david ebershoff - a dan lany

Upload: liliom-feher

Post on 06-Jul-2018

219 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    1/188

    l Mit tcnnri, h.i Vilinki, ak i

     

    A DÁN LÁNY

    DAVID EBERSHOFF

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    2/188

    I.P.C.KÖNYVEK

     

    A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

    The Danish Girl by Copyright © 2000 by

    All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form.

    This edition published by arrangement with

    Viking, a member of Penguin Group (USA) Inc.

     

    Fordította: Szántai Zsolt

    Borítóterv: Popovics Ferenc

    Hungarian edition © by I.P.C. Könyvek Kft., 2012Hungarian translation © by Szántai Zsolt, 2012

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    3/188

     MIT TENN L, HA VALAKI, AKIT SZERETSZ, MINDEN RTELEMBEN MEG AKARNA V LTOZNI?

     A megtörtént eseményeket feldolgozó történet egy egyszerű kéréssel indul: a feleség apró szívességet kér a férjétől. Egy hűvös koppenhágai délutánon a művészházaspár, ki-ki a maga festőállványánál, a műteremlakásuk ban dolgozik . Aasszony modellje váratlanul lemondja a találkozót, és ő aggódik, hogy így nem tudja időben befejezni a portr

     Megkérdezi a férjét, nem venné-e fel a modell cipőjét és harisnyáját, hogy megfesthesse, ahogy a harisnya a bok ángyűrődik. A férj először meghökk en, de aztán igent mond.

     És ezzel k ezdetét veszi a huszadik század legszenvedélyesebb és legszok atlanabb szerelmi története.

     Lili Elbe (1882–1931) feltehetően interszexuális ember volt, az elsők egyik e, ak in nemátalakító műtétet hajtottak vég Einar Wegenerk ént született Dániában, ezen a néven sikeres tájképfestő volt, és élete nagy részét f érfiként élte le.1930-ban jelentkezett be a drezdai női klinikára. Ötödik, méhbeültető műtétét azonban csak három hónappal élte tú

    halálát feltehetően szervkilökődés ok ozta. Az e regény alapján k észülő filmben Lili Elbe/Einar Wegener szerepét Nicole Kidman alakítja.

     

     Mark Nelsonnak 

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    4/188

    ELSŐ RÉSZ

    Koppenhága, 1925

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    5/188

    ELSŐ FEJEZET

    felesége tudta meg először.– Megkérhetlek egy kis szívességre? – kiáltott ki Greta a hálószobából, azon az első délutá

    gítenél egy kicsit?– Természetesen – felelte Einar, le sem véve a szemét a vászonról. – Bármiben.A nap hűvös volt, hideg szél érkezett a Balti-tenger irányából. Az Özvegyházban, a lakásukban v

    nar, aki alacsony volt, és még nem töltötte be a harmincötöt, emlékezetből egy téli tájat festett, ttegat-szorosnál látott. A víz fekete volt, fehér hullámtarajos és kegyetlen, látszott rajta, hogy töbós sírjává vált, akik besózott zsákmányukkal visszafelé tartottak Koppenhágába. Az alsó szomszének olyan formájú volt a feje, mint a puskagolyó, és aki állandóan átkozta a feleségét – tengerés

    mikor Einar megfestette a hullámok szürke ívét, azt képzelte maga elé, hogy ez a tengerész ott fuldoben, kétségbeesetten nyújtogatja a kezét, és krumplivodkától rekedtes hangján még ekkor, ebyzetben is kikötői szajhának nevezi a feleségét. Einar így tudta, milyen sötétre keverje a színeit

    ürkék legyenek ahhoz, hogy elnyeljenek egy embert, hogy takaróként ráboruljanak süllyedő hörgésé– Egy perc, és kint vagyok! – mondta a széles, lapos arcú, csinos Greta, aki fiatalabb volt a férjé

    kor elkezdhetjük.Einar ilyen tekintetben is különbözött a feleségétől. A földet és a tengert festette – kis négyszögelyeket a rézsútos júniusi fény világított meg, vagy éppen a tompa, halvány januári napsugarak.

    zel szemben portrékat festett, gyakran életnagyságúakat, általában közepesen fontos emberekről, aksaszínű lett az ajkuk és csillogó a hajuk. Lefestette Herr I. Glückstadtot, a koppenhágai szabadgött álló befektetőt; Christian Dahlgaardot, a királyi szűcsöt; Ivar Knudsent, a Burmeister & óépítő vállalat egyik vezetőjét. Ezen a napon éppen Anna Fonsmarkot, a Dán Királyi zzoszopránját akarta megfesteni. Ügyvezető igazgatók és ipari titánok kérték fel portréik elkészítan képeket vártak tőle, amiket kiakaszthattak az irodájukban, az iratszekrény fölé vagy eamelyik folyosóra, ahol az alkalmazottak is láthatták.Greta jelent meg az ajtóban; a haját lófarokba fogta.– Biztos nem baj, hogy egy kicsit abba kell hagynod, csak hogy segíts nekem? – kérdezte. – T

    m kérnék ilyet, ha nem lenne fontos. Az a baj, hogy Anna már megint lemondta. Szóval… Mi lenvennéd a harisnyáját? Meg a cipőjét.Az áprilisi nap Greta mögött ragyogott, a fénysugarak keresztülszűrődtek a kezében lógó sel

    nar az ablakon kitekintve a Rundetarn tornyát látta; olyan volt, mint egy hatalmas téglakémény. A tött a Deutscher Aero-Lloyd napi járata kúszott vissza Berlin irányába.– Greta? – kérdezte Einar. – Ezt most hogy érted? – Az ecsetről egy olajos festékcsepp hu

    kancsára. IV. Edvard ugatni kezdett, fehér fejét hol Einar, hol Greta felé fordította.

