A SZÖRNYETEG KIRÁLYKISASSZONY

Volt egyszer a világon egy király. Ennek a királynak volt egy nagyon szép felesége, aki gyönyörű leányt hozott a világra. Nőtt a lány, és mikor nagyobb lett, gyönyörűszép leány vált belőle.

Volt a másik országban egy király, és annak a királynak volt egy fia. Ez a királyfiú nagyon szép volt, de ezt a királyfiút a boszorkányok elátkozták szörnyeteggé. De úgy, hogy időnként férfi is lehetett. Ez a királyfiúból való szörnyeteg bejárta a világot, és feleségül akarta venni a gyönyörű királykisasszonyt. De a királykisasszony nem ment hozzá. Ezért a szörnyeteg elvarázsolta. Szörnyeteggé lett a királykisasszony is, méghozzá élőhalottá. Elváltozott teljesen az arca és a teste, és mint egy élőhalott, úgy feküdt.

Egy üvegkoporsóba tették a királykisasszonyt, és elvitték a templomba. Az oltár előtt letették az üvegkoporsót, és a főpapok misét mondottak a templomban, hogy a jó Isten szabadítsa meg a királykisasszonyt a szörnyetegségéből. A király pedig kihirdette az egész világ területén, hogy mindazok a legények, akik bátrak, jelentkezzenek a királyi palotában, mert amelyik fiatalember az ő leányát a templomban megőrzi, és az ismét lánnyá változik, annak fogja adni a lányt feleségül.

Voltak nagyon sokan, akik megjelentek a királynál. A király ezeket a királyi palota egyik lakosztályába helyezte el, s ellátta őket finomabbnál finomabb ételekkel. Minden éjjel lement közülük egy a templomba a királykisasszonyt őrizni.

Amikor a legelső katona lement — mert természetesen mindenki katonaruhába öltözve, fegyveresen ment a templomba —, az oltár mellett volt egy asztal, az asztal mellett egy szék. Ez volt a helye az őrt álló katonának. Az asztal meg volt terítve, ital, étel volt rajta, hogy ne unatkozzon éjszaka az őrt álló katona. Amikor az első katona lement a templomba, helyet foglalt az asztalnál, múlatta az időt. A toronyóra rövidesen elütötte a tizenkettőt. Akkor a koporsó fedele fölnyílt, a szörnyeteggé vált királykisasszony kiugrott belőle. Olyan volt, mint egy valóságos vadállat, nekiugrott a katonának:

— Jaj, de éhes vagyok, mindjárt megeszlek!Megkapta a katonát, anélkül hogy a katona tudott volna válaszolni,

diribról darabra tépte, és összedúrt mindent a templomban. Azután ismét lefeküdt a koporsójába.

Reggel, amikor lement a király kíséretével a templomba, ott találták a katonát diribról darabra tépve. Összeszedték a hulladarabokat, koporsóba tették, és eltemették.

Másnap este rákerült a sor a másikra. Lement az is a templomba őrködni a királykisasszony mellett. De bizony nem ült le az asztalhoz,

hanem járkált a templomban. Éppen az oltár mellett volt, mikor ütötte az óra a tizenkettőt. Mikor az első ütést meghallotta, rögtön az oltár mögé bújt. Amikor elverte a tizenkettőt az óra, a szörnyeteggé vált királykisasszony kiugrott a koporsóból:

— Hol vagy, katona? Jaj, de éhes vagyok, mindjárt eszem belőled!És szaladt körül a templomban. Egyszer csak rábukkant az oltár

mögött a katonára. Anélkül, hogy tudott volna védekezni, nekirontott a szörnyeteg királykisasszony, beleharapott, és diribról darabra tépte. Akkor letelt az ideje, s a királykisasszony ismét a koporsóba feküdt.

Másnap reggel a király a kíséretével együtt lement a templomba. Nagyon szomorú volt, amikor látta a lányát ott feküdni a koporsóban, és a katonának a testét diribről darabra szaggatva szanaszét szórva a templomban. Összeszedték a hulladarabokat, belerakták a koporsóba, és eltemették.

