A MAGYAR

TUDOMÁNYOS AKADÉMIA

KÖNYVKIADÓ VÁLLALATA

ÚJ FOLYAM1911—1913. CYCLUS

A SZÁMŰZÖTT RÁKÓCZI1715 -35 .

ÍRTA

SZÉKFŰ GYULA

AZ 1913-DIK ÉVI ILLETMÉNY HARMADIK KÖTETE

A SZÁMŰZÖTTRÁKÓCZI

ÍRTA

SZEKFÜ GYULA

BUDAPESTA MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KIADÁSA

1913

Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája Budapesten.

IN MEMORIAMMAGISTRI OPTIMIALEXANDRI MIKA

ELŐSZÓ.

A jelen munka II. Rákóczi Ferencz életének utolsóhúsz évét írja le, 1715-től kezdve, a mikor XIV. Lajoshalála folytán helyzete a franczia udvarban gyökere-sen megváltozott. Mindeddig a napkirálynak állandókegyét élvező előkelő vendég volt ott és csak most,a régens kormánya alatt nehezedett rája a száműze-tés egész súlya. Ezen utolsó francziaországi, majdtörökországi tartózkodása két szempontból érdemesúj, részletesebb megvilágításra. Az egyik emberileg isérdekes lélektani problémát foglal magában: mifélehatással lehetett a száműzetés és állandó kísérői:egyedüllét, erkölcsi és politikai elszigeteltség, anyagibizonytalanság, a hazájától távol idegenben bolyongófejedelemre. A másik inkább egyetemes történetivonatkozású: a száműzött politikai törekvéseinekaz akkori európai diplomatiai mozgalmak közé valóbeállítása. Ez utóbbi szempontból szükségesnek talál-tam egjrrészt Rákóczi politikai lépéseinek czéljait éseszközeit pontos vizsgálat tárgyává tenni, másrészt aző törekvései háttere gyanánt az európai államok egy-máshoz való viszonyát nagy vonásokban jellemezni.Az úgynevezett Rákóczi-emigratio sorsára csak any-nyiban tértem ki, a mennyiben ez előbbi két problémamegoldásánál szükségesnek látszott.

A tárgy feldolgozásánál azon szerencsés helyzetbenvoltam, hogy a nagyközönség és történetirodalom előttismeretlen kiadatlan kútfőkből is meríthettem. Első-sorban az úgynevezett Vigouroux-iratokból, melyekRákóczi egykori ágense leszármazottjainak, a Naxos

VIII

szigetén élő Vigouroux-Lastics családnak birtokábanvannak és a Rákóczi-hamvak hazaszállítása alkalmá-val a magyar kormány költségén másoltattak le. Amásik kiadatlan kútfő a konstantinápolyi franczia kö-vetnek, D’Andrezelnek Rákóczival folytatott levelezése,mely az ottani franczia nagykövetség levéltárában ma-radt fenn és hasonlóképen a magyar kormány meg-bízásából másoltatott le. Mind a két másolatcsomó elő-ször Thaly Kálmán kezén fordult meg, a ki élete utolsóéveiben többször kiemelte fontosságukat, de a bennükrejlő adatokat nem dolgozta többé fel. Hogy ón eziratokat a jelen munkához, mely nélkülök létre semjött volna, felhasználhattam, ezt egyedül ThallóczyLajos v. b. t. t. úr szíves közbenjárásának és hozzámvaló személyes jóindulatának köszönhetem. Jelenleg aMagyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őriztetnek.

Egyebekben a Thalytól és Rákóczi életírójától,Márki Sándortól összegyűjtött és feldolgozott kútfőkretámaszkodtam, a kiadottak mellett elsősorban a kon-stantinápolyi császári követek hivatalos levelezésére,melynek Rákóczit illető részei másolatban Thaly Kál-mán birtokában is megvoltak, a nélkül, hogy adatbő-sógüket különböző értekezéseiben kimerítette volna.Hálával kell megemlékeznem a Rákóczi-történetbenközvetlen elődömről, Márki Sándorról, a ki nagymé-retű Rákóczi-életrajzában az emigratióbeli éveknekvégtelen szétszórt anyagát óriási szorgalommal gyűj-tötte egybe, s ezzel a későbbi kutatók munkáját lé-nyegesen megkönnyítette. A mennyiben az adatokrészleteiben és a tények megítélésénél felfogásától elkellett térnem, indítóokaimat, bizonyítékaimat a munkavégén közölt jegyzetekben foglaltam össze.

A szerző.

ELSŐ FEJEZET.

A Régens udvarában.

I.

A napkirály is elment arra az útra, melyen min-den földi test porrá és hamuvá oszlik. 1715 szeptem-ber 10-én, halála után tizednapra, megérkezett holt-teteme St. Denisbe, ősei temetkezési helyére. Többmint kétezer testőr, apród és muskétás kísérte: azutódok és rokonok, udvaronczok és hű alattvalóksorából senki sem. A halál gondolatával nem szíve-sen foglalkozott az akkori nemzedék. XIV. Lajosmaga sem járt temetésekre, legkedvesebb unokái ésdédunokái halálakor is olyan rendelkezéseket adottki, melyek folytán a katholikus egyház egyik leg-megrenditőbb ténykedése a visszataszító hullának minélgyorsabb eltávolításává ridegült. Berry herczeg teme-tése, a kit pedig nagyon szeretett és megsiratott, olyanegyszerű volt, hogy polgári házban szolga testét isrestellnék oly sebtében eltakarítani. Minden mozdulataz élet élvezésének szólt, a halál árnyékát még azöregek is elhessegették. A király halála most annálkevésbbé okozott sajnálkozást, mivel az ő szinte év-

2

százados hatalmas alakja régidő óta a feltörekvő sokfiatal élet elnyomásában gyakorolta fejedelmi tekin-télyét. Uralkodásának utolsó éveiben a korábbi szá-zad társadalmának utolsó szilárd elemei is felbom-lottak. A régi ideálok elvesztették hatalmukat, azemberek megunták őket, mivel követésük Franczia-országot a végveszély szélére sodorta. A nagy Richelieu-féle hagyományok, változott viszonyok között, a francziakülpolitika számára megszégyenítések sorozatát hoz-ták, a folyton folyó hadjáratok vesztett csatákat éstönkrement pénzügyet, haldokló ipart és kereskedel-met eredményeztek. Az udvar botrányos családi életea valláson alapuló erkölcsnek minden hitelét elvette,a magánélet nem talált többé biztos irányokat, melyekszerint a külvilággal egyetértésben élhessen; azegyház erkölcsi nézetei nem lehettek többé kívánato-sak olyanok számára, a kik a világban s nem félre-eső remeteségben akartak élni. A korlátokat sohanem tűrő király vasakarattal dolgozott ugyan a lát-szat fenntartásán, különösen utolsó éveiben Maintenonasszony hatása alatt, az udvarbeli társas érintkezésformáit sikerült is megmerevítenie, de nem akadá-lyozhatta meg a jégkéreg alatt az ideáljait vesztetttársadalom fékevesztett, czéltalan hullámzását.

Halála szabadulást jelentett mindenkinek, a ki élniakart. Néhány belső cseléde gyászolta csak s egy-két öreg udvaroncz sajnálkozott azon, hogy az újon-nan alakuló udvarban nem játszhatja tovább gondolat-talan fővel üres szerepét. Az özvegynek, Maintenonasszonynak, legközelebbi környezetét, melynek élén akirály és Montespanné törvényesített fia, Maine her-czeg állott, a halál pillanatától kezdve súlyos politikaigondok foglalták el. Maine herczegnek Maintenon

3

asszony volt a nevelője, mikor még nem a hatalmaskirály felesége, hanem a szegény, csak szellemmelrendelkező Scarronnak volt az özvegye. Maine herczeganyját, Montespannét, a nevelőnő váltotta fel a királykegyeiben, a mi bizonyára kellemetlen helyzetbe hoztavolna Maine-t, ha ő tisztességes, polgári szeretettelviseltetett volna anyja iránt. Ha anyja pártján marad,elveszti a király kegyét s politikai érvényesülésre,törvénytelen származása miatt, soha se tehet szert.Maine nem habozott egy pillanatig sem, hanem magakényszerítette anyját az udvar elhagyására és a hiva-talos szeretői állásról Maintenon számára való lemon-dásra. Az új kegyencznő törvényes feleség korábansem feledte el nevelt fiának ezt az érdemét s annálinkább ragaszkodott hozzá, minél kevesebb támaszavolt magának is az ellenséges érzületű udvarban.Hálából s egyszersmind önérdekből keresztül vitteMaintenon az aggkori gyengeségbe esett királynál,hogy Maine herczeg és testvére, a toulousei gróf,külön királyi rendeletben vérbeli herczegeknek nyil-váníttattak. A kettős házasságtörésből származottgyermekek ily módon nemcsak Francziaország leg-idősebb herczegi családjai sarjainak jutottak elébeaz udvari etiquette minden kérdésében, hanem jogotnyertek a legkeresztényibb király trónján való utód-lásrais. S e jog nem volt egészen kilátástalan;XIV. Lajos örökösei sorában borzasztó pusztítást vég-zett az utolsó években a halál. A dauphin, Bourgogneherczego, Berry egymásután pusztultak el viruló fiatal-ságukban, az ötéves, beteges XV. Lajos után azorlcansi herczeg lett volna a legközelebbi örökös, kinekkitűnő testi és szellemi tulajdonait egyaránt kikezd-ték hallatlan kicsapongásai. A királynak halála előtt

4

egy évvel készített végrendeletében Maintenon asszonynagy ügyességgel egyengette pártfogolja útját: avégrendelet szerint a kis király uralkodói teendőitegy régensségi tanács fogja gyakorolni, melynek csaknévleges feje, külön hatáskör nélkül, az orleansi her-czeg volna, a tanács a régens beleszólása nélkül egé-szíti ki önmagát s benne szótöbbség dönt; a kiskirály neveltetésére Maine herczeg ügyel fel s ugyan-csak az ő kezére ven bízva az udvar s vele a test-őrségek, nagy pénzügyi és katonai hatalom. A vég-rendelet ily rendelkezései értelmében Maine herczegs vele Maintenon asszony az idők teljéig uralkodhat-tak volna XV. Lajoson, a régensségi tanácson ésFrancziaországon, de legalább is addig, míg valamibetegség el nem viszi a gyenge, sápadt kis gyerme-ket s nevelője majdan utódjává nem válhatik.

Az öreg cselszövő hölgy mégis elszámította ma-gát, túlságosan kevésre becsülte ellenfelét, a jogszerűrégenst. Fülöp orleansi herczeg, a trónhoz legköze-lebb álló vérbeli herczeg, valóban nem dicsekedhetettnagy erélylyel és czéltudatosan működő akarattal.IV. Henrik utódai közt talán neki adott a természetlegkiválóbb szellemi tulajdonokat, melyeket a XIV.Lajos szultáni rendszere folytán reáerőszakolt politikaitétlenségben a tudomány és irodalom kiterjedt tanul-mányozásával művelt ki. Sokirányú természettudo-mányi ismeretei s még abban a kicsapongó korbanis feltűnő léha életmódja minden erkölcsi és vallásiparancs nyűgétől megszabadították, úgy hogy teljesszellemi szabadságban élvezte a kötelességektől men-tes, legközelebbi érzéki és szellemi vágyait kielégítőéletmódot. Az uralkodás gondjai nem érdekelték; sohaigazságtalanabb vádat nem mondtak róla, mint mikor

5

a dauphin, Bourgogne és Berry herczegek meggyil-kolásával majd a spanyol király ellen méregkeverőkfélfogadásával vádolták. Neki az uralkodás nyűg volt,melytől szabadulni akart, hogy gond nélkül élhessenegyre közönségesebbé váló élvezeteinek. Nem lett volnaazonban férfiú, ha megnyugszik a Maintenon asszony-tól sugalmazott végrendeletben és törvényszerű jogaitátengedi a király fattyújának. XIV. Lajos daemonielőrelátással keverte össze családjában a törvényesmagzatokkal a házasságtörésekből származottak vérét;maga az orleansi herczeg kénytelen volt Maine nővé-rét, Montespan leányát feleségül venni, bármennyiretiltakozott is e szégyen ellen anyja, a híres német,tiszta erkölcsű és szabadszájú Madame. A régensnem felejthette el azt a pofont, melyet az udvar színeelőtt kapott elkeseredett anyjától, mikor XIV. Lajose házasságot megmásíthatatlan akaratának nyilvání-totta. Másrészt a herczegek és Francziaország maré-chaljai is fogcsikorgatva tűrték, hogy a királyi fattyákelébük helyeztetnek s most, a mint XIV. Lajos be-hunyta szemeit, elérkezettnek látták az időt, hogymegbosszulják magukat és jogszerű gőgjük megsér-tését.

Így, részben külső behatások, biztatás és rábeszé-léstől megerősítve játszotta el az orleansi herczegnagy jelenetét a párisi parlament ülésén a királyhalálát követő napon. Nagy és hatásos szónoklat köz-ben felolvasta a végrendeletet, tőle váratlan erélyeskifejezésekkel mutatta ki a rendelkezések hibáit ésjogtalanságait, ügyesen hízelgett a parlament önálló-ságra törekvő nagyzási hóbortjának s az eredmény:a még el som temetett király összes intézkedéseithatályon kívül helyezték azok, kik még tegnap remeg-

6

tek volna a király egyetlen pillantásától is. Az orleansiherczeg a legkiterjedtebb régensségi jogok birtokábalépett; a régensségi tanács kinevezése és átalakítása,kinevezések, a király személyének őrizete egyaránt aző kezébe jutottak. Maine herczeg gyáván remegvenézte álmai tönkretételét; csak arra az egyenes táma-dásra horkant fel, mikor a régens az mondta, hogypéldás büntetést érdemelnek azok, kik a meghaltkirálynak ilyen rossz tanácsokat adtak. Itt a kétellenfél kevéssé fenséges szóváltásba elegyedett sbár közben egy mellékszobába vonultak el a kínosügy elintézésére, ezzel egyiküknek tekintélye semnagyobbodott. Maine herczeg teljesen megverten távo-zott a parlamenti teremből.

Ez a nap döntő hatással volt XIV. Lajos szemé-lyes környezetéhez tartozó udvaronczok, a régi udvarsorsára. Maintenon asszony St.-Cyrbe vonult az ájta-tossság gyakorlatainak élni, de azok, kiknek az udvar-nál kellett maradniok, háttérbe szorított és remény-telen ellenzék szerepébe jutottak. Politikai befolyás,vagy vezetői állás és tekintély az udvarnál nem állttöbbé rendelkezésükre, a régensnek megvoltak sajátemberei, kik a maguk érdekében is siettek a régiudvar tagjait minden befolyásos helyről kiszorítani.

A múltnak e szomorú alakjai legnagyobb résztidős emberek voltak, kiket életük minden sikerénekemléke a múlthoz, XIV. Lajos korához kötött s kika jövőhöz kevés reményt fűztek. Maine herczeg mellettDangeau, a vén, száraz udvaroncz, továbbá a spanyolkirály egykori mindenes barátja, maréchalde Tessé,a meghalt király külügyi államtitkárja Torcy, az öregVilleroi: ezek voltak a kik XIV. Lajost joggal, szív-ből gyászolhatták. A toulouse-i gróf olyan correct mo-

7

dorú úri ember volt s oly bölcsen viselte magát arégensség vitájában bátyja és az orleansi lierczegközött, hogy a régensségi tanácsban megmaradhatotts befolyása talán nagyobbodott volna is, ha ő nemoly hideg és ambitionélküli. Hasonlóképen vízszínentartotta magát maréchal d’Huxelles is, legalább isaddig, míg Dubois államférfiévá nem nőtte ki magát.1

E felsorolásból megértheti s talán megbocsátja aszíves olvasó, miért terjeszkedtem ki ily meglehetőstávol eső dolgok elbeszélésére. A régi udvar legelő-kelőbb nevei nem választhatók el Rákóczi nevétől.A toulouse-i gróf, Tessé és Dangeau az ő egyedülibarátai, kikre Francziaországban szert tudott tenni;Torcy az, a ki egy évtizeden át táplálta a magyarfelkelők reményét a franczia segítségben; d’O marquis,a toulouse-i gróf barátja nem felejtette el RákóczitTörökországban sem. Mikor mindezek tehetetlen vissza-vonultságra lettek kárhoztatva s a franczia udvar éspolitika vezetése új, az eddigiektől független, sőtellenséges kezekbe jutott, Rákóczi helyzete is ter-mészetesen nagy változáson ment keresztül.

A franczia király halála előtt három hónappal szen-tesítette a törvényesen megkoronázott és hitlevelet ki-adott magyar király az országgyűlési végzések közöttazt a pontot is, mely Rákóczit és társait, mint a tör-vényes határidőre meg nem tért felségsértőket szám-űzetéssel sújtja s birtokaik elkobzását rendeli el. Etörvény csak a tényleg meglevő állapotot formulázta;Rákóczi száműzetésben volt már azóta, mikor KárolyiSándor tárgyalásai elől Lengyelországba ment. A feje-delem nemcsak színes, hanem szíves békét kívánthazájának s az volt a meggyőződése, hogy „állan-dóbb és csendesebb békességet reménylhetünk a muszka

8

czár közbenjárása által, mintsem Pálffy csalogatási-val“. A császári seregtől mind kisebb körbe szorítottkiéhezett kuruczokat elhagyta és ment Ilyvónak, mert— mondja — ott reméli a czárt találni, a kitől „függIsten után hazánk boldogulásának állapota“.2 A czárnakazonban egyéb gondjai voltak, minthogy szegény Magyar-országot a boldogulás útjára vezesse: akkor pántoltaössze vérrel és vassal az orosz colossust s ő szerezte megRákóczinak a száműzetésben az első nagy csalódást. Akuruczok meg elfogadták a magyar embertől, Pálffy gene-rálistól nyújtott jobbot, megtértek a Habsburg-ház hűsé-gére s hazaoszolva tűzhelyeikhez, verejtékük hullatásá-val kezdték meg újra a nehéz, honfenntartó munkát.

A fejedelem pedig ment tovább muszkától len-gyelhez, lengyeltől francziához. Az európai háborúlángolása alább-alábbhagyott, mígnem három hosszúbéketárgyaláson vógkép elfojtották. A francziák szóbahozták ugyan az ő dolgát is, de csak azért, hogy ekérés elejtésével maguknak szerezzenek jobb feltéte-leket. A franczia-osztrák békét Villars és Savoyai Eugén,a két vezér, két egyenes katona kötötte meg. Eugénsohasem szerette Rákóczit, a lázadót, a ki még Villars-tól, a franczia király képviselőjétől sem remélhetettegyetlen jó szót sení. A maréchal XIV. Lajos absolutállamában volt alattvaló s mint katona, királyánakközépkori hűségű, félelem és gáncs nélküli lovagjavolt, a ki már bécsi követ korában ellenszenvvel visel-tetett a magyarok, mint szerinte lázadó természetű éskönnyelmű népség ellen.3 Az európai békesség létrejött,Rákóczi kimaradt belőle. Az új, tényleges viszonyok-ban a Magyarországtól elszakadt Rákóczi nem jelen-tett többé számbavehető mennyiséget. Mikor a szat-mári béke után a hollandusok a magyar protestánsok

9

helyzete érdekében járnak közbe a császárnál, óva-kodnak Rákóczi említésével koczkáztatni lépéseik sike-rét. Az angol királyné, a ki annyit fáradozott a fel-kelő magyarok és a császár kibékítésén, a megvál-tozott politikai helyzetben nem engedi meg Rákóczinak,hogy angol földre lépjen.

A barátságtalan hulli partokról Rákóczi francziaföld felé fordult. Már a szatmári béke idején meg-fordult fejében XIV. Lajos meglátogatásának a terve,hogy vele és a dauphinnal szemtől szemben kedve-zőbb határozatokat, nagyobb pénz- és katonai segít-séget eszközöljön ki, mint a nehézkes diplomatiaiúton. A szerencsétlenül járt felkelő vezér látogatásaakkoriban kellemetlen lett volna a franczia udvarnak,mely végső kimerülése miatt kénytelen volt bármiáron békét keresni a nagy coalitióval. Az akkoridiplomatia nyelvén: a franczia udvar elhatározta, hogynem ragaszkodik Rákóczi felszínen tartásához. Torcyfélt, hogy a Párisban tartózkodó emigráns mindkétrészről, a franczia udvarnál és az ellenfeleknél ismeg fogja nehezíteni a békekötést. Hogy mindenreménytől megfoszsza a fejedelmet, a ki még mindighitte, hogy franczia segély új életre keltheti a fel-kelés ügyét, 1711 júliusában hivatalos formában ér-tésére adta Torcy, hogy nem tekinti többé souverain-nek, hanem csak egyszerű alattvalónak s ezért köve-tével is csak mint magánemberrel érintkezhetik.* Azutrechti congressuson nem is tudott Rákóczi semmitelérni, szerepét itt mint önálló fejedelem bevégezte sezután már mi sem állott útjában annak, hogy mintmagánember Francziaországban élje le napjait.

Tévedés volna azt hinnünk, hogy XIV. Lajos bár-minemű személyes rokonszenvvel viseltetett a magyar

10

felkelők és Rákóczi ügye iránt. Egész politikai nevel-tetése és múltja ellene mond ennek. Családjánakhagyományai a rendi hatalomnak minél teljesebbmegtörését kívánták tőle, ő maga fiatal korában mene-külni volt kénytelen székvárosából a fronde-nak lázadónapjai elől, de hosszú uralkodása végén megnyugodvatekinthetett vissza munkájára, melylyel a rendi hatal-mat, a nagyurak és a parlament politikai befolyásáttönkre tette. A népakaratnak árnyékától is mentesabsolut monarchiát sikerült megvalósítania oly módon,hogy az ő Francziaországa ebben a dologban egyébeurópai uralkodóknak soha el nem érhető mintaképülszolgált. Ő, az elérhetetlen magasban trónoló autokratanem tagadhatta meg magát annyira, hogy bármifélerendi szabadságokat önmagukért pártolhatott volna.Mikor bécsi követe, Gremonville, összeesküvés szálaitfonogatja Nádasdyval és Zrínyi Péterrel, elképzelhet-jük-e, hogy urának egyéb járhatott volna eszében,mint hogy ez elégedetlen urakat saját czéljaira ki-használja? Hisz a Zrínyi Péterek az ő szemébenugyanoly kárhozatos ellenségei voltak az absolut hata-lomnak, akár csak Longueville, Beaufort és a frondeegyéb tönkretett nagyjai. A Rákóczival éveken átfolytatott diplomatizáló játék sem bizonyít egyebet:minél inkább kihasználni a vérét hullató kuruczságota császár ellen s minél kevésbbé compromittálniFrancziaországot. A Rákóczitól annyira sürgetett szö-vetséget sohasem kötötte meg XIV. Lajos és politikushidegséggel nézte, mint semmisíti meg Rákóczi min-den reális menekvés lehetőségét a franczia szövetség-álmáért. A franczia segítség őt koldusbotra juttatta,mint nagybátyját, Zrínyi Pétert, vérpadra.Kevesebbet nem tehetett tehát XIV. Lajos, mint

11

hogy a franczia partra érkező Rákóczit legalább szíve-sen fogadja. A roueni kormányzónak, a kinek terü-letére lépett Rákóczi, parancs ment, hogy előkelőembert lásson benne, mert „megérdemelte Franczia-országtól a szíves fogadtatást“.5 A franczia urak szíves-sége valóban nem ismert határt, mindnyájan a leg-nagyobb előzékenységet és udvariasságot tanúsítottákaz érdekes múltú, Francziaország szolgálatában tönkre-ment fejedelem iránt. Souveraint illető tiszteletben azon-ban nem részesült. A külpolitikai helyzet sem engedtevolna ezt meg; a királynak mind inkább tekintettelkellett lennie a császárra, a ki hosszú küzdelembenerősebbnek bizonyult. XIV. Lajos uralkodói gőgjesem engedhette meg, hogy magához hasonlónaktartsa azt, a kivel még a szerencse napjaiban semakart soha egyenrangú szövetséget kötni. Rákóczitapintatosan megkerülte a kérdést, mikor elhatározta,hogy incognito fog Francziaországban tartózkodni se czélból a comte de Charoche, sárosi gróf, nevetvette fel. Mintaképül szolgálhatott neki a szinténfranczia kegyelemkenyéren élő Stuart, II. Jakab angolkirály utóda, a ki Szent György lovagnak hivattamagát, bár hivatalos alkalmakkor XIV. Lajos királyitisztességben szokta részesíteni. Rákóczi jó modoraelejét vette minden nehézségnek a rangsor megálla-pításában, a mely kérdés akkoriban a franczia udvartagjait legkönnyebben hozta ki a napi élet nyugodtsodrából. A társadalmi érintkezés a legpontosabbanszabályozva volt, mindenki csak a rangját megilletőmozdulatokra volt felhatalmazva s a mint egy vonallalis túllépett a megengedett határon, az előtte állórészéről a legdurvább visszautasításra lehetett elké-szülve. Saint Simon, a ki sok mindenre kevély

12

volt, de leginkább herczegi rangjára, egyszer mindenáronelőretolakodott egy udvari ebédnél, hogy a zweibrückeniherczeg előtt foglalhasson helyet, a mire a harapósöreg orleansi herczegné az egész társaság előtt han-gosan jegyezte meg, hogy talán meg akarja kérni azweibrückeni herczeget, hogy fiát vegye fel apródjaiközé, azért tolakszik úgy előre. Ilyen leforrázásakkor mindennapos volt, de senkit sem tartott visszaaz előretörekvésben, mivel mindenki meg volt győ-ződve, hogy Isten és ember előtt joga van a rangkülső érvényesítéséhez. Rákóczi lemondván souverainvágyai érvényesítéséről, a nem uralkodó herczegekközött kapott helyet a rangsorban. Természetes nyu-galma és sok keserű tapasztalata megóvták attól,hogy az udvarban szereplő duc-ökkel kellemetlenségeilegyenek. Lehetőleg háttérbe vonult s hagyta az előretörtetőket maga elé kerülni. A király különböző vidékitartózkodó helyein lakást kapott, úgy mint egyébudvaronczok s mikor először ment az udvarral Marlyba,Maine herczeg és a toulouse-i gróf útján kérte a királytlakás kijelölésére, a ki nagy szívesen késznek is nyi-latkozott rá, de utasította, hogy ő is egy nappal azutazás előtt kérjen lakást, „úgy mint a többi udva-roncz“.6 Egyedül az erdélyi fejedelmi czímet fájlaltaRákóczi s mikor nem volt incognito, például a kül-ügyi államtitkárral való hivatalos érintkezésben, meg-kívánta, hogy ne csak prince-nek, hanem prince deTranssylvanie-nak szólítsák.7 Ezzel nem kis zavartokozhatott volna a külügyi hivatalnak, mivel ez acsászár érzelmeit kímélni volt kénytelen; de sze-rencsére a mi Rákóczi és Torcy, majd d’Huxellesközött történt, annak már nem volt európai fontos-sága s külhatalmaknak nem jutott tudomására.

13

A franczia udvarnak meglehetős gyakorlata voltfranczia szolgálatban tönkrejutott fejedelmi szemé-lyiségek ellátásában és kezelésében. Még Rákóczitartózkodása idején is ott volt a bajor választó, akinek egyszer Magyarország koronáját akarta meg-szerezni. Egy fényes tűzijátékra mindketten hivatalosakvoltak, de egyikük sem ment az udvarral együtt,hanem oldalt félrevonulva, külön-külön élvezték a szín-játékot, — a cause du cérémonial. XIV. Lajos utolsóéveiben ritka volt az ilyen ünnepélyes alkalom, szé-gyenletes vereségek, megalázó béke, a vérbeli her-czegeknek sorra megmagyarázhatatlan betegsége éselhalása nyomott légkört teremtettek. A király vissza-vonult Maintenon asszony termeibe, színházról szó semvolt többé; nagy ritkán, ez is csak korábban, Main-tenon asszony termeiben egy-egy műkedvelői előadás.A fiatalok mosolya megfagyott, ha a király komorpompája elé kerültek. Mintha csak a földönfutó bajorválasztó, a czímzetes angol király és a szintén czím-zetes erdélyi fejedelem számára teremtették volna eztaz udvart. Mindenkinek szomorúság lakozott szívében,s kénytelen volt a kérlelhetetlen etiquette szerint kiszá-mítva játszani szerepét. Maintenon asszony őszinténirigyli az apáczákat, a kiknek nem kell a társaságbanélniök, s keserű elégtétellel szemléli, a mint szobájá-ban az angol király kártyázik, XIV. Lajos és az angolkirályné nézik; — tánczlépések, mosoly, túláradó jeleiaz örömnek — pedig mindegyikük szívében ott a tőr.8

Mint mikor hajtóvadászaton a leterített foglyok ésfáczánok felbontásakor nem egynek a testében márrég ott ülő sörétet találhatni: itt is, e fényes udvarban,csupa megsebesült ember, ki régi kínokat, mélyrehúzódott fájdalmakat leplez a nevetők elől.

14

A hideg, szomorú társaságban Rákóczi kikeresettmagának egy pár embert, a kiknek lelki életébenbizonyos harmóniát sejtett az övével. Legelőkelőbbvolt közöttük a toulouse-i gróf, a király törvényesítettfia. A gróf ekkor harminczöt éven felüli komoly, magábazárkózott ember volt. Születése miatt a legelkesere-dettebb ellenségeskedések czéltáblája lett volna, mintbátyja, Maine herczeg, ha az öröklés elvével sehogymeg nem magyarázható józan mérséklete meg nemóvja a túlfeszített helyzetektől. Örömnyilvánításra talánsohase volt képes, annyira egykedvű, napról napraszabályozott életmódot folytatott. Hidegen, örvendezésnélkül fogadta XIV. Lajos rendkívüli kedvezéseit, avérbeli herczegek sorába emeltetést, s épp oly hidegenés fájdalom nélkül a régensség alatt mindezen kegyekvisszavételét. Sértegetni senkit se szokott, s komolymagaviseleté ellenséget és barátságra tolakodót egy-aránt távoltartott tőle. Negyvenöt éves korában hatá-rozta el magát a házasságra. Mint a régensségi tanácstagja kötelességét hidegen és pontosan, különös ambitionélkül végezte, érzelmi kitörésektől mentesen vett részta néha viharos tárgyalásokban melyeket sohasem akartintézni, bár a régens után nem egyszer ő volt ottana legelőkelőbb ember.9 Egyetlen szenvedélye volt, avadászat, s a ki kegyeibe akart jutni, egyedül ezena ponton talált lelkében külső behatásokra reagálnikívánó hajlamot.

A közös vadászszenvedély szolgáltatta a Rákóczi-hoz való közelebbi viszonynak a külső alkalmait is.Az udvari vadászatokon kívül a toulouse-i gróftól ren-dezett szarvashajtásoknak állandó vendége volt, s gros-boisi remeteségét hetenként kétszer hagyta el, hogyezekben résztvehessen. Mikor már az élet minden gyö-

15

nyörűségéröl lemondott, ezt, a toulouse-i gróf vadásza-tait, nem tudta feláldozni. Mindez azonban csak külsőkapocs volt közöttük. Nem mondhatnók ugyanis, hogyRákóczi és a gróf lelki életének sok rokonvonásalett volna. A száműzött magyarnak minden gondolataKelet felé volt irányozva, szünet nélkül dolgozott, elmél-kedve, és ügynökei által a gyakorlatban is, azokon aterveken, melyekről azt hitte, hogy tőlük Magyarország jóléte és jövője függ. Eddigi csalódásai nemölték ki a tények kérlelhetetlen szárazságát is meg-kerülő önbizalmát. A profán franczia udvarnak azonbannem mutatta sem kétségeit, sem reményeit. Ott őfejedelmi magaslaton akart mutatkozni, teljes lelkiegyensúly nyugodt szenvedélytelenségében. Senkineksem adott jogot, hogy szánakozzék rajta, senkinekalkalmat, hogy nevessen kétségein és hiú reményein.A külső lelki habitus ilyen alakulatában értékes voltneki a toulouse-i gróf baráti közelsége. A gróf az azember volt, a kivel mindennapos érintkezésbe lehetettjutni, anélkül hogy neki eszébe jutott volna barátjabelső élete iránt érdeklődni. A mint a kormányzótanácsban pontosan elvégezte kötelességét, de azontúlszenvtelen közönynyel nézte a többi tanácsosok elkese-redett vitáit, épp oly érdektelenséget tanúsított a társasérintkezésben. Hideg nyugalmában teljesen megegye-zett Rákóczival, s lelki életük mélyreható eltérése nemjött számba az udvari élet felületességében. A correctudvaroncz Rákóczin csak álarcz volt, mely elfedte bel-sejének viharait, míg a toulouse-i grófnál e lárva alap-jában véve semmit se takart.

A mindennapos érintkezés mindkettőjükre kellemesvolt, mert kizárta a bonyodalmak és felindulások lehető-ségét. A megszokásból barátság fejlődött ki, a meny-

16

nyiben a toulouse-i gróf egykedvűsége baráti érzel-mekig fel tudott hevülni. Kisebb szívességekre mindigkészen állt, a milyeneket egyenrangú nagyurak meg'tesznek egymásnak, anélkül hogy érdemesnek tar-tanák beszélni is róla. Rákóczi törökországi tartózko-dásakor nagy rendetlenségbe jutott pénzügyeit a tou-louse-i gróf próbálja felülvizsgálni és helyreállítani.Politikai támaszt azonban nem nyújthatott barátjának.A régensségi tanácsban többnyire belügyeket referált,a diplomatiát az orleansi herczeg saját bizalmas em-bereivel irányította, s a tanácsot csak a befejezetttényekről szokta értesíteni. A toulouse-i gróf barátságaRákóczinak kellemes időtöltést szerzett, de politikaiszempontból teljesen értéktelen volt.

Még kevesebb lelki kapocs kötötte Rákóczit egymásik „barátjához“, a toulouse-i gróf testvéréhez, Maineherczeghez. Az öreg király utolsó éveiben hasznosvolt Maine ismeretsége, Ő volt a jövő embere, a kitőlmindenki remélt valamit. A herczeg meglehetős egy-szerű ember volt, a kinek akaratereje kimerült avérbeli herczegi rang megszerzésében, s minden egyébtárgy iránt apathikus közönynyel viseltetett. Feleségea nagy Condénak, a rocroyi győzőnek unokája, talána legkevélyebb nőszemély volt XIV. Lajos büszkeudvarában. Sceauxi kastélyában fényes udvart tartott,melyből nem hiányoztak előkelő politikusok s harmad-rangú költők és szónokok. Az orleansi herczegnekesküdt ellensége volt, s a nagyközönséget borzadály-lyal eltöltő hazug hírek a jövendőbeli régens méreg-keverő terveiről mind tőle, az ő „sceauxi udvarából“kerültek a világ szájára. Addig, míg Maintenon asz-szony hatalmas volt, nem sokat törődött férjével, shagyta, hogy a koronátlan királyné vezesse őt a rang-

17

ért való küzdelmében, XIV. Lajos halála után azonbanmindinkább kilépett a porondra saját politikájával, sférjét engedelmes eszközzé alacsonyította le. Rákócziigen sokszor tette tiszteletét náluk Szióban, a hogya kastély nevét francziául még nem értő magyarjaiejtették. Mikor a vérbeli herczegséget a parlamentelismerte, Rákóczi is sietett hozzájuk a gratulálóknagy seregével.10 Szívélyesebb baráti kötelék nem lehe-tett köztük, annál kevésbbé, mert hisz ebben a csakkülső érvényesülésre törekvő udvari életben a barátságfogalma szinte ismeretlen volt. Ha Rákóczi lelkébenélt is a vágy baráti kebel után, XIV. Lajos udvaranem nyújthatott neki kielégítést. Későbbi leveleinekáradozó kifejezéseit a franczia levelezési stylus ma-gyarázza, anélkül hogy tárgyi alapokat kellene hoz-zájuk feltételeznünk.

Barátság helyett másvalami nőtt ki ezekből azállandó látogatásokból. Maine és a toulouse-i gróf tár-sasága messzire látszó pártszínezetet viselt magán.Az Ő embereik Maintenon asszony legközelebbi kör-nyezetét alkották, azt a gőgös cliquet, mely az aggkirályt teljesen hatalmába tartotta, s a mely 1715 ótaa „régi udvar“ sokatmondó, de kevés tiszteletet ébresztőelnevezését hordta. Mivel Rákóczi a vezérekkel barát-ságos lábon állott, a közkatonák is szívesen beszéltekvele és lassankint egészen társaságukhoz számították.

Dangeau marquis volt ennek a társaságnak leg-ártatlanabb tagja, a ki úgy látszik, leginkább vonzó-dott szívbeli vonzalommal Rákóczihoz. Felesége, szépnémet asszony, a kinek egész udvari szerencséjétköszönhette a csekély szellemi képességekkel meg-áldott férj, ekkor már ájtatos öreg nő volt, a kiMaintenon asszony legbizalmasabb barátnői közé tar-

18

tozott. A fiuk, Courcillon marquis, nagy széltoló voltés ledér életmódjával sok keserűséget okozott Main-tenon asszonynak, a ki önmagát amolyan általánosanérvényes kalauznak tartotta a mennyországba. A férjnem sok vizet zavart, sem a családban, sem a nagypolitikában. Gyermekes kitartással jegyezte fel hosszúudvari évei minden napján, kinek adott király ő fel-sége audientiát, hol volt az udvar vadászaton, szín-házban, melyik herczegkisasszony hol tánczolt, s egyébilyen híreket, a mik az ő személyére éppen nem tar-toztak, hanem udvaronczi kötelmeit érintették. Udvarihírek után még le szokta másolni naplójában a neve-zetesebb európai eseményeket is, melyekről hollandusvagy franczia újságok adtak hírt. Rákóczi nevévelis egy ilyen újságban találkozott először. 1695 márcz.16-án beírta naplójába, hogy Aspermont grófot, a kiFürstenberg cardinális unokaöcscse, meggyilkolta egyRákóczi nevű sógora. Ugyanezen hónap 22-én meg-pótolta e hírt azzal, hogy azóta hamisnak bizonyult.11

Húsz év múlva az egykori gyilkos egyik legtiszteltebbbarátja lett. A marquis ekkor már elért mindent, amit az élet és a királyi kegy csak nyújthatott. Csendesöreg úrrá vált a fiatal stréber, a kinek merész csíny-jeirŐl azelőtt oly sokat beszéltek az asszonyok. Érdek-lődését az udvar napi eseményei teljesen lefoglalták,s az embereket is a szerint ítélte meg, milyen udva-ronczok. Rákóczit első látásra igen szellemes és tanultembernek találta. A fejedelemnek correct nézetei azudvari etiquette bonyolult kérdéseiben bizonyára nemvoltak hatás nélkül Dangeau ítélete kialakulására.Valamint az sem, hogy a toulouse-i gróffal is jó viszony-ban volt, és hogy kezdettől fogva a Maintenon-Maine-párthoz csatlakozott. Ilyen látszólag önző szempontok

19

nem ítélhetők meg túlságos komolysággal a megcson-tosodott udvaroncznál, a ki nemcsak önfenntartási ösz-tönből, de a felsőbbség iránti őszinte tisztelet miattsem találhatta volna szellemesnek és tanultnak aztaz embert, a ki az udvar hatalmasainak nem tetszettvolna. Rákóczi egyszerű correct nyugalma is magáhozvonzotta a megállapodott, életét csendesen élvezőudvaronczot.12

A politikában különben annyira használhatatlanvolt, hogy a király halála után bekövetkezett rossznapokban, az ellenpárt győzelme idején, a csípősMaintenon asszony megkérdezte barátnőjét, Dangeau-nét. mit szól az új viszonyokhoz férje, a ki „sohasem tudott semmit ócsárolni“.

Az egyetlen activ férfiú a társaságban a maréchalde Tessé volt. A legcselszövőbb udvaroknál szolgáltdiplomatiai küldetésekben. Rómában, Spanyolország-ban, olasz udvarokban; V. Fülöp spanyol királynakmég Anjou herczege korában fegyvertársa és kedvesudvari embere volt; majd a régi udvarban a tenge-részeti főfelügyelő nagy fizetéssel összekötött rangjátviselte. Nagy emberismerettel és a spanyol-olasz viszo-nyokban évek hosszú sorára tekintő tapasztalatokkalrendelkezett, s ezért a régens sem tudta mindig nél-külözni, s kénytelen volt időnkint megbízásokkal látniel, annak daczára, hogy a maréchal Maine herczegköréhez tartozott. Nagy Péternek francziaországi láto-gatásakor ő volt a melléje kirendelt diszszolgálatottévő lovag. Később, 1723-ban, Bourbon herczeg őtküldte Spanyolországba, hogy V. Fülöppel szilárdabbátegye a barátságot.13 XIV. Lajos végső éveiben val-lásos rohamok szállták meg, s ezeknek engedve, remete-életre határozta el magát. Mindenesetre nagy tanu-

20

ságát adta udvaronczi finom orrának, visszavonulásávalkikerülvén, hogy a régens és Maine herczeg köztidöntő küzdelem forró napjaiban bármelyik félenis compromittálja magát. Remetesége nem is voltpusztai ridegségű, egyszerre két klastromi lakást tar-tott, az egyiket Párisban, a másikat a zöldben, jólevegőn, a grosboisi kamaldoliaknál, sőt személye szol-gálatára való nagy udvartartását is beszállásolta aklastromokba. Ő volt a Rákóczi barátjai között azegyetlen, a ki egészséges önzéssel érdeklődött a nagypolitika folyása iránt, a melyben azonban sohasemjutott neki egyéb harmad- vagy negyedrangú sze-repnél.

Mindezek társaságában Rákóczi napjai kellemesegyformaságban folytak le az udvari élet etiquette-jétől kijelölt határkövek között. Vadászatok mellettlátogatások, kerti séták a király kíséretében, nagykártyázások, nagy ritkán, Párisban, álarczosbálok.Mindenben résztvett, a honnan nem maradhatott el.Hogy a valóságban mégis csak Maine herczeg öreges,ájtatoskodó környezetéhez tartozott, a Dangeautól el-beszélt eset is bizonyítja. A király 1715 júliusában,mikor Rákóczi már harmadéve volt Párisban, elmenta fiatal Berry herczegnéhez, az orleansi herczeg leá-nyához, a hol roulette-játék folyt. Kíséretében sokhölgy volt, s velük Rákóczi is, a ki még sohasemlátott roulette-et és ehhez képest különös érdeklődés-sel nézte a mulatságot.14 Berry herczegné, a kirőlolyan borzasztó dolgokat beszólt egész Páris, a jövendő-beli régensnek legkedvesebb leánya volt, a ki fiataloszabolátlanságában Suetonius tollára méltó kicsapongóéletmódot folytatott, de egyúttal Maine herczegnénekleghatalmasabb ellenlábasa is volt. A király halála

21

után Ő lett Francziaország első asszonya, s az ő leg-csekélyebb caprice-ának is engedett a régens és egészudvara. A roulette pedig állandó foglalkozása volt aherczegnőnek, valamint az egész orleansi párt fiataltagjainak. Rákóczi itt idegen maradt mindvégig, azelső három évben nem is jutott el hozzájuk, s aDangeautól elbeszélt alkalommal is a király kíséreté-ben, tehát a régi udvar embereivel ment az ellenpárthajlékába.

Az ő magyar szolgái feljegyzéseiből és francziaismerősei mémoire-jaiból ma már meg lehet állapítani^hogy szinte napról napra milyen társaságban élt és holtett látogatásokat. Politikai ügyben tett lépésein kívül,melyek rendesen Torcyhoz vezették, majdnem kizárólagaz említett urak, a toulousi gróf, Dangeau és Tessétársaságában találjuk. Gyakran találkozott marquisd’O-val is, a ki a toulouse-i gróf egyik legbizalmasabbembere volt, annyira, hogy általa a grófot még arrais rá lehetett néha venni, hogy királyi atyjánál,a kitől igen félt, közbenjárjon.15

A régens pártjának egyetlen tagjával állott Rákócziszorosabb viszonyban, s ez a régens anyja, a németErzsébet Sarolta, a híres Liselotte volt.16 A herczeguő,fiatalságával és szellemességével sokáig a király ked-venczc, ekkor már maga is öreg volt, lassankint uno-kái férjhezadásáról kellett gondolkodnia. Családi éle-tében borzasztó csapásokat szenvedett: meg kellettérnie, hogy fia és unokája, Berry herczegné, a szeméremés erkölcs utolsó foszlányaiból is kivetkőzött életetéltek, ellenségeik kárörvendező szemei előtt. Hallaniakellett, a mint az egész világ szája vérfertőző viszony-nyal vádolta őket, a mely bűn csak egy fokkal lettvolna nagyobb, mint a mikben valóban henteregtek.

22

Az öreg herczegnő nem tartozott ugyan semmifélevallási közösséghez, mint maga szokta mondani, semreformált, sem katholikus, sem lutheránus nem volt,de igaz keresztény, a kinek józan és egészséges erkölcsifelfogását a legmélyebben sértette fiának életmódja.Nem is szokott vele egyébkor találkozni, mint estén-kint féltíztől tízig, mikor lefekvés előtt legtöbb udva-roncz volt a herczegné termeiben. Menyét, XIV. Lajostörvénytelen lányát, szívből utálta, az egész családcsak fájdalmas érzéseket keltett fel benne. Az érint-kezés köztük lehető leghidegebb formákban mozgott,maga az öreg herczegnő mondja, hogy menyével ésunokájával kénytelen úgy bánni, mintha vad idegenekvolnának.

Fiának erkölcsi elvei a király halála óta teljesszemérmetlenségükben uralkodtak az udvari életben.Az Öreg herczegné, bármennyire szerette is saját vérét,— hisz leikéből vett részt fiának Maine herczeg elleniküzdelmében —, elkeseredve vonult vissza, s lelkénekbelsejét csakis német rokonaihoz írt leveleiben tártaki. A sírásról lassankiiít leszokott, de egyúttal a szívbőlvaló nevetésről is. „Nem tudok többé sírni! De miértis sírnék! Rábíztam magamat az Úristenre, s szívbőlmegköszönöm neki, ha ismét elmúlik egy nap, a nélkül,hogy rossz hírt hozna. Jót többé nem várok, csöndesenjárom utamat. Hazudnám, ha ezt kellemes életnekmondanám. Szórakozást keresek, a mit tudok: olvasok,írok, sétálok, kocsikázom, hetenkint egyszer színház,egyszóval a mi csak lehet. Fiamat és magamat az Úrkegyelmébe ajánltam, ezért nyugodjatok meg ti is,imádkozzatok érettünk, minden egyebet e világon bíz-zunk ő reá.“ Ez a hang a száműzötté, a kinek nincstöbbé reménye kellemesebb viszonyok közé jutni. S való-

23

ban az öreg herczegné, élete utolsó éveiben, arégensségörült élvezethajhászásában igazán száműzött volt, aki hiába sóhajtozott a kis német udvarok patriarchaliscsöndessége, levendulás frissesége után.

Rákóczival valami igen-igen távoli rokoni kapocs isösszekötötte, a fejedelem felesége és az öreg herczegné,mindketten rajnai kis fejedelmi családokból származ-tak, melyek mind Össze-vissza rokonságban állottakegymással. Ez engedte meg Rákóczinak, hogy márelső látogatását is az udvari formák merevségétőlmentesen tehette nála, az introducteur közbenjárásanélkül. Az öreg asszony örömmel látta magánál asorscsapások folytán megállapodott, megkomolyodottembert, a kinek beszédje nem volt ocsmány történetekvagy szellemes harapások sorozata. A herczegnéneksok baja volt az udvaronczok szabad szája miatt, kinem állhatta, ha a vallásról és erkölcsről élczelődtek,a mi pedig állandó beszédtárgy volt s ilyenkor magais német közvetetlenséggel szokott válaszolni. Modernfranczia írók ma sem tudják neki őszinteségét megbocsá-tani, s szeretik egyszerűen goromba németnek nevezni.A Rákóczival folytatott társalgás nem forgott ily scyllákés charybdisek között, nyugodtan elbeszélgethettekközönyös tárgyakról; német vonatkozás aligha merültfel közöttük, mert Rákóczi nem szerette a németet,feleségéről sem beszélt szívesen, annak rokonságátpedig nem is ismerte. Mindenesetre örült a herczegné,hogy több természetességre és józan észre talált benne,mint az udvaronczok többségében. Egyik levelébenvalami egészen valószínűtlen dologról beszél, s hozzá-teszi, hogy erre is el lehet mondani, a mit Rákócziherczeg mondott: ez is csak úgy igaz, mint a hogya pápa lutheránussá lesz.17 Az ilyen egyszerű, termé-

24

szetes mondások, a miket az udvaronczok szellemes-sége megvetett, épp ellenkezőleg hatottak a herczegnére.Nagy Pétert is szívesen látja, mivel nem affektált éstermészetesen viselkedett. Viszont Rákóczinak is kel-lemes lehetett, hogy van legalább egyetlen ház, melybenúgy mozoghat, a hogy a természettől adatott neki, sa hol nem kell folyton vigyáznia, nehogy olyan mondatszaladjon ki száján, melytől valaki megsértődik vagya melylyel a saját udvari műveletlenségét árulja el.Az öreg herczegnénél való látogatások ünnepnapoklehettek neki, de nem sokkal gyakoriabbak, mint azünnepek. A korkülönbség mégis csak nagy volt közöttük;a herczegnó már túl volt a hatvanon, Rákóczi pedig,minden titkos keserűsége mellett is, legalább eleintenem tagadta meg magától a világi élvezeteket, melyeketa franczia udvar nyújtott neki.

A herczegné, talán egy kis irígykedéssel, meg isjegyzi egyszer, hogy csodálja Rákóczi vígságát, a kipedig olyan sok szenvedésen ment keresztül. Ez azítélet kissé viszonylagos értékű. A herczegné öregsé-gében úgy ítélte meg. néha a fiatalságot, mintha ősohasem lett volna fiatal. És a saját múltjának szele-burdiságait is sikerült már elfelejtenie. Rákóczit afiatal, életkedvtől duzzadó herczegnék mogorva öreg-úrnak tartották, az öregasszony szemében pedig éppenvígsága tűnik fel. Mind a két fél többé-kevésbbé helyesjellemzést adott róla. A fejedelem sohasem voltmelancholikus, természettől fogva szerette a vidámtársaséletet. A hányszor csak alkalma nyílt, mindigmegragadta azt az élet örömei élvezésére, S ebbennem különbözött hasonló rangú kor társaitól. Nagy-korúságának első bécsi évei épp úgy társaságbeli,napról-napra megújuló pazarlásban és kártyajátékban

25

folytak, mint az osztrák arisztokrata társaság egyébfiatal tagjaié. Korán házasodott és ettől kezdve anői nemhez való viszonya nem kis befolyással voltéletére. Önvallomásaiban Szent Ágostontól tanult őszin-teséggel nyilatkozik életfolyása ezen oldaláról. Fele-ségéhez csak a vérnek pillanatnyi felforrása tudtahozzákapcsolni; mikor az gyermekágyban feküdt, aférj naponkint nagy lovaglóutakat tett, hogy szerel-mének egy újabb tárgyával találkozhassék. Később alengyel herczegnével éveken át viszonyban volt. Fele-sége éveken át távol tőle könnyelműen élte világát,s így az életerős, asketaságtól távol álló férfiú sajáthibáján kívül szétdúlt családi életétől csakhamar kény-telen volt a világi életben szokásos következtetéseketlevonni. Nem minden alap nélkül kelt szájra az avád, hogy nem egyszer fontos pillanatokban hagytaott az országot, hogy életkedvét kielégíthesse Lengyel-országban. A bujdosás első idejében is nem egyéjszakát tánczolt át a vendégszerető lengyel házaknál.A világ akkor sokkal színesebb keretet tudott n}rujtaniaz életet kedvelő embereknek, mint manapság. Mikora felkelés ügye végét járta, szétszórt kuruczoknaknem volt hol fejüket lehajtaniok, a parasztságot kuruczés császári sereg egyaránt kiélte, Rákócziék és Ber-csényiék víg szánkócsilingeléssel sikamlottak a lengyelhatár haván, szép lengyel asszonyok társaságában. Azemberek érzékenysége akkor nem volt ilyen dolgokbanannyira kifejlődve, mint manapság. Csak a XIX.század franczia és német érzékenysége és romantikájafejlesztette ki a köztudatot, hogy a táncz és mulatozássorscsapások lesújtása idején szentségtörés.

A XVIII. század elejének culturájából még hiány-zott ez a vonás, nemcsak nálunk és Lengyelország-

26

ban, hanem a művelt Nyugaton is. Senki sem akadtfenn azon, hogy a száműzettek, akiknek úgyis elégkeserűségük volt, ne élvezzék az életből azt a kevésörömet, a mit mostoha sorsuk nem tudott tőlük el-venni. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem,hogy ezek az emberek óriás termetű, erős, egészsé-ges földbirtokosok, katonák voltak, a kik egész éle-tüket szabadban, testi munkában töltötték, nem pedigsápadtképű, szabadságvágy tüzétől égő szemű theo-retikus hősök, a milyenekké iskolai romantika szeretia történeti alakokat „átfinomítani“. Épp úgy, a hogya testi élet szükségletei tovább is kielégítést sürget-tek, hasonlóképen a lelki életnek nem éppen ideá-lisnak tartható functiói is tovább működtek azutánis, mikor a politikai törekvések már katastrophát szen-vedtek. Rákóczi erős érzékisége is megmaradt továbbrais, mert — mint láttuk — az akkori emberek lelkiéletében még nem volt oly elem, mely ezt vissza-szorította volna, vagy legalább is nyilvánulásait má-sok szeme elől elvonta volna. A lengyel herczegnéután csak rövidebb és felületes ismeretségekre maradideje hányatott vándor életében. Hogy azonban meny-nyire egészséges, erőtől duzzadó, önkínzás és aske-tismustól távol álló természetember volt akkor is,bizonyítja Hullból írt levele; még akkor is, mikoréletének talán egyik legkínosabb eseményét szenvedteát, mikor az angolok — vesztegzár ürügye alatt —nem engedték meg, hogy partjukra kiszálljon, s na-pokon át a kikötő mellett a megrongált hajón kelletttartózkodnia, tudott gyönyörűséggel gondolni azokraaz órákra, melyeket Danzigban egy ilyen átmenetiismerőse karjaiban töltött.18 Természetes, hogy ez azérzékiség a franczia udvarnak nagy asszonygazdag-

27

ságában állandó új és új tápot nyert, s egyébkéntis a fényes társaság, szép asszonyokkal, nagyurak-kal, szellemes emberekkel való érintkezés csak élén-kítő, felfrissítő hatással lehetett Rákóczi életkedvére.Annyira nem állt ellent életvágyának, hogy néha tit-kolnia is kellett azt ájtatoskodó öreg ismerősei köré-ben. Álarczosbálba titokban megy el, szolgáján kívül,a ki öltözteti, senki sem tud róla. S végül azt semtagadhatta el senki előtt, hogy lassankint, a viharos,testi fáradalmakban töltött, lelki bánattól látogatottévek is mind nagyobb számban repültek el feje felett.A versaillesi udvarban már nem jól állott neki azamoroso szerepe. Mégis megpróbálta, egyszerre kételőkelő asszonynak is udvarolt gyengéd figyelmessé-gekkel. Az egyiknek nem ismerjük nevét, a másikConti herczegasszony volt; szép és szellemes, Rákó-czinak Párisba érkezésekor húszéves teremtés, aférje ekkor tizennyolezéves. Az öreg orleansi her-czegné registrálta levelezésében egyéb udvari plety-kák között szerelmi regényüket. A fiatal asszony kinem állhatta az öregesedő fejedelem udvarlását, a kiegy gyenge pillanatában imádottjának mégis értéséreadta érzelmeit. Az asszonytól a férj is megtudta, svalószínűleg mosolygott a dolgon. Felesége akkorállandóan várta az első gyermeket, mely 1715-benmeg is jött. A szegény fejedelemmel nem bontottákfel a jóismeretséget.

Utolsó lobbanások a kialvás előtt. A nagy politi-kai változásnál, a gyermekkirály trónraléptekor Rákó-czi már alig várt élvezetet az élettől, világi ürömökhajszolásával nem töltötte többé idejét. 1715-ben, amikortól kezdve útján elkísérjük, már öreg embervolt. Történetünk is egy öreg ember története.

28

II.

Az öreg király életében lehetőleg sokat járt azudvarhoz, hogy el ne felejtsék és hogy politikai ter-vei megvalósításában semmit se mulasszon el. Napra-forgóként napját követve, egyik királyi kastélyból amásikba megy: Versailles, Marly, Fontainebleau a tar-tózkodási helyei. Majd Clagnyba költözik — a kas-tély XIV. Lajos szerelmes bőkezűségének tanúja má-sodik szultánája iránt — hogy állandóan résen állvafigyelhesse Lajos mozdulatait, a kitől még mindigvárt valamit. Míg végre a király is öreg lett, nagyonöreg és beteges.

Vadászatai során néha betért egy kolostorba, holaz augustinus barátok szívesen látták. A vadászatmajdnem naponkinti mulatsága volt, s így kényelme-sebbnek találta, ha állandó szállást kér tőlük, a hola szarvasűzés után fehér ruhát váltson. A szerzete-sek mindig barátságosan fogadták, a hogy csak anagy, fehérre meszelt· falú, stuccóval ékesített mennye-zetű kolostori termekben tudják az idegent fogadni.Egy-egy kolostor békés mosolygását látván, kit nemlepett még meg, ha csak futólag is, a remeteségvágya? Az öregedő Rákóczi is engedte, hogy gyöke-ret verjen lelkében ez a vonzó gondolat. Másfél évalatt hozzászokott a remeteélet gondolatához, s 1715májusában házat vett Grosboisban, a kamalduli atyákkolostora mellett.19

Ezzel franczia háztulajdonossá vált. Gazdag em-berré nem tette a kis ház, melyben csak egyedüllakhatott, de a bölcs előrelátás kívánta, hogy biztostűzhelyre tegyen szert, a hol fejét lehajthatja. A ki-

29

rály haldia esetén az új udvarnál nem lett volnamaradása, az a nagy háromemeletes ház pedig, melyetPárisban kísérete számára tartott, igen nagy bérösz-szegbe került. Vagyoni helyzete mind rosszabbra fordult.XIV. Lajos ugyan királyilag akart gondoskodni annakaz ellátásáról, a kit épp az ő szolgálata juttatotttönkre: a királyi kastélyokban rendelkezésére bocsá-tott lakosztályokat fejedelmi módon újra bútoroztatta,mielőtt kedves vendégét bevezette; eleinte évi 24,000tallér pensiót adott neki, majd felemelte ezt még10,000 tallérral. Külön 4000 tallért utalványoztatottneki arra, hogy maga ossza ki saját belátása szerintszáműzött és Lengyelországban maradt társai között.20

Hasonlóképen az ő bőkezűségéből volt Rákóczinakutalványa a párisi városház jövedelmeire is, mintforrásunk mondja 200,000 tallér erejéig. Mindez papí-ron nagyúri jövedelmet tett ki, a valóságban azonbanigen kevés jutott kezéhez, s ez a kevés is majdnemegészen elmaradt a király halálakor.

A spanyol örökösödési háború hosszú évei elpusz-tították Francziaország virágzó kereskedelmét és ipa-rát. A politikai bölcseség rovására vakon kiűzöttprotestáns iparosok megalapították az idegen álla-mok életképes concurrentiáját. Az elszegényedettFrancziaország alig tudta kiizzadni azt az óriási ösz-szeget, a mibe a királyi udvartartás esztelen, de rend-szerré vált pazarlása került. Azon két-háromszáz csa-lád kezén, melyek a naphoz közel Versaillesben süt-kéreztek, aránytalanul nagy vagyon forgott. Szintemegfoghatatlanul nagy összegekről hallunk, melyek-kel ezek az urak pénzben rendelkeztek. Tessó maré-chal a général des galéres állását 600,000 livrosértadja el az orleansi herczeg tizenhároméves törvény-

30

telen fiának, akkor, mikor az orleansi herczeg márrégóta a legnagyobb pénzügyi zavarokkal küzdött.

Berry herczegné, a ki életében a legörültebbenszórta hiábavaló mulatságokra a pénzt, 400,000 liv-res adósságot hagyott atyjára s egypár évig szol-gált udvarhölgyei a régenstől 31,000 livres évi pen-siót kaptak. Az ilyen pazarlás nem volt másként lehet-séges, mint hogy az állam nem teljesítette pontosanazon kötelezettségeit, melyekkel szegény és befolyás-talan embereknek tartozott. Az államadósságok nemfizettettek, a hivatalnoki fizetések és pensiók elmara-doztak. Ez történt Rákóczinak oly nagylelkűen ado-mányozott pensiójával is. A király életének utolsóévében már alig kapott valami pénzt az államkincs-tárból, úgy hogy háznépét, mely nem lévén udvaroncz*nem élhetett oly könnyedén az udvarnál, alig tudtaeltartani.

Háznépe pedig meglehetősen nagyszámú volt azŐ viszonyai között, a ki vármegyékre szóló latifun-diumokat hagyott ugyan otthon, de itt semmije sevolt. Vele voltak nemesi apródjai közül néhány an, akik leginkább ragaszkodtak hozzá: köztük MikesKelemen, majd Ilosvay János is; 1714-ben jött hozzáTörökországból Szentiványi, Gosztonyi és Giczei; ud-varmesteri teendőit Sibrik végezte, diplomatája aTorcyval való tárgyalásokban Brenner volt, a ki aszepesi prépost czímet viselte. Mindezek otthon Magyar-országon előkelő emberek lettek volna a megyei élet-ben, talán még országgyűlésen is szerepet játszhat-tak volna. Itt azonban Párisban, idegen nép között,melynek nyelvét is csak most kezdték tanulni, állandójövedelem nélkül, csak Rákóczi belső cselédjeinektekintették őket. Neki is, mint a franczia udvar feje-

31

delmi személyeinek, szüksége volt nemes emberekre,hogy illő tartalmat adjanak udvarának. S otthon iscsak így volt ez; a főurak: Rákócziak, Nádasdyak,Wesselényiek szolgálatában egész sereg köznemesélt, kik az úr udvarában tartózkodtak, tőle ruház-tattak és tápláltalak, patriarchalis korokra emlékez-tető engedelmességgel és szeretettel viseltettek urukiránt, a kinek minden dolgában eljártak, egyedülneki tartozván felelősséggel. Az úr is jól bánt velük,szerette őket, családjukat ügyes-bajos dolgaiban meg-védte, idegen támadások ellen oltalmazta; de sohasese jutott eszébe egyik félnek se, hogy a másikatmagával egyenlőnek tartsa. Az úr és szolga viszonyavolt ez, nem a mai értelemben, mikor minden viszony-latban szabadság és egyenlőség ideáit szokás keresni,hanem megkötött patriarchalis formában. Király Ádám,a ki a fejedelemmel való bujdosása közben napon-kint pontos és igen intelligens naplót vezetett, a kimaga nemes úrfi volt, s majd Rákóczitól elkerülveelőkelő társaságokban forgolódott, ebéd után a feje-delem haját szokta „megmecczeni“, vadászat alkal-mával előre vitte a kijelölt helyre az úr puskáját, sutazáskor fullajtárként lovagolt a fejedelem kocsijaelőtt. Ilyen szolgálatokra tartotta Rákóczi Mikest is,Ilosvayt is, a ki pedig szintén tanult fiú volt. E viszonyokakkor természetesnek látszottak s a ki megütközöttvolna rajtuk, legalább is száz évvel járt volna kora előtt.

A fiatalemberek mindnyájan Rákóczi szolgái vol-tak, útjain felváltva kísérték; ha előkelő szalonbalépett, azok legfeljebb az előszobákig jutottak, s ottegybevegyűlhettek a már benn lévő nagy urak nemesikíséretével. Valószínű azonban, hogy olyan helyekre,a melyeken mégis társasági mozgás és franczia beszéd

32

kellett, franczia nemeseivel kísértette magát Rákóczi.Mindezeket, a francziákat és a magyarokat, neki kel-lett eltartania, ő csináltatott nekik franczia ruhát,adott nekik lakást és élelmet. Ez a nagy háztartáskomoly gondokat okozott neki, a mint kezdtek elma-radozni a királytól remélt jövedelmek. Az utolsó évek-ben a királyi család tagjainak is sok oly mulatságotkellett nélkülözniük, a mely nélkül azelőtt nem tud-tak volna élni. Még az öreg orleansi herczegné is, akinek pedig nagy volt a tekintélye, kénytelen ház-tartását leszállítani. Rákóczi nem tehetett így, hacsakéhhalálnak nem akarta kitenni honfitársait az idegen-ben. Ilyen viszonyok között (valószínűleg valamelyikfranczia nemesétől származott a gondolat) párisi házá-ban játékbarlangot rendeztetett be, melynek vezetésétaz emigratio egyházi férfia, Brenner abbé vállaltamagára. Brenner beadványai a franczia ministerek-hez ettől kezdve kettős czélt szolgáltak, Rákóczi diplo-matiai terveit és a játékbarlang fenntartását. A kár-tyázás és egyéb „nyilvános szerencsejáték“ nagybanjárta, s az volt a híre, hogy Rákóczinak évenkint40,000 livres jövedelmet hoz a kártyapénz. Egyikfranczia nemesembere, kit diplomatiai kiküldetései-ből eléggé ismerünk, D’Absac és egy másik, külön-ben ismeretlen, Péan nevű, vezették az üzemet, s arendőrségen ők szoktak eljárni, ha tilos szerencse-játék miatt felelősségre vonták a társaságot. A kártyaakkoriban is igen sok embert tett tönkre; a párisirendőrségnek szigorúan kellett vigyáznia, hogy ajátékbarlangok el ne harapózzanak; de maga a leg-felsőbb társaság adta a legrosszabb példát, s akadtnem egy, a rendőrség kezétől el nem érhető nagyúr,a ki maga is állandó kártyatársaságot tartott házában.

33

D’Absac és Péan is rendesen azt szokták felelni arendőrségen, hogy urak, Rákóczi herczeg megbízásá-ból tartják a játékbarlangot, a kinek ez meg vanengedve. Ha a rendőrfőnök elítélte őket, maga a királyengedte el büntetésüket. Rákóczi maga nem lakottott, a hol a kártyázás folyt, csak háznépe; az ődirect lépéseiről nem is tudunk meg semmit abból akevéssé épületes levelezésből, melyet Brenner ésD’Absac-ék folytattak Argenson rendőrfőnökkel. Mivelaz erdélyi fejedelem bérházát erdélyi háznak neveztékel, így a kártyabarlangnak is Hőtel de Transsylvanielett a czíme. A száműzetéssel járó nyomorúságoktermészetes következménye volt, hogy Bethlen GáborErdélyországának neve most szerencselovagok és fél-világi hölgyek reményeinek vált czégérévé. LescautManont is azzal vigasztalja Des Grieux, hogy sok pénzthoz majd haza a Hótel de Transsylvanieból.

A vagyoni romlásból így származtak házi kellemet-lenségek, melyek már a fejedelem erkölcsi lényére isnyomasztó hatással voltak. Háznépe fenntartására sze-rencsebarlangból kénytelen a pénzt szerezni, mikortudja, hogy ennek árán nem egy fiatal existentia örvénybemerül; — ő maga hol itt, hol ott, az udvar vándor-lásai közben egy öreg király és még inkább egy azegész világgal kellemetlenkedő vén asszony szeszélyeiszerint költözik idegen házból idegen házba, azzal atudattal, hogy ott sem lesz állandó lakása, s a királynevető örököseitől még kevesebb jóindulatot fog tapasz-talni. Mind sűrűbben merül fel előtte a zöld erdőközepén mosolygó klastrom képe, s lakóinak derültnyugalma, mely a világtól menekülő embereket kár-pótolja a hiú gyönyörűségek elhagyásáért. A grosboisiházvétellel megtalálta az utat, melyen a párisi gon-

34

dóktól, az udvar léha mulatságaitól megszabadulhat.Odaköltözése után a kamalduli atyák lelki vezetésealatt kibékült Istenével, s elmerülhetett a megtértbűnösök keserű-édes hangulataiban. Az általános gyónás,melyben egész élete folyását fürkésző szemmel tekin-tette át, magától vezette a gondolatra, hogy Istennelvaló kibékülését nem ünnepelheti jobban és a jövőútra nem erősítheti magát alkalmasabb módon, minthaélete történetét, vagy — mint megtért lelke látta —földi ballépései sorozatát későbbiek okulására is papírraveti. Így fogott hozzá a grosboisi erdő csöndjében,Szent-Ágoston példájára, confessiója megírásához.

Szent czélú Írásban és 'vallásos gyakorlatokbanfolyt élete 1715 tavaszától kezdve. A párisi zajbanem szívesen tért vissza, hetenkint kétszer vadászniment a toulouse-i gróf társaságában, különben csaka legszükségesebbre szorítkozott a bűnös világgal valóérintkezésben. Közvetítőül Tessé maréchal szolgáltneki, a ki a nyári hónapokban melléje költözködöttGrosboisba, s a ki a vallásos gyakorlatok között avilágfi és udvaroncz érdeklődését sohasem vetkőztele. Rákóczi azonban őszinte világutáló hangulatbanvolt, s XIV. Lajos haldoklásakor elkeseredéssel tértvissza az udvartól magányába, látván az udvaronczokhálátlan elfordulását a kihűlő naptól az új égi testfelé. Élete utóbbi 15 évében XIV. Lajos alakja volta phantom, mely a reális viszonyok között folytonfolyvást csalóka, veszélyes útakra hívogatta, de melynekhatalma alól a legborzasztóbb csalódások sem tudtákfeloldani. XIV. Lajos valóban korlátlan úr volt Rákóczilelkén. Minden kívánságát teljesítette, szegénységetszáműzetést szenvedett érte a fejedelem, s mikor végremegadatott neki személyesen meglátni szomorú sor-

35

sának szerzőjét, a király hatalmas alakja és felül-múlhatatlan lovagiassága még inkább elbájolta és fel-bonthatatlanul magához kötötte. A kevés ember között,kik XIV. Lajost valóban szeretetből gyászolták — asors iróniája —, Rákóczi volt az elsők egyike. Elhi-hetjük neki, hogy a temetésre nem tudott bemenni,annyira fájt volna neki a felszabaduló udvar el nemtitkolt örömével találkoznia.

Az új uralkodó, az orleansi herczeg, szívesen fogadtaszerencsekívánó látogatását. Rákóczi éppen olyan elé-gedetten nyilatkozott e látogatásáról, mint a hogya XIV. Lajostól adott audientiák után szokott szólani.A régens nem tudott, de nem is akart olyan grandez-zával fellépni, mint nagybátyja, XIV. Lajos. Közvetlen,megnyerő modorban érintkezett azokkal, a kiktől nemvárt kellemetlenségeket. Rákóczi ugyan Maine herczegköréhez tartozott, de még nem volt compromittálva ésígy nem is kellett a régens haragjától tartania. Mind-amellett e pillanat nem lett volna alkalmas Grosboiselhagyására és az udvari életbe való visszatérésre.A Maintenon asszony áj tatosságától erőszakolt álszen-teskedés egyszerre a másik végletnek adott helyet, azélet örömei és bűnei legarczátlanabb élvezésének. Azúj udvar középpontja a régens elkényeztetett leánya,Berry herczegné lett, a ki az élet mohó élvezésévels őrült zabolátlanságával tönkretette egészségét éséletét. Körülötte az erkölcsi követelésektől tökéletesenfüggetlenített élet folyt. Az udvar ebben felülmúltamindazt, a mit XIV. Lajos virágkora létrehozott. Azöreg orleansi herczegné elkeseredve említette, hogyaz emberek nem is tudnak már egyeben, csak utá-latos dolgokon nevetni. Voltak nagy urak, a kik márelértek minden elérhotőt, s így megengedhették maguk-

36

nak az erkölcsi elvek szerint élés fényűzését, de avelük való érintkezés mégsem volt olyan kényelmes,mint a régi udvar embereivel. Az orleansi herczegtekintélye nem volt elég arra, hogy a XIV. Lajostólfölényes súlylyal leszorítva tartott ambitiókat továbbrais féken tartsa. Az udvari élet az ő idejében kelle-metlen jelenetek, czivakodások, személyes sértésekmegszakítatlan sorozatává vált. A herczegek gőgjétsemmi sem korlátozhatta többé, sikerült is nekik Maineherczeget és a toulouse-i grófot a vérbeli herczegirangtól megfosztani. Rákóczi el lehetett készülve, hogymég az ő nyugodt és szerény modora sem fogjaa Saint-Simonokkal való kellemetlenségeknek elejétvehetni. Saint-Simon emlékirataiban róla emlékezvén,igazi finom nagy úrnak mondja, de nem hallgathatjael, hogy tehetségtelennek és szellemnólkülinek tartja.Dangeau, a ki távolról sem érte el Saint-Simon magas-latát, igen meg volt elégedve Rákóczi szellemével. Saint-Simon kifejezései nem a józan észre, hanem culturalisfokozatokra vonatkoznak. A régi udvar emberei, köztükDangeau is, csöndesen, felindulás nélkül mentek napiútjukon, a többé-kevé'sbbé ártalmatlan pletykálkodásés hasonlóképen nem mindig őszinte ájtatoskodás köze-pette. Az ő gondolatkörüktől, mint előbb láttuk, Rákóczinyugodt tartózkodása nem ütött el. Másként állt adolog Saint-Simonnal, a ki nem tudott öt perczig beszélni,anélkül, hogy két-három szellemes gonoszságot nemondott volna valakire. Az életet mindig nyitott szem-mel nézte, a jezsuitáktól vezetett ájtatossági gyakor-latoknak ellensége volt, kora műveltsége felett feltét-lenül uralkodott, s gúnyos élczei savát a tudás ésemberismeret igen kiterjedt területeiről szerezte. Elkép-zelhetjük, mily kínos lehetett Rákóczira a vele és

37

hasonlókkal való érintkezés. Saint-Simon-nak csak egy-két gúnyos, harapós megjegyzést kellett volna tennieés Rákóczi, a ki senkivel sem akart összeveszni, s akinek barátjai Saint-Simon támadásainak éppen leg-kedveltebb czéltáblái voltak, udvarias mosolylyal lettvolna kénytelen a beszélgetést megszakítva, a herczegtőltávozni. Saint-Simonnak, a rossz nyelvű udvar leg-rosszabb nyelvű tagjának, így szinte lehetetlen voltRákóczival hosszabb beszélgetésbe bocsátkoznia. Nemszabad azt sem elfelejtenünk, hogy a régens idejeérlelte meg Voltaire satirájának is első gyümölcseit.Az emberek mindinkább finomabban fejezték ki egymásiránt való rosszindulatukat, hogy annál mélyebb sebetüssenek egymáson. Mindenki tolta a másikat, s haaz nem tisztult útjából, nyelvével támadta. Az emberekazt hitték, hogy mindenhez joguk van, s ezt a hitü-ket szellemesen támadó formában tudták kifejezni.Ebben a világban Rákóczi idegen volt, hiányzottérdeklődése is, hisz ő semmit sem nyerhetett aküzdelemben. Nyelvtudása is akadályozta a szellemestámadásokra való szellemes visszavágásban. Igaz, hogyosztrák nevelése folytán más ember lett, mint Ber-csényi vagy Károlyi, kiknek levelezése, a magyarnyelv akkori állapotának megfelelően, lassú, alig kivár-ható tokervényekkel és fordulatokkal fejezi ki a meg-lévő tartalmat. Bercsényi stylusának még gyors ésváratlan támadásai is egy szénásszekér lassúságánaka benyomását keltik Saint-Simon oldalvágásainak pilla-natnyisága mellett. Rákóczinak csehországi jezsuitaházban, majd egy császári székvárosnak Versailleshozképest vidéki és kisvárosi életében nyert neveléseSaint-Simon szem pontjából olyan hiányokat éreztetett,hogy a Versaillesi viszonyokhoz szokott herczeg kor-

38

látolt embernek tarthatta, bár nagyúri mivoltáról nálaszokatlan dicsérő hangon nyilatkozik.22

A kormányváltozás után semmi gyönyörűséget semnyújthatott Rákóczinak az udvari élet, s így továbbrais csöndesen megmaradt grosboisi magányában. Hatalán remélte is korábban, hogy XIV. Lajos végren-delete értelmében Maine herczeg jut uralomra, a kinekszemélyes ismeretségétől sokat várhatott, most, azorleansi herczeg régenssége alatt illusióinak legutolsófoszlányait is széttépte a feje felett áthaladó, valóélet. A pénzügyi viszonyok mind rosszabbá váltak, akirály halálával közismertté lett az államnak tönkre-ment vagyoni helyzete. A hivatalos körök sokáig komo-lyan gondoltak rá, hogy XIV. Lajos adósságait nemfogják elismerni és a tőle oly felelőtlen bőkezűséggeladott pensiókat beszüntetik. Az orleansi herczeg azon-ban nem engedte nagybátyja emlékét megszégyeníteni,de a rossz helyzet javítása végett maga sürgette apénzügyi közegek szigorú számadásra vonását és sokhiábavaló, személyi érdekből felállított hivatal eltör-lését. Az állam kevesebb kamatot fizetett hitelezőinek,s Rákóczi is mind kevesebb hasznát látta a Hőtel deVille-en való követelésének.

A régenstől újonnan berendezett hivatalokban kevésjóindulatra találhatott. Az új kormány nem államtit-károk gyülekezete volt többé, hanem a régensségitanács, conseil de Régence intézte az ügyeket, melyhat osztályból állott a különböző szakügyek szerint.

A vallásügyekkel foglalkozó élén Noailles bíbornokállott, a Maintenon asszonytól támogatott jezsuita iránynagy ellensége, a jansenisták barátja. A régi udvartagjaival szemben való helyzetét jellemzi az a körül-mény, hogy ő akadályozta meg Maintenon asszony

39

titkos házasságának kihirdetését. A hadügyi bizottságvezetője Villars volt, a pénzügyeké Noailles herczeg,a tengerészeié d’Estrées maréchal, a belügyó d’Antinherczeg. Ezzel a király életében többször találkozottRákóczi. Az ő sorsára azonban csak a külügyek vezetőjegyakorolhatott befolyást, d’Huxelles maréchal, egy igencsekély tehetségű ember, Maintenon asszony teremt-ménye. Mikor még mindenki Maine herczeget tartottaa jö\fő emberének, d’Huxelles sok mindent elkövetettaz orleansi herczeg ellen, a mit most kénytelen voltcsúszás-mászással jóvátenni. Hivatalos teendői végzésé-ben, önállóság híján, a régi mederben vezette az ügye-ket, épp úgy mint azelőtt, Maine herczeg érdekében;a régens azonban épp az ellenkező politikának volt ahive, s mivel nem bízott d’Huxellesben, saját fele-lőtlen embereivel, s főként volt nevelőjével, Duboisabbéval intézte a külpolitikát. D’Huxellesnek kez-dettől fogva csupán formális befolyása volt, s a fontosdolgokról maga is csak utólag szokott értesülni.

Sokkal egyszerűbb ember is volt, semhogy bármelytéren kezdeményezni, új helyzetet teremteni képes lettvolna. Rákóczi helyzete is a régi lábon maradt, mintazt XtV. Lajos az események súlya alatt berendezte.A Habsburgokkal folyó nagy küzdelemben a francziakirály döntő csatákat vesztett, s mint legyőzött fél,diplomatiájával még csak komoly kísérleteket semtehetett Rákóczinak a békébe foglalására. Rákóczihelyzetét a császárral kötött rastatti és badeni békénekazon általános megállapításai szabályozták, melyek aszerződések bevezetéseként a háborút viselt két félezutáni barátságát mondják ki. Az 1714 márczius6-án mogkötött rastatti béke VI. Károly császár ésXIV. Lajos között általános keresztény békét, meg

40

állandó, igaz és őszinte barátságot teremtett, oly módon,hogy egyik sem fog a másik romlására vagy káráravezető dolgot kezdeményezni semmiféle ürügy alatt éshasonlóképen semmi segítséget sem fog nyújtani azok-nak, kik bármi módon is ilyen kártevésre törekedné-nek. Az ugyanezen év szeptember havában létrejöttbadeni béke kifejezi a reményt, hogy a császár és alegkeresztényibb király, valamint utódaik és mindenalattvalóik között őszinte barátság és béke fog fenn-állani, egyik fél sem fog a másik kárára vagy veszé-lyére semmi szín alatt törekedni, valamint az erretörekvőknek és kártevőknek semmi néven nevezendősegélyt nem fog nyújtani, a másik fél lázadó és ellen-kező alattvalóit nem fogja sem befogadni, sem bármimódon pártolni és segíteni, hanem ellenkezőleg mind-egyik fél a másiknak hasznát, tisztességét és kényelmétkomolyan munkálni fogja.24

Ez a két békepont vonta meg a határvonalat, me-lyen belül a franczia király megengedhette Rákóczinaka Francziaországban tartózkodást. A franczia felfogásszerint a míg Rákóczi .a császár kárára és veszélyéreirányuló mozgalmaktól tartózkodik, vagy legalább ismíg ilyen mozgalmakban való részvétel ki nem derülróla, addig semmi sem áll útjában annak, hogy mintmagánember franczia földön éljen. Mint látható, abékekötés folytán XIV. Lajos erdélyi fejedelemneksem nevezhette őt, annál kevésbbé, mert hisz ő magamegadta ezt a czímet VI. Károly császárnak, mikoraz okmányokon a teljes, nagy császári czím felsorol-tatott. Rákóczi 1713-ban önként nevezte el magátCharoche-i grófnak, hogy ezzel a lemondással felségespártfogója helyzetét megkönnyítse; a lemondásból mostkénytelenség vált, s az erdélyi fejedelmi czímet a

41

rastatt-badeni békék visszahozhatatlanul elvették tőle.Csak XIV. Lajos személyes jóindulatának köszönhette,hogy a franczia külügyi hivatal továbbra is erdélyifejedelmi czímet használó jegyzékeket vett át tőle, amelyek azonban soha nem kerültek idegen hatalmakelé. Míg a király élt, Rákóczi személyét Brenner abbéképviselte a külügyi hivatal előtt, mintha ő még mindigsouverain fejedelem volna.

A király halálával itt is megváltozott a helyzet.Lehetséges, hogy a császári követ, ekkor Imhoff báró,maga is jól volt értesülve arról, hogy Rákóczi a királyhalálával és Maine herczeg bukásával a hivatalosfranczia körökben támaszát vesztette, de lehet az is,hogy a császári udvar az 1715-iki magyar törvényekszentesítésére várt, hogy fellépjen az ezek értelmébenszáműzött Rákóczi ellen. Imhoff báró két héttel a királyhalála után Torcy államtitkárt felszólította, hogy Rákócziminiszterét, Brenner abbét ne fogadja többé a francziaudvarnál accreditált követek társaságában, mert külön-ben ő kénytelen volna távolmaradni a követek közösaudientiáiról. Torcy nem volt ugyan Rákóczi barátja,de mégsem egyezhetett bele abba, hogy idegen hatalomszabja meg neki, kit fogadjon magánál, s ezért azt aközvetítő ajánlatot tette, hogy Imhoff megnyugtatá-sára Brennert nem a többi követek sorában, hanemazok után fogja fogadni. Imhoff ezzel sem volt meg-elégedve, mivel a császár tekintélye követelte, hogyegy száműzött alattvalója ne élvezzen a megbékéltfranczia udvarnál souverain jogokat. Követeléso pár-tolására rábírta a kölni érsek követét, báró Siineonitis, a ki Torcy előtt vele solidarisnak nyilatkozott ésszintén nem akart az audientián résztvenni, ha Torcyutánuk Brennert is fogadja. A kölni érsek a nagy

42

háborúban egy darabig XIV. Lajos pártfogolja volt,s követének ez a lépése nem nagy diplomatiai tapin-tatról tett tanúságot. Torcy gúnyosan megjegyezteugyan, hogy a kölni érsek azelőtt nem szokott ilynehézségeket támasztani, de egyébként eleget tettImhoff kérésének.25 Ettől kezdve tehát Brenner nem tar-tozott többé a diplomatiai testülethez, s csak magánútonnyújtotta be jegyzékeit a külügyi hivatalba, melyekinkább vonatkoztak a segélypénz és kártyabarlangdolgára, mintsem diplomatiai kérdésekre.

A császári tekintély ebben az időben gyógyult kiazokból a sebekből, melyeket a XIV. Lajossal foly-tatott, változóan szerencsés háborúk ütöttek rajta. VI.Károly, mint egy szabadsághős, fiatalos lelkesedésselkoczkáztatta életét hű katalonjai sorában a francziatrónkövetelő ellen, s most, mikor császári trónra lépett,őseitől örökölt hajthatatlan Sággal, de saját élményeibőlmerített elevenséggel is őrködött tekintélye sértetlenfenntartásán. A római császári czim még ekkor is olyanhatalmat jelentett, melynek a többi nyugoteurópaiközösségben élő király elsőbbséget volt kénytelenengedni. A császári követek nem szerettek diplomatiaitanácskozásokon elsőkként megjelenni, nehogy a csá-szári tekintély sérüljön meg azzal, hogy képviselőimásokra várni kénytelenek. Annál inkább sérelmesnektalálhatta a császári udvar, hogy egy száműzött, kit amagyar törvények lázadónak nyilvánítottak, francziakirályi pártfogás alatt, franczia pénzből él Párisbanés a franczia udvarban. Hogy Rákóczi a kamalduliakmagányában sem hagyott fel a Lengyel- és Török-országban lévő híveivel való érintkezéssel, nem volttitok Imhoff utódja, Pentenriedter báró előtt, a kijelentéseiben gyakran megemlékezik Rákóczi politikai

43

mozdulatairól. A bécsi udvar konstantinápolyi hírvivőitőlis részletesen értesült azokról az erőfeszítésekről, miketa török, moldvai és lengyel területen élő emigránsoktettek a török háború kiütése óta, hogy Magyaror-szágon ismét pártot szerezzenek maguknak. Ha nemlelt volna is bizonyos tudomása a párisi és törökmozgolódások összefüggéséről, ennek feltételezése márelső pillanatra is igen kézenfekvő volt. Bécsben azonbanmár 1716 elején tudták, hogy Rákóczi megbízottatküldött Konstantinápolyba, a török háború esélyeinekkihasználására, s ezen értesülés elegendő alapot nyúj-tott a badeni béke említett pontja alkalmazására.

Pentenriedter 1716 április elején jegyzéket nyújtottbe ez ügyben a franczia külügyi hivatalhoz. Benne acsászári kormány a szokásos diplomatiai formábankiemelte, mennyire örül a Francziaországgal létrejöttbarátságnak és kölcsönös megértésnek, de annál inkábbkénytelen panaszt emelni Rákóczinak, a ki közismertnyilvános lázadó, franczia földön való tartózkodásaellen. Rákóczi a franczia földön ellátást és segítségettalál, hogy Magyarországon újabb zavarokat keltsenfel, sőt legújabban követet is küldött a portára, hogya törököket a kereszténységre ráuszítsa. Mindezenlépései beleütköznek a badeni béke első pontjába, sígy a békekötés értelmében szükséges, hogy a fővá-rosból és Francziaországból kiutasíttassék.26 A béke-pontot a jegyzék franczia fordításban adta, s d’Huxelles,a kit nem kis zavarba hozott Pentenriedter határo-zott fellépése, egy darabig ötölt-hatolt, s azután aa bókepont kifejezéseibe próbált kapaszkodni. Az ottelőforduló aide és inotection szavak nem alkalmaz-hatók a Rákóczi mostani helyzetére, mivel ő csakasile-t és entretien-t élvez Francziaországban, s így

44

az ő sorsa nem tartozik a békepont rendelkezése alá.Annál kevésbbé, mivel szegény, szerencsétlen ember,a ki nem csinál semmi rosszat és ha Becsben meg-tudnának róla valamit, csak jelentsék minél előbb afranczia udvarnak, mely nem fog késlekedni, hogyőt mint békezavarót és mint a ki nem érdemel semmi-féle tekintetet, kiűzze a királyságból. A császári követfellépése d’Huxellest személyesen is kínos helyzetbehozta, mivel Rákóczira Maine herczeg és a tonlouse-igróf miatt tekintettel kellett lennie, másrészt a francziapolitika ekkor már lassú, de biztos lépésekkel haladta Habsburgokkal való szövetség felé. Kényelmes meg-oldásul kínálkozott neki, hogy a türelmetlenkedő csá-szári követet magához az orleansi herczeghez utasítsa.

Pentenriedter nem késlekedett, hanem fogta ajegyzéket és elvitte a régenshez. Úgy tapasztalta, hogya régenssel könnyebben lehet beszélni Rákócziról,mint a maréchallal. S ebben nem tévedett, hisz d’Hu-xelles Maine herczeg párthíve volt Rákóczivel együtt,míg az orleansi herczegnek nem volt személyes érdekeRákóczi pártolása. Nagy sajnálkozással beszélt róla,a szegény földönfutóról, a ki végre a kamalduliaknáltalált menedékhelyre, s ott egész visszavonultságbanél. Ő maga a király halála óta egyetlenegyszer talál-kozott vele; — mint tudjuk, ez volt Rákóczi gratulálólátogatása. Pénzt nem ad neki, mert hisz magánaksincs, Rákóczi egyedül a Hotel de Ville-beli tőkéjébőlól. Végül megígérte a követnek, hogy kívánságát aconseil de Régence elé fogja terjeszteni.

Ez ígéret Pentenriedternek nem nagy örömet szer-zett. Tudta, hogy Torcyval nem jó lábon áll Rákóczi— összevesztek egymással, írta —, de a toulouse-i grófés Maine herczeg nagy jóakarói neki és még meg

45

fogják akadályozni eltávolítását, a mi ellen pedig azorleansi herczegnek nem sok kifogása volt. Az álta-lános politikai helyzet sem látszott kedvezőnek: acsászári-török háború közeli kilátásban, a mitől afrancziák titokban sok mindent reméltek, s így bizo-nyára nem lesznek hajlandók Rákócziról lemondani,mikor talán éppen most ismét hasznát fogják vehetni,így Pentenriedter nem sokat remélt a conseil ülésétől,melynek határozatát d’Huxelles pár nap múlva szó-belileg közölte vele. A tanács megvizsgálta a badenibékének illető pontját, s úgy találta, hogy annak ren-delkezése szerint a lázadó és engedetlen alattvalókzárandók ki az országból, de nem azok, a kik valahalázadók voltak, most azonban csendesen, nyugalombanélnek. Ha Rákóczi újabb lázadásba kezdene, fel fognakellene lépni, de most, mikor remeteéletet folytat Gros-boisban, nincs helyén őt zavarni. Pentenriedter gúnyo-san kérdezte, valóban ez-e a felelet az ő jegyzékére.D’Huxelles kiemelte, hogy a császár remélhetőleg csakel fogja hinni, hogy a régens inkább vele akar jóviszonyban lenni, mint olyan hatalomnélküli magán-személylyel, a milyen Rákóczi, kinek csupán kegye-lemből és könyörületből engedi meg, hogy Franczia-országban tartózkodjék; de meg a franczia királybecsülete is megkívánja, hogy akinek egyszer menedéketés hajlékot adott, az abban ok nélkül ne zavartassák.

A császári követ most a békeokmány értelmérehivatkozott, melyet bizonyára nem ily czélzattal csináltak.D’Huxelles erre felfedte előtte a tanácsban történteket:Villars maga, [a ki a békét Savoyai Eugennel meg-kötötte, nem volt jelen az ülésen, s így Torcy szol-gált felvilágosítással a tanácstagoknak a békeszövegértelméről. Szerinte XIV. Lajos sohasem számította

46

Rákóczit a lázadók közé, kiknek a béke megtiltja aFrancziaországban való tartózkodást, ő ellenkezőlegkülön articulust akart a császáriakkal elfogadtatni,mely Rákóczinak visszaadta volna fejedelemségét.Egyedül a szent békesség kedvéért mondott le erről,s így legalább annyi bizonyos, hogy a békepont nemalkalmazható Rákóczira. Torcy itt a valóságnak meg-felelően rajzolta XIV. Lajos indítóokait, s előadásátaz egész tanács magáévá tette. Pentenriedter továbbisürgetésére d’Huxelles végre előállt az engedménynyel,melyet, ha a császári követ kevésbbó erélyesen lépfel, bizonyára nem közölt volna vele. Közölte vele:jegyzékének annyi hatása lett, hogy a tanács elhatá-rozta Rákóczi dolgainak megvizsgálását; a régens.nein akarja most, húsvéti ünnepek idején zavarni őtezzel ájtatos visszavonultságában, de a vizsgálat nemfog elmaradni és ha kiderül róla, hogy csakugyanconspirál a császár és országai nyugalma ellen, érté-sére fogják adni, hogy hagyja el Francziaországot.Pentenriedter ezt az ígéretet írásban kérte, de d’Huxellesnem látta szükségesnek külön jegyzéket intézni hozzá,mivel Saint-Luc, a franczia követ úgyis utasítást kapott,hogy a császári udvart az orleansi herczeg készségérőlértesítse.27

A császári követ bizonyos megelégedéssel consta-tálta, hogy ha nem egyezett is bele a franczia udvar avendégbarátság felmondásába, ez a lépés mégis hasznosvolt, mert az udvar legalább kezességet vállalt, hogymíg Rákóczi ott tartózkodik, addig a császárra kelle-metlen tervei megvalósításához nem foghat hozzá.Mihelyt pedig e tekintetben kifogásra adna okot,d’Huxelles nyilatkozatára hivatkozva, azonnal szavánfoghatni az orleansi herczeget.

47

Pentenriedter után Königsegg József Lothar grófbízatott meg a császári udvar képviseletével. D’Huxelles-lel nem nagy barátságban volt, s az osztrákgyűlölőfranczia miniszter minden alkalmat megragadott, hogykellemetlenséget okozzon a császári hatalom tekinté-lyén féltve őrködő követnek. Königsegg nagy lelki-ismeretességgel iparkodott tiszteletet szerezni a császárihatalomnak; megvárta és megkívánta, hogy az udvarihivatalnokok és egyéb követek tegyék nála az elsőlátogatást, s azt követelte, hogy a pápai nunciussalegyenlő bánásmódban részesüljön. Rákóczi ügye nyugo-dott az ő hivataloskodása alatt, minden a régiben maradt,a hogy d’Huxelles és Pentenriedter beszélgetésébenmegállapíttatott; azaz Rákóczi mint ártalmatlan, nempolitikus magánegyén háborítatlanul élt ájtatoskodásá-nak és a vadászatnak. Vihar előtti fülledt nyugalom.A franczia politika már megkötötte régi ellenségével,az angollal, a szövetséget, melynek ellenértéke aStuart trónkövetelőnek eltávolítása volt. Szent Györgylovag, a kit XIV. Lajos királynak ismert el és királyitisztességben részesített, kénytelen volt az orleansiherczeg felszólítására előbb Avignonba, pápai területrehúzódni, majd az angol követ újabb sürgetésére véglegelhagyni Francziaországot, mely a Stuart-restauratiotörekvéseinek éveken át alkalmas hasisul szolgált.Rákóczi sorsának osztályosa Itáliába vonult, s ott élttovább teljes politikai jelentéktelenségben.

Példája rossz jel volt Rákóczira. A mint Franczia-ország gondolkodás nélkül feláldozta politikai érde-keinek a vendégbarátságát élvező angol száműzöttet,hasonló eljárásra lehetett számítani akkor is, ha majda diplomatiai tárgyalások során esetleg a Ilabsburg-dynastia barátsága válik szükségessé. Ez az eset be

48

is következett, s a császárral szövetségben álló régens-től senki sem kívánhatta, hogy szövetségese esküdtellenségét továbbra is házában melengesse.

Ilyen viszonyok között Rákóczi megkettőztette tevé-kenységét azoknál az európai udvaroknál, melyek mégnem voltak a császárnak szövetséggel, szerződéssellekötelezve. Közben bekövetkezett végre a török háború.A Keleten tartózkodó emigránsok mindent megtetteka magyar fölkelés új életrekeltésére. A fényes por-tának rosszul ment a dolga; Savoyai Eugen lángeszekezdettől fogva eldöntötte a háborút, s így utolsóreményként kapóra jött a portának, hogy Rákóczihajlandó seregében a császári sereg ellen menni sMagyarországon a világ sorát ötven vagy száz évvelvisszaigazítani. Az együttes hadjárattól mindkét félsokat remélt, s így Rákóczi is, a porta is csakhamarmegegyeztek.

1718 márczius havában audientiára jelentkezettRákóczi az orleansi herczegnél. Zárt ajtók mögöttsokáig, komolyan beszélgettek. A régens minden léha-sága mellett lelkiismeretesen végezte az államügyeket,s ez a tárgyalás olyan volt, melytől valami eredménytvárhatott, s így szívesen hányta-vetette meg a dolgotRákóczival. Rákóczi eléje terjesztette a porta ígére-teit, melyekben az elfogulatlan régens kevés bizo-nyosat talált, s erre figyelmeztette is. A fejedelemazonban megmásíthatlannak nyilvánította óhaját, hogya franczia vendégszeretetet elhagyva, Törökországbamenjen.28 A régens sajnálkozott távozásán, óvta azút veszélyeitől, de nem mondott neki ellent és nemtiltotta meg az elmenetelt. Ha a török hadjárat sorsátRákóczi személyes jelenlétével jobbra fordítja, a csá-szári hatalom gyengüléséből Francziaországnak lesz

49

haszna. Ha a császári sereg győz és Rákóczi útjanem hozza meg a várt gyümölcsöket, a megerősödöttHabsburg-hatalom szövetsége annál értékesebb lesz,s ez esetben sok kellemetlenségnek veszi elejét Rákóczi,ha már most elhagyja Francziaországot. A temesváriés belgrádi diadalok után VI. Károly nem fogja továbbtűrni, hogy szövetségese udvarában tovább éljen az,a kinek hívei tatár hordákat vezettek császári seregekellen. Így a régens mitsem veszíthetett Rákóczi távo-zásával.

S Rákóczi újra elindult a csalóka remény köd-képei után.

MÁSODIK FEJEZET.

A török háború.

I.

„Érthetetlen, hogyan bízhatja magát egy annyithányatott ember újra a tenger habjaira, mikor végre,oly sok vihar után, nyugodt kikötőbe ért“, mondtaelhatározása hallatára egy franczia ismerőse.29 Mikésői nemzedék sem érthetnők meg ezt a lépését, haannak a vér- és húsnélküli idealistának, egyedül haza-szeretetből táplálkozó földönfutó szabadsághősnek tar-tanók őt, a minőnek történetírással foglalkozó költőinkoly harmonikus ecsetvonásokkal szokták lefesteni.Mert miért hagyta volna ott egy ilyen ember az idegenFrancziaországot a hasonlóképen idegen Törökorszá-gért, mikor otthon az elhagyott hazában az élet márbékés nyugalomban és kisszerű napi gondok közöttfolydogált a nagy vihar után, mikor már mindenkibelenyugodott a változhatatlanba, mikor a kuruczokkard helyett kaszát forgattak, melyet épp most ké-szültek újra kiélesíteni, hogy a töröktől nyakukraküldött tatár hordáktól megvédjék házukat és család-jukat! Az évezredes múlt mesebeli ködéből Aristidesalakja lép ki hatalmasul elénk, a ki komor nyuga-lomban, mozdulatlanul élte a száműzetés keserű éveit,

51

míg az alkalom magától el nem jött, mikor újra fel-ajánlhatta karját — idegen ellenség visszaűzésére —annak a hazának, mely hálátlanul eltaszította voltmagától. A görög hazafiak más világban éltek; a miidőszámításunk utóbbi évszázadaiban az egyes embermár ezerszerte bonyolultabb viszonyok között forogs egyéniségét semmiféle magas czél érdekében nemhajlandó az aristidesek talán úgyis mondái classikushidegségével feláldozni. A mi századainkban azistenek csak a legmagasztosabb pillanatokban mutat-nak nekünk, kis embereknek olyan egyéniséget,mely egyetlenegy ideális czélnak él s minden em-beri salakot, vágyat és indulatot elnyom magában.S az ilyenek is, mint Pascal — hogy a Rákócziakkorában maradjunk, — a világtól elfordult, belsőéletet élők között, de soha nem a politikusok közöttteremnek.

Rákóczi is, mint minden történeti alak, joggal tartszámot arra, hogy ne csupán árnynak, testetlen fél-istennek nézzük, hanem a körötte szélvészként süvítőélet változatos forgatagában vegyük szemügyre, amelyben csak igazi húsból, vérből való ember állhatmeg. Az emberektől irt történetírás legszebb feladataa holt papírtömegekből emberi arczokat hívni elő,melyek emberi vágyakat, törekvéseket és szenve-délyeket fejeznek ki. S Rákóczi oly őszintén rajzoltamagát vallomásaiban, hogy az ő valódi arczát nemnehéz annak meglátnia, a ki látni tud és látni akar.

A franczia révpart elhagyása nem jelentett nálaújabb lelki változást, vagy eddigi felfogásával ellen-tétes fordulatot. Ellenkezőleg, szigorúan logikus folyo-mánya volt annak a meggondolásnak, mely pár évvelezelőtt Magyarország elhagyására késztette. Az ő hely-

52

változtatásainak — ha szabad ezzel az egyszerűsítő,külsőleges kifejezéssel élnünk — mindvégig ugyanazaz egy oka volt: az erdélyi fejedelemség vágya ésreménye. Még 1709-ben, jóval a nagy katastrophaelőtt, inkább száműzetésbe akart menni, semhogyErdélyről lemondjon s átengedje a császárnak. Leg-tehetségesebb diplomatája, kinek felfedte szándékát,tágranyitott szemekkel, rosszul visszafojtott csodál-kozással jegyezte meg, hogy fejedelmének tisztábankellett volna lennie azzal, hogy a császár sohasemfog Erdélyről lemondani s a franczia udvarnak soha-sem lesz hatalma e lemondást kierőszakolni. Gondoljaezt meg s „legyen oly jó, tartson meg bennünketFenséged és tartsa meg önmagát minekünk“.30 A feje-delmétől távol élő és megfigyeléseit csak levelezésbőltápláló Vetési nem tudhatta, mily erős gyökereketvert Rákóczi lelkében a vágy, hogy őseinek fejedelmiszékébe üljön. Az I. Józseffel folytatott béketárgya-lások az angol és hollandus közvetítés folytán a leg-szebb reményekkel kecsegtettek, míg Rákóczi tudatáranem ébredt, hogy a bécsi udvar az erdélyi kérdésbenhajthatatlan. Az új császár gyermekkori ismerőse voltneki s a francziákkal szemben annyira kívánatosmagyar békesség kedvéért minden kívánságát telje-sítette volna — a fejedelemség kivételével. Rákóczi erreújra megkezdte a harczot, melytől győzelmet már aligremélhetett. A franczia udvar ármányaiban jártas csel-szövő, de eszes Vetési az utolsó napokban néha a kötelestiszteletről is megfeledkezik, annyira kéri és sürgetifejedelmét a császárral való békülésre, mert Franczia-ország többé nem segítheti, de nem is akarja segíteniErdély megszerzésében. Végre is „most már nemErdély souverainitása, hanem a mezítelen élet forog

53

koczkán“.31 Rákóczi az ország elhagyásával meg-mutatta, hogy ősei trónját többre tartja az élet örö-meinél és minden kényelménél. Ebben a kérdésbenvaló magatartása mély bepillantást enged a lélektitkaiba, melyeket ott lenn, a legmélyebb mélység-ben, mindnyájan féltve takargatunk idegen szemekelől, holott magunk sem mindig tudjuk, mit rejtege-tünk ott.

