a tö a munkaidő i-4.pdfÁltalános közzétételi lista i. szervezeti, személyi adatok 4. a...

30
Általános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend Ügyfélfogadás A Törzshivatal valamennyi főosztály- és osztályvezetője és dolgozói a hét minden napján munkaidőben fogadják az ügyfeleket. Kötelesek gondoskodni arról, hogy az önkormányzati tisztségviselők, a jegyzők, a képviselők, valamint a helyi és területi közigazgatási szervek tisztviselői soron kívül, illetve előre egyeztetett időpontban kereshessék fel a hivatalt. Munkarend A munkaidő: hétfőtől csütörtökig 8:00-16:30 óráig pénteken 8:00-14:00 óráig tart. a munkaközi szünet (ebédidő) 11:30-14:00 óra között vehető igénybe, 30 perc időtartamban azokon a napokon, amikor a munkaidő a napi hat órát meghaladja. A kormánymegbízott, főigazgató, igazgató előzetes időpont egyeztetés alapján munkaidőben fogadja az ügyfeleket a Kormányhivatal „A” épület I. emeletén. Bejelentkezés telefonon: 06-42/599-300 Személyes bejelentkezés a Kormánymegbízotti Kabinet vezetőjénél minden hét hétfői napján délelőtt 9:00 és 10:00 óra között. Főigazgatói Titkárság Trizner-Szabó Anita főigazgatói titkárságvezető Telefon: 06-42/599-319 Telefax: 06-42/599-309 E-mail: [email protected] Agrár-és Vidékfejlesztési Főosztály Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Normatív Támogatások Kérelemkezelési Osztálya Dr. Bardi Anett osztályvezető Telefonszám: 42/814-915 Telefax: 42/ 814-901 E-mail: [email protected]

Upload: others

Post on 17-Jun-2020

10 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

Általános közzétételi lista

I. Szervezeti, személyi adatok

4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és

telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend

Ügyfélfogadás

A Törzshivatal valamennyi főosztály- és osztályvezetője és dolgozói a hét minden napján

munkaidőben fogadják az ügyfeleket. Kötelesek gondoskodni arról, hogy az önkormányzati

tisztségviselők, a jegyzők, a képviselők, valamint a helyi és területi közigazgatási szervek tisztviselői

soron kívül, illetve előre egyeztetett időpontban kereshessék fel a hivatalt.

Munkarend

A munkaidő:

hétfőtől csütörtökig 8:00-16:30 óráig

pénteken 8:00-14:00 óráig tart.

a munkaközi szünet (ebédidő) 11:30-14:00 óra között vehető igénybe, 30 perc időtartamban

azokon a napokon, amikor a munkaidő a napi hat órát meghaladja.

A kormánymegbízott, főigazgató, igazgató előzetes időpont egyeztetés alapján munkaidőben fogadja

az ügyfeleket a Kormányhivatal „A” épület I. emeletén.

Bejelentkezés telefonon: 06-42/599-300

Személyes bejelentkezés a Kormánymegbízotti Kabinet vezetőjénél minden hét hétfői napján délelőtt

9:00 és 10:00 óra között.

Főigazgatói Titkárság

Trizner-Szabó Anita főigazgatói titkárságvezető

Telefon: 06-42/599-319

Telefax: 06-42/599-309

E-mail: [email protected]

Agrár-és Vidékfejlesztési Főosztály

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Normatív Támogatások Kérelemkezelési Osztálya

Dr. Bardi Anett osztályvezető

Telefonszám: 42/814-915

Telefax: 42/ 814-901

E-mail: [email protected]

Page 2: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

2

ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Kedd, Csütörtök:

09.00 órától – 12.00 óráig

13.00 órától – 16.00 óráig

Szerda, Péntek:

09.00 órától – 12.00 óráig

Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály

Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

Ügyfélkapcsolati vezető dr. Tamás Péter

Telefon: 06-42/451-200

Fax: 06-42/451-221

E-mail:[email protected], [email protected]

Ügyfélfogadás helye: Nyíregyháza Keleti u. 1.

Ügyfélfogadási idő:

hétfő-csütörtök: 8.00-16.00

péntek: 8.00-13-00

Földhivatali Osztály

Ügyfélkapcsolati vezető dr. Reha Gábor

Telefon: 06-42/523-200

Fax: 06-42/523-140

E-mail:[email protected], [email protected]

Ügyfélfogadás helye: Nyíregyháza Báthori u. 13.

Ügyfélfogadási idő:

hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 8.00-12.00

szerda: 8.00-15-00

Népegészségügyi Főosztály

Főosztályvezető: dr. Balogh Irén

Cím: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 41.

Telefon: (42) 501-008

Fax: (42) 501-007

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:00

Péntek: 8:00 – 13:00

Társadalombiztosítási Főosztály

Egészségbiztosítási Osztály

4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.

