bevezetÉs - repulestudomany.hu€¦ · dr. szabó sándor andrás1 „Öreg pilÓta nem vÉn...

13
502 Dr. Szabó Sándor András 1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN A PILÓTA ÉS AZ U(C)AV OPERÁTOR MINŐSÍTÉSE SZEMPONTJÁBÓL 2 Maga az öregedés nem betegség, de a vele járó természetes élettani hanyatlás (elsősorban az érzékszervi telj e- sítmény és a mozgásszervek funkcionális állapota, valamint a hypoxia és G-tűrőképesség szempontjából), továb- bá a betegségek növekvő kockázata a repülési lehetőségek folyamatos újraértékelését teszi szükségessé az életkor függvényében. Hiszen miközben nagymértékben csökkent a technika meghibásodásából adódó légibalesetek száma, eközben egyre nagyobb hangsúlyt kap az emberi hibából bekövetkező légikatasztrófa. A cikkben kiemelem a legfontosabb élettani változásokat az életkor előre haladtával, értékelem az ennek függvé- nyében változó hirtelen cselekvőképtelenségi kockázatot (1 %-os szabály). Elemzem a pilóták szempontjából a speciális, extrém környezeti és élettani terheléssel járó munkavégzés, mint stressz forrás potenciális egészség károsító hatását a különböző szervrendszerek esetében, párhuzamba állítva az U(C)AV {Pilóta nélküli (Harci) Légijármű} operátor szellemi teljesítményének követelményeivel és ennek esetleges korral járó hanyatlásával. „OLD PILOT IS NOT CRIPPLED PILOT” PHYSIOLOGICAL LIMITATION FACTORS AND MENTAL PERFORMANCE IN FUNCTION OF AGE REGARDING PILOT AND U(C)AV OPERATOR QUALIFICATION Ageing process is not a disease itself, but the natural decrement of physiological performance (specially focus- ing on sensory performance, locomotorium functional state, hypoxia and G-tolerance) is obvious. The increased risk of diseases inevitably requires the continuous revaluation of flying capabilities and skills in function of in- creasing age. While there is an overall decrease in number of air mishaps resultant from technical failure, there is an enhanced emphasis on air disasters caused by human errors. Analysing the most important physiological changes in function of age I am going to evaluate the risk of sudden incapacitation, in the frame of „1 % rule”. I am going to analyse the potentially harmful effects of extreme work- ing (environmental and physiological) conditions (as sources of stress) on different systems of organs, drawing a parallel between the special requirements of pilot and UCAV (Unmanned Combat Aerial Vehicle) operators, discussing their possibly age-related deterioration. BEVEZETÉS A repülés ma már nem csak a fiatalok kiváltsága és joga: ahogy fejlődik a repülőtechnika, a kü- lönböző rendeltetésű (sport-rekreációs, kereskedelmi és utasszállító) repülőeszközökön egyre nő az idősebb repülőszemélyzet aránya: például az amerikai Polgári Repülésügyi Hatóság (FAA) felmérése szerint már 1991-ben az USA civil pilótáinak több, mint 50 %-a volt idősebb 40 évnél. 3 1 o. alezredes, Ph.D., MH Honvédkórház, Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Kutató Intézet, Kecskemét, [email protected] 2 Lektorálta: Prof. Dr. Grósz Andor orvosdandártábornok, CSc, intézetparancsnok, MH Hondkórház Repülőorvosi, Alkalmasságvizsgáló és Kutató Intézet Kecskemét 3 COOKE, J: Chapter „The ageing pilot” in Ernsting’s Aviation Medicine. Ed.: D.J. Rainford, D.P. Gradwell

Upload: others

Post on 28-Jan-2020

4 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

502

Dr Szaboacute Saacutendor Andraacutes1

bdquoOumlREG PILOacuteTA NEM VEacuteN PILOacuteTArdquo

EacuteLETTANI KORLAacuteTOZOacute TEacuteNYEZŐK EacuteS SZELLEMI TELJESIacuteTMEacuteNY

AZ EacuteLETKOR FUumlGGVEacuteNYEacuteBEN A PILOacuteTA EacuteS AZ U(C)AV

OPERAacuteTOR MINŐSIacuteTEacuteSE SZEMPONTJAacuteBOacuteL2

Maga az oumlregedeacutes nem betegseacuteg de a vele jaacuteroacute termeacuteszetes eacutelettani hanyatlaacutes (elsősorban az eacuterzeacutekszervi telje-

siacutetmeacuteny eacutes a mozgaacutesszervek funkcionaacutelis aacutellapota valamint a hypoxia eacutes G-tűrőkeacutepesseacuteg szempontjaacuteboacutel) tovaacuteb-

baacute a betegseacutegek noumlvekvő kockaacutezata a repuumlleacutesi lehetőseacutegek folyamatos uacutejraeacuterteacutekeleacuteseacutet teszi szuumlkseacutegesseacute az eacuteletkor

fuumlggveacutenyeacuteben Hiszen mikoumlzben nagymeacuterteacutekben csoumlkkent a technika meghibaacutesodaacutesaacuteboacutel adoacutedoacute leacutegibalesetek

szaacutema ekoumlzben egyre nagyobb hangsuacutelyt kap az emberi hibaacuteboacutel bekoumlvetkező leacutegikatasztroacutefa

A cikkben kiemelem a legfontosabb eacutelettani vaacuteltozaacutesokat az eacuteletkor előre haladtaacuteval eacuterteacutekelem az ennek fuumlggveacute-

nyeacuteben vaacuteltozoacute hirtelen cselekvőkeacuteptelenseacutegi kockaacutezatot (1 -os szabaacutely) Elemzem a piloacutetaacutek szempontjaacuteboacutel a

speciaacutelis extreacutem koumlrnyezeti eacutes eacutelettani terheleacutessel jaacuteroacute munkaveacutegzeacutes mint stressz forraacutes potenciaacutelis egeacuteszseacuteg

kaacuterosiacutetoacute hataacutesaacutet a kuumlloumlnboumlző szervrendszerek eseteacuteben paacuterhuzamba aacutelliacutetva az U(C)AV Piloacuteta neacutelkuumlli (Harci)

Leacutegijaacutermű operaacutetor szellemi teljesiacutetmeacutenyeacutenek koumlvetelmeacutenyeivel eacutes ennek esetleges korral jaacuteroacute hanyatlaacutesaacuteval

bdquoOLD PILOT IS NOT CRIPPLED PILOTrdquo

PHYSIOLOGICAL LIMITATION FACTORS AND MENTAL PERFORMANCE IN FUNCTION OF AGE

REGARDING PILOT AND U(C)AV OPERATOR QUALIFICATION

Ageing process is not a disease itself but the natural decrement of physiological performance (specially focus-

ing on sensory performance locomotorium functional state hypoxia and G-tolerance) is obvious The increased

risk of diseases inevitably requires the continuous revaluation of flying capabilities and skills in function of in-

creasing age While there is an overall decrease in number of air mishaps resultant from technical failure there

is an enhanced emphasis on air disasters caused by human errors

Analysing the most important physiological changes in function of age I am going to evaluate the risk of sudden

incapacitation in the frame of bdquo1 rulerdquo I am going to analyse the potentially harmful effects of extreme work-

ing (environmental and physiological) conditions (as sources of stress) on different systems of organs drawing a

parallel between the special requirements of pilot and UCAV (Unmanned Combat Aerial Vehicle) operators

discussing their possibly age-related deterioration

BEVEZETEacuteS

A repuumlleacutes ma maacuter nem csak a fiatalok kivaacuteltsaacutega eacutes joga ahogy fejlődik a repuumllőtechnika a kuuml-

loumlnboumlző rendelteteacutesű (sport-rekreaacutecioacutes kereskedelmi eacutes utasszaacutelliacutetoacute) repuumllőeszkoumlzoumlkoumln egyre nő

az idősebb repuumllőszemeacutelyzet araacutenya peacuteldaacuteul az amerikai Polgaacuteri Repuumlleacutesuumlgyi Hatoacutesaacuteg (FAA)

felmeacutereacutese szerint maacuter 1991-ben az USA civil piloacutetaacuteinak toumlbb mint 50 -a volt idősebb 40 eacutevneacutel3

1 o alezredes PhD MH Honveacutedkoacuterhaacutez Repuumllőorvosi Alkalmassaacutegvizsgaacuteloacute eacutes Kutatoacute Inteacutezet Kecskemeacutet

sasi19620gmailcom 2 Lektoraacutelta Prof Dr Groacutesz Andor orvosdandaacutertaacutebornok CSc inteacutezetparancsnok MH Honveacutedkoacuterhaacutez

Repuumllőorvosi Alkalmassaacutegvizsgaacuteloacute eacutes Kutatoacute Inteacutezet Kecskemeacutet 3 COOKE J Chapter bdquoThe ageing pilotrdquo in Ernstingrsquos Aviation Medicine Ed DJ Rainford DP Gradwell

