david c korten elet toke

19
20100730 kapitalizmus David C. Korten: Élet a tőke uralma után Nagy örömömre szolgál, hogy harmadszor is ellátogathatok Budapestre, ebbe a gyönyörű, történelmi városba. Jövetelem célja kettős. Egyrészt szeretném megtudni Önöktől a magyarországi gazdasági átmenettel kapcsolatban jelentkező tapasztalataikat és aggodalmaikat, másrészt szeretném megosztani Önökkel a saját megfigyeléseimet és nyugtalanságomat a globális gazdaságban jelentkező, mára igencsak nyilvánvalóvá vált működési zavarok és instabilitás következményeit illetően. Nem kívánom azt a látszatot kelteni, mintha szakértője lennék a magyarországi helyzetnek, ezért Önökre bízom annak megítélését, milyen mértékben vonatkozik mondanivalóm az itteni viszonyokra. Előadásom lényege két gondolat köré csoportosítható. Az első gondolat az, hogy korunkban egyre vadabb ütemben veszítjük el az ellenőrzést a globális kapitalista rendszer fölött, és a féktelenné váló kapitalizmus ezért borzalmas árat fizettet a társadalommal, közben pedig - a rendszer túlkapásai következtében - az elszegényedés és az instabilitás egyre inkább terjed az egész világon. A második gondolat az, hogy mindezzel szemben létezik egy egyértelmű és ígéretes alternatíva, amelynek semmi köze a kommunizmushoz vagy a sztálinista típusú tervutasításos rendszerhez. Ezen alternatíva célja, hogy létrehozza azt, amit a kapitalizmus ígérget ugyan, de sosem vált valóra: a demokráciát és a piacgazdaságot. Véleményem szerint az emberiség történelmének egyik kritikus pontjához érkeztünk. Valamennyiünk életét és jövőjét olyan gazdasági erők alakítják, amelyeket még azok sem értenek igazán, akiknek ezen erők befolyásolása lenne a feladata. Jómagam azok közé tartozom, akiket a globális kapitalista rendszer a kegyeiben részesített. Mi több, életem nagy részét e rendszer ügyének szolgálatában töltöttem. Ma azonban látom, hogy a A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat. A webhely használatával elfogadod a cookie-k használatát. További információ Értem 1. oldal, összesen: 19 oldal AGY-PUZZLE: kapitalizmus 2014.10.16. http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

Upload: sandor-olasz

Post on 17-Nov-2015

20 views

Category:

Documents


4 download

DESCRIPTION

David c Korten Elet Toke

TRANSCRIPT

  • 2 0 1 0 0 7 3 0

    kapitalizmus

    David C. Korten: let a tke uralma utn

    Nagy rmmre szolgl, hogy harmadszor is elltogathatok Budapestre, ebbe a gynyr, trtnelmi vrosba. Jvetelem clja ketts. Egyrszt szeretnm megtudni nktl a magyarorszgi gazdasgi tmenettel kapcsolatban jelentkez tapasztalataikat s aggodalmaikat, msrszt szeretnm megosztani nkkel a sajt megfigyelseimet s nyugtalansgomat a globlis gazdasgban jelentkez, mra igencsak nyilvnvalv vlt mkdsi zavarok s instabilits kvetkezmnyeit illeten. Nem kvnom azt a ltszatot kelteni, mintha szakrtje lennk a magyarorszgi helyzetnek, ezrt nkre bzom annak megtlst,

    milyen mrtkben vonatkozik mondanivalm az itteni viszonyokra.

    Eladsom lnyege kt gondolat kr csoportosthat. Az els gondolat az, hogy korunkban egyre vadabb temben vesztjk el az ellenrzst a globlis kapitalista rendszer fltt, s a fktelenn vl kapitalizmus ezrt borzalmas rat fizettet a trsadalommal, kzben pedig - a rendszer tlkapsai kvetkeztben - az elszegnyeds s az instabilits egyre inkbb terjed az egsz vilgon. A msodik gondolat az, hogy mindezzel szemben ltezik egy egyrtelm s gretes alternatva, amelynek semmi kze a kommunizmushoz vagy a sztlinista tpus tervutastsos rendszerhez. Ezen alternatva clja, hogy ltrehozza azt, amit a kapitalizmus grget ugyan, de sosem vlt valra: a demokrcit s a piacgazdasgot.

    Vlemnyem szerint az emberisg trtnelmnek egyik kritikus pontjhoz rkeztnk. Valamennyink lett s jvjt olyan gazdasgi erk alaktjk, amelyeket mg azok sem rtenek igazn, akiknek ezen erk befolysolsa lenne a feladata. Jmagam azok kz tartozom, akiket a globlis kapitalista rendszer a kegyeiben rszestett. Mi tbb, letem nagy rszt e

    rendszer gynek szolglatban tltttem. Ma azonban ltom, hogy a

    A webhely cookie-k segtsgvel nyjtja a szolgltatsokat. A webhely hasznlatval elfogadod a cookie-k hasznlatt. Tovbbi informci rtem

    1. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • kapitalizmus mkdse egy olyan globlis gazdasgi rendszer kialakulst eredmnyezte, amelyet a pnz ural, nem pedig az emberek; e rendszer a pnz utni elvakult hajszhoz vezet, e hajsza elrenyomulsa pedig magt az letet puszttja el. Tapasztalataim alapjn lltom, hogy mra mind a kapitalizmus, mind pedig a kommunizmus letkptelensge bebizonyosodott, a jvre irnyul remnyeink pedig attl fggnek, vajon kpesek vagyunk-e megtallni mindkt rendszer alternatvjt. Olyan alternatvkat kell tallnunk, melyek nem hamis ideolgik vakbuzg kvetsn alapulnak, hanem alapjuk az nmagunkra s vilgunkra irnyul, a dolgok gykerig hatol, szinte vizsglat. E vizsglat sorn kell rbrednnk arra, mi az, ami valdi megelgedettsggel tlt el bennnket, s gy kell flismernnk, hogyan akarunk egytt lni mind nmagunkkal, mind felebartainkkal, valamint az egsz bolygval.

    Akik olvastk nk kzl a Tks trsasgok vilguralma cm knyvemet, tudjk, hogy e krdsekkel tizent ves dlkelet-zsiai tartzkodsom idejn szerzett tapasztalataim miatt kezdtem el foglalkozni. Ez alatt az id alatt e rgi zsiai gazdasgi csodaknt vlt ismertt - kesen bizonytva a kapitalizmus hatalmt arra, hogy nagyon gazdagg tegye azon orszgokat, amelyek hajlandk kvetni a Nemzetkzi Valutaalap (IMF) s a Vilgbank tancsait. Lttam a modern repltereket s autplykat; az elegns, tcsillagos szllodkat; a hatalmas, lgkondicionlt bevsrlkzpontokat, valamint az orszgba beznl, importbl szrmaz luxusjavakat. A kapitalizmus pletnek tetszets, ragyog homlokzata mg pillantva azonban roppant aggaszt jelensgeket tapasztaltam - mg jval a rgi pnzgyi sszeomlst megelzen. Azt lttam, hogy az let egyre nehezebb vlik az emberek tlnyom tbbsge szmra. Nztem, ahogy sorban tnnek el az erdk s a korallztonyok. Szemtanja voltam azon gazdag kultrk szthullsnak, amelyek annak idejn zsiba vonzottak.

