, fog’ + čoar|vi + → sággi)

boatka|gálbbenjunni ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú, két részre osztott

folttal’

(boatka ’elszakadás, megszakítás’ + → gálbbenjunni ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú szőrzettel’ (gálbi ‘borjú (szarvasmarháé)’ + njunni )

niibešipmar|jolli ’tőr fokához hasonlatosan széles, hízott rén’

(niibi ’kés, tőr’ + šimir : šipmar|a- ’ foka vminek’ + → jolli)

melléknév + főnév + főnév

áidnavál|sarvvis ld. fentebb: áidna|váldu ’ua’

(áidna ’egyetlen, egyedüli’ + vál|du ’hatalom’ + sarvvis ’bika’)

čáhppesdielko|siidu ’világos rén oldalán sötét foltokkal’

(čáhppes ’fekete’ + dielku ’folt’ + siidu ’oldal’)

110

luovosčoar|ápmil ’fél agancsú réntehén, amelynek egyik oldali agancsa ép, a másikat

azonban csupán inak tartják’

(luovos- ’különálló, szabadon levő’ + čoarvi + → ápmil ’egyagancsú réntehén’)

határozószó + főnév + főnév

birrabađat|luosttat ’rén, oldalán és farán is körülfutó fehér sávval’

(birra ’körül’ + < bahta ’far’ (bađat ’vmilyen farú egyed’; képzésre vonatkozóan ld. 113. o.: 2.1.3.) + → luosttat) (vö. fentebb: beaive|luosttat, lentebb: birra|bađat|beaive|luosttat)

čađanábat|miessi ’nyitott köldökű borjú’

(čađa ‘keresztül, át’ + náhpi ‘köldök’ (nábat ‘vmilyen köldökű egyed’; képzésre

vonatkozóan ld. 113. o.: 2.1.3.) + → miessi)

főnév + főnév + melléknévi igenév

goasohasčoarve|dahkki ’hím rén a negyedik életévében, amikor már az öt éves

rénre jellemző agancsát növeszti’

(→ goasohas ’4½–5 éves hím rén’ + čoarvi + dahkki ’csináló’ (Part. Pres. < dahkat ’csinál, készít’)

Melléknevek

melléknév + (összetételből képzett) melléknév

guhkes|ovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai rendkívül hosszúak’

(guhkes ’hosszú’ + ovdagieđat (< → ovda|giehta ’agancs szemága’; képzésre

vonatkozóan ld. 113. o.: 2.1.3.))

főnév + (összetételből képzett) melléknév

roahkke|ovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai hurokszerűek’

(roahkki ’hurok’ + ovdagieđat)

111

Négy tagú összetétel határozószó + főnév + főnév + főnév birrabađat|beaiveluosttat ’fehér oldalú rén, a farán is körülfutó fehér sávval’

(birra ’körül’ + bahta ’far’ (bađat ’vmilyen farú egyed’ + beaivi ’nap’ → luosttat) (vö.

fentebb: beaive|luosttat, birra|bađat|luosttat)

Képzett szavak

Az itt bemutatott képzők között vannak főnév- és melléknévképzők egyaránt. Az

utóbbiakkal képzett származékok a réntartás terminológiájában kettős szófajúaknak

tekinthetők. Például a fosztóképzővel létrehozott čoarvveheapmi (< čoarvi) szó

jelenthet olyan rént, amelynek feltűnően kis agancsa van, bár tulajdonképpeni jelentése

’agancs nélküli’. Az ilyen, főnévként használatos melléknevek voltaképpen a boazu

’rénszarvas’ jelzői, melyek jelzett szava elliptálódott.

1. Deverbális képzők 1.1. Az -n képzővel létrehozott származék az adott cselekvéssel állandó kapcsolatban lévő élőlényt jelöli. Például: girddan ’gyors futású igavonó’ <girdit ’rohan, repül’

máhkan ’6 éves hím rén’ < máhkkot ’fárad, elfárad’

silan ’fáradékony rén’ < sillot ’kimerül’

skilan ’kolompos rén’ < skillat ’csenget’

suoidnan ’szénakazlakat előszeretettel dézsmáló rén’ < suoidnut ’szénához szokik’

visttan ’gombát kereső rén’ < vistit ’gombát keres’

1.2. Az -u, -i és -at képzős származékok az alapszóval kifejezett cselekvést végző vagy a cselekvés eredményével jellemezhető élőlényt jelölik. Például: 1.2.1. -u nulpu ’agancsát elhullajtott rén’ < nulpet ’agancsát elhullajtja’

112

šloaŋgu ’lusta, nagy termetű rénökör’ < šloaŋgát ’lustálkodik, tétlenkedik’

1.2.2. -i šloaŋgi ’ ’lusta, nagy termetű rénökör’ < šloaŋgát ’lustálkodik, tétlenkedik’

šnjilži ’rövid szőrű rén (szőrváltás után)’ < šnjilžut ’rövid szőrűvé válik (rén ősz elején)’

1.2.3. -at bizat ’rén zúzmarásnak ható szőrzettel (a szőrszálak helyenként hosszabbak, végük

világosabb)’ < bihcut : bizu- ’deresedik, zúzmarássá válik’

nálat ’rén, amelynek agancsát levágták (vagy lefűrészelték)’ < nállat ’levág, letör

(agancsot)’

1.3. A -las, -nas és az -ahkes képző valamire való hajlamot fejez ki. Például: ballalas ’félénk, vmitől félő rén’ < ballat ’fél vmitől’

eaidanas ’félrehúzódó, magányt kedvelő rén’ < eaidat ’menekül, elhúzódik’

menodahkes ’olyan rén, amely menekül a lasszó elől’ < menodit ’félénkké válik’

1.4. Az -eaddji képzős származék a cselekvőt fejezi ki. Például:

doaraheaddji ’olyan igavonó, amely kezdetben gyorsan fut, ám amikor elfárad,

ellenségessé válik’ < doarahit ’verekedik’

2. Denominális képzők 2.1. Főnevekhez kapcsolható képzők 2.1.1. Az -i képző az alapszóval jelölt dologban való bővelkedést fejezi ki. Például:

čoarvai ’feltűnően nagy agancsú (rén)’ < čoarvi : čoarvvi- ’agancs’

2.1.2. A -heapmi képző az alapszóval jelölt dolog hiányát fejezi ki. Például:

113

čoarvveheapmi ’rén feltűnően kis aganccsal (tkp. ’agancs nélküli’)’ < čoarvi

2.1.3. A -t képző kifejezhet: a) valamivel való ellátottságot. Például:

buoiddat ’kövér rén’ < buoidi ’szalonna, háj, zsír’

busat ’rén nagy herével (vagy herékkel)’ < busse ’zacskó’ (→ ’herezacskó’)

čoavjjet ’vemhes réntehén’ < čoavji : čoavjji ’has’

dávllat ’rén, oldalán világos foltokkal’ < dávli ’folt, petty’

luosttat ’fehér oldalú rén’ < luosti : luostti- ’fehér csík vagy sáv (a rén oldalán)’

b) az alapszóval jelölt fogalommal való sajátos kapcsolatot. Például:

čavččat ’ősszel született borjú’ < čakča : čavčča- ’ősz’

geaset ’nyáron született borjú’ < geassi : geasi- ’nyár’

ravddat ’rén, amely szívesebben tartózkodik a csorda szélén, mint közepén’

< ravda : ravdda- ’perem, szél’

2.1.4. Ugyancsak ellátottságot fejez ki a -las képző, ha főnévi alapszóhoz járul. Például: rieggalas ’rén, szeme körül az alapszínétől eltérő árnyalatú szőrzettel’

< riekkis : rieggá- ’kör, karima’

Hasonló jelentéstartalmú képzők, illetve származékok például:

gálbos ’sötét fejű rén, orra alatt világos szőrzettel’ < gálbi ’borjú (szarvasmarháé)’

goččar ’vizeletet kedvelő rén’ < gožža : gočča- ’vizelet’

2.2. Melléknevekhez kapcsolható képzők 2.2.1. A -t és az -š képző az adott tulajdonsággal jellemezhető egyedet élőlényt jelöli. Például:

2.2.1.1. -t čáhput ’sima, finom fekete szőrű rén’ < čáhppat # čáhppes ’fekete’

lojat ’nyugodt természetű, lusta rénökör’ < lodji # lojes, lojis ’nyugodt, szelíd’

ránat ’szürke rén’ < ránis # ránes ’szürke’

114

2.2.1.2. -š fáhkaš ’nőstény rén horgas ágú aganccsal’ < fáhkkat # fáhkkes ’hirtelen, éles (pl.

kanyar)’

lojáš ’rendkívül szelíd réntehén’ < lodji # lojes, lojis ’nyugodt, szelíd’

(Az -š képző a réntartás terminológiájának itt vizsgált elemei közül kizárólag nőstény

rénekre vonatkozó származékokban jelenik meg, tágabb szóanyagban azonban találunk

nem nem-specifikus szavakat is, pl. maŋeš ’hátsó láb (lenyúzott) bőre’ < maŋŋe

’hátsó’.)

Ugyancsak melléknévből származó, ám ritkábban előforduló képzőt tartalmazó

rénelnevezések például:

guoggaraš ’olyan nőstény rén, amely nagyon hajlottan tartja a törzsét’

< guokkas # guogge ’hajlott’ (vö. guoggi ’görbe, hajlott rén’)

roaibu ’csontsovány rén’ < roaibbas # roaibi ’beteges, gyenge’

Etimológiai vizsgálat

A lapp nyelv etimológiai vizsgálata meglehetősen nehéz feladat elé állítja az erre

vállalkozót: a lapp szavak eredete nagyrészt feltáratlan. A lappok többsége által beszélt

nyelvjárás, a norvéglapp65 számos nyelvészeti kutatás, leírás tárgyául szolgált –

(norvég)lapp etimológiai szótár azonban máig nem született. E hiány pótlásáig az

etimológiai vizsgálódások során elsősorban a lapp nyelv jövevényrétegeiről írt

monográfiákra (elsősorban Qvigstad 1893, Hansegård 1967), Lehtiranta kiemelkedő

fontosságú szójegyzékére (Lehtiranta 1989), valamint szófejtő (UEW, SSA, SKES) és

kétnyelvű szótárakra (Nielsen 1932−38, Lagercrantz 1936) támaszkodhatunk. Komoly

segítséget nyújt a Finnországban létrehozott, s folyamatos fejlesztés alatt álló

számítógépes adatbázis, az Álgu. Ennek elsődleges célja a lapp nyelvjárások

szókincsének eredetére vonatkozó tudásanyag összegyűjtése és rendszerezése, ami

később alapjául szolgálhat az egyes nyelvjárások etimológiai szótárainak.

65 Az összes lapp − számuk 17 és 30 ezer közöttre tehető − háromnegyede a norvéglapp nyelvjárást beszéli. (vö. Taagepera, Rein: A finnugor népek az orosz államban. Budapest, Osiris. 2000 : 126)

115

1. A réntartás norvéglapp terminológiájának ősi elemei 1.1. Ősi, közlapp rekonstrukcióval nem rendelkező elemek

A réntartás norvéglapp terminológiájának eredetét keresve a vizsgált szóanyag

legősibb rétegét képviselő szavak között találunk az uráli (U) korig visszavezethető

szavakat, míg másoknak a finnugor (FU), finn-permi (FP) vagy a finn-volgai (FW) kori

alakja rekonstruálható. Ezeket az Uralisches Etymologisches Wörterbuch (UEW)

adatait idézve közlöm, a megfelelő oldalszámmal. További etimológiai adatok

találhatók Pekka Sammallahti (The Saami Languages, 1998, rövidítve SL) és

Kortesalmi (Pohjois-Vienan poronhoito: Talonpoikien poronhoidon alue, ominaislaatu,

ikä, alkuperä ja kehityslinjat vuoteen 1922, 1996) egy-egy munkájában. A címszó

Sammallahti lapp−finn szótárának (Sámi–suoma–sámi sátnegirji, rövidítve SSS)

írásmódját követi, s megadom az oldalszámot is.

1.1.1. Uráli kori elemek

bággi ’kötőfék (réné)’

< U paŋka¹ ‘pánt, fogantyú, nyél’ ~ fi panka ’fogantyú, fül; kötőfék’ (A finn szó ‘kötőfék’ jelentése valószínűleg lapp hatásra alakult ki.) (SSA II/307, Kortesalmi 346, UEW 354, SSS 28)

bákŋi ‘homlokcsap, rózsatő (csontcsap, amelyből az agancs kinő); az agancs töve,

legvékonyabb része’

< U päŋe ‘fej, fő’ ~ fi pää ‘fej, fő’ (UEW 365, SSS 30)

čoavjjet ’vemhes réntehén’

< čoavji ‘has’ < U ćowja, ćojwa ‘gyomor, bendő, has’ (UEW 40, SSS 88)

guohtut ‘legel’

< U katз ‘legelő; legel, legeltet’ (UEW 131, SSS 198) > guođohit ’legeltet’ (SL 247)

1.1.2. Finnugor kori elemek

bahtit ‘félrehúzódik (vemhes réntehén ellés előtt)’

< ? FU pitä- ‘tart (valahová)’ (UEW 386, SL 119, SSS 23) ~ fi pitä- ‘tart, visszatart, távoltart, tartózkodik valamitől’ (SSA II/379)

116

čuođđit ‘párzik, párzani akar (frissen kasztrált, gyenge rén)’

< FU, ? U ćaδa ‘futás; gerjedelem (nőstény állaté); fut; gerjed, üzekedik’ (UEW 28, SSS 91) ~ ? fi suota ‘ló üzekedése; állat- (pl. rén-)csorda’ (< germ. stōđa ‘ménes’) (SSA III/218)

jolli ’jó kondícióban lévő, kövér rén’

< FU jəlз ‘kövér (állat)’ (UEW 107, SSS 236)

meno- ’rén azon szokása, hogy kitér a lasszó elől; emberi érintéstől való félelem’

< ? FU, ?? U mänз- ‘megszabadul (valamitől), megmenekül’ (UEW 268) > lpN meannut, menodit ‘(rén) félénkké válik (emberi érintéstől, lasszótól)’ > lpN menodahkes ’a lasszót vagy lasszót hajító pásztort elkerülni igyekvő rén’ (SSS 287, 288) Ez az eredeteztetés bizonytalan. Elképzelhető ugyanis, hogy a lapp szó a lpN meannu ‘lárma, zaj’ főnév származéka, amely a fi meno ‘ua.’ átvétele (< fi mene- ‘megy, zajlik’ < U mene- ‘megy’). (UEW 268, 272, SSA II/160)

vađok ‘harmadik életévében lévő réntehén’

< ? FU wälз (wäδз) ‘valamiféle nagy állat’ (UEW 563) vuodjit : vuojá- ’hajt’

< FU aja- ’hajt, űz’ (UEW 4, SSA I/62, SL 267, SSS 482) > lpN vuoján ’igavonó, szánhúzó rén’ ~ fi aja- ’hajt, vezet’ > fi ajokas ’igavonó, szánhúzó rén’

1.1.3. Finn-permi kori elemek

čeaskkut ’egészen világos, hófehér rén’

< čeaskat ‘hófehér’ < FP ćäčkä ‘tiszta, fehér; fehéren látszik’ (UEW 611, SL 121, SSS 81)

1.1.4. Finn-volgai kori elemek

njuorra ‘puha, lágy (pl. rén növésben lévő agancsa)’

< FW norja ~ ńorja ‘hajlékony, puha, lágy’ (UEW 709, SSS 322) ~ ? fi norja, norea ‘ruganyos, hajlékony’ (SSA II/231)

117

1.2. Ősi, közlapp rekonstrukcióval is rendelkező elemek

Az elsősorban Lehtiranta által rekonstruált közlapp (PS) alakokat a forrásmunkában

(Yhteissamelainen sanasto, rövidítve YS) található sorszámmal idézem. Ezen

feltételezett alapalakok megállapítására nagyrészt Lagercrantz szótára (Lappischer

Wortschatz, rövidítve LpWsch) szolgált alapul. A közlapp alak két esetben az Álgu

munkatársa, Ante Aikio nevéhez köthető (Aikio 2006, 2007). További etimológiai

adatok találhatók Mikko Korhonen munkájában (Johdatus lapin kielen historiaan, 1981,

rövidítve Johd).

1.2.1. Uráli kori elemek

čallat ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’

< PS, U ćele- ‘agancsot a bőrtől megtisztít’ (UEW 35, LpWsch 461, YS 106, SL 123, SSS 74) lpN > fi kelo- ’ua.’ (SSA I/341) (vö. lp čaloaivi ’rén ledörzsölt aganccsal’ > fi kelo, kelokas ’ua.’)

čiegar ’rének téli (fagyott, kemény, letaposott) legelőhelye’

< PS ćēker < U ćäke(rз) ‘kemény, megkérgesedett hóréteg; lelegelt, letaposott terület télen’ (UEW 31, LpWsch 608, YS 147, SSS 82) lpN > fi kiekero, kiekerö ’ua.’ (SSA I/353, Kortesalmi 348)

doarrut ‘verekedik, csatázik (pl. rén az agancsával)’

< PS tōrō ‘viszálykodik’ < U torз ‘viszály, küzdelem; viszálykodik, küzd’ (UEW 531, LpWsch 7974, YS 1284, SL 118, Johd 86, SSS 117) ~ fi tora ‘veszekedés’, toru- ‘veszekedik’ (SSA III/311)

johtit ‘mozgásban van, halad, réncsordával vándorol’

< PS jotē ‘megy, halad’ < U juta- ‘megy, vándorol’ lpN > fi dial. judata : jutaa- ‘vonul, költözik (réncsordával)’ (UEW 106, LpWsch 1777, YS 281, SL 250, SSA I/244, SSS 236)

navvet, navvit ‘kihullik (rén szőre, elsősorban nedvességtől)’

< PS nevē < U niwa- (niŋa-) ‘szőrét hullajtja’ ~ fi nivoa ’hullik (szőr)’ (UEW 306, LpWsch 4087, YS 706, SL 120, SSA II/227, SSS 303)

118

njiŋŋelas ’nőstény rén’

< PS niŋēles < U niŋä ’nő, nőstény’ (UEW 305, LpWsch 4388, YS 727, SSS 316) A lpN -las képzőelem, denominális és deverbális nomenképzőként egyaránt produktív (vö. rieggalas (fn) ’sötét árnyalatú rén, szeme körül világos szőrrel; világos árnyalatú rén, szeme körül fekete szőrrel’ < riekkis : riegga- ’kör’; ballalas (mn) ’(pl. víztől) félő rén’ < ballat ’fél valamitől’.)

siida ’rénnyáj (adott gazda tulajdona)’

< PS sijte ‘falu’ < U šijte ~ šijta (šejte ~ šejta) ‘liget, csalit; áldozati hely’ (UEW 499, LpWsch 6247, YS 1130, SSS 395, SL 263) A lapp szó tágabb jelentése ‘lapp falu, családok közössége’ (vö. 24. o.), amely egy ősi, a réntartás kialakulása előtti vadászkultúrából származhat. A ‘rénnyáj’ jelentés jelentésszűküléssel alakult ki.

1.2.2. Finnugor kori elemek

ađa : ađđama- ’velő; velőscsont; a kövérség bizonyos foka’

< PS eδem < FU wiδз(-mз) ’csontvelő, (agy)velő’ ~ fi ydin : ytime- ’velő’ (UEW 572, LpWsch 12, YS 4, SL 119, Johd 199, SSS 1) (vö. ađđamiin (Pl. Lok.): boazu lea ađđamiin ’a rén jó kondícióban, vágásra alkalmas állapotban van, kellő mennyiségű és minőségű velő nyerhető belőle’)

boazu ’rénszarvas’

< PS pōcōj ‘rénszarvas’ < FU, ? U poča ’rén(borjú)’ ~ ? fi poro ’rénszarvas’ (UEW 387, SL 232, LpWsch 5115, YS 967, SSA II/399, Wickman 1965 : 505)

čoarvi ‘agancs’

> čoarvai ’feltűnően nagy agancsú (rén)’ (Gyakori összetételi (utó)tagként ld. még: čoarvemohkki, čoarvetbealli, gáiccačoarvi, goasohasčoarvedahkki, guhkesčoarvi, modjončoarvi, námmečoarvi stb.) < PS ćōrvē < FU śorwa ‘szarv, agancs’ (UEW 486, LpWsch 689, YS 179, SL 120, Johd 110, SSS 87) ~ fi sarvi ‘szarv, agancs’ (> sarvas ‘rénbika’)

čora ’(kisebb, 10−100 fős) réncsorda’

PS ćorek ‘kis réncsorda’ < FU śurз¹ ‘csapat, (rén)csorda’ (UEW 491) lpN čora : čorraga- > fi nyj sorakka ’ua.’ (LpWsch 653, YS 165, SSS 89)

119

goddi ’vadrén; jelöletlen, gazdátlan rén’

< PS kontē < FU, ? U kunta² ‘vadrén’ > gouddudas, goddos, gottodas ’négy éves hím rén’ > fi kuntus, kunteus ‘negyedik életévében lévő rén’; összetételi előtagként ld.: fi kunteushirvas, kunteushärkä, kunteusvaadin, kunteusvaami, kuntushirvas, kuntusvaajin (UEW 206, LpWsch 2508, YS 450, SSA I/438, Kortesalmi 342, SSS 185, 191)

lávži ’kötél’

(Összetételi előtagként ld. még: lávžeballalas, lávželodji) < PS lāmćē < ? FU lämćä ‘szíj, kötél (pl. lasszó, gyeplő)’ ~ fi lämsä, lämsi ‘kötél, gyeplő, lasszó’ (UEW 239, LpWsch 3193, YS 564, SL 123, SSA II/124-125, SSS 256)

sággi ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli) agancs’

< PS sāŋkē ’pálcika’ < ? FU säŋkз ’faszeg, ék’ (LpWsch 6079, YS 1107, UEW 435, SSS 384) (SL 128: < germ) lpN > fi saakki ’egyenes ágakból álló, elágazás nélküli agancs’

varis ’hím rén’

< PS orēs < ? FU urз¹ ‘hím, férfi’ (LpWsch 8356, YS 811, UEW 545, SSS 459) A varis szóban az -s denominális nomenképző (vö. lpN oppas ’még nem felásott, érintetlen téli legelőhely’ < obba : oppa- ’tömör, zárt’). 1.2.3. Finn-permi kori elemek

gáskit ’kasztrál (foggal, harapással)’

< PS kāckē < FP kačka-² ’harap, rág’ (LpWsch 2016, YS 335, SL 121, UEW 641, SSS 159) lpN > fi kaskaa- ’kasztrál (rénszarvast)’ (SSA I/323)

geahččat ‘felügyel, pásztorkodik’

< PS kεćće ‘néz’ < FP kaće- ‘néz, észrevesz’ ~ fi katso- ‘néz’ (lpN < ? germ gātja- ‘őriz, legeltet, pásztorkodik’) (UEW 640, LpWsch 2230, YS 378, SSA I/328, SL 243, Johd 91, SSS 163)

jeagil ’zuzmó’

(Összetételi utó- vagy előtagként ld. például: bohccejeagil, nállojeagil, oaivejeagil, roancejeagil, sarvvajeagil, smarvejeagil; jeagilborddáhat, -čoaltu, -dovohat, -gatna, -giera, -guhpá, -limpu, -leadji) < PS jεkēl < FP jäkä-lä ‘zuzmó’ ~ fi jäkälä ‘ua.’ (UEW 632, LpWsch 1691, YS 260, SSA I/256, SL 249, SSS 231)

120

1.2.4. Finn-volgai kori elemek

áldu ‘réntehén (melyet újszülött borja még követ)’

< PS āltō < FW ältз ‘réntehén’ (UEW 609, LpWsch 198, YS 49, SL 121, SSS 14) baggi ’kis termetű rén nagy hassal’

< PS peŋē ’zömök’ < ? FW piŋka ’feszes, kemény; feszes állapot’ ~ fi pinka ’feszültség, feszült helyzet’, pinkeä ’szűk, feszes’ (UEW 731, SSA II/368, LpWsch 4621, YS 859, SL 123, SSS 22)

bardit, bordit ‘rakásba gyűjt, halomba rak (pl. zuzmót)’

< PS portē ‘tesz, sorba rak’< FW pirtä- (pürtä-) ‘(oda)rak, tesz; betakar’ (UEW 731, LpWsch 4682, YS 960, SSS 25) guolga ’szőr’

(Összetételi előtagként ld. guolgamerket) < PS kōlke ‘szőr, szőrzet’ < FW kalke¹ ‘szőr, szőrzet; szalmaszál’ ~ fi kalki ‘szőr; szalmaszál’ (UEW 644, LpWsch 2883, YS 512, SSA I/286, SSS 199) neaskit ’bőrt kikészít, lenyúzott bőrt tisztára kapar’

< PS nεskē < ? FW neskä- ’ua.’ (LpWsch 4150, YS 722, UEW 706, SSS 306) lpN > fi neskätä, näskätä ’ua.’ (SSA II/255)

suossa ‘agancs szivacsos belseje’

< PS sōse ‘agancs belseje; gyenge, vékony jég’ (LpWsch 7181, YS 1191, SSS 436) < FW sose (sase) ‘hókása; szivacsos, porózus (csont, fa)’ (UEW 766) ~ fi sasu ‘ua.; csontvelő’ (SSA III/159) váža ’fiatal nőstény rén, amelynek már született borja’

< PS vācem ’réntehén’ < ? FW wača¹ / waća ’fiatal állat (réntehén, csikó)’ (Koivulehto: < ieur.) lpN > fi vaadin, vaadin, vaain, vaajin, vaami ‘(három, helyenként négy évesnél idősebb) nőstény rén’ (UEW 808, LpWsch 8376, YS 1343, SSA III/382, Kortesalmi 343, SSS 466) 1.3. Csak közlapp rekonstrukcióval rendelkező elemek alesgahcin ’agancs hátsó ága’

ales- < PS elēs ’ua.’ (LpWsch 53, YS 9, SSS 4) -gahcin < ? PS kencēmē ‘nyakszirt, tarkó’ (LpWsch 1875, YS 312) ápmil ‘fél agancsú (vagy agancs nélküli) réntehén’

< PS āmē(lē) ‘agancs nélküli vagy fél agancsú rén’ (LpWsch 205, YS 50)

121

bálgat ’nyáron legel; ide-oda szaladgál szúnyogoktól gyötörve’

< PS pālke ’ua.’ (LpWsch 4754, YS 886, SSS 30) lpN > fi palkia ’legel; nyári legelőn tartózkodik (rén)’ (SSA II/301, Kortesalmi 350)

borgi ’rénborjú új, rövid szőrű prémje (ősszel); vedlési időszak’ (ld. borgádit)

< PS porkē ’ua.’ (LpWsch 5077, YS 957, SL 124, SSS 55) lpN > fi purka ’ua.’ (Összetételi előtagként ld. puranaika, purkakarva, purkapeski, purkatalja, purkuaika) (SSA II/436) čoavččis ‘elvetélt réntehén’

< PS ćōpćēs ‘borjú nélküli réntehén’ (LpWsch 682, YS 178, SSS 87)

čuoivvat ’szürkés rén’

< PS ćōvje ’ua.; kék’ (LpWsch 753, YS 215, SSS 92) (vö. lpLu tjuoivak ’ua.’) (Coll. 13) lpN > fi suivakko ’ ua.’

čuossi ’rén agancsai közötti bőr’

< PS ćōsē ’fehér homlok(ú rén)’ (LpWsch 787, YS 210, SSS 94) doahkki ’(emberek, madarak, rének) csoportja, csapata’

< PS tōkkē ’réncsorda’ (LpWsch 7952, YS 1274, Johd 39, SSS 115) lpN > fi tokka ’réncsorda’ (SSA III/306, Kortesalmi 351)

goasohas ’ötödik életévében lévő rén’

< PS kōsēttēs ’öt éves hím rén’ (LpWsch 2681, YS 483, SSS 183) lpN > fi kosotus ’ua.’ (SSA I/410, Kortesalmi 342)

guobir ’rén patája’

< PS kōpēr(ē) ’ua.’ (LpWsch 2910, YS 526, SSS 197) lpN > fi kopara ’ua.’ (SSA I/399) jievja ‘fehér rén’

< PS jēvje ‘ua.’ (LpWsch 1748, YS 273, SSS 233) lávvu ’nyári sátor’

< PS lāvō ‘ua.; fenyőgally; befed’ (LpWsch 3316, YS 579) lpN > fi laavu ’ua.’ (SSA II/34, Johd 39, SSS 256) livat : livaha- ’kimerült rén’

< PS live ’rének pihenője; fekszik’ (LpWsch 3448, YS 591, SSS 263)

122

lpN >> fi liivikkö, livikkä ’soványságig hajtott rén’ (SSA II/85)

livva ‘rének pihenője, pihenőideje’

< PS live ‘rének pihenője; fekszik’ (LpWsch 3448, YS 591, SSS 264) luohpet ‘egy éves korában ellett nőstény’

< PS lōppē ‘fiatal vemhes réntehén’ (LpWsch 3644, YS 626, SSS 272) (vö. čearpmateadni ’ua.’) luosttat : luosttaga- ’fehér oldalú rén’

< lpN luosti ’fehér sáv a rén oldalán’ < PS lōstē ’ua.’ (LpWsch 3650, YS 628, SL 124, SSS 274) lpN > fi luostakka, luostokka ’ua.’ (Összetételi előtagként luosto : luostokylki ’ua.’) (SSA II/109) námmi ’háncs (a rén agancsát fedő szőrös bőr)’

< PS nāmē ’ua.’(LpWsch 4107, YS 712, SL 124, SSS 305) lpN > fi naama ’ua.’ (Összetételi előtagként ld. naamapää, naamasarvet, naamasarvi) (SSA II/200) njárbe ’rövid, finom (tapintású szőr); rövidszőrű rén’

< PS ńārbē ’vékony’ (LpWsch 4357, YS 767, SSS 314) lpN > fi närpeä ’rövid, finom (tapintású szőr)’ (Összetételi előtagként ld. närpikarva, närppikarva) (SSA II/254) noras ’rén (comb)csontja’

< PS nores ’végtag legfelső csontja’ (LpWsch 4258, YS 736, SSS 325) lpN > fi nurus ’csont (rén lábában)’ (Összetételi előtagként ld. nuruskontti) (SSA

II/243)

nulpu ‘agancs nélküli rén (elsősorban a párzás után agancsát vesztett hím)’

< PS nulppō ’rövid agancsú vagy agancs nélküli rén’ (LpWsch 4251, YS 741, Johd 181, SSS 326) lpN > fi nulppo ’ua.’ (SSA II/237)

rahkat ’üzekedik, párzik (rén)’

< PS reke ’üzekedik (rénökör)’< onomat. (eredeti jelentése ’krákog, köhécsel’) (LpWsch 5474, YS 1005, SL 124, SSS 351) lpN > fi rykiä ’ua.’(Összetételi előtagként ld. rykimis-aika, származékaként ld. rykimä; rénre vonatkozó jelentése lapp hatásra alakult ki) (SSA III/117)

123

roggi ’mélyedés, árok’

< PS roŋke ’ás’ (LpWsch 5789, YS 1048, SL 261, SSS 371) lpN > fi runka ’hóba taposott nyom’ (SSA III/103)

ruovgat ’hangot ad, hangjával jelez (rénborjú az anyjának vagy réntehén a borjának)’

< PS rōvke ’ua.’ < onomat. (SSA III/65, LpWsch 5991, YS 1077, SSS 378) lpN > fi roukua ’ ua.’

suohpan ’lasszó’

< lpN suohpput ’dob, hajít, vet’ < PS sōppō ’ua.’ (LpWsch 7170, YS 1185, SSS 433) lpN > fi suopunki ’ ua.’ (SSA III/217, Kortesalmi 351)

varit ’második életévében lévő hím rén’

< PS orēkkē ’ua.’ (Aikio 2007 : 180) (SSS 459) lpN > fi uros, urakka ‘második életévében lévő hím rén’ (SSA III/375, Kortesalmi 341) A varit szóban a -t denominális nomenképző (vö. lpN ravddat ’rén, amely a csorda szélén szeret legelni’ < ravda : ravdda- ’perem, szél’, lpN čavččat ’ősszel született rénborjú’ < čakča : čavčča- ’ősz’). veaddit ’kipányvázva, kötélen tart’

< PS vεntē ’ua.’ (LpWsch 8499, YS 1375, SSS 466) (vö. fi ventää’(rént) kötélen tart’: lehetséges, hogy lapp átvétel) veaittalas ’nem felügyelt’

<< PS vεitte ’felügyelet nélküli rén’ (LpWsch 8510, YS 1370, SSS 468) (vö. fi veiti ‘szabadon szétszóródva’: lehetséges, hogy lapp átvétel) vistta ’gombakeresés és -evés időszaka’

< PS vistē ’rén tápláléka; gombát eszik’ (LpWsch 8650, YS 1391, SSS 476) vuobers, vuobis ’2 ½ – 3 éves hím rén’

< PS vōpērēs ’harmadik életévében lévő hím rén’ (LpWsch 8800, YS 1450, SSS 477) (SL 126: < ? árja) lpN > fi vuorsa, vuorso ’ua.’ (SSA III/475, Kortesalmi 341)

124

2. Jövevényszavak a réntartás norvéglapp szókincsében 2.1. Közlapp rekonstrukcióval rendelkező, idegen (finn, balti-finn, balti, skandináv, germán) eredetű elemek

beavrrit ’hosszú lábú rén’

< PS pεvrēkkē ’szelídítetlen vagy hosszú lábú rén’ < fi peura ’vadrén’ (< ? balti, vö. litván bríedis ‘jávorszarvas’) (LpWsch 4889, YS 921, SSA II/346, SSS 39) (vö. lp goddi ’vadrén’) dápmat ’szelídít (rént)’

< PS tāme ’ua.’ < skand. (vö. norv. tämja ’ua.’) (SSA III/248, LpWsch 7731, YS 1224, SSS 104) lpN > fi taamoa ’ ua.’

galba ’rén agancsának legalsó, a homlok fölé hajló, kiszélesedő része’

< PS kelpe ’ua.’ < fi kilpi ’ua.; páncél, pajzs’ (< germ., vö. ősnorv. hlif ‘páncél, pajzs’) (LpWsch 1905, YS 308, SL 124, SSA I/364, SSS 147) gállu ’homlok; rén fejbőre’

< PS kāllō ’ua.’ < fi kallo ’koponya’ (< skand., vö. ősnorv. skalli ‘tar fej’, norv. skalle ‘koponya’) (LpWsch 2084, YS 352, SL 129, Johd 91, SSA I/288, SSS 156) heargi ’(kasztrált és betanított) rénökör, igavonó’

< PS εrkē ’rénökör’ < balti (vö. lett zirgs ‘ló’) (LpWsch 1348, YS 236, SL 248, Johd 89) (vö. lpD hirkiä ’ló’, ld. Halász Ignác: Déli lapp szótár. Bp. 1891) lpN > fi härkä ’igavonó rénökör’ (SSA I/210, Kortesalmi 344) (vö. lp čoanohas, noagar, noahran, vuoján ’ua.’) (SSS 86, 482) láiddas ’szelíd, kötélen könnyen vezethető rén; a költöző csorda előtt kötélen vezetett

rén’

< PS lājδō ’út; vezet’ < skand (vö. ősnorv. leiđa-, norv. leda ‘visz, vezet’) (LpWsch 3229, YS 558, SL 129) lpN > fi laitis ’ua.’ (Összetételi előtagként: laitisporo ’ua.’) (vö. lp láidestit ’rént kötélen vezet’ > fi laitistaa ‘ua.’) (SSA II/38, SSS 253) njávvi ’hosszabb szőr a rén nyaka alatt’

< PS ńāvē ’ua.’ < fi naava ’szakállas zuzmó’ (LpWsch 4364, YS 768, SSA II/201, SSS 314) (vö. lp lahppu ’ua.’: bizonytalan eredetű, talán balti-finn kori szó; luhppu alakváltozata finn átvétel) (SSA II/112, SSS 249)

125

ráidu ’rénkaraván (szánokkal)’

< PS rājtō ’ua.’ < skand (vö. ősnorv. reiđ ’út, utazás; lovaglás’) (LpWsch 5541, YS 1020, SL 261, Johd 39, SSS 357) lpN > fi raito ’ua.’ (SSA III/41, Kortesalmi 350)

rátkit ’szétválogat (réneket)’, rátkka ’rének szétválogatása’

< PS rātkē ’ua.’ < fi ratkoa, ratko(minen) ’ua.’ (LpWsch 4496, YS 1027, SL 130, Johd 171, SSS 359)

rotnu ’ (átmenetileg) meddő réntehén’

< PS ronō ’réntehén’ < skand. (LpWsch 5802, YS 1047, SSS 373) > fi runo ’(adott évben, átmenetileg) meddő réntehén’ (SSA III/104)

sarvvis : sarvá- ’hím rén, rénbika’

< PS servēs ’ua.’ < balti (LpWsch 6055, YS 1092, SL 127, Johd 30, SSS 382) lpN > fi sarvas ’ua.’, hirvas ’hím rén; három évesnél idősebb, nem kasztrált hím rén’ (SSA I/167, Kortesalmi 343) 2.2. Közlapp rekonstrukcióval nem rendelkező, idegen (finn, balti-finn, skandináv) eredetű elemek66 áidi ’elkerített terület, karám’

< fi aita ’ua.’ (SSA I/60, Johd 91, SSS 12) (vö. lpN gárdi > fi kaarre ’ua.’)

biettek ’rénökör’

< fi piettio, piettiö ’ua.’ (SSA II/350) (vö. lpN čoanohas, heargi, noagar, noahran, vuoján ’ua.’)

