crystal nails 2016 nyÁr extra kiegészítő katalógus
TRANSCRIPT
2016 nyár extra
CN tipp: Extra vékonyan használd, hogy átkössön azanyag – minimális mennyiség elég az ecseten!
CN tipp: Az Art Gel festőzselét kizárólag díszítésekhez használd! Teljes felületen és szabadszélhez a Royal Gel
zselék a legjobbak.
CN tipp: Köttesd LED lámpában a gyorsabb munka érdekében!
neon art Gelfestőzselé színek
Új! Art Gel sűrű festőzseléktüNdöklő Nyári NeoNszíNekbeNA festéshez alkalmazható színes zselék új generációja, a díszítések szerelmeseinek – az öt meglévő alapszínen kívül megérkezett öt elképesztően intenzív és élénk neon szín is. Az extrém erősen pigmentált, sűrű, fixálásmentes Art Gel festőzselék nagyon vékonyan is fednek. Egyáltalán nem folynak vagy mozdulnak el, még hosszú idő eltelte után sem. Bármeddig dolgozhatsz velük, azaz korlátlan ideig díszíthetsz.Használhatod a népszerű One Move egymozdulat technikához, zselés festéshez és vékony vonalak festéséhez, kontúrozáshoz is. Az új festőzselékkel a színátmenetek sokkal homogénebbek, az elkészült minták pedig hihetetlenül élénk színűek és élethűek. UV és LED fényre is kötnek.Kötésidő: UV lámpában 3-4 perc, LED-ben 2-3 perc.
5ml – 2.480,-
2
A képen látható díszítés az ÚJ Neon korall, ÚJ Neon pink, illetve a piros, a fehér, a kék, a sárga és a fekete Art Gel festőzselékkel, valamint a 824-es 3D sűrű zselével készült (Méhész Alexa munkája).
A képen látható díszítés az ÚJ Neon zöld, ÚJ Neon sárga, ÚJ Neon narancs, ÚJ Neon korall, ÚJ Neon pink és a fekete Art Gel festőzselékkel készült (Méhész Alexa munkája).
Neon zöld Neon korall Neon pinkNeon narancs Neon sárga
art
Gel
fes
tőzs
elé
ÚJ!
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Az ÚJ neon Art Gel színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióban a katalógus közepén találhatóNEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
NeoN Colo
rs
kisokos
3A képen látható köröm az ÚJ Neon zöld, Neon sárga, Neon narancs, Neon korall és Neon pink, illetve a fekete, a piros, a sárga, a kék és a fehér Art Gel festőzselékkel készült (Vétek Nikolett munkája).
art
Gel
fes
tőzs
elé
my Glowcrystalac színek
4
ÚJ!
A képen látható szín az ÚJ Glowy Peach My Glow CrystaLac (Kovács Gabó munkája).
GlowyPink
GlowyPeach
4ml
CN tipp:HOGy MéG GyöNyöRűBBEN ViLáGíTSON, KEND KéT RéTEGBEN!
CN tipp:TöLTSD fEL A KöRMöT féNNyEL, íGy MéG ERőSEBBEN fOG
ViLáGíTANi!
my
Glo
w c
ryst
ala
c
NAPPALi féNyBEN EzüSTöSEN RAGyOG
SöTéTBEN fOSzfORESzKáL
Lásda fotón.
Új! My Glow CrystAlAC szíNek,A foszforeszkáló „viláGító” GéllAkkKét új, igazán nyári, sötétben gyönyörűen világító, megjelenése óta sláger My Glow CrystaLac-ok – a tündöklő rózsaszín és világító barack árnyalataival vendéged tuti nem bújhat el a sötétben.Használata egyszerű, akárcsak a többi 3 STEP CrystaLac-nak. Base Gel után kenj fel két réteg My Glow CrystaLac színt. Köttesd rétegenként 2-3 percig UV lámpában, majd zárásként használj Clear/Top 0 CrystaLac-ot. Minden esetben használj fedőrétegként Easy Off Top Gel-t vagy Clear/Top 0 CrystaLac-ot. Vékony köröm esetén a Base Gel után vihetünk fel egy vagy két vékony réteg Easy Off Hardener Gel-t.Kötésidő UV lámpában 2-3 perc, LED-ben 1,5-2 perc.
4ml – 1.980,-
3 step crystalac neon trendszínek
Új! 3 step CrystAlAC NeoN treNdszíNek2016 NyárRENDKíVüLi TARTóSSáG éS CSODáLATOS SzíNEK 3 LéPéSBEN!A nyári neon őrület természetesen a 3 STEP CrystaLac-ok között is felütötte a fejét. Három színnel bolondítjuk meg vendégeid: a Ragyogó neon citrom, a Neon barack és a Neon mandarin árnyalatok az idei nyár legnagyobb géllakk durranásai lesznek.
4ml – 1.880,-8ml – 2.400,-
5
ÚJ!
A képen látható köröm az ÚJ 3S39-es Ragyogó neon citrom és az ÚJ 3S41 Neon mandarin 3 STEP CrystaLac színekkel készült (Balázsi Szilvia munkája).
A képen látható köröm az ÚJ 3S40 Neon barack 3 STEP CrystaLac színnel készült (Mikó Krisztina munkája).
3s39 Ragyogó neon citrom (fiNOMCSiLLáMOS)
3s40 Neon barack
3s41 Neon mandarin
3 st
ep c
ryst
ala
c
4ml 8m
l
Az ÚJ 3 STEP CrystaLac színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióban a katalógus közepén található NEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
ALEGTARTóSABB
PROfiMEGOLDáS!
3 HéTTARTóSSáG!
PROfESSziONáLiS!
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
NeoN Colo
rs
kisokos
Új! NeoN 4Colors4displAy 3 step CrystAlAC készletKíNáLó DiSPLAy-é ALAKíTHATó 3 STEP CRySTALAC KéSzLETNégy tuti nyári neon 3 STEP CrystaLac szín gyönyörű dobozban, amiből néhány mozdulattal kínáló display lesz. Csak vedd ki az üvegeket és a display koronát a dobozból, majd fektesd el azt. állítsd az ablakokba kedvenc CrystaLac-jaid, majd illeszd mögé a koronát. és kész!A készlet tartalma: 3S30, 3S39, 3S40, 3S414x4ml
6
ÚJ!
