jurányi produkciós közösségi inkubátorház

Post on 23-Mar-2016

217 Views

Category:

Documents

2 Downloads

Preview:

Click to see full reader

DESCRIPTION

A FÜGE 2012 ôszén nyitotta meg a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházat, ahova mára már több mint ötven szervezet költözött be.

TRANSCRIPT

JURÁNYI KÖZÖSSÉGI PRODUKCIÓS INKUBÁTORHÁZ

4

2012 ôszén nyitottuk meg a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorhá-zat, ahova mára már több mint ötven szervezet költözött be.Az egykori középiskola mintegy 6500 négyzetméteres impozáns épüle-tében irodák, próbatermek, raktárak valamint színházterem, galéria, ká-vézó áll az elôadó- és alkotómûvészek valamint az idelátogató közönség szolgálatára.Az intézmény célja egy aktív, mûködô háttér, egy kreatív alkotói bázis, szellemi mûhely létrehozása, ahol számos produkció és projekt elô- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunka, jelmezkészítés, zártkörû munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat itt.A cél kettôs: egyrészt szeretnénk egy stabil, közös otthont találni az egy-re inkább szétesô független színházi és alkotómûvészeti szektornak, bíz-va abban, hogy az egy fedél alatti együttes munka, még termékenyebben sarkallja az alkotókat az összefogásra, a közös produkciók létrehozására. Másrészt szeretnénk kialakítani a budai miliôben egy olyan centrumot, ahol a színházbarát fiatalok akár csak egy kávé mellett vagy egy színházi elôadáson szívesen eltöltenek pár órát, és aktív közösségi élettel töltik meg újra az elhagyott oktatási intézményt.

Tartalom | Contents

Elôszó | Introduction

ALKOTÓMÛVÉSZET | VISUAL ARTS

Binaura spaceBS+F3Cséffai Györgyi és Dávid MárkE8 Lab Kft. Inventio ArtsJuristovszky SosaKonkrétLaborKreatív Megoldó MûhelyLucky Shepherd ShowroomMardou's GardenMolnár Ágnes Évanoppa – PimpMyWall ProjektNagy FruzsinaRakétacsoport, PESTI VIZMÛRácz NóraRemete Kriszta és Mohácsi AndrásStudio AmkaSzirtes JánosSzûcs EditTamás Kovács Photography

ELÔADÓMÛVÉSZET | PERFORMING ARTS

AndaxínházÁtrium Film-SzínházBélamûhely Sound ArtCoincidance - Kortárs Ír Tánc TársulatDuda Éva Társulat - Movein Studio

4

13141516171819

2021222324252627282930313233

37

3839404142

5

Tartalom | Contents

ESZMEFÜGEGólem SzínházHEKK - HalastóHip Hop International Hungary HOPPart TársulatKatlan CsoportKözép-európai Ír Tánc AkadémiaNyitott KörMûhely AlapítványMáSzínházScallabouche TheatreSzemzô TiborSzkéné SzínházSzputnyik Hajózási TársaságTÁP SzínházTünet EgyüttesTermészetes Vészek KollektívaWaldorf Diákkórus és VegyeskarZéró Balett

CIVIL ÉS EGYÉB SZERVEZETEK | OTHER NGOs

ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzômûvészeti IrodaAlpha AlapítványJósiás AlapítványNagy & Cserny Ügyvédi IrodaPolgár AlapítványStudex SzalonTelosz EgyesületElérhetôség | Contact

4344454647484950515253545556575859606162

67

6869707172737478

JURÁNYI KÖZÖSSÉGI PRODUKCIÓS INKUBÁTORHÁZ

6

Elôszó

A FÜGE 2012 ôszén nyitotta meg a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorházat, ahova mára már több mint ötven szervezet költözött be.Az egykori középiskola mintegy 6500 négyzetméteres impozáns épüle-tében irodák, próbatermek, raktárak, színházterem, galéria, kávézó áll az elôadó- és alkotómûvészek, valamint az idelátogató közönség szolgálatára.Az intézmény célja egy aktív, mûködô háttér, egy kreatív alkotói bázis, szellemi mûhely létrehozása, ahol számos produkció és projekt elô- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunka, jelmezkészítés, zártkörû munkabemutatók, valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat itt.A cél kettôs: egyrészt egy stabil, közös otthont találni az egyre inkább szétesô független színház- és alkotómûvészeti szektornak, bízva abban, hogy az egy fedél alatti együttes munka még termékenyebben sarkallja az alkotókat az összefogásra, a közös produkciók létrehozására. Másrészt egy olyan centrum kialakítása a budai miliôben, ahol a színházbarát fiatalok akár csak egy kávé mellett, vagy egy színházi elôadáson szívesen eltöltenek pár órát, és aktív közösségi élettel töltik meg újra az elhagyott oktatási intézményt.

7

Elôszó

SZOLGÁLTATÁSOK:

- Jurányi Galéria- Wi-fi- Gyerekfelügyelet- Biciklitároló- Kávézó finom italokkal és ételekkel- Kiadó termek- Rendezvényszervezés- Non-stop portaszolgálat- Jegyiroda- Színházi és táncelôadások- Koncertek- Családi és ifjúsági programok- Tánc- és mozgásórák

+ jó társaság, jó hangulat, jó légkör

8

Introduction

JURÁNYI ART INCUBATOR HOUSE

In autumn 2012 FÜGE opened Jurányi Art Incubator House. As a result, more than 50 organisations have moved into the former school building. There are offices, rehearsal rooms, warehouses, theatre halls, a gallery and a coffeshop in the building. The aim of the Incubator House was to set up an active, creative basis, a real and in the same time virtual workshop. Productions, projects, rehearsals, design, premiers, storage, administrative work, funding is all together. We have built a home for the independent performing art scene. Our hope is, that working under the same physical roof motivate artists to collaborate and to create new productions together.Our vision is to create a cultural community centre on the Hungarian capital’s Buda side, where theatre loving people can watch performances, can have a good coffe, and bring life into the walls of to this 100 years old school building.

9

Introduction

WHAT WE OFFER:

- Jurányi Gallery- Wi-fi- Childrens' day caring- Safe bike racks- Coffeshop with delicious food and drinks- Venues for rent- Event planning- Non-stop security guard- Ticket box office- Theatre and dance performances- Concerts- Family and children programmes- Dance and other classes

+ good company, positive atmosphere

10

Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház

11

Jurányi Art Incubator House

12

Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház

13

Jurányi Art Incubator House

ALKOTÓMÛVÉSZET | VISUAL ARTS

BINAURA SPACE

16

Alkotómûvészet | Visual arts

kreatív programozás, animáció, vizuális tervezéssound and vision, moving pictures, recycling

www.binaura.netinfo@binaura.net

A csapat a Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem volt hallgatóiból összeállt aktív kollektíva. Samu Bence és Nagy Ágoston a Binaura kereteiben több mint hét éve kutatják és értelmezik a hang és a kép kapcsolatát, különbözô szoftvereken, installációkon, interfészeken keresztül. Sirály Dóri grafikái a tervezés legkülönbözôbb kontextusaiban jelennek meg, a klasszikus papír alapú kiadványoktól a webes felületekig. Huszár Dániel animációval és mozgóképpel foglalkozik. Az analóg megoldások, a stop-motion animáció, díszlet-, installációépítés mellett a 2D digitális animáció, látványtervezés és filmes utómunka jellemzi munkáit. Huszár Péter több rövidfilmben, nagyjátékfilmben, animációs és televíziós pro-dukcióban közremûködött mint mûsorfejlesztô, forgatókönyvíró és író.Binaura Space was founded 7 years ago with the aim to explore through diferrent softwares, installations and interfaces the relationship between sound and picture.

17

Alkotómûvészet | Visual arts

BS +F3

design, textil, ruhadesign, textile, clothes

www.facebook.com/BALINTSARA.KNITWEARwww.facebook.com/pages/F3-fight-for-freedom

BS+F3 Bálint Sára és Keresztury Kata által alkotott textil alapú szimbiotikus kreatív játszótér. Showroom, mûterem, kiállító tér, otthon egyben. Profiluk minden, ami DESIGN, (lakás)textil, ruha, divat, jelmez. Minden, amit elvisz a varrógép vagy le lehet kötni. F3-fight for freedom – harc a személyes alkotói szabadságért – divat & design a textil nyelvén.Bálint Sára KNIT/WEAR - knitted fashion for everyone with pleasure and love.BS+F3 Sára Bálint and Kata Keresztury created a symbiotic textile-based playground, a showroom, an exhibition place and also a home where one can find everything that design includes.