    Alaposabban figyelni kezdtem a ms fejld orszgokbl rkez adatokat is, s megdbbenve tapasztaltam, hogy amit ltok, az szinte egyetemes jelensgnek tekinthet. Vgl kezdtem rbredni, hogy a sajt hazmbl, az Egyeslt llamokbl, s az szaki flteke ms iparosodott orszgaibl szrmaz adatok hasonl jellemzket mutatnak: az egyenltlensg nvekedst, egyre tbb

    ember slyos elszegnyedst, krnyezetpusztulst, valamint sztes trsadalmakat. gy tnt, valami nagyon mlyen gykerez, a rendszer alapjait rint hiba ll e jelensgek htterben. A jelenlegi vilgrendszer szmos strukturlis hibjt bemutattam a Tks trsasgok vilguralmban, abban az elemz munkban, amely - gy gondolom - sok magyar egyetrtsvel tallkozott. A vilgszerte terjed jelenlegi gazdasgi zrzavar annyira elkpeszt egyrtelmsggel szembesti a vilgot az emltett hibk kvetkezmnyeivel, hogy mr a kapitalizmus legelszntabb hvei kzl is

    2. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • szmosan aggdni kezdenek. Engedjk meg, hogy rviden vzoljam, mi is trtnik napjainkban!

    Amint azt nk jl tudjk, az 1980-as vek folyamn a kapitalizmus legyzte a kommunizmust, s gyzelme fltt az egsz vilg ujjongott, belertve Magyarorszgot s ms orszgokat is, amelyek addig a szovjet tpus rendszer zsarnoksga alatt ltek. Annak idejn azt mondtk neknk, a kapitalizmus majd elhozza a demokrcia s a piacgazdasg ldsait az egsz vilg szmra. A valsg azonban egszen msknt fest. Csak most kezdnk rbredni arra, hogy az 1990-es vek folyamn a kapitalizmus aratott egy msik, jllehet nem olyan nagy dobra vert, gyzelmet is - tudniillik a demokrcia s a piac fltt. Most azzal a krdssel kell szembe nznnk, vajon a harmadik vezred els vtizedben szemtani lesznk-e annak, hogy a kapitalizmus gyzelmet arat az let fltt is, s vgl elpuszttja az emberisget is, mint civilizlt fajt.

    Azok szmra, akik abban a hitben nttek fl, hogy a kapitalizmus a demokrcia, a piaci szabadsg s a j let alapja, keserves csaldst jelentett a flismers: a korltozsoktl mentes kapitalista rendszerben a demokrcit annak dobjk oda, aki a licitls sorn tbbet gr, a piaci cselekvs az risi tks trsasgokban zajl kzponti tervezs alapjn zajlik (e trsasgok nagyobb mretek, mint a legtbb llam), a munkahelyeknek s az emberek meglhetsi lehetsgeinek rombolsa ernynek minsl s jutalmazsban rszesl, tovbb haladsnak tekintik azt, ha az letet elpuszttjk,

    hogy pnzhez juttassk a mr amgy is gazdagokat. Ma mr ltjuk, hogy a kapitalizmus lltsa, miszerint a demokrcia s a piacgazdasg lharcosa, nyilvnvalan hamis. pp ellenkezleg, a kapitalizmus e kett hallos ellensge. A kapitalizmus viszonya a demokrcihoz s a piacgazdasghoz nagyon sok tekintetben hasonlt a rk s az ltala megtmadott szervezet viszonyra, melynek letenergijt a rk elszvja. A rk egy betegsgfajta, amely akkor lp fl, amikor egy egybknt egszsges sejt megfeledkezik arrl, hogy a testnek csupn egyik alkotrsze, s beindtja sajt korltlan nvekedst, mikzben nincs tekintettel nvekedsnek az egsz szervezetre gyakorolt hatsra. A rkos sejtek nvekedse megfosztja az egszsges sejteket a tpanyagoktl, s vgl mind a szervezetet, mind nmagukat elpuszttjk. A kapitalizmus ehhez nagyon hasonl dolgot mvel azokkal a trsadalmakkal, amelyekre rszabadul.

    3. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • Szzadunk folyamn a vilg nagy politikai versengsnek a kommunizmus s a kapitalizmus kzdelmt tekintettk - mintha kizrlag ez a kt lehetsges alternatva ltezne az emberisg szmra. Beleestnk abba a hibba, hogy azt hittk, csupn kt lehetsg kzl vlaszthatunk. Figyelmen kvl hagytuk a - mg a ktplus vilgrendszeren bell is ltez - risi vltozatossgot, s hajlamosak voltunk azt flttelezni, ha nem vagyunk kapitalistk, akkor kommunistknak kell lennnk, s fordtva. Most a kapitalista ideolgia azt lltja, hogy - mivel a kommunizmus eszmje teljesen megbukott - a laissez faire (azaz az llami szablyozst a minimumra szort) kapitalizmus maradt az egyetlen olyan vlasztsi lehetsgnk, amely nem egyenl a sztlini tpus, kzponti tervezsen nyugv gazdasghoz val visszatrssel. Jllehet ez ostobasg, gyakran mg csak nem is vitatjk.

    A "kapitalizmus" kifejezst az 1800-as vek derekn alkottk azon gazdasgi s trsadalmi rendszer megjellsre, amelyben a tke tulajdonjogt s a tkbl szrmaz hasznokat egy kis trsadalmi csoport kisajttja, kirekesztve a tbbsget, amelynek tagjai a sajt munkjukon keresztl teszik rtkteremtv a tkt. Bizonyos, hogy ez a meghatrozs rillik a magt ma bszkn kapitalistnak nevez rendszerre.

    A jelenlegi kapitalizmus lnyege azonban tbb, mint egy gazdag kivltsgos csoport tbbsg fltti uralma, illetve hogy a tbbsget e csoport kizskmnyolja. A mai kapitalizmus ntrvny rendszerr vlt, amelyet a pnz ural s amely a pnz rdekeit szolglja. A pnz viselkedst, mkdsi krt pedig - amely mra brmifajta emberi rzkenysg irnti fogkonysgt elvesztette - mr semmilyen emberi beavatkozs nem kpes tfogni s irnytani.

    4. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • A vilg legnagyobb hatalommal rendelkez intzmnye a globlis pnzgyi rendszer, amely vilgmret pnzgyi kaszinknt mkdik. E jtkterem alkalmazottai arctalan bankrok, portfolimenedzserek, fedezeti befektetsi alapokkal foglalkoz spekulnsok, akiknek a mkdsre a csordaszellem jellemz. A tetteik kvetkezmnyeirt nem szmoltathatk el, ezrt a valuta- s rszvnyrfolyamok mozgst vad spirlokba hajszoljk, amelyeknek semmi kzk sincs brmifajta kzgazdasgi valsghoz, hiszen vilgszerte tbb mint kt billi dollrt mozgatnak meg naponta a gyors nyeresg s a biztos menedk remnyben. Teljes nemtrdmsggel teremtik meg, illetve kergetik sszeomlsba a nemzetgazdasgokat, adjk-veszik a vllalatokat, alkalmazzk s rgjk ki a vllalatvezetket - mivel, a sajt rdekeik szolglatban, tszknt tartjk markukban a legbefolysosabb politikusokat s vllalatvezetket. Amennyiben kaszinban kttt fogadsuk kifizetdik, maguknak kvetelik az egsz nyeremnyt. Ha viszont vesztenek, abban a pillanatban rohannak a kormnyokhoz s kzintzmnyekhez, hogy vdjk meg ket a vesztesgekkel szemben, s ezt olyan jmbor kijelentsek ksretben teszik, melyekkel megmondjk, miknt hzzk szorosabbra nadrgszjukat a szegnyek, s hogyan legyenek kltsgvetsi szempontbl megfontoltabbak.