66 Réntartással kapcsolatos finn szavakat egyéb lapp nyelvjárások is átvettek, például: garsan (lpIn) ’juhkarám’ < fi karsina ’disznók, juhok, szarvasmarhák számára elkerített terület; mellék- vagy oldalkarám (elsősorban vágás helyéül szolgáló elkerített terület a karámon belül)’ < balti (SSA I/317) (vö. lpN kantuvra, kántur ’mellék- vagy oldalkarám’ < norv. kontor ’tárolóhelyiség’) (SSA I/398, SSS 243) (h)armān-tjuoivak (lpLu) ’szürke rén’ < fi harmakka ’ua.’(< fi harmaa ’szürke’ < balti) (SSA I/143) (vö. lpLu tjuoivak, lpN čuoivvat ’szürke rén’ > fi suivakko ’ua.’) (Coll. 13, SSS 92) keällu (lpIn) ’rénkolomp’ < fi kello ’csengő, kolomp’ (> kellokas ’kolompos rén’) (SSA I/340) (vö. lpN biellu ’rénkolomp’) (SSS 42)

126

oarra ’(vékony) kötél’

< ? skand (KLpS 795) (SSS 335) > fi orro ’kötél’ (Összetételi előtagként ld. orro-hihna) (SSA II/272)

sárja ’szán léce(i)’

< fi sarja ’ua.’ (SSA III/158, SSS 387) sátni ’bevágás (rén füljelében)’

< balti-finn (vö. fi sana ’szó; ua.’) (SSA III/154, SL 262, Johd 91, SSS 387) 3. A finn réntartók szókincsének lapp eredetű elemei Az eddigiek során a következő finn szavak esetén láthattuk, hogy norvéglapp átvételek: härkä, judata : jutaa-, kaskaa-, keloa (kelo), kiekero (kiekerö), kopara, kosotus, kuntus (kunteus), laavu, laitis, laitistaa, liivikkö (livikkä), luostakka (luostokka), naama, nulppo, nurus, närpeä, orro, raito, roukua, runka, runo, rykiä, neskätä (näskätä), palkia, purka, saakki, sarvas, sorakka, suivakko, suopunki, taamoa, tokka, uros (urakka), vaadin (vaadin, vaain, vaajin, vaami), vuorsa (vuorso) További lapp eredetű elemek a réntartás finn terminológiájában: iekilö, jiekiö ‘(csont- és) bőrkaparó vas’

< lpN jiehkku ’ua.’ (SSA I/238, SSS 232) jolostaa : jolos ’téli út, rének és szánok hóba taposott nyomvonala’

< ? lpLu jålås, lpN jolas ’hóba taposott ösvény’ (SSS 236) Az azonos jelentésű fi jokos < lpKld čuegas ’ua.’ (SSA I/240, Kortesalmi 348)

juovoa ’követ (rénborjú az anyját)’

< lpN čuovvut ’ua.’ (SSA I/251, Kortesalmi 348, SSS 95) kaaristaa ’terhet rögzít (a szánba)’

< lpN gárastit ’ua.’ (< lpN gárrat ’rakományt a szánhoz köt’) (SSA I/265, SSS 157) kaariste ’kötél, amivel a rakományt a szánhoz rögzítik’

< lpN gárastat ’ua.’ (< lpN gárrat ’rakományt a szánhoz köt’) (SSA I/265, SSS 157) kaarre ’elkerített terület, karám’

< lpN gárdi ’ua.’ (SSA I/266, SSS 158)

127

kappa ’teljesen fehér, albínó rén’

(Összetételi előtagként: kappavalkko ’ua.’) < lpN gabba ’ua.’ (SSA I/307, SSS 149) kermikkä², kiermukka = sermakki, siermukka ‘rén elnevezése életének első őszétől a

következő év tavaszáig; rén elnevezése életének második nyarán’

< lpN čearpmat ’ua.’ (SSA I/346, SSS 80) kesas ’rén hámja’

< lpN geasis ’bőrből vagy kötélből készített hám’ (SSA I/348–349, Kortesalmi 345, SSS 166) kikavalkko (= kappa ) ’teljesen fehér, albínó rén’

Az összetétel előtagja: fi kika ’összeállott hó’ < lpN čahki ’ua.’ (< PS ćekē ’ua.’) (SSA I/361, LpWsch 454, YS 104, SSS 73) kilkula, kilkura ’rén nyakába akasztható, a tulajdonos nevét jelző (fa)tábla’

< lpN gilkor ’ua.’(SSA I/363, Kortesalmi 349, SSS 175)

kisura ’apró termetű, sovány (tanítatlan) rén’

< lpN gisor, gissor ’apró termetű igavonó rén’ (SSA I/374, SSS 177) kolla ‘agancs nélküli rén’

< lpN goalla ’agancs nélküli rén (elsősorban nőstény)’ < skand. (SSA I/391, SSS 180) kollos ’(egymáshoz kötött) rének sora’

< lpN goallus ’ua.’ (SSA I/391, Kortesalmi 349, SSS 180) kuntura ’levágott állat négy lába és azok bőre összekötve’

< lpN gottur ’ua.’ (SSA I/438, SSS 191) kurento ’levágott állat teteme’

< lpN gorut ’ua.’ (SSA I/447, SSS 190) kurmu ’lárva (a rén bőre alatt)’

< lpN gurbma ’ua.’ (SSA I/449, SSS 203) liemu ’farönkökből épített pajta (szúnyogoktól gyötört, emberhez szokott rének

védelmére)’

< lpKlt liemm ’ua.’(Vilkuna 1964 : 173., Itkonen 1948 : II. 140.)

128

lokka ’sajtforma’

< lpN (vuostta-)lohkki ’ua.’ < skand. (SSA II/89, SSS 267) (vuosttá ’sajt’) maahkana, maakkana, maakkanas, maakkanes, maakkanus ’hatodik életévében lévő

(hím) rén’

< lpN máhkan ’hatodik életévében lévő hím rén’ (SSA II/134, SSS 281) mastata ’összekeveredik (pl. két réncsorda)’

< lpN mastat ’ua.’ (SSA II/153, SSS 280) naiti ‘rén hátrahajló aganccsal’

< lpN njáide ’ua.’ (SSA II/202, SSS 312)

outa ’erdő, erdős terület’

(Összetételi előtagként ld. outa-poro) < lpN vuovdi ’ua.’ (< PS vōvtē ’ua.’ << germ. (Aikio 2006 : 12)) (SSA II/277, LpWsch 8855, YS 1479, SSS 488) pailakka ’kasztrált, de tanítatlan rén’

< lpN spáillit ’ua.’ (SSS 421) fi pailakka > lpN báillat ’ua.’ (SSA II/289) raitio ‘fizetett rénpásztor’

< lpN ráidi ‘ua.’ (Kortesalmi 350, SSS 357) sieppuri ’rénbőrből készült, pelerin szabású ruhadarab nagy nyakkivágással’

< lpN čehporas ’ua., fehér sáv kutya nyaka körül’ (SSS 81) (lpLu ’fehér nyakú rén vagy kutya’) (SSA III/173) SSA: < lpN čeabet ’nyak’ (vö. fi kauluri ’pelerin’ < fi kaula ’nyak’), azonban ld. még: lpN čehpor- ’ősz végi rénbőrből készült (pl. bunda)’ (SSS 81) siljo ’udvar; rének legelte havas terület’

(Összetételi előtagként ld. siljoporo, vö. lp šiljohas ’emberi lakóhely közelében szívesen tartózkodó rén’) < lpN šillju ’udvar’ < fi silj- : sileä ’sima’ ~ lpN čallat ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’ (SSA III/180, SL 265, SSS 442) tilkku ’folt; foltos, több színű rén’

< lpN dielku ’ua.’ (SSS 111) A finn szó rénre vonatkozó jelentése lapp hatásra fejlődött ki. (SSA III/295)

129

vuonelo, vuonilo ‘második életévében lévő nőstény rén’

< lpN vuonjal ‘ua.’ (SSA III/474, Kortesalmi 341, SSS 484) vuotto, vuottoraippa ‘vezetőkötél’

< lpN vuotta-raipe ‘ua.’ (SSA III/476–477, Kortesalmi 347)

Összegzés

A réntartás terminológiájának magját alkotó informatív rénelnevezések a velük

jelölt állatról a névadó közösség, a nomadizáló állattartók számára fontos információkat

nyújtanak. Ezek az információk azonban a neveket nem használó kultúrák

képviselőinek – tapasztalatok, szakismeret, viszonyítási alap hiányában – nem feltétlen

teszik lehetővé a terminusok adekvát definiálását. A nevekben rejlő implicit

információk ugyanakkor módot adnak arra, hogy a terminológia elemeit fogalmi-

szemantikai csoportokba soroljuk. Bár e csoportok határai nem minden esetben

húzhatók meg egyértelműen, a névadás szemléletét és motivációját tükrözik.

A lapp réntartó gazdák spontán névalkotása sok esetben precízebbnek és

szemléletesebbnek bizonyul, mint egy-egy tudományos szakszó. A precizitásnak

nyilvánvalóan elsősorban gyakorlati okai vannak, míg a legszemléletesebb nevek

létrejötte részben érzelmi indíttatású is lehet. Például a varitčoarvedahkki háromszoros

összetétel olyan egyéves hím rént jelöl, amely már a másfél éves rénre jellemző

agancsát növeszti, jóllehet életkora ezt nem indokolja (varit ’második életévében lévő

hím rén’, čoarvi ’agancs’, dahkki ’csináló’). Ebben az egyetlen szóalakban használói

utalnak a szó jelöltjének korára, nemére, agancsának tulajdonságaira.

Érzelmi kötődés kifejeződését is tetten érhetjük például abban, hogy a még meg nem

született rént – a réntartó gazda legfőbb vagyonát, boldogulásának zálogát – egy nem

réntartó lapp beszélő nevezheti a „rén magzatá”-nak (bohcco ohki: boazu ’rénszarvas’,

ohki ’magzat’), a réntartók mégis úgy nevezik: sismiessi, azaz ’belső borjú’ (sis- ’belső’,

miessi ’rénborjú’). A réntehén méhét (álddu heagga: áldu ’réntehén’, heagga ’méh’)

pedig úgy hívják: miesegoahti, azaz ’borjúsátor, a borjú sátra’ (goahti ’lapp sátor’).

130

Igen sok esetben hasonlóság motiválja a névadást. A snuggoaivi elnevezés például

olyan agancsot jelöl, amelynek ágai rendkívül előre hajlanak: az összetétel előtagja a

snuggat ’szimatol; lop, csen’ ige, utótagja az oaivi ’fej’ főnév; a szintén metaforikus

skierreoaivi főnév alacsony, rövid ágú agancsot, illetve az ilyen agancsot viselő rént

jelöli: az agancs formája, mérete a lapp flóra egyik jellegzetességére, a törpenyírre

(skierri, lat. Betula nana) emlékezteti a névadó réntartókat.

Míg a terminológia pontosságának okaira a szemantikai vizsgálat derít fényt,

addig annak következményeit a morfológiai sajátosságok tükrözik. A precizitásnak a

hatékonyság érdekében megkívánt igen magas foka nem feltétlenül segíti elő a

korábban vázolt, nyelvi gazdaságosságra való törekvést.

A Függelékben szürke háttérrel jelöltem a rének legfontosabb szempontok

szerinti elnevezéseit: 535 szócikk közül 395 tartalmaz a rén neme és kora (51 szó),

agancsa (115), színe (86), testi adottságai, fizikai állapota (47), füljele (22), illetve

viselkedése (74) által motivált terminust. A 415 kiemelt szó között a főnevek mellett

szerepel 19 melléknév is, valamint 3 kettős szófajú szó. Ez utóbbiak között találjuk a

hímek (varis) és nőstények (njiŋŋelas) összefoglaló nevét, továbbá egy viselkedési

sajátosságra utaló elemet: láiddas ’szelíd, kötélen könnyen vezethető (rén); a költöző

csorda előtt kötélen vezetett rén’. A melléknevekben67 található, máig produktív és a

köznyelvben is használatos képzőkkel létrehozott származékok a szótárakban (pl.

Sammallahti 1989, 1993) melléknévi besorolást kapnak. Ezen nem változtattam, mivel

azonban Nils Isak Eira forrásomul szolgáló munkái (Eira 1984, 1994) az ilyen

képzőelemet (pl. -i, -las, -ahkes) tartalmazó szóalakok, illetve a -bahá ’dühös’, -lodji

’nyugodt’ utótagú terminusok főnévi használatára is nyújtanak példát, ezeket is a

kiemelt szavak közé soroltam. Az említett képzőkkel létrehozott, melléknévnek tekintett

származékok sajátossága, hogy nincs külön predikatív és attributív alakjuk, például:

• čoarvai ’feltűnően nagy agancsú (rén)’ (< čoarvi ’agancs’; vö. SSS 87),

• ballalas ’félénk, vmitől félő (rén)’ (< ballat ’fél vmitől’; vö. SSS 24),

67 čoarvai, čoarvveheapmi; ballalas: lávžeballalas; rieggalas, seahperiidalas; báddebahá, báddelodji, lávželodji; bonjadahkes, menodahkes; ovdamannálas; girjjat: lámskogirjjat, muorjegirjjat, muzetgirjjat; guhkesovdagieđat, roahkkeovdagieđat; ravžžas

131

• girjjat ’foltos (rén)’ (< girji ’folt’; vö. SSS 177),

vagy jelzőként nem használhatók, például:

• menodahkes ’a lasszót vagy lasszót hajító pásztort elkerülni igyekvő (rén)’ (< menodit

’félénkké válik’ < meno- ’rén azon szokása, hogy kitér a lasszó elől; emberi érintéstől

való félelem’; vö. SSS 288).

A rén elnevezései között 51 olyan főnév található, amely az állat korára és/vagy

nemére utal. A névadás alapvető, elsődleges szempontja ez, ennek megfelelően számos

(ősi) tőszót találunk közöttük (pl. goasohas ’ötödik életévében lévő hím rén’, varit

’második életévében lévő hím rén’, váža ’fiatal nőstény rén, amelynek már született

borja’, vuobers, vuobis ’harmadik életévében lévő hím rén’). Szintén tőszó például: áldu

’réntehén (amelyet újszülött borja még követ)’, čoavččis ‘elvetélt réntehén’, rotnu ’

(átmenetileg) meddő réntehén’ (vö. stáinnat ’(örökre) meddő nőstény’). A nőstény

rének ezen csoportjai – további fontos, megkülönböztető tulajdonságai – összetételek

révén strukturálhatók, például:

• saratáldu ’nőstény, amely a párzás és megtermékenyülés után is keresi a hímek

társaságát’ (sarat ’a párzási időszak vége’),

• čakča-, geasse-, giđđačoavččis ’borját ősszel/nyáron/tavasszal elveszített réntehén’

(čakča ’ősz’, geassi ’nyár’, giđđa ’tavasz’),

• vuonjalrotnu ’második életévében lévő, (átmenetileg) meddő réntehén’ (vuonjal

’második életévében lévő (1½ – 2 éves) nőstény rén’.

A (kasztrált és nem kasztrált) hímek elnevezései között kevesebb, mindössze három

összetétellel találkozunk:

• nammaláhpat ’hetedik életévében lévő vagy idősebb hím rén’ (namma ’név’ + láhpat

< láhppit ’elveszít’; vö. fi nimiloppu ’ua.’),

• geassegáskkit ’nyáron, majdnem közvetlenül a párzási időszak előtt kasztrált rénökör’

(vö. gáskkit ’frissen kasztrált rénökör’ < gáskit ’kasztrál (foggal, harapással)’),

• biehteheargi ’rosszul kasztrált, párzásra kész rénökör’ (vö. heargi ’kasztrált és

betanított rénökör, igavonó’).

A rénborjú megnevezésére két szót ismer a norvéglapp terminológia. A borjakat

mintegy másfél éves korukig (májusi születésüktől a következő év teléig) tekintik

borjúnak, megnevezésük attól függ, hány hónapos az állat: születésétől az első télig a

neve miessi, életének első telétől a következő év őszéig pedig čearpmat. A réntartó

132

gazdák vagyonának gyarapodása egyenes arányban áll a nyáj szaporulatával. A fiatal

állatok fontosságát a szókincs is tükrözi, hiszen az említett két szó számos összetételben

megjelenik.

Fontos, az újszülött állat életben maradása szempontjából is lényeges információ, hogy

hol (nyílt hegyvidéken vagy védettebb völgyekben), illetve hogy mikor, a megszokott

időben (tavasszal), vagy késve (nyáron) jött-e a világra. A nyáron vagy ősszel született

borjak ugyanis nem minden esetben erősödnek meg kellőképpen a (korai) tél

beköszöntéig, s a réneket kínzó rovarok (böglyök, bagócsok) számára is könnyebb

prédát jelentenek a vékony, sérülékenyebb (könnyebben áthatolható) bőrű borjak:

• duottarmiessi ’életének első szakaszát a hegyekben töltött borjú’ (duottar ’tarhegy’),

• vuopmemiessi ’életének első szakaszát folyóvölgyben töltött borjú’ (vuopmi

’(folyó)völgy’),

• geassemiessi ’nyáron született borjú’ (azonos jelentésű a geaset főnév < geassi ’nyár’;

vö. čavččat ’ősszel született borjú’ < čakča ’ősz’).

A gyenge újszülöttek sok törődést igényelnek, fizikai állapotuk, esetleges

fogyatékosságuk kiemelt figyelmet kap:

• čađanábatmiessi ’nyitott köldökű borjú’ (čađa ‘keresztül, át’ + nábat ‘vmilyen

köldökű egyed’ < náhpi ‘köldök’),

• čálggatmiessi ’kb. két hetes borjú, amely egy újszülött borjúnál fürgébben,

könnyebben követi anyját’ (čálggat < čálga ’fejlett, erős’; képzésre ld. 113. o.: 2.2.1.1.),

• njuoratmiessi ’még gyenge, fejletlen, anyját követni nem bíró borjú’ (njuorat

’újszülött’).

Az a borjú, amelyiket az anyja elhagyja s nem talál magának „pótanyát” (vö. 62. o.),

komoly veszélynek van kitéve:

• boatkamiessi ’magára hagyott, anyját követni képtelen borjú’ (boatka ’elszakadás,

megszakítás’), csakúgy, mint idősebb korában is, ha elszakad a többi állattól:

• boatkačearpmat ’a nyájtól lemaradt (nem újszülött) borjú’.

A fiatal állatok prémje sokoldalúan felhasználható (például bundák, lábbelik

készítésére), ezért indokoltak a következő elnevezések:

• borgemiessi ’új szőrzetét növesztő borjú’ (borgi ’a rénborjú első szőrzete’),

• guolmmamiessi ’szőrzetét növesztő, még nem teljesen kinőtt szőrzetű borjú’ (guolbmá

’szőrzet növesztése’ , vö. SSS 199),

133

• muovjamiessi ’rénborjú az első szőrváltás idején’ (vö. muovjádit ’(rénborjú) első

alkalommal vedlik’).

Értékes a már fiatalon utódot hátrahagyó rén:

• čoavječearpmat ’fiatal nőstény, amely már az első őszön megfogan, vemhes lesz’

(čoavji ’has’; vö. > čoavjjet ’vemhes réntehén’).

A rén 51, az állat korára és/vagy nemére utaló elnevezése közül 24 összetétel.

Az összetételek igen magas aránya azonban nem csupán a szavak ezen csoportjában,

hanem a kiemelt szóanyag többi jelentéstani csoportjában, illetve egészében is

megfigyelhető (a 415 kiemelt szócikk közül 200, a teljes szóanyag 535 szócikke közül

258 tartalmaz összetett szavakat). A réntartás norvéglapp terminológiájának ez a

sajátossága elengedhetetlenül szükséges a kívülálló számára sokszor szinte

definiálhatatlan különbségek megfogalmazása, nyelvi érzékeltetése érdekében.

A rének agancsának jellemzői alapján 111 különböző rénelnevezés – köztük 4

melléknév – található az általam összeállított szóanyagban. Ezek közül 86 szóalak (75

%) két vagy három tagú összetétel. 64 – kivétel nélkül két tagú – elemnek a čoarvi

‘agancs’ vagy az oaivi ‘fej’ főnév az alaptagja.68 Az elnevezések utalhatnak az agancs

formájára, méretére, állapotára, irányára. Például:

• ruossačoarvi ’rén olyan aganccsal, amelynek az ágai egymást keresztezik’ (ruossa

’kereszt’),

• guhkesčoarvi ’agancs rendkívül hosszú ágakkal’ (guhkes ’hosszú’),

• modjončoarvi ’rén, amelynek az agancsa a növekedés közben megnyomódhatott és

meggörbülhetett’ (moadjut ’megtörik, meghajlik’),

• ceakkočoarvi, ceakko-oaivi ’agancs egyenesen felfelé meredő ágakkal’ (ceakko- ’álló,

meredek, függőleges’).

68 allačoarvi, asttahatčoarvi, ástančoarvi, bađačoarvi, biikačoarvi, biipočoarvi, bonjočoarvi, bonjučoarvi, ceakkočoarvi, ceakko-oaivi, čaloaivi, čohkačoarvi, čohkaoaivi, dársečoarvi, dárseoaivi, duolbačoarvi, duolbaoaivi, fáhkkačoarvi, gavvarisčoarvi, gáiccačoarvi, gearddočoarvi, geardočoarvi, giellanoaivi, gobmarasčoarvi, gobmarasoaivi, govdačoarvi, guhkesčoarvi, latnjačoarvi, ládjočoarvi, láibmečoarvi, lieđbmečoarvi, spoađđočoarvi, liehppečoarvi, liehppeoaivi, mieskaoaivi, stohkkeoaivi, moalkečoarvi, modjončoarvi, nábarčoarvi, nábárčoarvi, námmečoarvi, njárbesoaivi, oaksečoarvi, reanž-oaivi, riekkesčoarvi, rožoaivi, ruobbeoaivi, ruossačoarvi, sarvvačoarvi, sággečoarvi, sárgoaivi, skierreoaivi, snarrečoarvi, snogoaivi, snohkkečoarvi, snohkkeoaive, snuggoaivi, snuibačoarvi, snuibaoaivi, stáipečoarvi, suhkkesoaivi, veaidnečoarvi, vinjočoarvi, vinjučoarvi

134

Négy szóban az agancs homlokágának (a legalsó, a homlok fölé hajló, kiszélesedő

részének, galba) valamely sajátossága motiválta az elnevezést:

• govdagalba ’agancs szokatlanul nagy és széles homlokágakkal’ (govda ’széles’),

• latnjagalba ’rén, amelynek mindkét oldali agancsán van homlokág’ (latnja- ’dupla’),

• nursogalba ’rén korongszerű homlokággal’,

• ruossagalba ’rén kereszt alakú homlokággal’.

Az agancs szemága (ovdagiehta, illetve melléknévi származéka: ovdagieđat ’(vmilyen

szemágú’) is fontos szempont az állat megnevezésekor:

• guhkesovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai rendkívül hosszúak’,

• latnjaovdagiehta ’rén, amelynek homlok- és szemága egyaránt van; rénborjú két

szemággal’,

• roahkkeovdagieđat ’olyan rén, melynek agancsának szemágai hurokszerűek’

(roahkki ’horog’).

Összetételi utótag nem csupán az agancs valamely része vagy maga az ’agancs’ lehet,

hanem valamilyen típusú, például ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli)’

agancs (sággi) is:

• biikkačoarsággi, biikasággi ’rén elágazás nélküli aganccsal’ (biika ’tüske, tövis’),

• buikasággi, buikosággi ’(fiatal rének) elágazás és szemág nélküli, egyenesen felfelé

meredő agancsa’ (buiku ’pálcika’).

A többszörös, három tagú összetételek között találjuk azokat a szavakat, amelyek

létrejöttét az állat agancsa és életkora közötti disszonancia motiválta: például – mint

már a korábbiakban is láthattuk – azt az egyéves hím rént, amelyik a másfél éves rénre

jellemző agancsát növeszti, varitčoarvedahkki-nak nevezik (vö. 110. o.:

goasohasčoarvedahkki, továbbá vuobisčoarvedahkki, gottasčoarvedahkki,

gottodasčoarvedahkki).

A rének színén – azaz a felismerésüket, beazonosításukat az agancsuk (és füljeleik)

mellett legnagyobb mértékben megkönnyítő jellemzőjükön – alapuló elnevezések

között ugyancsak az összetételek túlsúlyával szembesülünk: az ebbe a csoportba tartozó

86 terminus 77 %-a (66 szó) összetétel.

A čuoivvat ’szürkés rén (szőrszálainak a vége világos)’ főnév például 7 összetételben

utótagként, egy terminusban pedig előtagként áll. Ha a gyakran önálló terminusként is

135

használatos összetételi tagok különböző árnyalatait is figyelembe vesszük, akkor a

lehetséges kombinációk mennyisége tovább nőhet, a külső – nem lapp anyanyelvű vagy

lapp anyanyelvű, de réntartói tapasztalattal nem rendelkező – szemlélő számára

befogadhatatlanná válhat:

• duolvačuoivvat ’piszkosszürke rén’ (duolva ’koszos, sáros, piszkos’),

• luosttatčuoivvat ’szürkés rén oldalán világosabb deres szőrzettel’ (luosttat [önálló

terminusként] ’fehér oldalú rén’ < luosti ’fehér csík vagy sáv (a rén oldalán)’; ld. még:

beaiveluosttat, birrabađatluosttat, birrabađatbeaiveluosttat, guzatluosttat;

luosttatčuoivvat, luosttatjievja, luosttatmuzet),

• muzetčuoivvat ‘szürkés rén sötétbarna hassal (gyakran foltokkal)’ (muzet [önálló

terminusként] ’sötét árnyalatú, általában sötétbarna rén (esetleg csüdjén és a patája

fölött világosabb szőrzettel)’; ld. még: garjamuzet, smurtamuset, spirtamuzet

guvgesmuzet, guzatmuzet, luosttatmuzet, mosatmuzet, ruoššamuzet; muzetgirjjat,

muzetjievja),

• ránatčuoivvat ’szürke rén világosabb árnyalatú hassal’ (ránat [önálló terminusként]

’szürke rén’ < ránis # ránes ’szürke’),

• ruoššačuoivvat ’az átlagosnál hosszabb szőrzetű, szürkés árnyalatú rén’ (vö.

ruoššagabba, ruoššajievja, ruoššamuzet; ruškesruoššajievja),

• sevdnjesmuzetčuoivvat ’(inkább barna) szürkésbarna rén’ (sevdnjes ’sötét’),

• šelgesčuoivvat ’fényes világosszürke rén’ (šelges ’ragyogó, fényes’),

• čuoivvatgabba ’fehér rén fehér lábakkal, a törzsén szürkés árnyalattal’ (gabba [önálló

terminusként] ’hófehér rén’ (ld. még: duokŋasgabba, hillagabba, riššagabba,

ruoššagabba).

A transzparens szerkezetű összetételek mellett számos olyan, általában képzett terminus

van, amelyben semmilyen nyelvi elem vagy eszköz nem utal a hozzá rendelt jelentés

valamely alapvető komponensére, például az állat nemére. Az ilyen szavak

értelmezését, definiálását csupán a biológiai törvényszerűségek, illetve egyéb

háttérismeretek és gyakorlati tapasztalatok, vagy nyelvi konvenciók ismerete teszi

lehetővé:

• busat ’rén nagy herével (vagy herékkel)’ (tkp. ’zacskós’, < busse ’zacskó’ →

’herezacskó’),

• nulpu ’agancsát elhullajtott rén (elsősorban a párzás után agancsát vesztett hím)’

136

(< nulpet ’agancsát elhullajtja’),

• livvasaioahci ’szelíd nőstény, amely elsőként fekszik le, ezzel a többi rént is

megnyugtatva és pihenésre késztetve’ (livvasadji ’pihenőhely’ + oahci ’akadály’),

• fáhkkamohkat ’nőstény rén horgas ágú aganccsal’ (fáhkka ’hirtelen’ + mohkat <

mohkki ’kanyar, görbület’).

Korábban már láttuk, hogy a hurokszerű szemágakkal rendelkező rén neve

roahkkeovdagieđat (ld. 134. o.). A fáhkkamohkat terminus információt rejt ugyan a

referens nemére vonatkozóan, ám az ilyet nem hordozó roahkkeovdagieđat szóhoz

képest az agancs tekintetében kevesebbet nyújt: azt, hogy a fáhkkamohkat agancsának

melyik ága hurokszerű, nem tudhatjuk.69

A terminusok között található derivátumok szintetikus szaknyelv kialakításának igényét

bizonyítják. Egyetlen köznyelvi alapszónak akár több – természetesen speciális

jelentésben használatos – származéka is része lehet ennek a terminológiának. A

’nyugodt, szelíd’ jelentésű lojes, lojis melléknév például egyaránt alapszavául szolgál a

lojat ’nyugodt természetű, lusta rénökör’ és a lojáš ’rendkívül szelíd réntehén’ főnévnek

(a képzőkről ld. 113–114. o.). A lustaság vagy élénkség mértékének gyakorlati okokból

nyilvánvalóan elsősorban az igavonó, herélt állatok esetén van jelentősége: a šloaŋgát

’lustálkodik, tétlenkedik’ igéből két különböző képzővel létrehozott származék jelentése

között nincs különbség (šloaŋgi, šloaŋgu ’lusta, nagy termetű rénökör’ < šloaŋgát

’lustálkodik, tétlenkedik’).

A réneknek a testi adottságaik, fizikai állapotuk és viselkedésbeli jellemzőik szerinti

elnevezései között kevesebb az összetétel (a két szócsoport összesen 121 eleméből

mindössze 31 összetett szó), viszont több a képzett szó. Néhány példa:

• buoiddat ’kövér rén’ (< buoidi ’szalonna, háj, zsír’),

• eaidanas ’félrehúzódó, magányt kedvelő rén’ (< eaidat ’menekül, elhúzódik’),

69 Ha egy állatról egyszerre több (pl. nemre, agancsra és színre vonatkozó) információt kíván közölni a réntartó, akkor terminológiájának elemeiből sokszoros összetételt vagy jelzős szószerkezetet alkothat. Például: muzet gavvaris-suhkkesoainjiŋŋelas (muzet ’sötét árnyalatú, általában sötétbarna rén (esetleg csüdjén és a patája fölött világosabb szőrzettel)’ + gavvarisčoarvi ’görbe, kunkorodó agancsú rén’ + suhkkesoaivi ‘agancs sok elágazással’ + njiŋŋelas ’nőstény’).