    – Anna megint lemondta – felelte Greta. – Be kellett vállalnia egy plusz próbát a Carmeükségem van két lábra ahhoz, hogy megfessem a portréját, különben sosem fogom befejezni a ra gondoltam, hogy esetleg a te lábad is megfelelne.Greta egy lépést tett Einar felé. A másik kezében egy mustársárga, bádogcsatos cipőt tartott

    mbolós ruha volt rajta, aminek rávarrott zsebeibe olyasmiket dugott, amiket nem akart megmnarnak.

    – De én nem vehetem fel Anna cipőjét! – mondta Einar. A cipőre nézett, és úgy látta, talán méne rá, a lába ugyanis eléggé kicsi és szép ívű, és a sarka is keskeny. A lábujjai vékonyak voltak pár szál fekete szőr nőtt rajtuk. Elképzelte, ahogy az összegöngyölt, ráncos harisnya felcsú

    kája fehér csontjára, fel a lábszára puhább részére, hogy azután hozzá lehessen kapcso

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    6/188

    isnyakötő csatjához. Le kellett hunynia a szemét.A cipő pontosan olyan volt, amilyet előző héten, a Fonnesbech áruház kirakatában láttak egy éj

    hát viselő próbababán. Megálltak, és megcsodálták a nárciszfüzérekkel keretezett kirakatot.„Szép, igaz?” – kérdezte Greta.Einar nem válaszolt, csak szótlanul, elkerekedő szemmel bámulta a saját tükörképét a kirakatüve

    eta kénytelen volt elhúzni őt onnan. Végigvonszolta az utcán, és amikor elhaladtak a pipabolt mgkérdezte tőle: „Einar, mondd csak, jól vagy?”A műtermüket a lakás elülső szobájában rendezték be. A mennyezeten, amely olyan boltíves volt

    inkább egy felfordított csónakra hasonlított, vékony gerendák bordázata húzódott. A manzárdabgvetemedtek a tenger felől érkező köd miatt, a padló alig észrevehetően nyugat felé lejtett. Déikor a nap sugarai támadást indítottak az Özvegyház ellen, a falakból enyhe heringszag sziválen a manzárdablakok mellett beszivárgott a nedvesség, a falat borító festéken hideg vízcsllámlottak. Einar és Greta a két ablak alatt állította fel az állványát, közvetlenül a müncheniathofftól rendelt olajfestékes dobozok és az üres vásznak sora mellett. Amikor éppen nem fesndenre ráterítették azokat a zöld vitorlavásznakat, amelyeket az alattuk lakó tengerész hajított ki, mtra szállt.– Miért akarod, hogy felvegyem Anna cipőjét? – kérdezte Einar. Azon a fonott széken ült, a

    gyanyja tanyájáról, a sufniból mentett ki. IV. Edvard felugrott az ölébe; a kutya reszketett a lengerész üvöltözésétől.– Azért, hogy elkészítsem Anna képét – felelte Greta, majd hozzátette: – Én megtenném neked

    án volt egy pici mélyedés, egy sekélyke heg, ami a himlő után maradt meg. Ezt dörzsölgette szndig ezt csinálta, amikor ideges volt, Einar ezt már rég megtanulta.Greta letérdelt, hogy kifűzze Einar bakancsát. A haja hosszú volt és sárgás-szőke, a színét tek

    kkal dánosabb, mint Einaré; amikor valami új dologba akart belevágni, mindig a füle mögé simost, ahogy kibogozta Einar bakancsfűzőjét, hagyta, hogy előrecsússzon az arcába. Narancsolajt. Az olajat az anyja küldte neki, évente egyszer. A csomagban kis ládika volt, a ládikában

    egcsék, mindegyiken címke, a címkéken felirat: „Színtiszta pasadenai kivonat”. Az anyja azt hitte,

    süteményt készít az olajjal, ám ő inkább illatszerként használta, mindig tett egy kicsit a füle mögé.Greta nekilátott, hogy megmossa Einar lábát a lavórban. Szelíden, de hatékonyan dolgozott, gy

    zkodta a tengeri szivacsot a férfi lábujjai között. Einar még feljebb húzta a nadrágja szárát. Agignézett magán, megállapította, hogy egész formás a lábszára. IV. Edvard odasurrant, és lenyaloget a kislábujjáról, arról a kis göcsörtösről, amin a születése óta nem nőtt köröm.– Ezt azért titokban fogjuk tartani, igaz, Greta? – kérdezte Einar suttogva. – Ezt senkinek sem

    mondani, ugye?– Félt, de közben izgatott is volt; úgy érezte, a szíve a torkában dobog.– Ugyan kinek mondanám el?

    – Annának.– Annának erről nem kell tudnia – felelte Greta.Végül is  – gondolta Einar – Anna operaénekes.  Ő már bizonyára hozzászokott a női ruhát

    fiakhoz, meg a férfiruhába öltözött, nadrágszerepet játszó nőkhöz. Az ilyesmi a világ legrégibb trzé tartozik. Bőven elfér az operák színpadán, ahol állandóan káosz van – káosz és felfordulásndig az utolsó felvonásban tesznek rendbe.– Senkinek sem kell tudnia semmit – mondta Greta. Einar, aki úgy érezte, mintha máris ráirányu

    zínpadi reflektorok fényei, ettől egy kicsit megnyugodott. Annyira, hogy lassan felhúzta a lábszáisnyát.

