bni - kapcsolatépítésben a siker! · volt birodalma - kabóca bábszín-ház vendégelőadása...

8
KECSKEMÉT 2017. január 9., XXVIII/2. www.keszin.hu A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének egyik sikeres ha- zai tagja. A 2015-ben alakult csoport tagjai jutalékmentes üzleti ajánlások által segítik egymást. Céljuk egy pozitívabb, eredményesebb üzleti szemlélet meg- honosítása. Találkozóiknak meg is lett az eredménye, hiszen a 2016-os évet félmilliárd forintos bevételtöbblettel zárták. A jelenleg 34 tagot számláló csoport az „Aki ad, az nyer” filozófiára építve érte el ezt a teljesítményt. A magyar üzleti felfogással szembe menve a jutalékmentes, egymás kölcsö- nös segítésén alapuló üzleti modellt használják. A csoportban tevékenységvédelem van, vagyis nincs konkurencia, így széthúzás sem. Átlagban évente 500 új személyes kapcsolat jön létre, melyeknek eredménye a számos új megbízás, melyeknek köszönhetően a BNI tagok átlagosan 15%-kal tudják növelni az éves árbevételüket. A tevékenységvédelem nem csak a konkurenciamentességet, hanem a széles kapcsola- ti skálát is garantálja, hiszen a 34 fő, 34 különböző tevékenységi körű üzletembert jelent, akik további kapcsolatokat tudnak biztosítani egymásnak. Az Ezerjó csoportban többek között van coach, könyvelő, nyomtatott sajtó, egyedi gépgyártó, magánalkusz, társasház- építő vállalkozó, webfejlesztő vagy internetszolgáltató is. A kecskeméti csoport egyik célkitűzése az 51 fős taglétszám és a mostani 500 milliós bevételnövekedés újbóli eléré- se fele ennyi idő alatt. Amennyiben szeretne eljönni és megnézni, hogyan működik egy sikeres BNI cso- port, kérje meghívónkat Illés-Szabó Erikától, a csoport növekedési koordinátortól, az [email protected] email címen. BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

Upload: others

Post on 19-Oct-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • KECSKEMÉT 2017. január 9. , XXVIII/2.w w w . k e s z i n . h u

    A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének egyik sikeres ha-zai tagja. A 2015-ben alakult csoport tagjai jutalékmentes üzleti ajánlások által segítik egymást. Céljuk egy pozitívabb, eredményesebb üzleti szemlélet meg-honosítása. Találkozóiknak meg is lett az eredménye, hiszen a 2016-os évet félmilliárd forintos bevételtöbblettel zárták.

    A jelenleg 34 tagot számláló csoport az „Aki ad, az nyer” filozófiára építve érte el ezt a teljesítményt. A magyar üzleti felfogással szembe menve a jutalékmentes, egymás kölcsö-nös segítésén alapuló üzleti modellt használják.

    A csoportban tevékenységvédelem van, vagyis nincs konkurencia, így széthúzás sem. Átlagban évente 500 új személyes kapcsolat jön létre, melyeknek eredménye a számos új megbízás, melyeknek köszönhetően a BNI tagok átlagosan 15%-kal tudják növelni az éves árbevételüket.

    A tevékenységvédelem nem csak a konkurenciamentességet, hanem a széles kapcsola-ti skálát is garantálja, hiszen a 34 fő, 34 különböző tevékenységi körű üzletembert jelent, akik további kapcsolatokat tudnak biztosítani egymásnak. Az Ezerjó csoportban többek között van coach, könyvelő, nyomtatott sajtó, egyedi gépgyártó, magánalkusz, társasház-építő vállalkozó, webfejlesztő vagy internetszolgáltató is. A kecskeméti csoport egyik célkitűzése az 51 fős taglétszám és a mostani 500 milliós bevételnövekedés újbóli eléré-se fele ennyi idő alatt.

    Amennyiben szeretne eljönni és megnézni, hogyan működik egy sikeres BNI cso-port, kérje meghívónkat Illés-Szabó Erikától, a csoport növekedési koordinátortól, az [email protected] email címen.

    BNI - Kapcsolatépítésben a siker!

  • 2 2017. január 9.

    A sárga, töredezett, megvastagodott köröm valószínűleg körömgombá-val küzd. Igen nehéz a körmök gyógyítása a hagyományos módszerek-kel, hiszen a gomba a köröm alatt helyezkedik el. A lakkok és ecsete-lők hatékonysága változó, sőt hely-telen használat mellett még a gom-ba terjedést is elősegítik. A gyógy-szeres kezelések ugyancsak kétesé-lyesek és nem is mindenkinek aján-lott a mellékhatások miatt.

    A lézeres technológia újabban több színtéren is sikereket ér el, így van ez a körömgomba kezelésénél is. A leghatékonyabb megoldás a köröm-gomba kezelésében a lézer, amely klinikailag bizonyítottan 85-95%-os gyógyulási aránnyal büszkélkedhet.

    A lézeres kezelés fájdalommen-tes, gyors és néhány alkalom-ra van szükség. A lézerfény be-hatol a körömbe és elpusztít-ja a köröm alá beágyazott gombát.

    A művelet alkalmanként pár perc, nincsen lábadozási időszak, nem kell hiányozni a munkából. Az új köröm általában 10-12 hónap alatt nő ki tel-jesen, de már 3 hónap múlva látható az új, egészséges köröm növekedése.

    A kecskeméti Füzes utcai Egészség-házban az ultrahangos diagnoszti-ka és a belgyógyászati szakrendelés mellett kedvezményes, lézeres kö-römgomba kezeléssel is foglalkoz-nak.