18

Alkotómûvészet | Visual arts

cseffaigyorgyi@gmail.comwww.be.net/markdaavid

Cséffai Györgyi 21 éves, a Magyar Képzômûvészeti Egyetem harmadéves szobrász hallgatója. Foglalkozott már agyaggal, gipsszel, kô- és csont-faragással, hegesztéssel, így vállal díszletkészítést, vagy bármely más munkát, amelyben a megszerzett tudását hasznosíthatja. A szobrászat mellett portrérajzolással foglalkozik, 2011-ben elsô helyezést ért el egy képzômûvészeti tehetségkutatón.Dávid Márk 20 éves, a MOME másodéves formatervezô hallgatójaként bútor-, jármû-, tárgy- és csomagolástervezéssel foglalkozik. Jelenleg elektronikus képgrafikai végzettséggel rendelkezik, így az egyetem mellett grafikai munkákat vállal - logó és arculattervezést, teljes brandinget. Emellett foglalkozik fotózással, filmezéssel, vágással. Tevékenységei közé tartozik egyedi kerékpárok építése is, melyek megtekinthetôk az alábbi címen: www.be.net/markdaavidGyörgyi Cséffai is a sculpture artist but she is also interested in set design. Márk Dávid, primarily an industrial and graphic designer, also has a passion for photography and building bicycles.

mûvészet, design, kritikaart, design, critic

CSÉFFAI GYÖRGYI ÉS DÁVID MÁRK

19

Az E8 Lab Kft. egyéni vállalkozásként alakult 2006-ban.A piac igényeihez igazodva ma már egy lendületes és fiatalos csapat áll megbízóik rendelkezésére. Munkáik eredményessége és elégedett ügyfélkörük a többéves szakmai tapasztalaton alapszik. A cég filozófiája a magas színvonal biztosítása mellett a megbízható, lelkiismeretes és minôségi munka. A piac számos területén dolgoznak:nagyszabású produkciók – filmek, színházi elôadások – díszlettervezésétôl a kiállítási installációkon, belsôépítészeti munkákon át az üzletek reklámdekorációjáig. Legújabb tevékenységi körük multi-médiás felületek fejlesztése közösségi felületek, színházak és múzeu-mok számára, melyek mint interaktív eszközök segítik a látogatókat a megismerésben, a tájékozódásban és a tanulásban.E8 Lab Ltd. was founded in 2006. Since then they designed sets for movies and theatre shows, have done exhibition designs, as well as interior and shop decorations. Lately they are also developing multimedia interfaces for museums and different community websites.

www.e8labor.hue8labor@gmail.com

Alkotómûvészet | Visual arts

E8 LAB KFT.

design, fejlôdés, frissességdesign, development, freshness

20

Alkotómûvészet | Visual arts

www.inventioarts.huwww.facebook.com/InventioArts

Az Inventio Arts célja egy új, izgalmas tér létrehozása Budapesten, a kor-társ mûvészet számára. Munkájuk középpontjába a vizuális mûvészetet és a táncot helyezik, tevékenységükkel pedig a jelenlegi kortárs magyar mûvészeti életet szeretnék bemutatni és a nemzetközi vérkeringésbe juttatni. Az Inventio Arts aktív szerepet kíván vállalni a magyar kortárs mûvészet és kultúra virágzásához szükséges feltételek megteremtésé-ben. Fôbb tevékenységeik: hazai és külföldi kortárs mûvészeti kiállítá-sok, fellépések szervezése; mûvészek képviselete; nemzetközi kapcso-latok kialakítása és együttmûködés táncosokkal és képzômûvészekkel, galériákkal, szakmai szervezetekkel; manager - mûvészettörténész/kurátor - mûvész fórumok szervezése; közös projektek megvalósítása a tánc és a vizuális mûvészek együttmûködésével; mûtermek létrehozása; ösztöndíjak és rezidenciaprogramok; angol nyelvû kiadványok publiká-lása.Inventio Arts is focusing on fine arts and contemporary dance, their aim is to help the artists to present their work both in Hungary and abroad.

képzômûvészet, táncmûvészet, mûteremvisual arts, dance, studio

INVENTIO ARTS

21

Alkotómûvészet | Visual arts

www.sooskaa.blog.huj.sooskaa@gmail.com

Juristovszky Sosa 1997-tôl Király Tamás mellett gyakornokoskodott ruhakivitelezôként. 1998-tól több alternatív társulatban dolgozott rendezôasszisztensként, jelmez- és díszlettervezôként. 2000-ben kezdett filmezni, 2003-tól több nagyjátékfilm - többek között a Szezon, Fekete kefe, Overnight, Pánik, Csak a szél - jelmezeit tervezte. Ez utóbbi 2012-ben elnyerte az Ezüst Medvét a 62. Berlinálén.2009 óta foglalkozik enteriôr tervezéssel, üzlethelyiségek, szalonok, lakások belsôépítészetével. Tevékenységi körök: jelmez - és díszlettervezés, kivitelezés színházban és filmgyártásban, maszkkészítés, bábkészítés, speciális színházi kellékek gyártása, belsôépítészet, bútortervezés.Sosa Juristovszky is primarily a costume and set designer, but she is also creating interiors, designing sceneries/sets and works as a stylist, as well.

díszlet, jelmez, látványset design, costume, scenery

JURISTOVSZKY SOSA

22

Alkotómûvészet | Visual arts

A Moholy -Nagy Mûvészeti Egyetem építész tervezômûvész szakán diplomáztak 2007- ben. A KONKRÉT LABOR központi kreatív magját Nyirán Márton és Tóth Tímea tervezômûvészek adják.Az iroda 2007 óta folytat széleskörû, változatos építészeti , belsôépítészeti , látványtervezôi és bútortervezôi tevékenységet, fôként egyedi megrendelôi igényeket kielégítve. Eddigi belsôépítészeti és installációs munkáik alapja fôként a kreatív újrahasznosítás volt. Megbízóik velük együtt vesznek részt a tervezési folyamatban, így testreszabott megoldások születnek a lélektelen tömegtermékekkel szemben.In 2007 Márton Nyirán and Tímea Tóth founded KONKRÉTLABOR and since then they are continuously creating architectural design, interiors and sceneries using recycled materials.

építészeti tervezés, látványos installációk, kreatív újrahasznosításarchitecture design, spectacular installations, creative recycling

konkretlabor@gmail.comwww.wix.com/konkretlabor/konkretlabor

www.wix.com/konkretlabor/konkretlabor/installacio

KONKRÉTLABOR

23

Alkotómûvészet | Visual arts

"Szabadúszóként sok mindennel foglalkozom. Általában a különleges élethelyzetekben találom fel magam. Kihívásnak tekintem a nem mindennapit és a nem könnyen átláthatót. Hiszek a csapatszellemben és nagy hangsúlyt fektetek a megfelelô infrastruktúrára.Kreativitásomnak köszönhetôen nemcsak a tervezés és kivitelezés, de az igény szerinti átalakítás is a palettán van. Tevékenységeim között szerepel rendezvények teljes és részleges lebonyolítása, koncertek, fesztiválok , események hangosítása, csakúgy mint a felvételek készítése, kiadása, kísérleti hangrendszerek tesztelése, tervezése, kivitelezése." - Kurucz Szabolcs.Szabolcs Kurucz is a freelance concert and festival organizer, also experimenting with new sound systems.

szabolcs.kurucz@gmail.com

hang, rendezvény és mássound, events and more

KREATÍV MEGOLDÓ MÛHELY

24

Alkotómûvészet | Visual arts

www.facebook.com/LuckyShepherdShowroomgaboszerencses.com

juhaszdora.comtheluckyshepherd@gmail.com

A 2008 óta közösen mûködô showroom megújult külsôvel költözött be a Jurányi Inkubátorházba.A bemutatóterem új neve Lucky Shepherd Showroom, mely spontán született a két MOME-n végzett designer nevébôl.A tervezôk, Szerencsés Gabo és Juhász Dóra brandjeit saját nevük inspi-rálta, mely márkanevek GABO SZERENCSES és JUHASZDORA.COM.Elsôsorban nôi és férfi kiegészítôket (táskák, kesztyûk, övek) és elegáns ruhákat készítenek, akár egyedi megrendelésre is. A Lucky Shepherd mindkét alkotója saját márkája mellett többször dolgozott már együtt tánc- és színház társulatokkal is.The Lucky Sheperds Showroom was founded by Gabo Szerencsés and Dóra Juhász who are desinging accessories for men and women and also unique, personalized costumes.

