clive cussler polusvaltas

CLIVE CUSSLER

Pólusváltás

Tartalom:

A pólusváltás olyan jelenség, amely a múltban már többször lejátszódhatott. Legenyhébb formájától a madarak és az állatok elvesztik tájékozódási képességüket, megrongálódnak az elektromos készülékek. Rosszabb esetben hatalmas vulkánkitöréseket, földrengéseket és klímaváltozást okoz. A legrosszabb következménye a földi élet teljes megsemmisülése lehet… Hatvan évvel ezel�tt egy zseniális magyar tudós rájött, hogyan lehet mesterségesen el�idézni ilyen pólusváltást. A kutatási eredményei azonban elt�ntek –legalább is így hitték. Most azonban egy globalizációellenes csoport vezet�je fel akarja használni �ket, hogy egy póluscserével ráijesszen a világ fejlett ipari országaira. Utána vissza akarja állítani az eredeti állapotot. Csak az a probléma, hogy a változás nem fordítható vissza. Ha egyszer elkezd�dött, senki nem tehet semmit Austin, Zavala és a NUMA különleges egységének többi tagja korábban is került már nehéz helyzetbe, de ilyesmivel még soha nem kellett szembenézniük. Ezúttal… talán még �k sem segíthetnek. A Cussler védjegyévé vált képzel�er� a hajmereszt� akciókkal kombinálva csodálatos regényt eredményezett. A Pólusváltás igazi csemege.

— CLIVE CUSSLER −

2

EL�SZÓ Kelet-Poroszország, 1944 A Mercedes-Benz 770 W150 Grosser Tourenwagen több mint négy tonnát nyomott, és olyan páncélborítása volt, mint egy tanknak. A hét utast befo-gadó limuzin ennek ellenére szinte lebegni látszott a frissen hullott havon, mint egy kísértet. Leoltott lámpákkal suhant el a hold kék fényében szikrázó, alvó gabonaföldek mellett. Egy enyhe mélyedésben meghúzódó, sötét tanyához közeledve a sof�r finoman a fékre lépett. A kocsi lassított, míg lépésben nem haladt. Egy egérre vadászó macska lopakodásával közelítette meg az alacsony épületet. A sof�r az Északi-sark jeges kékségére emlékeztet� szemével figyelmesen kémlelt ki a zúzmarás szélvéd�n. Az épület elhagyatottnak t�nt, de semmit nem akart a véletlenre bízni. A kocsi szoborszer�, fekete acéltestét sebtében fehér festékkel mázolták át. A kezdetleges álcázás elle-nére gyakorlatilag láthatatlanná vált az égen haragos sólymokként köröz� Stormovic gépek számára, viszont alig sikerült megúsznia a hóból szellem-ként el�bukkanó orosz jár�rökkel való találkozásokat. A páncélt tucatnyi helyen horpasztották be a puskagolyók. Tehát várt. A négyajtós szedán tágas hátsó ülésén fekv� férfi megérezte a kocsi lassulását. Felült és kipislogta az álmot a szeméb�l. Mi az? – kérdezte. Magyar akcentussal beszélte a németet, szavai még összemosódtak az alvástól. A sof�r csendre intette az utasát. – Valami nem... Az éjszaka üveges csendjét puskaropogás törte szét. A vezet� bele taposott a fékbe, s a masszív járm� sziszegve csúszott a jeges úton, míg a háztól mintegy ötvenyardnyira sikerült megállnia. Lekapcsolta a gyújtást, megragadta az els� ülésen hever� 9 mm-es Lugert. Mikor a házból a Vörös Hadsereg olajzöld egyenruháját és sz�rme sapkáját visel� nagydarab férfi tántorgott el�, ujjai megfeszültek a fegyver markolatán. A katona fogta a karját, és közben bömbölt, mint egy megvadult bika. Rohadt fasiszta kurva! – üvöltötte többször, a düht�l és fájdalomtól rekedt hangon. Az orosz katona csak néhány perccel korábban tört be a tanyára. A háziak egy kamrában rejt�zködtek. Bebújtak egy pokróc alá, mint a gyere-kek, akik félnek a sötétben. A katona golyót eresztett a férjbe, majd figyelmét az asszony felé fordította, aki a pici konyhába menekült el�le. Fegyverét a vállára akasztotta, és begörbített ujjával hívogatta az asszonyt, hogy megnyugtassa, miel�tt meger�szakolja: – Frau, komm! Vodkától elázott agya nem figyelmeztette a veszélyre. A gazda felesége nem könyörgött kegyelemért, nem kezdett könnyezni, mint a többi asszony, akiket korábban er�szakolt és ölt meg. Izzó szemekkel meredt rá, háta mögül el�kapott egy szeletel�kést, és az orosz arca felé vágott vele. Az ablakon beáradó holdfényben látta a fém villanását. Védekez�en maga elé kapta a kezét, de az éles penge a kabátujjon keresztül is jól belevágott az alkarjába. Másik kezével a földre küldte, de az asszony még akkor is a kés után vet�dött. A PPS-43-as géppisztolyából fehéren izzó dühében leadott sorozatai szinte kettéf�részelték a n�t. Az épület el�tt állva megvizsgálta a karját. A vágás nem volt komoly, már csak szivárgott a sebb�l a vér. El�szedett a zsebéb�l egy üveg házilag f�zött vodkát, és jól meghúzta. A torkán lecsorgó tiszta szesz tompította a karjában lüktet� fájdalmat. Az üres palackot a földre lökte, keszty�s kezével megtörölte a száját, és elindult, hogy csatlakozzon a társaihoz. Majd eldi-csekszik nekik, hogy egy fasiszta bandával vívott küzdelemben sebesült meg.

— Pólusváltás —

3

Csupán néhány lépést botorkált a hóban, mikor éles füle meghallotta a h�l� motor pattogását. Hunyorítva szemlélte a holdfényben felsejl� nagy szürke foltot. Széles parasztképén gyanakvó vonás jelent meg. A válláról lecsúsztatta a géppisztolyát, és az elmosódott tárgyra szegezte. Ujja megfe-szült a ravaszon. Négy fényszóró hasított a szemébe. Az er�teljes, nyolchengeres motor életre hördült, a kocsi el�re lendült. A feneke ide-oda csúszott a hóban. Az orosz megpróbált elugrani a járm� el�l. Az elüls� lökhárító azonban elkapta a lábát, és a katona az út szélére repült. Az autó csúszkálva megállt, a vezet� kiszállt. A magas férfi odasétált a katonához. Fekete b�rkabátja puhán csapkodta a combját. Hosszú arca, szögletes álla volt. Rövidre vágott sz�ke haját semmi nem fedte, bár a h�mér� mínuszt mutatott. Leguggolt az elütött ember mellé. Megsérült, tovaris? – kérdezte oroszul. Mély, zeng� hangja egy orvos tárgyszer� érdekl�désével szólt. A katona felnyögött. Nem akarta elhinni, hogy ilyen balszerencséje legyen. El�ször az a német szuka a késsel, most meg ez. Nyáladzó szájjal szitkozódott. A rohadt anyádat! Hát persze, hogy megsérültem. A magas férfi meggyújtott egy cigarettát, majd az orosz szájába tette. – Van valaki a házban? A katona mélyen leszívta, aztán az orrán fújta ki a füstöt. Feltételezte, hogy az idegen politikai tiszt lehet, akik úgy hemzsegtek a hadseregben, mint a tetvek. Két fasiszta – mondta az orosz. - Egy férfi és egy n�. Az idegen bement az épületbe, de néhány perc elteltével visszajött. Mi történt? – térdelt le ismét a katona mellé. A férfit lel�ttem. A fasiszta boszorkány késsel jött nekem. Rendes munka – veregette vállon az oroszt. – Egyedül van itt? A katona morgott, mint kutya a csontnak. Nem osztozom sem a zsákmányon, sem a n�kön. Melyik egységnél szolgál? Galitszkij tábornok tizenegyedik test�rezredénél – válaszolta a katona büszkeséggel a hangjában. Maguk támadták meg Nemmersdorfot a határnál? A katona vigyora látni engedte rossz fogait. A cs�rökhöz szegeztük a fasisztákat. Férfiakat, n�ket, gyerekeket. Hallania kellett volna, hogyan visítottak kegyelemért a fasiszta kutyák! A magas férfi bólintott. Rendes munka. Elvihetem a bajtársaihoz. Hol vannak? Nem messze. Készül�dnek, hogy továbbnyomuljanak nyugat felé. A magas férfi egy távoli fasor irányába pillantott. A hatalmas T-34-es tankok zaja távoli mennydörgésnek hallatszott. Hol vannak a németek? A disznók futnak az életükért. – A katona mélyet szippantott a cigarettából. – Éljen Orosz Anyácska! Igen – mondta a magas férfi. – Éljen Orosz Anyácska! – Benyúlt a kabátja alá, el�húzta a Lugerét, és csövét a katona halántékához tartotta. – Auf wiedersehen, elvtárs! A pisztoly egyet dördült. Az idegen visszacsúsztatta a még füstölg� fegyvert a tokjába, majd visszament a kocsihoz. Ahogy beszállt a kormány mögé, rekedt kiáltás hallatszott a hátsó ülésr�l: Hidegvérrel meggyilkolta azt a katonát!


4

A sötét hajú férfi a harmincas évei derekán járhatott. Arca egy színész határozott metszés� vonásait mutatta, érzékenységre utaló szája fölött keskeny bajusz díszelgett. Haragtól izzó, kifejez� szürke szemeib�l azonban nem gyengeséget lehetett kiolvasni. Pusztán csak segítettem egy újabb Ivánnak, hogy feláldozhassa magát az Orosz Anyácska nagyobb dics�ségéért – mondta a sof�r németül. Megértem, hogy háború van – mondta az utas az elfojtott érzésekt�l feszült hangon. – Azonban magának is el kell ismernie, hogy az oroszok is emberek, mint mi. Igen, professzor úr, nagyon egyformák vagyunk. Mi is számtalan szörny�séget követtünk el a népük ellen, és most bosszút állnak. – Azzal beszámolt a nemmersdorfi mészárlásról. Nagyon sajnálom azokat az embereket - mondta Kovács professzor halkan –, de az, hogy az oroszok úgy viselkednek, mint az állatok, még nem jelenti azt, hogy a világ többi részének is a vadállatok szintjére kell alacso-nyodnia. A sof�r nagyot sóhajtott. A front a hegygerinc túloldalán húzódik – mondta. – Nyugodtan tárgyalja meg az emberiség jóságának témakörét az orosz barátaival. Nem fogom megakadályozni benne. A professzor visszahúzódott és magába zárkózott, mint egy kagyló. A sof�r rövid pillantást vetett rá a visszapillantó tükörb�l és jót kuncogott. Bölcs döntés. – Mélyen lehajolva, hogy védje a gyufa lángját, rágyújtott egy cigarettára. – Hadd magyarázzam meg, mi a helyzet! A Vörös Hadsereg átkelt a határon, és úgy zúdult át a német frontvonalakon, mintha csak ködb�l lettek volna. E gyönyör� vidék szinte minden lakója elmenekült az otthonából, a földjeir�l. H�sies seregünk hátvédcsatáro-zásokat folytat, miközben fut az életéért. Az oroszok tízszeres túler�vel rendelkeznek mind létszámban, mind felszerelésben, és miközben Berlin felé rohannak, sorra elzárják a nyugatra vezet� utakat. Milliók iparkodnak a tengerpart irányába, ahonnan még van esély a menekülésre. Isten óvjon mindnyájunkat! – fohászkodott a professzor. – Úgy t�nik, Kelet-Poroszországot mindenesetre sikerült kiürítenie. Tekintse ma-gát szerencsés embernek! – viccel�dött a sof�r. Kicsit hátratolatott, sebességbe tette a járm�vet, és megkerülte az orosz testét: – Amit itt lát, az történelem. * * * Az autó nyugati irányban haladva elérte a senki földjét az el�retör� orosz er�k és a hátráló németek között. A Mercedes szinte röpült az elhagyott tanyák, kiürült falvak mellett. A fagyott táj szürreális képet mutatott, mintha oldalára fordították volna, és minden életet kitöröltek volna bel�le. Csak annyi id�re álltak meg, míg a csomagtartóban szállított tartalék kannákból feltankoltak és könnyítettek magukon. A hóban nyomok t�ntek fel. Röviddel kés�bb utolérték a visszavonuló csapatok utóhadát. A stratégiai visszavonulás helyett tökéletes z�rzavart láttak; a katonai teherautók és tankok a katonák és menekül�k lassú folya-mában minden rendezettség nélkül zötyköl�dtek a hóhullásban. A szerencsésebb menekültek traktorokon vagy lovas szekereken ültek. Mások személyes tárgyakkal púposan megrakott talicskákkal bajlódtak a hóban. Sokaknak csak a rajtuk lév� ruhában sikerült elmenekülniük. A Mercedes lehúzódott az út szélére, gumijának mintázata mély barázdákat hagyott a hóban. Megállás nélkül haladt, míg el nem hagyta a menet elejét. Hajnal körül a sárral telefröcskölt autó úgy vánszorgott be Gdyniába, mint búvóhelyet keres� sebesült vadállat az erd�be. A németek 1939-ben foglalták el Gdyniát, el�ztek ötvenezer lengyelt, majd a forgalmas tengeri kiköt�várost a gótokról Gotenhafennek nevezték el. A kiköt�t


5

haditengerészeti bázissá alakították át, f�leg tengeralattjárók számára. Ide telepítették a kieli hajógyár egyik egységét, hogy újabb tengeralattjárókat gyártson. A legénységet a közeli vizeken képezték ki, majd az Atlanti-óceánra irányították �ket, hogy elsüllyesszék a szövetségesek hajóit. Karl Dönitz f�tengernagy parancsára, az evakuálás el�segítéséhez változatos hajóhad gy�lt össze Gdyniánál. A flotta soraiban ott voltak Németország legjobb utasszállító hajói, teherhajók, halászhajók és kisebb magánvitorlások. Dönitz ki akarta menekíteni a tengeralattjárók legénységét és a haditengerészet dolgozóit, hogy folytatni tudják a harcot. Összességében több mint kétmillió civilt és katonát kellett nyugatra szállítani. A Mercedes áthajtott a városon. Metsz� szél fújt a Balti-tenger fel�l, jeges, csalánszer�en szúrós felh�kké korbácsolva a hópelyheket. A fagyos id�járási viszonyok ellenére a város utcái olyan zsúfoltak voltak, mint a legszebb nyári napokon. Menekültek és hadifoglyok botladoztak a hófúvásban, sikertelenül nézve menedék után. A segélyhelyek el�tt hosszú sorokban tolongtak az egy szelet kenyérre vagy egy bögre forró levesre váró éhez�k. Utasokkal és csomagjaikkal telezsúfolt szekerek torlaszolták el a keskeny utcákat. Az állomásról kiözönl� menekültek csatlakoztak a gyalog érkezettek tömegéhez. Számtalan réteg ruhába bugyolálva fura hóembereknek látszottak. A gyerekeket összetákolt szánkókon húzták. Az autó 170 km-t is meg tudott tenni egy óra alatt, ebbeli a forgalomban azonban hamar elakadt. A sof�r szitkozódva nyomta a dudát, még a súlyos acél lökhárító sem tudta eltolni az útból az embereket. A csigatempó miatt türelmét vesztve megállította a járm�vet. Kiszállt, kinyitotta a hátsó ajtót. Jöjjön, professzor úr! – tessékelte ki az utas át. – Ideje sétálnunk egyet. A Mercedest az út közepén hagyva átvágott a tömegen. Szilárdan fogta a professzor karját, üvöltött az emberekre, hogy adjanak utat nekik, és ha nem mozdultak elég gyorsan, félresöpörte �ket. Végül odaértek a vízhez. A parton több mint hatvanezer menekült gy�lt össze, remélve, hogy a mólóknál sorakozó vagy az öbölben horgonyzó hajók valamelyikére sikerül feljutniuk. Alaposan nézzen körül! – mondta a sof�r, megvet� mosollyal szemlélve a szemük elé táruló látványt. – A hittudósok mind tévedtek. Nyilvánvaló, hogy a pokolban hideg van, nem pedig h�ség. A professzor meg volt gy�z�dre róla, hogy egy �rült kezei közé került. De még miel�tt válaszolhatott volna, a sof�r már újból maga után húzta. Takarókból hevenyészett, hólepte sátortáboron vágtak keresztül, éhez� lovakat, gazdátlan kutyákat kerülgettek. A dokkokban összevissza álltak a szekerek. Sorba rakott hordágyakon a keletr�l kórházvonattal érkezett sebesültek feküdtek. Mindegyik pallóhídnál fegyveres �rök álltak, és visszaküldték az engedély nélküli utasokat. A sof�r a várakozó utasok elé vágott. Az ellen�rz� pontnál álló sisakos katona felemelte a puskáját, hogy útját állja, mire a sof�r egy vastagon szedett, gót bet�s iratot nyomott az orra alá. Az �r elolvasta a dokumentumot, vigyázzba vágta magát, és a dokk felé intett. A professzor nem mozdult. Azt nézte, ahogy valaki a dokkban várakozó hajó fedélzetér�l egy bebugyolált csomagot dob le a mólón tolongó tömegnek. A dobás rövidre sikerült, és a csomag a vízbe pottyant. A tömeg siránkozni kezdett. Mi történik? – kérdezte a professzor. Az �r szinte oda sem pillantott.


6

A csecsem�vel utazó menekültek beszállhatnak. Aztán ledobják a babát, akit így újra és újra beszállókártyaként használnak. Néha nem jól céloznak, és a gyerek a vízbe esik. Milyen rettenetes! – borzongott meg a professzor. Az �r megvonta a vállát. Jobb lesz, ha iparkodnak! Ha eláll a havazás, a vörösök beküldik a repül�iket. Bombázni, géppuskázni fognak. Sok szerencsét! – Felemelte puskáját, és megállította az utánuk sorakozó személyt. A b�vös irat segítségével Kovács és a sof�r sikeresen át jutott néhány kemény kinézet� SS-tiszten, akik egészséges férfiakra vadásztak, hogy frontszolgálatra küldhessék �ket. Végül eljutottak a sebesült katonákkal telezsúfolt kompra vezet� rámpához. A sof�r újra megmutatta az iratokat az �rnek, aki azt mondta nekik, hogy igyekezzenek a beszállással. A túlterhelt komp kifutását figyelemmel kísér� férfi a haditengerészet egészségügyi szolgálatának egyenruháját viselte. Segített a sebesültek beszállításánál, majd a tömegen átvágva a vízparttól távolabb fekv� hajótemet� felé vette az útját. Felmászott egy kiszuperált halászhajó-roncsra, majd leereszkedett a fedélzet alá. A hajókonyha szekrényéb�l egy kéziteker�s rádiót vett el�, felkurblizta, majd néhány orosz mondatot motyogott. A recsegés közepette érkez� választ meghallgatva visszatette a rádiót a helyére, majd visszaindult a dokkba. A Kovácsot és magas útitársát szállító komp a hajó jobb oldalára került. A hajót néhány méterrel távolabb vontatták a mólótól, hogy az elkeseredett menekültáradat ne juthasson a fedélzetre. Ahogy a komp áthaladt a hajó orra alatt, a professzor felnézett. A szürkére festett hajótesten gót bet�kkel virított a neve: Wilhelm Gustloff Leengedtek egy pallót. El�ször a sebesülteket vitték a hajó fedélzetére, majd a többi utas követte �ket. Megkönnyebbült mosollyal ajkukon rebegtek hálaimákat. A német hazaföld mindössze pár nap hajóút közel-ségébe került. A boldog utasok közül senki nem sejtette, hogy egy úszó koporsóba szálltak. Sasha Marinesko harmadosztályú kapitány összehúzott szemöldökkel meredt az S-13-as tengeralattjáró periszkópjába. Semmi. Egyetlen német szállító járm� sem látható. A szürke tenger olyan üres volt, mint a kimen�b�l visszatér� matróz zsebe. Még egy nyavalyás evez�s csónak sincs, amire l�ni lehetne. Az orosz tengeralattjáró fedélzetén lév� tizenkét használatlan torpedóra gondolt, és dühe egyre fokozódott. A szovjet haditengerészeti f�parancsnokságon azt mondták, hogy a Vörös Hadsereg Danzig elleni támadása nagyobb evakuálást tesz szüksé-gessé. Az S-13 egyike volt annak a három szovjet tengeralattjárónak, melynek a várható menekültáradat miatt kellett a még mindig német kézen lév� kiköt�, Memel el�tt várakoznia. Mikor Marinesko megtudta, hogy Memelt elfoglalták, összehívta a tisztjeit. Közölte velük: úgy döntött, a Danzigi-öböl felé tart, ahol nagyobb valószín�séggel akadnak a kitelepített lakosokat szállító konvojokra. Egyetlen ember sem tiltakozott. Mind a tisztek, mind a legénység tisztában volt azzal, hogy küldetésük sikere jelentheti a különbséget a h�söknek kijáró fogadtatás, illetve egy Szibériába szóló vonat jegy között. Néhány nappal korábban a kapitány összeütközésbe keveredett a titkos rend�rséggel, az NKVD-vel. Engedély nélkül elhagyta a bázist, és kurvál-kodott. Mikor január 2-án megérkezett Sztálintól a parancs, hogy a tenger-alattjárók induljanak a Balti-tengerre, és végezzenek minél nagyobb pusztítást a hajók között, a kapitánya finn kiköt�, Turku bárjaiban és bordélyaiban múlatta az id�t három napon át. Csak egy nappal azután tért vissza az S-13 fedélzetére, hogy annak a kihajózási parancs értelmében indulnia kellett volna.


7

Az NKVD már várta. Még gyanakvóbbak lettek, mikor nem emlékezett a részeg dorbézolása részleteire. Marinesko hetyke, de kemény tengeralatt-járó-parancsnok volt, akit már Lenin-renddel és Vörös Zászló Érdemrenddel is kitüntettek. Szinte felrobbant a düht�l, mikor a titkosrend�rség kémke-déssel és árulással vádolta. A vele szimpatizáló felettese halogatta a döntést, tartson-e hadbírósági tárgyalást. Igyekezete azonban hiábavalónak bizonyult, mikor a hajón szolgáló ukránok petícióban kérték, engedélyezzék a kapitányuk vissza-térését. A parancsnok tudta, az egyszer� h�ségnek ez a megnyilvánulása lázadásnak is t�nhet. Remélve, hogy elkerül egy veszélyes helyzetet, vízre küldte a tengeralattjárót, miközben megszületett a döntés a hadbírósági eljárásról. Marinesko úgy okoskodott, ha elegend� számú német hajót süllyeszt el, � és az emberei esetleg megúszhatják, hogy keményen megbüntessék �ket. Anélkül, hogy a haditengerészeti f�parancsnokságot értesítette volna terveir�l, az S-13-ast szép csöndben elnavigálta a megfigyelésre kijelölt területr�l, egyenesen a német hajóval történ� végzetes találkozás felé. * * * Friedrich Petersen, a Gustloff �sz kapitánya fel-alá járkált a tiszti étkez�ben. Szinte szikrákat szórt, mint egy két lábon járó csillagszóró. Hirtelen megállt, és izzó pillantást vetett a tengeralattjáró osztály makulátlan egyen-ruháját visel� fiatalabb emberre. Hadd emlékeztessem önt, Zahn parancsnok úr, hogy ennek a hajónak én vagyok a kapitánya, így én vagyok felel�s azért, hogy a járm�vet és a rajta utazókat biztonságba juttassam. Wilhelm Zahn tengeralattjáró-parancsnok vasakaratához méltó önura-lommal lenyúlt, és megvakarta a lábánál hever� farkaskutya, Hassan fülét. Én pedig hadd emlékeztessem önt, kapitány úr, hogy 1942 óta a Gustloff mint a tengeralattjáró-bázis hajója, az én parancsnokságom alá tartozik. Én vagyok a fedélzeten a rangid�s tiszt. Ezenkívül megfeledkezett az esküjér�l, miszerint tengeren többé nem szolgál parancsnokként. Petersen akkor írta alá a megállapodást, mikor ez volt a feltétele a brit fogságból szabadulásának. Az eskü puszta formalitás volt csupán, hiszen a britek úgy vélték, túl id�s már ahhoz, hogy aktív szolgálatot lásson el. Hatvannégy évesen tudta: a karrierjének vége, függetlenül attól, mi lesz a háború kimenetele. Leigerkapitän, a Gustloff úgy nevezett alvó kapitánya volt. Vigasztalta azonban az a tudat, hogy a fiatalabb férfit visszahívták az aktív szolgálatból, miután elszúrta a brit Nelson elsüllyesztését. Mindenesetre, kapitány úr, a Gustloff az ön parancsnoksága alatt egyszer sem hagyta el a dokkot – mondta. – Egy úszó tanterem és legénységi szállás össze sem hasonlítható egy igazi, tengert járó hajóval. Minden elismerésem a tengeralattjáróké, de el kell ismernie, én vagyok itt az egyetlen ember, aki alkalmas ennek a hajónak az irányítására. Petersen csak egyszer volt parancsnoka a tengerjáró hajónak, még békeid�ben, és normális körülmények között soha nem engedték volna meg neki, hogy � irányítsa a Gustloffot. Zahn berzenkedett az ellen, hogy egy civil parancsoljon neki. A német tengeralattjárósok elit csapatnak tartották magukat. Akkor is én vagyok a hajón a rangid�s tiszt. Esetleg észrevette, hogy a fedélzeten légelhárító ágyúkat szereltünk fel – vágott vissza Zahn. – A hajó gyakorlatilag hadihajónak számít. A kapitány elnéz� mosollyal válaszolt. Furcsa egy hadihajó. Esetleg ön is észrevette, hogy menekültek ezreit szállítjuk. Ez pedig olyan feladat, mely jobban illik egy kereskedelmi flotta járm�véhez.


8

Elfelejtette megemlíteni azt az ezerötszáz tengeralattjárós matrózt, akiket azért evakuáltak, hogy megvédjék a Birodalmat. Örömmel teszek eleget a kívánságának, ha fel tud mutatni egy írásos parancsot. – Petersen nagyon jól tudta, hogy a kiürítés körüli z�rzavarban ilyen parancs nem született. Zahn elvörösödött, mint a cékla. Az ellenállása több volt, mint személyes ellenszenv: Komoly kétségei voltak, el tudja-e Petersen kommandírozni a hajót a rendelkezésére álló soknyelv�, tapasz-talatlan legénységgel. Legszívesebben kiégett fajankónak titulálta volna a kapitányt, de szigorú önfegyelme ismét m�ködésbe lépett. A kellemetlen vitát figyelemmel kísér� tisztekhez fordult. Nem sétahajókázás vár ránk. Mindannyiunknak, a haditengerészet és a kereskedelmi flotta tisztjeinek egyaránt nehéz és felel�sségteljes fela-datunk van. Kötelességünk, hogy mindent megtegyünk, amivel könnyít-hetünk a menekültek helyzetén. Elvárom a legénységt�l, hogy a lehet� legel�zékenyebben és segít�készebben viselkedjenek. Sarkát összecsapta, tisztelgett Petersennek, majd h�séges kutyájával a nyomában kimasírozott az ebédl�b�l. A hajópalló végénél álló �r egy pillantást vetett a magas férfi papírjára, majd továbbadta a sebesültek berakodását felügyel� tisztnek. A tiszt ráér�sen olvasta a levelet. Végül megszólalt: Herr Koch nagyra tartja önt. Erich Koch volt az a gyilkos Gauleiter, aki megtagadta Kelet-Porosz-ország evakuálását, miközben megszervezte saját menekülését egy rablott kincsekkel megrakott hajón. Szeretem azt hinni, megszolgáltam a megbecsülését. A tiszt odaintett egy hajósinast, és elmondta, mi a helyzet. Az inas vállat vont, majd végig-vezette �ket a zsúfolt fels� fedélzeten, aztán három szinttel lejjebb kinyitott egy ajtót. A kabinban két fekv�hely állt, köztük egy mosdókagyló. Ahhoz is túl sz�k volt a hely, hogy egyszerre hárman beférjenek. Nem a Führer lakosztálya, az biztos – mondta a hajósinas. – De szerencsések, hogy egyáltalán kaptak kabint. A magas férfi körbe hordozta tekintetét. Megfelel. Most pedig hozzon valamit enni! Az inas elvörösödött. Elege volt abból, hogy viszonylagos kényelemben utazó fontos emberek ugráltatják, miközben a hétköznapi halandóknak szenvedniük kell. Volt azonban valami a magas férfi pillantásában, ami figyelmeztette, itt vitának nincs helye. Egy negyedóra elteltével tért vissza, kezében két tányér forró zöldséglevessel és szikkadt kenyérrel. A két férfi szó nélkül, mohón evett. El�ször a professzor végzett, letette a tányérját. Tekintete üveges volt a kimerültségt�l, az agya azonban még mindig élénken járt. Miféle hajó ez? A magas férfi az utolsó falat kenyérrel kitörölte a tányérját, majd rágyújtott egy cigarettára. Isten hozta Németország „Er� az örömben” mozgalmának büszke-sége, a Wilhelm Gustloff fedélzetén! A mozgalom nem volt más, mint propagandafogás, mely a német munkásoknak a nemzetiszocializmus el�nyeit volt hivatott bemutatni. Kovács körülnézett a spártai egyszer�séggel berendezett kabinban. – Én nem valami sok er�t vagy örömöt látok. Attól még egy szép napon a Gustloff újra fog boldog német munkásokat és h�séges párttagokat szállítani a napfényes Itáliába. Már alig várom. De még mindig nem mondta meg, hova megyünk. Oda, ahova nem ér el a Vörös Hadsereg keze. Az ön munkája túl fontos ahhoz, hogy az oroszok kezébe kerüljön. A Reich majd gondoskodik önr�l.


9

Nekem úgy t�nik, mintha a Reich a saját embereir�l sem tudna gondoskodni. Csak átmeneti nehézségek. Az ön jóléte az én legf�bb feladatom. Engem nem a jólétem érdekel! – Kovács már hónapok óta nem látta a feleségét és kisfiát. Egyedül ritkán érkez� leveleik éltették benne a reményt. A családja? – A magas férfi fürkészve figyelte. – Ne aggódjon! Hamarosan vége lesz. Azt javaslom, aludjon egy kicsit. Nem, ez parancs. Végignyúlt az ágyon, két kezét összekulcsolta a feje alatt, és behunyta a szemét. Kovácsot azonban nem tudta becsapni. A társa alig aludt valamit, és a legkisebb neszre teljesen éber lett. Megvizsgálta a férfi vonásait. A húszas évei elején járhatott, bár többnek nézett ki. Hosszúkás arca és markáns arc-éle a náci propagandaplakátokon reklámozott árja ideálra emlékeztetett. Kovács megborzongott, mikor eszébe jutott, milyen hidegvérrel intézte el az orosz katonát. Az elmúlt napok eseményei összefolytak az emléke-zetében. A magas férfi egy hóvihar közepén toppant be a laborba, és felmu-tatott egy iratot, mely elrendeli dr. Kovács azonnali elbocsátását. Karl néven mutatkozott be, és felszólította Kovácsot, szedje össze a dolgait. Ezután �rült rohanás következett, át a fagyos vidéken. Néha alig tudtak elmene-külni az orosz �rjáratok el�l. Most pedig ez a nyomorúságos hajó. Az ételt�l elálmosodott. Laposakat pislogott, majd mély álomba zuhant. Mialatt a professzor aludt, a katonai rend�rség egy egysége dezert�rök után kutatva átfésülte a Gustloffot. Engedélyt adtak a hajó indulására, felvették a révkalauzt. Déli egy óra körül a matrózok eloldották a rögzít� köteleket, és négy vontató elkezdte húzni a hajót a mólótól. Kis csónakok alkotta flotta állta el a hajó útját, rajtuk többnyire n�k és gyerekek. A hajó megállt, felszedte a menekülteket. A Gustloff rendes körülmények között 1465 utast szállított, akikr�l 400 f�s személyzet gondoskodott. Most, az út kezdetén, az egykor elegáns óceánjáró fedélzetén nyolcezer f� tartózkodott. A hajó a nyílt tenger felé tartott. Kés� délután eresztette le a horgonyt, hogy bevárjon egy másik személyszállító hajót, a Hansát, valamint a kísér� hajókat. A Hansa azonban motorhibával küszködött, és nem ért oda a randevúra. A parancsnokság aggódott a Gustloffot a nyílt vizeken fenyeget� veszély miatt, ezért elrendelték, egyedül vágjon neki a tengernek. A hajó a Balti-tenger tarajos habjai között küzdött a heves észak- nyugati széllel. Jéges� verte a parancsnoki híd ablakait, melyek mögött Zahn parancsnok dühöngött, ahogy a hajó védelmére küldött két úgyne-vezett kísér� hajót szemlélte. A hajót eredetileg meleg éghajlatra tervezték, de némi szerencsével átvészelheti a rossz id�t. Amit nem vészelhet át, az a hülyeség. A haditen-gerészeti parancsnokság egyenesen a vesztébe küldte, mikor két ilyen kísér� hajót rendelt mellé: egy ócska torpedónaszádot, a Löwét, azaz „Oroszlán”-t, és a T19-et, egy ütött-kopott aknaszed�t. Zahn úgy vélte, a helyzet rosszabb már nem is lehetne, mikor a T19 rádióüzenetet küldött, hogy léket kapott, ezért visszatér a bázisra. Zahn felment a kapitányi hídra, ahol Petersen kapitánya többi tiszt társa-ságában tartózkodott. Tekintettel a kíséretünkre, javaslom, hogy nagy sebesség fenntartása mellett cikcakkban haladjunk. Petersen gúnyos megvetéssel utasította el a javaslatot. Lehetetlen. A Wilhelm Gustloff egy huszonnégyezer tonnás óceán-járó. Nem tántoroghatunk az egyik ponttól a másikig mint egy részeg tenge-rész. Akkor viszont gyorsabban kell haladnunk bármilyen tengeralatt-járónál. Választhatjuk az egyenes utat a mély vizeken teljes, tizenhat csomós sebesség mellett.


10

Én ismerem ezt a hajót. Még ha a propellerház nem is sérült volna meg a bombatalálattól, akkor sem érhetnénk el tizenhat csomós sebességet anélkül, hogy a csapágyak be ne sülnének – mondta Petersen. Zahn látta, ahogy a kapitány nyakán kidagadnak az erek. Kibámult a híd ablakán, figyelte az el�l haladó torpedónaszádot. Ebben az esetben – mondta – az Isten legyen irgalmas hozzánk! – Szavai mintha üres koporsóban visszhangzottak volna. Professzor, ébredjen! – A metsz� hang sürget�en hangzott. Kovács kinyitotta a szemét. Karl hajolt fölé. Felült, megdörgölte az arcát, mintha ki tudná préselni az alvást a fejéb�l. Mi a baj? Beszélgettem pár emberrel. Úristen, micsoda felfordulás! Két kapi-tány van, akik állandóan marakodnak. Nincs elég ment�csónak. A hajó-motorok alig bírják tartani a sebességet. Az idióta tengeralattjárósok egy ócska torpedórombolót jelöltek ki kísér� hajónak, amely úgy néz ki, mintha az el�z� háborúból maradt volna itt. Az átkozott bolondok nem kapcsolták ki a hajó jelz�fényeit. Kovács szokatlan riadtságot látott a k�kemény vonásokban. Mennyit aludtam? Már éjszaka van. Kint járunk a nyílt tengeren. – Karl Kovács kezébe nyomott egy sötétkék ment�mellényt, és maga is belebújt egybe. Most mit csinálunk? Maradjon itt! Meg akarom nézni, mi a helyzet a ment�csónakokkal. - Karl Kovácsnak adott egy csomag cigarettát. – Szuvenír. Nem dohányzom. Karl megtorpant a nyitott ajtóban. – Lehet, hogy ideje lenne rászoknia. – Azzal elt�nt. Kovács kirázott egy cigarettát a csomagból, és rágyújtott. Évekkel eze-l�tt szokott le a dohányzásról, mikor megn�sült. Ahogy a füst megtöltötte a tüdejét, köhögni kezdett. Az er�s dohánytól szédült egy kicsit, de örömteli vágyódással idézte fel diákkorának ártatlan kicsapongásait. Elnyomta a cigarettát. Arra gondolt, elszív egy másodikat is, de aztán letett róla. Napok óta nem fürdött, mindenhol viszketett. Megmosta az arcát. Éppen a kezét szárította a rongyos törülköz�vel, mikor kopogtak az ajtón. Kovács professzor? – kérdezte egy fojtott hang. – Igen. Az ajtó kinyílt, és a professzornak leesett az álla. Az ajtóban a legron-dább n� állt, akit valaha látott. A több mint 180 centi magas alak széles vállain pattanásig feszült a fekete perzsabunda. Széles száját élénkvörösre rúzsozta, mégpedig olyan vastagon, hogy úgy nézett ki, mint egy cirkuszi bohóc. Elnézést a kinézetemért – szólalt meg félreismerhetetlenül férfias hangon. – Nem volt valami könny� feljutni a fedélzetre. Kénytelen voltam erre a buta maskarára és egy kis megvesztegetésre hagyatkozni. Ki maga? Az nem fontos. Ami fontos, az a maga neve. Maga Kovács László, a híres német-magyar elektromos zseni? Kovács gyanút fogott. Kovács László vagyok, és magyarnak tartom magam. Remek! Maga írta azt a cikket az elektromágnesességr�l, mely lázba hozta az egész tudományos világot. Kovács érzékei riadót fújtak. Egy jelentéktelen tudományos folyóiratban publikált cikke hívta fel rá a németek figyelmét, ezért rabolták el a család-jával együtt. Nem válaszolt.


11

Nem érdekes – mondta a férfi der�sen, még szélesebb bohóc-vigyorral. – Látom, hogy maga az én emberem. – A bundája alól pisztolyt húzott el�. – Sajnálom, hogy ilyen durván kell viselkednem, dr. Kovács, de attól tartok, most meg kell ölnöm magát. Megölni? Engem? De miért? Hisz nem is ismerem önt. De én ismerem magát. Illetve a f�nökeim az NKVD-nél ismerik magát. Amint a dics�séges Vörös Hadseregünk csapatai átlépték a határt, egy speciális egységet küldtünk magáért, de addigra már elment a laborból. Ön orosz? Természetesen. Nagyon szerettük volna, ha nekünk dolgozik. Ha sikerült volna megállítanunk, még miel�tt beszáll a hajóba, e pillanatban már a szovjet vendégszeretetet élvezné. Most azonban nem tudom leszedni a hajóról, azt viszont nem engedhetjük meg, hogy a munkája ismét német kezekbe kerüljön. Nem, nem, ez bizony nem történhet meg. – A mosoly lehullott az arcáról. Kovács túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy féljen. Akkor sem félt, mikor a pisztoly lassan felemelkedett, és a csöve egyenesen a szívének szegez�dött. Marinesko alig merte elhinni, hogy ilyen szerencséje lehet. Az S-13-as parancsnoki tornyán állt. Nem tör�dött a fagyos széllel és az arcába vágó permettel, mikor a havazás elálltakor egy hatalmas óceánjáró körvonalait pillantotta meg. Úgy t�nt, a személyszállító járm�vet egy kisebb hajó kíséri. A tengeralattjáró a felszínen haladt. A legénység azóta állt készült-ségben, amióta el�ször megpillantották a part mentén haladó hajók fényeit. A kapitány elrendelte, merüljenek egy kicsit mélyebbre, hogy a radar ne vegye észre �ket. Úgy gondolta, a hajók a part fel�l soha nem számítanának támadásra, ezért megparancsolta, kerüljenek a konvoj háta mögé, és az óceánjáróval párhuzamosan haladjanak. Két óra múlva a cél irányába fordította a tenger-alattjárót. Ahogy közeledtek a hajó bal oldalához, kiadta a t�zparancsot. Gyors egymásutánban három torpedó csusszant ki az elüls� kivet�-csövekb�l, és száguldott a védtelen hajótest felé. Nyílt az ajtó, és Karl belépett a kabinba. Kintr�l hallotta a férfihangokat, és most meglep�dve látta, hogy egy n� áll háttal neki. Kovácsra pillantott, aki még mindig a törülköz�t markolta, és a professzor arcán meglátta a félel-met. Az orosz megérezte a nyitott ajtón beáramló hideg leveg�t. Megpördült és l�tt. Karl azonban a másodperc törtrészével megel�zte; fejét leszegve nekirontott az orosznak. Az ütközés ereje eltörte volna a gyilkos bordáit, de a bunda és az alatta viselt vastag mellény páncélként védte. Az öklelést�l mindössze rázuhant az egyik fekv�helyre. A parókája leesett, láthatóvá vált rövidre nyírt fekete haja. Újabb lövést eresztett meg, mely súrolta Karl jobb válla tövét. A bérgyilkosra vetette magát, bal kezével megragadta a nyakát. A sebéb�l fröcsköl� vér mindkett�jüket beszennyezte. Az orosz felhúzta a térdét, és mellbe rúgta Karlt. Hátratántorodott, majd elvesztette az egyen-súlyát és hanyatt esett. Kovács felragadta a mosdókagylóba tett tányért, és a támadója arcába vágta. Az csak nevetett, mikor a tányér visszapattant az arccsontjáról, anélkül hogy bármi sérülést okozott volna. Magát majd utána intézem el. – Azzal célzott. Buuummm! Robbanás tompa mennydörgése ver�dött vissza a falakról. A fedélzet megd�lt jobbra. Kovács térdre esett. Az orosz, aki nem volt hozzászokva a magas sarkú csizmához, egyensúlyát vesztve Karlra zuhant. Karl megra-gadta a férfi csuklóját, a szájához rántotta, fogait jól bele mélyesztette ínba, izomba. A pisztoly a padlón koppant. Buuummm! Buuummm!


12

A hajó megrázkódott a két újabb robbanástól. A támadó megpróbált felállni, de újra egyensúlyát vesztette, mikor a hajó balra d�lt. Már majdnem sikerült felegyenesednie, mikor Karl bokán rúgta. Cseppet sem n�ies üvöl-téssel vágódott el a padlón. Feje az ágy lábánál landolt. Karl a mosdó csöveibe kapaszkodott. Szeggel kivert bakancsát bele-nyomta a férfi torkába, és összezúzta a légcsövét. Az orosz csapkodott, szemei kidülledtek, az arca el�bb sötétvörös, majd lilás árnyalatot öltött, aztán meghalt. Karl feltápászkodott. El kell t�nnünk innen! Megtorpedózták a hajót. Kilökdöste Kovácsot a folyosóra, ahol elszabadult a pokol. A pánikba esett utasok sikolyai, kiáltásai visszhangozva pattantak vissza a falakról. A lármát tovább fokozta a vészcseng� hangja. A biztonsági lámpák égtek, de a robbanás okozta füstben nehezen lehetett látni. A f�lépcs�t teljesen eltorlaszolta a pániktól lebénult utasok mozdulatlan tömege. Karl kinyitott egy jeltelen ajtót, maga után rángatta Kovácsot a sötétbe, majd becsukta az ajtót. A professzor érezte, hogy kezét ráhelyezik egy létra fokára. Másszon! Kovács kábán engedelmeskedett. Addig mászott felfelé, míg fejét be nem verte egy csapóajtóba. Karl lentr�l kiabált, hogy nyissa fel az ajtót és másszon tovább. Felmásztak egy második létrán, Kovács újabb csapóajtót nyitott fel. Hideg leveg� és hópelyhek csapódtak az arcába. Átmászott a nyíláson, majd felsegítette Karlt. A szabadban álltak. Kovács meghökkenten nézett körül. Hol vagyunk? A csónakfedélzeten. Erre! A csúszós, ferde fedélzet hátborzongatóan csendesnek t�nt a harmad-osztály rémségéhez képest. Az a pár ember, akit láttak, a fedélzeti kabi-nokban elszállásolt kiváltságosok közé tartozott. Néhányan egy motoros dereglye körül gyülekeztek. A masszív csónakot a norvég fjordokra ter-vezték. A matrózok fejszékkel és kalapácsokkal verték le a jeget a csónak-darukról. Ahogy sikerült kiszabadítani a rögzít�ket, a legénység mindenki mást, terhes n�ket is félrelökve nyomult a fedélzetre. Gyermekeknek, sebe-sülteknek esélyük sem volt. Karl el�húzta pisztolyát, és figyelmeztetésül a leveg�be l�tt. A matrózok haboztak, de csak egy másodpercig, majd újra tülekedni kezdtek a ment�csónakra. Karl újra tüzelt és megölte az els� matrózt, aki a csónakba mászott. A többiek mentették az irhájukat. Karl beemelt a csónakba egy n�t és a gyerekét, majd a professzornak segített, miel�tt maga is beszállt volna. Fölengedett néhány matrózt is, hogy megszabaduljanak a lel�tt társuktól, és vízre engedjék a csónakot. A lee-reszt� kábelek kampóit kiakasztották, a motor beindult. A súlyosan megrakott csónak imbolyogva haladt egy irányukba tartó teherhajó távoli fényei felé. Karl id�nként megállította a csónakot, hogy újabb embereket szedjenek fel a vízb�l. Hamarosan vészesen túlterheltté vált. Az egyik matróz tiltakozott. Nincs több hely! – üvöltötte. Karl a szeme közé l�tt. Most már van hely – közölte, és intett a többi matróznak, dobják tengerbe a hullát. Megnyugodva, hogy a rövid élet� lázadást lecsillapította, Kovács mellé húzódott. Jól van, professzor? Jól. – Fürkészve nézett Karlra. – Ön aztán meglep� ember! Igyekszem. Ne tudja az ellenség, mire számíthat. Nem arról beszélek. Láttam, hogy segített a n�knek és a sebesülteknek. Úgy ringatta azt a csecsem�t, mintha a sajátja lett volna.


13

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, barátom. – Benyúlt a kabátjába, és egy vízhatlan gumizacskóba göngyölt csomagot húzott el�. – Vegye el ezeket az okmányokat. Innent�l kezdve nem Kovács László, ha-nem egy Magyarországon él� német. Nagyon enyhe akcentusa van, azzal simán elmegy németnek. Azt akarom, vegyüljön el a tömegben. Legyen egy a menekültek közül. Tartson a brit és amerikai vonalak felé. Kicsoda ön? Barát. És ezt miért kellene elhinnem? Mint mondtam, a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Egy olyan körhöz tartozom, mely régóta harcol a náci állatok ellen. Fény gyúlt a professzor fejében. A Kreisau Kör? - Már hallott err�l a titkos ellenálló csoportról. Karl a szájára tette az ujját. Még mindig ellenséges terepen vagyunk – emlékeztette halkan. Kovács megragadta a karját. A családomat is biztonságba tudja helyezni? Attól tartok, már kés�. A családja nincs többé. De a levelek... Ügyes hamisítványok voltak, nehogy elcsüggedjen és abbahagyja a munkát. Kovács döbbenten meredt az éjszakába. Karl megragadta a kabátja hajtókáját, és a fülébe suttogott. – A saját és az emberiség érdekében felejtse el a munkáját! Nem kockáztathatjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön! A professzor kábán bólintott. A csónak nekiütközött a teherhajó oldalának. Leeresztettek egy hágcsót. Karl megparancsolta a vonakodó tengerészeknek, menjenek vissza és szedjék fel a túlél�ket. Kovács a teher-hajó fedélzetér�l nézte, amint a csónak visszaindul. Karl még egy utolsót intett, majd a csónak a semmibe t�nt a hulló hó fátyla mögött. A távolban látszottak a bal oldalára d�lt hajó fényei. A kémény vízszin-tesen állt. A kazán felrobbant, mikor a hajó egy órával a torpedótámadást követ�en a felszín alá süllyedt. Ez alatt a rövid id� alatt ötször annyi élet veszett a tengerbe, mint a Titanicon.


14

1. ATLANTI-ÓCEÁN NAPJAINKBAN Azok, akik el�ször pillantották meg a Southern Belle-t, jogosan t�n�dhettek, vajon a hatalmas teherszállító hajó névadója furcsa humorérzékkel rendel-kezett-e, vagy csak nem látott jól. A polgárháború el�tti, szempilla-rezegtet� n�iességet sugalló név ellenére a Belle egyszer�en szólva egy hatalmas fémmonstrum volt, a n�ies szépség legkisebb jele nélkül. A Southern Belle az amerikai hajógyárban készített gyors tengerjáró hajók új generációjához tartozott, mellyel az Egyesült Államoknak hosszú évek után újra sikerült a hajógyártás élvonalába kerülnie. San Diegóban tervezték, és Biloxiban építették meg. Hosszabb volt, mint két futballpálya, és ezerötszáz konténer befogadására volt alkalmas. A hatalmas járm� irányítása a tatfedélzeten található toronyszer� felépítményb�l történt. A több mint 100 láb széles, bérházszer� fedélzeti felépítményben kaptak helyet a legénységi és tiszti szállások, az étkezdék, a kórtermek és kezel�k, az irodák és a konferenciatermek. A hatszintes járm� fels� fedélzetén lév� hajóhíd a huszonhat hüvelykes érint�s kijelz�inek villogó sorával egy Las Vegas-i kaszinóra emlékeztetett. A tágas irányítóterem a hajótervezés új korszakát tükrözte. A rendkívül bonyolult rendszer minden részének minden fázisát számítógépek kontrollálták. A régi szokásokat azonban nehéz levetk�zni. A hajó kapitánya, Pierre „Pete” Beaumont egy távcsövet tartott a szeme elé. A rendelkezésére álló modern m�szerek ellenére mégis inkább a saját szemében bízott. Figyel�állásából, a parancsnoki hídról teljes panorámájában tárult szeme elé a hajója körül tomboló atlanti vihar. A viharos er�sség� szél háztömb magasságú hullámokat korbácsolt fel. A víz átcsapott az orr-részen, és végigmosta a fedélzeten rögzített konténerek sorát. A körülötte tomboló elemek rendkívüli vadságát látva egy kisebb hajó kapitánya izzadó tenyérrel már régen biztos révbe menekült volna. Beaumont azonban olyan nyugodt volt, mintha a Canale Grandén gondolázott volna. A halk szavú, délies beszéd� kapitány imádta a vihart. Élvezte a hajója és az elemek között zajló er�próbát. Szinte érzéki izgalmat érzett, ahogy a Southern Belle félelmetes er�vel fúrta magát át a víztömegen. Beaumont volt a hajó els� és egyetlen parancsnoka. Végignézte, ahogy a Belle épült, minden szöget, minden csavart ismert. A hajót Európa és Ame-rika közötti rendszeres járatra tervezték, útvonala a világ legkiszámít-hatatlanabb vizein keresztül vezetett. Biztos volt benne, hogy a vihar ereje jóval kisebb annál, amit a hajójának ki kell bírnia. A szintetikus gumiból, textil alapanyagból, m�anyagból és gépekb�l álló szállítmányt New Orleansban rakodták be. Floridát megkerülve felhajóztak a keleti part középs� részéig, majd keletnek fordulva egyenesen haladtak Rotterdam felé. Az id�járás-el�rejelzés pontos volt. Viharos er�sség� szelet jósoltak, mely teljes viharrá fejl�dik. A hajót a parttól kétszáz mérföldre kapta el. Beaumont akkor sem zavartatta magát, mikor a szél er�ssége tovább foko-zódott. A hajó átvészelt már ennél rosszabbat is. A horizontot pásztázta, mikor hirtelen megfeszült a teste, és szinte hozzátapadt a lencséhez. Leengedte, majd újra szeme elé emelte a távcs�t, és valamit motyogott az orra alatt. Az els� tiszthez fordult. Nézze csak az óceánnak azt a részét! Két óra irányában. Mondja meg, lát-e valami szokatlant! Az els� tiszt, egy tehetséges fiatal tengerész, Bobby Joe Butler natchezi születés� volt. Nem csinált titkot bel�le, hogy egyszer majd egy Belle-hez hasonló hajó, vagy


15

éppen a Belle parancsnoka szeretne lenni. A kapitány utasítását követve szemügyre vette a mondott területet. Nem látott mást, mint a párába vesz� látóhatárig terjed� foltos szürke víztömeget. Majd a hajótól egy mérföldre megpillantott egy fehér tarajos, széles hullámot, mely legalább kétszer olyan magas volt, mint a többi. Azalatt is gyorsan n�tt, míg nézte, mintha a környez� hullámok energiájából táplálkozna. Úgy néz ki, egy igazi nagy hullám tart felénk – közölte vontatott, Mississippi menti kiejtésével. Milyen nagyra becsüli? A fiatalabb férfi hunyorogva meredt a lencsébe. Az átlagos hullámmagasság mintegy harminc láb lehet. Ez legalább a duplája. H�ha! Látott már ekkorát? Soha – mondta a kapitány. – Soha életemben. Tudta, a hajója megbirkózik a hullámmal, ha szembe kapja, mivel így csökkentheti a lökésfelületet. Utasította a kormányost, úgy programozza a robotkormányt, hogy mer�legesen haladjanak a hullám irányára, és aztán tartsa egyenesben a hajót. Megragadta a mikrofont, a m�szerfalon megnyo-mott egy kapcsolót, mely a parancsnoki hidat összekötötte a hajó összes hangszórójával. Figyelem, itt a kapitány beszél. Hatalmas hullám közeledik. Mindenki menjen biztonságos helyre, ahol védve lesz a repül� tárgyaktól, és kapaszkodjon. A becsapódás er�s lesz. Ismétlem. A becsapódás er�s lesz. Óvatosságból leadatott egy SOS jelzést a rádióssal. Ha úgy alakul, még mindig visszavonhatják a segélyhívást. A fehérrel erezett zöld hullám mintegy fél mérföldre járt. Oda nézzen! – mutatott Butler a ragyogó villanások sorozatától kivilágosodott égre. – Villámlás? Lehetséges – mondta a kapitány. – Engem azonban jobban aggaszt az a nyavalyás tenger! A hullám formájához hasonlót a kapitány még soha nem látott. A leg-több hullámtól eltér�en, melyek oldala általában egy bizonyos szögben lejt a hullám tarajától, ez a monstrum szinte függ�legesen emelkedett ki a tengerb�l, mint egy mozgó fal. Furcsa, testen kívüli érzete támadt. Egyik része érzelemmentesen, tudományos higgadtsággal figyelte a közeled� hullámot, csodálva annak méretét és erejét, míg a másik része tehetetlen bámulattal nézte a hatalmas, fenyeget� er�t. Még most is n�! – kiáltott Butler leplezetlen félelemmel vegyes bámulattal. A kapitány bólintott. Úgy becsülte, a hullám legalább háromszorosára, mintegy kilencvenlábnyira n�tt azóta, hogy el�ször megpillantották. Elsápadt. Repedezni kezdett sziklaszilárd magabiztossága. Egy Belle méret� hajónak hely kell ahhoz, hogy megforduljon, és még mindig szögben haladt a közeled� óriási hullám felé, mikor az szinte fölágaskodott, mint egy él�lény. Arra számított, hogy a hullám lökete megrázza a hajót, arra viszont nem számított, hogy közvetlenül a hajó el�tt olyan árok nyílik, amelyik elnye-léssel fenyegeti. Lenézett a szemei el�tt keletkezett szakadékba. Mintha itt lenne a világ vége – gondolta. A hajó belesiklott az árokba, orrát a vízbe fúrta. A kapitány nekiesett az els� rekeszfalnak. A hullám ahelyett, hogy szemb�l csapódott volna a hajónak, szinte ráomlott a tetejére, több ezer tonna víz alá temetve azt. A vezényl�híd ablakai felrobbantak a nyomás alatt, és az egész Atlanti-óceán bezúdult a hídra, száz t�zoltótöml� sugarának erejével sodorva el a kapitányt és a hídon tartózkodókat. Csak karok és lábak összevisszasága látszott; könyvek, tollak, üléspárnák repültek szanaszét.


16

A víz egy része visszahúzódott az ablakokon keresztül, és a kapitány visszaküzdötte magát az irányítópulthoz. Egyetlen kijelz� sem m�ködött. Meghalt a radar, a rádió-összeköttetés és a pörgetty�s irányt� is, de ami a legfontosabb, nem volt energiaellátás. Az összes áramkör zárlatos lett, a kormány használhatatlanná vált. A kapitány az ablakhoz ment és szemrevételezte a károkat. A hajóorr elt�nt, a hajó az oldalára d�lt. Gyanította, hogy a tat borítása is megsérül-hetett. Az els� fedélzet ment�csónakjai lesodródtak a daruikról. A hajó úgy imbolygott, mint egy részeg víziló. A nagy hullám úgy kavarta fel maga körül a tengert, mint uszító a tömeget. Hullámok söpörtek át az els� fedélzeten. Ami még rosszabb, a motorok leállásával a hajó keresztbe feküdt a hullámoknak, és a lehet� legrosszabb helyzetben sodródott. Átvészelve a hullámot, a hajó oldalára d�lve nagyon sebezhet�vé vált, könnyen léket kaphatott. A kapitány próbált optimista maradni. A Southern Belle akkor is felszínen maradhat, ha néhány rekeszt eláraszt a víz. Valaki biztosan hallotta az SOS hívást. Ha szükséges, a hajó akár napokig is ellebeghet a vízen, míg a segítség meg nem érkezik. Kapitány! – szakította félbe gondolatait az els� tiszt. Butler a kitört ablakon át meredt el�re, szemei egy távoli pontot fixáltak. A kapitány tekintetével követte, ahova a tisztje mutatott. Reszketni kezdett, ahogy beléhasított a félelem. Kevesebb mint negyed mérföldre újabb vízszintes fehér tajték formá-lódott. Az els� repül�gép két óra múlva érkezett meg. Körözött a tenger fölött, és hamarosan újabb gépek csatlakoztak hozzá. Aztán a ment�hajók is sorban érkeztek, ahogy különböz� útvonalaikról odairányították �ket. Egymástól három mérföld távolságra csatárláncot alkotva úgy kutatták át az óceánt, mint egy erd�t egy elt�nt gyerek után. Napokon át tartó kutatással semmit sem találtak. A Southern Belle, a világ egyik legkorszer�bb teherszállító hajója nyom-talanul elt�nt.


17

2. SEATLE, WASHINGTON ÁLLAM A nyílvessz� karcsúságú kajak úgy suhant a Puget-öböl zafírkék vizén, mintha íjból l�tték volna ki. A sz�k evez�sülést elfoglaló széles vállú férfi mintha része lett volna a faalkotmánynak. Könny�, egyenletes mozdulattal merítette vízbe a lapátokat, izmos karjainak pontos mozdulataival egyenletes sebességgel röpítette a kajakot. Markáns, napbarnított arcán veríték csillogott. A víz alatti korall színére hasonlító világoskék szemének átható pillantása most a tágas öblön, a San Juan-szigeteken, valamint a távolban fehérl� Olimpia-hegység havas csúcsain id�zött. Kurt Austin mélyet szippantott a sós leveg�b�l, szája széles vigyorra húzódott. Jó volt itthon lenni. Munkája a NUMA (National Underwater and Marine Agency)1 speciális egységének vezet�jeként állandóan a világ távoli zugaiba szólította. A tenger szeretetét azonban itt tanulta meg, ahol született; a Seattle körüli vizeken. A Puget-öblöt úgy ismerte, mint a tenyerét. Szinte még járni sem tudott, de már vitorlázott, tízéves kora óta indult versenyeken. Imádta a hajókat; neki is volt négy. A nyolctonnás katamarán óránként száz mérföldnél is többet tudott megtenni. Ott volt még egy küls� légcsavaros motorcsónak, egy húsz láb hosszú vitorlás, valamint egy egypárevez�s csónak, amivel kora reggel szokott evezni a Potomacon. Flottájának legújabb szerzeménye a rendelésre készült, egyedi Guillemot-kajak volt. Egy korábbi seattle-i útján vette. Tetszett neki a fából készült csónaktest eszkimó kajakokra emlékeztet� kecsessége. Mint minden csónakja, ez is gyors volt és gyönyör�. Annyira elmerült az ismer�s látvány és illatok élvezetében, hogy szinte elfelejtette, nincs egyedül. Hátrapillantott a válla fölött. Néhány száz lábbal a szalagszer� nyomdokvize mögött ötven kajak sorjázott. A súlyos, üveg-szálas járm�vek mindegyikében egy szül� és egy gyerek ült. A csónakok stabilak, biztonságosak voltak, de nem versenyezhettek Austin favoritjával. Levette türkizkék NUMA feliratú baseball sapkáját, mely alól id� el�tt 1Nemzeti Vízalatti és Tengerészeti Ügynökség meg�szült, dús platinaszürke hajtömeg bukott el�, és meglengette a feje fölött, hogy gyorsabb evezésre ösztökélje �ket. Austin nem habozott, mikor apja, egy elsüllyedt hajókat kiemel�, seattle-i székhely� nemzetközi vállalat gazdag tulajdonosa felkérte, vezesse az általa szponzorált, jótékonysági céllal rendezett éves kajakversenyt. Hat évig maga is az Austin Tengeri Hajóment� Vállalatnál dolgozott, de elcsábították a CIA egy kevésbé ismert ágához, mely a víz alatti hírszer-zéssel foglalkozott. A hidegháború befejeztével az USA megszüntette a hírszerz� ágazatot, Austint pedig leszerz�dtette James Sandecker, aki, mie-l�tt az Egyesült Államok alelnöke lett, a NUMA igazgatója volt. Austin vízbe merítette az evez�ket, és kajakját a mintegy negyed mérföldre, egymástól száz láb távolságra lehorgonyzott két hajó felé irányította. A hajókon a versenybiztosok és a sajtó emberei tartózkodtak. A két hajó között kifeszített hatalmas piros-fehér zászlón a CÉL felirat lát-szott. A célszalag túlsó oldalán egymáshoz er�sítve egy dereglye és egy komp várakozott. A verseny végén a kajakokat majd a dereglyére rakják, az erre az alkalomra kibérelt komp fedélzetén pedig ebéd várja a versenyz�ket. Austin apja egy negyvennyolc láb hosszú fehér motorcsónak, a Fehér villám fedélzetér�l kísérte figyelemmel a versenyt. Vízbe mártva a lapátot Austin éppen hajrába akart kezdeni, mikor a szeme sarkából valami mozgást vett észre. Jobbra fordult, és egy magas, ívelt uszonyt látott egyenesen felé tartani. Mögötte pedig még legalább húsz uszony állt ki a vízb�l.


18

A Puget-öbölben több csapat gyilkos bálna élt. A lazaccal táplálkozó eml�sök a helyiek kabalájává váltak, és jelent�sen hozzájárultak a gazdaság fellendüléséhez. A világ minden tájáról özönlöttek a turisták, hogy bálna-les� hajókról gyönyörködjenek bennük, vagy az öböl vizén kajakokra szállva kalandot keressenek. Az orkák egészen a kajakokig úsztak, és gyak-ran bemutatót rendeztek; kidugták a fejüket, vagy teljes testükkel kiugrottak a vízb�l. Ártalmatlanul, néha pusztán néhány lábnyira elúsztak a kajakok mellett, de nem bántották �ket. Mikor az els� uszony körülbelül ötven lábra volt Austintól, az orka fele-gyenesedett. Huszonöt láb hosszú testének majdnem a fele kiemelkedett a vízb�l. Austin abbahagyta az evezést. Már rengetegszer látta a mutatványt, de még mindig leny�gözte a látvány. Az �t vizsgálgató bálna hatalmas termet� bika volt, valószín�leg a csapat vezére. Legalább hét tonnát nyo-mott. Áramvonalas, fekete-fehér teste nedvesen csillogott. A bálna visszacsobbant a vízbe, és uszonya újra gyorsan közeledett. A tapasztalata alapján arra számított, hogy az utolsó pillanatban majd lebukik a kajak alá. De amikor néhány lábnyira járt, újra felágaskodott, és kitátotta a száját. A borotvaéles fogak sora a rózsaszín szájban szinte elérhet� közel-ségben villogott. Austin hitetlenkedve bámult. Mintha a kedvenc cirkuszi bohóca hirtelen szörnnyé változott volna. Az állkapcsok kezdtek összecsu-kódni. Austin az orka torkába nyomta az evez�lapátot. Hangosan reccsent, ahogy a fogak rázáródtak. Az orka hatalmas teste a tizenhét kilós kajak orr-részére zuhant, és szilánkokra zúzta azt. Austin a hideg vízbe vetette magát. Egy másodpercig süllyedt, majd a ment�mellénye a felszínre lökte. Kiköpte a vizet, és meg-pördült. Legnagyobb megkönnyebbülésére az uszony távolodott t�le. Az orkacsapat Austin és a legközelebbi sziget között járt, ezért befelé kezdett úszni, távolabb a parttól. Néhány karcsapás után megállt, a hátára fordult. Nem a hideg vízt�l lett libab�rös. Egy rakás uszony üldözte. Lerúgta a cip�it, kibújt a ment�mellényb�l, bár tudta, a gesztus teljesen fölösleges. Még a mellény nélkül is legalább egy hátára szíjazott csónakmotorra lett volna szüksége, hogy lehagyjon egy orkát. A gyilkos bálnák óránként harminc kilométeres sebességgel képesek úszni. Austin számtalan ellenséggel nézett farkasszemet jeges nyugalommal, ez azonban most más volt. Ugyanaz a primitív, jeges rémület hajtotta, amit a k�korszaki el�dök is megtapasztalhattak: hogy egy vadállat felfalja. Ahogy a bálnák közeledtek, hallotta az orrnyílásukon kifújt leveg� cuppogó hangját. Szuff-szuff. Azt várta, mikor marnak a hegyes fogak a húsába, mikor a szuszogó kórus hangját er�s motorhang fojtotta el. Homályos szemekkel úgy látta, mintha egy csónak testén tükröz�dne a napfény. Kezek nyúltak érte, megragadták a karját. Jól beverte a térdét a csónak kemény m�anyag oldalába, mikor partra vetett halként landolt a fedélzeten. Egy férfi hajolt fölé. Jól van? Austin nagyot nyelt a friss leveg�b�l, és megköszönte az ismeretlen szamaritánus segítségét. Mi történt? – kérdezte a férfi. Egy bálna megtámadott. Az lehetetlen. Olyanok, mint egy nagy, barátságos kutya. Ezt közölje a bálnákkal is! Austin fel tápászkodott. Egy harminc láb hosszú, er�teljes, jól felszerelt motorcsónakon volt. A férfi, aki kihúzta a vízb�l, kopaszra volt borotválva. Feje tetején


19

tetovált pók díszlett. Szemét tükröz� kék lencsés napszemüveg takarta. Fekete farmert és fekete b�rdzsekit viselt. Mögötte, a fedélzetbe süllyesztve egy furcsa, hat láb magas, kúp formájú fémszerkezet volt, amelyb�l vastag elektromos kábelek ágaztak ki. Austin egy pillanatig megbámulta a furcsa szerkezetet, de aztán jobban érdekelte az, mi történik a vízen. Az orkacsapat, mely eddig �t üldözte, mint éhes tengeri farkasfalka, most távolodott a csónaktól, és a többi kajakos felé vette az irányt. Néhányan látták ugyan, hogy Austin elmerül, de túl messze voltak ahhoz, hogy tisztában legyenek vele, mi történt. Most, hogy Austin elt�nt, a versenyz�k meg voltak zavarodva. Néhányan lassan tovább eveztek. A legtöbben azonban teljesen leálltak, és most úgy ringtak a vízen, mint gumikacsák a fürd�kádban. A gyilkos bálnák gyorsan közeledtek a rémült versenyz�khöz. Ami még riasztóbb volt, az az, hogy újabb orkacsapatok t�ntek föl a kajakosok körül; ragadozók a préda körül. A versenyz�k nem voltak tudatában az �ket fenyeget� éles fogú veszedelemnek. Sokan eveztek már az öbölben, és tudták, hogy az orkák nem bántják �ket. Austin megragadta a csónak kormányát. Remélem, nem bánja – mondta, miközben gázt adott. A férfi válasza elveszett a két küls� motor robajában. A csónak hama-rosan repült a vízen. Austin a csónak orrával a mozgó uszonyok és a kaja-kok közötti rést vette célba. Azt remélte, a motor zaja elriasztja az állatokat. Elszorult a szíve, mikor a bálnák két csoportra oszlottak, és egyszer�en megkerülték, még mindig az áldozataik felé igyekezve. Tudta, az orkák kommunikálnak egymással, hogy összehangolják a támadásaikat. Néhány perccel kés�bb a csapat úgy rontott a kajakflottára, mint egy sorozat torpedó. Hatalmas testükkel nekizúdultak a törékeny csónakoknak. Számos kajak felborult, utasaik a vízbe röpültek. Austin lassított, a vízb�l kiemelked� fejek és a pengeszer� uszonyok között man�verezett. A Fehér villám közelebb került néhány felfordult kajakhoz, de a helyzet túl kaotikus volt ahhoz, hogy segíteni tudjon. Az egyik legnagyobb uszony egyenesen egy víz színén lebeg� férfi felé siklott, aki kislányát tartotta a karjaiban. Austinnak meg kellett volna kerülnie a többieket, hogy odajusson a legnagyobb veszélyben forgókhoz. A csónak tulajdonosához fordult. Van kéznél egy szigonypuskája? A kopasz kétségbeesett igyekezettel piszkált valami m�szerdobozt, ami kábellel csatlakozott a furcsa szerkezethez. Csak felnézett, és megrázta a fejét. De minden oké – mondta. – Nézze! – mutatott a felfordult kajakok irányába. A nagy uszony nem közelített tovább a férfihoz és kislányához. T�lük mindössze néhány láb távolságban játékosan imbolygott egy helyben, majd lassan távolodni kezdett a törött kajakoktól és a szerencsétlen evez�sökt�l. A többi uszony követte. A közelben gyülekez� csapatok is be szüntették a támadást, és újra a nyílt víz felé lavíroztak. A hatalmas bálnabika vidáman magasra szökkent. Pár perc múlva egyetlen orka sem volt látható. Egy kisfiú elszakadt a szül�jét�l. Nyilván nem jól volt ráadva a ment�-mellény, mert a feje folyton víz alá került. Austin felkapaszkodott a csónak szélére, és a vízbe vetette magát. A versenyúszók lapos fejese után er�teljes karcsapásokkal úszott a fiú felé. Sikerült elkapnia, miel�tt teljesen elsüly-lyedt volna. A lábaival taposva tartotta a fiú fejét a víz fölött. Csak néhány pillanatig kellett várnia. A Fehér villám vízre eresztette felfújható ment�csónakjait, és a versenyz�ket kihalászták az öbölb�l. Austin átadta a fiút a ment�knek, és körbefordult. A kopasz és a csónakja elt�nt.


20

Id�sebb Kurt Austin pont úgy nézett ki, mint a fia, csak id�sebb kiadásban. Széles vállai egy kicsit megroskadtak, de még mindig olyannak t�ntek, amivel falat lehet törni. Dús, ezüstös haját rövidebbre nyírva hordta, mint a fia, aki szerette sokáig elkerülni a borbélyt. Bár a hetvenes éveinek közepén járt, a szigorú étrend és testedzés jó karban tartotta. Még mindig képes volt annyit dolgozni, ami egy feleolyan id�s embert is kimerített volna. Arcát a nap és a tenger bronzosra színezte, szeme körül szarkalábak finom hálója látszott. Kékeszöld szemei egy tigris vadságával tudtak villogni, de a fiához hasonlóan általában elnéz� der�vel szemlélték a világot. A két Austin egy-egy túlméretes Jack Daniel’st dajkálva üldögélt a Fehér villám legnagyobb luxuskabinjának plüssfoteljeiben. Kurt kölcsön-kért az apjától egy méretre készült edz�ruhát. A Puget-öböl vize olyan volt, mint egy jégkockákkal feltöltött kád, és a torkán lecsorgó ital kellemes melegséggel szorította ki a tagjait zsibbasztó dermedtséget. A kabin berendezési tárgyaiban a b�r és réz dominált, a falakat lovaspóló- és lóverseny jeleneteket ábrázoló metszetek díszítették. Kurt úgy érezte, mintha egy exkluzív angol klubban lenne, ahol az ember nyugodtan meghalhat egy túl tömött karosszékben, és napokig nem fedeznék fel. Nem mintha keményen dolgozó, kitartó apja bármiben hasonlított volna egy angol úriemberre. Kurt gyanította, a kabint úgy tervezték, hogy légköre tompítsa a keménységet, mely szükséges volt ahhoz, hogy valaki a kíméletlen versenyben az élre kapaszkodjék. Az öreg újratöltötte a poharaikat, majd megkínálta Kurtot egy kubai Cohiba Lanceros szivarral, amit a fiú udvariasan visszautasított. Az apa rágyújtott, majd lilás füstfelh�t eregetett, mely beburkolta a fejét. Mi a fene folyt ott kint? Kurt agya még mindig nem tisztult ki. Meggondolta magát a szivarral kapcsolatban, és a férfias rituálé mozdulatai során rendezte a gondolatait. Ismét kortyolt egyet a poharából, majd el�adta a történetét. �rület! – summázta Austin a reakcióját. – A fenébe, azok a bálnák soha nem bántanak senkit! Te is tudod! Gyerekkorod óta vitorlázol az öbölben. Hallottál valaha is hasonló esetr�l? Nem. Úgy t�nik, mintha az orkák szeretnének az emberek közelében lenni, amit soha nem értettem meg. Austin hangos hahotával válaszolt. Nincs ebben semmi rejtély. A gyilkos bálnák nagyon okosak, és tudják, ugyanolyan agresszív ragadozók vagyunk, mint �k. Az egyetlen különbség, hogy �k f�leg élelemért ölnek. Így igaz. – Újabb adag italért indult, amire Kurt nemet intett. Jobban ismerte annál az apját, mint hogy megpróbált volna lépést tartani vele. Te Seattle-ben mindenkit ismersz. Találkoztál egy kopasz alakkal, akinek egy pók van a fejére tetoválva? A harmincas éveiben járhat. Úgy öltözik, mint egy Pokol angyala, fekete b�rbe. Az egyetlen ember, aki megfelel a leírásnak, a Pókember Barrett. Nem is tudtam, hogy képregényrajongó vagy, apa. Austin arca ráncokba szaladt a nevetést�l. Barrett egy csodagyerek komputerzseni, akinek nagyon bejött. Kispályás Bill Gates-féle. Mindössze úgy hárommilliárd dollárt érhet. Nagy háza van az öböl partján. Szegény, de sajnálom! Személyesen is ismered? Csak látásból. Egy id�ben jól ismert alak volt az éjszakai mulatókban, aztán kivonta magát a forgalomból. Mi van a fejdíszével?


21

Azt hallottam, gyerekkorában nagy Pókember-rajongó volt. Leborot-váltatta a haját, rátetováltatta a pókot a koponyájára, aztán hagyta, hogy visszan�jön a haja. Ahogy öregedett és kopaszodni kezdett, kilátszott a tetoválás, így újra leborotváltatta a haját. Egyébként amennyi pénze van, akár az egész testét kidekorálhatná a vasárnapi képregényekkel, és senkinek a szeme pillája sem rezdülne. Különc vagy sem, mindenesetre ma megmentett attól, hogy bálna-eledel váljék bel�lem. Szeretném megköszönni neki, és elnézését kérni, amiért magamhoz ragadtam a csónakja irányítását. Éppen be akart számolni az apjának a csónakon látott furcsa szerke-zetr�l, mikor egy matróz lépett be és jelentette, hogy a hal- és vadgazdál-kodástól van itt valaki. Egy perc múlva az Egyesült Államok Hal- és Vadgazdálkodási Szolgálatának zöld egyenruháját visel� fiatal, apró termet�, sötét hajú n� lépett a kabinba. Huszonöt körüli lehetett, bár sötét keretes szemüvege és komoly kifejezése többnek mutatta. Sheila Rowlandként mutatkozott be, és Kurttal akart beszélni a bálnás kalandjáról. Elnézést, hogy így magára törtem – menteget�zött. – Mindenféle kajakos tevékenységet beszüntettünk addig, amíg az események mélyére nem látunk. A bálnales a helyi gazdaság szempontjából nagyon fontos, ezért gyorsvágányra tettük az ügyet. A keresked�k máris tiltakoznak a tilalom ellen, de nem vállalhatunk kockázatot. Austin hellyel kínálta a hölgyet, Kurt pedig másodszor is elmesélte a történetét. Nagyon különös – ingatta a fejét. – Soha nem hallottam, hogy az orkák megsebesítettek volna valakit. És a támadások a delfináriumokban? Azok a bálnák fogságban vannak, és folyamatos a nyomás rajtuk, hogy produkálják magukat. Az összezártságtól és a túlhajszoltságtól dühösek lesznek, és néha az idomárokon töltik ki a haragjukat. A természetben is el�fordult egyszer-kétszer, hogy egy orka megragadott egy szörfdeszkást, mert fókának vélte. De ahogy észreveszik, hogy tévedtek, azonnal kiköpik a szörföst. Szerintem ennek az én bálnámnak nem tetszett a képem – jegyezte meg Kurt száraz humorral. Rowland mosolygott. Arra gondolt, bronzbarna vonásaival, világoskék szemének átható pillantásával Austin az egyik legvonzóbb férfi, akit valaha is látott. Nem hiszem, hogy err�l van szó. Ha egy gyilkos bálnának nem tetszene a képe, akkor most nem lenne képe. Láttam én már orkát, amely úgy dobált egy két és fél mázsás oroszlánfókát, mintha rongybaba lenne. Utánanézek, nem készült-e videófelvétel az esetr�l. Nem hiszem, hogy gondot okozna, hiszen rengetegen fotózták a versenyt – mondta Kurt. – Van valami elképzelése arról, mi zaklathatja fel annyira a bálnákat, hogy ilyen agresszívvé váljanak? A n� csak a fejét rázta. A gyilkos bálnáknak nagyon finomra van hangolva az érzékel�-rendszerük. Lehet, ha valami nem stimmel, nekiesnek a legközelebbi dolognak. Mint az agyonhajszolt orkák a delfináriumokban? Talán. Beszélek néhány cetológussal, és meglátom, mit mondanak. – Felállt és megköszönte, hogy id�t szántak rá. Miután elment, Austin apja felállt, hogy újabb kört töltsön, de Kurt tenyerével letakarta a poharát. Tudom, mit csinálsz, te vén róka. Megpróbálsz leitatni, hogy aztán elrabolhass, és valamelyik ment�hajódra hurcoltass! Az id�sebb Austin nem titkolta, mennyire szeretné elcsábítani a fiát a NUMA-tól, és visszaterelni a családi vállalkozásba. Mikor Kurt úgy döntött, a családi vállalkozás irányításának átvétele helyett inkább marad a NUMA-nál, a két férfi között feszültté


22

vált a kapcsolat. Az évek során azonban a kezdeti keser� csalódottság családi tréfálkozássá szelídült. Kezdesz puhánnyá válni – cukkolta a fiát Austin imitált undorral. – El kell ismerned, a NUMA nem valami izgalmas hely. Mondtam már, apa, nem az izgalom a lényeg. Persze, tudom. Kötelesség a hazával szemben, meg hasonlók. Az a legrosszabb az egészben, hogy mivel Sandecker alelnök lett, még csak nem is okolhatom azért, mert Washingtonban tart. Mit tervezel? Néhány napig még maradok. Új kajakot is kell rendelnem. És te? Van egy nagy melóm. Alaszka partjainál, Hanes-nél kell kiemelni egy elsüllyedt halászhajót. Nem akarsz velem jönni? Hasznodat tudnám venni. Kösz, de biztos vagyok benne, egyedül is elboldogulsz. Jó, jó, próbálkozni csak szabad? Na, rendben. Én fizetem a vacsorát. Austin apja kedvenc steakéttermében éppen egy csatornafed�-méret� marhahússzelettel volt elfoglalva, mikor megérezte a mobiltelefon vibrá-lását. Elnézést kért, majd kiment az el�térbe, hogy ott fogadja a hívást. A videotelefon parányi kijelz�jér�l dús fekete haját hátrafésülve visel� sötét b�r� férfi nézett Austinra. Joe Zavala Austin speciális egységének volt a tagja, akit még Sandecker szervezett be, egyenesen a New York-i Tenge-részeti F�iskoláról. Briliáns hajómérnök volt, akinek a merül� tárgyak tervezése során mutatott szakértelmére a NUMA azonnal vev� volt. Jó látni, hogy még mindig egyben vagy – üdvözölte Zavala. – Minden újság tele van a versenyt megtámadó gyilkos bálnákkal. Jól vagy? Igen. Mondhatnám, gyilkos jól szórakoztam. Zavala szája széle picit megrezdült mosoly gyanánt. Az én életem olyan unalmas. Ki más tudna egy jótékonysági kajak-versenyb�l lökött gyilkos bálnákkal vívott élet-halál küzdelmet csinálni, mint Kurt Austin? Amikor utoljára hallottam rólad, éppen azzal voltál elfoglalva, hogy minden Washingtonban található facér n�vel sikerüljön randizni. Ezt aligha nevezném unalmasnak. A társasági életet kedvel� Zavala nagyon népszer� volt a washingtoni hölgyek körében, akiket vonzott kedvessége, kifejezésteljes szemei és latinos csinossága. Nem tagadom, elég érdekes tud lenni az élet, mikor egy randin olyan n�vel futsz össze, akivel korábban randevúztál, de ezt össze sem lehet hasonlítani a te versenyeddel. Mi történt? Éppen apámmal vacsorázom, úgyhogy majd akkor mesélek, ha visszamentem. Néhány nap múlva. Úgy t�nik, hamarabb itt leszel Washingtonban. Parancsot kaptunk, hogy holnap éjszaka indulunk Norfolkból. Ismered Joe Adlert. A név ismer�sen hangzik. Nem � az a hullámos fickó kint Scrippsnél? � a világ egyik legjobb hullámszakért�je. Segíteni fogunk neki, hogy megtalálja a Southern Belle-t. Olvastam róla. Az a nagy konténerszállító hajó, amelyik tavaly márciusban süllyedt el. Így van. Rudi felhívott. Adler téged szeretne. Nyilván van zsozsója, mert Rudi teljesítette a kérését. – Rudi Gunn irányította a NUMA minden-napi m�ködését. Különös. Soha nem találkoztam Adlerrel. Biztos, hogy nincs tévedés a dologban? Egy tucat fickó van a NUMA-nál, akik már vettek részt kuta-tásban. Miért éppen én kellek neki? Rudi azt mondta, fogalma sincs. De Adler nemzetközileg elismert tudós, így teljesíti a kérését, hogy segítsünk megtalálni a hajót.


23

Érdekes. A Belle a keleti part középs� vonalában süllyedt el. Milyen közel van a kutatási terület ahhoz, ahol Trouték dolgoznak? – Paul és Gamay Trout, a speciális csoport másik két tagja éppen egy atlanti-óceáni felmérés kell�s közepén voltak. Olyannyira közel, hogy összekapcsolhatjuk a hajóinkat, és bulizhatunk – mondta Zavala. – A tequilát már bepakoltam. Míg te gondoskodsz a kajáról, addig én átíratom a repül�jegyemet. Majd értesítelek, mikor érkezem. Találkozunk a reptéren. Készen áll majd egy gép, hogy Norfolkba vigyen bennünket. Még tisztáztak néhány részletet, majd befejezték a beszélgetést. Kurt Adler kérésén törte a fejét. Az asztalhoz vissza érve közölte az apjával, hogy reggel indul. Ha Austin bosszankodott is, mert a fia megváltoztatta a terveit, nem mutatta. Megköszönte neki, hogy eljött Seattle-be a kajak-versenyre, és megígérték egymásnak, hogy ha egy kicsit több idejük lesz, újra összejönnek. Kurt másnap reggel egy korai géppel repült. Ahogy a gép felszállt, majd keletnek fordult, az apja visszafogott reagálásán gondolkodott. Kíváncsi volt, vajon az öreg Austin tényleg akarta-e, hogy beszálljon a családi vállalkozásba. Az öreg szempontjából ez azt jelentette volna, hogy beismeri, a nyugdíj felé tart. Mind a két férfi határozott véleménnyel rendelkezett, és egy cégnél dolgozniuk olyan lett volna, mintha két kapitány lenne egy csónakban. Az apja mindenesetre tévedett Kurt NUMA-beli köt�dését illet�en. Nem az izgalom volt az, ami a hatalmas oceanográfiai ügynökségnél tartotta. Minden izgalmas lehet�ség jelentésírás, papírmunka és értekezletek unalmas óráit is jelentette egyben, amit úgy igyekezett elkerülni, hogy kint maradt a terepen. Újra és újra visszacsábította a szirének éneke, ami nem volt más, mint a tenger kiismerhetetlen titokzatossága. Az olyan titokzatos események, mint találkozása a gyilkos bálnákkal. Újra átgondolta az orkákkal történt kalandját. Nem hagyta nyugodni a furcsa tetovált fej� férfi, és a csónakján látott elektromos készülék rendeltetése. Néhány perc múlva kisöpörte agyából a rendezetlen gondo-latokat, el�vett egy tollat és noteszt, és nekikezdett egy új kajak tervezé-sének. 3. NEW YORK Miel�tt Frank Malloy a rend�rség megbecsült tanácsadója lett, � volt az igazi zsaru fogalmának megtestesít�je. Gy�lölt mindenfajta rendetlenséget. Az egyenruhája mindig makulátlanul tiszta, nadrágja élesre vasalt volt. Tengerészgyalogos-múltjának hagyatékaként mákos haját katonásan, egé-szen rövidre nyíratta. Zömök testét gyakori edzéssel tartotta formában. A legtöbb rend�rrel szemben, akik unalmasnak találták a megfigyelést, Malloy élvezte, ha órákon át ülhetett egy autóban, figyelhette a forgalom és a járókel�k áradatát, éberen figyelve a társadalom szövetében felsejl� legkisebb szakadásra. Az sem ártott, hogy vasból volt a hólyagja. Malloy a Broadway-n parkolt. Az igyekv� helyiek és a bámészkodó turisták egyenletes folyamát tartotta szemmel, mikor egy férfi kivált a tömegb�l és egyenesen a jeltelen rend�rségi szedán felé tartott. A magas, vékony férfi harmincasnak látszott. Könny� rozsdabarna öltönyt viselt kopott Bew Balance futócip�vel. Nadrágjának térde gy�rött volt. Vörös hajával egyez� szín� kecskeszakálla csak egy kis pamacs volt. Kigombolt inggallérja alatt lazán lógott a nyakkend�je. Jár�röz� rend�rként töltött évei megtanították rá, hogy egy szempillantás alatt felmérje az embereket. Ezt a férfit újságírónak vélte. A férfi odament a kocsihoz, lehajolt, hogy arca az ablak magasságába kerüljön, és felmutatta az igazolványát. Lance Barnes vagyok, a Times riportere. Maga Frank Malloy?


24

A kérdés elrontotta Malloy elégedettségét. Igen, én vagyok Frank Malloy – mondta homlokát ráncolva. – Hogyan szúrt ki, Mr. Barnes? Könnyen – rántotta meg vállát a riporter. – Itt ül egyedül egy kék Ford szedánban egy olyan helyen, ahol gyakorlatilag lehetetlen parkolni. Kezdek ügyetlenné válni – mondta Malloy bánatosan. – Vagy még mindig rám van írva, hogy zsaru vagyok. Dehogy, csaltam egy kicsit – vigyorgott Barnes. A MACC-nál mondták, hogy itt van. A MACC, a Multi-Agency Control Center, az Ügynökségirányító Központ rövidítése volt. Ez a szerv volt felel�s a New York-ban tartott nemzetközi gazdasági konferencia biztonságáért. A világ minden tájáról a Nagy Almába jöttek a politika és üzleti élet legfontosabb képvisel�i. Én is csaltam – kuncogott Malloy. A MACC-tól felhívtak és jelezték, hogy jön. – Alaposan szemügyre vette a riporter arcát. Ismer�snek t�nt. – Találkoztunk már, Mr. Barnes? Azt hiszem, egyszer megbüntetett, mert nem a zebrán mentem át. Malloy nevetett. Soha nem felejtett el egy arcot sem. Majd eszébe jut. Mit tehetek önért? A konferenciáról készítek cikket. Hallottam, maga a f�szakért�, ha arról van szó, hogyan alkalmazható a modem technika a zavarkeltésben. Arra gondoltam, hátha meginterjúvolhatom, hogyan akarják kezelni a tervezett tiltakozásokat. Malloynak volt egy cége Virginiában, Arlingtonban, melyet az ország szinte valamennyi rend�rsége tanácsadóként alkalmazott a tömegek kezelését illet�en. Tagja volt jó néhány tömegoszlató technikát gyártó cég igazgatótanácsának; politikai és üzleti kapcsolatai révén meglehet�s vagyonra tett szert. A New York Times hasábjain megjelen� cikk még nagyobb bevételt eredményezhet a tanácsadó cégének. Csusszanjon be! – nyúlt át az anyósülésen, hogy kinyissa a jobb oldali ajtót. Barnes beszállt, kezet ráztak. A riporter a homlokára tolta a napszemüvegét, így láthatóvá vált zöld szemének fürkész� pillantása, valamint a szája és álla V formájához hasonló, hegyes szemöldöke. Zsebéb�l noteszt és egy mini digitális diktafont húzott el�. – Remélem, nem bánja, ha rögzítem a beszélgetésünket. Csak a biztonság kedvéért, hogy pontosan tudjam idézni. Nem gond – mondta Malloy; – Azt mond rólam, amit akar, csak arra ügyeljen, hogy jól írja a nevemet! – Mióta nem a törvény betartatásán ügyködött, hanem megalapította saját tanácsadó cégét, Malloy megtanulta, hogyan kell kezelni a riportereket. – Volt a sajtótájékoztatón? Hát persze. Micsoda arzenál! Azok a Humvee-ra szerelt nagy hatótávolságú akusztikus bombák! Megáll az ember esze! Igaz, hogy Irak-ban is használták �ket? A nem halálos fegyverek közé tartoznak. Olyan dobhártya-szaggató visító hangot bocsátanak ki, melyt�l a leghangosabb tüntet�ket sem lehet hallani. Ha valaki százötven decibellel az én fülembe bömbölne, én sem szónokolnék tovább a békér�l és igazságosságról. Csak arra fogjuk használni a készülékeket, hogy szóljunk a tömeg-hez. Valamelyik nap teszteltük �ket, legalább négyutcányira hallatszanak el. Aha – firkantott a riporter pár jegyzetet a noteszába. Az anarchisták biztosan megértik majd az üzenetet. Szerintem nem lesz szükség a nehéztüzérségre. Az apró dolgok a fontosak, mint a motoros jár�rök vagy az úttorlaszok. Úgy hallottam, van egy rakás high-tech cuccuk is.


25

Így igaz – mondta Malloy; – A dilisek kordában tartása leghatéko-nyabban szoftverrel, nem hardverrel történik. Hogyhogy? Haladjunk egy kicsit! – Malloy beindította a kocsit. Ahogy kihúzódott a járdaszegélyt�l, beleszólt a rádióba. – Itt Nomád. Észak felé haladok a Broadway-n. Nomád? – kérdezte Barnes, miután Malloy kijelentkezett. Sokat vándorlok a környéken. Szemmel tartom a dolgokat. A dilisek tudják, hogy mozgásban vagyok, de hogy hol járok, azt nem. Ez állandó készültségben tartja �ket. – Keletnek fordult, rövid ideig a Park Avenue-n haladt, majd visszakanyarodott a Broadway-re. Kik azok a „dilisek”, akiket emleget? Amikor anarchistákról beszélünk, az ember soha nem tudhatja, kivel vagy mivel áll szemben. Seattle-ben környezetvéd�k és békeaktivisták voltak. Aztán voltak neopogány feministák, akik a világkereskedelmi szervezetr�l és valami istenn�r�l kántáltak, bárki legyen is az. A f�vonalbeli anarchisták legtöbbje a gazdasági világrend ellen ágál. Mikor emberekr�l van szó, akkor nem er�szakosak, de a köztulajdont, vállalati tulajdont szabad prédának tekintik. F� fegyverük a káosz. Általában kisebb, önálló közösségekbe, vonzáscsoportokba szervez�dnek. Közös döntés alapján cselekszenek, és kerülnek minden hierarchiát. Amennyiben nincs szervezettségük, akkor hogyan keresi �ket? Nehéz ezt leírni. Nagyjából ugyanúgy, mint mikor az utcán voltam. Kisebb csoportokra, párokra oszlanak, vagy egyedül jönnek. Én a visel-kedésmintát keresem. Olvastam a seattle-i tüntetésekr�l. Kész rém álomnak t�nik. Malloy halkan füttyentett. Ezt sebhelyekkel is tudom igazolni. Micsoda felfordulás volt! És mi okozta a bajt? A dilisek a Világkereskedelmi Szervezetet vették célba, amit �k „hatalmi elit”-nek neveznek. A tömeg kezeléséért én voltam felel�s. Letolt gatyával kaptak el bennünket. A végén százezer feldühödött tüntet�vel kellett szembenéznünk, akik kiakadtak az úgynevezett kizsákmányoló világ-kereskedelmi rendszert�l. Fosztogattak, erre kijárási tilalmat vezettünk be, a rend�rség és a Nemzeti Gárda gumilövedékekkel, könnygázzal támadt az er�szakos és békés tüntet�kre egyaránt. A város kapott egy nagyot a szeme alá, és egy csomó pert akasztottak a nyakába. Néhányan úgy vélik, a rend�r-ség túlreagálta az egészet. Mások szerint nem tettek eleget. Ezt adja össze! Ahogy mondja, szép kis felfordulás! Malloy bólintott. De a seattle-i csata jelentette a fordulópontot. Amennyiben? A tüntet�k rájöttek, hogy az utcai masírozással nem kapnak elég figyelmet. Valami drasztikusabb akció kellett. Össze kellett törni néhány dolgot, kényelmetlenséget kellett okozni az embereknek, meg kellett zavar-ni csendes mindennapjaikat. Abból, amit ma láttam a városban, a hatalmi elit elég nagy utat tett meg Seattle óta. Száz százalékban. Philadelphiában a republikánusok kongresszusán újra hülyét csináltak bel�lünk. Jót randalíroztak, majd szétfutottak a kör-nyez� utcákba, nyomukban néhány pohos rend�rrel. Teljes káoszt és z�rza-vart keltettek. A miami világkereskedelmi konferencián szintén felkavarták a bilit. Végül 2002-ben, az itteni világgazdasági fórumon kezdtük kézben tartani a dolgokat, és a Republikánus Párt 2004-es kongresszusára már nagyjából összeállt a stratégiánk. A rendbontást a minimumra csökkentették, de panaszok merültek fel az emberi jogok korlátozása miatt.


26

Ez mindig része a tiltakozási stratégiának. Ezek a fickók okosak. Egy kis kemény mag utazik városról városra, provokálják a hatóságot és remé-lik, majd túlreagáljuk a dolgot. Hoppá! Malloy szélre húzódott, másodikként beparkolt egy hangszerekkel gyülekez� csoport közelében, és a rádió mikrofonjába vakkantott. Nomád a MACC-nak. Gerilla zenészek gyülekeznek engedély nél-küli vonulásra a Union Square-t�l a Madison Square Gardenig. Barnes végigpásztázta az utca mindkét oldalát. Én senkit nem látok vonulni. Még kettesével sétálnak. Ebben nincs semmi törvénybe ütköz�. Egy percen belül majd elkezdenek tömörülni – nem is, várjon csak, máris ott vannak! A zenészek nagyobb csoportokba kezdtek gyülekezni, és leléptek a jár-dáról, hogy felálljanak a menethez. De miel�tt a felvonulás elkezd�dhetett volna, kerékpáros és rolleres rend�rök özönlötték el az utcát mindkét irány-ból, és nekiláttak a letartóztatásokhoz. Barnes b�szen jegyzeteit. Le vagyok ny�gözve – mondta. – Úgy ment az egész, mint a karika-csapás. Úgy is kell. Ez a kis man�ver hosszú évek tapasztalatának az ered-ménye. Bár csak egy kisebb, köztes gazdasági konferenciával van dolgunk, vendégek és tiltakozók százairól beszélhetünk, tehát potenciálisan nagy baj is történhet. A dilisek egy lépéssel mindig megpróbálnak el�ttünk járni. Hogyan tudja megkülönböztetni az igazi fanatikusokat azoktól, akik csak tüntetni szeretnének? Elég nehezen. Egyszer�en letartóztatunk minden bajkever�t, és majd kés�bb tisztázzuk a dolgokat. – A m�szerfalra er�sített tartójából felvett egy csörg� mobilt, és átnyújtotta Barnes-nak. – Nézze meg! A riporter elolvasta a kijelz�n látható szöveget. Azt mondja, a robogósegység körülvette a zenészeket. Figyelmezteti az embereket, kerüljék el a környéket. Kamerákat kér, ment�ket és jogi megfigyel�ket. Azt akarja, vonjanak blokádot a rend�rök köré, hogy ne tud-ják letartóztatni azokat a tüntet�ket, akik a színházi negyedben zargatják az embereket. Kit�l jött ez? A dilisekt�l. Nem csak a rend�rök tanultak a Seattle-ben történ-tekb�l. Az anarchistáknak is megvan a maguk MACC-szer� központja. Közlik az aktivistáikkal, milyen útvonalon haladjanak, hogy elkerüljék a rend�röket. Mialatt egy eseményt felszámolunk, �k már egy másikat kez-denek. – Nevetett. – Mi minden évben több millió dollárt költünk a bizton-ságra, �k pedig olyan technológiát használnak, ami gyakorlatilag ingyenes. Nem tudják, hogy maguk elolvashatják az üzeneteiket? Dehogynem. De a tüntetések spontánabbak, így állandóan macska-egér játékot játszunk egymással. A játék neve Intel. Gyorsak, de a számok döntenek. Nekünk harminchétezer rend�rünk van, kis felderít� légi járm�-vünk, helikoptereink, videokameráink. Az embereink közül kétszáznak van olyan sisakba épített felvev�je, amely közvetlen kapcsolatban áll a bizton-sági agyközponttal. Nem figyelhetik a rend�rségi vonalakat? Tudjuk, hogy azt teszik. A kulcsszó a gyors reagálás. Tudja, mit mondanak a verekedésr�l. Egy nagydarab ember bármikor megver egy kicsit. Rendes körülmények között mi fogunk gy�zni. Barnes visszaadta a telefont Malloynak. Úgy t�nik, ez magának szól. A mobil kijelz�jén megváltozott a szöveg. JÓ NAPOT, NOMÁD. VAGY SZÓLÍTSUK FRANKNEK, MR. MALLOY?