A KéSzLET áRA
5.640,-Csak 1.410,-/db!
1.880,- megtakarítás3-At fizETSz,4-et KAPSz!
4x4m
l
veNdéGkedveNC 3 step CrystAlAC-ok, szuper ároN –A DOBOz NéHáNy MOzDULATTAL CSODASzéP
DiSPLAy-é ALAKíTHATó!
3 st
ep c
ryst
ala
c k
észl
et
3s30 3s39 3s40 3s41
Új! Új! Új!
3 step crystalackészletek
7
ÚJ!
Új! bestseller Colors suMMer 2016 3 step CrystAlAC készlet
Új! treNd Colors suMMer 2016 3 step CrystAlAC készlet
Vendégkedvenc nyári slágerszínek, melyek az eladási listákat vezetik.A készlet tartalma: GL69, GL115, GL118, GL1474x4ml
2016 nyár legtündöklőbb árnyalatai: divatszínek, melyek minden nyaralás előtt előkerülnek a fiókodból.A készlet tartalma: GL108, GL109, GL110, GL1494x4ml
Gl69
Gl108
Gl115
Gl109
Gl118
Gl110
Gl147
Gl149
A KéSzLETEK áRA
5.640,-Csak 1.410,-/db!
1.880,- megtakarítás3-At fizETSz,4-et KAPSz!
4x4m
l4x
4ml
CleAr/top 0 CrystAlAC3 STEP CrystaLac-ok lezáró rétege, oldható, rugal-mas, tartós és szuperfényes. Használatával a Crys-taLac-ok hosszantartó fényt kapnak. Használd véko-nyan a jobb oldhatóság érdekében.Kötésidő UV lámpában 2-3 percLED-ben 1-2 perc
a 3 step crystalacalap- és fedőréteGe:
4ml – 1.880,- 8ml – 2.400,-15ml – 3.500,-
4ml – 1.880,-8ml – 2.400,-
4ml –1.880,- 8ml – 2.400,-15ml – 2.990,-
4ml – 1.880,-15ml – 3.500,-
fedésre ezt hAszNáld:
CleAr/top 0 CrystAlAC
CN tipp:3 STEP CrystaLac-ok esetén a színt ne köttesd túl, hogy a fedő tökéletesen rátapadjon
bAseGel
3 STEP CrystaLac-ok rugalmas, oldható, extrém erős tapadá-sú alapozó zseléje. Használd vékonyan a tökéletes tapadás és jobb oldhatóság érde-kében.Kötésidő UV lámpában 2-3 perc, LED-ben 1-2 perc.
Color up!bAse Gel“SzíNTUNiNG”
3 STEP CRySTALAC-OK ALá!Lágyabb állagú, fehér színű, rugal-mas, erős tapadású alapozó zselé, kifejezetten 3 STEP CrystaLac gél-lakkok alá. Kiválóan oldódik. Rendkí-vül könnyen kezelhető. Használd egy rétegben, vékonyan. A puha ecset segítségével könnyű egyenletesen felvinni. 3 STEP CrystaLac-ok alá kenve extra élénkséget ad a rákent színnek.Teljes kötése UV lámpában 2-3 perc, LED-ben 1-2 perc.
builder bAse GelLEGERőSEBB TAPADáSÚ
CN ALAPOzó zSELéEddig elképzelhetetlen tapadóerőt biztosító új fejlesztés: ezzel az ala-pozózselével bármilyen tapadási problémás vendéget magabizto-san engedhetsz útjára. Az anyag könnyen kenhető, kicsit sűrűbb; a tégelyben lévő rövidebb ecset mi-att vékonyabban, egyenletesebben kenhető. tapadási problémás körmöknél vékonyan kenve Crystalac alá is javasoljuk. (de ekkor vedd figyelembe, hogy az oldhatóság csökkenni fog az erősebb tapadás miatt.)Kötésidő UV lámpában 2-3 perc, LED-ben 1-2 perc.
jÚliustól! jÚliustól! jÚliustól! jÚliustól!
ÚJ one step crystalac neon pasztell trendszínek
8
JÚli
ust
ól!
A képen látható köröm az ÚJ 1S32 érett papaya és 1S33 Vibráló korall ONE STEP CrystaLac-okkal készült (Kovács Gabó munkája).
A képen látható köröm az ÚJ 1S31 friss zöldalma és 1S34 Cadillac pink ONE STEP CrystaLac-okkal és a 808-as fehér 3D színes sűrű zselével készült (Méhész Alexandra munkája).
Új! oNe step CrystAlAC NeoN pAsztell treNdszíNek 2016 NyárGyORS GéLLAKKOzáS, éLéNK SzíNEKKELBombajó nyári neon pasztell színek, melyek minden hűs koktélt és minden férfiszívet felforrósítanak.
1s31friss zöldalma
NEM KELL fixáLáS!
MéG JOBB OLDHATóSáG, EGy LéPéS!
NEM KELL ALAP- éS fEDőRéTEG!
1s32érett papaya
1s33Vibráló korall
1s34Cadillac pink
HA A féNyéT NöVELNi SzERETNéD, HASzNáLJ HOzzá SUPER SHiNE OPTiC-OT!
8ml
4ml
on
e st
ep c
ryst
ala
c
Az ÚJ ONE STEP CrystaLac színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióbana katalógus közepén található NEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
fixálásmentes, rugalmas, leoldható, ecsetes, szupergyors és szuperkíméletes CrystaLac-ok. Leoldása 8-10 perc alatt, a köröm vastagságától és az oldószertől függően. Négy bulis-nyári neon trendszínben.
Kötésidő UV lámpában:2-3 perc, LED-ben 1-2 perc(a lámpa erősségétől függően).
