a székelyek eredetének kérdéséről
DESCRIPTION
Megjelent A Hunok öröksége című tanulmánykötetben, 2009-ben.TRANSCRIPT
1
Puskás-Kolozsvári Frederic
A SZÉKELYEK EREDETÉNEK KÉRDÉSÉRŐL1
László Gyula emlékének
A székelyek eredetének kérdését már sokan próbálták megoldani, teljes körűen
tisztázni azonban a mai napig nem sikerült. Az elmúlt két évszázad alatt a
legkülönbözőbb, gyakran egymással teljesen ellentétes elméletek születtek.2 Ennek több
oka van: egyrészt meglehetősen kevés a székelyekre vonatkozó korai okleveles és
történeti-földrajzi adat, másrészt mindeddig régészeti kutatások alapján sem sikerült
egyértelműen kimutatni a székelységet a 10-11. században. Szűcs Jenő megfogalmazása
szerint: „a székelyek eredet-kérdése egyike a történelem igazán talán soha ki nem
bogozható rejtélyeinek”.3 A téma ma sem veszített aktualitásából, elég, ha Kristó Gyula,
4
Kordé Zoltán,5 vagy Benkő Loránd
6 munkáira utalok.
Véleményem szerint ahhoz, hogy a székelyek eredetének rejtélyét megfejthessük,
a mára már közismertnek számító középkori adatok alapján kell időben és térben
visszafele nyomoznunk, az írásos források mellett – lehetőség szerint – felhasználva a
történettudomány, a nyelvészet és nem utolsó sorban a régészet eredményeit, a többi
tudományágról, mint például az antropológia és a genetika már nem is beszélve.7
A ma általánosan elfogadott nézet szerint (amely tulajdonképpen oklevelek
adataira épül), a székelység az ország határai mentén szétszóródva élt, mielőtt Erdélybe
költözött.8 Az okleveles adatokat még 1896-ban összegyűjtötte Jakab Elek, ezekből pedig
az derül ki, hogy a székelyek elsődlegesen a Kárpát-medence nyugati, északnyugati és
délnyugati részein helyezkedtek el.9 Nyelvföldrajzi adatokkal egyeztetve a székelyek által
lakott területeket ennél pontosabban is beazonosíthatjuk: a Dunántúl délnyugati sarka,
északon Őrség és Pozsony vidékéig, keleten a Duna-Tisza közéig, délen pedig az
Ormánság a Rába alsó folyásáig.10
Ezek az adatok elég jól meghatározzák a legkorábbi székely településterületet az
Árpád vezetése alatt egyesített magyar törzsek Kárpát-medencébe költözése idején.
1 A tanulmány megírásának gondolata a „A székelyek eredetéről” címmel közölt rövid cikkem után
fogalmazódott meg (http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=46642). Később ennek egy
kibővített változata az Erdélyi Naplóban is megjelent, a 2008. június 25 és a július 2-i lapszámokban,
XVIII. évfolyam, 25. (871.) szám (http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=331),
XVIII. évfolyam, 26. (872.) szám (http://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=332). 2 A székelyek eredetének kutatástörténetét összefoglalta: KORDÉ Zoltán 1991. Lásd továbbá: Uő. 1994.
3 SZŰCS Jenő 1989, 33.
4 KRISTÓ Gyula 1996, 2001, 2005.
5 KORDÉ Zoltán 1993, 2001.
6 BENKŐ Loránd 1990, 2001, 2003.
7 Számolnunk kell az így elérhető eredmények szubjektivitásával, ezért tanulmányom megírásában az „Új
Történelem” nézőpontját követem. Napjainkra a hagyományos történelemszemlélet azon alaptétele,
miszerint létezik egy valóságos, objektív empirikus módon megismerhető történelem, már elavulttá,
túlhaladottá vált, lásd: SZÉLPÁL Lívia 2007 (http://www.aetas.hu/2007-01/szelpal.pdf). 8 GYÖRFFY György 1990, 15-16.
9 JAKAB Elek 1896, 698-704.
10 BENKŐ Loránd 1990, 114-118. Vö. SINKOVICS Balázs 2001, 138, főként a 6. jegyz. Lásd továbbá:
KRISTÓ Gyula 2005, 126-129; KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 20-23, és a 6. számú melléklet.
2
Azonban tisztáznunk kellene azt is, hogy hol és mikor csatlakoztak a székelyek Árpád
népéhez. Ehhez elsősorban Anonymus gesztája és Kézai Simon krónikája nyújthat
segítséget.11
A névtelen jegyző szerint a székelyek korábban Attila népe voltak, és a
magyar törzsekhez a Duna–Tisza közén csatlakoztak,12
Kézai Simon szerint pedig a
magukat székelyeknek nevező hunok a Csigle mezején várakoztak Árpád népének
megérkezéséig, és Ruténia határainál mentek eléjük.13
Nemrég Veszprémy László hívta
fel a figyelmet arra, hogy a „Csigle” a Dunántúlon gyakran előforduló helységnév.14
Így
jogosan következtethetünk arra, hogy a Dunántúl egy bizonyos részét nevezhették a kora
középkorban Csigle mezejének, nagy valószínűséggel éppen a fentebb meghatározott
területet.15
Makkay János megvizsgálta a Csigle mezeje és az avar ring összefüggését is,16
arra a megállapításra jutva, hogy a csögle, csigle, csigla és cegléd szavak tulajdonképpen
egy „kör alakú sánc, sánccal megerősített hely, kör alakú táborhely” értelmezést
sugallnak, és a késő avar kori gyepűvonalra, a vesszőfonatos sáncokkal körülvett kerek
térségekre, illetve azok készítési technikájára vonatkoznak. Sőt Makkay véleménye
szerint azt is tényként fogadhatjuk el, hogy „A 10. századi uralom egyszerűen a késő avar
korból örökölte mind a védműveket, tehát az egész nyugati gyepűt, mind a velük
kapcsolatos magyar szavakat.”17
Az írásos források alapján maga a „ring” szó, a szinonimáiként megjelenő latin
(locus, campus, regia, stb.) illetve német (Feld) szavak alapján, elsődlegesen szintén
mezőre, illetve földre utal.18
Így véleményem szerint a Csigle mezeje egy védművekkel
(föld-fa szerkezetű várakkal) körülvett, pontosan meghatározott terület megnevezéseként
szerepel.19
Ugyanis a 9. század elején éppen ide, a Karoling Felső-Pannóniába szorul
vissza a késő-avar népesség egy jelentős része,20
mint a frankok alattvalói.21
Ez a
11
De az erősen vitatott forrásértékű Tarihi Üngürüsz-ben is az áll, hogy Hunor népe (a magyarok) olyan
népeket talált Pannóniában, amelyek saját nyelvüket beszélték. Lásd: BLASKOVICS József 1988, 21;
továbbá: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/terdzsuman.html 12
ANONYMUS c. 50. – A korszakot kutató történészek között ma is Anonymus Gesta Hungarorumának
forrásértéke a legvitatottabb: KRISTÓ Gyula 2002 b, 49-57. Egyértelműen ellene foglalt állást például:
BÓNA István 1993 b, 102-103. Véleményem szerint mégis hiba lenne figyelmen kívül hagynunk,
hiszen az Anonymus-kutatás nem a geszta tartalmának elemzésére, hanem elsősorban annak cáfolására
irányult, lásd: KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Endre 1998, 7-13. A geszta tartalmának elemzésére
vállalkozott újabban: BERENIK Anna 2004. Legutóbb Anonymus székelyekkel kapcsolatos
tájékoztatásának hitelessége mellett foglalt állást: KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 38-40. 13
SRH I, 278-279, cap. 21. 14
VESZPRÉMY László 1999, 101-102, és a 134. jegyz. 15
Ez nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy több ilyen nevű hely is lehetett a Kárpát-medencében, hiszen
Kézai Simon is két különböző székely népcsoportról tud: SRH I, 278-279, cap. 20. és cap. 21. A magyar
történészek többsége is úgy véli (a Képes Krónika nyomán), hogy Csigle mezeje Erdélyben található,
bár ennek pontos helye sosem lett tisztázva. Vö: BALÁS Gábor 1988, 21. és 40. 16
MAKKAY János 2005, 90-95. 17
Uo., 93. 18
Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 290. 19
Ehhez hasonlóan vették körül „mentsvárakkal” a Székelyföldet is. A székelyföldi várak kutatásának és
keltezési problémájának kérdésköréről jó összefoglaló: SÓFALVI András 2005, 129-160. 20
Erről tanúskodnak a „Sopronkőhida-Pitten-Pottenbrunn” csoport temetői – lásd: TOMKA Péter 1994. és
SZŐKE Béla Miklós 2000. 21
803-ban hódol meg Nagy Károlynak az avar tudun, akit Pannonia fejedelmének neveznek, 805 tavaszán
pedig Sabaria és Carnuntum között a keresztény Theodor(us) kagán népe telepedik meg: BÓNA István
1984, 351. Vö: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 306-307.
3
dunántúli avar vazallus fejedelemség annyira megbízhatónak bizonyul, hogy 811-ben
maga Nagy Károly küldi a birodalmi seregeket az avarok védelmére a szomszédos
szlávok ellenében.22
Eltűnésükről nem beszélhetünk, hiszen Német Lajos 860. évi
oklevele Savaria közelében a wangarok tartományának határhegyéről beszél, és 871-ben
a Conversio Bagoariorum et Carantanorum még adófizető avarokat említ.23
Ideköltözésükre a szlávok ellenséges fellépése adott okot, de azt mindmáig nem
sikerült kideríteni, hogy ez a népcsoport pontosan honnan is érkezett ide. Az írásos
források alapján arra lehet következtetni, hogy eredetileg valahol a horvát területeken
élhettek, hiszen tudjuk, hogy Niképhoros császár idejében a bizánciak a Peloponnésos
nyugati részéről elűzik a szlávokat.24
A császári kormányzattal szemben az avarok és a
szlávok 218 esztendeig tudták megőrízni önállóságukat: 588-tól pontosan 805-ig.25
A Dzsajháni-hagyomány alapján a „saqlāb”-ok éltek ezen a területen,26
akiket más
helyen „bolgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek”-nek27
is neveznek. Al-Bakri is határozottan
megkülönbözteti a kárpát-medencei magyarokat (mağġarīya) az onoguroktól (al-Unqaluš
– itt tulajdonképpen a dunántúli székelyekről van szó), és ez utóbbiakról azt is közli,
hogy „Khoraszánból vándoroltak ki.”28
Bíborbanszületett Konstantin császár név szerint is említi kortársát, Mihályt
(Michael, prokonzul és patrícius, kb. 910-930/950), a zachlumok fejedelmét, aki népével
a Ragusa (ma Dubrovnik, Horvátország) és a Neretva-torkolat közötti Adria-partvidéken,
valamint a Neretva mentén élt, a szerbek uralma alatt.29
A dalmáciáról szóló részből
pedig az is kiderül, hogy itt bizony avarokról van szó, és nem szlávokról: „Pár évig
harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbnek: az avarok egy részét
megölték, a többieket pedig behódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a
horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül való
lakosok, s ezek avar mivolta felismerhető.”30
A dalmáciai Durazzo31
városával összefüggésben Anonymus is megemlíti a
„Csabamagyarjának nevezett népet”, mely Zovárd halála után Görögországban maradt, és
egyértelműen ugyanarra a dalmát területre utal: „Durazzo városától a Rácföldig”, amit
22
BÓNA István 1984, 348. 23
Im., 352-353. Vö: OLAJOS Teréz 1996, 164-166. 24
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 308 (Irodalomjegyzékkel). Vö: DAI 49. MORAVCSIK Gyula
1950, 228-233; OLAJOS Teréz 1996, 129-152. 25
OLAJOS Teréz 1996, 151. 26
A perzsa földrajzi író, al-Ğayhānī munkáján alapuló arab Gardézinak a tudósítását lásd: HKÍF, 36-37. Vö:
KMOSKÓ Mihály 1927, 165-170. A mohamedánok általában az északi népeket nevezték saqlāb-nak, és
nem csak a szlávokat, például Ibn Fadlán a volgai bolgárokat nevezte így, lásd: RÓNA-TAS András
1997, 69. 27
HKÍF, 35. Vö: KMOSKÓ Mihály 2000, 246. és a 256. oldal. Ez utóbbi, vagyis al-Bakri tudósítása már
biztosan a 930-as évek utáni időszakra vonatkozik, és leírásában egyértelműen a dunántúlon jelennek
meg az Ašk.l-ok: „Ők a bağānākīya országa és a .ākārīya-hoz tartozó Ašk.l vidéke között laknak.” –
hiszen az .ākārīya itt nyilvánvalóan a mağġarīya, és nem pedig a bulkārīya elírása. 28
KMOSKÓ Mihály 2000, 256-258. 29
DAI 32-33. MORAVCSIK Gyula 1950, 145-147. Vö: HKÍF, 117-118. oldalak és a 309. lábjegyzet
(további irodalomjegyzékkel). Ragusa környékére vonatkozik a Gardézi tudósításában megjelenő
marwāt nép is, melyet Kmoskó a horvátokkal azonosít, lásd: KMOSKÓ Mihály 1927, 168-169. 30
DAI 30, 60-73. SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213-214; MORAVCSIK Gyula 1950, 143. Vö:
OLAJOS Teréz 1996, 107-117. 31
Régi magyar neve: Duracs, ma Durrës (Albánia). VESZPRÉMY László 1999, 262. lábjegyzet.
4
950 körül Bíborbanszületett Konstantin leírt.32
Mai tudásunk szerint a szlávok két nagyobb hullámban érkeztek a Balkán
félszigetre. Az első hullámot az 6. század második felében a sclavini és az antes törzs
képezte, akik 570 körül az avarok védelme alatt kerülnek az Al-Dunától délre eső,
korábban bizánci fennhatóság alatt álló területekre. A második hullámmal a horvátok és
szerbek érkeztek, talán még Heraklios (610-641) bizánci császár uralkodása alatt – de
biztosan Kuvrat fiainak szétvándorlásával párhuzamosan (a bolgárok közé tartozó
székelyekkel együtt).33
A nyugat-balkáni területeken élő horvátok a 790-es években a
frankok alattvalói lettek, de a 9. század elején fellázadtak, és hét évig tartó hadakozás
után szétverték Kotziles frank hadait – éppen ez a lázadás áll Teodor kagán népének a
Karoling Felső-Pannóniába való átköltözése mögött! A háttérben pedig egyértelműen
Bizánc offenzívája állt, hiszen a 8. század végén Stauriakos vezetésével megkezdődött a
szlávok kiűzése a Peloponnésos nyugati részéről a császári hatalom visszaállítása
érdekében, és ez a törekvés a 9. század elején sikerrel zárult.34
A 9. századi régészeti leletanyag tanulságait Tomka Péter még úgy összegezte,
hogy a késő-avar griffes-indás kultúra a Kisalföldön nem élhette meg a honfoglalást, mert
a kettő közé beékelődik a Karoling-peremkultúra anyaga.35
Csakhogy minden jel arra
mutat, hogy ezt a jellegzetes régészeti kultúrát, amely hirtelen felváltja a korábbi
emlékanyagot, a keresztény Tódor kagán népe hozta magával a 790-es években frank
uralom alá került, de korábban bizánci („római”) fennhatóság alatt álló dalmát
területekről.36
Tulajdonképpen erre a területre vezethető vissza a nagyszentmiklósi kincs
eredete is, ez magyarázza a „balkáni-bizánci provinciális kultúra” hatását, mely a 23
arany edényből álló fejedelmi készleten megfigyelhető.37
Ami azt jelenti, hogy a
nagyszentmiklósi kincs valójában a székelyek aranya!
A korabeli írásos források felülvizsgálata, és a 9. századi Karoling kultúra tárgyai
révén szilárd kronológiai keretbe illeszthető régészeti leletek alapján újabban Olajos
Teréz is arra a következtetésre jutott, hogy az avarság egyáltalán nem tűnt el
32
ANONYMUS c. 45. Erre az adatra hívta fel a figyelmet: BALÁS Gábor 1988, 20. Kézai Simon is említi
azt a székely közmondást, miszerint „Akkor gyere vissza, amikor Csaba visszatér Görögországból.” –
SRH I, 278-279, cap. 21. De azt is leírja, hogy „Csaba tehát tizenötezer hunnal Görögországba
menekült Honoriushoz…” – SRH I, 278, cap. 20. A 423-ban elhunyt Honorius neve itt nyilvánvaló
tévedés, Kézai minden bizonnyal Herakliosra gondolhatott. Vö: „Ugyanis hajdan Dalmácia Dürráchion,
azaz Antívari határánál kezdődőtt, és hosszában Isztria hegyeiig, széltében pedig a Duna folyóig
terjedt.” DAI 30. Moravcsik Gyula 1950, 140, valamint fennebb a 29. lábjegyzetben írottakkal! Lásd
továbbá: THURY József 1899, 428-432. 33
A horvát legenda szerint öt fivér és két nővér vezetésével érkeztek új hazájukba, ahonnét később elűzték
az avarokat: SCHÜTZ István 2006, 87-88 (http://mek.niif.hu/03500/03577/03577.pdf). Vö: DAI 30.
MORAVCSIK Gyula 1950, 142-143; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213-215. Lásd továbbá:
ABBAS, Samar 2003. 34
SCHÜTZ István 2006, 81,86-89. 35
TOMKA Péter 1994, 106. 36
A petőházi Cundpald-kehelynek is „felső-itáliai” kapcsolatai vannak, lásd: SZŐKE Béla Miklós 2000,
316 (Irodalomjegyzékkel). Ez a szőlőmotívumos szalagfonattal díszített áldozókehely, mely 780-800
között készült, talán éppen Tódor kagán sírjából került elő. Vö: Im., 320, 342. 37
BÁLINT Csanád 2002, 70-74. Helyesen vette észre: „A kincs különböző kultúrák keveredését tükrözi: a
kétségbevonhatatlanul avar kapcsolatok mellett van egy darabja, amelyik – a letagadhatatlan bizánci
vonásaival együtt – középázsiai vonásokat hordoz magán (2. sz.), egy másik – bizánci eredetű
ötvöstechnikát fölhasználva – karoling és 10-11. századi nyugat-európai leletekkel áll rokonságban (19.
sz.).” – Im., 74.
5
„nyomtalanul” a Kárpát-medencéből, amint azt korábban gondolták. A Conversio
Bagoariorum et Carantanorum alapján a Dunántúlon megérte legalább a 870-es éveket,
Regino alapján az Alföldön a magyarok bejövetelét, Bíborbanszületett Konstantin alapján
pedig a horvát területeken a 950-es éveket is.38
Tehát nem csak a Dunántúlon, de a Kárpát-medence más területein is
számolhatunk az avarok továbbélésével. Az is valószínűsíthető, hogy nem csak egy,
hanem több ilyen védművekkel körülvett „Csigle-mező” létezett, például a Duna-Tisza
közén (ahol a késő-avar kagáni székhely is lehetett),39
az említett horvát területeken
(melynek közelében került elő a híres vrapi kincslelet is),40
továbbá a Felvidéken
(Komárom – Kassa vidékén),41
a mai Székelyföld területén,42
de akár a Kárpátoktól
keletre is...