27

Micsoda? – Malloy úgy meredt a telefonra, mintha kígyóvá változott volna a kezében. Hogy a fenébe csinálják? – fordult Barnes-hoz. A riporter csak meg-vonta a vállát és jegyzeteit. Malloy megpróbálta törölni a kijelz�t, de újabb üzenet jelent meg rajta. KEZD�DJÖN A JÁTÉK! A kijelz� elsötétült. Malloy felkapta a rádiót, próbálta hívni a központot, de sikertelenül. A telefon újra csörgött. Malloy pár pillanatig hallgatta, majd azt mondta: Azonnal indulok. – Sápadtan fordult Barnes felé. – A MACC-tól hívtak. A központban elromlott a légkondicionálás, a kommunikációs rend-szer a feje tetején áll. Senki nem tudja, hol vannak az egységeink. A jelz�-lámpák pirosra váltottak az egész városban. A Times Square-hez közeledtek. A mellékutcákból a rend�rség által szemmel láthatóan nem háborgatott tüntet�k özönlöttek a térre. Máris olyan zsúfoltság volt, mint szilveszter éjszakáján. Malloy autója lassan haladt a körülötte hemzseg� tömegben. Ahogy a régi New York Times-épülethez értek, a hatalmas képerny�r�l elt�nt az addig látható Disney-figura, és elsötétült. Odanézzen! – mutatott Barnes a képerny�re. Nagy fehér bet�k futottak át az ABC News Spectacular logóján. ÜDV NEO-ANARCHISTÁK, ÁTUTAZÓK ÉS TURISTÁK! KIIKTATTUK A HATALMI ELIT ELNYOMÓ SEREGEIT! ÍME EGY KIS ÍZELÍT� A JÖV�B�L. MA CSAK NEW YOR-KOT BÉNÍTJUK MEG, A KÖVETKEZ� LÉPÉSBEN AZ EGÉSZ VILÁGOT. HÍVJANAK ÖSSZE CSÚCSÉRTEKEZLETET, SZÁMOLJÁK FEL A GLOBALIZÁCIÓ KERETEIT, KÜLÖNBEN MI TESSZÜK MEG! LEGYEN SZÉP NAPJUK! Megjelent egy mosolygós arc két szarvval, majd egyetlen szó: LUCIFER. Ki a fene ez a Lucifer? – bámult Malloy ki a szélvéd�n. Fogalmam sincs – nyúlt Barnes a kilincsért. – Köszönöm a fuvart. Le kell adnom az anyagot. Aztán a szó elt�nt, helyette FRANK MALLOY jelent meg a tér minden egyes kijelz�jén, legyen az bármilyen méret�, bármilyen gyártmányú. Panasonic, LG, NASDAQ. Malloy szitkozódva kecmergett ki az autóból, szeme a nyüzsg� tömeget pásztázta. Barnes-t elnyelte a több ezer tüntet�. A „Lucifer” nevet mormolta magában, és a gerincén végigfutott a hideg. Hirtelen eszébe jutott, hol látta a riporter arcát. A hegyes szakáll, a vörös haj, a V alakú szemöldökök és száj, valamint a zöld szem tudat alatt is a Sátán-ábrázolásokra emlékeztette. Ahogy ott állt, azon t�n�dve, vajon meg�rült-e, nem tudta, hogy azok a jade-zöld szemek minden mozdulatát figyelik. Barnes egy irodaépület bejáratába húzódott, ahonnan szemmel tarthatta Malloy-t. Telefont tartott a füléhez és nevetett. Csak azért hívtalak, hogy közöljem: a terved úgy ment, mint a karikacsapás. A városban teljes a káosz. Nagyszer�! – hangzott a vonal másik végér�l. – Figyelj, beszélnünk kell! Fontos. Most nem. Gyere ki a világítótoronyhoz, hogy személyesen is köszönetet mondhassak! Zsebre vágta a mobilt, és a Times Square-t figyelte. Egy fiú éppen most dobta be egy téglával a Disney-bolt kirakatát. Példáját mások is követték, és perceken belül mindkét járdát üvegcserepek borították. Felgyújtottak egy kocsit, fekete füstoszlop gomolygott az ég felé. Ég� ruha és m�anyag szaga töltötte be a leveg�t. Egy zenekar masírozott végig az utcán a Híd a Kwai folyó fölött dallamát játszva. A zenét alig lehetett hallani az autódudák keltette hangzavarban. Barnes sátáni arcán üdvözült mosollyal figyelte a jelenetet. Káosz! – mormolta újra és újra imaként a szót. – Édes, csodálatos káosz!


28

4. A fedélzet teljes fényárban úszott, mikor az Austint és Zavalát szállító NUMA-gépkocsi megállt a norfolki dokknál. Austin ruganyos léptekkel sietett fel a pallón. Örült, hogy visszamehet a tengerre, és izgatott volt, mert a NUMA flottájának egyik legújabb hajóján, a Peter Throckmorton kutató-hajón utazhatott. Hálával tartozott a titokzatos dr. Adlernek, amiért meghív-ta a kutatóexpedíciójába. A 275 láb hosszú hajót a tengeri régészet egyik úttör�jér�l nevezték el. Throckmorton bebizonyította, hogy a régészeti módszerek a víz alatt is alkalmazhatók, ezzel a felfedezések egy új korszakát nyitotta meg. A hajó nem volt más, mint tengerjáró igásló. Tervezésekor a sokoldalúság volt az egyik f� szempont; érzékel�berendezései ugyanolyan könnyen vizsgálhattak egy víz alatti várost, mint hideg óceáni áramlatokat. A legtöbb kutatóhajóhoz hasonlóan a Throckmorton egy tengerjáró-fedélzet volt, ahonnan a tudósok különféle járm�veket ereszthettek vízre, és mindenféle kísérleteket végezhettek. A hajócsavar fölül és az els� fedél-zetb�l álltak ki a daruk és rakodórudak, melyekkel le lehetett ereszteni a különböz� szondákat és kis tengeralattjárókat. Mindkét oldalra motoros csörl�ket szereltek. A hajó egyik tisztje a feljáró végében fogadta a NUMA embereit. Cabral kapitány üdvözli önöket a Throckmorton fedélzetén, és kellemes utat kíván. Austin korábbi NUMA-expedíciókról már ismerte a kapitányt, Tony Cabralt, és alig várta, hogy újra találkozhasson vele. Tolmácsolja köszönetünket a kapitánynak, és mondja meg neki, nagyon örülünk, hogy a parancsnoksága alatt hajózhatunk. Miután a formaságokat rövid úton le tudták, egy matróz kényelmes kabinjaikhoz kísérte �ket. Ledobták katonai vászonzsákjukat, és Adler keresésére indultak. A tengerész javaslatára el�ször a járm� irányító-termében keresték. Az irányítóterem tágas, félig sötét terem volt a f�fedélzeten. A falakat monitorok sora szegélyezte, melyek a hajó távérzékel� rendszerének szemeiként és füleiként szolgáltak. Mikor leeresztettek egy szondát, az általa gy�jtött adatok a központba érkeztek analízisre. Most, hogy a hajó még mindig a kiköt�ben tartózkodott, a teremben egyetlen ember volt, aki egy asztalnál ülve egy számítógép billenty�in pötyögött. Dr. Adler? – kérdezte Kurt. A férfi felnézett és elmosolyodott. Igen. Önök pedig bizonyára a NUMA emberei. Austin és Zavala bemutatkoztak, kezet fogtak Adlerrel. A hullámok elismert tudósa kicsit gy�r�dött, er�s csontú, favágóalkatú férfi volt bozontos ezüstfehér hajjal, mely úgy nézett ki, mint egy öreg tölgyfáról lógó spanyol moha. Fels� ajka fölött csavaros bajusz díszelgett. Mintha valaki utólag ragasztotta volna az arcára. Mennydörgésszer� hangja mindig barátságtalanul hangzott, mintha éppen most ébresztették volna fel egy jó kis szundikálásból, de a drótkeretes szemüveg mögül rájuk szegez�d� élénk-szürke szemek jókedv�en csillogtak. Megköszönte nekik, hogy eljöttek, és odahúzott két széket. Nem is tudják, uraim, mennyire örülök, hogy eljöttek! Nem voltam biztos benne, hogy Rudi Gunn teljesíti a kérésemet, és elengedi önt az expedíciónkra, Kurt. Az, hogy Joe is itt van, nem várt bónusz. Valószín�, hogy makacsnak bizonyultam egy kicsit, ami a kvéker hátteremnek tudható be. Baráti meggy�zés és hasonlók. Mi nem lökdös�dünk, csak egy kicsit nógatjuk az embereket, míg észre nem vesznek bennünket. A professzornak biztosan soha nem kellett amiatt aggódnia, hogy nem veszik észre – gondolta Austin. – Nem kell menteget�znie. Mindig örömmel vállalok egy jó kis tengeri hajókázást. Csak azért voltam meglepve, mert kifejezetten engem kért, holott még soha nem találkoztunk.


29

De már sokat hallottam önr�l. És tudom, a NUMA szereti az ön különleges egységének említése nélkül tálalni az eredményeit. A különleges egység szellemi atyja Sandecker admirális volt, aki Dirk Pitt el�tt a NUMA Igazgatója volt. � akart létrehozni egy szakért�kb�l álló, víz alatti feladatokra kiképzett csoportot, mely id�nként a kormányzat látókörén kívül es� területeken is bevethet� volt. Ugyanakkor a leglátványosabb küldetések sikerét arra használta fel, hogy a Kongresszusból több pénzt préseljen ki. Igaza van. Szeretjük kisebbíteni a szerepünket. Adler széles vigyora látni engedte nagy fogait. Elég nehéz kisebbíteni a munkájuk jelent�ségét akkor, ha megtalálják Kolumbusz testét egy víz alatti maja piramisban. Vagy mikor a keleti parton megakadályoznak egy metánhidrát-cunamit. Puszta szerencse. Csak hibakereséssel foglalkoztunk. Zavala a szemét forgatta. Kurt szerint a hibakereséssel egy baj van; néha az úgynevezett „hiba” találja meg és találja el az embert. Elismerem, a speciális egységnek adódott már néhány különleges megbízatása, de a NUMA jó pár nálam sokkal képzettebb szakemberrel rendelkezik. Miért engem kért? Adler elkomolyodott. Valami nagyon furcsa dolog történik az óceánban. Ebben nincs semmi új – mondta Austin. – A tengert kevésbé ismerjük, mint a távoli �rt. A csillagokról többet tudunk, mint a talpunk alatt lév� bolygóról. Én lennék az els�, aki egyetért önnel. Csak arról van szó, hogy... nos, néhány �rült gondolat jár a fejemben. Joe és én már régen megtanultuk, hogy az �rültséget csak egy hajszál választja el az ésszer�ségt�l. Szeretnénk hallani, mit gondol. Majd elmondom, ha eljön az ideje. Szeretnék várni vele, amíg megtaláljuk a Southern Belle-t. Ráérünk. Beszéljen a Belle elt�nésér�l Ahogy emlékszem, a keleti part közepe táján hajózott. Leadott egy SOS jelzést, mondván, hogy bajban van, aztán nyomtalanul elt�nt. Így van. Órákon belül intenzív kutatás indult. Mintha elnyelte volna a tenger. Szörny� lehetett a legénység családtagjainak, hogy nem tudták, mi történt a szeretteikkel. Ami a kérdés gyakorlati oldalát illeti, a tulajdonosok szeretnék rendbe tenni a jogi ügyeket. Több száz évvel ezel�tt is t�ntek el hajók nyomtalanul – mondta Austin. – El�fordul ma is, az azonnali és teljes, egész világra kiterjed� kommunikáció korában. De a Belle nem akármilyen hajó volt! Olyan közel járt ahhoz, hogy elsüllyeszthetetlen legyen, amennyire csak lehetséges. Austin vigyorgott. Mintha ismer�sen hangzana. Adler figyelmeztet�en felemelte az ujját. Tudom. Ugyanezt mondták a Titanicról. De a Titanic katasztrófája óta nagyot fejl�dött a hajóépítés. A Belle teljesen új típusú teherszállító óceánjáró volt. Olyan er�sre építették, hogy a legvadabb id�járási viszonyokat is átvészelje. Ön azt mondja, nem ez az els� alkalom, hogy egy jól megépített hajó elt�nik. Tökéletesen igaza van. A Munich nev� teherszállító hajó 1978-ban t�nt el egy viharban, mikor az Atlanti-óceánt szelte át. A Belle-hez hasonlóan SOS jeleket adott, és a rádión közölte, hogy bajban van. Senki nem értette, mi történhetett egy ilyen modern hajóval. Huszonhét tengerész veszett oda. Tragikus. Találtak bármilyen nyomot? – kérdezte Austin.


30

A mentési kísérletek azonnal az SOS jelzés után megkezd�dtek. Több mint száz hajó fésülte át az óceánt. Találtak némi törmeléket, valamint egy üres ment�csónakot, ami fontos információval szolgált. A csónak a hajó jobb oldalán, a vízfelszín fölött mintegy hatvan láb magasságban függött. A feler�sítésre szolgáló acélrudak orrirányból hátrafelé görbültek meg. Zavala mérnöki agya azonnal meglátta az adat jelent�ségét. Egyszer� a képlet – jelentette ki. – Legalább hatvan láb magasságú, rendkívüli er� leverte a csónakot a tartórudakról. A Tengerjogi Bíróság ítélete szerint a hajó a rossz id�járási körülmények által okozott „szokatlan esemény” során süllyedt el. Austin kuncogott. Mintha a Tengerjogi Bíróság csak körbetáncolta volna az igazi következtetéseket. Azok a tengerészek, akik ismerik a bíróság ítéletét, egyetértenének önnel. Fel voltak háborodva. �k pontosan tudták, mi süllyesztette el a Munichet. A matrózok évek óta mesélnek nyolcvan vagy kilencven láb magas hullámokról, de a tudósok nem hitték el a történeteiket. Én is hallottam a monstrum hullámokról, de els�kézb�l még nem tapasztaltam meg �ket. Legyen hálás érte, mert ha belefutott volna egy ilyen képz�dménybe, most nem folytatnánk ezt a beszélgetést. Egyfel�l nézve nem is kárhoztatom a Tengerjogi Bíróságot az óvatosságukért – mondta Austin. – A tengerészekr�l tényleg mindenki tudja, hogy szeretik kiszínezni az igazságot egy kicsit. Én is tanúsíthatom – jegyezte meg Zavala. – Évek óta hallok sell�kr�l szóló történeteket, de még egyet sem láttam. A bíróság kétségkívül sejtette, milyen szalagcímeket hoznának az újságok a gyilkos vámpírhullámokról – mondta Adler. – A kor tudományos ismereteit tekintve a tengerészek leírásának megfelel� hatalmas hullámok keletkezése elméletileg lehetetlen volt. Mi, tudósok egy lineáris modellnek nevezett matematikai egyenletsorral modellezzük a jelenséget. Eszerint egy kilencven láb magas hullám tízezer évben egyszer fordul el�. Ezek szerint a Munich elvesztése után a következ� pár száz évben aggodalomra semmi okunk – húzta el Austin a száját fanyar humorral. Ezt gondolták a Draupner-eset el�tt. A Norvégia partjainál m�köd� Draupner-fúrótoronyról beszél? Hallott a Draupnerr�l? Hat évig dolgoztam az északi-tengeri fúrótornyokon – mondta Austin. – Egyik helyen sem lehet olyan embert találni, aki ne hallott volna a Draupner-toronyt elsöpr� hullámról. A fúróállomás száz mérföldre fekszik a parttól – magyarázta Adler Zavalának. – Az Északi-tenger egyébként is hírhedt a szörny� id�járásáról, de 1985 újév napján egy ronda nagy vihar támadt. Harminc-negyven láb magas hullámok ostromolták a fúrószigetet. Aztán egy akkora hullám vágódott nekik, mely a torony érzékel�i szerint kilencven láb magas volt. Még mindig eláll a lélegzetem, ha belegondolok. Úgy t�nik, a Draupner-hullám magával sodorta a lineáris modellt is – jegyezte meg Zavala. Egyszer�en kirobbantotta. Az a hullám harminc lábbal magasabb volt, mint amit a modell a tízezer évenként esedékes monstrumként jósolt. Egy Julian Wolfram nev� német tudós felállított egy radart a Draupner platformján. Négy éven át megmért minden egyes hullámot, amelyik a toronyhoz közelített. Huszonnégy olyan hullámot talált, mely meghaladta a lineáris modell által kalkulált fels� határt.


31

Ezek szerint a matrózmesék nem is túloztak olyan nagyon – mondta Austin. – Hátha Joe találkozhat végre a sell�jével. Olyan messzire talán nem mennék, de Wolfram kutatásai azt mutat-ják, a legendáknak van valami tényleges alapjuk. Mikor a grafikonokat ábrázolta, azt találta, hogy ezek az új hullámok nemcsak magasabbak, hanem meredekebbek is voltak, mint az átlagos hullámok. Wolfram ered-ményei akkora megrázkódtatást okoztak a hajózási vállalatoknak, mint egy... mint egy ilyen szörnyszülött hullám. A hajómérnökök éveken át olyan hajókat terveztek, melyek elég er�sek voltak ahhoz, hogy megküzdjenek negyven láb magasságú hullámokkal. De nem többel! Az id�járási el�re-jelzések ugyanezeken a téves feltételezéseken alapultak. Abból, amit mond, az derül ki, az összes tengeren haladó hajó ki van téve annak, hogy egy gyilkos hullám elsüllyeszti – mondta Zavala. Adler bólintott. Milliárdokba került volna újraterveztetni és átépíttetni �ket. Egy ilyen gazdasági katasztrófa lehet�sége fellendítette a kutatást. A figyelem Dél-Afrika partjaira koncentrálódott, ahol több tengerész talál-kozott ilyen szörnyszülött hullámokkal. Mikor a tudósok térképre vetítették a Cape körüli hajóbaleseteket, felfedezték, hogy azok az Agulhas-áramlat mentén történtek. A nagy hullámok a jelek szerint els�sorban olyankor képz�dnek, mikor a meleg áramlat egy hideg áramlattal találkozik. Az 1990-es években, a tíz év alatt húsz hajó t�nt el ebben a térségben. A hajótársaságok fellélegezhettek – mondta Austin. – Nem kellett mást tenniük, csak elkerülni azt a környéket. Rájöttek, hogy a dolog nem ilyen egyszer�. 1995-ben a Queen Elisabeth II. futott bele egy kilencven láb magas hullámba az Atlanti-óceán északi részén. 2001-ben két luxus üdül�hajó, a Bremen és a Caledonian Star találkozott kilencven láb magas hullámokkal, az áramlattól távol. Mindkét hajó szerencsésen túlélte az eseményt, így be tudtak számolni róla. Ami azt jelenti, nem az Agulhas-áramlat az egyetlen hely, ahol ezek a hullámok el�fordulnak – mondta Austin. Helyes. Ezeknek a hajóknak a közelében nem voltak ellentétes áramlatok. Adatainkat összehasonlítottuk a statisztikákkal, és nyugtalanító eredményekre jutottunk. Húsz éven belül több mint kétszáz darab, hatszáz lábnál hosszabb tartályhajó és konténerszállító teherhajó süllyedt el. A bal-esetekben f�leg az óriáshullámok játszottak szerepet. Elég komor statisztika. Borzalmas! Mivel a hajózásra nézve nagyon komoly következmé-nyei vannak, elkezdtük megreformálni a hajótervezés elveit, és megpró-báljuk el�re jelezni az óriáshullámokat. Kíváncsi vagyok, az a kutatás, amelyben Trouték vesznek részt, összefügg-e ezekkel a túltáplált hullámokkal – t�n�dött Zavala. Paul Trout és a felesége, Gamay Morgan-Trout – magyarázta Austin Adlernak – kollégáink a NUMA-nál. A Nemzeti Óceán- és Atmoszféra Ellen�rzés hajóján, a Benjamin Franklin fedélzetén dolgoznak, a térség örvényeit vizsgálják. Adler elgondolkodva megcsipkedte az arcát. Érdekes felvetés. Érdemes utánanézni. Ahogy most állunk, eleve semmit nem zárok ki. Mondott valamit ezeknek a monstrumoknak az el�rejelzésér�l. Röviddel a Bremen és a Caledonian Star esete után az európaiak fell�ttek egy m�holdat, amely a világ tengereit pásztázta. Három hét alatt tíz olyan hullámot regisztrált, mint amilyen majdnem elsüllyesztette a két hajót. Rájött már valaki, mi okozhatja ezeket a gyilkos hullámokat?


32

Néhányan a kvantummechanikából ismert Schrödinger-egyenlet alkalmazásával próbálkozunk. Egy kicsit bonyolult, de magyarázatot ad arra, miként keletkezhetnek és t�nhetnek el dolgok minden látható ok nélkül. A „vámpírhullám” szó jól tükrözi a jelenség természetét. Más hullá-mokból elszívják az energiát, és voilá, már meg is van a hatalmas szörny-szülöttünk. De azt, hogy mi váltja ki �ket, még mindig nem tudjuk. Abból, amit elmondott, az következik, hogy a lineáris modell alapján készült összes hajóra a Southern Belle sorsa várhat. Ennél még cifrább a helyzet, Kurt. Sokkal cifrább. Nem értem. A Southern Belle tervez�i munkájuk során már alkalmazták az óriás-hullámokról szerzett ismereteket. A Belle zárt el�fedélzettel, dupla törzzsel és meger�sített rekeszfalakkal épült, hogy a víz ne tudja elárasztani. Austin egy pillanatig némán meredt a tudósra. Szavait gondosan megválogatta. Ez azt jelentené, hogy a hajó kilencven lábnál is magasabb hullámmal találkozott. Adler a komputer képerny�je felé intett. Az ábrán egy sor hullámvonal és méretadatok voltak láthatók. Hogy pontosak legyünk, valójában két hullámról van szó; egy száz láb és egy százhúsz láb magasról. A m�hold rögzítette �ket. Adler azt várta, drámai bejelentése nagy hatással lesz a két férfira, de azok arca a várt hitetlenkedés helyett élénk érdekl�dést tükrözött. Adler tudta, helyesen döntött, hogy szívességet kért Rudi Gunntól, mikor Austin a barátjához fordult: Úgy néz ki, el kellett volna hoznunk a szörfdeszkánkat is!


33

5. BIG MOUNTAIN, MONTANA Az öreg elrugaszkodott a székes felvonóból, és er�teljes korcsolyázó mozdula-tokkal síelt fel a Fekete Gyémánt pálya fels� pontjához. A hegy ormánál megállt, kobaltkék szemei be itták az ég és a hegyek panorámáját. Hétezer láb magasból madártávlatból látta a Flathead-völgyet és a White-fish-tavat. Keletre a Glacier Nemzeti Park havas csúcsai csillogtak. Északra a kanadai Sziklás-hegység csipkézett tagjai nyúltak. A kopár csúcsot nem homályosította köd. A szikrázóan kék eget egyet-len felh� sem csúfította. Ahogy a napfény melengette az arcát, azon t�n�-dött, milyen sokkal tartozik ezeknek a hegyeknek. Szemernyi kétsége sem volt. A komor hegycsúcsok józan tisztasága nélkül meg�rült volna. Mikor a második világháború véget ért, Európa kezdte összeszedni ma-gát, az � agya azonban tele volt sötét gondolatokkal. Nem számított, hogy halálos képességeit az ellenállás szolgálatában kamatoztatta, akkor sem volt egyéb gyilkos robotnál. Ráadásul volt egy végzetes hibája: az embersége. És mint minden finomra hangolt m�szer, amiben valami rosszul m�ködik, id�vel szétesett volna. A háború sújtotta kontinensr�l New Yorkba ment, majd nyugat felé haladt, míg több ezer mérföldre került az európai vágóhídtól. Épített magának egy egyszer� rönkházat. Saját kezével vágott ki és dolgozott meg minden fát. A gerincpróbáló munka és a vegytiszta leveg� lassan ki�zte az árnyékokat agyának rejtett zugaiból is. Az er�szakos rémálmok egyre rit-kábban jelentkeztek. Már úgy is tudott aludni, hogy nem volt pisztoly a párnája alatt, és nem hordott t�rt a combjához er�sítve. Az évek múltával az érzéketlen, precíziós gyilkológépb�l id�söd� sírajongó vált. Fiatal korában rövidre nyírt sz�ke haja ónos szürkére �szült, és a füle alá ért. Bozontos bajusza illett busa szemöldökéhez. Sápadt b�rét barnára cserzette az id�járás. Hunyorgott a havon csillogó napfényt�l, jellegzetes, hosszú állú arcán mosoly játszott. Nem volt hív� ember. Nem tudott lelkesedést kicsiholni magából egy olyan Teremt� iránt, aki képes volt olyan abszurd dolgot létrehozni, mint az ember. Ha vallást választott volna, druida lett volna, hiszen ugyanannyi értelme volt annak, hogy egy tölgyfát imádjon, mint bármely más istenséget. Ugyanakkor a hegy csúcsához megtett minden egyes útját lelki gyakorlatnak tekintette. Ebben az idényben ez lesz az utolsó futása. A hó – mint a magasan fekv� helyeken általában – még tavasszal is kitartott, de a tél könny�, habzó, pezsg�s fehérségét már nehéz, latyakos hótakaró váltotta fel. A vékony paplan alól barna foltok bukkantak el�, s nedves föld szaga töltötte be a leveg�t. Megigazította síszemüvegét, ellökte magát, és egyenesen lecsusszant az Északi-medence oldalán, hogy kell�en felgyorsuljon az els� forduló el�tt. Minden napját ugyanazon az útvonalon kezdte. Gyors siklás a tekn�ben, ahol útja néma szellemalakok között vezetett. A különös, lázálomszer� lényeket a hideg és a köd hozta létre, ahogy zúzmarába burkolta a fákat. Simán, er�lködés nélkül fordult, ahogy gyermekkorában az ausztriai Kitz-bühelben megtanulta. A tekn� alján bevágott a Schmidt-facsúsztató mélyedésébe, majd egy tisztásra ért. A legelszántabb síel�kön és hódeszkásokon kívül már min-denki szögre akasztotta a léceket; az emberek a hajóikkal és horgász-felszerelésükkel foglalkoztak. Úgy t�nt, mintha � lenne a hegy ura. De ahogy Schroeder kiért a fák közül a nyílt terepre, két síz� bukkant el� egy kis fenyvesb�l. Néhány száz lábbal mögötte haladtak, a nyomvonala két oldalán. Változatlan sebességgel, egyenletesen, lapos hullámvonalban síelt, hogy az újonnan érkez�k elférjenek mellette. Ahelyett azonban, hogy megel�zték volna, felvették a ritmusát, és


34

hamarosan mind a hárman egy vonalban siklottak. Régóta szunnyadó bels� radarja hirtelen bekapcsolt. De elkésett. A két alak satuba fogta. Az öreg az ösvény szélére húzódott. Kísér�i havat spriccelve, hokis módon álltak meg. Egyik alatta, a másik fölötte. Egyforma, ezüstszín� overalljaik dagadó izmokon feszültek. Arcukat tükrös símaszk takarta, csak az álluk látszott ki alóla. A férfiak némán álltak, így próbálták megfélemlíteni áldozatukat. Az öreg fülig ér� mosollyal villantotta meg fogait. Reggelt! – köszönt vidáman a hosszú évek alatt begyakorolt nyugati akcentusával. – Ennél szebb napunk nem is lehetne. A fölötte álló síz� vontatott, déli akcentussal beszélt. – Ha nem tévedek, maga Karl Schroeder. Az évtizedekkel ezel�tt levetett név megdöbbent�en idegenül hangzott a fülének, de azért tovább mosolygott. Attól tartok, téved, barátom. Az én nevem Svensen. Ame Svensen. A síz� ráér�sen leszúrta a két botját, benyúlt a síruhájába, és el�húzott egy PPK Walther pisztolyt. Ne játszadozzunk, Ame! Ujjlenyomatokkal hitelesítettük a személy-azonosságát. Lehetetlen! Attól tartok, összetévesztenek valakivel. A férfi láthatóan jól szórakozott. Nem emlékszik? Maga mögött álltunk a bárban. Az öreg az emlékezetében kutatott, és felidézett egy esetet az Üvölt� Pokol szalonban. Intenzíven sörözött a hegy lábánál található meleged� bárjában, ahogy csak egy osztrák tud. Kiment a mosdóba, majd mire vissza-tért a bárszékéhez, félig tele söröskorsója elt�nt. A bár tömve volt, és felté-telezte, egy másik vendég tévedésb�l az � korsóját ragadta meg. A söröskorsó! – mondta. – Tehát maguk voltak! A férfi bólintott. Több mint egy óráig figyeltük magát, de megérte a várakozást. Teljes ujjlenyomatot hagyott nekünk. Azóta a seggében lógunk. Fentr�l sílécek surrogása hallatszott. Csak semmi ostobaság! – pillantott a hang irányába a férfi, keszty�s kezével el takarva a pisztolyt. Egy pillanat múlva magányos síz� suhant el mellettük, és lassítás nélkül elt�nt a lejt�n. Schroeder tudta, hogy átalakulása hidegvér� harcosból emberi lénnyé sebezhet�vé teszi. De elhitette magával, hogy új személyazonossága sikeresen elszigeteli a múlttól. A szívének szegezett pisztoly azonban gyorsan meggy�zte az ellenkez�jér�l. Mit akarnak? – Schroeder a hosszú ideje menekül�, és végül elfogott ember fásultságával szólalt meg. Azt akarom, hogy fogja be a pofáját, és pontosan azt tegye, amit mondok! Úgy értesültem, maga katona volt valamikor, tehát tudja, mit jelent parancsot teljesíteni. Még hogy katona! – szólt közbe a másik férfi, hangjában leplezetlen megvetéssel. – Én innen csak egy leszálló ágban lév� vén faszit látok, aki telecsinálta a nadrágját. Mindketten röhögtek. Jól van. Azt tudták, hogy katona volt, de azt nem, hogy a világ egyik leghír-hedtebb gyilkosképz� iskolájában tanult. A küzd�sportokban és céllövé-szetben szerzett tudását azóta is szinten tartotta, és bár nyolcvanhoz közeledett, az állandó testedzésnek és kemény sportnak köszönhet�en olyan volt a teste, amit egy fele annyi id�s férfi is megirigyelhetett volna.


35

Nyugodt maradt, biztos volt a dolgában. Az � területén járnak, ahol minden fát, minden sziklát ismer. Régen volt az, amikor katona voltam. Most már csak egy öregember vagyok. – Lehajtotta a fejét, leengedte a vállát, hogy úgy nézzen ki, mint aki megadta magát. Mély hangjába enyhe remegést csempészett. Sokkal többet tudunk magáról, mint hinné – mondta a pisztolyos. – Tudjuk, mit eszik, hol alszik. Tudjuk, hol lakik azzal a korccsal. Jártak a házában! Ahol valaha a korcs lakott – pontosított a másik. Megölték a kutyámat? – bámult a férfira. – Miért? A zajos kis dög nem hagyta abba a vonyítást. Adtunk neki egy tablettát, hogy elhallgattassuk. A barátságos dakszli, akit Sacinak nevezett el, bizonyára azért ugatott, mert örült a betolakodóknak. Mintha hideg áramlott volna a testébe. Agyában egykori oktatója, Heinz professzor szavai csengtek. Az angyali arcú, kedves kék szem� pszichopata kényelmes tanári állást kapott a Wevelsburg apátságban, hálából a náci halálgépezet kifejlesztéséért. Képzett kezekben szinte bármilyen hétköznapi tárgy halálos fegyverré válhat – mondta a professzor halk hangján. – Ha ezt az újságot szorosan feltekerjük, a kemény végével eltörhetjük egy ember orrát, és a csont-szilánkokat bepasszírozhatjuk az agyába. Ezzel a tölt�tollal kiszúrhatjuk valakinek a szemét, és megölhetjük az illet�t. Ez a fém óraszíj, ha az öklünkre húzzuk, alkalmas az arccsont bezúzására. Ez a nadrágszíj töké-letes fojtóeszköz lehet, ha nincs idejük kiszedni a cip�f�z�jüket... Schroeder szorosabban markolta a síbotokat. Azt teszem, amit mondanak. Hátha lerendezhetjük ezt az ügyet. Persze – biztosította a pisztolyos halvány mosolyfélével. – El�ször is azt akarom, szép lassan csorogjon le a hegy aljáig. Kövesse a kutyaimádó barátomat! Neki is van pisztolya. Én közvetlenül maga mögött leszek. A pálya alján vegye le a síléceket, állítsa be a tartóba, és sétáljon a keleti parkolóba. Megkérdezhetem, hova megyünk? Nem „megyünk”, hanem kézbesítjük magát. Tekintsen ránk úgy, mint a gyorspostára vagy csomagküld� szolgá-latra! – kontrázott a másik. Nincs magával semmi bajunk, csak üzlet az egész. Na, indulás! Szépen, könnyedén! – Intett a pisztolyával, majd visszadugta az overall belsejébe, hogy ne akadályozza a síelésben. El�l az egyik emberrel, középen Schroederrel, libasorban, közepes sebességgel haladtak végig a pályán. Az el�l haladót rámen�s síel�nek nézte, aki izmainak erejével kompenzálta technikai képzetlenségét. Vissza-pillantott. A háta mögött haladó szabad stílusú siklásából úgy következ-tetett, � lehet a gyengébb síel�. Ennek ellenére mindketten fiatalok és er�sek voltak, és fegyver volt náluk. Egy hódeszkás röpült el mellettük, majd elt�nt a szemük el�l. Arra számítva, hogy kísér�i szemmel követik a mozgó objektumot, Schroeder lecsapott. Nagy ívet vett, de ahelyett, hogy továbbhaladt volna lefelé, 180 fokos fordulatot vett, és arccal a hegycsúcs felé állt meg. Kísér�je csak akkor vette észre a szándékát, mikor már túl kés� volt. Próbált megállni. Schroeder belefúrta léceit a hóba. Mindkét kezével megragadta a jobb síbotját, miközben a balt hagyta, hogy a szíjon lógjon, és a fémhegyét a férfi nyakába döfte, pont a garbó fölött. Még mindig siklott, mikor a bot hegye tépett szél� lyukat ütött az ádámcsutkája alatt. Gurgulázó hangot hallatott, a lábai kicsúsztak alóla, és a hóra zuhant, ahol iszonyú kínok közt fetrengett.


36

Schroeder úgy lépett félre a kalimpáló test útjából, mint matador a sebzett bika el�l. Az elöl haladó férfi hátra pillantott. Schroeder kirántotta a másik nyakából az ideiglenesen dárdává el�léptetett síbotot. Jól elrugaszkodott velük, és lezúdult a lejt�n. Jobb könyökével belevágott a férfi arcába, jól kibillentve azt az egyensúlyából. Behajlított térdekkel, leszegett fejjel suhant, míg el nem érte a lejt� alját, ahol a pálya élesen jobbra kanyarodott. A másik síz� nyilván géppisztolyt hordott a dzsekije alatt, mert a hegy csöndjét egy sorozat zaja zúzta szét. A lövések csak a feje fölötti ágakat súrolták. Egy másodperc múlva Schroeder biztonságosan kikerült a t�zvonalból. Ráfordult egy dupla fekete, csak profiknak ajánlott pályára, mely a hegy oldalán dugóhúzó-szer�en kanyargott lefelé. A jár�rök sárga szalagot feszítettek keresztbe, és kiraktak egy táblát, hogy a pálya le van zárva. Schroeder átbújt a szalag alatt. A pálya szinte függ�legesen haladt. A hó barnás árnyalatot öltött, jelezve, hogy a takaró nagyon vékony. A fehér felszínt nagy barna foltok tarkították. Az általában vastag hóréteg alatt megbúvó kövek most mind a felszínre kerültek. Lövéseket hallott maga mögött, lábától néhány lépésnyire föld spriccelt szanaszét. A géppisztolyos ember a gerincen állva tüzelt lefelé. Schroeder a kiálló kövek és a csupasz foltok között szlalomozott. Lécei vizes hóba toccsantak, és majdnem teljesen lefékez�dtek. Szerencsére min-dig talált egy vékony réteget, amelyen tovább tudott siklani. Alacsony buckákkal teli terepen vágott át, majd egy mély árokhoz ért, ahol még elég hó maradt. A lövések jobbról hangzottak. Üldöz�je vele pár-huzamos nyomon haladt, és a kett�jüket elválasztó erd�sávon keresztül tüzelt. A lövések a fákat találták el. A férfi látta, hogy így nem talál célba, ezért bevágott a két pályát elválasztó fák közé. Egy szteroidokkal felpumpált kenguruhoz hasonlított, de azért kisebb repülésekkel, bukdácsolva keresztülverekedte magát az erd�n. Schroeder látta, hogy a fickó alatta fog kibukkan ni az erd�b�l, ahonnan gyilkos t�z alá veheti a pályát. A férfi elesett, de gyorsan talpra állt. A baleset annyi id�höz juttatta Schroedert, hogy elroboghatott a fegyveres mellett, még miel�tt az kiér a fák közül. De � akkor is könny� célpont lesz. Tehát ahogy a géppisztolyos kilépett az erd�b�l, és megállt a pálya szélén, Schroeder rárontott. A férfi látta, hogy Schroeder ráveti magát, és a pisztolyát keresgélte a síruhája alatt. Schroeder a botjával úgy sújtott a férfi arcába, mint egy dühöng� kozák. Az ütés kicsit magasra ment, és a férfi símaszkját zúzta be. Az üldöz� kibillent az egyensúlyából. El�bb az egyik lábán, majd a másikon haladt egy darabig, a pisztoly kiesett a kezéb�l. Részeg imbolygással, kalimpáló karokkal siklott túl a pálya szélén, ahol húszlábnyi meredély alján folyta-tódott az erd�. Fejjel lefelé landolt egy feny�fán. Lécei az alsó ágakba akadtak. Küszködött, hogy kioldja a kötéseket, de nem érte el �ket. Tehetetlenül lógott, lihegve szedte a leveg�t. Schroeder leereszkedett a meredélyen. Felvette a hóból az Uzit, és lazán tartotta az egyik kezében. Kinek dolgozik? A férfinak sikerült feltolni összetört szemüvegét a fejére. Az Acme2 Biztonságiaknak. – A férfinak er�lködnie kellett, hogy beszélni tudjon. Acme? – mosolygott Schroeder. – Komoly cég lent Virginiában. Maga tudta, hogy ki vagyok, tehát az is tudnia kell, miért akartak elkapni. A férfi csak a fejét rázta. Mit akartak csinálni velem?


37

Le kellett volna szállítanunk magát a hegy lábánál várakozó embereknek. Úgy volt, hogy egy kocsi vár majd minket. Napokon keresztül figyeltek. Ennél azért nyilván többet tud. Mondja el szépen, mit mondtak! Szavamat adom, nem ölöm meg magát. Látja? – Azzal az Uzit a fák közé hajította. Gyanakvó kifejezés futott át a férfi arcán, de aztán úgy döntött, kockáztat. Volt valami egy lány fényképével, amit a maga házában találtunk. Úgy gondolják, maga talán tudja, hol lehet. 2 Acme = csúcspont, tet�fok. (A ford.) Miért keresik? Nem tudom. Schroeder bólintott. Még valami. Ki ölte meg Sacit? Kicsodát? – Úgy nézett Schroederre, mintha az meg�rült volna. A kis dakszlimat. A zajos kis dögöt. A társam. De maga nem akadályozta meg! Én kedvelem a kutyákat. Hiszek magának. – Schroeder elhátrált t�le, és V alakú lépésekkel araszolni kezdett fel a lejt�n. Nem hagyhat itt! – kiáltotta a férfi pánikban. Schroeder megállt. – Csak azt ígértem, nem ölöm meg. Azt soha nem mondtam, hogy kiviszem innen. De ne aggódjon! Biztos vagyok benne, hogy megtalálják, mikor elolvad a hó. A h�mérséklet fagypont alá fog süllyedni az éjszaka. Az emberi szervek pedig nem alkalmasak arra, hogy fejjel lefelé funkcionáljanak, így a férfi valószín�leg hamar megfullad. Schroeder lesiklott a hegy lábához, ahonnan jó rálátás nyílott a parkolóra. Azonnal kiszúrta a színezett üveg� fekete Yukont. Három férfi állt mellette, és a hegyet figyelték. Kíváncsi volt, kik lehetnek, de úgy dön-tött, igazából nem számít. Pillanatnyilag nem. Lecsatolta a léceket, beállította �ket a tartóba, majd az öltöz�be ment. Felkapta a hátizsákját, síbakancsát berakta a szekrényébe. Rendes cip�be bújt, és a parkolóhoz igyekezett, ahol a kocsiját hagyta. Ellen�rizte a parkolót, de semmi gyanúsat nem észlelt. A teherautójához sietett, gyorsan beszállt. Miközben kihajtott a parkolóból, benyúlt az ülése alá. El�húzott egy pisztolyt, és az ölébe fektette. A következ� lépést fontolgatta. A házhoz visszamenni veszélyes lehet. Kifelé indult a városból, a Glacier Nemzeti Park felé. Húsz perccel kés�bb megállt egy kis, roskatag épület el�tt. A rajta lév� felirat azt hirdette: Glacier Park – Vadon Turista Társaság és Kemping. Egyike volt azon vállalkozásoknak és ingatlanoknak, melyekbe Schroeder az évek során különböz� cégek neve alatt beruházott. Az épület mögött számos kemping-hely volt, melyeket a meleg évadban bérbe adott. Beállt az épület mögé, bement a személyes használatára fenntartott kabinba. A kandalló fölül leemelt egy molyrágta jávorszarvas fejet, és láthatóvá vált a falba rejtett széf. A kombinációs zár néhány elforgatásával kinyitotta a széfet. Benne egy készpénzzel tömött t�zbiztos doboz volt. A készpénzt a hamis jogosítványokkal, útlevelekkel és hitelkártyákkal együtt a dzsekije zsebébe gyömöszölte. Átment a fürd�szobába, és leborotválta a bajuszát. Haját barnára színezte, hogy egyezzen az igazolványán szerepl� képpel, az egyik szek-rényb�l pedig el�húzott egy


38

bepakolt b�röndöt. A személyazonosság-váltás nem egészen harminc percet vett igénybe. A gyorsaság létfontosságú volt. Bárki, aki át tudott hatolni a hamis személyazonosságokból maga köré font hálón, figyelemre méltó forrásokkal rendelkezik. Csak id� kérdése, mikor bukkannak rá az �sparki kempingjére. Lehet, hogy valaki figyeli a kalispeili kis repteret. Ezért úgy döntött, Missoulában majd kocsit bérel. Félúton megállt egy telefonfülkénél. Kártyá-jával felhívott egy távolsági számot. Lélegzetét visszafojtva várt a kicsön-gésre. Kíváncsi volt, egyáltalán emlékszik-e még rá. Olyan régen volt! Egy férfi vette fel a telefont. Váltottak pár szót, majd visszaakasztotta a kagylót. Szemében csalódottság tükröz�dött. Montanában nincs sebességkorlátozás. Ahogy tövig nyomta a gázt, azon morfondírozott, hogyan szabadult ki a dzsinn ismét a palackból. Mikor el�ször sikerült bezárnia, még sokkal fiatalabb volt. Vajon most, az � korában, még mindig meg tudja tenni? A lányra gondolt. A hálószobájában lév� arckép egy fotóstúdióban készült, tehát le lehet nyomozni. Úgy vélte, a számítógépes fájlok tiszták, de azért soha nem lehet tudni. Aztán ott vannak a telefonszámlák. Öregkorára gondatlanná vált. Csak id� kérdése, hogy megtalálják a lányt. Kíváncsi volt, vajon hogy nézhet ki. Legutoljára a lány nagyapjának temetésén találkoztak. Hagyta, hogy emlékei visszavigyék a múltba, felidézve azokat az esemé-nyeket, melyek ehhez a fiatal n�höz kötötték. 1948-at írtak. Montanában élt, a rönkházában. Bár svájci bankszám-lákon keresztül hatalmas pénzösszegek fölött rendelkezett, abból élt, hogy a Glacier Nemzeti Park területén mindenféle munkát végzett, turistákat kalauzolt. Egy detroiti üzletember egyszer egy magazint hagyott a kabin-jában. Schroeder a takarítást is maga végezte, és végigböngészte az újságot. Így fedezte fel, mi történt László Kováccsal azóta, hogy a Wilhelm Gustloff a tenger fenekére süllyedt. A képeslap cikke egy második világháborús magyar menekült, bizonyos dr. Janos által létrehozott cégr�l szólt. A vállalata szellemes megoldású fogyasztási cikkek egész sorát dobta piacra, melyek mindegyike az elektro-mágnesességen alapult. Közben � maga milliomos lett. Schroeder elmoso-lyodott. A visszahúzódó feltalálóról nem közöltek fényképet, de Kovács géniusza megmutatkozott minden terméken. A síszezon és a túraszezon közötti holtidényben egy szép nap bepakolt egy útitáskába, és vonattal Detroitba utazott. A Janos laboratóriumot egy jeltelen épületben találta meg. Több embert is meg kellett kérdeznie a környéken, hol találja a laboratóriumot. Egy parkoló autóból figyelte a bejáratot. A türelem, amire akkor tett szert, mikor embereket cserkészett be, végül kifizet�dött. Egy Cadillac limuzin hajtott az épülethez. Ahelyett, hogy a f�bejárat elé állt volna, hátra-hajtott egy sz�k sikátorba, és tovább is ment, még miel�tt láthatta volna, ki szállt be az autóba. Követte a kocsit Detroit el�kel� negyedébe, a Grosse Pointe városrészbe, ahol rengeteg vállalatigazgató lakott. Csak akkor vesz-tette szem el�tt, mikor a limuzin behajtott egy fallal körülvett birtok kapuján. Másnap délután ismét a labornál várt. Úgy parkolt, hogy tisztán lássa a hátsó sikátort. Mikor a limuzin megjelent, kiszállt a kocsiból, és besétált a sikátorba. A sof�r, aki kinyitotta a kocsi ajtaját, csak egy pillantást vetett rá. Nyilván azt gondolta Schroederr�l, csak egy csavargó, akivel nem kell tör�dnie. Egy férfi lépett ki a hátsó ajtón, és a limuzinhoz sétált. Schroeder irá-nyába nézett, majd elkezdett beszállni az autóba. Aztán újra odanézett. Széles mosoly ömlött el az arcán. A limuzin sof�rjének legnagyobb megle-petésére a f�nöke odament a csavargóhoz, és lelkesen átölelte. Nahát, ennyi év után! Az isten szerelmére, mit keres itt? – kérdezte Kovács.


39

Úgy gondoltam, szeretne kocsikázni egy kicsit a hóban – válaszolta Schroeder vigyorogva. Kovács megjátszott rémülettel tiltakozott. – Nem én, ha ön vezet! Jól néz ki, öreg barátom. Igen, ön is. De valahogy más. El�ször nem voltam biztos benne, de már tudom, hogy ugyanaz a régi Karl. Nem kellett volna idejönnöm – mondta Schroeder. Ugyan, barátom! A sors rendelte így, hogy újra találkozzunk. Olyan sokat kell megköszönnöm önnek! Az a tudat, hogy jól van, és jól megy önnek, elég köszönet. Most mennem kell. El�bb beszélnünk kell! – mondta Kovács. Szólt a sof�rnek, hogy várjon, és mutatta az utat Schroeder el�tt, vissza a laborba. Nincs itt senki. Több termen haladtak keresztül. Tele voltak olyan elektromos szerke-zetekkel, melyek Frankenstein laboratóriumának is díszére váltak volna. Végül egy fény�z�en berendezett irodában telepedtek le. Örömmel látom, hogy sikeres lett. Szerencsém volt. És ön? Elégedett vagyok, bár az én otthonom nem olyan pompás, mint az öné. Járt a házamnál? Persze tudhattam volna. Szeret mindenre felké-szülni, ugye? Van családja? Kovács homloka el�ször felh�s lett, majd elmosolyodott. – Igen, újra megn�sültem. És ön? Bár voltak n�k az életemben szép számmal, még mindig egyedül élek. De kár! Szeretném bemutatni önt a feleségemnek és a gyerme-kemnek. Schroeder a fejét rázta. Eddig és ne tovább, mondta. Kovács megértette. Schroeder jelenléte túl sok kérdést vetne fel. Még mindkett�jüknek vannak ellenségeik. Egy jó órán át beszélgettek, végül Schroeder csak megkérdezte, ami foglalkoztatta. A frekvenciákat jól elrejtette? Kovács megütögette a homlokát. Itt vannak. Most és mindörökké. Ugye tisztában van vele, hogy megpróbáltak t�két kovácsolni az ön munkájából? Az oroszok találtak valamilyen anyagot a laborban, és meg-próbálták felhasználni. Kovács mosolygott. Olyan vagyok, mint a nagynéni, aki megadja a családnak a kedvenc sütijük receptjét, csak egy nagyon fontos hozzávalót hagy ki bel�le. Így járhattak az oroszok is a kísérleteikkel. De azért próbálkoztak. Választott új hazánkban is folytak hasonló kísérletek, mikor a kormányunk rájött, mi történik odaát. Aztán abbama-radtak a kísérletek. Aggodalomra semmi ok. Nem felejtem el, mit okozott a munkám az els� családomnak. A válasszal elégedetten Schroeder kijelentette, most már tényleg mennie kell. Kezet fogtak, majd megölelték egymást. Schroeder megadott Kovács-nak egy címet, ahol szükség esetén érintkezésbe léphet vele. Megfogadták, hogy majd újra beszélgetnek, de évek teltek el újabb találkozás nélkül. Aztán egy nap, mikor Schroeder a titkos postaládáját ellen�rizte, üzenetet talált benne a magyartól. Ismét szükségem van a segítségére – szólt az üzenet. Mikor tele-fonált, a tudós azt mondta: – Szörny� dolog történt. Ez alkalommal Schroeder egyenesen a Grosse Pointe-i udvarházba tartott. Kovács az ajtóban fogadta. Szörnyen nézett ki. A kor kíméletesen bánt vele, öregedésének egyetlen jele �szül� hajában mutatkozott. A szeme alatt azonban sötét karikák húzódtak, hangja rekedt volt, mintha sírt volna. A dolgozó-szobában ültek le. Kovács elmondta,


40

hogy a felesége már évekkel korábban meghalt. A fia egy csodálatos asszonyt vett feleségül, de néhány héttel eze-l�tt mindketten meghaltak egy autóbalesetben. Mikor Schroeder együttérzését fejezte ki, Kovács megköszönte, és azt mondta, lenne valami, amiben segíteni tudna. Beleszólt a házi telefonba, és egy pár perc múlva belépett egy dajka. Karjában gyönyör�, sz�ke kislányt tartott. Az unokám, Karla – mondta Kovács, büszkén karjába véve a kis-lányt. – Egy régi barátom után kapta a nevét, aki, remélem, hamarosan a keresztapja lesz. Azzal Schroeder karjába helyezte a babát, aki ügyetlenül tartotta. Meghatotta a kérés, és elfogadta a megtisztel� felel�sséget. Ahogy n�tt a kislány, többször ellátogatott Grosse Pointe-ba, ahol Karl bácsiként emlegették. Mindig leny�gözte a kislány kecsessége és intelligenciája. Egy alkalommal a nagyapjával több napot töltöttek Montanában. A férfiak a rönkház tornácán ültek, és nézték, ahogy Karla pillangókat kerget, mikor Kovács elárulta, hogy halálos beteg. Hamarosan meghalok. Az unokámról jól gondoskodtam, meglesz mindene. De szeretném, ha megígérné, hogy ugyanúgy vigyáz rá, ahogy egykor rám vigyázott, és megóvja minden bajtól. Örömmel – mondta Schroeder, nem is álmodva, hogy egy napon majd be kell tartania a fogadalmát. Utoljára a nagyapja temetésén látta a lányt. Karla már f�iskolára járt, a tanulmányai és a barátai nagyon lekötötték. Szeretetre méltó és intelligens fiatal hölggyé fejl�dött. Id�r�l id�re felhívta, hogy meggy�z�djön róla, jól van, és büszkén figyelte karrierjét. De már évek óta nem látták egymást. Kíváncsi volt, vajon a lány felismerné-e. Újult elhatározással szorította össze a fogát. Mindegy, mibe kerül, mindegy, hogyan, de utol kell érnie, miel�tt azoknak sikerül. 6. A sötét vízben sikló betolakodó körül szétpukkanó buborékok úgy felkavarták a körülötte rajzó halakat, mint szél az �szi faleveleket. Miköz-ben az öt láb hosszú torpedó szelte a tengert, a fémtest alatt pulzáló transz-duktor nagy sebesség� energianyalábokkal bombázta a tenger fenekét. A visszaver�d� hullámokat egy elektronikus fül gy�jtötte be, és egy több száz láb hosszú, vastagon szigetelt üvegszáloptikás kábelen fénysebességgel száguldottak a hanglokátoros torpedóból származó adatok. A vastag kábel egy türkizkék test� hajóra vezetett, mely az USA keleti partjától mintegy kétszáz mérföldre szántotta az Atlanti-óceán hullámait. A kábel a f�fedélzet térképészeti központjába vezetett. Austin egy monitor el�tt ült, és az oldalszkenneres hanglokátor jeleit analizálta. A ten-ger alatti felszín feltérképezésének ezt a forradalmian új eszközét a néhai dr. Harold Edgerton találta fel. Az oldalszkenneres radar a tengerfenék nagy területének gyors feltérképezését tette lehet�vé. A képerny� tetejét�l az aljáig futó mer�leges fekete vonal a kutatóhajó útvonalát jelezte. A vonal mindkét oldalán széles, színes sávok a szkenner szonár által pásztázott bal és a jobb oldali területeket jelképezték. A navi-gációs adatok és az id� a képerny� jobb szélén jelentek meg. Austin a monitorra meredt, feszülten figyelt minden vizuális eltérést. Arca a képerny� borostyánszín ében fürdött. A feladat fárasztó volt, és már több mint két órája ezt csinálta. Mikor Zavala és Adler belépett a terembe, elfordult a képerny�t�l, és megdörzsölte a szemét. Zavala egy termosz kávét és három bögrét hozott magával az étkez�b�l. Kávészünet! – mondta. Teletöltötte a bögréket, és továbbadta �ket. A forró kávé megégette Austin száját, de jól jött az élénkít�. Kösz a koffeines ébresztésért! Már kezdett leragadni a szemem. Átveszem a következ� menetre – ajánlkozott Zavala.


41

Kösz. Egy kis id�re automatára állítom a szonárt, és megmutatom nektek, mire jutottunk eddig. A hanglokátor monitorát úgy állította be, hogy azonnal jelezzen, ha a szkenner ötven lábnál nagyobb tárgyat észlel, majd a három férfi egy térképasztal köré gy�lt. Közepes hatótávolságú keresést folytatunk, mellyel a lehet� legnagyobb területet pásztázhatjuk az eredmények torzítása nélkül. Az óceán mélysége itt körülbelül ötszáz láb. Az elt�nt hajó feltételezett haladási útvonalán tizenkét négyzetmérföldes területeket jelöltünk ki. – Ujját végighúzta a térképre helyezett átlátszó lapra rajzolt négyzet kerületén. – A keres�hajó minden egyes négyzetben képzeletbeli párhuzamosok mentén halad, mint a f�nyírásnál. Ennek a négyzetnek körülbelül a felénél tartunk. Ha ezen a területen nem találjuk a hajót, akkor a szomszédos, kicsit átfed� négy-zetekkel folytatjuk. Eddig akadt valami érdekes? – kérdezte Zavala. Austin grimaszolt. Ha sell�kre gondolsz, akkor semmi. Rengeteg sima iszap, itt-ott kemény üledékkel keverve, sziklák, mélyedések és hasadékok, hajórajok és tengeri szemét. A hajónknak – vagy bármilyen hajónak – semmi nyoma. Adler tehetetlenül rázta a fejét. Az ember azt hinné, ennyi elektromos ketyerével nem lehet túl nehéz megtalálni egy rohadt hajót, amely nagyobb, mint két futballpálya! De nagy az óceán is! Ha létezik olyan hajó, ami képes rá, hogy megtalálja a Belle-t, akkor az a Throckmorton – biztosította Austin. – Kurtnak igaza van. Ez a hajó úgy fel van szerelve, hogy ezer tengeri mér-föld távolságból is meg tudjuk mondani egy korallféreg szeme színét. Adler kuncogott. Igaz, hogy a mély tengeri biológia nem az én szakterületem, de nem is tudtam róla, hogy ezeknek a lényeknek van szemük. Joe persze túloz – mosolygott Austin –, de nem nagyon. A Throck-morton fedélzetén található m�szerek nagyban alátámasztják azoknak az érvelését, akik azt állítják, az óceánok mélyét anélkül is fel tudjuk deríteni, hogy bevizeznénk a lábunkat. Ahelyett, hogy egy kis tengeralattjáróba zsúfolódnánk, itt ülünk kávénkat szürcsölgetve, míg az oldalszkenner elvégzi a munkát helyettünk. És ön mit gondol, Kurt? Austin gondolkozott a válaszon. Kétségtelen, hogy egy Joe kaliber� mérnök olyan robot-tenger-alattjárót tud építeni, amit bármire be lehet programozni. Kivéve talán arra, hogy oda hozza az embernek az újságot és a papucsát. Kiváló mérnökként és konstruktorként Zavala számos víz alatti járm�vet tervezett és épített a NUMA számára. Érdekes, hogy pont ezt hozod fel – mondta Zavala. – Éppen egy olyan modellen dolgozom, ami mindezt tudja, és ráadásul még átkozottul jó margaritát is kever. Joe meger�sítette mindazt, amit mondtam – intett Austin a térké-pészeti központ falai mellett sorakozó monitorok felé. – Ami azonban hiányzik ebb�l a kényelmes teremb�l, nem más, mint a kalandvágy. Pedig a kaland az a min�ségi többlet, ami nem hagyja, hogy az emberiség elsor-vadjon, mint egy nem használt végtag. Adler elégedetten mosolyogva nyugtázta, jól tette, hogy a NUMA-hoz fordult segítségért. Austin és Zavala szemmel láthatóan éles esz� tudósok voltak, akik jól ismerték az óceánkutatás titokzatosabb területeit is. Atletikus felépítésükkel, szellemes humorukkal és kedélyes cimbora-ságukkal a két férfi anakronisztikusnak t�nt. Mintha tizennyolcadik századi kalandorok lettek volna, nem pedig tudós


42

tengerkutatók, akikhez eddig szokott, fontoskodó buzgóságukkal és sótlan, hallgatag személyiségeikkel. Tósztra emelte a bögréjét. Igyunk a kalandra! A többiek is felemelték bögréiket. Talán itt az ideje, hogy egy hullámtudóst is alkalmazzunk a speciális egységünknél! – mondta Austin. Adler nevetését a hanglokátor monitorából felhangzó sípolás szakította félbe. Austin letette a kávéját, és a szonár képerny�je elé lépett. Néhány másodpercig szótlanul figyelte a monitort, majd szája széles mosolyra húzódott, ahogy a professzor hoz fordult. Korábban azt mondta, szeretné felmérni a Southern Belle sérüléseit, miel�tt beavat minket az elméletébe. Így igaz. Remélem, rájövök, miért süllyedt el a Belle. Austin úgy fordította a monitort, hogy a professzor is láthassa az ötszáz lábbal alattuk, a tenger fenekén hever� hajó képét. Hamarosan meglesz rá a lehet�sége. A tenger nem veszteget te az id�t, hogy birtokába vegye a Southern Belle-t. A távirányítású tengeralattjáró lámpáinak er�s fényében látható hajó már nem az a csodálatos, er�teljes járm� volt, mely egykor úszó szigetként vágott keresztül az óceánon. Kék törzsét zöldesszürke alga fedte, mintha sz�rt növesztett volna, amit�l leginkább bozontos kutyára hasonlított. Az algák között megteleped� mikroszkopikus lények egész halrajokat von-zottak, melyek tengeri élet hatalmas inkubátorává alakult roncs réseib�l és mélyedéseib�l táplálkoztak. A ROPOS TT távirányítású tengeralattjárót röviddel azután vízre eresz-tették a Throckmorton A alakú tatrészér�l, hogy Austin értesítette a hajóhidat, a szonár meglátta a keresett hajót. A járm� leginkább egy tengerjáró h�t�szekrényre emlékeztet� hat láb hosszú, három láb széles és három láb magas szerkezet volt. A szögletes forma ellenére a robot-tenger-alattjáró jóval többet tudott, mint a korábbi távirányítású el�djei; különféle tudományos vizsgálatok elvégzésére alkalmas mozgó tengeri laboratórium volt. A TT fel volt szerelve két videokamerával, kett�s manipulátorral, mintavételi eszközökkel, hang- és digitális adatokat továbbító csatornákkal. A hajóhoz a kommunikációt és azonnali adatátvitelt lehet�vé tev� üveg-szálas optikai köldökzsinór kötötte. A negyven lóer�s elektromos motorral ellátott járm� gyorsan leereszkedett a csaknem ötszáz láb mélységbe, ahol a hajó függ�legesen ült a tengerfenéken. Joe Zavala a vezérl� konzolnál ült, és joystickkal irányította a doboz-szer� víz alatti robotot. Tapasztalt pilóta lévén, aki több száz órát vezetett helikoptert, kis sugárhajtású és propelleres repül�t, de egy több száz láb távolságban haladó járm� távirányításához egy megszállott videojátékos tinédzser ügyes kezére volt szükség. Az el�tte látható kijelz�re meredve Zavala úgy terelgette a TT-t, mintha benne ülne. Határozott, de gyengéd mozdulatokkal kezelte a joystickot, finoman ellensúlyozva az áramlatok változását. Minden mozdulatnál ügyelnie kellett arra, a járm� nehogy belegabalyodjon a köldökzsinórjába. A zsúfolt távirányító teremben ünnepélyes hangulat uralkodott. Ahogy elterjedt a Southern Belle megtalálásának híre, a legénység és a tudósok ellepték a termet. A csöndben figyel�k úgy nézték a halott hajó kísérteties látványát, mint gyászolók a koporsót. A hajó felfedezésének kezdeti izgatottsága után a szomorú valósággal kellett szembenézni. Akik a tengert járják, tisztában vannak vele, hogy a talpuk alatti szilárd fedélzet állandó mozgásban lév� hatalmas tömeg� tengervízen úszik, mely ugyanolyan kiszámíthatatlan lehet, amilyen gyönyör�. A Throckmortonon mindenki


43

tudta, hogy az elsüllyedt hajó legénységének temet�jévé vált. Tisztában voltak vele, �k is ugyanilyen sorsra juthatnak. Egyel�re nyoma sem látszott a Southern Belle-lel együtt elsüllyedt embereknek, de lehetetlen volt nem gondolni a teherhajó halálra ítélt legénységének utolsó félelmetes pillanataira. Teljesen a feladatra összpontosítva Zavala a fedélzet szintjére kormá-nyozta a TT-t, és a hajóorrtól a tatig végigpásztázta a fedélzetet. Normál esetben vigyáznia kellett volna, hogy a robot kábele ne akadjon bele az árbocba vagy az antennákba, a Belle fedélzete azonban olyan sima volt, mint egy biliárdasztal. A kamera csak tépett szél� fémcsonkokat látott ott, ahol a konténereket rakodó daruknak kellett volna lenniük. Fogpiszkálóként törtek el a tövüknél. Ahogy a TT a tatfedélzet fölött úszott, a lámpák hatalmas, szögletes nyílást világítottak meg a fedélzetben. Zavala spanyolul szitkozódott, majd azt mondta: – A fedélzeti felé-pítmény elt�nt! Austin el�rehajolt Zavala válla fölött. Próbáld átkutatni a hajó közvetlen környékét! Zavala babrált a joystickkal, és a járm� magasabbra emelkedett. Egyre növekv� köröket írt le a hajó körül, de a fedélzeti építménynek nyoma sem látszott. Adler professzor jeges hallgatásban figyelte a látványt. Finoman megérintette Austin karját, majd a terem távolabbi szögletébe vezette, kicsit messzebb a monitor körül összegy�lt tömegt�l. Azt hiszem, ideje beszélnünk! – suttogta a professzor. Austin bólintott, majd visszatért a vezérl�pulthoz. Szólt Joe-nak, hogy a pihen�-szobában lesz, majd a professzorral együtt elhagyta a termet. Mivel a többi-ek vagy dolgoztak, vagy a Belle-r�l érkez� képeket nézték, a pihen�ben teljesen egyedül lehettek. Kényelmes tér volt, b�r ül�garnitúrákkal, tévével, video- és DVD-lejátszóval, filmszekrénnyel, biliárdasztallal és pingpong-asztallal, társasjátékokkal, valamint számítógéppel felszerelve. Nos – kezdte Adler, miután mindketten leültek –, mit gondol? A Belle-r�l? Nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, miért süllyedt el, A teljes fedélzeti felépítmény lesodródott róla! Rendelkezésünkre áll a hullám tevékenységet mutató m�hold- felvétel. Szemernyi kétségem sincs afel�l, hogy egy vagy több gyilkos hullám csapott le rá, és ezek nagyobbak voltak mindennél, amit eddig láttunk. Ami újra felveti az ön elméletét. Korábban nem akart beszélni róla. A hajó megtalálása megváltoztatta az álláspontját? Attól tartok, az elméletem nem lesz szokványos. Austin hátrad�lt a fotelben, két kezét összekulcsolta a feje mögött. – Már megtanultam, az óceánnal kapcsolatban semmi sem szokványos. Csak azért haboztam eddig, mert nem akarom, hogy szélhámos bolondnak tartsanak. Évekbe telt, míg a tudományos világgal sikerült elfogadtatnom az óriáshullámok létezését. A kollégáim cafatokra tépnének, ha tudnák, mi jár a fejemben. Ezt nem hagyhatjuk! – nyugtatta Austin. – Tiszteletben tartom, ha titoktartást kér. A professzor bólintott. Mikor a tapasztalati bizonyítékok túl er�sek lettek ahhoz, hogy a gyilkos hullámok létét továbbra is tagadni lehessen, az Európai Unió fell�tt két, nagy felbontó képesség� m�holdat. A projektnek a MaxWave, azaz Csúcs Hullám nevet adtuk. Célunk annak a megfigyelése volt, léteznek-e ilyen hullámok, és ha igen, azt kellett megvizsgálnunk, hogyan befolyá-solhatják a hajók és part közeli építmények tervezését. Az Európai �r-kutatási Hivatal m�holdjai felvételeket készítenek, mindig egy ötször tíz kilométeres területr�l. Három hét alatt a m�holdak több mint tíz, nyolcvan-két lábnál magasabb óriáshullámot azonosítottak.


44

Adler felállt és átült a számítógéphez. Bebillenty�zött valamit, mire a földgömb képe jelent meg a monitoron. Az Atlanti-óceán tele volt szórva hullámjelekkel. A Hullámatlasz hullámszámlálásának eredményeit használom. Min-den jel egy-egy óriáshullám helyét mutatja, a magasságát és keletkezésének napját. Amint látja, a hullám tevékenység az elmúlt tizenhárom hónap során er�södött. És a szörnyetegek mérete is n�tt! Austin a professzor mellé húzott egy széket, és tanulmányozta a jeleket. Mindegyik mellett ott állt a magassága és az esemény dátuma. A hullámok szétszórtan jelentek meg a világ minden táján, kivéve néhány csoportot. Lát valami szokatlant? Ez a négy körkörös csoport egymástól egyenl� távolságban helyez-kedik el. Kett� az Atlanti-óceán északi felén, kett� a délin. Mi a helyzet a Csendes-óceánnal? Örülök, hogy megkérdezte. – Addig forgatta a földgömböt, míg a Csendes-óceán nem vált láthatóvá. Austin füttyentett. Négy hasonló csoport! Különös. Nekem is furcsának t�nt. – Halvány mosoly játszott a szája körül. – Megmértem a csoportokat, és azt találtam, hogy mindkét óceánon egyforma távolságra helyezkednek el. Mit akar ezzel mondani, professzor? Hogy a jelek szerint van itt valami tudatos tervszer�ség. Ezek a hul-lámok vagy ember m�vei, vagy az Istené. Austin végiggondolta a professzor kijelentésének jelent�ségét. – Van egy harmadik lehet�ség is – mondta némi hallgatás után. – Emberé, aki Istennek képzeli magát. Ami természetesen ki van zárva – vonta föl bozontos szemöldökét Adler. Nem feltétlenül. Az emberiség története folyamán mindig is megpró-bálta uralma alá hajtani az elemeket. De a tengert valaki uralma alá hajtani azért más! Egyetértek, bár láttunk már néhány durva, de hatásos beavatkozást. Véd�gátakat, hullámtör�ket több száz éve építenek. Tanácsadóként én is részt vettem a Velence megmentéséért indított tengerparti védm�rendszer projektben, tehát jól tudom, mir�l beszél. A tenger megállítása viszonylag egyszer� elven m�ködik. A mérnöki kivite-lezés szokta a kihívást jelenteni. Óriáshullámok keltése azonban sokkal nehezebb lenne. De nem lehetetlen. Nem, nem lehetetlen. Gondolkodott már a hogyanon? Talán víz alatti robbantásokkal? Nagyon valószín�tlen – rázta Adler a fejét. – Nukleáris méret� robbantásra lenne szükség, azt pedig észre lehetne venni. Más ötlet? Így kapásból nincs – mondta Austin. – De ez határozottan olyan valami, amit a NUMA-nak meg kell vizsgálnia. Nem is tudja, mennyire örülök, hogy ezt mondja – sóhajtott megkönnyebbülten Adler. – Már azt hittem, kezdek meg�rülni. Austinnak hirtelen eszébe jutott valami. Joe azon t�n�dött, vajon a Trout házaspár munkája fényt deríthet-e a rejtélyre. Hogyne, emlékszem. Említette, hogy a NUMA-tól más kollégái is dolgoznak ezen a környéken valamilyen kutatási programban. Austin bólintott. T�lünk délre. Egy csoport más tudóssal a Benjamin Franklin fedélzetén dolgoznak. Az Atlanti-óceán óriási örvényeinek biológiai vonat-kozásait kutatják. Mint mondtam, eleve semmit nem zárnék ki. Érdemes foglalkozni vele.


45

Ha visszatérünk a kiköt�be, beszélhetünk velük arról, mit találtak. Miért kellene addig várnunk? Adler ujjai fürgén táncoltak a billenty�kön; a képerny�n egy weblap jelent meg, majd a keleti part középs� részét mutató m�holdfelvétel. A felvételt készít� m�hold egy szardíniaméret� tárgyat is képes észrevenni. Bámulatos! – hajolt Austin közelebb a képerny�höz. Adler kattintott egyet az egérrel. Most az óceán h�mérsékletét látjuk. A vörösesbarna hullámos sáv a Golf-áramlat. A kék terület hideg víztömeg, azok a kör alakú pacák pedig a meleg viz� örvények. Most ráközelítek a hajónkra. Addig dolgozott az egérrel, míg az egyik barnás spirál teljesen ki nem töltötte a képerny�t. A szélén két hajó körvonala látszott. Ez a radarkép a Throckmortoné. A másik nem lehet más, mint a barátai hajója. Nahát! Ez a cucc még mindig elképeszt! Austin el�rehajolt Adler válla fölött. Mi ez a kisebb kör itt a délkeleti kvadránsban? Adler kinagyította a képet. Egy különálló turbulencia. Nagyon furcsán viselkedik! A kis koc-kákban látható számok a vízmozgás sebességét és a víz szintjét mutatják. A spirálon belül a vízszint csökken, miközben a sebesség egyre fokozódik. – Szemei a képerny�re tapadtak. A mostanra már szinte tökéletes kör alakú örvény egyre n�tt. – Úristen! Mi a baj? A professzor megütögette a képerny�t. Úgy t�nik, éppen egy óriási örvény keletkezésének vagyunk tanúi. 7. Gamay Morgan-Trout óvatosan leeresztette a Van Dorn mintagy�jt�t a kutatóhajó baloldali korlátja mellett, és nézte, ahogy a kilencliteres m�anyag henger elt�nik a habos hullámok alatt. Lassan eresztette utána a vékony kábelt, ahogy a mintagy�jt� több száz láb mélységbe, egészen az óceán fenekére süllyedt. Miután a tartály megtelt vízzel és automatikusan lezáródott, férje segít-ségével elkezdte visszahúzni. Paul Trout kiemelte a csöpög� tartályt a vízb�l, leszedte a mintagyújtót a kábelr�l, és a fény felé tartotta, mintha egy pohár finom vörösbor színét szeretné ellen�rizni. Mogyorószín� szeme huncutul csillogott. Ez abszurdum! Mi abszurdum? Csak gondold át, mit csinálunk! Gamay még mindig értetlenkedett. Na jó, épp az imént dobtunk ki a hajóból egy különleges palackot, aztán tengervízzel tele visszahúztuk. Köszönöm. Pont err�l van szó. Csak nézz körül ezen a hajón! A Benjamin Franklin a legmodernebb eszközökkel van felszerelve. Rendel-kezésünkre áll mindenféle speciális visszhangos mélységmér�, több-nyalábos és oldalszkenneres hanglokátor, a legújabb számítógépek és a legmodernebb szoftverek. Ennek ellenére semmiben sem különbözünk az �si tengerészekt�l, akik viasszal kenték be a mélységmér� ólmot, hogy megtudják, mi van alattuk az óceán fenekén. Gamay mosolygott. Most pedig egy ósdi halászhálóval planktont fogunk gy�jteni. De a közlekedési eszközök tekintetében válogatós vagyok. Csak semmi evez�s csónak! Hogy áll a Zodiac?


46

Indulásra kész – mondta Trout. – Tapasztalt szemmel kémlelte a tenger felszínét. – Kezd er�södni a szél. Lehet, hogy változó irányú lesz. Gyorsnak kell lennünk. – Kiejtése New England-i gyökereir�l árulkodott. Gamay a szürkéskék vizet pöttyöz� fehér fodrokra pillantott. – Ha most késlekedünk, lehet, hogy napokig nem hajózhatunk ki. Pontosan erre gondoltam én is – nyújtotta át feleségének a mintagy�jt�t. – Találkozunk a Zodiac darujánál! Gamay leadta a mintagy�jt�t a laborba, ahol a vízmintákban elemzik a nyomelemek és mikroorganizmusok mennyiségét. A kabinjában a farmer, izlandi gyapjúpulóvere és szarvasb�r inge fölé magára húzott egy vízhatlan, csuklyás overallt. Hosszú, sötétvörös haját színes, „Hunley barátai” feliratú baseballsapka alá rejtette. Felvette a ment�mellényt, és felment a hátsó fedélzetre. Trout a huszonhárom láb hosszú, merev, felfújható csónakot tartó daru mellett várta. Szokásához híven most is makulátlanul nézett ki. A boltokban kapható szabvány sárga viharöltözet alatt a 206 centis magasságához csináltatott márkás farmert és sötétkék kasmírpulóvert viselt. Legombolós gallérú, kék Brooks Brothers oxfordi ingéhez az egyik színes csokor-nyakkend�jét viselte, melyek nélkül szinte nem tudott meglenni. Sportos eleganciájának ellenpontjaként viseltes bakancsot hordott. Ez a szokása még a Woods Hole Oceanográfiai Intézetben töltött napjaiból maradt vissza, amikor a praktikus lábbeli kötelez� volt. A fejét sötétkék gyapjúsapka fedte. A Trout házaspár felmászott a felfújható csónakba, majd a Zodiacet vízre eresztették. Gamay eloldotta a rögzít�kötelet, Paul pedig beindította a Volvo Penta dízelmotort. Egymás mellett álltak a kormánynál, lábuk térdben enyhén behajlítva, mint a harci szekerek versenyz�ié, hogy elnyeljék a hullámokon tovairamló lapos fenek� csónak pattogását. A viharvert felfújható csónak úgy siklott a vízen, mint egy játékos delfin. Trout a hajótól mintegy negyedmérföldnyire bukdácsoló, rikító narancsszín� gömb felé irányította a csónakot. Még korábban telepítették a bóját, hogy referenciapontként szolgáljon a fitoplankton-vizsgálathoz. A munkakörülmények nem voltak a legjobbak. Kelet fel�l felh�k tornyosultak, a horizont, ahol a szürke tenger és a szürke ég találkozott, alig volt látható. A keleti szél néhány csomóval meger�södött. A napsütést kizáró sötét felh�kb�l szemerkélni kezdett az es�. Ahogy a mérés elvégzéséhez készül�dtek, Paul és Gamay arcán a vízre született emberek önfeledt boldogsága tükröz�dött, akik természetes közegükben lubickolhatnak. Paul alighogy járni tudott, felmászott halász apjának hajójára. Egészen addig, míg f�iskolára nem ment, a Cape Cod melletti, Woods Hole nev� faluban halászatból élt. Gamayt nem zavarta a ronda id�, bár az � háttere némileg különbözött Paulétól. A Wisconsin állambeli Racine-ban született, és számtalan évet töltött azzal, hogy apjával, a sikeres hajóépít�vel és vitorlázóval a Nagy-tavak szeszélyes vizein hajózzon. El kell ismerned, azért ez sokkal jobb szórakozás, mint a tapétázás – mondta Paul, ahogy a csónakot közelebb man�verezte a bójához. Gamay készenlétbe helyezte az eszközöket. – Jobb szórakozás, mint szinte bármi más – mondta, nem tör�dve az arcába csapó hideg permettel. Azért örülök, hogy a „majdnem”-mel finomítottad egy kicsit a kijelentésed! – vigyorgott Paul. Gamay fanyar képet vágott, de a szeme huncutul csillogott. Arra figyelj, amit csinálsz, különben vízbe pottyansz!


47

Trouték nem várták, hogy ilyen hamar visszatérhetnek a tengerre. Miután utolsó küldetésüket a NUMA speciális egységében befejezték, úgy tervezték, jól megérdemelt pihen�t tartanak. Trout egyszer megjegyezte, Gamay valószín�leg egy francia idegenlégiós kiképz�tisztt�l tanulta a relaxálási technikáját. Az egészséges életmód és testedzés megszállottjaként alig pár otthon töltött óra után máris olyan intenzív futó-, gyalogló- és kerékpározó programot indított be, mintha az olimpiára készülne. De még ez sem volt elég. Az volt a szokása, hogy bármi ötlött az eszébe, pilla-natnyilag az vált legfontosabbá az életében. Trout azonnal tudta, hogy bajban van, mikor egy kocsikázással töltött nap után Gamay szemügyre vette a folyamatos átépítés alatt álló georgetowni házuk tapétáját. Türel-mesen bólogatott, mikor Gamay az ujján számolva sorolta a felújítással kapcsolatban szükséges lépéseket. A felújítási �rület mindössze egy napig tartott. Gamay szokásos lendüle-tével éppen a tapétát ragasztotta, mikor Hank Aubrey, egyik kollégájuk a Scripps Oceanográfiai Intézett�l felhívta �ket, és érdekl�dött, � és Paul nem szeretnének-e részt venni a NOAA egyik hajója, a Benjamin Franklin fedélzetén az atlanti-óceáni part középs� részén keletkez� örvények vizsgálatában. Nem kellett sokat könyörögni nekik. Az Austinnal és a speciális egy-séggel végzett munka olyan volt számukra, mint egy megvalósult álom; a világ egzotikus tájain átélt kalandok sorozata. Néha azonban vágyódtak a f�iskolai éveikben végzett tudományos kutatás iránt. Tengeri örvények? – morfondírozott Trout, miután elfogadták a meghívást. – Olvastam róluk az oceanográfiai szaklapokban. Hideg vagy meleg viz�, néha több száz mérföld átmér�j�, lassan forgó örvények. Gamay bólintott. Hank szerint újra nagy az érdekl�dés a jelenség körül. Az örvények zavarhatják a part menti olajkitermelést, és befolyásolhatják az id�járást is. Ami jó bennük, az az, hogy felkavarják és a felszínre hozhatják a mikro-organizmusokat a tengerfenékr�l, ami az egész táplálkozási láncban robba-nást idézhet el�. Én a tápanyag-áramlást fogom figyelemmel követni, és annak hatását a kereskedelmi halászatra és a bálnákra. Te pedig a geológiai vonatkozásokat vizsgálhatod. A felesége hangjában érezhet� növekv� izgalom nem kerülte el Paul figyelmét. - Imádom, mikor ilyen mocskos szavakat használsz! Gamay kifújt egy hajtincset az arcából. Nálunk tudósoknál néha nem lehet tudni, mit�l indulunk be! És mi lesz a tapétázással? – incselkedett Paul. Majd keresünk valakit, aki befejezi. Paul a vödörbe dobta a ragasztós ecsetet. Igenis, kapitány! A két Trout egy precíziós svájci óra pontosságával dolgozott együtt. Kettejük teammunkája olyan min�séget hozott létre, mely azonnal felhívta rájuk a NUMA korábbi parancsnoka, James Sandecker tábornok figyelmét, mikor alkalmazta �ket a speciális osztagnál. Most mindketten a harmincas éveik közepén jártak. Küls� megjelenésüket tekintve senki nem gondolta volna, hogy összeillenek. Kett�jük közül Paul volt a komolyabb. Mintha állandóan a gondo-lataiban lett volna elmerülve, ezt a benyomást még az is er�sített, hogy fejét kicsit leszegve beszélt, és úgy nézett, mintha a szemüvege fölött kandikálna ki. Úgy t�nt, mélyen magába tekint, miel�tt bármi lényegeset mondana. Komolyságát szellemes humora ellensúlyozta. Gamay nyitottabb, élénkebb volt, mint a férje. A magas, karcsú n� egy modell kecsességével mozgott. Ha felragyogott a mosolya, látszott a pici rés a két fels� elüls� metsz�foga között. Bár nem volt bombázó vagy túl szexi, a legtöbb férfi vonzónak találta. A Scrippsnél találkoztak, ahol Trout mély tengeri geológiai doktori


48

tanulmányait végezte. Gamay érdekl�dése pedig akkor terel�dött a tengeri régészetr�l a tengeri biológia irányába. Néhány órával a telefonhívást követ�en már összecsomagolva léptek a Benjamin Franklin fedélzetére. A hajón húszf�nyi, magasan képzett sze-mélyzet dolgozott, ehhez jött még tíz tudós különböz� egyetemekr�l és kormányhivataloktól. Els�dleges küldetése a keleti part és a Mexikói-öböl menti tengersáv hidrográfiai felmérése volt. Egy szokványos feladatnál a hajó pontos mélységmérések ezreit végzi el, hogy képet alkosson az óceán fenekér�l és bármilyen roncsról vagy egyéb zavaró tárgyról. A kapott információt a NOAA, a Nemzeti Óceán- és Légkörügyi Hivatal (National Oceanic and Atmospheric Administration) hajózási térképeinek felfrissítésére használták. Aubrey a beszállóhíd végénél fogadta és üdvözölte �ket a hajó fedél-zetén. Vékony emberke volt, akinek repes� energiája, hegyes orra és állandó beszélhetnékje verébre emlékeztetett. A kabinjukhoz vezette �ket. Ledobták a csomagjaikat, és az étkez�be mentek. Aubrey hozott nekik egy-egy csésze teát. A fenébe is, de jó újra látni titeket! Nagyon örülök, hogy csatlakozni tudtatok hozzánk. Mióta is nem találkoztunk, három éve? Inkább öt – javította ki Gamay. Ó! Mindenesetre túl régen. De majd az úton mindent bepótolunk! A hajó néhány órán belül indul. Gyakran gondolok rátok és a NUMA-nál végzett munkátokra. Fantasztikus lehet! – Aubrey hangjába egy csipetnyi irigység is keveredett. – A kavargó víztömegekkel végzett kutatásaim unalmasak a ti kalandjaitokhoz képest! Egyáltalán nem, Hank – tiltakozott Gamay. – Paul és én ölni tudnánk a lehet�ségért, hogy végre tiszta tudománnyal foglalkozhassunk. És abból, amit olvastunk, a kutatásaid sok embert érintenek. Aubrey felderült. Azt hiszem, igazatok van. Holnap lesz hivatalos tudományos tájékoztató is. Mit tudtok a tengerörvények jelenségér�l? Nem túl sokat. Leginkább csak annyit, hogy nagyrészt feltáratlan tudományos területet jelentenek. Tökéletesen így igaz. Ezért olyan fontos ez a felmérés. – Elvett egy szalvétát a tartóból, és a zsebéb�l azzal a mozdulattal húzott el� egy golyós-tollat, melyet Trouték már több tucatszor láttak. Majd meglátjátok a m�holdfelvételeket is, de ez is képet ad arról, mivel foglalkozunk. Most a Golf-áram közelébe tartunk, a parttól mintegy kétszáz mérföldre lév� ponthoz. Ez az örvény New Jersey magasságában, a Golf-áram peremén száz mérföld átmér�j�. – Szabálytalan kört rajzolt a szalvétára. Olyan, mint egy tükörtojás – kommentálta Trout. Szívesen ugratta Aubrey-t, amiért az rendszeresen éttermi szalvétákon oldotta meg a tudományos problémákat. Egyszer még azt is javasolta, gy�jtse össze és adja ki �ket egy könyvben. M�vészi szabadság! – mondta Aubrey. – De azért el tudjátok képzelni a dolgot. A tengerörvény alapvet�en hatalmas, lassú mozgású forgó, melynek átmér�je több száz mérföld is lehet. Úgy t�nik, a tengeráramlatok hozzák létre �ket. Vannak, melyek az óra járásával egyez� irányba, vannak, melyek ellentétes irányba forognak. Hideg vagy meleg áramlatot hordoznak, az óceán mélyér�l a felszínre hozzák a tápanyagot, amivel az id�járást is befolyásolják, valamint robbanásszer� növekedést okoznak a rájuk épül� táplálékláncban. Olvastam valahol, hogy hatalmas vonóhálós halászhajók az örvények szélén dolgoznak – mondta Trout.


49

Nem az ember az egyetlen ragadozó, mely rájött az örvények biológiai fontosságára – rajzolt Aubrey néhány további képet a szalvétára, majd megmutatta. Most úgy néz ki, mint egy tükörtojás, melyet éppen hatalmas halak támadnak meg. Valójában, mint bárki, akinek szeme van, láthatja, ezek itt bálnák. Róluk ismert, hogy az örvények közelébe mennek táplálékért. Van néhány csoportunk, amelyek a bálnákat próbálják követni. Bálnafogó forgókeres�k. Aubrey fintorgott a szójáték hallatán. Jobb módja is van a kicsikék megtalálásának, mint az ámbrás cetek követése. A h�mérséklet növekedése az örvény belsejében a vízszint emelkedésével jár. Olyan dudor keletkezik az óceánon, amit a m�hold érzékelni tud. Mi az oka annak, hogy az áramlatok örvényeket képeznek? Ez az egyik dolog, amit a jelen kutatás kapcsán szeretnénk megtudni. Ti ketten ideálisak vagytok a feladatra. Gamay alkalmazni tudja az ide-vonatkozó biológiai ismereteit, és azt reméljük, te pedig ki tudsz dolgozni egy számítógépes modellt, amihez annyira értesz. Köszönjük, hogy felkértetek bennünket. Megtesszük, ami t�lünk telik – mondta Gamay. Tudom. Ez az egész túlmutat a színtiszta tudományon. Ezek a hatalmas örvények nagyban befolyásolhatják az id�járást. Egy Kalifornia partjainál id�z� tengerörvény hideget és es�t okozhat Los Angelesben. A Golf-áram mellett képz�d� örvény pedig s�r� ködöt eredményezhet. Az id�járással kapcsolatban nem sokat tehetünk – mondta Trout. Az igaz, de ha tudjuk, mit várhatunk, tudunk alkalmazkodni hozzá. A tengerörvények kutatása létfontosságú lehet a nemzet gazdasága szempontjából. A kereskedelmi hajózás biztonsága, az olaj, szén, acél, gépkocsik, gabona és komputertechnikai szállítmányok sorsa nagyban függ a pontos id�járás-el�rejelzést�l. És a NOAA is ezért érdekl�dik ilyen élénken az iránt, amit csinálunk! Aubrey bólintott. Err�l jut eszembe. Beszélnem kell a kapitánnyal a programról. – Felállt a székb�l, kezet rázott velük. – El sem tudom mondani nektek, mennyire örülök, hogy ismét veletek dolgozhatok. Ma este tartunk egy jó kis ismerkedési bulit. – A szalvétát odatolta Trout elé. – Reggel vetélked� lesz az elhangzottakból, okoskám! Trout szerencséjére Aubrey csak viccelt a vetélked�vel kapcsolatban, bár a reggeli tájékoztatás nagyon átfogó és alapos volt. És mire a kutatóhajó lehorgonyzott, mindkét Trout mélyreható ismeretekkel rendelkezett a tengerörvényekr�l. A hajó fedélzetér�l úgy látszott, a tenger az örvény közelében semmiben nem különbözik az óceán bármely más pontjától. A m�holdas felvételek és a számítógépes modellek azonban azt mutatták, óránként hárommérföldes sebességgel mozog. Trout számítógépes grafikát készített a tengerfenékr�l az örvény szom-szédságában, Gamay pedig a biológiai vonatkozásokra koncentrált. Kutatá-sának fontos része volt a fitoplankton-mérés, ezért akarta mindenáron letudni. Miközben a Zodiac a hullámokon pattogott, leengedtek egy Neuston-hálót. A szögletes, cs�szer� keretre szerelt tíz láb hosszú, a vége felé elkeskenyed� háló lehet�vé tette, hogy nagy mennyiség� vízmintából merítsenek. A vontatózsinórt annyira eresztették, hogy a keret egy része a víz színe fölött maradjon, majd a jelz�bójától kiindulva küll�szer�en több merítést végeztek. Fél szemüket végig a fehér test� NOAA-hajón tartották, hogy ne tévesszék el az irányt. Az eredmények jók voltak; a háló komoly mennyiség� planktont gy�jtött be. Trout üresbe tette a motort, és segített az utolsó háló bevontatásában. Mindketten egyszerre kapták fel a fejüket, mikor valamilyen furcsa, sivító hangot hallottak. Értetlen


50

pillantást váltva a hajót keresték tekintetükkel. Semmi rendkívülit nem tapasztaltak. Látták a fedélzeten mozgó embereket. Gamay reszketeg szikrázást vett észre a tenger felszínén, mintha a nap utolsót villant volna, miel�tt kihuny. Nézd az eget! Trout felpillantott, és az álla a térdéig esett. Mintha ragyogóan pulzáló ezüst t�zben fürödtek volna a felh�k. Leny�gözve figyelte a mennyei fény játékot, és tudóstól teljesen szokatlan módon reagált. Nahát! Újra hallották az el�bbi zajt, csak most er�sebben. Mintha a tenger fel�l jött volna, nem a hajó irányából. Trout kitörölte az es�t a szeméb�l, és a vízre mutatott. Valami történik két óra irányában, t�lünk úgy nyolcad mérföldre! Az óceánnak egy nagyjából kör alakú része elsötétedett, mintha felh� vetett volna árnyékot rá. Mi az? – kérdezte Gamay. Nem tudom. De egyre n�! A sötét volt valóban terjedt, fodrozódó, tajtékzó vízgy�r�vé. Száz láb széles. Aztán kétszáz. És gyorsan n�tt. A sötét kör szélén csillogó fehér sáv jelent meg, ami hamarosan alacsony vízfallá emelkedett. Mély morgás hallatszott a mélyb�l, mintha a tenger sírt volna fájdalmában. Aztán a sötétség közepe hirtelen lesüllyedt, és az óceán testén kiterjedt seb jelent meg. Gyorsan n�tt. Pillanatok múlva eléri �ket! Trout keze ösztönösen gázt adott. Ugyanakkor láthatatlan ujjak nyúltak utánuk az egyre szélesed� spirálból, és húzták �ket vissza az ásító fekete mélység felé. 8. A tengerben megnyíló tátongó mélység csak egy pillanatra volt látható; azonnal eltakarta a tajtékzó hullámok emelked� fala. A habos koronáról tajtékfoszlányokat vágott arcukba a szél. Er�s szag töltötte be a leveg�t, mintha egy halraj közepébe kerültek volna. A NOAA hajó a Zodiac felé haladt. Az emberek a korlátnál tömörültek. Mutogattak, integettek. A csónak már majdnem kiverg�dött a ragacsos áramlásból, mikor nagy hullám borította be tömpe orrát, és visszacsúsztak. Trout állkapcsa megfe-szült. Felrántotta a gázkart, amennyire csak lehet, és a csónak orrát elfor-dította a gödört�l. A motor b�gött, a szelepek szinte kirepültek a henge-rekb�l. A csónak megrázkódott, mintha áramütést kapott volna. Egy-két yard egérutat nyert, mikor a hatalmas örvény által keltett áramlás er�teljes csápjai ismét elkapták. A tenger gyomrából mély dübörgés hallatszott. A hang olyan er�vel jött, hogy teljesen elnyomta a kínlódó motor kétségbeesett üvöltését. A leveg� reszketett, mintha több száz orgona mély regiszterei szóltak volna. A vízben keletkezett lyukból s�r�, tejszer� köd emelkedett. A fejük fölött játszódó lézershow még szürreálisabbá tette a hatást. A táncoló fények ezüstr�l kékre és lilára váltottak. A csónak egyre sz�kebb körökben mozgott, ahogy magába húzta kör-körös habos szalag. Esély sem volt a menekülésre. A Zodiac az immár hat láb magas fehér hullámfal gerincére sodródott, ahol olyan táncba és rázkó-dásba kezdett, hogy Gamay majdnem kirepült a vízbe. Trout elengedte a kormányt, és Gamay-ért vet�dött. Er�s ujjai elkapták a viharkabát szélét, és visszarántották a csónakba. Állni már nem volt biztonságos. Négykézlábra ereszkedtek, és a felfújható hajótesthez er�sített


51

biztonsági kötélbe kapasz-kodtak. A Zodiac teljesen a szikrázóan fehér mozgó vízgerinc hatalmában volt. Mintha az állandó fel-le bukdácsolás nem lett volna elég, a csónak pörögni kezdett, mint egy részeg balett-táncos. A büntetés tovább folytatódott, ahogy a csónak tovább sodródott a habzó hullámtaréjon. Egyik oldalon a tenger. A másik oldalon hatalmas forgó tölcsér, mely fekete falai negyvenöt fokos szögben lejtettek. Az örvény oldala fénylett és keménynek látszott, mint az üveg. A csónak vészesen imbolygott a habzó hullámfal tetején, majd a fekete víztölcsérbe siklott. Az örvény falánál korbácsoló áramlat még a gravi-tációnál is nagyobb er�t képviselt. A csónak nem süllyedt tovább; a fényes perem alatt körülbelül húsz láb mélységben megállt. A centrifugális er�t�l mint a rulettkerékben pörg� golyó, körbe-körbe ment a tölcsér belsejében. Negyvenöt fokos szögben feküdt az örvény felszínén. Lapos feneke párhuzamosan a vízfallal, baloldala mélyebben, a középpont fel�l. Az orra el�remutatott, mintha a csónak még mindig saját erejéb�l mozogna. A két Trout úgy helyezkedett, hogy bakancsukat be tudják akasztani a lenti úszó alá. Leláttak az örvény közepére. Átmér�je legalább egy mérföldre n�tt. A tölcsér oldala meredeken lejtett, az alját azonban elrejtették a kavargó vízb�l felszálló s�r� köd gomolygó felh�i. A vízpárán áthatoló napsugarak szivárványt hoztak létre a maelström fölött, mintha a természet ilyen törékeny szépséggel próbálná ellensúlyozni erejének nyers fitogtatását. Szilárd pont nélkül lehetetlen volt meghatározni, milyen sebességgel mozognak, vagy a Zodiac hány kört tett meg. Néhány perc elteltével azonban a perem magasabbnak t�nt. Fájdalmasan nyilvánvalóvá vált, hogy a csónak tovább süllyed. Gamay a messze fölöttük forgó égboltra tekintett, hogy visszanyerje irányérzékét. A tölcsér peremén mozgást látott, és szabad kezével arra mutatott. Trout kitörölte a vizet a szeméb�l. Ó, a francba! – szitkozódott. – A Franklin az! A hajó a gy�r� szélén tartott, tatja a habos gerincr�l a semmibe lógott. Egy pillanat múlva elt�nt. Másodpercekre rá újra felt�nt, hogy aztán ismét kiússzon a képb�l. A Trout házaspár teljesen megfeledkezett saját szorult helyzetér�l. A hajó bújócskaszer� felbukkanásából és elt�néséb�l nyilvánvaló volt, hogy a Franklint is elkapta az örvény által keltett kavargó áramlás, és húzza a tölcsér felé. A hajó el�re-hátra mozgott a halálos kötélhúzásban. Ahogy a hajócsavarok kiemelkedtek a vízb�l, a hajó erejét vesztve megd�lt. Ekkor a hajócsavarok megint vizet értek, és a járm� újra felemelkedett. Ez a libikókázás jó néhány percig eltartott, aztán a hajó teljes hosszával átcsúszott a peremen, bele a katlanba. A hajó orra magasabban állt, mint a tat. Úgy függött ott, mintha odaragasztották volna. Hajrá, bébi! Menj, menj! – üvöltött Trout. Gamay gyors pillantást vetett rá. Röviden még el is mosolyodott, látva a férjét�l teljesen szokatlan érzelmi megnyilvánulást, majd � maga is együtt drukkolt vele. A hajó mögötti sima víz hirtelen zubogni kezdett, mintha valaki nagy lángra állította volna alatta a gázt. A motorok dolgoztak. A csavarok a lejt�s vízfalba martak, és a hajó fájdalmas lassúsággal újra a perem felé kúszott. Visszacsúszott, kicsit ferdén feljebb rugaszkodott. Eltemette a hab, aztán hatalmas lendülettel átszökött a tölcsér száján. Ez alkalommal végleg elt�nt. A két Trout éljenzett, de ünneplésüknek hamar véget vetett a magányosság és a természet ellenállhatatlan erejével szembeni tehetetlenség érzése. Van ötleted, hogy juthatunk ki innen? – kiáltotta Gamay. Talán magától is megsz�nik az örvény.