503

A fejlett repuumllőiparral eacutes repuumlleacutesi kultuacuteraacuteval rendelkező orszaacutegokban a vaacuterhatoacute eacutelettartam nouml-

vekedeacutese eacutes a felhalmozott tudaacutes eacutes repuumlleacutesi tapasztalat hasznosiacutetaacutesaacutenak igeacutenye a hajoacutezoacute-

aacutellomaacuteny koumlreacuteben is a professzionaacutelis karrier kiterjeszteacuteseacutenek iraacutenyaacuteba hat Ez a tendencia

termeacuteszetesen legkeveacutesbeacute a szervezetet rendkiacutevuumll igeacutenybe vevő katonai repuumlleacutest eacuterinti a repuuml-

leacutesbiztonsaacuteg alapvető szempontjait itt nem lehet figyelmen kiacutevuumll hagyni

A korral egyuumlttjaacuteroacute kockaacutezatok fokozoacutedaacutesa diagnosztikai-kezeleacutesi lehetőseacutegeik a fennaacutelloacute

aacutellapotok ndash klinikai betegseacutegek megjeleneacutese eacutes progresszioacuteja komoly megfontolaacutesokat indo-

kol a repuumlleacutes eacuteletkori felső hataacuteraacutenak megaacutellapiacutetaacutesaacuteban akaacuter a katonai akaacuter a polgaacuteri repuumlleacutes-

ben Nagy neacutepesseacutegre vonatkozoacute statisztikaacutek szerint 35 eacuteves kor foumlloumltt a kor előre haladtaacuteval

nő az oumlsszhalaacutelozaacutes egyeacuteb suacutelyozott (major) kockaacutezati teacutenyezők neacutelkuumll is (peacuteldaacuteul dohaacutenyzaacutes

elhiacutezaacutes magas veacuternyomaacutes) Az aacuteltalaacutenos populaacutecioacutekban termeacuteszetesen vizsgaacuteljaacutek egyeacuteb (ho-

zott genetikailag meghataacuterozott veleszuumlletett) teacutenyezők szerepeacutet

1 hangsuacutelyozzaacutek a nem szerepeacutet (női nem bizonyos veacutedettseacuteget jelent a vaacuteltozaacutes-

menopauza koraacuteig az eacuterelmeszesedeacutessel szemben)

2 kiemelik a pozitiacutev csalaacutedi koacuterelőzmeacuteny kockaacutezati szerepeacutet (50 eacutev alatti hirtelen sziacutevhalaacutel

a csalaacuted egyenes-aacutegi leszaacutermazottaiban oumlnmagaacuteban noumlveli a sziacutevbetegseacuteg kockaacutezataacutet

3 etnikai teacutenyezők jelentőseacutegeacutet vetik foumll (rasszok koumlzoumltt jelentős elteacutereacutes lehet a soacute-viacutez

haacuteztartaacutes egyensuacutelyaacutenak szabaacutelyozaacutesaacuteban iacutegy a magas veacuternyomaacutes kialakulaacutesaacutenak

mechanizmusa afroamerikai neacutepcsoportban elteacuterő lehet)

4 termeacuteszetesen hangsuacutelyozzaacutek az eacuteletmoacuted-taacuteplaacutelkozaacutes kockaacutezati szerepeacutet (elhiacutezaacutes ma-

gas soacutetartalmuacute kaloacuteria- eacutes szeacutenhidraacutetduacutes eacutetelek) peacuteldaacuteul az eacuterelmeszesedeacutes eacutes cukor-

betegseacuteg kialakulaacutesaacuteban

5 szinteacuten az eacuteletmoacuted kapcsaacuten foumllvetik az aacuteltalaacutenos stressz terheleacutes illetve a stressz keze-

leacuteseacutenek szemeacutelyiseacutegfuumlggő romboloacute hataacutesaacutenak szerepeacutet pl a sziacutev-eacuterrendszeri betegseacute-

gek kialakulaacutesaacuteban baacuter ennek pontos mennyiseacutegi jellemzeacutese meacuteg nem megoldott

Keveacutesbeacute ismert a munkaveacutegzeacutes a konkreacutet munkafeladatoknak eacutes a munkahelyi koumlrnyezeti

stressz teacutenyezőknek a direkt hataacutesa a vaacuterhatoacute eacutelettartamra (leszaacutemiacutetva termeacuteszetesen a veszeacute-

lyes anyagok expoziacutecioacutejaacutet ahol azok koumlrnyezeti vagy bioloacutegiai monitorizaacutelaacutesa a munkavaacutella-

loacutek rendszeres szűrővizsgaacutelata biztosiacutetja hogy időben megakadaacutelyozzuk a foglalkozaacutesi beteg-

seacuteg kialakulaacutesaacutet)

Repuumlleacutesi koumlrnyezetben Booze felmeacutereacutese szerint az aacuteltalaacutenos koumlzforgalmi (bdquokisgeacutepesrdquo) piloacutetaacutek

aacuteltalaacutenos halaacutelozaacutesi mutatoacutei jobbak sziacutev (koszoruacuteeacuter) betegseacutegre keveacutesbeacute hajlamosak mint a

hasonloacute korosztaacutely az aacuteltalaacutenos neacutepesseacutegben (bdquofoumlldi halandoacutekrdquo koumlzoumltt)4 Ez első hallaacutesra nem

meglepő egy olyan neacutepesseacuteg csoportroacutel van szoacute mely maacuter a kivaacutelogataacutes soraacuten egeacuteszseacuteguumlgyi

szempontboacutel erősen szelektaacutelt (szaacutemos betegseacuteg vagy betegseacuteg megelőző aacutellapot nem oumlssze-

feacuterhető a repuumlleacutessel) eacutes rendszeresen egeacutesz repuumllő karrierje soraacuten egeacuteszseacuteguumlgyi ellenőrzeacutesem

eacuteves-feacuteleacuteves minősiacuteteacutesen kell reacuteszt vennie (Egy hivataacutesos piloacuteta eacutelete folyamaacuten kb 100 szak-

szolgaacutelati orvosi vizsgaacutelaton vesz reacuteszt) Ezek a rendszeres szűreacutesek elősegiacutetik a rizikoacutefakto-

Hodder Arnold 4 Kiadaacutes 2006 785 o 4 BOOZE CF Sudden in-flight incapacitation in general aviation Aviation Space and Environmental Medicine

1989 60 332-335 o

504

rok korai azonosiacutetaacutesaacutet a betegseacuteg korai staacutediumaacuteban toumlrteacutenő kiemeleacuteseacutet eacutes teljes gyoacutegyiacutetaacutesaacutet

majd repuumllőstaacutetuszaacutenak helyreaacutelliacutetaacutesaacutet ezzel a preventiacutev szemleacutelettel a piloacuteta sokaacuteig rend-

szerben tarthatoacute (Az aacuteltalaacutenos kardioloacutegia is sokat profitaacutel a relatiacuteve homogeacuten egeacuteszseacuteges

piloacuteta populaacutecioacute vizsgaacutelataacuteboacutel vagy kontroll csoportkeacutent toumlrteacutenő alkalmazaacutesaacuteboacutel az egyik

legelső eacutes legnagyobb koleszterin (veacuterzsiacuter) csoumlkkentő tanulmaacuteny (AFCAPS) az Amerikai Leacute-

gierő repuumllőbaacutezisain keacuteszuumllt kimutatva hogy meacuteg koumlzepesen magas koleszterinszint eacutes sziacutev-

eacuterrendszeri kockaacutezat mellett is joacuteteacutekony hataacutesuacute a koleszterin szint gyoacutegyszeres csoumlkkenteacutese)5

1 aacutebra Vaacuteltozoacute kihiacutevaacutesok vaacuteltozoacute koumlvetelmeacutenyek

Baacuter amerikai hivataacutesos piloacutetaacutek felvetetteacutek hogy a repuumlleacutessel jaacuteroacute aacuteltaluk eacuterzeacutekelt stressz oumlnma-

gaacuteban kaacuteros az egeacuteszseacutegre eacutes csoumlkkenti az eacutelettartamot ez nem igazoloacutedott az Amerikai Polgaacuteri

Leacuteguumlgyi Hivatal (FAA)6 tanulmaacutenya megaacutellapiacutetotta hogy a nyugdiacutejba vonuloacute piloacutetaacutek (Ameri-

can Airlines leacutegitaacutersasaacuteg) 60 eacuteves kor utaacuten szignifikaacutens kuumlloumlnbseacuteggel tovaacutebb eacutelnek magasabb

eacuteletkort eacutelnek meg7 Uacutegy tűnik az eacuteletkor oumlnmagaacuteban kisebb megbetegedeacutesi-halaacutelozaacutesi rizikoacute

teacutenyező a piloacutetaacutek koumlreacuteben mint az aacuteltalaacutenos (hasonloacute koruacute) neacutepesseacuteg csoportban Ugyanakkor

nem tagadhatoacute hogy az eacuteletkor komoly hataacutessal van a repuumlleacutesi alkalmassaacuteg szempontjaacuteboacutel leg-

fontosabb szervrendszerekre mind azok funkcionaacutelis terhelhetőseacutegeacutere mind az eacuteletkorfuumlggő

anatoacutemiai-strukturaacutelis elvaacuteltozaacutesaira tekintettel A piloacuteta aacuteltal megeacutelt eacutes műszeresen pszicholoacute-

giai tesztekkel igazolhatoacute stressz szint az eacuteletkor előre haladaacutesaacuteval nő mikoumlzben az eacutelettani tel-

jesiacutetmeacutennyel oumlsszefuumlggő alapvető repuumlleacutesi keacutepesseacuteg (terhelhetőseacuteg) csoumlkken (1 aacutebra)