Ügyfélkapcsolati vezető: Asztalos Tiborné

Telefon: 06-42-312-177/1207

Hétfő: 08.00 órától -16.00 óráig

Kedd-Csütörtök: 08.00 órától -13.00 óráig

Péntek: 08.00 órától -11.00 óráig

Page 3: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

3

Nyugdíj Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály

4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Ügyfélkapcsolati vezető: dr. Rónaszéki Orsolya

Telefon: 06/42-551-500

Hétfő: 08.00 órától -16.00 óráig

Kedd-Csütörtök: 08.00 órától -13.00 óráig

Péntek: 08.00 órától -11.00 óráig

A Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály ügyfélkapcsolati vezetővel nem rendelkezik, ügyfélfogadási

rendje és ügyfélfogadó helyei osztályonként:

Főosztályvezető

dr. Mozga Róbert

Nyíregyháza, Kereszt u. 9 sz.

Telefon: 06-42/597-670; 42/501-780; 06/30-278-24-34

Telefax: 06-42/597-671

E-mail: [email protected]

Hétfő: 10.00-12.00 óra

Csütörtök 10.00-12.00 óra

Igazságügyi Osztály

Huncsikné dr. Román Réka

Pártfogó Felügyelői Szakterület

a.) Központi épület:

Nyíregyháza, Kereszt u. 9 sz.

Telefon: 06-42/598-063; 42/597-670;

Telefax: 06-42/597-671

E-mail: [email protected]

Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 óra

Péntek: 8.00-14.00 óra

b.) Területi Irodák:

Fehérgyarmat, Petőfi u.16. szám: Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 óráig Péntek: 8.00-14.00 óráig

Kisvárda, Szent György tér 4. szám: Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 óráig Péntek: 8.00-14.00 óráig

c.) További települések:

település intézmény neve cím hónap időpont

Balkány Rendőrőrs Szakolyi u.2. 4. csütörtök 9.00-12.00

Csaroda Polgármesteri Hivatal Beregszászi u.14/b. 2. szerda 13.00-15.00

Page 4: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

4

Mátészalka Járásbíróság Kossuth u. 23. 2. és 4. hétfő 9.00-13.00

Nyírbátor Járásbíróság Báthory u.4. 3. péntek 9.00-12.00

Tarpa Polgármesteri Hivatal Kossuth u.23. 4. szerda 09.30-11.30

Tiszadob Gyermekjóléti Szolgálat

Andrássy u. 35.

3. szerda 13.00-15.00

Tiszalök Polgármesteri Hivatal Kossuth u. 67. 2. kedd 9.00-12.00

Tiszavasvári Járási Hivatal Báthory u.4. 2. csütörtök 12:00

Záhony Polgármesteri Hivatal Ady Endre u. 35. nincs nincs

Nyírlugos Rendőrőrs Debreceni u. 2. 4. szerda 9.00-13.00

Ibrány Járási Hivatal Hősök tere 3. Minden szerda

8.00-16.00

Ópályi Polgármesteri Hivatal Rajk L.u.4. 2. szerda 09.00-13.00

Rakamaz Családsegítő Szolgálat

Dózsa Gy.u.7/a. 4. csütörtök 9.00-15.00

Szociális és Gyámügyi Osztály

dr. Hozdik László főosztályvezető-helyettes

Telefon: 42/599-382

Fax: 42/599-399

E-mail: [email protected]

Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 óra

Péntek: 8.00-14.00 óra

Page 5: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

5

Foglalkoztatási szakterület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Baktalórántházai Járási Hivatal

Foglalkoztatási Osztály

Vezető: Papp Sándor osztályvezető

Tel.: 42/550-150

Fax:42/550-151

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Csengeri Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Antal Andrásné osztályvezető

Tel.: 44/520-510

Fax: 44/510-511

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fehérgyarmati Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Miski Anikó osztályvezető

Tel.: 44/510-500

Fax:44/510-511

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Kocsis László osztályvezető

Tel.: 45/500-530

Fax: 45/500-591

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Mátészalkai Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Kovács Zoltán osztályvezető

Tel.: 44/500-622

Fax:44/500-633

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nagykállói Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Hamza Zsolt osztályvezető

Tel.: 42/563-540

Fax: 42/563-543

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Page 6: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

6

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyírbátori Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Molnár Miklós megbízott osztályvezető

Tel.: 42/510-510

Fax:42/510-500

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási,

Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

Vezető: Kocsis Sándor főosztályvezető

Tel.: 42/598-100

Fax: 42/598-120

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Tiszavasvári Járási Hivatal Foglalkoztatási

Osztály

Vezető: Treszkai József osztályvezető

Tel.: 42/520-510

Fax: 42/520-511

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Vásárosnaményi Járási Hivatal

