ANTIK MOTIVUMOK A JELENKORI JUGOSZLÁV DRÁMAIRODALOMBAN

MILÁN TOPOLOVACKI

Figyelemmel kísérni a hellén kultúra hatását a jelenkori jugoszláv drámairodalom fejlődésére ma sem késő , és ,még kevésbé felesleges. Fi-gyelemmel kísérni, felmérni, új meg új m űfaji sajátosságaktit tárni fel benne, elemezni. Az antik motívumokban ,önmagunkra és önnön problé-máinkra bukkanunk, a régi .motívumok mai környezetben élnek tovább. Ezt az irodalmi örökséget boncolgatva és összevetve a korszer ű gondo-lattal, tanúi vagyunk annak, hogy a régóta ismert elemekb ől mint születik meg valami új.

Felismerni ,a mai élet és egy nép <lelkületének közös igazságait, mely nép a harcban és dalaiban — a történelem jelent ős fejezetei katakliz-mikus igazságainak rettenetes tragikumában — mindig affirmálódni tudott, az annyit jelent, mint lépésr ől lépésre nyomon követni egy nem-zet műveltségi fejlődését ,és átokverte sorsát a jelenkor kapujában, egy példabeszédbeli szerencsétlenségben, mely nem volt véletlen m űve, gaz új ember — a jövő rohanó civilizációjának fáklyaviv ője — ,megszületé-sének szükségszerűségében. Mert a tragikus szerencsétlenség nem vé-letlenül megesett szerencsétlenség, sem pedig valami viszály szerencsét-len kifejlése; gaz effajta szerencsétlenség, végzetszer ű, gaz eniher nem kerülheti el, de azért szerrLbeszállhat vele. A tragikum tehát olyan minőség, melynek révén rég megfakult erniberi igazságaktit újítunk fel az 'adott társadalom és ideolóagiai ,eszméinek parancsoló :kényszerére; a tragikum számunkra nem egyéb, mint leplezett öniga.zol.ás a meg-ismerés vakságában, és önmagunkkal való leszámolás az ábránd és valóság éles határmezsgyéjén.

Ez mindenesetre a hellenizmussal és az isi drámai motívumtikkal való rokonságra vall, és ez, mindenesetre, gazt bizonyítja, hogy a m űvé-szi és intellektuális párhuzamosság ma is t еrmékeny. S éppen ez a múltihoz való visszatérés, a :mitologizálás, ez az „intellektuális realiz-rnus" ,adott a világ modern drámairadalrnának olyan ,al'katáeigyéniségeket, mint amilyen Anouilh, Giraudoux, Camus, Sartre, Klimger, Wilder, Elint, Haцptrnann, Kibler, Broah, O'Neill, Mórstin, Szvinarszki és még egy sereg más író. Lettek pedig azért, mert a föld forgása a saját tengelye ,körül ,és önnön értelme körül örökös, éppúgy, mint amilyen örökkévalóság a ,küzdelem a magánélet és a közélet, a közvélemény és az egyéni meggyűződés, a haladó és a maradi — .a jó ,és .a rossz között. Ez az „intellektuális realizmus" (én itt most általánosítok, hogy

1131

áthidaljam ,a drátnaшradalom hosszú fejl ődési útját a reneszánsztól a klasszicizmuson és a romantikán át a mai napig, tehát a realizmus ka-tegóriája itt szándékos!) minden korszakban tucatnyi drámai. gondol-kodót adott, s ezek valamennyien a hajdankori antik etikai és esztétikai normákra rálapozták a maguk életigazságait és a társadalmi élet igaz-ságait. A saját filozófiájukból, egyéni néz őpontjukból kitekintve az I. e. negyven évtizeddel keletkezett motívumok rokon vonásokból össze-rótt ihőseinek továbbfejlesztésével cselekedték 'ezt. És az eltelt sok-sok évszázad alatt (Szaphoklészt ől máig!), az emberi tudat szüntelenül fej-lődése ellenére, a tragédia nemszakad e1 a királyi környezett ől, to-vábbra is szuffiták vagy a csillagos .ég alatt játszódik; s benne örökké ott van az ember, az egyszer ű , hétköznapi ember, koturnus és maszk nélkül; egy kissé ,sápadtan :és az élett ől ijedten. Ez az ,ember jó és rossz, víg és tragikusan szomorú is egyszersmind.

A drám,airodalam napjainkban (valamennyi szélsóség:es jelenség elle-nére a világban!) nagyszer ű jövő elő tt І . Egy egészen korszer ű szín-padi kifejeződés lehetőségeiиel, gondolati kvalitásokkal, realisztikus megoldásokkal :és egy ;mélyen emberi, kissé misztikus valóságlátás fel-tárásával kecsegtet, ,mely misztikum ősidők óta bennünk él, a termé-szeti tünemények, a :folyó tükrében el őször látott kép, a saját szív-verésük ritmusának els ő ijedtsége — az élet els ő rémülete óta. Nap-jaink drámaírói nem korrigálni akarják a régit, a klasszikusat, ellen-kezбleg; 'ők ,az err~ber :örök lényegét .kutatják, méghozzá mai sezmszög-ből, és külön a múlt, a történelem szemszögéb ől. Kurt Klimger az Odüsszeusz visszatérése nem kívánatos c. darab] áról a 'következ őket mondja: „Én csak azt szeretném, hogy Odüsszeiám mint tdbbé-kevésbé sikerült ,kísérlet adalékul .szolgáljon korunk számos szerz őjének törek-véseihez, hagy a 'mitológiában található alapvet ő emberi szituációkat mai szemmel 'magyarázzák."

A mi reneszánszunktól kezdve mind a mai .napig az antik .motívumok

igen elterjedt drámamagvak vagy érdeklődési területek a hazai dráma-irodalom kisebb vagy nagyobb művelői körében. .Már a régi dubrov-niki és dalmát Trák műveiben is (Drži ć , Bunić, Lukarević-Burina, Zlatarić, Palmatić , Gundulić , Gledjević stb.) kedvelt témák voltak. A késdbbi korszakokban hellyel-közel ismét fölbukkant néhány ilyen kí-sérlet Karl Matiaa, Milan enaa, Ferdo Ražié, Torna Kami čić , Ante Benešić és mások nem valami értékes drámáiban, akik valójában te-hetségtelenségüket hplezi+k ezekkel a ,kölcsönzésekkel. A .következ ő cso-port Ante Tresi,ć-Pavičić , Kr.sta Pavletič , Milan Ogrizović , Čiril Ive-ković, Mihovil Đuranec és másak) alkotásai, noha tagadhatatlan igény-nyel és a dramaturgja alapvet ő szabályainak a karihoz képest szolid

ismeretével íródtak, gyenge fércm űvek csupán. Mégis, irodalmunk és általában nemzeti kultúránk szempontjából alapvet ő jelentőségűek.

A jugoszláv drámairodalom (legalábbis az antik motívumokra ala-pozó része) csupán Marjon Matkovi ć Az istenek is szenvednek c. triló-giájával, Krleža Areteus avagy Szent Antilla legendája c. fantáziájá-val, Hristić Tiszta kezek c., Oidipusz antik +mondájának modern, „ra-finált" persziflázsát képvtisel ő znű;vével és Luki ć Kővé vált tenger c. tragédiáj.án.ak megjelenésével közelítette meg az 'európai drámairoda-lom csúcsait, csatlakozott a korszer űnek a múltban való filozófiai fel-

1132

tárásához, hogy maga .ј mélyebb gondolatokat vessen fel és az id őszerű és életes talányokra keressen feleletet.

Az egész világon és a mindennapi színikritikában nálunk is, ami-kor .az antik motívumok efelé forduló hazai drámairadalómról van szó, két ellentétes kérdés merül ,föl: hogy ez vajon a múltba való mene-külés a valóság ,el.ől, vagy pedig intelle:ktualis mimikri a .patinás drá-mai struktúrák palástja alatt? Vagy éppenséggel... tudatos filozó-fiai kutatás egy egészen új drámai koncepció felhasználásával, a kor-szerű elemek a hajdankoriban való keresése? Ha elismerjük, hogy egy egész sereg drámaíróközül csupán Smole, Krleža, Matkovi ć , Hristić és Lukić emelkedett ki az utóbbi években, nywgadtan állíthatjuk (az em-lített darabok elemzése el ő tt is!), hogy itt valóságos és mérhető minő-ségről van .szó, s nem véletlen, hogy ezek a szerz ők (noha más-más nemzedékhez tartoznak) a mai ember érverésébenéppen ezeket az ősi értékeket kutatják el őszeretettel, .és ebben látják a legmélyebb értel-met. Darabjaik általánosan emberi problematikával foglalkoznak, .a fi-lozófiai ,és etikai elemek jelent ős helyet foglalnak el, s ily módon azo-kat az értékeket és min őségeket asszociálják bennünk, melyeknek a dráma és a színház feltétlenül meg kell 'hogy feleljen — vagyis a kor-szerű életet. Smole, Matkovi ć , Krleža, Hristić és Lukić humánus mon-danivalója közös, noha a darabok struktúrája és m űfaja szempontjából igen széles skálával találkozunk: a tragédiától a drámán át a bohó-zatig és a szatíráig.

