balatonakali ÖnkormÁnyzatÁnak lapja viii. …nyaralója elé telepítése! csak kb. 50 m-re...

8
ÍGY ÜNNEPELTÜNK... Január óta tervezgettük, hogyan lehetne igazán emlékezetessé tenni legszebb tavaszi ünnepünket, március 15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk pol- gármestere, Kanyaró Pál örömmel tett eleget meghívásunknak, s így az Aranyosszék táncegyüttes mûsora volt az a különlegesség, amely még fényesebbé varázsolta a jeles napot. A Mûvelõdési Házban egybegyûl- teket Kemendy Miklós polgármester köszöntötte. „1848. március 15-e a mi ünne- pünk. A magyaroké volt, és az is maradt mindvégig. Ez az egyetlen ünnepünk, amit semmilyen módon nem tudtak kisajátítani, ahogyan még 1956-tal is megtették. És boldog ünnepünk ez nekünk, annak elle- nére, hogy 1849-ben szabadsághar- cunk elbukott. Boldog ünnepünk, mert a saját létünkért való küzdel- met, a közös ügyünkért való össze- fogást jelenti a számunkra... Cselekedni kell, és nem azt várni, hogy a hatalom birtokosai, akik addig is tehetetlenek voltak, most végre jóra fordítják az emberek sorsát. Az emberhez méltó életet nem a hatalom embereitõl kapjuk. Azért nekünk magunknak kell megküz- denünk. A mi elhatározásunkon múlik. A mi erõnk ad erõt a valóra váltásához. Bennünk a megoldás, és általunk születik a jövõ.” – mondotta beszédében. Az „Aranyosszék” táncegyüttes 15 fiatal táncosa, az õket kísérõ zenekarral együtt csodálatosan szép bemutatót tartott széki és aranyos- rákosi táncokból. Vastapsot arattak. Hagyományainknak megfelelõen fák- lyás felvonulás indult a Hõsök kop- jafáihoz, amelyeken elhelyeztük az emlékezés virágait. (A táncos fiatalok itteni bemutatója elmaradt, mert a szín- padi produkcióban annyira kimeleged- tek, hogy nem vállalhatták a megfázás kockázatát a szabadban.) Az ünnep befejezéseként baráti találkozó volt a Fék étteremben, ahol a küldöttség valamennyi tagja – Kanya- ró Pál, a táncosok és a zenészek mel- lett Székely Surányi Ilona asszony, Dengyel Anikó iskolavezetõ, valamint Valentini Attila és Gedo Károly tanácsosok – részt vett. VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. MÁRCIUS BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Ünnepi színpadkép Tánc volt, a javából…

Upload: others

Post on 14-Feb-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

ÍGY ÜNNEPELTÜNK...Január óta tervezgettük, hogyan

lehetne igazán emlékezetessé tennilegszebb tavaszi ünnepünket, március15-ét. Erdélyi testvértelepülésünk pol-gármestere, Kanyaró Pál örömmel tetteleget meghívásunknak, s így azAranyosszék táncegyüttes mûsoravolt az a különlegesség, amely mégfényesebbé varázsolta a jeles napot.

A Mûvelõdési Házban egybegyûl-teket Kemendy Miklós polgármesterköszöntötte.

„1848. március 15-e a mi ünne-pünk. A magyaroké volt, és az ismaradt mindvégig. Ez az egyetlenünnepünk, amit semmilyen módonnem tudtak kisajátítani, ahogyanmég 1956-tal is megtették. És boldogünnepünk ez nekünk, annak elle-nére, hogy 1849-ben szabadsághar-cunk elbukott. Boldog ünnepünk,mert a saját létünkért való küzdel-met, a közös ügyünkért való össze-fogást jelenti a számunkra...Cselekedni kell, és nem azt várni,

hogy a hatalom birtokosai, akikaddig is tehetetlenek voltak, mostvégre jóra fordítják az embereksorsát.

Az emberhez méltó életet nem ahatalom embereitõl kapjuk. Azértnekünk magunknak kell megküz-denünk. A mi elhatározásunkon

múlik. A mi erõnk ad erõt a valóraváltásához. Bennünk a megoldás, ésáltalunk születik a jövõ.” – mondottabeszédében.