fashion design: kesztyû, bôr, textil, jelmeztervezésgloves, leather, design

LUCKY SHEPHERD SHOWROOM

25

Alkotómûvészet | Visual arts

független, kortárs, képzômûvészetindependent, contemporary, fine art

„A mûvészet és filozófia megkülönböztetésére húzott határvonalak, a kettejük közti érintkezéspontok vonalai. Diszkréció kérdése csak, hogy képesek legyünk-e pontokat nem közvetlenül, hanem inkább csak mellékesen érinteni, némi távolságot tartani, a másiknak mozgásszabad-ságot hagyni, elegendô játékteret engedni, a megfelelô momentumra várni; hogy meg tudjuk különböztetni a kedvezô pillanatot az elvesztegetett idôtôl.” (Böhringer)Dobi Dóra design- és mûvészetelmélet és kurátor szakos hallgató. Etentuk Inemesit mûvészetmenedzser, politológus.Mardou’s Garden was founded by Dóra Dobi, who studies design theory and Etentuk Inemesit, art manager and politologist.

dori.dobi@gmail.cominemesit@gmail.com

MARDOU’S GARDEN

26

Alkotómûvészet | Visual arts

Fotómûvész, a MOME-n végzett 2008-ban, jelenleg az intézmény doktorandusz hallgatója Multimédia Mûvészet területen. Részt vett a lausanne-i (Svájc) Musée de l’Élysée fotómúzeum által szervezett reGeneration2: Tomorrow’s Photographers Today nevû pályázaton, mely-nek köszönhetôen munkái körbeutazták a világot (Svájc, Franciaország, Dél-afrikai Köztársaság, Kína, Marokkó, Mexikó, USA). A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjjal, 2009-2010-ben két szemesztert töltött Berlinben, az Universität der Künste, Berlin (UdK) Art and Media tanszékén. Mun-káiban a társadalmi nemi szerepeket vizsgálja különbözô megközelítési módszerekkel. 2011-ben a szardíniai Su Palatu Fotografia nevû fotómú-zeum szervezésében önálló kiállítása volt, melynek anyaga 2012-ben egy csoportos kiállítás része volt, Sassariban és Szardínián.Ágnes Éva Molnár is focusing on gender issues, her photos were exhibited almost all around the world (China, Mexico, Marocco, Switzerland etc.).

fotómûvész, képzômûvészphoto, fine artist

agnesevamolnar@gmail.comwww.agnesevamolnar.com

MOLNÁR ÁGNES ÉVA

27

Alkotómûvészet | Visual arts

Csapatunk immáron két éve, 2010-ben alakult, hogy szebbé tegye a világot. A falakkal kezdtük. Legsikeresebb projektünk a PimpMyWall, amely számos szórakozóhely, iroda és magánlakás dekorálása mellett, mostanra három komoly jótékonysági munkát is maga mögött tudhat.Védjegyünk, hogy mindig egyediben utazunk, legyen szó építészetrôl, alkalmazott grafikáról, faldekorációról vagy mûvészeti installációról. A Hely szellemébôl és a Te személyiségedbôl nyerjük az inspirácót, hogy valami egyedülálló kerüljön ki a kezünk közül. Módszerünk lényege a körültekintô, profi tervezési folyamat, melynek része a Veled és a térrel való megismerkedés és a tervek akár több lépcsôben történô egyeztetése. Elôre figyelmeztetünk, hogy a tradicionális technikák mellett nagyon szeretünk új dolgokkal kísérletezni.PimpMyWall created the interior design of many pubs, offices, apartaments and charity events ,combining traditional techniques with new methods.

építészet, grafika, striciarchitecture, graphic design, pimp

www.pimpmywall.hukontakt@pimpmywall.hu

NOPPA – PIMPMYWALL PROJECT

28

Alkotómûvészet | Visual arts

Nagy Fruzsina jelmeztervezô. Mûvészeti tanulmányait Londonban kezdte (Barnet College), majd 1998-ban Budapesten, az Iparmûvészeti Egyetemen (MOME) diplomázott. Jelenleg a Színház- és Filmmûvészeti Egyetem doktori képzésén vesz részt. Az elmúlt 15 évben a jelmezterve-zés mellett készített színházi és filmes maszkokat, sminkelt, dolgozott látványtervezôként és rendezett saját divatszínházi elôadásokat. Ugyanolyan szenvedéllyel dolgozik alternatív színházakban, független társulatokkal, itthoni és külföldi kôszínházakban. Munkái során lehetôsége nyílt fantasztikus társulatokat és rendezôket, alkotókat megismerni. A tervezés mellett fontos számára a tanítás: maszkos- és látványkurzusokat tart az SZFE hallgatóinak.Fruzsina Nagy is a costume designer working for different types of theatres, she is also teaching at the Performing Arts University in Budapest.

kreativitás, kísérletezés, ragasztópisztolycreativity, experiment, adhesive gun grip

www.nagyfruzsina.hufruture@gmail.com

NAGY FRUZSINA

29

Alkotómûvészet | Visual arts

www.mikrokino.comraketacsoport@gmail.com

2002 ôszén, az Eszterházy Károly Fôiskola Rajz és Vizuális Kommuni-káció tanszékén alakult meg a Rakétacsoport. A csoport aktív gyakorlati, illetve elméleti plusz feladatok, kísérletezések segítségével bekerült a magyar képzômûvészeti élet vérkeringésébe.A saját alkotói tér megteremtése után sorra követték egymást a különbözô szervezett mûhelymunkák, programok, kialakítva ezzel egy folyton mûködô, aktív mûvészeti bázist, következésképpen számos kiállítás, rendezvény bizonyítja a Rakétacsoport alkotói manifesztumát. A tanulmányaikat befejezett csoporttagoknak egy része visszatérve a fôvárosba megalapította a „Pesti VizMût” - a budaPESTI VIZuális MÛhelyt. A Vizmû saját alkotó léte mellett fontosnak tartja környezeté-nek vizuális megújulását, újratervezését, átgondolását.Since 2002 Rakétacsoport and Pest Vizmû are continuously rethinking and attempting to recreate our visual environment.

3T: támogat, tevékenykedkedik, teret adsupporting, acting, creating space

RAKÉTACSOPORT, PESTI VIZMÛ

30

Alkotómûvészet | Visual arts

noraracz.blogspot.hunoraracz@gmail.com

A Moholy- Nagy Mûvészeti Egyetemen végzett grafikus, illusztrátor, gyerekfoglalkozásokat tart, rajzot tanít, színházban improvizál. Mûhelye terét grafikusként tölti be, de a házban a Piros Kakaó Akciócsoport egyik tagjaként, itt-ott gyereksereggel is felbukkan. Eddig megjelent könyvei: Varró Dániel : Szívdesszert, Bolyongások Budapesten, Mirkó csillagközi utazása, Varró Dániel: Játszótéri etikett, Szabó Borbála: Átváltozott gyerekek.Nóra Rácz is a graphic artist and illustrator who also organizes events for children, currently in the frame of the Piros Kakaó (Red Cocoa) group.

grafika, gyerek, színházgraphic, children, theatre

RÁCZ NÓRA

31

Alkotómûvészet | Visual arts

design, textil, ruhadesign, textile, clothes

Mint Dorka az Ózban, a mûtermet könnyû megtalálni: kövesd a sárga utat! Persze ez nem tréfa, a mûteremben egy valódi boszorkány él. Bár nem tudják, ruháival örökre elváltoztatja a nôket és pasikat a próbák során. Társa legendás varázsló, szobrokat készít, fest, rajzol, és nagyon tetszik neki, hogy épp egy ilyen telelyuk épületben dolgozik, mûtermek és színházak labirintusában. Remete Kriszta, amikor nem visel rubin cipôt, mindenütt ott van. Legfôbb képessége az idô kiterjesztése, amely-nek köszönhetôen a következôkre képes: szövetalapú személyiségépí-tés, színészbûvölés, kultúrkötészet. Mohácsi András embernek álcázott kôzabáló. Meleg idôkben követ farag a Telepen. Ha hûl az idô, akkor már festônek álcázva a meleg mûteremben koszolódik, színháznéz, beszél. A Terrorelhárító Központ szerint: vászont színez, követ hámoz, vizuális jövôképradír.Remete and Mohácsi in the City of EmeraldsKriszta Remete is a set and costume designer while András Mohácsi is a sculptor and painter. They have a common space in Jurányi that is similar to the City of Emeralds.

