az inkscape programszerver2.lacszki.sulinet.hu/esti/graf/02inkscape.pdf · az inkscape program...

48
1 Az Inkscape program webprogramozó Az Inkscape programról Az Inkscape program egy nyílt forráskódú vektorgrafikus szerkesztĘ program, mely a W3C szabvány SVG formátumot használja. A program jól alkalmazható grafikák, diagramok készítésére, ikonok, logók, digitális mĦvészi rajzok el Ęállítására. Már számos országban használják a programot, köszönhetĘen a magas színvonalú technikai és nyelvi támogatásnak. Az Inkscape program a Sopodi vektorgrafikus szerkesztĘprogram továbbfejlesztése. 2003-ban négy programozó (Bryce Harrington, MenTalguY, Nathan Hurst, Ted Gould), akik a Sopodi program fejlesztésében dolgoztak megálmodták és létrehozták az Inkscape programot. Céljuk olyan nyílt forráskódú, közösségi fejlesztésĦ, SVG alapú szerkesztĘprogram létrehozása volt, mely felhasználóbarát felületen keresztül könnyen és egyszerĦen lehet Ęvé teszi igényes grafikák készítését. Hónapok alatt több kiadást is megért a program, folyamatosan fejlesztették a program alapjait, a felhasználói felületet, javították a hibákat. A gyors fejlesztésnek köszönhet Ęen figyelemreméltó, megbízható nyílt forráskódú program lett az Inkscape. A program neve két részbĘl áll: az 'ink' és a 'scape' angol szavakból. Az 'ink' szó magyarul tintát jelent, amit akkor használunk, mikor a vázlataink már végleges formát öntöttek és a kész munkát papírra vetjük. Az Inkscape program a "papír", mely készen áll arra, hogy igényes, ízléses formába öntse az elképzeléseinket. A 'scape' szó dolgok több nézetbĘl való szemléletére utal, mely kifejezi, hogy a vektorgrafika tulajdonságaiból adódóan az Inkscape program objektum-orientáltan kezeli az alakzatokat. Az Inkscape program több operációs rendszer alatt is használható: – van telepítĘ program Windows 2000/XP rendszerekhez, – a Windows 98/ME operációs rendszereket azonban nem támogatja a program. – Linux és OSX operációs rendszereken is futtatható az Inkscape. Az Inkscape programmal nem lehet két dimenziós animációkat készíteni.

Upload: others

Post on 25-Jun-2020

89 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

1

Az Inkscape program

webprogramozó

Az Inkscape programról

• Az Inkscape program egy nyílt forráskódúvektorgrafikus szerkeszt program, mely a W3Cszabvány SVG formátumot használja.

• A program jól alkalmazható grafikák, diagramokkészítésére, ikonok, logók, digitális m vészirajzok el állítására.

• Már számos országban használják a programot,köszönhet en a magas színvonalú technikai ésnyelvi támogatásnak.

• Az Inkscape program a Sopodi vektorgrafikusszerkeszt program továbbfejlesztése.

• 2003-ban négy programozó (Bryce Harrington,MenTalguY, Nathan Hurst, Ted Gould), akik a Sopodiprogram fejlesztésében dolgoztak megálmodták éslétrehozták az Inkscape programot.

• Céljuk olyan nyílt forráskódú, közösségi fejlesztés , SVGalapú szerkeszt program létrehozása volt, melyfelhasználóbarát felületen keresztül könnyen ésegyszer en lehet vé teszi igényes grafikák készítését.

• Hónapok alatt több kiadást is megért a program,folyamatosan fejlesztették a program alapjait, afelhasználói felületet, javították a hibákat.

• A gyors fejlesztésnek köszönhet en figyelemreméltó,megbízható nyílt forráskódú program lett az Inkscape.

• A program neve két részb l áll: az 'ink' és a'scape' angol szavakból.

• Az 'ink' szó magyarul tintát jelent, amit akkorhasználunk, mikor a vázlataink már véglegesformát öntöttek és a kész munkát papírra vetjük.

• Az Inkscape program a "papír", mely készen állarra, hogy igényes, ízléses formába öntse azelképzeléseinket.

• A 'scape' szó dolgok több nézetb l valószemléletére utal, mely kifejezi, hogy avektorgrafika tulajdonságaiból adódóan azInkscape program objektum-orientáltan kezeli azalakzatokat.

• Az Inkscape program több operációsrendszer alatt is használható:– van telepít program Windows 2000/XP

rendszerekhez,– a Windows 98/ME operációs rendszereket

azonban nem támogatja a program.– Linux és OSX operációs rendszereken is

futtatható az Inkscape.• Az Inkscape programmal nem lehet két

dimenziós animációkat készíteni.

2

• Az Inkscape programot folyamatosanfejlesztik.

• A nyílt forráskódnak köszönhet en bárkibekapcsolódhat a program forráskódjánakfejlesztésébe is, ha megvan a megfelelprogramozói tudása.

• Azon Inkscape felhasználók, akik nemrendelkeznek kell programozói tudással aprogram hibáinak jelentésével segíthetik afejlesztést.

• A program támogatását is bármelyikfelhasználó segítheti:– készíthet leírást a programról,– részt vehet a levelez listák munkájában,– segítheti a program minél nagyobb körökben

való ismertetését,– nyelvi fordításokat készíthet,– cikkeket írhat a programról stb.

• A felhasználók és programozók kitartómunkájának köszönhet en az Inkscapeprogramnak rengeteg nyelvi változatalétezik (magyar is).

• Többek között ennek is köszönhet , hogya programot a világ számos országábanhaszonnal alkalmazzák a felhasználókgrafikai munkáik elkészítésére.

Az Inkscape ablak bemutatása• Miután feltelepítettük a számítógépre az

Inkscape alkalmazást megismerkedünk aprogram ablakának felépítésével.

• Indítsuk el az Inkscape alkalmazást!• Az ismertet a magyar nyelvi változatra épül.• A program kinézete egy hagyományos,

egyszer ablak.• Több f területre osztható az ablak, van jó

néhány ikon és legördül menü, illetve egy olyanterület, ahova rajzolni lehet.

• A parancs sáv, az eszközkezel és az eszközökáthelyezhet k az ablak más-más részére.

• Egyszer en az ikonokat tartalmazó doboztmegragadjuk a doboz elején illetve tetejéntalálható -nél és a bal egérgombot nyomvatartva átvonszoljuk a képerny más területére.

• Természetesen vissza is lehet helyezni ket azeredeti területre, egyszer en visszahúzzuk ket.

• Az ablak alján megjelen szín paletta és azaktuális állapotról információt adó területláthatósága beállítható a Nézet menü »Megjelenítés/Elrejtés pontjában (pipa jelöliazokat az eszközöket, melyek meg kívánunkjeleníteni az ablakban).

3

• A program 0.46-os verziójában a parancs sáv éseszközkezel szélessége igazodik az ablakméretéhez (így kényelmesebb programkezeléstbiztosítva azon felhasználók számára is, akikkisebb felbontású monitorral rendelkeznek).

• Ha bizonyos ikonokat nem tud megjeleníteni azablakban a program, akkor egy kett snyilat (»)tesz az ikonok mögé, jelezve, hogy az ikonokegy része erre a nyílra kattintva, legördülmenüb l érhet el.

• A Fájl menü » Inkscape beállítások » Egyébpontjában be lehet állítani, hogy a parancs sávés az eszközök ikonjai kisebb méretbenjelenjenek meg.

A vászon

• A vászon a rajzterület.• Ez több, mint az a terület, amit a

képerny n éppen látunk.• Mozoghatunk rajta a görget sávok

segítségével, illetve zoomolhatunk.

A lap

• A lap a vászon egy része.• Jól körülhatárolt terület, melynek méretét

beállíthatjuk, amikor egy új dokumentumotkészítünk.

• Hasznos nyomtatásnál illetve raszteresképformátumba történ importálásnál.

• Ez is túlnyúlhat azon a területen, amitéppen a képerny n látunk.

A parancs sáv

• A parancs sáv számos olyan ikonttartalmaz, melyek elérhet k a menüb l is.

• Ha a jobb szélén egy kett snyíl (») látható,akkor a helyhiány miatt a program egylegördül menübe gy jtötte az ikonok egyrészét.

• Erre a kett snyílra kattintva ezen rejtettikonok is használhatók.

Az eszközök• Az eszközök segítségével a készül grafikán

kiválasztani, rajzolni, változtatni tudunk.• Kattintsunk az eszközök közül valamelyikre,

ezzel tudjuk kiválasztani.• Dupla kattintással az eszköz beállítási

lehet ségeit érhetjük el.• A kurzor megváltozik, mikor a vászon fölé

visszük az egeret, attól függ en, hogy milyeneszközt választottunk ki.

4

Az eszközkezel• Az eszközkezel olyan ikonokat tartalmaz, amelyek a

kiválasztott eszközhöz tartoznak.• Például, ha a téglalap rajzoló eszközt választjuk, akkor

miután rákattintunk, az eszközkezel nél az ehheztartozó ikonok jelennek meg (a téglalap szélessége, atéglalap magassága, a lekerekített csúcsok vízszintessugara, a lekerekített csúcsok függ leges sugara,mértékegység, csúcsok szögletessé tétele).

• Természetesen itt is igaz, hogy ha a képerny méreteimiatt nem mindegyik ikonnak van hely, akkor jobboldalon egy kett snyíl jelzi, hogy egy legördül menüb lmég elérhet más ikon is.

A szín paletta• A szín paletta segítségével az alakzatok

kitöltésének színét nagyon egyszer en meglehet változtatni: a szín palettáról a színt azalakzatra húzzuk az egér segítségével.

• A SHIFT gomb nyomva tartásával az alakzatkörvonalának színe változtatható meg az színalakzatra való húzásával.

• Számos el re definiált szín paletta van aprogramban.

• Ezeket az ablak paletta melletti jobb szélénéltalálható nyílra kattintva érhetjük el.

Állapot mez• Ha egy alakzatra kattintunk, akkor az állapot

mez ben látjuk, hogy milyen a kitöltésének éskörvonalának színe.

• Beállíthatjuk az átlátszóságát, a rétegeketláthatóságát, zárolását állíthatjuk, válthatunkréteget.

