AZ UNGHVÁRI

CASINÓ-EGYESÜLETHEZ.

Megjelent Július 30-dik napján.

S. P AT A K O N , Nyomtattá N á d a s k a y Andr ás .

1 8 4 0.

N A G Y S Á G O S

PÁLÓCZI

HORVÁTH MÁRI AKISASSZONYNAK

mély tiszelettel.

Ki hiányt lát, pótolni valót,’s hallgat, nem­zete ellen vét: mert azt hozza nem ér­demiéit gyanúba, mintha a’ cselekvést most is olly örömest mellőzné. Ki ezt akár hanyagságból, akar személyes ér­dekből, akár rossz szándékból teszi ’s teheti, száljon fejére az utókor átka.

Társalkodó 1839. 99. szám.

E j kell eleve mondanom, hogy némely- lyek' megrovását kikerüljem, miként e’ je­len sorok nem tanítást vagy előzményeket Igénylő viszketegségből láttak világot. Ezek az ügy' forró szeretetétől átjárt kebel’ öm- ledezései. Még az ifjú kebel’ tüzében fo- gamzottak ez eszmék, a* férfi kor erejével talán valósítandók; de az élet’ terhei közt korán elhervadtak,mintáz ifjúságnak sok, a’ remény koszorújába fűzött virágai; 's csak egy homályos sejtés elevenítő fel azo­kat, ha ez eligazodás’ idején valamit hasz­nálhatnának.

A'Műveltség, akár mint a’társasági sok­féle viszonyok ’s ezekből folyó szükséges-

ség’ következménye; akár mint a' velünk született örök eszmék’ valósított kifolyá­sa: gyökeret ott vert először, hol az embe­rek vagy másokéhoz mérve állásokat, vagy cszmélkedés’ útján, vagy mind kettőt össze­kötve, pótolni kellő hiányokat láttak. ’S ez a polgári élet’ kebeléből buzogván fel, annak minőségéhez képest, különféle vál­tozásokat vön fel, mint maga a’polgári tár- saság s alkotmánya, egy általánosan saját- szerű élet’ okozatja. És tanúja a’ történe­tek’ világa, miként a’ műveltség mint az emberi s társasági közvetített viszonyok­ból fel fejlett virág, többek ugyan azon czél- ra irányzott munkásságoknak sikere. Ha­zánk’ történetében a’ gyermek Király’ el­este előtti nehány napok nagyszerű bélye­gét viselik, a’ nemzet’ kebeléből keletkezett egyetértés’ hatalmának. Nézd a’ derék ma­gyart a’ nyergébe szökőt, villogó fegyve- réveik ezében, — elnyelte a' messzeség se­bes iranjtában, —- ment, győzött, visszatért, hírt és dicsőséget hozva meg honának, a’ fonón szeretettnek. Kieste utáni évek az

( 6 )

említettnek telve'k némán Intő jelekkel, az egyeduralkodás’ kényétől, ’s a’ visszálko- dás' átkaitól ostorozott hazának setét om- ladékaira.

Az újabb kor a’ népek1 benereje kifej­tésére ezélzó irányt vévén fel, az eldara­bolt és szétszórt erők' központosításán tö­rekedett, — ’s érezvén az egyes erők ’s munkálódhatás korlátáit, szülő annya lett az Egyesületeknek. — Az Egyesületeknek köszönik gondolat-sebességű haladásokat, minden tudni 's tenni valók szellemi mint anyagi részökben. ‘S ki meri állítani, hogy kivált ez utolsónak óriási lépteiben, az ö- rök halál’ lepleiben öltözött jeges tengerek’ mérhetetlensége, vagy az Uránus' távolsága ejtendnek é határt?

A’ vég századokat öszszeköfő véres harcz’ elzúgásával, a’ népek, mint egy meg. ifjúit világ’ nemzedékei léptek pályára meg- közelítendők az emberi nem’ rendeltetésé­nek nagy czélját. Mi, hazánk védelmé-

ben levercitek, későn ébredőnk a’ haszná­latlanul lefolyt idők’ hosszú sorát tekint' ve, elég jókor ha tenni akarunk. Még ké­sőbben mi e’ hon határain, hasonlólag az aluvó vándorhoz, kit az égető nyári nap

