az elmúlt ötven év alapos munkát végzett

Talán az utóbbi éveklegnagyobb, legjobbanvárt bokszmeccsét tartot-ták itt, Las Vegasban azMGM Hotel-Casino komp-lexumban. Az amerikaiFloyd Mayweather küz-dött a Fülöp-szigetiManny Pacquiaóval. AzMGM Grand GardenArena befogadóképessége16 800 fõ, a jegyek árai1 500-tól 10 000-ig voltakkaphatók a hatalmas csar-nokba.

A kaphatók szót talánjobb lett volna kihagy-nom, mert a jegyek el-fogytak, akik még a mér-kõzés elõtt vásárolni sze-rettek volna, azoknaküzérárat kellett fizetniükérte. Így itt a bevétel a je-gyek hivatalos értékesíté-sébõl cca. 75 millió dollár.Ezen kívül a tévénézõkegyszeri 90-100 dollárt fi-zettek a lehetõségért,hogy élõben, egyenesbennézhették az összecsa-pást.

Ezért az összbevétel400 millió dollár körül le-het. A hatalmas összegbõlMayweather 120 milliót,míg Pacquiao 80 milliódollárt kapott garantáltana rendezõktõl. Iszonyato-san nagy a bevétel, álma-

inkban sem gondoltuk,hogy ilyen hatalmas ösz-szegek fognak befolyniegy váltósúlyú bunyó-meccsre.

Azelõtt a nehézsúlybanvoltak a legnagyobb mecs-

csek, azok hozták a csúcs-bevételt. A mérkõzést„egyébként” az amerikaibokszoló nyerte.

Egykoron, az '50-esévek végén, a '60-asak ele-jén, még Montrealban, Fe-kete Pista barátommalegyütt néztük tévén aMontreal Canadiens hoki-meccseit, valamint aGillette cég által szponzo-rált Friday Night Caval-cade of Sports bunyó-mérkõzéseit.

Azt hiszem, már írtamegyszer, hogy milyen ve-szélyes volt mellette ülni,ugyanis a barátom izgal-mában az ütéseket utá-nozta a díványon. Hor-gok, felütések és egyene-sek jöttek állandóan, ne-héz volt messzire ülni tõ-le, nem volt elég széles ahely a díványon.

Már Budapesten ismegszokott volt tõle az ár-nyékbokszolás, néha-né-ha amikor figyelmetlenvoltam, becsúszott egy-két ütés, és kék-zöld fol-tokkal volt tele az oldalama meccs végén.

A hokimeccseken nemvolt ilyen veszély, nem islett volna könnyû Bernie„Boom-Boom” Geoffriont„slap shot” közben geszti-

kulálva utánozni. Bármindketten az akkoribanhihetetlenül sikeres mont-reali hokicsapatnak szur-koltunk, akik egymásután nyerték a bajnoksá-got jelentõ Stanley Kupát.

Késõbb, amikor Chica-góba költöztünk, ez nemváltozott a Montrealnál si-keresebb Black Hawks fe-lé. Az amerikai futballbanén Bears-drukker lettem,barátom pedig mindig an-nak a csapatnak szurkolt,akik a Medvék ellen ját-szottak.

Kosárlabdában évekig aChicago Bulls volt szá-munkra a favorit, de hatszupersikeres év után acsapat középszerû lett, azis maradt az utóbbi évek-ben. Ami közös volt ben-nünk, az a Chicago Cubsbaseballcsapat iránti sze-retet, de ez a rémesen si-kertelen alakulat, márcsak a barátomat érdekli,jómagam elveszítettem abizalmat a legénységiránt.

A Chicago Cubs 1908-ban nyert utoljára WorldCupot, 107 sikertelen évután már lassan a reményis kicsúszott belõlem,igaz, innen, Las Vegasbólmár csak az eredménye-ket tudom követni. Bará-tom egyedül szenved a té-vé képernyõje elõtt, bárnéha a keresztfiam odaüla papa mellé.

Érdekes, hogy fiávalnem vitatkozok olyan ve-hemensen, mint velemtette és teszi mostanábanis. Úgy emlékszem, márírtam, amikor a Kaliforni-ában élõ Ildikó lányuk aszülõket látogatta, egy al-kalommal kijelentette: ha

a papa a telefonba ordíto-zik, akkor biztos, hogy avonal másik végénHarmath Pista bácsi van.

Nem tudom, miért köz-löm ezeket a családi titkain-kat az olvasókkal, de a visz-szajelzésekbõl tudom,hogy kedvelik az effajta írá-sokat. A napokban példáulTorontóból kaptam hívástegy nemrég megjelent cik-kemmel kapcsolatban.

Ez már elõtte is megtör-tént, akkor egy rokon olvas-hatta a cikket, amelyben az'50-es évekbeli barátom, H.György nevét említettem. Ahaver 1956-ban 18 évesvolt, szintén Kanadában kö-tött ki, késõbb egyszer talál-koztunk Torontóban, ami-kor a 16 éves fiamat vittükfeleségemmel hokitáborba,amely, ha jól emlékszem,valahol Guelph közelébenvolt.