I.

Kifejezett drámai érzékkel, a verses m űfaj új dramaturgiai átérté-kelésével ,és az Antigonéról szóló ősi motívum megközelítésében a szo- kásosnál mélyebben saántó gondolatiságával Dominik Smale megkíser1i, ,hogy napjaink európai .drámaíróinak többségéhez hasonlóan a maga тádján tolmácsolja az .antik gondolatot, a mai nézetek, felfogások, ko-rának felrfogásai és saját egyéni filozófiájának tükrében. Számara az antik gondolat csak alkalom, .kiindulópont. Ügyesen bonyolítva a cse-lekményt ehhez fűzi a maga gondolatait, elvesz és hozzáad, és ennek alapján épít fel egy új drámai faktúrat. Így alakítja ki filozófiai nézeteit a legendás ókorról; így a maga koráról, a maga aznápjáról, a zajló élet egyértelm ű, igaz megfigyelésében; a maga énjét, abban a percben és árában, amikor minderr őбl gondolkodik. Smole nem hall-gatja el korának egyetlen igazságát sem. Nem hallgatja el Antigonéja (mint egy új, emberi, és a dráma .fejl ődésvonalában, példabeszédibeli fájdalom) igazságait, Kreónét (aki a korszer ű , logikus gondolkodásmód képviselője Szophoklész és Anouilh királyalakjához ,képest), az okos és beletörődő Iszménéét (akinek alakja, összehasonlítva Anouilh h ős-nőjével, .a nő évszázados fejlődésének képét adja), a szép Haimónét (akinek felületes, rohanó életvágya csak úgy forr a szenvedélye Кtбl és logikátlanságtól) s az aggályokat nem ismer ő , eszes jósét, Teiresziaszét sem (akinek kezéhez szintén Antigoné vére tapad). Az Apród, az Ő r, a Hírnök és a Kar révén Dominik Smole néhány kérdést kíván föl-tenni a nézőnek .és a társadalomnak. Kicsoda Kreón? Milyen ez a világ körülöttünk? Az Antigonéban mi az antigonés, a hasonnem ű? Milyen

1133

félreértés van Antigoné és Kreón .között Szophoklésznál? Mi a Kar sze-repe? Milyen katarzis játszódik le az Apródban ,(Smale szándékosan ik-tatja a darabba), hogy Kre бп vak eszközéb ől egy csapásra Antigoné hitének és erejének zásžlóvivöje, Antigoné végzetet kihívó igazságának, az antigonéi gondolat egyetlen logikus folytatója lesz?

Antigonéi helyzeteket nemcsak Kreón és Antigoné idéz el ő . Hozzá-járul a Kar, ez az .annyiszor küpróbált drámai mechanizmus ,és Iszméné (a gondos!) is. Továbbá Teiresziasz (aki .a jósolás palástja alatta maga ambícióit valósítja meg), és az Őr, a Hírnök és az Aipród is! Kreón, a modern uralkodó egyetlen helyzetben sem habozik, hogy mit kell tennie. És amikor meg is engedi Polüneikész eltemetését, egyszer űen azért teszi, mert jobbnak látja a dolgokat er őszak nélkül, békés úton intési el. Eszerint nem holmi liberalista-humanista (dualisztikus!) in-dítékokból jár el fgy. ,Kreón racionalista. Az er őszakkal szemben az okos megfontolást részesíti előnyben. Mérlegel, latolgat. És a béke (vagy legalábbis a kedélyek lecsillapodása) .érdekérben kompromisszu-mot köt. Természetes, hogy ennek megvan a maga ihatása. A kompro-misszumnak abban a pillanatban vége, amikor megérti, hogy emberi kötelességérzete át kell hogy engedje helyét uralkodói kötelességeinek. Kreon akkor nem habozik tovább. Fölülemelkedik önmagán, és büntet. Ez a helyzet Antigoné őrültté nyilvánításával is. A dráma elején Kreón megengedi Iszménének (illetve Antigonénak), hogy a legnagyoibb titok-ban eltemethetik P+olüneikészt. De amikor Antigoné, dacból, •a király parancsát nyilvánosan is semmibe veszi, Kreón az intrika eszközéhez folyamodik. Antigonét, a jóval er ősebb jellemű testvért őrültté nyil-vánítja, Iszménére pedig maga gyakorol +pszichológiai nyomást, mivel meg van +győződve emennek ingatag jellemér ől. ,Kreón tehát itt nyíl-tabb, egyenesebb, mint Anouilh illetve -Szophhoklész Kreónja. Tetteiért mindenkor magára vállalja a felel ősséget, ellentétben Teiresziasszal, Haimónnal, az Őrrel és másakkal, akik mindig vele, illetve Antigoné-val fedezik magukat. Kreón tudatosan él jogaival, és amikor lebeszéli Iszménét arról, hogy eltemesse fivérét, fels őbb érdekekből nemigen vá-logatja meg az eszközöket, +hízeleg és a demagógia eszközeihez folya-modik, gyakran ugyanazokkal a szavakkal.

Ez a drámai poéma, noha egyazon mitológiai anyagból merít, lénye-gében különbözik .Szophoklész +és Anouilhdrámájától. A dráma alap-kérdése .örök emberi probléma: hogyan kell élni ahhoz, :hogy az ember valóban emberhez méltóan élhessen. Eszerint S:mole drámájában az egyén és a hatalom összeütközése többé nem az ,íratlan", „isteni" tör-vényekhez igazodó egyén konfliktusa, hanem az emberiben lév ő em-berim ~ek és a hatalom büra'kratizmusámak +összet űzése. Ibt az egyén megoldatlan kérdései és a hatalom képvisel ője ütközik össze. Egy benső , velünk született humanizmus kel birokra az állam és a hatalmi kódex legális és relatív humanizmusával. Ez a bels ő világ (legálisan lelkivilág) és a külső világ (leglisan .anyagi világ) összeütközése. Ab-bбl fakad, hogy az emberiességet keressük önmagunkban, magunkra szeretnénk találni az idaben és a térben. Ami .em Іberséges és nemes, azt keressük magunkban. A több ernberiesség vágya ez. Az Antigoné-ban a nagyabb emberségesség igénye az író m űvészi hitvaliásának alap-vető és lényeges alkotóeleme, és ezért természetes, hogy der űs színek-kel ecseteli.

1134

Szaphoklész ,és Anouilh felfogásán túl (ami az ősi legendát illeti), tehát egyrészt az íratlan, „isteni" törvényeknek az e világi, írott tör-vények fieletti fens őbbségén, másrészt egy általános еmberi erkölcs mint társadalmi kötelezettség önhitt és racionális felépítményén túl, az érzelmes testvéri viszonyon és vele szemben az új, karszer ű, nyílt tekintetű ember .érzékeltetésén túl, Dominik Smole új elemeket sz őtt drámáj ának cselekményébe. Az élet tartalmának mélyebb és igazabb felfogása érdekli. Egy olyan jólét, mely nem kényelmesebb és nyu-galmasalbb ugyan, de azért .értékesebb, szebb és tisztább, s ami az ellentáborból nézve (a bürokratikus hatalmi apparátus szemszögéb ő l) nem arás mint zűrzavar, lázadás, ö јsztönössé+g, a nosztalgikus jólét meg-döntése, érzelmesbelemerülés a ködös hagyományokba. Szophoklésszel és Anouilh-jal összehasonlítva, Smole drámájának újdonsága az, hogy Antigoné minta konfliktusok f ő értelmi szerz ő je egyáltalán meg sem jelenik testileg. Állásfoglalása és szavai Iszméné, az Apród, Kreón, Teiresziasz ,és mások .alakjaiban tükröz ődnek. Antigoné nincs jelen a drámai cselekményben. Ő csak eszméivel és a logikusan összefügg ő etikai konstrukciók igazságával van jelen a töibbi szerepl ő révén. Anouilh Antigoné] áva.l ellentétben Smole h ősnője nem tudatosan ál-dozza fel magát. Мég csak nem is ellenáll. Nem is a hit mártírja mint Szophoklésznél), és nem is határozott forradalmár mint Anouilh-nál). Smole Antigonéja etikai fikció a többi .szerepl ő szavaiban. Élete ér-telmét — az emberi ember jellemét. Követeli jogait, .és a fenyeget ő veszélyekre, akadályokra való tekintet nélkül tör célja felé. Öntudato-san, sztoikusan néz .a szégyenletes halál elé. Igaz ember kíván lenni (olyan, .amilyennek elképzeli magát), s ezért kutat Polüneikész, halott fivére, után, és amikor végül megtalalj a, el is temeti, noha tudatásban van annak, hagy ezért meg fog halni. Testileg! Az eszme azonban nem hal meg. Azt mintegy örökül .adja .át n ővérének, Iszménének és az Apródnak.