Véleményem szerint a kárpát-medencei „késő-avar” – székely folytonosság ténye
régészetileg is igazolható. Legyen elég, ha itt most csak Dormánd-Hanyipuszta (Heves
m.), Ibrány-Esbóhalom (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.), Püspökladány-Eperjesvölgy
(Hajdú-Bihar m.), Sárrétudvari-Hízóföld (Hajdú-Bihar m.), Tiszafüred-Nagykenderföldek
(Jász-Nagykun-Szolnok m.), vagy éppen Vörs-Papkert B (Zala m.) több száz síros
temetőire utalok.43
Feltűnő ugyanis, hogy ezek a temetők pontosan a 10. század után
megjelenő székely nyelvterületeken találhatók meg – okleveles és helynévi adatok
alapján feltételezhető (de nem bizonyított), hogy ekkor költözött át egy nagyobb csoport
a nyugati részekről Bihar területére. Másrészt erre utalnak a Dunántúl és az ország többi
része között határozottan megfigyelhető fejlődésbeli különbségek is, melyekre a kutatás
mindmáig nem tudott magyarázattal szolgálni.44
Ezek szerint a „késő-avar” népesség
nemcsak hogy megérte a magyarok bejövetelét, de az államalapítás folyamatának is aktív
résztvevője volt.
Vékony Gábor is határozottan állította, hogy a „székely” név a Kárpát-
medencében már 800 előtt ismert kellett legyen, mivel a környező szláv és német nyelvbe
került névváltozatok (délszláv szakul, német Zokel) arra mutatnak, hogy e népcsoportot a
szlávság még az úgynevezett ősszláv korban (legkésőbb 800 körülig) megismerte.45
Közvetve a dunántúli avarok nyelvemlékeinek hiánya is azt bizonyítja, hogy magyarul
beszéltek, hiszen a 11-13. századból fennmaradt dunántúli helynevekből két nyelv itteni
38
OLAJOS Teréz 1996, 164-166. 39
Kunszentmiklós bábonyi határában került elő ez ideig a leggazdagabb Kárpát-medencei avar sír, lásd:
GARAM Éva 2002, 86-89; Nagyalföld 9. századi népességéről: SZŐKE Béla Miklós 1994, 82-83. 40
WERNER, Joachim 1986; A Nagyszentmiklós-Ada-Vrap körbe tartozó kincsleletek párhuzamai Közép-
Ázsia és az Altáj vidéke felé mutatnak, lásd: GARAM Éva 2002, 92. Megjegyzem, az sem véletlen,
hogy a nagyszentmiklósi kincs 18. számú bikafejes csészéje a csak az Indiai-óceánban élő
Nautiluskagylót mintázza! 41
TRUGLY Sándor 1994. 42
Sófali András kutatásai eredményeként megállapítást nyert, hogy a Székelyföldön nagyjából észak-dél
irányban húzódó Kakasbarázda töltésrendszere a 7 – 9. századok között keletkezett, ezt eredményezte
ugyanis a töltés egykori gerendaszerkezetéből vett minták radiokarbon (C-14-es) vizsgálata az
erdővidéki Vargyas (Kovászna megye) határában; lásd: http://www.szekelyhirmondo.ro/article.php/Az-
erd%F5vid%E9ki-Kakasbar%E1zda-%E9s-Kustaly-v%E1ra-rejt%E9lye/8692/ 43
A temetők ismertetése: HONFOGLALÓ 1996; lásd még: NEPPER Ibolya, Módiné 2002 I, 128-389 és
KÖLTŐ László 1996, 187-189. 44
Részletesen kielemezte: MESTERHÁZY Károly 2002. 45
VÉKONY Gábor 2005, 169-170.
6
létezése állapítható meg: a magyar és a szláv.46
Ezek közül pedig csakis a magyar nyelv
lehet a „késő-avarok”, vagyis a székelyek nyelve, hiszen maga Konstantin császár is
egyértelműen megkülönböztette őket a szlávoktól! Nem lehet véletlen, hogy
Bíborbanszületett Konstantin kortársa, I. Ottó király (962-től I. Nagy Ottó német
császár), Magyarországot még egyértelműen Avaria, az avar ország folytatásának és
jogutódjának tekintette, mint ahogy az sem, hogy az avar-magyar kontinuitás gondolata a
német királyi udvarban egészen a 12. századig kimutatható.47
Ez a folytonosságszemlélet
jellemző a bizánci szerzőkre,48
sőt a mi korai történetíróinkra is, akik mind azt vallották,
hogy Atilla örököseiként jöttünk vissza a Kárpát-medencébe.49
„A visszatérésről”50
A Fuldai Évkönyv alapján a magyarok csapatai már 892-ben részt vesznek Arnulf
keleti frank király (887-899) morvák elleni hadjáratában.51
Miután a Kárpát-medencei
erőviszonyokat felméri, a morva Svatoplukkal szövetségben Árpád hadseregével a frank
Pannóniára támad, véleményem szerint elsősorban azért, hogy az ott élő „avar”,
pontosabban: székely népességet felszabadítsa.52
Ezért is tartom jogos feltételezésnek,
hogy már ekkor a magyarok kezébe jut Felső-Pannónia.53
Elsősorban a Kisalföld és a
Dunántúl északi részének frank uralom alóli felszabadítására lehet gondolnunk már 894
körül, egészen az Enns folyó vidékéig.54
A Karoling Alsó-Pannóniát – ahol ekkoriban
többnyire szlávok éltek – még nem szállták meg, hiszen ennek védelmére csak 896-ban
nevezi ki Arnulf király Brazlav duxot.55
VI. Bölcs Leó császár követek útján megegyezik Árpád és Kusán (Khurszán)56
vezérekkel, és ennek eredményeként Levente (Liountika) vezetésével 894 végén vagy
895 elején vereséget mérnek a bolgárokra.57
I. Simeon bolgár kán 895 őszén előbb békét
köt Bizánccal, majd a besenyőket nyeri meg szövetségesének, akik az etelközi magyar
szállásokat foglalják el.58
46
BÓNA István 1984, 353-354. 47
GYÖRFFY György 1984, 699. 48
Mint például Maurikios, Bölcs Leó, Bíborbanszületett Konstantin, Ioannes Zonaras, Anna Komnene, stb.
Lásd: MORAVCSIK Gyula 1984, 15-16, 38, 100-105. 49
Például: ANONYMUS c. 5, 14. vagy Kézai Simon (SRH I, 283, cap. 25). Ezt részletesen kifejti: BOTOS
László 1997, 57-132 (http://www.magtudin.org/Hazateres.htm). Vö: HARMATTA János 1998, 150-151. 50
Kézai Simon fejezetcíme: SRH I, 283. 51
HKÍF, 189. 52
Im., 190.: „A magyaroknak nevezett avarok ebben az időben a Dunán túl kóborolva sok szörnyűséget
követtek el.” 53
VÉKONY Gábor 2005, 205-206. Vö: HARMATTA János 1998, 146-147. 54
805-ben a keresztény Tódor kagán népe éppen ezen a területen telepedett meg, lásd a 21. lábjegyzetet! 55
HKÍF, 191. 56
Khurszán neve összefüggést mutat Khorezmmel és a kusánokkal. Vö: ARADI Éva 2008 b, 208. A
Kaukázus és a Fekete-tenger között élő mágushitű kusánokról (Kašak, vagy Kašk) többek között al-
Maszúdi (al-Mascūdī) és al-Bakri is megemlékezik, akikkel az alánok és a „hét ország” nevű nemzet
határos, lásd: KMOSKÓ Mihály 2000, 180. és 239. Továbbá a kassúkkal (kasszitákkal) kapcsolatban
lásd még: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 162-163. 57
DAI 40. MORAVCSIK Gyula 1950, 175-177; HKÍF, 128-129; György barát krónikájának folytatása:
HKÍF, 147-148. Vö: BÓNA István 2000, 25. 58
Konstantin a besenyők három törzsének Etelközbe településével kapcsolatban nem írja azt, hogy azok a
magyarokat elűzték volna, épp ellenkezőleg, azt a benyomást kelti, hogy a magyarok befogadták a
menekülőket: HARMATTA János 1998, 144-149 (Irodalomjegyzékkel). Vö: BÓNA István 2000, 26-27.
7
899 nyarán a magyar csapatok Arnulf megbízásából nagyszabású hadjáratot
indítanak Észak-Itáliába I. Berengár ellen. Ezzel egy időben Moráviában kitör Svatopluk
fiainak a belháborúja (898-899). Arnulf császár halála (899. december 8.) azonban
felborítja a nemrég megkötött német-magyar szövetséget.59
Mivel újabb szövetségkötésre
nem kerül sor, 900-ban a magyarok elfoglalják a Garam és Morva közti területet.60
Az
Itáliából hazatérő sereg pedig elfoglalja a Karoling Alsó-Pannóniát,61
vagyis a Dráva és
Száva folyók közét, közel az Adriai-tengerig.
A 900-as évnél a Fuldai Évkönyvben ezt olvashatjuk: „Eközben pedig a
magyaroknak nevezett avarok végig pusztították egész Itáliát […] ugyanazon az úton,
amelyen benyomultak, nagy területen pusztítva visszatértek Pannóniába.” „… váratlanul
erős csapattal és igen nagy haddal az Enns folyón túl ellenségesen Bajorországra törtek
[…] rablással szerzett zsákmányukkal visszatértek oda, ahonnan jöttek, övéikhez
Pannóniába.”62
Tehát az Ennstől keletre eső vidék ezt megelőzően az övék kellett legyen,
hiszen családjaik ott már le voltak telepedve!63
Regino prümi apát 900 körül pontosan tudta, hogy a magyarok megszállták a
bolgár végeket (Észak-Erdélyt), valamint a pannonok és az avarok pusztaságait (vagyis
Pannóniát és a Nagyalföldet).64
A korai bizánci jelentések pedig a Körös-Maros-Temes-
Tisza-Duna folyókkal öntözött, illetve részben velük határolt földet jelölik „Turkia egész
szállásterületként”, ahol a szomszédos népek: a Dunától keletre a bolgárok (Dél-
Erdélyben), észak-keletre a besenyők, nyugatra a frankok, délre pedig a horvátok.65
A szomszédos népek leírásával kapcsolatban azonban később egy érdekes
ellentmondásra találunk. Ahol Konstantin császár a saját korabeli, vagyis 950 körüli
állapotokat írja le, már nem jelennek meg a bolgárok: „A türkökkel a következő népek
határosak: a tőlük nyugatabbra levő vidéken Frankország, északabbra a besenyők
[valójában északkeletre és keletre], a délre eső vidéken Nagy Morávia, azaz Szvjatopluk
országa, melyet ezek a türkök teljesen végigpusztítottak és elfoglaltak. A hegyek felé
pedig a horvátok határosak a türkökkel.” Itt minden bizonnyal összekeverednek a déli és
az északi szerbek, valamint a déli és az északi horvátok, ez a tévedés később tisztázódik
is.66
De hová tűnnek a bolgárok?
A választ az arab-perzsa földrajzi irodalomban67
találjuk meg, ahol ez az
ellentmondás szintén megfigyelhető. Gardézinek az al-Dzsajháni adatára visszavezethető
leírása szerint: „A bolgárok és a szintén bolgárok közé tartozó ’.s.k.l-ek országa között
van a magyarok határa”.68
Ibn Ruszta és al-Bakri párhuzamos helyén viszont az első
helyen említett bolgárok neve helyett a besenyőké található: „Ők a besenyők országa és a
bolgárok közé tartozó Ašk.l országa között vannak.”69
59
BÓNA István 1993 b, 102. 60
Uő. 2000, 33. 61
Vö: Uő. 1993 b, 104-105. 62
HKÍF, 192. Vö: OLAJOS Teréz 1996, 165. 63
Vö: BOTOS László 1997, 3-32. 64
HKÍF, 198-199. Vö: BÓNA István 2000, 27. 65
DAI 40. MORAVCSIK Gyula 1950, 177; HKÍF, 130. 66
A DAI 31. és 32. fejezetében: MORAVCSIK Gyula 1950, 145-146; HKÍF, 117. 67
Ezen politikai és gazdasági földrajzot tárgyaló művek kompilatív jellegük miatt nagyon sok nehézséget
okoznak a modern kutatásnak, mert szerzői sok esetben korábbi művekből vesznek át részeket, anélkül,
hogy ezeket a korabeli állapotokkal egyeztetnék, lásd: VÁSÁRY István 1993, 28. 68
HKÍF, 35. 69
Im., 39. oldal és az 51. lábjegyzet.
8
Al-Maszúdi 943-ban íródott „Aranymezők és drágakőbányák könyve” 17.
fejezetében pedig ezt olvashatjuk: „A kazárok s az alánok szomszédságában, köztük s a
Nyugat között elterülő vidékeken négy török nemzet van, akik leszármazásukat egyetlen
őstől eredeztetik. Ezek részben nomádok, részben földművesek; nagy a tekintélyük és a
bátorságuk; e nemzetek mindegyikének külön királya van. Mindegyikük királyságának
kiterjedése több napot tesz ki; egy részüknek a királyságai a Nīṭas-tenger [Fekete-tenger]
mentén terülnek el, támadó hadjárataik egészen Róma vidékéig s az Andalus-szal
szomszédos vidékekig érnek, diadalt aratva az ott élő nemzetek fölött. Ezek s a kazárok
királya között béke van, hasonlóképpen az alánok fejedelmével. Szállásaik a kazárok
vidékeihez csatlakoznak. A hozzájuk tartozó első nemzetség neve y.ğ.nī. Ezzel egy más
nép szomszédos, amelyet úgy hívnak: bağġird; ennek közelében más nép lakik, amelynek
neve bağanāk – ez e népek közül a legvitézebb – végül ez utóbbi szomszédságában
megint más nemzet lakik, amelyet úgy neveznek: nūkarda. Királyaik nomádok.”70
Vagyis
az itt felsorolt négy nép: a jászok (jazigok), a baskírok (magyarok),71
a besenyők,72
és az
onogurok (onogur-bolgárok).73
Bíborbanszületett Konstantinnál megtaláljuk a besenyő szállásterület pontos
leírását is: „Tudni való, hogy a besenyők négy törzse, azaz Küercsicsur tartomány,
Szurukülbej tartomány, Borutolmacs tartomány és Bulacsaban tartomány a Dnyeper
folyón túl fekszik a keletibb és északi részek felé s Úzia, Kazária, Alánia, Cherson és a
többi klima-vidék felé néz. A többi négy törzs a Dnyeper folyón innen fekszik a
nyugatibb és az északibb részek felé, azaz Jazikapan tartomány Bulgária közelében van,
alsó Jula tartomány Turkia közelében van, Karabaj tartomány Oroszország földjének
adóköteles területeihez, az ultinokhoz, dervleninekhez, lenzeninekhez és a többi
szlávokhoz van közel.”74
Továbbá a magyarok korábbi (etelközi) szállásaival
kapcsolatban ezt olvashatjuk: „A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök
laktak, az ott levő folyók neve szerint hívják. A folyók a következők: az első folyó az
úgynevezett Baruch [Dnyeper], második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az
úgynevezett Trullos [Dnyeszter], negyedik folyó az úgynevezett Prut, ötödik folyó az
úgynevezett Szeret.”75
Ugyanez a szerző tájékoztat arról, hogy „a besenyőket kangarnak is nevezik, de
nem mindet, hanem csak három tartomány népét, Javdiertimét, Küercsicsurét és
Kabuksinjuláét, mint akik a többieknél vitézebbek és nemesebbek; mert ezt jelenti a
kangar elnevezés”.76
Ezek szerint a három kangar tartomány: Javdiertim (Erdim),
Küercsicsur (Csúr, a Dnyepertől keletre) és Kabuksinjula (alsó Jula – Turkia, vagyis
Pannonia közelében77
). Pannonia közelébe viszont csak egyféleképpen kerülhettek a
70
KMOSKÓ Mihály 2000, 182-183. oldal és a 187. lábjegyzet. Úgy tűnik, Maszúdi összekeveri a
langobárdokat (Lunqabardīya, nūkabard, būkarda) az onogur-bolgárokkal (Unkarda, nūkarda); lásd
még: Im., 202. Vö: HKÍF, 53. oldal és 130. lábjegyzet, valamint az 57-58. oldalak (a figyelmeztetés
könyvéből közölt szövegrészlet). 71
A magyarok baskír elnevezéséről: RÓNA-TAS András 1997, 223-226, 242, 330-335. 72
A besenyők és a jászok történetéről jó összefoglaló: PÁLÓCZI HORVÁTH András 1989; a besenyőkről
lásd még: PÁLÓCZI HORVÁTH András 1988; VÁSÁRY István 1993, 152-155 (Irodalomjegyzékkel). 73
Lásd: RÓNA-TAS András 1997, 100, 179-189. 74
DAI 37. MORAVCSIK Gyula 1950, 168-169; HKÍF, 118-120. 75
DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 174-175; HKÍF, 126. 76
DAI 37. 77
Vö: DAI 27. és DAI 30. HKÍF, 116.
9
kangarok: ha elfoglalták a dél-erdélyi bolgár területeket!78
Vagyis a Duna és a Maros
közötti, Krum hódítása nyomán 803 és 830 között a Bolgár Birodalomhoz csatolt avar
területeket valamikor 895 és 950 között a kangar-besenyők foglalták el. Erre minden
bizonnyal 934-ben kerülhetett sor, amikor tudjuk, hogy a magyarok a besenyőkkel
szövetségben a bolgár és a bizánci területeket támadják.79
Al-Bakri tudósítása szerint,
mely éppen a 935 utáni időkre érvényes, a magyaroktól „keletre vannak a besenyők, és a
lakatlan puszták. Ezek a besenyők országa és a szlávokhoz tartozó bolgárok között
terülnek el.”80
Itt a lakatlan puszták egyértelműen a Havasalföldre vonatkoznak,81
így a
besenyők a magyaroktól keletre csakis Dél-Erdélyben lehetnek. Al-Bakri földrajzi
munkájának „A hazar besenyők országa” című fejezetében azt is leírja, hogy „ez a
csoport [a kangarok] régen a turk besenyők közé tartozott”.82
A „M.rwāt” ország
leírásából pedig az is kiderül, hogy a fehér (északi) horvátoktól keletre és délkeletre éltek,
a Kárpátok és a Fekete-tenger közötti területeken (Etelközben).83
Ezzel állítható
párhuzamba Bíborbanszületett azon adata, miszerint „A Duna folyó alsó folyásától [a
Vaskaputól84
] kezdve Drisztrával [Silistra, Bulgária] átellenben terül el Besenyőország, s
szállásuk kiterjed egészen Sarkelig, a kazárok erődjéig...”85
A bolgárok tehát
egyértelműen azért „tűnnek el” a magyarok határairól, mert a kangar-besenyők
elfoglalják a korábban al-dunai bolgár fennhatóság alatt álló Dél-Erdélyt.