Az „Aranyosszék” táncegyüttes15 fiatal táncosa, az õket kísérõzenekarral együtt csodálatosan szépbemutatót tartott széki és aranyos-

rákosi táncokból. Vastapsot arattak.Hagyományainknak megfelelõen fák-lyás felvonulás indult a Hõsök kop-jafáihoz, amelyeken elhelyeztük azemlékezés virágait. (A táncos fiatalokitteni bemutatója elmaradt, mert a szín-padi produkcióban annyira kimeleged-tek, hogy nem vállalhatták a megfázáskockázatát a szabadban.)

Az ünnep befejezéseként barátitalálkozó volt a Fék étteremben, ahol aküldöttség valamennyi tagja – Kanya-ró Pál, a táncosok és a zenészek mel-lett Székely Surányi Ilona asszony,Dengyel Anikó iskolavezetõ,valamint Valentini Attila és GedoKároly tanácsosok – részt vett.

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. MÁRCIUS

BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

Ünnepi színpadkép

Tánc volt, a javából…

Page 2: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

2 – 2010. MÁRCIUS VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Hallottuk, sokszor elmondták, hogy hama-rosan új hulladékgazdálkodási rendszer való-sul meg a megyében, megszûnnek a környe-zetszennyezõ régi lerakók, helyükbe újak kerül-nek.

Hallottuk, de talán nem gondoltuk végig tel-jes egészében, hogy ez mit is jelent.

Az Európai Unió 1999-ben fogadta el az úgy-nevezett lerakó irányelvet, amely megszabta,hogy milyen mûszaki védelemmel épített hul-ladéklerakók üzemeltethetõek csak. Errealapvetõen a talaj és felszín alatti vizek védelmeérdekében van szükség. Mindannyian emlék-szünk a balatoni nagy angolnapusztulásra, azalgainvázióra és a turizmus drámai csökkenésérea 80-as évek közepén.

A bajt elsõsorban a tóba szabadon bekerülõkommunális szennyvíz okozta, a hetvenes évek-ben épült nyaralókból mindenféle utakon jutottle a szennyezõ anyag a vízbe.

A változást a tó körül kiépített szenny-vízhálózat hozta meg, mára a tó vízminõségefelülmúlja várakozásainkat.

A szigetelés nélkül épült hulladéklerakókjelentették az utolsó nagy szennyezõ forrást atalajvízre nézve.

Mindannyian hallottunk már a hulladéklera-kó elhelyezése körül kirobbant hosszas vitáról.Tudjuk, hogyan került, Veszprémbõl, Ajkára,onnan Szentgálra és végül Királyszentistvánra.

Nem egyszerû egy lerakónak helyet találni amegyében. Karsztforrásaink, melyek egyedülál-ló vizet adnak az országban, ilyenkor átkot jelen-tenek.

A Királyszentistvániak és a környéken élõk

azzal a feltétellel fogadták be a lerakót, ha aznem egyszerû, 5–10 év alatt betelõ lerakó lesz,hanem egy korszerû hulladék feldolgozó üzem iskapcsolódik hozzá, hogy egyrészt növeljük a le-rakó élettartamát, másrészt csökkentsük a lerakókörnyezetre gyakorolt káros hatását (bûz, széllelkihordott hulladék.).

Mindennek ára van, amit meg kell térítenünk.Eddig nem foglalkoztunk a szemétdíjjal. Ezutánis ez marad a legkisebb közüzemi számla, defigyelnünk kell rá.

Az Uniós csatlakozáskor mi is vállaltuk,hogy felszámoljuk a környezetszennyezõ lera-kókat, ennek megkönnyítésére az Unió által biz-tosított elõcsatlakozási forrásokat (ISPA)használtuk fel. Ez egyszeri tõkejuttatás. Ebbõlkell megépíteni és mûködtetni a rendszert úgy,hogy mikor a jelenleg épített lerakó megtelik,tudjunk mibõl valami mást, az akkori korkövetelményeinek megfelelõ hulladékkezelõmûvet építeni.

Az eddigi hulladékszállítási díjaknak egyelõnye volt: olcsó volt, de cserébe nem nyújtottfedezetet a bezárandó lerakók rekultivációjára,rendes gyûjtõjármûvek, technológiai fejlesz-tések megvalósítására. Az alacsonyan tartott díjoda vezetett, hogy jelenleg nagyon kevés szol-gáltató tud csak saját erejébõl bármilyenfejlesztést megvalósítani.

Mi fog történni 2010-ben? A regionális rend-szer központi és kapcsolt létesítményeimegépülnek, és 2010. június 1-én megkezdjük apróbaüzemüket, melyet legkésõbb 2010.szeptember 30-án lezárunk.