• Látjuk az alakzat nevét, illetve azt, hogy melyikrétegen van.

• A kurzor koordinátáit is le tudjuk olvasni, illetveállíthatjuk a közelítést.

A párbeszédablakok• A párbeszédablakok el nyös tulajdonsága, hogy

azok beépíthet k az ablak jobb szélébe.• Ha egy párbeszédpanel külön ablakban van,

akkor fogjuk meg a bal egérgombbal a sötétszürke részénél és húzzuk a jobb széls részre.

• Lehet ség van ikon méretre is csökkenteni ezt apárbeszédpanelt.

• Kattintsunk a párbeszédpanelon a jobb nyílra,ezzel a jobb széls sávba ikon méret recsökkentettük az párbeszédpanelt.

5

Fájlkezelés

• Az Inkscape program a rajzokat SVGformátumban tárolja.

• Amikor az Inkscape program elindul, akkoraz alapértelmezett lapméretet tölti be.

• Természetesen akár erre a lapra iselkészítheted a grafikai munkádat.

Új fájl létrehozása (CTRL+N)

• Ezek után egy új ablakban megjelenik aválasztott üres lap.

• Lehet ség van a lap tulajdonságait tetszésszerint beállítani.

• Kattints a Fájl menü » Dokumentumbeállítások pontjára (a SHIFT+CTRL+Dbillenty k segítségével is el hívható ez azopció).

A lap fülön beállítható• az alapértelmezett mértékegységet:

– cm - centiméter,– ft - láb (foot),– in - inch,– m - méter,– mm - milliméter,– pc,– pt - pont (point),– px - pixel (pixels).

• a lap hátterét,• lapméretet választhatsz az alapértelmezett formátumok közül,• beállíthatod a lap tájolását (álló/fekv ),• megadhatod a lap egyéni méreteit,• beállíthatod a lap körül elhelyezked keret tulajdonságait.

• Ha létrehoztuk a nekünk tetsz lapot,akkor már kezdhetjük is a grafikaimunkánkat.

• Rajzainkat nem csak a lapra tudjukelkészíteni, a teljes vászon alkalmas arajzolásra.

• Hasznos azonban, ha csak lapon belülmaradunk, mert nyomtatásnál, bitképbetörtén exportálásnál a laponelhelyezked alakzatok nagyonegyszer en kerülnek feldolgozásra.

6

Fájl megnyitása (CTRL+O)• Kattints a Fájl menü » Megnyitás pontjára, majd egy

tallózó segítségével keresd ki a fájlt, melyet megszeretnél nyitni.

• Egyszerre több fájlt is meg tud nyitni a program, ezek afájlok külön-külön ablakokban jelennek meg.

• Több fájl egyidej megnyitásához az egér bal gombjánaknyomva tartása mellett nyomjuk le SHIFT gombot is,ezzel kijelöljük a fájlokat megnyitásra.

• Lehet ség van a legutóbbi fájlok megnyitására is.• Ez a Fájl menü » Legutóbbi megnyitása pontjánál

található legördül lista segítségével lehetséges.

Fájl mentése (CTRL+S)

• A szokásos mentési lehet ség.• Meg kell adni a fájl nevét és a mentés

helyét.• Egy tallózó segítségével könnyen ki lehet

választani a mentés helyét.

Mentés másként (SHIFT+CTRL+S)

• Ha már a munkánkat elmentettük, akkorkészíthetünk róla újabb mentést,meghagyva az eredeti mentett fájlt.

Egy példány mentése(SHIFT+CTRL+ALT+S)

• A fájlról készítünk egy új néven egymásolatot, de továbbra is eredeti fájllaldolgozunk tovább.

• Nagyon hasznos funkció, egy tévesvelet után, melyet nem tudunk

visszavonni könnyen tudjuk folytatni amunkát az utolsó mentett állapottól.

• Egy általunk készített dokumentumotalapértelmezett formátumként is el tudunkmenteni.

• A mentésnél az Inkscape templatesmappájába mentsük a dokumentumot, ígya legközelebbi program indításnál a fájlmegjelenik a Fájl menü » Új legördüllistájában.

Fájlok importálása• Az Inkscape programban lehet ség van többféle

vektoros és raszteres formátum importálására.• Ezen túl még szövegek importálását is

megengedi a program.• Két lehet ség van képek importálására:

– Egyszer en fogjuk a képfájlt és behúzzuk azInkscape lapra.

– Használjuk a Fájl menü » Importálás parancsát(CTRL+I), a tallózó segítségével kikeressük azimportálandó képfájt és az Open gombra kattintvaimportáljuk azt az Inkscape lapra.

7

A következ fájlformátumokimportálását támogatja a program

• .ai (Adobe Illustrator) fájlok a 9.0-ás vagykés bbi verziótól kezdve,

• .ai.svg (Adobe Illustrator SVG),• .ani (Animation Cursor),• .bmp (Windows Bitmap),• .cur (Windows Cursor),• .cdr (CorelDraw - csak Linux platformon használt

Inkscape programnál lehetséges, azUniConverter program telepítése szükséges),

• .dia (Dia, a Dia program telepítéseszükséges),

• .dxf (AutoCAD, dxf2svg telepítéseszükséges),

• .eps (Encapsulated PostScript, pstoedittelepítése szükséges),

• .fig (XFig, xfig telepítése szükséges),• .ggr (Gimp gradient, a Gimp program

szükséges hozzá, lineáris gradiensekkeltud az Inkscape dolgozni),

• .gif,

• .jpg, .jpe, .jpeg,• .ico (Windows ikon),• .pcx (Paintbrush Bitmap Format),• .png,• .pbm, .pgm, .pnm, .ppm,• .pdf (Adobe Portable Document

Format),• .ps,• .ras (Sun Raster)• .sk (Sketch, a Skencil program telepítése

szükséges)

• .svg,• .svgz (tömörített SVG),• .tga, .targa (Truevision Advanced Raster

Graphics Adapter, többségében ajátékprogramoknál használatos),

• .tif, .tiff,• .txt,• .wbmp (Wireless Application Protocol Bitmap

Format),• .wmf (Windows Meta fájl, UniConverter

telepítése szükséges),• .xaml (Microsoft Application eXtensible Markup

Language)*,• .xbm (X-BitMap),• .xpm (X-PixMap).

• Magát a raszteres képet nem tárolják azSVG fájlban, csak a hivatkozást.

• Ha a raszteres kép nem az eredeti helyénvan, hanem máshol található, akkor ahivatkozás elromlik.

• Ahhoz, hogy magát a raszteres képet isbeágyazd az SVG fájlba egy effektet kellhasználni.

• Err l kés bb még b vebben lesz szó.

• Az SVG szabvány a PNG, JPEG raszteresformátumokat támogatja.

• Ha más formátumot importálunk, akkor aztszabvány szerint nem lehet az SVG fájlbabeépíteni (hivatkozással lehet csatolni).

• A legbiztonságosabb, ha egy raszteresképeket kezel programmal (pl. GIMP)átalakítjuk PNG vagy JPEG formátumúváa képet és így építjük be az SVG fájlba.

8

Exportálás más fájlformátumba

• Az Inkscape programmal lehet ség vanmás vektoros és raszteres formátumbatörtén exportálásra is.

• Raszteres formátumok közül a PNGformátumba történ mentésre adlehet séget a program.

Exportálás PNG formátumba

• A PNG (Portable Network Graphics)raszteres formátum egy olyan szabadszabvány, melyet a legtöbb böngész ésgrafikai program felismer és kezel.

• Nagy el nye, hogy kezeli az átlátszóságot.• Az exportáláshoz használd a Fájl menü »

Exportálás bitképbe... (SHIFT+CTRL+E)funkcióját.

Exportálás során beállíthatjuk• az exportálandó területet:

– a teljes lap, ekkor minden lapra es objektumotexportálunk a PNG fájlba,

– a rajz, ekkor minden objektumot, ami a vászonra esikexportálunk a PNG fájlba,

– a kijelölés, ekkor csak a kijelölt objektumokatexportáljuk a PNG fájlba,

– egyéni, ekkor beállíthatjuk az exportálandó téglalap-terület tulajdonságait (szélessége, magassága, balalsó sarkának koordinátái, jobb fels sarkánakkoordinátái).

• bitkép méreteit:– szélességét, magasságát,– felbontását,

• a fájl nevét és helyét,• további két beállítási lehet ség van:

– az összes kijelölt objektum kötegelt exportálásalehet séget akkor választhatjuk, ha több objektumotis kijelöltünk exportálásra.

• Ha az opció be van kapcsolva, akkor minden objektum külön-külön fájlba ment dik, a fájl neve az objektum azonosítójalesz.

• Érdemes megjegyezni, hogy ha esetleg már van egyugyanolyan nev fájl, mint az objektum neve, akkor az azexportálás során figyelmeztetés nélkül felülíródik.

– a minden elrejtése a kijelöltek kivételével opciószintén csak akkor elérhet , ha legalább kétobjektumot kijelöltünk exportálásra.

• Ha az opció be van kapcsolva, akkor minden olyan objektum,ami nincs kijelölve nem kerül exportálásra.

Exportálás PDF formátumba

• PDF formátumba történ exportáláslépései:

1. Kattints a Fájl menü Mentés máskéntpontjára

2. Válaszd ki a mentés helyét3. Add meg a fájl nevét4. A legördül listából válaszd ki, hogy PDF

Cairo

9

Figyeljünk arra, hogy néhányformátum nem támogatja a rétegekkezelését, illetve az átlátszóságot.

Navigáció a vásznon• A vásznon történ mozgásnak többféle

lehet sége van:– A vásznon való navigálás talán legegyszer bb módja

a jól ismert görget sáv.• A görget sáv megjelenítéséhez illetve elt ntetéséhez

használjuk a CTRL+B parancsot.– Görg vel rendelkez egér használata esetében a

görg a függ leges irányú mozgásra használható.• A SHIFT gomb és a görg együttes használata pedig a

vízszintes irányú mozgás kelléke.– A CTRL gomb nyomva tartása mellett a billenty zet

nyíl gombjai segítségével lehet ség van a függ legesilletve a vízszintes mozgásra a vásznon.