József kagán levelezéséből (954-961 között) az is kiderül, hogy Kijev a 10. század
első felében még nem lehetett a ruszok kezében.86
Mint Konstantin császár leírásában
láthattuk, erre a területre tehető a besenyők Karabaj tartománya, ettől észak-nyugatra az
Ertim, dél-nyugatra pedig a Kapan tartomány (Jazikapan, valahol a mai Jászvásárhely
vidékén). Ugyaninnen azt is tudni lehet, hogy Kijevet korábban Szambatásznak nevezték:
„A külső Oroszországból Konstantinápolyba jövő fatörzscsónakok Novgorodból valók
[…] Ezek ugyanis mind a Dnyeper folyón jönnek le, és Kijev városában, melyet
Szambatásznak neveznek, gyűlnek össze…”87
– tehát ekkor még Szambatásztól
(Kijevtől) északra terülhetett el a ruszok földje, központja pedig Novgorod – Staraja
Ladoga térségében volt. Ezek szerint Kijev is a magyarok kezében volt a besenyők
etelközi beköltözése előtt.88
Ezután a besenyők fennhatósága alá került, és csak
Svjatoslav hódításaival (valószínűleg 962-965 között, Sarkel elfoglalásával egyidőben)
78
Ezek szerint ők az erdélyi Gyulák, akiket I. István király 1003-ban fegyveresen legyőzött. Vö: KRISTÓ
Gyula 2002 a, 80-92. 79
GYÖRFFY György 1984, 671. 80
ZIMONYI István 2001, 89. Vö: KMOSKÓ Mihály 2000, 257-258. 81
KRISTÓ Gyula 2002 a, 71. Bár Kristó ebből azt a téves következtetést vonta le, hogy a besenyők nem
nyomultak előre még a Keleti-Kárpátokig sem! 82
HKÍF, 43. 83
Im., 42. Vö: KMOSKÓ Mihály 1927, 168-169. 84
Ez teljesen egyértelműen kiderül abból a részből, ahol elmagyarázza, hogy „vannak bizonyos régi
emlékek: az első, ahol Turkía kezdődik, Trajánusz császár hídja”, lásd: DAI 40. MORAVCSIK Gyula
1950, 176. HKÍF, 129. oldal és a 362. lábjegyzet. 85
DAI 42. MORAVCSIK Gyula 1950, 183. 86
Az ún. „Kijevi levél” fordítása: GOLB, Norman – PRITSAK, Omeljan 1982, 10-19. Pritsak 930 előttre
keltezi: Im, 71. Vékony Gábor szerint későbbi keltezés is lehetséges, hiszen az a körülmény, hogy a
levelet Kijevbe címezték, nem jelenti azt, hogy az kazár kézen volt: VÉKONY Gábor 2004, 284; Lásd
még: http://en.wikipedia.org/wiki/Kievian_Letter 87
DAI 9. MORAVCSIK Gyula 1950, 57. 88
Hasonló következtetésre jutott: VERNADSKY, Georgy Vladimirovich 1957, 14-17.
10
juthatott a ruszok kezére.89
Feltűnő ugyanis, hogy amíg a Kazár Kaganátus fennállt, a
ruszok és a besenyők békében éltek egymással, 968-ban viszont a besenyők
megostromolták Kijevet.90
Svjatoslav 969-es támadása a Kazár Birodalom teljes
megszűnéséhez vezetett,91
végül Kurja besenyő vezér csapata győzte le, és ölte meg őt
971-ben.92
Az is megfigyelhető, hogy az egykorú írásos források következetesen türköknek
nevezik a magyarokat (pontosabban: a szabirokat93
), amit a „türk” (vagyis kazár)
fennhatóság elismeréseként kell értelmeznünk. Nyilván azért vallották „türk”-nek
magukat, mert a házassága révén maga Levedi is rokonságban állt a türk uralkodói
házzal.94
A „kabar lázadás”95
miatt azonban a korábbi függőségi viszony megszűnik, és
amikor a kazár kagán magához hívatja, Levedi maga helyett Árpádot javasolja
fejedelemnek. A kazár kagán jóváhagyásával ekkor Árpádot nagyfejedelemnek teszik
meg „a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén”, ám ez nem a kazár
fennhatóság elismerését jelentette,96
hanem éppen ellenkezőleg: a függetlenségét, hiszen
ebben a korban csak a perzsa nagykirályt, a bizánci császárt és a kazár kagánt emelték
pajzsra – a korabeli szertartásoknak megfelelően.97
Konstantin császár a magyarság eredetéről is pontos értesülésekkel rendelkezett.
Azt írta le, amit a hozzá látogató Termacsu és Bulcsú 948-ban mondott el neki:98
A türkök
régen Kazáriához közel szereztek maguknak szállást, Levediában, amit első
fejedelmükről neveztek el. Három esztendeig együtt éltek a kazárokkal, szövetséget
kötve. A besenyők azonban megtámadták a kazárokat, és vereséget szenvedve a türkök
földjére telepedtek.99
Ez elég egyértelműen a 893/894-es eseményekre vonatkozik,
amikor a besenyőket az oguzok (vagyis úzok) a karlukokkal és kimekekkel szövetkezve
legyőzték. Ha elfogadjuk a kazárok és a „türkök” (vagyis a kazárokkal szövetséges
szabirok) együttélésének itt szereplő 3 éves időtartamát,100
akkor ezt a Kárpát-medencébe
89
A korai rusz állam történetéről jó összefoglaló: FONT Márta 1988, 26-31. 90
PVL I, 47-48. (http://hudce7.harvard.edu/~ostrowski/pvl/vol1b.pdf); MINORSKY, Vladimir Fedorovich
1937, 444. Vö: HARMATTA János 1998, 149. 91
Vö: ERDÉLYI István 1997, 85. 92
GYÖRFFY György 1984, 716. 93
A szabirokról lásd: ZIMONYI István 1994, 613. Minden bizonnyal a mohamedán források as-Sābirān,
as-Sarīr, illetve Šarwān néven emlegetett népével azonosíthatók, lásd például: KMOSKÓ Mihály 2000,
169, 178-179, 238. Bár ez a lehetséges összefüggés jelenleg még feltárásra vár. A szabirokkal
kapcsolatba hozható korai írásos források adatait összegyűjtötte: Z. TÓTH Csaba 2006. 94
„Kazária fejedelme, a kagán vitézségükért és szövetségükért nemes kazár nőt adott a türkök első
vajdájának, akit Levedinek neveztek, vitézségének nagy híre és nemzetsége fénye miatt…” DAI 38.
MORAVCSIK Gyula, 1950, 171-172; HKÍF, 122. Vö: NÉMETH Gyula 1991, 226. 95
DAI 39. MORAVCSIK Gyula 1950, 175; HKÍF, 126-127. Ezen a tudósításon alapul a székelység kabar
eredetének elmélete: SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos 1927, 52-53; Utóbb részletesen kidolgozta:
KRISTÓ Gyula 2005. 96
Zimonyi István szerint Konstantinos művéből kétségtelenül kiderül: „a magyar törzsszövetség vezetője a
kazár kagán alattvalója”: ZIMONYI István 1996, 957. 97
MORAVCSIK Gyula 1984, 45. ill. 27. jegyzet. 98
DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 171-173; HKÍF 121-126. Ez tulajdonképpen a szabirok (közvetlenül
a Kárpát-medencébe költözése előtti) történetének rövid ismertetése! 99
„A besenyők […] a kazárok ellen háborút indítván és legyőzetvén, kénytelenek voltak saját földjüket
elhagyni és a türkökére letelepedni.” DAI 38. MORAVCSIK Gyula 1950, 171-172; HKÍF 122-123. 100
Itt általában szövegromlással számolnak a kutatók, lásd: MORAVCSIK Gyula 1984, 43. oldal, 20.
lábjegyzet (Irodalomjegyzékkel).
11
költözést közvetlenül megelőző időkre kell tennünk, 891-től 893-ig. Valójában hosszabb,
legalább 30, de az is lehet, hogy 300 éves időszakkal kell számolnunk, hiszen a 3 év túl
kevésnek látszik. Már 881-ben is egymással párhuzamosan (de egymástól függetlenül) a
frankok területét támadják a magyarok és a kavarok seregei101
– ezek szerint ebben az
időben már mindkét népcsoport a kazárok fennhatósága alatt élt.
A kangar-besenyők elköltözésének háttérben az arabok előrenyomulása állt, 893
tavaszán ugyanis a Közép-Ázsiában élő úzokat délről az arab seregek támadták meg.
Ekkor az oguzok a kazárokkal szövetkezve kilökték a közép-ázsiai sztyeppékről a
besenyők három kangar eredetű törzsét, akik aztán 895-ben érkeznek meg az etelközi
területekre. A kangarok Etelközbe költözése nem valószínű, hogy a magyarok elűzésével
járt volna,102
sokkal valószínűbb, hogy erre közös megegyezés alapján került sor. Ezzel a
magyarok katonai ereje is jelentősen megnőhetett – vagyis lehetségesnek tartom, hogy ők
azok a kavarok, akik a honfoglalás körüli időkben a magyarokhoz csatlakoznak, és
akikről éppen azt lehet biztosan tudni, hogy három törzsük volt és egy fejedelmük!103
Hozzá kell tennem, hogy a kangarok már a 6. századi szír forrásokban is
előfordulnak a Kaukázusban, a Szevan-tó és a Kur folyó közötti területen.104
A türk
feliratokban is szerepel egy kengeresz népnév, melyről Vásáry István is úgy vélte, hogy a
kangar és az ász népneveket foglalja magában.105
Nevük nyilvánvaló összefüggést mutat
„Kang-kü” vidékével (a Szír-Darja középső folyásától keletre, a mai Taskent vidékétől a
Kara-tau hegység tájékáig),106
de nagy szerepet játszanak Khorezm történetében is (az
Amu-Darja és az Aral-tó vidékén), ahol türk (illetve később kazár) fennhatóság alatt
élnek egészen 893-ig, ám ekkor az úzok (és közvetve az arabok) támadása miatt végleg el
kell hagyniuk ezt a területet. Eredetük ma sincs tisztázva, ezért itt felhívnám a figyelmet
arra a tényre, hogy a népnév korábban sem volt ismeretlen: ez volt ugyanis a sumérok
önelnevezése („kangarli”, illetve „kangar”)!107
A „Hét törzs” és az „Ászok szövetsége”
A magyarok hét törzsével kapcsolatban Bíborbanszületett Konstantin a „Hepta
geneai” kifejezést használja, amely összefüggést sejtet a 4. század elején megjelenő fehér
hunok görögös hephthal nevével, hiszen mindkettő hét törzsre utal.108
Ez azért is nagyon
valószínű, mert ez a kifejezés Theophanes és Nikephoros munkáiban is szerepel a Kárpát-
medencei avaroktól keletre lakó törzsekkel kapcsolatban, miként erre nemrég Harmatta
101
Az Annales Iuvavenses Maximi 881-es adata alapján, lásd: HKÍF, 209. 102
Lásd fennebb, az 58. lábjegyzetben! 103
DAI 39. MORAVCSIK Gyula 1950, 175; HKÍF, 127. 104
CZEGLÉDY Károly 1954 a; Ebben az időben a szabirok is a Kur folyó vidékén éltek, lásd: HELILOV,
Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 40-47. Két Kengerli (Kangarli) nevű falu pedig még ma is létezik
Agdam és Berde (Barda) megyékben a Szevan és a Kur között: Im., 60. 105
Bár a kangarok iráni nyelvében kételkednünk kell: VÁSÁRY István 1993, 152-153. Vö: HARMATTA
János 1998, 142. 106
CZEGLÉDY Károly 1969, 30-31. Legkorábbi említése a Kr. e. 6. században a perzsa vallás szent
könyvében, az Avesztában található meg Kangha néven; későbbi névváltozatai Küngü és Kungi: TÓTH
János – TÓTH Marianna 1988, 164-165. 107
Lásd: ZAKIEV, Mirfatyh Z. 2002, 86-89; Valószínűleg itt kell keresnünk a feltételezett sumér-magyar
kapcsolatok magyarázatát, és lehetséges, hogy a mai csángók is a kangarok leszármazottai. Vö: SZŐCS
István 2000, 11. 108
ARADI Éva 2008 b, 200.
12
János is rávilágított.109
A „Hét törzs” kifejezés egy biztosan nem-szláv népnek volt a
neve, amely a 7. század végén az Asparuch vezette al-dunai bolgárokkal szövetséges
viszonyban állott, és tőlük északra élt, úgy, hogy az avarok felől védelmet nyújtson.
Harmatta szerint itt a „hetumoger” törzsszövetségről lehet szó, ami azt jelenti, hogy az
ősmagyar törzsek már a 7. század végétől Etelközben éltek. Amikor az onogur-bolgárok
három nyugati csoportja Itáliába, az Avar kaganátusba és a Dunától délre fekvő bizánci
területre telepedett át, akkor régi szálláshelyeiket a magyar „Hét törzs” foglalta el.110
Mindez arra enged következtetni, hogy az Álmos fejedelem vezetése alatt
egyesített „Hét törzs” nem lehet azonos a Levedi vezetése alatt álló szabirokkal, akik
893-ig a kazárok közelében élnek, Levédiában.111
Levédiát pedig valahol a Volga
torkolatvidékének közelében, a Kazár Birodalomtól keletre, illetve a volgai bolgároktól
délre kell keresnünk. Erre utalnak a 10. század eleji mohamedán források is, amelyek öt
volgai bolgár törzset ismernek: bulgár, szabir (szuvar), berszel, askal és balandzsar.112
Onoguria önálló kaganátusa a 7. század első harmadában a bolgár törzs vezetője, a
Dulo-dinasztiából113
származó Kuvrat (Kürt) uralma alatt alakult meg a Fekete-tenger és
a Kubán folyó vidékén (vagyis Zikia területén).114
Ebben a Kárpát-medencei avarok is
szerepet játszhattak, sőt feltételezhető, hogy a Baján-dinasztia hatalmának
lehanyatlásakor Kuvrat az egész avar kaganátus élére akart állni.115
Ezzel összefüggésben
az sem lényegtelen, hogy Kuvrat már 619-ben megkeresztelkedett Konstantinápolyban,
Bizánc szövetsége fejében. A Kuvrat fiai által vezetett népcsoportok talán már Heraklios
(610-641) bizánci császár uralkodása idején, de inkább valamikor azt követően egész
Kelet-Európában szétvándorolnak. A bizánci források alapján ez az esemény valamikor a
7. század középső harmadában történhetett, mint láthattuk, ekkor jelennek meg a szerbek
és a horvátok is a bizánci területeken.116
Egy részük Kotrag(os) vezetésével a Don és a
Duna közötti területen telepedett meg – vagyis Etelköz területén, ami azt jelenti, hogy a
„Hét törzs” egyértelműen kapcsolatban áll a kutrigurokkal. Másik részük Asparuch
vezetésével a Dnyeperen és a Dnyeszteren átkelve az „Oglos” vidékén lelt szállást
(vagyis a Duna-Delta környékén). A harmadik csoport – feltehetően Kuber vezetésével –
előbb az Avar Birodalom területén telepedett le, majd az avar kagántól elszakadva a
670/680-as években Thesszaloniké vidékére ment, megalapítva az önálló Bolgár
Birodalmat. Egy ötödik csoport Ravenna és az Adria környékén jelent meg, ahol a
rómaiak alattvalója lett (tulajdonképpen ők a székelyek). Végül az a csoport, amely a
legidősebb fiú, Bat Bajan vezetése alatt az ősi földön maradt, nem sokkal Kuvrat halála
után a kazárok fennhatósága alá került.117
109
HARMATTA János 1998, 143; Uő. 2001, 6-7 (http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01-1/harmatta.htm);
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 223. 110
HARMATTA János 2001, 7 (Irodalomjegyzékkel). 111
Azonban mindkét népcsoport közös, hun-magyar eredetre vezethető vissza, ezt alább részletesebben is
kifejtem. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy minden szabir magyar, de nem minden magyar szabir! 112
HALASI-KUN Tibor 1943, 85; NÉMETH Gyula 1991, 128, 131; SINKOVICS Balázs 2001, 21. A
Kárpát-medencében a Bercel helynevek őrzik a berszilek, az Árpád-kori Zuard (Szovárd/ Zovárd)
nemzetségnév pedig a szuvarok nevét: VÁSÁRY István 1993, 133-134. 113
A bolgár fejedelmi listáról: PRITSAK, Omeljan 1955, 35-36
(http://www.kroraina.com/bulgar/pritsak_bf/gal/index.html); WERNER, Joachim 1984, 38-40. 114
Az írásos források a bolgárokat az onogurokkal azonosnak vélik, lásd: RÓNA-TAS András 1997, 179. 115
Nichephorus Patriarcha (p. 24,9 – 15). – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 213. 116
Im., 213-215 (Irodalomjegyzékkel). 117
Nichephorus Patriarcha (p. 33,13 – 34,19), THEOPHANES a. m. 6171 (p. 357,8 – 358,11) és a Miracula
13
A Fekete-tengertől északkeletre eső területeken még valamikor az 5. század
második felében jelentek meg a bolgárok.118
Priskos rhétor tudósított arról a
népvándorlásról, melynek következtében 463 táján a Kaukázus előterében az ogur népek
jelentek meg: az óceán partvidékén élők elűzték az avarokat, az avarok megfutamították a
szabirokat, a szabirok pedig megtámadták a szaragurokat, az urogokat (ogurokat) és az
onogurokat.119
Azt is tudjuk, hogy nem sokkal Attila 453-ban bekövetkezett halála után a germán
népek támadásai miatt a hunok nagy része pontosan ide, a Kaukázus előterébe húzódott
vissza.120
A korabeli forrásokban hun és bolgár néven egyaránt szerepelnek, maga a
bolgár népnév először 482-ben jelenik meg, amikor a bizánci Zenon császár segítségül
hívta őket a keleti gótok ellen Sirmium alá.121
Ezek szerint a Pontus vidéki bolgárság az
Attila halála után ide visszahúzódó hunok, a Volga torkolatvidékén, illetve a Káspi-tenger
észak-keleti partvidékén élő ogurok, valamint a Balkh vidékéről érkező bolgárok
(balkárok, vagyis az onogurok) keveredéséből jött létre – akik a kínai források alapján a
„nagy” jüecsikel azonosíthatók, vagyis a nyugatra költözött kusánokat (illetve a
Procopius által is említett fehér hunokat) láthatjuk bennük.122
Theophylactus Simocatta azt írja az onogurokról, hogy az egykor általuk alapított
város, Bakath a földdel vált egyenlővé a földrengések miatt, és hozzáteszi, hogy
Szogdianát a földrengés mellett járvány is pusztította123
– tehát az onogurok egy része
biztosan a Szogdiától észak-nyugatra eső területekről származik, vagyis a mai
Türkmenisztán területéről.
