bosnian pyramids

17
Bosnian Pyramids A piramisépítők magyarul beszéltek? Fenti címszó alatt a néhány éve felfedezett boszniai piramisokról rengeteg írás és képanyag jelent meg a világhálón. A szkeptikus hangok lassan elhalkulnak, ahogyan egyre több részlet válik felismerhetővé a láthatóan emberkéz alkotta alakzatokból. Azoktól akik nem látták (vagy nem akarták látni) a „fától az erdőt” , azaz a földréteg mögött kirajzolódó formát , még gúnyos megjegyzésekre is futotta : a piramis hívőket egyszerűen csak „pyramidiots” néven emlegették, élve az angol nyelvből adódó szójáték lehetőségével. Mostanság már a tudósok is előkerültek, találgatásaiknak adnak hangot a piramisok (eddig már ötöt találtak) korát és az építők kilétét illetően. Az Egyiptomból származó megnyilatkozásokból valamifajta féltékenység érződik ki, láthatóan tartanak a konkurencia előretörésétől. A piramisok korát kezdetben 4-5 ezer évesnek gondolták, mostanában már 12 ezer évesre teszik. A következőkben a boszniai piramisok egyikének mélyén talált feliratos kő, valamint a környezetükben az erdő mélyéről előkerült néhány, 0,5-1,5 m közötti átmérőjű kőgolyó (gömb alakúra faragott kőtömb) és a gúla formájú piramis néhány meglepő összefüggésére szeretnénk rávilágítani. A kőgolyók (a világhálón több képet is látni belőlük : http://www.piramidasunca.ba/ba/index.php ) szemlátomást zavarba hozzák a szakértőket. Tudnivaló, hogy a Közép-Amerikában talált piramisok környezetében (pl. a Yucatan félszigeten) számtalan – az itteniekhez hasonló – kőgolyót találtak. Szerepüket, jelentőségüket elfogadhatóan még nem tudták megmagyarázni.

Upload: peter-nagy

Post on 16-Apr-2015

45 views

Category:

Documents


4 download

TRANSCRIPT

Page 1: Bosnian Pyramids

Bosnian PyramidsA piramisépítők magyarul beszéltek?

Fenti címszó alatt a néhány éve felfedezett boszniai piramisokról rengeteg írás és képanyag jelent meg a világhálón. A szkeptikus hangok lassan elhalkulnak, ahogyan egyre több részlet válik  felismerhetővé a láthatóan emberkéz alkotta  alakzatokból. Azoktól akik nem látták (vagy nem akarták látni) a „fától az erdőt” , azaz a földréteg mögött kirajzolódó formát , még gúnyos megjegyzésekre is futotta : a piramis hívőket egyszerűen csak „pyramidiots” néven emlegették,  élve az angol nyelvből adódó szójáték lehetőségével.

Mostanság már a tudósok is előkerültek, találgatásaiknak adnak hangot a piramisok (eddig már ötöt találtak) korát és az építők kilétét illetően. Az Egyiptomból származó megnyilatkozásokból valamifajta féltékenység érződik ki, láthatóan tartanak a konkurencia előretörésétől. A piramisok korát kezdetben 4-5 ezer évesnek gondolták, mostanában már 12 ezer évesre teszik.

A következőkben a boszniai piramisok egyikének mélyén talált feliratos kő, valamint a környezetükben az erdő mélyéről előkerült néhány, 0,5-1,5 m közötti átmérőjű kőgolyó (gömb alakúra faragott kőtömb) és a gúla formájú piramis néhány meglepő összefüggésére szeretnénk rávilágítani.

A kőgolyók (a világhálón több képet is látni belőlük : http://www.piramidasunca.ba/ba/index.php ) szemlátomást zavarba hozzák a szakértőket. Tudnivaló, hogy a Közép-Amerikában talált piramisok környezetében (pl. a Yucatan félszigeten) számtalan – az itteniekhez hasonló – kőgolyót találtak. Szerepüket, jelentőségüket elfogadhatóan még nem tudták megmagyarázni.

Mi köze van tehát a gömbnek a gúlához ? A két forma, úgy tűnik, elég távol áll egymástól ! A valóság az, hogy mindkettő világmodell (azaz Mandalának tekinthető) és mint ilyen, egy tőről fakad.

Page 2: Bosnian Pyramids

 

Page 3: Bosnian Pyramids

A Makrokozmosz elsődleges jelképe a főköreivel jellemzett GöMb. (A legtökéletesebb test, egyparaméteres egyenlettel írható le)  Ilyennek képzeljük a világegyetemet kívülről nézve. Ez tehát maga az eGy ! A mikrovilágban ez az osztódó sejtMaG analógiája.