    Egyéni vizsgálat és tanácsadás után, szakértő kezelésben részesülnek a páciensek.

    Füzes utcai Egészségház Kecskemét, Füzes utca 11.

    Ultrahang és körömgomba bejelent-kezés: 70/9076535

    Belgyógyászat bejelentkezés a kö-vetkező számon: 30/3086200

    LÉZERES MEGOLDÁS A KÖRÖMGOMBA KEZELÉSÉREA lábat és a lábkörmöt főleg a téli időszakban hajlamosak elhanyagolni az emberek, olykor még a körömgombával sem foglalkoz-nak. Pedig a körömgomba a csorbult esztétika mellett például egy cukorbetegnek komoly problémákat is okozhat. Ez a betegésg a népesség 10%-át érinti. A 40, illetve 60 év felettieknél, pedig akár még az 50%-ot is elérheti ez az arány.

    EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLTATÓK

  • www.keszin.hu 3

    KATONA JÓZSEFSZÍNHÁZ

    NAGYSZÍNHÁZCSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁGjanuár 10., kedd 19:00 Dajka M. b.január 11., szerda 19:00 Latabár K. b.január 13., péntek 19:00 Bessenyei Gy. b.január 14., szombat 19:00 Arany J. b.január 15., vasárnap 15:00 Vízváry M. b.

    MICSODA TÁRSASÁG!január 11., szerda 15:00 Lafontaine b.január 12., csütörtök 17:00 Ady E. b. – Nulladik óra

    KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ

    A DIÓTÖRŐjanuár 10., kedd 15:00január 11., szerda 15:00

    TIED A VILÁG!január 14., szombat 15:00január 15., vasárnap 19:00

    RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ

    APÁTLANUL (PLATONOV)január 10., kedd 19:00

    ACÉLMAGNÓLIÁKjanuár 12., csütörtök 19:00

    Kecskemét, Katona József tér 5.

    Tel.: 76/501-170, kecskemetikatona.hu

    HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT

    január 13., péntek 16.30-02 óráigÚJÉVKÖSZÖNTŐ TÁNCHÁZCsimota topogtató: ölbeli játékok, topogtatók

    Aprók tánca: Tánctanítás: népi játékok, táncok, Helyi őszi népszokások felelevenítése: számadás Kézműves foglalkozás: rongybaba készítésKözreműködik: Berei AndreaCsutri bál: Tánctanítás: Nyírségi(tirpák) táncokFelnőtt táncház: Tánctanítás: kiskunsági, széki, kalota-szegi, magyarbődi, mezőségi, stb. tánc-rendekTáncmester: Böde István és Böde-Harkai Csilla, Csík Dávid és Görög Anna Judit

    Közreműködik: Hegedűs EgyüttesHázigazda: Kecskemét TáncegyüttesBelépődíj: 400 FtTámogató: NKA

    január 15., vasárnap 11 óraCsaládi matiné koncertek 3. előadásaPROKOFJEV: PÉTER ÉS A FARKASKözreműködik: Lukácsházi Győző és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

    Belépődíj: 800 Ft

    január 16., hétfő 19 óraThália bérlet 1. előadásaVIRÁGOT ALGERNONNAK Szereplők: Szervét Tibor, Lévay Viktória, Klem Viktor, Benedek Miklós, Zsurzs Katalin, Szőlőskei Timea

    Belépődíj: 5.000 Ft

    január 17., kedd 19 óra KIRÁLY VIKTOR NAGYZENEKAROS KONCERTJESztárvendég: Király LindaBelépődíj: 4.300 Ft

    Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.Tel.: 76/503-880,

    [email protected]

    HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHONJanuár 14-én, szombaton 16 órakorZsebSzínháZ - Újévköszöntő kakaó-délután: EGYSZER EGY KIRÁLYFI – a KOLOMPOS EGYÜTTES műsoraAz előadást követően egy-egy pohár kakaóval köszöntjük az újévet!A vendéglátásban közreműködnek Széchenyi István Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjaiTámogatók: PRÍMA Élelmiszer Áruház – Kecskemét és e-zene hangszerboltBelépődíj: 1.500 Ft gyerekeknek, 2.000 Ft felnőtteknek (Jegyek elővételben váltha-tók az Ifjúsági Otthon pénztárában.)

    Kecskemét, Kossuth tér 4.

    CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ

    NAGYTEREMKENYÉRBŐL KELT MESE január 9., hétfő 10 óra január 10., kedd 10 óra január 11., szerda 10 órajanuár 12., csütörtök 10 óra január 13., péntek 10 órajanuár 16. hétfő 10 óra január 23. hétfő 10 óra

    ALMAFÁCSKA – első színházi élmény 4 éven aluliaknak

    január 22. vasárnap 9:30 és 11 óra

    KISTEREMA KIRÁLYKISASSZONY, AKINEK NEM VOLT BIRODALMA - Kabóca Bábszín-ház vendégelőadásajanuár 15., vasárnap 10:30 óra

    Kecskemét, Budai u. 15.06-76/482-217, Fax:76/486-635

    [email protected]

    OTTHON MOZIDERÜLT ÉGBŐL APU (12)magyarul beszélő, francia-angol vígjátékjanuár 9-10., hétfő-kedd 18:00

    A VÖRÖS TEKNŐS (12)francia-japán animációs filmjanuár 12-13., csütörtök-péntek 17:00január 15., vasárnap 16:00

    MADELEINE (12)színes, feliratos, olasz-francia-magyar film, 94 percjanuár 12-14-ig, csütörtöktől-szomba-tig 18:30

    A MARTFŰI RÉM (18)színes, magyar thrillerjanuár 13-14-ig, péntektől-szomba-tig 20:00

    DAWID BOWIE ARCAI (6)feliratos, angol dokumentumfilm, 95 percjanuár 15-17-ig, vasárnaptól-keddig 18:00

    Kecskemét, Kossuth tér 4.www.otthon-mozi.hu

    HÁZSZENTELŐ A WOJTYLA HÁZBANA Wojtyla Barátság Központot minden év Vízkeresztjén Dr. Jeney Gábor plébános atya megáldja.