Ezt követõen, meg kell indítanunk a rendszer

üzemszerû használatát, hiszen a kiképzett dolgo-zókat már nem bocsáthatjuk egyszerûen szélnek,a gépek sem állhatnak üresen, kihasználatlanul3–4 hónapot. Az egyetlen célszerû megoldás azüzemszerû mûködés elindítása.

Ennek sajnos költsége van. A próbaüzemideje alatt a Társulásnak kell biztosítania a távol-sági szállítás költségeit, amely havonta,elõreláthatóan 19 millió forintba kerül, háromhónapon keresztül. A szeptember 1-tõl indulóteljes üzem költsége havi 81 millió forint (ez mártartalmazza a távolsági szállítás költségeit is)négy hónapon keresztül. A rendszer fenn-tartásához kapcsolódó egyszeri általános költ-ségek 57 millió forintra becsülhetõk, ígyösszességében 2010-ben 440 millió forint költ-séget kell a Szolgáltatóknak plusszkéntmegtéríteni. Ez lakásonként, átlagosan mintegybruttó 5000 Ft évi díjnövekedést jelent.

Tudom. Minden többe kerül, csak a munka-bérünk nem nõ. De van lehetõség a takarékos-ságra. Azok, akik hajlandók tenni akörnyezetükért, vállalják a szelektív gyûjtésseljáró feladatokat, esetleg hajlandóak komposztál-ni is, lecserélhetik jelenlegi, jellemzõen 110literes edényüket kisebbre. Díjnövekedés így islesz, de annak mértéke lényegesen kisebb lesz.

Mit kapunk ezért a díjért: a kötelezõen ellá-tandó heti alkalommal történõ ürítését azedényünknek, az évi egy alkalommal történõlomtalanítást és a szelektív hulladékgyûjtõ rend-szer mûködtetését. Czaun Jánosa Tiszta Európa Program, Észak-BalatoniTérség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás elnöke

Mi kerül ezen ennyibe?

A legutóbbi képviselõtestületi ülésen azegyik téma a szelektív szemétgyûjtõ (telep)sziget kijelölése. A beterjesztést a testület egy-hangú szavazással elfogadta. A helyszínnel nemérthetek egyet, hiszen a lányom háza elé(mellé?) jelölték ki.

De nem csak ez a kifogásom! Öt olyan üzlet van Akaliban, ahol élelmiszer,

ital, vegyi áru vásárolható. A legközelebbi is párszáz méter távolságra van, de olyan is akad, amifél km-nél is távolabb található. Az üresgöngyöleget ilyen messze kellene vinni

Még egy. A kijelölt sziget helye az Önkor-mányzaté, amelynek a tulajdonában ezen kívülmég több ezer négyzetméter terület van, ami cél-szerûbb, nem zavarja az ott lakók nyugalmát.(Pl.: a labdarúgó-pályától a Gyöngyvirág utcáig,az Önkormányzat gazdasági udvara.)

Hiába volt a 40 tiltakozó aláírás, a 7képviselõ szava dönt.

A fenti egyhangúság azért is meglepõ, mertvan egy közlekedési-igazságügyi szakértõnk is,Molnár Lajos úr személyében.

Írt a Naplóba egy cikket a volt vasúti épületkerítésén felfutó vadszõlõrõl – fényképpelbizonyítva, tanúval igazolva, mekkora bale-setveszélyt jelent. Az írásban a felelõs családot ismegnevezte. Postafordultával jött a válasz is aNaplóban, hogy a Sümegi család nem felelõs.Azóta a vadszõlõ eltûnt. (KRESZ szabályaiszerint kell a vasúti átjárót megközelíteni!)

Majd a következõ csodálatos tanulmány(Napló 2010. 01. 08. 11. oldal)

Akalitól Füredig a 71-es úton 1541 kátyúvan, sõt még a kátyúban is kátyú. (Nyilvánállapotos, azóta biztos megfialt!) Azt én teszemhozzá, hogy akinek a feladata, az is tudja, hogya fent leírtak igazak, de azt is, hogy nem lehettélen utat javítani, meg pénz sincs rá.

Egy kérés Molnár úrhoz! Ha ideje engedi,számolja már meg, hogy Akaliban a PetõfiSándor utcától a Nagymezõ utcáig hány kátyúvan, sõt, az egész falu területén, s hány millióforint (lenne) a javítás!