Zoomolás a vásznon

• A vászonra és a lapra többféle módon islehet ségünk van nagyítani/kicsinyíteni:– a numerikus billenty zet +/- gombjainak

használatával,– görg vel rendelkez egér esetében a CTRL gomb

nyomva tartása mellett a görg használatával,– görg vel rendelkez egér esetén a CTRL+görg

lenyomása nagyításra, a SHIFT+görg lenyomásapedig kicsinyítésre szolgál,

– a CTRL+jobb egér gomb nagyításra, a SHIFT+jobbegér gomb kicsinyítésre szolgál

• legprecízebben az ablak legalsó részében,az Állapotoknál lehet a nagyítás mértékétbeállítani,

• az Eszközök közül a Kicsinyítés ésnagyítás (F3) eszközt választva a balegérgombbal nagyítani, a jobbegérgombbal kicsinyíteni lehet,

10

• Érdemes megnézni, hogy a Fájl menü »Inkscape beállítások (SHIFT+CTRL+P)pontjában a Görgetés pontnál milyen beállításokvannak érvényben.

• "Ha a szóköz billenty le van nyomva, a balegérgomb pásztázást végez" opció el tt pipavan, akkor a szóköz lenyomása mellett a balegérgombbal is lehet mozogni a vásznon.

• "Az egérgörg alapértelmezetten nagyít" funkcióbekapcsolása esetén az egér görg jével nemmozogni, hanem nagyítani lehet.

Téglalapok készítése

• Téglalapok készítésére használjuk aTéglalapok és négyzetek rajzolása (F4)eszközt.

• Az eszközre kattintva megtörténik azeszköz kiválasztása.

• Ezután az egér bal gombjának nyomvatartásával a lapon rajzoljunk egytéglalapot.

A téglalap szélességét,magasságát és lekerekítettségét is

meg tudjuk változtatni

A szélesség, magasság,lekerekítettség pontos beállításáraaz eszközkezel nél van lehet ség

Néhány példa a lekerekítettségre

11

• Természetesen lehet ség van szabályostéglalap, azaz négyzet létrehozására is.

• A téglalaprajzoló eszköz használata közbennyomjuk le a CTRL gombot, ekkor négyzetettudunk rajzolni.

• Négyzet rajzolásához használhatjuk aszélesség, magasság megadása opciót is,egyforma értékek hozzárendelése aszélességhez és magassághoz négyzetmegjelenését eredményezi.

• A rajzolás közben a SHIFT gombot nyomvatartva a téglalap szimmetria középpontja arajzolás kezd pontja lesz.

Ellipszisek készítése

• Körök és ellipszisek készítésére a Körök,ellipszisek és ívek rajzolása (F5) eszközhasználható.

• Kattintsunk az eszköz ikonjára vagynyomjuk le az F5 billenty t, ezzelmegtörtént az eszköz kiválasztása.

• Ellipszis rajzolásához tartsuk lenyomva azegér bal gombját.

• Kör (azaz speciális ellipszis) rajzolásáhoztartsuk nyomva a CTRL gombot, a SHIFT gombnyomva tartása mellett pedig az ellipszisközéppontja a rajzolás kezd pontja lesz.

• Az ALTGR billenty nyomva tartása mellettolyan ellipszisek rajzolhatók, melyek kerületénvan a rajzolás kezd pontja és az ellipszisekezen pont körül fordulnak el.

• Ha az ALTGR+CTRL billenty ket is lenyomjuk,akkor olyan körök rajzolhatók, melyek kerületénvan a rajzolás kezd pontja és a körök ezen pontkörül forognak el.

Miután megrajzoltuk az ellipszist,lehet ségünk van a tulajdonságait

módosítani az eszközkezel nkeresztül

A kezdet és a vég az ívek és cikkektulajdonságai.

• Mikor egyenl a kezdet és a vég, akkor az ellipszisteljes.

• Ha kijelölünk egy ellipszist, akkor a "karikák"elmozdításával lehet cikket illetve ívet gyártani bel le.

• A kezdet és a vég paraméterek beállításával islehet ség van cikket, illetve ívet készíteni.

• Ellipszis ívb l ellipszis cikket az eszköz segítségévellehet készíteni.

• Ellipszis cikkb l az eszköz használatával leszellipszis ív.

• Az ellipszis teljessé tételéhez használjuk az eszközt.

12

Alakzatok kitöltése és körvonala

• Az alakzatok (téglalap, ellipszis, spirál,csillag, szabadkézi vonal, Bézier-görbe)esetében meghatározhatjuk a kitöltésüket,a körvonalukat, az elmosás mértékét, ésaz átlátszatlanságukat.

Alakzatok kitöltése

• Alakzatot kitölteni kétféleképpen tudunk:– A szín palettáról a színt egyszer en ráhúzzuk

az alakzatra.– Használjuk az Objektum menü » Kitöltés és

körvonal... (SHIFT+CTRL+F) pontját.

Alakzat kitöltése a Kitöltés éskörvonal... (SHIFT+CTRL+F) opció

használatával

A kitöltést illet en a következlehet ségek állnak rendelkezésre RGB színmodell használata

• A leggyakrabban használt színmodell, melybena színeknek egy hatjegy hexadecimális számfelel meg.

• A hatjegy szám els két jegye a vörös színtállítja be, a második két jegye a zöld színt, aharmadik kett pedig a kék színt.

• Az Inkscape programban lehet ség vanbeállítani a szín átlátszatlanságát.

• Minden értéknél a minimum a 0, a maximum a255.

13

• V: vörös szín beállításaZ: zöld szín beállításaK: kék szín beállításaA: átlátszatlanság beállítása

• RGBA: a szín kódja RGB színmodell szerint, azátlátszatlanság figyelembevételével

A Színek leolvasása a képerny l

• szín pipetta (F7) eszközzel egyszer en lehetszíneket másolni.

• Kattintsunk az eszközre, majd vigyük a pipettát akívánt szín fölé és kattintsunk egyet az egér balgombjával.

• Ezzel megtörtént a kívánt szín beállítása.• Figyeljünk arra, hogy eszközkezel n hogyan van

beállítva a színek leolvasása.– Bekapcsolt állapot esetén a színt és az átlátszóságot

is leolvassa.– Bekapcsolt állapot esetén ha van leolvasott

átlátszóság érték, akkor ezt az értéket kapja meg akitöltés és a körvonal egyaránt.

HSL színmodell használata

• Ebben a színmodellben az árnyalat,telítettség, fényesség beállítására vanlehet ség.

• Itt is beállíthatjuk a szín átlátszatlanságát.• Minden értéknél a minimum érték a 0, a

maximum 255.• Á: árnyalat beállítása

T: telítettség beállításaF: fényesség beállításaA: átlátszatlanság beállítása

• RGBA: a szín kódja RGB színmodell szerint, azátlátszatlanság figyelembevételével

CMYK színmodell használata

• Ez a színmodell a cián, a bíbor, a sárga,és a fekete színek keverésére épít.

• A szín értékeinek minimuma 0, amaximuma 255, az átlátszatlanságminimuma 0, a maximuma 100. • C: cián szín beállítása

B: bíbor szín beállításaS: sárga szín beállításaK: fekete szín beállítása (black)A: átlátszatlanság beállítása

• RGBA: a szín kódja RGB színmodell szerint, azátlátszatlanság figyelembevételével

14

Színkerék használata• A színkerék használata megkönnyíti magának a

színnek a kiválasztását.• A színkerék két részb l áll: egy korongból,

amely a színárnyalatokat tartalmazza, és egyháromszögb l, mely a korongon forog és egykiválasztott szín további tulajdonságaittartalmazza.

• El ször válasszuk ki a színt a korongról, majdezek után a háromszög segítségévelmódosítsunk a kiválasztott szín világosságán,telítettségén.

Színátmenetek

• Lineáris és sugárirányú színátmenethozható létre, melynek irányát mihatározhatjuk meg (Színátmeneteklétrehozása és szerkesztése eszköz -CTRL+F1).

• Megadhatjuk, hogy ismétl dés legyen-e aszínátmenetben.

Kitöltés mintával

• Alakzatainkat kitölthetjük mintával is.• Többféle minta közül választhatunk.• A minta tulajdonságainak változtatására a

Láncok szerkesztése csomópontok által(F2) eszköz használható.

Váltakozó kitöltési szabály

• A váltakozó kitöltési szabály úgy m ködik,hogy balról jobbra 0-tól kezdve elkezdjükszámozni a lánc által lefedett területet(minden síkrészhez hozzá kell rendelniegy számot).

• 0 értéket kap a lánc bal szélénél lév rész.• Ha a síkrészhez hozzárendelt szám páros,

akkor nincs kitöltés, ha páratlan, akkorvan.

15

Nem nulla kitöltési szabály

• Az lánc bal széléhez 0-t rendelünk.• Mikor keresztezzük az láncot, akkor megnézzük,

hogy merre halad.• Ha balról jobbra megy, akkor hozzáadunk 1-et,

ha jobbról balra megy, akkor kivonunk 1-et (min.0 kell legyen a kapott érték, tehát 0-ból már nemvonunk ki, olyankor a 0-t visszük tovább).

• Ha a területhez rendelt érték 0, akkor nem töltjükki, ha nem 0, akkor kitöltjük.

Körvonalrajzolat

• A körvonalrajzolat beállításánál ugyanazoka lehet ségek vannak, mint az alakzatkitöltésének beállításánál.

• Lehet ségünk van a körvonalnakegyenletes kitöltést adni, lineárisátmenetet, sugárirányú átmenetetalkalmazni.

• Mintát nem lehet a körvonalra alkalmazni.

Körvonalstílus beállítása

16

A körvonal stílusával kapcsolatbanbeállíthatjuk:

• a körvonal vastagságát,• a vastagság mértékegységét,• a sarkok stílusát: hegyes sarok, lekerekített sarok,

levágott sarok,• a túlnyúlási korlátot (az alakzaton mennyire nyúlhat túl a

vonal),• a körvonal végének (ha van) stílusát: szögletes, levágott

vonalvég, lekerekített vonalvég, négyzetszer vonalvég,• a vonal mintáját, a minta eltolásának mértékét,• a kezdet jelölését,• a körvonal közepének jelölését,• a körvonal végének jelölését.