Másnap este a harmadikon volt a sor. Az is lemegy a templomba, járkál le, föl, gondolkozott. Amikor közeledett a tizenkettő, fölment a kórusra, és az orgona háta mögé bútt. De amikor a tizenkettőt elütötte az óra, kiugrott a koporsóból a szörnyeteg kisasszony, és kiáltotta:

— Hát hol vagy, te katona, hadd eszek belőled! Jaj, de éhes vagyok!Szaladt összevissza a templomban, amikor egyszer csak ráakadt az

orgona háta megett a katonára. Elkapta, beleharapott, és a templom közepére ugrott vele, és ott diribról darabra szaggatta, és szanaszét szórta a templomban. Amikor az ideje letelt, lefeküdt a koporsóba.

Másnap reggel ment a király a kíséretével, s a király ismét nagyon szomorú volt. Látta azt a borzalmas tettet, amit cselekedett az ő lánya. A lány pedig feküdt a koporsóban, mint egy elváltozott szörnyeteg.

És így ment ez napról napra. Mindenhová bújtak az őrt álló katonák, de akárhová bújtak is, a szörnyeteg kisasszony mindig megtalálta őket, és minden éjszaka egy katonát kivégzett a világból. Ennek híre futott, és bizony nemigen akart többé senki őrt állani a királykisasszony koporsójánál.

Volt abban az időben egy másik ország. Abban a másik országban volt egy nagyon szegény ember. Annak a nagyon szegény embernek volt három fia. Amikor a három fiú legénysorba jutott, azt mondja nékik az édesapjuk:

— Kedves fiaim, jó volna, ha elindulnátok valamerre, és a Jóisten segítségével valami jó szolgálatot keresnétek, vagy pedig valami jó pénzre szert tennétek. Látjátok, milyen keservesen neveltelek föl benneteket, milyen nehéz egy napszámos embernek az élete, mert az élet lefolyása alatt többet éhezik az ember, mint jóllakik.

Erre azt mondja a szegény embernek a három fia:— Igaza van, édesapánk, el is fogunk indulni.

Az édesanyjuk sütött nékik útravalót, s a három fiú útnak indult. Mennek, mennek, mendegélnek, faluról városra. Egyszer csak beérnek egy rettenetes nagy erdőbe. Hát amint mennek a nagy erdőben, a nagy erdő közepén találtak egy kicsi kis házikót. A kis házikóban egy remete éldegélt. Az a remete csak imádkozással foglalkozott állandóan. A három derék fiatalember odament, és köszöntek. Fogadta a remete:

— Na, édes fiaim, hát mi járatban vagytok?— Hát nem egyébben, kedves bácsikám — feleli a legidősebb —,

mint elindultunk szerencsét próbálni.— Foglaljatok helyet, fiaim, a házamban. Kipihenhetitek magatokat,

mert látom azt, hogy igaz lelkűek vagytok mind a hárman.Helyet foglalt a három fiú, és mondja nekik az öreg remete:— Fiaim, azt nem mondhatom, hogy valami jó eledellel

megkínálhatlak benneteket, mert az én eledelem csak vad gyümölcs és édes gyökér, én csak avval élek.

— Nem baj, kedves bácsikám — feleli az idősebbik —, még egy kevés ennivaló van a zsebemben, s itt van nálam egy bogrács is. Majd elmegyünk az erdőbe, nézünk valami nyulat, ha foghatunk, aztán majd sütünk magunknak egy kis húst.

Úgy is volt. A két fiatalabb elment, és fogtak egy nyulat. Lehúzták a bőrét, és vacsorára elkészítették maguknak, és megették. Lepihentek, és hamar elaludtak az öreg remete házában.

Másnap reggel, mikor fölébredtek, azt mondja az öreg remete a három fiúnak :

— Hát, édes fiaim, én egész éjjel nem aludtam. Én imádkoztam, és egy hangot hallottam. Az a hang engemet figyelmeztetett, hogy mondjam meg nektek, menjetek ebbe az irányba napkeletnek, mert a Jóisten titeket egy jó helyre fog vezérelni, ahol meg fogjátok találni a boldogságtokat.