Molnár úr közéleti szereplése példaértékû!Mindig volt, van társadalmi szerepe, munkájátjól, becsülettel végzi. Régóta ismerem, (mindig,mindent, mindenkinél jobban, másképp tud, nemvéleménye van, hanem kinyilatkoztat), scsodálom, hogy a szemétlerakót szó nélkülmegszavazta!

Ehhez hasonlít egy régebbi testületi döntés, aszennyvízátemelõ dr. Varga Gyula fõorvos úrnyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták,megcsináltatták a kapu elé !

Kérem a döntéshozókat, gondolják át, mígidõben van, a szemétlerakó helyét!

Tisztelettel: Varga ImreUtóirat: Megbántani senkit nem akartam!

Olvasói levél: Megjegyzések

Page 3: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. MÁRCIUS – 3

FÉRFINAPJól indult az év, a hagyományos

férfinap igazán sikeres volt. Balástyaibarátaink is megérkeztek, s láthatóanjól is érezték magukat a mûsoron és azazt követõ mulatságon egyaránt.Képösszeállításunk az elmondottakateleveníti fel.

Page 4: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

4 – 2010. MÁRCIUS VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

NÕNAP„Jó válasz!” – így lehetne a

legrövidebben összefoglalni a férfi-napi mûsor viszonzásaként létrehozottnõnapit.

Külön öröm, hogy ezúttal a mármegszokott „fiú arcok” mellett újaktûntek fel, s zömükben az ifjabbkorosztályhoz tartoznak. Gratulálunk!

Page 5: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. MÁRCIUS – 5

Óvodai híreink

Jelmezverseny, 2010. február 20.

Az új év elsõ napjainak feladataiközé tartozott egy korábbi szülõikezdeményezés megvalósítása, azaz:„Segítsük a másutt élõ, nehéz sorsúgyermekeket!” Így került sorKisnamény óvodásai számára játékok,egyéb eszközök gyûjtésére sajátintézményünk szüleinek, gyerekeinekbevonásával. Köszönjük mindenkiközremûködését, támogatását!

Január 22-én izgatottan készültünk aközségi könyvtárba szervezett babaki-állításra. Érthetõ volt a kislányok mégfokozottabb érdeklõdése, kíváncsisá-ga. A gyûjtõ munkát végzõ VáraynéGoróczy Éva közvetlenségével,élménybeszámolójával lenyûgözte ahallgatóságot. A különféle sorsú babákkézben fogása, élettörténetük vala-mennyi gyermeket simogatásra,ringatásra, éneklésre ösztökélte. Elátogatás örömteli színfoltja volt, hogyÉva nénit Ildi néni egykori óvónéni-jeként is tisztelhetjük.

Nevelésünk fontos feladata, hogy

példamutatóan tiszteletet ébresszünkmúltunk és jelenünk értékeinek meg-becsülése iránt! A jeles napokra azévszakokhoz és ünnepekhez kötõdõenemlékezünk, ünnepelünk.

Március 15-re, nemzeti ünnepünkreis napokkal elõtte készülõdtünk. Akülönféle technikákkal készített zász-lókkal, kokárdákkal, huszárcsákókkal,pártákkal meneteltünk, lovacskáztunk,daloltunk, mondókáztunk.

Feldíszítettük környezetünket, for-radalmi dalokat hallgattunk. Délelõttelsétáltunk a templom melletti kop-jafákhoz, hogy lerójuk kegyeletünket.Visszafelé megcsodáltuk a Kossuth ésPetõfi utcát díszítõ nemzeti lobogókat.

A tavasz hamarosan egy másikünnepkör hagyományainak megeleve-nedését hozza, hiszen hamarosanérkezik a nyuszi. Áprilisban szeretettelvárjuk valamennyi leendõ óvodá-sunkat és szülõjét az óvodai beíratásokalkalmával!

Óvodai beíratásTájékoztatjuk a tisztelt szülõket,

hogy a Balatonakali NapköziotthonosÓvoda a 2011. május 31-ig, harmadikéletévüket betöltõ gyermekek számáraóvodai beíratást szervez. 2010.szeptember 1-tõl lehetõség nyílik a kétés fél éves szobatiszta gyermekekbefogadására is. Az õ részükre is ebeíratási idõszak érvényes.

A beíratás helye: NapköziotthonosÓvoda Balatonakali.