EacuteLETKOR EacuteS A SZIacuteV-EacuteRRENDSZERI BETEGSEacuteGEK

Az aacuteltalaacutenos neacutepesseacutegben a sziacutev-eacuterrendszeri korral noumlvekvő halaacutelozaacutes komoly neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi

probleacutema Ennek alapja az eacuterrendszer egeacuteszeacutet eacuterintő eacuterelmeszesedeacutes mely a sziacutev sajaacutet eacuterellaacutetaacutesaacutet a

koszoruacutesereket is eacuterinti Az eacuterelmeszesedeacutes fiatal korban megkezdődik eacutes szervi lokalizaacutecioacutetoacutel fuumlg-

5 DOWNS JR CLEARFIELD M TYROLER HA WHITNEY EJ KRUYER W et al Air ForceTexas Coronary

Atherosclerosis Prevention Study (AFCAPSTEXCAPS) Additional perspectives on tolerability of long-term

treatment with lovastatin Am J Cardiol 2001 May 187(9)1074-9 6 FAA Federal Aviation Authority

7 BESCO RO SANGAL SP NESTHUIS TE A longevity and survival analysis for a cohort of retired airline

pilots Final Report Washington DC Federal Aviation Administration Office of Aviation Medicine 1995

505

gően hamar tuumlneteket okozhat 8 A folyamat maacuter a 20-as eacutevekben elindul Vietnamban lelőtt ameri-

kai piloacutetaacutek boncolaacutesi eredmeacutenyei is alaacutetaacutemasztjaacutek Mikor vaacutelik ez a folyamat eacuteletveszeacutelyesseacute

A leacuteguumlgyi hatoacutesaacutegnak pedig a repuumllőorvosi alkalmassaacuteg elbiacuteraacutelaacutesakor nemcsak a teacutenylegesen

veacutegzetes kimenetelű sziacutev-eacuterrendszeri toumlrteacuteneacutest (sziacutevizom elhalaacutes ndash infarktus ennek kapcsaacuten

suacutelyos ritmuszavar esetleg balkamra eleacutegtelenseacuteg) kell figyelembe venni hanem az bdquoeny-

heacutebbrdquo keveacutesbeacute suacutelyos de faacutejdalommal eacutes ezeacutert figyelem beszűkuumlleacutessel jaacuteroacute tuumlnetek lehetőseacute-

geacutet is peacuteldaacuteul a sziacutev koszoruacuteerek csoumlkkent veacuterellaacutetaacutesa miatti mellkasi faacutejdalom (angina) lehe-

tőseacutegeacutet Ha ez a repuumlleacutes kritikus faacutezisaacuteban jelentkezik ugyanuacutegy pillanatnyi cselekvőkeacutepte-

lenseacuteget okoz mint a veacutegzetes halaacutelt okozoacute infarktus mikoumlzben a strukturaacutelis rendellenesseacute-

get (a koszoruacuteeacuter koumlruumlliacutert elmeszesedeacuteseacutet plakkjaacutet) neheacutez pontosan behataacuterolni

Repuumlleacutesi koumlrnyezetben a magassaacuteggal egyuumlttjaacuteroacute oxigeacutenhiaacuteny eacutes a repuumlleacutesi stressz hataacutesaacutera

hirtelen meacuteg kezdeti bdquolaacutegy plakkokrdquo is berepedhetnek a kialakuloacute veacuterroumlg pedig elzaacuterhatja az

eacuteletfontossaacuteguacute sziacutev koszoruacuteeret akaacuter előzmeacutenyek neacutelkuumll (Afganisztaacutenban HH 60 G

MEDEVAC9 helikopter zuhant le hatfős szemeacutelyzettel a fedeacutelzeteacuten a teacuterbeli dezorientaacutecioacute

mellett erősen felmeruumllt a 39 eacuteves koraacutebban teljesen egeacuteszseacutegesnek tartott piloacuteta akut cselek-

vőkeacuteptelenseacutege a mellkasi faacutejdalom miatt A sziacutev koszoruacuteerein a boncolaacutes soraacuten ugyanis a bal

főtoumlrzsoumln ndash a balkamraacutet ellaacutetoacute fő aacutegon 95 -os szűkuumlletet talaacuteltak)10

A piloacutetaacutek megbetege-

deacutesi statisztikaacuteja halaacutelozaacutesi mutatoacutei az aacuteltalaacutenos neacutepesseacuteg betegseacutegi jellemzőivel mutat ha-

sonloacutesaacutegot a kor előre haladtaacuteval fokozoacutedik a sziacutev koszoruacuteserein az eacuterelmeszesedeacutes A koumlz-

forgalmi repuumlleacutesben egyeacutebkeacutent meacuteg aktiacutev (tehaacutet tuumlnetmentes) piloacutetaacutek 43 -aacutenaacutel komoly

koacuterbonctanilag eacuterteacutekelhető elvaacuteltozaacutes volt kimutathatoacute11

A folyamat ndash a hirtelen sziacutevhalaacutelhoz

vezető koszoruacuteeacuter-elmeszesedeacutes ndash kockaacutezati szintjeacutenek jellemzeacuteseacutere angol sziacutev specialistaacutek a

polgaacuteri repuumlleacutesre vonatkozoacutean kifejlesztetteacutek az uacuten bdquo1 szaacutezaleacutekos szabaacutelytrdquo12

amely keacutetkor-

maacutenyos korszerű utasszaacutelliacutetoacutegeacutepen az egyik piloacuteta hirtelen tejes cselekvőkeacuteptelenseacutege eseteacuten

matematikai levezeteacutessel meghataacuterozza hogy milyen sziacutev-eacuterrendszeri rizikoacute profil (azaz halaacute-

lozaacutesi araacuteny ezreleacutekben kifejezve) fogadhatoacute el egy piloacutetaacutenaacutel (Felteacutetelezve hogy a keacutetkormaacute-

nyos geacutepen a maacutesodpiloacuteta joacute eseacutellyel aacutet tudja venni a geacutep iraacutenyiacutetaacutesaacutet meacuteg a repuumlleacutes kritikus

faacutezisaiban is azaz felszaacutellaacuteskor vagy leszaacutellaacutes koumlzben13

) (2 aacutebra)

8 STRONG J et al Prevalence and Extent of Atherosclerosis in Adolescents and Young Adults JAMA 1999

281 p 727-735 9 MEDEVAC Medical Evacuation (leacutegi) egeacuteszseacuteguumlgyi kiuumlriacuteteacutes

10 ALDINGER C DUNHAM W Possible heart attack cited in US Afghan crash WASHINGTON July 3 (Reu-

ters) url httpwwwafghanistannewscentercomnews2003julyjul42003html (2008 maacutercius 13) 11

TANEJA N WIEGMANN DA Prevalence of Cardiovascular Abnormalities in Pilots Involved in Fatal Gene-

ral Aviation Airplane Accidents Aviat Space Environ Med 2002 73 p 1025-30 12

TUNSTALL-PEDOE H Cardiovasular risk and risk factors in the context of aircrew certification European

Heart Journal 1992 13 Supplementum H 16-20 o 13

JOY M Cardiological aspects of aviation safety ndash the new European perspective European Heart Journal 1992 13 Supplementum H 21-26 o

506

2 aacutebra Szaacutemveteacutes az 1 szaacutezaleacutekos szabaacutelyhoz14

E szerint ha a piloacuteta baacutermely betegseacutegből adoacutedoacute eacuteves halaacutelozaacutesi kockaacutezata 1 alatt marad

akkor az utasszaacutelliacutetoacute geacutep maacutesik piloacutetaacuteja gond neacutelkuumll aacutet tudja venni a repuumlleacutesi feladatokat (Ez

az alapszabaacutely egy brit populaacutecioacuteban elfogadhatoacute ahol sziacutev-eacuterrendszeri esemeacutenyek eacuteves koc-

kaacutezata csak 60-64 eacuteves kor koumlzoumltt haladja meg az 1 -ot maacutes Kelete-Euroacutepai neacutepekneacutel sajnos

ettől a neacutepegeacuteszseacuteguumlgyi mutatoacutetoacutel meacuteg messze vagyunkhellip) Ennek elleneacutere az utoacutelagos (koacuter-

bonctani) elemzeacutesek meacuteg mindig azt mutatjaacutek hogy koumlzforgalmi repuumlleacutesben a katasztroacutefa

messze leggyakoribb egeacuteszseacuteguumlgyi oka a sziacutev-eredetű cselekvőkeacuteptelenseacuteg 15

(1 taacuteblaacutezat)

1 taacuteblaacutezat Egeacuteszseacutegi teacutenyezők szerepe a veacutegzetes leacutegibalesetekben

repuumllt tiacutepus szerint

Baacuter maga a koacuterbonctani lelet sokkal gyakrabban előfordul (56-60 eacutev koumlzoumltti piloacutetaacutek 70 -ban