463 táján, amikor az onogurok megjelentek a Kaukázus északi oldalán, akkor a
korábbi szálláshelyeik fölött a szabirok veszik át a uralmat a Káspi tenger keleti partjánál,
az Aral tó vidékén – vagyis Khorezm területén.124
Erre a területre utal Procopius is,
amikor azt írja, hogy a heftaliták a Perzsa Birodalom északi határán élnek, és Gorgó nevű
határszéli városukból kiindulva gyakran betörnek a perzsa területekre.125
Az említett
várost Azgar Mukhamadiev Ürgencssel126
azonosította (perzsa neve: Kuhna Gurgānj),127
mely az Amu-Darja völgyében, az Aral-tótól délre, a mai Türkmenisztán északkeleti
részén található. Aradi Éva viszont az észak-iráni Gorgánnal hozta összefüggésbe,128
a
Sancti Demetrii (II, 284-288) adatai alapján. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 218-220
(Irodalomjegyzékkel). 118
A bulgar név török nyelven keveréket, keveredettet, de lázadást keltőt, lázítót is jelent, lásd: NÉMETH
Gyula 1991, 130. A népnév eredeti balkar változata az Amu-Darjától délre fekvő Balkh (Bactra,
Afganisztán északi részén) városával mutat összefüggést (http://en.wikipedia.org/wiki/Balkh), amely
korábban a kusánok, később a kidariták fővárosa volt. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 58-60. 119
EXCERPTA 486. – MORAVCSIK Gyula 1934, 48; CZEGLÉDY Károly 1969, 90-93; VÁSÁRY István
1993, 128-129; RÓNA-TAS András 1997, 174-175; VÉKONY Gábor 2005, 173. 120
HALASI-KUN Tibor 1943, 75-76; Vö. RÓNA-TAS András 1997, 173-177. 121
NÉMETH Gyula 1991, 128. Vö: HALASI-KUN Tibor 1943, 75. 122
HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 428-429; CZEGLÉDY Károly 1969, 55-60; NÉMETH Gyula 1991,
119, 129. Vö: ARADI Éva 2008 b, 197, 201. 123
CZEGLÉDY Károly 1969, 92; VÁSÁRY István 1993, 129; RÓNA-TAS András 1997, 177. 124
A khorezmi kapcsolatokról Kézai Simon (SRH I, 280, cap. 22) is megemlékezik, aki szerint a másodszor
beköltöző magyarokkal együtt nagyon sok khorezmi „rokon” érkezett Pannóniába. 125
PROCOPIUS III, 2-8. 126
Ürgencs a Selyem-út egyik jelentős városa volt, a 12. században Khorezmia fővárosa:
http://en.wikipedia.org/wiki/Kunya_Urgench 127
MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995, 82. 128
ARADI Éva 2008 b, 201.
14
Káspi tenger délkeleti csücskénél, melyet az ókori görögök Hyrcania néven ismertek.129
Az Ürgenccsel való azonosítás mellett szól az a tény, hogy a 9. században az arab írók az
Aral-tót Gorgannak nevezték,130
de bármely városról lenne is szó a kettő közül, Procpoius
idézett adata mindenképpen alátámasztja a heftaliták (és így közvetve a szabirok)
khorezmi jelenlétét.
483-ban a heftaliták legyőzték I. Peroz perzsa királyt, és a győzelmüket követő két
évben elárasztották Perzsia egyes keleti részeit. A szászánida Perzsia csak Kavád (499-
531) uralma alatt tud talpra állni. Minden bizonnyal ebben az időben, tehát 483 és 499
között költözött át a szabirok egy része a Kaukázus vidékére. Annyi bizonyos, hogy az
ogurok 506-tól a szabirok uralma alá kerülnek, akik ezzel a Kaukázus északi előterének
új uraivá válnak. Justinianos császár uralkodásának első évében (527-528) a Boszporusz
közelében tanyázó hunok Gordas nevű fejedelme megkeresztelkedik Bizáncban, de
később megölik őt, és Maugerist, a testvérét teszik meg a fejedelmükké.131
552–553-ban
elfoglalták Derbentet és a kaukázusi Albánia északi részét is, mivel a perzsákat ekkor a
bizánciakkal folytatott háború kötötte le. Perzsia egykori hatalmát csak Kavád fiának, I.
Khusrónak (Khoszrau Anósirván, 531-579) sikerül helyreállítani. Nemrég Mübariz
Helilov azerbajdzsáni akadémikus és magyar munkatársa, Nyitray Szabolcs hívták fel a
figyelmet a Derbendnáme-re, ami leírja, hogy a 6. században Khusró szászánida király
Dagesztán területén felépítteti „Kicsi Madzsar” és „Ulu Madzsar” városokat, amelyek
népe a Perzsa Birodalom vazallusa volt.132
Az 562-ben megkötött bizánci–perzsa béke után a szabirokat sikerül megfékezni,
de a heftalitáknak a perzsák továbbra is éves adót fizetnek. A szabir uralomnak végül a
heftalita uarhunok észak-kaukázusi megjelenése, illetve az őket követő türkök támadása
vetett véget.
552-ben megalakult a belső-ázsiai türkök birodalma, akik 555-ben végleg
legyőzték és elkergették régi uraikat, a zsuan-zsuanokat133
(a tulajdonképpeni avarokat).
557-ben szövetséget kötöttek a szászánidákkal, majd 563 és 567 között megdöntötték a
Heftalita Birodalmat.134
Az 560-570-es évek táján a türkök már a Kaukázustól északra
jelennek meg, a heftalitákat üldözve.135
A türkök elől menekülő uarhunok vezetőrétege és
a hozzájuk csatlakozott kisebb zsuan-zsuan (avar) csoport ekkor az indiai források
tanúsága szerint a Kaukázus vidékére költözik, Attila fiainak népéhez.136
Közvetlenül az Istämi és Khoszrau Anósirván között 557-ben létrejövő türk-
szászánida szövetség megkötése után137
megjelenik „az avaroknak mondott hunok”
követsége Konstantinápolyban, valamikor 557 decembere és 558 februárja között,138
tehát itt minden bizonnyal a türkök elől a Kaukázus vidékére költöző heftaliták
129
http://en.wikipedia.org/wiki/Gorgan 130
HKÍF, 58. 131
MORAVCSIK Gyula 1934, 38; HALASI-KUN Tibor 1943, 77. 132
Részletesen tárgyalja: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 7-69. 133
A zsuan-zsuan törzsszövetség a 4. század végén – 5. század elején jött létre a mai Mongólia területén.
Sölun, az első uralkodójuk 394 után uralma alá vetette az ordoszi hiungnukat és szienpiket, majd 402
körül a tielö törzsszövetséget is. VÁSÁRY István 1993, 48-51; RÓNA-TAS András 1997, 177-178. 134
VÁSÁRY István 1993, 64-66. 135
A türkök és a heftaliták kapcsolatát elemzi az orhoni feliratok kapcsán: DOBROVITS Mihály 2001, 93-
101. 136
ARADI Éva 2008 a, 27. 137
RÓNA-TAS András 1997, 178. 138
MALALAS p. 489, 11-12. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 17.
15
küldöttségről van szó. 562-re a heftalita uarhunok uralmuk alatt egyesítették az összes
népet a Kaukázus északi előterétől a Volga északi vidékéig és az Al-Dunáig (berszel,
onogur, szabir, utrigur és kutrigur139
), legyőzték a szláv antákat, és a Bizánci
Birodalomba való bebocsátásukat kérték.
563-ban egy Askéltur (magyarul: „Askél úr”, esetleg „A Skél úr”) nevű
uralkodóról hallunk Theophanestől:140
„Ugyanabban a hónapban [júliusban] követek
jöttek Konstantinápolyba Askélturtól, a herméchiónok141
királyától, aki az Óceánhoz
közel az avarok népén belül helyezkedett el.” Itt a perzsáktól délre (illetve délkeletre) élő
hunokról van szó, akiket korábban kidaritáknak, vagyis szanszkrit nyelven „nagy
királyok”-nak neveztek. Ugyanis a kidariták éltek az óceán partjaihoz közel, az egykori
Kusán birodalom dél-keleti részén,142
az ázsiai „Etiópia” területén.143
Tehát közvetlenül a
heftalita uarhunok követsége után Bizáncban megjelenő másik küldött, „A Skél úr”, a
türkökkel szövetségre lépett „chiónok” királyának volt a követe,144
aki Bizánc
szövetségét keresi a nyugatra menekült avarok (pontosabban: heftaliták) ellenében, de
nem jár sikerrel.
Itt egy rövid kitérőt kell tennem, ugyanis pontosan 88 év elteltével, egy 651. évi
esemény kapcsán megjelenik egy „Äskäl kül irgin” nevű nyugati türk törzsfő a kínai
forrásokban, innen tudjuk meg, hogy ez a törzsfő valamennyi közül a leghatalmasabb,
egyedül ő több százezer katonával rendelkezik. Itt felsorolják a türkök tíz törzsét is (öt
nyugati és öt keleti), és az öt nyugati türk törzs közül kettő is „Äskäl” néven jelenik
meg.145
Ez az öt nyugati törzs pedig az Isszik-költől nyugatra, Tokmak és Talasz vidékén,
vagyis a Balhas-tótól délre és délnyugatra helyezkedett el.146
Újabban ismertté vált az is,
hogy a 659. évi eseményekkel kapcsolatban a kínai források „Sikil kül ǰigin” alakban
adják meg az Äskil törzs vezetőjének a nevét.147
Miután a Keleti Türk Birodalom 659-
ben Kínával szemben elbukik, a nyugati türk törzsszövetség is felbomlik, ekkor jut el az
Äskilok egy nagyobb csoportja a Dalmát tengerpartra (a bolgárok közül való székelyek).
Azok, akik keleten maradtak, három altörzsre tagolódva a qarluqokhoz csatlakoztak, és
az arab Marwazī tudósításában három bġskl törzs néven jelennek meg, amit Baγa Sikil-
nek értelmezhetünk.148
Ők Toharisztánban hoznak létre egy önálló államalakulatot, ahol
egy Sz.kl.kand vagy .szk.lkand helynév őrzi az emléküket.149
A 9. században egy kisebb
részük a volgai bolgárok törzsei között tűnik fel (az eszegel-bolgárok), nagyobb részük
viszont az alánok (vagyis ászok) között, amikor al-Dzsajháni „Az utak és országok
139
Vékony Gábor azt próbálta bizonyítani, hogy az írásos forrásokban megjelenő kutrigur név a Kárpát-
medencei gepidákra vonatkozik: VÉKONY Gábor 2007, 158-170. Véleményem szerint inkább egy
gepidák szomszédságában élő szarmata és/vagy hun néprészről lehet szó. 140
THEOPHANES a. m. 6055 (p. 239, 21-23). – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 26. 141
A „herméchión” szó perzsa eredetű, jelentése „vörös chión”, vagy „vörös hun” – vagyis déli hun, lásd:
Uo. Vö: HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 424; CZEGLÉDY Károly 1969, 65, 77. 142
A kidaritákat, akik a Kusán birodalom utódai voltak Dél-Baktria és Nyugat-Tokharisztán területén, 486-
ban győzték le a heftaliták egy szászánidákkal közös támadás során, lásd: ARADI Éva 2008 a, 16-17. 143
Kézai Simon is említi Szkítia leírásánál, lásd: SRH I, 252-253, cap. 6. 144
Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 77-79, 96. – A Priskosnál is szereplő óceán melletti népeket mondai
elemnek tartja! 145
LIGETI Lajos 1986, 329-331. Vö: RÓNA-TAS András 1997, 187; KRISTÓ Gyula 2005, 27-31. 146
VÁSÁRY István 1993, 72. 147
HARMATTA János 1998, 142 (Irodalomjegyzékkel). 148
A szogd eredetű török baγa jelentése: „előkelő, úr”, lásd: Uo. 149
ZIMONYI István 1990, 48.
16
könyve” című munkájában két nagy törzsükről: a duhsz-ászról és a tuval-ászról tudósít.150
Itt kerültek szorosabb kapcsolatba velük a szabirok, ennek emlékét a Kézai Simon által
lejegyzett Hunor és Magor monda is megőrízte, mely Dula alán király leányainak
elrablásáról tudósít.151
Ezek alapján azt hiszem teljesen jogos és megalapozott, hogy az
ász (alán) asszonyokban tisztelhetjük a magyarok ősanyjait...
A rövid kitérő után térjünk vissza az európai avarokhoz. Először 562-ben, aztán
567-ben ismételten Baján kagán vezetésével a „hunok – más néven avarok” Sigibert
frank király területét támadják az Elbánál, majd ezt követően szövetséget kötnek
egymással.152
Még ugyanebben az évben az avarok a langobardokkal is szövetséget
kötnek, és megdöntik a gepidák királyságát, majd 568 tavaszán, a langobardok Itáliába
költözése után, elfoglalják a Kárpát-medence nyugati felét is.153
A régészeti leletek tanúsága szerint az itt talált, többnyire germán eredetű népeket
sem pusztították el.154
Hozzá kell tennem, hogy a Duna-Tisza köze bizonyíthatóan nem
állt a germán népek közvetlen megszállása alatt, hiszen a régészeti leletek alapján az 5.
század folyamán – Kr. u. 16 körüli beköltözésük óta folyamatosan – a szarmata jazigok
éltek itt meglehetősen nagy tömegben. 469-ben a gótok ellen szövetkező népek között is
ott találjuk a szarmatákat két királyuk (Beuka és Babai) vezetésével, sőt 516-ban
Anastasius császár még viselte a Sarmaticus címet.155
Véleményem szerint a híres „Asfeld” neve, amelyen állítólag 551-ben a
langobárdok megküzdenek a gepidákkal szintén erre a „Jászföld”-re utal, mely
Sirmiumtól észak-nyugatra helyezkedett el. Ezzel a területtel függ össze a kutrigurok
felbukkanása is az írásos forrásokban: Procopius ugyanis azt írja, hogy a kuturgurok a 4.
század második felében, a hunok megjelenésével összefüggésben kerültek a római
birodalom határaihoz.156
Majd a langobard-gepida háború kapcsán tudósít róluk újból,
amikor gepida felkérésre bizánci területekre törnek.157
Menander Protector pedig arról
értesít, hogy 568-ban Baján 10.000 kuturgurt küld át a Száván, hogy Dalmáciát
pusztítsák.158
Mivel a Kárpát-medencébe kerülésük nem kapcsolható az avarok
beköltözéséhez, annak biztosan korábban kellett történnie,159
vagyis erre valóban a 4.
század második felében kerülhetett sor, és ezek szerint a kuturgurok hunokkal keveredett
szarmaták (jazigok, vagyis jászok).160
150
BGA VII, 146-147. Vö: MARQUART, Josef 1903, 167-172; MINORSKY, Vladimir Fedorovich 1937,
444-446. Lásd továbbá: CZEGLÉDY Károly 1969, 35-37, TÓTH János – TÓTH Marianna 1988, 165;
KMOSKÓ Mihály 1997, 63-64, 215-216; FEJŐS Barbara 2001, 11-12. Véleményem szerint a doẖs-ās
talán a tuvai Todzsa (másik ismert neve Azas) tó nevével függ össze az Altáj-Szaján vidékén; a tül-ās
(türk: Töläs) név pedig minden bizonnyal a Talasz völgyével, de ezek az összefüggések még további
kutatómunkát igényelnek. 151
SRH I, 250-252, cap. 5. Vö: ANONYMUS c. 3, „Eunedubelianus dux”; VESZPRÉMY László 1999, 91-
92. oldalak és a 34. lábjegyzet. 152
Paulus Diaconus II 10. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 25, 32. 153
Az erről tudósító írásos forrásokat lásd: Im., 32-35. 154
Jó példa erre Kölked-Feketekapu B temetője: KISS Attila 2001; lásd továbbá: Uő. 1992 és VIDA
Tivadar 2004. 155
ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 43-44 (Irodalomjegyzékkel). 156
PROCOPIUS IV. 5, 1-16. 157
Im., IV. 18, 13-19. 158
Menander Protector E L p. 456, 12-458, 30. – SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 36-37. 159
Erről részletesebben írt: VÉKONY Gábor 2007, 165. 160
Nyelvükre vonatkozóan pedig elég, ha megemlítjük a közismert „marha, marha!” nyelvemléket
(Ammianus Marcellinus: Róma története, XIX:11); lásd erről: HARMATTA János 2002.
17
A Heftalita Birodalom felszámolása után az 570-es években a türkök a Baján
uralma alá került szabirokat is megtámadják, minden bizonnyal ez okozza a szabirok két
részre szakadását. Egy részük ekkor Perzsia vidékére, a mai Azerbajdzsán területére, a
másik pedig északkeletre, a Volga-Káma vidékére kerül. Az észak felé távozók nyomait
napjainkban a nyugat-szibériai Magna Hungáriában (a mai Oroszország és a Kazak
Köztársaság határvidékén, az Isim-Tobol folyók vidékén) lehet megtalálni,161
ahol a hét
magyar törzsből ötnek sikerült a nevét azonosítani (a Tarján és a Kürt162
kivételével),
viszont az erdélyi Gyulák neve is megvan, mint nemzetségnév.163
Ezek az Omszk-vidéki
kipcsak-magyar testvéreink máig őrzik ősi hagyományaikat, legendáik megemlékeznek a
valaha nyugatra költözött magyarokról.164
576-ban megjelennek a türkök, és azt követelik Bizánctól, hogy mondják fel a
korábban megkötött szerződést a „türkök szökött rabszolgái”-val, a uarhunokkal, akiket a
türkök varchónitáknak neveznek, és azt állítják, hogy azok nem igazi avarok. Aligha lehet
véletlen, hogy a levél szerint a türk kagán címe „a hét nemzetség nagyura és a hét világtáj
uralkodója”165
– hiszen ezzel is a Heftalita Birodalom fölötti uralmát fejezte ki.