Idõpontja: 2010. április 7. du.13–14-ig, április 8. de. 10–11-ig,április 9. de. 10–11-ig.

A szülõ hozza magával: személyiigazolványát, lakcímet igazoló kár-tyáját, gyermek születési anyakönyvikivonatát.

Érdeklõdés, egyéb tájékoztatás:személyesen vagy a 87/444-207-estelefonszámon.

Sárándiné Németh Hajnalkavezetõ óvónõ

EREDMÉNYEKHangulatos jelmezversennyel, azt

követõen pedig vidám játékkal töltötték ezt aszombat délutánt az Akali gyermekek.

A zsûri – Hudák Józsefné, NémethLászlóné, Nyéki Mihályné – két korcsoport-ban értékelte a jelmezeket. Nem a költségesruhákat, hanem elsõsorban a jó ötleteketértékelték sokra.

A kicsiknél „Macika” – Nagy Levente letta gyõztes, a „Cowboy”és „Munkás” – SzabóMárk, Szabó Viktor, valamint a„Tûzszörny” – Navratyil Benedek elõtt.

A nagyobbak versenyét a „Csillagokháborúja” csoport – Czaun Benjamin, TherZsolt, Duna Dominik nyerte. Második a„Lemezlovas” – Nagy Flóra, harmadik pediga „Cowboy” – Koncz Otília lett.

Az eredményhirdetés után HegedûsDezsõné, Marika néni vezetésével csoportosjátékok következtek, amelyeknek gyõzteseiszintén jutalomban részesültek.

A szülõk, nagyszülõk süteményekkel ked-veskedtek, Nagy Józsefné, Emõke nénipedig a helyszínen sütötte a fánkot, kicsik ésnagyok örömére. Macika a nyereménnyelCsillagok háborúja… Fotó: Nagy Flóra

Page 6: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

6 – 2010. MÁRCIUS VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

Február 26-án, pénteken tartottaközgyûlését a Balatonakali ErdélyiKör Egyesület a polgármesteri hivatalnagytermében.

Elsõként Hudák Józsefné elnökbeszámolója hangzott el, KrajczJózsefné az ellenõrzõ bizottságmunkájáról adott számot, NyékiMihályné pedig az egyesület pénzügyihelyzetét ismertette.

Balatonakali legfiatalabb civilszervezete három évvel ezelõtt alakult,a vezetõség megbízatása most lejárt.Ezért – alapszabályuknak megfelelõen– a tagság új tisztségviselõket válasz-tott.

A választás dr. Palásthy Juliannaügyvéd (egyesületi tag) elnökletévelfolyt le. A szavazólapra a jelölõbi-zottság munkája nyomán egy elnök-jelölt, 9 elnökségi tagjelölt és 3ellenõrzõ bizottsági tagjelölt nevekerült fel. A tagok titkos szavazássalválasztották meg az új vezetõséget.

A BEKE munkája az elkö-vetkezendõ három évben a következõszemélyek irányításával folytatódikmajd:

Elnök: Hudák Józsefné.Elnökségi tagok: Halasi István,

Hosszú Gyula, Hosszú Gyuláné,Kemendy Miklós, Királyhegyi Ottília,Nyéki Mihályné, Törõné HorváthIlona.

Ellenõrzõ bizottság: KrajczJózsefné, Lampérth Zoltánné, BiczóAnna.

A megválasztottak nevében HudákJózsefné köszönte meg a bizalmat.

Az összejövetelen szó esett a BEKEáltal szervezett 2010. június 1–6-aközötti, erdélyi kirándulásról is, ame-lyen – meghatározott feltételekkel –nem egyesületi tagok is részt vehetnek.

A közgyûlés, a civil szervezet ha-gyományai szerint baráti beszélgetés-sel folytatódott, és a késõ esti órákbanért véget.

Tisztújítóközgyûlés

Tapsdíj – 2010Kezdetben vala a Taps-díj, mára pedig

újabb és újabb elismerések sora bõvíti ki aFérfinap és Nõnap szereplését, teljesítményétértékelõ ceremóniát.

A Fék pince hangulata most is izzott, amikoraz alapító, Tóth Béla hozzákezdett az elis-merések felsorolásához és átadásához.

Az idén a következõknek tapsolhattunk:Maszk-díj: Lampérth Zoltánné Ibolya.Vastaps-díj: Sümeginé Papp Teréz, Kovács

Balázs.Taps-díj: László Szilvia, Pusztainé Cserép

Zsuzsanna, Nagy Istvánné Kati, Móró Attila,Ordódy Géza, Hosszú Richárd.