    – Az eleje van hátul – mondta Greta, és a helyére húzta a varrást. – Óvatosabban húzd!A második harisnya elszakadt.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    7/188

    – Van másik? – kérdezte Einar.Greta arca szinte megfagyott, olyan volt, mintha hirtelen rádöbbent volna valamire, aztán odam

    risfa szekrényhez, és kihúzta az egyik fiókot. A szekrényhez a három, rézfogantyús fiókon kívüasztós rész tartozott, ez utóbbi ajtajának belső részére tükröt szereltek. Greta egy kis kulccsal nyitoegfelső fiókot.

    – Ez vastagabb – adott át Einarnak egy másik harisnyát.A férfi a csinos négyszögbe hajtogatott harisnyára nézett, és olyan érzése támadt, mintha egy

    st nyújtanának felé, vagy Greta bőrének egy darabkáját – azét a bőrét, amely még mindig baentonban töltött nyári vakáció óta.

    – Légy szíves, vigyázz rá – kérte Greta. – Ezt holnap fel akarom venni.Greta hajában, a választéknál egy keskeny, ezüstfehér bőrsáv látszott. Einar eltűnődött, vajon m

    ndolatok járhatnak a fejében. Az összecsücsörített száj és a kissé felvont szemöldök arra utalt, zül valamire. Einar nem érezte képesnek magát arra, hogy kérdéseket tegyen fel; teljesen lederm

    ntha egy régi, festékes ecsettörlő rongyot szorítottak volna a szájára. A feleségén tűnődött, csendtlanul, és közben csipetnyi sértődöttség hullámzott az arca alatt, amely sápadt volt és sima, miér barack héja.– Hát most mondd meg, nem vagy szép ember? – kérdezte Greta évekkel korábban, amikor e

    tak egyedül.Greta észrevehette rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, mert kinyújtotta a karját, a kezébe fo

    át, és így szólt:– Ez semmit sem jelent. – Aztán: – Mikor fogod már végre abbahagyni az aggódást amiatt, amit

    ndolnak?Einar szerette, amikor Greta ilyen kinyilatkoztatásokat tett – szerette, ahogy a felesége belec

    egőbe, és úgy beszél a saját véleményéről, a saját hitéről, mintha az a világ véleménye, az egésze lenne. Einar úgy gondolta, ez Greta legamerikaiasabb jellemvonása. Ez, és az, hogy imádta azzereket.– Látod, milyen jó, hogy nincs túl sok szőr a lábadon? – Greta ezt úgy mondta ki, mintha először

    re a dolgot. Már az olajfestékeit keverte a kis Knabstrup kerámiatálkákban. Anna testének felső r befejezte, vagyis készen volt azzal a résszel, amely az évek során, az elfogyasztott sok vajas lazszönhetően finom zsírréteg alá temette magát. Einart lenyűgözte, ahogy Greta megfestette Anna keenne lévő liliomcsokrot. Az ujjak tökéletes vonalúak voltak, a csuklón kissé összeráncolódott a

    rmök tiszták és opálosak lettek. A liliomok szép holdfehérek voltak, de itt-ott rozsdalenszemcsék látszottak a szirmokon.Greta következetlen festő volt, de ezt Einar sosem mondta el neki, inkább dicsérte, amennyir

    ta – néha talán túlságosan is. Mindenben segített neki, amiben csak tudott, és megpróbálta megtaki azokat a technikákat, amelyeket véleménye szerint nem ismert, főként a fénnyel és a távol

    pcsolatos részletekről. Egy pillanatig nem kételkedett abban, hogy Greta kiváló festővé válngtalálná a neki megfelelő témát, amit lefesthet.Az Özvegyház fölött az egyik felhő arrébb kúszott; a napfény rávetült Anna félkész portréjára.A Greta által használt modelldobogó valójában egy lakkozott bőrönd volt, amelyet attól a ka

    sónőtől vettek meg, aki minden másnap megjelent náluk, hogy elvigye a szennyest. Ez az asekes módon nem azzal hívta fel magára a figyelmet, amikor megérkezett, hogy bekiáltott az u

    nem azzal, hogy összecsattintotta az ujjaira szíjazott apró, arany cintányérokat.Einarnak, ahogy felállt a bőröndre, hirtelen melege lett, ráadásul szédülni kezdett. Lené

    szárára: a selyem-sima bőrön csupán néhány szőrszál látszott, amelyek leginkább a babhüvelyen

    ányi bolyhokra hasonlítottak. A sárga cipő valahogy túlságosan finomnak tűnt ahhoz, hogy megtara lábfeje kecsesen ívelődött benne – olyan érzése támadt, mintha egy régóta nem használt izmot k

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    8/188

    gfeszítenie. A fejében megmoccant egy gondolat. Maga sem értette, miért, egy róka jelent meg ely egy mezei pockot üldöz. A róka pici, vörös orra egy babföld barázdái közül próbálta kipiszkkmányt.Ne mozogj! – szólt rá Greta.Einar kinézett az ablakon, és meglátta a Királyi Színház kupoláját. Ez volt az a színház, ahol idő

