a trianoni béke és magyarország...

7
A TRIANONI BÉKE ÉS MAGYARORSZÁG MADÁRVILÁGA A trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI CHERNÉL ISTVÁN. A trianoni békepamncs ezer éves hazánk állapotát teljesen meg- változtatta, ősi mivoltából merőben kiforgatta. Nemcsak több mint felét vesztettük el népességünknek, hanem területünknek is jó kétharmadát. A győzők kardja lekanyaritotta szinte az egész Felvidéket, egész Erdélyt, a Délvidéket és nyugati részeinkből Mosón-, Sopron- és Vasvármegyék jókora darabjait. Kiváltak a magyar szent korona országaiból Horvát- és Szlavonország és Fiume is. Annak a páratlan földrajzi egységnek, melyet a régi Magyarország alkotott, mindössze szivetája maradt csak meg ; több- nyire sik vagy hullámos vidék, néhány kisebb-nagyobb puszta, hellyel - közzel dombos terület, kevés számottevő nagyobb folyó, mocsár é" erdőség. Álló vizeink közül a mienk maradt ugyan legnagyobb tavunk: a Balaton és a Velencei-tó, de már a Fertő-tónak csak déli csücske. Hatalmas erdőségeink, az országunkat szinte gyűrűként övező Kárpátok hegybástyája, az erdélyi hegyvidék, a nyugatmagyarországi határhegység legnagyobb része és tengerpartunk a szomszédos államokhoz csatoltattak. Legmagasabb pontja az összezsugorodott Csonka-Magyarországnak csak a Mátra-hegység legkiemelkedőbb ormában haladja meg az 1.000 métert s tul a Dunán, Rohonc és Kőszeg közt, a már közel az osztrák határhoz eső I r o t t k ő (883 méter) a legjelentékenyebb emelkedés. Megmaradt ugyan a legnagyobb pusztánk, a Hortobágy, de elvesztettük azt az érdekes, roppant futóhomokterületet, mely buckáival az Aldunáig terjedt és „deliblati homoksivatag" néven volt ismeretes. Levagdalt végtagokkal mozdulni nem tudó törzsünk küzdi csak tovább az élet nehéz harcát, mert csupán fejünk, szivünk, tüdőnk, gyomrunk működik még rokkant szervezetünkben. Mindez a szörnyű megcsonkítás és felnégyelés merőben megváltoz- tatta tehát hazánk arculatját. Jellemző domborzati és vizrajzi viszonyaink lényegesen megmásultak s hajdani nagyszerű változatosságát természeti viszonyainknak egyszerűség bélyegzi immár. Nagyon természetes tehát, hogy az ország mai szűkre szorult terü- letén madárvilágunk egykori hires bősége és tarkasága is jócskán leapadt,

Upload: others

Post on 26-Oct-2019

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

A TRIANONI BÉKE ÉS MAGYARORSZÁG MADÁRVILÁGA tí

A trianoni béke és Magyarország madárvilága.

Ir ta: C H E R N E L H Á Z I C H E R N É L I S T V Á N .

A trianoni békepamncs ezer éves hazánk állapotát teljesen meg­változtatta, ősi mivoltából merőben kiforgatta. Nemcsak több mint felét vesztettük el népességünknek, hanem területünknek is jó kétharmadát. A győzők kardja lekanyaritotta szinte az egész Felvidéket, egész Erdélyt, a Délvidéket és nyugati részeinkből Mosón-, Sopron- és Vasvármegyék jókora darabjait. Kiváltak a magyar szent korona országaiból Horvát- és Szlavonország és Fiume is. Annak a páratlan földrajzi egységnek, melyet a régi Magyarország alkotott, mindössze szivetája maradt csak meg ; több­nyire sik vagy hullámos vidék, néhány kisebb-nagyobb puszta, hellyel -közzel dombos terület, kevés számottevő nagyobb folyó, mocsár é" erdőség. Álló vizeink közül a mienk maradt ugyan legnagyobb tavunk: a Balaton és a Velencei-tó, de már a Fertő-tónak csak déli csücske. Hatalmas erdőségeink, az országunkat szinte gyűrűként övező Kárpátok hegybástyája, az erdélyi hegyvidék, a nyugatmagyarországi határhegység legnagyobb része és tengerpartunk a szomszédos államokhoz csatoltattak. Legmagasabb pontja az összezsugorodott Csonka-Magyarországnak csak a M á t r a - h e g y s é g legkiemelkedőbb ormában haladja meg az 1.000 métert s tul a Dunán, R o h o n c és K ő s z e g közt, a már közel az osztrák határhoz eső I r o t t k ő (883 méter) a legjelentékenyebb emelkedés. Megmaradt ugyan a legnagyobb pusztánk, a Hortobágy, de elvesztettük azt az érdekes, roppant futóhomokterületet, mely buckáival az Aldunáig terjedt és „deliblati homoksivatag" néven volt ismeretes.