Senior Oszkár: Móró Ferenc.Ötlet-díj: Réfi Ferenc.Udvari dekoratõr: Nagy Imréné Zsuzsa.Támogatói oklevél: Barátcsuha borház,

Bertók Lajos és neje Katalin, Berta Gyõzõ ésneje Gizella.

Oklevél: Törõ Bence, Móró Richárd,Süveges Csaba, Stáhl Anita.

Csak így tovább, gyerekek, gratulálunk!Csak így tovább, Béla, gratulálunk!

Öregek napjaKözel 60 ünnepelt vett részt a március 27-én

megtartott Öregek napján. Kemendy Miklós pol-gármester köszöntõje után Varga Imréné vers-sel, a Férfinap szereplõgárdájának hölgytagjaivérpezsdítõ cigánytánccal, valamint vidámjelenettel (Jelenetek egy házasságból)ajándékozták meg a hallgatóságot.

A Kéringer mûvészcsalád (Kéringer András,Lejtényi Ágnes, Kéringer Dávid és KéringerLõrinc) szintén ajándékba hozta zenés mûsorát,amelybõl egy idõ után elmaradtak a versek, mertaz egyre emelkedõ hangulat már „mulatós”számokat igényelt.

Az önkormányzat Tóth Béla által fõzött

ízletes vacsorával kedveskedett, sokan hoztaksüteményt és bort is a jeles alkalomra. Mindenfeladatra akadt segítõ kéz is.

Köszönet érte mindenkinek, s köszönet min-dazoknak az idõseknek is, akik elfogadták ameghívást, s így együtt tölthettünk velük egykellemes estét.

GerinctornaAz elõzõ évadban az ifjabb korosztály höl-

gyei kaptak lehetõséget arra, hogy újszerû for-mában eddzék testüket.

Bertók Katalin irányításával aerobik órákonvehettek részt, hetente kétszer. A foglalkozásolyan népszerû volt, hogy õsszel folytatódott akurzus.

Ezzel párhuzamosan az idõsebbek számáralehetõség nyílt egy „Gerinctorna” elnevezésûprogramra, amelyet Kemendy Veronika gyógy-tornász irányít, szintén heti két alkalommal. A„szebbnél szebb korú” hölgyek lelkesedésehatártalan volt, a téli hónapokban néha 18-at ismeghaladta a létszám minden kedden és

csütörtökön. A kitartó csoport még márciusban is

szép létszámmal dolgozik.

A tömegsport segítésénél aligha kerülhet

jobb helyre az önkormányzat támogatása. Az

összesen 30-nál is több résztvevõ nevében

köszönjük!

Maszk-díj

Ünnepi asztal mellett

A kitartó csapat

Page 7: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. MÁRCIUS – 7

MÁJUS1. majális, strand, 14-18.29., szombat: Gyermeknap, májusfa

kitáncolás, sportpálya, 15–20.

JÚNIUS18–20: Szent Iván ünnep.

Benne: Népmûvészeti kiállítások –Térségi Muzeális Gyûjtemény(Kossuth u. 36.).

18-a, péntek: Tájkonferencia. Hely-szín: Mûvelõdési Ház.

Minden nap: Népzenei, népmûvészetiprogramok. Térségi M. Gyûjtemény,Fõ tér.

19-e, szombat: Kézmûves kiállítás ésvásár – Fõ tér.Délutántól: Hagyományõrzõ mûvé-szeti csoportok bemutatói.Tüzes borok bemutatója.Este: Filmvetítés a Fõ téren. Tár-latlátogatás elemlámpával – TérségiMuzeális Gyûjtemény.A Szent Iván éji tûznél: KörnyeiAlice énekmûvész és együttese, Virrasztás a tûznél.

20-a, vasárnap: A felkelõ nap köszön-tése (Strand).

JÚLIUSJúnius 25–július 3.: Gasztronómiai

Hét I. Vendéglõk 18 órától.3-a, szombat: SZEZONNYITÓ 9.30–

24-ig.„Évadnyitó” Kikötõ, 9.40.Az elsõ hajó érkezése, köszöntõk,

majorett mûsor. Sétahajózás aBoglár hajón.

(agy)Velõben az erõ” településismeretivetélkedõ 9. 30.