4ml – 1.990,-8ml – 2.700,-
NeoN Colo
rs
kisokos
one step crystalackészletek
9
ÚJ!
Új! treNd Colors suMMer 2016oNe step CrystAlAC készlet2016 nyár legtündöklőbb árnyalatai: divatszínek, melyek minden nyaralás előtt előkerülnek a fiókodból.A készlet tartalma: OS6, OS31, OS59, OS654x3ml
Új! bestseller Colors suMMer 2016oNe step CrystAlAC készletVendégkedvenc nyári slágerszínek, melyek az eladási listákat vezetik.A készlet tartalma: OS2, OS60, OS61, OS704x3ml
oNe step CrystAlAC-ok fedőféNye -ezzel borítsd őket (opCioNális) super shiNe optiCfixáLáSMENTES, LEOLDHATó SzUPER féNyfixálásmentes, rugalmas, leoldható, ecsetes átlátszó fényzselé, melyet kifejezetten a ONE STEP CrystaLac-ok fényének tovább fokozására és tartósságuk tovább növelésére fejlesztettek ki. Optikai színélénkítőt tartalmaz, ezért fehér vagy világos színre kenve élénkebb hatást kapunk, sötét színre kenve pedig élettel teli színt.Kötésidő UV lámpában:2-3 perc, LED-ben 1-2 perc.
4ml – 1.880,- 8ml – 2.700,-15ml – 3.500,-
OS2
OS6
OS60
OS31
OS61
OS59
OS70
OS65
4x3m
l4x
3ml
A KéSzLETEK áRA
5.400,-Csak 1.350,-/db!
1.880,- megtakarítás3-At fizETSz,4-et KAPSz!
A képen látható szín az OS2 ONE STEP CrystaLac (Méhész Alexa munkája).
HOSSzANTARTóSzUPERféNy
+1 HéTTARTóSSáG
on
e st
ep c
ryst
ala
c
Lásda fotón.
jÚliustól! jÚliustól! jÚliustól! jÚliustól!
ÚJ one step easycrystalac
Új! oNe step eAsy CrystAlACtreNdszíNek 2016 NyárKöNNyED OLDóDáS; 3 PERC ALATT “LEROBBAN” Az OLDóSzERBENA nyári neon őrület a fixálásmentes, rugalmas, 3 perc alatt könnyedén leoldható, ecsetes ONE STEP Easy CrystaLac-jainkat is „megfertőzte”. Gyönyörűséges neon színek, ha vendéged feltűnősködni szeretne a beach-en. Az idei bikini színtrendekhez passzoló, divatos neon árnyalatokból csak választani lesz nehéz, azt garantáljuk…
4ml – 1.990,-8ml – 2.700,-
10
3 PE
RC A
LATT
“LER
OBBA
N”
oNeeAsy
STEP
Crys
taLa
c
3
KöNNyED OLDóDáS
4ml 8m
l
iLLATOS!
JÚLiUSTóL! KöNNyEDOLDóDáS!
3 PERC ALATT“LEROBBAN” AzOLDóSzERBEN
on
e st
ep e
asy
cry
sta
lac
e26zöldalma fagyi
e27Citrom sorbet
e28Narancs nektár
e29Pink grapefruit
A képen látható szín az ÚJ E27 Citrom sorbet és az ÚJ E29 Pink grapefruit ONE STEP Easy CrystaLac-okkal készült (Kovács Gabó munkája).
Az ÚJ ONE STEP Easy CrystaLac színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióban a katalógus közepén található NEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
JÚli
ust
ól!
NeoN Colo
rs
kisokos
11
3 PE
RC A
LATT
“LER
OBBA
N”
oNeeAsy
STEP
Crys
taLa
c
3
KöNNyED OLDóDáS
4ml
8ml
50ml – 990,-
reMover Gel leoldó zseléoNe step eAsy-hezGél állaga miatt a körmön marad, így minimálisan kontaktál a bőrrel, ezért egy kíméletes megoldást nyújt. Robbanásszerűen távolítja el a ONE STEP Easy-t, 3 perc alatt. használat: A csőrös adagoló segítségével nagyobb anyag-mennyiséget oszlass el a körmön egyenletesen, majd 3 perc elteltével távolítsd el/töröld le a feloldott anyagot.
oldásA:
ACryl reMoverrel átitAtott fóliávAl, vAGy A feNt beMutAtottÚj kíMeletes reMoverGel-lel
KíMéLETES,EGySzERű
HASzNáLAT
on
e st
ep e
asy
cry
sta
lac
A képen látható szín az ÚJ E26 zöldalma fagyi ONE STEP Easy CrystaLac (Kovács Gabó munkája).
CN tipp: HOGy Az ÚJ NEON ONE STEP EASy CRySTALAC SzíNEK MéG iNTENzíVEBBEN
RAGyOGJANAK, HASzNáLJ ALá E1 LáGyfEHéR ONE STEP EASy CRySTALAC-OT!
AzOKNAK A VENDéGEKNEK, AKiK KéT HéTNéL GyAKRABBAN, KíMéLETESEN SzERETNéK
CSERéLNi KöRMüK SzíNéT…
royal Gel neon színek
Új! royAl Gel treNdszíNek 2016 NyárfixáLáSMENTES SzíNES zSELéK, EGy RéTEGBENEgyenesen a forró nyári beach partykról érkeznek a legmenőbb neon Royal Gel színek. A fixálásmentes színes zselék – akár szabadszélbe építve, akár teljes borításra használod őket – ezen a nyáron a strandok királynőjévé varázsolják viselőjüket.
4,5ml – 2.200,-
Próbáld ki az új színeket 3ml-es változatban is!Vigyázat! Limitált ideig!3ml – 1.750,-
12
ÚJ!
Voloriaecum reculpa ex et audicil incid quasinc turiasimpel iderferum fugit, quundio. Con exerro cor aut eius nullam a volupid eatat maximolum voluptatium faccumquiati debiste voluptia verum ad magnatur
r82Neon zöld
r83Neon sárga
r84Neon mandarin
r85Neon korall
r86Neon pink
12 A képen látható szín az ÚJ R86 Neon pink Royal Gel, a díszítés az ÚJ üvegfóliával, R7-es Royal Gel-lel és 808-as 3D sűrű zselével és az ÚJ Neon pink Art Gel-lel készült (Magyarosi Barbara munkája).