52

Gamay letekintett. Az alatt a pár perc alatt, amíg a hajó küzdelmével voltak elfoglalva, csónakjuk legalább újabb húszlábnyit süllyedt. Nem hiszem. A víz elvesztette tusfekete színét, és a fényl� sötét falak a tengerfenékr�l felkavart iszaptól barnás árnyalatot kaptak. Döglött vagy dögl�d� halak százai keringtek hatalmas körben, mint konfetti a szélviharban. A nyirkos leveg� súlyos volt a sós tengervíz, hal és az üledék szagától. Nézd a szemetet! – mondta Paul. – A fenékr�l jön fel. A tengerfenékr�l ugyanúgy kerültek felszínre a roncs darabjai, mint mikor egy tornádó kap föl és sodor messzire egy-egy tárgyat. Volt ott fadoboz, rétegelt lemez, fedélzeti nyílászáró, ventilátordarabok, még egy megrongálódott ment�csónak is. A szemét nagy része visszasüllyedt a tölcsér aljára, ahol úgy semmisült meg, mint a Niagara lábánál. Gamay észrevette, hogy néhány kisebb darab a perem felé emelkedik. Mi lenne, ha beleugranánk a vízbe? Lehet, hogy elég könny�ek lennénk és feljutnánk a tetejére, mint azok. Nincs rá garancia, hogy emelkednénk. Nagyobb a valószín�sége annak, hogy az örvény még jobban magába szívna, és ledarálna bennünket, mint egy hamburgert. Ne felejtsd el, a vízen mi az els� számú szabály: ragaszkodj a csónakodhoz, ha lehet! Lehet, hogy ez most nem túl jó ötlet. Megint süllyedtünk. Igaza volt. A csónak ismét lejjebb csúszott a tölcsérben. Egy hengeres tárgy kapaszkodott fölfelé az örvény oldalán. Aztán újabbak követték. Mi az? - kérdezte Trout. Gamay kitöröl te a vizet a szeméb�l, és a húsz méterrel el�ttük és kicsit alattuk lév� pontra meredt. Miel�tt tengerbiológus lett volna bel�le, tengeri régészetet tanult, így azonnal felismerte a zöldesszürke festékkel díszített, csúcsban végz�d� cserépedényeket. Amforák – mondta. – És fölfelé haladnak! Trout olvasott a fele-sége gondolataiban. Csak egyetlen esélyünk van rá. A súlyunk megváltoztathatja a dinamikát, és csak egyszer próbál-hatjuk meg. Van más választásunk? A három �si borosedény �rjít�en közel volt. Trout felhúzódzkodott a m�szerfalig, és megnyomta az indítógombot. A motor beindult. A csónak abban az �rült szögben, amiben volt, el�relendült. Minden ügyességére szükség volt, hogy ellen tudjon kormányozni az állandó irányváltozásnak. Az amforák fölé akart kerülni, hogy elzárja az útjukat. A csoportból az els� amfora az orr magasságában járt. Még egy másod-perc, és túl messzire távolodik. Trout felpörgette a motort, és a csónak pont a mozgó amfora fölött haladt el. Készülj! – kiáltotta Trout. Az ugrást tökéletesen kellett id�zíteni. – Csúszós lesz és forogni fog! Jól kapaszkodj a fülébe, és a lábaddal is öleld át! Gamay bólintott, és felmászott a csónak orrára. – És te? Én majd a következ� járattal megyek. Nem lesz könny� egyenesben tartani a csónakot. – Tudta, hogy ha nincs senki, aki egyensúlyozni tudná a csónakot, Trout ugrása még kockáza-tosabb lesz. Majd kitalálom, hogyan csináljam. Egy frászt fogod! Nem megyek sehová! Átkozott makacs n�személy! Ez az egyetlen esélyed! Valakinek muszáj befejeznie a tapétázást! Kérlek!


53

Gamay mélyen a szemébe nézett, a fejét ingatta, majd el�rébb mászott az orron. Lábait maga alá húzva készül�dött az ugráshoz. Állj! – ordította Trout. A n� visszafordult, és morcosan nézett rá. Döntsd már el, mit akarsz! Trout már látta, amit Gamay még nem. Az örvény üvegszer� oldalfalát fölöttük nem pöttyözte törmelék. A forgatag által felkavart szemét elért egy láthatatlan határvonalat, ami fölé nem emelkedett. A roncsdarabok most ugyanolyan sebességgel ereszkedtek vissza a tölcsér aljára, ahogyan fele-melkedtek. Nézd csak! – kiáltotta. – Újra magába szívja a szemetet! Gamay pár pillanat alatt belátta, hogy a férjének igaza van. Az amforák olyan magasan voltak, amennyire csak juthattak. Trout kinyújtotta a kezét, és visszahúzta Gamayt a csónakba. A biztonsági kötélbe kapaszkodtak, és tehetetlenül nézték, ahogy csónakjuk tovább ereszkedik a mélység felé. 9. A számítógép képerny�jén látható gömb alakú képz�dmény Austint egy rákos sejt membránjára, sejtmagjára és citoplazmájára emlékeztette. Adlerhez fordult. Pontosan mivel van itt dolgunk, professzor? A tudós megvakarta borzas fejét. A fenébe, Kurt, most megfogott! Ez a képz�dmény percr�l percre n�, és harminccsomós sebességgel mozog körbe. Még életemben nem láttam ilyet, sem méretre, sem sebességre! Én sem – mondta Austin. – Volt már dolgom turbulens áramlatokkal, melyek megizzasztottak, de azok viszonylag kicsik és rövid élet�ek voltak. Ez itt olyan, mintha egy Poe- vagy egy Verne-m�b�l lépett volna ki. A Maelström poklában örvénye és a Húszezer mérföld a tenger alatt nagyrészt irodalmi kitalálmány. Poe-t és Vernét a norvégiai Lofoten szigetek közelében található Moskstraumen Maelström ihlette meg. Pütheász, a görög történetíró több mint kétezer évvel ezel�tt írta le, mint hajókat elnyel�, majd újra kiköp� örvényt. Olaus Magnus svéd püspök az 1500-as években azt írta róla; er�sebb, mint az Odüsszeia Kharübdisza, és hogy a maelström a tengerfenékhez csapta a hajókat, és sikító bálnákat szippantott magába. Mindez fikció. De mi a valóság? Sokkal kevésbé ijeszt�. A norvég örvényt tudományosan megmérték, és még csak közel sem jár az irodalomban ábrázolt katlanhoz. A három másik, szintén jelent�s örvény, a Corryvreckan Skócia partjainál, a Salt-straumen szintén a norvég partoknál, valamint a Naruto Japán közelében sokkal kevésbé er�teljesek. – Megrázta a fejét. – Egyáltalán már az is furcsa, hogy nyílt tengeren örvény keletkezzen. Miért? Az örvények általában keskeny szorosokban alakulnak ki, ahol a víz gyorsan mozog. Az árapály mozgása, a tengeráramlatok, valamint a tenger-fenék felszínének együttes hatására a felszínen jelent�s zavarok támad-hatnak. A monitor ábrája azt mutatta, az örvény és a Benjamin Franklin közötti távolság csökken. Veszélyeztetheti a hajót? Amennyire a korábbi tudományos kísérletek következtetni engednek, nem. A New Brunswick partjainál található „Vén koca” körülbelül ugyanolyan er�s, mint a Moskstraumen, és a sebessége úgy óránként huszonnyolc kilométer. Ez a nyugati félteke legnagyobb tengerörvénye. A jelenség körüli turbulencia veszélyes lehet


54

kisebb csónakok számára, de egy nagyobb hajónak nem jelent kockázatot. – Megállt, és ámulva figyelte a képerny�t. – A fenébe! Mi a baj? Csak bámulta a monitoron terjed� rosszindulatú valamit. El�ször nem voltam biztos benne, de ez a dolog nagyon gyorsan n�! Amióta beszélgetünk, majdnem kétszerese lett! Austin eleget látott. Szeretném, ha megtenne nekem egy nagy szívességet, professzor! – Ügyelt rá, hogy a hangja nyugodt és h�vös maradjon. – Menjen az irányítóterembe, gyorsan! Mondja meg Joe-nak, azonnal hozza vissza a robot-tengeralattjárót, és amint lehet, jöjjön a hídra. Mondja meg neki, hogy sürg�s! Adler még egyszer a monitorra pillantott, aztán kisietett. Míg a professzor a megbízást teljesítette, Austin felmászott a kapitányi hídra. Tony Cabral, a Throckmorton kapitánya az ötvenes évei vége felé járó, kedélyes férfi volt. Napbarnított arcában er�s orra dominált; felpödört bajuszával és szinte állandó féloldalas vigyorával úgy nézett ki, mint egy jóindulatú kalóz. Most azonban halálosan komoly volt. Meglep�dve pillantotta meg Austint. Hahó. Kurt! Éppen most akartam küldeni érted. Baj van! Tudsz az SOS hívásról, amit most fogtunk? Most hallok róla el�ször. Mi történt? Néhány perccel ezel�tt segélyhívást kaptunk a NOAA-hajóról. Austin félelmei igazolódni látszottak. Mi a helyzet? Cabral homlokát ráncolta. Az üzenet nagy része töredékes volt. Er�s volt a háttérzaj. Rögzítettük a hívást, hátha te ki tudsz hámozni bel�le valamit! Felkattintott egy kapcsolót a rádiós pulton, és a kapitányi hidat betölt� hangzavar olyan volt, mint egy szónokverseny a bolondokházában. Vad kiabálás hallatszott, de a hangok többnyire kivehetetlenek voltak. Egy rekedt férfihang kivételével, mely áthatolt a pokoli z�rzavaron. SOS! – kiáltotta a hang. – Itt a NOAA hajója, a Ben Franklin. SOS! Bárki, aki hallja, válaszoljon! A háttérb�l másik hang ordított. Adj rá! Még! Nagyobb er�vel, a fenébe is...! Aztán egy gyors mondat. Csak egy pillanatig hallották, de arra elég volt, hogy kifejezze az iszonyú rémületet. A fenébe! Megyünk bele! Most Cabral hangja hallatszott a felvételen. Próbált reagálni a segélyhívásra. Itt a NUMA hajója, a Throckmorton. Mi a helyzet? Válaszoljon! Mi a helyzet? Szavait elnyomta valami tompa, kavargó hang, mintha monszun süvítene át egy üregen. A rádió elhallgatott. A csönd minden zajnál nyomasztóbb volt. Austin megpróbálta a Franklin hídjára képzelni magát. Nyilván teljes volt a káosz. A segítséget kér� hang nyilván a kapitányé volt. Vagy, ami még valószín�bb, � sürgette a géptermet, hogy nagyobb teljesítményt adjanak. A nem e világi, kavargó hanghoz foghatót Austin még soha nem tapasztalt. Csak most vette észre, hogy a tarkóján felállt a sz�r. Körbe-pillantott a hídon. A kapitány és a legénység aggódó vonásait látva nyilván-való vált, nincs egyedül borús gondolataival. Mik a Franklin koordinátái? Cabral kapitány egy kékes fény� radarképerny�höz lépett.


55

Ez a másik �rület! T�lünk tizennyolc mérföldnyire t�ntek fel a képerny�n. Délnyugati irányban haladtak. Aztán elt�ntek a szemünk el�l. A készülék pásztázóvonala többször körbehaladt. A hajónak nyoma sem volt. Ott lehetett valami szórást észlelni, ahol a rádiólokátor sugarai a hullámok tetejét észlelték. – Mennyi id� alatt érhetünk oda? Kevesebb, mint egy óra. De el�ször be kell hoznunk a TT-t. Joe már csinálja. Lehet, hogy a járm� máris a fedélzeten van. Cabral kiadta a parancsot, hogy induljanak, és teljes sebességgel halad-janak a Franklin felé. A Throckmorton felszedte a horgonyt, magas orra szelni kezdte a hullámok sorát, mikor Zavala Adler professzor társaságában megérkezett. A professzor beszámolt az örvényr�l – mondta Zavala. – Van valami hír a Franklinról? - Leadtak egy segélyhívást, de a rádióadás megszakadt. A radar is elvesztette �ket. Cabral figyelmesen hallgatta a rövid párbeszédet. Mi van ezzel az örvénnyel, Kurt? A professzorral éppen m�holdfelvételeket nézegettünk, és a Frank-lintól nem messze nagy, forgó turbulenciát észleltünk. Egy-két mérföld széles lehet. A NOAA nem a tengerörvényeket tanulmányozza? Itt nem egy lassan mozgó örvényr�l van szó. Valószín�leg több száz láb mély, és a forgás sebessége több mint harminc csomó. Nem mondod komolyan! Halálosan komoly, attól tartok! Austin megkérte a professzort, írja le a többieknek, mit láttak. Adler a részleteket magyarázta a kapitánynak, mikor a rádiós félbeszakította �ket. Újra látjuk �ket a radaron! – közölte. Kapitány! - jelentkezett újra egy másodperc múlva. – Fogtam egy adást a Franklinról! Cabral fölvette a mikrofont. Itt Cabral kapitány beszél, a NUMA Throckmorton nev� hajójáról. Fogtuk a segélykérésüket. Mi a helyzet? Itt a Franklin kapitánya beszél. Most már minden rendben van, de a hajót majdnem magába szippantotta egy hatalmas lyuk a tengerben. Ilyen rohadt dolgot még soha életemben nem láttam! Van sérültjük? Néhány horzsolás és zúzódás, de azt el tudjuk látni. Austin elkérte a mikrofont. Itt Kurt Austin beszél. Van két barátom az önök hajóján. Meg tudná mondani, hogy van Paul és Gamay Trout? Súlyos csend. El�ször úgy t�nt, mintha a rádiókapcsolat ismét megszakadt volna. Aztán a hang újra megszólalt. Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm önnel. Éppen kint voltak minta-vételen a Zodiac felfújható csónakkal, mikor az örvény beszippantotta �ket. Igyekeztünk kimenteni �ket, és akkor kerültünk mi magunk bajba. Ténylegesen látták �ket az örvényben? Mással voltunk elfoglalva, és a látótávolság egyébként is gyakorla-tilag nulla. Most milyen közel vannak az örvényhez? Körülbelül egy mérföldre. Nem merünk közelebb menni hozzá. Az áramlás e körül a valami körül még mindig nagyon er�s. Mit szeretne, mit csináljunk? Maradjanak annyira közel, amennyire tudnak! Jövünk és megnézzük, mi a helyzet. Rendben. Sok szerencsét! Köszönöm. – Austin Cabralhoz fordult. – Pete, szeretném kölcsön-kérni a hajó helikopterét. Milyen hamar tud készen állni a felszállásra?


56

Cabral tisztában volt Kurt hírnevével. Tudta, hogy a fesztelen stílus, gondtalan mosoly ellenére ez a széles vállú, világos hajú, magabiztos férfi minden nehézséggel megbirkózik. Cabral tapasztalt tengerész volt, de a kialakuló helyzet meghaladta a tudását. � majd oda viszi a hajót, ahova Austin mondja, a többit pedig rá bízza. Fel van tankolva és indulásra kész. Szólok a kezel�knek, ott várjanak. – Azzal felemelte a mikrofont. Austin azt javasolta, a NUMA hajója maradjon irányban és tartsa a jelenlegi sebességét. Zavalával lerobogtak a f�fedélzeten található helikop-ter-leszállóhelyhez. Útközben beugrottak a raktárba egy-két dologért. A legénység már melegítette a McDonnel Douglas könny�helikopter motorját. Bemásztak a pilótafülkébe, becsatolták magukat. A lapátok szelték a leve-g�t, a gép elemelkedett a fedélzetr�l, majd alacsonyan suhant a víz fölött. Austin távcs�vel pásztázta a tengert. Néhány perce voltak leveg�ben, mikor meglátta a NOAA hajó antennáit, majd a felépítményét. A közelében sötétl� folt mellett eltörpültek a hajó méretei. Úgy t�nt, az örvény nem n� tovább, azért csak csodálni tudta a Franklinen lév�k bátorságát, amiért ilyen közel mertek maradni a maelströmhöz. Zavala néhány száz lábbal magasabbra emelkedett, és egyenes vonalban haladt a tölcsér központja felé. Ahogy közelebb értek, megjegyezte:– Úgy néz ki, mint egy vulkán krátere. Austin bólintott. Valóban voltak hasonlóságok. F�leg a lyuk tölcsérfor-mája és a bel�le felszálló pára. Ez a g�zszer� kipárolgás volt az oka a víz nagy részét borító ködnek. A g�zfelh�k között megpillantott tölcsér síkos, fekete falai azonban sok-kal simábbak voltak, mint bármely vulkáni kráter, melyet eddig látott. A m�holdfelvétel semmit nem érzékeltetett a jelenség iszonyatosságából. Úgy nézett ki, mint hatalmas, üszkösöd� l�tt seb a tenger testén. Mit saccolsz, mekkora ez a kátyú? Rohadt nagy! – méregette Zavala. – De hogy pontosabb legyek, azt mondanám, úgy két mérföld átmér�j�. Én is annyinak becsültem. Az oldalak szögéb�l ítélve egészen az óceán fenekéig lenyúlhat. A gomolygó köd miatt nehéz megmondani. Közelebb tudunk menni? Máris az örvény fölött jártak. Innen fentr�l úgy nézett ki, mint egy hatalmas, g�zzel töltött kúp. A helikopter pár száz lábbal a tölcsér fölött lebegett, de még mindig nem láttak le a belsejébe. Most mi legyen? – érdekl�dött Zavala. Bemenni be tudunk, de nem biztos, hogy ki is tudunk jönni. Ezzel mit akarsz mondani? Választási lehet�séget kínálok. Ahogy ez a vacak kinéz, lehet, hogy máris elkéstünk, és semmit sem tehetünk a cimboráinkért. Lehet, hogy a semmiért kockáztatod az életed. Mint már kérdeztem, ezzel mit akarsz mondani? – vigyorgott Zavala. Austin meglep�dött volna, ha más választ kap. Ki volt zárva, hogy bármelyikük cserbenhagyta volna a barátaikat. Hüvelykujjával lefelé bökött. Zavala bólintott, és a helikopter ereszkedni kezdett az örvény fekete szíve felé. 10. A mélység aljára ereszkedés legrosszabb része a pokoli zaj volt. A Trout házaspár be tudta csukni a szemét, hogy ne kelljen a mély, örvényl� gödörbe néznie, de a megállás nélkül rájuk zúduló, fülsiketít� hang-hullámokat nem lehetett kizárni. Testük minden molekulája vibrálni látszott az elsöpr� dübörgésben. A zaj utolsó vigaszuktól is megfosztotta �ket; már beszélgetni sem lehetett. Jelekkel érintkeztek, szorították egymás kezét.


57

A pörg� katlan mélyén fortyogó víz mennydörgésszer� robaja olyan volt, mintha száz vihar tombolna egyszerre. A csattogást még jobban feler�sítette az örvény gramofontölcsér alakja. Ezentúl még félelmetesebb volt a mélyr�l induló hangos fújtatások és horkantások sora, mintha a Zodiac egy óriási disznó hatalmas állkapcsa felé sodródna. A Zodiac és két utasa a tölcsér meredek oldalának mintegy kéthar-madáig süllyedt. Ahogy a kúp átmér�je csökkent, úgy n�tt a kavargó áramlás sebessége, míg végül a csónak úgy pörgött, mint parányi saláta-levél-darab a konyhai mosogatóban. Minél mélyebbre szállt a csónak, annál alvilágibb atmoszféra ölelte körül �ket. A felszálló ködszer� pára teljesen bes�r�södött, és még inkább kisz�rte a felszínr�l lejutó napfényt. Mindketten szédültek a folyamatos pörgést�l. A párás leveg�t úgy is nehéz lett volna belélegezni, ha a gödör mélyér�l nem jött volna fojtogató b�z. A sós lé, a halak, elpusztult él�-lények és az iszap együttes b�ze rosszabb volt, mint egy halász csizmája. A csónak helyzete a tölcsér falához képest nem változott, a feneke még mindig párhuzamos volt vele. Paul és Gamay egymás mellett ültek. Olyan szorosan, mintha csíp�nél összen�ttek volna. Kapaszkodtak a csónak köte-lébe és egymásba. Szinte kábák voltak a fáradtságtól; a félig álló, félig ül� helyzetben, kicsavart testtartással, az alsó úszó alá beakasztott lábakkal elszenvedett forgás minden erejüket kiszívta. A vízhatlan viharöltözet alá behatoló nedvesség eláztatta a rajtuk lév� ruhát, és a hideg még tovább fokozta nyomorúságukat. A süllyedés sebességének növekedéséb�l nyilvánvaló volt, szenvedésük már nem tart soká. Percekre voltak attól, hogy a hömpölyg� köd legs�r�bb részébe merüljenek. Gamay felpillantott, hátha utoljára még egyszer meglátja a napot. Pislogott, nem akart hinni a szemének. A Zodiac fölött egy ember lógott! A sápadt fényben csak a körvonalai látszottak, nem tudta kivenni az arcát. A széles vállakat azonban nem lehetett senkivel összetéveszteni. Kurt Austin. Egy helikopterhez er�sített kötélen lógott. Karját lengette és már rekedtre ordította magát, de az örvény robajától sem a hangját, sem a motor zaját nem lehetett hallani. Gamay könyökkel oldalba bökte Pault. Sikerült halvány mosolyt kier�lködnie, mikor az asszony mutatóujjának irányát követve megpillan-totta a fejük fölött PánPéter-imitációt bemutató Austint. A helikopter felvette a Zodiac sebességét. Zavala fantasztikus akroba-tikus repüléssel megdöntötte a helikoptert, hogy a rotorok ne érjenek hozzá az örvény falához. Egy pici számítási hiba, néhány lábnyi sodródás, és a helikopter törött szárnyakkal zuhan a Zodiac tetejére. A ment�akció gyors improvizálás eredménye volt. Ahogy a helikopter az örvény katlanába ereszkedett, Austin valami élénksárgát látott a tölcsér felénél lejjebb. Azonnal felismerte Trout viharöltözékét, és megmutatta Zavalának. A helikopter úgy lódult a Zodiac után, mint a gyorshajtót üldöz�be vev� rend�rkocsi. Austin gyorsan egy sor hurkot kötött a ment�kötélre. Hama-rosan egyik lábával az egyik hurokban, egyik kezével a másik hurokban lengett el�re-hátra a rotorok és az örvény keltette ellentétes légáramban. Trout biccentett Gamay-nak, � menjen el�ször. Az asszony intett Austin-nak, jelezve, hogy készen áll. A helikopter lejjebb ereszkedett, míg a hágcsó alsó foka körülbelül egylábnyira volt Gamay kinyújtott kezét�l. Austin az ideiglenes létra legalsó hurkáig mászott, remélve, hogy a súlya stabilizálja a kötelet. De az még mindig úgy csapkodott, mint egy ostor.


58

A kötél súrolta Gamay ujjait, de nem sikerült elkapni. Még kétszer próbálta elcsípni a hurkot, de ugyanaz történt. Végs� kétségbeesésében felkapaszkodott a csónak fels� részére. A kötél újra közel himbálózott. A csónak fels� hurkán egyensúlyozva a magasba lendítette karjait, mint mikor egy röplabdás a hálónál blokkol, és most sikerült mindkét kézzel elkapnia az alsó hurkot. A leveg�ben lógott. Két személy súlya alatt a kötél stabilabbá vált. Egyik kezével tovább kapaszkodott, másikkal a következ� hurkot ragadta meg, és feljebb húzta magát. Mászás közben a kötél pörgött, és a tériszonya egyre fokozódott. Egy pillanatra megingott. Leeshetett volna, de Austin észrevette, hogy baj van. Lenyúlt, megragadta a csuklóját, és a következ� hurokra kulcsolta az ujjait. Gamay felnézett. Feje fölött néhány lábra Austin elszánt vigyorát látta. Ajka néma „köszönöm”-öt formált. Mikor az alsó hurok szabaddá vált, Trout következett. Felemelt karral jelzett, hogy készen áll. A kötél vége alig néhány hüvelykre volt kinyújtott karjától. Ahogy mozdult, hogy elkapja a hágcsót, a légörvény megdobta a helikoptert, és a tölcsér ferde oldala felé sodorta. Trout ujjai az üres leveg�t markolták, és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Zavala azzal küzdött, hogy a helikopter egyik oldalát terhel� súlytöbb-letet kompenzálja. Nyugodt kézzel, higgadtan irányította a helikoptert vissza az el�z� helyzetbe. Trout minden idegszálával a legalsó hurokra kon-centrált. Felmérte a távolságot, majd a gumírozott csónak felfújható hurkának rugalmasságát kihasználva felugrott és elkapta a kötelet. Egy kézzel kapaszkodott a hurokba, a szélben himbálózva nem tudott magasabbra mászni. A helikopter lassan, egyenletesen emelkedni kezdett. Szögben mozgott, majdnem párhuzamosan a kráter oldalával. Ahogy egyre magasabban szállt, úgy távolodott t�lük a vízfal. Már a tölcsér közepénél tartottak, mikor a Zodiac egy utolsót pördült, és elt�nt a fortyogó üstben. A helikopter hamarosan egy magasságban repült a víz felszínével, majd fölé emelkedett. Zavala oldalirányban kezdett mozogni, el az örvény közepét�l. Trout nem tudta feljebb húzni magát, még mindig egy kézen függött. Ujjait kidörzsölte a kötél. Úgy érezte, a könyöke menten kiugrik a helyéb�l. Az egész felszállás alatt a himbálózó kötél végén pörgött. Zavalának egyszerre két dolgot kellett figyelembe vennie. Egyrészt minél hamarabb minél messzebb kellett volna kerülni az örvényt�l, másrészt a helikopter sebességének növelésével megn�tt volna az él� teherszállítmányra ható er�. Mintegy kétszáz lábra jártak az örvény szélét�l, mikor Trout nem bírta tovább. Keze lecsúszott a kötélr�l, és hatalmas csobbanással esett a vízbe. Szerencséje volt, hogy lábbal el�re zuhant, mert azok felfogták a becsa-pódás nagy részét. A térde így is a mellkasának ütközött, és egy pillanatra elállt a lélegzete. Lemerült a felszín alá. Jó darabig süllyedt, mire a ment�mellénye végre hatásosan emelni kezdte. Tengervizet köpködve jött a felszínre. Nem hitte, hogy még jobban fázhat, de az Atlanti-óceán hidegsége azonnal a csontjáig hatolt. Zavala enyhe rántást érzett, mikor a terhelés csökkent, és gyanította, hogy egyik utasát elvesztette. Ferde fordulóval azonnal körbefordult, egy pillanatig egy helyben lebegett, majd lejjebb ereszkedett, hogy a barátja elérje a kötélhágcsót. Trout aznap már másodszor próbálta elkapni a kötelet. De ahogy merev, fájó ujjai a hurok közelébe értek, érezte, hogy elkapja egy er�s áramlás. Jó úszó volt, aki egész életét az óceán közelében töltötte, de most hiába tempózott, egyre távolabb találta magát a kötélt�l. A helikopter igyekezett vele maradni.


59

Az áramlat olyan er�vel húzta, hogy nem tudott annyi ideig egy helyben maradni, hogy a hurokért nyúljon. De azért újra és újra megpróbálta. Gyorsan sodródott vissza az örvény széle felé. Magukba szívták a bukó-hullámok, besöpörték a habzó fal alá. Csak annyira telt erejéb�l, hogy fejét a víz fölött tartsa. Úgy t�nt, az örvény mégiscsak visszaköveteli legalább az egyik él� áldozatot, aki elég vakmer� volt, és megpróbált kimenekülni a karmaiból. Az áramlás a perem körül sodorta. Küszködött, hogy feje a víz fölött maradjon az örvény körüli hullámverésben. Austinnak esze ágában sem volt lemondani a barátjáról. Kezével araszolva felhúzódzkodott a helikopterbe. A lábát jól megvetette, két kézzel megragadta a hágcsót, és Gamayt behúzta a gépbe. Gyorsan adott egy puszit az arcára, a nyitott ajtón újra kidobta a kötelet, majd lemászott a hevenyészett létra aljára. Zavala követte Troutot a habzó perem körül. Újra lejjebb hozta a gépet, míg a kötél elérhet� közelségbe került. Trout er�tlen próbálkozást tett, de nem találta el a hurkot. Austin sejtette, Trout túlságosan kimerült ahhoz, hogy ki tudja húzni magát. Látta, hogy Gamay aggódva lesi a helikopterr�l. Intett neki, vett egy mély leveg�t, és ugrott. Trouttól néhány lábnyira ért vízbe. Közelebb tempózott hozzá. A barátja rekedten suttogott, mint egy beteg béka. Mi... a... fenét... csinálsz... Itt? Úgy láttam, jól szórakozol, ezért úgy döntöttem, csatlakozom hozzád. Meg vagy �rülve! Austin vigyora kicsit viseltes volt. Nagy nehezen sikerült összekapcsolnia a ment�mellényüket. Mikor a feladattal végzett, felnézett, és látta, hogy a helikopter oda-vissza ingázik a fejük fölött. Intett, és Zavala újabb ment�akciót indított. Többszöri próbálkozás után Austin látta, egy csörg�kígyó gyorsaságára lesz szüksége, hogy elkapja a leng� kötelet. A hideg víz kiszívta az energiáját, és tudta, kicsi esélye van, hogy mindkett�jüket ki tudja húzni a vízb�l. De azért csak tovább próbálkozott, így nem vette azonnal észre, hogy valami furcsa történik. Lassabban keringtek az örvény körül. A nagy gödör oldalfala már nem volt olyan meredek, mint korábban. Azt hitte, csak a képzelete játszik vele, vagy optikai illúzió áldozata, de egy-két pillanat múlva látta, hogy az örvény alja emelkedik, és a tölcsér kezd lavór alakot ölteni. Mintha a bukóhullámok dühöngése is szelídült volna a gy�r� körül. A víz kezdett visszaesni a normál tengerszintre. Az örvény alja tovább emelkedett. Mozgásuk lelassult, már szinte csak sétatempóban sodródtak. Zavala látta a változást, és ismét alacsonyra ereszkedett a küszköd� alakok feje fölött. Austin érezte, hogy árad szét testében az adrenalin. Felrúgta magát, ujjai a kötél köré fonódtak. Fent Gamay eresztette a hágcsót, és jó hosszúra engedte a kötelet. Merev, ügyetlen ujjakkal átbújtatta a hágcsót Trout hóna alatt, majd maga köré kötötte, és intett Zavalának, felhúzhatja �ket. Ahogy a hullámok szinte fölé értek, Austin látta a feléjük iparkodó Throckmortont és a NOAA-hajót. Lepillantott, és elkerekedett a szeme attól, amit látott. A tölcsér gyakor-latilag elt�nt. A helyén lassan forgó, nagy, sötét folt volt látható. Felszínén mindenféle szemét úszott. A fodrozódó terület közepén nagy bugyborékolás kezd�dött. Mint mikor egy könny�búvár emelkedik a felszínre, csak sokkal er�sebben. Ekkor a víz zöldesfehér halomként megemelkedett, a tengerb�l hatalmas tárgy bukkant el�, és imbolygott a hullámok tetején.


60

Haláltusájában a maelström visszaokádott egy hajót. 11. Az LA-250 Renegade hidroplán Maine állam sziklás partjai mentén Camdenig repült, ahol elsiklott egy sor, a fest�i kiköt�b�l éppen kihajózó hattyúszer� vitorlás fölött, majd a Penobscot-öbölnél keletre fordult. Úti célja egy körte formájú sziget volt, melyet könnyen föl lehetett ismerni a keskenyebb végén magasló szirten álló piros-fehér csíkos világítótoronyról. A hidroplán a vízen landolt a világítótorony közelében, majd a horgonybójához taxizott. Két férfi szállt ki a gépb�l, átmászott a bójához kikötött kis csónakba, és egy famóló felé indultak, ahol egy cigaretta formájú csónak és egy negyvennyolc láb hosszú szkúner horgonyzott. Kiléptek a szkiffb�l, végigsétáltak a mólón egy viharvert szirtre vezet� meredek lépcs� aljáig. Maine ragyogó napja megcsillant a Pókos Barrett kopaszra borotvált fején és színes tetoválásán. Ahogy kinézett, egyedül is képes lett volna motoros lázadást szítani. Fekete farmert és fekete pólót viselt, vastag karjait tetovált koponyák díszítették. Szemei kerek lencséj�, tükrös kék napszem-üveg mögött rejt�ztek. Egyik fülében aranykarika függött, az orrában ezüst-szegecs, a nyakában pedig vastag láncon egy vaskeresztet hordott. A Pokol Angyalaihoz hasonló kinézet becsapós volt. Bár klasszikus Harley-Davidson motorjai egy vagyont értek, � maga kitüntetéssel diplo-mázott az egyik legnevesebb egyetemen, a Massachusetts Institute of Technology-n. Kvantumfizikából. A pilótát Mickey Doyle-nak hívták. Zömök férfi volt, aki úgy nézett ki, mint egy két lábon járó sportklubreklám. Celtics pólót, New England Pat-riots cipzáras fels�t viselt. Sárgarépalé-szín� bozontos hajára Red Sox baseballsapkát nyomott. Vastag szivarvéget rágott. Doyle kemény, munká-sok lakta környékr�l származott, Boston déli részéb�l. Megvolt a magához való esze, gyorsan tanult. Ír humorérzéke és lefegyverz� mosolya gyakran félrevezette az óvatlanokat, de nem lágyította meg kék szemének kemény pillantását. Automata fegyveres férfi lépett el� az alacsony kökénybokrok közül. Terepszín� gyakorlóruhát és hetykén félrecsapott fekete barettet viselt. Ellenségesen meredt a két emberre. Fegyvere csövével a szikla felé intett, majd puskáját a karjára fektetve néhány lépésr�l követte �ket. A szirt lábánál az �r megnyomott egy távirányítót, és a sziklafalnak ál-cázott ajtó kinyílt. Túloldalán felvonó várakozott, mely egyenesen a világí-tótoronyba röpítette �ket. A toronyból kilépve meglátták Tristan Margrave-et, aki éppen precíz halomba rakta az addig felhasogatott fát. Letette a fejszét, elhessegette a fegyverest és odasétált hozzájuk, hogy kézfogással üdvözölje az érkez�ket. Na, ennyit a békémr�l és nyugalmamról! – mondta. Vékony, sátáni arcán megjátszott bosszúság tükröz�dött. Egy lábbal magasabb volt, mint a másik két férfi. Bár tenyere kérges volt a favágástól, nem egyszer� kétkezi munkás volt, sem pedig a New York Times Barnes nev� riportere, ahogy Frank Malloy detektívnek bemutat-kozott. Barrett-tel az egyetemen találkozott, ahol � fels�bb számítás-technikából diplomázott. Közösen fejlesztettek ki egy új típusú szoftvert, mely többszörös milliomosokká tette �ket. Barrett nézte, ahogy a távozó �r elt�nik a fák között. Mikor a múltkor itt jártam, még nem volt ház�rz� kutyád! Csak egy fickó a biztonsági cégt�l, amelyet felbéreltem – legyintett. – A szigeten lentebb táborozik még bel�lük egy csapat. Ganttel együtt úgy gondoltuk, nem árt, ha alkalmazzuk �ket. És amit Gant akar, azt Gant meg is kapja.


61

Tudom, hogy nem kedveled a fickót, de Jordan létfontosságú a célunk eléréséhez. Szükségünk van az alapítványára, hogy részt tudjon venni a politikai egyezkedésben, melyben fontos szerepünk lesz, elvégezzük a munkát. A Lucifer Légiója már nem elég jó neked? Margrave kuncogott. Az én úgynevezett légióm azonnal elkezdett szétesni, ahogy a fegyelem szóba került. Tudod, az anarchisták mennyire utálják a hatóságot. Nekem profikra van szükségem! Manapság „tanácsadók”-nak nevezik magukat, és szemérmetlenül sokat kérnek a szolgáltatásukért. Csak tette a dolgát. Mi a dolga? Gondoskodni arról, hogy nemkívánatos látogatók ne jöjjenek a szigetre. Látogatókat vársz? A vállalkozásunk túl fontos ahhoz, hogy elbukjon. – Vigyorogva folytatta. – A pokolba is! Mi lenne, ha valaki meglátna egy fickót, akinek pók van a fejére tetoválva, és elkezdene kérdez�sködni? Barrett megvonta a vállát, és a halomba rakott fára pillantott. – Örömmel látom, a nosztalgiafilozófiád szerint élsz, de a favágás sokkal könnyebb lenne egy láncf�résszel. Tudom, hogy megengedhetsz magadnak egyet. Én neoanarchista vagyok, nem neoluddita. Nem a géprombolásban hiszek, hanem a technikában, ha az az emberiség javát szolgálja. Azonkívül a láncf�rész elromlott. – A pilótához fordult. – Milyen volt az út Port-landb�l, Mickey? Sima. Camden fölött repültem, remélve, hogy a csinos vitorlások felvidítják a társát. Miért kellene felvidítani? Éppen ott tart, hogy bejusson a tudomány panteonjába. Mi újság, Pókos? Bajok vannak. Mondtad a telefonban is. Azt hittem, csak tréfálsz. Barrett kényszeredetten mosolygott. Ezúttal nem. Ebben az esetben szükségünk lesz egy italra. – Margrave el�rement a kockak�vel kirakott járdán a világítótoronyhoz toldott magas, kétszintes, fehér deszkaburkolatú épülethez. Mikor három éve megvette a szigetet, elhatározta, a házat olyannak �rzi meg, amilyen az a magányos állomást felügyel� hallgatag �r idejében volt. A feny�b�l készült falak gyöngyléces burkolatot kaptak, a kopott linóleum még az eredeti volt, mint ahogy a palak� mosogató és a pumpás konyhai falikút is. Margrave megszorította Doyle vállát. Hé, Mickey! Pókembernek és nekem van egy kis megbeszél- nivalónk. Van egy üveg Bombay Sapphire a spájzban. Legyen jó fiú, és csináljon nekünk egy italt! A frigóban talál magának sört. Igenis, kapitány! – tisztelgett a pilóta vigyorogva. A két férfi a festett kovácsoltvas csigalépcs�n az emeletre indult. Ezen a szinten, mely valaha az �r és családja hálószobáinak adott helyet, minden válaszfalat lebontottak, és egyetlen nagy szobát alakítottak ki. A minimalista berendezés éles ellentétben állt a földszinten meg�rzött stílussal. A terem egyik oldalán fekete teakfa asztalon egy laptop állt. A másik oldalon egy krómvázas b�rkanapé és né-hány fotel volt az összes bútor. Az ablakokból mindhárom irányban a szigetet lehetett látni, magas feny�ivel, az öböl szikrázó vizével. A nyitott ablakokon a tenger sós leveg�je áradt be. Margrave intett Barrettnek, üljön a kanapéra, � maga pedig egy fotelbe telepedett. Néhány perc múlva megérkezett Doyle, és felszolgálta az italokat. Magának kinyitott egy doboz Budweisert, és leült az asztal mellé.


62

Margrave köszönt�re emelte a poharát. Igyunk a te egészségedre, Pókos! New York fényei ezután már soha nem lesznek ugyanazok. Kár, hogy a zsenialitásodról senki nem fog tudni! A zsenialitásnak ehhez semmi köze. Az elektromágnesesség jelen van életünk szinte minden területén. Csak bele kell piszkálni egy kicsit a mágneses mez�kbe, és könny� összezavarni a dolgokat. Nahát, ez az évszázad legszerényebb nyilatkozata! – kacagott Margrave. – Látnod kellett volna annak a rend�rnek a képét, mikor az egész Times Square-en és a Broadway-n az � nevét lehetett olvasni! Bárcsak ott lehettem volna személyesen is, de a házamból könny� volt megcsinálni az egészet. A kismagnóba épített lokátor megtette a magá-ét. Csak az a kérdés, a kis bemutatónk közelebb vitt-e bennünket a célunk eléréséhez. Mintha árnyék suhant volna át Margrave homlokán. Figyelem, mit ír a média – mondta fejét rázva. – Teljes sebességgel megy a g�zhenger. Az elit azt hajtogatja, sima meghibásodás volt, és puszta véletlen, hogy egybeesett a gazdasági világtalálkozóval. Aggódnak ugyan, de a bolondok nem vették komolyan a figyelmeztetésünket. Ideje egy újabb próbálkozásnak? Margrave felállt és az asztalhoz ment. Felvette a laptopot, majd vissza-telepedett a fotelbe, és lenyomott pár billenty�t. Az egyetlen sima fal kivilá-gosodott, megjelent rajta az óceánok és kontinensek hatalmas elektronikus térképe. A földet ábrázoló összetett kép a föld körül kering� m�holdak, tengeri bóják és földi mér�állomások tucatjai által szolgáltatott adatok alapján készült. A tenger kékeszöldjével kontrasztban a földrészek fekete foltokként látszottak. Az Atlanti-óceánon l-t�l 4-ig számok villogtak. Kett� az Egyenlít� fölött, kett� alatta. Hasonló elrendez�dés látszott a Csendes-óceánon is. A számok azt mutatják, hol teszteltük a tengerfenéket. Az általam készített számítógépes modell szerint, ha minden er�nket erre a területre koncentráljuk, az Atlanti déli részén elérhetjük a kívánt hatást. A figyelmez-tetések ideje lejárt. Az elit vagy túl ostoba, vagy túl arrogáns. Mindegyik esetben bele kell köpni a levesükbe. Mikor esedékes mindez? Olyan hamar, amilyen hamar el tudjuk rendezni a dolgokat. Az elit egyetlen nyelven ért, a pénz nyelvén. A pénztárcájukon kell nagy lyukat ütni. Barrett levette napszemüvegét, és gondolataiba merülten bámult a semmibe. Mi a baj, Pókos? Szerintem le kellene fújni az egészet. Margrave arca félelmetes átalakuláson ment keresztül. V alakú szemöl-dökei még csúcsosabbak lettek, szája körül a ráncok elmélyültek. Elt�nt a krampuszos huncutság, helyét ördögi rosszindulat vette át. Nyilván van valami indokod is. Most nem f�iskolás csínyekr�l van szó, Tris! Te is tudod, milyen károkat okozhat ez az egész, ha valami félresikerül. Milliók halhatnak meg! Olyan hatalmas gazdasági és természeti katasztrófa következhet be, melyet a világ évtizedekig nem heverhet ki! Hogyan sikerülhetne félre? Azt mondtad, mindent kézben tartasz. Barrett mintha magába roskadt volna. Csak áltattam magam. Mindig is kockázatos volt. A kettes hely-színen történt események után, mikor az a teherhajó elsüllyedt, újra leültem a tervez�asztal mellé. A készülék miniat�r verzióját kipróbáltam a Puget-szorosban. A gyilkos bálnák teljesen megvadultak, megtámadtak egy csomó kölyköt. Egy fickót széttéptek volna, ha nem húzom ki a vízb�l. Látta valaki a pusztítót?


63

Igen. Egy Kurt Austin nev� alak. Olvastam róla az újságban. A NUMA-nak dolgozik, � vezette fel a kajakversenyt, amit az orkák meghiú-sítottak. Csak egy pillanatra látta a készüléket, de nem tudhatta, mire való. Sötét árnyak suhant át Margrave arcán. Remélem, igazad van. Különben Mr. Austint ki kellene iktatnunk. Barrett elszörnyedt. Nyilván viccelsz! Margrave mosolygott. Hát persze hogy csak vicceltem, öreg cimbora! Én is láttam a cikkeket az orkák támadásáról. Mire célozgatsz, Pókos? Hogy a gyilkos bálnák ragadozók? Nem. Azt állítom, hogy a kísérletem megzavarta az érzékszerveiket, mert nem voltam képes szabályozni az elektromágneses mez�t. Na és? Senki nem sérült meg. Ne felejtsd el, hogy az egyik hajónkat is elvesztettük! Csak keretlegénység volt rajta. Tudták, milyen veszélyekkel jár a feladat. Jól megfizettük �ket, hogy vállalják a kockázatot. És mi van a Southern Belle-lel? Azokat az embereket senki nem fizette meg, hogy vegyenek részt a kísérletünkben! Az már �srégi történet. Baleset történt, drága barátom! A pokolba is, azt én is tudom! De mi vagyunk felel�sek a halálukért! Margrave el�red�lt a fotelben. Szemei izzottak a benne tomboló indu-lattól. Pontosan te vagy az, aki nagyon jól tudja, miért olyan fontos nekem ez a vállalkozás! Mert b�ntudatod van. Jóvá akarod tenni azoknak a Margraveeknek a b�nét, akik rabszolgák és ópiumfügg� szerencsétlenek vérén harácsolták össze a családi vagyont. Margrave a fejét rázta. Az �seim piti mitugrászok voltak azokhoz képest, akikkel szemben állunk. Olyan hatalomkoncentráció ellen küzdünk, melyhez hasonlót a világ még nem látott. Semmi nem versenghet a multinacionális vállalatokkal, akik a Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank és a Nemzetközi Valuta-alap támogatásával átveszik az irányítást az egész földön. Ezek a képz�dmények nem demokratikusan, választás útján jönnek létre. Figyel-men kívül hagyják a törvényeket, azt teszik, amit akarnak, tekintet nélkül arra, hogyan hatnak mások életére. Vissza akarom szerezni a hatalmat a föld fölött a lakói számára! Pont úgy beszélsz, mint egy klasszikus anarchista. Egyetértek veled, de ártatlan emberek megölése számomra nem t�nik a legjobb megoldásnak. Valóban nagyon sajnálom azoknak a hajóknak és a legénységüknek az elvesztését. Szerencsétlen fejlemény, de nem lehetett megakadályozni. Nem vagyunk sem vérszomjasok, sem �rültek. Ha sikerül a tervünk, akkor az a hajó kis ár érte. A nagyobb jóért kisebb áldozatokat kell hozni. A cél szentesíti az eszközt? Ha szükséges. Köszönöm, Karl Marx úr! Marx kókler volt, egy felfuvalkodott teoretikus! A mi projektünk néhány cseppet sem hagyományos elméletre épül, azt el kell ismerned. A marxizmus csak valami félig-meddig kisütött ötlet volt egészen addig, míg Lenin el nem olvasta A t�két, és Oroszországot át nem változtatta a munkásosztály paradicsomává. Leny�göz� eszmecserét folytatunk, de térjünk vissza ahhoz, amiben egyetértünk! A technikához. Mikor ezt az egész heccet elkezdtük, azt mond-tad, kordában tudod tartani a szabadjára engedett energiákat.


64

Azt is mondtam, hogy a megfelel� frekvenciák nélkül a rendszer nem lesz tökéletes. Kihoztam bel�le a legjobbat, amit a számok nélkül lehet, de óriási különbség van egy játék fegyver és egy komoly vadászpuska között. Márpedig a mi készülékünk az utóbbi kategóriába tartozik. Azok a hullámok és forgók, amiket létrehoztunk vele, messze meghaladják azt, amit a számítógépes modellek mutattak. – Szünetet tartott, és mély leveg�t vett. – Azt hiszem, én kiszállok, Tris. Túl veszélyes, amit csinálunk! Nem szállhatsz ki! Akkor az egész terv kútba esik! Ez nem igaz. Az alapján, amit eddig csináltam, nyugodtan folytat-hatod. De mint a barátod arra kérlek, ne folytasd! Ahelyett, hogy dühösen reagált volna, Margrave csak nevetett. Hé, Pókos, te vagy az, aki felfedezte a Kovács-elméletet, és te hívtad fel rá a figyelmemet! Néha azt kívánom, bár ne tettem volna! Az az ember zseni volt, az elképzelései veszélyesek. Lehet, hogy áldás lett volna, ha a tudása vele együtt meghal. Ha azt mondanám neked, Kovács azt is kitalálta, hogyan lehet semlegesíteni az elmélete hatását, újragondolnád az álláspontodat? Az, hogy van biztosíték arra az esetre, ha valami félresikerül, megváltoztatja a dolgot. De kár is beszélni róla. A tudás Kováccsal együtt elpusztult a második világháború végén. Margrave szeme ravaszul csillogott. Tegyük fel, pusztán a vita kedvéért, hogy nem halt meg! Ki van zárva. A labort lerohanták az oroszok. Vagy elfogták, vagy megölték. Ha elfogták, miért nem folytatták az oroszok a kutatásait, miért nem gyártottak szuperfegyvereket? Próbálták – mondta Barrett. – Az okozta a földrengést Anchorage-ban, és összegubancolták az id�járást. – Csendben gondolkozott, majd felragyogott a szeme. – Ha az oroszok elkapták volna Kovácsot, akkor sikeresebb lett volna a próbálkozásuk! Tehát 1944-ben meg kellett halnia! Ez az általános feltételezés. Ne vigyorogj olyan öntelten! Tudsz valamit, igaz? A történet igaz, csak nem teljes – kezdte Margrave. – Kovács megjelenteti a cikkét az elektromágneses hadviselésr�l. A németek elrabol-ják, hogy kifejlesszen egy olyan fegyvert, mely megmenti a Harmadik Birodalmat. Az oroszok elfoglalják a labort, és a tudósokat Oroszországba hurcolják. Az egyik német tudós azonban elhagyta Oroszországot, amint véget ért a hidegháború. Sikerült megtalálnom. Egész vagyont kellett megvesztegetésre és lefizetésre költenem! Azt akarod mondani, nála voltak az adatok, amikre szükségünk van? Bárcsak ilyen egyszer� lenne! A kutatás fázisai szigorúan elkülö-nültek egymástól. A németek Kovács családját túszként tartották fogva. Kovács lényeges adatokat visszatartott, hátha így életben tudja tartani a családját. Logikusnak t�nik. Ha a németek tudták volna, hogy a munkájának megvan az ellenszere is, már nem volna szükségük rá. Én is így gondolom. Nem tudta, hogy a nácik szinte azonnal kiirtották a családját. Leveleket hamisítottak a feleségét�l, melyben az asszony arra kéri, hogy a gyerekek kedvéért m�ködjön együtt velük. Órákkal az oroszok érkezése el�tt egy férfi jelent meg a laborban, és Kovácsot magával vitte. A tudósunk szerint magas, sz�ke hapsi, egy Mercedesben. Barrett a szemét forgatta. Ez a leírás a fél német lakosságra ráillik! De szerencsénk volt. Néhány évvel azután, hogy eljött Orosz-országból, a mi német informátorunk rábukkant a sz�ke férfi képére egy símagazinban. Valamikor a


65

hatvanas években az a fazon, aki kimenekítette Kovácsot, megnyert egy amat�r síversenyt. Szakállas volt és öregebb, de a forrásunk biztos volt benne, ugyanarról a férfiról van szó. Lenyomoztattad? Néhány biztonsági embert utánaküldtem, hogy meghívjam egy kis beszélgetésre. Ugyanaz a társaság, aki a szigeten �rködik. Miféle cég ez? Gyilkosság M�vek Rt.? Margrave mosolygott. Gant ajánlotta �ket. El kell ismernem, nem egy fatök� társaság. De profikat akartunk, akik nem ijednek be attól, hogy id�nként kicsit tágítani kell a jog korlátain. Remélem, megkapod a pénzed ellenértékét ezekt�l a jogtágítóktól. Eddig még nem. Elpuskázták a nagy lehet�séget, hogy beszéljenek Kovács kapcsolatával. Megszagolta, hogy jönnek, és elinalt. Fel a fejjel! Még ha meg is találod, akkor sincs rá semmi biztosíték, hogy bármit tudna Kovács titkairól. Ugyanerre a következtetésre jutottam én is. Tehát visszatértem Kovácshoz. Beprogramoztam egy kiterjedt kutatást mindenre, amit írtak vagy mondtak róla. Abból a feltételezésb�l indultam ki, hogy ha életben maradt, akkor folytatta a kutatásait. Elég merész feltételezés. A kutatása a családja életébe került. Óvatos lenne, de a keze nyomát rajta hagyná a m�vén. A programom átfésülte a háború óta megjelent összes tudományos közleményt. Számos közleményt talált, melyben az elektromágneses mez�k speciális alkalma-zásáról tesznek említést. Barrett el�rehajolt. Kíváncsivá tettél. Az ilyen irányú kutatások egyik úttör�je egy európai bevándorló, bizonyos Viktor Janos által alapított detroit-i cég. Janusnak hívták a rómaiak kétarcú istenét, aki egyszerre néz a múltba és a jöv�be. Érdekes! Én is úgy gondoltam. A véletlen hasonlóság Kovács munkájával túl furcsa lett volna. Mintha Van Gogh Cézanne-t utánozná. Megtanulhatja, hogyan használja a fényt impresszionista módra, de ugyanazokat a merész, tiszta színeket használná továbbra is. Mit tudsz Janosról? Nem sokat. Pénzzel meg lehet vásárolni a névtelenséget. Állítólag román volt. Kovács hat nyelven beszélt folyékonyan. Egyik a román volt. Mesélj még róla! A laboratóriuma Detroitban volt, � maga pedig Grosse Pointe-ban lakott. Nyilván mindig elmenekült, valahányszor meglátott egy fényképez�-gépet, de nem maradhatott titokban, milyen adakozó filantróp. A felesége sokszor szerepelt a lapok társasági rovatában. Találtunk értesítést a gyerme-kük születésér�l. A fiú autóbalesetben halt meg a feleségével együtt. Zsákutca? Én is azt gondoltam. De Janosnak volt egy unokája. Beadtam a nevét a keres�programba, és aranyat találtam! Doktori disszertációt írt a gyapjas mamutokról. Az �selefántokról? Mi köze ennek Kovácshoz? Nyugi! Azt állítja, hogy a mamutok olyan természeti katasztrófa során pusztultak ki, mely sokkal magasabb rend� annál, amit mi próbálunk okozni. És most jön az érdekes rész! Azt írja, ha mindez ma történne meg, a tudomány semlegesíteni tudná a katasztrófát. Az ellenszer? – legyintett Barrett. – Viccelsz! Margrave felvett egy dossziét az asztalról, és Barrett ölébe ejtette. Miután ezt elolvastad, azt hiszem, meggondolod magad a projek-tünket illet�en.


66

És mi van az unokával? Paleontológus az Alaszkai Egyetemen. Ganttel úgy döntöttünk, felküldünk valakit oda, hogy beszéljen vele. Miért nem halasztjuk el addig a tervet, míg nem derítjük ki, mit tud? Várok, de azt akarom, hogy minden a helyén legyen és készen álljon, hogy repül�startot vehessünk. – Margrave Doyle-hoz fordult, aki csendben követte a beszélgetést. – Maga mit gondol err�l az egészr�l, Mickey? Ugyan, én csak egy ostoba légizsoké vagyok lentr�l délr�l. Hagyom, hogy sodorjon az ár. Margrave Barrettre kacsintott. A Pókembernek és nekem még van egy kis dolgunk. Értem. Fogok egy másik sört, és elmegyek sétálni. Miután Doyle távozott, a két férfi a komputer fölé görnyedt. Mikor úgy látták, a terv mindent számításba vett, amit csak lehetett, és tovább nem lehet csiszolni rajta, megállapodtak, hogy hamarosan újra látják egymást. Doyle a mólónál ügyködött, mikor a találkozó véget ért. Örülök, hogy meggondoltad magad a kilépéssel kapcsolatban – búcsúzott Margrave Barrett-t�l. – Régóta vagyunk barátok. Ez túlmutat a barátságon - mondta Barrett. Kezet ráztak, és percekkel kés�bb a gép az öblöcske vizén siklott, majd felszállt. Margrave addig nézett utána, míg pici pöttyé nem vált az égen, akkor visszament a világítótoronyba. Egy percig arcán különös mosollyal bámult ki az emeleti ablakból. Barrett zseni. De ha politikáról van szó, hihetetlenül naiv tud lenni, Annak ellenére, hogy Barrettet biztosította az ellenkez�jér�l, nem volt szándékában várni a projekttel. Ha volt valaha olyan pillanat, mikor a cél szentesíti az eszközt, akkor az most van! 12. Hihetetlen! – ingatta a fejét Barrett. A hidroplán utasülésén teljesen belemerült a Margrave-t�l kapott dosszié anyagába. Doyle odanézett. Jó, amit Tris adott? Hogy jó-e? Egyszer�en fantasztikus! Barrett felnézett az iratokból, melyek eddig teljesen lekötötték a figyelmét, és kinézett az ablakon. A fülkén kívüli világnak eddig nem sok figyelmet szentelt, és feltételezte, ugyanazt a sziklás partot fogja látni, mely mentén a sziget felé repülve haladtak. A Maine-öbölnek azonban nyoma sem volt, helyette minden irányban s�r� feny�erd�k látszottak. Hé, Mickey! Eggyel több sört ittál a kelleténél? Hát hol a víz? Nem erre jöttünk. Eltévedtünk? Doyle vigyorgott, mint akinek sikerült jól megtréfálnia a másikat. Ez a panorámaút. Meg akartam mutatni neked, hova járok szarvasra vadászni. Csak pár perccel lesz hosszabb az út. Úgy t�nik, jó kis anyag van a házi feladatban, amit Trist�l kaptál. Ja, elképeszt� anyag. Trisnek igaza van. A téma nagyrészt isme-retlen, ezért misztikusnak t�nik, és a szerz� sokszor általánosít. Ráadásul nagy különbség van egy természetes jelenség és aközött, amit mi szeretnénk kavarni. De ez a n� úgy ír az úgynevezett ellenszerr�l, mint akinek els� kézb�l szerzett tapasztalata van. Mintha személyesen beszélt volna Kováccsal. Okos fiú vagy. Gondolom, ezek után maradsz a projektnél. Nem én! Ez az anyag semmi olyat nem tartalmaz, ami rávehetne, hogy megváltoztassam a döntésemet. Még ha beszélnénk is ezzel a n�vel, akkor sem


67

derülne ki, mi az, amit ténylegesen tud, és mi az, ami csak elméleti feltételezés. Ez az �rültség nem mehet tovább. A katasztrófa elkerülésének egyetlen módja, ha a nyilvánossághoz fordulunk. Mit értesz ezen? Van egy barátom a Seattle Times tudományos rovatánál. Ahogy leszállunk, azonnal felhívom, és kiteregetem neki az egész történetet. Hé, Pókos! Nem adhatod le a drótot err�l az üzletr�l! Biztos vagy benne, hogy nyilvánosságra akarod hozni? Óriási slamasztikába kerülhetsz! Ezt a kockázatot vállalnom kell. De ez tönkreteszi Trist is és a projektet is. Tris a partnered! Sokat gondolkoztam rajta. Hosszú távon neki is jobb lesz. Nem hinném. Én igen. Lehet, hogy a végén még megköszöni nekem, amiért véget vetettem ennek az egész �rültségnek. Miért nem vársz egy kicsit? Azt mondta, addig nem lép, míg valaki nem beszélt a Kovács unokájával. Régen dolgozok Tris-szel. Ezt csak azért mondta, hogy engem megnyugtasson – mosolygott Barrett. – A világnak tudnia kell arról, min kotlottunk, és sajnos én vagyok az, akinek ki kell tálalnia. A fene egye meg! Mi a baj, Mickey? Azt mondtad, engem kell felvidítani! Mióta is ismerjük egymást, Pókos? Az egyetem óta. Te a kávézóban dolgoztál. Hogy felejthetted el? Nem felejtettem el. Te voltál az egyetlen a nagyokos úrifiúk közül, aki nem úgy kezelt, mint a cip�jére tapadt piszkot. Te a barátom voltál. Te pedig viszonoztad, mégpedig sokszorosan. Te ismerted Cam-bridge-ben a legjobb bárokat, ahol csajokat lehetett felcsípni. Még mindig képben vagyok! – vigyorgott Doyle. De azért sokra is jutottál, Mickey. Nem lehet bárki pilóta! Ó, én csak kismiska vagyok a nagyf�nökhöz képest. Trishez képest? Szerintem � túln�tt a mi világunkon. Én mindig is olyan voltam, mint egy építész, aki megtervez és felépít egy házat. � pedig inkább olyan, mint egy építési vállalkozó, aki házak ezreit árulja. Az � ötlete volt az, ami mindkett�nknek vagyont szerzett. Te hiszel ebben az anarchiadologban, amir�l beszél? Részben. Az biztos, hogy a világban nagyon nincs egyensúly, és szeretném egy kicsit felrázni az elitet, de engem az egészben jobban érdekelt a tudományos kihívás. Most az egész beszart, nekem pedig rendbe kell hoznom a dolgokat. Én pedig váltig állítom, mint barátod, hogy ez nem jó ötlet. Nagyra értékelem a barátságod, de azt kell mondanom, nagyon sajnálom. Doyle egy pillanatig hallgatott. Én is nagyon sajnálom, barátom – mondta szomorúan. Most, hogy mindent megbeszéltek, Barrett újra a dossziénak szentelte figyelmét. Id�nként kipillantott a pilótafülke ablakán. S�r� erd� fölött repültek, mikor Doyle a fülét hegyezte. Hoppá! Mi volt ez? Barrett felnézett apapírokból. Nem hallok semmit, kivéve a motor zaját. Valami nem stimmel! – ráncolta Doyle a homlokát. A gép hirtelen néhány lábbal lejjebb ereszkedett. – A francba! Nem húz a motor! Kapasz-kodj! Le kell tennem a gépet!


68

Letenni? – kérdezte Barrett ijedten. Tekergette a nyakát, az alattuk elterül� s�r� erd�t kémlelve. – Hol? Valaha egészen jól ismertem ezt a környéket, de már jó ideje annak, hogy errefelé vadásztam. Azt hiszem, nem messze innen van egy kis tó. A gép tovább süllyedt. Valamit látok! – mutatott Barrett egy megcsillanó fénysugárra. Doyle felemelt hüvelykujjával megköszönte, majd a kék vízfolt felé vette az irányt. Meredeken ereszkedtek, és úgy t�nt, a gép a magas feny�k között fog landolni. Az utolsó pillanatban azonban Doyle-nak sikerült felrántania a gép orrát, és a fák csúcsát súrolva a vízre érkezett. A lendület a tó széle felé sodorta a repül�t, és egy keskeny homokos szakaszon felfutott a partra. Doyle kacagott. Micsoda klassz repülés! Jól vagy? Igaz, hogy a seggem felszaladt a fülemig, de ett�l eltekintve minden rendben. A leszállás könny� volt – pillantott Doyle az �ket körülvev� erd�re. – A kijutás lesz nehéz. Barrett a rádióra mutatott. Nem kellene segítséget hívnunk? Egy perc. El�ször meg akarom nézni, nem sérült-e meg valami. – Lemászott a pontonra, majd a fövenyre lépett. Néhányszor megállt, és a törzs alá nézett. – Hé, Pókos, ezt nézd meg! Barrett kiszállt a gépb�l. Mi van? Itt, a törzs alatt. Elképeszt�! Barrett letérdelt. Még mindig nála volt a dosszié. Nem látok semmit. Majd fogsz! – Doyle el�húzott egy pisztolyt a széldzsekije alól. Barrett még lejjebb hajolt, és a b�rdosszié kiesett a kezéb�l, a vaskos iratköteg a földre csúszott. Néhány gépelt oldalt felkapott a tóparti szell�, és azok önálló életre kelve szétszóródtak a tisztáson. Barrett utánuk iramodott, és a második bázist véd� baseball-játékoshoz méltó ügyességgel kapkodta össze a lapokat. Sikerült mindet összeszednie, miel�tt a szél a fák közé sodorta volna �ket. Visszagyömöszölte a b�rtartóba, azt pedig a mellkasához szorította. Arcán gy�ztes vigyorral indult vissza a gép felé. Meglátta a pisztolyt Doyle kezében. Mi történik itt, Mickey? Isten veled, Pókos. Doyle hangjából tudta, a barátja nem viccel. Lefagyott róla a mosoly: Miért? Nem engedhetem, hogy megtorpedózd a projektet. Figyelj, Mickey, Tris és én meg tudjuk beszélni a dolgot. Trisnek ehhez semmi köze. Nem értem! Ha legközelebb Cambridge-ben járok, majd iszom az emlékedre egy sört. A pisztoly eldördült. Pof-pof. Az els� golyó a b�rdossziét érte. Barrett érezte az ütést a mellkasán, de még mindig hitetlenkedve állt, mikor a második golyó a fejét súrolta. Beindultak a túlélési ösztönei. Ledobta a dossziét, megfordult, bevetette magát az erd�be. Doyle utánaeresztett pár lövést, de azok egy fatörzsbe csa-pódtak. Káromkodva eredt utána. Barrett nem tör�dött az arcába csapódó ágakkal, a farmerjába akaszkodó tüske bokrokkal. A kezdeti döbbenetet és meglepetést, amit azért érzett, mert egy barátja rál�tt, rettegés váltotta föl. A feje oldalán, a nyakán csor-gott a vér. El�tte ezüstösen


69

csillant valami. A francba! Véletlenül a tó felé kanyarodott, de már nem fordulhatott vissza. A hidroplántól mintegy százyardnyira robbant ki az erd�b�l egy homo-kos partra. Hallotta, ahogy Doyle közvetlenül mögötte csörtet a bozótosban. Habozás nélkül a tóba gázolt, vett egy nagy leveg�t, és a vízbe vetette magát. Jó úszó volt, és még cip�ben is sikerült néhány yardnyira eltávo-lodnia a parttól, mire Doyle a víz széléhez ért. Olyan mélyre merült, ameny-nyire csak lehetett. Doyle a parton állt és gondosan célba vette a Barrett által keltett vízfodrokat. Jól megszórta a felszínt golyókkal, majd komótosan újratöltött és kieresztett még egy tárat. A víz pirosra színez�dött, ahol Barrett elt�nt. Doyle úgy döntött, vár még öt percet, hogy biztos lehessen benne, Barrett nemcsak visszatartja a leveg�t, de bal kéz fel�l, a vízparton növ� magas nádas túloldaláról valaki kiabálni kezdett. Ránézett a víz felszínén egyre terjed� vöröses foltra, és visszadugta pisztolyát a nadrágszíjába. Gyors léptekkel átvágott az erd�n, vissza a tisztáshoz. Felszedte a papírokat, betette �ket a dossziéba. Csak most vette észre a dosszién ütött lyukat. Káromkodott. Úgy kell neki, miért használ ilyen játék pisztolyt! Pár perc múlva már újra a gépben ült és tovább repült a fák hegye fölött. Amikor úgy vélte, lesz elég térer�, beütött egy számot a mobilján. Na? – kérdezte egy férfihang. Kész. Megpróbáltam lebeszélni róla, de el volt szánva rá, hogy min-dent kipakol. Kár. Ragyogó elme volt. Probléma? Egy szál se – hazudott Doyle. Jó munka! – mondta a hang. – Holnap látni akarom! Doyle közölte, hogy ott lesz. Mikor megszakította a hívást, egy pilla-natra er�t vett rajta az ír szentimentalizmus, amiért meg kellett ölnie régi barátját. De Doyle olyan környéken n�tt fel, ahol a barátságok egy kábító-szerüzlet vagy egy könnyelm� megjegyzés miatt hamar éjszakai temetésben végz�dhettek. Nem most el�ször szabadult meg egy baráttól vagy isme-r�st�l. Az üzlet, sajnos, üzlet. Elhessegette Barrettet a gondolataiból, helyette inkább mindarra a gazdagságra és hatalomra gondolt, mely hama-rosan az övé lesz. Nem érezte volna ilyen jól magát, ha tudja, mi történik a tónál. Egy kenu t�nt el� a nádas mögül. A két horgász hallotta a lövéseket, és figyelmeztetni akarták a vadászt, hogy emberek is vannak a közelben. Egyikük bostoni ügyvéd volt, a másik pedig orvos. Ahogy kiértek a nádasból, az ügyvéd a vízre mutatott. Mi a fene az? Úgy néz ki, mint egy dinnye, rajta egy nagy pókkal. Közelebb eveztek. A dinnye elt�nt, és helyén két szem, egy orr és egy tátogó száj látszott. Az ügyvéd felemelte az evez�jét, hogy lecsapjon vele a lebeg� fejre. Pókos Barrett két döbbent arcba bámult. Kinyitotta a száját. Segítsenek! – kérte. 13. A huszonháromezer regisztertonnás, hetvenötezer lóer�s, Yamal osztályú orosz jégtör� hajó, a Kotelnyij hét láb vastag jégpáncélban folyamatos haladásra volt képes. Éles ívben kiképzett orra úgy szelte a kásás tavaszi jeget, mint meleg kés a vajat. Karla Janos az orr-részben állva kémlelte az úti célját jelent�, ködbe burkolózó szigetet. Hirtelen megborzongott. A karcsú testén végigfutó borzongásnak semmi köze nem volt a Kelet-szibériai-tenger zord id�járásához. Jó meleg pehelydzsekit viselt, és az Alaszkai Egyetemen töltött két év alatt Fairbanksben, ahol a h�mérséklet rendszeresen mínusz negyven fok alá


70

süllyedt, egyébként is immúnissá vált a mardosó hideggel szemben. Elég jól ismerte az Északi-sarkvidék körüli területeket ahhoz, hogy tudja: nincs túl nagy esélye annak, hogy az Elefánt-csont-sziget megfeleljen a nevével asszociálható meleg fehérség képze-tének. Az elhagyatott hely tökéletes kietlenségére azonban még � sem volt felkészülve. Tudósként Karla tisztában volt vele, hogy reakciója nem annyira objektív, mint inkább érzelmi, de a sziget olyan félelmetesen barátságtalan benyomást keltett, amit nem volt könny� figyelmen kívül hagyni. A sziget legmagasabb pontját egy kih�lt vulkán csonka, hófoltos kúpja jelentette. A borult ég minden színt kiszívott a gyenge napsugarakból, ezért úgy látszott, mintha tenger és föld egyaránt nyomasztó, szürke fényben fürödne. Ahogy a hajó közelebb ért a szigethez, látszott, hogy a vulkánt körülvev� hullámzó dombságot és tundrát hasadékok szabdalják. A kígyózó sziklák a ferdén bees� fényben olyan optikai illúziót keltettek, mintha a sziget felszíne vonaglott volna fájdalmában. Elnézést, Miss Janos. Tizenöt perc múlva kikötünk. Sarkon fordult. Ivanov kapitány, a hajó parancsnoka a hatvanas éveiben járó, mokány férfi volt. Fehér tengerészszakállal övezett széles arca magán viselte az Északi-sark id�járásának nyomait. A kapitány barátságos ember volt, aki életének nagy részét a szigetcsoport körül hajózva töltötte. Karla és az atyáskodó kapitány között er�s barátság szöv�dött azóta, hogy a lány a Vrangel- szigeten a fedélzetre lépett. Élvezte csapongó beszélgetéseiket vacsora közben. A kapitány leny�gözte szerteágazó történelmi, biológiai, meteoro-lógiai ismereteivel, melyek messze túlmutattak azon, amire egy nagy hajó irányításához szükség lehet. A kapitány elpirult, mikor Karla reneszánsz embernek nevezte. Karla a kapitányt a lányára emlékeztette, aki a Bolsoj Balett táncosa volt. Magas, karcsú, hosszú lábú. Magabiztos, könnyed kecsességgel moz-gott, mint aki elégedett a testével. Hosszú sz�ke haját a tarkóján szoros kontyba tekerte. Magyar és szláv �seinek legjobb vonásait örökölte; a széles homlok, érzéki száj, magasan ül� járomcsont, hamvas, világos arcb�r és a mandula formájú füstszürke szemek valahol egy ázsiai �st sejtettek. Bár rövid ideig táncolni is tanult, Karlát inkább az atlétika érdekelte. A Michi-gani Egyetemen, ahol paleontológiából, mellékszakként pedig biológiából szerzett diplomát, a futópályán nyújtott kimagasló teljesítményt. Köszönöm, Ivanov kapitány. Már mindent becsomagoltam. Azonnal hozom a táskáimat. Ráérünk. – Barátságos pillantása elid�zött a lányon. – Kicsit zaklatottnak t�nik. Minden rendben? Igen, köszönöm. Néztem a szigetet, és... hát, elég fenyeget�nek látszik. Nyilván csak a képzeletem teszi. A kapitány követte Karla tekintetét. Nem egészen. Én már évek óta hajózok ezeken a vizeken. Az Elefántcsont-sziget mindig más volt, mint a többi. Mennyit tud a történe-tér�l? Csak annyit, hogy egy sz�rmekeresked� fedezte fel. Így van. � alapította a települést a folyónál. A sz�rmék fölött foly-tatott vitában megölt néhány keresked�t, és hát egy telepet nem lehet egy gyilkosról elnevezni. Hallottam a történetet. Nem is tudom... még ha gyilkos lennék, akkor sem biztos, hogy szeretném, ha egy ilyen magányos, cseppet sem vonzó helyet neveznének el rólam. Egyébként is, az Elefántcsont-sziget sokkal költ�ibb hangzású. És amit tudok a szigetr�l mint elefántcsontforrásról, helytálló is. – Kis szünetet tartott. – Azt mondta, ez a sziget más, mint a többi. Hogyan más? A kapitány vállat vont.


71

Néha, mikor sötétben haladtam el a sziget mellett, fényeket láttam mozogni a folyónál, a régi keresked�telep közelében. Amit Elefántcsont-városnak neveznek. Az az expedíció f�hadiszállása. Én is oda megyek. Feltehet�en t�zeggázok lumineszkáltak. Gázok? De az el�bb azt mondta, mozogtak a fények. Ön nagyon jó megfigyel� – mondta a kapitány. – Elnézését kérem. Nem akartam megijeszteni. Ellenkez�leg! Nagyon érdekel, amit mond. Karla annyira hasonlított a lányára! Intelligens. Konok. Félelmet nem ismer�. Mindenesetre két hét múlva újra itt leszünk, hogy felszedjük – mondta. – Sok sikert a kutatásaihoz! Köszönöm. Optimista vagyok, hogy a szigeten találok valamit, ami alátámasztja az elméletemet a gyapjas mamutok kihalásának okáról. A kapitány halványan elmosolyodott. Ha kollégái a szigeten sikerrel járnak, még láthatunk mamutokat a moszkvai állatkertben. Karla nagyot sóhajtott. A mi életünkben talán nem. Még ha sikerül is a kutatóknak mamut-DNS-t nyerniük egy �si példányból, és fel tudják használni arra, hogy megtermékenyítsenek egy indiai elefántot, több mint ötven év kell ahhoz, hogy olyan lényt hozzanak létre, mely nagyrészt mamut. Remélem, soha nem fog megtörténni! – mondta a kapitány. – Szerintem nem bölcs dolog beleavatkozni a természet rendjébe. A tenge-részek sem szeretik, ha valaki fütyörészik a fedélzeten. Még szél kerekedik bel�le! Egyetértek. Ezért örülök, hogy én csak a tiszta kutatással foglal-kozom. Még egyszer, hadd kívánjak minden jót! Most, ha megbocsát, a hajó-val kell foglalkoznom. Karla megköszönte a vendégszeretetet, és kezet ráztak. Elkapta egy kis magányosság érzése, ahogy a kapitány elsétált, de a rá váró munka gondola-tára összeszedte magát. Dacos pillantást vetett a szigetre, lement a kabin-jába, fogta a csomagjait és visszatért a fedélzetre, várva, hogy egy csónak a partra szállítsa. A hajó éles kanyart írt le egy természetes öböl falához közel, hogy utat vágjon a csónaknak. Karla feltornyozta csomagjait a hajó motorcsónak-jában, majd maga is bemászott. A nyitott csónakot a vízre engedték, a két tengerész eloldozta a köteleket, és a kocsiméret� jégdarabokat kerülgetve máris a sziget felé tartottak. A szárazföld felé közeledve tisztán látszott a parton integet� alak. Percek múlva a csónak földet ért, mindössze néhány száz lábnyira az öbölbe öml� folyótól, és Karla kilépett a kavicsos partra. Az ott várakozó középkorú n� odalépett hozzá, és váratlanul megölelte. Maria Arbatov vagyok – mondta oroszos akcentussal. – Annyira örülök, hogy megismerhetlek, Karla! Olyan sok jót hallottam a munkádról. El sem hiszem, hogy egy ilyen fiatal valaki ilyen sokra vigye! Maria ezüstösen �sz haját kontyba t�zve viselte. Rózsás arca, széles mosolya megmelengette a fagyos sarki leveg�t. Én is örülök, hogy találkoztunk, Maria. Köszönöm a kedves fogad-tatást. Maria elnézést kért, és ellen�rizte, hogy rendben kipakoljanak minden ellátmányt, amit a csónak nekik hozott. A dobozokat katonásan egymásra rakták a parton, ahonnan majd kés�bb elszállítják �ket. Maria szerint senki és semmi nem volt a környéken, aki vagy ami kárt okozhatott volna bennük. Karla köszönetet mondott a csónak legénységének. Mariával felmásztak egy kisebb dombra, majd a folyóval


72

párhuzamosan haladtak. A csizmanyomok széles ösvényt tapostak ki, jelezve, hogy hosszú ideje ez a partra vezet� f�útvonal. Milyen volt az utad? – érdekl�dött Maria, ahogy lábuk alatt recsegett az átfagyott talaj. Remek. Ivanov kapitány édes ember. A Kotelnyij rendszeresen szállít turistákat a szigetek körül, így a kabinom is egészen kényelmes volt. Ivanov kapitány velünk is nagyon nagyvonalú volt, mikor ide szállí-totta az expedíciót. Remélem, azért nem szoktál túlságosan hozzá a kényelemhez! Megtesszük, ami t�lünk telik, de a mi körülményeink sokkal primitívebbek, mint a hajón. Túlélem. Hogy halad a projekt? Ahogy ti, amerikaiak mondjátok, a jó hírt akarod el�ször hallani, vagy a rosszat? Karla csak a szeme sarkából nézett rá. Rád bízom. Akkor el�ször a jó hír. Több expedíciót indítottunk, és sikerült begyújtenünk néhány ígéretes példányt. Ez valóban jó hír. És mi a rossz? Az, hogy éppen egy új orosz-japán háború közepébe csöppentél. Nem tudtam, hogy hadi övezetbe jövök. Hogy érted ezt? Tudod, hogy az expedíciónk közös vállalkozás? Igen. Orosz-japán konzorcium. Az az elképzelés, hogy osztoznak a leleteken. Kutatóként te is tudod, nem az a legfontosabb, mit találsz, hanem hogy mennyi elismerést kapsz érte. Az elismerés egyenl� a képességgel, ami a karriert jelenti, ami végül meghatározza a pénzt. Helyes. Jelen esetben nagy pénzek forognak kockán, tehát még fon-tosabb, ki kapja az elismerést a munkáért. Fél mérföldre járhattak a parttól, és felkaptattak a dombra. Már majdnem ott vagyunk – jelentette be Maria. – Isten hozott Elefántcsontvárosban! A tundrán át vezet� ösvényt követve a folyó mellett épült házcsoport felé tartottak. A legnagyobb építmény garázs nagyságú lehetett, körülötte harmadakkora, ablaktalan épületek. Mindegyiket rozsdás acéllemezek fedték. Oldalt két nagy sátrat állítottak fel. Karla odasétált a legközelebbi építményhez, és kezével végigsimított az egyenetlen, szürke küls� falon. Szinte teljesen csontokból és agyarakból épült! – Hangja csodálattal volt tele. Az itt él�k felhasználták a legnagyobb mennyiségben el�forduló anyagot – mondta Maria. – A csontokat valamilyen házi készítés� beton tartja össze. Elég masszív, és tökéletesen megfelel a célnak, ami nem más, mint hogy távol tartsa a hideg szelet. Az épület oldalában nyíló viharvert ajtó hirtelen kivágódott, és egy nagydarab, kiugró szemöldök� férfi lépett ki rajta. Vállával félresöpörte Mariát, megölelte Karlát, és mint egy rég látott nagybácsi, mindkét arcára cuppanós puszit adott. Szergej Arbatov vagyok – mondta. Mosolyában aranyfogak csillan-tak. – Én vagyok a projekt vezet�je. Örülök, hogy ilyen csinos munka-társunk lesz. Nem lehetett nem észrevenni a Maria arcán átsuhanó árnyékot. Karla elvégezte a házi feladatát, mikor az expedíció tagjainak nézett utána. Tudta, Szergej a kutatás vezet�je, de feleségének magasabb tudományos fokozata van. Karla maga is állandóan összet�zésbe került a férfiak uralta akadé-mikus társadalommal, és nem tetszett neki az a mód, ahogyan Szergej semmibe nézte a feleségét. Ellépett Arbatov mellett, és átölelte Maria vállát. Én pedig örülök, hogy ilyen tudományos eredményekkel rendelkez� személlyel dolgozhatok. Maria vonásai kisimultak, örömében szélesen mosolygott. Arbatov mogorva pillantása jelezte, nem tetszett neki a lekezel� gesztus. Nem lehet tudni, mi történt volna, ha az


73

épületb�l nem lép ki még két ember. Karla habozás nélkül feléjük lépett, és enyhén meghajolt az egyik férfi el�tt. Dr. Sato, az én nevem Karla Janos. Örülök, hogy megismerhetem – mondta az id�sebbnek. – Nagyon sokat hallottam a Kinki Egyetemr�l és a Gifu Tudomány és Technika Központról. – A fiatalabb férfi felé fordult. – Ön pedig bizonyára dr. Ito, az állatorvos a Kagoshima Egyetemr�l. A két férfi szája széles mosolyra húzódott, fejüket szinte egyszerre haj-tották udvarias köszönésre. Reméljük, kellemesen utazott – mondta dr. Sato. – Nagyon örülünk, hogy csatlakozni tud az expedíciónkhoz. Köszönöm, hogy megengedik, hogy itt lehessek. Tudom, nagyon lefoglalja önöket a munkájuk. Karla még beszélgetett a két férfival a tudományos eredményeikr�l, aztán Maria odajött hozzá és karon fogta. Hadd mutassam meg, hol fogsz lakni. – Az egyik kisebb épülethez vezette. Beléptek a homályos, dohos lakrészbe. – Ezt még az els� sz�rme-keresked�k egyike építette. A telepet aztán az elefántcsontvadászok fejlesz-tették egy kicsit. Kényelmesebb, mint amilyennek látszik. A két nagy sátor a konyhánk és az ebédl�. A különálló kisebb sátor az uniszex fürd�szoba. Elég szell�s tud lenni odakint, úgyhogy hamar rájössz, hogy gyorsnak kell lenned. Zuhany nincs. Meg kell elégedned azzal, hogy egy szivaccsal ledör-gölheted magad. Van ugyan egy áramgenerátorunk, de nagyon ritkán hasz-náljuk, mert kevés az üzemanyagunk. Biztos vagyok benne, hogy jól fogom itt érezni magam – mondta Karla, bár egy pillanatra átfutott az agyán: ebben a kunyhóban gyilkolták-e meg valamelyik sz�rmekeresked�t. Kigöngyölte és a padlóra terítette a mat-racot és az ágynem�jét. Fogadd elismerésemet! A japán barátaink a tenyeredb�l ettek, mikor az egyetemüket szóba hoztad. Könny� dolgom volt. Mikor megkaptam a nevüket, utánanéztem az interneten. Láttam a fényképüket, tanulmányoztam a hátterüket. Azt hiszem, a kedvességem Szergejre viszont egyáltalán nem hatott. Maria harsányan kacagott. – A férjem igazából jó ember, különben már régen megszabadultam volna t�le. De néha igazi undok béka tud lenni, különösen n�kkel szemben. Az egója pedig akkora, mint egy nagy léggömb. Rólatok is olvastam. Mindkett�tökr�l. Neki fele annyi tudományos ered-ménye sincs, mint neked. Igaz, de neki meg politikai kapcsolatai vannak, és az számít. Tisztelni fog azért, mert nem hódolsz be neki, de ha nincs ellenedre, hogy hízelegj egy kicsit egy öregembernek, � is a tenyeredb�l fog enni. Való-jában egyáltalán nem olyan magabiztos. Én is állandóan ezt teszem. Kösz a tanácsot, majd hímes tojásként bánok vele. Szóval, mi a program? Pillanatnyilag minden függ�ben van. Nem értem. – Észrevette a vidám csillogást Maria szemében. – Van valami, amit nem mondtál el? Igen. A jó hír az, hogy valami egészen csodálatosat találtunk. A rossz hír az, hogy a többiek most döntik el, engedjék-e, hogy azonnal hozzáférj a lelethez, vagy várjanak, amíg jobban megismernek. Karla kíváncsiságát igencsak felcsigázta az izgalmas célzás, de küls�re nyugodt maradt. Bárhogy határoztok, nekem megfelel. Megvan a saját munkám, az lefoglalja az id�met. Maria bólintott. Visszamentek a nagy épülethez, ami el�tt a többiek összegy�ltek.


74

Ön nagyon különös, vagy ha úgy tetszik, szerencsés id�pontban érkezett a szigetre – kezdte Arbatov szigorú hangon. Nem értem. Szavaztunk, és úgy döntöttünk, bizalmunkba fogadjuk magát. De el�ször meg kell esküdnie, hogy ezen expedíció résztvev�inek kifejezett hozzájárulása nélkül soha senkinek nem beszél arról, amit látott. Elfogadom a feltételt, bár nem értem. – Segélykér�en nézett Mariára. Arbatov a pajta felé mutatott. Vastag deszkaajtaja mellett kétoldalt a két japán állt. Úgy néztek ki, mint egy ázsiai templom szobrai. Az orosz jelére Sato kinyitotta az ajtót, és intett Karlának, lépjen be. Mindenki mosolygott. Egy pillanatra Karla azon t�n�dött, nem egy csapat �rülttel van-e dolga, akik megbolondultak a sarki elszigeteltségben. De azért tétovázva megindult és belépett a pajtába. A leveg� sokkal kevésbé volt dohos, mint a hálóhelyén, és azonnal megérezte az állatszagot, mint egy istállóban. A szag az asztalon fekv�, a generátorra kapcsolt reflektorokkal megvilágított vörösesbarna sz�rcsomóból jött. Közelebb lépett, és kezdte kivenni a részleteket. Az állat úgy nézett ki, mintha aludna. Karla szinte azt várta, mikor nyílik ki a szeme, mikor rezdül meg a farka vagy rövid ormánya. El�tte feküdt, olyan életszer�en, mint húszezer évvel ezel�tt, a legtöké-letesebben konzerválódott mamutbébi, amit valaha látott. 14. Jordan Gant olyan volt, mint a Khimaira, a görög mitológia szörnye, mely különböz� állatok össze nem ill� részeib�l született. Olyan fegyelmezett volt, mint egy böjtöl� szerzetes, aszkézis légköre lengte körül. Sápadt arcát és ezüstös haját még jobban kiemel� fekete, méretre készült öltönye a hozzáill� fekete garbóval azonban többe került, mint amit sokan egy hét alatt kerestek meg. Washingtoni irodája a Massa-chusetts Avenue-n a környék többi, nagy hatalommal bíró alapítványának luxusirodáihoz képest spártai egyszer�séggel volt berendezve, viszont palotának is beill� farmházat tartott fenn Virginiában, versenylovakkal tele istállót és gyors autókkal tele garázst. Hatalmas vagyonra tett szert minden-féle nemzetközi befektetésb�l, ugyanakkor olyan szervezetnek volt az elnöke, melynek kifejezett célja volt az olyan vállalkozások béklyóba verése, amilyenek �t gazdaggá tették. Apró fülei a koponyájához simultak, ami az egész fejének áramvonalas kinézetet kölcsönzött, mint egy vadászsólyom b�rsapkája. Sima arcvonásai mintha még azel�tt formálódtak volna, miel�tt bármiféle jellem – jó vagy rossz – rájuk vés�dhetett volna. Kifejezése nem volt tartósabb, mint egy vetített kép. Laza, természetes állapotában arca semmiféle érzelmet nem tükrözött. A tökéletességig csiszolta politikus mosolyát; úgy tudta ki-be kapcsolni, mint egy beépített elektromos kapcsoló. A legunalmasabb beszélgetést hallgatva is érdekl�dést tudott színlelni, együttérzést vagy örömet sugározni oly könnyedén, mint ahogy az antik színészek maszkot cseréltek. Id�nként sokkal inkább látszott illúziónak, mint él� embernek. Irodájában ülve, ahogy Irving Sackerrel, egy kopaszodó, tokás középkorú férfival beszélgetett, a legnyájasabb arcát viselte. Sacker és befolyásos washingtoni ügyvédi irodájának három vezet� munkatársa manik�rözött körmével, szolid frizurájával és konzervatív öltönyével úgy nézett ki, mintha a Georgetowni Tudományegyetem tésztamasszájából fánk-szaggatóval formálták volna �ket. Bár arcvonásaik és testalkatuk külön-bözött, mindnyájuk szemében a prédára les� ragadozó éles pillantása lát-szott, ahogy lecsapni készültek minden apró jogi formaságra. Látom, magukkal hozták az ügy iratait és a lemezeket is, ahogy kértem – mondta Gant.


75

Sacker átnyújtott neki egy diplomatatáskát. Általában tartunk egy biztonsági másolatot az irodában, de miután ön olyan b�kez�en fizetett a bizalmas ügykezelésért, minden adatot töröltünk a komputerünkb�l és az irattárunkból. Minden itt van. Olyan, mintha soha nem foglalkoztunk volna az ügyével. A Global Interest Network nevében szeretném megköszönni önök-nek áldozatos munkájukat. Köszönöm, hogy az egész projektet titokban tartották. Csak a munkánkat végeztük – szabadkozott Sacker. – Érdekes kihívást jelentett. Amit papíron létrehoztunk önnek, az egy olyan giga-vállalat, mely a földön az elektronikus kommunikáció összes lehetséges formáját képes irányítani. A mobiltelefon-hálózatokat, m�holdakat, a tele-kommunikációt. Az egészet. El kell ismerniük, hogy az iparban ezzel a rakás kivásárlással és fúzióval a dolgok éppen ebbe az irányba haladtak. Azok a cégek utcai limonádésstandok ahhoz az egységes vállalat-óriáshoz képest, amit mi alkottunk önnek. Akkor pontosan azt tették, amire kértem önöket. Ebben az esetben remélem, továbbra is igénybe veszi szolgáltatá-sainkat, ha bármilyen trösztellenes per adódna. Gant kuncogott. Önök lesznek az els�k a listámon. Föltehetek egy kérdést, Mr. Gant? Hogyne. Csak kérdezzen bátran. Ezek az egyezmények és szerz�dések bizonyos körülmények nagyon valószín�tlen egybeesése esetén valakit olyan helyzetbe hozhatnának, hogy az illet� kizárólagos ellen�rzést szerezne a világ nagyobb kommunikációs rendszerei fölött. Javítson ki, ha tévedek, de az ön alapítványa szemben áll mindazzal, amit a kizsákmányoló világkereskedelemnek, piacrendszernek és kapitalizmusnak nevez. Így van. A GIN a demokrácia híve, és pártatlan. Egyetértünk azzal, hogy a szabadkereskedelem hasznos a fejl�d� országok és a béke el�mozdítása szempontjából. Mi azonban másfajta szabadkereskedelmi modellt támogatunk. Nem helyeseljük, ha a vállalati érdek el�bbrevaló, mint a biztonsági el�írások, vagy ha a környezetvédelmi intézkedéseket a szabad kereskedelem korlátainak tekintik. Ellene vagyunk annak, hogy a hatalom néhány nemzetközi nagyvállalat kezében összpontosuljon. Ellenezzük, hogy a vállalkozások befektetéseket exportáljanak, hogy elke-rülhessék a helyi adókat. Úgy látjuk, a Világbank, a Világkereskedelmi Szervezet és a Nemzetközi Valutaalap a kormányok fölött áll. – Felvett egy piros-fehér-kék prospektust, és Sacker felé nyújtotta. – Ebben a csinos kis pamfletben mindent elolvashatnak a Szabadságprojektünkr�l. Olvastam – mondta Sacker –, és nem mondhatom, hogy néhány kitételével nem értek egyet. – A falon lév�, a Világkereskedelmi Szerve-zetet hatalmas polipként ábrázoló plakátot nézte. – Egy önéhez hasonló alapítvány miért fektetne egy csomó pénzt olyan dolog létrehozásába, amit ennyire ellenez? Egyszer�. Úgy véljük, az önök által megtervezett gigavállalkozás a közeljöv�ben valósággá válik. Ha harcolni akarsz az ellenséggel, meg kell ismerned. Mi els�dlegesen egy agyközpont vagyunk. Az önök által készített terv lehet�séget ad arra, hogy kipuhatoljuk egy globalizált kommunikációs hálózat sebezhet� pontjait és er�s oldalait egyaránt. Nagyon ügyes elképzelés. Nekem úgy t�nik, a GIN máris jól áll a kommunikációs üzletágban. Nem kapcsolhatom be a híradót úgy, hogy valamelyik képvisel�jük ne nyilatkozna a nap kérdésér�l. Köszönöm. Elég impresszív a közvéleményre kifejtett hatásunk. De itt befolyásról beszélünk, nem pedig hatalomról.