14

ERNSTING J (Ed) Aviation Medicine Oxford Butterworth-Heinemann 2000 3 Kiadaacutes 223-224 o 15

CULLEN SA DRYSDALE HC MAYES RW Role of medical factors in 1000 fatal aviation accidents case

note study British Medical Journal 19973141592 wwwncbinlmnihgov pmc articles PMC2126794

(2012 maacutercius12)

507

a koszoruacuteeacuter-elmeszesedeacutes maacuter suacutelyos fokuacute) de a veacutegzetes balesetek bekoumlvetkezteacuteben teacutenyle-

ges oki-jaacuteruleacutekos szerepe enneacutel sokkal kisebb meacuterteacutekű A probleacutema kezeleacuteseacuteben a legfonto-

sabb minden jaacuteruleacutekos tovaacutebbi kockaacutezatot hordozoacute rizikoacutefaktor kikuumlszoumlboumlleacutese a legfonto-

sabb a dohaacutenyzaacutes elhagyaacutesa a veacuternyomaacutes helyes beaacutelliacutetaacutesa

Mai korszerű gyoacutegyszerekkel kombinaacutecioacutekkal gyakorlatilag melleacutekhataacutes neacutelkuumll kezelhető

beaacutelliacutethatoacute a veacuternyomaacutes Ezek mellett a baacutetrabb veacuterzsiacuter (koleszterin) csoumlkkenteacutes is igen hataacute-

sos akaacuter tuumlnetmentes egyeacuteneknek is ajaacutenlhatoacute Ezzel a pro-aktiacutev kockaacutezatelemzeacutessel magyar

piloacutetapopulaacutecioacuteban leacutenyegesen tudtuk csoumlkkenteni az aacuteltalaacutenos kockaacutezati szintet (elhiacutezaacutes test

zsiacutertartalom koleszterin veacuterzsiacuter veacuternyomaacutes normalizaacutelaacutesa) 16

(2 taacuteblaacutezat)

2 taacuteblaacutezat Sziacutev-eacuterrendszeri kockaacutezat csoumlkkenteacutes magyar piloacuteta populaacutecioacuteban

Az Euroacutepai (Polgaacuteri) Repuumlleacutesi Hatoacutesaacutegok Szervezete (JAA)17

vizsgaacutelati protokolljaacuteba maacuter

beeacutepiacutetette a koleszterin szint meghataacuterozaacutesaacutet aktiacutev gyoacutegyszeres kezeleacuteseacutet lehetőveacute tette A

NATO-n beluumll az RTOAGARD meacuterlegelte a leggyakoribb betegseacutegcsoportokat eacutes a

magasveacuternyomaacutes betegseacuteg magas veacuterzsiacuter szint gyomorsoacutesav tuacuteltengeacutes-fekeacutelybetegseacuteg aller-

giaacutes szeacutenanaacutetha klinikai diagnoacutezisa eseteacuten - joacutel behataacuterolt koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt - a gyoacutegyszeres

kezeleacutest nem zaacuterta ki Keacuterdőiacuteves moacutedszerrel oumlsszesiacutetette a NATO orszaacutegokban leggyakrabban

kiproacutebaacutelt egyedileg engedeacutelyezett gyoacutegyszereket eacutes a lista valamint repuumllőorvosi megfonto-

laacutesok alapjaacuten koumlzoumls ajaacutenlaacutesokat fogadott el18

Legszeacutelesebb koumlrben a leggyakrabban előfordu-

16

GROacuteSZ A SZABOacute S A TOacuteTKA ZS TOacuteTH E VAacuteMOSI Z KADA S Diagnostic and Therapeutic

Possibilities in Cardiovascular Risk Management of Flight Personnel International Conference on Aerospace

Medicine and 1st

Annual International Forum on Disaster Medicine Kassa 2004 juacutenius 15-18 17

JAA Joint Aviation Authorities Euroacutepai Koumlzoumls Repuumlleacutesi Hatoacutesaacutegok Szervezete 18

Research and Technological Organization Kutataacutesi eacutes Technoloacutegia Szervezet RTO-TR-014 Medication for Military Aircrew Current Use Issues and Strategies for Expanded Options RTO-TR-014 AC 323 (HFM-

014) TP 14 ISBN 92-837-1063-0 the RTO Human Factors and Medicine Panel 2001 juacutenius

508

loacute eacutes a fokozott eacuterelmeszesedeacutes miatt szaacutemtalan szoumlvődmeacutennyel fenyegető betegseacutegek a

magasveacuternyomaacutes eacutes magas veacuterzsiacuter szint gyoacutegyszeres kezeleacuteseacutenek lehetőseacutegeacutet vizsgaacuteltaacutek A

keacuterdőiacuteves moacutedszer szerint az egyes tagorszaacutegok toumlbb mint 25 veacuternyomaacutescsoumlkkentő hatoacuteanya-

got valamint 17 veacuterzsiacutercsoumlkkentő szert proacutebaacuteltak ki az A klinikai vezeacuterelveknek megfelelően

ebből dolgoztak ki ajaacutenlaacutest

EacuteLETKOR EacuteS AZ EacuteRZEacuteKSZERVEK MŰKOumlDEacuteSE

LAacuteTAacuteS

A repuumlleacutes koumlzben a piloacuteta aacuteltal felfogott eacutes eacuterteacutekelt informaacutecioacute 80 -a vizuaacutelis informaacutecioacute A

laacutetaacutesi informaacutecioacute gyűjteacutes folyamataacutet pedig munkaveacutegzeacuteskeacutent foghatjuk fel amelynek effekti-

vitaacutesa alapvetően meghataacuterozza a piloacuteta-repuumllőgeacutep-kuumllső koumlrnyezet egyuumlttes műkoumldeacuteseacutet 19

katonai beveteacutes soraacuten a harc sikeresseacutegeacutet (bdquoa leacutegi harc alfaacuteja eacutes omegaacuteja elsőnek megpillan-

tani az ellenseacutegetrdquo20

)

Az eacuteletkor fuumlggveacutenyeacuteben (gyakorlatilag maacuter 40 eacuteves kortoacutel) a szemlencse rugalmassaacutega foacute-

kusztaacutevolsaacutegaacutenak adaptiacutev vaacuteltoztathatoacutesaacutega csoumlkken időskori taacutevollaacutetaacutes alakul ki Ez szem-

uumlveggel a koumlzeli eacutes koumlztes laacutetoacutetaacutevolsaacutegban joacutel korrigaacutelhatoacute biztosiacutetva a műszerfali kijelzők

eacuteleslaacutetaacutesaacutet Ez a megoldaacutes a nagyteljesiacutetmeacutenyű agilis jet harcigeacutepek kiveacuteteleacutevel mindenki

szaacutemaacutera keacutenyelmes elfogadhatoacute megoldaacutest jelent (szaacutemukra a laacutegy kontaktlencseacutek fejleszteacutese

hozhat kompromisszumot) A laacutetoacuteteacuter beszűkuumlleacutese is lassan kezdődik 55 eacuteves kor utaacuten fel-

gyorsul 65 eacuteves korra a normaacutelis 190 o-roacutel 140

o-ra csoumlkken

21 Ez a folyamat a laacutetoacutemező tuda-

tos paacutesztaacutezaacutesaacuteval (szkenneleacuteseacutevel) ellensuacutelyozhatoacute baacuter csoumlkkent megvilaacutegiacutetaacutes mellett a dina-

mikus laacutetoacuteeacutelesseacuteg (mozgoacute taacutergyak foacutekuszaacutelaacutesa soumlteacutet adaptaacutecioacute) romlik A kor befolyaacutesolja a

kontraszteacuterzeacutekenyseacuteget eacutes a meacutelyseacutegbeli eacuterzeacutekeleacutest is

Egyeacuteb igazaacuten progressziacutev koacuter a szuumlrkehaacutelyog (szemlencse homaacutely) zoumlldhaacutelyog (noumlvekvő

szemnyomaacutes a szemfeneacutek keacutepleteire romboloacute hataacutest fejt ki) eacutes a saacutergafolt (sziacuten eacutes eacuteleslaacutetaacutesban

kulcsfontossaacuteguacute ideghaacutertya teruumllet) elfajulaacutesa Az első kettő akaacuter gyoacutegyszeresen befolyaacutesolha-

toacute kezelhető szuumlkseacuteg eseteacuten műteacutettel korrigaacutelhatoacute ndash eacutes iacutegy a polgaacuteri repuumlleacutesben megszoriacutetaacutes-

sal a repuumlleacutesi alkalmassaacuteg (gyakori ellenőrzeacutes mellett enyhe esetekben) fenntarthatoacute az utoacuteb-

bi viszont egyeacutertelműen letiltaacutest indokol

HALLAacuteS - EGYENSUacuteLYOZAacuteS

A repuumllőgeacutepipar eacutes koumlzlekedeacutes a legzajosabb foglalkozaacutesi aacutegazat igen gyakori nemcsak a kor

fuumlggveacutenyeacuteben bdquotermeacuteszetesrdquo időskori nagyothallaacutes hanem fokozottan jelentkezik a zaj okozta

hallaacuteskaacuterosodaacutes22

Ennek haacutettereacuteben a belsőfuumll halloacute eacuterzeacuteksejtjeinek (szőrsejtjeinek) pusztulaacute-

sa a halloacutecsontocskaacutek kaacuterosodaacutesa eacutes a belsőfuumll speciaacutelis meszesedeacutese (otosclerosis) aacutellhat A

