bokorvaker_1

2
Gedeon kalandozásai a táborkapun innen, és az észlelés kapuin túl Péter ült az üres lap fölött és várt. Valami ötletre. Valami ki- rályságra, olyan igazi nagy flashre, amire a haverok is azt mondanák: – Ez zsír, apám. Vagy legalább: – Odaraktad, öcsém. Vagy, ahogy az öreg alkesz iro- dalomtanár, Tónibá mindig mondta egy-egy jobban sikerült fogalmazása után: – Látom fiam, apádat megint homlokon csó- kolta a csaposné. Aztán vicces- kedve nevetett, pontosabban krákogott egy sort az öreg. Kül- ső szemlélőnek nehéz lett volna eldönteni, hogy úgy krákog, mintha nevetne, vagy úgy ne- vet, mintha krákogna, de a diá- kok rájöttek, hogyha előtte vic- cet mondott, akkor nincs gond, az tuti nevetés. Ha meg kezd az öreg nevetés közben marha sza- rul kinézni, akkor magától leült, aztán a vízfelelős (év végén egy jeggyel jobb) hozott egy pohár vizet a vécéről, amit Tónibá vala- miért mosdónak hívott. Egyszer az egész osztály fo- gadott a Gelencsér Krisztivel (aki abban az évben a vízhordó volt), hogy nem mer beleköpni a vizé- be. Mindenki beleadott volna egy ötszázast, ha megjátssza, vi- szont ha nem meri megcsinálni, vagy lebukik, akkor meg kellett volna hívnia az egész osztályt a Mekibe. Egymás közt úgy okos- kodtak, hogyha bukta van, ak- kor mindenki max. az ötszázast bukja, viszont ha nyernek, akkor meg simán benyomnak fejen- ként legalább egy menüt, ami barátok közt is dupla haszon. Kissnek (Kiss Éva, tizenhét éves katolikus) lelkifurdalásféléje le- hetett, mert a nagyszünetben megjegyezte, hogy ezt talán mégsem kéne, mert nem is az, hogy megissza a Tónibá a kö- pést, mert az még belefér, de szegény Krisztinek mennyibe fog már az fájni, ha mind a hu- szonheten lehúzzák a Mekiben. De aztán Gajda (Gajda Levente, tizenhét éves emós) megnyug- tatta: – Hülye vagy? Az apja vál- lalkozó. Simán. Krisztit (Gelencsér Krisztina, tizennyolc éves plázába járó) a pénz nem izgatta különöseb- ben. Kimatekozta, hogyha min- denki öt ropit elmekizik, az is csak kb. százhúsz bukó, viszont ha megitatja az öreggel a kis habtutajt, akkor tuti belevésnék a nevét a pincelejáratba, ami a legnagyobb dolog volt, amit di- ákként el lehetett érni a Teleki- ben. Eddig csak hárman érde- melték ki. (Mambó, 2005: ő azért kerülhetett fel az ajtóra, mert matekérettségiről kikéredzke- dett a vécére, és úgy jött vissza, hogy be volt tépve. De nem úgy lájtosan, hanem rommá szakad- va. Néhányan azt hitték, kamu, de amikor elkezdett dobolni a képzeletbeli dobszerkón – vagy három percen keresztül küldte –, senkinek nem maradt kétsé- ge. Felfüggesztették, de utána azt mondta, úgysem tudott semmit. Pótvizsgán meg nyo- mott egy olyan laza hármast, hogy még a szemét Garai (Garai „szemét” Tibor, negyvenhárom éves matematika-fizika szakos tanár) is csak annyit mondott, hogy ő ebben igazolva látja el- méletét, miszerint nincsen hülye gyerek, csak lusta. Vagy valami ilyesmi. Krajczár Kriszti, 2006: ő csinált magáról egy topless-ké- pet, és az ötvenhatos ünnepsé- gen elküldte MMS-ben a dirihelyettes mobiljára, ketten meg vették az öreg arcát, ahogy megkapja. A kopasz Papp (Papp Lajos, ötvenöt éves igazgató-he- lyettes) megnézte a képet, utá- na előhalászta olvasószemüveg- ét, és megnézte még egyszer. Olyan természetes fejjel nézte a kijelzőt, hogy máig nem világos, felfogta-e amit látott. És ha igen, miért nem szólt semmit? Se ak- kor, se később. Mindegy, amúgy jó arc volt. Lugosi Dénes, 2008: ő volt az, aki eladta az iskola udva- ráról a szobrokat egy színesfém- telepnek. Megszerezte az igaz- gatóiból a pecsétet öt másod- percre, ami pont elég volt ah- hoz, hogy készítsen öt darab pecsétes, biankó A4-es lapot. Írt egy rendes levelet, hogy az ön- kormányzat blabla, és az iskola kényszerhelyzetben van, tör- vénymódosítás blabla, és a szobroknak menniük kell. El- küldte a levelet öt fehérvári szí- nesfémesnek, hogy amelyik előbb érkezik, az viheti ingyen. Csütörtökön adta fel a leveleket, hétfő reggel háromnegyed hat- kor már olyan szinten ment az udvaron a flexelés, hogy a por- tás felhívta a Papplajost, hogy ő látta ugyan a pecsétes papírt, és elnézést, hogy ilyen koránreg- gel, de mégsem illendő ez a hangoskodás ilyen koránreggel, már elnézést. Papp taxival szá- guldott be a munkahelyére (Áfá- sat, lesz szíves!), és megtette, amit megkövetelt a becsület, le- állíttatta a csillagszórózást. Most két muskétás áll az udvaron. A műhelyben meg egy kövér mus- kétás, csizmától felfelé meg a A PÁLYÁZAT Tényleg? Ez a Kupola. ...ez engem valahogy anyámra emlékeztet... Asszem ezt nem a medicinnel kellett volna... Laszti! EZT kapd el! Hát focizunk, röpizünk, fogó- zunk. és mindezt egyszerre! ...és itt MIT csinálunk? P A F ! P A F !