76

Sacker az órájára nézett, és feltápászkodott a székb�l. Gant kezet rázott a jogászokkal és az ajtóhoz kísérte �ket. – Még egyszer köszönöm. Majd jelentkezünk. Mikor a jogászok elmentek, a telefonhoz lépett, és a házi vonalon mondott néhány szót. Kinyílt az iroda oldalsó ajtaja, és Mickey Doyle sétált be rajta. Helló, Mickey! Hallottad? Doyle bólintott. Ez a Sacker okos fickó. Valamire ráérzett, de nem tudja, mire. Azt hiszem, a magyarázatom kielégítette, bár nem vagyok biztos benne, hogy mindent elhitt. Nem érdekes. Beszéltél Margrave-vel a Barrett-incidens óta? Ma reggel. Azt mondta, próbálta hívni a Pókost, de nem érte el. Mondtam neki, hogy mikor kitettem Barrettet a portlandi reptéren, azt mondta, néhány napra ki akarja vonni magát a forgalomból, hogy átgon-dolja a dolgokat. Remek munka volt. – Kihúzta a fiókját és kivett bel�le egy b�r-dossziét. Hogy ne kelljen magyarázkodnia a régi irattartón lév� lyuk miatt, Doyle egyszer�en újat vett helyette. – Elolvastam, amit Karla Janos írt. Határozottan tud valamit! Pókos is ezt mondta. Mit csináljak vele? Már megtettem a lépéseket. Mikor felhívtál a szigetr�l, hogy létezhet egy olyan ellenszer, amely hatástalaníthatja, amit csinálunk, gyorsan kellett lépni. A biztonságiak kinyomozták, hogy a n� Fairbanksben dolgozik, az Alaszkai Egyetemen. Sajnos éppen lekéstünk róla. Elment tudományos kutatást végezni Szibériába. Szibériába? Jézus! Miért nem a holdra? Ne aggódj! Azoknak az embereknek, akik itt az alapítványnál a számlákat fizetik, messzire elér a kezük. Gyakran kötnek üzletet Orosz-országban, és összehoztak egy moszkvai úriemberrel, aki értesítette az � embereit Szibériában, és máris kinyomozták, hogy Miss Janos egy távoli kis szigeten tartózkodik. Elrabolják és fogva tartják. Közben már úton van egy csoport, akik majd kivallatják, hogy lássuk, mit tud. Gondolod, hogy olyasmit tudhat, ami veszélyezteti a tervünket? Nincs jelent�sége. Csak azt akarjuk megtudni, beszélt-e valakinek róla. Aztán végzünk vele. Lehet, hogy még egy problémával kell foglal-koznunk. Kurt Austinnal, a NUMA-s fickóval, akit Barrett említett. Nem tetszik a gondolat, hogy megláthatta a tekercset. Majd szemmel tartjuk. Helyes. Utánanéztem az életrajzának. Komoly tudományos háttere van. Nem akarom, hogy bajt keverjen. Ha úgy látjuk, fenyegetést jelent, gyorsan meg kell szabadulnunk t�le. Te közben maradj Margrave köze-lében, és azonnal jelentsd, bármi érdekes adódik! Azt akarjuk, csinálja végig a tervet, de a saját pénzét és energiáját fektesse bele. Kész örömmel. Gant mesterien rejtette el saját érzelmeit, de nagy tehetsége volt mások vonásaiban olvasni. Doyle úgy nézett ki, mint egy buldog, aki elé hatalmas koncot vetettek. Nem nagyon kedveled, ugye? Trist? Nem hát! Mindig úgy kezelt, mintha söpredék lennék. Azt hiszi, az idomított kutyája vagyok. Ugráltat, hozzak neki kávét, meg italt, és fizetségképpen nyissak ki magamnak egy sört. A hozzá hasonló fickók sze-mében szinte láthatatlan vagyok. Pont ezért vagy olyan értékes a Szabadságprojekt számára. Jobb, mint egy légy a falon. Olyan jutalmat kapsz majd, amir�l nem is álmodtál. Ha vigasztal, elárulom, minden zsenialitása dacára Margrave-nek fogalma sincs, mi zajlik az orra el�tt. Nem is sejti, hogy a sziget biztonsági �rségét adó cég nem más, mint annak az „elit”-nek a magánhadserege, melyet meg akar alázni. Azt hiszi, a terve neoanarchista barátainak ügyét fogja el�re-mozdítani. Nem veszi észre, hogy amit csinál, az �t magát is,


77

mosdatlan barátait is el fogja pusztítani, és azoknak a hatalmát szilárdítja meg, akiket le szeretne gy�zni. Mit akarsz csinálni az öreggel Montanában? A filozófiai fejtegetéseim nyilván untatnak – mosolygott Gant. Egyáltalán nem. Csak útmutatásra van szükségem. Nem hinném, hogy újra össze akarsz akaszkodni a vén grizlyvel, miután elintézett két emberedet. Okos volt. Az embereim pedig ostobák. Nem szeretem az elvarratlan szálakat, de most nem � a legfontosabb. Mivel a lányról megszereztük az információt, az öregre már nincs szüksé-günk. Még valami. A jogtanácsosok, akik az el�bb itt jártak az irodámban. Szeretném, ha megszabadulnál t�lük. Csináld úgy, hogy balesetnek t�njön! Esetleg egy robbanás az irodájukban... Doyle felállt a székr�l. Máris indulok. Miután elment, Gant az ablakhoz sétált és kinézett a Massachusetts Avenue-ra. Ezek a bolondok ebben a városban azt hiszik, a világ leghatal-masabb országában élnek. Soha nem értették meg, hogy a katonai er� korlá-tozott. Az „elit” szervezete, melynek � is tagja volt, tudta; a politikai célokat egyedül fegyverrel nem lehet elérni. Kell hozzá a jó felderítés és minden-fajta kommunikáció totális irányítása. És ezek a célok hamarosan megvalósulnak. 15. Austin a Throckmorton korlátjának d�lve, távcsövén keresztül szemlélte a tenger mélyér�l hirtelen felbukkant hajót. A járm� részegen egyik oldalára d�lt, és olyan alacsonyra merült, hogy a három láb magas hullámok a fedél-zetet mosták. Valamilyen csoda folytán a hajó konokul ellenállt az er�knek, melyek újra le akarták húzni hullámsírjába. Tapasztalt roncsment� szakemberként Austin tengeralattjárótól atom-bombáig már mindenféle formájú és méret� tárgyat emelt ki a tenger fene-kér�l. Tudta, a fizika törvényei szerint a hajó nem úszhatna. Ugyanakkor azt is tudta, a tengeren furcsa dolgok is megtörténhetnek. Nem volt babonás, de a világ óceánjait járva az évek alatt rengeteg megmagyarázhatatlan dologgal találkozott. � is olyan volt, mint a tengerészek általában, akik a hajókat emberi tulajdonságokkal ruházzák fel. Ez a hajó elszánta magát, hogy elmeséli a történetét. Austin pedig éppolyan elszánt volt, hogy megtudja, mit akar mondani. Mi tartja fent? – kérdezte Zavala. Nem tudom, mi tartja fent, vagy hogy miért bukkant felszínre. Vagy bele volt ragadva az iszapba, vagy a szállítmány súlya tartotta lent. Lehet, hogy az örvény kirázta bel�le a nehezékként szolgáló rakományt, és a hajó felúszott a felszínre, mint egy faforgács. – Zavala kétkedve hümmögött. – Oké, a leghalványabb fogalmam sincs, miért jött a felszínre és miért nem süllyed el. Benne vagy, hogy megnézzük közelebbr�l? Austinhoz hasonlóan Zavala is plédbe burkolózott. Akkor kapták a hajó legénységét�l, mikor a Trout házaspár megmentése után a fedélzetre léptek. Azt reméltem, egy üveg reposada társaságában üldögélhetek, de ha átöltözöm száraz ruhába, fel�lem újra felszállhatunk a géppel. Austin el is feledkezett róla, hogy a tengeri mártózástól csuromvizes. Arra gondoltam, inkább csónakkal mennénk, és szétnézhetnénk egy kicsit a hajón. Egy kis csónakázásban mindig benne vagyok. Egyébként is, a tequila annál jobb, minél öregebb. Austin azt javasolta, a csónakdarunál találkozzanak. Lement a kabin-jába, vizes ruháit szárazra cserélte. Miel�tt Zavalával találkozott volna, tett egy kitér�t a gyengélked�be,


78

hogy megnézze a két Troutot. Aludtak. Az egészségügyis azt mondta, kicsit leh�ltek és nagyon kimerültek, de néhány óra pihenés után rendben lesznek. A gyengélked�b�l távoztában Adler professzorral futott össze, aki már alig várta, hogy beszélhessen Troutékkal az örvényr�l els� kézb�l szerzett tapasztalataikról. Csalódott volt, hogy nem beszélhetett velük, de megvi-gasztalódott, mikor Austin azt javasolta; beszéljen inkább a Benjamin Franklin legénységével, akik közül néhányat átszállítottak a Throckmorton fedélzetére, hogy ott lássák el a sérüléseiket. A két hajó egymás mellett horgonyzott, míg a Franklint megpróbálták rendbe hozni. Zavala a csónakdarunál találkozott Austinnal, ahogy megállapodtak. Percekkel kés�bb már a titokzatos hajó felé siklottak a habos hullámokon. Austin nagy ívben megkerülte a hajót, Zavala fényképeket készített. A tengert döglött halak és mindenféle szemét borította. Szemmértéket vett a hajóról, összehasonlította a NOAA és a NUMA hajójával. Meglehet�sen újnak látszik. Azt mondanám, úgy háromszáz láb hosszú lehet. Úgy néz ki, mint ahogy én érzem magam egy görbe éjszaka után. Elég széles fedélzet�. Méretes rakomány befogadására tervezték. De nem látok teherdarukat. Az örvény biztosan ledöntötte �ket. A törzsön nincs név vagy regisztrációs szám – mondta Austin. – Lehet, hogy kalózhajó. Zavala megjegyzése nem is volt olyan bizarr, mint amilyennek els� hallásra t�nhetett. A világ tengerein komoly gondot okozott a kalózkodás. Mint a virágkorban, a kalózok elfoglalták a hajókat, és azokkal újabb hajókat támadtak meg. Lehet. – Austin nem volt meggy�zve. A hajó elég jó állapotban volt ahhoz képest, hogy a tenger mélyén feküdt. – A kinézetéb�l ítélve nem sokáig lehetett a víz alatt. Nem látok rajta szokatlan rozsdásodást, bár az is lehet, hogy az egyszer�en lejött róla. – Lassított a csónakon. – Innen min-dent láttunk, amit lehet. Menjünk fel? A tengerészprotokoll szerint meg kell várnunk, míg a kapitány enge-délyt ad arra, hogy a fedélzetre lépjünk – mondta Zavala. Rendes körülmények között igen. De úgy t�nik, most más irányú elfoglaltsága van. Mintha a koktélzászló lenne felhúzva. Neked jobb szemed van. Én csak egy nagy tömeget látok, mely még attól is átfordulhat, ha véletlenül rászáll egy sirály: Ebben az esetben jó lesz, ha gondoskodunk vízi szárnyakról. Mialatt Zavala a hordozható rádión odaszólt a Throckmortonra, hogy veszély esetére álljanak készenlétben, Austin a hajó alacsonyabban fekv� oldalára került. Várt, míg egy nagyobb hullám érkezik, akkor felpörgette a motort. A csónak meglovagolta a hullámot, és a tenger ereje a hajó fedélzetére röpítette a Zodiacet. Zavala gyorsan kikötötte a csónakot egy a fedélzetb�l kiálló fémcsonkhoz. Hogy ellensúlyozzák a hajó megd�lését, el�rehajolva, mint a tet�fed�k, félig mentek, félig másztak a ferde fedél-zeten. Teljesen simának t�nt, kivéve a hajó közepén meredez�, össze- vissza csavarodott fém valamit. Görnyedt tartással haladtak keresztbe a fedélzeten. Négy gerendát csava-roztak rá, hogy egy nagy fém négyszöget képezzenek. A keret egy körül-belül húsz láb széles szögletes nyílást vett körül. Fölé hajolva sötét aknát láttak. Hallották a fémet súroló hullámok kongó dobolását. Az akna lemegy egészen a fenékig – jegyezte meg Zavala. – Kíváncsi vagyok, milyen célt szolgált. Szerintem itt leeresztettek és felhúztak valamit. Ezen a fémkereten talán valamilyen daru mozgott. A leszakadt keret egy részét leginkább egy kupac fekete spagettihez hasonlító vastag elektromos kábelek kusza összevisszasága takarta. Austin valami rendszert keresve


79

tanulmányozta az acél és kábelek z�rzavarát. Pillantása megakadt egy körülbelül huszonöt láb hosszú hálószer� fémkúpon. Az oldalán feküdt, a fedélzet nyílásain át a mélybe kígyózó rögzít�- és az elektromos kábelekbe gabalyodva. A kúp látványa emlékképeket kavart fel a fejében. A vizet hasító éles uszonyok. A kopasz férfi, fején a furcsa tetoválással, aki valami fekete dobozzal babrált, miközben biztosította �t, hogy minden rendben lesz. A gyilkos bálnák, amelyek ugyanolyan hirtelen hagyták abba a támadást, ahogy kezdték. Pókos Barrett! – kiáltott fel gondolkodás nélkül. Pókos kicsoda? Pókos Barrett volt az a fickó, aki behúzott a csónakba, mikor az or-kák megvadultak a Puget-öbölben. A csónakján ennek a kúpnak a miniat�r változatát láttam. Mit csinált vele? Te vagy az egység m�szaki szakért�je! Találgass! Zavala a fejét vakarta. Az összes huzal ahhoz a nagy kúphoz vezet. Úgy vélem, valamilyen keretre rögzítve az egész a nyílás fölött függött. A nyíláson keresztül engedhették le a vízbe. Pillanatnyilag nem jut eszembe semmi, amihez egy hajó fedélzetén ilyen felszerelésre lenne szükség. Ha adsz neki egy kis kakaót, olyan hatást érhetsz el vele, mint egy hatalmas gyújtógyertya. Austin néhány másodpercig mérlegelte Zavala szavait. Nyissuk fel és nézzük meg, mi van lent! Zavala fanyar mosollyal válaszolt. Ki az a normális ember, aki ellen tudna állni a lehet�ségnek, hogy lemásszon egy hajó gyomrába, mely egy tüsszentést�l is elmerülhet? Azt hittem, a sirályok aggasztanak. Mit szólsz a tüsszent� sirályokhoz? Fogd fel így: hol szeretnél inkább lenni? Az íróasztalod mögött a NUMA-nál, vagy itt, ahol ilyen remek kilátásod van az óceánra? Leginkább a Corvette-em volánja mögött szeretnék lenni, remek kilátással egy csinos sz�kére! Ezt igennek veszem – mondta Austin. – Azt hiszem, látom, hol lehet bemenni. Játékos kötözködésük ellenére mindketten tudatában voltak, milyen kockázatot vállalnak, ha lemennek. Zavala azonban tökéletesen megbízott Austin helyzetmegítélésében és ösztöneiben, és habozás nélkül követte volna a pokol kapuján keresztül is. Austin egy három láb széles fedélzeti csapóajtóhoz vezette, melyet éles szeme azonnal észrevett. Kireteszelte a felhajtós ajtót, majd lábát megvetve felhúzta a tet�t. A nyílásból olyan b�z tört el�, hogy hátratántorodtak t�le. Austin lekapcsolta az övére er�sített halogénlámpát, és a nyílásba világított. Az éles fény fém létrafokokról ver�dött vissza. Levették a ment�mellényeket. Csak útban lennének, és ha a hajó átfor-dulna, mialatt az alsó fedélzeten vannak, semmi hasznát nem vennék. Austin ment el�re. A létra a hajó megd�lése miatt ferde szögben ereszkedett alá. Húszlábnyit ereszkedhetett, mikor szilárd talajt érzett a lába alatt. A padló élesen lejtett, a létrába kellett kapaszkodnia, nehogy elessen. Zavala közvetlenül mögötte járt. Körülnézett. Jobb, mint egy elvarázsolt kastély! Akkor menjünk és szórakozzunk! A falnak támaszkodva végighaladtak egy keskeny folyosón. Ötven láb után egy még lejjebb vezet� lépcs�höz értek. Az a gondolat, hogy még lentebbre ereszkedjenek egy rozoga roncsban, nem volt túl szívet melenget�. F�leg, mikor érezték, hogy a hajó néhány fokkal még jobban megd�l. Mindketten tudták, ha a hajó az oldalára d�l, �k


80

halottak. Arra nem lenne id�, hogy kijussanak. Austin azonban elszánta magát, felderíti a hajó titkait. Szerencsésnek érzed magad? – kérdezte. Hangja visszaver�dött a folyosó falairól. Zavala mosolygott. Éppen az imént akaszkodtunk össze egy hatalmas örvénnyel, és mi nyer-tünk! Fogadok, kitart a szerencsénk! A lépcs� az el�z�vel azonos fedélzetre vitt. A folyosó azonban nem újabb lépcs�ben, hanem egy ajtóban végz�dött. Kinyitották. Az orruk azon-nal elárulta, máshova jutottak. A folyosón érezhet� sós halszag helyett itt valami elektromos szag érz�dött, mint egy elektronika szakboltban. Austin körbevilágított. Egy hatalmas, központi raktártérre néz� erkélyen álltak. Alattuk négy masszív henger sorakozott. Úgy néz ki, mint a generátorok a Hoover vízer�m�ben. Ezekkel egy kisvárosnak elegend� áramot lehet termelni! Vagy egy hatalmas gyújtógyertyához valót – mondta Austin a fedél-zeten látott, megrongálódott tekercsre gondolva. Felvilágított a lámpával. Vastag elektromos kábelek tucatjai kígyóztak a mennyezetr�l a generáto-rokhoz. Reccs. Lábuk alatt a padló még élesebb szögben lejtett. Szerintem leszállt az a sirály, amelyik miatt annyira aggódtál. Zavala felpillantott. Remélem, nincs megfázva! Austin vakmer� volt ugyan, de nem bolond. Kimentek az ajtón, fel a lépcs�n, végig a folyosón, míg fel nem értek. A friss leveg� jólesett a hajó belsejének klausztrofóbiás sötétsége után. A fedélzet egyértelm�en fer-ébben állt, mint korábban. Austin azonban még nem volt elégedett. Fedél-zeti felépítményre utaló jelek nem voltak, de irányítóteremnek, legénységi szállásnak csak kellett lennie valahol! Mialatt Zavala felhívta a Throck-mortont, hogy friss jelentést adjon a helyzetr�l, Austin a tat felé haladt a lejt�s fedélzeten. Több csapóajtót is látott, mely a hajó alsó fedélzetére vezetett. Tisztában volt vele, bármelyik lehetett az igazi, és nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy els�re a jót válassza. De megtalálta, amit keresett. A hajó közép-vonalának tat fel�li végén lév� fedélzeti nyílás mellett kerek szigetelést vett észre. Úgy vélte, rádióantennák alapjai lehettek, melyeket az örvény elsodort. Felnyitotta az ajtót, és intett Zavalának, kövesse. Az irányítótérben hat rothadó hullát találtak. Egy halomban hevertek a terem alacsonyabban fekv� sarkában. Austin nem szívesen háborgatta a legényég sírjának nyugalmát, de tudta, mindennél fontosabb, hogy annyit tudjon meg a hajóról, amennyit csak lehet. Zavalával a nyomában belépett a tágas irányítóterembe. A vezérl�pultot kereste. Tucatnyi m�szerével és kapcsolójával okkal bonyolultabb volt bármely hajóénál, amit eddig látott. Tapasztalata alapján úgy vélte, a lenti fedélzetre szerelt dinamókat innen szabályozhatták. A m�szereket vizsgálta, mikor a hajó hirtelen megreccsent, majd mintha nyögött volna. Tudta, ha csak egy pillanattal tovább maradnak a legénységgel, kett�vel gyarapítani fogják a felpuffadt hullák számát. Azt hiszem, itt végeztünk. – A ajtóra mutatott. Zavalával el�l végigdübörögtek a folyosón, fel a létrán, és szinte valósággal kirobbantak a fels� fedélzetre, a napsütésre. Austin megpróbálta ugyan fejben tartani, hány másodperc telt el a zaj óta, a nagy rohanásban azonban elfelejtett számolni. Arra nem volt id�, hogy eljussanak a csónakhoz, beszálljanak, beindítsák a motort és elt�n-jenek. Annyira sem álltak meg,


81

hogy felkapják a ment�mellényeiket, csak a fedélzet mélyebben fekv� széléhez rohantak, és belevetették magukat a vízbe. Mikor felszínre bukkantak, úsztak, ahogy erejükb�l telt. A süllyed� hajónak er�s lesz a szívó hatása, és nem akartak belekerülni. Már elég távol jártak a hajótól, mikor megálltak, hogy visszanézzenek. Az alacsony rész korlátja már teljesen víz alatt volt. A hajó veszélyes szögben megd�lt, a fedélzet szinte mer�legesen állt a tenger szintjére. Zavala náthás sirálya nyilván leszállt, mert a hajó hirtelen elérte a billenési pontot és átfordult. Néhány percig még lebegett a vízen, mint egy fényes páncélú, hatalmas tekn�c. Ahogy víz zúdult be a hajótérbe, a járm� egyre lejjebb süllyedt, míg már csak a tat kis része látszott ki. Aztán az is elt�nt, helyét habos buborékok vették át. A tenger visszavette, ami az övé. 16. Örülök a találkozásnak, Kurtz professzor – mondta Harold Mumford, a zooarcheológia professzora. Earl Grey tea megfelel? Az a kedvencem – válaszolta a fairbanksi Alaszkai Egyetemen, a professzor irodájában üldögél� férfi. Hosszú arca volt, el�reugró álla és világoskék szemei. Barna haja már �szülni kezdett. Mumford kitöltött két csésze teát, és az egyiket a vendégének nyújtotta. Hosszú út áll ön mögött. Fairbanks elég messze esik Berlint�l. Igen, Németország sok mérföldre fekszik innen, dr. Mumford. De én mindig szerettem volna eljönni Alaszkába. Ez az utolsó határvidék. Sajnos, ez is elt�n�ben van – mondta Mumford professzor, egy barátságos rozmárhoz hasonlító, testes, középkorú férfi. Képzelje, már a WalMart üzletlánc is megjelent a városunkban! De az igaz, viszonylag kis er�feszítéssel vadregényes tájakra lehet eljutni, ahol még b�ven vannak szürkemedvék és jávorszarvasok. Remélem, sikerül eljutnia Denaliba, a parkba. Ó, igen. Tervbe van véve. Izgalommal várom a lehet�séget. Egész napos út, de nagyon megéri. Sajnálom, hogy nem találkozott Karla Janosszal. Mint azt a telefonban is mondtam, néhány napja terep-kutatásra indult. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy ide jövök – mondta Schroeder. – Váratlanul felszabadult egy kis id�m, és hirtelen ötlett�l vezérelve úgy döntöttem, beugrom az egyetemre. Nagyon kedves önt�l, hogy hajlandó volt fogadni. Szóra sem érdemes. Nem hibáztatom, ha találkozni akart Karlával. Nemcsak szikrázóan okos, de nagyon kedves fiatal n� is. Innen körülbelül hetven mérföldre dolgozott, a Gerstle folyó menti k�fejt�ben. Ott bukkan-tunk néhány faragott mamutagyarra. Nagyon izgalmas volt! Az a cikk, amit arról írt, hogyan használta fel az �sember a mamutok minden részét, az egyik legjobb a maga területén. Tudom, hogy örömmel találkozna valakivel, aki olyan tudományos eredményekkel büszkélkedhet, mint ön. Schroeder egy anchorage-i Kinko-nyomdában szerezte a tudományos tevékenységét igazoló papírokat. A névjegykártya szerint Herman Kurtz, a Berlini Egyetem antropológia professzora volt. A családi nevét Conrad regényének, A sötétség mélyén talányos szerepl�jét�l kölcsönözte. Kissé kétes karrierje alatt soha nem sz�nt meg csodálkozni azon, milyen hatásosak lehetnek egy darab papírra nyomtatott szavak, ha kell� magabiz-tossággal párosulnak. A szerepjátszás legnehezebb része az osztrák akcen-tus utánzása volt, miután hosszú évekig a nyugat-amerikai akcentust hasz-nálta. Olvastam a cikkét – hazudta Schroeder. – Ahogy mondja, nagyon hatásos. Azt a cikkét is olvastam, melyben kifejti elméletét a mamutok kihalásáról.


82

Az annyira jellemz� volt Karlára. Miután arra a következtetésre jutott, az ember szerepe gyakorlatilag elhanyagolható volt a mamutok kipusztulásában, merész ugrással egy katasztrofális eseményt okolt. El tudja képzelni, milyen vitát váltott ki! Igen, meglehet�sen újszer� elképzelés, de tetszett a határozottsága, ahogy kifejtette. A kipusztulási elméletének van valami köze a mostani terepmunkájához? Rengeteg. Úgy reméli, egy eldugott kis szibériai szigeten bizonyí-tékkal is alá tudja támasztani az elméletét. Szibéria elég messze van innen. Hogyan lehet odajutni? Karla a Vrangel-szigetre repült, ott pedig átszállt egy jégtör�re, mely az Új-szibériai-szigetekre vitte. A hajó két hét múlva szedi fel, és néhány nappal azt követ�en újra itthon lesz, Fairbanksben. Itt lesz még akkor Alaszkában? Sajnos nem. De nagyon irigylem a kalandjáért. Ha tehetném, hagy-nék csapot-papot, és azonnal követném. Mumford hátrad�lt a székében, és két kezét összekulcsolta a feje mögött. Elefántcsont-sziget lesz az új Cancún – vigyorgott. Tessék? Elefántcsont-sziget az a hely, ahol Karla dolgozik. Tegnap a Disco-very csatornától járt itt egy alak, aki azt mondta, egy stábbal van itt Kanadában, akik a McKinley-hegységr�l forgatnak filmet. Úgy vélem, hallott Karla munkájáról. Nagyon érdekl�dött, mikor az Elefántcsont-szigetr�l beszéltem neki. Említette, esetleg tesznek egy kitér�t. Sokat kérde-z�sködött a projektr�l. Semmi nem akadály, ha az embernek sok pénze van. Hogy hívták? – kérdezte Schroeder. – Lehet, hogy már találkoztam vele utazásaim során. Hunter. Scott Hunter. Nagydarab, izmos fickó. Schroeder megvet�en mosolygott az álnév mögött alig kend�zött szójáték3 hallatán. – Nem hinném, hogy ismerem. Természetesen közölte vele, milyen nehézségekbe ütközik, hogy eljusson Elefántcsont-szigetre? Elküldtem a reptérre, hogy beszéljen Joe Harperrel. Korábban pilóta volt, most pedig egy kis légitársaságot üzemeltet, a PoleStar Airt. Csoportos kalandtúrákat szerveznek Oroszországba. Schroeder felhörpintette a tea maradékát, pedig égette a torkát. Megkö-szönte Mumfordnak a vendéglátást, majd bérelt kocsijával a fairbanksi repül�térre hajtott. A sarkkörhöz közeli helyzete miatt gyakran álltak meg itt Amerika és a Távol-Kelet között járó nagy teherszállító gépek, hogy üzemanyagot vegyenek fel. Most is, ahogy leparkolta az autót, egy 747-est látott felszállni. Maga a repül�tér viszonylag kicsi volt, és csak egyszer kellett kérdez�sködnie, könnyen megtalálta a PoleStar Air irodáját. A titkárn� kedves mosollyal üdvözölte. Mr Harper azonnal fogadja, ahogy befejezi a telefonbeszélgetést, mondta. Harper néhány perc múlva jött ki. Úgy nézett ki, mint egy tipikus dzsungelpilóta egy hollywoodi filmben. Vékony férfi volt, figyelmes szemekkel, határozott vonásokkal. A megjelenéséb�l ítélve még nem fejez�dött be átalakulása a veszélyes, fedett terepen repül� pilótából a kalandtúrák szervez�jévé. Szakállát gondosan nyírta, hosszú haja azonban a fülét takarta. Gondo-san vasalt, szemlátomást új ingét a már kényelmesre hordott, kifakult farmerja derekába t�rte. Sugárzott róla a szakmai rátermettség, szemében azonban egy kicsi aggodalom látszott. A titkárn� füléhez hajolt, suttogott neki valamit egy üzemanyag-számláról, majd betessékelte Schroedert az irodájába. A kis helyiségbe alig fért be az íróasztal és a számítógép. Minden tal-palatnyi helyet irathalmazok foglaltak el. Harper nagyon is tudatában volt a rendetlenségnek.


83

3Hunter magyarul vadász. (A ford.) Elnézést a felfordulásért. A PoleStar Air családi vállalkozás, és a papírmunkát is én magam csinálom. Valójában szinte mindent magam csinálok, a feleségemmel együtt, akit ott kint látott. Úgy hallottam, régóta repül. Harper arca felragyogott. 84-ben jöttem fel ide. Volt egy Cessnám, évekig azzal repültem. Aztán beszereztem még egypár árokugrót, majd az egész flottát eladtam, és megvettem azt a kis utasszállítót, amit a kifutón lát. Az a kék a csillagokkal. A klienseink szeretik, ha a kalandtúra repülés része gyors és els� osztályú. És hogy megy az üzlet? Elég t�rhet�en, azt hiszem. Magammal sajnos nem lehetek ilyen elégedett. – Felkapott egy iratköteget, majd visszaejtette az asztalra. – Ezzel a vacakkal kell foglalkoznom, míg annyira meg nem er�södünk, hogy felvegyek valakit. De ez az én gondom. Az öné mi? Nemrégen beszéltem dr. Mumforddal az egyetemen. � mondta, hogy egy tévés társaságot szállít egy szibériai szigetre. Ó igen, a Discovery-stábot. Repül�vel mennek a Vrangel-szigetre, ahol egy halászhajó szedi fel �ket. Schroeder átadta egyik frissen készített névjegykártyáját. Szeretnék eljutni az Új-szibériai-szigetekre. Mit gondol, nem repülhetnék velük? Fel�lem oké lenne. A gépen b�ven van hely. Csak ki kell fizetnie a részvételi díjat. Sajnos azonban minden helyet lefoglaltak a repül�n. És a halászhajón is. Schroeder gondolkodott a válaszon. Talán sikerül rábeszélnem az utasait, hadd tartsak velük. Mindenesetre megpróbálhatja. A Westmark Hotelben szálltak meg. Mikorra tervezik az indulást? Mostantól számított két óra huszonegy perc múlva. Megyek, beszélek velük. Schroeder útbaigazítást kért a szállodához, és a portán a Discovery-stáb után tudakozódott. A recepciós azt mondta, néhány perce látta �ket bemenni a bárba. Schroeder megköszönte, és átment a hallba. Nem volt tele, legin-kább egyedülállók és párok lézengtek. Az egyetlen csoport az egyik sarok-asztalnál ült. Négyen voltak, összedugták a fejüket. Schroeder vett egy újságot az el�térben, letelepedett egy közeli asztalhoz, és kért egy szódát citrommal. Két férfi rövid pillantást vetett rá, majd folytatták a beszélgetést. Az öregedés egyik el�nye az, hogy szinte láthatatlanná válik az ember, elmélkedett. A fiatalok egyszer�en észre sem vesznek. Elhatározta, megpróbálja igazolni a gyanúját. Az egyik alak felállt az asztaltól és a mosdóba ment. Pontos id�zítéssel követte, és szándékosan nekiütközött a már visszafelé tartó férfinak. Hosszasan szabadkozott, de a fickó csak káromkodott, és vad pillantásával belefojtotta a szót. Az incidensb�l két dolgot tudott meg. Azt, hogy új külseje a borotvált arcával és festett hajával jól m�ködik, valamint azt, hogy a tévés pasas pisztolyt visel a hóna alatt. Úgy döntött, kicsit még rátesz. Mikor kijött a mosdóból, a csoport asztalához lépett. Helló – mondta legjobb nyugati akcentusával. – Úgy hallottam, maguk a Discovery csatornától vannak. Maga Mr. Hunter? A csoport vezérének t�n� nagydarab férfi összehúzott szemmel méregette. Igen, én vagyok Hunter. Honnan tudja?


84

Az egész szálloda evvel van tele. Tudja, nem gyakran látunk híres-ségeket errefelé. – Megjegyzése vigyort csalt az asztalnál ül�k arcára. – Csak azt akartam elmondani, mennyire élveztem azt a m�sort, amit az �si hettitákról csináltak néhány hónappal ezel�tt. A nagydarab férfi arcán zavar suhant át. Köszönjük – mondta. Rezzenéstelen tekintettel méregette Schroedert. – Most pedig bocsásson meg, de dolgunk van. Schroeder elnézést kért, hogy feltartotta �ket, és visszaült az asztalához. Hallotta, hogy nevetnek. A hettitás szöveget csak kitalálta. Rendszeresen nézte a Discovery csatornát. Az elmúlt hat hónapban biztosan nem sugá-roztak ilyen m�sort. A stáb csak álca volt. Míg kiitta a szódáját, akciótervet készített. Úgy döntött, a legegyszer�bb megoldást választja. Kiment a kocsijához, az ülés alól kihúzott egy pisz-tolyt, melynek a csövéhez hangtompító henger volt er�sítve. Mikor visszaért a szállodába, megkönnyebbülve látta, hogy a csoport még ott van. Éppen id�ben érkezett. Már kifizették a számlát és távozni készültek. Követte �ket a felvonóhoz. Együtt ment fel velük a harmadik emeletig, miközben be nem állt a szája. Mintha észre sem vette volna az önelégült vigyort, a fenyeget� pillantást. Ugyanott szállt ki, közben motyogott valamit véletlen egybeesésekr�l. Kissé zavartan végigtötyögött a folyosón, mint aki elfelejtette, hova kell mennie, de mikor a csoport szétvált és mindenki bement a szobájába, megjegyezte az ajtók számát. Várt egy percet, majd odament az egyik ajtóhoz. Pisztolyát a háta mögé rejtve jobbra-balra végignézett a folyosón, hogy meggy�z�djön róla, valóban egyedül van, majd bekopogott. Egy pillanat múlva kinyílt az ajtó. A férfi dühösen elhúzta a száját, mikor Schroedert meglátta. Ugyanaz a pasas volt, akinek a bárban nekiment. Már levette a zakóját, és ahogy Schroeder gyanította, pisztolytok volt a hóna alatt, benne pisztollyal. Mi a fenét akar? Úgy látszik, elhagytam a szobám kulcsát. Nem használhatnám a telefonját egy percre? Nem érek rá. – Kezét a pisztolytokra helyezte. – Menjen és zavarjon valaki mást! Be akarta csukni az ajtót. Schroeder gyorsan el�kapta a pisztolyt és a szeme közé l�tt. A férfi meglepett kifejezéssel az egyébként jellegtelen ar-cán rogyott a földre. Gyorsan körbepillantva a folyosón, Schroeder átlépett a test felett, és behúzta a szobába. Kisebb eltérésekkel hasonlóan járt el a többi szobánál is, hasonló eredménnyel. Egyszer elsiette az els� lövést, és még egyet kellett leadnia. Egy másik szobánál éppen akkor nyílt a felvonó ajtaja, mikor húzta be a hullát a szobába. De összességében kevesebb mint öt perc alatt végzett négy emberrel. Nem érzett sajnálatot. A régi napok higgadt, gyilkos hatékonyságával ölte meg �ket. Nem voltak mások er�szakos gonosztev�knél. Sokszor talál-kozott már, s�t dolgozott is hasonlókkal. Ezek ráadásul hanyagok és fegyel-mezetlenek voltak. Nyilván hirtelen szedték össze �ket. Nem az els�k vol-tak, akiket megölt. Most úgy látszott, nem is �k lesznek az utolsók. Mindegyik ajtóra kiakasztotta a NE ZAVARJANAK! táblát. Néhány perc múlva már a bérelt kocsiban ült, és a repül�tér felé tartott. Harper még mindig az irodában volt, beleásva magát a papírmunkába, mint egy túlmé-retes vakond. Beszéltem a tévésekkel – mondta Schroeder. – Meggondolták magukat. Úgy döntöttek, inkább a Kodiak-szigetre mennek, hogy a med-vékr�l csináljanak egy filmet. A rohadt életbe! És nekem miért nem szóltak?


85

Hívja fel �ket és kérdezze meg t�lük! De mikor én beszéltem velük, már éppen indulóban voltak. Harper felkapta a kagylót, tárcsázta a szállodát, majd kérte, kapcsolják a tévé stáb szobáit. Mikor sehol nem vették fel, lecsapta a telefont. Megdör-zsölte a szemét, és úgy látszott, nem sok híja van, hogy elsírja magát. Hát ezzel kész. Nagyon számítottam erre a csekkre, hogy ki tudjam fizetni a nagy madár havi részletét. Tönkrementem. Nincs más út el�jegyezve? Az nem olyan egyszer�. Napokba, néha hetekbe telik, míg egy üzletet sikerül megkötni. Ezek szerint a gép és a hajó szabadon bérelhet�? Ja, szabadok. Ismer valakit, aki kibérelné �ket? Ami azt illeti, ismerek. – Schroeder a kabátja zsebébe nyúlt, el�-húzott egy köteg bankjegyet, és az asztalra halmozott iratok tetejére dobta. – Ez az odaútért és a hajóért. A visszaútért ugyanennyit kap. Egyetlen feltételem van, hogy várnia kell néhány napot, míg indulásra készen állok. Harper felvette a pénzköteget, és átpörgette az ujjai között. Csupa százdollárosból állt. Ezért akár egy új gépet is vehetek! – Ugye nem valami illegális dologról van szó? - ráncolta a homlokát. Semmi illegális nincs a dologban. Teherrakományt nem kell szállí-tania. Csak engem. Vannak papírjai? Útlevél, vízum, minden rendben. – Még szép, annyi pénzért! Útközben megállt Seattle-ben, és türelmetlenül kivárta, míg kedvenc okmányhamisítója elkészült a Kurtz professzor nevére szóló iratokkal. Harper a kezét nyújtotta. Megállapodtunk! Helyes. Mikor indulhat? Amikor készen áll. Készen állok. Egy óra múlva felszálltak. Schroeder hátrad�lt az ülésen, egyedüli utasként élvezte a nyugalmat és a pohár whiskyt, amivel Harper megkínálta. Harper a pilótaülésben ült. Ahogy Fairbanks a távolba veszett és a gép nyu-gatnak fordult, nagyot sóhajtott. Tisztában volt vele, hogy egy öregember próbál elvégezni egy fiatalnak való feladatot. Arra kérte Harpert, ne zavarja egy darabig. Fáradt volt, aludnia kellett egy kicsit. Az el�tte álló feladathoz halálosan tiszta fejre lesz szükség. Minden érzelmet gondosan ki söpört az agyából, és lehunyta a szemét.


86

17. A Nemzeti Óceán- és Légkörügyi Hivatal hajója, a Benjamin Franklin úgy dülöngélt, mint egy kocsmai verekedésben lesántult matróz. A kötél-húzás az örvénnyel megviselte a hajó motorjait, melyekkel most nagyon csínján kellett bánni, nehogy teljesen leálljanak. A Throckmorton néhány száz lábnyi távolságból követte, hogy baj esetén kéznél legyen. Miközben a két hajó lassan haladt Norfolk felé, a nyugati égbolton felt�nt egy türkizkék helikopter, oldalán NUMA felirattal. Kolibriként lebe-gett a Benjamin Franklin fölött, miel�tt leszállt volna a fedélzetre. Négy gyógyszert, kötszert és egészségügyi felszerelést cipel� ember kászálódott ki bel�le. A legénység az egészségügyi csapatot a hajó gyengélked�jébe irányította. Bár nem volt életveszélyes egyetlen sérülés sem, mely akkor keletkezett, mikor a hajó majdnem mer�legesen csúszott az örvénybe, a kapitány arra kérte az egészségügyi csapatot, segítsen az egészségügyi tisztnek, aki a rengeteg zúzódás és agyrázkódás közepette azt sem tudta, hol áll a feje. A helikoptert feltöltötték üzemanyaggal, és a két kartöröttet besegítettek a gépbe. Austin megköszönte a kapitány vendégszeretetét, majd a Trout házaspárral, Zavalával és Adler professzorral együtt � is beszállt. Pár perc múlva már a leveg�ben voltak. A helikopter kevesebb, mint két óra múlva landolt a Washingtoni nemzeti repül�téren. A sérülteket berakták a várakozó ment�autókba. Trout-ék taxival mentek georgetowni házukba, ahova meghívták Adler professzort is, Zavala pedig hazafuvarozta Austint Fairfaxbe, a Potomac folyó partján álló házába, mely még egy mérföld távolságra sem volt Langleyt�l, a CIA központjától. Megbeszélték, hogy ha mindannyian jól kipihenték magukat, másnap reggel nyolckor találkoznak. Austin egy a folyóra néz�, Viktória korabeli átalakított csónakházban lakott. A tornyos épületet akkor szerezte meg, mikor a CIA-nak dolgozott. A manzárdtet�s épület valaha egy nagy birtokhoz tartozott, de az el�z� tulajdonosok hagyták tönkremenni. Mire Austin megvette, az épületben már számtalan egércsalád vert tanyát. Austin a belsejét teljesen lecsupaszította és átalakította, a külsejét pedig eredeti szépségében állította helyre. A lakó-rész alatti térben volt a helye a versenycsónakjának és egy kis hidroplánnak. Az el�térben ledobta a csomagját és besétált a tágas nappaliba. A sötét fából készült eredeti koloniálbútorok kontrasztot alkottak a fehérre meszelt falakon függ� kortárs festményekkel, naiv alkotásokkal és térképekkel. A plafonig ér� könyvespolcokon ott álltak Conrad és Melville b�rkötéses tengeri történetei ugyanúgy, mint a nagy filozófusok viseltes kötetei, melye-ket olyan szívesen tanulmányozott. Üvegvitrinekben a gy�jteménye részét képez� néhány ritka párbajpisztoly volt látható. Rengeteg zenei CD-je, me-lyek között a progresszív jazz dominált, jól tükrözte acélos nyugalmát, energiáját és elszántságát ugyanúgy, mint improvizációs képességét. Meghallgatta az üzenetrögzít�jét. Volt egy sereg hívása, de egyik sem olyan, ami ne várhatott volna. Bekapcsolta a lemezjátszót, és Oscar Peter-son frenetikus zongorajátékának hangjai töltötték be a szobát. Öntött magá-nak a legjobb aniejo tequilából, kinyitotta az üveg tolóajtókat, és poharában a kellemesen csilingel� jégkockákkal kilépett a stégre. Hallgatta a folyó lágy csobbanásait, mélyen beszívta a párás, virágillatú leveg�t, mely olyan más volt, mint a sós óceán szaga, ahol munkaidejének nagy részét töltötte. Néhány perc múlva visszament a házba, az egyik polcról levett egy klasszikus görög filozófusokról szóló könyvet, és fellapozta Platón barlang-hasonlatánál. Platón példázatában egy barlangban megláncolt foglyok csak a bábok árnyékát látják a falon, miközben azt hallják, ahogy hátuk mögött a bábosok mozgatják a figurákat. Ebb�l a kevésb�l kiindulva kell a fog-lyoknak eldönteniük, mi az árnyék és mi a valóság. Austin elméje most ugyanígy szortírozta az elmúlt néhány nap különös eseményeit,


87

megpró-bálva valami rendszert vinni az agyában uralkodó káoszba. Mindig ugyan-ahhoz az egyetlen kézzel fogható dologhoz tért vissza: a titokzatos hajóhoz. Odament red�nyös íróasztalához, és bekapcsolta a laptopját. A dr. Adlert�l kapott weblapadatok alapján el�hívta az óriáshullámok környé-kér�l készült m�holdfelvételt. A kép szerint minden nyugodt volt. Az archí-vumban visszament addig a napig, amelyen a Southern Belle elsüllyedt. A felvételen tisztán látszottak az Adlert elképeszt� hatalmas hullámok. Maga a hajó egy villogó pontnak látszott. Az egyik pillanatban még ott volt, a következ�ben elt�nt. Kicsinyítette a képet, hogy nagyobb részt lásson az óceánból, és észrevett valamit, ami korábban nem t�nt fel. A katasztrófa helyszíne körül négy hajó látszott. A négy égtáj irányában helyezkedtek el, egymástól egyenl� távolságra. Egy pillanatig a felvételre meredt, majd gyorsan visszament néhány nappal. A hajók nem voltak ott. Aztán el�reugrott id�ben, röviddel a hajó elsüllyedése utánra. Csak három hajó látszott. Mikor a katasztrófát követ� nap felvételét nézte, egyetlen pont sem villogott. Olyan volt most, mint Platón egyik foglya a barlangban; megpróbálta szétválasztani a látszatot és a valóságot. Platón foglyaihoz képest azonban volt egy el�nye: � kérhetett segítséget, azok viszont nem. Fellapozta a telefon mellett hever� NUMA-telefonkönyvet, és beütött egy számot. Egy férfi vette fel. Helló, Alan. Itt Kurt Austin beszél. Épp most értem vissza egy hajókázásról. Remélem, nem ébresztettem fel. Nem, Kurt. Örülök, hogy felhívott. Miben segíthetek? El tudna jönni hozzám egy megbeszélésre holnap reggel nyolc körül? Meglehet�sen fontos az ügy. Természetesen. – Rövid szünet. – Tudja, mivel foglalkozom? Alan Hibbet egyike volt azon többtucatnyi NUMA-tudósnak, akik a hatalmas óceánkutató szervezet szívében névtelenül robotoltak, és megelé-gedtek azzal, hogy mindenféle nagy hírverés mell�zésével létfontosságú kutatásokat végezzenek a tudomány különleges területein. Néhány hónapja az egyik kommunikációval és kömyezet-ellen�rzéssel foglalkozó NUMA-szimpóziumon Austin meghallgatta Hibbet el�adását. Nagy hatással volt rá a férfi széles kör� tudása. Nagyon jól tudom, mivel foglalkozik. Ön az alkalmazott elektro-mágnesesség szakért�je, azon belül is f�ként az antennák érdeklik. Az ön nevéhez f�z�dik azoknak az elektronikus szemeknek és füleknek a kifej-lesztése, melyeket a NUMA mélységkutatásra és az egymástól térben távol zajló akciók közötti kommunikációra használ. Olvastam a cikkét a dombor-zatnak a csökkentett felület� antennák sugárzási mintájára gyakorolt hatásáról. Ó, valóban? Hízelg�nek találom. Alapvet�en olyan barkácsoló-félének tartom magam, aki elpiszmog ezzel-azzal. A különleges egység viszont csupa vakmer� kalandorból áll! Austin és csapata kész legenda volt a NUMA-n belül, és Hibbet lekötelezve érezte magát, hogy a segítségét kérték. Austin kesernyésen nevetett. Karizmai még mindig sajogtak a két Trout kimentését�l, és halálosan fáradt volt. Azt hiszem, mostanában inkább csak vakok vagyunk, nem vak-mer�k. Nagy hasznát vennénk a szakértelmének! Szívesen segítek, amiben csak tudok. Austin elmagyarázta, hogyan juthat el a csónakházig, és elköszönt azzal, hogy reggel találkoznak. Sárga jegyzettömbjébe felírt néhány gondolatot, míg azok frissek voltak a fejében. A kávéf�z�be bekészített egy teljes adag kenyai kávét, beállította az id�zít�t, és felment a toronyban berendezett hálószobájába. Levetk�zött, bebújt a h�vös leped�k közé és hamar elaludt. Úgy t�nt, csak néhány percet aludt, mikor a hálószoba


88

ablakán beáramló ragyogó reggeli napsütés felébresztette. Lezuhanyozott, megborotválkozott, pólót és sortot vett magára, majd összeütött egy sonkás rántottát, amit a stégen fogyasztott el. Éppen elrakta az edényeket, mikor Zavala kopogott. Trouték és Adler professzor néhány perccel kés�bb érkeztek. Velük egyszerre futott be Al Hibbet is. Magas, sovány férfi volt, rengeteg �sz hajjal. Nagyon félénknek t�nt, b�re alabástromfehér. Mindkett� annak volt egye-nes következménye, hogy napjai nagy részét a laboratóriumában, napfényt�l és emberekt�l távol töltötte. Austin mindenkinek a kezébe nyomott egy-egy bögre kávét, és a stégen álló kerek teakfa asztal felé terelte �ket. Összehívhatta volna a találkozót az irodájába is, a NUMA-központ arlingtoni zöld üvegtornyába, de addig, amíg nincs több tény, konkrét adat a birtokában, nem állt készen arra, hogy kérdésekre válaszoljon, vagy hogy gondolatait egy sz�k körön kívül másokkal is megossza. Kihúzott egy széket, és közben vágyakozva pillan-tott a szikrázó folyóra, ahol reggelente evezni szokott, majd körbetekintett az asztalnál ül�kön, és mindenkinek megköszönte, hogy eljött. Úgy érezte magát, mint Van Helsing, mikor Drakula ellen indult. Kísértést érzett, hogy megkérdezze, hozott-e valaki fokhagymát. Helyette azonban rögtön a lényegre tért. Az Atlani- és a Csendes-óceánon nagyon különös dolgok történnek – kezdte. – Valami felkorbácsolja a tengert. Tudomásunk szerint a jelenség már elsüllyesztett egy hajót, de lehet hogy kett�t, majdnem elsüllyesztett egy harmadikat, és az ijedség legalább egy évet elvett néhányunk életéb�l, akik itt ülünk az asztal körül. – Adlerhez fordult. – Professzor úr, leírná azt a jelenséget, aminek tanúi voltunk, és el�adná az ezzel kapcsolatos elmé-letét? Örömmel. – Adler elmesélte az elsüllyeszthetetlennek vélt Southern Belle katasztrófáját, majd beszámolt az elt�nt hajó megkeresésére irányuló sikeres kutatásról. Leírta a hajó közelében kialakult óriáshullámok létezését bizonyító m�holdfelvételeket. Végül, nem túl lelkesen, el�adta saját elmé-letét, mely szerint elképzelhet�, hogy a rendellenességek nem természetes eredet�ek. Miközben kifejtette gondolatait, végignézett az arcokon, mintha kétség jeleit keresné. Megkönnyebbülésére azonban csak komoly érdek-l�dést látott. A különös tengeri jelenségeket tapasztalva mondhatnánk, hogy Neptun isten szórakozik, de van itt valami más is. A m�holdfelvételek tanú-sága szerint az óceán más részén is hasonló zavarok jelentkeztek, melyek szokatlan szimmetriát mutattak. – Austin laptopját igénybe véve megmu-tatta a gyilkos hullámok koncentrációját ábrázoló képet. Austin megkérte a két Troutot, számoljanak be róla, milyen volt leszál-lásuk az örvénybe. Most is csend fogadta, ahogy Paul és Gamay felváltva beszéltek arról, hogyan szippantotta be �ket a tölcsér, és hogyan menekültek meg az utolsó pillanatban. Azt mondják, villámlást láttak, mikor az örvény képz�dött? – kérdezte Hibbet. Gamay és Paul bólintott. Hibbet válasza tömör volt. Úgy! A történet fonalát Zavala vette fel, és elmondta a többieknek, mit láttak a hullámsírjából feltámadt hajón. Hibbetet nagyon érdekelte az er�m� és a fedélzeten talált sérült elektromos szerkezet leírása. Bárcsak ott lehettem volna, hogy lássam! Ez az, amit helyette nyújthatok önnek –mondta Zavala, és a kép-erny�n pillanatokkal kés�bb megjelentek a hajóról készített digitális felvételek. Austin megkérdezte Hibbetet, mit gondol a képekr�l. A NUMA tudósa homlokát ráncolva meredt a felvételekre, majd azt kérte, nézzék �ket végig másodszor is.


89

Elég nyilvánvaló, hogy rengeteg elektromos áramot táplálnak egy központi részbe – mutatott a kúpos szerkezetre. – Ebben az állapotában nehéz megmondani, mire használták a készüléket. Joe úgy jellemezte mint hatalmas indítógyertyát – mondta Austin. Nem valószín�, hogy az lenne. Inkább olyan, mint egy óriási Tesla-tekercs. Az áramkörök nagy része, amit�l az egész m�ködik, így nem lát-ható. Hol van most ez a hajó? Visszasüllyedt a tenger fenekére – mondta Zavala. Hibbet reakciója nem egészen olyan volt, amit Austin várt. Izgalom csillogott a szemében, ahogy a markát dörzsölte. Ez ezerszer jobb, mint antennákkal szöszmötölni! – Gyorsan újra végigfutott a képeken, majd végignézett a többieken. – Van itt valaki, aki ismeri Nikola Tesla munkásságát? Én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen olvassa a Populo, Science-t – mondta Zavala. – Tesla fedezte fel a váltóáramot. Tibbet bólintott. Szerb származású amerikai mérnök volt. Rájött, hogy a mágneses mez� elforgatható, ha két tekercset egymásra mer�legesen helyezünk el és ellentétes fázisú váltóárammal tápláljuk �ket. Nem lehetne ezt érthet� nyelven is elmondani? – érdekl�dött Adler udvariasan. Hibbet nevetett. Megpróbálom történelmi távlatokba helyezni. Tesla az Egyesült Államokba költözött, és Edisonnal dolgozott. Hamarosan riválisok lettek. Edison az egyenáram híve volt, és nagy küzdelem folyt kett�jük között. Tesla el�tt akkor nyílt meg az út, mikor megbízták a Niagara-er�m� váltóáramú generátorainak tervezésével. Az indukciós motor szabadalmát eladta George Westinghouse-nak. Az � elektromos hálózatán alapul a ma használt rendszerünk is. Edisonnak meg kellett elégednie a villanykörtével és a gramofonnal. Emlékeim szerint Tesla szabadalmat kért egy rakás �rült ötletére is – szólt közbe Zavala. Így igaz. Különc zseni volt. Szabadalmat nyújtott be például pilóta nélküli, elektromos meghajtású légi járm�re, mely óránként tizennyolcezer mérföldet tud repülni, és melyet fegyverként lehetne használni. Aztán kitalált valamit, amit „táver�”-nek nevezett. Ez a halálsugár kétszázötven mérföld távolságból megolvasztott egy repül�gépmotort. Sokat foglalkozott az elektromosság drót nélküli továbbításával. Leny�gözte az a lehet�ség, hogy az elektromos energiát fókuszálni lehet, és így megsokszorozni a hatását. Azt állította, hogy egyszer földrengést váltott ki a laboratóriumából. Lehet, hogy Tesla csak a kora el�tt járt, és felfedezte a ballisztikus rakétát és a lézersugarat! – t�n�dött Austin. Az elképzelései helytállóak voltak. A megvalósítás azonban soha nem felelt meg az elvárásoknak. Mostanában egyre inkább kultikus figurává válik. A gyanakvásra hajlamosak úgy vélik, különböz� kormányok, köztük a miénk is, egy ideje kísérleteket folytatnak Tesla destruktívabb elképze-léseivel. Ön mit gondol? – kérdezte Austin. A gyanakvók rossz lóra tettek. Teslára odafigyeltek, mert olyan szí-nes egyéniség volt. Véleményem szerint azonban László Kovács munkás-ságában sokkal nagyobb lehet�ségek rejlenek a rombolásra. Teslához hasonlóan � is lángesz� villamosmérnök volt. Budapestr�l származott, ahol Tesla az ezernyolcszázas évek végén dolgozott. Az � munkásságát folytatta az 1930-as években, a nagyon kis frekvenciájú elektromágnesesség átvite-lére koncentrálva. De aggódni kezdett az elektromágneses


90

hadviselés lehe-t�sége miatt. Azt állította, bizonyos átvitellel zavart lehet el�idézni a légkör-ben, ezzel ítéletid�t, földrengéseket és mindenféle kellemetlen jelenségeket váltva ki. De egy lépéssel továbbment Teslánál. Amennyiben? Kovács kidolgozott egy frekvenciasort, amivel az elektromágneses rezgéseket fókuszálni lehetett, ezt pedig a körülötte lév� anyaggal fel tudta er�síteni. Kovács-tételnek nevezték el. A felfedezését megjelentette egy tudományos folyóiratban, de nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a teljes frekvenciasort, mely lehet�vé tette volna az általa leírt készülék megépítését. A többi tudós bizonyíték híján kételkedve fogadta az eredmé-nyeit. Kész szerencse, hogy senki nem hitt neki! – szólalt meg Adler pro-fesszor. – A világnak pont elég baja van a meglév� fegyverfajták ellen�rzé-sével. Néhányan azért mégiscsak hittek neki. A nácik mindig nyitottak voltak a misztikus, okkult és áltudományos fejtegetésekre. A Szent Grált keres� náci régészekr�l szóló történetek igazak. Kapva kaptak Kovácson. Elrabolták �t is, a családját is. A háború után kiderült, egy titkos laborba vitték, és egy olyan szuperfegyver kifejlesztésén kellett dolgoznia, amivel megnyerhetik a háborút. De a háborút elvesztették – jegyezte meg Austin. Úgy t�nik, nemcsak Teslának nem hittek. Nyilvánvalóan Kovács is kudarcot vallott. Hibbet a fejét rázta. Ennél bonyolultabb a dolog, Kurt. A háború után fellelt iratok azt mutatták, az elektromágneses hadviseléssel áttörés el�tt állt. Szerencsére soha nem történt meg. Miért nem? Az oroszok lerohanták a Kelet-Poroszországban m�köd� labort, ahol állítólag dolgozott. De Kovács addigra már elt�nt. A háború után az oroszok végeztek kutatásokat a Kovács-tétel alapján. Az Egyesült Államok tisztában volt a kísérletekkel, és nagyon szeretett volna beszélni Kováccsal. Az elektromágneses sugárzás jelent�ségét a katonaság is felismerte. Néhány évvel ezel�tt a Los Alamos-i laborban tartottak egy nagy konferenciát az � munkásságán alapuló alkalmazott fegyvertechnikáról. A Manhattan-projekt otthonában? Alkalmas hely – mondta Austin. Több szempontból is. A maga módján az elektromágneses sugarak manipulálása az atombombánál is elsöpr�bb erej� lehet. A katonaság nagyon komolyan vette Kovácsot. A pulzáló elektromágneses fegyvereket az els� Öböl-háborúban tesztelték. Néhányan állítják, hogy ezek a fegyverek és az oroszok által végzett hasonló kísérletek földrengéseket, vulkánkitöréseket és id�járási zavarokat okoztak. Ezért érdekeltek annyira azok a fényes villámlások. Mi jelent�ségük van a villámoknak? – kérdezte Austin. A szovjet és amerikai kísérletek szemtanúi állítják, az elektro-mágnesesség átvitelekor aurora borealist vagy hatalmas villámokat láttak. Beszéljen még a kísérletekr�l! – kérte Austin. Nagy vita folyik egy bizonyos HAARP-projekt körül. A nagyfrek-venciás aktív kisugárzás kutatási programját a mi országunk végzi. Az elképzelés szerint fókuszált elektromágneses sugarat l�nek fel az iono-szférába. Rásütötték az akadémiai program címkét, mely szerint a cél a világkommunikáció fejlesztése. Néhányan úgy vélik, inkább katonai projektr�l van szó, melynek számtalan célja lehet, a csillagháborús védelmi rendszert�l az agykontrollig. Én magam sem tudom, mit higgyek, de a projekt a Kovács-tételben gyökerezik. Említett egy Tesla-tekercset. Pontosan mi az? – kérdezte Austin. - Egyszer� rezgésátalakító volt. Igazából két tekercs. Az egyik tekercsr�l energialöketeket visznek át a másikra, hogy villámlásszer� kisülést idéz-zenek el�. A


91

filmekben már bizonyára láttak ilyet, mert az �rült tudós labo-ratóriumában nélkülözhetetlen kelléknek t�nik. Gamay feszült figyelemmel hallgatta a beszélgetést. Most el�rehajolt. Eddig ezeknek az elektromágneses hullámoknak a földbe vagy a légkörbe történ� transzmissziójáról beszéltünk. Mi történne, ha a tenger-fenékre küldenék �ket? Hibbet széttárta a karját. Fogalmam sincs. A tengeri geológia nem az én szakterületem. Hanem az enyém! – mondta Paul Trout. – Hadd tegyek fel egy kérdést, Al. A feler�sített elektromágneses hullámok mélyen be tudnak hatolni a földkéregbe? Kétségkívül. Ebben az esetben az átvitel ugyanolyan anomáliákat okozhat a föld-köpenyben, mint az el�bb említett HAARP-projekt az atmoszférában. Miféle anomáliákat? – kérdezte Adler. Forgókat és örvényeket. Okozhatnak ezek zavarokat a tengeren? – érdekl�dött Austin. Hibbet megcsipkedte az állát. A földet körülvev� mágneses mez�t a földkéreg alatt örvényl�, olvadt k�zetréteg okozza. A mágneses mez� bármilyen megszakítása mindenféle zavart válthat ki. Adler öklével az asztalra csapott. Tudtam, hogy igazam van! Valaki belepiszkált az óceánomba! Azonban ne felejtsük el, hogy nagy távolságokról és nagy felüle-tekr�l beszélünk – fojtotta hamvába Trout Adler kifakadását. – Úgy érzem, ez a beszélgetés visszavezet Joe nagy gyújtógyertyájához. Vagy Al teker-cséhez. Még ha hatalmas energiát tudna is leadni, akkor is eltörpül a föld tömege mellett. A Trout megjegyzését követ� csöndet Austin kérdése törte meg. És mi van akkor, ha nem csak egy szerkezet létezik? A laptopot az asztal közepére tolta, és lassan körbeforgatta, hogy mindenki láthassa a kérdéses terület körül villogó pontokat. Trout azonnal felfogta a látottak jelent�ségét. Négy hajó, mindegyik egy kisebb területre koncentrálva az energiát. Ez m�ködhet! Austin bólintott. Mutatok még valami érdekeset. – Behozta a Belle katasztrófája után készült felvételt. – Van egy olyan sejtésem, az egyik hajó a saját vermébe esett. Az asztal körül egyetért� moraj hallatszott. Ez megmagyarázza a hogyant. De azt akkor sem értem, hogy miért? Miel�tt választ találunk erre a kérdésre – vette át a szót Austin –, talán arra kellene koncentrálnunk, hogy ki? Itt nem arról van szó, hogy valaki hullámokat ver a fürd�kádjában. Névtelen, arctalan emberek pénzt és fáradságot nem ismerve felkavarják az óceánokat. Valamilyen általunk ismeretlen cél elérése érdekében megölték két hajó legénységét, legalábbis ennyir�l tudunk, és több millió dolláros anyagi kárt okoztak. – Végignézett az asztal körül ül�kön. – Mindannyian készen állunk arra, hogy munkához lássunk? Hibbet felállt. Remélem, csak kávéért megy! – vigyorgott Austin. Hibbet zavarba jött. Nem... Az igazat megvallva indulni akartam vissza az irodámba. Azt hittem, mindent elmondtam, amit tudni akart. Joe, ismertesd Allel a Kalifornia Hotel-szabályt! Boldogan! Úgy hangzik, mint a régi Eagles-dal. Ha egyszer beszer-veztek a speciális egységbe, kijelentkezhetsz ugyan, de el soha nem mehetsz!


92

Szükségünk van a szakértelmére az elektromágnesesség terén – mondta Austin. – Nagy segítséget jelentene, ha technikai szempontból megnézné, az elképzeléseinknek van-e reális alapjuk. Hol tudhatunk meg többet a Kovács-elvr�l? A legjobb egyenesen a forráshoz menni. Nálunk a kutatást Los Alamosban végezték. Ott még egy Kovács Társaság is m�ködik, és �rzik a munkával kapcsolatos dokumentációgy�jteményt. Id�nként megkeresem �ket egy-egy kérdéssel. Austin Adlerhez fordult. Szeretném, ha együtt dolgozna Allel, és leírnák, amit találtak. Joe, egy úszó er�m� építése elég nagy vállalkozás. A dinamókat valószín�leg megrendelték valahonnan. Megpróbálom kideríteni, honnan származnak – ígérte Zavala. Ma délután leugorhatunk Új-Mexikóba, és holnap vissza – javasolta Gamay. Austin bólintott. Tudjátok meg, meddig jutottak a kísérletek. Összegy�jtünk mindent, amit Kovácsról írtak. Hátha rábukkanunk az aranyrögre! Mindenkinek megköszönte a részvételt, és javasolta, találkozzanak másnap ugyanebben az id�ben. Zavalával néhány óra múlva összeülnek majd a NUMA f�hadiszállásán. A házba visszatérve elment a könyv-szekrény el�tt, és meglátta a Platónról szóló könyvet. Árnyak és visszhangok. Visszhangok és árnyak. Kíváncsi volt, Platón mire jutott volna ezzel az új rejtéllyel. 18. Karla a hálózsákjában feküdt és hallgatta az öreg sz�rmekeresked�k pajtája körül süvít� szelet. Arra gondolt, mi volt az els� reakciója, mikor meglátta a mamutbébit. Az, hogy elképedt, meg sem közelíti a valóságot. Mintha villámcsapás érte volna. Kényszerítenie kellett magát, hogy lassan, egyen-letesen lélegezzen. A tudós végül csak jelentkezett benne, és az asztalon fekv� egyedet tudományos szemmel kezdte vizsgálni. Szemmértékre negyvenöt hüvelyk hosszúnak vélte, és mintegy negyven hüvelyk magasnak. A súlya körülbelül kétszáz font lehetett. Minden jellemz�je megvolt, amit az �semberek a barlangrajzaikban megörökítettek. Magas koponyatet�, a csúcsán gyapjas korona, magas, púpos lapocka. Az agyarak kezdtek ívelni, ami valószín�síti, hogy az egyed hím. Egy kifejlett példánynál akár a tizenhat láb hosszúságot is elérhetik. A fülei ki-csik voltak, az ormány pedig a testhez képest rövid és vastag. Az ormány egy teljesen kifejlett állat esetében is rövidebb lenne, mint a mai elefántoké. A testet gesztenyebarna sz�r fedte. Méretéb�l ítélve az állat hét-nyolc hóna-pos lehetett. Karla úgy vélte, eleddig ez a legtökéletesebb állapotban konzerválódott példánya a Mammuthus primigeniusnak. A legtöbb mamutlelet húsdarabok-ból és csontokból állt. Ez azonban egy teljes állat volt, ráadásul sokkal jobb állapotban, mint Effie, a Fairbanks Creeknél talált részleges tetem, vagy az orosz példányok, Dima és Zarkov, vagy pedig, mind közül a legismertebb, a gyorsfagyasztott Bereszovka-tetem, melynek húsa még ma is ehet�. Az állat gyomortartalmában még ki lehetett venni a boglárkát, amit nem sokkal a halála el�tt evett. Karla a többi tudóshoz fordult. Csodálatos! Hol találták? Babar egy régi folyómeder partján feküdt – mondta Maria. Babar? Valahogy csak el kellett neveznünk szegénykémet! – mondta Maria. – Egyszer volt egy könyvem Babarról, aki az elefántok királya volt. Szerintem gyönyör� név. Gratulálok mindnyájuknak! – mosolygott Karla melegen. – Ez lesz az évszázad tudományos lelete!


93

Köszönjük – mondta Maria. – Sajnos, ez a felfedezés egy kis prob-lémát is jelent az expedíciónk szempontjából. Nem értem. Mindjárt itt a vacsora ideje – mondta Arbatov. – Beszéljük ezt meg az asztal mellett! A derékszíjára lelógó has méretei alapján ítélve Arbatov nem sok vacsorát hagyhatott ki. A nagy sátorhoz mentek. A kedélyes környezet láttán alig volt hihet�, hogy egy távoli, északi-sarki szigeten vannak. Az összecsukható asztalt virágos m�anyag abrosz takarta. A lámpák lágy, sár-gás fénye tovább fokozta a kellemes hangulatot. A gáz f�t�testek barátságos meleget árasztottak. Nem érz�dött a víz fel�l érkez� h�vös szél, mely meg-megremegtette a ponyvát. A vacsora ukrán borsccsal kezd�dött, kiadós marhapörkölttel folyta-tódott, desszertként pedig poncsiki fánkocskák voltak. Mindezt teával öblítették le, utána nyomatékként nagyon er�s vodka következett, mely elvette a kés� délutáni hideg élét. Maria f�ztjének megkóstolása után Karla belátta, Szergej derékb�sége nem egyedül a férfi hibája. Karla végzett az utolsó süteményével. Igazán bámulatos, hogy a viszonylag primitív körülmények között ilyen remek ételeket tudsz készíteni! Semmi szükség arra, hogy éhezzünk, vagy hogy liofilizált kaján éljünk, mint az amerikaiak – mondta Maria. – Amíg van t�z, egy edény és megfelel� nyersanyag, olyanokat tudok f�zni, mint a legjobb moszkvai étteremben. Karla megemelte a pohár vodkáját. Szeretnék újra gratulálni mindenkinek a leletükhöz. Biztosan mind-annyian nagyon örülnek. Dr. Sato érzékeny, a nüanszokra kihegyezett japán hallásával észrevette, hogy Karla a kényes témát próbálja burkoltan behozni a vacsora utáni beszélgetésbe. Köszönjük – mondta. – Mint már említettük, van vele egy kis probléma. – Arbatovra nézett. Az orosz bólintott. Tudja, mi a célunk ezzel az expedícióval? Igen. Olyan mamutmaradványokat keresnek, melyek alkalmasak a klónozásra. Helyes – mondta Arbatov. – A projekt magjait 1999-ben vetették el, mikor egy nemzetközi expedíció egy fagyott iszaptömbben ígéretes marad-ványokat talált. A Zarkov-mamut – mondta Karla. – A maradványokat arról a családról nevezték el, akiknek a földjén megtalálták. Így van. A dögöt nagy érdekl�dés övezte. A világ minden tájáról jelentkeztek genetikai kutatólaboratóriumok. Azt állították, ha a lágyrészek-b�l sikerül DNS-t nyerniük, esetleg klónozhatnak egy gyapjas mamutot. Ahogy emlékszem, az iszapban csak csontokat találtak, lágyrészeket nem. Lágy szövetek nélkül a klónozási kísérlet kútba esett ugyan, de az érdekl�dés nem. A kísérletek folytatódtak. Japán és kínai kutatók egy cso-portja két tehenet klónozott egy elpusztult tehénembrió b�rsejtjeib�l. Az embriót a fagyos tundra h�mérsékletével azonos h�fokon tárolták. Szibéri-ában azóta is több expedíció kutatott alkalmas maradványok után. A felesé-gemmel mi egy szibériai vadasparknak dolgozunk, ahol egy indiai elefántot akarnak megtermékenyíteni, hogy az egy felerészben mamut utódot hozzon létre, majd az utóddal megismételnék az eljárást. Azt remélik, ötven év alatt létre tudnak hozni egy 80%-ban mamut lényt. Ez a japánokkal közös vállalkozás – folytatta dr. Sato a magyará-zatot. – A Kinki Egyetem diákjai és állatorvos szakért�k Kagoshimából, ahol dr. Ito dolgozik, már 1997 óta keresnek DNS-mintákat Szibériában. Becslések szerint a szibériai tundra fagyott


94

talajában tízmillió mamuttetem található, így azzal a reménnyel érkeztünk ide, hogy megtaláljuk, amit kere-sünk. Hogyan történne a klónozás? – kérdezte Karla. Az egész nagyon bonyolult. Minden egyes lépésnek tökéletesen kell sikerülni – mondta dr. Ito, az állatorvos szakért�. – A lágy szövetb�l kinyernénk egy teljes DNS-láncot. Eltávolítanánk egy elefánt n�i ivarsejtjét, besugárzással elpusztítanánk a DNS-ét, helyette behelyeznénk a mamut DNS-ét, és a petesejtet visszaültetnénk az elefántba. Az elefánt normális gesztációs periódusa huszonkét hónap, de hogy ezé a lényé mennyi lenne, azt nem tudjuk. Mint ahogy azt sem tudjuk pillanatnyilag, hogyan kell majd gondozni az újszülött hibridet. Ezek az akadályok egyenként is elég riasztóak – mondta Karla. A legnehezebb akadálya lágyrészi szövetminta megszerzése volt – mondta Maria. Mostanáig – tette hozzá Karla. Persze leginkább azt szerettük volna, ha egy vemhes mamutot találunk – mondta Maria. – De azért ez is nagyon szépen m�ködhet. Valamit nem értek – mondta Karla. – Nekem úgy t�nik, a pajta asztalán fekv� fiatal állat teste rengeteg anyagot szolgáltathat. A négy tudós által váltott pillantások szinte komikusnak t�ntek. Végül dr. Sato szólalt meg. Van egy kis jogi probléma. Mint mikor két szül� harcol egy gyermek felügyeleti jogáért. De nincs szükség az egész testre! Elég lenne csak egy DNS-minta. Igen – mondta Sato –, de tudja, milyen versengés folyik a tudomá-nyos világban! Aki hazaviszi a leletet, annak a karrierje és az anyagi hely-zete jó nagy löketet kap. Ki talált rá? Arbatov a vállát vonogatta. Sato és Ito, de mi is jogot formálunk rá, mert segítettünk a pajtába cipelni, és egyébként is orosz területen vagyunk. Nem volt el�zetes megegyezés hasonló esetekre? De igen, de senki nem gondolta, hogy ilyen tökéletes egyedet fogunk találni – mondta Maria. Mindannyian racionális emberek vagyunk – mondta Arbatov – Mariának óriási szerepe van abban, hogy abbahagytuk a kakaskodást. Volt néhány élénk vitánk, aztán hosszasan tanácskoztunk, hogy egyáltalán mond-juk-e el magának. Végül úgy döntöttünk, nem lenne ésszer� elrejteni maga el�l, azonkívül nem is lenne tisztességes. De hogy mit kellene tennünk, azt még mindig nem tudjuk. Igazuk van – mondta Karla. – Valóban van egy kis gond. Négy fej bólintott egyetért�en. De a probléma nem megoldhatatlan – tette hozzá, és a bólogatások félúton abbamaradtak. Kérem, csak azt ne mondja, hogy játsszunk salamoni ítéletet és vág-juk ketté a kicsikét! – mondta Arbatov. Dehogy! A megoldás elég kézenfekv�nek t�nik. Menjenek vissza és találjanak még egy egyedet! A környéken több ehhez hasonló is lehet. Én is segítek. Kiterjedt topográfiai tanulmányokat folytattam az Elefántcsont-szigetr�l, visszamen�leg egészen a pleisztocén korig, mikor ezeken a sztyeppéken hemzsegtek az él�lények. Azt hiszem, meg tudom mutatni azokat a helyeket, ahol a legjobbak voltak a környezeti körülmények, legnagyobb az él�világ koncentrációja, így javíthatom a siker esélyeit. A mi országunkban el�nyben részesítjük a konszenzust a konfrontációval szem-ben. Azt javaslom, keressünk egy másik egyedet. Ha addig nem találunk semmit, mire a hajó értünk jön, akkor beszámolunk a f�nökeinknek a kiala-kult helyzetr�l, hadd veszekedjenek �k a bíróság el�tt.


95

Maria diplomatikusan a férjére hagyatkozott. Szergej? Mint a projekt vezet�je, te mit gondolsz? Azt gondolom, Janos kisasszony olyan megoldást javasolt, melyet mindannyian el tudunk fogadni. Kéz kezet mos. Önök is tudnak segíteni nekem az én munkámban. Elnézését kérjük! – menteget�zött dr. Sato. Annyira lefoglalt ben-nünket a saját problémánk, hogy udvariatlanok voltunk. Ön pontosan mit szeretne találni? A találós kérdés megoldását. A mamutok kipusztulását a pleisztocénban? – kérdezte Maria. Karla bólintott. Képzeljék maguk elé ezt a szigetet húszezer évvel ezel�tt. A sátrunk körül zöldell� növényzet. A hatalmas Mammuthus csordák lába alatt rengett a föld. Tizennégy láb magasságot is elértek, ami azt jelenti, ezek voltak a föld legnagyobb elefántjai. Több mint hárommilló évvel ezel�tt hatalmas hordáik vándoroltak szerte a világon. Jelen voltak Észak-Amerikában, egé-szen Észak-Carolinától Alaszkáig, Oroszország és Európa nagy részén, még Britanniában és Írországban is. Krisztus el�tt nyolcezer évvel azonban szinte már teljesen elt�ntek, csak szórványosan maradtak itt-ott. A mamut-csordák kipusztultak, több száz más fajjal együtt, és csak a csontjaikat hagy-ták hátra, hogy a mai tudósoknak legyen min törni a fejüket. Kipusztulásuk a világ egyik legnagyobb rejtélye – mondta Maria. – Mamutok, mastodonok, kardfogú tigrisek – tíz-tizenkétezer évvel ezel�tt mind elt�ntek a föld színér�l közel kétszáz más nagyeml�ssel együtt. Globális szinten állatok milliói pusztultak el. Mit remélsz, mit találhatsz itt? Nem tudom biztosan. Mint tudják, három elmélet is létezik, mely a kipusztulásukat magyarázza. Az els� szerint az �semberek kiirtották �ket. Ezzel az elmélettel az a legnagyobb gond, hogy nem ad magyará-zatot arra, miért pusztult ki annyi faj világszerte – mondta Arbatov. Leletek sincsenek, melyek alátámasztanák ezt a feltevést, tehát továbbléphetünk a másodikra. E szerint gyilkos vírus söpört végig a világ mamutpopulációin. Ön is azt hiszi, ez a vírusteória a legelképzelhet�bb? – kérdezte dr. Sato. Igen is, nem is. Majd visszatérek rá, ha már megtárgyaltuk a harma-dik lehet�séget, a drasztikus klímaváltozást. A pleisztocén vége felé az id�-járás hirtelen megváltozott. De ez az elmélet is lyukas egy kicsit. Néhány szigeten ugyanis nem pusztultak el az állatok. Ha a kipusztulást a klímaváltozás okozta volna, azok is kihaltak volna. De ha nem túlvadászás történt, nem vírus pusztított és nem is klíma-változás, akkor mi? – töprengett Szergej. A viták végül mindig két gondolatmenetben kristályosodnak ki. A katasztrófa pártiak szerint egyetlen esemény vagy eseménysor idézte el� a pusztulást. Az uniformisták szerint a kipusztulás hosszú folyamat ered-ménye, melynek számos oka van. Ön katasztrofista vagy uniformista? – érdekl�dött Arbatov. Egyik sem. Egyetlen elmélet sem ad magyarázatot az összes tényre. Szerintem a fentiek közül mindegyik szerepet játszik. A kipusztulás folya-matát egy kataklizma vagy kataklizmasorozat indította el. Cunamik. Gyil-kos gázfelh�ket eredményez� vulkánkitörések, melyek megváltoztatják a növényzet jellegét és elterjedését. Ebben az elméletben is hibádzik valami – ellenkezett Arbatov. A bizonyítékok azt mutatják, a kipusztulás több száz vagy több ezer évig tartó folyamat eredménye. Nem probléma. Az én elméletem figyelembe veszi azt a leletet is, ahol nagyszámú mamutot találtak egy nagy közös mamuttemet�ben, és magyarázatot ad arra, néhányan miért maradtak életben sokkal tovább. A bizonyítékok azt mutatják, nagy részük hirtelen pusztult el. De azt is tudjuk, még akkor is léteztek mamutok, mikor az egyiptomiak a piramisokat építették. A kataklizma annyira meggyengítette a


96

mamutcsordákat, hogy a betegségek és a vadászok onnan már elbírtak velük. Bizonyos fajok kihalása továbbgy�r�zött. Azok a ragadozók, amelyek a mamutokra vadásztak, a ki- halásukkal elvesztették a táplálékforrásukat. Azt hiszem, közel járhat a megoldáshoz. De azt mondja, ez a világ-méret� katasztrófa hirtelen jelentkezett. Az egyik pillanatban a mamutok még békésen legelésztek, a másikban pedig már a kipusztulás fenyegette �ket. Nem túlzás ez egy kicsit? Egyáltalán nem. De én lennék az els�, aki elismeri, hogy a pólus-váltás egy kicsit vitatható. Pólusváltás? A két pólus felcserél�dése. Egyikünk sem geológus - mondta Arbatov. – Magyarázza el, kérem. Örömmel. Kétfajta pólusváltás létezik. A „mágneses” pólusváltáskor felcserél�dik a föld két mágneses pólusa, mely mindenféle kellemetlenséget okozhat, de semmi olyasmit, amit ne lehetne túlélni. Egy „geológiai” pólusváltás azt jelentené, hogy a földkéreg elmozdul az olvadt k�zetb�l álló földköpenyen. Egy ilyen változás tud olyan katasztrófát okozni, mint amilyen szerintem a mamutok mint faj végét jelentette. Arbatov még nem volt meggy�zve. A kipusztulási elméletét a sarkok cseréjére alapozza? El kell ismer-nie, nagyon valószín�tlen, hogy ilyen esemény el�fordulhat. Ellenkez�leg. Már fordult el�, és újra el�fordulhat. Arbatov látványosan elvette Karla poharát. A vendégünk egy kicsit sok vodkát ivott. Szívesen odaadom a cikkemet, melyben kifejtem az elméletemet, dr. Arbatov. Úgy vélem, sok mindenre rávilágít. Különösen azok az egyen-letek, melyek megmutatják, hogyan képes a föld elektromágneses meze-jének megszakítása kiváltani egy póluscserét. Az asztal körül vita robbant ki azok között, akik egyetértettek az elmélettel, és akik nem. A civilizált máz ellenére nyilvánvaló volt, hogy ma-radt feszültség a csoport tagjai között. Karla nem volt meglepve. A tudósok sem különböznek sokban az átlagemberekt�l, legfeljebb hiúbbak és kicsi-nyesebbek azoknál. A szóbeli csatározásnak Maria kedves határozottsággal vetett véget. Bocsánatot kérek, amiért ilyen udvariatlanok vagyunk a vendégünk-kel szemben – nézett szúrós szemmel a férjére. – Mit tervezel holnapra? Ahogy Arbatovot semlegesítette, a vita is elhalt ugyanolyan gyorsan, ahogy kirobbant. Esetleg valaki megmutathatná, hol találtátok Babart. Biztosították, hogy nem lesz probléma. Mindenki segített Mariának a rendrakásban. Kis id� múltán Karla már a hálózsákjában feküdt. Az öreg épület meglep�en jól szigetelt és meleg volt. Az apró lábak surranásától eltekintve egész kényelmesen érezte magát. De a mamutbébi miatti izga-tottságtól alig tudott elaludni. Eszébe jutott egy altatóvers, melyet a nagy-apja mondott neki, mikor a szülei halála után magához vette. Még be sem fejezte az els� sort, mikor már mélyen aludt. 19. A Trout házaspár kés� délután Albuquerque-be repült, onnan kocsival men-tek Santa Fébe. Ott töltötték az éjszakát. Másnap kora reggel beszálltak bérelt kocsijukba, és a Panaretos-fennsík nyúlványát képez� három plató természetes fellegvárára épült Los Alamos felé indultak. A huszonöt mérföldes autóút alatt Trout változást vett észre a felesé-gében. Kezdetben a tájról fecsegett, azt kívánta, bárcsak lenne idejük, hogy megálljanak egy indián pueblóban, aztán rá nem jellemz� módon nagyon csendes lett.


97

Mire gondolsz? – Csak elnézem ezt a békés tájat, és a Manhattan-tervre gondolok, arra az iszonyatos er�re, amit felszabadított. Valaki mindenképpen megcsinálta volna. Örülj, hogy mi voltunk az els�k! Tudom, de akkor is nyomaszt, hogy még mindig nem tanultuk meg, hogyan tartsuk kordában a szellemet, melyet kiengedtünk a palackból. Fel a fejjel! Lehet, hogy a nukleáris energia lefutott lemez az örvé-nyekkel és szteroidon hizlalt hullámokkal szemben. Gamay savanyú képpel nézett rá. Köszönöm, hogy igyekszel jó kedvre hangolni! Los Alamos sokat változott azóta, hogy Robert Oppenheimer és zsenikb�l álló csapata rájött, hogyan zárja az atom erejét egy szárnyas fém-hengerbe. Nyüzsg� délnyugati város lett bevásárló-központokkal, isko-lákkal, parkokkal, szimfonikus zenekarral és színházzal, de sötét múltjától soha nem sikerült – vagy soha nem akart – szabadulni. Bár a Los Alamos Nemzeti Laboratórium manapság egy sor békés tudományos kutatásban vesz részt, a Manhattan-terv kísértete mindig ott lebeg. Azok a laborépületek, ahol a nukleáris fegyver el�állítását lehet�vé tev� kísérletek folytak, nem állnak nyitva a látogatók el�tt, mintegy jelezve, hogy a város még mindig jócskán benne van a nukleáris háborúhoz kapcso-lódó üzletben. A laboratórium múzeumába ellátogató turisták megfogdos-hatják az els�, Kövér ember és a Kisfiú névre keresztelt atombombák máso-latait, megtekinthetik a különböz� rakétafejeket, fényképezkedhetnek a Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombák készítésére létrehozott szuper-titkos katonai és tudományos együttm�ködés másodlagos sztárjainak, Robert Oppenheimernek és Groves tábornoknak életnagyságú szobrainál. Trouték a nemzeti laboratórium kutatói könyvtáránál álltak meg, és megkeresték azt a kutatási asszisztenst, akivel korábban érintkezésbe léptek. � összekészített számukra egy dossziét László Kovácsról, de az információ nagy része életrajzi jelleg� volt, és semmi olyat nem tartalmazott, amit már ne tudtak volna. Mintha csak lábjegyzet lett volna. Teslához hasonlóan Kovács is kultikus alakká vált, akinek munkássága inkább a tudományos fantasztikum, mint a tudomány világába tartozik, magyarázta az asszisztens. Hátha többet sikerül megtudnunk a Kovács Társaságnál – reménykedett Gamay. Az asszisztens kifejezéstelen arccal nézett rájuk, majd kipukkadt bel�le a nevetés. Mi rosszat mondtam? – érdekl�dött Gamay. Az asszisztens elpirult. Elnézést kérek. Csak arról van szó, hogy;.. de majd meglátják. Még mindig nevetett, mikor kikísérte �ket. A Kovács Társaságnál Ed Frobishert keresték. Mikor telefonon felhív-ták, nagyon lelkesnek t�nt. Azt mondta, különféle intéznivalók után szalad-gál, ezért azt javasolta, egy Fekete Lyuk nev� maradékboltban találkozza-nak. A bolt a város szélén volt, egy nagy A alakú állványra er�sített felirat mellett, mely szerint itt található az OMEGA BÉKE INTÉZET, A M�-SZAKI TUDOMÁNYOK ELS� TEMPLOMA. A templom és a Fekete Lyuk tulajdonosa egy helyi fickó, Ed Grothus volt, aki felvásárolta a labor-ban keletkezett maradékokat, az ott készített tartalék darabokat egészen a Manhattan-terv napjaiig visszamen�leg. „Nukleáris hulladék”-nak nevezte és �rült tudósok, m�vészek és szenvedélyes gy�jt�k számára reklámozta az áruját. A bolt mögötti udvar tele volt üres bombaköpenyekkel, lövegtornyok-kal, irodai bútorokkal és elektronikus cuccokkal. A nagy raktárépületben polcok sorakoztak, mindegyik tele elavult elektronikával. Volt ott Geiger-számláló, oszcilloszkóp, áramköri panelek. Megkérdezték a pénztárost, ismeri-e Frobishert, � pedig odavezette �ket egy polcsorhoz, ahol egy áram-köri panelek között turkáló férfi beszélt magában.


98

Nézzék meg ezt! - mondta Frobisher, miután bemutatkoztak. – Az ötvenes években ez a panel egy átlagos adófizet� egyhavi bérébe került. Most meg szemét, kivéve pár lökött technika-rajongó szemében, mint én is vagyok. Frobisher nagydarab ember volt, több mint hat láb magas. Hordószer� mellkasa széles katonai derékszíjára lógó pocakba ment át. Sárga kockás flanelinget viselt, ami akkor is bántotta volna a szemet, ha ráadásul nem hordott volna piros nadrágtartót, ami elveszteni látszott a csatát pocakjának súlyával szemben. Nadrágszárát térdig ér� gumicsizmába t�rte, bár a kör-nyéken minden csontszáraz volt. Dús fehér haját csikófrizurára vágatta, a frufru szögletes szarukeretes szemüvegére hullt. Kifizette a kontroll panelt, és egy poros, itt-ott horpadt Chryslerhez vezette �ket. Mondta nekik, hívják Frobynak, és azt javasolta, kövessék a kocsijukkal a házáig, ahol a Kovács Társaság központja is található. A városból kifelé haladva Gamay odafordult Paulhoz. Téged újdonsült barátunk nem emlékeztet valakire? Trout bólintott. Egy magas és hangos Kenguru Kapitányra. Kurt ezért még tartozik nekünk! – sóhajtott Gamay. – Akkor már inkább az örvény! Az út egyre magasabbra kapaszkodott, a várost ölel� hegyek között kanyargott. Egyre ritkábbak lettek a házak. A szedán befordult egy rövid kavicsos bekötóútra, gumilabdaként pattogott megviselt lengéscsillapítóin, majd leparkolt egy babaház méret� vályogház el�tt. Az udvar, tele elektro-nikus kacattal, a Fekete Lyuk kisebb változatának t�nt. Ahogy a rozsdásodó rakéta testek és elektronikus m�szerdobozok kupacai között haladtak, Froby körbemutatott: A labor minden hónapban árverést rendez, hogy megszabaduljon a feleslegt�l. Mondanom sem kell, ugye, hogy mindig ott vagyok. Bementek a házba, mely az udvar összevisszaságához képest meglep�en rendezettnek látszott. Frobisher egy b�r és króm irodai bútorokkal beren-dezett kis nappaliba terelte �ket. Az egyik fal mellett egy fém íróasztal és két fém iratszekrény állt. Ebben a házban minden a nemzeti laborból származik – büszkélke-dett Frobisher. Észrevette, hogy Trout a falra akasztott SUGÁRVESZÉLY táblát nézi, és szélesen elvigyorodott. – Ne aggódjon, azzal csak a falban lév� lyukat takartam el. Mint a László Kovács Társaság elnöke, szeretettel üdvözlöm önöket a központban. Ismerkedjenek meg az alapítónkkal! – A felirat mellett a falon függ� régi fényképre mutatott. A kép finom vonású, a negyvenes éveiben járó férfit ábrázolt, sötét hajjal, intenzív pillantással. Hány tagja van a társaságnak? – érdekl�dött Gamay. Egy. Vele beszélnek. Amint látják, nagyon exkluzív szervezetr�l van szó. Észrevettem – mosolygott Gamay bájosan. Trout feleségére vetett pillantása elárulta, az els� adandó alkalommal az ajtó felé veti magát. Gamay a falfelület nagy részét elfoglaló, padlótól pla-fonig ér� könyvespolcot tanulmányozta. A részletekre is érzékeny n�i szem-mel meglátta azt, amit Trout nem; a címeik után ítélve a könyvek komoly tudományos és m�szaki problémákat tárgyaló m�vek voltak. Ha Froby csak egy töredékét is megértette annak, amit olvas, akkor nagyon intelligensnek kell lennie. Foglaljanak helyet, kérem. – Frobisher az íróasztal el�tti székbe ült, és szembefordult velük. Trout Gamay mellett telepedett le. Úgy döntött, a leggyorsabb módja a beszélgetés befejezésének az, ha minél hamarabb elkezdik. Köszönjük, hogy fogadott bennünket – mondta mintegy a búcsúzás bevezetéseként.


99

Részemr�l a szerencse – ragyogott Froby – Hogy �szinte legyek, manapság nem mutatkozik túl nagy érdekl�dés a Kovács Társaság iránt. Úgyhogy ez nagy esemény. Honnan jöttek? Washingtonból – mondta Trout. Froby babakék szemei felcsillantak. Még nagyobb esemény! Alá kell írniuk a vendégkönyvemet! Most akkor árulják el nekem, miért kezdte érdekelni önöket László Kovács? Mindketten a Nemzeti Vízalatti és Tengerészeti Ügynökség tudósai vagyunk. Egyik kollégánk beszélt Kovács munkájáról, és említette, hogy itt, Los Alamosban van egy társaság, amely a témában a legteljesebb anyaggal rendelkeznek. A nemzeti labor könyvtárában alig van valami Kovácsról. Az a bagázs ott azt gondolja, lökött volt – bosszankodott Frobisher. Nekünk is ez volt a benyomásunk – biztosította Gamay Hadd mondjak valamit a társaságról. Egy id�ben én is a laborban dolgoztam fizikusként. Kártyázgattam a kollégáimmal, és Tesla neve rend-szeresen felmerült. Néhányan szenvedélyesen állítottuk, hogy Kovács a felfedezései alapján sokkal nagyobb elismertséget érdemelne, csak Tesla hivalkodó életvitele miatt szorult háttérbe. A pókerkörünket aztán elne-veztük Kovács Társaságnak. Trout mosolygott, belül azonban nagyot nyögött, mikor az elveszte-getett id�re gondolt. Megköszörülte a torkát. A társaságot egy pókerkörr�l nevezték el? Igen. Arra is gondoltunk, hogy Lapos Pókernek nevezzük. De a haverok közül páran n�sek voltak, és arra gondoltunk, egy vitakör jó alibi a feleségek el�tt. Tehát a Kovács-elvet soha nem tárgyalták meg? Dehogynem! Rossz pókerjátékosok voltunk ugyan, de jó tudósok. – Felnyúlt az egyik polcra, levett két könyvecskét és odaadta Troutéknak. – Másolatokat készítettünk az eredeti cikkr�l, melyben Kovács leírja forra-dalmi elméleteit. Ez egy húsz évvel ezel�tt a munkásságáról rendezett kon-ferencia anyagának az absztraktja. Az egész olyan Kovács-dömping jelleg� affér volt. Darabja négy dollár kilencvenöt cent. Van önéletrajz is, melyet egy kicsit drágábban vehetnek meg. Legalább a nyomtatás költsége térüljön meg. Paul és Gamay átlapozták a füzeteket. A szöveg magyarul íródott, és tele volt hosszú, bonyolult matematikai képletekkel. Trout feleségére mosoly-gott, ami azt jelentette: na, ennyi elég volt!, majd el�rehajolt a fotelben, hogy hosszú testével feltápászkodjon és kivesse magát az ajtón. Türelme-tlenségét megérezve Gamay megérintette a karját. A polcokon sorakozó könyvek komoly tudományos munkák, és azt mondta, fizikusként dolgozott a laborban, tehát nagyra értékelnénk a véle-ményét. Remélem, nem érti félre, de Kovács személyét és az elméleteit sok vita övezi. Valóban nem volt más, mint zseniális szélhámos? Vagy van valami abban, amit leírt? Határozottan van benne valami. De soha nem igazolta semmiféle kísérlettel, és nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni felfedezésének a részleteit. Mert tudta, hogy az információ veszélyes. Gamay mosolygott. Már megbocsásson, de ez úgy hangzik, mintha kifogást keresne, hogy elrejtse a kudarcát. Egyáltalán nem! Csak az emberiség iránti tisztelet vezette. Trout ráérzett, hogy Gamay tervszer�en halad a beszélgetéssel, és csatlakozott hozzá. Ha tisztelte az emberiséget, miért dolgozott a náciknak?


100

Nem önszántából tette. Megfenyegették, hogy megölik a családját. Ahogy tudom, pontosan ez történt – mondta Gamay. – Micsoda szégyen, nem gondolja? A feleségének és a gyerekeinek ezért kellett meg-halniuk! – A térdére csapott a füzettel. – Egy nagyon alacsony frekvenciájú, halálos elektromágneses hullámokról szóló üres elméletért! Frobisher sápadt arca olyan lett, mint a f�tt rák. A haragos vonások az arcán egy pillanat múlva széles mosolyba rendez�dtek át. Nagyon ügyesen beugrattak! – nézett egyik vendégér�l a másikra. – Most pedig hadd halljam, valójában kicsodák! Gamay Paulra pillantott, � pedig jóváhagyóan bólintott. A NUMA különleges egységénél dolgozunk. Szeretné látni az iga-zolványainkat? Hiszek maguknak. És mit csinál a világ legnagyobb óceánkutató szervezetének két munkatársa Los Alamosban, távol mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceántól? Úgy véljük, itt, Új-Mexikóban találjuk meg a kulcsot, mely feltár-hatja néhány szokatlan tengeri zavar rejtélyét. Miféle zavarokét? Örvények és óriáshullámok, melyek hajókat képesek elsüllyeszteni. Elnézést, de még mindig nem értem, mir�l beszélnek. Az egyik NUMA-nál dolgozó tudós szerint a rendellenes jelen-ségeket a föld elektromágneses fluxusának megzavarása okozhatja. � hozta fel a Kovács-elméletet. Folytassa! Felváltva beszámoltak neki az óceánon észlelt jelenségekr�l és a felté-telezésükr�l, hogy mindez emberi kéz m�ve. Úristen – szólalt meg Frobisher rekedt hangon –, hát mégis megtör-ténik! Mi történik meg? – kérdezte Trout. NUMA ide vagy oda, olyasmire bukkantak, amit el sem tudnak képzelni! Gyakran történik velünk ilyesmi – mondta Trout. – A NUMA-nál benne van a szerz�désben. Frobisher csak bámult rájuk. Komoly arckifejezésük végül magához térítette, és összeszedte magát. Kiment a konyhába, három üveg hideg sörrel tért vissza, és körbekínálta �ket. Mi már elmondtuk, kik vagyunk. Most már talán ön is elmondhatná, kicsoda valójában. Igen, úgy sportszer�. – Felhörpintette a sör felét. – Hadd kezdjem egy kis történelemmel. Szinte mindenki ismeri Einstein Roosevelt elnökhöz írott levelét. Trout bólintott. Einsten azt állította, mivel a szabályozott láncreakció már valóság, lehet�vé vált az atombomba el�állítása. Azt javasolta, az Egyesült Államok fejlesszen ki egy ilyen fegyvert, miel�tt a németek megteszik. Így van. Az elnök kijelölt egy bizottságot, mely megvizsgálta a kér-dést. Az eredmény a Los Alamosban végzett munka lett. Kevesen tudják, hogy a háború vége felé Einstein újabb levelet írt, mert ezt nem hozták nyilvánosságra. Ebben a Kovács-elven alapuló elektro-mágneses háború veszélyeire figyelmeztet. Kovácstól eltér�en, akit sokan kóklernek tartottak, Einstein szavának súlya volt. Ekkor Truman volt az elnök. � is kinevezett egy bizottságot, mely megvizsgálta Einstein állításait, és ennek eredménye a Manhattan-tervhez hasonló kutatási projekt lett. Hallottuk, hogy az oroszok is végeztek hasonló kísérleteket – mondta Gamay. Így igaz. A hatvanas évek közepe táján fej fej mellett voltunk az oro-szokkal. Meddig jutott a kutatás?


101

Messzire. F�leg a szárazföldre koncentráltak, nem a leveg�re, és néhány földrengést váltottak ki. A nagy alaszkai rengés után visszavágtunk. Mi csinos kis árvizeket és aszályokat okoztunk Oroszországban. De mindez csak kismiska volt. Az árvizek és földrengések nem igazán kis jelent�ség� események. Ez csak bemelegítés volt. Mindkét ország tudósai körülbelül egyazon id�ben fedezték fel, hogy kísérleteik együttes hatása változásokat idéz el� a föld elektromágneses mezejében. A Bering-tenger egyik eldugott kis szige-tén szupertitkos találkozó zajlott a két ország tudósainak és politikusainak részvételével. Mindkét ország szembesült a Kovács-elmélet alapján végzett további kísérletek komoly következményeit feltáró bizonyítékokkal. Honnan tudja mindezt, ha annyira titkos volt? – kérdezte Gamay. Egyszer�. A résztvev�k között voltam. Megállapodtunk, hogy befa-gyasztjuk a kísérleteket, és visszatérünk a kisebb rosszhoz, mint például a nukleáris hadviselés. Nehéz elhinni, hogy létezik valami, ami még a nukleáris holo-kausztnál is rosszabb! – vonta föl Gamay a szemöldökét. Csak higgye el! – Frobisher el�red�lt a székén, megszokásból lehalkította a hangját, mintha attól tartott volna, hogy lehallgatják. – A titok megtartását olyannyira fontosnak ítélték, hogy mindkét országban létre-hoztak egy titkos apparátust. Bárkit, aki túl kíváncsinak vagy túlságosan jól informáltnak t�nt Kovács munkásságát illet�en, el kellett bátortalanítani, vagy szükség esetén el kellett hallgattatni. Ezek szerint a Kovács Társaság sem pókerpartik álcázására alakult? Frobisher elmosolyodott. Ez a történet többnyire lelohasztja az érdekl�dést. De nem. A Kovács Társaság a megállapodás részeként jött létre. Az elképzelés az volt, ha vala-kit nagyon érdekelne a munkája, akkor els� lépésként itt kereskedne. Ha néhány évvel ezel�tt tévedtek volna ide, és olyan kérdéseket tettek volna fel, melyek túlmennek egy bizonyos határon, megeresztettem volna egy telefonhívást, és önök elt�ntek volna. Szerencséjük van, hogy az egységet felszámolták egy pár éve. Miért, mi történt? – kérdezte Trout. Költségvetési megszorítások – húzta el a száját Frobisher. – Hivatalos emlékezetvesztés. Az a néhány ember, aki tisztában volt a megállapodással, meghalt, a titkot pedig magával vitte. Senki nem tudta kiharcolni a költségvetési támogatást, így megvonták az összeget. Az id� múlásával Kovács és munkássága jelent�ségét vesztette. Nikola Teslához hasonlóan Kovács is az összeesküvés-elmélet lökött híveinek kultikus figurájává vált, csak nem lett olyan ismert. Azok nagy része, akik megállnak nálunk, �rült. Mint az a fickó is, akinek egy pók van a fejére tetoválva. A komolyabbakat sikerül elriasztanom a Froby-jelenetemmel. Nagyon jól játssza, azt meg kell adni – mondta Gamay. Köszönöm. Már magam is kezdtem komolyan venni. Egyszemélyes kapu�rt játszottam, aki megpróbálja elhessegetni a kíváncsiskodókat. Az elektromágneses manipuláció világméret� következményeir�l beszélt – vette fel újra a beszélgetés fonalát Trout. Frobisher bólintott. Leginkább az rémített meg mindenkit, hogy az elektromágneses manipulációval felcserél�dnének a föld pólusai. Ez lehetséges? Ó, igen. Hadd magyarázzam meg. A föld elektromágneses mezeje azáltal keletkezik, hogy a küls� kéreg elfordul a bels� mag szilárd része körül. A Lipcsei Egyetem tudósai úgy modellezték a földet, mint egy gigan-tikus méret� dinamót. A bels� mag nehézfémei és az olvadt magma tekint-het� a dörzskapcsolónak. A kéreg könny�fémei pedig a tekercselésnek felelnek meg. A bolygó pólusait az


102

elektromágneses töltés határozza meg. A mágneses pólus kiváltó okai a föld mélyén, az olvadt magmában keletkez� örvények. A mágneses sarkok vándorolnak. A navigátorok állandóan szá-molnak ezzel a jelenséggel. Ha az egyik pólus ereje csökken, akkor be- következhet az északi és déli mágneses sark felcserél�dése. Mi lenne a következménye egy mágneses póluscserének? – kérdezte Gamay. Nagy z�rzavar, de nem katasztrofális. Az elektromos rendszerek ki lennének ütve. A m�holdak nem m�ködnének. Az irányt�k összevissza mutatnának. Ózonlyukak keletkeznének az atmoszférában, ami hosszú távon a sarki sugárzáskitörések miatt egészségügyi problémákat is okozna. Az aurora borealist délebbre is lehetne látni. A vándormadarak és vándorló állatok összezavarodnának. Igaza van, hogy a póluscsere z�rzavart okozna – mondta Gamay; Igen, de mindez semmiség lenne a geológiai pólusváltás hatásához képest. Mély tengeri geológusként Trout pontosan tudta, mir�l beszél Frobisher. – Itt most arról van szó, hogy a földkéreg ténylegesen elcsúszik a bels� magon, nem pedig a föld elektromágneses mezejének megváltozásáról. Pontosan. A föld szilárd rétege elmozdul a folyékony rétegen. Van rá bizonyíték, hogy korábban már történt ilyen. De természetes okok váltották ki, amilyen például egy üstökös elhaladása a bolygónk mellett. Én mélytengerkutató geológus vagyok – mondta Trout. – Az üstökös az egy dolog. De nehezen tudom elképzelni, hogy emberi beavatkozás ilyen jelent�s fizikai változásokat eredményezzen. Éppen ez az, amiért Kovács munkája olyan fontos. De miért? Frobisher felállt. Néhányszor fel-alá járt a kis szobában, hogy össze-gy�jtse gondolatait, majd megállt, és mutatóujjával körkörös mozdulatot tett. Az elektromágnesesség m�ködteti az egész világmindenséget. A föld úgy fel van töltve, mint egy hatalmas elektromágnes. A mágneses mez� megváltozása eltolhatja a polaritást, mint azt pár perce megbeszéltük. Van azonban egy másik hatása is, amit Kovács felfedezett a kísérletei során. Az anyag oszcillál az anyagállapot és az energiaállapot között. Trout egyetért�en bólintott. Ez azt jelenti, hogy a föld elektromágneses mezejének megváltoz-tatásával lehetséges az anyag helyének megváltoztatása a föld felszínén. Ez megmagyarázná az óceán zavarait! – tette hozzá Gamay. Frobisher csettintett az ujjával, miközben gy�zedelmesen mosolygott. Pezsg�t mindenkinek! Mi történne, ha a földkéreg elmozdulna? – kérdezte Gamay. A mosoly lefagyott Frobisher arcáról. A tehetetlenségi er�k m�ködésbe lépnének az anyag elmozdulásakor. A világ óceánjainak és tavainak vize hirtelen, mint egy nagy rántással, ellentétes irányba mozdulna, rázúdulna a partokra, hatalmas áradásokat okozva. Minden elektromos rendszer cs�döt mondana. Olyan erej� tornádók és hurrikánok söpörnének végig a földön, melyekr�l eddig még nem is hallottunk. A földkéreg megrepedne, hatalmas földrengéseket, vulkánkitö-réseket és masszív lávafolyásokat okozva. Drámai és tartós klímaváltozás következne be. A föld mágneses er�terén áthatoló sugárzás okozta sugár-fert�zésben milliók pusztulnának el. Ezek szerint hatalmas méret� katasztrófáról beszélünk – mondta Gamay. Nem. – Frobisher hangja alig volt több suttogásnál. – Nem keve-sebbr�l beszélünk, mint minden él� anyag végér�l. A világ végér�l. Visszaúton Albuquerque-be, ahonnan majd repül�vel mennek tovább, Trout csendben maradt.