Miután fiamat letettük atáborban, felkerestük ba-rátomat Torontóban. A ta-lálkozás nem hagyott túl-ságosan mély nyomotegyikünkben sem, hiszenutána évekig nem talál-koztunk, nem is levelez-tünk sûrûn egymással.Annyit azért tudtam róla,hogy az Egyesült Álla-mokba költözött, és vala-hol Floridában él, bár,hogy pontosan hol, arrólnem volt tudomásom.

Egészen addig, amígcikkem néhány héttel ez-elõtt meg nem jelent a Ma-gyarságban. H. Gyuriegyik Torontóban élõ ro-kona felhívta az irodán-kat, és megadta a telefon-számát. Azonnal felhív-tam, férfihang válaszolt,és rögtön magyarul kezd-tem beszélni, mintha aztermészetes lenne, hogyFloridában értenek ma-gyarul.

„Te vagy az, Pistukám?”– kérdezte a hang, majdúgy kezdtünk beszélgetni,mintha tegnap hagytukvolna abba a konverzáci-ót. A beszélgetésbõl kide-rült, hogy a régi barátok,haverok nagyrészt már atúlvilágon vannak, alig va-gyunk néhányan, akik él-nek még az egykori pasa-réti srácok közül. Azóta e-mailen elküldtük egymás-nak fényképünket, hát, azelmúlt cca. ötven év ala-pos munkát végzett mind-kettõnkön.

Egy másik hasonló esetéppen a napokban moz-gatta meg a nyugalmamat.J. Pál hívta fel a torontóiirodát, és érdeklõdött irán-tam, mert 1957 tavaszánegyütt volt velem a franciaRuenban, ahol néhány na-pot töltöttem Kanadábahajózásom elõtt.

J. Pál részt vett a forra-dalomban, tehát el kelletmenekülnie, ugyanúgy,mint H. Gyuri barátom-nak. J. Pál két, míg H.Gyuri három évvel fiata-labb nálam, mindketten anyolcadik X felé közeled-nek, nekem már csak hó-napok vannak hátra azünnepi naptól.

Jó volt velük elbeszél-getni, J. Pál könyvet sze-retne írni életérõl, amely-ben döntõ tényezõ lenneaz 1956-os forradalom ésszabadságharc. Miután tu-dom, hogy évek óta olvas-sa írásaimat, remélem, ré-gi vágya sikerülni fog.

A napokban olvastam ahírt, hogy a bécsiBurgtheater fellépése abudapesti Nemzeti Szín-házban botrányba fulladt.A társulat Csehov A sirály

címû drámájával lépettszínre, majd a darab vé-gén a taps alatt az egyikszínész, Martin Reinkefelolvasott egy kiáltvány-szerû nyilatkozatot, amelyszerint aggódnak a ma-gyar kultúráért és azért,mert Magyarország egyretávolabb kerül a demokrá-ciától.

Alig kaptam levegõt ahírt olvasván. Nem értem,hogy jön egy színész ah-hoz, hogy a színpadrólkritizálja a vendéglátó kö-zönséget. Ajánlom a ma-gyar színházba járóknak,ezentúl vigyenek maguk-kal záptojást és rothadtparadicsomot, amennyi-ben legközelebb valaki po-litikai cirkuszt akar csinál-ni az elõadás után, legyenmivel válaszolni a táma-dásra.

Egyébként az osztrákszínészek a próbák alattfolyton fasisztázták a ma-gyarokat. Ez teljes mérték-ben felháborító, milyenjogon becsmérelik így amagyarokat, akiknek erresemmi jogcímük sincs?

Jómagam mindig ked-veltem a sógorokat, a há-ború után kiváló focistáikjátszottak újra az önállóosztrák csapatokban.Gondolok itt a hírnevesKarl Sesta és Jerusalemnevû játékosokra, majdkésõbb Zeman, Ocwirk,Happel, Stojaspal etc. ki-válóságokra.

Természetesen mindiga magyaroknak drukkol-tam, de kedveltem a sógo-rokat is. A forradalom utá-ni idõkbõl, kellemes emlé-keim vannak, igaz csaknéhány napot töltöttemAusztriában azt is fõkénta kismartoni lágerben.

Most viszont fölöttébbdühít, amikor azt olva-som, osztrák színészek aszínpadról fasisztázzák amagyarokat. Úgy látszik,az osztrák színészek nemtanultak történelmet, vagyelfelejtették, 1938. márci-us 12-én a náci birodalomAnschlusst hajtott végre.

Azon a napon a némethadsereg bekebelezteAusztriát, és Bécsben a„derék” osztrák polgárok –lehetséges, hogy éppen amagyarokat fasisztázó szí-nészek elõdei – tömege-sen álltak kart magasbalendítve az utcákon, köz-ben lelkesen „Heil Hitlert”kiáltoztak.

Amikor a német hadse-reg 1944. március 19-énmegszállta Magyarorszá-got, nálunk nem álltak azemberek az Andrássyúton kart lengetve éltetniszabadságunk eltipróit.Nekem az osztrákok nefasisztázzák a magyaro-kat, hanem inkább tanul-mányozzák a saját törté-nelmüket!