Smale másuk újdonsága (összehasonlítva Szophoklésszel .és Anouilh-jal) kétségtelenül az, hogy Iszménét mint lélektanilag teljes érték ű sze-mélyiséget iktatja a cselekmény f ő .áramába, s er őteljes akciókban és számtalan, döntő psztidhafizlikai helyzetben szerepelteti. ászméné, a drá-ma elején, Antigoné szövetségese. Mi több, ő az első , aki megtagadja Kreón parancsát, és az ő ötlete volt, hogy fivérüket ,keresztény szer-tartás szerint temessék el. A dráma elején Iszméné er ő teljesen viszi a cselekményt, és mint ilyen, Antigoné igazságának folytatója. A maga nevében keres igazolást .az ember erkölcsi állásfoglalásaira, nagy bátor-sággal bizonyítja az errљer, a nő igazát, akinek két keze van és joga arra, hogy 'megkülönböztesse a jót a rossztól — az érzelmeket a köte-lességtől. Akárcsak Anouilh Antigonéja, ő is kész arra, hogy kezét használja, hogy védekezzen, hogy kiharcolja jogait, vagyis hogy har-cosa legyen a n ő .ébredésének az új világ történelmében. SVliközben ,er-ről a maga igazságáról álmodik és görcsösen ragaszkodik hozzá, Isz-méné szembe találja magát Kreónnal és a t őle hallott „igazsággal". Okos fölényével és el őre elkészített érveivel Kreón .azt bizonygatja neki, hogy nem elég szilárd jellem, nem látja világosan az utat, és a maga erejéből nem tud ;em,berré válni. Az els őbbség .áhítása .és a fenyegeté-sek végül is ,megingatták az önmagába .és az élet szépségeinek élveze-tébe szerelmes Iszménét. Elveti etikai „elveit", és Kreón hívévé sze-

1135

gődik. Antigoné egyedül marad. A tébai falak tövében •és a nyári nap alatt. És РоІј neј sz halott teteme mellett. Amíg Antigoné, fivérének holttestét keresve, kibontott hajjal bolyongott Téba körül (mely őrült-nek nyilvánította), Iszméné észrevétlenül visszapártolt az udvarhoz és Kreán törvényeihez. És miközben a halott Polüneikész mindinkább An-tigoné eltökeltsegének szimbólumává lesz, Iszméné mind világosabban látta önmagát és önnön jellemét. Teireszi.asz és a sz őke hajú Haimón mеgtéveisztő álmot bocsátottak szenére, maga Haimón tábora pedig he-lyet szorított neki elhunyt ,apjának félkör alakú aranytermében. Ami јkar ped(ig a ravasz Kneón azzal a c1sellel ,él, hogy a belépő Hírnökkel elmon-datja, hogy „ olüneikész nincs, nem is volt és nem is lesz", Iszméné ezt 'készrpénznek veszi. Iszméné visszatért eredeti ,szerepéhez. Rabszolga-módra járomiba hajtotta ,fejét, és múltiba réved ő tekintete meglepetve fedezte fel hajdani ősének alakját.

Az ősz tébai vének lehajtott .fővel hallgatták a rövid, pattogó, ki-rályi halálos ítéletet. És senki rá sem hederített többé Antigonéra. Sem Isiméné, sem Kreón, Sem Hаimón!

A királyi palota. ajtaja (bezárult. Téba ,ezüstös alkonyatában elnémul-tak a harsonák. A tébai tragédia e nyári napján nem hullott le több fej. Az aranyhajú Haimón tekintete a síró Iszménére siklott. Teiresziasz jelére a sóbálvánnyá meredt kar visszavonult. Minden elcsendesedett. Fájdalmasan. Csak az Ć5r súlyos lépteinek dobbanása hallatszott a ki-rályi park véráztatta ,kölaipjain. Antigoné holtteste fölött leereszkedett az ,éjszaka leple.

S amíg a megszeppent Téba önmagát álmodta rémes álmában, a részeg brök mellett tovasurrant az Apród. Az ember! Aki er ősebb ön-magánál. Merészeblb a törvénynél. Elindult az élet felé az új ember. Az ember, aki az egész világnak továbbadja majd az igazságot Antigoné igazságáról. Aki továbbadja majd az igazságot +a sajat ignazságáról. A kényszerítő erej ű , egyedül lehetséges igazságot.

II.

A képtelemségek kaotikus z űrzavarával és az akarások borzongató részeg reggelei közepette, a mindennapi ügyes-bajos dolgok meg a leg-különfélébb háborús banalitasok szimbiózisával, .amelyek szabályosan váltakoznak tudatos, gondolkodó lelkiélettel, Marijan Matkovi ć Az istenek is szenvednek c. drarnatrilógiájában .költ ői elhivatottságának új oldaláról mutatkozott be. Racionális, ide nemes emberszeretet árad so-raiból, ,egy ,haladó, fiatal nemzedék h ű irádeákja, mely nemzedék tö-rekvéseiiben már az új ember kovácsolódik.

Matkavić, ebben a művében, romantikus álmodozó, pesszimista és saját eszntiéinek i(olykor) tamáskodó követ ője is egyszersmind. Egy tör-ténelmi pillanatban beállott nemzeti megoszlás problémája foglalkoz-tatj a, s az ebben a körben tapasztalható egyeni érdekek, .az objektív és szubjektív igazság öröklött viszonylagossága, az emberi félelem, a bizonytalanság és a kor a gyilkos szuronyok hegyén: megannyi sors, melyet rambadőlt álmok és hazug ígéretek szőnek át.

Az antik motívumok, saját, kitalált tragédiájának h ősei és a maga kora között, Matković sok ,hasonlóságot fedez fel (Prométheusz, Hé-

1136

raklész és Akhilleusz ,egyfelől, s a megszállt Zágrab másfelől). Ettől a meghökkentő felfedezést ől indíttatva, a szerző nagy meggyőző erő-vil írja le mindazt, amiezekben a hátborús években körülötte leját-szódott. A Pramétheusљan a bennünk való emberinek és a környeze-tünk emberének ősi motívumát tárgyazza; a Héraklészben ;a ;magán-err~ber és a legendáris, nemzeti ,h ős ,belső összeütközését fejtegeti; az Akhilleusz öröksége c. drámában pedig — a harci dobok őrjítő pergé-se közepette — a szerz ő érzi ihősei szenvedélyének lecsillapodását, ami azonban a bizonytalansag, nyugtalanság ,és a félelem •érzését ől űzetve már a legközeleb'bi csatáiban, rohamban, ismét magasba csap.

1VIatkovié Az istenek is szenvednek c. drámatrilógiája tehát a régi görög mitologia elemeire épül ugyan, de ez csupán keret. Amit ebben a keretben elhelyez, az a mi valóságunk, azok a mi problémáink, a mi állásfoglalásunk a legutábtbi világégés idejéb ől. És mmé.g egy megállapí-tást: ez a trilógia, .a maga gondolatai teljességével, anyagának spontán áradásával, az •eletből merített drámaiságával és ősi tragikuma révén, a születés, tétet tés ihalál jelképes rajza is egyúttal.

Matkovié trilógiájának alapeszméje a politikai és erkölcsi rendszerek küzdelme és váltakozása. Számára a háború dramaturgiai kánon, a drámai összeütközés forrása, a hajdani mindennapi élet lüktet ő drámai-sága, jegy-egy látható katarzis pedig az egyre fokozódó dinamika óázi-sai csupán — rövidebb-hosszabb ideig tartó nyugalmi állapotok, illetve a kellő időbendöntő jelentőséggel fellépő érzelmek el őkészítése. A trilógia ilyen felépítése folytán az ,első darab (a Prométheusz) csupán terjedelmes és ,sokatmondó expozíció. A .m ű alapeszméje csak a második drámában (a Héraklészben) tölti ki mind a cselekményt, mind pedig a dráma fizikai-térbeli dimenzióit: a személyiség kettéválik, hekövetke-zik iaz telindegenedés. Majdmint aki szigorúan ragaszkodik .a dráma-felépítés szinte klasszikus ,követelményeihez, a szerz ő igyekszik alkal-mazni a bonyodalom, a kulmináció, ,a sorsfordulat ,és a drámai kimene-tel fokozatait. Megfigyelhet ő , hogy már a kulmináció el őkészítésévben ú,gy alakítja az alapeszmét, hogy az a darab vége felé jusson el a kifejlésig (az Akhileusz örökségében), az id ő .és a történelem örök sodrásának, a legenda és a kölcsönvett mítosz jelképes ,kifejezéseként. Az élet komédiája véget ért. A mitológiai b űvös körből a kor vész-terhes esztelensége lett: sikoltoznak a megalázott n ők, bosszút liheg-nek a viszálykodó testvérek, holttestekkel üzletelnek a megvesztegetett kereskedők, az ég is sír ;bánatában. Az élet komédiája véget ért. A sors keze ezer meg ezer fiatal életet és végig nem álmodott álmot sö-pört el ismét.