103

Mire gondolsz? – kérdezte Gamay. Trout magához tért révületéb�l. Éppen Roswellre gondoltam. Az az a hely Új-Mexikóban, ahol az ufó állítólag lezuhant. Talán majd máskor elmegyünk oda is. Froby barátunk hallogatása után még mindig zúg a fejem. Mi a benyomásod róla? Hol szórakoztatóan habókos volt, hol ijeszt�en józan. Én is ezt gondoltam, és pont ezért jutott eszembe Roswell. Néhány ufó rajongó azt állítja, az incidens után az elnök elismert tudósokból és magas rangú kormányhivatalnokokból felállított egy bizottságot, hogy vizs-gálják ki és tussolják el az ügyet. A csoportot MJ12-nek hívták. Ismer�sen hangzik. Úgy véled, sok a párhuzam azzal, amit hallot-tunk? Elképzelhet�. De van rá mód, hogy így vagy úgy igazoljuk, amit mondott. Hogyan? A két ülés közötti konzolon sima kötésben vékony értekezés feküdt. Frobisher adta oda nekik, azzal, hogy Kovács ebben az egyetlen példányban nyomtatta ki vitatott elméletének matematikai alátámasztását. A megsárgult füzet oldalakon keresztül csakis egyenleteket tartalmazott. Trout kézbe vette a dolgozatot. László Kovács nem tudta tesztelni az elméletét. Mi viszont tudjuk! 20. Austin házának a stéggel egybeépített teraszán állt, és a ház mögött csillogó folyó szalagját nézte. A hajnali pára már felszállt. A Potomac fel�l napégette agyag és vadvirágok illatát hozta a szél. Néha úgy képzelte, a folyónak is megvan a maga Loreleie, az énekével a rajnai hajósokat halálba csábító német szirén perzsel� pillantású amerikai változata. Ellenállhatatlan csábításának engedve a csónakház alól kihozta huszonegy láb hosszú versenycsónakját, és a rámpán leengedte a víz széléig. Bemászott a nyitott ülésbe, lábát beakasztotta a lábtartóhoz er�sített saru alá, a guruló ülést néhányszor el�re-hátra nyomta, hogy bemelegítse a hasizmait, majd a külvillákat maximális hatásfokhoz állította. Ellökte magát, belesiklott a vízbe. Concept 2 típusú kompozit evez�it a vízbe merítette, el�red�lt, majd testsúlyát beleadva visszahúzta a lapát-nyeleket. A kilenc láb hosszú evez�k szinte röpítették a t�hegyes orrú csó-nakot a vízen. Fokozta a csapásszámot, míg el nem érte a szokásos utazó-sebességét, a percenkét huszonnyolc csapást. Az evezés mindennapi szertartás volt számára, ezenkívül ez jelentette a testedzés els�dleges formáját is. Itt a technika fontosabb volt a puszta er�-nél. A test és az agy tökéletes összhangja, melyre szüksége volt ahhoz, hogy a könny� csónak könnyedén szelje a vizet, segített abban, hogy kizárja a külvilág zajait és gondolatait koncentrálni tudja. Ahogy elsuhant a méltóságteljes udvarházak el�tt, megpróbált értelmet találni az elmúlt napok eseményeiben, melyek úgy kavarogtak a fejében, mint a Troutékat csaknem halálba szippantó örvény áramlatai. Egy tény vitathatatlannak látszott. Valaki megtalálta a módját, hogyan kavarja fel az óceánt. De miért? Miféle haszonnal járhat olyan hullámok és maelströmök létrehozása, melyek egész hajókat képesek elnyelni? És ki az, aki ilyen hatalmas, istenhez hasonló er�vel rendelkezik? A szeme sarkából mozgást vett észre, ami azonnal elvágta a gondolatai menetét. Másik csónak ért mellé. Austin behúzta az evez�ket, és hagyta megállni a csónakot. A másik evez�s ugyanígy tett. Egymásra meredtek. Új sporttársa nem nagyon felelt meg a jól fésült, atletikus típusnak, akikkel reggeli evezése során találkozni szokott. Drapp


104

baseballsapkája alól kilógott rasztás csigákba göndörített haja. Kék lencsés napszemüveget viselt. Jó reggelt! – üdvözölte Austin. A férfi levette a sapkáját, vele együtt a hozzá rögzített fürtjeit, valamint a napszemüvegét. – A francba, de rohadt meleg! – Austinra vigyorgott. – Vett részt mostanában jó kajakversenyen? A nap csillogott az izzadt fejtet�n látható bizarr tetováláson. Austin ráhajolt az evez�ire. Helló, Pókos! Tudja, ki vagyok? Austin bólintott. A Bob Marley-kinézet megtévesztett egy pillanatra. Barrett vállat vont. Ez volt a legjobb, amire ilyen rövid id� alatt szert tudtam tenni. Egy fickó árulta a csónakkölcsönz� melletti ajándékboltban. Vagy ez volt, vagy Elvis. Jól választott. Nem tudom elképzelni, amint Elvis számokat énekel. Miért kell inkognitó? Barrett a fején díszelg� kötésre mutatott. Valaki megpróbált megölni. Miért? Hosszú történet, Kurt. Austin úgy döntött, lead egy kapáslövést. Van valami köze nagyon alacsony frekvenciájú elektromágneses átvitelhez? A Barrett arcán látható döbbent kifejezésb�l nyilvánvaló volt, hogy telibe talált. Honnan tud róla? Gyakorlatilag ez minden, amit tudok. Barrett hunyorogva nézte a szikrázó folyót. Szép látvány. Én is így gondolom. De szerintem nem azért jött, hogy a látványban gyönyörködjön! Igaza van. Azért jöttem, mert szükségem van egy barátra. Austin körbemutatott. Baráti vizeken tartózkodik. Ha nem lett volna ön és a csónakja, cápa-eledel vált volna bel�lem. Menjünk vissza hozzám, ott beszélgethetünk! Nem túl jó ötlet. – Óvatosan hátrapillantott a válla fölött. Benyúlt az inge zsebébe, és kihúzott egy csomag cigarettaméret� fekete dobozt. – Ez majd megmutatja, van-e elektronikus lehallgatórendszer a környéken. Oké, pillanatnyilag tiszta a leveg�, de nem szeretnék fölöslegesen kockáztatni. Evezhetnénk? Nagyon élvezem. Nem messze van egy hely, ahol kiköthetünk. Kövessen. Újabb nyolcad mérföldet eveztek, majd egy lapos partszakaszon partra húzták a csónakokat. Valami jótét lélek felállított egy padot a fák árnyékában, ahol az evez�sök megpihenhettek. Austin megkínálta Barrettet a vizespalack-jából. Köszönöm – mondta néhány mohó korty után. – Messze nem vagyok formában. Én nem egészen így láttam. Majdnem röpültem, mikor utolért. Benne voltam az egyetem evez�scsapatában. Szinte nem volt olyan nap, hogy ne eveztem volna. De már régen volt – mosolygott az emléken. Milyen szakon végzett? Kvantumfizika. Azon belül is számítógépes logikára specializálódtam. A motoroskinézetb�l nem gondolná az ember. Barrett nevetett. Az csak a hecc miatt van. Világéletemben számítógépbolond voltam. Kaliforniában n�ttem fel, szüleim az egyetemen tanítottak. A Caltechen tanultam számítás technikát,


105

majd Massachusettsben, az MIT-en diplomáz-tam. Ott találkoztam Tris Margrave-vel. Összedugtuk a fejünket, és kitalál-tuk a Margrave-szoftverrendszert. Óriási pénzt kerestünk vele. Nagyon jól megvoltunk, élveztük az életet. Egészen addig, míg Tris össze nem akadt a Luciferrel. Lucifer? Mint ördög? A Lucifer egy az ezernyolcszázas években Kansasben megjelent anarchista újság volt. De ez a neve egy kisebb neoanarchista csoportnak is, akikhez Tris csatlakozott. Meg akarják dönteni az úgynevezett „elit” hatalmát. Azokét a senki által meg nem választott emberekét, akik a világ gazdagságának és hatalmának legnagyobb részét birtokolják. És hol jön ön a képbe? Én is a Luciferhez tartozom. Azaz tartoztam. Austin Barrett tetoválását szemlélte. Bár nem kelti nagyon konvencionális ember benyomását, de ön és a partnere nem azok közé tartoznak, akik a világ gazdagságának jelent�s része felett rendelkeznek? Abszolúte. Épp ezért kell nekünk folytatni a harcot! Tris azt mondja, a gazdag és iskolázott férfiak – azok, akiknek legtöbb veszítenivalójuk van – indították el az amerikai forradalmat. Hancock, Jefferson, Washington. mind vagyonosak voltak. Margrave-nek mi a szerepe a Luciferben? Tris azt mondja magáról, � a Lucifer hajtóereje. Az anarchisták nem szeretnek vezért követni. Néhány száz hasonló gondolkodású alak laza szer-vez�désének kapcsolódása pár aktívabb neoanarchista csoporthoz. Néhány tucat vérmesebb, er�szakra hajlamosabb fickó Lucifer Légiójának nevezi magát. Én a program technikai oldalával foglalkoztam, nem a politikai elvekkel. Mi mozgatja Margrave-et? Tris briliáns elme és könyörtelen. Vétkesnek érzi magát a miatt, ahogyan a családja a vagyonát szerezte, például rabszolga-kereskedelemmel és rumcsempészéssel, de azt hiszem, leginkább a hatalomvágy hajtja. � szervezett be engem is a Lucifer-tervbe. Mi az? Kicsit meg akartuk rázni az elit birodalmát, hogy összeomoljon és lemondjon a hatalom egy részér�l. Elég nagyratör� terv. Nekem mondja?! Néhány héttel ezel�tt New Yorkban adtunk nekik egy kis ízelít�t. A nagy gazdasági tanácskozás kell�s közepén megbénítot-tuk a várost, remélve, hogy alkut köthetünk velük, de olyan hatásos volt, bolhacsípés az elefántnak. Austin felvonta a szemöldökét. Hallottam a teljes áramszünetr�l. Maguk voltak a felel�sek érte? Barrett bólintott. Csak meg akartuk mutatni nekik, káoszt tudunk teremteni. Hosszú távú terveink szerint világszerte komoly kommunikációs és gazdasági fenn-akadásokat akarunk okozni. És hogyan kívánják mindezt elérni? Egy tudományos elv alkalmazásával ideiglenesen összezavarjuk a távközlést és a közlekedést, ezzel általános gazdasági káoszt teremtve. A Kovács-elmélet! Barrett úgy bámult Austinra, mintha hirtelen egy másik fejet növesztett volna. Úgy látom, elvégezte a házi feladatot. Mit tud az elméletr�l? Nem sokat. Tudom, hogy Kovács zseni volt, aki rájött, hogy extra kisfrekvenciájú elektromágneses hullámokkal megzavarhatja a dolgok ter-mészetes folyását. Aggódott miatta, hogy ha rossz kezekbe kerül, az elmélet segítségével meg lehet


106

változtatni az id�járást, földrengéseket és egyéb disznóságokat lehet okozni vele. Abból, amit a luciferes cimboráiról elmon-dott, a félelmei beigazolódni látszanak. Barrett összerezzent a „cimborái” említésekor, de egyetért�en bólintott. Nagyjából így van. Már amennyire eddig jutottunk. Mennyire jutottak? Pólusváltást akartunk kiváltani. Felcserélni az Északi- és a Déli-sarkot? A mágneses sarkokat. Ki akartuk ütni a távközlési m�holdakat. Összezavarni a kereskedelmet, ráijeszteni egy kicsit az elitre. De szigorúan csakis szolidan! Austin álla megfeszült. Mégis mióta lehet gyilkos hullámokat, hajókat elnyel� hatalmas örvényeket, vagy egy teherhajó és teljes legénysége elpusztítását szolidnak nevezni?! Barrett magába roskadt. Austin attól tartott, kifakadásával elvágott min-den további beszélgetést. Ekkor azonban Barrett belátóan bólintott. Természetesen igaza van. A következményekre nem gondoltunk, csak a megoldás módja foglalkoztatott. És mi a megoldás módja? Építettünk egy négy hajóból álló flottát. Mindegyiket felszereltük egy a Kovács-elven m�köd� készülékkel. A sugarakat tompa szögben a tengerfenék egy sebezhet� pontjára koncentráltuk. Az egyes hajókon ter-melt áram elegend� egy kisváros energiaellátásához, de a föld tömegéhez képest elenyész�. Itt jön be a Kovács-elmélet. Kovács azt mondja, megfe-lel� frekvencia alkalmazásakor az átvitelt maga a közeg er�síti fel, amelyen megpróbál áthaladni. Ugyanúgy, ahogy a kürt feler�síti az összeszorított ajkak közül kifújt leveg�t. Láttam az örvényt, amit maguk csináltak. Azért annál több volt, mint pár összeszorított száj! Örvényt? Austin röviden beszámolt a maelströmr�l és a majdnem tragikus követ-kezményér�l. Barrett füttyentett. Arról tudtam, hogy az egyik próba során hatalmas hullámot keltettünk. Elsüllyedt egy teherhajó és a mi egyik adóhajónk. Néha a tenger visszaadja, amit elvett. Az örvény a felszínre hozta az adóhajót. Jártam rajta, miel�tt újra elsüllyedt. Barrett elképedve hallgatott. Mi folyik itt, Pókos? A kérdés felrázta Barrettet a révületéb�l. Nem számoltunk azzal, hogy a föld elektromágneses mezejében okozott változások szétszaggatják az óceánt. Abból, amit mond, az derül ki, a rendellenességek azután is folytatódtak, miután abbahagytuk a sugárzást és kivontuk a hajókat a területr�l. A kéreg alatti magma nyilván akkor is tovább mozog, mikor az els�dleges kiváltó ok már megsz�nt. Mint a másodlagos hullámok, melyek a tóparton jelentkeznek, ha a vízbe dobunk egy nagy követ. Ez az elmélet veszélyes része. Ez aggasztotta Kovácsot is. Az egész kimenetének a megjósolhatatlansága. Mit csinált aznap, mikor a Puget-öbölben találkoztunk? Miután a Southern Belle elsüllyedt, visszaültem a tervez�asztalhoz. A készülék miniatürizált változatát használva teszteltem az elképzelést. Ezért vadultak meg az orkák? Barrett bólintott. Mi volt a gond? A hullámok összevissza ver�dtek. Tudományos számításokra alapoztuk az eljárást, de elég egy nanoszekundum eltérés, és az adás megbolondul.


107

Tehát Kovács tévedett? Barrett széttárta a karját. Az általános elméletét azért közölte, hogy figyelmeztesse a világot, de visszatartott bizonyos, a m�ködéshez nélkülözhetetlen információkat. Ugyanúgy, mint az atombombánál. A terve letölthet� az internetr�l, az elké-szítéséhez minden beszerezhet�. De ha valaki nem rendelkezik specifikus ismeretekkel arról, mi hogyan m�ködik, legfeljebb egy piszkos radioaktív bombát tud építeni. Az egyik hajó elvesztése nyilván véget vetett a kísérletnek. Csak késleltette. Volt egy tartalék hajónk. Most viszik a helyére az igazi nagy durranáshoz. És az hol lesz? Tris nem mondta. Volt egy sor lehetséges helyszín. A végs� döntés csak az � fejében van meg. Hogy keveredett ebbe az �rültségbe? A szokásos módon. Én hívtam fel Tris figyelmét a Kovács-elvre. Azt hittem, kezdhetünk vele valamit a cégünknél, de � csak azt látta benne, hogy felhasználhatja az anarchista ügyéhez. Azt mondta, fejlesszek ki egy olyan rendszert, mely képes ideiglenes mágneses pólusváltást el�idézni. Kihívásként fogtam fel a kérést, izgatott a m�szaki megoldás lehet�sége. Kovács munkáját véve kiindulási alapnak, kitöltöttem a hézagokat. Meséljen arról, hogy meg akarták ölni! Barrett óvatosan megérintette a halántékát. Meglátogattam Trist a szigetén Maine-ben. Mickey Doyle, Tris magángépének a pilótája megpróbált megölni. Úgy tett, mintha baj lenne a motorral, és leszállt egy tóra. A golyó súrolta a halántékomat, és jó sok vérem kifolyt. Egy pár bostoni pecás mentett ki a vízb�l. Az egyikük véletlenül éppen egy orvos volt. Hamis nevet mondtam nekik, és amint tudtam, elt�ntem onnan. Ezért volt a rasztás álca is. Nem akarom, hogy bár-ki is tudja, még mindig élek, különben tényleg halott leszek. Doyle Margrave parancsára cselekedett? Nem hiszem, hogy Tris lenne a dolog mögött. Nagyon bizarr módon viselkedett velem. Nagyzási mániája lett. Külön hadsereget fogadott, akikr�l azt állítja, biztonsági emberek. De mikor azt mondtam neki, miután a Southern Belle elsüllyedt és az orkák megvadultak, hogy én kilépek, azt ígérte, vár a dologgal, míg át nem olvasok valamilyen anyagot, amire sike-rült szert tennie. Mikor Mickey le akart l�ni, kérdeztem t�le, Tris áll-e a dolog mögött, mire � azt mondta, valaki másnak dolgozik. Nem hinném, hogy hazudott. Ez felveti a kérdést, ki akarhat megszabadulni önt�l? Mickey megpróbált lebeszélni arról, hogy nyilvánosság elé tárjam az ügyet. Mikor nem járt sikerrel, megpróbált megölni. Bárkinek dolgozzék is, az illet� nem akarja, hogy a projekt leálljon. Ha önt megölnék, nem akadna meg a projekt? Már nem – mosolygott Barrett szomorúan. – Annyira el�készítettem mindent, hogy Tris már minimális legénységgel és felszereléssel is rászaba-díthatja az energiát a világra. Kinek f�z�dik még érdeke a terv sikeréhez? Csak egyetlen bennfentes emberr�l tudok. Jordan Gant, aki a Global Interest Network tulajdonosa. A GIN washingtoni alapítvány, mely sokszor ugyanazokért a dolgokért lobbizik, mint a Lucifer. Gazdasági er�fölénnyel való visszaélés, környezetkárosító vámtarifa-politika, a fejl�d� országok felfegyverzése és a többi. Tris azt mondja, Gant alapítványa olyan, mint a Sinn Fein, az Ír Republikánus Párt politikai szárnya. Az �


108

kezük többé-ke-vésbé tiszta marad, mialatt az IRA, a titkos szervezet er�szakosabb eszkö-zökhöz nyúl. Ezek szerint a Tris projektjét veszélyeztet� személy Gant céljait is veszélyezteti. Logikus következtetésnek t�nik. Mit tudunk err�l a Gantr�l? A nemzetközi nagyvállalkozások kiugrott képvisel�je. Miel�tt meg-világosodott volna, pontosan azoknak a csoportoknak dolgozott, melyek ellen ma harcol. Igazi frontember. Sima beszéd. Behízelg� kedvesség. Nem igazán tudom gyilkossági terv kiagyalójaként elképzelni, de azért soha nem lehet tudni. Ezt a vonalat is érdemes végigkövetni. Azt mondta, Margrave adott valami anyagot, amit�l remélte, hogy meggondolja magát. Azt mondta, Kovács rájött, hogyan lehet megállítani a pólusváltást még akkor is, ha már megindult a folyamat. Én azt ígértem, ha talál biztosítékot arra, hogy a terv nem sülhet el balul, akkor nem lépek ki. És hol lehetne kezdeni a biztosíték keresését? Bizonyíték van rá, hogy Kovács túlélte a háborút, az USA-ba köl-tözött, ahol újra megn�sült. Azt hiszem, az unokája ismeri a pólusváltozás ellenszerét. Karla Janosnak hívják. Gant tud róla? Ha Doyle-lal kapcsolatban igazunk van, akkor igen. Austin a lehetséges következményeket mérlegelte. A hölgy akár céltáblát is viselhetne a hátára t�zve. Tudnia kellene róla, hogy célponttá válhat. Tudja, hol lakik? Alaszkában. Fairbanksben dolgozik az Alaszkai Egyetemen. De Tris szerint Szibériában van kutatóexpedíción. Lehet, hogy nagyon fázik, de ott biztonságban lehet. Abból, amit eddig elmondott nekem, Margrave és Gant keze mesz-szire elér. Igaza van. Mit kellene tennünk? Figyelmeztetnünk kell. Az a legbiztonságosabb, ha ön továbbra is „halott” marad. Van hova mennie? Olyan hely, amir�l Margrave és Gant nem tud. A Harley-mon van egy hálózsák, a zsebemben egy rakás készpénz, tehát nem kell hitelkártyát használnom, amit lenyomozhatnak. A mobil-hívásaimat átirányítom egy tucat távközponton, így – gyakorlatilag lehe-tetlen nyomon követni �ket. – Kis fekete dobozt húzott el� a zsebéb�l. – Csak szórakozásból építettem, de ezzel akár a holdra is irányíthatom a hívásaimat, ha akarom. Azt javaslom, legyen állandó mozgásban, Hívjon fel holnap ilyen-kor, addigra ki dolgozunk valamilyen tervet. Kezet ráztak, és visszamentek a csónakokhoz. Austin búcsút intett, majd a házánál kiszállt, Barrett pedig továbbevezett a fél mérfölddel lejjebb talál-ható csónakkölcsönz�höz. Austin felrakta a csónakot az állványára. Mire felért a nappaliba, a fejében már össze is állt a terv; 21. Tízezer évvel az után, hogy az utolsó gyapjas mamut lába alatt rengett a föld, csontjai és agyarai még mindig virágzó nemzetközi kereskedelmet éltettek, melynek központja a kelet-szibériai Jakutszk, Moszkvától mintegy hatórás repül�útra. Régi város, még az 1600-as években alapította egy csapat kozák. A felfedez�k sokáig a civilizáció utolsó állomásaként tartották számon. Kés�bb azzal vált híressé, vagy inkább hírhedtté, hogy a Gulag-szigetekhez hasonlóan a szovjet rendszer ellenségei könnyen itt találhatták magukat, rabszolgamunkára ítélve az arany- és gyémántbányákban. A tizenkilencedik század óta a gyapjas-mamutagyar kereskedelem f�városa volt.


109

Az Elefántcsont Szövetkezet a kereskedelem egyik f� elosztóhelye. A szövetkezet központját, egy sötét, poros raktárépületet, a Hruscsov-id�kben épült, omladozó bérházak vették körül. A jellegtelen falak és acélajtók mö-gött több millió dollár érték� mamutagyar tonnák várják, hogy Kínába vagy Burmába szállítsák �ket, ahol majd apró emléktárgyakat faragnak bel�lük a szárnyaló ázsiai turistapiac számára. A fehér kincset a hatalmas raktár egyik végét�l a másikig sorakozó polcokra pakolt ládákban tárolták. A sorok között három férfi állt. Egyikük Vlagyimir Bulgarin, a cég tulaj-donosa volt, a másik kett� pedig egy hatalmas mamutagyar két végét fogó segédmunkás. Gyönyör� – mondta Bulgarin. – Mennyit nyom? Száz kiló – nyögött az egyik rakodómunkás. – Nagyon nehéz! Csodálatos! – Az els� osztályú elefántcsont kilója száz dollárért kelt el. Egy harmadik munkás sietett oda hozzájuk a polcsorok között. – Megjött a partnere – közölte. Bulgarin úgy nézett ki, mint aki citromba harapott. Utasította az embe-reit, pakolják be az agyart egy f�részporral teli ládába, és tegyék félre. Lehet, hogy nem nyers elefántcsontként adja el, hanem � maga faragtat kis mamutokat vagy fülbevalókat bel�le, tovább növelve ezzel az értékét. Homlokát ráncolva indult vissza az irodájába. Úgynevezett partnere nem volt más, mint a maffia begy�jt�je, aki havonta megjelent Moszkvából, felszedte a bevétel egy részét, megvádolta Bulgarint, hogy egy részét eltit-kolja, és megfenyegette, eltöri a lábát, ha valóban így van. Elkerülhetetlen volt, hogy a moszkvai maffia enyves kezével bele ne tenyereljen a jövedel-mez� mamutagyar-kereskedelembe. Az üzlet virágzott, hála a vadászok által megtizedelt afrikai elefántcsordákból származó elefántcsont eladását tiltó nemzetközi tilalomnak. Jakutszk lakói többszáz éves hagyománnyal rendelkeztek a mamutagyar-kereskedelem terén, és a szibériai tundra állandóan fagyos talajában található, a becslések szerint tízmillió mamut-tetemmel b�séges utánpótlásra számíthattak. A kereskedelmen a politikai változások is sokat lendítettek. Moszkva mindig ellen�rizte a Jakutszkból kiinduló kereskedelmet; az arany- és gyémántüzletet még mindig irányítása alatt tartotta. A helyiek azonban már több mint kétezer éve kereskedtek a kínaiakkal, és mindenkinél jobban tud-ták, hogyan kell pénzt csinálni ezeknek az �si, halott óriásoknak a csont-jából. A törvények szerint az agyarokat el�bb meg kellett munkálni, hogy exportálni lehessen �ket, néhány keresked� azonban, mint például Bulgarin is, figyelmen kívül hagyta a törvényeket, és a nyers elefántcsontot szállított a vev�knek. Mikor Moszkva kilépett a körb�l, belépett a maffia. Az el�z� évben a szövetkezet váratlan látogatókat kapott. A legfélelmetesebb emberek voltak, akikkel Bulgarin valaha is találkozott. Fekete garbót, fekete b�rdzsekit viseltek, és lágy hangon közölték vele, ett�l kezdve tekintse �ket üzlet-társaknak. Bulgarin kisstíl� tolvaj volt, gyakran került kapcsolatba az orosz alvilág er�szakosabb alakjaival is. Mikor ezek a kemény fickók azt mond-ták, a családjának védelemre van szüksége, azonnal tudta, mire gondolnak. Megkötötték az egyezséget, a moszkvaiak pedig otthagytak két géppisz-tolyos �rt az ajtónál, hogy vigyázzanak a befektetésükre. A mostani látogatás bosszantotta, de egyben kíváncsivá is tette Bul-garint. Üzlettársa egy óram� pontosságával, minden hónap negyedik csütör-tökén jelent meg. Most pedig a második szerda volt. Bosszankodása elle-nére széles mosolyt er�ltetett az arcára, mikor belépett a raktárépület végén található kicsi, zsúfolt irodájába. Karpovra számított, a moszkvaiak szokásos képvisel�jére. A fekete garbót és fekete öltönyt visel� férfi azon-ban fiatalabb volt, és Karpovval ellentétben, aki amolyan kemény


110

fickós kedélyességgel lopta a pénzt, ez olyan h�vös volt, mint Jakutszk egy téli éjszakán. Dühösen meredt Bulgarinra. Nem szeretem, ha megvárakoztatnak. Nagyon sajnálom – mosolygott Bulgarin rendületlenül. A raktár túlsó végében voltam. Karpov beteg? Karpov csak pénzbegy�jt�. Most komoly dologról tárgyalunk. Lép-jen kapcsolatba az Elefántcsont-szigeten lév� emberekkel! Az nem olyan könny�. Csak tegye meg! Néhány nappal korábban felhívták Moszkvából, szedjen össze egy csapatot a legkeményebb elefántcsontvadászokból, és küldje �ket a szigetre. Ott találnak majd egy tudományos kutatócsoportot, és egy Karla Janos nev� tudós n�t ejtsenek foglyul. Majd egy Alaszkából érkez� csapatnak kell átadniuk. Megpróbálhatom. De az id�járás... Változott a parancs. Mondja meg nekik, fogják a n�t, és hozzák el a szigetr�l! És mi van az amerikaiakkal? Az embereik nem tudnak jönni. Rengeteg pénz hajlandók fizetni a melóért, tehát a csaj nyilván értékes számukra. Beszélünk vele, meglátjuk, mit tud mondani, és váltságdíjat kérünk érte. Bulgarin vállat vont. Annyira jellemz� a moszkvai maffiára! Átverés. Durván, nyíltan. Mi legyen a többi tudóssal? Mondja meg az embereinek, tanúkat nem akarunk! Bulgarin hátán végigfutott a hideg. � sem volt angyal, fiatal csempész korában bevert néhány fejet. Az elefántcsont-kereskedelem kíméletlen üzletág. Miután a maffia belépett az üzletbe, olyan embereket toboroztak, akiket csak jóin-dulattal lehetett a föld söpredékének nevezni. Ezek után néhány verseny-társa el�zékenyen elt�nt a színr�l. Ugyanakkor elég okos volt ahhoz, hogy tudja, tanúként � is az elinté-zend�k sorába kerül. Azt teszi, amit a férfi mond neki, de a fejében már az járt, hogyan számolja fel az üzletet és lépjen le Jakutszkból. Kiszáradt a szája. Kinyitott egy szekrényt, melybe a legmodernebb rádió volt beszerelve. Perceken belül kapcsolatot létesített a csontvadászokkal. Gondosan kódolt üzenetben, ha netán valaki belehallgatna, a csapat vezet�jét, egy er�-szakos alakot, Grisát kérte. Olyan mongolok leszármazottja volt, akik évszázadok óta elefántcsont-vadászattal foglalkoztak. Elmondta az utasítá-sokat. Grisa csak azért kérdezett vissza, hogy biztos legyen benne, mindent jól hallott. Egyéb kérdése nem volt. El van intézve – rakta le a mikrofont. A maffia embere bólintott. Azért holnap a biztonság kedvéért visszajövök. Miután elment, Bulgarin megtörölte verejtékez� homlokát. Nem tudta, mi a rosszabb; a moszkvai gyilkosok, vagy azok, akik neki dolgoznak. Egyvalamit tudott biztosan: a napjai Jakutszkban meg vannak számlálva. Addig biztonságban van, míg nem találnak valakit, akit a helyére állít-hatnak. Addigra azonban beindítja a már rég kigondolt tervét. Több millió dollárja volt svájci bankszámlákon. Genf jó lenne. Esetleg Párizs vagy London. A drágak�üzlet is szép hasznot hajt. Bármi jobb, mint a szibériai tél. Mosolygott. Lehet, hogy a maffia nagy szívességet tett neki. 22. Petrov éppen indulni készült a szürkés moszkvai kormányépületben lév� irodájából, mikor a titkára közölte vele, telefonon keresik. Pocsék hangu-latban volt. Nem tudta kimenteni magát a norvég követségen rendezett partiról. Az ég szerelmére, pont


111

Norvégia! Semmi ehet�, pusztán füstölt hal. Úgy tervezte, jól beszív vodkából, és lejáratja magát. Akkor talán többször nem hívják meg. Vegye át az üzenetet! – morogta. Már kint volt az ajtón, mikor visszafordult. – Ki keres? Egy amerikai – mondta a titkára. – Azt mondja, a neve John Doe. Petrov úgy állt, mint akibe villám sújtott. Biztos benne? Félretolta titkárát az útból, visszament az irodájába. Az asztalról felkapta a telefonkagylót, és a füléhez szorította. Itt Petrov. Helló, Ivan! Még emlékszem arra, mikor magad vetted fel a telefont - mondta a hang a vonal túlsó végén. Én pedig arra emlékszem, amikor még Kurt Austinnak hívtak. – Dühös hangja ellentétben állt a szemében csillogó jókedvvel. Touché, öreg cimbora! Hallom, még mindig ugyanaz az éles nyelv� KGB-apparatcsik vagy! Hogy vagy, Ivan? Jól. Mennyi id� is telt el a Razov-ügy óta? Jó pár év, az biztos. Azt mondtad, hívjalak bármikor, ha szívességet szeretnék kérni. Austin és Petrov együtt dolgoztak azon, hogy megtorpedózzák Mihail Razov, egy orosz demagóg terveit, aki az illékony metánhidrát tengeri lel�helyek felhasználásával akart cunamit okozni a keleti parton. Szerencséd van, hogy elcsíp tél. Éppen indulóban voltam a norvég követség nagyon izgalmas fogadására. Miben segíthetek? Zavalával el kell jutnunk az Új-szibériai-szigetekre, amilyen hamar csak lehet. Szibériába! – nevetett Petrov. – Sztálin meghalt, Austin. Ma már nem küldenek embereket a Gulagra. Azok, akik megsértik a feljebbvalókat, kapnak egy kitüntetést, címet és egy szörny� ízléstelenül berendezett nagy irodát, ahol halálra unhatják magukat – nézett szét maga körül. Már megint rossz fiú voltál, Ivan! Ilyen fogalom az oroszban nincs. Legyen elég annyit mondanom, soha nem bölcs dolog megsérteni az ember f�nökét. Ha legközelebb beszélek Putyinnal, majd szólok egy jó szót az érdekedben. Nagyra értékelném, ha nem tennéd! Pont Putyin elnök az a feljebb-való, akit megsértettem. Lelepleztem az egyik közeli barátját, aki pénzt sik-kasztott egy olyan olaj társaságtól, melyet a tulajdonosa letartóztatása után állami kezelésbe vontak. A szokásos kremles hülyeségek. Eltávolítottak a hírszerzésb�l. Túl sok barátom van magas beosztásban ahhoz, hogy nyíltan megbüntethettek volna, helyette ebbe a bársonykalitkába zártak. És ha szabad kérdeznem, miért éppen Szibériába? Most nem mehetek bele a részletekbe. Csak annyit mondhatok, az ügy nagyon sürg�s. Petrov mosolygott. Van valami, ami neked nem sürg�s? Mikor akarsz menni? Austin azután hívta fel Petrovot, hogy megpróbálta Karla Janost elérni az Alaszkai Egyetemen. A tanszék vezet�je, akivel beszélt, azt mondta, Karla egy expedícióban vesz részt az Új-szibériai-szigeteken. Azonnal tudta, gyorsan kell cselekednie, mikor a tanszékvezet� megemlítette, hogy azon a héten � már a harmadik személy, aki az elefántcsont-szigeti expedíció fel�l érdekl�dik. Azonnal. Vagy még hamarabb, ha meg tudod oldani. Tényleg nagyon siethetsz! Felhívom a washingtoni nagykövetségünket, és egy futárral átküldetem a papírokat. Azért a segítségemnek van ára is. Hagyod, hogy fizessek neked egy italt, és beszélgetünk a régi szép id�kr�l. Áll az alku!


112

Ha ideértél, szükséged lesz támogatásra? Austin átgondolta a dolgot. Múltbeli tapasztalatokból tudta, Petrov fogalmai szerint a támogatás speciális, állig felfegyverzett kommandó-egységet jelent, akik alig várják, hogy harcolhassanak. Talán majd kés�bb. Induláskor inkább sebészi pontosságú precíziós munkára lesz szükség. Ebben az esetben a sebészcsoport áll majd készenlétben, ha netalán szükségetek lesz ránk. Lehet, hogy én is csatlakozom hozzájuk. Ezek szerint nem vicceltél, mikor azt mondtad, unatkozol! Közelébe sem érhet a régi szép napoknak! – sóhajtott Petrov nosztalgiával a hangjában. Majd ivászat közben nosztalgiázunk! – ígérte Austin. – Bocs, hogy ilyen rövidre szabom a beszélgetést, de még el kell intéznem néhány telefont. Majd hívlak, ha összeállt a terv. Rendben, megértem. Akkor majd jelentkezz! Petrov letette a kagylót, és szólt a titkárának, mondja le a kocsit, amely a norvég követségre vitte volna. Felhívta az orosz nagykövetséget Washing-tonban. Az ottaniak közül senki nem tudott kegyvesztettségér�l, így hivata-losan engedélyezhette azokat a papírokat, melyekkel Austin és Zavala egy NUMA tudományos kutatás végzése céljából beutazhat Oroszország terüle-tére. Miután biztosították róla, hogy az iratokat egy órán belül kikézbesítik, hátrad�lt a székében, meggyújtott egy karcsú havannát, és végiggondolta, hogyan találkozott a vakmer� amerikaival a NUMA-tól. Petrov a negyvenes éveiben járt. Széles homlokával, magas járomcsont-jával jókép� lett volna, ha jobb arcát nem csúfítja el egy hosszú sebhely. Austintól kapta ajándékba, de semmi rosszindulatot nem táplált az ameri-kaival szemben. Többször összecsaptak, mikor a hidegháború alatt mind-ketten saját országuk speciális tengeri hírszerz� egységének dolgoztak. Forró lett a helyzet, mikor egy elsüllyedt amerikai kém-tengeralattjáró és személyzete elfogására tett kísérletnél útjaik keresztezték egymást. Austin kimentette a legénységet, és figyelmeztette Petrovot, hogy a tengeralattjárón id�zített bombát helyezett el. Petrov dühös lett, hogy mege-l�zték. Lemerült a mini-tengeralattjárójával, és elkapta a robbanás. A bale-setet és a sérülést azonban nem írta Austin számlájára. Valójában jó leckének tekintette, hogy máskor ne hagyja, hogy a temperamentuma irá-nyítsa a cselekedeteit. Kés�bb, mikor a Razov-ügyön kellett együtt dolgozniuk, félelmetes csapatot alkottak. Ha Austin azt hiszi, itt, a saját országában engedi, hogy kihagyják valamib�l, nagyon téved – morfon-dírozott. Felkapta a kagylót és mozgásba hozta a gépezetet. Austin Zavalát hívta. Már éppen indultam – mondta Zavala. – Találkozunk a NUMA-nál. Változott a terv, Szibériába megyünk. Szibériába! – Zavala hangjából hiányzott a lelkesedés. – Én mexikói amerikai vagyok! Nem szeretjük a hideget. Ne felejtsd el bepakolni a sz�rmebéléses alsógatyádat, és akkor minden rendben lesz. Én a mordályomat hozom. – Zavala hívta így nagy kaliber� Bowen revolverét. – Neked sem ártana bepakolni valamilyen biztosítást! Megállapodtak, hogy a repül�téren találkoznak, majd nekiállt, hogy összeszedje a sarki körülményeknek megfelel� ruhákat. Több ezer mérföldre Schroeder sz�k kabinjában partraszállás el�tt még egyszer alaposan átnézte a sziget domborzati térképét. Régen megtanulta, hogy az embernek ismernie kell a terepet, legyen az több száz négyzet-kilométeres országrész vagy néhány épület hosszúságú sikátor.


113

Már többször áttanulmányozta a térképet, és úgy érezte, annyira ismeri, mintha már járt volna ott. Elefántcsont-sziget hosszúkás formájú, mintegy tíz mérföld széles, húsz mérföld hosszú földdarab volt. A tenger kicsipkézte a jeges talajt, így a sziget egy cakkos cserépdarabhoz hasonlított. A déli parton, közel ahhoz a részhez, ahol egy folyó ömlött a tengerbe, egy félhold formájú öböl biztonságos kiköt�t kínált. A hömpölyg� tundrába labirintusszer� kanyargó folyosókat vágtak a kiszáradt és még mindig m�köd� folyók. Hatalmas, fekete karbunkulusként hosszú ideje szunnyadó vulkán emelkedett az örökös fagyba dermedt tundra fölé. Félretette a térképet, átlapozott egy alaposan megviselt útikönyvet, melyet egy antikvárban talált, miközben a szigetre szállítását intézte. Öröm-mel látta hogy orosz tudása még mindig használható. Elefántcsont-szigetet az 1700-as években fedezték fel sz�rmekeresked�k. �k bukkantak az egész szigetet beborító hatalmas csont- és mamutagyarhalmokra, melyekr�l aztán elnevezték a szigetet. A sz�rmeüzletnek gyilkos vérengzés vetett véget, és az elefántcsont-vadászok vették át helyüket. A jó min�ség� elefántcsont mohó piacra talált Kína és a világ más tájain él� mesteri faragók között. Felismerve a fehér aranymez�t, az orosz kormány koncessziót adott különböz� vállalkozóknak. Az egyik üzletember felfogadott egy Sannikoff nev� ügynököt, aki feltér-képezte az összes északi-sarki szigetet. Az Elefántcsont-szigeten találták a leggazdagabb lel�helyet, de kedve-z�tlen fekvése miatt sokáig viszonylag érintetlen maradt, és a délebbre fekv� forrásokat aknázták ki. A könyv szerint néhány elszánt agyarkeres� létrehozott egy kis települést a folyó torkolatánál, melyet Elefántcsont-városnak neveztek el, de a sziget nagyrészt lakatlan maradt. Kopogtak a kabin ajtaján. A kerek arcú, félig orosz, félig eszkimó kapi-tány volt az. A csónak készen áll, hogy a partra vigye. Schroeder felkapta a táskáját, és követte a kapitányt a halászhajó baloldali korlátjához, és lemászott az evez�s csónakba. Az egyik matróz húzta az evez�ket, Schroeder pedig egy hosszú csáklyával lökdöste el a nyugodt, hideg vízben úszó jégdarabokat. Néhány perc múlva a csónak megfeneklett a kavicsos parton. Schroeder kidobta a táskáját a partra, kiszállt, majd segített visszatolni a csónakot a vízre. Nézte, amint elt�nik a ködben. Bár a halászhajó csak néhány száz yardnyira volt a parttól, alig lehetett látni a nyirkos párafüggönyön át. Úgy egyeztek meg, a hajó huszonnégy órát vár. Schroeder majd a partról integet, hogy szedjék fel. Remélte, Karla is vele lesz. Korábban fel sem merült benne, vajon azzal, hogy figyelmezteti a veszélyre, eléggé meg tudja-e gy�zni, hogy hagyja el a szigetet. De ezzel a problémával majd kés�bb foglalkozik. Legels� dolga az, hogy megtalálja. Remélte, még nem kés�. A korához képest jó formában volt, de a teste csak nem tudta letagadni, hogy közel nyolc kemény évtized áll mögötte, és bizony kezdett rozsdásodni. Fájtak az ízületei, az izmai, és az egyik lábára egy kicsit bicegett. Hallotta a halászhajó motorjának morgását. Távolodott a parttól. A kapitány nyilván úgy döntött, inkább megelégszik a pénz felével, de nem várja ki, hogy Schroeder visszatérjen, és a megállapodásuknak megfelel�en kifizesse a pénz másik felét. Kezdett�l fogva sejtette, hogy kalóz. Megvonta a vállát. Most már nincs visszaút. Szemügyre vette, ami látható volt a szigetb�l. A partszakasz fokozatosan emelkedett, de az alacsony kaptatót nem lehetett túl nehéz megmászni. Vállára vette a táskáját és elindult. Akkor látta meg a lábnyomokat a homokban. Nyilván ez az Elefántcsontvárosba vezet� f�út. Körülbelül tíz percig haladt a folyóparton, és hangosan felkacagott, mikor megpillantotta a szomorú kinézet� épületek szánalmas együttesét, melyet városnak


114

tituláltak. A régi szerkezetek mellett felállított nagy, színes sátrak elárulták, megtalálta az expedíció táborhelyét. Ahogy közelebb ért, meglep�dve vette észre, hogy az építmények, me-lyekr�l feltételezte, hogy k�b�l vannak, valójában hatalmas csontok ezrei-b�l épültek. Néhány épületbe bedugta a fejét, és hálózsákokat látott. A harmadik épület valamilyen megmagyarázhatatlan okból zárva volt. Meg-vizsgálta a sátrakat is. Az egyiket konyhának és étkez�nek rendezték be. Körbesétálta a tábort, kiabált, de semmi válasz. Az álmosan gubbasztó vul-kán felé tekintett, de arra sem látott semmi mozgást. Nem volt meglepve; a szigetet behálózó vízmosások és szakadékok között egy hadsereg is elrej-t�zhetett volna. Visszagyalogolt a folyóhoz. A parton ismét lábnyomokat fedezett fel, melyek a sziget belsejébe vezettek. Gyakorlott szeme öt különböz� csizma-nyomot tudott elkülöníteni, köztük két pár kisebb, sekélyebb benyomódást, melyek n�i lábtól származhattak. Kevésbé fáradtnak érezte magát, a keresztlányával való találkozás lehet�sége felvillanyozta, szaporázni kezdte a lépteit. Kis id� múlva emelkedett hangulatát rémület váltotta fel. Súlyos bakancsnyomok taposták szét az expedíció nyomait. Valakik követik Karlát és csapatát! 23. A domb tetejér�l Karla látta, az Elefántcsont-sziget nem az a sarki sivatag, aminek el�ször hitte. Fák ugyan nem n�ttek a tundrán, de a s�r� törpe-bozótos, sás, füvek, mohák vastag sz�nyeget alkottak. A visszafogott háttér-ben a pitypang, boglárka és füzike vibráló színfoltokat alkottak. A reggeli napfény megcsillant a távoli tavakon és folyókon. A feje fölött zajos tengeri madarak röpködtek. Lelki szemeivel a szabdalt felszín helyett hullámzó füves pusztákat látott, a sztyeppen hatalmas mamutcsordák hemzsegtek. Biztosan voltak bölények és gyapjas orrszarvúk, óriás földi lajhárok is, akikre a kardfogú tigris és a hozzá hasonló ragadozók vadásztak. Szinte érezte az állatok jellegzetes pézsmaszagát, és érezte, ahogy a hatalmas állatok ezreinek hala-dásától reng a föld a lába alatt. Hirtelen, mintha egy gonosz varázsló intett volna a pálcájával, a mamutok és a többi állat kipusztult. A kihalás rejtélye azóta izgatta, amióta csak az eszét tudja. Sok gyerekhez hasonlóan �t is leny�gözték a dinoszau-ruszok és a helyükbe lép� hatalmas eml�sök, a föld urai. A nagyapja volt az egyetlen tudós, akit ismert, ezért természetesen hozzá fordult és t�le kérdezte meg, mi lehetett az oka, hogy ezek a csodálatos teremtmények kihaltak. Tágra nyílt szemmel hallgatta, ahogy elmesélte neki, hogyan mozdult el a földkéreg, és félve kérdezte, ez újból megtörténhet-e. A nagyapja azt mondta, igen, és erre � annyira félt, hogy nem tudott elaludni. A félelmét látva a nagyapja néhány nap múlva tanított neki egy mondókát, amely a feje tetejére állt kis világát újra egyenesbe hozza. Megpróbálta el�ásni a versikét az emlékeib�l, mikor valaki kiáltott. Karla! Maria Arbatov integetett. Az expedíció újra indulásra készen állt. Karla visszaindult, hogy csatlakozzon a többiekhez. Ideje volt folytatni az aktuális feladatot. A mamutbébitetem megtalálása óriási szerencse volt, de az Ele-fántcsont-sziget a múlt hatalmas kincsesháza. Ha itt nem találja meg azt, amit keres, akkor a jöv�ben abba kell hagynia a terepkutatást, és csak múze-umi anyag katalogizálásával kellene foglalkoznia. A kiadós reggeli után a csapat korán reggel útnak indult. Ito és Sato már a többiek el�tt készen álltak. Egyformán öltöztek; a meleg id�re való ruháik bakancsuktól a kalapjukig azonos volt. Szergej még a szokásosnál is morcosabb volt. Rossz


115

hangulatát Maria csodálatos mosolya sem tudta eloszlatni, így a felesége egyszer�en nem vett róla tudomást. Vállukra vették a csomagokat, és a folyó vonalát követve a sziget bel-seje felé indultak. A lapos tundrán jól haladtak. A délel�tt közepére, mikor el�ször megálltak Karla dombja mellett, már jónéhány mérföldet maguk mögött tudhattak. Felvette a hátizsákját, hogy folytassa a gyaloglást. Azon törtem a fejem, hogyan tudták a leletet a táborba szállítani? Több száz fontot nyomhat! Ito mosolyogva mutatott a csomagokra, melyeket Satóval cipelt. Felfújható tutajok. Csak a folyóig kellett elvinni az állatot, onnan már leúsztattuk egészen a táborig. Ito mosolygott és udvariasan hajlongott, mikor Karla gratulált a találékonyságukhoz. Szergej az élre állt, �t a két n� követte, majd a japánok zárták a sort. Elfordultak a folyótól. A felszín megváltozott; a sík tundra helyett hullámzó hegyek és völgyek között haladtak, míg végül a vulkán lábánál álltak. Ahogy közelebb értek hozzá, a távolból pusztán csonka kúpnak látott hegy egyre fenyeget�bben tornyosult a fejük fölött, mint egy Vulcanusnak, az alvilág urának emelt oltár. Több apró tavacska partja mentén haladtak, kerülgették a gyapot-sáscsomókkal jelzett zsombékos területeket, ahol hemzsegtek a költöz�-madarak. A h�mérséklet harminc Fahrenheit fölé emelkedett, de a Jeges-tenger fel�l érkez� szél miatt fele annyinak érz�dött, és Karla örült, hogy a pehelydzsekijét viselte. A hideg szél már nem okozott gondot, mikor leereszkedtek egy harminc láb széles vízmosásba. Mindkét oldalon húsz láb magas fal védte �ket. Középen néhány láb mély, keskeny patak folyt, de mellette kényelmesen el lehetett férni. Két órán át haladtak a kanyargós szorosban, és a meredek part összetétele lassan megváltozott. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyfajta temet�ben járnak. A szurdokot kivájó folyó több rétegen vágta át magát, láthatóvá téve a lábuk alatti homokból meredez� csontokat. Karla megállt, felvett egy bölénylábszárcsontot, mely tökéletesen illesz-kedett egy kicsit távolabb fekv� csont vápájába. A többi tudós nem volt meghatva. Alig pillantottak a csontokra, így Karla ledobta �ket, és a többiek után sietett. Bosszantotta és tehetetlen haraggal töltötte el közömbösségük, melynek okára csakhamar fény derült. Ahogy egy kanyarhoz értek, meglátta, hogy a szirtek csaknem kizárólag a jeges talaj által szinte összebetonozott, különféle fajokhoz tartozó csontokból áll. Kapásból azonosította az �si törpelovak és rénszarvasok bordáit, combcsontjait, a mamutok nagyobb csontjait és agyarait. A temet� legalább kétszáz yard hosszan folytatódott. Szergej nagy csinnadrattával bejelentette, célhoz értek. Hátizsákját a földre dobta, egy korábbi t�z fekete maradványai mellé. Ez az alaptábor – mondta. A többiek is otthagyták a csomagokat, és csak néhány kéziszerszámmal és fényképez�géppel felszerelkezve folytat-ták útjukat a szurdokban. Gyaloglás közben Karla a mamutbébire gondolt. Alig várta, hogy megvizsgálhassa. A lágy szövetekb�l és a porcokból szén-izotópos vizsgálatot végezhetnek, hogy megállapítsák, mikor élt. Az agya-rok évgy�r�i, ugyanúgy, mint a fáknál, árulkodnak az évszakok különb-ségeir�l, a táplálék hasznosításáról, a vándorlási mintákról. A gyomor-tartalomban található magvak és virágpor sokat elárul az évezredekkel eze-l�tti él�világról. Miután még tíz percet gyalogoltak a vízmosásban, olyan részhez értek, ahol a szurdok falában egy kis barlang látszott. Itt találtuk a kicsikét - mondta Szergej. A csipkés szél� üreg néhány yard széles, és mindössze egy yard mély lehetett.


116

Hogy bányászták ki a fagyott talajból? - érdekl�dött Karla. Sajnos nem volt locsolócsövünk, hogy felolvasszuk a permafrosztot – válaszolta Maria. – Így vés�höz és kalapácshoz kellett nyúlnunk, hogy kiemeljük. Ezek szerint jó része kilátszott? Igen. A széle körül kellett vésni egy kicsit, aztán ki tudtuk szedni. – Majd elmagyarázta, hogyan építettek mamutagyarakból szánkót és vonszol-ták a fagyott tetemet a folyóhoz. A vízen a táborba úsztatták és a pajtába vitték, ahol a h�mérséklet nappal is fagypont alatt maradt. Karla megvizsgálta a mélyedést. Valami nem stimmel – mondta. A többiek köré gy�ltek. Én nem látok semmit – mondta Szergej. Nézzék! A talaj mélyebb rétegeiben több csont is van. Nyilvánvalóan több ezer évesek. – Benyúlt a résbe, kikapart valamilyen növényi marad-ványt, amit megmutatott a többieknek. – Ez itt nem olyan régi! A kis elefántjuk a többieknél kés�bb került ide. Lehet, hogy nem elég jó az angoltudásom, de nem vagyok biztos benne, hogy értem, amit mondani akar – jegyezte meg Sato udvariasan. Igen, mit akar ezzel mondani? – Szergej nem is próbálta leplezni a türelmetlenségét. – Hogy a mamut nem ebb�l a környezetb�l származik? Nem tudom, mit akarok mondani. Csak furcsa, hogy a húsa nem rothad. Szergej keresztbe fonta a karját, és diadalmasan vigyorgott a többiekre. Értem már! – mondta Maria. – Meglep, hogy eddig nem vettük észre. Ezt a szurdokot id�nként elönti a víz. Lehetséges, hogy a tetemet a fal magasabb pontjáról mosta ki és sodorta ide a víz, és a bébi itt akadt fenn a parton és odafagyott. Szergej látta, kicsúszik kezéb�l az irányítás. Nem azért vagyunk itt, hogy lyukakba bámuljunk! – közölte velük ridegen. Száz lábbal arrébb vezette �ket, ahol a szurdok kétfelé ágazott. Maga Mariával arra menjen! – mutatott a baloldali járatba. – Mi majd a másik szurdokot vizsgáljuk át. De arra már voltunk! – tiltakozott Maria. Nézzétek át újra! Hátha találtok még egy úszó mamutot. Maria szemei szikrát hánytak. Sato látta, mi következik, és gyorsan közbelépett. Jó lenne, ha ellen�riznénk, a rádióink ugyanarra a sávra vannak-e beállítva! A veszekedést sikeresen elhárítva mindenki ellen�rizte a kézi adó-vev�jét, az elemeket külön is. Két csoportra oszlottak, a három férfi egyik, a két n� másik irányba indult. Mi baja van ma Szergejnek? A múlt éjjel összekaptunk egy kicsit az elméleteden. Szergej azt mondta, tévedés az egész. Mire én azt feleltem, azért nem bízik benned, mert n� vagy. Az én férjecském igazi hímsoviniszta. Talán csak egy kis id�re van szüksége, hogy lehiggadjon. A vén kecske ma éjjel jéghegyet talál maga mellett az ágyban! Az majd lehiggasztja egy kicsit! Erre mindketten kacagni kezdtek. Nevetésük visszaver�dött a szurdok faláról. Néhány perc séta után Karla megértette, miért volt Maria olyan mérges, mikor a baloldali ágat jelölték ki a számukra. Nagyon kevés csontot láttak. Maria meger�sítette, már a másik szurdok egy részét is átvizsgálták, és az sokkal gazdagabb lel�helynek t�nt, mint ez. Ahogy a szurdok falát kémlelték, Maria rádiója recsegni kezdett, majd Ito hangja hallatszott. Maria és Karla! Kérem, azonnal térjenek vissza oda, ahol a csoport szétvált!


117

Néhány perc múlva ott álltak a szurdok elágazásánál. Ito várta �ket. Azt mondta, valamit mutatni akar, és oda vezette �ket, ahol a másik két férfi várt rájuk. A partszakasz úgy nézett ki, mintha dinamitot robbantottak volna. Itt valaki ásott! – jelentette ki Szergej, ami mindenki számára nyilvánvaló volt. De ki tehetett ilyet? – töprengett Sato. Van még rajtunk kívül valaki a szigeten? – kérdezte Karla. Úgy tudtuk, nincs – mondta Ito. – Néhány nappal ezel�tt az egyik este úgy t�nt, mintha fényt láttam volna, de nem voltam benne biztos. Úgy t�nik, nagyon jól látta – mondta Sato. – Ezek szerint nem vagyunk egyedül a szigeten. Elefántcsontvadászok – jelentette ki Szergej. Felvett egy csontszilán-kot a talajt borító több ezer törött darab közül. – Fogalmam sem volt róla, hogy megtalálták ezt a helyet. Ez kész b�ncselekmény! Ebben nincs semmi tudomány! Mintha vés�vel és kalapáccsal estek volna neki a lel�helynek! Igazából hordozható légkalapáccsal dolgozunk. A szavak a domb tetején álló köpcös férfi szájából származtak. Széles arca, keskeny, red�zött szeme és magas járomcsontja mongol �söket sej-tetett. Széles vigyorra húzott szája két oldalán keskeny bajusz lógott. Fairbanksben Karla oroszul is tanult, és megértette, mit mondott. A karjá-ban tartott puska azonban ékesebben beszélt minden szónál. Füttyentett, és egy pillanat múlva négy újabb ember bukkant fel a szurdokban, hasonlóan felfegyverkezve. Vad kinézet�, borotválatlan alakok voltak, arcukon megvet� gúnnyal, kegyetlen szemekkel. Lehet, hogy Szergej hiú volt és nehéz természet�, de most a tudomány megkárosítása miatt érzett haragjában meglep� bátorságról tett tanú-bizonyságot. A csontszilánkokra mutatott. Ezt maguk tették? A férfi csak megvonta a vállát. Ki maga? A mongol figyelmen kívül hagyta a kérdést, és elnézett Szergej mellett. A Karla Janos nev� n�t keressük. A férfi Karlára bámult, � azonban túlságosan meglep�dött azon, hogy nevét egy ismeretlen szájából hallja. Szergej reflexszer�en felé pillantott, de aztán meggondolta magát. Ilyen nev� személy nincs köztünk. A mongol rövid utasítást adott, és a Karlához legközelebb álló férfi mocskos ujjaival durván karon ragadta és elrángatta a többiek mell�l. Karla ellenállt. A férfi er�sen megszorította a karját. Mikor felszisszent a fájdalomtól, a férfi vigyorgott, és közel tolta a képét. Karla szinte megful-ladt mosdatlan testének és ápolatlan szájának b�zét�l. Hátrapillantott. A többi tudóst egy másik szurdokba terelték. A férfi elt�nt a domb tetejér�l. Hallotta Maria sikolyát, aztán kiabáló férfihangokat. Lövések dördültek, zajukat visszaverte a vízmosás fala. Vissza akart szaladni a kollégáihoz, de a férfi beleragadt a hajába és visszarántotta. El�ször iszonyú fájdalmat érzett, aztán dühöt. Sarkon pördült, megpróbálta kikaparni a férfi szemét. Az hátrahúzta a fejét, és Karla körmei ártal-matlanul szánkáztak végig borostás szakállán. Visszakézb�l ütött. Karla szinte elkábult az ütést�l, így egyáltalán nem tudott ellenállni, mikor a férfi a térde mögé beakasztotta a lábát és a földre nyomta. Tarkója a talajnak csapódott, szeme el�tt csillagok köröztek. Mikor a látása kitisztult, azt látta,


118

hogy a férfi úgy vigyorog le rá, mint aki jól szórakozik. Aztán a disznószer� szemekben meglátta a buja gerjedelmet. A férfi úgy döntött, elszórakozik egy kicsit bájos foglyával. Puskáját biztonságos távolban a földre helyezte, majd elkezdte kigombolni a nadrágját. Karla megpróbált elkúszni el�le. � csak röhögött, csizmáját Karla nyakára nyomta. Ütötte a bokáját, próbált menekülni. Már alig kapott leveg�t. A férfi váratlanul köhögni kezdett, arcán a vigyort megdöbbenés váltotta fel. Szája sarkából csordogálni kezdett a vér. Lassított felvételben megpör-dült, közben csizmája lecsúszott Karla nyakáról, így a lány meglátta a hátából kiálló vadászt�r nyelét. Lábai kocsonyává váltak és összerogyott. Karla odébb gurult, nehogy rázuhanjon. Megkönnyebbülése azonban nem tartott sokáig. Egy másik férfi tartott felé. Magas volt, járás közben enyhén bicegett. A szurdokba rézsút besüt� nap a háta mögött járt, így arca árnyékban maradt. Karla fel akart kelni, de még mindig szédült az esést�l. A férfi a keresztnevén szólította. Évek óta nem hallotta ezt a hangot. Elájult. Mikor magához tért, a férfi fölé hajolt, fogta a kezét, megduzzadt ajkát a kulacsában lév� vízzel h�sítette. Karla felismerte a hosszú állkapcsot és az aggódva figyel� világoskék szemeket. Bár felhasadt ajka nagyon sajgott, elmosolyodott. Karl bácsi? - kérdezte, mintha álmodna. Schroeder rókasz�r kucsmáját párnaként a lány feje alá helyezte, majd elment a késéért, pengéjét tisztára törölte a férfi kabátján. Felkapta a puská-ját is, a vállára vetette. Visszavette a kucsmáját, majd lehajolt, két karját Karla teste alá csúsztatta, és felemelte, mint t�zoltó a füstöt belehelt áldo-zatot. Hangok hallatszottak a szurdokból. Sajgott a bokája, de Schroeder nem tör�dött vele. Óvatosan lépkedve ellenkez� irányba cipelte Karlát, és pillanatokkal azel�tt t�nt el egy kanyarban, hogy a mongol és bandája megtalálták a társukat. Egy szem-pillantás alatt látták, hogy halott. Behajlított térdekkel, fegyvereiket készenlétben tartva óvakodtak el�re a vízmosásban. Schroeder az életéért futott. És a Karla életéért. 24. Tíz óra sem telt el azóta, hogy elhagyták Washingtont, mikor a türkizkék, sugárhajtóm�ves NUMA-gép lejjebb ereszkedett Alaszka fölött és leszállt a nome-i repül�térre. Austin és Zavala átszálltak a Bering Air kétmotoros repül�jére, egy óra múlva már újra a leveg�ben voltak, és a Bering-szoros orosz oldalán lév� Provigyenyija felé tartottak. Az út két óráig sem tartott. Provigyenyija repül�tere hegyes csúcsokkal csipkézett szürke hegyek által körülvett, gyönyör� panorámájú öbölben épült. A második világháborúban itt álltak meg az USA-ból kölcsön-bérletben Európába indított gépek, de azok a dics� napok már a múlt. A jelen mindössze néhány charterjárat és katonai helikopter. Ennyit láttak, mikor gépük felgurult az irányítótornyot és terminált egyaránt magába foglaló, szomorú kinézet� épület elé. A bordás alumíniumlemezb�l készült kétszintes szerkezet úgy nézett ki, mintha már Nagy Péter cár idejében is ott állt volna. Mivel �k voltak az egyedüli érkez�k, Austin és Zavala azt várta, gyorsan átesnek az útlevél- és vámvizsgálaton. A csinos fiatal határ�r azonban, úgy látszott, minden szót el szándékozik olvasni Austin útlevelében. Aztán a Zavala iratait kérte. Az útleveleket és a vízumokat szépen egymás mellé helyezte. Együtt utaznak? – kérdezte, egyikr�l a másikra nézve.


119

Austin bólintott. A n� homlokát ráncolta, majd odaintett egy közelben álló fegyveres �rt. – Kövessenek! – mordult rájuk a n�, mint egy kiképz� �rmester. Összeszedte az irataikat, és a csarnok túlsó végében nyíló ajtó felé vezette �ket. A fegyveres �r mögöttük haladt. Azt hittem, vannak barátaid magas helyeken! – mondta Zavala szemrehányóan. Valószín�leg csak át akarják nyújtani nekünk a város kulcsait – válaszolt Austin. Szerintem meg akarnak szúrni bennünket. Olvasd el, milyen felirat van az ajtó fölött! Austin a fehér táblára nyomtatott piros bet�kre pillantott. Angolul is, oroszul is ez állt rajta: KARANTÉN. Az ajtón belépve kicsi, szürke szobába jutottak. Egy fém asztaltól és három székt�l eltekintve teljesen üres volt. Az �r is követte �ket, és az ajtóba plántálta magát. A bevándorlási alkalmazott az asztalra csapta az iratokat. Vetk�zni! Austin aludt ugyan néhány órát a gépen, de még mindig nem ébredt fel teljesen, és nem volt biztos benne, jól hallotta-e. A n� megismételte a parancsot. Austin szemtelenül vigyorgott. A mindenit! Pedig még alig ismerjük egymást! Azt tudtam, hogy az oroszok barátságosak – mondta Zavala. – De hogy ennyire! Levetk�znek maguktól, vagy levetk�ztetjük magukat! – pillantott a n� az �rre, mintegy nyomatékot adva a parancsnak. Örömmel - biztosította Austin. – De a mi országunkban a hölgyeké az els�bbség. Elképedésére a n� elmosolyodott. Mondták, hogy ön nehéz eset, Mr. Austin. Austinnak kezdett gyanús lenni a dolog. Félrebillentette a fejét. Vajon ki mondhatott önnek ilyet? Jóformán még ki sem mondta a szavakat, mikor kinyílt az ajtó. Az �r félreállt, és Petrov lépett a szobába. Csinos arcát ráncokba gy�rte a széles vigyor, mely az egyik arcán ível� sebhely miatt kicsit féloldalas lett. Isten hozott Szibériában! Örömmel látom, hogy élvezitek a vendégszeretetünket. Ivan – nyögött Austin. – Tudhattam volna! Petrov egy üveg vodkát és három poharat hozott magával, melyeket most lerakott az asztalra. Odament hozzájuk, el�ször Austin nyakába borult, majd Zavalát zárta csontropogtató, medveszer� ölelésbe. – Látom, már találkoztatok Dimitrijjel és Veronikával. A két legmegbízhatóbb ügynököm. Ilyen meleg fogadtatásra nem is számítottunk ilyen hideg helyen, mint Szibéria. Petrov megköszönte az ügynökei közrem�ködését, majd elbocsátotta �ket. Lecsavarta a vodka kupakját, teletöltötte a poharakat, kör- beadta �ket, majd magasba emelte a sajátját. – A régi ellenségekre! Koccintottak és felhajtották az italt. Mintha folyékony tüzet nyeltek volna, de nagyobb ébreszt�er�vel bírt, mint a színtiszta koffein. Mikor Petrov újabb kört akart tölteni, Austin tenyerével lefedte a poharát. – Ezzel várjunk! El�bb komoly dolgokkal kell foglalkoznunk. Örülök, hogy többes szám els� személyt használtál. A beszélgeté-sünk után olyan érzésem volt, mintha kihagytál volna valamib�l. Újabb adagot töltött magának. – Ugyan magyarázd már el, miért találtad olyan fontosnak, hogy fölpattanj egy gépre, és körberepüld a fél világot, hogy ebbe a szépséges virágoskertbe érj! Hosszú történet. – Az Austin hangjából kihallatszó fáradtság nemcsak a gépen töltött óráknak volt köszönhet�. – Egy Kovács nev�, briliáns magyar tudóssal kezd�dik és végz�dik az egész. Id�rendben elmesélte a teljes történetet, kezdve Kovács szökésével Poroszországból, egészen a közelmúltig, az óriáshullámokig, az örvényig és Barrett vallomásáig.


120

Petrov figyelmesen hallgatta, és mikor Austin befejezte, eltolta maga el�l az érintetlen poharat. Fantasztikus történet! Igazán azt hiszed, ezek az emberek meg tudják csinálni a pólusváltást? Te is tudsz mindent, amit mi tudunk. Te mit gondolsz? Petrov elgondolkodott a kérdésen. Hallottatok az orosz „Fakopáncs” tervr�l? Elektromágneses sugárzás alkalmazásával akarták az id�járást katonai célból befolyásolni. A ti országotok is végzett hasonló kutatásokat hasonló céllal. Milyen sikeresek voltak ezek a projektek? Egy bizonyos id�szakban mindkét országban szokatlan id�járási jelenségeket észleltek. Szélvihartól kezdve aszályon át a földrengésig. A hidegháború végével a kutatásnak is vége szakadt. Érdekes. Ez egybeesik azzal, amit tudunk. Zavala ajkai halovány mosolyra húzódtak. Biztosak vagyunk benne, hogy véget ért? Mit akarsz ezzel mondani? Néztetek ki mostanában az ablakon? Petrov körbepillantott az ablaktalan helyiségben, és ráébredt, Zavala metaforában beszélt. Hajlamos vagyok rá, hogy szó szerint értsek dolgokat. Ez olyan orosz dolog. Tisztában vagyok vele, hogy arrafelé számos extrém jelenség fordult el� mostanában. Austin bólintott. Joe-nak igaza van. Nincs el�ttem a statisztika, de a tapasztalati bizonyíték meglehet�sen szilárdnak t�nik. Cunamik. Árvizek. Hurrikánok. Tornádók. Földrengések. Mintha gyakoribbak lennének. Bár az is lehet, csak a korai kísérletek utóhatásai. De az elmondottak szerint ezek az elektromágneses hullámok zavarokat okoznak az óceánokban is. Mi változott? Szerintem nem nehéz megérteni. Bárki álljon is mögötte, okot lát arra, hogy bizonyos céllal bizonyos eszközöket alkalmazzon. De nem tudjátok, mi a célja? Te vagy a volt KGB-s. Én csak egy egyszer� hajótervez� mérnök vagyok. Petrov megérintette a sebhelyet az arcán. Azért elég messze állsz az egyszer�t�l, barátom. De az összeeskü-vést gyanító cs�rcsavaros eszemmel kapcsolatban igazad van. Mialatt beszélgettünk, eszembe jutott valami, amit az egyik kormányhivatalno-kotok, Zbigniew Brzezinski mondott pár éve. Azt jósolta, egy új elit fog föl-emelkedni, amely a modem technikát fogja felhasználni arra, hogy befolyá-solja a közvéleményt, és a társadalmat szoros ellen�rzés és irányítás alatt tartsa. Titkos háborújukban, melynek az id�járás megváltoztatása is része, a társadalmi válságokat és a médiát fogják felhasználni céljaik eléréséhez. Ezek az emberek, akikr�l beszéltél, Margrave és Gant, �k beillenek a képbe? Nem tudom. Elég valószín�tlennek t�nik. Margrave egy gazdag neo-anarchista, Gant pedig egy olyan alapítványt m�ködtet, mely a multik ellen harcol. Lehet, hogy tényleg csak egy egyszer� mérnök vagy; Ha mondjuk az elithez tartoznál, és kidolgoznál egy összeesküvést a világ elpusztítására, mennyire reklámoznád a dolgot? Értem, mire gondolsz. Nem. Elhitetném az emberekkel, hogy szem-ben állok az elittel. Pavlov tapsolt.


121

Nem is tudjátok, mennyire örülök, hogy a világ megsemmisítésére sz�tt legújabb terveket amerikaiak szövögetik, nem pedig cári all�rökkel rendelkez� �rült orosz nacionalisták. Én pedig örülök, hogy mindez örömet okoz neked, de most már lás-sunk munkához! Mindenben a rendelkezésetekre állok. Nyilván van tervetek, külön-ben nem lennétek itt. Mivel nem vagyunk biztosak benne, hogy kicsoda, és nem tudjuk, hogy miért, marad a micsoda. Tudjuk, hogy pólusváltás. Ezt kell megállí-tanunk. Egyetértek. Mondj egy kicsit többet err�l az ellenszerr�l, amit emlí-tettél! Joe a m�szaki ember a csapatban. � jobban el tudja magyarázni, mint én. Majd igyekszem. Amennyire tudom, az az elképzelésük, hogy elektromágneses hullámokat sugároznak a földköpenybe, mely a bels� magban szimpatikus rezgéseket kelt. Vegyük példának a hanghullámokat! Ha szállodai szobában tartózkodsz, és a szomszédból hangoskodás hallat-szik, bekapcsolod a ventilátort, és a vibrálása semlegesíti a hangzavart. Ha magasabb hangszínt akarsz elnyomni, mondjuk egy hajszárítót, akkor más frekvenciájú hangra lesz szükséged. Ezt fehér zajnak nevezzük. Olyannak hallod, mint valami sziszegés, vagy falevelek zizegése. Lehet komparálni, de csak akkor m�ködik, ha ismered a pontos frekvenciákat. És úgy hiszitek, ez a n�, ez a Karla Janos tud a frekvenciákról? Lehet, hogy nem, de a bizonyítékok arra utalnak – mondta Austin. – Most a globális következményekt�l eltekintve adott egy fiatal n�, akinek ez az életébe kerülhet. Petrov komoly arckifejezése nem változott, szarkalábai azonban der�sen ugrándoztak. Ez az egyik ok, amiért annyira kedvellek, Austin. Te vagy a gáláns-ság megtestesít�je. A fényes páncélú lovag. Köszönöm a bókot, de erre most nincs id�nk, Petrov. Egyetértek. Van kérdésetek? Ja. Mi a Veronika telefonszáma? – tudakolta Zavala. Kérdezd meg t�le te magad! – Petrov felhajtotta a vodkáját, visszacsavarta a kupakot az üvegre, a hóna alá csapta, és kivezette a két férfit a szobából, majd a kijáraton át a szabadba. Egy kocsi várta �ket. Különleges csomagjaink is vannak – mutatott Austin két túlméretes táskára. – Vigyázzanak rájuk! Mindent átrakodtunk. Beszálltak a kocsiba, mely a repül�tér vízparti részéhez, egy széles mólóra hajtott velük. A végénél egy körülbelül hatvan láb hosszú hajó volt kikötve. A pallón többen várakoztak. Austin kiszállt az autóból, és megkérdezte, mit jelentenek a fehér hajótestre festett cirill bet�k. Sarki Túrák. Ez az utazási iroda neve, amely szemérmetlen össze-gekért gazdag amerikai turistákat visz isten háta mögötti helyekre. Néhány napra kibéreltem a hajót. Ha bárki érdekl�dik, cserkészeket viszünk termé-szetjárásra. Ahogy Petrov felkísérte �ket a hajóra, Austin örömmel konstatálta, hogy csomagjaik, mintegy varázsütésre, a fedélzetre kerültek. Kevés poggyásszal utaztak. A két nagy táskán kívül, melyekre Austin kérte, hogy nagyon vigyázzanak, csak egy-egy katonai vászonzsákot cipeltek. Petrov a legnagyobb kabinba vezette �ket. Egyetlen pillantás elég volt, hogy Austin lássa, ez nem turistahajó. A beépített bútorzat nagy részét eltávolították, csak egy nagy, rögzített asztal maradt középen, a fal mellett pedig párnázott padok. Dimitrij és Veronika, és még négy férfi, terepszín� katonai öltözetben ültek a padon. Buzgón tisztogatták automatafegyver-arzenáljuk változatos darabjait.


122

Úgy látom, a cserkészek a céllövésjelvény megszerzésére készülnek. Te mit gondolsz, Joe? Engem a cserkészlányok jobban érdekelnek. – Odament a fiatal orosz n�höz, és beszélgetni kezdett vele. Austin kérd� pillantást vetett Petrovra. Tudom, hogy nem szabad felt�nést keltenünk – mondta Petrov – Teljesen egyetértek. Ezek az emberek csak tartaléknak vannak itt. Nézd, mindössze hatan vannak. Nem egy egész hadsereg! De nagyobb t�zer�vel rendelkeznek, mint a gettysburgi csatánál a két szembenálló fél együtt. Szükségünk lehet rá. Gyere át a kabinomba, és elmondom a legújabb fejleményeket. Petrov egy kisebb kabinba vezette, és az ágyról felvett egy nagy borí-tékot. El�húzott bel�le egy csomó fényképet, és Austin kezébe nyomta �ket, aki a kabinablakon beáramló fény elé tartotta �ket. A képeken egy hosszú, szürkés szigetr�l készült felvételek voltak, középen egy fánkszer� heggyel. Elefántcsont-sziget? A felvételeket egy m�hold készítette az elmúlt napokban. – A zsebéb�l nagyítót vett el�. A sziget déli partján látható bemélyedésre mutatott. – Ez az a természetes mélyvízi kiköt�, melyet az expedíciót ellátó jégtör� is használ. A jégtör� hajó két napja tette partra Karla Janost, aki csatlakozott a már ottlév� kutatócsoporthoz. Miféle expedícióról van szó? Tudományos fantasztikum. Néhány �rült orosz és japán azt reméli, talál egy kis gyapjasmamut-DNS-t, amib�l él� egyedet tudnának klónozni. Nézd csak, itt, a sziget másik oldalán, ahol az erózió kimosta a perma-frosztot, természetes öblöcskék vannak. Az egyik zugban Austin hosszúkás árnyat látott. Hajó? Bárkié legyen is, nem akarja, hogy észrevegyék, különben a f�kikö-t�be érkezett volna. Azt hiszem, a bérgyilkosok megérkeztek. Mennyi id� alatt érhetünk oda? Tíz óra. A hajó negyven csomóra képes, de nagy a távolság, és a jég is lassíthat bennünket. Annyi id�nk nincs. Egyetértek. Ezért készítettem tartalék tervet is. – Az órájára pillantott. – Negyvenöt perc múlva itt lesz egy hidroplán. Miután feltöltjük, téged és Zavalát elvisz a Kotelnyijre, mely most a Vrangel-sziget és a sarki jégpáncél között cirkál. A repül�út három óra. A jégtör� majd elvisz benne-teket az Elefántcsont-szigetre. És te meg a barátaid? Veletek egyszerre indulunk mi is, és kis szerencsével holnap valami-kor odaérünk. Austin megragadta Petrov kezét. Nem tudom eléggé megköszönni, Ivan. Én köszönöm neked! Tegnap még a moszkvai irodámban poshad-tam. Ma pedig rohanok, hogy megmentsek egy bajban lév� hölgyet. Lehet, hogy gondom lesz Zavalával, nem tudom levakarni a cser-készlányról. Mint kiderült, aggodalma alaptalannak bizonyult. Mikor visszatért a központi kabinba, Zavala Petrov egyik emberével beszélgetett a fegyverér�l. Veronika és Dimitrij élénk eszmecserébe merülve külön ültek. Elnézést, hogy félbe kell szakítanom a bimbózó románcot. Semmi baj. Petrov elfelejtette közölni velem, hogy Veronika és Dimitrij házasok. Egymással. Hova megyünk?


123

Austin elmagyarázta Petrov tervét, majd kimentek a fedélzetre, hogy ott várjanak. A hidroplán tizenöt perccel korábban érkezett, mint várták. Elsiklott a móló végénél m�köd� üzemanyagkúthoz. Mialatt feltöltötték, Austin ellen�rizte a csomagok berakodását, majd beszálltak. Pár perc múlva a gép keresztülsiklott az öböl vizén, felemelte az orrát, éles szögben emelkedett az öblöt övez� szürke hegyek csipkés csúcsai fölé, majd észak felé fordulva nekivágott az ismeretlennek. 25. Karla szempillái megrebbentek. Csak feketeséget látott, de az ideiglenesen kiütött érzékei lassan éledni kezdtek. Szájában vér fémes ízét érezte. A háta szúrt, mintha t�ágyon feküdt volna. Közelében zizeg� hangot hallott. Eszébe villant sárga fogú támadója. Még mindig félig önkívületben véde-kez�en felemelte a karját és hadonászni kezdett vele, hogy távol tartsa láthatatlan ellenfelét. Ne! Karja puha húsba ütközött. Acélos fogású hatalmas tenyér szorult a szájára. Fény gyúlt. A lámpa sugara a sötétben úszó, test nélküli fejet világí-tott meg. Abbahagyta a küzdelmet. Az er�s állú arc drámaian megöregedett azóta, hogy utoljára látta. Több volt a ránc, és az egykor feszes b�r is petyhüdtebb lett. Az éberen figyel� szemeket szarkalábak övezték, a szeme alja táskás volt, a szemöldök fehér, de mégis ugyanazok az áthatóan kék szemek vol-tak, amire emlékezett. A férfi elvette a kezét a szájáról. Karl bácsi! – mosolygott rá. A férfi szája enyhén felfelé görbült. Hogy pontosak legyünk, én a keresztapád vagyok. De igen, én vagyok az, a te Karl bácsid. Hogy érzed magad? Rendben leszek. - Felült, bár az er�feszítést�l szédült egy kicsit. Ahogy nyelvét végigfuttatta megduzzadt ajkain, újra megrohanták a táma-dás emlékei. Még négy másik tudós is volt velem. Elcipelték �ket, aztán lövéseket hallottam. A kék szemekben fájdalom tükröz�dött. Attól tartok, mindnyájukat megölték. Megölték. De miért? Nem akartak tanúkat. Minek a tanúit? A te meggyilkolásodét. Vagy elrablásodét. Nem tudom biztosan, mit akartak, de hogy semmi jót, az biztos. De ennek semmi értelme! Csak két napja érkeztem. Idegen vagyok ebben az országban. Ugyanúgy a csontokat kutatom, mint a többi tudós. Milyen oka lenne bárkinek, hogy meggyilkoljon? Schroeder kicsit félrebillentette a fejét, úgy hallgatózott; majd lekapcsolta a lámpát. Bársonyos hangja h�vösen, nyugtatóan hatott a sötétben. Azt gondolják, a nagyapád nagyon fontos titok birtokában volt. Azt hiszik, átadta neked, és biztosak akarnak lenni benne, hogy senki más ne tudhassa meg. Nagyapa? – Karla a fájdalom ellenére majdnem felnevetett. – Nevetséges. Én nem tudok semmiféle titkot! Mindenesetre �k úgy vélik, és ez az, ami számít. Ezek szerint a többi tudós halála az én hibám. Dehogy! Azok a hibásak, akik meghúzták a ravaszt. – Karla kezébe nyomta az elemlámpát, hogy a tehetetlenség érzését kissé ellensúlyozza. Karla körbevilágított. A fény fekete k�mennyezetr�l és falakról ver�dött vissza. Hol vagyunk? Egy barlangban. Én cipeltelek ide. Nagy szerencse volt, hogy talál-tam egy helyet, ahol ki lehetett mászni a szurdokból, és azonnal el�ttem állt egy k�fal. Több repedést láttam rajta, és azt gondoltam, az egyikben elrej-t�zhetünk. Egy keskeny hasadék


124

végén nyílást láttam. Levágtam néhány bokrot, és az ágakat a barlang szája elé raktam Karla a sötétben megragadta az egyik kezét. Köszönöm, Karl bácsi! Te vagy az �rangyalom. Megígértem a nagyapádnak, hogy vigyázni fogok rád. Karla a sötétben ülve visszagondolt arra az id�re, mikor el�ször találkozott Schroederrel. Még kislány volt, a nagyapjával lakott, miután a szülei meghaltak. Egy szép napon rengeteg ajándékkal felpakolva megjelent a férfi. Iszonyú magasnak és er�snek t�nt. Mint egy hatalmas, két lábon járó fa. A bel�le sugárzó er� ellenére szinte félénknek látszott. A gyermekszem gyorsan felfedezte a kedvességet benne, és hamar megszerette. Utoljára a nagyapja temetésén látta. A férfi soha nem feledkezett meg a születésnapjáról, és a diplomaosztásáig minden évben küldött neki üdvözl�-kártyát és pénzt. Nem tudta, milyen kapcsolat van Schroeder és a családja között, de azt tudta, mivel számtalanszor hallotta a történetet, hogy mikor megszületett, a nagyapja rábeszélte a szüleit, lányukat a titokzatos rokon után nevezzék el. Nem is tudom, hogy találtál meg itt a világ végén. Nem volt túl nehéz. Az egyetemen elmondták, hol vagy. Az idejutás volt nehéz. Kibéreltem egy halászhajót, hogy idehozzon. Mikor a táborban nem találtam senkit, követtem a nyomotokat. Ha legközelebb részt veszel egy expedícióban, ne menj ilyen messzire! Kezdek túl öreg lenni az ilyen dolgokhoz! - A fülét hegyezte. – Sssss! Ültek a csendes sötétben és hallgatóztak. Fojtott hangokat, a barlang bejáratánál lév� kavicson és sziklán megcsikorduló csizmás lépteket hallot-tak. Aztán a sötétbe sárgás fénypászma vetült, ahogy a bejáratot takaró bok-rokat félrehúzták. Hé, maguk ott bent! – szólította �ket egy férfihang oroszul. Schroe-der megszorította Karla kezét, hogy hallgasson. Felesleges figyelmeztetés volt, mert a lány szinte k�vé dermedt rémületében. Tudjuk, hogy bent vannak! – mondta a hang. – Látjuk, ha valaki levágja a bokrokat! Nem túl udvarias dolog, hogy nem válaszolnak, ha vala-ki szól magukhoz! Schroeder el�rébb kúszott egypár yardot, ahonnan láthatta a barlang bejáratát. Ártatlan embereket megölni sem túl udvarias dolog. Te ölted meg az én emberemet. A barátom is ártatlan volt. A maga barátja ostoba volt, és megérdemelte a halált – mondta Schroeder. Válaszát durva röhögés fogadta. Hé, macsókám! Az én nevem Grisa. Te ki a fene vagy? Én vagyok az életre kelt legrosszabb rémálma! Ezt már hallottam valakit�l egy amerikai filmben – mondta a hang. – Te már öreg vagy. Mit akarsz egy fiatal lánytól? Üzletet ajánlok. Add át a lányt, és te elmehetsz. Ezt is hallottam már egy filmben. Azt hiszi, hülye vagyok? Beszél-gessünk még egy kicsit. Árulja el, miért akarja megölni a lányt! Nem akarjuk megölni. Sok pénzt ér nekünk. Akkor nem fogják bántani? Nem, nem. Mint mondtam, túszként többet ér. Schroeder szünetet tartott, mint aki komolyan fontolóra veszi az aján-latot. – Nekem is sok pénzem van. Azonnal oda tudom adni, nem is kell várnia rá. Hogy hangzik egymillió amerikai dollár? Suttogva tanácskoztak, aztán az orosz visszajött. Az embereim azt mondják, oké, de el�ször látni akarják a pénzt. Rendben. Jöjjön közelebb a barlanghoz, és kidobom. A párbeszéd oroszul folyt, és Karla csak egy részét értette. Schroeder odasúgta neki, menjen beljebb a barlangba, és fogja be a fülét. Benyúlt a hátizsákjába, és el�húzott


125

egy ananászhoz hasonlító fémtárgyat. Tudta, hogy az ajánlatára úgy csapnak majd le a támadók, mint a sakálok. Kis szerencsével mindegyiket elintézheti. Felállt. Jobb lábába belehasított a fáj-dalom. A futás és a mászás, karjában a fiatal n�vel, csak súlyosbította a bokasérülését. Közelebb osont a bejárathoz. Közeled� árnyakat látott. Jól van! A barlang enyhén kanyarodott, a bejárat pedig csak egy keskeny rés volt, tehát a célzásnak is, az id�zítésnek is nagyon pontosnak kellett lennie. Itt a pénzük! – kiáltotta, és kihúzta a biztosítószeget. Ahogy el�relépett, hogy kihajítsa a résen, sérült jobb lába megbicsak-lott alatta, � pedig összecsuklott. Estében alaposan beverte fejét a barlang falába. Majdnem elájult. Lecsukódó szemmel még látta, hogy a gránát földet ér, és mindössze néhány láb gurulás után megáll. Szinte kirángatta magát az öntudatlanságból, és er�lködött, hogy eszméletén maradjon. A gránát után vetette magát, kezében érezte a kemény fémet, majd újra a bejárathoz dobta. Ezúttal jobban célzott, de a gránát megpattant a barlang falán, és pontosan a nyílás közepén állt meg. Schroeder a barlang belseje felé dobta magát, ahol a kanyar bizonyos fokú fedezéket nyújtott. Kezét éppen akkor sikerült a fülére szorítani, mikor a gránát felrobbant. A villanást fehéren izzó fém szikraes� követte, ahogy a srapnel halálos lövedékévei megszórta a barlangot. Aztán újabb robaj hallatszott, ahogy a nyílás beomlott. A barlang megtelt porral. Schroeder felemelte a fejét, és a köhögés irányába kúszott. Felgyulladt az elemlámpa, de fényét elnyelte a leveg�ben terjeng� barna porfüggöny. Mi történt? – kérdezte Karla, miután a por elült. Schroeder nyögve köpte ki a szájába került földet. Mondtam, ugye, hogy túl öreg vagyok én már az ilyen dolgokhoz! Ki akartam hajítani a kézigránátot, mikor elestem és bevertem a fejem. Várj! – Elvette a lámpát és visszament a bejárathoz. Egy perc múlva visszatért. – Jó munkát végeztem. Mi nem tudunk kijutni, de �k sem tudnak bejutni. Ebben nem vagyok olyan biztos – mondta Karla. – A vezet�jük azt mondta, van hordozható légkalapácsuk. Schroeder gondolkodott. Beljebb kell mennünk a barlangba! De a járat akár mérföldeken keresztül folytatódhat a föld alatt! Reménytelenül eltévedhetünk. Igen, tudom. De csak annyira megyünk beljebb, hogy el�készít-hessek egy rajtaütést. Legközelebb majd igyekszem, hogy ne legyek ilyen kétbalkezes. Karla azon t�n�dött, vajon ugyanazzal a férfival beszélget-e, aki sok évvel ezel�tt a térdén lovagoltatta. Simán elintézte azt a fickót, aki meg akarta er�szakolni, nyugodtan alkudozott egy gyilkos bandával, most pedig üzletemberhez ill� szenvtelenséggel arra készül, hogy leszámoljon az egész társasággal. Rendben van – mondta. – De az a titok, amit említettél. Mit tudsz róla? Karl el�halászott egy gyertyát, meggyújtotta, majd az olvadt viasszal odaragasztotta egy párkányra. Nagyapáddal el�ször a második világháború vége felé találkoztam. Briliáns elme és bátor ember volt. Sok évvel ezel�tt felfedezett egy tudo-mányos elvet, mely, ha rosszul használják, borzalmas pusztítást és rengeteg ember halálát okozhatja. Írt egy cikket, melyben a következményekre figyelmeztet, de az eredmény nem az lett, amit várt. A nácik elfogták és kényszerítették, hogy az elméletét felhasználva a csodafegyveren dolgoz-zon.


126

Hihetetlen! – Soha semmi jelét nem mutatta, hogy nem pusztán feltaláló és üzletember. Így igaz. Én azonban segítettem megszökni a laborból. Nem volt hajlandó elárulni a titkát, és makacssága a családja életébe került. Miel�tt a háború végén az USA-ba költözött, n�s volt, és volt egy gyereke. A titkát magával vitte a sírba, de ezek az emberek, illetve azok, akiknek dolgoznak, úgy hiszik, továbbadta neked a titkot. Miért gondolják, hogy bármi ilyesmit tudhatok? A történelem megismétli magát. Írtál egy cikket a gyapjas mamutok kihalásáról. Így van. Azt mondtam, egy pólusváltás által el�idézett éghajlat-változás okozta. Az elméletem alátámasztására felhasználtam nagyapám néhány dolgozatát és számítását. Úristen! Ez az, amit akarnak? Ez és még más is. Bármit hajlandók megtenni, bárkit hajlandók megölni, hogy megszerezhessék. De amit én tudok, az mind nyilvános adat! Semmit nem tudok semmiféle titokról! A nagyapád ugyanezt mondta a náciknak. �k sem hittek neki. Mit csinálhatok? Pillanatnyilag helyezd magad kényelembe! – Újra odament a zsák-jához, szárított húst és vizet vett ki bel�le. – Nem egészen cordon bleu, de mostanra megteszi. Hátha találunk néhány denevért, és pörköltet csinálunk bel�lük! Ó, emlékszem! – mondta Karla mosolyogva. – Mindig arról beszéltél, milyen �rült dolgokat f�zöl majd nekem. Csigákat. Kölyök-kutyákat. Kelbimbót. Brrr! Undorító! Mindössze ennyi telt t�lem. Viszonylag korlátozott tapasztalattal rendelkeztem gyerekek szórakoztatása terén. Miközben a kemény húst rágcsálták, felidézték a közös emlékeket. A húst leöblítették egy kis vízzel, mikor a barlang bejárata fel�l olyan hangot hallottak, mintha egy óriás harkály kezdett volna kopácsolni. Elkezdtek fúrni – mondta Karla. Schroeder összeszedte a holmijait. Ideje továbbállni! - Karla kezébe nyomott egy elemlámpát azzal, hogy próbáljon meg takarékosan bánni vele, bár mindig elég tartalék elemet hordott magával. Aztán beljebb indultak a járatban. Schroeder azt várta, ahogy haladnak a hegy belseje felé, a h�mérséklet annál magasabb lesz, de nem így történt. A h�mérséklet egyenletes, a leveg� viszonylag friss maradt, és ez bizakodóvá tette. Megemlítette Karlá-nak is, és úgy vélte, a barlang végül a szabadba nyílik majd. Tudta, kevés rá az esély, különösen, mikor a járat lejteni kezdett, de úgy t�nt, Karla bátor-ságot merít bel�le. A járat kanyargott, néha enyhén balra, majd enyhén jobbra tartott, de mindig lefelé vezetett. A boltozat helyenként elég magas volt, hogy felegye-nesedve járjanak, helyenként azonban mindössze négy lábra sz�kült, és négykézláb kellett mászniuk. Schroeder örömmel látta, hogy csak egyetlen járat van, nincsenek oldalelágazások, melyek újabb döntéseket igényel-nének és növelné az esélyét annak, hogy végképp eltévednek. Miután körülbelül egy órán át gyalogoltak, a barlang tágas térré b�vült. El sem tudták képzelni, mekkora, míg nem kezdték el feltérképezni. A lámpák fénye nedvesen csillogó magas boltozatról, távoli falakról ver�dött vissza. Az üreg akkora lehetett, mint egy nagy szálloda el�csarnoka. A talaja majdnem vízszintes volt. A túlsó végén, velük szemben garázsajtó nagyságú nyílás látszott. Körbejárták a termet. Kortyolgattak a kulacsukból, és csodálták a hely méreteit és alakját. Schroeder olyan szemmel is nézel�dött, alkalmas-e rajtaütésre. Végül a számos rés és bemélyedés alapján úgy döntött, ideális terep lesz a leszámoláshoz. Karla a másik bejárat felé tartott. Bevilágított, majd belépett a járatba.


127

Karl bácsi! – kiáltotta. Hangja visszhangzott. Karl odasétált, ahol Karla a padlón térdelt. Lámpája fénykörében valami barnás növényi maradvány látszott. Mi az? – kérdezte Schroeder. Nem válaszolt azonnal. Úgy néz ki, mint az elefánttrágya. Schroeder harsogva nevetett. Úgy gondolod, erre járt a cirkusz? Karla felállt, csizmája orrával megbökte a halmocskát. Pézsma és f� szaga szállt fel bel�le. Azt hiszem, le kell ülnöm. Találtak egy kiugró párkányt, melyre leülhettek. Újra felfrissítették ma-gukat a kulacsukból. Karla beszámolt Schroedernek a mamutbébir�l, melyet a barlang bejáratától nem messze találtak. Nem tudtam elképzelni, hogyan maradhatott ilyen jó állapotban. Még soha senki nem talált ilyen példányt. Olyan volt, mintha csak pár napja pusztult volna el. Azt akarod mondani, hogy ezekben a barlangokban gyapjas mamutok élnek? Nem, dehogy! – nevetett. – Az képtelenség lenne. Lehet, hogy egy-szer valóban itt éltek, és az az ürülék nagyon régi. Hadd meséljek el egy történetet! 1918-ban egy orosz vadász utazott a tajgán, a nagy szibériai erd�ségben, mikor óriási állatnyomokat fedezett fel a hóban. Napokig követte �ket. Az állatok trágyahalmokat és letört faágakat hagytak maguk után. Leírása szerint két hatalmas elefántot látott gesztenyevörös sz�rrel és masszív agyarakkal. A szokványos nagyotmondós vadásztörténet, tanúk nélkül. Lehetséges. De az eszkimók és az észak-amerikai indiánok legendáiban is élnek nagydarab, bozontos sz�r� lények. 1993-ban innen nem messze, a Szibéria és Alaszka között fekv� Vrangel-szigeten találtak törpemamut-csontvázakat. A kormeghatározás alapján a csontok hétezer és háromezer-hétszáz év közöttiek, ami annyit jelent, hogy a mamutok még itt voltak jóval a paleolitikum után is, amikor a Stonehenge és a piramisok épültek. Schroeder kuncogott. Szeretnéd jobban megvizsgálni a helyet, ugye? Nem szeretnék elszalasztani ilyen lehet�séget azért, hogy itt üljek és malmozzak. Hátha találunk egy jó állapotban lév� példányt! Nem hiszem, hogy egy mindenre elszánt gyilkos bandával történ� leszámolásra készül�dés egyet jelentene a malmozással, de nem vagyok meglepve. Egyszer, mikor még kislány voltál, felolvastam neked az Alice Csodaországban-t. Nem sokkal kés�bb úgy találtam rád az udvaron, hogy megpróbáltad beledugni a fejed egy nyúl üregbe. Azt mondtad, bárcsak lenne olyan varázsitalod, amit�l összemennél, mint Alice. A te hibád, amiért olyan meséket olvastál nekem! Most úgy t�nik, nincs sok választásunk – mondta Schroeder rezignáltan. Felkapta a hátizsákját, és a nyílás felé bicegett. – Megyünk a nyúl üregbe! 26. A pej cs�dör úgy vágtázott a zöldell� virginiai terepen, mintha a Kentucky Derbyn versenyezne. Jordan Gant egy túlméretes zsoké pózában kuporgott a nyeregben, lovaglópálcájával folyamatosan verve a ló tomporát. Gyilkos iramot diktált. A cs�dör szemei vadul forogtak, sz�re habos volt a verítékt�l, nyelve kilógott a szájából. Gant nem irgalmazott. Nem annyira kegyetlenségb�l, mely a részér�l valami érzelmet feltételezett volna, sokkal inkább teljes közönyb�l, melyet a hatalmába kerültek iránt mutatott.