19

GROacuteSZ A A katonai repuumllő-hajoacutezoacute aacutellomaacuteny vizuaacutelis munkaveacutegzőkeacutepesseacutegeacutenek meacutereacutesi tapasztalatai Kandi-

daacutetusi eacutertekezeacutes 1991 Budapest p7 20

Adolf Galland aacutesz piloacuteta 21

Uacutej-Zeacutelandi Polgaacuteri Leacuteguumlgyi Hatoacutesaacuteg kiadvaacutenya 2010 maacuterciusaacuteprilis httpwwwglidingconz

sitesglidingconzimagesdocumentsTrainingTheAgeingPilotpdf (2012 maacutercius 21) 22

NIHL Noise induced hearing loss ndash zaj okozta hallaacutesveszteacutes

509

korszerű zajcsoumlkkentő beszeacutedkiemelő fej-fuumllhallgatoacutek eacutes veacutedők biztosiacutethatjaacutek a kommunikaacute-

cioacute szempontjaacuteboacutel kiemelt beszeacutedtartomaacuteny eacuterthetőseacutegeacutet (Normaacutelisan a hallaacutesveszteacutes 8-16

kHz koumlzoumltti frekvencia tartomaacutenyt az igazaacuten magas hangok saacutevjaacutet eacuterinti előszoumlr lassan terjed

raacute a beszeacuted szempontjaacuteboacutel kritikus 500 ndash 3 000 Hz koumlzoumltti frekvenciaacutekra Az eacuteletkorral nőhet

a belsőfuumll keringeacutesi zavara aacuteltal okozott egyensuacutelyveszteacutes szeacuteduumlleacutes lehetőseacutege is mely eacutertaacutegiacute-

toacute (infuacutezioacutes) kezeleacutessel az esetek jelentős reacuteszeacuteben egyensuacutelyban tarthatoacute

MENTAacuteLIS TELJESIacuteTMEacuteNY

A szellemi teljesiacutetmeacuteny a korral szinteacuten hanyatlaacutest mutat ennek kezdeti időpontja uumlteme telje-

sen individuaacutelis Idősebb piloacutetaacutekon veacutegzett kiacuteseacuterletek elsősorban a szimulaacutetorban illetve

pszichometrikus műszereken mutatott teljesiacutetmeacuteny csoumlkkeneacuteseacutet mutattaacutek ki kezdetben lassuacute de

progressziacutev jelleggel a reakcioacuteidő az oumlsszetett (vaacutelasztaacutesos) reakcioacuteidő romlott 23

Ugyanakkor

maacutesok vitatjaacutek hogy ennek a valoacutes repuumlleacutesi teljesiacutetmeacutenyre szignifikaacutens meacuterteacutekben rontoacute hataacutesa

lenne illetve hajlamosabbak lenneacutenek leacutegibaleset okozaacutesaacutera 24

A repuumlleacutesben eltoumlltoumltt eacutevtizedek

a megszerzett gyakorlat rutin időkeacutenyszerben veacutegzett stressz menedzseleacutes eacutes doumlnteacuteshozatali

keacutepesseacuteg ellensuacutelyozza a kisebb meacuterteacutekű szellemi teljesiacutetmeacuteny csoumlkkeneacutest Az agyi funkcioacute

megiacuteteacuteleacuteseacuteben hasznaacutelatos a bdquofolyeacutekonyrdquo eacutes bdquokikristaacutelyosodott intelligenciardquo kifejezeacutese miacuteg a

fluid (folyeacutekony) intelligencia az absztrakt gondolkodaacutes eacutes eacuterveleacutes keacutepesseacutege az eacuteletkorral

csoumlkken a kristaacutelyos intelligencia eacutes memoacuteria (a muacuteltbeli tapasztalatokboacutel valoacute tanulaacutesi keacutepes-

seacuteg) vaacuteltozatlanul megmarad eacutes akkumulaacutelja az uacutej tudaacutest eacutes ismereteket25

Ez az intelligencia

segiacutethet a veszeacutelyhelyzetek anticipiaacutelaacutesaacuteban eacuteszbeli előrevetiacuteteacuteseacuteben eacutes a korrekt reakcioacutek idő-

beli kivitelezeacuteseacuteben is (mintegy előre lejaacutetszva az esemeacuteny legvaloacutesziacutenűbb forgatoacutekoumlnyveacutet)

A szemeacutelyiseacuteg is vaacuteltozik a kor előre haladtaacuteval merevebbeacute (rigidebbeacute) szokaacutesvezeacutereltteacute (bdquorabjaacute-

vaacuterdquo) vaacutelik Emiatt a tiacutepus vaacuteltaacutes feladatkoumlr vaacuteltaacutes idővel maacuter nehezebben megy (A320 aacutetkeacutepzeacutes

soraacuten a 49 eacutev foumlloumltti piloacutetaacutek a konverzioacutes tanfolyamon 20 -ban maacuter nem teljesiacutetik a vizsgakoumlve-

telmeacutenyeket26

) Kedeacutelybetegseacuteg a hangulati eacutelet suacutelyosabb zavara depresszioacute-szorongaacutes is kiala-

kulhat a halmozoacutedoacute (munkahelyi vagy csalaacutedi) stressz miatt Ilyenkor a mentaacutelis teljesiacutetmeacuteny ndash a

lelki teacutenyezőkkel sziacutenezve ndash gyakran a roumlvidtaacutevuacute memoacuteria zavaraacuteval jaacuter megneheziacutetve az uacutej eljaacuteraacute-

sok technoloacutegiaacutek megtanulaacutesaacutet beveacuteseacuteseacutet Pozitiacutevum hogy a kor oumlnmagaacuteban nem suacutelyosbiacutetja az

alkohol eacutes drog probleacutemaacutekat Viszont csoumlkken a szervezet regeneraacutecioacutes keacutepesseacutege hosszabb zavar-

talan alvaacutesi-piheneacutesi perioacutedusra lehet szuumlkseacuteg keacutet repuumlleacutes koumlzoumltt Az ilyen pszicheacutes probleacutemaacuteknak

maga az idősoumldő piloacuteta nincs tudataacuteban fiatalabb kolleacutegaacutek - ha joacute a csapatszellem eacutes a humaacuten erő-

forraacutes egyuumlttműkoumldeacutes ndash jelezhetik az bdquoabnormaacutelisrdquo viselkedeacutest eacutes a megfigyeleacutes-koumlveteacutes szuumlkseacuteges-

seacutegeacutet amely alapjaacuten a repuumllőorvosi hatoacutesaacuteg pszichiaacuteter szakorvosi konzultaacutecioacutet keacuterhet

23

TSANG PS Reappraisal of ageing and pilot performance International Journal of Aviation Psychology 1992

2 193-212 o 24

HARDY DJ PARASURAMAN R Cognition and flight performance in older pilots Journal of Experimental

Psychology 1997 3 313-348 o 25

sitesglidingconzimagesdocumentsTrainingThe20Ageing20Pilotpdf (2012 maacutercius 21)

26 Pelegrib C Maho V Amalberti R Pilot age and training performance In Proceedings of the 21st

Conference of the European Association for Aviation Psychology Brookfield VT Avebury Aviation 1995

510

MOZGAacuteSSZERVEK

A repuumlleacutessel jaacuteroacute vibraacutecioacute hőmeacuterseacutekleti szeacutelsőseacutegek keacutenyszeres uumllő testtartaacutes katonai repuuml-

leacutesben a szervezetre hatoacute tuacutelterheleacutesek esetleges katapultaacutelaacutes okozta traumaacutek felgyorsiacutetjaacutek a

gerinc eacutes az iacutezuumlletek kopaacutesos-elfajulaacutesos betegseacutegeit 50-60 eacuteves korban a faacutejdalom mozgaacutes-

korlaacutetozottsaacuteg zavarhatja a kormaacutenyszervek műkoumldteteacuteseacutet maga a (tartoacutes) gyoacutegyszeres keze-

leacutes is melleacutekhataacutesokkal jaacuter csoumlkkentheti a repuumlleacutesi ambiacutecioacutet Kuumlloumlnoumlsen a veacuteszhelyzeti eljaacuteraacute-

sok soraacuten szuumlkseacuteges iacutezuumlleti flexibilitaacutes fenntartaacutesa fontos (futoacutemű manuaacutelis kiengedeacutese fej

foumlloumltti kezelőszervek műkoumldteteacutese koumlrbetekinteacutes forduloacuteban stb)