    Az ünnepségre 2017. január 10-én kedden 11:30-kor kerül sor, amikor Gábor atya az egész házat megszen-teli a 2017-es évre.

    Az ünnepség fényét emeli a Kodály iskola diákjainak műsora Durányik László vezetésével.

    Kecskemét, Wojtyla tér 1.Tel.: 76/505-041

    www.wojtyla.hu

    GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELETKecskeméten a gyógyszertári ügyele-tet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint:

    ÜGYELET:hétfőtől – vasárnapig: 20:00-24:00 óráigünnepnapokon: 16:00-24:00 óráigKÉSZENLÉT:hétfőtől – vasárnapig illetve ün-nepnapokon: 00:00-7:00 óráig

    A készenlét elérhetőségének telefon-száma: 76/507-992

    ORVOSI ÜGYELETFELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/516-984

    HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett)Telefon: 76/516-904

    FOGORVOSI ÜGYELET: Smiledent Kft. Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/514-039

    RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasár-nap és munkaszüneti napokon 8.00-14.00 óráig

    VÉRADÁS2017. január 20. 08:00 – 12:00VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. Kecskemét Garay u. 11

    2017. január 30. 11:00 – 14:00KÉSZ Építő Zrt. - Kecskemét Izsáki út 6.

  • 4 2017. január 9.

    KECSKEMÉT be lvárosban, 75 nm amer ika i konyha+nappa l is , 1+2 fé lszobás csa lád i ház e l -adó. I .á r : 22 MFt Te l . :30/197-6543

    BALLÓSZÖG központ jában 140 nm, 3 szobás , meden-cés , parkos í to t t igényes csa-lád i ház e ladó. I .á r : 35 ,9 MFt Te l . :30/197-6543

    KECSKEMÉT Már ia-hegyben 772 nm beker í te t t , szépen gondozot t zár tker t lakható házza l e ladó. I .á r : 5 ,9 MFt Te l . :30/197-6543

    KECSKEMÉT be lvárosá-ban 56 nm, 2 szobás , csa-lád i ház , garázzsa l , 220 nm te lken e ladó. I .á : 13 ,4 MFt Te l . :30/616-0663

    KECSKEMÉTEN a Vacs iközben, 130 nm 4 szobás , ké tsz in tes csa lád i ház , garázzsa l , 420 nm te lken e ladó. Iá : 22 ,9 MFt Te l . :30/616-0663

    KECSKEMÉT, Pető f i S . u tcá-ban 47 nm, 2 szobás , k l ímás lakás e ladó. I .á r :13,3 MFt Te l . :30/576-4203

    KECSKEMÉT, Műker tvárosban 320 nm te lken 95 nm, 3 szobás ikerház kedvező áron e ladó. I .á r : 12 ,5 MFt Te l . :30/576-4203

    NAGYKŐRÖS be lvárosában, 456 nm te lken, 85 nm, 2 szo-bás csa lád i ház , 35 nm üz-le the ly iségge l e ladó. I .á r : 8 ,9 MFt Te l . :30/576-4203

    KECSKEMÉT be lvárosában, sz ínház köze lében, akadá ly-mentes í te t t i rodaházban, 18 nm i roda e ladó. I .á r : 6 ,5 MFt Te l . :20/314-9455

    KECSKEMÉT be lvárosában, p iac mel le t t 43 nm, e lső emele t i i roda/üz le t , te tő tér beép í tés i lehetőségge l e ladó. I .á r : 13 ,6 MFt Te l . :20/314-9455

    KECSKEMÉT, Márc ius 15. u t-cában 63 nm, 2 szobás , e r-ké lyes , ny í lászárócseré l t la-kás e ladó. I .á r : 13 ,2 MFt Te l . :30/576-9476

    I N G A T L A N

    SZALAGHÁZBAN 2. emele t i sz igete l t , ny í lászárócseré l t , 2 szobás erké lyes fe lú j í to t t lakás e ladó.14,9 MFt . 06-30/593-8175

    MÁRIAVÁROSBAN pazaru l fe l -ú j í to t t 1 szobás ékszerdoboz e ladó autóbeá l lóva l !13,4 MFt Te l :+36-30/724-8562

    SZÉCHENYIVÁROSBAN 64 nm-es, 5 . emele t i , 2 szo-bás , egyed i mérős pane l la-kás e ladó! 14,5 MFt Te l :+36-70/415-0679

    HETÉNYEGYHÁZÁN, nap-pa l i+4 szobás modern csa lád iház , garázzsa l , 990 nm te lekke l , tu la jdonostó l e ladó. 32,5 MFt .30/208-0787

    PETŐFIVÁROSHOZ köze l 1 szobás ház , 830 nm-es be-ker í te t t te lkekke l e ladó! 10M Te l :+36-70/415-0679

    BELVÁROSI 1 szobás , 28 nm-es, egyed i mérős tég la-lakás e ladó! 9 ,2M Te l :+36-30/724-8616

    515 nm-es ép í tés i - te lek Kecskemét-Gó lya u tcában e ladó. Iá :17,33 mFt . É rd . : xxx77@freemai l .hu