    zleteket festett az operatársulat számára; ez volt az a színház, ahol Anna éppen a Carment próha karjait határozottan felemelve a vászon előtt, amelyre ő festette rá a sevillai matadoranként, amikor Einar a színházban tartózkodott és festett, Anna hangja olyan erővel zengett véyosón és az előcsarnokon, mint egy helikopter rotorjának zúgása. Einar ilyenkor reszketni kenyira remegett, hogy az ecsetjével összekente a díszletet; majd az öklével dörzsölgetni kezdte a szna hangja nem volt gyönyörű – durva volt és bánatos, kissé elhasznált, és valahogy egyszerre tűnt fihangnak. Ennek ellenére valahogy rezgőbb volt, mint a legtöbb dán hang, amelyeket inkább vékofehérnek lehetett nevezni. A dán hangok túl szépek voltak ahhoz, hogy az ember megremegjen, alja őket. Anna hangjában benne volt a Dél forrósága; úgy melegítette fel Einart, mintha a torka telna vörösen izzó széndarabokkal. Einar sokszor lemászott a színpad hátsó részén felállított létroldalra húzódva figyelte a fehér báránybőr tunikát viselő nőt, aki száját nagyra kinyitva próbált mesterrel. Amikor énekelt, mindig előrehajolt – azt állította, a zene olyan gravitáció, amely a zek felé vonzza az arcát. „Egy vékony ezüstláncra gondolok, ami hozzá van erősítve a karmcájához, meg ide, pontosan ide” – mondta, és arra az anyajegyre mutatott, amely úgy üldögélt aznt valami odatapadt morzsa. „Enélkül a kis lánc nélkül, úgy érzem, nem is nagyon tudnám, mit csint sem tudnám, hogy legyek Önmagam.”

    Amikor Greta festett, egy teknőspáncélból készült fésűvel fogta hátra a haját; ettől az arca nagyoszott – Einarnak, amikor ilyenkor ránézett, olyan érzése támadt, mintha egy tál vízen keresztül lószínűnek tartotta, hogy Greta a legmagasabb nő, akit életében ismert; a feje elég magasan volt agy belásson az üveget csak félig takaró csipkefüggönyök fölött, amiket a földszinti lakók akasztotai ablakaikra. Mellette Einar kicsinek érezte magát; olyan érzése támadt, mintha a fia lennkölyök, aki felnéz a nénire, a néni állán túl a néni szemébe, és közben megpróbálja megfogni a eta zsebes ruhája külön rendelésre készült, az ősz, kontyos varrónő csinálta, aki ott lakott a sarkovarrónő megmérte Greta mellbőségét és karvastagságát egy sárga szalaggal, és közben álmélkodoetlenkedett, hogy egy ilyen termetes és egészséges nő nem dánnak, hanem amerikainak született.

    Greta egyfajta rugalmas összpontosítással festett, amit Einar mindig megcsodált. Képes volt arragfesse a portré bal szemében a csillogást, aztán ajtót nyisson a csengetésre, átvegye a Busk tejcsdeményét, aztán könnyedén visszatérjen a munkájához, és megfesse a portré jobb szeméamivel halványabb csillogást. Festés közben sokszor énekelt, általában olyan dalokat, abortűzi nótáknak” nevezett. Munka közben sokat beszélt; időnként kijelentette, hogy a gyermeti meg, amit Kaliforniában töltött, ott, ahol pávák fészkeltek az apja narancsligeteiben;

    delleknek elmondta (Einar egyszer véletlenül hallgatott ki egy ilyen beszélgetést, amikor a vmarabb ért haza, és a sötét lépcső tetejére érve megállt a lakás ajtaja előtt), hogy egyre hosnetek vannak kettejük intim együttlétei között: „Einar nagyon-nagyon a szívére veszi. Deáztatom” – mondta, és Einar szinte maga előtt látta, hogy közben a füle mögé simítja a haját.– Lecsúszik – mondta Greta, és az ecsetjével a harisnyára mutatott. – Húzd feljebb.– Tényleg szükség van erre?Az alattuk lakó tengerész becsapott egy ajtót. Csend támadt, amit csak Greta kuncogása tört meg.– Ó, Einar! Lazítanál végre? – A mosolya elhalványult, azután beleolvadt az arcába. IV. E

    ügetett a hálószobába, és elkezdte belefúrni magát az ágyneműk közé. Aztán hallani lehetett a s

    i pontosan olyan volt, mint a jóllakott csecsemőké. Öreg kutya volt, a jütlandi farmról származ

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    9/188

    vidéken született; az anyja és a testvérei vízbe fúltak.A lakás egy olyan épület manzárdjában volt, amelyet a kormány az előző évszázadban építte

    ászok özvegyeinek. A szobák ablakai északra, délre és nyugatra néztek. A lakás lényegében csak önbözött a koppenhágai bérházak lakásaitól, hogy elég világos és tágas volt ahhoz, hogy Einar és teni tudjon benne. Először majdnem egy christianshavni burgherházba.  költöztek be, az Indesik oldalán, arra a környékre, ahol jobbára művészek, prostituáltak, szerencsejátékos alkohotak, ahol főként betonkészítéssel és különböző áruk importálásával foglalkozó cégek működtek.Greta kijelentette, neki mindegy, ő mindenütt tud lakni, számára egyetlen hely sem túlsá

    ukkant, ám Einar, aki élete első tizenöt évét zsúpfedél alatt töltötte, úgy döntött, nem lesz jó száma hely. Így találtak rá az Özvegyházra, ahol éppen megüresedett a manzárd.A vörös homlokzatú ház egy saroknyira volt a Nyhavns-csatornától. A tetőablakokat a merhától fekete palacserepekkel fedett tetőbe, a gerinc közelében építették be.Az utcában álló többi házat fehérre meszelték; nyolcfazettás kapuiknak olyan színe volt, mint a t

    árnak. A házzal szemközti épületben lakott az orvos, doktor Moller, akit éjjelente többszsztottak szülő nőkhöz. Az utcán ritkán jártak autók, mivel az Inderhavn felé zsákutca volt, ígyndes ahhoz, hogy egy szégyenlős kislány sírását is meg lehessen hallani.– Folytatnom kellene a saját munkámat – mondta végül Einar, mert már kezdett elege lenni a cip

    émcsat eléggé nyomta a lábát.– Ez azt jelenti, hogy nem akarod felpróbálni Anna ruháját?Amikor Greta kimondta a „ruha” szót, Einar gyomra hirtelen tele lett forrósággal, azután úgy é

    ntha valami szégyengombóc kezdene felkúszni a mellkasában.– Nem, nem hiszem – felelte.– Pár percre sem? – kérdezte Greta. – Le kell festenem, hogyan ér hozzá a lábszárához a ruhasz

    A fonott széken ült, Einar mellett, és megsimogatta a férfi selyembe bújtatott lábát. Érintése hipnonart, mintha felszólította volna arra, hogy hunyja le a szemét. Einar semmit sem hallott azon aparászó neszen kívül, amellyel Greta körme a selyemhez ért.