www.remetekriszta.comhttp://mohalit.wix.com/mohacsiremetekriszta@yahoo.commohacsi3@gmail.com

REMETE KRISZTA ÉS MOHÁCSI ANDRÁS

32

Alkotómûvészet | Visual arts

A STUDIO AMKA egy olyan társulás, amely két alapító tagjának (Müller Kata, Törôcsik Ambrus) szakmai múltjára alapozva alkot az alkalmazott mûvészet legkülönfélébb ágaiban, úgy, hogy közben próbálja megtarta-ni függetlenségét és egyéni hangvételét, de a megrendelések sokszínû igényeit is teljes mértékben igyekszik kielégíteni. Olykor társalkotókkal, független emberekkel közösen, néha csak az AMKA berkein belül old meg feladatokat. Ez lehet animációs film, filmes-, reklámfilmes-, színpadi díszlettervezés, belsôépítészeti munka, jelmeztervezés, grafikai design (és minden egyéb, alkalmazott mûvészeti, vagy ezzel kapcsolatos feladat). Profiljába tartozik az adott mûvészeti feladat megtervezésétôl, a kivitelezés leszervezésén át, annak mûvezetéséig, egészen a megvalósulásig.Studio Amka is using applied arts in creating animations, films, advertisements, set designs, interiors and graphic design.

ügyes, okos, szépclever, smart, beautiful

www.amkajob.comstudioamka@gmail.com

STUDIO AMKA

33

Alkotómûvészet | Visual arts

Képzômûvész, médiamûvész, a MOME tanszékvezetô egyetemi tanára. Évtizedek óta foglakozik videóval, festészettel, performance és installatív mûvészettel. Egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt Európá-ban, Amerikában, Ázsiában. Kiemelkedô produkciói: az 1987: Kasseli Dokumenta VII. Nemzetközi kiállításon való részvétel; 1992: az Ernst Múzeumban megrendezett önálló kiállítás és annak katalógusa; 1997: Kiscelli Múzeum – Fôvárosi Képtárban megrendezett kiállítás és annak katalógusa; 1998: Mûcsarnok, a Látvány címû kiállításon az I. sz. nagytermet betöltô installáció; 2002: Tiszta lap címû nagyjáték-film; 2004: az Elhallgatott Holocaust címû Mûcsarnokbeli kiállításon a Szégyen-titok címû videó-installáció; 2009: MODEM, a Kis Magyar Pornográfia címû kiállításon videóinstalláció; 2012: Mûcsarnok, Mi a magyar? címû kiállításon videómunkák.János Szirtes is a professor at the University of Applied Arts, he is painter, video artist, also creating performances and installations.

képzômûvész, médiamûvész, performance mûvészvisual artist, media artist, performer

szirtesjano@gmail.comwww.szirtesjanos.com

SZIRTES JÁNOS

34

Alkotómûvészet | Visual arts

Szûcs Edit általában különleges anyagvariációkat mûködtet, miközben a végletekig tágítja a ruhaépítésre alkalmas matériák körét. Így lehet, hogy kagylókból montázsolt csipkehatású fejdíszek mellett mûbélbôl (!) vagy éppen tapadás gátló mûanyagból formáz ruhát – mondjuk, hôpisztollyal. Jelmezei rendkívül érzékletesen keltik életre a fantázia-nevükben szereplô hangulatokat és/vagy mozdulatokat, és ilyenformán nem csupán illusztrációi, hanem gazdag trópusai is lehetnek egy tágabb színpadi kontextusnak. A ruha identitásképzô erejének dominanciája felôl értelmezve valóban alkalmasak arra, hogy akár viselôjük nélkül is életre keltsenek, szó szerinti élettel ruházzanak fel egy fogalmat vagy fenomént, azaz jel-mezek a lehetô legegyértelmûbb módon.Edit Szûcs is a textile and costume designer. Her creations are always trying to be the embodiment of a phenomena or a concept.

www.artdisasters.comarvamon@gmail.com

formakeresô, megszállott, tünékenysearching for shapes, enthusiast, evanescent

SZÛCS EDIT

35

Alkotómûvészet | Visual arts

http://www.facebook.com/tamaskovacsphoto

A szerzôi fotográfia mellett 2009 óta foglalkozom az alkalmazott fotó különbözô területeivel, portré-, divat-, reklám- és tárgyfotózással, továbbá mozgóképpel. 2012-tôl szabadúszóként dolgozom.Tamás Kovács is involved with art photography , but since 2009 he is also involved in different applied photography projects, including portait photography, fashion, object and motion picture . Since 2012 he has been working as a freelancer.

fotóphotography

TAMÁS KOVÁCS PHOTOGRAPHY

36

Alkotómûvészet | Visual arts

37

Alkotómûvészet | Visual arts

38

Elôadómûvészet | Performance arts

ELÔADÓMÛVÉSZET | PERFORMING ARTS

ANDAXÍNHÁZ

40

Elôadómûvészet | Performing arts

kimozdítás, személyesség, szintézisdislocates, personal, creating unity

www.andaxinhaz.huandaxinhaz@gmail.com

A színház alapítói – Zsalakovics Anikó és Geltz Péter egy sajátos hangvételû és stílusjegyekkel rendelkezô színházat hoztak létre.Az Andaxínház a kezdetektôl fogva experimentális, azaz kutató színház. Lételeme a mûhelymunka, melynek keretében a kortárs mûvészet különbözô területeirôl érkezô alkotók közösen hoznak létre alkotásokat. Komplex színházi formanyelvében az irodalmi szöveg mellett a tánc, a mozgás, a zene és az erôteljes vizuális hatások egyaránt hangsúlyosak. Elôadásaikban feszült atmoszférát teremtenek, fontos szerepet kap az intenzitás, a jelenlét.Andax Theatre is an experimental theatre group who are using literature, dance, music and strong visual elements in their performances.

ANDAXÍNHÁZ

41

Elôadómûvészet | Performing arts

ÁTRIUM FILM-SZÍNHÁZ

színház, mozi, klubélettheatre, cinema, club life

www.atriumfilmszinhaz.huinfo@atriumfilmszinhaz.hu

Belbuda 1936-ban épült mozija újra megnyitotta kapuit. Átrium Film-Színház néven kulturális befogadótérként mûködik: a színházi elôadásokon túl kortárs tánc, komoly- és könnyûzene, valamint filmvetí-tések színesítik a repertoárt, hétvégén pedig gyermekprogramok várják a családosokat.Az Átrium Film-Színház hangulata és infrastruktúrája különleges, de emberi léptékû keretet kínál céges rendezvények, zártkörû elôadások, konferenciák, továbbképzések helyszínéül. A felújított és kicsinosított Bauhaus épület impozáns, tágas art deco elôtérrel és kávézóval, háromszáz férôhelyes színházteremmel, valamint kiváló hang- és fénytechnikával rendelkezik.The Átrium Film Theatre is hosting theatre and dance performances, classical and contemporary music concerts, cinema events and during the weekends there are programmes for families and children.

42

Elôadómûvészet | Performing arts

2007 óta foglalkozunk hangkeltô eszközök építésével és megszólal-tatásával. Kísérletezünk zenei játékok fejlesztésével, valamint kutatjuk az emberek hangokhoz, zenéhez, hangkeltéshez való viszonyát. Ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, bicikli és számítógép alkatrészekbôl, serpenyôkbôl és papír dobozokból készítünk hangkeltô eszközöket, Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen. Több mint húsz hangkeltô eszközünk közül három a világon egyedül-álló, valamint néhány ezer forintból, néhány óra alatt elkészíthetô. Eszközeink készítésekor nem a tökéletes hangzás kialakítására törekszünk, hiszen arra már ott vannak a jól bevált hangszerek. Mi éppen a tökéletlen hangokból, felhangokból próbálunk erényt kovácsolni, új, számunkra is meglepô hangzásvilágot kialakítani.A koncertezés és színházi munkák mellett workshopokat tartunk gyerekeknek és felnôtteknek.Bélamûhely Sound Art is creating instruments from recycled materials and later they use them in concerts, but they are organizing introductory workshops and performances for children as well.