    SZÉCHENYIVÁROSBAN sz i -gete l t , 2 szobás , 5 . emele t i egyed i mérős pane l lakás e l -adó! 13,4M Te l :+36-30/724-8642

    KISFÁIBAN f ia ta l ép í tésű 3 szobás csa lád i ház e ladó! 16,9M Te l :+36-70/ 670-8916

    KECSKEMÉT be lvárosában raktárnak is a lka lmas 26 nm-es garázs e ladó. 06-20/934-6340

    MŰKERTVÁROSBAN 2 szobás , ny í lászáró cseré l t , e rké lyes lakás ker tkapcso la t ta l e ladó! 11M Te l :+36 70/336-3812

    BELVÁROSI 65 nm-es, 3 szo-bás , f ia ta l ép í tésű tég la lakás e ladó! 18M Te l :+36-70/433-5341

    KRISTÁLY téren 1-ső emele t i 73 nm, 3 szobás fe lú j í to t t e r-ké lyes lakás e ladó! 17,9 Mf t 06204912889

    LADÁNYBENEI ú t köze lében 2 szobás csa lád i ház , 2878 nm-es te lken e ladó! 10,9M Te l :+36-70/670-8914

    SZÉCHENYIVÁROSI 3 . emele-t i , 55 nm-es, 2 szobás , ny í -lászáró cseré l t , fe lú j í to t t pane l lakás e ladó! 14,99M Te l :+36-70/633-0680

    PERTŐFIVÁROSBAN 420 nm-es összközműves ép í-tés i te lek e ladó! 8 ,8 Mf t 06204912889

    BELVÁROSI 54 nm-es, 2 szo-bás , gázc i rkó fű tésű, fö ld-sz in t i tég la lakás e ladó! 16,8M Te l :+36-70/670-8916

    SZÉCHENYIVÁROSI 55 nm-es, 2 szobás , táv fű téses pane l-lakás e ladó! 12,6M Te l :+36-70/336-3812

    ÚRIHEGYBEN 700 nm-es te l -ken 1 szobás lakható k is ház e ladó! 4 ,3 Mf t 06205933579

    FENYVES erdő közepében hangu la tos 77 nm-es, 3 szo-bás csa lád i ház e ladó! 8 ,6M Te l :+36-70/608-6030

    SZÉCHENYIVÁROSBAN 34 nm-es, 1 szobás , 2 . emele-t i , ny í lászáró cseré l t , sz ige-te l t , pane l lakás e ladó! 11,5M Te l :+36-70/415-0679

    KECSKEMÉTEN kü lönböző méretű összközműves ép í-tés i te lkek e ladók! 10 Mf t . 06205933579

    BELVÁROSBAN fö ldsz in t i , 39 nm-es, 1 szobás , tég la lakás autóbeá l lóva l e ladó! 13,9M Te l :+36 30/724 8562

    MŰKERTVÁROSBAN 2 szobás , 56 nm-es, csa lád i ház ga-rázzsa l e ladó! 12M Te l :+36-70/336-3812

    K E C S K E M É T b e l v á r o s á h o z köze l 2 szoba , konyha , f ü r d ő s z o b á s , f e l ú j í t a n d ó c s a l á d i h á z m e l l é k é p ü -letekkel , garázzsal , 295 nm ö s s z k ö z m ű v e s t e l e k k e l e ladó. 9 ,5 MFt . 20/530-6488

    RENDŐRFALUBAN 72 nm-es, 3 szobás , csa lád i ház k is udvar ra l , csendes környé-ken e ladó! 12,5M Te l :+36-70/433-5341

    ÚRIHEGYBEN 27 nm-es, 1 szobás csa lád i ház , 710 nm-es beker í te t t te lken e ladó! 9 ,9M Te l :+36-70/670-8916

    TULAJDONOSTÓL Hunyad ivá-ros i 3 szobás , fe lú j í to t t , 3 . emele t i lakás e ladó. 0620/99-75-110

    SZÉCHENYIVÁROSBAN fö ld-sz in t i , 55 nm-es, 2 szo-bás , tég la lakás e ladó! 12,9M Te l :+36-70/381-5333

    BELVÁROSI 64 nm-es, 3 szo-bás , részben fe lú j í to t t pane l-lakás e ladó! 16,9M Te l :+36-70/433-5341

    K I A D Ó

    KECSKEMÉT, Hunyad iváros-ban, 47 nm, 2 szobás , igé-nyesen berendezet t lakás k i -adó gk . beá l lóva l . Iá : 80 EFt /hó Te l . :30/616-0663

    K IADÓ vagy ELADÓ, Ceg lé-den a Te lek i u . 1 sz . a la t -t i , 60 nm-es üz le the ly i -ség. Te l : 30/655-5349

    KECSKEMÉT közpon já tban két szobás , igényesen fe lú j í to t t a lbér le t k iadó. 0670/382-89-90

    LAJOSMIZSÉN tanya gazdá l-kodás i cé l ra k iadó. Érdek lőd-n i : 0670/946-55-80

    ELADÓ LAKÁS

    HUNYADIVÁROSBAN 70 nm-es, I . emele t i 1+3 fé l szobás lakás , garázzsa l . Ár : 21 MFt Te l . :70/686-5151

    NYÍR I ú ton 41 nm-es, 2 szo-bás , l i f tes , gázc i rkós , sz ige-te l t tég la lakás e ladó. Ár : 14 ,5 MFt Te l . :70/686-5148

    NAGYKŐRÖSI u tca köze lében, 73 nm-es, 2 ,5 szobás , gá-zos lakás e ladó. Ár : 13 ,9 MFt Te l . :70/686-5148