Theophylactus ezen tudósítását érdemes alaposabban megvizsgálnunk, mert
megbízható információkkal szolgál a belső-ázsiai türkök által hódoltatott népekről és
azok földrajzi elhelyezkedéséről, hiszen azon az előbb említett levélen alapszik, melyet a
türk kagán küldött Maurikios császárnak (582-602):166
„…ez a kagán legyőzte az
abdelok167
fejedelmét (azokról beszélek, akiket hephtalitáknak mondanak) s megszerezte
e nép feletti uralmat. E diadallal nagyot emelkedett, Stembischagant168
is szövetségesévé
tette és így hajtotta szolgaságba az avarok népét […] a legyőzött avarok közül egyesek
azokhoz menekültek, akik Taugastot tartják birtokukban [az észak-kínai topákhoz169
].
Taugast fényes város, s azoktól, akiket türköknek neveznek, ezerötszáz mérföldnyire
fekszik. Ez a hely határos az indiaiakkal. A Taugast tájékán tanyázó barbárok alkotják a
legharciasabb és számszerűen a legnagyobb népet. Ez éppen nagysága miatt nem állítható
egy sorba a világ többi népeivel. Az avarok közül mások, akik a vereség nyomán
megalázó sorsra jutottak, a mukri [szanszkrit lejegyzésben Mukuri formában jelenik
meg170
] elnevezésű néphez mentek. Ez legközelebb él a taugastokhoz s nagy bátorsággal
161
De korábban nyugatabbra és délebbre éltek, a Kaspi-tenger nyugati partvonalai mentén. Lásd erről
bővebben: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 87-91. 162
A kaukázusi szabirok földjéről annyit lehet tudni pontosan, hogy a Kür (Kur vagy Kura) folyó
völgyében feküdt – elképzelhető, hogy innen kapták nevüket a Kürt-ök, így lényegében a Szabirokkal
azonosak lennének. Vö: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 40-47. 163
NÉMETH Gyula 1991, 174-181. Tulajdonképpen ez is egy „törzsnév”, hiszen a „Hepta geneai”
kifejezés elsődlegesen szintén „Hét nemzetség”-et jelent. Lásd: HARMATTA János 2001, 6-7. 164
Erről tudósított: BENKŐ Mihály 2008, 90-91. 165
THEOPHYLACTUS VII, 7,8; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 108 166
THEOPHYLACTUS VII 7,7 – 8,6; Im., 14-15. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 101-103. 167
A türk feliratokon abdil néven szerepelnek, lásd: DOBROVITS Mihály 2001, 93-95. Az „abdel” név
jelentése: „fehér”. 168
A türk felíratokon Istämi, a görög forrásokban pedig Silziboulos néven szerepel, nyugati türk kagán
(552?-576). Véleményem szerint a Theophanesnél szereplő “Askél úr”-ral azonosítható, mivel a
Silziboulos név „sri yab gu” (vagyis Yabgu úr) jelentésre vezethető vissza, ami szintén egy
méltóságnév, és nem személynév. Vö: DOBROVITS Mihály 2004. Ha ez valóban így van, ez elég
egyértelműen azt jelenti, hogy az Ashina uralkodói ház – mint neve is mutatja: ász eredetű! 169
A szienpi származású Vej-dinasztia (386-538) uralma alatt egész Észak-Kínát egyesítette, lásd:
VÁSÁRY István 1993, 45-47. 170
Két Mukur nevű település ma is létezik, az egyik a mai Kazahsztán területén, a Volga torkolatától
18
áll csatasorba részben azért, mert naponként gondja van a harci gyakorlatokra, részben
azért, mert lelki alkatát a veszélyekkel szembeni szilárdság jellemzi. A kagán további
vállalkozásra is indult és az összes ogórokat [ogurokat] hatalma alá hajtotta. Pedig ez a
nép a legerősebbek egyike egyfelől nagy lélekszáma miatt, másfelől azért, mert a
háborúkra készülve gyakorolja magát a fegyverforgatásban. Ezek keleten laknak, [Bizánc
felől nézve] ahol a Til folyó halad át, amelyet a türkök Feketének szoktak nevezni.
[vagyis a Volga vidékén] E nép legrégibb vezetőinek a neve Var és Chunni volt. Róluk
nyerték elnevezésüket egyes fajtájukbeli népek, akiket a var és chunni nevekkel illetnek.
Midőn Iustinianos császár gyakorolta a hatalmat, [527–565] eme var és chunni népekből
az ősi törzs egy kicsiny része elfutott és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték
magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki. […] A barsélt [ász-alán], az onogur, a
sabir, s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe esett, amidőn a saját
területén meglátta a var és chunni szökött néptöredékét, azt gyanították ugyanis, hogy a
bevándorlók avarok. Ezért fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy
vélték, hogy ennek fejében bántatlanságot nyernek részükről. A varok és chunnik pedig,
amint idegenbe futásuk kezdeti sikerét tapasztalták, saját nevüket avarra változtatták, így
magukévá tévén a hozzájuk követséggel fordulók tévedését…”171
Az idézett Theophylactus adatból tehát az derül ki, hogy az európai avarok a
heftalita uarhunok vezetőrétegéből és az általuk hódoltatott népcsoportokból kerültek ki,
akik a türkök európai megjelenésekor (570 körül) a Volga vidékén éltek. De azt is
megtudjuk, hogy 568-ban a tulajdonképpeni uarhunoknak csak egy vezetőrétege jelenik
meg a Kárpát-medencében (a csatlakozott zsuan-zsuanokkal együtt), többségük viszont
továbbra is keleten, a Volga és a Fekete-tenger közötti síkságon, vagyis a Káspi-tenger
északnyugati partvidékén és a Kubán-folyó környékén marad.172
Az ogur elemet a Priskos által említett népek nevében is megtaláljuk.173
Ezek a
nevek török nyelvi alapon magyarázhatók: az onogur „tíz ogur”-t, a szaragur pedig „fehér
ogur”-t jelent,174
vagyis nyugati ogurt. A színek szimbolikája ugyanis a népvándorlás kori
népeknél jól ismert: a négy égtájnak négy szín felel meg. A fehér a nyugat jelképe, a
fekete északé, a kék keleté, a vörös pedig délé.175
Ogurokra vonatkozó további adatokat találunk az orosz őskrónikában is: „Amidőn
a slovén nép, mint mondottuk, a Duna mentén élt, eljövének a skufoktól, a kosaroknak
nevezettektől, akiket bolgároknak mondanak [az onogurok], és letelepedtek a Duna
északkeletre, a másik pedig Kirgizisztán nyugati részén; a terület a 6. század közepén a heftaliták
(korábban pedig a szabirok) uralma alatt állt, így véleményem szerint az egyik népcsoportukról lehet itt
szó – talán éppen a magyarokról. A Kr. e. 1. században ugyanis egy észak-indiai pénzérmén az uralkodó
címe „YRKODOY MAKAROY” – lásd: GÖTZ László 1994, I. kötet, 292. 171
Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 14-15 (További irodalomjegyzékkel). 172
Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 96. 173
Obrusánszky Borbála arra hívja fel a figyelmünket a jelen kötetben megjelenő tanulmányában, hogy az
ogur név „a hunok közül való” jelentésű, és ezt a véleményét az örmény krónikák is alátámasztják.
Ugyanakkor egyértelműen el kell vetnünk azt az elképzelést, amely a tielö (türk) törzsszövetség nyugati
ágát látja 463 táján a Kaukázus északi részén megjelenő ogur törzsekben (VÁSÁRY István 1993, 129.),
hiszen a türkök csak jó száz év múlva jelennek itt meg. Vö: RÓNA-TAS András 1997, 178-179. 174
NÉMETH Gyula 1991, 140; VÁSÁRY István 1993, 128; RÓNA-TAS András 1997, 174-175. Vö:
DOBROVITS Mihály 2004. Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy ez alapján a szarmaták nevét is
értelmezhetnénk úgy, mint szarmada, vagyis „fehér magyar” – bár jelenleg a szarmaták nevének iráni
eredete tűnik valószínűbbnek... 175
PRITSAK, Omeljan 1953, 378; Vö. VÁCZY Péter 1940, 112–113.
19
mentén, a slovének lakóivá válván. Majd azután fehér ugrok [a heftaliták] jöttek, és
örökölték a slovének földjét. Ezek az ugrok pedig Hérakleios császár [610-641] idejében
tűntek fel, akik haddal támadtak Hozdroj [II. Khusro, 591-628] perzsa császárra. És
ebben az időben voltak az obrok [az avarok] is, akik harcoltak Hérakleios császárral, és
kevésen múlott, hogy el nem fogták [...] Ezek után jöttek a pecsenyegek [besenyők], majd
a fekete ugrok [szabirok és/vagy baskírok] vonultak Kijev mellett, aztán pedig Oleg [879-
912?] alatt...”176
Ezek szerint a ruszok a heftalitákat fehér ugornak (vagyis nyugati ogurnak), a
szabirokat pedig fekete ugornak (vagyis északi ogurnak) nevezték. Ez érdekes
összefüggéseket fed fel, mert a Kr. u. 5-ik században ezzel teljesen azonos módon a
közép-ázsiai heftalitákat nevezték fehér hunoknak (svéta hunák), Attila hunjait pedig
fekete hunoknak (khara hunok).177
Ugyanakkor Bíborbanszületett Konstantin szerint a
magyarok régi neve, a „szavartoi aszfaloi”,178
mint az egy másik művéből ki is derül,179
„fekete fiúk”-at jelent.180
Vagyis a szabirok, a fekete ogurok és a fekete hunok
megnevezés is ugyanarra a népre vonatkozik!181
Másrészt azt is megállapíthatjuk, hogy a
szabirok és a heftaliták is ogur néven jelennek meg a korabeli forrásokban, ami arra utal,
hogy itt egyértelműen közös eredetű hun-magyar népekről van szó.
Régészetileg is igazolható, hogy a magyarok elődei a Volga-Káma vidékéről
származnak (a 8-9. századból Bolsije Tarhani, Bolsije Tigani, Tankeevka, illetve
korábban, az 5-7. századból a Káma déli mellékfolyója, a Belaja-folyó mellett Birsk
temetője).182
Közvetlenül a Kárpát-medencébe költözésük előtt viszont már a Felső-
Volgánál találjuk őket (Kiev, Krylos, Csernyigov, Podol, Sednev, Šestovicy, Tabaevka,
stb). Itt olyan magyar jellegű, vagy magyar stílusú övdíszek, veretes tarsolyok,
tarsolyfüggesztők, lószerszám csüngődíszek, stb. kerültek elő, amelyek Bóna István
szerint is „türköknek készült” átlagon felüli gazdagságú, egyedi készítmények.183
Újabban pedig egy teljes aranymaszkos ősmagyar vezéri sír is felszínre került a Dnyeper
déli medencéjében, Korobcsinón.184
Onoguria hatalmi súlypontja ehhez hasonlóan a közép-Dnyeper és Poltava
vidékén lehetett. Itt került elő ugyanis Mala Perescsepino páratlan gazdagságú férfisírja,
melyet kevéssel 654 után ástak meg, és a kutatók többsége Kuvrat sírjával azonosít.185
A
leletekkel közeli rokonságot mutat Bócsa és Kunbábony sírmellékleteinek egy része is.186
176
HKÍF, 171-172; Vö. HODINKA Antal 1916, 33-34. 177
A kara=fekete mongol szó alapján, de a radzsasztáni meváti nyelvjárásban is a kara szó jelenti a feketét,
lásd: ARADI Éva 2005, 2. 178
DAI 38. Lásd: MORAVCSIK Gyula 1950, 171-173. 179
DE CERIMONIIS, 687. 180
A szevordi és a szavardi népnevek azonosságát igazolta: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs
2008, 40-41. 181
Korábban hasonló következtetésre jutott már: PRITSAK, Omeljan 1953, 378. A szabirok (fekete hunok)
magyar nyelvének bizonyságát a Derbendnámeben szereplő dagesztáni Kicsi Madzsar és Ulu Madzsar
városok neve is megőrízte: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 67-69. De az indiai hunok
is magyarnak (mudgala, mudgara) nevezték magukat, lásd: CZUCZOR-FOGARASI 1864, 1736-1737. 182
Bóna István ismerte fel, hogy Birsk temetőjében találjuk meg a jellegzetes magyar díszövek legjobb
keleti előzményeit: BÓNA István 2000, 19. 183
BÓNA István 2000, 22; Vö. MESTERHÁZY Károly 1998, 151-152. 184
BENKŐ Mihály 2003. 185
WERNER, Joachim 1984. 186
Ezt teljesen egyértelműnek látja többek között: RÓNA-TAS András 1997, 181.
20
A Volga-Káma vidék 5-6. századi régészeti anyagában jól kimutatható, hogy nagy
mennyiségű ezüst kerül ide a szászánida Perzsiából, és általában Bizánctól Khorezmig
szinte minden területről.187
A Káma és az Urál vidékén a jól ismert nevolinói temetőben
is jelen vannak a szászánida pénzek,188
Agafonovo I. temetőjében pedig Kavad (521, 524,
527) és I. Khusro (570) által veretett szászánida pénzeket találtak.189
Ez a Volga-Káma vidéki ún. nevolinói műveltség (melynek az inda a fő jelképe)
valamilyen módon kapcsolatban áll a Kárpát-medencei „griffes-indás” néppel.190
A
régészeti leletek pedig a heftaliták jelenlétét jelzik a Volga-Káma és az Urál között az 5.
század végétől legalább a 8. század elejéig, és ez Theophylactusnak a var és a chunni
nemzetségneveire vonatkozó adatával kölcsönösen összeegyeztethető – vagyis ez a
régészeti jelenség az írásos források által megerősíthetővé és értelmezhetővé válik!
Az említett „Til” folyó azonosítása körül így nem sok értelme marad a vitának,191
mert a régészeti leletek is a Volgával való azonosítás jogosságát támasztják alá – sőt azt is
mutatják, hogy a heftaliták birodalma a 6. század közepén nagyobb területre kiterjedt,
mint azt korábban gondolták.192
A birodalom északkeleti határa ekkor valahol az Urál
hegység déli előterében, az Urál folyó vidékén lehetett, ezért is menekülhetnek a türkök
támadása elől a szomszédos ogur népekhez.
Tulajdonképpen már Czeglédy Károly is úgy vélekedett: „Tekintettel arra, hogy a
keleti heftalita törzscsoport uar és xyon elemei ugyanúgy egyetlen egységet alkottak,
mint a pannoniai avarok hasonló Ouar és Khounni csoportjai, önmagától kínálkozik a
gondolat, hogy a pannoniai avarok heftalita eredetűek.”193
A heftaliták múltjának
feltárásában újabban az indológus Aradi Éva ért el jelentős eredményeket.194
Történelmük
ismerete a magyarság kialakulása szempontjából alapvető fontosságú, ideje tehát a
szakirodalomnak is jobban odafigyelnie ezekre az egyértelmű összefüggésekre!
Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a fehér hunok „Ephtal” neve eredeti kiejtése
szerint „Askal” lehetett, melynek jelentése türk nyelven „asyg al”, magyarul: „Ászok
szövetsége”,195
akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a „Hét törzs” és az
„Ászok szövetsége” egyazon népcsoportra utal. Az „Ászok szövetsége” viszont azzal a
Kr. e. 130 körül megalakult szkíta szövetséggel áll kapcsolatban, melynek élén a „királyi”
szkíták álltak Skilur(os) – vagyis Skil úr – nevű királyuk vezetésével.196
A székely népnév eredete Vékony Gábor szerint éppen erre a Skilur(os) névre
vezethető vissza, hiszen a szkul névről tudjuk, hogy a Kr. e. 5. században már népnévként
használták, és az ősmagyar nyelvbe kerülve ez a szó előbb szikulu, majd szikülü alakú
lett, ami a székely népnév előzménye.197
Már Herodotus is leírta, hogy a szkíták királyuk
neve után Skolotoi-nak nevezik magukat, „királyi” törzsüket pedig Paralatai-nak
187
RÓNA-TAS András 1997, 179; a kutatás problémáiról lásd továbbá: BÁLINT Csanád 1995. 188
ERDÉLYI István et alii 1969. 189
GOLDINA, Rimma Dmitrievna et alii 1980, 42–52. 190
Ezt egyértelműnek látta: LÁSZLÓ Gyula 1970, 163. 191
Lásd: SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 15. 192
ARADI Éva 2008 a, 15-17; Vö. CZEGLÉDY Károly 1969, 65–74. 193
CZEGLÉDY Károly 1954 b, 149; Uő. 1969, 89. 194
ARADI Éva 2005, illetve legutóbb Uő., 2008 (Irodalomjegyzékkel). 195
Mindezt nyelvészeti oldalról alátámasztva részletesen kifejtette: MUKHAMADIEV, Azgar Gataul 1995,
82 (http://s155239215.onlinehome.us/turkic/32WritingHuns/Diggiz3En.htm). 196
Vö: HARMATTA János 1970, 32 (http://www.kroraina.com/sarm/jh/). Ez pedig a Theophanesnál
megjelenő Askéltur („Askél úr”) fejedelem nevével függ össze (lásd fennebb a 140. lábjegyzetet). 197
VÉKONY Gábor 2005, 170.
21
ismerik.198
Az itt szereplő paralatai szó a perzsa paradata199
és a szanszkrit parampará200
megfelelője, ami az ősi hagyomány és a legmagasabb igazság beavatottjait jelenti, ebből
tehát az is kiderül, hogy a „királyi szkíták” képezték a híres „mágusok törzsét”…
Azt hiszem ezek után érdemes Götz Lászlót szó szerint idéznem: „Strabon szerint
a Kr. e. 2. század második felében – a modern kutatás 130 körülre teszi ezeket az
eseményeket – a „sakauraka” nép északról, az Aral-tó környékéről jőve elfoglalta
Szogdiát és Baktriát. Strabon a népnév jelentését is megadja: „saka-uraka” = „szakák
királyai”. Ez a későbbi fehér hun birodalom területe. Lehetetlen továbbá elhallgatni, hogy
a magyar nyelvben az úr szó eredetileg a király szinonimája.”201
Továbbá: „Megemlítendő még, hogy ugyancsak a Kr. e. 1. századból
pénzérmékről ismerünk két királynevet az indiai »szakaurak« dinasztiájából. Ezek:
1. TURANNOUNTOS 'ERAOY; hátlap: SAKA KOGGANOY (egyes érméken:
SAKA KOYYANOY)
2. 'YRKODOY MAKAROY; hátlap: SK'WR (azaz »szakaur«).
Igen fontos itt a »kagán« cím korai előfordulása, de éppoly figyelemreméltónak
tartjuk a »makar« szót is, különösen azért, mert a »szakaur« hangalakkal, azaz a
»szakaurak« egyes számú változatával együtt szerepel: míg a törzs neve – hasonlóan a
»királyi szkíták« elnevezéshez – »szakaurak«-nak hangzott (többesszám!), addig egy
bizonyos király címe »szakaur« volt (egyes szám!).”202
A „királyi szkíták”-tól a heftalitákig
A szkíta szövetség „Askuzai” vagy „Ašguzai” (Ászköz vagy Ászguz?) neve II.