biciklidob, gettomarimbula, hangburgerbicycle drum, ghetto marimbula, hangburger

www.belamuhely.combelamuhely@gmail.com

BÉLAMÛHELY SOUND ART

43

Elôadómûvészet | Performing arts

írsztepp, moderntánc, extravagánsIrish stepdance, modern dance, extravagant

Az egyszerre három ír sztepp Európa-bajnokot felvonultató Coincidance az autentikus ír sztepptánc és a modern tánc egyedülálló házasításá-ból született. Budapesten a Contemporary Irish Dance - Kortárs Ír Tánc címû produkciójával mutatkozott be sikeresen. Az elsô hónapokban új technikák és formanyelv kialakításán dolgoztak, keresve a hagyományos ír tánc és a kortárs tánc azon jellemzôit, amelyek a színpadon, Gyulai Júlia koreográfiáiban, az ellentétek különös harmóniáját eredménye-zik. A modern tánc szenvedélyes lágyságának és az ír sztepp karakán ritmusvilágának fúziójaként, a köztük lévô vonzásból és taszításból felszabaduló energiát kihasználva született meg a „kortárs ír tánc”-nak keresztelt mûfaj.The members of Coincidance (three of them are European champions in Irish stepdance) are combining the traditional elements of Irish stepdance with contemporary dance.

www.coincidance.huinfo@coincidance.hu

COINCIDANCE – KORTÁRS ÍR TÁNC TÁRSULAT

BÉLAMÛHELY SOUND ART

44

Elôadómûvészet | Performing arts

www.evaduda.netinfo@evaduda.net

tánc, akció, oktatásdance, action, education

A 2009 óta mûködô együttes markáns arculatú társulattá nôtte ki magát, amely elsôsorban önálló táncszínházi produkciók létrehozásával és forgal-mazásával foglalkozik, de mûhelymunkáknak és kísérleti esteknek is teret biztosít. Az együttes magját neves táncmûvészek és ifjú tehetségek alkot-ják. Elôadásaik jellemzôje az expresszív vizualitás, az intenzív partnering, az érzékeny és drasztikus reakciók, de a fanyar humor is, melyeknek központi témája többnyire az ember és közösség viszonyait vizsgálja.MOVEIN TáncstúdióNyitott kurzusok állandó helyszíne, ahol fókuszban a kortárs tánc és a modern irányzatok, a színpadi mozgás fejlesztése van, de harcmûvészeti és cirkuszi tréningek is szerepelnek órarendjükben. A Movein Stúdió folyamatosan változó kiállításoknak is otthont ad, valamint itt mûködik az Airlab fotólabor és itt található a Karton Film filmkészítôinek bázisa is.Eva Duda Company is creating contemporary dance performances and workshops, and within MOVEIN Dance Studio they have contemporary dance, martial arts and circus training courses.

DUDA ÉVA TÁRSULAT - MOVEIN STÚDIÓ

45

Elôadómûvészet | Performing arts

független, sokszínû, európaiindependent, colourful, European

www.eszme.euinfo@eszme.eu

ESZME

A 2006-ban létrejött Európai Szabadúszó Mûvészek Egyesülete (ESZME) megalapításának célja a szabadúszó mûvészek érvényesü-lésének felkarolása volt. Felismerve, hogy a mûvészek számára a minôségi alkotáshoz elengedhetetlen az anyagi biztonság, valamint a tudat, hogy a megszületô elôadások nagy valószínûséggel el is jutnak a közönséghez.E célok megvalósítása jelentôs kapcsolati tôkét és folyamatos szervezést igényel. Ebben tudnak az induló, és/vagy igen kis létszámú mûhelyek segítségére lenni. Az egyesület mûsorszervezôi, programközvetítôi segítséget, gazdasági és jogi tanácsadást nyújt tagjainak, segítik promóciójukat külföldön és Magyarországon egyaránt.ESZME Association was founded in 2006 with the aim of supporting freelance artists by providing them with production related or financial and legal advice.

DUDA ÉVA TÁRSULAT - MOVEIN STÚDIÓ

46

Elôadómûvészet | Performing arts

www.fugeprodukcio.hu info@fugeprodukcio.hu

A FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület) 2006-ban alakult elsôsorban a független elôadómûvészeti szervezetek és mûvészek segítésére és támogatására.• Mûködését tekintve ernyôszervezet és produkciós szervezet is egyben, hiszen tagjaink részére közös projektekben, pályázatokban való részvételt biztosítunk, ugyanakkor saját, önálló produkciókat, illetve ko-produkciókat is létrehozunk.• Mottónk az együttmûködés és partnerség: függetlenül egymással.• Kiindulópont mindig az adott projekt vagy produkció megvalósítása.Célunk, hogy az ernyônk alá csatlakozó alkotók és alkotói csoportok mun-káját hatékonyabb fellépéssel, profi menedzsmenti és szervezeti háttérrel segítsük.FÜGE (Independently Together) was founded in 2006 with the aim to help and support independent performing artists and organizations.Our aim is to rationalize the work of the organizations and artists who are signed with us. We take away the administration and bureaucratic obstacles in order to let them unleash their creativity.

lendület, partnerség, katalizátorélan, partner, catalyst

FÜGE | FÜGGETLENÜL EGYMÁSSAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

47

Elôadómûvészet | Performing arts

www.golemszinhaz.hugolem@golemszinhaz.hu

A Gólem Színház 2005 májusában alakult és Magyarország egyetlen pro-fesszionális zsidó színháza. Fontos feladata, hogy a zsidókkal, a zsidósággal kapcsolatos kulturális értékeket újraértelmezze, kortárs tartalommal töltse meg, és mindezt új szemszögbôl mutassa be mindenkinek, legyen az zsidó, nem zsidó vagy akár piréz.A Gólem Színház éppen ezért állandó kutatásban van, mindig új formanyelvet keres, gondolkodásának alapja a különbözô látásmódok és formák keveredése, az egymástól való tanulás és a párbeszéd. Olyan nyitott, kreatív, gondolkodásközpontú mûhely, ahol a közös munka, a koprodukció és a megújulás mellett elfér a tradicionális zsidó értékrendszer is.Gólem Theatre aims to show from a fresh point of view the Jewish cultural values to everyone, whether they are Jewish or not.

kortárs zsidó színházcontemporary Jewish theatre

GÓLEM SZÍNHÁZ

48

Elôadómûvészet | Performing arts

www.halasto.com halasto@halasto.com

A HEKK (Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület) 2006-ban alakult és a Halastó kórusból nôtte ki magát, amit Halas Dóra és Tóth Árpád alapított két évvel korábban, akkor harmadéves zeneakadémiai hallga-tóként. Céljuk egy olyan mûhely létrehozása volt, ahol a kísérletezés, a szokatlan zenei eszközök, az egyéni és közösségi kreativitás segíti a kóruskultúra megújulását. A kezdeti 15 fôs társaság mára több, mint 100 tagúvá bôvült, a kórus pedig egyesületi formát öltött, melynek fô céljai közé tartozik a különleges koncertek és kulturális események szervezé-se, innovatív zenészek támogatása, zenei alkotótáborok, mûhelyek és gyerekprogramok szervezése, szakmai anyagok publikálása.HEKK was founded in 2006 with the aim of redefining the culture of choirs, by experimental choir concerts, cultural events, music camps, with the help of more than 100 choir members.

közösségi, kísérleti, kóruscommunity, experimental, choir

HEKK – HALASTÓ

49

Elôadómûvészet | Performing arts

hip hop, respect, versenyhip hop, respect, competition

A Hip Hop International Hungary elhozta a „Hip Hop Olimpiáját”, melynek legjobbjai minden évben Las Vegasban mérettetnek meg egy olyan versenyen, ahol SZERETET, TISZTELET és NYITOTTSÁG fogad minden versenyzôt és nézôt. A szervezet célja, hogy minél több csapatnak és táncosnak lehetôséget adjon álmai megvalósítására, hogy találkozhasson az igazi hip hop kultúrával és annak híres képviselôivel. A csapat hisz abban, hogy a legnagyobb eredményt és élményt a közösséghez való tartozás okozza!Hip Hop International Hungary is supporting dancers and dance groups to learn more about hip hop culture.

www.hiphophungary.huwww.facebook.hu/hiphophungaryinfo@hiphophungary.hu

HIP HOP INTERNATIONAL HUNGARYHEKK – HALASTÓ

50

Elôadómûvészet | Performing arts

A HOPPart egy olyan alternatív zenés színházi nyelvet képvisel, amilyen az országban, még a független formációk körében is meglehetôsen elhanyagolt. A társulat minden tagja profi prózai színész, emellett énekes és hangszeres zenész. Mindent ôk csinálnak és mindenhez önmagukat kísérik. A társulatnál a zene mozgatórugó, a hajtómû, a kifejezés fogaskereke. Repertoárjukon egyszerre szerepel a Korijolánusz, egy végtelenül prózai Shakespeare-tragédia és a Drágán add az életed címû akciófilm színpadi változata, a Halálkemény (A mi dájhárdunk) is. Egyformán nyitnak klasszikus színházi formák és a formabontás felé. Különleges képességük tréfásabb kísérleteiket is végzetesen komolyan venni, illetve fiatalos lendülettel kezelni a kánont. A HOPPart produkcióit közösségi erô hatja át.HOPPart is a young, independent theatre company using many musical elements in their performances.