    SZÍNHÁZ köze lében igényes , 109 nm-es 4 szobás lakás e l -adó. Ár : 32 ,5 MFt Te l . :70/686-5150

    FŐTÉRHEZ köze l , 85 nm-es 3 ,5 szobás lakás e ladó. Ár : 22 ,5 MFt Te l . :70/686-5150

    CZOLLNER tér köze lében 75 nm-es, I . emele t i lakás , ga-rázzsa l . Ár : 25 ,5 MFt Te l . : 70/686-5151

    BELVÁROSBAN 108 nm-es, IV . emele t i igényes lakás . Ár : 21 ,9 MFt Te l . :70/686-5151

    RÁKÓCZI u tca köze lében 43 nm-es, I . emele t i , sz ige-te l t , l i f tes lakás . Ár : 16 ,5 MFt Te l . :70/683-7015

    ELADÓ CSALÁDI HÁZ

    KECSKEMÉT köze lében ú j ép í -tésű , 105 nm-es 4 szobás , csok-os csa lád i ház . Ár : 27 MFt Te l . :70/686-5152

    HUNYADIVÁROSBAN 266 nm-es, 6 szobás medi ter rán luxus csa lád i ház e ladó. Ár : 89 ,9 MFt Te l . :70/686-5150

    PETŐFIVÁROSBAN kétgenerá-c iós 6 szobás 174 nm-es csa-lád i ház e ladó. Ár : 41 ,5 MFt Te l . :70/686-5150

  • www.keszin.hu 5

    PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás 154 nm-es minőség i csa-lád i ház e ladó. Ár : 38 MFt Te l . :70/686-5150

    KÓSAFALUBAN 3 szobás csa-lád i ház e ladó. Ár : 16 ,2 MFt Te l . :70/686-5150

    HETÉNYEGYHÁZA központ já-ban, tég la ép í tésű 90 nm-es 2 ,5 szobás ház . Csere la-kást beszámí t . Ár : 18 ,9 MFt 70/683-7015

    BALLÓSZÖGBEN ú j ép í tésű , 107 nm-es 4 szobás ú j csa lád i ház . Ár : 27 MFt Te l . : 70/686-5152

    KECSKEMÉT, Hunyad iváros ban e ladó 5 szobás , 140 nm-es sorház garázzsa l . Ár : 32 ,9 MFt Te l . :70/686-5150

    VÁROSKÖZPONTBAN 130 nm-es, 3 ,5 szobás igényes ház Ár : 36 MFt , 70/198-2729

    KECSKEMÉT, Kadafa lván 110 nm-es 3 szobás , csa lád i ház , garázzsa l e ladó. Ár : 17 .2 MFt 70/683-7015

    KATONATELEPEN 150 nm-es igényes csa lád i ház e ladó. Ár : 28 .5 MFt 70/686-5151

    HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás , gyönyörű csa lád i ház , dup la garázzsa l e ladó. Ár : 33 ,5 MFt Te l . :70/686-5150

    KATONATELEPEN, kétsz in-tes 140 nm-es 5 szobás csa-lád i ház e ladó. Ár : 23 ,5 MFt 70/686-5148

    KATONATELEPEN, egysz in-tes 5 szobás , igényesen szép, csa lád i ház e ladó. Ár : 49 ,9 MFt 70/683-7015

    KECSKEMÉT Czo l lner té ren 3 szobás fe lú j í to t t po lgár i ház . Ár : 39 ,9 MFt 70/686-5151

    ORGOVÁNYON 106 nm-es szép csa lád i ház . Ár : 11 MFt 70/686-5151

    ORGOVÁNY központ jában 110 nm-es 3 szobás ház . Ár : 6 ,9 MFt 70/683-7015

    VACSIKÖZBEN ABC köze lében 176 nm-es 3 szobás ház üz-le t te l . Ár : 44 ,9 MFt 70/686-5151

    NAGYKŐRÖS, Tormásban 80 nm-es 2 ,5 szobás , gáz fű té-ses csa lád i ház Ár : 7 ,9 MFt , 70/198-2729

    NAGYKŐRÖS, A lpár i u tcában 178 nm-es kétsz in tes 5 ,5 szo-bás , gáz fű téses csa lád i ház Ár : 19 MFt , 70/198-2729

    ÜZLET

    KECSKEMÉT központ jában, 2 sz in tes , 64 nm-es üz le t e ladó. Ár : 15 MFt 70/686-5151

    KECSKEMÉT sz ívében, 3 sz in-tes , 172 nm-es üz le t e ladó. Ár : 65 MFt 70/686-5151

    ÜZLETHELY ISÉG, Kecskemét be lvárosában, ú j 25 nm-es e ladó. Ár : 10 ,5 MFt 70/686-5148

    BELVÁROSBAN 42 nm-es üz-le the ly iség e ladó vagy k i -adó, 13,8 MFt /100 eFt /hó Te l . :70/686-5150

    ELADÓ TELEK

    BETHLENVÁROSBAN 370 nm-es összközműves te lek bon-tandó házza l e ladó. Ár : 16 ,9 MFt Te l . :70/686-5150

    KERTÉSZETI köze lében 543 nm-es közműves te lek bon-tandó házza l e ladó. Ár : 20 MFt Te l . :70/686-5150

    MÁRIAHEGYBEN, a Széche-ny i város mögöt t , 720 nm-es te lek e ladó. Ár : 2 ,4 MFt Te l . :70/686-5152

    KECSKEMÉT Már iahegyben 860 nm-es ép í tés i te lek ér-vényes ép í tés i engedé l lye l e l -adó. Ár : 11 MFt Te l . :70/686-5150