137

• doaraheaddji ’olyan igavonó, amely kezdetben gyorsan fut, ám amikor elfárad,

ellenségessé válik’ (< doarahit ’verekedik’),

• ravddat ’rén, amely szívesebben tartózkodik a csorda szélén, mint közepén’ (< ravda :

ravdda- ’perem, szél’).

A fentebb ismertetett példák és számbeli arányok alapján levonható az a következtetés,

hogy a terminusok jelentése és alaktani megformáltsága között szoros összefüggés van:

minél fontosabb, hasznosabb információt hordoz egy szó a használói számára, annál

strukturáltabb. Az állat színe és agancsa a rénelnevezések motivációjaként szolgáló

tényezők hierarchiájában magasabb szinten áll, ebben a csoportban az összetételek

vannak túlsúlyban. A rén fizikai állapota és viselkedési sajátságai az említett hierarchia

alsóbb szintjén állnak, ebben a jelentéstani csoportban a tő- és képzett szavak

dominálnak.

Nem kevésbé izgalmas képet mutat az etimológiai szempontból vizsgált

szóanyag. A 81 szó közül 14 szó vezethető vissza az uráli korig (11 biztos, 3

bizonytalan), 12 a finnugor korig (7 biztos, 5 bizonytalan). 4 szónak következtethető ki

a finn-permi kori alakja, 8-nak pedig a finn-volgai (5 biztos, 3 bizonytalan) kori alakja

ismert. Közlapp rekonstrukcióval 64 szó rendelkezik, ezek közül 11-et az idegen

eredetű elemek csoportjában találunk. A vizsgált norvéglapp szavak között szerepelnek

származékok is, amelyeknek csupán az alapszava vezethető vissza valamely alapnyelvre

(pl. čeaskkut ’egészen világos, hófehér rén’ < čeaskat ‘hófehér’ < FP ćäčkä ‘tiszta,

fehér; fehéren látszik’; čoavjjet ’vemhes réntehén’ < čoavji ‘has’ < U ćowja, ćojwa

‘gyomor, bendő, has’).

A tőszók esetén a mai norvéglapp jelentés kialakulásában a jelentésszűkülés

játszott meghatározó szerepet. Számos példát láthatunk arra, hogy a korábbi korra

rekonstruált szóalak tágabb, általánosabb jelentése a (norvég)lappban már valamilyen

speciális jelentéssel bír:

• Az uráli kori päŋe ’fej, fő’ szóra visszavezethető lpN bákŋi a rén fejének egyetlen, ám

nyilvánvalóan kiemelkedően fontos pontját, az ún. homlokcsapot jelöli, míg az állat

fejét az – összetételi utótagként érthető módon igen gyakori, és szintén uráli eredetű –

oaivi főnév (< U ojwa ‘fej, fő’ (UEW 336, SSS 332)).

138

• A valószínűleg finnugor kori pitä- ‘tart (valahová)’ folytatója a lpN bahtit

‘félrehúzódik (vemhes réntehén ellés előtt)’ ige. (Finn megfelelője, a ‘tart, visszatart,

távoltart, tartózkodik valamitől’ jelentésű pitä- nem csupán az ősi alak feltételezett

hangalakját, hanem rekonstruált jelentését is jobban megőrizte.)

• A lpN čuođđit ige ‘párzik, párzani akar (frissen kasztrált, gyenge rén)’ jelentéssel bír.

Az előzményének tekintett finnugor (talán uráli) kori ćaδa ‘futás; gerjedelem (nőstény

állaté); fut; gerjed, üzekedik’ nomenverbum jelentésének szűkülése azért is érdekes,

mert esetében – amennyiben a korábbi korra feltételezett, az állat nemére vonatkozó

megszorítást kellőképpen megalapozottnak tekintjük – egy nőstényekre vonatkozó

fogalom (kasztrált) hímek jellemző cselekvésévé vált.

• A lpN suossa főnév a ‘rén agancsának szivacsos belsejét’ jelöli, jóllehet előzménye, a

finn-volgai korra rekonstruált sose (sase) szó még csont vagy fa szivacsos, porózus

voltára, illetve a hasonlóan laza szerkezetű hókására vonatkozhatott.

A 14 uráli kori szó között egyetlen olyat sem találunk, amely a szervezett réntartás

terminusának tekintendő. Amennyiben az ősi (uráli, finnugor, finn-permi, finn-volgai)

szavak jelentése rénre vonatkozik, az vonatkoztatható vadrénre, illetve annak

életmódjára is (pl. čallat ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’ < U ćele- ‘agancsot a

bőrtől megtisztít’; čora ’(kisebb, 10−100 fős) réncsorda’ < FU śurз¹ ‘csapat,

(rén)csorda’; jeagil ‘zuzmó’ < FP jäkä-lä ‘ua.’; áldu ‘réntehén (melyet újszülött borja

még követ)’ < FW ältз ‘réntehén’).

A jelentés specifikussá válása az ősi, közlapp rekonstrukcióval is rendelkező elemek

számbavétele során még szembetűnőbb, ami azt a korábban is megfogalmazott

véleményt látszik alátámasztani, hogy a fejlett réntartás mint gazdasági forma a

lappoknak a rokon népektől való elválását követően alakulhatott ki (vö. 17. o.).

Meg kell jegyezni, hogy a Juhani Lehtiranta által közölt közlapp rekonstrukciók

jelentésmegadása szükségszerűen egyszerűsítő. Az egyes lapp nyelvjárási adatok mai

jelentésének pontos meghatározását dolgozatomban nem tartottam feladatomnak. Ismét

csak egy példára szorítkozva: a ’pálcika’ jelentésű közlapp sāŋkē (< ? FU säŋkз ’faszeg,

ék’) szó a norvéglappban sággi ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli) agancs’

jelentésben él, a többi nyelvjárás azonban vegyes képet mutat a szó jelentése

szempontjából: az inari lappban megvan a szónak ez a jelentése (lpIn säggi),

139

ugyanakkor például a lulei és a koltta nyelvjárásban ’pálcika’ jelentésben használatos

(lpLu ságge, lpKlt sä’gg; vö. Álgu). Kizárólag a közlapp és a mai norvéglapp alakok

jelentése ismeretében – és a lpN > lpIn kölcsönzés lehetőségének tudatában – csupán

feltételezhetjük, hogy a sok esetben megfigyelhető jelentésszűkülés nem csak a

norvéglapp nyelvjárás sajátja.

A norvéglapp terminológia általam vizsgált 15 jövevényeleme között találunk 5 olyan

szót, amelynek ismerjük a közlapp alakját is, és a közvetlen átadó nyelv – a felhasznált

források szerint – a finn. Láthattuk, hogy a finnek később kezdtek réntartással

foglalkozni, mint a lappok, ezért ez az adat némileg meglepő lehet.

• Az öt szó egyike a lpN beavrrit ‘hosszú lábú rén’, amely – mint arról dolgozatom

szemantikai és etimológiai fejezetében is szóltam (ld. 70. és 124. o.) – a fi peura

‘vadrén’ átvétele.

• A lpN galba ’rén agancsának legalsó, a homlok fölé hajló, kiszélesedő része’, melynek

forrása a végső soron germán eredetű finn kilpi: a köznyelvben ’páncél, pajzs; címer’

jelentésben él, a finn réntartók terminológiájában azonban a lapp szóéval azonos

jelentésben is ismert. Az agancsnak ez, a formáját tekintve pajzsra emlékeztető része

teszi a jellegzetesen kiszélesedő homlokágakban bővelkedő agancsú rént a

jávorszarvashoz hasonlatossá (vö. fi kilpisarvi és szinonimája: hirvisarvi).

• A ’homlok’ jelentésű, speciális használatban a ’rén fejbőrét’ jelölő lpN gállu a finn

kallo ’koponya’ főnév átvétele. Ennek a skandináv eredetű szónak a lappban kialakult

specifikus jelentését az északi finn nyelvjárások később kölcsönözték, átvették: a finn

réntartási terminológiában a kallo a rén fejbőrét és koponyáját egyaránt jelöli (vö. fi

kallokas, kallokka ’rén fejbőréből készült lábbeli’).

• A rén nyaka alatt lévő hosszabb szőr jelölésére a finn naava ’szakállas zuzmó’ szó

került át a lappba. A lapp nyelvjárásokban használatos, a norvéglappal azonos jelentésű

alakok alapján kikövetkeztethető a közlapp alak is (ńāvē, vö. YS 768), melynek

jelentése azonos a mai norvéglapp szó jelentésével. Az átvételek esetén is gyakran

bekövetkezett jelentésszűkülés idejére tehát következtethetünk ezekből az adatokból,

ám talán azt is érdekes lenne tudni, hogy nevezték a rén nyaka alatti szőrt e finn szó

átvétele előtt.

• A lpN rátkit ’szétválogat (réneket)’ a finn ratko- átvétele. A finn ige a köznyelvben

’felszakít, feltép; eldönt, megold’ jelentésekkel bír, a réntartási terminológiában ez a

140

jelentés specializálódott. A finn köznyelvi ’szétválaszt, elkülönít’ jelentésű erotta- ige

származékával alkotott poroerotus ’rének szétválogatása’ összetétel nem tekinthető

szaknyelvi terminusnak (ebben a jelentésben a réntartók a ratkominen szót (< ratko-)

használják; az erotus főnév inkább összetételi előtagként fordul elő (vö. 190. o.).

Miként az utótag átvétele, a lpN earuhus ’szétválasztás, elkülönítés’ főnév (SSA I/107,

SSS 134) sem használatos a lapp réntartók körében, a finn összetétel sem a réntartó

gazdák, hanem a kívülálló köznyelvi beszélők szókészletének a része.

Van a norvéglappban 3 olyan finn átvétel is, amelyeknek a közlapp alakjuk nem ismert.

Ezek is izgalmas kérdéseket vethetnek fel:

• Vajon mi indokolhatja, hogy míg a lpN gárdi ’elkerített terület, karám’ szó átkerült a

finn nyelvbe (fi kaarre ’ua.’), addig az azonos jelentésű finn aita szót áidi alakban

átvette a lapp? Forrásaim az említett két finn szót egymás szinonimájaként kezelik; a

lpN gárdi és áidi között Pekka Sammallahti (SSS 12, 158) egy zárójeles megjegyzéssel

próbál különbséget tenni: e szerint a gárdi szó elsősorban a rének szétválogatására és

megjelölésére használatos karámot jelöli.

• Miért volt szükség a svéd eredetű finn piettio, piettiö ’rénökör’ szó átvételére (> lpN

biettek ’ua.’, vö. svéd bete ’kasztrált kos’ SSA II/350), ha a kasztrált rének jelölésére a

balti eredetű, közlapp rekonstruált alakkal is rendelkező heargi ’ua.’ szó is a norvéglapp

réntartók rendelkezésére állt?

• A szán léceit jelölő lpN sárja szó forrása a finn sarja főnév, amelynek a köznyelvi

’sor, sorozat’ jelentése mellett – az északi nyelvjárásokban – a fentebb említett speciális

jelentése is kialakult. A lappokkal összefüggésbe hozott régészeti leletek ismeretében,

illetve a sámándobjaik visszatérő szán-motívumai láttán felmerülhet a kérdés: a finn szó

átvétele előtt hogyan nevezték a lappok a vélhetően már korábban is használt szánjaik

egyes részeit?

Ezek már olyan kérdések, amelyeknek a tisztázása néprajzi vizsgálódást és helyszíni

terepmunkát is igényel.

141

Felhasznált irodalom Aikio, Annukka − Aikio, Samuli 1978 Lentonoidan poika. Saamelaisia satuja. Aikio, Ante 2006 On Germanic-Saami contacts and Saami prehistory. Suomalais-ugrilaisen Seuran Aikakauskirja 91. 9–55.

Aikio, Ante 2007 The Study of Saami Substrate Toponyms in Finland. In: Onomastica Uralica 4: Borrowing the Place Names in the Uralian Languages (szerk: Pitkänen, Ritva Liisa – Saarikivi, Janne). Debrecen – Helsinki. 159–197. Aikio, Pekka – Helle, Timo 1985 Poronhoito – katsaus Lapinmaan perinteisen elinkeinon historiaan. In: Lappi 4. Saamelaisten ja suomalaisten maa. Hämeenlinna, Karisto. 189–208.

Alaruikka, Yrjö 1964 Suomen porotalous. Rovaniemi, Paliskuntain yhdistys

Álgu-tietokanta http://kaino.kotus.fi/algu Bereczki, András 2000 A lappok története. In: Nanovfszky György (szerk.): Nyelvrokonaink. Budapest, Teleki László Alapítvány. 73−76.

Bibok, Károly 1994 Szószemantika: elméleti kérdések és elemzések. Szeged Collinder, Björn 1941 A lappok (ford.: Átány István). Helsinki Collinder, Björn 1949 The Lapps. NewYork, Princeton for the American Scandinavian Foundation. Princeton University Press Collinder, Björn 1984 Renkötselsnomenklaturen i Norrkaitum (Med förord av Israel Ruong). In: Svenska landsmål, 7–31. Domokos, Johanna 2001 A norvég-lapp nyelv helyesírásának története. In: Folia Uralica Debreceniensia 8. Debrecen, 107–120.

142

Domokos, Péter (szerk.) 1984 Finnugor−szamojéd (uráli) regék és mondák. Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó (a hivatkozott idézeteket fordította: Kubínyi Kata) Eira, Nils Isak 1984 Boazobargi giella. Dieđut Nr. 1. Guovdageaidnu, Sámi Instituhtta Eira, Nils Isak 1994 Bohccuid luhtte – gulahallat ja ollášuhttit siidadoalu. Guovdageaidnu, DAT Eöry, Vilma (főszerk.) 2007 Értelmező szótár +. Budapest, Tinta Könyvkiadó É. Kiss, Katalin − Kiefer, Ferenc − Siptár, Péter 1999 Új magyar nyelvtan. Budapest, Osiris Kiadó Fellmann, Jaakko 1980 Poimintoja muistiinpanoista Lapissa. Porwoo, WSOY Fjellström, Phebe 1972 Saamelaisten kansantaide. In: Rácz, István: Saamelaista kansantaidetta Fodor, István 2000 Az uráli népek őshazája és őstörténete. In: Nanovfszky György (szerk.): Nyelvrokonaink. Budapest, Teleki László Alapítvány. 19−22. Fóris, Ágota 2006 A magyar terminológia helyzete és fejlesztésének feladatai napjainkban. Magyar Tudomány, 2006/6. Hansegård, Nils Erik 1967 Recent Finnish loanwords in Jukkasjärvi Lappish. Uppsala Helimszkij, Jevgenyij 2000 A szamojéd népek vázlatos története. In: Nanovfszky György (szerk.): Nyelvrokonaink. Budapest, Teleki László Alapítvány. 109−120. Isotalo, Merja 1994 Suopungista vimpaan, ajoporosta moottorikelkaan. In: Johdatus saamentutkimukseen (szerk.: Kulonen, Ulla-Maija − Pentikäinen, Juha − Seurujärvi-Kari, Irja). Tietolipas 131. Pieksämäki, SKS Itkonen, Erkki 1963 Lappalaisten kansanrunous. Lapin sivistysseuran julkaisuja 26. Helsinki Itkonen, Toivo I. 1943 Suomen lappalaisten kosinta- ja häätavat. Lapin sivistysseuran julkaisuja 12. Helsinki

143

Itkonen, Toivo I. 1948 Suomen lappalaiset vuoteen 1945. II. Porvoo–Helsinki, WSOY. 97–100.

Itkonen, T. I. 1958 (= KLpS) Über die skandinavischen Lehnwörter im Kolta- und Kolalappischen. Suomalais-ugrilaisen Seuran Aikakauskirja 60:5. Helsinki. 1–21.

Itkonen T. I. 1981 Lappalaisten ruokatalous. SUST 51. (2. kiadás) Helsinki Jankó, János 2000 Utazás Osztjákföldre. Budapest, Néprajzi Múzeum

Kannisto, Artturi − Setälä, Emil Nestor − Sirelius, Uuno Taavi − Wichmann,Yrjö 1928 Suomen suku II. Helsinki, Otava

Károly Sándor 1970 Általános és magyar jelentéstan. Budapest, Akadémiai Kiadó Keresztes, László (szerk.) 1983 Aranylile mondja tavasszal. Lapp költészet. Budapest, Európa Könyvkiadó Kianto, Ilmari 1994 Poro-kirja. Helsinki, Kustannusosakeyhtiö Otava. 215−228. Kiefer Ferenc Jelentéselmélet. Budapest, Corvina Kodolányi, János 1965 Az obi-ugor népek állattartása a XIX. században (Különnyomat a Néprajzi Értesítő XLVII. évfolyamából). Budapest Kodolányi, János 1975 Az észak-eurázsiai vadász-, halász- és réntartó kultúrák. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai (szerk.: Hajdú Péter) Budapest, Corvina Kiadó. 141−167. Korhonen, Mikko 1981 Johdatus lapin kielen historiaan. Helsinki, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura Kortesalmi, J. Juhani 1996 Pohjois-Vienan poronhoito: Talonpoikien poronhoidon alue, ominaislaatu, ikä, alkuperä ja kehityslinjat vuoteen 1922. Helsinki, Kansatieteelinen arkisto 41. Kortesalmi, J. Juhani 2008 Poronhoidon synty ja kehitys Suomessa, Helsinki, SKS

144

Kurkela, Paavo 1978 Miten hoidon poroa. Kemijärvi, Lilja Ilona Lagercrantz, Eliel 1939 Lappischer Wortschatz I−II. Helsinki Lakó, György 1986 Chrestomathia Lapponica. Budapest, Tankönyvkiadó Launis, Armas 1908 Lappische Juoigosmelodien. SUST 26. Helsinki Lehtiranta, Juhani 1989 (= YS) Yhteissamelainen sanasto. MSFOu. 200. Helsinki Linkola, Martti 1985 Saamelaisten poropaimentolaisuuden vaiheet. In: Lappi 4. Saamelaisten ja suomalaisten maa. Hämeenlinna, Karisto. 167–187. Lüderwaldt, Andreas 1976 Joiken aus Norwegen. Veröffenlichungen aus dem Übersee-Museum. Bremen Metsähallituksen metsätalouden julkaisuja 38. 2000. 75−81. (http://www.lyseo.edu.ouka.fi/suvaitsevaisuus/vahemmis/saamel/erityiso.html) Montonen, Martti 1977 Poronhoitosanastoa. In: Suomen luonto 36. Helsinki, Suomen luonnonsuojeluliitto Nickel, Klaus Peter 1990 Samisk grammatikk. Oslo, Universitetforlaget Nieminen, Mauri 1993 Porotalous. Helsinki, Painatuskeskus Oy. Nieminen, Mauri 1994 Poro. Ruumiinrakenne ja elintoiminnat. Kemi, Riista- ja kalatalouden tutkimuslaitos – Pohjolan Sanomat Oy. Nieminen, Mauri – Rajahalme, Rainer 1994 Poro-aakkoset. Rovaniemi Nielsen, Konrad 1932–38 Lappisk ordbok. I–III. Oslo, H. Aschehoug & Co. Instituttet for Sammenlignende Kulturforskning

145

Nielsen, Konrad – Nesheim, Asbjørn 1956 Lappisk ordbok. IV. Systematisk del. Oslo, H. Aschehoug & Co. Instituttet for Sammenlignende Kulturforskning Obrusánszky, Borbála 1999 Az óriások otthona. (http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9924/azorias/azrisok.htm) Oнина, С. В. 2003 Oтраслевая лексика хантыйского языка: словарный состав, связанный с оленеводством. Йошкар-Олa Paksa, Katalin 1985 Az énekes előadásmód dallamalakító szerepéhez. Ethnographia 96. Pekkilä, Erkki (szerk.) 1990 Hiljainen haltioituminen. (A. O. Väisäsen tutkielmia kansanmusiikista) SUST 527. Pieksämäki Pentikäinen, Juha 1995 Saamelaiset. Pohjoisen kansan mytologia. Helsinki, Suomalais-ugrilaisen Seura Qvigstad, Just Knud 1893 Nordische Lehnworter im Lappischen. Christiania Rédei, Károly 2000 Néhány gondolat a zürjén rénszarvas származásáról és koráról. Nyelvtudományi Közlemények 97 : 147–149. Saamelainen suurporonhoitokulttuuri 1985 In: Saamelaiskulttuuritoimikunnan mietintö. Komiteanmietintö 66. Sammallahti, Pekka 1989 Sámi–suoma sátnegirji. Ohcejohka, Jorgaleaddji Oy. Sammallahti, Pekka 1993 (= SSS) Sámi–suoma–sámi sátnegirji. Ohcejohka, Girjegiisá Oy. Sammallahti, Pekka 1998 (= SL) The Saami Languages. An Introduction. Kárášjohka, Davvi Girji Sammallahti, Pekka 2002 North Saami resource dictionary. Publications of the Giellagas Institute, Vol. 1. Oulu, Oulun Yliopisto Schefferus, Johannes 1673 Lapponia (első, latin nyelvű kiadás). Frankfurt. (finn ford.: Itkonen, Tuomo. Rovaniemi, Lapin tutkimusseura. 1963)

146

SKES = Toivonen,Y. H. – Itkonen, Erkki – Joki, Aulis J. – Peltola, Reino 1955–1981 Suomen kielen etymologinen sanakirja. I−VI. Helsinki SSA = Itkonen, Erkki – Kulonen, Ulla-Maija (főszerk.) 1992–2000 Suomen sanojen alkuperä. 1–3. Suomalaisen Kirjallisuuden Seura – Kotimaisten kielten tutkimuskeskus. Helsinki Strand, Marita – Korhonen, Teppo – Laine, Veijo A. – Törmi, Erkki Saarivaaran vanha poroaita Savukosken Tanhuassa. Museoviraston Rakennushistorian Osasto, Raportti 6 : 51. Szíj, Enikő (szerk.) 1990 Sajnovics naplója 1768−1769−1770. Budapest, Bibliotheca Regulyana I. Szomjas-Schiffert, György 1996 Lapp sámánok énekes hagyománya. (A szövegeket lejegyezte és fordította: Kovács Magdolna). Budapest, Akadémiai Kiadó Tamás, Ildikó 2007 Tűzön át, jégen át. A sarkvidéki nomád lappok énekhagyománya. Budapest, Napkút Kiadó Tiesmaa, Erkki 1965 Suomalaista poronhoitosanastoa. Tornionlaakson vuosikirja. Tornio, Tornionlaakson kotiseututoimikunta. 57–101. Turi, Johan 1983 A lappok élete (ford.: Erdődi József). Budapest, Gondolat Könyvkiadó UEW = Rédei, Károly (főszerk.) 1988−1991 Uralisches Etymologisches Wörterbuch 1–3. Budapest–Wiesbaden Valkeapää, Nils-Aslak 1997 Nap, Édesapám. (ford.: Domokos Johanna) Vászolyi, Erik 1964 A kanyini zürjének réntartása. Nyelvtudományi Közlemények 66 : 17−34. Vászolyi, Erik 1999 Mióta szamojéd a zürjén rénszarvas? Nyelvtudományi Közlemények 96 : 150−157. Vilkuna, Kustaa 1964 Kihlakunta ja häävuode. Tutkielma Suomalaisen Yhteiskunnan Järjestymisen Vaiheilta. Helsinki, Otava

147

Voigt, Vilmos (szerk.) 1966 A varázsdob és a látó asszonyok. Lapp mesék és mondák. Budapest, Európa Könyvkiadó Wickman, Bo 1965 The Origins of the Lappish Hunting and Fishing terminology. In: Harald Hvarfner (szerk.) Hunting and Fishing. Norrbottens Museum. Luleå Widstrand, Carl Gösta 1964 Lapp Reindeer Terminology. Lapponica – Studia Ethnographica Upsaliensia XXI. 331–357. Wustmann, Erich 1956 Klingende Wildnis. Erlebnisse in Lappland. Kassel/Eisenach Zaicz, Gábor (főszerk.) 2006 Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Budapest, Tinta Könyvkiadó

Rövidítések

1. A Függelékben használt norvéglapp rövidítések

a. = adjektiiva ’melléknév’

adv. = advearba ’határozószó’

d. = dehe ’vagy’

g.m. = gea maid ’lásd még’

jnv. = ja nu viidáseappot ’és így tovább’

omd. = ovdamearkan ’például’

s. = substantiiva ’főnév’

s.g. = seamma go ’ugyanaz (mint)’

v. = vearba ’ige’

vrd. = veardida ’vesd össze’

2. Lapp nyelvjárások

lpIn = inari lapp

lpKld = kildini lapp

lpKlt = koltta lapp

148

lpLu = lulei lapp

lpN = norvéglapp

3. Források

Coll = Collinder, B. 1984

Johd = Korhonen, M. 1981

KLpS = Itkonen, T. I. 1958

LpWsch = Lagercrantz, E. 1939

SL = Sammallahti, P. 1998

SKES = Toivonen,Y. H. – Itkonen, E. – Joki, A. J. – Peltola, R. 1955–1981

SSA = Itkonen, E. – Kulonen, U-M. 1992–2000

SSS = Sammallahti, P. 1993

UEW = Rédei, K. 1988−1991

YS = Lehtiranta, J. 1989

149

FÜGGELÉK Jelentéstani csoportok összefoglaló táblázata I. állat 1. külső, fizikai tulajdonság 1.1. nem 1.1.1. nőstény 1.1.2. hím 1.1.2.1. nem kasztrált 1.1.2.2. kasztrált 1.2. kor 1.3. kor és nem 1.3.1. nőstény 1.3.2. hím 1.4. agancs 1.4.1. agancs részei 1.4.2. a rén agancs szerinti elnevezései 1.4.2.1. agancs meglétére vagy hiányára utaló elnevezések 1.4.2.2. agancs nagyságára utaló elnevezések 1.4.2.3. az agancsot alkotó ágak méretére, mennyiségére, formájára, állapotára utaló elnevezések

1.5. szőrzet 1.5.1. szőrzet minősége 1.5.2. szőrzet színe 1.5.2.1. egyszínű 1.5.2.1.1. világos (fehér)

1.5.2.1.2. deres (szürke) 1.5.2.1.3. sötét (barna, fekete) 1.5.2.2. tarka, foltos 1.5.2.2.1. fej (orr, nyak, szem környéke, áll, homlok) 1.5.2.2.2. törzs (hát, oldal, has) 1.5.2.2.3. láb

1.6. testi adottságok, fizikai állapot 1.7. füljel szerinti elnevezések

2. belső tulajdonságok, viselkedés

3. funkció

4. tulajdonviszonyok

5. rének bizonyos csoportjai (gyűjtőnevek)

6. rének tevékenysége

150

II. ember 1. rénpásztor 2. rénpászor tevékenysége

III. környezet

1. természeti környezet 1.1. hely 1.1.1. helyszínek 1.1.2. legelő, legeltetési viszonyok 1.2. időszakok 1.2.1. párzás 1.2.2. ellés 1.2.3. szőrzet 1.2.4. táplálékszerzés 1.2.5. pihenő 1.3. táplálék 2. anyagi környezet 2.1. eszközök, tárgyak 2.2. füljel vagy annak része

151

A rén kor és nem szerinti elnevezései a norvéglappban varis (SSS 459) ’hím’

njiŋŋelas (SSS 316) ’nőstény’

boazu (SSS 51) ’rénszarvas’

sarvvis (SSS 382) ’hím rén’

áldu (SSS 14) ’nőstény rén, réntehén’

miessi (SSS 291) ’rénborjú (születésétől az első télig)’

čearpmat (SSS 80) ’rénborjú (életének első telétől a következő őszig)’

varit (SSS 459) ’második életévében lévő hím rén’

vuonjal (SSS 484) ’második életévében lévő nőstény rén’

vuobis (SSS 477) ’harmadik életévében lévő hím rén’

vuonjaláldu (SSS 484) ’harmadik életévében lévő nőstény rén’

gottodas (SSS 191) ’negyedik életévében lévő hím rén’

gottodasáldu (SSS 191) ’negyedik életévében lévő nőstény rén’

goasohas (SSS 183) ’ötödik életévében lévő hím rén’

máhkan (SSS 281) ’hatodik életévében lévő hím rén’

nammaláhpat (SSS 302) ’hetedik életévében lévő vagy idősebb hím rén’

152

A réntartás norvéglapp terminológiája Források: EIRA, Nils Isak: Boazobargi giella (Dieđut Nr. 1. 1984. Sámi Instituhtta, Kautokeino) Bohccuid luhtte (DAT, 1994, Guovdageaidnu)

Rövidítések:

a. = adjektiiva ’melléknév’

adv. = advearba ’határozószó’

d. = dehe ’vagy’

g.m. = gea maid ’lásd még’

jnv. = ja nu viidáseappot ’és így tovább’

omd. = ovdamearkan ’például’

s. = substantiiva ’főnév’

s.g. = seamma go ’ugyanaz (mint)’

v. = vearba ’ige’

vrd. = veardida ’vesd össze’

(1) ađa (boazu lea ađđamiin) [s.]

’dan mađe buriid álššaid alde ahte dohkke borranboazun, ii fal joliin vuos, muhto dan mađe ahte ađa vuohču’ ’velő; velőscsont; a kövérség bizonyos foka’ (2) alesgahcin [s.]

’suorgi čoarvvi maŋábealde aitto mohki bakte’ ’agancs hátsó, hátrafelé meredő, rövidebb ága’ (= mohkkesuorgi)

(3) allačoarvi [s.]

’guhkes čoarvi mii ceaggá measta njuolga bajás’ ’rén hosszú, felfelé álló ágú aganccsal’ (4) asttahatčoarvi [s.]

’čoarvvehis njiŋŋelas mas lea dušše okta suorgi čoarvegeahčen’ ’nőstény, amelynek az agancsa magasan, egyetlen helyen ágazik el’ (5) avohas [s.]

’hervejuvvon čielgebáddi, muhto maiddái dakkár čuoivvagiid (avohasčuoivvat, havohasčuoivvat) ja

153

jievjjaid birra main manná čáphhes gierdu badjel čielggi (avohasjievja)’ ‘szürkés vagy világosabb árnyalatú rén, amelynek hátán abroncsszerű, sötét csík vagy sáv húzódik; a rén hámjának az állat hátán futó (gyakran díszes) szíja’ (= havohas, ogohas) (6) áidnaváldu, áidnaválsarvvis [s.]

’rávveseamos varis ealus ragat vuolde’ ’vezérbika párzás idején, a csorda legerősebb bikája’ (7) áittarboazu [s.]

’dakkár boazu mii lea nuppi olbmo luhtte leamaš (áittarheargi, áittarsarvvis, áittaráldu)’ ’más gazda által felügyelt rén’ (8) áinnehisoppas [s.]

’čavdeoppas, eai fieskkit eaige čiehkarat’ ’érintetlen (nem felásott vagy letaposott), hófödte legelőhely’ (g.m. oppas)

(9) ájaskohppi [s.]

’viidábuš gohpi ádjaga birra, gos boazu guohtu nugo ájasámmála’ ’tavaszi legelőhely patakok partján, rének által kiásott szélesebb gödör’ (10) áksán [s.]

’čoarvvuš’ ’agancs’ (11) áksi [s.]

’dákti mas čoarvvit leat gitta’ ’homlokcsont (amely az agancsokat tartja)’

(12) áldoeallu [s.]

’dakkár eallu mas luovvasat leat botkejuvvon’

’réntehenek csoportja, amelytől a hímeket és a borjatlan nőstényeket elkülönítették’ (13) áldu [s.]

’njiŋŋelas mas miessi čuvvoda’ ’réntehén, amelyet újszülött borja még követ’ (14) ápmil [s.]

’njiŋŋelas mii dušše nuppi čoarvvi dahká’ ‘fél agancsú (vagy agancs nélküli) réntehén’ (15) ástančoarvi [s.]

’mas eai leat ollesdagus čoarvvit, ja iige leat dievvasit čallan’ ’rén, aminek nem fejlődött ki az agancsa (tkp. ’sorvadt agancsú’)’ (16) badjemátta [s.]

’čoarvegeašmátta, oassi čoarvvis aitto alesgahcima bajábealde’ ‘az agancsnak a hátsó ágai feletti szakasza, “szára”’

(17) bađačoarvi [s.]

’dakkár čoarvi masa lea ruškes ivnnástat dárvánan’ ’rén barnás színű aganccsal’

(18) baggi [s.]

’unna stuoračoavjjat bohccoš’ (< baggat ’go giehtaduvvon bohccos čoavji bohtána’) ‘kis termetű rén nagy hassal’ (19) bahtit [v.]

’čoavjjet ovdalaš go guoddá, dalle go dáhttu sierra vuolgit’ ‘félrehúzódik (vemhes réntehén ellés előtt)’

154

(20) ballalas [a.]

’čeavžeballi, reahkaballi’ ’félénk, vmitől félő (rén)’

(21) barfi [s.]

’boazu mas leat suorgás čoarvvit, ja surggiin velá suorggit’ (suhkkesoaivvi málle, muhto guhkit ja stuorát suorggit, sulástahttá maiddái lieđbmečoarvvi, muhto das ges lea ieš čoarvi mihá govddit, eanas varrásiid birra) ’(főleg hím) rén ágas-bogas aganccsal, az ágak hosszúak és egyenesek’ (= bierfi) (22) báddebahá [a.]

’riiskkas, garas báttis’ ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő (rén)’ (23) báddelodji [a.]

’láidas ja lodji báttis (ii báddebahá)’ ’a kipányvázást, kötélen tartást jól viselő (rén)’ (24) báđđačeabet, báđđančeabet [s.] ’sarvvis mas lea čeabet gasson 2 vahku ovdal ragada’ ’párzás előtt megvastagodott nyakú rénbika’ (25) báhcanbihtta [s.]

