Arany János élete, művei, a Toldi keletkezése

Élete:

• 1817. márc. 2-án született Nagyszalontán, a mai Románia területén.

• Apja szegény földműves volt, így jómódot, gazdagságot nem adhatott fiának. Megadta viszont neki

figyelmet, a rászánt időt: sokat mesélt neki a környékbeli hajdúk régi vitézségéről.

Szülei idősek, 10. gyermekként született, testvérei közül csak legidősebb nővére élt

• Gyermekként sokat és válogatás nélkül olvas. „Minden könyvet, ami a kezembe került, mohó vággyal

emésztettem föl.”

• Tizennégy évesen segédtanítói állást vállalt, majd keresetéből Debrecenbe utazott, beiratkozott a

Református Kollégiumba.

• Kisújszálláson tanítóskodott, majd megint visszatért a kollégiumba tanulni.

• Rövid időre vándorszínésznek állt, majd hazatér, és gondoskodik idős szüleiről.

• Segédtanító, majd másodjegyző lett Nagyszalontán, s hivatali munkája mellett írta első műveit, többek

között a Toldit, mely a hírnevet, és Petőfi barátságát is meghozta számára.

• Feleségül vett egy árva lányt, Ercsey Júliannát

• Gyermekeik: Juliska és László

• A szabadságharc alatt forradalmi újságot szerkesztett, és rövid időre honvédnak állt.

• A bukás után Nagykőrösön vállalt tanárságot

• 1860-ban a fővárosba költözött. Ekkor már ő a legtekintélyesebb költő Magyarországon

• Kisfaludy Társaság igazgatására kérték fel, majd a Tudományos Akadémia főtitkára lett.

• Irodalmi folyóiratokat szerkesztett Szépirodalmi Figyelő és Koszorú címmel.

• 1882-ben halt meg.

Művei:

• komikus eposz: Az elveszett alkotmány

• elbeszél költemények: Toldi, Toldi szerelme, Toldi estéje

• lírai költemények: p1. Családi kör

• balladák: p1. Mátyás anyja, A walesi bárdok

• eposz: Buda halála.

Első nagyobb terjedelmű alkotása Az elveszett alkotmány címet viseli. Komikus eposz, mert az Iliász és az

Odüsszeia stílusát utánozva, kisszerű, nevetséges dolgokról ír: a hazai politizálás visszásságairól.

Elbeszélő költeményei közül a Toldi a legjelentősebb, s fontos ennek a folytatása is: a Toldi szerelme és a

Toldi estéje.

A szabadságharc bukása után kezdett nagyobb számban lírai verseket írni. Úgy érezte, Petőfi halála után át

kell vennie barátja örökségét, és folytatnia kell annak költői munkásságát. Ötödik osztályban olvastuk

Családi kör című versét.

Nagyon szépek és híresek Arany balladái is. Mint már láttuk a balladákban sok a párbeszéd, líraiak, mert

élményszerűen szólnak hozzánk, és elbeszélő jellegűek, hisz történetet mondanak el (A walesi bárdok,

Mátyás anyja).

Szerette volna egységes műben összefoglalni a magyarok történeti hagyományait és mondavilágát is. Csaba-

trilógia címmel tervezte nagy művét, ám csak egy eposz készült el a háromból, a Buda halála.

Azt mondja el, hogyan jutott uralomra Buda testvére, Attila, hun király.

A Toldi:

A mű megírásának körülményei, Petőfi barátsága

A vitéz és nagy erejű Toldi Miklós történetének máig ható szépsége Arany János költeményének

köszönhető. Arany e verses művében János vitéz és a mesebeli Erős János testvérét formálta meg. Közös

sorsukban, küzdelmükben parasztságunk felemelkedési vágya kap hangot.

Nem véletlen, hogy Petőfi és Arany verse az idő tájt született, 1840 után, amikor megindult hazánkban a

népköltészet értékeinek felkutatása és gyűjtése. A szándék: megmenteni parasztságunk egyre inkább

veszendőbe menő kincseit.

Az ügy pártfogója a magyar írók akkori egyesülése, a Kisfaludy Társaság. Feladatának tekintette az

irodalmi ízlés fejlesztését és a hazai szépirodalom művelését. Sok jeles munka megszületését segítette elő

költi pályaművek meghirdetésével.

Tagjai felismerték, hogy ‚a népköltészet olyan a művelt íróknak, mint a törzsök a virágnak” — „tiszta

forrás”, ahogy ma Bartók szavaival mondanánk.

A fiatal költőnemzedék e gondolat jegyében teremtett új költészetet, melynek első, legszebb remeke Petőfi

verses elbeszélése, a János vitéz. (1844.) Hatása valószínűleg közrejátszott abban, hogy a Kisfaludy

Társaság 1846 februárjában újabb pályázatot tett közzé:

„Készíttessék költői beszély, melynek hőse valamely,

a nép ajkain élő történeti személy, p1. Mátyás király,

Toldi Miklós, Kádár vitéz stb., forma és szellem népies legyen.”

Arany Toldit választotta, mert a Toldi család tagjai régen Nagyszalonta vidékének földesurai voltak.