Feladatok téglalap készítésselkapcsolatosan

• 1. Készíts téglalapot, magassága 5 cm,szélessége 12 cm legyen, a kitöltésénekRGBA színkódja E3EC1AFF legyen.

2

• Készíts téglalapot, lineáris színátmenettel!A színátmenet balról jobbra menjen!

3

• Készíts téglalapot, melynek akörvonalában van lineáris színátmenet.

• A színátmenet felülr l lefelé menjen!

17

4

• Készíts kék szín négyzetet.• Exportáld a négyzetet png formátumba.

5

• Készítsd el a magyar zászlót! A zászlólegalább 12 cm széles legyen!

6

• Készítsd el az alábbi ábrát!• Segítség a színek megadásához: sárga

(f4ff00ff), piros (ff3600ff), zöld (6bff00ff).

7

• Kör segítségével készítsd el a dobókockahálóját!

• Dobókockánál a szemközti lapokonelhelyezked számok összege mindig hét!

8

• Készíts sakktáblát!• Gondold meg, hogy hogyan lehet a

leggyorsabban megrajzolni!

18

9

• Készítsd el az alábbi ábrát!• Hogyan lehetne a legegyszer bben

elkészíteni?

Körökkel megoldható feladatok

• 1. Készíts kört, melynek kitöltése kék(RGBA: 2a5480ff) szín , körvonala fekete(RGBA: 000000ff).

• Körvonalának vastagsága legyen 6 px,stílusa legyen szaggatott.

2

• Készíts ellipszist, melynek kitöltéselineáris színátmenettel történik.

• Legalább 10 cm széles legyen az ellipszis!

3

• Készíts céltáblát!

4

• Készíts kokárdát!

19

5

• Készítsd el a következ ábrát!

6

• Készítsd el a következ órát!• Az óra bels lapjának színkódja RGBA:

7272daff, a cseng k színkódja RGBA:a6a6d0ff.

7

• Készíts a mintához hasonló virágot!

8

• Készíts a mintához hasonló napraforgót!

9

• Készítsd el az ábrán látható ajtódíszt!

20

Sokszögek, csillagok, spirálokkészítése

• Szabályos sokszögek és csillagokkészítésére a Csillagok és sokszögekrajzolása (*) eszköz használatos.

• Az egér bal gombjának nyomva tartásamellett megrajzolhatjuk asokszöget/csillagot.

• Miután megrajzoltuk a szabályossokszöget/csillagot, lehet ségünk vanmódosítani a tulajdonságait azeszközkezel n keresztül.

• Meglév csillagot sokszöggé alakítani a Csillaghelyett szabályos sokszög elemre valókattintással lehet (az átalakítani kívántobjektumot el ször természetesen ki kell jelölni).

• Meglév sokszöget csillaggá tudunk alakítani,ha a Szabályos sokszög helyett csillag ikonrakattintunk (az átalakítani kívánt objektumotpersze ki kell jelölni).

• Megadhatjuk a csúcsok a számát.• Értelemszer en háromnál kevesebb csúcsot

nem adhatunk meg.• Az ágarány csak csillag esetében elérhet opció

(mivel alapponti sugárról csak ebben az esetbenbeszélhetünk), az alapponti és csúcsponti sugárarányát állíthatjuk be.

• Ha az alapponti sugár beállítása közben az ALTbillenty t lenyomjuk, akkor a véletlenszer ségetállítjuk.

• Ha a SHIFT billenty t nyomjuk le, akkor alekerekítésen változtatunk.

• A CTRL billenty nyomva tartása a csillagágainak sugárirányban tartására szolgál.

• A csúcsponti sugár beállításánál az ALT ésSHIFT billenty k használhatók, a CTRL nem.

• A lekerekítettség a csúcsok lekerekítettségéreutal.

• Véletlenszer ség beiktatásával a csúcsokat és aszögeket véletlenszer en tudjuk elrendezni.

• Ennek minimuma -10, maximuma 10 lehet.

21

• Az alakzat alapértelmezett paramétereinekvisszaállítására is lehet ség van.

• Az alapértelmezett paramétereket a Fájlmenü » Inkscape beállítások(SHIFT+CTRL+P) pontjánál állíthatjuk be.

• Természetesen a csillagok, sokszögekesetében is lehet ségünk van beállítani akitöltés és a körvonal stílusát.

• Érdemes megjegyezni, hogy a kitöltésiszabályok változtatásával a csillagokkitöltése jelent sen módosulhat.

Spirálok el állítása

• Spirálok készítésére használjuk aSpirálok rajzolása (F9) eszközt.

• A megszokott módon, az egér balgombjának nyomva tartása mellettmegrajzolható a spirál.

• Miután megrajzoltuk a spirált atulajdonságain tudunk változtatni azeszközkezel használatával.

• A fordulat, a tágulás, a bels sugárparaméterek változtatásával számtalankülönféle spirál hozható létre.

• Érdemes megjegyezni, hogy a kitöltésiszabályok változtatásával a spirálokkitöltése jelent sen módosulhat

Sokszögekkel, csillagokkal,spirálokkal megoldható feladatok

• 1. Készítsd el az ábrán látható szabályossokszögeket!

• Az alakzatok RGBA színkódja: háromszög(255; 52; 0; 255), négyszög (24; 0; 255;255), ötszög (34; 144; 24; 255), hatszög(9; 131; 146; 255), hétszög (253; 178; 13;255), nyolcszög (133; 18; 74; 255).

22

2

• Készíts 40 oldalú szabályos sokszöget!

3

• Készíts az ábrán látható házhoz hasonlóképet!

4

• Készíts 7, 10, 20 ágú csillagokat amintának megfelel en!

5

• 20 ágú csillag lekerekítéséneksegítségével készítsd el az alábbi ábrát!

6

• 26 ágú csillag lekerekítésével éságarányának beállításával készíts hasonlóábrát!

23

7

• Készíts spirált, kitöltés színének állítsd beaz RGBA: ff6800ff színkódot!

• A kitöltés váltakozó szabállyal történjen.

Egyenes szakaszok, Bézier-görbékkészítése

• Ebben a részben megismerkedünk azegyenesek és Bézier-görbékel állításával.

• A görbéket az Inkscape program láncokbólépíti fel.

A láncoknak három típusa van • A láncok abban különböznek a síkidomoktól,hogy nincs el re meghatározott struktúrájuk.

• Ha például tekintjük a téglalapot, mint síkidomot,akkor annak van egy jól meghatározottfelépítése: szélesség, magasság, két átellenescsúcspontjának koordinátái.

• Ezekb l az adatokból már egyértelm en megtudjuk rajzolni a téglalapot.

• Ha a téglalapot láncokból akarjuk felépíteni elégmegadni a négy csúcsának koordinátáit.

• Ezeket jól meghatározott módon egyenesszakaszokkal összekötve kapjuk a téglalapot.

• Az Inkscape alkalmazásban a síkidomokatlánccá lehet alakítani.

• Jelöljük ki az átalakítandó síkidomot éskattintsunk a Lánc menü Objektumátalakítása lánccá (SHIFT+CTRL+C)opcióra.

• Ezek után az eddigi síkidom már mint láncvan definiálva.

• Ebb l következik, hogy az eddigisíkidomra jellemz szabályait,tulajdonságait, viselkedését elveszti.

• Ezt jól szemlélteti, ha rajzolunk egy téglalapot atéglalaprajzoló eszközzel.

• Ez a téglalap mint síkidom van definiálva, tehátrendelkezik a téglalapoktól elvárt összestulajdonságokkal.

• Például elvárjuk a téglalapoktól, hogy hamegváltoztatom az egyik csúcsánakkoordinátáját, akkor a téglalap arányaiban ugyanváltozzon, de téglalap maradjon (nagyobb vagykisebb oldalakkal).

24

• Most ugyanezt a téglalapot alakítsuklánccá és változtassuk meg ugyannak acsúcsnak a koordinátáit.

• A téglalap eldeformálódik, elveszti atéglalap szerkezetét.

• Azért, mert nem téglalapként voltmegadva a programban, hanem csakláncok uniójaként.

• A láncoknak pedig nincs el re definiáltszerkezete.

Bézier - görbék el állítása• Az Inkscape programban használt Bézier-

görbéket négy pont egyértelm enmeghatározza.

• Ezek közül kett a görbe végpontja vagycsatlakozási pontja, kett pedig a kontrollpontja.

• A kontrollpontok a végpontokkal párt alkotnak,így azt lehet mondani, hogy két pontpáregyértelm en meghatároz egy Bézier görbét, apontpárok pedig olyanok, hogy a pontpár egyikpontja végpont/csatlakozási pont, a másik pontjapedig kontrollpont.

• Kett vagy több Bézier görbétcsatlakoztatva szintén Bézier görbétkapunk, csak összetettebbet, mint eddig.

• A csatlakozási pontot egy négyzet jelöli.• A Bézier görbék egyenletesen

csatlakoznak egymáshoz, mindig III.-astípusú a csatlakozás.

• A csatlakozás típusát azonbanmódosíthatjuk.

• Bézier görbe el állításához használjuk a Bézier görbékés egyenes vonalak rajzolása (SHIFT+F6) eszközt.

• A lapra kattintsunk egyet az egér bal gombjával, ezzellétrehoztuk a Bézier görbe egyik végpontját(kezd pontját).

• Ezután amerre mozgunk az egérrel egy rózsaszínegyenes vonalat húz az egér.

• Ha kattintunk megint az egér bal gombjával, akkoregyenes vonalat húz a az el leg lerakott csatlakozásipont és a mostani pont köré.

• Tehát egyenes szakaszok láncának unióját lehet ígylétrehozni.

• Ebb l is látszik, hogy az egyenes szakaszok felfoghatókspeciális Bézier görbéknek is.

• A lánc lezárására az ENTER vagy a jobb egérgombbalvaló kattintás szolgál.

25

• Most rajzoljunk valódi Bézier görbét.• Szintén fogjuk az egerünket és a bal gombjával

kattintsunk egyet a lapon, ezzel létrehoztuk a görbekezd pontját.

• Ezután ne engedjük fel a bal gombot, hanem annaknyomva tartásával húzzuk az egeret, ezzel akontrollpontot jelöljük ki.