Közelebbi idõket is em-líthetnék, voltak ekkor isnáci történetek, felhozhat-nám Jörg Haider nevét,Karintia tartomány kor-mányzóját, akit zsidóelle-nes kijelentései miatt jo-gosan támadott az osztrákés a világsajtó.

Ausztria szerencsésebbhelyzetben volt, mint Ma-gyarország, a háború utána szovjet csapatok kivo-nultak az országból, és azosztrákok kikiáltották asemlegességet. Ezt a lé-pést 1956-ban Nagy Imreminiszterelnök az osztrákpélda után szintén megtet-te, azonban lépését a ha-talmas szovjet haderõmegakadályozta.

K Ö Z É L E T – 9. oldal2015. május 15. – 20. szám

AMERIKAI KRÓNIKAHarmath István

Ami az osztrákoknak si-került, a magyaroknaknem. Talán a turáni vagyéppen a trianoni átkot hoz-hatnám fel történelmünk-bõl, de szerintem nem ilye-nekkel kell foglalkozni. Azosztrákok szerencsésebbhelyen és helyzetben vol-tak, a történelmük folya-mán nem elõször, de ez

nem jogosítja fel õket, hogya magyarokat fasisztázzák.

Olvasom továbbáSzinetár Miklós rendezõ –a Magyar Állami Opera-ház egykori intendánsa –nyilatkozatát, aki felhívjaa figyelmet, kár volt aBurgtheater akciójával el-rontani egy jó és sikereselõadás hangulatát.

Az MTI megkeresésére

Szinetár elmondta: elvbennem szereti, ha az elõadá-sok végén ilyenfajta politi-kai megnyilvánulás törté-nik. De ha Magyarorszá-gon veszélyes politikaiképzõdmények rohamo-san törnek elõre, akkorvan értelme a demokráciaféltésének. Hozzátette:nem biztos, hogy a félel-

met egy elõadás végén, atapsrendben kell elmon-dani.

„Gondolom, hogy an-nak idején, amikor azugyancsak szélsõjobbol-dali Szabadságpárt kor-mányra került Ausztriá-ban, akkor is elmondták aBurgtheater mûvészei azaggályaikat a színpadon” –tette hozzá Szinetár.

Az elmúlt ötven év alapos munkát végzett…

Pacquiaónak esélye sem volt Mayweather ellen

Anschluss! 1938. március 12., Bécs

Kelemen Hunor levelet írt a Velencei Bizottsághoz

Elnyomják a magyarokat

Levélben tájékoztattaKelemen Hunor, azRMDSZ elnöke GianniBuquicchiót, a VelenceiBizottság elnökét a romá-niai magyarságot érintõjogsérelmekrõl.

Sérelmezte: sem a ma-gyarság képviselõit, sem aKisebbségkutató Intézet

szakértõit nem hívtákmeg a román külügymi-nisztérium és a Babes-Bolyai Tudományegyetemáltal szervezett kisebbség-védelmi konferenciára,ahol a Velencei Bizottságelnöke is elismerõen szólta román kisebbségvédel-mi modellrõl.

Levelében 14 pontbanfoglalta össze a nemzetikisebbségeket ért jogsér-téseket. Elsõként a Maros-vásárhelyi Orvosi ésGyógyszerészeti Egyetemhelyzetét említette, aholévek óta nem alkalmaz-zák a magyar tagozatönállóságát biztosító okta-tási törvényt.

Megemlítette a magyarszimbólumok elleni ható-sági fellépést, valamintazt, hogy a bíróságokoncsak elméletben biztosít-ják az anyanyelvhasználatjogát, és a helyi önkor-mányzatok egy része atörvényes elõírások elle-nére nem hajlandó két-nyelvû feliratokat kihe-lyezni.

Az RMDSZ elnöke ki-tért arra, hogy a román ál-lam a régiók átszervezésé-rõl szóló vitában figyel-men kívül hagyja azt azelvet, hogy a közigazgatásátalakítása nem módosít-hatja hátrányosan a ki-sebbségek arányát egyközigazgatási egységenbelül.

Azt is megemlítette,hogy biztonságpolitikai

stratégiatervezetében a ro-mán belügyminisztériumveszélyforrásnak tekinti anemzeti közösségek auto-nómiatörekvéseit.

Kelemen Hunor közöl-te, hogy a román külügy-minisztérium 2012 ótanem hajlandó elkészítenia Regionális és KisebbségiNyelvek Európai Chartájaalkalmazására vonatkozójelentését, és a kommu-nista diktatúra idején álla-mosított egyházi és kö-zösségi ingatlanok vissza-szolgáltatása szinte telje-sen leállt, sõt a visszaszol-gáltatott Székely MikóKollégiumot bírósági útonvisszaállamosították.

Kelemen Hunor

Erdély - Bánság - Partium

Hirdessen a nyugati világ legnagyobb hetilapjában!

A jól informált magyar a Kanadai Magyarságot olvassa!