’eallu mii ii leat vuos čilgejuvvon, rátkimiid áiggi’ ’nyáj, amelynek a szétválogatása még nem fejeződött be’ (26) báillat → spáillit [s.] (27) bákŋemátta [s.]

’báŋi vuolágeahči, čoarvi ruohtas, gohčoduvvo maiddái láhppan’ ’a homlokcsap alsó része, töve’ (= láhpa)

(28) bákŋi [s.]

’gasimus oassi čoarvvis oaivvi lagamusas’ ‘homlokcsap, rózsatő (csontcsap, amelyből az agancs kinő); az agancs töve, legvékonyabb része’ (29) bálgat [v.]

’ruohttat duohkot deike divregivssi dihte; guohtut geasset’ ’ide-oda szaladgál szúnyogoktól gyötörve; nyáron legel’ (30) bálganbáiki [s.]

’dakkár báiki gos lea muosset bohccuide geasset (omd. gáisá mas leat jasat)’ ’nyári legelőhely, ahol a rének nyugalomban vannak, a rovarok kevésbé gyötrik őket’ (31) bálges, bálggus [s.]

’orohat d. čearru, maiddái dat eanan gos lea dan áiggi go bálggaha’ ’legeltetési körzet vagy terület’ (32) bálggahat [s.]

’báiki gos boazu lea bálgan geaset, dulbmon eatnama’ ’letaposott nyári legelő’ (33) beaiveluosttat [s.]

’earenoamaš luosttat boazu, nu luosttat ahte oažžu čuvges ivnni’ (g.m. birrabađatbeaiveluosttat) ’rén sok fehér csíkkal az oldalán’

(34) bealljebealli [s.]

’merkedettiin menddo sakka hoŋen dahje gišken’ ’rén túl sok bevágással a fülén’

155

(35) bealljelahkki [s.]

’menddo sakka skivdnjen’ ’túl ferdén vágott fülű rén’

(36) beaskanátmiessi [s.]

’miessi mii njuvvo borggi áiggi beaska-ávnnasin’ ’bundakészítés céljából levágott, finom szőrzetű rénborjú’ (37) beavrrit [s.]

’hui seakka guhkkesjuolgat boazu’ ‘hosszú lábú rén’ (38) biddojuolgi [s.]

’sevdjesguolggat boazu mas leat vielgadasat julggiin d. čuvgesguolggat boazu mas fas leat čáhppadasat julggiin, sáhttá maiddái heasta mas leat soames julggiin vielgadasat’ ’rén az alapszínétől eltérő árnyalatú lábbal’ (vrd. sukkajuolgi) (39) bieđganit [v.]

’go bohccot mannet iešguđet guvlui ja mastet eará siiddaide’ ’rén elkóborol és idegen csordába vagy nyájba keveredik’ (40) biehteheargi [s.]

’njuikkuha, vaikko lea gáskon, ii leat heargan, rahkkiheargi’ ’rosszul kasztrált, párzásra kész rénökör’

(41) bierfi → barfi [s.]

(42) bigohas-siida [s.]

’dakkár siida gos earáid bohccot leat jávkalasat’ ’adott gazda nyája, amelyben mások elcsavargott állatai is hosszasan időznek’

(43) bihceguolga [s.]

’guolggat dego livčče bihcon go duokkot dákko soames guolgageažit leat čuovgadeapput ja guhkibut’ ’rén zúzmarásnak ható szőrzettel (a szőrszálak helyenként hosszabbak, végük világosabb)’ (= bizat) (44) biikačoarvi, biikkačoarsággi,

biikasággi [s.]

’čoarvit main ii leat oktat suorgi, eai ovdagieđat ii galba’ ’rén elágazás nélküli aganccsal’

(45) biipočoarvi [s.]

’suorggehis čoarvvat njiŋŋelas’ ’rén(tehén) elágazás nélküli aganccsal’ (46) bilssa-miesse [s.]

’go ruksesguolga lea láhppon, geargan muovjádeamis’ ’új szőrzetét növesztő borjú’ (= borgemiessi)

(47) biltu [s.]

’árgi boazu mii ii garvvaš njoarosteaddji’ ’rén, amely nem tér ki a lasszó vagy a lasszóvető elől’ (vrd. deaŋka, menodahkes) (48) birrabađatbeaiveluosttat [s.]

’earanomáš luosttat, luosti olla velá čoarbbeliidege’ ’rén sok fehér csíkkal az oldalán, a farán is körülfutó fehér sávval’

(49) birrabađatluosttat [s.]

’boazu mas luosti manna birra čoarbbeliid’

156

’rén, oldalán és farán is körülfutó fehér sávval’ (50) bizat → bihceguolga [s.]

(51) boatkačearpmat [s.]

’bahcán čearpmat, mii ii nagot oavŋŋistit’ ’a nyájtól lemaradt (nem újszülött) borjú’

(52) boatkagálbbenjunni [s.]

’gálbbenjunni, muhto mas vielgadas lea guovtti oasis, namalassii gállus ja njunnegeažis’ ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú, két részre osztott folttal’ (53) boatkamiessi [s.]

’báhcán miessi, dakkár mii ii nagot oavŋŋistit’ ’magára hagyott, anyját követni képtelen borjú’ (54) boazobárra [s.]

’njiŋŋelas ja sarvvis, dávjá gávppiid oktavuođas’ ’egy nőstény és egy hím alkotta (gyakran eladásra szánt) pár’ (55) boazovázzi [s.]

’guođoheaddji’ ’rénpásztor’

(56) bonjadahkes [a.]

’mii leaŋggaid siste dáhttu bonjadit’ (< bonjadit ’leaŋggaid siste bonjada ja sorra’) ’kötelekbe gyakran belegabalyodó (rén)’

(57) bonjočoarvi, bonjučoarvi [s.]

’čoarvi mii lea sakka sodjan, dagadettiin eardáhuvvan’ ’rén erősen meggörbült aganccsal’

(58) borgadit [v.]

’molsut guolgga, álgá šaddat ođđa guolga boares guolgga vuollái ja boares guolga láhppo’ (< borgi ’miesi ođđa guolga; áigi maŋŋelaš guolgamolsuma, borgemánu loahpageahčen’) ’vedlik; rénborjú az új, rövid szőrű prémjét növeszti (ősszel)’

(59) borgemiessi → bilssa-miesse [s.]

(60) buica [s.]

’uhcca bohccoš’ ’kis termetű rén’

(61) buikasággi [s.]

’suorggehis čoarvvit njuolga bajás, eai ovdagieđat (vuotnjaliid ja varihiid birra)’ ’(fiatal rének) elágazás és szemág nélküli, egyenesen felfelé meredő agancsa’ (62) buođga [s.]

’maŋŋe- dahje ovdajuolmáddagis gokko guolga lea nu njárbat ahte náhkki oidno (maŋŋejuol-buođga, ovdajuol-buođga)’ ’ritka, a bőrt is látni engedő szőrzet a (mellső vagy hátsó) lábak tövénél’ (63) buoiddat [s.]

’buoiddes boazu’ ’kövér rén’ (64) busat [s.]

’stuora guolat varis d. dušše nubbi guolla’ ’rén nagy herével (vagy herékkel)’ (65) bužormearka, bužurmearka [s.]

’bealljemearka go lea beare oanehaččat merkejuvvon’ ’túl rövidre vágott füljel’

157

(= hubatmearka) (66) ceakkočoarvi,ceakko-oaivi [s.]

’boazu mas čoarvvit leat njuolga bajás, eai maŋos dego njáiddes eaige ovddos dego snogoaivvis’ ’agancs egyenesen felfelé meredő ágakkal’ (67) cissabánni → goččar [s.]

(68) cohkkeniski, cohppeniski [s.]

’boazu mas lea vilges duhkku juogo čoarvegaskkas dahje niskkis’ ’rén fehér szőrcsomóval a nyakszirtjén (vagy az agancsai között)’ (69) čađanábatmiessi [s.]

’miessi mas lea rabas náhpi’ ’nyitott köldökű borjú’ (70) čakčačoavččis [s.]

’dakkár njiŋŋelas mii čakčat lea miesis láhppán ja mii ohkoladdá’ ’borját ősszel elveszített réntehén’ (g.m. čoavččis)

(71) čallat [v.]

’namiid eretruvven’ ’ledörzsöl (agancsról a háncsot, bőrt)’ (72) čaloaivi [s.]

’dakkár boazu mas eai leat námit čorvviin’ ’rén fényesre dörzsölt aganccsal’

(73) čanadit [v.]

’nuppi siiddas viežžat bohccuid iežas ellui’ ’más nyájakból visszaszerezni a saját réneket’ (74) čavččat [s.]

’čakčat riegádan miessi’

’ősszel született borjú’ (vrd. geaset) (75) čáhppat [s.]

’boazu mas lea čáhppes oasit, muhto eai nu čáhppadat ja njavgadat go čáhpuhis, eai nu šerres rájit eará guolggaid ektui’ ’sötét árnyalatú rén szőrzetében fekete, az alapszíntől nem élesen elkülönülő részekkel’ (76) čáhppesdielkosiidu [s.]

’jievja boazu mas lea sevdnjes dielku gilggas’ ’világos rén oldalán sötét foltokkal’

(77) čáhppesjuolgi [s.]

’boazu mas lea áibbas sevdnjes guolga juolggis d. julggiin’ ’rén sötét színű lábakkal’ (78) čáhput [s.]

’boazu mas lea šearradit čáhppes guolga go dábálas čáhppadis, guolga snávkkuheabbu, iige nu lurffas’ ’sima, finom, fényes fekete szőrű rén’

(79) čálggatmiessi [s.]

’miessi mii lea sullii guokte vahku boaris ja mii bures goastá eatnis čuovvut, falit go njuoratmiessi’ ’kb. két hetes borjú, amely egy újszülött borjúnál fürgébben, könnyebben követi anyját’ (80) čeagŋi [s.]

’oanehisjuolggat ealli (maiddái bohcco birra)’ ’rövid lábú rén (vagy egyéb állat)’ (81) čeahp-borgi [s.]

’mas guolggat lea maŋŋil borgadeami guhkkon badjel beliin’

158

’bozontos, még nem egyenletes (első) szőrzet’ (g.m. borgi, gassaborgi, vrd. suohkulančeahp-borgi) (82) čearpmat [s.]

’miesi namahus go lea eallán dálvái’ ‘rénborjú életének első telétől a következő év őszéig’ (83) čearpmateadni [s.]

’dakkár njiŋŋelas mii lea massán miesi, muhto mas čearpmat čuvvoda’ ’réntehén, amely újszülött borját elveszítette, de korábbi borja még követi’ (84) čeaskkut [s.]

’áibbas vilges, gabba njealjejuolggat ealli (maiddái bohcco birra)’ ’egészen világos, hófehér rén’ (85) čeavževielgadas [s.]

’čevžžiid siskkobealde vielgadit guolga ja muđui’ (< čeavži ’gaskalađas maŋŋejuolggis bohccos dahje eará njeljejuolggagis’) ’rén a csüdjének belső oldalán világosabb vagy fehér szőrzettel’

(86) čelohat [s.]

’dakkár sadji gokko bohccot leat njuikon obbasa’ ’rének által feldúlt téli legelőhely; friss hómező, ahol rének ugrándoztak’

(87) českesjievja [s.]

’hui čuvges jievja, lahkalaga čuoivvatgappain’ ’nagyon világos, de nem tisztán fehér rén’ (g.m. jievja)

(88) čiegar [s.]

’guđohagat mat leat galbmon ja garran, ii oppas’ ’rének téli (fagyott, kemény, letaposott) legelőhelye’ (g.m. oppas)

(89) čielgačora [s.]

’čora mas eai leat vierrobohccot’ ’csorda, amelyben nincsenek idegen rének’ (90) čielgamearkkat [s.]

’nu riekta sánit biddjon ahte ii čága eahpadussii gean lea boazu’ ’egyértelműen vágott, a tulajdonos kiléte felől kétséget nem hagyó füljellel ellátott rén’ (91) čilli [s.]

’stuoračoavjjat (maiddái bohcco birra)’ ’nagy hasú rén (vagy egyéb állat)’ (92) čilvi [s.]

’bohccuid geaseguohtun’ ’rének nyári legelője’ (93) čoakkahasbohccot [s.]

’bohccot maid lea duoppil dáppil buktán’ ’innen-onnan összeszedett rének csoportja’ (94) čoanohas [s.]

’liigeheargi ráiddus máŋemusas, dakkár heargi mii luohkáin galgá goahcat, muhto maiddái dakkár maid leŋge jus eará váibá’ ’karavánban az utolsó helyen haladó, lejtőkön fékező (tartalék)rén’ (95) čoarvai [a.]

’boazu mas leat stuora čoarvvit, stuoribut go lei vuordit’

159

’feltűnően nagy agancsú (rén)’

(96) čoarvelahkki [s.]

’boazu mas nubbi čoarvi lea doddjon’ ’félagancsú rén’ (97) čoarvemohkki [s.]

’oassi čoarvvis gos čoarvi gávvasa ovddos’ ’az agancsnak az a pontja, ahol mintegy megtörve előre hajlik’

(98) čoarvetbealli [s.]

’boazu mas lea dušše nubbi čoarvi, nuppi nulpen’ ’az egyik oldali agancs ép, a másik leesett’ (vrd. ápmil)

(99) čoarvveheapmi [a.]

’boazu mas leat unnit čoarvvit go lei vuordit’ ’különösen kis agancsú rén (tkp. ’agancs nélküli’)’

(100) čoavččis [s.]

’njiŋŋelas mii lea miesi massán ja mii ohkoladdá, sáhttá massán juogo giđđat, geasset dahje čakčat ja de gohččoduvvojit giđđa-, geasse- dahje čakčačoavččisin’ ’elvetélt, borját elveszített réntehén’

(101) čoavjebakkol [s.]

’boazu mas lea menddo stuora čoavji’ ’rén aránytalanul nagy hassal’

(102) čoavječearpmat [s.]

’vuosttaš čavčča juo čovjon’ ’fiatal nőstény, amely már az első őszön megfogan, vemhes lesz’

(103) čoavjjet [s.]

’njiŋŋelas mii lea čoavjjis, mas lea ohki’ ’vemhes réntehén’ (104) čogadatbeallji [s.]

’merkejuvvon dakkár sániiguin ahte beallji lea šaddan dego sággin’ ’pálcikaszerűen keskenyre vágott fülű rén’ (g.m. čohkabeallji)

(105) čohkabeallji [s.]

’bealljegeahči goappatbealde čuhppon’ ’rén olyan füllel, amelynek a hegyét mindkét oldalon levágták’

(106) čohkačoarvi, čohkaoaivi [s.]

’boazu, mas leat čorvviin hui unnán suorggit, d. ii oktage suorgi’ ’kevés rövid ágból álló (vagy elágazás nélküli) agancs’ (= sággečoarvi, sággi)

(107) čora [s.]

’dan mađi bohccot čoahkis ahte gárta čoran, eambbo go moadde’ ’(kisebb, 10−100 fős) réncsorda’ (vrd. eallu) (108) čuoččuhit [v.]

’ovtta sajis ealu cakkadit (omd. gárddis)’ ’egy helyen (pl. a karámban) tartani a nyájat’ (109) čuođđat [s.]

’nálat mii doaresbeliin ohcá njiŋŋelasaid’ ’levágott (vagy lefűrészelt) agancsú hím rén, amely párzási időszakban a nyáj szélén keres maga számára nőstényt’

160

(110) čuohki [s.]

’jikŋon guohtuneana’ ’fagyott legelőhely’ (111) čuoivvat [s.]

’čuvgesguolggat boazu mas čielgi lea ruškadeabbu dahje mat leat čuoivvatvuložat’ ’szürkés rén, szőrszálainak a vége világos (gyakran fehér pofával)’ (omd. šelges-, duolva-, muzet-, ruošša- d. luosttatčuoivvat)

(112) čuoivvatgabba [s.]

’measta gabba, mahkáš gabba juolggit, muhto gorut eambbo guovtti ivnnis, lahkalaga čeahkesjievjjain, šelgesčuoivvaga guvlui’ ’fehér rén fehér lábakkal, a törzsén szürkés árnyalattal’ (113) čuolddabihtta, čuolddabinna [s.]

’čuolddačora’ (< čuoldit ’rátkit, muhto ii gárddis, muhto luovoslivvasajis váccahallat bohccuid ja dávjá soppiin árrit’) ’olyan kisebb csorda, amelyet nem karámban, hanem a rének pihenőhelyén választottak el a többi állattól’ (114) čuovgigáhttosealgi [s.]

’boazu mas čielgečorru lea vielgat dahje šealgat’ ’ragyogó, világos gerincű rén’ (= šelkesgáhttosealgi) (g.m. gáhttosealgi)

(115) čuovvu [s.]

’dakkár boazu mii roahkkadit boahtá láidesteaddji maŋis’ ’rén, amely bátran követi az őt kötélen vezető embert’

(116) čuvddagit [v.]

’šaddat sarváhádja ragatáiggi’ (< čuvdda ’gárkkes čivrres hádja sarváin čakčat ragatáiggi’) ’szúrós szagot áraszt (rénbika párzási időszakban)’ (< čuvdda ’a rénbikák jellegzetes, szúrós szaga párzás idején’) (117) dálonoagar, dálunoagar [s.]

’dakkár bargoheargi maid davjá barggaha ja lea livahin’ ’gyakran dolgoztatott, kimerült igavonó’ (= goahtenoagar) (g.m. noagar)

(118) dársečoarvi, dárseoaivi [s.]

’boares herggiin go dain lea čoarvemátta gasson ja čoarvvit otnon guhkkon’ ’öreg rénökör megvastagodott rózsatővel és megrövidült agancságakkal’ (119) dársi [s.]

’gassa boazu mas leat oanehis čoarvvit’ ’kövérkés rén rövid ágú aganccsal’

(122) dávllat [s.]

’luosttaga lahka, vilges sázut gilggain dego erttetdávttit dovdoše čađa náhki’ ’rén, oldalán világos foltokkal’ (121) deaŋka [s.]

’dakkár boazu mii báhtara suohpana ovddas’ (vrd. biltu) ’a lasszót vagy lasszót hajító pásztort elkerülni igyekvő rén’ (= menodahkes)

161

(122) dihtoboazu [s.]

’boazu mii ii leat eaiggada hálddus, muhto maid diehtá ahte lea dien ja dien ealus’ ’felügyelet nélküli, de ismert tulajdonosú rén’ (123) doalli [s.]

’mii ii báljo láidehala, ii leat láiddas’ ’csökönyös, kötélen nem vagy csak nehezen vezethető rén’ (124) doaraheaddji [s.]

’dakkár vuoján mii álggos ruohttá garrasit, ja go sillo, de dorostahttá’ ’olyan igavonó, amely kezdetben gyorsan fut, ám amikor elfárad, ellenségessé válik’ (125) dorostahttit [v.]

’go vuoján jorggiha áissaid gaskka reaga vuostá, ja bonjada’ ’igavonó rén szembefordul a szánnal és belegabalyodik a kötelekbe’ (126) duokŋasgabba [s.]

’gabba mas lea dielku mii sulástahttá duogŋasa’ ’fehér rén foltokkal’

(127) duokŋassiidu [s.]

’mas lea dielku gilggas’ ’foltos oldalú rén’ (128) duolbačoarvi, duolbaoaivi [s.]

’oanehis vuollegis čoarvvit, ja mat leat hui olggos sojuid’ ’rén alacsony aganccsal, melynek ágai rövidek és erősen előre hajlanak’ (129) duolvačuoivvat [s.]

’lahka muzetčuoivvaga, ollu seavdnjadeabbu go šelgesčuoivvat, dego

šelgesčuoivvat mii lea duolvan, ii báljo oidno ahte lea čuoivvat’ ’piszkosszürke rén’

(130) duoršegálbbenjunni [s.]

’gálbbenjunni mas vielgadas lea hui govdat dahje duorššas’ ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú széles sávval’ (131) duottarmiessi [s.]

’miessi mii vuosttaš aiggiid leamaš duoddaris’ ’életének első szakaszát a hegyekben töltött borjú’ (vrd. vuopmemiessi) (132) eaidanas [s.]

’boazu mii akto dáhttu orrut’ ’félrehúzódó, magányt kedvelő rén’

(133) eallobihtta, eallobihtá [s.]

’stuora oassi ealus go dat lea sierra’ ’a nyáj egy nagyobb, a többi állattól különvált része’

(134) eallogoahkka [s.]

’olmmoš guhte guođoha ealu, guođuheaddji’ ’a nyájat legeltető pásztor’ (135) ealloravda [s.]

’olggumuš bohccot ealus’ ’a nyáj szélén tartózkodó rének csoportja’

(136) eallu [s.]

’ollu bohccot, mihá eambbo go čora’ ’(nagyobb, több száz vagy ezer fős) rénnyáj’ (vrd. čora)

162

(137) erinboazu [s.]

’dakkár boazu mii lea guhká leamaš eret ja ii šat fiellat ellui’ ’hosszú időt a csordától elszakadva töltött rén’

(138) erinčora [s.]

’čora mii lea sierranan ealus’ ’a csordától különvált vagy lemaradt rének csoportja’

(139) fakkaš, fáhkaš, fáhkkačoarvi,

fáhkkamohkat [s.]

’roahkkečoarvvat njiŋŋelas’ ’nőstény rén horgas ágú aganccsal’ (140) faŋki [s.]

’boazu d. ealli mii doallá oaivvi badjin ja mas lea čeabet guhkki’ ’hosszú nyakú rén (vagy egyéb állat)’

(141) fatnalit [v.]

’eallu go ruvgala ja njunnoša ja maŋŋoša gaska guhkku’ ’a vonuló nyáj széthúzódik, egyre hosszabb lesz (az élcsapat és a lemaradottak közötti távolság növekedésével)’ (142) fielladit → vielladit [v.]

(143) fieski [s.]

’luottat ja guđohagat’ ’frissen feltúrt vagy felásott téli, havas legelőhely’ (144) finjočoarvi, finjučoarvi →

vinjočoarvi, vinjučoarvi [s.]

(145) gabba [s.]

’boazu mas lea vielgadeamus guolga’ ’hófehér rén’ (g.m. hillagabba, riššagabba)

(146) gabbaoaivi [s.]

’boazu mas lea áibbas vilges oaivi’ ’fehér fejű rén’ (= liidneoaivi)

(147) gahččanbeallji [s.]

’menddo čiekŋalis sániiguin merkejuvvon nu ahte beallji lea sojagan vulos’ ’túl mélyen bevágott és ezért lógó fülű rén’

(148) gahkkačeabet, gahkkonniski [s.]

’guorbančeabet, dávjá dakkár boazu mas alesgahcimat leat nu guhkit ahte guoskadit čeabehii’ ’rén nyakán kopott szőrzettel (gyakran olyan aganccsal, amelynek a hátsó ágai olyan hosszúak, hogy szinte hozzáérnek az állat nyakához)’ (149) galba [s.]

’duolba govda čoarvi čuollut njuni alde ovdagieđaid gaskkas’ ’agancs homlokága (a legalsó, a homlok fölé hajló, kiszélesedő része)’ (150) garit [s.]

’nuorra varis mas lea čeabet guorban’ ’fiatal hím, amelynek nyakáról lekopott a szőrzet’

(151) garjamuzet [s.]

’nu muzet ahte gáirrit ja seahkkoguolggat nai leat seavdnjadat’ ’sötét árnyalatú (általában sötétbarna) rén, csüdjén és a patája fölött is sötét szőrzettel’ (= smurtamuzet, spirtamuzet) (152) garrančeabet [s.]

’varit dahje vuobis mas lea čeabet guorban giđđat’

163

’hím rén, melynek nyakáról tavasszal kihullott a szőr’ (153) gaskalit [v.]

’guokte njoaristeaddji go áristeaba bohcco ruohttat iežaska gaskká nu ahte goappašagat beassaba njoarostit’ ’két lasszóvető közé terelni a rént, hogy mindketten elhajíthassák a hurkot’ (154) gassaborgi [s.]

’go guolga lea šaddagoahtán suohkat ja jámmis, guhkit guolggat go čeahpborggis’’sűrű növésű, egyenletesen vastag (első) szőrzet’ (155) gatna [s.]

’jeagil mii šaddá muorramáddaga ja geađggi ala’ ’köveken, sziklákon, fatörzseken növő zuzmó’

(156) gavvarisčoarvi [s.]

’dakkár čoarvemálle mii lea snuvrriid ja fáhkkamohkagiid gaskkas’ ’görbe, kunkorodó agancsú rén’

(157) gáhttosealgi [s.]

’čuvges stáibit rastá čielggi dego bussás d. gáhtus’ ’rén, melynek gerince mentén kettős fehér sáv húzódik’ (g.m. čuovgogáhttosealgi, šelkesgáhttosealgi)

(158) gáiccačoarvi [s.]

’njiŋŋelas mas čoarvvit leat earenoamaš maŋos sojuid, measta dego gáiccas leat čoarvvit’ ’réntehén különösen hátrahajló (kecske szarvára emlékeztető) aganccsal’

(159) gáidanjunni, gáidannjunni [s.]

’oassi oaivvis vielgat, ja neaktá gáidan, vielgadas vuolgá nieras ja gokča oppa „muođu”’ ’rén, fején ék alakú fehér mintázattal’

(160) gáirán, gáirejuolgi [s.]

’čáhppes juolggit, muhto čurges guolggat searvvis’ ’szürkébe hajló fekete lábú rén’

(161) gálbbenjunni [s.]

’muzehis ja čuoivvagis main lea vielgadas njuni alde, jievjjas fas čáhppadas njunis, ja de gohčoduvvo juogo muzetgálbbenjunni d. gálbbenjunčuoivvat, muhto gálbenjunit leat moatteláganat, namalassii duoršegálbbenjunni ja boatkagálbbenjunni’ ’rén, orrán az alapszínétől eltérő árnyalatú (általában fehér) szőrzettel’ (= gálbos)

(162) gálbi [s.]

’dakkár miessi mas gáibi lea nu oanehaš ahte ii sahte njammat, ja danin jápmá’ ’rénborjú, amelynek túl rövid az állkapcsa ahhoz, hogy szopni tudjon, s ezért elpusztul’

(163) gálbos → gálbbenjunni [s.]

(164) gáldet [v.]

’niibbiin beađđat guoalid’ ’kasztrál (késsel)’ (165) gálihit [v.]

’obbasa vuodjit, dakkár saji hearggi gálihit gokko lea gassa muohta’ ’vastag, friss, érintetlen hóréteggel borított helyre vezetni a réneket’

164

(166) gáskit [v.]

’guolaid d. bálluid cuvket almma náhki ráiggákeahttá’ ’kasztrál (foggal, harapással)’ (167) gáskkit [s.]

’gáskojuvvon boazu vuosttaš dálvvi maŋŋil gáskima’ ’frissen kasztrált rénökör’ (g.m. spáillit)

(168) gávlovuoján [s.]

’(gávllobeali vuodjit) heargi, vuoján mii lea hárjanan ahte lávži galgá gurotbealde’ ’igavonó, amelynek hajtás során a bal oldalán húzódik a kötél’

(169) geahčadit [v.]

’vázzit ealu siste vai oaidná makkár bohccot leat ja iskat leago váile dahje maiddái ohcat ja oaidnit dihtobohccuid’ ’bejárni a nyájat és felmérni, keletkezett-e hiány, illetve van-e idegen rén az állatok között’ (170) geahččat [v.]

’leat ealu luhtte ovtto ja cakkadit ealu ruvgaleamis’ ‘felügyel, pásztorkodik’ (= guođogit)

(171) geahččoboazu [s.]

’boazu mii lea nuppi olbmo luhtte omd. dáluolbmuid bohccot mat leat badjesápmelaččaid geahčus’ ’olyan rén, amely más gazda felügyelete alá keveredett’

(172) geaiggobeallji [s.]

’boazu mas lea dakkár mearka ahte bealljegeahči geaigá, ii leat gaskat’ ’rén álló, egyenes füljellel’

(173) gearddočoarvi, geardočoarvi [s.]

’liige sággi juogo maŋábealde dahje ovddabealde albma čoarvvi, sáthttet máŋga sákki, dávjá boares herggiin dahje boares bohccuin, hárve njiŋŋelasain’ ’rén (jellemzően öreg rénökör, ritkán nőstény), amelynek az agancsa előtt vagy mögött többletagancsa is fejlődik’ (174) geaset [s.]

’dakkár mii easkká geasset lea riegádan; ruksesmiessin ain suoidne- ja borgemánu molsumis’ ’nyáron született borjú’ (vrd. čavččat)

(175) geassečoavččis [s.]

’geasset massán miesi’ ’borját nyáron elveszített réntehén’ (g.m. čoavččis)

(176) geassegáskkit [s.]

’mii lea gáskon mihá ovdal ragada dalle go ledje námit čorvviin’ ’nyáron, majdnem közvetlenül a párzási időszak előtt kasztrált rénökör’ (g.m. gáskkit)

(177) geassemiessi → geaset [s.]

(178) geažetbeallji, geažotbeallji [s.]

’mearkkahis boazu’ ’füljel nélküli rén’ (= goddebeallji) (179) gehččon [s.]

’dakkár(at) geat birrajagi guođohit dahje reainnidit, mat eai goasse veaiddalahte’ ’olyan réntartó gazda, aki egész évben felügyeli a nyáját, sosem ereszti szét az állatait’ (180) giđđačoavččis [s.]

165

’njiŋŋelas mii lea massán miesi giđđat ja ain ohkoladdá’ ’borját tavasszal elveszített réntehén’ (g.m. čoavččis)

(181) gieđalatheargi [s.]

’heargi mii lea nubbin ráiddus, vuojána lagamusas’ ’a karavánban a második helyen haladó rén’ (182) gielisjolli [s.]

’nu unnán buoidi bierggu alde ahte ii leat diehtu lea eambbu go cuozza, muhto aŋkke buriin ađđamiin’ ’kétes, megtévesztő mértékben kövér vagy zsíros rén’

(183) giellanoaivi [s.]

’mas gierragat bohtet oktii dahje hui lahkalaga čoarvegeažit’ ’agancs egymás felé hajló, majdnem összeérő ágakkal’ (vrd. rožoaivi) (184) giellat [v.]

’lebbet suohpana muohttaga ala obbasis, ja boazu duolmmasta giela (suohpana) sisa, de čavge ja de lea gitta juolggis, vuogas vuohki jus heargi lea botken, ahte ii dárbbaš njorostallat ja báltudit, nu ahte bisošii gittaherggiid luhtte’ ’lasszó hurkát érintetlen hóra fektetni, s a belelépett rén lába köré szorítani’ (185) giemssirdit [v.]

’go lea láideme, de muhtun boazu ruohtada guovtteguvlui ja vigga’ ’(kötélen vezetett rén) ide-oda szaladgál’ (= gimssordit, gimssurdit, giŋgudit, ruohtadit)

(186) gierddočalbmi, gierdočalbmi [s.]

’sevdnjesguolggat boazu mas lea vilges riekkis čalmmiid birra d. čuvgesguolggat boazu mas lea čáhppes riekkis čalmmiid birra’ ’rén, szeme körül az alapszínétől eltérő árnyalatú szőrzettel’ (= rieggalas) (187) gihlar [s.]

’uhca heajos billoš, gilka’ ’kis méretű, gyenge hangú csengő, kolomp’ (188) gihpporagat [s.]

’loahpparagat goas varihat doahkkin oaguhit ain daid hárve njiŋŋelasaid mat eat leat vel čovjon’ ’a párzási időszak befejező szakasza, amikor a bikák csapatokban követik a még nem megtermékenyített nőstényeket’ (189) gilgon [s.]

’vuoján masa ii darbbaš go ovtta lávžži’ ’igavonó, amely irányításához elegendő egy kötél’

(190) gimssordit, gimssurdit →

giemssirdit [v.]

(191) giŋgudit → giemssirdit [v.]

(192) girddan [s.]

’vuoján mii sakka ruohtta’ ’gyors futású igavonó’ (193) girjebahta [s.]

’boazu mas čoarbbeliin ja gátnása alde leat girjjit, smávva dilkkožat’ ’rén farán kisebb foltokkal’

(194) girjenjunni [s.]

’dilkkožat njunis’ ’foltos orrú rén’ (g.m. gálbbenjunni)

166

(195) girjeoaivi [s.]

’dakkár boazu mas oaivi lea girjjat’ ’foltos fejű rén’

(196) girjjat [a.]

’dielkkut ja duogŋasat váldoguolggas’ ’foltos (rén)’ (197) gisor [s.]

’bargoboazu, unna hearggáš, dávjá veahá riiskkas’ ’apró termetű (gyakran kissé félénk) rénökör, igavonó’

(198) goahtenoagar → dálonoagar [s.]

(199) goaisu [s.]

’varis boazu (sarvvis dahje heargi) mii akto elošta olles geasi ja šaddá hui buoidi čakčii’ ’hím rén, amely egész nyáron magában legel és őszre meglehetősen meghízik’ (200) goaivvesguohtun [s.]

’goaivvis, go boazu beassá goaivumiin bodnái, ii dušše skoavdeguohtun’ ’rének által egészen a talajig kiásott, hóba vájt gödör’

(201) goalgŋat [v.]

’guođohanteknihkka, várrogasat lávdadit ealu, maiddái eastadit ruvgaleamis, sisaoivviid d. ruoktotoivviid goalgŋat’ ’nyugodtan, óvatosan terelni a nyájat’

(202) goalla [s.]

’njiŋŋelas boazu mii ii daga čorvviid’ ’agancs nélküli réntehén’ (= jol’li)

(203) goasohas [s.]

’viđajahkásaš varis boazu’ ’ötödik életévében lévő (4½–5 éves) hím rén’

(204) goasohasčoarvedahkki [s.]