Szargon uralkodása idején jelenik meg először az asszír ékiratos emlékeken. A Kr. e. 7.
század első felében özönlöttek be északról, és Aszkániában (a mai Azerbajdzsán
területén) telepedtek le, egészen az Urmia-tó délkeleti részéig. Az Askuzai névvel függ
össze a héber Askhenaz is, mely a Bibliában szerepel.203
A híres indiai eposz, a Rámájana is megemlíti Szakadvípát, vagyis a Szkíták
Országát, ahol valaha az „aranykor” létezett.204
Hogy ez szó szerint így igaz, bizonyítja a
Kr. e. 5 – 4. századból származó „aranyember” (vagy inkább „aranyasszony”) sírja, mely
az Isszik-köl partjánál feltárt kurgánból került elő.205
A sírból mintegy 4000 db. régészeti
lelet került elő, melyek nagyfokú azonosságot mutatnak a Pokrovka-i kurgánok
anyagával – utóbbiakban viszont egyértelműen szarmata harcos papnőket temettek el.206
A szkítáknál ugyanis a nők státusa egyenlő volt a férfiakéval, sőt a szarmatáknál a
198
HERODOTUS 4.6 (http://etext.library.adelaide.edu.au/h/herodotus/h4m/complete.html#chapter4);
MURAKÖZY Gyula 1989, 267. Vö: SZEMERÉNYI Oswald 1980, 21-23. 199
SZEMERÉNYI Oswald 1980, 22. Vö: Hinge, George vonatkozó tanulmánya:
http://www.pontos.dk/research/ra_1/publications/books/bss-1-files/BSS1_07_Hinge.pdf, különösen az
58. oldal és 16. lábjegyzet. 200
http://en.wikipedia.org/wiki/Parampara 201
GÖTZ László 1994, I. kötet, 262-264. 202
Im., 292. old. 203
SZEMERÉNYI Oswald 1980, 6-7. 204
ARADI Éva 2008 b, 24. 205
http://en.wikipedia.org/wiki/Issyk_kurgan 206
Ezek részletes ismertetője: DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2002;
http://www.csen.org/WomenWarriors/Statuses_Women_Warriors.html, lásd továbbá:
http://people.uncw.edu/deagona/amazons/Sauromations2.htm
22
kultikus vezetők legtöbbször harcos papnők voltak.207
A szauromaták eredetének legendája szerint – amelyet Herodotus őrzött meg – a
szkíta ifjak a Tanais vidékén összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazonokkal.208
Diodorus egy Médiából a Tanaishoz (Don) átköltöztetett népről tudott, amelyet
szauromatának neveznek.209
A Kr. e 7. századból Herodotus név szerint említi Madü
(Madyes) királyt, és annak Prótothü (Protothues) nevű fiát, akinek vezetésével a
kimmereket üldözve érkeznek a szkíta seregek a médek földjére, uralmat aratva fölöttük
is.210
A Kr. e. 6. század elejére a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál találjuk
őket, régészetileg legkorábbi leletanyaguk az Alsó-Volga és a Dél-Ural vidékéről, illetve
a Volga–Don közéről ismert.211
Herodotus eredetlegendáját tehát a régészet is
alátámasztja!
A Kr. e. 4. század közepén Atya (Ateas) király vezetésével a nyugati szkíták
uralma a Fekete-tenger északi partvidékén a Dontól a Dunáig terjedt.212
A Kr. e. 4.
századtól kezdve a régészeti kutatásban az ún. prohorovkai kultúra hordozói
azonosíthatók a szarmata népnévvel. Ez a régészeti kultúra Dél-Uralban, illetve attól
keletre fejlődött ki a helyi lakosságból, de kialakulásában idegen hatások is
közreműködtek, elsősorban Észak-Kazahsztán és az Aral-vidék szaka kultúrája.213
Kr. e. 130 körül ismét előtérbe kerül a „királyi” szkíták vezetése alatt álló törzsek
szövetsége. Skil úr (Skiluros), a királyuk a Fekete-tenger keleti partjánál lévő Olbiában
pénzt is veretett, és Strabon alapján Kr. e. 108 körül még életben volt.214
Kr. e. 128-ra ez a
szkíta szövetség (az „Ászok szövetsége”) megbuktatja a Nagy Sándor hódításai nyomán
megalakult Gréko-Baktriai államot. A szír Pseudo-Kallisthenes azt írja a Nagy Sándor-
legendában, hogy a perzsiától észak-keletre lévő hegyeken túl a hunok élnek, királyaik
Góg, Magóg, Nawal, stb.215
Strabon szerint: „E nomádok közül legismertebbek azok,
akik a hellénektől elvették Baktrianét, az asiosok, a pasianosok, a tokharosok és a
sakaraulosok, akik az Iaxartés [Szir-darja] túlsó partjáról törnek előre...”216
A kínai források ugyancsak négy nagyobb törzset említenek Baktria
meghódítóiként, ezek a wu-szun, a kang-kü, a jen-cai és a jüe-csi. A Késői Han dinasztia
évkönyvei (25–220 között) arról számolnak be, hogy „Jen-cai birtokai átneveztettek A-
lan-ja-ra; amelyik Kang-kü-i befolyás alatt állt. [...] A nép szokásai és viselete hasonló a
kang-kü-iekhez.”217
A „Jen-cai” annak az országnak a neve, amely Kangkütől
északnyugatra volt, ez pedig a nyugati forrásokban szereplő ászok területével azonos.218
A jüecsik219
Kr. e. 123-ban egész Baktriát meghódították. Mintegy száz évvel később az
207
DAVIS-KIMBALL, Jeannine 2001, 245. 208
HERODOTUS, 4, 110–117; MURAKÖZY Gyula 1989, 307-308. 209
DIODORUS Siculus II. 43. 210
HERODOTUS, 1, 103-104; MURAKÖZY Gyula 1989, 55-56. Vö: SZEMERÉNYI Oswald 1980, 6.
Madü király nevében egyébként minden bizonnyal a magyar népnevet fedezhetjük fel! 211
ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 7-8 (Irodalomjegyzékkel). 212
STRABON VII, 3.18. Vö: ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 9-10. 213
Im., 9. 214
STRABON VII, 4.3. Vö: HARMATTA János 1970, 30, 32. 215
KMOSKÓ Mihály 2004, 76. 216
STRABON XI, 8.2; FÖLDY József 1977, 543. 217
ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 17; Lásd még:
http://depts.washington.edu/silkroad/texts/hhshu/notes19.html 218
CZEGLÉDY Károly 1969, 37-39. 219
Kínaiul: jüezhi = a Hold népe.
23
öt jüecsi törzs egyike, a kusánok, Kadzsula Kadfiszesz vezetésével legyőzték a többi
törzseket, és megalapították a Kusán Birodalmat.220
Hans Wilhelm Haussig már 1953-ban kimutatta a Kusán Birodalomról, hogy
nevét a vezértörzséről kapta (kínai forrásokban „kü-si” vagy „kui-shang”), a törzs maga
azonban a „uar” vagy „hua” néphez tartozott. A birodalom népességét a kusánokon kívül
az asi (jász), pasianu (besenyő), tochar (heftalita) és sabarol (szabir) népek alkották.221
A jüecsik Kr. e. 174-től bukkannak fel a késői Han uralkodók évkönyveiben, mint
a Kínától észak-nyugatra fekvő Kanszu tartomány népei (a Sárga folyó nagy kanyarjának
vidékén), de az indiai Puránák is tokhároknak nevezik a jüecsiket, akik Tokharisztánból
jöttek.222
A hsziungnuktól223
elszenvedett vereség miatt kisebb részük Tibet észak-keleti
határvidékére húzódott (a „kis” jüecsik), nagyobb részük pedig a Kazak sztyeppe és a
Tien-san vidékére ment (a „nagy” jüecsik), ahol előbb a vuszunokra, majd az Isszik-
köl224
környékén élő szakákra támadtak (akik szaí,225
szajvang,226
saka, sákja néven is
szerepelnek a korabeli forrásokban). Kr. e. 155-ben a hsziungnuk és a vuszunok
szövetségének nyomására költöznek tovább innen a „nagy” jüecsik, a hozzájuk
csatlakozott szaka törzsekkel Kr. e. 128-ban már Baktria északi részén találhatók.227
Ezzel egy időben a szakák dél-nyugatra vándoroltak, előbb a Szir-Darja völgyébe,
majd Baktria észak-nyugati részének elfoglalása után Kelet-Iránban telepedtek meg,
Szakasztán székhellyel. Nyugat felé nem tudtak terjeszkedni a Pártus Birodalom miatt,
ezért még délebbre vonultak, és Kr. e. 88-ban Moga (Maues) nevű uralkodójuk elfoglalta
az Indus alsó szakaszát. Utóda és fia I. Ász (Azes) lett, a „királyok királya”, aki kb. Kr. e.
50-ig uralkodott. Az ő utóda előbb Ászilisz (Azilises), majd II. Ász, aki házassága révén
pártus kapcsolatokkal rendelkezett. Pandzsábot, az Indus völgyét, a mai Gudzserát
tartomány nagy részét és Malvát, a mai Madhya Pradés tartomány nyugati területét,
valamint a mai Nyugat-Pakisztánt is uralma alá hajtotta. Kr. u. 30-ban a kusánok vetettek
véget birodalmának, de Gudzserátot nem foglalták el, így itt a szakák még évszázadokig
fennmaradtak.228
Régészetileg is megfigyelhető, hogy Közép-Ázsiában egy olyan új horizont
formálódik ki, melynek egyik jellegzetes vonása a koponyatorzítás szokása. Ezek az
Ural–Volga vidéki sztyeppére is átkerülnek, és a megjelenő mongoloid elemek alapján
ezzel a csoporttal már keleti hun elemek is együtt vándorolnak. Az alsó-doni
kurgánokban az 1. században megjelenő új – ún. arany-türkiz – stílus prototípusa az
észak-afganisztáni Tillja Tepén figyelhető meg,229
ahol több sírban is ilyen torzított
220
ARADI ÉVA 2008 b, 15-18. 221
HAUSSIG, Hans Wilhelm 1953, 413-429. 222
ARADI Éva 2008 a, 10-11. 223
Az északi hiung-nu vezér, Csicsi, a kínaiakkal szövetkezett déli hiungnuk elől vonult népével nyugatra,
lásd erről részletesebben: CZEGLÉDY Károly 1969, 40-41. 224
Kirgizül: Issyk-kul = Meleg víz. 225
A szaí név minden bizonnyal helynévi eredetű, és az altáji Szaján hegységgel függ össze, valamint a
szkíta „királyok völgyével”, a híres tuvai aranyak lelőhelyével. Lásd erről a türkök eredetmondájával
kapcsolatban: HARMATTA János 1999 (http://www.c3.hu/~magyarnyelv/99-4/harmatta.htm). Vö:
RÓNA-TAS András 1997, 178-179. Továbbá lásd még: http://en.wikipedia.org/wiki/Tuvans. 226
Kínaiul: wang = király. 227
ARADI Éva 2008 a, 11-13. Vö: CZEGLÉDY Károly 1969, 31-32, 56-57. 228
A gudzserátiak egy része ma is szkíta leszármazottnak vallja magát, lásd: ARADI Éva 2008 b, 25-28. 229
ISTVÁNOVITS Eszter – KULCSÁR Valéria 1998, 22; Tillja Tepe kincseiről:
http://en.wikipedia.org/wiki/Tillia_tepe
24
koponyás csontváz feküdt.
Az események hátterében a Kr. u. 1. században virágkorát elérő Kusán állam
állhatott, amely a korábban Kang-kühöz tartozó Khorezm és a Taskenti oázis felett is
megszerezte a hatalmat.230
Később, Kr. u. 233-tól a kusánok a szászánidák vazallusai
lesznek, ekkor az északi területeken élők egy része (minden bizonnyal az onogurok)
szintén nyugatabbra, az Amu-Darja és a Káspi-tenger közötti területre, vagyis Khorezm
területére költözik.231
Nyugaton, a Fekete-tenger északi partvidékén Strabon szerint a Kr. e. 1. és a Kr. u.
1. század eleje között négy szarmata csoportot élt:232
a Don és a Dnyeper között a
roxolánok, a Dnyepertől nyugatra pedig az urgosok (magyarul: „urak”, feltehetően a
Priskosnál szereplő urogokkal, vagyis az ogurokkal azonosak), a királyi szkíták, végül a
szarmata jazigok (ászok); utóbbiak Kr. e. 16 körül a Kárpát-medence területén, a Duna
bal partján jelentek meg.233
Miként erről Plinius tudósít: „Egészében az Istrostól északra
valamennyi törzs a szkítákhoz tartozik, ugyanakkor a part környéki területeket különféle
népek foglalták el: néhol a géták találhatók, akiket a rómaiak dákoknak hívnak, máshol
szarmaták – görögül szauromaták – megint máshol a szkíták szolgáitól elfajzottak és
tőlük származók vagy másként trogloditák, azután pedig az alánok és roxolánok. Feljebb
a Duna és a Herciniai erdő [Kárpátok] közt egészen a pannoniai téli szállásokig
Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik, a mezőket és
síkságokat a jazig-szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az
általuk elűzött dákok.”234
Közép-Ázsiában a hunok az Amu-Darja és a Szir-Darja folyók közötti térségből
kiindulva a 4. század elejére elfoglalják Tokharisztánt és Baktriát. 350 körül a szászánida
II. Sápúr (309 – 379) Bizánc ellen folytatott harcaihoz a hunok támogatását is megszerzi,
halála után azonban a korábbi szövetségesek feldúlják Arméniát, Szíriát, Kappadókiát, és
Irán egyes északi vidékeit is.235
376-ban a hunok és az uralmuk alá került alánok átkelnek
a Volgán és megdöntik a keletigót Ermanarik birodalmát Balamber hun király vezetése
alatt. Ezt követően a Kárpát-medencébe is eljutnak, hatalmuk fénypontját a 450-es
években, Attila idejében érve el.236
A keleten maradt heftalita hunok dinasztiaalapító királya, I. Khingila237
(kb. 430–
490), aki 456-ban kerül trónra, szoros szövetségben egyesíti a uar és hjóno törzseket, akik
ettől kezdve a heftalita név mellett uarhun néven is szerepelnek. Procopiustól tudjuk,
hogy az 5. század második felében több csatát vívnak a szászánidákkal.238
475-ben
elfoglalták Pandzsábot és a Gangesz-medence nyugati részét is. Keleten a Tarim-medence
peremén lévő városállamokat, északon a szogd területeket, valamint a Tien-san vidékét is
meghódították. Így keleten határosak lettek a zsuanzsuanokkal (a tulajdonképpeni
avarokkal),239
északon pedig, Dzsungáriában, a tielö törzsszövetséggel (vagyis a
230
Vö: Im., 21-22. 231
ARADI Éva 2008 b, 197-199. 232
STRABON VII, 3.17; FÖLDY József 1977, 323. 233
HARMATTA János 1970, 41-45. Vö: ISTVÁNOVITS Eszter 1998, 33-48 (Irodalomjegyzékkel). 234
PLINIUS IV. 80–81. 235
Vö: RÓNA-TAS András 1997, 164-167. 236
A Kárpát-medencei hunok történetéről és régészeti emlékeikről jó összefoglaló: BÓNA István 1993 a. 237
A Küngü és a Kungi a „Kang-kü” névváltozatai. Vö: TÓTH János – TÓTH Marianna 1988, 164-165. 238
PROCOPIUS III, 1-19. 239
A hiung-nu – zsuan-zsuan azonosítás a kínai források (a Han-su és a Vej-su egyes részleteit megőrző
25
türkökkel). 486-ban egy szászánidákkal közös támadás során legyőzték a kidaritákat
(vagyis a „szaka urakat”). 493 és 508 között pedig kiterjesztették az uralmukat
Dzsungáriára, Turfánra és Karashárra is.240
Uralmuknak végül a Türk-Szászánida
szövetség vetett véget, ennek következtében kerültek át előbb a Volga vidékére, onnan
Etelközbe, majd a Kárpát-medencébe… A történet további részét pedig már ismerjük.
Krónikáink tanúsága
A szkíta eredet teljesen magától értetődő volt már az első történetíróink és
krónikásaink (Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János) számára is. Mátyás
király udvarában Petrus Ransanus püspök, humanista történetíró241
ezt írta: „…a hunok és
magyarok ugyanaz a nemzet voltak, tudniillik szkíták, vagy másképpen szarmaták, de a
hunokat Hunnus nevű vezérükről nevezték el, a magyarokat pedig bizonyos szarmata
vidékekről, ahonnan Pannóniába jöttek, amelyet hazájuknak nevével Hungáriának
akartak nevezni.”242
A szarmaták nevét pedig újabban Sauro Matii, illetve Surya Mada
jelentésben oldották fel (Surya az indiai Napisten), aminek jelentése: „Napistenű
Médek”.243
Ennek megalapozottságát támasztja alá Plinius is, aki azt írta: „Sarmatae,
Medorum (ut ferunt) suboles”,244
vagyis a szarmaták, mint hírlik, a médektől erednek. Ez
azt jelenti, hogy létezett egy krónikás hagyomány, amely szerint a magyarok Médiáról
kapták a nevüket! Anonymus és Kálti Márk is úgy tudja, hogy a magyarok és a médek
testvérnépek, Japeth fiainak a leszármazottai: Magog-tól származnak a magyarok,
Maday-tól pedig a médek.245
A magyarok és a médek között tehát nyilvánvaló kapcsolat
van, de ennek tisztázására további kutatásokra lesz szükség.246
Anonymus gesztájának és Képes Krónika adatainak elemzése alapján Berenik
Anna is arra a következtetésre jutott: „A Japet ősapától származó magyaroknak
szülőföldje volt Ázsia, a Szaka-ország. Ennek területén, több mint egy évezred múltán
keletkezett, a médek legyőzése után, a történelmi perzsa állam. […] A magyarok tehát
nem Perzsiából jöttek ki, hanem a saját hazájukból, ahonnan elűzték őket, amit később a
perzsák vettek birtokba.”247
Kézai Simon eredetünk legrégibb emlékeiről szólva így ír
Ménrótról: „Ez az óriás, a nyelvzavar kezdete után, Havilah földjére költözött, melyet
egykor Perszisz vidékének neveznek, és ott két fiút nemzett a feleségével, Enethtel,
nevezetesen Hunort és Magort, akiktől a hunok vagyis a hungarusok erednek.“248
Mint
nemrégiben Z. Tóth Csaba is felhívta rá a figyelmünket, csak helyes sorrendbe kell
állítanunk Kézai adatait: Nimród, Evilát, Thana (Don), és megkapjuk a hun-magyar nép
vándorlási útvonalát Keletről Nyugat felé. A hun-magyar őstörténet az ókori „Sineárból“,
Pej-si) téves értelmezésén alapszik, lásd: CZEGLÉDY Károly 1969, 47-63. Vö: VÁSÁRY István 1993,
48-51; RÓNA-TAS András 1997, 177-178. 240
ARADI Éva 2008 a, 15-17. 241
Pietro Ransano személyéről és történeti munkásságáról lásd: KRISTÓ Gyula 2002, 114-117. 242
RANSANUS, Petrus, 62. 243
ABBAS, Samar 2003, 15
(http://www.iranchamber.com/history/articles/common_origin_croats_serbs_jats.php). 244
PLINIUS VI. 7,19. 245
BERENIK Anna 2004, 75-80. 246
Lásd ezzel kapcsolatban Z. Tóth Csaba megjelenés alatt álló tanulmányát: Magyarok, szavárdok, hunok
a 2. századi Szármáciában (http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/2_asztalfiok/ptolemaios.pdf). De erre
utal a magyarok „tűzimádó” hite is: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 83-86. 247
BERENIK Anna 2004, 123. 248
SRH I, 249-250, cap. 4.