 

Ez a szemléletmód és szimbolika ősidőktől fogva ismeretes. A „teremtés” (vagy növekedés) 7 fázisát is illusztrálhatjuk vele.  Szinia (Bodnár Erika) nyomán így írhatjuk le a folyamatot. Kezdetben vala a pont („első nap”). Ebből a pontból, mint középpontból a három dimenzió kijelölte három irányban, a pozitív és negatív pólusnak megfelelően mindkét  tengely végpont felé indítunk (minden nap) egy egységvektort.  

 

 Ennek a térbeli keresztnek a végpontjait (a Splitben lévő Szt. Jakab templom tornyán is láthatunk ilyet),  ha összekötjük  középponti  körívekkel,( mondjuk a hetedik napon) és  valamely tengely

Page 4: Bosnian Pyramids

mentén, megpörgetjük, úgy a végpontokhoz illeszkedő főkörök egy gömbfelületet formáznak. (Ez a gömb a következő ciklus kezdőpontja egyben.)  Ha viszont a végpontokat egyenesekkel kötjük össze, úgy egy oktaéderhez jutunk. Az oktaéder felső fele a gúla.

Kína saját magát , mind a mai napig, a „közép országának” (Zhuong gua) hívja. Úgy tartják, hogy „az Ég kerek, a Föld meg négyszögletes”. Ebből az elképzelésből aztán mindkét idom : a félgömb a főköreivel és a gúla is levezethető.  A gúla csúcspontját „zenitnek” nevezték. Ezen átmenő függőleges tengely a képzeletbeli világtengely . Ennek talppontja a „közép”, a piramis középpontjával azonos. A világtengelyen (vagyis a  középpontban) lenni annyit jelent, mint a „Teljesen azonosulni a Mindenséggel”. Egyébként Kínában is található piramis.

 

A világgömbbel Húsvétkor találkozunk elsősorban. Még ma is élő népszokás -  a Kárpát medencében legalábbis – hogy húsvét hétfőn a fiúk a lányokat vízzel meglocsolják, cserébe pirosra festett (esetenként hímes) tojást kapnak. A rítus a „KöRiSTeN” szemléletben nyer értelmet. A KöR (vagy gömb) a „női minőséget” rejti /YIN/, míg a piros szín vagy a víZ („iS”) a férfit /YANG/ - átvitt értelemben a „lélekkel bíró élőlényt” idézi meg. E kettő közös tengelyre kerülvén – az érintkezésből ez fakad – előállt a KöRiSTeN hármassága, vagyis az egység. A rituálé nem titkolt célja lehetett a két fél kapcsolatának elmélyítése a későbbi egyesülés reményében (a KöRiSTeN mintájára) A hímes tojások a háromszori felezéssel nyolcfelé vágott GöMböt (a sejtMaGot) jelképezik.

Page 5: Bosnian Pyramids

 

Boszniában és Közép-Amerikában találtak kőből faragott gömböket, viszont Egyiptomban nem tudunk ilyesmiről. Vagy azért, mert időközben belepte a homok, vagy azért, mert éppen a gömbformájú homokszemcse „tudható be” a világgömb megfelelőjének. Homokmandalát tibeti szerzetesek mind a mai napig készítenek. A  képen látható éppen Budapesten készült.

Elkészülte után összesöpörték és ünnepélyesen a DuNába (TeN) dobták. A fény természetét felismerve tanulhattuk meg világunk két megnyilvánulási formáját. A részecske jellegű megnyilvánulás (ez lenne a GöMbalak) váltakozik a hullámtermészetűvel. Egyidőben csak  az egyik megnyilvánulási formával találkozhatunk. Így van ez a vízbe dobott HoMokmandalánál  /G-M = H-M/ is. A csobbanás

Page 6: Bosnian Pyramids

helyén körkörös hullámok keletkeznek, melyek függőleges szimmetria tengelye közös a víz alá merülő (részecske jellegű) homokszemcsék súlyponti tengelyével. Láthatóan a szertartás a függőleges irányú „világtengelyen” kirajzolódó „KöRiSTeN”-nek, azaz a világegyetem teljességének megidézését szolgálja.

A Nagy Károly „talizmánjának” mondott – szemlátomást avar eredetű – ötvösmunka, egy heGyi-KRiStályból (eGy, KöR, iS) faragott GöMb forma a főkörök megjelenítésével. (GöMb = MaG).  Az alapanyag neve (heGyiKRiStály)  egybeesik (közös TeNgelyű) a - „teret rendező” főkörök által megjelenített - szellemi tartalommal (iS)  A nyolc ékkő – a teljesség száma – a nyolcfelé vágott gömbre (megint csak az „eGY”-re) utal.