Ismerte a híres Toldi Miklós történetét, hiszen olvasta Ilosvai Selymes Péter róla szóló széphistóriáját.

(XVI. Század)Arany műve nagyszerűen sikerült. A bíráló bizottság a pályadíjnak szánt 15 aranyat 20-ra

emelte, Petőfi pedig azonnal levélben fordult az ismeretlen költőhöz:

„Üdvezlem Önt! Ma olvastam a Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm... minél hamarabb akarom

Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába,

a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a

költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja

minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren

henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát! Írjon Ön nekem, hanem fogja

restelni: írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy

alacsony... minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Őszinte barátja

Petőfi Sándor.”

Arany Jánoshoz

TOLDI irójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:

Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!

Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi

Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?

Ki és mi vagy? hogy Így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?

Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.

Az iskolákban nem tanulni, hiába,

Ilyet... a természet tanított tégedet.

Dalod, minta puszták harangja, egyszerű,

De oly tiszta is, mint a puszták harangja,

Melynek csengése a rónákon keresztűl

Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját.

A szegény nép! olyan felhős láthatára,

S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait hanem enyhíti más,

Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,

Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,

Egy édes álom a kemény nyoszolyára! —

Ezen gondolatok elmém környékezték,

Midőn a költői szent hegyre jövék fel;

Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,

Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

(1847. február Petőfi Sándor)

Aranyt meghatották az ekkor már hírességnek számító Petőfi sorai.

Válasz Petőfinek

Zavarva lelkem, minta bomlott cimbalom;

Örűl a szivem és mégis sajog belé,

Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?

Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve…

Szerencse, isteni jó szerencse nékem!

Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,

Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér

Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:

De háta ráadás!... Lelkem lelkéig ér,

Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.

S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,

Ki törzsömnek élek, érette, általa;

Sorsa azén sorsom s ha dalra olvadék,

Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni:

Jött a sors kereke és útfélre vágott,

S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi

Tüske közől szedtem egynehány virágot.

Jöttek a búgondok úti cimborának,

Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;

Én koszorút füztem, ők hamiskodának,

Eltépték tüzérem télelkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot,

Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,

És az lza partján ama hű barátot...

Nem is mertem volna többet reményleni.

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,

Égetés világít lelkemben leveled:

Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

(1847. február 11. Arany János)

A költői levél olyan baráti közlés, mely meghatározott személyhez szól, de általános érvényű mondanivalót

is tartalmaz. A verses forma bizonyosság, hogy küldője műalkotásnak szánta, tartalma közérdekű, tehát

nyilvánosságra is számot tart.

A Toldi témája

• A Toldi a nemzet fénykorából veszi témáját, az 1300-as évekből, amikor az ország Nagy Lajos

uralma alatt Európa egyik legjelentősebb állama volt.

• Romantikus mű, mely a nép nagyszerűségét mutatja be, s a világot sok problémával teli, mégis

nagyszerű univerzumnak látja.

• Főhőse történelmi személy, akinek életét azonban a népmondák átformálták, kiszínezték. Amikor

Arany később továbbírta a történetet, nem Miklós férfikorával folytatta, hanem öregségével. Toldi estéje

a címe, ami arra utal, hogy az öregség olyan, mint az alkony a napszállta, az este. Csak több évtized

múlva készült el a közbeeső rész Toldi szerelme címmel. A három részt együtt Toldi-trilógiának

nevezzük.

Arany Jánoshoz

TOLDI irójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:

Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!

Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi

Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?

Ki és mi vagy? hogy Így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?

Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.

Az iskolákban nem tanulni, hiába,

Ilyet... a természet tanított tégedet.

Dalod, minta puszták harangja, egyszerű,

De oly tiszta is, mint a puszták harangja,

Melynek csengése a rónákon keresztűl

Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját.

A szegény nép! olyan felhős láthatára,

S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait hanem enyhíti más,

Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,

Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,

Egy édes álom a kemény nyoszolyára! —

Ezen gondolatok elmém környékezték,

Midőn a költői szent hegyre jövék fel;

Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,

Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

(1847. február Petőfi Sándor)

Válasz Petőfinek

Zavarva lelkem, minta bomlott cimbalom;

Örűl a szivem és mégis sajog belé,

Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?

Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve…

Szerencse, isteni jó szerencse nékem!

Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,

Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér

Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:

De háta ráadás!... Lelkem lelkéig ér,

Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.

S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,

Ki törzsömnek élek, érette, általa;

Sorsa azén sorsom s ha dalra olvadék,

Otthon leli magát ajakimon dala.

Akartam köréből el-kivándorolni:

Jött a sors kereke és útfélre vágott,

S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi

Tüske közől szedtem egynehány virágot.

Jöttek a búgondok úti cimborának,

Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;

Én koszorút füztem, ők hamiskodának,

Eltépték tüzérem télelkészültében.

Végre kincset leltem: házi boldogságot,

Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,

És az lza partján ama hű barátot...

Nem is mertem volna többet reményleni.

Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,

Égetés világít lelkemben leveled:

Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,

Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.

(1847. február 11. Arany János)