Levagdalt végtagokkal mozdulni nem tudó törzsünk küzdi csak tovább az élet nehéz harcát, mert csupán fejünk, szivünk, tüdőnk, gyomrunk működik még rokkant szervezetünkben.

Mindez a szörnyű megcsonkítás és felnégyelés merőben megváltoz­tatta tehát hazánk arculatját. Jellemző domborzati és vizrajzi viszonyaink lényegesen megmásultak s hajdani nagyszerű változatosságát természeti viszonyainknak egyszerűség bélyegzi immár.

Nagyon természetes tehát, hogy az ország mai szűkre szorult terü­letén madárvilágunk egykori hires bősége és tarkasága is jócskán leapadt,

Page 2: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

42 CHERNELHÁZI CHERNÉL ISTVÁN

számban és fajban elszegényedett. Csonka-Magyarország hijjával van ama zónáknak, ahol egyrészt a mediterrán és keleti, viszont másrészt az északi és havasi fauna képviselői éltek vagy legalább is időszakosan gyakrabban mutatkoztak. Nagy madártelepeinkböl is csak egyes hírmondók maradtak meg s általában a mostani határainkon belül avifaunánkból kiveszett az ősi jellemvonás, mert szinte merőben már csak a középeurópai alakokat foglalja magába, még pedig túlnyomóan azokat, amelyeket hova-tovább „kultur-fajoknak" tekinthetünk. Egyedül a vonulás szaka hozhat talán még egy-egy érdekesebb vendéget hozzánk.

Amidőn 1918-ban közzétettem a magyar birodalom madarainak név­jegyzékét (Nomenciator A v i u m Regni Hungáriáé)1 410 fajt és fajtát sorol­hattam föl hazánk területéről, melyekhez azóta még egy faj, a mediterrán berki poszáta (Cettia cetti Marm.) járult 2 ugy, hogy avifaunánk 411 madár­alakot foglalt magában. Hogy ez a szám a trianoni békeparancs után mennyire megapadt, azt akarom a következő sorokban röviden jelezni és kimutatni. A régi és a megcsonkított terület madárvilágának összehason­lítását rendek szerint tüntetem föl s végül összegezem a részletekből kikerült adatokat.

Der Friede von Trianon und die Vogelwelt Ungarns.

V o n S T E F A N C H E R N É L von C H E R N E L H Ä Z A .

Das Friedensdiktat von Trianon hat den Zustand unseres tausend­jährigen Vaterlandes vollkommen verändert. W i r beklagen nicht allein den Verlust von mehr als der Hälfte unserer Bevölkerung, sondern auch gut zwei Drittel des Flächenraumes unseres Landes. Ganz Ober-Ungarn, ganz Siebenbürgen und Süd-Ungarn wurde uns weggenommen und schliesslich auch ein namhaftes Gebiet von West-Ungarn, welches Teile aus den Komitaten Mosón, Sopron und Vas umfasst. Kroatien und Slavonien nebst Fiume sind auch aus den Ländern der heil . Krone ausgeschieden, somit entfällt uns auch das Meer und die Littorale.

Nur die Herzgegend verblieb uns von jener wunderbaren geografischen Einheit, welche das alte Ungarn darstellte, mit zumeist ebenen oder welligen Gegenden, kleineren oder grösseren Puszten, Mittelgebirgen, wenigen Waldungen, Flüssen, Sümpfen. V o n Seen verblieben uns zwar der Balaton und der Velenceer-See, vom Fertö-See jedoch nur noch ein

1 A q u i l a X X V . 1918. Függelék 1—76. 1. 2 N A G Y J E N Ő és S C H E N K H E N R I K Délmagyarországban 2 példányban gyűjtötték

s azokat intézetünknek ajándékozták.

