A ragadozók sohasem tartoztak a legkedveltebbfajok közé. Ősidők óta – leginkább a forrásokért(vad, hal) folyó „versengés” miatt – az ember cél‐pontjai. Pedig a ragadozók, a csúcsragadozók nél‐külözhetetlenek. Nélkülük a természetben meg‐található összetett életközösségek működéskép‐telenek lennének. Feladatuk a táplálékhálózat sta‐bilizálása, szelektálás, dögeltakarítás. Az utóbbiévszázadokban a „szabályzó” szerepet a ragado‐zóktól a vadgazdálkodás igyekszik átvenni. A XX.század közepéig ezért a ragadozókat, és különösena nagyragadozókat, tűzzel‐vassal irtották. Ennekés a gyors élőhelyvesztésnek a következménye‐ként pusztult ki hazánk területéről a medve, a far‐kas, a hiúz, de hasonló sorsra jutott az aranysakális, a Kárpát‐medence egyébként szintén őshonosragadozója. Az 1989‐ben megjelent Vörös Könyvhasábjain még a kipusztult fajok listáján szerepelt.Ennek az az oka, hogy a megelőző fél évszázadbanhivatalosan nem volt alátámasztható az addig isritka előfordulású faj szaporodó párjainak/család‐jainak jelenléte. Lassan feledésbe is merült.

Azóta eltelt két évtized… mi változott? Napjainkban a sakál ismét közismert a vadászok és avadgazdálkodók körében. Ez annak köszönhető,hogy az 1990‐es évektől elkezdett visszatérni ha‐zánk déli megyéibe, s azóta intenzív terjeszkedésé‐vel már‐már az ország egész területét meghódította.

Újbóli megtelepedésétől kezdve egyre sokasod‐nak a sakálról – elsősorban vadban okozott mér‐

hetetlen károkról – szóló tudósítások a különbözőhelyi és országos tömegmédiákban. Ezeknekpusztán a szenzációkeltés a céljuk, akár azon azáron is, hogy szakmai háttértudást nélkülözve ag‐godalmat, félelmet keltsenek az olvasóban. Ag‐gasztónak tartjuk, hogy a vadászati szaklapokbanis jelennek meg hasonló szenzációhajhász „hír‐adások”. Továbbá gyakran hallani az őzállománymegtizedeléséről, sőt annak eltűnéséről, ritkánmég a szarvast ért károkat is e ragadozó nyakábavarrják. Úgy tűnik, a józan ész felett valami máskerekedik felül. Azért fogtunk ismét tollat, és szá‐molunk be a faj táplálkozási szokásairól, mert fel‐tehetően az utóbbi időben megjelent közlemé‐nyeink (írásunk végén listázzuk) nem férhetőkhozzá minden érdeklődő számára. Azokra ala‐pozva, jelen írásunkban is objektíven kívánjukmegközelíteni a sakál táplálkozásának kérdését.

Étlap a nagyvilágbanA fellelhető húsz körüli külföldi táplálkozásvizsgá‐lat alapján a sakál legfőbb tápláléka leggyakrabbana kisemlősök, emellett – területtől függően, raga‐dozásból vagy dögevésből – a csülkösvad‐fajok és aháziállatok. Ezek mellett időszakosan jelentős le‐het a gyümölcsfogyasztás, az emberi településekközelében pedig előszeretettel látogatja a szemét‐telepeket és a dögtereket.

A Bulgáriában élő sakálok például télen főleg dö‐gevők, még a fajtársuk tetemét is elfogyasztják,ezenkívül növényeket, pl. fűféléket, málnát, gabo‐

nát és egyéb magvakat is fogyasztanak. Ugyanitt –feltételezések szerint – a nagyvadállományban el‐sősorban az őzgidát és a dámborjút veszélyeztetik.Kazahsztánban 75 különböző táplálékelemet írtakle a sakál étlapján, melyen 68–84%‐ban emlősök,főleg rágcsálók szerepeltek. Más vizsgálatokbannyulat, fácánt, vízivadat és tojásokat, Afrikában kí‐gyót is találtak a táplálékában. Esetenként háziál‐latok és nagyvadborjak jelentős fogyasztását írták arovására. Stenin és munkatársai a szabadon (lege‐lőn) tartott háziállat (juh, kecske, sertés) állomá‐nyában való pusztítás valószínű okaként a sakálokgyors európai térhódítását jelölték meg. Ugyanak‐kor nem ismert, hogy a legeltetett állomány őrzöttvolt‐e, hol éjszakázott stb. Izraeli vizsgálat szerint asakálok képesek a legelőn tartott szarvasmarha új‐szülött borját zsákmányul ejteni. Ugyanakkor Gö‐rögországban, azokon a területeken, ahol pásztorés terelőkutya mozog a nyájjal együtt, és a sakált jólismerik, a sakál nem üldözött ellenség. Előszere‐tettel fogyasztja a dögöt, illetve a nagyobb ragado‐zók vagy vadászok által elejtett vad maradványait,vagy a sebzett vadat is.