128

Réteken és legel�kön vágott keresztül, majd egy nyárfákkal szegélyezett kocsifelhajtó mentén haladt, míg végül egy terjedelmes vidéki reziden-ciához ért. A ház melletti istálló felé tartott, és el�bb ügetésre, majd lépésre fogta a lovat, végül megállt. Könnyedén lesiklott a nyeregb�l, majd a lovásznak nemtör�döm módon odavetette a kantárszárat. A ló sántított, mikor elvezették. Gant határozott léptekkel haladt a k�vel kirakott járdán a bejárati ajtó felé. Fekete rövid ujjú ingben és fekete lovaglónadrágban pólóhoz volt öltözve. Izmos, atletikus termetén akkor is jól állt volna a ruha, ha nem méretre szabták volna. Séta közben pálcájával verte térdig ér� kordován-csizmájának szárát, mintha a keze önálló életet élt volna. Közeledtére kinyílt a tömör fából készült bejárati ajtó, és belépett a hatalmas el�-csarnokba, melynek közepén szök�kút csobogott. Keszty�it és törülköz�jét odanyújtotta az ajtót nyitó hullaszer� komornyiknak. A vendége megérkezett, uram. A könyvtárban várakozik. Egy Bombay Sapphire martinit kérek, tisztán, és nekem a szokásosat. A komornyik meghajolt és elt�nt egy hosszú folyosón. Gant az el�csarnokból nyíló egyik ajtón át egy tágas szobába lépett, ahol plafonig ér� könyvszekrényekben tárolta felbecsülhetetlen érték� könyvgy�jteményét. Margrave a makulátlanul karbantartott, smaragdzöld pázsitra néz� erkélyajtó mellett állt. Piros szattyánb�rbe kötött könyvet nézegetett. A Divina Commedia ritka, 1507-es kiadása – mondta Gant. – Csak három ismert példány létezik bel�le. Mind az enyém. Egész szép Dante-gy�jteménye van. A legjobb a világon – közölte Gant látszatszerénység nélkül. Margrave mosolyogva tette vissza helyére a kötetet. Nem is vártam mást. Jót lovagolt? Gant egy konzolra dobta a pálcát. Mindig jót lovagolok. A ló végzi az összes munkát. Az a mén, amelyiken ma lovagoltam, friss szerzemény. Olyan cs�dör, amelyiknek meg kellett mutatni, ki a f�nök. Az új lovakat mindig kiviszem egy tesztlovag-lásra. Akik túlélik, azoknak úri dolguk lesz. Akik nem, azok az enyv-gyárban végzik. Természetes kiválasztódás? Darwin nagy tisztel�je vagyok. Belépett a komornyik, egy tálcán két pohár itallal. Gant az egyik poharat Margrave-nek adta, a tizenhat éves, duplán érlelt skót whiskyt jéggel magánál tartotta. Margrave belekortyolt az italába. Tökéletes martini – mondta elismer�en. – Ön pontosan tudja, hogyan szeretem. Le vagyok ny�gözve. Elfelejti, az én szakmámban az üzleteket gyakran olajozzuk meg alkohollal. Semmi nem tesz jobb benyomást az üzletfelekre, mint ha az ember emlékszik rá, ki mivel mérgezi magát. – Letelepedett egy kényelmes székbe, és intett Margrave-nek, � is üljön le. – Mik a legfrissebb hírek a projektünkr�l? Terv szerint halad, de aggódom Pókos miatt. Azóta, hogy néhány napja elhagyta a szigetet, nem hallottam fel�le. Barrett nagy fiú. Tud vigyázni magára. Nem is az egészsége miatt aggódom, hanem a szája aggaszt. Akut lelkiismereti rohama volt. Nem szeretném látni a tv-ben, ahogy a 60 percben beszámol Mike Wallace-nek a projektünkr�l. Azt mondta, Margrave, Barrett megígérte, addig nem száll ki, míg nem beszélünk Karla Janosszal. Így van. Olyan biztosítékot akar, amivel az egész folyamatot gyorsan le lehet állítani. Akkor aggodalomra semmi ok. Biztosan elvonult valahova, ahol kedvére duzzoghat. A f� kérdés az, nélküle megvalósítható-e a terv.


129

Nem gond. Pókos már elvégezte az alapozást, amihez feltétlenül � kellett. Már nincs szükségünk rá. Minden a terv szerint halad. Készítettem egy kis bemutatót önnek. Margrave el�vette a táskáját, kiemelt bel�le egy hordozható, DVD-lejátszót, és a mahagóni asztalra helyezte. Bekapcsolta, és a képerny�n egy hajó körvonalai t�ntek fel. Ez az egyik eredeti adóhajónk. Itt, a raktártérben van az er�m�, összekötve a kisfrekvenciás elektromágneses antennával, melyet le lehet ereszteni a tengerbe. – Léptetett a képen. – Ez pedig az új hajó, mely egymagában elvégzi a négy kísérleti járm� munkáját. Egy kis óceánjáró! Nagyon ügyes! Mikor ér a helyére? A régi jeladó hajók már elindultak a Mississippi hajógyárból, és úton vannak Rióba, a kihajózás helyére. A biztonság kedvéért csaliként még hasznukat vehetjük. Az utasszállító óceánjáró neve Sarki Kaland. � is Rióban lesz, de senki nem sejtheti, hogy rajta lesz a szállítmány. Ezek szerint kiválasztotta a célterületet. Margrave megnyomott egy gombot a lejátszón. A képerny�n megjelent a déli félgömb térképe. Brazília és Dél-Afrika partjai között az óceán nagy részét lefed� pirosas folt látszott. A Déli-atlanti Anomália! Margrave bólintott. Mint tudja, az anomália olyan terület, ahol a föld geomágneses mezeje ellentétes irányba fluktuál. Néhány tudós szerint olyan, mint egy kátyú vagy mélyedés a mágneses mez�ben. Vannak olyan helyek, ahol a mágneses mez� teljesen fordított és nagyon gyenge. Dél-Afrika alatt a Magsat m�hold felfedezett egy északi mágneses területet és egy pontot, ahol a mágnesesség rendkívül gyenge. Ha kihasználjuk a Dél-Atlanti-óceán mágneses mezejének ezt a gyengeségét, hasonló jelenséget válthatunk ki az északi pólus területén. Gant elégedetten kuncogott. Ez a legszebb az egész tervben. Nem mi váltjuk ki az eseményt, csak siettetjük a bekövetkezését. Így igaz. Az északi és a déli pólus már cserél�dött föl a múltban is mindenféle küls� segítség nélkül, a föld elektromágneses mezeje pedig mintegy százötven évvel ezel�tt elkezdett magától összeomlani. Egyes szakért�k szerint már nagyon esedékes a pólusok felcserél�dése. A föld mágnesességét máris megzavarják a kéreg alatti olvadt k�zet örvényei. Kavarjunk föl még egy kis extra örvénylést, és csak egy pöccintés kell ahhoz, hogy a mágnesesség átforduljon. Ahogy mondja, csak megtámo-gatjuk egy kicsit a folyamatot. Káprázatos! Feltételezem, a kis átkapcsolásunk következményei az eredeti elvárásaink szerint alakulnak. A számítógépes modellek ugyanazt mutatják. A f� mágneses mez�k meggyengülnek, aztán majdnem teljesen elt�nnek. Nagyjából három napig gyakorlatilag szinte egyáltalán nem lesz mágneses pólus. Majd lassan visszatérnek, ellentétes polaritással. Az irányt�, mely normál esetben észak felé mutat, most a déli irányt fogja mutatni. Az elektromágneses lökések kiverik az elektromos hálózatokat és m�holdakat, összezavarják a költöz�-madarakat és a vándorló állatokat, északi fény villódzik majd az Egyenlít� fölött, és kitágulnak az ózonlyukak. Ez lesz a legveszélyesebb id�szak. A mágneses burok összeomlása id�legesen védtelenné teszi a földet a nap-viharokkal, a kozmikus sugárzással szemben. Hosszú távon n�ni fog a b�rrákos betegek száma. Sajnálatos járulékos kár – legyintett Gant minden együttérzés nélkül. – A házam alatt hatalmas óvóhelyet alakítottam ki. Gondolom, ön is tett hasonló óvintézkedéseket.


130

A hajó ellenáll a sugárzásnak, így a visszaúton védve leszünk. A világítótorony alatt nekem is kényelmes óvóhelyem van berendezve. Száz évig is elélhetek ott úri módon, bár a kezdeti kitörések utáni id�szakban a veszély folyamatosan csökkenni fog. A Lucifer többi tagja is ott marad a szigeten? Csak néhány kiválasztott. Az anarchisták arra jók, hogy káoszt teremtsenek, de miután befejezték az ablakok bezúzását, fogalmuk sincs, mihez kezdjenek. Addigra már megtették, amire kellettek, és mehetnek, amerre akarnak. Kitenné Lucifer Légióját ilyen fájdalmas halálnak? Meghívhatja �ket a saját óvóhelyére – javasolta Margrave gúnyos mosollyal. Kell a hely a lovaimnak. Érthet�. Mik a tervei a nagy villanás utánra? Hatalmas z�rzavar lesz. Az emberek nem tudnak kommunikálni, navigálni. Nem lesz villany; Miután hatalmas költséggel visszaállítják a telekommunikációs rendszert, üzenetet küldünk a világ vezet�inek, amely-ben követeljük egy nemzetközi konferencia összehívását a globalizáció megszüntetésére. Kezdetben azonnali lépéseket várunk a Világbank és a Világkereskedelmi Szervezet felszámolására. És ha nem teszik meg, amit kérünk? Nem hiszem, hogy ilyen gond adódna. Rámutatunk a világ infra-struktúrájának sebezhet�ségére, és sejtetjük velük, ha újjáépítik is, egyszer� lesz újra lerombolni az egészet. Addig tudunk keljfeljancsit játszani a mág-neses sarkokkal, ameddig csak akarják. Margrave vigyorgott. Milyen érzés istennek lenni az Olümposzon? Gant kortyolt egyet az italából. Részegít�. De néha az isteneknek is foglalkozniuk kell a takarítással. Itt van annak a n�nek, Karla Janosnak az ügye. Utolsó értesülésem szerint elküldtünk egy csoportot Szibériába, akik majd gondjaikba veszik. Gant felállt a székéb�l, odament az erkélyajtókhoz. Gondolataiba mé-lyedve szemlélte a gyönyör� pázsitot, majd odafordult Margrave-hez. Valami disznóság történik, de nem vagyok biztos benne, mi az. A bérgyilkosaink nem jutottak tovább Fairbanksnél. Egyt�l egyig meggyil-kolták �ket a szállodai szobájukban. Margrave letette az italát. Meggyilkolták? Igen. Mindegyiket f�be l�tték. A gyilkosság profi módon történt; az emberek a biztonsági cégünk legjobbjai voltak. Meg sem próbálták eltüntetni a holttesteket. A kivégzés kockázatos volt, mi több, vakmer�, ami arra enged következtetni, sebtében kellett kidolgozni a tervet. Ki tudott a csapatról? Ön. Én. És természetesen az orosz maffia. Gondolja, hogy az oroszok tették? Bármire képesek. De nem illik a képbe. Tudták, hogy a csapat úton van, de arról fogalmuk sem lehetett, kik a tagjai és hol tartózkodnak. Tele-víziós forgatócsoportnak adták ki magukat, és órákon belül indulniuk kellett volna Szibériába, mikor megölték �ket. A rend�rség talált valami nyomot? Egyet. A pilótát, akinek a gépét kibérelték. Azt mondja, beszélt egy emberrel, aki utoljára láthatta �ket. Igazából � vette át a helyüket a Szibé-riába tartó gépen. Id�sebb férfi volt, a hetvenes éveiben.


131

Az eredeti kapocs Karla Janoshoz, az a fickó, aki megölte két embe-rünket, � nem egy id�sebb pasas volt? De igen. Gyanítom, ugyanarról a férfiról van szó. Ki a csuda ez a fickó? Elkezdjük keresni Karla Janost, és helyette rábukkanunk egy nyugdíjas korú gyilkosra. Mikor az embereim betörtek a házába, a számítógépén Janosnak írott leveleket és a n�t�l kapott válaszleveleket találtak. „Karl bácsi”-ként emle-gette magát. Margrave a homlokát ráncolta. A Kovács családról összegy�jtött adatok között nem szerepel semmi-féle nagybácsi. Én nem foglalkoznék túl sokat vele. Mikor közöltem az oroszokkal, hogy a csapat nem érkezik meg, azt kérdezték, mit csináljanak a n�vel. Mondtam nekik, öljék meg, és az öreget is, ha keresztezi az útjukat, mint ahogy szerintem fogja. Margrave bólintott. Sok dolga akadt. Nem szeretem az elvarratlan szálakat, mint amilyen ez a NUMA-fickó, Kurt Austin. Azt hiszem, ki kellene vonni a forgalomból. Azt hittem, el�bb megfigyeljük, jelent-e kockázatot. Mikor bekerült a képbe, utánanéztem egy kicsit. Hajómérnök, kiemelési szakért� a NUMA-nál, aki már számtalan kiemelt fontosságú küldetésben vett részt. Látta a készüléket Barrett csónakján. Olyan helyzet-ben van, hogy sok gondot okozhat nekünk. Bajt keverhet, de semmi olyat, amit ne tudnánk megoldani. Ezzel azt akarja mondani, hogy megtorpedózhatja a projektünket? Akkor nem, ha halott. Ahogy Sztálin mondta, ha nincs ember, nincs probléma. Doyle már eltervezte, hogyan intézi el Austint. Sajnos, Mr. Austin hirtelen elhagyta a házat és ismeretlen helyre távozott. Tehát most mit teszünk? Várunk, és Austin házát szoros megfigyelés alatt tartjuk. Mikor visszajön, megoldódik a problémánk. Addig azonban tegyen meg mindent, hogy felgyorsítsa a projekt m�szaki részét. Akkor jobb lesz, ha indulok. Gant a kocsijáig kísérte a vendéget. Kezet fogtak, és megállapodtak, hogy tartják a kapcsolatot. Már a ház felé tartott, mikor a lovász odalépett hozzá. Hogy van az új ló? – kérdezte Gant. Lesántult, uram. L�je le! – Azzal bement a házba. 27. A barlang üregei és járatai olyanok voltak, mint egy álombeli táj. Lágy narancs és sárga ásványi függönyök fedték a falakat, a mennyezetr�l pedig különböz� méret� sztalaktitok lógtak; a ceruzavékonyságútól emberderék-vastagságú, vízesésszer�en fodrozódó oszlopokig. Schroedert hidegen hagyta a föld alatti környezet légies szépsége. Homlokán tamtamot verve lüktetett a dudor, az egyenetlen talajon egyre jobban sajgott duzzadt bokája. Egy természetes lépcs�n kapaszkodott fel, mikor az er�lködést�l megszédült. A szeme el�tt megúsztak a tárgyak, kett�s látása alakult ki. Az egyen-súlyvesztést�l hányingere támadt. A h�vös leveg� ellenére izzadságcseppek jelentek meg a homlokán. Megállt, fejét a barlang falához szorította. A hi-deg szikla úgy hatott rá, mint egy jeges borogatás. Karla közvetlenül mögötte haladt. Látta, hogy megszédül, és mellé lé-pett, hogy támogassa. Jól vagy?


132

A bejáratnál bevertem a fejem. Valószín�leg enyhe agyrázkódásom van. Legalább nem a fájós bokámon jár az eszem. Meg kellene állnunk pihenni! Schroeder meglátott egy alacsony párkányt. Leült, hátát a sziklafalnak támasztotta és behunyta a szemét. Úgy érezte, mintha húsz évet öregedett volna. A nyirkosság a csontjaiba hatolt, alig kapott leveg�t. A bokája any-nyira bedagadt, hogy a bokacsont már nem is látszott. Életében el�ször érezte öregnek magát. A francba, hiszen tényleg öreg! A mellette ül� Karlára nézett, és elámult, hogy a pici lányból, akit els� talál-kozásukkor ügyetlenül tartott a karjaiban, ilyen gyönyör� és intelligens fiatal n� lett. Milyen szomorú, hogy neki soha nem volt családja! De megví-gasztalta magát. Karla igenis az � családja! Akkor is megtenne mindent, hogy távol tartsa t�le a veszélyt, ha nem ígérte volna meg a nagyapjának. Békés pihen�jük nem sokáig tartott. Az átjáróból, melyet az imént hagy-tak maguk mögött, fojtott hangok sz�r�dtek ki. Schroeder azonnal talpon volt. Odasúgta Karlának, oltsa el a lámpát. Álltak a sötétben és hallgatóztak. A járat kanyarjaitól eltorzult visszhangok egy óriás morgására hasonlítottak. Ahogy hangosabbá váltak, úgy lettek egyre kivehet�bbek. Oroszul beszél� férfihangok voltak. Schroeder eddig azt remélte, nem kell mélyebben behatolniuk a hegy belsejébe. Nem volt biztos benne, megtalálják-e a visszavezet� utat. Nyilvánvalóvá vált, hogy alábecsülte Grisa és az elefántcsontvadászok gyilkos bandájának elszántságát. Nem tör�dve lüktet� fejével, sajgó bokájával, újra el�reindult. A folyosó pár száz láb hosszan enyhén lejtett, majd vízszintes lett. Az út megviselte Schroeder bokáját, néhányszor meg kellett kapaszkodnia a falban, nehogy elessen. Úgy t�nt, vesztésre állnak az üldöz�ikkel szemben. Karla vette észre a repedést a falban. Schroeder annyira csak arra koncentrált, minél nagyobb legyen a távolság köztük és üldöz�ik között, hogy elment volna a mészk� red�je mellett, ahol a fal önmagára vissza-hajolva keskeny rést rejtett. Nem volt több egy láb széles, öt láb magas nyílásnál. Ösztöne azt súgta, menjen tovább. A rés halálos csapdává válhat. Bedugta a fejét, és látta, néhány lépés után az alagút kiszélesedik. Intett Karlának, várjon, � maga pedig jó ötven lépéssel továbbment a f�járaton. Lámpáját a földre helyezte, mintha a nagy sietségben véletlenül ejtette volna el. A hangok er�sebben hallatszottak. Visszament oda, ahol Karla várta. magas testét átpréselte a résen, majd átsegítette Karlát is. Megállás nélkül haladtak, míg a járat enyhén elkanyarodott. Lecsúsztatta válláról a puskát, hátát a falnak vetette. Az els� ember, aki átlép a résen, halott. A f�járatból besz�r�dött a lámpák kísérteties fénye. Grisa durva hangja tisztán kivehet� volt, ahogy viccel�dve, fenyeget�zve hajszolja az embereit. Az elefántcsontvadászok elhaladtak a repedés el�tt. Izgatott kiabálás hallatszott; észrevették a lámpát. A hangok távolodtak. Schroeder úgy tervezte, visszaosonnak a f�járatba, és arra mennek, ahonnan jöttek, de Grisa sem volt ostoba. Nyilván úgy gondolta, a lámpa helyzete túl kézenfekv� következtetéseket sugall ahhoz, hogy véletlen legyen. Tehát visszafordította az embereit, és újra a rés el�tt jártak. Schroeder Karla fülébe súgta, induljon tovább. Ahogy végigsiettek a kanyargós járaton, úgy döntött, nem tehetnek mást, menekülniük kell. A lámpa egyre halványabban világított, jelezve, hogy az elemek kezdenek kimerülni. Még az el�tt rajtuk kell ütnie, miel�tt eltévednének, vagy túl mélyre keverednének a hegy belsejébe.


133

Újabb tíz percet mentek. A leveg� dohos volt, de nem fojtogató, tehát kívülr�l kellett beáramolnia. A járat elkeskenyedett, el�ttük csak keskeny hasadék látszott. Átlépett a résen – a semmibe. Egy lejt�re zuhant, majd gurult néhány lábnyit. Elkúszott a lámpáért, és fényét Karlára irányította, aki a repedésben állt. A nyílás hat lábbal lehetett a talaj szintje fölött. Karla értetlenül pislogott. Schroeder egyik pillanatban még el�tte haladt, a másikban elt�nt a szeme el�l, a lámpa repült a semmibe, majd puffanást hallott. Jól vagyok – nyugtatta Schroeder. – Vigyázz, nagy a szintkülönbség! Karla átcsúszott a nyíláson, óvatosan araszolt a lejt�n. Schroeder megpróbált felállni. Az esés tovább súlyosbította a bokasérülését. Mikor testsúlyát megkísérelte a sérült lábára helyezni, fájdalom hasított végig rajta. Karla vállára támaszkodott. Hol vagyunk? – kérdezte a lány. Schroeder a lámpa fényénél megvizsgálta a helyet. Az alagút harminc láb széles, harminc láb magas lehetett. A fal egy része leomlott, felfedve a lyukat. A mennyezet boltívesnek látszott, a talaj pedig az ide vezet� járattól eltér�en sima, vízszintes. Ez nem barlang! Ez emberi kéz m�ve. – Lámpájával a szemközti falra világított. – Úgy t�nik, társaságot kaptunk. A falat életnagyságú férfi- és n�i alakok díszítették. Profilból ábrázolták �ket, ahogy hosszú sorban vonultak. Virágot, korsókat, étellel megrakott kosarakat vittek a kezükben; nagy, farkasforma kutyák segítségével birká-kat, teheneket és kecskéket tereltek. A n�k hosszú, fehér, átlátszó ruhát és szandált viseltek. A férfiak szoknyát és b�, rövid ujjú inget hordtak. A felvonulás hátterében fák és más zöld növényzet látszott. Az alakok világos arcb�re magasan ül� járomcsontokra feszült, hajuk hollófekete, az asszonyok kontyba tekerve viselték, a férfiak rövidre vágva. Arckifejezésük sem ünnepélyes nem volt, sem vidám; valahol a kett� között, mintha vasárnapi sétára indultak volna. A színek élénken virítottak, mintha csak tegnap festették volna fel �ket. A festmény mindkét falat betöltötte. Egyetlen alak sem ismétl�dött. A legtöbbjük fiatal volt, a tízes-húszas éveikben, de akadtak közöttük gyere-kek és öregek is. Néhány �sz hajú férfi bonyolult fejdíszt viselt; �k lehettek a papok. Olyan, mint egy vallási körmenet – mondta Karla. – Ajándékot visznek az istennek vagy egy vezérnek. Schroeder Karla vállára támaszkodva sántikált mellette. Ahogy haladtak el�re a teremben, már több száz alakot számoltak meg. Mindenesetre kellemes, hogy van társaságunk – jegyezte meg Schroeder. – Hátha új barátaink megmutatják nekünk a kijáratot! Határozottan tartanak valahová. Oda nézz! A festmény jellegében megváltozott. Új állatok jelentek meg a képen; hatalmas, nehézkesen baktató, elefántokra hasonlító teremtmények. Annyi-ban különböztek t�lük, hogy testüket gyapjas, szürkésbarna sz�r fedte, melybe virágokat fontak. Csúcsos fejük volt és viszonylag rövid ormányuk. Néhánynak agyara is volt, majdnem olyan hosszú, mint a testük, és úgy kunkorodott, mint egy régimódi szánkó talpa. Az állatokon emberek ültek, mint az indiai elefánthajcsárok. Ez lehetetlen! – nyögte Schroeder. Karla villámsújtottan állt, majd szinte önkívületben lépett el�re, hogy jobban szemügyre vehesse a látványt. Teljesen elfeledkezett arról, hogy Schroedernek � szolgál mankóul. A férfi térdre rogyott. Ó, nagyon sajnálom! – menteget�zött Karla, és felsegítette a férfit. – Tudod, mit jelentenek ezek a képek? Ezen a szigeten fejlett civilizáció élt több ezer évvel azel�tt, hogy az egyiptomiak piramisokat kezdtek építeni. Valószín�leg akkor, mikor a sziget még összeköttetésben állt a szárazfölddel. Ez már önmagában is megdöbbent�. De az a tény, hogy háziasították a mamutokat, egyszer�en hihetetlen! Az a cikkem, amit


134

a mamutok felhasználásáról írtam, csak egy rakás ostobaság! Nálam a primitív ember függ a mamuttól mint élelmiszerforrástól, és felhasználja az állat csontjait és agyarait, hogy fegyvereket és szerszámokat készítsen bel�- lük. Holott az igazság e szerint az, hogy megtanulták, hogyan használják fel ezeket a vad teremtményeket teherhordásra. Ez az évszázad tudományos felfedezése! Újra kell írnunk az összes történelemkönyvet! Osztozom a lelkesedésedben – mondta Schroeder. – De nézzük a dolog gyakorlati oldalát! Soha senki nem fog hallani err�l a felfedezésr�l, ha nem jutunk ki innen. Ó, nagyon sajnálom! Csak ez az egész olyan... – er�lködve fordította el tekintetét a leny�göz� falfestményekr�l. - Mit csináljunk? Schroeder végigvilágított lámpájával a falon. Hagyjuk, hogy barátaink mondják meg nekünk. Ott fenn azok a csi-nos fiatal hölgyek virágot visznek a hegy belsejébe. Azt javaslom, nézzük meg, honnan jönnek, és meglátjuk, ez a járat kivezet-e. Amint látod, nem vagyok olyan állapotban, hogy elindulhassak az olimpián, és a lámpánk is halványul. Karla még egy vágyódó pillantást vetett az alakokra. Igazad van. Menjünk, miel�tt meggondolom magam! Visszaindultak. Alig tettek néhány lépést, mikor orosz beszédet hal-lottak. Grisa és az emberei megtalálták a f�ágba vezet� rést. Schroeder és Karla körbefutottak a fal mentén, és a másik oldalon haladtak tovább. Schroeder bicegve szaladni kezdett. Iszonyúan fájt a lába, de összeszorí-totta a fogát és futott tovább. Az, hogy Karlára támaszkodott, segített egy kicsit, de le is lassította �ket. Lekapcsolták a lámpát. A fénye már úgyis olyan gyenge volt, hogy szinte semmi hasznát nem vették, de ahhoz még mindig elég, hogy az üldöz�iknek jelezzen. Schroeder szabad kezével a falat tapogatta, hogy irányt tartsanak. Az alagút végtelen hosszúnak t�nt. Néhány perc múlva a hangok hangosabbak lettek. Grisa és gyilkos cim-borái szorosan a nyomukban voltak. Schroeder megpróbált nagyobbakat lépni, de csak azt érte el vele, hogy elvesztették a közös ritmust, és még lassabban haladtak. Hamarosan meg kell állnia, és megparancsolni Karlá-nak, egyedül menjen tovább. Már fogalmazta magában a választ Karla tiltakozására, mikor a lány megszólalt. Fényt látok! Schroeder kipislogta az izzadságot a szeméb�l, és a sötétbe meredt. El�ttük egy folt mintha egy árnyalattal világosabb lett volna a teljes sötétnél. Lehet, hogy tévedett az irányokat illet�en, és a faliképek kivezették �ket a hegyb�l? Továbbmentek. A talaj hosszú rámpaszer�en lejtett. A járat hatalmas üregbe vezetett. Ameddig a szem ellát, a teret kétszintes, lapos tetej� házak töltötték be. Az épületek anyaga ezüstös zöld színben ragyogott, mely az egész helyet homályos fénybe burkolta. A hátuk mögül hallatszó durva hangok kirángatták �ket kábulatukból. Ámulattal vegyes félelemmel lépkedtek le a hosszú rámpán a kristály-városba. 28. A NUMA-központ tizedik emeletén található a híres alexandriai könyvtár modern változata. Az egész emeletet elfoglaló, üvegfallal védett számító-gépes központ hatalmas digitális könyvtárral rendelkezik, ahol megtalálható a világ óceánjaival kapcsolatos összes könyv, cikk, minden tudományos adat. Mindez összekötve egy olyan nagy sebesség� számítógép-hálózattal, mely hatalmas adatmennyiség átvitelére képes egy szempillantás alatt. A központ a NUMA számítógépzsenije, Hiram Yeager szellemi gyerme-ke volt, aki az általa teremtett mesterséges intelligenciát Maxnak nevezte el. Az is Yeager ötlete volt, hogy Max n�i személyiséget kapjon, gesztenye-barna hajú, topáz szem�, lágy hangon megszólaló háromdimenziós holog-ramarccal.


135

Paul Trout úgy döntött, kikerüli a flörtöl�s hologramot. Ahelyett, hogy Max központi vezérl�panelét használta volna, ahol Yeager szóban kommunikált a számítógéppel, Trout egy kisebb konferenciaterembe vette be magát az adatközpont egyik sarkában. Hagyományos billenty�zet segítségével csapolta meg Max hatalmas ismeretanyagát. A billenty�zet egy fél falat betölt� hatalmas képerny�vel volt összekötve. A mahagóni asztalnál, szemben a képerny�vel Gamay, dr. Adler, a hullámok tudósa, és Al Hibbet, a NUMA elektromágnesesség szakért�je ült Trout körül. Trout mindenkinek megköszönte, hogy eljött, és elmagyarázta, hogy Austinnak és Zavalának el kellett mennie. Majd beütött valamit a gépbe, és a képerny�n vékony arcú, sötét hajú, kifejez� tekintet� férfi arca jelent meg. Szeretném, ha megismerkednének ezzel az úrral, kinek a zsenialitása hozott ma ide bennünket. László Kovácsot látják, a briliáns magyar elektro-mérnököt. A nevét egyébként Kovaachnak kell ejteni, és az „a” bet�n ékezet is van. Kovács. Ez a kép a harmincas éveiben készült róla, mikor a forradalmian új elektromágneses elméletén dolgozott. És ez történhet, ha egy zseniális tudományos elméletet rossz célra használnak. Trout képet váltott, és a kettéosztott képerny�n két m�hold-felvétel látszott. Balra a Southern Belle-t elsüllyeszt� gyilkos hullámok voltak látha-tók. A másik oldal a hatalmas örvényt mutatta, ahogy az �rb�l látszott. Hagyta, hogy a képek önmagukért beszéljenek. Mi, akik most ebben a szobában ülünk, arra a következtetésre jutottunk, valaki a Kovács-elméletre alapozva, elektromágneses hullámok-kal okozta ezeket a rendellenességeket. Mint tudják, Gamay és én elmen-tünk Los Alamosba, és beszéltünk valakivel, aki szakért�nek tekinthet� Ko-vács munkássága terén. Meger�sítette gyanúnkat, hogy emberi tevékenység tanúi vagyunk, és azt állítja, ez a fajta elektromágneses manipuláció pólus-cserét okozhat. Feltételezem, a mágneses sarkok felcserél�désér�l beszélünk – szólalt meg dr. Adler. Bárcsak így lenne! – szólt közbe Gamay. – Attól tartok azonban, geológiai pólusváltással kell számolnunk, ahol a földkéreg ténylegesen elcsúszik a bels� magon. Nem vagyok geológus – mondta Adler –, de ennek nagyon katasztrófaszaga van. Igazából lehet, hogy a végítélet napjáról beszélünk. – Gamay bájos mosolya semmi vidámságot nem tükrözött. Kijelentését súlyos csend fogadta. Adler a torkát köszörülte. Mintha a „lehet” szót hallottam volna. Ezek szerint van egy kis játékterünk? Nagyon boldog lennék, ha ez az egész helyzet csak játék lenne. De az igaz, merült fel bennünk némi kétely is. Nem tudjuk igazán, mennyire megbízható a Los Alamos-i forrásunk, így Paul kitalálta, hogyan tesztelhet-nénk a Kovács-elméletet. Hogyan? – érdekl�dött Adler. Szimuláljuk – mondta Trout. – Ahhoz hasonlóan, ahogy ön a labora-tóriumában használja a hullámgépet vagy a számítógépes modelleket. Kovács csak általánosságban írt az elméletér�l – jegyezte meg Hib-bet. A specifikumokat kihagyta. Így igaz – mondta Gamay. – De saját kiadásban elkészítette az elméletének egy részletesebb összefoglalását. Ezt használta alapul a nyomtatásban megjelent tudományos dolgozataihoz. Csak egyetlen példány létezik bel�le. Bárcsak megszerezhetnénk! – sóhajtott Adler. Gamay szó nélkül elé csúsztatta a Kovács-dossziét. Adler óvatosan felvette az iratokat az asztalról, a borítón meglátta a nevet: Kovács László. Végigfutott a megsár-gult oldalakon. Hiszen ez magyarul van! – mondta.


136

Az egyik NUMA-fordítónk készített egy angol változatot. A matematika nemzetközi nyelv, azzal nincs probléma. A tesztelés más dolog. Aztán eszembe jutott a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium, ahol a tudósok kitalálták, hogyan tesztelhetik a nemzetközi egyezmények megszegése nél-kül a nukleáris bombáinkat. Tesztelik a bomba elemeit, bekalkulálnak olyan tényez�ket, mint az anyag min�ségromlása, majd az összes adatot betáp-lálják egy számítógépbe, amely lefuttat egy szimulációt. Azt javaslom, mi is csináljuk hasonlóképpen. Egy próbálkozást mindenesetre megér - mondta Hibbet. Trout leült a billenty�zet elé, beütött valamit, és a képerny�n megjelent a föld. A képen egyik szelete hiányzott, mint egy narancsgerezd, hogy láthatók legyenek a föld bels� rétegei: a folyékony vas maghéj, a köpeny és a kéreg. Esetleg magyarázhatná az ábrát, Al – javasolta. Örömmel. A föld úgy viselkedik, mint egy nagy rúdmágnes. A bels�, szilárd vasmag eltér� sebességgel forog, mint a küls�, olvadt vas maghéj. Ennek az eltér� mozgásnak a dinamóhatása hozza létre a mágneses mez�t, amit geodinamónak is nevezünk. A kép váltott, most a teljes föld látszott. Az egyik pólusról vonalak indultak ki az �rbe, majd visszaíveltek a másik pólusba. Ezek a mágneses er�vonalak – magyarázta Hibbet. – Ezek alkotják a földet körülvev� mágneses teret, ezek teszik lehet�vé a mágneses irányt� használatát. Ami még nagyon fontos; a magnetoszféra harminchét mérföl-des sávban veszi körül a földet. Olyan burkot képez, mely véd bennünket a káros napszélt�l és a földet az �rb�l folyamatosan bombázó halálos részecs-kék tömegét�l. Trout újabb képet mutatott. A világ térképét látták. Az óceáni területeket kék és arany foltok jelezték. Az 1990-es években a tudósok minden adatot összegy�jtöttek, amit a föld olvadt magjáról tudtak. És betáplálták egy szuperkomputerbe – mondta Trout. – Mindenféle adatot: h�mérsékletet, viszkozitást, méreteket. Azt találták, hogy a föld pólusai nagyjából minden százezer évben felcserél�dtek, általában akkor, mikor az egyik gyengülni kezdett. Úgy t�nik, újabb ciklus közeledik. A földön természetes póluscsere megy végbe? – kérdezte Adler. A jelek szerint igen – mondta Trout. – A föld mágneses mezeje mintegy százötven évvel ezel�tt kezdett komolyan gyengülni. Azóta tíz-tizenöt százalékkal csökkent az ereje, és a mágneses tér gyengülése felgyor-sult. Ha ez a tendencia folytatódik, a f�mez� egyre csökken, majdnem elt�-nik, majd ellentétes polaritással újra megjelenik. Az irány t�k déli irányba fognak mutatni – mondta Hibbet. Igen. A mágneses pólusváltás egy sor zavaró eseményt váltana ki, de a következménye minimális lenne. A legtöbbünk túlélné és alkalmazkodni tudna az új helyzethez. A kutatások szerint a mágneses pólus már sokszor felcserél�dött. Hérodotosz is írt arról, hogy a nap ott kél föl, ahol nyugodni szokott – mondta Gamay. – A hopik legendái megemlítik a káoszt, ami akkor kelet-kezik, mikor a földet a világmindenségben tartó két iker elhagyja a helyét. Ezek �si pólusváltások magyarázatai is lehetnek. Bár a legendák nagyon érdekesek, és gyakran van bennük egy szemernyi igazság is, mi, akik e körül az asztal körül ülünk, inkább a tudo-mány terén vagyunk jártasak – mondta Adler. Ezért is nem említettem a jöv�belátókat és áltudósokat, akik a világ végét jósolják – mondta Gamay. – A pólusváltás fogalma teljesen össze-mosódott az Atlantiszról és �si �rhajósokról szóló elméletekkel. Hullámszakért�ként hatalmas er�kkel foglalkozom – mondta Adler. – De egy adott világ küls� felszínének elcsúszása hihetetlennek t�nik számomra.


137

Más helyzetben én is egyetértenék – mondta Gamay. De a lávafolyásokat tanulmányozó, földmágnesességgel foglalkozó tudósok kimutatták, hogy a földfelszín elmozdult a mágneses északhoz képest. Észak-Amerika valaha a déli féltekén feküdt, rajta haladt át az Egyenlít�. Einstein úgy vélte, ha a sarki jégsapkákon elegend� jégmennyiség halmozódik fel, bekövetkezhet a csere. A tudósok úgy találták, körülbelül félmilliárd évvel ezel�tt a föld tektonikus lemezei jelent�s mértékben átrendez�dtek. A korábbi Északi- és Déli-sark az Egyenlít� tájára vándorolt, a mostani pólusok pedig korábban az Egyenlít� pontjai voltak. Olyan folyamatról beszél, amely millió, esetleg milliárd éveken keresztül zajlik – ellenkezett Adler. Trout újra a számítógépes szimulálásra terelte a szót. – Éppen ez az, amiért a jelent kicsit szorosabban kell szemügyre vennünk. A képerny�n látható ábra a föld mágneses mez�it mutatja. A kék foltok a befelé irányuló mez�ket jelentik, az arany foltok a kifelé irányulókat. A brit haditengerészet háromszáz éve rögzíti a mágneses és a tényleges északi irányt, ami megle-het�sen nagy adatbázist eredményez. Amit látunk, az a kék szigetek számá-nak növekedése. Ez pedig olyan mágneses anomáliákat jelez, ahol a fluxus ellentétes irányú – állapította meg Hibbet. Az a nagy folt a Dél-atlanti Anomália, ahol a mez� már most is rossz irányban áramlik – mondta Trout. – Az anomália növekedése a század-forduló táján gyorsult fel. Mindez jól egyezik a Magsat adataival, melyek az Északi-sark táján és Dél-Amerika alatt mutatnak gyenge területeket. A meg-figyelések összhangban állnak a számítógépes szimulációkkal is, és egy pólusváltás kezdetének lehet�ségét vetik fel. A bemutató meggy�z� volt abból a szempontból, hogy geológiai és mágneses pólusváltások már fordultak el� a történelem folyamán – mondta Adler. – De itt most arról beszélünk, képes-e az ember kiváltani egy ilyen eseményt. Nagykép�ség lenne ilyet állítanunk. Az ember sok mindenre képes lehet, de a mi szánalmas er�lködésünk csak nem bírja a bolygó teljes felszínét elcsúsztatni! Kész �rültségnek látszik, hát nem? – vigyorgott Trout. – Ön az elektromágneses szakért� – fordult Hibbethez. – Ön mit gondol? Hibbet a képerny�t nézte. Fogalmam sem volt róla, hogy a déli anomáliák ilyen gyorsan n�ttek! – Gondolataiba merülve hallgatott egy kicsit, majd szavait gondosan megválogatva folytatta. - Amivel László Kovács foglalkozott, az az anyag és az energia természete. Felfedezte, hogy az anyag oszcillál az energia- és az anyagállapot között. Az energiára nem vonatkoznak a tér és az id� szabá-lyai, így az átváltás az egyik fázisból a másikba azonnali, ráadásul az anyag követi az energiát. Hogy a kérdésre válaszoljak, meg kell vizsgálnunk a föld, elektromágneses jellemz�it. Ha az elektromágneses energia egy bizo-nyos módon megváltozik, az anyag – a mi esetünkben a földkéreg – követni fogja. Tehát azt mondja, a geológiai pólusváltás lehetséges – állapította meg Gamay. Azt mondom, egy ember által kiváltott mágneses póluscsere a maga rövid ideig tartó, de annál intenzívebb hatásával könnyen visszafordítha-tatlan geológiai elmozdulást idézhet el�, különösen most, hogy egy termé-szetes váltás is kialakulóban van. Mindössze egy pöccintésre van szükség. Az elektromágneses energiának egy pici lökete vagy kisülése, mely a mez�t megváltoztatja, változásokat okozhat az anyagban is. A maghéjban vagy a mágneses mez�ben keletkezett ciklonszer� törések lehettek felel�sek a szörnyhullámokért és az örvényért is. Itt nem a tektonikus lemezek lassú elmozdulásáról van szó. Az egész bolygó szerkezete egy szempillantás alatt változhat meg. Milyen eredménnyel? – kérdezte Gamay.


138

Katasztrofálissal. Ha a kéreg elcsúszik az olvadt magon, fellép a tehetetlenségi er�. Az elmozdulás egész kontinenseken végigsöpr� cunamikat válthat ki, hurrikánnál is er�sebb szelet kavarhat. Jelent�s láva-ömléssel járó földrengések és vulkánkitörések keletkeznének. Drasztikus klímaváltozásokra és sugárzási viharokra kellene számítani. – Kis szünetet tartott. – Bizonyos fajok elt�nésével is határozottan számolni kell. Az elmúlt néhány évtized során megn�tt az er�teljes természeti jelenségek száma – mondta Gamay. – Kíváncsi vagyok, nem figyelmeztet� jelekr�l van-e szó. Lehetséges - mondta Hibbet. Miel�tt a frászt hozzuk saját magunkra, térjünk vissza a tényekhez! – javasolta Trout. – A Caltecht�l és a Los Alamosból származó pólusváltás-szimulációkat vettem alapul. Betápláltam hozzá a dr. Adler által az óceán zavarairól írott dolgozatot, valamint az Al által készített anyagot a kis-frekvenciás elektromágneses sugárzás felhasználásáról. Szintén figyelembe vettük különböz� áramlatok hatását az olvadt maghéjban, ahol a föld mág-neses er�tere keletkezik. Az egyenlet utolsó komponense a Kovács-elmélet. Ha mindannyian készen állunk... – Beírt valamit a számítógépbe. A földgömb elt�nt, helyette egy üzenet jelent meg a képerny�n. ÜDVÖZLÖM, PAUL. HOGY VAN A KÜLÖNLEGES CSOPORT LEGJOBBAN ÖLTÖZÖTT FÉRFI TAGJA? Max azonosította a belép� kódja alapján. Trout feszengett a széken, gondolatban visszasírta azokat az id�ket, mikor a számítógépek kevesebbet tudtak. Begépelte: HELLÓ, MAX. KÉSZEN ÁLLUNK A SZÁMÍTÓGÉPES MODELLEZÉSRE. CSUPÁN ELMÉLETI PROBLÉMAKÉNT ÉRDEKLI A DOLOG, PAUL? NEM. Max néhány másodpercig nem válaszolt, ami nagyon szokatlan reagálás volt a rendkívül gyors komputert�l. ENNEK AZ ESEMÉNYNEK NEM SZABAD BEKÖVETKEZNIE! Trout a képerny�re meredt. Csak képzelte, vagy Max valóban ijedtnek t�nt? Begépelte a kérdést: MIÉRT NEM? A FÖLD TELJES MEGSEMMISÜLÉSÉT OKOZZA. Trout nagyot nyelt. Egyetlen szót ütött be: HOGYAN? FIGYELJEN! A képerny�n újra megjelent a földgömb, és az óceán arany foltjai mo-zogni kezdtek. A Dél-atlanti Anomália piros foltja összefolyt a többi azonos szín� folttal, míg Dél-Amerika és Dél-Afrika alatt az egész óceán vörösen lángolt. Aztán a kontinensek elkezdték megváltoztatni a helyzetüket. Észak- és Dél-Amerika 180 fokkal elfordult, most az oldalukon feküdtek. Az Egyenlít� két pontja lett az Északi- és a Déli-sark. Az egész földön hatalmas er�sség� felszíni jelenségek söpörtek végig, mint valami járvány. Trout újabb kérdést ütött be, és lélegzetét visszafojtva várta a választ. VAN MÓD ENNEK AZ EGÉSZNEK A SEMLEGESÍTÉSÉRE? IGEN. NEM SZABAD HAGYNI, HOGY ELKEZD�DJÉK. A FO-LYAMAT VISSZAFORDÍTHATATLAN. HA MÁR ELKEZD�DÖTT, MEG LEHET ÁLLÍTANI VALA-HOGY? NEM ÁLL ELEGEND� ADAT A RENDELKEZÉSEMRE, HOGY MEGVÁLASZOLJAM A KÉRDÉST. Trout tudta, ennél többre nem jut. A többiekhez fordult. Adler és Hibbet úgy nézett ki, mint akik épp most kaptak jegyet Kharón ladikjára. Gamay ugyanúgy megdöbbent, de arcán nyugalom ült, szemében elszántság lobogott.


139

Van itt valami, aminek egyszer�en nincs értelme. Miért csinálna bárki olyasmit, ami a világnak, vele együtt neki is a végét jelentené? Trout megvakarta a fejét. Lehet, hogy csak a közmondásos játék a t�zzel esetér�l van szó. El�fordulhat, nem tudják, milyen veszéllyel jár, amit csinálnak. Gamay a fejét rázta. Soha nem fogom megérteni, hogyan lehet a fajunk ennyi �rültségre képes! Vigasztalódj! – mondta Trout. – Bocs az akasztófahumorért, de ha ez az �rültség megtörténik, nem lesz többé semmiféle faj! 29. Ivanov kapitány leginkább olyan amerikaiakkal találkozott, akik kaland-túrára indultak a Kelet-szibériai-tengeren. Többnyire jómódú középkorúak voltak, fényképez�gépekkel, látcsövekkel felfegyverkezve, akik h�sies elszántsággal várták, hogy egy-egy ritka madarat pillantsanak meg. Azt a két férfit azonban, akik leereszkedtek az égb�l és úgy léptek a hajójára, mintha az övék lenne, más fából faragták. Az Austint és Zavalát szállító hidroplán a Vrangel-szigett�l észak- nyugatra érte utol a Kotelnyij orosz jégtör�t, és t�le néhány száz lábnyira szállt le a vízre. Ivanov kapitány leeresztetett egy csónakot, hogy átszállítsa a gép utasait. A fedélzeten várta �ket. Kíváncsi volt arra a két amerikaira, akiknek olyan politikai kapcsolataik vannak, hogy személyes szolgálatukra rendeljék az � hajóját. Els�ként egy széles vállú, világos hajú férfi mászott fel a létrán. Kék szeme szinte világított bronzbarna arcából. �t egy karcsúbb, sötétebb b�r� férfi követte az egyetemi évek alatt bokszolással töltött órákból maradt laza, atletikus mozgással. Integettek a felszálláshoz tovasikló gépnek. A kapitány el�bbre lépett és bemutatkozott. Bosszúsága ellenére ragasz-kodott a tengeren bevett normákhoz. A két férfi határozott kézfogása, a barátságos mosolyuk mögött felfedezhet� nyugodt magabiztosság elárulta, nem a szokványos madárles�k érkeztek. A kék szem� szólalt meg. Köszönjük, hogy fogad bennünket a fedélzetén, Ivanov kapitány. Kurt Austin vagyok, ez itt pedig a barátom és munkatársam, Joe Zavala. A NUMA-nál, a Nemzeti Vízalatti és Tengerészeti Ügynökségnél dolgozunk. A kapitány szigorú vonásai ellágyultak. A tengeren töltött évei során már többször találkozott a NUMA tudósaival, és mind az ügynökség hajói, mind pedig embereinek szakmai hozzáértése leny�gözte. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a vendégeim lesznek. Utasította az els� tisztet, adja ki a parancsot az indulásra. A vendégeket meghívta a kabinjába, és a szekrényb�l kivett egy üveg vodkát. Mennyi id�nk van a kikötésig? – kérdezte Austin. Körülbelül két óra alatt érünk Elefántcsont-sziget közelébe – mondta a kapitány. Akkor most kihagyjuk a vodkát. Oda tudunk érni hamarabb? Természetesen – mondta a kapitány. – Ha növeljük a sebességet. De nem vagyok hozzászokva, hogy idegenek írják el� nekem, milyen gyorsan vezessem a hajómat! Nem lehetett nem észrevenni a rosszallást a kapitány hangjában. – Lehet, hogy mégis kérünk abból a vodkából. Mit szólsz hozzá, Joe. Semmi jónak nem vagyok elrontója. A kapitány színültig teleöntött három poharat és továbbadta �ket. Koccintottak, és a két NUMA-s férfi egy mozdulattal bedobta az italt. A kapitány elismer�en bólintott, mivel azt várta – remélte –, hogy vendégei leveg� után kapkodnak majd a tömény italtól.


140

Austin megdicsérte a vodkát. Elnézését kérjük, kapitány úr, amiért eltérítjük a hajóját, de fontos, hogy amilyen gyorsan csak lehet, Elefántcsont-szigetre érjünk. De ha annyira sietnek, miért nem repültek egyenesen oda? Szeretnénk úgy érkezni, hogy a jelenlétünkr�l ne tudjanak. Ivanov hahotázva nevetett. A Kotelnyij nem éppen láthatatlan! Éppen ezért fontos, hogy a hajó látótávolságon kívül maradjon. Onnan majd egyedül megyünk. Ahogy kívánják. Elefántcsont-sziget elhagyatott hely. Mindössze néhány �rült tudóssal találkozhatnak, akik gyapjas mamutot akarnak kló-nozni. Tudunk az expedícióról – mondta Austin. – Ezért vagyunk itt. Az egyik tudós egy fiatal n�, Karla Janos. Úgy hisszük, veszélyben van. Miss Janos is a Kotelnyij utasa volt. Milyen veszély fenyegeti? Úgy hisszük, van a szigeten néhány ember, akik meg akarják ölni. Nem értem! Nincs túl sok információnk. Csak azt tudjuk, oda kell érnünk a szi-getre, amilyen gyorsan csak lehetséges! Ivanov kapitány felkapta a telefont, és utasította a gépházat, teljes sebes-séggel haladjanak. Austin felhúzta a szemöldökét. Karla Janos bizonyára nagyon figyelemreméltó hölgy lehet. A vén orosz tengeri rókát nyilván-valóan elb�völte. Lenne még egy kérésünk, ha lehetséges. Van a hajón olyan szabad rész, ahol nem zavarjuk a legénységet, ha Joe-val munkához látunk? Természetesen. A tatfedélzeten b�ven van hely. Két nagy táskát hoztunk magunkkal. Odahozatná hátra? Azonnal kiadom az utasítást. Még valami – mondta Austin, ahogy felálltak. Ezek az amerikaiak ki nem fogynak a kívánságokból! Igen? – kérdezte morcosan. Ne rakja el azt a vodkát! – vigyorgott Austin. – Szeretnénk inni egyet arra, hogy Miss Janos biztonságban visszatérjen. A kapitány mogorva pillantását széles vigyor váltotta fel. Csont-ropogtató módon hátba veregette el�bb Austint, aztán Zavalát, majd a fedél-zetre vezette �ket. Összetrombitált egy sereg matrózt, akik a két csomagot a felépítmény mögé cipelték. Miután a kapitány távozott, hogy a dolga után nézzen, a legénység ámu-lattal figyelte, ahogy Austin és Zavala el�szed a táskából egy kör alakú fém-vázat. A hátizsákként hordozható alumíniumcs� egy kisméret�, kétütem� motort, egy 2,5 gallon �rméret� üzemanyagtartályt és egy négylapátos propellert rejtett. A vázat egy keskeny üléshez rögzítették. Ezután a keretet huzalokkal összekötötték egy eltéphetetlen nejlonleped�vel, amit a fedél-zeten teregettek ki. Rövid id� alatt összeszerelték a francia X-Presso Kaland motoros sárkányrepül�t. Úgy néz ki, mintha a ventilátort keresztezték volna a borbélyszékkel. Bocs, de az Apache helikopter nem fért be a zsákba – mondta Austin. Jobb lesz, ha összeszedjük a cuccunkat – sürgette Zavala. A többi poggyász a kabinban várt rájuk. Austin pisztolytáskát húzott el� a katonai vászonzsákból, ellen�rizte, Bowen revolvere meg van-e töltve, tartalék l�szert pakolt be. Zavala egy Heckler & Koch 45-ös modellt hozott magával, melyet a hadsereg különleges egységei számára fejlesztettek ki. Vittek magukkal m�holdas helyzetmeghatározót, tájolót, hordozható rádió-kat, els�segélycsomagot és egyéb vészhelyzetben használatos felszerelést. A nehézkes ment�mellények helyett


141

felfújható úszóövet csatoltak fel, a nyirkos hideg ellen pedig a gyapjúöltözetük fölé vett vízhatlan öltözékkel védekeztek. Egy matróz kopogott az ajtón, és továbbította a kapitány meghívását a hajóhídra. Mikor a kormányosfülkébe léptek, Ivanov a radar képerny�jéhez intette �ket, és egy hosszúkás villogó foltra mutatott. Ez Elefántcsont-sziget. Mintegy tíz kilométerre vagyunk a parttól. Milyen közel szeretnének menni? A jégfoltokkal tarkított zöld vízr�l könny� pára szállt fel. Az ég bebo-rult, a látótávolság egy mérföldnél is kevesebb volt. Valaki figyelje távcs�vel a partot! – mondta Austin. – Amikor felt�nik a sziget, vessünk horgonyt! A kapitány kiteregetett egy térképet. A f� kiköt� a sziget déli partján található, de körben számtalan kisebb öböl és nyílás akad. Miután Zavalával egyeztetett, Austin úgy döntött, el�ször a kutató-csoport f�hadiszállását nézik meg, aztán a folyót követve haladnak a sziget belseje felé. Nagyjából két órára elegend� üzem anyagunk van, így sz�kre kell szabnunk az útitervet – mondta Austin. Újra átvették a tervet. A megbeszélésnek az �rszem jelentése vetett véget. Elértek a szigethez. Hálásak vagyunk a segítségéért – köszönte meg Austin a kapi-tánynak. Semmiség az egész. Miss Janos a lányomra emlékeztetett. Kérem, tegyenek meg mindent, hogy megvédjék. Austin kérésére a hajó úgy állt meg, hogy a tat szélirányba essen, a fedélzet egy részét pedig letakarították a felszálláshoz. Austin örömmel látta, hogy a szél csak tízmérföldes sebességgel fúj. Nagyobb szél vissza-nyomhatná �ket. Azt is tudta, hogy a leveg�ben er�sebb lesz, mint a talaj mentén. El�ször a szárny nélkül próbálták el a felszállást. A tandemrepülésnél arra kellett figyelni, hogy szinkronban fussanak neki, és finoman rugasz-kodjanak el. Nem rossz – mondta Austin az els� ügyetlen kísérletük után. Zavala a legénység tagjaira nézett, akik a derültséggel vegyes szörnyülködéssel figyelték a gyakorló nekifutásokat. – Lefogadom, orosz barátaink még soha nem láttak négylábú kacsát. Legközelebb már jobban csináljuk. Austin önbizalma megalapozatlannak bizonyult. Félúton összegaba-lyodtak és elestek. Az ezt követ� két gyakorló nekifutás viszont majdnem tökéletesre sikerült. Feltették a maszkokat, kiterítették a paplant a fedél-zeten, kifeszítették a vezérl� zsinórokat, és hozzáer�sítették a hátra vehet� motorrészhez. Austin megnyomta az indítógombot, és a motor halkan züm-mögni kezdett. A propeller keltette légáram felfújta a paplanerny�t, és az elemelkedett a fedélzetr�l. Austin megszorította a kézi szívatót, hogy kicsit felpörgesse a motort, majd megkezdték esetlen, négylábas nekifutásukat a far felé, és nekilendültek a szélnek. Az belekapott a háromszáz négyzetláb felület� erny�be, és felrántotta �ket a leveg�be. Austin növelte a teljesítményt, és emelkedni kezdtek. A sárkányrepül� percenként háromszáz lábbal tudott emelkedni, most azonban a dupla teher miatt nehézkesebben kapaszkodott. Végül azért mégiscsak elérték az ötszáz láb magasságot. Austin meghúzta a bal oldali zsinórt, ami lejjebb hozta a szárny bal végét, és a sárkányrepül� balra kanyarodott. Óránként huszonöt mérföldes sebességgel szálltak a sziget felé. Ahogy a szárazföld közelébe értek, Austin mindkét szárnyvéget lejjebb húzta, mire fokozatosan ereszkedni kezdtek. A kiköt� jobb oldalán lév� földnyelv fölött érték el a szigetet. Kört leírva elröpültek a térképen is látott elhagyott homokos partszakasz,


142

majd a folyó fölött. A folyó mellet Austin megpillantott egy tárgyat, de a sárkányrepül�t körülleng� párában nem lehetett kivenni a részleteket. Ott lent van egy test! – kiáltott Zavala. Austin még lejjebb eresz-kedett. A test egy kis felfújható ment�tutajban hevert a parton, még éppen biztonságos távolban a folyó sodrásától. Hosszú, �sz haja volt. Szembe-fordult a széllel, leállította a motort, és visszahúzta mind a két fékkart. A szárnynak ejt�erny�ként kellett volna viselkedni, és nekik talpra kellett volna landolniuk. De túl gyorsan és túl magasról szálltak le. A térdük megbicsaklott, és mindkett�jük orra felszántotta a part homokját, de lega-lább lent voltak. Összecsukták a szárnyat, levették hátukról a motort, és odasiettek a csónakban magzati pozícióban összekuporodott n�i testhez. Austin legug-golt a tutaj mellé, hogy kitapintsa a n� pulzusát. Nagyon gyengén vert, de életben volt. Óvatosan a hátára fordították. A bal válla alatt vérfolt terjen-gett a kabátján. Austin el�szedte csomagjából az els�segély-felszerelést, Zavala pedig megpróbálta kicipzározni a dzsekit, hogy szemügyre vehessék a sebet. A n� nyöszörgött, de kinyitotta a szemét. Mikor az idegeneket meg-látta, félelem költözött belé. Minden rendben! – nyugtatta Zavala lágy hangon. – Segíteni akarunk. Austin a n� szájához emelte a kulacsát, és itatott vele egy korty vizet. Az én nevem Kurt, ez itt pedig a barátom, Joe – mutatkozott be Austin, mikor a szín kezdett visszatérni a n� arcába. – Meg tudja mondani, hogy hívják? Maria Arbatov – mondta elhaló hangon. – A férjem... - Elhallgatott. Az expedícióhoz tartozik, Maria? Igen. Hol vannak a többiek? Meghaltak. Mind meghaltak. Austin úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. És a fiatal n�? Karla Janos? Nem tudom, vele mi történt. Elvitték. Ugyanazok, akik önt lel�tték? Igen. Elefántcsontvadászok. Lel�tték a férjemet is, Szergejt, és a két japánt. Hol történt mindez? A régi folyómederben. Visszamásztam a táborunkba, és vízre tettem a tutajt. – A szemhéj a vibrálni kezdett, majd újra elvesztette az eszméletét. Megvizsgálták a vállát. A sérülés nem volt életveszélyes, de Maria sok vért vesztett. Zavala kitisztította, majd bekötözte a sebet. Austin a rádióján a Kotelnyijt hívta. Sebesült n�t találtunk a parton – közölte a kapitánnyal. Miss Janost? Nem. Maria Arbatovot, az expedíció egyik tudósát. Orvosi ellátásra van szüksége. Azonnal küldök egy csónakot az egészségügyi tiszttel. A lehet�ségekhez képest kényelembe helyezték Mariát. Megérkezett a csónak két matrózzal és a tiszttel. Óvatosan beemelték a n�t, és már indul-tak is vissza a jégtör�höz. Austin és Zavala ismét magukra er�sítették a sárkányrepül�t. A felszál-lás most sokkal simábban ment, mint a hajóról. Ahogy elég magasra emel-kedtek, Austin a folyóval párhuzamosan haladt. Maria szavai után er�sen meresztették a szemüket, hogy id�ben észrevegyék az elefántcsont-vadászokat. Néhány perc múlva puhán landoltak a régi kunyhók mellett. El�vették a fegyverüket, és óvatosan lépkedtek a telep felé. Austin ellen�rizte a nagy sátort, Zavala fedezte. A szemetesben tojás-héjat találtak, bizonyítva, nemrégen reggelizett itt valaki. Egy kivételével minden épület nyitva volt. Egy k�darabbal verték a lakatot, ami nem engedett. A korhadt fából viszont kifordultak


143

a vaspántot tartó szegek. Kinyitották az ajtót, bementek. Pézsmaillat csapott az orrukba. A nyitott ajtón bees� fénysugár az asztalon kiterített sz�rös állatra esett. Ilyet aztán nem látsz a washingtoni állatkertben! – ámult Zavala. Austin a fagyott test fölé hajolt, megvizsgálta a vaskos ormányt, vi-szonylag rövid agyarakat. Hacsak nem nyitottak egy �skori részleget. Ez itt úgy néz ki, mint egy mamutbébi. Elképeszt�en jó állapotban maradt meg. Mintha gyorsfagyasztották volna. Miután néhány percig még tanulmányozták a fagyott állatot, kimentek. Austin lábnyomokat fedezett fel a talajban, melyek a folyóval párhuzamos ösvényhez vezettek. Egy alacsony dombról újból felszállva a folyó kanyar-gását követték. Úgy gondolták, Maria Arbatov nem lehetett messze a folyótól, mikor lel�tték. Egy sz�k kanyon elágazásánál Austin hátrom testet pillantott meg. Tettek egy kört a terület fölött, de senki mást nem láttak. A szurdok szélére tették le a sárkányrepül�t. Lemásztak a meredek falon. A három férfit lel�tték. Austin összeszorí-tott foggal nézte �ket, kék szeméb�l elt�nt minden melegség. Maria Arba-tov szívfájdító menekülésére gondolt, és megfogadta, bárki követte el ezt a gaztettet, megfizet érte. Zavala a kavicsos homokban látható nyomokat tanulmányozta. Ezek a fickók aztán nem tör�dtek azzal, hogy eltüntessék a nyomaikat! Nem lesz nehéz követni �ket. Menjünk, tegyük tiszteletünket náluk! Pisztollyal a kézben lopakodtak el�re a kanyargó vízmosásban. Egy forduló után újabb holttestre bukkantak. Zavala letérdelt a halott férfi mellé. Szúrt sérülés a két lapocka között. Különös! Ezt az urat nem l�tték le, mint a másik hármat. Kíváncsi vagyok, ki lehet. Austin hanyatt fordította a testet, szemügyre vette a borotválatlan, ápo-latlan arcot. Nem valószín�, hogy a kereskedelmi kamara ülésén ilyen pofával találkozna az ember! A halott körül a talaj dulakodásról tanúskodott. A távolodó lábnyomok között Austin két kisebb, n�it is felfedezni vélt. Még halkabban osonva haladtak a szurdokban, végül olyan helyre értek, ahol a lábnyomok meg-sz�ntek, és a part egy része leszakadt. Kimásztak a vízmosásból, és a fagyos talajon újra rábukkantak a nyo-mokra. Bár nyílt terepen haladtak és mérföldekre elláttak, néhány tengeri madár kivételével él�lénynek színét sem látták. A lábnyomok egy lankás völgyön keresztül a barlang bejáratához vezettek. Valaki bányászkodott egy kicsit – mondta Zavala. Ragyogó következtetés, Sherlock! – Austin felemelt egy hordozható kompresszorhoz csatlakoztatott légkalapácsot, mely a bejárat mellett hevert. Zavala figyelmesen megvizsgálta a lyuk körüli megperzsel�dött k�tör-meléket. Oké, Watson. Valaki robbantgatott is egy kicsit. Még egy órája sem vagyunk itt, de máris eljutottam oda, hogy nem szeretem Elefántcsont-szigetet. Bemászott a lyukba, majd egy perc múlva a fejét rázva újra felbukkant. Kész öngyilkosság. Nem tudhatjuk, milyen messzire vezet. És még csak egy zseblámpánk sincs. Visszamentek a sárkányrepül�höz, újra felhívták a jégtör�t, és megkér-ték Ivanovot, küldjön embereket a hullákért, és hozzanak lámpákat. Azt javasolta, fegyver is legyen náluk. Mivel tudta, a kapitányt mennyire érdekli Karla sorsa, elmondta neki, bízik benne, hogy a lány még életben van. A kapitány tájékoztatta �ket, hogy Maria Arbatovot ellátták, és jól van. Sok szerencsét kívántak egymásnak, majd befejezték a beszélgetést.


144

Pár perc múlva egy kisebb dombról újra felszálltak, ezúttal egy részeg albatrosz kecsességével. Magasra emelkedtek, és körbe kezdtek a sziget fölött. Bár Austin alaposan átnézte a térképet, most mégis meglep�dött a sziget méretén. Egy óránként huszonhat mérföldes utazási sebességre képes légijárm�höz képest túl nagy területet kellett lefedniük. A felszállási helyet tekintve középpontnak, csigavonalban haladtak, így kis átfedéssel nagy kiterjedés� terepet tudtak átvizsgálni. Csak jellegtelen permafrosztot láttak. Austin már éppen visszafordulni készült, hogy talál-kozzanak a hajóról érkez� csoporttal, mikor Zavala valamit a fülébe kiáltott. Tekintetével Zavala kinyújtott karját követve megpillantott a vulkán oldalán határozottan kirajzolódó nyiladékot. Közelebb érve látták, hogy nem természetes képz�dményr�l van szó, hanem a hegy oldalába vágott szerpentinr�l. Nyilvánvalóan emberi kéz m�ve volt. Útnak t�nik – mondta Austin. Én is úgy vélem. Megnézzük? A kérdés felesleges volt. Austin már fordult, és máris a kráter szegélye felé siklottak.


145

30. A hatalmas barlang boltozata alatt megbúvó föld alatti város rácshálózat mintájára épült. Az �si metropolisznak a naptól elzárva teljes sötétbe kellett volna burkolóznia, az viszont az épületekb�l és az utcakövekb�l sugárzó ezüstös zöld fényben fürdött. Mit�l világít minden? – kérdezte Schroeder, miközben Karla mellett bicegett az egyik utcán. Az egyik geológia kurzusom részeként a fénykibocsátó ásványokról is tanultam – mondta Karla. – Egyes ásványok ultraibolya sugarak hatására világítanak. Egy másik típus radioaktív sugárzás vagy vegyi folyamatok hatására bocsátanak ki fényt. De ha jól gondoljuk, és egy kih�lt vulkán belsejében járunk, akkor egy h� hatására kialakult termolumineszcencia tanúi vagyunk. Lehet, hogy ez a régi magmakamra? Lehetséges. Nem tudom. Egy dologban azonban abszolút biztos va-gyok. Mi az, kedves? Csodálattal szemlélte a körülöttük csillogó díszes épületek sorát. Idegenek vagyunk egy idegen világban. Miután kiértek a városba vezet�, freskóval díszített alagútból, hatalmas, gyámkövekkel megtámasztott k�ív alatt haladtak át, majd egy széles lejt�n tágas térre jutottak, melynek közepén hatalmas k�tömbökb�l épített lépcs�s piramis emelkedett. A felvonulás motívuma, benne a háziasított mamu-tokkal, a piramis küls� falán is folytatódott, bár a színek nem voltak olyan élénkek, mint az ide vezet� folyosón. Karla úgy vélte, papoknak épített templom vagy a téren összegy�lt emberekhez beszélni kívánók számára készített szónoki emelvény el�tt állnak. A város szívébe körülbelül ötven láb széles kövezett sugárút vezetett. Úgy sétáltak végig a f�úton, mint a Broadway fényeit�l elkápráztatott turis-ták. Az épületek sokkal alacsonyabbak voltak, mint a manhattani felh�karcolók – maximum háromszintesek –, de tekintettel feltételezett korukra mindegyik kész építészeti csoda volt. A sétányt szobortalapzatok szegélyezték. Az egykor tetejükön álló szobrok most felismerhetetlen k�ku-pacokban hevertek a tövükben, mintha vandálok taszították volna le �ket a piedesztálról. Schroeder megpihentette fájós bokáját, majd Karlával benéztek néhány épületbe. Olyan üres volt mindegyik, mintha hatalmas sepr�vel mindent kisöpörtek volna bel�lük. Mit gondolsz, milyen régi ez a hely? – kérdezte Schroeder, ahogy egyre beljebb mentek a városba. Akárhányszor próbálom behatárolni keletkezésének az idejét, ellent-mondásokba botlok. Az a tény, hogy a falfestményeken az emberek és ma-mutok együtt szerepelnek, a pleisztocén periódusra utal. Ez az id�szak 1,8 millió évvel ezel�tt kezd�dött, és tízezer évvel ezel�ttig tartott. Ha ezt a legkés�bbi, tízezer évvel ezel�tti id�pontot fogadjuk el, a civilizáció magas foka akkor is megdöbbent�. Eddig úgy feltételeztük, az emberiség csak sokkal kés�bb lépett túl a primitív létformán. Az egyiptomi civilizáció csak ötezer éves. Szerinted kik építették ezt a gyönyör� várost? �si szibériaiak. A sziget az eurázsiai kontinens folytatását képez� sarki kontinentális talapzat része volt. Sehol nem látok csónakokat ábrázoló képeket, ami azt mutatja, szárazföldi társadalom virágzott itt. A kinézetb�l ítélve gazdag város lehetett. Ha virágzó társadalom létezett itt, miért sz�nt meg? Lehet, hogy nem is sz�nt meg. Lehet, hogy máshova költöztek, és �k jelentették egy másik civilizáció alapjait. Bizonyítékok vannak rá, hogy Észak-Amerikát európaiak és ázsiaiak népesítették be.


146

Ahogy Schroeder Karla elemzésének lehetséges következményein töprengett, hátuk mögül, a városkapu fel�l izgatott kiabálás hallatszott. A tér körül fénypontok mozogtak. Az elefántcsontvadászok is rábukkantak a városra. Idekint könny� célpontot nyújtunk – mondta. Ha letérünk err�l a gyönyör� sugárútról, könnyebben lerázhatjuk �ket. Egy keskeny mellékutcába vezet� átjáróba siklott. Az épületek alacso-nyabbak voltak, mint a f6úton; egyemeletesnél egyik sem volt magasabb. Inkább lakóházaknak látszottak, mint a f�utcát szegélyez� magasabb, ünne-pélyes kinézet� épületei. Volt katonaként Schroeder pontosan felmérte a védekezés lehet�ségét. A város több száz utca hatalmas útveszt�je. A város fölött lebeg� állandó fénykoszorú ellenére, ha éberek maradnak és folyamatosan úton lesznek a labirintusban, üldöz�ik soha nem kaphatják el �ket. Ugyanakkor Schroeder tisztában volt vele, a végtelenségig nem menekülhetnek. Végül minden-képpen elfogy az élelmük vagy a vizük. Vagy a szerencséjük. A város túlsó végéhez akart eljutni. A viszonylag friss leveg� azt a reményt keltette benne, arra kell egy másik kijáratnak lennie. Azok az emberek, akik ezt a föld alatti metropoliszt felépítették, nyilván okkal és ésszer�en tették ezt. Tehát az is logikus és ésszer� lenne, ha nem csak egy úton lehetne be- és kijutni. Félúton járhattak, mikor Karla ijedten felkiáltott, és megmarkolta Schroeder karját. Mi az? – csúsztatta le válláról a fegyvert. Végignézett a csendes homlokzatokon, mintha azt várta volna, valamelyik ablakból az elefánt-csontvadászok képe vicsorog rá. Valami szaladt a sikátorban. Schroeder arra nézett, amerre Karla mutatott. Bár az épületek fényt bocsátottak ki magukból, túl közel épültek egymáshoz, és a köztük lév� keskeny járatok mély árnyékba burkolóztak. Valami vagy valaki? Nem tudom. – Nevetett. – Lehet, hogy túl sokat tartózkodtam a föld alatt. Schroeder mindig jobban bízott a megérzéseiben, mint az elemz�ké-pességében. Maradj itt! – Ujját a ravaszon tartva a sikátor felé osont. A sarokhoz lopakodott, óvatosan kidugta a fejét, majd a lámpájával bevilágított az utcácskába. Pár másodpercig várt, majd visszatért Karlához. – Semmi. Sajnálom. Nyilván a képzeletem játszott velem. Gyere! – Karla meglepetésére a sikátor felé indultak. Hova mész? Ha van ott valami, jobb, ha mi lepjük meg, mint fordítva. Karla habozott. Els� gondolata az volt, az ellenkez� irányba kellene menekülni. De úgy t�nt, Schroeder tudja, mit csinál. Szaladt, hogy utolérje a férfit. A sikátor másik utcába torkollott. Ezt is házak szegélyezték. Az utca kihalt volt. Csak a házak kucorogtak üresen csillogó ablakszemeikkel a különös félvilágosságban. Schroeder bels� irányérzékét bekapcsolva arra indult, amerre reményei szerint a város túlsó végéhez jutnak. Néhány lépést tettek meg, mikor Schroeder meglepetten megtorpant és felemelte a puskáját. Egy pillanat múlva leengedte a fegyvert, megdörzsölte a szemét. Ez a furcsa fény meg�rjít. Most meg én látok dolgokat. Azt hittem, valami keresztbeszaladt az utcán. Én is láttam! Nagydarab valami volt. Nem hinném, hogy ember. Az jó! – Schroeder újra elindult. – Az emberekkel az utóbbi id�ben nem volt túl sok szerencsénk. Karla újra érezte a már ismer�s pézsmás állatszagot. Ugyanilyen szaga volt a pajtának, ahol a mamutbébit tartották. Schroeder is megérezte.


147

Istállószag van. Az állatok és a trágya szaga egyre er�sebbé vált, ahogy a sikátoron végighaladva újabb utcába értek. Az utca tágas térben végz�dött. Hasonló volt ahhoz, amely a városba érve fogadta �ket. Kétszáz láb széles lehetett, és a szögletes teret a másikhoz hasonlóan egy mintegy ötven láb magas lépcs�s piramis uralta. Karla figyelmét azonban a piramis közvetlen környé-ke ragadta meg. Az els� tért�l eltér�en, ahol a járda ugyanolyan kövekb�l készült, mint az egész város, ezt a helyet s�r�, sötét f� vagy gyom n�tte be. Úgy nézett ki, mint egy elhanyagolt kert vagy elvadult park. De napfény hiányában ez egy-szer�en lehetetlen. Természetes kíváncsiságtól hajtva a piramis felé indult. A növényzet mozogni kezdett. Schroeder öreged� szeme nehezen vette ki a részleteket a félhomályban, de érzékelte a mozgást. A hosszú évekkel ezel�tti kiképzésen belesulykoltak önm�köd�en beindultak. Megtanították neki, fenyeget� veszéllyel szemben leghatásosabb biztosítás az ólomfüggöny. Karla elé lépett, fegyverét maga elé emelte. Ujját a ravaszra helyezte, készen arra, hogy az egész teret meg-szórja a gyilkos permettel. Ne! – Karla elé tartotta a kezét. A tér hullámzani kezdett, és a mozgó tömegb�l röffenések vinnyogások, súlyos testek mocorgása hallatszott. Szétfoszlott a növényzet illúziója, he-lyét sz�rös állatok foglalták el. Schroeder csak bámulta a nagyra n�tt disz-nókhoz hasonló méret� állatokat, ahogy a téren nyüzsögtek. Vaskos ormá-nyuk, felkunkorodó agyaruk volt, testüket sz�r borította. Végül lassan felfogta, mit lát. Kiselefántok! Nem – mondta Karla meglep�en nyugodtan ahhoz képest, milyen határtalan izgalmat érzett. – Törpemamutok. Ki van zárva. A mamutok kihaltak. Tudom, de nézd meg �ket alaposabban! – Lámpájával az állatokra világított. Néhányan belenéztek a fénybe. Kerek, csillogó szemük borostyánszínben játszott. – Az elefántoknak nincs ilyen sz�rük. Lehetetlen! – tiltakozott Schroeder, mint aki nem akar hinni a saját szemének. Nem teljesen. A Vrangel-szigeten Krisztus el�tt 2000-ben is találtak törpemamutokat. A történelemben ez egy szempillantásnyi id�. De abban igazad van, hogy ez az egész hihetetlen! Eddig mindössze olyan közel sikerült jutnom ezekhez az állatokhoz, hogy tanulmányozhattam az �seik megkövült csontjait. Miért nem szaladnak el? A mamutok nyilván aludtak, mikor a betolakodók megzavarták �ket, de nem t�ntek ijedtnek. Egyesével, párosával vagy kis csoportokban mozogtak a téren, és egyáltalán nem vagy csak alig mutattak érdekl�dést az idegenek iránt. Nem gondolják, hogy bántani fogjuk �ket – mondta Karla. – Valószín�leg még soha nem láttak embert. Véleményem szerint a képeken látható teljes növés� állatokból fejl�dtek ki. Nemzedékeken keresztül alkalmazkodtak a napfény és táplálék hiányához. Schroeder ámuldozva nézte a törpemamutok csordáját. De Karla, hogyan élhetnek? Van leveg�jük. Lehet, hogy a boltozaton keresztül szüremlik be, vagy olyan réseken, melyekr�l nem tudunk. Az is lehet, megtanulták, hogy téli álmot aludjanak, hogy ne legyen táplálékra szükségük. Jó, de egyébként mit esznek? Karla körülnézett.


148

Valahol kell valami tápláléknak lennie! Lehet, hogy kijárnak a sza-badba. Várj csak! Ez történhetett azzal az úgynevezett mamutbébivel, ame-lyet az expedíció talált. Ennivalót keresett! Rá kell jönnünk, hova járnak! – Schroeder a piramishoz tartott, Karla a nyomában. A mamutok kitértek el�lük, utat engedtek nekik. Néhányan lassan mozogtak, súrolták a két embert, akiknek kerülgetni kellett az ürülék-kupacokat is. Odaértek a piramishoz, felmentek a lépcs�n. Schroeder fájós bokája miatt négykézláb mászott, de végül csak feljutott az építmény lapos tetejére. A magaslatról átlátták az egész teret. Az állatok minden ritmus és látható ok nélkül még mindig mozgásban voltak. Karla az állatokat számolta. Úgy vélte, mintegy kétszáz lehet bel�lük. Schroeder más céllal nézegette a rendezetlen tömeget, míg végül pár perc múlva megtalálta, amit keresett. Nézd csak! Ott, a tér sarkánál a mamutok laza sorba rendez�dnek. Karla odanézett, ahova Schroeder mutatott. Az összever�dött állatok mind egy utcába tömörültek, mintha hirtelen közös cél hajtaná �ket. A töb-biek követték a csoportot, és hamarosan az egész csorda a térnek ugyanabba a sarkába tartott. Karla segítségével Schroeder lemászott a piramisról, és a távozó csorda után sántikált. Mire a sarokhoz értek, az összes állat elt�nt a térr�l. Lassan vonultak egy keskeny utcában, mely visszavezetett a f�útra. Vigyáztak, ne ijesszék meg az állatokat, bár úgy látszott, ilyen veszély nem fenyeget. A mamutok minden további nélkül befogadták a csordába a jövevényeket. Tíz perc múlva a város jellege változni kezdett. Az út mindkét oldalán megrongálódott épületek látszottak. A faluk beomlott, mintha hatalmas bul-dózer ment volna nekik. Végül olyan helyre értek, melyet mintha lebom-báztak volna. Nem voltak ép házak, csak sugárzó k�halmok, köztük hatal-mas, nem lumineszkáló k�tömbök. A látvány kellemetlen emlékeket kavart fel Schroederben. Megállt, hogy bokáját pihentesse egy kicsit, körülnézett a romba d�lt tájon. Így nézett ki Berlin a második világháború után. Gyere! Siessünk, különben szem el�l tévesztjük �ket! Karla kikerült egy trágyahalmot. Nem hinném, hogy különösebben aggódnunk kellene miatta, amíg ilyen nyomot hagynak maguk után. Schroeder mély nevetése az utca mindkét oldalán magasló romhalma-zokról ver�dött vissza. Fáradtsága és félelmei ellenére Karla is elnevette magát. Azért csak meggyorsították lépteiket. Nem annyira attól tartva, hogy szem el�l veszítik a hordát, mint inkább abban a reményben, hogy megtalálják a kivezet� utat. Az �ket körülvev� sziklák egyre inkább nem lumineszcens k�zetb�l álltak. Végül a világító kövek teljesen elt�ntek, el�ttük sötét lett az út. Karla felkapcsolta a lámpáját, melynek halványuló fényében még látszott a ma-mutok farka. Az állatok minden gond nélkül tájékozódtak a sötétben. Karla úgy vélte, szemük ugyanúgy alkalmazkodott a fényszegény környezethez, mint ahogy testük összement, alkalmazkodva a rendelkezésre álló táplálék korlátozott mennyiségéhez. A lámpa végképp kialudt. A lábak csosszanását, a röffentések, horkantá-sok kórusát követték. A teljes feketeség kékesebb árnyalatot öltött, mely lassan sötétszürkébe ment át. Ötven lépéssel el�ttük látták a gyapjas marja-kat. Az állatok mozgása felgyorsult. A szürkeségb�l fehér lett. A járat el�bb jobbra, majd balra kanyarodott, és kint voltak a szabadban. Hunyorogtak a napfényben. A mamutok továbbkocogtak, a két ember azonban megállt, kezükkel befogták a szemüket. Miután látásuk alkalmazkodott az új fényviszonyok-hoz, összehúzott


149

szemmel néztek szét maguk körül. Egy alacsony sziklafal repedésén át jutottak ki, és egy természetes, több száz yard átmér�j� tányérszer� mélyedés szélén találták magukat. A mamutok mohón legelték a tekn� talaján növ� rövid, f�szer� növényzetet. Ez egyszer�en bámulatos! – lelkendezett Karla. – Ezek a lények két világhoz is alkalmazkodtak; a sötétség, illetve a fény világához. Az alkal-mazkodás csodái, ugyanakkor tiszta anakronizmusok. Igen, nagyon érdekes – mondta Schroeder minden érdekl�dés nélkül. Nem udvariatlan volt, csak gyakorlatias. Ráébredt, még egyáltalán nem voltak biztonságban. Üldöz�ik a sarkukban járhatnak. A természetes me-dencét körülölel� masszív, megfeketedett sziklákat nézegette, majd azt java-solta, kerüljenek körbe és próbáljanak kiutat keresni. Karlának nem akaródzott otthagyni a mamutcsordát, de Schroederrel felmászott egy lépcs�zetesen emelked� dombon a sziklamez� széléig. A sziklák eltér� méret�ek voltak; akadt köztük kocsi nagyságútól ház méret�ig mindenféle. Helyenként több mint száz láb magas omladékot alkottak. Néhány nagyobb szikla olyan szorosan illeszkedett egymáshoz, hogy egy késpengét sem lehetett volna közéjük csúsztatni. A sziklás bástyafalban volt ugyan néhány nyílás, de csak néhány láb vagy néhány yard mélyre nyúltak. Az áthatolhatatlannak látszó fal mellett haladva Karla elbátortalanodott. Csöbörb�l vödörbe kerültek. Schroeder ellenben teljesen felélénkült a friss leveg�n. Figyelmen kívül hagyta nyilalló bokáját, szeme ide-oda járt a sziklafalon. Elt�nt egy résben, és néhány perc múlva diadalüvöltést hallatott. Kilépett a résb�l és közölte, megtalálta a sziklafalon átvezet� utat. Megragadta Karla kezét, mintha kisgyereket vezetne, és bevette magát a monolitok s�r�jébe. Alig néhány lépést tettek, mikor az egyik sziklatömb mögül egy férfi lépett el�. Grisa volt az, a gyilkos elefántcsontvadászok vezére. 31. A sárkányrepül� két utasával vitorlázó sasként siklott át a vulkán peremén lév� hasadékon. Austin lepillantott a tátongó kráterbe. Az a hegyoldalon felfelé kanyargó út, melyet eddig követtek, a hasadék túlsó oldalán fokoza-tosan ereszkedve a kráter közepéig vezetett, ahol alacsony sziklafalnál ért véget. A kráter túlsó oldalán a perem szinte mer�leges falban szakadt le az alján lév� sziklamez�ig. A lejt� alja és a feketéll� sziklamez� között nagy-jából kör alakú zöld folt látszott. Austin laza spirálban ereszkedni kezdett. Megfelel� leszállóhelyet keresett. Mi az ott lent? – mutatott Zavala a lejt� aljára. Oda, ahol az ösvény véget ért. – Mint egy tehéncsorda. Austin arcmaszkjának üvegén keresztül hunyorogva nézett. Túl sz�rösek ahhoz, hogy tehenek legyenek. Inkább jakok. – Azok után, amin keresztül mentünk, én inkább nem jakok. Austin elhúzta a száját Zavala szóvicce hallatán. Azonban nem sokáig szörnyülködhetett, mert társa most a zöld folt másik részére hívta fel a figyelmét. Itt süllyedjek el, ha azok nem emberek! A csoport a k�mez� szélénél állt. Ahogy lejjebb siklottak, Austin látta, amint az egyik személy leüt egy másikat. Egy harmadik alak a földre ros-kadt ember segítségére sietett, de elrángatták onnan. A sárkányrepül� már elég alacsonyan járt ahhoz, hogy Austin észrevegye a sz�ke haj csillogását. Azt hiszem, megtaláltuk Karla Janost. Grisa vékony szájával úgy vigyorgott, hogy kilátszottak rossz fogai. Oroszul beszélt, és gyilkos cimborái sorra el�bújtak a szikla mögül, ahol eddig lapultak. Schroeder gyorsan felmérte a helyzetet. Mialatt Karlával cikcakkban keltek át a városon, Grisa az embereivel egyenesen végigment a központi sugárúton, és rábukkantak a kivezet� nyílásra.


150

Grisa intett a foglyoknak, induljanak vissza arra, amerr�l jöttek. Ahogy a sziklák közül kibukkantak a nyílt terepre, megpillantotta a gyapjas mamu-tokat. Mik azok? Birkák? Nem – mondta Schroeder. – Pillangók. Készületlenül érte a Grisa szemében fellobbanó gyilkos düh. Az orosz nem szerette, ha megalázzák az emberei el�tt. Fogát vicsorgatva felemelte a pisztolyát, és az agyával Schroeder arcába sújtott. A férfi a földre rogyott. Utoljára Karla sikolyát hallotta. Zavala a szeme el�tt kibontakozó drámát figyelte. Úgy t�nik, rossz társaságba keveredett. Hogyan akarod kezelni az ügyet? Ahogy sólyom csap le az egérre, vagy ahogy John Wayne csinálta az OK Corral-ben? Azt akarta tisztázni, csendben rajtuk ütnek-e, vagy lövöldözve csapnak le rájuk. Mit szólsz a Butch Cassidy és a Sundance kölyök-módihoz? Az nekem új, de bármi megfelel. Add ide a pisztolyod, és vedd át t�lem az irányítást! Hátulról repülünk rájuk, úgy a nap a szemükbe süt. Wyatt Earp használhatta ezt a man�vert a Clanton fiúk ellen. Emlékezetem szerint nélküle is jól elboldogult. Zavala óvatosan el�vette a Heckler & Koch pisztolyát a tartójából, odanyújtotta Austinnak, majd kezét az irányító fogantyúkra helyezte. Gyor-san ereszkedtek. Austin úgy helyezkedett, mint egy vadnyugati pisztolyh�s, mindkét kezében egy-egy fegyverrel. Grisa egyik karját Karla nyaka köré szorította, ujjaival a hajába markolt. Másik kezének tenyerét az arcára szorította, így a lány alig kapott leveg�t. Csak egy kis csavarás, és kitörheti a nyakát. Elég dühös volt ahhoz, hogy öljön, de nyereségvágya er�sebbnek bizonyult vérszomjas természeténél. Élve többet ér a n�, mint halva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy � és az emberei egy kicsit nem szóra-kozhatnának el a gyönyör� fiatal n�vel. Levette kezét Karla arcáról, és lehúzta a dzsekije cipzárát. Idegesítette az alatta talált számtalan réteg ruha, ezért káromkodva a földre lökte a lányt. Az egyik embere felkiáltott. Grisa mozgó árnyat pillantott meg a földön, és felnézett. Tátva maradt a szája a csodálkozástól. Egy kétfej� ember zúdult le rá az égb�l. Mikor a köztük lév� távolság néhány száz lábra csökkent, Austin mindkét fegyverrel tüzelni kezdett. Szélre célzott, nehogy Karlát találja el. Fogva-tartói mentették az irhájukat. Így, hogy Karla már nem volt útban, Austin már célzott lövéseket is ad-hatott le, de nem volt könny� célba találni, miközben mozgott. Zavala kia-bált, készüljön a leszálláshoz. Az egyik fegyvert a tokjába tette, a másikat az övébe dugta. Igyekeztek lábra landolni, de túl gyorsan érkeztek le. Talajt fogtak, majd el�re buktak, és négykézláb fejezték be a man�vert. Szerencsére a növény-zet tompította az esést. Gyorsan lecsatolták magukról a motorrészt. Mialatt Zavala eligazgatta a zsinórokat és a vitorlát, Austin odament az id�söd� férfi mellett térdepl� n�höz. Miss Janos? Mellbevágó szürke szemek néztek fel Austinra. Ki maga? Kurt Austin vagyok. A barátommal, Joe-val önt kerestük. Jól van? Igen, én rendben vagyok. De a bácsikámnak segítségre van szüksége. Austin el�bányászta az els�segélycsomagot. A férfi eszméletén volt. A hátán feküdt, szemei nyitva. Hatvanöt és hetvenöt között bármilyen korú lehetett, de nem lehetett


151

pontosabban megállapítani, mert er�s állú markáns arcát a szemöldökéb�l és járomcsontja környékér�l folyó vér borította. Austin mellé térdelt. Kitisztította a sebeket, fert�tlenít� ken�csöt kent a sérült részekre. Ténykedése fájdalmat okozott, de a férfinak arcizma sem rezdült. Austin szinte alig látott hozzá az els�segélynyújtáshoz, mikor a férfi megszólalt. Elég. Segítsen fel! – Austin segítségével Schroeder küszködve talpra állt. Magas férfi volt, jó pár hüvelykkel meghaladta Austin hat láb egy hüvelyk magasságát. Karla nagybátyja dereka köré fonta a karját. Jól vagy? Szívós vénember vagyok én – mondta. – Te vagy az, aki miatt aggó-dom. Én teljesen jól vagyok, hála ennek a két úrnak. Austin azonnal észrevette a köt�dést az id�sebb férfi és a fiatal n� között. Bemutatkozott, majd bemutatta Zavalát is. Az én nevem Schroeder. Köszönöm, hogy segítettek. Hogyan talál-tak ránk? Beszéltünk egy Maria Arbatov nev� hölggyel. Maria! – kiáltott fel Karla. – Hogy van? � rendbe jön. A férjét azonban és még két férfit meggyilkoltak. Úgy vélem, két tudóstársukról van szó. Találtunk még egy férfit, akit nem tud-tunk azonosítani. Karla Schroederre pillantott. Megtámadta Karlát. Muszáj volt megállítanom! – magyarázkodott az öreg. A sziklamez�t kémlelte. - Veszélyes hely ez. Vissza fognak jönni. Au-tomata fegyvereik vannak, mi pedig minden fedezék nélkül álldogálunk itt. Ön ismeri a terepet. Hol találunk fedezéket? Schroeder a kráter szélét�l induló lejt� aljára mutatott. Ott lent, a városban. Austin azon t�n�dött, vajon a sérülései miatt beszél-e félre. Várost mondott? – A lejt� alján � csak sziklafalat látott. Igen, jól értette – mondta Karla. – Ó nem! A törpék elmentek! Biztosan a lövések riasztották el �ket! Most Zavala nem volt biztos benne, hogy jól hallott. Törpék? Igen. Törpe-gyapjasmamutok. Austin és Zavala összenéztek. Elég a beszédb�l! Indulnunk kell! – nógatta �ket Schroeder. Karla karjába kapaszkodva a tekn� széléhez sántikált. Austin és Zavala alkotta az utóvédet. Schroeder ragaszkodása ahhoz, hogy induljanak, helyes döntésnek bizonyult. Már majdnem elérték a zöld terület szélét, mikor Grisa és az emberei hirtelen el�bukkantak sziklás búvóhelyükr�l és lövöldözni kezdtek. Tíz-tizenkét lábnyira a menekül�k mögött csak úgy röpködött a föld. Grisának és az embereinek egy percre sincs szüksége, hogy jól bel�jék a távolságot. Austin odakiáltott a többieknek, menjenek tovább, � maga pedig visszafordult, hasra vetette magát, és a Bowenével gondosan célba vette a legközelebbi oroszt. Néhány lövés túl rövidre sikerült. Grisa és az emberei nem kockáztattak. Mikor Austin tüzelni kezdett, abbahagyták a lövöldözést és �k is hasra vágták magukat. Austin visszanézett, és látta, a többiek már majdnem a sziklafal el�tt járnak. Felpattant és utánuk iramodott. Grisa emberei újra lövöldözni kezdtek, a golyók gyakorlatilag a sarkánál fúródtak a földbe, mikor sikerült a többieket betuszkolni a sziklafal egyik nyílásába. Karla megrázta a lámpáját, és az elemekben még nyilván lehetett egy kis szufla, mert az izzó halványan világított. Végigsiettek a kanyargós járaton. Mikor a lámpa utolsót villant és végképp kialudt, már olyan részen jártak, ahol a k�halmazok között egy-egy


152

épület is állva maradt, és látszani kezdett a föld alatti város fénye. Úgy követték, mint lepke a lángot, és hamarosan beértek a föld alatti metropoliszba. Austin csak bámult a csillámló utcák és épületek láttán. Mi a csuda ez a hely? Óz országa? Karla kacagott. Föld alatti város, melyet valamilyen fénykibocsátó k�zetb�l építettek – magyarázta Karla. – Nem tudjuk, kik építették, de ez itt még csak a külváros. Az egész meglehet�sen nagy kiterjedés�. Schroeder elhallgattatta Karlát, mondván, ezt majd kés�bb is megtárgyalhatják. Határozottan vezette �ket az utcák labirintusán keresztül, míg végül eljutottak arra a térre, ahol el�ször a mamutokra bukkantak. A törpemamutok visszatértek a piramishoz, és körülötte bóklásztak. Úgy t�nt, pihen�re vágynak. Csak egy-egy horkantás hallatszott a téren. Karla látta, amint Austin a fegyveréért nyúlt. Kezét a férfi karjára tette. Minden rendben. Nem fognak bántani bennünket. Csak a zaj rémítette meg �ket. Austin sok furcsa dolgot látott már küldetései során, melyek hol távoli helyekre, hol a tenger mélyére szólították. De a téren mozgó lényekhez hasonlóan különös dolgot még soha nem tapasztalt. A képes történelem-könyvek �si behemótjainak tökéletes kicsinyített változatát látta a farkuk végét�l a kunkorodó ormányukig. Zavala hasonlóan értetlenül állt a látvány el�tt. Azt hittem, ezek a lények már kihaltak! Valóban kihaltak. Illetve inkább kihaltak voltak. Ezek az állatok azoknak a nagy mamutoknak az utódai, akik valamikor a szigeten éltek. Karla – vágott közbe Schroeder –, szerintem most azt kellene megtárgyalnunk, hogyan szabaduljunk meg ezekt�l a gyilkos gazembe-rekt�l. Igaza van – helyeselt Austin. – Van másik kivezet� út? Van, de hosszú és fáradságos. - Én nem bírom megcsinálni, de ez nem lehet ok arra, hogy ti ne próbáljátok meg – mondta Schroeder. – Ha kapok egy fegyvert, feltartóztatom �ket, míg kimenekültök a barlangon át. Austin vigyorgott. Szép próbálkozás volt, Karl bácsi, de a mártíromság már a közép-korban kiment a divatból. Együtt maradunk. Már éppen kezdem megkedvelni ezt a helyet – tódította Joe. – Meleg. Romantikus világítás. Különleges... hm... illat. Schroeder elmosolyodott. Nem tudta, kik ezek az emberek, de Karla kedvéért kifejezetten örült, hogy mellettük állnak. Ha ilyen bolondok, akkor jobb, ha felkészülünk. Austin javaslatára Zavala oda ment �rt állni, ahol az út a térbe torkollott. Austin Schroederhez fordult. Mit javasol? A menekülésnek nincs értelme. Elhelyezkedünk a téren, és megpró-báljuk keresztt�z alá venni �ket. Austin örült, hogy Schroeder a támadás mellett döntött. A város utcáinak labirintusa tucatnyi búvóhelyet kínált ugyan, de Schroederhez hasonlóan � is tudta, ha folyamatosan mozgásban maradnának, annak elóbb-utóbb káros hatása lenne. Nem tudom, mennyit lövöldözhetünk – mondta Austin. – Hoztunk ugyan tartalék l�szert, de a Littie Bighorn-i csatára nem készültünk. Csak azt kell megvárniuk, míg elfogy a l�szerünk. Utána egyesével leszedhetnek bennünket. De kár, hogy elpocsékoltam a kézigránátomat! Austin érdekl�dve tekintett Schroederre. Az öreg nem úgy nézett ki, mint aki gránáttal a zsebében járkál, és Austinnak emlékeztetnie kellett magát, hogy a látszat csalóka


153

lehet. Schroeder elég id�snek t�nt ahhoz, hogy öregségi nyugdíjra legyen jogosult, mégis úgy beszélt, mint egy kommandós. Zavala érkezett a megfigyel�pontról. Kezd�dhet az el�adás! A cimboráink most jönnek végig az úton. Austin gyorsan körül pillantott a téren. Van egy �rült ötletem! – mondta, majd gyorsan felvázolta az elképzelését. Még az is lehet, hogy beválik – mondta Schroeder izgatottan. – Igen, lehet, hogy m�ködni fog a dolog! Nagyon remélem! – mondta Austin. Nincs más mód? – esdekelt Karla. – Olyan gyönyör� állatok! Attól tartok, nincs. Ha ügyesen csináljuk, nem esik bántódásuk. Karla sóhajtott, de tudta, nincs más választásuk. Austin utasításait követve csendben a tér szélére húzódtak, szabadon hagyva a bevezet� út fel�li oldalt. Aztán vártak. A mamutok felkapták a fejüket, mikor meglátták a mozgó embereket, Grisa és cimboráinak hangoskodásától pedig egyre idegesebbek lettek. Az elefántcsontvadászok nem is próbáltak csöndben maradni. Lehet, hogy szándékosan hangoskodtak, hogy megfélemlítsék a zsákmányukat, vagy csak egyszer�en ostobák voltak. Lényegtelen, milyen okból lármáztak, érkezésük egyre nyugtalanabbá tette a mamutokat. A csorda a tér széle felé igyekezett, de megtorpant, mikor meglátták az ott álló embereket. Az els� sorokban haladó mamutok visszafordultak, de összeütköztek a mögöttük érkez�kkel. A röffenések, vinnyogások hango-sabbak lettek. Az utca bejáratánál megmozdult valami. Grisa dugta ki a fejét a sarkon. Egy újabb kellemetlen, kétlábú lény szaga és látványa megijesztette a hozzá legközelebb álló állatokat. Ahogy el akartak menekülni a kellemetlen jelenség el�l, a többi mamutba ütköztek. Hogy semmiféle támadás nem érte �ket, Grisa felbátorodott. Kilépett a nyílt térre, nyomában a többi gonosztev�vel. Csak álltak a tér szélén, szájtátva bámulták az állatokat, melyeket eddig csak távolról láttak. A csorda elérte a kritikus tömeget, Austin pedig elindította a láncreak-ciót. Pisztolyával a leveg�be l�tt. Zavala is lövöldözni kezdett. Schroeder és Karla kurjongattak, tapsoltak. A szelíd állatok kicsit nyugtalan csoportjából egy szempillantás alatt hanyatt-homlok menekül�, mindent eltipró fergeteg kerekedett. Félelmükben trombitálva, a nehéz testek, éles agyarak elsöpr� tömege az egyetlen lehetséges menekülési út felé hömpölygött; a szabadba vezet� keskeny utca felé. Sajnálatos módon Grisa és emberei a száguldó csorda és az elérni kívánt céljuk között álltak. Az oroszok felemelték a fegyvereiket, hogy rál�jenek a megvadult állatokra, de azok már a nyakukon voltak. Sarkon fordultak és szaladni kezdtek. Mindössze néhány lépést sikerült megtenniük, miel�tt a több-tonnányi mamut elgázolta és földbe tiporta �ket. Grisa elrohant a többiek mellett, szeme menekülést keresve vadul járt ide-oda, de megcsúszott, és a gyapjas roham maga alá gy�rte. Austinék nem akarták kockáztatni, hogy az állatok visszaforduljanak. Továbbra is akkora zajt csaptak, amekkorát csak tudtak. Pár másodpercig tartott az egész. A tér kiürült. A vágtató csorda dübörgése már a távolból hallatszott. Austin és Zavala el�reóvakodtak. Lábuk el�tt véres rongykupacok hevertek, melyek valaha emberek voltak. Találtak egy lámpát, mely csodálatos módon sértetlenül úszta meg az állatok rohamát. Austin hátrakiáltott Schroedernek és Karlának, már bizton-ságban el�jöhetnek. Mintha nem is emberek lennének – jegyezte meg Karla, ahogy a for-mátlan testeket kerülgették.