Page 3: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

A TRIANONI BÉKE ÉS MAGYARORSZÁG MADÁRVILÁGA 43

geringer südlicher Te i l . Unsere grossartigen, ausgedehnten Waldungen, die mächtigen Gebirgswälle der unser L a n d ringförmig umfassenden Karpathen, das siebenbürgische Hochland, der grösste Tei l des west­ungarischen Mittelgebirges — die Ausläufer der norischen Alpen — wurden den Nachbarländern zugesprochen und angegliedert. Der höchste Punkt Rumpf-Ungarns ist nunmehr die 1.010 Met. hohe Spitze des Mätra-Gebirges und jenseits der Donau, der 883 Met. hohe „Geschriebene Stein" zwischen R o h o n c und K ő s z e g , nahe zur Grenze Deutsch-Oesterreichs. Es verblieb uns zwar unsere grösste Puszta, die „ H o r t o b á g y " , dagegen verloren wir das riesige, hochinteressante Flugsandgebiet, die „Sandwüste von Deliblat" , welche i m südlichen Teile des Temeser-Komitates sich bis zur Donau erstreckte.

Gleich einem verstümmelten Körper, mit fehlenden Armen und Beinen liegt nun Rumpf-Ungarn hingestreckt und kämpft mit seinen noch verbliebenen Organen — Kopf, Herz , Lungen, Magen — seinen schweren Kampf ums Dasein.

A l l diese schrecklichen Verstümmelungen, die Vierteilung des Landes, haben zur gründlichen Veränderung unserer Verhältnisse geführt. Das heutige Ungarn kann mit dem einstigem absolut nicht mehr verglichen werden, so gewaltig sind die hypsometrischen und hydrographischen Elemente seiner Bildfläche verändert. Die grossartige Abwechslung und reiche Verschiedenheit seiner Natur ist einer bescheideneren Einfachkeit gewichen.

Es ist also nur natürlich, dass unter den gegebenen Umständen und in auf ein Drittel seiner Grösse reduciertem Gebiete unsere einstmal berühmte und reiche Ornis auch eine gewaltige Einschränkung erlitten hat, nicht nur quantitativ, sondern auch qualitativ. Rumpf-Ungarn entbehrt nun jener Zonen, wo einesteils östliche und mediterrane, andersteils aber nördliche Formen und auch solche, die für das Hochgebirge charakteris­tisch sind (Alpeuformen), lebten oder zeitweise erschienen. V o n unseren grossen Vogelkolonien verblieben uns ganz wenige. Unsere Avifauna hat ihre Urwüchsigkeit wesentlich eingebüsst und enthält nunmehr haupt­sächlich die gewöhnlicheren mitteleuropäischen Formen, welche man wohl unter den Namen „Kulturformen" zusammenfassen könnte. Bruchstücke sind es vom einstigen Reichtum und nur die Zugzeit bringt vielleicht noch hie und da Seltenheiten in das beengte, kleine Ungarn.

Als ich i . J . 1918 die Namenliste der Vögel Ungarns (Nomenciator A v i u m Regni Hungáriáé) veröffentlichte,1 konnte ich für unser Gebiet 410 Arten und Formen nachweisen, welche Zahl seither noch durch

1 A q u i l a X X V . 1918. A n h a n g 1—76.

Page 4: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

C H E R N E L H Á Z I C H E R N É L I S T V Á N

Cettia cetti M A R M . ergänzt,1 auf 411 erhöht werden muss. W i e sich dieser Bestand nach dem Friedensdiktat von Trianon veränderte, d. i . wie verschieden und ärmlich sich unsere Avifauna nun gestaltet, das mögen die folgenden Zeilen kurzgefasst darstellen.

Familia : A fajok és

fajták száma: Die Zahl der Ar­ten und Formen:

I. A L C I D A E . . . . 2

II. C O L Y M B I D A E . . . 9 III. P R O C E L L A R I D A E . 2

IV. L A R I D A E . . . . 22

V . P H A L A C R O C O R A -C I D A E , 3

V I . P E L E C A N I D A E . . 3

VII . M E R G I D A E . . . . 3 VIII. A N A T I D A E . . . . 21

I X . A N S E R I D A E . . . 11 X . C Y G N I D A E . . . . 3

X I . C H A R A D R I I D A E . . 15

X I I . S C O L O P A C I D A E . 30 XIII . O T I D I D A E . . . . 2 X I V . G R U I D A E . . . . 2

X V . R A L L I D A E . . . . 8 X V I . I B I D A E . . . . . 2

X V I I . C I C O N I I D A E . . . 2 X V I I I . A R D E I D A E . . . . 9

X I X . P T E R O C L I D I D A E . 2 X X . P H A S I A N I D A E . . 4

X X I . T E T R A O N I D A E . . 3 X X I I . C O L U M B I D A E . . 4

Veszteség — Verlust: Marad:

Ver-bleilion:

1. Alca torda . . . 2. Fratercula arctica 1. Colymbus Adamsi 1. Puffinus Kuhli . 2. Puffinus anglorum

Jcouan 1. Stercorarius skua 2. Sterna cantiaca .