A Prométheuszról szóló motívumban (aki tudatosan küzd és áldozza fel ,magát az tember iboldogságáért) és amely különben a romantikus költők és drámaírók egyik legkedveltebb motívuma (gondoljunk csak Goethére, Shelleyre vagy Byronra), Maíjran Matkovié új drámai lehe-tőségeket talál. A drámai expozíció adta lehet őségekre építve (a hármas drámatagozódásban), az azonnal felismerhet ő képzettársításokkal és utalásokkal általánosább érdek űvé tudja tenni a cselekményt. A .pár-huzamos ,előadásmód és a sokféle összeütközés az istenek harcátab-rázolj a az Olümposzon és az istenségekét a földön. Az emberszeret ő Prométheusz alakja Мatkovié tolmácsolásában .a haladó és szabadság-szerető eszményt ,képviseli. Mert amikor Prométheusz a földre lopja

1137

az Olümposz tüzét (amivel az embereken segít) és amikor jelképesen házat épít (ez az emberiség), akkor az nem ,más, mint tudatos lázadás a földi istenségek esztelen terve ellen, hogy megsemmisítsék az egész világot, és hogy a .fajgyűlölő „esztétikai mércék" szerint kitenyésszék a „nagy német nemzet" fajtiszta emberét.

Az expozíció (vagyis a Prométheusz c. dráma) alapeszméj ∎ének ereje láthatóan .tükröz ődik majd a trіlágia többii darab]aban is (Héraklész, Akhilleusz öröksége), és kifejezésre jut a bonyod аlam meg a kifejezés ügyes feléipítésé ~ben, s iaz alakok érzékletes .megrajzolásában is. A cse-lekményt az 01ümposzrói ∎(a Prométheuszban) áthelyezi a földre, Hé-raklész tesszáliai udvarába (a Héraklészben) ,és a szerencsétlen, legen-dás Trája körüli ∎dsa'taaimezőre (az Akhilleusz örökségében).

A görög népköltészet legmarkánsább figurája, a nevezetes „tizenkét nehéz munka" elvégzőjéne alakja, a klasszikus lélektani törés, az el-kerülhetetlen, végzetszer űen bekövetkez ő őrület, a gyilkosságra ,és gyermekgyilkosságra ,predestinált ösztön, az udvaronchad és a királyi palota logikátlan gondalkadásmódj a képezi 1Vlatkovi ć Héraklész c. drá-máj ,ának alapanyagát. Magának a trilógi.ána.k pedig ez a (bonyodalom része. Matkavić szerint Héraklész a saját érdekeit néz ő 'környezetének hatása alatt van, s ez .állítja а ѕzemёlуіsёg elindegenedésének prablé-m,ája, a szubjektív és ∎abjeiktiv ;igazság prоblémája elé. Eszerint a kor és az érdekek viszonylagossága Héraklész elindegenedésében éri el célját; gyilkossá válásában, a patologikus 'karlállapotokban, a rombolás, pusztítás és ∎öngyil:kosság elvakult, állati ∎ösztönéiben. Antik bölcsesség-gel ezt .a tartós átok motívumára lehetne 'kiterjeszteni; mindenfajta 61-döklésre századokon és évezredeken át. Azonban maii szemmel niézve ez bünö.zés, mely a maga drámai expresszivitásárban t űzvészként hara гpó-zik el a földtekén, forrása pedig az, . hogy az embert századokon át félrenevelték.

Az istenek is szenvednek c. trilógia kifejlését az utolsó drámabon, az Akhilleusz örökségében találjuk meg. Alaphangulata a szelíd és me-lankolikus nyugalom, s .ennek félreérthetetlenül jelképes értéke van; a fegyvernyugvás ideje ez, a zihálva pihenés órái és az emberi tehe-tetlenség kifejezése két véres roham aközött. Ebben a látszatnyugalom-ban Akhilleusz (a háború megtestesülése!) haldoklik, a felháborodott Aiiasz tőrt 'emel magára, egymás után halnak meg is jutalomtól elütött harcosok, sebesültek mindkét táborban. Osztják a zsákmányt, Akhilleusz örökséget (a hadizsákmány jelképéi), és :a dráma alakjai a maguk igazi mival'tában mutatkoznak meg: kapzsik, kíméletlenek és mindenek-fölött önzők. Akhilleusz, valószínűleg, halott; ∎és ez már elég ahhoz, hogy örökségét a hadvezérek széthúzzák; Trója „elesett", talán a há-borúnak is vége; a zsákmányon minél el"bb meg kell osztozni, meg-hozzá nem egyenl őlen, hanem :kineik-kinek a rangja, mohósága és a ki-hegyezett t őr hossza szerint. És végtére is .mindegy, hogy Akhilleusz valóban belehalt-e sebeibe, vagy pedig még néhány nappal meghosszab-bítja életét; és az sem számít, !hogy Trója valóban elesett-e, fontos az, hogy minél előbb szétihurcolják a (földet, a húst, a foglyokat. Mert ro-han az idő , és Hellász olyan messze van!

Akhilleusz haldoklik, meghal egy háború mítosza, Trója pedig to-vábbra is délibabas cél marad; Aga дΡn~emnánnak elégtételt, Meneláásznak a „'bosszú" lehetőségét nyújtja, .a hadiszerencse köre bezárul és szél-

1138

sdbesen leszűkül. Megmaradni, és visszatérni a halál búcsújárásáról a jó öreg Göröghonb.a másképp nem, csupán Іa pusztítás lendületével lehetséges.

És nem lényeges, hogy Akhilleusz testét kikezdte-e már az enyészet, és hogy .a harsonák elzengték-e Trója alatt az els ő felvonás végét .. . A fontos: megpihenni, új er őt gyűjteni, magasba 'emelni az ezüst paj-zsot (a nap ellen védekezve!), és belerontani újból a forró véráradatba.

MirasLav Krleža, a jugoszláv đrámairodalom doyenje, sztentori kép-zettársításokat felidéző drámájában, az Areteus ~ban, mély emberi logi-kával, századunk társadalmi és történelmi tényeinek mélyreható bon-colgatásával, a ,drámaszerkezet lehet őségei iránt tanúsított kitűnő ér-zékkel, sajátos módon dolgozza fel a politikai b űntettek problémáját, melyek az antik időktől napjainkig visszakísértenek. A dráma pólusai a civilizlt, antik Rómától a második világháborúig, id őszámításunk III. századától 1938-ig, a Palatínustól Münchenig, a császári parancstól a nürnbergi bieszédig, a szervezett politikai és rend őri üldöztetésektől a nemzetek •és kultúrák vezet ő egyéniségeinek iьгы t5Ііs legyilkolásáig, a magába veszett Areteustól a tehetetlen Morgens doktorig -- a teg-naptál a 'máig terjednek.

Az emberiesség magasabb elveinek védelmében és az Apartidák, va-lamint Morgens és Klára alakján keresztül Areteusról vagy Ancill-rál kifejtett gondolataiban Miroslav Krleža feltárja a politikai rend-szerek véres igazságait és machinációit, a római lbirodalom és Európa erkölcsi neuraszténiáját, pestises háború el őtti légkörét, a tudaton és lelkiismereten úrrá lett mélységes nyugtalanságot, mely gyásafátyol-ként borult a földre id őszámításunk 270., illetve 1938. esztendejé-ben, bemutatja a haladó szellemű intelligencia általános ellenállását, és vall a maga haladó írói eszméir ől. Az Apartidák és .Morgens, illetve az Areteus és Caius párbeszédeibe sz ő tt filozófia valójában a régi Róma emberi viszonyainak és politikai fert őjének parafrazálása, illetve az Areteus motívum felújítása új környezetben (1938. IX. 8-a halálra ítélt Eurgpájnak viszonyai között), ami pedig a m ű eszmei felépítését illeti, egy rendkívüli tёrténelmii dráma kapdtá гlis értékű anyaga.

Századok viharzanak el, nemzedékek és politikai rendszerek válta-koznak, đe úgy tetszik, a társadalom bels ő viszonyai mit sem változ-nak, mintha az ember nem mérné magát emberi mértékkel. A hatalom birtokosai nem válogatnak az eszközökben, csak hogy ki ne csússza-nak kezükből a hatalom aranyos gyepl ői. Haladó embereket, ártatlan polgárokat zsarolnak meg és áldoznak föl há гborúkban, politikai leszá-molásokban és titkos ;merényletekben. Ezek, a „törvényen kívüliek" —a kémek, :politikusok és điplomaták kénye-kedvének vannak kitéve. Az egyéniséget .a legszégyemletesebb módon sárba tiporják. Egész Európa politikai őrületek hiúságának rabja, rend őrkarhatalom és fejlett kém-hálózat gondoskodik, hogy maradjon minden a ,régiben. Vér hömpö-1убg a városi szennycsatornákban, az emberi lelkiismeret pedig a leg-olcsóbb áru a világ valamennyi ,piacán.