    Hatalomtvtel

    Vlemnyem szerint a kapitalizmuson tlmutat utak fltrsnak kulcsa az, ha kzelebbrl megvizsgljuk, mi a klnbsg a kapitalizmusnak a demokrcira s az nszervezd piacgazdasgokra vonatkoz gretei, illetve a nagy pnzek ama globlis zsarnoksga kztt, melyet az a valsgban magval hoz.

    Az 1. bra a piacgazdasg s a kapitalista vilggazdasg kztti alapvet klnbsgeket mutatja be. Flhvom a figyelmet arra, hogy e klnbsgeknek van egy igen gyakorlatias kvetkezmnye: egyszer s ismers vlaszt adnak azok szmra, akik szerint a globlis kapitalizmussal s annak kros kvetkezmnyeivel szemben nem ltezik letkpes alternatva. A nyilvnval alternatvt az jelenti, hogy a kapitalista rkot eltvoltjuk a trsadalom testbl, hogy megteremtsk a szksges feltteleket a demokrcia, a piacgazdasgok globlis rendszere, valamint a rszvten alapul kultrk szmra, melyek tiszteletben tartjk az let s az llnyek szksgleteit.

    Egy egszsges piacgazdasgban a vllalatok emberlptkek, s tlnyomrszt helyi tulajdonban llnak. A gazdasgi csere folyamatt az emberek alaktjk ki s tartjk ellenrzsk alatt. Ennek eszkzei: az emberek kulturlis rtkeinek kifejezse, a vsrli dntsek, a demokratikus rszvtel a piac mkdst meghatroz szablyok kialaktsban, valamint a helyi vllalatok tulajdonlsa. Ez egy dinamikus s klcsnhatsokon keresztl mkd rendszer, amelyben az emberek sokfle szerepben vesznek rszt, tovbb a gazdasgi let minden terlett befolysolja az emberi rzkenysg.

    5. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • A politikai demokrcia s a piacgazdasg prostsa jl hasznlhat valamely trsadalom politikai s gazdasgi letnek megszervezsre, az erforrsok mltnyos s hatkony elosztsra, az egynek szabadsgnak s nrendelkezsi jognak biztostsra. A demokrcia s a piacgazdasg nszervezd trsadalmakat hoz ltre, amelyekben a kzponti, llami knyszer a lehet legkisebb mrtk maradhat. A piac varzslatos hatsa abban rejlik, hogy kpes megjutalmazni azokat, akik valdi, rtkteremt munkt vgeznek, amely msok szksgleteire reagl, mikzben tevkenysgkkel hozzjrulnak a trsadalom egsznek gazdagsghoz

    s jlthez.

    A kapitalizmus lnyege ezzel szemben a pnz flhasznlsa a clbl, hogy pnzt csinljanak azok szmra, akiknek a szksgesnl mr egybknt is tbb van belle. A kapitalizmus intzmnyei termszetkbl fakadan tplljk az egyenltlensget, fokozzk a kirekesztst, a krnyezetpuszttst, a szocilis feleltlensget, a gazdasg instabilitst, mikzben kiirtjk a kultrk vltozatossgt, gyngtik a demokrcia intzmnyeit, tovbb puszttjk a trsadalom erklcsi s szocilis alapjait. Br a kapitalizmus a demokrcirl s a piacrl papol, mgis a kvetkez elv irnt elktelezett: a szuverenits, a hatalom gyakorlsnak joga ne az emberi szemlyhez kapcsoldjon, hanem a pnzhez s a tulajdonhoz - ez egyrtelmen antidemokratikus s elitista elv.

    Gyakran tallkozunk azzal az lltssal, hogy a szablyok fokozatos flszmolsra (deregulci) s a gazdasg globalizcijra van szksg a piac flszabadtsa rdekben. A valsg azonban az, hogy a piac hatkony mkdse mind a szablyozst, mind a nemzeti hatrokat felttelezi. A deregulci s a gazdasgi globalizci megszabadtja a kapitalizmus intzmnyeit a kzssg irnti elszmoltathatsgtl, koncentrlja a pnzgyi s a vllalati hatalmat azon pnzgyi intzmnyek kezben, amelyek csupn sajt - az emberi rdekektl s az emberi rzkenysgtl elszakadt - trvnyeiknek engedelmeskednek. A megtakartsokat szakrtk ltal kezelt nyugdj-, vagyon-, illetve befektetsi alapokban halmozzk fl, melyek trvnyes meghatalmazs alapjn azrt felelsek, hogy maximlis pnzgyi hozamot biztostsanak gyfeleik szmra, s semmifle egyb rdekre ne legyenek tekintettel. A pnzgyi piacok egyetlen szablyozatlan, elektronikus kereskedelmi rendszerr olvadnak ssze, amely spekulcis tlkapsokra hajlamos. A globlis mretre ntt tks trsasgok - minden llam hatskrn tlnyl - szervezeti sszeolvadsok, vllalatflvsrlsok s stratgiai szvetsgek segtsgvel szilrdtjk meg s koncentrljk hatalmukat.

    A megbzott tulajdonosknt mkd pnzgyi intzmnyek megkvetelik, hogy a vllalatvezetsrt felels szemlyek hasonl szkltkrsggel rtelmezzk a sajt felelssgket (azaz a rvid tv profitmaximalizlst tekintsk egyedli cljuknak), s nagyon komoly zenetet kldenek a vllalati vezetk fel: a mltnyos nyeresg mr nem elegend, az ves nyeresgnek

    6. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • s a rszvnyek rnak folyamatosan nvekednik kell. A vllalati fels vezetk maguk is a rendszer foglyai. Annak a vezetnek, aki nem felel meg az emltett elvrsoknak, nagy valsznsggel szembe kell nznie ama veszllyel, hogy a vllalatt flvsrolja egy msik cg, illetve hogy a nagyrszvnyesek eltvoltjk t az llsbl. Hogy a vllalat milyen mdon nveli a nyeresgt, azzal a piac nem trdik. A Nike szlogenjvel lve a lnyeg ez: "Just do it" (Csak csinld!). A globlis tks vllalat e kihvsra gy vlaszol, hogy risi hatalmt a kultrk tformlsra hasznlja fl, korltozza a fogyasztk vlasztsi szabadsgt, a kltsgeit a kzssgre hrtja, a kormnyokat arra knyszerti, hogy tmogassk a cget, tovbb, hogy a kereskedelmet rint szablyokat a vllalatok javra rjk t. Az embereknek mr csupn az a szerep jut, amelyet a kapitalizmus jell ki a szmukra: fogyasztk vagy dolgozk lehetnek.