Grosboisi magányában, mikor már éveken át szen-vedett az ő elérhetetlen országáért, Istenével kibé-külve, visszatekintett erdélyi fejedelemsége napjaira.A fájdalom és nélkülözés még kívánatosabbá tettevágyai kedves tárgyát. Istenes élete küszöbén hálásvolt az égi kegyelemnek, hogy annak idején egy-hangúlag megválasztották erdélyi fejedelemmé és hogy,bár először nem volt hozzá kedve, mégis elfogadtaa fejedelemséget, nehogy Thökölyire, a lutheránuseretnekre szálljon, a kitől az erdélyi katholikus rendeklelki javát féltette. Mikor ezeket leírta, emlékezeténekpontosságát az események ideje óta sokszor és igenéles vonalakban felmerült képzetek zavarták. Az1704-iki fejedelemválasztó országgyűlésen résztvettugyan mind a három politikai jogokat gyakorló nemzet,de ugyanakkor Nagyszebenben permanens labanczországgyűlés tanácskozott, szintén mind a három nemzettagjainak részvétele mellett. A nagyszebeniek siettekprotestálni a fejcdelemválasztás ellen s azt a szegényhaza veszedelmére czélozónak nyilvánították. Az I. Józsefhűségétől Rákóczihoz pártoló erdélyiek valóban újfojedelmet akartak maguknak, hogy az ne távol or-száguk határán kívül, hanem közöttük székeljen sno idegenekkel kormányozza őket. Rákóczi a feje-delemkérő követség megérkezése előtt, tiszteletre-

54

méltó önbírálással, érezte, hogy magyarországi le-kötöttsége miatt sem maga nem fog Erdélynek hasz-nálni, sem Erdély neki. A fejedelemszék azonbanhárom Rákóczinak volt a trónja, melyet az ő atyja márnem vehetett birtokába. Most a remény első felcsil-lanása megbűvölte az unokát, a ki többé nem is tuda varázskörből szabadulni. A komor jövőt mutatóobjektiv vizsgálódást, az események mérlegelését, mi-hamar korlátokat áttörő vágy váltja fel. A felkeléselső éveivel szemben különös ellentét. Akkor Rákóczióvakodott erdélyi dolgokhoz nyúlni, nehogy helyzetétszükségtelenül is bonyolítsa, most maga akarja aviszonyokat kedvezőbbekké formálni, hogy közelebbjuthasson az ő kedves Erdély országához.

A névszerinti erdélyi fejedelem, Thökölyi ekkortörök száműzetésben sínylődött s hazájától távol szen-vedte a lealázó szegénységet, mely lassankint morálisellenállóképességét is megőrölte. Annál nagyobb voltöröme, mikor mostohafiától jó szó és biztatás jött,hogy kezébe adja a fejedelemséget. Az öreg kurucz,minden kurucznak prototypusa, azon a gondolatonmelengette kihűlő testét, lelkét, hogy erdélyi fejedelem-ségét végre birtokába veheti s onnan támogathatjamajd fiát a magyar királyság megszerzésében. Rákóczinem ébresztette fel álmaiból. Nagy titokban tuda-kozódott a portán, beküldheti-e követét s a porta el-fogadja e azt erdélyi fejedelmi követnek, úgy hogyThökölyi ne sejtse meg a dolgot. A fejedelemméválasztás első lehetőségétől kezdve — különös, devilágosan látható jelenség — Rákóczinak mindig vanvalami titkolni valója, a mint Erdély szóba kerül.Egyetlen benső barátjával, Bercsényivel, nem érint-kezik a választás idején, erdélyi dolgokban soha nem

55

kérdezi véleményét, kéretlen tanácsait következetesenelutasítja, Erdély miatt elhidegül tőle.32 A felkelésnem egy politikai tévedését tulajdonították a kortársakBercsényi végzetes befolyásának, melytől Rákóczinem tudott szabadulni, holott az erdélyi kérdésbenRákóczi egyedül terveit és intézkedett. Az erdélyikérdés alakítása az ő személyes politikai munkája.Mindaz, mi Erdélylyel kapcsolatban volt, rejtett húrokatpendített meg lelkében. Ő, a kit nagy Magyarországrendjei választottak vezérlőjükké, soha senki előttsem mutatta, mennyire örül az erdélyi választásnak,a mely tényleges hatalomban alig nyújtott valamit, deamely végre őt ősei trónjára juttatta. Ez a tartalom nélküliezim leikéhez nőtt, elválaszthatatlanul s a mint a valóviszonyok mind ridegebbekké váltak, ez a czím adottneki erőt és támaszt, hogy érette minden nyomort ésszenvedést elviseljen. Belső kielégülés gyönyörűségé-nek nevezte később, a XVII. századi morális irodalomszóhasználatával, azt az indítóokot, mely a magyarfelkelés megkezdésére ösztönözte akaraterejét,33 s amely nem volt ugyan nagyravágyás vagy az uralko-dásnak, koronának rendetlen kívánása, de mégis csakvilági óhajtás volt, a Teremtő előtt szégyenleni valóvétek. A mit a magyar felkelésre vonatkozólag olyvilágosan látott, az erdélyi kérdésben nem képesészrevenni. Az erdélyi fejedelemség kívánását és ked-velését még Grosboisban sem vallja be magának. Eza vágy már annyira hatalmába kerítette lelkét, hogyjelenlétét és uralmát észre som veszi, következmé-nyeit természetesnek tartja. Idők folytán ez az ért-hető emberi vonás, az ősök véréből öröklött vágya-kozás az után, a mit a sors nem adhat meg neki,oly természetes valami az Ő szemében, hogy még a

56

legszigorúbb lelki bíró előtt sem kell többé szégyen-lenie. Már a Pálffytól nyújtott békefeltételek meg-vizsgálása közben mutatkozik ez az eltolódás. A fel-tételekben nem talált elég kezességet arra, hogy acsászári udvar komolyan és becsületesen meg is tartsaazokat; ilyen kezességnek az erdélyi fejedelemségvisszaállítását tartotta volna, a mint ez a Bethlenekés Rákócziak korában a magyar szabadság bástyá-jának bizonyult. „Az erdélyi fejedelemségről való le-mondást megtiltotta nékem a rendek kezébe letettesküm, melynek megtartására becsületérzés és világihiúság egyaránt biztattak“, vallotta be később aszáműzetésben.34 Erdélyi tanácsosainak, kik hűségébenmegmaradtak, értésükre adta, hogy a marosvásárhelyibeiktató országgyűlésen a fejedelmi eskü letétele ki-törölhetetlen benyomást gyakorolt lelkére. A választásifeltételek között örök időkre szorosan megkötötteeskütevő akaratát az az Ígéret, hogy fejedelemségérőlsohasem fog a rendek tudta nélkül lemondani, vagyarról bárkivel is nélkülök tárgyalni. Sohasem felejt-heti el a jelenetet, a mint síkmezőből kimagaslóemelvényen bibliára és keresztre letette az esküt;ezt az esküt sohasem fogja megszegni. Ezért nemfogadhatja el azt a békét, mely fejedelemségébőlkizárná. A szatmári békességhez való csatlakozásttehát végső elemzésben erdélyi fejedelmi esküjetiltja meg.

A marosvásárhelyi országgyűlés csakugyan válasz-tási feltételeket terjesztett Rákóczi elé, melyekkelsokkal szorosabban megkötötték souverain uralkodóijogai gyakorlásában, mint a korábbi, független erdélyifejedelmeket. A feltételek tizenkilencz pontjában sokmindenfélét meg kellett fogadnia. Hogy az ország

57

területét sértetlenül megvédi, a mely ígéret különbenkezdettől fogva illusorius volt, hisz Szebenben ott ülta leopoldi diploma értelmében behelyezett gubernium,Rákóczi Erdély területét soha egy pillanatig sem bir-tokolta sértetlen kiterjedésében s távozása után acsászári sereg az egész országot ismét visszahajlítottaa császár hűségére. Megfogadta a vallásszabadságfenntartását, idegen tisztek be nem hozatalát, a had-seregnek az ország határán túl ki nem vezetését, atörvények tiszteletét s egyéb általános pontokat,melyekkel a rendi országgyűlések szerették a feje-delmek hatalmát pontosan körülhatárolni. A hetedikpontban megígérte, hogy a szabad fejedelem választásjogát nem csonkítja, hanem az országnak megtartjaés valósággal meghagyja, senkire át nem származ-tatja a fejedelemséget, sem arról az ország híre nélkülnem tractál. Az esküformulában pedig hitét adta, hogyaz országot törvényeiben és szabadságaiban megtartja,sőt — fogadja — „mindeneket, valamiket a szegényhazának s benne való minden rendeknek közönségesjavára és hasznára és törvény szerint való szabad-ságára mívelhetek, az én erőm szerint azon leszek,a míg az Úristen ő kegyelmek között tart“.36

Ezekre a pontokra hivatkozott Rákóczi, mikor aszatmári békét és a III. Károly királytól nyújtottamnestiát visszautasította. Az Úristen nem tartotta őtsokáig ő kegyelmek, az erdélyi rendek között, mégisragaszkodott a letett eskü betűjéhez. A vallásos ér-zelem, az eskü szentségének tisztelete csak másod-rangú szerepet játszhattak elhatározásánál, hisz azeskü alapjául szolgáló feltételek 1711-ben s ettőlkezdve mindvégig, kivétel nélkül hiányoztak. Az erdélyirendek visszatértek a király hűségére, újra a leopoldi

58

diploma jogalapjára álltak s Rákóczi fejedelemmé válasz-tása a későbbi események távlatán át éppen oly forra-dalmi, következményeiben kialudt ténynyé vált, mintaz ónodi véres árnyak között kimondott abrenunciatio.S Rákóczi nemcsak az erdélyieknek kötötte le magát,még korábban s talán még erősebben a magyar con-foederált rendeknek is, a kik neki kezdettől fogvaállandó hűséggel szolgáltak, míg az erdélyiek folytonbizalmatlanságot tanúsítottak a katholikus és magyar-országi fejedelem iránt. Erdély mindvégig idegenmaradt hozzá, a felkelést Felsőmagyarország és aTisza vidéke csinálta és tartotta fenn. Mindennekdaczára a confoederált magyarok helyett az erdélyiekképezik száműzetése egyetlen gondját. A szatmárinapokban említi ugyan egyszer a confoederatusoknak tettígéretét, hogy nem hagyja el őket; de később sohatöbbé. Még kevésbbé bántja lelkiismeretét az abrenun-ciatio kérdése. Pálffy felszólítására ő maga ír I. József-nek levelet s ha feltételeit teljesítenék, nem volnakifogása, hogy a confoederáltak visszavegyék trónjátólmegfosztott királyukat. A magyar rendek ügye köz-vetve foglalkoztatja csak: ha majd erdélyi fejedelem-ségébe bemegy, onnan újra lábra fogja állítani amagyar szabadságot is. Akárcsak Bocskay, Bethlen ésRákóczi György. Csakhogy ezeknek súlypontja Erdélyvolt s innen hódították magukhoz Magyarországot.Az ő lelkében Erdély fogalma oly módon alakult ki,a hogy az a valóságban az ő idejében, sohasemlétezett. A fejedelemség annyiszor megjelent öntuda-tában, hogy lassankint, mechanikus úton kialakult vágyátnem tudta elválasztani a marosvásárhelyi esküformulakövetelésétől s végül maga is azt hitte, hogy egyedülesküjéhez marad hű, ha nem mond le Erdélyről. Egyedül-

59

valóság, lelki elhagyatottság, gondolatainak senkivel nemközlése, külső szellemi hatás tökéletes hiánya, egyszóvala száműzöttség természetes nyomorúságai megtették amagukét: a marosvásárhelyi eskü követelő komor árny-ként jelent meg sötét éjszakákon, lelki tusákban el-töltött órákban és parancsoló kézmozdulattal utasítottaa fogadalom megtartására. A reális viszonyok elhal-ványultak, semmivé foszlottak körülötte; eszébe semjutott sem a confoederáltakra, sem azokra gondolni,kiknek kezébe a székelyek fővárosában esküjét letettes kik a végre elért békés nyugalmat élvezve, ugyan-csak zavarban lettek volna, ha egykori fejedelmükvisszatér és beváltja Ígéretét.

Az erdélyi esküvel való lekötöttség tudata franczia-országi tartózkodása utolsó idejében mind erősebbenhatalmat vesz rajta. Elősegítette ezt a kolostori ma-gányban az Istenhez térés, az egyház szigorú erkölcsielveinek való meghódolás is. Az őszinte bűnbánatban,melylyel teremtője előtt térdet hajtott, a fejedelemségkeresése, mint hiú, világi kívánság végkép kiesettöntudatából, de új erőt nyert mint esküvéssel vállaltmorális kötelezettség. Lelkiismereti vizsgálataiban, bár-mily mélyen tekintett is saját belsejébe, ilyen világibűnös vágyakra ott többé nem talált. A mi életkedvmég összekapcsolta a világgal, könyörtelenül gyöke-restől kiszakította; a legtisztább jóhiszeműséggel tértés tisztult meg, a hátsó gondolatnak árnyéka s azújra elesés veszélye nélkül. Az erdélyi trón keresésenem volt többé bűn, ellenkezőleg, szent kötelesség.Hisz esküt tett nekik, a hű rendeknek, hogy nem fognélkülök lemondani. Hogy soha nem fogja őket el-hagyni. A kötelesség kategorikus parancsára ismertabban az erőben, mely fejedelemsége nélkül nem

60

hagyta nyugodni. Évek múltával, állandó és szaka-datlan vallási gyakorlatokban még inkább elfordultaz élettől, még inkább alávetette magát e belső szó-zatnak, tekintet nélkül a való világ lehetőségeire.Fogadalmat tett arra, hogy a rendek beleegyezésenélkül nem fog lemondani, ez ígéret szigorú parancsképében igázta le akaratát: ha elvesztette is a trónt,alattvalóinak adott ígérete értelmében keresnie kellazt. Török földön, az első nehézségek közepette, mikormár látta a reménytelenséget és vissza akart fordulniFraucziaországba, ez a gondolat verte az élet könyör-telenségétől felébresztett akaratát és önfenntartási ösz-tönét újabb béklyókba. A halálosan megalázott, reményevesztett nagyúr befelé fordított tekintettel, körmeittenyerébe vájva beszél maga elé egyetlen mondatot,mit rajta kívül senki sem ért meg. „Esküm van arra,hogy keressem a fejedelemséget 1“ „Meg voltam győ-ződve, hogy keresnem kell a fejedelemséget, de Istentőlengedett utakon és módokon.“36 S ott maradt a pogá-nyok között, ugyanazon belső szózatnak engedelmes-kedve, mely előbb a grosboisi csendes rév elhagyásárakésztette. Ez a meggyőződés fosztotta meg“ Rákóczitgondtalan földi dolgoktól elfordult öregségtől, melybena jövő élet közeli szemlélete a fiatalság nem aggódónyugalmát szokta ránczos arczokra varázsolni. Ez afolyton zengő, soha el nem nómuló parancsszó nyomtaszáműzetése éveire a nyughatatlan várakozás, remény-telen mozgolódás, örök résenállás bélyegét. De egy-úttal ez vértezte fel őt minden újabb csalódásában akétségbeesés, az elkeseredő lemondás ellen is. Lelke leg-mélyén hitte, hogy kötelessége fejedelemségét keresni sújabb és újabb csalódások keserűségén át őszülő fővel, deifjúi optimismussal várt eljöhető, kedvezőbb alkalomra.

61

Az emigránsok társasága megfelelő légkört terem-tett e valószerűtlen alvajárás számára s a hol csaktehette, megvédte az élet behatásaitól, akárcsak apálmaházak bezárt melege a külső világ kemény telébenmeg nem maradható délszaki virágot. Rákóczi Franczia-országból való távozása óta nem talált többé emberre,a,ki erdélyi fejedelemsége álmaiból felébresztette volna.Mindennapi környezetében kivétel nélkül olyanok éltek,kik a legnagyobb tisztelettel és hódolattal viseltettekiránta, benne a fejedelmet, természetes urokat látták,a kivel szemben új gondolatok felvetésére, kezdemé-nyezésre nem gondoltak s még kevésbbé urok lelkitusáiba való behatolásra. A legtöbb alacsony rangbelis Rákóczihoz képest alacsony műveltségi fokon állott.Az előkelő száműzöttek, köztük az éleseszű Bercsényi,maguk is hasonló emigrans-álmokban éldegéltek, avaló élettől elszakadva, tervkovácsolás félhomályábaburkolóztak, bár a tényleges benyomások felvételérenagyobb képességet tanúsítottak, mint száműzetésükfejedelme. Bercsényiék világosabban látták a kiábrán-dító, reményrabló tények halmozódását s ezért nehe-zebben is vonszolták a napi élet szükségszerű igáját.Egyedül a fejedelem szőtte tovább zavartalanul álmaitNagytörökországban, melyeknek minden gyökere arégmúltba, a Rákócziak rég eltemetett független feje-delemségébe ereszkedett. Az utolsó Rákóczi-fejede-lemtől, az ifjúi kevélyen lengyelverésre kiindult Rá-kóczi Györgytől a török vette el országát és életét,az unoka most török földön álmodta vissza magátatyái fényébe.

Rákóczi száműzetésbeli viselkedésében a legtermé-szetesebb indítóok az erdélyi fejedelemség soha nemgyengülő vágya. Azon kellene csodálkoznunk, ha nem

62

ez lett volna döntő hatással reá elhatározó pillana-tokban. Nemcsak azért, mert családjában a fejede-lemség valóban több nemzedéken át örökletes volt sígy az utódnak egész életén át sajoghatott valami aszívében, hogy atyái örökségéből ki van zárva. Rá-kóczinak szüksége volt az erdélyi fejedelemségre,mert souverainnek érezte magát. A szent római birodalmiherczegi czím nem elégíthette ki. S itt azt a pontotkell érintenünk, melynek félreismerése folytán annyi-szor vétünk a régi magyar világ igaz megismerésében.Magyar ember, a ki souverain lett volna, vagy ennekellenlábasa: demokrata, nem született ezekben a szá-zadokban. Mindenki a királynak alattvalója, de egyen-lőség és a nem egyenlők szeretető ismeretlen fogalmakmaradtak a rendi Magyarországban, mint egyéb rendivilágokban is. A mennyire csak visszakísérhetjükRákóczit fejlődése kezdeteire, mindig aristokratáratalálunk benne. Tőle sem kívánhatja senki, hogy korátmásfélszázaddal megelőzte légyen. Irodalmi foglalkozásaiközepett meglepő világossággal különbözteti meg egy-mástól a lázadásnak és a szabadság törvényes védel-mének fogalmait. Felfogása a legtisztább rendiségálláspontját fejezi ki, azét a rendiségét, mely vérbefojtja a parasztok lázadását, de maga az aranybulláratámaszkodva jogosan kel fel a koronás király ellenis. Szerinte és az akkori rendi alkotmány szerint,lázadásra nem is képes más, mint a jobbágyok,az urak alattvalói, kik mozgalmukkal csak zavarttámasztanak az állam testében. Ha azonban a vár-megyék nemessége nyúl fegyverhez, ez már anemzeti hadjárat nevét érdemli meg, mert a közösszabadságnak törvényes védelmére történik. Ez jogosés szükséges, míg az előbbi, a parasztok mozgalma

63

közönséges bűntett, lázadás és felségsértés bűne.37

E felfogáshoz híven ítélte el és sújtotta megvetésévelTokaji Ferencz lázadását, mely az ő felkelése kezde-tének mindenben homogen előfutára volt. Tokajiékbannem lát mást, mint szemtelenül lázongó néptömeget;eszébe sem jut, hogy a szegény nép elnyomása meg-gondolásával enyhébben ítélhetné meg őket.38 S mikorpár év múlva maga is kibontotta a fennálló rend ellena felkelés zászlóját, eleinte csak nyomorult, földön-futó parasztok gyülekeztek alája, talán ugyanazok, akik Tokaji mellett is jobb ügyre méltó lelkesedésselküzdöttek. Rákóczi nem is volt elragadtatva elsőhíveitől. Nagyúri tartózkodással jegyzi meg, hogy azelső csapatban egyetlenegy nemesember volt s ennekmegfelelően nehéz is az embereket katonai tisztes-ségre szoktatni. A parasztok vezére aristokrata volt,a ki alig várta, hogy a nemesek és urak, a politikainemzet, az erő és hatalom birtokosai, jöjjenek támogatá-sára S mikor aztán a Tiszántúl és az északi megyéknemessége is hozzáállott, a fölkelés ezzel sem nyertdemokratább színezetet. Még kevésbbé, mikor az igazinagyurak, Forgáchok, Károlyiak, Eszterházyak is fel-ajánlták szolgálataikat. A legmagasabb katonai rangotcsak az ország bárói közé tartozók nyerhették el, de ezekel is nyerték, lett légyen maga a fejedelem azon anézeten, hogy az illető keveset ért a hadi tudományhoz.

Ebben az igazi rendi világban Rákóczi maga biz-tos szárnycsapásokkal emelkedett fel az aristokratamagaslatról a souvcrainitas széditően távol fellegeibe.Eleinte sok minden akadályozta. Régi barátai, elsőbujdosásának kenyeres pajtásai, köztük olyan hajlít-hatatlan szálfaemberek, mint Bercsényi, illő tisztelet-nyilvánításuk mellett sem voltak hajlandók hűbéresi

64

hódolattal és alázattal adózni. Rákóczi nem egyszerkénytelen Bercsényit nagyobb tartózkodásra és sze-mélye megbecsülésére figyelmeztetni. Nem tűrt eltöbbé olyan hasonlatokat és szóvirágokat, miket ba-rátja minden czélzat nélkül szőtt bele hozzá írt leve-leibe. Bercsényi nem vette észre, hogy barátja feje-delemmé vált belsejében is. A confoederált országrendi szerve, a senatus sem fogta fel Rákócziuralkodóvá fejlődését. A senatorok vezérlőfejedelmük-ben primus inter imres-t láttak, — a confoederatioalkotmányában nem volt hely absolut uralkodó szá-mára. A XVIII. században azonban — nem szabadfelednünk — egy uralkodó sem lehetett egyéb belse-jében, mint absolutista. Alkotmányos fejedelmet hiábakeresnénk az akkori Európában. Egyes államok kor-mányzása csak annyiban különbözött egymástól, hogyhol mennyiben tudta a rendiség az absolut uralkodótkorlátozni. Rákóczi körül a maga egész ridegségébenjelentkezett a rendi felfogás, úgy hogy kénytelenvolt nyilvános életében a rendi fejedelem attribútu-maiban szerepelni hívei előtt és Istentől nyert ural-kodói kötelességeiről táplált magasztos gondolataitegyelőre titokban tartani.

Francziaországban, az absolut monarchikus hata-lom mintaországában, még inkább eltávolodott gondol-kodásmódja az otthon hagyott ország báróiétól, az őegykori kartársaiétól. A Pálffyak, Károlyiak, Bercsé-nyiek bármily korlátlanul uralkodtak is fejedelemség-gel felérő birtokaikon, mikor Bécs felé fordult tekin-tetük, mindnyájan alattvalói alázattal hajtották megtérdüket természetes uruk, királyuk előtt. Bercsényia királynak járó alázatnak csak kis részét származ-tatta át vezérlőfejedelmére; — a Rákóczi-felkelés őt

65

a lengyel, királytalan alkotmányfelfogás sodrába haj-totta, a minthogy ez a lengyeles hatás a confoede-ratio egész alkotmányjogi berendezésén is látható.A magyar főurak azonban — az ily ritka kivételtőleltekintve — mindig királyhű alattvalók voltak. Azösszeesküvők és lázadók sem emelkedtek fel köztüksoha saját énjük uralkodói felfogásáig. Ha ZrínyiPéter gondolt is néha vérmes álmaiban a magyarkirályi székre, sohasem tartotta volna magát függet-len fejedelemnek és nem tudott szabadulni a királyá-nak tartozó köteles alázattól. A hatalmas BáthoryIstván, erdélyi fejedelem korában is, vazallusi hűség-gel viseltetett Miksa király személye iránt s csak alengyel trónon emelkedett fel souveraini magaslatra,a honnan már mindenkit csak maga alatt látott. Azegyik Rákóczi szép csendesen lelépett erdélyi fejedelmiszékéből, s ugyanolyan alázatos alattvalója lett akirálynak, mint fejedelemmé választatása előtt. Még azerdélyi fejedelemség sem adott tehát szükségképpenbirtokosának olyan önérzetet, hogy valóban Istenkegyelméből való souverainnak tartsa magát. Rákóczivolt az első, a ki ebben kinőtt sorsának eredeti osz-tályosai, a magyar főurak sorából.

Már a marosvásárhelyi országgyűlés a haza atyjaczímével tisztelte meg és felségnek szólította. Ilyenkezdetre következett a franczia udvar hatása, a hola fejedelmi souverainitasról természetesen nagy tiszte-lettel gondolkodtak. Aligha maradt nyom nélkül fel-fogása kialakulásában Bossuetnek a tekintély elvérealapított történelphilosophiája is. Egész életén át ki-tartó aczélos szilárdságot e tekintetben is a grosboisimagány adott neki, a mint hasonlót tapasztaltunk azerdélyi fejedelemséghez való ragaszkodásánál is.

66

A kamalduliaknál leírt és török tartózkodása elsőidejében folytatott vallomásában sokat elmélkedik afejedelmi hatalom mibenlétén. Hozzájuk emeli szavátazokhoz, kiket az isteni kegyelem a népek fölé, kor-mányzásukra rendelt. Igen sokan közülük félreismerikhivatásukat, s hatalmukat a világi gyönyörök meg-szerzésére és szemérmetlen élvezésére használják.Pedig a fejedelmek hivatása oly magasztos, hogyannak betöltésén naponkint szent félelemmel és rette-géssel kell fáradozniok. Minden egyéb rend az alá-rendeltség és engedelmesség rendje, fölötte, legfölülállnak a fejedelmek. A fejedelem Istennek képe eföldön, nekiadatott az isteni igazságszolgáltatás kardja,valamint a mennybéli kegyelem és megbocsátás joga.A mint az Úr fia, az Üdvözítő, az egyházat kormá-nyozza a látható hierarchia útján, hasonlóképen vanhivatva a fejedelem a világi dolgok, a „húsbeli élet“berendezésére. A legsúlyosabb felelősség nehezedikvállaira, melynek tudatában élő hittel, de egyúttalfolytonos remegésben kell munkálkodnia. Istennekfölkentje, az ő választottja, az ő nevében legelteti ésőrzi a nyájat, Isten tette a szegények, árvák és özve-gyek, a nyomorult szenvedők atyjává, neki adván evilág minden javait, hogy azokkal híven sáfárkodjékés elterjeszsze az Úr adományait az egész föld kerek-ségén. Rettenetes helyzet, hogy ilyen mérhetetlenhivatás vár gyönge emberekre, s maga is látja, milykárhozatos merészség fejedelemségre törekedni, demég mennyivel kárhozatosabb a fejedelmi kötelessé-geket elhanyagolni.39

Bizonyára lélekemelő szavak ezek, egy valóbanuralkodó fejedelem ajkán. S az is bizonyos, hogyilyen gondolkodásmód mellett Rákóczi vezérlőfejede-

67

lem korában a sikertelenséget nehéz viszonyainak, denem az ő jóakarata és kötelességei komoly felfogásahiányának tudhatta be. A felkelőktől rábízott magashivatalokban Istenre irányozott szemmel igyekezettlegjobb tudása szerint munkálkodni. Mostani helyze-tében azonban tartalmat kellene keresnie e szavakhoz.Rákóczi mind a két fejedelmi méltóságát elvesztette, —élete nagy katastrophájában válaszútra jutott: mint egy-szerű alattvaló éljen-e a magyar király legfelső jogaraalatt, vagy fejedelmi pretensióival örök száműzetésbemenjen? S hogy nem az előbbi utat választotta, annakitt van, említett nyilatkozataiban, legmélyebb, logikuskérlelhetetlenségű magyarázata.

A szatmári békesség után kicsiny volt két feje-delemnek Magyarország. Ha a magyar jogfejlődés szá-zadok folyamán épp úgy keresztülment volna a hűbéri-ségen, mint a nyugati államok, ha Magyarország is,mint a német-római birodalom több kis souverainfejedelemségből állt volna, egy jobbadán csak név-leges uralkodó könnyű járma alatt, Rákóczinak ren-delkezésére állott volna az a tér, a hol a fejedelmikötelességről táplált magasztos gondolatait megvaló-síthatta volna. Erdély függetlensége megszűnésévelez lehetetlenné vált neki Magyarországon. Maga issouverain fejedelemnek érezte magát, s így nem hódol-hatott meg senlá előtt sem. Felfogása szerint a feje-delmi méltóság a legmagasztosabb, a mire csak Istene föld lakóit felemelheti, őt egyszer érdemesnek tar-totta erre a legnagyobb kegyre, rút hálátlanság ésmély alávalóság volna, ha sajátmaga lépne le omagaslatról. A grosboisi egyedüllét a fejedelmi rang-hoz való ragaszkodásnak vallási hátteret adott. Örökkárhozatra ítélné önnönmagát, ha nem keresné tovább

68

és tovább fejedelemségét, az Úr legértékesebb aján-dékát, mitől kedvezőtlen körülmények mostohaságamegfosztotta. A jövő minden komor fellegén nap-sugárként tör át a tudat, hogy ő mint fejedelemIsten eszköze az emberek jobbátételében. A szám-űzetés keserveit és lealázásait nem érzi, mikor erre amagasztos czélra tekint. Egyetlen feladata van e föl-dön: elmenni és elfoglalni fejedelemségét.

Az erdélyi fejedelemség hiú vágyát, a vana glóriátígy tompította meg a grosboisi magány a bűnbánatés megtérés mélaságával. S így szerezte vissza azőszinte bűnbánatban élő ember a levetett emberi hiú-ság tárgyát, belső vallásos szükséglet képében. Rákócziútja a grosboisi tartózkodás után egy fónyözönben meg-világítva, nyitva állt; nem volt szüksége a casuistákigenlő feleletére, elmenjen-e a kolostor csendes magá-nyából a bűnös világba, még tovább, a pogány törö-kök közé. Mennie kellett arrafelé, hol erdélyi feje-delemségének bármi kis reménye tűnt fel a láthatá-ron, s ez most török háborún, tatár hordák pusztítá-sán át, felégetett magyar falvak füstjéből látszottfeléje inteni.

II.

A törökök csakugyan újra kezdték a kétszáz évenát folytatott háborút a császárral. A karloviczi béké-ben, mely e hosszú küzdelemnek legutolsó fejezetétlezárta, Magyarországon kívül Moreáról, a régi Pelo-ponnesosról is le kellett mondaniok. Az élelmesvelenczések Moreával, az Aegei-tenger szigetei egyrészét is birtokukba kerítették, a török kolosszus tes-tébe mélyen benyomulva szipolyozták ki annak mégmindig nagy gazdagságát. Morea elvesztése sokkal

69

jobban fájt a törököknek, mint az, hogy Budavártornyairól letűnt a félhold. A mint a Nagy Péterrelkötött békében szabadkezet nyertek, nagy erőfeszí-téssel készültek e szégyen lemosására.

A török birodalom már ekkor is a beteg embervolt. A régi erkölcs régen, száz év előtt megdőlt, ajanicsárok régóta megbízhatatlan pretorianusokká vál-tak, a szultánok trónján akarattalan, idegrohamoknakalávetett elkorcsosult betegek ültek. III. Ahmed szul-tán ekkor a negyvenes évek középe felé járt, szépférfias jelenség, jómodorú, barátságos nagyúr, a kisaját kedvteléseinek élt és államügyekkel lehető ke-veset foglalkozott. A török birodalom egyik történet-írója ezt a századot azzal a bizarr megfigyeléssel jel-lemzi, hogy a török történet benne emberiesebbé vált.Valóban, III. Ahmednél hiába keresnők vérszomjaselődeinek barbár kedvteléseit — a nagy méretektőlmindenben irtózott, s a kellemest és középszerűt ke-reste mulatságaiban és politikai elhatározásaiban egy-aránt. Nem épített óriási dómokat, melyek karcsúminaretjeikkel az eget hasították, hanem kellemesszökőkutakat, árnyékos, virágos télikerteket, vékony,finom architektúrájú kéjlakokat. Építkezéseiben aziromba márványtömbökből kellemes csipkézetek vál-tak. Az erő fogalmával nem szeretett találkozni.A Tükrök kastélyában, a Porczellánházban, a szivár-ványszínű Földi Paradicsomban szeretett tartózkodni.Tűzijátékok rendezésén törte a fejét, zöld ágakkal ésszőnyegekkel díszíttette lakóhelyeit, s nagy örömötszerzett neki, ha újabb ártatlan ünnepeket talált kihálás udvara számára. Leginkább szerette a Tulipán-napot, a mit másként Tavasz ünnepének is nevezett.Hosszú, széles sétatér fölé favázból házat emeltetett,

70

a falakat tulipánokkal rakatta ki, a padlatot is hasonló,minden színben tündöklő virágokkal szóratta be, kö-zöttük nagy vázákban egyéb virágok, délszaki növé-nyek, — a terem közepén duzzadó vánkosokon fog-lalt helyet, körülötte háreme hölgyei gázoltak a virág-tengerben és majszolták a császári konyhának re-mekbe készült czukorsüteményeit. Új virágfajok léte-sítésében és új czukorkák kitalálásában merült ki ezártatlan uralkodó akaratereje.40 A kormányzást nagy-vezírjeire hagyta, a kik meglehetős gyorsan válta-koztak. A szultán nem szerette, ha a kormányzásbannehézségek állottak elő, elcsapta a régi nagyvezírtazon jóhiszemű föltevésben, hogy az új jobban fogkormányozni.

Történetünk idején Ali Damad pasa nagyvezírkezében volt a birodalom pecsétje. Gőgös, erőszakosember, mintha másfélszáz évvel elkésett volna szüle-tésével. Mint Szolimán egykori törökéi, ő sem tudottbékében élni. Az orosz háború befejezése után sietettkihasználni a Morea elveszte miatt kifejlődött izga-tott hangulatot. Eleinte ugyan Lengyelország vagyAusztria ellen készült, ahonnan több borostyánt lehe-tett volna hazahozni, mint a kis Velencze megsemmi-sítéséből. A Habsburg-hatalom katonai ügyeire azon-ban Savoyai Eugén ügyelt fel, a ki az első háborúshírekre ötvenezer emberből álló figyelő hadtestet állí-tott fel Magyarországon. Így aztán mégis csak Moreárafanyalodott a nagyvezír.

A velenczések csakugyan nem tudtak sikeresenellenállni, s az 1715. évi rövid hadjáratban Candiánlevő birtokaik maradványait és az egész Moreát el-vesztették. A velenczei birtokállomány gyengülése ésa porta újabb terjeszkedése nem volt közömbös a

71

császárra. A háború hullámverése a császári birtokokigis elért: a boszniai pasák Dalmácziában támadtákVelenczét, s a montenegróiak, mint annyiszor koráb-ban, a császártól reméltek szabadulást szorongatta-tásukban. VI. Károly egyelőre még nyugaton voltelfoglalva a nagy háború néhány függő kérdése, külö-nösen a németalföldi kérdés elintézésével. XIV. Lajosélt még — a császár nem tudta elhinni, hogy aHabsburgok megalázott ellenfele öregségére valóbanbékés politikát folytat. Így a velenczések segélykéré-sei egyelőre nem jártak sikerrel, s az 1715. évi törökháború rájuk nézve végzetes lett. Közben azonbanXIV. Lajos is meghalt — halálán a törökök nagyonsajnálkoztak; — a hollandus szövetséges államokkalis sikerült a barriére dolgát rendbehozni, s a császárnyugaton szabadkezet nyert, hogy a karloviczi béké-ben szerzett hódításokat újabbakkal gyarapítsa. SavoyaiEugén jelentette neki, hogy a sereg készen áll aháborúra, s erre a császár 1716 április 13-án meg-kötötte Velenczével a véd- és daczszövetséget.

A császári sereg készenléte nem okozott olyanfélelmet a törökök közt, mint az a tudat, hogy a ha-dat Savoyai Eugén vezeti. A nagyvezír szinte bizo-nyosra vette számításában, hogy a császári sereg nemfog a velenczések segítségére menni és neki nem kellEurópa legelső hadvezérével összemérnie kardját.A velenczei háború kezdetén követet küldött Eugén-hoz, a ki ezt aranyos baldachin alatt, aranyos kar-székben fogadta, feltett kalpaggal, körülötte az udvarihaditanács tagjai. A követ kifejezte a nagyvezír remé-nyét, hogy a császár semleges fog maradni, mireEugén a császár mediatióját ajánlotta fel a háborúsfeleknek. Most, a velenczei szövetség megkötése után

72

más hangnemben folyt a két fővezér érintkezése.A szerződéskötés tizenkettedik napján Eugén felszó-lította a nagyvezírt a karloviczi békeállapot helyreállí-tására, és a velenczésektől elvett területek visszaadására.Ali pasát ostorcsapásként érte ez a jegyzék. Rögtöndivánt tartott és sürgette a császár ellen való háborúkimondását. A dívánban azonban kitűnt, hogy a törökfőméltóságok között a nagyvezír egyedül állott harcz-vágyával. Eugén levele felolvasása után a mufti meg-kérdezte a jelenlevőket, mit szólnak hozzá. Egynegyedóráig általános hallgatás. És mikor a nagy-vezír Eugén szavaiból hadüzenetet akart kiolvasni,az életüket nem alaptalanul féltő basák közül mégisellene mert néhány szólani. S mikor a nagyvezír aháború kimondása után koránbölcseséggel: „Ne ör-vendjetek és ne szomorkodjatok, hanem emelkedjetekfelül mindezeken“, zárta be az ülést és a győzelmetbiztosra vette, a legtöbb nagyúr nehéz szívvel indultel a harczra készülődni, s szívből kívánta, hogy avad harczi lármából minél előbb visszatérhessen palo-tája gyönyörűségei közé. A háborút egyedül a nagy-vezír erőszakolta ki.

Az új háború a törököt teljesen új feladat eléállította. A karloviczi béke visszaadta a háromrészre szakadt Magyarország egységét, s ez a háborúvolt az első, melyben a töröknek a Dunától délrekellett egyesíteni haderejét, hogy a nagy határfolyónkierőszakolja az átjárást. Igaz, hogy a Marosszögemég török kézben volt, Losonczi István szétromboltvárából hatalmas erősséget csinált a foglaló, de azutolsó hadjáratokban tökéletesen kiélt és lakatlannátett temesi bánság nem volt alkalmas terület a seregfelvonulására. Eugén maga Relgrád ellen indult, s

73

így a nagyvezír is ezt a régi török hadiutat volt kény-telen igénybe venni. Drinápolyból való lassú elő-nyomulása alatt halljuk az első híreket a magyarokmozgolódásáról.

A szatmári békesség után hontalanná lett kuru-czok Lengyelországban, Rákóczi birtokain vonták megmagukat, a hol a török háború hírét nagy lelkese-déssel fogadták. Hogyne, hiszen a világ folyásábólédeskevés esemény híre jutott hozzájuk, a török kor-mány gyöngeségét, Savoyai Eugén biztos győzelmikilátásait nem ismerték, s ha hallottak volna is róla,rosszindulatú hazugságnak tartják. Egyetlenegy gon-dolatuk lehetett: török győzelem esetén viszontlát-hatják hazájukat. A honvágy egy pillanatig semhagyta őket nyugodni, ellenállhatatlan erővel hajtottatörökhöz-tatárhoz, s nem hagyott nekik időt egyébmeggondolásokra, melyek Rákóczi lelkére grosboisimagányában nehezedtek. A bujdosókat Khotin pasájaa Dnjeszter partján szívesen fogadta. Sokan nem lehet-tek, inkább vezérek katona nélkül. Legtekintélyesebbköztük Bercsényi, mellette Eszterházy Antal, ForgáchSimon és Csáky Mihály tábornokok, ez utóbbi Ber-csényi sógora. Hadjártasságuk tudatában nem mindenok nélkül aggódtak, hogy a török el fogja sietni dol-gát és meggondolatlanul rohan a császáriaknak, amint ez a keleties rendetlenségű lelkesedés már nemegy diadalhoz segítette az ellenfelet. Másrészt, ha márbeállanak a törökök közé és azoktól remélik hazájuksorsának fordulását, maguk is előkelőbb szerepetakartak játszani a hadjáratban, mint a mire nekik itta világ végén kilátásuk nyílhatott. Mire Kliotinból anagyvezír seregéhez érkeznének, talán már eldőlt ahadjárat sorsa, talán már letiporta reményeiket a

74

császári sereg, vagy a török ismét pasalikká alakí-totta Magyarországot. Akkoriban a háborús hír is csaklassan járt, s ők csak július közepén érkeztek Kho-tinba.42 Innen rögtön levélben figyelmeztették a nagy-vezírt, hogy ne becsülje le a németek seregét, mertaz igen erős, óva intették, hogy el ne hamarkodja atámadást, hanem várja be az ő megérkezésüket, taná-csukat és további magatartásuk attól fog függeni, mitszól majd uruk, Rákóczi, kit a dolgok állásáról érte-sítenek.

A levéllel egy török aga és egy belgrádi spanyolzsidó siettek a nagyvezír táborába. Ali pasa éppen aSzáván készült átkelni, hogy császárját minél előbbmegörvendeztesse a német sereg tönkretevése hírével,mikor július 24-én megkapta a bujdosók ajánlkozólevelét. Olvasás után félretette, átkelt a Száván, Kar-lovicznál szemben találta magát Pálffy János lovas-hadosztályával, a ki kemény tusa után lépésről lépésrevonult vissza Pétervárad alá, a Savoyaitól vezetettfősereghez. Az augusztus 5-iki döntő csatában a töröksereg megsemmisült, a nagyvezír, a ki egész napmereven tartotta sátora előtt a próféta szent zászló-ját, maga is elesett. A szent zászlót a defterdár ésa szultáni történetíró mentették meg, gyors szágul-dással Belgrádba vivén.

A péterváradi csata a bujdosók reményvetésétkorai jégesőként verte el, melynek ártalmát, ha mégnem szökött kalászba, könnyen kiheveri a gabona.Temesvár kénytelen volt ugyan még az őszszel capi-tulálni, de ez csak következése volt az első vere-ségnek. A beálló tél megakadályozta a savoyai her-czeget győzelme kiaknázásában. S a következő évbenismét élőiről kellett kezdenie a háborút.

76

A vereség hírét III. Ahmednek egy gyermekkorijátszótársa vitte meg, a kit már rég nem látott s mosta viszontlátás örömében könnyebben viselte el a gyászoshírt. Ali pasa helyébe Belgrád kormányzóját, Halilpasát nevezte ki nagyvezírré s egykedvű, nagyúrioptimismussal adta ki a parancsot, hogy a jövő nyáronkiköszörüljék a csorbát. Az ősz és a beálló hosszútél az előkészületek ideje volt s megélénkítette akhotini bujdosók életét. A korábbi nagyvezírnek biz-tosnak tartott győzelme mámorában nem sok elővigyá-zatos intézkedésre maradt ideje, azt azonban mégsefelejtette el, hogy a szultán hű alattvalóit, a tatárokatértesítse a háború kitöréséről. Az azovi és kipcsakivad lovasok béke idején szűkösen éldegéltek végtelenpusztáikon, a török háború számukra élményeket,vagyont és mulatságot jelentett. Ali pasa megküldtea krimi khánnak a puzdrapénzt s ezzel rászabadítottaellenfeleire e félelmes rablócsapatokat Már júliusvégén Khotin környékére ért egy tekintélyes csapatjuk— negyvenezerről szólnak a császáriak kémjelen-tései —, Khotin és Jassy között, a magyar nevűSósmezőn járattak tábort a törökökkel együtt éskészültek Moldvába betörni. Ha megkérdezték tőlük,hová és ki ellen készülnek, keleti egykedvűséggelfelelték: oda, a hová a velük lévő magyar urak kíván-ják.*3 A khotini emigránsok tehát jól felhasználtákidejüket s csak a péterváradi csata és a beálló rosszidőjárás akadályozta meg őket Magyarországnak tatár-csapatok élén való megtámadásában.

Halil pasa sem akart semmit elmulasztani a töröksereg erősítésére és a császáriak ártalmára, s ezértmár októberben Belgrádból lépéseket tett, hogy Rá-kócziról biztos híreket szerezhessen. Addig is, míg

76

kiküldött levélvivői és kémjei visszaérkeztek, jónaklátta az elődjétől elejtett fonalat felvenni és a khoti-niakkal lépni érintkezésbe. Bercsényihez, a ki márútban volt a fősereghez, csakhamar meghívást küldött,hogy siessen a téli főhadiszállásra, Drinápolyba. Rá-kóczi egykori barátját a török most Rákóczi Ferenczkirály főminiszterének nevezte és szívesen meghall-gatta Drinápolyban tanácsait. Bercsényi kész tervvellépett fel a kuruczoknak a török seregbe való beillesz-tésére. Három ezredet javasolt felállítani — ma ismeglévő török szövegű memorandumában regimentszót használt —, az egyik volna dragonyos, tehátnehéz lovas, ezer ember, köztük kilenczven tiszt, akik mind, szükség esetén, lóról leszállva gyalog isharczolnának. A másik ezred katona volna, könnyűlovas, a harmadik infanteria, ezer-ezer emberből.Részletesen megállapította, mennyi fizetést kapjanakfejenkint, lovaikat hogy lássák el kaszárnyában ésnyílt mezőn, fegyvereket és élelmiszereket adjanaknekik. Egyelőre azonban sem magyar katona nemvolt, sem török pénz. Hathónapi zsold és élelem187,684 gurusba került volna, a portán azonban errea czélra csak 50,000 gurus volt összeszedhető, amiért is szokott szigorú parancsok mentek szét avidéki pénzügyigazgatás szerveihez pénz beszolgálta-tására.44 Bercsényinek tehát egyelőre türelmesen vára-koznia kellett, míg tervei megvalósíthatók lesznek.

A nagyvezír azonban bátran küzdött a rossz köz-igazgatás, fejetlen katonai vezetés bajaival s tőletelhető erélylyel sürgette a készületeket. A főseregútja most is Drinápolyból vezetett a Balkánon át aDunához és Szávához. A haditerv azonban nagyobbelőrelátással és körültekintéssel készült, mint Ali pasa

77

idején. A Belgrad körüli támadással egyidejűleg különcsapatoknak volt feladata a hosszú, északnak görbülőerdélyi és magyar határnak alkalmas pontjain betörni.A diárbekiri váli, Redseb pasa, tekintélyes török sereggelés két tatár herczeg lovasaival az Aldunánál és Havas-alföldén állott készen, hogy a „magas birodalomellenségeinek kárt okozzon“ s erősítések megérkezéseután Tergovistyén át Erdélybe törjön. A másik oldal-sereg parancsnoka a khotini pasa, Musztafa lett, aki mellett az ott lévő krímiekhez kipcsaki és nogájitatárok és cserkeszek gyülekeztek és Tatroson át,meg a Kárpátoknak még éjszakibb fekvésű hágóin,köztük a vereczkei szoroson át készültek Magyar-országba özönölni. A haditerv ugyanaz volt, mint amelylyel Batu khán századok előtt a tatárjárás vég-telen nyomorúságát hozta szegény magyarok nyakára.A történet azonban sohasem ismétli önmagát. A mostani felvonulás képe új vonásokat, rikító éles színeketnyert a török és tatár sorokban harczoló magyarokalakjai által. Az emigráns tábornokok lázasan dol-goztak az előkészületeken. Eszterházy Khotinban gyűj-tötte a földönfutó lengyeleket, doni kozákokat és egyébnyughatatlan elemeket, melyek között magyar kevésakadt. Csapatának legnagyobb része XII. Károly ésNagy Péter seregeitől elmaradt szökevényekből ésszerencselovagokból állott. A ki magyar száműzöttjött, azokat lehetőleg fontosabb pontokon alkalmazták.Máriássy tábornok száznyolczvan lovasával Végszendrővárát őrizte, a hova Hunyadi Mátyás óta most jutottelőször magyar őrség, igaz, hogy nem a pogányellenség távoltartására. Nis és Belgrád váraiba ishelyeztetett talán néhány százra rúgó magyar katonaság.Az emigráns csapatok számát illetőleg csak félévvel

78

későbbi adatok állanak rendelkezésünkre, mikor máreldőlt a háború sorsa és némelyek elestek, mások megvisszatértek hazájukba. A számadatok azonban így ismeglepő alacsonyak. 1717 őszén Máriássynak 180lovasából harminczkét tiszt és hetvenkét közlegénymaradt, tehát kétötöde, majdnem fele szétszóródott.Bercsényi már Drinápolyból eltávozva, 1717 elején,megkezdte Ruscsukban a sereggyűjtést s az év őszénötvenkét embere és hetvenegy lova volt! A nyáriháború megkezdése előtt sem volt háromszáznál sokkaltöbb híve. A tervbe vett három magyar regimentbőlegy ezredes, négy tiszt és három szál könnyű lovas Bel-grádban teljesített helyőrségi szolgálatot. E töredékesadatok világánál látható, hogy a Bercsényitől felállí-tott három regiment aligha állott együttvéve is ezervitézből s még kevésbbé közelíthette meg a huszon-négyezeres számot. A fényes porta azonban nagy-lelkűen ellátta a felfogadott katonákat s nem rajtamúlt, hogy a vitézek a nagy pénzszükség miatt több-nyire csak természetben, élelemben kapták meg zsold-jukat. Csáky tábornok egyszer csak megsokalta anem magyar gyomornak való főtt rizsételt s az el-látás készpénzben való kiutalását kérte azzal a meg-okolással, hogy „némely napokon böjtünk van“. A mia vallásos törököket igen meghatotta és ha pénztnem is, de rendeletet adtak ki kérése teljesítésére.45

Bercsényiék az emigránsok typikus hibájába estek,mikor azt hitték, hogy Magyarország most is melléjükfog állani. A négy-ötévi lengyelországi számkivetésbenaz ő lelki fejlődésük ugyanazon a ponton maradt, ahol a szatmári békesség előtt volt. Nem tudták mégelhinni, hogy a felkelés ügye visszahozhatatlanul el-veszett. Nem vették észre, hogy a Pálffytól nyújtott

79

békejobb a kuruczságot a végső zülléstől mentettemeg a magyar állam számára. Mindent, a mi Bécsbóljött, még ha magyar is hozta, németgyűlöletük elkese-redésével utasítottak vissza s hazaszeretetük még fel-tevésül sem engedhette meg, hogy a nép valóbanmegnyugodott és nem hajlandó újra koczkára tennia meglévőt. Törhetetlenül hitték, hogy a régi kuruczokvére nem vált vízzé s Rákóczi, Bercsényi neve halla-tára gondolkodás nélkül otthagyják családjukat, tűz-helyüket s régi vezéreik mellé állanak. A szatmáribékesség azonban nagyot fordított a világ folyásán.Az egész nemzeti életre kiható fontosság dolgábancsak a mohácsi vész mérkőzhetik vele. Mind a két ese-mény teljesen új irányba terelte a nemzet fejlődését,mely aztán új vonalú mozgásában irgalom nélkül el-taposta azokat, a kik erővel vissza akarták fordítani,A mohácsi vész után Szapolyai János a múlt embere,a ki üldözött vadként élt erre-arra széles e hazában,míg le nem hajthatta fejét Erdélyben, mely egykorolyan kicsiny volt nagy törekvéseinek. A szatmáribéke az emigránsokat tolta félre és kísérletük, hogyismét hozzányúljanak a nemzeti élet forgó kerekéhez,siralmasan végződött.

A háború első évében a Maros mentén egy hetvenlovasból álló kurucz csapat működött, azaz mint törökportyázó előhad, rabolt és pusztított. Kapitányukat,Menhard Jánost, a császáriak elfogták s miután acsapat legnagyobb részét kardra hányták, őt magátkínpadra vonva, vallomásra kényszerítették. A tortúraegész összeesküvés bevallására bírta. A szervezőknevei: Rákóczi Péter Árokszálláson, Szilvay PéterKeresztúron, Tokaj mellett, Pekre János Szentmihályon,Dorsó Miskó Debreczenben, feladatuk a nép fellází-

80

tása és a törökhöz pártoltatása volt. ÖsszejöveteleiketKeresztúron tartották, ott volt az iroda is, a meny-nyiben a tokaji sótiszt szolgája, Mihály deák, végezteott levelezésüket. Ezek voltak tehát az új „rebellio“felbujtogatói. Csupa szegény hajdú ember, városipolgár, kik ha tudnak is írni, de értelmes levélírásignem terjedt a műveltségük. A hajdúvárosok lakosságábanmindvégig megmaradt valami őseik könnyelmű előre-látáshiányából: a mint Bocskay hajdúinak sohasem volttűzhelyük, melynek gondolata megfontolt óvatosságrakényszerítette volna őket, kalandos vakmerőségeikközepeit, így késői utódaik sem sokat törődtek azzala kevéssel, a mi van, ha kedvük támadt a nincsenvagy a volt után szaladni. Ebben az ártalmatlan össze-esküvésben az utolsó nemzeti fölkelés geometriaipontossággal jutott vissza kiindulópontjához, Tokaj vidé-kéhez, a hegyaljai keménynyakú szegény emberekhez^és a hányaveti, holnappal nem törődő becsületes hajdúvitézekhez. Nem tudjuk, de nem hiszsziik, hogy komo-lyan vették volna őket s nem valószínű, hogy kor-mánylépósek történtek volna ez „összeesküvés“ el-nyomására. A kuruczok mozgolódásáról szóló egyébhírek részben alaptalanul megrémült phantasia szü-löttjei, de mégis ily alakjukban is azt mutatják, hogyaz akkori magyar világ komolyan számbavehető ele-meinek esze ágában sem volt Bercsényiékhez csatla-kozni. Erdélyben 1716 nyarán híre futott, hogy Ber-csényi fia Temesvárra jött két más Bákóczi-pártiúrral s megkezdte a kuruczok toborzását; hat napalatt ötszáz ember állt hozzájuk, de ők négyezerénalul nem adják. Minden vitéz rögtön kap lovat, puskát,négy-öt arany dukátot. A szegény török kormányrabizonyára hízelgő volt, hogy ily jókedvű adakozónak

81

tartják. Ráczot azonban nem vesznek fel, csak magyartés oláht. Eddig már negyven levelet kaptak Magyar-országból, magából Eger vidékéről ötven malkontensérkezett hozzájuk s még kétszázan Ígérték csatlako-zásukat. Haditervük szerint negyvenezer tatárral Or-sován keresztül Erdélybe törnek; — Szegednél mégötszáz kurucz áll s hogy ezek hova készülnek — ahaditanács jámbor levelezője bizonyára úgy képzelte,hogy Bécsig meg se fognak állani.46

Annyi bizonyos, hogy a török háború kritikus időthozott Magyarországra. Most kellett megválnia, valóbanjól ácsolta-e össze Pálffy és Károlyi a békességet;most kellett kiderülnie, ki volt valóban a nemzet aka-ratának végrehajtója és kinek a nyelve fejezte ki anemzet érzelmeit: a Rákóczi mellett tanácskozó, majdnyom nélkül szétszóródó senatus-e, avagy a magábanmaradt senator, Károlyi. Az akkori helyzet megítélé-sénél nem szabad kósza hírekkel megelégednünk,épp oly kevéssé, a mint mai napilapjaink távirataibólis csak torz képet kapunk az eseményekről. Kósza hírgombaszámra termett a háborús időben s nem egyetkomoly tárgyalások alapjául vettek fel az óvatos ható-ságok. A lőcsei fehér asszonynak halálos ítélettel vég-ződő pőre kevéssel előbb okozott nagy feltűnést ésalkalmas volt felületes vagy rosszindulatú emberekelőtt a magyarok hűségét meggyanúsítani. A valóság-ban azonban csak az emigránsoknak Lengyelországbólküldött leveleit akarta a nagyravágyó, nyughatatlanasszony a czímzettekhez közvetíteni, a kik maguk leg-nagyobbrészt nem is sejtették, hogy Ilákócziék reájukgondolnak. Ráday Pálnak, a ki éppen a Rákóczitszáműző pozsonyi országgyűlésen vett részt, kellettvolna fehér lapokat szétosztania, ha meghallja, hogy

82

Rákóczi betört Erdélybe. A fejedelem Lengyelország-ban sohasem gondolt, nem is gondolhatott komolyanarra, hogy Erdélybe betörjön. A homályosnak látszóés Korponai Juliannától mystikussá tett ügynek egy-szerű nyitja, hogy a lengyelországi emigránsok szer-vezni akarták az új felkelést, de leveleik még csakazokhoz se jutottak el, a kikre a szervezést bízniakarták.47 A kívülről behatoló nyugtalanság a nem-zetben mereven visszautasító mozdulatlanságra talált.

Az ország félénken állt a békének terülő asztalamellett s annyi szenvedés után nem merte hinni,hogy le is ülhet melléje. A kuruczság lehangoltságalassankint — nem újra születő harczivágynak, hanema nyugalom bátor, öntudatos élvezetének adott helyet.Teljes kimerülés után kezdődő megnyugvás. A hol anémet és vallon, kurucz és rácz még munkaképeslakosságot hagyott, ott új, komoly munka kezdődött,a múlt évek mulasztásai pótlására. Különösen hangzik:a Szamos és Tisza mellett ekkor kezdték eltanulni anémetektől a téglaverést, a sározást, a toronygömbö-lyítést. Az új épületeket már nem egy-két évre, hanemnemzedékek életére kezdték építeni. A béke bizton-sága régóta nem élvezett szilárd alapot nyújtott amunkás törekvéseknek. A szatmári békét követő óvnyarán hirtelen elterjedt a híre, hogy Rákóczi se-reggel jön vissza. A keleti vármegyék, Máramaros,Zemplén, Sáros, Ugocsa népe ijedten menekült a hadi-lármára a hegyek közé. „Az Isten büntesse meg, aki ezt a kurucz hírt költi. Istennek hála, oly békes-ségben vagyunk, még csak tolvajság is igen ritkánhallatik közöttünk.“ És ezt nem egy lábán ez főúr írta,hanem Barkóczy Krisztina, Károlyi felesége, a ki leg-tovább megmaradt Munkácsban a kuruczok között s

83

a kit teljes életében nem lehetett rávenni, hogy Bécsbemenjen, annyira nem szerette a németet. Férje ugyan-ekkor Pozsonyban küzködik a szatmári béke érvénybentartásán. Ott hallja a hírt, hogy Rákóczi hazajön,kibékül a császárral s maga is résztvesz a császárnékoronázási ünnepélyén.48 „De úgy látom, Rákóczi csak-ugyan aligha el nem jön, mely ha meglesz, csakelhiszem — rosszul nem leszünk.“ Nagy az Istenmunkája, kiáltott fel a békesség szerzője, mikor látta,hogy Rákóczi remélt megjövetelével a nyugtalanságutolsó lehetősége is eltűnik. Rákóczit, mint a királynakhódoló alattvalót, minden jó magyar szívesen látta ésvárta, attól a Rákóczitól azonban, a ki fegyverrel,sereggel jött hódítani, elfordult a nemzet, melynekfelfogása a béke óta egészen új irányba terelődött.Az emigránsok és a nemzet között mély űr nyílt meg,mely napról napra szélesbedett és mélyült s a törökháború és az országhatáron türelmetlenül várakozó,lecsapásra kész tatár segítség nem voltak alkalmastényezők ez űr áthidalására.

A magyarságnak a béke mellett kitartó szilárd-ságára jellemző, hogy a császári sereg, Belgrád felévonulva, a várak őrségén kívül nem hagyott számba-vehető hadierőt az országban. Olyan erősségekben,mint Tokaj, Ecsed, Kővár, melyek az új felkelés be-következése esetén elsősorban jutottak volna az emi-gránsok kezébe, semmiféle őrség sem maradt. SavoyaiEugén, a ki nagy ellenfelével, Villars-ral megegyezetta magyarság, mint rebellis népség elítélésében, mostannyira meg volt győződve a nemzet jobb útra téré-séről, hogy a Tiszántúl és Észak-Magyarország vé-delmét a magyar „nemzeti katonaságra“ bízta s fejévéaz egykori kurucz tábornokot, Károlyi Sándort válasz-

84

tóttá ki. Nagy hírek szállongtak ugyan, hogy RákócziErdélynek tart, Bercsényi Horvátországot akarja le-gázolni; a tatárok Máramarosba készülnek, Eugénazonban nem hagyta magát haditervében zavartatni steljesen megbízott Károlyi hűségében és erélyében.Nógrád vármegyétől kezdve a Tiszáig s onnan a veszélytőlközvetlenül fenyegetett máramarosi határig a vár-megyéktől kiállított katonaság parancsnoksága Károlyikezében volt, a ki közvetlenül, mint külön hadtestfeje érintkezett Savoyai Eugénnal és az erdélyi csa-patok parancsnokával, Steinville generálissal s azalája adott területen lévő várak császári katonaságais rendelkezésére bocsáttatott. Már a hadjárat elsőévében lábraállítottak a vármegyék majdnem három-ezer főnyi hajdú- és huszárcsapatokat, most Károlyi-nak feladata volt — mint Eugén a vármegyéknekszóló külön köriratban tudatta — a veszély méreteihezképest újabb katonai erőt állíttatni ki. Károlyi nagykörültekintéssel intézkedett. A vármegyékkel ötven-hatvan, kivel több, kivel kevesebb huszárt, hegyesvidéken gyalogost állíttatott fel, a kik a rend fenn-tartásán, tolvajság eltávoztatásán dolgoztak. A mára-marosi határra Bagossi László vezetésével két-három-száz! gyalogost küldött, hogy a lengyel és moldvaihatár felé az átjárókat — a régi magyar védekezésivonalon, a gyepükön — kidöntött fákkal, hegyi patakokelzárásával és másfelé vezetésével elvágják, a rejtettösvényekre és álutakra sánczokban hajdúkat állított.Kémeit Moldván át egész Khotinig, az emigránsokgyülekezőhelyéig járatta, a hol valóban történtekolyan dolgok, miket érdemes volt megtudni.

Musztafa pasa vendégszeretetét ott 1717 tavaszánegyedül Eszterházy Antal gróf élvezte a tábornokok

85

közül, a többi mind Bercsényi után, a havasalföldi ésdunai harcztérre vonult. Rákóczi tábornoka áprilishavában nagyot gondolt: saját szakállára újra meg-alakította a régi magyar confoederatiót s maga is, ottlévő emigráns társai is letették az esküt a vezérlő-fejedelem nevére és megfogadták, hogy barátjainakbarátjai, ellenségeinek ellenségei lesznek, a míg csaka szövetség czélját, a magyar nemzet megszabadításátel nem érik. Hogy ekkor még Rákóczi maga semtudta, elmegy-e Törökországba s barátjainak választja-eki a törököket, ez a gondolat nem búsította Eszter-házyt, a ki ott Khotinban több mint egy éve hogysemmi bizonyosat sem hallott fejedelméről. Szám-űzötti nyughatatlanságának typikus jelensége: a reálisviszonyokkal nem törődve, a régi felé fordul s mindentmegtesz a lehetetlen megvalósítására, az elmúltnakvisszahozására. Az emigránsok örökös tervkovácsolásacsak távolról nézve tartalmaz új gondolatokat, kezde-ményező momentumokat: a valóságban örök ismétlés,a réginek feltámasztására való szakadatlan fáradozásaz emigransi munkásság ismertetőjele! Az új con-foederatio Khotinban, a pasa kaftánja árnyában/semmi-féle hatással sem lehetett a magyar rendekre, poli-tikai bölcseség vagy szükségesség ugyancsak nemkívánta kimondását. De az emigránsnak jól esett,hogy a kínos valótól elfordulva, a régmúltnak színesfoszlányaiba burkolózik, akárcsak fejedelme az erdélyifejedelemség czímének díszébe. Eszterházy ettől kezdvemint az újólag megalakult s a győzhetetlen törökcsászár védelme alá helyezkedett confoederált rendekmezei marsallja rendelkezik, fraknói gróf EszterházyAntal, nemes Komárom vármegye főispánja. A Re-crudescunt hangnemében tartott kiáltványokban szó-

86

lítja fel a magyarokat a confoederatióhoz állásra,hogy az ország végre lerázza az osztrák háznak tűr-hetetlen jármát. A gyakorlati élettel való megalkuvás-ként hozzáteszi, hogy a hozzáállóknak nem lesz bántó-dásuk és egyáltalában a török és tatár nem fognakpusztításokra vetemedni.

E jóhiszemű ígéret értékéről a keleti vármegyéknekcsakhamar alkalmuk nyílt meggyőződniök. Károlyielőrelátása folytán a máramarosi határ nem csábít-hatta betörésre a tatárokat, annál inkább az erdélyi.Az előző évben Erdélyt három gyalogos- és négylovasezred őrizte a körüllakó és portai zsoldban lévőoláh vajdák ellen, ez évben az őrség egy részétSavoyai Eugén a Bánságba hívta s az ott maradthadierőt Steinville tábornok a déli határon concentrálta,hogy a Ruscsuk felől közelgő szeraszker ellen fel-használja. A keleti határra egyetlen dragonyosezredvigyázott Marosvásárhelynél, míg Steinville ezt ismagához nem parancsolta Nagyszebenbe Az Eugénidején különben kitűnő kémszolgálat itt teljesen csődötmondott. Augusztus közepén a dragonyosezred Nagy-szeben felé való útjában Fogaras körül tartott, mikorhíre jött, hogy a tatárok Beszterczénél betörtek.A védetlenül hagyott vidéket a khotini pasa derékserege, körülbelül húszezer ember özönlötte el. A pasá-nak rendes török lovasságán kívül legnagyobbrészttatárok, a krimi khán fiának vezetése alatt, továbbáa moldvai hoszpodár, Rakovicza Mihály oláhjai ésEszterházy Antal vezetésével a magyar emigránsok.A hadtest előbb Máramaros felé, Borsánál próbáltutat nyitni magának a Károlyitól elzárt gyepükön, ami nem sikerülvén, a beszterczei hágón át jött be.A borgói sánczokban a marosvásárhelyi dragonyosok

87

egyetlen escadronja feküdt, mely a hirtelen táma-dásban megsemmisült. A tatár hordáknak nyitva álltaz út Erdélybe: egy iramban Szamosújvárig hatoltak,a falvakat kirabolták és elpusztították. Onnan azáradat visszahömpölygött Beszterczéig, a rabságba esetterdélyiekkel a törökök, Rakovicza és Eszterkázyékkivonultak Moldvába, a tatárhad pedig fékezhetetlenrablási vágyában visszafordult s Désen át Belső Szol-noknak és Kővár vidékének indult. Károlyi épp akkorlövette Szentbertalan napján Nagykárolyban SavoyaiEugén győzedelmét, mikor a Nagybánya körüli falvaklángba borultak. A vármegyék katonasága szétszórvaaz egész országrészben, Károlyi kezében a néhányszatmári hajdún kívül semmi hadierő; a megtett’köte-lesség tudatában pihent házánál, bízva a máramarosigyepű ellenállóképességében. Arra nem volt elkészülve,hogy a császári sorezredek Erdélyt megnyitják a tatárhordáknak. Nagybánya mellett elhaladva, Szatmárigelpusztult a Szamosköze, onnan északnak, a Tiszafelé fordult a tatárság s előtte az egész tiszai földfutásnak eredt. Bagossi László azonban kevés hajdújávalegy éjszakai támadásban háromezer magyar rabot szaba-dított meg kezükből, a pogányság ezen megrémülvénMáramarosnak hajolt s a gyepükön át akart kivonulni,hogy zsákmányát biztonságba helyezze. A gyepük mostmegmutatták, milyen kitűnő találmány volt ez az ős-magyar határvédelem: a tatárok nem tudtak hátulról semkeresztülhatolni a bevágott utakon, egy szorosvölgybenmegállapodtak, hol az éjjeli esőben íjaik egészenmegereszkedtek. Hajnalra kelve az összeverődött nagy-bányai, felsőbányai és máramarosi nép rajtukütött,szétverte őket, a keresztyén rabokat kiszabadította skilcnczezcr lónál több zsákmányt vett rajtuk.49

88

Részletesebben kellett ezt a tatár betörést elbe-szélnünk, melynek történetéhez semmi újat nem tudtunkugyan hozzáadni, de annál értékesebb útmutatástnyertünk belőle Rákócziék végczélja, a magyar nem-zetnek török segítséggel új fölkelésre hívása, meg-ítélésére. Ez volt a Rákóczi-emigratio több évtizedestartama alatt az egyetlen alkalom, mikor az egykorivezérlő-fejedelem nevét ajkukon hordozó kuruczokfegyverrel kezükben az elhagyott haza földjére léptek.Eszterházy néhány lovasának megadta a sors azt akegyet, a mi után Bercsényiék hiába sóhajtoztak:belekiálthatták a Szamosok népes, falvas völgyeibe avezérlő-fejedelem nevét, mely annyiszor lelkesítetteharczi kedvre a fölkelés legnehezebb csapásai közöttis a kurucz csapatokat. Ők voltak az egyedüliek, kiklélegzetüket visszafojtva hallgathatták, jön-e a régiharczi kiáltásra felelet a völgyi házikókból. Az ered-mény kétségbeejtő hallgatás volt. Rákóczi nevére amagyarság mozdulatlan maradt, a hivatalos Magyar-ország nyugodtan haladt tovább az új békességtőlkijelölt úton, a szegény nép, a rutén és oláh parasztok,magyar jobbágyok pedig vasvillára keltek, hogy aRákóczi nevében szabadítást ígérő kuruczok fegyver-társai, a tatárok ellen védekezzenek. Eszterházy ku-darcza után világossá lett, hogy az emigránsok töröksegítséggel semmit sem remélhetnek Magyarországon.

Ekkor már különben is eldőlt a koczka a szerbharcztéren. A khotini kuruczok betörésével egyidejűlegSavoyai Eugénnek Belgrádot ostromló seregében Pálfíymagyar huszárjai hajnallal rárontottak a vár felmen-tésére jövő nagyvezír táborára. Utánuk gyalogezredek,Savoyai Eugén maga is kivonult sánczaiból és részt-vett a küzdelemben. Mire a nap első sugarai kérész-

89

túltörtek a reggeli ködön, a török sereg vad futásbanmenekült dél felé. Két napra rá Nándorfejérvár meg-adta magát a savoyai herczegnek, a ki a várban lévőemigránsoknak szabad elvonulást engedett azzal, hogya canaille mehet, ahova akar. Savoyai Eugén ezzel ahódítással befejezte a munkát, melyben HunyadiJános és Kapisztrán két század előtt oly hősiesenáldozták fel magukat a kereszténységért és magyar-ságért. A háborúnak vége volt, több sereg nem állotta szultán rendelkezésére. Bercsényi kuruczai a ruméliaibeglerbég vezetése alatt nem is kerültek a vonalba;a császáriak a törökös szellemű havasalföldi vajdátsaját székvárosában, Bukarestben fogták el, egészHavasalföldé bojársága elszakadt a törököktől s Ber-csényiék Ruscsukból, a Dunától délre, nézték szo-morúan reményeik vesztét.

A török háborútól többé mit sem várhattak azemigránsok, ez volt már augusztus végén a háborúnakmeg nem másítható eredménye. A sors valóban nemmutatkozott Rákóczihoz barátságosnak: a fejedelemgrosboisi magányában, világtól elzárva, semmit semtudott a török harcztér eseményeiről, a közlekedésakkor olyan lassú volt, hogy a belgrádi csata hírelegalább három-négy hétig úton volt, míg Párisbamegérkezett. Valóban halsors üldözte, mikor épp augusz-tusban határozta el magát a háborúban való személyesrészvételre.

Elhatározásának gyökereit már évek óta tápláltáka török háború közeli bekövetkezéséről szállongókósza hírek. Még a velenczei háború fellángolása előttsejtették az olaszok, hogy a törökkel nein sokáig fogtartani a békesség. A pápa állandóan esdekelt aspanyol udvarnál, hogy a török ellen hajóhaddal

90

védjék meg birtokait, a franczia udvarnak gallikánhajlandóságú udvaronczai sokat mulattak a pápának„halálos“ félelmén. Ilyen körülmények között Rákóczimég a velenczei háború kitörése előtt, 1715-ben,valószínűleg részben XIV. Lajos halálának hatásaalatt, komoly megfontolás tárgyává tette a török háborúesélyeit. A kezdeményező lépést nem a török, hanemő tette meg, épp úgy mint a khotini emigránsok,mikor maguk írtak Ali pasa nagyvezírnek. A mondottévben utasítást adott egy Lengyelországban időzőhívének, Pápai Jánosnak, hogy menjen el a havas-alföldi oláh vajdához s ott hozza szóba, hogy a feje-delem kész a törököknek a közeli háborúban szemé-lyesen is tanácscsal segédkezni. Mondja el neki, hogya németek ereje nagy s nehéz Őket a nyugati harcz-módban tapasztalatlan törököknek legyőzni, ezért alegelőnyösebb volna, ha a szultán Rákóczit magáhozhivatná és a sereg kioktatásával megbízná. Mint látjuk,az emigránsok nyugtalan vágyakozása Rákóczit ugyan-oly lépésre késztette, mint Bercsényiéket. Még a törökelé vitt ürügy is ugyanaz mind a két részen: a khotinilevél épp úgy, mint a grosboisi instructio a németekkönnyebb legyőzését helyezi kilátásba, ha a portahallgat a magyar emigránsok tanácsára. Az emigransielszigeteltség ugyanazon bilincsekbe verte a párisimegtért fejedelem és a lengyelországi életvidám tábor-nokok gondolkodásmódját. Első, mechanikusan elő-készített lépés ahhoz a gondolkodásbeli közösséghez,mely az emigránsokat Rodostóban egymással össze-kötötte.

Pápai János eredetileg nem volt diplomata-ember,a felkelés jobb idejében a fejedelem erdélyi birtokaittartotta rendben. Mindamellett nem most alkalmazta

91

őt Rákóczi első ízben diplomatiai küldetésben: márelőbb többször járt a fényes portán, ott sokat érintkezetta franczia követtel, a ki 1708-ban neki adta át aXIV. Lajostól a felkelés czéljaira küldött segélypénzt.Nagy ügyességre nem tett szert e küldetésekben, sőtúgy látszik, a diplomataéletben annyira szükségestapintat is hiányzott belőle. Egyszer Konstantinápoly-ban két más követtársával borközi állapotban botránytcsinált, úgy hogy csak a nagyvezír jóakarata mentettemeg a vallásos nézeteiben sértett muzulmán lakosságbosszújától.60 A török-orosz háborút befejező tárgya-lásokban sem nagy sikerrel működött s Rákóczi mostkénytelenségből, jobb híján gondolt reá. Pápai 1715nyarán már Bukarestben volt, de nem látta tanácsos-nak, hogy fölfedje szándékát a vajda, KantakuzénIstván előtt, mivel ez nagy németbarát lévén, min-denről értesítette volna Fleischmann konstantinápolyicsászári követet. Az év végén a porta Kantakuzéntelcsapta s helyébe Maurocordato Miklóst nevezte kivajdává.61 A sokáig tétlenségre kárhoztatott Pápaimost nagy tűzzel kezdte meg működését A helyetthogy kerülő utakon, sima szavakkal rávezette volnaa vajdát, hogy ez maga kívánja meg Rákóczi eljöve-telét és maga adja a tanácsot a portának meghívá-sára, Pápai élt az alkalommal, hogy végre önállóanléphet fel és mint követ, ambassadeur eddig nem élvezettmegtiszteltetésben részesülhet. Hamarosan gyártottegy megbízólevelet, mely szerint Rákóczi erdélyifejedelem őt az oláh vajda udvarában személye kép-viseletével bízta meg s ennek bemutatása után előadtaa fejedelem ajánlatát és hajlandóságát a jövendőcsászári háborúban való részvételre. A két oláh vaj-dának szentül megfogadott kötelessége volt az erdélyi

92

és magyar változásokról a portát állandóan értesíteni.Maurocordato is sietve megjelentette Pápai ajánlatátAli nagyvezírnek. Bercsényiék ekkor már tárgyalásbanvoltak a khotini pasával, ezért Ali pasa Pápait isegyelőre odautasította, mint a hol a magyar emi-gránsoktól kiinduló vonalak már úgyis összefutnak.Pápai azonban semmit sem hallott Bukarestben atábornokok mozgolódásáról s ezért nagyon megütődött,mikor Khotinban Bercsényi ágensét, Ebeczki Istvánt,a pasával élénk tárgyalásban találta. Még inkábbfennakadt az ügyek folyásán Bercsényi, a mint magais Khotinba érkezett s ott Pápai elég merész volt őtis a Rákóczitól kapott küldetés meséjével ámítani.A száműzöttek testvérharcza kitörésére még az semhiányzott, hogy az egyszerű volt gazdatiszt követiminőségében a magyar confoederáltak egykori gene-ralissimusától, a kinek hatalmas alakjától a szerény-ségnek fogalma is idegen volt, megkülönböztetett,követeknek járó tiszteletet követelt. Az emigransivisszavonás njdlt kitöréseinek a péterváradi vereségvette elejét. Halil pasa nagyvezír rögtön hivatalbalépése után magához rendelte Pápait, a ki egykorikonstantinápolyi borozó-baj társ a, Horvát Ferencz tár-saságában előbb a belgrádi táborban, azután Driná-polyban képviselte tovább szegény fejedelme érdekeit.

Törökországot Grosboistól az akkori rendes közle-kedési viszonyok között is hetekig tartó út válasz-totta el, a Rákóczinak szóló levelek azonban hóna-pokig is mentek rejtek ösvényeken, míg végre apárisi vagy konstantinápolyi, avagy drezdai császárikövet kezébe értek. Rákóczi az egész 1716. évbenalig egy-két levelet kapott Pápaitól, de ezekből islátta, hogy megbízottja túllépte hatáskörét. Vissza-

93

vonulásra azonban nem gondolt többé: októberbenrészletes utasítást küldött neki és Horvátnak, melybenmegbízta őket a szultánnal kötendő egyezséggel.A fejedelem keserű tapasztalatok árán tanulta meg,hogy a franczia király nem hajlandó vele, erdélyifejedelemmel, a császár volt alattvalójával, szerződéstkötni. A leczkét most alkalmazhatta volna, ha nincsannyira begubózva erdélyi fejedelmi méltóságáról szőttaranyos álmaiba. A szultán helyzete még XIV. Lajo-sénál is rosszabb volt. Savoyai Eugén ellen a francziakirály még mindig kiváló, majdnem egyenrangú had-vezéreket tudott síkra állítani, a szultánnak ellenbenPétervárad után nem sok kilátása volt arra, hogyhódításokat tegyen. Legjobb esetben az elveszettBánságot szerezhette volna vissza s ezzel meg is elé-gedett volna. Neki tehát valóban súlyos koloncz lettvolna, ha Rákóczival szövetséget köt és kötelezi magát,hogy bevezeti fejedelemségébe. Rákóczi utasításábanmeghagyta követeinek, hogy a szerződés megkötéseelőtt semmiféle Ígéretekbe ne bocsátkozzanak s aszerződésbe vétessék be, hogy Magyarország és Erdélyelfoglalandó részei nem török pasalikká teendők,hanem neki adandók át és hogy a porta pénzösszegetadjon neki külön magyar hadtest alakítására. Eszter-házy proclamatiójában is benne volt az Ígéret, hogya hozzája álló „confoederáltak“ nem török vagy tatárvezetés alatt, hanem külön magyar hadtestben fognakharczba menni. Ugyanerre a gondolatra jut Rákócziis. Ez lett volna a legegyszerűbb megoldása annak akényes kérdésnek, hogyan induljanak jó keresztényeka pogány sereg kereteiben háborúba. Eszterházy nemtarthatta meg ígéretét, az Ő gyülevész kozák-lengyel-magyar csapatja tatároknak lett sereghajtója s a besz-

94

terczei betörésnél minden önálló hadi működésrőlkénytelen volt lemondani. Rákóczi — mint látni fogjuk— mindvégig hű maradt ezen felfogásához s ennekérdekében készebb volt visszafordulni Törökországból,semhogy török vezetés alatt küzdjön Magyarországellen. Azt ő sohasem tette volna meg, hogy tatárhorda mögött és belévegyülve induljon keresztényország ellen, még kevésbbé saját faja, a magyarságpusztítására. A grosboisi magányban az Istenével valókibékülés megedzette lelkét a világ keserűségei kö-zepeit és felvértezte olyan csábítások ellen, melyekneksikamlós útján lelke tisztasága szenvedett volna.Rákóczi ebben a kérdésben egy fejjel kimagaslotttábornokai sorából.

Utasítása el se ment még, mikor értesült, hogyPápai útra indult egy török csausz kíséretében, hogya hatalmas szultán meghívólevelét átadja neki. Minthacsak sejtette volna a fejedelem, hogy gyenge lesz ésa szultán írásával kezében meg fog feledkezni a szö-vetség előzetes megkötése feltételéről. Sietve sietettPápait az utazástól eltiltani, maga írt a konstanti-nápolyi franczia követnek, hogy akadályozza meg aszultáni levél kiadását. Mindent megtett, hogy a szer-ződés megkötésének elébe ne vágjon valamely faitaccompli, legyen az bár a leghízelgőbb szultáni kéz-irat, vagy akár fejedelmi áthnámé, a milyeneket őseikaptak a szultánoktól.

A franczia király konstantinápolyi követe Bonnacmarquis volt, nem éppen elsőrangú családból, a mint-hogy akkoriban az előkelő főnemesi családok fiainem is vállaltak idegen országban követséget s külö-nösen a törökök között nem, a hol a nemzetközi jogelvei még éppen nem mentek át a kormány tudatába

95

s a hol könnyen a Héttoronyba juthatott az idegenkövet. Bonnac korábban különböző északi és németudvarokban képviselte XIV. Lajos személyét s ezenszolgálatai közben Torcytól nyert utasítások segélyévelbelegyakorolta magát a régi diplomata modorba.1713-ban jutott Konstantinápolyba, a honnan már kétév múlva mindenáron szabadulni akart. Ez évbenPárisba utazott, hogy a porosz udvarhoz küldessemagát. Kérését az orleansi herczeg nem teljesítette,bár Bonnac azt hitte, hogy mindent megtett az újkormány kegyeinek a megnyerésére. XIV. Lajos diplo-matája nem vette észre, hogy a franczia udvarbanmost egészen másfelől fú a szél. A régenshez benyúj-tott mémoire-jaiban az európai helyzetet XIV. Lajosutolsó felfogása szempontjából világította meg: Fran-cziaország vonja le az utrecht-rastadti békekötés követ-kezményeit, mondjon le fensőbbségének hiábavalómutogatásáról és becsületesen próbálja meg a Habsburg-házzal békében élni. Egyelőre Brandenburg növeke-dését és Anglia túlkapásait kell megakadályozni, errejó a császár barátsága, melyhez még Hollandia jó-indulatát is ki kell érdemelni. Így aztán Franczia-ország nyugodt biztonsággal léphet fel Anglia cap-rice-ai ellen.62 A régens ekkor — mint a következőkbenlátni fogjuk — éppen az angol szövetség megköté-sére használta fel a maga és titkos diplomatáinakminden energiáját s így csöpp kedve sem volt arra,hogy Bonnacnak nyugateurópai udvarokba hozatalávalbonyolítsa saját ügyeit. Maradjon csak továbbra is ottKonstantinápolyban, a világ végén és képviselje otta franczia és olasz szerzetesek érdekeit a muzulmánhatóságok túlkapásaival szemben. A régens külpoli-tikájában Törökország egyelőre nem szerepelt.

96

Bonnac még a német-török háború kitörése előttvisszatért hivatali helyére, a hol a franczia külügyikormány egyelőre teljesen magára hagyta. A konstanti-nápolyi követi állás helyzeténél fogva is majdnemegészen független cselekvést biztosított, az utasításokhónapokig sem érhettek ide s Bonnac nem egyszeregész esztendőn át utasítás nélkül, saját szakálláraintézte az ügyeket. Az emigránsok dolgában kisséferde helyzetben volt és nagy kétségek között hányó-dott. Mivel felfogása szerint a franczia udvarnak acsászár barátsága nagyon szükséges, óvakodott mindenoly lépéstől, mely a franczia kormány loyalis semle-gességét a császári udvar előtt rossz világításba hoz-hatta volna. Mikor Bercsényi 1717 januárjában Dri-nápolyba ért, nagy örömmel látogatta meg Bonnac-ot,régi ismerősét, a ki Torcy megbízásából az emi-gránsoknak járó sególypénzt közvetítette egykor Len-gyelországban. A franczia diplomata elhárító mozdu-lattal emelte fel kezét Bercsényi túláradó öröm-nyilvánítása ellen s világosan megmagyarázta neki,hogy az akkor most már másként van: akkor a francziakirály a Habsburgokkal háborúban volt s ő királyaparancsára lépett a magyar emigránsokkal érintkezésbe.Most a franczia király ő felsége békét és barátságotfogadott a császárnak s ezt mindketten híven megfogják tartani. Bercsényi kissé szenvedélyesen kiáltottfel: hát azt hiszi, hogy nem tudom, hogy a törököképpen önt kérték fel Rákóczinak idehívására? Mirea franczia kenetteljesen adta a felvilágosítást, hogy őmint ő felsége követe nem akadályozhatja meg atörököket semmiben sem, de Rákóczi eljövetelét nemtartja helyesnek és nem hiszi, hogy e lépéstől valamieredményt lehetne remélni. Bercsényi kemény feje nem

97

sokat tanult e beszélgetésből, hanem még egy vissza-utasításnak tette ki magát. Megkérte Bonnac-ot, engedjemeg, hogy a szentmisét a követségi kápolnában hall-gathassa, a mibe a követ nem egyezett bele, sőt azelutasításról sietett a bécsi franczia követnek jelentésttenni, hogy így a császári udvarnak is tudomásárajusson.

A Habsburgokkal való barátság azonban sokkalújabbkeletű volt, semhogy Bonnac-nak régi németgyűlö-letét egészen háttérbe szoríthatta volna. Az a diplomata,a ki XIV. Lajos iskolájában nőtt fel és évtizedeken átegyetlen czéltáblát, a császári udvar terveinek követ-kezetes keresztülhúzását ismerte, az új helyzetben semtagadhatta meg természetét. A volt urától várt nagyalkalom megérkezett: török seregek közelednek a csá-szár tartományaihoz, velük az egykori rebellisek mara-dékai. Hátha felébred a többi, meghódolt rebellis, hátha csakugyan felkel Magyarország, császára ellen —a francziáktól akkor sem lehetett idegen közjogokismeretét kívánni, — s hátha annyira meggyengül acsászári hatalom, hogy Francziaország nem lesz többekénytelen ezt a megalázó barátságot fenntartani. Hátha...Az ördög nem alszik. Kár volna ezeket az emigrán-sokat sorsukra hagyni, anélkül hogy kifacsarnók belő-lük azt, a mit a felkelés idején már nem tudtunkkifacsarni. Próbáljuk meg, mit lehet velük csinálni,de úgy csendesen, nehogy a császáriak észrevegyék.

Bonnac tapasztalt diplomataszemével csakhamarészrevette, hogy Pápaival és Horvát Ferenczczel, Rákócziállítólagos képviselőivel, semmit se lehet csinálni. Eza két ember Rákóczi török földre érkezésétől Thökölyikorának a felújulását várta, mikor Felsömagyarországkirálya szultáni áthnámó segélyével foglalta el országát

98

és űzte ki maga előtt a császári seregeket. Chimera,mondta Bonnac e terv hallatára. Okos embernek nemis kell magyarázni, hogy a mai viszonyokban ez lehe-tetlen: Temesvár császári kézben, Havasalföldéin csá-szári seregek, Moldva hűsége is kétséges. Horvát Ferenczazonban Thökölyi korában Rákóczinak konstantiná-polyi residense volt, s nem lehet fejéből a Thökölyi-fóle reményeket kiverni. A törökök meg politikailagéretlenek és szentül meg vannak győződve Pápaiékterveinek reális voltáról. Azt hiszik, hogy Rákóczitízezer emberrel egész Magyarországot meghódíthatjamagának. A két magyar a portánál éppen teliszájúígéreteik miatt nagy kegyben áll, a mi annál veszé-lyesebb, mert köztük és az emigráns tábornokok köztnagy féltékenység uralkodik. Pápai és Horvát csupánRákóczi jövetelét várják és a törököket rábeszélték,hogy a tábornokokkal, Bercsényivel és társaival,Rákóczi megérkezéséig ne is tárgyaljanak.

Rákóczi megérkezését a franczia követ nem tar-totta valószínűnek. Nem képzelte el, hogy a fejedelemfeláldozza békés, rendezett viszonyait a törökországibizonytalanságért és Párist, a művelt világ középpontjátotthagyja a barbár pogányok miatt. S mivel ily módonRákóczira nem számított, Pápaiékkal szemben Ber-csényi terveit kellett pártfogolnia, ha már az emigrán-sok kihasználásáról, Francziaország érdekében, nemakart lemondani. Bercsényi maga is meg volt győ-ződve, hogy Rákóczi nem fogja elhagyni grosboisitusculanumát. Hisz ő magának se jutott volna eszébeLengyelországból kijönni, ha neki olyan békés helyelett volna, mint Rákóczinak a klastrombán. Eljöttugyan a törökök közé, de csak azért, mert Lengyel-országban a császári követek üldözése miatt nem volt

99

maradása, s ha már itt van, szolgálni fogja a törö-köket legjobb tehetsége szerint, bár tisztában van avállalat sikertelenségével. A „főminiszternek“ lassankintmégis csak sikerült Pápai és Horvát Ferencz tekinté-lyét ha nem is megdönteni, de legalább valamivellejjebb szállítani. A törököket felébresztette nagy opti-mismusukból és értésükre adta, hogy Magyarországújabb felkelésére nem szabad számítaniok. Az egyetlen,a mit a porta az emigránsoktól várhat, a köztük lévőtábornokok hadi tapasztalatainak felhasználása a magastaktikai képzettséggel rendelkező császáriak ellenében.Ezért ajánlta Bercsényi — mint már láttuk —, hogykülön emigrans-ezredek alakíttassanak, hogy Rákóczivolt tábornokainak megfelelő tér nyíljék tehetségükkifejtésére. A fejedelemnek külön szultáni levéllelvaló meghívását czéltalannak tartotta és minden módonfelhasználta befolyását, hogy Pápainak erre irányulójavaslatai a fényes portán elutasíttassanak. A francziakövet ugyanezen irányban használta fel befolyását:ha Bercsényinek sikerülni fog ezredeit felállítani, ebbőla törököknek hasznuk, a császáriaknak káruk lesz,Francziaország titokban örülhet, nyíltan tovább ápol-hatja az átkos császári barátságot. Ha azonban Rákóczi-hoz, a régens szárnyai alatt élő száműzötthöz, a szul-tántól ünnepélyes követséggel meghívás érkezik, acsászári udvar sohasem fogja elhinni, hogy Bonnac-nak a keze nem volt benne a játékban.

A bécsi haditanács valóban elég pontosan értesültBonnac politikájának titkos ösvényeiről. Ugyanakkor,mikor Bonnac a bécsi udvarnak örvendetes tudomá-sára óhajtotta hozni, hogy Bercsényivel nem érint-kezik, s mikor Rákóczi első emberének, a büszkefővezérnek csak éjszaka volt szabad a franczia követet

100

meglátogatnia, ez titokban franczia tiszteket, főkénttüzéreket közvetített Törökországba. Az újonnan meg-kötött franczia-angol-hollandus szerződésről elhíresz-telte a jámbor törökök között, hogy egyedül a császárellen köttetett. A törökök szívesen elhitték. Így folyttovább a hagyományos franczia politika, melynek év-tizedeken át legfontosabb elve nem állott másban,minthogy a császárnak minden ellenségéből minélnagyobb áldozatokat hasítson ki, s Francziaországmaga emellett minél kisebb áldozatokat hozzon. Bonnackis eszközei meghozták az azokat megillető csekélyeredményt: az új nyári hadjáratban török-tatár mellettott harczoltak Bercsényiék emigráns különítményei.Az igaz, hogy a néhány magyar mellett Európa keletisarkának minden gyülevész népe ott volt Bercsényicsapatában, úgymint északon Eszterházyéban. Bonnacszerint katonaszökevények, foglyok és bolgárok főként,mivel ez utóbbiak keresztények és megértik a magyaroknyelvét. Erdélyben úgy tudták, hogy Bercsényi mostbosnyák mohamedánokat vezényel a magyar határellen. A szegény tábornokok, a kik nem tudták soha-sem levetni magyarságukat, bizonyára megkönnyebülvesóhajtottak fel a belgrádi diadal hírére, hogy legalábbennek is vége van és a dolog rájuk nézve mégsevégződött oly tragikusan, mint végződhetett volna, hatörök győzelem esetén a nagyvezír uszályaként diadal-menetben kell bevonulniok rombadőlt magyar városokba.

A belgrádi győzelemmel Savoyai Eugén egy csa-pásra tönkretette az ozmánok feléledő hódításvágyáts határt szabott a franczia követ és az emigránsokkis játékainak. S a balsors üldözöttje, Rákóczi, éppenmost érkezett meg dagadó reményekkel az immármagával is tehetetlen Törökországba.53

HARMADIK FEJEZET.

Spanyol remény.

Hosszasan időztünk a török háború eseményeinekelbeszélésénél, a melyből egyelőre azt a tanulságotmeríthettük csak, hogy Rákóczi személyes jelenlétesem vezethette volna győzelemre az emigránsok, svelük a törökök ügyét. Legyen szabad most néhányáltalánosan ismert adatot registrálnunk, melyek csakisakkor láthatók helyes világításban, ha nem felejtjükel, hogy a török háborúnak most már visszavonhatat-lanul vége szakadt.

Pápai 1717 február havában indult útra a szultánajtónállóinak fejével, a kapudsi hasival, a ki III. Ahmed-nek ezüstözött vászontokba zárt levelét vitte a gros-boisi remetéhez. Márczius végén a klastrom körül elte-rülő erdő mélyében vette át Rákóczi Pápai kezéből aszultán levelét, mely a török földre való meghívásttartalmazta. Bevezetésül hivatkozott a szultán a jóté-teményekre, melyekkel az ottománok felséges családjaRákóczi őseit és az egész magyar nemzetet elhal-mozta, hogy tőlük a németek zsarnoki elnyomásáttávoltartsa. Rákóczit legutóbbi felkelésében nem segít-hette a szultán, mivel akkor a császárral békességczikkelyei kötötték össze. Most azonban, hogy a németek

102

gonoszul megtörték a béke nyugalmát, szívesen vettea szultán, hogy Rákóczi Pápai Jani minisztere útjánszolgálatait felajánlotta neki. Pápai a nagyvezírrelvaló tárgyalások során megállapodott a fényes por-tával, hogy a szultán császári felsége beleegyezikRákóczinak idejövetelébe, csapatokkal fogja őt segí-teni, sőt pénzzel is ellátja, hogy a vele szövetségeskeresztény fejedelmek országaiból tapasztalt katonákattoborozzon magának. Ebben és egyebekben úgy fogvele bánni, mint a hogy ősei bántak egykor BethlenGáborral, Erdélyország királyával. Ígéri, hogy a csá-száriakkal nem fog békét kötni, anélkül, hogy Rákóczités a vele szövetséges Magyarország és Erdély koro-náját belé ne foglalná, mindent meg fog tenni, hogyezt a két országot a németek elnyomásától megsza-badítsa, s a háborúban fegyverrel ellenszegülő gono-szokat levágja és fogolylyá teszi, de a városok ésfalvak lakosságát nem bántja és a tatárok rablásátólis meg fogja védelmezni, hogy aztán ha Rákóczi isodaér az országba, vele együtt megállapíthassa az éviadóösszeget, a mit Magyarország és Erdély fognak afényes portának fizetni. Különben legyen nyugodt,hogy egyéb kéréseit nagy előzékenységgel fogjákfogadni, ha egyszer megérkezik a boldogság fényeskapujához. Jöjjön tehát minél előbb ide, s úgy siessena porta iránt való szorgalmatosságában, mintha csakrepülni tudna.54

Rákóczi nagyon meg volt elégedve a levélnekszokatlanul barátságos, leereszkedő hangjával, a hogya szultán ritkán szokott keresztény fejedelmekkelbeszélni. Egy pillanatig sem áltathatta azonban magát,hogy a levél semmiféle szerződési feltételeket nemtartalmaz. Ha ebben az írásban bízva megy Török-

103

országba, a szultán tehet vele, a mit akar, semmi semkötelezi arra, hogy kívánságait teljesítse. Pápai hebe-hurgya fellépésének megtermettek a súlyos követ-kezményei: a szultán hívja ugyan Rákóczit magához,de mégis inkább megengedi neki, hogy eljöjjön. Rákóczia kérelmező, neki van szüksége a török segítségre,hogy Magyarországot és Erdélyt megmentse a németiga alól. Szó sincs arról, hogy a szultán rászorulnaRákóczi hadvezetésbeli tapasztalataira, s az ozmángyőzelem érdekében tartaná szükségesnek jövetelét.Ellenkezőleg: csak Rákóczi várhat előnyt az együtt-működéstől, s így méltányos, hogy a török segítség-nek az árát is megfizesse. Ha közös vállalatuk sike-rülni fog, Magyarország és Erdély a német járombólvaló megszabadítás után „méltányos“ adót fognakfizetni a fényes portának. Mindezek igen súlyos fel-tételek voltak ugyan, de egészben véve olyan helyzetteremtésének alkották előfeltételeit, mely Rákóczinakrégi ideálja volt. A szultáni levélben megnyílt per-spectiva Bethlen Gábor és a Rákócziak Erdélyországátmutatta, a Habsburg-háztól tökéletes függetlenségben,a töröknek évi adóval lekötötten. Korábban láttuk,mint resonált lelke az erdélyi fejedelemség említéséreis. Egészen természetes, hogy a szultáni levél olva-sása után az előzetes szerződés kérdését egyszerűenakkorára halasztotta, ha majd a helyszínére érkezik.Szeptember havában Marseille-ben tengerre szállt ésoktóber 10-ikén lépett török földre, Gallipoliban.

Bármennyire korlátlanul uralkodott is lelkén azerdélyi fejedelemség kívánsága, mégsem tehető fel,hogy a kivihetőség legcsekélyebb reménye nélkül indultvolna neki ennek a súlyos következményekkel járóvállalatnak. A török birodalom két hadjáratban porba

104

sújtva hevert Savoyai Eugén lábainál. Annyira elvakultsenki sem lehetett, hogy a török segítségre a belgrádicsata után is akart volna építeni. Rákóczi Marseille-ben,a hajóra szállás előtt hallotta a belgrádi veszteséghírét, s homokba építő gyermek lett volna, ha ezekután is bízik a török hadierő sikerében. Hogy mégisfolytatta útját és nem fordult vissza a mögötte mind-örökre ködbe vesző franczia part, a nyugati műveltséghazája felé, ennek magyarázatát az európai diploma-tiai constellatióban találjuk. A következőkben meg-kíséreljük Rákóczinak a diplomatiai helyzetbe vetettreményét és ennek háttereként a nyugateurópai álla-mok tényleges érintkezési viszonyait közelebbről meg-tekinteni.55

I.

Az orleansi herczeg 1716-ban a legnagyobb titok-ban átküldötte bizalmas emberét, Dubois abbét Hágába,hogy ott egy franczia-angol szövetséget kössön meg.Dubois egyik jelentésében megírta a régensnek: „Nap-nál világosabb, hogy. ez a szerződés hosszú időremegalapítja az európai systemát és Francziaországnakolyan fensőbbséget biztosít, melyet az másképen nemszerezhet meg. Ha ezt felismertük, semmiféle árt semtarthatunk túlságos nagynak érette és én szívesenadnék érte harmincz milliót is, csak sikerüljön“. A régensa lap szélén megjegyezte: „Teljesen azonos vélemé-nyen vagyok az egész dologban.“56 A kis abbénaksikerült megkötni a szerződést, mely az úgynevezettTriple-Alliance alapját vetette meg. A nyugati államoksystemája egészben véve valóban ezen a szövetségennyugodott a Rákóczi száműzetése idejében.

A franczia-angol szövetség első lépés volt Európa

105

megnyugtatására, a hadi fúriának végkép eltávoztatá-sára, mely az utrecht-rastadt-badeni szerződések utánmég mindig makacsul ott lebegett a levegőben, a zöldir partoktól kezdve a délolasz mély kék tengerekig.Európa még mindig nem békét, csak fegyvernyugvástélvezett. A hatalmaknak egymás között való viszo-nyában sok kérdés várt elintézésre. Anglián kívül jó-formán egyetlen állam sem volt a békével megelé-gedve, s várta az alkalmat, hogy új fegyverrekelésselkedvezőbb feltételeket vívjon ki magának. VI. Károly-nak Spanyolország az ott töltött nehéz megpróbálta-tások között valóban szívéhez nőtt, a békekötésbennem is mondott le róla, bármennyire sürgették is erreaz angol diplomaták. V. Fülöpöt nem ismerte el spanyolkirálynak, diplomatiai érintkezésbe nem lépett vele, sa bécsi udvar az 1713 utáni években a ténylegesspanyol királyt soha nem nevezte egyébnek, mintanjoui herczegnek, a mi nagy atyja, XIV. Lajos udva-rában volt a spanyol trón elfoglalása előtt. VI. Károlymég mindig rómaiak császárjának, a spanyol országok,Magyarország és Csehország királyának hívta magát,s ezzel közérthetően kifejezte, hogy Spanyolországravaló igényeitől nem hajlandó megválni. Udvarában húkatalonjai és spanyoljai állandó menedéket találtakV. Fülöp király ellen, s belőlük külön kormányzatitestületet, a spanyol tanácsot alakította, mely egyelőreugyan csak a régi spanyol monarchiának Ausztriára szál-lott részeit, az olasz birtokokat, köztük Nápolyt kor-mányozta, de nem vesztette el a reményt, hogy apyrenéi félszigetre is ki terjeszti hatáskörét.