REPUumlLNI DE MEDDIG

POLGAacuteRI REPUumlLEacuteS

Az aacuteltalaacutenos nyugdiacutejkorhataacuter megaacutellapiacutetaacutesa eacutes attoacutel baacutermilyen iraacutenyban toumlrteacutenő elteacutereacutes napja-

inkban nagyon eacuterzeacutekeny politikai-taacutersadalmi eacutes szociaacutelis keacuterdeacutes mikoumlzben egy fokozottan

balesetveszeacutelyes koumlzlekedeacutesi eacutes honveacutedelmi aacutegazatban a speciaacutelis munkaveacutegző keacutepesseacuteg

megaacutellapiacutetaacutesa eacutes ezzel a professzionaacutelis karrier időbeli limitaacutelaacutesa az egeacuteszseacuteguumlgyi eacutes repuumlleacutesi

szakhatoacutesaacuteg kompetenciaacuteja akiket elsősorban a repuumlleacutesbiztonsaacuteg fenntartaacutesa vezeacuterel Baacuter

egyedi esetek hirtelen sziacutevhalaacutel a piloacutetafuumllkeacuteben 55 eacuteves kor alatt ndash elgondolkodtatoacuteak le-

hetnek az ICAO27

1978-ban keacutesziacutetett ajaacutenlaacutesa szerint az orszaacutegok tuacutelnyomoacute toumlbbseacutege polgaacuteri

utasszaacutelliacutetoacutegeacutepeken a 60 eacuteves eacuteletkort fogadta el a piloacutetaacutek nyugdiacutejkorhataacuterakeacutent vagyis aktiacutev

repuumllőszolgaacutelatot addig teljesiacutethetnek Az 1996-ban megismeacutetelt felmeacutereacutes szerint viszont je-

lentősen csoumlkkent az eacuteletkori limithez ragaszkodoacutek szaacutema (csak az utasszaacutelliacutetoacute geacutepeken ma-

radt meg formaacutelisan) helyette egyeacuteb sűriacutetett repuumllőorvosi-operatiacutev ellenőrzeacutesi programokat

eacutepiacutetenek be illetve a szabaacutelyozaacutes aacuteltalaacutenos rugalmassaacutegaacutera tesznek javaslatot Ez alapjaacuten az

FAA is megkeacuterdőjelezte a 60 eacuteves kor oumlnmagaacuteban mindent eldoumlntő relevanciaacutejaacutet 28

Hasonloacutekeacuteppen a JAA euroacutepai szabaacutelyozaacutesa is maacuter rugalmasabb megkoumlzeliacuteteacutest alkalmaz 60-

65 eacuteves kor koumlzoumltt utasszaacutelliacutetoacute geacutepeken is engedi repuumllni a piloacutetaacutet felteacuteve hogy a maacutesodpiloacuteta

teljesen kikeacutepzett 60 eacutevesneacutel fiatalabb (OML)29

A rizikoacute esetleges noumlvekedeacuteseacutet a terheleacuteses

EKG ismeacutetelt elveacutegzeacutese ellensuacutelyoznaacute holott ennek negativitaacutesa nem jelenti teljes meacuterteacutekben

a kockaacutezat kikuumlszoumlboumlleacuteseacutet A leacutegitaacutersasaacutegok mint munkaacuteltatoacutek iacutegy rugalmasabban doumlnthetnek

a nyugdiacutejazaacutes keacuterdeacuteseacuteben peacuteldaacuteul az Egyesuumllt Kiraacutelysaacutegban mind a professzionaacutelis (kereske-

delmi nem utasszaacutelliacutetoacute) mind a magaacuten repuumllőgeacutepes piloacutetaacutek koumlzoumltt talaacutelunk (baacuter csoumlkkenő

szaacutemban) 65-69 70-74 sőt 75-79 eacuteves korcsoportuacute aktiacutev piloacutetaacutet is 178-an 80 eacutevesneacutel idősebb

korukban is repuumllnek magaacuten eacutes sportpiloacutetakeacutent (Peacuteldaacuteul ultrakoumlnnyű repuumllőgeacutepen sikloacuteer-

nyőmotoros sikloacuteernyő repuumllőkeacutent ballonrepuumlleacutesben)

Az idősebb korosztaacutelyban a balesetek tuacutelnyomoacute toumlbbseacutege emberi hibaacutera vezethető vissza keve-

sebbet repuumllnek kisebb műszerezettseacuteggel rossz időjaacuteraacutesi koumlruumllmeacutenyeknek kuumlloumlnoumlsen kiteacuteve ma-

27

ICAO International Civil Aviation Organization - Nemzetkoumlzi Polgaacuteri Repuumlleacutesi Szervezet 28

KAY EJ Age 60 Rule Research Part IV Experimental Evaluation of Pilot Performance

httpwwwfaagovlibraryreportsmedicaloamtechreports1990smediaAM94-23pdf (2012 maacutercius 14) 29

OML Only Multi-crew Limitation csak toumlbbpiloacutetaacutes (ekipaacutezs) rendszerben

511

gukat eleve alacsonyabb szintű egeacuteszseacuteguumlgyi előiacuteraacutesoknak megfelelve a halaacutelos leacutegibalesetek kb

35 -a reacuteszben vagy egeacuteszben a fizikai cselekvőkeacuteptelenseacutegre vezethető vissza ebben a korcso-

portban ezek tuacutelnyomoacute toumlbbseacutegeacuteben a korfuumlggő sziacutev-eacuterrendszeri halaacutelozaacutes aacutell a haacutetteacuterben

KATONAI REPUumlLEacuteS

A nagyteljesiacutetmeacutenyű vadaacuteszgeacutepek korszakaacuteban a harci-manőverező repuumlleacutes a fiatal (legfeljebb

koumlzeacutepkoruacute vezető poziacutecioacuteban 40-45 eacuteves korig terhelhető) korosztaacutely privileacutegiuma marad ezt

a nagy fizikai megterheleacutes a magas G-tűrőkeacutepesseacutegi koumlvetelmeacuteny az eacuterzeacutekszervi elvaacuteraacutesok

maximuma indokolja Ugyanakkor felismerteacutek hogy a szaacutelliacutetoacutegeacutep kommunikaacutecioacutes-

ceacutelravezető-korai riasztoacute funkcioacutet ellaacutetoacute bdquorepuumllő harcaacutellaacutespontokonrdquo (pl AWACS30

) a felada-

tok szeacuteles spektruma idősebb tapasztaltabb szakemberekkel is megoldhatoacute Ugyanakkor nem

valoacutesziacutenű hogy ndash nemzeti karrier struktuacutera vagy nyugdiacutejrendszer fuumlggveacutenyeacuteben ndash 55 eacutevneacutel

idősebb korban ez gyakori jelenseacuteggeacute vaacutelna

Ugyanakkor szaacutemukra egyeacutertelmű ndash a megszerzett tudaacutesra repuumlleacutesi tapasztalatra projekcioacutes

(pszicholoacutegiai előrevetiacuteteacutesi) keacutepesseacutegre alapozott ndash perspektiacutevaacutet eacutes foglalkozataacutesi lehetőseacuteget

kiacutenaacutel a piloacuteta neacutelkuumlli (harci) repuumllőgeacutepek U(C)AV31

operaacutetori beosztaacutesa szimulaacutetor koumlzeli

ergonoacutemiai koumlruumllmeacutenyek melyek a hirtelen repuumlleacuteseacutelettani stresszt (oxigeacutenhiaacuteny tuacutelterheleacutes

vibraacutecioacute zaj) egyeacutertelműen kikuumlszoumlboumllik A laacutetaacutest-hallaacutest segiacutető berendezeacutesek eacutes szaacutemiacutetoacutegeacute-

pes szimulaacutecioacutes berendezeacutesek a repuumlleacutesi esemeacutenyek longitudinaacutelis koumlveteacuteseacutet sőt anticipaacutecioacute-

jaacutet (előrejelzeacuteseacutet eacutes aktiacutev befolyaacutesolaacutesaacutet) is lehetőveacute teszik (iacutegy az enyhe eacuterzeacutekszervi kaacuteroso-

daacutesok teljes meacuterteacutekben ellensuacutelyozhatoacutek) A repuumlleacutesi rutin a veacuteszhelyzetben koraacutebban kidol-

gozott kritikus helyzet menedzseleacuteseacutere szolgaacuteloacute strateacutegiaacutek eljaacuteraacutesmoacutedok joacutel hasznosiacutethatoacutek

csupaacuten az iraacutenyiacutetoacutekoumlzpont eacutes az UAV teacutenyleges taacutevolsaacutegaacutenak fuumlggveacutenyeacuteben egyfajta időkeacutes-

lelteteacutesi perioacutedust kell beiktatni (amiacuteg a veacuteszjelzeacutes beeacuter a koumlzpontba illetve az elhaacuteriacutetoacute reakci-

oacutera adott parancs visszaeacuter a robotrepuumllőgeacutephez) vagy az UAV automatikus veacuteszhelyzeti re-

pertoaacuterjaacutet kell a fedeacutelzeti szaacutemiacutetoacutegeacutep szoftverfejleszteacuteseacutevel megoldani Mineacutel toumlbb vaacuteratlan

helyzetre mineacutel szeacutelesebb eszkoumlz-skaacutelaacuteval felkeacutesziacuteteni a fenyegetettseacuteg elhaacuteriacutetaacutesa eacutes a ceacutel le-

kuumlzdeacutese eacuterdekeacuteben Mindaddig amiacuteg az operaacutetor agya (a reakcioacuteidőt eacutes az időkeacuteseacutest is bele-

szaacutemiacutetva) hamarabb hoz helyes doumlnteacutest mint az UAV oumlnaacutelloacutean addig az operaacutetor katonai

repuumlleacutesi tapasztalata nem neacutelkuumlloumlzhető kora pedig szeacuteles időtartomaacutenyban nem elsődleges

szempont (Mivel az UAV rendszereinek műkoumldteteacuteseacutet toumlbben veacutegzik a toumlbbszoumlroumls hirtelen

cselekvőkeacuteptelenseacuteg kockaacutezata elhanyagolhatoacute)