Upload: endre-kertesz

Post on 14-Nov-2015

213 views

Category:

Documents


1 download

DESCRIPTION

Bokorvaker_1

TRANSCRIPT

  • Gedeon kalandozsai a tborkapun innen, s az szlels kapuin tl

    Pter lt az res lap fltt s vrt. Valami tletre. Valami ki-rlysgra, olyan igazi nagy flashre, amire a haverok is azt mondank: Ez zsr, apm. Vagy legalbb: Odaraktad, csm. Vagy, ahogy az reg al kesz iro-dalomtanr, Tnib min dig mondta egy-egy jobban sikerlt fogalmazsa utn: Ltom fiam, apdat megint homlokon cs-kolta a csaposn. Aztn vic ces-kedve nevetett, pontosabban krkogott egy sort az reg. Kl-s szemllnek nehz lett volna eldnteni, hogy gy krkog, mintha nevetne, vagy gy ne-vet, mintha krkogna, de a di-kok rjttek, hogyha eltte vic-cet mondott, akkor nincs gond, az tuti nevets. Ha meg kezd az reg nevets kzben marha sza-rul kinzni, akkor magtl lelt, aztn a vzfelels (v vgn egy jeggyel jobb) hozott egy pohr vizet a vcrl, amit Tnib vala-mirt mosdnak hvott.

