bírálat tóth gabriella „a fehérgyarmati kistérség...
TRANSCRIPT
Prof. Dr. Süli-Zakar István
Regionális PolitikaRegionális PolitikaTGME0406
2015/16. II. félév
Regionális politika
(TGME0406)
A tantárgyfelelős neve: Prof. Dr. Süli-Zakar IstvánA tárgy oktatójának neve/tanszéke: Prof. Dr. Süli-Zakar István, DE TEK, TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési TanszékÓraszám/hét: 2+0+0Kreditszám: 3A tantárgy felvételének előzetes követelménye: TGME0403
A stúdium célja: A magyar regionális politika egy igen fontos szakpolitika, amelynek középpontjában a magyarországi régiók-megyék-térségek és városok fejlesztése áll. Célja, hogy stratégiai beruházások révén elősegítse a gazdasági növekedést és az életminőség javulását. A regionális politika egyúttal eszközül szolgál ahhoz, hogy az EU-t alkotó országok – a kevésbé fejlett régióknak nyújtott támogatás formájában – kifejezésre juttassák szolidaritásukat. Már az már az Európai Gazdasági Közösség Alapító Szerződésében találkozhatunk a regionális politika szükségességével. A Preambulumban a következőket olvashatjuk: "ügyelvén arra, hogy gazdaságaik egységét erősítsék és azok harmonikus fejlődését biztosítsák, az egyes területek közötti különbségeket és a kedvezőtlenebb adottságú területek elmaradottságát csökkentve törekednek az együttműködésre". A magyar regionális politika célja elsősorban az, hogy harcoljon a magyar területfejlesztés akut problémái ellen, erősítse az országon belül a kohéziót és a perifériák felemelését. Tantárgy teljesítési követelmény:a.)a tanórákon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetősége: lásd TTK Tanulmányi és Vizsgaszabályzatb.)a teljesítésértékelés (számonkérés) módja: a kollokviumi jegyet a félév végén kapják meg a hallgatók.
Tematika
Bevezető előadás- Adminisztrációs hét, a félév menetrendjének egyeztetése:A félév menetrendjének egyeztetése, adminisztratív teendők elvégzése. A tantárgy tematikájának valamint, a félév során leadásra kerülő ismeretanyag vázlatos ismertetése. A félév végi számonkérés követelményeinek ismertetése.
A regionális politika meghatározása, céljai, feladatai; Regionális politika a modern piacgazdaságban, a posztfordizmus keretei között:Az előadás során röviden ismertetjük a hallgatókkal a regionális politika történetét. Mivel a hallgatók előzetes tanulmányaik során a terület és településfejlesztés alapjai című tárgy keretei között már, részletesen megismerhették a terület- és településfejlesztés, a regionális politika közötti szoros és sokrétű kapcsolatot, a regionális politika kialakulásának történetét ezen az előadáson a megszerzett ismeretek rendszerezése azok felelevenítése és fejlesztése történik.
Az Európai Unió regionális politikája; Az EU és az IMF szerepe a regionális politikában;A regionális politika szükségességének indoklása az EU-n belül. 1957-1975 Regionális politika intézmények nélkül. 1975-1988 Az ERDF időszaka. 1988-1993 A Strukturális Alapok első reformja.1993-1999 Maastricht után. AGENDA 2000, 2002: Koppenhága: 10 új tagállam kérdése. 2004 :”Új partnerség a kohézió” A közösségi kezdeményezések legfontosabb jellemzői 2000-2006 között. Az EU regionális politikájában 2006 után bekövetkező változások okai. A 2007-2013 közötti konvergencia prioritás kereteibe tartozó térségek típusai. 2007: Új kohéziós és regionális politika…2007-2013: ERFA, ESZAK, KOHÉZIÓS ALAP, 2014-2020 közötti EU támogatásai
A magyar regionális politika akut problémái I.: A Budapest-vidék dichotómia; A kelet-nyugati fejlettségi lejtő; A centrum-periféria viszony a rendszerváltást követően: 1990-2002.Az Antall- Boros Kormány regionális politikája – A III. Köztársaság közigazgatási rendszerének, regionális politikájának, terület- és településfejlesztésének megteremtése. A Horn-kormány regionális politikája, az 1996-os területfejlesztési törvény előkészítése és elfogadása. A NUTS rendszer és a magyarországi régiók kérdésköre. Az I. Orbán Kormány regionális politikája. Az 1999. évi 92-es törvény a területfejlesztési törvény módosításai, legfontosabb intézkedéseinek bemutatása. A Széchenyi-terv. Az I. Orbán-kormány 7 régióból álló rendszere. Centralizáció. A regionalizáció és a regionalizmus fogalma. Különbség a regionalizáció és a regionalizmus között. Az államszervezet és a regionalizáció. Típuspéldák az unitárius, centralizált, regionalizált, és a föderalizált államokra. Területfejlesztés és a régiók kérdésköre. Magyarország térszerkezete és a regionalizáció: megye vagy régió?