    A tks trsasg a pnzgyi intzmnyek fell rkez nyomsra sok esetben oly mdon vlaszol, hogy elpuszttja minden vagyon legrtkesebb fajtjt: bolygnk s trsadalmunk l tkjt, amelynek lte alapfelttele az let minden formjnak, valamint a civilizci egsz ptmnynek. Lehet, hogy e kvetkezmnyek kzl nem mindegyik rezhet itt, Magyarorszgon, m ezek roppant jellemz folyamatok kvetkezmnyei, melyeket a tks trsasgok vilgmretekben idznek el.

    Kimertik a termszeti tkt az erdk, a halszati erforrsok s az rclelhelyek lerablsval, mrgez vegyszerek erszakos rtkestsvel s veszlyes hulladkok leraksval. Mindez az egykor termkeny fldeket s vizeket a hall birodalmv vltoztatja.

    Kimertik az emberi tkt alacsony sznvonal munkafelttelek fnntartsval. Pldul a mexiki maquiladora zemeket az jellemzi, hogy lettel teli s termkeny fiatal lnyokat alkalmaznak 3-4 ven keresztl, mg le nem romlik a ltsuk, allergis s veseproblmk nem lpnek fl, s az ismtld megprbltatsok maradand testi fogyatkossgot nem okoznak nluk.

    Kimertik a trsadalmi tkt a szakszervezetek sztzzsval, a brek leszortsval s a dolgozk fogyeszkzknt kezelsvel. Az alacsonyabb kltsg helyekre vndorls rdekben leszerelik azokat az zemeket, amelyek kulcsfontossgak a kzssg gazdlkodsa szempontjbl - a trsadalomra hagyva a csald s a kzssg csdjt, valamint az erszakot, ami a kialakul feszlt helyzet elkerlhetetlen kvetkezmnye.

    Kimertik az intzmnyi tkt a kormnyzatok s a demokratikus vezets szksges szerepnek s szavahihetsgnek oly mdon trtn alssval, hogy millikat kltenek kampnyhadjratokra, mellyel kztmogatsokra, seglyekre s admentessgre kvnnak szert tenni, valamint a krnyezeti, egszsggyi s munkagyi szabvnyok laztsrt kzdenek, mely elrsok vltozatlan megrzse a trsadalom hossz tv egszsgnek zloga volna.

    7. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • Az l tke egyik fontos rtke a folyamatos megjuls kpessgben rejlik. Vgs soron minden valdi gazdagsg forrst ez kpezi. Pnzrt - azaz egy bels rtket nlklz kznsges szmrt - trtn lerombolsa a kollektv esztelensg megnyilvnulsi formja.

    A kapitalista gazdasgot ural hatalmas tks trsasgok s pnzgyi intzmnyek folyamatosan koncentrljk s szilrdtjk meg hatalmukat a piacok, a technolgia, valamint a tke fltt. E folyamat eszkzei a vllalati sszeolvadsok, a vllalatflvsrlsok, illetve a stratgiai szvetsgek, melyeknek mrtkt lthatlag semmi sem korltozza. A statisztikai adatok kijzantak. Amennyiben egy vllalat brutt forgalmt nagyjbl azonos kategrinak tekintjk egy orszg brutt hazai termkvel (azaz GDP-jvel), akkor azt talljuk, hogy a vilg szz legnagyobb gazdasga kzl tvenegy valamely vllalaton bell tallhat. Csupn negyvenkilenc gazdasg mkdik valamely orszg nemzetgazdasgnak keretein bell. A Mitsubishi Trading Corporation sszforgalma nagyobb, mint Indonzia GDP-je, holott ez utbbi a vilg negyedik legnpesebb orszga s hatalmas termszeti kincsekkel rendelkezik.

    Biztos vagyok benne, hogy sokszor elmondtk mr nknek a kapitalizmus szszli, hogy a piac mennyivel hatkonyabb s mennyivel kszsgesebben reagl a fogyaszti ignyekre, mint a kzponti tervutastsos rendszer. Ez furcsa llts, amelyet azok hangoztatnak, akik emellett azt is kijelentik, hogy minden vllalatsszeolvads s -flvsrls egyben nagyobb hatkonysgot s nagyobb fogyaszti

    elgedettsget is eredmnyez. A kijelents azrt meglep, mert egy olyan gazdasg, amely egy vllalat keretein bell mkdik, nem tekinthet piacgazdasgnak. Az ilyen gazdasg mkdst azzal a cllal tervezik meg a vllalati menedzserek kzpontilag, hogy a pnzgyi hozamot a maguk, illetve a rszvnyeseik szmra maximalizljk. Teljesen mindegy, milyen hatskrt delegl egy vllalati fels vezet, e hatalmat egy csettintssel brmikor visszavonhatja. Az egyeslt llamokbeli rendszerben - amely nagy temben fertzi meg Eurpt s a vilg tbbi rszt - a vllalati fels vezet szinte tetszse szerint vehet fl vagy bocsthat el brmely munkst, megnyithat vagy bezrhat egy zemet, megvltoztathatja a vllalati elszmolsi rakat, ltrehozhat s elvethet termkcsaldokat - anlkl, hogy az rintett emberek s kzssgek rdemben beleszlhatnnak a dntsbe. lltom, hogy a vllalati fels vezetnek a vllalati politikt s cselekvst befolysol hatalma lttn brmely szovjet tpus tervezt elnttte volna a srga irigysg.

    Fonk mdon, a kapitalizmus vilgszerte aratott gyzelme nem a piac gyzelmt jelenti annyiban, amennyiben a kzponti tervezst segti uralomra. A kapitalizmus egyszeren csak kivette a tervezi hatalmat a kormnyok

    8. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • kezbl (amelyek - legalbb elmletben - felelsek valamennyi llampolgruk fel), s tadta e hatalmat a tks trsasgoknak (amelyek mg elmletben is csupn a rszvnyeseik fel tartoznak felelssggel).

    Nagyon gyorsan haladunk ezen elszmoltathatatlan vllalati hatalom egyre nagyobb mrtk megszilrdulsa fel. Az Egyeslt llamokban 1992 ta - egy v kivtelvel - minden vben kzel 50 szzalkos temben ntt a vllalati sszeolvadsok s flvsrlsok sszrtke. E folyamatokat a legtbb esetben nagyarny elbocstsok ksrtk. A legnagyobb mrtk koncentrci a pnzgyi s a tvkzlsi gazatokban megy vgbe - ennek igen baljs kvetkezmnyei lehetnek a demokrcia jvjre nzve.

    A vllalatsszeolvadsi mnia egyre terjed. 1997-ben a fzik sszrtke elrte az 1,6 billi dollrt, ami 48 szzalkos nvekedst jelentett 1996-hoz kpest. 1996-ban az eurpai fzik s vllalatflvsrlsok sszege elrte a 400 millird dollros rekordszintet - azaz az rtk rpke kt v alatt megduplzdott. Az Eurpban hevesen elrenyomul amerikai befektetsi bankok a fnti gyletek ktharmadban tancsadkknt vettek rszt. Egy pillanatig se gondoljk, hogy mivel az eurpaiak hisznek a - sokfle rdekcsoport szempontjait figyelembe vev - gynevezett stakeholder-kapitalizmusban, ezrt az ltalam elmondottak itt nem kvetkezhetnek be. pp ebben a pillanatban megy vgbe mindez a vilgnak ezen a rszn is. Az OECD keretben trgyalt Tbboldal Befektetsi Megllapods (Multilateral Agreement on Investment, MAI) clja pp az, hogy megnyissa Magyarorszg s ms orszgok hatrait a pnzgyi s a tks trsasgi rdekek eltt, melyeknek clja a rvid tv profitszerzs. A stakeholder-kapitalizmust ppen most irtjk ki az eurpai gazdasgokbl, mondvn, ez a fajta kapitalizmus nem hatkony s srti a rszvnyesi jogok kizrlagos rvnyeslst. Az egyestett eurpai piac, valamint az egysges eurpai pnz ltal lehetv tett kzpontostott gazdasgirnyts egyrtelmen fl fogja gyorstani ezt a folyamatot, mivel ily mdon a pnzgyi hatalom elvlik a demokratikus elszmoltathatsgtl.