V. Fülöp, a korábbi dúc d’Anjou, hasonlóképen,vagy talán még inkább méltánytalannak tartotta azutrechti békét. A madridi udvarban rövid idő alatt

106

igazi spanyol emberré alakult át a franczia herczeg.Elődjeinek, a spanyol Habsburgoknak birtokaiból afélszigeten kívül csak foszlányokat hagyott kezébenaz örökösödési háborút bezáró béke. Sicilia, Sardinia,Nápoly elvesztek, Majorca szigetén császári őrség,Gibraltarban az angolok telepedtek meg, mintha sohaki nem akarnának menni. A szégyen pírja égett orczáján,ha elődje, V. Károly, világot átfogó birodalmára gon-dolt. A békétől létrehozott birtokállapotot még inkábbátmenetinek tartotta és még kevésbbé volt hajlandóhosszabb ideig eltűrni, mint ellenfele, VI. Károly csá-szár. Ez utóbbitól nem tudták kicsikarni, hogy aspanyol koronáról lemondjon, míg V. Fülöpöt sajátnagy atyja kényszerítette atyai örökségéről, a francziatrónról való lemondásra. Az angol miniszterek csakezzel a feltétellel kötötték meg XIV. Lajossal a békét.Az öreg király családja kihalófélben volt, az egymástkövető trónörökösök fiatalságuk virágjában szálltaksírba s az Angolországtól fenntartott európai egyen-súlyt Franczia- és Spanyolország egy fő alatt valóegyesítése fenyegette. A mint Anglia hidegvérrel fel-áldozta I. József halálakor eddigi szövetségesét, aHabsburg-hatalmat, nehogy VI. Károly Spanyolországota római-német császársággal és örökös birtokaival egye-sítse, épp oly állhatatosan követelte most V. Fülöprenuntiatióját a franczia trón örökösödéséről. Nagyatyaés unokája végre, nagynehezen, beleegyeztek, V. Fülöpletette a renuntiatióra az esküt és a cortes-zel is elis-mertette. Az angolok nagy örömben voltak és azthitték, hogy ezzel örökre megakadályozták a két ország-nak egyetlen Bourbon kezében való egyesítést. A pro-testáns tengeri hatalmak ebben az időben már a mais érvényes nemzetközi jogfelfogás alapján állottak

107

és meg voltak győződve, hogy a spanyol fejedelemrenunciatiója örök időkre kötelező érvénynyel fog bírni.Nem így az absolut monarchikus légkörben felnőttfrancziák és spanyolok. Az ő felfogásuk szerint azörökösödés rendezése nem tartozik emberi intézkedésekkörébe, hanem az isteni jogon nyugszik, s megváltoz-tatása emberektől kiállított egyszerű kutyabőrdiplomaáltal nem egyéb, mint az isteni rendelkezés bűnösmegsértése. Maga XIV. Lajos is azt tartotta, hogy akirályság alaptörvényei szerint a legközelebbi rokonvérbeli herczeg az örökös, s ha a folytonos halálesetekútján V. Fülöp lesz a legközelebbi rokon, neki köte-lessége a királyi trónra lépni, mert ez az ő öröksége,melyet nem az előtte uralkodó király vagy a nép hagyneki, hanem maga az, a ki minden monarchiának ala-pítója. V. Fülöp ily felfogásra támaszkodva, egy pilla-natig sem mondott le belsejében a franczia királyitrón megnyeréséről. S mellette állott minden jó francziahazafi, a kit csak sértett az angolok követelőző hatal-maskodása, hogy ők szabják meg a franczia trón örö-kösödésének rendjét. Így érthető a régens gyermek-kori barátjának, Saint-Simonnak mondása, hogy haa spanyol király bevonulna Francziaországba, könnyesszemekkel bár, de Ő is otthagyná a régenst és mel-léje állana.

A mint V. Fülöp folytonos rettegésben élt, hogyaz európai helyzet pillanatnyi kedvező alakulása eseténa császár érvényesíteni fogja igényeit a spanyol trónra,s a mint az orloansi herczcgnek nyugtalan órákat oko-zott V. Fülöp állandó készenléte, ha a beteges gyer-meket, XV. Lajost elragadná a halál, úgy a londonikirályi kastélyok gothikus boltívei alatt is fenyegetőárnyak jártak és ijesztgették I. György királyt, a han-

108

noveri dynastia megalapítóját. Az elűzött Stuart-házsarja, III. Jakab, XIV. Lajos házában baráti fogadta-tást talált, az öreg király egy nagylelkűségi rohamá-ban Anglia királyának is elismerte azt, a kit egészEurópa csak a pretendens nevén ismert. Helyzete arégensség alatt külsőleg rosszabbodott, a valóságbanazonban az orleansi herczeg eleinte folytatta elődjepolitikáját és mindent megtett — kéz alatt —, hogya katholikus trónkövetelőtől rendezett Írországi és skótfelkelések minél több alkalmatlanságot okozzanak ahannoveri dynastiának. I. György király uralkodásábanangol alattvalóinál osztatlan népszerűtlenséggel talál-kozott. Elődjének, Anna királynénak, tory-kormányahelyett a radikális whigekre támaszkodott, anélkül,hogy a whigekben hagyományos hódító politikát ésvele a kereskedelmi terjeszkedést a beállott békeidő-ben folytathatta volna. Udvarában hannoveri németgrófok ragyogtatták angol földön szerzett gazdagsá-gukat és ország-világ tudta, hogy az angol királyhozcsak német szóval, s biztos módon csak német szeretőiútján lehet közeledni. A pretendens pártja, melynekvezetőségében olyan politikai tehetségek is voltak,mint Bolingbroke, nagy ügyességgel használta ki akirály népszerűtlenségét, s a hannoveri dynastia lábaialatt akkor a szó szoros értelmében ingadozott azangol föld.

Ebben a különös helyzetben, mikor a nyugotikirályságokban csupa olyan fejedelem ült, a kivelszemben a népszerű trónkövetelők nyíltan vagy mégvárakozó állásponton hangoztatták a legitimitás elvét,a szorongatott uralkodóknak külső segély után kellettnézniök. A szövetségkeresésnél első, szinte egyetlenkérdés volt, vájjon biztosíthatja-e a szövetséges az

109

én trónomat. Úgy látszik, ezt a kérdést először Györgykirály vetette fel, a ki legjobban remegett a jakobitaösszeesküvésektől, nehogy a Stuart Π. Károly sorsárajusson. Még XIV. Lajos életében érintkezést keresettaz orleansi herczeggel, tudva róla, hogy benne hasonlósors osztályosára talál. Valóban, az orleansi herczeghelyzete mindenben hasonlított Györgyéhez, viszont,ha ők ketten összetartanak, egymás helyzetét kölcsö-nösen megszilárdíthatják. A párisi angol követ mégaz öreg király életében utasítást kapott, hogy azorleansi herczeggel való érintkezést ápolja, s annakértésére adja, hogy királya vele a legszorosabb barát-ságot akarja fenntartani és a gyermekkirály halálaesetén a franczia trónhoz való jogát mindenki ellenhajlandó megvédeni. Az új követ, Stair lord, valóbanbejutott a régens barátságába, s az emlékezetes par-lamenti ülésen, melyben Maine herczeg és a régiudvar reménysége tönkreveretett, külön emelvényenvett részt, abban a büszke tudatban, hogy a régensgyőzelme az angol király állásfoglalása nélkül nemjött volna létre.

Bármennyire egymáshoz vonta is a közös érdeka két fejedelmet, egyelőre igen sok elválasztó mozza-nat maradt közöttük. A leghatalmasabb, mely a régenstnéha végveszéllyel fenyegette, a régi udvar befolyásavolt. XIV. Lajos és Maine herczeg párthívei a régi,örökösödési háborúbeli politikáért éltek-haltak, mely-nek sarkköve Angliának, Marlborough országának, táma-dása volt. Láttuk már, hogy a régens a külügyekvezetését Torcytól elvette és d’Huxelles-re bízta, aki főnöke szeme előtt meghunyászkodott ugyan, demikor felügyelet nélkül érezte magát, a régi angol-ellenes és spanyolbarát irányban vezette az ügyeket.

110

A pretendens utolsó kísérletét, mikor az 1716. évlegelején Skócziában kikötött és a Stuartok híveitfelkelésre szólította, éppen d’Huxelles készítette előaz orleansi herczeg háta mögött. György király véresbosszút vett a pretendens párthívein, de a régi udvar-tól előkészített támadást az orleansi herczeg rovásáraírta, a ki, ha úgy akarja, szorgosabb érdeklődésselvalóban megakadályozhatta volna a pretendens hajóra-szállását.

Az angol királynak nem sokáig kellett várnia,hogy maga a régens közeledjék feléje a szövetségajánlatával. V. Fülöp a francziaországi párthíveket nemsokkal XIV. Lajos halála után komolyan számbavetteés megkezdte a régens elleni titkos hadjáratot. A régiudvar tagjainak világosan értésükre adatott, hogyXIV. Lajos unokája Spanyolországban nem felejtetteel őket és számít hűséges közreműködésükre őseitrónja elfoglalásában. A Párisba küldött spanyol követCellamare herczeg, előkelő, de tönkrement és V. Fülöpjóindulatától függő nápolyi család sarja, utasítástkapott, hogy az öreg király halála esetére felállítandóbármiféle régensség ellen is protestáljon és Torcyvalközölje, hogy ura nem tűri örökösödési jogainak leg-csekélyebb csorbítását sem. Nem hihető el, írta V.Fülöp az instructióban,57 hogy nagyatyám éppen azón legnagyobb ellenségemet — az orleansi hercze-get — nevezte volna ki gyámmá, sokkal valószínűbb,hogy engemet és hogy mellém egy helyettest adott.A király halálos betegsége hírére V. Fülöp a francziahatár felé közeledett és arra gondolt, hogy magaveszi át XV. Lajos nevében a kormányt, miközben aspanyol ügyek vezetésére helytartót keres magának.Forró phantasiájú terveiből semmi sem lett, az orleansi

111

herczeg erélyes parlamenti fellépése folytán Cellamarenem merte tiltakozását nyilvánosságra hozni és királyasemmit sem tehetett a régens kormányralépése meg-gátlására. S most megkezdődött a harcz a két trón-követelő között, a párisi udvar salonjaiban és a régens-ségi tanács ülésein, miközben mindkét fél ugyanazonesemény bekövetkezésében bízott: hogy a kis király,a gyönge sápadt gyermek mielőbb eltűnik és eltűné-sével szabaddá teszi a legközelebbi rokon számára atrónhoz vezető utat. Az orleansi herczeg XIV. Lajosnakunokaöcscse, a spanyol király pedig unokája volt, s ígymindazok szemében, a kik a renunciatiót Isten ellenvaló véteknek tartották, V. Fülöp világos és két-ségtelen joggal bírt XV. Lajos után és az orleansiherczeg előtt a trónöröklésre. Az orleansi herczegazonban már birtoklóban volt és a spanyolpárti nagy-urak egyelőre tehetetlen ellenzék sorsára voltak kár-hoztatva.

Cellamarénak feladata volt ezeket a nagyurakatösszetartani, nézeteikben megerősíteni és alkalomadtánhasználható, megbízható, szilárd tömeggé egyesíteni.Az orleansi herczeg erélyes bemutatkozása miatt eleintecsak nagy óvatosan fogott munkájához. A nélkül, hogypolitikai megbeszélésekbe elegyedett volna, követke-zetesen ugyanazokat a salonokat kereste fel, melyek-ben a régi udvarhoz szító urak találkoztak, s iparko-dott ezek baráti körében otthonossá válni. Maineherczeg társasága mellett Guiche, Berwick maréchal,Bolignac cardinalis házába volt bejáratos, sokat érint-kezett Torcyval,68 a ki a régens nagy tapasztalataimiatt még mindig nem mellőzhetett teljesen a kül-ügyek vezetésében, továbbá d’Estrées maréchallal,valamint Tessével, a ki V. Fülöp barátságát szerezte

112

meg a spanyol örökösödési háborúban. A régensségitanács tagjai között Noailles herczeggel és d’Huxelles-sel volt jó lábon. Mindez urakkal való állandó érint-kezésben czélzások, félhomályos vonatkozások, elejtettszavak által iparkodott V. Fülöp örökösödési jogátállandóan szőnyegen tartani, annyira, hogy egy-egyilyen salontárgyalás után, mely a spanyol kérdéstőltávol álló tárgyak körül forgott, az orleansi herczegpártján álló szemlélő azt hihette, hogy a résztvevőkkérik Cellamarét, tegye őket V. Fülöp alattvalóivá.A hatalmas Spanyolország nagykövete igen ügyesen ját-szotta a titkos ágens szerepét és megelégedetten írtahaza, hogy a szőllőt szorgalmasan műveli, anélkül,hogy már most hozzányúlna a félérett gyümölcs-höz.59

A spanyol követ vakondokmunkája különösen nagyfontosságot nyert azáltal, hogy a madridi politikátépp ebben az időben szokatlanul erős és czéltudato-san dolgozó egyén irányította. V. Fülöp királyi kas-télyainak rengeteges kertjeiben mindinkább vissza-vonult az államügyek intézésétől, vallásos gyakorla-tain kívül vadászat és a családi élet örömei foglaltákle minden idejét. Az ügyek vezetését egy olasz abbé,Alberoni kerítette kezébe, a ki mint a parmai her-czegnek, Farnesenek, madridi követe jutván Y. Fülöpközelébe, rövid idő alatt teljes korlátlan bizalmáratett szert. Fülöppel, első felesége halála után, sajátfőnökének, a parmai Farnesenek az unokahúgát vétetteel. A fiatal asszonynak a királylyal való első találko-zása előtt hosszú leczkét adott, hogyan viselkedjékférjével szemben, mint tegyen eleget minden szeszélyé-nek, s engedelmességgel szerezze meg magának azuralmat. Erzsébet királyné jól megtanulta a leczkét,

113

s megérkezése pillanatától kezdve, a király évekenát idegen szemektől óva őrzött mézeshetek lánczaibantöltötte életét, az udvartartás tagjaiból csak a leg-bizalmasabb néhány emberrel érintkezett és Spanyol-ország kormányát gond nélkül rábízta Alberonira, a kiazt Farnese Erzsébettel állandó egyetértésben vezette.

Alberoni alacsony rangból küzdötte fel magát ilykorlátlan uralkodóvá. Éveken át, alantas helyzetben,részt vett Yendome herczeg kíséretében az olasz-országi háborúkban, a mikor a franczia hadsereg aző szemében Olaszország népét védelmezte SavoyaiEugén barbár németjei ellen. Igazi olasz nemzeti ér-zés fejlődött ki benne, melynek központja, a mi körülminden egyéb lerakódik, a tedesco gyűlölete lett.Németellenes érzelme akkoriban csak Rákócziéhozhasonlítható. Spanyol miniszter korában rendelkezé-sére állott a még mindig hatalmas Spanyolországminden ereje, s ő egy pillanatig sem habozott, hogya pyrenéi félsziget gazdagságát saját hazája érdeké-ben használja fel. Az utrechti béke az olaszországispanyol birtokokat a császár kezébe adta, a melletta Mediciek Toscanában, a Farnesék Pannában ésPiacenzában nem messze voltak a kihalástól, s ígya császár, mint a szent római birodalom területeineklegfelsőbb hübérura, valószínűleg meg fogja kísérelni,hogy kezét Közép-Itáliára is rátegye. A császár ellenvaló működés ily módon olasz területen is népszerűvolt, nem kevésbbé spanyol földön, a hol sohasemnyugodtak bele Nápoly és Sicilia elvesztésébe. Albe-roni ez irányú tevékenységének Farnese Erzsébetazon reménye adott biztos hátteret, hogy a császárralfolytatandó háborúban sikerülni fog V. Fülöpnekőtőle való gyermekei számára — a kiket a spanyol

114

örökösödésből az első feleség gyermeke kizárt — Parmátés Toscanát megszerezni.

A háborús politika jelenségei azokat hozták leg-inkább zavarba, a kik az utrechti béke alapján bol-dog birtokosokként a meglévő megőrzésére törekedtek.Első sorban az angol királyt és az orleansi hercze-get. Újabb európai háború esetén a pretendensesélyei mindenesetre nagyobbodnak, másrészt Y. Fülöpha egyszer kiűzte a császáriakat Itáliából és a régispanyol birtokokat csorbítatlanul visszacsatolta király-ságához, sokkal nagyobb tekintélylyel fog fellépni afranczia örökösödés kérdésében is. Györgynek és arégensnek személyes érdeke kívánta a béke fenntar-tását. Az Alberonitól vert hadi lárma közepett azangol és franczia kormány között a félreértések szintenyom nélkül eltűntek, de a szerződés ügye sehogysem akart előrehaladni. A régensségi tanács tagjairészben a spanyol királyhoz szítottak, s maga a kül-ügyi tanács főnöke, d’Huxelles volt a legnagyobbellensége az angol szövetségnek. Mindnyájan arraszámítottak, hogy az orleansi herczeg hatalma csakideig-óráig tart s á gyermekkirály halálával Y. Fülöp-nek senki sem fog ellenállani nagy atyja országában.Az orleansi herczeg hiába nézett körül a sokfejűrégensségi tanácsban, a nyílt spanyolpártiakon kívültitkos vagy öntudatlan spanyolpártiakat látott csak.Ilyen körülmények között jutott egy ügyesen kigon-dolt egyszerű eszköz használásához. Mivel a körülöttelévő hivatalnokokban nem bízhatott, keresett magánakolyan magánembereket, akik alárendelt állásukbanszemélye iránt eddig is hű engedelmességet tanúsí-tottak. A legelső, a kire gondolt, egykori nevelője,Dubois volt.

115

A kissé szabados életű abbé eddig még nem bo-csáttatott be a politika magasztos rejtelmeibe. Albe-ronihoz hasonlóan alacsony származásból küzdötte felmagát az orleansi herczeg nevelőjévé s mindeddigszerény ügyességgel állott neveltje táborában a sokgőgös nagyúr között és várta az órát, mely neki fogütni. 1716 nyarán az angol király és minisztere,Stanhope, Hágán keresztül utaztak Hannoverbe, eztaz alkalmat ragadta meg a régens a döntő csapásmegtételére. Dubois álnév alatt, a legnagyobb titokbanHágába ment, ott tárgyalásokat kezdett egy Poussin-kép vételére, ócska könyvek között napokon át turkálts várta a pillanatot, mely Stanhope közelébe hozná.Izgatottságában kétlevelet is megsemmisített, melyekbenaz angol minisztertől a legelső beszélgetést kérte.Végre eléje jutott és szerényen tudakozódott, milyenérzelmekkel viseltetik az angol király az orleansiherczeg iránt, a kinek szívélyes érzelmeiről szeren-cséje van biztosítani a minisztert. Stanhope tisztábanvolt Dubois lépésének jelentőségével és nyert játsz-mája tudatában magas hangból kezdte az érintkezést.Az angol király neheztel az orleansi herczegre, apretendensnek nyújtott pártfogás miatt. Ez a szemre-hányás megmutatta a két fél közti közeledés lehetőútját. Az orleansi herczegnek, hogy trónöröklési jogátbiztosítsa, el kellett magát szánnia a vendégszeretetfelmondására, a pretendens eltávolítására. A tárgyalásokmély titokban folytak s egyedül Dubois közvetítésével.Mikor az abbé hágai küldetéséből visszatérve, jelentésttett megbízójának, Saint Simon, a régensségi tanácstagja és a régens barátja, gond nélkül jegyezte fel,hogy a rövid beszélgetés semmi eredményre se veze-tett. A kezdő diplomata azonban szokatlan energiával

116

folytatta a tárgyalásokat, melyekbe a szerződés meg-kötése előtt D’Huxellest is be kellett avatni. A spanyol-párti maréchal csak nagy jelenetek árán, a régensszemélyes nyomása alatt adta utólagos beleegyezésétDubois lépéseihez. Az abbé újabb hannoveri tár-gyalásai alapján létrejött a megegyezés, melybenmindkét fél elérte hőn óhajtott czólját: az angolkirály garantálta a régens trónöröklési jogát a renun-tiatio fenntartása által, viszont a régens hozzájárultaz angliai protestáns trónöröklési elvnek minden körül-mények között való betartásához. Az októberi angol-franczia szerződést 1717 februárjában Hollandia be-lépése erősítette meg s az ily módon létrejött Triple-Alliance valóban imponáló módon biztosította a fenn-álló európai viszonyok állandóságát. Mielőtt az angoloka hármasszövetség okmányát aláírták volna, az orleansiherczeg kénytelen volt a pretendenst, XIV. Lajospártfogoltját, a Versaillesi udvar díszét, franczia királyihivatalnokok által távozásra szólítani fel utolsó mene-dékhelyéről, a pápai Avignonból. Rákóczi sorsánakosztályosa a Mont-Cenis-n át Itáliába és Rómába ment,azzal a tudattal, hogy az Atlanti-tengert és benne aző örökségét, a zöldellő két nagy szigetet, sohasemfogja többé meglátni. I. György király megkönnyeb-bülten lélegzett fel: a trónkövetelő a sereg- és pénz-nélküli egyházi államban örökre ártalmatlan; a leg-első katholikus uralkodó, a császár pedig már azelőző évben lekötötte magát Angliának, hogy semmi-féle tartományában nem fogja őt megtűrni.60 A mánakhatalmasai könyörtelenül félretolták útjokból a tegnapsiránkozó és követelő embereit.

A Triple Alliance teljes cselekvési szabadságátvisszaadta az orleansi herczegnek a régi udvar, a

117

spanyolpárt és Rákóczi barátjaival szemben. Angol-ország beleegyezése nélkül régóta nem történhetettsemmi Európában s a régens az angol jóindulatbanbízva, nyugodt mosolylyal hagyta d’Huxellest és arégi udvar embereit kis játékszereiknél. Természettőlfogva szerette a háborítatlan, láznélküli, kényelmeséletet s így még csak kísérletet sem tett a régiudvartól vezetett spanyolpárti politikai irány legyő-zésére vagy korlátozására. A meglévő hivatalos diplo-matia irányításáról lemondott s ehelyett lassankintsaját, titkos diplomatiai kart rendezett be magának.A két diplomatiai kar közül az egyik, a titkos, Dubois-nak engedelmeskedett és az angol barátság szempontjaszerint végezte az összes fontos ügyeket, a másik atitkosnak még csak létezését sem gyanította és d’Hu-xellestől kapott utasítások alapján a spanyolpártiösszeköttetéseket táplálta. D’Huxelles emberei ren-desen csak akkor ébredtek a való tények tudatára,mikor már Dubois szerencsésen véghezvitte névtelensegítőtársaival a maga vállalatait. Viszont a titkosdiplomatiának nem egyszer szokatlan nagy nehéz-ségekkel kellett küzdenie, melyeket d’Huxelles embereia valódi külországi követek, támasztottak. Így az alap-vető angol-franczia szerződés megkötésénél Duboisnakelőbb Cháteauneuf, a hágai franczia követ, majdd’Iberville, a londoni követ, gördítettek majdnem le-küzdhetetlen akadályokat az útjába, a mikor d’Huxellesutasításaihoz híven a spanyol-jakobita törekvéseketpártolták. Az angolok azonban csakhamar maguk isrájöttek szövetségestársuk kínos helyzetére s a velevaló érintkezésre többé nem a Londonban accreditáltfranczia követet, hanem Duboist és ügynökeit hasz-nálták. D’Huxolles továbbra is kormányozta a franczia

118

külpolitikát, emberei, d'Iberville, Cháteauneuf, Bonnacezután is a XIV. Lajostól eltanult irányban működtekállomáshelyükön, Bonnac épp úgy biztatta a törököta császár elleni harczra, mint elődjei másfélszáz évenát, mikor még a Habsburgok ellen való küzdelemvolt a franczia politika sarkpontja. Valóban fontoslépést azonban nem tehettek többé, az eseményekhajlítása és vezetése kisiklott kezükből és Duboishozjutott. A régi diplomatiai irány hívei intrikusok rang-jára sülyedtek le s államférfiúvá a volt nevelőt, arangnélküli egyszerű abbét predestinálta az angolszövetség. 1717 márcziusában Dubois a külügyi tanácstagjává neveztetett ki s a tanács elnökétől, d’Huxel-lestől függetlenül végezte dolgait. Fontosabb ügybensohasem felejtette el az angol kormány tanácsát ki-kérni, jól tudván, hogy a mint ura, a régens, öröklésiigényeinek Anglia az egyetlen támasza, hasonlóképenaz ő pályafutása is György király miniszterei meg-elégedésétől függ. Nem minden alap nélkül panasz-kodtak ellenségei, hogy Francziaország önállóságátkiszolgáltatta az angoloknak. Mikor a császári követRákóczi kiűzését követelte, az angol követ is részle-tesen informáltatott az eseményekről.61 Az angoloknem fukarkodtak hálájukkal, annál kevósbbé, mivelsaját érdekükben sem kívánhattak egyebet Dubois minélnagyobb felmagasztaltatásánál. 1718 nyarán Stair emlék-iratot nyújtott be az orleansi herczegnek, melybend’Huxelles teljes megbízhatatlanságára mutatott rá ésa „nagy munka érdekében“ követelte megfelelőbbegyén kinevezését. Dubois és az angol kormány biz-tatására végre a régens is összeszedte energiáját svéget vetett a kettős diplomatia hazug helyzetének.Augusztus végén nyilvános parlamenti ülésben porba

119

sújtotta a spanyolpártot, Maine herczegtől elvette akirály nevelése feletti felügyeletet s azt a csak mostnagykorusitott Bourbon herczegre bízta, egy hónapmúlva a regeusségi tanácsot, a spanyolpárt érvé-nyesülésének utolsó mentsvárát is feloszlatta és Du-boist államtitkárnak nevezte ki. Ezzel visszatért XIV.Lajos uralkodási módszeréhez, melyben a fejedelmenés miniszterén kívül senkinek sem jutott beleszólásaz államügyek vezetésébe.62

Hol maradt V. Fülöp és mindenható minisztere,mikor az angol szövetség emberei ily könyörtelenkövetkezetességgel szórták szét a régi udvar híveit,Spanyolország Őszinte barátjait? Alberoni egy pilla-natig sem fordította el szemeit a küzdelemtől, deegyelőre nem tartotta magát elég erősnek, hogy sikerkilátásával vehesse fel a harczot Dubois ellen. Annálcsodálatraméltóbb energiát fejtett ki otthon, a bel-ügyek terén, hogy a külső háborút lelkiismeretesenelőkészítse. A természeti kincsekben gazdag Spanyol-ország elhanyagolt pénzügyi helyzetét rövid idő alatttűrhető állapotba hozta, a nyugatindiai kereskedésrenagyobb gondot fordított s a hollandus és angol csem-pészet megakadályozásával a hazai kereskedelem for-galmát emelte. Kikötők és várak építése mellett leg-főbb gondja azonban új, hatalmas flotta építése volt,hogy egyrészt elég katonát szállíthasson az olasz-országi császári birtokok meghódítására, másrészt hogymegmérkőzhessék az utrechti béke szemfüles kezeseivel,az angolok hajóhadával. Végső terveit mindvégig óva-tosan elleplezte. Cellamarénak meghagyta, hogy arégi udvar embereivel való beszélgetéseiben mindenszélsőségtől óvakodjék, a mi az orleansi herczcg gya-núját felkelthetné. A nagyméretű hajóépítést azonban

120

nem lehetett eltitkolni s ezért ország-világ előtt hir-dette, hogy a török ellen készül s hajóhadát a páparendelkezésére fogja bocsátani, ha az ozmán hódítás-vágy Itáliára vetné sóvárgó pillantásait.

E nagy készülődés híre felvillanyozó hatást gya-korolt Rákóczira, a ki Grosboisban éppen azon tana-kodott, vájjon elfogadja-e a török meghívást. A spa-nyol királyra kezdettől fogva számított terveiben.A spanyolpárthoz tartozó barátai tanácsára már ko-rábban is kereste az összeköttetést V. Fülöppel, akitől egyedül remélhetett fegyveres fellépést a Habs-burg-hatalom ellen. Már XIY. Lajos halála után né-hány nappal elküldte hozzá d’Absacot, egykori ezre-desét, most a Hotel de Transylvanie-beli kártyabar-lang üzemvezetőjét, a kinek az erdélyi fejedelemrészéről átadandó tiszteletnyilvánításon kívül pénz-segély kieszközlése volt a feladata. Y. Fülöp szíve-sen fogadta halálos ellenségének, a császárnak ellen-felétől az üdvözletei — válaszában igen nagy és ha-talmas fejedelemnek czímezte — a mire Rákóczinaköreges barátai nagyon büszkék voltak — s barátságajeléül csakugyan küldött is neki tízezer tallérnyi segít-séget. Még bocsánatot is kért, hogy többet nem küld-het. D’Absac is megelégedetten villogtatta a spanyol-párti urak házi emberei körében a spanyol királytólkapott gyémántját.68 Egyéb positiv eredmény azonbannem jött létre az ily módon megkezdett érintkezésből.A régens mindenekfelett a nyugalmat áhította és ipar-kodott elejét venni mindennek, a mi a körülötte lévővilágot izgatottságba hozhatná. Rákóczinak V. Fülöp-pel való egyenes érintkezése újabb táplálékot adottvolna a császári követ panaszkodásának, s a minde-nek felett álló angol kormány sem tűrte volna, hogy

121

a spanyolok Párisban készítsék elő a császár ellenvaló támadást. Ismét olyan egyszerű eszközhöznyúlt, a milyen Dubois titkos megbízatása volt a hiva-talos diplomatia háta mögött. A grosboisi remeténekkézalatt tudtára adatta, hogy a spanyol király angolközvetítés útján ki akar békülni a császárral, s ígyfejedelemsége visszaszerzésében e részről nem remél-het segítséget.64 Valószínű, hogy a közbenjáró élénkszínekkel ecsetelte Rákóczi előtt, mennyire sajnáljaaz orleansi herczeg a dolgok ily fordulatát. A régiudvar emberei sem voltak jobban értesülve — láttuk,hogy Cellamare éppen Alberoni parancsára a legna-gyobb óvatossággal és tartózkodással szőtte a spanyol-barátság szövetét.

A fejedelem mintha rossz álomból ébredt volnafel, mikor 1717 nyarán egész Európa a spanyol hadi-készületek zajától visszhangzott. Húsz hadihajó állBarcelonában készen, megfelelő számú szállitóhajó,hogy tizenháromezer újonnan felfegyverzett embertvigyen át Nápoly visszahódítására. Rákóczi már ekkorelhatározta magát a törökországi útra, s ezt a hírtmost Isten csodájának tartotta, mert egy pillanatigsem kételkedett, hogy a császár a kétoldali, spanyol-török támadásnak nem tud ellenállani. Reálisabbanlátó fők, a kiknek gondolkodásmódját nem támadtameg a hosszú emigránsi elhagyatottság, már a háborúlegelején tudták, hogy az nem lehet nagyon véres,azon egyszerű okból, mert a császári és spanyol had-erő között áthidalhatatlan földrajzi távolság van.A császár örökös tartományaiba semmi esetre semhatolhatott be Alberoni flottája és tizenháromezerembere. Mindez azonban természetesen nem merültfel Rákóczi ujjongó képzeletében. Rögtön elment

122

Cellamare házába és részletesen közölte vele török-országi terveit. Hogyne hallgatta volna figyelemmela spanyol követ, a kinek tetterejére súlyosan nehe-zedett Alberoni parancsa, hogy akadémikus beszél-getéseken kívül a spanyol párttal egyébbe ne bocsát-kozzék. A régi udvar tagjaival folytatott tárgyalásaitolyan aknának nevezte, melyben nincsen puskapor.Most kezeügyébe került egy kis robbantószer. Szíve-sen megígérte Rákóczinak, hogy spanyol hajót sze-rez neki törökországi útjára. Hisz érdekében volt aspanyol királynak, hogy minél előbb eljusson a törö-kök közé és velük egyesülve minél több bajt okoz-zon ott keleten a császár országainak. Az emigránsnem nézte az önző indokot, mely a teljesen idegenhatalmat a segélyigérésben vezette, — régi álmaitárgyára függesztett szemmel nyúlt a kézhez, melytőltalpraállítását remélte. Noha Savoyai Eugén belgrádigyőzelmének még Marseille-ben a hajóraszállás előtthírét vette s barátjai, köztük a toulouse-i gróf, kérvekérték, ne menjen el erre a végzetes auspiciummalkezdődő útra, a spanyol pártfogásban bízva folytattakészületeit és szállt a toulousei gróftól szerzett hajóra.Előbb azonban, hogy „semmit se hagyjon megpróbá-latlanul“, d’Absacot újra elküldte V. Fülöphöz. A fran-czia nemesnek fel kellett világosítania a spanyol ki-rályt Rákóczi szándékairól, nem kevésbbé reményei-ről, hogy a török segítséggel nagy zavarba fogjahozni a császárt. Az erdélyi fejedelem támadása hat-hatósan elő fogja segíteni a spanyol király mozdu-latait: a császári sereg nagyrészét le fogja ott kele-ten, Magyarországon kötni, s ezért, az ugyanazonczélra irányzott hadi műveletek egyöntetűsége czél-jából ajánlatos volna, ha V. Fülöp az erdélyi feje-

123

delemhez Törökországba külön követet küldene. Azerdélyi fejedelem már régebben tárgyalásban áll afényes portával, hogy a császár ellen irányuló szer-ződést kössön vele. Kívánatos volna tehát, ha a spa-nyol király felhasználná az alkalmat és az erdélyifejedelemmel, s ennek közvetítésével a portával szer-ződést kötne „a közös ellenség“, a császár ellen.65

Alberoni sokkal inkább gyakorlati ember volt,semhogy fennakadt volna Rákóczi ajánlatának a feje-delem viszonyaihoz mérten kissé nagyhangú jellegén.Az orleansi herczeg kegydiját élvező távol keletiszáműzött, a császár egykori alattvalója, a kivel XIV.Lajos még szerencséje tetőpontján sem volt hajlandóegyenrangú szerződést kötni, s a kinek hasonló aján-latai elől a porta lekötelező szóvirágokkal tér ki, aspanyol királyt, a katholikus felséget szólítja fel veleés a pogány törökökkel kötendő szerződésre. Rákóczikomolyan hitte, hogy ajánlatát el fogják fogadni,ó maga annyira erdélyi fejedelemnek érezte magát,hogy észre se vette a kiáltó ellentétet, mely sajáthelyzete és V. Fülöp, a hatalmas, legitimitására tá-maszkodó spanyol király között tátongott. Alberoni-nak kezdettől fogva nem lehetett más czélja a Rákó-czival folytatott érintkezésben, mint a száműzöttneka török kormányra szerzendő befolyását a császár elle-nében lehetőleg felhasználni. Sem Rákóczival, sem atörökkel nem volt hajlandó egy pillanatig sem szö-vetséget kötni. Spanyolország érdekei az itáliai harcz-téren vártak megvalósulásra; a török felbiztatásaigen hasznos és óhajtott lépésnek látszott mindaddig— míg semmibe sem került. Hogy Rákóczi, az emig-ráns, ezt nem vette észre és a spanyol szerződésbenbízva folytatta útját a belgrádi csata hírére is, ezen

124

nincs mit csodálkoznunk. E jelenség is csak azt bizo-nyítja, mennyire elvezeti az emigránsi gondolatköraz embereket a való élet nyíltszemű megítélésétől.

A spanyol miniszter haditervében Rákóczi és atörök éppen oly harmadrangú fontossággal bírtak, minta régens udvarában a Cellamarétól szervezett moz-galom. Legelső sorban az újonnan épített flottábanés az újraszervezett) hadseregben bízott a merészolasz. Csak ez után, másodsorban fordította figyelmétkülső összeköttetésekre. Előkészületei alatt folytontárgyalásokat folytatott a tengeri hatalmakkal ésFrancziaországgal, hogy ezeknek a császárhoz valóközeledését megakadályozza. A Triple Alliance meg-kötése nagy csapás volt terveire, s számolnia kelletta lehetőséggel, hogy a császár felhasználja régi angolösszeköttetéseit, s az új spanyol hajóhad egyszerrecsak az angolok harczedzett, már akkor is elsőrangúflottájával lesz kénytelen megmérkőzni. Alberoninakmindent meg kellett tennie, hogy az angol hajóhadategyéb, a Földközi-tengertől távoli vizeken lekösse.Ebben a törekvésében szerencsésen olyan útra talált,melyen az ősi ellenségnek, a császárnak is árthatottvolna. A Habsburg-hatalom segítségére kész TripleAlliance ellen egy új, spanyol-északi szövetség meg-alakításán kezdett fáradozni.

Az északi hatalmaknak a császár ellen való fel-használása Rákóczinak is régi ideálja volt, a melynekmegvalósulása a legnagyobb, szinte leküzdhetetlennehézségekkel találkozott egész a legújabb időkig.Hogy a császár hatalmával egyenrangú északi hadse-reg legyen mozgósítható, a svéd és orosz hatalmak-nak fel kellett volna hagyniok az elkeseredett élet-halálháborúval. XII. Károly svéd király nem egy-

125

szer állott azon a ponton, hogy a császárnak meg-üzenje a háborút és újra felvegye Gusztáv Adolfprotestánsvédő politikáját a német birodalom terüle-tén. Mindig közbejött az orosz-lengyel háború, melyetNagy Péter genialis következetességgel mindaddigfolytatott, míg csak a svéd hatalmat a continensrőlki nem szorította. Viszont Nagy Péterben is hiábavolt meg a személyes hajlandóság szeretetreméltó ésmulatós barátja, a vezérlő fejedelem iránt, mikor szü-letendő birodalma területeit nem a császártól, hanema svédtől és töröktől kellett lépésről lépésre elvennie.Rákóczi állandó fáradozásai a svéd orosz béke létre-hozására ily módon nem hozhatták meg gyümölcsüket.

Most azonban, Alberoni nagy tervének megvalósí-tásához közel, valamivel mégis csak megváltoztak azészaki viszonyok. Nagy Péter és a többi északi ha-talom, Dánia és Poroszország szövetkezése végre islegyűrte XII. Károly vadul lobogó energiáját. A né-met birodalom területén levő svéd birtokok egymás-után vesztek el, s XII. Károly 1715 végén az utolsómentsvárat, Stralsundot is kénytelen volt sorsának át-engedni. Svédország végképen kiszorult arról aföldről, a melynek birtokáért egy évszázadon át annyivéráldozatot hozott a bátor északi nép. XII. Károlye kényszerűségben végre rátalált Svédország valódihivatására: a nagy északi félsziget egyesítésére.Norvégia ekkor, századok óta a dán király uralmaalatt állott. A svéd politika ilyen új irányában elsőlépés volt, hogy az orosz-porosz-dán-hannoveri szö-vetség minél előbb szétrobbantassék. Ha a két keletihatalmat sikerül a dántól elválasztani, Svédországnakbiztos reményei kelhetnek Norvégia meghódítására.Az elveszett balti és német tartományokért bősége-

126

sen kárpótolja a közvetlenül mellette fekvő rokonország.

XII. Károly nem rendelkezett annyi óvatossággalés türelemmel, hogy bármely czólt is képes lett volnahosszabb időn át következetesen szem előtt tartani.A svéd diplomatiát teljesen rábízta egyik hű embe-rére, Goertz báróra, a ki a most jelzett iránybanigen kiterjedt tárgyalásokat kezdett.66 Nagy Péterkönnyen hajlandónak mutatkozott eddigi ellenfelévelbéketárgyalásokba bocsátkozni. A nagy északi coa-litio, mely a Névától Hamburgig minden ellenségét asvéd hatalomnak egyesítette, a közös ellenség kiűzéseután magától feloszlott már. A volt szövetségesekközt mélyreható ellentétek nyíltak meg, a melyeketGoertz báró sietett saját czéljaira minél inkább kihasz-nálni. Nagy Péternek a svéd háború széles utat vá-gott a német birodalom testébe, mely idegen hódí-tóknak mindig kész volt könnyű prédát szolgáltatni.Miért ne vehetné át az orosz czár azt a szerepet, amelyet Gusztáv Adolf és utána XIV. Lajos annyi időnát háborítatlanul játszottak? Az orosz kereskedelem-nek egészen új, mesebeli reményeket nyújtó távlatnyílna meg, ha a dán félszigetig hatalmába keríthetnéa német partvidéket. Nagy Péter nem állott ellent akísértésnek. Stralsund és Wismar ostrománál a szö-vetségesek sorában az orosz csapatok is elérték azElbe vonalát, melytől a czár most nem volt hajlandóvisszavonulni. Ha egyelőre nem merészkedett is sajáthódítási vágyainak leplezetlen kifejezést adni — amindig harczképes porosz seregre való tekintettel —mégis felhasznált minden kerülő utat, hogy hatalmá-nak alapjait ott megvethesse. Leányát a holsteiniherczegnek adja feleségül; Mecklenburg-Schwerin gő-

127

gös herczegének pedig unokahúga, Katalin Ivanovnakezét ajánlja fel, s nászajándékul a svédektől közö-sen elfoglalt Wismart ígéri neki. Mecklenburg birto-kában az orosz czár a Keleti-tenger első hatalmassá-gává emelkedik fel, Poroszország elveszti a Nyugat-tal való összeköttetését, a tengeri hatalmak, Angliaés Hollandia, kiszorulnak a Keleti-tengerből, s útnyílik az új orosz tengeri hatalomnak MecklenburgbólHamburgba és az eddig angol-hollandi belvíznek tar-tott Északi-tengerbe is.

Az orosz terjeszkedés a dán és porosz hatalmakmellett így elsősorban Angliát és hannoveri fejedel-mét ejtette rémületbe. I. Györgynek német kegyen-czei maguk is nagy birtokokkal rendelkeztek a szom-szédos Mecklenburgban. S az elfogulatlan szemlélőelőtt világos volt, hogy Nagy Péter Mecklenburg utánHannoverben fogja lábait megvetni. A svéd hatalomösszeomlásából I. György Brémára és Verdenre nyúj-totta ki kezét, a melyeknek Hannoverhez csatolásamost Nagy Péter és pártfogoltja, a mecklenburgiherczeg ellenzésével találkozott. A nagy coalitio tehátkét, egymással farkasszemet néző félre oszlott fel.Az egyikben Hannover — s mögötte Anglia és Dán-ország, melyek még tényleg háborút folytattak Svéd-országgal — a másikban a keleti hatalmak: NagyPéter és I. Frigyes Vilmos, a porosz király, a ki azorosz önzetlenség iránti bizalmatlansága daczára, márhelyzeténél fogva is rá volt utalva oly gyorsan hatal-massá vált szomszédja barátságára. Goertz terve sze-rint e két keleti hatalomnak kellene Svédországgalegyesülnie, s akkor Hannovert és Dánországot köny-nycn háttérbe szoríthatják. Másszóval Svédországmegnyugszik a balti-tartományok és a keleti hege-

128

mónia elvesztésében, s eddigi ellenségeivel egyesülvenyugaton, Norvégiában és a német birodalomban kár-talanítja magát·.

Mindezen tervek megvalósítása elé fenyegetőlegállt oda a Triple Alliance. Az orleansi herczeg elnyertea szerződésben a mit oly hőén óhajtott: franczia örö-kösödési jogának biztosítását, de személyes kielégíté-séért nagy árat fizetett — Francziaország zsebéből.A franczia politika a régens és Dubois kezében Angol-ország és a hannoveri érdekek uszályhordozójáválett. A Triple Alliance nemcsak a régens helyzetétbiztosította Y. Fülöppel szemben, hanem még inkábbI. Györgyét a jakobiták és minden egyéb támadásellenében. Goertz terve most Hannovert, az angolkirály szülőföldét fenyegette körülzárolással. NagyPéter mecklenburgi cselszövényei az angol király han-noveri minisztereinek a személyes érdekeit sértették.Az orosz tengeri terjeszkedés egész Anglia kereske-delmi köreit lázas izgatottságba hozta. Duboisnak ésa régensnek el kellett ismerniök, hogy Nagy Pétertámadása és a svéd-orosz szövetség létrejövése ese-tén Angliával szemben a casus foederis fog beállani.

A Triple Alliance diplomatiája tehát kezdettőlfogva a svéd-porosz-orosz kiegyezés meggátlásán ésOroszország elszigetelésén fáradozott. Nagy Péter méghabozott egyelőre, engedjen-e Goertz sürgetéseinek.Mecklenburgi terveiben nem sok segítséget remélt azelgyengült és Norvégiában elfoglalt svédektől. Jobbanszerette volna, ha franczia támogatással vetheti meglábát a német birodalomban. 1717 május havábanmaga ment el Párisba, hogy a régenst és miniszterétaz angol szövetségtől eltántorítsa. A világhírű barbárlátogatása Párisban nagy feltűnést és sok kaczajt

129

keltett. Az öreg orleansi herczegnét nagyon elbájoltatermészetes megjelenésével és csiszolatlan értelmével— annál inkább megbotránkoztatta Maintenon asz-szonyt, a kit kolostorában keresett fel, mikor éppenágyban volt: az érdeklődésében korlátokhoz nem szo-kott czár félretolta az ágy függönyeit, szótlanul meg-bámulta az öregasszony ránczos képét és sarkon for-dulva távozott a tiszteletére rendelt lovag, Tessémaréchal nagy consternatiójára. Az orleansi herczegegy pillanatig sem gondolt az angol szövetség elha-gyására; — Nagy Péter ajánlataira udvarias, kitérőválaszt adott. A régi udvar hajlandósága a gyűlöltangol szövetségből való szabadulásra azonban szíve-sen vette volna Nagy Péter szövetségét: Tessé is, deRákóczi is sokat beszéltek a czárnak a szép kilátá-sokról, mikor az egyesült orosz-porosz-franczia hadakaz örökösödési háború minden szégyenét megbosszul-nák a császáron, Nagy Péter és a porosz király fel-oszthatnák maguk között északi Németországot, sRákóczi is eljuthatna végre Ősei fejedelemségébe.67

D’Huxelles, a hivatalos politika vezetője valóbanszóba állott Nagy Péterrel, a ki szokásos őszintesé-gével kijelentette, hogy felajánlja barátságát Franczia-országnak. Dubois azonban rendíthetetlenül megma-radt a Triple Alliance mellett és az angol kormány-tól kért utasítást, hogyan viselkedjék az orosz czártolakodásával szemben. Így érthető, hogy a czár elé-gedetlenül hagyta el Francziaországot azzal a tudat-tal, hogy a franczia kormány bolonddá tartotta őt.Dubois, hogy minél nagyobb biztonsággal fejezze beNagy Péter elszigetelése művét, külön küldetésbenkövetet bocsátott a berlini udvarba és a porosz királytigyekezett Nagy Pétertől eltávolítani. A hivatalos

130

franczia diplomatia ugyan minduntalan akadályokatgördített az abbé munkája elé: Cháteauneuf Hollan-diában egészen másként, sokkal barátságosabban bántNagy Péter követével, Kurakinnal, mint Dubois ma-gával a czárral. 1717 augusztus havában létre is jöttAmsterdamban egy franczia-porosz-orosz szerződés,melyben a felek az északi béke helyreállítását illetőjószándékukat bizonyítgatták, de az egész oklevélcsak udvariassági formula maradt Dubois hajlíthatat-lan politikája mellett. Már a következő hónapokbankötött berlini porosz-orosz szerződés is megfosztottaaz előbbit minden komolyságától, a mennyiben aporosz király Nagy Péternek Mecklenburgra való igé-nyeit biztosította, tehát az orosz és porosz itt alap-jában véve Hannover-Anglia és szövetségese, Franczia-ország ellen foglaltak állást. Ezzel az északi hatal-mak végkép lemondtak Francziaország szövetségéről,s a Triple Alliance-szal szemben délen Spanyolország,északon az orosz-porosz szövetség emelkedtek fel,mely utóbbi még mindig várt Svédország belépésére.68

Az északi államrendszerben tehát hasadék nyíltmeg, melybe Alberoni feszítődorongot sietett dugni.A svéd diplomatákkal eleinte Hollandiában keresettérintkezési pontokat s minden módon szította bennükaz Anglia ellen való tüzet. 1718 elején úgy látszott,mintha a két régi ellenség, a svéd és orosz, az alanditárgyalásokon kibékülnének egymással és a spanyollalegyesülve fognának hozzá a Németbirodalom fel-osztásába és az irigy Anglia visszaszorításába. Albe-roni egyetlen nyughatatlan tényezőt sem felejtett kia meglévő felforgatására czélzó terveiből. Politikájábannem maradt meg a komoly, mérlegelhető mennyi-ségek felhasználásánál; a tollkönnyűségű tényezőket

131

sem vetette meg. A mint a Rákóczival való érintke-zésre nem sajnálta a fáradságot, épp úgy felkerestea régens és I. György ellenében az angol és francziatrónkövetelőket. Láttuk már, bogy a régi udvarnakés élén Maine herczegnek a spanyol ügyhöz csatolásaCellamare feladatául volt kijelölve, a pretendensneka híveivel hasonlóképen Cellamare és a hollandispanyol követ, Beretti-Landi, keresték az érintkezést.A szenvedélyes olasz forró phantasiájában Európaképe talán már a közeli napokban új alakot készültfelvenni: Anglia félelmes hajóhada a jakobita támadásáltal északi vizekben visszatartva, a Németbirodalomorosz és svéd csapatoknak tárva-nyitva, a franczia trónona gyermekkirály minden pillanatban várható halálakorV. Fülöp maga, vagy legrosszabb esetben az orleansiherczeg helyett Maine herczeg mint régens, SavoyaiEugén győzelmekhez szokott serege a töröktől szem-közt, a Rákóczitól fellázított magyaroktól pedig hátbantámadva: ebben az általános zűr-zavarban Spanyolországkardcsapás nélkül visszaszerzi itáliai birtokait ésOlaszország megszabadul a tedesco zsarnokságától.

A sok lehet közül ha egy-kettő nem teljesedik be,még mindig nem lesz nagy baj. De mi történik akkor,ha egyik sem következik be? Mi lesz a jakobitákkal,ha Alberoni diplomatiájában bízva, újra kierőszakoljákmaguknak a skót partokon való partraszállást s otta whigek és az orleansi herczeg szövetséges csa-patai közülzárják őket? Mi lesz a régi udvar tagjaival,ha Cellamare felrobbantja a puskapor nélküli aknákat?S mi lesz Rákóczival, a pogány törökök között, haMagyarország nem akarja visszacsinálni a históriátés ha Savoyai Eugén genialitása újra leigázza a töröktelhetetlen hódításvágyát? Akkor senki sem kérdezte

132

ezeket a kérdéseket. Hazátlan emigránsok, vagyonés hadsereg nélküli pretendensek közös sorsa, hogygondolkodás nélkül, vakon rohannak a végzetes úton,melyet egy jóindulatúnak mutatkozó kéz megnyitelőttük. Észre sem veszik, hogy ők csak a várárokbetöltésére szolgáló gyülevósznóp, melynek elhullásaárán talán úgyis fegyverszünet és béke következik,nehogy a rendes sorezredek, az értékes emberanyagis az ő sorsukra jusson. Egyikük sem kémlelt visszavak rohanásában, vájjon Alberoni komolyan veszi-eaz ügyet, melynek érdekében őket felhasználja. Türel-metlen kívánásukban egymást ösztökélték a gyorshaladásra. A jakobiták a régi udvar embereivel együttszámítgatták a partraszállás esélyeit. Rákóczi habo-zását barátja, Tessé maréchal, a kiélt spanyolpártidiplomata sürgette az elhatározásra.69 Egyik sem saj-nálta otthagyni a nyugalmat, melyben oly szép álmokatszőtt az elhagyott hazáról s benne királyságról, feje-delemségről . . . Emigráns álmok, emigráns elhatáro-zások: van-e vájjon meddőbb valami ezeknél?

II.

Rákóczi Gallipoliban ért arra a földre, mely édes-anyja és Thökölyi lealázó nyomorúságainak néma,részvétlen tanúja volt. A fiút egyéb gondok foglaltákel, semhogy átengedte volna magát a szülők sorsábólszüremlő tanulság méláncholiájának. Fejedelemségé-nek hiú reménye dagasztotta keblét partraszállásakor.Első ténykedéseként Pápait kinevezte a fényes portára„rendkívüli követének“ s elküldte Drinápolyba, hogya souverain erdélyi fejedelem megérkezését tudassa atörökök császárjával. S egyúttal — a mi már kevésbé

133

illett független, egyenrangú fejedelemhez — rögtönhozzon el neki a megígért egymillió forintnyi segély-összegből százezer forintot, hogy a Francziaországbanmegrendelt fegyvereket és egyéb hadifelszereléseketmaga után hozathassa. Ilyen ígéretet persze a törököksohasem tettek, annál kevésbbé az új nagyvezír,Mohammed pasa, a ki Halilt követte méltóságában, abelgrádi csatavesztés után. Addig is, míg Pápaivisszatér, nagy komolysággal fogott hozzá fejedelmiudvartartása berendezéséhez. A comte de Charochemeghalt, éljen az erdélyi fejedelem! A rendelkezésérebocsátott gallipolii házban — az egykorú leírás palo-tának minősíti — audientiát adott a vele jöttkapudsi hasinak, majd pedig — a mint köszvénye meg-engedte — látogatást tett egy tatár khánnál, a kibüntetésből Gallipoliba internálva, külsőleg rangjátmegillető életet folytatott. A magyar és a tatár úrbarátságosan néztek egymásra s finom keleti szőnyegenülve, kávéval és szorbettel üdítették magukat. Azerdélyi trónkövetelő nem vette észre, hogy mellettesaját jövőjének szomorú megtestesülése ül keresztbe-hajlított térdekkel.

A rendkívüli követ ezalatt csakugyan kapott isnégyezer forintot ura számára, a kajmakám azonban,a ki a nagyvezír távollétében az ügyeket vezette,első pillanatban őszinte egyenességgel megjegyezte,hogy a porta már megkezdte a császárral a béke-tárgyalásokat s így Rákóczira semmi különös szükségnincs a szultán közelében, Drinápolyban. A gazda-tisztből diplomatává átvedlett Pápai egyszerűen el-titkolta Rákóczi előtt ezt a végzetes közleményt.A fejedelem később azt írta emlékiratában, hogy haezt akkor tudja, már Gallipoliból visszafordul. Nem

134

hihetjük el neki: tovább kellett mennie, hogy „semmitse hagyjon megpróbálatlanul. S éppen most fordultvolna vissza, mikor ha nem is Erdély, de a fejede-lemség külső fényének néhány megtört sugara tűntfel előtte a láthatáron?

A szultán nevében egy aga, hat csausz kíséretében,jött érte, hogy négy fehér lótól vont kocsin Driná-polyba kísérje. A fejedelem azonban habozott útnakindulni. Nem mintha kétségei támadtak volna lépésehelyes vagy eredményre vezető voltáról. Késlekedé-sének egyetlen oka az etiquette-kérdés volt. Vájjonhogyan fogadják a törökök Drinápolyban? Megadják-eneki azt a tiszteletet, mely az erdélyi fejedelmet, akeresztény souveraint megilleti? Komoly gondot oko-zott neki, nem fogadják-e úgy, mint az idegen hatal-mak követeit, vagy pedig mint Apafit vagy Thökölyit,a kik a töröktől kapták a fejedelemséget. Mert őnem a töröktől kapta s legalább is akkora tiszteletilleti meg, mint János Zsigmondot, a ki egyszer láto-gatást tett Szolimánnál. Igen sajnosán jegyezte meg,hogy János Zsigmond fogadtatásának részleteit nemismeri ugyan, de ragaszkodik ahhoz, hogy hasonlótiszteletnyilvánításban részesüljön. Ezzel a jegyzékkelegy kapudsit indított sürgősen a portára, a ki nemkisebb sietséggel vissza is ért Gallipoliba, a szultánkegyes feleletével: nem hogy a János Zsigmondot érttiszteletben részesülne,* hanem még nagyobbra is haj-landó a szultán: úgy fogja fogadni, a hogy csak atatár khánokat vagy a szultán családjának tagjaitszokás.

Rákóczi igen kiterjedt történelmi ismeretekkel ren-delkezett. János Zsigmond csakugyan járt egyszerSzolimán táborában: akkor, mikor a török császár

135

Szigetvár felé volt útban, hogy Zrínyi Miklóst nemzetivértanúvá avassa. Elég keservesen is esett a tisz-telgés János Zsigmondnak és a kíséretében lévőerdélyi uraknak, a kikben az etiquette iránti érzékmég nem fejlődött ki annyira, mint Rákócziban. A ka-pudsi visszaérkezése után felkerekedett egész „udva-rával“, a vele jött bejárókkal, néhány franczia tiszttelés a melléje adott török katonákkal s október 28-ánmegérkezett Drinápoly elé, a hol a várostól másfélmérföldnyire vártak reá a török főméltóságok. A kaj-makám nevében ennek kiajája, azután személy szerinta vörös- és sárgazászlójú lovasság parancsnokai, ajanicsárok agájának helyettese, a csauszok és a ka-pudsik hasija s egyéb udvari méltóságok. FélmérföldreDrinápoly előtt sátrak állottak készen, melyekbenfinom vendégség, százféle étel várt reájuk. A városbankétoldalt janicsárok vontak sorfalat s közöttük vonultRákóczi a számára kijelölt palotába. A fényes fogadásfáradalmait fejedelmi kötelességérzete nem hagytakipihenni: már másnap audientián fogadta az oláhvajda portai ügyvivőjét. Beszélnivalója ugyan nemigen volt vele, de boldoggá tette, hogy palotája fogadó-termében akad ember, a ki előtt a fejedelmi rangfényében jelenhetik meg. Meg volt győződve, hogy adrinápolyi fényes fogadtatás nem lesz hatás nélkülerdélyi alattvalói lelkére, a kik bizonyára új reményreélednek, hogy a porta fényességében sütkérező feje-delmük nemsokára vissza fog térni hozzájuk.70 A feje-delmi önérzet álomvilágának ilyen s egyéb jelensé-geivel még többször fogunk történetünk során talál-kozni.

A pompás bevonulás után a napi élet gondjaijöttek. A kajmakám magához kérette, hogy a szultán

136

nevében közléseket tegyen. Ez a nagyúr Ibrahim pasa,a török birodalom leghatalmasabb embere volt. Minta szultán veje, fejedelmének teljes bizalmát bírta smár Halil pasa letételekor neki kellett volna a nagy-vezírségben következnie, de egyelőre nem nyújtottaki kezét a birodalmi pecsétnyomó után, hanem várt,míg maga helyett alkalmas, megbízható kajmakámottalál. Csakis így, Ibrahim pasa lemondása folytánjutott Mohammed a nagyvezírséghez, a ki nem isfeledkezett meg a szultáni vő mindenhatóságáról ésóvakodott bármit is tenni megkérdezése nélkül. A való-ságban a kajmakám rendelkezett a Perzsa-öböltőlegész a Dunáig, a török birodalom egész erejével.Rákóczi azonban nem látott benne egyebet rabszol-gánál, a kit a szultán kénye bármikor visszaküldheta semmibe, melyből kiemelte. Souveraini önérzetét alegnagyobb zavarba hozta a kajmakám üzenete. Arramég hajlandó volt, hogy látogatást tegyen nála, haa látogatás visszaadására bizonyosan számíthat. Aztazonban jól tudta, hogy a török úr nem fog nekirevisitát adni. Kétségeiben eszébe ötlött, hogy afranczia nagyurak sem voltak igen pontosak a comtede Charoche látogatásai viszonzásában s az eddigikeserű tapasztalatoktól bölcsebbé téve, tett eleget akajmakám hívásának.

Az Ibrahim pasával folytatott beszélgetés a portaszándékait teljes világosságba helyezte. A kajmakámörömmel üdvözölte a fejedelmet, a kit a hosszú ten-geri út nehézségei és veszélyei nem riasztottak visszaattól, hogy a fényes porta érdekében hasznossá tegyemagát. A szultán szívesen emlékezik arra, hogy aháború folytatására hívta meg, s reméli, hogy ebbenjó tanácsokkal fog neki szolgálni. Az erdélyi fejede-

137

lemség ügyére is sokat gondol, s a további háborútalán ezt is meg fogja hozni. A jövő tavaszszal a feje-delemnek rendelkezésére fog bocsátani magas méltó-ságának megfelelő tatár vagy török sereget, s elvárjatőle, hogy haditervét minél előbb közölje, hogy akeresztülvitelhez szükséges rendelkezések idejében meg-tétessenek. A béketárgyalásokról keringő hírek neaggaszszák: a porta csak kénytelenségből kezdett acsászáriakkal tárgyalást, hogy a belgrádi szerencsét-lenség hírére felkelt izgatottságot megnyugtassa, de acsászáriak úgysem fognak beleegyezni Temesvár ésBelgrád visszaadásába és az ő fejedelemsége felállí-tásába, ezek nélkül pedig a szultán nem köt békét,már azért sem, mert ily szégyenletes béke esetén a nép éskatonaság lázadásától is tartani kell. A háború foly-tatására minden készen áll, s itt az ideje, hogy Rákócziközölje vele, miként kezdi meg a magyar nép fel-kelését és a fejedelemségébe való bemenetelt.

Ha Rákóczi nem a világot napsugárban látó optimista,emigráns, a kajmakámnak élesen tagolt, logikus hideg-ségű beszédéből meggyőződhetett volna reményei hiába-valóságáról. Török fővezérlet alatt egy tatár hordaparancsnoksága, más szóval az Eszterházy Antal tatár-járásának újabb, nagyobb méretű kiadása: egyebetnem remélhetett az Eugén herczeg súlyos kardja alattgörnyedező törököktől. Rákóczi azonban nem azértvolt trónkövetelő emigráns, hogy a való élet újabbhideg légáramlatára felébredjen álmaiból. Komolyanfáradságot vett magának, hogy a kajmakámot a tatárvagy török sereg használhatatlanságáról meggyőzze.Nem ismeri sem nyelvüket, sem hadi szokásaikat, snem hiszi, hogy élükön bármiféle sikerrel is kecseg-tethetné a szultánt. Λ németek hadképzett seregével

138

csak hasonló módon nevelt nyugati katonaság mér-kőzhetek meg, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy keresz-tény sereg adassék alája. A magyar nemzet jó érzel-mében és felkelési készségében, valamint Erdély hűsé-gében egyáltalán nem kételkedik, de nincs is okakételkednie. A szultán tehát minél előbb adja megmindazt, a mi a magyar sereg toborzásához szükséges,s a hozzá küldött meghívólevél szellemében kössönvele ünnepélyesen szerződést. E kívánságokra a kaj-makám természetesen mitsem szólt, hanem inkábbmegkérdezte, mit tud a többi keresztény fejedelmekháborús készségéről. Rákóczi nem felelhetett egyebet,mint hogy Spanyolország már megkezdte a császárellen a háborút, s a többit ugyanebben csak a császárhatalmától való félelem akadályozza, de ha a törököksikerei megszabadítják őket a félelemtől, kétségkívülharczra fognak kelni ellene.71

A következő tárgyalások irányát ez a hosszú beszél-getés szabta meg. A kajmakám és a reisz-effendi, a kül-ügyek vezetője többször érintkeztek az 1717. év őszénRákóczival, valamint Pápaival, a kit azonban egyszerűügyvivőnek és nem „rendkívüli követnek“ tekintettek.A fejedelem makacsul újabb és újabb kísérleteket tett,hogy a szultán vele, mint egyenrangú, souverain feje-delemmel szerződést kössön, s legalább elvben elfo-gadja, hogy Rákóczi török költségen gyűjtött keresz-tény sereg élén, önállóan próbálja meg az Erdélybevaló betörést. Vallási érzelmei nem engedték meg neki,hogy ettől a követeléstől eltérjen, másrészt azonbanképtelen volt felismerni, hogy a porta sohasem fogjakívánságát teljesíteni. Türelmetlen vágyakozása a feje-delemség után mégis hagyott benne annyi józanságot,hogy Pápaiék éretlen tervezgetésétől menten végezte

139

a törökkel való tárgyalásait. Ismeretlenül, magárahagyottan állott az idegen országban, s politikájánakútjait külső segítség nélkül magának kellett megvá-lasztania. Bercsényi nem titkolta el fejedelme előtt sem,hogy jövetelét haszontalannak tartja, s duzzogva vonultfélre családjához, Oláhországba, a hol továbbra isemigráns csapatok gyűjtésével töltötte a lomhán múlótéli hónapokat.

A drinápolyi erdélyi fejedelmi udvar szomorú carri-caturája volt a Bethlenekének és a JRákócziakénak.Az emigráns tábornokok nagy része még a határszélekentartózkodott, Máriássy továbbra is Nis várát őrizte, Esz-terházy kétszáz katonájával Braila őrségén volt,Forgáchharminczhárom magyarjával deczemberben ért Driná-polyba. A fejedelem körül hű bejáró szolgái és néhányfranczia tiszt tartózkodott, a kikből sietett magánakudvartartást szervezni, hogy — mint képzelte — rang-jának megfelelően léphessen fel a császári székváros-ban. Nagy becsületük nem volt a törökök előtt, a kiknem gyűlölték, hanem megvetették a keresztényt.A fejedelmi udvartartás tagjai a világ soráról a kaj-makám magyar születésű favágójától, s ennek felesé-gétől, a kajmakámnó asszony mosónéjától értesülteks a világi hiúságtól mentes Mikes Kelemen szelídmosolylyal jegyezte meg, hogy csak jó a jóakaró min-denütt. A fejedelem magába zárkózva, lelki túlfeszii-léshez közel számolta a napokat, melyek talán köze-lebb hozzák fejedelemségéhez, addig is izgatottságtólremegve vigyázott arra, hogy legalább a tőle függőemberek megadják neki a fejedelmi tiszteletet.

A fejedelmi szertartásossághoz való ragaszkodáskezdettől fogva megmérgezte a franczia követtel valóérintkezését, a ki pedig egyetlen támasza lehetett volna

140

a török udvar diplomatiai cselszövéseiben. Bonnacotmár Pápai és Horvát Ferencz követelőző fellépése isrosszul hangolta Rákóczi iránt, s miután nem sikerülta szultáni meghívólevél kiadatását megakadályoznia,legalább d’Huxelles útján akarta Pápai visszatérésé-nek elejét venni, szintén sikertelenül. Újabb elégület-lenséget keltett benne, hogy Rákóczi Grosboisból atoulouse-i gróf közvetítésével, a franczia tengem agyihivatal zárt borítékaiban küldte hozzá a Horvát Ferencz-nek szóló utasításokat. A franczia követ nem alapta-lanul gyanította, hogy ily módon olyan levelezést kény-telen közvetíteni, mely a saját diplomatiai működé-sével ellenkező czélokra törekszik. Többször megkérted’Huxellest, kényszerítse Rákóczit a külügyi hivatalútján levelezni, hogy így ő is értesüljön Horvát Ferencztitkos lépéseiről. A franczia politikának Konstantiná-polyban akkor csak harmad- és negyedrendű czéljaivoltak, melyeket Bonnac nyugodtan, nagyobb felin-dulás nélkül szándékozott elérni, s nem szívesen láttaa nyughatatlan, forró képzeletű, irreális emigránsokcsoportosulását Drinápolyban.

A fejedelem Gallipoliba való megérkezését rövidlevélben írta meg neki, melyre Bonnac hasonló hideg-séggel válaszolt. A franczia követ nem származottugyan az udvar legelső családjaiból, de atyja igenelőkelő vidéki nemes volt, s őmaga 1715-ben Bironnaka későbbi maréchalnak a leányát, Lauzun unokahugátvette el. Ily módon az udvarban élő legelőkelőbb osz-tályba jutott fel, s megkívánta, hogy Rákóczi, az egy-szerű comte de Charoche legalább is mint egyenlőrangú úriemberrel érintkezzék vele. Rákóczi azonbanmost fejedelemnek érezte magát, s nem adta megBonnacnak leveleiben az „igen alázatos és engedelmes

141

szolgája“ aláírást, abban a nézetben, hogy ő mintsouverain csak souverain előtt hajolhat meg ily mélyen.Bonnac ezáltal személyében sértve érezte magát, —a drinápolyi fényes fogadtatás pedig politikai szem-pontból tette rá nézve lehetetlenné a Rákóczival valóérintkezést. A törökök olyan külső tiszteletben része-sítették, a milyen csak megilletheti az erdélyi feje-delmet, s ország-világ előtt nyilvánossá tették, hogya császár ellen fellépő új trónkövetelőt találtak benne.Bonnac komolyan fáradozott ugyan a béketárgyalásokmeghiúsításán, s titokban mindenre hajlandó volt, csakhogy a császár hadai továbbra is keleten legyeneklefoglalva, de nyíltan óvakodott bármiféle okot isszolgáltatni arra, hogy a császári udvar a régens kor-mányánál barátságtalanságról vagy ellenségeskedésrőlpanaszkodhassék. Miután Rákóczi a császár nyilvánosellenségeként lépett fel, a franczia követ kénytelen voltértésére adni, hogy a nagyközönség előtt vele is éppoly kevéssé érintkezhetik, mint korábban Bercsényi-vel. Bonnac 1718 elején ment Drinápolyba Perából,a hol eddig nagy nyugalmat élvezett, mivel a béke-tárgyalások közvetítését az angol és hollandi követekfoglalták le maguknak. Megérkezése után udvariaslevélben hozta Rákóczinak tudomására, hogy legna-gyobb sajnálatára le kell mondania a szerencséről,hogy láthassa, de ismervén azt a nagyrabecsülést,melylyel királya a fejedelem iránt viseltetik és jóltudván, hogy a fejedelem ügyeinek sikere egyúttala franczia király érdeke is, mindent meg fog tennitörekvései előmozdítására.

Rákóczi fejedelmi önérzetére tőrdöfés volt ez atárgyilagos és a körülményeknek teljesen megfelelőértesítés. Az idők fordulásának kegyetlen jele, hogy

142

XIV. Lajos utódjának képviselője nem akar vele,az erdélyi fejedelemmel, a világ előtt együtt mutat-kozni. Mit érhet az ilyen fejedelemség, s mit várhata többi hatalmasságtól, ha az egyetlen barátságosFrancziaország is így bánik el vele! Az emigransinyomorúságban egyet azonban mégis jól megtanult, sebben mesteri tökéletességre tett szert: hogyan kellmagát a kellemetlen élettől légmentesen elzárnia. Ezta tudományát most olyan művészi bonyolultsággalhasználta fel a Bonnac-tól felvetett kérdés megoldá-sánál, hogy ezzel szinte gyermeki naivság és a poli-tikai higgadtságtól mérhetetlen távol lévő ártatlanhiúság benyomását kelti a kései szemlélőben. Hosszastépelődés után Bonnac levelére rövid válasziratot mon-dott tollba d’Absacnak. A követ barátságáról ésőszinte érzelmeiről teljesen meg van győződve, s mivelazt is tudja, hogy a török udvar etiquette-je értelmé-ben kötelessége a követnek a portai minisztereknél elsőlátogatást tenni, ő maga nagy zavarban volna, ha akövet a portai látogatások után hozzá is eljönne, mégakkor is, ha nem értesült volna leveléből, hogy ürügyetkeres a látogatás elmulasztására. Hogy tehát errőla kérdésről ne essék többé szó, küldje el a követhozzá egy emberét és általa fejezze ki azt a remé-nyét, hogy Francziaországnak a császárral való barát-ságos viszonyával nem törődve, a mint csak ideje lesz,a portai minisztereknél tett látogatások után, sietnifog alkalmat keresni, hogy Őt is meglátogassa; enneka küldöttnek ő meg fogja köszönni a követ tiszteleténeknyilvánítását, de egyúttal értésére fogja hozni, hogy mos-tani helyzetében országaitól távol, nem tudná őt megfe-lelő méltósággal fogadni, s így általa kérni fogja a köve-tet, mentse őt fel ettől a szertartástól, mely csak kelle-

143

metlenséget hozna mindkettőjüknek, de reméli, hogynemsokára fog elég alkalom kínálkozni egyéb utakonvaló találkozásra.

A követ kissé gondolkodóba esett e levél olva-sásakor, de végre is nem talált okot, hogy e gyer-mekes kívánság teljesítésétől vonakodjék. A fejedelem„kimondhatatlan megelégedéssel“ fogadta Bonnac kül-döttjét és csodálatos méltósággal bocsátotta el magától— a megbeszélt programm szerint. Ezt a nagyúriméltóságot már Saint-Simon is észrevette nála, s annyibizonyos, hogy — a mint ez az eset is mutatja — afejedelem a száműzetésben elsőrangú representálóegyéniséggé fejlődött ki. Most, hogy Bonnac ily olcsónekkora örömhöz juttatta, minden gyanú és félreértéseltűnt szivéből, s olyan vonzalmat kezdett mutatniBonnac iránt, hogy a franczia előre, ok nélkül, didergettazon eshetőségtől, mikor majd a török meg fogjaszüntetni a kétezer tallérnyi havi segélypénz fizetését,s Rákóczi már csak háladatosságból és vonzalomból is őtfogja a pénzkérésnél mások előtt előnyben részesíteni.72

Az etiquette-kérdés szerencsés megoldásából eredőapró örömök adták a drinápolyi fejedelmi élet egyetlenderült oldalát. A belgrádi csata után megkezdettbéketárgyalások — a tényleges hadi állapot fennál-lása mellett is — mind gyorsabb léptekkel haladtakelőre, különösen azóta, hogy a bécsi udvar az angolés hollandus követek közvetítő szerepét elfogadta.November végén végre a nagyvezír is Drinápolybaért a harcztérről és sietett Rákóczit magához hivatni.Az audientián a fejedelem a politikai óvatosság leg-utolsó foszlányait is ledobta magáról, s kétségbeesetterőfeszítéseket tett a nagyvezír harczi kedvének fel-élesztésére. Magyarország és Erdély felkelésében,

144

úgy látszik, ekkor már, a Bercsényiékkel és Eszter-házyval tett tapasztalatok után, a törökök nem hittektöbbé, Rákóczi azonban megtalálta az új csalétket,melylyel hiszékenységüknél és az európai viszonyok-beli járatlanságuknál fogva a háború folytatására izgat-hatta őket. Már a kajmakámot is az európai hatalmakharczrakelésével biztatta, most pedig a nagyvezírnekbiztos kilátásba helyezte, hogy a spanyolok készenvannak a császár ellen és támadásukkal Savoyai Eugénseregének nagy részét el fogják vonni a magyar ésbalkáni harcztérről. A spanyol hajóraj soha oly erősnem volt, mint most, Sardinia már V. Fülöp kezébenvan, a ki a német császár elleni gyűlölete miatt a törököktermészetes szövetségese. A nagyvezír természetesenmegkérdezte Rákóczit, van-e meghatalmazása a spanyolkirálytól egy spanyol-török szövetség kötésére. Azemigránsnak igazán nem volt már mit vesztenie, shabozás nélkül biztosította a törököt, hogy meghatal-mazás szerzésénél mi sem könnyebb, csak értesíthessea királyt, hogy a szultán hajlandó vele tárg) alásokbabocsátkozni.

A nagyvezír az erdélyi fejedelem ígéreteiről ésajánlkozásáról jelentést tett a szultánnak, a ki szokottnagyúri nemtörődömségével nem akadályozta a spanyoldolog további folytatását, hanem az audientiára követ-kező napon titkos tanácsot tartatott a nagyvezír, tatárkhán, kajmakám és a békére hajló mufti között.A tanácskozás eredménye néhány újabb hadi intéz-kedés lett: a tatár khán rögtön visszaindult Krím felé,hogy a tavaszi hadjáratra az előkészületeket meg-tegye.73 A közvélemény a török városban meg voltgyőződve, hogy Rákóczinak sikerült a porta aluszé-konyságát harczi készségre villanyozni, ámbár a jani-

145

csárok régóta elégedetlenek voltak a háborús álla-pottal és nem nagy kedvet tanúsítottak Savoyai Eugénkardja csapásainak további elviselésére. A török intéző-körök nagy hangon beszéltek a tavaszi háborúról,semmi előkészületet nem mulasztva el, a mi csak nemkerült nagyobb fáradságukba. A harczi lárma hírévelegyszerűen nyomást akartak gyakorolni a császáriakra,hogy ezek a béketárgyalásokon követeléseiket szeré-nyebb lábra állítsák. Savoyai Eugén hasonlóképenmindent megtett a sereg harczkészsége fokozására éstavaszszal győzelmes csapatai élén akarta dictálni abékefeltételeket.

A béketárgyalásokat mindjárt a belgrádi vereségután a belgrádi parancsnok, Musztafa pasa, kezdte megEugénnal, az uti possidetis, a meglévő birtokállapotalapján. A nagyvezír Musztafa készségét nem tetteugyan magáévá, de a békére hajló kajmakámhatása alatt maga is tárgyalásokba lépett a császá-riakkal a két közvetítő, az angol és hollandus követáltal. Az angol követ, Wortley-Montague túlságosankomolyan fogott a közvetítéshez, s miután észrevette,hogy nem a törökök készségén, hanem a császáriaknagy követelésein múlik a béke megkötése, csakhamarfeszült viszonyba került Eugén és megbízottja, Tal-mann haditanácsossal. A császár kérésére Wortley decz.végén visszalépett a közvetítéstől, s helyette Suttonlovag fáradozott a hollandus Colyer-vel a két fél köze-lebb hozásán. Mindezen érintkezések a legnagyobbtitokban folytak. Bonnac és Rákóczi, mint nyughatat-lan, békehátráltató elemek csak kerülő utakon s leg-inkább szóbeszédből értesültek azokról; az előbbi kez-dettől fogva világosan látta, hogy a török meg fogjakötni a békét, Rákóczi viszont nem akart saját szo-

146

meinek hinni, még akkor sem, mikor a török, béke-vágy bizonyítékai torony magasságra gyűltek fel előtte.

Az új 1718. év meghozta számára a szultánnálvaló audientiát is január 4-én a szokásos formák között.Ő és kísérete nem kaftánt, hanem czobolyprémesmagyar köntöst kaptak a szultántól ajándékba. A feje-delem ez alkalommal memorandumot adott be a szul-tánnak a római katholikus hitvallásgyakorlat érdeké-ben, a mely még mindig mostoha gyermek volt atörök birodalomban a sokféle előnyt élvező görög-keleti vallás mellett. Eredményt e lépés nem hozott,de ilyen általános formában nem is volt alkalmastovábbi megbeszélésre. Rákóczi megelégedetten élveztea tudatot, hogy vallása védőjeként lépett fel apogányok között. A szultán felelete röviden és egysonverainre nézve nem éppen megtisztelőén hangzott:„Nincs abban semmi kétség, hogy az én fényes biro-dalmam pártfogást és segítséget nyújt, mivelhogy azén fényes birodalmamhoz jövő vendégeknek és ide-geneknek megadatik a nékik járó tisztesség, ezérttehát elhiheted, hogy te is mindenben a hozzád illőtisztességben fogsz részesülni.“ A szertartás szokatlanfénye, s a barátság külső jelei nem hagytak nekiidőt annak meggondolására, hogy ez a nyilatkozattalán mégis gyönge nádszál fejedelemsége fegyveresvisszafoglalására. A vezérekkel, s kajmakámmal továbbis sokat beszélgetett, s diplomatiai ügyességének nemakadt egyéb tér, mint hogy a törökök újabb és újabbajánlatait tatár vagy török sereg elfogadására illőmódon visszautasítsa. A nagyvezír egyszer harmincz-ezer albán parancsnokságával kínálta meg, de ő hűmaradt a kísértések között is álmához, hogy magyar,keresztény sereg élén fogja országait visszahódítani

147

A Dunánál ezalatt folyt tovább a szökevény csá-szári katonák félfogadása, s nagy híre kelt annak, hogyBercsényi Rákóczi nevében ötven tallért ad egy-egyújonnan jöttnek.74 Az összegyűjtendő magyar csapat-nak újra a keleti határon jelöltetett ki hatáskör, mintaz előző évben Eszterházy Antal embereinek. Az egyikgyülekező hely Ruscsukban, a másik Khotinban volt,s híre terjedt, hogy Rákóczi is várja Khotinba kül-detését. Ha nem jutott is el a Dnjeszter partjáig, dea ruscsuki toborzóhelyet bizonyára megszemlélte,mivelhogy január közepén Nikápolyhoz közel, Driná-polytól négy napi járóföldre volt embereivel. A béke-tárgyalásokba be nem avatott tömeg benne látta aháború gondolatának megtestesülését, s a török udvar-ban arról suttogtak, hogy a nagyvezír csak Rákócziláb alól eltétele árán fogja a békét megköthetni.75

A keleti csapattestek parancsnokai, a khotini pasa,az oláh és moldvai vajda parancsot kaptak, hogyseregükkel készen álljanak és ha Rákóczi odaér,bocsássák azt és saját személyüket az Ő rendelke-zésére.

Külsőleg ily fényes állását még inkább megerősí-tette a spanyol király tiszteletének látható jele 1718márczius havában. Emlékezzünk vissza d’Absac kül-detésére, ki által Rákóczi még Francziaországból elin-dulása előtt spanyol követnek hozzája való küldésétkérte. A franczia tiszt Alberonitól nemcsak ígéretet,hanem pénzösszeget is kapott, hogy a Rákóczi zászlajaalá gyülekező emigránsok számára hadi készleteketvásároljon. D’Absac sietett vissza fejedelméhez a jóhírekkel, s még sikerült őt Marseille mellett, egykolostor csöndjében, feltűnés nélkül megtalálnia. Λspanyol támogatás reméltében Rákóczi elindult Törük-

148

országba. D'Absacot pedig még egyszer visszaküldteAlberonihoz. A mindenható miniszter ekkor m á r b í b orosa volt a római katholikus egyháznak: az előzőévben a spanyol királyi pár állandó sürgetésére végreengedett a pápa és bevette a bíborosi collegium tagjaiközé főként abban a reményben, hogy az újonnan felsze-relt spanyol hajóhad a törökök ellen fog indulni.Alberoni be sem várta a bíborosi kinevezés kézhezvételét,mikor Sardinia megszállására küldötte a hajóhadat.A pápa jóindulatával tehát nem sokat törődött, demégsem akarta magát a keresztény világ gyűlöleténekkitenni, ha a törökkel való barátkozás napfényrekerülne. A keleti ügyek végzését tehát Cellamare her-czegre bízta, a ki már különben is összeköttetésben állottRákóczival.76

A párisi spanyol követtel Rákóczi szorgalmasanápolta a levelbeli érintkezést. Sietett vele közölni a nagy-vezír hajlandóságát spanyol tárgyalások kezdésére,hasonlóképen a török békepárt mozdulatairól is állan-dóan értesítette. Az 1717. év végén meglehetősenlehangolt leveleket írt, mivel kísérletei, hogy keresz-tény sereget toborozzon, sehogy sem sikerültek. Azúj esztendő januárjában nagyobb önbizalommal indultnikápolyi útjára, s Cellamare herczeget is mindenjóval bíztatta azon esetre, ha a török-spanyol együtt-működés létre fog jönni. A spanyol követ ezalattPárisban nagy figyelemmel kisérte a török dolgokfejleményét és Alberoni parancsainak engedelmeskedveállandó érintkezésben volt Rákóczinak ott hátrahagyottügynökeivel. A fejedelem érdekeit ekkor is Brennerképviselte a franczia fővárosban, a ki urának távo-zása után Kisfaludy Boldizsár társaságában az üresenmaradt grosboisi házikóban vonult meg. A spanyol

149

követség titkára gyakran megfordult a kamalduliakcsöndes fészkében; fontosabb esetekben, mikor azAlberonitól jött pénz felhasználásáról volt szó, Rákóczipárisi pénzemberét is bevonták a tárgyalásokba, a kia Hótel de Vilié kötvényeit kezelte. A Cellamare her-czegtől kapott pénzen január közepén több ezer puskát,karabélyt és muskétát vásároltak, egy csomó voltfranczia tisztet és katonát felfogadtak, s mindezt Tou-lonból ugyanazzal a hajóval indították Törökországba,a mely Rákóczit vitte előbb Grallipoiiba.

Alberoni a török támadás reményében még hat-hatósabb pártfogásra is hajlandó volt. A spanyol udvar-ban tartózkodó d’Absac kíséretében január havábanegy Boissiméne nevű embert is útnak bocsátott, akit a Rákóczihoz való küldetésre választott ki magának.Boissiméne az akkori rendezetlen diplomatiai viszo-nyokban annyira gyakori kalandoroknak egyik dísz-példánya volt. Franczia születésű lévén, franczia katonaiszolgálatot teljesített, s majd ezzel felhagyva, minélkevesebb munka árán minél nagyobb kényelemre ésjólétre törekedett. Szolgált mindenldnek, a ki csakmegfizette. Ebben az időben Alberoninak adta el bizo-nyára jó áron mindazt, a mit a régens politikai tit-kairól összehazudhatott, e mellett azonban az orleansiherczegtől is fizetést húzott, hogy Alberoni veszélyeslépéseiről állandóan értesítse a franczia kormányt.77

Törökországba küldésével Alberoni semmit sem kocz-káztatott, s nem csekély mértékben ajánlotta személyeválasztását az a körülmény, hogy franczia alattvalólévén, kellemetlenségek esetén könnyen dezavuálhatóis lesz. A kémszolgálatból élő hazátlan franczia hasonló-képen nagy örömmel nyúlt az ajánlat felé, mikor kilá-tása volt idegen országokban a nagy urat játszani és

150

a katholikus király követe állásában pompázni. Azolasz minisztertől kapott spanyol pénzzel el is indultez a spanyol szolgálatban álló franczia, másik kalandortársával, d’Absac-kal keletre, hogy az erdélyi trón-követelő személyét és a törökök lomha erejét kijátszszáka császári hatalom ellen. Marseilleben még néhányszerencsét kereső francziát vettek fel, s január 26-ánelvitorláztak Törökország felé. Boissiméne nem mulasz-totta el követi minőségéről külső fellépésével is meg-győzni az embereket, holott tudhatta volna, hogy acardinalisnak pogányokkal való barátkozásához inkábbsűrű lepel, mint a nagy nyilvánosság napvilága illenék.Komornyik, követségi orvos, egyéb szolganép, szakács,lovászmester és nyolcz, vadonat új egyenruhába buj-tatott lakáj emelték az erdélyi fejedelemhez követ-ségbe küldött kém fellépésének becsületét.

Az ily csekély komolyságot tanúsító követségetAlberoni megfelelő tréfás utasítással látta el. Adjonelső sorban minél hatásosabb képet a spanyol hajóhadkészületeiről, hogy a hírek tovább adásával Rákóczia törökök harczi kedvét minél inkább feltüzelje. Biz-tosítsa továbbá az erdélyi fejedelmet, hogy a spanyolkirály Francziaországgal és Siciliával szövetségbenvan és hogy a császár ellen való támadásnál a hol-landusok nemcsak hogy semlegesek lesznek, hanemörömmel fogják látni régi ellenségük vesztét. A feje-delem adasson ki a portával egy nyomtatott procla-matiót, hogy a török nem hitharczot folytat, hanemcsak természetes határait védi, s a magyaroknak akarközülök való királyt adni és a törvényes erdélyi feje-delmet trónjához segíteni. A velenczei-török háborúne aggaszsza a fejedelmet, s ha éppen kedve jön, akét fél között a spanyol közvetítés gondolatát is fel-

151

vetheti. Az európai egyensúly kívánja, hogy Itáliavisszakerüljön Spanyolország kezébe, s egyebekben afejedelem legyen meggyőződve, hogy az esetlegesbéketárgyalásokról értesíteni fogja a spanyol király,a kinek szent a szava és inkább elveszti koronáját,semhogy szavát megszegné.

Az utasítás megírása pillanatában Alberoni, a félEurópa államügyeinek súlya alatt görnyedő miniszter,egy pillanatra a felelőtlenség, a komoly ügyektőlmentes időtöltés megkönnyebbülését érezhette. A pogánytörökök szárnyai alá menekült keleti földönfutó trón-követelőnek minél nagyobb hangú Ígéreteket küldhe-tett, hisz ez úgysem veszi észre abban a mérhetetlentávolságban, az európai közösségből kizárva, az Ígé-retek üres voltát. A szenvedélyes olasznak testi-lelkifelfrissülést okozhatott, hogy képzeletét egy pillanatraszabadjára ereszthette. A Triple-Alliance már hóna-pok óta készen volt, s csak Hollandiának formálisbelépése késett még, de Alberoni tisztán látta a kéttengeri hatalom császárbarát politikáját. A franczia-spanyol viszony régóta megérett már szövetség helyettháborús kifejlésre, s a Siciliát bíró Savoyával annálkevésbbé köthetett Spanyolország szövetséget, mivela flottakészülődések éppen Sicilia visszahódításátczélozták. El kell azonban ismernünk, hogy a diplo-matiai óvatosságról Alberoni e felelőtlen hazugságai-ban sem feledkezett meg: egyetlen szóval sem mu-tatja, mintha a törökökkel bármi módon egyenesérintkezésbe akarna lépni, még kevésbbé, hogy velükvagy az erdélyi fejedelemmel szerződést volna haj-landó kötni.78

Az útasítás hangjából és tartalmából teljes bizo-nyossággal következtethetjük, hogy V. Fülöpnek Bois-

152

siméne-nel Rákóczihoz küldött levele sem tartalmaz-hatott udvariassági formulánál egyebet.

Majdnem egy hónapig tartó tengeri utazás utánvégre megérkezett Boissiméne Gallipoliba, a hol csak-hamar megjelent Rákóczi udvartartásának egyik tagja,hogy ura nevében szerencsét kívánjon megérkezésé-hez. Itt volt az alkalom, hogy megmutassa a barbártörököknek, hogyan kell egy „rendkívüli követet“ azetiquette kötelező szabályai értelmében fogadni.D’Absac előresietett, hogy urának részletes jelentésttegyen útja eredményéről, — Boissiméne pedig mél-tóságos lassúsággal haladt rendeltetési helyére, adrinápolyi erdélyi fejedelmi udvar felé. Útjában előbba fejedelmi udvartartás egyik kamarása, majd Rákóczi-nak egyik franczia tisztje fogadta a fejedelemérzelmeinek újabb kifejezésével, s ez utóbbi beve-zette a számára készen tartott drinápolyi palotába.Másnap, márczius 15-én, megjelentek nála a fejede-delem első lovászmestere és két kamarása, hogy„nyilvános audientiára“ kísérjék. A menetet négylovas csausz és a kapudsi basi szolgái nyitották meg,utánuk két vörösbe öltözött lovászlegény vezetett pom-pásan felkantározott paripát, Rákóczi ajándékát a„rendkívüli követ“ számára, a ki maga is lovon jött,nemes kísérete és egész háznépe társaságában. Azerdélyi fejedelem palotáját a vörös és kék darabon-tok helyett — a változott viszonyok hatása alatt— janicsárok vették körül díszkalpagokban, s közöt-tük jutott Boissiméne a lépcső alján álló fejedelminemesekhez, kiknek sorában a főudvarmester, Sibrik,fogadta a kitűnő vendéget. Az előcsarnokban, válto-zatosság kedvéért, ismét török viselet pompája kábí-totta a katholikus felség követét: a kapudsi basi

153

odabasi és egyéb, Rákóczi díszszolgálatára kirendelttörök méltóságok állottak ott a szabadon hagyott be-járat két oldalán. A fejedelmi apró dók, lakájok, stestőröknek nevezett fegyveres szolgák az audientia-terem bejáratát környékezték, melyben végre a szobafelét elfoglaló emelvényen egy trónhoz hasonló karos-szék, s abban az erdélyi fejedelem személye voltlátható. Mögötte nem az erdélyi kanczellár, vagytalán Bercsényi, avagy az emigráns tábornokok egyike,hanem — d’Absac állott. A kezdettől végig üresszertartáshoz csakugyan jobban illett d’Absacnaktiszta és kevésbbé tiszta kalandokon át ügyesenkeresztülvergődött egyénisége, mint az idegenbentévelygő, de hajlíthatatlannak maradt magyar urakalakja. A követ láttára a fejedelem felállott és levettekalapját, mire ez finoman, mintha egész életébenegyebet se csinált volna, három mély reverentiáttett, s a spanyol király levelét átnyújtva, igen szépbeszédet tartott az Alberonitól adott utasítás értelmeszerint azzal a különbséggel, hogy míg a bíborosharminczháromezer ember, száznegyvennyolcz ágyúés harmincz sorhajó készenlétével kívánta Rákóczitmegvigasztalni, Boissiméne a harmincz hajó melletttizenhatezer embert, százötven ágyút és hatvan mo-zsarat vonultatott fel a császár ellen. Amin azonbanRákóczi éppen nem akadt fenn, ellenkezőleg kegye-sen hallgatta és a spanyol király iránt való nagytisztelettől vezetve köszöntötte. Biztosította megbízó-ját, hogy már Magyarországban is azért ragadt fegy-vert, hogy ő katholikus felsége trónja megerősítésé-hez bármi csekélylyel hozzájáruljon és hogy Itáliátaz osztrák főherczegnek tűrhetetlen jármából meg-szabadítsa. Ebben a mostani munkában sem életét,

154

sem vérét nem fogja kímélni őfelsége szolgálatáért.Erre a követ mély meghajlások után ugyanazon szer-tartásos külsőségek között távozott, melyek megérke-zésekor fogadták. Délután a fejedelem magán-audien-tián fogadta, s azután ő részesült szállásán a Rákócziszolgálatára rendelt törökök és a fejedelmi udvar-tartás tagjainak üdvözletében.

Rákóczinak a belső megelégedésen kívül, hogyfejedelmi méltóságát annyi nyomorúság után megmu-tathatja, egyéb szempontból is szükségesnek látszott,hogy a spanyol követ megérkezésével minél nagyobbport verjen fel Drinápoly utczáin: íme, a nyugatikereszténység leghatalmasabb fejedelme küldi hozzákövetét és érintkezik vele, úgy a hogy csak egyenlőrangúakkal szokás érintkezni! Minél nagyobb pompá-ban jelenik meg a törökök előtt Boissiméne, annálinkább remélhető lesz, hogy a szultán végre megkötivele az oly régóta sürgetett szerződést. Hisz a feje-delemnek kitűnő összeköttetései lehetnek a nyugatiudvarokban, ha az iszlám ősi ellensége, kivel minden-kor csak ellenséges lábon állott, most az ő kedvéérttörök földre küld hozzá követet. Rákóczi Boissiméneküldetését rögtön felhasználta a vezírekkel való tár-gyalásaiban, a kiket már úgyis régóta előkészítettarra, hogy a spanyol királynál, a császár esküdtellenségénél mindent ki tud vinni. A porta azonbansemmi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy a követmegérkezésével Rákóczi helyzetét jobbra fordultnaktekintse. Hiszen a nagyvezírnek, mikor Rákóczi aspanyol-barátságot emlegette előtt, az volt egyetlenkérdése: Vájjon van-e meghatalmazása a spanyol-török szövetség megkötésére? Nos hát, most már ideért a spanyol követ, s Rákóczi nem térhetett ki

155

optimista színezetű ígéretekkel e kérdés elől. Boissiméneazonban sok szép ígéretet hozott, hogy királya a fejedel-met — mint Mikes is tudta — mindenekben segítenifogja, csak éppen felhatalmazása nem volt a törö-kökkel való tárgyalásokra. Ily módon a követnekdiplomatiai ténykedésre — az ünnepélyes fogadtatásonkívül — semmi egyéb tér nem nyílott. Márczius 17-énmeglátogatta Bonnacot és keserűen panaszkodott neki,hogy a törökök nem törődnek vele. Megérkezése utánkét héttel pedig elkeseredve közölte a franczia követ-tel, hogy kénytelen lesz dolgai végzése nélkül vissza-térni megbízójához.

Valóban, a spanyol követ jövetelével egyidejűlega porta elhatározó lépést tett a béke megkötésére.Az angol és hollandus közvetítést elfogadva, márcziusközepén kinevezte megbízottjait a passaroviczi béke-congressusra. A császár már egy hónappal ezelőttadott ugyanoda szóló megbízást Virmont grófnak ésTalmannak, a ki a háború kitörése előtt éveken átcsászári követ volt Konstantinápolyban. Ezt a hirtmár Rákóczi is meghallotta, bármennyire iparkodtakis előtte eltitkolni a béketárgyalások előhaladását.Április elején már végkép elpárolgott a kellemes ér-zés, mely Boissiméne megérkeztekor támadt fel benne,s már-már odáig jutott, hogy a portától engedélytkérjen Törökország elhagyására.

Ilyen nehéz viszonyok között Bonnac végre elha-tározta magát, hogy közbelép és Rákóczi elutazásátmegakadályozza, a mennyire ezt a franczia politikacompromittálása nélkül megteheti. Boissiméne ünne-pélyes fogadtatásán nagyon bosszankodott ugyan,mert ezzel lehetetlenné vált, hogy Ő és egyéb, acsászár ellen titokban csclszövényékre hajlandó köve-

156

tek érintkezzenek vele. Az angol követ, Wortley-Montague, a ki pedig a közvetítésből való kizárásamiatt duzzogott és szívesen okozott volna SavoyaiEugénnak kellemetlenséget, kénytelen volt Boissiménelátogatását visszautasítani. Ha a spanyol követ titok-ban, feltűnés nélkül jön, sokkal könnyebben léphe-tett volna a portával is érintkezésbe, mint így, amikor ország-világ előtt kikürtölte, miért, kihez és kiellen jött. Bonnac Rákóczit egyszerűen dupe de savanité-nek nevezte, de most mégis zavarba jött, mikora császárellenes politikának ez az ingyenes eszközeel készült tűnni a színpadról. Május 12-én látogatásttett az új nagyvezírnél, Ibrahim pasánál, a ki párnappal előbb hagyta ott kajmakámi hivatalát éslépett az őt illető nagyvezíri örökségbe. Ibrahim pasaBonnacot, mint a Habsburgellenes Bourbonok kép-viselőjét a változott viszonyok között is szívesenfogadta, sőt a porta bizalmát és bámulatos diplo-matiai járatlanságát eláruló ajánlatot tett neki: esz-közölje ki, hogy a franczia király megtámadja acsászárt, ezt a diversiót ők olyan jól fogják felhasz-nálni, hogy Belgrádot bizonyára visszafoglalják a kétoldalról szorongatott császáriaktól. A nagyvezír hivat-kozott XIV. Lajos dicső példájára és kifejezte remé-nyét, hogy az utód is hasonló érzelmekkel viseltetika fényes porta iránt. A franczia diplomata feleleteúgy hangzott, mintha csak önfejű, de ártatlan gyer-meket akarna szavaival simogatni. XV. Lajos való-ban örökölte dédatyjától a törökök iránt való jóérzelmeket, s ámbár a legutóbbi helyzetre adottutasításai a hajózás nehézségei miatt még nem érkez-tek ide, már eddig is megtett minden lehetőt, hogya portának a háború sikeres folytatását megkönnyítse.

157

íme, csak körül kell néznie a nagyvezírnek, s min-denütt csak Francziaország gondoskodásának nyomátfogja látni. A franczia kormány egyedül abban areményben bocsátotta el Rákóczit, hogy a portánaka háború további folyamán hasznos szolgálatokat fogtenni. Igaz ugyan, hogy a császárral kötött béke anyilt ellenségeskedést nem engedi meg neki, de gon-doskodott olyan „diversióról“, melynek mérhetetlenhasznát a porta csodálatosképen még nem fedeztefel. A franczia kormány rávette a spanyol királyt,,hogy a császárt Itáliában megtámadja, s ezzel a por-tával szemben álló ellenségnek mozdulatait megbé-nítsa. Erről a nagyszerű olasz vállalatról a porta alegkitűnőbb forrásból értesülhetett volna, ha a vélet-lenül itt tartózkodó spanyol követtel, Boissiméne-nelbarátságosabban bánik.

A nagyvezír eleget hallott Rákóczi büszkeségéről,a fejedelemségéhez küldött spanyol követről, de mostbarbár diplomatiai ügyességgel alkalmat adott afecsegő francziának Boissiméne küldetése jellemzé-sére. Bonnac itt szóról szóra elmondta Alberoni uta-sításának tartalmát, melyet Boissiméne már előbbközölt vele; csakhogy a nagyvezír használatára —in usum delphini — tekintélyesen felemelte Alberoniharczi készségének számadatait. Hetvenezer harczos,negyven hajó vár a parancsra, hogy a császártitáliai birtokaiban megrohanják, egy negyvenezerfőből álló hadtest máris útban van az olasz partokfelé, a hol a szicziliai király erejével fog együttesenműködni. A spanyol király még tovább ment a portairánt való barátságban: húszezer darab fegyvert tartkészen, hogy a Rákóczi parancsnoksága alá kerülőkeresztény csapatokat a közös ellenség ellen fel-

158

fegyverezhesse. Minderről, valamint a spanyol királyhajlandóságáról a velenczei béke közvetítésére, Boissi-méne szolgáltathat részletesebb adatokat, a ki nemrendelkezik ugyan a török szultánhoz szóló formálismegbízólevéllel, de utasításai értelmében nagy öröm-mel fogja felajánlani szolgálatait. A nagyvezír erremegígérte, hogy Boissiméne-t és Rákóczit ez ügybenegyüttes audientiára hívja magához.

Bonnac nagy gyönyörűséggel jelentette kormá-nyának, hogy sikerült Boissiménet a portához beve-zetnie, s így biztos csatornára tett szert, melyenkeresztül a háború folytatását elősegítő tanácsaivalállandóan elláthatja a portát, anélkül, hogy a csá-száriak legcsekélyebb gyanúját is felkeltené. Jól tudja,hogy Rákóczi' és Boissiméne folyton sarkalják eré-lyesebb lépésre, de könnyű nekik, mikor semmi tekin-tettel sem kell lenniök a császárra, kinek mindkettennyilvános ellenségei. Azt is gyanítja, hogy Rákóczielkeseredésében bizonyára szépen bemártotta párisibarátjaihoz írt leveleiben, de utasításai értelmében,a császáriak barátsága megóvása szempontjából való-ban nem tehet egyebet érette.

E tárgyalások kínos bepillantást nyújtanak a trón-követelés morális nyomorába. Az ország nélküli hazát-lan fejedelem, a hit már életének minden ütőkártyá-jától megfosztott a sors, minden áron részt akarvenni a világ hatalmasainak játszmájában, a kikgyőzelmes hadseregeket, újonnan épített flottákat,rendezett pénzügyeket tartanak ütőkártya gyanántkezeikben. Rákóczinak testén-lelkén kívül egyebe nemmaradt, tőle semmiféle recompensatiót nem várhatsenki azért, hogy kívánságait teljesítse. Nincseneksem politikailag, sem diplomatiailag értékelhető javai

159

A török a háború folytatására hívta meg, s most,hogy lelkiismerete nem engedi meg neki a háború-ban való olyan részvételt, a mint azt a törökök kíván-ják, a szó szoros értelmében diplomatiai nullává vál-tozott. Fejedelemségéről táplált magas nézetei azon-ban elfátyolozzák előtte a szomorú valóságot, s adrinápolyi udvarban dúló diplomatiai harczban, mely-nek kimenetele különben Passaroviczban úgyis eldőltmár, továbbra is szerepet akar játszani, mintha egyvalódi fejedelemség anyagi és erkölcsi javait vethetnésúlyba a hatalmas játékosok között. Nem veszi észre,hogy egész diplomatiája önáltatásból vagy hazugság-ból szőtt pókháló, melyet a dunai harczterekről keltfriss békefuvallat irgalom nélkül semmivé szaggat.Álláspontjának egyetlen támogatói egy hazug kalan-dor, s egy hidegen számító diplomata, a ki leszámolta helyzettel, kezdettől fogva lemondott a győzelemről,s most csak ártatlan időtöltésként tolja előtérbe sze-menszedett hazugságaival a fejedelmet, a ki márúgy sem veszíthet többé semmit sem.