A magyar regionális politika akut problémái II.; Magyar kormányok regionális politikája 2002-2015 között; Pártok a regionális politikában (baloldaliság, populizmus)A Medgyessy kormány regionális politikája a sikertelen decentralizáció terve. OTK 2005. Medgyessy lemondása után az I. Gyurcsány-kormány szerepe. A Régiós Tanácsok szerepe, a régiók pénzügyi alapjának a rendszer szintű kidolgozása. A II. Gyurcsány-kormány az „Őszödi beszéd” után, az önkormányzati választások elvesztése. Dilemma a további közigazgatási reformmal kapcsolatban. A regionális önkormányzat és a központi államigazgatás viszonya. Területfejlesztési intézményrendszer. Decentralizálás másik megközelítése: 2003-2006 között közvetlen területfejlesztési források decentralizálása. A Bajnai-kormány és a gazdasági válság. II. Orbán Kormány és az új decentralizáció, dekoncentráció? Vissza a megyékhez?
A Pártpolitika és a regionális politika viszonya; A regionális politika pénzügyi alapjai
Államformák és hatalmi rendszerek típusai, ezek viszonya a regionális politikához. Centralizáció, dekoncentráció, decentralizáció, regionalizáció, regionalizmus, Pártpolitika, szakpolitika. Regionális politika, fejlesztéspolitika. Központi kormányzat, országos és regionális fejlesztések, önkormányzat, helyi fejlesztések. A regionális politika, mint szakpolitika. Pénzügyi alapok (adók, EU-s támogatások)
Budapest-Vidék Dichotómia:Történelmi áttekintés. Budapest-Bécs verseny a kiegyezés után. Az első regionális póluskezdemények. Trianon és a szétszaggatott térszerkezet, a nagyvárosok hiánya a központ nélkül maradt vonzáskörzet töredékek és a főváros vízfej problémája. A két világháború között, új ellenpólusok és revízió. A csonkamegyék kérdése. Az 1945 utáni helyzet az újjáépítés és a megyerendszer kérdése. A diktatúra reformja az1950-es közigazgatási reform: Budapest és agglomerációjának közigazgatási egyesítése. 1950-es évek: 5 nagyvárosi „ellenpólus: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr A 60-as évek vége (1966-1970) :
kiegyensúlyozott politika a főváros és vidéki területek fejlesztése. Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció. 1970-es évek vége és az OTK teljes kudarca. A két olajválság és a tervutasításos rendszer hiányosságai, a megtorpant gazdasági fejlődés és a nehézipar válsága, s
ennek hatása az életminőségre a főváros és a vidék tekintetében. 1980-as évek, 1989-1990. Jelenlegi állapot: az urbanisták és a népiesek ma.
Falu-Város Dichotómia; Településhierarchia és a regionális politikaFalu, Város. Falu és város közötti kapcsolatok valamint konfliktusforrások. A falusi és a városi mentalitás és miliő különbségei. Történelmi áttekintés. Falu- Város Dichotómia a tradicionális és modern társadalom szemszögéből. Külföldi példák a Falu- Város kettősségre. A falu-város dichotómia Magyarország esetében. A vidékfejlesztés és a vidék helyzete Magyarországon. Településhierarchia a regionális politikában.
Nyugat - Keleti lejtő MagyarországonFejlettségi különbségek Magyarországon. Történelmi áttekintés. Az ország térszerkezete a különböző történelmi korokban. Magyarország helye a Habsburg Monarchiában majd az Osztrák Magyar Monarchiában. A térszerkezet az első világháború előtt és a Trianoni ország csonkítás után. A két világháború közötti és a II. Világháború utáni állapot. A rendszerváltás utáni állapot. Az ország térszerkezetének változása a rendszerváltás után. A Balassagyarmat-Békéscsaba vonal, Regionális fejlettségi különbségek Magyarországon. Kelet-Nyugat kettősség okok és következmények.