    Gyakran halljuk azt az lltst, hogy a globlis vllalatok fontos munkahelyteremt tnyezk. Ha azonban szlesebb sszefggseiben vizsgljuk meg a krdst, lthatjuk, hogy e vllalatok valdi ereje abban rejlik, hogy kpesek a vilggazdasg jelents rszt kzben tartani, mikzben nagyon kis ltszm munkaert foglalkoztatnak. A vilg els ktszz vllalata ltal lebonyoltott sszforgalom rtke megegyezik a vilg sszestett GDP-jnek 28 szzalkval. Ugyanez a ktszz vllalat mindssze 18,8 milli embert foglalkoztat, ami kevesebb mint a vilg egyszzalknyi npessgnek egyharmada.

    Jl ismert a kiskereskedelemmel foglalkoz hatalmas amerikai ruhzlncok, kztk a Wal-Mart nemzetkzi stratgija, amellyel a helyi, kismret boltokat kiszortjk a piacrl: olyan rengedmnyekkel lpnek fl, amelyekkel a kis

    9. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • boltok kptelenek flvenni a versenyt. Mihelyst a kis zleteket kiszortottk a piacrl, s a helybelieknek a Wal-Marton kvl nem marad ms vlasztsi lehetsgk a vsrlsra, abban a pillanatban flemelik az rakat. Becslsek szerint minden egyes Wal-Mart zlet ltestsekor egy ltrehozott munkahelyre msfl megszntetett lls jut, melyek korbban a helyi zletek jvoltbl lteztek.

    ltalban azt mondhatjuk, hogy a bevsrl kzpontok elretrse az Egyeslt llamokban pusztt hatst gyakorol a kzssgek letre, ugyanis mdszeresen puszttjk a belvrosi zleti negyedeket, valamint a kzssgi tulajdonban ll terleteket, a kzssgi let szntereit. A bevsrlkzpontok terjedse kvetkeztben az zleti hatalom az ilyen terleteket ural risi lncolatok kezben sszpontosul. Minthogy e kzpontokat a lakvezetektl tvol ptik fl, nvelik az emberek fggsgt a gpjrmvektl s fokozzk a zsfoltsgot az utakon.

    A vllalati hatkonysg mtosza

    Biztos vagyok benne, hogy sokszor hallottak mr a kapitalizmus gazdasgi hatkonysgnak felsbbrendsgrl. Ha folytattak piacgazdasggal foglalkoz tanulmnyokat, akkor tudjk, hogy itt olyan flttelezssel lnek, hogy a termelk az sszes ruhoz s szolgltatshoz kapcsold kltsget teljes mrtkben beptik (internalizljk) a sajt kltsgvetskbe, s e kltsgek visszatkrzdnek a termkeik rban.

    Csakhogy a kapitalizmus nem egyenl a piaccal. A globlis kapitalizmus sikere nagy mrtkben attl a kpessgtl fgg, hogy - a kltsgek szlesebb trsadalomra terhelse mellett - mennyire tudja kisajttani a gazdasgi tevkenysg hasznait menedzserei s rszvnyesei szmra. A globlis tks trsasgok mr megszoksbl ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormnyzatok kzvetlen tmogatsokat s adkedvezmnyeket nyjtsanak szmukra az llslehetsgekrt cserbe. Hasonlkppen flttelezik azt, hogy szmos dolgoz ltfenntartst sem biztost brt is elfogad. A kzssgektl elvrjk, hogy viseljk hulladk-kibocstsuk gazdasgi s egszsggyi terheit, a fogyasztktl pedig a veszlyes s cskkent rtk

    termkek kvetkezmnyeinek flvllalst kvnjk.

    Ralph Estes, okleveles llami szmvev, aki kiemelked egyetemi s kutati plyafutssal bszklkedhet, sszelltott egy gyjtemnyt azokbl a tanulmnyokbl, amelyek megbecsltk a veszlyes, illetve hibs termkekbl s vllalati gyakorlatokbl ereden az Egyeslt llamok trsadalmra hrtott kltsgeket. A becslseket sszegezve 2,6 billi dollros ves sszeget kapott - ami durvn az tszrse az egyeslt llamokbeli vllalatok bevallott ves nyeresgnek, s 37 szzalka az orszg 1994-ben ltrehozott teljes GDP-

    10. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • jnek. A kapitalizmus teht - sajt lltsval ellenttben - elkpeszten rossz hatkonysggal mkdik.

    A piacgazdasg elmletnek ismeri jl tudjk, hogy a piac csak olyan szablyozott krlmnyek kztt mkdhet hatkonyan, amely elsegti bizonyos flttelek tarts teljeslst. Olyan szablyokra s sztnzkre van szksg, amelyek korltozzk az egyes vllalatok nvekedst s hatalmt, btortjk a helyi tulajdont, tovbb megkvetelik a vllalatoktl, hogy tevkenysgk kltsgei bepljenek a vllalati kltsgvetsbe. ppen ezrt nem lehet clunk a szksges szablyozs flszmolsa, hanem inkbb annak sszerv s hatkonny ttelre kell trekednnk.

    Ez az a pont, ahol az j, globlis kapitalizmus termszetellenessgt a leginkbb a brnkn rezzk. Az szak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmny (NAFTA), az ltalnos Vmtarifa- s Kereskedelmi Egyezmny (GATT), a Vilgkereskedelmi Szervezet (WTO), valamint a Gazdasgi Egyttmkdsi s Fejlesztsi Szervezet (OECD) gisze alatt most trgyalt Tbboldal Befektetsi Megllapods (MAI) egyarnt a feje tetejre lltja a piaci szablyozs szksges gyakorlatt. A piaci intzmnyek legitimitshoz szksges hatkonysg s mltnyossg helyrelltsa rdekben kordban kell tartanunk a globlis tks trsasgokat, betartatva velk a sarkalatos piaci trvnyeket. Az rvnyben lv, illetve ppen trgyalt nemzetkzi egyezmnyek s intzmnyek nemcsak hogy nem felelnek meg ennek az ignynek, hanem pontosan az ellenkezjt teszik. Tks trsasgok ltal uralt mechanizmusokat foganatostanak a demokratikusan megvlasztott kormnyok s nkormnyzatok kzben tartsra, nehogy azok megkvetelhessk a - piaci szlamok mg rejtz - vllalatoktl s pnzintzetektl, hogy valban a piac jtkszablyai szerint jtsszanak. Ez jelenti a WTO ltrehozsa mgtt meghzd valdi ksztetst.