• Mikor úgy látjuk, hogy jó helyen van a kontrollpont,engedjük el az egér bal gombját, majd húzzuk tovább azegeret a rajzolni kívánt görbe szerint.

• Ekkor a görbe rózsaszín.• A következ csatlakozási pont lerakásához kattintsunk

egyet az egér bal gombjával, majd ne engedjük azt fel,hanem rakjuk le a kontrollpontot is a rajzlapra.

• Ezt folytassuk addig, míg a kívánt görbét nem kapjuk.• Ha úgy érezzük, hogy kész a görbe, akkor üssünk

ENTER-t vagy nyomjuk le az egér jobb gombját

• A csatlakozási pontok és ezzel a görbének adarabjai visszavonhatók a DELETE gombhasználatával.

• A csatlakozási pontok és végpontok helye abillenty zet kurzormozgató billenty ineksegítségével is módosíthatók.

• Ha a SHIFT gombot is használjuk akurzormozgató billenty k használata közben,akkor nagyobb léptékkel lehet a csatlakozásipontokat pozícionálni.

• Az ALT gomb és a kurzormozgató billenty kegyüttes használata pedig a képerny pixeleiszerint pozícionálja a csatlakozási pontokat.

• Ahhoz, hogy lássuk a Bézier görbecsomópontjait, kontrollpontjait, jelöljük ki agörbét majd kattintsunk a Láncok szerkesztésecsomópontok által (F2) eszközre.

• Ekkor a görbének látjuk az összescsomópontját.

• A csomópontok kijelölése a SHIFT gombbaltörténik.

• A kontrollpontok helyének és távolságánakváltoztatásával a görbének a görbülete változik.

• Tehát megváltozik a csatlakozás típusa.

• Görbéb l egyenest a SHIFT+L,egyenesb l görbét a SHIFT+Ubillenty kkel lehet csinálni.

• Ha csak pontokat szeretnénk elhelyezni alapon, akkor a bal egérgomb mellényomjuk le a CTRL gombot is.

• Ekkor a pontokat nem kötjük összeegyenessel/görbével.

• A kitöltési szabály változtatásával más-más kitöltést kaphatunk.

•• bezierbezier_2.mp4_2.mp4

Egyenesekkel, Bézier- görbékkelmegoldható feladatok

• 1. Készítsd el az alábbi smile-kat!

2

• Készítsd el a mintán látható szívet.• A kitöltésének RGBA kódja: e52020ff, a

körvonalának vastagsága 2 px, színefekete.

26

3

• Készítsd el a mintán látható gyümölcsöket.Az alma héjának RGBA színkódja(229;101;32;255).

• A cseresznye RGBA színkódja: e54520ff.

4

• Készítsd el a mintán látható halat!• A hal törzsének színkódja:e8dedeff, az

úszók színkódja: f09c55ff.

5

• Készíts halrajt!• Használd a program tükrözési, forgatási,

méretezési lehet ségeit is!

6

• Készítsd el a g zölg csésze mását!• Tetsz leges színeket használhatsz!

7

• Készíts az ábrához hasonló csigát!• A ház megrajzolásához használd a spirál

eszközt!

Szabadkézi vonalak létrehozása

• Szabadkézi vonalak is láncnak felelnek meg azInkscape alkalmazásban.

• A szabadkézi vonalaknál semmi szabály nincs apontok összekötésére vonatkozóan, ahovamutatunk az egérrel, oda pontot kell rajzolni.

• Használjuk a Szabadkézi vonalak rajzolása (F6)eszközt.

• Ezzel az eszközzel is rajzolhatunk egyenesszakaszt és görbét is

27

• Egyenes szakasz rajzolásához kattintsunk alapon a bal egérgombbal, engedjük fel éshúzzuk az egeret, majd a szakasz végpontjánaklétrehozásához kattintsunk megint a balegérgombbal.

• Görbe létrehozásához kattintsunk egyet a balegérgombbal a lapon, majd hagyjuk lenyomva abal egérgombot és úgy rajzoljunk tovább.

• Amerre az egeret visszük arra megy a rajzolásis.

• A rajz befejezéséhez engedjük el az egér balgombját.

• Ha csak pontokat szeretnénk rajzolni,akkor a bal egérgomb használata mellettnyomjuk le a CTRL billenty t is.

• A Fájl menü » Inkscape beállításokpontjában a Ceruzánál beállítható apontok nagysága, illetve a CTRL billentymellé a SHIFT billenty t is lenyomva duplaméret pontokat tudunk elhelyezni arajzlapon.

• Az ALT gomb és a CTRL együtteshasználatával pedig véletlen méretpontokat tudunk rajzolni.

• A szabadkézi rajz módosítására lehet ség van acsomópóntjai által.

• Ehhez kattintsunk a Láncok szerkesztésecsomópontok által (F2) eszközre.

• A kontrollpontok, a görbület és a csomópontokmódosítására is lehet ség van.

• A megrajzolt görbe egyszer sítésére használjuka Lánc menü » Egyszer sítés (CTRL+L) pontját.

• Itt is érdemes odafigyelni arra, hogy más-máskitöltést kapunk a kitöltési szabályváltoztatásával.

•• szabadkezi.mp4szabadkezi.mp4

vészi vonalak rajzolása

• A m vészi vonalak abban különböznek a Béziergörbékt l és a szabadkézi vonalaktól, hogy két(többnyire) párhozamos lánc alkotja a vonalat.

• M vészi vonalak el állítására a M vészi vonalakvagy ecsetvonások létrehozása (CTRL+F6)eszköz használható.

• A eszköz az aktuális stílusban rajzol, a stílusmegváltoztatására a Fájl menü » Inkscapebeállítások pontjában van lehet ség.

• Az eszköz kiválasztása után az egér balgombjának nyomva tartásával és az egérhúzásával lehet m vészi vonalat rajzolni.

• Rajzolás közben a billenty zet kurzormozgatóbillenty i közül a jobbra mozgató billentynöveli, a balra mozgató billenty pedig csökkentia vonal vastagságát.

• A HOME billenty a vonal vastagságát amaximumra növeli, az END billenty pedig aminimumra csökkenti.

• Az ALT+X billenty k használatával közvetlenültudjuk a szélesség értékét változtatni.

• Az érték rögzítésére az ENTER billentyhasználható.

• Az eszköz d lésszögét is beállíthatjuk.Ehhez használjuk a kurzormozgatóbillenty k közül a fel és a le billenty ket.

• A befejezetlen m vészi vonal törlésérehasználjuk az ESC vagy a CTRL+Zbillenty ket.

• A kész m vészi vonalak törlésére a DELbillenty használható.

28

• A m vészi vonal tulajdonságainak pontosbeállítására az eszközkezel n keresztülvan lehet ség.

• Az összes paraméter nem biztos hogylátható, ez a képerny szélességét l függ.

• Ha nem látunk minden paramétert, akkorkattintsunk a látható paraméterek jobbszélénél található nyílra.

• A m vészi vonalak rajzolására szolgáló eszközzelparallel vonalak el állítására is lehet ség van.

• Párhuzamost tudunk húzni görbével, egyenessel,alakzattal.

• Ehhez jelöljük ki el ször a vezet t, vagyis azt azalakzatot, amivel párhuzamost szeretnénk húzni.

• Ezután kattintsunk a m vészi vonalak rajzolásáraszolgáló eszközre, majd nyomjuk le a CTRL gombot.

• Ezzel egy kört kapunk, az egér húzásával tudjukbeállítani a kör sugarát, vagyis a párhuzamosoktávolságát.

• A CTRL billenty nyomva tartásával és az egér balgombjával tudjuk a párhuzamost megrajzolni.

• Párhuzamos rajzolása közben a kör zöld szín , míg haeltérünk a párhuzamostól, akkor piros szín .

•• muveszi.mp4muveszi.mp4

Szabadkézi és m vészi vonalaksegítségével megoldható feladatok• 1. Készítsd el az alábbi keleti motívumot

(a békét ábrázolja)!

2

• Készítsd el az ábrán látható iniciálét ésszöveget!

veletek láncokkal

• A láncok olyan geometriai objektumok,melyek vonalakból és csomópontokbólállnak.

• Tipikus lánc felépítés az Inkscapeprogramban a szabadkézi vonal, a

vészi vonal és a Bézier görbe.

29

Láncok kijelölése, szerkesztése

• Láncok kijelölésére az Objektumokkijelölése és transzformációja (F1) eszközhasználatos.

• Kijelölés után lehet ség van az objektumáthelyezésére, átméretezésére,transzformációjára.

• Láncok szerkesztésére a Láncokszerkesztése csomópontok által (F2)eszköz használható.

• Mikor erre kattintunk, megjelennek azobjektum csomópontjai.

• A láncokat a csomópontjaik, az ezeketösszeköt vonalak, és ha van (Béziergörbék esetén), akkor a kontrollpontjaikhatározzák meg.

• Egy csomópont áthelyezése, esetlegtörlése más objektumot eredményez.

• Az egér bal gombjának segítségévelodébb tudjuk helyezni a csomópontokatösszeköt görbét, ha a görbe vonalárakattintva a bal gomb nyomva tartásamellett vonszoljuk a görbét.

• Ha jó helyre pozícionáljuk a kurzort azegérrel, akkor egy kéz jel jelenik meg.

• A csomópontot egy négyzet, a kontrollpontot egykör jelöli az Inkscape programban.

• A görbe végpontjait egy sarkára állított négyzetjelöli.

• A csomópontok vagy kontrollpontokáthelyezéséhez álljunk az egérrel acsomópont/kontrollpont fölé.

• Ekkor piros szín lesz a csomópont/kontrollpont.• Fogjuk meg a pontot, és vonszoljuk odébb a

rajzlapon.• A kontrollpontok esetében még lehet ség van a

kontrollpont és a csomópont távolságánakváltoztatására is.

• Ezzel a görbületet tudjuk változtatni.

• Több csomópont kijelölésére használjuk aSHIFT billenty t.

• A egér bal gombjával jelöljük ki acsomópontokat, miközben nyomva tartjuka SHIFT billenty t.

• Így több csomópontot is kijelölünk.• A kijelölt görbedarab egy kijelölt

csomópontjára való kattintássalvonszolható anélkül, hogy a kijelöltrésznek változna bármi paramétere apozícióján kívül (görbülete, meredeksége,stb.).