Az Alföld problematikájaAz Alföld mint térszerkezeti egység. Történelmi áttekintés. A mezővárosok jogai. Mezővárosok a XV. Században. Török hódoltság (1541-1686). Habsburg uralom. Mezővárosok. Tanyavilág. A XIX. Századi fejlődés a Monarchia éléstára. Árvízmentesítés hatásai. Trianon. Két világháború közti időszak. Gömbös kormány (nemzeti munkaterv). Szocializmus hatásai. 60-as évek után a KGST éléstára. Szocializmus hatásai a tanyavilágra. Mezőgazdaság. Ipar. Területfejlesztési problémák az Alföldön. Új Vásárhelyi-terv. Vásárhelyi-terv I. ütem. Árvíztározók terve. Belvízmentesítés Köz- és Vasúthálózat Közép távú célok (2013)
Centrum-periféria dichotómia
Irodalom
1. Balázs István: A régió fejlődése a francia közigazgatásban. - Állam és Igazgatás 1981/32. Bartke István: Területfejlesztés - egyetemi jegyzet ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest, 19953. Beluszky Pál-Kovács Zoltán-Olessák Dénes: A terület- és településfejlesztés kézikönyve,
Ceba Kiadó, Váckisújfalu, 20014. Fonyó Gyula: Szemelvények a francia közigazgatásból. I, II. - Állam és Igazgatás 1976/6-
75. Frisnyák Sándor: Magyarország történeti földrajza. -Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
1990,6. Hajdú Zoltán: Magyarország közigazgatási földrajza. - Dialóg Campus Kiadó, Budapest-
Pécs, 20017. Horváth Gyula: Európai regionális politika. - Budapest-Pécs, 19988. Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700-2000. - Dialóg Campus Kiadó,
Budapest – Pécs, 20029. Kengyel Ákos: Az Európai Unió Regionális Politikája. - AULA Kiadó, Budapest, 200410. Kocziszky György: A területfejlesztés módszertana. - Miskolci Egyetem Kiadó, Miskolc,
200811. Kovács Teréz: Vidékfejlesztési Politika, Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 200312. Lajugie, Joseph: A regionális tervezés Franciaországban, Állam és Igazgatás 1967/9 13. Magyary Zoltán: Magyar közigazgatás. -, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest,
194214. Mező István - Wiener György (szerk.): Regionalizmus és Önkormányzatiság, Gondolat
Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Kar, 200515. Miklóssy Endre: A regionális tervezés alapjai, Agroinform Kiadóház, Budapest, 200016. Molnár Ernő: Egy dinamikus iparág foglalkoztatási hatásainak földrajzi aspektusai: a
magyarországi autóipar esete. - In: Területi statisztika, 2013. (16. (53.) évf.) 4. sz. 322-339. old.
17. Navracsics Tibor: Regionalizmus Franciaországban. - Comitatus-1996/618. Oozuf Marignier, Marie Vic- La formation des départements.-La représentation du
territoire français à la fin du 18e siècle- Edition-EHESS-199219. Pásztor István Zoltán, Pénzes János: Foglalkoztatási krízis és jövedelmi periferizálódás
Északkelet-Magyarországon a roma népesség arányainak tükrében. - In: Területi Statisztika, 2012. (15. (52.). évf.) 4. sz. pp. 351-364.
20. Süli-Zakar István: A terület- és településfejlesztés alapjai I. (2003) és A terület- és településfejlesztés alapjai II. (2010) Dialóg Campus, Budapest-Pécs
21. Szigeti Ernő: Területfejlesztés, terület- és településrendezés. - Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Kar, Budapest 2000. 110 p.
22. Zeiler Júlia: Régiók és támogatások az Európai Unióban, SALDO Kiadó Budapest-2005
A félév beosztása
Hét Időpont Név Tétel
1. 02.18. A félév menetrendjének egyeztetése
2. 02.25. Orbán Nóra Bp.-vidék dichotómia, Bp. vízfej vagy zászlóshajó?
3. 03.03. Repa Richárd Centrum-periféria viszonyok Magyarországon, nyugat-keleti lejtő.
4. 03.10. Birtók FerencKirály Klaudia
Ukrajna regionális politikája.Magyarország és Kárpátalja különleges kapcsolatai.
5. 03.17. Povdor Karolina Kárpátalja térszerkezete.
6. 03.24. Papp Anita Falu-város dichotómia; Vidéki érdekérvényesítés hiánya a pártpolitikában
7. 03.31. SZAKMAI HÉT
8. 04.07. Csonka Gábor Szegénység: lumpenek és paupereka posztfordista világban; munkanélküliség. A közmunka program eredményei.
9. 04.14. Buda Áron Harc a bankok és a multik ellen. Nonprofit közművek, multik és KKV-k a regionális politikában.
10. 04.21. Jakab Dávid A cigányság integrációja a regionális politika aspektusából.
11. 04.28. SZAKHÉT
12. 05.05. Németh Gábor Az EU-s támogatások szerepe a magyar regionális politikában.
13. 05.12. Farkas BertalanPártok a regionális politikában (jobb- és baloldal, populizmus, szociális piacgazdaság, a fogyasztói társadalom megítélése, a globális érdekek kiszolgálása).
14. 05.19. A félév értékelése
2016. február 18.
Prof. Dr. Süli-Zakar István sk.egyetemi tanár
Pálóczi Ágnestantárgyi titkár
1. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
2. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
3. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
4. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
5. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
6. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
7. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
8. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
9. TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
10.TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek
11.TÉMAKÖR
Cím:
Időpont:
Előadó: Érdemjegy:
Az ELŐADÓ értékelése
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………
Az előadásokhoz kapcsolódó megjegyzések, észrevételek