A képen látható köröm az ÚJ neon Art Gel festőzselékkel, illetve az R82-es, R83-as, R84-es R85-ös és R86-os Royal Gel színekkel készült (Sebestyén ágnes munkája).
roya
l G
el
Az ÚJ Royal Gel színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióban a katalógus közepén található NEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
4,5ml
NeoN Colo
rs
kisokos
royal Gelkészletek
13
ÚJ!
Új! bestseller Colors suMMer 2016 royAl Gel készletVendégkedvenc nyári slágerszínek, melyek az eladási listákat vezetik.A készlet tartalma: R18, R34, R58, R744x4,5ml
Új! treNd Colors suMMer 2016royAl Gel készlet2016 nyár legtündöklőbb árnyalatai: divatszínek, melyek minden nyaralás előtt előkerülnek a fiókodból.A készlet tartalma: R3, R20, R63, R744x4,5ml
R18 R34 R58 R74
R3 R20 R63 R74
roya
l G
elA KéSzLETEK áRA
6.600,-Csak 1.650,-/db!
2.200,- megtakarítás3-At fizETSz,4-et KAPSz!
A képen látható köröm R3-as, R6-os, R20-as és R63-as Royal Gel-lel, a díszítés arany transzferfóliával készült (Méhész Alexa munkája).
4x4,
5ml
4x4,
5ml Lásd
a fotón.Lásd
a fotón.Lásd
a fotón.
szatén-metál színes zselé színek
Új hAtás! szAtéN-Metál szíNes zselétreNdszíNek 2016 NyárKiEMELKEDő SzíNéLéNKSéG éS féNyfinom, aranyló csillogás: ezzel lehetne jellemezni röviden a szaténos-krémes színes zselé színeket, melyeket mindegy, hogy szabadszél beépítésére vagy teljes borításra használsz, vendéged a nyaralásán tuti a körmeiben gyönyörködik majd a pálmafák helyett.
5ml – 2.200,-
próbáld ki az új színeket 3ml-es változatban is! vigyázat!limitált ideig!3ml – 1.600,-
14
ÚJ!
A képen látható köröm az ÚJ 308-as Bahamai korall szatén-metál színes zselével készült (Drozdik Melinda munkája).
ÚjhAtás!
szat
én-m
etá
l sz
ínes
zse
lé
305Brazillime
306Szicíliaicitrom
307Andalúznarancs
308Bahamai
korall
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
5ml
15A képen látható köröm az ÚJ 305-ös Brazil lime, az ÚJ 306-os Szicíliai citrom, az ÚJ 307-es Andalúz narancs és az ÚJ 308-as Bahamai korall szatén-metál színes zselékkel, a díszítés az ÚJ üvegpóliával, R6-os Royal Gel-lel és neon pigmentporokkal készült (Méhész Alexa munkája).
szat
én-m
etá
l sz
ínes
zse
lé
neon classic színes zselék színek
16
meG
ÚJu
lt!
A képen látható köröm ÚJ 301-es Neonsárga és az ÚJ 303-as Neon-rózsaszín színes zselével, a díszítés fehér Art Gel-lel készült (Drozdik Melinda munkája).
A képen látható köröm az ÚJ 302-es Neon-narancs és az ÚJ 303-as Neon-rózsaszín színes zselével, a díszítés R6-os Royal Gel-lel és ÚJ neon pigmentporokkal készült (Méhész Alexa munkája).
300Neonzöld
301Neonsárga
302Neon-narancs
303Neon-rózsaszín
304Neonkék
MeGÚjult! NeoN ClAssiC szíNes zselék – MéG jobb fedőképesséGGel!KiEMELKEDő SzíNéLéNKSéG éS féNyMinden eddiginél élénkebb, vakító neon színek, most még jobb fedőképességgel. Az öt alap neon árnyalat, amelyek nyári fegyvertárad „must have” (kötelező) darabjai. Használd őket egy vagy kettő vékonyabb rétegben, rétegek között minimum 1 percet lámpázva.
5ml – 2.200,-
szín
es z
selé
MeGÚjult!
Az ÚJ színes zselé színeket még élénkebb és vaktítóbb verzióban a katalógus közepén található NEON COLORS Kisokos mellékletben találod.
CN tipp:HASzNáLAT ELőTT ALAPOSAN KEVERD fEL őKET!
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
NeoN Colo
rs
kisokos
neon classic színes zselék színek
NeoN Colo
rs
kisokos
Art Gelfestőzselé
neon színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
3 step Crystalac
neon színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
oNe stepCrystalacneon pasztell színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
Továbbiinformációk, termék jellemzők, árés kiszerelés a 3. oldalon!
Továbbiinformációk, termék jellemzők, ár és kiszerelés az 5. oldalon!
Továbbiinformációk, termék jellemzők, ár és kiszerelés a8. oldalon!
Neon zöld
3s39Ragyogó neon citrom(fiNOMCSiLLáMOS)
1s31friss zöldalma
Neon narancs
3s40Neon barack
1s32érett papaya
Neon sárga
3s41Neon mandarin
1s33Vibráló korall
Neon korall
1s34Cadillac pink
Neon pink
Új!
Új!
Új!
5ml
4ml, 8ml
4ml, 8ml
oNe step easy
Crystalacneon színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
royal Gelneon színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
színes zselé
neon színek
TRENDSzíNEK2016 NyáR
Továbbiinformációk,termékjellemzők, árés kiszerelés a10. oldalon!
Továbbiinformációk,termékjellemzők, árés kiszerelés a12. oldalon!
Továbbiinformációk,termékjellemzők, árés kiszerelés a20. oldalon!
e26zöldalma fagyi
r82Neon zöld
300Neonzöld
e27Citrom sorbet
r83Neon sárga
r85Neon korall
301Neonsárga
e28Narancs nektár
r84Neon mandarin
r86Neon pink
302Neon-narancs
e29Pink grapefruit
303Neon-pink
304Neonkék
Új!