’go gottos giđđat álgá čorvviid dahkat, muhto ii leat vuos goasohas, go lea goasohasčorvviid dahkame’ ’hím rén a negyedik életévében, amikor már az öt éves rénre jellemző agancsát növeszti’

(205) gobmarasčoarvi, gobmarasoaivi

[s.]

’čoarvvit ovddosguvlui sojuid, čoarvegierragat dego vulosguvlui’ ’rén előre és valamelyest lefelé hajló aganccsal’

(206) goččar [s.]

’dakkár boazu mii jorrá gođiid birra, ja borrá goččaid; boazu mii njoallu gočča, dávjá hui lodji’ ’vizeletet kedvelő rén’ (= cissabánni, gužžaboazu, gužžaborri, šilljoboazu: šiljohas, šilljoáldu, šilljoheargi)’ (207) goččastahttit [v.]

’dollet vuojana dan botta ahte beassa gožžat’ ’megállítani az igavonót annyi időre, hogy az vizelhessen’

(208) goddebeallji → geažetbeallji [s.]

(209) goddi [s.]

’”boazu” mii ii lodjuduvvon (iige merkejuvvon), ii leat ovttaskkas olbmuid oapmi’ ’vadrén; jelöletlen, gazdátlan rén’

(210) goddiluvvat [v.]

167

’bohcco birra go árgu, ii leat oaidnán guhkes áigái olbmuid ja mainna ii birgestuva’ ’(az embertől elszokott rén) félénkké válik, elvadul’

(211) gohrat [s.]

’hejot dábmojuvvon boazu’ ’rosszul betanított vagy szelídített rén’

(212) golgat [v.]

’viggat earránit, ii šat nagat čuovvut (omd. čearpmat jus lea váibbat)’ ’igyekszik elkülönülni a többi réntől, vagy nem bírja követni őket (pl. fáradt rénborjú)’

(213) golggot [s.]

’sarvvis mii lea sotnan maŋŋil ragada’ ’párzástól kimerült hím’

(214) golgu [s.]

’dakkár boazu mii ii leat nu eahccil iežáide’ ’a többi állat közelségét vagy társaságát nem kedvelő rén’

(215) gottasčoarvedahkki,

gottodasčoarvedahkki [s.]

’vuobis álgán dahkat daid čorvviid mat leat dan jagi go lea gottos’ ’hím rén a harmadik életévében, amikor már a négy éves rénre jellemző agancsát növeszti’

(216) gottos [s.]

’njealjejahkásaš varis boazu’ ’negyedik életévében lévő (3½–4 éves) hím rén’

(217) govdačoarvi [s.]

’govdat badjin dahje geažis, muhto eai nu ollu suorggit go lieđmmis, eai suorggit go okta guokte’ ’agancs felül kiszélesedő ágakkal (kevésbé széles ágakkal, mint a lieđbmečoarvi esetén)’ (218) govdagalba [s.]

’galba hui stuoris ja govdat’ ’agancs szokatlanul nagy és széles homlokágakkal’ (219) guđoldatboazu [s.]

’dakkár boazu mii lea guođđán dahje láhppon earáin dahje ealus’ ’a többi réntől vagy a csordától elszakadt, lemaradt rén’

(220) guhkesalesgahcimat [s.]

’alesgahcimiid birra go dat leat hui guhkit’ ’agancs szokatlanul hosszú hátsó ágai’

(221) guhkesčoarvi [s.]

’boazu man čoarvvit leat earenoamaš guhkit’ ’agancs rendkívül hosszú ágakkal’

(222) guhkesovdagieđat [a.]

’boazu man ovdagieđat leat earanoamaš guhkit’ ’olyan rén, melynek agancsának szemágai rendkívül hosszúak’

(223) gulca [s.]

’boazu mii lea vuollegaš, muhto dattege olles šattus’ ’engedelmes, mégsem könnyen kezelhető vagy foglalkoztatható rén’

(224) guođohit → geahččat [v.]

168

(225) guoggi [s.]

’maiddái bohcco birra go dat lea hui ovddos njaguid, guokkas’ ’görbe, hajlott rén (vagy egyéb állat)’

(226) guoggaraš [s.]

’dakkár njiŋŋelas mii doallá goruda hui guoggut dahje čoahkis’ ’olyan nőstény rén, amely nagyon hajlottan tartja a törzsét’

(227) guohtun [s.]

’báiki gos boazu guohtu, goaivu’ ’rének (téli) legelőhelye’

(228) guolgamerket [v.]

’nama čallit bohcco gilgii niibbiin’ ’késsel a rén oldalába névjegyet, tulajdonjelet vágni’

(229) guolmmamiessi [s.]

’dakkár miessi mas olggumuš guolga ii vuos govčča uvja- dahje ulloguolgga’ ’szőrzetét növesztő, még nem teljesen kinőtt szőrzetű borjú’

(230) guottet [s.]

’áigi goas álddut guddet’ ’ellési időszak’

(231) guottetbáiki [s.]

’dat eanan gos guotteha, galggašii bievllus ja eaige miessesorpmit’ ’ellési hely (lehetőleg hómentes)’

(232) guovddat [s.]

’boazu mii álo dáhttu leat ealu siste’ ’olyan rén, amely mindig a nyáj közepén (nem a szélén) akar lenni’ (233) gurbmaboazu, gurbmin [s.]

’boazu mas leat ollu gurpmát’ ’rén, melynek bőre alatt sok lárva van’

(234) gurbmaboran [s.]

’boazu mii borrá ja lea váibmil gurpmáide’ ’lárvákat mohón faló rén’

(235) gurgalit [v.]

’eallu go vuolgá ja jođánit gáidá’ ’nyáj útnak ered, rének sorokba fejlődve elindulnak’ (= ruvgalit)

(236) guvgesmuzet [s.]

’muzet, muhto fal ollu guovgadeabbu dahje čuovgadeabbu go mahkáš smurtamuzet, eanas goruda guolga ovttalágan, giehppevuolli ja čeabet vehá-vehá čuovgadeabbu’ ’fakó barna rén’

(237) guzat [s.]

’dábálaš čáhppes boazu, vehá luosttaga d. dávllána sullii, muhto duot vilges dielkkut mihtolahkii ja dávllánis fas doarrás, báikkolaš čuvges guolggat, sulastahttá bihceguolgga, muhto enás boazu fal dábálaš čáhppat dahje maiddái muzet’ ’fekete rén (szőrszálainak vége gyakran világosabb)’

(238) guzatluosttat [s.]

’luosttaga malle, muhto dušše smávva sázut guhkkodahkii, jus sázut livčče doarrás, livččii dávlesiidu’ ’rén oldalán rövid világos sávokkal’

(239) guzatmuzet [s.]

169

’mosatjievjjain (muzetjievjjain) lahkalaga, muhto eambbo muzega vuloš’ ’barnásfekete rén (a szőrszálak vége barna)’

(240) gužžaboazu, gužžaborri → goččar

[s.]

(241) havohas → avohas [s.]

(242) háikit [v.]

’čuorvut „hái-hái” vai eallu bisanivččii, maiddái go dáhttu ealu eará guvlui jorgalit’ ’„hái-hái” kiáltásokkal megállítani vagy irányváltoztatásra késztetni a nyájat’ (243) heargeguhkor [s.]

’uhca heajos hearggáš’ ’kis termetű, gyenge rénökör’

(244) heargi [s.]

’bargoaboazu, gáskojuvvon ja dábmojuvvon (čoanohas, gieđalathiergi, ráidoheargi, vuoján)’ ’kasztrált és betanított rénökör, igavonó’

(245) heargut [v.]

’nu sakka gáldejuvvon ahte ii herešge njiŋŋelasaid njuikkuhit’ ’(kasztrált hím) elveszíti nemzőképességét és párzási vágyát’

(246) heavdni [s.]

’dakkár boazu mii lea njoahci ja bázadahkes’ ’lomha, lassú mozgású rén’

(247) hilbbot [s.]

’ruohtadahkes ja mannalas’ ’nagy mozgásigényű, szilaj rén’

(248) hilbi [s.]

’čakčat go guođheapmi šadda váttisin go bohccot šaddet nu vázzálasat ja mannalasat’ ’a pásztor számára talán legnehezebb időszak ősszel, amikor a rének gombák keresésére indulva nehezen kezelhetővé, a korábbinál mozgékonyabbá válnak’ (249) hillagabba [s.]

’áibbas vilges guolga’ ’teljesen fehér, albínó rén’ (250) hoavda [s.]

’oanehis beallji, dávja rievdaduvvon’ ’feltűnően rövid (gyakran rablók által újrajelölt) fülű rén’

(251) hubatmearka → bužormearka [s.]

(252) huhpabeallji [s.]

’boazu man beallji billistuvvon beare oanehažžan’ ’rén, amelynek a fülét túl rövidre vágták’

(253) huhpat [v.]

’billistit beallji beare oanehažžan’ ’rén fülét túl rövidre vágni’

(254) huhppa, huhppaskivdnji [s.]

’skivdnji mii lea menddo rájat čuhppojuvvon, dávjá rievdaduvvon’ ’túl mélyen vágott részútos (gyakran utólagos) bevágás’

(255) hunca, hunce, hunci [s.]

’njiŋŋelas mii ii čuoččo jaska go galgá bohčit’ ’nőstény, amely fejés közben nem áll nyugodtan’

170

(256) jáfogáibi [s.]

’boazu mas leat čuvges guolggat gáibbis’ ’rén fehér állkapoccsal’

(257) jáfonjunni [s.]

’vilges dielku njunis’ ’fehér orrú rén’ (vrd. siekŋanjunni)

(258) jáhnet [s.]

’stuora buoiddes ealli, maiddái stuora buoiddes varis boazu’ ’nagy termetű, kövér állat (elsősorban hím rén)’

(259) jávkat [v.]

’boazu oalát láhppo, duššá d. suoláduvvo’ ’rén elvész, elpusztul vagy ellopják’

(260) jeagil [s.]

’bohcco borramuš’ ’zuzmó’ (bohccejeagil, nállojeagil, oaivejeagil, roancejeagil, sarvvajeagil, smarvejeagil; jeagilborddáhat, -čoaltu, -dovohat, -gatna, -giera, -guhpá, -limpu, -leadji)’

(261) jievja [s.]

’boazu (maiddái šibihat) mas lea hui čuvges vilges guolga, measta juo gabba’ ’piszkosfehér (nem albínó) rén’ (g.m. českesjievja, muzetjievja, ránesjievja, ruoššajievja)

(262) jolli [s.]

’mas dovdo buoidi, ja boazu sáhttá juogo gielisjolažiin, niibešipmárjoliin, suorbmajoliin ja nu galli suorpmas go buoiddi assodat lea, buoret dilis go dalle go dušše ađđamiin’ ’jó kondícióban lévő, kövér rén; rén (bizonyos fokú) kövérsége’

(263) jol’li → goalla [s.]

(264) joraldat-heargi [s.]

’dakkár mainna unna mohkážiid vuojaša’ ’rövid, kanyargós utakra befogott igavonó’

(265) juvdu [s.]

’dakkár áldu mii ii beroš miestistis (vrd. suohppá); dakkár miessi mii ii šat eahcestuva eatnis’ ’borjával nem törődő réntehén (vö. suohppá); anyjához nem ragaszkodó borjú’

(266) labmi [s.]

’vuoján mii lea nu váiban ahte ii šat goastta gosage’ ’teljes kimerültségig hajtott igavonó, rénökör’

(267) lahppu [s.]

’guhkkessuorat jeagil, beahce- ja guossaovssiin’ ’(luc- és erdei fenyő ágain növő) szakállas zuzmó’

(268) latnja-alesgahcin [s.]

’guokte alesgahcima badjálaga’ ’agancs két hátsó ága egymás fölött’

(269) latnjačoarvi [s.]

171

’várra s.g. gearddočoarvi’ ’dupla agancsú rén’

(270) latnjagalba [s.]

’goappešiin čorvviin galba’ ’rén, amelynek mindkét oldali agancsán van homlokág’

(271) latnjaovdagiehta [s.]

’boazu mas lea sihke galba ja guokte ovdagieđa, ja maiddái čearpmaha birra mas leat guokte ovdagieđa’ ’rén, amelynek homlok- és szemága egyaránt van; rénborjú két szemággal’ (272) latnjasárgu [s.]

’earenoamáš suhkkesoaivi’ ’terebélyes agancs rendkívül sok elágazással’

(273) ládjočoarvi [s.]

’mas čoarvvit leat ovddos sojuid dego dološ ládjogahpiris’ ’agancs előre konyuló ágakkal’

(274) láđđečáhput [s.]

’hui njavges ja borges čáhput, daškes guolggat, ovttaláganat measta miehta, gilggat maiddái čáhppadat’ ’fényes fekete rén’

(275) láhpa → bákŋemátta [s.]

(276) láibmečoarvi [s.]

’čoarvvit mat leat olggusguvlui, ja dego vulos sojuid’ ’rén ki- és lefelé növő aganccsal’

(277) láiddas [a., s.]

’dakkár mii lea lášmat báttis ja ii leat doalli’

’szelíd, kötélen könnyen vezethető (rén); a költöző csorda előtt kötélen vezetett rén’

(278) láidestanheargi [s.]

’boazu mainna láidesta’ ’kötélen a nyáj előtt vezetett rén’

(279) láidesteaddji [s.]

’olmmoš guhte vázzá láidestanhearggiin’ ’rént kötélen vezető ember’

(280) láidestit [v.]

’mannat ealu ovddas ja boazu báttis, ja čuovuhahttit ealu’ ’rént kötélen vezet a nyáj előtt’

(281) lámskogirjjat [a.]

’dakkár girjjat mas leat čáhppes duogŋasat, ja dávjá avohas’ ’rén (elsősorban avohas) sötét vagy fekete foltokkal’

(282) lávdat [v.]

’eallu go guođosta ja bohccut viidanit oalle viidat’ ’nyáj legelés közben széles területen szétszóródik’

(283) lávžeballalas [a.]

’ii leat riiska báttis’ ’lasszótól, kötéltől félő (rén)’

(284) lávželodji [a.]

’lea riiska báttis’ ’kötéltől nem félő, lasszóvetéskor nyugodt rén’

(285) leamši [s.]

’vuollegis gassa njiŋŋelas’

172

’tömzsi, alacsony nőstény’

(286) leanzi [s.]

’boazu man čoarvvit hui guovtteguvlui’ ’agancs kétfelé, oldalra hajló ágakkal’

(287) lieđbmečoarvi [s.]

’mas leat govddit čoarvvit go suhkkesoaivvis, ja suorggit hui lahkalaga, sulastahttá govdačoarvvi, muhto govdačoarvvis eai go moadde suorggi’ ’agancs lapátszerűen kiszélesedő, egymáshoz közel növő ágakkal’ (= spoađđačoarvi)

(288) lieđbmi [s.]

’čoarvvi giera govddimus saji’ ’az agancs ágainak kiszélesedő csúcsa’ (= spoađđa)

(289) liehppečoarápmil [s.]

’dakkár ápmil mas nubbi čoarvi lea albma, muhto nubbi dušše suonaiguin gittá’ ’fél agancsú réntehén, amelynek egyik oldali agancsa ép, a másikat azonban csupán inak tartják’ (= luovosčoarápmil)

(290) liehppečoarvi, liehppeoaivi [s.]

’dakkár boazu mas čoarvi lea láhppome, dušše suonat vel dollet’ ’rén, amelynek az agancsát csupán inak tartják’

(291) liekčebeallji [s.]

’goarvvagan bealljegeahči’ ’rén, amelynek a füle hegye összegöngyölődött’ (= luddestatbeallji, moarronbeallji, moarrunbeallji, morronbeallji, g.m. roapmanan)

(292) liidneoaivi → gabbaoaivi

(293) liva-áigi [s.]

’vuoiŋŋastanáigi, bohccuid vuoiŋŋastan áigi, muđui earáhuvvo liigečujuhusain guđe áiggi dat leat livvadeame’ (nammijalivva, beaivebadjánanlivva, čuvggodanlivva, gaskabeailivva, gaskaijalivva, guovssolivva, guovssočáskanlivva, guovssovuodjunlivva, iđitlivva, idjalivva, veaigelivva, eahkedisbeailivva, eahkesbeailivva) ’rének pihenője, pihenőideje (pl. beaivebadjananlivat ‘hajnali pihenő’, idjalivat ’éjszakai pihenő’)’ (= livva)

(294) livat [s.]

’heargi barggahuvvon nu ahte ii dohke šat guhkemátkkiide, measta váibbat, livahin vuddjon’ (boazu lea livahis ’hearggi birra go ollu lea barggahuvvon, ii šat leat vuoŋis’) ’fáradt, kimerülésig hajtott igavonó, rénökör’ (295) livva → liva-áigi [s.]

(296) livvabodda [s.]

’dat áigodat goas eallu livvada’ ’az az időszak, amikor a nyáj pihen’

(297) livvadit [v.]

’bohccuid birra go vuoiŋŋastit’ ’(rén) pihen, lefekszik’

(298) livvasadji [s.]

’báiki gos bohccut vuoiŋŋastit’ ’rének pihenőhelye’

(299) livvasaioahci, livvasaivuođđu [s.]

’lojes njiŋŋelas, sáhttá nuorra njiŋŋelas dahje rotnu, mii livvu vuohččan ja oadjuda eará bohccuidnai livvut’

173

’szelíd nőstény, amely elsőként fekszik le, ezzel a többi rént is megnyugtatva és pihenésre késztetve’

(300) livvudit [v.]

’barggahit nu sakka ahte ii anit fievrun guhkemátkkide’ ’igavonó annyira elfárad, hogy hosszabb utakra alkalmatlanná válik’ (301) loahpparagat [s.]

’go váldoragat lea nohkame d. ragat lea vurjon’ ’a párzási időszak vége, kisebb intenzitású szakasza’ (= vuorjjesragat)

(302) lojat [s.]

’lojes láikkes heargi’ ’nyugodt természetű, lusta rénökör’

(303) lojáš [s.]

’hui lojes áldu’ ’rendkívül szelíd réntehén’

(304) luddat [v.]

’vuojána birra go dat váibá ja ii šat dáhto geassit’ ’fáradt igavonó nem húz tovább’

(305) luddestatbeallji → liekčebeallji

[s.]

(306) luoikkas [s.]

’uđámat maid nubbái luoiká vai dat dan dápmá heargin’ ’betanítás céljából más gazdának kölcsönadott, még szelídítetlen rén’

(307) luoitalit [v.]

’herggiid birra go olle ráidduiguin bisananbáikái, de luoitala herggiid luovos’

’rénökrök külön csoportot alkotnak (a nyáj pihenőhelyre érkezésekor)’

(308) luosttat [s.]

’boazu mas lea luosti’ ’fehér oldalú rén’ (g.m. beaiveluosttat, birrabađatluosttat, luosttatčuoivvat, luosttatmuzet jnv.)

(309) luosttatčuoivvat [s.]

’lurfeguolga, veaháš stábit measta dego bihceguolga’ ’szürkés rén oldalán világosabb deres szőrzettel’ (310) luosttatjievja [s.]

’jievja mas leat luosttatguolggat searvvis, oba hárve’ ’piszkosfehér rén, amelynek az oldala világosabb (meglehetősen ritka)’ (311) luosttatmuzet [s.]

’dakkár mas eai leat muzetguolggat siiddus, muhto dego bihceguolggat, muđui oaivi ja juolggit muzetguolggagat, sulástahttá ruoššamuzeha, muhto ruoššamuzehis leat ovttalágan guolggat miehtá goruda’ ’sötétbarna rén, amelynek az oldala világosabb’

(312) luovasčora, luovaseallu [s.]

’varrásat mat guottetáiggi leat rátkojuvvon sierra’ ’hímek csoportja, amelyet ellés idejére elkülönítenek a vemhes nőstényektől’ (= luovvasat)

(313) luovddat [s.]

’vuoján mii dáhttu náđđut vuojidin’ ’igavonó, amely gyakran igyekszik kibújni a munka alól’

174

(314) luovosčoarápmil →

liehppečoarápmil [s.]

(315) luovosvuoji [adv.]

’heargevuoddji mas ii leat liigereahka’ ’szán nélkül, a karavántól elválva (hajt)’

(316) luovvasat → luovasčora,

luovaseallu [s.]

(317) maŋuš [s.]

’johtti ealu maŋágeahči’ ’a vonuló nyáj vége, illetve a hátul haladó rének csoportja’

(318) mastadit [v.]

’vuojehit ealuid oktii’ ’csordákat össze- vagy egybeterel’

(319) mastat [v.]

’seahkanit oktii’ ’összekeveredik (két csorda vagy nyáj)’

(320) máhkan [s.]

’varis mii lea 6 jagi boares’ ’hatodik életévében lévő (5½–6 éves) hím rén’ (321) meargŋi [s.]

’go beallji ii leat rievttes jámmis, muhto leat gobažat, ii jeavddas’ ’nem egyforma hosszúra (homorúra) vágott fülű rén’

(322) menodahkes [a.] → deaŋka

(323) mieskaoaivi [s.]

’boares rašes námmečoarvi’ ’gyenge és érzékeny, szőrrel fedett régi agancs (tavasszal kasztrált rének esetén)’ (= stohkkeoaivi)

(324) miesseáldu [s.]

’njiŋŋelas mas lea miessi’ ’réntehén újszülött borjúval’

(325) miesseragat [s.]

’ragada loahpas go rávis njiŋŋelasat eai šat vuorde sarváid, de álget njuikkuhit njiŋŋelasmisiid’ ’a párzási időszak befejező szakasza, amikor a bikák a párzani már nem hajlandó felnőtt tehenek helyett a nőstény borjakat igyekeznek meghágni’ (326) miessi [s.]

’bohccu namahus dan rájis go riegáda ja dassá go šaddá čearpmahin’ ’rénborjú (születésétől az első télig)’

(327) moalkečoarvi [s.]

’go lea dagadettiin nordadan čoarvvi ja de lea šaddan moalkut ja botnjut’ ’rén, amelynek az agancsa a növekedés közben megnyomódhatott és meggörbülhetett’ (= modjončoarvi)

(328) moarran [s.]

’bealljit leat goarvvagan go menddo galbma dálkin lea viggan mearket’ ’(túl alacsony hőmérsékleten megjelölt) rén, amelynek a füle összezsugorodott’ (329) moarronbeallji, moarrunbeallji →

liekčebeallji [s.]

(= morronbeallji)

(330) modjončoarvi [s.] →

moalkečoarvi

(331) moggaraš [s.]

’njiŋŋelas mii lea hui čeahppi mokkirdit suohpanis dahje mannat čađa giela’

175

’nőstény, amely ügyesen bújik ki a hurokból vagy lasszóból’

(332) mohkkesuorgi → alesgahcin [s.]

(333) morronbeallji → liekčebeallji [s.]

(= moarronbeallji, moarrunbeallji)

(334) mosatjievja [s.]

’seavdnjadit guolga bajábealde gorudis’ ’szürkébe hajló piszkosfehér rén’

(335) mosatmuzet [s.]

’čuovgadit muzet’ ’fényesebb vagy szürkésebb sötétbarna rén’

(336) muorjegirjjat [a.]

’dakkár girjjat mas leat hui smávvát dat dielkkut’ ’tarka rén apró foltokkal’

(337) muovjádit [v.]

’vuoasttaš gearddi borgádit (dušše misiid birra)’ ’(rénborjú) első alkalommal vedlik’

(338) muovjamiessi [s.]

’miessi mii lea vuosttaš háve guolgga molsume’ ’rénborjú az első szőrváltás idején’

(339) muzet [s.]

’seavdnjadeamus guolga, muhto dábálaš muzehis gal sáhttet gáirrit ja seahkkoguolggat čuovgadeapput, nu eai leat garjámuzehis, baicca sevdjesguolggat seahkut ja gáirrit’

’sötét árnyalatú, általában sötétbarna rén (esetleg csüdjén és a patája fölött világosabb szőrzettel)’

(340) muzetčuoivvat [s.]

’goappašat váldoguolggat seahkanan oktii, muhto dávjá juogo stábit dahje girjjit, dávjá oaivvis mearkkat’ ‘szürkés rén sötétbarna hassal (gyakran foltokkal)’

(341) muzetgirjjat [a.]

’muzetvuloš ja dasa lassin de vel girjjit dego girjjagis’ ’sötétbarna hasú foltos rén’

(342) muzetjievja [s.]

’sulastahttá mosatjievjja, muhto eambbo muzet searvvis go ránatjievvjas, ránatjievja lea fas jievjja vuloš’ ’piszkosfehér rén sötétbarna hassal’ (g.m. jievja)

(343) nammaláhpat [s.]

’varis boazu mii lea 7 jagi dahje boarrásit’ ’hetedik életévében lévő vagy idősebb hím rén’

(344) nábarčoarvi, nábárčoarvi [s.]

’čoarvi mas geažit leat dego giessasan (bonjil) (njiŋŋelas bohcco birra)’ ’agancs csavart végű ágakkal (általában nőstény)’

(345) náhpperokkan [s.]

’dakkár áldu mii viggá čiakčat náhpi božidettiin’ ’réntehén, amely fejés közben hajlamos feldönteni az edényt’ (= rabon)

176

(346) nálat [s.]

’boazu mas olmmoš lea čorvviid juogo sahen dahje čuollan’ ’rén, amelynek agancsát levágták (vagy lefűrészelték)’

(347) námmečoarvi [s.]

’čoarvi mas ii leat vela guolga ja náhkki faskojuvvon eret’ ’agancs, amelyről a rén még nem dörzsölte le a bőrt’

(348) nárri [s.]

’báddebahás njiŋŋelas’ ’kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő nőstény’

(349) nástegállu [s.]

’sevdnjesguolggat boazu, mas lea vilges dielku gállus dahje čuvggesguolggat boazu, mas lea sevdnjes dielku gállus’ ’rén, homlokán az alapszínétől eltérő árnyalatú szőrzettel’

(350) niibešipmarjolli [s.]

’buoidi seamma assái go niibešimir’ ’(tőr fokához hasonlatosan) széles, hízott rén’

(351) njabbi [s.]

’dávjá miesi birra mas leat ovdagieđahis sággečoarvvit njuolga maŋos’ ’rénborjú (vagy nőstény) hátrahajló, homlokág nélküli aganccsal’

(352) njakči [s.]

’čorvviid birra, álggos bajás ja sodjasa maŋos, muhto giera fal ovddos’ ’fel-, majd hátrafelé hajló agancs (az ágak csúcsai azonban már előre merednek)’

(353) njavgat [a.]

’guolga mii ii leat lurffas’ ’egyenletes, fényes, ápolt hatást keltő (szőrzet)’

(354) njavkebeallji [s.]

’dakkár boazu mas lea ovddal skivdnji, daddjojuvvo maiddái dušše njavkin’ ’rén, amelynek a fülében dupla rézsútos bevágás van’

(355) njáikkagit [v.]

’ealloravda go rievdá doares guvlui nu ahte šaddá liige mihkki’ ’(a nyáj szélső tagjai) egyfajta nyúlványt alkotnak’

(356) njárbesoaivi [s.]

’unnán suorggit, dušše moadde suorggi alesgahcimiid bajábealde’ ’ritkás agancsú rén’

(357) njiŋŋelas [s., a.]

’sohkabeal-namahus (vuotnjaliid, ronuid ja áldduid searvenamahus)’ ’nőstény’

(358) njirru [s.]

’rávis njiŋŋelas maid diehtá lea nuppi váža; báddebahás njiŋŋelas; rahkkis njiŋŋelas’ ’teljesen kifejlett nőstény, amelynek az anyja is ismert; kötélen, kipányvázva nyugtalanul viselkedő nőstény’ (g.m. váža)

(359) njunuš [s.]

’ovddemus bohccot ealus’ ’a vonuló nyáj eleje, illetve az élen haladó rének csoportja’

177

(360) njunuhit [v.]

’garccastit suohpana njuni birra go lea dakkár láiddahis dahje muđui garra boazu’ ’hámot a (nehezen vezethető) rén pofájára kötni’ (361) njunušboazu [s.]

’dakkár boazu mii lea álo njunnošis’ ’mindig a vonuló nyáj élén haladó rén’ (g.m. ovdamannálas)

(362) njuoratmiessi [s.]

’unna miesáš mii ii vuos goasttastuva eatnis čuovvut, ii leat vel čálgalan’ ’még gyenge, fejletlen, anyját követni nem bíró borjú’ (363) noagar, noahran [s.] ’heargi man ovtto barggaha, vaikko leage juo livahin barggahuvvon’ ’mindig foglalkoztatott, a kimerülésig dolgoztatott rénökör’ (vrd. dálonoagar, dálunoagar, goahtenoagar) (364) noalta [s.]

’čoarvvehis njiŋŋelas’ ’agancs nélküli nőstény’ (365) norki [s.]

’boazu mas goappešat čoarvvit leat doddjon vuolábealde alesgahcimiid’ ’rén, amelynek mindkét oldali agancsa törött’

(366) nullošit [v.]

’skurdnjat, maŋŋil go lea gáldejuvvon, de sarvvis nulloša moadde beaive’ ’frissen herélt rénökör néhány napra félrevonul, hogy nyugalomban lábadozzon’

(367) nulpu [s.]

’dakkár boazu mas eai leat čoarvvit, mii lea nulpen, nu go sarvát’ ’agancsát elhullajtott, agancs nélküli rén (elsősorban a párzás után agancsát vesztett hím)’ (368) nursogalba [s.]

’oanehis jorba galba’ ’rén korongszerű homlokággal’

(369) oaivugas [s.]

’dakkár boazu mii lea garas mannat ja lea álo njunnošis ja čuovuha earáid’ ’mindig az élen járó, lendületes rén, amely mintegy vezeti a többi állatot’

(370) oaksečoarvi [s.]

’suorgi njuolga doarrás olggosguvlui’ ’agancs, amelynek az ágai rézsútosan előre merednek’ (371) oččodit [v.]

’herggiid njoarostallat’ ’rénökörre lasszót vet’

(372) ogohas → avohas [s.]

(373) ohkoladdat [v.]

’čoavččis mii ohcá easkkamasson miesi’ ’réntehén keresi elveszített borját’ (374) olgudit [v.]

’boahtit olggos, sismiesi dahje ogi birra, maiddái jápma miesi birra’ ’világra jön (magzat vagy halott borjú)’

(375) oppas [s.]

’gokko ii leat čiegar iige šalka’ ’hófödte, még érintetlen téli legelőhely’

(376) oppasrievttat [s.]

178

’dakkár vuoján mainna goastá vaikko ii leat luodda dahje doalli, heive bures láidesteaddjái vuojánin’ ’érintetlen hómezőn is könnyen, egyenesen haladó igavonó’

(377) ovdagiehta [s.]

’čoarvemáddagis suorgi ovddos’ ’agancs szemága’ (g.m. latnja-ovdagieđat)

(378) ovdamannálas [a.]

’boazu go lea arvvot njunnošis obbasa gállit, dalle goas ii leat láidesteaddji’ ’mély hóban, utat mutatva a többi állatnak, pásztor vezetése nélkül is ügyesen és fürgén gázoló (rén)’ (g.m. njunušboazu)

(379) ovdatbealli [s.]

’boazu mas lea dušše nubbi ovdagiehta’ ’rén, amelynek csupán egy szemága van’ (380) rabon → náhpperokkan [s.]

(381) ragat [s.]

’dat áigi goas sarvát čoavjudit njiŋŋelasaid’ ’párzási időszak’

(382) rahttá [s.]

’varas, aitto ihtán, ruonas šattut, maid boazu guohtu’ ’friss zöld növény vagy hajtás’ (383) raŋuhit [v.]

’ražahit herggiid bievlasiivun nu ahte leaŋggat ja reahka duokkot dákko luoitet’ ’igavonót könnyebben járható nyomvonalra kényszeríteni’ (384) ravddat [s.]

’dakkár boazu mii ii dáhto ealu siste, muhto viggá álo olggumusas leat, dáhttu leat áivve ravddas (ravdaáldu, ravdaboazu, ravdaguoran)’ ’rén, amely szívesebben tartózkodik a csorda szélén, mint közepén’ (385) ravget [v.]

’luoitit báttis dahje gárddis’ ’rént hámból kiszabadítani, karámból kiengedni’

(386) ravži, ravžžas [a.]

’árgi ja riiskkas (eanas vuodjenhearggi birra)’ ’félénk, ijedős (elsősorban igavonó rén)’ (387) ráidalasbeallji [s.]

’dakkár beallji mas leat máŋga sáni badjálaga’ ’olyan rén, amelynek fülébe több jelet vágtak egymás fölé’

(388) rámški [s.]

’dábehis noađđeheargi’ ’problémás teherhordó rén’ (389) ránat [s.]

’ránes guolggat boazu’ ’szürke rén’

(390) ránatčuoivvat [s.]

’čuoivvaga vuloš, muhto ránesguolggat searvvis’ ’szürke rén világosabb árnyalatú hassal’ (391) ránči [s.]

’guhkesjuolggat guoira ealli (maiddái bohcco birra)’ ’hosszú lábú, sovány rén (vagy egyéb állat)’ (392) ránesjievja [s.]

179

’jievjja vuloš, muhto ránes guolggat searvvis, dávjá čielgečorus’ ’(elsősorban a gerince mentén) szürke rén piszkosfehér hassal’ (g.m. jievja)

(393) rávnnot [s.]

’rávnnot-heargi, sullii seamma go vuoŋis, muhto lea ovdal’ ‘jó állapotban lévő, pihent igavonó’

(394) rávža [s.]

’skihpa, fámohis guoira rohttahuvvan ruovttoguolggat boazu’ ’beteges, erőtlen rén’

(395) reabbi [s.]

’miessi (dahje láppis) mas lea menddo stuora čoavji’ ’rénborjú (vagy bárány) aránytalanul nagy hassal’

(396) reahkabalan, reahkaballi [s.]

’dakkár vuojan mii nu ballá reagás ja miehtalaigain ruohtta dego mielaheapmi’ ’igavonó, amely fél a szántól, ezért lejtőkön szinte ész nélkül rohan le’

(397) reandi [s.]