154

Austinnak eszébe jutottak a szurdokban hever� halott tudósok. Ki mondta, hogy valaha is azok voltak? Schroeder felszabadultan nevetett. Régen megtanultam, hogy megfelel� kézben bármi fegyverré válhat. De a könyvek soha egy szóval sem említettek apró sz�rös elefántokat. Austin kíváncsi lett volna rá, milyen tankönyvre utalt Schroeder, és miféle iskolába járt, de elhessegette a gondolatait. Még nem voltak kint a pácból. Átkeltek a romos városon és a k�halmokon. A sziklarésen bees� napfény új er�t adott nekik. Elmentek a sárkányrepül�ért. Most fedezték csak fel, hogy Grisáék megrongálták a motort, összeszabdalták a szárnyat. Az alumíniumváz és az erny� darabjaiból sínt rögtönöztek és rögzítették Schroeder lábát. Átmásztak a lejt� alján található alacsony sziklafalon, és kapaszkodni kezdtek a kráter pereméig vezet� ösvényen. A kanyarok csökkentették az út meredekségét, de meg is hosszabbították azt. Schroeder kedvéért gyakran megálltak, de � csak pár perc pihen�t engedélyezett, és máris sürgette a csapatot, menjenek tovább. Órák múlva a kráter peremén álltak, és letekintettek a vulkán másik oldalán. A sziget nagy része párába burkolózott. Még egy utolsó, t�n�d� pillantást vetettek vissza a kráterbe, majd ereszkedni kezdtek a küls� oldalon. A lefelé út ugyanolyan nehéznek bizonyult, mint a kapaszkodás. Az út valójában csak hegyi csapás volt; a kövekkel, sziklákkal tarkított terepen még ideális körülmények között is nehezen lehetett haladni. A hegyoldalban ereszked� út kétharmadát tehették meg, mikor észre-vették, nincsenek egyedül. Hangyaszer� alakok jöttek velük szembe. Továbbhaladtak. Már úgyis meglátták �ket, tehát a rejt�zésnek semmi értelme nem lett volna. A fegyvereiket mindenesetre készenlétben tartották. Ahogy az újonnan jöttek közelebb értek, az elöl haladó alak integetni kezdett. Pár perc múlva elég közel értek ahhoz, hogy Austin felismerje Petrov vigyorgó képét. Az oroszt speciális csapatának tagjai kísérték, köztük Veronika és a férje. Az utolsó pár lépést Petrov sprintelve tette meg. Egyfolytában vigyorgott. Jó napot, Austin! – Kicsit lihegett. – Úgy látom, számos sport-teljesítményetek közé most a hegymászást is fölvettétek! Mindig sikerül ámulatba ejtenetek valamivel! – Karlához fordult. – Ez pedig itt nyilván Mademoiselle Janos. Nagyon örülök, hogy találkozhattam önnel! Ezt az urat még nem ismerem – mondta Schroedernek. Én csak egy öregember vagyok, akinek otthon kellene üldögélnie a hintaszékében – mosolygott Schroeder. Hogy találtál meg bennünket? – kérdezte Austin. Beszéltünk a jégtör� kapitányával. Azt állította, valamiféle légi járm�vel elindultatok, hogy megvizsgáljátok a vulkán kráterét. Volt egy sárkányrepül�nk. Már emlékszem! A két nagy táska, amit magatokkal cipeltetek. Austin bólintott. Kimaradtatok a mókából! Ellenkez�leg! Remekül szórakoztunk. Mikor partra szálltunk a csónakkal, összeakadtunk egy fegyveres társasággal, akik meleg fogad-tatásban részesítettek bennünket. Mi még melegebb köszönömmel viszonoztuk kedvességüket. Az egyetlen túlél� azt állítja, azért küldték �ket, hogy segítsenek egy már itt lév� csoportnak. - Elnézett Austin válla fölött, mintha arra számított volna, hogy követik �ket. Már nincsenek velünk – mondta Schroeder. Eltiporta �ket egy csorda gyapjas mamut – magyarázta Austin. Törpemamutok – pontosította Zavala. Petrov a fejét rázta.


155

Évekig tanulmányoztam az amerikai kultúrát, de soha nem fogom megérteni ezt a furcsa humort! Nem tesz semmit – nyugtatta Austin. - Mi magunk sem értjük! Tudtok segíteni, hogy lekeveredjünk végre err�l a hegyr�l? Persze – mondta Petrov vigyorogva. Benyúlt a hátizsákjába, és el�vett bel�le egy üveg vodkát. – De el�bb mindannyian iszunk egyet! 32. Austin különös álmában a „St. Louis Blues” dallamára törpemamutok vonultak egy kristályváros utcáin. Kipattant a szeme. A város és a mamutok elt�ntek, de a blues nem hallgatott el. A telefonja szólt. Miközben fogadkozott, hogy a jöv�ben távol tartja magát az olyan �rült oroszoktól, akik úgy isszák a vodkát, mint más a vizet, el�ásta a telefonját a csomagból, és sikerült egy másnapos „Austin”-nal bejelentkeznie. Trout hangját hallotta. Napok óta próbálunk elérni benneteket. Hol voltatok, talán egy bánya mélyén? Inkább barlang mélyén. Megtaláltuk Karla Janost, és jelenleg egy a szibériai szárazföld felé tartó orosz jégtör� fedélzetén tartózkodunk. Örülök, hogy a lány jól van. � lehet az egyetlen reményünk. Austin azonnal érezte, Trout komolyan beszél. Kiült az ágy szélére. Az egyetlen reményünk mire, Paul? Gamayvel Los Alamosban találtunk egy példányt a Kovács-elméletb�l. Erre és a pólusváltásról rendelkezésre álló adatokra alapozva lefuttattam egy komputeres szimulációt. Nem rózsás a helyzet. Hallgatlak. – Austin már teljesen éber volt. Trout habozott. A modellezésb�l az derült ki, a pólusváltás nem olyan rugalmas, mint azt néhányan gondolják. Egy olyan lökés, mely elég er�s ahhoz, hogy mágneses póluscserét okozzon, a földkéreg geológiai elcsúszását fogja kiváltani. Ezzel azt akarod mondani, hogy ha egyszer megindul a póluscsere, a folyamat visszafordíthatatlan? Úgy néz ki. Milyen hibahatárral számolhatunk a számítógépes modellezésnél? Olyan csekély, hogy gyakorlatilag elhanyagolható. Austin úgy érezte magát, mintha ráomlott volna a fal. Ezek szerint katasztrófáról beszélünk! Rosszabb. Ez egy világvége-forgatókönyv; Ha ez a dolog elszabadul, elképzelhetetlen pusztulást okozhat. Mennyi id�nk van? A hatás azonnali. Az id�zítés attól függ, hogy azok az emberek, akik az örvényeket és óriáshullámokat gerjesztik, mikor nyomják meg a gombot. Lehet, hogy fel tudok kínálni egy halvány reménysugarat. – Beszámolt Troutnak a Barrett-tel folytatott beszélgetésér�l, és egy esetleges ellenszer létezésének lehet�ségér�l. Ez biztató. Mikor érsz vissza Washingtonba? Holnap. Vár ránk egy repül�. Felhívlak, ha tudom a pontos érkezési id�t. Várom a hívásodat. Miután kikapcsolta a telefont, Austin csak ült a kajütjében, hallgatta a motorok dohogását, és átkozta a tengeri utazás lassúságát. Nem volt tisztában azzal, milyen sürget� a helyzet, mikor elfogadta Ivanov kapitány meghívását, hogy a jégtör�n hajózzanak. Visszamehetett volna Petrovval is, de udvariasan visszautasította az


156

ajánlatot, mondván, létfontosságú, hogy beszéljen Karla Janosszal. Petrov sokatmondóan somolygott, és lelkére kötötte, bármikor hívja, ha szüksége van rá. Mióta hajóra szálltak, Austin nagyon kevés id�t tudott Karlával tölteni. Miután sor került Maria és Karla könnyes találkozására, majd Karl bácsi összefoldozására, mindenki visszavonult a kabinjába, hogy behozzon egy kicsit az alváshiányából. Austin felöltözött, majd felment a halvány sarki fényben fürd� fedélzetre. A Kotelnyij állandó sebességgel szántotta az óceán hullámait. A tüdejébe áramló hideg leveg� valósággal mellbe vágta. Immár teljesen ébren az étkez�be ment, és öntött magának egy bögre kávét. Az ebédl� néhány most szolgálatba lép� tengerészt�l eltekintve teljesen néptelen volt. Talált magának egy sarokasztalt, el�vette zsebéb�l a telefonját, és felhívta azt a számot, melyet Barrett-t�l kapott. Néhány kicsöngés után n�i hang válaszolt. Barrett-tel szeretnék beszélni – mondta Austin. Barrett vagyok. N�i hangot programoztam be a sajátom helyett. Nem viszi kicsit túlzásba ezt a kémhistóriába ill� óvatosságot? A fenébe, Kurt, nem magát l�tték meg! Nem tudja, milyen embe-rekkel állunk szemben! Pontosan ezért hívtam. Gondolja, hogy Gant és Margrave észérvek-kel meggy�zhet�k? Gant nagyjából annyira gy�zhet� meg érvekkel, mint egy csörg�-kígyó. Tris esetleg megkörnyékezhet�, de � meg annyira meg van gy�z�dve a nagy ügy igazságosságáról, hogy nem foglalkozik azzal, kinek árt. Miért kérdi? Austin összefoglalta a Trouttal folytatott beszélgetés lényegét. Mikor Barrett újra megszólalt, hangja visszanyerte az eredeti, férfias hangszínét. Valami ilyesmit�l tartottam. Úristen! Én vagyok felel�s a világ végé-ért! Megölöm magam! Ha a világnak vége, nem kell fáradnia vele! Barrett lecsillapodott. Ilyen kifacsart logikát még nem hallottam! Köszönöm. Visszatérve az eredeti kérdésemhez. Gondolja, hogy Gant vagy Margrave ugyanígy reagálnának, ha szembesíteném �ket a tényekkel? Annyi a különbség, hogy én hiszek magának. �k azt fogják gon-dolni, egyszer�en csak megpróbál gáncsot vetni nekik. Azért egy próbálkozást megérhet a dolog. Hogyan érhetem el �ket? Gant alapítványának Washingtonban van az irodája. Valami kötetlenebb megoldásra gondoltam. Hadd gondolkodjak egy kicsit! Valamit olvastam az újságban. Gant valamilyen jótékonysági lovas eseményt rendez a birtokán. Talán bejuthat valahogy. Lehet, hogy tudok segíteni. Kezdetnek megteszi. És Margrave? Csak ritkán mozdul ki Maine-b�l, a szigetér�l. Visszahúzódik az elefántcsont-tornyába. Biztonságiak �rzik a helyet, de van pár ötletem, hogyan lehet bejutni hozzá. Érdemes megpróbálni. Mindent megteszek, amit tudok, hogy megpróbáljam elejét venni ennek az �rültségnek. Még mindig állandóan úton van? Igen, még mindig a hálózsákom a lakásom. Hívjon fel, amikor hazaért. Austin kikapcsolta a telefont, megitta a kávéját, és készült visszatérni a kabinjába, mikor Karla lépett be az ebédl�be. Egyformán meglep�dtek, hogy a másikat itt találják. Austin intett, és Karla odaült az asztalához. Nem tudtam aludni. Megértem. Az elmúlt néhány nap alatt sok mindenen ment keresztül.


157

Karl bácsi azt mondta, azok a férfiak, akik az expedíció tagjait meggyilkolták, utánam jöttek. Valami titok miatt, amit állítólag tudok. Fogalmam sincs róla, mi folyik itt, de valahogy mégis felel�snek érzem magam a történtek miatt. Nem az ön hibája! Úgy hiszik, a titkot a nagyapja, az elektromérnök László Kovács adta tovább önnek. Téved. A nagyapámat ugyanúgy Janosnak hívták, mint engem. Austin a fejét rázta. Ezt a nevet vette fel Kovács, miután elmenekült Németországból a második világháború végén. Nem értem! A nagyapját kényszerítették, hogy a náciknak dolgozzon egy elektro-mágneses fegyveren. Nem sokkal azel�tt sikerült megszöknie a titkos labo-ratóriumból, hogy az oroszok lerohanták Kelet-Poroszországot. A német ellenállás egyik fiatal tagja segített neki. A németet Karlnak hívták. Karl bácsi! Mindig törtem a fejem, miféle kapcsolat van kettejük között. Annyira különböztek, mégis er�s kötelék f�zte össze �ket. Akkor most már tudja. De ez �rület! A nagyapám soha nem adott át nekem semmiféle titkos receptet holmi halálsugárról vagy akármi legyen az, amit keresnek! Lehet, hogy többet tud annál, mint amir�l tud. A gyapjas mamutok kihalásáról írt cikke például a nagyapja munkáinak mélyreható ismeretére enged következtetni. Most, hogy felfedeztük �ket azon a szigeten, az egész cikkem kész vicc! Alig várom, hogy visszatérhessek és egy kis kutatást végezzek! Petrov megígérte, hogy mindent latba vet akadémiai körökben – nem pedig kormányzati berkekben –, hogy borzas barátait megvédje. Voltak kisebb politikai problémái, és úgy véli, ezzel a saját ügyét is el�mozdítja. Örömmel hallom. De visszatérve a nagyapámra... Mikor egyetemre jártam, megkerestem a világkatasztrófa-elméletemmel, mert � volt az egyetlen tudós, akit ismertem. Voltak kételked�k, akik nem hitték, hogy a pólusváltás lehetséges. � azt mondta, igenis megtörténhet, és meg is történt. Hogy okozhatja természeti jelenség, de a jöv�ben kiválthatja az ember is, ha a megfelel� technológia a rendelkezésére áll. Mutatott néhány elektro-mágnesességgel kapcsolatos egyenletet, mellyel szerinte bizonyította az állí-tását. Ez minden. Kés�bb, mikor a halála után a disszertációmon dolgoztam, az � munkáját is beépítettem a dolgozatomba. Ez minden, amit a témával kapcsolatban mondott? Igen. Soha nem beszélgettünk sokat a tudományról. Mikor a szüleim meghaltak, � lett az apám és az anyám is egy személyben. Emlékszem, ahogy altatóverseket költött nekem. – Kortyolt a kávéjából. – Önök hogyan tudtak a segítségünkre sietni? Megbízható forrásból hallottam, hogy a családi kapcsolata miatt veszélyben foroghat az élete. És ezért odarohant a világ másik végéb�l? Ha tudtam volna, hogy Karl bácsi ennyire kézben tartja a dolgokat, nem aggódtam volna olyan sokat. Karl bácsi korábban megmentette az életemet, de akkor már mind-kett�nk élete csak egy hajszálon függött, mikor ön és Joe elénk pottyantak az égb�l. Össze is vagyok zavarodva egy kicsit. Azt hittem, a NUMA az óceánokkal foglalkozik. Pontosan ezért vagyok itt. Mostanában történtek a tengeren olyan furcsa rendellenes jelenségek, melyeknek közük lehet a nagyapja kutatásai-hoz. Egy egyenletrendszerr�l van szó, melyet Kovács-elméletnek neveznek. Nem értem.


158

Azt mondta, László Kovács úgy vélte, elméletileg lehetséges, hogy elektromágneses hullámokkal póluscserét váltsanak ki. A jöv�ben. Igen, így van. Hát az a jöv� most van. De ki akarna ilyet csinálni? És miért? Austin széttárta a karját. Nem vagyok biztos benne. Ha visszaérünk Washingtonba, szeret-ném, ha találkozna valakivel. Hátha rájönnek valamire. Azt reméltem, el�ször megállok Fairbanksben. Attól tartok, arra most nincs id�nk. Rengeteg minden forog kockán. Megértettem. Még ha nem is én vagyok a felel�s azért, ami történik, az alapján, amit elmondott nekem, a családomnak van része benne. Mindent megteszek, amit tudok, hogy helyrehozzam a dolgot. Tudtam, hogy ezt fogja mondani. Holnap érünk partot. Egy NUMA-gép Washingtonba visz bennünket. A kollégáimnak, Gamay és Paul Trout-nak van egy házuk Georgetownban, és biztos vagyok benne, boldogan ven-dégül látják majd. A NUMA majd állja a számlát, ha ruhára vagy bármi másra lenne szüksége. Karla váratlan dolgot m�velt. Áthajolt az asztalon, és könny� csókot nyomott Austin szájára. Köszönök mindent, amit értem és Karl bácsiért tett. Nem is tudom, hogyan fizethetném vissza. Normális körülmények között Austin egy Karlához hasonlóan gyönyör� és intelligens n� hasonló mondatára vacsorameghívással válaszolt volna. Most azonban úgy meglep�dött, hogy csak egy udvarias „Nincs mit”-et sikerült kinyögnie, és javasolta, menjenek aludni, mert rájuk fér az alvás. Karla azt mondta, még marad egypár percig, és majd reggel találkoznak. Kezet fogtak, jó éjszakát kívántak egymásnak. Ahogy távozott az étkez�b�l, Austin visszanézett. Karla a tenyerébe támasztotta az állát, és gondolataiba merült. Minden filozófiai olvasottsága ellenére Austin tanácstalan volt, ha a sors útjairól szó. Az istenek bizonyára könnyesre nevetik a szemüket a leg-utóbbi tréfájukon. Egy kedves fiatal n� szépen formázott fejébe rejtették a titkot, mely megmentheti a világot. 33. Gant a rókavadászat utolsó pillanatait tartotta a legfenségesebbnek. A pom-pás piros kabátok, a vadászkürtök hangja, a rekedtes vadászkiáltások, a dü-börg� paták mind csak bevezet�ül szolgáltak az igazság pillanatához, mely akkor érkezett el, mikor a csaholó kutyafalka elkapta a rémült zsákmányt, és véres cafatokra tépte. Az �zött vad szokatlanul ügyesnek bizonyult. A ravasz állat egy darabon a patakban haladt, majd egy kid�lt fa törzsén szaladt végig, kés�bb pedig a saját nyomain haladt visszafelé, hogy megtévessze üldöz�it. A végén a falka egy s�r� fagyalsövénynek szorította a szerencsétlen sorsra kárhoztatott állatot. A sövényt egyébként Gant kifejezetten azzal a céllal telepítette, hogy a vadászatok alkalmával a rókákat a tölcsérszer�en sz�kül� zsák-utcába lehessen terelni, ahol egy magas k�fal el�tt végképp csapdába esnek. Ez a róka még akkor is próbált védekezni, miel�tt darabokra tépték. Gant a többi vadászt visszaküldte a házba, hogy megünnepeljék a sikeres vadászatot. � maga a sövény mellett leszállt a lóról, és újra átélte a róka utolsó pillanatait. A vadászat véres játék, � azonban úgy tekintette, mint az életet jelképez� metaforát. Élet-halál küzdelem az er�sek és a gyengék között. Egy ló nyihogott. Gant felnézett a dombra és a homlokát ráncolta. A kék ég el�tt egy lovas körvonalai látszottak. A rókavadászaton résztvev�kön kívül senki nem


159

lovagolhatott az � földjén. Újra felszállt a lóra, sarkát az oldalába vágta, és felgaloppozott a domb tetejére. A férfi egy arabs pej nyergéb�l figyelte Gant közeledtét. A piros kabátos rókavadászoktól eltér�en kifakult farmert és türkizkék pólóinget viselt. Fekete, Harley-Davidson emblémás baseball-sapkája alól kilátszott ezüstös haja. Félrerántotta a gyepl�t, s a lova azonnal megállt. Magánterületen tartózkodik! – csattant a hangja. – Illetéktelen behatolást követ el! A férfin nem látszott, hogy zavarná a dolog. Világoskék szemei meg sem rebbentek. Ne mondja! - Letartóztattathatom törvényszegésért! – fokozta Gant a nyomást. A férfi mosolya cseppet sem t�nt vidámnak. Én pedig letartóztattathatom rókavadászatért. Már az angoloknál is betiltották. Gant nem volt hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki. Felállt a ken-gyelben. Több mint kétszáz hektár terület az enyém, és minden, ami rajta található. A tulajdonommal azt teszek, amit akarok. – Keze a kabátjára er�sített hordozható adóvev�ért nyúlt. – Megy magától, vagy hívjam a biztonsági �reimet? Nincs szükség a lovasság bevetésére. Ismerem a kivezet� utat. Az állatvéd�k nem lesznek túl boldogok, ha meghallják, hogy a korcsai felzabálják a helyi vadállományt. Nem korcsok! Fajtiszta kopók. Rengeteg pénzt fizettem azért, hogy Angliából behozassam �ket. Az idegen bólintott, és szorosabbra fogta a gyepl�t. Várjon! Ki maga? Kurt Austin. A NUMA-nál dolgozom. Gant majd leesett a lóról meglepetésében. Gyorsan magához tért, és álságos mosolyt er�ltetett. A NUMA-ról sokkal inkább csikóhalak jutottak eddig eszembe, nem pedig arabs kancák, Mr. Austin. Sok minden van, amit ön nem tud rólunk, Mr. Gant. Egy villanásra bosszúság suhant át Gant vonásain. Tudja a nevem. Természetesen. Azért jöttem ide, mert beszélni akartam önnel. Gant nevetett. Azért nem kellett volna birtokháborítást elkövetnie! Csak annyit kellett volna tennie, hogy felhívja az irodámat, és kér egy id�pontot. Köszönöm. Ezt fogom tenni. És majd ha a titkárn�je megkérdezi, miért akarok önnel beszélni, azt mondom majd, a póluscsere el�idézését célzó terveir�l szeretnék beszélgetni önnel. Austinnak el kellett ismernie, Gant hihetetlen önuralommal rendelkezik. A fenti kijelentésre csak a száját szorította össze egy kicsit. Attól tartok, azt kellene mondanom, fogalmam sincs, mir�l beszél. Talán a Southern Belle felfrissíti egy kicsit a memóriáját. Gant a fejét rázta. Nyilván egy Mississippin járó folyami hajó lehet, igaz? A Belle hatalmas teherszállító hajó volt. Európába tartott, mikor egypár gyilkos óriáshullám elsüllyesztette. Én a multinacionális cégek világméret� befolyása ellen küzd� alapít-vány igazgatója vagyok. Ez az egyetlen módja annak, hogy nemzetközi kereskedelemmel kerülök kapcsolatba. Elnézést, hogy pazaroltam az idejét. Talán jobb lesz, ha Tris Margrave-vel beszélek. Azzal könny� ügetésben távozott. Várjon! – Austin megsarkallta a lovát, hogy utolérje. – Most hova megy?


160

Az arabs kanca megállt, Austin visszafordult a nyeregben. Azt hittem, nem kívánatos a jelenlétem a birtokán. Ó, milyen udvariatlan vagyok! Szeretném meghívni a házba egy ital-ra. Austin fontolóra vette a meghívást. Egy kicsit korán van még az italhoz, de egy pohár víz jólesne. Remek! Kövessen! Leereszkedtek a dombról, keresztül vágtak a réteken, ahol lovak lege-lésztek, míg végül elérték a Gant házához vezet�, fákkal szegélyezett kocsi-felhajtót. Austin vidéki udvarházat várt, de a virginiai tájból kirívó Tudor-stílusú építészeti szörny�ségre nem volt felkészülve. Egész rendes kis házikó – mondta. – Az alapítvány jól fizethet. Én sikeres nemzetközi üzletember voltam, miel�tt ráébredtem, hogy rossz úton járok, és létrehoztam a Global Interest Network-öt. Jó, ha az embernek van egy hobbija. Gantnek mind a harminckét foga vakító fehéren villogott, úgy mosoly-gott. Ez nem hobbi, Mr. Austin. Nagyon komolyan veszem a munkámat. Leszálltak a lóról, a kantárt átadták a várakozó lovászoknak, akik olyan területre vezették a hátasokat, ahol számos lószállító autó parkolt. Gant észrevette, ahogy Austin tekintetével követi a lovát. - Mellesleg szép lova van, Mr. Austin. Köszönöm. Csak néhány órára kaptam kölcsön, hogy ide lovagoljak rajta. Már törtem rajta a fejem. Hogy jutott túl a biztonsági kerítésen? Mindenhol kamerák és riasztók vannak felszerelve. Azt hiszem, egyszer�en szerencsém volt - mondta Austin komoly arccal. Gant gyanította, Austin maga volt szerencséjének a kovácsa, de nem forszírozta tovább a kérdést. Majd Doyle-lal tisztázza. A biztonsági f�nöke máris feléjük tartott. Austinra pillantott, az egyetlen emberre, aki nem volt rókavadászathoz öltözve. Van valami gond, Mr. Gant? Dehogy, semmi gond. Ez az úr Kurt Austin. A vendégem. Jegyezze meg az arcát, hogy ha legközelebb látja, felismerje! Doyle mosolygott, de az Austin arcára szegez�d� szemekben annyi irgalom sem látszott, mint egy viperáéban. Gant egy tágas bels� udvarba vezette Austint, ahol a piros kabátosok szép számmal gy�ltek össze. A rettenthetetlen vadászok hosszú szárú pezsg�s poharakból iszogattak, és nagyokat nevetve tárgyalták meg és élték át újra a délel�tti rókaölés izgalmait. Kizárólag nagy befolyással rendelkez� férfiak voltak jelen. Austin nem töltött sok id�t Washingtonban, de jó néhány politikust, kormányhivatalnokot és lobbistát felismert. Gant nyilván-valóan jól beépült az elit köreibe. Egy kavicsos ösvényen egy angolpark egyik sarkában elkülönítve álló fényes márványasztalhoz vezette Austint. Az egyik szolgával hozatott egy kancsó jeges vizet, majd hellyel kínálta a vendégét. Austin leült, sapkáját az asztalra helyezte, majd körülnézett. Nem is tudtam, hogy Virginiában még mindig vannak magán róka-vadászklubok. Nincsenek vadászklubok, legalábbis hivatalosan nincsenek. Mi egyszer�en csak egy baráti társaság vagyunk, akik megpróbálnak életben tartani egy kihalófélben lév� angol szokást. Nagyon dicséretre méltó törekvés. Mindig sajnálattal töltött el, hogy az olyan nemes angol szokások, mint például a kerékbe töretés és a felné-gyelés kimentek a divatból. Mindketten elfoglalt emberek vagyunk, tehát ne vesztegessük az id�nket régmúlt dolgokra! Mit tehetek önért? Mondjon le a pólusváltásra irányuló terveir�l!


161

Hogy a kedvében járjak, úgy teszek, mintha érteném, mir�l beszél, Mr. Austin. Miért akarnék lemondani err�l az úgynevezett pólusváltásról? Mert amennyiben nem teszi, az egész világot veszélybe sodorhatná. Hogyan? Nem tudom, miért áll érdekében egy mágneses póluscsere kiváltása. Lehet, hogy csak ráunt az ártatlan állatok lemészárlására. De amit nem tud, az az, hogy a mágneses pólusváltása a földkéreg geológiai elcsúszását is kiváltja. Ennek a hatása katasztrofális lesz. Gant egy pillanatig némán meredt Austinra. Aztán kirobbant bel�le a nevetés, még a szeme is könnyes lett t�le. Kész tudományos-fantasztikus regény téma, Mr. Austin. Világ vége? Legalábbis valami nagyon hasonló. – Austin hangja nem hagyott kétséget a komolysága fel�l. – Azok a rendellenességek, melyek a Southern Belle-t és az önök egyik adóhajóját is elsüllyesztették, csak gyenge el�futárai a bekövetkez� károknak. Azt reméltem, belátja, hogy �rültség, amit tervez, és felfüggeszti a megvalósítását. Elt�nt Gant joviális arckifejezése; helyébe szardonikus mosoly és gú-nyosan felhúzott szemöldök lépett. Amit én látok, Mr. Austin, az egy �rült mesével el�álló férfi. Hogy mindezt miért találta ki, fel nem foghatom. Ezek szerint a figyelmeztetésem nem befolyásolja a terveit. – Austin kérdése inkább állításnak hangzott. A szolga megérkezett a kancsóval és két pohárral. Kíváncsi lennék, Mr. Austin, miért gondolta, hogy részt veszek valamilyen bizarr tervben? Megbízható forrásból hallottam. Magától a póktól. Tessék? A Pókos Barrett-t�l. Attól az embert�l, aki kidolgozta a pólusváltás mechanizmusát. Ez a Barrett a nevéhez méltóan különös történetekkel traktálhatta önt. Nem hinném. A társa, Margrave, szintén zseni. A pénzük is, a tehet-ségük is megvan hozzá, hogy bizonyítsák. Csak azt nem tudom, ön hogyan illik be a képbe. Egy dologban biztos lehet, Mr. Austin. Hibát követett el, mikor idejött. Pont ezt gondoltam én is. – Austin elvette a sapkáját, és a combjára tette. – Nyilvánvalóan hidegen hagyja, amit mondok. Már megyek is. Köszönöm a vizet. Felállt, sapkáját a fejébe nyomta. Gant is felemelkedett a székb�l. – Idehozatom a lovát. A bels� udvaron pezsg�zget� jókedv� társaság a tekintélyes mennyiség� alkoholtól f�tve még lármásabb lett. Gant intett az egyik lovásznak, hogy vezesse el� az arabs kancát. Austin könnyedén felhúzta magát a nyeregbe. Doyle látta, hogy indulni készül, odament és megfogta a kantárt, mintha segíteni akarna. Kitalálok magamtól is, Mr. Gant. Köszönöm a szíves vendéglátást. Majd jöjjön vissza, ha több ideje lesz! Azt fogom tenni. Térdével megszorította a ló oldalát, és az félretolta Doyle-t az útból. Városi fiúként Doyle csak a bostoni lovas rend�rség lovaival került közelebbi kapcsolatba, miel�tt Gant szolgálatába lépett. Elengedte a kantárt és félrehúzódott, nehogy a ló rálépjen. Mikor Austin meglátta a félelmet a szemében, elmosolyodott. Picit megrántotta a gyepl�t, és ügetésben távo-zott. Doyle merev arccal figyelte. Intézzem el? Ne itt. És nem most. Valaki kövesse! Szeretném megtudni, hogyan jutott be a birtokra. Intézkedem.


162

Ha végzett, van még egy feladatom az ön számára. Tizenöt perc múlva keressen meg a kertben. Gant csatlakozott a vendégeihez, hogy együtt iddogáljanak egy kicsit, Doyle pedig el�vett a zsebéb�l egy kis rádió adó-vev�t, belevakkantott egy parancsot a házhoz vezet� út mentén parkoló dzsipben ül� két �rnek. A sof�r alig tudta vissza igazolni, hogy vette a parancsot, mikor egy arabs mén vágtatott el mellettük, nyergében mélyen el�rehajló lovasával. Azonnal indított, egyesbe kapcsolt, és rátaposott a gázra. Már majdnem hatvanmérföldes sebességgel robogott el a kis szilfaliget mellett, ahol Austin meghúzódott. Nézte, amint a dzsip elszáguld, el�vett egy kis kézi m�holdas helyzetmeghatározót, tanulmányozta egy kicsit, majd átvágott a kaszálókon és legel�kön, míg a birtok határát képez� erd�höz ért. A fák közül egy lovas bukkant el�, és odalovagolt Austinhoz. Gyönyör� nap egy kis sétalovaglásra, öreg cimbora! – próbálta Zavara utánozni az el�kel� angol kiejtést – kevés sikerrel. - Halihó, hórukk, zsupsz meg hahó, és a többi – Viszonozta az üdvözlést Austin. Ráér�sen ügetésre fogták a lovakat. Az erd� másik oldalán bukkantak ki, ahol a fákat egy biztonsági jár�rút miatt már kivágták. Kerítés nem volt, csak egy sor „MAGÁNTERÜLET” és „IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS!” tábla nézett az út felé, mindegyik külön mozgásérzékel� kame-rával felszerelve. Zavala egy kis fekete dobozt vett el� a zsebéb�l, és megnyomott rajta egy gombot. Mikor kigyúlt rajta egy zöld kijelz�, átlovagoltak két figyel-meztet� tábla között, keresztülvágtak egy nyílt terepen, majd kiértek a közútra. Az út mellett lehúzódva nagy furgon várakozott, lószállító után-futóval. A vezet�fülkéb�l Pókos Barrett szállt ki. Miután a lovakat felvezették az utánfutóba, és rájuk zárták az ajtót, Zavala visszaadta Barrettnek a dobozt. Úgy m�ködött, mint egy varázslat! Nagyon egyszer� szerkezet – magyarázta Barrett. – Ez a ketyere nem szakítja meg az adást, amit azonnal észrevennének, hanem csak késlelteti néhány órácskát. Végül majd megkapják a felgyorsított képet rólatok, de addigra már túl kés� lesz, és egyébként sem fogják érteni, mi történt. Hadd mutassak nektek valami izgalmasabbat! Kinyitotta a furgon ajtaját, kiemelt a fülkéb�l egy kis képerny�t, amely a szivargyújtóra volt bekötve. Bekapcsolta, és a kis képerny�n Gant arca jelent meg, amint azt mondja: „Magánterületen tartózkodik! Illetéktelen behatolást követ el!”, amit Austin lakonikus válasza követ: „Ne mondja!” Mondta már neked valaki, hogy okostojás vagy? – kérdezte Zavala. Állandóan ezt hallom. Barrett el�retekerte a filmet Doyle képéig. Ez az a rohadék, aki megpróbált megölni. Austin levette a baseballsapkáját, és tüzetesebben megvizsgálta a Harley-Davidson jelvénybe rejtett minikameralencsét. – Mr. Doyle nagyon meglep�dött volna, ha tudja, hogy üveges szemekkel figyeled a síron túlról! Barrett nagyot nevetett. Mi a benyomásod Gantr�l? Briliáns. Arrogáns. Pszichopata. Figyeltem a rókavadászat után. Úgy bámulta azt a helyet, ahol a kutyák szétmarcangolták a szerencsétlen rókát, mint egy szentélyt. Gantt�l mindig feláll a sz�r a hátamon. El nem tudom képzelni, Tris miért foglalkozik vele. Ha valaki gonosz dolgokra szövetkezik, különös hálótársa akadhat. Nem vártam, hogy az érvelésem hasson rá, de legalább volt lehet�ségem, hogy felmérjem, milyen ember, és miel�tt eljöttem, sikerült elhelyeznem egy poloskát a kerti asztala alatt. M�ködik, de eddig még nem történt semmi.


163

Gondolod, hogy a Trout házaspár több sikerrel jár Margrave-nél? – kérdezte Austin. Remélem, bár nem vagyok túlságosan optimista. Austin a Ganttel történt találkozásra gondolt. Én sem. Igyunk Arthur C. Clarke egészségére! – emelte Gant magasba a poharát. A dolgozószobájában ült három piros kabátos rókavadásszal. Ki az a Clarke? – kérdezte egyikük, egy zömök, bikafej� férfi. Gant mosollyal leplezte lenézését. Angol sci-fi író. 1945-ben � javasolta el�ször, hogy a nagy földterületek fölé három m�holdat kell telepíteni, melyek 24 órán keresztül képesek televíziós jeleket adni. Az � látomása az, ami ma ide hozott bennünket. Erre iszom! – mondta a zömök angol akcentussal. Megemelte a poharát, Gant és a szobában tartózkodó másik két férfi pedig követte példáját. Közüllük az egyik olyan hórihorgas volt, mint amilyen vaskos a bikakép�. A negyedik a nyolcvanas éveiben járhatott. Nyilván megpróbálta kijátszani a múló id�t, és leplezni dekadens életmódja hatását. A plasztikai sebészet, gyógyszerek és átültetések eredménye iszonyatos arc lett, mely leginkább egy fiatalember hullájára hasonlított. Még Gant is elismerte, hogy egyik vendége sem gy�zött volna a jellemek versengésében, viszont mindegyik kíméletlen, ravasz üzletember volt, akik multinacionális vállalataik révén hihetetlen gazdagságra tettek szert. És a céljainak tökéletesen megfelelnek. Egyel�re. Azért kértem önöket, csatlakozzanak hozzám a dolgozószobámban, hogy tájékoztatást adjak, hogyan halad a projektünk – mondta Gant. – Nos, a dolgaink jól állnak. Halljuk, halljuk! – mondták hárman kórusban. Mint tudják, az elmúlt harminc évben a m�holdak felhasználása hihe-tetlen mértékben megn�tt. Számtalan társaság üzemeltet több tucat tele-víziós, távközlési, katonai, meteorológiai és telefonos m�holdat, és még rengeteg további szolgáltatás várható. Ezek a m�holdak dollármilliárdokat termelnek. – Kis hatásszünetet tartott. – És hamarosan mind a miénk lesz. Biztos benne, hogy nem jöhet közbe semmi? – kérdezte a vénember. Teljesen. A póluscsere csak rövid ideig tartó zavarokat okoz, de az összes m�holdas rendszer ki lesz téve az elektronikus vihar károsító hatá-sának. Kivéve a mieinket – vetette közbe a hórihorgas. Gant bólintott. Egyedül a mi ólompajzzsal védett m�holdjaink lesznek m�köd�képesek. A konzorciumunk olyan helyzetbe kerül, hogy uralhatja a világ távközlését. Pozíciónk tovább er�södhet, ahogy beolvasztjuk a létez� hálózatokat, és még több saját m�holdat bocsátunk fel. Ezzel további milliárdokat termelve – jegyezte meg az öreg. Igen. És a dolog finom iróniája, hogy az anarchistákat használjuk fel a célunk elérésére. �k azok, akik majd készséggel vállalják a felel�sséget a pólusváltásért. És majd ha rájuk zúdul a világ haragja, az elpusztítja Margrave-et és az embereit. Ezzel minden rendben van – mondta a vénember. – De ne felejtse el, f� célunk a pénz. Abból pedig b�ven lesz – biztosította Gant, bár neki magának a pénz számított legkevésbé. Sokkal fontosabb volt a politikai hatalom, melyre majd akkor tesz szert, ha teljesen kezében tartja a világ kommunikációját. Még csak mozdulni sem tud majd senki anélkül, hogy � ne tudna róla. Beszélgetések millióit tudja lehallgatni. Korlátozás nélkül férhet hozzá bármilyen adathoz, amit kiválóan fel tud majd használni politikai zsaro-lásokhoz. Egyetlen hadsereg sem indulhat meg a tudta nélkül. A televízió-


164

állomásai által befolyásolni tudja a közvéleményt. Hatalmában áll majd fel- keléseket szítani vagy lecsendesíteni. Igyunk arra a brit fickóra! – indítványozta a bikakép�. – Hogy a fenébe is hívták? Gant megmondta neki. Aztán újabb tósztra emelte poharát. 34. Trout felorsózta a horgászzsinórt, és szemügyre vette az üres horgot. Ma egyszer�en nem harapnak a halak – mondta undorral. Gamay leengedte a Margrave házának megfigyeléséhez használt távcsövet. Valaki, aki halászcsaládban n�tt fel, igazán tudhatná, a horgok jobban m�ködnek, ha felt�zöl rájuk egy kukacot. De ha fognék egy halat, azzal célt tévesztenénk, hiszen ennek az egész vízi színjátéknak az a célja, hogy úgy t�njön, mintha horgásznánk. Gamay az órájára pillantott, majd a magas szirten trónoló mentazöld, piros- és fehércsíkos világítótoronyra nézett. Már két órája vagyunk itt. Azok, akik a szigetr�l figyelnek bennünket, már meggy�z�dhettek róla, hogy ártalmatlanok vagyunk. Feltehet�en hatott a horgászöltözékem. Gamay el�ször a Trout gy�rött kalapjának peremén díszelg� miniat�r budweiseres dobozt vette szemügyre, majd lejjebb siklott pillantása a piros bermudanadrág fölött rikító olcsó hawaii ingre. Hogyan is fordulhatna el�, hogy valakire ne legyen hatással ilyen remek álöltözet? Mintha nagyon nem helyénvaló szarkazmust vélnék kihallani a hangodból, de mivel úriember vagyok, hajlandó leszek figyelmen kívül hagyni – mondta Trout. – Most ugrik a majom a vízbe! A horgászbotot behelyezte a tokjába a többi mellé, és látványosan meg-próbálta beindítani a motort. Elképzelhet�, hogy a kudarchoz hozzájárult az is, hogy el�z�leg leszedte a kábelt az indítótömbr�l. Els� felvonás. Aztán Gamay-jel széles gesztusokkal hadonászni kezdtek, hogy parázs veszekedés meggy�z� képét nyújtsák. Második felvonás. Végül el�szedtek egy pár eve-z�lapátot, beillesztették a villába, és a sziget felé kezdtek evezni. Harmadik felvonás. A motorcsónakot nem arra tervezték, hogy evez�vel hajtsák, ezért csak lassan haladtak, végül mégis sikerült száz lábra megközelíteni a hosszú mólót, melyhez egy er�s motorcsónak és egy nagyobb vitorlás volt kikötve. A mólót mindenütt „MAGÁNTERÜLET” táblák díszítették. A táblák hatá-sát egy terepszín� gyakorlóruhába öltözött biztonsági �r volt hivatott meger�síteni. Ráér�sen sétált a móló végéhez. A vízbe pöckölte elszívott cigarettája csikkét, és elhessegette �ket. Mi-kor a csónak továbbra is közeledett, kezével tölcsért formált a szája el�tt, és odakiabált nekik. Magánterület! Itt nem lehet kikötni! Trout a csónak farában állva visszakiabált. Kifogyott a benzinünk! Nem segíthetünk. Ez magánterület! – mutatott a táblára. Hadd próbáljam meg én, Mr. Budweiser-rajongó! – mondta Gamay Troutnak. Ez a fickó valószín�leg Millert iszik – morfondírozott Trout. De azért félreállt, hogy Gamay odaférjen. – Csak ne add el� a szerencsétlen férj rutint. Még kisebbségi komplexusom támad. Jó, majd a szerencsétlen feleség rutint adom el�. – Széttárta a karjait, mintha könyörögne az �rnek. – Nem tudjuk, mit tehetnénk! A rádiónk sem m�ködik. – A mólóhoz telepített benzinkútra mutatott. – Fizetnénk a benzinért! Az �r alaposan végignézett Gamay karcsú testén, majd elvigyorodott, és közelebb intette �ket.


165

Összevissza evezve csak sikerült olyan közel kerülniük a mólóhoz, hogy lássák, az �r derékszíjára egyik oldalon pisztolytáska, a másikon kis rádió van csatolva. Trout felnyújtott egy üres benzineskannát a morcos kinézet� �rnek, aki a benzinpumpához sétált vele és megtöltötte. �k a csónakban maradtak. Mikor visszahozta a kannát, Gamay lelkesen megköszönte és megkérdezte, mivel tartozik. Az �r cinkosan elvigyorodott. Semmivel. Gamay átnyújtott neki egy vastag borítékot. Akkor legyen szíves, adja ezt át Mr. Margrave-nek a benzinért cserébe! Az �r megnézte a borítékot. – Itt várjanak! – Hallótávolságon kívül sétált, és mondott valamit a rádióba, majd visszatért hozzájuk. – Jöjjenek velem! Egy fából épült, meredek lépcs�sor mellett egészen a szikla lábáig vezette �ket. Kis távirányítót szedett el� a zsebéb�l, egyszer megnyomta a gombot, és a sziklafal egy része elcsúszott a helyéb�l, felfedve a mögé rejtett felvonót. Intett nekik, lépjenek be, majd � maga is beszállt utánuk. Kezét végig a pisztolytáskán tartotta, míg a néhány másodperces út alatt árgus szemekkel figyelte �ket. A felvonóból egy kerek szobába léptek. Egy pillantás körbe, és tudták, hogy a világítótoronyban vannak. Az �r kinyitott egy ajtót, �k pedig kiléptek a szabadba. A szikla tetején álltak. A Penobscot-öböl napfényben csillogó vize csodálatos látványt nyúj-tott. Három összecsukható széket állítottak fel egymással szemben. Az egyikben, az érkez�knek háttal egy távcs�be bámuló férfi ült. Megfordult, és a két Troutra mosolygott. Keskeny arca, különleges formájú zöld szeme volt, melyek der�sen csillogtak. Az üres székek felé intett. Üdvözlöm, Gamay. Jó napot, Trout! Már vártam önöket. – Az arckifejezésüket látva kuncogni kezdett. Nem hiszem, hogy már találkoztunk volna – mondta Trout, miközben leereszkedett az egyik székbe. Gamay a másikba ült. Nem is találkoztunk. Csak egész délel�tt hallgattuk és figyeltük önöket. A mi elektronikus füleink sokkal érzékenyebbek, mint az internetes kémfelszerelés-boltokból megrendelhet� lehallgatókészülékek, bár az elvük ugyanaz. Minden egyes szót hallottunk, amit mondtak. Ha jól értettem, hoztak nekem egy ajándékot. Az �r átadta Margrave-nek a borítékot. Kinyitotta, és kivett bel�le egy számítógépes lemezt. A mosoly leolvadt az arcáról, mikor elolvasta a rajta lév� címkét: „A pólusváltás veszélyei”. Mi ez az egész? – Hangjából elt�nt a korábbi hamis melegség. Trout válaszolt. A lemezr�l mindent megtud, amit szeretne. És azt is, amit nem. Margrave intett az �rnek, t�njön el. Tényleg le kellene játszania! – mondta Gamay. – Mindent megma-gyaráz, az egész szituációt. Miért érdekelne engem a pólusváltás? Egyszer�en azért – válaszolt Gamay mosolyogva -, mert a László Kovács munkásságán alapuló, nagyon kis frekvenciájú elektromágneses hullámokat használó eljárással ön szeretné megváltoztatni a föld mágneses sarkainak polaritását. Margrave hegyes állát a tenyerére támasztotta, mintha eltöprengett volna Gamay szavain. Még ha hatalmamban lenne is, hogy véghezvigyem a pólusváltást, tudtommal nincs olyan törvény, mely tiltaná. Viszont rengeteg törvény tiltja a tömeggyilkosságot vagy tömeges pusztulás okozását – mondta Trout. – Bár a büntetés miatt nem kell aggódnia, mert mindenki máshoz hasonlóan ön is halott lesz. A találós kérdések gyerekkorom óta nem érdekelnek. Pontosan mit akarnak mondani?


166

Azt, hogy egy mágneses póluscsere kiváltja a földköpeny visszafor-díthatatlan elmozdulását, ami katasztrofális következményekkel jár. Ha valóban ez a helyzet, akkor én vagy bárki más mit nyerhetne a folyamat elindításával? Lehet, hogy elment az esze. De valószín�bb, hogy egyszer�en csak ostoba. Margrave sápadt arca vörös lett a düht�l. Sok mindennek mondtak már, de ostobának még soha! Tudjuk, miért csinálja. Próbálja megállítani a gazdasági globalizá-ciót, de nagyon veszélyes utat választott hozzá, és bölcsen tenné, ha leállna. Margrave váratlanul felpattant a székb�l. Jobb karját hátravitte, majd el�relendítette. A lemez nagy ívben repült a leveg�ben, majd több száz lábra a szikla alatt a vízben landolt. Odaintette az �rt, majd a Trout házaspárhoz fordult. Visszakísérik önöket a csónakjukhoz. Gyorsan t�njenek el a sziget közeléb�l, különben elsüllyesztem a csónakjukat, és úszhatnak a szárazföldig. – Elmosolyodott. – A benzinért nem számítok fel semmit. Pár pillanattal kés�bb már újra a liftben voltak. Az �r a csónakhoz masírozott velük, ellökte �ket a mólótól, és kezét a pisztolytáskán nyugtatva várt, míg eltávolodnak. A szirt tetejér�l Margrave figyelte �ket. A derékszíjáról lecsatolta a mobil-ját, és egyetlen szóval aktiválta a hangvezérelt kapcsolást. Gant. Jordan Gant azonnal felvette a telefont. Meglátogattak a NUMA-tól – mondta Margrave. – Tudnak a projek-tünkr�l. Micsoda véletlen egybeesés! Engem pedig Kurt Austin látogatott meg, szintén a NUMA-tól. � is elég tájékozottnak t�nt a terveinket illet�en. Azok, akik nálam jártak, azt állították, amit csinálunk, világméret� katasztrófát indíthat el. Gant nevetett. Túl sokáig volt azon a szigeten. Ha az ember több id�t tölt az olyan kígyóveremben, mint Washington, megtanulja, hogy az igazság az, amit annak akar tudni. Csak blöffölnek. Mit tegyünk? Hozzuk közelebb a határid�t! Ugyanakkor elterel� man�verrel lelas-sítjuk �ket. Ha Kurt Austint kiiktatjuk a képb�l, a NUMA szárnyaszegetté válik, és lesz id�nk rá, hogy véghezvigyük a tervet. Hallott valaki Karla Janosról? – Nem tetszik a gondolat, hogy hirte-len felbukkanhat a semmib�l. Azt már elintéztem. A moszkvai barátaim biztosítottak róla, ha hajlandó vagyok elhinteni egy kis pénzt, Janos nem hagyja el élve a kis szibériai szigetet. És megbízik az oroszokban? Én senkiben nem bízom meg. Az oroszok akkor kapják meg a pénzt, ha bizonyítékot mutatnak a haláláról. Addig is több ezer mérföldre van t�lünk, így nem tud közbeavatkozni. Mit tervez, mi legyen Austinnal? Azt reméltem, a feladathoz kölcsönvehetem a Lucifer Légióit. A Lucifert? De hiszen tudja, milyen fegyelmezetlenek! Most fontosabb a tagadhatóság. Ha valami balul ütne ki, csak egy csoport saját szakállára dolgozó �rült gyilkost találnak. Felügyelet kell melléjük. Részemr�l rendben. Most hajóval elmegyek Portlandbe, onnan helikopterrel Bostonba, és onnan indulok Rióba.


167

Jó. Ott találkozunk, miután elintéztem néhány apróságot. Pár részlet-kérdés tisztázása után Margrave bontotta a vonalat, és utasítást adott az �rnek. Bement a toronyba, telefonált. A laptopját néhány holmijával egy táskába pakolta, és pár perc múlva már a mólón iparkodott. A csónak er�s motorját már melegítették. Két biztonsági �r kíséretében beszállt, azok elol-dották a kötelet, � pedig felpörgette a motort. A csónak kil�tt, orra magasra emelkedve szelte a leveg�t a Penobscot-öböl csillogó víztükre fölött. Elhúzott egy feny�kkel s�r�n ben�tt kis sziget mellett. Paul és Gamay a fák árnyékában ültek egy nagy sziklán, és nézték a sziget mellett elszáguldó hajó nyomában kakasfarokként szétterül� fehér vízfüggönyt. Úgy t�nik, Mr. Margrave nagyon siet valahova – mondta Gamay. Trout mosolygott. Remélem, valami olyan miatt, amit mi mondtunk neki! Keresztülvágtak a szigeten; csónakjuk egy fához volt kikötve. Beszálltak, beindították a motort, majd átkerültek a sziget másik oldalára. Gázt adtak és Margrave nyomába eredtek.


168

35. A Nemzeti Vízalatti és Tengerészeti Ügynökség harmincemeletes, hengeres központja Kelet-Washington egyik, a Potomac folyóra néz� dombján épült. A zöld fényvisszaver� üveggel burkolt épület a NUMA ten-gerkutatók és hajóépít� mérnökök ezreinek, valamint az általuk használt laboratóriumoknak és számítógépeknek adott otthont. Austin irodája spártai egyszer�séggel berendezett szoba volt a negyedik szinten. A szokásos kellékek, egy íróasztal, számítógép és iratszekrény azért megtalálhatók voltak benne. A falakat a NUMA kutatóhajóit ábrázoló felvé-telek, a világ óceánjairól készült térképek díszítették. A fali táblát szinte elborították a tudományos dolgozatok másolatai és az újságcikk-kivágások. Az íróasztalon Austin Puget-öbölben vitorlázó szüleir�l készült kedvenc fényképe állt. Az iroda egyszer�sége részben szándékos volt. Mivel a különleges cso-port küldetései többnyire titkosak voltak, Austin bele akart olvadni a NUMA-háttérbe. A tisztán funkcionális berendezés másik oka abból a tényb�l fakadt, hogy feladatai gyakran szólították el innen a világ különböz� tájaira. Igazi munkahelye az óceán volt. A NUMA igazgatótanácsának terme szintén ezen az emeleten helyez-kedett el. A tíz láb hosszú tárgyalóasztalt egy elsüllyedt szkúner t�rzsének egyik darabjából alakították ki. A stratégiai tervezéshez Austin a tanács-teremnél kisebb és kevésbé impozáns helyiséget választott. A kis szoba falait körben a tengerr�l szóló könyvekkel megrakott polcok szegélyezték. A csendes helyet gyakran használták azok, akik valamilyen bemutató tartására készül�dtek. Austin a dolgozószoba közepén elhelyezett asztalnál ülve Churchill háborús bunkerére vagy a fehér házbeli ovális irodára gondolt, ahol a világ jöv�jét meghatározó döntések születtek. Neki nem álltak rendelkezésére gyalogoshadosztályok vagy üt�képes hadiflották. Neki ott volt Joe Zavala, aki legszívesebben a lehajtható tetej� Corvette volánjánál ült, maga mellett egy szép n�vel; Barrett, a briliáns számítógépzseni, kopasz fejére tetovált pókjával; valamint a gyönyör� és intelligens Karla Janos, akivel Austin legszívesebben egy koktél mellett beszélgetett volna. Paul és Gamay már úton vannak vissza Maine-b�l – jelentette be. – A Margrave lebeszélésére tett próbálkozásuk zsákutcába jutott. Ez azt jelenti, nincs más választásunk – mondta Karla. – Meg kell állítanunk ezt az �rült tervet! Austin az asztal túlsó oldalán ül� Karlát nézte; hibátlan, fehér b�rét, tökéletes vonalú száját, és arra gondolt, milyen igazságtalanság, hogy a vilá-got ért fenyegetés háttérbe szorítja egy románc lehet�ségét. Karla megérezte Austin kék szemének pillantását. Picit felhúzta szép ív� szemöldökét. Igen, Kurt? Austin rajtakapva megköszörülte a torkát. Azon t�n�dtem, hogy van a nagybátyja. Igazából a keresztnagyapám, de jól van. Egyszer�en kimerült. Néhány napig még a kórházban akarják tartani. Nem terhelheti a bokáját. De amint kipihente magát, valószín�leg elmenekül. Örülök, hogy jól van. A megbeszélés után kirakhatom a kórháznál. Ha itt végeztünk, lemegyek egy rendezvényre a Manassas Nemzeti Csatatér Emlékhelyhez, hogy beszámoljak Dirk Pittnek, a NUMA igazgatójának. Újraharcolja a polgárháborút? – kérdezte Zavala. Amennyire tudom, elégedett az eredménnyel, de beszervezték egy Bull Run mellett tartott jótékonysági rendezvénybe. Szeretne tájékozódni az ügyr�l a fehér házi értekezlet el�tt. Mit találtál, Joe?


169

Jó híreim vannak. Megkértem Yeagert, nézze át a hajóépít�k nyilvántartásait. Azt gondoltam, ha rájövünk, hol építették az adóhajókat, sikerül a nyomukra bukkannunk. De még Max sem talált semmit. Aztán a dinamók nyomába indultam. Úgy véltem, talán kereskedelmi forgalomra készültek. Azok a generátorok, melyeket láttunk, nem kaphatók a sarki elektro-mossági szakboltban. Ekkora méret� felszerelést csak néhány cég gyárt – mondta Zavala. – Mindegyiket lenyomoztam, ellen�riztem az utóbbi három év minden eladási tételét. Az összes elektromos m�vekhez került, kivéve egy megrendelést, melyet állítólag egy gyárnak szállítottak Dél-Amerikába. A gyár a Gant Alapítvány tulajdona. Ugyanannak a multinacionális társaságnak, mely a gyár tulajdonosa, van egy hajógyára is Mississippiben. Furcsának találtam, hogy valaki, kiváltképp egy nonprofit lobbicsoport, ilyen furcsa kombiná-cióban birtokoljon cégeket. Biztos vagy benne, hogy az alapítvány tulajdonában vannak? – Abszolút. Végignéztem az alapítvány nonprofit szervezetként beadott jelentéseit. Egy Delaware-ban alapított fed�cégen keresztül m�ködtetik a hajógyárat. A nyakukra küldtem valakit a NUMA-tól egy kitalált történettel, hogy szeretnénk átalakíttatni egy nagy kutatóhajónkat. Maga a cég nyilván-valóan legitim. Az igazgatóságon azt mondták, éppen most végeztek egy nagyobb átalakítási megbízatással – hogy milyen jelleg� munkálatokkal, azt nem részletezték –, és szívesen tennének árajánlatot. Tehát a hajók még mindig náluk vannak? – Néhány nappal ezel�tt elhagyták a dokkot. Megnéztem a NUMA m�holdas archívumát. A múlt héten négy hajó hagyta el az üzemet. Négy? – Három transzmitterhajó és egy utasszállító óceánjáró. Úgy látszott, Dél-Amerika felé tartanak. Barrett a számítógépes szimuláció megtekintése óta csendben ült. Köszönöm, hogy ennyit fáradoztál, Joe. Pokolian b�nösnek érzem magam ezért az egészért. Csak arra tudok gondolni, az egész tragédia az én hibám. Egyáltalán nem! – tiltakozott Karla. – Hiszen nem tudhatta, hogy a munkáját ilyen rombolásra akarják felhasználni. Ugyanúgy járt, mint a nagyapám. Ót is csak a tiszta tudomány érdekelte. – Hitetlenkedve rázta a fejét, és mosoly jelent meg az arcán. – Keljfeljancsi! – kiáltott fel. Nevetve nézett végig az asztal körül ül�k értetlen arcát látva. – Ez a címe annak a verses esti mesének, amit a nagyapám szokott mondani nekem. Ahogy emlékszem, nem valami remek költemény, de azt mondta, ez mindig ott lesz nekem, ha szükségem lesz rá. – Homlokát ráncolva próbálta felidézni a vers sorait. Keljfeljancsi, Jancsi, kelj fel, Fejére állt a világ, Lángot vet az ég, Reszket a föld, Tenger medréb�l kilép. A szavalatot mély csend fogadta, melyet Karla maga tört meg. Édes Istenem! Hiszen ez a sarki fény, a földrengés és a cunami leírása! Másképpen szólva a pólusváltás – mondta Austin. – Mondja tovább! Megpróbálom. De olyan régen volt. - A plafonra meredt. – Mindegyik versszak ugyanazokkal a keljfeljancsi-sorokkal kezd�dik, aztán a következ� így szól: „A kulcs az ajtóban ül / Elfordítjuk a zárban, rátoljuk a reteszt, / S a tenger üvöltése elcsendesül.” Így folytatódik néhány versszakon keresztül, és aztán a kedvencemmel


170

ér véget: „Mondj búcsút az éjszakának, / Megint minden rendben. / Alszik Karla csendben, / Nyugalma lesz a világnak.” Barrett el�kapott egy noteszt és egy golyóstollat a zsebéb�l, és Karla elé tolta. Le tudná írni az összes versszakot? Igen, de... Gondolja, hogy ez a zagyvalék jelent valamit? Csak kíváncsi vagyok - mondta Barrett. Minden lehet�séget meg kell vizsgálnunk, bármilyen nevetségesnek t�njön is! – mondta Austin. A faliórára pillantott. – Indulnom kell. Néhány óra múlva ugyanitt találkozunk. Megkérte Zavalát, beszéljen Troutékkal, és állítsa rá �ket az adóhajókra, majd Karlához fordult. Akkor ahogy ajánlottam, most el tudom vinni a kórházba. Karl bácsit majd csak kés�bb látogatom meg. Ha most megyek be hozzá, azt akarja majd, segítsek neki megszökni a kórházból. Inkább önnel szeretnék tartani, hogy találkozzak Mr. Pitt-tel. Nem is tudom. Lehet, hogy biztonságosabb lenne, ha nem mutat-kozna. Lehet, de nincs hozzá kedvem, hogy szuperbiztonságos véd��rizet-ben lapuljak. Különben is jó esély van rá, hogy aki elrendelte a megölése-met, nem tudja, hogy még mindig életben vagyok. Szeretném, ha ez így is maradna! A nagyapám munkája indította el az egészet. Tartozom neki annyi-val, hogy megakadályozzam, rossz célra használják fel a kutatása eredmé-nyeit. Karla állának elszánt vonalát látva Austin tudta, nincs az az érv, mely el tudná tántorítani. Tizenöt perccel kés�bb Austin és Karla a NUMA gará-zsában beszálltak az egyik autóba. A garázsból kihajtva Austin besorolt a washingtoni forgalomba. Egy tükörablakos, belül a legmodernebb elektro-nikus lehallgató- és megfigyel�berendezésekkel felszerelt furgonból figyel-ték �ket. A kocsi az ajtaján díszelg� felirat szerint a Városi Közlekedési Felügyelethez tartozott. Doyle cigarettát pöfékelve figyelte a NUMA-központ körüli utcákat mutató képerny�k sorát. A furgonon és az épület f�bejáratával szemben parkoló hasonló járm�n elhelyezett rejtett kamerák minden személy arcát rögzítették, aki elhagyta az épületet, és a számítógép összehasonlította az adatbázisban tárolt képekkel. Az arcfelismer� rendszer másodpercenként több mint ezer arc azonosí-tására volt képes. A monitor riasztója találatot jelzett. Az egyik képerny�n kinagyítva megjelent a garázsból kihajtó türkizkék Cherokee dzsip volánja mögött ül� Austin arca. Alatta a személyi adatai. Doyle szeme izgatottan csillogott. Bingó! Most megvagy! Utasította a segít�jét, másszon be a vezet�ülésbe és kövesse a dzsipet, mikor a monitor újra csipogni kezdett. A dzsip utasának vonzó arca töltötte be a képerny�t. Az adatbázis Karla Janosként azonosí-totta a n�t. Dupla találat! Doyle keskeny ajkán mosoly játszadozott. Alig várta, hogy láthassa Gant arcát, mikor beszámol neki arról, Karla Janos él és virul, és az ellen-séggel paktál. Miközben a furgon a dzsip nyomába eredt, Doyle felhívott egy motelt Alexandriában. Hat Harley-Davidson motor parkolt el�tte. Pár perc múlva hat ember jött ki a motelb�l, felpattantak a motorjaikra, és elszá-guldottak, hogy találkozzanak Doyle-lal. 36. Karla érdekl�dve szemlélte a városszéli utakat kisteherautóikkal és városi terepjáróikkal bedugító, a Konföderáció szürke és az Unió kék egyen-ruhájába öltözött férfiakat. Nyilván tévedtem. Én azt hittem, a polgárháború már véget ért.


171

Valóban nagyon védett életet élhetett – mondta Austin. – Az Északi Agresszor elleni háború nagyon is él. Csak kiáltsa ki az ablakon Robert E. Lee tábornok nevét, és azonnal elég rebellis önkéntese lesz, hogy újra megvívják a gettysburgi csatát. Austin a többi autót követve a mintegy tíz-tizenkét hektáros nyílt mez� melletti parkolóba kormányozta a NUMA-dzsipet. Miután leparkoltak, csatlakoztak a mez� felé tartó néz�k és a polgárháború csatáját újrajátszó lelkes hazafiak tömegéhez. Az út mentén táblák jelezték, hogy a katonai parádéból és a g�zhajtású autók felvonulásából befolyt összeget a Manassas Nemzeti Csatatér Baráti Köre támogatására fordítják. Austin megállított egy Lee hadseregének szürke tiszti egyenruháját vise-l� szakállas férfit, és útbaigazítást kért t�le. Stonewall Jackson, szolgálatára – mutatkozott be a férfi királyi udvarba ill� meghajlással. Örülök, hogy megismerhettem, tábornok. Nagyon jól néz ki, ha figyelembe vesszük a körülményeket. Nem tudja véletlenül, merre gyüle-keznek a régi g�zautók? Jackson hunyorogva meredt a távolba, miközben elgondolkodva huzigálta a szakállát. – Ha pontosak akarunk lenni, akkor az autókat 1861-ben még fel sem találták, tehát fogalmam sincs róla, mir�l beszél, uram. De ha lenne róla fogalmam, akkor úgy gondolnám, amit keres, azt a Porta Pottis mellett találja meg, ami az én id�mben még szintén nem létezett. Köszönöm, Jackson tábornok. Remélem, élvezni fogja a csatát. Részemr�l a szerencse – érintette meg kalapja szélét, ahogy Karlára nézett. Tényleg nagyon komolyan veszi a szerepét, ugye? – követte tekintetével a lánya tömegbe olvadó Jacksont. Austin mosolygott. Manassasnél volt a polgárháború els� nagy csatája. Az uniópártiak azt gondolták, egyszer�en elsöprik a lázadókat. Washingtonból az emberek piknikkosarakkal fölszerelkezve érkeztek ide, hogy végignézzék a csatát. Nagyjából ugyanúgy, mint ma. A Konföderáció többször gy�zelemre állt, de végül az unionisták összeszedték magukat. Miért nem az igazi csatatéren vagyunk? – érdekl�dött Karla. Néhány évvel ezel�tt megpróbálták újrajátszani a csatát. Az emberek meg�rültek egy kicsit, a dolgok kicsúsztak az irányítás alól, így most magánterületen rendezik meg. Karla körülnézett. Értem, mit ért azon, hogy „meg�rültek egy kicsit”. Austin vigyorgott.. Ahogy az öreg Stonewall mondaná: „Ne ontsa hiába a vérét! Újra felkel még a Dél! „ A furgon mellé leálló motorosok úgy néztek ki, mintha ugyanabban a laborban klónozták volna �ket.. Mind a hatan kecskeszakállt viseltek, haj-vonaluk a homlokon nyílhegyes csúcsba futott.. A Lucifer Légiója széls�séges neoanarchista csoport volt, akik úgy érez-ték, ügyük érdekében az er�szak nemcsak megengedett, hanem egyenesen szükséges. Vad tekintet�, bombahajigáló el�deikhez hasonlóan a többnyire er�szakmentes anarchista szervezetek peremére szorultak, és azok semmi közösséget nem vállaltak velük. Motorjaikon városról városra utaztak, nyo-mukban mindenütt káosz maradt. Mikor Margrave csatlakozott a neoanarchista mozgalomhoz, a légió segítségét is igénybe vette. Úgy okoskodott, mivel az elitnek ott van a rend-�rség, akiknek jogukban állt er�szakot alkalmazni, és bizonyos helyze-tekben akár ölni is, neki és követ�inek hasonló eszközzel kell rendelkez-niük. A légiót felvette a fizetési listájára, és egyfajta praetoriánus test�rség-ként alkalmazta �ket.. Kezdetben jól szórakozott rajta, mikor kecskeszakállt növesztettek és úgy vágatták a hajukat, hogy olyan sátáni


172

kinézetük legyen, mint Margrave-nek. Miután néhány anarchista tiltakozás, melyben részt vettek, váratlanul nagyon véresre sikeredett, rájött, a légió irányíthatatlan. Továbbra is szerepeltek a fizetési listáján, de egyre kevesebbet használta �ket. Készséggel elfogadta Gant ajánlatát, aki azt javasolta, biztonsági cégként rendszeres napi munkát adjon nekik. Bár el�ször meglep�dött, mi-kor Gant azt ajánlotta, �ket használja Austin és Karla megöléséhez, elfo-gadta az érvelését, miszerint, ha bármi rosszul sülne el, a hatóságok azt gondolnák, elszigetelten dolgozó banda m�ve az egész. Margrave tisztában volt a légió tagjainak pszichopata megnyilvánulá-saival, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy Doyle tartsa szemmel �ket. Doyle már levette a furgon oldaláról az öntapadós „Városi Közlekedési Felü-gyelet” feliratot. Mikor a motorok megálltak mellette, kiszállt a járm�b�l, és az idegenkedését leplez� mosollyal vette szemügyre a motorokról leszálló furcsa társaságot. Doyle hidegvér� gyilkos volt, de az üveges tekintet�, merev mosolyú, halk hangú társaságtól kilelte a hideg. Csak remélni tudta, hogy Gant tudja, mit csinál. Id�r�l id�re, bár vonakodva, együtt dolgozott a csoporttal. A sa-ját er�szakos cselekményei kontrolláltak és kiszámítottak voltak. Üzleti megfontolások alapján ölt; ha egy versenytársat kellett félreállítani az útból, vagy elhallgattatni egy besúgót. A Lucifer Légiójának fegyelmezetlen visel-kedése sértette a rendszeretetét. A mellette lév� sorban parkoló türkizkék dzsipre mutatott. Austin és a n� a csatatérre tartanak. Meg kell találnunk �ket! A légió tagjai mintha szavak nélkül is kommunikálni tudtak volna egymással. Egyszerre mozdultak, mint egy halraj, majd legyez� alakzatban átfésülték a parkolót. Felfedeztek egy „Elfújta a szél-jelmezek” feliratú nyerges vontatót. A kölcsönz�cég alkalmazottja éppen korh� jelmezeket rakodott le azoknak a lezserebben öltözött résztvev�knek, akik nem rendel-keztek saját uniformissal. Váratlanul hat vigyorgó klón gy�r�jében találta magát. Az egyikük egy össze-csukható gumibottal fejbe verte, a többiek pedig testükkel fedezték, nehogy mások észrevegyék a támadást. Az eszméletlen embert a kamion rakterébe pakolták, majd átkutatták a rakományt, amíg meg nem találták, amit kerestek. A zsákmányt Doyle fur-gonjához cipelték, és átöltöztek a jelmezekbe. A farmernadrágos, pólós mo-torosok elt�ntek, helyüket három konföderációs és három uniós katona vette át. A derékszíjukba lef�részelt csöv� puskát dugtak, majd visszaszálltak a motorokra, és nekilendültek, mint prédára éhes farkasfalka. Doyle otthagyta az autót, és csatlakozott a gyalogosok folyamához. A nézel�d�k és kosztümös résztvev�k között haladva szeme a tömeget pász-tázta, mint egy radar. Szinte tökéletes látása nagy el�nyt jelentett a vadász számára, és éles szeme csakhamar ki is szúrta Austin ezüstös haját. Egy pil-lanat múlva a mellette haladó szép sz�ke n�t is felfedezte. Ugyanaz az arc volt, melyet a számítógép Karla Janosként azonosított. Szíjáról lecsatolta a rádióját, és gyors üzenetet küldött a Lucifer Légiójának. Austin rátalált a g�zautókra. A mez� szélén körülbelül húsz antik Stanley sorakozott fel. El�ttük középkorú férfi sétált, kezében csíptet�s jegyzettömbbel. Olyan valakit keresek, akinek van egy kis beleszólása a dolgokba – szólította meg Austin. Olyan kis beleszólásom van, mint bárki másnak – vigyorgott a férfi, majd kezet nyújtott. – Doug Reilly. Én vagyok a Virginiai Stanley G�zautós Klub elnöke. Miben segíthetek? Egy Dirk Pitt nev� autótulajdonost keresek. Hogyne. Pitt kocsija, az 1906-os Vanderbilt Kupa gy�ztes autójának másolata, az ott – mutatott egy nyitott piros kocsira, melynek hosszú, lekerekített motorháztet�je úgy


173

nézett ki, mint egy koporsó. – Csak két darabot készítettek bel�le, és tudomásom szerint már egyik sem létezik. De a motorja egy Stanleyb�l lett ki szedve. Remekül megy hegynek fel. Melyik az öné? Reilly egy csillogó 1926-os szedánhoz vezette �ket. Úgy mutogatta nekik a kocsi egyedi jellemz�it, mint büszke apa a gyermekét. Értenek valamit ezekhez az öreg csotrogányokhoz? Egyszer egy g�zautós versenyen vezettem egyet. Annyit kellett a kijelz�kkel foglalkoznom, hogy alig maradt id�m az utat figyelni. Tényleg ilyen vezetni – kuncogott Reilly. – A Stanley g�zmotoros autó volt korának leggyorsabb járm�ve. A „kenu” karosszériájú Stanley 1906-ban 127 mérföldes sebességgel új világrekordot állított fel. Ahogy az ember ráadja a gázt, azonnal le tudja adni a teljes teljesítményt. A dízeles változata álló helyzetb�l azonnal hatvanmérföldes sebességgel volt képes startolni, míg a legtöbb benzines autó még csak az egyes vagy kettes sebességben tartott. Meglep�, hogy ezek után ma nem g�zmotoros autókban ülünk – mondta Austin. A Stanley fivérek nem akarták tömegtermelésbe vinni az autójukat. Henry Ford egy nap alatt gyártott annyi kocsit, amennyit �k egy egész év alatt. Az 1912-es Cadillacben megjelent az elektromos gyújtáskapcsoló. Ezek az autók itt már mind g�znyomás alatt vannak, hogy spóroljunk az id�vel. Ha a Stanley fivérek kitalálták volna, hogyan tegyék gyorsabbá az indítást, felfuttatták volna a termelést és nagyobb reklámot csináltak volna a kocsijuknak, akkor ma senki nem ülne olyan autóban, amit a Stanley testvérek elnevezése szerint „bels� égés� robbanómotor” hajt. Elnézést, kicsit elragadtattam magam. Ne kérjen elnézést! – tiltakozott Karla. – Leny�göz� volt, amit elmondott. Reilly elpirult. A többi autótulajdonos mind elment, hogy megnézze a csatát. Én maradtam, hogy szemmel tartsam itt a dolgokat. Ha a csata véget ér, mi is felvonulunk. Teszünk egy kört a csatatér körül. Austin megköszönte Reillynek a tájékoztatást, majd Karlával a harci játék felé indult. A muskéták és a lövegek hangjából ítélve a csata újra-játszása megkezd�dött. A tágas mez�n egész tömeg nézte, ahogy a szürke és kék csatárlánc közeledik egymáshoz. A távolból muskéták pukkanása hallatszott, puskapor szagát hozta feléjük a szél. Rajtuk kívül még jó pár cselleng� tartott az újrajátszott csata helyszínére. Austin éppen történelemórát tartott Karlának a Bull Run menti csatákról, mikor szeme sarkából az általános haladási iránytól eltér�, oldalirányú mozgást vett észre. A férfi eléjük vágott, t�lük ötven lábra meg-állt és szembefordult velük. Doyle volt, Gant bérence. Elég közel volt ahhoz, hogy láthassák mosolytalan arcának kemény vonásait. Egy pillanatra rájuk meredt, majd a kabátja alá nyúlt. A nap meg-csillant a kezében tartott fémtárgyon. Austin karon ragadta Karlát, és visszafordította, amerr�l jöttek. Mi baj van? – kérdezte a lány; Austin válaszát elnyomta a dübörgés. Hat Harley-Davidson robogott feléjük a mez�n. Három, a konföderáció egyenruháját visel� motoros balról közeledett, három kék kabátos unionista pedig jobbról zárta el az utat. Austin Karlára kiáltott, hogy fusson. Rohanni kezdtek a mez�n, a motorosok pedig a klasszikus harapófogó alakzattal közrefogták �ket. Azonban miel�tt kezüket rátehették volna a zsákmányra, hirtelen blokkra fékezve megálltak. Villogó fényekkel egy rend�rautó iparkodott feléjük. Elhúzott Austin és Karla mellett, majd megállt. A rend�r kiszállt a kocsiból, és integetni kezdett.


174

A büntet�cédulákért nyúlt, mikor az egyik kék kabátos motoros el�-húzott egy vadászpuskát, és célzott. A puska durranása elvegyült a muské-ták dörrenéseivel. A lábon l�tt rend�r a földre rogyott. A motorosok liba-sorba rendez�dtek, és folytatták az üldözést anélkül, hogy hátrapillantottak volna. Reilly a szedánját fényesítette, mikor meghallotta a motorok kipufogó-inak mély dübörgését. Felpillantva meglátta a felé rohanó Austint és Karlát. Mosolya értetlen rémületté változott, mikor észrevette az �ket üldöz� moto-rosokat. Austin a kocsikhoz futott, mondta Karlának, pattanjon be a koporsóorrú piros Stanleybe. � maga a volán mögé csúszott. Reilly odaszaladt hozzájuk. Mit csinálnak? Hívja a rend�rséget! – kiáltotta Austin. Reilly értetlenül nézett rá. Miért? Hogy bejelentse, elloptak egy kocsit! Austin hallotta a Harley-Davidsonokat. Már majdnem a nyakukon voltak. Kiengedte a kéziféket, lecsavarta a g�zszelep biztonsági zárát a kormányoszlopról. A szívatókart teljesen el�renyomta. G�z tódult a motorba. A motorosok már csak néhány yard távolságra jártak, mikor a kocsi szinte hangtalanul gyorsulni kezdett. Austin hirtelen tekert a kormányon. A Stanley alig tudta elkerülni a sorban mellette álló kocsit. Egy pillanattal kés�bb Austin rátaposott a fékre, és ismét félrerántotta a kormányt, ezúttal azért, hogy kikerüljenek egy kétgyerekes családot, akik éppen akkor mentek át az úton. Austin a f�re hajtott. Doyle megpróbálta megakadályozni, hogy elmeneküljenek. Egyenesen eléjük állt, pisztolyát két kézre fogva célba vette �ket. Austin ráüvöltött Karlára, bukjon le. Fejét lehúzva a kormánykerék fede-zékébe, egyenesen Doyle felé tartott, aki félreugrott az útból, nehogy el- üssék. Azért csak megpróbált leadni egy lövést. A kocsi sárhányója meglök-te a combját, és a golyó messze a fejük fölé repült. Az autó száguldott a tágas mez�n. Austinnak eszébe jutott, a g�z-motorral lassan kell gyorsítani, hogy n�jön a g�znyomás. Minden koncent-rálóképességére szükség volt, hogy az összes m�szerre és kijelz�re oda tud-jon figyelni. Belenézett a visszapillantó tükörbe. A motorosok százlábnyira jártak mögötte, de gyorsan közeledtek. Most kezdtek legyez�szer�en széthúzódni, hogy végül majd két oldalról szorítsák közre a kocsit. Közeledtek a katonai bemutatót figyel� néz�k tömegéhez. Austin rátenyerelt a dudára. Néhányan odanéztek ugyan, de a duda hangját elnyomta a muskéták és az ágyúk tüze. Lefékezte a Stanleyt, újra megnyomta a dudát. Valaki végre észrevette, a tömeg elkezdett félre-húzódni el�le. Ekkorra a motorosok már a Stanley két oldalánál jártak. A g�zautó és motoros kísérete keresztülvágott az egymással szemben hosszú vonalban felsorakozott konföderációs és uniós csapatok közötti, l�porfüsttel teli mez�n. A puskák és az ágyúk elhallgattak. Austin nem várt hangokat hallott. Tapsoltak. Ezek az idióták meg miért tapsolnak? – kérdezte Karla. Biztosan azt hiszik, ez is az el�adáshoz tartozik. – Austin vér- fagyasztó üvöltést hallatott, miközben elhaladtak a szembenálló csapatok sor-fala között. Jól van? – kérdezte Karla aggódva. Austin mosolya felvillant. Hát persze! Mindig is ki akartam próbálni, milyen az igazi rebellis csatakiáltás! Kapaszkodjon! A csatatéren már átvágtak, most a kifejezetten erre az alkalomra ide-hozott ágyúk vonalához közeledtek. Austin fékezett, nehogy az éles fordu-lásban felboruljanak. A motorosok nem csökkentették a sebességet. Úgy lát-ták, itt az alkalom, hogy teljesen


175

felzárkózzanak. A két elöl haladó motoros mindössze néhány yard távolságra járt az autó lökhárítójától. Karla a jobb oldali motorosra nézett, és felkiáltott. Fegyver van nála! A motoros egyik kezével kormányzott, másik kezével a karjára fektetett egy puskát, melynek csöve éppen Karla fejére irányult. Austin gondolkodás nélkül cselekedett. Hirtelen jobbra rántotta a kormányt, majd vissza. A masszív lökhárító ütésére megreccsent a motoros lába. A motor megingott, mintha er�lködne, hogy állva maradjon, majd felágaskodott, és ledobta magáról a motorost, mint megvadult mén a lovasát. Austin a másik motorral is próbálkozott, de a fickó látta, mi történt a haverjával, és könnye-dén távolabb húzódott. A kocsi lassítás nélkül szinte repült fel a dombon, majd le a túlsó ol-dalon. Austin autókat látott maga el�tt, melyek a mez� körül futó keskeny úton haladtak. Ki kellett kerülnie egy k�falat, aztán egy rácsos kerítést, de egy kicsit kés�bb a Stanley átugratott a padkán, és két sávot repülve a m�-úton landolt. Egyenesbe hozta a kormányt, több g�zt adott. A kemény burkolaton az autó szinte megtáltosodott, mint egy vágtára kiéhezett, játékos csikó. A kemény gumik surrogtak a makadámúton. Elhúzott néhány járm� mellett, a motorosok szorosan a nyomában. Ahogy tisztult el�le a forgalom, hagyta, hogy a sebességmér� mutatója felkússzon a nyolcvanig. Leágazást jelz� táblát látott, és finoman a fékre lépett. A motorosok valami ravaszságot gyanítva kissé lemaradtak. Austin a felhajtóra kormányozta a kocsit, s a Stanley szinte kil�tt az autópályán. Austin jobbra-balra cikázott a többi járm� között, de a motoro-sokat nem tudta lerázni. Próbálta tovább növelni a sebességet. Már kilenc-ven mérfölddel száguldottak, majd százzal. Az arcába vágó leveg�t�l alig látott valamit. Hol vannak a közlekedési rend�rök, mikor az embernek szüksége lenne rájuk? – kiabált. Karla lehúzódott az ülésén, hogy elkerülje a metsz� szelet. Tessék? Van mobiltelefonja? Most akar telefonálni? – kérdezte a lány hitetlenkedve. Nem, azt akarom, hogy maga telefonáljon! Hívja a rend�rséget, és mondja meg nekik, hogy egy régi piros autóban van egy �rült, akit egy rakás motoros üldöz polgárháborús egyenruhában. Ez talán majd felkelti az érdekl�désüket! Karla bólintott, és a zsebébe nyúlt a telefonért. Beütötte a segélyhívó számot. Mikor kapcsolták a rend�rséget, elmondta Austin üzenetét. Azt mondták, kiküldenek valakit, hogy ellen�rizze, mi a helyzet. Nem vagyok biztos benne, hogy hittek nekem. A motorosok újra közelebb értek. Austin a végs�kig hajszolta a kocsit. Figyelnie kellett volna a vízszintet, üzemanyagnyomást, vezérlést és a többi funkciót szabályozó kapcsolókra és kijelz�kre, de túlságosan el volt fog-lalva azzal, hogy az úton tudjon maradni. Hirtelen mozgó árnyékot vett észre az úton. Felpillantott, majd oldalra nézett. Egy helikopter repült a nyomukban. – Ez aztán gyors volt! Ez nem a rend�rség – mondta Karla. Egy tévéállomás közlekedési helikoptere. A helikopter föléjük szállt, és könnyedén lépést tartott az üldözési versennyel. Austin lázasan törte a fejét valamilyen menekülési megoldáson, de nem volt több ötlete. A kocsi elrobogott egy lehajtás mellett. A visszapillantóból Austin látta, hogy a motorosok lassítanak, majd ráfor-dulnak a lehajtóútra. A barátaink itthagytak bennünket.


176

Karla hátrafordult. Még épp idejében, hogy lássa, amint az utolsó déli katona is lehajt az autópályáról. Miért? – kérdezte. Félnek a kamerától. Nem akarnak szerepelni a hatórás hírekben. Kényelmes hatvan mérföldre csökkentette a tempót. Felintegettek a helikopternek. Még mindig integettek, mikor a Virginia Állam Rend�rségének három kocsija utolérte �ket. Austin, látva a villogó lámpákat és hallva a szirénákat, lehúzódott a leállósávba. A Stanleyt azonnal fegyveres rend�rök vették kö-rül. Karlának azt javasolta, úgy tartsa a kezét, hogy a rend�rök láthassák. Miután a rend�rök kezdeti idegessége elmúlt, és ellen�rizték Austin jogosít-ványát, valamint NUMA-igazolványát, a kocsi már jobban érdekelte �ket, mint a benne ül�k. Austin beszámolt nekik a hat motorosról, akik megpróbálták leszorítani �ket az útról. Javaslatára beszéltek valakivel a NUMA-nál, aki kezeskedett Austinért. A televízióstáb is meger�sítette Austin történetét a motorosokról. Egy óra múlva visszakapta a jogosítványát, és közölték vele, Karlával együtt szabadon távozhat. Megálltak egy autómosónál, hogy a karosszériáról lemossák a f�- és koszfoltokat. Austin csodálkozva látta, hogy a kocsi nem sérült meg. Mikor kis id� múlva visszatértek a parkolóba, a csatatérr�l hazafelé tartó látogatók mosolyogva integettek nekik. Egy magas, sötét hajú, opálos szem� férfi türelmesen várt rájuk. Austin lefékezett és mosolyogva üdvözölte. Szia, Dirk. Kösz, hogy kölcsönadtad az autód. Láttam, ahogy nyomodban a Pokol Angyalaival végigszáguldottál a csapatok sorai között. Mi történik itt? Hadd mutassam be Karla Janost. Karla, ez itt Dirk Pitt. Pitt legszélesebb mosolyát villantotta a lányra. Alig vártam, hogy megismerhessem, Miss Janos. Köszönöm. Mennyire sikerült meghajtanod? – fordult Austinhoz. Úgy száz körül. Az már igen! Én még csak kilencvennel mentem vele. Elnézést, hogy kérés nélkül vittem el, de sürg�sen járm�re volt szükségem. Valaki ugyanis megpróbált megölni bennünket. Csak másolat, ne aggódj miatta! – Pitt sérüléseket keresve körbenézte a Stanleyt, de egyet sem talált. – Nem mindenkinek van olyan autója, mely részt vett a Bull Run melletti harmadik csatában. Austin telefonja a bluest játszotta. Elnézést kért, és a füléhez emelte a készüléket. Barrett kereste. Izgatottnak t�nt. A háttérben fojtott motorhang hallatszott. Alig hallak! – mondta Austin. – Mi az a zaj? Jobban jár az agyam, ha motorozok. Azt hiszem, megvan! Mi van meg? Az altatódal. Az a kód. Megfejtettem az ellenszer képletét! Austin nem hitt a fülének. Mondd még egyszer! Az ellenszer! – kiabált Barrett, mivel azt hitte, Austin a motor zajától nem hallja. – Megfejtettem László Kovács megoldását a pólusváltás kivédésére! 37. Röviddel az után, hogy a forró brazíliai nap lebukott a hegyek mögött, a Sarki Kaland névre keresztelt, 350 láb hosszú kutatóhajó elhagyta Rio de Janeiro kiköt�jét, és tizenöt csomós cirkáló sebességgel déli irányba tartott, az Atlanti-óceán végtelen vizei felé.


177

A Sarki Kaland az 1990-es évek végén épült dán hajóépít� m�helyben. Eseménydús élete során bejárta a Földközi-tengert, megjárta Európa kikö-t�it, Grönlandot, legújabban pedig az Északi-sarkra vitt utasokat. Eredeti tulajdonosaitól a Gant Alapítvány által kifejezetten erre a célra létrehozott fed�cég vásárolta meg. Maga a vásárlás mindössze ügyes könyvelési trükk volt. A számlák tanúsága szerint a hajó megvételére és átépítésére költött dollármilliókat egy chilei gyár építésére fordították. A Sarki Kalandot a nagy óceánjárók mintá-jára építették, mint azok kisebb változatát. Az épít�k a fedélzetek és kajütök berendezésénél b�kez�en bántak a nemes fával, csillogó rézzel. Az utasok a vízre néz� küls� kabinok, a csupa ablak ebédl�, társalgó, a fedett sétafedél-zetek kényelmében élvezhették az utat, vagy átmehettek a hajóhíd alatti kilátófedélzetre is. Miközben a hajó szelte a Dél-Atlanti-óceán hullámait, Gant és Margrave a hajó gyomrában álltak egy kis erkélyen. Alattuk hatalmas üres tér. A közepéb�l masszív keretre szerelt magas, toboz formájú fémszerkezet emelkedett ki. A kúpból vastag kábelek vezettek a négy robusztus dina-móhoz, kett�-kett�höz mindkét oldalon. Alatta pillanatnyilag lefedett me-dence tette lehet�vé, hogy majd leengedjék a tengerbe. A fels� fedélzet alatt szinte teljesen kibeleztük a hajót, hogy kialakítsuk ezt az elrendezést – mutatott körbe büszkén Margrave. – A kezdeti kísérletek után úgy határoztunk, nincs négy hajóra szükség. Egyetlen, megfelel�en felszerelt hajó is el tudja végezni a munkát. A négy hajóról is megpróbáltuk egy pontra fókuszálni a kisfrekvenciás elektro-mágneses hullámokat. Ami, ha jól értettem, azt eredményezte, hogy az elektromágneses rezgések szóródtak a cél terület szélén, és olyan nem várt óriáshullámokat és örvényeket gerjesztettek, melyek a Southern Belle mellett elsüllyesztették a mi egyik transzmitterhajónkat is. Így van. Ezt a problémát kiküszöböltük azzal, hogy a négy helyett csak egyetlen adóhajót használunk, ezt itt. A teljesítményt jelent�sen meg-növeltük. Ez a módosítás azzal az el�nnyel is járt, hogy a kezdeti kísér-letekben elsüllyedt hajónk helyébe nem kellett újat építtetni. A másik három hajóról egyszer�en átszállítottuk ide a dinamókat, és mellétettünk még egyet. Elégedett a legénységgel, akiket szereztem? – Úgy néznek ki, mint akik bármelyik pillanatban képesek elvágni az ember torkát, de ki ismerik magukat a hajón. Persze, hogy úgy néznek ki. Mind elvágott már egypár torkot. Régi üzleti partnereim révén toboroztam �ket. Valamennyien kalózok voltak korábban, akik most a biztonsági szolgálatunk óceánvédelmi ágazatánál dolgoznak. A két férfi távozott a hajófenékb�l. A sétafedélzet fényes padlóján végighaladva a hajóhíd alatti kilátófedélzethez értek. A kényelmesen beren-dezett teraszt körbefogó ablakokból az óceán hullámait hasító éles hajóorrot lehetett látni. Ez az a hely, ahonnan az utasok gyönyörködhetnének a természetben – mondta Margrave. – Mi az elektronikus szemeinkkel fogjuk nézni a cserét. Megnyomott egy gombot a falban, mire egy hatalmas, a keleti és nyugati félteke ábráját mutató képerny� ereszkedett le. Mindig szerettem a házimozit – élcel�dött Gant. Ez kiváltképp tetszeni fog! – biztosította Margrave. Az ólompajzsos m�holdjaink az egész cél területet figyelik. Látni fogjuk, hogyan alakulnak ki acélterület perifériáján a hatalmas hullámok és örvények. Nagyon látványos lesz! Remélem, nem túl látványos! Ne mondja, hogy hisz azoknak az Austintól és cimboráitól ered� hamis figyelmeztetéseknek! Én politikus vagyok, nem tudós. Azt azonban tudom, hogy Austin a ráijesztés módszerével próbálta megtorpedózni a projektünket. – Mosoly-gott. – Lehet, hogy én


178

is hasonlóképpen járnék el, ha az � helyében lennék és tehetetlenül kellene néznem valamit, amit nem tudok megakadályozni. Nem vettük készpénznek a Kovács-elmélet állításait. Több tucatszor lefuttattuk a számítógépes szimulációt. A célterület peremén a hullámok és örvények kifelé haladnak majd. Úgy tudjuk, a térségben nincs túl nagy hajóforgalom, de persze bizonyos járulékos veszteségek minden nagy vállalkozással együtt járnak. Az irányt�ink azonnal átállnak? Becsléseink szerint igen. A navigációs rendszerünket a póluscsere megindítása el�tt újrakalibráljuk, és attól kezdve már az ólompajzsos m�holdjaink adatai alapján dolgozunk. – Megeresztette legsátánibb vigyorát. – Mi leszünk az egyetlen hajó az egész világon, mely tud majd navigálni. Jó kis felfordulás lesz körülöttünk! Mondjon egy kicsit többet a célterületr�l! Ott láthatja a képerny�n. Barátunk, a Dél-atlanti Anomália. Mint már korábban elmagyaráztam, ez nem más, mint egy „gödör” a magnetoszférá-ban, ahol kisebb a természetes véd�hatás. A monitor egy olyan pontjára mutatott, ahol a hosszúsági és szélességi fok keresztezte egymást. – Ezen a területen, Brazília partjaitól mintegy háromszáz mérföldre a leggyengébb a föld polaritása. Itt következne be a természetes pólusváltás. Az új északi-sark! – mondta Gant. Margrave nevetett. Alig várom, hogy láthassam a vezet� elit képét, mikor rájönnek, hogy Lucifer figyelmeztetését komolyan kellett volna venniük! Gant a legmelegebb mosolyával fordult Margrave felé. � pedig alig várta, hogy láthassa Margrave képét, mikor rájön, hogy mindaz a munka és pénz, amit a pólusváltásprojektbe fektetett, pontosan az általa annyira megvetett elit érdekeit szolgálja. 38. Barrett a leesburgi kocsma sötét gerendás söntésrészében ült egy csendes sarokasztalnál. B�szen írt valamit egy szalvétára, fejét egészen közel haj-totta a papírhoz. Az asztalt szinte beborították az összegy�rt szalvéták. Jobb kezénél érintetlen korsó sör állt. Észre sem vette a kopasz fejét díszít� pókra vetett kíváncsi vagy csodálkozó tekinteteket. Austin és Karla leült az asztalhoz. Barrett megérezte, hogy társasága van, és felnézett. Látszott a szemén, hogy gondolatai messze járnak. Mikor meg-látta �ket, megkönnyebbülten vigyorgott. Nem is tudod, mennyire örülök, hogy látlak benneteket! Már majd-nem felrobbanok! Még egy kicsit ne tedd! – kérte Austin. Megkérdezte Karlát, mit sze-retne inni, aztán két fekete és sz�két rendelt, azaz Guinness és világos sör keverékét. Megszomjaztak az úton, míg nyitott kocsijukban ide jutottak. Mikor a sörük megérkezett, Austin egy hajtásra megitta a felét. Karla is jóles�en kortyolt a habos sörb�l. Miel�tt elindultak Barretthez, Austin beszámolt Pittnek a pólusváltás-ügy pillanatnyi állásáról. Pitt megígérte, felhívja Sandecker tábornokot, aki másnap érkezik haza egy diplomáciai küldetésb�l, és elintézteti vele, hogy kérjen kihallgatást az elnökt�l, ha majd visszatér a közép-nyugati államokba tett tornádókár szemléjér�l. Addig is azt akarta, Austin beszéljen a Pentagon embereivel. Ráadásul szabad kezet adott Austinnak a NUMA forrásainak korlátlan felhasználásához. Bocs, hogy ilyen sokáig tartott – menteget�zött Austin, miközben élvezte, ahogy a h�vös sör végigcsorog a torkán. – Jöttünk, amint tudtunk. Volt valami háttérzaj, mikor hívtál, és nem vagyok biztos benne, hogy jól értettelek. Mondtál valamit egy altatódalról, de a többit nem értettem.