26
Szumérból indult ki, majd „Nimród“ révén „Evilát“ országban folytatódott, a „Khus
földön“, Baktriában, az Oxusnál, majd birtokukba vették egész Közép- és Észak-
Ázsiát.249
Végeredményben tehát megállapíthatjuk, hogy a krónikáink által ránk hagyott
szkíta-hun eredettörténet igaz, bár nem kifejezetten a Kárpát-medencén belül kell ezt
értenünk, hanem egész Eurázsiát figyelembe véve.
A székelyek ősi hagyományaik szerint mindig is a hunok ivadékainak tartották
magukat.250
Ezt már sokan leírták előttem, többek között Sebestyén Gyula is azt vallotta,
hogy a magyarságba beolvadt székelyek a hun-utódokkal keveredett avarok egyenes
leszármazottai.251
Hasonló véleményt fogalmazott meg Thury József is.252
Először 1882-
ben, majd javított formában, 1895-ben Vámbéry Ármin nyelvész-turkológus is leírta,
hogy szerinte Árpád népe török eredetű volt, és a mai magyar nyelv finnugor elemei
korábbi időkből, az avar korból származnak.253
Nagy Géza pedig úgy fogalmazott, hogy a
székelyek a Kuvrat birodalmából a Kárpát-medencébe bekerült hun-bolgár (onogur) réteg
alattvalói.254
Később László Gyula több tanulmányban is kifejtve a „kettős honfoglalás”
elméletét.255
Elmélete ellen régészeti szempontból több érvet is felhoztak, mint például
azt, hogy a nevolinói temető a 8. század első felében még használatban volt, és a
temetkezési szokásaik és sírmellékleteik is eltérő jellegűek, mint a késő-avar kori Kárpát-
medencében, továbbá hogy az ún. sárga keramika közép-ázsiai eredetű, és hogy a griffes-
indás temetőkben a mongoloid embertípusok gyakorisága figyelhető meg.256
Mindezek
azonban csak László Gyula elképzelésének gyenge pontjaira mutatnak rá, az általam
felvázolt történeti képnek semmiben nem mondanak ellent, így a vonatkozó régészeti
anyag újraértékelése is indokoltnak látszik.257
Kristó Gyulának kétségkívül igaza volt abban, hogy „létezett egy önálló, sajátos,
egyedi székely őstörténet”.258
Abban viszont tévedett, hogy a kárpát-medencei székelyek
eredete a volgai bolgárok egyik törzsére lenne visszavezethető259
(bár a kettő között
valóban van összefüggés). Neves kutatónk azt próbálta meg elérni, hogy magyar
nyelvtörténeti magyarázatot adjon arra, hogyan lett a „.sz(.)k.l”-ből „szikül”, illetve
később „székely”.260
Csakhogy már a kiindulási pontja is rossz, mert a volgai bolgároknál
249
Z. Tóth Csaba: A hun-magyar eredethagyomány kérdései, HMEk, 1. – Nimród és Evilát ország, Turán
2001/5 (http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/1_konyvespolc/hmek_i.pdf). 250
Ezt tükrözi a Csíki Székely Krónika is, mely a székelyek hun eredetét magától értetődő és közismert
dologként kezeli, lásd: SZŐCS János 2000, 13. 251
SEBESTYÉN Gyula 1899, 20-25. 252
THURY József 1898, 243-247. 253
VÁMBÉRY Ármin 1895, 28-37. 254
NAGY Géza 1914, 76. 255
Elméletének alapjai már 1944-ben feltűntek: LÁSZLÓ Gyula 1944, 95-101. Később több bírálat érte,
mint például: BÓNA István 1984, 328-329 és BÁLINT Csanád 1989, 233-235. De akadt kutatónk, aki
elfogadta, sőt továbbgondolta ezt: VÉKONY Gábor 2005, 211-215; MAKKAY János 2005. Vö:
LANGÓ Péter 2006, 104-105. A kutatástörténetet összefoglalta: TAKÁCS Miklós 2006, 78-83. 256
BÓNA István 1984, 329. Az antropológiai vonatkozásokról annyit említenék meg, hogy a mongoloid
elemek az avar vezetőrétegre jellemzőek, az alapnépesség viszont széles koponyájú, europid jellegű.
Vö: ÉRY Kinga 1994, 219-221. 257
Megjegyzem, hogy az elmélet bírálói szintén az általuk sokat kritizált „kevert érvelést” használják, így a
véleményük is teljesen szubjektív, lásd: BÓNA István 1984, 329 és BÁLINT Csanád 1989, 235. 258
KRISTÓ Gyula 2001, 234. 259
Uő. 1996, 7-17; Uő. 2005, 11-23. 260
Uő. 2001, 228-231.
27
feltűnő eszegelek azzal a néptöredékkel azonosak, amely a türkök uralma alatt a Volgánál
maradt. Még 921/922-ben is itt találta egy részüket Ibn Fadlán, ezek szerint csak egy
kisebb részük csatlakozott Árpád magyarjaihoz, akkor, amikor a szabirok is kiváltak a
Kazár Birodalomból.
Ez a nyelvtörténeti magyarázat tehát téves alapon nyugszik, mivel a székelyek
többsége ekkor már a Kárpát-medencében volt (805-től már biztosan a Dunántúlon
vannak), a volgai bolgároknál maradt néprész esetében pedig épp fordított folyamattal
kell számolnunk: a magyar szóalak keleti türk (oguz) nyelvbe való átkerülésével.261
A
székely népnév etimológiája tekintetében így továbbra is Vékony Gábor elképzelése
tekinthető mérvadónak!
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az askél vagy äskäl név
tulajdonképpen a (keleti) türkök közvetítésével került az írásos forrásokba, 262
az eredeti
szóalak bizonyosan különbözött ettől. Toharisztánban ismert egy „Sz.kl.kand” vagy
„.szk.lkand” helynév,263
Indiában pedig a fehér hunok fővárosa Szakala264
volt
Mihirakula (Mihira gyula) uralkodása idején.265
A Kárpát-medencében a Csigle
helynevek mellett rendszeresen felbukkannak a Szakoly helynevek is.266 Ezen helynevek
tanúsága szerint az eredeti (magyar nyelvű!) szóalak valószínűleg „szakoly” vagy
„szakuly” lehetett, de ennek pontos rekonstrukcióját inkább a nyelvészeinkre bíznám…
Milyen nyelven beszéltek a heftaliták?267
Ezt mindennél világosabban elárulja a
saját nevük: az uar (más helyeken ouar alakban), ugyanis ez a hallás után lejegyzett „ou”
hang tulajdonképpen egy hosszú ó/ő illetve ú/ű hangalakot jelez,268
vagyis az uar
magyarul „őr” (de az „úr” jelentés is ugyanolyan helytálló lehet).269
Az Őrség és Őrvidék
pedig ma nagyon is jól ismert tájegységek… Azt hiszem, ez az összefüggés nem igényel
további magyarázatot, de további kutatómunkát annál inkább!270
Egyébként a bizánci források alapján az avarok is büszkék voltak szkíta
eredetükre. Menander Protector tudósítása szerint:271
„Hogyan merészeltetek harcos
261
A török nyelvtörténeti magyarázat lehetőségét korábban már felvetette: GYÖRFFY György 1959, 64-65. 262
Az Askel jelentése türk nyelven „asyg al”, magyarul: „Ászok szövetsége”, lásd: MUKHAMADIEV,
Azgar Gataul 1995, 82. 263
ZIMONYI István 1990, 48. 264
Sakala, Sagala, és Sagul néven is említik, ma Sialkot, Pakisztán; az Encyclopedia Britannica „Sialkot”
szócikkét lásd: https://edit.britannica.com/getEditableToc?tocId=9067585 265
Mihirakula uralmáról lásd bővebben: ARADI Éva 2008 a, 21-23. 266
Szakoly valószínűleg egy tájszólású változata a székely névnek, lásd erről: BOTOS László 1997, 71-73.
Szakoly községet (amely ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykállói kistérségben található)
egy 1326. évi oklevélben Zakul, illetve Zokul néven említik, lásd: THURY József 1898, 142. Továbbá:
THURY József 1899, 426. 267
A szakirodalomban azon vitatkoznak, hogy türk vagy iráni eredetűek-e a heftaliták, viszont a
nyelvföldrajzi adatok (mint például Zabola, Hunavásza, Hunaganva, Madarja, Arbuda, Bihar, stb.) nem
ezt mutatják! Legutóbb úgy fogalmaztak, hogy a heftaliták szövetsége törzsi és politikai alapú, nem
nyelvi vagy etnikai, és úgy vélték, hogy ogur nyelvet használhattak: DE LA VAISSIÈRE, Étienne 2007. 268
További példákat sorol fel: VÉRTESSY György 2008, 761-762. 269
Egy kínai forrás is megőrízte ezt a nevet Vuhun (*orχun, *uarχun) alakban, mint egy kaukázusi
területeken élő tielö (türk) törzs nevét a 600 utáni években, lásd: CZEGLÉDY Károly 1969, 98. 270
A varchonita népnév és a Várkony helynevek összekapcsolása mindössze egy tudománytörténeti toposz,
hiszen mindmáig bizonyításra vár, lásd: FELFÖLDI Szabolcs 2001, 28-35. 271
MENANDER ES p. 23, 7 – 14. – Szádeczky megjegyzi, hogy a szöveg töredékes, és bizonytalanul
olvasható, de „egészen szó szerint” a fordítás ez lenne: „Hogyan merészeltetek harcos kezek hiányának
a betegségében szenvedve avarok, mondom, és szkíták ellen háborút indítani?” (SZÁDECZKY-
28
kezek hiányának a betegségében szenvedve az avarok, azaz éppen szkíták ellen háborút
indítani?” De már Theophylactus is leírta: „az avarok törzse ugyanis, mint mondják, a
legügyesebb (legkeményebb) a szkíta népek sorában”.272
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az avar írásbeliség kérdését sem. A
nagyszentmiklós-szarvasi írás körébe tartozó rovásírást ugyanis maga Róna-Tas András is
egyértelműen a késő avar népesség írásának tekinti.273
Vékony Gábor pedig ezeknek még
1985-ben elfogadható magyar nyelvű olvasatát adta.274
A huszonnégy „eredeti” székely
betűből összesen kilenc egyezik meg a nagyszentmiklós-szarvasi írással, míg például az
eléggé összetett z hang jele hiányzik ebből az ábécéből, de megvan a doni és a kubáni
ábécékben.275
Tehát a két írás egyértelműen kapcsolatban áll egymással, a székely
rovásírás azonban ennek már egy későbbi, továbbfejlesztett változata lehet.276
A székelyek magyarnyelvűségét ilyen erőteljesen elutasítani tehát elég nagy hiba
volt, mert az ennek bizonyítékaként kezelt legfontosabb adat valójában a kabarok
kétnyelvűségéről szól,277
és nem a székelyekéről! A kabaroknak is nevezett kangar-
besenyőkről pedig tudjuk, hogy közel háromszáz évig türk fennhatóság alatt éltek.
A székelyek eredetét tehát egészen az Altáj-Szaján vidékéig lehet visszavezetni.
Innen egy jelentős csoportjuk már a Kr. e. 8. század végén eljut a kelet-európai
sztyeppére (a későbbi szauromaták). Az Isszik-köl vidékén maradó többség a keleti
hunok (és közvetve a kínaiak) nyomására később három nagyobb csoportra szakad. Akik
nyugatra mennek (a Dél-Urál és a Volga vidékére), azok minden bizonnyal az írásos
forrásokban felbukkanó „ász” névvel azonosíthatók (a jászok). A délre szakadó „szakák”
előbb Szakasztán, majd Nyugat-India vidékére kerülnek (a kidariták). Az ősi Turáni-
alföldön maradók idővel a keleti türkök fennhatósága alá kerülnek (valószínűleg tőlük
származik az Ashina uralkodói ház). Érdekes módon a történelem folyamán ezen
csoportok mindegyike eljut a Kárpát-medencébe: Kr. e. 16 körül a szarmatákkal, az 5.
század elején a hunokkal, 568-ban az avarokkal, 654 után a bolgárokkal, 894 körül a
magyarokkal, majd 934 körül a kangar-besenyők is beköltöznek Dél-Erdélybe (az erdélyi
Gyulák). A mai magyarság kialakulásában tehát a fent említett népcsoportok mindegyike
szerepet játszott.
Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a székelyek eredetét tévedés lenne
egyetlen szálon levezetni, nyilvánvaló, hogy több, különböző időpontban lezajlott
Kárpát-medencei beköltözéssel kell számolnunk.278
Azt is megállapíthatjuk, hogy az
„Ászok szövetsége” ugyanabból a négy nagy szkíta-hun népcsoportból állt, mint később a
Kusán Birodalom: a jász, a besenyő, a tokhár (heftalita, a későbbi „hetumoger”) és a
szabir (az ötödik a kusán). Tulajdonképpen ugyanerről a négy népről tudnak az arab
források is a 10. század eleji Kárpát-medencében (a szabirok helyett baskírokat említve)
– mindez a véletlen műve lenne?
KARDOSS Samu 1998, 43). Ez viszont a székelyek Kárpát-medencei jelenlétére utal már 570 körül!
272 THEOPHYLACTUS VII 8,1 – 6; SZÁDECZKY-KARDOSS Samu 1998, 20.
273 RÓNA-TAS András 2002, 125.
274 VÉKONY Gábor 1985, 153-166; Uő., 2004, 159-165.
275 RÓNA-TAS András 2002, 127.
276 A kérdéskör tanulságainak rövid összefoglalása: MAKKAY János 2005, 30-37.
277 MORAVCSIK Gyula 1984, 46. oldal és a 33. lábjegyzet; RÓNA-TAS András 1997, 274. Vö: HELILOV,
Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 70-72. 278
Ez tehát a többágú etnogenezis-elmélet helyességét támasztja alá. Vö: TAKÁCS Miklós 2006, 83.
Ugyanerre a következtetésre jutott: KOLUMBÁN-ANTAL József 2006, 66.
29
Rövid tanulmányomban nem térhettem ki minden apró részlet elemzésére, hanem
elsősorban a háttérben álló – gyakran rejtett – összefüggésekre igyekeztem felhívni a
figyelmet. Remélem, hogy lassan a modern történetírásunk is eljut majd oda, hogy
elfogadja saját krónikás-hagyományainkat, hiszen az eredetünkre vonatkozó ismereteink
ma már egyértelműen felülvizsgálatra, tisztázásra várnak. Az akadémikusaink által
támogatott finnugor eredet-elméletet lassan, de biztosan védhetetlenné válik a történelmi
és régészeti forrásokkal szemben.279
Tisztáznunk kell egyszer s mindenkorra, hogy a székelyek az úgynevezett késő-
avar népesség utódai, és sokkal helyesebb és tisztességesebb lenne székely korról
beszélnünk a 9. századi Kárpát-medencében (805 és 895 között) a homályos és
megtévesztő „avar kor végi fázis”280
megnevezés helyett.281
Puskás-Kolozsvári Frederic – 537090 Ditró, Puskás Tivadar u. 95, [email protected]
279
Hasonló következtetésre jutott: HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs 2008, 220-230. 280
Ezt javasolta: SZŐKE Béla Miklós 1994, 81. 281
Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik valamilyen formában támogatták a tanulmányom
elkészítését: mindenekelőtt néhai Bóna István és Vékony Gábor tanáraimnak, valamint Sztáncsuj
Sándor Józsefnek, Botos Lászlónak, Aradi Évának, Obrusánszky Borbálának, Marácz Lászlónak,
Nyitray Szabolcsnak, Z. Tóth Csabának, feleségemnek és szüleimnek.
30
Rövidítésjegyzék
Aetas
AntTan
Aetas (Budapest)
Antik Tanulmányok (Budapest)
ArchÉrt Archaeologiai Értesítő (Budapest)
ArchHung Archaeologia Hungarica. Dissertationes Archaeologicae Musei
Nationalis Hungarici a Consilio Arcaeologorum Academiae
Scientiarum Hungaricae redactae (Budapest)
Dolgozatok Ú.S. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat
(Kolozsvár)
Korall Korall (Budapest)
MNy Magyar Nyelv (Budapest)
MŐK Magyar Őstörténeti Könyvtár (Szeged – Budapest)
SzKK Szegedi Középkortörténeti Könyvtár (Szeged)
Irodalom
ABBAS, Samar
2003 Common Origin of Croats, Serbs and Jats in: Jat Jyoti (Magazine of the
World Jat Aryan Foundation, Delhi), 4/11, 13-18.
ANONYMUS
Juhász László (szerk.): P. Magister quondam Bele regis Hungariae
notarius Gesta Hungarorum, Szeged, 1932.
ARADI Éva
2005 A hunok Indiában. A heftaliták története, Budapest.
2008 a A fehér hunok története, in: MTT, 15-32.
2008 b Egy szkíta nép: a kusánok. A hold fiainak története, Budapest.
BALÁS Gábor
1988 A székelyek, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.): Magyarrá lett
keleti népek, Budapest, 16-55.
BÁLINT Csanád
1989 Die archäologie der steppe. Steppenvölker zwischen Volga und Donau
vom 6. bis 10. Jahrhundert. Wien-Köln, 1989.
1995 Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai, MŐK 8, Szeged.
2002 A nagyszentmiklósi kincsről – röviden, in: Kovács Tibor – Garam Éva
(szerk.): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 57-80.
BENKŐ Loránd
1990 Adalékok a székelyek korai történetéhez, Új Erdélyi Múzeum 1, 109-122.
2001 Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez, in:
Erdély a keresztény magyar királyságban, Erdélyi Tudományos Füzetek
231, Kolozsvár, 7-68.
2003 Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről.
Budapest.