Azok, a kiknek még volt vesztenivalójuk, az igazijátékosok, Fölényes nyugalommal haladtak el a spa-nyol támogatás hazugsága mellett. Az új nagyvezíregy pillanatig sem remélte, mintha az itáliai spanyoltámadás Eugénnal szemben való helyzetüket meg-könnyítené. A török diplomatia lomha, értelmetlentömegként terpeszkedett Drinápolyban, s a francziadiplomata túlságosan kevésre becsülte a lomhaságmozdíthatatlan energiáját, mikor a spanyol támogatásgondolatának felvetésétől a béketárgyalások halasz-tását remélte. A nagyvezír eleget tett ugyan ígére-tének, s május 13-án Rákóczit és Boissiménet közösaudientián fogadta. A fejedelem rangjának megfele-

160

lően a nagyvezír mellett a sophán foglalt helyet, svelük szemben a követek számára szokásos támlanélküli ülőkén Boissiméne újra kifejtette az Alberoni-tól kapott utasítás üres bölcseségét. Ibrahim pasanyugodtan hallgatta, s egyetlen érdembeli megjegyzésnélkül kegyesen bocsátotta el a fejedelemmel együtt,a ki a kihallgatáson tulajdonképen szóhoz sem jutott.79

A franczia követ maga is belátta, hogy Boissiménepártolása teljesen hiábavaló volt: a porta sokkalinkább rettegett a közel lévő Savoyai Eugén győzel-mes fegyvereitől, semhogy ügyet vetett volna a világtúlsó végén lévő spanyol király bizonytalan ígéreteire.

Boissiméne küldetése, a születésétől kezdvebenne rejlő belső hazugságok folytán siralmas vég-hez jutott, mi a fejedelmet legsebezhetőbb oldalán,fejedelmi önérzetében sértette halálosan. A katholi-kus király követének ország-világ előtt fényes bevo-nulását a pogányok fővárosába már az ottlevő angolés hollandus követek is ámulva szemlélték, s szemü-ket dörzsölve kérdezték magukban, megfordult-e avilág sora, hogy katholikus Ferdinánd és V. Károlyutóda a törökkel akar szövetkezni a Habsburgokellen. A császárnak ekkor, a háborús állapot miatt,nem volt képviselője a török udvarnál, de a hollanduskövetség titkára és a franczia tolmács a bécsi haditanácsot mindenről értesítették, s így Boissiméne ·küldetésének is hamar híre futamodott a nyugatikereszténységben. Cellamare herczeg grosboisi titkosösszejöveteleiről is részletesen értesült a bécsi kor-mány Vetési, Rákóczi egykori diplomatája által, a ki1715-ben visszatért III. Károly hűségére és diplo-matiai intrikáló tehetségét most a párisi emigránsokravaló felvigyázatban érvényesítette.80 A hollandi követ,

161

Colyer is részletes jelentéseket küldött megbízóihoz,úgy hogy mikor a hágai spanyol követ, Beretti-Landi,a kormánynál a császáriaktól terjesztett rágalmakellen panaszkodott, a szövetséges rendek titkára,Fagel, könnyen elhallgattatta Colyer jelentéseinekbizalmas közlésével.81 A nyugateurópai politikusokugyan régóta elvetették a vallási szempontokat; két-száz év óta mindenki láthatta, hogyan szövetkezik alegkeresztényibb király a hasonlóképen katholikusHabsburgok ellen az iszlám világ harczias fejével.A spanyol királyok azonban mindeddig szinte közép-kori megvetést tanúsítottak a pogányság politikaiértékelésének gondolata ellen, s most, Boissiméne titkakipattanásakor, annál nagyobb volt a világ csodálko-zása. A drinápolyi ünnepélyes fogadtatásnak különösencsípős mellékizt adott őeminentiájának, a római szent-egyház bíborosának, mint a török barátság kezde-ményezőjének szereplése. Alberoni küldöttének viseltdolgairól az akkori hírlapok kimerítő elbeszéléseketközöltek, s nagy lett az egyház híveinek megbotrán-kozása a bíbor ilyetén beszennyezésén. A bécsi kor-mánynak azonban nem volt szüksége a Boissiméne-botrány felhasználására. Még a múlt évben kezébeesett Rákóczinak egy Cellamare herczeghez írt levele,melyben részletesen tudósítja ezt a saját és a spanyolkirály érdekében tett drinápolyi lépésekről. A vati-káni császári követ, Gallas, már február végén uta-sítást kapott, hogy a Cellamare, s közvetve Alberoniellen felmerült adatokat összefoglalva tiltakozzék apápánál bíborosának pogánybarátkozása ellen, a melyalkalmas a keresztény hívekben igen különös gondo-latok felkeltésére. Alberoni magaviseleté azt bizonyí-taná, hogy éppen azok, kiknek a szentegyház oszlo-

162

paiként kellene viselkedniök, a bíbor felöltésével aszógyenpír utolsó maradványait is elvesztették. Gallassietett az utasítás értelmében a megküldött adatokbólmemorandumot készíteni, a mit márczius 16-án, egynappal Boissiméne drinápolyi fogadtatása után, át isadott a szentatyának. A vádirat Cellamare-nak Bákócziembereivel való érintkezését és a Törökországba kül-dendő fegyverek dolgát hozta fel, Boissiméne külde-tésének csak a tervéről emlékezhetett meg. A pápaelolvasván a memorandumot, nagy meglepetést tanú-sított: követ úr, ez nagy dolog, erről minél előbbértesíteni kell a bíborosi collegiumot.82 Gallas pedigütötte a vasat, míg meleg: sietett a bíborosoknálegyenkint is bemutatni a memorandumot. Az öregMarescotti bíboros az irat elolvasásakor égre emelveszemeit felkiáltott: o tempora, o mores! Gallas kinyo-matta a beadványt, mely különösen a nápolyi király-ság területén gyakorolt nagy hatást, a hol az embe-rek még most is igen fogékonyak voltak a törököktámadásától való rettegésre.83

Alberoni egyelőre nem sokat gondolt azzal, hogymiként ítélik meg tettét Rómában. Az előző évbennagy küzdelem árán megkapta a bíborosi kalapot, ami viszont spanyol granddá és első miniszterré valókinevezését hozta meg Madridban. A pogányokkalvaló czimborálás vádja az ő politikailag fegyelmezettkedélyét nem érintette, annál inkább királyáét, a kitgyóntatóatyja nem egyszer volt kénytelen önkínzássáfajuló lelki gyakorlataiban visszatartani. Gallas vád-járól csakhamar hivatalos úton, pápai breve mellék-letében értesült a bíboros, királyának pedig maga apápa irta meg a dolgot, atyailag intvén, térjen jobbútra, s gondolja meg, mit használ az embernek, ha

163

egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja.Alberoni tehát nem térhetett ki a kínos ügy elől, skirálya lelkiismeretének megnyugtatására valahogyanmentenie kellett magát. Védekezése igen egyszerű:levelet írt a pápának, melyben Gallas vádjait kivételnélkül, en masse, szemenszedett hazugságnak nyilvá-nította és nem táplál kétséget, hogy a pápa mérhe-tetlen bölcsesége is felismerte már a bécsi udvarnakazokban nyilvánuló tűrhetetlen gőgjét. A bécsiek nemszégyenük hazug hírek kovácsolásához folyamodni,hogy a katholikus király minisztereinek becsületétbefeketítsék és a pápától oly kegyesen adományozottbíbor fényét elhomályosítsák. Azaz: si fecisti, nega,s bizonyos, hogy a Boissiméne-Rákóczi-ügyben abíboros a kor színvonalán álló politikusnak mutatko-zott. Hasonló politikai józanságot tanúsított Cellamareherczeg, a kinek Rákóczi embereivel való érintkezé-seit Gallas könyörtelen részletességgel sorolta fel.Neki tehát mélyebben kellett a hazugságokba leszál-lani. Miniszterének márczius 29-iki felszólítására hosszújelentésben mondta el véleményét Gallas vádjairól,melyet sietett — a császári példára — röpirat alak-jában kinyomatni. Első pillanatra mosolyogva nézteGallas memorandumát, melyre még a spanyol köz-mondás sem illik, hogy minden hazugságban vanvalami kevés igaz. Mert ebben egy szemernyi igazsincs. Rákóczit csak XIV. Lajos előszobáiban látta,vele soha politikai dolgokról nem beszélt, soha nemlátogatta meg, sem lakásán, sem a kamalduliaknál, segyébként is XIV. Lajos halála óta egyetlenegyszerlátta, az Académie des belles lettres ülésén. A vád-iratban említett emigránsok és Rákóczi bankárja léte-zéséről soha életében nem hallott. Rákóczinak hozzá

164

intézett levele pedig a bécsi udvartól gyártott közön-séges hamisítvány. Mindezen hazugságok és rágal-mazások szerinte eléggé mutatják a bécsi udvar aljas-ságát, mely végső veszélyében nem szégyel ilyeneszközökhöz folyamodni. Végül azonban elegáns for-dulattal kijelenti, ha mindez igaz volna, abban semvolna vétek, mivel Rákóczi jó katholikus fejedelemés illik, hogy országához jusson, melyet a németekkapzsisága és tűrhetetlen gőgje elvett tőle. Az elnyo-mottaknak a császár ellenében való segítésére vilá-gító példákat mutat, nyújt a történelem, mikor apápáknak a németek ellen folytatott harczairólbeszél.84

Az ügynek a spanyol miniszterre és követére nemlett súlyos folytatása. A pápa világosan látta ugyan,hogy bíborosa letért az igazmondás útjáról, s újabblevelekben szólította fel komolyabb igazolásra, decsakhamar nagyobb dolgok következtek: Siciliaelfoglalása, s az olasz államoknak spanyol invasióvalvaló fenyegetése. A siciliai támadás hírére a pápavisszahívta Madridból nuntiusát, a diplomatiai érint-kezés megszakadt, s ezzel a Rákóczi-Boissiméne-ügy is elaludt. Az utolsó szó benne Alberonié ésCellamare herczegé volt, a kik előbb közölt hazug-ságaikat soha vissza nem vonták.

Mindezen római és párisi iratváltásoknak híreegyelőre nem jutott el Rákóczihoz, a kinek helyzetemájus végén gyors léptekkel haladt a katastrophafelé. A passaroviczi béketárgyaló felek már együttvoltak, a béke bizonyosnak látszott, annak daczára,hogy a császáriak igen magasra felcsigázott követe-lésekkel álltak elő: Szerbia, Bosznia, Oláhország,Moldva birtokát követelték, mivel ezek egykor Magyar-

165

országhoz tartoztak, s a Dunától délre eső tartomá-mányok mind a régi Nándorfejérvártól függtek. A kér-dés csak a körül forgott, mennyit tudnak a törökmeghatalmazottak e követelésekből lecsípni. Munká-juk megkönnyítésére a nagyvezír június elején nagyhadilárma közepeit átvette a szultán kezéből a pró-féta szent zászlóját, s megindult Szófia felé, hogy aporta hadikészsége mutatásával a császári biztosokata török kívánságok iránt nagyobb engedékenységrehangolja. Elindulás előtt felszólította Rákóczit, jöjjönvele kíséretében, és mivel úgy sem lesz háború, álljonmellette jó tanácsaival a béketárgyalások között.A fejedelem még mindig nem ismerte fel a helyzetet.Felelet helyett ismét előállott az egyenrangú szerző-dés követelésével. A míg a szultán szerződést nemköt vele, egy tapodtat sem megy a császáriak ellen.Újólag sürgette a keresztény sereg toborzására valóösszeg, egy millió piaszter, kifizetését. A nagyvezírtürelmetlen gúnynyal szakította félbe: mit csinálnaennyi pénzzel, mikor nyolczvan embere sincsen!85

A fejedelem nem hagyta magát oly könnyen eluta-sítani, hanem megfenyegette a törököt, hogy inkábbeltávozik Törökországból, semhogy szerződés kötésenélkül működjék továbbra is. A fenyegetés nem voltúj, az elkeseredés perczeiben Rákóczi eddigi tárgya-lásai során is többször kifejezte ebbeli szándékát aporta előtt. A törökök nagyon jól tudták, hogy efenyegetéstől nem igen kell félniök, mivel a keresz-tény világba való visszatérés útja nem olyan egy-szerű. A pogány barlang körül nem láthatókkifelé vezető lábnyomok. Rákóczi maga sem volttisztában, hova forduljon, ha törökországi kísérletétbefejezettnek jelenti ki. Egyelőre arra kérte tehát a

166

nagyvezírt, jelöljön ki Konstantinápolyban megfelelőlakást, hogy a béketárgyalások jóra vagy rosszra for-dulását ott nyugodtan bevárhassa.

Bármennyire iparkodott is elhitetni magával, hogyhadakozni jött ide s a békéből bizonyára semmi semlesz, a nagyvezír ridegsége mégis kétségeket ébresz-tett fel benne, hogy hátha megkötik a békét. Ha atöröknek nincs bátorsága Savoyai Eugén területi kö-veteléseire feleletül kardot rántani, még kevésbbéfogja ezt tenni, ha a császáriak a magyar emigránsokkiadatását fogják követelni. A békekötés a dolgok ak-kori állapotában egy jelentőségű volt Rákóczi és aköréje gyűlt tábornokok szabadsága, sőt élete vesz-tésével. Üldözött vadként, lihegő, majd meg-megsza-kadó lélegzetvétellel, hol dagadó, hol szorongó ke-bellel leste a nagyvezír táborából és Passaroviczbóljövő híreket, mikor Boissiméne váratlanul jelentetteneki, hogy Alberonitól parancsot kapott a Spanyol-országba való rögtöni visszatérésre.

A fejedelem úgy érezte, mintha szívébe valamiláthatatlan kéz markolt volna belé.86 A franczia követnem érintkezik vele a nyilvánosság előtt — csak alegújabb időkben találkozott vele látszólag véletlenül,séta közben. A drinápolyi udvarban lévő kereszténykövetek, a császárral szövetséges hatalmak képviselői,messziről kikerülik, mintha már nem is tartoznék akereszténység világot átfogó kötelékébe. Megnyugvást,sőt ez állandó szégyenben elégtételt egyedül a katho-likus király követének az Ő udvarában való jelenléteadott. Most ennek is vége, s hozzá oly végtelen sértőmódon, mely azt mutatja, mintha vele szemben máraz illem és udvariasság legelemibb szabályai sem vol-nának kötelezők. A spanyol király követet küldött az

167

erdélyi fejedelemhez, a ki megbízólevélből értesült abarátságos szándékról: a minister most egyszerű ma-gánlevélben parancsot ad a követnek, térjen vissza,mintha az erdélyi fejedelem nem is volna a világon.Mutassa be visszahívólevelét, a recredentialist, mely-ben diplomatiai szokás szerint a visszahívó fejedelemértesíti az idegen uralkodót, hogy a nála accreditáltkövetét visszahívta. Alberoni azonban Gallas fellépéseés a pápa akadékoskodása miatti bosszúságában írtaBoissiméne-nek a parancsot s eszeágában sem volt bár-miféle tekintettel lenni az erdélyi fejedelmi méltóságra.Boissiméne sem tudott Rákóczi kérdésére egyébkéntfelelni, minthogy újólag sürgette engedélyét a távozásras kérte, hogy a portától útlevelet szerezzen neki, mertkülönben titokban fog elszökni ebből a pogány világból.

A tehetetlen düh kitörését nem tudta Rákóczi to-vábbra is visszafojtani. Súlyosan lecsapott a nyomo-rult Boissiméne-re; megtiltotta neki a Drinápolybólvaló elmozdulást mindaddig, míg királyától és Albe-ronitól illendő visszahívóleveleket nem mutat be.A mi legjobb esetben három-négy hónapba kerültvolna, ha ugyan Alberoninak kedve lesz formalitá-sokra, mikor a siciliai vállalat a legnagyobb lelkifeszültséget kívánja tőle. A fejedelem egyúttal eltil-totta magától a követet és esetleges közléseiveld’Absachoz vagy „fóudvarmesteréhez“, Sibrikhezutasította. Az egykori kém nem ilyennek képzelte akülország! követ helyzetét. Ha a fejedelem valóbanmegharagszik rá, egy szavába kerül s oly sok remé-nyekre jogosító pályája a Héttoronyban végződikmindörökre. Szorongattatásában Bonnachoz fordult,tanácsát kérto azzal, hogy Ő úgyis franczia állampol-gár, tehát a franczia követ védelme alá tartozik.

168

Bonnacra nem nagyon hízelgő volt ez a segély-kérés. Nem titkolta el felháborodását, hogy Boissiménemegérkezésekor sem ez, sem Rákóczi nem kértéktanácsát, hanem hebehurgyán végigjátszották a követ-fogadási szertartás comoediáját s ezzel mindjárt azelején elrontották az egész dolgot. Csodálkozik, hogya követnek csak most jut eszébe franczia állampol-gársága. Mindamellett érintkezésbe lépett d’Absac-kalés általa Rákóczival, s ily módon közvetítést kezdetta két fél között. A megszeppent Boissiméne remegvekérdezte tőle, mi történhetik vele, ha elfogják, s min-den elégtételre késznek nyilatkozott. Visszahívóleve-let persze nem adhatott Rákóczi kezébe.

Másrészt Rákóczi is meggondolta, hogy nem leszjó nagy zajt csapni a dologból, nehogy a spanyolbarátság aureolája végkép elveszítse becsületét a tö-rökök előtt. Megírta tehát a kajmakámnak, hogynyugaton nagy diplomatiai változások készülnek,melyekben a spanyol királynak sürgős szüksége vana török események ismeretére. Ezért azt kívánja, hogyBoissiméne minél előbb visszatérjen hozzá és részle-tes jelentést tegyen eddigi működéséről. A kajmakámtehát engedje meg, hogy Boissiméne az ő kíséreté-ben Konstantinápolyba menjen s onnan hazatávozzók.Ez a megoldás sem a töröknek, sem Boissiméneneknem tetszett. Ez utóbbi nem alaptalanul félt, hogy aporta Rákóczi távozását politikai okokból halasztaniakarja s így szabadulásának reménye a távol ködébevész el. A kajmakám valóban nem helyeselte Rákóczijavaslatát s egyszerűen kijelentette, hogy ő ebbennem hivatott intézkedni, folyamodjék a Szófia felétáborozó nagyvezírhez. Ennek a döntése kegyesebbenhangzott: a spanyol követ tisztességgel eltávozhatik

169

Konstantinápolyon keresztül, Rákóczi azonban marad-jon egyelőre Drinápolyban: nem lehet tudni, békelesz-e vagy háború s jelenlétére minden pillanatbanszükség lehet.87 Az erdélyi fejedelem és a spanyolkövet mit tehettek egyebet? megnyugodtak Ibrahimpasa döntésében. Rákóczi nagynehezen, Bonnac közbe-lépésére, irt egy rövid, tisztán szertartásos leveletV. Fiilöpnek; de arra már a világ semmi hatalmasem vehette volna rá, hogy Alberonihoz, a ki a vissza-hívással ennyire megsértette, csak egy sornyi írást isküldjön Boissiméne-tÓl. A spanyol követ nagy örömmelfordított hátat az erdélyi fejedelemnek és török urai-nak, hogy Spanyolországban ismét visszatérjen előbbinemes mesterségéhez, a több oldalról megfizetett kém-kedéshez.

Nem mondhatjuk, hogy Rákóczi egy csalódássallett gazdagabbá. Emigránsokon nem fog a csalódás.S a követektől látogatott fejedelmi udvar színes álmaután szürke, komoly feladat előtt állott: hogyan ala-kítsa a törökhöz való viszonyát a passaroviczi tár-gyalások folytán beállott új helyzetben?

NEGYEDIK FEJEZET.

A szultán pártfogolja.

Rákóczinak régi szokása volt, hogy mielőtt bármi-féle nagyobb horderejű dologba fogott volna, érettmegfontolás tárgyává tette az európai diplomatiaihelyzetet abból a szempontból, mennyi reményt nyújtaz erdélyi fejedelemsége megszerzéséhez.88 Marseillekikötőjét a spanyol-császári háborúban bízva hagytael s Boissiméne megérkezése nemcsak megnyugvássaltöltötte el, hanem az „európai constellatiót“ illetőlegsaját diplomatiai éleslátását is igazolta. A spanyolkövet illetlen és sértő távozásával a helyzet egyszeri-ben megváltozott s a fejedelem kénytelen volt felis-merni, hogy az egész kereszténységtől magára ha-gyottan áll ott a császárral békülő törökök között.Az európai diplomatiai helyzetnek legpontosabb isme-rete sem segíthetett többé rajta, mikor a passaroviczibéketárgyaló felek már nem intrikák kieszelésével töl-tötték idejüket, miként Alberoni és pártfogoltjai, ha-nem a belgrádi véres mezőn eldöntött hadjárat nagyonis reális következményeinek a mérlegelésével foglal-koztak. A török háború sorsán most már semmiféleeurópai constellatio-javulás nem változtathatott.

171

A drinápolyi tartózkodás minden újabb napja vilá-gosabbá tette, hogy a porta még a Savoyai Eugéntólfelállított szigorú feltételek árán is hajlandó békétkötni. Mint az okosszemű fiatal Mikes Kelemen észre-vette, „a nép itt már szalad Ázsiába; mintha már anémet Drinápolynál volna, noha vagyon onnét más-félszáz mértföldnyire. Hogy lehet ilyen néppel hada-kozni? Hazánk felé való menetelünknek sok szépvigasztalása úgy eloszlik, mint a felhő.“ Ha egyébnem, az önfenntartás ösztöne követelte Rákóczitól, hogyeddigi, magára erőszakolt optimismusával felhagyjonés szemébe nézzen annak a helyzetnek, melybe acsászárral kötendő béke fogja őt magát és emigránstársait juttatni. Nagyon jól tudta, hogy Savoyai Eugénnem feledkezik meg a kuruczokról s minden módonkövetelni fogja, hogy mint lázadók, törvényes urok-nak, a császárnak kezébe adassanak. A töröknekvendégszeretete, igaz, hogy jó hírben állott, de arrasem hiányoztak példák, hogy politikai kényszerűségesetén, más szóval saját bőre épségéért tétovázás nél-kül feláldozza vendégeit. Nem volt titok Rákóczielőtt, hogy a törökbarátságban elődjét, Thökölyit anagyvezír Váradon elfogatta és ha más áron nemsikerült volna a császárral békéhez jutni, hidegvérrelkiszolgáltatta volna. A török béke Rákóczira nézveegy jelentésű volt nagyatyja, Zrínyi Péter, véres végé-vel. A menekülésnek egyetlen útja állott még előttenyitva: gyorsan járó paripa, sötét éjszaka, Konstanti-nápolyban bármely idegen hajó, s a szökés után párnap múlva biztonságban élvezhetné a szabadságotItáliában vagy Spanyolországban. A mint már hasonlókalandos futásnak köszönhette a bécsújhelyi fogságbólvaló menekvését. A gondolat megfordult fejében, de

172

vallásos érzése, emberies gondolkodásmódja és való-ban nagyúri felfogása egyaránt felháborodással utasí-totta azt vissza. Egy pillanatig sem lehetett kétséges,hogy menekülése esetén az egész Ruméliában, Mold-ván és Havasalföldön szétszórt magyarokra, köztük akurucz tábornokokra s egész családjukra a töröknekborzasztó bosszúja várakozik.89 Rákóczi most az emi-gráns magyarok fejedelme volt s nem hagyhatta előket végső nyomorúságukban.

Ez a helyzet valóban nem látszott alkalmasnakarra, hogy a fejedelem a szultánnal való egyenrangúszerződés megkötését sürgesse, a melyben a szultánmegfogadná, hogy nem köt addig békét, míg azerdélyi fejedelemséget meg nem szerzi neki. Rákóczimégis ragaszkodott régi követeléséhez s az egész tava-szon át új és új kérelmek útján próbálta a töröklomhaságot tettre serkenteni. A császáriakkal folyóbéketárgyalás mozzanatait a nagyvezír titokban tar-totta előtte s kérései elintézését keleti egykedvűség-gel mindig újabb és újabb holnapra halasztotta.A békekötés fenyegető réme végre is nem a törököt,banem Rákóczit indította eddigi merev háborús állás-pontja elhagyására. Továbbra is hangoztatta ugyan,hogy a háború folytatása kedvéért jött a fényes por-tára, ezután is számot tartott az egyenrangú szerző-désre, de egyúttal komolyan szemügyre vette a béke-kötés lehetőségét. Ha már le kell mondania a háborúfolytatásáról, legalább olyan béke köttessék, mely nemellenkezik az emigránsok életfenntartási szükségle-teivel.

„Hogy semmit sem hagyjon megpróbálatlanul“ —egyéb indítóoka nem lehetett e kilátástalan lépésre— felszólította a portát, hogy a bekövetkező béke-

173

congressuson az ő követe is jelen lehessen és ottszava legyen. A nagyvezír természetesen óvakodott ekérés továbbításával felkelteni a császári békebiztosokméltatlankodását. XIV. Lajos százada azonban nemmúlt el nyomtalanul a nyugateurópai diplomatia fejefelett. A franczia király háborúit követő végnélkülibéketárgyalások a diplomatiai fegyverek egész tár-házát hozták össze, melyek lehetővé tették a háborúsállapot tetszésszerinti meghosszabbítását még a legyő-zöttek számára is, hogy ezek minél később legyenekkénytelenek a szigorú feltételek elfogadására. Ezentanulságok Bonnacnak épp úgy rendelkezésére állottak,mint Rákóczinak, a ki a magyar felkelés idején egészközelből tanulmányozhatta a franczia diplomatia fogá-sait. A török béke megkötésén aggódó Bonnac mostjóleső érzéssel gondolt vissza arra a tanulságos esetre,mikor XIV. Lajos egyszer két évig egyfolytában fel-tartóztatta a béketárgyalások menetét azzal, hogyolyan hatalom közbenjárását követelte, melyről tudta,hogy ellenfelei vissza fogják utasítani. Most, hogy ahadiszerencsétől nem volt mit várni többé, mindkettő-jük, Bonnac és Rákóczi, reménye a mediatio szóbanösszpontosult, a melynek az európai diplomatia varázs-hatalmat tulajdonított.

Láttuk már, hogy a porta elvben hozzájárult azangol és hollandus hatalmak közvetítéséhez, mint amelyeknek leginkább érdekükben volt a béke mielőbbimegkötése, hogy szövetségesük, a császár szabadonfelhasználhassa seregeit az Alberonitól felvert viharlecsöndesitéséro. A békét szomjúhozó törökök tehát na-gyon meg voltak elégedve a közbenjáró hatalmakkal,annál kevésbbé Rákóczi és a franczia követ. A feje-delemnek olyan közbenjárók kellettek, kik a császár

174

iránt ellenséges indulattal viseltetnek s kik egyrészthalogatni fogják a háború befejezését, másrészt abékepontok szövegezésénél lehetőleg akadályozni fog-ják a császári hatalom gyarapodását. A régi Bourbon-Habsburg-ellentét volt még most is Rákóczi diplo-matiai felfogásának a tengelye s XIV. Lajos Habsburg-ellenes politikájára emlékezve ajánlatot tett a kajma-kámnak és reisz-effendinek, hogy hívják meg a francziakirályt közbenjárónak. Biztosította a török miniszte-reket, kik az európai hatalmak újabb egyensúlyárólnem éppen világos fogalmakkal rendelkeztek, hogyaz orleansi herczeg bármely pillanatban kész a köz-vetítés elvállalására, hisz neki Francziaországból valóeltávozása előtt szavát adta erre. Hasonlóképen biz-tos tudomása van arról, hogy az orosz czár is szívesenközbelépne, ha a porta erre őt felkérné, legalábbpárisi látogatásakor ez értelemben njúlatkozott előtte.A győzelmükben elbizakodott császáriak túlzott köve-teléseinek illő módon való leszállítására hasznos volnamég a porosz király és a lengyel király meghívásais — mindezek közbenjárásával a fényes porta sok-kal kedvezőbb feltételekre tehetne szert, mint a csá-szárbarát angol és hollandus hatalmak útján.

A portai ministerek a nyugati diplomatiai szokásokiránt nem igen érdeklődtek és bár az angol-hollandusközbenjárás már folyamatban volt, ilyen szép kilátá-sokra mégis siettek írni a lengyel és porosz király-nak, valamint Nagy Péternek, hogy fogadják el abékekötésnél a közbenjáró szerepét. Hogy annál na-gyobb kedvük legyen arra, közölték a levélben, hogya franczia király már elfogadta a mediatiót. A levelekpersze semmiféle eredményre nem vezethettek, mivelaz angol és hollandus mediatio már javában folyt s

175

a porta maga sem szorgalmazta komolyan a mediatorokszámának kiegészítését.

A fejedelmet azonban kissé kellemetlen helyzetbejuttatta a portai minisztereknek eleinte tanúsítottkészsége. Az orleansi herczeg ígéretéről nyugodtanbeszélhetett a járatlan és tudatlan törökök előtt, kikrediplomatiai finomságokkal nem lehetett hatni s mintbarbár gyermekek, egyedül rikítóan színes érvekremozdultak meg. Miután azonban a porta Drezdában,Pétervárott és Berlinben is elhíresztelte az orleansiherczeg közvetítési szándékát, az egyedül portai hasz-nálatra készített közlemény könnyen utat találhatottmagának Párisba, egyenesen az orleansi herczegig.Bonnac rideg viselkedése után pedig nem volt titokRákóczi előtt, hogy XIV. Lajos unokaöcscse végkép meg-tagadta a franczia kormány egykori pártfogoltját éshogy a franczia államhajó erélyes evező csapásokkalhalad a császárbarátságnak eddig következetesenkerült révébe. Ha rosszabbtól nem is, de attól joggaltarthatott, hogy Bonuac utasítást fog kapni a portán az ődésavouálására, például ily módon: a franczia királynaksemmi kifogása sincs az angol-hollandus közbenjárás el-len és szívből kívánja, hogy a porta a békekötés általminél előbb megszabaduljon a háború nehézségeitől.A franczia követnek ilyen vagy hasonló közleményevégkép alááshatná a fejedelemnek úgyis folyton kiseb-bedő tekintélyét.

A fejedelemnek nem nyílt más menekvés e visszáshelyzetből, mint hogy büszkeségét félretéve, magáhozhívatta a franczia követség titkárát, előadta neki aportánál tett lépés történetét, a porta leveleinek tar-talmát s a maga igazolására megjegyezte, hogy ő csakutólag értesült arról, hogy a porta a franczia király

176

mediatiójáról mint kész dologról írt az éj szaki feje-delmeknek. Arra az állításra ő semmi alapot nemnyújtott a portának. Igaz ugyan, hogy Bercsényi egyemlékiratot adott be a törököknek s ebben a francziakirály mediatiója kikérését ajánlta, de egyéb nemtörtént. Bercsényi emlékirata benyújtását Ő joggalhelyeselte, mivel az orleansi herczeg valóban közöltevele készségét, hogy a törökök kívánságára szívesenfog közbenjárni. A követség! titkár mindezt ad refe-rendum vette, Bonnác pedig félénk ajánlatot tettkormányának, hogy talán mégis kellene valamitcsinálni ebben az ügyben, persze csak úgy, hogy acsászáriak meg ne nehezteljenek. Duboisnak azonban— mint láttuk — egyéb gondjai voltak és eszeágábansem volt a török békének szépen növekvő hajtásátletiporni.90

A mediatio dolga Rákóczinak ily módon megaláz-kodásába került, anélkül hogy ügyét a legkisebblépéssel is előbbre vitte volna. Szemeit a végczélra,vallásos fényben tündöklő fejedelemségére függesztve,istenes megnyugvással fogadta a szégyent: a francziakormány rideg hálátlansága nem lehet egyéb, mintmegpróbáltatás, melylyel Isten a legmagasabb földikitüntetésre készíti elő választottjait. A fényes jövőreményében alázattal tűrte az egymást követő sors-csapásokat s fejedelmi önérzetében észre sem vette,mint sülyed helyzete folyton folyvást lejjebb s mintválik Őmaga fejedelemségét kereső büszke souverainbőla fényes porta pártfogoltjává, akárcsak a tatár khán,a kivel Gallipoliban találkozott. A megalázások súlyátnem érezve, mindegyik után még büszkébben emeltefel fejét a souverain erdélyi fejedelem. A béketár-gyalások ideje a kritikus pont, mikor a Nyugattal való

177

kapcsok sorra elszakadnak s melyen keresztülhaladva,nem marad egyebe, mint a barbárok nagyon is két-séges jóindulata. Elfogulatlan szemlélők előtt semmisem takarja el többé az űrt, mely sorsüldözött, nyo-morult helyzete és törhetetlen fejedelmi büszkeségeközött tátong. A franczia követ, mikor „véletlenül“az utczán találkozik vele, szükségesnek látja lelkérekötni, mérsékelje fejedelmi pretensióit, melyek maihelyzetéhez sehogy sem illenek, józanabb kíván-ságokkal többet is érhet el a törököknél. A feje-delem azt az, idegeneknek érthetetlen, de lelkiállapo-tából logikusan folyó feleletet adta, hogy kívánságaitnem mérsékelheti, ragaszkodnia kell kezdettől fogvafelállított feltételeihez, mivel ő olyan terv kiviteléértjött ide, mely egész Európát érdekli. Inkább vissza-fordul a kamalduliakhoz, semhogy bármit is feladjonkívánságaiból, melyekhez a szultán hozzá írt levelealapján joga van.91 A franczia diplomata nagyon jóltudta, hogy Rákóczi ügye jóformán senkit sem érde-kel többé s a feleletben egyszerűen a helyzethez nemillő kevélységet talált, mivel a fejedelem lelki előz-ményeiről sejtelme sem lehetett. A kevélység vádjaitt jelentkezik először. Franczia barátjai, párisi tartóz-kodásakor, nem győzték eléggé dicsérni igazi úrimodorát, mely senkit sem sért és mindenkinek meg-adja a neki járó tiszteletet. Akkor, helyzetének meg-felelően, comte de Charoche-ként lépett fel, most,helyzetével ellentétben, de lelkiállapotának megfele-lően, erdélyi fejedelemként viselkedett. Természetes,hogy mindazok, kik nem láttak be lelke mélységébe— s ilyen talán senki sem volt — vagy a kikneklátását személyes ragaszkodás nem totto szelídebbé —,tűrhetetlen és indokolatlan gőgöt vettek észre maga-

178

tartásában. A hozzá közeledő idegeneket fejedelmipretensiói taszították vissza s lehetetlenné tették, hogyközelebbi ismeretség után jobb véleményt alkothas-sanak felőle. Jellemző, hogy éppen a való élet körül-ményeit mérlegelő diplomaták, Bonnac s a teljesenelfogulatlan Villeneuve fogták fel magatartását ebbőla szempontból. S ez a felfogás még mindig nem tar-talmazott annyi sértést a szegény trónkövetelőre, mintazoké, kik mosolyogva intézték el helyzetét túlhaladókívánságait. A nagyvezír nevetve említette Bonnacelőtt, hogy Rákóczi két és fél millió piaszter évdíjats most rögtön egy milliót kér. „Vájjon beszámítható-eaz ilyen kívánság? mit is kezdene ennyi pénzzel maihelyzetében, mikor nincs nyolczvannál több embere!“92

Rákóczi az emigráns helyzetének ezt a legsúlyosabbátkát, a nevetségességet sem kerülte ki: a világhatalmasai fölényes mosolylyal mentek el mellette,miután kiderült róla, hogy érdekeiknek semmiben semhasználhat többé s mégis úgy viselkedik, minthaegyenrangú volna velük.

XIV. Lajos egykori udvarának elhagyása most, a spa-nyol reménység füstbemente után, hozta meg keserű gyü-mölcseit. Ott a különben közömbös nagyurak is érezték,hogy Rákóczi személye a régi franczia dicsőség élőreliquiája, azé a dicsőségé, mely a Grand Roi-valsírba szállott ugyan, de minden francziának büszkénél emlékezetében. Rákóczi csak a XIV. Lajos korabeli,a régens alatt már nem hatékony, de még meglevőközvéleményt fejezte ki, mikor a franczia gloire meg-újításának nevezte az ő érdekében teendő lépéseket.Az ő személyében a franczia dicsőséget sértegetikközös ellenségeik!93 A franczia udvar méltányolta ésudvarias tisztelettel nézte fájdalmát s ha nem is egy

179

ország vágyainak éveken át volt személyesítőjét, delegalább XIV. Lajos hű uszályhordozóját látta benne.Mindez a törökökre épp olyan érthetetlen beszédkénthatott, mint a hogy senki sem kívánhatta tőlük, hogyméltányolják Rákóczi nevetségessé váló fejedelmipretensióinak legmélyebb gyökereit. Az iszlám terjesz-tésén kívül egyéb motívumokat nem ismert a török,mikor két századon át újra és újra belenyúlt Magyar-ország fejlődésébe. Bethlen Gábor és a Rákócziakerdélyi fejedelemsége az ő szemében török vasallusország volt és bizonyára nem született addig egyetlentörök ember sem, a ki felfoghatta volna Erdélynek,mint a magyar alkotmány és vallásszabadság véd-bástyájának fontosságát. Honnan sejthették volna ők,az autokrata szultán miniszterei, hogy Rákóczinakhelyzetéhez nem illő nagyralátó tervei a rég elmúlterdélyi-magyar államrendszer visszaállítását czélozták,a melynek keretében ősei egykoron készen állottak anagy magyar szabadság védelmére. Ez az államrend-szer rég eltűnt már s az egyetlen uralkodó kezébenegyesített Magyarországnak és Erdélynek sajátmagukősi, államalkotó képességéből kellett venniök az erőtszabadságuk fenntartására. Az erdélyi fejedelemségemlegetése még Magyarországon is egyre kevesebbemberben keltette fel Bethlen Gábor országának afogalmát, annál kevésbbó a konstantinápolyi diplo-matákban és portai miniszterekben, kik Rákóczi kör-nyezetét tették. Hogy erdélyi fejedelemségében hazája,Magyarország, javára akar élni, a fejedelmi köteles-ségnek vallástól szentesített magasztos felfogása értel-mében, ezt senki sem gyaníthatta a tehetetlen makacs-sággal fejedelemségébe kívánkozó szegény száműzött-ről. Erdélyi fejedelmi esküjének parancsszavát sem

180

értette senki más rajta kívül. A grosboisi napokbanvallásos patinát nyert országkeresés ily módon tűntfel a konstantinápolyi idegen világban javíthatatlankevélységnek, rosszul alkalmazott kicsinyes, nemegyszer nevetséges hiúságnak. A fejedelem egyedülállt ott a szivárvány színeiben pompázó napsugarasportán s lelkére a végtelen elhagyottság köde kezdettaláereszkedni. A nagyvezír pedig nevetve beszéltfurcsa kívánságairól . . .

Az 1718 június 5-én megnyílt passaroviczi béke-congressus már július 21-én meghozta a törököktőlvárva várt bókét. Miután Rákóczi fáradozásai, egykülön velenczei-török béke közvetítésére, meddők ma-radta — a spanyol király mediatiója kikérését ajánltaez ügyben a portának, — a Passaroviczban összegyűltbiztosok megkötötték a három hadviselő fél: császár,Velencze és a szultán közt a bókét, melybe a lengyel„köztársaságot“ is befoglalták. A császáriaknak kezdet-ben felállított túlságos nagy követeléseire mórséklőleghatott Alberoni siciliai támadásának híre, míg a törökökbarátságos hajlandóságát Savoyai Eugén jelenlétefokozta, a ki Péterváradnál harczrakész serege élénvárta be a béke megkötését hirdető ágyúlövéseket.A császári biztosok, Virmont és Talmann, utasításakülön pontban szólott Rákóczi és a névleg felsorolttábornokok, Bercsényi, Forgách, Eszterházy, Csáky ésVay Ádám sorsáról. Eszerint már a karloviczi béke-okmány megtiltja a császár lázadó alattvalóinak törökföldre való befogadását s ennélfogva a biztosok esz-közöljék ki Rákóczi és társai elfogatását és császárikézbe való kiszolgáltatását. Ha azonban a törököketerre sehogy sem lehetne rávenni s ha félő volna, hogya békeügy ezen az egy ponton szenvedne hajótörést,

181

megengedtetik annyira „leszállani“, hogy a lázadókvezetőit legalább Kis-Ázsiába szállítsa át a török kor-mány, Thökölyi és társai példájára. A mi pedig azállítólag Drinápolyban lévő „anjoui követet“ illeti, aző jelenléte nem érdemel semmiféle lépést — a minta Savoyai Eugéntól készített utasítás leereszkedőleg,de egyúttal helyes politikai érzékkel mondotta — sa porta különben is tudni fogja, miként mutassa kia békére való őszinte hajlandóságát.94

Az utasítás értelmében Virmont és Talmann előis álltak követelésükkel, hogy a porta bilincsbe verveadja át nekik Rákócziékat, „hogy elvegyék megérde-melt büntetésüket“. A török megbízottak szó nélkültudomásul vették ellenfelük kívánságát és tovább adtáka nagyvezírnek, a ki erre Colyershez és Suttonhozirt levelében igen erélyesen körvonalazta a portaálláspontját. „Mivel Rákóczit a porta pártfogásábavette, becsületbeli kötelessége, hogy annak egyetlen-egy hajaszálát se engedje meggörbülni.“96 Ez a nagy-vezíri nyilatkozat nagy kiábrándulást szerzett a csá-szári biztosoknak, a kik eleinte remélték Rákóczikiadatásának kieszközlését s mindjárt az első ülésbenegy nyilatkozatot állíttattak ki a törökökkel, melyszerint Rákóczit és társait az ottoman uralom alattlévő tartományokból el fogják távolítani. Virmont ésTalmann ezt a követelményt csak kiindulópontnaktartották, melyből továbbhaladva, Rákóczi kiszolgál-tatását várták. Az angol közbenjáró, Sutton lovag,rögtön sejtette, hogy a szultán sohasem fog annyiramegalázkodni, hogy ebbe beleegyezzék; a vendégjogtiszteletét a birodalom deconima kívánja tőle.96 Hosszashuzavona után — a kiadatás kérdése több bajtokozott, mint a területi változásé, pedig a törökök

182

ebben a békében Bosznia, Szerbia, Oláhország nagyrészét elvesztették — végre megegyezett a két félabban, hogy Rákóczi és névszerint felsorolt társai,kik a felséges római császár engedelmességétől el-távoztak és a háború idején az ozmán birodalombanmenedéket, refugiumot kerestek, az ozmán kormánytetszése szerint helyeztessenek el, csak a császáribirtokokkal határos területekről távolíttassanak el;feleségeik pedig ne akadályoztassanak férjeik köve-tésében.97 Miután a portai biztosok kérésére a mármegszövegezett békepontokat húsz fejezetté vontákössze, nehogy az új békeokmány több fejezetbőlálljon, mint a karloviczi s az otthoniak ebből aztkövetkeztessék, hogy most még nagyobb területekrőlmondottak le, a végleges szövegezésben a Rákóczitillető pont tizenötödik lett.

Az új jogalap tehát, mely Rákóczi és társai meg-élhetését biztosította, a passaroviczi béke tizenötödikpontja. Nem nyújtott többet, mint száraz kenyeret,kegyelemkenyeret. Á győző és legyőzött, császár ésszultán, megegyeztek· abban, hogy a magát erdélyifejedelemnek nevező száműzött nem egyéb, mint afényes porta védencze, a szultán kegyelmét élvezőföldönfutó, a kinek pártfogója tetszés szerint jelölhetki szállást és tartózkodási helyet. Rákóczi reménye,hogy Törökországba jövetelével a török kérdés melléújra feléleszti az erdélyi kérdést, így vált a viszonyokhatalmánál fogva buborékká. Az, a minek lehető-ségére franczia ismerősei figyelmeztették, most bekövet-kezett: a fejedelem a török szultán kényére bízottpártfogolttá vált, a kinek sem önálló akarata, semakarata megvalósítására szolgáló eszközei nem lehetnekpártfogója kegyes beleegyezése nélkül.

183

Jellemző a törökök szégyenkezésére, a kik Rákóczitvalóban egyéb kilátásokkal biztatták, hogy most egye-lőre titokban tartották előtte a béke megkötését.Maguktartásán azonban nem volt nehéz felismerni,hogy az üzletet bevégezték, nem nyerhetnek és nemveszthetnek többé s így Rákóczira nincs szükségük.A fejedelem még június végén megkérte a táborbaszállt nagyvezírt, hogy a Ruscsukban tartózkodó Ber-csényi s egy másik tábornoka, valószínűleg Csáky,családjukkal együtt Konstantinápolyba jöhessenek sfenntartásukra napidíj, tain, rendeltessék. A nagvvezírjúlius elején, a béketárgyalások közepeit lenéző közöm-bösséggel adta meg az engedélyt: jöhetnek, ha akarnak,ámbár jövetelükre most már semmi szükség.98 Azilyen beszédmód, a Grosboisban átnyújtott ünnepélyesszultáni levél után, még Rákóczi emigransi optimis-musán is rést ütött. Már a nagyvezír hadbaszállásakorbelátta, hogy a török udvarban nincs többé mitkeresnie s hogy számára Erdély havasaihoz nemDrinápolyon és Nándorfejérváron át vezet az út. Anagy-vezírtől még táborba indulása előtt engedélyt kért,hogy egyelőre Konstantinápolyba mehessen s nemtitkolta előtte, hogy törökországi terveivel hajótöréstszenvedvén, vissza akar térni a nyugati keresztény-ségbe. Boissiméne ottlétekor még Spanyolországragondolt, mint a mely hatalom, az ő felfogása szerint,a Habsburgokkal engesztelhetetlenül ellenséges lábonáll. Kósza gondolatként megfordult fejében, hogySardiniában, Alberoni új hóditmányában, fogja bevárniaz európai helyzet javulását, azaz a Habsburg-hatalomelleni általános háború kitörését. A nagyvezír azonbanfolyton halogatta a konstantinápolyi út engedélye-zését.

184

Drinápoly földje pedig mindinkább égett Rákóczitalpa alatt. Boissiméne távozása óta csak kellemetlenemlékek kötötték palotájához, melynek nagytermébennem is oly régen még souverainként fogadta a hatalmasspanyol király követét. A palota is csak ideigleneslakásnak volt jó s most, hogy a dunai határról aháború befejeztével egymásután szállingóztak feje-delmükhöz a bujdosók, mind több és több házi alkal-matlanság keletkezett a helyszűke és rendezetlenviszonyok folytán. A magyar harczosok szinte kivételnélkül lerongyoltan, kiéhezve, a puszta életen kívülsemmivel sem bírva, érkeztek meg s mégis mindnyájátel kellett látnia lakással, élelemmel, ugyanabból apénzből, melyet korábban, kisebb háztartásra kapotta portától. Mikes Kelemen szobája a drinápolyi palo-tában négy kőfalból állott: „azon fatáblás ablak, azona szél széllyire-hosszára bejöhet; ha pedig papirossalbecsinálja, az egerek és patkányok a papirost vacso-rájukon elköltik.“ Mobiliája egy kis faszék volt, ágyaa földre terítve s szobáját egy cseréptálba tett kevésszén melegítette egész télen át. A tűrhetetlen állapo-toknak véget vetendő, a fejedelem Bonnac közben-járását kérte ki a nagyvezír engedélye kieszközlésére,hogy Konstantinápolyba utazhassák.

A franczia követ közölte is Ibrahim pasával, hogyRákóczi vissza akar térni a kereszténységbe, kérésétjó volna teljesíteni, hogy ott a szultán és minisztereinagylelkűségének hírét elterjeszsze. A nagyvezír igenudvarias feleletet adott: Rákóczi teljesen ura elhatá-rozásainak s természetesen oda mehet, a hova nekitetszik, mindamellett bölcsen tenné, ha egyelőre Kon-stantinápolyt választaná ki tartózkodási helyül, a holsétálhat és vadászhatik tetszése szerint, ha kedve van,

185

akár húsz évig is, a szultán sohasem fogja tőlemegvonni a mostani kétezer piaszter havi díjat.”

Végre augusztus közepén megjött a szultán enge-délye a konstantinápolyi utazásra. A fejedelem keserű-séggel szívében hagyta el a török birodalom másodikfővárosát, melyért a nyugati műveltség középpontját,Parist és a grosboisi kolostor mosolygó csendjét cse-rélte el Egyetlenegy reménysugár világított be ajövő sötétségébe: a konstantinápolyi út csak kezdetelesz a nagy tengeri útnak, mely vissza fogja Őt vezetnia keresztény államok rendezett viszonyai közé apogány világ hideg, ellenséges fogadtatása után. Azutolsó pillanatban kapta az értesítést, hogy a császár-városban pusztított tűzvész miatt nem lehetett számáramegfelelő lakást találni s így a Bosporus partjánfekvő Bujukderébe fog költözni. A törökök a való-ságban nem akarták az európai negyedben, angol éshollandus, nemsokára császári követ szeme előtt tar-tani a száműzöttet, kinek jelenléte szálka volt mind-ezek szemében. A fejedelem és Forgách tábornok,kíséretükkel és szolganéppel, körülbelül ötven emberrel,augusztus lG-án útnak indultak szegényes karavánban,tizen sem foglaltak el málhájukkal egyetlen szeke-recskét. Bujukdero falujába érkezvén, kiderült, hogyott egyetlen ház sincs európai fogalmak szerint lakhatóállapotban. A fejedelem ismerve a törökök makacslustaságát, óvakodott a rombadőlt házakba költözni,nehogy ott legyen kénytelen maradni, ha már egyszerbeköltözött. Az egész társaság sík mezőn, sátrakbanszállt meg s ott is maradt a költözés vezetésévelmegbízott török hivatalnokok nagy kétségbeesésére.Ezzel kezdődtek meg a száműzetés elmaradhatatlantesti nyomorúságai, melyekben Thökölyinek annyi

186

része volt, melyektől azonban Rákóczit a francziaudvar jóindulata és a porta háborús reménye eddiglegalább megkímélte. Régi köszvénye a szellős, esőtőlnem eléggé védett lakásban újra kiújult. A mező szépzöld volt ugyan, de mindjárt mellette roskatag épü-letek, mikben annyi a scorpio, mint drinápolyi házuk-ban a bolha.

Bujukderében a franczia követnek nyaralóházavolt, mindjárt a sík mezőre szállt magyarok szomszéd-ságában. A bujdosók európai beszédre éhesen ragadtákmeg az alkalmat, hogy végre rangjukhoz illő keresz-tény társaságba juthatnak. Sibrik, Ilosvay, Mikes gya-korta átjártak s Bonnac felesége, a ki olyan jó, mint* darab nádméz“, szívesen elbeszélgetett velük. EgyedülRákóczi tartóztatta magát vissza fejedelmi zárkózott-ságában. Egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy leg-alább itt, a kis faluban, újra a comte de Charocheincognitóját öltse magára s meglátogassa a francziakövetet, a ki valóban megkívánhatta, hogy a későbbérkezett nagyúr megtisztelje látogatásával. Ha ismétlemond fejedelmi czíméről, könnyen visszavarázsol-hatja a versaillesi udvarban töltött kellemes napokat,hisz Bonnac is a „régi udvar“ emberei közé tartozottés XIV. Lajos diplomatiájának hű tanítványa volt.Abból azonban semmi sem lett, mint Mikes mondta,hogy „mi — azaz a fejedelem — menjünk hozzája,mert a mi urunk tudja, mi illendő és mi nem illenékhozzája.“100

A törökök végre lemondtak arról, hogy rombadőltházakba szállásolják be vendégeiket s szeptembervégén átvitték őket a nem messze fekvő Jenikőbe, amely a bujdosók szerint igen rút város, de a többimég ilyen sincsen. Keleti piszok, az épületek tataro-

187

zásáról szó sincs, hisz a törökök vallási fogalmaiszerint nem érdemes vesződni a földi lakóhelyekrendbentartásával.

A „bujdosó izraeliták“ mégis örültek, hogy a sáto-rok alól házakban szállottanak. Persze a házak is csaka négy falból állottak, házi eszköznek se híre, sehamva, s a Törökországi Levelek írója egy kis szék-formán ült, s mikor írni akart, a földre telepedett ésszékét asztallá léptette elő. Az esős évszak beálltá-val mindinkább bennszorultak a házakba, melyekbenha más nem, hely volt elég. A kis falu tizennégyházát foglalták le a magyarok, az eddigi lakókmaguk máshova költöztek, a hol új lakásaikért aporta fizette a bérösszeget. Az új lakók és a kiköl-tözött régiek egyforma rendetlenül kapták a portátóla fizetést, s Rákóczi konstantinápolyi képviselője,kapu-kethkudája Horvát Ferencz, ugyan sokat panasz-kodott a vezíreknél.

A fejedelem vadászat mellett időtöltésül a Gros-boisban megkezdett vallásos önélet-írását folytatta atörökországi szomorúságok újabb lelki felidézésével.Nyugati műveltsége sokkal mélyebb volt, semhogykomolyan gondolhatott volna arra, hogy ebben akeleti culturában, török mozdulatlanságban fogja életétleélni. Száműzött társai közül sokan fiatalságuk virá-gában állottak: s a fejedelem sem nézhette közöm-bösen, hogy életük tétlenségben, emberi társaságélvezése nélkül sorvadjon el. Arról már lemondott,hogy török segítséggel alapozza meg jövő élete fel-tételeit: korábban tett ajánlatait, hogy az egyesítendőMoldva és Oláhország élére helyezzék, a passaroviczibéketárgyalás kizárta a lehető megoldások köréből.A Roissiménetől okozott szégyen óta Spanyolországra

188

sem gondolhatott többé. S így, utolsó mentsvárként,mint XIV. Lajos korában annyi száműzöttnek, nekiis csak az odaliagyott Francziaország maradt. Kéré-sét, hogy Grosboisba visszatérhessen, Bonnac közve-títette. A fejedelem különös aggályok nélkül várta afranczia kormány döntését, s XIV. Lajos nagylelkű-ségére emlékezve, távolról sem gondolt arra, hogytalán megváltozhatott a franczia kormány magatartása.Pár napi jeniköi tartózkodás után érkezett meg hozzáa toulouse-i grófnak egy levele, melyben ez a köztüklévő baráti kötelék gyöngédségével közli vele a bor-zasztó hírt: az orleansi herczeg nem látja alkalmas-nak a mostani viszonyokat az ő visszatérésére.

Nem derült égből csapott le rá e híradás villáma.A nap fénylő korongja évek óta nem mutatkozott aző egén. De viharok, komor szürkület és félhomályután ez a levél borított reája sötét, áthatlan éjszakát.Évek múltával sem tudott borzadály nélkül gondolniarra a válságra, mely e közlemény folytán lelki erőirendes működését megbénította A Grosboisban szer-zett istenes megnyugvás nem állta ki a váratlanrohamot, s a megsértett önérzet, az emberi hálábanés becsületességben való csalódás és tehetetlen haragtombolásának adott helyet egy pillanatra.101 Lelkelegbensőbb, legfinomabb idegszálait czibálta meg egydurva kéz, mikor a toulousei grófnak a szomorú valótrészvéttel palástolgató udvarias sorait olvasta. Feje-delemsége álmában ekkor érte a legkeserűbb csaló-dás. Egykori jóakarója, az angol királynő, elzártaelőle országa partjait, — legújabb reménysége, aspanyol király, vérig sértő módon szakította meg velea tárgyalásokat, — a Habsburg-hatalom kiadatásátkövetelte, mintha csak bilincsekbe verendő gonosz-

180

tevő volna: mindezt elviselte, akárcsak az a jólismertútszéli növény, melynek testén súlyos kerekek gázol-nak keresztül, szárain, levelein kékes fekete, porraltelt piszkos sebeket vágnak, a megmaradt csonkaszár mégis egyenesen áll és rút sebeit egyked-vűen mutogatja a körülötte lévő boldog, érintetlenvirágoknak.

Valóban, Rákóczi szenvedéseinek ecsetelése igaziművésznek is méltó feladat volna. Ez utolsó, leg-súlyosabb csapásban egyszerre tolult öntudatába amaga és Ősei dicsőségének minden emléke, s a jelen-nek minden nyomorúsága. „Az a Francziaország, melyöt nemzedéken át megszakítás nélkül elismerte az őháza souverain voltát, a mely dédapjával szövetség-ben állt, s e szövetségbe befoglalta annak mindenjövendő örököseit és utódait“, ez a Francziaországköveti el rajta a szégyent, hogy a legutolsó magán-embert is megillető vendégjogot megtagadja tőle. A csa-pás, emigransi zárkózottságában, teljesen váratlanulérte, s hiába törte fejét, hogy mivel adhatott rá okot.Eszébe jutott, hogy Boissiméne nagy haraggal ment eltőle, ajándékot sem vitt magával —, korábban nem egy-szer dicsekedett az orleansi herczeggel való titkos érint-kezésével, s így bosszúból most bizonyosan elrágal-mazta.102 Bizonyosságot pár hét múlva Bonnac közléseadott neki. A franczia kormány a visszatérhetési kérel-met végre elintézte: megbízta Bonnacot, közölje gyengédmódon a fejedelemmel, hogy XV. Lajos igen sajnál-kozik az ő rossz sorsán, szívesen segítene rajta, dea császárral legutóbb megkötött szerződés teljesség-gel kizárja az ő Francziaországba való jöveteléneklehetőségét. Az utasítással együtt Bonnac kézhezkapta az említett szerződés, a Quadruple Alliance

190

szövegét, a melyet kormánya mentségére közölt isRákóczival.

Így, a keresztény világba való visszatérhetés remé-nyével egyszerre temette el Rákóczi az európaiconstellatióból nyert kisebb-nagyobb illusióit. Csakmost értesült mindarról, a mi a nyár folyamán azAlberonitól felépített kártyavárat egy két fuvallatraelsöpörte. Sardinia szigetének a múlt évben történtelfoglalása a Triple Alliance hatalmait kettőztetetttevékenységre buzdította. Közben Alberoni a jako-biták vezérembereivel beható megbeszéléseket folyta-tott melyekben nem kisebb dologról volt szó, mint aStuart-háznak spanyol hajóhad által való trónrahelye-zéséről. Az északi hatalmakkal is úgy látszott, hogyeredményre fog jutni, s az angol-franczia szövetségelőtt mind világosabbá vált az olasz bíbornok vég-czélja: a spanyol és olasz félsziget, Svédország ésNagy Péter erejével felforgatni az európai egyen-súlyt, s az orleansi herczeget és a hannoveri dynas-tiát trónjuktól megfosztani. Észak és dél egyesülttámadása ellen a Triple Alliance gyengének lát-szott, ezért az 1718. óv tavaszán Dubois és Stanhopeaz angol miniszter, egyetlen czélra irányozták diplo-matiai virtuozitásukat: a hármasszövetségnek a csá-szár belépése által négyesszövetséggé kiegészítésére.

A tárgyalások több mint féléven át folytak Páris-ban, Hágában, Londonban és Bécsben. A császársokáig makacsul ragaszkodott spanyol királyságához,a körülötte lévő spanyol kegyenczek semmi áron semakartak lemondani a reményről, hogy egyszer mégdiadallal fognak visszatérni hazájukba. Ők is emi-gránsok voltak, a kik még a bécsi udvar kegyeibensütkérezve sem tudták hazájukat elfelejteni. Mikor

191

az angolok már rávették a császári kormányt a spa-nyol királyi czímről való lemondásra, a spanyol emi-gránsok befolyásának engedve VI. Károly a czímhelyett Spanyolország összes amerikai gyarmataitkívánta, hogy hű katalánjait ott dús javadalmakbanhelyezhesse el. Végre a spanyol flottának Itáliátfenyegető készenléte hírére létrejött a megegyezésjúnius havában, s a Quadruple Alliance okmányátaugusztus 2-án aláírták a szerződő felek. Az új szö-vetség az utrechti béke óta függőben levő kérdése-ket kivétel nélkül elintézte. VI. Károly császár végreelismerte V. Fülöpben a Bourbon-háznak spanyolkirályságát, a franczia trónöröklést pedig V. Fülöprenunciatiója fenntartásával, tehát az orleansi ág jogaielismerésével az összes felek biztosították. Hasonló-képen elismerték a hannoveri háznak jogát az angoltrónra, s megfogadták, hogy a pretendenst egyiküksem tűri meg országában. Az Alberoni kezében levőSardiniát a császár Savoyának adja, s a savoyaikirály, a ki nemrégiben koronáztatta meg magátPalermóban Sicilia királyává, át fogja adni Sici-liát a császárnak, a ki így „mindkét Siciliát“,Nápolyt és a szigetet, egyesíti kezében. Ez volt aspanyol királyi czímről való lemondás ára. FarneseErzsébet fia, ha megnő, Parmát és Toscanát fogjamegkapni a császártól német-római hűbérként. Titkospontozatokban megállapították végül azokat az esz-közöket, melyekkel Spanyolországot és Savoyát, avesztes feleket, a szerződés elismerésére fogják kény-szeríteni. A mint a diplomaták mondták: meg fogjákőket hívni a négyesszövetségbe való belépésre.

A négy szerződő fél, köztük a Savoyai Eugéntörök győzelmétől még diadalittas császárság, olyan

192

hatalmat képviseltek együttvéve, melylyel Alberoniés kilátásban levő szövetségesei semmi esetre semmérkőzhettek meg. A szerződés egész Közép- ésNyugat-Európa és a tengeri hatalmak egyesített erejétállította oda Alberoni olasz és Y. Fülöp spanyol vá-gyai elé. Természetes, hogy V. Fülöp nyílt és titkosbarátai, a mennyiben tudomásukra jutott, nagy jaj-veszékeléssel fogadták. A régi udvar újra felemelteannyiszor porba sújtott fejét. A vén udvaroncz,d’Huxelles, bármily rosszul állott is neki a hősi pose,kijelentette az orleansi herczegnek, hogy inkább en-gedi kezét levágatni, semhogy aláírja a békeokmányt,melyet Dubois Londonból jóváhagyás végett megkül-dött. A régens huszonnégyórai időt adott neki: vagyaláírja, vagy elhagyja hivatalát. Másnap szó nélkülaláírta. XIV. Lajos diplomatiája nem volt római jel-lemek nevelő iskolája. A régi udvar ismét magábafojtotta elkeseredését.

Dubois és az angol király most már mindentekintetben győzedelmeskedtek ugyan, de kívánságaika szerződés megkötésén még messze túlmentek, Az angolkirály, hogy teljes biztonságban élhessen a jakobitáktámadásától, vágyva kívánta lázadó alattvalói nyíltfelkelését, hogy a hydrának egy csapással levágja afejeit. A négyesszövetscgre támaszkodva, az orleansiherczegnek és miniszterének is érdekében volt Albe-roni tökéletes megsemmisítése, hogy V. Fülöp meg-alázásával a spanyol Bourbonok örökre kivettessenekFrancziaországból. Erejük tudatában most ők magukkívánták a fegyveres elintézést. A négyesszövetségmegkötését egyelőre titokban tartották Alberoni előtt,s Madridba küldött ügynökeik által abban az álom-ban tartották, hogy vele akarnak szövetkezni a csá-

193

szár ellen, nem pedig a császárral ő ellene. A bíbo-ros valóban nem is gondolta, hogy a császár birto-kát támadó spanyol haderőnek Francziaország vagyAnglia bármiféle nehézséget gördítene útjába. Ural-kodója alig várta már, hogy az utrechti békébenSpanyolországtól elszakított birtokok visszakerüljenek.Az egész tél nagy flottaépítésben telt el, a bíborosugyan még jónak látta volna néhány utolsó simítástvégezni a támadás diplomatiai és hadi előkészítésén— a törökökre és Rákóczira ekkor már nem szá-mított, — de a két év óta a népben és királybanmesterségesen szított spanyol önérzetet nem tudtatovább visszatartani, s így 1718 júniusában — anégyesszövetség sejtelme nélkül — megkezdte azegész vonalon a támadást.

Az Urbinóban tartózkodó ΠΙ. Jakab megindult Spa-nyolország felé, hogy hívei hajóraszállásánál jelen le-hessen. Cellamare ugyanekkor parancsot kapott eddigiakadémikus beszélgetéseinek tettekre való váltására.Külön-külön beszélt a régi udvar legmegbízhatóbbembereivel, tudomásukra hozta, hogy fejedelmük, V.Fülöp odaadásuk bizonyítékait várja tőlük. A legtöbbudvaroncz csak ekkor látta, mibe keveredett, s atettek elől óvatosan, nagy udvariassággal iparkodottkitérni. Tessé maréchal, a vén róka, a mint megsej-tette Cellamare komoly szándékát, állig begombol-kozott és V. Fülöpöt illető általános tiszteletnyilvál-tásokon kívül nem volt egyébre kapható.103 Egyedüla kevélységében halálosan sértett Maine herczegnőfogadta el a csalétket, s éjjeli összejövetelekenhányta-vetotte meg a spanyol követtel, milyen esélyeivolnának V. Fülöpnek, ha ősei trónját nyíltan vissza-követelné a gonosz orleansi herczegtől. Az északi

194

tárgyalások fonalát is Cellamare kezére bízta minisz-tere: a spanyol követet ugyanebben a kritikus idő-ben hozza össze Tessé Schleinitz báró orosz követ-tel, s egy külön spanyol megbízott indul PárisbólStockholmba.104 Az alandi orosz-svéd béketárgyalásokekkor még a legszebb eredménynyel bíztattak.

Június 18-án a vadonatúj fényes spanyol armadalepecsételt parancsokkal elhagyta a barcelonai ki-kötőt. Sardinia szigetéhez érve az admirális és a sor-katonaság parancsnoka felnyitották a parancsot, melySicilia elfoglalását tette feladatukká. A Bourbon-hata-lom megkezdte a régi spanyol birtokoknak a Habs-burgoktól visszavételét. A Rákóczitól várva várt pilla-nat elérkezett. A szigetet megszállva tartó csekélyszámú savoyai katonaság nem gondolhatott ellen-állásra, s néhány erődített hely kivételével Siciliaspanyol kézre került. A nápolyi királyságra követ-kezett volna a sor — ha a hármas- és négyesszö-vetséget Stanhope és Dubois létre nem hozták volna.

Mintha csak a görög Végzet kérlelhetetlen kar-mába kerültek volna Alberoni és segítőtársai. A spa-nyol hajóhaddal egyidejűleg az angol flotta is elhagytaPortsmouth kikötőjét. Csupa régi, vihart látott, meg-bízható hajó, kitűnő angol legénységgel. Byng admi-rálisnak, a kapott utasítás szerint, a spanyol hajó-hadat kellett megtámadnia, de csak akkor, ha bizo-nyosnak tarthatta a spanyolok teljes tönkretételét.Augusztus végén Syrakusa mellett megtámadta Őket,a kiknek sejtelmük sem volt az angol hajóhadról ésrossz szándékáról — hisz Spanyolország Angliávalbékében élt! — s minden erőfeszítés nélkül meg-semmisítette Alberoni fáradságainak gyümölcsét: alegtöbb hajó az angolok kezébe került. Stanhope

195

ugyanekkor személyesen Madridban járt a négyesszövetség okmányával, de a flottában bizakodó Albe-roni mereven visszautasította és a belépést megta-gadta. Az angol hajók, a tenger egyedüli urai, siet-tek császári csapatokat szállítani Nápolyból Siciliába,s az ottmaradt, hazájától elvágott spanyol haderő csak-hamar védelmi állásba szorult.

Alberoni a csatavesztés hírére lefoglalta a spanyolvizeken járó angol kereskedelmi hajókat, és classicuspéldára megtiltotta a népnek, hogy a syrakusai vereség-ről beszélgessen. Az angol minisztertől megszabott há-romhónapi határidő alatt nem járult hozzá a négyesszö-vetséghez, mire a szerződő felekre nézve a hadüzenet-kötelessége lépett előtérbe. Egyetlenegy nehézség szer-zett az orleansi herczegnek és Duboisnak fejtörést: mitfog szólni a francziák Bourbon-hűsége, ha kormányuka gyűlölt angolokkal és a császárral szövetségbenhaddal támad XIV. Lajos unokájára? Cellamare ettőla fejtöréstől is megszabadította a szerencséskezűabbét és urát. Maine herczegné elég könnyelmű voltegy-két haszontalan fiatalúrral kiegészíteni az „össze-esküvők” sorát, melyben eddig csak ő és komornájavoltak Cellamare herczeg társaságában. Berry her-czegné szeretőjének testvére, egyszerű szegény nemes,meg a tönkrement Pompadour marquis, a ki nem tudotthelyesírást sem, s még egy-két ilyenféle egyén, léptekbe a társaságba, s memorandumaikban az óvatosságteljes félretételével beszéltek V. Fülöp betörése elő-készítéséről. A spanyol követ is elkövette azt a vigyá-zatlanságot, hogy leveleit a királyi könyvtár egyiktisztviselőjével másoltatta, a ki ártatlan könyvmolyvolt, s elrettenve vette észre, mibe keveredett. SietettDuboisnak jelentést tenni, a ki deczember elején az

196

egész társaságot elfogatta és Cellamare-t pár napifogság után a határra kísértette. Maine herczegnészáműzetett egy távoli kastélyába, különben senkineksem lett baja. Rolignac cardinalis, Rákóczi egykoriismerőse, a kit a herczegnéhez gyöngéd kötelékekfűztek, szintén vidékre száműzetett. Duboisnak kapórajött az „összeesküvés“, — sietett Cellamare levelezésétkinyomatni, s V. Fülöp álnokságának fölfedésével afranczia közvélemény előtt igazolta a spanyol háborújogosultságát.

Az Alberoni-féle systema sorsát már Byng admi-rális eldöntötte, s a mi ezután történt, csak a képteljessége kedvéért említjük. Deczember 11-én XII.Károly a norvég határon ellenséges golyótól találvaelesett, a svéd kormány a nagyurak befolyása alákerült, a kik az orosz háborút mindenáron folytatniakarták, s így az alandi tárgyalások, valamint Albe-roni, Rákóczi és Goertz reménye orosz-svéd szövetséglétrehozására, végkép megsemmisültek. A Cellamare-összeesküvés felfedezésére Francziaország rögtön hadatüzent V. Fülöpnek, a ki 1719 tavaszán maga indulta franczia határ felé abban a reményben, hogy csakmutatnia kell magát s nagyatyja alattvalói mindmelléje állanak. A régi udvar tagjai azonban jobb-nak látták az orleansi herczeget biztosítani hűségük-ről, s V. Fülöp nem a hű nagyurakkal, d’Huxelles,Villars, Saint-Simon, Maine herczeggel találkozott,hanem a franczia sereggel, melyet szintén a régiudvar tagja, Berwick maréchal, II. Jakab törvény-telen fia vezetett. A francziák betörtek spanyol terü-letre, Alberoni legnagyobb hajógyárát és kikötőjétszétrombolták, a király sietve visszavonult Madridba,s ott — mit tehet egy ilyen király egyebet — el-

197

csapta szegény miniszterét, a kinek csak nagynehezensikerült csupasz életét Olaszországba megmenteni.A jakobiták rendelkezésére bocsátott nehány spanyolhajót Skóczia felé való útjukban már előbb tönkre-tették az angolok. Így aztán Farnese Erzsébet isfelismerte a négyes szövetség nagy előnyét, hogyfia Pannát és Toscanát mégis megkaphatja, s bizta-tására végre V. Fülöp is hozzájárult a négyesszövetség-hez. Az európai végrehajtás sikerrel járt, az utrechtibéke betűi valóra váltak, egész Nyugat- és Közép-Európaélvezhette a béke áldásait, leginkább pedig I. György,az orleansi herczeg és Dubois, az új cardinalis.105

Minderről Rákóczi lassacskán, a tél folyamán ér-tesült Jenikőben. Mélyebb hatást nem gyakorolhat-tak reá az egymást követő rossz hírek: a régiudvar politikai befolyásának végleges megsemmisítése,az északi háború továbbfolyása, a spanyol Bourbon-nak, a császár egyetlen számbavehető ellenségénekveresége, mind csak természetes következményét ké-pezte a Quadruple Alliance megkötésének, épp úgy, amint az ő Francziaországból való kizárása is Duboisés Stanhope politikai diadalából folyt. Franczia földrőltávozásakor két vihar kerekedését nézte szorongóreménynyel; az egyik, a török háború, gyorsan elülts belőle a Habsburg-hatalom megerősödve került ki,a déli félszigetekről gomolygó viharfelhők hasonló-képen nem hozták meg Rákóczi reményét, az európaizivatart. A négyes szövetségbe Savoya és Spanyol-ország is beléptek s így a császár ellen való háborúrahosszú időkön át senki sem gondolhatott többé. Azegész európai mozgalomból tulajdonképen csak kétember került ki vesztesen: Alberoni és Rákóczi. Azelőbbi dúsgazdag javadalmaiból, fényes állásaiból ki-

198

vetkőztetve; bolyongott Itáliában egyik rejtekből amásikba, hogy kikerülje ellenségeinek és a hálátlanspanyol királyi párnak tőrvetéseit. A másik nem ha-gyott ugyan gazdagságot Francziaországban és nemsirathatott elmúlt boldogságot, de a katastropha min-dentől megfosztotta, a mi a világ szemében az emberiméltóság külszíne. A keresztény világból kitaszítva, avisszatérés lehetőségétől kérlelhetetlenül elzárva, aközömbös pogányok nagylelkűségére utalva, a szám-űzetés olyan nyomorába taszította őt Alberoni diplo-matiai játéka, a milyentől a nyugati világ száműzötteit,a bajor választót, az olasz bíborost, a pretendenst ésegész nemzetségét a balsors mindvégig megkímélte.

A krisis azonban gyorsan elmúlt, anélkül hogyRákóczi lelki életében tartós nyomokat hagyott volnamaga után. Vallásos érzése a grosboisi boldog napokóta korlátlan uralomra tett szert lelkében s a tehe-tetlen dacz és megvetés érzelmeit ismét az Istenbenvaló megnyugvásé váltotta fel. A vallásos életet élőtrónkövetelő szerencsésen kikerülte a kétségbeesés éslemondás szirtjeit. Az egymást követő sértések éssorscsapások arczába kergették a vért, de a lelkifelindulás testi jeleivel együtt a régi bizalom is helyre-állott. Hisz neki keresnie kell országát, s ha mostnem találta meg, az Úr, a ki legelső földi szolgáirólmaga gondoskodik, bizonyára meg fogja neki mutatnia czélhoz vezető utat. Hisz ő valóban becsületesen,tiszta lélekkel készül magasztos hivatása betöltésére,az Istentől alája rendelt emberek, az erdélyi nép nem-zeti és lelki boldogulása elősegítésére. Az Úr bizo-nyára meg fogja segíteni. De önmagának is meg kelltennie mindent, hogy az Erdélybe vezető utat, a rosszviszonyok között is, tőle telhetőleg egyengesse.

199

A trónkövetelőt a legborzasztóbb csapások semtéríthették el útjából. A való élet viszonyaitól mostszakadt el végképen: a Bosporus partján a nyugat-európai diplomatiai eseményekről csak fél év — egy évmúltán értesülhetett s így sohasem tudhatta, ügynö-keinek adott utasításai nem avultak-e el már abbana pillanatban, mikor papírra vetette azokat. A törökudvarban élő diplomatiai testület tagjai, a négyesszö-vetség képviselői, mindnyájan tartózkodtak a vele valóérintkezéstől, s így az erdélyi fejedelem hírszolgálatamindössze néhány magánember levelezésén alapult.Grosboisban, Tessével és a régi udvar tagjaival ál-landó érintkezésben, hasonlíthatatlanul jobb értesülé-sekre támaszkodhatott s ott szőtt tervének mégisszomorú kudarcz lett a vége. Mindezt világosan láttaértelme, de akarata nein tudott megszabadulni azemigransi érzésvilág súlyos nyomásától. A jenikőinyomorúságban épp úgy fenntartja erdélyi fejedelmiköveteléseit s azoknak külső formáit, mint a drinápolyipalotában, a hol V. Fülöp király követét fogadta.A tél közeledtével komolyan remélte, hogy nemsokárapalotát bérelhet magának Konstantinápolyban s újrafejedelemségét megillető fényben jelenhetik majdmeg.106 De ez természetesen szóba sem jött a portáns a jenikői telet csupán Bercsényi és felesége meg-érkezése (Ruscsukból) élénkítette meg, a ki egyelőrePerában, majd onnan a császáriakra való tekintettel ki-utasítva, Therapiában, a Bosporus partján telepedett le.

Rákóczi régi barátja felelevenítette a konstanti-nápolyi diplomatákkal és ministerekkel való érintke-zést, melyet Rákóczi a négyesszövetség hírére kitörtlelki viharában nem ápolt eléggé s fejedelmi pretensióimiatt nehéz is lett volna ápolnia. Most, hogy a nyu-

200

gati államrendszert áttörhetetlen kerítéssel zárta el előlea sors, emigransi nyugtalanságában kelet felé fordults a lengyel-orosz-svéd-porosz hatalmak „constellatióját“vette szemügyre. A télen még mindig abban a hitbenélt, hogy Nagy Péter a svéddel valóban békülni akars ez esetben javíthatatlan optimismusa ismét megnyi-totta előtte a Habsburg-háború lehetőségét. Csodála-tos tévedése a diplomatia cselszövényeit évtizedek ótaismerő embernek! Nagy Péter egész uralkodása ide-jén terjeszkedni törekedett, minden szomszédjávalháborút viselt, de a császár birtokai nem érintkeztekegyetlen ponton sem a moszkvai birodalommal. Hogya császárral háborús viszonyokba keveredhessen,előbb meg kellett emésztenie a közbeeső államalaku-latokat: a lengyel respublicát, tatár khánságokat, atörök birodalom északi nyúlványait. A czár hosszúuralkodása alatt egyetlen pillanatig sem időzött aRákóczitól állandóan sugalmazott gondolatnál, hogy aHabsburg-hatalomra fegyverrel támadjon. A mennyiremegállapíthatjuk, még csak Ígéretet sem tett errenézve barátjának, a kinek személyét különben ked-vesen látta maga körül. Az ő politikai systemájábanRákóczi legfeljebb mint lengyel király szerepelt, a kioroszoktól odaállítva, engedelmesen vezeti a respublicaügyeit a pétervári parancsok szerint. Ez a lengyelterv azonban már rég a múlté volt. A szász választó,II. Ágost, biztonságban ült trónján, melyet a Habsburg-hatalom mellett ennek szövetségesei is készek voltakszámára megóvni. Lengyelországban Nagy Péternekmost egyetlen érdeke maradt: a lengyel királyválasz-tás jogát és ezzel az örök fejetlenséget csorbítatlanulfenntartani, hogy alkalom adtán szabadon halászhassona zavarosban.

201

A svéd-orosz béke lehetőségéből csak RákóczinakErdélyre irányzott tekintete következtethette az orosz-császári háborút. XII. Károly halálával egyidőben el-küldte Máriássyt Oroszországba, hogy a czár háborússzándékairól megbizonyosodjék. Alig hogy ez útraindult, híre jött, hogy egy orosz követ van a fényesportára útban. Jövetelét nagy hírek előzték meg atörökök között: Rákóczi lengyel trónja ügyében küldiide barátja, az orosz czár. A követ május 2-án meg-érkezett Konstantinápolyba, Daskov Alexius, egy orosznemes, ki egykoron Nagy Péter kegyeiből kiesvén,sokáig Lengyelországban ette Bercsényivel együtt aszáműzetés kenyerét, míg vissza nem nyerte uralko-dója hajlandóságát. A lengyel királyság dolgábansemmit sem hozott magával, ellenkezőleg úgy tett,mintha a magyar emigránsok a világon se volnának.Rákóczi végül rákényszeredett, hogy hozzá küldjeBercsényit, kitudakolandó, milyen utasításai vannaka magyarokat illetőleg. Bercsényinek mindvégig gya-korlati, világos eszejárására jellemző, hogy a beszél-getés során rögtön felismerte, hogy az orosz követneknem szabad sem a császár, sem pedig a lengyel királyellen fellépnie. A fejedelem tőle értesült e kis csaló-dásról, mely nem igen érintette, mivel idegen trónvágya távol állott világi hiúságtól elfordult leikétől.Daskovnak a legutóbbi szégyenletes orosz-török békenéhány pontban való megjavítását tűzte ki feladatulfejedelme. Ezt a czélját úgy vélte legolcsóbban elérni,ha a portai ministereket költött európai veszélyekkelijeszti meg s az orosz barátságot előnyösnek tüntetifel előttük. Rákócziról mindenki beszélte, hogy a mi-nisterek szívesen hallgatják az európai államrendszertillető magyarázatait, jól tudva, hogy ahhoz ők keve-

202

set értenek. Most különös játék keletkezett Daskovés Rákóczi között. Az orosz követ megkísérelte Rá-kóczi befolyását a pruthi szerződés megjavítására fel-használni és hogy jóindulatát biztosítsa magának, elej-tett czélzásokkal, homályos szavakkal a lengyel trónthelyezte neki kilátásba. A törököknek élénk színekkelrajzolta a veszélyt, mely a császár részéről fenyegetiőket, a ki úgyis elég hatalmas, de most azon van,hogy a lengyel királyt rokoni kapcsokkal fűzze magá-hoz s Lengyelországból örökösödési királyságot csi-náljon. Ezzel pedig vége volna a lengyel szabadság-nak s a körül lakó népek nyugalmának! De íme ittvan Rákóczi, a kit a lengyelek úgyis szeretnek, haő volna lengyel király, a porta is, a czár is nyugod-tan élhetnének. Ebből a képből látszik, milyen idyllikusállapot volna az, ha a török és orosz jó barátságottartanának egymás között. Tehát, s itt látszik ki alóláb, egyezzék bele a nagyvezír a pruthi béke kiegé-szítésébe. Az orosz követ így Rákóczi szövetségese-ként jelent meg, anélkül, hogy bármiféle ígérettelkötelezte volna magát. Rákóczival szemben.

A fejedelem viszont igen jól tudta, hogy a lengyelkirályság kérdése egészen mellékes neki is, az orosz-nak is. A nagyvezírrel való beszélgetésében — egyjenikői kert árnyas hűsében — iparkodott lelkérebeszélni, egyezzék bele a pruthi béke revisiójába, amire az orosz czár nagyon vágyakozik, hogy délrőlszabaddá válva, egyenesen régi ellensége, a császárellen mehessen. Hisz a legutóbbi török háború előttis a czár éppen megkötötte vele és a franczia király-lyal a szerződést a császár ellen, mikor a császárfélrevezette a törököt és így török-orosz háború fel-idézésével fordította el sajátmagától a veszedelmet.

203

A helyzet most ugyanaz s ha a török nem egyezikbele az orosz béke megszilárdításába, Nagy Pétermegint nem viheti keresztül németellenes tervét. En-gedje meg tehát a nagyvezír, hogy ő írjon a portanevében Nagy Péternek, biztosítsa a török barátsá-gáról és ezt a tárgyalást jó véghez vezesse. A feje-delem tehát a portát előkészítette az orosz-német há-ború lehetőségére s azzal, hogy a tárgyalások veze-tését saját kezébe próbálta venni, megvetette alapjaita császár ellen irányuló orosz-török együttműködés-nek. Legalább Ő így gondolta, abban a reményben,hogy a czárt nem lesz nehéz háborúra rábeszélni.A pruthi béke megjavítása Daskovnál végczél volt,Rákóczinál csak eszköz az örök végczél elérésére: aHabsburg-háború felidézésére és az Erdélybe jutha-tásra.

Sajátságos, érthetetlen vegyüléke a csalódásnak,a naiv önámításnak és tudatos diplomatíai csel-szövésnek; — a részletek nem, csak az egész ma-gyarázható meg az emigráns ismert lelkivilágából.A czár németellenes terve csak Rákóczi lelkében élt;— az orosz-franczia és erdélyi szerződésről maga semfelejthette el, hogy ez annak idején csak jámborszándéknak maradt s hogy a törököt nem a császár,hanem éppen a franczia biztatta 1711-ben NagyPéter ellen. De az emigránsnak sem országa, semserege, s erejét felülhaladó czéljai érdekében ha mástnem, diplomatíai fölényét kell felhasználnia a szívesenámuló török előtt. Eredményre úgyis csak addig szá-míthatott, míg a nagyvezír egyéb nyugati diplomaták-kal nem beszél. Rákóczi, háborús törekvésében, tel-jesen elszigetelten állott a fényes portán. Egyedül Őakarta a hamu alól kimenteni a kevés parazsat, a

204

többi diplomata mind csak oltással foglalkozott. Bonnacegyetlen lépést sem tett Daskov ügyében; bár min-denki gyanúsította, hogy titokban ő pártfogolja.A mint a négyesszövetségben Dubois szerényen, sőtméltóság nélkül átengedte a vezetést az angol kor-mánynak, Bonnac sem merészkedett most olyan ügyetpártolni, mely angol kartársának nem tetszett. Azangol királyra, hannoveri birtokai miatt, semmi semlehetett oly kívánatos, mint hogy Nagy Péter minélinkább el legyen foglalva Keleten: míg a törökkelrendbe nem jön, nem kell tartani veszélyes mecklen-burgi terveitől. Ezért Daskovnak, s vele RákóczinakStanyan, az angol követ, szerzett legtöbb nehézséget.Sietett a nagyvezírt fel világosítani hogy a császári-lengyel szövetség eszméje, a mivel Daskov rémíti,chimerikus, hasonlóképen nem komoly Nagy Péterterve Rákóczi lengyel királyságára, mivelhogy a len-gyelek a passaroviczi békébe vannak foglalva s ígya török vagy az orosz Rákóczi segítésében a lengyelmellett a császárral találnák magukat szemben. A csá-szártól pedig nem ok. nélkül rettegett Ibrahim nagy-vezír, „a kinek elméje nagy vagyon, de nem a ha-dakozásra”. Meg is ígérte Stanyannek, hogy Rákócziértsemmit sem fog tenni, s az angol befolyás alatt Das-kov újabb előterjesztéseire kinyilatkoztatta, hogy abéke megmarad, akár erősebb is lehet, Rákóczit pedigelviheti Nagy Péter és tegye be Lengyelországba, hatudja.

A tárgyalások még tovább húzódtak, de Rákóczi-nak nem jutott bennük egyéb szerep, mint az oroszrevisio-követeléseknek minden ellenszolgáltatás nélkülvaló támogatása. Daskov gyorsan kiismerte a hely-zetet, nagy kölcsönöket szerzett magának s a porta

205

jóakaratát ajándékokkal is lekötelezte. A vesztege-tésnek, Rákóczi ingyenes közbenjárásának s Ibrahimbékeszeretetének köszönhette, hogy a császári követmegérkezése után, az ettől felvetett akadályok elle-nére is 1720 végén elérte czélját: a porta az oroszbékét örök időkre meghosszabbította, megengedte,hogy a „lengyel szabadság védelmére“ orosz seregektartózkodjanak Lengyelországban, valamint hogy atöbbi keresztény hatalmak példájára Oroszország istarthasson egy állandó „residenst“ a portán — eddiga kis moszkvai czárnak még erre sem volt joga —,az orosz zarándokok szabadságokban részesüljenek svégül kilátásba helyezte, hogy a krimi khánoknakfizetett adó kérdését is el fogja intézni. Rákóczi ittis az emigránsok sorsában osztozott, a kiket a hatal-masok gondolkodás nélkül használnak fel a forrógesztenye kikaparására.107

Ilyen diplomatiai játékokban múlt az első jenikőitél, játékokban, melyeknek változatos folyását Rákócziideges várakozással, de egyúttal Istenbe vetett biza-lommal kísérte. Egy csapás azonban még hátra volt:a száműzöttnek és a Bosporus partján „sóhajtozá-sokkal dohányozó“ társainak még meg kellett ismer-niük a győzelmes császári hatalom logikus kérlelhe-tetlenségét. Láttuk, hogy a passaroviczi béke tizen-ötödik pontja nem elégítette ki a bécsi kormányt,Savoyai Eugén méltánytalannak találta, hogy a dia-dalmas fél a magyar száműzöttekre nézve még csakannyit sem tudott keresztülvinni, hogy Thökölyihezhasonlóan Ázsiába utasíttassanak s így Rákóczi elve-szítse a portai politikára való veszélyes befolyását.Az angol és hollandi követ, elsősorban azonban ahollandi titkár, Thoyls, állandóan jelentették a bécsi

206

kormánynak, mennyire hallgat a porta még mindigRákóczi tanácsaira. A béke megpecsételésére a kétcsászár kölcsönösen nagy követséget küldött egymásudvarába s a császári „nagykövet”, Virmont gróf,utasításul kapta, vegye rá a portát Rákócziéknak Kis-Ázsiába szállítására, ámbár ez a kívánság előrelátha-tólag sok új tárgyalásba fog kerülni, mivel a passaro-viczi béke erre nem kötelezi a portát. A passaroviczibékét, mint láttuk, maga Virmont kötötte meg s ígyebben a pontban egy kis szemrehányás rejlett. Aztazonban mindenesetre elvárta tőle kormánya, hogy azOláh- és Moldvaországban tartózkodó emigránsokateltávolíttassa, mivel a passaroviczi béke is kimondta,hogy a magyar lázadók a határoktól távoltartandók.108

Virmont egyszerű katona volt, a ki hűségesen,gondolkodás nélkül engedelmeskedett a parancsoknak.A magyarok sorsát teljesen közömbösen hivatalosügynek tekintette: megkérdezte a haditanácsot, hogyhívják ezeket az oláh határokon tartózkodó magyaro-kat s ha valóban ott vannak, fel fog lépni eltávolí-tásuk érdekében. Konstantinápoly felé közeledésévela bosporusi magyarok láthatárán komor fellegek tor-nyosultak s a kitörő zivatar elől többé semmi semvédhette meg őket e föld kerekségén.

A nagykövet olyan fénynyel tartotta a bevonulá-sát, a milyent az ámuló törökök keresztény embertőlsoha nem láttak. Kíséretében a Habsburg-monarchiafőúri fiatalságának virága, Kolowrat, Nesselrode,Thürheim, Althan grófok, egy Batthyány, a későbbihorvát bán. Savoyai Eugén győzelmei a követ fellépé-sének büszke öntudatot kölcsönöztek: a vezetésérerendelt csauszok hasiját nem engedte többé magamellett lovagolni, mint az eddig szokásban volt, ha-

207

nem előreküldte s ugyancsak ő volt a császár leg-első konstantinápolyi képviselője, a ki a szultán előttnem hosszú magyar ruhában, hanem aranytól, ezüsttőlsúlyos csipkés franczia öltözetben jelent meg. Előter-jesztéseit a porta illő tisztelettel fogadta s iparkodottneki mindenben eleget tenni. A Törökbirodalombanélő keresztények védelmét és a császári alattvalókkereskedelmi szabadságait illető kéréseit sokkal köny-nyebben megvalósították, mint a Rákócziék átszállítá-sára vonatkozót. A szultán most is, mint a passaro-viczi congressus alatt, fejedelmi becsületével összenem egyeztethetőnek tartotta, hogy az ő szárnyai alávonult hazátlan szerencsétlenektől pártfogását meg-vonja. Virmont hiába figyelmeztette a nagyvezírt, hogykígyót melenget keblében, mert Rákóczi a fényesporta és a hatalmas császár közti békének esküdtellensége és ha még sokáig Konstantinápolyhoz közeltartják, a portára annyira hasznos békességet megfogja zavarni. A nagyvezír bejelentette a követ kíván-ságát de a nagyúr közömbös hallgatásba burkolózott.Virmont nem csüggedt, követségi titkárja, Diriing ésTheyls által szinte naponkint sürgette a kedvezőelintézést. A támadást Rákóczi sem tűrte nyugodtlélekkel, maga, az orosz követ és Bercsényi mindentmegtettek Virmont munkája ellensúlyozására. Bercsényiírásban jelentette a portának, hogy hírei szerint azorosz sereg átlépte a sziléziai határt s így nem kelltöbbé félni a császártól. A követ makacssága azon-ban lassankint meghozta a kívánt gyümölcsöket.A nagyvezír már 1719 novemberében, négyhavi ostromután, megígérte, hogy a magyarokat átküldi az ázsiaipartra, de írásban nem volt hajlandó ígéretet tenni.109

A fejedelem feszült figyelemmel kísérte a meg-

209

beszéléseket, melyek az ő szomorú sorsát még szo-morúbbá változtathatták. A spanyol remény meg-hiúsulása s a Quadruple Alliance megkötése óta nemállt többé rendelkezésére biztos támaszpont a portánteendő lépésekben s diplomatiai működésében inkábbsaját vágyaitól és félelmétől, mint a reális viszonyokmérlegeléséből indult ki. A konstantinályi diplomata-világban joggal tarthatták olyan hajónak, mely kor-mányát vesztve, a habok kénye szerint vettetik ide-oda.A gyakorlati élettől végkép elfordulva, lehetetlen ter-vekkel állott elő, melyeket a számító diplomatákrosszul leplezett' mosolylyal hallgattak végig. Néhamegint a régi álomról ábrándozott, mikor majd azegyesített Oláhország és Moldva fejedelme lenne, azoláhok belügyei gondját a két vajdára bízná s Ő felet-tük egyedül az Erdélybe visszavezető út előkészíté-sével tölthetné idejét. Majd komolyan közölte Bonnac-kal egy másik, nem kevésbbé csodálatos tervét. Esze-rint a svéd-orosz-lengyel béketárgyalások folytonosmeghiúsulásának oka Livland volna, a melyet egyikfél sem akar a másiknak engedni. Igen egyszerűmegoldás volna, ha a tartományt reábíznák s ígyegyik fél sem irigyelhetné azt a másiktól. Igaz ugyan,hogy Livlandot Nagy Péter már egyszer felajánltaneki, és ő nem fogadta el; de most nem ártana, ha afranczia király ajánlaná ezt a megoldást a svéd éslengyel királynak és orosz czárnak. A franczia ud-variasan megköszönte a bizalmat s Rákóczit a moszkvaikövethez utasította, a ki sokkal gyorsabban végezhetiel a dolgot, mint ő a nagy kerülő úton, Párison át.110

A franczia követ hűvös közönynyel gondolta magá-ban, hogy a fejedelem ilyen „kevéssé solid“ tervekentöri fejét. De gyorsan közelgett az idő, melyben még

209

az ilyen ártatlan, futólagos, de lelkileg szükségestervek kovácsolása is szinte lehetetlenné vált. Azeurópai színpadról régóta letűnt már s most még akonstantinápolyi miniature diplomatavilágból is ki-szorították. Az 1720. év elején Virmontnak végresikerült kieszközölni, hogy az Oláhországban tartóz-kodó magyarok, köztük Eszterházy és Csáky tábor-nokok, a vad Maczedoniának egyik elhagyott szögle-tébe, Demirhisszárba bellebbeztessenek s hogy ajenikói emigránsoknak Konstantinápoly tói távolabbjelöltessék ki lakóhely. A szultán tehát nem vette lekezét pártfogoltjairól és nem engedte meg, hogyKis-Ázsiába űzessenek. A határozat közlésének külsőformájával is lehetőleg kímélték a fejedelem jogos érzé-kenységét. A nagyvezír Horvát Ferencz által üzente nekia kegyes hírt, hogy a szultán jobb és alkalmatosabbhelyet akar rendelni a magyaroknak, tehát legyenelkészülve a közeli utazásra. „A mi urunk, mint igazkeresztény fejedelem, csendes elmével vette ezt aztizenetet“ — így látták ezt körülötte lévő hű szolgái.Ügyvivője által tiltakozott az oláhországi magyaroknakDemirhisszárba való száműzetése ellen s a maga szá-mára Silivria kijelölését kérte, a mely falu Konstanti-nápolytól nem messze nyugat felé, a Márvány-tengerpartján fekszik. Virmont persze kézzel-lábbal iparko-dott a portát rávenni, hogy ha már Ázsiába nem,legalább a fővárostól távolabb küldjék el a nyugtalanszáműzöttot, a hol nehezebben értesülhet a politikaieseményekről. Így aztán a nagyvezír tekintete Rodos-tóra fordult, szintén a Márvány-tenger, vagy minta törökök hívták, a Fehér-tenger partján,de már kétnapijáró földre Konstantinápolytól. A fejedelem még egyutolsó erőfeszítést tett. Az orosz követ által rábeszél-

210

tette a nagyvezírt, eltávolíttatása előtt hallgassa megmég egyszer személyesen. A szállítóhajók már Jenikő-nél álltak, mikor április 15-én Rákóczi utoljára be-szélt Ibrahim nagyvezírrel ünnepélyes audientián.Keserűen panaszkodott neki, hogy Virmont megérke-zése előtt elégszer kérte elbocsáttatását, spanyol földreis mehetett volna, de a porta folyton halasztotta azengedélyt s ezáltal most ilyen szégyenteljes helyzetbejutott. Ibrahim könnyedén vetett oda néhány méltó-ságos vigasztalást: hogy a spanyol király ígéreteiúgyis hamisak voltak s még örülhet, hogy nem ültfel nekik, Rodostó pedig nincs is oly messze, azegész költözés nem olyan nagy dolog. Végül meg-kérte, hogy ha a portára ír, ne más vezíreknek, hanemegyedül neki írjon.111 A miből Rákóczi megértette,hogy még a törökökkel való érintkezését is felügyeletalá veszik. A Rodostóba költözés, Virmont kívánságá-nak teljesen megfelelően, valóban megszüntette apolitikai ténykedés lehetőségét.

A következő napon Rákóczi ágyúdörgés között, atörökök illő tiszteletnyilvánításaitól kísérve, a szul-tántól küldött díszhajóra szállt — Bercsényiért különhajó jött Therapiába — és különböző kikötőkben valóálldogálás után április 24-én mindnyájan megérkeztekRodostóba.

ÖTÖDIK FEJEZFT.

Rodostóban.

I.A görögök barátságtalan Hellespontusát északról

szegélyező Tekir-Dagh-hegység kelet felé egyre vidorabb arczkifejezést ölt magára, s Rodostó mellett zöl-delő mezók, mosolygó szőlők közt ereszkedik alá atengerbe. A száműzött fejedelem legutolsó reményei-nek hajótöréséből halálosan megsebesültén ért oda,földi vándorlásának ez utolsó állomására, melynekállandó napsütése csak az ő lelke borúját nem tudtatöbbé felderíteni. Első pillanatra úgy látszott, minthaannyi hiú reménykedés után végre megérkezett volnaa szenvedélytelenség, a vágynélküliség halotti nyugal-mába. Az utolsó szalmaszálban, az orosz követ ígére-teiben, már jenikői tartózkodása alatt sem bízott olyerősen, a hogy még nem sokkal előbb Alberonihasonlókép hiú üzeneteiben. Daskov nem átallott aszámúzöttnek diplomatiai járatlanságával szükségtele-nül is visszaélni: a valósággal homlokegyenest ellen-kezve jelentette neki az orosz-svéd béke megkötését,s hogy Nagy Péter végre komolyan elszánta magáta császár elleni háborúra, a melyben birodalmi feje-delmek: a bajor és a kölni választók, a hossen-casseli

212

herczeg, sőt még a római pápa is segíteni fogjákPedig a fejedelem ekkor már lassan-lassan, bár félveés vissza-visszaesve a régi hiszékenységbe, kezdettbelenézni a valóság vigasztalanságába. „A törököksaját hasznukat nézik — vette észre végre, kétévitörökországi tartózkodás után — és csak saját hasz-nuk reményében pártfogolnak engemet a bécsi udvar-ral szemben, hogy egy orosz-császári háború eseténvisszaszerezzék maguknak Magyarországot és Erdélyt.Mi lesz velem, ha a czár eldobja magától a császár-ral való háború gondolatát!“ így hányódott kétségbe-esés és remény között, míg végre a török fővárosbólvaló eltávolítás megnyitotta szemeit a vigasztalanság-ban. „Nincs többé hova forduljak a mostani helyzet-ben. Szomjúzom a magányosságra, melytől az Úrparancsára örökre megváltam; rettegek ittmaradni apogányok közt, de nem kisebb borzadálylyal tölt ela gondolat, hogy a czár udvarába menjek; háború ésembervér kiontása visszariasztanak, pedig jól tudom,hogy kötelességem fejedelemségemet a szolgaságbólkiszabadítani, de már ezt sem kívánom a világi életveszélyei miatt, melyek lelkemnek kárára szolgálná-nak. Mutasd meg, Úristen, az utat, mely reám vár,mert mindaz, a mit magam előtt látok, telve vanveszedelemmel.“112 A sors megújuló csapásai alatt afejedelemnek azelőtt oly gyors növésű reményei mosta porban hevertek, s a Bosporus partján már egybizalmavesztett, lemondáshoz és politikai megsemmi-süléshez közel álló ember várta a legeslegutolsó csa-pást. Virmont követelése hírére még egyszer megráz-kódtak idegszálai, kétségbeesett erőfeszítéssel vetettemeg lábát a Bosporusnál, Konstantinápoly kapujánál,a hol a nyugati keresztény világ legutolsó szálai fut-

213

nak össze, mielőtt a keleti pogányság útvesztőjébenörökre eltűnnének. De török földön egyetlenegy győ-zelem sem adatott meg neki. A rodostói számkivetéslett minden küzdelmei végső jutalma, s ő a szultánihajó pompájából, janicsár díszőrség sorai között, bor-zadva lépett a partra, melynek pogány világából útmár csak a sír felé vezetett.

A rodostói tartózkodás első idejében a berendez-kedés kicsinyes gondjai jótevőén vonták el figyelméta lelki nagy seb szüntelen sajgásától. Az új állomásmár nem átmeneti volt többé, mint Drinápoly, Bujuk-dere és Jenikő. Bármennyire tiltakozott is a fejede-lem a rodostói bellebbezés ellen, most, a keserűvalóság kényszerében, intézkedéseket kellett tennie,melyek az életet a száműzetés napi egyformaságábanelviselhetővé teszik. Házi szabályok, napirend, étkezésrendje és egyéb kicsiny, de szükséges rendelkezésekfoglalták el most idejét. Az anyagi szükségletekről aporta elég bőkezűen gondoskodott. A fejedelem napiszáz, majd hatvan piaszter segélydijat, „taint“, húzottemberei ellátására a török kincstárból, Bercsényipedig külön tartásdíjban részesült. A rodostói ör-mény negyedben, a leggazdagabb városrészben,huszonnégy ház tulajdonosait lakoltatták ki, s ezekbea házakba vonultak be Rákóczi száműzetésének osz-tályrészesei. A görög, örmény, török lakosság csakmagyaroknak hívta őket, s fejedelmüket magyar királynévvel tisztelték meg. Eleinte tartózkodással, sőtnémi rettegéssel nézték az idegeneket, a kiktől külö-nösen feleségeiknek úgysem igen biztos lábon állóerényét féltették. Később azonban, mikor Rákócziszigorú rendtartását gyümölcsében, a magyarok tisz-tességes, visszavonult életmódjában szemlélhették,

214

kezdtek velük megbarátkozni, s a száműzötteket nemegy szüreti vagy lakodalmi meghívásban részesítették.Az élelmes örmények és görögök csakhamar felfedez-ték, hogyan húzhatnak hasznot az idegenekből. Azélelmiszerek árát felszöktették, sőt mikor Rákócziszolganépsógét a pestis megtizedelte, siettek szolgálatai-kat felajánlani neki, hogy mint Rákóczi király alatt-valói megszabaduljanak a török fejadó fizetésétől.A szigorú török pénzügyi hatóság csakhamar végetvetett örömüknek, véglegesen kimondván, hogy afejadótól egyedül Rákóczi magyar és franczia embereimentetnek fel. Külsőleg a fejedelem valóban úgy éltott a maga huszonnégy házában — melyért a bér-összeget a török kormány fizette a tulajdonosoknak —,mintha független fejedelem volna.