’varis boazu mas leat guhkes njuolggo čoarvvit maid gaska jámma stuorru’ ’hím rén hosszú, egyenes ágú aganccsal’

(398) reanzi, reanž-oaivi [s.]

’dakkár boazu mas čoarvvit leat hui olggos sojul’ ’agancs rövid, oldalra meredő ágakkal’

(399) reitot [v.]

’njiŋŋelas mii soaitá bávččagan ja suhppe sismiesis dahje olguda dan’ ’(réntehén) elvetél’

(400) rieggalas [a.]→ gierddočalbmi [s.]

(401) riekkesčoarvi [s.]

’dakkár boazu mas čoarvvit gavvardit ovddosguvlui dego goahtebealji’ ’agancs ívesen előre hajló ágakkal’

(402) riepmar [s.]

’earenoamaš čoarvás varis’ ’hím rén szokatlanul nagy aganccsal’

(403) rievdadit [v.]

’mearkabohccos sániid nuppastuhttit’ ’rén füljelét (önkényesen, tisztességtelen szándékkal) megváltoztatni’

(404) rievdadus [s.]

’lassi sánit biddjojuvvon vuđđomerkii, mahkáš nu ahte vealaha mánaid oami’ ’az alapjelet kiegészítő, pótlólagos bevágás a füljelben’

(405) rievttat [s.]

’vuodjenheargi mii ii spihkot, njulgguhis heargi’ ’egyenesen haladó, nem csapongó igavonó’

(406) riikaeallu, riikkaeallu [s.]

’stuora eallu mii gullá eatnat eaiggadiidda, go máŋgga orohaga ealut leat masttadan’ ’több gazda közös tulajdonát képező nyáj’ (407) riššagabba [s.]

180

’áibbas gabba boazu mii dahká rukses čorvviid ja mas leat čalmmit vielgadat, albino’ ’albínó rén fehér szemekkel és vöröses aganccsal’ (408) rivzi, rizza [s.]

’heajoš miessi (d. láppis) mas lea stuora čoavji’ ’gyenge rénborjú (vagy bárány) nagy hassal’ (409) roahkkeovdagieđat [a.]

’dakkár boazu mas leat ovdagieđain geažit dego roahkit bajás’ ’olyan rén, melynek agancsának szemágai hurokszerűek’

(410) roahpi [s.]

’dakkár biellu mii roahpá, njealječiegat stuora ruovdebiellu’ ’négyszögletes, erőteljes hangú vaskolomp’ (vrd. roŋge)

(411) roaibu [s.]

’boazu mii lea nu guoirras ahte dávttit dovdojit’ ’csontsovány rén’

(412) roaisku [s.]

’dákteráidu, stuora boares guoira boazu’ ’csontvázszerűen sovány rén’

(413) roaivi [s.]

’boares alla guoira boazu’ ’magas növésű, sovány rén’

(414) roašku [s.]

’stuora guoira boazu’ ’nagy termetű, sovány rén’ (415) roavis [s.]

’muorra d. soappáš maid čatná miesi njálbmái amas beassat njammat’ ’bot vagy falemez, amelyet a rénborjú szájába kötnek, hogy az ne tudjon többé szopni’ (416) rojat [s.]

’váivves boazu dahje ealli’ ’problémás, sok vesződést igénylő rén (vagy egyéb állat)’ (417) roŋge [s.]

’stuora roahpebiellu’ ’nagy méretű vaskolomp’ (g.m. roahpi)

(418) rotnu [s.]

’njiŋŋelas mas ii leat miessi, ii čovjon d. reiton d. árrat massán miesis, gohčoduvvo rotnun dassážii go fas guoddá, dávja d. álo buoiddit go áldoboazu’ ’(átmenetileg) meddő nőstény’ (vrd. stáinnat) (419) rožoaivi [s.]

’dakkár mas čoarvvit leat hui lahkalaga, juo máddaga rájis láhkalaga’ ’agancs egymáshoz igen közel álló ágakkal’ (vrd. giellanoaivi)

(420) ruksesmiessi [s.]

’miessi mas ain lea álgoguolga, ii leat vuos borgádan d. muovjádan’ ’újszülött, vörösesbarna szőrzetű rénborjú, még az első vedlés előtt’

(421) ruobba, ruobbá [s.]

’njiŋŋelas mas ruovssit leat skárton’ ’nőstény heges csecsbimbóval’

(422) ruobbeoaivi [s.]

181

’mas eai leat šaddan albmaládje čoarvvit, dušše suorpma guhkkosaččat’ ’rén, amelynek csökevényes (kb. ujjnyi hosszú) maradt az agancsa’ (423) ruohtadit → giemssirdit [v.]

(424) ruohtti [s.]

’boazu mii earrana ealus eret gárdái vuojehettiin, ii čuovo gárdái’ ’rén, amely a karámba tereléskor kiválik a nyájból, nem követi a többi állatot a karámba’ (425) ruossačoarvi [s.]

’dakkár boazu mas alesgahcimiid bakte mannet suorggit ovddosguvlui’ ’rén olyan aganccsal, amelynek az ágai egymást keresztezik’ (vrd. sarvvačoarvi)

(426) ruossagalba [s.]

’dakkár galba mii sulástahttá ruossa, mas lea ruossa hápmi’ ’rén kereszt alakú homlokággal’

(427) ruoššačuoivvat [s.]

’guhkes guolga, seavdnjadeabbu go ruoššajievja, ii dattege čuoivvat, muhto čuoivvaga vuloš’ ’az átlagosnál hosszabb szőrzetű, szürkés árnyalatú rén’

(428) ruoššagabba [s.]

’suohkadeabbu go dábálaš gabba, iige jur nu čeaskat’ ’nem vakítóan fehér, de albínó rén’

(429) ruoššajievja [s.]

’jievja mas lea ruoššaguolga, guhkit guolga, measta dego fiskes ivdnái’ ’piszkos- vagy sárgásfehér rén (szőrszálainak a vége jellemzően barnás)’

(g.m. jievja)

(430) ruoššamuzet [s.]

’suhkkes muzet, iige nu seavdnjat, čurges guhkes guolggat searvvis’ ’világosabb, fakóbb barna rén’ (431) ruškesruoššajievja [s.]

’hui ruškes ivnnát ruoššajievja’ ’barnába hajló piszkosfehér rén’

(432) ruškkut [s.]

’hui lahkalaga čáhppadiin, muhto de neaktá dego ruškadin’ ’rén barna vagy sötét foltokkal’ (433) ruvgalit → gurgalit [v.]

(434) saratáldu [s.]

’njiŋŋelas mii čuvoda varrásiid guhká maŋŋil go lea guoddán, dahje dakkár njiŋŋelas mii earrána ealus varrásiid mielde’ ’nőstény, amely a párzás és megtermékenyülés után is keresi a hímek társaságát’ (435) sarvvačoarvi [s.]

’suorggit ovddabealde dego ovdagieđat badjálaga’ ’rén többé-kevésbé egy szintben vagy szorosan egymás fölött lévő, előre meredő szemágakkal’ (vrd. ruossačoarvi)

(436) sággečoarvi, sággi →

čohkačoarvi, čohkaoaivi [s.]

(437) sárgoaivi [s.]

’dakkár miessi mas lea suorgi čoarvvis’ ’elágazó agancsú rénborjú’

(438) seahkkojuolgi [s.]

182

’čevžžiid vuolábealde suohkadeabbu dahje guolgadiehppi’ ’rén, amelynek a hátsó patái fölött hosszabb és világosabb a szőrzete’

(439) seahperiidalas [a.]

’vuoján go ii divtte lávžži bálkestuvvot badjel seabi’ ’a mellső lábai táján kötelet nem tűrő (rén)’ (440) seahpevuoján [s.]

’heargi man ovttain lávžžiin stivre, dušše lávžži bálkesta badjel seabi’ ’igavonó, amely jól irányítható a mellső lábai táján átvetett kötéllel’ (441) sevdnjesmuzetčuoivvat [s.]

’dakkár muzetčuoivvat mas muzet vuoitá oalát’ ’(inkább barna) szürkésbarna rén’

(442) siekŋanjunni [s.]

’dakkár mas njunnegeahči lea vielgat, muhto ii nu viidát go gálbbenjunis’ ’rén, amelynek az orra hegye fehér (nem olyan széles sávban, mint a gálbbenjunni esetén)’ (443) sieksa [s.]

’dipmaseamus oassi čoarvvi siste’ ’az agancs puha, szivacsos belső része’ (444) siida [s.]

’eallu (go ii leat gođiid luhtte)’ ’rénnyáj (adott gazda tulajdona)’

(445) silan, silar [s.]

’dakkár mii lea silli, ii sávri, bohcco birra mii fargga váibá (maiddái bierggu birra go ii leat sávri)’ ’fáradékony, sovány rén’ (446) silbasiidu [s.]

’šealgádeaddji guolggat gilggas’ ’fényes, ezüstösen ragyogó oldalú rén’

(447) sismiessi [s.]

’bohcco ohki’ ’rén magzata’ (448) skierreoaivi [s.]

’vuollegis suorgás čoarvvit’ ’alacsony, rövid ágú agancs’

(449) skilan [s.]

’boazu mas lea biellu’ ’kolompos rén’ (450) skirdni, skirri [s.]

’árges beallebirgetmeahttun boazu d. asehis uhca bohccoš’ ’félénk természetű vagy vékony, apró termetű rén’ (= širri)

(451) skivže [s.]

’go heargi lea nu njuohcan ahte suoibu’ ’igavonó annyira elernyedve, hogy inog, tántorog’ (452) skoaldu [s.]

’dakkár boazu mas lea hui stuora oaivi ja guhkes njunni’ ’rén szokatlanul nagy fejjel és hosszú pofával’ (453) skohtal [s.]

’romis čoarvvat njiŋŋelas’ ’csúnya agancsú réntehén’

(454) skuđđot, skuđđut [v.]

’dakkár bohcco birra mii ii stađa livvadit, muhto vázzá duohkot deike’ ’fel-alá járkál (a pihenést vagy fekvést nem kedvelő, türelmetlen, mozgékony rén)’

183

(455) skuiba [s.]

’njiŋŋelas mas leat goabbátguvlui čoarvvit, ovddos ja maŋos’ ’nőstény, amelynek az egyik oldali agancsa előre, a másik oldali hátrafelé hajlik’

(456) skuita [s.]

’fasttesčoarvvat boazu (dávjá njiŋŋelas) mas čoarvvit leat maŋos’ ’csúnya, hátrahajló agancsú rén(tehén)’

(457) skuljodit [s.]

’doarostuvvet ja čorvviid spoahkuhit oktii’ ’(viszálykodó bikák agancsa) összeakad’

(458) skuogga [s.]

’dakkár njiŋŋelas mii eahccá olbmuid ja gođiid eambbo go eará bohccuid’ ’nőstény, amely szívesebben tartózkodik emberek vagy emberi lakóhely közelében, mint a többi rén között’

(459) skuorga [s.]

’boazu (dahje šibit) mii stávrráid bilida vai oažžu suoinni’ ’rén (vagy egyéb háziállat), amely szénaboglyákat túr fel’ (460) smávas [s.]

’smávit bohccuid birra go daid geahččá sierra joavkun, dego omd. varrásat’ ’apróbb termetű rének külön legeltetett csoportja’ (g.m. smoaldarat)

(461) smoaldarat [s.]

’smávit bohccut ealus, čearpmagat, vuotnjalat, varihat’ ’a nyáj kis termetű állatai (borjak, fiatalabb nőstények és hímek)’ (g.m. smávas)

(462) smurtamuzet → garjamuzet [s.]

(463) snarrečoarvi [s.]

’álggos ceakkočoarvi ja de fáhkkamohkat ja de hui ovddos čoarvvit’ ’agancs, melynek ágai egyenesen felfelé

merednek, majd élesen előre hajlanak’

(464) snogoaivi, snohkkečoarvi,

snohkkeoaive [s.]

’čoarvvit ovddosguvlui snohkut’ ’rén előre hajló aganccsal’

(465) snuggoaivi [s.]

’dakkár mas leat vel eambbo ovddos sojuid čoarvvit go snogoaivvis’ ’agancs rendkívül előre hajló (jobban, mint a snogoaivi esetén) ágakkal’ (466) snuibačoarvi, snuibaoaivi [s.]

’dakkár mas ovddosguvlui hirrájit čoarvvit’ ’agancs előre hajló ágakkal’

(467) snuogga [s.]

’dakkár njiŋŋelas mii ii eahce eará bohccuid, muhto vázzá gođiid birra ja snuggá’ ’nőstény, amely nem kedveli a többi rén társaságát, inkább emberi lakóhelyek közelében szaglászik’

(468) snuvri [s.]

’hui snohkkut čoarvvit’ ’agancs előre és lefelé hajló ágakkal’ (469) spahči [s.]

184

’alla njulges čoarvvit, guhkes čoarvvit’ ’agancs egyenes, hosszú ágakkal’

(470) spara [s.]

’dakkár áldu mii doarggista božidettiin’ ’fejés közben reszkető réntehén’

(471) spáillit [s.]

’gáldejuvvon boazu mii ii leat dábmojuvvon (dan rájis go čoarvvit leat ollesšattus go jagi ovdal lea gáldejuvvon)’ ‘az előző évben kasztrált, (de még) tanítatlan hím’ (= báillat, gáskkit)

(472) spárbet, sparbit [v.]

’beatnagiin višahit ealu čoahkkái dálvet go lea ráfeheapmi, cakkadit čoahkis’ ’nyugtalan réneket kutyával összeterelni vagy együtt tartani’

(473) speadjat [v.]

’suoladit bohccuid, gottášit bohccuid’ ’rént lopni vagy leölni, elpusztítani’

(474) spiehkastit [v.]

’njuiket doarrás, heargi (vuoján) mii fáhkkestaga njuike doarras ja eret máđijas’ ’igavonó hirtelen oldalra szökken, letér az útról’ (475) spirtamuzet → garjamuzet [s.]

(476) spoađđa → lieđbmi [s.]

(477) spoađđočoarvi → lieđbmečoarvi

[s.]

(478) stáinnat [s.]

’njiŋŋelas mii ii čoavjjo’ ’(örökre) meddő nőstény’ (g.m. biipostáinnat, vrd. rotnu)

(479) stáipečoarvi, stáipi [s.]

’guhkes čoarvvit mat ceaggajit njuolga bajás’ ’agancs egyenesen felfelé meredő, hosszú ágakkal’

(480) stohkkeoaivi → mieskaoaivi

(481) stuovak [s.]

’dakkár boazu mii eahccá orohagas’ ’emberi lakóhely közelében szívesen tartózkodó rén’ (482) suhkkesoaivi [s.]

’mas leat ollu suorggit, muhto eai nu guhkit go bierffis ja eai nu govdagat go lieđbmánis’ ‘agancs sok elágazással’

(483) suhpodit [v.]

’gálgat nođiid noađđehearggis’ ’teherhordó rént megszabadítani a rakománytól’

(484) suhppet [v.]

’njiŋŋelas hilgu miesi ja berošta eambbo čearpmahis’ ’nőstény az újszülött borját elhagyja, s inkább az előző évben született borjával törődik’ (485) suite [s.]

’liigelávži mii lea olgešbealde vuojána ja man čavge go áigu olgeš guvlui’ ’igavonó rén jobb oldalán lévő, jobbra fordulásnál meghúzható kötél’

(486) sukkajuolgi [s.]

’dakkár boazu mas juolgi/juolggit leat áibbas gabbat, dego suohkku juolggis, dávjá čuoivvat boazu’ ’(elsősorban szürkés) rén fehér lábbal vagy lábakkal’

185

(vrd. biddojuolgi)

(487) sulladallat [v.]

’leat lahka ealu ja geahččat maid dat dahká nu ahte dasto máhttá caggat go eallu álgá lihkadišgoahtit’ ’a rének közelében maradni és figyelni a nyájat’

(488) suohkulanborgi [s.]

’guolgašaddu čakčamánus go guolga lea badjel beliin juo guhkkon’ ’az első szőrzet növekedésének az a szakasza, amikor az még bozontos, nem egyenletes’ (489) suohkulančeahp-borgi [s.]

’guhkit ja suohkadit guolggat go dalle goas lea čeahp-borggiin’ ’hosszabb és bozontosabb (első) szőrzet’ (vrd. čeahp-borgi)

(490) suohpahas, suohpahus [s.]

’dábehis boazu’ ’csökönyös, problémás rén’

(491) suohppá [s.]

’njiŋŋelas mii ii fuola miesis, guođđá miesi’ ’borját magára hagyó réntehén’

(492) suoidnan [s.]

’boazu mii lea hárjanan gámasuinniide dahje suoidnestáhkaide, suviide (maiddái bilkonamahus dakkár badjesápmelažža birra guhte diktá bohccuidis borrat dáluolbmuid suinniid)’ ’szénakazlakat előszeretettel dézsmáló rén’

(493) suorbmajolli [s.]

’borranbohcco birra go das lea gátnasa alde buoidi ovtta dahje máŋgga suorpma mađi’ ’vágásra szánt rén egy-két ujjnyi vastag szalonnával a keresztcsontja felett’ (494) suovdnji [s.]

’guđohat, gokko boazu lea goivon go lea guhton (maiddái go olmmoš lea goivon, omd. lávvosaji)’ ’rének által hóba ásott mélyedés, gödör’

(495) šelgesčuoivvat [s.]

’čuvges guolggat boazu, šealgadeamus ja čuovgadeamus čuoivvat’ ’fényes világosszürke rén’

(496) šelgesgáhttosealgi →

čuovgigáhttosealgi [s.]

(497) šilljoboazu → goččar [s.]

(498) širri → skirdni [s.]

(499) šloagga [s.]

’lojes rávis heargi (vuoján) mii ii beroš vaikko spidde ja rámšu’ ’szelíd természetű igavonó, amely akkor is nyugodt tempóban halad, ha rácsapnak, ösztökélik’

(500) šloaŋgi, šloaŋgu [s.]

’stuora láikkes heargi’ ’lusta, nagy termetű rénökör’

(501) šlohtur [s.]

’dakkár láikkes boazu mii ii báljo gille loktet julggidis’ ’lusta rén, amely a lábát sem igen hajlandó mozdítani vagy megemelni’

(502) šluppar [s.]

186

’láikkes árgges vuodjenheargi’ ’lusta és félénk rénökör, igavonó’

(503) šnjilža, šnjilži [s.]

’boazu, dalle go das lea buot oaneheamos guolga, dalan maŋŋil go lea borgádan’ ’rövid szőrű rén (szőrváltás után)’

(504) uđámat [s.]

’dakkár boazu mii ii leat vuos dábmojuvvon, ii máhtestuva geassit, ii leat vel lodjon’ ’tanítatlan, szelídítetlen rén’

(505) urbmi, urdni [s.]

’váivves boazu, dábehis ealli’ ’nehezen kezelhető rén’

(506) uvjačielgi [s.]

’dakkár boazu mas leat guhkes litna fiinna guolggat čielggis’ ’rén hátán finom, selymes, hosszú szőrzettel’ (507) uvjasiidu [s.]

’dakkár boazu mas leat guhkes litna fiinna guolggat gilggain’ ’rén oldalán finom, selymes, hosszú szőrzettel’ (508) varis [s., a.]

’sohkabeal-namahus’ ’(nem kasztrált) hím’

(509) varit [s.]

’beannot guovtte jahkásaš varis boazu’ ’második életévében lévő (1½ – 2 éves) hím rén’

(510) varitčoarvedahkki [s.]

’mii dahká variha čorvviid, čearpmat maŋŋitgiđa guovddášgeasi, ii vuos varit, muhto ii datte šat čearpmatge’ ’egyéves hím rén, amikor már a másfél éves rénre jellemző agancsát növeszti’

(511) váldoragat [s.]

’oaláš, alimus ragat’ ’a párzási időszak legintenzívebb szakasza’

(512) váibohallat [v.]

’fievrrut, hearggit váibet nu ahte ii šat goastta, dahje eallu váibá nu ahte ferte bisánit’ ’igavonó annyira elfárad, hogy szinte mozdulni sem bír’ (513) váillit [s.]

’bohccot mat eai leat ealus, doaresbeal-bohccot’ ’szabadon vagy a csorda legszélén kószáló rének’ (514) várgahuvvat [v.]

’ealu birra go suorgana’ ’(rénnyáj) megijed, megriad’

(515) váža [s.]

’diehto njiŋŋelasa maŋisboahtti; njiŋŋelas boazu’ ’ismert nőstény utóda; fiatal nőstény rén, amelynek már született borja’ (g.m. njirru)

(516) veaddit [v.]

’lávžžis, čatnagasas atnit’ ’kipányvázva, kötélen tart’

(517) veaiddalis [adv.]

’ealu birra go eai leat guođoheaddjit luhtte’ ’szabadon, felügyelet nélkül(i rének)’

187

(518) veaidnečoarvi [s.]

’nubbi čoarvi sojagan nuppi čoarvvi vuostá, soaitá dagadettiin nordahuvvan’ ’az agancs egyik ága annyira ráhajlik egy másik ágára, hogy akár fel is sértheti azt’ (519) vielggut [s.]

’guvges guolggat boazu, lahkalaga luosttagiin, muhto oba gorut guovgat, sulastahttá čáhppada, muhto mihá čuovgadit guolga’ ’szürkésfehér rén’

(520) vielladit [v.]

’viggat earáid lusa, beassadallat earáid maŋŋai, fiellái’ ’igyekszik a többi állat körébe kerülni vagy követni azokat’ (= fielladit)

(521) vierroboazu, vieruiboazu [s.]

’ii leat siidda boazu, ii gula siidii d. goahtái, vierui boazu’ ’idegen, nem a nyájhoz tartozó rén’

(522) vinjočoarvi, vinjučoarvi [s.]

’doarrás nubbi čoarvi, olggosguvlui’ ’agancs, aminek az egyik ága előre, a másik hátrafelé hajlik’ (= finjočoarvi, finjučoarvi)

(523) vistit [v.]

’ohcat guobbariid (bohccuid birra)’ ’gomba után kutat’

(524) vistta [s.]

’dat áigi goas bohccot álget guobbariid maŋis mannat ja bieđggistit, vistit’ ’gombakeresés és -evés időszaka’ (guopparvistta, muorravistta, soahkevistta, stohkevistta, sáhpánvistta)

(525) visttan [s.]

’vistálas boazu (d. šibit)’ ’gombát kereső rén’

(526) vuobis, vuobirs, vuorsu [s.]

’2 ½ – 3 jahkásaš varis boazu’ ’harmadik életévében lévő (2 ½ – 3 éves) hím rén’

(527) vuobisčoarvedahkki [s.]

’varit mii álgá dahkat vuobisa čorvviid’ ’hím rén a második évében, amikor már a három éves rénre jellemző agancsát növeszti’

(528) vuollemátta [s.]

’dat oassi čoarvvis mii lea gaskal galbba ja ávssi’ ’az agancsnak a homlokcsont és a homlokág közötti szakasza, “törzse”’ (529) vuonjal [s.]

’1 ½ – 2 jahkasaš njiŋŋelas’ ’második életévében lévő (1½ – 2 éves) nőstény rén’

(530) vuonjaláldu [s.]

’vuonjal mii lea áldun jagi maŋŋil’ ’harmadik életévében lévő (2½ – 3 éves) nőstény rén’

(531) vuonjalrotnu [s.]

’rotnun jagi maŋŋil go lea vuonjalin leamaš’ ’harmadik életévében lévő (átmenetileg) meddő réntehén’

(532) vuoŋis [a.]

’bohcco (dahje ealli) birra go ii leat barggahuvvon’

188

’pihent, nem dolgoztatott (rén vagy egyéb állat)’

(533) vuopman [s.]

’dat áiddit mat leat guovtte bealde verráha ja maid gaskka buktá ealu gárdái’ ’karámba vezető, mindkét végén zárható, folyosó jellegű kerítésrendszer’

(534) vuopmemiessi [s.]

’miessi mii vuosttaš aiggiid leamaš vuomis’ ’életének első szakaszát folyóvölgyben töltött borjú’ (vrd. duottarmiessi)

(535) vuorjjesragat → loahpparagat [s.]

189

A réntartás finn terminológiája Források: Martti Montonen: Poronhoitosanastoa (in: Suomen luonto 36. (2): 88.) Mauri Nieminen: Poro. Ruumiinrakenne ja elintoiminnat (Pohjolan Sanomat Oy, Kemi, 1994) Marita Strand – Teppo Korhonen – Veijo A. Laine – Erkki Törmi: Saarivaaran vanha poroaita Savukosken Tanhuassa (Museoviraston Rakennushistorian Osasto, Raportti 6., 51.) Mauri Nieminen – Rainer Rajahalme: Poro-aakkoset (Rovaniemi, 1994) Paavo Kurkela: Miten hoidon poroa (Kemijärvi, 1978) Mauri Nieminen: Porotalous (Helsinki, 1993. Painatuskeskus Oy.) Ilmari Kianto: Porokirja (Helsinki, 1994. (215-228.: Poromiehen taskusanakirjasta)) Erkki Tiesmaa: Suomalaista poronhoitosanastoa (Tornionlaakson vuosikirja, 1965. 57-101.)

Rövidítések:

esim. = esimerkiksi ’például’

jne. = ja niin edelleen ’és így tovább’

ks. = katso ’lásd’

vrt. = vertaa ’vesd össze’ (1) ahkio ‘selkänojainen poron ajoneuvo; yleisin ja luonteenomaisin pitoporon ajo- ja vetoneuvo, raitoahkiota kehittyneempi’ (= ajoahkio, pulkka) (2) aisakylki ’valkeakylkinen poro’

(= luostakka, loistokylki, luosto, luostokka, luostokylki, railakylki, tunturiluosto, valmakylki) (3) aita ’johdinaidoin varustettu osastoinen kierreaita, jossa erotus tapahtuu;

190

poroaitaus, johon poroja kootaan syystalvella ja keskitalvella’ (= erotusaita, erotuskaarre, kaarre, kaarreaita, kierreaita, pelto, poroaita, porokaarre, poropelto, pykällysaita, rengasaita, talviaita) (4) ajoahkio → ahkio (5) ajohärkä ’kuohittu ajoporo’ (6) ajokas ’opetettu ajoporo’ (7) alainen liiste → liiste (= alaliiste, pohjaliiste) (8) alakorva ‘poro, jonka korva on taipunut alas’ (= lontso, loppakorva, luppakorva) (9) aliskaihtimet ‘poron sarvien eteenpäin työntyvä osa, sarvien etuhaara; poron sarven haarake, joka työntyy kuonon päälle; poron sarvien etuhaarat’ (= etukaihtimet, etumet, etusarvet, etuvaistot, kalpa, kilpi, kilpikaihtimet, kilpisolomet, otsasarvet, silmäkaihtimet, silmänkaihimet, solomet, solottimet, tuulenhalkasijat) (10) aljo, alju ’ihmisen vasasta asti hoitoon ottama poro; elättinä oleva, kesy poro’ (11) almavalkkopeski ‘täysin valkean poron taljasta valmistettu peski’ (12) ansasarvi ’poro, jonka sarvien kärjet kaartuvat yhteen’ (vrt. ristisarvi)

(13) apestaa ‘syöttää pitoporolle apetta, ravitsevaa seosta’ (14) asentopaikka ‘paikka, jossa laukupuoli asetetaan’ (15) elo ’porokarja’ (16) elostaa, elostella ‘kaivaa lumen alta jäkälää’ (17) emäaita ‘erotuskaarteen suurempi osa, joka on kulmikas ja merkitysaitauksesta tuntuvasti laajempi’ (= iso aita, pääaita; vrt. aita) (18) ennuhaamu ’poro, joka muistuttaa täysin, joka suhteessa emäänsä’ (19) erotus ’tilaisuus, jossa syksyllä tai talvella porot merkitään, teurastetaan tai kuohitaan’ (ks. ratkominen, vrt. pykällys) (20) erotusaita, erotuskaarre → aita (21) etto, ettoaminen ’porojen kokoaminen, porojen haku (erotusta varten)’ (22) ettomies ’hakumies’ (23) etukaihtimet → aliskaihtimet (24) etukanto ‘polven alapuolinen luu; rasvainen, polven alapuolinen sääriluu, jota keitetään’ (= etukanto, kontti, konttiluu, kurukontti, ohutluu, sääriluikku, sääriluu, takaluikku, ydinkontti, ydinluikku, ydinroisku)

191

(25) etumet → aliskaihtimet (26) etusarvet → aliskaihtimet (27) etusarvi 'poro, jonka valtasarvet kaarentuvat huomattavasti eteen' ’etuviistoiset sarvet’ (= kaarisarvi, kaartosarvi, kumurasarvi, pukinsarvi, pukkuri, sankasarvi, sirppisarvi) (28) etuvaistot → aliskaihtimet (29) haarasarvi ‘poro, jonka valtasarvien haarat ovat hyvin runsasoksaiset ja kauniit; poro, jolla on sakeat sarvet, täynnä piikkejä ja haaroja; runsashaaraiset sarvet; poro, jonka valtasarvet taipuvat sivulle, laakaan; hajallaan olevat, isot sarvet’ (= hajasarvi, hatajasarvi, kaunissarvi, komeasarvi, koreasarvi, kruunupää, käkkäräsarvi, laahkasarvi, laajasarvi, laakkosarvi, laako, laakosarvi, leuhka, leuhkasarvi, loikkasarvi, läppäsarvi, läyhkäsarvi, sakeasarvi, sakeus, suurisarvi, tiheäsarvi, tihukka, tihunen, tihuri) (30) hajasarvi → haarasarvi (31) hakkoporo ‘tukkikaskien kaadettujen luppopuiden naavaa nauttiva poro’ (= kaskiporo) (32) halttasarvi ’poro, jolla on ulospäin leviävät sarvet’ (33) hammaspuu ‘erikoispuu, jolla liisteet eli lylyiset laidaspuut väännetään keulassa pulkan nokkaan’ (= paininpuu, vierlukka)

(34) hankosarvi ‘poro, jonka valtasarvien nokat eli kärjet muodostavat haarukan, hankomaisen latvan’ (35) harmakka ‘yleisimmin vaaleanharmaa, toisinaan melkein valkea poro; kellertävä ja harmahtava valkea poro; valkea poro, karvanlatvat ruskehtavat; poro, jonka yleisväri on harmaja; karvanlatvat kuuranvalkeat; vaaleaturpainen poro’ (= harmi, harmivalkko, kuurakka, kuurakko, raanakka, raanakkavalkko, raanisvalkko, ryssänvalkko, saivo, suivakka, suivakko, vaalakanharmaa) (36) harmivalkko → harmakka (37) hatajasarvi → haarasarvi (38) hauhosarvi, hauhtosarvi ‘liian perusteellisesti salvettu porohärkä, jonka merkkinä on täydellinen kelomattomuus tai myöhäinen, epätäydellinen kelominen; löyhä-, haurassarvinen poro’ (= lahosarvi, mätösarvi, pökkelösarvi, sahusarvi, sasusarvi, tolhosarvi, tolkkosarvi) (pökkylä-, tolkko- ja mätösarvi tarkoittavat paikoin joko perin nuorta tai aivan vanhaa poroa, joka kasvattaa vain sarvennystyrät) (39) hienosarvi ‘poro, jonka valtasarvet ovat ohuet’ (= hoikkasarvi, ohutsarvi) (40) hienoturpa ‘pään ja kaulan erikoisuutta painottavat nimitykset’ (= kalttopää, konttipää, paksupää, paksuturpa, reikäpää) (41) hihna ’jolla raitoporoa hallitaan’

192

(42) hiihtokausi ‘kevättalveen saakka kestävä kausi, jolloin porotokka siirretään jäkälämaastosta toiseen’ (43) hiihtäjä ‘paimen; raidon kuljettaja, joka jonon keulassa taluttaa tai ajokkaallaan ajaa’ (raitomiehen ajoneuvonsa taakse on sidottu hyvin seuraava kättälikin vetoneuvoineen) (= hyömy, hyömymies, kiekerömies, kiertomies, raihnikka, rainikka, raitiomies, raitomies) (44) hiikata ’ääni, jolla vetomies kutsuu poroja’ (45) hirvas ’urosporo; kolmea vuotta vanhempi urosporo; urakkana ei purtu urosporo’ (46) hirvasvasa ’alle 1 vuoden ikäinen urosporo; vastasyntynyt hirvas eli urosporo (keväällä)’ (47) hirvenpoika ’erittäin pitkäkoipinen poro, jota epäillään hirven ja poron jälkeläiseksi’ (48) hirvisarvi ‘poro, jonka valtasarvien nokat ovat muodostuneet kämmenen suuruisiksi leviksi; leveäsarvinen poro; poro, jonka valtasarvien kärjet ovat leveät; poro, jonka valtasarvet ovat päistään oksistuneet kampamaiseksi lisäkkeeksi’ (= kampasarvi, kampisarvi, kilpisarvi, laapasarvi, lapasarvi, lappusarvi, lapuska, leppusarvi, pelkkasarvi) (49) hoikkakaula ‘poikeuksellisen ohutkaulainen poro' (50) hoikkasarvi → hienosarvi

(51) homekylki ‘poro, jolla on vihertävä kylki’ (52) homikki ’vihertävä poro’ (53) hukkasuoni ‘poron takajalkojen akillesjänne, joka on vahvin ja käytetyin’ (= kieltakainen, kieltokka) (54) hupurakorva ‘poro, jonka korva on huonon merkitsemisen ja pakkasen johdosta käpertynyt, tärveltynyt’ (= käppyräkorva, morrokorva, paleltukorva, pilakorva, reppukorva, säystö) (55) hupurasapara → saparo (hännän erikoisuutta painottavat poronnimitys) (vrt: kierosapara, pitkäsapara, vääräsapara, väärätupara) (56) hylmytä ‘kiertää kaarteessa’ (= hyökyillä, hyömytä, jorrata, parvata, raidata, raumata, rullata) (57) hyväjuovokas ’poro, joka kulkee hyvin mukana’ (58) hyökyillä → hylmytä (59) hyömy, hyömymies → hiihtäjä (60) hyömytä → hylmytä (61) hyötyporo ‘tapettava vaadin (joka valitaan etenkin korkeaan ikään ehtineitten, heikkoja vasoja vasovien vaadinten joukosta)’ (62) härkä ’kuohittu (purtu) urosporo; salvettu hirvas, jota käytetään ajotarkoituksiin’