    Egyszer az egsz osztly fo-gadott a Gelencsr Krisztivel (aki abban az vben a vzhord volt), hogy nem mer belekpni a viz-be. Mindenki beleadott volna egy tszzast, ha megjtssza, vi-szont ha nem meri megcsinlni, vagy lebukik, akkor meg kellett

    volna hvnia az egsz osztlyt a Mekibe. Egyms kzt gy okos-kodtak, hogyha bukta van, ak-kor mindenki max. az tszzast bukja, viszont ha nyernek, akkor meg simn benyomnak fejen-knt legalbb egy ment, ami bartok kzt is dupla haszon. Kissnek (Kiss va, tizenht ves katolikus) lelkifurdalsflje le-hetett, mert a nagysznetben megjegyezte, hogy ezt taln mgsem kne, mert nem is az, hogy megissza a Tnib a k-pst, mert az mg belefr, de szegny Krisztinek mennyibe fog mr az fjni, ha mind a hu-szonheten lehzzk a Mekiben. De aztn Gajda (Gajda Levente, tizenht ves ems) megnyug-tatta: Hlye vagy? Az apja vl-lalkoz. Simn.

    Krisztit (Gelencsr Krisztina, tizennyolc ves plzba jr) a pnz nem izgatta klnseb-ben. Kimatekozta, hogyha min-denki t ropit elmekizik, az is csak kb. szzhsz buk, viszont ha megitatja az reggel a kis habtutajt, akkor tuti belevsnk a nevt a pincelejratba, ami a legnagyobb dolog volt, amit di-kknt el lehetett rni a Teleki-ben. Eddig csak hrman rde-meltk ki. (Mamb, 2005: azrt

    kerlhetett fel az ajtra, mert matekrettsgirl kikredzke-dett a vcre, s gy jtt vissza, hogy be volt tpve. De nem gy ljtosan, hanem romm szakad-va. Nhnyan azt hittk, kamu, de amikor elkezdett dobolni a kpzeletbeli dobszerkn vagy hrom percen keresztl kldte , senkinek nem maradt kts-ge. Felfg gesz tet tk, de utna azt mondta, gysem tudott semmit. Ptvizsgn meg nyo-mott egy olyan laza hrmast, hogy mg a szemt Garai (Garai szemt Tibor, negyvenhrom ves matematika-fizika szakos tanr) is csak annyit mondott, hogy ebben igazolva ltja el-mlett, miszerint nincsen hlye gyerek, csak lusta. Vagy valami ilyesmi. Krajczr Kriszti, 2006: csinlt magrl egy topless-k-pet, s az tvenhatos nneps-gen elkldte MMS-ben a dirihelyettes mobiljra, ketten meg vettk az reg arct, ahogy megkapja. A kopasz Papp (Papp Lajos, tvent ves igazgat-he-lyettes) megnzte a kpet, ut-na elhalszta olvasszemveg-t, s megnzte mg egyszer. Olyan termszetes fejjel nzte a kijelzt, hogy mig nem vilgos, felfogta-e amit ltott. s ha igen,

    mirt nem szlt semmit? Se ak-kor, se ksbb. Mindegy, amgy j arc volt. Lugosi Dnes, 2008: volt az, aki eladta az iskola udva-rrl a szobrokat egy sznesfm-telepnek. Megszerezte az igaz-gatibl a pecstet t msod-percre, ami pont elg volt ah-hoz, hogy ksztsen t darab pecstes, biank A4-es lapot. rt egy rendes levelet, hogy az n-kormnyzat blabla, s az iskola knyszerhelyzetben van, tr-vnymdosts blabla, s a szobroknak mennik kell. El-kldte a levelet t fehrvri sz-nesfmesnek, hogy amelyik elbb rkezik, az viheti ingyen. Cstrtkn adta fel a leveleket, htf reggel hromnegyed hat-kor mr olyan szinten ment az udvaron a flexels, hogy a por-ts felhvta a Papplajost, hogy ltta ugyan a pecstes paprt, s elnzst, hogy ilyen kornreg-gel, de mgsem illend ez a hangoskods ilyen kornreggel, mr elnzst. Papp taxival sz-guldott be a munkahelyre (f-sat, lesz szves!), s megtette, amit megkvetelt a becslet, le-llttatta a csillagszrzst. Most kt muskts ll az udvaron. A mhelyben meg egy kvr mus-kts, csizmtl felfel meg a

    A P LY Z A T

    Tnyleg?Ez a

    Kupola.