    KADAFALVÁN 4.727 nm-es közműves ép í tés i te lek e ladó. Ár : 12 MFt Te l . :70/686-5151

    VACSIKÖZBEN 1.358 nm-es ép í tés i te lek e ladó. Ár : 24 ,5 MFt Te l . :70/686-5151

    BELVÁROSHOZ köze l , 519 nm te lek e ladó, 40% beép í the-tő . Ár : 16 ,5 MFt Te l . :70/686-5148

    KIADÓ

    BALATON utcán i rodák, 15-80 nm, raktárak parko ló-va l k iadók. Az ár te l jes re-zs i t ta r ta lmazza: 1 .600 F t /nm. 70/683-7015

    KECSKEMÉTEN 35 nm-es i ro-da/üz le t , tá ro lóva l parko lóva l k iadó. 1 .150 F t /nm 70/683-7015

    KECSKEMÉT be lvárosban 172 nm-es üz le t k iadó. Ár : 350.000 F t /hó 70/686-5151

    BELVÁROSBAN, 5 szobás , k l í -más i roda k iadó. Ár : 250.000 F t /hó Te l . :70/686-5150

    KATONATELEPEN 253 nm-es ú j ház akár i rodának is k iadó. Ár : 300.000 F t /hó 70/686-5151

    BELVÁROSBAN 2,5 szo-bás bútorozat lan lakás k i -adó. Ár : 70 .000 F t /hó+rezs i . Te l . :70/686-5150

    RENDŐRFALUBAN 2,5 szo-bás csa lád i ház és üz le t k i -adó. Ár : 120.000 F t /hó+rezs i . Te l . :70/686-5150

    KERESEK

    KECSKEMÉTEN, csa lád i házat 35 MFt- ig Te l : 70/686-5151

    KECSKEMÉTEN, 2-3 szobás 70-100 nm-es erké lyes lakást 25 MFt- ig . Te l : 70/686-5151

    PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás dup la garázsos fe lú j í to t t há-zat keresek. Ár : 35-50 MFt Te l . :70/686-5150

    BELVÁROSBAN e ladó la-kást keresek 25 MFt- ig . Te l : 70/686-5151

    KIADÓ ALBÉRLETET kere-sek a be lvárosban vagy Szécheny ivárosban! Ár : 40 eFt – 140 eFt- ig . Te l . :70/686-5150

    ELADÓ 1-2 szobás lakást ke-resek 2 . emele t ig . Ár : 12 MFt-ig . Te l . :70/686-5150

    60 m2, Csa lád i ház/ rész Vá-ros fö ldön. 4 ,5MFt ; 20/26-62-8-62; h t tp : / /uo i . ingat lan .com/22868208

    IV .em.- i garzon lakás e ladó a Szécheny ivárosban. 9 ,9MFt ; 20/26-62-8-62 h t tp : / /uo i . in-gat lan .com/22765402

    I I I .em.- i 50 m2-s lakás e l -adó a Szécheny ivárosban 11,99MFt ; 20/26-62-8-62; h t tp : / /uo i . ingat lan .com/22824406

    I I I .em.- i 53 m2-s be lváros i lakás e ladó; 12,5MFt ; 20/26-62-8-62;

    V I I I .em.- i 51 m2-s , e rké lyes lakás e ladó a Szécheny i-vá-rosban; 13,99MFt ; 20/26-62-8-62; h t tp : / /uo i . ingat lan .com/22824188

    I I .em.- i 53 m2-s be lváros i la-kás e ladó; 15MFt ; 20/26-62-8-62;

    FÖLDSZINT I 53 m2-s be lvá-ros i lakás e ladó. 16,5MFt ; 20/26-62-8-62; h t tp : / /uo i .ingat lan .com/22859135

    I .em.- i k ívü l -be lü l gyö-nyörűen fe lú j í to t t e rké-lyes lakás e ladó a Széche-ny i -városban. ; 16 ,7MFt ; 20/26-62-8-62; h t tp : / /uo i .ingat lan .com/22880304

    I M P R E S S Z U M

    Kecskeméti SzuperinfóMegjelenik minden hétfőn

    38.000 példányban.

    Lapzárta: szerda 16 óra

    Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László

    Szerkesztõség:6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.

    Tel./fax.: 76/[email protected]

    Nyomda: Lapcom Zrt.6729 Szeged, Szabadkai út 20.

    Terjeszti: MEDA-PRESS KFT.Terjesztési területek:

    Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva,

    Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld.

    A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám: 75.480/1997

  • 6 2017. január 9.

    A D Á S - V É T E L

    KÖNYVEKET, hang lemezt , fo-lyó i ra tokat , képes lapot , já té-kot , ó rákat , hagyatékot gyű j-tő vásáro l . 06-20/316-3220

    KÉSZPÉNZÉRT vennék re t ró , rég i é rdekes tá rgyakat , te l jes gyű j teményt , sok fé le hagya-tékot . H ív jon b iza lommal ! F i -a ta l gyű j tő . 06-30/213-2989

    ÉREMBOLT vásáro l rég i pén-zeket , k i tünte téseket , bé-lyeggyű j teményt , képes-lapokat , pap í r rég iséget és mi l i tá r is tá rgyakat . Kecs-kemét , Ceg léd i u . 74. 06-20/573-2599 www.krozus .gpor ta l .hu

    V E G Y E S

    TÉL I tűz i fa akc ió ! Kecs-kemét K iskőrös i ú t 18-20 és Katonate lep i tűz i fa te le-pen akác 3200 F t /100kg, gyer tyán 2650 F t /100kg. tö lgy 2800 F t /100kg. Te l . : 06/70/674-03-20