Akkor elbúcsúzott a három testvér a remetétől. Megköszönték a remetének az útbaigazítást, és elballagtak.

Mentek, mendegéltek hosszú időn keresztül, anélkül hogy találkoztak volna valakivel is. Akkor faluba értek, és a faluba megenyhítették egy kis élelemmel magukat, majd elmentek. Itt is, ott is pihentek egy-két napot. Kaptak egy kis pénzt, élelmet, és így vándoroltak tovább. Egyszer csak elérték azt az országot, amelyben volt az a szörnyeteggé változkodott királykisasszony.

Amikor beértek a királyi fővárosba, meghallotta a három szegény legény, hogy a királynál lehet jelentkezni annak, aki jószerencsét akar próbálni, mert a királykisasszony szörnyeteggé van elvarázsolva, és aki a királykisasszonyt a szörnyeteg képétől megváltja, az megkaphatja a királykisasszonyt feleségül, és ha a király meghal, övé lehet a királyi korona is.

Összenéz a három testvér, és azt mondják egymásnak:

— Hát gyertek, elmegyünk, jelentkezünk, hátha a Jóisten szerencsés helyre vezérelt bennünket.

Fölmentek a királyhoz, köszöntek. Fogadta a király őket, és azt mondta nekik:

— Na, fiaim, hát mi járatban vagytok? Feleli a legidősebb:— Király atyám, hallottuk, hogy király atyámnak szüksége van jó

bátor katonára. Hát mi elég bátor fiúk vagyunk, meg fogjuk állni a helyünket, bárhová állít bennünket a király atyám.

— Hát majd meglátom, fiaim. Szükség van, nagyon is nagy szükségem van bátor katonákra.

Elvezette a király a három legényt a külön lakosztályba, itt katonaruhát adott nékik, s ellátta őket élelemmel.

Másnap azt mondja a király:— Na, fiaim, hát már az este sor kerül egyikőtökre. Eddig

kilencvenkilenc katona állott őrt az én lányom koporsójánál, és a kilencvenkilenc katona mind meghalt. Hát most melyikőtök vállalkozik századiknak?

A legkisebb testvér volt a legügyesebb katona. Az gyorsan a király elibe állt, és jelentette a királynak, hogy:

— Én, király atyám!Akkor a király azt mondta néki:— Na, fiam, látod azt a templomot?— Igenis látom, király atyám.— Hát este abba a templomba elmész, ott van az oltár előtt egy

koporsó, abban a koporsóban fekszik az én szörnyeteggé vált lányom. Ha megőrződ a lányomat, és meg bírod azt tenni, hogy a lányom újra lány legyen, a szörnyeteg képétől megszabaduljon, neked adom feleségül, és a bátyáid a királyi palotámban magasrangú urak lesznek.

Fölöltözködött a legkisebb fiú, vette a fegyverét. Nem sokat teketóriázott, elköszönt a két bátyjától, megcsókolta őket — isten tudja látjuk-e még egymást, vagy talán soha —, és elindult a templomba.

Volt egy rét a kastély és a templom között, azon ment keresztül a fiú, lehorgasztott fejjel és mélyen gondolkodva. Amint így ment, mendegélt az úton, az út mellett egy koldus ember ült, s kalapját a kezében tartva alamizsnát kért. Odaért a legény, és csak akkor emelte föl a fejét, amikor meglátta a koldust. Nyúlt a zsebébe, és egy pár pénzdarabot a szegény koldus kalapjába dobott.

A szegény koldus a pénzdarabot kivette a kalapjából, a zsebébe tette, és ránézett a fiatalemberre. Azt mondja a fiatalembernek:

— Mondjad, édes fiam, miért vagy olyan nagyon szomorú? Olyan fehér az arcod, mint a legfehérebb hó. Mi bántja a szívedet?