Alattvalói lassacskán szállingóztak köréje. Mintegy nagy száműzött, Victor Hugo, mondta, a szám·űzöttek sorsa a hamuhoz hasonlít, melyre ha ráfujnak,a világ minden tája felé szétszóródik. Újra össze-szedni szinte lehetetlen. A fejedelemmel együtt jöt-tek Rodostóba régi hű szolgái, bejárói közül Sibrik,Zay, Mikes, Ilosvay János, s néhány franczia tiszt,kik még Magyarországon, a kuruczok sorában har-czoltak ügyéért: Charriéres nevű idősebb, megállapo-dott életű volt ezredese, leányával együtt, a ki évtize-dek múlva bekövetkezett holtáig ott maradt a magyarbujdosásban; Molitard, s egy Geneviére nevű külön-ben ismeretlen franczia. Udvarának papja, RadulovicsJános, orvosa, dr. Lang Ambrus, mindketten régótatársai a száműzetésben. Elkísérte még az utolsóállomásra az öreg Forgách tábornok, könnyelmű fiával,Zsigmond gróffal, együtt. Bercsényi külön udvartar-tásnak parancsolt, mely ha kevesebb személyből állott

215

ugyan, de sokkal vidámabb színekben pompázott.Második felesége, Csáky grófnő, magával hozta há-rom komornáját, köztük az idősebb Kaidacsynét, s aMikes szerelmi regénye fényében tündöklő KőszeghyZsuzsit. Egészben véve tiz-tizenöt úri rendhez szá-mítható egyén, a kikkel az igazi nagyurak, Rákóczi ésBercsényi, szóba állhatták. A többi nemtelen szolga-nép, pár franczia lakáj, s néhány magyar hajdúlehetett.113 A huszonnégy házban kényelmesen elfér-tek. Mikes szolgájával azt sem tudta, mit csináljonabban az egész házban, melyet rendelkezésére bocsá-tottak. Az egyedüllét unalma ráfeküdt volna lelkére,ha el nem űzi, mint többi társai, állandó látogatások-kal; persze leginkább Bercsényiné házába, a komornamiatt. Pedig nem kis feladat volt Bercsényinél tiszte-letét tenni. A Csáky-leány a száműzetésben sem felej-tette el, hogy az ország bárói közé tartozik családja,s ő is, mint különben Rákóczi és Bercsényi is, meg-különböztetett tiszteletet kívánt az egyszerű nemesek-től. Kétoldalt karonfogva kellett pompával vezetni,mikor egyik szobából a másikba ment, csak egyetlen-egyszer esett ki méltóságos szerepéből, még Jenikő-ben egy földinduláskor, mikor „nem várta, hogyj?fel-emeljék helyéből, mert futva ment a kertbe és azijedtség volt a hopmestere“. Különben sem örvende-zett nagy kedveltségnek a pár fiatal személy között,mivel igen okosan és igen sokat beszélt nekik. Nemvolt titok a kis társaságban, hogy férje szemet vetetta fiatal komornára, a ki egyelőre Mikes székelyvidámságai hallgatásával töltötte a társaságbeli órákat.

A később jött emigránsok nem emelték a rodostóitársasélet kedélyességét. Emlékszünk, hogy a portaVirmont sürgetésére parancsot adott a dunai határon

216

tartózkodó száműzöttek eltávolítására. Eszterházy tá-bornok ekkor Bender környékén táborozott ötvenkatonával; ennyi maradt ugyanis neki a tavaly Mold-vában vele lévő százhatvankilencz lovasból. Máriássyhasonlóképen csak ötven embert tudott együtt tartania korábbi százharminczötből. A császári parancsramindnyájan a Dunától délre szállíttattak, mivel „a hely-zet követelményeivel nem egyezik meg többé, hogyezentúl is a határok közelében lakjanak“ — a minta szultáni rendelet ártatlan macchiavellismussal meg-jegyezte. A szegény lerongyolódott lovasok, kiknekmár valóban semmijük sincsen, könnyű szívvel mond-tak búcsút Oláhországnak, hol a ravasz, pénzéhesgörög vajdák sohase fizették rendesen a portátólkiutalt segélypénzt, s ha a kuruczok maguk szereztekmaguknak élelmet, nagy jajveszékeléssel panaszkod-tak a portán a rabló magyarokra. Egyedül PápaiJános maradt a Dunától északra még éveken át,a kire úgy látszik Rákóczi ránézni sem szeretett, minttörökországi nyomorúságának előidézőjére.114 Eszter-házy és Máriássy lovasai, kik között különben kevésigaz magyar lehetett,. 1720 telén már Viddintől délre,elpusztult török falvakban tengetik életüket a portaisegélypénzből; tábornokaik, Máriássy, Csáky, Eszter-házy, lassankint lehúzódnak Rodostóba. Legkésőbb,1721 nyarán, ér oda Eszterházy, a kinek félnivalójavolt száműzött társai, de különösen Bercsényi gúnyosmegjegyzéseitől, harapós nyelvétől. Az öreg tábornokugyanis elkövette azt a könnyelműséget, hogy mold-vai elhagyatottságában előző, talán már második, fele-ségének egy lengyel szolgálóját választotta feleségéül,a kit korábban ő maga adott egy tót nemes szolgá-jához. Maga özvegygyé válván, elválasztotta a lengyel

217

asszonyt urától, s papok előtt házasságra lépett vele.A rodostói papok, Radulovics és káplánja, az akkorérkezett Le Roux nevű franczia abbé, szigorúbb fel-fogás híveinek mutatkoztak, s nem ismerték el aházasságot törvényesnek. A minek persze az lett asajnos következése, hogy Bercsényiné nem érintkezettEszterházy feleségével, s az öreg tábornok száműze-tésének társai között is amolyan kiközösített életetfolytatott. Gyászos egyedüllétben, elhagyatottságbanvárta be a következő nyáron Rodostóban kiütött pes-tist, a mely elől az egész társaság a friss szellőknekkitett szabad mezőkre vonult, sátrak alá. Eszterházya többiektől illő távolságban, jó messze, egyedül ütöttmagának és feleségének sátrat, a honnan csak ünnep-napokon járt be lovon misére a fejedelemhez. Egyszercsak, harmadnapra az egyik ünnep után, keservesprocessiót látnak a bujdosók: a szegény asszony jöttsírva, egyetlen szolga és egy kis leány kíséretében ahírrel, hogy Eszterházy a sátor alatt pestisben meg-halt. A mint halva látta urát, „elbódult állapotában“fejét vesztette, s egyedül hagyva a testet a mezőn,két mérfóldnyi utat gyalog tett meg Rákóczihoz.A fejedelem azután intézkedést tett a szegény fraknóigróf holttestének illő eltakarítására, a ki valóban min-dent feláldozott az ő ügyéért.115

„A nevetés pedig olyan ritka nálunk, hogyhamég így leszünk sokáig, a természet azt is elfelejtetivelünk és csodálni fogjuk, ha másokat látunk nevetni.“A sokféle szomorúság között a honvágy vájt legmé-lyebb, de láthatatlan sebeket a bujdosók leikébe.A fiatalok könnyebben viselték, mint az öregek. Mikesés Ilosvay, Zay érdeklődve nézegették a színes keletiéletet, a melynek hullámverése el-elhömpölygött a

218

magyarok csendes utczájáig. Az öregek, Forgách ésCsáky, nehezebben tudták elfordítani gondolataikat azelhagyott hazától. Akarattal sehogy sem ment; a hon-vágy csak a fiatalok gondtalansága elől futott meg,de nem az öregek komor tépelődósétől. A mint hírekelt Yirmont megérkezésével, hogy egy Batthyányivan kíséretében, a két öreg tábornok üzengetni kez-dett a honfitársnak, a ki ezt maga védelmére is beje-lentette főnökének. Forgách csakhamar nekibátorodva,magához a követhez fordult, s beszélgetést kért tőle.Yirmont egy ideig kérette magát, majd a palo-tája mellett lévő franciscanusok kertjében titkos talál-kozást adott neki. A beszélgetés sehogy sem elégí-tette ki a császári követet, a ki Rákóczi terveirőlakart volna értesülni és mindenáron veszedelmetszimatolt Rákócziék felől. Forgách esküdözött neki,hogy a szegény száműzöttek semmit sem akarnak, csakbékében élni, legföllebb Bercsényitől telik ki valamimeggondolatlanság nagy elkeseredésében. Őmaga acsászár kegyelméhez folyamodik, hogy magyar földön,kolostorban fejezhesse be életét, elkobzott birtokaitnem kívánja vissza. Virmont megígérte kérése továb-bítását, de magában megfogadta, hogy ily üres fecse-gést többé nem fog meghallgatni. A Forgách utánjelentkező Csákynak már nem is adott kihallgatást.

Az előbbi azonban nagy reményekkel ment visszaRodostóba, s jámboran várta királya kegyelmét, me-lyet pedig már a Virmontnál tett rossz benyomás miattsem kaphatott meg. Az 1720. év végén már nembírta ki a várakozást, s a galatai franczia kapuczinu-sok házába ment, hogy ott, közelebb, gyorsabbanvegye kézhez a kegyelmet. A fényes portáról csakha-mar csausz jött érte, nem a kegyelemlevéllel, hanem

219

parancscsal, hogy térjen vissza Rodostóba, a száműzöt-tek kijelölt helyére. Helyzete azonban ott folyton rosz-szabbodott. A Virmont-nal való érintkezés híre — bizo-nyára Virmont vagy inkább Theyls, a magyarok legna-gyobb ellensége útján — valamely európai hírlapba isbekerült és Rodostóba is útat talált magának. Itt, főkéntBercsényinél, a felháborodás viharátkeltette fel. A meg-tört, aggságtól és szenvedésektől elgyengült Forgáchnem sokáig viselte el Bercsényi kíméletlen szúrásait,nem várt többé a császári kegyelemre, hanem a portá-tól kért engedelmet, hogy Lengyelországba mehessen.Az engedély 1721 januárjában megjött, az öreg mégfélévnél tovább kétségben hányódott, míg el tudtamagát határozni Rákóczi elhagyására. Szeptemberitávozásakor Mikes nem tudta eldönteni, az idevalólakást únta-e meg, vagy Bercsényivel nem lakhatott egyvárosban.116 Lengyel földön, nagy szegénységben ten-gette még pár évig életét, de legalább közelebbrőlérezhette a magyar élet lüktetését.117

Az ő távozása és Eszterházy halála után Bercsényiés Csáky egyedül maradtak a kurucz tábornokok közülfejedelmük mellett. Az utóbbi istenes öregúr voltmár ekkor, a ki a légynek sem vétett, buzgalommalvégezte a fejedelemtől megszabott lelki gyakorlatokat.Egy havasalföldi utazás alkalmával örökre megváltfeleségétől és gyermekeitől, kiknek a hatalmas Csáky-rokonság otthon kegyelmet és visszatérési engedélyteszközölt ki, s most már Ő is egyedül, az emberi tár-saság és család minden örömétől megválva hallgattaura oldalán .tenger mormolását“. A számüzöttek kiskörében mindvégig kevés vizet zavart, annál többetbeszéltetett magáról a másik tábornok, a legelső sze-mély Rákóczi után Bercsényi Miklós.

220

Nem mindenki hull le, mint ágáról az érett gyü-mölcs az alkony fuvalmában, mondta a száműzöttek-ről egyszer Szalay László. Az öregség megbékültnyugalma mindvégig távol maradt Bercsényi izmos ésmégis ideges alakjától. Ez a talpig akarat- és szenve-délyember a száműzetés kényszerű semmittevésében isúgy forrt és buzogott bensejében, mintha még mostis a fölkelő sereg teljhatalmú generalissimusa, élet-halál ura volna. A rodostói viszonyokban tetterejéneksemmi tér sem nyílott; nem volt többé, akinek paran-csoljon, s legföllebb epés megjegyzésekkel folyhatottbe a rodostói kis világ forgásába. A fejedelem kedvé-ért, megszokásból eljárt ugyan a szentmisékre, egyébegyházi kötelességeinek is eleget tett, de lelke meg-tisztulására és embertársai megbecsülésére, a fele-baráti szeretet belső alapjára soha nem tett szert.Kalitkába zárt oroszlánként járt-kelt a rodostói jámbornép között, mely tisztelettel tért ki útjából. Éles poli-tikai pillantása régóta felismerte a helyzet reményte-lenségét; Rákóczi új és új kísérleteit az európai hely-zet megváltoztatására érdek nélkül, közönynyel szem-lélte, jól tudván, hogy azok úgysem egyebek gyer-mekjátéknál és egy diplomatiai játékokban megöregedettember időtöltésénél. Életereje sokkal könnyebben jár-ható utakat mutatott neki a rodostói élet elviselhe-tőbbé tételére. Az 1723. év tavaszán nálánál idősebbfelesége hatvankilenczéves korában pár napi nehézbetegség után meghalt. A fejedelem és a fiatal szám-űzöttek fogták be szemeit, mert a férjet nem akartákfelébreszteni délutáni álmából, hogy túlságosan fel neizgassa magát. Midőn felébredt és megtudta, hogy aszegény asszony nincs többé a világon, egy kissékönnyezett. A bujdosók azt gondolták, hogy „majd

221

nagy zokogást fog tenni, de sokkal csendesebben volt,mintsem gondoltuk volna, és a keserűség mellett aládákról gondolkodott. Ilyen a világ! Vájjon nemházasodik-e még meg?“ S ez nem volt hiábavaló kér-dés: félévre rá valóban elvette Bercsényi az egyetlenférjhezmenendó rodostói leányt, a fiatal KöszeghyZsuzsit, egy régi nemes szolgájának a leányát. Azöreg nagyúr kellemes időtöltést keresett az új házas-sággal, s lehet, hogy örömet szerzett neki szemeit aszegény Mikesnek, Zsuzsi reménytelen szerelmesének,komikus szomorúságán legeltetni. Annyi bizonyos,hogy a házasság a száműzetés keservét nem egy pil-lanatra el-elűzte tőle. Már vőlegénysége alatt semkínozta úgy a köszvény, mint korábban, sőt gyakrab-ban meg is mosdott menyasszonyáért. A leány is bol-dog volt: grófnői titulus mégis csak szebb dolog, minta fejedelem szegény bejárójának lenni feleségévé.Bercsényinek a porta Rákóczitól függetlenül adottévdíjat, melyet nem költött diplomatiai utakra, s ígymindvégig jómódban, szinte bőségben töltötte a szám-űzetés éveit. Kétévi házasélet után keresztényhez illőhalállal múlt ki. Hosszú betegségében felesége hűsé-gesen ápolta. Testamentumában néhai felesége, aCsáky-leány nádpálczáját hagyta Mikesnek, legyőzöttvetélytársának. Mikes újra megkérdezte a fiatal özve-gyet, akarna-e felesége lenni, de szegény újra kosa-rat kapott. »Attól van-e, hogy a grófné titulust nemakarja letenni, vagy attól, hogy a legénynek nem igenvillog ládájában az arany?“ Az özvegy Bercsényi grófnéfiatalsága virágában hagyta el Rodostót és a száműzöt-teket, a kikhez semmi sem kötötte s Lengyelországban,Jaroszlóban, ütötte fel udvarát, a hol egykori komorna-társa, Kajdacsynó, mindvégig hűséggel szolgálta.118

222

A tábornokok sorra kimúlása vagy eltávozása nemtehette Rákóczi életét magánosabbá. A rodostói tár-saság minden tagját összefűzte ugyan valami a kö-zéppontban álló fejedelemmel: a fiatalokat a „vak-szeretet” Rákóczi személye iránt, az öregeket a hű-ség egykori vezérlőfejedelmükhöz s az évtizedes közösküzdelem emléke. A fejedelem közöttük mégis lelkiegyedülvalóságban töltötte napjait: a hódolatot ésszeretetet elfogadta, jóakaró kegyességgel viszonozta,de senkinek sem adott jogot, hogy belsejének moz-galmaiba, a fájdalom és remény, lemondás, majdtehetetlen elkeseredés hullámzásába beletekinthessen.A török földre érkezése óta megállapított udvari szer-tartásokat most Rodostóban egész szabályzattá dol-gozta ki, pontosan felügyelt annak megtartására sígy udvarában minden egyes személynek körülírt ha-táskört jelölvén ki, lehetetlenné tette, hogy bárki istúlságos közel lépjen hozzá, a fejedelemhez. Rend-tartása értelmében az egyhangú rodostói napokatreggel hatodfél órakor dobszóval kezdették meg; acselédség erre elhagyta az éjjeli nyugodalmat. Hatórakor újabb dobszóra a fejedelem kelt fel, öltözte-tésénél — a versaillesi „nagy fölkelések“ csekélyutánzataként — az öltöztető szolgákon kívül Mikes-nek, az első bejáró nemesembernek, kellett jelenlennie. Akkor a kápolnába ment s misét hallgatott,mise után nemesei társaságában „ebédlőházában“ kávétreggelizett és dohányozott. Nyolcz órakor három dob-szó figyelmeztette az egész házat a nyilvános misére.E második mise után a fejedelem visszavonult ter-meibe, a hol tizenkét óráig egyedül foglalatoskodottpolitikai levelezése lebonyolításával vagy egyéb írás-munkával. Legföllebb franczia vagy magyar titkár-

223

ját, íródeákját tartotta magánál. A szintén dobszóvalhirdetett ebéd, melyen ismét egész udvara résztvett,tizenkettőtől harmadfél óráig tartott, akkor félórán átismét egyedül imádkozott a kápolnában, utána megintegyedül dolgozott, de már nem szellemi munkát, ha-nem az időt hasznosan űző testedző kézimunkát: asz-talosságot, esztergályosságot, vagy terveket rajzoltkülönös, rejtekfiókos bútorokhoz, avagy festéssel, csata-rajzok készítésével foglalatoskodott öt óráig, a mikormegint dobverés gyűjtötte össze az udvart a kápolná-ban. Újabb ájtatoskodás után ismét egyedüllét ahetedfél órakor kezdődő vacsoráig. Nyolcz órakor, areggeli szertartáshoz hasonlóan az udvar tagjai jelen-létében, a levetkőzés s ettől kezdve a hatórai fel-kelésig senkivel sem érintkezett többé, bár nyolczórakor még nem szokott lefeküdni s már két órakortalpon volt. A nyolczórai vetkeződési szertartás azon-ban megszabadította udvaronczaitól és az egyedüllétszabadságát szerezte meg neki. Bizalmasabban csakisa reggeli, ebéd és vacsora idején lehetett hozzáközeledni. Természetes, hogy a közös étkezés nemnyújtott senkinek alkalmat a fejedelem lelki életétfedő lepel meglebbentésére. Az ebédnél, mint Mikesmondta, a „tyúkokra tettek törvényt“ s beszédtárgyulaligha szolgált komolyabb és fontosabb dolog, mint arodostói élet napi eseményei, melyekről udvaronczaikomoly vagy tréfás nézeteit a fejedelem kegyesenmosolyogva hallgatta meg. Lelke pedig valahol egye-bütt, talán olyan messze kalandozott, hogy ez egy-szerű, fiatal nemesek bizonyára követni sem tudtákvolna, még ha beavatja is őket bizalmába.

A gondolatkör, melyben egyedülléte alatt legszíve-sebben mozgott, a vallásnak természetfölötti, az innenső

225

világtól elszakadt birodalma volt. A grosboisi napokóta az egyház parancsai szerint szigorúan vallásoséletet folytatott, mint ez napirendjéből is látszik:naponkint két misét hallgatott, délután újra kétszerfelkereste a kápolnát. S a mint a virradat félhomá-lyában álmatlanság, a lelki bánat és öregség e hűkísérője, kínozta, már reggeli két órától kezdve, gon-dolatai ismét csak a vallás vigasztalását keresték.Mindig új és új gyönyörűséget talált a grosboisimegtérésre emlékezve, a mikor az Úr kegyelme világidolgoktól elfordította és magasztosabb „megnevezhe-tetlen élvezeteket“ szerzett neki. Mostani életébenbármily messze szakadt is el az igénytelen klastromnyugalmától, sikerült neki a drinápolyi politikai izga-tottság után újra visszaszereznie „a magánosság azonvalódi édességét, a mely az emberben vágyakat gyul-laszt, hogy jól éljen és Isten jelenlétének tudatávalbírjon“. Valóban elérte a földi boldogság azon fokát,melyen a teremtmény meg van győződve, hogy terem-tőjével, a mindenség hatalmas urával, állandóan érint-kezésben van, vele társalog, bajait, a leghiábavalób-bakat is, elmondja neki. A teremtő végtelen jóságá-val mosolyogva hallgatja őt, szorongattatásaiban utatmutat neki s állandó kegyelmében tartja az érdemet-len, bűnös embert. A fejedelem Rodostóban máregyetlen lépést sem tett, a nélkül, hogy mennyeiatyjának törvényeihez ne mérte volna saját szándé-kát, egyetlen elhatározást sem hagyott lelkében meg-fogamzani, a melyről teljes bizonyossággal meg nemállapította, hogy az Isten akaratának és az egyháztanításának teljesen megfelel. Ha emberi szenvedély,hiúság vagy kívánságok néha-néha megszakítottákis Istenével való összeköttetését és lelki összhangját,

225

csakhamar visszaállították azt az egyház kegyszerei:gyónás és áldozás, melyekkel gyakorta élt az úgyisállandó imádság és misehallgatás mellett.

A mint a grosboisi megtérés — hogy az egyházkifejezésével éljünk — a kegyelem ez állapotát meg-alapozta nála, ugyancsak ott, lehet hogy valamelytapasztalt kamalduli lelkiatya tanácsára, kezdte megazt a szokást, hogy az imádság rendes formájánkívül írásbeli munka segélyével is fenntartotta ateremtójével való állandó érintkezést. Ebből a czél-ból valóban nem akadhatott volna megfelelőbb min-tára Szent Ágoston vallomásainál. Az egykori pogányrhetor Isten színe előtt mondta el addigi bűnös éle-tének történetét, Istenét tegezve gyermeki bizalommal,a bocsánat birtokában panaszolta el neki földi nyo-morúságát, gonoszságainak szinte végtelen sorozatátmindaddig, mig az isteni kegyelem végre reá is kinem áradt. Szent Ágoston utánzása Rákóczinak lehe-tővé tette, hogy a munka folyama alatt, évek soránát, Istenével állandó érintkezésben legyen még azonaz időn kívül is, melyet úgyis az imádságnak és egyébvallásos gyakorlatoknak szentelt. „Vallomásával“ jeni-kői tartózkodása alatt készült el, a mikor világossávált előtte, hogy ezutáni élete inkább a visszatekin-tés és a magábanézés, mint a kifelé hatás és világitevékenység élete lesz. Jól sejtette, hogy a rodostóitartózkodás nem fog neki eseményeket hozni, melyekakaratát és érzelmi világát próbára tehetnék,110

Mivel müvét saját lelki nyeresége czéljából irtameg és általa egyéb bűnösöket akart az igaz útravezérelni, méltánytalanság volna munkáját irodalmiszempontból s még inkább Szent Ágoston vallomásaimellé állítva szemlélni. A latin egyház legnagyobb atyja

226

nemcsak nagy szent, de minden koroknak egyik leg-nagyobb írója, nyelvművésze és legélesebb, legvilá-gosabb gondolkodója is volt. Az ő megtérésének tör-ténete a legnyíltabb őszinteség mellett az istenfélelemés istenszeretet oly féktelen, szinte megdöbbentő,elemi erővel tobzódó hevétől rendkívüli, a milyennekkifejezése csak a legnagyobb művészeknek, a leg-forróbb képzelő erő tulajdonosainak adatott meg.Szent Ágoston mellett Rákóczi vallomása kissé szín-telen, a bűnbánat érzelmeit egyhangúan ismétlő iro-dalmi munka benyomását kelti fel. Műélvezetet márcsak azért sem szerezhet az olvasónak, mert az elő-adás folyamán állandóan két egymást zavaró gon-dolatkör kerül egymással kapcsolatba. Rákóczi életemegtéréséig, egészen más világban játszódott le, mintSzent Ágostoné. A hippoi püspök egész életében, mintmanicheus is, az igazságot, a lét okát, az Istentkereste s tévelygéseiben folyton szellemi dolgokkalfoglalkozott. Így bűnös élete előadásában minden újfejezet egyöntetűen, eltérés és idegen terekre valókalandozás nélkül vezet el a megtéréshez, az igazságmegtalálásához, melynek az előző bűnök szinte csakelőkészítő fokozatai. Vallomása egy gondolkodó éle-tét adják, a ki a testi élet állandó bűneiben istulajdonképen belső életet él. Rákóczi azonban Gros-bois előtt nem szokott gondolkodni a belső, szellemidolgok felett. Életmódja, nevelése, életének későbbifeladatai mind a világban, még pedig a befelé for-dultságtól távol álló, nagyon is tevékeny világbanmutattak neki helyet. Politikus, kissé hadvezér, későbbdiplomata, de sohasem bölcsész; mindig a külső vilá-got nézte s csak Grosboisban fedezte fel, hogy belsőélete is érdemes a megfigyelésre. Vallomása megírá-

227

sában tehát politikai, hadi eseményeket, diplomatiaicselfogásokat kellett előadnia, melyeket persze csakkülsőleg tudott a későbbi belső fejlődés menetévelösszekötni. Istenéhez szóló, valóban őszinte és meg-ható imák után, átmenet nélkül vagy egypár gyorsbevezető szó után jön a francziákkal, vagy az oroszczárral folytatott tárgyalásainak fárasztó leírása. Amunkának második felét pedig Drinápolyban és Jenikő-ben állította össze s benne a török földön történt ese-ményeket adta elő, úgy a hogy ezek éppen akkormegtörténtek vele. Láttuk előbb, miféle megszégyení-téseket kellett Drinápolyban eltűrnie s csak termé-szetes, hogy ezen eseményeket azon melegiben nemtudta helyesen rajzolni, inkább úgy, a hogy akkoriizgatott állapotában értékelte őket. Ez a másodikrész inkább emlékirat, önéletrajz, mint vallásos vissza-pillantás. Az önéletrajzok rendes hibáiban ez is osz-tozik.

Drinápolyi élményei leírásuk közben mélyen lei-kébe vájódtak s folyton fájó hatásuk alatt a politikaiérdeklődéstől nem tud többé szabadulni. A diplo-matiai tárgyalásokat és azok politikai következmé-nyeit Istenhez tért állapotában is csorbítatlan érdek-lődéssel kíséri. El volt ugyan készülve világi törek-vései sikertelenségére: „Azonban ha az, amire vállal-kozom, tőlem indulna ki és nem tőled, rendelkezzél,hogy vállalataim, mint a viasz a tűzben, folyjanakszéjjel, gondolataim, mint a por a szélben, szálljanakel, az én romlásom is szolgáljon a Te dicsőítésedreés magasztalásodra. Örömest beleegyezem, csak lel-kemnek, téged szerető, utánad sóvárgó, hozzád fohász-kodó jegyesednek légy irgalmas. Ne találd romlásá-ban gyönyörűségedet; testemen e földön gyakorold

228

ítéleteid szigorát.” Megtérő bűnös nem omolhat elmélyebben Ura előtt. Az ember azt hinné, hogy az,ki a világi törekvések hiábavalóságát ily világosanfelismerte s a kinek oly gyönyörűséget szerez azIsten akaratában való megnyugvás, a rodostói kény-szerűségben a teremtőjével megtalált harmóniát nemfogja zavarni világi törekvésekkel, földi helyzetéérthiú erőfeszítésekkel. Rákócziban nagy volt a hit, devilági törekvése, a fejedelemség keresése — mintláttuk — maga is vallásos meggyőződésében gyöke-rezett s így a grosboisi remete, a mint egyszer el-hagyta a magányt s visszakerült a világba, sohasemlett többé újra remetévé s mindvégig megmaradt azemigráns, a trónkövetelő szomorú szerepében. A rodos-tói délelőttökön vallásos munkái mellett diplomatiaimemorandumokat szerkesztett, melyeket bíborosok,kiknek hite az övé mellett gyenge nádszál volt, vetet-tek közönyösen papírkosarukba.

Az emigráns megmaradt emigránsnak, a ki továbbrais, újra és újra kitette magát a hatalmasok meg-szégyenítő visszautasításainak, de a szégyen égetőfájdalmát vallásossága mindegyre megenyhítette. Iste-nes gondolatait naponkint papírra vetette s így kelet-keztek „a keresztény fejedelemnek áhításai“, imádsá-gok gyűjteménye a napi élet különböző alkalmaira,valamint szent elmélkedések az Úr teste vétele, azáldozás dolgában. Világi tekintetek itt többé nemzavarták s akadály nélkül szárnyalhatott erős hite amagasság felé. A kifejezésmód gyarlósága, a latin ésfranczia stylusban való járatlansága mellett is vallá-sos munkáinak egyes helyei az élő hit erejénél fogvaszinte megközelítik Szent Ágoston hatalmas dictióját.Érzelmének őszintesége minden kétségen felül áll.

229

Nem nehéz kiéreznünk a küzdelmet, melyet a meg-igazulásra, Istenével egyesülésre törekvő ember foly-tat földi hajlandóságaival. Még le nem igázott kép-zelődése folyvást új és új képeket tol eléje, melyekmagukban véve nem ártalmasak és tilalmasak, gyö-nyörűséget nem szereznek neki, de közönyösbe nemjó, se nem rossz, langyos mivoltukban elfordítjákIstenétől. „Végtelen sorban jönnek elém e képek,hiába taszítom el őket magamtól, makacsul vissza-térnek s ha könyörületességed, Uram, nem segít, ter-méketlenné teszik imáimat s meztelen, üres szavaktagolásán kapom rajta magamat. Oh örök hatalom,világosságnak és lelkemnek világossága, tekintsd megtörékenységemet és nyomorult állapotomat.“ A meg-térés állapotában is folyton felmerülő önvád mardo-sása, az önmagával meg nem elégedés, az istenikegyelemnek folytonos sürgetése Rákóczinál olyanjellemvonás, melyben Szent Ágostonnal találkozik.Mindketten tisztában vannak saját gyengeségükkel.Hogy kétségbe ne kelljen esniök az örök bíró előtt,hatalmasul döngetik bebocsátásért a kegyelem kapu-ját. Szent Ágostonról különösen a XVII. századbanel volt terjedve az a nézet, hogy túlságosan sokatkíván az embertől a megigazulásra. Az akkori theo-logiának egyik iránya, a moraltheologia nem kedvelteaz afrikai egyházatyát s lehetőleg tartózkodott írásai-nak felhasználásától. Ennek az iskolának vezetői,spanyol és franczia dominicanusok és jezsuiták, első-sorban azon módok felfedezésére fordították figyel-müket, hogyan lehet a világban élő gyenge akaratúembereket minél biztosabban s lehetőleg könnyű uta-kon a megtéréshez vezetni. Praktikus czélból írt el-mélkedéseiknél Szent Ágoston felfogása csak hátrál-

230

tatta volna őket, hisz jól tudták, hogy az embereklegnagyobb részétől hiába kívánnának olyan hitet, amilyen Szent Ágoston lelkében égett. Ezek a köröknem szívesen hallották az egyházatya nevét, annálkevésbbé, mivel a század közepe óta a divatos moral-theologia, casuistica ellen fellépő jansenisták éppenezt a nevet írták volt zászlójukra. A Port-Royal körülcsoportosuló komor, szigorú pillantású férfiak SzentÁgostontól tanult merevséggel követelték az egészember megtérését s nem elégedtek meg azzal, hogya világi zajban élő ember esetről esetre, mintegyrészletekben viselkedjék az egyház parancsaihoz illően.A nagy theologiai és politikai küzdelemben a jansenis-ták és a gallikán egyház hívei ellenzék szerepéreszorultak s a győzelmes jezsuiták az egyházi és világihatalom minden eszközét mozgásba hozták üldözé-sükre és végleges kiirtásukra. Rákóczi francziaországitartózkodása idején javában folyt a harcz s a francziaegyház feje, Noailles bíbornok bátorítólag állott aXIY. Lajostól lesújtott jansenisták mellett és vona-kodott elismerni a pápa elítélő határozatait. A körü-lötte tomboló theologiai viharnak közepette RákócziGrosboisban éppen Szent Ágostont választotta magá-nak mintaképül s ezzel magára vonta a jansenistaeretnekségtől irtózó jezsuiták gyanúját. A fejedelemRodostóban gyakran panaszkodott a franczia jezsuitákellen, kik vele igazságtalanul bántak és jansenistahírébe keverték.121 A vád sok szomorúságot okozottneki, mivel gyermekkora óta hü fia volt egyházánakés a római pápa tekintélye előtt mindenben hívő tisz-telettel meghajolt.

Az eretnekség vádját azonban nehezen lehetettelcsittítani. Új anyagot a Vallomás könyvéből nyer-

231

tek a lappangó hibáztatók. A Groisboisban és Driná-polyban készült részeket Rákóczi átadta Gallani érsek-nek, a konstantinápolyi róm. kath. apostoli vicarius-nak, hogy ez véleményt mondjon neki, vájjon meg-találta-e a megtérés igazi útját. Az érsek alaposvizsgálat alá vette a kéziratot, mintha csak nyomta-tásra készült theologiai munka lett volna s nem egyegyszerű léleknek a nagyvilág elé nem tartozó bizal-mas közlekedése úristenével. Sőt, hogy minél meg-bízhatóbb ítéletre tegyen szert, átadta azt két olaszszerzetesnek, egy dominicanusnak s egy ferenczesnek,a kik nagy pápaszemet illesztvén orrukra, theologusiszigorral vetették mérlegre a szöveg állításait és ki-fejezéseit s nem késtek a gonosz jansenista hírébenálló fejedelmet a római egyház tanításától elszakadteretneknek nyilvánítani. A szegény fejedelem javítá-sokkal és megjegyzésekkel terhelten kapta visszamunkáját az érsektől s a széljegyzetekben a harczoskedvű szerzetesek a pápai bullák egész sorát olvastákrá a szerző fejére, melyek az ő állítólagos nézeteitmár elkárhoztatták. Nagy lelki fájdalommal vette afejedelem az ítélkezést tudomásul, de nem éreztemagát hibásnak, mivel az egész dolgot egyéb foglal-kozásban szűkölködő theologusok munkájának tar-totta. A pápai tekintély ellen sohasem szándékozottlegcsekélyebb dologban is felkelni s a jansenistákatelítélő Unigenitus-bullát egyházához való gyermekiragaszkodással vette tudomásul. Saját kárán okulva,vallomása végén ki is jelentette, hogy theologiaiképzettség híján talán nem kerülhetett el néhányhibás kifejezést, de ezt nem szándékosan tette éshibájáról felvilágosítva, bármikor hajlandó azt vissza-vonni.122

232

Mielőtt elhagynék ezt a tárgyat, nem hagyhatjukemlítés nélkül, hogy a fejedelem vallásos életébenmégis voltak mozzanatok, melyek az ő száműzöttilelki fejlődését nem ismerő szemlélőket könnyen vissza-riasztották. Grosboisban szerzett meggyőződése, hogyfejedelemségét keresnie kell, egyéni színezetet nyo-mott gondolkodásmódjára, a mely vallásos tárgyú be-szélgetéseiben szokatlan, idegeneknek érthetetlen mó-don nyilvánult meg. Az említett konstantinápolyi vica-rius gyakran meglátogatta Jenikőben és Rodostóbans ilyenkor a beszélgetést már csak papi érdeklődésbőlis arra a kérdésre terelte, hogyan ítéli meg Rákóczia törökök, pogányok közt való kényszerű tartózko-dást. A fejedelem minden hányattatása kiindulópontja-ként az erdélyi fejedelmi választást jelölte meg. Sohanem hagyta volna el francziaországi nyugalmát, haesküt nem tesz az erdélyi rendeknek, hogy nemhagyja el és megtartja őket ősi szabadságukban.Czélja elérésében egyedül a törökök nyújthattak se-gédkezet. Nem mulasztotta el, hogy meg ne kérdezzea Sorbonne theologusait és egyéb bölcs egyházi embe-reket, szabad-e neki a pogányoktól nyújtott segélylyelélni. Ezek egyhangúan biztosították, hogy hasonlóhelyzetben a különben tilos eszközökkel is joga vanélni s hogy egyébként a többi fejedelem is az államjavát s nem a vallásos dolgokat szokta politikai el-határozásaiban tekinteni. Biztosította azonban az érse-ket, hogyha Francziaországban értesül a tatár beütés-ről, soha be nem teszi lábát a török földre. Most márvógkép belátta ez egyetlen eszköz használhatatlanvoltát s a törököt sohasem fogja háborúra biztatni.Kötelessége azonban továbbra is fennmarad, azerdélyieknek adott szava mindörökké kötni fogja,

233

tekintet nélkül a megvalósulás lehetőségeire. Ettől azeskütől senki, még a római pápa sem oldozhatja fel,egyedül azok, kiknek kezébe letette.123 Az apostolivicarius ezt a felfogást legalább is különösnek, hanem eretneknek találta. A galatai jezsuita rendházegyik tagja, Cachod atya, kivel még találkozni fogunk,Rodostóban rövid beszélgetés után komolyan meg-győződött, hogy Rákóczi a jansenisták „sectájához“tartozik.124 Abban a pillanatban, a mint fejedelemsé-gének kérdése előkerült, nem lehetett többé velealkudozni. Az erdélyi rendeknek letett eskühöz min-den körülmények közt hű akart maradni, ezt tartottaföldi vándorlása egyetlen czéljának s még attól semrettent vissza, ha vallásos alapon nyugvó ragaszko-dását mások megátalkodottságnak, az egyház tanaimegvetésének, kárhozatos eretnekségnek tartották.A rodostói egyhangúságban épp úgy a fejedelemségkeresésének sziklaszilárd alapelvén áll, mint a hogyugyanez a felfogás űzte-hajtotta el Grosboisból Török-országba.

Őszinte, mély istenfélelemtől áthatva is, továbbrais minden ízében fejedelemnek érzi magát. Ellenségesérzületű emberek nem ritkán botránykőre véltek ta-lálni abban, hogy vallásosságában is folyton kimutatjafejedelmi méltóságát. Rodostóban nem remeteként,hanem mint fejedelem élt. Szent tárgyú elmélkedéseitát meg átszőtték az Ő elképzelt souverainitásánakpókhálószálai. Vallásos életének ez ad tulajdonképenegyéni színezetet. Ez mutatja egyszersmind, milymélyen belenőtt lelkébe erdélyi fejedelemségének sezzel együtt souvcrainitasának a tudata. Ha lemondottvolna róluk, saját lelkét kellett volna magából kiszakí-tania. A „keresztény fejedelem állításaiban“ a napi

234

élet minden alkalmához szabott imákat készített, deezek az alkalmak csak hatalmas fejedelem életébenfordulhatnak elő. Lelke mélyéből jövő imádságot ír,a la vue du throne, azon alkalomra, mikor a fejede-lem udvaronczainak reggeli tiszteletnyilvánítása utána tróntermen át megy házi kápolnájába. »íme, Úris-ten, dicsőségemnek külső jele, ha segélyeddel eljutokaz uralkodáshoz; add, hogy e múlandó trónon ülvemegadjam az embereknek, a mit kívánok, hogy meg-adjanak nekem.“ Imádságokat, Istenhez emelő sóhajo-kat írt a fejedelmi élet olyan alkalmaira, melyek aszáműzött életében soha elő nem fordulhatnak. A »nagyfelkelésre“, a hogy X1Y. Lajos szokta egész udvarajelenlétében reggelenkint a napot megkezdeni, a feje-delmi tanács ülésére, háború esetére, győzelemkor,vereségkor, az elesettek holttetemeinek megszemlélé-sére. A fejedelmi souverainitas álmába merülve a szo-morú valóság messze távolba húzódott tőle s ő hábo-rítatlanul, tökéletes boldogságban szőhette továbbártatlan álmait, melyekben vallásos érzelmei és világiérvényesülésre törekvő vágyai egyaránt kielégülésretaláltak.

Vallásossága és politikai meggyőződése ily módonelválaszthatatlan gomolyaggá fonódtak össze egymás-sal és kölcsönös egymásrahatásukban még inkábbfeloldhatatlanná tették a csomót. Vallásos hite egészéletére, a száműzetés végnélküli éveire megszilárdí-totta politikai álláspontját, — politikai elvei viszontvallásos nézeteire gyakoroltak nem egy esetben eldöntőbefolyást. Legvilágosabban látható ez utóbbi jelenségBossuet-hoz való viszonyában. A franczia absolutmonarchiának legékesebben szóló védelmezője Rákóczisouveraini öntudata kifejlődésére nem csekély hatást

235

gyakorolt. A fejedelmeknek Istentől nyert magasztosmegbízását illető nézetei, a mint ezek még Grosbois-ban meggyökereztek benne, kétségtelenül arra a min-tára vezethetők vissza, melyet Bossuet adott XIY. Lajosabsolut hatalmának nyomán. A mint XIV. Lajos vég-telen komoly, minden egyéb földi állásnál súlyosabbfelelősségű hivatalt látott királyi voltában s a mintBossuet szigorúan utasítja a fejedelmeket magas hiva-tásukhoz illő komoly életre, ugyanezt a felfogást lát-tuk Rákóczinál is. A souverainitas azonban csak egyikoldala volt az Ő politikai rendszerének. Soha nemfelejtette el, hogy ő rendektől, azaz akkori felfogásszerint a néptől kapta fejedelemségét. Bossuet köny-veinek olvasása közben sok olyan nézetre talált, melyekaz ő fejedelemségének törvényes voltát könnyen meg-ingathatták. Így lett előbbi mintaképéből, pontosabbvizsgálat után, megczáfolásra érdemes ellenfél. A ro-dostói tartózkodás első, nyugalmasabb éveiben újraés újra átnézte Bossuet tanait s e vizsgálat eredménye-ként hosszabb, franczia nyelvű munkát készített„Traite de la puissance” czímmel.125 Benne Bossuetpolitikájának külső utánzásával a szentírásból próbáljaa törvényes, Istennek tetsző, emberek fölé rendelthatalom mibenlétét megállapítani. Mindketten meg-egyeznek abban, hogy a paradicsomi állapot után azemberek bűnökben tobzódva, törvénytelen állapotbajutottak. Ennek a törvénytelen, bűnös állapotnakBossuet szerint Isten vetett véget azáltal, hogy királyo-kat adott közéjük. Az uralkodók tehát Istentől nyerikhatalmukat, melyet a nép javára, saját lelkűk üdvéreés Isten dicsőségére kell gyakorolniok. A királyokellen bármi okból való lázadást Bossuet, XIV. Lajosbámulója, a legszigorúbban elítéli. Rákóczi azonban

236

az Istentől állított uralkodó elleni felkeléssel, láza-dással kezdte politikai pályáját, melynek során a meg-levő dynastiát trónjától is megfosztotta. Az ő souve-rainitasának legfőbb életfeltétele volt egy már meg-levő souverainitas megsemmisítése. Kénytelen volttehát Bossuet rendszerén néhány vonást kiigazítani.Ezt a munkát nagyon finoman és óvatosan, Bossuettekintélyének legkisebb sérelme nélkül végezte el.Felfogása szerint az ótestamentum figyelmes olvasá-sából látható, hogy a bűnbeesés után, a királyi hata-lom felállításáig tartó törvénytelen állapotban mégisvolt valami rend. Abból, hogy Isten a SinaihegyenMózesnek adta át a törvényeket, nem következtethető,mintha Isten szóba sem akart volna állani a néppel.A királyság megalapítása előtt a törvényes hataloma zsidó nép kezében nyugodott s az szabad akaratbólés egyhangúlag ruházta a saját hatalmát a királyra.„A fejedelmeknek tehát törvényes hatalmuk van, me-lyet a népnek szabad és egyhangú beleegyezése adottnekik és tart fenn.“126 Ezen tény megállapítása mármagában véve eléggé igazolja az erdélyi választásbóleredő souverainitast. A korábbi souverain elűzését szin-tén sikerrel igazolja, nem minden ügyesség nélküléppen Bossuet, az „örökös monarchia buzgó védelme-zője” segítségével. Bossuet maga is elismerte, hogya makkabeusok harczrakelése jogos háború volt, amilyent népek indítanak, hogy „az igaztalanul rájuknehezedő igát lerázzák és szabadságuk elnyomásáértbosszút álljanak”. A makkabeusok közel állanakRákóczi szívéhez s nem nehéz felismerni, hogy bennüksaját magát, a zsidó népben pedig a magyarokatakarja példázni: „Arról a népről van szó, a mely apharaók birodalmában 430 éven át lakott, ott szüle-

237

tett és szaporodott, a rabság súlya alatt görnyedezveIstenhez fordult, a ki csodálatosan megszabadította,később pedig a makkabeusokat fegyverre szólítván,népét győzelemre segítette ellenségei felett és felha-talmazta, hogy saját kebeléből válaszsza fejedelmeit.”187

Az absolut monarchiának ez a védelmezője bizonyáramegrémülve nézte volna, ha megéri, miként vezetile saját tanaiból Rákóczi a fölkelőktől választottsouverain tulajdonságait és az értekezés végén logikusúton II. András aranybullájából az alattvalók fegy-veres ellenállási jogát állapítja meg. Bossuet absolu-tista tanításából kiindulva, megérkezik ahhoz a tör-vényhez, melyet még a rendi magyar országgyűlés istúlságos szabadosnak tartott és mind e beláthatatlannagy út csak azért, mivel az erdélyi fejedelem souve-rainitasa egyedül e törvény érvénybenlételével igazol-ható. A mint azonban sikerült bebizonyítania a trón-hoz való jogát, szívből helyesli Bossuetnek a szent-írásból merített maximáját: „A souverainok földönlakozó Istenek!“ őt ugyan a nép választotta csak,de az ő souverainitasa épp oly korlátlan, egyedülIstentől korlátozott, mint az örökös dynastiák tagjaié.128

Π.

A vallásnak és politikának ez a szerves kapcso-lata Rákóczi lelki életének talán legegyénibb, demindenesetre — az ő szempontjából — legszerencsé-sebb productuma volt. Az egyetlen, a mi neki Rodos-tóban tiszta örömet szerzett s a mi mindvégig meg-óvta a kétségbeeséstől, úgy mint helyzetének pontosfelismerésétől. A megérkezésekor mutatkozó lemondás,apathia jelenségei csakhamar háttérbe szorultak.

238

A Konstantinápolyból való erőszakos eltávolítás keser-vét kiheverte, nemsokára újra, bátran felegyenesedettés a régi alaptalan bizalommal, hiú reménynyel ke-reste fejedelemségének útját. Újabb tapasztalataibólmegtanulta, hogy a töröktől nem várhat többé semmikezdeményező lépést — Savoyai Eugen hosszú időreelvette a muzulmánok kedvét a háborútól s így törek-vései most elsősorban a török föld elhagyására s anyugati kereszténységbe visszatérésre irányultak.

Ebbéli fáradozásai a legelső lépésnél is szinteleküzdhetetlen akadályra találtak. Rodostói gazdája,a török kormány, semmi esetre sem volt hajlandóvendégét elbocsátani. A szultán a keleti lovagiasságtúlzásával kijelentette, hogy pártfogoltját mindenkiellen megvédi, és meg van győződve arról, hogyRákóczinak sehol a világon nem lehet olyan jó dolga,mint a hatalmas porta árnyékában. A fejedelem tapo-gatódzásai Ibrahim nagyvezírnél udvarias, sőt szintemegtisztelő visszautasításra találtak. A törökök lova-glás barátsága azonban inkább ily nemleges jelensé-gekben merült ki: nem eresztették el, de a legelsőegy-két év kivételével ott tartózkodása anyagi felté-teleire sem fordítottak nagy gondot. A napi segély-pénzt már 1721 tavaszán leszállították: korábbanRákóczi maga hatvan, a vele lévő tábornokokkalegyütt hetvenöt piaszter „taint“ élvezett, a mit mostegyszerre ötvenre szállítottak le. A fejedelem ugyansietett tiltakozni a nagyvezírnél: igen ügyesen be-bizonyította neki, hogy a szultán becsülete kívánja azegykor megígért összeg megtartását. A nagyvezírbele is egyezett a régi helyzet visszaállításába, de azalkudozás végén mégis csak hatvan piasztert engedé-lyezett.129 A fejedelem ettől kezdve állandóan harczra

239

készen várta az újabb megröviditési kísérleteket,mivel a nagyvezír államháztartási elmélete egyetlenszóban, a „takarékosságban“ összpontosult.

Ibrahim a rodostói élet túlnyomó részében, egész1731-ig, megtartotta helyét Ahmed szultán mellett. Azuralkodó és ministere kormányzási elvekben meg-egyeztek egymással. Mindkettőnek egyetlen czélja ahatalom csendes, háborítatlan élvezete volt. A nagy-vezír ura gyengeségei legyezésével tette magát nél-külözhetetlenné. A konstantinápolyi nagy mecseteketünnepnapokon bonyolult apparátusok segélyével tün-dén világításba helyezte a gyermekként bámuló szul-tán mulatságára. Tulipánünnepek és kivilágítások ren-dezésében felülmúlta parancsolóját. Hogy a szultánnakmagánszórakozásai minél fényesebbek lehessenek, azállam kiadásait kérlelhetetlen szigorral szállította leminden elképzelhető módon. A költséges ünnepségekés építkezések kedvéért új adókon törte fejét, a nőiruhaluxust megrendszabályozta, sőt még a tulipán-hagymákra is adót vetett ki. Fáradozásait szultánjaelismeréssel méltányolta, sőt a kitűnő nagyvezírtőlelkényeztetve, az állam jövedelmeit tisztán kincstáraszámára akarta lefoglalni és fösvénységével nem egy-szer Ibrahiinot is zavarba hozta. Az egyik szultánfinakegyszer elfogyván zsebpénze, a nagyvezírtől kért éskapott is kis összeget, a mit a fiú ártatlan örömébenjátszótársai között szétosztott. A szultánnak fülébement a dolog s Ibrahimot felelősségre vonta, hogymer így pazarolni. A mire a nagyvezír bölcsen felelte:„Felséged okosan teszi, hogy kincset kincsre halmozsaját magának, én azonban kénytelen vagyok Felségedhelyett is egy-egy cseppet a nép közé csurgatni, kü-lönben elégedetlen lesz és mindkettőnknek meggyűlik

240

a bajunk vele.” Ilyen felfogás mellett a töröknek„magyarbarát lovagiassága” különös világításban je-lentkezik és érthető, miért akart Rákóczi mindenáronelkerülni Törökországból. Maga korán észrevette, hogya szultán kormányzati bölcsesége kimerül abban, hogya tehetségesebb embereket távoli tartományokba szám-űzi és így a fővárosban az akarattalan és tehetség-telen tespedés uralmát tartja fenn.130 A fejedelemnekmásutt kellett segedelemért kopogtatnia.

Ismét az „európai constellatióra” fordította sze-mét, mely egyszer már oly kegyetlenül megcsalta.Spanyolországnak a négyesszövetséghez való csatla-kozása Európa pacificatióját teljessé tette. Néhánykisebb jelentőségű függő kérdés elintézésére a hatal-mak követei Cambrayban congressusra gyűltek össze.Mivel a fontos kérdéseket már a Quadruple Allianceokmányai megállapították s ezeken nem volt szabadtöbbé változtatni, a követek tárgyalásai a spanyolkívánságoknak valamivel lejjebbszállítása körül folytak.A cambrayi dolog ennélfogva senkit sem érdekelt, amegbízottak éveken át húzták a tárgyalást, míg végreeredmény nélkül szétmentek. Rákóczi azonban, emig-ransi szűk látókörében, az utrechti congressus feléle-dését remélte Cambraytól s mindjárt a legelső hírrelépéseket tett érdekei megóvására. Még 1720 végénelküldött egy szolgálatában állott franczia mérnököt,Bont, Spanyolországba, mint a honnan leginkább vár-hatta ügye felkarolását. A Boissiméne-féle szégyenemlékét már szerencsésen elhessegette magától. Bona franczia miniszternél, Duboisnál, is jelentkezett s azállítólag megígérte neki, hogy Rákóczi érdekeirőlCambrayban nem fog megfeledkezni.131 V. Fülöp ter-mészetesen semmi kedvet sem mutatott, hogy saját

241

helyzetét oly súlyos koloncz magáravállalásával súlyos-bítsa, a milyen volt Rákóczi erdélyi fejedelemsége.A kiküldött eredmény nélkül tért vissza Párisba, a holettől kezdve ura ügyeit állandó hűséggel, de a hely-zetből folyó teljes sikertelenséggel képviselte.

Jó hír, rossz hír egyaránt lomha szárnyakon járta fejedelemhez Rodostóba. Néha félévig is hírek nél-kül maradt. S így az „európai constellatiót“ illetőnézetei legtöbbnyire tévedéseken alapultak és szomorúcsalódásban végződtek. Kósza hírnek bizonyult az is,hogy a két Sicilia királyságát III. Jakab, a Rómábantartózkodó pretendens, fogja megkapni a cambrayakjóvoltából. A fejedelmet azonban felvillanyozta a hír,repülve sietett volna Nyugatra, hogy az egyik preten-dens sikere után az ó követeléseit is előterjeszsze.A nagyvezír és a franczia követ, Bonnac, kiknekfrancziaországi útja szándékát bejelentette, nem helye-selték azt. Mégis hozatott magának egy franczia keres-kedelmi hajót; Bonnac nagy rettegésben volt, hogymegjelenése Francziaországban Dubois császárbarát-ságát compromittálni fogja s így az elutazás meg-akadályozására saját szolgálatába fogadta és vissza-küldte a hajót.

Kézzelfogható kudarczok sem tudták Rákóczit út-jától eltéríteni. Újabb sikertelenségek után folytonfokozódó izgatottsággal rohan újra és újra az áttör-hetetlen falnak, mely az elhagyott keresztény világtólelválasztja. Soha sem tudja elfogadni a megváltoz-hatatlant. Talán maga sem hiszi, hogy új lépése ered-ménynyel kecsegtetné, de belső lázától űzve új és újkétségbeesett erőfeszítéseket tesz. Az 1720. év végéna franczia diplomatia nagy diadalt aratott a portán:a franczia királynak s nem VI. Károlynak engedtetett

242

meg a jeruzsálemi szentsír kupolájának kijavíttatása.Ez örömhírrel külön nagykövet ment Párisba a padi-sah levelét átadandó. A franczia udvar nagy pompá-val fogadta a követet, Mehemet pasát, kövér jóképűtörök urat, a ki a franczia asszonyok szépségével aligtudott betelni. Elmenetelekor Rákóczi megkérte, ajánljaalkalomadtán az ő ügyét is Dubois figyelmébe. A be-csületes török visszaérkezve sajnálattal jelentette,hogy a dolgot kilátástalannak találta és inkább hall-gatott róla, semhogy visszautasításnak tegye ki. Dubois-ról különben nem éppen hízelgő képet hozott magá-val: háromszor beszélt vele, de az soha se mondottegyebet hazugságnál. Utoljára csak azért búcsúzottel tőle személyesen, hogy lássa, miféle új hazugsá-gokkal áll elő ez a „dervis, a ki arany szöveten ülvefogadja az embert, de egy igaz szava nincsen.“132

A visszautasításokhoz Rákóczi már régóta hozzá-szokott. Pár hónappal Mehemed visszaérkeztére magaírt Duboisnak, az új kardinálisnak. Szerencsét kívánta bíborhoz, s bátorkodott leveléhez az európai cons-tellatiót illető nézeteit emlékirat formájában mellékelni.Széles összefoglalásban képet adott a régi francziapolitikáról: Francziaországnak a német-római császárörök ellensége, egyetlen érdeke tehát ezt ártalmat-lanná tenni. Richelieu és Mazarin korában a császárvalóban félelmes ellenség volt: állandóan szövetség-ben lóvén Spanyolországgal, két oldalról fenyegetteFrancziaországot. A régi franczia politika azonbanigen bölcsen védekezett ellene: a Habsburg-hatalomhátában állandó szövetségeseket tartott magának:ezek franczia pénzzel támogatva sikerrel lekötötték acsászár erejét. A svéd király a német tartományokatnyugtalanította, az erdélyi fejedelem a magyar nem-

zet szabadsága fenntartásáért Ausztriát, Morvaorszá-got, Sziléziát pusztította és akárhányszor saját szék-városában fenyegette meg a császárt. A szövetségesekvégezték a háborút s Francziaország nyugalombanélvezhette a béke áldásait. Ami kis sereg, 40—60,000

243

ember kellett a Németalföldek őrzésére, azt könnyenkiállította az ország. Ez volt az ideális állapot, mely-ben, hála a bölcs külpolitikának, ipar, kereskedelem,művészetek virágzottak, öröm volt élni. XIV. Lajosazonban fiatalos meggondolatlanságában maga kéz-dett háborút viselni, ahelyett, hogy ezt szövetségesei-nek hagyta volna. A svéd- és az erdélyi fejedelembarátságát elhanyagolta és sorsukra hagyta őket.

A szomorú következmények nem várattak magukra.Szerencsétlen háborúk, a jólét megsemmisülése, acsászár megerősödése. Következtetés: vissza kell térnia régi politikához. Mintha csak franczia ember tollá-ból került volna ki e rajz. Ha aláírás nélkül találnókmeg e szöveget, semmi esetre sem gondolhatnánkmagyar szerzőre. Legkevésbé olyanra, a ki a Rákóczi-mozgalom után irt volna. Rákóczi valóban legutolsóképviselője volt a harminczéves háborúbeli erdélyipolitikának. A magyar szabadságot egyedül Franczia-ország, a császár ellenségei tarthatják fenn. Ilyenvilágosan, szinte karrikaturai egyszerűséggel semBethlen Gábor, sem Rákóczi György nem gondolkoz-tak, mert Ők tudatában voltak saját erejüknek. Rákóczifőid- és nép nélkül, száműzetésben, a külpolitikaiszempontokba kapaszkodik, melyek elődjeinél mindenfontosságuk mellett, csak másodsorban jöttek számba.

A régi jó idők visszakozására — folytatja elő-adását Dubois előtt — most is megvan az alkalom.Csehország és Magyarország elégedetlenek, s várva

244

várják Francziaországnak felkelésre hívó szózatát.Nehogy azonban Dubois elbízza magát és még sokáighalogassa a támadást, az előző igérkezésnek ellent-mondva arról is biztosítja a bíbornokot, hogy VI.Károly császár most jobban bánik a magyarokkal, sha ezt a fejlődést nem akasztják meg, egész Franczia-ország remeghet, oly erős lesz a császár. Különbenmég igen részletes felvilágosításokkal szolgált azeurópai helyzetről, de állandóan abból a hibás állás-pontból, hogy a pretendens meg fogja kapni Nápolyiés Siciliát.

A bíbornok feleletre sem érdemesítette. Három hónapmúlva az orleansi herczeghez fordul, és szemérmeskéregetőként bocsánatot kér tőle, hogy nem miniszte-rének, Duboisnak, ír, mivelhogy ezt nem ismeri. A re-genssel való ismeretsége folytán nem erőlteti magára adiplomatái hidegséget, őszintébben rajzolja a vigasz-talan jelent, s gyermekes őszinteséggel tárja felvágyait. A törökben való csalódást elpanaszolva a törökháború veszélyeit rajzolja előtte: ha Magyarországbatörök sereg jutna, a szultán soha ki nem adná aztkezéből. Még a legutolsó török katona is úgy beszólMagyarországról, mintha az a török birodalom részevolna, melyet vissza kell hódítani. Ezektől tehát semmisem remélhető. Hanem az európai helyzettől! S ittsúlyos kifogásai vannak a Quadruple Alliance ellen,a mely a régensnek legszemélyesebb munkája volt!Sokkal hasznosabb volna egy angol-franczia-savoyaiszövetség. Legközelebbi reménye azonban Nagy Péter-ben van. A régens szólítsa fel a czárt a császár ellenvaló támadásra. Ez a háború Anglia érdekével is meg-egyeznék, mert annak kívánatos lehetne, ha a czárMecklenburgtól eltéríttetnék. Francziaország nyugodtan

245

nézhetné „azt a játékot, melyet én játszanék a czárralegyütt Magyarország színpadján”. A mint a czár ma-gyar földre lépne, az egész lakosság melléje állana.Magyarország igen termékeny, nagy benne a jólét, aczár seregét könnyen lehetne élelmezni. Tízezer kato-nával olyan sikereket érhet el ott, mint egyebüttnyolczvanezerrel. Három hadjáratban vége lenne acsászárnak, mert seregei kénytelenek volnának télirekivonulni az országból, nem lévén ott elég erődítetthely, a hol megvonhatnák magukat. S így tovább, aczár magyarországi hadjáratának igen lelkiismeretesenkidolgozott, s részletekben valószerö képét adta. S hamár a császári seregek földre tiporva hevernek, azeddigi szemlélők, Franczia-, Spanyol- és Angolországközbeléphetnek, mediatiót ajánlhatnak fel azzal a ki-kötéssel, hogy a mely fél nem fogadja el közbenjá-rásukat, azt közösen megtámadják. A császár ész nél-kül egyeznék bele mindenbe. Az egész terv megvaló-sítása igen kevés áldozatba kerülne. A régens bízzameg Rákóczit, hogy nevében tárgyaljon Nagy Péterrel.A czár neki régi ismerőse és nagyon szereti a magyarbort. Miniszterei hasonlóképen, főként a mindenhatóMencsikoff, a ki Rákóczitól már máskor is szívesenfogadta a tokaji bort. A czárné is szereti az ajándékot,Francziaország 2—3000 tallért koczkáztatna. Mind-ehhez azonban legelső lépés, hogy ő maga török föld-ről Párisba mehessen, és ott, valamint Madridban sze-mélyesen beszélhesse meg a dolgot.133

A fejedelem komolyan hitte, hogy az orleansi herczeg,ha nem fogadja is el, legalább megbeszélésre méltatjatervét. Egy darabig türelmesen várt a feleletre. Párisibarátjaival, Tessó maréchallal és marquis d’O-val,állandó levelezésben volt; nekik panaszolta el a franczia

246

kormány makacs hallgatásán érzett keservét. Az 1723-óvelején egykori ideáljához, Conti herczegnéhez, fordulpanaszaival. Boldognak nevezi a herczegnét, a kisohasem fogja tapasztalni, mennyivel keservesebb alelki és testi halálnál a politikai halál, ő már csakannyiben él e világban, hogy elfelejtették eltemetni.A herczegné viruló fiatalságával szemben mégis erőtvesz magán, hálát ad Istennek, hogy az európaipolitika reá nézve „magasztos ábrándok“ távolábakerült, s a rodostói szüreti szokások leírásával pró-bálja leplezni elkeseredését. Tíz hónapba került, míga herczegné felelete Rodostóba jutott. Közölte benneegykori lovagjával, hogy az orleansi herczeg legna-gyobb sajnálatára nem engedheti meg a Francziaor-szágba való visszatérést. A nagyszerű orosz-magyaregyüttműködés tervét hallgatással mellőzte a levél, amelyhez a herczegné a régens megbízásából a QuadrupleAlliance szövegét is mellékelte. A fejedelem újra alondoni szerződéssel, az angol-franczia-hollandus-csá-szári szövetséggel találta magát szemben, melynekokiratát egyszer már Bonnac útján kézhez vette.

A rossz hír ritkán jár magában. Ugyanezen időbenjött értesítés párisi képviselőjének, Brenner apátnaktragikus sorsáról is. A Cellamare-összeesküvés ótaRákóczi nem bízott rája politikai ügyeket, sőt a Hótelde Ville-en való követelése kezelését is elvette kezéből.Még Párisban felfedezte, nála szokatlan emberisme-rettel, Brenner jellembeli fogyatékosságát. A szepesiprépost korábban Széchenyi Pál, a nagy kalocsai érsek,titkára volt, tőle állott Rákóczi mellé. A kurucz-ügybukása a nagyravágyó pap reményeit tönkretette.A fejedelem maga látta, hogy „Brenner remény nélkülmaradt, ő, ki fejét arravalónak hitte, hogy püspöki

247

mitrát, hogy bíbornoki süveget viseljen. Kétségbeesettjövendőm iránt, kenyér nélkül látta magát halálomután. Arczán olvastam e gondolatokat, midőn a maniaŐt megrohanta.“134 A fejedelem nézete szerint mégárulásra is képes volna, annyira lenyűgözte akaratáta világi dicsőség és jólét kívánása. Tanácsait mégiséveken át meghallgatta; a kártyabarlang felállításánális, mint láttuk, Brenner volt a mozgató és kezdemé-nyező erő. A rodostói száműzetés idején sikerült Bren-nernek a fejedelem értékpapírjait kezébe keríteni, ille-tőleg kezelésükben magát atoulouse-i gróftól és Rákóczpárisi bankárjától, Hélissanttól függetleníteni. Az aszédületes forgatag, melyet Lawnak Missisipi-társa-sága, s egyéb óriási méretű szédelgései felkeltettek,Brennert is magával ragadta. Egész Páris a pénzéhségvisszataszító tülekedésével kapkodta szét Law részvé-nyeit. A királyi család tagjai legelői rohantak, s aki közülök idején, bölcs mérséklettel visszavonult azőrült játékból, milliókat harácsolt össze az ezerszámratönkretett kis existentiák vagyonából. Brenner sietettfejedelme egész vagyonát, a Hotel de Ville-re szólóértékpapírokat, Law bankjában részvényekre felvál-tani. A katastropha nem sokáig késett, a skót bankárés systemája 1720 nyarán megbukott, a részvényesekmindenüket elvesztették. Ez volt a legnagyobb pénz-ügyi krisis, mely eddig Francziaországot megrázkód-tatta. A liquidatiónál a két milliárdnyi követelést 222millióra korlátozták. Brenner nem sokáig viselte aszégyent, hogy urát vagyonilag tönkrejutatta, s nem-sokára öngyilkos módon vetett véget életének. A feje-delem mellől egymásután ragadta el a kétségbeesésazokat, kik földi pályájukat érette feláldozták.

Law bukásával nemcsak az ó Párisban kezelt

248

vagyona vált semmivé, hanem a franczia államház-tartás úgysem szilárd alapja is megingott, s az orleansiherczeg a pensiókat kénytelen volt szigorúan leszállí-tani. Rákóczi most már a török tainon kívül alig szá-míthatott egyéb jövedelmekre. A lelki kínokat ígytetézték anyagi gondok, az emigransi élet szükségszerűkísérői. Brenner halála hírére és az orleansi herczegújabb visszautasítására ezeket írja: „A jövőbe nemmerek nézni, a jelen is elég volna arra, hogy eszemetmegzavarja, ha hitem és Isten akaratában való meg-nyugvásom nem segítenének.“135 Ebben a borzasztóhelyzetben sem képes a változhatatlanban megnyu-godni. A visszautasítás semmi egyéb hatással nincsreá, minthogy kéréseit megismétli. A négyesszövetségokmányával kezében újra esedezik Conti herczegnéközvetítésével a régensnél, hogy legalább a Grosboisbavisszatérést engedje meg neki. Hajlandó megfogadni,hogy a kamalduliak házát soha nem hagyja el ésnem teszi lábát Párisba. De ha ezt sem remélheti,legalább járjon közbe az orleansi herczeg, hogy Spanyol-országban találhasson menedéket.

Levele már aligha találta életben a régenst, a kit az1723. évben, pár hónappal minisztere, Dubois bíbornokhalála után, hallatlan kicsapongásai kidöntöttek az élet-ből. A gyermekkirály nevében Bourbon herczeg, fiatal,üresfejű, gőgös ember vette át a kormányt, és Franczia-ország sorsát szeretője, marquise de Prie, egy alighúszéves szép asszony szeszélyei szerint intézte. Semaz általános külpolitikában, sem Rákóczi helyzetébennem állott be ezzel nagyobb változás. Továbbra isaz angol szövetség maradt a diplomatia súlypontja,s az új külügyi államtitkár, Morville, Duboisnak hűtanítványa, továbbra is a béke fenntartásán dolgozott.

249

Már Dubois megpróbálta az európai összeütközések lehe-tőségét kisebbíteni azáltal, hogy Spanyolországgal azőszinte kibékülést kereste. A négyesszövetségen belülkülön spanyol-franczia, majd spanyol-franczia-angolszerződések jöttek létre, a melyek a békét még szi-lárdabb alapokra fektették. A császár és V. Fülöpközött ugyan továbbra is megmaradt az olasz birto-kok folytán bizonyos érdekellentét, de a spanyol-angol-franczia védelmi szövetség a császári politikát nagymérsékletre késztette, nehogy a három hatalmas mon-archia egyesült erejével találja magát szemben. A spa-nyol-franczia barátságot az uralkodócsaládok össze-házasodása pecsételte meg. A régens leányait spanyolinfansok jegyezték el, XV. Lajos pedig egy négyévesinfánsnőt kapott menyasszonyul.

Ilyen viszonyok között ki volt zárva annak a lehe-tősége, hogy a franczia kormány SpanyolországnálRákóczi érdekében közbenjárhasson. Morville legelsőfeladatát a spanyol-császári horzsolófelületnek minélsimábbá tételében látta. Rákóczi kérése ismét, mintannyiszor korábban és utóbb, politikai absurdumnaktűnt fel a diplomatiát intéző egyének előtt. A feje-delem azonban makacsul megmaradt terve mellett.Az európai helyzetről mint láttuk, nagyon hiányosértesülésekkel rendelkezett és elégnek találta, ha anégyesszövetség okmányának betűit tanulmányozza.Az emigransi látkör sajátságos ferdeségéből követ-kezik, hogy a valódi, folyton változó helyzet mellő-zésével az emigráns egész jövőjét nem egyszer egy-egy szerződés száraz szavaira alapítja, s megfeled-kezik arról, hogy alig van államszerződés, melyetminden pontjában, betűszerinti értelem szerint végre-hajtottak volna. A Quadruple Alliance okiratában

250

Rákóczi felfedezte, hogy V. Fülöp és VI. Károlykölcsönösen amnestiát adnak azon alattvalóiknak, kikaz ellenség pártján harczoltak. Azt csak senki nemvonhatja kétségbe, gondolta magában, hogy a spanyolháborúban ő is a spanyol király pártján harczoliA szerződés értelmében tehát őt is teljes amnestiailleti, melylyel azonban nem kíván élni, de a bécsiudvarban élő fiainak és a rodostói száműzötteknekvissza kell nyerniök birtokaikat Magyarországon,ő pedig vissza fog térni Spanyolországba, a hol mintegykori szövetségest bizonyára meg fogják becsülni.A Boissiméne-féle szégyen nyom nélkül elrepült fejefelett, emigransi tervkovácsolása közben. A hű Bonismét elindult a madridi és párisi udvarok köztiutazásra, de természetesen a legcsekélyebb eredménynélkül.

A török földről szabadulás reménye sem Párisból,sem Madridból nem integetett Rákóczi felé. A vára-kozásban gyötrelmei folyton fokozódtak s mindinkábbelvesztette annak a lehetőségét, hogy logikusan, azeseményektől szolgáltatott előzményekből következ-tetve állapítsa meg cselekvésének czélját és irányát.Folytonos kísérletei a keresztény világba való vissza-térésre és európai háború felkeltésére nem tekinthe-tők többé diplomatiai lépéseknek. A közönyös fran-czia és spanyol udvarok nem állottak szóba ügynö-keivel, Angliától a négyesszövetség megkötése utánjó ideig nem mert semmit sem kérni. Legfollebb alengyel és porosz királyok hallgatták meg üzeneteit,mint egy sorsüldözött szerencsétlen ember hiábavalópanaszait. A rodostói tíz-tizenöt óv alatt Rákóczi anyugati országok államkanczelláriáiban javíthatatlanquerulánsként szerepel, a ki hosszadalmas tervei elő-

251

adásával csak elrabolja a miniszterek drága idejét.Az új miniszterek hivatalba lépésükkor csakhamarmegismerkednek vele, mert szegény ott a világ végénazt hiszi, hogy minden új miniszterrel javulhat szo-morú helyzete. Duboistól Morville örökölte a Rákóczimemorandumait előterjesztő Bont, 1726 után Fleurylesz az első miniszter s őt zaklatja Rákóczi fárad-hatatlan ügynöke. A fejedelem megdöbbentő követ-kezetességgel fúrja be magát álmaiba, akárcsak astrucczmadár a homokba. Minden elhatározását a rég-múlt szemléletére alapítja. Az utrechti congressusonaz angol és hollandus követek még erdélyi fejede-lemnek nevezték, ebből a rég kialudt tényből követ-kezteti, hogy ez a két hatalom meg fogja segíteni,mert „hisz az ő érdekük Erdély függetlensége“.S mikor e sorokat írta, asztalán feküdt a négyes-szövetség okmánya! A fejedelmi önérzet nem akadá-lyozza abban, hogy a büszkeség utolsó foszlányaitis letéve szívrehatóan panaszkodjék. A közömbösfranczia miniszter előtt helyzetét misérable situation-nak nevezi. Önuralmát mindinkább elveszíti, s belsőláztól hevítve Öntudatlanul jut olyan utakra, melyekrekorábban a világ semmi kincséért sem lépett volna.1726-ból reánk maradt egy levele marquis d’O-hoz,egyik legkiáltóbb documentuma annak, mennyire le-igázza és átalakítja az emigransi élet a társasághozés politikai működéshez szokott ember akaratát ésérzelmi világát. Ez a barátja az egyetlen Franczia-országban, ki előtt „szívét egész szabadon kiöntheti.“Nincs itt szó a magyar nép javáról, a kuruczok boldo-gulásáról. Az európai közösségből kizárt fejedelemoda jutott, a hova a magyar puszták hatalmas kivertbikája: egyetlen czélja létezésének a puszta élet

252

fenntartása. Fejedelmi önérzettel beszéli el, mennyiremegsértette őt Fleury bíbornok és Morville, a kik kép-viselőjének Bonnak, azt mondták, hogy XIV. Lajosaz utrechti congressus óta nem állott többé Rákóczi-val szóba, s azóta nem is adta meg neki az erdélyifejedelmi czímet. És hogy nekik mindegy, elismeri-eőt Spanyolország, vagy nem. Szinte idegrohambankiált fel: „a ki egyszer elismert fejedelemnek, kellhogy mindvégig annak tartson, c’est pour toujours!“Kéri, sőt „könyörög barátja irgalmához“, beszéljen abibornokkal, mert ha semmi nem történik érette ésha véletlenül a török is megvonja a taint, nem maradmás hátra, mint hogy a császár elé járuljon, nyakánkötéllel. Rodostói tartózkodása alatt most másodszorérzi a pestis halálangyalának szárnycsapásait, szolgáimind lázbetegek, s az egyik ajtajában esett össze,ő maga is most kelt fel súlyos lázból, mely egészenösszetörte. „Istennek hála, nem félek a haláltól. Deembertelenség volna, ha a mostani nyomorúságbansorsukra kellene hagyni gyermekeimet és hozzámragaszkodó híveimet, kiknek még annyit sem tudnékhátrahagyni, a mennyit egyhónapi fizetésük kitesz.Nincs rámnézve többe sem politikai eszély, sem becsü-let, egyedül lelkiismeretem szerint fogok cselekedni,s ha a szomorú szükség úgy kívánja, a császárralvaló kiegyezésem nem fog nehezen menni.“ Eddigmég megsegítette Isten, török földre jövetelének ismeg volt a haszna: a kurucz magyarok megmarad-tak hitükben és nem lettek renegátok. Házában azeretnekek megtértek az igaz hitre. Mielőtt azonbankoldusbotra jutna és engedné, „hogy darabokra tép-jék“, kötelessége a legutolsót is megpróbálni: a csá-szárral való kibékülést. Bonnak erre nézve utasítás

253

adott, reméli, hogy ez az elhatározása hatni fogFleury bíbornokra. Csakis az tarthatja vissza, haFleury kieszközli neki a Spanyolországba való vissza-térést. Mindez nem volt csak szóbeszéd. Az oroszkövet közbenjárásával már az előző évben csakugyantárgyalni kezdett Dirling konstantinápolyi császáriresidenssel, Virmont utódjával. Dirling nem nagybizalommal fogott a dologhoz és megkérdeztette, mi-vel akarja jó szándékát megmutatni. A mire Rákóczielső lépésként azt kérte, engedtessék meg neki anyugati kereszténységbe való visszatérés. Dirlingmegjelentette a kérést kormányának mely azután,Savoyai Eugén közbelépésére, eltiltotta a további lépé-sektől.136

Sem Spanyolországba, sem hazájába nem térhe-tett többé vissza. Bon fáradozásainak annyi eredményelett, hogy a toulouse-i gróf komolyan kezébe vette afejedelem pénzügyeinek rendezését és Law bankjaösszeomlásából eredt tartozásai levonásával mégissikerült neki a kormánytól összesen hatezer livresévi pensiót kieszközölni. Ezt az eredményt is csakhárom év múlva élvezhette Rákóczi.137 Az évek egy-forma komorságban lomhán múltak felette el. De mintSzent Ágoston mondotta, az idő nem repül el tétle-nül fejünk felett, hanem csodálatos munkát végez alélekben. A végtelen nyomorúságok a fejedelem ölestermetét megtörték, lelke szabad mozgását megakasz-tották, gondolatait kicsiny kis körre szorították, mely-ből a haza, nemzet fogalmai lassan kiszorultak.Mindvégig ragaszkodott a meggyőződéshez, hogyszenvedéseit fejedelemsége, hű erdélyi népe szabad-ságáért szenvedi, de öntudatában mind ritkábbanmerült fel a távoli haza. Annyi bánat között észre-

254

vétlenül hozzászokott a jelen bajokkal foglalkozni.Magyarország dolgai ködtávolban elmosódva jelent-keztek előtte, ha ugyan ideje volt saját gyötrelmeimellett rájuk gondolni. A nemzet vágyaival, fejlődé-sével a legutolsó szálak is elszakadtak. A pragmaticasanctio hírét Istenben való megnyugvással fogadja ésa helyzet tökéletes félreismerésével keresi létrejötté-nek okait. Mivel mindent saját emigránsi szempont-jából ítél meg, azt hiszi, hogy a Virmont kíséretébenvolt magyarok látták Konstantinápolyban az ő nyomo-rúságát, hazatérve elhíresztelték, erre a nemzet lemon-dott az utolsó reményről és elfogadta a Habsburg-háznői örökösödését.138

Korábbi életének kísérőtársai lassanként kidőltekmellőle, minden új levél Francziaországból új halál-esetet jelentett. Az öreg orleansi herczegné, fia arégens, majd 1725-ben Tessé maréchal, egymásutánmeghaltak, még korábban, 1722 tavaszán értesültfelesége haláláról. Fiatalságának emlékei mind elő-tolultak a gyászhírre, s megbocsátást szereztek abűnös asszonynak. Feleségének a sorsa állandóansok gondot szerzett neki. Emigráns korában féltéke-nyen vigyázott arra, hogy felesége lengyel- és franczia-országi kóborlásaiban fejedelmi rangjához méltóanéljen. Halálhíre óta egész életében szakállt viselt, svalóban szakálla volt az egyetlen, mint maga moso-lyogva jegyezte meg, a mi beteg testében még élet-erősen növekszik, de az is a föld felé! Két fia sor-sán is sokat aggódott, de szerencsére ritkán hallottróluk hírt, s istenfélőén megnyugodott abban, hogya bécsi udvar tisztességesen ellátja őket.

Lelki fejlődését a rodostói élet annyira egyszerű-sítette, annyira egyetlenegy irányba hajtotta, hogy

255

még apró örömei is a korábban vázolt vallásos-poli-tikai akaratérzés gomolyagából nőttek ki. Fejedelmivoltának tudata nem engedte meg neki a magánéletbevisszavonulást és semmi sem okozott neki szomorúlétében olyan örömöt, mint mikor a konstantinápolyidiplomatia ügyeibe beleszólhatott, vagy még inkább,ha a portának tárgyalásaiban közvetítő szerepet játsz-hatott. Bonnac követsége idején ez nem igen sikerültneki. A franczia követ mindvégig azon az álláspontonmaradt, hogy Rákóczi csak a saját hiúságát keresi,s ettől elvakultan a dolgokat hibásan fogja fel. Ajánl-kozásait tehát ridegen visszautasította. A fejedelemvallásos meggyőződését és politikai tettvágyát egy-aránt érdekelte a török földön levő katholikusok sorsa,a kiket a törökök, valamint a görög-keletiek nemigen jó bánásmódhoz szoktattak. A katholikus missio-nariusokkal is sok baj volt, az olasz és francziaszerzetesek folyton czivakodtak. Rákóczi ezeken abajokon — emigránsi rövidlátással — egy csapássalakart segíteni s 1721 végén memorandumot küldöttbe e tárgyról Bonnac útján Duboishoz. Egyszerűenazt ajánlja, hogy az olasz szerzetesek helyébe Perábaés Galatába francziák küldessenek, s ezentúl Konstanti-nápolyban csak franczia papok működjenek. Az apostolivicariust is a franczia király nevezze ki. A memorandu-mot Bonnac savanyú képpel fogadta, de nem árulta elRákóczinak, miért. Éppen akkor akarta a pápával araguzai érsekségre áthelyezett Gallani helyébe a sajátöcscsét, egy domokosrendűt, vicariussá kineveztetni, dea római udvar úgy tett, mintha elkésve kapta volnameg kórósét és sietve betöltötte a helyet egy olasz-szal, Mauri érsekkel. Bonnac tehát az egész tervetchimerikusnak találta: „Nekem úgy látszik, írta Du-

256

boisnak, hogy Eminencziádnak nem érdemes magátez ügyben egyetlen lépéssel is fárasztani.“139 Bonnackövetsége idején valóban nem nyílt Rákóczinak téra katholikusok ügyében való közbelépésre, ámbár állan-dóan figyelemmel kísérte sorsukat.

Sokkal hálásabb szerepet nyújtott neki az oroszdiplomatia. A czár régi barátja volt, az első oroszkövet, Daskov küldetése az ő közbelépése folytán érteel czélját, s így Daskov utódja, Neplujeff Iván állan-dóan kikérte a rodostói száműzött tanácsait. Az oroszkövet pedig csakhamar középpontjává lett a konstan-tinápolyi diplomatiai világnak. Ebben az időben lépettelőtérbe a perzsa-örmény kérdés, a mely most márnemcsak Törökországot, hanem Nagy Péter hódításaióta a muszka birodalmat is érdekelte. A kérdés dip-lomatiai megoldásában Rákóczi sokat fáradozott Nep-lujeff oldalán, ez a ténykedése nem csekély mértékbenjárult hozzá, hogy nagy szomorúságait, úgy a hogy,mégis el tudta viselni. Legyen szabad itt e perzsa-orosz kérdés legfőbb pontjait körvonalaznunk.

A perzsa kérdést tulajdonképen az afghánok idéz-ték elő. Ez a szabadságszerető nép a XVII. századvégén a mongolok állandó támadásai kikerülésére anyugati szomszédokra, a perzsákra vetette magát.A kan daliári afghán khán, Mir Yaisz, majd 1715 ótaennek vad, kegyetlen energiájú fia, Mir Mahmud többháborúban megdöntötték a Perzsiában kétszáz év ótauralkodó Sophiak dynastiáját, melynek uralmát amúgyis megingatták már az északi törzsek, a lesghiek éskurdok lázadásai. A fiatal perzsa sah, Tahmasp,1722-ben székvárosát, Ispahant, is elvesztette, s a győzőMir Mahmud majdnem egész Perzsiát kezébe kerítette.Még teljes győzelme előtt összeütközésbe került Nagy

257

Péterrel. A meghódolt lesghiek Sirvánban, a Kaspi-tenger nyugati partján orosz kereskedőket raboltakki, a czár elégtételt kért Mir Mahmudtól, s 1720-banmaga vezetett bosszúálló sereget a már korábbankikémlelt Daghestanba. Csakhamar bevonult Derbentbe,csapatai egész Daghestant elfoglalták.

Derbent elfoglalásának és Tahmasp szorongatta-tásának híre egyszerre ért Konstantinápolyba. A portafelelősségre vonta Neplujeffet; az oroszok ellen segélytkérő lesghieket és a georgiai fejedelmeket szívesenfogadta, két ilyen földönfutó georgiai herczeg Rákó-czinál is tisztelgett. Török követ ment Pétervárra, hogyNagy Péter szándékait kitudakolja. A tárgyalásokalatt mindkét fél iparkodott terjeszkedni, az oroszokBakut, az erzerumi pasa Tiflist és Georgiát szállottameg. A helyzetet még bonyolultabbá tette, hogy azországát vesztett Tahmasp orosz segítséget kért ésegy szerződésben a Kaspi-tenger egész déli mellékétátadta Nagy Péternek. A törököket nagy izgatottságfogta el az akkor még szokatlan hírre, hogy muzul-mánok jutnának gyaurok uralma alá. A Konstanti-nápolyban és Pétervárott folyó tárgyalásokat mindenpillanatban hadüzenet válthatta fel, a császári és angolkövet titokban háborúra is biztatták a nagyvezírt,abban a reményben, hogy vagy a török, vagy az oroszmeggyöngülve fog a háborúból kikerülni.

Ebben a helyzetben Rákóczinak állásfoglalása nemlehetett kétséges. Általános európai politikájának mind-végig egy nagy, Habsburg-ellencs háború volt a vég-czélja, a melyben a császár legveszélyesebb ellenségeéppen a török és orosz lehetett. A nagyvezírnél sietetttehát minden befolyását felhasználni az orosz törökfeszültség eltávoztatására. Tervezetet dolgozott ki,

258

hogyan lehetne a kaukázusi tartományokat a két félközt megosztani,140 s felajánlta ez ügyben való media-tióját. Nem csekély bosszúságára szolgált azonban,hogy a sikerrel biztató tárgyalások vezetését Bonnackivette kezéből. A franczia követnek tulajdonképenaz angollal együtt kellett volna működnie, de — mintláttuk — a konstantinápolyi állás neki bizonyos füg-getlenséget, kormányától való önállóságot biztosított.Bonnac ministere tudta nélkül kezébe vette a közve-títést és saját unokaöccsét, a fiatal d’Alliont küldötteNagy Péterhez, hogy a porta iránt engedékenységrehangolja. Rákóczi teljesen háttérbe szorult, s Bonnacfáradozásainak sikerült 1724. nyarán a két fél közöttszerződést hozni létre, a melyben a Kaukázust ésKaspi-tenger mellékét megosztották egymás között.Törökország megkapta Georgiát és Sirvánt, az oroszokeddigi hódításaikat megtartották és a Kaspi-tengerdéli partjain végkép megvetették lábukat. A határpontos kijelölésére vegyes, orosz-török bizottság kül-detett ki, melynek tagjául a franczia kormány képvi-seletében Bonnac d’Alliont jelölte ki.

A franczia követ sikerét kormánya szívesen fogadta .ugyan, de Bourbon herczeg általában véve nem voltmegelégedve Bonnac oroszbarát magatartásával. A te-hetségtelen és lelkiismeretlen herczeg egész politikájátmadame de Prie szempontjai szerint irányította és nemcsekély sikerrel dolgozott Francziaország elszigetelé-sén és tekintélye aláásásán. Az asszony, hogy befolyá-sát mindörökre megtarthassa, olyan feleséget keresettXV. Lajos számára, a kinek nincs hatalmas rokonságaés a kit az első minister szeretője kezében tarthat.Nagy Péternek régi kedves gondolata volt a francziaszövetség, melyet éveken át meghiúsított Dubois angol-

259

barát iránya. Dubois halála után újabb ajánlatokattett a franczia kormánynak, s szerette volna, ha leánya,Erzsébet, XV. Lajos felesége lehetne. Bourbon her-czeg egy ideig hitegette a nagy czárt, a ki nem isértő meg az ügy elintézését. 1725-ben a házassági kilá-tásokban bízva halt meg. Madame de Prie azonbancsakhamar megtalálta a királynét, a ki neki trónjáértörökre hálás fog lenni, a száműzött lengyel király,Lescinsky Szaniszló leánya, Mária személyében. Bour-bon herczeg egy szép napon visszaküldte a királyimenyasszonyt, a spanyol infánsnőt, hazájába és anél-kül hogy I. Katalin czárnőt, Nagy Péter utódját, érte-sítette volna, megtartatta a királylyal és a lengyelszáműzött leányával az eljegyzést és házasságot. Ezzela spanyol Bourbonok Francziaország halálos ellen-ségeivé lettek, s a visszautasított Oroszország a Habs-burgoknál keresett magának újabb szövetséget.

Bonnacot azonban, oroszbarát múltja miatt, nemhasználhatta többé Bourbon herczeg. Helyébe még aházasság megkötése előtt, 1724 őszén, marquisD’Andre-zelt nevezte ki konstantinápolyi követnek.141 Rákóczirégi ellensége végkép letűnt a színpadról. Távozásakorazt a váratlan szívességet tette a fejedelemnek, hogyutódjával az ügyek átadása közbeu összeveszett sígy ezt saját ellenségei iránt jóindulatra hangolta.D’Andrezel sietett a Bonnac-féle uralom utolsó marad-ványait is elpusztítani: d’Alliont elmozdittatta a perzsahatárkijelölő bizottságból, a melyben franczia küldöttnem vett többé részt. Sietett Rákóczival — írás-belileg — érintkezésbe lépni, megadta neki a fenség,Altesse Sérénissime czímet s mivel ő maga teljesenjáratlan volt a török politikában, tőle iparkodott tájé-kozódni benne. Rákóczi nagy örömmel ragadta meg

260

a ritka alkalmat, hogy legalább ily kerülő úton be-folyást gyakoroljon a magas diplomatia folyására.Gyakorlati haszonnal különben nem járt az érint-kezés, sőt éppen D’Andrezel követsége idején sza-kadtak el az utolsó vékony szálak, melyek sorsát méga franczia hivatalos politikával összekötötték. A lengyelleánynyal való házasság tanulságait Mór vilié csak-hamar levonta, 1725 októberében eltiltotta a szent-pétervári követet, Campredont az orosz-franczia barátságápolásától. Török- és Oroszország ismét harmadrendűtényezők lettek a franczia politikában, akárcsak Duboiskorában. Bourbon herczeg magukra hagyta a keletihatalmakat, keressék a megélhetés módját magukközött, a hogy akarják. Neki teljesen mindegy volt,mit csinál ott a Márvány-tengernél a mindenkitől el-hagyott Rákóczi. D’Andrezel maga is érezte a helyzetferdeségét, hogy ő maga Rákócziból minden elképzel-hető segítséget kiprésel s hála fejében semmit semadhat neki. Érintkezésük elején a fejedelem meg-kérdezte tőle, milyen utasítása van az ő sorsát illetőleg,mire D’Andrezel kissé zavarba jutva biztosította, hogyMorville elindulásakor figyelmébe ajánlta neki Rákócziérdekeit, de részletesebb utasítást csak most vár tőle.Az örökké reménykedő fejedelem hároméves levele-zésük alatt többször érdeklődött, megjött-e az utasítás,a követ azonban mindvégig kitérő feleleteket adott.Az emigránst D’Andrezel talán még inkább^ kihasz-nálta, mint korábban Daskov és Neplujeff, de afrancziának finom modora, állandó tiszteletnyilvání-tásai elfeledtették Rákóczival a szomorú valóságot.D’Andrezel nem mulasztotta el leveleiben a fejedelemfényes diplomatiai tehetségéről elismerő szavakbannyilatkozni s kitűnő tanácsaiért hamisítatlan franczia

261

udvariassággal hálálkodni.142 A versaillesi udvarraemlékeztető finom illat áradt ki leveleiből, a mit afejedelem annyi év egyhangú ridegsége után vágya-kozva szívott magába. Boldognak érezte magát leg-alább akkor, mikor D’Andrezel tájékoztatására dél-előttönkint dolgozószobája magányában memorandu-mokat írogatott.

A franczia követ a legkülönbözőbb kérdésekbenigénybe vette Rákóczi szívességét, a kinek évtizedestörökországi tartózkodása alatt elég alkalma nyílt atörök kormány elveit és hivatali apparátusának műkö-dését tanulmányozni. Rögtön megérkezése után felkértea hivatali elődje alatt lefolyt orosz-perzsa tárgyalásoktájékoztató összefoglalására. Az ily módon létrejött,dialógus formájában írt memorandumból nem csekélyörömmel értesült arról, hogy az osztozkodási szer-ződés gondolata tulajdonképen Rodostóban merültfel először s így Bonnac idegen toliakkal ékeskedett.A hányszor csak a portai miniszterekkel nehézségeitámadtak, sietett Rákóczi közbenjárását igénybe venni.Így mikor az angol követ arra csábította a nagyvezírt,vessen ki minden bejövő árúra az érték egy huszadátkitévő vámot, a mi a szultán kincstárát bizonyárameg fogja tölteni, de — tette hozzá a kereskedőország képviselője — vegye ki e vám alól a Livornónát behozott angol árúczikkeket. A terv a virágzólevantei kereskedést angol kézbe játszotta volna,annak daczára, hogy a Törökbirodalom kereskedelméteddig franczia hajók közvetítették s Marseille-nekszinte monopóliuma volt a levantei vizekben, a mint-hogy a konstantinápolyi franczia követ fizetése egyrészét is a marseillo-i kereskedelmi kamara szolgál-tatta. D’Andrezel az angol tervről két kis mémoire-t

262

készített s azokat Rákóczi elé terjesztette. Rákóczisohasem tagadta meg közreműködését. A magyarszáműzöttnek a nagyvezírrel való érintkezését egybefolyásos renegát, Ibrahim effendi, közvetítette, egy-kori debreczeni deák, a ki az első nyomdát állítottafel török földön. Ibrahim nagyvezír pedig, ha nem issegíthetett és fösvénysége miatt nem is akart segíteniRákóczi helyzetén, jó tanácsait szívesen fogadta, jóltudván, hogy a török birodalom jóléte a száműzöttnekis életfeltétele.

Rákóczi gondolatait ezekben az években mégisleginkább az orosz-perzsa kérdés és a keleti keresz-tények helyzete foglalkoztatta. Az ügyes franczia isezekkel a kérdésekkel mulattatta őt leveleiben. Azorosz-török szerződés egyelőre csak papíron voltmeg s végrehajtása elé sokféle nehézséget gördítettekmaguk az érdekelt felek is. Elsősorban a törökök.A közhangulat fellázadt a hírre, hogy egész muzulmántartományokról mondott le a szultán. A határkijelölőbizottság feje, Rumjanzoff, két évig nem kapott aportától engedélyt az Örményországba utazásra. Nep-lujeff és Rumjanzoff állandóan biztatták Rákóczit,lépjen közbe érdekükben, de a fejedelem úgy találta,hogy az orosz követek Nagy Péter halála óta „alu-székonyak“. Inkább a franczia követnek szolgáltútbaigazításokkal. A szerződés végrehajtásának MirMahmud, majd ennek meggyilkoltatása után fővezére,Esreff, nyíltan elleneszegült s a bagdadi pasát kéthadjáratban megverte. Konstantinápoly hangulatamind izgatottabbá vált. A törők kormány kény-telen volt 1727-ben Esreffet perzsa sahnak elismerniés Tahmasp megvédéséről lemondani. Ezekbe a bonyo-lult viszonyokba Rákóczi kitünően beleélte magát.

263

D'Andrezel az orosz követtel és a nagyvezírrel foly-tatott beszélgetéseiről részletes jelentésekkel látta el,ügy hogy könnyen beleképzelhette magát D’Andrezelhelyzetébe. 1725-ben két mémoire-t készített D’Andrezelhasználatára, melyeknek alapelve, hogy a szultán neegyesítse hatalma alatt Törökországgal Perzsiát is. Haa török egészen le akarja nyelni Perzsiát, az orosznem tűrheti tovább a szultán túlhatalmát, mely háromoldalról is, a Duna-Dnjeszter mellől, a krimi tatárokés Azov felől, a Kaspi-tó vidékéről fogja Orosz-országot összeroppantással fenyegetni. Ez esetben azorosznak egyetlen menedéke a császárral való szö-vetség volna, valamint a töröktől feláldozott Tahmasp-nak megsegítése. Ily módon a császár, Oroszországés Tahmasp együttesen ütnének a törökre, a ki enneka támadásnak semmi esetre sem tudna sikeresen ellen-állni. Hogy tehát mind a két baj: orosz-császári szö-vetség, majd Törökország meggyengítése, kikerültessék,rá kell venni a törököt, hogy Esreffel kiegyezzék,legjobb volna Perzsiát Esreff és Tahmasp közt fel-osztani.144 A terv igen tetszetősnek látszott, a fraucziakövet nem is késett megjegyezni magának a tervrészleteit, hogy alkalom adtán felhasználja a nagy-vezírrel való tárgyalásaiban. S a szegény, tehetetlen-ségben tespedó rodostói száinűzöttnek valóban nagyörömet szerzett hálája nyilvánításával.

A latin keresztények helyzete is sok álmatlanéjszakát okozott a franczia követnek. Mióta a régiXIV. Lajos-féle politika abbamaradt s a konstanti-nápolyi követeknek nem kellett minden erejük meg-feszítésével a törököt a császár ellen háborúra biztatniok,a franczia kereskedelem védelme mellett ez maradtlegfőbb gondjuk. A keleti katholikusok pártfogójukat

264

Francziaország igen keresztény királyában tisztelték sha a görög vallásúaktól vagy törököktől elnyomatástszenvedtek, panaszaikkal a konstantinápolyi követfülét ostromolták, a kinek azonban alig állt valamihathatósabb eszköz rendelkezésére. A franczia királykötött ugyan még 1673-ban egy „capitulatiót“ a szul-tánnal a keresztények védelmére, de ez oklevélben aszultán csak általánosságban biztosította a keresz-tények szabad járását Jeruzsálembe s hogy a francziapapok ezután is nyugodtan élhessenek ott, a holeddig.145 A török kormányt a franczia követek azótasem tudták egyéb engedményre bírni. A bajt leg-többször nem is a törökök, hanem maguk a keresz-tények támasztották. A különböző latin szerzetes-rendek, domokosok, jezsuiták, ferenczesek, missio-liázakat tartottak fenn a birodalomban s a rendeknekegymásközti féltékenysége a nyugati jó modor nyomá-sától szabadon a keleti egyházban szokásos türelmet-lenséggel és fanatismussal tört ki. Görög és latinkeresztények, franczia és olasz szerzetesek, maroniták,örmény és syriai keresztények, orosz ritusú óhitűekigazán keleti zűrzavarban éltek és czivakodtak a reájukúri megvetéssel lenéző török pasák kormánypálczájaalatt. Mikor már megsokalta a pasa a lármát, az egészmissioházat fogságba vetette, másként nem tudván aharczos feleket elcsittítani. A papok pedig a francziakövethez szaladtak és capitulatiójukra hivatkozva elég-tételt követeltek. A szegény követ hiába mondta, hogya capitulatióban tulajdonképen semmi sincs. Hiábaajánlta nekik, hogy a török jóindulatát csendes élet-móddal, feltűnés nélkül érdemeljék meg. Bonnacotnem egyszer hozták haragba a védelmére bízottkeresztények. Keserűen panaszkodott királyának, hogy

265

a szerzetesek nem hagyják a maronitákat békébenélni s hogy egyetlen jezsuita superior büszkeségemiatt az egész latin egyház ki van téve az üldö-zésnek.146

Hasonló kellemetlenségei voltak D’Andrezelnek is,melyeket Rákóczinak állandóan el szokott panaszolni.A fejedelem vallásos lelkének őszintén fájt a keresz-tények egyenetlenségét látni és istenfélő szavakbanmagyarázta meg D’Andrezelnek, mennyire megjavulnaa helyzet, ha a missionariusok az apostolok példájátkövetnék térítési munkájukban. A franczia ugyannevetve felelte, hogy naivitás kell ahhoz, hogy „ami modern missionariusainkat“ az apostolokhoz hason-lítsuk, most ugyan valamivel okosabban viselkednek,de most is azt hiszik, hogy capitulatiójukból mindentki lehet magyarázni. A görög szertartásúak lassankintúgyis el fogják hitetni a portán, hogy ők az igazikatholikusok. 1726-ban a porta a diárbekiri kapu-czinus-házat feloszlatta azzal a inegokolással, hogycsak ott szabad a szerzeteseknek letelepedniök, a holmár franczia consulatus van. Úgy látszott, mintha alatin egyház újabb üldöztetés előestéjén állana. Ezekbenaz időkben Rákóczi bátran megszólalt hitsorsosaiérdekében. Talán visszaemlékezett arra is, hogy atörök nyomorúságba jövetelekor már az első audien-tián a szultántól a latin egyház helyzetének javításátkérte. Most egy hosszú memorandumot adott be aportára, melyben a latin szertartásúak ártalmatlanvoltát magyarázta meg a törököknek, lehetőleg alkal-mazkodva a török hivatalos stylus ismétlési szokásához.Igen ügyesen azt a kiindulópontot választja, melyikkeresztény felekezot pártolásából nyerhetne a portalegtöbbet. A görögöktől és örményektől semmit sem

266

várhat, ezek alattvalók, de annál többet a latinokpártolásától, a mivel a franczia király barátságátszerzi meg magának. A görögök és örmények ugyansokféle rágalmat szórnak a latinokra, de ne hallgassonrájuk a porta. Ilyen rágalom az, mintha a latinok atörököket akarnák megtéríteni: a latin missionariusokcsakis a keresztény egyház régi egységét akarjákhelyreállítani és egyedül a görögök és örményekközött működnek. Hasonlóképen rágalom az is, minthaa latinok a pápa alattvalói volnának és parancsárafelkelnének a törökök ellen. Ők a pápának csak egy-házi ügyekben vannak alávetve, polgári ügyekbenannak a fejedelemnek, a kinek országában élnek sígy a latin keresztények a szultánnak. Őszinte hittőlsugalt dictióban kéri a portát, bánjék kegyesebben akeresztényekkel: az ő lelke sírig nem fog megvígasz-talódni és még ott is könnyezni fog, ha vallásánakszegény papjai éppen az ő portai tartózkodása idejénszenvednének üldöztetést.147

Vallásos elmélkedéseiben igen sokat foglalkoz-tatta ez az ügy, melynek egyes pontjait hosszabb időnát alaposan meghányta-vetette. A dolog bökkenőjétabban látta, hogyan lehetne a törököknek az egyháziés világi hatalomnak nyugati kereszténységben szo-kásos megkülönböztetését érthetően megmagyarázni.A szultán a törököknek épp úgy vallási, mint poli-tikai feje s a mohammedán gondolkodásmód számárateljességgel érthetetlen, hogy a pápa csak lelkiekben,a királyok csak világi dolgokban uralkodnak a keresz-tények felett. A míg pedig a porta ezt a különbségetmeg nem érti, az óhitűek rágalmai a török minisz-tereknél mindig jóakaró fülekre fognak találni. Ilymódon, tisztán gyakorlati czélból, írta meg a Musztafa

267

és Pelerin párbeszédét latin nyelven. Pelerin egy latinkatholikus, a ki régi ismerősével, Musztafa nevű méltó-ságos maga viseletű, lassú észjárású törökkel talál-kozik s megmagyarázza a gyanakvóan és bizalmat-lanul hallgató töröknek a latin és egyéb keresztényekközött fennforgó nézeteltéréseket. Bebizonyítja, hogya görög, örmény, latin felekezet tulajdonképen egy:a két első eltért a régi hittől s most kell őket vissza-téríteni. A pápa nem egyéb, mint egyházi dolgokbana „legfőbb magyarázó és bíró“. A latinoknál kettőstörvény van, egyházi és világi, de nehogy a törökazt képzelje, mintha a világi törvény nem volnaIstennek alávetve. Jézus törvénye mindennek az alapja,de a pápa csak egyházi dolgokban csinálja a törvényt,világi dolgokban doktorok és bölcsek. Az sem igaz,hogy a pápák a kereszténységet egjresíteni akarnáka törökök ellen. Igen, egyszer, valamikor, de akirályok akkor sem a pápa kedvéért, hanem isten-félelemből indultak harczba. A pápák az utóbbi száza-dokban is folyton kereszteshadat prédikáltak, mégsejött senki se, nem is fog jönni addig, míg a törököknem üldözik a keresztényeket. Kissé részletesen be-széli el a pápák 1700 óta való szakadatlan soro-zatát, valamint a Photiustól felkeltett schismát. Ezutóbbi részt művelt törökök sem igen érthették meg.Végül a felebaráti szeretetre hivatkozva, igen meg-nyerő szavakban magasztalja a koránban nyilvánulóörök igazságot s kijelenti, hogy ha nem volna iseddig még capitulatio a franczia királyijai, csinálniokkellene egyet.