• Ha kijelöltünk egy csomópontot, akkor akövetkez csomópontra a TAB billenty velis ugorhatunk.

• Másik irányba a SHIFT+TAB billenty velléphetünk.

• A CTRL+A billenty k használatával akijelölt láncok összes csomópontját kitudjuk jelölni.

30

• A láncon lehet ség van új csomópontelhelyezésére.

• Ehhez nyomjuk le a CTRL+ALT billenty ket ésaz egér bal gombjával kattintsunk a láncon oda,ahova szeretnénk egy új csomópontot.

• Esetleg használhatjuk az eszközkezel Újcsomópont felvitele a kijelölt szakaszokrapontját.

• Ehhez jelöljünk ki legalább kett csomópontot,majd kattintsunk az ikonra.

• Ekkor az új csomópontok a szakaszokfelez pontjába kerülnek.

• Csomópont eltávolításhoz használjuk azeszközkezel A kijelölt csomópont törlésepontját.

• Ehhez el ször jelöljük ki az egér bal gombjávala törölni kívánt csomópontot, majd kattintsunk azikonra.

• Egy lánc végpontjainak összekötésére aKijelölt végpontok összekapcsolása ikonhasználatos.

• Jelöljük ki a lánc végpontjait, majd kattintsunk azikonra.

• Ezzel a két végpont összeolvad egy ponttá, azalakzat zárt lesz.

• Összeköthetünk két végpontot egyszakasszal is, ekkor a Kijelöltvégpontok összekapcsolása egy újszakasszal ikont kell használni.

• A két végpontot egy Bezier görbe fogjaösszekötni, a lánc bezárul.

• A láncot el tudjuk vágni két olyancsomópontja között, mely nem végpont.

• Erre a Lánc elvágása szakasztörlésselikon használható.

• A két csomópont közötti szakasz törlésrekerül.

• A láncot kijelölt csomópontok mentén is eltudjuk vágni.

• Ehhez a Láncok elvágása kijelöltcsomópontok mentén ikonra kell tanítani.

• A lánc a kijelölt csomópontok menténszétesik darabokra.

• Csomópontot csúccsá lehet alakítani.• A csúcs egy olyan pontja a görbének,

melyhez két független kontrollpont tartozik,melyek a csomópontba futó két görbéneka tulajdonságait külön-külön szabályozzák.

• A kijelölt csomópontok csúccsá tétele ikonhasználható erre.

• A csúcsokat vissza lehet alakítani ívescsomópontokká.

• Ehhez jelöljük ki az átalakítandócsúcspontokat, majd kattintsunk azeszközkezel nél a A kijelöltcsomópontok ívessé tétele ikonra.

31

• A csomópontokat szimmetrikussá is lehettenni.

• Ez azt jelenti, hogy a csomóponttól akontrollpontok egyenl távolságra lesznek.

• Jelöljük ki az átalakítandó csomópontokat,majd használjuk az eszközkezel Akijelölt csomópontok szimmetrikussá tételeikonját.

• Görbedarabokat egyenessé lehetalakítani.

• Jelöljük ki a görbe azon csomópontjait,melyek által meghatározott görbéketegyenesekké akarunk alakítani, majdkattintsunk a A kijelölt szakaszokegyenesekké alakítása ikonra.

• Természetesen lehet ség van a m veletmegfordítására is, vagyis az egyenesgörbévé alakítására, ehhez a A kijelöltszakaszok görbévé alakítása ikonhasználható.

Láncok szerkesztése acsomópontok igazításával

• Lehet ségünk van a programbanmeghatározni a csomópontok egymáshozviszonyított helyzetét.

• El ször jelöljük ki a módosítani kívántcsomópontokat, majd kattintsunk azObjektum menü Igazítás és elrendezés...(SHIFT+CTRL+A) pontjára.

• Ekkor a csomópontok igazításánálhasználható beállításokat látjuk.

Lánc alakítása több csomópontjaáltal

• Lánc alakjának megváltoztatására acsomópontok együttes változtatásával islehet ség van.

• A lánc legalább három csomópontját jelöljük ki(ha nincs ennyi vegyünk fel újabbcsomópontotokat), majd az ALT billenty tnyomjuk le.

• A kiválasztott csomópontok közül a két szélsnem mozdul (feltéve, hogy nem azokatmozgatjuk), míg a többi csomópont elmozdulásaa kiválasztott csomóponttól való távolságánakfüggvénye.

Objektum átalakítása lánccá• Geometriai alakzatokat átalakíthatunk láncokká.• Figyeljünk arra, hogy amíg egy objektum geometriai

alakzatként van definiálva, addig rendelkezik mindenolyan geometriai tulajdonsággal, ami az adott alakzatrajellemz .

• Például ha egy vonal körként van definiálva, akkorrendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy a kör mindenpontja egyenl távolságra van egy adott ponttól.

• Mikor azonban a geometriai alakzatot átalakítjuk lánccá,tehát vonalak és csomópontok halmazává elvesztiminden geometriai tulajdonságát.

32

• Geometriai alakzat lánccá valóalakításához jelöljük ki a geometriaialakzatot a kijelöl eszközzel, majd a Láncmenü Objektum átalakítása lánccá(SHIFT+CTRL+C) parancsát válasszuk ki.

• Ezzel a geometriai alakzat elvesztetteminden geometriai tulajdonságát, lánccáalakult.

• Lánccá alakítani az eszközkezelikonjával is lehet.

• Tisztán a körvonal lánccá alakítására islehet ség van.

• Ehhez vagy a Lánc menü Körvonalátalakítása lánccá (CTRL+ALT+C)parancsát használjuk, vagy azeszközkezel ikonjára kattintunk.

• A kijelölt csomópont x és y koordinátája azeszközkezel n olvasható le ésváltoztatható meg.

Láncok zsugorítása, nyújtása,kerekebbé tétele, perem

változtatása• Láncok zsugorítására használjuk a Lánc menü

Zsugorítás ( CTRL+( ) parancsát.• Alapértelmezetten ilyenkor 2 pixelnyit

zsugorodik az alakzat.• Láncok nyújtása hasonló módon, a Lánc menü

Nyújtás ( CTRL+) )parancsával történik.• Alapértelmezés szerint 2 pixelnyit növekedik az

alakzat.

• A Lánc menü Dinamikus perem (CTRL+J)opciója a lánc körvonalának és nagyságánakegyüttes változtatására alkalmas.

• Mikor kijelöljük az alakzatot és rákattintunk erreaz opcióra, akkor a megjelen csomópontnálfogva megragadva az alakzatot kerekebbé(karcsúbbá) tehetjük az alakzatot, eközbenzsugoríthatjuk, nyújthatjuk.

• A kapcsolt perem (CTRL+ALT+J) funkcióval azalakzatról egy másolatot készítünk, de a láncokkapcsolatban maradnak, az eredetit változtatvaa másolatok is változnak.

• A másolatot zsugoríthatjuk, nyújthatjuk.

• Láncok összevonására (CTRL+K),szétbontására (SHIFT+CTRL+K) is lehet ségvan.

• Ezek a lehet ségek megtalálhatók a Láncmenün belül is.

• Láncok összevonásával az eredeti láncok nemváltoznak, mindössze együtt kezeljük ket.

• Láncokat egyszer síthetünk (CTRL+L), ilyenkornéhány csomópont összevonásra kerül.

• Megváltoztathatjuk a lánc irányát is, ezels sorban a kitöltésnél lehet érdekes.

• Mindkét opció megtalálható a Lánc menün belül.

Láncm veletek

• Láncm veletek során kett vagy többláncból képzünk egy új láncot.

• Geometriai alakzatokkal isvégrehajthatóak a m veletek, ekkor aprogram automatikusan láncokká alakítjaket.

• A lánc elvágása m veletet kivéve mindenesetben a legalul elhelyezked alakzatkitöltését és körvonalát örökli az új lánc.

33

Unió

• Két vagy több lánc uniója során az új lánctartalmazza az eredeti láncok összes részét.

• Az unió m velet során az önmetsz láncokalakzaton belüli részét levágja a program,esetleg egyéni láncokat illeszt be, hogy zártmaradjon az alakzat.

• Az unió m velettel kapott új lánc jelent senkülönbözik az összevonással kapott lánctól.

Különbség

• Két lánc különbségén azt a láncot értjük,amely az els láncnak része, de amásodiknak nem.

Metszet

• Két vagy több lánc metszete az a rész,ami mindegyik lánchoz hozzátartozik.

Kizárás

• Két lánc kizárása esetén ez eredeti láncokösszekapcsolódnak, a közös rész kimarada láncból.

Felosztás

• Két lánc felosztásánál az els láncotfelosztjuk a két lánc metszetével.

34

Lánc elvágása

• Két lánc elvágása esetén az alulelhelyezked láncot elvágjuk a feletteelhelyezked lánccal.

• Az új láncnak nem lesz kitöltése.

Transzformációk

• Bizonyos transzformációkat elvégezhetünkaz egér segítségével, másokat csak azObjektum menü » Transzformáció(SHIFT+CTRL+M) pontján keresztül érünkel (esetleg az eszközkezel nél ismegtaláljuk).

Tükrözés

• Az eszközkezel n található vízszintestükrözés (H) és függ leges tükrözés (V)opciókkal lehet a kijelölt objektumokattükrözni.

• Mindekét opció megtalálható az Objektummenüben is.

Eltolás

• Alakzatot nagyon egyszer en lehet eltolni.• A kijelölés eszközre kattintva az alakzat

fölé állunk az egérrel, amikor egynégyirányú nyíl megjelenik megragadjukaz alakzatot az egér bal gombjával ésodébb vonszoljuk.

• A transzformáció menüponton keresztülbeállíthatjuk az x és az í irányú eltoláspontos mértékét is az áthelyezés fülön.

• A relatív áthelyezés pipa esetén azaktuális koordinátákhoz lesz hozzáadva azeltolás mértéke.

• Az Apply gombbal végrehajtódik atranszformáció, a Clear gomb hatásáravisszaáll minden érték azalapértelmezésre.