A sakál vadászati stratégiája tehát sokoldalú.A kis testű zsákmányra, például a rágcsálókra ma‐gányosan vadászik. Ahol a kisrágcsáló‐állománygyér, ott fordul elő a nagyobb állatokra történő,párban és – az utódok vadászatra tanítása idején –a családi csoportban történő vadászat. Viszonylagrövid lába miatt kitartó futásra kevésbé képes,mint a farkas.

[ V A D G A Z D Á L K O D Á S ]18

[NIM

RÓ

D 2

01

1/

2]

Az aranysakál táplálkozási szokásai kutatási tapasztalatok alapján

Lanszki JózsefKaposvári Egyetem, Természetvédelmi TanszékHeltai Miklós és Szabó LászlóSzent István Egyetem, Vadvilág Megőrzési Intézet

Nimród 2011_2_Safari 2007_4.40-42 Veszélyes elefánt 3 2011.01.17. 2:51 Page 18

Mit eszik a sakál idehaza?Vizsgálatainkhoz 2001 és 2004 között ürülékeket(n = 814 db) gyűjtöttünk a sakál magyarországi el‐terjedési területének egyik központjában, az Or‐mánságban (Kétújfalu körzetében).

Az ürülékelemzés során a következő eredmé‐nyeket kaptuk:

A sakál táplálékában általában a kisemlősök do‐mináltak, részarányuk 37% és 97% között válto‐zott, átlagosan 77,2% volt (1. ábra).

A sakál legfőbb zsákmányfaja a mezőgazdaságikártevőnek minősülő mezei pocok volt. Emellettfontos táplálékot jelentettek számára az erdeiegerek és az erdei pocok is. Vízi pocok, pézsma,mogyorós pele, törpeegér, güzüegér és cickányfé‐lék szintén előfordultak a sakál táplálékában, deritkán és kis mennyiségi arányban. A nála kisebbragadozók, mint például a menyét vagy a vörösróka nagyon ritkán esnek zsákmányául. A mezeinyúl is jellemzően alacsony arányban (0–10%, át‐lagosan 1,4%) volt jelen a táplálékában, igaz,a vizsgált nagyvadas területen a nyúl sűrűségealacsony. A csülkösvad fogyasztása széles határokközött mozgott (0–43%), ezek közül a vaddisznó(tavasszal főként malac) volt a sakál fontos táplá‐léka (átlagosan 9,0%). Ugyanakkor a szarvasfélékfogyasztása ezen a nagyvadas területen – a felté‐telezésekkel ellentétben – igen alacsony szintenmaradt, átlagosan 2,0% volt. Háziállatokat (fő‐ként szarvasmarha‐ és sertésdögöt, ritkán házimacskát) alkalmanként fogyasztott (0–29%, át ‐lagosan 5,1%). A fácán évszakonkénti fogyasztá‐sa 0 és 2,9% között változott, átlagosan 0,5%volt. Egyéb gerincesek, mint például madarak (fő‐ként kis testű énekesmadarak), siklók, gyíkok, ha‐lak, valamint gerinctelenek (főként futóboga‐rak) ritkán fordultak elő a táplálékában. A sakálaz étrendjét gyakran egészítette ki növényekkel(0,2–32%, átlagosan 5,6%) különösen az adott év‐szakban vadon termő gyümölcsökkel, így kö‐kénnyel és szilvával, továbbá magokkal, példáulkukoricával.

Egy érdekes időszakot külön is kiemelünk. Míga vizsgálat első két évének minden időszakban a kis emlőstáplálék dominált, addig a 2002/2003‐askemény télen a kisemlősforrás a felméréseink sze‐rint drasztikusan visszaesett. A sakál a táplálékát2003 tavaszán és nyarán – elegendő kisemlős hiá‐nyában – főként vaddisznóval, háziállatdöggel ésnövénnyel egészítette ki.

A négyéves táplálkozásvizsgálat alapján megál‐lapítható, hogy a sakál alapvetően nyílt területek‐hez kötődő, kisméretű zsákmányfajokkal táplál‐kozott.

