■ Faragó Árpád ■ 222 ■ Emberek, események ■■■

■■■ ■ A VÖRÖSMARTI TÁJMÚZEUM

Elszomorító, lehangoló képek napilapunkban, a Magyar Szóban. A vörösmarti (Baranya) tájmúzeum pusztulásra ítélt épülete, a belső helyiségek megdöbbentő állapota. Ezt látom, ezt érzékelem.

A néhány mondatos kísérőszövegből megtudom: „A kilencvenes évek háborús időszakában a múzeum legértékesebb darabjai eltűn-tek, s ami még értékes és mozdítható volt, annak a későbbiek során kelt lába – hozzáértő magyarok vitték el. A múzeum ma elhanyagolt állapotban van, mindent belep a pókháló és a por.”

Nem ismeretlen előttem a Drávaszög tájmúzeumának története. Személyesen ismertem annak megálmodóját, a Tanárnőt, Baranyai Júliát (Schneider Júlia), aki valami hihetetlen energiával gyűjtötte a táj múltjának tárgyi és írásos emlékeit, aki szinte megható rajongással igyekezett világra hozni azt a kis múzeumot, amely aztán, a későbbi esztendők során valóban Drávaszög büszkesége lett, a szó legszebb és legigazibb értelmében.

Nem egykönnyen valósult meg az álom. Ugyanis amikor már meg-volt a tájmúzeum megnyitásához szükséges anyag, kitudódott, hogy hiányzik a megfelelő helyiség, hogy nincs hol elhelyezni, elrendezni a múzeumi tárgyakat. A Tanárnő, Baranyai Júlia, nem esett kétségbe. A vörösmarti Deák-szurdok egyik, nem éppen bizalmat gerjesztő borpincéjének két helyiségét alakította át múzeummá. Ott tekinthette meg a nyilvánosság, ott láthatták az odazarándokló emberek, mert zarándokhely lett a szurdok oldalába megbúvó borpince, a múltnak, múltjuknak csodálatos emléke. S a hely, a borpincéből lett múzeum körüli táj is az elmúlt évszázadok történéseit, hangulatát sugallta: a római légiók és a hunok csatározásainak emlékét, az egykori gim-názium dákjainak lármáját.

Az idő súlya alatt kissé már megroggyant épület-borpince azon-ban lassan már nem tudta betölteni azt a szerepet, amelyet be kellett volna töltenie. Ugyanis a pince dohos, nedves levegője kikezdte a felbecsülhetetlen értékű kincseket. Az állandóan bővülő anyag elhelyezése is gondot okozott, és sajnos már csak a padláson kapott helyet. A tárgyi és írásos emlékeket a pusztulás veszélye fenyegette. Új helyiségre lett volna szükség.

Az egyetlen drávaszögi tájmúzeum megmentése érdekében sokan, nagyon sokan felemelték szavukat. Lábadi Károly, a táj ismert és neves néprajzkutatója az akkori Magyar Képes Újságban írt a múzeumról, a Tanárnőről, annak gondjairól. „Nagyon szomorú vagyok, minden elpusztul…” – mondta a cikk írójának a Tanárnő. Dudás Károly A múlt idők háza című mélyen megrendítő írásában, amely a Képes

■■■ ■ 223 ■ A vörösmarti tájmúzeum ■

■■■

Ifjúságban jelent meg (a hetvenes években ugyancsak a pusztulásra ítélt múzeumról, a Tanárnő elkeseredett harcáról írt). Baranyai Júlia Dudás Károly egyik kérdésére így válaszolt: „Megpróbálok minél többet megmenteni a múltból, másokat úgysem érdekel a régi Baranya!”

Herceg János, a Tanárnő tisztelője és őszinte barátja írta: „Közel négy évtizeden át tárgyi bizonyítékokat kutatott fel, a rómaiak korá-tól, Pannónia mélybe veszett birodalmától kezdve a legutolsó időkig.