    TŰZIFA vastag akác 2950 F t /100 kg, vékony akác 2600 F t /100 kg has í tva házhoz szá l l í t va i s . 06-30/576-7261

    SAMSUNG (70 cm) sz ines tv e ladó . I rányár 19 ,5 EF t . 20/530-6488

    VÉKONY akác 2550 F t /100kg, vas tag akác 2900 F t /100kg, has í tva házhoz szá l l í tás meg-o ldható . 06-30/238-2585, 06-30/238-2585

    VÁSÁROLNÉK lakatos , bádo-gos gépeket , é lha j l í tó t , fú-rógépet , gépsatu t , ü l lő t , CO hegesz tő t , műszerészesz ter-gát , marógépet , kompresz-szor t , inver ter t , k is gépeket . 0670/624-5475

    ELADÓ LG-LCD-Led 32 co los sz ínes te lev íz ió k i fogásta lan á l lapotban, ju tányos áron. É rd : 0620/420-9694

    NYÁR tüz i fa 1700 F t /100 kg, vegyes tüz i fa 1950 F t /100 kg, vékony akác 2600 F t /100 kg. 06-30/570-5675

    AKÁC tűz i fa köbméterben, szálban és konyhakészen. (1m x1m x1,70) 06-30/610-7166

    S Z O L G Á L T A T Á S

    S Z O B A F E S T É S - m á z o l á s , tapétázás , hősz igete-lés , melegburko lás , pre-c íz munka kedvező ár . 20/953-8979, 20/387-7068

    GÁZKÉSZÜLÉKEK jav í tása , beüzemelése , karbantar tása . 06-30/6311-611

    REDŐNYKÉSZÍTÉS, te l jeskö rű jav í tás , gur tn icsere . Prec íz munka, kedvező ár . 06-20-624-1272, 06-70-265-6065

    VILLANYSZERELÉS: v i l l any-motor , boy ler , mosógép, v i l -lany tűzhe ly , hűtő , k is ipar i gépek, jav í tása , kapcso lók , vezetékcsere röv id határ idő-ve l 06-20/429-2113

    V ÍZ- , FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ-KEK szere lése kor rekt á ron . H ív jon most ! 70/214-892

    ENERGETIKA I tanus í tvány kész í -tése Kecskeméten és Bács-K is-kun Megyében. 06-30/915-5064, www.e- tanus i tvany-kecskemet .hu

    BURKOLÁST, fe lú j í tás i mun-kákat , fak ivágást vá l la lunk, akár e lszá l l í tássa l . 06-20/996-0917

    ALAPTÓL a te tő ig ! Lakások fe lú j j í tása , g ipszkar tonozás , fes tés , mázo lás , burko lás , hősz igete lés , ács , kőműves munkák. 06-30/6091-916

    DUGULÁSELHÁRÍTÁS bon-tás né lkü l . Non-s top gyors-szo lgá la t , 1 év garanc ia . 06-76/411-517, 06-30/9686-150

    REDŐNY szerv iz! Leszakadt , n e m m ű k ö d ő r e d ő n y ö k te l jeskörű jav í tása, gurtn ik c s e r é j e . 0 6 - 2 0 / 5 4 3 - 6 1 6 1 , 06-30/919-0446

    SZOBAFESTÉST, hősz igete-

    lés t vá l la lok . Kor rekt munka,

    kor rekt á r ! 06-30/9686-066,

    76/328-500

    MOSÓGÉP, mosogató-

    gép, v i l l any tűzhe ly , ház-

    tar tás i gép jav í tás . Kedve-

    ző jav í tás i és k iszá l lás i d í -

    jak .Te l . : 06-70/335-5914

    web:kkszerv iz .hu

    SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ . Szá-

    mí tógépek, lap topok, nyom-

    ta tók jav í tása , karbantar tása ,

    bőv í tése k iszá l lássa l he lysz í -

    nen is . Te l . :06-30/958-91-39

    TÁSKAJAVÍTÁS röv id határ-

    időve l ! Kecskemét , Wesse-

    lény i u . 4 . Zs isska Á . Ny . :H-

    P. :9-12,14-17- ig

    VÁLLALJUK csa lád i házak

    ép í tésé t , l akások fe lú j í -

    tását , áta lakí tását , kőmű-

    ves munkákat , térkövezést .

    É p ü l e t b o n t á s . É p í t ő i p a r i

    Kf t . 06-30/3949-857

    CSOK-ér t cserébe ép í tő ipa-

    r i cég házat vagy lakást b iz-

    tos í t , te l jeskörű ügy in tézés

    mel le t t . Te l : 06-70/367-3089

    DUGULÁSELHÁRÍTÁS 9 .500

    F t - t ó l b o n t á s n é l k ü l ,

    g a r a n c i á v a l h é t v é g é n ,

    ü n n e p n a p o k o n i s 0 - 2 4

    óráig! Igény szer int WOMA-

    val is . Te l . : 06-30/906-5547

    BURKOLÓMUNKÁT vá l la lok ,

    csempe, pad ló lap , laminá l t ,

    va lamint pad lás födém hősz i -

    gete lés t . 0630/891-55-09

    VELENCEI KARNEVÁL 2017. február 25-26. 31.900 F t

    ORCHIDEA FESZTIVÁL 2017. márc ius 11. 9 .900 F t

    LAXENBURGI KASTÉLY és Baden 2017. márc ius 25. 10.500 F t

    FELV IDÉKI k i rándu lás 2017. ápr i l i s 15-16. 19.900 F t

    TÚRÁZÁS a Rám-szakadékná l 2017. ápr i l i s 15. 7 .900 F t

    „HÚSVÉTOLÁS” Ho l lókőn 2017. ápr i l i s 17. 8 .700 F t

    SZABADKAI bevásár lás több időpontban! E lső időpont : 2017. ápr i l i s 22. 3 .900 F t

    MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS 2017.

    február 25 és 26. Részvéte l i

    d í j : 7 .800 F t ebédde l , be lváros i

    le- és fe lszá l lássa l .