— Hát, kedves öregapám, én megmondom magának. Most megyek abba a templomba őrt állani a királykisasszony koporsójánál, hogy megőrizzem őt az éjjel, de a király megmondta nekem, hogy kilencvenkilenc őrt álló katonát már eltemettek, én vagyok épp a századik.

— Na, édes fiam; ne legyél szomorú — mondja az öreg koldus —, mert te nem fogsz meghalni. Hanem úgy cselekedj, ahogy azt én néked most megmondom. Most bemégy a templomba. Szórakozhatsz, ahogy akarsz a templomban, ahogy neked jólesik tizenkét óráig. De amikor közeledik a tizenkét óra, állj a koporsó bal oldalához. Amikor hallod, hogy üti az óra a tizenkettőt, a fegyveredet tedd le, és a koporsónak a bal oldalánál feküdj le, mert amikor az óra elüti a tizenkettőt, a szörnyeteg királykisasszony a jobb oldalra teszi a koporsó fedelét, és kijön a koporsóból. Te pedig, amint a királykisasszony kilépett a koporsóból, azon nyomban feküdj a koporsóba. A szörnyeteggé vált királykisasszony mindent össze fog forgatni a templomban, és amikor tégedet nem talál sehol, visszamegy a koporsóhoz. Mindenféle szép szavakat mond majd neked, életedben olyan szép szavakat te még nem hallottál, mint aminőket a szörnyeteggé vált királykisasszony mondani fog. De te maradj mozdulatlanul és szótlanul, egy hang a szájadból ki ne jöjjön, még meg nem hallod, hogy a toronyóra elüti az egyet. Amikor a toronyóra az egyet elüti, beszélhetsz vele, és kijöhetsz a koporsóból, mert akkor a királykisasszony a szörnyeteg képétől megszabadul. Meglátod, hogy amikor a toronyóra az egyet elüti, milyen csodaszép nő áll majd előtted. Na, édes fiam, elmehetsz, de amit most én teneked elmondottam, abból semmit se tévessz el, mert hogyha eltéveszted, holnap tégedet is temetni fognak.

Akkor elment a fiatalember a templomba. Egyenest ment a koporsóhoz. Megnézte a szörnyeteggé vált királykisasszonyt, meg is borzadt tőle. Leült az asztalhoz, és hozzáfogott falatozni. Volt egy kis jó szíverősítője is, ivogatott magában, és sétálgatott a templomban le, föl. Amikor meghallotta, hogy a toronyóra üti a háromnegyed tizenkettőt, odament a koporsó bal oldalához, letette a fegyverét, és amikor hallotta, hogy az óra üti a tizenkettőt, akkor már félelmetes volt neki, rettenetes nagy borzongást érzett, de mégis a koporsó mellett lefeküdt a földre. Amikor elütötte az óra a tizenkettőt, a szörnyeteggé vált királykisasszony a koporsó fedelit jobb oldalra letette magáról, és kiugrott a koporsóból. A katona nyomban belefeküdt a koporsóba. A szörnyeteggé vált királykisasszony elkiáltotta magát:

— Hol vagy, te katona? Jaj, de éhes vagyok, hadd egyek már belőled!

Először körülszaladgálta a templomot. Nem talált senkit. Felszaladt a kórusra, az orgonát ledobálta a kórusról, átkutatta az orgona belsejét. Nem talált sehol senkit. Akkor nekiugrott az oltárnak. Az oltárt

fölfordította; ott se talált senkit. Akkor nekiugrott a szobroknak. A szobrokat a templomban mind összetörte, de sehol semmit nem talált.

Az idő telt, már háromnegyed egyet ütött az óra, amikor visszament a koporsóhoz. Meglátta benne a katonát. Letérdelt a koporsó előtt a szörnyeteggé vált királykisasszony, összetette a két kezét, és úgy kérte a katonát, hogy legyen szíves, és jöjjön ki a koporsóból, de a katona szótlanul maradt. Akkor mindenféle édes szavakkal kérte a katonát, az egész világot neki ígérte, hogy az övé lesz a legnagyobb boldogság, hogy ő lesz a királyok királya, csak jöjjön ki a koporsóból, de a katona hajthatatlan maradt. Nem jött ki, sőt még egy szót se szólt, annyi se jött a szájára.