Új!
Új!
5ml
4,5ml
4ml, 8ml
3s22Ragyogó neon
narancs(fiNOMCSiLLáMOS)
Gl76Neon pink
1s14Neon lollipop
3s24Neon pink
1s19Neon pink
3s29Ragyogó neon
violet(fiNOMCSiLLáMOS)
153
3s23Ragyogó neon
korall(fiNOMCSiLLáMOS)
Gl78Neon pink&
peach
1s18Ragyogó neon frutti
(fiNOMCSiLLáMOS)javasolt
3s28Neon lollipop
1s21Neon lily
3s25Neon lily
1s20Ragyogó neon korall
(fiNOMCSiLLáMOS)
3s30Ragyogó neon
frutti(fiNOMCSiLLáMOS)
154
155 156
157
színes zseléneon színek
r33élénk
lilásmályva
r34élénk
krémrózsaszín
színes porcelánneon színek
oNe step Crystalacneon színek
3 step Crystalacneon színek
royal Gelneon színek
NeoN Colo
rs
kisokos
151 152
Ne feledd A többi NeoN szíNüNket seM!ö s s z e g y ű j t ö t t ü k N e k e d n e o n s z í n e i n k e t , 3 S T E P C r y s t a L a c - b a n , O N E S T E P C r y s t a L a c - b a n , s z í n e s z s e l é b e n , f i x á l á s m e n t e s R o y a l G e l - b e n é s s z í n e s p o r c e l á n p o r b a n !
58Neon Coral
59Neon Pink
60Neon Rose
61Neon Orchid
4,5ml
5ml 10ml (7g) 4ml,8ml
4ml,8ml
17
ÚJ!
A képen látható köröm a 130-as és 65-ös színes zselékkel készült (Méhész Alexa munkája).
szín
es z
selé
Lásd a fotón.
24 65 91 130
4x5m
l
Új! bestseller Color suMMer 2016szíNes zselé készletVendégkedvenc nyári slágerszínek, melyek az eladási listákat vezetik.A készlet tartalma: 24, 65, 91, 130
4x5ml
155 301 303 625
4x5m
l
Új! treNd Colors suMMer 2016szíNes zselé készlet2016 nyár legtündöklőbb árnyalatai: divatszínek, melyek minden nyaralás előtt előkerülnek a fiókodból. A készlet tartalma: 155, 301, 303, 6254x5ml
A KéSzLETEK áRA
6.600,-Csak 1.650,-/db!
2.200,- megtakarítás3-At fizETSz,4-et KAPSz!
színes zselékkészletek
Lásda fotón.
színes porcelánszínek
18
ÚJ!
A képen látható köröm ÚJ 165-ös Pezsgő és a 12-es színes porcelánporral készült (Kovács Gabó munkája).
A képen látható köröm ÚJ 165-ös Pezsgő színes porcelánporral készült (Kesztyűs Dóra munkája).
RENDKíVüLi SzíNéLéNKSéGéS -fEDőKéPESSéG, fiNOM őRLéS
164Ekrü
165Pezsgő
Új! szíNes porCeláN treNdszíNek 2016 NyárRENDKíVüLi SzíNéLéNKSéG éS -fEDőKéPESSéG, fiNOM őRLéSA menyasszonyok legnagyobb örömére két gyönyörű, “Nagy Napra” tökéletes szín a porcelán-palettán. A manapság nagy kedvencnek számító menyasszonyi ruha trendekhez passzoló ekrü és pezsgő árnyalatok még a frissen felhúzott gyémánt gyűrű ragyogását is űberelik. 10ml (7g) – 1.490,-
szín
es p
orc
elá
n
Lásda fotón.
19
ÚJ!
Új! Cote d’Azur szíNes porCeláN készletiRáNy A BEACH!Meg sem állunk a francia riviéráig, ahol minden szem a türkizkék tengerre, a fehér homokra és az ékszerként ragyogó, gyönyörű körmökre szegeződik. Egy készlet, amibe négy olyan színt válogattunk össze, mely igazi sellőknek kötelező. és az ára is szuper! A készlet tartalma: 71, 97, 98, 994x5ml (3,5g)
71 97 98 99
szín
es p
orc
elá
n
A KéSzLET áRA
2.970,- Csak 743,-/db!3-At fizETSz,4-et KAPSz!
4x5m
l (3,
5g)
Builder white ii.renewed zselébuilder white ii. reNewedMár 50Ml-es kiszerelésbeN is!VAKíTó fEHéR, KözéPSűRű éPíTő SziNTKiEGyENLíTőVELKözepes sűrűségű, nagyon szép vakítóan hófehér, erősen pigmentált építő zselé. Nem folyik el. Szintkiegyenlítő hatású, vékonyan is jó fedőképességű, de vastagon is átköt. Kötés közben a meleg hatására kiegyenlítődik a felülete, ami egy nagyon jó tulajdonság. Nagyon könnyen alakítható ki vele határozott mosolyvonal. Lágyabb típusú ecsettel kell felvinni, mert így lehet egyenletesen eldolgozni: 4 Gel ecset, 6 Gel ecset vagy Nero Merlo ii. ecset. Kötése UV lámpában 3-4 perc, LED-ben 2-3 perc.
5ml – 1.950,-15ml – 2.980,-Új! 50ml – 7.900,-
20
NAGy NéPSzERűSéGE MiATT50 ML-ES SzALON KiSzERELéSBEN iS!
VAKíTó HiDEGfEHéR, PáRATLANUL KONTROLLáLHATó!
Az OLiMPiAi BAJNOKGyőzTES ANyAGA!
ÚJ 50ml-es szalonkiszerelésBen!
A képen látható alapanyag a Builder White ii Renewed zselé (Drozdik Melinda munkája).
Új50Ml-eskiszerelésben!
Builder White ii.RENEWED
Buil
der
wh
ite
ii. r
enew
ed
Lásda fotón.