Továbbá lényegesnek tartjuk, hogy kis emlősfo‐gyasztása nem függött szorosan a rendelkezésre ál‐ló kisemlőskészlettől. Vagyis a hazai táplálékforrá‐sokban (is) gazdag területeken, a kritikus időszak‐ban képes függetleníteni magát az egyébként opti‐mális táplálékforrástól.

Az eredmények jelentősége gazdálkodási és természetvédelmiszempontból

• A csülkösvad szerepe alárendelt volt a táplál‐kozásban, kevesebb, mint az korábban feltételez‐hető volt. A területen vadgazdálkodási szempont‐ból legfontosabb szarvasfélék fogyasztási aránya

alacsony szinten mozgott. Időszakosan a vaddisz‐nófogyasztás volt számottevő.

• A sakál háziállatdög‐hasznosítása – egyes idő‐szakokat leszámítva – viszonylag alacsony szintenmozgott. Egyéb táplálékféleségek (kis testű mada‐rak, hüllők, halak, gerinctelenek) nem játszottakfontos szerepet e ragadozó táplálékában.

• Egy esetben találtuk meg a legfőbb verseny‐társának tekinthető róka maradványát a sakál hul‐latékban, azonban ismeretlen, hogy ragadozásbólvagy dögevésből származott‐e.

• A növények csak időszakosan játszottak fon‐tos szerepet a sakál táplálkozásában.

A sakál tápláléka télen, kora tavasszal és a fiatalok önállóvá válásánakidőszakábanA Mike és Csököly körzetében élő sakálok téli éskora tavaszi táplálékában az elsődlegesen kisem‐lős‐ (főként mezeipocok‐) táplálék (56%) mellettszámottevő volt az elhullott csülkösvad, elsősorbana vaddisznó fogyasztása (41%). Az egyéb táplálékjelentősége elenyésző volt, például a mezei nyúl0,3%‐kal szerepelt az étlapján az 1997‐es vizsgála‐tunk alapján.

Az Ormánságban 2007 november–decemberé‐ben gyűjtött minták szerint is a kisemlősfogyasztásvolt meghatározó (51,5%). E mellett a növényi táp‐lálék szintén magas arányban (39%) szerepelt atápláléklistában. Ezeken kívül a vaddisznófo‐gyasztás volt számottevő (6,3%), a szarvasfélék

részaránya viszont igen alacsony (0,4%). Fácán‐ ésháziállat‐maradványokat 1,4–1,4%‐os aránybantaláltunk a mintákban.

Mit jelenthetnek az eredmények?A kisemlősök egy‐egy időszakban jelentkező do‐minanciája ismert mind a sakál, mind a róka táp‐lálékában. Azonban ilyen hosszú időtartamú ésmeghatározó mértékű (80% feletti) kisemlősfo‐gyasztás, mint amit 2001–2002‐ben tapasztal‐tunk, leginkább csak a kis testű menyétféléknélfordul elő.

Csak a kisemlősforrás szegényességének kö‐szönhető (és elő is fordul), ha a sakál vaddisznóra(leginkább malacra) vagy borjúra vadászik, illetve,ha időszakosan házi és vadon élő fajok tetemein él.A gazdálkodónak ebben az időszakban különösennagy figyelmet kell fordítani nemcsak a ragadozó‐,de a nagyvadgazdálkodásra is (pl. kiegészítő ta‐karmányozás). Egyes külföldi vizsgálatokkal el‐lentétben, eseti birkalegeltetés mellett mi nem ta‐pasztaltunk kártételt háziállatokban. Ennek okafeltehetően az lehet, hogy a juhokat a területenkutyákkal őrizték, és éjjelre behajtották a közeli fa‐luba. Nem tapasztaltunk szemétből történő táp‐lálkozást sem, tekintve, hogy a területen nem mű‐ködött sem legális, sem illegális hulladéklerakóhely, illetve a falvak nagy távolságra voltak.