BENKŐ Mihály
2003 Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. A korobcsinói leletről (A Dnyeper
31
középső folyásánál). AntTan 47/1, 111-125.
2008 Magyar-kipcsakok. Budapest.
BERENIK Anna
2004 A félremagyarázott Anonymus. Az Őshaza és a Szülőföld, Kőszeg.
BGA
Michael Jan de Goeje (ed.): Bibliotheca geographorum arabicorum VII,
Leiden, 1892.
BLASKOVICS József
1988 Geönczeöl Gyula (előszó, szerk.): A magyarok története – Tárih-i
Üngürüsz Madzsar Tárihi, II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus,
Cleveland.
BÓNA István
1984 A népvándorláskor és a korai középkor története Magyarországon, in:
Székely György (főszerk.): Magyarország története tíz kötetben, I.
Magyarország története, előzmények és magyar történet 1242-ig, I. kötet,
Budapest, 265-373.
1993 a A hunok és nagykirályaik, Budapest.
1993 b Daciától Erdőelvéig. Erdély és a Kelet-Alföld a népvándorlás korában
(271-895), in: Köpeczi Béla (főszerk.) Erdély rövid története. Budapest,
61-98.
2000 A magyarok és Európa a 9-10. században. Budapest.
BOTOS László
1997 Hazatérés, Budapest.
CZEGLÉDY Károly
1954 a A kangarok (besenyők) a VI. századi szír forrásokban, MTA I. Osztályának
Közleményei 5. (1954), 243-276.
1954 b Heftaliták, hunok, avarok, onogurok, MNy 50, 142-151.
1969 Nomád népek vándorlása. Napkelettől Napnyugatig, Budapest.
CZUCZOR-FOGARASI
1864 A magyar nyelv szótára, 2. kötet, Budapest.
DAI
Gyula Moravcsik – Romilly J. H. Jenkins (eds.): Constantinus
Porphyrogenetus: De administrando imperio, new revised edition,
Washington, 1967.
DAVIS-KIMBALL, Jeannine
2001 Warriors and Priesteses of the Eurasian Nomads, in: Peter F. Bielen –
Francois Bertemes (eds.): The Archeology of Cult and Religion,
Archaeolingua, Budapest, 243-260.
DAVIS-KIMBALL, Jeannine
2002 Warrior Women: An Archaeologists Search for History's Hidden Heroines,
New York.
DE CERIMONIIS
Reiske, Johann Jacob (Hrsg.): Constantinus Porphyrogenetus: De
Cerimoniis, Bonn, 1829.
DOBROVITS Mihály
2001 Az avar kérdés és az apar népnév az orhoni feliratokon, in: Márton Alfréd
32
(szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 86-105.
2004 A nyugati türkök első uralkodójáról, AntTan 48/1, 111-114.
ERDÉLYI István
1997 A Bajkáltól a Balatonig. Régészeti adatok a töröknyelvű népek
történetéhez. Budapest.
ERDÉLYI István – OJTOZI Eszter – GENING, Wladimir Fedorovich
1969 Das Gräberfeld von Newolino. Ausgrabungen von A. V. Schmidt und der
archäologischen Kama-Expedition, ArchHung 46, Budapest.
EXCERPTA
Carolus de Boor (ed.): Constantinus Porphyrogenetus: Excerpta de
legationibus, Berlin, 1903.
ÉRY Kinga
1994 A Kárpát-medence embertani képe a honfoglalás korában, in: Kovács
László (szerk.): Honfoglalás és régészet, Budapest, 217-224.
FEJŐS Barbara
2001 Az alán és az ász név összefüggése a középkori forrásokban, in: Márton
Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 7-14.
FELFÖLDI Szabolcs
2001 Avar kori helynévi nyomok a Kárpát-medencében (Várkony), in: Márton
Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 28-39.
FONT Márta
1988 Oroszország, Ukrajna, Rusz, Budapest.
FÖLDY József
1977 Strabon: Geographika, Budapest.
GARAM Éva
2002 Avar kori fejedelmi és köznépi sírleletek kapcsolata a nagyszentmiklósi
kinccsel, in: Kovács Tibor – Garam Éva (szerk.): Az avarok aranya. A
nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 81-111.
GOLB, Norman – PRITSAK, Omeljan
1982 Khazarian Hebrew documents of the Tenth Century. Ithaca – London.
GOLDINA, Rimma Dmitrievna – KOROLËVA, O. P. – MAKAROV, L. D.
1980 Agafonovskij I Mogil’nik – pamjatnik lomovatovskoj kul’tury na severe
permskoj oblasti, in: Gening, Vladimir Fedorovich (red.) Pamjatniki
èpochi srednevekov’ja v Verchnem Prikam’e, Izevsk, 3–66.
GÖTZ László
1994 Keleten kél a Nap, I-II. kötet, Budapest.
GYÖRFFY György
1959 Tanulmányok a magyar állam eredetéről, Budapest.
1984 A kalandozások kora, in: Székely György (főszerk.): Magyarország
története tíz kötetben, I. Magyarország története, előzmények és magyar
történet 1242-ig, I. kötet, Budapest, 651-716.
1990 A magyarság keleti elemei, Budapest.
HALASI-KUN Tibor
1943 A magyarság kaukázusi története, in: Ligeti Lajos (szerk.): A magyarság
őstörténete. Budapest, 71-99.
HARMATTA János
33
1970 Studies in the History and Language of the Sarmatians, Acta Universitatis
de Attila József Nominatae, Acta antique et archaeologica 13, Szeged.
1998 A honfoglalás mai szemmel, MNy 94, 129-150.
1999 A türkök eredetmondája, MNy 95, 385-397.
2001 A Volgától a Dunáig. A honfoglaló magyarság történeti útja, MNy 97, 1-14.
2002 Danubius Sarmatas ac Romana disterminet, AntTan 46/1-2, 141-146.
HAUSSIG, Hans Wilhelm
1953 Theophylakt's Exkurs über die skythischen Völker, Byzantion 23, 275–
462.
HELILOV, Mübariz – NYITRAY Szabolcs
2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Budapest.
HERODOTUS
George Campbell Macaulay (transl.): The History of Herodotus, Volume I,
London-New York, 1890.
HKÍF
Kristó Gyula (szerk.): A honfoglalás korának írott forrásai, SZKK 7,
Szeged, 1995.
HODINKA Antal
1916 Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai, Budapest.
HONFOGLALÓ
Fodor István (szerk.): A honfoglaló magyarság, Kiállítási Katalógus,
Budapest, 1996.
ISTVÁNOVITS Eszter
1998 Szarmaták a Kárpát-medencében, in: Havassy Péter (szerk.): Jazigok,
roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön. Gyula, 33–48.
JAKAB Elek
1896 Székely telepek Magyarországon, Századok 30. 581-606, 693-704.
KISS Attila
1992 Germanen im awarenzeitlichen Karpatenbecken, in: Falco Daim (ed.):
Awarenforschungen I, Wien, 35-134.
2001 Das awarenzeitliche Gräberfeld in Kölked-Feketekapu B, Monumenta
Avarorum Archaeologica 6, Teil I – II. Budapest.
KMOSKÓ Mihály
1927 Gardézi a törökökről, in: Századok, 61. 149-171.
1997 Mohamedán írók a steppe népeiről I/1, MŐK 10, Budapest.
2000 Mohamedán írók a steppe népeiről I/2, MŐK 13, Budapest.
2004 Szír írók a steppe népeiről, Budapest.
KMTL
Kristó Gyula (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon (9-14. sz.),
Budapest, 1994.
KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE Endre
1998 Anonymus titkai nyomában, Budapest.
KOLUMBÁN-ANTAL József
2006 Székely honfoglalás, avagy mikor költöztek a székelyek a Kárpát
medencébe? Székelyudvarhely.
KORDÉ Zoltán
34
1991 A székelykérdés Hunfalvy Páltól Hasan Erenig, in: Kincses Nagy Éva
(szerk.): Őstörténet és nemzettudat, 1919-1931, MŐK 1, Szeged, 50-57.
1993 A székely eredetkérdés az újabb kutatások tükrében. Aetas 3, 21-39.
1994 Székelyek, in: KMTL, 623-625.
2001 A székelység története a szék-rendszer megszilárdulásáig, in: Márton
Alfréd (szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 161-
172.
KÖLTŐ László
1996 Az első honfoglalók a Balaton déli partján, in: Wolf Mária – Révész
László (szerk.): A magyar honfoglalás korának régészeti emlékei, Miskolc,
187-196.
KRISTÓ Gyula
1996 A székelyek eredetéről, SzKK 10, Szeged.
2001 A székelyek őstörténetéről, in: Historia Manet. Volum omagial Demény
Lajos emlékkönyv, Bucuresti – Cluj, 227-236.
2002 a A korai Erdély (895-1324). SzKK 18, Szeged.
2002 b Magyar historiográfia I. Történetírás a középkori Magyarországon,
Budapest, 2002.
2005 A székelyek eredete, 2. kiadás, Budapest.
LANGÓ Péter
2006 A Kárpát-medence 10. századi emlékanyagának kutatása mint nemzeti
régészet. Kutatástörténeti áttekintés. Korall 24-25, 89-117.
LÁSZLÓ Gyula
1944 A honfoglaló magyar nép élete, Budapest.
1970 A „kettős honfoglalás”-ról, ArchÉrt 97, 161-190.
1978 A "kettős honfoglalás", Budapest.
LIGETI Lajos
1986 A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban,
Budapest.
MAKKAY János
2005 A székelyek, Budapest.
MALALAS
Ludwig August Dindorf (rec.): Ioannis Malalae Chronographia, Bonnae,
1831.
MARQUART, Josef
1903 Osteuropäische und ostasiatische Streifzüge. Ethnologische und historisch-
topograpische Studien zur Geschichte des 9. und 10. Jahrhunderts,
Leipzig.
MENANDER
Carolus de Boor (ed.): Menander Protector: Excerpta de sententiis.
Excerpta historica iussu imp. Constantini Porphyrogeneti confecta, vol. I,
Berolini, 1903.
MESTERHÁZY Károly
1998 A honfoglaló magyarok művészete és az abbaszida-iraki művészet.
Századok 132, 129-159.
2002 Dunántúl a 10. században, Századok 136, 327-340.
35
MINORSKY, Vladimir Fedorovich
1937 Hudūd al-cĀlam, The Regions of the World, A Persian Geography 372
A.H. – 982 A.D., London.
MORAVCSIK Gyula
1934 A magyar történet bizánci forrásai, Budapest.
1950 Bíborbanszületett Konstantin, A Birodalom kormányzása (Constantinus
Porphyrogenetus, De administrando imperio), Budapest.
1984 Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai, Budapest.
MUKHAMADIEV, Azgar Gataul
1995 The inscription on the plate of Khan Diggiz, in: Problems of the lingo-
ethno-history of the Tatar people, Kazan, 36-83.
MURAKÖZY Gyula
1989 Hérodotosz: A görög–perzsa háború, Budapest.
NICEPHORUS
Carolus de Boor (ed.): Nicephori archiepiscopi Constantinopolitani
opuscula historica, Lipsiae, 1880.
NAGY Géza
1914 Az eszegel bolgárok neve, ArchÉrt 48, 76-78.
NEPPER Ibolya, Módiné
2002 Hajdú-Bihar megye 10-11. századi sírleletei I-II, Budapest-Debrecen.
NÉMETH Gyula
1991 A honfoglaló magyarság kialakulása, 2. kiadás, Budapest.
OLAJOS Teréz
1996 A IX. századi avar történelem görög nyelvű forrásai. SzKK 16. Szeged.
SZEMERÉNYI Oswald
1980 Four old Iranian ethnic names: Skythian – Skudra – Sogdian – Saka,
Wien.
PÁLÓCZI HORVÁTH András
1988 Besenyők, úzok, kunok, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.):
Magyarrá lett keleti népek, Budapest, 106-163.
1989 Besenyők, kunok, jászok. Budapest.
PLINIUS
Kai Brodersen (Hrsg.): Plinius Secundus, Caius: Naturalis historiae –
Naturkunde, Buch 6, Geographie: Asien, Zürich – Düsseldorf, 1996.
PROCOPIUS
Hugh B. Dewing (transl.): Procopius: De Bello Persico, 7 vols, New York,
1914-1940.
PRITSAK, Omeljan
1953 Orientierung und Farbsymbolik: Zu den Farbenbezeichnungen in den
Altaischen Völkernamen, Saeculum 5, 376-383.
1955 Die bulgarische Fürstenliste und die Sprache der Protobulgaren,
Wiesbaden.
PVL
Adrianova-Peretc (otv. red.): Povest’ vremennih let I-II, V. P. Moskva –
Leningrad, 1950
RANSANUS, Petrus
36
Blazovich László – Sz. Galántai Erzsébet (ford.): A magyarok történetének
rövid foglalata, Budapest, 1999.
RÓNA-TAS András
1997 A honfoglaló magyar nép. Bevezetés a korai magyar történelem
ismeretébe, Budapest.
2002 A nagyszentmiklósi kincs feliratairól, in: Kovács Tibor – Garam Éva
(szerk.): Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs, Budapest, 120–129.
SEBESTYÉN Gyula
1899 Az avar-székely kapcsolat emlékei, Budapest, 1899.
SINKOVICS Balázs
2001 Megjegyzések a székelyek volgai bulgár származásáról, in: Márton Alfréd
(szerk.): A Kárpát-medence és a steppe, MŐK 14, Budapest, 137-147.
SÓFALVI András
2005 Sóvidék a középkorban. Fejezetek a székelység középkori történelméből,
Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely.
SRH
Emericus Szentpétery (ed.): Scriptores rerum Hungaricarum tempore
ducum regumque stripis Arpadianae gestarum I-II, Budapest, 1937-1938.
SZÁDECZKY-KARDOSS Lajos
1927 A székely nemzet története és alkotmánya. Hasonmás kiadás: 1993,
Budapest.
SZÁDECZKY-KARDOSS Samu
1998 Az avar történelem forrásai, MŐK 12, Budapest.
SZÉLPÁL Lívia
2007 A történelem jövője: bevezetés egy nem hagyományos történetírás
(unconventional history) elméletébe, Aetas 22, 135-146.
SZŐKE Béla Miklós
1994 A Kárpát-medence a 9. században, in: Kovács László (szerk.): Honfoglalás
és régészet, Budapest, 77-84.
2000 A keresztény térítés kezdetei Pannóniában a Karoling korban. A petőházi
Cunpald-kehely és a sopronkőhidai temető helye és szerepe, Soproni
Szemle 4. 310-342.
SZŐCS István
2000 Újból a Csíki Székely Krónikáról, in: Csíki Székely Krónika, Csíkszereda,
5-11.
SZŐCS János
2000 A székely krónika, Sándor Zsigmond és más atyafiak, in: Csíki Székely
Krónika, Csíkszereda, 12-19.
SZŰCS Jenő
1989 A középkori Magyarország népei, in: Glatz Ferencz (szerk.): Magyarok a
Kárpát-medencében, Budapest, 32-39.
TAKÁCS Miklós
2006 Három nézőpont a honfoglaló magyarokról, Dolgozatok Ú.S. I, 67–98.
THEOPHANES
Carolus de Boor (rec.): Theophanis Chronographia, I, II, Lipsiae, 1835,
1885.
37
THEOPHYLACTUS
Carolus de Boor – Peter Wirth (ed.): Theophylacti Simocattae Historiae,
Lipsiae, 1972.
THURY József
1898 A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum 15, 65-87, 138-163, 195-216, 241-
247.
1899 Még egyszer a székelyek eredetéről (Harmadik és befejező közlemény).
Erdélyi Múzeum 16, 424-432.
TOMKA Péter
1994 9. századi népesség a Kisalföldön, in: Kovács László (szerk.): Honfoglalás
és régészet, Budapest, 99-107.
TÓTH János – TÓTH Marianna
1988 A jászok őstorténete, in: Szombathy Viktor – László Gyula (szerk.):
Magyarrá lett keleti népek, Budapest, 164-176.
DE LA VAISSIÈRE, Étienne
2007 Is There a “Nationality of the Hephtalites”?, Bulletin of the Asia Institute,
Volume 17, Bloomfield Hills, 2007. (http://www.bulletinasiainstitute.org/)
VÁCZY Péter
1940 A hunok Európában, in: Németh Gyula (szerk.): Attila és hunjai,
Budapest, 61–142.
VÁMBÉRY Ármin
1895 A magyarság keletkezése és gyarapodása, Budapest.
VÁSÁRY István
1993 A régi Belső-Ázsia története, MŐK 7, Szeged.
VERNADSKY, Georgy Vladimirovich
1957 Lebedia. Studien über den madjarischen Hintergrund des Kiewer Rußland,
in: Valjavec, Fritz (Hrsg.): Studien zur ungarischen Frühgeschichte,
Südosteuropäische Arbaiten 47, München, 7-32.
VESZPRÉMY László
1999 Anonymus, A magyarok cselekedetei – Kézai Simon, A magyarok
cselekedetei, Budapest.
VÉKONY Gábor
1985 A szarvasi tűtartó rovásfelirata, Életünk 22, 1985-2, 153-166.
2000 Utószó, in: Pauler Gyula – Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar honfoglalás
kútfői a honfoglalás ezredéves emlékére. Második, változatlan kiadás.
Budapest, 879-892.
2004 A székely írás. Emlékei, kapcsolatai, története, Budapest.
2005 Magyar őstörténet – magyar honfoglalás. 2. kiadás. Budapest.
2007 A rézkortól a hunokig. Régészeti tanulmányok a hagyatékból, Budapest.
VÉRTESSY György
2008 A hun-avar azonosság (rokonság) kérdése, in: MTT, 755-771.
VIDA Tivadar
2004 Reconstruction of a germanic noble Woman’s Costume (Kölked-
Feketekapu B, Grave 85) in: Fusek, Gabriel (red.): Zborník na počesť
Dariny Bialekovej, Archaeologica Slovaca Monographiae VII. Nitra, 435-
442.
38
WERNER, Joachim
1984 Der Grabfund von Malaja Perescepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren,
München.
1986 Der Schatzfund von Vrap in Albanien, Studien zur Archäologie der Awaren
2, Wien.
ZAKIEV, Mirfatyh Z.
2002 Origin of Türks and Tatars. Moscow.
ZIMONYI István
1990 The Origins of the Volga Bulghars, Studia Uralo-Altaica 32, Szeged.
1994 Szabirok, in: KMTL, 613.
1996 A kazárok szerepe Kelet-Európában, Magyar Tudomány 1996/8, 952-957.
2001 Egy új muszlim forrás a Kárpát-medencében élő magyarokról, in: Felföldi
Szabolcs – Sinkovics Balázs (szerk.): Nomád népvándorlások, magyar
honfoglalás, MŐK 15, Budapest.