21A képen látható alapanyag a Builder White ii Renewed zselé (Méhész Alexa munkája).Bu
ild
er w
hit
e ii.
ren
ewed
Új! bestseller Color suMMer 2016 szíNes porCeláN készletVendégkedvenc nyári slágerszínek, melyek az eladási listákat vezetik.A készlet tartalma: 98, 99, fD1, 1354x5ml (3,5g)
Új! treNd Colors suMMer 2016 szíNes porCeláN készlet2016 nyár legtündöklőbb árnyalatai: divatszínek, melyek minden nyaralás előtt előkerülnek a fiókodból.A készlet tartalma: 93, 96, fD5, fD74x5ml (3,5g)
színes porcelán készletek
22
ÚJ!
A képen látható köröm 99-es és 28-as színes porcelánporokkal készült (Kesztyűs Dóra munkája).
A KéSzLETEK áRA
2.970,- Csak 743,-/db!3-At fizETSz,4-et KAPSz!
93
98
96
99
fD5
fD1
fD7
135
szín
es p
orc
elá
n
Lásda fotón.
4x5m
l (3,
5g)
4x5m
l (3,
5g)
eGyéB crystal ÚJdonsáGok
23
ÚJ!
eGy
éB c
ryst
al
ÚJd
on
sáG
ok
Új! sMArt lAMp led tAble lAMpKönnyű szerkezetű, praktikus „okos” asztali lámpa a kiválóan megvilágított munkafelületért.
jellemzői:- mozgásszenzoros be- és kikapcsolás (húzd a kezed a fejrész felett az érintés nélküli be- és kikapcsoláshoz)- LED fényforrás- állítható meleg/hideg színhőmérséklet (2700K-5300K)- hat fokozatos fényerősség szabályozás (3 meleg és 3 hideg)- három ponton hajlítható lámpatest- csuklós, pozícionálható fej
kiegészítők:adapter és rögzítő panel(az asztallaphoz rögzítéshez)
13.800,-
HiPERMODERN„JEDi” LáMPA,
HOGy A (féNy)ERőLEGyEN VELED!
eGyéB crystalÚJdonsáGok
24 A képen látható köröm R32-es és R69-es Royal Gel-lel, illetve ÚJ üvegfóliával készült (Méhész Alexa munkája).
ÚJ!eG
yéB
cry
sta
l Ú
Jdo
nsá
Go
k
Új! NeoN piGMeNtporokA sokak által keresett vízszintes színátmenet készítéséhez ideális, tömör pigmentporok. Ragacsos felületbe dolgozd be őket egy nagyobb méretű ecset segítségével. élénk, erőteljesen fedő színek.Nyolc szuperintenzív árnyalat.
480,-
Új! CrystAl NAils üveGfóliAVékony a szivárvány minden színében játszó díszítő fólia, üveghatáshoz. Miután a kívánt formára vágtunk, felületre vagy beépítve is alkalmazhatunk. Rendkívül vékony, ezért könnyedén felfekszik a köröm felületére. Vendéged imádni fogja, ahogy a napsütés ezer színben tükröződve csillog-ragyog a fólián. Háromféle fantasztikus színben.
450,-
A képen látható köröm Color Up! Base Gel-lel, az ÚJ neon pigmentporokkal készült (Méhész Alexa munkája).
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
Lásda fotón.
jÚliustól!
25
A képen látható köröm a 602-es Króm körömlakk, az ÚJ Baroque nyomdalemezzel és a 16-os ChroMe CrystaLac-kal készült (Méhész Alexa munkája).
eGy
éB c
ryst
al
ÚJd
on
sáG
ok
eGyéB crystalÚJdonsáGok
4 féLE NyOMDALEMEz, EGyENKéNT 12-12 féLE MiNTáVAL.Egyedi és különleges, egész körmöt befedő nyomdalemezek használatával pillanatok leforgása alatt egyszerűen készíthetsz meseszép díszítést.4 féle nyomdalemez:- baroque- lace- Abstract- sweetheart
körömnyomda lemez: 680,-/dbkörömnyomda lehúzó kártya: 50,-körömnyomda: 850,-
EGyEDi NyOMDALEMEzEK, 12 KáPRázATOS éS KüLöNLEGES MiNTáVAL!
MESESzéP DíSzíTéS PiLLANATOK ALATT, EGySzERűEN!
Baroque LaceAbstract Sweetheart
JÚli
ust
ól!
Új! eGyedi CrystAl NAilsköröMNyoMdA leMezek
eGyéB crystalÚJdonsáGok
26
A képen látható díszítés az ÚJ Teli virágos matricával készült (Méhész Alexa munkája).
ÚJ!eG
yéB
cry
sta
l Ú
Jdo
nsá
Go
k Új! teli viráGos MAtriCAGyönyörű, virágmintás matricák, melyeket teljes felületen is alkalmazhatsz. Ha teljes felületre használod, vágd ki a körömformának megfelelően, majd víz segítségével válaszd le a hordozó felületéről. Gyors és látványos díszítés, percek alatt. A közel harmincféle, csodaszép matricából tutira megtalálod a kedvenceid!
360,-
www.crysta lna i ls .com www.crysta lna i ls .com
Új! CrystAl NAils poszterekSzalonod dísze, melyekkel feldobhatod a leg-egyhangúbb falakat is. Cserélgesd őket sze-zononként, hogy vendéged mindig újabb és újabb, trendi körmöket lásson nálad!
50x70cm – 990,-
A képen látható köröm az ÚJ R82-es Neon zöld és az ÚJ R83-as Neon sárga Royal Gel-lel, a díszítés az ÚJ Teli virágos matricával készült (Méhész Alexa munkája).
www.crysta lna i ls .com
Matricák széles választékát keresd a József körúti üzletünkben, viszonteladóinknál, területi képviselőinknél és webáruházunkban: www.crystalnails.hu/bolt
Új! body tAttoo MAtriCA tetoválásDivatos, hófehér matrica tetoválás, mely a napbarnította bőrön ékszerként tündököl. “Hódítsd meg” a nyarat – a trendi tetkókkal Te leszel a fesztiválok királynője! Nincs más dolgod, mint kivágod ki a kívánt matricát, eltávolítod a fóliát a felületéről, a kívánt testrészedre helyezed, majd jól áttörlöd vizes szivaccsal. és irány a buli!