Foglalkoztatási Osztály

Vezető: Tamásné Dr. Mészáros Edit osztályvezető

Tel.: 45/570-590

Fax: 45/570-599

Elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfő, szerda, csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-15:00

Kedd: 8:00-12:00

Hatósági Főosztály

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-365

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Page 7: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

7

Építésügyi Osztály

Osztályvezető: Názon Gyula

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-358

Fax: (42) 599-309

E-mail: epitesü[email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Oktatási és Hatósági Osztály

Osztályvezető: dr. Ilosvai István

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-365

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected], [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Törvényességi Felügyeleti Osztály

Főosztályvezető-helyettes, osztályvezető: dr. Lakatos Szabolcs

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-311

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály

Főosztályvezető: dr. Borbásné Nagy Beáta

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-350

Fax: (42) 599-376

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Vagyongazdálkodási Osztály

Főosztályvezető-helyettes, osztályvezető: Nagyidainé Kelemen Éva

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-350

Fax: (42) 599-376

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Page 8: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

8

Pénzügyi és Számviteli Osztály

Osztályvezető: Asztalos Erzsébet

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-350

Fax: (42) 599-376

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Támogatási és Bérgazdálkodási Osztály

Osztályvezető: Szászné Ignéczi Ildikó

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-350

Fax: (42) 599-376

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Jogi és Koordinációs Főosztály

Főosztályvezető: Jászai János

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-361

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Koordinációs és Szervezési Osztály

Főosztályvezető-helyettes, osztályvezető: Szoboszlainé dr. Király Andrea

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-361

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Jogi és Perképviseleti Osztály

Osztályvezető: Mónusné dr. Kiss Katalin

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-316

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Page 9: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

9

Humánpolitikai Osztály

Osztályvezető: Opréné dr. Török Éva

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-317

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Működést Támogató Főosztály

Főosztályvezető: Szopkó Csaba

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 795-772

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Projekt Osztály

Főosztályvezető-helyettes, osztályvezető: Csapó Tiborné

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 795-720

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Informatikai Osztály 1.

Osztályvezető: Hajós István

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-368

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Informatikai Osztály 2.

Osztályvezető: Kucsmár József

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-696

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Page 10: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

10

Működést Támogató Osztály

Osztályvezető: Csongár Tamás

Cím: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Telefon: (42) 599-377

Fax: (42) 599-309

E-mail: [email protected]

Hétfő - Csütörtök: 8:00 – 16:30

Péntek: 8:00 – 14:00

Baktalórántházai Járási Hivatal

Dr. Kiss Béla hivatalvezető

06-30/445-0367; fax:42/550-674

[email protected]

Baktalórántházai Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Petró Tiborné osztályvezető

42/550-072; 06-30/174-4686

fax: 42/550-674

[email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő: 8.30-12.00

kedd: nincs ügyfélfogadás

szerda: 8.30-12.00,13.00-15.30

csütörtök: 8.30-12.00

péntek: nincs ügyfélfogadás

Baktalórántházai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

Papp Sándor József osztályvezető, hivatalvezető helyettes

42/550-152; 06-30/663-2184

fax: 42/550-151

[email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő: 8.00-12.00 13.00-15.00

kedd: 8.00-12.00

szerda: 8.00-12.00 13.00-15.00

csütörtök: 8.00-12.00 13.00-15.00

péntek: nincs ügyfélfogadás

Baktalórántházai Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Illés Magdolna osztályvezető

42/795-361; 06-20/935-1617

fax: 42/795-683

[email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő: 7.00-17.00

Page 11: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

11

kedd: 8.00-16.00

szerda: 8.00-16.00

csütörtök: 8.00-18.00

péntek: 8.00-16.00

Fehérgyarmati Járási Hivatal

Fehérgyarmati Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Kelemenné dr. Szondi Emese hivatalvezető-helyettes, kormányablak osztályvezető

Telefonszáma: 44-795-664

Telefax száma: 44-795-665

E-mail címe: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő: 700

– 1700

kedd: 800

– 1600

szerda: 800

– 1600

csütörtök: 800

– 1800

péntek: 800

– 1600

Fehérgyarmati Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Osztályvezető: Szalkai Tamás

Telefonszáma: 44-795-647

Telefax száma: 44-795-665

E-mail címe: [email protected]