A D eák-szurdokban á l ló

rég i múzeum szobája

(1971)

Ács Gedeonnak , Kossuth

tábor i papjának az

utazó ládá ja

■ Faragó Árpád ■ 224 ■ Emberek, események ■■■

■■■

Archeológiai és néprajzi leletek tömegét hordta össze, s így jött létre – közben alaposan meg is fogyatkozva, amit bizalmas óráiban sírva panaszolt el –, így született meg a Drávaszög tájmúzeuma!” S ez a múzeum került végveszélybe, ezt a múzeumot kellett megmenteni. S a Tanárnő újra, mint álma megvalósításának kezdetén, győzedelmes-kedett. Sikerült új épületbe költöztetnie a Deák-szurdok borpincéjébe zsúfolt múzeumi gyűjteményt!

Régi köny vek

a múzeumban

A rég i múzeum

a D eák-szurdokban:

egy p ince présháza

■■■ ■ 225 ■ A vörösmarti tájmúzeum ■

■■■ ■■■

A múzeum épülete

B aranya i (S chneider)

Jú l ia

■ Faragó Árpád ■ 226 ■ Emberek, események ■■■

■■■ ■■■

Tüskés Tibor magyarországi irodalmár jegyezte meg egy helyen: „ Baranyai Júlia boldog ember volt. Megérte élete nagy álma megva-lósulását. Néprajzi gyűjteménye leköltözött a vizes présházból a falu közepén álló tágas portára!”

Igen, ez volt a drávaszögi tájmúzeum első élete. A tájmúzeumot, annak anyagát sikerült megmenteni! A szerény, de az előbbihez ké-pest bizalomgerjesztő új épület helyiségei megteltek, megtelhettek a Tanárnő féltve őrzött kincseivel. S újra élet költözött a múzeumi

Kossuth utazó ládá ja

és B ib l iá ja

Fíketők a múzeumban

■■■ ■ 227 ■ A vörösmarti tájmúzeum ■

■■■

tárgyak, emlékek csendjébe, világába. Újra látogatók lepték el a he-lyiségeket, és nézegették, csodálták a kiállított tárgyakat, azokat az írásos dokumentumokat, amelyek Baranya múltjáról vallottak (ilyen volt például Vörösmart várossá nyilvánításának okmánya is)!

A Tanárnő megnyugodva, mosollyal az arcán járt-kelt a kiállított tárgyak között. A múzeumot sikerült megmenteni.

S a vörösmarti tájmúzeum élte a maga második életét!

■■■

A vörösmar t i

tá jmúzeum

■ Faragó Árpád ■ 228 ■ Emberek, események ■■■

■■■

A kilencvenes évek szörnyűsége, megdöbbentő emberi kegyet-lensége a Drávaszög csendjét, békéjét sem kerülte el. Kíméletlenül végigsöpört rajta. A Tanárnő múzeuma sem maradt érintetlen. Csak most nem a borospince, a présház dohos, nedves levegője kérdőjelezte meg létét, hanem maga az ember! Az taposott bele, az szégyenítette

Pi l i s i Ferenc p incé je

jobbró l

Kaptató a Várhegyre

Nádfedeles ház

a három pogány je l le l :

napkorong,

vastu l ipán, ló fe j

■■■ ■ 229 ■ A vörösmarti tájmúzeum ■

■■■ ■■■

meg a „múlt idők házát”, az akarta eltüntetni mindazt, ami egy kis közösség szellemi érettségéről, nagyságáról tanúskodott!

Nem tudom, mit szólna a Tanárnő, ha látná, hogyan fest ma megálmodott múzeuma. Nem tudom, hogy mit szólna, ha látná a szétdobált, a földön heverő tárgyakat, a sok, kincset érő írásos do-kumentumot, a helyiségek pókhálós szétziláltságát, rendetlenségét? Nem tudom! Talán a szíve szakadna meg!

A Tanárnő már csaknem két és fél évtizede nincs közöttünk. Baranyai Júlia emlékét azonban őrzi a Drávaszög. Neve már rég fogalommá vált! Mélyen, nagyon mélyen ott él az emberek tudatába. S ezért nemcsak remélem, hanem hiszem is, hogy a Drávaszög büsz-kesége, a vörösmarti tájmúzeum újra az lesz, olyan lesz, ahogyan a Tanárnő megálmodta és álmát valóra is váltotta!

Ez lesz a „múlt idők házának” harmadik élete!

Hét Nap, 2005. augusztus 3. 32.