780,-
27
ÚJ!
A képen látható színek az ÚJ 68-as Banánsárga, az ÚJ 69-es Mentazöld és az ÚJ 70-es Kobaltkék Crystal Nails Hard Laquer körömlakkokkal készült (Méhész Alexa munkája).
eGy
éB c
ryst
al
ÚJd
on
sáG
ok
eGyéB crystalÚJdonsáGok
Új! CrystAl NAils hArd lAquer köröMlAkkokNégy intenzíven ragyogó, káprázatos körömlakk szín. Csíkozás- és foltmentesen kenhető, maximális kopásállósággal rendelkező árnyalatok, melyek forró, homokos tengerparton mindenkit levesznek a lábáról.
8ml – 580,-
68 Banánsárga
69Mentazöld
70Kobaltkék
71Vadmálna
8ml
Hosszantartó fényes fedőréteget kend aktuális körömlakkod fölé, amely így akár 7 napig tartósan fényes marad. Weekly Top Coattal könnyedén meghosszabbíthatod kedvenc lakkod élettartamát! Rendkívül gyorsan szárad – UV lámpa sem kell hozzá! Lakklemosóval könnyedén eltávolítható.
8ml – 950,-
weekly top CoAt –7 NApiG tArtó féNy, köröMlAkkrA!
láthAtAtlAN védőpAjzs, hoGy A szíN MéG tovább rAGyoGjoN!
féNyre Aktiválódó összetevőkkel
tomBol a neon láz!
nyáritrend-aJánló
Tuti szín idén nyáron ruhában, kiegészítőben és körömben is! Vidám játékosság, parázs-lóan élénk árnyalatok. Minden nyári bulit felfűtenek, de a hálószoba félhomályában is életre keltenek. A vakító neon színek még az unalmas mun-kanapokat is felpezsdítik. fokozd a nyá-ri-beach hangulatot, villantsd fel vendéged előtt az ÚJ 3S39-es Ragyogó neon citrom színt. Visszafogottabb vendégeidnél hasz-náld a szabadszélen vagy teljes fedésre az ÚJ 305-ös Brazil lime szatén-metál színes zselét. Bolondítsd meg még a legdecensebb körmöket is az ÚJ NEON Art Gel festőzse-lékkel készített egy mozdulat virágokkal. Az éjszakába nyúló tengerparti koktélozások elengedhetetlen kellékétől mindenki elájul: itt a két ÚJ My Glow CrystaLac szín! Mu-tasd meg az ÚJ vakító neon Royal Gel vagy a MEGÚJULT neon színes zselé színeket, melyekre egy vendég sem tud majd nemet mondani. A jelszó: NEON NyáR!
körömtrendmaGazin2016 nyár
3s40Neon barack
3 st
epc
ryst
ala
c3
step
cry
sta
lac
my
Glo
wc
ryst
ala
ca
rt G
elfe
stő
zelé
GlowyPink
Új!
Új!
Új!
Új!
Új!
Új!
Új!
Új!
treNd
treNd
treNd
treNd
treNd
treNd
treNd
treNd
3s41 Neon mandarin
Neonzöld
Neonkorall
Neonpink
Neonnarancs
Neonsárga
28
Crystal Nails tippforró nyári napokra!14+1
Ha nyáron a hőmérséklet higanyszála 30 °C fölé kúszna (márpedig az elmúlt évek forró évszakait nézve erre minden esély megvan). ilyenkor nemcsak a megfelelő mennyiségű folyadékpótlásra, bőrünk és szemünk védelmére kell odafigyelni, hanem bizony a kedvenc Crystal Nails alapanyagainkra is.
Néhány színező pigment a kémia és a fizika törvényeinek hatása UV fény-re változtatja a színét. Ha azonban ezeken változtatnánk, akkor ezek nem lennének ilyen élénkek. (Természetesen a nagyon fakulós színeket eleve kizárjuk.) Tehát, ha a vendéged ilyen panasszal érkezik vissza, nyugtasd meg, nem az anyag rossz: a napon felejtett ruhák is veszítenek a színek-ből az erős napfény hatására.
zselés tégelyeid mindig tarts zárva és tisztán – a tégely menetére ne kerüljön zselé, mert az napfény hatására összeköt a kupakkal.
Melegben minden zselé kötéskor hőt termel, ezért amikor vendéged be-teszi a lámpába a kezét xtreme Clear esetében 3 mp után, Titanium Gel esetén 15 mp után vedd ki és tedd a kezét a szórt fénybe. így elkerülhető a túlzott felmelegedés.
Használj lassabb kötésű anyagokat! Ha porcelánból építesz francia kör-möket, például Ultra White-ot vagy a még lassabb kötésű Giga White-ot.
Bátrabban használd a Spray Prep-et vízelvonó hatása miatt, így sablonod is jobban fog tapadni.
Használj sűrűbb fényzselét, mint például Top Seal-t, ami meleg hatására lágyabb, így könnyebb vele dolgozni!
Közvetlen napfénynek ne tedd ki az anyagaid, helyette zárható fiókban vagy szekrényben tárold őket.Használj sűrűbb építő anyagokat, mint például az xtreme Clear!
3D zseléid vagy lágyabb építő zseléid tartsd hűtőben, a könnyebb formáz-hatóság érdekében.
Használj körömágymagasításhoz extra sűrű Pink Builder Hard Gel-t vagy a szupersűrű Rocky Cover HardGel-t vagy Rocky Cover Light Gel-t!
Mivel az anyagok a nagy melegben lágyabbak, ügyelj arra, hogy ne folyjon be a sáncokba.
Szalonodban ne legyen túl meleg – ha teheted, kapcsold be a légkondit.