Ügyfélfogadási rend

hétfő: 800

– 1600

kedd: 800

– 1600

szerda: 800

– 1600

csütörtök: 800

– 1600

péntek: 800

– 1200

Fehérgyarmati Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

Osztályvezető: dr. Garda Béla

Telefonszáma: 44-510-465

Telefax száma: 44-510-465

E-mail címe: [email protected]

hétfő: 800

– 1200

kedd: 800

– 1200

szerda: 800

– 1200

csütörtök: 800

– 1200

, 1300

– 1500

péntek: nincs ügyfélfogadás

Page 12: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

12

Fehérgyarmati Járási Hivatal Földhivatali Osztály

Osztályvezető: dr. Bencze Valéria

Telefonszáma: 44-510-852

Telefax száma: 44-510-851

e-mail címe: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő 800

– 1200

kedd 800

– 1500

szerda 800

– 1500

csütörtök nincs ügyfélfogadás

péntek 800

– 1200

Fehérgyarmati Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

Osztályvezető: Miski Anikó

Telefonszáma: 44-510-500

Telefax száma: 44-510-511

E-mail címe: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

hétfő 800

– 1200

, 1300

– 1500

kedd 800

– 1200

szerda 800

– 1200

, 1300

– 1500

csütörtök 800

– 1200

, 1300

– 1500

péntek nincs ügyfélfogadás

Ibrányi Járási Hivatal

Barabásné Huncsik Zsanett – osztályvezető Kormányablak Osztály

tel: 42/795-178 fax: 42/795-186

e-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Ibrányi Járási Hivatal Kormányablak Osztály

hétfő: 7:00-17:00

kedd: 8.00-16.00

szerda: 8:00-16:00

csütörtök: 8:00-18:00

péntek: 8:00-16:00

Ibrányi Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

hétfő:08.00-16.30

kedd: 08.00-16.30

szerda: 08.00-16.30

csütörtök: 08.00-16.30

péntek: 08.00-14.00

Page 13: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

13

Ibrányi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

hétfő:08.00-16.30

kedd: 08.00-16.30

szerda: 08.00-16.30

csütörtök: 08.00-16.30

péntek: 08.00-14.00

Kemecsei Járási Hivatal

Molnárné Ferkó Rita hivatalvezető

Telefon: 42/558-500

Fax: 42/558-501

E-mail: [email protected]

Tamásné Hagymási Ágnes hivatalvezető-helyettes

Telefon: 42/558-500; 42/795-660

Fax: 42/558-501

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 800

-1630

Kedd: 800

-1630

Szerda: 800

-1630

Csütörtök: 800

-1630

Péntek: 800

-1400

Kemecsei Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Tamásné Hagymási Ágnes Kormányablak Osztályvezető

Telefon: 42/795-660

Fax: 42/558-501

E-mail: [email protected]

A Hivatal ügyfélfogadási rendje az Kormányablak Osztály vonatkozásában a következők szerinti:

Demecser, Kétezer-egy tér 1.

Hétfő 700

-1700

Kedd: 800

-1600

Szerda: 800

-1600

Csütörtök: 800

-1800

Péntek: 800

-1330

E-mail: [email protected]

Page 14: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

14

A Hivatal ügyfélfogadási rendje az Kormányablak Osztály vonatkozásában a következők szerinti:

Kemecse, Szent István utca 40.

Hétfő 700

-1700

Kedd: 800

-1600

Szerda: 800

-1600

Csütörtök: 800

-1800

Péntek: 800

-1600

E-mail: [email protected]

Telefon: Információ, időpontfoglalás: 42/795-384

Egyéni vállalkozói igazolvány: 42/795-384

Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa, ügyfélkapus regisztráció: 42/795-383

Járműigazgatás: 42/795-381

Népesség nyilvántartás, lakcímváltozás bejelentése: 42/795-384

Személyazonosító igazolvány: 42/795-382

Útlevél: 42/795-380

Vezetői engedély: 42/795-383

Kemecsei Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Pénzes Judit Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztályvezető

Telefon: 42/795-646

Fax: 42/558-501

E-mail: [email protected]

A Hivatal ügyfélfogadási rendje a Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály vonatkozásában a

következők szerinti:

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 800

-1630

Kedd: 800

-1630

Szerda: 800

-1630

Csütörtök: 800

-1630

Péntek: 800

-1400

Kisvárdai Járási Hivatal

Kisvárdai Járási Hivatal Kormányablak Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Orosházi Áron osztályvezető

telefonszáma: (45) 795 029

telefaxszáma: (45) 500 031

elektronikus levélcíme: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16:00

Szerda: 8:00-16:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Page 15: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

15

Kisvárdai Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Tátrai Zsoltné osztályvezető

telefonszáma: (45) 500 097

telefaxszáma: (45) 500 031

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-13:00

Kisvárdai Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Dr. Vasas Sándor járási főállatorvos, osztályvezető

telefonszáma: (45) 500 124

telefaxszáma: (45) 500 031

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Kisvárdai Járási Hivatal Építésügyi Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Bíró Viktor osztályvezető

telefonszáma: (45) 795 012

telefaxszáma: (45) 500 031

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Kisvárdai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Kocsis László osztályvezető

telefonszáma: (45) 500 530

telefaxszáma: (45) 500 591

elektronikus levélcíme: [email protected]