Egyszer csak ütötte az óra az egyet. Figyelte a katona a szörnyeteggé vált királykisasszony arcát. Egyszer csak látja, hogy egy gyönyörű szép nő térdel a koporsó előtt.

Akkor azt mondja a királykisasszony:— Na, édes szívem, édes megváltóm, aki nékem az életet újra

visszaadtad, fölkelhetsz már a koporsóból.— Most már tudom, hogy fölkelhetek.Akkor fölkelt a katona a koporsóból, és a királykisasszony a nyakába

borult, és megcsókolta, és ő viszont megcsókolta a királykisasszonyt. Akkor azt mondotta a királykisasszony a katonának:

— Na most már, édes szívem, adjunk hálát a Jóistennek. Énnekem a te segítséged által a Jóisten visszaadta az élő képességemet.

Letérdeltek a ronccsá tört oltár előtt, és reggelig ott imádkoztak.Amikor reggel a király a kíséretével belépett a templomba, ott látta

azt a borzalmas dolgot a templomban, mert minden ronccsá volt törve. Látta a ronccsá tört oltár előtt térdelni a lányát és a katonát. Mindjárt szaladt oda, és akkor fölkelt a királykisasszony a katonával együtt, a nyakába borult az édesatyjának, és megcsókolta:

— Édes jó apám, hála legyen a Jóistennek, hogy az Isten visszaadta az élő képességemet. Ez a katona váltott meg engemet a szörnyeteg képétől, és én ezt a katonát el se hagyhatom soha, mert a szívem nem engedi.

Arra azt mondja a király, hogy:— Édes lányom, nagyon jól mondod, annak én is nagyon örülök,

mert én a te kezedet már őneki ajánlottam, hogyha tégedet a szörnyeteg képétől meg tud váltani.

A királykisasszony egyik karját beleöltötte édesapja karjába, másikat a katonáéba, és a kísérettel együtt úgy vonultak be a királyi palotába. Azonnal bevezették a legkisebb szegény legénynek a két bátyját is a királyi palotába, kaptak egy külön lakosztályt, gyönyörű szép ruhába fölöltöztették őket, és rövidesen megtartották a hétországra szóló esküvőt.

Az esküvőn én is ott voltam, mert bizony olyan szegény fiúk mellett nékem is kellett ügyeskednem. Ott volt mindenféle ember. Hét ökröt egyszerre húztunk a nyársra, és a hét ökör alatt tüzet raktunk, úgy sütöttük meg. Jaj, hát aztán ne is mondjam azt a temérdek bort, a nagy hordók a Dunáig értek, mosódézsával hordtuk haza a bort, ivott boldog, boldogtalan. Két hétig a fővárosban józan ember nem volt.

Amikor a lakodalom elmúlt, a két idősebbik testvér elutazott haza. A szegény szüleiket elhozták magukkal, de az utat visszafelé gyalogszerrel tették meg, és azon a rettenetes nagy erdőn jöttek keresztül, és elmentek az öreg remetéhez. Mindazokat a dolgokat, amik velük történtek, elmondották neki. Azt mondotta az öreg remete:

— Istenem, mégis érzem, hogy nemhiába van nékem ez a nagy fogadásom, úgy veszem észre, hogy a Jóisten a kérésemet meghallgatja, mert én áldást kértem tirátok az Istentől.

Akkor elköszönt a két testvér az édesatyjával együtt az öreg remetétől, és hosszú utazás után elérték a királyi fővárost, ahol az egyszerű szegény napszámost és napszámosasszonyt felöltöztették pompás ruhába. Amikor felöltöztek, belenézett az öreg meg az öregasszony a térdig érő tükörbe:

— Istenem, mi vagyunk ezek vagy nem?A két idősebbik testvér elvett két hercegkisasszonyt feleségül. Akkor

újra nagy lakomát tartottak, és mindnyájan boldogul éltek, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.