1139

Ilyen helyzetben, ilyen tarthatatlan viszonyok között dr. Morgens-nek nem lehet ihelye az orszá,gban; fiát orvul megölik, menye pedig vele tart, vele, a proskribált orvossal, „az európai orvostudomány remény-ségével"! Dr. Morgensre a politikai b űnös Areteus által kitaposott, keserves útja, szenvedés és végül az a sors vár, hogy elnyelje a sö-tétség a háború véres arénájának történelmi el őestéjén. Areteus dé-monisága neki sorsa lesz, „az első római orvos" mitológiai motívuma pedig — a maga végzetszer űségével — .életigazság .és gaz élet tragikus vége lesz. Areteus „valósága" realitássá válik, Morgens sorsa pedig a jövő Areteusainak .és e,gy örök körforgásnak és keresésnek a mítosza. Areteusra ismét szám űzetés vár, csak most más személyében, más tár-sadalmi ifeltételek között. Areteus és dr. Morgens! Annyi évszázad után tal,álkoznaik. Egyazon átokverte antik köntösben. Az Olümposzi is-tenek és .a földi istenségek akaratából. Ő , a fényes palatinusi udvar orvosa. Ő , a civilizált Róma ragyogó elméje: ő , dr. Morgens, „az euró-pai orvostudomány reménysége". Ő , Róma és Európa ambiciózus or-vostudora, az idő játékszere, tragikus 'bábu az ,ö.nzés és a hazug eszmék értelmetlen harcában.

Egy csendes szeptemberi alkonyatkor, a palatinusi kastély márványá-ban Areteus udvari orvos megpillantotta tükörképét. A petyhüdt rán-cok arról árulkodtak, hogy többé már nem az a csupa hév ifjú, aki nemrég érkezett Alexandriából, makulátlan tisztességgel és cswpán az orvosi tudomanyokban való el őrehaladás vágyától áthatva. Elmúlt a fiatalság, és a múlté a hippokratészi eszmék is. Megmaradt a hírnév meg ,az udvari orvos és kozmetikus viszonylagos polgári tekintélye. És még valami: .a császári méregkever ő rendkívüli ügyessége és tapasz-talata ... És ,éppen ezen a csendes szeptemberi napon, amíg a délután észrevétlenül alkonyatba hajlott, Areteus valami mély, bels ő ellenállást érzett magáb.a.n. Az egyéniségében mélyen beálló törés volt ez. Haj-dani kuruzsló őse, egy rég elfeledett Areteus misztikus parancsát érezte magában ... S éppen ekkor, ezen ,a csendes szeptemberi napon, belépett hozzá Caius Anicius Sеverus, a római rendőrség parancsnoka, egy tit-kos paranccsal; Areteusnak teljesítenie kell régi ígéretét, hogy csend-ben a másvilágra .küldje Claudia Paulinát, Illiricus császár feleségét .. . Areteusnak egyszerre elege lett mindenb ől: a Palatinusból és Illiricus-ból, annak összes gyilkosságaival a trón miatt, a saját feleségéb ől, Livis Ancilláibál rneg szerető iből, Caius Severusból ésannak zsoldos logi-kájából. ,Mindeazböl! Bár mnegszökhetne mindezektő l az embenekböl! Meg-szökhetne saját képmásától, mely akkora nyugtalanságot tükröz, itt, a palatinusi udvar márvánуan. Ő orvos, nem pedig h јvatásos méreg-keverő. Róma udvari orvosa, meggyőződéses +ateista rés .a Paradicsom-madár osodatételeiről szóló mítosz mágikus erІj ének 'beavatottja .. .

Egy szeptemberi napon, a Szent Ancilla bazilika márványlépcs őjén, a gépi cicerone rikácsolása ,közepette, valami német turistan ő kézitükré-nek visszaverődésében dr. Morgens is meglátta saját arcát, A petyhüdt ráncok arról árulkodtak, hagy többé már nem az a csupa hév ifjú, aki oly nagy hivatásszeretettel indult el humánus foglalkozásának útján. Valami megváltozott. Areteus állt el őtte. Fönt, a ,k ő lépcső tetejében, ő pedig, Morgens az aljában. És egyszerre, a köztük lev ő távolság mintha megrövidült volna, ,és ők köze;lёbb kerültek egymáshoz. Ebben .a perc-ben dr. Morgens érezte, hogy valmi történik bens őjében; érezte iga-

1140

zát, érezte, ihogy gránittömbbé válik, Areteus szeméb ől pedig kiolvasta a saját szemében megcsillanó helyeslést és becsületes részvétet. Most már biztos volt magában. Helyes úton jár. Csak következetesen ki kell tartania elhatározásánál. H ősiesen el kell viselnie fia halálát, és szem-beszállni a becstelen és korrumpált cs őcselékkel... Areteus mintha megértette volna dr. Morgens nem irigylésreméltó helyzetét: Caius Anicius Severus, a római rend őrség főnöke, Bloten báró személyében arra akarja kényszeríteni dr. Morgenst, hogy tekintélyével és aláíirásá-val igazoljon egy politikai gyilkosságot, s ezt a szégyenteljes tettet természetes halálnak mutassa be. Areteus le nem vette szemét Mor-gensről. Morgens .szemetükrében, mint valami mozivásznon, önmagát látta viszont a palatinusi méregkever ő szerepében; .aztán Caius Anicius Severust, feleségének, Livia Antillának (nem sokkal 'korábban .még illír rabnőnek) az udvarlóját, Claudia Paulina, Illiricus . feleségének halálát, a palatinusi királyi udvar véres lépcs ő it, a Paradicsommadarat és egy szempillantás alatt megtett saját útját az .évszázadokon át. Morgens viszonozta Areteus pillantását. S úgy látta benne magát ő is mint méregkeverő t, mint aki ibűntárs a szégyenletes politikai gyilkosságban, mert aláírta egy ismeretlen ember „halotti levelét"; látta a „Huszadik Század" nevű szállót és gyászoló menyét, Klara Anitát ... A sors meg-isméblődött. Morgens .és Areteus megértették egymást. A köztük lev ő sok-sok évszázad ellenére. Sorsuk azonosságának közvetítésével, a ví-zióes az emberi képzel őerő segítségével.

És ezen a csendes szeptemberi napon, miközben a délutáni árnyék lassan Areteus lakásának átriuma felé vonult, dr. Morgens mélységes elvágyódást érzett, elbujdosni messzire az emberekt ől, el valahová a jövő századokba; kékül ő álomködökbe, az emberek jóságába vetett if-jonti hitébe visszamenekülni .. .

Areteus tehetetlen, ideges, nyugtalan, rosszkedv ű és halálosan fá-radt, elveszett ember. Egyetlen illúziója álom képében jelenik meg. Azt álmodja, hogy utazik valami csendes .kék vízen, .a csendes kék ten-geren, a csendes kék csendben.

Miroslav Krleža egy helyen ezt írja Areteusárál: „Areteus olyan alak, mely eukleidészi, valóban életteljes színpadi megjelenésével és mint egy ellenszenves, régi letűnt, bűnös kor sötét árnya, tartósan za-var, de amely kor változatlanul ellenszenvesen .és b űnösen még ma is tart. Areteus nem csupán egy régi elviharzott 'b űnös múlt visszakísértő árnya; Areteus mélységes emberi logikát képvisel, mely már két-három évezred óta imayen."

Areteusnak nincs kire támaszkodnia. Ott bolyong az álmok útjain, őse és ,dr. Morgens, Livia Antilla és Klara Anita, Caius Anicius Se-verus és Bloten báró, egy tömeggyilkosság és a csatamez ő között a vi-lágtörténelmi hajótörések és politikai kalandok bizonyos korszakában. És éppen ez a tehetetlensége és az emberi jóság utáni vágya az az antik átok, mely a rab embert üldözi.

Az eszméiben és akcióiban erőteljes és gondolatokiban gazdag Areteus-hoz hasonlóan a drámai helyzeteket hordozó többi alak is saját sorsá-nak parafrázisa .és nyilvánvaló célzás a politikai élet forgatagának mai szereplőire. A drámai helyzetekhez, a jellemek viszonyához a drá-mán belül, .mondanivalójuk dinamikájához ,és az Apartidák, a mene-kültek, a politikai ,hazátlanok, dr. Morgens és Bloten báró magvas pár-

1141

beszédeihez kétségtelenül Areteus, C,aius Anicius és mások szolgáltak min-tául. Egyazon személyt képvisel továbbá Livia Ancilla és Klara Anita, az őrök ,és a carabinierik, a szolgák .és a segít őtársak. Még Apartida A és Apartida B is tulajdonképpen egymás dialogikus asszociációi a dráma szerkezeti felépítésében, a darab alapeszméjét és a helyzetek fejl ődését tolmácsoló kommentátor, illetve játékvezet ő szerepében.