www.hoppart.huhopparttarsulat@gmail.com

útkeresés, sokoldalúság, öniróniafinding a path, versatile, irony

HOPPART TÁRSULAT

51

Elôadómûvészet | Performing arts

2006 januárjában kezdték meg mûködésüket egy civil csoportban, melynek fô célja, hogy tevékenységével a kultúrát innovatív módon közvetítse. Munkájukban törekszenek arra, hogy különbözô kultúrákat és mûvészeti ágakat ötvözzenek, s az ebbôl létrejövô alkotásokat szokatlan kontextusban mutassák be. Az emberek alkotómûvészeti tevé-kenységbe való bevonásával hatékonyan és örömteli módon lehetséges a közösségfejlesztés és olyan személyiségjegyek kibontakoztatása, melyek az egyén és a közösség életminôségét javítják. Hisznek abban, hogy a különbözô kultúrák, mûvészeti területek és emberek találkozása inspiráló és hosszútávon ható élményt nyújtanak.A Katlan elnevezés is ezt az elképzelést jelképezi, miszerint egy nagy üstbe sokféle összetevôt bedobálva, az egyes elemeket ötvözô új, gazdagabb ízvilágot kapunk.Since 2006 Katlan Group is combining different art types at surprising locations and spaces in order to build up a community.

ötletes, ôszinte, összmûvészeticlever, honest, arts

www.katlancsoport.hukatlan.csoport@gmail.com

KATLAN CSOPORTHOPPART TÁRSULAT

52

Elôadómûvészet | Performing arts

A budapesti székhelyû akadémia egy újszerû kezdeményezés, amely kettô, céljaiban és eszközeiben különbözô, ámde az ír tánc és kultúra szeretetében közös értékeket képviselô sztepptánc csoport munkájának révén jött létre.Az iskolának a két csoport - a tradicionális ír sztepptáncot és néptáncot bemutató Erin tánccsoport, valamint a kortárs táncot az ír tánccal ötvözô Coincidance társulat - vezetôibôl és mûvészeibôl alakult tanári kara nem csak az oktatás magas színvonalát, hanem sokszínûségét is garantálja.Az Ír Tánc Akadémia célja, az ír tánc professzionális szintû oktatása és népszerûsítése mellett, egy olyan központ létrehozása is, ahol az ír kultúra, zene, irodalom és történelem rajongói találkozhatnak, eszmét cserélhetnek, baráti közösséget építhetnek.The Central European Irish Dance Academy is unifying the traditional dance group called Erin and Coincidance, with the aim of teaching Irish dance on a professional level.

www.irtancakademia.huwww.facebook.com/irtancakademia

irtancakademia@gmail.com

ír tánc, ír zeneIrish music, Irish dance

KÖZÉP-EURÓPAI ÍR TÁNC AKADÉMIA

53

Elôadómûvészet | Performing arts

www.nyitottkor.huinfo@nyitottkor.hu

Elsôsorban színházi neveléssel foglalkozunk. Ez azt is jelenti, hogy színházi nevelési elôadásokat tartunk (Theatre in Education – TIE) és a színházi nevelés további területein is jelen vagyunk: gyermekszínjátszó csoportokat vezetünk, többtanáros drámaórákat írunk és tartunk, valamint színházi és drámás eszközök használatával iskolán kívüli tréningeken, projektnapokon fejlesztjük a meghívó iskola diákcsoportjait.Open Circle is organising Theatre in Education (TIE) performances and trainings with educational purpose for youngsters.

játék, színház, nevelésplay, theatre, education

NYITOTT KÖRKÖZÉP-EURÓPAI ÍR TÁNC AKADÉMIA

54

Elôadómûvészet | Performing arts

A Mûhely Alapítvány 1992-es megalakulása óta ugyanazzal a céllal mûködik: a hazai kortárs elôadómûvészet, ezen belül kiemelten a kortárs tánc segítése, támogatása olyan hazai és nemzetközi programokkal, melyek földrajzi vagy mûvészeti értelemben határátlépéseket jelentenek és támogatják a határok közti átjárhatóságot. Az Alapítvány tevékenysége három fô területre bontható: képzési programok, produkciós segítség és szakmai tevékenység.Fôbb tevékenységei: magyar tánctársulatok számára próbahely biztosí-tása; közösségépítô programok szervezése (pl. kortárs és modern tánc-órák); gyakorlati és elméleti workshopok, tréningek kortárs mûvészettel foglalkozó szakembereknek; több tánctársulat menedzsmentjének támogatása szervezési és közös irodai infrastruktúra biztosításával.Workshop Foundation was founded in 1992. Since then they are providing rehearsal space for Hungarian dance companies, they are organizing different dance courses and are managing different Hungarian dance companies.

www.wsf.huworkshop@c3.hu

tánc, nemzetközi együttmûködések, képzésdance, international cooperations, education

MÛHELY ALAPÍTVÁNY

55

Elôadómûvészet | Performing arts

MáSzínház? Más Színház? Egy másik színház? És akkor milyen az egyik? És a másik? Másmilyen? Mitôl más? És mitôl színház?Mindegyik színház más. Ez itt egy másság-színház, kérem szépen?Egyike - másika, embere válogatja, ki, mitôl más. Mi abban vagyunk kicsit mások, hogy talán nehezebben megy a tanulás, mint másoknak.Lassabban és kevesebbet, de leginkább másképp sajátítunk el az életünk során, mint mások. Fogyatékkal élünk. Más-más hiányosságokkal, persze, hiszen mindannyian mások vagyunk.Színházat csinálunk, alkotunk, próbálunk, játszunk és akkor aztán végképp Mások vagyunk.MáSzínház (The Other Theatre) is organizing theatre courses for youngsters with disabilities.

tartalak, gyermekkor, ô-szinténholding, childhood, honest

www.mas-zinhaz.huagnesdrama1@gmail.com

MÁSZÍNHÁZMÛHELY ALAPÍTVÁNY

56

Elôadómûvészet | Performing arts

A Scallabouche Társulat – Budapest egyetlen alternatív brit színházi társulata – több mint 10 éve van jelen a magyarországi színházi életben. A társulat elsôsorban angol nyelvû elôadásokat hoz létre, Magyaror-szágon is népszerûsítve az improvizáció, a helyzet- és stílusgyakorlat hagyományait. Elôadásaik jelentôs részben az improvizációs színházi technikákon és a közönség aktív részvételén alapulnak.A társulat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy workshopok keretében minél több emberrel ismertesse meg módszereit, hiszen azok a minden-napi kommunikációt, a kapcsolatteremtést és az önismeretet egyaránt segítik. A Scallabouche vezetôje Alexis John Latham, aki színészként, rendezôként és trénerként is aktív tagja a társulatnak.Scallabouche Theatre is the only independent British theatre company based in Budapest and they are organizing workshops while emphasizing the role of improvisation in theatrical pedagogy.

www.scallabouche.cominfo@scallabouche.com

improvizáció, tükör, történetimprovisation, mirror, story

SCALLABOUCHE THEATRE

57

Elôadómûvészet | Performing arts

1955-ben született Budapesten. Zenei tanulmányokat folytatott a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskolán és a Schola Hungaricában. A hetvenes évektôl több alkotói csoport alapítója (180-as csoport, Takarmánybázis, Gordiusi Csomó). Kezdettôl fogva a narratív és színpadi, illetve a mozgóképi és zenei elemek egyidejû alkalmazásának lehetôségei foglalkoztatják. Tibor Szemzô is a musician who’s been performing since the seventies, combining narrative, motion picture and musical elements.