    ...ez engemvalahogyanymra

    emlkeztet...

    Asszem ezt nem a medicinnelkellett volna...

    Laszti !

    EZTkapd el!

    Ht

    focizunk, rpiznk, fog-zunk. s mindezt

    egyszerre!

    ...s itt

    MIT csinlunk?

    PAF!

    PAF!

  • ROVATCM

    Huba komoly szemekkel r-nzett bartjra, s azt krdez-te: Hallod? Ez most tnyleg versenyre megy? Naggyon ke-mny! Nem tpnk be eltte

    lj tosan? Csak egy fogal ma zs-ci gi. Na?

    Ngytl tig szvtak htul a fociplya mgtt, s utna P-ter hattl tzig kiizzadta a szto-rit. Msnap odaadta a kziratot Tnibnak, aki harmadnapra kislnyos kzrsval ezt kr-mlte a lap aljra: Sok probl-ma van az rsoddal, teht nem egy mondat vagy egy bekezds hibs, hanem ennl mlyebb bajok vannak vele: pl. szerkeze-tileg rendkvl zavaros; a mon-datszerkezetek meglehetsen unalmasak, szinte kizrlag egy-szer s azonos szerkezet mondatokat rsz, rendkvl ritka az alrendelt mondat, a tbb-szrsen sszetett meg taln teljesen hinyzik; gyakran nem lehet tudni, hogy ki az alany, mg gyakrabban elfordul, hogy a szereplk beazonostsa lehetetlen.

    Leszarom gondolta Pter. Nincs hu-morrzke.

    hromnak a spanja (az nem ren-des muskts egybknt, ha-nem csak gy hozzjuk csap-dott), szval ez a kett mg a mhelyben vrja a helyrelltst. Ez amgy nem egy sikersztori, kinn voltak a rendrk is, behin-tporoztk a talapzatot, meg nyomattk fl rn keresztl a CSI-t, aztn kzltk, hogy ke-resnek egy grafomnt, aki majd megmondja, hogy ki rta a leve-leket, szval most jobb is, ha n-knt vllalja, s akkor nem lesz nagyobb gy. Mondjuk a Lugosi nem gondolta, hogy jobb lesz, ha nknt bevllalja, meg volt annyi esze, hogy a leveleket jobb kzzel rta, mikzben bal-kezes, de valaki ms mgiscsak gy dnttt, hogy taln jobb lesz, ha kiderl a dolog, mert a negyedik rban megszlalt a hangosbemond: Lugosi D-nest vrjk az igazgati irod-ban! s rezte, hogy baj van. Viszont a neve felkerlt a halha-tatlanok kz, a pincelejratra.)

    Minden elss az els hten, s minden vgzs az rettsgi els napjn megcskolta ezt a vasajtt. Oda felkerlni egyet jelentett a nirvnval (rgi, szar zenekar, Gelencsr egy szmu-kat se hallotta mg soha, de a mondst, hogy valaki mr a nir-vnba van, azt vgta). Szval az gy volt, hogy egyrszt tavaly nem kerlt fel senki, msrszrl meg lehetett volna az els AJTP-s, akinek sikerl. (Ez az AJTP valami program volt sza-kadt gimiseknek, amibe azrt kerlhetett be, mert az apja mi-nimlbren nyomult. Essebb napokon meg S8-assal.)

    Na, a Kriszti szlt a tbbiek-nek, hogy msnap majd rhg-tessk a Tbt (Herceg Antal, hatvankt ves irodalom szakos tanr) mert klnben nem lesz szomjas.