    Ám Greta abbahagyta.

    – Bocsánat – mondta. – Nem lett volna szabad ezt kérnem tőled.Einar ekkor vette észre, hogy a szekrény ajtaja nyitva maradt. Az akasztós részben ott függött

    hája. Fehér volt, az alsó szegélyére és az ujjára apró gyöngyöket varrtak. Mivel az ablaküveg t, a keletkező huzatban a ruha szelíden himbálózott a vállfáján. Volt benne valami – talán a selyemye, vagy a mellrészen lévő csipkedíszítés, vagy talán a hátulján, a nyakrésznél lévő gombokányi szájakként tátogó gomblyukak –, aminek hatására Einar szerette volna megérinteni.– Tetszik? – kérdezte Greta.Einar már éppen arra gondolt, hogy kijelenti: „nem”, de aztán rájött, hogy ez hazugság lenne. T

    ki a ruha, szinte bizsergett a bőre, ahogy ránézett.

    – Mert ha tetszik – folytatta Greta, miközben kiakasztotta a szekrényből, és Einar mellkasa elé tuhát –, akkor igazán belebújhatnál pár percre.– Greta – kezdte Einar –, mi van akkor, ha…– Vesd le az ingedet! – kérte a nő.Einar engedelmeskedett.– És ha én.– Hunyd le a szemed – mondta Greta.És Einar lehunyta a szemét.Még csukott szemmel is obszcénnek érezte, hogy ott áll, félmeztelenül a felesége előtt. Olyan

    ntha Greta rajtakapta volna valami olyasmin, aminek az elkerülésére már fogadalmat tett – nemtétlenül házasságtörésen, inkább valami rossz szokáson, amit már abbahagyott, amiről a szavát

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    10/188

    gy soha nem fogja folytatni, mondjuk azon, hogy aquavitet iszik Christianshavnban, a csatorna mcsmákban, vagy frikadellert eszik az ágyban, vagy azt a lakkozott hátlapú, meztelen nős kártyavergeti, amit egy magányos délutánon vásárolt magának.

    – A nadrágodat! – mondta Greta. Kinyújtotta a kezét, de közben udvariasan félrefordította a feószoba ablaka nyitva volt, a beáramló halszagú, friss levegőtől Einar libabőrös lett.Gyors mozdulattal belebújt a női ruhába, és meghúzkodta az alját. A hónalja és a háta közepe izza

    leg hatására azt kívánta, bárcsak lehunyhatná a szemét, és visszatérhetne azokba a napokba, afiú volt, és az a valami, ami a lába között himbálózott, olyan kicsi és olyan haszontalan volt, miérretek.– Jó. – Greta csak ennyit mondott, azután a vászonhoz emelte az ecsetjét. Kék szeme összes

    ntha az orra hegyén vizsgálgatna valamit.Különös, nedves érzés áradt szét Einarban, ahogy ott állt a lakkozott bőrönd tetején, a hering

    egőben; mintha a napsugarak áthaladtak volna a testén. A ruha mindenütt bő volt, kivéve az ujjnarnak melege volt, úgy érezte, mintha alámerült volna valamiben, mintha megmerítkezett volna ager vizében. A róka üldözőbe vette a pockot, és Einar fejében megszólalt egy távoli hang: egylány halk kiáltása.Nehezen tudta nyitva tartani a szemét, hogy továbbra is figyelje Greta gyors mozdulatait, ahogy

    ászon felé bökdösött, azután visszahúzódott; ezüst karperecei és gyűrűi úgy forogtak, úgy villogtaky csapat apróhal a tengerben. Nehezére esett továbbra is Annára gondolni, ahogy odaát, a Knházban énekel, és a karmester pálcája felé fordítja az állát. Csak a bőrét simogató selyemruhára

    ncentrálni, ami olyan volt, mintha egy kötés lenne a testén.Igen, pontosan így érezte első alkalommal: a selyem annyira finom és légies volt, hogy pontosan

    ést keltett benne, mint a géz – egy balzsammal átitatott gézdarab, amely finoman tapadógyulófélben lévő bőrre. Már a zavarodottság sem számított többé, amivel a felesége előtt állteta figyelmét annyira lekötötte a festés, hogy még az arcán is valami különleges, intenzív, ejezés tükröződött. Einar kezdett belépni egy olyan, árnyékokkal teli álomvilágba, ahol Anna bé már senkihez sem tartozott, még hozzá sem.

    És éppen akkor, amikor a szemhéjai kezdtek elnehezülni, és a műterem kezdett félhomályossá ogy felsóhajtott, és hagyta, hogy a válla leereszkedjen, ahogy IV. Edvard ott horkolt a hálószobávolt az a pillanat, amikor felcsendült Anna rezes árnyalatú hangja:– Nézzenek oda! Hisz ez Einar!Einar kinyitotta a szemét. Greta és Anna ragyogó, vidám arccal, szétnyíló ajkakkal mutatott r

    vard azonnal odaugrott Einar elé, és megugatta.