Yel-

20

1. Phcdacrocorax graculus Desmaresti 2

1. Pelecanus crispus . . . — 2. Pelecanus onocrotalus ro-

seus 1 — 3

1. Anas falcata 20 1. Branta leucopsis . . . 10

— 3 1. Cursorius gallicus . . . — 2. Oedicnemus scolopax in-

dicus 13 — 30 — 2 — 2 — 8 _ 2 — 2

1. Bubidcus ibis 8 _ 2

1. Caccabis saxatilis . . . 3 — 3

1. Columba livia . . . . 3

1 W u r d e i n Südungarn d u r c h E U G E N N A G Y u n d H . S C H E N K i n 2 E x e m p l . gesam­melt, welche s ich i n der S a m m l u n g unseres Institutes befinden.

Page 5: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

A TRIANONI BÉKE ÉS MAGYARORSZÁG MADÁRVILÁGA 45

A Iajok és „ ... fajták száma: Familie: . . . . .

Die Zahl der Ar­ten und Formen:

X X I I I . V U L T U R I D A E . . . 3 X X I V . G Y P A E T I D A E . . . 1

X X V . F A L C O N I D A E . . . 34

X X V I . S T R I G I D A E . . . . 15

X X V I I . C U C U L I D A E X X V I I I . P I C I D A E . .

1 15

X X I X . X X X .

X X X I . X X X I I .

X X X I I I . X X X I V .

A L C E D I N I D A E M E R O P I D A E . C O R A C I I D A E . U P U P I D A E . . C A P R I M U L G I D A E C Y P S E L I D A E . .

X X X V . H I R U N D I N I D A E . X X X V I . B O M B Y C I L L I D A E

X X X V I I . M U S C I C A P I D A E . X X X V I I I . L A N I I D A E . . .

X X X I X . C O R V I D A E . . .

1 1 1 1 2 3

3 1 4

5

1 4

X L . O R I O L I D A E X L I . S T U R N I D A E

1

4

Marad: Veszteség — Verlust:

Ver­bleiben :

1. Neophron percnopterus . 2 1. Gypaetus barbatus gran-

dis — 1. Astur brevipes . . . . — 2. Buteo communis anceps . — 3. Aquila nipalensis orien­

tális — 4 . Falco Feldeggi . . . . — 5. Hiraaetus fasciatus . . 29 1. Glaucidium passerinum

setipes 14 — 1

1. Dendrocopos leucotos Lil-fordi —

2. Dendrocopos medius splen-clidior —

3. Picoides tridactylus . . — 4 . Picoides tridactylus alpinus 11

— 1 — 1 — 1 — 1 — 2

1. Cypselus melba . . . . — 2. Cypselus murinus illy-

ricus 1 — 3 — 1 — 4

1. Lanius excubitor Ho-meyeri 4

1. Corvus cornix valachus . — 2. Coloeus monedula collaris — 3. Perisoreus infaustus . . — 4 . Pyrrhocorax graadus . 10

— 1 1. Sturnus vulgaris Polta-

ratskyi — 2. Sturnus vulgaris purpu-

rascens 2

Page 6: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

46 CHERNELHÁZI CHERNÉL ISTVÁN

Família:

X L I I . F R I N G I L L I D A E

A fajok és fajták száma:

Die Zahl der Ar­ten und Formen:

. 35

X L I I I . M O T A G I L L I D A E . . 14

X L I V . A L A U D I D A E

X L V . C E R T H I I D A E

X L V I . S I T T I D A E .