A párbeszédet D’And rezei egy galatai francziaferenczesnek adta, a ki azt egyházi szempontbólkomoly vizsgálat alá vetette s néhány kifejezését ki-

268

fogásolta. Így a szöveg „prophetánk“ szava helyébeJézust tett be, mivelhogy „nem illik még a törökökelőtt sem Jézust Mohammeddel egy sorba állítani“.A javításokkal nem emelkedtek a munka kilátásai, hogya törökök meg fogják érteni. A franczia követségtitkára, Fontone, francziára fordította s a szeráj egyikirattárnoka törökre. Ez a szöveg azután egy a portárabejáratos törökre bízatott, hogy adja át a külügyekvezetőjének, a reisz effendinek. A közbenjáró hatnapig magánál tartotta, végül sem mert vele a miniszterelé állani. A kézirat így visszakerült Rákóczihoz, aki egyenesen a reisz effendihez akarta ugyan elkül-deni, de végtére alighanem lemondott szándékáról.A száműzöttnek örülnie kellett, hogy a munka készí-tésében heteken át kellemes foglalkozást talált, amely nyomorúságaitól elfordította figyelmét. A világdolgainak még oly kis mértékben való alakítása isrégóta kisiklott kezei közül.148

III.

A rodostói napok egyhangúsága mind súlyosabbannehezedett lelkére. A keresztény világba visszatérésreménye mindinkább halványult s magának is észrekellett vennie, hogy politikai érvényesülés nem nyíliktöbbé számára. Magányos tépelődései közben, nyug-talan éjszakák álmatlanságában, nem zárhatta el magáta szomorú valóságtól: az ősi birtokát kereső, a szul-tánnal egyenrangú uralkodóból idegen kegyelem-kenyéren élő magánember vált. Az évek múltával azeurópai viszonyok megváltoztak; a kormányférfiakközött már alig volt ember, a kit személyesen ismertvolna. Az orleansi herczeg, majd Nagy Péter halá-

270

Iával, politikai álmaiban teljesen egyedül maradt.Nem volt többé senki, a kitől bármi csekély jóindu-latot, barátságot, vagy elnézést remélhetett volna.Csupa idegen, közömbös emberek — egyedül régiellenfelei állottak még most is visszautasítólag akereszténységbe visszavezető út bejáratánál. A bécsikormányrudat most is Savoyai Eugén vezette, a kiaz öregedő ember elzárkózott következetességévelRákócziban még mindig a veszélyes lázadót látta, akinek Magyarország határaihoz közeledése új nyug-talanság és lázadás lángját keltené fel a hamu alól.

A Konstantinápolyban lévő császári követek tőlekapták utasításaikat, melyek szerint a Rodostóbantörténtek iránt érdeklődniük s az udvart állandóanértesiteniök kellett. A követek az udvari haditanácsnakvoltak alárendelve — a tanács elnöke maga SavoyaiEugén volt — s a követi állás számukra lépcsőülszolgált a hadi titkárságtól a tanácsossághoz. Pontoshivatalnokokként teljesítették a rájuk bízott feladatot.Virmont után Dirling, majd 1728 deczember ótaTalman, a passaroviczi béke szerzője, töltötték beez állást. Hű szolgái voltak a császárnak, nemzetiérzést hiába keresnénk bennük, épp oly kevésségyűlöletet a száműzött magyarok iránt. Konstanti-nápolyban egyetlenegy ellenségük volt a magyaroknak,a jellemtelen hollandus követségi titkár, Theyls, a kikorábban orosz, majd franczia és császári zsoldbankémszolgálatokat teljesített, ekkor azonban már Bécsbenélvezte jutalmát, egy hivatalt a haditanácsnál, melyetSavoyai Eugén hosszas habozás után adott neki.A rodostói viszonyokról a követeket egyrészt Rákóczitörök tolmácsa, Musztafa, értesítette, egy bajor szüle-tésű renegát, másrészt egy galatai jezsuita, Cachod

270

atya, a ki még Zrínyi Ilona mellett Izmidben gyóntatóiszerepet töltött be, most pedig az emigránsokkalvaló sokszoros összeköttetéseit felhasználva, iparkodottRákócziból világfelforgató terveit kitudni. A konstanti-nápolyi apostoli vicarius, Gallani érsek, majd utóda,Mauri is gyakran meglátogatták Rákóczit s vele foly-tatott beszélgetéseikről Diriinget rendesen értesítették.Ezek az egyházi férfiak a német-római császárban akereszténység világi fejét tisztelték, egyházaik és szent-czélú működésük támogatásaként tőle állandóan pénz-beli segélyt élveztek és erős volt a meggyőződésük,hogy a császár ellenségei egyúttal rossz keresztényekis. Rákóczi vallásos életmódját ily módon színlelésnektartották, melylyel a császár elleni megátalkodott érzü-letét takargatja. A császár képviselőjének, a hatalmaskövetnek, kinek jóindulatától egyházuk jóléte függött,szívesen megtették, hogy alkalom adtán Rákóczirólhírekkel szolgáltak. Cachod maga szent életéről volthíres a török fővárosban. Az öreg keresztény rab-szolgaasszonyokat, a kiket urok már semmire se tudotthasználni s egyszerűen kivetett az utczára, felszedteés összekéregetett pénzéből kórházat tartva, iparkodottez elhagyott és elvadult személyeknek ismét emberiformát adni. Rodostói útjairól rendesen azzal tértvissza, hogy Rákóczit „nem penetrálhatta“. A feje-delem óvakodott politikai terveiről idegeneknek beszélni.Különben is hozzászokott idők folyamán az egyedül-valósághoz és belső lényének szinte légmentes el-zárásához, A császári követek tehát nem sokat ismertekmeg a Rodostóban szőtt szálakból. Működésük e tekin-tetben inkább arra szorítkozott, hogy a száműzöt-teknek honfitársaikkal való érintkezését megakadá-lyozzák. Ez aztán sikerült is nekik: Rákóczi nemcsak

271

közvetlen levelezést nem folytathatott magyarokkal,de még másod harmadkézből való híreket sem kapottMagyarországból. Az ottani események, a nemzetcsendes, szótlan megbékülése a dynastiával, a lassú,biztos erőgyűjtés és művelődés nem olyan természe-tűek voltak, hogy a már akkor is feltűnésre vágyó,sensatio-éhes hírlapok érdeklődtek volna irántuk. A feje-delem pedig híreit mindinkább csak a franczia, hol-landus és bécsi nyomtatott lapokból merítette, melyeketD’Andrezel vagy saját ügynökei, Bon, Máriássy közve-títésével, nagy elkésve kapott kézhez. Az új magyarvilág idegennek tetszett volna neki, ha mesebeli csodafolytán hirtelen közibe cseppent volna. Az ő emigransimúltnak fordulása még a saját felkelésének idejét is túl-ságos újnak találta s ha Magyarország képe felmerültálomvilághoz szokott szemei előtt, ez már inkábba Bethlen és Rákóczi György-korabeli országhozhasonlított, semhogy a pragmatica sanctiót létrehozónemzedékéhez. Rodostót csak a múlt kötötte összeMagyarországgal, a fejedelem és társai hazájuktóltökéletes elszigeteltségben élték napjaikat. Az öregCsáky Mihály leánya házasságáról nyolcz év múlvaértesült. A száműzöttek nem ok nélkül sóhajtoztak azelhagyott haza után. Örökre kiszakadtak abból a gon-dolati és érzelmi körből, melyet a haza fogalmábanfoglalunk össze.149

Vallásos gyakorlatok és tervkovácsolás közt folytaka fejedelem egyhangú napjai. Az egyházi irodalombanmind szélesebb körű olvasottságra tett szert. Bossuot,Bourdaloue, Félidőn mellett sokat forgatta XIV. Lajosversaillesi szónokának, Massillonnak, munkáit, a kitszinte jansenista szigorúsága miatt az udvaronczoknem szívesen hallgattak. Vallásos fejlődése a rodostói

272

évek alatt ugyanazon régi irányban haladt, a melyetkorábban volt alkalmunk szemügyre venni. A jan-senismusnak körülötte ólálkodó vádjával nem törődve,mindvégig olvasgatta a főjansenistáknak, Quesnelnekés Nicole-nak műveit, valamint Sacy bibliafordítását,melynek újszövetségi része, az előbbiekhez hasonlóan,az egyház rosszalását vonta magára.150 A belső életetillető szigorú felfogását kielégítették és megnyug-tatták e művek. Udvari papjai nem nagy hatássalvoltak lelki fejlődésére: Le Rouxt rendetlen életemiatt kénytelen volt elküldeni, helyébe GrosboisbólMullot abbét kapta, a kit a pestis ragadott el. Utódaa fiatal olasz Damofili lett. Radulovich mindvégigmegmaradt mellette.

Az olvasás után az írás nyújtott neki szerény válto-zatosságot. Fiai okulására megírta a „Traité de lapolitesse” czímen ismeretes munkáját, melyben afranczia udvarban gyűjtött tapasztalatait adta át nekik,hogy herczegi rangjukhoz illően, a világgal egyes-ségben, de lelki javuk megóvása mellett rendezzékbe életüket.151 A világtól való elzárkózás utolsó éveibenszívesen vette elő a.„magyar forradalmak történetét“,melyet még francziaországi tartózkodása első idejébenállított össze az ő parancsára a szomorú véget értBrenner apát. A munka a magyarság függetlenségitörekvéseinek történetét foglalta össze kissé durva,idegenszerű francziasággal s egyúttal minden külö-nösebb mély érzés nélkül. Az apát igazi udvari tör-ténetíróhoz illően a Rákóczi család dicsőségét aközépkor sötét századaiból is előkereste. Többekközött felfedezte, hogy III. Béla korában még nemvoltak herczegségek és grófságok, a legtöbb maifőúri család még az ismeretlenség homályában rejtőzött,

273

egyedül a szepesi és beszterczei uradalmak tulajdo-nosai viselték a grófi, a munkácsi, makoviczai éssomogyiaké pedig a herczegi czimet.152 Németgyűlöletés a rendi uralom tisztelete voltak felfogásának sark-kövei. Szent Istvánt persze szerinte a nemesek meg-egyező akarata választotta királylyá s bár ez a jog-érvényes választás magában véve is elég lett volna,a szent király még a pápával is megerősítette azt. Azaranybulla, s benne természetesen a felkelési záradékörökérvényű monumentuma II. András szereteténeknépei iránt! Verbőczinek pedig sikerült a király és a„respublica“ közös tulajdonát, a legfőbb hatalmatigazságosan megosztania. A németektől Magyarországonokozott zavarokat 1526-ig végigkíséri s ekkor meg-jegyzi, hogy eddig is sok revolutio volt ugyan azországban, de ettől kezdve kétszáz éven át megsza-kítás nélkül tart a forradalom. Azóta eltűnt az országkormányzásából az igazság és méltányosság. Már az I.Ferdinánd alatti törvényeket a „haldokló szabadságutolsó zokogásának“ tartja s a bécsi udvar gonoszkezét a legkisebb dolgokban is felfedezi. Az egyikVay egyszer Béla királynak egy oklevelét mutatta be,melyen a király „saját aláírása“ volt látható; a gonoszbécsi udvar mégis kétségbe merte vonni az oklevélhitelességéti E gyűlöletes és szűkkörü pártiratban aprotestánsok sem maradnak szárazon. Bethlen Gáborszabadsághős volt ugyan, de „nem restéit a vallásgyönyörű eszméjéből parádét csinálni“. A magyar tör-ténet egészben véve nem egyéb, mint a csupa önzetlenhősökből álló nemeseknek harcza az alávaló németekkel.A harcz Rákóczi felkelésében érte el tetőpontját, amelynek történetét maga a fejedelem, Brenner segít-ségével, de inkább saját dispositiója szerint az egész

274

munka függeléke gyanánt írta meg. A rodostói szo-morú jelenben kapva kapott az alkalmon, hogy el-merülhet a múlt emlékeibe, a hogy azokat bujdosá-sának hű embere az ó lelki szükségleteinek megfelelőköntösben bemutatta. Az egész munkában egyetlenegymondatra sem akadt, mely politikai irrealismusábólfelébresztette volna. Forgatása után újabb bizalommalfolytatta tovább hiábavaló erőlködéseit.

Rodostóban ily módon sikerült magát az embericselekvés körében szinte nélkülözhetetlen ellenmon-dástól és vitától elzárnia, a hogy csak beteg, halálraszánt emberek óvják magukat levegőtől, egészségesszélfúvástól. Bercsényi és Eszterházy halála, Forgácheltávozása óta egyedül Csáky volt mellette, a többiszáműzött hozzá képest mind olyan fiatal, hogy nemigen beszélhetett velük komoly dolgokról még akkorsem, ha fejedelmi önérzete megengedte volna neki ahozzájuk ereszkedést. Fiatal nemesei gyermekkoruktólkezdve szolgálták s a régi szolga hűségével s egyszer-smind a magyar ember tiszteletével fejedelme irántvégezték el körülötte napi munkájukat. Mikes, Zay,Ilosvay neki ajándékozták fiatal szívük minden meleg-ségét, mely a száműzetés családnélküliségében fel-használatlanul maradt volna. Illő távolból, de illőtisztelettel és szeretettel nézték, hogyan tölti feje-delmük napjait írásban, olvasásban, fúrás-faragásban,úgy hogy „gyönyörű szakálla” csupa forgácscsal lesztele. Az idő elmúlt a fiatalok feje fölött is; gyakrankérdezték maguktól, miért is kell ily hiábavaló semmit-tevésben eltölteniök egyetlen életüket. Az „öreg feje-delemhez való vakszeretet“ tartotta ott a száműze-tésben őket, a kiknek tulajdonképen semmi okuksem volt a felkelésnek elesett, soha fel nem emel-

275

hető zászlajához kötni életüket. Mikes Kelemen meg-hatóan foglalja össze a szegény rodostóiak történet·philosophiáját: „Nem kellene soha egy jó haza fiánakzűrzavart csinálni, se kívánni semmiféle szín alatt.Az Isten adja a fejedelmeket, mind a jót, mind arosszat egyaránt kell az ő kezeiből venni; a jó áldás,a rossz büntetés. Ő tudja egyedül, meddig kell tar-tani a nyomorúságnak és mikor kell annak végitszakasztani, hogy meddig tartson a rossz idő s mikorlegyen jó idő. “ Az országok vezérlése Isten kezébenvan. „Nem szabad tehát egy embernek, nem is lehetabban változást tenni.“ Rákóczi valóban szerencsésnekérezhette magát, hogy fejedelemsége magaslatárólsohasem szállott le kísérői lelki életéhez és sohasemvetett beléjük egyetlen kutató pillantást. Nem kellettészrevennie, hogy az új nemzedéket még a rodostóimagány sem tudta elszakítani az otthonmaradottaktól,a kik Károlyival együtt a fegyvert letéve, a békemunkáján dolgoztak, egy kis lemondással, de nagyreménységben és Istenbe vetett bizalommal.153 A nemzetbékés fejlődési irányát nem tudta megakasztani smost látnia kellett volna, miként ragadja magával eza gyűlölt folyamat száműzetésének utolsó társait.

A fejedelem azonban nem szokott politikai beszél-getésbe bocsátkozni nemes szolgáival. Maguk közöttkeseregtek urok szomorú sorsán, a ki nyugtalanvágyódásában hiábavaló erőfeszítésekre pazarolja elminden tehetségét. „Az eltöltött idő soha vissza nemjő... De mégis szerencsések volnánk, hogyha másoknakpéldául lehetnénk; de nem leszünk . . . hát minékünknem volt-e példa előttünk? Volt; de tanultunk-e rajta?Mások is csak úgy cselekesznck, megtanulják, de elnem kerülik. De mi lehet ennek az oka? Nem egyéb,

276

hanem a nyughatatlanság és a nagyravágyódás.Felinek sincsen esziben az ország java, de mindenikteli torokkal kiáltja a szabadságot . . . Ettől vagyon,hogy soha az ember nem lehet boldoggá, mert soha-sem becsüli a maga állapotját, se azt, a mit bír,hanem aztat, a mit nem bírhat. A bizonytalanért abizonyost semminek tartja és a nyughatatlan nagyra-vágyó elme mindenkor arra ingerli, hogy jobban volnaott, a hol nincsen.“ A fejedelem dolgozószobájábansisyphusi kísérleteket tett törökországi bilincsei szét-törésére, hogy hazájában a szabadság szent nevévelújabb változást, újabb nyugtalanságot keltsen fel; amellette lévő házikóban ugyanakkor éppen az ítéli eléletének minden törekvését, a ki magányos napjainakreggeltől estig hű társa és önfeláldozó szolgája. Azutóbbi századokban hiába keresünk még egy emigránst,a ki oly tökéletes lelki elszigeteltségben lett volnakénytelen napjait tengetni. Rákóczi egy századoseszmének legeslegutolsó képviselője volt s utolsóéveiben villám csapott fatörzsként lombtalan koronával,száraz ágakkal állott ott a fiatalság színeiben pompázógyorsnövésű, cserjék között. Rodostóban nem volttöbbé kivel beszélni és ha mégis megszólalt volna, akörülötte lévők nem értették volna meg beszédét.A világ ismét, mint annyiszor már, megújult s aréginek pusztulnia kellett.

A rodostói magyarok azonban őszintén szerettékfejedelmüket és személyes vonzalmukban a mennyirecsak tehették, megóvták a kiábrándulástól. Mindennapiérintkezésük vele inkább a napi élet kicsiny dolgairaszorítkozott, bár e téren sem hiányoztak egészen súr-lódást előidéző alkalmak. A fejedelem szigorú rend-tartást tartott házában, a mit a tisztességes magyar

277

fiúk szívesen elviseltek, de annál inkább nehezükreesett évtizedeken át franczia szokások, franczia udvariszertartás szerint élni. A rodostói udvar, a körülöttelévő janicsár díszőrséget leszámítva, franczia herczegiháztartáshoz hasonlított, franczia elnevezések, francziatisztek és nemesek, franczia köntös még a magya-rokon is. A becsületes Mikes nagy megkönnyeb-büléssel dobta le magáról a fejedelem halála utánegy hónappal a franczia nadrágot s boldogan jegyeztemeg: „Eddig csak belső képen voltam magyar vagyszékely; de már külsőképen is: mert huszonkét esztendőmúlván ma tettem le a franczia köntöst.“ Rákóczinakfejedelmi öntudatában soha eszébe sem juthatott kísé-rőinek lelki szükségletei iránt érdeklődnie s udvarábanvaskövetkezetességgel tartotta fenn az akkori nemzet-közi formákat, a franczia etiquette szabályait, minthaa rodostói kilincset külországi követek adnák egymáskezébe.

Az idők jártával szigorúsága mindinkább növe-kedett. A világtól jóformán teljesen elzárkózott, lát-köre mind szűkebbé vált s nem volt mértéke többéa körülötte lévő emberek és események megítélésében.A háztartáshoz szükséges tárgyakat Mikes vásárolta,a fizetőmester fizette ki s a tőle kiállított számadástMikes terjesztette eléje. A számadásban pedig „egy-néhány poltura érő portékán“ szokott a szeme meg-akadni, nem a nagy összegeken, akárcsak a többinagyurak, a kik a pénz értékét nem ismerik s mégistakarékoskodni kénytelenek. Egyszer Mikest is meg-dorgálta, hogy drágán vett valamit. A szegény bejáró„szokása ellenére“ felindult és mondá, ha „bennemkételkedik, parancsolja másnak“, hogy vásároljon.A fejedelem szó nélkül kezébe adja a számadást,

278

elfordul tőle és három napig egy szót sem szól hozzá.Harmadnap Mikes nem bírta tovább, bement dolgozó-szobájába, elébe borulva könnyes szemmel csókoltakezét, ő pedig felemelve őt mondá: „Megbocsátok.Sokszor eszedbe jutok én neked, ha meghalok, sokszormegemlegetsz engemet; de akkor késő lesz.“ SzegényMikes sírva hallgatta s mindig könnybelábadt szeme,ha később e szavakra emlékezett. Az ilyen mélykedélyekre soha el nem mosódó benyomást tett azöreg fejedelem, ha néha, nagynéha kilépett francziaszertartásosságából. Ő szegény mindenesetre soklelki gyönyörűségtől fosztotta meg magát, hogy nemaz eleveneszű, őszinte érzésű fiatal magyarokkal töl-tötte napja legnagyobb részét, hanem franczia titkár-jaival, franczia ágenseivel, a kik diplomatiai terveikifőzésében voltak segítségére. Mikeséket ilyenrevalóban nem lehetett használni.

A rodostói szomorú életnek ez egyik legszomorúbboldala: a franczia ágensek, az idegen kalandorok.Egyetlen trónkövetelő sem tudja elkerülni, hogy necsatlakozzanak hozzája önérdeküket kereső emberek,kik az emberi társaságot kerülik, vagy az kivetetteŐket magából. A trónkövetelők tervei alkalmat nyúj-tanak, hogy tönkrement emberek újra reményhezkapjanak és a zavarosban halászszanak. Az emigránsokhelyzete magában véve is annyira kérdéses, oly kevésséállandó, hogy az életet komoly munkának néző férfiaknem csatlakozhatnak hozzájuk Rákóczi helyzete pedigminden emigránsé közt az elképzelhető legrosszabbvolt. Ugyan akadhatott-e az idegenek között komoly,becsületes ember, a ki mindenét feláldozva, mindenételhagyva, a szultán pártfogoltjához, a kis keleti tar-tomány, Erdély trónkövetelőjéhez kösse a sorsát?

279

Az erdélyi trónkövetelőtől nem várhatni olyan ju-talmat, melyért érdemes valakinek nyakát kocz-káztatnia. Ritka madár volt az olyan becsületesfranczia, mint a párisi Bon, de róla is valószínű,hogy mint mérnök-tiszt a magyar felkelésben résztvett s mint ilyen maradt Rákóczi szolgálatában.Az újak közönséges kalandorok voltak, a kikmár semmit sem veszthettek, ha Rodostóba men-tek. Rákóczi mégis szívesen fogadta Őket. Jól esettneki, hogy látszólag elfogulatlan, idegen emberekajánlják fel karjukat ügye támogatására. Soha, amindennapi érintkezésben sem vette rajtuk észre akalandorok typikus tulajdonságait: nagyszájú hencze-gést, hidegvérű hazudozást, az egész világnak felü-letes ismeretét, lovagiasság színébe burkolózó önér-deket és bátorságnak látszó megvetését az életnek.

A magyarok szomorúan látták, milyen nagy becsü-lete van nála az idegennek. A mi nemcsak így, érzelmiszempontból okozott nekik keserűséget. Az idegeneknem ingyen szolgálták a fejedelmet, a kinek jöve-delmei azonban nem emelkedtek arányosan a szolgá-latában lévők számával. A taint a porta nem emelte,inkább leszállította. A francziákat Rákóczi többnyirekiilországi küldetésben használta, s az ilyen alkalmaka szerencselovagoknak kapóra jöttek, hogy új feje-delmük költségére nagyúri lábon éljenek. Az ő párisi,varsói, drezdai mulatozásuk költségét Rákóczi kény-telen volt a rodostói udvartartáson takarítani meg.Pedig ott azelőtt se volt bőviben a pénz. A magyaremigránsoknak a tainon kívül sem égen, sem földönnem volt több vagyonuk. Még a szelíd Mikes se tudjamegállni panasz nélkül mindjárt a száműzetés elején:„Tahint eleget ad a porta, de ruhásabbak azzal nem

280

vagyunk. A mi urunknak pedig természete a, hogykéretlen nem ád. Annyi esztendőktől fogvást hogyszolgálom, soha semmit nem kértem. Édes néném, márel nem kezdem. Egy erdélyi nemesemberhez nemillik, a ki jobban szereti szükségben lenni, mintsemkérni. Az én hivatalom a, hogy szolgáljam híven éshagyjam az Istenre a többit. Istenes megnyugvásaés fejedelme iránti tisztelete sem akadályozzák, hogyészre ne vegye az igazságtalanságot: idegenek, jött-mentek kapják azt, a mi őket illetné. „A kik bujdosófejedelmet szolgálnak, hogy lehetne azoknak valami-jük? A való, hogy kivált minékünk, ketten-hárman,kik mindenkor véle bujdosunk, többünk lehetne, deazt elhallgatom, miért nincsen. Az erdélyi vér nemaz adómért szolgál, hanem a becsületért, ha egy kishálaadatlansággal fizetnek is, azt nem tekinti“.154

Pedig a rodostói tartózkodás első idejében sokkalkevesebb alkalmuk volt a magyaroknak háttérbe szo-rításuk miatt panaszkodni, mint később, 1725—1726óta. A fejedelem külországi küldetéseit eleinte a tisz-tességes Bon, továbbá Máriássy, Lengyelországban Já-vorka végezték el. Nem sokáig tartott azonban, hogyaz akkori Európában hemzsegő kalandorok felfedeztéka távoli Rodostót és benne a fejedelem gyanútlan, akülvilágot nem ismerő alakját. A nagy spanyol örö-kösödési háború befejezésével egész sereg szerencse-lovag kenyér nélkül maradt, volt katonatisztek, mér-nökök, azaz sánczkészítéshez értő katonák, a kik azévtizedeken át tartó háborúkban hol egyik, hol másikuralkodó szolgálatában állottak. Család és haza régismeretlen fogalmakká váltak rájuk nézve. A békésviszonyokba nem tudtak többé beilleszkedni, mivelpolgári munkához sohasem szoktak hozzá. A kisebb

281

európai udvarokat elárasztották ajánlataikkal: rende-sen romantikus, kivihetetlen tervekkel állottak elő,melyek az illető országot a jólét legmagasabb fokáraemelnék, ha a kitűnő terv tulajdonosa illő méltány-lásban részesülne. A diplomaták, az államok hivatalosképviselői mellett is egész sereg ily kalandor ólálko-dott, kik pénzért szívesen vállalkoztak olyan »intri-kákra“, a milyenekkel a diplomaták nem akarták sajátmagukat beszennyezni. Igazi Eldorádójuk azonban atrónkövetelők udvara volt, a hol nem szokták olyszigorú erkölcsi vizsgálat alá vetni azokat, kik önzet-len szándék hangoztatásával ajánlták fel szolgálataikataz elhagyatott száműzöttnek. III. Jakab udvara is telivolt ilyenekkel. Rodostó nem képezhetett kivételt aszabály alól.

A legelső ilyen kalandor, kit Rákóczihoz vetettsorsa, egy Ploutman nevű angol volt, még az ártat-lanabb fajtából. Az Aegei tenger szigetein, törökkikötőkben bolyongott, s a portát beadványokkal zak-latta. Felfedte előtte, hogy Madagaszkár szigeténéltizennégy angol kalózhajó gyűlt össze. A kalózokkezében mérhetetlen gazdagság vau. Szeretnének le-mondani a hányatott életről, hogy rablott kincseiketháborítatlanul élvezhessék. Annak az uralkodónak, a kiországában földet ad nekik letelepedésükre, egészvagyonuk egy nyolczadrészét, s még évi jövedelmükhat pcrczentjét ígérik. A szultánnak kitűnő alkalomvolna, hogy ingyen tegyen szert elsőrendű tengerihatalomra. Engedje meg nekik, hogy Suezig feljöjje-nek s onnan szállítsa át őket Tunisba, vagy egyebüvósaját tartományaiba. Legtöbb hasznot hozna azonban,ha az Archipelagus szigeteire telepítené őket, a szige-tekből pedig olyan hűbéres fejedelemséget alakítana,

282

mint Oláhország és Moldva, vagy Barberia, az afrikaikalózállam, Ezek a kitűnő hajósok egy fejedelem vagybej kormánya alatt nagyszerűen harczolnának a maltaiakellen. Ezzel a tervvel Plontman Konstantinápolybament, a hol az angol követ nem túlságos lelkesedés-sel fogadta honfitársát. Az egész dolgot „extravagan-tiának” tartotta. Nem így Rákóczi, a ki ott Rodostó-ban sóváran várt minden hírt, a mi csak változásról,a meglevő helyzet megváltoztatásáról regélt. Magáhozkérette tehát Ploutmant, s több napon át tárgyaláso-kat folytatott vele, hogy a letelepítendő kalózoknakő legyen a fejedelme, s az Aegei-tenger szigeteibőlaz ő számára hasíttassék ki a fejedelemség. Az angolazonban követjének nem jelentette be távozását, vissza-tértekor a követ nagy haraggal fogadta. A vihar előlPloutman Cachod atya jóindulatához menekült. A jám-bor szerzetes magához vette a galatai jezsuita-házba,anélkül, hogy felsegítési törekvésében superiorjánakés a ház védőjének, a franczia követnek, engedélyétkieszközölte volna. Ebből újabb bonyodalmak lettek,D’Andrezel karhatalommal akarta a nyughatatlan angolta franczia kolostorból eltávolítani, Rákóczi előtt semhallgatta el neheztelését, annál kevésbbé, mert márkorábban is óvta a fejedelmet, ne bocsátkozzék érint-kezésbe a megbízhatatlan angollal. Általános meg-könnyebbülés állott be, mikor végre Ploutman Tunisfelé elvitorlázott. Egyedül Rákóczi vette komolyan adolgot: párisi megbízottjával, Bonnal, a franczia mi-niszter figyelmébe ajánlta az angol terveit, melyekszerinte a portára rendkívüli haszonnal járnának.A dologból természetesen semmi sem lett. Morville-tegész másképen értesítette D’Andrezel Ploutman terveimegbízhatóságáról.155

283

Sokkal veszélyesebb embert fogadott házába ésbizalmába Rákóczi, Ploutman távozására pár hónappal,az 1727. év elején. Ez egy dán származású mérnök-tiszt volt, Bohn Pál Vilmos. Meg kell különböztetnünkőt a franczia Bontól, a ki 1720 óta megszakítás nélkülképviselte Párisban ura érdekeit, s nem az ő hűsé-gén múlt, hogy nem tudta a Francziaországba vissza-térés engedélyét kieszközölni.156 A dán tiszt ügyesentudott az ecsettel bánni és nem minden képzettségnélkül rajzolt csataterveket, sánczépítés metszeteit, shasonló dolgokat, a mikkel a béke idején akkoribanis elszórakoztak a katonatisztek. Rákóczinak titkáraéppen Bohn török földre érkezésekor halt meg; helyéreBohnt fogadta fel. Csakhamar kiderült, hogy az újtitkár szorgalmas, munkaszerető ember, a kinek aháború régóta várt, de lassan közelgő órájában is hasz-nát lehet majd venni. Császári szolgálatban résztvettolasz és török hadjáratokban. A fejedelem, mint magais katona, bajtársának is tarthatta, nem úgy, mintMikest és társait, kik még soha lőport nem szagol-tak és csatatervek rajzolásához nem értettek. A becsü-letes dán azonban rögtön Rodostóba érkezése utánfelajánlta szolgálatait a császári követnek is, Diriing-nek. Szerencséje úgy hozta magával, hogy Cachodatya is ekkor múlt ki a világból. Diriing kapott azalkalmon, s állandó fizetéssel alkalmazta őt rodostóikémszolgálatokra. A császári követ épp oly kevéssépanaszkodhatott rá, mint a rodostói száműzött. Köte-lességét minden irányban pontosan teljesítette. A miutasítást vagy levelet tollba mondott neki a fejedelem,sietett megküldeni a császári követnek, a ki mostsokkal pontosabban értesült Rákóczi mozgolódásairól,mint Cachod jámbor szándékú kérdezősködései révén.

284

Óvatlan pillanatokban a fejedelem dolgozóasztalánmaradt régebbi actákat is lemásolta, úgy hogy a mia végzett munkát illeti, ugyancsak megérdemelte afizetést. A rodostói magyarokkal nem sokat érintke-zett, kerülte a bizalmaskodást már csak „hivatala“miatt is. Egyedül egy Kovács János nevű magyarifjúval barátkozott, a kinek atyja kurucz volt Rákócziidejében, később alispán lett valahol Magyarországon,ő maga pedig emberölés miatt menekült hazájából.A fejedelem másolói teendőkre alkalmazta irodájában;vele, Bohnnal és egy Bechon nevű franczia titkárávalvégeztette délelőttönkint levelezését.157

Az „extravagáns“ angol és az áruló dán még min-dig nem okoztak annyi kárt Rákóczi testének-lelkének,mint a franczia kegyencz, a ki ugyanebben az időbenjött Rodostóba. Mikes Kelemen ezt jegyezte fel érke-zéséről naplójába: „Azt írod, édes nénikém, hogy mi-csoda ember az a franczia, a ki nemrégen jött hozzánk,mert igen hazug. A colonelus volt a muszka czárnál,de ott kiadtak rajta, mert senkivel meg nem alkud-hatott. Mindennel azt akarja elhitetni, hogy mindenttud és mindent látott. Ha húszat szól, tizenkilenczszava hazugság. Már itt némellyel elhitette, hogy őtud aranyat csinálni. Gondolom, a mint látom, hogytalán megakad itt közöttünk, mert az olyan sokbeszédű,síknyelvű sehonnain itt igen kapnak. Annak a neveViguru”.

Vigouroux csakugyan ottragadt Rodostóban, s aző nevét az utolsó években nem lehet elválasztani Rá-kócziétól.158 Dióhéjba foglalt élettörténete talán nemfogja untatni az olvasót. Lüttichi születésű francziaember volt, bárónak tiszteltette magát, de a rangjátRákóczin kívül nem szokták neki elhinni. Egy ellen-

285

sége szerint lüttichi szabó fia volt. A fejedelemRodostóban nemessé tette. Korábban XIV. Lajos had-seregében szolgált, s állítólag 1717-ben orosz szolgá-latba lépett. Nagy Péter sokra becsülte az idegeneket,s nincs kizárva, hogy nála ezredességig emelkedett.Ő maga azt szokta mondani, hogy az „astrakáni drago-nyos-ezred tulajdonosa“ volt. Onnan Ausztriába ment,sőt — szintén saját állítása szerint — egy császáriügynök csalta el ezredétől Prágába, hogy ott az oszt-rákokat a selyemgyártás titkaiba avassa be. Fel isállított egy selyemgyárat, de a császáriak nem tar-tották meg ígéreteiket, nem fizették meg szolgálataitérdeme szerint, erre ő otthagyta őket. Francziaországbament, éppen jó helyre. A francziákhoz már eljutottselyemgyárának a híre. Borzasztóan elkeseredtek, hogya selyemgyártás titkát elárulta az osztrákoknak, sezzel tönkretette a virágzó franczia ipart. Már el akar-ták fogni, a rendőrminister közegei megjelentek Ver-saillesben a lakásán, de ő két levelet mutatott nekik,melyekben Rákóczi magához hívja és szolgálatábafogadja. Nem bántották, de a franczia minister bizal-masan közölte vele, hogy XV. Lajos előtt nem titok,milyen szellemdús és használható ember ő és nemszeretné országából kibocsátani. A lovagias Vigourouxilyen fényes ajánlatok közt is hű maradt a szegényrodostói fejedelemhez és 1726 augusztusában felnőttfia és egy Baraillon nevű franczia társaságában meg-érkezett Rodostóba. A franczia követ — nem lévénkormányától értesítve ily kiváló személyiség érkezé-séről — felajánlta Rákóczinak, hogy kitudja, milyenjáratban jöttek ezek hozzá, de a fejedelem nem ref-lectált ez ügyben szolgálatára. A minthogy Rákóczithiába figyelmeztette D’Androzel másokkal szemben is

286

nagyobb óvatosságra. Többször írta neki, hogy portaiközvetítőjének, a magyar születésű Ibrahim effendinekmagaviseleté gyanúsnak tetszik előtte. A fejedelemnem hajtott reá, pedig Ibrahim, Bohnhoz hasonlóanDirlinget látta el rodostói hírekkel.

Az újonnan jött franczíák is csakhamar megmele-gedtek ott, a hol a gazda szemei földi dolgoktólelfordulva, elérhetetlen magasságokban jártak. Jel-lemző, hogy a kalandorok maguktól egyformán rá-jöttek, hogyan lehet új uruk kegyeibe férkőzniük.Bohn, Vigouroux és Baraillon egyaránt áttértek arodostói kápolnában a protestáns hitről fejedelmük vallá-sára. Baraillon nem sok vizet zavart; a fejedelem leve-lezését közvetítette Konstantinápolylyal, a mikor afáradhatatlan Máriássyt levette lábáról a kór. Vigourouxazonban nem ilyen alantas szolgálatokra született.Nem hiányzott belőle a kalandorok szeretetreméltó-sága, mely jóhiszemű, rosszat nem szívesen gondolóembereket oly könnyen el tud bájolni. Rákóczi csak-hamar teljes bizalmával ajándékozta meg, annál inkább,mert a franczia az európai diplomatiában igen jártas-nak bizonyult. Alig volt miniszter és követ a nyugatiországokban, a kit ne ismert volna személyesen —legalább így mutatta. Annyi bizonyos, hogy Orosz-,Francziaországon és Ausztrián kívül egyéb udvarok-ban is megfordult, bár nem a legjobb emléket hagytamaga után. A porosz minister, Manteuffel, mikor későbblátogatását várta, azt mondta róla, hogy a legnagyobbhazugok és széltolók közül való, a kit csak valaha látott,ha még most is olyan, mint régebben, mikor ismerte.159

A fejedelem azonban, még ha kiismerte volna is, nemhagyhatta volna szolgálatait külországi megbízásokbanfelhasználatlanul. Ügyes, életrevaló ember kellett neki,

287

a kit ha egyszer kidobnak az ajtón, az ablakon átmegy vissza. Erő, energia nem segíthetett többé rajta;hajlós, simulékony eszélyességtől még mindig reméltvalamit. Az utolsó hét-nyolcz évben Vigouroux csak-nem mindig úton volt, egyik európai udvartól a má-sikba, különösen a tengeri hatalmaknál, Angliábanés Hollandiában, meg Lengyel- és Poroszországban.Mindenütt a fejedelemnek Francziaországba való vissza-térhetését szorgalmazta. Küldetéseiből siker nélkül tértugyan haza, de a fejedelem kegyében folyton emel-kedett. Rákóczi szívből megszerette ezt a méltatlanegyént. Pedig ugyancsak sok bajt okozott neki. Elsőútjában Anglia felé már Konstantinápolyban megállt,s annyira lerészegedett, hogy a fejedelem kénytelenvolt bejárója, Ilosvay által, ki Vigouroux benső barátjavolt, komolyan megfeddeni.160 Egyik küldetéséből olybizalmaskodó jelentéseket küldött Rákóczinak, hogyez a felolvasó Ilosvay előtt kénytelen volt pirulni.Erre aztán bocsánatot kérő levelet írt, melyben egyúttallemondott a fejedelemnél viselt állásairól. SzegényRákóczi, becsületes jóhiszeműségében, sokáig tépelő-lődött a dolgon. Végtelen fájdalmat okozott neki, hogyez az ember, kinek lelkét megmentette, most el akarjahagyni. Hisz a szolgálatába állással egyidejűleg arodostói kápolnában az igaz hitre is megtért, s őbizonyosnak tartotta, hogy isteni sugallatra lépett azÓ szolgálatába. Most Vigouroux e szolgálattal együttlelke üdvösségét is elvesztené.161 Nem késett tehátvisszafogadni a Rodostóba visszatérőt, a kit mindenhibája daczára, maga biztosított atyai szeretetéről.

Ezt a vonzalmat a franczia ugyancsak kihasználta.Külföldi útjain havi kétszáz piaszter fizetést húzott,a mi mellett még adósságokat csinált162 Egyik kül-

288

detéséből visszatérve, engedélyt kért arra, hogy aszolgálatban szerzett betegségét Francziaországban ki-gyógyíttathassa. A fejedelem 3000 piasztert akart errea czélra adni, de „az irigyek morogtak“, a magyaroksavanyú arczot vágtak, mire csak előleg czímén adtakezébe az összeget. Az utolsó években a rodostóitelep vezetését teljesen hatalmába kerítette. Mikes márkorábban elkedvetlenedve, visszalépett a számadásokkezelésétől. A fejedelem egy tanácsot alkotott, mely-nek tagjai a titkárok és a ház tisztjei voltak, elnökepedig,président du conseil, maga Vigouroux.163 A tanácshetenkint kétszer gyűlt össze, hatáskörébe tartoztaka rodostói telep minden, de különösen anyagi ügyei.Elnöke azt fogadta a fejedelemnek, hogy évi 6000frankkal kevesebb lesz a kiadás az ő kezelésében.Persze, hogy 2000-rel több lett, bár mindenki kény-telen volt maga venni az ebédre a bort, mivel a tőlevezetett háztartásban megihatatlan bor került az asz-talra. Az első év ily módon nem hozta meg a kívánteredményt. Vigouroux tanácsülésben, en plein conseil,szemébe vágta a számadást vezető titkárnak, hogy adeficites mérleg hamis. A titkár, a már említett Ko-vács, elnökére dobta vissza a hamisítás vádját, mireez panaszra ment a fejedelemhez. Rákóczi Kovácsota porta engedelmével pár hónapra Drinápolyba szám-űzte.164 Az udvarmester, Sibrik, közbevetette ugyanmagát Kovács érdekében és iparkodott a fejedelemszemeit felnyitni, de a francziának befolyását sem ő,sem Máriássy nem tudták megdönteni. Vigourouxt semmisem tudta kiszakítani Rákóczi jóindulatából: a fejede-lem vallásos érzelmeinek és politikai álmainak egy-aránt alkotórészévé tudott válni. A magyaroknak csakaz volt a szerencséjük, hogy többet volt úton, mint

289

Rodostóban. Az utazás többet hozott a konyhára éstöbb mulatságot is szerzett neki.

Az egyetlen magyar, a kivel bensőbb viszonybakerült, Ilosvay volt, Mikes társa a bejáróságban. Ilosvayekkor már kinőtt a suhanczkorból, harmincz éven felüljárt, de úgy látszik, nem rendelkezett túlságosan élesítélőképességgel. Vigouroux az első pillanatra meg-hódította. ő az, a kit Mikes említ, hogy elhitte afrancziáról, hogy aranyat tud csinálni. A franczia nagy-hangú beszédmodorában chemiai titkok felfedezésétígérte neki, ha szorgalmasan megfogadja tanácsait.Utazásairól savakat és érczeket hoz neki, s a szegénymagyar áhítatosan lesi ajkairól a megváltó szót, melyegyszerre gazdaggá fogja tenni.165 Vigouroux magaigen jól tudta, mennyire uralkodik barátján. Ő, a jött-ment idegen arra számított, hogy a száműzött magyartminden nehézség nélkül kiragadhatja a rodostói tár-saságból, mely neki családot, hazát, mindent jelentett.

Vigouroux ugyanis fejedelme kegyében, fényesanyagi helyzetében sem tudta megtagadni kalandortermészetét, mely a hűségnek még fogalmát semismerte. Alig lépett Rákóczi szolgálatába, mikor márelárulta új parancsolóját. Maga később rágalomnakjelentette ki a smyrnai franczia consul, d’Allion, állí-tását, mintha Konstantinápolyba érkezésekor a legelsőnapon elment volna Diriinghez. Nem, a franczia lovagnem hagyta magán száradni a szégyent, s bebizonyí-totta, hogy csak két hét múlva ajánlta fel Dirliugnekszolgálatait. Ettől kezdve azonban állandóan értesítetteőt D’Andrezel és Rákóczi érintkezéséről. Diriing con-fidenseinek jó hírnevét tisztázta a hiszékeny Rákóczielőtt, D’Andrezel gyanúja alól. 1729 elején ajánlatot tettDirlingnek, hogy ismerős marseille-i tőkepénzesekből

290

hajóstársaságot alakít, mely Triest székhelylyel az egészlevantei kereskedést a császár birodalmába terelhetné.Részletes előterjesztéseit Bécsben szeretné megtenni, haútlevelet kap maga és Ilosvay számára, a ki a feje-delemnek bizalmasa és sok mindent elárulhatna.A császári követ nem vette komolyan a franczia nagy-hangú beszédét, s előterjesztéseit felelet nélkül hagyta.Vigouroux nem csüggedt. Ugyanazon év végén aberlini udvarba küldte fejedelme; ez alkalmat felhasz-nálta arra, hogy ajánlatait a berlini császári követnélmegújítsa. Egész élettörténetét előterjesztette, melybőlkiderült, hogy minden lépését eddig a császár irántitisztelet és hódolat vezette. Érdemeit tudják Lyonkörül utazó osztrák grófok, a franczia államférfiak,nápolyi tűzértisztek, konstantinápolyi papok és zsidók —csak meg kell őket kérdezni.166 Mindezen szolgála-taiért szerényen grófi rangot kér, megfelelő birtokkal.A császári udvar ismét nem reflectált szolgálatára, deő már előzőleg megbeszélte Ilosvayval az ügyet.Rákóczi bejárójának nehezére esett fejedelme tudtanélkül a sötétben tapogatózni, de Vigouroux könnyenelkábította hiszékenységét. Megígérte, nehi, hogy hautasításait megfogadja, óriási vagyon birtokába jut-tatja és a császárnál kegyelmet eszközöl ki neki.Biztatásaira Ilosvay fehér lapot, carta biancát, küldöttneki és összeírta azon máramarosi birtokokat, melye-ket adományba szeretne kapni, bár nagy részük aDolhaiak kezén van, s azok nem szívesen fogjákkiadni. A jámbor bejáró még grófi czímet és maréchalde camp rangot is kért a császártól megtérése jutal-mául. Vigouroux a compromittáló nyilatkozatok birto-kában az együgyű magyart saját czéljaira használta kis általa Rákóczinak egyéb ügynökeivel való titkos írá-

291

sos levelezéséről állandóan értesült. A fejedelem pedigcsodálattal látta, mennyire járatos az ő diplomatiaidolgaiban ez a franczia, a kit bizonyára Isten vezé-relt hozzá!167

Bizalmas embereinek méltatlan magaviseletéről sohasem tudott meg semmit sem. Politikai és vallásosálmaiban elfogulva, sohasem vette észre, miféle sár-ban járnak lábai. Az egyik kalandor nyomába pedigrajként tódult a többi. Egész gyarmatuk szállott partraRodostóban, Rákóczi György, a fejedelem kisebb fiakíséretében, 1727-ben.

Fia megérkezésekor a fejedelemnek régi hő vágyátteljesítette a sors, de az ő életében öröm sohasejelent meg árnyék nélkül. Rákóczi György idősebbtestvérével, Józseffel, együtt a bécsi udvarban nevel-kedett. A Rákóczi-birtokok ugyan Magyarországonidegenek, részben a kamara kezére jutottak, a kéttestvér neveléséről azonban maga a császár gondos-kodott. Az akkori főúri fiatalsághoz hasonlóan vallásosnevelésben részesültek, különben pedig meglehetősenkevés tanultságra tettek szert. Bécsben vígan éltékvilágukat, a főúri társaságban, kártya, lovaglás, vadá-szat, gáláns kalandok közepeit. Akárcsak Rákóczimaga a Bercsényivel kötött ismeretség előtt. A ser-dülő korba jutva, a császár nagy birtokokat ajándéko-zott nekik a nápolyi királyságban, távol Magyarország-tól, a hol jelenlétük könnyen újabb nyugtalanságotokozott volna. A rodostói száműzötthöz nagy ritkánszállingózott egy-egy hír fiairól. Saját nyomorúságá-ban megnyugvást szerzett neki az a tudat, hogy fiaibékésen, rangjukhoz illő, nyugodt életkörben élik nap-jaikat és hogy sohasem lesznek az övéhez hasonlómegpróbáltatásoknak kitéve, ő maga esküt tett feje-

292

delemsége keresésére, esküjéhez híven feláldozza egészélete, öregsége nyugalmát, de legalább fiai maradja-nak távol a politika veszélyes játékától. Nagy nyug-talansággal hallotta azt a fel-felmerülő kósza hírt,hogy hol egyik, hol másik fia megszökött volna a császáriudvartól és útban van Rodostó felé. Bármennyire vágyottatyai szíve a soha nem látott felnőtt fiúk ölelésére, eztaz örömet nem kívánta azon az áron, hogy fiainakjövője feldúlassék.168 Egész lelkét felkavarta az a hír,hogy nem az idősebb, hanem György, a fiatalabbik,itáliai útjában megszökött, Párisba ment és ott össze-szedett kíséretével Rodostó felé hajókázik.

Az atyai szeretet a megérkezéskor elűzte a komorgondokat. »Másnak nem lehet azt megfogni, hogymicsoda szeretetet éreznek az atyák a fiúkhoz; azértatyának kell lenni.“ Az erdélyi fejedelem trónjánakörökösét fogadta a Márvány-tengem él, megajándékoztaa makoviczai herczegi czímmel, a mely herczegségnekősi voltát már udvari történetírója kimutatta. A fiatalherczeg teljesen idegen környezetbe csöppent, idegenfeladatok vártak reá, melyeket nem szívesen vállaltmagára. Semmi kedvet sem mutatott arra, hogy arodostói gyarmat trónörököse legyen. Atyja meghatószeretettel mindent megtett ugyan, hogy az otttartóz-kodást megkedveltesse vele. Szigorú életrendje betar-tásáról is lemondott kedvéért, újra eljárt vele vadászni,pedig ezt a világias mulatságát már rég feláldoztaengesztelésül Úristenének. Az öregnek a mulatságaiazonban nem lehettek ínyére a fiatalnak. A Rodostó-tól nem messze lévő iszapfürdőbe szívesen mentek amagyarok: mert otthoni magányuk után a fürdő körülzsongó sokadalom, a görög, török vásárosnép, parasz-tok és kolduló vénasszonyok zűrzavara a változatos-

293

ság ingerével hatott reájuk. Az ott fürdő asszonyok„felkendőzik magukat sárral és olyanok, mint az ijesz-tők sárosan, de nem másként“; György herczeg ottsóhajtozva gondolt az olasz grófkisasszonyokra és abarátságos bécsi polgárleányokra. Az egyik emigráns,Kiss István, moralphilosophiára próbálta tanítani, mikorőneki egyetlen vágya volt, hogy fiatal életét korlátla-nul élvezhesse.169 A fejedelem csakhamar belátta,hogy imént feltalált fiáról újra le kell mondania: arodostói társaságba nem való olyan, a ki még várvalamit az élettől. Távozását előkészítendő, VigourouxtPárisba küldötte, s a mint ez kieszközölte az útlevelet,Rákóczi György félévi ottartózkodás után örökre el-hagyta atyját. Vele ment mind az a sok kalandor,a kiket Vigouroux fia, a fiatal herczeg majordomusa,fogadott fel szolgálatára.170 A rodostói magyarok meg-könnyebbültek e nyugtalan, lármás nép távozásával;az öreg fejedelem pedig atyai szíve sajgását elnyomva,ismét a vallás vigasztalásához fordult. S arra valóbanszüksége volt; fia szökése az ő gondjait is megkét-szerezte. A portai kegyelemkenyérből fiát is el kelletttartania ezután, még pedig a párisi udvarban, rang-jához méltóan. Ismét Istenhez fordult szorongattatásá-ban, a ki annyiszor utat mutatott neki. Hosszas tépe-lődés után sikerült olyan tervet kifőznie, mely a magaés fia jövőjét állandó biztos alapokra fektethetné.Késedelem nélkül hozzáfogott a terv megvalósításához,melyben egyelőre kegyenczének, Vigourouxnak jutotta legfőbb szerep.

HATODIK FEJEZET.Az utolsó lobbanások.

I.

A lomhán járó évek szakadatlan csalódásaikkalmély nyomokat hagytak a fejedelem lelkében. Mégismegadással tűrt mindent, a mivel az ó erős hite sze-rint a teremtő kiválasztottjait teszi próbára. A törökháború kudarcza óta forró vágygyal, megszakításnélkül dolgozott azon, hogy a kereszténységbe újravisszatérhessen és nagyobb siker reményével kezd-hesse meg a Habsburgok ellen a régi harcznak újfolytatását. Mindez most megváltozott. A mit az évektapasztalatai nem tudtak elvégezni, elvégezte egyhatalmas emberi érzés, az atyai szeretet. Mindeddigegyedül járva az úton, szinte észre sem vette annakgöröngyeit, hisz a fáradalmak után az istenétől kije-lölt, régóta megmutatott jutalom várakozott reá. Mostazonban, a mint fiát is erre az útra kellett volnavezetnie, visszariadt benne az ember, az atya. A feje-delemnek és politikusnak háttérbe kellett szorulniaezek elől. Fiának rövid rodostói tartózkodása alattmély szomorúsággal vette észre, hogy az utolsóRákóczi nem fogja az ő életczélját magáévá tenni.

295

A további küzdelemnek nincs többé értelme. Még haelnyerné is egyszer fejedelemségét, az odavezető útolyan nehézségekkel van összekötve, melyekkel a fiúgyenge akaratereje és értelmisége, fiatalos elvtelen-sége aligha fog megküzdhetni. ő maga szinte húszév óta szenvedett fejedelemségéért, s most elkorcso-sult fia látásakor el tudta magát határozni, hogy areményt kitépje szívéből. Húsz év óta tűrte a sze-génységet, nélkülözést, megalázásokat, mivel Európaleghatalmasabb uralkodójának esküdt ellenségekéntviselkedett, most gyermeke boldogulásáért hajlandóvolt arra, a mire egykor Pálffy és Károlyi mindenrábeszélése sem tudta rávenni: térdet hajtani aHabsburg-uralkodó előtt. A száműzetés egyedüllété-ben mind távolabb szakadt az elhagyott hazától;lelkivilága már régóta a magyartól idegen tárgyakkalfoglalkozott; érzelmei is idegenekké váltak. Nem volttöbbé magyar a Duna-Tisza mellett, a ki az ő egyénigondolkodásmódját meg tudta volna érteni s elhatá-rozásait méltányolhatta volna. A kuruczok egykorivezéréből, a kit a valóság és költészet minden szálaegybekapcsolt a magyarsággal, idők folytán egyszerűtrónkövetelő lett, a kiről az elhagyott országban senkisem akart tudni. Ez a szomorú, de az adott viszo-nyokból természetesen folyó fejlődés most meghatóanemberi fordulattal készült a vég felé sietni. Az atyakész volt feláldozni nyomorúságos jelenének egyetlenreményét fia jövőjéért.

Ez az egyetlen magyarázat, melynek segítségülhívásával Rákóczinak most következő lépését meg-érthetjük. Fiának a bécsi udvartól eltávozása sürgő-sen szükségessé tette jövőjének biztos alapokra fek-tetését. A császári hatalom beleegyezése nélkül a

296

keresztény világban nem gondolhatott állandó meg-telepedésre. Komoly megfontolás alá kellett tehátvennie a VI. Károly császárhoz való viszony rende-zését. Eddigi lépései a császári kegyelem kieszköz-lésére inkább alkalmilag, futólagos benyomások alap-ján jöttek létre. A felmerülő legelső nehézségekreabbahagyta azokat, hogy egyéb módon keresse aRodostóból kivezető utat. Ez a kibékülés most elen-gedhetetlen feltételévé vált fia jövője megalapozásá-nak. Mint láttuk, nem örült fia szökésének, de mikormár ezen nem lehetett segíteni, szilárd kézzel nyúltaz egyetlen eszközhöz. A franczia szertartásosságbanmerevült rodostói fejedelem sohasem mutatta megannyira, hogy ő is melegszívű ember, mint most,a mikor életének ezt a nagy következetlenségételkövette.

A meggondolás világossága és a czélzat tisztaságanem hiányzott nála, de a kivitelben sokféle idegenmomentum akadályozta. Ő sem adhatta át magátbüntetlenül annyi éven át az emigransi hiú álmodo-zásnak. Az emigráns most, mikor hirtelen elhatáro-zással ki akarta magát szakítani álmaiból, magaszőttepókhálók fonadékában akadt meg. Terve kivitelébencsak gyenge, megbízhatatlan eszközök álltak rendel-kezésére. A köréje gyűlt kalandoroktól senki semkívánhatta, hogy becsülettel szolgálják kenyéradóju-kat a kibékülés munkájában. Hisz ha Rákóczi lemondfejedelemségéről és kibékül a császárral, ők kenye-rüket vesztik. Ki tudja, találnak-e még egyszer ilykönnyen kezelhető gazdára. A kibékülés gondolataRákóczi lelki előzményeiből természet szerint folyt,de kezdettől fogva kevés kilátással bírt a meg-valósulásra.

297

Rákóczi már az 1727. évben világosan látta, milyhiábavaló döngetni a falat, mely kirekeszti őt akeresztény Európából. „Én részemről már felöltöttema türelem köpenyegét a folyvást csurgó eső és azeljövendő jégverés ellen: a bécsi udvar sokkal job-ban ismer, semhogy valaha megengedné, Franczia-országba visszatérnem; a portának adott tanácsaimracsak azért nem féltékeny, mivel igen jól tudja, hogya törökök úgysem fogadják meg azokat. Szenvedésés kereszt az én sorsom és örülnöm kell, ha ezekárán lelkem üdvösségét megszerezhetem.“ Mindentörekvése zárt ajtókra talál, melyeket a bécsi udvariránti figyelmesség csap be előtte. „Ennek felisme-rése helyzetem bizonytalanságával párosulva, különösérzést kelt bennem és összeszoritja szivemet.“ 171

Ettől a komor meggondolástól a kibékülés kereséséigegyetlen lépés hiányzott csak. E lépés szükségessé-gére parancsolóan mutatott rá a következő év egyikfontos eseménye.

Fiának megérkezése után, 1728-ban, tapintatosmódon, kéz alatt kérdezősködött Lengyelországban,nem volna-e hajlandó egyik régi ismerőse, JablonovskiKonstantina herczegnő, arra, hogy kezét neki, azerdélyi fejedelemnek és a szent római birodalom her-czegének, ajándékozza. A herczegnő a lengyel főne-messég egyik legelőkelőbb családjából származott,óriási uradalmak felett rendelkezett, s LescinskySzaniszlóval való rokonsága folytán királyi herczcg-nőnek czimezték. Rákóczi még lengyel földön ismertemeg, s úgy mondták, hogy „régi vonzalom és biza-lom“ kötötte őket egymáshoz.173 A rodostói nyomorú-ságban, fia jövőjén aggódva, felmerült előtte a régijó idők emléke, mikor Lengyelországban, Sioniawski

298

kastélyaiban függetlenül, kiskirályként élt, hajdú éslovascsapatok vették körül személyét, akárcsak test-őrök a királyokét. A lengyeleknek volt ugyan kirá-lyuk, de ez csak úgy tudta magát trónján fenntartani,ha minden nagyúrnak megengedte, hogy kiskirálylegyen. Ezt hívták akkor „lengyel szabadságnak*.A herczegnő kezével Rákóczi ismét hatalmas nagyúrlehetne, fiának rangjához illő neveltetést adhatna, sőtaz anyagi függetlenség még politikai működésénekis biztos alapokat nyújthatna. Fia azután, ha egyszeratyai vezetés nélkül magára marad e földön, magaválaszthatna: keresse-e tovább atyja fejedelemségét,avagy nyugodtan éljen-e birtokán lengyel herczeg-ként, a ki senki előtt sem hajtja meg büszke nya-kát. A herczegnőnek úgy látszik, kellemes emlékeze-tében volt Rákóczi férfiasán szép alakja, mert nemutasította vissza egykori ismerősének őszülő főveltett ajánlatát, csupán arra figyelmeztette, hogy mígügyeit, elsősorban a császárral, nem rendezi, semmi-féle ígéretet nem tehet neki. A nyugalom és jólétútja egybeesett tehát a Törökországból kivezető úttal.

A herczegnő hajlandóságára alapította Rákóczi akövetkező évben egész tervét, amelylyel saját és fiajövőjét egy csapásra akarta biztosítani. Az 1729. évnyarán legügyesebb emberét, Vigourouxt, részletesutasítással ellátva elküldötte Lengyelországba, s onnana porosz királyhoz. Melléje adott még egy Konstan-tinápolyban tartózkodó német orvost, Bachstrom doc-tort, a ki az akkoriban oly gyakori tudományos kalan-doroknak egy aránylag tiszteletreméltó példánya volt.Régebben, mint a thorni gymnasium tanára, Leibnitzmodorában a keresztény vallásfelekezetek egyesítésénfáradozott röpirataival és szónoklataival, míg a thorni

299

jezsuiták fel nem léptek ellene és állását el nemvesztette. Ettől kezdve Lengyel-, Szász-, Poroszor-szágban izgatott becsületesen kigondolt, de kivihetet-len tervei érdekében. Nyugtalan szelleme mindennelfoglalkozott: a vallások kibékítése mellett a porczel-lánkészítés, úszásművészet, hanggymnastika terén tettfelfedezéseket. A magasabb nőképzés dolgában isönálló nézetekkel rendelkezett, s talán ő volt a leg-első, a ki leányait egyetemre akarta küldeni, de per-sze egyik főiskola sem nyitotta meg előttük kapuját.Egy-két év óta a török fővárosban élt, a minisztere-ket tervekkel és ajánlatokkal zaklatta, melyek atörök cultura kiművelését, egy török tudományos aka-démia és könyvnyomda felállítását czélozták.173 Ez azártatlan, felhők közt járó kalandor épp úgy megta-lálta útját a rodostói fejedelemhez, mint a többi,kevésbbé ártalmatlan, Ploutman, Bohn, Vigouroux.Rákóczi pedig mindenkit szívesen fogadott és azthitte, hogy minden ily világjáró idegen, haszonnallesz alkalmazható az ő tervei kivitelében.

Az utasítás értelmében Vigouroux és Bachstromátadják a lengyel királynak Rákóczi tiszteletét éshódolatát. Megmagyarázzák neki a rodostói helyzettarthatatlanságát és hogy mennyire érdekében vanneki is, hogy Rákóczi visszanyerje cselekvési szabad-ságát és kiszabaduljon a törökök karmaiból. Ennekmegkönnyítésére a király küldje vissza Bachstromot éskérje meg általa a portát, hogy Rákóczi visszabocsáttas-sék a kereszténységbe, Bachstrom azzal nyerheti mega porta beleegyezését, ha azt mondja, hogy a len-gyel királynak végtelen fontos okai vannak Rákóczimeghívására, s bár ezek a porta érdekeivel meg-egyeznek, de most még nem fedheti fel azokat.

300

Ehhez a ponthoz elérve a szegény száműzött képzelő-ereje mindinkább fékét vesztette. Lengyelországbaérkezése után a lengyel király közölheti majd a csá-szárral, hogy menedéket adott neki, kezeskedhetik acsászár iránt való Jó magaviseletéről“ és így meg-nyugtathatja a császárt, hogy Rákóczi részéről semmi-féle veszély nem fogja többé fenyegetni. Hogy azon-ban rangjának megfelelően élhessen a lengyel főuraksorában, megfelelő birtokról kell majd gondoskodni.Neki most semmije sincs, a francziák elvették min-denét, a mit XIV. Lajos ajándékából élvezett. Rang-jához illő házasság útján könnyen megszerezhetné aszükségeseket, Jablonovski herczegnővel való házas-ságának nem is áll útjában egyéb, mint hogy mostaniszegénységében nem tudna illő fónynyel fellépni Len-gyelországban. Ezért adjon a király a herczegnőneknéhány sztarosztiát még a házasság előtt, hogy oda-érkezése után semmiféle anyagi nehézséggel ne kell-jen többé küzdenie. Miután a saját établissement-jaily módon méltóan végbemenne, fia jövőjéről is rész-letesen megemlékezett. A „makoviczai herczeg“ szá-mára egykori szeretőjének, Sieniawskinénak leányát,az özvegygyé vált Dönhoff grófnét választotta ki.174

A grófné gazdag és fiatal özvegy lévén, sokfelől voltostromnak kitéve. Pedig nagy veszedelem keletkez-hetett volna az ő újabb házasságából. A lengyelor-szági magyarok tanyája, Jaroszló, tulajdonképenSieniawski-birtok volt. A határ egyik fele most isDönhoffné kezén volt, a másik felét Rákóczi birto-kolta ugyan, de nem örökjogon, hanem csak zálog-ban. XIV. Lajos fizetett érte egyszer valamely össze-get Sieniawskinak, s ha a család visszaadja a zálog-pénzt Rákóczinak, az ottani magyarok hajléktala-

301

nokká lesznek. Már pedig hire járt, hogy egylengyel herczeg udvarol Dönhoff grófnénak, s hasikerül neki az örökösnő kezét elnyernie, bizonyáraélni fog a visszaváltási jogával A jaroszlói uradalomkezelője, Krucsay, különben sem állott jó lábon agrófnéval, s Jávorkának, a fejedelem lengyelországiágensének, már többször kellett ez ügyben közben-járnia, az igaz, hogy nem nagy sikerrel. A birtok-ügyben felmerült ízetlenségek elkedvetlenítették agrófnét. Most Vigouroux szeretetreméltó egyéniségé-nek kellett volna őt kibékíteni és kezét RákócziGyörgy számára megnyerni. Így aztán a jaroszlóibirtok is a családban maradna.

A lengyel ügyek végeztével Vigourouxnak a poroszkirályhoz kellett mennie. A porosz király most jólábon van a császárral, a kivel különben is köny-nyebben lehet beszélni, mivelhogy a fiág kihalásaesetére szüksége van Európa jóindulatára. A poroszkirály mindig pártolta a Rákócziakat, nem egyszerszövetségben is állott velük, s így Rákóczi helyén-valónak találta, hogy a császárral való kibékülésügyét a lengyel király mellett rája bízza. A királyadja tudtára VI. Károlynak Rákóczi őszinte békülésiszándékát. Már régebben hajlandó volna a hódolásra,de sajnos, török földön ez tisztára lehetetlen. Intőpéldául van előtte Báthory Zsigmondnak és Thökölyi-nek sorsa, a kik szerinte szintén hűséget fogadtak a csá-szárnak, de ez közölte leveleiket a törökkel és ezál-tal tönkretette őket. Egyedül ez az ok, a mi miattRákóczi el akarja hagyni Törökországot. Engedjemeg tehát a császár, hogy ő és fia Lengyelországbamehessenek, ismerje őt el erdélyi fejedelemnek, fiánakpedig adja oda az elő-ausztriai Burgau-őrgrófságot

302

és Nellenburg landgrafságot legalább is 200,000 tallérévi jövedelemmel. Őtőle ne követeljen hűségesküt,de ha szükséges, hajlandó lesz Lengyelországbólegy tiszteletteljes levélben hódolatát kifejezni a csá-szárnak.

Nem tagadhatni, Rákóczi sokat kért egyszerre, demaga meg volt győződve arról, hogy egyenlő súlyúellenértékekkel szolgálhat a császárnak. A porosz éslengyel kormány értesítheti a császárt, hogy Rákóczinem olyan elhagyott, ártalmatlan száműzött, a kivelszóba sem érdemes többé állani. Ha akarna, mégmindig sokat árthatna a császárnak. Hisz a törökmég mindig nem nyugodott bele a belgrádi vereségbeés bosszúra szomjúzik; a franczia, valamint a tatárkhán folyton biztatják a császár ellen, háborúra.A khán Rákóczinak is ajánlatot tett, hogy jöjjön aző országába és onnan próbálja meg Magyarországbatörni. Könnyebb ez onnan, a moldvai székelyek segít-ségével, mint Rodostóból. Ha a tatár sereget Rákóczieurópai módon szervezné, nagy veszedelem hárulnaa Habsburg-országokra. A császár viszont senkibensem bízhatik, sem Savoyában, sem az oroszban, demég a német fejedelmekben sem. A keleti békeegyedül Rákóczitól függ: ha ő lebeszélné a törököta háborúról, a császár nyugodtan élhetne. Utoljárahagyta a legsúlyosabb érvet: az ő kielégítésétőlfügg Magyarország nyugalma is. Az erdélyiek vissza-vágyódnak a német uralom alól a török uralom alá,az oláhok hasonlóképen, a magyarokat meg a leg-utóbbi országgyűlés kedvetlenítette el és követeikmost is itt vannak Rákóczinál. A császár nem tehethasznosabban a saját érdekében, mint hogy Rákócziajánlatát elfogadja. Arról nyugodt lehet, hogy őszin-

303

tén óhajtja a békülést, sőt hajlandó Magyarországtóltávol, szász földön, vagy akár Hamburgban is lakni.A császár ne féljen tehát és ne késlekedjék, hanemragadja meg ezt a ritka alkalmat, melyet egyéb-ként sok millión sem szerezhet meg magának.175

Hosszasabban időztünk az utasításoknál, de azemigránsi életnek a tervkovácsolás a középpontja:hónapokig és évekig készül egy-egy terv, melyhez aszáműzött lelkének minden idegszálát hozzáköti, mígegyszer csak rajta ütnek a rideg tények és egy sza-kítással széttépik az egész alkotást. Így történt ez amostani, szélesen megalapozott és részletesen kidol-gozott tervvel is. Egészen bizonyos, hogy Rákóczivalóban jóhiszeműen járt el: a folytonos anyagi zava-rok, fiának bizonytalan jövője végre megtörtékmakacsságát, melylyel éveken át a sikernek oly cse-kély reményétől bátorítva próbálkozott Habsburg-ellenes háború felidézésével és ezáltal erdélyi feje-delemsége visszaszerzésével. Az egyik, a háború,eszköz volt, a másik, a fejedelemség elérésére. A feje-delemség viszont kezdetben eszköz lett volna a ma-gyar szabadság visszaállítására, a hogy ezt annakidején Bethlen és a Rákócziak Erdélyországa őrizteés védelmezte. A viszonyok azonban mind rosszabbrafordultak, a fejedelem mind távolabb esett hazájától,s a mi előbb eszköz volt, már Grosboisban is ön-czéllá változott A magyar közösségből elszakadva,egyedül a fejedelemségét kereste, s mikor Erdélyelérhetetlen távolba került, megelégedett volna egye-lőre egyéb független állásokkal is. Így futott egyszeraz oláh fejedelemség, máskor a livlandi herczegség,majd az archipelagusi kalózkirályság után. Semmisem sikerült neki, s most, a végső szükségben, nem

304

került nagy fáradságába, hogy a fejedelemségről afüggetlen lengyel élet és a fejedelmi czím fejébenlemondjon. Ez valóban őszinte szándéka volt, a mitaz is bizonyít, hogy a tervet oly részletesen kidol-gozta és a császárral való viszonyát oly módon szán-dékozott rendezni, hogy — nézete szerint — a csá-szár is ki legyen elégítve, de ő maga csak épp alegszükségesebb hódolatot tanúsítsa. A terv meg-valósulása attól függött, vájjon a császár megelég-szik-e azzal a kevéssel, a mit Rákóczi nyújtani akar.

Vigouroux és Bachstrom elsősorban a herczegnő-vel beszéltek, a ki szívesen késznek nyilatkozott afejedelemnek Törökországból elvezető útját egyen-getni. Úgy látszik, a házasságról addig nem akartbeszélni. A herczegnő maga ajánlta ügyét a lengyelkirály, egyúttal szász választó, drezdai miniszterének,Manteuffelnek, a kivel régi bizalmas ismeretség kö-tötte össze. Ennek az ajánlatnak köszönhette Vigou-roux, hogy Manteuffel elég barátságosan fogadtaszemélyes tisztelgését, bár nem valami jó véleményevolt a kalandor francziáról, a kivel évekkel előbbtalálkozott. Azt is igen jól tudta, hogy Vigourouxjogtalanul használja a bárói czímet. Manteuffel Jab-lonovski herczegnő érdekében kezébe vett a közve-títést. Arról szó sem volt, hogy Rákóczi a császárbeleegyezésének kieszközlése előtt jöjjön el Török-országból. Bachstromot sem küldte vissza Konstanti-nápolyba a lengyel király, mivelhogy a fanatikusbékebarát a protestáns és katholikus vallás egyesí-tését hirdető szónoklataival ismét botrányt csinált és akatholikus lengyelek közt kénytelen volt rejtekhelyremenekülni. Vigouroux tovább ment Drezdából Ber-linbe, a porosz udvarba. Az ottani császári követet,

305

Seckendorfot, már Manteuffel értesítette jöveteléről.Seckendorf a bécsi kormánynál már ekkor is nagytekintélynek örvendett, s Manteuffel, valamint a poroszudvar kérésére ő vállalkozott arra a kellemetlen fela-datra, hogy Vigouroux ajánlatait Bécsbe küldje.A lengyel és porosz királyok minisztereik útján ki-fejezték Seckendorfnál jámbor óhajtásukat, hogy acsászár elégítse ki Rákóczi kívánságait, mivel ezvalóban, őszintén meg akar térni, a császárnak többénem fog ártani; már régóta vallásos kérdések fog-lalják le egész érdeklődését és most is a Török-országból való kivágyódás egyetlen czélja, hogy avele lévő és renegáttá készülő emigránsok lelke üdvétmegmentse. Mindezt azonban kissé egykedvűen, snem túlságos nyomatékkal fejezték ki a felséges urak,a kik nem szándékoztak a császárral való barátságotRákóczi miatt koczkára tenni.

Annál bátrabban és a kalandorok természeteskönnyedségével lépett fel Vigouroux. Manteuffel útjánSeckendorf kezébe juttatott emlékirataiban Rákócziköveteléseit világosan összefoglalta s támogatásukra— Rákóczi utasításához híven — élénk színekkelecsetelte a veszedelmeket, melyek a császárt fenye-getik, ha nem fogadja el a feltételeket. Elmondhat-juk, hogy ez volt az elképzelhető legrosszabb taktika.A két király biztosítja a császárt, hogy Rákóczi le-mondott a világi dolgokról és semmi zavart nem fogtöbbé kelteni s ugyanekkór a császári udvar magá-tól a követtől értesül, miféle ártalmas terveken törifejét a rodostói száműzött. Az ügyetlenséget Vigorouxhűtlenséggel tetézte. Seckendorfnál megismételte Dir-iingnek tett ajánlatait. Vissza akar térni a császárhűségére, a kinek jogara alatt született Liittichben.

306

A császári követhez benyújtott memorandumábanösszefoglaló történetét nyújtotta az ő hű működésé-nek a császár iránt. Dicsekedve sorolta fel azon ese-teket, mikor a franczia követ, D’Andrezel bosszújátólmegmentette Dirlingnek kémjeit. Felfedezte Rákóczi-nak D’Andrezellel való állandó érintkezését, a mely-ről a bécsi kormánynak csak halvány sejtelme volt,annyira titokban tudta azt a félénk franczia követtartani. Ha ő, Vigouroux, nem óvakodik és nem ügyelfel sasszemével D’Andrezel és Rákóczi lépéseire, acsászári érdekek Konstantinápolyban már rég háttérbeszorultak volna. A franczia kalandor, hogy saját magaszámára kegyelmet eszközöljön ki, ura érdekeit fel-áldozta és Rákóczit a bécsi kormány szemében mégfeketébbnek rajzolta, mint a hogy az eddig látta.

Az eredmény nem lehetett kétséges. Savoyai Eugén,a bécsi kormány feje, Seckendorf útján novemberelején értesült az ügyről, melyet november közepéna bécsi szász követ, Wackerbarth is figyelmébe aján-lott. Nem kellett Rákóczi személyes ellenségének lennie,hogy a rodostói ajánlatot kereken visszaautasítsa.Seckendorf deczember havában kapott végleges fele-letet tőle. Eszerint, ha Rákóczi igazán óhajtja anyugalmat, forduljon egyenesen, feltételek kikötésenélkül könyörögve a császárhoz, a hogy ez egy alattvaló-hoz illik. Nem az akarata, hanem az ereje hiányzikahhoz, hogy újabb bajt okozzon. A császár becsületeellen volna, hogy szóbaálljon egy rebellissel, a kiannyi sok gonosztettel szennyezte be magát. A len-gyel királynak sem érdeke, hogy Rákóczi kijöjjönTörökországból, mivelhogy Jablonovszki herczegnőLescinsky Szaniszlónak, az állandó lengyel trónköve-telőnek rokonságához tartozik. Rákóczi meg akar

307

házasodni, hogy a rodostói kényszerű tétlenségbőlkiszabadulva, tovább szőhesse ármányait. Eugén cso-dálkozását fejezte ki, hogy tudott Seckendorf embe-rével szóbaállani.176

Ez a merev elutasítás szinte természetes követ-kezménye volt Rákóczi kérelmének. Az emigráns ennélaz őszinte lépésnél nem tudott eléggé őszintének mu-tatkozni. Nem tudott szabadulni azoktól a kicsinyesfogásoktól, melyek a konstantinápolyi diplomatiaijátékban szinte második természetévé váltak. Vigou-roux által előterjesztett fenyegetései, hogy ha akarna,így meg úgy árthatna a császárnak, Savoyai Eugént,Európa legünnepeltebb hadvezérét, megvető vállvono-gatásra indították. Emellett a rodostói Bohntól szintehetenkint jöttek hírek Rákóczi fáradozásairól, hogy afrancziával, oroszszal, angollal érintkezésbe kerüljön.Csendes időkben, mikor Bohn semmi újat sem hallott,Rákóczi régebbi memorandumait kotorászta elő azasztalfiókból, melyekben hol a portát, hol a francziátbiztatta VI. Károly elleni háborúra. Ezen másolatokbirtokában Eugén sziklaszilárdan meg volt győződve,hogy Rákóczi kérelme nem egyéb álnok tettetésnél,nem is szólva arról, hogy ő, császárjának örökhűségűpaladinja, el sem tudta képzelni azt az esetet, hogyegy rebellis, a megátalkodott gonosztevők leggonoszab-bika, valaha őszintén, hátsó gondolat nélkül meg-javuljon.

A kereszténységbe visszatérés reménye ismét asemmibe foszlott, vele a herczegnővcl való házasságterve is. A lengyel herczegnőtől maga Rákóczi semkívánhatta, hogy eljöjjön hozzá a török száműzetésbe.Zrínyi Ilona ezt megtehette forró szerelemből; Rákócziházassága azonban nem egyéb lett volna, mint rideg

308

érdekházasság. A császári felelet után ez az ügy iselaludt, hasonlóképen Rákóczi György dolga is. ADönhoffnéval kötendő házasság, úgy látszik, az öregRákóczi mellett Sieniawskinénak; a grófné özvegyanyjának, volt kedves terve. Már 1728-ban sokatlevelezett Rákóczi ez ügyben egykori imádottjával, aki azonban az ügy szerencsés véghez vezethetéseelőtt, 1729 márcziusában meghalt. Halála híre Rákóczitnagy szomorúságba ejtette; nemcsak a régi viszonyemlékei miatt, hanem mert sejthette, hogy az anyasürgetése nélkül a leány nem fogja sorsát egy földön-futóhoz kötni.177 Valóban Rákóczi 1729 végén ezt aházassági tervet is eltemethette a többi, kudarczotvallott próbálkozás mellé. A jaroszlói birtok azonbanmegmaradt kezén s az ottani emigránsok háborítat-lanul élhették le egyforma napjaikat.

Vigouroux távolléte alatt Rákóczi idegzete teljesmegfeszítésével várta a tárgyalások eredményét. Amellékszobában alvó lakáj egész éjjeleken át hallotta,a mint nyugtalanul jár fel s alá szobájában. A rosszhírek nem késtek ugyan, de különösebb hatást nemgyakoroltak reá. Ez volt az utolsó erőfeszítés, mely-lyel helyzetét a való élet viszonyaival összhangzásbaakarta volna hozni. Nem sikerült neki és most ment-hetetlenül visszaesett az emigransi betegségbe, mely-től már csak a halál tudta megszabadítani. A valóságiránt való érzéke végképen eltompult, a világi dol-gokat soha többé nem tudta helyes szemmértékkeltekinteni. Újra belemerült az „európai constellatio“hiú szemléletébe, újabb és újabb európai congressustvárt, melyen a franczia király pártfogolni fogja ügyét;majd a perzsa háborún bosszankodott, hogy ez el-foglalja a törököket a nyugati dolgoktól és a Habs-

309

burg-hatalom megtámadásától.178 A rossz hírek el-vesztették lelke felett uralmukat, horderejüket nemtudta többé kimérni, az apathia különös fajába esett,melyben az emigráns jellemző makacsságával vissza-utasítással nem törődve, újra és újra megismételte akorábbi lépéseket. Szinte fel kell tennünk, hogy újgondolatok nem fogamzottak meg többé elméjében sa mindvégig rossznak bizonyult régi tervekből táp-lálkozott. Láttuk, hogy a Vigouroux-Bachstrom-féleküldetést mily pontosan előkészítette s hogy a lengyelés porosz király, lengyel herczegnő és szász miniszterminden jóakarata daczára kudarczot vallott vele.Vájjon nem mutat az emigráns beteges, szinte beszá-míthatatlan lelkiállapotára, hogy ezt a tervet lénye-gesen rosszabb viszonyok között újra megkísérelte?Az 1733. évben Bohnt elküldötte a konstantinápolyilatin érsekhez, Maurihoz, azzal a kéréssel, hogy azérsek tapogassa ki Dirling utódját, Talmann császárikövetet, hogyan fogadná a császár Rákóczi újabb„békülési“ kísérletét. Ha Talmann jóakaratot tanúsít,közölje vele az érsek, hogy Rákóczi megtérése fejé-ben a lotharingiai herczegséget kívánja fiainak, amely most meg fog üresedni, mivel a herczeg, MáriaTeréziának férje, úgyis VI. Károly császár utóda lesz.Rákóczi az ajánlatot coup de pistolet-nek nevezte:legalább a Bohnnak szóló utasításban úgy tett, minthaez csak bevezető lépés volna. Az érsek persze nemmerte Talmannal közölni, előre is sejtvén, mennyiremegbotránkoznék a követ azon, hogy a megátalko-dott rebellis éppen a császár vejének a birtokát sze-meli ki magának. Rákóczi szinte közönyösen vettetudomásul az érsek vonakodását: „Ne beszéljünktöbbé róla, ez is egy ostorcsapás a vízbe.“170 A való

310

élet szinte souverain megvetésével gyártotta terveit sha nem sikerültek, nem érezte többé a visszautasításszégyenét. Az utolsó években a politikai halott meg-döbbentő látványát nyújtja, a ki nem tudja elhinni,hogy meghalt és kísérteties merevséggel próbálkozik,hogy karjait még egyszer kinyújtsa az elérhetet-len felé.

II.Helyzete még mindig nem volt olyan rossz, hogy

ne rosszabbodhatott volna. A rodostói kis társaság-ban csak most merültek fel igazán a tűrhetetlen házibajok, melyeket Vigouroux teljhatalma okozott. Adrezdai és berlini út óta a franczia legtöbbnyireRodostóban tartózkodott, arczátlan henczegésével éskapzsiságával megkeserítette a szegény magyar buj-dosók életét, a kik úgyis kisebbségben voltak a ka-landor francziák mellett. A fejedelem rendelkezései-vel olyan kipróbált híve is elégedetlen volt, mint Zay,sőt még Mikes Kelemenről is az a hír kelt szárnyra,hogy el akarja hagyni fejedelmét. Ilosvay annyiramegúnta a rodostói életet, hogy a portán, saját sza-kállára, tárgyalást kezdett, hogy Moldva határain együres pusztaságon fejedelemséget kapjon, a melynek„souverainitása“ családjában öröklődjék. A kissé ne-hézfejű bejáró Vigouroux hatása alatt mindinkábbmegzavarodott.180 Az öreg Forgáchnak rendetlen élet-módot folytató fia csak rövid ideig tartózkodott Rodostó-ban, a hova még az özvegy Sieniawskiné leveleiveljött, de a rövid idő is elég volt neki, hogy Rákóczitelátkozza, mert jövedelméből „nem ád a szegénymagyarnak“.181 Annyi bizonyos, hogy a francziáknakmindvégig jobb dolguk volt. 1733-ban a konstanti-

311

nápolyi angol követnek egy fiatal franczia nemeseaz új lengyel követ dáridóin elrontotta a gyomrát anehéz magyar boroktól és egészsége helyreállításárahat hétre Rodostóba vonult. A csendes élet, valaminta társainál nagyobb franczia műveltséggel rendelkezőZay társasága annyira megtetszett neki, hogy gyomor-égéséből felépülvén, ottragadt Rodostóban, mint afejedelem udvari nemese. A sok kalandor és árulóközött szinte egyetlen tisztességes franczia, a ki afejedelem méltóságos szomorúságát megkedvelte ésemlékirataiban igazi francziás felületességének köze-pette szeretettel emlékezett meg róla.182 A kegyenezazonban Vigouroux maradt, a ki két fiát is Rodostóbahozta „udvari nemesnek“.

A rodostói viszonyok mellett a konstantinápolyinkis mindinkább rosszabbodtak. D’Andrezelt még 1727-ben sírba vitte régi szívbaja, utódja, marquis deVilleneuve, 1728 végén foglalta el a konstantiná-polyi állást, melyben elődje állandó udvariasságá-val annyi apró örömöt szerzett a rodostói száműzöttnek.Villeneuve most üres kézzel jött. Első utasításában akülügyi államtitkár, Chauvelin, lelkére kötötte neki,hogy Konstantinápolyban bármiféle politikai lépések-től is tartózkodjék. A török hatalom annyira lehanyat-lott, hogy egyelőre nem számbaveliető tényező Franczia-ország számára. Hivatalos teendőit tehát egyedül alatin keresztények vallásszabadságának védelmére,valamint a franczia kereskedelmi érdekek megóvásárakorlátozza. Ahmed szultánnal és Ibrahim nagyvezírrelkedveltesse meg magát, de ne avatkozzék be a törö-kök dolgaiba. Ez az utasítás kezdettől fogva meg-szabta Villeneuve magatartását Rákóczival szemben,Megérkezése után pár napra Rákóczi elküldte hozzá

312

Vigourouxt, hogy megtudja, miféle utasítása van nekiaz ő dolgaira vonatkozólag és hogy hajlandó-e őterdélyi fejedelemnek elismerni, ehhez képest meg-érkezéséről neki jelentést tenni és őt elsőnek üdvö-zölni. Vigouroux visszajött a rossz hírrel: Villeneuve-nek Rákóczira nézve semmiféle utasítása nincs és nemis ismerheti el őt erdélyi fejedelemnek. Azaz a Bonnac-féle nehézségek megismétlődtek. Rákóczi most márhozzászokott a visszautasításokhoz és hosszasabbhabozás nélkül elküldte szerencsekívánatait egyikfranczia nemese által a követhez.183 Az etiquette kér-dés azonban kezdettől fogva megakadályozta nem-csak a személyes, de még a levélbeli érintkezést isközöttük. Rákóczinak még arra az ártatlan időtölté-sére sem nyílt alkalma, hogy a franczia követetügyes-bajos dolgaiban tanácscsal, memorandumkészí-téssel segíthesse.

Villeneuve megérkezése után nemsokára különbenis nagy változások állottak be a portai viszonyokban,a melyek Rákóczit teljesen idegenné tették Konstanti-nápolyban. A szultán és a nagyvezír, Ibrahim pasa,mégis csak személyes ismerősei voltak, a kik érezték,hogy egy évtizeddel előbb egészen más jövővelkecsegtették, mint a mit a rodostói árnyélet nyújtottneki. Ibrahim ugyan fösvénységében a hol csaktehette, le-lecsípett a fejedelem tainjából, de nemviseltetett iránta rosszindulattal és szívesen meg-hallgatta véleményét a rodostói vesszőparipáról: az„európai constellatióról“. A szultán és első szolgájamost váratlanul letűntek a színpadról, elsöpörte őketa perzsa háború szele. Emlékszünk, hogy a perzsazavarokat 1727-ben béke zárta le, melyben a szultánelismerte Esreffet perzsa sahnak. Ugyanezen évben

313

sikerült végre az orosz-török határrendező jegyző-könyvet is aláírni, úgy hogy a két hatalom megnyu-godva kezdett berendezkedni a Perzsiától elszakítottúj tartományokban. A rejtélyes, távoli Kelet azonbanúj és új meglepetésekkel szolgált. Esreff, új méltó-ságában tetszelegve, nem vigyázott eléggé a birodalomegyik sarkába száműzött Tahmaspra, a ki csakhamarszolgálatába fogadott egy tatár születésű khorasszánirablóvezért, Nadir Kulit. Ez a fékezhetetlen, vad lovashalomra döntötte az orosz-török-perzsa béke megálla-pításait. Rövid hadjáratban elűzte Esreffet, a ki életétis elvesztette trónjával együtt, diadalmasan vitteTahmaspot Ispahanba és ősei trónjára ültette. Érde-mei jutalmául Kuli khán nevet nyert és a perzsasereg fővezérségét. A hatalom birtokában lovasaivalelárasztotta a törökök kezében levő tartományokat saz ellene merészkedő pasákat sorra megfutamította.

E vereségek hírére nagy izgatottság kelt fel a törökfővárosban, nagy elkeseredés az eretnek síiták arczát-lanságán. A közvélemény, hodzsák és janicsárok szentháborút követeltek. A szultán és Ibrahim fösvénység-ből halogatták és megelégedtek félrendszabályokkal.Mikor végre a szultán átadta a seregnek a szentzászlót, késő volt: a janicsárok fellázadtak egy albánközkatona, Padrona Halil vezetésével. A szultán meg-fogadta nővére tanácsát, hogy a zavarok idején vezíreittartsa maga mellett, hogy fejük kiadásával a láza-dókat lecsillapíthassa. Egyedül Ibrahim mutatkozottnagynak a veszélyben: „Én holt ember vagyok, mon-dotta, egyedül a szultánt kell megmentenünk.“ A szul-tán, hogy ne kelljen nagyvezírjét élve kiadni, meg-ölette és testét kiszolgáltatta a janicsároknak. Ismételkésett, a fellázadt katonák nem elégedtek meg a

314

nagyvezír halálával, Ahmed kénytelen volt az előzőszultán, II. Mustafa fia, I. Mahmud javára lemondani.Ezzel még nem volt vége a comoediának, mint MikesKelemen megjegyezte. A szultán egy ideig Padronahatalmában volt, a ki janicsárjaival vérfürdőket ren-dezett Konstantinápolyban, míg végre a pasák össze nemszedték magukat és engedelmességre nem szorították alázadó katonákat. Padronát pár hónapi uralom után,1730 novemberében, a divánban szét vagdalták. Az újnagyvezír Ibrahim, majd utóda, a hetven éves TopáiOzmán, kegyetlen bosszút vettek, egy év alatt Konstan-tinápolyban ötvenezernél több ember mészároltatott le.

A rodostóik borzadálylyal nézték a távolból azembertelenségeket. Anyagi helyzetükre azonban nemvolt hatással a szultánváltozás. Rákóczi tisztességesellátása a török becsület védőpajzsa alatt állott: tain-ját Padrona idejében épp úgy megkapta, mint a nagyIbrahim korában. Annál súlyosabb következmények-kel járt a trónváltozás politikai tekintetben. Ibrahimhosszú nagyvezírsége alatt, a nagy takarékosság és akalandos vállalatoktól óvakodás folytán, a birodaloma felépülés útján haladt, melyen a Savoyai Eugéntólvert sebek lassankint behegedtek. Az új kormány mostnem rendelkezett elég tekintélylyel, hogy a felizgatottközvélemény háborús nyomásának ellenállhasson skénytelen volt a perzsa-kérdés elintézését a kardrabízni. Ozmán pasa korábban boszniai helytartó volt,nem szívesen bocsátkozott bele a perzsa dolgokba ésjóindulattal hallgatta meg Rákóczi tanácsait, hogy aperzsa háborút minél előbb be kell fejezni és acsászártól visszafoglalni a Passarovicznál elvesztettbirtokokat. 1732-ban Tahmasppal békét kötött, mely-ben a törökök néhány örmény tartományt átengedtek

315

a perzsa sahnak. A béke hírére Konstantinápolybanúj lázadás készült, Ozmán letétetett és a perzsa háborúmondatott ki. Végzetes pillanat Rákóczira ez a háború:Kuli khán, rettenthetetlen bátorsága és hadvezéri tehet-sége folytán, a török birodalom egész erejét évekenát, jóval a rodostói száműzött halálán túl, lekötötte.A tatár rablóvezér csodálatos energiával használta kia perzsa birodalom erejét az árnykirálylyá váltTahmasp, majd ennek gyermekfia mellett, míg végrebirtokába nem vette Nadir sah néven a perzsák trón-ját. Rákóczi szorongva kísérte mindinkább fátyolosszemével a keleti háború fordulatait, a gyorsan vál-takozó nagyvezéreket szorgalmasan intette gyors béke-kötésre, de már nem érte meg a török hadierőneka keleti harcztérröl nyugatra fordulását.184

A török ebben az időben valóban számbavehe-tetlen tényező volt az európai politikában. Az emi-gráns balsorsa hozta magával, hogy éppen most tolul-tak fel háborús fellegek a nyugati szemhatárról.IL Ágost lengyel király 1733-ban meghalt, utódjáulfranczia befolyás XV. Lajos apósát, az örök trónköve-telőt, Lescinsky Szaniszlót választatta meg. A Bourbonherczegtől oly durván eltaszitott Oroszország ekkormár a császár szövetségében állott és vele egyetér-tésben az előbbi király fia, Ágost, választatását vittekeresztül a meghasonlásra természettől fogva hajlandólengyelek között. Lescinsky Danzigba szorult s mégmielőtt az orosz hadak bevették volna a polgáraitólhősiesen védett várost, a porosz király vendégbarát-ságába menekült. A franczia király sértett családigőgjében bosszút kívánt s mivel Oroszország túlságostávol volt, Ausztriát támadta meg. Chauvelin állam-titkár, a kire az óvatos első minister, Fleury bíboros,

316

néha rábízta a külügyek vezetését, Spanyolországotés Savoyát szerezte meg szövetségesül, Farnese Er-zsébet fiainak a két Sicilia királyságát, SavoyánakMilánót és Mantuát ígérvén. A tengeri hatalmak ésPoroszország semlegesek maradtak. A háború 1733végén ütött ki, a spanyol-franczia sereg majd egészItáliát elfoglalta ugyan, de a rajnai döntő harcztéren,a hol az aggkori gyöngeségében is használható SavoyaiEugén parancsnokolt, egyik fél sem tudott elhatározóelőnyre szert tenni.

A régóta oly esengve várt háború megjött tehát,XV. Lajos a napkirály nyomdokába lépett. „De mind-ezekből nekünk mi hasznunk lesz? Talán csak semmi“,mondották a lemondáshoz szokott rodostóiak. „A sze-gény urunk a mit a pennájával tehet, el nem mulasztja.“Mindenki előtt világos volt, hogy a franczia háborúegymagában nem fogja Rákóczit Rodostóból Erdélybevetni. Ehhez török háború is kellett volna. A leg-utóbbi orosz—török szerződés értelmében Oroszország-nak nem volt szabad lengyel földön sereget tartania.A danzigi ostrom hírére sietett is a porta tiltakozni»de egyéb lépésre nem volt hajlandó, bármennyirebíztatta is Ali pasa nagyvezírt Rákóczi és Villeneuve,külön-külön, mivelhogy nem érintkeztek egymással,így aztán Rákóczi kénytelenségből arra szorítkozott,hogy Lescinskynek küldött jó tanácsokat és ígérte,hogy magyar tiszteket ad segítségére, fiát is Lengyel-országba küldi, hogy jelenléte több magyart csaljonki az elűzött lengyel király zászlója alá.185 Ezt azábrándos irományt a fejedelem „mon systeme“-neknevezte és Jávorka útján akarta Lescinsky kezébejuttatni, a ki azonban a levél elküldésekor Danzigba,s lassankint onnan is kiszorult.

317

A gonosz indulatú balsors ironikus kaczaja hang-zott ki az európai fegyverzajból. A nagy háború ittvan! A török azonban tehetetlen és hasznavehetetlen,a francziával szóba sem tud bocsátkozni a fejedelem,a ki maga testileg-lelkileg megöregedett és az új hely-zettel szemben csak régi, elnyűtt fegyvereket tartottdiplomatiájának pókhálós tárházában. A rodostói szám-űzöttnek a legalkalmatlanabb pillanatban jött a háború,melyből saját meggyengült szellemi mozgékonyságaés a franczia követtel való rossz viszonya miatt alighatudott volna még csak reményt is kovácsolni, ha nemveti oda Konstantinápolyba a kacskaringós járású sorsSavoyai Eugén legnagyobb ellenségét, Bonneval pasát.

A XVIII. századi kalandorok királyának nevezhet-nék ezt az érdekes embert, ki Rákóczi legutolsó évei-nek irányt adott. Francziaország egyik legelőkelőbbgrófi családjából származott, rangjához illően hősiesenharczolt XIV. Lajos seregeiben, de vitézségét felül-múlta becsvágya, melynek kielégítésére osztrák szol-gálatba lépett és Savoyai Eugén mellett harczolt évekenát hazája ellen. Hősiességével cynikus erkölcstelen-ség és hasonlithatatlan szeretetreméltóság párosult.Megnyerő megjelenése, nyílt kék szeme elbájolta azembereket, a kik között legendás hírek keringtekróla. Tizenegy sebet viselt, beleit érczlap óvta, hogyki ne essenek egy gyógyíthatatlan sebnyíláson át.A tollat épp oly kitűnően kezelte, mint a kardot,Fénelonnal, majd Voltaire-rel állandó levelezést tartottfenn. A császári seregben tábornoki rangot viselt; aztmondták róla, hogy Eugén jobbkeze. Becsvágya mégmagasabbra tört és mindinkább veszélyes kalandokbasodorta. 1724-ben európai botrányt csinált Flandriában,halálosan megsértvén a nyilvánosság előtt a császári

318

kormányzót és feleségét, azon ürügy alatt, hogy aspanyol királynénak, az orleánsi herczeg leányánaka becsületét védi meg. Mert ez kötelessége neki,mivelhogy az ő családja rokonságban van a Bourbo-nokkal. A külpolitikai szempontból is kínos botránytröpiratok kiadásával növelte, úgy hogy a császár kény-telen volt elfogatni és Savoyai Eugén komoly meg-büntetését kívánta. Bonneval megszökött a fogságból,Velenczében élt egy ideig, majd 1729-ben a törökbirodalomba ment, hogy megbosszulja magát a csá-száron, de főként a Savoyai herczegen, a ki irántolthatatlan gyűlölet támadt szívében.186

Eleinte Travnikban, a boszniai pasánál tartózkodotts innen írt a nagyvezírhez, a franczia követhez ésRákóczihoz, hogy segítsék elő Konstantinápolyba jöve-telét. Villeneuve külön audientiát kért magának anagyvezírnél, hogy honfitársát, mint hasznavehető kato-nát beajánlja. Mindamellett a porta nem merte a csá-szár haragját magára vonni és megtiltotta BonnevalnakTravnik elhagyását. Voltaire tanítványa, a ki nyíltandeistának vallotta magát és hitt ugyan valami távoliIstenben, de mindegy volt neki, hogyan gyakoroljahitét, megragadta az egyetlen lehetőséget helyzetejavítására és mohammedánná lett. Erre kavallai kor-mányzóvá nevezte ki a szultán az egylófarkú pasa rang-jában. Itt ugyan elég közel jutott Rákóczihoz, de aszertartásosság köztük is válaszfalat emelt. Bonnevalmég hozzá Bonnacnak volt a sógora, ő is Bírón leánytvett el, bár feleségét egynapi házasság után elhagyta,de sógornője és sógora ellenszenvét Rákóczi fejedelmikülsőségei iránt magáévá tette. Az első időkben nemérintkeztek egymással, legfölebb nagynéha levélben,különösen Ozmán pasa rövid nagyvezírsége alatt, kitől

319

mindketten császári háború felkeltését várták. Csak1732-ben jutottak egymáshoz közelebbi viszonyba, amikor Bonneval beleegyezett, hogy Rákóczit fenség-nek fogja tisztelni és a barátság megpecsételéséreszemélyesen is meglátogatta egy napra Rodostóban.187

Az ő helyzete most már hasonlíthatatlanul előnyösebbvolt, mint Rákóczié. Tanácsaival, melyek az európaidiplomatia és hadászat alapos ismeretéről tanúskodtak,csakhamar megnyerte a nagyvezírek bizalmát, a töröktüzérség főparancsnoki állását érte el és megbíztákaz egész török seregnek nyugati minta szerint valóújjászervezésével. Rákóczira kitüntetés számba ment,ha ilyen előkelő török úr barátságot tanúsít iránta.Bonnevalnak már Villeneuve-re sem volt szüksége, a kikülönben is utasítást kapott Chauvelintól, hogy neérintkezzék vele. Konstantinápolyba érkezését jelen-tette a franczia követnek, hivatkozva arra, hogy ő isfranczia, de még csak feleletet sem kapott. A keresz-tény hatalmak diplomatái vallásos sajnálkozással tér-tek ki a renegát útjából. Talmann, hitehagyásárólbeszélvén, a „szerencsétlenül járt Bonneval”-nak ne-vezte.188

Annál nagyobb becsülete lett Bonnevalnak a fran-czia háború kitörésekor. A császári követ annyira meg-tisztelte, hogy minden lépését figyelemmel kísérte, jóltudván, hogy egyedül Bonneval képes a törököt harczraingerelni. A porta valóban tanácsot kért tőle a háborúdolgában, mire ő terjedelmes emlékiratban fejtette ki,hogy az alkalmat meg kell ragadni a legutóbbi béké-nél elveszett dunai tartományok visszahódítására, decsak akkor, ha Francziaország kötelezi magát, hogya törökkel együtt kitart a küzdelemben és nem kötegymagában békét a császárral. A renegát nem akarta

320

új hazáját annak a veszélynek kitenni, hogy a csá-szári hadak nyugaton felszabadulva, újabb belgrádigyőzelmet arassanak rajta. Villeneuve nek be kellettlátnia, milyen nagy hibát követett el, mikor Bonnevaltmegsértette. Lescinskynek Danzigba szorulása után afranczia kormány a portát mindenáron háborúra akartarávenni, hogy a császár és az orosz megtámadásávalLescinsky kiszabaduljon és Lengyelország a francziahűségben megmaradjon. Villeneuve szakadatlanul sür-gette, hogy a török bevonuljon Lengyelországba, dea Bonnevaltól sugalmazott nagyvezír állhatatosan ki-tartott a franczia-török véd- és daczszövetség elő-zetes követelése mellett. A római egyház bíborosa,Fleury azonban visszariadt a pogánynyal való forma-szerinti szerződés gondolatától és folyton halogatóválaszokat adott Villeneuve sürgetéseire. Danzig elesettugyan, de Villeneuve tovább folytatta a háborús játé-kot, melynek érdekében végre maga kereste Bonne-vallal az érintkezést.