vmelege ráza fel álmaiból,

Eszmélkedésünk* első napjaiban, mely- lycl csaknem egykorú fogyatkozásaink ér­zése, a’ tenni valók egész világa tűnt élőnk- be.—-Es előállott a* vélemények'sokasága, ą felébredt erőknek irányt adni törekvő. Némellyek arról beszéltek, hogy Játékszint kellene építenünk, 's így nyelvünket, mint nemzetiségünk' palládiumát mívelve ter­jesztenünk. Mások elemi oskolákról gon­dolkoztak, mint alapjáról egy a' nemzet’ minden ereiben kelendő erőnek, mellyből a? törvények' leikétől áthatott egység bu­zogna fel. Ok mindenkiben belső szabad­ságot akarnak, hogy a'külsőt megalapíthas­sák. Másqk (Uainkat látták volna örömest jobb karban: mert egy országot szellemi jólétre csak akkor képzelnek felvergőd-

hetni, Iia a* már erős lábra állított anyagi jóllét, annak magasb repülésre szárnyakat fűzhet. 'S mit tudom én elősorolni ki mit akart. De bár mclly irány’ emberének fel­tű n t ,— 's fel kellett tűnnie, miként az erők e' szétszórtságánál, ki, mi sem vihető, ’s az egyesülés’ szüksége sokak' kívánatja lön. Ki nem hiszi, szóiénak ezek, hogy ha a' dicső nap, nieilynek fényét olly sokan él- deljük, megosztaná azt észak és dél kö­zött, mindnyájan setétségben m aradnánk? Lám a’ teremtés’ nagy munkájában is van­nak kútfők, honnan mindenek ki, — hová mindenek visszafolynak.

Megért e’ részben a* közvélemény, ’s egyesületünk' alapja rövid idő alatt lete­tetett.

Azon érzés, mellyel keblemben ez in­tézet' szülöttekor innepeltem, parancsolá, hogy keserű aggodalmamat annak liosz- szabb élete felett nektek elmondjam. Az elmondandó rideg valóság’ szigorú szavai­ért bocsánatot nem kérek tőletek: mert

C 9 )

sokkal erősebbnek ismerem kebleteket, m in t sem hogy az, az igazság' szavai fe­let t lángra lobbanna.

Nekem i'igy látszik, — meg lehet csak egyedi nezet, — m ikén t nem voltunk elég tisztában ez intézet ' fogalma felett annak a la p í tá sak o r ,—-’s nem győződtünk meg er­kölcsileg an n ak múlha ta t lan szüksége és tar tóssága iránt. — Ugyan is az intézet’ fő- czéljáúl a* mívelt társalkodás tűze te t t ki, ’s e' tétel jegyzőkönyvünkbe is ik ta to t t ; azon jegyzőkönyvünkbe, m el lynek hi te le­sítéséhez hozzá fogtunk ugyan: de fá jda­lom ! több hónapok' elforgása alatt be nem fejezhettük. Előre bocsátván, miként az é- r in te t t eszme igen reávi teles, annak hatása az egymi lelkűletétől, fogalmaitól 's a' körü l­m ényektő l függvén egyedül ; azt az egye­sület csak egy főbbnek alárendelt , ’s abból szükségképen folyó czéljának; — sőt azt á l l í to m , m iként ha annak kizárólag ezen v e z é r i r á n y tűzetik ki, kora halála elkerűí- Isetlcn : mert e’ czé l ,m ár az által hogy egye-

( 10 )

C 11 )sültünk, e léretett,’s az idők’folytában sem­mi kapocs, melly bennünket összetartson. ’S itt meg kellett állapodnunk. Tudjátok pedig, miként minden olly társaságnak, mellyel közérdekből keletkezett erő, vagy haladási ösztön eggyé nem forraszt, tesped- nie kell; — ez pedig, tekintsétek a' világ­rend' változliatlan törvényeit, — mint a' síri csendesség a’ rothadás’ előpostája. ítéletem szerint minden illy egyesületnek fő czélja, az erők’, az érdekek’ központosítása olly végek’ elérésére, mellyek egyes személyek­nek közvetlen hasznot nem ígérnek ugyan; de a’ jól elrendelt társaságban nélkúlezhct- lenek, — mellyek a’ műveltség’ pályáján e- lőhaladt polgári élet* mulhatlan tulajdonai, — mellyek azt keltemmel, dicsőséggel öved- zik körűi. Ide tartoznak előkelóleg mind azon intézetek, mellyek a’ valódi ember­szeretet’ magas bélyegét viselik, ’s nálunk fájdalom nagy részben csak a’ külföld’ pól- dáji után ismeretesek. Hivatkozom e’ rész­ben hazánk minden illy nemű intézeteinek példájára. De ha a’ példák állításom mel-

lett nem harczolnának is, szükség, hogy a polgárisoddá* pályáján illy elkésettek mint mi, minden pillanatainkat, mellyek lelkünk vagy testünk feletti gondjainktól felmarad­tak, intsenek azok félénk komoly vagy vi­dám arczal, az emberiséget átölelő törek­vések hazánkba való átültetésére fordítsuk : j j

mert csak a gyenge szereti ön magát, az erős az egészet hordozza szívében. — Mond­ják, hajdan sírva vigadott a' magyar: mert legnagyobb elszóródása közepette is hazája volt fő gondja, ’s vcszteljes múltja felett a* lesújtó emlékezetnek könnye szökött fel szemébe, melly őt megszentelé. Nekünk, e’ lelkűiét* örököseinek vigadva is gondolkoz­nunk kelletik.