  • www.keszin.hu 7

    Á L L Á S T K Í N Á L

    BÉRES Gumi Kf t . kecskemé-t i te lephe lyére keres kamion-szere lésben já r tas vagy au-tószere lő végzet tségge l ren-de lkező fé r f i munkatársat . A fényképes öné le t ra jzokat a beresgumi@beresgumi .hu e-mai l c ímre vár juk .

    KECSKEMÉTI cég keres pre-c íz szabász t , var rónőket és betan í to t t munkásokat . É rd : 06-20/2638-598

    DÁNIÁBA keresünk tapasz ta-la t ta l rende lkező mezőgaz-daság i munkásokat , t rak to-rosokat , tehenészeket , ser-tésgondozókat (ház tá j i vagy üzemi tapasz ta la t ta l ) . A lap ango l nye lv tudás fe l té te l . Je-lentkezés : 06-70/607-0067, a n e t t . s u l y i @ a n d r e a s a g r o .com; www.andreasagro .com

    ÉTELFUTÁROKAT Kecskemét-rő l sa já t gépkocs iva l fe lve-szünk. Kü ld j fényképes ön-é le t ra jzo t : munka@bbnet .hu .

    KECSKEMÉTI á ruszá l l í tó cég nemzetköz i gyakor la t ta l , B kategór iás jogos í tvány-nya l rende lkező so főr t keres EU-ban tör ténő munkavég-zésre , fu rgonra . Je lentkez-n i a 06-70/931-3591-es te-le fonszámon, i l l e tve a b i to@bi to in ter t rans .hu e-mai l c í -men lehet .

    H E L V É C I A b e l t e r ü l e t é r e Nap i l apkézbes í tő Munka-társat keresek! Je lentkezni : Per jés i Anna 30/289-48-86

    OTP Ingat lanpont ingat lan ér-tékes í tő ko l légát keres Kecs-kemét és So l tvadker t i rég ió-ba. Akár f i x f i ze tésse l ! Je lent-kezn i : sz i la j . zo l tan@otp ip .hu

    KECSKEMÉTI i rodánkba i ro-da i asz isz tenst keresünk. Fe l té te lek : B jogos í tvány (sa-já t autó ) é re t tség i , jó kom-munikác iós képesség, öná l-ló munkavégzés , jó számo-ló képesség. E lőny Hr i rányú végzet teég vagy tapasz ta la t . Je lentkezéseket fényképes öné le t ra jzza l az in fo@mekk-kf t .hu e-mai l c ímre vár juk .

    KÖZ- ÉS GYERMEKÉTKEZTE-TÉSSEL fog la lkozó cég é le l -mezésvezető t keres K iskő-rösre . Je lentkezn i fényké-pes öné le t ra jzza l az a l las@tsgast ro .hu emai l c ímen le-het .

    APM Persona l GmbH ke-res Németországba fes-tésben, hősz igete lésben, kor róz ióvéde lemben já r-tas munatársakat . t i zapm@gmai l .com +36-70/677-0877

    BETANÍTOTT var rónőket ke-resünk kecskemét i te lep-he ly re (Szabó-Cseh Kf t . , Í r i sz u . 3 . , Auchan mel-le t t ) , te l jes munka időben, határozat lan időre . Szak-képzet tség nem szükséges , de var rn i tud jon! Érdek lőd-n i : Seres Anet t 30/417-2504

    CO hegesztőket keresünk Kecskemétre . Te l : 06-70/329-7554

    VASALÁSRA, csomagolásra keresünk ko l léganőket kecs-kemét i var rodába (Szabó-Cseh Kf t . , Í r i sz u . 3 . , Auchan mel le t t ) , te l jes munka időben, határozat lan időre . Érdek lőd-n i : Seres Anet t 30/417-2504

    NÉMETORSZÁGBA keresünk jogos í tvánnya l rende lkező munkatársakat p lakát ragasz-tásra hosszú távra te rvez-hető , jó kereset i lehetőség-ge l . Je lentkezn i az a t t i [email protected] e-mai l c ímre fényképes öné le t ra jzza l .

    AUSZTRIA I N ightc lub hostess munkára keres cs inos lányo-kat 19 éves kor tó l , top kere-set te l . Te l . : 00-43-664-599-96-95, 06-30-313-35-16

    NÉMETORSZÁGI komisz-sz iós munka! 20 és 40 év közöt t i fé r f iakat kere-sünk legá l is , hosszútávú áruösszekész í tő i munká-ra . Jó f i z ika i á l lapot ,min .német nye lv tudás e lőny . Nem közvet i tő ! Je lentkez-n i fényképes öne le t ra jzza l : rc@tp-mai l .de c ímen le-het . + 4 9 - 1 7 0 - 7 8 7 2 3 7 7

    CEGLÉDI te lephe lyű cég é lő-á l la t szá l l í tására so főr t ke-res hav i f i x f i ze tésse l . 06-70/382-3217

    Á L L Á S T K E R E S

    KÖNYVELŐ i rodába a lka lman-ként munkát vá l la lnék . 06-70/776-8720

  • 8 2017. január 9.