Page 16: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

16

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Kisvárdai Járási Hivatal Földhivatali Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: Pintérné Dr. Székely Erika osztályvezető

telefonszáma: (45) 500 950

telefaxszáma: (45) 500 951

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Kisvárdai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: ------

telefonszáma: (45) 415-170

telefaxszáma: (45) 416 173

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Kisvárdai Járási Hivatal Társadalombiztosítási Osztály

ügyfélkapcsolati vezető neve: dr. Kiss Elek osztályvezető

telefonszáma: (42) 551 523

telefaxszáma: (42) 551 502

elektronikus levélcíme: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00; 13:00-16:00

Kedd: 8:00-13:00;

Szerda: 8:00-13:00;

Csütörtök: 8:00-13:00;

Péntek: 8:00-11:00

Page 17: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

17

Mátészalkai Járási Hivatal

Mátészalkai Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Héri Péter Gergely

Kormányablak Osztályvezető

Tel.: 44/500-972

Fax: 44/500-952

Email: [email protected]

Mátészalkai Kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.00-17.00

Kedd: 8.00-16.00

Szerda: 8.00-16.00

Csütörtök: 8.00-18.00

Péntek: 8.00-16.00

Nagyecsedi Okmányiroda ügyfélfogadási rendje:

Hétfő:8.00-11.30, 13.30-15.30

Kedd: 8.00-11.30

Szerda: 8.00-11.30, 13.30-15.30

Csütörtök: 8.00-11.30, 13.30-15.30

Péntek: 8.00-11.30

Nyírbátori Járási Hivatal

Nyírbátori Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Dr. Trefán Szabolcs főosztályvezető-helyettes/osztályvezető

Központi telefon: 42/795-050

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Nyírbátori Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Vargáné Girán Enikő osztályvezető

Központi telefon: 42/795-309

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 7.00-17.00

Kedd: 8.00-16.00

Szerda: 8.00-16.00

Page 18: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

18

Csütörtök: 8.00-18.00

Péntek: 8.00-16.00

Máriapócsi Kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.00-17.00

Kedd: 8.00-16.00

Szerda: 8.00-16.00

Csütörtök: 8.00-18.00

Péntek: 8.00-16.00

Nyírlugosi Kormányablak ügyfélfogadási rendje:

Hétfő: 7.30-16.00

Kedd: 7.30-16.00

Szerda: 7.30-16.00

Csütörtök: 7.30-16.00

Péntek: 7.30-13.30

Nyírbátori Járási Hivatal Földhivatali Osztály

Dr. Kiss Erika osztályvezető

Központi telefon: 42/510-522

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-13:00 - 13:30-15:00

Kedd: 8:00-13:00 - 13:30-15:00

Szerda: 8:00-13:00 - 13:30-15:00

Csütörtök: 8:00-13:00 - 13:30-15:00

Péntek: 8:00-12:00

Nyírbátori Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

Molnár Miklós mb. osztályvezető

Központi telefon: 42/510-502

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8.00-12.00; 13.00-15.00

Kedd: 8.00-12.00

Szerda: 8.00-12.00, 13.00-15.00

Csütörtök: 8.00-12.00, 13.00-15.00

Péntek: ügyfélfogadás nincs

Nyírbátori Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

Dr. Hadi Béla járási főállatorvos

Központi telefon: 42/510-361

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Page 19: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

19

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Nyírbátori Járási Hivatal Építésügyi Osztály

Szekeres Tibor osztályvezető

Központi telefon: 42/795-026

Telefax: 42/795-052

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Kedd: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Csütörtök: 8:00-12:00 - 13:00-16:00

Péntek: 8:00-12:00

Nyíregyházi Járási Hivatal

Nyíregyházi Járási Hivatal Kormányablak Főosztály

Kormányablak hatáskörébe tartozó ügyekben általános tájékoztatásnyújtás és időpontfoglalás a 1818

telefonszámon lehetséges.

Nyíregyházi Járási Hivatal Kormányablak Osztály 1.

Incze János főosztályvezető-helyettes/osztályvezető

Cím: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1., 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 3.

Telefon: 06-42/795-267

E-mail: [email protected]

Fax: 06-42/795-108

Ügyfélfogadás:

hétfő: 7:00-17:00

kedd: 8:00-16:00

szerda: 8:00-18:00

csütörtök: 8:00-18:00

péntek: 8:00-16:00

Nyíregyházi Járási Hivatal Kormányablak Osztály 2.

dr. Jenei Orsolya mb. osztályvezető

Cím: 4400 Nyíregyháza, Állomás tér 1-3., 4465 Rakamaz, Szent István utca 116., 4244 Újfehértó,

Bartók Béla utca 20.