4 3

X L V I I . P A R I D A E 17

Marad: Ver­

bleiben :

X L V I I I . S Y L V I I D A E 57

27

10

Veszteség — Verlust:

1. Montifringilla nivalis 2. Acanthis cannabina medi-

terranea 3. Pinicola enucleator . . 4. Carpodacus erythrinus . 5. Loxia pytyopsittacus . . 6 . Emberiza melanocephala 7. Emberiza cia 8 . Emberiza cirlus . . . . 1. Motacilla flava cinereo-

capilla 2. Motacilla flava Dom-

browskii 3. Motacilla flava melano­

cephala 4. Motacilla flava campestris 1. Melanocorypha sibirica . - -2. Lullula arborea Cherneli — 3. Galerida cristata meri-

dionalis 6 — 4

1. Sitta europaea Homeyeri — 2. Sitta Neumayer . . . . 1 1. Parus cyanus tianscha-

nicus — 2. Parus atricapillus assi-

milis - -3. Parus lugubris . . . . — 4. Parus cristatus . . . . — 5. Anthoscopus pendulinus

caspius 12 1. Accentor collaris sub-

alpinus — 2. Sylvia orphea crassi-

rostris — 3. Sylvia melanocephala . — 4. Sylvia subalpina al-

bistriata — 5. Hippolais polyglotta . . — 6 . Turdus Naumanni . . —

Page 7: A trianoni béke és Magyarország madárvilága.epa.oszk.hu/01600/01603/00031/pdf/Aquila_EPA-01603_1921_28_041-047.pdfA trianoni béke és Magyarország madárvilága. Irta: CHERNELHÁZI

A TRIANONI BÉKE ÉS MAGYARORSZÁG MADÁRVILÁGA *7

Família : A fajok éi

fajták száma: Die Zahl der Ar­ten und Formen:

Veszteség — Verlust: Ver­bleiben:

Marad:

7. Monticola solitaria . 8 . Saxicola hispanica xan

thomelaena 9. Cinclus aquaticus . .

10. Cinclus aquaticus meri-dionalis .

11. Cettia cetti 46

411 340

Nagy-Magyarországon előfordult 411 fajból és fajtából tehát a Trianonban alkotott Csonka-Magyarország területén már csak 340 mutat­ható k i , vagyis elvesztettünk 71-et, madáralakjaink összességének majd­nem Ve részét. És veszteségünk még súlyosabb, ha tekintetbe vesszük, hogy megmaradt madáralakjaink közül is egész sora a fajoknak lénye­gesen megcsappant számban fészkel már nálunk, sőt egyáltalán nem. A z utóbbi csoportba tartoznak: 1. Phalacrocoraxpygmaeus, 2. Gelochelidon anglica, 3. Egretta garzetta, 4. Lyrurus tetrix, 5. Vultur monachus, 6. Gyps fulvus, 7. Syrnium uralense, 8. Glaucidium passerinum, 9. Nuci-fraga caryocatactes relicta, 10. Accentor coliaris, 11. Anthus spinoletta, 12. Turdus torquatus alpestris. Nagyon ri tka fészkelők pedig immár a : Tetrao urogallus, Aquila clanga és heliaca, Bubo ignavus, Corvus corax, Haliaetus albicilla, Tichodroma muraria, Erithacus philomela, Egretta alba.

V o n den in Gross-lTngarn nachgewiesenen 411 Vogelformen sind demnach 71 zu streichen, es verbleiben daher für das Gebiet des in Tr ianon geschaffenen Rumpf-Ungarns 340, d. h. wi r verloren nahezu V 6 Tei l unserer Vogelformen. Unser Verlust ist aber umso schwerwiegender, weil j a eine ganze Reihe der uns noch verbliebenen Arten als Brutvögel zur Seltenheit geworden sind oder aber aus dieser Gruppe endgültig ausfallen. Z u den letzteren gehören, also nicht mehr als ungarische Brutvögel zu betrachten s ind : 1. Phalacrocorax pygmaeus, 2. Gelochelidon anglica, 3. Egretta garzetta, 4. Lyrurus tetrix, 5. Vultur monachus, 6. Gyps fulvus, 7. Syrnium uralense, 8. Glaucidium passerinum, 9. Nucifraga caryoca­tactes relicta, 10. Accentor collaris, 11. Anthus spinoletta, 12. Turdus torquatus alpestris. Als seltene Brutvögel gelten nur noch . Tetrao uro­gallus, Aquila clanga und heliaca, Bubo ignavus, Corvus corax, Hali­aetus albicilla, Tichodroma muraria, Erithacus philomela, Egretta alba.

K ő s z e g , 1921. október 31-én.