    És Einar Wegener képtelen volt megmozdulni.Greta kiszedte Anna csokrából (a színészbejáró mellett lebzselő rajongók egyikétől kap

    omokat, és Einar karhajlatába nyomta őket. IV. Edvard úgy emelte fel a fejét, mint egy p

    mbitás, és védelmező köröket kezdett futni Einar körül. Miközben a két nő még nevetett egy nar pupillája lassan a koponyája belseje felé fordult; a szeme megtelt könnyel. Bántotta a kvetése, és kellemetlennek érezte a fehér liliomok illatát; zavarta, hogy a virágok rozsdás pora cszatot hagyott a ruha elején, pontosan az ágyéka magasságában lévő idétlen dudoron, meg a harisg persze izzadságtól nedves kezein.– Te szajha! – bömbölte az alattuk lakó tengerész. – Te… te pokolian gyönyörű szajha!A kiáltást követő csend egy megbocsátó csók elcsattanására utalt. Aztán még hangosabbá v

    vetés, ami Greta és Anna irányából érkezett, és éppen abban a pillanatban, amikor Einar meg szna kérni őket, hogy hagyják el a műtermet, hadd öltözzön át nyugodtan, Greta lágy és gondos

    gis idegenszerű hangon megkérdezte:– És mi lenne, ha Lilinek neveznénk?

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    11/188

    MÁSODIK FEJEZET

    eta Wegener huszonkilenc éves festő volt. Kaliforniai. A leánykori neve Waud volt. A nagysley Maven Waudnak hívták, és a földbirtokaiból gazdagodott meg, az apja pedig, az ifjabb Apancsültetvényei révén tett szert vagyonra. A tízéves Greta, mielőtt átköltözött Dániába, Pasadeés a legtávolabbi hely, ahová eljutott, San Francisco volt, ahol egy nap Lizzie nénikéje Nob

    ó háza előtt éppen egy karikát kergetett, amikor véletlenül meglökte ikerfivérét, aki egy arra hcsi elé zuhant. Carlisle életben maradt, de a lábszárán maradt egy hosszú, fényes mélyedés, és soktották, soha többé nem lett olyan, mint korábban volt. Ahogy idősebb lett, Greta kijelentette, Cahiányzik az, amit ő „nyugati gerincűnek nevezett.” Bizonyos Waudok ezzel születnek – állapította

    ikor tízéves volt és magas, és éppen dán kifejezéseket tanult az Európa felé tartó hajó fedélzeténnnak, akik nélküle.” A dánoknak természetesen nem volt nyugati gerincük; miért is lett volna? Veta megbocsátott nekik – legalábbis többnyire. Főként Einarnak bocsátott meg, azvészettanárának, aki később a második férje lett. 1925 tavaszán már több mint hatéves házasok vonyos reggeleken Greta úgy érezte, még csak hat hete volt az esküvőjük, más reggeleken megntha már hat teljes életet éltek volna le egymás mellett.Einar és Greta először a Királyi Szépművészeti Akadémián, 1914 szeptemberében talál

    ymással, vagyis csupán néhány héttel azután, hogy a Kaiser keresztüldübörgött Luxemburg és Bembjain. Greta akkor tizenhét éves volt. Einar a húszas éveiben járt, és már festészetet taégyenlős volt, könnyen zavarba jött a tinédzserek társaságában; agglegényként élt. Greta vállkor széles volt, a tartásán látszott, hogy gyermekkorát gyakorlatilag lóháton töltötte. Megnöveszát, a háta közepéig leért – ez kissé provokatívnak számított Koppenhága néhány, még gázlámgvilágított utcáján. A dánok elnézték neki ezt, mivel Kaliforniából érkezett, vagyis egy olyan he

    ol még egyikük sem járt, de amiről azt tartották, hogy olyan vidék, ahol a Gretához hasonló emyas datolyapálmákkal körülvett házakban élnek, ahol a kertben a fekete földrögök közül elősárgány.

    Greta egy nap kiszedte a szemöldökét, ami aztán soha többé nem nőtt vissza. Úgy gondolta, kkal kényelmesebb lesz. Reggelente szemöldököt rajzolt magának azokkal a viaszos ceruzelyeket a Magasin du Nord második emeletén, abban az ablaktalan helyiségben szerzett be, auations de beauté   hölgyek titokban elintézték vásárlásaikat. Volt egy leküzdhetetlen rossz szoahányszor kinyitott egy könyvet, piszkálgatni kezdte az orrán lévő pórusokat. Ennek az ldménye, hogy olyan sebhelyek keletkeztek a bőrén, mintha egy hegyes ceruzával szurkálták volnat gondolta magáról, hogy egész Koppenhágában ő a legmagasabb lány, ami valószínűleg nem volvel ott volt például Grethe Janssen, a karcsú szépség, a polgármester szeretője, aki szinte egyfolybe járkált a Hotel d’Angleterre halijában lévő boltokba, és a legtöbbször – még délben

    stálygyöngyös ruhákat viselt.Greta emellett úgy gondolta, neki van a legkevesebb esélye a férjhez menésre. Amikor egtalember – egy hanyatlásnak indult arisztokratikus klánból származó, tepsiképű dán, vagy egy amlmágnás fia, aki egy éven keresztül Európában kirándulgat – elhívta őt egy balettre vagy vitoristianshavn csatornáin, az első gondolata mindig ez volt: „Engem nem kaptok el!” Nem akarni, csakis kékharisnya, olyan fiatal nő, aki minden nap szabadon festhet az ablakon beáramló féncsupán éjfélkor tud társasági életet élni, akkor, amikor egy nyolctagú csapat találkozik Sebastian

    dvenc vendéglőjében két pohárka meggyízű Peter Heeringre, mielőtt a hosszúkás arcú rendőrök egrül megjelennek, hogy éjszakára bezárják a házat.