Telefon: 06-42/795-388

E-mail: [email protected]

Fax: 06-42/795-108

Ügyfélfogadás:

Page 20: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

20

Nyíregyháza, Állomás tér 1-3.

hétfő: 7:00-17:00

kedd: 8:00-16:00

szerda: 8:00-18:00

csütörtök: 8:00-18:00

péntek: 8:00-16:00

Rakamaz, Szent István utca 116.

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16.00

Szerda: 8:00-16:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Újfehértó, Bartók Béla utca 20.

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16:00

Szerda: 8:00-16:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Nyíregyházi Járási Hivatal Hatósági Főosztály

Hatósági Osztály

Dr. Monostory-Jaczkó Éva osztályvezető

Telefon: 06-42/795-715

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadás:

4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.

Tel: 06-42/795-724

Hétfőtől – csütörtökig: 8:00-16:30

Pénteken: 8:00-14:00

Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Czikóné Ling Mária osztályvezető

Telefon: 06-42/795-089

Fax: 06-42/524-591

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás:

Nyíregyháza, Kossuth tér 1. szám alatti székhelyen gyámhatósági ügyekben:

Hétfőn és szerdán: 8:00-12:00 és 13:00-16:30

Kedden és pénteken: 8:00-12:00

Újfehértó Kirendeltségen gyámhatósági ügyekben:

Hétfőn és szerdán: 8:00-12:00 és 13:00-16:00

Kedden és pénteken: 8:00-12:00

Page 21: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

21

Rakamaz Kirendeltségen gyámhatósági ügyekben:

Hétfőn: 8:00-16:00

Szerdán: 8:00-17:00

Nyíregyháza, Kereszt u 9. szám alatt igazságügyi és adósságrendezési ügyekben:

Hétfőn és szerdán: 8:00-12:00 és 13:00-16:30

Kedden és pénteken: 8:00-12:00

Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály

Béres Ágoston főosztályvezető-helyettes/osztályvezető

Telefon: 06-42/599-618

Fax: 06-42/506-503

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfőtől – csütörtökig: 8:00 – 16:00

Pénteken: 8:00 – 11:00

Népegészségügyi Osztály

dr. Szilágyi Erzsébet osztályvezető

Telefon: 06-42/501-008

Fax: 06-42/501-006

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás:

Nyíregyháza, Árok u. 41. szám

Hétfő: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00

Kedd: -

Szerda: 8:00 – 12:00, 13:00 – 16:00

Csütörtök: -

Péntek: 8:00 – 12:00

Családvédelmi Szolgálat:

Hétfő - csütörtök: 8:30 – 15:00

Péntek: 8:30 – 12:30

Családvédelmi Szolgálat telefonos előjegyzés:

Hétfő – péntek: 08:00 - 09:00

Nyíregyházi Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

Dajkáné Fekete Tünde főosztályvezető

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Cím: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Telefon: 06-42/551-500

Fax: 06-42/551-502

E-mail: [email protected]

Page 22: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

22

Ügyfélszolgálat:

4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Hétfő: 08:00-16:00

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

Családtámogatási Osztály

Somogyiné Kuknyó Tünde főosztályvezető-helyettes

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 3.

Cím: 4401 Nyíregyháza Pf.90.

Telefon: 06-42/418-888

Fax: 06-42/551-511

E-mail: [email protected]

Valamennyi családtámogatási első- és másodfokú

ügyben az alábbi telefonszámokon lehet érdeklődni:

Call-center:

06-20/881-9535

06-30/344-0045

06-70/460-9005

Lakástámogatási ügyekben:

06-42/599-673

Ügyfélfogadás: Családtámogatási ügyekben ügyfélszolgálat a Kormányablakokban

Nyíregyháza

Hősök tere 3.

Információ, időpontfoglalás:

1818

Fax: 06-42/795-108

Nyitva tartás:

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16:00

Szerda: 8:00-18:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Kisvárda

Szent László utca 7-11.

Információ, időpontfoglalás:

06-45/795-027

06-45/795-032

Fax: 06-45/500-031

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16:00

Page 23: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

23

Szerda: 8:00-16:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Mátészalka

Kölcsey tér 2.

Információ, időpontfoglalás

06-44/500-950

Fax: 06-44/500-952

Nyitva tartás:

Hétfő: 7:00-17:00

Kedd: 8:00-16:00

Szerda: 8:00-16:00

Csütörtök: 8:00-18:00

Péntek: 8:00-16:00

Ügyfélfogadás lakástámogatási ügyekben

Ügyfélszolgálat:

4400 Nyíregyháza, Egyház út 13. I. em.

127-128.

Információ: 06-42/599-673

Nyitva tartás:

Hétfő, szerda, csütörtök: 8:00-14:00

Kedd: 8:00-15:30

Pénteken ügyfélfogadás nincs.