De minden tetteinknek erkölcsi meg­győződésen kell alapulniok. E* nélkül azon bádjadság vonul el rajtok, melly olly sok derék törekvéseink* porba rohantának szo­morú sírköve. Ellenben kevés erkölcsi ’s testileg lehető lessz mit ezzel végbe nem vihetnénk. Halljátok meg fenthangú költő-

( 12 )

tök hattyú énekét, ki hazátok gondjai fe­lett álmatlanul töltött éjeken keresztül pa­zarolva híven életét, emésztő búja’ marta­léka lön: „Azt hiszitek, hogy az omladé- kok, mellyekért a* száműzött Camill har- czolni visszatért, a’ mostani Róma’ omla­dékáihoz hasonlók valának? hogy már ak­kor a’ Capitolium a* földkerekség’ történe­tének tanúja volt. Kunyhók körűi küzde­nek és hullának a' hősök; ’s íme sírjaik felett birodalmak terjeszkedtek ki. Nem a’ föld lehelt varázs illatot, nem a’jelenlét’ a- lakján lebegett az id e á l! a’ bámulatos nagy­ság egyedül az egyesek’ lelkében é l t ; ’s mi tiltja a’ kor* embereit hasonlóra töreked­niük, ’s nevek’ dicsőségével a' hon felett fénysúgárt vonniok.“

Cselekednünk kelletik tehá t; de azon magasztaltságával az erkölcsi meggyőződés­nek, melly szerint az elkezdett ügyet olly forrón szorítsuk keblünkbe/, mint erköl- csiségünk’ magas érzetét. Ebből mulhatla- núl folyni fog minden törvényes és illő esz-

( 13 )

közök’ serény megragadása, fáradhatatlan­ság a’ munkában a' czél’ lehető elérésére, — ’s ennek bizonyosan következnie kell.

Tetteink’ irányának a’ közvélemény ki­mutatta útját, melly oda nyilatkozott, mi­ként első kötelességünk lenne a’ szenvedő emberiségen segíteni. Méltányolva e' czél- nak szentségét, a’ tek. nemes Vármegye el- határozá, hogy annak sikeresítésére, birto­kában lévő telkeinek egyike, épületestől jeleltetnék ki, sőt küldöttséget nevezett, mellv a’ czél’ valósúliiatásőnak eszközeit

J

mutatná fel. ’S e’ részben is mint olly so­kakban a’ közvéleménynek igaza volt. Mi lehet ugyan is szükségesebb, mint a’ beteg­ségben gyámol nélkül szűkulködők’ számát kevesbíteni. Mi lehet szebb, mint egy nyo­morult, őt legázló keservének könnyeit fel­szárítani, mint reménye’ hervadó virágát a’ künyörűletesség' egy könnyével felélesz­teni, mint a’ kétségbeesőt vissza adni az életnek, vissza az emberi társaságnak. Én legalább valahányszor olly embertársam

( 14 )

mellett elhaladok, ki nyavalyája' iszonya­tosságait mutatva várja segítségemet, meg­döbbenek szívemben, ’s telkemre a' társa­ságban létező anomáliák miatt, setét gon­dolatok nehézkednek. — 'S e’ gondolatnak másoknál is tanúja valék. És így ezt jóvá lehetne tennünk az által, ha kiki közülünk, jövedelmének bátor csak egy igen csekély részét a’ könyörületesség’ oltárára leten­né. De ám onnan erkölcsi köteleztetésénél fogva, senkinek sem volna szabad kima­radnia. Az utolsónak fillérje homok ugyan ; d ea ' társaság’ épületének felrakásához olly szükséges, mint a’ gazdagnak bő adakozása.

’S e'czél iránti részvét hiányzani bizo­nyosan nem fog. E ’ megyének, valamint az egész hazának minden néven ’s hiten lévő polgárai meg vágynak ugyan is e czél’ szüksége felett győződve. ’S így az ébren virasztó köz meggyőződésnek csak szikra kelletik, hogy az mint áldozat’ lángja lo­boghasson fel. A’ czél létesül hetesének esz­közeit kimutatni, túl fekszik ez írat’ körén,

( 15 )

’s az legjobban egy küldöttségre lenne bí­zandó, melly a'casinói egyesület* tagjaiból állana, ’s véleménye minél előbb közvizs­gálat alá vétetnék.