    De még Greta is tudta, hogy ez az egész nem csupán ostobaság, hanem lehetetlen is. Az ifjú Missaudnak sosem engednék meg, hogy ilyen életet éljen.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    12/188

    Kislánykorában a szépírásfüzetébe újra meg újra csak azt írta be, hogy „Greta, Greta, Gndékosan lehagyva, hogy „Waud”. Mintha így akarta volna kipróbálni, milyen lehet egyszerű Greni – olyan egyszerű Gretának, ahogy soha, senki sem szólította. Nem akart olyanokkal kapcsülni, akik tudták, hogy milyen családból származik. Még kamaszkorában sem akarta kihaszn

    pcsolatait. Meg. vetett mindenkit, aki kizárólag az ősei révén próbált érvényesülni. Mi értelmesminek?Még kislányként került Dániába, akkor, amikor az apja, az a hosszú karú, pofaszakállas

    oglalta a posztját a nagykövetségen. „Miért akarsz ilyesmivel foglalkozni?” – kérdezte, amikor aször beszélt neki a megbízatásról. „Ejnye, Greta – mondta az anyja. – Légy illedelmesebb! Az apzélsz!” Greta csupán arról feledkezett meg, hogy az anyja, valamint a nagyanyja, Gerda Carlsenn elnevezték – dán volt, bükkfaszín szőke hajú dán. Gerdát, aki Bornholmban nőtt fel, mindenki az

    vérvörös pipacsokról ismerte, amelyeket a füle mögé tűzve hordott, meg persze arról, hogy ő vő olyan lány a családban, aki elhagyta a balti szigetet, és nem Koppenhágába hajózott, mint a leáncsi tinédzser, aki meg akar szabadulni a családjától, hanem Kalifornia déli részére, arra hely abban az időben olyan volt, hogy Gerda ennyi erővel azt is közölhette volna a szüleivel,ándorol a Holdra. Néhány év házimunka a megfelelő ranchon, és máris felhívta magára Apsley Widősebb) figyelmét. Nem sokkal később a bornholmi magas lány, akinek a csípőjéig ért a haja,

    is pipacsokat tűzött, már kaliforniai matriarcha volt. Amikor az apja közölte Gretával, hogy visszsaládot Dániába, a lánytól meglehetős érzéketlenségre vallott (ezt később ő maga is kénytelesmerni), hogy nem jött rá az események közötti összefüggésekre, nem értette meg, hogy az apjadon szeretné kárpótolni az anyját, a kék szemű Gerda Carlsen Waudot, aki akkor vesztette ikor a fia, az ifjabb Apsley fiatalemberként odaállította őt a pasadenai Arroyo Seco perendván, hogy készít róla néhány fotót a kiváló háttér előtt, hogy aztán elborzadva végig kelljen n

    ogy az asszony lába alatt leomlik a hangyák által meglazított talaj. Gerda Carlsen Waud lezuhnyonba, de nem ért le az aljára, mert fennakadt egy görcsös törzsű szikomorfa Y alakú ágain.

    A Királyi Akadémián, 1914 őszén Greta úgy gondolta, hogy a legtöbben, főként az adminisztrádologról pletykálnak: a háborúról és róla. Mindig is felkavarta maga körül az állóvizet, bárh

    nt; mindig is nagy feltűnést keltett, mindig óriási hatást gyakorolt az emberekre – ha mással nemogó, szőke hajzuhatagával. Ez különösen Dél-Kaliforniában volt így. Például egy éve is ez töikor visszament Pasadenába, hogy egy nyarat teniszezéssel töltsön, meg azzal, hogy megtaagolni. Egy nap megakadt a szeme egy fiún, aki egy hentes kocsiját hajtotta. A fiú haja fekete v

    ndör, a keze meg egészen forró volt, amikor felhúzta Gretát maga mellé a bakra. Végighajtolshire Boulevard-on, azután meg vissza. Greta érdeklődve figyelte, a fiú hogyan dolgozik azok

    gy vaskampókkal, amikor a Hancock Park házainál kiszedte a nagy marhahúsdarabokat mánybordákat. Visszafelé menet a fiú egyszer sem próbálta megcsókolni őt; ez komoly csalódást oetának, aki életében először kételkedni kezdett abban, hogy elég hosszú, elég feltűnő a haja. A

    zállt a bakról, a fiú csak ennyit mondott: „Ég áldja!”, azután elhajtott. Greta nem tehetett mást,nt, és felment a szobájába. Másnap reggelinél az anyja elfehéredett ajkakkal így szólt hozzá: „dvesem, megtennéd, hogy magyarázatot adsz erre?” És odatette Greta elé az American Wfrissebb számát, amelyben az egyik cikk a következő, meglehetősen titokzatos és érthetetlen

    pta: „Vajon az ifjú Miss Greta Waud a húsiparban próbál szerencsét?” Ezt követően heteken át árnett a villa hangulatára a lehetőség, hogy Greta ismét szerepelni fog valamelyik lap társaságitykarovatában. Reggelente, amikor felhangzott az újságkihordó fiú jellegzetes füttye, a villa zdulatlanná dermedtek. A történet nem folytatódott, ám a pletyka így is szárnyra kapott. A hallba

    pon keresztül folyamatosan csörgött a telefon. Greta apja már nem ebédelhetett a belvárosi Cali

    ubban, az anyja pedig rákényszerült, hogy más forrásból szerezze be a húst a konyhára. Nem őbb Greta szülei kijelentették, hogy vége a nyári vakációnak. Greta visszatért Koppenhágába –