    A vilgmret pnzgyi instabilits mra olyan mreteket lttt, hogy mg a laissez faire tpus kapitalizmus legelszntabb vdelmezi is az ellenrzs szksgessgt kezdik emlegetni. Mr vek ta lthat volt a gondok szaporodsa, amit azon lehetett lemrni, ahogy szmos nemzet sorsnak hajjt a gazdasgi hullmvers hol flkapta, hol a mlybe tasztotta. Nem tl rgen mg Japn tnt legyzhetetlen gazdasgi vilghatalomnak, amely a hanyatl egyeslt llamokbeli s eurpai gazdasgok flbe kerekedik. Azutn a japn pnz- s ingatlanpiaci buborkok kipukkantak, s olyan orszgokat kezdtek magasztalni, mint Dl-Korea, Thaifld, Malajzia, valamint Indonzia. Ezek az orszgok modelleztk azokat lehetsgeket, amelyek nyitva llnak a neoliberlis politikt magukv tev orszgok szmra. Azutn az buborkjaik is sorra sztdurrantak, majd kvette ket Oroszorszg, Brazlia, valamint az Egyeslt llamok.

    11. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • Ha meg akarjuk rteni az instabilits okait, flre kell tennnk azokat a mtoszokat s illzikat, amelyek befolysoljk a nemzetkzi pnzpiacok trtnseire vonatkoz rzkelsnket. Legelszr azt a hiedelmet kell sztoszlatnunk, miszerint a rszvnyvsrls j termelkapacits ltestsbe trtn befektetst jelent. Kevs olyan ember van, aki valaha igazn belegondolt volna abba, mi is trtnik valjban, amikor megvsrolnak egy nyilvnosan forgalmazott rszvnyt. Az j rszvnykibocsts esett kivve egyetlen fillr se jut a kifizetett sszegbl olyan clra, ami brmi mdon is nveln a tnyleges termelst. Miutn a tzsdegynkk levontk a maguk jutalkt, a pnz fnnmarad rsze a rszvny korbbi tulajdonoshoz kerl.

    Az Egyeslt llamokban manapsg a nagyvllalatok gyorsabban vsroljk vissza rszvnyeiket, mint amilyen temben jakat bocstanak ki. Mindez azt jelenti, hogy a rszvnypiacrl a termel tevkenysgbe raml pnz nett egyenlege negatv. ltalban a rszvnypiac nem a beruhzsi tke forrsa, hanem egyszer jtkkaszin, ahol arra fogadnak, hogy mely rszvnyek ra fog nvekedni, illetve cskkenni. Sajnos a rszvnyrak emelkedse s sllyedse gyakran valban jelents hatst gyakorol a vals vilgra, mivel a bankok roppant nyeresgesnek talljk azt, ha igen nagy sszeg hiteleket nyjthatnak a piaci fogadsi ttjeiket hitelbl finanszroz egyneknek s intzmnyeknek.

    Az 1997-es zsiai pnzgyi vlsg - amely a fldrsz egekig magasztalt pnzgyi csodjt zsia pnzgyi sszeomlsv vltoztatta - jl szemllteti a feleltlen banki hitelezs szerept a pnzgyi instabilits kivltsban, amely most igen jl lthatan jelentkezik vilgszerte. Az zsiai sszeomls Thaifldn kezddtt, majd gyorsan vgigsprt Malajzin, Indonzin, Dl-Koren s Hong Kongon: e gazdasgok gy rogytak ssze, mint ahogy a domink dlnek el egyms utn. Br az egyes esetek rszleteikben eltrnek egymstl, a thaifldi plda jl rzkelteti az esemnyeknek azt az alapvet logikjt, amely szerint valamennyi orszgban megismtldtek a folyamatok. Abban az idben, amikor Thaifldet a Nemzetkzi Valutaalap s hasonl intzmnyek gazdasgi csodaknt s a halad szellem gazdasgpolitika pldakpeknt magasztaltk, a klfldrl beraml hatalmas pnzek gyorsan flfvd buborkokat tplltak a rszvny- s ingatlanpiaci rak krben. Az inflldott rakbl ll buborkok mg tbb pnzt vonzottak az orszgba. E pnzek nagy rszt nemzetkzi bankok teremtettk, melyeknek a spekulnsoknak nyjtott hitelek utni haszonra fjt a foguk. A spekulnsok a hitelek fedezeteknt az inflldott r vagyontrgyakat jelltk meg. A klfldi valutatartalkok beznlsnek kvetkeztben a fogyaszti javak importjnak rtke s mennyisge az egekig emelkedett - mindez a jlt s a fellendl gazdasg ltszatt keltette.

    m a rszvny- s ingatlanspekulci sokkal magasabb hozamokat eredmnyezett, mint az iparban s a mezgazdasgban megvalsthat termel beruhzsok, ezrt minl gyorsabban ramlottak be a klfldi befektetsek egy orszgba, annl gyorsabban ramlott ki a pnz a gazdasg

    12. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • termel szektoraibl, hogy e pnz tulajdonosai is rszt vehessenek a spekulcis rletben. A tnyleges termels stagnlt - st kifejezetten cskkent - mind a mezgazdasgban, mind az iparban. Ennek kvetkeztben a klfld fel fnnll pnzgyi ktelezettsgek rtke az gbe szktt, mialatt az orszg visszafizet kpessge cskkent. Az egyre nvekv fogyasztsnak s a cskken termelsnek ez a tendencija nyilvnvalan fenntarthatatlan volt. Mihelyst ezt a spekulnsok is flismertk, a rendszer megindult az sszeroppans fel. A spekulnsok kezket-lbukat trve rohantak,

    hogy kivonjk a pnzket az orszgbl, mivel sszeomlsra szmtottak. A rszvny- s ingatlanpiaci rak a mlybe zuhantak. A bankok s ms hitelez intzetek ottmaradtak hatalmas, behajthatatlan kvetelseket tartalmaz portfoliikkal; ez korltozta ket a tovbbi hitelnyjtsban, s kszpnzhinyhoz vezetett, amint a pnzgyi sszeomls szele megrintette a rendszert.

    A Wall Street bankrai s befektetsi intzetei, amelyek a nyeresg beznlsekor a szabad piac utolrhetetlen bajnokai voltak, s amelyek spekulcis tlkapsaikkal s feleltlen hitelpolitikjukkal kzremkdtek a vlsg elidzsben - tipikusan kapitalista mdon reagltak a bajra. A kormnyokhoz s a Nemzetkzi Valutaalaphoz rohantak seglyekrt.

    Az zsiai pldn keresztl lthatjuk, tlsgosan is ltalnos jellemzje a kapitalizmusnak, hogy spekulcis rletet gerjesztve teremti meg a jlt ltszatt, mikzben valjban alaknzza a termel tevkenysget, s elkszti a terepet a gazdasgi sszeomls szmra. Hasonl folyamatok mkdtek kzre az Egyeslt llamok 1929-es pnzgyi sszeomlsban, majd az ugyanitt bekvetkez bett- s hitelvlsgban a nyolcvanas vek msodik felben, valamint a japn pnzgyi bubork leeresztsben, amelynek folyamata 1989-ben kezddtt.