Az apróvad, így a mezei nyúl és a fácán fogyasz‐tási aránya alacsony szinten mozgott. Ez feltehe‐tően annak köszönhető, hogy mindkét apróvadfaj

[ V A D G A Z D Á L K O D Á S ] 19

[NIM

RÓ

D 2

01

1/

2]

Öss

zeté

tel (

B%) 100

80

60

40

20

0Évszak té

lta

vasz

nyár ősz

tél

tava

szny

ár ősz

tél

tava

szny

ár ősz

tél

tava

szny

ár ősz

n

2001

75 46 67 100 123 44 49 37 40 36 28 27 58 21 27 36

2002 2003 2004

Növények

Egyéb préda

Háziállítok

Madarak

Csülkös vad

Kisemlősök

1. ábra: A sakál évszakonkénti táplálék‐összetételének alakulása a vizsgált időszakban (n = évszakonkénti ürülékszám, Lanszki és mtsai 2006)

›

Nimród 2011_2_Safari 2007_4.40-42 Veszélyes elefánt 3 2011.01.18. 9:45 Page 19

gyors mozgású, a nyúl sűrűsége alacsony, a fácánéviszont évről évre nőtt a sakál jelenlétében (és a ró‐ka alapos gyérítése mellett). A délebbi, melegebbázsiai területeken a sakálok a hazainál lényegesentöbb gyümölcsöt fogyasztanak, mivel ott szegé‐nyebb a rendelkezésre álló gerincesfauna.

A kisemlősök (apró méretű állatok) nagyará‐nyú fogyasztása a kereső vadászati stratégiát va‐lószínűsíti, és az időszakosan magas vaddisznó‐fogyasztás jelzi, hogy csak alkalmanként fordulelő az üldöző stratégia.

A korábban már említett 2003‐as kemény,hosszú telet követően a kisemlősforrás korlátozótényezővé vált a ragadozó számára. A sakál tavasz ‐szal (a kölyökneveléskor) elsősorban a vaddisznó(főként malac) irányában váltott táplálékot, vala‐mint háziállatdögöt fogyasztott. Csülkösvad‐te‐temeket vadászat után (sebzett vadként), háziál‐latokat a közeli dögkúton találtak a sakálok.A táplálékhiányos időszakban a sakál egyaránt al‐kalmazta az üldöző vadászati módszert és a dög ‐evést, ahogy azt Afrikában is tapasztalták. A sakálfunkcionális válasza rendkívül gyors volt a ren‐delkezésre álló kisemlősmennyiség csökkenésé‐ből adódó korlátozó hatásra. Vagyis rövid idő alattváltott táplálékot, és a kisemlősállomány felfutá‐sának időszakában a rókánál is gyorsabban tértvissza a kisemlősfogyasztásra. Mindez egyértel‐műen táplálkozási opportunizmust jelez.

Külföldi kutatók pozitív összefüggést találtak aragadozó és a zsákmány testsúlya között. Vagyis acsoportnagysággal általában együtt nő az elejtettpréda mérete. Vizsgálatunk szerint a sakál kis‐méretű fajokkal táplálkozott. Következésképp, aflexibilis táplálékszerző magatartással jellemzettsakál, ahogy a róka is, inkább magányos keresővadásznak tekinthető. Ugyanakkor a magányosvadászat mellett párban és esetenként családi cso‐portban való vadászat is előfordulhat, példáulvadmalacra vagy sebzett vadra. Az esetek többsé‐gében nem tudhatjuk pontosan, hogy az elfo‐gyasztott kifejlett nagyvad (vaddisznó és szarvas‐félék) ragadozásból (egészséges vagy sebzett)vagy dögevésből származhatott‐e. Ugyanis a sa‐kál, csalhatalan szaglása révén, a friss dögöt vagya sebzett vadat hamar megtalálja, így a hullaték‐ban legtöbbször nem találhatók meg a dögevéstbizonyító légylárvák vagy egyéb dögeltakarítóízeltlábúak. Ugyanakkor a kisméretű zsákmánymeghatározó aránya jelzi az üldöző vadászat ritkaelőfordulását.

Valós problémák – alternatív megoldásokMa már a vadászok nagy biztonsággal felismerikaz aranysakált, azonban az elhullott nagyvad te‐temén található – ragadozásra utaló nyomok –alapján véleményünk szerint nem lehet egyértel‐műen megállapítani, hogy sakál vagy esetleg ku‐tya végzett‐e az őzzel, esetleg fiatal szarvassal.Köztudott, hogy a gazdájukat elhagyó kutyák fal‐kát alkotva milyen veszélyt jelenthetnek a vadfa‐jokra. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár alap‐ján 1969–2003 között országosan és évente átlagközel 47 ezer kóbor kutyát hoztak terítékre hiva‐talosan. 2004‐ben a 64/2003. (XII. 18.) AB hatá‐rozat szigorította ezek elejtését. A fenti időszak‐hoz képest, 2004–2008 között országos szinten,