Majorettek felvonulása a sportpá-lyához 10.30.

Tánc a szabadtéri színpadon,Sportpálya 11 óra.

Rendõrségi bemutató, Sportpálya 11órától.

Tûzoltó bemutató, Sportpálya 14órától.

Gulyásfõzõ verseny, Sportpálya 15órától.

Erõs ember verseny Sportpálya15órától.

Eredményhirdetések (Fõzõ, erõs,telism.)18 órától.

HOTEL MENTOL (musical) 20.00.Tapolcai Musical Színpad (12 személy

– ének- és táncmûvészek).Utcabál, Sportpálya és környéke 21

óra.10-e, szombat: HátsóUdvar rock band

mûsora, eldöntendõ helyszín 21 óra.24-e, szombat: Hajókikötõ, Halász-

léfõzõ verseny 15 órától.ABBA show19.30-tól.

AUGUSZTUSJúlius 31., szombat – augusztus 7.,

szombat: Tóparti akkordok.Akali – Gitárfesztivál.Komolyzenei programok 7 napon át

napközben és esténként.

Templomi koncertek .14-e, szombat: Lecsófõzõ verseny,

Eldöntendõ helyszín 15 óraSváb bál.20-a, péntek: Ünnepi megemlékezés,

Kossuth u. 45. 16 óra.Beszéd, elismerések közösségi mun-

káért.Virágos Akaliért eredményhirdetés.Ünnepi mûsor. Tábortûz, tárogatózene, Strand 20 óra.Bál, Strand 21 óra. 14-28-ig: Gasztronómiai Hét II.,

Vendéglõk 18 órától.26-a, csütörtök: Szórakoztató mûsor,

Rendezvénysátor 19 órától.Tánczene 20 órától.27., péntek: Szórakoztató mûsor,

Rendezvénysátor 20 óra. Tánczene 21 órától.28-a, szombat: Szezonzáró nap,

Sportpálya és a rendezvénysátor14–24-ig.

Benne: Pörköltfõzõ verseny, Sportpálya 15

órától.Szüreti felvonulás 17 óra.Borlovag avatás 19 óra.Szórakoztató mûsor 21 óra.Utcabál, Sportpálya és környéke 22

óra.

A rendezvények idõpontjában éstartalmában változtatás még lehet-séges!

PROGRAMOK Balatonakaliban – 2010

BabakiállításA községi könyvtár évadnyitó ren-

dezvénye a legifjabb korosztálynak

szólt.

Január végén dobozokban több mint200 baba „érkezett” Akaliba. VárainéGoróczy Éva gyûjteménye a kistérségtöbb könyvtárában szerepelt már.

Az utóbbi 50 év – elsõsorbanelhagyott – babáit vette szárnyai alá,restaurálta és rendszerezte a gyûjtõ,hogy együttes bemutatásukkal képetkaphassunk arról, hogyan, milyenjátékokkal töltötték idejüket az elmúltötven évben a gyerekek.

A kiállítást Tóthné WittmanBorbála, a Balatonfüredi Könyvtárgyermekkönyvtárosa nyitotta meg,majd Várainé Goróczy Éva gyûj-teménye legérdekesebb darabjait

mutatta be a jelenlévõknek – elsõsor-ban, természetesen a gyerekeknek.

A bemutató fõszereplõiA kiállított tárgyak érintése

NEM tilos…

Page 8: BALATONAKALI ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA VIII. …nyaralója elé telepítése! Csak kb. 50 m-re nyu-gatra kellett volna áttenni, de megszavazták, megcsináltatták a kapu elé ! Kérem

8 – 2010. MÁRCIUS VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM

KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK

POLGÁRMESTERI HIVATALÜgyfélfogadás: hétfõ: 8–15,30,

szerda: 8–15,30, péntek: 8–13,00.

TELEPÜLÉSÕRÖKELÉRHETÕSÉGEI

Bóday Gyula: +36-70/200-4422Hosszú László: +36-70/200-4637

ORVOSI RENDELÉSDr. Balla György

Hétfõ: 12,00–13,00, kedd: 08,00–10,00,szerda: 17,00–18,00,

csütörtök: 08,00–10,00, péntek: 12,00–13,00.