    Pnzszaports, elszegnyeds

    Flhvom figyelmket a 2. brra, amely meglehetsen egyrtelmen mutatja, mit is mvelnk nmagunkkal globlis lptkben. Egy a McKinsey and Company ltal ksztett tanulmny kimutatta, hogy az OECD-orszgok pnzgyi eszkzei 1980 ta ktszer-hromszor gyorsabb temben nvekednek, mint a brutt hazai termkk (GDP). Ez az inflldott rtk pnzeszkzknek s vagyontrgyaknak ksznhet, amelyek pnzgyi buborkokat hoznak ltre. Ez azt jelenti, hogy a gazdasg kibocstsaira vonatkoz lehetsges kvetelsek ktszer-hromszor gyorsabban nvekednek a pnzzel tnylegesen megvsrolhat dolgok kibocstsnl.

    A torzulsok azonban a fnt lertaknl sokkal lnyegibbek, mivel a GDP ltal jelenleg mrt kibocstsnak egy fontos rsze nem jltnk

    13. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • nvekedst, hanem annak cskkenst okozzk. Ha a gyerekek fegyvert meg cigarettt vsrolnak, akkor az erre fordtott kiadsaik beleszmttatnak a GDP-be, noha nincs olyan pesz ember, aki szerint mindez fokozn a trsadalom jltt. Az olajszennyezs j dolog, mert kltsges tiszttsi eljrsokat tesz szksgess. A hzassg flbomlsa szintn hasznos a GDP szempontjbl, ugyanis vlperes gyvdeket fizetnek, s legalbb az egyik fl egy j laks vsrlsra, illetve brlsre, tovbb annak bebtorozsra knyszerl. A GDP ms rszei olyan vdekezsi kiadsokat tartalmaznak, amelyekkel a kros nvekedsbl fakad trsadalmi s krnyezeti lepls kvetkezmnyeit prbljk meg ellenslyozni. Ezt pldzzk - egyebek mellett - a biztonsgi berendezsekre, valamint a krnyezet megtiszttsra fordtott kiadsok. A GDP tovbb torztja a valsgrl alkotott kpnket azzal, hogy a brutt, nem pedig a nett hazai termk alakulst mri. A GDP rtkbl teht nem vonjk le a termszeti, a trsadalmi, az emberi, az intzmnyi, st mg az ember ltal alkotott tke rtkcskkenst, fogyst sem. gy teht, amikor kivgjuk erdeinket vagy hagyjuk tnkremenni fizikai infrastruktrnkat, nem knyveljk el a termelkpessgben jelentkez vesztesget. Kizrlag a nyeresget szmoljuk el.

    A hasznos gazdasgi kibocsts nett sszegnek meghatrozsa rdekben egyes kzgazdszok az Egyeslt llamokban, az Egyeslt Kirlysgban, Nmetorszgban, Hollandiban, valamint Ausztrliban kiigaztottk az orszgaik ltal nyilvnossgra hozott GDP-adatokat. Valamennyi esetben arra a kvetkeztetsre jutottak, hogy az elmlt 15-20 v sorn - a jelents gazdasgi nvekeds ellenre - a gazdasg nett hozzjrulsa a jlthez valjban cskkent vagy azonos szinten maradt.

    m mg a hasznos kibocsts nett mutati is flrevezetnek bennnket, mivel nem ruljk el, milyen mrtkben ljk fl a Fld l tkjt, ami minden jvbeli termel tevkenysg alapja. Ismereteim szerint nem ltezik olyan rendszerezett kutats, amely egy egysges mutatszm kialaktsra irnyulna a rendelkezsnkre ll l tke llapotnak tfog mrse rdekben. Egy ilyen mutatszm kialaktshoz nyilvnvalan komoly technikai nehzsgeket kell lekzdennk. Mindazonltal a jelenleg is

    elrhet mutatszmok alapjn - amelyek erdeink, talajunk, ivvzkszleteink s halllomnyunk pusztulst, ghajlati rendszereink megbomlst, a trsadalom szerkezetnek sztforgcsoldst, az oktats sznvonalnak hanyatlst, legfontosabb intzmnyeink legitimcijnak sztporladst, valamint a csaldok szthullst mrik - arra kvetkeztethetnk, hogy l tknk fllsi teme mg a nett hasznos kibocsts hanyatlsi temt is tlszrnyalja.

    14. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • A rszvnypiaci teljestmny mutatszmai s a GDP, amelyekre vezetink a gazdasg helyzetnek rtkelse cljbl tmaszkodnak, azt az illzit keltik, hogy az ltaluk kpviselt politika gazdagg teszi az embereket - holott valjban elszegnytenek bennnket. A kormnyok nem lltjk ssze azokat a mutatszmokat, amelyek fltrnk az igazsgot, valjban mi is trtnik a vagyonunkkal s a jltnkkel. A hatalom birtokosai pedig, akiknek pnzgyi eszkzei folyamatosan nvekednek, nem rzkelnek semmifle problmt. A globliss vlt gazdasg krlmnyei kztt a zsebkben lv pnz lehetv teszi a szmukra, hogy knnyedn kimazsolzzk a valdi vagyonbl mg megmaradt rszek legjavt. A kapitalizmus kirekesztettjeinek se hatalmuk, se szavuk nem lehet.

    Ltva a vilgszerte terjed kapitalizmus ltal okozott trsadalmi s gazdasgi puszttst, eljtt a valsg kimondsnak pillanata. Elszr is ki kell jelentennk azt a kemny igazsgot, hogy a kapitalizmus nem teljestette az egyetemes bke s jlt megteremtsre vonatkoz grett, hanem pp ellenkezleg, pusztt kudarcnak bizonyult. A rendszer azltal, hogy kpes a vagyon koncentrlsra, elkpzelhetetlenl nagy egyenltlensgeket eredmnyezett, s tbb mint egymillird embert lealacsonyt s letet veszlyeztet szegnysgbe tasztott. Az egyni mohsg s a materializmus szakadatlan dicstsvel szndkosan s mdszeresen verte szt az igazsgos, fenntarthat s rszvtteljes trsadalomhoz elengedhetetlenl szksges erklcsi alapokat. E rendszer uralja s kereskedelmi jellegv teszi a tmegtjkoztatst, ezltal elpuszttja a nemzeti s helyi kultrk gazdag vltozatossgt, ami nazonossgunk forrsa lenne s rtelmet adna letnknek.

    A kapitalizmus a gazdasgilag gynge s a nem versenypiaci szereplk knyrtelen kizrsval, valamint a trsadalmi felelssg fogalmnak befekettsvel szttpte az emberi civilizci alapjt kpez trsadalmi szvedket. A brmi ron val esztelen pnzhajszban kegyetlenl elpuszttja bolygnk letfenntart rendszereit, amelyek lttl sajt fajunk tllse fgg. A hatalmat kiveszi az emberek s a demokratikusan megvlasztott kormnyok kezbl, s tadja a pnzgyi spekulnsoknak, akik a maguk rvid tv nyeresgt kivve vakok minden egyb megfontols irnt. Mindez alssa a demokrcit, a nemzetgazdasgokat pedig olyan erszakos fllendlsi s vlsgciklusoknak szolgltatja ki, amelyeknek semmi kzk a gazdasgi realitsokhoz.