    Msnap ment minden, mint a karikacsaps, Toncsib mr reggel vrs orral rkezett, s nem csak a hideg miatt, hanem mert mr benne volt kt csa-vart, csak hogy ne fzzon, amg a buszra vr. Msodik ra iroda-lom, a msfeledik percben vala-ki, mg a feleltets eltt felve-

    tette, hogy Toncsibcsi mond-hatna valami viccet. Az reg ki-csit krette magt, meg titkon volt egy olyan rzse, hogy h-lyt csinlnak belle, de kis k-n y r g s r e megenyhlt, s mondott egy egsz tr-het viccet, amire mond-juk az osztly hromnegye-de azt mond-ta volna alap-bl, hogy deszar, de ma elkezd-tek rajta nevetni, kicsit feltn-en is, de nem volt nagyon gz. Az reg mondjuk annyira nem volt hlye, rezte, hogy azrt ez mg nem a teljes siker, s mon-dott mg egy viccet, aztn mg egyet. Kzben az osztly el-kezdte hergelni magt, s vol-tak szp szmmal, akik mr ko-molyan, rendesen, teli pofval rhgtek, s nem csak a vicc kedvrt. Valami orosz katonk-nl tartott az reg, meg a Don-kanyarnl, de a csattant mr nem tudta befejezni, mert olyan fuldokls jtt r, amilyet leg-utbb novemberben lttak, de akkor nem nevets volt az oka, hanem tdgyullads. Kriszti kirohant vzrt, meg a Fejes (Fe-jes gnes, tizennyolc ves plzaltogat) elksrte, mert kellett egy tan, aki veszi az egszet mobillal, de olyan tr volt a vcben a fny, hogy h-romszor kellett flvenni, ahogy belekp a pohrba, s persze kzben nem ntttk ki a vizet, gyhogy nem egy kis tutaj lett a vz felsznn, hanem egy dl-ceg cscsos zszlshaj, s kt kerekded karavella. Persze ezzel elszrtak vagy hrom percet, s mire visszartek, mr ott volt a vdn az regnl, aki a tanri asztalon fekdt feltrt ingujjal, s szintn szlva elg szarul festett. Kriszti szjval nma bazmeget formzott, s krdn nzett az osztlyra, akik vlaszul a vllukat vonogattk.

    A vdn sz nlkl nylt a vzrt, a hajk mostanra ssze-olvadtak, s sszefgg fehr habot kpeztek a felsznen.

    Kriszti elkpzelte, hogy elejti, s sszetrik a pohr a fldn, de ujjai nem engedelmeskedtek, makacsul szortottk a poharat, s nyjtottk a nvrke fel.

    A n megitatta az reg ta-nrt, s odafordult a lnyhoz. Pezsgtabletta? Milyen okos! Kriszti majdnem eljult. Ja, igen. Az. Tabletta. Pezsg.

    Toncsibcsi hzra megitta a vizet. Rgtn jobban lett, s ahogy fllt az asztalon, az osz-tly megtapsolta a hirtelen fel-plst. Az reg zavartan s elrzkenylten mosolygott a tanri asztalon, bajszn apr, vidm, fehr, buborkok moso-lyogtak vele egytt.

    Msnap dlutn a negyedi-kes fik elksztettk a feliratot: Gelencsr Krisztina, 2009.

    Ezaaaz! Pter, ha lettek vol-na ilyen allrjei, most a homlo-kra csapott volna. Ez naggyon nagy. Megrja a Gelencsr Krisz-ti sztorijt, persze lnvvel. El-adta az tlett Hubnak (Mes-ter Huba, tizenkilenc ves raszta), aki csak annyit mon-dott: faja.

    Mondjuk Huba kb. mindenre ennyit mondott, meg mg azt, hogy szvjunk.

    De valaki ms mgiscsak gy dnttt, hogy taln jobb lesz, ha kiderl a dolog, mert a negyedik rban megszlalt a

    hangosbemond: Lugosi Dnest vrjk az igazgati irodban! s rezte, hogy baj van. Viszont a neve felkerlt

    a halhatatlanok kz, a pincelejratra.