Mindezek a magatehetetlen figurák mintha tudatosan élnének a szín-padon, +hogy szuggesztivitásuk mágikus erejével az európai történelem legvéresebb lapjait szemléltessék. Tragikus dolgokról vallanak, s ezért az Areteus történelmi poémája olyan, mint egy könnyek és kétségbe-esés .között eltöltött, ,gyötrelmes álom. Az Areteus tehát mély értelm ű üzenet, mely az +emberiség lelkiismeretéhez szól.

IV.

Jovan Hristié megjelenésével a jelenkori szerb drámairodalom új minőséggel gazdagodott, amennyiben ő is bizonyos antik motívumot ment át, ősi emberi értékeket illeszt be az élet mai igazságaiba. Az ,intik motívumokban, Aiszkhülosz {Oreszteia), és Szophoklész (Oidipusz király) drámai .a1J4otásaiban leli meg Jovan Hristié a maga írói iki-fejeződésének ,és mondanivalójának alapanyagát.

Lássuk gaz ,előzményeket. A „ ,tébiai ciklus" már-már elfeledett ,mítoszá-ról, +az Đidipusz motívumról van szó. (A szerencsétlen sorsú Đidipuszról szól a fáma, aki nem ismervén származásának titkát, megöli Láiosz tébai királyt, a saját .apját. Ezután megszabadítja Tébát az asszony-testű, szárnyas szörnyeteg, .a Szfinx uralmától, és ezért a hálás tébaiak-tól elnyeri királynőjük, azaz a saját anyja kezét.) Ez a monda aztán, az idők folyamán kissé módosult formában jutott el Szophoklészig. (Láiosz téb.ai +királynak megjósolják, hogy saját fia lesz a gyilkosa. Ettől való .félelmében átszúratja az .újszülött lábát, és kitéteti. Meg-találják, Polübosz korinthoszi király fiává fogadja, .és elnevezi Oidipusz-nak. Az ifjú nem ismerte .származásának történetét, s amikor valami részeg korinthoszi Polübosz füйnak nevezi, Oidipusz a +delphri jósdához fordul segítségért. Ott azt a választ kapja, hogy megvan írva számára a sors könyvében, hogy .apagyilkos lesz, anyját pedig feleségül veszi. Ezt megelőzendő , Oidipusz elhatározza, hogy Tébába megy. Egy or-szágúti civakodásban megöl egy ismeretlen öregembert, valójában az apját, Láioszt. Ezutan megszabadítja a várost a Szfinxt ől. Hőstettének jutalma a trón; feleségül veszi Láiosz özvegyét, Iokasztét, .azaz tulajdon anyját, s bőséges gyermekáldás közepette sokáig és boldogan uralko-dik.) A monda szapho.klészi változatában ,az ember nagyságának és tra-gikus bukásának gondolata jut kifejezésre. Az ember mozgósítja er-kölcsi és lelki ,erejének egész fegyvertárát az öröklött b űn, a sors, a végzet elleni, különben hiábavaló harcában, s eközben lehull a lepel, az antik 'hős igazi ,mivoltában páll előttünk. Az európai drámairodalom ennél is továbbment. A klasszikus emberi problémák iránti tartós ér-deklődésében különleges motívumokat igyekezett feltárni az „ Đidipusz-komplexum"eban, fĐleg a XVIII. és XIX.:században divatos „neohuma-nizmus" hatására (a neohumanisták az Oidipusz motívumot tisztán

1142

DOBI TIHAM Ё R rajz IV.

„sorstragédiának” fogták fel, elientétben a shakespeare-i „jellemtragé-diával").

Ezek az előzmények. Jovan Hristi ć azonban a sújtó végzet és a szerencse forgandóságának

túlhangsúlyozott elemeit félretéve, valami rendkívül érdekes és követ-kezetes_ drámai eljárást alakított ki a szavaknak és érzelmeknek ebben a csúfondáros játékaban. Hristi ć ugyanis a Tiszta kezek c. drámájához, amiró1 itt szó van, a szerkesztési el őmunkálatok tekintetében felhasz-nálja ugyan az Oidipusz király szophoklészi változatát, de a dráma vá-zát tovább építi, és .az alapeszmét is korszer űsíti. Oidipusz azért jön le a :hegyekből, hogy kutyát vegyen magának. Téba el ő tt találkozik a Szfinxszel. .Megfejti .a Szfinx találós kérdését, az kimúlik, s Oidipusz beléphet a városba, melyet feleletéved megszabadított. Iokaszté epedve várja ifjú megmentőjét. A filozófus és jós Teiresziasz azonban titkon terveket szövöget. Teiresziasz kívánsága az, hogy Oidipusz még .abban az órabah vegye át 'a város fölötti hatalmist, Iokaszté pedig még az este a királyi nálószo!bába szeretné csalni az ifjút. Oidipusz erelyesen vissza-utasítja egyiket is, másikat is. Még Láiosznak Teiresziasz parancsára történt titkos megöletése sem másította meg Oidipusz elhatározását. Ő tiszta kézzel és becsületben akar visszatérni hegyei közé. Tiszta lelki-ismerettel tehát! A darab vére felé Teiresziasz bevallja, Láioszt ő ölte meg, ,és azért, hogy Oidipuszt, aki nem követett el vérfert őzést, hatalomra segítse. Az átok nem teljesedett ebe. Iokaszté, annyi év után, fiúsgyermeket szült, ,бs Oidipusz kezéhez. sem tapadt semtimli folt. Ebben a megváltozott helyzetben Oidipusz mást nem tehet, mint hogy magába vonul, begubódzik erényességének fellegvárásba, és hagy egy misztikus elidegenedés .során megszabadul mindannyiuktól.)

Szophoklésznál (az Oidipusz királyban) a tr.agéd ііa úgy indul, hogy az ifjak és vének serege kéri Oidipuszt (aki már dics őséget szerzett magának a Szfinx legyőzésével), hogy ,még egyszer mentse meg a vá-rast. Ezúttal .a dögvésztód. Hristi ćnél, ezzel ,ellentétben, Oidipusz egy-szerűen Téba város kapuja elé ér, megoldja a Szfinx találós kérdését, és úgy lép be a városba mintasanyargatott nép fölszabadítója. Hris-tiénél a cselekmény Meszükül ugyan . , de annál dinamikusabb. Szophok-lész változatában az Oidipusz .által megindított vizsgálat eleinte tév-úton halad Oidipusz kéri Teiresziaszt, árulja cl Láiosz gyilkosát; Teiresziasz, kezdetben, .a királya iránti kí,méletból, .kerüli az egyenes választ, de ,amikor Oidirpusz szemrehányásokat tesz neki ;és sérteg г tni kezdi, dühösen vágj a a szemébe: „A gyilkos, akit kutatsz, te vagy!"). Hristić drámájában semmi hasonló nincs, mert szerinte (kivéve a da-rabnak azt ,a részét, amikor a látszat más) Teiresziasz gyilkolta meg Láioszt. Teiresziasz az a politikus, aki igen ügyesen, a háttérb ől szö-vögeti hálóját az udvar és az erélytelen ,király körül. Az els ő változat-ban Oidipusz elfogadja a koronát, viszont a másikban kézzel-lábbal tiltakozik ellene (ami szemmel láthatókülönbség a hatalom ,és az ural mi gondolat felfogása szempontjából Szophoklésznál, illetve Hristiénél). Továbbá, az Oidipusz királyban Iokaszté megkísérli csökkenteni a jós= latok erejébe vetett ősi hiedelem jelent őségét (mégpedig helyzete és a készülő tragédia miatt). Abban szándékosság van, amikor a maga be- állításában elmeséli Oidipusznak, hogy milyen jóslatot kapott Láiosz néhány évvel azel őtt; Iokaszté foggal-körömmel harcol, hogy legalább