Így jutott ez még a háború folyása alatt Villeneuve-vel és Rákóczival közelebbi érintkezésbe. Különösképet nyújtott ez a három ember, kik mindnyájanidegenkedtek egymástól, de a közös németgyűlöletegy pillanatra egyesítette őket. A triumvirátusbanhatározottan Bonneval játszotta a főszerepet, nemcsakszellemének elevensége, de a török kormánynyal valószoros összeköttetése folytán is. A közvetítést közöttük— mivel Rákóczi nem érintkezett Villeneuve-vel, ezpedig Bonnevallal nem akart a nyilvánosság előtttalálkozni — a fejedelem titkárja, Bohn végezte, akit Bonneval kikölcsönzött magának, hogy a császárelleni haditerv kidolgozásánál rajzaival segítségérelegyen. A franczia követet is elragadta a háborúcsi-

321

nálás, a tervkovácsolás láza: kormányának felhatal-mazása nélkül elküldte a rendelkezésére álló báróTóth András franczia tisztet, egykori magyar emigránst,a tatár khánhoz, hogy felbiztassa az oroszok meg-támadására. Hasonlóképen számított a magyarok fel-kelésére, de csakhamar belátta, hogy Rákóczi nélkülterve jámbor szándék marad, anélkül hogy a fellází-tandó magyarok tudomást szereznének felőle. Rákócziazonban kereken visszautasította próbálkozását 1734elején: „A magyarok felkelésébe én nem keveredembele, folytassa az, a ki elkezdte a dolgot. A követúr nem ismer sem engemet, sem a háborút, innenvan, hogy e tárgyat illető gondolatai igen felüle-tesek.“ 189

Ezt a sértő feleletet Rákóczinak a követ iránt valórégi ellenszenve sugalmazta. A valóságban nem ide-genkedett a háborúnak Magyarországra való kiterjesz-tésétől. Egyedül azt óhajtotta kikerülni, hogy törökhadak lépjenek magyar földre. Talán még eszébenvolt az Eszterházy Antaltól kisért tatárjárás. Villeneuveajánlatára Bonnevaltól felszólítás jött, együttes mű-ködésre. A franczia renegát, Bohn által Rodostóbaküldött emlékiratában abból indult ki, hogy Franczia-országnak egyik legelőkelőbb érdeke Magyarország-nak a császártól való elszakítása. A Habsburg ural-kodó Magyarország nélkül 30—40,000 emberrel ren-delkező apró kis fejedelemmé sülyed le. A francziakirálynak és szövetségeseinek annyi katonájuk vanaz olasz és rajnai harcztereken, hogy könnyen nél-külözhetnek ily fontos dolog érdekében 50,000 embert.Ez a sereg szárazföldről Friaulon át, tengeren Triest-ből Horvátországba nyomulhat. A horvát városok nin-csenek megerősítve, sem falaik, sem árkaik. Károly-

322

városon, majd Zágrábon és Gradiskán át Csáktornyátés Kanizsát kardcsapás nélkül birtokukba vehetik,Budát körülfoghatják, mely hasonlóképen igen gyöngekis erődítmény. Rákóczinak Bosznián át kell csatla-koznia a sereghez, Buda ostrománál jelen lennie ésa főváros elfoglalása után magyar királylyá kell magátkiáltatnia. A rendet szerető generalis még hozzátette,hogy az új király rögtön nevezzen ki egy nádort,országbírót, kanczellárt és az országot tisztviselőivelrendben tartassa. Moldva felől Rákóczi György jöjjönbe, a ki most Párisban van ugyan, de az erdélyifejedelemséget lehet neki adni.190

Az ajánlatot Rákóczi szívesen fogadta, a Buda-váráig hatolandó sereg útjának rajzával együtt, melyetBonneval felügyelete alatt Bohn készített nagy kéz-ügyességgel. Végre egy terv, mely a török-tatár fegy-verbarátságtól megszabadítaná. A törökre úgysem lehetmár számítani. Az olaszországi sikereken felbuzdultFleury szabadjára eresztette vallásos érzését és eltil-totta Villeneuve-t a török szövetség munkálásától.Villeneuve még hozzá elárulta Bohnnak, hogy Franczia-ország csak a látszat kedvéért tárgyal a törökkel, desohasem fog vele szövetséget kötni, a mit Bohn sietettTalmannal közölni, ez pedig a törökökkel.191 A portatehát igen jól tudta, hányadán van a franczia barát-sággal, s ehhez képest semmiféle harczi kedvet nemmutatott. Rákóczi örülhetett, hogy a rodostói zsák-utczából Bonneval mégis tudott kivezető utat mutatni.

Félévvel előbb még Lotharingiát kérte a császár-tól, most meg gondolkodás nélkül hozzájárult ehheza tervhez, mely a császár hatalmát gyökereiben fenye-gette ugyan, de igen csekély valószínűséggel biztatott.Az öregedő fejedelem szinte akarattalanul hányódott

323

egyik véglettől a másikig, a közelébe jutó idegenekbefolyásának puha viaszként engedve. Vájjon ki tudnaa lélekbe látni és ki merné eldönteni, ott volt-e annakmélységén a régi magyar szabadság kívánása Bonne-val sorai olvasásakor vagy főleg a fejedelemség éskirályság gondolata merült fel benne, mint a lotha-ringiai és lengyel tervek idején? A hazától oly régenelszakadt, hogy a nemzet valódi, élő kívánságai elér-hetetlen idegenségben lebegtek előtte; de vájjon aszáműzetésnek mindent megórlő nyomorúsága nem seny-vesztette-e el azokat a finom gyökérszálakat is, melyekaz egykori erdélyi fejedelmet nemzetének legalább múlt-jával összekötötték? Vájjon a livlandi és archipela-gusi trónkövetelő gondolt-e most hazája javára ésboldogságára, mikor oly könnyen késznek nyilatkozottidegen sereg élén bevonulni a Dunántúl mosolygóhalmain át Hunyadi Mátyás székvárosába?

A fejedelem öreg volt és a tervkovácsolás, aHabsburg háború szítása évtizedek óta kenyere. Mátyáskirály dicsősége bizonyára nem merült fel a száműzöttlelkében, mely már régóta elszokott a mindennapikívánságokon túl is gondolkodni. Bonneval terve azon-ban ellenállhatatlan erővel ragadta meg, mert kilátástnyújtott a száműzetés keserű helyének, Rodostónak elha-gyására. A renegát ugyan úgy számította, hogy a feje-delem Törökországból Bosznián át fog a franczia sereg-hez csatlakozni, Rákóczi azonban inkább czélraveze-tőnek találta, ha már most Francziaországba megy ésaz ottani kormánynyal személyesen készíti elő az istriaitámadás tervét. Bonneval ajánlatának elolvasása utánhosszas beszélgetést folytatott Bohnnal a kivitel rész-leteit illetőleg. Rögtön szerette volna a dán tisztetRaguzán át Itáliába, a franczia fővezérhez, Villarshoz

324

küldeni, hogy ez a magyarországi vállalathoz szüksé-ges ötvenezer embert rendelkezésére bocsássa. Bizo-nyosra vette, hogy az istriai expeditióval egyidejűlega tatár khán is készen lesz a Habsburg-hatalom ellenvaló támadásra; egyedül attól félt, hogy a török nemfog a krimi harczosoknak engedélyt adni. Lengyel-országból is jó hírek jöttek: A Lescinsky pártján állólublini palatinus levelet írt Rodostóba, a lengyel-ma-gyar testvériséget dicsőítette és a németek ellen valóközös támadást helyezte kilátásba.192 Mindamellett afejedelem egy perczig sem lehetett kétségben, hogytervének kivitele sem a tatártól, sem a lengyeltől,hanem egyedül a francziától és a porta jóakaratátólfügg. Ha a porta nem bocsátja el rodostói kedvesvendégét, ismét távolból kell néznie, mint viselnekmások hadat és mint érik el saját czéljaikat. A por-tán egyelőre csak félénken tapogatózott Ozmán pasautóda a nagyvezírségben, a „doktor fia“, Ali pasaóvakodott a nyugati bonyodalmakba keveredni, hogya perzsa ügyet annál biztosabban jó véghez vezet-hesse. Tőle Rákóczi nem igen remélhette, hogy elbo-csátásával ki fogja magát tenni a császári követ harag-jának. 1734 októberében formaszerinti kéréssel küldtebe a tízéves moldvai száműzetéséből visszabocsátottPápait, de a nagyvezír nem egyezett bele Rodostóelhagyásába. Hasonlóképen szomorú kilátásai voltaka franczia kormány segélynyújtási készségét illetőleg.Villeneuvetől hiába kérte volna, hogy Bonneval tervétközvetítse a versaillesi udvarhoz. A franczia követlassankint felismerte, hogy a porta makacsságát, mely-lyel szerződéskötést követel az orosz háború feltéte-leként, tulajdonképen a színfalak mögött álló Bonnevaltartja fenn, a ki saját ereje tudatában a követről

325

szeretett kicsinylőleg nyilatkozni. Rákóczi tehát kény-telen volt Villeneuve kikerülésével egyenesen Chau-velinhez fordulni.

Ezen lépés előkészítése előtt egy teljesen haszon-talan kísérletet tett, a mely azonban könnyen meg-érthető emigransi lelkiállapotából. A Villeneuve részérőltapasztalt hidegség már korábban is arra indította,hogy az angol követnél keressen támaszt magának,miután a franczia cserbenhagyta. Múltba fordult lelkekönnyen megtalálta az érintkezési pontot, melyben azangol érdek az övével összehajlik. Az angol király alegelső protestáns hatalom s így bizonyára érdekébenvan a protestáns Erdély fejedelmét pártolni a katho-likus Habsburgok ellenében. Visszaemlékezett a barát-ságra, mely a Rákócziakat Cromwell Angolországáhozkötötte és a teljesen eltérő valóságtól eltekintveremélte, hogy a mai Anglia hasonló jóindulatot fogtanúsítani az unoka iránt. A franczia követtel valófeszültség közepette már 1731-ben ajánlatot tett akonstantinápolyi angol követnek, Kinnoul lordnak,hogy hajlandó volna Anglia pártfogása alá helyezkedni,mire a követ kétértelmű, kitérő feleletet adott. A mostanikrisisben is kinyújtotta kezét a protestáns hatalomfelé, esengve várta, hogy a franczia helyett talán azangol követ fogja kieszközölni elbocsáttatását a por-tánál. A Francziaországtól szenvedett lealázások mégnem múltak el nyom nélkül feje felett: az istriaivállalatnál nem nélkülözheti ugyan a franczia segít-séget, de ha egyszer visszatér fejedelemségébe, atyáipéldáját követve nem a francziára, hanem a protestánsangol hatalomra fog támaszkodni. Legalább ilyen ígé-reteket tett Bohn által Kinnoul lordnak, a ki perszecsodálkozással hallgatta, hisz bár Anglia e háborúban

326

semleges is volt, de sokkal nagyobb jóindulatot tanú-sított a császár, mint Francziaország iránt. Az angolpolitika ekkoriban is a háborús mozgalom elszige-telésén fáradozott: a trónkövetelő, régmúltban gyöke-rező érzelmeitől vezetve, ismét zárt ajtón kopog-tatott.193

A fejedelemnek meg kellett kísérelnie az egyetlenészszerű módot: a franczia kormánynyal való egyenestárgyalást. A Bonneval-terv felmerülése után kéthónappal útnak indította Bohnt Páris felé, hogy afranczia kormány beleegyezését az istriai diversiórakieszközölje. Mint annyiszor az ő sajátságos szám-űzetésében, most is megható emberi momentumokvegyültek egybe a hiú politikai törekvésekkel. Györgyfia Rodostóból távozása óta Avignonban és Párisbanélt, a hol az idegen világban szabadjára bocsátvakönnyelmű életmódjával keserítette lelki javáért aggódóatyját. Rákóczi könnyes szemmel panaszkodott bizalmasembereinek fia rendetlen élete miatt, melylyel azemberek megvetését vonja magára, a helyett hogymegszerettetné magát, a mire egy száműzöttnek olynagy szüksége van.194 Bohnnak most lelkére kötötte,hogy a fiatal herczeggel beszéljen, közölje vele azatya szomorúságát és iparkodjék jó útra vezetni.A dán tisztnek a fejedelem összes párisi ügyeit kezébekellett vennie: az évtizedek óta híven szolgáló Bonnalnem volt megelégedve, mivel ez a franczia kormányjóindulatát nem tudta megnyerni számára; büntetésbőlaz utóbbi időkben a Hotel de Ville-ből járó fizetésétis felére szállította.

Bohn útra indulása előtt kézhez vette Talmanntóltitkos szolgálatai jutalmául a császári alezredesi ki-nevezést,195 miután az egész Bonneval-tervet, Rákóczi

327

és Villeneuve tárgyalásait, nemcsak a császári követ-nek, de Neplujeffnek, az orosz residensnak is elárulta.Küldetése ilymódon tragikomikus farsangi tréfává vál-tozott, melyen a beavatottak mosolyogtak, egyedül aszáműzött csüggött rajta lelke minden idegszálával.Párisban átadta Rákóczi ajánlólevelét Maine herczeg-nek, a ki régi barátja kérésére kihallgatást eszközöltki számára a külügyi államtitkárnál, Chauvelinuél.Az államférfiú nyugodtan meghallgatta Rákóczi ésBonneval ajánlatait és nem sietett a felelettel. Velefolyó tárgyalásairól Bohn titokban értesítette a párisihollandus követet — újabban a császári és oroszzsold mellett a hollandusokkal is fizettette magát —,valamint a hágai császári követ útján a bécsi kor-mányt. A régi hű szolga, Bon, szomorúan tűrte, hogyaz ügyek kivétessenek kezéből, bizalmatlan szemmelkísérte Bohnnak lépéseit és vigyázatosságának sikerülta dán titkos levelezésének nyomára jutni. A figyel-messé tett párisi rendőrfőnök a dán tisztet októbervégén elfogatta és a Bastille-ba záratta. Novemberhavában többszöri kihallgatáson bevallotta a császárikövettel való összeköttetését, Bonneval és Villeneuveportai lépéseiről igen részletesen kidolgozott képetnyújtott, Rákóczi terveiről megkérdeztetve, biztosítottaChauvelint, hogy a fejedelem franczia segély nélkülsemmibe se fogna, a törökre már régebben nemszámít, de a Villeneuve-vel való ízetlenség miattAngliához viseltetik legnagyobb bizalommal.

Bohn árulásáról és leleplezéséről Rákóczi az 1735.év első napjaiban értesült hív szolgája, a párisi Bonleveléből. A végzet ismét súlyos kézzel nyomta aföldre, mikor annyi sikertelen kísérlet után újra fel-egyenesedni készült. Bon leveleiből részletesen értesült

328

az áruló vallomásáról, melyben különösen az angolbarátkozás előadása ragadta meg Chauvelin figyelmét.Rákóczi magától rájött, hogy e leleplezés a francziakormány féltékenységét joggal felkeltheti, de arranem volt elkészülve, hogy Chauvelin a párisi Bonútján keserű szemrehányásokat tegyen neki maga-viseletéért, inelylyel állítólag a franczia érdekeketveszélyeztette Konstantinápolyban. A franczia miniszterrészben Bohn kétértelmű vallomásából, részben Ville-neuve adataiból nyerte ezt a Rákóczira sértő meg-győződést. Villeneuve értesülvén Bohn tízeiméiről,sietett Rákóczit és Bonnevalt hiszékenységgel vádolnikormánya előtt, hogy saját magát tisztázza. A feje-delemről elterjesztette, hogy a törököt mindenáron acsászár ellen való támadásra izgatja, a helyett hogya franczia kormány lengyel terveit támogatná, melyekencsupán egy orosz-török háború segíthetne. Most, mikorChauvelin ilyen vádakat vágott Bon és általa uraarczába, XIV. Lajos egykori pártfogoltjában új keserű-séggel éledt fel mind az a nyomor és megaláztatás,mit a franczia Ígéretekbe vetett bizalma hozott év-tizedeken át szegény fejére. Az árulás nem fájt úgy,mint a francziák hálátlansága, a kik feltették róla,hogy elárulja érdekeiket, az ő nagy királyának, jó-tevőjének, XIV. Lajosnak érdekeit. Elkeseredve tilta-kozik Bonhoz írt leveleiben a rágalom ellen. Pontokbaszedi az okokat, melyeket ha Chauvelin meggondol,maga is beláthatta volna Bohn és egyéb forrásairágalmainak feketeségét. A felháborodás részletes-ségével magyarázza, hogy a töröknek a felbíztatá-sára nem is gondolhatott, először őszintesége, másod-szor ideái, harmadszor a józan ész miatt. Villeneuve,Chauvelintől kapott utasítása értelmében, hivatalosan

329

is értesítette Bohn mindkét gazdáját az árulás kide-rítéséről; Bonneval röviden, természetes hangon felelt:beismerte, hogy a dáif becsapta és megköszönte afrancziáknak, hogy további rászedését megakadá-lyozták. Rákóczi ideges ömlengésben iparkodott aBohnnal való közösséget megtagadni, „mintha sohasemajándékozta volna meg bizalmával“ és keserűen panasz-kodott Chauvelinnek sértő gyanúsításai miatt.

A száműzöttnek ugyanolyan krisist kellett átszen-vednie, a milyenen a spanyol remény meghiúsultakorment volt keresztül. Tizenhét évvel előbb elkesere-dése és méltatlankodása heves szavakban, szokatlanszigorral kiadott hatalmas parancsokban tört ki, me-lyekre a gyáva Boissiméne megrettent és életétkezdte félteni. A halálos bántalom most is felkavartaugyan egész belsejét, de a harag kitörései távol-maradtak a megöregedett és szent gyakorlataiban bel-sőleg fegyelmezett embertől. A méltatlan vád felettifájdalmát magába fojtotta még bizalmas emberei előttis, a kikről úgysem tudta, melyik lehet közülökBohnnal tilos összeköttetésben. A hálóterme mellettikamarában alvó lakáj éjjelente hallotta, a mint nyug-talanul hánykolódik párnáján, még kevesebbet alszikmint azelőtt és gyakorta mélyen felsóhajt, a mi azelőttnem volt szokása. Reggelre kelve azonban ismétmagára öltötte a fejedelmi szertartásosság közönyétés tovább végezte napi dolgait, a Bohntól össze-bogozott szálak rendbehozatalát.

Helyzete tisztázására pedig most nagyobb szükségvolt, mint valaha. Idősebbik fia, József, öcscso pél-dáját követve, megszökött a császári udvarból —augusztus végén ért el a hír Rodostóba —, bármeny-nyire kívánta is atyja, hogy a bécsi csendes nyu-

330

galmat ne áldozza fel a bizonytalan, sötét emigránsiéletért.196 Most már mindkét fiának ellátásáról kelletta szegényes portai tainból gondoskodnia és ha nemsikerül a rodostói nyomorúságból a nyugati keresz-ténységbe visszajutnia, mindkét fiát kénytelen a világkísértései közt magukra hagyni. Pedig György mármegmutatta, hogy nem abból a fából való, a mibőlatyja és ősei. A fejedelem kétségbeesett erőfeszíté-sekkel iparkodott a Bonneval-tervnek kátyúba esettszekerét kivonni onnan. Bon útján javított kiadásátterjesztette elő a franczia kormánynál az istriai terv-nek.197 Eszerint az istriai és magyar tengermellékelfoglalása tulajdonképen a nápolyi királyság biztosí-tása kedvéért volna ajánlatos, a mely a spanyol királyfiának kezébe jutott a mostani hadjáratban. Spanyolhajók foglalják el Triest, Fiume, Buccari és Porto-Rókikötőit és tegyenek partra 3—4000 gyalogost és párszáz lovast. Ez a hadierő teljesen elég arra, hogy ahorvátokat a császár ellen felkelésre bírja. Vezetésükrelegalkalmasabb személy az egykori |kurucz, mostfranczia huszárezredes Rátky, a kinek nagy rokon-sága van a Dráva-Duna tájékán. Kiáltványokban tegyeközzé, hogy a horvát szabadságot akarja visszaállítani.A miben úgysem lehet kétség, mivelhogy Rákóczi ahorvát szabadság ősi védelmezőinek, a Zrínyieknekés Frangepánoknak egyetlen sarjadéka. Ha a dologitt sikerül, Villeneuve helyébe más, harcziasabb kedvűkövet küldendő a portára, a ki kieszközölje az ő el-bocsáttatását. Ő maga tízezer gyalogos és négyezerlovas élén a török határról törne be Magyarországra,embere lesz elég, a francziák csak pénzt, fegyvert éstisztet küldjenek neki. A magyarok készen vannak afelkelésre: a szatmári béke csak flastrommal látta el,

331

de nem hegesztette be sebeiket, melyek a passaro-viczi béke óta újra feltépettek. ő maga a régi buz-galommal van hazája iránt és különben is köti esküje,hogy erdélyi fejedelemségének jogait és szabadságátsértetlenül megóvja. A déli támadással egyidejűleglehetne északról, Lengyelországból és Sziléziábólkiindulva harczra szólítani a magyarságot, a minekelőkészítésére már el is küldte ügyesebb tisztjeitLengyelországba.198

A rodostói száműzöttek egy része ekkor valóbanlengyel földön tartózkodott, Máriássyt és Ilosvayt 1734nyarán küldötte oda, hogy Krucsayval és Jávorkávaltanácskozzanak a további teendők felett, llosvay talánmég fejedelemsége elérését is remélte, de bizonyáraörült, hogy a rodostói unalomból kiszabadult. Vigourouxvalahol Francziaországban uraskodott a fejedelemköltségén, Rodostóban nem maradt más, mint az öregCsáky tábornok, Sibrik, Zay, Pápai és Mikes, néhányrangnélküli magyar, az idegenek közül az öreg kuruczezredes Charriéres, a fejedelem titkára Bechon és aszeleburdi fiatal Saussure.199 A magyarok sóhajtozvavárták a lengyelországiak híreit: 1734 őszén jártnáluk évtizedek óta újra magyar ember, az erőszakos-ságai, sőt emberölés miatt Lengyelországba menekült,tönkrement két Gombos bárónak az inasa. Sibrik ésZay kérdezősködtek tőle a hazai állapotok felől, dejól látták, hogy felkelésre, újabb kurucz mozgalomrasemmi reménység nincsen. Zayból elemi erővel törtki a bujdosó honvágya: „Van itt ugyan valamicském,de egy ümögben is hazamennék, ha lehetne.“200

A Rodostóban maradt bujdosók a fiatalabb korelszántságával néztek farkasszemet a kétségtelen sorssals mindnyájan leszámoltak már az élettel. Egyedül a sír

332

szélén álló öreg fejedelem áltatta még magát új fegy-verrekeléssel, franczia segítséggel, horvátok és ma-gyarok kuruczmozgalmával. Az említett emlékiratot 1735február havában küldte el Bonnak; az eredményrevárakozás közben siettette József fiának Rodostóbajövetelét és a jövő érdekében megpróbált Villeneuve-velis kibékülni, hogy ez hatékonyan támogassa kormá-nyánál az istriai hadjárat tervét. A szenvedett sérelemután valóban keserű pohár volt a követ jóindulatáértkönyörögni: az emigráns edzett lelke ezt is elbírta.Márczius 20-ika körül újabb levélben kérte Ville-neuve-öt terve pártolására. Esdekelve kérte, közöljevele a franczia kormány szándékait, mely remél-hetőleg a legutóbb felmerült bonyodalmak daczára ismegtartja őt jóindulatában.201 A lélek még kételyeknélkül haladt volna tovább az évtizedek óta járt gö-röngyös úton, de a romlandó test, mely ötvenkilenczéve bujdosott e siralomvölgyében, már törődöttenkészült a végső pihenésre. Mikes Kelemen már napokóta „éppen nem jó állapotban látta“ urát, a fejedelmet,s nem tudta megítélni, vájjon a szokottnál is gyötrőbblelki fájdalom bántja-e, vagy súlyos betegség készülkitömi rajta. Márczius 23-án este kinyilatkoztatta magátbetegsége. Hideg borzongatta; Mikes kérdésére meg-vallotta, hogy igen fázik. A lázhoz és hidegleléshezepeömlések járultak, nagy bágyadtság, de kevés fáj-dalom. A ház napirendjét, ameddig bírta, meg-tartotta. A beköszöntő nagyhét ájtatosságait hívőlélekkel kezdte meg. Április 7-én felolvastatta magánakpár évvel előbb készített végrendeletét, hogy fiát,Józsefet illetőleg változtatásokat tegyen rajta. A hosszúfelolvasás, valamint még előbb a gyónás és a hal-doklók szentségének felvétele annyira kimerítette,

333

hogy másnapra halasztotta a végrendeletkiegészitést.A száműzöttek a nagypéntekre virradóra egész éjszakamellette voltak; mindvégig magánál volt: udvari papjavigasztalásaira fejével intett és könnyei hullottak.„Végtire szegény, három óra után reggel, az istennekadván lelkét, elaluvék — mivel úgy halt meg, mintegy gyermek.” „Itt — így végzi legszomorúbb leveléta hű Mikes Kelemen — irtóztató sívás rívás vagyonközöttünk. Az isten vigasztaljon meg minket“.

VÉGSZÓ.

A száműzetés keserűsége csak a földi vándorláslegvégén, a halál kapujában vált meg tőle. Szomorú-ság volt osztályrésze, nagyobb szomorúság, mint a mita sors egyéb száműzöttekre szokott kimérni. Nem elég,hogy a hazától, a nemzet közösségétől elszakadt,utolsó évtizedeiben a keresztényvilág vigasztalását,a nyugati műveltség áldását is nélkülöznie kellett.Végtelen egyedülvalóság feküdte meg lelkét ember-telen súlylyal, senkitől tanácsot, senkitől útmutatást,senkitől segítséget nem remélhetett. Mindent sajátmagából, saját gondolat- és érzésvilágából kellett merít-nie. Lelke tárházát még a fejedelemsége idején gyűj-tött benyomások töltötték meg. A grosboisi boldogremeteségben és a rodostói kétségbeejtő elhagya-tottságban ezekből táplálkozott: a magára maradtszáműzött szemei befelé fordultak s nem fogtak feltöbbé idegen, külső hatásokat. A folyton megújuló,jövőt jelenné idéző és múlttá avító világban Rákóczimereven állott, belső szükségletből megrögzített moz-dulatlanságban. Egy darab megkövült múlt, mely mégisélni és mozogni akar, melyben még érző, fájdalmatszenvedni képes lélek lakozik. A hányszor csak össze-szedte magát, hogy lelke mélyében gyökerező ideál-jaihoz közelebb jusson, a való élet mindannyiszor

335

könyörtelenül visszataszította a száműzetés tetsz-halálába, a politikai lét és nemlét határmesgyéibe.

Politikai lépései mindvégig a régmúlt erdélyi feje-delemség helyreállítására irányultak. A Bethlenek ésRákócziak erdélyi fejedelemségére, mely a magyarkoronától függetlenül, török pártfogás alatt élt és amagyar alkotmánynak és vallásszabadságnak mind-végig harczrakész védelmezője volt. De midőn a szat-mári béke folytán a külön erdélyi fejedelemségenalapuló magyar államrendszert a Habsburg-király ke-zében egyesített új Magyarország váltotta fel, Rákóczifejedelemsége mindörökké elsülyedt a történetté sűrű-södő múltnak ködében. Száműzetése vágyai egy vissza-hozhatatlan múlt helyreállítását czélozták: innen fára-dozásainak természetes eredménytelensége, a kudarczokhosszú sorozata.

Bármily erősen, bármennyire lelke legmélyén, avallásos érzelmeknek legtitkosabb rétegeiben gyöke-rezett is fejedelemségének kívánása, a száműzöttiélet kártékony hatásainak ő sem tudott évtizedeksorán át ellenállni. Lehetetlen volt fel nem ismernünk,hogy Rodostóban már nem a szabadsághős, hanemegy trónkövetelő élvezte a szultán pártfogását. Trón-követelő, a ki országától távol, a szegénység nyomo-rúságát, visszautasítások és kudarczok szégyenét kény-telen eltűrni. Trónkövetelő, a ki a világtól elzárkózvaszövi fejedelemsége álmait, de a rideg valóság érinté-sére ijedten rezzen fel. Az emberi gyarló, de termé-szetes érzésekből ő sem tud kivetkőzni, épp oly ke-véssé, mint más trónkövetelők és száműzöttek sem.Az anyagi zavarok közepeit csüggedten panaszkodik:szomorú helyzetéből való kiszabadulása érdekében nemvezetteti magát egyébtől, mint a mindnyájunkkal közös

336

létfenntartási ösztöntől. A végtelen távolságba zuhanterdélyi fejedelemség pótlásául izgatott rendszertelen-séggel keres egyéb országokat, hogy rangjának ésfejedelmi igényeinek megfelelően élhessenek. Családjatisztességes ellátása érdekében kész egész múltjáteldobni magától: az anyagi függetlenség biztosításamellett megelégednék a fejedelemség üres czímévelis. Ő is ember volt, nem maradt tőle idegen semmi-féle emberi érzelem, nem az emberi lemondás méla-sága sem.

A félszázados száműzetés Mikes Kelemennek le-mondóan összezárt ajkait arra a keserű mondásrafakasztotta, hogy életét haszontalan bujdosásban töl-tötte el. „A haszontalant nem kellett volna mondanom— így javítja ki magát — mert az Isten rendelkezé-siben nincsen haszontalanság, mert ő mindent a magadicsőségére rendel.“ Minden száműzött élete a köznekhaszontalan, hisz a száműzetésnek megokolása éppen ·abban rejlik, hogy az otthoni új rend a régi rendembereinek nem tudja többé hasznát venni és eltávo-lításukkal kénytelen könnyíteni magán. Rákóczi törek-vései életében hiábavaló eredménytelenséggel végződ-tek, mivel a nemzeti élet új fejlődésében nem maradthely erdélyi fejedelemsége számára. A nemzeti törté-net folyamata azonban később sem tért vissza azegykor elhagyott, mindinkább kiszáradó mederbe.A Bethlenek és Rákócziak államrendszere mindörökrea múlté lett s a rodostói törekvéseket — a mintazokat a maguk valóságában megismertük — mégcsak példakép sem használhatták a későbbi századok.Mindaz, a mi azóta új lökést adott a nemzeti életnek,a Rákóczi álláspontjától teljesen idegen tényező volt.Az elhatározó pillanatokban, mikor a jövő alakítására

337

kellett tekinteni, soha senki nem folyamodott az őrégmúlt ideáljához. A XVIII. század hatalmas erő-gyűjtése, a II. József uralma végén fellobbanó szalma-tűz, majd nemsokára a magyar szellem és nemzetiségrenaissance-a, a nagy katastropha s végül az újmagyar állam szerencsés megalapozása: mind végbe-ment, anélkül hogy végrehajtói, akár a vezetők, akára tömeg, ajkukra vették volna Rákóczi nevét. A rodostóiszáműzött egy elmúlt korszak szülötte volt, azé atragikus korszaké, mely évszázadnál tovább láttamagyar ellen harczolni a magyart. A nemzet egy-ségének helyreállításával, a régi sebek behegesztésé-vel a hatalmas nemzeti fejlődés büszkén nyomulttovább új feladatai felé, melyeket korábbi századokgyermekei még álmukban sem sejdíthettek. Rákócziszáműzetésének szenvedései következés nélkül marad-tak és nem vált belőlük elevenül ható, kezdeményezőtörténeti erő. Kora s végzete a történelmi eljelenték-telenedés, a történelmi szerepvesztés meddő tragikumátszánta neki. A közéletből, melynek a felkelés idejénalakítója volt, a magánélet súlytalanságába taszíttatottId, s az energiát, mely történelmi feladatokhoz voltszabva, egy mindörökre elveszített szerep visszaszer-zésére kellett czéltalan kísérletekkel elpazarolnia.Pályafutása a hullámé, mely kicsapván, tétlen tespe-déssel fenekük meg a parton, míg társai elemi közöny-nyel sietnek tovább dolgukra a soha ki nem apadó,örök mederben.

JEGYZETEK ÉS BIZONYÍTÉKOK.

1 A régensség történetének classikus felfogású előadásaLémontey könyve: Histoire de la Régence et de la minorité deLouis XV jusquau ministere du Cardinal de Fleury, Paris,1832, két kötetben, melynek adatait az azóta nyomtatásban ismegjelent mémoireok, főként Saint-Simoné és Dangeau-é egé-szítik ki. V. ö. még Michelet: Histoire de France XV. kötetét,valamint Lavisse: Histoire de France VTII/2. kötetét, s a későbbidézendő monographiákat. Az orleansi herczegről való sok-féle felfogás nem tartozik ide, v. ö. csak Duclos: Mémoiressecrets sur les régnes de Louis XIV. et de Louis XV, Paris,1791. I. kötet 144. 1.: Ses premiers jugemens étoient les plussürs, la réflexion le rendűit indécis . . . il s’exprimoit avecvivacité et précision, ses réparties etoient promptes, justeset gaies.

2 Idézve Pulay János: Szathmári békesség, kiadta SzalayLászló, 292., 294. 1.

3 Mémoires du maréchal de Villars, kiadta Marquis de’Vogüé a Société de VHistoire de France kiadványai közt, Ikötet 333. 1. egy magyarról (Szirmayról?): né avec un espr itremuant, léger et porté a la révolte, caractére des Hongrois.

4 Aktentenstücke zur Geschichte Franz \Rákóczys u. seinerVerbindungen mit dem Auslande. Aus den Papieren LadislausKökényesdis von Vetes, seines Agenten in Baiern, Frankreich,Preussen u. Russland 1705—1715, kiadta Joseph Fiedler aFontes Rerum Austriacarum II. Diplomata et acta 9. kötetében,Bécs, 1855. 235. és 247.11. Azt hisszük, hogy az alább idézettkét mondat nem tartozik Vetési későbbi gyártmányai közé. Ahollandi követ lépésére 1. L. B. T. de Lamberty: Mémoirespour servir á Fhistoire du 18. Siécle VII. kötet 558. 1.

3395 Dangeau, Journal, kiadták E. Soulié és L. Dussieux, 14.

kötet, 325. 1.6 u. az XIV. 434. l.7 u. az XIV. 375. 1.8 Alfred Baudrillart: Philippe V. et la cour de France,

Paris, öt kötetben, I. 636. 1,9 Nővére, az orleansi herczeg felesége, trop réservé-nek

találta, Édouard de Barthélemy: Les fiiles du Régent, Paris,1874. I. köt. 17. 1.

10 Szatmáry Király Ádám naplója: „Urunk ő Felséghe mentSziöban Dümen herczegnéhez Marki Dansó.urammal, MarechallusTeszével és Marechallus Matinyóval, hatlovas hintón, délutánhárom órakor; az holott is nem mulattanak tovább egy óránál,mindjárt visszajüttenek. Az Herczeg maga is ott volt akkors úgy más egyéb úri rendek is, kik is complementirozni jötté-nek az Herczegnek és az herczeg-asszonynak: mivel DümenHerczeg és Gróff Tuluz — kik is fattya az királynak — azegész successorival recognoscáltatott publice az parlamentum-ban az egész vérbéli Fejedelmek és tanácsoktul lehetni succe-dálni az koronához, mintha igaz ágybúi született vérbéli feje-delmek lettenek volna; ki is ezelőtt még sohasem volt megh“— kiadva Thaly Kálmán: Rákóczi-tár I. kötet, Pest, 1866321. lap.

11 Dangeau, id. m., V. 167., 170. 1.12 Mindezen jellemzéseknél középutat kellett keresnünk

Saint-Simonnak gyűlölettől elfogult előadása és az életrajzíróktúlzó védöiratai közt. Le colonel de Piépape: La duchesse duMaine, Paris 1910, részletesen, bár zavarosan rajzolja ugyanhősnője politikai pályáját, de túlbecsüli képességeit. A sze-gény herczegnöt, a ki kevélysége miatt képtelen volt a tény-leges viszonyokat mérlegelni, machiavellique-nek nevezi! (163.1.)Dangeau-ra 1. St-Beuve czikkeit és az életrajzi bevezetést Jour-nalja kiadásában.

13 Baudrillart id. m. II. köt. 546., 561. 11.14 Dangeau id. m. XIV. 452. 1.15 Baudrillart id. m. I. köt. 670. sköv. 11.16 Rákóczira vonatkozó levelei az 1713—1718. évekből

valók, a stuttgarti Literarischer Verein kiadásának 107., 108.,122. köteteiben. Rákócziéhoz hasonló lelkiállapotára v. ö. az1720. évből a 144. kötetet (234., 281., 368. 11.)

34017 Wen das geschiecht, so wirdt der papst lutherisch wer-

den. — L. a következő megjegyzést: Da kommen viel für-sten her; der fürst Ragotzi ist weg, da kombt printz Gorgenundt sagt mir adieu, wirdt übermorgen weg, da ist auchunsser printz von Birckenfeldt. Mein gott, wie offt wird einerinterrompirt! Baldt werden wir gar keine teutsche fürsten hirhaben, 1716 szept. 1-éről a 122. kötetben.

18 Fiedler, Aktenstücke II. kötet: Aus den Papieren JohannMichael Element's, 1708—1715, a Fontes Rer. Austr. Π. 17.kötete, 494. 1.: Je escriv pas a la petite Faniche jusqu a uneoccasion plus sure, mais vous pouvez la assurer que je ne mesouvien pas moins d’elle pour cela. — Későbbi aszkéta hangu-latában is igen találóan jellemzi önmagát Rákóczi: Séd in tampresentaneo periculo quoque ego periculum juste timentesjocis et juvenili risu exceperam, páram de mundana ac longeminus de aeterna vita sollicitus, et malo malum superadderem,posteaquam superato fluminis impetu ad brachium ejus, quodper civitatem transit et portum navibus efficit, deflexissemusnon de gratiis tibi agendis cogitaveram, séd inter plebis adripas multítudinem fama adventus mei confluentis mulierumvultus perlustrabam, de illis jocos, fors et illicita desideriaformabam et excitabam, quamvis navi eggredi nec potui necvolui Confessio, 1876. akadémiai kiadás 220. 1. Márki SándorII. Rákóczi Ferencz, ΠΙ. kötet 334. 1. a hulli fogadtatás külsőkörülményeinek igen pontos leírása közben megjegyzi: „A nőkszembetűnő érdeklődéssel nézték a daliás férfiút, a ki udva-riasan és enyelegve viszonozta üdvözléseiket.“ Hasonlóképen323. 1. „A kis Fanicheról, Rákóczi danczkai életének talán meg-édesítőjéről sajnos, nem tudunk többet.“

19 Király Ádám naplója 301., 305., 353. 1.20 Dangeau id. m. XV. kötet 152. 1. Forgáchot, Eszterházyt

és Bercsényit nevezi meg, mint a kik ebből a segélyből része-sültek, s kívülük két senatort említ és még két, nem előkelő,de Rákóczitól nagyrabecsült embert. II a outre ses pensions200,000 écus sur la maison de vilié dönt on a retranché lesdeux cinquiémes et Fintérét mis au denier vingt-cinq. Ez azösszeg túlságos nagy, semhogy helyes lehetne.

21 Márki Sándor id. m. III. kötet 430. 1. arra az eredményrejut, hogy Rákóczi nem tudott a kártyabarlangról és hogyBrenner abbé visszaélt bizalmával. Azt hiszszük, hogy a mi

341

előadásunk emberileg is érthetőbb. Meg kell gondolnunk aztis, hogy Brenner bizalmasa volt Rákóczi minden titkának, igensokat találkoztak egymással, Rákóczi kártyázott vele több-ször is. A fejedelem szerepét teljesen megvilágítják a LéoMouton-tól, L' Hotel de Transylvanie Paris, 1907-ben közölt ada-tok, melyek már Márkinak is rendelkezésére állottak. Különö-sen a két következő. Pontchartrain kanczellár 1713 ápril 20-ánközölte Brennerrel hivatalosan, hogy a király felfüggesztette arendőrfőnöktől D’Absac és Péan ellen hozott ítélet végrehajtá-sát, s reméli, hogy ha Rákóczi megtudja, mennyire el vantiltva a szerencsejáték és ö felségének mennyire nem tetszika dolog, maga fogja azt eltiltani házában. A játék azonbanéveken át folyt tovább, tehát Rákóczi nem tiltotta el, sőt mivela rendőrség ettől kezdve kevesebb galibát okozott s D’Absactovábbra is megmaradt kegyeiben, feltehető, hogy Rákóczi isfelhasználta befolyását a szerencsejáték további háborítatlanfolyása érdekében. A másik adatot is Mouton közli: az erdélyifejedelem nevében ágense, Brenner abbé 1716-ban kérvénytadott be a külügyi hivatalba, hogy a régens a királyi trésor-ból folyósítsa a fejedelem hátralékos fizetését, tekintettel igenrossz anyagi helyzetére és arra, hogy éppen most kénytelenkilakoltatni háznépét a Hőtel de Transylvanieból, ce quil arésolu de faire, tant pour la convenance qua cause que lejeu cidevant établi dans ladite maison lui devient trop acharge. Ezt a lépést Rákóczi három évvel azután tette, hogya rendőrség franczia nemeseit elítélte. Három évig nem tudottvolna arról, hogy házában kártyabarlang van és hogy háznéperésztvesz abban? S Brenner az ő háta mögött, tudta nélküladott be kérvényeket a kártyabarlang érdekében három évenát, anélkül, hogy Rákóczi abban a nagy pletykafészekben, ami a franczia udvar volt, valamit is hallott volna róla, mikormaga is elégszer érintkezett személyesen a külügyi hivatalvezetőivel? Es Mikcsék, Király Ádám és más hű emberei hároméven át titkolták volna előtte, mi történik házában, a hol őklaktak? Brenner nem volt ugyan római charakter, do méltány-talanság volna ezt a dolgot is az ö lelkén hagyni száradni.Különben a kártyabarlang tartása is, látogatása is akkoribanolyan megszokott dolog volt, hogy senki sem ütközött megrajta, s Rákóczinak — a rendőrfőnök túlbuzgóságától eltekintve— senki sem tett érte szemrehányást. Lcgföllebb anyagi hely-

342

zetén sajnálkozhattak, hogy ilyen eszközökhöz kénytelen nyúlni.— Álláspontunkat támogatja még a következő két, egymástólteljesen független, de egybehangzó adat. Az egyiket Prévostabbé nyújtja önéletrajzi regényében (idézve Moutonnál): a Hötelde Transylvanie egy termében és a galérián szokott kártyázni.Cette académie se tenait au profit de M. le prince de R............................qui demeur rait alors á Clagny, et la plupart de ses officiersétaient de notre société. A másik a párisi császári követ Pen-tenriedter jelentése 1715 decz. 15-éről: Rákóczi jövedelme abbólvan, hogy meg van neki engedve in seinem haus alhier alle sonstverbottene grosse spill treiben zu lassen, welches ihm jährlichbiss 40 tausend livres an Carten geld eintragen solle, de ömaga nem lakik ebben a házban, hanem Rambouilletban akamalduliaknál, a honnan hetenkint egy-kétszer jön be a tou-louse-i gróf látogatására, welcher noch sein einziger guthätterist (bécsi udv. és áll. levéltár, franczia osztály).

22 Saint-Simon, Chéruel kiadásában, XV. kötet, 61. 1. sanstalents et sans esprit-nek mondja, a Dangeau naplójához írtjegyzetekben, XIV. kötet 343. 1. fort peu d’esprit-nek.

23 A dúc de Noailles mémoire-jai, Collection des mémoires,Petitot et Monmerqué, LXXIII. köt. 129. 1.

24 A rastatti béke első pontjában: en sorté que l’unen’entreprenne aucune chose, sous quelque prétexte que ce sóitá la mine, ou au préjudice de l’autre, et ne préte aucunsecours, sous quelque nőm que ce sóit, á ceux, qui voudroientl’entreprende ou faire quelque dommage en quelque maniéreque ce pút étre, Dumont: Corps universel diplomatique du droitdes gens VIII/1. köt. 415. 1. A bádeni béke I. pontjában: utneutra pars in alterius pemiciem vei detrimentum sub quolibetcolore quicquam moliatur aut molientibus seu quodvis damnuminferre volentibus ullum auxilium quocunque nomine veniatpraestare, alteriusve subditos rebelles seu refractarios recipereprotegere aut juvare quavis ratione possit aut debeat, sédpotius utraque pars alterius utilitatem, honorem ac commodumserio promoveat, non obstantibus quibuscunque in contrariumfacientibus promissionibus, tractatibus et foederibus quomodo-cunque factis aut faciendis, u. o. 436.1.

25 Imhoff jelentése 1715 szeptember 16-áról a bécsi udv.és áll. levéltár franczia osztályában: Pour mon particulierj’aurois á prier son Excellence, de ne faire pas méler avec

343

nous l’Abbé Brenner Hongrois, qui se disoit, et qui étoit re-gardé id a la Cour comme Ministre de Ragotsky, avec lequelje ne pouvois avoir aucune communication, et qu’en trouvantcet homme en passe de vouloir prendre audience, mérne aprésnous, que je serois obligé de laisser la l’audience et de m’enretoumer au logis stb.

36 Pentenriedter 1716 ápr. 6-iki jelentésének melléklete abécsi áll. levéltár franczia osztályában:

Extráit des ordres de l’Empereur au S* de Penterridterconseiller de son conseil aullque de l’Empire, étant chargéde see affaires á la Cour de France, Vienne, 18® Mars 1716.

Que Sa Mté Imp® avoit appris avec plaisir les bonnesintentions, que son Altesse R. le Duc Regent faisoit paroitrepour l’execution fidelle des Traités, et les assurances, que cePrince donnoit, que par cette couronne il ne seroit apportéaucun empechement aux progrés, que l’Empereur pourroitfaire avec l’aide de Dien contre l’ennemij commun de la Cre-tienté.

Sa Mté I. ne désirant de son cőté rien plus, que d’observeravec la mérne exactitude les engagemens des Traités, de cul-tiver une amitié sincere et bonne harmonie avec cette Couronneet de donner en particulier á Son A. R. le Duc Regent beau-coup des marques de son estime et affection, ne pouvoit cepen-dant pas s’ empecher, de donner á connoitre, combién Elleavoit sujet de se plaindre, de [ce que contre la teneur desTraités de Paix de Rastad, de mérne que de Bade, on conti-nuoit en France de donner retraite, entretien, et subside hRagozzi quoyque rebelle public et connu, moyens qui luj ser-vent á susciter non seulement les nouveaux troubles en Hong-rie par ses adherens, qui il y entretient, mais á soulever mérneles Turcs contra la Crétienté, et sur tout contre L’Empereurson souverain, ayant dans ce dessein abominable envoyé depuispeu un hőmmé exprés á la Porte, ce qui n’auroit pü faire, siles moyens ne lui eussent pás été suppedités.

Que les susdits Traités neanmoins portoient en termesclaires et precis Article premier: .Que L’Empereur et l’Empire,de mérne, que Sa M. Tres Chr. ne protegeront ny aideront enquclque sorté, que ce sóit, les sujets rebelles et desobeissanta l’une on & l’autre, mais au contrairo qu’Elles procurerontserieusement l’utilité, l’honneur et l’avantagc I’une de l’autre

344

non obstant touttes promesses, Traités et alliances contrairesfaites ou ä faire en quelque sorté que ce soit.“

Que suivant cecy l’Empereur pourroit avec justice regar-der le procedé susdit comme une contravention á la Paix, maisque Sa Mté attendoit de l’equité et de la justice de son AltesseR. le Duc Regent, que ce Prince loing de l’approuver ne tar-dera point d’y remedier conformement aux engagemens solen-neis cy dessus rapportés en eloignant non seulement ce sujetrebelle et desobeissant de la capitale, et hors du Royaumede France, mais aussy en luy refusant desormais toutte pro-tection entretien oü assistance de quelque nature qu eilepuisse étre.

Qu’enfin n’exigeant rien en cecy, qui ne soit conformeá ce qui a été stipulé á cet égard dans les susdits Traitésde Paix, Sa Mté I. s’en promettoit un accomplissement sincereet parfait, et une reponse telle, qui puisse entierement l’enpersuader.

Presenté á Paris le 2e d’Avrill 1716.27 Pentenriedter jelentései 1716 április 6-áról és 20-áról a

bécsi udv. és állami levéltár franczia osztályában. Az idézettrészletekből kiderül, hogy ezen ügy további adatai egyrészt arégensi tanács jegyzőkönyveiben keresendők, a mennyiben ezekmegvannak, másrészt a császári udvarban accreditált francziakövetnek megbízójával való levelezésében. — Pentenriedterfellépéséről emlékezik Dangeau 1716 ápr. 10-én, Journal, XYI.köt. 359. 1.

28 Rákóczi Confessiója 271—273.11.29 Saint-Simon, ed. Chéruel, XV. köt. 62. 1.30 Vetési, id. m. 135. 1. 1709 július 4-éről: «II est vrai,

Monseigneur, que je n’ai pás l’honneur d’avoir jusqu’á présentbien connu les intentions de V. A. S., car j’ai toujurs cru,que vous pourries estre persvadé, que jamais cette cour nescaura obliger l’Empereur, de vous ceder la Transylvanie, etpar consequent, que vous aures la bonté de nous conserver etde vous conserver pour nous. Mais puisqu’il vous piait de memarquer, que vous continueres la gverre jusqu’á ce que cetteprincipauté vous soit cedé, ou que vous vous exileres plustostque de vous accommoder avec l’Empereur autrement, qu’enobtenant de lui la Transylvanie, je me garderai bien de vousparier seulement á l’avenir de Taccommodement.

34531 Vetési id. m. 225. 1. 1711 május 23-áról: ,11 ne s’agit

plus de la souverainité de Transylvanie, mais de la vie.“32 Az erdélyi fejedelemválasztás dolgában való nem egye-

nes magatartást megállapította Rugonfalvi Kiss István az 1704gyulafejérvári országgyűlés történetében, Századok 1906. 14. sköv. 1. — V. ö. Confessio 156., 158. 11.

33 Confessio 69. 1.: abfuit a me ambitio et dignitatis majo-ris aut coronae acquirendae desiderium, sed eo non obstanteregebat me vanum illud desiderium aut potius delectamentumcontentationis propriae . . .

34 id. m. 172. 1.: Vetabat -renunciare principatui Transyl-vaniae juramentum statibus depositum, et ad illud manutenendumhonestas ac vana gloria incitabat.

35 Az 1707. marosvásárhelyi beiktató országgyűlés határo-zatait kiadta Thaly Kálmán, Történelmi Tár 1908. 581., 584. 11.— V. ö. Confessio 176. 1.: inter quas essentialis loco haben-dam duxere earn, qua me obligatum voluerunt, ne unquamprincipatui absque consensu statuum renunciarem aut de illőcum quopiam tractarem.

36 Confessio 311., 312. 1. : quod verő principatum attinet,idein juramentum quo obligor ad querendum ilium, vetat mepetere; — 319. 1.: Noveram periculosum proprio fidere luminised ex hac parte quoque deerant consultores; persuasus fue-ram quaerere me debere principatum, sed viis et modis a tepraeceptis.

37 Histoire des rétolutions de Hongrie, hat kötetes kiadás,V. köt. (Rákóczi mémoire-jai) 95. 1.

38 Confessio 57. 1.: Aula Viennensis comperta interea veri-tate et origine motuum, cum insurrection! huic nullum praeessocaput comperisset, sed omnia ex motu et consensu insolentertumultuantis plebis ági; nobiles et omnem substantiam illorumdepraedari a propriis subditis . . . Mindezt már Grosboisbana nagy felkelés után, politikai evolutiója végén irta Rákóczi.

39 Confessio 162., 164. II.40 V. ö. Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in

Europa, V. köt. 461. s köv. 11. — Hammer, Gesch. des osma-nischcn Reiches, VII. köt. 439. s köv. 11. a hol az egykorú csá-szári követek jelentései vannak felhasználva, — Vandal, Une

346

ambassade francaise en Orient sous Louis XV. La Missiondu Marquis de Villeneuve 84. 1. a ki a franczia követjelenté-sekből mesteri rajzát adja III. Ahmed udvarának.

41 V. ö. Hammer és Zinkeisen id. munkáit, továbbá Feld-züge des Prinzen Eugen von Savoyen, herausgeg. von derkriegsgeschichtlichen Abtheilung des k. und k. Kriegs-Archivs,II. Serie, VII. köt., valamint Karácson Imre, A Rákóczi emig-ráczió török okmányai 1717—1803, Budapest, 1911. — AngyalDávid, Franczia levelek és jelentések a Rákóczi-emigratio tör-ténetéről, a Történelmi Tár 1905. évfolyamában 112. és 185. 1Ls ugyanattól Adalékok II. Rákóczi Ferencz törökországi bujdo-sása történetéhez, a Századok 1905. évfolyamában, 197. 1. amely utóbbi az előző publicatio adatainak feldolgozását nyújtja.Mind a három legutóbb idézett munka előadásunkban hosszabbideig fog bennünket adatokkal ellátni.

42 1716 júl. 24. törökországi jelentés szerint: li loro Princi-pali, cio e il Racozi, Berczini, Forgatz, ed altri molti di tálpessima sorté si trouino in Leouia condissegno di trasferirsi aHottin, kiadva Hurmuzaki, Documente privitóre la Istoria Romá-nilor VI. köt., 155. 1.

43 quod illuc ibunt, quo desiderabunt penes illos existentesHungari Domini, Hurmuzaki id. m. VI. köt., 156. 1.

44 Bercsényi memorandumait kiadta magyar fordításbanKarácson, id. m. 11. s köv. 11. — Mozgolódásairól SavoyaiEugén pontosan értesült a konstantinápolyi hollandus követtitkára, Nicolaus Theyls által, a ki ekkor, változatosság kedvé-ért, osztrák kémszolgálatokat végzett és a bécsi haditanácsotállandóan értesítette a portai eseményekről — melyeket külön-ben irodalmilag is feldolgozott a moreai és magyarországiháborúról irt munkájában. Hogy mily kitűnő szolgálatokat tetta bécsi udvarnak, s mily pontosan ismertette a portai dolgo-kat, jellemző, hogy Bercsényi memorandumáról is részletesés helyes tudomása volt. 1717. április 17-iki jelentésében írja:H rebelle Berecseni coll ambre di Francia hanno trattato colláPorta, e fecero un regolamento per allevare della Militia aliamaniera Christiana, cioé tre sorti di Reggimenti, Infanteria,Dragoni, Ussari, La Porta diede al detto Berecseni un Comis-sário per somministrargli tanto denaro ehe vorrá per la levadella Militia; giá li diedero 150 borse, ed ultimamente é par-tito di qui, e si trova a Urusnik, costui promise alli Turchi di

347

fare un corpo di 24,000 soldati, intendendosi eon il soldo delSultano secondi li awisi del detto Bercseni; da Urusnik seriveehe giá dalia Polonia aveva ricevuto armi per 2000 soldati. LaPorta promisse al Bercseni, ehe se pótra allevare della miliziacome hä promesso li fomira piu di 1000. borsé per la pagadella Soldatesca. Non si puó credere in questa corte, quantecarezze ehe si fa a questa canaglia. H Ribelle Esterhasy eForgaz con alcuni loro aderenti eran’arrivati a Cozim ... (Bécsiudv. és áll. levéltár, Turcica).

45 Karácson id. m. 20., 21., 28. s köv. 1L — BercsényinekHurmuzaki id. m. VI. köt, 174. 1. szerint 1717 május havábanháromszáz embere volt.

46 1716 július 19-iki és augusztus 16-iki névtelen jelenté-sek a bécsi udv. és áll. levéltár Turcica osztályában.

47 V. ö. Marczali Henrik világos előadását Szilágyi Sándor,A magyar nemzet története VIII. köt., 151. s köv. 11.

48 Takáts Sándor, Szalay Barkóczy Krisztina 1671—1724,Budapest, 1910, 183. s köv. 11. és Károlyi nyilatkozatai Éblekiadásában, Századok 1905, 336. 1.

49 Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen II/8. köt. 230.s köv. 11., a mely előadást Károlyi önéletírása, kiadta SzalayLászló, a Magyar Történelmi Emlékekben, I. köt. 114. s köv.11. egészíti ki. Savoyai Eugén proclamatióját a magyar várme-gyékhez 1. Feldzüge id. kötet, Supplement, 52. 1., Eszterházyesküfonnuláját és proclamatióit kiadta Hurmuzaki id. m. VI.köt. 170. s köv. 1L

50 Hurmuzaki, Fragmente zur Geschichte der Rumänen IV.köt. 40—41. 11. — Ez az egész munka nem egyéb, mint abécsi udv. és áll. levéltár Turcica osztálya anyagának többé-kevésbbé ügyes és pontos, de mindig hajmeresztő németséggelvaló kivonatolása.

51 Confessio 260. 1. folyton 1716-ról beszél, világos téve-désből. V. ö. Hurmuzaki, Fragmente IV. köt, 88. 1.

52 Bonnac mémoire-jai kiadva a Revue d'histoire diploma-ri'ywc-ban, 1889, G09. s köv. 11.

53 V. ö. Bonnac levelezését Angyal Dávid kiadásában,Történelmi Tár 1905, 116. s köv. 11. — Bercsényi szerepéreConfessio 272. 1. honnan nem lehet kiolvasni, mintha Bercsényiönző szempontokból akadályozta volna Rákóczi meghívását, amint ezt Pápaiék mondották. Egyes vonások Theyls 1717 ápr.

348

17-iki jelentéséből és egy névtelen, 1717 június 28-iki brassóijelentésből, mindkettő a bécsi udv. és áll. levéltár Turcicaosztályában. Ugyanott egy június 8-iki jelentés szerint Bercsényiés a szeraszker Ruscsukban haditanácsot tartottak, melybenelhatározták, hogy az Ölttől keletre fogják az erdélyi határtmegtámadni, de az oláh vajda ajándékokkal rávette őket azOlttól nyugatra való felvonulásra. Forgách Bercsényivel együttvan, a kinek családja is Oláhországban tartózkodik Talabagondviselése alatt. Bercsényi két Déváról szökött német kato-nát fogadott fel csapatja kiképzésére.

54 A szultáni levélnek Bonnac iratai közt maradt meglehe-tősen hibás franczia fordítását kiadta Angyal Dávid, Törté-nelmi Tár 1905, 124. 1., az eredeti török nyelvű fogalmazványta konstantinápolyi állami levéltárban megtalálta Karácson Imre,s most jelenik meg az ő hátrahagyott gyűjteményének FraknóiVilmos áldozatkészségéből készített kiadásában. A szultáni levéltartalmát Rákóczi a pápához írt 1717 július 18. levelében ígyadta vissza: Invitor Sme Pater per litteras et legatum TurcarumImperatoris, cum previa declaratione et assecuratione restituendaejuri suo Regno Hungáriáé, reddendaeque mihi Transylvaniae:quod si unum et alterum armorum progressu receptum fuerit,promittitur utriusque regni incolarum a depredatione et incap-tivatione immunitás, captivorum Christianorum exercitui meonomina dare volentium eliberatio, nervus pecuniarum ad pro-prium conducendum exercitum et paciscendi voluntas, s ugyan-ott elhatározása okai között: et postmodum inauguratus inTransylvaniae principem deposito solenni juramento, super con-ditiones propositas, quarum principalior fűit illa, ne principatumulli unquam dederem, aut illi renuntiarem (Bohntól készítettmás. az 1727 október 1. jelentés mellett, udv. és áll. levéltár,Turcica).

55 Ezen feladat megoldásánál igen kellemes helyzetbenvagyunk, a mennyiben a tárgyalt korszak diplomatiai történeteigen komoly munkákban van feldolgozva. FrancziaországnakSpanyolországhoz való viszonyát Baudrillart írta meg, PhilippeV. et la Cour de France ez. ötkötetes munkájában, melynekkét első kötete foglalkozik a régens spanyol politikájával.A franczia-angol érintkezések történetére, a melyek az egészakkori európai diplomatiának sarokkövét tették, Wiesener mun-kája áll rendelkezésünkre, Le Bégent, l’abbé Dubois et les

349

Anglais három kötetben. Míg Baudrillart a franczia levéltárakmellett elsősorban a spanyol miniszter és követeinek levele-zését értékesítette, Wiesener az angol levéltárak óriási acta-tömegét dolgozta fel oly részletes idézetek és közlések útján,hogy munkája az angol állam- és magánlevéltárak idevonatkozóanyagát teljesen kimeríti. A nyugati hatalmaknak a császárhozvaló viszonyáról 0. Weber munkája, Die Quadrupel-Allianzvom Jahre 1718, Ein Beitrag zur Geschichte der Diplomatieim XVIII. Jht. világosít fel. Mindezen munkák adatait össze-foglalta, s a legszélesebb körű, Párisban, spanyol, olasz ésnémet levéltárakban és Bécsben folytatott levéltári kutatásalapján felülvizsgálta és az akkori diplomatának kimerítő tör-ténetét adta Emile Bourgeois óriási méretű, La Diplomatiesecrete au XVII I siécle. Ses débuts ez. munkája első két-háromkötetében. A következőkben erre a négy műre, első sorbanBourgeois-éra támaszkodunk, a részletkérdésekre felhasználtkisebb munkákat a maguk helyén említjük meg.

56 Először idézte Aubertin, Vesprit public an XVIII siede1878, 81. 1., utána az előbb említett munkák legnagyobb része.

57 Baudrillart id. m. I. köt. 670. 1.58 Duelos, Mémoires secrets sur les regnes de Louis XIV.

et de Louis XV, Paris, 1791, I. köt. 155. 1.59 Bliard, Dubois, cardinal et premier ministre, II. köt.,

6. s köv. 11., a mely munka igen korlátolt felfogása mellett issok adatot tartalmaz.

60 Az 1716 júniusi westministeri szerződés titkos pont-jában, kiadta Pribram, Österreichische Staatsverträge. England,I. köt. 348. 1.

61 Az 1716 április elseji császári mémoire ma is megvana párisi franczia követ, Stair lord iratai között, a Stair-esaládlevéltárában, a skócziai Oxenfoord Castle-ban, Edinburgh mel-lett, v. ö. Wiesener id. m. II. köt. 200. 1. Nincs kizárva, hogyott egyéb Rákócziana is volna található.

62 V. ö. Bourgeois id. m. I. köt. 141. s köv., 454. s köv. 11.— Lemontey id. m. I. köt. 194. s köv. II.

63 Dangcau id. m. XIV. köt. 480. 1.64 Confessio 275. 1.65 Porro ne quid intentatum rolinouerem, comitem D’Absac

Galium, oléin tribtinum legionis equesi is, ante abitum ad regemHispaniae delegavi, per quera exposui regi causas itineris mei

350

et instructiones meas, petiique, ut secum ad me delegaretministrum ita instructum, ut posteaquam tractatum meum cumPorta conclusissem et rebus Christianitatis providissem, mediomei seu cum Porta, seu mecum mutuam in rem communem etcontra communem hostem colligationem iniremus, Confessio275. lap.

66 V. ö. Bourgeois id. munkája mellett Gabriel Syveton,L'Erreur de Goertz, megjelent a Revue d*histoire diplomatique1895. és 1896. évfolyamaiban.

67 Nagy Péter párisi látogatása eseményeit igen sokszormegírták, a külső dolgokat Saint-Simon és újabban Buvat,Journal de la Régence, kiadta Campardon, I. köt. 263. s köv.11. alapján. V. ö. Confessio 273. 1.

68 Márki Sándor id. m. HL köt. 455. 1. ennek az augusz-tusi orosz-porosz-franczia szerződésnek olyan nagy fontosságottulajdonít, a milyennel semmi esetre sem bírt a szerződést kötőfelek szemében. Rákóczi diplomatiai lépéseinek horderejét egye-dül az általános európai összefüggésből leket megítélni. Márkielőadása szerint Rákóczi Orosz-, Franczia- és Törökországegyesülését remélte a császár ellen, mikor Francziaországotelhagyta. Sőt azt is megpróbálja kimutatni, hogy nem ok* nél-kül remélte. Az általános helyzet mérlegeléséből kitűnik, hogyFrancziaország részvételét nem remélte, de komolyan nem isremélhette egy pillanatig sem. A régi udvarnak ekkor már, aTriple Alliance megkötése után, nem reményei, legföllebb piumdesiderumai lehettek. Hogy Márki nagy szorgalommal össze-gyűjtött adataiból nem' mindig helyes következtetésekre jut,ennek egyik oka Saint-Simon előadásába vetett túlságos bizalma.Bármennyire jó lábon állt is ez a tanácstag az orleansi her-czeggel, a nagypolitikában nem vett részt, az a régensnek ésDuboisnak személyes munkája volt. Saint-Simon diplomatiaiadatai részben a régi udvar vágyait tükröztetik, részben szer-zőjük e téren való tudatlanságának bátor elleplezésére szolgálnak.Különben közismert tény, hogy az orleansi herczeg szokottcynismusával nem egyszer szándékosan hamis hírekkel szol-gált barátja tudásvágyának. A másik ok, mely Márkinál a dip-lomatiai történet rajzában távlati csalódást okoz, az úgynevezettRákóczi-cultus. Rákóczi mint emigráns, az emigránsok lealázósorsát szenvedte, Márki azonban iránta való tiszteletből, nemhajlandó felismerni a szégyenteljes helyzeteket, s hogy úgy

351

mondjuk, ugyanazon a szemüvegen át nézi a dolgokat, melylyelRákóczi áltatta önmagát. Az a tisztelet, melylyel Márkinak óri-ási szorgalommal végzett munkája iránt viseltetünk, tartóztat ekérdés részleteibe való hatolástól. Egyedül arra legyen szabada figyelmet felhívnunk, hogy Márki könyve egyik fejezetének,„A magyar-török-spanyol szövetség“ czímét adja! Akkor, mikor1. Magyarország törvényes királyával egyetértésben osztatlanulharczolt a török ellen, 2. mikor a török óvakodott — nemMagyarországgal, amelylyel harczban állt, hanem — Rákóczivalis szerződést kötni és 3. mikor Spanyolországnak esze ágábansem volt Rákóczival (még kevésbbé a császár uralma alatt lévőMagyarországgal) és a törökökkel szövetséget kötni, sőt mégazt is tagadta, hogy valaha Rákóczival szóba is állott volna.Márki itt a Rákóczi-cultustól inspirált költői felfogással adjaelő az eseményeket.

69 Madame írta, hogy ha Rákóczi Spanyolországba ment,ez Tessé műve, v. ö. stuttgarti kiadás, 122. köt. 394. 1. — Tesséműködésére később is fogunk adatokat találni.

70 V. ö. Confessio 279. s köv. 11., továbbá Die EuropäischeFama, welche den gegenwärtigen Zustand der vornehmsten Höfeentdecket, 1717, 652. s köv. 11., a melynek előadásával a TheatrumEuropaeum, 1717, 463a—464b szószerint egyezik. Mindkettőa bécsi udvari haditanácshoz érkezett jelentéseket használta fel.Confessio 282. 1.: impressio et spes quam hoc actu extemo darevolebam Transsylvanis . . . Séd his omnibus nonobstantibus,nonnisi tu scis Domine, num haec rationes verae fuerint, veitantummodo repraesentationes amoris illius proprii et cupidita-tis, quas homo sine speciali tua gratia discemere neqiiit, etpro quibus, mihi ignotis, te cum omni humilitate deprecor.

71 Confessio 284—286. 11.72 V. ö. Fiedler II. kötet 534. s köv. 11.. Hurmuzalri VI. kötet

254. A Confessio hiányos voltára jellemző, hogy Rákóczi ottegyedül a spanyol követ távozása után emlékezik meg Bon-nacról. Az említett levelet Hurmuzaki id. h. adta ki, s mintRákóczi lelki életére fontos, eddig még fel nem használt adalékot,közöljük itt: Étant entiérement persuadó de rainitié et de lasincerite de Mr. l’Ambassadeur, pour mettro entiérement á cou-vert ma dignitó et celle de son caractére, comme il est certainque par rapport á rétiquette de la Cour á laquello il est des-tiné, estant obligé de rendre les premiéres visites aux Ministres,

352

j’aurois esté fort embarassé de recevoir la sienne, quand mesmeil n’auroit pás cherché la raison qu’il m’a fait dénoncer et delaquelle naturelement ny le public ny moy ne scauroient secontenter ny m’exemter de plaider cette cause et par consequentestre obligé de témoigner vne froideur de bienseance quiscandaliseroit les Tűrését férőit trop de plaisir a nos ennemis,pour abolir done entiérement cette question, je croys qu’ilseroit bon que Mr. l’Ambassadeur m’envoyat quelcqu’vn de sapart, que connoissant trés bien le rapport des interets du Royson maitre, malgró la situation dans laquelle les affaires deFrance se trouvent aujourd’huy ä l’égard de l’Empereur aussy-tost qu’il auroit satisfait á son devoir indispensable envers lesMinistres de la Porte, il cherchera avec empressement l’occasionde me voir, la dessus, je repliqueray que je trés obligé ál’honnesteté de Mr. l’Ambassadeur, mais que par le respect etl’attachement que j’ay pour le Roy son maitre, connoissant äfonds ce que je dois á son Ambassadeur et ä son caractére, jesuis en mesme temps persuadé que je ne sgaurois le recevoiravec assez de dignité hors de mes Estats, et qu’ainsy je leprie de me dispenser d’vn ceremonial qui ne pourroit estreque fort genant de part et d’autres, mais de trouver bon queje cherche d’autres occasions et rencontres de nous entrevoirsouvent et de nous communiquer avec toute la sincerité requiseet que les conjunctures presentes exigent de part et de autre.

78 A nagyvezírrel való beszélgetést azon melegében meg-írta Rákóczi Cellamare-nak 1717 november 26. keltű levelében,melyet a császáriak elfogtak, s a róla készített másolatbólkiadott Hurmuzaki VI. kötet 206. 1. A levél hitelessége ellenMárki Sándor id. m. ΠΙ. kötet 486.1. kifogást emelt azon okból,hogy a nagyvezír csak november 29-én ért Drinápolyba ésRákóczi csak deczember 17-én volt nála audientián. Meg kellvallanunk, hogy a levél datuma és a nagyvezír megérkezéséneknapja egyaránt nehezen állapítható meg teljes pontossággal,annyi azonban bizonyos, hogy az audientia még deczember14-ike előtt volt, mivel a Drinápolyban lévő hollandus követ,Colyers, ezen napról keltezett levélben jelenti Rákóczi audien-tiáját, s egyúttal a másnapi titkos tanácsot és a tatár khánnakvisszautazását (bécsi udv. és áll. levéltár, Turcica). Ha tehátfelteszszük, hogy a hollandus követ mindjárt a titkos tanácsülése után megírta levelét, ez esetben is legkésőbb deczember

353

13-án megvolt az audientia. Colyers azonban levelében anovember 26-ika óta történteket foglalja össze. A datum kérdéseazonban a levél hitelességénél teljesen irreleváns, a hami-sítónak kitűnően kellett volna ismernie nemcsak Rákóczi ésCellamare, hanem D’Absac spanyolországi tárgyalásait is,a mikről Rákóczin kívül senki, legkevésbbé a császáriakemberei tudhattak. V. ö. Angyal megjegyzését: Rákóczi levelebizonyára hiteles. (Századok 1905. 207. 1.) Igaz, hogy a Con-fessio nem szól a spanyol kérdés szőnyegrehozataláról az audien-tián (286. 1.), de ez csak azt bizonyítja, hogy Rákóczi Jenikö-ben nem szívesen emlékezett vissza a spanyol dolgokra, melyekintézésében könnyelmű optimismusa és hiúsága folytán akkorablamage-t szenvedett. Eddig is láttuk, de a következőkben islátni fogjuk, mennyire megbízhatatlan a Confessio a diploma-tiai tárgyalások előadásában.

74 Confessio 289. 1. A szultán felelete török nyelven [éslatin fordításban, Schmidt András török dragomántól, az udv. ésáll. levéltárban. A fogadásra v. ö. Mikes Kelemen előadását,Bonnacot Angyalnál 185. 1., valamint Talmann jelentését 1718január 14-éről Belgrádból, az udv. és áll. levéltárban. A tobor-zásra Talmann 1718 január 24-éröl ugyanott

75 Khotinba küldésére Theyls levele Safirofhoz 1718 január12-éröl; Rákóczi két levele Tesséhez és Cellamare-hoz, á quatrejoumée d’Andrinople en chemin faisant vers Nicopolis ce 20 deJanvier 1718 (1. 83. jegyzet), a mely útjáról a Confessio egyszóval sem emlékezik, pedig a levelek egy része titkosírássalvan, tehát Rákóczi irodája egy részét is magával vitte; v. ö.Dominique Fontana híreit 1718 elejéről (az udv. és áll. levél-tárban, Turcica 1717, kelet nélküliek): Le Grand Sultan qui estvnique qui souhaitte la guerre, dönt Tcsprit qui est entiére-ment gatté par les mauvaises impressions des fausses idéesque le Prince Ragotzi Íny a remply Imagination des entrepri-scs redoutables, et des exploits inouis qui luy a promis de fairés’est rendu inflexible; ce qui a obligé son Grand Visir nonsculement de sc jetter du party le plus fort, et d’approuverla conduite et le sentiment vniversel du pcuple et de la miliceeouhaittant avcc eux la paix; mais encore il fait tous ses effortspour faire appercevoir á son Sultan que toutes les promesses etidéesdususdit Prince Ragotzi non sculement elles sonttrés faussesct trés mal fondées, mais qu’elles sont encore tout á fait pcmicieu-

354

ses a l’État, c’est que ce Prince etant un Rebel, fugitifet sans adveu,il tache de tantér la fortune ä quel prix que ce soit; faisantparoitre ses faussettez et ses 'impostures pour des veritezréelles et essentielles, et sous le manteau de specieuses appa-rences d’un zéle insatiable pour la gloire de la Porte il exposeá un danger trés evident la monarchie ottomane. Plusieurscroient que si le Grand Visir sera bors d’Estat de guerirrimagination de son Sultan qui est frappée et ebranlée de tou-tes les esperances apparentes et de le desimpressioner de tou-tes ces fausses idées en faisant tomber le sus dit Prince Ragotzien disgrace, qua la fin il sera obligé de remuer d’autresressorts pour faire perir ce Prince rebel, lequel il estimpossible qu’il ne luy arrive quelque chose de bien extraordi-naire. A tudósító nem ismerte a porta határozott békeszándé-kait, de a közvélemény valóban ilyen lehetett, a hogy lerajzolta.A tatár khán harmadszor kért most engedelmet a Magyar-országba rohanásra, kétszer eddig még nem kapott. Egy másikjelentésében Rákóczinak Benderbe érkezése tervéről szól: Aprésl’arrivé du Prince Ragozi á Bender, la Porte y a envoyé unordre á Hassém Bacha grand seraskier, dans lequel luy ordonnenon seulement d’assembler auprés de luy, et de tenir prétesdans un endroit toutes les trouppes, qui sont dans le voisinagede sa jurisdiction, mais encore de les tenir aussi bien que sapersonne a la disposition du susdite Prince Ragozi, pourmarcher, et aller entreprendre tout ce, que le dite Princeordonnera. Le Haan des tartares aussy bien, que Michel Princede Moldavie ont receus des pareilles *ordres de la Porte, c’estä dire, d’étre préts d’aller de concert et obeir á tout ce, quele susdite Ragozi leur ordonnera, afinque rien ne manque detout ce que la Porte luy a promis, pour luy donner les mojensde s’acquitter de la promesse, qu’il a fait de soumettre laTransylvanie au Grand Sultan, ä quoy ils font tout leur possible,et ils n’oublient rien de tenter tout ce, qu’humainement l’onpeut faire pour réussir ä ce dessein, ce qui me vient confirmépar plusieurs endroits, et particuliérement par un bon amyturque, qui demeure á Sistovi de l’autre costé du Danube, quia eu soin de m’en faire avertir. Cependant non obstant toutesces grandes entreprises et toutes ces gasconnades du PrinceRagozi, il n’y a rien de si certain, que les Turques sont fortconsternés et ne souhaitent rien plus que la paix, étant trés

355

epouvantez des deux campagnes precedentes, mais il n’y a, quele Grand Sultan, qui est d’un sentiment contraire endormy etenchanté par les belles promesses du Prince Ragozi. V. ö.Mikes észrevételeit: A nép itt már szalad Ázsiába, mintha mára német Drinápolynál volna, noha vagyon onnét másfélszázmély földnyire. Hogy lehet ilyen néppel hadakozni? Elegetmondjuk, hogy mi azért jöttünk, hogy vélek hadakozzunk; —továbbá Wortley-Montague jelentését az angol államtitkárhoz1717 november 30-áról (udv. és áll. levéltár, Turcica): SavoyaiEugéntől oly nagy volt a rémület Drinápolyban, hogy a lakos-ság egy része Konstantinápoly felé kezdett ingóival kiköltözni,s a nagyvezírnek külön rendeletben kellett a kivándorlást eltiltani.

76 Alberoninak és Cellamare herczegnek erre vonatkozólevelezése nem ismeretes. Lehetséges, hogy Celiamare-nak Dubois-tól lefoglalt és a párisi külügyminiszteri levéltárban őrzöttiratai között akadna valami adat. Hasonlóképen szükséges volnae szempontból a külügyminiszteri levéltár Espagne osztályát isátnézni, nemkevésbbé a Torcy-féle Mémoires néven ismertgyűjteményt, mely a Torcytól mint postaminisztertől felbontottdiplomatiai iratok másolatait tartalmazza. A maréchal de Tessélevelezésének gyűjteménye Rambuteau állítása szerint: Lettresdu Maréchal de Tessé, Paris 1888. bevezetés III. lap, tizenegykötetből áll, s nagyon valószínű, hogy Rákóczi levelei is talál-hatók volnának benne. Az Alberoni-Cellamare-Rákóczi viszo-nyokra a következőkben meg kell elégednünk másodkéz-ből vett forrásokkal: Bonnac levelezése Hurmuzaki és Angyalkiadásában, a fogadtatás leírása az Europäische Fama-ban,1718, 86 s köv. 11., s továbbá Gallas beadványa a pápához ésennek hátrább közlendő mellékletei. Rákóczi Confessio-ja vég-telen hiányos adatokat közöl, 290., 296. 11.

77 Boissiméne jellemrajzát Schlossernek köszönjük, a ki apárisi nemzeti levéltárban megtalálta a kalandor iratait, s a ki-nek erre vonatkozó megjegyzései (Geschichte des achtzehntenJahrhunderts, Heidelberg, 1853, I. kötet, 294. és 299. 11.) minda mai napig elkerülték a Rákóczi-kutatók figyelmét. Az emlí-tett levéltárban lévő, Carton K. 146. jelzésű actacsomó, Corres-pondence intéressante ä lire et u garder eur les démélés entre laFrance et VEspagne de 1717—1725 czímmel még át volna vizs-gálandó. A Rákóczihoz való küldetésről Boissiméne jelenti afranczia kormánynak, hogy Rákóczi útján ki kell eszközölnie

356

a császári-török békekötés megakadályozását, és qu’il (Alberoni)promettoit de faire une diversion trés-considérable en Italiepour la Campagne prochaine, de maniére que les puissancesqui donnoient des secours aux Vénitiens seroient obligées agarder leurs vaissaux dans leurs ports; reméli, bogy ba ebben aküldetésben szerencsével jár, Alberoni bizalmát megnyeri, ilpourroit bien me faire passer dans les cours du Nord dönt jedonnerois certainement avis ä V. A. R. Mint „erdélyi követ“1500 pistole fizetést húzott Alberonitól.

78 Az útasítást kiadta Hurmuzaki, VI. kötet, 207. 1. Belőlepersze nem lehet török-magyar-spanyol szövetségre következtetni.

79 A kihallgatás leírása Fontone, a franczia követség tol-mácsa tollából, a ki Boissiméne kérésére tolmácsi teendőt vég-zett ott, Hurmuzakinál, VI. kötet. 252. 1.: Depuis ce temss-lajusques a cejourdhuy vingt trois May le Grand Vizir n’a rienfait dire ä l’Envoyé d’Espagne, ce qui fait juger qu’il n’a pásfait l’attention qu’il devoit aux propositions de cet Envoyé,ou qu’il attend pour luy repondre d’etre eclaircy sur les nego-ciation de la paix qui sont actuelement commencées. Hammerid. m. 227. 1. alaptalanul azonosítja Fontone-t Fontanával.

80 A Saint-Simontól, XV. kötet, 96. 1. említett rejtélyesWelez nevű ágens, kit korábban Rákóczi franczia küldetésbenalkalmazott, nem egyéb, mint az irodalomban jól ismert Vetési,kinek nevét Saint-Simon vagy másolója, avagy kiadói elfer-dítve adták vissza. Vetési, Königseggnek 1717 szeptember24-iki jelentése szerint (udv. és áll. levéltár, franczia osztály)valóban Rákóczi és emberei megfigyelésével foglalkozott. Szintebizonyosra vehetjük, hogy a következőkben közölt párisi levelekCellamare összeköttetéseiről is az ő tollából valók. A miRákóczi Avignonban való meggyilkoltatásának tervét illeti,meg kell jegyeznünk, hogy Saint-Simon hatalmas phantasiájaa trónkövetelők rendőri felügyeletét nem tudta kevésbbé véresformában elképzelni. Az angol követ, Stair, gazságairól rémü-letes dolgokat beszél el, hogyan fogadott orgyilkosokat a Szent-György lovag ellen, a mely vádaknak légből kapott voltátWiesener id. munkájában eléggé kimutatta.

81 Hamel-Bruyninx levele 1718 április 22-éröl, udv. és áll.levéltár, Romana, az 1718 május 11-iki utasítás melléklete.

82 questa é una gran cosa, a spanyol-török érintkezés dol-gát Rákóczi is noire grande affaire-nak nevezte.

35783 A Gallashoz szóló utasítás 1718 február 23-áról s ugyan-

ennek jelentése április 5-éről, udv. és áll. levéltár, Romana.Az egész ügyet az egykorú hírlapok nagyban szellőztették, shazai törénetirodalmunk előtt sem maradt ismeretlen, v. ö.Márki id. m. III. kötet, 507. 1. Gallas memorandumának németfordítása megjelent az Europäische Fama 1717. évfolyama540—546. lapjain. A memorandumnak egy eredeti olasz nyom-tatott példánya Gallas jelentése mellett van. Hasonlóképen itttalálhatók Vetési jelentéseinek kivonatai, valamint Rákóczinakhárom, 1718 január 23-áról, Nikápoly mellett Cellamare-hez,Tesséhez és Brennerhez írt levelének másolatai. A párisi jelen-tések adatait Márki S. id. m. ΙΠ. kötet, 492. 1. felhasználta mára ,Historischer Bildersaalu alapján, mi itt a Gallasnak küldöttmásolatokat a Romana-gyűjteményböl közöljük:

Extraictdes différents lettres écrite de Paris.

Le 5 de Novembre 1717.J’ai eu l’honneur de vous écrire Monsieur, que Ragozy

quelque terns avant son depart de cette vilié, avoit envoyé enEspagne le nőmmé Dabsac soidisant son capitain des gardes,á son retour deli il est allé l’attendre a Marseille pour y fairepreparer les choses necessaires pour son embarquement. Aprésle depart de Ragozy cet mérne Dabsac a été rcnvoyé enEspagne, mais les nouvelles de Marseille portent, que la barque,qui devoit le transporter á Alicante, est choué sur les costesde Valence, et on ne s jait pas encor, s’il est peri on non danscet naufrage.

Autre du 14. de Janvier 1718.Le Secretaire do l’Ambassadeur d’Espagne, et un nőmmé

Don Felix, qui a été ci-devant secretaire de l’Ambassado auprésle feu Duc d’Albe, et qui depuis, pendant qu’il n’a pas eud’Ambassadeur d’Espagne en cetté Cour, y faisoit les affairesdu Duc d’Anjou, et qui est nőmmé pour étre son Envoyé enSuisse, ont été chez l’Abbó Brenner aux Camalduls, et cedernier Ministro d’Espagno doit dans pcu partir pour Madrit.Le nőmmé Kisfaludy ot 1c banquier de Ragozy ont aussy été

358

chez le Prince Cellamare, et le Secretaire de cet Ministre atravaillé avec eux chez le dit Kisfaludy. Touttes cettes demar-ches font confirmer la certitude que les Espagnols sont inten-tioné d’employer Ragozy ou á faire quelque traitté avec lesTurcs par sa mediation, ou se servir de luy pour d’autresentreprises contre S. Máj. Imp. et Cath., peut’-étre l’employerontils pour Tun et l’autre sujet; selon touttes les apparences ilsne comptent pás ä faire leur accommodement avec sa dite Máj.et encor moins veultent ils luy restituer ce qu’ils ont surprissur eile.

Le 21. de Janvier 1718.

Le jour 14. le Prince de Cellamare a regu un Courrier deMadrit; le lendemain il a-fait appeller chez luy le nőmmé Kis-faludy tresorier de Ragozy, avec qui il-a-eu une longue confe-rence aussi bien qu’avec le banquier du dit rebel, aprés quoyce Kisfaludy est allé au Camalduls y trouver l’Abbé Brenner.De Jardyn aprés avoir achepté 7000. fusils, 3000. pairs de pis-tolets, 2000. carabins raiés, et 3000. musquetons, il les a-fait faireporter ä Toulon, ou le tout a-été embarqué sur l’Ange Gabrielavec 37 balots; sur le mérne navirol il-y-a eu des officiers, etautres gens semblants á soldats, qui vont ä Constantinople,comme de passagiers.

Le 28. de Janvier 1718.

Le navíre l’Esperanee a ámené de Valence a Marseille unEspagnol, qui prend le nom de Don Josef avec trois ou quatredomestiques, qui doit aller en Turquie avec le nőmmé Dabsacsoydisant Capitain des gardes de Ragozy que ce rebel avoitenvoyé ä la Cour de Madrit, d’oú il est revenu depuis peu, etest toujours resté á Marseille, pour y attendre l’autre, qu’ilsgavoit devoir le suivre; l’un et l’autre se font faire des équi-pages, et n’attendent que se départ d’une navire, qui dóit lestransporter; ledit Espagnol est un homme du Duc d’Anjou,qui va en qualité de son Envoyé auprés de Ragozy.

Lundi, Mardi et Mercredi demiers le Secretaire de l’Ambas-sadeur d’Espagne, Brenner et Kisfaludy ont eu aux Camaldulsdes continuelles assemblées, et ensuitte hier jeudi Brenner adepeché en Turquie un nőmmé Rolain á qui le Prince de Cel-lemare a-fait donner l’argent pour faire son voyage.

359

Le 4. de Fevrier 1718.Le nomme Dabsac soidisant Capitain des gardes de Ragozy,

et le soidisant Don Josef, dönt je vous ai parié Monsieur trésparticulierement par ma lettre du 28. de Janvier, avec quatorzeon queinze autres personnes touts officiers sont parti de Mar-seille le jour 26. du dit mois sur le navir de St. Jean BaptisteCapitain Denis Thomassin prenants la route de Constantinople.On me marque, que le dit soidisant Don Josef doit étre unhőmmé de consideration, puisque outre un valet de chambre,un Chirurgien, et autres gens d’office, et de cusin il a-amenéavec lui un escuier, et hűit valet de livré habillés de neuf engris double de feuille morte, et il s’est fait faire une tres belleequipage.

Le 18. de Fevrier 1718.Par celle cy j’ai Fhonneur de vous rendre compte Mon-

sieur, que le soidisant Don Josef n’est pás un Espagnol, il estnée francois attaché au Duc d’Anjou, et son véritable nomeest le Baron de Boxssemil; au rest je vous confirme Monsieurtout ce que j’ai eu Fhonneur de vous écrire sur ce sujet; c’estapparament un effect de la politique du Cardinal d’Alberoni,que le cependant le Duc d’Anjou a-choisi plutot un francois,qu’un Espagnol pour une pareille commission. L’adherent deRagozy nouvellcment arrivé de Turquie est allé a Madrit, iln’étoit venu icy, que pour s’abboucher avec l’Abbé Brenner, etl’Ambassadeur d’Espagne; le de Jardyn se prepare pour sonvoyage de Turquie, ou il va joindre son maítre, mais on m’aassuré, qu’il ne pourra pas partir que vers la demy careme,vue que ce ne sera, que vers ce terns la, qu’il^ pourra toucherFargent qu’il voit recevoir pour le Ragozy.

Le 10. de Mars 1718.L’Abbé Brenner a reQu un grand paquet de lettres, que

l'Ambassadeur d’Espagne lui envoyoit, et vcndredy le 4. il estvenu en vilié á cheval incognito habilié en scculier, il a laisséses chevaux dans le fauxbourg, et ajant pris le premier fiaqucr,qu’il a rencontró, il s’est fait voiturcr chez FAmbassadeurd’Espagne, avec qui il a été en conference depnis les hűitheures jusqu’á minuit; il a couché chez le nőmmé de Jardyn,et dés les 4 heures du matin il est allé aux Camalduls.

360

Copied’une lettre interceptée au Marechal de Tesse.

Monsieur,La lettre, que Vous m’avez fait l’honneur de m’écrire le 25.

de Novembre, que j’ai receu le 3me de ce mois, m’a donnéed’autant plus de satisfaction, et de plaisir, qu’elle est rempliedes marques essentielles de cette amitié, dönt j’ai si souventressenti les effets, et reconnu la candeur, il est trop consolantpour moi, d’avoir trouvé en Vous Mr. un ami, á qui je puissecommuniquer les secrets de mon coeur sans reserve, je puis ämon tour Vous jurer que dans la triste situation, ou je metrouve, mon plus cuissant chagrin est, de n’avoir pas l’appa-rence, que je sois encor sitőt en état de pouvoir m’acquitterenvers Vous d’une maniére convenable et digne de Vous, etde moi.

Par mes precedentes je Vous ai fait Mr. une ample recitdes particularités de mon voyage, arrivé, et reception en cettecour, et je Vous ai parié au long de l’état des affaires de cetEmpire. II est vrai, j’ai bien sceu, qu’en quittant la France,j’ai quitté aussi les plaisirs de la vie, et qe je devois preparerde m’armer d’une patience k tout épreuve, mais je Vous avoueMr. que touttes les vicissitudes, et funestes evenemens, que j’aiessuye, ne m’ont pás été si sensibles, que me Test l’impossibi-lité, que je prevois de pouvoir m’accoutumer ä la maniered’agir de cette cour pour ne me plus mettre en peine de sesinconstances; j’ai bien la consolation de pouvoir m’assurer partout ce, que je vois, qui y arrivent, que síje ne dois pas comptersolidement sur les resolutions du conseil, je ne dois pas nonplus me desesperer á ne pouvoir pas les faire changer, lorsqu’ellesme sont contraires; mais le deplaisir, que la crainte et lesinquietudes me causent, surpassent de beaucoup le plaisir, queme donne l’esperance.

A mon arrivé, comme je Vous l’ai marqué Mr, le Divanavoit pris pour la continuation de la guerre des resolutions desplus fortes, et le plus convenables pour mes interéts, que jepuisse souhaiter, mais lorsque j’y ai pensé le moins, la faction,qui est pour la paix, a sceu si bien menager ses intrigues,que tout d’un coup eile a prit le dessus, sur celle, qui lui estcontraire, et pendant trois semaines, ou un mois, j’ai vescu

361

dans l’angoise, que pouvoit me donner la crainte d’avoirfaite une voyage inutile, et peut étre tout de plus funeste, carla paix se faisant dans les conjonctures, ou étoient alors lesaffaires, j’avois lieu de tout craindre. J’en suis quitte pour lapeur. II me sera impossible de Vous donner Mr. un just detaildes intrigues, que j’ai employé pour soutenir ma faction, etpour rompre les mesures, que l’Ambassadeur d’Angleterre, etles factionaires de la paix prenoient, pour faire reussir leurdesseins . . . sequuntur zifferae, so erst zu übersetzen.

Vous voyez Monsieur, que j’ai eu k faire k une forte partié,et que j’ai eu bien des chagrins, mais l’idée, que j’ai toujoursdans l’esprit, que j’ai travailló pour le bien de ma patrie,addoucit l’amertume de mes peines. Je respire done, plais kDieu, que ce soit pour long temps . . . sequuntur rursus zifferae.

C’est ainsi Monsieur, que l’on passent icj tout subitementd’une extremité k l’autre, de cet echantillon, que je Vous donnedes affaires de ce pals-ci, Vous jugerez des peines, qu’on a dese bien conduire. A mon depart j’ai laissé la cour dans lasituation, que je viens de Vous marquer, je crois, que Ton n’ychangera pas par les arrangemens qu’on a pris, en tout cas,si y arrive quelque changement, j’en serai averti, et je quitteraitout pour ne pas manquer de m’y rendre, il m’est trop impor-tant d’etre par moy mérne eclairci de touts ces, qui s’y passe-ront. Presentez, s’il Vous plait, Mr. mes respéts k S. A. R. etmes tres humbles remerciements pour les bontés, qu’il lui plaitde me continuer; ayez la bontó, je Vous prie, d’aider l’AbbóBrenner de vos conseils, je lui ai ordonné de Vous obéire, etde ne rien faire sans votre approbation. Je baise tres-humblc-ment les mains de nos Dammes, je salue tous mes amis, etje me fais l’honncur de vous jurer, que personnc au mondon’est plus cordialemcnt et plus sincereinent, que moj,

Monsieur votre trés obligó et trés aflfectioneserviteur ct fidcle ami

Francois Prince,

a quatre joumés d’Andrinople cn chemin faisant vers Nicopo-lis ce 20 de Janvier 1718.

362

Copied’une lettre interceptée au Prince de Cellemare.

Monsieur,Par mes precedentes du 10. 19. de Decembre et o. de ce

mois j’ai entretenu, Monsieur, Votre Excellence des mes peines;.il est juste done, que par ma presente je lui fasse parte demon heureuse sortie du labyrinthe, dans lequel je m’étoistrouvé engagé, mes dittes lettres n’ont pás pú Vous promettreun denouement des affaires aussi avantageux, que celui, queje Vous apprenderai, et je Vous advoue franchement, qu’ayanteu a voger dans la mer de cette cour orageuse contre vent etmares; la fortune, qui m’a été jusqu’a present peu propice, nesembloit pas me promettre qu’un prochain naufrage, mais jevois par l’heureux changement des affaires, qui vient d’arriveren ma faveur, que la divine providence commence d’avoir pitiéde moy, et qu’Elle a pris ma cause sous sa protection . . .sequuntur zifferae.

Sans me decourager, j’ai caché mes inquietudes, et j’aimontré par tout bon visage, je commence ä connoítre mesgens, et je vois, qu’il ne faut pas plier devant eux, comme ilsout accoutumés á une obeisance servile; ils appellent gran-deur de coeur ce, qui ailleurs passe, pour une fierté insuppor-table, ils ne connoissent que trop les besoins, que Ton ad’eux, ainsi pour que ceux, qui sont á leur mercie, fassent bienleurs affaires, j’ai remarqué, qu’ils leur est necessaire, de garderavec eux un decorum et un exterieur d’un homme, qui leurest plus necessaire, qu’ils ne lui sont pas, sans qu’ils nean-moins le precieux avec eux. Le Caimacam partage la faveurde sa hautesse avec le grand vezír, et quoique celui-cij aitl’autorité supreme entre ses mains et le menage a peu prezcomme son egale, il le menagera peut étre moins avec letemps, ce premier ministre est d’un · esprit fougeux, il veutexercer son authorité dans tout son étendue, mais il connoitaussi la necessité, qu’il y a de menager chaqu’un, jusqu’a cequ’il ait bien affermi la puissance, que sa charge lui donne ...Herum sequuntur zifferae.

Telle est aujourdhui la situation des intrigues de cetteCour, et l’état des affaires, je ne doutte pas, que nos Enemiscomuns n’en debitent d’autres idées, ils ont leur raison de

363

parier á leur avantage, mais je parle en homme denouc detoutte prevention, pour et conti e et en hőmmé devoué au ser-vice de S. M. Catholique, qui a grand interét de ne lui pascacher ce qui peut lui étre prejudiciable, j a écrit en cour, etj’ai supplié S. M. qu’Elle me fasse la grace ae ne pas ajouterfoi aux bruits que les Enemis pourront faire courrir aus des-avantages de cette cour, et qu’il lui plaise de s’assurer, queje ne manquerai pas de lui rendre fidelement compte enhomme d’honneur et devoué serviteur de S. M. de tous ces,qui se passeront icj, je prie trés iustement Votre Excellencequ’Elle me fasse l’amitié de joindre ses bons offices á mesinstances, et d’écrire en cour conformement au contenu decette lettre. Je me fais plaisir d’etre plus que personne, Mon-sieur, de Votre Excellence, le trés obligé affectioné serviteuret ami

Francois Prince,á quatres joumées d’Andrinople en chemin faisant vers Nico-polis, ce 20. de Janvier 1718.

84 Mindkét levél többször megjelent nyomtatásban, pl.Europäische Fama 1718, 80—85. 1., továbbá Zedler, Universal·Lexikon, Supplement, Leipzig, 1751. I. kötet, 896.1. és Histoiredu Cardinal Alberoni, depuis sa naissance jusquau commence-ment de l'année 1719 par Mr. J. R**t traduit de l'Espagnol,ά la Uaye, 1719, 257—268. 1.

85 E pünkösdnapi audientiára vonatkozik Confessio 295. 1.és Bonnac jelentése június 8-áról Hurmuzakinál, VI. kötet,255. 1.

86 Confessio 296. 1.: tangebat me ille tactu intrinseco cor-dis humani et in illis rerum conjuncturis extremorum quorum-libet periculorum opinione subjícicbat me (Boissiméne távozá-sának híre). — Boissiméne távozására v. ö. Bonnac jelentéseitAngyalnál és Hurmuzakinál, valamint D’Absac levelét 1718június 15-éről, Boissiméne két levelét június 16-áról és 17-érölAngyalnál, Tört. Tár 1905, 201—205. 1. — A Confessio sem-mit sem szól Alberoni és Cellamare nyílt leveleiről, s Boissi-méne távozásának sem tudja okát adni (v. ö. Márki S. id. m.III. kötet 508. 1.). Igaz, hogy június elején még nem kaphattakezéhez Rákóczi a nyugati hírlapokat, melyek Gallas dolgátrészletesen megbeszélték, de Bonnacnak már június 24-én tudo-mása volt a declamatiókról, que les Impcriaux font contrc luy

364

(Alberoni) a Rome (Hurmuzak, VI. kötet, 256. 1.) s lehetetlen,hogy Confessiója írásakor Rákóczi, vagy Bonnac útján, vagy arendesen olvasott újságokból ne értesült volna Alberoni sértőhazugságairól. Hogy vallomásában nem írta meg, ez csak annaka bizonyítéka, hogy nem szívesen gondolt arra a nagy szégyenre.

87 A nagyvezír Rákóczihoz intézett levelének franczia for-dítása megvan az udv. és áll. levéltár török osztályában, fel-használta már Hammer id. m. VII. kötet, 227. 1., a ki hibásanteszi július 4-re a keltezés napját; az irat keltezetlen, de jelen-leg július 4-iki sophiai levél mellékletét képezi. Valószínűlegjúnius legvégéről való. Szövege a következő:

Vous qui étes le plus glorieux d’entre ceux, qui professentla Religion du Messie, l’appuy de la loy de Jézus Christ, quiregles les affaires de tous les Chretiens, le Maitre des gran-deurs, celuy de qui la parole est veritable, qui faites executervos nobles ordres, l’illustre, l’aimable notre amy, le PrinceFrancois Ragoczi, que votre fin sóit comblée de prosperité,que Dieu vous fasse venir k bout de vos entreprises, quevous puissiez arriver á une fin heureuse, et que le chemin quiest ferme, vous sóit ouvert, enfin aprés vous avoir souhaittétouttes sortes de prosperitez, que Dieu eternise votre sincereamitiés vous sgaurez doncq en veritable amy — que

Nous avons receu la lettre, que vous nous avez écrit, eten avons sceu la contenu par sa traduction; vous nous y marquesle depart de l’Ambassadeur d’Espagne,* et le votre pour Con-stantinople; oú vous nous y avez demandó un logiment, sóitau bord de la mer, oú autre part: c’est pourquoy le Caima-cam d’Estrier a retenu de vous un ferman et une lettre; maiscomme mardy vingtuniesme de la lune de Redgeb,** nous som-mes venus avec le camp Imperial loger á un endroit, nőmméJegnikan, distant de Sophie de six heures et que les lettres,que nous avons receu de nos plenipotentiaires, et les nouvellesde ceux, qui sont sur nos confins, commencent á verifier ce,dönt avant mon depart nous avions parié dans nos conferencestouchant la finesse et subtilité, dönt les Allemans veulent useravec nous, ce qui me fait beaucoup douter de la paix, et jecroy mérne qu’Elle ne se fera pás: ce qui m’a fait envoyer

* Egykorú széljegyzet: NB: le chevalier de Boissemene.** szintén: le 21me de Juin.

365

des exprés aux plenipotentiaires, pour avoir les dernieres re-ponses, ainsy vous jugez bien qu’il est natúréi, et qu’il con-vient mérne que vous resticz á Adrianople en attendant lesdernieres reponses, c’est pour cela, que je vous ay écrit ainsyen attendant vous pouvez rester ä Adrianople comme vousavez fait jusqu’a present, par ce que vous prevoyez bien, que,s’il n’y avoit point de paix, vous nous seres necessaire, ce quifait qu’il faut, que vous ayez égard au temps present. Pource qui est de l’Ambassadeur cy-dessus nőmmé, il s’en retour-nera avec des lettres, selon que les affaires toumeront, enattendant faites le rester á Adrianople, quand il y aura quelquechose de Nouveau, je ne manqueray pas, de vous en fairepart. Enfin Dieu veuille faire la grace á l’armée des fidelesMusulmans, d’etre vainqueurs, et que leurs ennemis soyentterrasséz, ainsy soit il.

Écrite du Palais de Jegnikan.88 decreveram res Europeas maturiori examini subjicere,

quid ex earum situatione de obtinendo meo spei supermaneret,Confessio 258. 1.