A piramisok környékén a kőből faragott gömbök útjelző táblaként funkcionáltak a „megvilágosodás felé vezető úton.” Valószínűleg pirosra lehettek festve – így tekinthetők csak mandaláknak – a festék viszont lekopott az évezredek alatt. Ami viszont nem kopott le – az egyik gömbbe a főköröket is belevésték -  meggyőző bizonyíték kell legyen. !

Page 7: Bosnian Pyramids

Az ősi KöRiSTeN világszemlélet alaptétele szerint a világegyetem „fraktál” jellegű, azaz minden léptékben ugyanaz a („háromság mint egység”) szerkezet jellemzi. Más szóval minden „KöR-iS-TeN”-ből van (egykorú elnevezés szerint) ! A mikrokozmosz – makrokozmosz azonosság is ebből következik. A Test (KöR) – Szellem (iS) – Lélek (TeN) háromság azonos az Anyag – Energia – Információ háromsággal. E felismerésnek a tudatban való elmélyítésére analógiákat (szimbólumokat ) használtak.

A mandalák síkbeli ábrázolásmódja tekintetében két megoldással találkozunk a gyakorlatban, A tengely irányából vett felülnézetben ábrázolt világgömb esetében a tengely ponttá zsugorodik  (síkban ez a körbe rajzolt kereszt esete). Körszimmetrikus modell esetén (világgömb) a középpont értelmezhető a TeN szerepkörében. Az „oldalnézetinek” nevezhető világmodell (ábrázolásmód) esetében az Eget a Földdel összekötő világTeNgelyt valódi nagyságban függőleges (szimmetria) TeNgelyként jelenítik meg.

A kőből faragott gömb középpontjával gondolati úton lehetett csak azonosulni , evvel szemben  a húsvéti tojást meg lehetett enni és ez által az egyén és a világegyetem középpontja egybeesett. A világgömb középpontjának könnyebb elérése érdekében modellként más esetekben csak a gömb felső felét alkalmazták, így a kapcsolatteremtés pl. egy keresztpántos koronával koronázott uralkodó (vagy a sámán) számára  kézenfekvő  módon (minden dimenzióban) megvalósítható volt.

Page 8: Bosnian Pyramids

A Szent Korona maga az „eGy” !   A koronázás pillanatában az abroncs körének középpontja egybeesik az agykoponya közepével. Vagyis az „agy” analógiája az „eGy”-nek !   (Az aGy az „eGy”  szóbokrába tartozik.) A kozmosz energiái az agyban fókuszálódtak a beavatás során.

A kazahoknál használatos fejfedő („tubitejka”) a mindennapok számára is lehetővé tette a „kozmikus kapcsolatot”.

Page 9: Bosnian Pyramids

A hunoknál használatos áldozati üSt (iS) hasonló szerepet kaphatott. Ebben az esetben a rendezett világegyetem jelképének alsó felét főzőedényként hasznosították. A kör keresztmetszetű edény (KöR) falán megjelennek a főkörök. Az „amit eszel, azzá leszel” logikája szerint az üstben az öt elem rendszer analógiájára összevegyített „áldos”nevű étel (íZ!) fogyasztása egyenértékű a KöRiSTeNnel való azonosulással. Ezért lett KöR alakú a keresztény áldozati oStya (iS) !

Page 10: Bosnian Pyramids

A piramis középpontja – a kőgolyóval szemben – megközelíthetőnek látszott. Valószínűleg minden piramis rendelkezett a középponthoz vezető járattal. A piramisnál a Kozmosz felé kiépített kapcsolatot meg is tudták szűrni, például Egyiptomban a kitüntetett csillagképek (Orion, Sziriusz) felé néző kürtők közvetlen rálátást biztosítottak ezen csillagokra egy-egy napforduló alkalmával. A boszniai piramisok járatait még csak kis részben tárták fel.  

A legnagyobb, az úgynevezett Nap piramis közepe táján akadtak arra a simára csiszolt majd 2,0 m átmérőjű kőtömbre, amelyen bevésett rovásjelek voltak. A jelekről a 2006. év végén készített két felvételt   Fabó László a 2007. év közepén töltötte le az internetről (a http://www.bosnian-pyramid.com/gallery.php címről) Újabban a képek már nem hozzáférhetők. 

Fabó László  2008. februárjában a MÁFI-ban rendezett vetített képes előadásán adta közre megfejtését a fenti rovásjelekkel kapcsolatban. Az írásjeleket etruszk rovásjelekként értelmezve, az összerovást feloldva az alábbi olvasattal rukkolt elő: „Egy legyé”. Szerinte ez kissé népiesen hangzik : irodalmi változata : „Egy legyél!” vagy „légy az eGy !” lehetne.