Egészségbiztosítási Osztály

Nagyné Kirilla Andrea egészségbiztosítási pénzellátási szakügyintéző

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.

Cím: 4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.; 4401 Nyíregyháza Pf. 155.

Telefon: 06-42/312-177

Fax: 06-42/313-189

E-mail: [email protected]

Ügyfélszolgálat:

4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.

4765 Csenger, Ady E. út 14.

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.

4600 Kisvárda, Szent L. út 7-11.

Ügyfélfogadási rend:

4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.

Hétfő: 8:00-16:00,

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

Page 24: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

24

4765 Csenger, Ady E. út 14.

Hétfő: 9:00-11:00

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.

Hétfő: 13:00-15:00

4600 Kisvárda, Szent L. út 7-11.

Szerda: 9:00-15:00

Adategyeztetési és Nyugdíjbiztosítási Osztály

Udvariné Biró Andrea osztályvezető

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Cím: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.; 4400 Nyíregyháza Pf. 300.

Telefon: 06-42/551-500

Fax: 06-42/551-502

E-mail: nyugdí[email protected]

Ügyfélszolgálat:

4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Ügyfélfogadási rend:

4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 4.

Hétfő: 08:00-16:00

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály

Kovács Józsefné osztályvezető

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 2.

Címe: 4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 2.; 4401 Nyíregyháza Pf. 159.

Telefon: 06-42/795-600

Fax: 06-42/795-641

E-mail: [email protected]

Ügyfélszolgálat:

4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 2.

4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2.

4600 Kisvárda, Szent György tér 8.

4700 Mátészalka, Jármi u. 2.

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.

4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.

Ügyfélfogadási rend:

4400 Nyíregyháza, Bessenyei tér 2.

Hétfő: 08:00-16:00

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

Page 25: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

25

4600 Kisvárda, Szent György tér 8.

Hétfő: 08:00-16:00

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

4700 Mátészalka, Jármi u. 2.

Hétfő: 08:00-16:00

Kedd-csütörtök: 08:00-13:00

Péntek: 08:00-11:00

4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő u. 2.

miden hét keddi nap

4300 Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.

minden hét szerdai nap

4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1.

minden hét csütörtöki nap

Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

Kocsis Sándor főosztályvezető

Telefon: 06-42/598-100

Fax: 06-42/598-121

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfő, Szerda, Csütörtök 8:00 – 12:00, 13:00 – 15:00

Kedd: 8:00 – 12:00

Péntek: nincs ügyfélfogadás

Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály

Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

Dr. Borsodi Károly osztályvezető

Telefon: 06-42/509-467

E-mail: [email protected]

Növény- és Talajvédelmi Osztály

Bujdos László osztályvezető

Telefon: 06-42/509-464

E-mail: [email protected]

Page 26: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

26

Növényegészségügyi Osztály

Páll Péter osztályvezető

Telefon: 06-42/509-458

E-mail: [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfő-csütörtök: 8:00 – 16:00

Péntek : 8:00 – 13:00

Nyíregyházi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály

Földművelésügyi Osztály

Dajka Sándor osztályvezető

Telefon: 06-42/594-123

Fax: 06-42/594-127

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfő-csütörtök: 8:00-16:30

Péntek: 8:00-14:00

Ingatlan-nyilvántartási Osztály

dr. Tolcsvai Ákos osztályvezető

Telefon: 06-42/523-225

Fax: 06-42/523-250

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás:

Kedd, csütörtök, péntek: 8:00-12:00

Hétfő, szerda: 8:00-15:00

Földmérési és Földügyi Osztály

Juhász Attila főosztályvezető-helyettes/osztályvezető

Telefon: 06-42/523-243

Fax: 06-42/523-250

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás:

Hétfő, kedd, csütörtök péntek: 8:00-12:00;

Szerda:8:00-15:00

Nyíregyházi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály

Rozinka Zsolt Illés főosztályvezető

Telefon: 42/598-930

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadás helye:

4400 Nyíregyháza, Kölcsey u. 12-14.

Hétfő és péntek: 8.00 órától – 12.00 óráig

Szerda: 8.00 órától – 12.00 óráig és 13.00 órától – 16.00 óráig

Page 27: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

27

Nyíregyházi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Fogyasztóvédelmi Osztály

dr. Bakó Zsolt főosztályvezető-helyettes/ osztályvezető

Telefon: 06-42/500-694

Fax: 06-42/504-398

E-mail: [email protected]

A Hatósági Tanácsadó Iroda és a Rezsipont ügyfélfogadási rendje:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00-16:30

Pénteken: 8:00-14:00

Képzési Vizsgáztatási és Útügyi Osztály

Kuncsik László osztályvezető

Telefon: 06-42/596-166

Fax: 06-42/596-167

E-mail: [email protected]