SZEMZÔ TIBOR

hangok, idô, kucsmasounds, time, busby

SCALLABOUCHE THEATRE

www.szemzo.orgwww.facebook.com/Szemzoefodderbase@yahoo.com

58

Elôadómûvészet | Performing arts

A Szkéné Színház a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi (K) épületében 1970 óta mûködô kamaraszíház, amely összmûvészeti befogadó helyszínként funkcionál. Kész elôadásokat, bemutatókat fogad be, új elôadásokat hoz létre önállóan és koprodukciókban egyaránt, illetve újszerû helyspecifikus elôadások színtere is egyben. Repertoárja fôként az elôadó-mûvészetek területérôl érkezô produktumokból áll, de hangsúlyos szerepet kapnak a vizuális mûvészetek és a zenei programok is. A színházterem mára légkondicionált, a fogadóterében kávézót és a PH21 Galériát mûködteti.A színház üzemeltetôje jelenleg a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. Szkéné Theatre is a programmed venue where new performances, co-productions and new, site specific performances are presented.

sokszínû, nyitott, népszerûcolourful, open, popular

www.szkene.huinfo@szkene.hu / jegy@szkene.hu

SZKÉNÉ SZÍNHÁZ

59

Elôadómûvészet | Performing arts

A Szputnyik Hajózási Társaság 2008 januárjában alakult Bodó Viktor rendezô vezetésével. Céljuk, hogy a nagyszínházi tapasztalatokat hasznosítva, a kôszínházi struktúrán kívül, független mûhelyként olyan szellemiségben dolgozzanak, amely lehetôséget teremt magas minôségû munkafolyamat fenntartására. A szabad alkotófolyamat, a kísérletezés és a színházi formanyelvek kutatása mellett fontosnak tartják, hogy klasszikus és kortárs mûveket is színpadra állítsanak. Fennállásuk eddigi négy és fél évében külföldön is dolgoztak: partnereik és nemzetközi koprodukcióban készülô elôadásaik száma folyamatosan nô. 2012 májusától ôk képviselik Magyarországot az Európai Színházak Uniójában (UTE), egyedüli független társulatként.Szputnyik Shipping Company was founded by Viktor Bodó in 2008, since then they were involved in many international co-productions. Since 2012 they are representing the Hungarian independent theatre companies in UTE (Union of the Theatres of Europe).

www.szputnyik.commail@szputnyik.com

függô, tóthpeti, kisbuszdependent, tothpeti, minibus

SZPUTNYIK HAJÓZÁSI TÁRSASÁGSZKÉNÉ SZÍNHÁZ

60

Elôadómûvészet | Performing arts

A TÁP Színház különbözô alternatív, kulturális befogadó-helyeken mûködik, nem köti magát konkrét épülethez. Kísérletezô megoldásokkal és bizarr színpadi eszközökkel él, hadat üzenve a merev, szabályokhoz kötött színházi formáknak (is).Elôadásai sok éven át Vajdai Vilmos, a színház alapítójának és vezetôjének szellemiségére épültek, ám az elmúlt években több alkotó kreativitása is teret nyert magának, önálló produkciók révén. Fontosnak tartják a minél szélesebb körû nyilvánosságot, és hiszik, hogy bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között lehet és kell színházat csinálni. Folyamatosan reagálnak társadalmi és természeti környezetük eseményeire, részt vesznek társadalmi megmozdulásokon, szerepet vállalnak kollektív ügyek propagálásában és civil szervezetek érdekérvényesítésében.TÁP Theatre was founded by Vilmos Vajdai, and their goal is creating performances with a large number of actors, while being sensitive about various social issues.

rosszszínházdejó, szabadság, innovációbadtheatrebutgood, freedom, innovation

www.tapszinhaz.hutapszinhaz@gmail.com

TÁP SZÍNHÁZ

61

Elôadómûvészet | Performing arts

A Tünet Együttes 2002 óta létezô alkotói társulás. A társulat mûvészeti vezetôje Szabó Réka. A társulat nem ismer mûfaji határokat, elôadásaikban egyenrangú elemeként kezelik a szöveget, a mozgást, zenét és a vizualitást. Hétköznapi, mindannyiunkat foglalkoztató- megmozgató témákat dolgoznak fel és szólaltatnak meg a nézôtér és a színpad határait feszegetô személyes nyelven, groteszk, ironikus, költôi látásmóddal.Az együttes megalakulása óta 18 produkciót és két rövidfilmet hozott létre. 15 hazai és nemzetközi díjat nyert. Rendszeresen turnézik Budapesten, vidéken és külföldön – eddig 13 ország 30 városában járt.Since 2002, when Réka Szabó founded the company, this group has been combining in a very unique way text, dance, music and visual elements and created more than 18 performances and 2 short movies.

ironikus, mûfaji határokon átívelô, egyszerre játékos és elgondolkodtatóironical, transart, playful and thoughtful

www.tunetegyuttes.huinfo@tunetegyuttes.hu

TÜNET EGYÜTTESTÁP SZÍNHÁZ

62

Elôadómûvészet | Performing arts

A TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA 1984 óta mûködô produkciói nem tekinthetôk színháznak, táncnak, kiállításnak, objekt artnak vagy assamblage-nek, videóinstallációnak, hangjátéknak, hangköltészetnek és koncertnek sem. Az elôadásokban mindezek egyszerre vannak jelen. Nem válaszokat adnak, hanem artikulált kérdéseken keresztül, különös színházi nyelvet használva nézôiket szabad asszociációra késztetik.A TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA alapítója Árvai György díszlet- és hangtervezôként dolgozik hazai és külföldi színházakban, látványtervezô és zeneszerzô több független színháznál is.The Collective of Natural Disasters is always creating performances that do not belong exclusively to the genre of theatre, dance, object art or concert, but all these are represented in the same time.

provokatív, innovatív, bálnamentôprovocative, innovative, whale rescuing

www.artdisasters.comartdisasters@gmail.com

TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA

63

Elôadómûvészet | Performing arts

A Diákkórust 2009-ben Bencze László alapította, tagjai diákok és öregdiákok budapesti és Budapest környéki Waldorf iskolákból. A kórus klasszikus kórusrepertoárt épít, negyedévente lép a közönség elé egy-egy jelentôsebb hangversenyen. Kezdetektôl nyitott a társmûvészetek felé.A Vegyeskar frissen alakult kórus, amelyet Bencze László alapított 2012 ôszén. Tagjai a budapesti és Budapest környéki Waldorf iskolák tanárai és a diákok szülei.The Waldorf Student Choir is using the classical choir repertoire with a new concert every three months.

waldorf, diák, kórusWaldorf, student, choir

www.youtube.com/user/MyChoirKorusomwww.facebook.com/pages/Waldorfbencze@chello.hu

WALDORF DIÁKKÓRUS ÉS VEGYESKARTERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA

64

Elôadómûvészet | Performing arts

A ZÉRÓ koncepcióját a történelmi feljegyzések tanúsága szerint India adta a világnak. A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerûen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, a kiindulást, a magot, amelybôl minden származik.•A társulat nevében a ZÉRÓ kifejezés a misztikus középpontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformáció helye, az alkotási folyamat jelképe is.A ZÉRÓ Balett elôadásaiban egy csepp kelet és nyugat is találkozik. A „balett” szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevükben. Céljuk gondolatébresztô, élvezetes mûvek létrehozása, amelyek elhagyják a járt utat a járatlan kedvéért.Zéro Balett is creating contemporary dance performances, but they are also organizing dance workshops and dance courses based on Indian philosophy.

mozgás, energia, lélekmovement, energy, soul

www.zeroballet.comzerobalett@gmail.com

ZÉRÓ BALETT

65

ZÉRÓ BALETT

66

Elôadómûvészet | Performing arts

67

Elôadómûvészet | Performing arts

CIVIL ÉS EGYÉB SZERVEZETEK | OTHER NGOs

70

Civil és egyéb szervezetek | Other NGOs

ACAX | NEMZETKÖZI KORTÁRS KÉPZÔMÛVÉSZETI IRODA

www.acax.huinfo@acax.hu

kortárs képzômûvészet, nemzetköziség, networkcontemporary arts, international, network

Az ACAX (Agency for Contemporary Art Exchange) legfontosabb célja a kortárs magyar képzômûvészet nemzetközi jelenlétének támogatása. Tevékenységük középpontjában a hazai és nemzetközi alkotók közötti folyamatos szakmai együttmûködés kiépítése és fenntartása áll. A nemzetközi mûvészeti élet intézményeivel szorosan együttmûködve kiállításokat, konferenciákat és nyilvános eseményeket szerveznek. Mûködésük további fontos területe magyar mûvészek nemzetközi biennálékon és mûteremprogramokban való részvételének biztosítá-sa, produceri minôségükben pedig új alkotások létrehozása. Kurátori vizitorprogramjuk keretében a kortárs képzômûvészeti élet meghatáro-zó külföldi szereplôit hívják meg magyarországi tanulmányútra.Az ACAX a Ludwig Múzeum–Kortárs Mûvészeti Múzeum szervezeti keretében, a múzeum önálló osztályaként mûködik.ACAX’s aim is to help Hungarian artists to be represented on the international art scene by assisting them to have an profound communication and a continuous professional interaction.