193

(63) härkäkolho, härkäkollos → kollos (64) härkäsarvet ensimmäiset ~ ’urosporo kahdeksannella vuodella’ toiset ~ ’urosporo yhdeksännellä vuodella’ (65) iekilö, iekiörauta ‘erikoisrauta, jolla hangataan talja, koivit ja kallo pehmeäksi’ (= jiekiö, näskinrauta, näskäysrauta, nääskärauta) (66) iso aita → emäaita (67) jakura ’lyhyt ja paksujalkainen poro’ (68) jalkakuntura ‘poron alakontti (josta valmistetaan koparakeittoa)’ (69) jatukka ‘lihava poro’ (= mekura, mäkyrä, pateva, pöntikkä) (70) jauhokuono, jauhoturpa ‘vaaleaturpainen poro’ (71) jiekiö → iekilö (72) johteet ‘houkutelluksi kapeneva johdeaita, jota pitkin tokka saadaan erotuskaarteeseen; karjakujan kaltainen nielu, jonka läpi porot laukkaavat ennenkuin peltoon häätyvät’ (= juomeno, juomento, kaha-aita, kahat, ohjeet, siula-aita, siulat, suistot, vetoaita, vuomeni, vuomento) (73) jokos ’porojen polkema ura hangessa’ (= jotos, rannio) (vrt. juvake)

(74) jolostaa ‘muodostaa hankeen polun’ (75) jonotushärkä ‘raidon viimeinen, ajoneuvoton, sonottava poro, joka pitkillä matkoilla toimii myös väsähtävien raitoporojen reservinä’ (= liikaporo, pidätysporo, sonotus, tiuhtio, varaporo) (76) jorrata → hylmytä (77) jorvakontti, jorvaperä ‘poron paistin luu’ (= konkkaluu, nuruskontti, paistikontti, paistiluu, ronkkaluu, takakinkka) (78) jotos → jokos (79) jouttikontti, jouttiluu ‘virstakinttuluun alla oleva luu, niinkuin vuorkukonttikin; poron kyynärvarsiluu’ (80) juomen ’porokuja’ (81) juomeno, juomento → johteet (82) juovatin ‘mielikoira’ (= juovatuskoira) (83) juovoa ’seurata, kulkea mukana tai perässä (porosta puhuttaessa)’ (84) jutaa ’kulkea, vaeltaa, matkata’ (85) juustorehto ‘pajunvesoista tehty, pohjarei'illä varustettu sekä usein erittäin koristeellinen juustomuotti, johon juoksuttamalla synnytetty hera nostetaan’ (= lokka, vormu)

194

(86) juvake ‘hankeen muodostettu leveämpi polku’ (vrt. jokos) (87) jäkäläkokkare, jäkäläkolle, jäkälälimppu ‘tiivistetyistä kasoista talvella tarpeen mukaan, jäätyneenä otettu jäkäläkokkare’ (= jäkälämötty) (88) jäkäläläjä ‘seipäitten väliin ja varaan tiiviiksi muodostettu jäkäläkasa’ (= jäkäläpaakku, jäkäläpalli, jäkäläpantio, jäkälärovio, jäkälätunkio, jäkälävasu, lallonen) (89) jäkälämötty → jäkäläkokkare (90) jäkäläpaakku → jäkäläläjä (91) jäkäläpaalu ‘havujen päälle erikoisen muotin mukaan tiivistetty jäkäläkasa’ (vrt. kuupana) (92) jäkäläpalli, jäkäläpantio, jäkälärovio, jäkälätunkio, jäkälävasu → jäkäläläjä (93) kaakaste, kaakastinnaru, kaakistenaru ‘poron suonista tai nahkaliuskoista valmistettu rihma, jolla liisteiden ja paininpuiden kiinnittäminen suoritetaan’ (= kure, kurerihma, nokkakure) (94) kaarisarvi → etusarvi (95) kaaristaa ‘sidota kuorman pulkkaan tai ahkioon’ (96) kaariste, kaaristenuora ‘nuora, jolla pulkkavaatteella peitetty kuorma sidotaan eli kaaristetaan

pulkkaan tai ahkioon; pulkan keulassa käytetty tavarankiinnitysnuora’ (= kaaristinnuora) (97) kaaristinnuora → kaariste (98) kaarre, kaarreaita → aita (99) kaartosarvi → etusarvi (100) kaha-aita, kahat → johteet (101) kahtuselkä ‘tumma poro, jonka selkäpuolella juoksee valkea raita’ (102) kairasarvi, kairisarvi, kaitasarvi ‘poro, jonka valtasarvet kohoavat suorana lähekkäin pystysuunnassa’ (= pystösarvi, rootsa, suorasarvi) (103) kaivos ’porojen lumeen kaivama ruokailupaikka; porojen kuoppaiseksi kaivama lumikenttä’ (= kaivu, kiekero, kiekerö, kyekerö) (104) kaivoskieppi, kaivoskuoppa ‘koparoilla kaivettu kuoppa’ (= kiekerökuoppa) (105) kaivu → kaivos (106) kakko ‘kokoomukseltaan pannullista muistuttava, eli kuusta valmistettu ruoka’ (= kruppana, kuppara) (107) kakslaukki ‘poro, jolla on otsan ja turvan ylittävä raita eli laukki’ (108) kallokas, kallokka ‘nutukasta ja siepakkaa usein suurempi, täydelleen kallonahkajalkine, jonka voi vetää tavallisen jalkineen päälle; poron kallonahasta tehty karvakenkä’

195

(kallokas sekä kallopohjainen siepakka tai nutukas merkitsevät usein samaa jalkinetta) (= laitakallokas) (109) kalpa → aliskaihtimet (110) kalppi, kalppinokka ’ poro, jonka päässä on valkea läikkä; valkeaturpainen poro’ (= kirjonokka, kirjopää, kälppi, maitonokka, piilikki, pilkki, pilkkunokka, pilkkuturpa, pälkki, pällikki, tikkalaukki, tikkanokka, tilkkunokka, täplänokka) (111) kalstaani ’suurikokoinen urosporo’ (112) kalttopää → hienoturpa (113) kampasarvi, kampisarvi → hirvisarvi (114) kappa, kappavalkko ‘täysin valkea poro; albinoporo’ (= kikavalkko, koppa², koppavalkko, kymppi, pelokko, pelukka, porovalkko, vaalakka, valkki, valkko) (115) karpisarvi ‘poro, jonka molemmat valtasarvet ovat oksattomat ja teräväkärkiset’ (= neulasarvi, piikkisarvi, pillisarvi, pirrisarvi, saakkisarvi, tojosarvi) (116) karsina ’pellon kupeessa oleva suoja, johon teurasporot erotetaan; erotusaidan sivu- t. sisäkarsina’ (= kontturi) (117) karvasarvi ‘sarvensa hankaamaton eli kelomaton poro; poro, jolla on nahan peittämät sarvet’

(= lupposarvi, naamapää, naamasarvi, naavasarvi, nahkasarvi, pökkyläsarvi, samettisarvi, tuppisarvi, villasarvi) (118) kasakka, kasapää, kasasarvi ‘kilpipää, jonka valtasarvet puuttuvat’ (= katkosarvi, norkka, norkki, norkkipää, poikkisarvi, taittosarvi) (119) kaskakka ’äskettäin kuohittu (purtu) urosporo’ (120) kaskata ’kuohita urosporo puremalla kivekset murskaksi’ (= naskata, purra) (120) kaskeilla ‘nauttia kaadettujen luppopuiden naavaa tukkikaskilla’ (121) kassottaa ‘ohjata porokoiran taholleen tarkasti määrittelyin huudoin’ (= kiljasta, kiljuta, kilkasta, koirastaa) (122) katkosarvi → kasakka (123) katsakuula ‘poron takajalkojen koparankynsien välissä oleva rasvarauhanen’ (= pikkupensseli, voidekannu, voidekoppa, voidekotti, voidekuppi, voidenattura, voidenuttura, voidenyttyrä, voidepensseli, voidereikä, voidesutti, voidetolkko, voidetupsu, voijekotti, voijereikä) (124) kattoselkä ’vaaleaselkäinen poro; vaalea poro, jonka selkäpuolella juoksee tumma raita’ (= kauttoselkä, loimiselkä) (125) kaunissarvi → haarasarvi (126) kauttoselkä → kattoselkä

196

(127) kehräsilmä ‘poro, jonka silmien ympärillä on musta- tai valkeakarvainen rengas’ (= rengassilmä, renko) (128) keikkasarvi ‘poro, jonka toinen valtasarvi on käyrä, toinen suora’ (= kierosarvi, vinasarvi, vinosarvi, vääräsarvi) (129) keikkoselkä, kekoselkä ‘poro, jonka selkä on köykyssä tai sisään painunut’ (= köykkyselkä, netkoselkä, nokoselkä, notko, notkoselkä, ojanselkä, sujoselkä) (130) kelkka ’se ajovehe, jota raitoporo vetää; varsinkin raitojen vetoneuvo, suomalaista rekeä hiukan korkeampi ja leveämpi’ (= pororeki) (131) kelkkatukku ‘toistensa päälle pannut kelkat’ (syystä tai toisesta palattaessa raitoporoja on usein vähemmän kuin menomatkalla) (132) kellokas ’poro, jolla on kello kaulassa’ (133) kelo ‘sarviensa nahkan hangannut poro; sarvensa kelonut, kovasarvinen poro’ (= kelokas, kelokka, kelopää, kelosarvi, kilo, kilokas, kilokka, kilosarvi) (134) keloa ’hangata nahkaa (eli nammaa) uusista sarvista’ (= kiloa) (135) kelokas, kelokka → kelo (136) keloma-aika, kelonaika

‘sarvien kelomisen aika, kun sarvet hangataan nahasta puhtaiksi’ (137) kelopää, kelosarvi → kelo (138) kempurasarvi, kenkurasarvi ‘poro, jonka valtasarvien haarat ovat täysin epäsäännölliset’ (139) kermi ‘mitätön, pienikokoinen poro’ (= kermikkä¹, kermu, kertsi, kisura, kurtsa, kurtsi, kurttana, marras, morri, morsi, märri, ryymäporo) (140) kermikkä¹ → kermi (141) kermikkä² (naaraskermikkä, uroskermikkä) ‘poron nimitys syntymävuotensa syksyllä, seuraavan vasoma-aikaan saakka; poro toisena kesänään, paikoin ensimmäisestä syksystään saakka’ (= kiermukka, sermakki, siermukka) (142) kermu → kermi (143) kerokaula ’kaulakarvat katkeilleet, esim. nuorella urosporolla kiiman jälkeen’ (144) kertsi → kermi (145) kesakko ’kesällä, syyskesällä syntynyt vasa’ (146) kesas ’poronkoivista tehdyt länget’ (147) kesukka, kesuporo ’kesy, kesytetty poro; poro, jota talutetaan porojoukon edessä’ (= käsiporo, laitisporo, taluporo) (148) kesäkkä ‘poro, joka viimeisenä purkaa karvansa, vaatimet ja vasat’

197

(149) kesämerkitys ’tilaisuus, jossa keväällä syntyneet vasat merkitään’ (= vasamerkitys) (150) kevatto ’sellainen ajokas, joka päiväsaikana uupuu ja panee maata taipaleella, vaikka aamusella ja iltasella kuinka vireä tahansa’ (151) kiekero → kaivos (152) kiekertää ‘kaivaa lumen alta jäkälää (koparoilla tai sarvilla)’ (153) kiekerö → kaivos (154) kiekerökuoppa → kaivoskuoppa ks. kaivoskieppi (155) kiekerömies → hiihtäjä (156) kiela ’sarvesta tehty rengas, suopunginluu’ (157) kieltakainen, kieltokka → hukkasuoni (158) kiermukka → kermikkä² (159) kierosapara → saparo (hännän erikoisuutta painottavat poronnimitys) (vrt. hupurasapara, pitkäsapara, vääräsapara, väärätupara) (160) kierosarvi → keikkasarvi (161) kierreaita → aita (162) kiertomies → hiihtäjä (163) kiira, kiiraluu ‘uusien sarvien sija, sarviantura, josta sarvi lähtee kasvamaan vieden mukanaan karvaista ihoa’

(= otsakiira, pääkiira) (164) kikavalkko → kappa (165) kiljasta, kiljuta, kilkasta → kassottaa (166) kilkula, kilkura ’poron kaulaan sidottu omistaja-merkki’ (167) kilo, kilokas, kilokka, kilosarvi → kelo (168) kiloa → keloa (169) kilpi, kilpikaihtimet → aliskaihtimet (170) kilpipää ‘poro, jonka kilpimäinen sarvikko ojentuu eteenpäin 1-, 2- tai 3-osaisessa haarassa’ (171) kilpisarvi → hirvisarvi (172) kilpisolomet → aliskaihtimet (173) kippa ’sairas, ontuva ja laiha poro; jotenkin kivulloinen poro (ellei keski-ikäisen poron sarvikko jonakin kesänä kasva tavalliseen muotoonsa)’ (= rautsa) (174) kippurasarvi ‘poro, jonka valtasarvien hoikat haarat pyrkivät eteen’ (175) kirjakka, kirjo ‘täplikäs, kirjavan monivärinen poro’ (= paikku, papu, papukas, papuke, papunen, rooki, tikanhakkaama, tikantakoma, tikka, tilkku) (176) kirjonokka, kirjopää → kalppi (177) kirnu ‘erotuskaarteen pienempi pyöreä osa’ (= koppa, pikkuaita)

198

(178) kisura → kermi (179) koipikuntura ‘nyljetyn poron 4 koipinahkaa yhteen sidottuna’ (180) koipisaappaat ‘koipinahkainen, siepakoitten tapaan tehty jalkine, jonka varsi jatkuu useimmiten yläpuolelle polvien; koipisaappaat vedetään ennenkaikkea toisten jalkineitten ylle’ (181) koipisukat, koipisuojat ‘koipinahkaiset, tuppimaiset säärisuojat’ (säpikkäät voidaan myös kiinnittää nahkahousuihin sisnakoiksi) (= säpikkeet, säpikkäät, säpäkkeet) (182) koirastaa → kassottaa (183) kokopäänlaukki ‘poro, jolla on koko pään ylittävä raitta eli laukki’ (184) kokopöykkyri ‘pöykkyrikarvainen peski’ (vrt. puolipöykkyri) (185) kolho, kolhos → kollos (186) kolhostaa → kollostaa (187) kolkkakello ‘raidon viimeisen poron kaulaan tai sarviin ripustettu kovaääninen kello, jotta raidon kuljettaja pimeässäkin tietää raidon kokonaisena seuraavan jäljessään’ (= ronku, sunku, sunkulainen) (188) kolla ‘enimmäkseen sarveton vaadin eli naarasporo, harvemmin sarvensa heittänyt hirvas eli urosporo’ (vrt. nulla) (189) kolli

’vahva poro’ (190) kollos ‘porojen (enimmäkseen takkahärkien) jono, joka voi käsittää 2-50 poroa’ (= härkäkolho, härkäkollos, kolho, kolhos) (191) kollostaa ‘muodostaa kolloksen useista takkahäristä’ (yleensä kollostetaan, jos tahdotaan vähällä vaivalla ja voimalla porojoukko paikasta toiseen; etsoretkellä kollostetaan houkutusporoksi useita härkiä; rihmottaessa kesyjen härkien väliin kollostetaan tottumattomia pailakoita; kollosta käytetään myös arkojen porojen kiertämiseksi ja kiinni saamiseksi) (= kolhostaa, kollostella) (192) kollostaja ‘kolloksen eli porojonon muodostaja, joka taluttaa hihnasta ensimmäistä poroa tai ajettaessa sitoo sen pulkkaansa’ (193) kollostella → kollostaa (194) kolttahirvas ‘voimakasrakenteinen hirvasporo’ (195) komeasarvi → haarasarvi (196) komihta ‘tavallista pulkkaa suurempi, paimennus- ja raitomatkoilla muonapulkaksi tarkoitettu lukkoahkio, joka on kokonaan peitetty kuperalla puukannella lukollisine luukkuineen’ (= komupulkka) (197) kominokka ’kyömyturpainen poro’ (198) komupulkka → komihta (199) konkkaluu → jorvakontti

199

(200) konkku, konkkusarvi ‘poro, jonka sarvihaarat ovat eteen taipuneet, ja muodostavat keskiosassaan äkkijyrkän kulman’ (201) kontti, konttiluu → etukanto (202) konttipää → hienoturpa (203) konttori, kontturi → karsina (204) kopara ’poron sorkka’ (205) koparakeitto ‘poron jalkakunturasta eli alakontista erikoisesti laskiaisena valmistettu keitto’ (= kunturakeitto, kynsikeitto, käpäläkeitto) (206) koparaluu ‘poron kynsiluu’ (= kyntyinen, poaskaluu, polaskaluu, poraskaluu) (207) koparoida ’poro lyö esim. toista poroa etusorkillaan; poro nousee pystyyn takajaloilleen ja potkii etujaloillaan’ (208) koppa¹ → kirnu (209) koppa² → kappa (210) koreasarvi → haarasarvi (211) korppi, korpinmusta, korppimusta ‘tarkasti musta poro’ (= pöörämusta) (212) kosate → kosatus (213) kosatus, kosotus ’poro viidennellä ikävuodellaan (kosatushirvas, kosotushirvas,

kosotushärkä, kosatusvaadin, kosatusvaami, kosotusvaami)’ (= kosate, kosetto) (214) kosetto → kosatus (215) kottua: “poro kottuu” ‘kantoporon pehmikkeitten alla oleva karvapeite voi jopa irtautua’ (216) kovasarvi ‘poro, joka on hangannut sarvia peittävän nahkan ja lisäksi on kovaksi ja tumman kiiltäväksi silittänyt sarvensa’ (= pahtapää, palopää, palosarvi, pihkasarvi, pikisarvi, tervasarvi) (217) kruppana → kakko (218) kruunupää → haarasarvi (219) kulpakko, kulvakko ’kiiman eli rykimän uuvuttama ja laihduttama hirvas’ (= kusiporo) (220) kumurasarvi → etusarvi (221) kuninkaanlakki ’poron verkkomaha’ (= salmakka, salmas) (222) kunteus ’poro neljännellä ikävuodellaan (kunteushirvas, kunteushärkä, kunteusvaadin, kunteusvaami, kuntushirvas, kuntusvaajin) (= kuntuus) (223) kunteushirvas ks. kunteus (= kuntushirvas, ukkohirvas) (224) kuntta ’eloperäinen ’metsänpohja’, sammalet, varvut, turpeet, mullat’

200

(225) kuntura ‘nyljetyn poron 4 koipinahkaa (ja usein myöskin kallo) yhteen sidottuna’ (226) kunturakeitto → koparakeitto (227) kuntus, kuntuus → kunteus (228) kuormaporo ’poro, joka vetää rahtia (suolaa, jauhoa jne.) tai kotioloissa halkoja, heiniä jne.’ (= rahtiporo) (229) kuppara → kakko (230) kure → kaakaste (231) kurento ’teurasporon ruho’ (= roppi, runko) (232) kurerihma → kaakaste (233) kurkaltaa ‘karata (laumasta)’ (= pirahtaa, pirskota, raukata, ruohtaltaa, ruuhaltaa, ruukaltaa, ryöstää) (234) kurmu, kurmulintu, kurmupaarma ’porokiiliäinen (Hydroderma tarandi) ja sen toukka’ (= permu, poropaarma; vrt. nokkapaarma, saulakantekijä, saulakka, saulalintu) (235) kurtsa, kurtsi, kurttana → kermi (236) kurukontti → etukanto (237) kusetus, kusikas, kusimus ‘poro, joka nuolee lumihangelta mm. ihmisen virtsaa; poro, joka on perso ihmisen virtsalle’ (238) kusiporo → kulpakko, kulvakko

(239) kuu ’poron selkärasva’ (= piki, pinta, pintakuu, selkäkuu, selkäpiki; vrt. sisuskuu, sisustali) (240) kuupana ‘havujen päälle tiivistetty jäkäläkasa’ (vrt. jäkäläpaalu) (241) kuurakka, kuurakko → harmakka (242) kuurakkokylki, kuurakylki ‘poro, jolla on harmahtava kykli’ (243) kuutunka ‘poron kuulla täytetty tunka eli juoksutusmaha’ (kuitten lisäksi käytetään täyteaineena myös poron verta sekä jauhoja) (244) kyekerö → kaivos (245) kynsikeitto → koparakeitto (246) kyntyinen → koparaluu (247) käheräsarvi, kähräsarvi ‘poro, jonka valtasarvien haarojen oksat ovat epäjärjestyksessä saattaen koko sarvikon rumaksi’ (=kärhäsarvi) (248) käkkäräsarvi → haarasarvi (249) kälppi → kalppi (250) kämpyräsarvi ‘poro, jonka valtasarvien vankat haarat ovat ruman käyrät’ (251) käppyräkorva → hupurakorva (252) käpäläkeitto → koparakeitto (253) kärhäsarvi → käheräsarvi

201

(254) köykkyselkä → keikkoselkä, kekoselkä (255) laahkasarvi, laajasarvi, laakkosarvi, laako, laakosarvi → haarasarvi (256) laapasarvi → hirvisarvi (257) laavu (= laukukota, laukupuoli, porokota) (258) laavustella ‘muuttaa asentopaikan toistaiseksi käymättömään seutuun’ (259) lahosarvi → hauhosarvi (260) lainapää ’poro, jolla on iso pää’ (261) laitakallokas → kallokas (262) laitava ’laajakylkinen poro’ (263) laitisporo → kesukka (264) lallonen → jäkäläläjä (265) lamakko ’väsynyt, huonokuntoinen poro; laihaksi ajettu poro’ (= livikkä, liivikkö) (266) lapasarvi → hirvisarvi (267) lapatali ‘kalpaamaton rasva’ (= valkkakuu, valmakuu, valmarisa) (268) lappusarvi, lapuska → hirvisarvi (269) laukki, laukkipää ’pään etupuolella valkea juova; valkeaotsainen poro’ (270) laukukota, laukupuoli → laavu

(271) leikot ’poromerkit korvissa’ (= sanat, teot) (272) leppusarvi → hirvisarvi (273) leuhka, leuhkasarvi → haarasarvi (274) liemu ’porojen räkkäsuoja, lato’ (275) lihpisarvi ‘poro, joka kesällä on loukannut sarvensa’ (276) liikaporo → jonotushärkä (277) liiste ‘lylyinen laidaspuu, joka väännetään keulassa pulkan nokkaan, kumminkin puolin 3-4 kpl.’ (alainen liiste, alaliiste, keskinen liiste, muoinkiliiste, muoningin liiste, muoninkiliiste, pohjaliiste, päälinen liiste, päälysliiste) (= sarja) (278) liivikkö → lamakko (279) livikkä → lamakko (280) loija, loijakka ‘raitoahkion toinen nimitys, koska se muodoltaan muistuttaa pääkön tapaista veneen puolikasta’ (ks. raitoahkio) (281) loikkasarvi → haarasarvi (283) loimiselkä → kattoselkä (284) loistokylki → aisakylki (285) lokka → juustorehto (286) lontso → alakorva (287) loppakorva, luppakorva → alakorva

202

(288) luijo, luiju, luikka, luikki , luikko ‘poro, jonka valtasarvet taipuvat taakse; takaviistoiset sarvet’ (eräillä seuduilla katsotaan naitin ja luikon edustavan poroja, joiden valtasarvet haarattomina ovat kaareutuneet ylös) (= luima, naiti, takasarvi) (289) luikkusarvi ’yksi sarvipiikki keskellä kalloa’ (290) luima → luijo (291) lukku, lukkoahkio ‘pulkka, jonka etuosa on katettu hylkeennakakuomulla tavarasäiliöksi’ (lukku on alun perin tunturi-lappalaisten käyttämä) (292) luomakorva, luomikorva ‘poro, jonka korvassa on ennenkaikkea paarman syönnistä aiheutunut kasvannainen’ (= pahkakorva, varttikorva) (293) luonnonnulppo, luonnonnuppa ‘nullan ja kollan tavoin ikuisesti sarvet kasvattamaton poro’ (= luonnonnuppa) (294) luostakka, luosto, luostokka, luostokylki → aisakylki (295) luppo ‘puiden rungoista ja oksista riipuva harmaa rihmamainen jäkäläkasvusto, jolla on kapeahaarainen pystyhkö tai riipuva sekovarsi; lat. Usnea’ (= naava) (296) lupposarvi → karvasarvi (297) luunkantaja ’runsasluinen, ei laiha eikä lihava poro’ (298) lylykarvainen poro ‘poro, jonka taljan karva on luonnostaan tasaisen lyhyttä ja tukevaa’

(299) länget ’valjaiden puinen kaulaosa’ (300) läppäsarvi, läyhkäsarvi → haarasarvi (301) maahkana, maakkana, maakkanas, maakkanes, maakkanus ’urosporo kuudennella ikävuodellaan’ (302) maalavatsa ‘lumella pesty, nurin käännetty, poron verellä täytetty rapamaha, jossa veri säilyy jäätyneesä muodossa kuukausimääriä’ (= punavatsa, verivatsa) (303) maanija ’arka, ihmistä karttava poro’ (= piltto) (304) maitonokka → kalppi (305) maitosalmas ‘suurempiin astioihin tai (varsinkin lappalaisten naapuruudessa) puhdistettuun juoksutusmahaan siivilöity, joko jäädytetty tai kuivatettu maito’ (306) marras → kermi (307) marto, martovaadin ’vasomaton naarasporo’ (308) mastata ’sekaantua toisiin poroihin’ (309) matajalka, matalainen ‘lyhytjalkainen poro’ (310) mehtäporo ’ajokkaiden vastakohta’ (= villiporo) (311) mekura → jatukka (312) metsäporo

203

‘poro, jota ei vielä ole merkitty korvanmerkillä; merkitsemättä jäänyt poro’ (= peurakorva) (vrt. peura) (313) morri → kermi (314) morrokorva → hupurakorva (315) morsi → kermi (316) multavasa, multiainen, multiaisvasa ’vastasyntynyt poronvasa’ (317) muoinkiliiste, muoningin liiste, muoninkiliiste ‘päällimmäisen, eniten taivutetun laidaksen nimitys luoteisella alueella’ (vrt. liiste) (318) murteutua ’poro luo sikiönsä’ (= särkyä) (319) murtokarvan aika ‘aika, jolloin poro on karvavajalla’ (= puranaika, purkuaika) (320) musikka ‘tumma, musta poro’ (= musikki, musta, mustikki, musturi, mutsikki, mutsinki) (321) mustakallo ‘tummapäinen poro’ (= mustanokka, mustapää) (322) mustanharmaa ‘väriltään mustaa poroa lähentelevä poro’ (323) mustanokka, mustapää → mustakallo (324) mustikki, musturi, mutsikki, mutsinki → musikka (325) mäkyrä → jatukka

(326) märri → kermi (327) mätösarvi → hauhosarvi (328) naalivasa ‘vaalea vasa, jonka syntymäväri on pitävä’ (329) naamapää → karvasarvi (330) naamasarvet ’nahan peittämät, kasvavat sarvet’ (= villasarvet) (331) naamasarvi → karvasarvi (332) naava → luppo (333) naavailla ‘syödä naavaa eli luppoa’ (334) naavaporo ‘naavaa syövä poro’ (335) naavasarvi → karvasarvi (336) nahkasarvi → karvasarvi (337) naiti → luijo (338) nappikylki, nappiluosto ‘poro, jolla on täplikäs kylki’ (= nappiluosto, nastakylki, papukylki, pilkkulylki, täpläkylki) (339) naskata → kaskata (340) nastakylki → nappikylki (341) neskätä ‘hangata; pehmittää taljaa, koipia ja kalloa, poistaa niissä olevan kalvon hangaten karvatonta puolta erikoisella näskäysraudalla’ (= näskätä) (342) netkoselkä → keikkoselkä

204

(343) neulasarvi → karpisarvi (344) niestaporo ’syömäporo, syötävä poro’ (345) niku: “niku on tullut”, “niku lähtee”, “oli nikuja” ‘karva irtautuu’ (vrt. nivaltua) (346) nimiloppu ’kuutta vuotta vanhempi poro; (uros)poro seitsemännellä ikävuodellaan’ (eteläiset paliskunnat omistavat tämän nimen porolle jo 4., 5. tai 6. vuodella) (347) nivaltua, nivoa ‘karva irtautuu; karvan irtautuminen ja mätäneminen, etenkin kostealla ilmalla’ (vrt. niku) (348) nokkakure → kaakaste (349) nokkapaarma ’poron nenäsaivartaja ja sen toukka, Cephenomya trompe’ (= saulakantekijä, saulakka, saulalintu; vrt. kurmu, kurmulintu, kurmupaarma, permu, poropaarma) (350) nokoselkä → keikkoselkä (351) norkka, norkki, norkkipää → kasakka (352) notko, notkoselkä → keikkoselkä (353) nulla ’(lähes) sarveton vaadinporo eli naarasporo’ (vrt. kolla) (354) nulppi, nulppo, nupo, nuppa ‘sarvensa välittömästi kiima-ajan jälkeen heittänyt hirvas eli urosporo,

härkäporo eli salvettu hirvas; ikuisesti sarveton tai sarvensa heittänyt poro’ (= nulppo, nupo, nuppa, nuuppo, tulinuppa; vrt. luonnonnuppa, luonnonnulppo) (355) nuruskontti → jorvakontti (356) nutukas ’poron koipinahasta tehty karvakenkä’ (= siepakka) (357) nuuppo → nulppi (358) närpikarva, närppikarva ’lyhyt, hieno, uusi poron syyskarva’ (= purkakarva) (359) näskinrauta →iekilö (360) näskätä → neskätä (361) näskäysrauta, nääskärauta →iekilö (362) ohjeet → johteet (363) ohutluu → etukanto (364) ohutsarvi → hienosarvi (365) oijus ’ajettaessa suoraan kulkeva poro; poro, joka on mainio oijustamaan esim. järven ulapalla’ (= ummeoijus) (366) oijustaa, oikaista ’(poro) menee suoraan esim. yli ummen ulapan’ (367) ojanselkä → keikkoselkä (368) olla eloksessa ‘olla kaivospaikalla’ (369) oohkulapsi ’eksynyt poronvasa’

205

(370) orro-hihna ’paksusta köydestä tehty kiinnipitohihna’ (371) otsakiira → kiira (372) otsasarvet → aliskaihtimet (373) outa ’metsämaa, metsäseutu’ (374) pahkakorva → luomakorva (375) pahtapää → kovasarvi (376) paikku → kirjakka (377) paikkulainen ‘yleisväriltään valkea poro saaden kuitenkin mustia karvoja joukkoon’ (378) pailakka ’taamomaton, kesyttämätön, kesyttämätön, opettamaton, kuohittu (purtu) urosporo’ (379) paininpuu → hammaspuu (380) paistikontti → jorvakontti (381) paistiluu → jorvakontti (382) paksupää, paksuturpa → hienoturpa (383) paleltukorva → hupurakorva (384) paliskunta ’poronhoitopiiri tai -yhtymä;poronomistajien yhteiskunta, joka toimii rajoitetullaa maa-alueella’ (= palkinen) (385) palkaat ’porojen kesäpolut’ (= tolat) (386) palkia ’kulkea kesälaitumella; laiduntaa’

(387) palkinen → paliskunta (388) pallero ‘poron rasvaa jauhojen kanssa’ (389) palopää, palosarvi → kovasarvi (390) panka ’poron päitset; raito- tai pulkkaporon päitset’ (391) pantturi ‘äkisti pysähtelevä ja pystyyn nouseva, eli panttaava, pahantapainen raitoporo’ (392) papu, papukas, papuke, papunen → kirjakka (393) papukylki → nappikylki (394) parttio ’pieni porolauma; alle sadan poron joukko’ (395) parvata → hylmytä (396) pateva → jatukka (397) pehmeän sarven aika 'aikakausi, jolloin nahkan alla oleva sarviaines on verta’ (= verisarven aika) (398) pelkkasarvi → hirvisarvi (399) pelokko → kappa (400) pelto → aita (401) peltoon-veto ’porojen peltoon kokoaminen’ (402) pelukka → kappa (403) permu → kurmu (404) peski

206

’pehmitetystä, koivettomasta ja kallottomasta taljasta valmistettu, kaula-aukolla varustettu, noin polviin saakka ulottuva päällysasu’ (parhaimman peskin katsotaan paikoin tulevan toisella vuodella olevan vuonelon eli naarasporon taljasta, koska se ei ole taipuvainen poimuilemaan) (405) petra ’poron leikillinen nimitys’ (406) peura ’villipeura; poro, jota ei vielä ole merkitty korvanmerkillä’ (vrt. metsäporo, peurakorva) (407) peurakka ’vauhko, arka, pitkäsäärinen poro’ (408) peurakorva → metsäporo (409) pidätysporo → jonotushärkä (410) piettio, piettiö ’vainnilaisesti kuohittu (purtu) urosporo’ (411) pihkasarvi → kovasarvi (412) pihtisarvi ‘poro, jonka valtasarvet keskiosastaan ovat lähekkäin, mutta sitten haarautuneet sivulle’ (413) piikkisarvi → karpisarvi (414) piilikki → kalppi (415) pikkuaita → kirnu (416) piilli, piillisarvi ‘poro, jolla on ylimääräinen nystyrä valtasarvien juuressa’ (417) piirtopää