179

Miután elindultál a központból a Manassas-emlékhelyre, elkezdtem játszadozni Karla altatódalával. A cím, Keljfeljancsi és az els� versszak so-rai egybecsengenek azzal, amit a póluscserér�l tudunk. Túl nagy a hasonló-ság ahhoz, hogy véletlen egybeesés lehessen. Én úgy vettem észre, nagyon kevés dolog történik véletlenül – mondta Austin. – Az azonban nyilván véletlen egybeesés, hogy én még mindig szomjas vagyok, az asztalon pedig itt áll egy érintetlen korsó sör. Túlságosan fel vagyok spannolva ahhoz, hogy igyak. – Barrett Austin elé tolta a korsót, aki testvériesen megfelezte Karlával. – A véle-tlennél tartottunk – vette fel ismét a fonalat Austin. Barrett bólintott. Kovács amat�r kódfejt� is volt. Abból az alapfeltevésb�l indultam ki, hogy a versike rejtjelezve van. Azt gondoltam, a keljfeljancsi-sorok nullák, azaz olyan bet�k vagy szavak, melyeket csak azért tesznek bele a szövegbe, hogy összezavarják azt, aki meg akarja fejteni. Tehát ezekt�l eltekintettem, és csak a többi sorral foglalkoztam. A sifrírozott szöveg különbözik a kódolt üzenett�l. Az utóbbi lefordításához többnyire kell vala-milyen könyv, míg a sifrekulcs az magában a szövegben van elrejtve. Innen nézve egy sor azonnal szembeötlik. A kulcs az ajtóban ül! – mondta Karla gondolkodás nélkül. Ez az! Annyira nyilvánvalónak t�nt, majdnem túl nyilvánvalónak! De Kovács tudós volt, aki megszállottan ragaszkodott a pontossághoz. Sokkal jobban illett volna hozzá, ha azt mondja, a kulcs a zárban ül. Tehát a kulcs az ajtó szóban keresend� - állapította meg Austin. Én is így gondolkodtam. Az ajtó lett a kulcsszó. Na már most. Egy kód feltöréséhez többféle módon kell megközelíteni a szöveget. Az egyik szinten a dolgok mechanikájával foglalkozunk, mint például bet�k és sza-vak áthelyezése vagy behelyettesítése. Egy másik szinten a dolgok jelenté-sét vesszük figyelembe. - Látta, hogy fejtegetését értetlen tekintetek fogad-ják. – Mit csinál egy ajtó? Egyszer�. Elválasztja az egyik szobát a másiktól. Ki kell nyitni, átha-ladni rajta, majd bezárni. Helyes – mondta Barrett. – Tehát az els� bet�nk A. Azzal megragadott egy üres szalvétát, és a golyóstollával a következ�ket írta rá: ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ Ez a sima ábécé. Aztán vettem az ajtó utolsó bet�jét, és próbáltam kitalálni a sifreábécét. OPQRSTUVWXYZABCDEFGHIJKLMN Ezek szerint az A bet� O-nak felel meg, a B P-nek, és így tovább. De a nagyapja biztosan nem akarta túl könny�vé tenni a megfejtést. Tehát visszatértem a kulcsszóhoz. Az ajtó els� és utolsó bet�je négy hely távol-ságra van egymástól. Tehát minden negyedik szót kiírtam a szövegb�l. De volt egy olyan érzésem, ez túl sok lesz. Tehát megpróbálkoztam minden negyedik bet�vel. Még mindig semmi, amire ráharaphattam volna. Aztán arra gondoltam, az ábécében az A és az O között tizenhárom bet� áll. Ez alapján kiszedtem a szó minden tizenharmadik szavát, aztán a sifreábécé segítségével megpróbálkoztam az átírással. Eddig világos? Nem – felelte Austin. Ja, én is így voltam vele! – vigyorgott Barrett. – Tehát csaltam egy kicsit. Az egészet végigfuttattam a komputeren. – A zsebébe nyúlt, és el�húzott egy papírt. – Ez lett az eredmény. Magán- és mássalhangzók összevissza halmaza – konstatálta csalódot-tan Karla. Mindent megpróbáltam. Felhívtam az egyetemen egy professzort, aki beszél magyarul. Semmi. Aztán eszembe jutott, hogy Kovács románul is tudott. Fölhívtam hát egy fickót, aki Seattle-ben a Transylvania éttermet vezeti. Azt mondta, se füle, se


180

farka. Már a hajamat téptem volna, ha lenne. Tehát visszatértem az eredetileg elvetett szavakhoz, a „keljfeljancsi”-hoz. Azt gondoltam, hátha arra vonatkozik, amit csinálnom kell. De hogyan lehet feje tetejére állítani egy üzenetet? – kérdezte Karla kétkedve. Sehogy. Én legalábbis nem tudtam. De értelmezhettem lazábban az üzenetet, és visszafelé haladhattam, mint a vers második sorában. Meg is tettem. Még mindig nem volt semmi értelme. Aztán a reveláció erejével világosodott meg az elmém. Éppen a motoromon ültem, mikor belém vil-lant, hogy nem is szavakat kell keresnünk. Pontosan arra van szükségünk, amit kaptunk, egy sor bet�re. Miután ezt az akadályt sikeresen vettem, rájöt-tem, hogy az üzenetben számok is vannak. Vissza a komputerhez. Bizonyos bet�k azt jelezték, hogy a következ� bet� valójában szám lesz. Az A, ha el�tte : egy másik bet� áll, akkor 1 lesz, a B egyenl� 2-vel, és így tovább. Már megint nem tudlak követni – mondta Austin. – Karla töpreng� arckifejezéséb�l ítélve � is a desifrírozással volt elfoglalva. Barrett félretolta a számítógépes ívet, és két kézbe fogta a szalvétát. Ez egy egyenlet. Miféle egyenlet? – érdekl�dött Austin. Önmagában a szöveg értelmetlen, de nem szabad a környezetét�l függetlenül kezelnünk. Kovács azt akarta, hogy az üzenetet csak egyetlen ember értse, Karla. Azt mondta neki, a versike mindig az övé lesz, ha szüksége lesz rá. Ezzel azt akarod mondani, amit szerintem mondani akarsz? Még csak néhány perccel ezel�tt jöttem rá, tehát nem lehetek biztos benne, amíg nem tesztelem. De Kovács egy sor elektromágneses frekven-ciát rejthetett el a versben. Az ellenszer! – suttogta Karla. Austin olyan óvatosan vette kézbe a szalvétát, mintha az érintésére porrá válhatna. Ez az a frekvencia, amely semlegesítheti a póluscserét? Barrett néhányszor nagyot nyelt, ádámcsutkája fel-le ugrált. Nagyon remélem, a fenébe is! – mondta. Karla csókot nyomott Barrett kopasz fejére. Megcsinálta! Barrett elég letörtnek látszott egy olyan emberhez képest, aki épp most mentette meg a világot. Lehet. De attól tartok, nincs sok id�nk. Hogy érted ezt? Az értekezlet után lehallgattam egy beszélgetést amit az a poloska szedett fel, melyet te raktál Gant asztallapja alá. Margrave-vel beszélt. Mostanra már elhagyták az országot. A francba! – szitkozódott Austin. – Hova mentek? Nem tudom. Addig nem jutottunk el, hogy Margrave elárulja az utolsó fázis tervét. De én nem is a hol miatt aggódom, hanem sokkal inkább a mit miatt. Azt hiszem, be akarják indítani a póluscserét. Valami sejtés, hogy mennyi id�nk van? Nehéz megmondani. A célterület a Dél-Atlanti-óceánon van valahol. Nem voltam ott az utolsó megbeszéléseken, tehát a pontos helyet nem tudom. Ha egyszer odaérnek a helyszínre, csak pár órára van szükség, hogy megnyomják a gombot. Austin visszaadta a szalvétát Barrettnek. Ezt az egyenletet le lehet fordítani valami olyasmire, amivel megállíthatjuk a cserét? Persze. Ugyanúgy, ahogy az E=mc2 egyenletet lefordították atom-bombára és nukleáris energiára. Csak megfelel� felszerelésre és id�re van szükség hozzá.


181

Minden szükséges felszerelést megkapsz. Mennyi id� kell ahhoz, hogy valami olyat építs, ami m�ködik? Segítségre lesz szükségem. Én végeztem a tervezést és készítettem el a kioldó kapcsoló modelljét, de a tényleges összeszerelésen mások dolgoztak. Segítséget szerzek. Mennyi id� kell? Barrett kényszeredetten mosolygott. Hetvenkét óra. Talán. Mintha harminchatot hallottam volna. Milyen nagy lesz ez a szerke-zet? Nagyon nagy. Láttad az adóhajón, amit az örvény a felszínre hozott. Ó! – Austin rendíthetetlen magabiztossága egy pillanatra meginogni látszott, de agya máris újra sebességbe kapcsolt. – Ha megépítetted ezt a valamit, mit csinálsz vele? Elektromágneses hullámokat kell sugároznia nagyjából ugyanarra a területre, ahol a pólusváltás kezd�dik. – A fejét rázta. – Még azt is ki kell találnunk, hogyan tudjuk a semlegesít�t a célterület fölé juttatni. A fenébe! Úgy érzem, én vagyok felel�s ezért az egész szarságért! Vad motoros kinézete ellenére Barrett! érzékeny lélek volt. Austin látta, a briliáns komputerzsenit annyira marcangolja a b�ntudat, hogy szinte összeomlik az egész ember. Ha pedig ez bekövetkezik, használhatatlan lesz. Akkor el sem tudok képzelni megfelel�bb embert, hogy ezt a szart feltakarítsa! A szállítást bízd rám. Van egy ötletem, ami beválhat. Felállt a székr�l, néhány bankjegyet az asztalra tett a sörökért. Ahogy kimentek a kocsmából, Barrett a motorkerékpárja felé indult. Hova mész? – kérdezte Austin. Motorozni. Majd valakivel elhozatom – ragadta karon Austin. – Most túl veszélyes lenne! Karla Barrett másik karjába kapaszkodott, és közös er�vel a dzsip felé terelték. Úton Washington felé Austin felhívta Zavalát, és közölte vele, fontos feladata van. Máris indulok – mondta, miután meghallgatta a részleteket. – Beszéltem Troutékkal. Jó híreim vannak. M�holdfelvételek alapján Rióig követték az adóhajókat. Most oda tartanak. Még egy óra sem telt el, mikor Austin beállt a NUMA garázsába, majd Karlával és Barrett-tel fellifteztek a harmadik szintre. A folyosók csendesek és sötétek voltak. Egyedül a konferenciaterem melletti kis dolgozószoba ajtaja alól sz�r�dött ki fény. Zavala, Austin kérésének megfelel�en, behozta Hibbetet. Köszönöm, hogy befáradt, Alan. Elnézést, hogy már másodszor citálom ide, de szükségünk van a segítségére. Komolyan gondoltam, mikor azt mondtam, éjjel-nappal rendelke-zésükre állok, ha szükség van rám. Van valami új fejlemény azóta, hogy utoljára beszéltünk? Azóta bebizonyítottuk, hogy az örvény és az óriáshullámok egy pólus-váltást el�idéz� kísérlet mellékhatásai voltak. És hogy a mágneses póluscsere olyan geológiai elcsúszást válthat ki, amely katasztrófát jelenthet az egész világra nézve. Hibbet elsápadt. Van rá mód, hogy megakadályozzuk? Austin elhúzta a száját. Azt remélem, ezt ön tudja megmondani. Én? Nem értem! Ez itt Pókos Barrett. � tervezte a póluscserét kiváltó készüléket. Hibbet a szomorú arcú Barrettre nézett, szemügyre vette tetovált fejét. Elég régóta mozgott a világban, hogy tudja, a tudománynak is megvannak a maga különcei. Kezet nyújtott. Zseniális munka!


182

Barrett szinte felragyogott a szakmai elismerés hallatán. Köszönöm. Austin megérezte a két ember között azonnal kialakuló egyetértést. Azt szeretnénk, ha együtt dolgozna a Pókossal, Joe-val és Karlával, hogy olyan antennát építsenek, mely képes semlegesíteni azokat a kisfrek-venciás elektromágneses hullámokat, melyeket egy póluscsere kiváltására alkalmaznak. Az antenna megépítése nem probléma. Csak fém és drótok. De akár teregetésre is használhatjuk, ha nincsenek meg a megfelel� frekvenciák, melyek pufferolják azokat, amelyeket a dolgok felkavarásához használnak. Karla mosolyogva húzott el� egy lapot a blúzából. Végtelen gondos-sággal széthajtogatta, és az asztalon Hibbet elé csúsztatta. A férfi felvette a szalvétát, és homlokát ráncolva olvasta az egyenletet. Látszott a szemén, mikor értette meg, mit tart a kezében. Hol szerezték? – kérdezte suttogva. A nagyapámtól – mondta Karla. Karla nagyapja László Kovács volt – mondta Austin. – Miel�tt továbbadta volna az üzenetét, gondosan kódolta. A Pókosnak hála, megfejtettük. Most, hogy az összes nehéz munkát elvégeztük, meg tudja építeni nekünk azt az antennát? Igen. Legalábbis azt hiszem. Az nekünk elég. Mondja meg, mire van szüksége. Az Egyesült Államok kormányának minden forrása a rendelkezésére áll. Hibbet fejét rázva nevetett. Ez sokkal jobb, mint a NUMA-számkukacokkal bajlódni! El sem hiszik, mennyi bajom van velük, ha kísérleti eszközt szeretnék beszerezni. – Egy pillanatra elhallgatott. – Még ha sikerül is összeütnöm valamit, akkor is szükség lesz egy akkora szállítóeszközre, amivel oda vihetjük, ahol a legnagyobb hatást fejtheti ki. Mekkora lehet ez a szerkezet? Nagy. És aztán még kellenek hozzá generátorok, melyek az áramot adják az antennának. Meg valami szállítóeszköz, ami egy többtonnás készüléket a helyére tud vinni. Ez a rossz hír – mondta Austin. – És mi a jó? Austin vigyorgott. A szükség a találékonyság szül�anyja. Csengett a telefon, és Austin felvette. Pitt nyilván ügyesen mozgatta a szálakat, mert a Pentagon kocsit küldött érte. A föld száz különböz� helyen lángolt. A vulkánkitörések járványként ter-jedtek, hatalmas, izzó lávamez�ket teregetve, melyek s�r� füstje az egész bolygót beterítette. Elképzelhetetlen erej� szélviharok egész földrészeken végigsöpr� tekerg� tölcsérekké korbácsolták a felh�ket. Az észak-amerikai kontinens keleti és nyugati partjait egyaránt cunamik ostromolták, két dühöng� óceán szorításában tartva az elkeskenyedett földrészt. Majd a meggyötört föld képe elt�nt. A Pentagon monitorszobájának hatalmas kivetít�je elsötétült. A bemutató idejére lejjebb kapcsolt lámpák újra teljes fénnyel égtek. Láthatóvá vált a hosszú konferenciaasztal körül ül� magas rangú katonák és politikusok döbbent arca. Az imént látott számítógépes modellezés dr. Paul Trout, a NUMA komputergrafikai szakért�jének munkája – mondta Austin. – Meglehet�sen pontos képet fest egy geológiai pólusváltás következményeir�l. Az Austinnal szemben ül� négycsillagos tábornok szólalt meg.


183

Ha mindez igaz lenne, én lennék az els�, aki elismeri, hogy ijeszt� a helyzet. De amint mondja, csak egy számítógépes modellr�l van szó, ami ugyanúgy alapulhat a képzeleten, mint tényleges adatokon. Bárcsak képzelet lenne az egész, tábornok úr! Arra nem volt id�nk, hogy írásos jelentést készítsünk, tehát csak szóban tudok beszámolni arról, mivel állunk szemben. A jelen megbeszéléshez vezet� események lánco-latában az els� lépés hatvan évvel ezel�tt történt, egy László Kovács nev�, zseniális elektromérnök munkája révén. Austin több mint egy órán át ismertette a történteket, érintve Teslát, Kovács menekülését Kelet-Poroszországból, az USA és a szovjetek által végzett elektromágneses katonai kísérleteket. Leírta találkozását Barrett-tel, azzal az emberrel, aki az elméletet lefordította a gyakorlat nyelvére, a hajókat elsüllyeszt� tengeri zavarokat, valamint a póluscsere kiváltására irányuló terveket. Tisztában volt vele, hogy a történet egy kicsit fantasz-tikusan hangzik, ezért néhány részletet kihagyott. Ha nem látta volna saját szemével �ket, soha nem hitte volna el a törpemamutok és egy �si vulkán kráterébe zárt kristályváros létezését. A hihetetlenebb részletek nélkül is ké-telkedés falába ütközött. Az esküdtszéket meggy�zni kívánó tapasztalt tár-gyalótermi ügyvéd rutinjával adta el� az ügyét, de tudta, rengeteg kérdésre kell majd válaszolnia. Mikor Jordan Gant és Margrave kapcsolatát ecsetelte, a Védelmi Minisztériumot képvisel� államtitkár-helyettes közbevágott. Bocsásson meg, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy nonprofit szervezet vezet�je és egy elismert szoftvercég milliárdos elnöke arra szövet-kezzen, hogy holmi homályos neoanarchista ügy miatt elindítsák ezt az úgy-nevezett pólusváltást. Sok mindenen lehet vitatkozni, de itt egyáltalán nem holmi homályos neoanarchista ügyr�l van szó! Lucifer a Broadway fényeit használta arra, hogy üzenetet küldjön a világnak, és figyelmeztetésképpen lezárta egész New York Cityt. A szeptember ll-i események igazolták, hogy a látszólag �rült figyelmeztetések figyelmen kívül hagyása milyen veszélyekkel jár! Hol vannak ezek az úgynevezett adóhajók? – kérdezte a haditen-gerészet egyik tisztje. Rio de Janeiróban. Azt állítja, hogy korábban négy hajó volt, de az egyik elsüllyedt? Igen. Feltételeztük, újabb hajót építenek helyette, de semmiféle erre utaló jelet nem találtunk. Ezért úgy véljük, a maradék hárommal próbálkoznak. Gyerekjáték! – mondta az államtitkár-helyettes. – Azt javaslom, küldjük oda a legközelebbi tengeralattjárónkat, hogy nyomon kövesse a hajókat, és ha valamilyen gyanús man�verbe kezdenek, elsüllyesztjük �ket. Mi lesz a diplomáciai megfontolásokkal? – kérdezte a négy- csillagos tábornok. – El�ször lövünk, aztán kérdezünk? Semmiben nem különbözik attól, ha lelövünk egy személyszállító repül�gépet, mely éppen a Fehér Házat vagy a Kongresszus épületét vette célba – mondta az államtitkár-helyettes. Meg tudjuk csinálni? – kérdezte a haditengerészet tisztjét. A haditengerészet szereti a kihívásokat – válaszolta. Akkor ez a terv. A védelmi miniszter elé terjesztem, és máris mozgásba hozhatjuk a dolgokat. Majd a miniszter úr tájékoztatja az elnököt, ha holnap hazaér. – Austinhoz fordult. – Köszönjük, hogy felhívta a problé-mára a figyelmünket. Még nem végeztem – közölte Austin. – Okunk van azt hinni, van valami a birtokunkban, ami leállíthatja a póluscserét. Lehet, hogy megtalál-tuk az ellenszert. A szobában minden szem rátapadt.


184

Miféle ellenszert? – kérdezte a tábornok inkább csak az udvariasság kedvéért, mint igazi érdekl�désb�l. Egy sor elektromágneses frekvencia, mely véleményünk szerint semlegesíti a póluscserét kiváltó hullámokat. És hogyan akarják beadni az ellenszert? – kérdezte az államtitkár-helyettes. – Egy nagy kanállal? Van néhány elképzelésünk. Az egyetlen ellenszer, amit velük szemben szívesen használnék, egy torpedó a seggükbe! – jelentette ki a haditengerészet tisztje. Mindenki d�lt a nevetést�l. Kivéve Austint. Nem szeretnék udvariatlannak t�nni - mondta az államtitkár-helyet-tes. – írja le az elképzeléseit egy jelentésben, és juttassa el a titkárn�mhöz! Az értekezlet véget ért. Ahogy Austint kikísérték a folyosók labirin-tusán, eszébe jutott találkozása Ganttel. Az volt a benyomása róla, olyan ember, akinek alattomosságát nem szabad alábecsülni. Még hogy gyerekjáték, egy frászt! – gondolta. 39. A Trout házaspár egy kiköt�re néz� tengerparti szobát vett ki, melynek erkélyér�l semmi nem zavarta a rálátást a távoli dokkokra. Rióba érkezésük óta felváltva ültek az erkélyen és figyelték az adóhajókat. Trout hozott Gamay-nek egy pohár hideg narancslét, és odahúzott mellé egy széket. Történik valami? Gamay a szeméhez emelte a távcsövet, és a kiköt� túlsó végén fekv� hosszú dokkot tanulmányozta. Az adóhajók egy hajszálnyit sem mozdultak, mióta itt vagyunk. Trout átvette a távcsövet és megvizsgálta a három hajót. Észrevetted, hogy a személyszállító elt�nt? Tegnap még ott volt. Nyilván akkor hajózott ki, mikor még aludtunk. Gamay már töprengett rajta, mit keres egy személyszállító hajó a teherszállítóknak kijelölt területen. Látták a tatra festett nevet: Sarki Kaland, de igazán egyikük sem foglalkozott vele. Jobban érdekelte �ket a három teherhajó, melyek a sarkcsillag után a Polaris 1., II. és III. nevet kapták. Szerintem közelebbr�l is meg kellene néznünk! – javasolta Paul. Én is pont ezt gondoltam. Készen állok egy kis kocsikázásra. Néhány perc múlva a kiköt� szélén jártak. A szállodák egyre ritkáb-bak lettek, a környék, ahol áthajtottak, inkább kereskedelmi jelleg�vé vált. Végül raktárak, hajózási társaságok irodái és tengerészeti épületek között haladtak. Elhajtottak számos konténerszállító hajó mellett, majd ahhoz a rakodóhelyhez értek, ahol korábban az óceánjáró horgonyzott. A szállodá-ból látott dokkban vesztegl� három hajó mellett �rbódét állítottak fel. El�tte nagydarab, oldalfegyverrel és puskával egyaránt felszerelt �r posztolt. Cigarettázva beszélgetett egy dokkmunkással. Paul tartotta a se-bességet, hogy ne vonja magára az �r figyelmét, de azért elég lassan hajtott ahhoz, hogy Gamay gyorsan de alaposan szemügyre vegye a hajókat. Több �r? Csak az az egy, akit láttunk. A fedélzeten még lehetnek páran. Nem hinném. Szerintem nem akarják felhívni magukra a figyelmet azzal, hogy túl sok biztonsági �r cselleng a dokk körül. Itt a kiváló alkalom, hogy körülszaglásszunk egy kicsit. Na jó, de az �rnek nagyon nagy pisztolya volt! Szerinted hogy tudjuk át játszani magunkat rajta?


185

Arra gondoltam, hogy egy gyönyör� n�... hogy is mondjam.. elterel-hetné a figyelmét. Na tessék, már megint itt tartunk! Cherchez la femme! A létez� legócskább trükk. Gondolod, hogy bevesz egy ilyen egyszer� cselt? Ne viccelj! – csipkel�dött Trout. – Itt egy forróvér� latin hímr�l beszélünk! Sajnos, azt hiszem, igazad van – sóhajtott Gamay. – Rendben, el�adom a legjobb Mata Hari-alakításomat, de te fizeted a vacsorát! Fél óra múlva már ismét a hotelszobájukban voltak. Paul mixelt maguknak egy-egy rumkoktélt, és az erkélyen ülve, az italukat szopogatva figyelték a hajókat, amíg le nem ment a nap. A szobájukba hozatták a vacsorát, utána Gamay lezuhanyozott, alaposan beparfümözte magát, majd bele bújt egy mélyen dekoltált piros ruhába. Rióban hemzsegnek a szép n�k, mégis minden férfi pillantása megakadt Gamay-en, amint a hotel el�csarnokán keresztülvágtak a bejárathoz. A dokkok teljes személyiségváltozáson mentek keresztül. A teherautók, rakodómunkások és kiköt�munkások már hazamentek, s a dokk maga bal-jóslatú, sötét atmoszférát árasztott. Az egyenetlen távolságban elhelyezett lámpák által vetett sárga fénytócsákat szétszórta a kiköt� fel�l beáramló köd. A távolban ködkürt búgott. Gamay elhajtott a korábban a Sarki Kaland által elfoglalt üres kiköt�hely el�tt, majd lehúzódott, és leparkolt egy lámpa alatt az �rbódé közelében. Kiszállt a kocsiból, álldogált a lámpafényben, majd nagyot húzott egy üveg rumból. Kell� zajjal felnyitotta a motorháztet�t és aládugta a fejét, majd hangos spanyol káromkodás kíséretében alaposan belerúgott a lökhárítóba, aztán körülnézett és intett az �rnek. Kicsit imbolyogva oda-sétált az �rbódéhoz. Az �r napbarnított b�r�, izmos férfi volt, jellegtelen arcán unalom és gyanakvás keveréke látszott. Gamay tökéletesen beszélt spanyolul, de az �r kedvéért egy kicsit összemosta a szavakat. Azt mondta, a hülye autója kife-küdt, és kérte az �rt, jöjjön, nézze meg. Az �r a félárnyékban álló kocsit nézte, de azért habozott. Azt ne mondja, hogy fél t�lem, azzal a nagy pisztolyával! Megingott. Úgy t�nt, el is esik, de sikerült megkapaszkodnia az �r vállában, arcába engedni rumg�zös leheletét. Egy szexi, részeg n� vonzereje és a férfiasságára tett, burkoltan sért� megjegyzés hatott. Az �r buján felnevetett, és átkarolta Gamay vállát. Gamay is nevetett. Együtt mentek vissza a kocsihoz. Szerintem átvertek és nincs is benne motor! – tette kihívóan csíp�re a kezét. Arra számított, az �r ösztönösen bedugja fejét a motorháztet� alá. Mikor valóban így tett, Trout kilépett az árnyékból, vállon veregette, majd egy er�teljes jobbegyenessel kiütötte. A szállodából kölcsönzött törülköz�kkel megkötözték a kábult �rt, betömték a száját, elvették a fegyvereit, �t magát pedig begyömöszölték a kocsi hátsó ülésére. Trout a fejébe húzta a férfi sapkáját, széldzsekije zsebébe csúsztatott egy lámpát, a derékszíja alá dugta az �r pisztolyát. Ha húsz perc múlva nem vagyok itt, hívd a könny�lovasságot! Gamay a puskát latolgatta. Csak vigyázz magadra! A könny�lovasság itt áll el�tted! Trout job-ban bízott Gamay-ben, mint száz John Wayne-ben. A felesége mesterlövész volt. Bárkinek, aki a célkeresztjébe kerül, rövid életkilátása lesz. Gyorsan felszaladt a pallón, és körülnézett a fedélzeten. A hajó körül megül�, a fe-délzet lámpáit eltompító ködben nehezebb lesz észrevenni, de könnyebben meghúzódhat egy fedélzeti �rszem is. Mivel látta azokat a képeket, melyeket Austin és Zavala készített az örvény által exhumált hajóról, viszonylag könnyen eligazodott. A ködös ho-mályban vakon botorkálva sikerült megtalálnia a fedélzeti felépítményt anélkül, hogy bárminek nekiment volna. Tapogatózva haladt az építmény mentén, míg ujjaival egy ajtót nem


186

tapintott. Belépett a sötét helyiségbe, felkapcsolta az �rt�l kölcsönvett lámpát. Lépcs� vezetett a fedélzet alá. Az �r pisztolyát maga el�tt tartva lement a lépcs�n, végighaladt egy folyosólabirintuson. Az egyik folyosó végén megállt, fülét egy fémajtóra tapasztotta, majd a kilinccsel próbálkozott. Az ajtó nem volt bezárva. Kinyitotta és belépett. Visszhangzottak a léptei, ahogy lassan a korláthoz lépett. Ekkor látta, hogy egy erkélyen áll, egy barlangszer� teremben, mely nyilván az Austin és Zavala által leírt generátorszoba lehetett. Körbevilágított a zseblámpá-jával, és megértette, miért csak egyetlen �r vigyázta a helyet. A terem telje-sen üres volt. Visszament a fedélzetre. Austin egy aknáról beszélt, mely a hajó-fenékb�l a vízbe vezetett. Végül megtalálta. Ott volt a szögletes nyílás körüli masszív keret is, de a kúp formájú szerkezetnek nyomát sem látta. A hajót teljesen lekopasztották. Arra gondolt, ellen�riznie kellene az irányító-termet is, de végül úgy döntött, nincs rá id�. Gamay rohammal veszi be a hajót, ha nem ér vissza a megbeszélt id�pontra. Visszaindult tehát a feljáró felé. Az �r közben visszanyerte az eszméletét. Gamay-nek a puskával kellett megfenyegetnie, hogy csendben maradjon, de ett�l eltekintve semmi rendkívüli esemény nem történt. Mit találtál? Semmit. És pont ez az, ami érdekes. Szerintem a többi hajó is üres. Kirángatták az �rt a hátsó ülésr�l, és otthagyták az árnyékban. Egy kis er�lködéssel hamarosan megszabadul a hevenyészett kötelékekt�l. Az �rbódétól nem messze a kiköt� vizébe dobták a fegyvereit. Nem t�nt nagyon valószín�nek, hogy bárkit riasztana, ha sikerül kisza-badítania magát. A munkaadói nem nagyon örülnének neki, ha megtudnák, cs�döt mondott. Elég gondja lesz azzal, hogy megmagyarázza, mi történt a fegyvereivel. A szállodához vezet� úton Trout beszámolt róla, milyen meglep� ered-ménnyel járt a hajó átkutatása. De miért? – töprengett Gamay. – És mit csináltak a cuccal? Trout csak a fejét ingatta. El�vette a mobilját, a telefonkönyvb�l hívott egy számot. Hagyjuk, hogy Kurt törje a fejét rajta!


187

40. Austin benyúlt az íróasztala fiókjába, kihúzott egy dartsnyilat, és éppen a falra felt�zött Atlanti-óceán-térképre célzott vele, mikor megszólalt a tele-fon. Felvette a kagylót. Paul Trout kereste Rióból. Remélem, semmi fontosat nem szakítottam félbe! Nem, semmit. Éppen tudományos ismereteimet próbálom alkalmazni egy rejtvény kibogozására. Hogy van az ipamenai leányzó? Gamay jól van. De az adóhajókkal valami nem stimmel. Néhány perce fellopóztam az egyikre. Teljesen lecsupaszították. Leszerelték a turbi-nákat is, az elektromágneses antennát is. Azt gyanítom, hasonló nagytakarí-tást végeztek a többi hajón is. Üresek? – Austin gyorsan végiggondolta a lehet�ségeket. – Nyilván akkor végezték el rajtuk a nagytakarítást, mikor a mississippi hajóépít� telepen voltak. Tudhattuk volna, hogy valami disznóság folyik a háttérben! A hajók itt pihennek a dokkban, sehol semmi készül�dés. Semmi jele annak, hogy hamarosan útra kelnének. Mióta itt vagyunk, csak egyetlen hajó távozott a dokkból, mégpedig egy kis óceánjáró személyszállító. Austin agya már máson járt, ezért csak fél füllel figyelt Troutra. Mit mondtál a személyszállítóról? A Sarki Kaland. Eredetileg az adóhajók mellett volt kikötve, de ma reggel kihajózott. Fontos? Lehet. Joe azt mondja, a mississippi hajógyárat a három adóhajóval egy id�ben egy személyszállító is elhagyta. H�ha! Gondolod, hogy ugyanarról a hajóról lehet szó, amelyiket mi is láttunk? Lehetséges. Az adókat szépen átrakják az óceánjáróra. Aztán míg mi a csalikat lessük, a személyszállító fényes nappal meglép a rakománnyal. Ennyit a haditengerészet tervér�l, mely szerint majd tengeralattjáróval követik a hajókat. A klasszikus „csalis-váltós” megoldás. Nagyon ügyes! Mikor hajózott ki az óceánjáró? Reggel már nem volt itt. Austin gyors fej számolást végzett. Mostanra már több száz mérföldre lehetnek onnan. Szép kis el�nyre tettek szert! Mit csináljunk? Pillanatnyilag maradjatok, ahol vagytok, és tartsátok szemmel a hajókat, hátha a tulajdonosok még nem játszották ki minden lapjukat! Austin letette a kagylót. Mérges volt magára, amiért nem számolt azzal, ha valaki elég intelligens ahhoz, hogy kiváltson egy póluscserét, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy az üldöz�ket megpróbálja félrevezetni. Figyelmét újra a térképnek szentelte. Az Atlanti-óceán hatalmas. Minden eltelt pillanattal n� a hajó esélye, hogy elt�njön a nyílt tengeren. El�ször arra gondolt, a Trouttól hallott információval felhívja a Pentagont, de aztán meggondolta magát. Nem volt olyan hangulatban, hogy feleslegesen vitat-kozzon a honvédelmi államtitkár-helyettessel. Sandecker nagyobb sikerrel járhat, de még neki is meg kell birkóznia a Pentagon bürokráciájával, erre pedig egyszer�en nincs id�. Basszák meg! – gondolta. Ha a világnak vége, inkább � viselje a felel�sség súlyát, mint egy névtelen, sz�k látókör� kormányhivatalnok. Legyen ez kizárólagosan NUMA-akció. Tíz perc múlva egy NUMA-kocsiban ülve Washington csendes utcáin haladt, majd a f�úton a Washingtoni nemzeti repül�térhez hajtott. Egy elkerített résznél az �r ellen�rizte az igazolványát és a repül�tér egyik távoli sarkában álló hangárhoz irányította. Messzir�l látta a fényeket, így könnyen odatalált, ahol a Boeing 747-es jumbo jet várakozott a betonon.


188

A hatalmas gép körüli állványokra szerelt lámpák nappali világosságot árasztottak. Az egész repül�t elektromos kábeldobok, alumínium- és acél halmok vették körbe. Munkások járkáltak a gépen ki-be, nyüzsögtek, mint hangyák a bolyban. Zavala a gép magas farka alatt ült egy rétegelt lemezb�l és két f�rész-bakból összetákolt asztalnál. Egy overallos férfival a terveket tanulmá-nyozták. Mikor Austint meglátta, elnézést kért és odament hozzá, hogy üdvözölje. Nem olyan szörny�, mint amilyennek látszik! – mondta. Meg kellett emelnie a hangját, hogy a nagy zajban hallani lehessen. Austin körbenézett, és megnyugodva vette észre a rendszert a látszólagos fejetlenségben. Mennyi id� múlva tud repülni a madárka? Volt néhány gondunk, de itt van minden cucc. Most már csak mindent a helyére kell rakni és összekötni. Hetvenkét óra elég lesz rá. Mit szólsz a holnap reggelhez? : Ilyen szöveggel vígjátékban kellene szerepelned! – mosolygott Zavala. Sajnos semmi vidám nincs a Trouttól kapott hírekben. – Beszámolt Zavalának a hiányzó óceánjáróról. – A szerelés hátralév� részét nem tudnátok a leveg�ben megcsinálni? Lehetséges, de nem tanácsos. Olyan lenne, mint futás közben tölteni a kolbászt. Mi van, ha nincs más lehet�ségünk? Zavala a lázas sürgés-forgást figyelte, és megvakarta a fejét. Egy jó kis szaftos kolbásznak soha nem tudtam ellenállni. Gyere velem, hogy elmondjam a jobbkezemnek a rossz hírt. Az a férfi, akivel Zavala a tervek fölött tanácskozott, Drew Wheeler volt, egy barátságos, a negyvenes éveiben járó virginiai, aki a NUMA nehéz tárgyak szállítására specializálódott logisztikai szakért�je volt. Austin egy-pár projektben már dolgozott együtt Drew-val, mikor sürg�sen szükség volt valami nehéz felszerelésre. Wheeler szokása, hogy alaposan átgondolja a dolgokat – amit mások mentális bagórágásnak csúfoltak –, a vele dolgo-zókat néha az �rületbe kergette. De hamarosan rájöttek, kivételes tehetsége van ahhoz, hogy fejben bonyolult m�veleti terveket dolgozzon ki, amiket aztán fennakadás nélkül lehetett megvalósítani. Austin megkérdezte, hogyan haladnak, és tipikus Wheeler-választ kapott. Egyik kezét csíp�re vágta, szemöldöke alól kémlelte a gépet, mint a farmer, aki megpróbálja kitalálni, hogyan szedjen ki fatörzset a szántóföld közepér�l. Hát, elég jól haladnak a dolgok. Elég jól ahhoz, hogy holnap reggel fel tudjon szállni a gép? Wheeler egy percig megrágta a kérdést, miel�tt válaszolt volna. Hánykor holnap reggel? Amilyen hamar csak lehet. Wheeler bólintott. Meglátom, mit tehetek. Komótosan visszaballagott a géphez, mintha csak egészségügyi sétát tenne. Austint azonban nem csapta be. Fogadok veled egy üveg Pancho Villa tequilába, hogy már ki is találta, hogyan csináljuk. Ahhoz túl jól ismerem, hogy erre fogadjak veled. Bölcs döntés. Honnan szerezted a gépet? Meglep�dnél, ha tudnád, mi mindent bérelhetsz magadnak manap-ság, ha elég mélyre tudsz nyúlni a zsebedbe. Ez a gép egy 200F típusú teherszállító, az utasszállító 747-es egyik módosított változata. A teherbírása majdnem 250 ezer font. A legnagyobb gondot az okozta, hogyan lehet az összes itt látható hardvert bepréselni


189

a gépbe anélkül, hogy szétrepedne az illesztéseknél. Hibbettel és Barrett-tel törtük egy kicsit a fejünket a problémán. Én azt gondoltam, ugyanolyan masszív generátorokra lesz szükségünk, mint amilyeneket a hajón láttunk. Barrett azonban azt mondta, nem muszáj. Használhatunk kisebb generátorokat is, csak akkor több kell bel�lük. Mi van a tekerccsel? Az okozta a legtöbb fejfájást. Gyere, megmutatom, mire jutottunk! Zavala a hatalmas repül� orrához vezette Austint. Két kezes-lábasba öltözött alak hajolt egy dobogóra helyezett tányérszer� szerkezet fölé. Al Hibbet boldogan mosolygott, mikor megpillantotta a felé tartó Austint és Zavalát. Helló, Al! – üdvözölte Austin. – Jól szórakozik? Azóta nem szórakoztam ilyen remekül, mikor kaptam egy villany-motort a Tinkertoy elektromos épít�készletemhez! Karla nagy segítséget jelent. A másik alak baseballsapkájának sildje alól Karla arca mosolygott. A professzor úr úgy érti, nagyon segít�készen tudom tartani a csavarhúzóját. Dehogy! – tiltakozott Hibbet. – Lehet, hogy Karlának nincs m�szaki háttérismerete, de jó érzéke van a problémamegoldáshoz. Nyilván örökölte a nagyapja génjeit. Örömmel hallom, hogy jól tudnak együtt dolgozni. Joe említette, volt egy kis nehézség a tekerccsel. Így van – mondta Hibbet. – Az adóhajókon az antennát a hajó alá lógatták. Mi pedig a repül�gép törzse alá fogjuk felfüggeszteni. És ez gondot okoz a felszállásnál? Pontosan! Ez az újonnan tervezett antenna burkolata. Az alapötletet néhány korai jelz�rendszerrel felszerelt repül�gépr�l vettem. Karla javasolta, tervezzem át a kúpot olyanra, hogy beleférjen a tányérba. Az akváriumomban valamikor tartottam guppikat. Nekik van erszényük az álluk alatt, ez adta az ötletet. Hibbet lekapta a m�anyag takarót a mintegy húsz láb hosszú, fémb�l és drótokból álló szerkezetr�l. A fabölcs�ben ül� kerek vázszerkezet úgy nézett ki, mint egy felfordított kínai kulikalap. A teteje lapos volt, az oldalmagassága viszonylag kicsi, az alja pedig csúcsban végz�dött. Ötletes – mondta Austin. – Úgy néz ki, mint a kúpantenna összenyomott változata. Úgy is fog m�ködni? Remélem, még jobban. Jó, mert változott a menetrend. Holnap reggelre mindennek készen kell lennie, hogy fel tudjunk szállni. Az összeszerelés utolsó fázisait el lehet végezni repülés közben is? Hibbet elgondolkodva csipkedte az állát. Igen – mondta végül. – Nem a legideálisabb módja egy ennyire komplex rendszer összeállításának. A turbinákat például nem is tudjuk kipróbálni. De amint az antennát és a burkot feler�sítettük, pontról pontra végigvehetjük a listát. Jobb lesz, ha megkérdezzük Barrettet. Egy feljárón beléptek a 747-es tágas belsejébe. A 230 láb raktér szinte teljes hosszában, egymástól egyforma távolságban tizenhat fémhenger sorakozott. A hengereket kábelek hálózata kötötte össze, és huzalok indul-tak bel�lük több tucat különböz� irányba. Barrett az egyik kábel mellett térdelt, mely két hengert kötött össze. Észrevette Austint és a többieket, és felállt, hogy köszönjön nekik. Austin körbepillantott a repül� hatalmas bels� terének legnagyobb részét elfoglaló bonyolult berendezésen. Úgy t�nik, annyi energiát tudunk termelni, hogy akár New Yorkot is kivilágíthatjuk vele!


190

Majdnem – helyeselt Barrett. – Kicsit problémás volt az áramfor-rások összekapcsolása, de végül szükségmegoldásokkal összehoztunk egy olyan rendszert, melynek m�ködnie kell, Érdekelnének a dinamók. Honnan szereztél ennyit ilyen rövid id� alatt? Speciális NUMA-megrendeléssel – mondta Zavala. – Néhány új hajóba szánták �ket, miel�tt ideiglenesen kölcsön nem vettem �ket. Új áramforrás. Új antenna. Összeáll ez az egész? Azt hiszem – mondta Barrett. – Illetve a végzett számítógépes mo-dellezés alapján kilencvenkilenc százalékban biztos vagyok benne. Austin a fejét csóválta. Engem az az egy százalék. aggaszt. Kész leszünk mindennel holnap reggelre? Barrett kuncogott, mivel azt hitte, Austin viccel. Aztán észrevette, hogy a szeme komoly maradt. Történt valami? Austin elmondta Trout híreit a titokzatos óceánjáróról. Barrett öklével belevágott a másik tenyerébe. Hónapokkal ezel�tt én beszéltem Trisnek arról, hogy a sugárzás koncentrálása érdekében csak egyetlen hajót kellene használni. Még az átalakítás terveit is odaadtam neki. Azt mondta, túl sok id�t venne igénybe. Gondolom, nem kellene meglep�dnöm azon, hogy megint hazudott. Ami az id�beosztásunkat illeti? Barrett szemei szinte lángoltak a haragtól. Készen leszünk! Otthagyták Barrettet, hogy folytassa a munkát, a többiek pedig lemász-tak a gépb�l. Austin megkérdezte, mit tud segíteni. Zavala felsorolt még egypár, utolsó pillanatban beszerzend� dolgot. Austin távolabb sétált, ahol a munkazaj már nem zavarta annyira, és elintézett néhány telefont. Minden esetben azt a választ kapta, a kért mennyiséget azonnal szállítják. Már indult vissza a repül�höz, mikor észrevette, hogy Karla követte. Nyilván figyelte, míg telefonált. Szeretnék egy szívességet kérni – kezdte. – Rajta szeretnék lenni a gépen. Itt kell a h�snek azt mondania, hogy túl veszélyes lehet – mondta Austin. Tudom. De az Elefántcsont-szigeten is veszélyes volt. Austin habozott. Különben is. Mi lehet veszélyesebb, mint maga mellett ülni egy Stanleyben? Austin tudta, meg kellene ahhoz kötöznie Karlát, hogy távol tudja tartani a gépt�l. Elmosolyodott. Egyik�nk sem megy sehova, ha nem látunk munkához! Karla a nyakába ugrott, és hálás csókot nyomott a szájára. Austin megfogadta, ha ezzel a munkával végez, több id�t szentel az élvezeteknek. Ahogy mentek vissza a géphez, egy autó állt meg mellettük. Magas férfi szállt ki a kormány mögül, és feléjük bicegett. Schroeder volt az. Mit keresel itt? – kérdezte Karla. Engem inkább az érdekel, hogyan jutott át a kapun – morgott Austin. A szokásos recept. Egy kis merészség kombinálva hamis igazolvá-nyokkal. Neked a kórházban, az ágyadon kellene pihenned! – korholta Karla. A kórház nem olyan, mint egy börtön. Ha aláírsz egy papírt, elen-gednek. Azt gondolod, ágyban tudtam volna maradni, miközben tudom, mit csináltok? – Csodálattal nézte a fényárban fürd� repül�t. – Nagyon ötletes. Tényleg úgy gondolod, a leveg�b�l semlegesíteni lehet a cserét? Mindenesetre meg fogjuk próbálni – mondta Karla. Fogjuk? Te nem mehetsz erre a bevetésre! Veszélyes lehet!


191

Pont úgy beszélsz, mint Kurt. Neked is csak azt mondhatom, amit neki mondtam. Ezért a felfordulásért az én családom a felel�s. Az is az én felel�sségem, hogy segítsek rendet rakni. Schroeder nevetett. Kétség sem férhet hozzá, hogy László unokája vagy! Ugyanolyan konok vagy, mint �! Nagyon vigyázzon rá! – fordult Austinhoz. Megígérem. Schroeder figyelmesen szemlélte a nyüzsgést a gépen és a környékén. – Mikorra tervezik az indulást? Holnap reggelre – mondta Austin. Ehhez én már �skövület vagyok! – mondta Schroeder. – A kórház-ban leszek, és várom a hívását. Sok szerencsét! – Azzal megölelte Karlát, kezet rázott Austinnal, majd visszabicegett a kocsihoz. Nézték, míg a hátsó lámpái el nem t�ntek a távolban. Még rengeteg dolgunk van! – fordult Austin Karlához. A lány bólintott. Karonfogva sétáltak vissza a hatalmas repül�höz. Mialatt Austin NUMA-csapata �rült iramban próbálta kivitelezni a lehete-tlent, Tris Margrave egy pillanatig sem kételkedett terve sikerében. A kétkedés idegen volt t�le, soha eszébe sem ötlött. Miközben a Sarki Kaland az Atlanti-óceán hullámait szelte, kényelmes ergonomikus székében ült az elüls� kilátófedélzetbe épített irányítópult mögött. Hosszú ujjaival úgy játszott a kapcsolókon, mint orgonista a székes-egyházban. Amint elhagyták a kiköt�t, azonnal beindította a dinamókat. A nagy számítógép monitoron minden generátort piros jel és egy szám jelölt, mely azt mutatta, alacsony teljesítményen m�ködik. A dinamók jeleit�l piros vonalak futottak egy kúpformához. A kúp a piros csúcstól eltekintve zöld szín� volt, jelezve, hogy a hajó gyomrában elhelyezett hatalmas tekercsbe minimális mennyiség� áram folyik. Margrave hasonlónak találta ahhoz, ahogy egy autó motorját felmelegíti az ember. Egy másik képerny�n a föld metszete látszott, mely jól mutatta a különböz� rétegeket. A hajófenéken elhelyezett speciális érzékel�k jelzik majd az elektromágneses behatolást és a kiváltott hullámhatást. Gant a biztonsági embereivel bejárta a hajót. Mivel mindig tökéletes-ségre törekedett, biztos akart lenni abban, ha Margrave-nek már nem veszi többé hasznát, gyorsan meg tud szabadulni t�le. Már nem sok van hátra, igaz? – kérdezte mosolyogva, mikor belépett a kilátóteraszra. Margrave a m�holdas helyzetjelz�re pillantott. – Reggelre elérjük a célterületet. Még egy órára lesz szükség ahhoz, hogy a hajót megfelel�en beállítsuk és a tekercset beüzemeljük. A tenger csendes, tehát lehet, hogy nem tart annyi ideig. Gant odament a bárhoz, és két pohárba pezsg�t töltött. Az egyiket Margrave kezébe nyomta. Úgy hiszem, ideje tósztot mondanunk. Igyunk az elit bukására! – javasolta Margrave. – Egy új világra! És egy új világrendre! – emelte poharát Gant. 41. Zavala kilépett a 747-es pilótafülkéjéb�l és hátrament a megrövidített utas-térbe, ahol Austin a laptopján dolgozott. Zavala úgy mosolygott, mintha valami jó viccet hallott volna. Fura alakok ezek a pilóták! A legénység nagyon örülne, ha közölnéd velük, hova kellene repülniük. Hamarosan meg tudom adni a pontos helyet. Most elég, ha annyit mondasz nekik, tartsanak nagyjából a Dél-atlanti középs� része irányába. Na, ezzel jól behatároltad!


192

Erre a területre kell koncentrálnunk – mutatott Austin a gép képer-ny�jére. – Amit látsz, az a ROSAT �rhajó által gy�jtött adatok alapján készült NUMA-térkép. Ez a Brazíliától Dél-Afrikáig terjed� folt a vadászterületünk, a Dél-atlanti Anomália. – Lenyomott pár billenty�t, és a kép ráközelített egy csoport négyszögre. Ezen a területen van a leghangsúlyosabb horpadás a magnetoszférában. Ami azt jelenti, ez lenne a logikus helyszín a pólusváltás beindítására – mondta Zavala. Igen is, meg nem is. Szerintem ide kellene mennünk – mutatott a térkép egy másik pontjára. – Itt a földkéreg vékonyabb, a Kovács-hullámok jobban áthatolnak rajta. Ez még mindig elég nagy terület. Legalább pár száz négyzetmér-föld. Indulásnak megteszi – mondta Austin. Félrehajtott fejjel figyelte a raktártérb�l jöv� elektromos duruzsolást. Egy perccel kés�bb Karla és Barrett lépett be az ajtón. Karla aranyhaja összekócolódott, szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Barrett kezén, arcán ken�zsír nyoma látszott. Austin azt gondolta, Karla természetes szépségével még fáradtan, borzasan is túltesz a legfelkapottabb sztármodellen. Úgy tartotta a kezében lév� csavarhúzót, mint a Szabadság-szobor a fáklyát. Tra-lamm! Szólhat a harsonaszó, dobpergés! Készen vagyunk! A dinamók a helyükön, az összes m�ködik - jelentette Barrett. Barrett alig egy órával korábban cipelte fel az utolsó kábeldobot a fedél-zetre, és alig csukták be az ajtót, a gép azonnal felszállt. Al Hibbet szomorú szemekkel nézte. � is velük akart tartani, de Austin azt mondta, egy embernek, aki a küldetés miden részletével tisztában van, otthon kell maradnia arra az esetre, ha velük netalán történne valami. A zümmögés hangosabbá vált. Karla megköszönte a gratulációkat, majd elnyúlt néhány üres széken, és azonnal elaludt. Austin kivette ujjai közül a csavarhúzót, és a mellette lév� szék ülésébe dugta. Kösz! – mondta Barrett. – Most, ha megbocsáttok... – Azzal követve Karla példáját, nagyot ásított, hátramászott a következ� sor ülésig, felhaj-totta a karfákat, végignyúlt a székeken és � is álomba zuhant. Austin megjegyezte a számítógépén látható hosszúsági és szélességi fokokat, majd el�rement a pilótafülkébe, és megadta a navigátornak a koor-dinátákat. Megkérdezte, mikor érnek a célterülethez, mire azt válaszolták neki, körülbelül két óra múlva. Austin kinézett a pilótafülke ablakán. Ameddig a szem ellátott, vattaszer� felh�réteg terült el alattuk. A személyzet csupa önkéntesb�l állt, akik tisztában voltak vele, veszé-lyes küldetésben vesznek részt. Míg a navigátor elkészítette a repülési ter-vet, Austin és Zavala visszament az utastérbe. Abból, amit a pilótafülkében mondtál, azt veszem ki, ugyanakkor érünk a célterület fölé, mint a hajó – mondta Zavala. Még szorosabb a helyzet, mert mikor odaérünk, még meg kell keres-nünk az adóhajót. A legkisebb késlekedés is végzetes lehet. Ez az alacsony felh�takaró sem segít. Már én is gondoltam rá. Trouték azt jelentették, miel�tt a csónakjukat beszippantotta az örvény, er�teljes elektromos jelenségeket ész-leltek az égen. Így van. Al pedig azt mondta, mikor az oroszok és az amerikaiak a Kovács-elméleten alapuló elektromágneses hadikísérletekkel szórakoztak, mennyei t�zijáték volt látható. Tehát minden okunk megvan rá, hogy azt reméljük, ugyanilyen jelenségeket fogunk észlelni, ha Gant és Margrave beindítják a masinájukat. Szerintem nem is annyira a tengert, inkább az eget kellene lesnünk. A felh�k még segíthetnek is abban, hogy megtaláljuk a hajót.


193

Remek! Megyek és szólok a legénységnek, hogy lessék a t�zijátékot! Austin nem szívesen ébresztette fel Karlát és Barrettet. Adott nekik egy kis id�t, hogy az álmot kidörzsöljék a szemükb�l, utána beszámolt nekik a helyzetr�l. Megállapodtak, ha eljön az id�, Karla a gép egyik, Barrett pedig a másik oldalán veszi fel a figyel�állást. Austin el�re-hátra járkál majd, � tartja a kapcsolatot Zavalával, aki a pilótafülkében �rködik. A hangszórókból Zavala hangja hallatszott. A gép tizenöt perc múlva eléri a célterület küls� szélét. Austin érezte, ahogy az utastérben megn� a feszültség. Ez még tovább fokozódott, mikor Zavala bejelentette, a cél-terület fölött járnak. Mindenki elfoglalta helyét. Eltelt tíz perc, aztán húsz. Austin a többieket buzdítva fel-alá járkált a széles utastérben. Nehéz volt elhinni, hogy a vastag felh�réteg alatt egy hatalmas óceán terül el. Austin javaslatára a gép párhuzamos vonalak mentén repült oda-vissza a célterület fölött. Ugyanaz a f�nyíró technika, mint amit Austin egy elsüllyedt hajó felkutatására használt volna. Ezzel a módszerrel viszonylag rövid id� alatt viszonylag nagy területet lehetett átvizsgálni. Egy fordulóval végeztek, aztán a másodikkal is. A harmadiknál Austin azon kezdett töprengeni, nem követett-e el hibát. Lépten-nyomon az óráját nézte. A gép újabb fordulóba kezdett, mikor Karla megszólalt. Valamit látok! Három óra irányában. Austin és Barrett az ülések közt átmászott a másik oldalra és kibámult az ablakon. A nap alacsonyan járt, ferde sugarai kék árnyékokat festettek a fel-h�takaróba. De jobbra az ég aranyos-fehér sugárzással lüktetett, mint mikor villámlás világítja meg a zivatarfelh�ket. Austin megragadta a pilótafülkébe bekötött mikrofont. Zavala visszaszólt, hogy � is látta az izzó felh�ket. A gép bed�lt a fordulóban, és a gyertyaláng vonzásának engedelmes-ked� molylepkeként megindult a fény felé, mely úgy fortyogott a távolban, mint egy óriási varázsló üstje. 42. Az id� rövidsége miatt az egyszer�ségre kellett törekedni, mikor a tágas rakodótérben összeszerelték a vezérl�pultot. Konzolként egy derékmagas-ságú tartóállványokra szerelt bútorlap szolgált. A terv a lehet� legegy-szer�bb volt; egyetlen f�kapcsoló szabályozta az áram folyását az összes dinamóhoz. A rendszer egyes részegységeinek m�ködésér�l különféle mér�k és kijelz�k adtak tájékoztatást. A hangszóróból Zavala hangja hallatszott. Leereszkedünk a felh�rétegbe. Austin fejb�re bizsergett, a haja égnek állt. Nem a félelem miatt, hanem a leveg�ben lév� elektromos töltést�l. Karla sz�ke fürtjei is égnek álltak, mint Frankenstein menyasszonyáé. Próbálta lesimítani a haját, de kevés sikerrel. Borotvált fejével Barrettnek nem voltak ilyen problémái, bár a pók a fején libab�rös lett. Az elektromos show-m�sor még csak most kezd�dött. A poggyásztérben minden felület kékes színt öltött, mint Szent Elmo tüze, melyet a hajósok az árbocok csúcsán láttak táncolni. A gép bels� lámpái pislogtak, hol elalud-tak, hol megint felgyulladtak, mintha egy gyerek játszott volna a kapcso-lóval. Végül a világítás végleg kialudt. A kintr�l jöv� villanások kísérteties háttérfénnyel világították meg az ablakok sorát és az elképedt arcokat. A villódzó fényben úgy néztek ki, mint táncosok a diszkóban. Mintha a gép egy zivatar kell�s közepén repült volna. De mennydörgés nem hallatszott, pusztán a motorok fojtott dübörgése. A viszonylagos csend csak fokozta a jelenség hátborzongató voltát. A bels� kommunikációs rendszer nyilván más áramkörön m�ködött, mert Zavala hangja recsegett a hangszórókból. Az üzenete rövid és tömör volt.


194

A pilótafülkében nem m�ködnek a m�szerek! Egy másodperc múlva újabb üzenetet közvetített, mely még az el�z�nél is rémiszt�bb volt. A francba, a vezérlés sem m�ködik! Austin tudta, egy 747-es méret� gép nem kezd el azonnal zuhanni, de nem is úgy van építve, hogy a felszálló légáramlatokat kihasználva siklani tudjon, mint egy vitorlázó repül�. Ha egyszer a gép megérzi a motorok hiányát és zuhanásba bukik, leszakadnak a szárnyai. Véd� mozdulattal átölelte Karla vállait. Valami történt a csomagtérben. Az elektromos kisugárzás kevésbé t�nt fényesnek. A falakon és a mennyezeten játszó hideg t�z elhamvadni látszott. A szikrázó felületeken sötét foltok jelentek meg, halványult a kísérteties kék fény. Még egy utolsó, ragyogó felvillanás. A lámpák újra kigyulladtak. Egy másodperc múlva Zavala kedvez�bb üzenettel jelentkezett. Újra irányítható a gép, és a m�szerek is rendben vannak. Austin levette a karját Karla válláról és felállt, hogy megnézze a vezérl�panelt. Attól tartott, hogy a drámai fényhatásokat kiváltó statikus elektromosság kisülései esetleg kiégették a kapcsolókat. Megkönnyebbü-lésére mindent rendben talált. Karla úgy vette észre, megváltozott az ablakokon bejöv� fény. Orrát a plexiüveghez nyomta, hogy megvizsgálja, mi történt, és azonnal hívta a többieket. Austin kinézett az egyik ablakon, és látta, kijutottak a felh�kb�l. Az alacsonyan szálló felh�foszlányokon átláthatóvá vált a kék óceán. Fentr�l vibráló ragyogást észlelt. Az összefügg� felh�réteg szürkesége helyett sugárzó boltozatot alkotó örvényl� fehéreket, kékeket és lilákat látott. Mintha az egész égbolt lángokban állt volna, mintha egyszerre száz zivatar villámai csapkodtak volna. A gépnek sikerült egy darabban átjutnia az elektromos falon, de még nem voltak túl minden veszélyen. Bár az elektromos hatások gyengültek, ahogy alacsonyabbra ereszkedtek, a gép gyomorszorító módon kezdett dobálózni a turbulenciában. Minden irányból hatalmas erej� széllökések korbácsolták a repül�t. Hatalmas mérete ellenére a gép úgy billegett, mint egy tapasztalatlan kisgyerek által eregetett papírsárkány. Az eddigi széllökések csak lágy simogatásnak t�ntek a hirtelen szemb�l rájuk zúduló orkán mellett. A rakodótér szinte berezonált a törzset bombázó dörrenésekt�l. Olyan érzést keltett, mintha ezer kátyúval szabdalt úton száguldanának. Mikor már úgy t�nt, a következ� dübbenéssel a repül� az illesztések mentén darabjaira esik, a széllöketek vesztettek er�sségükb�l, ráadásul ritkábbak is lettek. Végül teljesen megsz�ntek. Jól vagytok ott hátul? – érdekl�dött Zavala. Igen, minden rendben. De jó lenne egypár új lengéscsillapító! Nekem új fogsor kellene! – mondta Zavala. Mondd meg a pilótának, jól csinálta! Megvannak még a szárnyaink? Azt mondja, kösz, és egyébként is, kinek kellenek szárnyak? Megnyugtató! Látod a hajót? Még nem. Még mindig van alattunk néhány felh�. Rövid hallgatás után újra megszólalt Zavala hangja. Érezni lehetett rajta az izgalmat. – Nézz ki a baloldalon, Kurt! Kilenc óra tájban! Austin kinézett az ablakon, és alattuk megpillantotta az óceánjárót. A hatalmas óceánon apró játék hajónak t�nt. Nem volt nyomdokvonal, ami meger�sítette azt, amit Austin a légörvényekb�l és a fény játékból már amúgy is tudott. A hajó állt és megkezdte az elektromágneses támadást. A hajót táguló vízgy�r�k vették körbe. Bár a hullámok méretét nehéz volt megítélni abból, hogy a fehér habtaréj még a gép magasságából is tisztán látszott, nyilvánvaló volt, szörny� magasak lehetnek.


195

Austin a bels� kommunikációs rendszeren beszólt a pilótának, tízezer láb magasságban hozza egyenesbe a gépet, és kezdjen körözni a hajó fölött, minden körben ezer lábbal lejjebb ereszkedve. Barretthez fordult, aki az irányítópultnál állt, és szólt neki, készüljön. A tudós bólintott, majd növelni kezdte a dinamókhoz folyó áram er�sségét. A gép bels� terét ezer méhkap-tár zajához hasonló zümmögés töltötte meg. Valami égett. Austin végignézett a rakodótér hosszán, és látta, ,hogy az egyik dinamó füstöl és szikrázik. Odakiáltott Barrettnek, kapcsolja ki az áramot, és Karlával szorosan a nyomában a gép végébe rohant. A visszajelz� m�szeren Barrett is látta, hogy baj van, és azonnal rácsa-pott a f�kapcsolóra. Austin megtalálta a hibát, az egyik dinamóba vezet� kábel lazult ki a légörvényben hánykolódás alatt. Megvizsgálta a csatlakozást. Semmi komoly kárt nem észlelt, így gyor-san újra bekötötte a huzalt. Kiáltott Barrettnek, újra ráadhatja az áramot. A zümmögés ismét elkezd�dött és fokozatosan er�södött, míg végül olyan er�ssé vált, hogy a motorzúgás már eltörpült mellette. Karla Barretthez csatlakozott a vezérl�pultnál. Austin a bels� telefon mellett állt, hogy gyor-san kapcsolatba tudjon lépni a pilótafülkével. Hogy áll a helyzet? – kérdezte. Barrett végigfuttatta szemét az irányítópanelen, és elmosolyodott. Minden sínen van. Austin felemelt hüvelykujjával elismer�en intett neki, majd Zavalát hívta. Milyen magasan vagyunk? Nyolcezer láb. Jó. Menjünk le négyezerre, aztán egyenesen repüljünk át a hajó fölött! Szólj, ha megkezdjük a rárepülést a célra! Igenis, uram! Ahogy a gép alacsonyabbra ereszkedett, a pilótának újabb váratlan turbulenciával kellett megküzdenie. Kis ügyeskedéssel sikerült újra egyenesbe hoznia a repül�t. Zavala szólt, hogy elkezdik a hajó megköze-lítését. Austin odaszólt Barrettnek, nyomja neki a kakaót. Kezével a kapcsoló fölött Barrett habozott egy kicsit, és Austin azt gondolta, nem értette, mit mondott neki. Aztán Barrett félrelépett, és Karla kezét helyezte a kapcso-lóra. A nagyapja tiszteletére! Karla fülig ér� szájjal fordította el a kapcsolót. Áram folyt az antennába, ahol elektromágneses energialöketekké alakult át. Austin nem rendelkezett ilyen jelleg� tapasztalattal, tehát úgy bánt az energiaadagokkal, ahogy egy tengeralattjáróra vadászó hajó árasztja el az óceánt mélységi bombáival. Máris a hajó fölött jártak. Austin utasította a pilótát, ismételje meg az eljárást, de most másik szögb�l repüljön rá a célra. A 747-est nem pásztá-zásra tervezték, és egy örökkévalóságnak t�nt, míg a nagy gép szélesen megfordult, hogy újabb sorozat töltetet engedjen ki. Zavala újra bekiáltotta az ötszáz yardos távolságot. Karla újra ráadta az áramot. Újabb forduló, újabb adag elektromágneses hullámlöket jutott a tengerbe a hajó körül, Meddig kell ezt csinálnunk? – kérdezte Zavala. - Amíg van üzem anyagunk, és még egy kicsivel utána is – válaszolta Austin, hangjában acélos elszántsággal. A Sarki Kaland kilátófedélzetén euforikus hangulat uralkodott. Margrave és Gant az üvegtet�n át lesték az eget, arcuk a magasan a hajó fölött képz�dött koronából pulzáló sokszín� fényben fürdött. Margrave különös arca még soha nem t�nt ennél sátánibbnak.


196

Varázslatos! – mondta Gant t�le ritkán látott érzelemnyilvánítással. Margrave a vezérl�pult mellett állt. Fokozatosan pörgette fel a dinamó-kat, hogy a maximális teljesítményt adják le, és a kapcsolótábla most úgy villogott, mint egy flippergép. A fénybúra azt jelzi, elértük a kritikus tömeget – mondta. – Az elektromágneses hullámok áthatoltak az óceán fenekén. Megváltoztatják az elektromágneses fluxust, és átbillentik a pólust. Tartsa a szemét az irányt�n, hogy lássa a nagy váltást. Gant az irányt�re nézett, majd kipillantott az egyik nagy panoráma-ablakon. Valami történik a tengerrel. Közvetlenül a hajó körül kisimult a felborzolt felszín. A pólusváltás epicentrumában vagyunk – magyarázta Margrave. – Egy táguló körgy�r� szélér�l fognak indulni az óriáshullámok. Ott kelet-keznek majd az örvények is. Örülök, hogy nem kerülünk az útjukba! Szerencsétlen dolog lenne. A zavaros terület elég véletlenszer�en alakul ki, Így süllyedt el az egyik adóhajónk is. Itt olyan, mint a hurrikán magjában, ahol szélcsend van. Legfeljebb annyit történik, hogy alattunk kicsit felpúposodik majd a víz. Gant az emelked� tengert nézte. Soha életében nem érezte ennyire hatalmasnak magát. Austin agya éppen ellenkez�leg járt. Olyan volt, mint az orvos, aki vissza akarja hozni az életbe a betegét, akinek leállt a szíve. Csak ebben az esetben milliók élete volt a tét. Miközben a gép újabb fordulóba kezdett, kinézett az ablakon, de képtelen volt eldönteni, az ellenszer m�ködik-e vagy sem. Aztán közvetlenül a hajó körül homályos, fénytelen vízfoltot vett észre, mintha egy helikopter alatt simult volna ki a víztükör. A tenger felszínén barázdáltságot látott. Er�s áramlás szokott ilyen árkolt felszínt létrehozni. Néhány pillanattal kés�bb a víz egyértelm�en örvényleni kezdett, közép-pontjában a hajóval. Néhány további pillanat, és a felkavart víz fénytelen területe már legalább egy mérföld átmér�j�re n�tt, a küls� szélén tajtékzó gy�r�vel. Ahogy n�tt az áramlás sebessége, a körön belül a víz szintje alacso-nyabb lett, mint a tenger szintje körülötte. Austin egy óriási örvény keletkezésének szemtanúja lett. A Sarki Kaland csak hatlábnyira emelkedett a környez� tenger szintje fölé, mikor ismét süllyedni kezdett. Gant észrevette, hogy a hajó körül mélyedés kezd kialakulni az óceánban. Ez is mellékhatás? – kérdezte. Nem. – Margrave értetlenül nézte, mi történik. Értetlenségét hamarosan aggodalom váltotta fel, mikor a felszín egyre inkább tányér-alakot kezdett ölteni. A fehér habos tajték er�s áramlatok találkozását jelezte. Felkapta a mikrofont, mely a parancsnoki híddal kötötte össze. – Kapcsoljon teljes sebességre! Örvénybe kerültünk! Margrave kikapcsolta a dinamókat. Mit csinál? – kérdezte Gant. Valami nem stimmel. Ilyen hatásnak nem lenne szabad jelentkeznie! Az óceán felszínének tányérszer� homorulata mélyülni kezdett, örvényl� áramlások alakultak, de ekkorra a hajó motorjai már a legnagyobb teljesítményen m�ködtek, és a járm� elmozdult az örvény széle felé. Az orra kicsit magasabbra emelkedett, és meg kellett küzdenie az er�s áramlattal, mely oldalirányba próbálta húzni, de lassan mégiscsak el�bbre jutott. Azonban a maelström is nagyobb lett. Margrave üvöltött a parancsnoki híddal, hogy még tovább növeljék a motorok teljesítményét, de úgy t�nt, a hajónak az a sorsa,


197

hogy elveszítse a versenyt, hiszen valójában nem sikerült elmozdulnia az örvény középpontjából. Ekkor a víz karaktere újra megváltozott. Az áramlatok gyengültek, a felszín emelkedni kezdett és visszaállt normál tengerszintre. Majd ismét púposodni kezdett. Mi történt? – kérdezte Gant. Csak egy kisebb eltérés – törölte le homlokáról a verítéket Margrave. Már ismét mosolygott, ahogy újra fokozta a dinamók teljesítményét. Ahogy a hajó egyre magasabbra emelkedett a leveg�ben, körülötte a víz forrni kezdett. Az óceánjáró már húsz láb magasban volt, majd harminc láb magasságba emelkedett. Ezt azonnal állítsa meg! – kiabált Gant. Margrave újra kikapcsolta a dinamókat, de a hajó mégis tovább emel-kedett. Ötven láb! Maga bolond! Mit csinált? A számítógépes modellek... A fenébe a számítógépes modellekkel! Margrave otthagyta a vezérl�pultot, és a kilátóteraszt körülvev� nagy panorámaablakok egyikéhez szaladt. Elszörnyedve bámulta a tengert. A hajó egy hatalmas, gyorsan emelked� vízoszlop tetején ült. Austin figyelte, ahogy az örvény egyre n�, míg el nem éri a tíz mérföld átmér�t. Most ámulva nézte, ahogy a mélyedés elt�nik, átalakul forrón bugyborékoló, g�zölg� fehér medencévé, majd emelkedni kezd, mint egy felfelé tör� hatalmas tornádótölcsér. Az el�bbi örvény közepéb�l kin�tt vízoszlop egyre magasabb és szélesebb lett, miközben úgy pörgött, mint egy kereng� dervis. A repül� újabb forduló után ismét a célra közelített. Austin odarohant a pilótafülkéhez. Gyorsan emelkedjen, amilyen magasra csak tud! T�njünk el err�l a területr�l! A pilóta meredeken felkapta a gép orrát. A vízoszlop a Csendes-óceánon végzett atombomba-kísérletekr�l készült fényképekre emlékeztette Austint. A rádióban kétségbeesett hang reccsent. SOS! Segítség! Bárki, aki hallja! SOS! Austin elkérte a rádió mikrofonját. – Vettük a segélyhívást. Itt Gant beszél, a Sarki Kaland fedélzetér�l. – Kiabálnia kellett, hogy a háttérb�l hallatszó morgó hang mellett hallani lehessen. Úgy t�nik, jó kis hullámvasútra ültek fel! – mondta Austin. Ki beszél? Hol van? Kurt Austin. Néhány száz lábnyira vagyunk a fejük fölött. Gyorsan nézzenek fel, mert nem maradunk itt sokáig! Mellesleg dr. Kovács üdvöz-letét küldi! Rövid szünet után Gant ismét megszólalt. Mi a fene folyik itt, Austin? Kaptak egy adag pólusváltás elleni anyagot. Szerintem magát és a partnerét leírhatjuk. Gant dühös válaszát nem lehetett érteni a mennydörgésszer� robajban. Austin kinézett a pilótafülke ablakán. A hajó a vízoszlop tetején táncolt és pörgött, mint egy búgócsiga. Austin el tudta képzelni a fedélzeten uralkodó pánikot, de semmi szánalmat nem érzett Gant és Margrave iránt, akik saját maguk vetették el az �ket elpusztító vihar magvait. . Ahogy a gép irányt váltott és hatalmas bálnaként távolodni kezdett a céltól, újra belekerült a szabadjára engedett hatalmas er�k által keltett légörvényekbe, de ezeket most össze sem lehetett hasonlítani a korábban tapasztalt vad löketekkel. A repül�


198

minden nehézség nélkül emelkedett huszonötezer láb magasságig, ahol beállt az utazási magasságra. Karla az ablakhoz préselte az arcát, bár a felh�takarón kívül semmi mást nem láthatott. Elképedt tekintettel fordult Austinhoz. Mi volt ez? Mi történt? A nagyapja számításai tökéletesen beigazolódtak. De mi volt az, amit láttunk? Ez a hihetetlen vízoszlop? Austin maga sem volt biztos benne, pontosan mi történhetett, de gyanította, hogy a hajóról és a repül�r�l származó, ellenütem� elektromág-neses pulzálás elképzelhetetlen er�ket hozott mozgásba. A természet nem szereti, ha belepiszkálnak! Az eredeti sugárzás és az általunk küldött ellenhullámok kombinációja nagyon er�s reakciót váltott ki. – Elmosolyodott. – Olyan, mint mikor az ember beszed valamit az emésztési problémájára. Miel�tt a helyzet jobbra fordulna, mindig jön még egy-két görcsös fájdalom. Akkor ezzel pontot tettünk az egész végére? Remélem! – szólt Austin a pilótafülkébe. – Hogy áll az irányt�? Normálisan – válaszolt Zavala. – Még mindig az Északi-sark felé mutat, többé-kevésbé. Barrett eddig el sem mozdult az irányítópult mell�l. Mikor meghallotta Zavalát, összecsapta a kezét. Odajött hozzájuk, és alaposan megölelgette Karlát is, Austint is. Megcsináltuk! – ujjongott. – Istenemre, megcsináltuk! Austin fáradtan vigyorgott. Valóban. Tényleg megcsináltuk! 43. Doyle örült, hogy ez lesz az utolsó útja a szigetre. Soha nem kedvelte ezt a helyet. � a városban n�tt fel, nem hatott rá a békés nyugalom. Még jobban fog örülni, ha megszabadult Lucifer Légiójától, és örökre maga mögött hagyhatja a szigetet. A sziget mellett szállt le gépével, kikötötte egy horgonybólyához és a mólóhoz evezett, ahol az egyik luciferes alak várta. A nevüket képtelen volt megjegyezni, ezért a hajszínük alapján különböztette meg �ket. Ez a fickó vörös volt, és mivel � hasonlított a legjobban Margrave-re, úgy t�nt, a cso-portban magasabb szerepet tölt be, bár távol állt attól, hogy vezér legyen, hiszen maga a fogalom is ellentétes az igazi anarchizmus eszméjévei. A Washington melletti üldözéses jelenetünk óta nem láttam – mondta a luciferes lágy hangon, mely az avarban csúszó kígyó zörgésére emlékeztetett. – Kár, hogy a haverja meglépett! Mindig adódik újabb alkalom! – mondta Doyle. – Austinnal és a cimboráival majd akkor foglalkozunk, ha az elitet már elintéztük. Alig várom! Értesíthetett volna bennünket, hogy jön. Doyle mege-melte a magával hozott vászon táskát. – Tris meglepetést akart szerezni. Úgy t�nt, a válasz kielégítette a légióst. Bólintott, majd a felvonóhoz kísérte Doyle-t. A lift a szikla tetejére röpítette �ket. A többi luciferes a világítótorony szirtjén várakozott, és mikor Doyle elismételte nekik, miért jött a szigetre, azzal a vigyorral fogadták a bejelen-tést, amit�l Doyle-t mindig kirázta a hideg. Mindannyian az �r háza felé tartottak. Doyle ment elöl, egyenesen Margrave konyhájába. El�vett hat poharat meg egy sört, és az asztalra tette �ket. A táskából el�húzott egy üveg pezsg�t, és mindenkinek öntött bel�le. Majd kinyitotta a doboz sört, és magasra emelte. Igyunk az elit közelg� pusztulására! A vörös hajú felnevetett.


199

Túl sokat lógott körülöttünk, anarchisták körül, Doyle. Kezd ugyan-olyan �rültségeket beszélni, mint mi! Doyle cinkosan rákacsintott. Biztosan ragályos. Egészségünkre! Egy hajtásra kiitta a doboz tartalmának felét. Kézfejévei megtörölte a száját, és élvezettel nézte a Lucifereket, akik úgy hajtották fel a pezsg�jüket, mintha víz lett volna. Apropó! Ezt Margrave küldi maguknak. A csomag és a Gant aláírásával ellátott üzenet el�z� nap érkezett. Az üzenetben ez állt: „A PV-ra vonatkozó terveket jöv� hétre halasztottuk. Adja át ezt az ajándékot a barátainknak Maine-ben, miután megivott velük egy palack különleges pezsg�t! Mondja meg nekik, ajándék Margrave-t�l! Nagyon fontos, hogy várjon, míg megisszák a pezsg�jüket” A vörös hajú Lucifer kibontotta a csomagot. Egy DVD-lemez volt benne. Megvonta a vállát, majd a lemezt betette a lejátszóba. Néhány pillanat múlva Gant kimerevített arca jelent meg a képerny�n. Azt akarom, hogy szabaduljon meg a Lucifer Légiójától! – hallatszott Gant hangja. És mit javasol, hogyan csináljam? Lehetetlen! Ez az a beszélgetés, melyet a rókavadászat után Ganttel folytatott. Menjen fel Maine-be, Margrave szigetére! Mondja meg nekik, hogy ajándékot hozott számukra. Mondja azt, hogy Margrave küldte. Egy üveg gyöngyöz� pezsg�vel küldje �ket a pokolba! Oda, ahova tartoznak! A helyiségben minden szem Doyle-ra szegez�dött. Nem úgy van, ahogy gondolják! – próbálkozott Doyle legmegnye-r�bb ír mosolyával. Semmi esélye nem volt. Akkor eld�lt a sorsa, mikor megkapta a lemezt. Soha nem fogja megtudni, hogy a lemez Barrett-t�l érkezett, nem Gantt�l. És hogy a poloska, melyet Austin helyezett Gant asztala alá, jól m�ködött, és sikerült lehallgatni, amint Gant utasítást ad a Luciferek meggyilkolására. Megpróbálta elérni az ajtót, de elbotlott az egyik Lucifer kinyújtott lábában, és a földre zuhant. Felpattant, a bokájához er�sített pisztolyáért kapott, de visszalökték a földre, és elvették t�le a fegyvert. Hat sátáni arc nézett le rá. Nem értette. A Luciferek tudták, hogy megmérgezte �ket, mégis moso-lyogtak. Doyle már soha nem érthette meg, hogy az ölés lehet�sége felülmúlt minden érzelmet, még a saját haláluk miatt érzett félelmet is. Hallotta, ahogy kihúzzák a késes fiókot. Aztán felé indultak.

UTÓSZÓ A Virginia állambeli Norfolktól kétszáz mérföldre keletre a NUMA kutatóhajója, a Peter Throckmorton és a NOAA m�szeres felderít�hajója, a Benjamin Franklin egymás mellett haladt az üvegszer�en csillogó zöld tengeren, mint modern kalózhajók. Míg a két hajóorr sziszegve hasította a vizet, és a fedélzetet beborította a felcsapó permet, a Throckmorton gyéren megvilágított távérzékel� vezérl�-termében meglehet�sen visszafogott volt a hangulat. Pókos Barrett merev tekintettel figyelte az el�tte lév� monitort, melyen a föld Mercator-féle vetülete volt látható. Bár a teremben m�ködött a légkondicionálás, Barrett tetovált fején izzadság gyöngyözött. Joe Zavala, Al Hibbet és Jerry Adler, a hullámszakért�, akivel Joe és Austin el�ször a Throckmorton fedélzetén találkozott, feszülten figyelték Barrett villámgyorsan mozgó ujjait. A hajó technikusaiból is sokan begy�ltek a terembe. Barrett levette kezét a billenty�zetr�l és megdörzsölte a szemét, mintha beismerné, hogy vesztett. Aztán az ujjai újra táncolni kezdtek, mintha zon-gorista játszana egy virtuóz darabot. A világ óceánjain villogó piros pontok jelentek meg. Arcán széles vigyorral d�lt hátra a székében. Uraim – mondta teátrálisan –, íme! Az irányítóteremben kitört a taps. Elképeszt�! – rázta a fejét dr. Adler. – El sem tudom hinni, hogy ennyi helyen keletkezhetnek óriáshullámok! Barrett az egyik villogó pontra kattintott a kurzorral. Statisztikai adatok jelentek meg a képerny�n az adott hely id�járási és tengeri viszonyairól. A megjelen� információk között legfontosabb a veszélyhányados volt, mely részletezte az adott ponton egy óriás hullám keletkezésének valószín�ségét és várható nagyságát. A demonstráció újabb tapsvihart váltott ki. Zavala kivett egy telefont a zsebéb�l és a Benjamin Franklint hívta. Gamay Paullal együtt a NOAA hajójának hasonló irányítótermében várta a hívását. – Mondd meg Paulnak, hogy a sas leszállt. A részletekr�l majd kés�bb! Befejezte a hívást, odasétált az egyik sarokban hagyott hátizsákjához. Kinyitotta, kivett bel�le egypár üveg tequilát és egy rakás papírpoharat. Mindenkinek töltött, majd saját poharát magasra emelte. Igyunk László Kovácsra! És Pókos Barrettre – csatlakozott Hibbet a köszönt�höz. – Pókos a romboló er�b�l valami jót hozott létre. A munkája tengerészek százainak, de valószín�leg ezreinek az életét fogja megmenteni. Barrett visszafelé úton a Dél-atlanti Anomáliától, miután látta, milyen irányíthatatlan er�k szabadultak el, gondolkodni kezdett. Azon törte a fejét, hogyan tudná a Kovács-elvet hasznos célra felhasználni. Miután a gép leszállt Washingtonban, néhány napra elt�nt, majd váratlanul megjelent a NUMA-központban és Al Hibbettel megbeszélte az elképzelését. Amit Hibbetnek javasolt, újszer�ségében és jelent�ségében lélegzetelállító volt, mégis meglehet�en egyszer�. Terve szerint a Kovács-elmélet elektromágneses hullámainak felvizezett változatát használnák arra, hogy felfedezzék az óceán feneke alatti anomáliákat, melyek gyaníthatóan a vízfelszín rendellenes jelenségeit okozzák. A bizonyos méretet meghaladó óceánjáró hajók orrára ilyen Kovács-szenzort szerelnek majd, melyek folyamatosan sugározzák az észlelt adatokat. Ezt az információt, egy m�holdas megfigyel�rendszer adatait és a föld elektromágneses mez�jének állandó méréséb�l származó eredményeket összegy�jtik, számítógépbe táplálják, elemzik, majd óriáshullámok keletkezésének lehetséges helyére figyelmeztet� jelekként m�holdon keresztül visszasugározzák a hajókra. Ily módon a hajók el tudják kerülni a veszélyes hullámtermel� helyeket. Úgy döntöttek, a készüléket azon a területen fogják


201

tesztelni, ahol az óriás-hullámok elsüllyesztették a Southern Belle-t. Mivel a Nemzeti Óceán- és Légügyi Hivatalt is érdekelték a tengerörvények, �ket is felkérték, vegyenek részt a tesztelésen. A Trout házaspár így került ismét a képbe. A két hajó a Southern Belle pusztulásának helyén randevúzott egymás-sal. A hajó legénységének emlékére koszorút dobtak a vízbe. A készülék helyszíni kipróbálása több napig tartott. Számos hibára fény derült, ezeket mind kijavították. Most pedig, hogy a rendszer láthatóan sikeresen m�kö-dött, az irányítóteremben az egekig emelkedett a hangulat – amihez néhány rendes adag tequila elfogyasztása is nyilván hozzájárult. Az ünneplés közben a túláradóan lelkes és enyhén spicces Al Hibbet odafordult Zavalához. De kár, hogy Kurt nem lehet itt! Kimarad az ünneplésb�l! Zavala úgy mosolygott, mint aki tud valamit. Biztos vagyok benne, hogy � is jól érzi magát. Karla Janos vaksin hunyorgott, mikor kiért az alagútból. Arca piszkos volt, kezeslábasát por fedte. Csodálkozva rázta a fejét, még mindig nem akarta elhinni a szeme elé táruló látványt. A vulkán kráterének alján, a tálszer� füves mélyedésben ideiglenes falu n�tt ki a földb�l. Legalább két tucat sátor sorakozott szabályos sorokban alvó-, f�z�- és kutatóhelyül szolgálva. A közelben számos helikopter parkolt. A sátrak körüli területen pezsgett az élet. A kristályvároshoz vezet� járatot k�zetmaróval kiszélesítették, az útban lév� törmeléket eltávolították. Gázhajtású elektromos generátorokból kábelek vezettek az alagútba. Tudósok és segít�ik folyamatosan ki-be jártak a kristályvárosba. Karla egyszerre érzett felajzottságot és hihetetlen kimerültséget. A tudo-mányos csapatok három váltásban, napi huszonnégy órán keresztül dolgoz-tak. Néhányan, köztük Karla is, annyira lelkesen vett részt a kutatásban, hogy nem csak egy m�szakot vállaltak. Fejét hátrahajtotta, mélyen beszívta a friss leveg�t. A szürkéskék fényben megpillantott valamit a kráter pereme fölött. Ahogy az a valami lejjebb ereszkedett, ki tudta venni, mi az. A hatal-mas, színes erny� alatt egy ember lógott. Ez nem lehet igaz! Bár tudta, hogy nem szabad reménykednie, távolabb sétált a sátraktól, és baseballsapkájával vadul integetni kezdett. A sárkányrepül� spirálisan ereszkedett. Most feléje fordult, hirtelen lesüllyedt, és t�le néhány yardnyira landolt. Kurt Austin kikapcsolta a biztonsági hevedereket, majd felcsavarta a paplanerny�t. Vigyorogva sétált oda Karlához. Jó reggelt! Az elmúlt hetekben a lány sokat gondolt Austinra. A nagy napon egymásra találtak, de együttlétük rövidre volt szabva. Karlát Szibériába szólította tudományos elkötelezettsége. Sokszor kívánta, bárcsak jobban megismerhette volna a NUMA jókép� munkatársát. Mit csinálsz itt? – kérdezte örömmel vegyes csodálkozással. Azért jöttem, hogy elvigyelek ebédelni. A lány az órájára pillantott. Hajnali három óra van. Valahol most is van ebédid�. Nem azért jöttem ilyen messzire, hogy visszautasítsák a meghívásomat! A lány hitetlenkedve csóválta a fejét. Kész �rült vagy! Austin kék szeme jókedv�en ragyogott. A NUMA-nál az �rültség része a munkaköri leírásnak. – Megfogta Karla kezét. – Ahogy a régi Sinatra-dal szól, „Gyere, szállj velem!”


202

Karla kisimított egy sz�ke tincset a homlokából. Egész éjjel dolgoztam. Szörnyen nézhetek ki! Azon a helyen, amit kinéztem magunknak, nincsenek érvényben öltözködési el�írások. Gyere! Megkérte Karlát, segítsen arrább vinni az új sárkányrepül�jét, ahol nagyobb tér áll rendelkezésükre, és gyors leckét adhatott a lánynak. Kiterítették az erny�t, bekötötték magukat a tandem ülésbe, a propellerrel leveg�t fújtak az erny� alá, és nekifutottak a szélnek. Karlának veleszületett tehetsége volt a repüléshez; a felszállás sokkal simábbra sikeredett, mint annak idején Zavalával. A leveg�ben Austin kört írt le a sátrak felett, majd emelkedni kezdett. Micsoda változás ahhoz képest, ami néhány hete volt itt! – jegyezte meg, miközben a föld elsiklott alattuk. Nehéz elhinni, hogy a világ vezet� �slénykutatói, régészei és bioló-gusai mind itt vannak, és együtt dolgoznak az évszázad tudományos felfe-dezésén! Olyan felfedezésen, ami a te nevedhez f�z�dik! Másoknak is volt részük benne, de azért köszönöm. És köszönöm a repülést is. Csodálatos! Tényleg az – értett vele egyet Austin, bár teljesen eltér�, nagyon is férfias szempontok alapján. Szorosan maga mellett tudhatott egy gyönyör�, intelligens fiatal n�t, érezhette teste melegét. A sárkányrepül� és két utasa kiemelkedett a kráterb�l. Austin gyorsan elmondta Karlának, hogyan fognak leszállni, majd a peremen egy viszony-lag sík terep felé irányította a gépet. A leszállás kicsit rázósra sikerült, de azért nem volt rossz. Karla kiszabadította magát a hevederekb�l, és odament a földre terített, a négy sarkán egy-egy k�vel lefogott piros kockás abrosz-hoz. A közepén apró vázában vadvirág díszelgett, mellette derékra er�sít-het� táska. Austin gálánsan meghajolt. Íme az asztal szép kilátással, mademoiselle. Karla a fejét ingatta. Tényleg �rült vagy! De nagyon aranyos �rült. Austin kinyitotta a táskát. Különböz� üvegeket, konzerveket, italos palackokat varázsolt el� bel�le. Ivanov kapitány üdvözletét küldi. El�ételnek Mosliak gomba, f�ételnek marhahúsból készült tusonka, desszertnek rozskenyér piros kaviárral. És mindezt finom grúz vörösborral öblíthetjük le. Hogy kerültél ide? Hallottam, hogy Ivanov kapitány néhány tudóst szállít ide, köztük pár embert a NUMA-tól is. Velük utaztam a Kotelnyij fedélzetén. – Austin sorban kinyitotta a konzerveket, üvegeket, majd két pohárba bolt töltött. – Most, hogy már volt alkalmad tanulmányozni a dolgokat, mit gondolsz a kristályvárosról? Évtizedek kutatómunkájára lesz szükség ahhoz, hogy megismerjük a teljes történetet. Én azt hiszem, a várost a k�korszakban építették a magma-kamrába, mikor a t�zhányó már rég nem m�ködött. Miért húzódtak a föld alá? A szokásos okokból. Védelmi szempontok miatt, vagy mert megvál-tozott a klíma. Teherszállításra a mamutokat használták, így tudták odaszál-lítani a küklopszi méret� sziklákat. Mi történt az emberekkel? Lehet, hogy a klímaváltozás miatt nem tudtak több élelmet termelni. Egy pólusváltás olyan árvizet vagy földrengést okozhatott, mely miatt beomlott a kamra boltozatának


203

egy része. Így alakulhatott ki a kráter különös formája. A hegyoldalon vezet� ösvény is azt jelzi, hogy valamilyen okból járhatatlanná vált a városba vezet� szokásos út. Rájöttél már, a mamutoknak hogyan sikerült életben maradniuk? Puszta alkalmazkodással. Ahogy csökkent a rendelkezésükre álló élelem, egyre kisebbek lettek, hogy alkalmazkodjanak a környezeti változá-sokhoz. Kialakult az a képességük is, hogy az év leghidegebb szakában téli álmot aludjanak. És mit tudhatunk a város lakóiról? Kik lehettek? Rejtély. Több évtized kutatómunkába is kerülhet, hogy rájöjjünk, kik voltak és mi történhetett velük. Hogy vannak a kis gyapjaskák? A mamutok? Remekül. Úgy t�nik, jól érzik magukat a nekik épített karámban, csak etessük �ket. Maria Arbatova a felel�s értük. Az lesz a leg-nehezebb, hogy megvédjük �ket a külvilágtól. Sejtheted, a sajtó mennyire érdekl�dik, de igyekszünk kordában tartani az újságírókat. Austin körülnézett a szigeten. Remélem, mindez túléli az agresszív kíváncsiságunkat! Szerintem így lesz. Ez valahogy nemesebb kutatási célnak t�nik, mint a mamutok klónozása. Most mit fogsz csinálni? Itt töltök pár hetet, aztán meglátogatom Karl bácsit Montanában. A jöv� hónapban Washingtonban leszek. El�adást tartok a Smithsonianben. Ez jó hír! Mit szólnál ahhoz, hogy mikor Washingtonban jársz, összejöjjünk egy koktélra, vacsorára és miegymásra? A füstszürke szemek huncutul csillogtak a pohár pereme fölött. – Különösen a miegymás rész érdekelne! Akkor megbeszéltük a randit! Szerintem ideje, hogy tósztot mondjunk. Hölgyeké az els�bbség. Karlának csak egy pillanatig kellett gondolkoznia. Karl bácsira! Ha nem mentette volna meg a nagyapám életét, mindebb�l semmi nem történhetett volna meg. Erre iszom. Karl bácsi nélkül te sem történhettél volna meg! Karla mosolya tele volt ígérettel. A sarki félhomályban összeérintették poharaikat, és ittak egymás egészségére. Bár élete nagy részében a halál közeli kísér�je volt, Schroeder nem is emlékezett rá, utoljára mikor vett részt temetésen. Sacit ill� módon akarta eltemetni. A kis tacskó, akivel Gant egyik bérgyilkosa végzett, remek társ volt. A hegyek között épült rönkházában szerencsére alacsony maradt a h�-mérséklet, így Saci teste épségben maradt, míg � távol járt. Fogta a merev kis testet, amennyire tudta, lemosta róla a vért, majd be-göngyölte a kedvenc takarójába. A kutya ágyát használva koporsónak, kivitte a háza mögötti erd�be. Mély gödröt ásott, a kutyát ágyával együtt vitorlavászonba tekerte, és egy zacskó jutalomcsonttal és Saci kedvenc rágcsálni való játékaival együtt eltemette. A sírt egy szikladarabbal jelölte meg. Visszament a házba, onnan egy faládát vonszolt az erd�be, és nem messze a kutya sírjától újabb gödröt ásott. Beledobálta az automata és félautomata fegyvereket, majd befedte �ket. Egy vadászpuskát a biztonság kedvéért azért meghagyott a házban, de többé már nem volt szüksége a gyilkos szerszámokra, melyeket eddig a padlója alatt rejtegetett. Ezzel jelezte, hogy életének egy fejezete lezárult. Mindig volt rá esély, hogy a múltjából újra felbukkanhat valami kellemetlen, de ahogy öregedett, ez egyre kevésbé t�nt valószín�nek. Karla hamarosan eljön látogatóba, addig pedig rengeteg dolga lesz, hogy a túravezet�-vállalkozásához rendbe szedje a kajakokat és kenukat. De


204

így, hogy a kis kutya farkát csóválva nem loholt állandóan a nyomában, a ház nagyon magányosnak t�nt. Beült a kisteherautójába, lehajtott a hegyr�l, egyenesen a kedvenc kocsmájához. Még korán volt, a bárban viszonylag csend honolt. Mivel a törzsvendégek sem voltak ott, hogy üdvözölték volna, csak még magányosabbnak érezte magát. A fenébe is! Leült a majdnem üres bárpult mellé és rendelt egy sört. Aztán még egyet. Nagyon sajnálta magát, mikor valaki megütögette a vállát. Megfordult. Egy hatvanas éveiben járó n� állt mögötte. Hosszú ezüstös haja volt, nagy, barna szeme, és napsütötte arcát alig barázdálta egypár ránc. M�vészként mutatkozott be, aki New Yorkból most költözött Monta-nába. Mosolya beragyogta az egész arcát, nevetése ragadós volt. Remek humorérzékét is megcsillogtatta, mikor ecsetelte a két hely közötti kulturális különbségeket. Schroedert annyira elb�völte, hogy még bemutatkozni is elfelejtett. Mintha enyhe akcentusa lenne – jegyezte meg a n�. Schroeder már majdnem a szokásos módon válaszolt, miszerint � egy Ame Svensen nev� svéd, de aztán meggondolta magát. Egyszer úgyis el kell jönnie annak az id�nek, mikor megbízik más emberekben, miért ne lehetne tehát most. Jó füle van. Osztrák vagyok. A nevem Karl Schroeder. Örülök, hogy megismerhettem, Karl – mosolygott kedvesen a n�. – Szeretnék elmenni pisztrángra horgászni, de nem tudom, hova menjek. Nem tudna ajánlani egy megbízható vezet�t? Schroeder szélesen vigyorgott. De igen. Ismerek egy embert, aki tökéletesen megfelel önnek.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A történelem egyik legnagyobb tengeri katasztrófája, a Wilhelm Gustloff német menekülteket szállító hajó megtorpedózása és elsüllyesztése körüli események felidézésében a Christopher Dobson, John Miller és Ronald Payne által a The Cruelest Night cím� m�ben leírtak szolgáltak alapul. Az óriáshullámokról szóló fejezeteket a számos forrás mellett leginkább a BBC produkciója, a Freak Wave inspirálta, melyben tudósokkal és tengerészek-kel készült interjúk is láthatók voltak. Köszönettel tartozunk Sue Davisnek, a Stanley Múzeum (Kingsfield, Maine) elnökének és vezérigazgatójának is.

A nyomás a debreceni Kinizsi Nyomdában készült, a 2006. évben Felel�s vezet�: Börd�s János ügyvezet� igazgató

clive cussler polusvaltas

Documents