1143

ideig-áráig megóvja házasságát az elkerülhetetlen katasztrófától. A Tiszta kezekben, ugyanennek a jelenetnek a drámai továbbfejlesztésé-ben, a cselekményiben bekövetkez ő fordulatnál (Hristi ćnél itt nincs retardáció!), amikor Iokaszté megtudja TeiresziasztóL, hogy Oidipusz az ő fia, és hogy a jóslatnak .be kellett volna teljesednie, az asszony magabiztosan áthidalja a lélektani törést. Nemcsak hogy .belenyugszik a helyzetbe, hane5rn szenvedélyesen vá,gyádni kezd most már a fia ubán. Az anyai iszeretetet vag ~nik imegismerni, mert ezt az érzést vala-mikor régen ,kioltották benne, tehát ismeretlen maradt. A múlt ködé-ben Iokaszté önmagát keresi a ІКІгаІуІ kastély teraszán, gyermekével a mellén és örömkönnyekkel a szemében. Az említett jelenetben tehát (Hristićnél) az anyai szeretet felváltja a szerelmes n ő szenvedélyét. S ez az új •érzés, tekintettel az igazi tragika délszaki temperamentumára, ugyanolyan forró, mint az el őbbi. Szaphoklésznál a tébai királyn ő ön-gyilkos lesz. Hristićnél ellenben Iokaszté felfedezi az élet új értelmét, megtalálja magát az elfeledett családi album els ő oldalán. Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának ,zárójelenetében a hírnök jelenti, hagy Iokaszté felakasztotta, Oidipusz pedig megvakította magát. A Tiszta kezek végén viszont Hristi ć a hős, az ember felé mint felel ős társadalmi lény felé fordul, aki képes ellen őrizni vágyait ,és állásfogla-lásait; Đidipusz önmaga felé fordul. Igaz, az ő szeme töibbé nem lát majd sem rosszat, sem ját (ezt nem engedi meg ibüszkesége), ezek a szemek üresek maradnak, mint valami nagy, elfeledett tenger, mint egy dermedt, csupa .szín és csend álom. A kezek pedig (az akarás szimhálumai) nem maradnak tiszták. És .a „tiszta lelkiismeretnek" eb-ben a .komplexusában, érzelmi és testi elidegenedésében Oidipusz úgy áll majd a világ előtt, mint egy sötét üresség. Fluidum. Emlék. Gyer-mekálmák ,kék köde. Mert egyetlen nap alatt megfosztották tiszta, jó-ságos .és ártatlan világától. Iokaszté, Teiresziasz és a többiek sárba tiporták. Egyedül maradt. ikiégetten. Ifjúi álmai, a gyermek pezsdül ő ereje, a szeretet áhított öröme nélkül, s ami megmaradt az csak önmaga rés tiszta, semmivel 'be nem szennyezett kezeinek emléke. Szo-phoklész Oüd цpuszán,ak további sorsa ismeretlen, Hristi ć hőséé nem. Az első búcsút vett lányaital, — +a másik .önmagától vett !búcsút. Egyik is, másik is, .kétségtelenül, messze hajózott valahová a sors véres vitorla-szárnyain; ∎a végzetes álmok, .a .sötétség és ,az örökös bizonytalanság biri-dalmáiba.

Hristić számára az Oidipusz monda csak kiindulópont, drámai meg-formálásra alkalmas mese. Azonban már az alapeszme fölvetésében, a drámai összeütközés felépítésében az alakok mozgatásának bels ő , lé-lektani módszerére esett a választása, mely .a játékba vonja a néz őt is mint gaz írói alrapeszme továbbépít őjét, hogy aztán később, a véglege-sített dramaturgiai eljárás során, a világos asszociációs támpontok rend-szerének kidolgozásához folyamodjék. A drámabeli viszonyok és az alakok iössz гeütközésének ez a szerkesztési anódja .kedvez ően befalyásоlja majd az ,alkotók helyzetének dififerenciáltságát (Oidipusz .es ,a Szfinx, lidipusz és Ioka іszt , O!iidipwsz és Teiresziasz; a Kar és Te+iresznasz, Oidipusz rés Ión, Ián és Teiresziasz, valamint Oidipusz—Teiresziasz-Iokaszté—Ión viszonyában, úgyszintén Teiresziasz, Iokaszté, Oidipusz és Ión 'kifejező , rrvégis dinamikus párbeszédeiben.) A darab zárójeleneté-ben .aztán, a már kész asszociációs támpontok és a napjainkra való

1144

célzá.sak alapján, Hristié a maga mondaniv.a1ój át helyezi el őtérbe, vi-lágosan és kristálytisztán. Oidipusz kilép tudatunkból, és tibelevész önnön •árnyekába. De mi továbbra is látni fogjuk felmagasodó, dacos alakját és hosszú, tiszta kezét. Sokáig látni fogjuk, egészen addig, míg csak be nem alkonyul. És akkor, amikor a nappal képei az álom lá-tomásává bőrnek, magunkra pillantunk, és feltesszük a kérdést:. mért van mindez így?

S most, képzelődésünk tárgya egy közönséges nap vagy reggel lesz, a tiszta lelkiismeret problémáját pedig egy bels ő leszámolással és a velünk született becsületességgel oldjuk meg.

Előttünk a 'boldog.ság csalóka útja fog kanyarogni, mögöttünk pedig ott marad az önmaga előtt szégyenkező Nap véres nyoma.

A földnek önnön értelme körül való örökös .körforgásában az igaz-ságot fogjuk keresni, pedig az valójában bennünk van!

V.

T. :S. Eliat a Költészet és dráma c. ismert esszéjében +a következ őket mondja egy helyen: „Ha a verses dráma ismét el kell hagy foglalja az őt megillető Helyet, lakkor — szerintem — nyíltan fel kel vennie a versenyt a prózai drámával. Mint említettem, az emberek szívesen átengedik magukat a vers hatásának, ha ;azt valami régi kor divatja szerint öltözött en~ erek szájaból hallják; mármošt сsаk arra kell Őket rávenni, hogy pakkor is szívesen hallgassák, amikor .olyanak šzáj.á-ból hangzik, akik ugyanúgy öltöznek, mint mi, és olyan házakban és lakásokban .élnek, mint jomagunk. A közönség .szívesen veszi a ver-set, amikor kórus szavalja,mert az akkor afféle szavalót, s +ettől meg-tisztelve érzi magát."

Eliotnak :ez a nézete a korszer ű verses dráma felújításáról minden te-kintetben helyes. Én itt, a jelenkori jugoszláv dramairodalom elemz ő-jének szerény szerepében, mind] árt elölj árában azt a megjegyzést f űz-ném hozzá, hogy Velimir Lukić munkásságát, rendkívüli költői tehet-ségét, mélységes elkötelezettségét és racionális drámai alkotókészségét a költészet iránti sok-sok bizalommal s szeretettel kell megközelíteni. Hasonló figyelmet érdemel az antik versidomot, az ismert köntöst, régi motívumot :felidéz ő mű az emberi gondolat jelenkori fejl ődése szem-pontj óból is.

Velimir Lukić gazdag skálájú, vérbeli ,költ ő . Tömör és kifinomult drántiai el6adásmódjia a K ővé vált tengerben és ,az Oszúald király má-sik életében, szinkópás ,költ ői utalásai és remek képzettársításai., hang-ján гak proigramszerű korszerűsége, az adott társadalmon belüli viszo nyok dinamikus láttatása révén, Luki ć , a költő , önmága és környezeté-nek megalkuvást nem ismer ő krónikása, egy még csak ezután jöv ő , de már annyira jelenlev Ő, fiatal nemzedék haladó felfogásainak lelkes hirdetője, minden figyelmünket megérdemli. Annyira időszerű monda-nivalóját nem burkolja .antik motívumokba, gondolatainak nincs biib-liai hangzásuk, drámai kifejezésmódja nem emlékeztet a kulturális örökség avatag reminiszcenciáira. Korszer ű, erőteljes és lendületes hangján a versek tiszta dallamába .a humánus ember ideológiájának színes ékeit sz&vi, az emfberét, akinek az .egész világon küzdenie kellett

1145

önérzetes emberi mivoltáért, az igazi szabadsággondolatért, a boldog-ságért és nyugalomért. A tudatosan fiatalos program, az érzelmesen szlávos, illetve európai halálgondolat, az éles logika, az érzelmi kiegyen-súlyozatlanság ábrándos felfokozottsága, a haladás erejébe, az akarat örök folyamatosságába, az •él ő fhlazófiai gondolatba vetett tántorítha-tatlan hit az alapelemei Velimir Luki ć költő i álmainak és egyéni poli-tikai érdeklődési körének.

Lukić verseinek ritmusa tapasztalt drámai költ őt árul el, finom lírai tónusaiban pedig születés és ihalál, öröm és bánat, boldogság és átok, vörös és fekete szín, reggel és est, tragikum es heroizmus, álom és valóság, igazság .és. hazugság, szeretet és gonoszság váltakozik — vagyis benne van ,az egész ember és az egész élet. A költ ő századokarnyai közt bolyong, olykor-olykor megleli ónn őn értelmét egy rövid idő re, de aztán tovább keres, elhivatottságának igazsága, egyéni költ ő i láto-mása, a humanizmus ígéretföldje után kutat.