’poro, jonka turvassa ja päässä on vaalea raita’ (418) piki → kuu (419) pikisarvi → kovasarvi (420) pikkupensseli → katsakuula (421) pilakko ’ajettaessa syrjäänhyppivä poro, luonnevikainen poro’ (= vino poro) (422) pilakorva → hupurakorva (423) pilkki → kalppi (424) pilkkukylki → nappikylki (425) pilkkunokka, pilkkuturpa → kalppi (426) pillisarvi → karpisarvi (426) piltto → maanija (427) pinta, pintakuu → kuu (428) pirahtaa → kurkaltaa (429) pirrikota ‘poromiesten pohjoisilla alueilla tavattava, laavua paremmin suojattu maja’ (430) pirrisarvi → karpisarvi (431) pirskota → kurkaltaa (432) pitkäsapara → saparo (433) poaskaluu → koparaluu (434) poikkisarvi → kasakka (435) polanne

207

’porojen kovaksi polkema jälki lumessa’ (436) polaskaluu, poraskaluu → koparaluu (437) poroaita → aita (438) poroherra, poroisäntä ’paliskunnan esimies, paliskunnan päällikkö, joka on sekä toimeenpaneva johtaja että kirjanpitäjä ja rahastonhoitaja’ (439) porokaarre → aita (440) porokota → laavu (441) poronkusema ’matka, jonka poro juoksee virtsaamatta, noin 7–8 km’ (442) poropaarma → kurmu (443) poropelto → aita (444) pororeki → kelkka (445) porotokka ’(satamääräinen) porojoukko, suuri porolauma’ (446) porovalkko → kappa (447) puikkosarvi ’pystyt, haarattomat sarvet’ (= saakki) (448) pukinsarvi, pukkuri → etusarvi (449) pulkka → ahkio (450) pulkkajokos ‘ahkion tai pulkan lumeen jättämä ojamainen jälki’ (= runka; vrt. jokos) (451) punavasa

’vasa niin kauan kuin se säilyttää syntymä- eli vasakarvansa’ (452) punavatsa → maalavatsa (453) puolipöykkyri ‘syksyllä tapetun purkakarvaisen poron ns. purkataljasta valmistettu peski’ (vrt. kokopöykkyri) (454) puolivalkko ‘selästään harmahtava valkea poro’ (455) puranaika → murtokarvan aika (456) purkakarva → närpikarva (457) purkapeski ‘purkataljasta valmistettu peski; voi olla joko täysipurkapeski, kokopurkapeski tai pöykkyriä muistuttava puolipurkapeski’ (458) purkatalja ‘purkakarvainen talja’ (459) purkuaika → murtokarvan aika (460) purra → kaskata (461) puttistas ‘kahpiran eli neljän tuulen hatun ylös taivutetun, koristeellisen lierin keskellä oleva nahkaosa, joka on hienokarvaisen poronvasan taljasta tai koivesta leikattu’ (462) puuhaarukka, puukapula → kulppu (463) pykällys ’porojen merkitseminen’ (vrt. erotus) (464) pykällysaita → aita (465) pystösarvi → kairasarvi (466) pälkki → kalppi

208

(467) pälkkähirvas ‘vaalea hirvas’ (468) pällikki → kalppi (469) pääaita → emäaita (470) pääkiira → kiira (471) pökkelösarvi → hauhosarvi (472) pöntikkä → jatukka (473) pöykkyri ‘pitkäkarvainen, kevättalvella eli pöykkyrikarvan aikana lahdatun poron taljasta valmistettu peski’ (474) pöykkyriaika ‘talvisen ja kevättalvisen, pitkän karvan aika’ (= pöykkyrikarvan aika) (475) pöykkyrikarva ’poron pitkä talvikarva’ (476) pöykkyrikarvan aika → pöykkyriaika (477) pöörämusta → korppi (478) raanakka, raanakkavalkko, raanisvalkko → harmakka (479) raavas ’täysikasvuinen poro’ (480) rahnikka ’pulkkaporon palmikoitu ajohihna’ (481) rahtiporo → kuormaporo (482) raidata → hylmytä (483) raihnikka → hiihtäjä (484) raijo → raito

(485) rainikka → hiihtäjä (486) raijota ‘muodostaa raidon useista takkahäristä’ (487) railakylki → aisakylki (488) raippakollos ‘raito, jossa härät kiinnitetään pangasta lähtevällä hihnalla edellä kulkevan hihnaan’ (489) raitiomies → hiihtäjä (490) raito ’hihnastettu porojono (sisältää noin 25 poroa kelkkoineen)’ (eräillä itäisillä alueilla käsitetään raito kollokseksi ja päinvastoin) (= raijo) (491) raitoahkio ‘tavallinen ahkio, leveäpohjainen, matalakeulainen, harvakaarinen ja usein perälaudaton vetoneuvo, jota käytetään tavarain kuljetuksessa’ (ks. loija) (492) raitomies → hiihtäjä (493) raitoporo ‘raidossa eli porojonossa oleva poro’ (494) rannio → jokos (495) ratkoa (ratkominen) ’erottaa sekaantuneet porot toisistaan (’poroerotus)’ (496) raukata → kurkaltaa (497) raumata → hylmytä (498) rautsa → kippa (499) reikäpää → hienoturpa

209

(500) reksa ‘kasvavan sarven taittunut palanen’ (501) rengasaita → aita (502) rengassilmä, renko → kehräsilmä (503) reppukorva → hupurakorva (504) resla ‘yhden hengen istuttavaksi tarkoitettu, n. 50 kg:n painoinen, sivuaisoilla varustettu (Kolarista levinnyt) poroajoneuvo’ (505) riepalesarvi ‘puolittain vielä nahkasarvissaan palkiva poro’ (506) rihmakka, rihvakka ‘pitkäsäärinen poro; (paikoittain myös) nopea ajohärkä’ (= rivakka, rohmakka, roihakka, roimakka, rouhakka) (507) rinkka → kaaristeraksi (508) risukarja ’juokseva porokarja’ (509) ristisarvi ‘poro, jonka valtasarvien haarat varsinkin loukkaantumisesta johtuen ovat taipuneet enemmän tai vähemmän ristiasentoon; poro, jonka sarvien kärjet kaartuvat yhteen’ (vrt: ansasarvi) (510) rivakka, rohmakka, roihakka → rihmakka (511) roikka ’kuljetettava porotokka; raidon tapainen porojono, jonka ajokasta ohjaa reslassa istuva ajomies’ (512) roimakka → rihmakka

(513) roipakka ‘pitkäsäärinen ja hoikka poro’ (= sailakka, säärevä) (514) ronkkaluu → jorvakontti (515) ronku → kolkkakello (516) rooki → kirjakka (517) rootsa → kairasarvi (518) roppi → kurento (519) rouhakka → rihmakka (520) roukua ’vasa ääntelee emälleen; emäporo eli vaadin ääntelee vasoilleen’ (= röhkää) (521) rullata → hylmytä (522) runka → pulkkajokos (523) runko → kurento (524) runo ’tilapäisesti maho naarasporo eli vaadin’ (525) ruohtaltaa → kurkaltaa (526) ruotkosarvi ’takaviistoiset hajasarvet’ (527) rupipää ‘perin nuori tai aivan vanha poro, joka kasvatta vain sarvennystyrät’ (528) rusakka, rusakko, rusko ’ruskea, ruskehtava, ruskeankellertävä poro’ (= ternikko) (529) ruuhaltaa, ruukaltaa → kurkaltaa

210

(530) rykimis-aika ’porojen kiima-aika’ (531) rykimä ’poron kiima’ (532) ryssänvalkko → harmakka (533) ryymäporo → kermi (534) ryöstää → kurkaltaa (535) ryöstökäs ’poro, joka erkanee tokasta’ (536) räkkä ’lentävät, poroa ahdistavat syöpäläiset (kuten sääsket, mäkäräiset ja loispaarmat)’ (537) röhkää → roukua (538) saakki → puikkosarvi (539) sahusarvi → hauhosarvi (540) sailakka → roipakka (541) sakeasarvi, sakeus → haarasarvi (542) saakkisarvi → karpisarvi (543) saivo → harmakka (544) salmakka, salmas → kuninkaanlakki (545) samettisarvi → karvasarvi (546) sanat → leikot (547) sani ‘kelkkoihin laskettava, syrjääniläismallinen, harvinainen ajoneuvo’ (548) sanikeppi

‘ajajan väline, jolla hän voi ohjattaa poroa’ (549) sankasarvi → etusarvi (550) saparo ‘lyhyt häntä’ (vrt: hupurasapara, kierosapara, pitkäsapara, vääräsapara, väärätupara) (551) sarja → liiste (552) sarvipuoli ’poro, josta puuttuu toinen sarvi’ (553) sasusarvi → hauhosarvi (554) saulakantekijä, saulakka, saulalintu → nokkapaarma (555) sehkkujalka ’valkojalkainen poro’ (= sukkajalka, sukkajalkapilkki) (556) selkäkuu, selkäpiki → kuu (557) sermakki → kermikkä² (558) siepakka → nutukas (559) sieppuri ‘porontaljasta pyöreähköksi ja kaula-aukolliseksi leikattu vaatekappale’ (sieppuri voidaan valmistaa muittenkin eläinten (esim. karhun) taljasta, sarasta tai verasta) (560) siermukka → kermikkä² (561) sihnakat ‘rivotetusta poronnahasta tehdyt kesäiset säärisuojat’ (= sisnakat, sistihat, sistikät, viehtarat) (562) siianpäänvaadin

211

(samannimisiin esikuviinsa yhtäläisyyttä ilmaiseva nimitys) (vrt. tirro) (563) siikko ’poron sikiö’ (564) siljoporo ’poro, joka viihtyy asuntojen lähellä’ (565) silmäkaihtimet, silmänkaihimet → aliskaihtimet (566) sirppisarvi → etusarvi (567) sisna ’poron nahka, josta karva on poistettu vedessä liottamalla’ (568) sisnakat, sistihat, sistikät → sihnakat (569) sisuskuu, sisustali ‘sisuskalujen ympärillä oleva rasva (mahapaita, munuaiskuu, munuaistali, paitakuu, puristuskuu, suoliskuu, vatsakuu, vatsapaita, vatsatali)’ (vrt. kuu) (570) siula-aita, siulat → johteet (571) solomet, solottimet → aliskaihtimet (572) sonottaa ‘pidättää alamäissä raidon viimeisen vetoneuvon luisumista vetäjän kintuille’ (573) sonotus → jonotushärkä (574) sonta-ahkio ‘kooltaan suurin ahkio, jota käytetään keväthankisilla pelloilla hevosenkin vetämänä’ (575) suistot → johteet (576) suivakka, suivakko → harmakka

(577) sujoselkä → keikkoselkä (578) sukkajalka, sukkajalkapilkki → sehkkujalka (579) sunku, sunkulainen → kolkkakello (580) suoleton ’pienimahainen poro’ (581) suonikuntura ‘nyljetyn poron jalkajänteet yhteen sidottuna’ (hampailla kiskotut jänteet punotaan monisäikeiseksi nuoraksi käytettäväksi varsinkin ajohihnana; ohuempana rihmana jännettä käytetään pohjoisilla alueilla ompelulankana) (581) suopunki ’heittosilmukka’ (582) suorasarvi → kairasarvi (583) suppusarvi ‘poro, jonka valtasarvien haarat kaareutuvat lähelle toisiaan' (584) suurisarvi → haarasarvi (585) säpikkeet, säpikkäät, säpäkkeet → koipisukat (586) särkyä → murteutua (587) säystö → hupurakorva (588) säärevä → roipakka (589) sääriluikku, sääriluu → etukanto (590) taajova ’villi, vastustava poro’ (591) taakkaporo

212

’varsinkin eväslaukkujen kuljetuksen helpottamiseksi kantoeläimenä käytetty poro, kantohärkä’ (= takkaporo) (592) taamoa ’opettaa, kesyttää’ (593) tainakka ’ikimaho, vasomaton naarasporo’ (594) taittosarvi → kasakka (595) takakinkka → jorvakontti (596) takaluikku → etukanto (597) takasarvi → luijo (598) takkaporo → taakkaporo (599) talua ’(poro) antaa taluttaa itseään hihnasta’ (600) taluporo → kesukka (601) talviaita → aita (602) tappokarsina ‘erikoiskaarre, jossa teurastus toimitetaan’ (603) tauras, tauro ‘laatunsa puolesta parasta, murea, vesivapaa ja “pinnaton’ poronliha’ (604) tempuri ‘hihnaa tiukalla pitävä, pahantapainen raitoporo’ (= vannova) (605) teot → leikot (606) ternikko → rusakka (607) ternikkovalkko ‘ruskeanvaalakka poro’ (608) tervasarvi → kovasarvi

(609) tiheäsarvi, tihukka, tihunen, tihuri → haarasarvi (610) tikanhakkaama, tikantakoma, tikka → kirjakka (611) tikkalaukki, tikkanokka → kalppi (612) tilkku → kirjakka (613) tilkkunokka → kalppi (614) tirro (samannimisiin esikuviinsa yhtäläisyyttä ilmaisevat nimitykset) (vö: siianpäänvaadin) (615) tiuhtio → jonotushärkä (616) tojosarvi → karpisarvi (617) tokan pohja ’ensimmäiset porot, jotka otetaan tokkaan ettoon lähdettäessä’ (618) tokka → porotokka (619) tolat → palkaat (620) tolhosarvi, tolkkosarvi → hauhosarvi (621) torniontumma ‘tummaan taipuvainen poro’ (622) touke, toukonen, toukus, tounus ‘kantosatulan alle levitetty pehmike, poronkoipinahkoja tai hurstikangasta’ (623) tulinuppa → nulppi (624) tunka, tunku ‘poron juoksutusmaha, joka käytetään juoksuttimena’ (myös voidaan maito juoksuttaa kaatamalla se usein suolatun juoksutusmahan läpi)

213

(= tunkunahka) (625) tunkamakkara, tunkumakkara ‘makkara, jossa juoma-, umpi-, paksu- tai peräsuoleen (paikoin myös lehmän juomasuoleen) on suolojen kanssa sekoitettu kuitten, veren ja jauhojen keitetty ja tiivistetty seos' (= vaulo, verimakkara) (626) tunkunahka → tunka (627) tunturiluosto → aisakylki (628) tuppisarvi → karvasarvi (629) tuppisarvi ’lyhyet, suorat ja pystyt sarvet; poro, jolla on nahan peittämät sarvet’ (630) tuulenhalkasijat → aliskaihtimet (631) tuumet ’poron utareet’ (632) täpläkylki → nappikylki (633) täplänokka → kalppi (634) tökösarvi, töykkysarvi ‘poro, jonka sarvihaarat taipuvat eteen heti pään juuresta’ (635) ukkohirvas → kunteushirvas ks. kunteus (636) ummeoijus → oijus (637) untava ‘pehmeäkarvainen poro (väristä riippumatta)’ (= villakko) (638) urakka ’urosporo toisella ikävuodellaan; hirvasvasan eli nuoren urosporon toisen

vuoden syksyn nimitys vuodeksi eteenpäin’ (639) vaadin, vaain, vaajin ‘naarasporo; neljää, paikoin jo kolmea vuotta vanhempi naarasporo’ (= vaami) (640) vaajinvasa ‘vastasyntynyt vaami eli naarasporo (keväällä); alle vuoden ikäinen naarasporo’ (= vaamivasa) (641) vaalakka → kappa (642) vaalakanharmaa → harmakka (643) vaami → vaadin (645) vaamiala ‘hyvät ja säännölliset sarvet kasvattava vaadin eli naarasporo’ (646) vaamivasa → vaajinvasa (647) vaipukka ’väsynyt poro’ (648) valkkakuu → lapatali (649) valkki, valkko → kappa (650) valkkokaula ‘valkeakaulainen poro’ (651) valmakuu → lapatali (652) valmakylki → aisakylki (653) valmarisa → lapatali (654) valtahirvas ’tokan voimakkain hirvas kiima-aikana; suuri ja voimakas hirvas’ (655) valtasarvet ’poron sarvien päähaarat’

214

(656) vannova → tempuri (657) varaporo → jonotushärkä (658) varttikorva → luomakorva (659) vasa ’poro ensimmäisellä ikävuodellaan, paikoin vain ensimmäiseen syksyynsä saakka (naarasvasa, urosvasa); naarasporo ensimmäisellä ikävuodellaan’ (vrt. vasikka) (660) vasakota ’poron kohtu’ (661) vasaniekkavaadin ’orvon vasan löytämä uusi emä’ (662) vasamerkitys → kesämerkitys (663) vasikka ’poro ensimmäisellä ikävuodellaan, paikoin vain ensimmäiseen syksyynsä saakka (naarasvasa, urosvasa); urossporo ensimmäisellä ikävuodellaan’ (vrt. vasa) (664) vaulo → tunkamakkara (665) veiti ’porot hajallaan’ (666) ventää ’opettaa poro hihnaan, hoitaa poroa hihnassa’ (667) verimakkara → tunkamakkara (668) verisarvi ’kasvava sarvi’ (669) verisarven aika → pehmeän sarven aika (670) verivatsa → maalavatsa (671) vetoaita → johteet

(672) viehtarat → sihnakat (673) vierlukka → hammaspuu (674) vieropalkinen ’vieras paliskunta’ (675) vieroporo ’aitaan joutunut vieraan palkisen poro, tuntematon poro’ (676) vikakopara ‘poro, jonka kavio eli kopara on vioittunut’ (677) villakko → untava (678) villasarvet → naamasarvet (679) villasarvi → karvasarvi (680) villiporo → mehtäporo (681) vinasarvi, vinosarvi → keikkasarvi (682) vino poro → pilakko (683) vitsakengät, vittakengät ‘heinäkelkkaa vetisillä jänkäniityillä vetävän poron uppoamisen estävät, poron koparoihin sidotut “erikoiskengät”’ (684) voidekannu, voidekoppa, voidekotti, voidekuppi, voidenattura, voidenuttura, voidenyttyrä, voidepensseli, voidereikä, voidesutti, voidetolkko, voidetupsu, voijekotti, voijereikä (685) vormu → juustorehto (687) vuokua ’kuntoutua’

215

(688) vuomeni, vuomento → johteet (689) vuonelo, vuonilo ’naarasporo toisella ikävuodellaan’ (= vuongeli, vuongelo) (690) vuongas ’poro, jota kauemmin syötetään paikallaan’ (691) vuongeli, vuongelo → vuonelo (692) vuorsa, vuorso ‘poron nimitys kolmannella vuodellaan (vuorsahirvas, vursohirvas; vuorsahärkä, vuorsohärkä; vuorsavaajin, vuorsavaami, vuorsovaadin, vuorsovaami)’ (pelkkä vuorso-nimitys tarkoittaa ennenkaikkea hirvasporoa) (693) vuotto, vuottoraippa ’raito- tai pulkkaporon, ahkion vetohihna’

(694) vuottua ’näkyy poron jäljet’ (695) värkitpäällä ‘poro, joka on ikään kuin väritetty tummiin ajovaljaisiin’ (696) värvi, värvinuorat, värväle → kaaristeraksi (697) vääräsapara, väärätupara → saparo (hännän erikoisuutta painottavat poronnimitys) (vrt. hupurasapara, kierosapara, pitkäsapara, väärätupara) (698) vääräsarvi → keikkasarvi (699) ydinkontti, ydinluikku, ydinroisku → etukanto (700) örskyä ’härät ääntelevät toisilleen’

216

Summary

The goal of the dissertation

The goals of the current dissertation are to present, by giving a comprehensive picture, the essence of reindeer husbandry as traditionally cultivated by the Sámi, forming a central role in their everyday lives as well as in the economy, in their past and their present (reviewing the history of reindeer husbandry and its reflection in Sámi culture, everyday life and spiritual tradition) and examine the terminology related to reindeer keeping and the nomadic lifestyle involved (presenting a potential semantic grouping of Northern Sámi elements related to the topic and striving for their morphological and etymological analysis).

The necessity of linguistic analysis

The nomenclature related to reindeer husbandry is amazingly rich and expedient. The examination of the various names denoting reindeer according to certain aspects exclusively (age, sex, behavioral and bodily characteristics like color, the size and shape of the horn, the build of the body, etc.) already reveals a shockingly precise terminology. There is also an abundance of words known to denote the individual moments and work phases of reindeer husbandry as well as the instruments involved (e.g. fences, earmarks, etc.). This precision of the vocabulary is indispensable in the life of the Sámi people. So far, there has been no example for the presentation of the Sámi terminology of reindeer husbandry on the basis of linguistic aspects, even though the synchronous and diachronic examination of the vocabulary could also reveal, among others, the changes that have developed in the relationship of the words and the underlying concepts in the past decades, in parallel with the technical development of reindeer husbandry.

The sources serving as a basis for linguistic analysis

The sources at my disposal were partly of a linguistic-lexicological nature (bilingual dictionaries: Sammallahti (1989, 1993), Nielsen (1932−38), Lagercrantz (1936); etymological dictionaries: SSA, SKES, UEW; etymological glossaries: Lehtiranta (1989), Kortesalmi (1996); computer databases: Álgu), and partly related to other fields of study, primarily to ethnography (Collinder 1984). The sources of the Sámi vocabulary serving as the basis of this paper are two works by Nils Isak Eira (Eira 1984, 1994), thus the linguistic data reflect the Norwegian use of the Northern Sámi dialect. The orthography follows the orthographic principles agreed upon at the 20th Sámi Conference held in Arjeplog, Sweden in the summer of 1978 and considered official in Sweden, Norway, as well as Finland. In some cases, I made a good use of the further development of this simplified orthography by Pekka Sammallahti, which has proven useful in scientific work. (Sammallahti, too, avoids the detailed phonetic sign system that includes several secondary signs, used by his great predecessors Lagercrantz and Nielsen, while he marks strong long geminates, for example.)

217

The specification of the vocabulary examined

It is a difficult task to determine what actually belongs to the terminology of reindeer husbandry, i.e. where the borderline of the vocabulary to be examined should be drawn; it forces the author to make arbitrary decisions. My decision was to shrink the vocabulary found to some extent, which I have done in the following way: in my semantic and morphological study, I have avoided examining the possible illnesses of reindeer, the means of transportation indispensable for the nomadic Sámi or the parts thereof, tools or the parts thereof, or the moments, instruments or products of processing reindeer. Summary of the linguistic (semantic, morphological, etymological) analysis

The informative reindeer names that form the core of the terminology of reindeer husbandry convey relevant information on the animals that they denote to the name-giving community, the nomadic reindeer keepers. These pieces of information, however, do not necessarily allow the representatives of those cultures in which these names are not used to adequately define these terms, in lack of relevant experience, specialized knowledge, or a basis for comparison. The implicit information inherent in these terms, however, makes it possible to list the elements of this terminology into conceptual-semantic groups. Although the lines between these groups cannot always be clearly drawn, they reflect the approach and motivation underlying the name-giving. In the semantic chapter of my paper, I have listed the Northern Sámi terminology of reindeer husbandry available in my sources (Eira 1984, 1994) into semantic groups.

I have set up three main groups. In the first one, I have listed the names, features, activities, as well as the names of certain groups of reindeer (collective nouns) given to them according to various criteria (sex, age, antlers, fur, physical condition, earmarks, behavior, function, property relationships). The names of certain parts of the antler are also specified here. The second major group contains the words that refer to humans such as the names given to, and the activities performed by the reindeer shepherds. The third large group is aimed to cover the (natural and physical) environment. It is here that I have classified the words that refer to the conditions of reindeer husbandry, the typical or important locations, periods and tools thereof (including the earmarks), as well as those that denote the feeding of the reindeer. (I have summarized the grouping criteria in a table attached in the Appendix.)

The elaboration of the terms brings up a handful of problems. In order to determine a term from a lexicographical point of view, we need to have three parts such as: a) the sign of the term (one word, or a lexeme of several words), b) the definition that provides the determining features of the denominated concept, c) the interpretation necessary for acquiring an accurate knowledge of the concept, which adds extra information to the definition. In many cases, it is the very sign required by Point a) that is missing from the Hungarian language, as, to explain it in extremely simple terms, its speakers do not keep reindeer. The system of the linguistic denominators of the concepts, i.e. that of the terms, is culturally and linguistically dependent, there are (may be) differences in the conceptual systems that had developed in the various cultures. In the case of culturally specific objects (in which the unique experiences and knowledge of the cultural community under review are expressed, i.e. those which exist in one language and not

218

in the other), we are confronted with what we call linguistic ‘realia’, in other words, untranslatable elements (non-equivalent lexemes). If the target language term is missing in lack of a counterpart in the culture of that language, the choices of the lexicographer will, even in an ideal case, be limited to what is explained in Points b) and c).

The spontaneous coinage of names by Sámi reindeer farmers proves to be much more precise and illustrative in many cases than a scientific term. Of course, there are first of all practical reasons for this preciseness, while the development of the most expressive names may partially even have emotional motivations. For example, the triple compound varitčoarvedahkki denotes such a one-year old male reindeer which is already growing his antler that is typical for a one-and-a-half-year old reindeer, although this is not justified by his age (varit ’male reindeer in his second year of age’, čoarvi ’antler’, dahkki ’maker’). In this one single form of a word, their users imply the age and sex of the animal designated by the word, as well as the features of his antler. One can also trace the expression of emotional ties in that a yet unborn reindeer, i.e. the main property of a reindeer farmer, the key to his livelihood, may be called by a Sámi person who is not a reindeer keeper the “offspring of the reindeer” (bohcco ohki: boazu ’reindeer’, ohki ’offspring’), but the reindeer keepers still call it sismiessi, i.e. ’internal calf’ (sis- ’internal’, miessi ’reindeer calf’). The womb of the reindeer cow (álddu heagga: áldu ’reindeer cow’, heagga ’womb’) is, in turn, called miesegoahti, i.e. ’calf tent, tent of the calf’ (goahti ’Sámi tent’). In many cases, it is the similarity that motivates name-giving. The name snuggoaivi, for example, denotes such an antler whose branches are leaning extremely forward, so the anterior constituent of the compound snuggat is the verb ’sniff; steal, nick’, while its posterior is the noun oaivi ’head’; the similarly metaphorical noun skierreoaivi denotes a low antler with a short branch, or the reindeer that wears such an antler: the shape and size of the antler remind the name-giving reindeer keepers of one of the characteristics of the flora in Lapland, which is the dwarf birch (skierri, Lat. Betula nana). While the reasons for the accuracy of the terminology are explained by the outcome of the semantic analysis, the consequences thereof are reflected by the morphological characteristics. In the morphology chapter of my paper, I shall describe the morphological features of the names and attributes of reindeer (according to age, sex, antlers, fur, bodily characteristics, earmarks, behavior, function, property relationships).

Among the compound words, I have grouped the two-, three- and four-member compounds according to their basic members (nouns, adjectives), and the principle for breaking these down to further sub-groups was the part of speech that the anterior constituent of the compound belongs to.

Among the affixes used in the derived elements of the words under review, there are both substantival and adjectival suffixes. The derivatives with the latter may be regarded as nouns with double part of speech labels in the terminology of reindeer husbandry. For example, the word čoarvveheapmi (< čoarvi) developed with a privative suffix may mean a reindeer with a conspicuously small antler, although its actual meaning is ’without an antler’. Such adjectives that are used as nouns are actually the epithets of the boazu ’reindeer’, whose qualified word has been omitted (ellipsis). A rather high level of preciseness required in order to reach efficiency does not necessarily contribute to the earlier described endeavor for linguistic economy. The high number of compounds in the words under review is indispensable to define and

219

linguistically express the differences which are sometimes almost impossible to see for an outsider. The derivatives found among the terms prove the need for developing a synthetic language. This terminology may contain even several derivatives of a single standard language basic form, which are of course used in special meanings. The adjective lojes, lojis meaning ’calm, meek’, for example, serves as the underlying form for both the word lojat ’peaceful, lazy reindeer ox’ and the noun lojáš, which means an ‘extraordinarily meek reindeer cow’.

The vocabulary that I have analyzed from an etymological perspective shows at

least such an exciting picture. Out of the 81 words that I have examined, 14 words go back to the Uralian age (11 certain, 3 uncertain), 12 can be traced back to the Finno-Ugrian age (7 certain, 5 uncertain). The Finno-Permic age forms of 4 words can be followed back, and the Finno-Volgaic forms of 8 of them are familiar (5 certain, 3 uncertain). Out of the 81 elements 64 also have standard Sámi reconstructions (we can find 11 standard Sámi reconstructions in the group of words of foreign origin). The Northern Sámi words under review also include derivatives, only the underlying forms of which can be traced back to one of the original languages (e.g. čeaskkut ’fairly light, snow-white reindeer’ < čeaskat ‘snow-white’ < FP ćäčkä ‘clean, white, visible in white’; čoavjjet ’reindeer cow with calf’ < čoavji ‘belly’ < U ćowja, ćojwa ‘stomach, paunch, belly’). In the case of simplexes, it was the narrowing of meaning that played a critical role in the development of Northern Sámi meanings. We could see a high number of examples for how the broader, more general meaning of a form of a word reconstructed for an earlier age has by now taken up a special meaning in the (Northern) Sámi. Just to show one example, the LpN word bákŋi that can be traced back to the Uralian age word päŋe ’head’ means a single, although obviously outstandingly important part of the head of the reindeer, what we call the forehead, while the head of the animal is denoted by the noun oaivi (< U ojwa ‘head’ (UEW 336, SSS 332)), which is understandably very common as a posterior constituent in compounds and which is also of Uralian origins. Among the 14 Uralian age words, we cannot find a single one that can be regarded as the term to denote organized reindeer husbandry. As long as the meanings of the ancient (Uralian, Finno-Ugric, Finno-Permic, Finno-Volgaic) words refer to reindeer, they can be meant for wild reindeer, or the way of life thereof (e.g. čallat ’rub (the skin from the antler)’ < U ćele- ‘clean the antler of skin’; čora ’(smaller, 10−100 member) reindeer herd’ < FU śurз¹ ‘group, (reindeer)herd’; jeagil ‘lichen’ < FP jäkä-lä ‘id.’; áldu ‘reindeer cow’ (which is still followed around by her newborn calf)’ < FV ältз ‘reindeer cow’). The fact that meaning is becoming more specific is even more conspicuous if we take the ancient elements with standard Sámi reconstructions into account, which seems to support our earlier formulated opinion that advanced reindeer husbandry as a form of the economy may have developed after the separation of the Sámi people from the related peoples.

Among the 15 loan elements of the Northern Sámi terminology with only standard Sámi reconstructions, or not even those, we can find 7 such words whose direct language of origin was Finnish, according to the sources that I have relied on. We could see that the Finns started to deal with reindeer keeping later than the Sámi people, this is why this piece of data may be somewhat surprising. For instance, it was the

220

Finnish word naava ‘reindeer moss’ that was lent to the Sámi language to denote the long hair under a reindeer’s neck. On the basis of the forms used in the Sámi dialects, which have equivalent meanings to the Northern Sámi, the standard Sámi forms can also be traced back (ńāvē, cf. YS 768), whose meanings are equivalent to those of today’s Northern Sámi words. This means that from these data, we can draw conclusions on the time of the frequent narrowing of meaning that also happened in the case of the borrowed words, but perhaps it should also be interesting to know what the hair under a reindeer’s neck was called before taking over the relevant Finnish word. There are 3 Northern Sámi words lent from the Finnish whose standard Sámi forms are not familiar. These may also bring up exciting questions. We wonder what may have been the reason for that while LpN gárdi ’fenced area, stockyard’ was passed over to the Finnish language (Fi. kaarre ’id.’), the Finnish word aita with the same meaning was taken over by the Sámi language in the form of áidi. The above-mentioned two Finnish words are treated as synonyms by my sources; while Pekka Sammallahti tries to find a difference between the Northern Sámi words gárdi and áidi in his dictionary (SSS 12, 158), in a bracketed comment. According to his explanation, the word gárdi is primarily used for denoting a stockyard for sorting and marking the reindeer. Or, why was it necessary to take over the Finnish word of Swedish origin piettio, piettiö ’reindeer ox’ (> LpN biettek ’id.’, cf. the Swedish bete ’castrated ram’, SSA II/350) if the Northern Sámi reindeer keepers also had the word heargi ’id.’ at their disposal, which was a word used for denoting castrated reindeer and one of Baltic origin, also possessing a standard Sámi reconstructed form? These are already questions answering which would require ethnographical research and on-site work. Appendix The Appendix attached to my paper consists of four parts. As mentioned above, it is here that I have attached the table in which the semantic groups are summarized, for an easy overview. I have also prepared a table of the Northern Sámi names of reindeer according to age and sex. Under the title The terminology of reindeer husbandry in Northern Sámi, there is a Northern Sámi glossary of a total of 535 elements. After the title, the classification of the word in question as a part of speech is indicated in square brackets. The words also include synonyms, in which cases I use an arrow for the word lower down in the alphabetical order to indicate where exactly the meaning of this word, as well as its Hungarian and Sámi definitions are to be found. My linguistic research is limited to the Northern Sámi dialect of the Sámi language, however, it does make sense to get a glimpse of the relevant vocabulary of the Finnish language, which is a tongue with which Northern Sámi has a regular mutual relationship. This aim is served by the 700-element glossary that I have compiled from the Finnish terminology of reindeer husbandry, which is also part of the Appendix. The Reindeer Act, passed in 1995, at the time of the accession of Finland to the European Union, legally confirms the practice that in Finland it is not only the Sámi people but also the Finns that are entitled to keep reindeer, which is a practice different from the Norwegian and Swedish traditions. Common activities require a common language: in the reindeer husbandry terminology of a settlement with mixed population, Sámi and Finnish expressions live side by side, complementing each other in everyday language use. In order to capture the phenomenon that certain elements of this mixed vocabulary

221

later become loan-words, i.e. to draw conclusions on the relationship between the language of origin and the adopting language, it is indispensable to get familiar with the use of language by reindeer farmers with a purely Sámi mother tongue and those with a purely Finnish mother tongue, respectively. The Finnish vocabulary is not strictly the subject of my dissertation but the Sámi elements of Finnish origin presented during the etymological analyses justify their representation in the paper, in my opinion.