89 Confessio 295. 1.90 Fontone jelentése, kiadva Angyal Dávidtól, Tört. Tár

1905. 192. 1.91 u. itt 200. 1.92 Qurmuzaki, id. ni. IV. kötet, 255. 1. — V. ö. Márki Sán-

dor id. m. III. kötet, 507. 1.93 1724 márczius 3-iki levele Morvillehoz Fiedler id. ni. II. k.

532 1.; — le retablissement de la gloire de la France en moy,— 538 1.: on a térni la gloire do la France en ma personne.

94 Az utasítás 1718 április 20-áról az udv. és áll. levéltárTurcica osztályában: 18. In dem Carlovizischen Instrumentopacis ohne dehme schon enthalten, dass denen rebellischenVntertkanen bey der ottomannischen Porten vnferschleiif zugeben, noch Ihr gebiet zu betretten, weniger sich darinnenniederzulassen gestattet werde, cs ist jedoch solches von neuemausztidingen, vnd anbey zubegehren, dass die hinubergetrettenohungarischo Rebellen vnd insonderheit der Ragozy auch anderederen capi, ncmlich der Bcrcczeni, Forgatsch, Antonius Ester-hazy, Michael Chacky, und Adam Vay per modum puncti pro-liminaris alsoglcich versichert, folgbahr solche nach geschlos-senen Frieden zu behöriger abstracting atisgch Undiget um eben

366

dadurch ein wahres kenzeichen der künfftigen auffrichtigkeitzu halten verlangenden freundschafft von Ihro Porthen gegebenwerde, vnd obwohlen sie vnsere bottschaffter darauf sehr starckzu tringen, so hätten doch selbe, so fern die handtlung andurchsich zu zerschlagen hätte, mithinn die auslieferung vhomöglichzu erhalten wäre, in so weith herabzugehen, dass doch siecapita rebellium abgeschaffet, und aus dem Europäischen türki-schen gebieth, auf der mit dem Tekly vorhin beobachte arthentfernt werden; was aber den zu Adrianople der zeit anwe-senden Anjouinischen Minister betrifft, ist ihnen Turkhenlediglich zu erkennen zu geben, das vns zwar an seiner alda-sigen ahnwesenheit wenig gelegend, vnd sie Porthen was siediesfals zu thun, vnd wie weit sie vns Ihre wahre intentionzum Frieden auch hierdurch zu erkennen geben wolte, schonwissen würde.

95 Hammer és különösen Zinkeisen id. m. V. kötet, 568. 1.,Márki id. h. 512. 1.

96 Sutton levele Craggshoz jún. 6. (udv. és áll. levéltár,Turcica): Voila des commencements bien rüdes pour eux(törökökre). II étoit peut étre bon de les mortifier, mais si onne se relache pas dans la suite de cette rigeur, je ne voispas, comment on puisse conduire cette affaire á une bonne fin.Pour moj, je conte, que le Grand Seigneur ne pourra jamaisse resoudre a livrer Ragozi et ses adherents, quoique Mons.Talmann semble se flatter. Les Turcs regardent cela commeune chose, qui est trop contre l’honneur, et le decorum deleur Empire. — A jánius 5-iki declaratio u. ott: Hungari illi,Ragozius nimirum, et Berczeni, Antonius Esterhazy, Forgatz,Vaj Adam, Czaki, neonon aly hujusmodi Hungaricae nationis,qui a subjectione Romanorum imperatoris secedentes, sese adExcelsum Imperium receperunt, ut ii in inclitis ditionibus nondetenti, ex regnis ottomannicis dimoveantur, et elongentur,similiter omnes ii, qui postea venturi essent, non recipiantur,imo retro dispellantur, et abigantur, quod punctum, unum expreliminarium conditionibus reputetur et habeatur. Rationeverő eorum rebellium restitutionis seu extraditionis se adExcelsum Imperium scripturos, id, que ei se notificaturos, pro-misere. Anno 1130, 6ta mensis Recep id est 5ta Juni 1718.

97 A passaroviczi béke tizenötödik pontja: Ne tarnenaliquo modo confiniorum tranquillitas et subditorum quies per-

367

turbari queat, loca, ubi Ragoczius, Berezenius, Antonius Ester-házy, Forgatsch, Adamus Vay et Michael Czacky, aliique Hun-gari, qui ab obedientia Augustissimi Romanorum Imperatorisdesciverunt, et in Ottomanico imperio ad lubitum collocabunturet disponentur, remota sint a limitaneis et confiniariis partibus,et uxores tarnen illorum non impediantur maritos suos sequiet cum iis in assignato districtu commorari, kiadva többekközött Lünig, Des teutschen Reichs-Archivs partis generaliscontinuatio II. 926. 1. — Savoyai Eugen megjegyzése, az emlí-tett levéltárban: ad art. 15. Hic articulus nullatenus correspon-det intentioni Caesareo-Regiae meisque desuper ad plenipoten-tiarios scriptis litteris, et magis favet rebellibus quam ille, quiante ultimum rescriptum jam concertatus erat, quod mutationihuic ansam videtur dedisse.

98 A nagyvezír levele július 4-éröl az említett levéltárban:Nous avons receu votre derniere lettre par la personne, quevous nous avez envoyés, oú vous nous marqués que cela vousférőit plaisir, de pouvoir faire venir a Constantinople, les deuxgeneraux Hongrois avee leurs families, qui sont á Roussiouk,et merne vous demandes un ferman pour la permission dutransport de leurs effets, et un tain pour leur subsistance; ilsle pourront faire, s’ils veulent, quoyque cependant cela ne soitpas necessaire.

Vous nous y paries encore de l’envie que vous avezd’aller á Constantinople, mais vous devez considercr, que vouspouves nous étre necessaire á l’endroit oú vous étes, ainsyrestez, comme vous avez fait jusqu’á present. Cette lettre n’aété écritte qu’au sujet et pour expedier votre homme.

Pour ce que vous me marques do l’Ambr d’Espagne, ilpent e'en retourner quand il faudra; j’ay écrit au Caimacamde l’Estrier Royal, pour luy faire avoir ce qui luy sera neces-saire. Sachez le ainsy.

Donné en Notre Palais de Sofie de 5m« do la lune dochahban. (Más kéztől: le 4me do Juilliet 1718.)

99 Ez a levél, melyben Bonnac mesteri rajzát adta a nagy-vezírnek, és Rákóczihoz való viszonyának, megjelent Hurmu-zaki, id. m. VI. kötet, 255. 1.

100 Mikes 18. Törökországi levele: Még a titulus iránt isvagyon valami akadály és az ilyen akadály megakadályoztatja,hogy az akadály elvettessék.

368101 Mindezt Rákóczi maga rajzolja egy, az orleansi herczeg-

néhez írt 1720 június 10-iki levelében (megvan Bohn másola-tában Dirling 1727 október 1. jelentése mellett az említettlevéltárban): En verité, Madame, je ne puis encore sans frayeurrappeller dans ma memoire cette facheuse cryse, dans laquelleje me trouvois alors . . . La France dis-je depuis la 5e gene-ration a touj ours reconnu ma maison souveraine, qui a été enalliance avec mon bisayeul, dans laquelle toutte sa posteritéétoit comprise ... La misericorde de Dieu, laquelle par laconsolation interieure soutenoit mes foiblesses et tenoit enchainésles mouvemens impétueux de mon malheureux naturél que vousconnaissez si bien Madame et que vous avez si souvent ájuste titre appellé ambition . . .

102 U. ott. — Rákóczi ezen levélben felfedi azt a politikaititkot, melyet Boissiméne-nek elmondott, s melyről olyan homá-lyosan szól a Confessióban (v. ö. Márki id. m. III. kötet. 508. 1.).A fiatal Charolais herczeg a török háborúban való részvételmiatt a bécsi udvarba ment, — Rákóczi még Francziaország-ból való távozása előtt megpróbálta Conti herczegnő általhatni reá, hogy a császáriak helyett a törökök soraiban vegyenrészt a háborúban. Conti herczegnővel való beszélgetését el-mondta Boissiméne-nek, a ki franczia-spanyol szövetségről hazu-dozott, s megkérte, Alberoni lépjen közben ez ügyben afranczia udvarnál. Boissiméne által Alberoni eut l’impudencede me faire assurer que la France etoit en liaison secreteavec l’Espagne contre l’Empereur et sur sa bonne fői j’aidébité cette nouvelle aux- Turcs, et peu s’en fallut, que sur untemoignage si avéré nous l’ayons persuadé á l’ambassadeurde France mérne, — ebben a hazugságban bízva mondta el adolgot Boissiméne-nek, a ki ezt visszatérte után bizonyára fel-használta Alberoninál is, az orleansi herczegnél is az ö befeke-títésére. — Mint látható, ez a politikai titok egyszerű pletykavolt, melynek fontosságát Rákóczi, az ő nagy elhagyatottságá-ban, túlbecsülte.

103 Szavait Cellamare jelentéséből hibás, 1720. óvszámmalidézi Baudrillart, id. m. II. köt. 341. 1.

104 Bourgeois id. nt. II. kötet, 315. 1.106 V. ö. Baudrillart, Wiesener, Bourgeois id. munkái mel-

lett főként Lavisse-Rambaud, Histoire générale VII. kötetét; anégyes szövetségre Weber id. m. 64 s k. 1., a szövetség

369

okmánya Lünig, Codex Germaniae diplomaticus 1732, I. kötet,811. s k. 1. — Cellamare összeesküvéséről igen világos képetrajzolt Márki Sándor, Du Maine herczeg és felesége ez. SzentIstván-Társ. felolvasásában, Budapest 1912.

106 Dangeau id. m. XVII. kötet, 400. 1. 1718 október 9-éről.107 Hammer, Zinkeisen id. m. mellett Übersberger, Russ-

lands Orientpolitik in den letzten zwei Jahrhunderten, 1913.I. kötet, 123. s k. 1., továbbá Angyal Dávid rövid, világos elő-adása Századok 1905. 209. s k. 1., a kútfők: ConfessioS20—340.1.,Hurmuzald id. m. VI. kötet, 287. 1., Hurmuzaki, FragmenteIV. kötet, 194., 200., 239. 1. s az ugyanitt már kivonatosanadott levelezés az udv. és áll. levéltár Turcicái között, főkéntTheyls jelentése 1719 május 27., Stanyan levelei St Saphorin-hoz július 22. és szeptember 5.

108 Virmont utasítása 1719 máj. 6-áról az udv. és áll. levél-tár Turcica oszt.

109 Az említett levéltárnak már Hammertől és Hurmuzaki-tól is felhasznált iratai alapján.

110 Az oláh fejedelemségre Hurmuzaki id. ni. VI. kötet,256. 1., a livlandira Angyal Dávid czikke a Századok id. h. ésTörténelmi Tár 1905, 209., 210. 1.

111 Virmont 1720 április 16-iki jelentése az id. levéltár-ban. — Mikes megjegyzése, 35. levél, hogy a nagyvezír úgyvigasztalta Rákóczit: Rodosto nincs messze, ha a rizskását ittmegfőzik, odavihetik melegen, — igen jellemző ugyan, dealigha alapszik valóságon.

n0 Confessio 336., 346., 358. 11.: lSescio ego quo me vertaminter has vias, quas status meus repraesentat mihi; solitudi-nem, quam te jubente deserui, anhelo, hic morari inter gentcsmetuo; ad Czaruin et aulam ejus transire horreo, bella eteffusionem sanguinis humani abominor, Principatum tarnenmeum e servitute eliberare veile obligationis meae esse duco;séd propter pericula vitae mundanae et per consequcns ani·mae meae, non desidero.

m A rodostói telep képét itt, s a következőkben, azalább említendő kiadatlan anyag mellett, természet szerintMikes Kelemen Törökországi Levelei, valamint Karácson Imreemlített publicatiója, A Rákóczi-emigratió török okmányai alap-ján állítottam össze. Igen sok adatot tartalmaz Thaly Kálmán műve, Rákóczi-emlékek Törökországban és II. Rákóczi

370

Ferencz fejedelem hamvainak föltalálása, második, bővített ésszámos képpel illustrált kiadás, Budapest, 1893. Hasonlóképentekintetbe vettem Thalynak egyéb, alább idézendő kisebbczikkeit is, valamint Mikes Kelemen díszkiadásához írt beve-zetését és élete legutolsó nagyobb müvét: De Saussure Czé-zárnak, II. Rákóczi Ferencz fejedelem udvari nemesének török-országi levelei 1730—39-ből és feljegyzései 1740-böl, Budapest,1909, bár Saussure a részletekben, miket hallomásból ad elő,nagyon megbízhatatlan. Kötelességemnek tartom e helyen kie-melni, hogy Thaly Kálmán adatait csak a legnagyobb óvatos-sággal szabad felhasználni. Állításom indokolására csak egyet-lenegy, de symptomatikus példát hozok fel. A Rákóczi-emlékekTörökországban 68. lapján szó szerint idézi a rodostói mino-rita-missio latin nyelvű kéziratos történetéből a következőrészt: „Ex traditione adhuc vivente apud Latinos Rodostes,scimus quemdam pium Principem catholicum Hungáriáé, nomineFrancisci Ragoschi profugum ob passum bellicum vei politi-cum infortunium, Rodostem appulisse, forsitan initio saeculipraeteriti. Nominatus Princeps Franciscus Ragoschi oratóriumprivatum pro se suisque — qui erant circiter sexdecim —extruxit.“ (A dűlt betűvel szedés Thaly munkája.) Ezen részletmagyarázatában a 69. lapon így szól: „Azonban még egyérdekes történelmi adatra találunk Caratelli művében; azt írjat. i., hogy Rákóczinak Rodostóban mintegy hatvan bujdosóhíve volt („qui erant circiter sexdecim“), a kiknek lelki gon-dozására a lelkészi állomást alapítá. Itt természetesen csak ar. katholikusok értendők.“ (Az aláhúzás és zárjeles beszúrásismét Thaly műve.) S erre a 69—72. lapokon megszámozvaösszeállít ötvennyolcz bujdosót, a kikre szerinte Caratelli állí-tása vonatkozik. S végül örömmel constatálja a 72. lapon: „íme,ezen éppen nem teljes (sőt, jól tudjuk: még mindig hézagos!)névsor majd csaknem kiadja már a Caratelli által hozzávető-leg említett hatvan számot.“ (Ismét Thaly tette a súlyt a szám-jegyre!) — Kern szólunk arról, hogy az ötvennyolcz emberközül egy csomó csak Rákóczi halála után jött Rodostóba,továbbá hogy nem egyről elegendő alap nélkül állítja Thalya rodostói tartózkodást. Latinul azonban jól tudott, s azzaltisztában volt, hogy sexdecim nem hatvanat, hanem tizenhatotjelent. Hogy mégis egész rendszert épített e tévedésre, s órá-kon, sőt napokon át, a míg u. i. az összeállítással foglalkozott,

371

abban a hiszemben maradt, hogy sexdecim hatvanat jelent; shogy végre a szöveg nyomdai javításánál sem vette észre atévedést: mindez már túlmegy azon a határon, melyen innentörténetirodalmi hibákról, botlásokról, nyomdai vagy tollhibák-ról beszélhetünk. Hogy jóhiszeműleg járt el és meg voltgyőződve a sexdecim hatvan értelméről, világossá teszi, hogya hibás fordítás mellé beszúrta az eredeti latin szöveget.A mennyire irodalmi munkáiból látható, fiatal kora óta nemtűrt korlátot szenvedélye útjában, s mióta állami hivataláróllemondott, erőteljes politikai meggyőződése vált uralkodóelvvé irodalmi nézetein is. Politikai ideálja Rákóczi Magyar-országa volt, s azért küzdött, tekintet nélkül a megvaló-sulás lehetőségére. A költészeten át jutott a történetíráshoz8 politikai törekvéseivel kapcsolatban methodikai kételyektőlteljesen mentesen — mert sohasem ment át módszeres isko-lázáson — kereste a múltban politikai és költői ideáljainakvisszavetített képét. Régebbi bírálói igen éles körvonalú képe-ket adnak írói egyéniségéről. Panier Gyula 1870-ben (Századok.248. 1.) hibáztatja egyik munkájában „főleg azon határozottpártállását, melyet a magyarok mellett, a németek ellen elfog-lal, mit történetírónak tenni nem szabad. Úgy ír, minthaRákóczinak hivatalos historiographusa volna és hasonlít Rous-selhez, ki a „Times“-be a szebasztopoli ostrom alatt irt híresleveleiben minden eseményt az angol védárkok- vagy táborbólnéz: holott a történetírónak mintegy madártávlatból — bocsá-nat ez ízetlen, de tán találó hasonlatért, — kell tekintenia dolgokat. Vak Bottyánról írt életrajzát Gyulai Pál követ-kezőként kezdi bírálni: „Régóta nem olvastunk oly rosszul írtkönyvet, mint a minő e történeti életrajz*, s részletesen kimu-tatja elfogultságát, mely miatt elhallgatja a hőse ellen vallóforrásokat, — compositióbeli hibáit és történeti stylusbcli illc-téktelenségét. A legnagyobb magyar kritikus már akkor,18G7-ben felismerte Thaly „hyper-kuruczos lclkcsülését" ésbírálatát ezzel a, történetíróra végtelenül megszégyenítő íté-lettel fejezi be: „Lehetetlen volt e munkát, mint történetiművet méltányolnunk, de mint adatgyűjtemény becsét szíve-sen és ismételten elismerjük* (a bírálat újra megjelent GyulaiPálnak a M. Tud. Akadémiától kiadott Bírálataiban, 1911)Panier és Gyulai Pál, mindketten remélték, hogy a fiatalíró idővel le fogja vetni kárhoztatandó tulajdonságait. Tudjuk,

372

hogy az ellenkező történt. A mit Pauler történeti műveltsége1870-ben még súlyos hibának nyilvánított, harmincz-negyvenév múlva ugyanaz már szinte erényszámba ment a közönségszemében s Thaly Kálmán büszkén hirdette magáról, hogy ő avezérlőfejedelem udvari történetírója. A miben tulajdonképensemmi rossz sem volna. Feltehetnők, hogy Thaly csak fiatalkorában törekedett czéhbeli, a methodus szabályainak alávetetttörténetíró czímére, s a mint látta, hogy nem kisebbek, mintGyulai Pál és Pauler Gyula utasítják el erről a térről, vissza-tért a költészet elhagyott berkeihez, s tovább irta kurucz-keservből és saját politikai vágyódásaiból egybeszött költe-ményeit. Valójában azonban nem így 'cselekedett, mert nemvolt szüksége reá. Nem hajlott meg a Paulertől és Gyulaitólképviselt irány előtt, hanem előbb említett szenvedélyességesegélyével, a tömegek politikai és társadalmi iskolázatlanságáratámaszkodva felvette a harczot és kivívta magának a győzelmet.Nyugati történeti képzettséggel és szélesebb irodalmi művelt-séggel bíró historikus, kivált ha ízlés dolgában is kényesebbérzékenységű volt, nem vehette fel a versenyt Thaly vaskospolemikus modorával és inkább néma boszankodással hallgattaThalynak, mint Rákóczi történetírójának az avatatlanok ajaká-ról zengő dicséretét. Igen tanulságosak Salamon Ferenczczel ésSzilágyi Sándorral folytatott vitái a Századok első évfolyamai-ban, valamint ugyanezen folyóirat 1882. évfolyamában az ak-kor még kezdő Lánczy Gyula személyének indulatos megtáma-dása, mivel ez egy labancznak, Széchenyi Pál érseknek, igaz-ságot mert szolgáltatni. Sikerült keresztülvinnie a Rákóczi-kor történetének monopolizálását, s jaj volt annak, ki az őszélbali-kurucz felfogásától mentesen mert volna belefogni ekor tanulmányozásába. S e dictatura alatt nemcsak a Rákóczi-kor feldolgozása, hanem az egész magyar historiographia kártszenvedett. A hatvanas években gyönyörűen indult meg az újMagyarország történetírása: nyugati előkelő színvonalon ésigaz magyarsággal, az újonnan felfedezett kútfők friss színei-ben. Csak Szalay László, Salamon Ferencz, Széchen Antalgróf, Szilágyi Sándor neveit kell említenem. De Thaly Kálmánragadta magához a vezetést. S a legfőbb veszteség, mert leg-nehezebben: csak emberi keserv okozása által pótolható, atörténeti kritikának elnémulása Thaly erőszakos fellépése folytán.

Thaly Kálmánnak senki sem állt ellen többé, a kritikusok

373

elhallgattak, s ő korlátlanul belevethette magát kurucz álmaiba,melyekből senki sem ébresztette fel. A Mikes Kelemen sze-rint kétségtelenül grófi rangért férjhezmenő Kőszeghy Zsu-zsika szerinte „fel bírta fogni, megérté ezt a nagy embert,kit most férjének nevezhetett”. A tárgyunkat tevő emigratiotörténetét Thaly nem írta meg összefüggően, de sok el-szórt értekezése mutatja, mennyire nem fogta fel a feje-delem életében végbement változást. A rodostói udvar sze-gényes nyomorúságait nem veszi észre, 8 fényes udvartartásczafrangjait keresi ott, hol a szegénység egyszerűsége, sőtpénzszűke uralkodott Se szeri se száma azoknak a hivata-loknak, melyekkel az emigránsokat a rodostói udvarban ellátja.Nem tűrheti, hogy fejedelmének csak udvarmestere lett légyens állandóan főudvarmesteri czímmel ruházza fel a jámbor Sibriket.Rosszul esett volna lelkének, hogy fejedelme udvarában nincsfőudvarmester, mikor a bécsi udvarban van. Nem vette észre,hogy a rodostói számkivetésnek Mikes Kelemen az igazi lan-tosa, a ki olyan mélabús mosolylyal nézte a bujdosók életekicsinyes eseményeit. Thalynak fájt, hogy Mikes nem díszru-hába öltözött herold, a ki csak fejedelme hatalmát zengené.Élete utolsó pillanatáig várta, mikor kerül elő valahonnan az abujdosó „diplomata”, a ki urának földrengető, Európa nyugal-mát veszélyeztető, a Habsburg-monarchiát halomra döntő diplo-matiai lépéseit írta meg Mikeséhez hasonló, de nálánál sok-kalta komolyabb emlékiratban. Mikes művével nincs megelé-gedve: „Mikor ily mély értelmű, szép és találó hasonlatokatolvasunk Mikesnél, csak sajnálnunk kell: miért nem mélyedbele a Törökországi Levelek remektollú írója sűrűbben és bő-vebben is a saját kora történetének tárgyalásába? Valóban,véghetetlen kár, hogy nem tette.“ Meg volt győződve arról,hogy Rákóczi bizonyosan megbízta egyik „diplomatáját*,Pápai Jánost (!) vagy Zayt, a rodostói emigratio történetemegírásával, s abból ha előkerül, hasonlíthatatlanul többettanulhatunk, mint Mikes müvéből. Szinte személyes sérelemnekérzi, hogy Mikes a „diplomatia” oly fontos történetét elhall-gatta. Sok dicsérő kifejezése mögött nem tudja elrejteni aszegény Mikes ellen élete utolsó éveiben meggyökerező —majdnem úgy mondhatnók antipathiáját. Szerinte a „történe-lem titkaiban kevéssé járatos irodalmárok eddigelé azt hitték,hogy Rákóczinak „az oly rokonszenves Mikes volt a leg-

374

föláldozóbb, a leghívebb híve. Nos, most már láthatják, hogya szegény kibujdosott, nemeslelkű, áldozatkész magyar ifjaklegjelesebbjeinek feles száma, egész serege, éppen ilyen „vakszeretettel ragaszkodott dicső urához, s így Mikes csak egyikevala a leghívebbeknek. A mivel legkevésbbé sem akarjuk őtkisebbíteni, — csak a többieknek, a történelemnek igazságotszolgáltatni.“ S ugyanekkor ezt a teljesen indokolatlan szúrástejti Mikesen: „A fejedelemnek és fiainak szintén mindvégigoldala mellett állott egy másik benső híve: Ilosvay János,talán még Mikest is felülmúló hűségben és ragaszkodásban“(a Mikes-díszkiadás bevezetésében). A támadás annyival igaz-ságtalanabb, mert olyannak az érdekében történt, a ki Mikes-nek még a saruja szíját sem volt méltó megoldani, a mint eztThalynak magának kellett volna tudnia, hiszen az acták kezé-ben voltak. Az udv. és áll. levéltár adataiból és a Vigouroux -levelezésből kiderült, hogy Ilosvay a császári követtel össze-köttetésben levő Vigouroux bíztatására grófi diplomáért haj-landó lett volna fejedelmét elhagyni és a császárhoz állani.A Mikes-díszkiadás megjelenésekor 1906-ban Thaly csak azudv. és áll. levéltár actáit ismerte, 1907-ben már a Vigourouxiratok is kezében voltak, átnézte azokat és vörös czeruzásmegjegyzésekkel látta el. A kritikus helyekhez, melyek Vigou-roux jellemtelenségét és Ilosvay gyermekes megbízhatatlanságátmutatják, semmiféle jelet sem tett. A Turul 1908. évf. 12—14.11. részletesen ismerteti a Vigouroux-levelezést, s belőle arraaz eredményre jut, hogy Vigouroux „derék viseletével a rólaugyancsak hibásan és elfogultan ítélt Mikes Kelemen rosszvéleményét teljesen megczáfolta“. Az Ilosvay levelezés „egymosolygó idyll a rodostói bús életből“. S az 1909-ben megje-lent Saussure-kiadásban is Vigouroux-t „eszes, ügyes, fárad-hatatlan francziának“, Rákóczi „legtevékenyebb diplomatájá-nak“ nevezi, a Mikesnél Vigouroux-t illető becsmérlő kifejezé-sekből csak a „síknyelvűt“ veszi át, hogy ezzel a francziadiplomata tehetségét bizonyítsa, s végül örömmel jegyzi fel,hogy a Vigouroux-Hosvay levelek „a rodostói udvar és emig-ratio eddig alig ismert belső életére új, kedves világítást vet-nek“. Nem hiszszük, hogy tudatosan hallgatta volna el a Vigou-rouxról és Ilosvayról nyert rossz bizonyítványokat. Az actákolvasása közben ő csak Rákóczi dicsőségét, a rodostói udvarfényét kereste, a kritikus helyeken unott pillantással futott

375

végig, elégedetlenül gondolva, hogy ebben a sok szóban semmiértelem sem található. A Rákóczi embereiről rosszat mondó szöve-get egyszerűen nem tudta megérteni, mintha ismeretlen nyelvenlett volna írva. (V. ö. hátrább 197. sz. jegyzetünkben a Czarienne-tillető megjegyzését) A hősével összeköttetésben levő sze-mélyek, tárgyak és dolgok csak lelkesedését tudták felébresz-teni; öreg korára meg az árnyoldalakkal szemben éppen szín-vakságba esett Egyedül a rikító színek vonták magukra figyel-mét, a feketeség elöl beteges ösztönszerűséggel vonult vissza.Mikes színei nem voltak számára elég élénkek, ezért csinált atöbbi, részben nem is létező bujdosóból egész bujdosó sereget,melyben Mikes csak egyike lehetett a leghívebbeknek. Nemátallja Mikest „semmitmondó száraz kifejezései” miatt megróni:„Mikesnek átkozottul pórias „kinyújtóztattuk” kifejezését DeSaussure franczia finomsággal és a valóságot jobban elképzel-tető módon adja vissza: ,gazdagon feldíszített ravatalra he-lyeztük.“ (A Saussure-kiadás 70, 71. 1.) Üres formákat keresetta kezében levő anyag souverain, de öntudatlan megvetésével,a valót és a dolgok lelkét nem tudta felfogni. A sexdecim olva-sásakor nem gondolhatott tizenhatra, ez a szegénység nem illettvolna fejedelme dicsőségéhez. Természetes,hogy hatvan emigránsvolt, kevesebb csak nem, de bizonyára több lehetett. S kimu-tatta, hogy valóban legalább is ... ötvennyolczan voltak. — Thalyutolsó évtizedeinek irodalmi munkássága tehát, mely leginkábba Rákóczi-emigratiót illeti, alig tartozik a történetirodalom kö-rébe. Általánosabb emberi szempontból mégis számot tarthatnakmüvei az olvasó érdeklődésére: olyan embert mutatnak, a ki évtize-deken át bátran, kétség nélkül írt, beszélt és könyvek bástyáját épí-tette nem egy szer szúette, belsőleg szétmállott adatok koczkáiból;soha egy pillanatig kétely nem támadt szivében, hanem szinteőserőnek mondható szenvedéllyel tört a czélra és soha észrenem vette, hogy a kezében hatalmasul fenyegető lándzsánakhegye is, nyele is csak gyönge. — Mindezt szükséges volt ittegybefoglalva elmondanunk. A következőkben Thaly nézeteirevaló hivatkozásoktól lehetőleg tartózkodni fogunk.

114 Szultáni rendeletek 1719, 1720 és 1731-ből, Karácsonid. m. 65., 81. és 102. 11. A török háborúban szolgált magya-rokat Bercsényi fia vitte magával később Francziaországba,mikor egy franczia huszárezredet állított fel. Még mindig voltakvagy százötvenen, köztük több lengyel, kozák, oláh, mint magyar.

376115 Mikes előadását az udv. és áll. levéltárban lévő Virmont-

és Dirling-féle jelentések mindenben megerősítik. Diriing 1721július 29-én jelenti, hogy Eszterházyt rossz házassága miatt arodostói magyarok megvetik.

116 Mikes adatait összevágóan kiegészítik a török okmányokKarácsonnál, 85. 1. és Virmont 1719 nov. 15., Diriing 1720 júl.31. és 1721, jan. 4-iki jelentése.

117 Lengyelországi helyzetére és fia szomorú sorsára 1.Thaly czikkét, Jávorka Ádám ezredes és a gróf Forgách ésRákóczi-levéltár, Századok 1888. évf., 293. 1.

118 Dirling feljegyezte, hogy az özvegy Bercsényiné Lengyel-országba ment, mivel Rákóczitól „schlecht beachtet“.—AzaP.E. grófné, a kihez Mikes állítólag írta volna leveleit, sohasemlétező személy volt. Ez a száműzöttek viszonyainak pontosabbismeretéből is teljes bizonyossággal kiderül. Mikes szerint agrófné családjával, fiával és leányával évtizedeken át Perábanlakott, Konstantinápoly európai negyedében, a nyugati államokkövetei mellett. Itt rangjának megfelelő életmódot folytatott,nyáron, mint a követek, a Bosporus partján nyaralóban élvezte ahűs tengeri levegőt; a papokkal igen sokat érintkezett. Ha ezígy lett volna, ki van zárva, hogy a konstantinápolyi császárikövetek jelentéseiben nyomára ne lehetne találni, mikor ajelentések a legnagyobb részletességgel szólnak a Konstanti-nápolyban felbukkanó legutolsó császári alattvalókról is. Belőlükmegállapítható, hogy magyar egyetlenegy sem lakott az illetőidőközben Konstantinápolyban. Legkevésbbé lakhatott ott P. E.egy Rákóczi-párti magyar grófnő, egy „rebellisné“ (Mikes 92.levele). Az utolsó rebellis Konstantinápolyban Bercsényi volt,neki is ki kellett költöznie Therapiába, mikor Virmont megér-kezett. A császári követek jól felfogott hivatali érdekükben nemtűrték Rákóczi párthíveinek a fényes portán való tartózkodását;— az erdélyi házban az egyetlenegy Horvát Ferencz képviseltehivatalosan Rákóczi személyét 1723-ban bekövetkezett haláláig,később néha Pápai. Rebellis magyar grófnénak családjával együttKonstantinápolyban tartózkodása, s évtizedeken át állandólevelezése a rodostóiakkal a legnagyobb non sens, a mit csakaz akkori viszonyokban elképzelhetünk. Mikes különben magasem nagyon erőlködik, hogy P. E. költött voltát elleplezze.Eleinte ugyan, mikor konstantinápolyi híreket akar későbbiolvasóinak elmondani, elutaztatja nagynénjét a fővárosból, egy-

377

szer Paphlagoniába (! 91. levél), máskor Drinápolyba (94. levél.)Később azonban egyszerűen megfeledkezik nagynénjéről, magais keresztülutazik Konstantinápolyon, majd éveken át konstan-tinápolyi hírekkel látja el, anélkül hogy eszébe jutna, hiszannak ezt jobban kell tudnia. Egyáltalán kizárt dolog a leve-lezésnek, bárhova lett volna is czímezve, éveken át valófenntartása az akkori primitiv levélszállítási viszonyok közöttés a császári követ, illetőleg a bécsi kormány engedelme nél-kül. Adatainak meglepő pontossága csak ágy magyarázhatómeg, hogy a levelek teljesen vagy közelegykorúak, vagy pedighogy igen részletes naplójegyzeteken alapulnak. De a bennüknyilatkozó hangulatoknak részletekben is nyomozható igaz voltaaz előbbi lehetőséget tételezi fel. A Mikesnél levő szokás- ésegyéb leírások legnagyobb részét nem használtam fel mun-kámhoz, miután kimutatták róluk, hogy egyéb, franczia éslatin útleírások fordításai (v. ö. Irodalomtörténet 1913. évf.).

119 A Confessio méltatását 1. Thaly Kálmántól, Századok1876, 316. 1., Karácsonyi Jánostól, Katholikus Szemle 1902, 627,de különösen, legszélesebb látókörből felfogva Fraknói Vil-mostól: II. Rákóczi Ferencz vallásos élete és munkái, különle-nyomat a Katholikus Szemle 1904. évfolyamából, a kitől a Con-fessio most említett két helyének magyar fordítását is átvettük.

120 Confessio 327. 1.121 Rákóczinak Bomion atya, a galatai jezsuita házfőnök előtt

tett kijelentéseit közölte Hurmuzaki, Fragmente, IV. kötet 378. 1.122 Confessio 318. és 377. 11.123 Gallani 1719 szeptember 1-iki levele Virmonthoz: si rico-

nosceva obligato assisiére e procurare la ricupera della loroantica libertá,--------------- disse haverle consultata con persone reli-giose dotte et con la mednaa Sorbona, dalia quale fu persuasoet assicurato, puotersi prevalersi di simil congiuntura e ser-virsi di mezzi illeciti per ricuperare il suo, pratticandosi cosida tutti li Prencipi, ehe nelle loro pretese si regolano piu conle raassime della raggione di stato, che con quelle della Reli-gione;--------------egli si dimostra talmente fisso nella sua falsaopinione d’esser in virtú del giuramento prestato alli Trans-silvani, obligato á procurarsi la loro antica libertá, ehe asse-risce, non puoter esser da un tál debito dispensato ne menődal sommo Pontefico, ma da quelli soli, á quali s’era obligato.(Virmont szept. 6-iki jelentésének melléklete.)

378124 Diriing 1722 decz. 4-iki jelentése.125 Megjelent a Testament politique et moral du Prince

Rákóczi ez. munkában, á la Haye, 1751. Igen találóan aztmondja róla Fraknói Vilmos, id. m. 24. 1., hogy „túlterjengővolta mellett is értelmére és irányzatára nézve homályos“.Nekem úgy látszik, mintha a mű tisztán az erdélyi fejedelemméválasztás, s az ebből eredő souverainitas igazolására készültvolna. Ez lehetett a kiadónak a nézete is, ezért adta az egészkönyvnek a fönnebbi czímet. Ámbár lehet, hogy a Traité dela puissance-t már Rákóczi is politikai végrendeletének tekin-tette. A benne foglalt nézetek közelebbi vizsgálatába a XVII.századi moraltheologusok politikai rendszerének pontosabbismerete híján nem bocsátkozhatom. Lehet különben, hogy amunka megromlott szövegben maradt ránk.

126 A fejedelmi hatalom nem más, mint l’autorité légitimeconféróe et reconnue par le libre et unanime consentement dupeuple, Testament politique 58. 1.

127 Fraknói fordítása id. m. 24., 25. 11.128 A világi hatalmak sont toutes images représentatives de

la lói divine, ou pour parier encore plus énergiquement avecl’Ecriture: Les Souverains sont des Dieux sur la terre, Testa-ment politique 77. 1.

129 Hatvan piasztert említ Mikes. V. ö. Bonnac jelentését1721 márcz. 22. Angyal kiadásában 214. 1., továbbá 1721 jún.18-iki levelét Diriing jún. 21-iki jelentése mellett.

130 V. ö. Hammer id. m. VII. kötet, 281., 356., 388, 11.Confessio 299. 1. Bonnac végrelatióját, kiadva Charles Schefer,Mémoire historique sur Vambassade de France a Constanti-nople par le marquis de Bonnac, Paris, 1894, 153. 1.

131 Legalább ezt állítja később Rákóczi Duboishoz írt leve-lében, kiadva Fiedler id. m. II. kötet 501 s köv, 11. Ezentárgyalásokat Fiedler mellett Bonnac jelentéseiből, Angyal kia-dásában ismerjük. Igen világos összefoglalásukat adta Angyal,Századok 211. s köv. 11.

132 Mehemet pasának végtelen érdekes jelentését kiadta aRevue d'histoire diplomatique 1889-iki évfolyamában E. d’Au-bigny, Un ambassadeur tűre a Paris sous la Régence. V. ö.Angyal, Századok 212. 1. Mehemet kíséretében volt Rákócziügynöke, Bon is, az egykorú Buvat szerint: Le sieur Bon,ingénieur framjais, son valet, et le sieur Lenoir, Provencal,

379

interpréte du Roi, qui étaient venus de Constantinople aveccet ambassadeur, étoient aussi á son entrée, Journal de Régence,II. kötet, 221. 1.

133 Mindkét levél kiadva Fiedler II. kötet, 501. és 513. 11.518. 1.: Francziaország spectatrice d’une piéee que je vou-drois jouer avec ce prince sur le tkéatre de Hongrie.

134 Szalay László fordítása KlementrÖl szóló szép értekezé-sében, Századok 1870, 3. 1.

135 Non, non, Madame, sans fouiller l’avenir, le presentdönt je parle á V. Altesse Royale seroit capable de me fairetoumer la tete, si la foy et ma resignation á la volonté de Dieune me rassuroient pás, kiadva Fiedler id. m. II. kötet 529. lap.

134 Marquis d’O-hoz irt levél Fiedler id. h. 543. 1.1726 nov.29-éről: Dieu mercy je ne croignoit pás la mórt; mais il auroitété inhumain de ne pás resentir le malheureux sort dans lequelje laissois mes enfans, et tous ceux qui me sont attachez, áqui á peine aurois je pu laisser le courant de leurs gages.Je ne connois plus de raison de politique ni d’honneur lorsquils’agit de ma conscience, et quand une triste necessité meprescrira des loix, mon accommodement avec l’Empereur de-viendra facile. — Savoyai Eugén felterjesztése 1725 febr. 4-én,az udv. és áll. levéltár Turcicái között.

137 A toulouse-i gróf levele Rákóczihoz 1729 október 31-érölaz alább említendő D’Andrezel-iratok között.

138 Rákóczi levele Morville-hoz 1724 márcz. 3., Fiedler id,h. 538. 1.: Je pourrois avancer hardiment que cet etat mise-rable dans lequel les Hongrois qui’etoient icy á la suite del’ambassadeur de l’Empereur, m’ont βςη étre, a été en particause que la nation dechue de toute esperance, a si mai sou-tenu á la demiére diette de Presbourg la declaration quel’Empereur regnant leur fit á son avenement á la couronne,qu’aprés son decés sans héritier máié les Etats retoumassentdans leur primitive liberté d’élire leur Roy.

139 Rákóczi memorandumát és Bonnac 1721 deczember14-iki jelentését kiadta Angyal, Tört. Tár 1905, 216. s köv. 11.

140 Ez a tervezet tudtommal nem maradt reánk. EmlítiBrückner, Peter der Grosse, Oncken gyűjteményében, V. kiadás,481. 1., s utána Angyal és Márki.

141 V. ö. Schefcr, Mémoire Jiistorique sur l'ambassade deFrance LXI. 1., — az orosz perzsa dolgokra Zinkeisen igen

380

világos előadását, id m. V. kötetében, továbbá Übersbergerid. m. 138. s. köv. 11., valamint a Recueil des instructions don-nées aux ambassadeurs et ministres de France, VIII. RussieI. kötetében található összeállítást. — Marquis d’Andrezelt ille-tőleg felhasználtuk Rákóczival folytatott levelezését azon máso-latban, melyet a magyar kormány készíttetett a konstantiná-polyi franczia nagykövetség, illetőleg most már a párisi kül-ügyminisztérium levéltárában lévő eredetiekről. Az anyag fel-fedezése körülményeire 1. Thaly, Saussure 13. 1. — A levéltáriismeretekkel nem rendelkező franczia másolótól készített máso-latok jelenleg a M. Nemzeti Múzeumban őriztetnek, s leg-nagyobbrészt d’Andrezeltöl Rákóczihoz intézett leveleket, kisrészben Rákóczi leveleit d’Andrezelhez foglalják magukban.Az 1725. évből d’Andrezelnek 29 levele van ott, Rákóczitóld’Andrezelhez 4 db. (aug. 17. és 21., nov. 2. és 6-áról), 3 db.Morville-hoz (júl. 13, 2 db., aug. 21.) s végül egy memoran-duma a portához s egy alább említett dialógusa. 1726-bőld’Andrezelnek 47 levele, Rákóczitól csak 2 db. (kelet nélkülés decz. 31.); 1727-ből d’Andrezeltöl 13, Rákóczitól 2 levél(január 20. és egy kelet nélküli). Ugyanitt van még Rákóczilevele Duboishoz 1721. szept. 1. és a toulouse-i grófé Rákóczi-hoz 1729 okt. 31. — Természetes, hogy Thaly Kálmánnak aziratok óriási fontosságát hangoztató lelkesedése igen nagy túlzá-son alapszik. D’Andrezel egyedül abból a czélból folytatta Rákó-czival a levelezést, hogy török, különösen pedig perzsa viszo-nyokat illető felfogását és tanácsait saját diplomatiai lépéseinélfelhasználja. Így a levelezés inkább a perzsa kérdést illetőkonstantinápolyi tárgyalásokra, mint Rákóczi történetére nyújtadatokat. A magyar emigránsokról semmit sem tudunk megbelőle, kivéve, hogy Máriássy, majd egy Martin nevű francziatiszt jártak Rákóczi postájával Konstantinápoly és Rodostoközött. A rodostói emigratio történetének Mikes munkája marada felülmúlhatatlan őszinteségű, hiteles kútfője. Mivel azonbaneddig ismeretlen anyagról van szó, a következő jegyzetekben meg-kíséreljük d’Andrezel levelezéséről lehámozni, a mi használható.

142 Pl. 1725 aug. 4-én: Vous penser toujours egalementjuste sur touttes choses et quoi que vous me marquiez quevous ne donniez plus d’attention aux affaires publiques quepar maniére de divertissement, l’usage et la pratique vous enont acquis une si ample connoissance que le peu que vous

381

voulez bien en dire peut servir d’une trés grande instruction. —1726 márcz. 12-én: L’approbation que Votre Altesse veut biendonner aux démarches que j’ay faites me rassure SUT les in-quietudes qu’on a toujours quand on ágit sans ordre quelquebonne intention qu’on ait. Je crois que V. A. pour etre instruitedes intentions de la Porte et consultée par le Grand Visir nepouvoit n’en imaginer de mieux que de laisser venir et de neluy rien temoigner, eile connoit mieux son genie qu’un autre.

143 D’Andrezel 1726 január 12-iki levele.144 Az 1725 szept. 15-iki mémoire-ban: Pour faire gouter

aux Turcs cette proposition on pourroit leur representer quetoute la chretienté seroit trop jalouse si la Porte vouloit s’ap-proprier toute la Perse, que si en contrevenant aux deraicrstraités on poussoit a bout les Moscovites, ccux-ci pourroientrechercher l’alliance de l’Empereur pour empecher Γ union desmonarchies avec d’autant plus de raison que le Roy de Persepere de Thamas avoit été allió des Roys Chretiens pendant laguerre qui précéda la paix de Carlowitz. Cette considerationpourroit ainsi donner entrée aux allemands dans les affairesde Perse, en sorté qu’il seroit aussi profitable qu’honorablea la Porte d’agir de concert avec les Moscovites pour pacifierEscheref Kam avec Thamas, car la division qui regncra entreces deux princes malgré lenr paix assurera toujours á laPorte et aux Moscovites le partage qu’ils ont fait entre cux;ce raisonnement ne paroitra pas nouveau au Grand Visir, jele luy ay produit il y a deux ans á l’occasion qu’on vouloitrompre en dernier lieu les négociations, je ne le mets icyqu’en raccourcy mais on pourroit le détailler. — D’Andrezelmegjegyzése ehhez: en temps et lieu je pouray me servir doces considerations.

145 A capitulatio kiadva A. Schopoff, Les réformcs et laprotection des chréticns en Turquie 1673—1904, Paris 1904, 1, 1.

146 Schefer, id. m. 183., 185. II. — A bevezetésben Schefcr,színes képet nyújt ezekről a viszonyokról.

147 A magyarból francziára fordított memorandum ad’Andrezel-iratok között Egyes részei igen jól vannak meg-írva. Depuis le commencement de l’Empire Ottoman il y atoujours eu des prétres Latins dans son étendu. Ont ils con-vert! á leur religion les Grccs et les Armeniens? II est certainqu’ils n’en ont pás converti la centiémo partié, et pourquoy?

382

sinon parceque ce n’est pas la parole des hommes; mais c’estDieu seul qui peut changer l’entendement et le coeur del’homme. Il est certain qu’ils ont fait embrasser leur religioná plusieurs milliers de Grecs et d’Armeniens; mais y a t-il unexemple que ceux-cy ayent jamais pris les armes contre laPorte. Le Czar de Moscovie de la communion des Grecs n’at-il pás été en guerre avec eile; mais ce peuple innombrablede sa religion s’est-il remué en sa faveur? Non certes etpourquoy? parceque c’est Dieu qui a voulu qu’ils demeurassentassujettis á la Porte. Supposons done que tous les Grecs etles Armeniens s’unissent avec les Latins en embrassant leurreligion, les Princes de leur communion seront-ils par la plusfort que n’a été le Czar; seront-ils, dis-je, plus capables deresister aux decrets de Dieu? H faudroit étre insensé pourpenser ainsi. Qui done peut induire la Porte á rompre avec laFrance pour une affaire, qui dépend d’un tel ressort, et nonde raisonnement et de la puissance de homines. Qui peut,dis-je, persuader de rompre, dans le terns que la France,l’Empereur, l’Espagne et toute l’ltalie se trouve en paix.

148 A párbeszéd franezia fordításban ugyanott. Továbbisorsára d’Andrezel levelei az 1726. év első feléből. Ugyanittemlítve egy Cosmophile et Théophile párbeszéd, melyet Rákóczi,úgy látszik, sur l’état présent du ministére russe készített(1726 márcz. 12. levél).

149 Musztafa és Cachod kémszolgálatai régóta ismeretesekaz irodalomban, v. ö. Hammer id. m. VII. kötet, 311. s köv. 11. —Thaly, Saussure 53. 1. Csáki Krisztina házasságáról MarczaliHenrik, a Szilágyi-féle Magyar Nemzet TörténeteVIÍl. kötet, 175.1.

150 A hagyatékában talált könyvek jegyzékét kiadta Thaly,Saussure, 365. 1.

151 Teljes czíme Reflexions sur les prindpes de la viecivile, et de la politesse d’un chretien, kiadva az 1751-ikiTestament politique et moral 257. s köv. 11. — A benne leírt ésajánlt szertartások tisztán a franczia udvar hatása alatt jötteklétre: grandmaítre d’un Prince, s a prince-nek viszonya akirályhoz, a préséance des Princes még sajnos nincsen ren-dezve; az udvaronezok közt szokásos házasságtörésekről; surla maison des Princes; aprés la messe au conseil; a fejedelmihivatás magasztos felfogására mutat e művében is a fejedelmihatalom jellemzése az udvari cselszövények között: eile toiére

383

tout, eile eroit tout, eile espére tout, eile souffre tout, 459. 1.,tout faire avec charité, még ha az udvari papok mást is mon-danak. Ezt a munkáját megküldte d’Andrezelnek, a ki gyer-mekeivel együtt nagy lelki épüléssel olvasta s leveleiben el-ragadtatással nyilatkozik róla, valamint általában Rákóczi iro-dalmi munkásságáról: Je ne pms mieux comparer vos sagesreflexions qu’á ces viandes exquises dönt le sue est nourrissantet delectable puisqu’en remplissant le coeur elles contentcntl’esprit. — J’ay surtout admiré son esprit sublime qui deve-loppe avec une parfaite netteté les matiéres de religion et depolitique les appuyant de raisonnements arrivés á son premierdessein de la gloire de Dieu, qu’clle ne perd pás de vue, etqu’elle traite d’une maniére aussi élevée qu’édiffiante, instruc-tive et pleine d’onction. Rákóczi nem csekély elégtételt érez-hetett e sorok olvasásakor.

1M Histoire des révolutioiis de Hongrie, hatkötetes kiadás,I. kötet, 33. 1. Az első négy kötet semmiesetre sem Rákóczimunkája. Olyan túlzásokra a fejedelem még elkeseredése ember-gyűlölő pillanataiban sem volt képes, a milyenek sorozatábólez a munka áll. Tehetséges újságírói munka, olyan emberé,a ki a hazai viszonyokat gyorsan elfelejtette és beletaláltamagát az újakba. Thaly Kálmán sokban innen kölcsönöztesaját történetphilosophiáját. Kifejezései az akkori forradalomelőtti franczia politikai styluséval feltűnően megegyeznek; —Rákóczi stylusa inkább a XVII. századi thcologico-politikaiStylus. Citoyen előfordul ugyan benne városi polgár értelmé-ben is, de inkább: citoyen trés zélé pour la patrie. Valószínűkülönben, hogy a kiadó is sokat változtatott a styluson. A kétutolsó kötetben lévő önéletírásban több a Rákóczinak tulajdo-nítható rész, de teljes bizonyossággal csak azokat a részekettarthatjuk az övének, melyek Confessiójával megegyeznek.Saussure bizonyítgatja ugyan, hogy az egész munka a feje-delem tollából származik, de csak úgy, hogy ezt hallomásbóltudja: II est trés certain quo ce Prince est hauteur de cesouvrages. (Thaly kiadása 102. 1.) Saussure egyedül azon állítá-saiban megbízható, melyek személyes tapasztalatain alapulnak.A mit ott Rodostóban gyermekes fővel hallott, nem jól jegyeztemeg magának s később még rosszabbul írta le. Szerinte pl.Rákóczi Gallipoliban hallja a belgrádi csatavesztés hírét és apassaroviczi congressust 1 (155. 1.) Rákóczi vele javíttatta ki az

384

orthographiai hibákat e munkában, s ha valóban ő volna aszerző, Saussure ezt másként bizonyítaná, nem ily általános,„trés certain“-nel. Ha Rákóczi volna a szerző, nem adja akéziratot egyik nemesének (Zay, Mikes, Sibrik, több nem voltmellette halála előtt), hanem fiaira hagyja. — A munkárólegyebekben igen alaposan szól Márki id. m. III. kötet, 634. 1.

153 Mikes 85. levele, 1727. évből. Az otthoni magyarság ésMikes párhuzamosságáról gyönyörűen szólt Beöthy Zsolt aMikes emlékkiadás XXXIX. lapján.

154 Mikes 22. és 34. levele.155 Az egész ügyről d’Andrezel 1725. végi és 1726 eleji

levelezése nyújt felvilágosítást. A császári követek gyakranfeljegyezték a róla elterjedt híreket: hol Tunisban, hol Albániá-ban akar magának fejedelemséget, máskor a perzsa háborúfővezérletét szerette volna elvállalni. Üres hírek ugyan, deRákóczi lelkiállapotával nem ellenkeznek. — D’Andrezel Mor-ville előtt igen elítélőleg nyilatkozott Ploutmanről (1725 júl.13. jelentése); Rákóczihoz írt leveleiben a szokott udvariasságelhalványította szigorú kifejezéseit. 1726 febr. 25-iki levelébenBon megbízását illetőleg mondja, hogy ö maga hasonló lépésttett a portán. Je voudray fort que le Grand Visir vous eut aumoins fait sgavoir qu’il n’a point d’éloignement pour le planque vous luy avez fait et dans é'execution duquel la Portepourroit trouver de grands avantages, ainsi que la nation dela maniére que Votre Altesse pense sur les interets de laFrance. — D’Andrezel kénytelen volt Rákóczi kérését, hogyPloutman egy ismerősének franczia korcsmanyitási engedelmetadjon Konstantinápoly területére, visszautasítani. Az európaivendéglők Bonnac alatt túlságosan elszaparodtak, s így d’An-drezel nem adott többé senkinek concessiót. Rákóczinak aegei-tengeri kalózfejedelemségéről és ez ügyben való tárgyalásairóligen helyes képet adott Márki id. m. III. kötet, 622. 1. a Mala-golatól kiadott velenczei követjelentések alapján.

156 Bohn legelső munkája Diriing számára a fejedelem egyVigourouxhoz (az actán tévesen Bohnhoz) intézett utasításánakmegszerzése volt 1726 decz. 3-áról (melléklet Diriing 1727márcz. 12-ki jelentéséhez). Az iromány szerint a küldöttnek azangol és hollandus kormány közbenjárását kell kieszközölnie,hogy Francziaországba visszatérhessen. Részletesen jellemzi amagyar nemzet törekvését az idegen járom lerázására Albert

385

király ideje óta (Brenner munkájának hatása!) Ő maga akereszténység békéjét akarja ugyan, de non öblíti snmus obli-gationis nostrae principális. Erdély különállása történeti szük-séglet. A hannoveri liga segítse elő Párisba visszatérését, deő addig is ráveszi a portát, hogy a perzsa háborút befejezzeés a császárt támadja meg. Háború után a tengeri hatalmakhívjanak össze általános európai congrcssust a westphaliai min-tájára, hogy az azóta történt összes sérelmek jóvá tétessenek.Mindez a communis Európáé tranquillitatis conservatio érdeké-ben volna szükséges. — Újat nem nyújt az utasítás, de újabbmegdöbbentő bepillantást ad az emigráns szerencsétlen körfor-gásába, melyből menekvés nem nyílik.

157 Bohnra vonatkozó adatokat Diriing és Talmann jelen-téseiből kiadta Thaly, Saussure 52. s köv. 11., melyek továbbielőadásunk alapjául szolgálnak. Saussure megbízhatatlan, Bohn-nak Konstantinápolyba, ill. Rodostóba jövetelét is találomrateszi 1722 vagy 1723-ra (170. 1.). — Kovács Jánosra Diriing1727 szept 15-iki jelentése.

158 vigouroux dolgaira legelsőrangú forrás irományainaktöredéke, mely a magyar kormánytól készíttetett másolatok-ban a Nemzeti Múzeum könyvtárában van. Az eredetiek aNaxos szigetén lakozó Lastics-Vigouroux család tulajdoná-ban vannak, a mely Thaly szerint nyolcz láda actát bocsá-tott a magyar kutatás rendelkezésére a Rákóczi-hamvakhazaszállításakor. A család Vigouroux fiától származik, a kiRákóczi költségén vett el egy naxosi görög leányt. Tartal-mukat többször elmondta már Thaly Kálmán, a mint erről mármunkánk 113. sz. jegyzetében szóltunk. A töredékgyüjteménykövetkező darabokból áll: 1726 deczember 16. Rákóczi ereden*tialisa V. számira, ugyanezen kelet alatt az utasításnak egyikleszakadt fele, melyből egyetlen mondat sem deríthető ki.1726 decz. 12-ki útlevél d’Andrezeltöl. Kelet nélküli note afrancia követségtől. 1727 ápr. 28. Ilosvay V.-hez; jún. ifj. V.levelének töredéke a Rákóczi Györgygyel megtett archipcla-gusi útról (Thaly szerint értékes napló!); júl. 27. Ilosvay V.-hez;kelet nélkül (1727 nyár) Ilosvay V.-hez. 1727—28. Rákóczitöredék instructiója V.-nek a lengyel házasság dolgában. 1728febr.—márcz. Ilosvay V.-hez; ápr. 7. V. armalisa (kiadta Thaly,Turul 1908. 11. 1.); ápr. 20., decz. 23. 1729 jan. 18. IlosvayV.-hez. 1731 jan. 16. V. a fiához; kelet nélkül (1731?) Ilosvay

386

V.-hez. 1730—31. V. hivatalos lépéseiről levélkivonatok. 1732decz. 24. V. felesége kérvénye Champagne-ban; kelet nélkül,V. bocsánatkérése Rákóczihoz. 1735 okt. 15. Rákóczi Józsefmeghatalmazása V.-nak; 1741 jún. 7. Versailles, Rákóczi Józsefadósságairól. 1741 nov. 28. Turin, V. lépései hátralékos fizetésedolgában, 1741 (?) hasonlóképen a Rákócziakon való 2300piastemyi követelése dolgában. — Ezt az anyagot kiegészítika konstantinápolyi császári követek jelentéseiben találhatószáraz, tárgyilagos jegyzetek Vigouroux utazásairól, valaminta bécsi udv. és áll. levéltárnak Arneth-től, Prinz Eugen vonSavoyen, Wien 1858., III. kötet, 267. s köv. 11., valamint mégrészletesebben Marczalitól, id. m. VIII. kötet, 170. s köv. 11.felhasznált Seckendorf-féle actái.

159 je sais que Vigouroux est un des plus grands gasconset hableurs (supposé qu’il sóit encore] tel que je l’ai connucydevant). Mikes emberismeretének fényes bizonyítéka!

160 Ilosvay 1727 júl. 27-én írja, hogy szégyelte magátmiatta, a mint Konstantinápolyból hallani volt kénytelen, hogyvisszaesett régi hibájába; sobri estote, ajánlja neki.

161 puisque depuis la grace que Dieu luy a accordé d’entrerdans le giron de l’église a l’occasion de son attachement amoy, j’ay eu lieu ä erőire que c’est luy qui luy a inspiré lavocation dönt il veut sortir. Voila le sujet de mon douleur, etde mon silence, pour que je ne donne aucun consentement áce que je regarde comme un mai qui ne peut qu’offenser Dieu,et ils ne sgauroient attirer que le mauvaises suites au suppliant.Vigouroux Rákóczi Györgyre is panaszkodott, a mi az atyát emegható felkiáltásra ragadja: et par surplus combién »nem’outraget-il pas, lorsque il pense que je puisse quitter lesentrailles d’un pére? . . . Tovább: Ne croyt-il pás que c’estluy qui m’a offensé dans mon caractére, par son impétuositéet mouvement si peu conforme de la dignité, dönt je luyrevetu. Hosszú vallásos tanácsok után: j’ause dire devans dieuque je l’aime patemelement peut étre malgré luy-mesme.

162 Bohn jelentése Diriinghez 1733 febr. 28. és Vigourouxsaját nyilatkozata Rákóczi halála után teljesen fedik egymást.

163 Bohnnak idézett jelentése, melyet teljesen megerősítRákóczi József levele, a hol Vigouroux czíme: général majoret président du conseil de feue S. Altesse Ser.

164 E tragikomikus száműzetés minden phasisát pontosan

387

megfigyeltc és leírta Bohn, mivel a hűségében igazságtalanulmegsértett Kovács lelkiállapotára spekulálva kémnek akartamegszerezni, a mi azonban nem sikerült neki.

166 Ilosvay meghatóan kéri leveleiben, ne feledkezzék megaz ö oktatásáról: observez cela je vous en prie car m’est trésnecessaire a moy qui suis ignorans merne si vous n’en avezpás vous qui en est docte et savant et il faudra pour celaenveloppé chaque choses en differente petite paquet et ecriredessus ce qu’il y aura pour m’instruir. O! si je pouvez obte-nir cela de vous je pen bien vous assurer que je serai beau-coup consolée en vous. Amen, cet adire ainsi soit il. —Vigouroux azzal is biztatta, hogy chemiai úton élelmiszer,kenyér gyártására fogja megtanítani. Arra azonban nem jók arodostói kemenczék, s Lengyelországból fog egy alkalmasatküldeni. Ilosvay kísérletezését a fejedelem is érdeklődve szem-lélte. A környezet szemügyrevételével látható csak, milyen jószemű ember volt Mikes, a ki első pillanatra keresztül látotta franczián.

167 M. Dirling sait, que le Baron (így hívja magát Vigouroux)lui a toujours parié de Sa Majesté Imperiale, de tous Mon-seigneurs les Ministres de la Cour de Vienne et de toute lanation allemande avec les sentimens d’un amour trés tendre ettrés respectueux, qui partoit du fond de son coeur, inaccessiblede toute dissimulation en cettc occasion. Ezen utolsó háromszó hozzáfüggesztése bizonyítja, hogy Vigouroux csakugyanszellemdús ember volt, a ki néha saját magát is ironikusanfogta fel.

168 Ilosvay levele 1728 decz. 23-áról Rodostóból Vigouroux-nak: a fehér lappal együtt, melyre egész jelenét és jövőjétrábízza, je vous eerirez encore une petit letre dans laquelle jomarqu rai mon nőmmé et les bion que je souhaitrai, puisqueles miens (?) que jc devrois posseder á présent ne sont pásconsiderable puisque dans chaque trouble qu’on faisoit enHongrio ma fainille fort imprudemmen se sont toujours ingerenVigouroux felszólította egy veszélyes lépésre (valószínűleg,hogy maga ie menjen el Dirlinghcz): j’ay pencé bien plus d’unfois comment pourrois je m’y rendre et sur quel pretext, maisjo no tronve aucun puisque vous y est dejas et je suis tropmarquo a la cour de Rodosto ct memo a Constantinople leturques savent co quo jo suis ct il en prendroit bien de soub-

388

son c’est au regret de mon coeur que je suis contrait de vousdire qu’il m’est impossible sur tout que mon maistre n’en saitencore rien de ce que nous faisons a presens, mais j’esperqu’il le saura bientot avec beaucoup de surprise merne moyenenle sage et prudens mediations des nos tres eher amis et c’estdans ce terns la qu’il saura mieux la difference qu’il y a entreles hommes et hommes comme vous le remarquez tres bien.(Úgy látszik, Vigouroux elhitette vele, hogy Rákóczi nem becsülieléggé szolgálatait.) Pour que la chose qui me regard ayt unissu plus applausible pour moy, j’ay besoigne de votre amitiéet je conte la dessu par avance comme sur la mienne merne,c’est pour quoi je m'adresse a vous comme a mon uniqueeher frer, pour vous prier de vouloir bien m’accorder a moyou plustot de prometre pour moy a nos eher amis un couplede millié d’écus de cet bource dönt la Providence vous en afait un dispensateur fort fidel... Mint ebből látható, a rodostóiszomorúságnak sem hiányoztak humoros oldalai: Vigouroux,a kire a gondviselés egy vaskos erszényt bíz, a melynek őhű szétosztogatója 1 A Dolhai-birtok leírása után: ezt márRákóczi is neki ígérte erdélyi fejedelem korában, s most acsászár könnyen elveheti Dolhaitól a kir. kamara segélyével.Itt a rendelkezésünkre álló másolatban Sa Μ. I. et C. áll, aC.-t Thaly Czarien-τβ egészítette ki, holott bizonyára a másolóhibája R helyett; a máramarosi birtokot nem a czár, hanemSa Majesté Imperiale et Royale veheti el kamarája segélyével:ainsi Sa Μ. I. et C. peut par la chambre l’emparer sans fairetor a personne et mes les donner pour ce que je puis en sonterns etre plus propre a son service, mais comme par la gracede Dien et par les experience que j’ay j’ay plus de lumiereen tout et pour tout (a szegény bejáró végkép elveszítettefejét), et je suis plus propre pour ces service de sa M. I., et C(R helyett) qu’aucun de mes parans et des autres gentilhommesdu pais, je suplie S. Μ. I. de m’accorder le rang que j’ayactuellement avec un titre de comte. Később kéri: un brevetde marchal de camp. Végül szívrehatóan kéri Vigouroux-t,hogy egész életét és jövőjét kezére bízza, tehát iparkodjék adologban az ő baráti és testvéri bizalmának megfelelően eljárni.

168 D’Andrezel többször megnyugtatja, hogy a fiúk meg-szökéséről szóló hír nem bizonyult valónak. 1726 okt. 23-ikilevelében közli vele, hogy egész hiteles forrásból sikerült e hír

389

hazug voltáról meggyőződnie. Beszélt az új velenczei követtel,Delfinóval, a ki korábban Bécsben volt és jól ismerte az idő-sebb fiút: jeune prince de si grande esperance, bienfait, remplid’esprit et de politesse et adroit en toute sorté d’exercico.L’Empereur lui avoit continué toujours les moyens de soutenirsa naissance et qu’il estoit actuellement á Vienne trés bien ála Cour et le Prince son frére le cadet á Naples pour acheverses exercices toujours entretenu aux frais de l’Empereur. —Hogy Rákóczinak nem tetszett György megérkezése, megálla-pította Márki Sándor id. m. IH. kötet 619. 1. Delfinónak Mala·golától közölt jelentései alapján. Bizonyos, hogy Rákóczi Józsefés György a II. Rákóczi György óta lassan lefelé hajló csa-ládban hirtelen bekövetkezett mély degeneráltságot képvisel-nek. Egyes vonásaik közösek egyéb trónkövetelők gyermekeié-vel: III. Jakab gyermekeiről egy személyes ismerősük írta,hogy a fiatalabb csinos, az idősebb bátor, jólelkű fiú, de „tonsdeux montrent un esprit médiocre et peu formé“ (idézve Marcelde Baillehache, Prétcndants, Paris 1902, 14. 1. — Különbenadatain kívül használhatatlan munka).

169 Márki id. m. III. kötet 620. s köv. 11.170 A Vigouroux-levelezés igen részletesen tájékoztat a

kevéssé épületes lakájtársaságról. Az ifjú Vigouroux, a kiRákóczi Györgyöt Rodostóba kísérte, az egész franczia társa-ságot tollára veszi azon atyjához írt, hosszú töredéklevelében,melyben a tengeri út archipelagusi statióit is feljegyezte. Ba-raillon a a des lettres de complot avec le chevalier Cleracpar les qu’elles il marque que vous vous est vanté a eux quevous vous estiez rendu maitre de l’esprit du prince, et do toutles seigneurs de la cour et que vous aviez.... comme vousaviez voulu. Baraillon s’est ventez en merne terns de m’avoirdonnez des coup do baton et Clerac un souflet au lazaret(A kedves rodostói idyll, mely ez iratokból Thaly szerint elénktárul!) Rákóczi György udvara tagjai: D’Anguelber, Rumol,Renard. Az első henczegni akar vele (a levélíró ifj. Vigouroux-val), de ő nem engedi. Je suis trés bon ami avec Mrs deMikezt, Molitar, Quiche (Kiss), Bcchon, De Rocho; a többiazonban, Mrs Chencvier, Bon (Bohn értendő), Passement, D’An-guelber, Martin ct tous autrce ont faito une briguo contro moi.

171 Rákóczi levele D’Andrczelhez, 1727 jan. 20.: Pour moyj’ay déja pris le raanteau de la patience pour essuyer la pluyo

390

qui tombe actuellement sur moy et la gréle que j’attends.La Cour de Vienne ne me connoit que trop pour ne pas tra-verser comme eile fait mon retour en France, eile n’est pasjalouse des conseils que je donne á la Porte, car eile sgait enmerne terns qu’on n’est pas capable de les suivre . . . Ainsi lescroix et les adversitez seront toujours mon partage, trop heureuxsi je les mets au profit de mon salut que je souhaite uníque-ment. — 1726. decz. 31. levél ugyanahhoz: la complaisanceavec laquelle on me sacrifie á la Cour de l’Empereur joint äl’incertitude de mon etat contraignent d’une maniére étrangemes sentimens et mon coeur.

172 Marczali id. m. 172. 1. idézve: Rákóczi a une anciennepassion et confiance pour eile.

173 Életrajzi adatait 1. életírójától, Hermann Ullrichtól, Alig.deutsche Biographie, Nachträge, 55. kötet, 664—667. 1.

174 Megállapította Márki S. id. m. III. kötet 623. 1. —Dönhofíhé 1731-ben Czartoryski Ágost herczeghez ment férjhezs hozományával megalapította e család gazdagságát és politikaibefolyását.

175 Rákóczi utasításának töredéke Vigoroux számára, keletnélkül: 10°. La confiance que nous avons en la personne duRoy et en sa generosité nous persuade que Sa Majesté aurala bonté de menager tout ceci avec le secret convenable anotre situation pour cet effet nous croirons qu’il seroit trésutil a ses propres interets que le Roy ren(voyait) le sieurBaxtrom, et que par son canal (il in)sinuat a la Porte que SaMajesté sou(haite)roit me voir en Pologne pour des raisons(que) les conjonctures ne permettent pas encore de developper,mais que la porté ne trouvera pas prejudiciables a ses interets.— 11°. aprés notre entrée en Pologne le Roy pourroit faireconnoitre a l’empereur quaiant prit les assurances que noussouhaitons avec toute la sincerté possible d’entrer en bonnegrace de l’empereur, et que nous n’entreprendrons rien contreses interets, eile ne pouvoit pas refuser l’entrée de son ro-yaume et s’opposer au sej our d’un de ses cytoyens que pouroter a l’empereur tout sujet d’ombrage. Le roy sera bien aisede moyenner cet accomodement pour pouvoir étre avec d’au-tant plus d’efficacité guarand de la bonne conduitte que nouslui avons promis de tenir a l’egard des interets de l’empereur.— 12 o. gi le Roy entroit en ces vues il sera necessaire d’ex-

391

poser a S. M. que les ministres de France nous ayant privéde la plus grande partié des s... et effets dönt nous jouissionsen France... simplement a ce que la porté fourn(isse)... subsis-tance nous ne pourrions subsi(ster)... sans étre prealablementassur(éz)... de nótre etablissement par un manage convenabloá notre etat, que nous n’avons pas voulü pour (sui)vre sansl’agrement de S. M. que célúi de la princesse royalle nous pa-roissoit en toute manieres convenable et nous nous flaterionsd’y reussir si S. M. agreoit nos desseins qu’il ne depandroit quede sa generosité d’accorder a cette princesse quelque starostiesavant la publication de ce manage sous pretexte de soutenirson rang avec la dignité convenable a l’honneur de la repu-blique. — 13°. a király ne haragudjék ezen alkalmatlankodásért,ö egész életén át hálás szolgája lesz neki. — 14°. apres avoirpris des informations du sieur (Javor)ka*) de tout ce qu’il avoirfait en suitte de (ses instructions nous laissons votre choixde voir la princesse Royalle avant d’aller d’abord ja la cour.En premier lieu vous regierez votre resolution la dessus surles lettres que vous pourrez receuoir avec les passeports; carsi vous voiez que le roy veuille secreter votre commission auxministres, il vaudroit mieux aller en droiture a la cour. Maissi Javorka eut deja parié ouvertement a la Princesse Royallede votre commission, il faudroit commencer a [conferer aveceile pour ne lui pas donner une marque de defiance. — 15o.nous avons instruit les SrsLCrouchai **) et Javorka au sujet denotre manage pour avoir sujet d’ecrire a la princesse Royalle.Nous avions pris pretexte qu’ayant appris qu’elle "cherchoit aaugmenter les fonds des terres, nous luis offrions notre con-currence pour qu’elle put degager nos terres de Jároslave, etdans le 5e point de cette instruction nous avons marqué quonous souhaiterions que cela eut pu se faire St. Jean passé.Car sur le bruit que le Prince Zangouski auroit recherché lemanage de Mde de Denho(ff) ···) nous craignons que cette térréne rctomb(e toute aux) mains do ce prince, qui en possede la

*) Jávorka Adám ebben az időben Rákóczi lengyelországiágense.

**) Krucsay István a Sieniawski-család Rákóczi kezén levőjaroszlói birtokának kezelője.

***) Dönhoff grófnő, Sieniawskiné leánya, a jaroszlói bir-tok tulajdonosa. Zangouski Czartoryskinek elferdítése.

392

m(oitié)... la nous n’avons pas en intention d’ent(rer)... parcequenous croions encor en jugeant... droiture de Mme Denhoff qu’ellene voudroit pás deffendre les mauvais droits qu’elle pourroitpretex(ter) sur les terres de Jé’roslowe. Cependant nous des-aprouvons fort si nos susdits plenipotentier eusse donné lieua des parolles qu’on auroit pú. empoisonner en les raportanta Mde Denhoff. Nous ne scaurions cependant pás attribuer áune autre cause, le refus de l’audience au Sr Javorka lequela son tour paroit |piqué de son procedé. Comme cette maientendue de notre intention pourroit avoir de trés mauvaisessuittes vous emploierez tous le moyens imaginables pour calmerl’esprit de Mde Denhoff, l’assurant de nőtre que la regardantcomme heritiers de l’amitié que nous avions pour ses parentsnous n’avons jamais eu dessein de lui faire la moindre de-plaisire, etant persuadó qu’elle n’a jamais eu la pensée devouloir s’attribuer la propriété de la térré que nous n’avionsqu’hipotequó a la castellanne sa mere, que le village Surovade sa depandance ayant été alors possedé par Missonat a quinous l’avions confere á vie n’a pás été oompris dans l’hipo-teque ensorte que nous esperons qu’elle ne trouvera pás mau-vais que nous le faisions retirer des mains de la ditte Missonatpar nos plenipotentiers. Enfin bien loin de lui deplaire en lamoindre chose (eile) aura pú voix par la lettre que nous luyavons ecrit l’envie sincére que nous avons de cultiver sonamitié ensuitte des sentiment que nous avons eu pour eiledepuis sa tendre enfance.. — 16°. si le roy ne s’oppose pásau sej our de mon fils en Pologne vous lui ferez tenir la lettrepar laqvelle nous luy mandons de se rendre incessamment áDantzic et en l’absence du roy de sadresser au prímát avec lalettre que nous lui ecrivons par sa suite il pourra poursuivreson manage selon son bon plaisir. — 17°. pour ce qui con-ceme la princesse Royalle nőtre état ne permettant pás quenous agissions en sa recherche avec tel eclat que son rang etnőtre dignitó exígeroit, vous poursuiverez cette affaire, ensuittede ce que le Sr Jevorka aura commencé pour y obtenir sonconsentement, que nous regardons comme le pivot de toutesces negotiations a la cour du roy de Pologne et de l’établisse-ment de nőtre fils le dúc de Makovitz. Ainsi nous nous pro-mettons avec la confiance que nous avons dans votre capacité,esprit, zele et fidelite, que vous emploirez tous le moyens pour

393

y reussir. Sur quoi nous vous assurons de (notre) estime, bien-veillance et affection. — Ezen töredék a fejedelem házasságiszándékát minden kétségen kívül helyezi. Márki Sándor id. m.ΙΠ. kötet 629. 1. a szándékot még csak Savoyai Eugén vádjá-nak tartotta. V. ö. különben a tőle felhasznált adatokat, külö-nösen Ameth id. h. és Marczali, a Szilágyi-féle Magyar Nem-zet Története VIII. kötet, 170. I., a hol a Vigourourtól beadottmemorandum részletesen van ismertetve.

178 Az előbbiek, különösen Marczali világos előadása.177 Diriing jelentése 1728 aug. 24. és Talmanné 1729 máj.

25., aki már ekkor gyanítja, hogy Sieniawskiné halála folytána házasságból nem lesz semmi.

178 Talmann 1730 június 8. és aug. 4. jelentése.179 Qu’il n’en fallait plus parier et que c’était un coup

d’épée dans l’eau, Bohn vallomása, melyet Kont közölt igenszorgalmas és tanulságos értekezésében, Les demiéres annéesde Frangois Rákóczi II, a Revue de Hongrie 1910. évfolyamá-ban, tome V., 186. 1. — A Bohnhoz szóló utasítás 1733 október19-éről megvan Bohnnak Talmannhoz intézett 1733 okt. 22.levele mellett: Voilá une Commission que je vous donne ensvite de la confience que j’ay en votre fidelitó et votre discretion.I’ay beaucoup de confience dans la personne de Mr l’Arche-Evéque, mon intention est, que vous lui fassiez mérne voir cettelettre, mais je n’ay pás jugó apropos de lui en ecrire directe-ment, pour qu’il puissc manier cet affaire avec plus de delica-tesse, et pour qu’il puisse dire, que je ne lui ay ni parié, ni ecritsur cette matiére. Tachez d’engagcr ce Prélat de parier auSr Talman resident de l’Empereur, et de lui dire, que dansles conjonctures presentes de l’Europe, de la pragmatiquesanction, et de bruits de la guerre, il lui étoit venu en pensée,qu’il seroit peüt étre de l’Intéret de l’Empereur, que je ne restepas dans la situation, dans laquelle jo me trouvo avec mosenfans, et que peut étre on trouvcroit quelque moyen de l’acco-modement, si on leurs donnoit un etablissement convcnabledans la Lorraine, puisqu’on dit que l’Empcrcur a dessein d’établirco Due son succcsseur, que s’il savóit, 'que cette propositionaggrécroit a la Cour, il s’en chargera de sonder comme de luimérne mon intention Iá dessus. Cc seroit un coup de pistolet,quo jo voudrois tirer ainsi pour voir comme on l’écolitera, etje vous assure en mérne tems de mon affection.

394180 Zay elégedetlenségét megállapította Kont id. h. 45. s

utána Márki id. m. III. kötet 549. 1.; Mikesről Bohn leveleTalmannhoz, ennek 1732 jan. 21. jelentése mellett, kiadva Hur-muzaki Doc., VI. kötet 500. 1. (v. ö. Angyal, Századok 1905.220. 1.), Rákóczi egy favori mécontent-ja (Ilosvay, Villeneuvelevele szerint, Hurmuzaki id. m. Suppl. I. 1. 483. 1.) a török-től kért már többször engedélyt, bogy Moldvaországban földeketbérelhessen s így Rodostótól távol élhessen, de a porta sohase adott engedélyt. On assure aussi qu’un autre, nőmmé Miqués,Transylvain de nation, qui est actuellement gentilhomme de lachambre du Prince, a un pared dessein; qu’il se mariéra avecla veuve de feu Comte Bereseni, qui est en Pologne, et qu’ils’etablira sur lesdites frontiéres, oú il espére attirer de laTransylvanie du monde pour en faire une espece de colonie,et entretenir dans son pais un commerce secret, qui pourroitservir en cas de quelque revolution. Mint látható, Bohn Mikesmagánügyeiben teljesen au fait volt; a legutóbbi megjegyzésazonban: Mikes mint országháborító Összeesküvő! láthatólagBohn önkényes gyártmánya, hogy újabb veszélyek felfedezé-sével nélkülözhetetlenné tegye magát a császári követnél.Villeneuve említett levele tanulságosan jellemzi Ilosvay (M.Disloway) éretlenségét, melyben grófságról és fejedelemségrőlálmodozva, bármikor kész volt Rákóczit elhagyni. Tervét afranczia chimérique-nek nevezte.

181 Forgách 1731 okt. 11-iki levele, közölte Márki id. h.649. 1.: „Ex praenobilibüs vannak a fejedelem mellett SibrikMiklós, Ilosvay János, Máriássy Ádám, Mikes Kelemen, KapyGáspár. Adta volna Isten, soha Rákóczi, se Bercsényi ne szü-letett volna. Hazánkat elpusztították, minket koldusbotra jutta-tának. Bezzeg, a fejedelemnek jól van dolga, mert Magyar-országban sem volt a kuruczvüág előtt annyi jövedelme, mintmost a francia királytól és török császártól. Bezzeg nem ád aszegény magyarnak: verje meg az Isten!“ A rosszul neveltfiatalember meglehetős durván és szeretet nélkül ugyanaztfejezte ki, de káromlással megtoldva, amit előbb már a feje-delmét „vakon szerető“ Mikes is említ. V. ö. Mikes sorait a„veszett irigység“ és „egyenetlenség“ átkáról, 96. levél.

182 Emlékiratát kiadta Thaly Kálmán az id. munkában.Saussure adatai legnagyobb részt megbízhatatlanok, felületes

395

hallomás alapján könnyelműen összefűzött anecdoták, a mintezt már Kont id. h. is észrevette.

180 Villeneuve követségére Vandal, Une ambassade franQaiseen Orient sous Louis XV. Paris 1887. A megérkezés notificá-lására Dirling 1729 jan. 13. jelentése.

181 Zinkeisen id. m. V. kötet 619—650 1., Hammer id. m.VII. kötet 382. s köv. 1. — Rákóczi tanácsairól Talmannjelentései.

182 Memoranduma Bohn 1733 okt. 30. másolatában:1. a mon avis le Roy Stanislas devroit s’emparer de Kamie-

nich pour en fairé une place d’armes,2. je luy envoyerai des officiers qui ont du credit en

Hongrie, et mon fils mérne, pour tacher de faire venir desHongrois á son service,

3. si les Turcs ne veulent pás laisser aller Mr d’Orlik, ilfaudroit lui fournir des moyens de s’evader pour aller joindrele Roy Stanislas,

4. on devroit tacher de faire prendre les armes aux Cosacsde Saporov de la dependance du Czar,

5. le Roy devroit porter toutes ses vües de ce cóté, commepour epargner son royaume, et pour transporter la guerre surles terres de son ennemi; il auroit les avantages: 1. de tenirla communication avcc ce pais-cy librc, et de pouvoir á laseureté de sa personne, 2. il attirera toute l’armée de Pologne,et toute la noblesse Polonaise dans son parti, 3. il retiendrala communication avec la France, laquelle pourroit devenirimpraticable par Dantsic.

183 Bonnevalról teli van az egykorú irodalom és az c kor-ral foglalkozó történeti müvek. Mi itt Vandal előadását, id. m.119. s köv. 1. használtuk, valamint Salih Munir értekezését,Bonneval Pacha, megjelent a Revue d'histoire diplomatique1907. évf, 385. 1. — Bonneval mémoirejai (idézve Márki id. Λ.630. 1.) történeti szempontból hasznavehetetlenek.

184 Talmann jelentései Bohn adatai alapján 1729 decz. 5.,1732 jan. 18., márczius 8., május 18. — Angyal, id. h. 220. 1.ezen adatok ismerete nélkül is helyesen sejtette, hogy Rákócziebben az időben nem érintkezett Bonnevallal.

185 Verunglückter Bonneval, 1730 okt. 20. jelentésében.186 Felelete Villeneuve üzenetére Bohn által: Talmann 1734

jan. 30. jelentése mellett: I’ai Ki par mes demiéres lettres

396

les vues de la cour, sur lesquelles je me suis expliquéde la maniére que vous sgaurez en son tems. Est-il bienpossible, qu’on ne sache encore rien de ce qui se passe enItalie, non plus que de la disposition des Venitiens, et de lamarche des Imperiaus? Quant aux mouvemens des Hongrois,je ne m’en mélerai certainement pas; celuy qui les a commencé,pourra les terminer sans moy; M. l’ambassadeur ne connoit nimoy, ni la guerre, c’est pour cela, que ses pensóes sont bienlegeres á ce sujet; et tout ce qui pourra vous dire la dessus,ne dóit pás vous arréter un moment dans ce pais-cy, vous ayantdeja indiqué, que mes intéréts vous demandent ailleurs. —Villeneuve már 1732-ben elutasította Rákóczi egy kérését amoldvai jezsuiták dolgában, melyet Vigouroux közvetített, Hur-muzaki Doc. Suppl. I. 1. 482. 1. Comme le caractére du Baronde Vigouroux me rend suspect la vérité des avis qui me vien-nent de sa part. . .

190 Bonnevalnak Rákóczihoz küldött emlékirata Bohn máso-latában Talmannak 1734 febr. 27. jelentése mellett: II eu del’interét de la France de songer á enlever aux Allemans leRoyaume de Hongrie. C’est le seminaire, ou le magazin, oúl’Empereur peut tenir, et entretenir jusqu’á quatre vingt miilehommes, Si on lui óte ce royaume, ce Prince redevient commeautrefait une petite puissance de 30 á 40000 hommes. Commele Roi et ses alliés ont beaucoup plus de troupes qu’on nepourra leur opposer en Italie, et sur le Rhin, et qu’il ne doiventpás négliger cette occasion de réduire l’Empereur a l’ancienpied, ils doivent faire leurs efforts pour avoir en Italie unearmée capable et assez nombreuse pour en pouvoir détacher50 m hommes pour entrer par le Frioul Venetien et par le FrioulImperial et la Croatie en Hongrie. Trieste, qui est une petitevilié sur le bord de la mare, n’est qu’une bicoque et sanschateau sera pris en deux ou trois jours. On va delá facilementen Croatie, oú il n’y a que Carlstat mai revetu de térré etsans fossó ni chemin couvert. Toutes les montagnes de Croatiesont la pluspart comme des . . . oú grandes routes de térré,qu’on peut passer partout, c’est un pais abondant en eau eten fourage. II faut ensuite passer la Save, et commencer ás’établir sur ses bords á Zagabria, et Gradisca, jqui n’ont nifossés ni garnisons. On se saisit ensuite de Zagathurn et deCamisa, ce qui se fait dans la marche, et l’on va assieger

397

Bude, qui ne vaut pas Estampes oú Maux prés de Paris. Mr. lePrince Ragotzi dóit se trouver á cette .armée, qu’il lui seratrés facile de joindre par la Bosnie et dabord quc Bude seraprise, ils font le faire proclamer Roi de Hongrie et qu’il nommeimmédiatement un Palatin, un grand Juge, un Chancelier etc.et qu’il envoye des.......................par tout le Royaume. D’un autrecőté, c’est á dire par la Moldavie, il pourra envoyer vers laHaute Hongrie son fils, qui est h Paris, auquel on doit donnerla Transsilvanie pour soutenir les mécontents qui se souleverontcertainement de ce cotélá. — V. Ö. részben Hurmuzaki id. h.491. 1. és Angyal id. h. 221. 1.

191 Kont id. h. 42. 1.192 A lublini palatínus megküldte Rákóczinak a sendomiri

confoederatio okmányát, benne többek között ezt a passust:Ferant nobis etiam opem, et vei tacitis compatiantur suffragiisvicinae famosae gentes, Hungária, Bohemia, Silesia, antealibertate et liberis electionibus gloribundae (melléklet Bohn1734 febr. 5. leveléhez, Talmann márczius 23. jelentésénél).

193 Bohn vallomása Kont id. h. s köv. 11. Könnyen felme-rülhet a gondolat, hogy az egész, valószínűtlen angol kísérle-tet Bohn találta ki, hogy Rákóczitól a franczia kormányt el-idegenítse. Ez ellen bizonyít azonban Talmann 1731 június16-iki jelentése a Kinnoul lorddal való érintkezésről, amikorBohnnak még nem volt oka ilyen meséket gyártani. Pápaiküldetésére, Mikes 107. és 109. levele.

194 Bohn levele 1732 decz. 23. Talmann 1733 jan. 21. jelen-tése mellett.

195 Thaly, Saussure, 64. 1.196 Bohn levele Párisból 1734 aug. 28., Talmann 1734 decz.

9. jelentése mellett. Thaly (Saussure 67. 1.) alaptalanul írja,hogy „Bécsből megszökéséről örömmel értesült“.

197 1735 februári memorandum, kiadta Kont a Századok1912. évf. 209. 1.

198 Je ne suis pás moins zélé pour ma patric, et jo suisencore engagé par des serments u soutenir la liberté et ledroit de ma principauté, Kont id. h. 211. L

199 te javítandó ki a Márkinál közölt hosszú névsor (id.h. 688. 1.); v. ö. Kont id. h. 45. Máriássyt és Ilosvayt illetőleg;Thaly Jávorka Ádám ezredes és a gróf Forgách- és Rákóczi-

398

levéltár, Századok 1888. 312. 1.: egy 1735 februári aktát Podo-liában Krucsay, Máriássy, Jávorka és Ilosvay írtak alá.

200 A Gombos-féle küldetést levéltári kutatások alapjánelőadta Marezali id. h. 175. 1. Abban, hogy Rákóczi magyarruhát viselt, bizonyára tévedett a szolga. Legfölebb a magyar-nak fogadása alkalmából, ha ugyan beszélt a szolgával.

201 Villeneuve kivonatában, ennek márcz. 24. levelében,Kont id. h. 198. 1. — V. ö. egyébként Kont id. m. Saussureés elsősorban Mikes előadását, a feldolgozások közül Thalyéta Saussure-kiadásban (sok tévedéssel, melyek Saussure-nekMikesnél többre becsüléséből származnak), valamint Márkinaklelküsmeretes előadását, III. kötet, 686. s köv. 1. — Thalyvalszemben már Kont kimutatta, hogy utolsó lelki küzdelmére ésközvetve halálára nem Bohn árulása, hanem Chauvelin ésVilleneuve vádjai gyakoroltak hatást.

TARTALOMJEGYZÉK.

Előszó …..............................................................................VI-VIII. IIElső fejezet.

A r é g e n s u d v a r á b a n .I.

XIV. Lajos halála. A versaillesi udvar. Maintenon asszony éspártja. Montespanné gyermekei: Maine herczegés a toulouse-i

gróf. Harcz a vérbeli herczegségért és Alaine számára a régens-

ségért. Az orleánsi herczeg mint régens. A „régi udvar“ háttérbeszorítása. Rákóczi a régi udvar tagja. Francziaországba érke-zése, nagy becsülete XIV. Lajosnál. Helyzete a versaillesi udvar-ban. Comte de Charoche. Az erdélyi fejedelmi czim. Érintkezésea toulouse-i gróffal. Maine herczeggel, Dangeauval, Tessével,ritkán az orleánsi herczeg pártjával. Liselotte. A társasági életaz udvarnál. Rákóczi és az asszonyok. Conti herczegné.

II.

A Grosboisba vonulás. Vagyoni helyzet. A vele jött magyarok,belső cselédjei. Király Ádám, Mikes, Ilosvay. A háztartás gondjaiBrenner apát és a kártyabarlang a Hőtel de Transsylvanie-ban.

A megtérés Grosboisban. Visszavonulás a régens udvarától

Saint-Simon. A régens kormányzása. A conseil de Régence.D’Huxelles, a külügyek vezetője. ‘Rákóczi politikai helyzete arastatti és badcni békék értelmében. Imhoff lépése Brenner követijellegének megszüntetésére. A török háború hírére Pentenried-ter jegyzéke d’Huxellesnél és a régensnél. Königsegg követ-sége. A Stuart trónkövetelő eltávolítása. Rákóczi utolsó audien-tiája a régensnél...................................................................1—49

400

Második fejezet.A t ö r ö k h á b o r ú .

I.Rákóczi indítóokai Francziaország elhagyásánál. Az erdélyifejedelemség vágya és reménye a felkelés idején. Saját vallo-másai erre nézve. Az 1704. erdélyi fejedelemválasztó ország-gyűlés. A fejedelemválasztás és Thökölyi. A fejedelemválasztásés Bercsényi. A választási feltételek. A kitörölhetetlen benyo-más. Hatása a szatmári béke idején. A fejedelemség keresésé-nek kötelessége a száműzetésben. Az eskü. A souverainség kifej-lődése az aristokrata és rendi felfogásból. Tokaji lázadásánakmegítélése. A vezérlőfejedelemség rendi mivolta. A francziaabsolutismus hatása. A grosboisi felfogás kialakulása: a feje-delem mint Istennek földi képe. A császárral, mint egy másiksouverainnal való kibékülés lehetetlensége.

II.

Török viszonyok. III. Ahmed szultán. Ali Damad pasa nagyvezír.A velenczei háború. Savoyai Eugén és a török háború. Aszáműzöttek Khotinban. A péterváradi csata. Halil pasa nagy-vezír. A téli készülődések. BercsényiDrinápolyban, ajánlatai. Az újhaditerv. Eszterházy Khotinban. Máriássy, Bercsényi és Csákysereggyűjtése. Magyarország közönye. A keresztúri „összeeskü-vés“, Korponai Julianna szerepe. A nép békevágya. Barkóczy Krisz-tina. Eugén haditerve, Károlyi a határvédelemnél. Az új con-foederatio Khotinban. Eszterházy betörése és az utolsó tatár-járás. A kuruczmozgalom kudarcza. A belgrádi csata. Rákóczielső lépése a török háború hírére. Pápai János küldetése ahavasalföldi vajdánál. Túllépi megbízását, khotini tárgyalásai.Rákóczi szerződést követel a szultántól és pénzösszeget magyarhadtest alakítására. A konstantinápolyi franczia követ, Bonnac.Helyzete Bercsényi és Pápai között. A franczia politika aportán........................................ ....................................50—100

Harmadik fejezet.

S p a n y o l r e m é n y .

A szultán levele Párisban. Rákóczi tengerreszállása. A diplo-matiai helyzetbe vetett remény.

A spanyol érintkezés vége.............................................101—160

401

I.

Az utrechti, rastadt-badeni béke utáni európai helyzet. A háborúveszélye. V. Fülöp elégedetlensége; renuntiatiója a franczia trónörökösödéséről. A franczia és angol felfogás. I. György és ajakobiták. Az angol-franczia szövetség eszméje a béke fenn-tartására. V. Fülöp ellenmüködése. Cellamare herczeg és arégi udvar, Rákóczi barátjai. Alberoni, a háborús irány veze-tője. V. Fülöp franczia és olasz vágyai. A régens védekezése.

Dubois küldetése. Stanhope. A Triple Alliance. A régens titkosdiplomatiája, Dubois és d’Huxelles. Rákóczi és V. Fülöp.D’Absac újabb küldetése. A régens intrikája, Rákóczi félre-vezetve. A spanyol háború első hírei. D’Absac újabb küldetése.Rákóczi Alberoni tervében. A spanyol-éjszaki szövetség gon-dolata. Goertz terve. Nagy Péter és Hannover ellenségeskedése.A czár párisi útja. Rákóczi és d’Huxelles felfogása. Dubois győ-zelme. A czár Francziaországtól elutasítva. Alberoni tárgyalásaia régi udvarral, a jakobitákkal, Rákóczival és az északi hatal-makkal. A háború előtt.

II.

Rákóczi Gallipoliban, mint erdélyi fejedelem. Látogatása atatár khánnál. Pápai mint rendkívüli követ. Bevonulás Dri-nápolyba. Mohammed nagyvezír és Ibrahim kajmakám. Béke-tárgyalási hírek. Török vagy tatár sereg parancsnoksága.Rákóczi megmarad követelései mellett. A drinápolyi feje-delmi udvar. Szertartásosság. Bonnac-kal rossz viszony. Azelső látogatás kérdése. Rákóczi a portát spanyol háborúvalbiztatja. A béketárgyalások, angol és hollandi közvetítés.Szultáni audientia. Harczi készülődések. A spanyol követség.Boissiméne. Sardinia megszállása. Cellamare és Rákóczi érint-kezése. Boissiméne utasítása, megérkezése Rákóczihoz Driná-polyba. A passaroviczi béketárgyalás előkészületei. Bonnac fára-dozásai az új nagyvezimél, Ibrahim pasánál. Rákóczi ésBoissiméne Ibrahimnál. A bécsi udvar és Ccllamaro tárgyalásai.Gallas lépése a Vatikánban. Alberoni és Cellamaro letagadjáka Rákóczival folytatott tárgyalásokat Rákóczi el akar menniTörökországból. Boissiméne sértő visszahívatása és távozása.

402

Negyedik fejezet.

A s z u l t á n p á r t f o g o l t j a.

A török vendégszeretet. A titokban folyó béketárgyalások.A mediatio kérdése. Bonnac és Rákóczi lépései ez ügyben.Egymáshoz való viszonyuk. Rákóczi kívánságai és a valódi viszo-nyok közt levő űr. A nevető nagyvezír. Az elhagyatottság afejedelemség keresésében. A passaroviczi béketárgyalások,Virmont és Talmann. A szultán megvédi pártfogoltját. A refu-giumot keresők. A paszaroviczi béke tizenötödik pontja. A portamagatartásának változása. A száműzöttek szállingózása Driná-polyba. Rákóczi távozási szándékai. Útja Konstantinápolyba, abujukderei táborozás. Bonnacné és Rákóczi bejárói. A Jenikőbeköltözés. Rákóczi kérelme a Francziaországba való vissza-térhetésre. A visszautasítás: atoulouse-i gróf levele és Bonnacközlése a Quadruple Alliance szövegével együtt. A Triple Alii.ancenak kiegészítése a császár belépése által. Az európai végre-hajtás V. Fülöpés Alberoni ellen. Cellamare utolsó intézkedései;III. Jakab készenléte. Byng admirális győzelme a spanyol arma-dán. Maine herczegnő és a Cellamare-összeesküvés. A régensgyőzelme, a régi udvar megsemmisítése. Franczia-spanyol háború,Alberoni bukása. V. Fülöp hozzájárul a Quadruple Alliance-hoz. A béke helyreállítása. Rákóczi helyzetének vigasztalan-sága, Jenikőben. Bercsényi Therapiában. Rákóczi orosz tervei,Daskov Konstantinápolyban. Együttműködése Rákóczival apruthi béke revisiójára. Kihasználja Rákóczit. Stanyan ellen-actiója. Virmont, a császári nagykövet megérkezése. Rákóczi,nak Kis-Ázsiába küldését követeli. Rákóczi tiltakozása. Oláh-országi és moldvai fejedelemség terve. A livlandi fejedelemségterve. Bellebbezés Silivriába, az utolsó audientia a nagyvezírnékRodostóba költözés.........................................................170—210

Ötödik fejezet.

R o d o s t ó b a n .

I.

Apathia, Daskov áltatásainak felismerése. Berendezkedés Rodos-tóban. Az udvartartás. Bercsényi udvara. Felesége, a Csákyleány. A magyarok eltávolítása Oláhországból. Eszterházy AntalRodostóban, felesége; halála. Forgách honvágya, érintkezése

403

Virmonttal, távozása Lengyelországba. Csáky. Bercsényi Rodos-tóban; özvegysége, elveszi Köszeghy Zsuzsit. Halála. .Mikesszerelme. Rákóczi magábavonultsága; a rodostói napirend.Gondolatköre: a vallásosság. Szent Ágoston utánzása. eVallo-mása.“ Vallásos életének egyéni tulajdonságai: a fejedelemségkeresésének esküje; a belső élet szigorú felfogása. EbbenSzent Ágostonnal egyezik. A jansenismus vádja. A „Vallomás“elítélése Gallani érsek theologusai által. A fel nem oldhatóeskü. A „keresztény fejedelem áhításai“. A vallásosság és poli-tikai meggyőződés kölcsönhatása. A Bossuethez való viszony.Rendektől nyújtott souverainitas. A „Traité de la puissance“.

II.Fáradozások Rodostó elhagyására. A tain leszállítása. Ibrahimnagyvezír kormányzása; takarékosság és békeszeretet. A cam-brayi congressus. Bon küldetése V. Fülöphöz. III. Jakab siciliaikirályságának híre. Mehemet pasa követsége Párisban, Rákóeziüzenete. Mémoire-ja Duboishoz; az orleansi herczeghez. KéréseConti herczegnéhez. Újra a Quadruple Alliance akadályozza.A vagyoni romlás: Brenner és Law. Brenner halála. Újabbkétségbeesett kérelmek. Dubois és a régens halála. Az újfranczia kormány: Bourbon herczeg, Morville békepolitikája.Rákóczi Spanyolországba menés engedélyét kéri. Miserable situa-tion. Elkeseredés. Panaszai marquis d’O-hoz. A császárral valóbékülés első gondolata; Diriing. A pragmatica sanctio híre.Felesége halála. Diplomatiai időtöltés: a latin keresztényekhelyzetén segítés. Bonnac merevsége; az orosz diplomatia,Neplujeff. Az orosz-török-perzsa kérdés. Az afghánok Perzsiá-ban, Tahmasp sah és Mir Mahmud háborúja, Nagy Péter közbe-lépése. Rákóezi terve orosz-török együttműködés helyreállítá-sára. Bonnac sikerei. XV. Lajos lengyel házassága, az orosz-barát politika vége, Bonnac utóda D’Azdrczel. Barátságosviszonya Rákóczihoz. Kihasználja a perzsa-kérdésben. A latinkeresztények dolgában. Rákóczi mémoire-jai D’Andrczel hasz-nálatára. „Musztafa és Pelerin” párbeszéd.

III.

A rodostói elszigeteltség. Dirling és Talmann. Cachod atya,Gallani és Mauri érsekek. Egyházi irodalom tanulmányozása;írás: a „Traité de la politesse”, a „magyar forradalmak törté-

404

nete“. Fejedelmi elzárkózottság. A magukra hagyott bejáróktörténetphilosophiája. Mikes elítéli a fejedelem politikai törek-véseit. A franczia etiquette. A szíveknek ritkán való megnyí-lása. A kalandorok: a magyarok előtt előnyben részesülnek.Ploutman: az archipelagusi kalózfejedelemség terve. Bohn, acsászári kém. Vigouroux, Mikes ítélete róla. Élettörténete. Befo-lyása Rákóczira. Président du conseil. Barátsága Ilosvayval.Vigouroux és Ilosvay ajánlatai Dirlingnél. Rákóczi György meg-érkezése és távozása ...................................................... 211—293

Hatodik fejezet.Az u t o l s ó l o b b a n á s o k .

I.Atyai gondok. Az anyagi helyzet javításának törekvése. A csá-szárral való kibékülés terve. Rákóczi házassági terve Jablo-novski Konstantina herczegnővel. Vigouroux és Bachstrom kül-detése. Az utasítás: saját établissementja Lengyelországban aházasság segítségével; Rákóczi György házassági terve Dönhoffgrófnéval, a jaroszlói birtok. A lengyel és porosz király köz-benjárása a császárnál. Manteuffel, Seckendorf; Vigouroux hűt-lensége. Savoyai Eugén visszautasító határozata. Rákóczi izga-tottsága; beteges lélekállapot. A lotharingiai herczegséget kérifiai számára.

Π.

Házibajok Vigouroux miatt. Saussure megérkezése. D’Andrezelutóda Villeneuve. Chauvelin utasítása. Villeneuve és Rákóczirossz viszonya. Az etiquette-kérdés. Rákóczi teljes (elszigetelt-sége. A perzsa zavarok miatt lázadás Konstantinápolyban,Ibrahim nagyvezír halála, III. Ahmed letétele. Az új török kor-mány nem érdeklődik Európa iránt. A lengyel örökösödési háborúkitörése. Lescinsky, Francziaország pártfogolja. Rákóczi „sys-temája“. Bonneval pasa Konstantinápolyban, viszonya Rákóczi-hoz és Villeneuve-hez. Villeneuve fáradozásai orosz-török háborúelőidézésére. Fleury és Bonneval állásfoglalása. Bonneval terve:az istriai támadás Budáig. Rákóczi lépése, hogy Franczia-országba mehessen. Tárgyalása Kinnoul lorddal. Bohn külde-

405

tése Párisba. Elfogatása, leleplezi Rákóczi angol tárgyalását.Chauvelin és Villeneuve szemrehányásai, Rákóczi védekezése.Az istriai támadás javitott terve. Utolsó erőfeszítések, a testkimerülése; az elalvás...................................................... 294—333Végszó............................................................................. 334—337Jegyzetek és bizonyítékok................................................ 338—398Tartalomjegyzék.............................................................. 399—405Névmutató....................................................................... 406—418

NÉVMUTATÓ

407

408

409

410

411

412

413

414

415

416

417

418