Ott bolyong Íphigeneia is az alvilág árnyékbirodalmában, .és bolyong Oswald .a ,költő tragikus im,aginációiban. Agamemnón 1epdel kisresztül a századokon, olthatatlan dicsszomjával, mosolygó ősének bekeretezett arcképét nézegetve. A titkos budoár гban mosolyogva nyit .ajtót Klütaim-nésztra a szeret őjének. Kárörvendve nevet Kalkhász gyilkos tudatlan-ságában. Ifjúságának ravatala fölött sír a „becsapott" Meneláosz. Akhil-leusz pedig, a háború és a halál szépségének ez a szomorú szimbó-lumia, farkasszemet nézve a miuland б élettel, azért sír, mert új élet születik.

A halál kápolnájának ajtaja sarkig kitárva: vérzivatar kócolja az ártatlan gyermekek haját, a háborús árületben elhervadnak a lányok, sírnak a boldogtalan anyák .a .szívük alatti magzatra gondolva. És sír a komor ég a földről felhatoló jajszó ostromában!

Lukić Kóvé vált tenger c. drámájának alapja egy nemzetség tragi-kus sorsának .antik problémája. :(A monda így szól: Atreusz, aki ha-ragban volt fivérével, Tüesztésszel, megölte annak gyermekeit, és meg-kínálta az apát húsukkal. Attál fogva Atreusz .nemzetségében egymást érik a súlyos büntettek, melyeket Alasztor, a bosszúállás démona küld rájuk. Agamemnón, Atreusz fia, föláldozza az isteneknek lányát, Íphi-geneiйt, Klütaimné.sztra, Agamemnón felesége pedig, Aigiszühosz segít-ségével, megöli férjet.) Ebb ől a mondából indul ki Lukić . A drámai összeütközést Eurip lész iphigeneia Auliszban című, napjainkig bizo-nyára némileg módosult tragédiájából meríti, majd a régi anyag dra-maturgiai átdolgozásával egészen új, korszer ű és költői ihletésű tragé-diát alkot Íphigeneia tudatos (és egyedül lehetséges!) feláldozásáról az új istennek — :a boldogtalan embernek. Az iphigeneia Auliszban c. tragédia tartalma röviden a következ ő : a görögök Trója felé hajóznak, de Aulisz kikötőjében ,a szélcsend föltartóztatja őket. Kalkhász, a jós kihirdeti, hogy Agamemnón f ővezérnek fel kell áldoznia lányát, Íphi-geneiát, a megsértett Artemisz istenn ő ,kiengeszteléséül. Különben a hadjárat kudarcot vall, mert a tenger továbbra is nyugodt marad, nem lesz szél, !hogy elmozdítsa helyükr ől a görög hajókat. A dicsvágyó Agamemnón, az önz ő ,Meneláosz rábeszélésére, beleegyezik lánya fel-áldozásába. Ezért Auliszba csalja azzal a :mesével, hogy még a hadjá-rat megјndítiása elбtt el akarja jegyeznš Akh 1}eusszal. Íplíigeneáa meg-

1146

érkezik, és föláldozzák. Valójában saját magát 'áldozza fel Hellász ked-véért, a hellén szabadságnak a barbár rarbság feletti gy őzelméért.

Lukié, .az alakok igen találó elemzése útján, részben megváltoztatja a cselekmény menetét, a jellemek összeütközését épedig a modern, szel-lemes cselszövés eszközeivel élezi ki. A sorsfordulat ,és a kimenetel okait gondosan körülhatárolja, .és ezzel hozzájárul egy újfajta h ősi tragédia megteremtéséhez. A megdermedt tenger, a mereven feszül ő , nyugodt égbolt képében, abaljóslatú nyugalorrib.an, a költ ő a mai kor vihar előtti csendjét és a haláltánc végtelen örömünnepét asszociálja; belátha-tatlan szürkeség ez, melyben a jöv ő hajói mozdulatlan, elátkozott ár-nyakként állnak a romba d őlt hidak és a háborús felek átkozódásai korában.

A Kővé vált tenger c. drámában Kalkhász, a jós alakja egészen kor- szerű benyomást kelt. Brutális logikával él, mesterkedéseinek eszköze a cselszövés. Kalkhász tehát intrikus; ő agyalja ki a „jóslatot", és .kö-veteli Agamemnóntól, hogy áldozza fel iphigeneiát a megsértett Arte-misz istennőnek, ,aki a szégyenletes tett után majd kiengesztel ődik és szelet küld. Később, a második .felvonásban, amikor Látja iphigeneia ártatlan :fiatalságát, Kalkhász visszavonja a „jóslatot", és bevallja, hogy az egészet ő találta ki, ahogy bosszút álljon a szeszélyes Agamemnón királyon. Azt tanácsolja iphigeneiának és Klütaimnésztrának, hogy még ;az éjjel szökjenek meg :és utazzanak Argoszba. Íphigeneia azon-ban nem óhajt vissaatérni leánykori álm аa лak városába, mert annyira csalódott mindenkiben, akit szeretett: apja föl akarja áldozni politikai ibecsvágyának, anyja, Aigiszthosz segítségével, bosszút akar állni fér-jén, a dicsvágyó Akhilleusznak pedigesze ágárban sincs őt feleségül venni. iphigeneiának nincs más választása, mint hogy feláldozza magát, és ,ő .a kiúttalanságban verg ődő ember önérzetével ezt meg is teszi. Eszerint Íphigeneia önmagáért áldozza fel magát (nem Hellászért!). El-rontott gyermekkora, kijátszott leánykora, ellopott élete miatt. Teszi pedig ezt cinikusan, de tudatosan és 'h ősiesen.

Euripidésznél Klütaimnésztra alakjának megformálásakor érezhet ő az a törekvés, hogy a férj.gyiLkosság számára igyekszik lélektani alapot, indoklást találni. A férjet megölik, de sokkal kés őbb, méghozzá lphige-neia ,feláldozása miatt. Lukiénál Klütaimnésztra még iphegeneia halála előtt elhatározza, hogy megöli Agamemnónt, hogy bosszút vegyen rajta egész életéért, és hogy ibiztosítsa a !koronát kedvesének, Aigiszthosznak. Euripidésznél Akhilleusz iphigeneia védelmére kel. Keser ű harag emészti, hagy iphigeneiát nevével csalták Auliszba, úgyhogy mátkáját minden-áron meg akarja védeni a feldühödött tömegt ől, melyet a demagóg Odüsszeusz bujtogat. Akhilleuszban nincs semmi a görög szoldateszka hibádból. Akhilleusza tudatos erkölcsi jellem megtestesít ője, az V. szá-zadi görög filozófia mintái szerint. Lukiénál azonban Akhilleusz épp-olyan haszonleső és dicsvágyó, akárcsak Agamemnón és Meneláosz, akárcsak .ez az egész martalóc hadsereg, mely Trója elfoglalásának egyet-len reális célj át a rablásban és fasztogatásban Látja. Akhilleusz harag-szik, hogy nevével így visszaéltek, de mára következ ő perében hozzá-járul a tenger megenyhítésének receptjehez ,és „megható" búcsújában azt sugalmazza iphigeneiának, hogy tudatosan áldozza fel magát az imperialista Hellász hadi dicsőségéért.

1147

Íphhigeneia tehet magára marad ... Íphigeneia. És a k ővé vált tenger.s a nap, mely a látóhatár keskeny vonala mögé rejtette sz űzi arcát .. .

Íphigeneia a közelgő .alkonyatba mered, elmereng ifjúságának emlé-kein és .egy másik Íphigeneia tragikus be.kapogtatásán:

Bocsáss meg, feilhdkbe hаny~atlott várasam. A tengereken éts minden korokon tú'1 Mindig a te !körnanalaid élnek majd 'szememben.

világon itt fent, nincs gaz .a táj, nincs az a titok, Melyet a e iьens&sёgeѕ hébköznapjaidért elctseréln.ék. De én az ∎alvilág lánya vagyok im-цmár! Argaszoara, te ott nem vagy tailálható, De Klütaimnésztrák, Akhilleuszok, ls KаLkhászok és Agamtienynónak sincsenek ott. Sem ez a csőcselék, anelly fegyvemt fényesít, Halálnak útját egyengeti, tűzvészen vidul Mint halottak számtartófia. Neme dsnzertem én ezt, Ёs ezбrt szerettem jó Argaszarnat, Szerebtenz Balkanyi óráit, mert mit sem tudtam róluk. Az aгllkanyról, •amikor Klütaimnésztra elhált Aigiszthasszal, Agamenlnón álndkságot forralt, Kalkhász hazudozott ∎az istenek nevében, ls Akhilleusz gyilkolt a halhatatlansáigért. Восsáss meg, várasam, miár nem tudora többé szeretni Szürkiцleteidet, nem tudom ∎szeretni drága óráid, Látsгatnyugalanаdat, hamis békédet. Mert az .alvilág lánya vagyok én már.

ha nincs ott semmi, csak iiresség, csak a semmibe futó idő halk zümmögése,

Ez a csőcselék sincs, minden bizonnyal, Mely fegyvert fényesít és véres győzelmeikről álmadaz&

Borbély János fordítása

1145