A Főosztály Képzési Vizsgáztatási és Útügyi Osztályán képzési és vizsgáztatási feladatokban

ügyfélfogadási rend:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00-12:00; 12:30-15:30

Péntek: 8:00-13:30

A Főosztály Képzési Vizsgáztatási és Útügyi Osztályán útügyi feladatokban ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 8:00-12:00

Szerda: 8:00-12:00, 12:30-15:00

Péntek: 8:00-13:00

Járműműszaki Osztály

Sasfalvi Tibor osztályvezető

Telefon: 06-42/501-620

Fax: 06-42/501-623

E-mail: [email protected]

Általános ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Szerda, Csütörtök: 8:00-12:00; 12:30-15:00

Járművizsgáztatásra vonatkozó ügyfélfogadási rend:

Hétfőtől csütörtökig: 8:00-12:00, 12:30-16:00

Péntek: 8:00-13:30

Page 28: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

28

Járműforgalmi Osztály

Sepely Tamás osztályvezető

Telefon: 06-42/501-620

Fax: 06-42/501-623

E-mail: [email protected]

Általános ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Szerda, Csütörtök: 8.00-12.00, 12.30-15.00

Tiszavasvári Járási Hivatal

Tiszavasvári Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Aratóné Perjési Mariann hivatalvezető-helyettes/osztályvezető

Telefon: 42/795-125

Fax: 42/795-145

E-mail: [email protected]

Tiszavasvári Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Müller-Bereczki Andrea osztályvezető

Telefon: 42/795-283

Fax: 42/795-145

E-mail: [email protected]

Tiszavasvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

Treszkai József osztályvezető

Telefon: 42/520-510

Fax: 42/795-145

E-mail: [email protected]

Vásárosnaményi Járási Hivatal

dr. Szilágyi Péter járási hivatalvezető

Telefon / fax száma: 06-45 795-078; 06-45 795-080

E-mail: [email protected]; [email protected]

A hivatalvezető ügyfélfogadási ideje:

Kedd: 10 00

– 12 00

Vásárosnaményi Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

Ostorházi Sándor hivatalvezető-helyettes, osztályvezető

Telefon / fax száma: 06-45 795-053; 06-45 795-080

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Csütörtök: 8 00

– 15 00

Kedd, Szerda, Péntek: 8 00

– 12 00

Page 29: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

29

Vásárosnaményi Járási Hivatal Kormányablak Osztály

Udvarhelyiné Deák Ildikó osztályvezető

Telefon / fax száma: 06-45 795-070; 06-45 795-080

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő: 7 00

– 17 00

Kedd, Szerda, Péntek: 8 00

– 16 00

Csütörtök: 800

– 1800

Vásárosnaményi Járási Hivatal Földhivatali Osztály

Dr. Szűcs Nóra osztályvezető

Telefon / fax száma: 06-45 570-752; 06-45 570-751

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Kedd, Péntek: 8 00

– 12 00

Szerda, Csütörtök: 8 00

– 12 00

, 13 00

– 15 30

Vásárosnaményi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály

Dr. Szim Katalin járási tiszti főorvos, osztályvezető

Telefon: 06-45 470-656, 06-45 570-156, 06-45 470-215

Fax: 06-45 470-215

E-mail: [email protected]; [email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Csütörtök: 8 00

– 15 00

Kedd, Szerda, Péntek: 8 00

– 12 00

Vásárosnaményi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály

Tamásné Dr. Mészáros Edit osztályvezető

Telefon / fax száma: 06-45 570-521 / 06-45 570-599

E-mail: [email protected]; [email protected];

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő, Csütörtök: 8 00

– 15 00

Kedd, Szerda, Péntek: 8 00

– 12 00

Záhonyi Járási Hivatal

Záhonyi Járási Hivatal Kormányablak Osztály

dr. Nagy Anita hivatalvezető-helyettes/osztályvezető

Telefon:45/525-022

Fax:45/525-005

E-mail: [email protected]

Page 30: A Tö A munkaidő I-4.pdfÁltalános közzétételi lista I. Szervezeti, személyi adatok 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon-

30

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő:07:00-17:00

Kedd:08:00-16:00

Szerda: 08:00-16:00

Csütörtök:08:00-18:00

Péntek: 08:00-16:00

Záhonyi Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály

dr. Batta Gabriella osztályvezető

Telefon:45/525-022

Fax:45/525-005

E-mail:[email protected]

Ügyfélfogadási rend:

Hétfő:08:00-16:00

Kedd:08:00-12:00

Szerda: 08:00-16:00

Csütörtök:08:00-12:00

Péntek: 08:00-13:00

Nyíregyháza, 2019. február

Jászai János s.k.

főosztályvezető