OumlSSZEFOGLALAacuteS

A repuumlleacutesbiztonsaacuteg fenntartaacutesaacutenak koumlvetelmeacutenye a repuumlleacutes mechanikai oumlsszetevőinek proce-

duraacutelis-eljaacuteraacutesi alrendszereinek eacutes a humaacuten teacutenyezőnek a folyamatos elemzeacuteseacutet koumlveteli meg

A repuumllőgeacutep-tervezeacutes gyaacutertaacutes eacutes karbantartaacutes hatalmas fejlődeacuteseacutenek koumlszoumlnhetően a mecha-

nikai meghibaacutesodaacutes rizikoacuteja rendkiacutevuumll alacsony szintre esett ma a balesetek tuacutelnyomoacute toumlbb-

seacutegeacutet (a legszeacutelesebb eacutertelemben vett) emberi hiba okozza ennek csoumlkkenteacutese folyamatos ceacutel

30

AWACS Airborne Warning and Control System Leacutegi Korai ElőrejelzőRiasztoacute eacutes Iraacutenyiacutetoacute Rendszer pl E-3 Sentry 31

U(C)AV Unmanned (Combat) Air Vehicle Piloacuteta neacutelkuumlli (harci) Repuumllőeszkoumlz

512

kell hogy legyen Ezen beluumll vizsgaacutelni kell hogy az eacuteletkor oumlnmagaacuteban milyen meacuterteacutekben

jaacuterul hozzaacute e balesetekhez eacutes ennek valamilyen jogi eacuterveacutenyű eacuteletkori korlaacutetozaacutesa indokolt-e

Az emberi hiba okozta leacutegibalesetekben vezető szerepet jaacutetszik az iacuteteacutelőkeacutepesseacuteg zavara a figye-

lem funkcioacute romlaacutesa eacutes a kifaacuteradaacutes Elmeacuteletileg ezek reacuteszjelenseacutegei lehetnek a korfuumlggő mentaacute-

lis teljesiacutetmeacuteny romlaacutesnak is Ezek alapjaacuten felvethető hogy az idősebb piloacutetaacutek magasabb araacuteny-

ban okoznak balesetet Ugyanakkor egy FAA tanulmaacuteny megaacutellapiacutetja hogy mind az aacuteltalaacutenos

(koumlzforgalmi) repuumlleacutesben mind a magaacutenrepuumlleacutesben a legmagasabb incidens raacuteta a legfiatalabb

piloacuteta korosztaacutelyokban fordul elő A noumlvekvő tapasztalat (eacutes eacuteletkor) birtokaacuteban a balesetek

gyakorisaacutega alacsony aacutellandoacute szintre esik amely nem nő szignifikaacutens meacuterteacutekben a 60 eacutev betoumll-

teacutese utaacuten (Kuumlloumln az I Egeacuteszseacuteguumlgyi Osztaacutelyba tartozoacute utasszaacutelliacutetoacute geacutepek piloacutetaacuteit vizsgaacutelva ha-

sonloacute a tendencia meacuteg sokkal alacsonyabb baleseti raacuteta abszoluacutet esetszaacutem mellett)32

A maacutesok baleseti ok a repuumlleacutes alatti hirtelen cselekvőkeacuteptelenseacuteg kockaacutezata fizikai eacutesvagy

mentaacutelis okok miatt A fizikai cselekvőkeacuteptelenseacuteg leggyakoribb oka a gyomor-beacutelrendszer

(rendszerint aacutetmeneti) műkoumldeacuteszavara repuumlleacutes alatt a sziacutev-eacuterrendszeri toumlrteacuteneacutes meacuteg időskorban

is ritka E minimaacutelis rizikoacutenak az eacuterteacutekeleacuteseacutere előbb 70 majd előrehozva 65 eacuteves eacuteletkorban

javasolt a terheleacuteses EKG elveacutegzeacutese Ugyanakkor a mai Euroacutepai Unioacutes JAA szabaacutelyozaacutes is

hangsuacutelyozza hogy a fő veacutedővonal a keacutetpiloacutetaacutes rendszer a kontroll sikeres aacutetveacutetele egeacuteszseacuteg-

uumlgyi veacuteszhelyzetben a maacutesik piloacuteta aacuteltal A szimulaacutetoros veacuteszhelyzeti eljaacuteraacutesok gyakorlaacutesaacutenak

koumlszoumlnhető hogy utoljaacutera 1972-ben toumlrteacutent katasztroacutefa amiatt hogy a piloacuteta koszoruacuteeacuter elzaacuteroacutedaacute-

sa a leszaacutellaacuteskoumlzben a geacutep iraacutenyiacutethatatlansaacutegaacutet okozta mivel a maacutesodpiloacuteta nem volt keacutepes a

geacutep aacutetveacuteteleacutere A hangsuacutely azoacuteta a cselekvőkeacuteptelenseacuteg felismereacuteseacuten eacutes a keacutesedelem neacutelkuumlli

geacutepaacutetveacutetel gyakorlaacutesaacuten van33

Ennek statisztikailag igazolhatoacute eredmeacutenye hogy ndash mikoumlzben

eacutevente neacutehaacuteny alkalommal előfordul mellkasi faacutejdalom a sziacutev koszoruacuteerek veacuterellaacutetaacutesi zavara

miatt ndash utasok eacutelete nem keruumllt veszeacutelybe (immaacuter 40 eacuteve) Vagyis a korral noumlvekvő alacsony

kockaacutezati szintet teljes meacuterteacutekben kompenzaacutelja a keacutetpiloacutetaacutes keacutepzeacutesi eacutes műkoumldteteacutesi rendszer

Ilyen koumlruumllmeacutenyek koumlzoumltt főleg a polgaacuteri repuumlleacutesben ndash neheacutez egyeacutertelmű repuumlleacutesi korhataacutert

meghuacutezni ha biztosiacutetjuk hogy a gyakoribb alaposabb egeacuteszseacuteguumlgyi szűrővizsgaacutelatokkal taacute-

masztjuk alaacute a piloacutetaacutek repuumlleacutesi alkalmassaacutegaacutet meacuteg magasabb eacuteletkorban is (egyuacutettal nem ve-

sziacutetjuumlk el eacuterteacutekes repuumlleacutesi rutinjukat) Ennek elleneacutere a korhataacuter (meacuteg ha rugalmasabban is

eacutertelmezve) meg fog maradni az utazoacutekoumlzoumlnseacuteg aggodalma miatt (mely a repuumlleacutes kapcsaacuten

magasabb szintűnek eacuterzeacutekeli a veszeacutelyt a teacutenyleges statisztikai mutatoacutek elleneacutere) Maacutesreacuteszt a

nemzeti nyugdiacutejrendszer vagy a nagyvaacutellalatok (leacutegitaacutersasaacutegok) nyugdiacutejazaacutesi gyakorlata is

szeacutetvaacutelasztja az aktiacutev bdquomunkaacutesrdquo eacuteletet a visszavonult passziacutev nyugdiacutejas leacutettől (A piloacutetaacutek ma-

guk sem biztos hogy vaacutellaljaacutek a 60 eacutev foumlloumltti szigoruacutebb gyakoribb egeacuteszseacuteguumlgyi ellenőrzeacutese-

ket) Ezt is figyelembe veacuteve 1998 oacuteta megkeacutetszereződoumltt az Egyesuumllt Kiraacutelysaacutegban a 60 eacuteves-

neacutel idősebb professzionaacutelis piloacutetaacutek szaacutema a Polgaacuteri Repuumlleacutesi Hatoacutesaacuteg nyilvaacutentartaacutesa szerint

32

KAY EJ Age 60 Rule (Aerospace Medical Association Aviation Safety Committee Civil Aviation Safety

Subcommittee Position Paper) Aviation Space and Environmental Medicine 2004 75 708-713 o

httpwwwasmaorgposition-paper-Age-60-rule_2004 (2012 maacutercius 21) 33

CHAPMAN PJC The consequences o fin-flight incapacitation in civil aviation Aviation Space and