35

Elforgatás• Alakzat elforgatásához kattintsunk a kijelöl

eszközre, majd álljuk az alakzat fölé.• Mikor megjelenik a négyirányú nyíl kattintsunk

egyet.• Ezzel az alakzat körül a forgatáshoz használt

nyilak jelennek meg.• Ezek segítségével lehet forgatni a kereszttel

jelölt pont körül, ami alapesetben az alakzatközéppontja.

• Ez azonban áthelyezhet máshova, ígytetsz leges pont körüli forgatás valósítható meg.

• A kijelölt alakzatot elforgathatjuk az óramutató járásával ellentétes irányba 90fokkal , ha az Objektum menü »Elforgatás +90 fokkal pontjára kattintunk.

• A forgatás középpontja a kereszttel jelöltpont lesz, melyet tetsz leges helyrerakhatunk.

• Hasonlóan történik a kijelölt alakzatóramutató járása szerinti 90 fokoselforgatása is.

• Ezeket a funkciókat a kijelöl eszközhöztartozó eszközkezel n keresztül iselérhetjük.

• A transzformáció ponton belül beállíthatjukaz elforgatás pontos értékét.

• A forgatás középpontja a kereszttel jelöltpont lesz.

Méretezés

• Ezt is lehet az egér segítségével álltani.• Kattintsunk a kijelöl eszközzel az

alakzatra, ekkor kett snyilak jelennek megaz alakzat szélénél.

• Ezek szolgálnak az alakzatátméretezésére.

• Ha a csúcsoknál lév nyilakra kattintunk,akkor a méretezés arányos lesz, különbennem.

• A transzformáció ponton keresztülmegadhatjuk a méretezés pontos értékét,beállíthatjuk, hogy arányos legyen-e améretezés.

Nyírás

• A nyírás csak a transzformáció pontonkeresztül állítható.

• Beállíthatjuk a nyírás vízszintes ésfügg leges mértékét is.

36

Mátrix

• Megadhatjuk a síkbeli transzformációmátrixát.

•• transzformacio.mp4transzformacio.mp4

Szöveg létrehozása

• Szöveget a Szövegobjektum létrehozásaés szerkesztése (F8) eszközzel lehetkészíteni.

• Az eszköz kiválasztása után a rajzlaprakattintva gépelhetjük be a szöveget(esetleg bemásolhatjuk vágólapról).

• A szövegdoboz automatikusan igazodik aszöveghez, sortörést ENTER billenty velmanuálisan kell készítenünk.

• Lehet ségünk van azonban meghatározni aszövegdoboz méretét is.

• Ekkor az eszköz kiválasztása után ne egyetkattintsunk a rajzlapon, hanem a bal egérgombnyomva tartása mellett adjunk meg egyszövegdoboz keretét (téglalap alakú lesz).

• Ennek el nye, hogy a szövegdoboz kereténekszéleihez automatikusan igazodik a szöveg, asortöréseket automatikusan állítja a program.

• Ha a megadott szöveget módosítani szeretnénk,akkor a Szövegobjektum létrehozása ésszerkesztése (F8) eszközzel kattintsunk újra aszövegre, ezzel a kurzor megjelenik a szövegnélés engedélyezett a szöveg módosítása,szerkesztése.

• Speciális Unicode karakterek felvitelére islehet ség van.

• Ha ilyen karaktert szeretnénk bevinni aszövegbe, akkor a szöveg szerkesztéseközben nyomjuk le a CTRL+U billenty ket,majd adjuk meg a karakter hexadecimálisértékét.

• Space billenty vel el tudjuk választani akaraktereket egymástól.

• Ha be akarjuk fejezni a speciáliskarakterek felvitelét, nyomjuk meg az ESCbillenty t.

• A szövegekkel kapcsolatosan érdemesodafigyelni arra, hogy ha SVG formátumbamentjük a fájlt és a szöveg tartalmaz olyanbet típust, amit a megjelenít számítógépnem ismer, akkor nem lesz látható aszöveg.

• A probléma kiküszöbölhet , ha lánccákonvertálod a szöveget.

• Ekkor viszont fontos figyelembe venni,hogy elveszik a szöveg tulajdonság, magaa szöveg nem lesz szerkeszthet atovábbiakban.

Bet típus, bet méret változtatása

• Mikor begépeltünk egy szöveget az eszközkezel nmegjelennek a szöveghez tartozó beállítási lehet ségek.

• A program ezen része sajnos rosszul m ködik, hiábaválasztunk másik bet típust, bet méretet a listából, nemtörténik változás.

• Ezért azt tanácsolom, hogy a bet típus és a bet méretváltoztatásához használjuk a Szöveg menü » Szöveg ésbet típus (SHIFT+CTRL+T) pontját.

• Ezen keresztül állítva a bet mértet és típust jól m ködika program.

• Minden változtatást az Apply gombbal jóvá kell hagyni.

37

Elrendezés

• Szöveg elrendezésének beállításához márhasználhatjuk az eszközkezel t, determészetesen a Szöveg menü Szöveg ésbet típus (SHIFT+CTRL+T) opció ishasználható

Szöveg elrendezésére a következlehet ségek vannak

• sorok igazítása balra,• sorok igazítása középre,• sorok igazítása jobbra,• sorkizárás,• vízszintes irányú a szöveg,• függ leges irányú a szöveg.

Bet stílus, sortávolság

• A bet stílus beállítható eszközkezel n ésmenün keresztül egyaránt.

• A sortávolság beállítására csak amenüben van lehet ség.

Léptetés

• Keret nélkül megadott szöveg léptetésére islehet ség van.

• Jelöljük ki a léptetni kívánt szöveget (lehet egykarakter is), majd nyomjuk le a billenty zet ALTbillenty jét és a kurzormozgató nyilaksegítségével léptetni tudjuk a szöveget 1 pixellel.

• 10 pixeles léptetéshez használjuk aSHIFT+ALT+kuzormozgató nyilak együtteskombinációját.

Szöveg láncra illesztése• Szöveget láncra tudunk illeszteni.• El ször jelöljük ki a szöveget, amit illeszteni szeretnénk,

majd a láncot is, melyre illeszteni szeretnénk.• Kattintsunk a Szöveg menü Láncra való illesztés

pontjára.• Ezzel a szöveg a lánc vonalát követi.• A szöveg és a lánc is szerkeszthet a kés bb is.• Amikor a szöveget a láncra illesztjük egyfajta klónozás

történik.• A szöveg vonala klónja lesz a láncnak, tehát a láncot

változtatva a szöveg vonala is változni fog.• A láncot kijelölni a Szerkesztés menü » Klónozás

pontjának » Eredeti kijelölése pontjával lehet alegkönnyebben.

Szöveg elhelyezése geometriaialakzatban

• Szövegeket tördelhetünk geometriai alakzatokmentén is.

• Ehhez jelöljük ki a tördelni kívánt szöveget, majdazt a geometriai alakzatot, aminek körvonalamentén szeretnénk tördelni a szöveget.

• Ezután kattintsunk a Szöveg menü » Szövegtördelése keretbe (ALT+W) pontra.

• Szövegtördelés megsz ntetésére a Szövegmenü » Szöveg tördelés megsz ntetése(SHIFT+ALT+W) pontja szolgál.

•• szoveg.mp4szoveg.mp4

38

Szövegekkel kapcsolatos feladatok

• Készítsd el az ábrán látható szöveget. Azidézet 28 pontos Kristen ITC bet típussalkészült.

• A színeket tetsz legesen beállíthatod.

2

• Készíts a mintához hasonló BUDAPESTfeliratot!

3

• Készítsd el a mintán látható Magyarországfeliratot a nemzeti szín szívekkel együtt!

4

• Az ábrán a "Felirat" szöveg Jokermanbet típussal történ formázását látod.

• A szöveget egy láncra illesztettük, ígyalakult ki a görbülete!

• Készítsd el a mintán látható módon afeliratot!

5

• Készítsd el az ábrán látható gombot.• A "Gomb felirat" helyére egy tetsz leges

feliratot helyezz el.• A gomb kitöltésének RGBA kódja:

2a1f89ff.

6

• Készíts saját névjegykártyát!

39

7

• Készítsd el az alábbi feliratot.• A felirat egyéni bet típussal íródott, melyet

neked kell kialakítanod a mintánakmegfelel en!

Körülhatárolt területek kitöltéseeszköz (SHIFT+F7)

• A karikatúrák készítésénél nagyonhasznos eszköz a Körülhatárolt területekkitöltése eszköz (SHIFT+F7).

• A kitöltés úgy m ködik, hogy kattintunkegy képerny pontra, majd azeszközkezel n beállított paramétereknekmegfelel en a program kitölt továbbiképpontokat.

• Legegyszer bb használata az eszköznekaz, amikor két különböz alakzatkörülhatárol egy területet, és eztszeretnénk kitölteni.

• Kattintsunk az eszközre, állítsuk be akitöltés színét és kattintsunk a balegérgombbal a kitöltend körülhatároltterületre.

• A kitöltött terület egyben egy új alakzat islett, melyet akár odébb vonszolhatunk arajzlapon.

Beállíthatjuk

• a kitöltés módját, ami alapján kijelöljük atartomány pontjait kitöltésre:– a látható szín alapján,– a vörös színérték alapján,– a zöld színérték alapján,– a kék színérték alapján,– az árnyalat alapján,– a telítettség alapján,– a fényesség alapján,– az alfa(átlátszatlanság) érték alapján,

Beállíthatjuk

• a küszöbértéket: mennyire térhetünk el akijelölés során az egérrel kijelölt pixelt l,

• a növelés/csökkentés mértékét: ennyivelnöveljük/csökkentjük a létrehozott kitöltést,

• a lezárandó réseket: kell-e lezárni réseketés ha igen, akkor mennyire.

•• korulhatarolt.mp4korulhatarolt.mp4

40

Vágás, maszkolás

• A vágás és a maszkolás módszerek arra valók,hogy megadjuk egy objektumból vagyobjektumok egy csoportjából azt, amit megszeretnénk jeleníteni.

• Vágásnál egy lánc alapján meghatározzuk, hogymit szeretnénk megjeleníteni, maszkolás eseténaz egyik alakzat fényessége, átlátszóságameghatározza, hogy mi látszódjék a másikalakzatból.

• Vágás estén jelöljük ki azokat azobjektumokat, melyek alapján elszeretnénk készíteni a vágást.