    Gygyr a betegsgre

    Szembe kell vgre nznnk azzal a nyilvnval tnnyel, hogy a kapitalizmus kudarcai egyenesen

    15. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • kvetkeznek e rendszer rtkorientcijbl: a kapitalizmus olyan rtkek s intzmnyek irnt elktelezett, amelyek a pnzt az let flbe helyezik. Amennyiben olyan vilgot akarunk teremteni, amelyben virul az let, jj kell alkotnunk gazdasgunk rendszert: olyan rtkekre s intzmnyekre kell alapoznunk, amelyek tiszteletben tartjk az letet, szolgljk az let

    szksgleteit, a pnz szerept pedig a neki megfelel terletre korltozzk, azaz a pnz az ember szolglatban marad.

    Sokan krdezik tlem, ha megprblok valamifajta alternatvt trni az emberisg szeme el, akkor vajon kedvez jvt jsolok-e a trsadalom szmra. Nos, a jvt nem ismerem. Azt azonban tudom, hogy sorsunk a sajt vlasztsunkon mlik. Azok, akik mr flismertk kzlnk, hogy az emberisg kollektv ostobasga mit is jelent valjban, nem elgedhetnek meg a kros politikk s a pusztt gyakorlat elleni llsfoglalssal. Tudatostanunk kell az emberekben azoknak az letkpes s vonz alternatvknak a ltt, amelyek kzl szabadon vlaszthatunk. A gazdasgi alternatvkat illeten a megolds mindannyiunk szmra ismers - st, ez az a megolds, amelyben legtbbnk mr ma is hisz: a demokrcia, a piacgazdasg, valamint az erklcsi alapokon nyugv kultra. Klnskppen flhvom a figyelmet az erklcsi alapokon ll kultra jelentsgre, mivel a kapitalizmus egyik hiedelme a kvetkez: a piac valami csods mechanizmus segtsgvel automatikusan a kz javv alaktja t az egyes szereplk kapzsisgt - hiszen Adam Smith ezt mondta. Ezzel a kijelentssel csupn kt gond van: a piac nem rendelkezik ilyesfajta mechanizmussal, Adam Smith pedig sosem lltotta, hogy rendelkezik vele. A hatkony piac teljes mrtkben a bizalomra s a klcsns felelssgvllalsra pl kultra ltn mlik. Ezt kvnom hangslyozni akkor, amikor a kvnatos alternatvt gondoskod piacnak (mindful market) nevezem. Ily mdon hvom fl a figyelmet arra, hogy a hatkony piaci mkdshez elengedhetetlenl szksges a kultra, amely az egynt arra sztnzi, hogy tudatostsa magban mind nmaga szksgleteit, mind az egsz trsadalom, illetve a termszeti rendszer szksgleteit, s ezeknek megfelelen cselekedjen.

    Olyan vlasztsrl beszlek, amelyet minden orszg polgrainak fontolra kell vennik. Amennyiben a Nemzetkzi Valutaalap (IMF), a

    16. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • Wall Street spekulnsai, illetve az Eurpai Unit sszeeszkbl bankrok tancsait kvetjk, akkor a pnz uralmnak rendszerbe fogunk beplni, amely oda juttat bennnket, ahov egyetlen pesz ember sem

    kvnkozhat. Az ezzel szemben ll alternatva azt ignyli, hogy a kapitalista rendszert fosszuk meg legitimitstl s erforrsaitl, tovbb e legitimitst s erforrsokat a gondoskod piacgazdasg megteremtsre hasznljuk fl. Mihelyst flismerjk, hogy a demokrcinak, a piacnak s az erklcsi alapokon nyugv kultrnak - vagyis mindannak, amire legtbbnk a trsadalmat alapozni kvnja - hallos ellensge a kapitalizmus, nem lesz meglep szmunkra, hogy ez a gondolkodsbeli vltozs olyan politikk megvalstst kveteli meg, melyek szinte teljesen ellenttesek a kapitalizmus ltal tmogatottakkal.

    A kapitalizmus az risi, globlis mret monopliumokat kedveli, melyek rendelkeznek a kzpnzekbl nyjtott hatalmas tmogatsok kiprselshez szksges hatalommal, tovbb kpesek kibjni a kzssg fel trtn elszmolsi ktelezettsg all. Ezzel szemben a hatkony piaci mkds olyan szablyok megltt flttelezi, amelyek a vllalatokat emberlptkv teszik, tovbb megkvetelik a termelktl kltsgeik internalizlst, azaz belsv ttelt. A kapitalizmus az gynevezett elidegenedett tulajdonosi rendszert intzmnyesti, amely a tulajdonosokat messze tvol tartja sajt dntseik kvetkezmnyeitl. A piacgazdasg ezzel szemben a clbl tmogatja a valdi rdekcsoportok (dolgozk, tulajdonosok, beszlltk, vevk, kzssgek) tulajdonlst, hogy az emberi rzkenysg bepljn a gazdasgi dntsekbe. Mg a kapitalizmus az erklcss emberrel (homo moralis) szemben a gazdasgi embert (homo oeconomicus) lltja a kzppontba, addig a piacgazdasg egy erklcss kultra megltt elfelttelezi. Mg a kapitalizmus sztnzi s jutalmazza a spekulnsokat, addig a piac azokat tmogatja, akik a sajt munkjukkal, illetve termel beruhzsaikon keresztl jrulnak hozz a jlt megteremtshez. Mg a kapitalizmus a pnz s a tulajdon jogait a szemlyek jogai fl helyezi, tovbb arra trekszik, hogy a pnz mozgst flszabadtsa az orszghatrok korltai all, addig a piac a szemlyek jogait igyekszik biztostani a pnz jogaival szemben, valamint tiszteletben tartja az orszghatrokat, mivel azok lte az egszsges gazdasg alapfelttelei kz tartozik.

    Legfbb ideje, hogy a kapitalizmust valdi termszetnek megfelelen kezeljk, azaz hallt hoz rkbetegsgknt bnjunk vele. Megvan hozz a jogunk, s rendelkeznk is a kell eszkzkkel ahhoz, hogy kigygytsuk trsadalmunkat s megszabadtsuk ettl a rktl. A gygyuls rdekben egytt kell munklkodnunk azon, hogy flptsk azt a kultrt s azokat az intzmnyeket, amelyek a valamennyink ltal lmodott igazsgos,

    17. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • jabb bejegyzs Rgebbi bejegyzsFoldal

    Bejegyezte: paradoomer dtum: 7/30/2010

    fenntarthat s rszvtteljes vilg alapjt jelentik.

    (Az rs a Budapesti Kzgazdasgtudomnyi Egyetemen 1998. oktber 20-n tartott elads szerkesztett vltozata. A

    fenti szveg az id hinyban el nem hangzott rszek fordtst is tartalmazza. Az eredeti angol szveg megtallhat az

    Interneten.

    Fordtotta: Baranyi rpd)

    A vllalat - The Corporation

    >> Rasszizmus s antirasszizmus

    Rasszizmus s antirasszizmus

    18. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html

  • Na, ez mr valami... Nagyon kemny!

    Kicsit le van pusztulva mr, mert nem foglalkozom vele. Simple sablon. Mkdteti a Blogger.

    19. oldal, sszesen: 19 oldalAGY-PUZZLE: kapitalizmus

    2014.10.16.http://paradoomer.blogspot.hu/2010/07/david-c-korten-elet-toke-uralma-utan.html