illetve a három „legsakálosabb” megyében is (Ba‐ranya, Bács‐Kiskun, Somogy) 70%‐kal csökkent akóbor kutya terítéke! Ez valószínű nem jelenti azt,hogy a kóbor kutyák száma a harmadára esettvissza, sokkal inkább azt, hogy átlagosan három‐szor annyi kóbor kutya van a vadászterületeken,mint amennyit terítékre hoznak. Tehát az elégte‐len dúvadgyérítésnek köszönhetően elképzelhe‐tő, hogy több esetben a falkákba verődött kóborkutyák tehetők felelőssé a nagyvadban okozottkárért, mintsem a sakál. Görögországban néhányterületen az elvadultan élő kutyák kisebb patásháziállatokban okozott kártételét fogják a sakálra.Fontos megemlíteni, hogy több külföldi tanul‐mány is bizonyítja, a kutyák nemcsak hogy el‐ijesztik, elűzik a sakálokat, de meg is ölhetik őket.Más esetekben is igaz, hogy sokszor könnyebbbűnbakot találni és veszélyt kiáltani, mint terv‐szerű vadgazdálkodást folytatni.

A sakál képes kiaknázni a rendelkezésre álló kis ‐emlősforrást, sőt – szemben a rókával – a kisemlő‐sökre specializálódott kisebb ragadozókra (pl.nyusztra, hermelinre) jellemző táplálkozási szoká‐sokat is mutathatja. Ezt támasztja alá, hogy a vizs‐gálat első két évében az évszakonkénti átlagos kis ‐emlősfogyasztás 80% felett alakult. Fő táplálékát –az arányok érzékeltetése érdekében 100 kilo ‐gramm elfogyasztott táplálékból kb. 77 kilogram‐mot(!) – a mezőgazdasági kártevőnek számító me‐zei pocok alkotja, ennek pedig az agrártermelés ésa környezetvédelem (kevesebb rágcsálóirtó szerszükséges, rágásukkal az elfogyasztott pockok nemokoznak kárt) oldaláról van pozitív hozadéka. Élet‐re valóságukat mutatja, hogy a megsebzett, de azéjszaka meg nem talált vadat a rókánál és a csakhajnalban keresésre induló vadásznál előbb meg‐találják. Ezeknek az egyedeknek a maradványai az‐után ugyanúgy megjelennek a sakál hullatékban,mintha a táplálék ragadozásból származott volna.

Mindezek alapján – kellő óvatossággal és meg‐alapozottsággal – cáfolhatjuk azokat a rémhíre‐ket, amelyek a sakál által az apró‐ és különösen anagyvadállományban okozott kárról számolnakbe. Természetesen eredményeink alapján nem ál‐talánosíthatunk a teljes Kárpát‐medencei sakál‐állomány táplálkozási szokásaira, a rendelkezésreálló források bizonyosan módosíthatják a táplá‐lék‐összetételt. Bízunk benne, hogy eredménye‐inkkel hozzájárulhatunk a valós alapokon nyugvókezelési terv elkészítéséhez, illetve elejét vehetjüka sakálellenes hadjáratnak. *

IRODALOMHeltai, M., Lanszki, J., Szűcs, E. és Szabó, L. 2007. Aranysakál.In: Bihari, Z., Csorba, G. és Heltai, M. (szerk.) 2007. Magyar‐ország emlőseinek atlasza. Kossuth Kiadó, Budapest, pp.:215–217.Lanszki, J., Heltai, M. 2002. Feeding habits of golden jackaland red fox in south‐western Hungary during winter andspring. Zeitschrift für Säugetierkunde, 67: 128–136.Lanszki, J., Heltai, M., Szabó, L. 2006. Feeding habits andtrophic niche overlap between sympatric golden jackal (Canisaureus) and red fox (Vulpes vulpes) in the Pannonian eco ‐region (Hungary). Canadian Journal of Zoology 84 (11):1647–1656.Lanszki, J., Giannatos G., Heltai, M, Legakis, A. 2009. Dietcomposition of golden jackals during cub‐rearing season inMediterranean marshland, in Greece. Mammalian Biology,74: 72–75.

1071 Budapest, Damjanich u. 11–15. (Ligetváros bevásárlóközpont)

Tel.: +36 1 485 0517, +36 20 9699 463e-mail: sales@leitz-hungaria.hu

www.leitz-hungaria.hu

›

Nimród 2011_2_Safari 2007_4.40-42 Veszélyes elefánt 3 2011.01.17. 2:40 Page 20