Mondám, ez áldozat’ oltárához mind­nyájunknak járulnunk kellene. És épen azért bátorkodtunk folyamodni Nagysá­godhoz’s Nagyságod’személyében ez egész megyei Szépnemhez mi, e’ meggyőződés’ sorsosai; miként hathatós befolyások, ma­gas példájok, buzdító szavaik által, e' czél’ létesítésére velünk munkálódni kegyesked­nének. Az asszonyi szív, mellynek lénye­ge forró részvét, — melly egy család' bol­dogságának tárgyai felett, fáradság miatti panasz nélkül, egy egész hosszú életen ke­resztül álmatlanul őrködik, — melly a’ fér­je t ’s emésztő gondjait hűsége véghetetlen- ségevel öleli kebléhez, — melly a’ kétségbe­esésig híven viraszt gyermeke’ pályája fe­lett, ’s annak szívébe a' hon ’s embertárs iránt lángszerelmet igyekszik Önteni: — c’ szív, mondom, e’ nemes czél iránt részvét-

C 16 )

len nem leliet. — Sót többet cselekedjenek Nagyságtok. Meglehet mi félni fogunk a küzdő hely’ homokjára szállani, — megle­het gondunk, mint a’ tavasz’ korán nyíló Virága ̂ elhervad; meglehet az egyet nem értés’ viperája emelendi fel közöttünk fe­j é t ; — ne hagyjanak kérjük szépen ezen erkölcsi életünket enyészettel fenyegető sziklák között elsüllyednünk; intő szavok, mellynek ereje balzsam gyanánt atfolyand- ja melljeinket, szabadulásunkra több mint elég leend. Nézzék könyörgünk az emlék­oszlopot, mellyet Róma' polgárai emeltek az anyának, ki hódító szavának szentségé­vel legyőzte fiját, a’ hazája ellen gyilkoló fegyvert emelőt. G visszahozhatlanúl el­vesztő keblének egyetlen örömét, de hazá­jától elhárítá a’ végveszedelmet. — Mi so­kat tehet a’ szépnem szava!

Sok beszédek tartalom nélkül, kiálta­nak sokan,— megtetszik miként szerző ke­veset forgolódott a’ gyakorlati világban, különben tudnia kellene, hogy pénz, csak

2

( I? )

pénz állal juthatni czélhoz, melly nálunk hiányzik, és így terve egyike a1 kegyes kí­vánatoknak. Én pedig még egyizer mon­dom nektek, bár milly paradoxumnak tes- sék is, hogy mindenek előtt erkölcsi meg­győződésre vagyon szükségünk, melly mini­den eszközök' bő forrása, mint az isteni szó a' teremtettségnek vala. Ezt a’ siker­nek, kétséget nem szenved, követnie kell, Hiszem él emlékezetetekben a’ római köz ̂társaság' ifjú korából jellemdús polgárai egyikének képe, ki ekéje mellett osztott parancsot hazája’ ellenségeinek, lenézve megvesztegetést czélzó aranyaikat. Az áfri- kai Scipio, ki az akkori félvilággal szembe szállott, ’s Cárthágó’ védfalának omladér kain ütötte fel hazájának győzedelmi lo­bogóját, olly keveset hagyott hátra, hogy alig volna min eltakarhatnék. — Mondom nektek, ez egész roppant hatalom lelki erőn épült, melly elég erős volt egy világot kar­jaiba emelni. Ellenkezőleg nálunk, hol e- gyes fénypontok tűnnek fel, az egésznek lélekrázó maradása mellett.

( 1 8 )

Tekintsünk végig a 'mondottakon. Ket­tős az ok, melly tenni parancsol. Egyesü­letünk' élete, — ’s az emberiség. A' siker teljes leend, mert középpontja lessz mun- kálódásainknak, ’s e’ középpont hazafisá- gon épült emberszeretet. Azért bátran a1 pályára, ki életre termett, nem ijed meg attól. „Higyük el, miként közért tett ál­dozat, legbiztosabb helyre adott, ’s jövő­ben legbiztosabb kamatú kölcsön.“ Ha egy követ letettünk alapúi, már unokáinknak kevesebb tenni való marad; ’s ha nekiek jó irányt adánk, irántunki hálaérzetek ma- gasztaltságával sietendnek azt valósítani. De ha a’ siker nem egészen biztatna is: „valami nemesen felkölt van abban nem csüggedni, hanem küzdeni. Hiszen az élet küzdés, ’s a' küzdő ha hátrál is néha, gyó- zedelemre törekszik, ’s neve, szelleme, — a b á t o r.“ Isten velünk ’s az egyetértés hatalma.

( 19 )