Page 11: Bosnian Pyramids

A fent említett analógiák ezt az olvasatot megerősíteni látszanak. A beavatáshoz készülő személy tudata számára ez a felszólítás a megfelelő pillanatban érkezett el. A Mikrokozmosz és a Makrokozmosz középpontja egybeesett, eggyé vált. Az eGyénnek, mint „Mikrokozmosznak”, azonossága a Makrokozmosszal így volt tudatosítható.

Ugyanezt a gondolatot néhány ezer évvel később József Attila másképpen vetette papírra :  „A mindenséggel mérd magad !”  Talán ha neki is kőbe kellett volna vésnie – lemondva az alliterációról – ő is ezt a tőmondatot választotta volna ! A Pálos-szerzetesek – több idejük lévén – az utókor számára az őstudás eme kinyilatkoztatását kőbe is vésték. A pilisszántón talált kőlap a rendezett világegyetem főkörökkel jellemzett gömbjének látható oldalát síkban kiterítve mutatja. Egykoron egy bejárat tengelyében lehetett elhelyezve. Ebben az esetben a transzcendens szférát – a korábbiaktól eltérően - nem a madár vagy a piros szín jeleníti meg, hanem a szélben lobogó szalag. (Szél – szellem – szalag analógia)

Page 12: Bosnian Pyramids

A XVI. század elején állították össze (talán éppen a Pálos szerzetesek) koronás címerünk jelkép együttesét. Ezen a Szent Koronának (vagyis a világgömb felének ) (fő)tengely irányú nézete látszik. Alatta a  címerpajzs jobboldalán látható nyolc sáv az „egyTeNgelyű dualitást” mutatja, folyékony kategóriákra (vér és víz) utaló színekkel megjelenítve. A víz a látható világ (KöR), a vér a nem látható (transzcendens) szféra (iS) jelképe. A nyolcas szám (a  végtelen jele) a háromszori felezéssel nyolcfelé vágott gömbre utal. A vízszintes elrendezés folyadékra vall, ami „hullám természetű”.

Page 13: Bosnian Pyramids

A címerpajzs baloldalán ugyanannak az eGy-nek a „részecske jellegű” feldolgozását  láthatjuk viszont. Egy térbeli testet három főirányból vett nézetével lehet síkban ábrázolni. Ebben az esetben a főköreivel jellemzett világgömböt egy speciális nézőpontból (az egyik fősíkban a főtengelyek szögfelezőjéből ) szemlélve kapjuk az első nézetrajzot. Síkban kiterítve ebből lesz a „kettős kereszt”. (Ha még nem felejtettük volna el: „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak”.) A két másik ,előbbire merőleges, tengelyirányú  nézetrajz síkban kiterítve majd szimmetrikus alakzatként összeszerkesztve adja az ismert „ hármas halom” alakzatot. A „hármas halom” a 90°-kal elforgatott „E” rovásjellel, míg a vele közös tengelyű „kettős kereszt” a   „GY” rovásjellel azonos. Így a ligatúra kiolvasható : EGY !  

Fabó László „Egy legyél !” olvasata arra ösztönzött, hogy megvizsgáljam a címerpajzs jobb oldalát is, rejthet e valamilyen hasonló értelmű összerovást. Már az első próba sikerrel járt. A sávokat

Page 14: Bosnian Pyramids

vonalakként értelmezve a „LÉGY” szó ligatúráját ismertem fel benne. Az összerovás – szimmetrikus lévén –  mindkét irányból olvasható.

A címerpajzs felirata : EGY LÉGY ! vagy LÉGY EGY ! Tökéletesen megegyezik a piramis mélyén talált több ezer éves felirattal. Mindez azt bizonyíthatja, hogy a fentiekben ismertetett holisztikus szemlélet létprogramja („azonosulni a Mindenséggel”) az idők folyamán semmit sem változott. Az analógiákkal operáló kifejezésmód is változatlan, hasonlóan az analógiákat (szóbokrokat)  használó magyar nyelvhez

 

Nem kell tehát egy magyarnak sem beavatásért a besenyők földjére zarándokolnia. Beavatást nyer akkor is ha koronás címerünket jelvényként a mellére tűzi, vagy címeres, netán „árpád sávos” zászlaját fennen lobogtatja. Ha közös tengelyre kerül, úgy „egynek vehető” az eGyén és az eGy !

Page 15: Bosnian Pyramids

Azt hiszem a fentiek alapján nem túl merész a kijelentés : a piramisok építői és a magyarok egy nyelven (az „EGY nyelvén”) beszéltek !

 

Budapest, 2008 . április 10.Berényi László Géza