• Jelöljük ki a vágandó láncot is.• Ezután kattintsunk az Objektum menü• Vágás pontján belül a Beállítás pontra.• Ezzel létrejött a vágás.• A vágás megszüntetésére a Megszüntetés

pont szolgál.

• Maszk beállítása hasonlóan történik.• Jelöljük ki a maszkot, majd a maszkolni

kívánt láncot.• Ezek után az Objektum menü Maszkolás

pontjánál keressük meg a Beállítás pontot.• Ezzel létrejön a maszkolás.• Maszkolás a maszk átlátszatlansága és a

világossága alapján történik.

• A különbség a két eljárás között abbanvan, hogy a maszkolás a világosságot,átlátszóságot is figyelembe veszi.

41

Rétegek kezelése

• Az Inkscape program tudja a rétegkezelést.• A rétegeket úgy lehet elképzelni, mint egy-egy

fóliát.• Egyik fóliára rajzolunk valamit, erre teszünk egy

másik fóliát, arra rajzolunk egy másik alakzatot,kiszínezzük, stb.

• A fóliák cserélgetésével, megjelenítésével más-más ábrát kapunk.

• A rétegek felelnek meg a fóliáknak.

• A Réteg menün keresztül tudjuk kezelni arétegeket.

• Réteget fel tudunk venni, át tudunknevezni.

• Fel - le haladhatunk a rétegek között.• A rétegekre vonatkozó információk

láthatók az Állapotok sorban is, az ablakalján.

• Réteget lehet feljebb, legfölülre, lejjebb,legalulra helyezni.

• Beállíthatjuk a réteg átlátszatlanságát.• Ezek beállítására a legegyszer bb, ha a

Réteg menü Rétegek...(SHIFT+CTRL+L)opcióját választjuk.

• Az ablak jobb szélén beépül menükéntmegjelennek a beállítási lehet ségek.

• Rétegen belül az alakzatok mélységét isbeállíthatjuk.

• Jelöljük ki a lejjebb/feljebb helyezend alakzatot,majd kattintsunk az Objektum menü Feljebbhelyezés (PgUp) / Lejjebb helyezés (PgDn) /Felülre helyezés(Home) / Alulra helyezés(End)pontjára.

• Ezek az opciók megtalálhatók azeszközkezel ben is, ha az alakzatra kattintunk akijelöl eszközzel.

•• sorrend.mp4sorrend.mp4

Csoportkezelés

• Az Inkscape programban lehet ség vanalakzatok csoportosítására.

• Ez nagyon hasznos funkció,csoportszinten is lehet ség vantulajdonságok beállítására.

• A csoport elemeit együtt tudjuk mozgatni.

• Alakzatok csoportosításához jelöljük ki acsoportosítani kívánt alakzatokat (többalakzat kijelölése egérrel vagy a SHIFTbillenty vel).

• Ezután kattintsunk az Objektum menüCsoportosítás (CTRL+G) pontjára.

• A csoport szétbontása az Objektum menüCsoport szétbontása (SHIFT+CTRL+G)opcióval történik.

•• csoport.mp4csoport.mp4

42

Kett zés, klónozás

• Kett zés során egy alakzatból készítünkegy másolatot, egy ugyanolyan alakzatot.

• A két alakzat csak teljesen egyforma, máskapcsolat azonban nincs közöttük.

• Klónozás során szintén másolat készül, teljesenegyforma egyedek keletkeznek.

• Van egy szül , az az objektum, akir l készítettüka klónokat.

• A szül és a klónok között er s, szoroskapcsolat van: ha megváltoztatom a szül t aklónokon is végrehajtódnak ugyanezek aváltozások.

• Fordítva nem teljesül a kapcsolat, tehát a klónonvégrehajtott módosítások semmi hatássalnincsenek a szül re.

•• klonozas.mp4klonozas.mp4

Objektumok manipulálásaátalakítással vagy festéssel

• Objektumok manipulálására külön eszköz van,ez az eszköz az Objektumok manipulálásaátalakítással vagy festéssel (SHIFT+F2) eszköz.

• Ez az eszköz csak láncokra alkalmazható, tehátha valami olyan objektumra szeretnénkalkalmazni, ami nem lánc, akkor el szörkonvertálnunk kell az objektumot lánccá (Láncmenü » Objektum átalakítása lánccá).

A manipulálás eszközre kattintvaaz eszközkezel ben számos

tulajdonság beállítható.

• A színek módosítása esetében lehet ségvan a csatornák szerinti sz résre, azazpéldául csak az alfa csatorna szerintmódosítani.

• Egy példa manipulált szövegre (aszöveget e manipulálás el tt konvertálnikell lánccá):

manipulalas.mp4manipulalas.mp4

Effektusok• Az Inkscape program rengeteg effektust

tartalmaz.• Mindet megtaláljuk az Effektusok menüben.• Az effektusokat a következ kategóriákba

sorolhatjuk:– vektoros képekkel kapcsolatos effektusok,– raszteres képekkel kapcsolatos effektusok,– láncokkal kapcsolatos effektusok,– különböz objektumok megjelenítésével kapcsolatos

effektusok,– objektumok színével kapcsolatos effektusok,– szövegekkel kapcsolatos effektusok.

43

Vektoros képekre vonatkozóeffektusok

• Az összes kép beágyazása• A képek importálásnál említettem, hogy

raszteres képek úgy kerülnek vektorosdokumentumba az importálás m velettel,hogy mindössze egy hivatkozás kerül adokumentumba, hogy honnan kell araszteres képet beemelni.

• Maga a raszteres kép nem épül be adokumentumba.

• Ha azt szeretnénk, hogy a raszteres képbeépüljön a dokumentumba, akkorhasználjuk az összes kép beágyazásaeffektust.

• Lehet ség van csak a kijelölt képekdokumentumba építésére is.

• El ször importáljuk a képet az ismertetettmódon, majd alkalmazzuk az effektust.

• Természetesen ha a raszteres képetbeépítjük a dokumentumba, akkorjelent sen n a vektoros formátummérete.

Raszteres képekkel kapcsolatoseffektusok

• Ha a vektorgrafikánkba importáltunk vagybeépítettünk raszteres képet, akkorezeken a raszteres képeken különféleeffektusokat alkalmazhatunk.

Láncokkal kapcsolatos effektusok

44

Megjelenítéssel kapcsolatoseffektusok

Gyakorló feladatok

• 1. Készítsétek el az alábbi nyomtatványt!

2

• Készítsétek el az alábbi ábrán láthatógyümölcsös tálat!

3

• Készítsétek el az alábbi KRESZ táblákat, majdírjátok alájuk, hogy melyik tábla mit definiál.

• A táblák lehetséges megnevezései: els bbség aszembejöv forgalommal szemben; kötelezlegkisebb sebesség; megállni tilos; behajtanitilos; kötelez legkisebb sebesség vége;kötelez haladási irány; mindkét iránybólbehajtani tilos; els bbségadás kötelez ;parkolóhely; zsákutca.

45

4

• Készítsétek az alábbi mp4 lejátszó mását!• A színeket tetsz legesen

megválaszthatjátok!

5

• Örökítsétek meg a kirándulásotokat egyképekb l álló bemutatón.

• Egy minta a feladathoz

6

• Alapítsatok egy képzeletbeli céget éskészítsetek a cégeteknek egy logót!

Készítsd el az Európai Uniózászlóját!

• A zászló 12 csillagból és kék háttérb l áll.A zászló oldalarányai 3:2(szélesség:magasság).

• Ha a szélességet 270 px-nek választjuk,akkor a magasság 180 px kell legyen.

1

• Kattintsunk a Fájl menü Új pontjára ésnyissunk egy alapértelmezett lapot.

• Ezután kattintsunk a Fájl menüDokumentum-beállítások pontjára és a lapegyéni méreteit állítsuk be: 270 px szélesés 180 px magas legyen.

46

• Hogy jobban lássuk a lapot, nyomjuk mega billenty zet 5-ös gombját.

• A rajzolás megkönnyítése érdekébenkapcsoljuk be a segédrácsot.

• Ezt a Fájl menü Dokumentum beállításokRácsok fülénél tudjuk megtenni.

• Az X és Y távolságra állítsunk be 10 px-et.

2

• Rajzolj egy téglalapot a lap bal felssarkától a jobb alsó sarkáig.

• A kitöltésének RGBA kódja legyen(0,51,153,255).

3• Rajzoljunk egy csillagot egy tetsz leges zászlón kívüli

helyre, és majd beállítjuk, hogy a zászló közepérekerüljön.

• Ezután a csillag klónozásával és transzformációjávalkapjuk a körben elhelyezked csillagokat.

• A csillagnak ne legyen körvonala, a kitöltésének RGBAkódja legyen (255,204,0,255).

• Mivel a csillagok szabályosak, ezért a küls és a belságarány 0,382.

• A csillagot forgassuk el úgy, hogy "mer legesen álljon".

47

4

• A csillagot toljuk el a zászló közepére,vagyis az (135;90) koordinátákkalrendelkez pontba.

• Kattintsunk a csillagra, majd az ObjektumTranszformáció pontjára és adjuk meg azÁthelyezés fülön a koordinátákat.

• Az áthelyezés nem relatív.

5

• Készítsünk róla egy klónt, majd a klónttoljuk felfelé a magasság harmadával.

• Kattintsunk az Objektum menüTranszformáció pontjára és az Áthelyezésfülön a függ leges értékhez írjunk be 60-at, most viszont relatív az eltolás.

• Csináljuk ezt meg mind a 4 irányban.

6• Most jön egy kis matematika!• Megint a középs csillagról készítünk klónokat és azokat

toljuk majd el.• A kör sugara, melynek vonalán a csillagok

elhelyezkednek, 60 px.• A negyedívek harmadoló pontjaiba kell a csillagokat

eltolni.• Egy derékszöget tudunk felvenni, melyben ki tudjuk

számolni az oldalakat.• Egy derékszög háromszögben ha az egyik szög 30

fokos, akkor a 30 fokkal szemközti befogó fele olyanhosszú, mint az átfogó.

• Pitagorasz-tételb l jön a harmadik oldal.

48

• Ezen számításnak megfelel en a klónokattologassuk el.

7

• A középen marad csillagot töröljük (DEL).

VÉGE