Ügyelet hétköznap: 16,00-tólRendelõintézet Balatonfüred,

Csárda u. 1.Ügyelet hétvégén: egész nap

Rendelõintézet Balatonfüred,Csárda u. 1. Tel.: 88/580-888

FOGÁSZATI RENDELÉSdr. Hargitai Zsolt

Hétfõ: 08,00–11,30, kedd: 13,00–18,00,szerda: 13,00–18,00,

csütörtök: 08,00–11,30.Tel: 87/444-086

VÍZIRENDÉSZETI RENDÕRÖRSBalatonfüred. Tel.: 87/342-680

VÍZIRENDÉSZETI ÁLLANDÓÜGYELET

Siófok. Tel.: 84/310-712

VÍZIMENTÕK BALATONISZAKSZOLGÁLATA

Zánka. Tel.: +36-30/383-8383

POSTAKossuth u. 31.

Vezetõ: Nagy TamásnéTel.: 87/444-260, 444-382

FÉK ABC – ÉTTEREMABC:

hétfõ–péntek: 06,30–18,00,szombat: 06,30–14,00,vasárnap: 06,30–12,00.

ÉTTEREM: hétfõ–péntek 10–21, szombat 8–22,

vasárnap 08–20

Kéthavonta megjelenõ lap a falu életérõl. – Felelõs kiadó: Kemendy Miklós. Szerkesztõ: Királyhegyi Ottília.A fejlécen szereplõ grafikát Holányi Julianna készítette.

Levélcím: 8243 Balatonakali, Kossuth L. u. 17. Tel./fax: 87/444–255. I + G Nyomda Bt., Balatonfüred. Felelõs vezetõ: Iglói János. E-mail: [email protected]

EGYHÁZI SZERTARTÁSOKRómai katolikus istentisztelet: 2010. március 14-tõl, minden vasárnap és egyházi ünnepnapon délelõtt

11,15 órakor kezdõdnek. Július 1-ig váltakozva lesz szentmise és igeliturgiaEvangélikus istentisztelet: minden II. és IV. vasárnap 14.00-kor

Református istentisztelet: minden III. vasárnap 15.30-kor

a jövedéki adóról és a jövedéki termékekforgalmazásának különös szabályairólszóló 2003. évi CXXVII. törvény 110.§. 11.bekezdése alapján:

A nem jövedéki engedélyes kereskedõalkoholterméket, bort, sört, pezsgõt,köztes alkoholterméket a külön jogsza-bály szerinti alkalmi rendezvényen,illetve közterületi értékesítés [Kertv. 2. §14. pont], valamint vásáron vagy piaconnem üzletben folytatott kereskedelmitevékenység [Kertv. 2. § 19., illetve 29.pont] keretében is értékesíthet, ha azértékesítés helye szerint illetékes vám-hatósághoz – legkésõbb az értékesítés

megkezdése elõtt három munkanappal –bejelenti az értékesítés helyét és idõ-pontját, rendszeres idõközönként is-métlõdõ értékesítés esetén az értékesítésinapokat és az egyes napokon azértékesítés kezdõ és befejezõ idõpontját,valamint a jövedéki termék rak-tározására használt épület, épületrészcímét (helyrajzi számát).

A fenti jogszabályi rendelkezésrõl atelepülésen jövedéki termékkel kereskedel-mi tevékenységet folytató gazdálkodókatezúton tájékoztatjuk.

Stark Attila õrnagy, parancsnokVám- és Pénzügyõri Hivatal Veszprém

Tájékoztató

VéradásTovábbra is sikeresek a Vöröskereszt Balatonakaliban szervezett akciói.A január 18-án megtartott véradáson összesen 25 önkéntes adott vért.

A Balatoni Hajózási Zrt. pénztáros-kikötõõrt keres a Balatonakali Hajóállomásra,július–augusztus hónapra. Diák is lehet.

Feltétel: erkölcsi bizonyítvány, 18 éven felüli életkor.Info: Bognárné Varga Katalin, Lucz Endre állomásfõnök: +36-30-301-8132.

MÁJUS 15

HA SZERETED A BALATONT, ÜNNEPELJ VELÜNK!NYÚJTS KEZET, HOGY ÉLÕ LÁNCCAL

KÖRÜLÖLELHESSÜK A BALATONT! REGISZTRÁLJ A BALATONI TELEPÜLÉSEK JELENTKEZÉSI PONTJAIN!

TÁJÉKOZÓDJ A karnyujtasnyibalaton.blog.hu OLDALON!ÉRDEKLÕDJ A [email protected] CÍMEN!

C S A T L A K O Z Z H O Z Z Á N K !