71

Civil és egyéb szervezetek| Other NGOs

ALPHA ALAPÍTVÁNY

www.alphakurzus.huinfo@alphakurzus.hu

Az Alpha Alapítvány olyan felekezetközi keresztény missziót végzô szervezet, melynek fô feladata, hogy támogassa, koordinálja az országszerte mûködô Alpha kurzusokat, aktív segítséget adjon újabbak létrehozásában.Az Alpha kurzus egy gyakorlati útikalauz a keresztény hit alapjainak megismeréséhez. Elsôsorban azok számára készült, akik nem járnak templomba, nemrég váltak keresztényekké vagy eltávolodtak a keresztény hittôl.Az Alpha rugalmas és gyakorlati modell bármilyen méretû csoport számára. Egyszerûen, hatékonyan mutatja meg az élet értelmét.The Alpha course is a practical guide to get to know more about Christian religion, especially for those who don’t usually go to church.

kapcsolat, útmutatás, élet-értelmeconnection, guide, meaning of life

72

Civil és egyéb szervezetek | Other NGOs

Céljaik: hátrányos helyzetû csoportok társadalmi esélyegyenlôségének elôsegítése; emberi és állampolgári jogok védelme; a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység kulturális-, oktatási-, egészségügyi-, szociá-lis tevékenység; ár – és belvízkárosultak megsegítéséhez kapcsolódó szolgáltatásTevékenységeik: anyagi/materiális segítség: élelmiszer, ruhanemû, pénz, használati cikkek, építôanyag, stb.; holisztikus segítség: értel-mi, érzelmi, lelki segélyszolgálat és jogi tanácsadás, mentálhigiéné, tájékoztatás, a társadalom mozgósítása (speciális segélygyûjtô akciók); kapcsolattartás más, hasonló humanitárius szervezetekkel (külföldiekkel is), segélyek gyûjtése, közvetítése, szétosztása; publikáció/média-akciókJósiás Foundation’s aim is to help the Roma and Jewish minority in Hungary with humanitarian aid, psychological and legal advisory as well as PR services.

kisebbség, roma, zsidóminority, Roma, Jewish

menorabudapest@gmail.com

JÓSIÁS ALAPÍTVÁNY

73

Civil és egyéb szervezetek| Other NGOs

Az ügyvédi iroda elsôdlegesen a polgári jog területével foglalkozik, így ingatlanjoggal, társasági joggal, családi- és öröklési jogi ügyekkel, gazdasági jogi szerzôdések szerkesztésével, valamint a szellemi alkotások jogával, munkajoggal, illetve az elôbbi ügyekhez kapcsolódó peres és peren kívüli képviselettel.Az Iroda a FÜGE Egyesülettel kötött megállapodás alapján fogadóóra keretén belül ingyenes jogi tanácsadást nyújt az egyesület tagjai számára, külön ügyvédi megbízást nem igénylô ügyekben, ezzel segítve az Inkubátorház mûködését.The Nagy & Cserny law firm is specialized on real estate, family law, financial contracts, intellectual property and they are also providing free legal advice for the members of Jurányi Art Incubator House.

iroda@nagycserny.hu

gyors, pontos, megbízhatófast, accurate, trustworthy

NAGY & CSERNY ÜGYVÉDI IRODA

74

Civil és egyéb szervezetek | Other NGOs

www.polgaralapitvany.huinfo@polgaralapitvany.hu

POLGÁR ALAPÍTVÁNY

polgáralapítvány

A közhasznú alapítvány öt éve jött létre, Polgár András alapította. Célja a romák integrációjának elôsegítése, elsôsorban önfenntartó, helyi foglalkoztatási programok elindításának támogatásával. A Polgár Alapítvány hozta létre a Kiútprogram Mikrohitel Zrt.-t, amely Európában egyedüliként két éves kísérleti programot valósított meg a romák vállalkozóvá válásának elôsegítésére. Az alapítvány másik fô tevékenysége a gyerekek és fiatalok felé irányuló tehetségprogramok, valamint a nélkülözést kezelô krízisprogramok. Az Élelmiszerbankkal együttmûködve rendszeresen szerveznek élelmiszer-adományozást, tanévkezdéskor tanszeradományozást, karácsonykor ajándékozást a rászoruló településeken.Polgár Foundation’s aim is to help the integration of Roma people, to help them get employed, discover young talents and organize food aid programmes.

foglalkoztatás, tehetségsegítés, esélyekemployment, talent, possibility

75

Civil és egyéb szervezetek| Other NGOs

Poórné Tünde 14 éve foglalkozik fülbelövéssel. Szalonjában kizárólag fülbelövéssel, orr és köldök piercing belövéssel foglalkozik, biztosítva a nyugodt, csendes, barátságos légkört minden vendég részére. Bababarát szalonjában maximálisan felkészült az apró vendégek fogadására is, azok a gyerekek, akik nem szeretnének részesei lenni a fülbelövés szolgáltatásnak, játszhatnak, rajzolhatnak az erre a célra berendezett helyiségben.Tünde Poórné’s Salon is specialized in ear, nose and belly piercing for adults and babies.

studex, fülbelövés, fülbevalóstudex, earpiercing, earrings

www.fulbelovesbudapest.hufullyukasztas@gmail.com

STUDEX SZALON

76

Civil és egyéb szervezetek | Other NGOs

A TELOSZ Egyesület a keresztény egyházak, gyülekezetek és egyéb szervezetek mûködését, fejlôdését kívánja támogatni és elôsegíteni:- az ökumenikus együttmûködés elôsegítése, vezetôk képzése, szociális programok segítése, közösségépítés- szemináriumok szervezése, Biblia oktatása, ifjúsági klubok szervezése, angol nyelv oktatása- családsegítôi feladatok ellátása, idôskorúak támogatása, gyermek- és ifjúságvédelem, lelki gondozás, alkohol, kábítószer rehabilitáció- szociális, vallási kutatás, intellektuális keresztény gondolkozás fejlesztése, konferenciák szervezéseTelosz is an ecumenical association helping the churches with trainings, social events, community building seminars, Bible seminars for adults and youngsters, English classes, rehabilitation programmes and research programmes.

hit, remény, fejlôdésfaith, hope, development

www.facebook.com/TeloszEgyesulettelosz.egyesulet@gmail.com

TELOSZ EGYESÜLET

telosz

77

Civil és egyéb szervezetek| Other NGOs

78

Civil és egyéb szervezet | Other NGOs

79

Civil és egyéb szervezetek| Other NGOs

JURÁNYI KÖZÖSSÉGI PRODUKCIÓS INKUBÁTORHÁZ

80

Elérhetôség | Contact

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület

1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.+36 70 777 2533jegyiroda | ticket: jegy@fugeprodukcio.huinfo: info@fugeprodukcio.hu

www.fugeprodukcio.hu www.juranyihaz.huwww.facebook.com/fugeprodukciowww.facebook.com/juranyiprodukciosinkubatorhaz

Felelôs kiadó | Publisher: Kulcsár Viktória (FÜGE)Szerkesztette | Edited by: Antal Klaudia, Bogdán Zenkô, Felmérai Roxána, Varga BrigittaLektorálta | Copy-edited by: Bakk Ágnes, Kiss Réka Judit, Perjési Zsolt, Vég Szilvia, Szabó AttilaDesign | Design: László Zsuzsi, Somogyi-Magyar GrétaFotó | Photography: Justyna Jankowska (PL), Szpisják Attila, Veres Réka

81

Elérhetôség | Contact

SZÉLL KÁLMÁN TÉR

SZÉNA TÉR

MECHWART LIGET

JURÁNYIM

argit

körút

Jurányi utca

Csalogány utca

Hattyú utca

Varsányi Irén utca

Kis Rókus utcaV

érm

ező

út

82

Támogatók | Supporters & Sponsors

Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósult meg.A projekt tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság vagy a MOBILITÁS véleményét, mely intézmények felelôssége a projektre nem terjed ki.

JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház| 1027 Budapest, Jurányi u. 1. | www.fugeprodukcio.hu

JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház| 1027 Budapest, Jurányi u. 1. | www.fugeprodukcio.hu

top related