Hosszabb időn keresztül ne tárold hűtőben a zseléid, válassz inkább olyan helyet a szalonodban, ahol hűvösebb a hőmérséklet.
izzadós tenyerű vendéged esetén ügyelj az anyagfelhordásra – az anyag és az ecset ne érjen az izzadt bőrhöz, mert az felválást okozhat.
A nagy melegben minden folyékonyabb, ezért a C-ívet ajánlott két réteg-gel kialakítani, így biztos nem folyik be az anyag a sáncokba.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
8
9.
10.
11.
12.
13.
14.
+17.
29
30
Besteffectsof
4ml – 2.350,- 4ml – 2.650,-4ml – 1.980,- 4ml – 1.880,-15ml – 2.990,-
A Crystal Nails bemutatja legkedveltebb 3 STEP CrystaLac hatásait: az abszolút vendégkedvenc Tiger Eye CrystaLac-ot, nemcsak vadmacskáknak; a ChroMe CrystaLac-ot, a króm hatás szerelmeseinek; a Prismatic CrystaLac-ot a hologramos prizma fény kedvelőinek; a Python CrystaLac-ot, a kígyóbőrbe bújt csábítóknak; illetve a My Glow CrystaLac-ot azoknak, akik még éjszaka sem kerülik a feltűnést.
4ml – 2.650,-
A fOSzfORESzKáLó„ViLáGíTó” GéLLAKK
KRóM HATáS:AMi EDDiG
LEHETETLEN VOLT!
SOHA NEM LáTOTT,HATáS HOLOGRAMOS
PRizMA féNy
VALóDi TiGRiSSzEM HATáS, SzUPERERőS MáGNESNEK
KöSzöNHETőEN!
éLETHű, KíGyó MiNTáJÚGéLLAKK
my Glowcrystalac
chroome crystalac
prismaticcrystalac
tiGer eyecrystalac
pythoncrystalac
20szíNbeN!
7szíNbeN!
22szíNbeN!
4szíNbeN!
5szíNbeN!
15m
l
4ml
4ml
4ml
4ml
4ml
Vad(állat) nyáriBuli-köröm ÚJ nyári neon art Gel sűrűfestőzselékkel és azÚJ neon royal Gel-ekkel step By step maGyarosi BarBarától
sBs
1.
4.
3.
6.
2.
5.
Elkészítem az alapot Cover Pink porcelánból. formázom, finomítom. Mini 3D ecset tel kialakítom a szabadszélt az R81-es Royal Gel-lel, melyet összedolgozok az ÚJ R83-as Neon sárga Royal Gel-lel. Köttetés után xtreme Top Shine-nal fedem.
fekete Art Gel-lel árnyékolom a mintát.
Piros és fehér Art Gel-lel tovább alakítom a szirmokat, majd köttetem.
A szirmok mentén Art Gel-lel árnyékolok. 2-es fekete One Move akrilfestékkel kialakítom a leopárd mintákat és vonalakat festek, majd xtreme Top Shine-nal újra fedem.
Mini 3D ecsettel, az ÚJ Neon pink Art Gel-lel kialakítom a virág formáját, majd köttetem UV lámpában.
Megfestem a leveleket és a virág közepét, amihez R65-ös Royal Gel-t, fehér és sárga Art Gel-t használok.
step
By
st
ep
A Crystal Nails Nemzetközi Bajnok oktatóinak továbbképzéseit és a Képzési naptárat keresd
a
1085 Bp., József körút 44. / Westend City Center / További 100 partner országszerteÜzlet (József körút) telefon: (1) 334 1924, Oktatás: (1) 323 0258www.crystalnails.hu, www.mukorom.hu, www.mukorom.tvwebáruház: www.crystalnails.hu/bolt /crystalnails.hungaryA katalógus árai nagyker (körmösöknek szóló) ÁFÁ-s árak. Árváltozás jogát fenntartjuk, a nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.
2016 Copyright, Elite Cosmetix
- Crystal NailsA te CrystAl NAils pArtNered:
ÚJ profi toVáBBképzés 2016 nyár csaJos szalonViráGok crystalac-kal, royalGel-lel és one moVe akrilfestékekkel
Nincs olyan vendégkör, amelyben ne találni virágkedvelő vendéget. Ráadásul Szilvi nagyon jól tudja, némi fondorlattal, bárkit rá lehet beszélni egy szép rózsára vagy margarétára. Hogy ezt be is bizonyítsa, „felturbózta” Neked a hagyományos virág mintákat: különböző CrystaLac géllakk alapokra (színátmenetes, márvány, fordított francia) készít szebbnél szebb virág mintákat különböző akril technikákkal (pl. ha-gyományos festés, egy mozdulat technika). Mindezt némi csavarral – Royal Gel-ek-kel emeli ki, hogy a kész díszítés még látványosabb legyen.
elsajátítható ismeretek:Minden, amit a 3 STEP CrystaLac-okról tudni kell, színátmenet, márvány és fordított francia technika készítése 3 STEP CrystaLac-okkal, Royal Gel anyagismeret, vékony vonalak készítése, színek használata és harmóniája, virágok kialakítása, kompozíció kialakítása, különböző anyagok kombinálása, kontúrozás.
Hozd magaddal meglévő anyagaid, eszközeid!
Mi biztosítjuk: Royal Gel-ek, One Move akrilfestékek, papírtörlő, asztali lámpa, UV lámpa.
A hiányzó anyagokat megvásárolhatod a helyszínen.
Szabolcs Kupa Aranyérmes, épített zselé; Magyar Bajnokság Aranyérmes, Soak Off manikűr kategóriaBalázsi szilvia
bővebb információ / jelentkezés:Cím: 1085 Budapest, József krt. 44.
Telefon: (1) 323 0258; (30) 826 0609fax: (1) 323 0259
E-mail: [email protected]: www.crystalnails.hu
A tANfolyAM árA: 9.800,- + áfAA Crystal Nails Nemzetközi Bajnok oktatóinak továbbképzéseit és a Képzési naptárat keresda www.mukorom-tanfolyam.com oldalon és a Crystal Nails Oktatási Katalógusban.