Environmental Medicine 1984 55 497-500 o

513

Az utasszaacutelliacutetoacute geacutepek piloacutetaacutei szaacutemaacutera az eacuteletkori limit megmarad Magaacuten- kisgeacutepes eacutes sport

repuumllő kategoacuteriaacuteban az elbiacuteraacutelaacutes meacuteg rugalmasabb amiacuteg baacutermilyen fataacutelis leacutegibaleset nem az

időskorhoz koumlthető emberi hibaacuteboacutel alakult ki repuumlleacutesbiztonsaacutegi szempontboacutel nem okoz touml-

megkatasztroacutefaacutet addig nem szigoriacutetjaacutek az eacuteletkor felső hataacuteraacutet (Az Egyesuumllt Kiraacutelysaacutegban a

repuumlleacutes koumlzkedvelt szabadidős sport eacutes uumlzleti teveacutekenyseacuteg baacutermilyen szigoriacutetaacutes politikai kouml-

vetkezmeacutenyekkel az eacuterintettek ellenaacutellaacutesaacuteval is jaacuterhat)

A joumlvő demograacutefiai tendenciaacutei a neacutepesseacuteg aacuteltalaacutenos eloumlregedeacutese a technikai fejlődeacutes egyuumltt

eacuterveacutenyesuumllve az orvostudomaacuteny fejlődeacuteseacutevel a diagnosztikus lehetőseacutegek bővuumlleacuteseacutevel a repuuml-

leacutesi aacutegazat tovaacutebbi dinamikus noumlvekedeacuteseacutet vetiacuteti előre az idősebb piloacuteta generaacutecioacutek tartoacutes

teacuternyereacuteseacutevel Az erre vonatkozoacute egeacuteszseacuteguumlgyi alkalmassaacutegi vizsgaacutelatok rendszere eacutes a mi-

nősiacuteteacutesi politika egeacutesze ndash folyamatosan nyomon koumlvetve a repuumlleacutesbiztonsaacutegi statisztika alaku-

laacutesaacutet ndash jelentős aacutetalakulaacuteson mehet keresztuumll

Fontos hogy a piloacuteta maga is legyen tudataacuteban annak hogy bizonyos keacutepesseacutegei eacuterzeacutekszervi

teljesiacutetmeacuteny mutatoacutei romolhatnak ezeacutert vaacutellalja a gyakoribb reacuteszletesebb repuumllőorvosi elle-

nőrzeacutest Ennek betartaacutesaacuteval a repuumlleacutesi alkalmassaacuteg egeacuteszseacuteguumlgyi ok miatti elveszteacuteseacutere keacutesőb-

bi eacuteletkorban keruumllhet sor ha maacuter a keacutetpiloacutetaacutes rendszerben az orvosi theraacutepiaacutes eszkoumlztaacuter ki-

hasznaacutelaacutesa mellett korlaacutetozaacutesok bevezeteacuteseacutevel sem adhatoacute ki a szakszolgaacutelati engedeacutelyuumlk

Szaacutemukra a piloacuteta neacutelkuumlli taacuteviraacutenyiacutetott repuumllőeszkoumlzoumlk operatiacutev iraacutenyiacutetaacutesaacuteban valoacute reacuteszveacutetel

jelenthet eacuteletkorhoz illeszkedő kihiacutevaacutest melyhez a felhalmozott repuumlleacutesi-harci tapasztalat a

roumlgzuumllt repuumlleacutesi keacutepesseacutegek alkalmazaacutesa neacutelkuumlloumlzhetetlen Az erre vonatkozoacute egeacuteszseacuteguumlgyi

koumlvetelmeacutenyek kidolgozaacutesa mind a polgaacuteri repuumlleacutes teruumlleteacuten 34

mind katonai teruumlleten a NA-

TO U(C)AV operaacutetorok kuumlloumlnboumlző kategoacuteriaacutei reacuteszeacutere Egyseacuteges Veacutedelmi Előiacuteraacutes kidolgozaacutesaacute-

val folyamatban van 35

FELHASZNAacuteLT IRODALOM

[1] ALDINGER C DUNHAM W Possible heart attack cited in US Afghan crash WASHINGTON July 3 (Reu-

ters) httpwwwafghanistannewscentercomnews2003julyjul42003html letoumlltve 2008 maacutercius 13

[2] BESCO RO SANGAL SP NESTHUIS TE A longevity and survival analysis for a cohort of retired airline

[3] BOOZE CF Sudden in-flight incapacitation in general aviation Aviation Space and Environmental

Medicine 1989 60 332-335 o

[4] CHAPMAN PJC The consequences o fin-flight incapacitation in civil aviation Aviation Space and

[5] COOKE J Chapter bdquoThe ageing pilotrdquo in Ernstingrsquos Aviation Medicine Ed DJ Rainford DP Gradwell

Hodder Arnold 4 Kiadaacutes 2006 785 o

[6] CULLEN SA DRYSDALE HC MAYES RW Role of medical factors in 1000 fatal aviation accidents

case note study British Medical Journal 1997 3141592

[7] DOWNS JR CLEARFIELD M TYROLER HA WHITNEY EJ KRUYER W et al Air ForceTexas Coronary

Atherosclerosis Prevention Study (AFCAPSTEXCAPS) Additional perspectives on tolerability of long-

term treatment with lovastatin Am J Cardiol 2001 May 187(9)1074-9

[8] ERNSTING J (Ed) Aviation Medicine Oxford Butterworth-Heinemann 2000 3 Kiadaacutes 223-224 o

34

WILLIAMS KW Unmanned Aircraft Pilot Medical Certification Requirements Civil Aerospace Medical

Institute Federal Aviation Administration Oklahoma City OK 73125 February 2007 Final Report 35

STANAG (Standardization Aggrement) 7192 Study draft 4 7192 Egyseacuteges Veacutedelmi Előiacuteraacutes 4 Tanulmaacuteny-

vaacutezlat httpsnsanatoorg (unclassified)

514

[9] GROacuteSZ A A katonai repuumllő-hajoacutezoacute aacutellomaacuteny vizuaacutelis munkaveacutegzőkeacutepesseacutegeacutenek meacutereacutesi tapasztalatai

Kandidaacutetusi eacutertekezeacutes 1991 Budapest p7

[10] GROacuteSZ A SZABOacute S A TOacuteTKA ZS TOacuteTH E VAacuteMOSI Z KADA S Diagnostic and Therapeutic

Possibilities in Cardiovascular Risk Management of Flight Personnel International Conference on

Aerospace Medicine and 1st

Annual International Forum on Disaster Medicine Kassa 2004 juacutenius 15-18

[11] HARDY DJ PARASURAMAN R Cognition and flight performance in older pilots Journal of Experimental

Psychology 1997 3 313-348 o

[12] JOY M Cardiological aspects of aviation safety ndash the new European perspective European Heart Journal

1992 13 Supplementum H 21-26 o

[13] [13] KAY EJ Age 60 Rule (Aerospace Medical Association Aviation Safety Committee Civil Aviation

Safety Subcommittee Position Paper) Aviation Space and Environmental Medicine 2004 75 708-713 o

[14] httpwwwasmaorgposition-paper-Age-60-rule_2004 letoumlltve 2012 maacutercius 21-eacuten

[15] PELEGRIB C MAHO V AMALBERTI R Pilot age and training performance In Proceedings of the 21st

Conference of the European Association for Aviation Psychology Brookfield VT Avebury Aviation

1995

[16] RAINFORD DJ GRADWELL DP Ernstingrsquos Aviation Medicine Ed Hodder Arnold 4 Kiadaacutes 2006

[17] STRONG J et al Prevalence and Extent of Atherosclerosis in Adolescents and Young Adults JAMA 1999

281 727-735 o

[18] TANEJA N WIEGMANN DA Prevalence of Cardiovascular Abnormalities in Pilots Involved in Fatal

General Aviation Airplane Accidents Aviat Space Environ Med 2002 73 1025-30 o

[19] TSANG PS Reappraisal of ageing and pilot performance International Journal of Aviation Psychology

1992 2 193-212 o

[20] TUNSTALL-PEDOE H Cardiovasular risk and risk factors in the context of aircrew certification European

Heart Journal 1992 13 Supplementum H 16-20 o

[21] WILLIAMS KW Unmanned Aircraft Pilot Medical Certification Requirements Civil Aerospace Medical

Institute Federal Aviation Administration Oklahoma City OK 73125 February 2007 Final Report

httpwwwglidingconz sitesglidingconzimagesdocumentsTrainingTheAgeingPilotpdf letoumlltve

2012 maacutercius 21-eacuten

[22] Research and Technological Organization Kutataacutesi eacutes Technoloacutegia Szervezet RTO-TR-014 Medication

for Military Aircrew Current Use Issues and Strategies for Expanded Options RTO-TR-014 AC 323

(HFM-014) TP 14 ISBN 92-837-1063-0 the RTO Human Factors and Medicine Panel 2001 juacutenius

[23] httpsnsanatoorg (unclassified)

[24] httpwwwasmaorgposition-paper-Age-60-rule_2004

Page 2: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 3: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 4: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 5: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 6: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 7: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 8: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 9: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 10: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 11: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 12: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN

Page 13: BEVEZETÉS - repulestudomany.hu€¦ · Dr. Szabó Sándor András1 „ÖREG PILÓTA NEM VÉN PILÓTA” ÉLETTANI KORLÁTOZÓ TÉNYEZŐK ÉS SZELLEMI TELJESÍTMÉNY AZ ÉLETKOR FÜGGVÉNYÉBEN