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    13/188

    ben érkezett ahhoz, hogy lássa az augusztusi északi fényt és tűzijátékot, aminek a rakétái szokás sivoli fölött robbantak.Akkor, szeptemberben, amikor véget ért Greta fiatalsága, amikor már érezni lehetett a h

    szelét, Greta beiratkozott a Királyi Akadémiára. Az első napon komoly meglepetésben volt ikor Einar, aki ott állt a tábla előtt, amelyen még rajta voltak az előző lecke szellemszerű lenyogkérdezte tőle: „És. Miss? A neve?”Amikor Greta válaszolt, Einar – vagyis Wegener professzor, mert akkor még magában is így nev

    fit – felfirkantott valamit a füzetébe, majd továbblépett. Úgy tett, mintha nem foglalkozna az amnyal, ám a tekintete (a szeme éppen olyan barna és hatalmas volt, mint a játék babáké) újra észavándorolt rá, de csak azért, hogy ismét félrekapja. Ebből a félszegségből Greta arra következgy Einar még soha életében nem találkozott amerikaival. Úgy döntött, még inkább zavarba hofesszort: leeresztette a haját, és úgy lökte hátra, mintha zászlót lobogtatna.Azután, a tanítási év elején valaki valószínűleg megsúgott valamit a professzor úrnak Greta apj

    vetségről és talán még a henteskocsis történetről is (mert igen, a pletykák már akkor is nagyon köáztak az Atlanti-óceán két partja között), mert még félszegebben kezdett viselkedni a lány közeetának csalódást okozott, hogy a professzor úr egyre inkább bebizonyította, ő is azok közé a fzé tartozik, akik egyszerűen képtelenek természetesen viselkedni egy gazdag lány társaságábanat szinte élve elégette őt, mivel sosem kérte, hogy gazdag lehessen. Természetesen nem bánta a dakkor is, ez valami olyasmi volt, amit nem ő akart. Einar még arra is képtelen volt, hogy elm

    ki, mely festményeket érdemes megnézni a Kunstudstillingenben; arra is képtelen volt, magyarázza, melyik a legrövidebb út a Kommunehospitalet közelében lévő művészeti bolthoz. Grealommal meghívta őt arra a fogadásra, amelyet az amerikai követségen rendeztek egy Connectiezett hajóépítő tiszteletére, ám Einar nem élt a lehetőséggel. Az operába sem kísérte el Grzság szerint még ahhoz se nagyon volt bátorsága, hogy ránézzen, amikor beszélgettek. Amészetesen ránézett. Akkor is ót nézte, amikor találkoztak, és messziről is figyelte őt, az abesztül, amikor Einar a maga jellegzetes, rövid és gyors lépteivel keresztülvágott az akadémia ud

    nar mellkasa meglehetősen keskeny és beesett volt, az arca kerek, a bőre sápadt, a szeme pedig

    ét, hogy Greta sokszor eltöprengett, vajon mi rejtőzhet mögötte. Amikor beszélgettek, Greta nnnyen elérte, hogy Einar elpiruljon, az egész arca, de még a nyaka, a halántéka is kivörösödjön.an volt, akár egy gyerek, és Gretát ezzel is ámulatba ejtette – részben azért, mert ő min

    ravénnek számított, mindig is olyan nyíltan, kertelés nélkül beszélt, olyan éretten fogalmazott, hnőttek már egészen kicsi korától kezdve úgy tekintettek rá, mintha közülük való volna.Egy alkalommal megkérdezte Einartól:– Mondja, professzor, maga nős?A kérdés hallatán Einar mindkét szemhéja rángatózni kezdett. Keményen, már-már dacosan pr

    ze az ajkait, és közben megpróbált válaszolni, de olyan nehezen nyögte ki, hogy „nem”, minth

    merné ezt a szót.A diákok közül néhányan pletykákat terjesztettek Wegener professzorról: „Gnómok családrmazik” – mondta az egyik lány. „Tizenöt éves koráig vak volt” – jelentette ki egy másik. „Egy m

    zepén született” – mondta egy fiú, aki egyébként mindent elkövetett annak érdekében, hogy mnja Greta figyelmét. Ez a fiú mellesleg görög szobrokról festett képeket; Greta el sem tudott kénél unalmasabb

    dolgot és fiúnál unalmasabb embert. Amikor a fiatalember megkérdezte tőle, felül-e vele a Tivóriáskerékre,Greta csak a szemét forgatta.

    – Nos, Wegener professzor biztosan nem fog elhívni, arra hiába is vársz! – felelte a fiú, és mérerúgott az egyik fa törzsébe.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    14/188

    Odahaza az anyja a hentessel történt incidenst követően árgus szemmel figyelte Gretát, mposan végigmerte, amikor esténként hazatért, de hiába, mert a kandalló tüzének fényében semmezett fel a tekintetében. Egy este aztán így szólt:– Greta, kedvesem, ha nem találsz magadnak kísérőt a születésnapi partidra, akkor kénytelen les

    kérni valakit!A kandalló mellett hímezgetett, amikor ezt kijelentette. Greta hallotta, hogy Carlisle az emelebájában egy teniszlabdát pattogtat.– Egészen biztos vagyok benne, hogy von der Recke grófnő fia nagyon szívesen kísérődül szegő

    ndta Mrs. Waud.– Természetesen nem táncol, de elég csinos fiú, ha eltekintünk attól a szörnyű púpjától. Ugye te

    ndolod? Greta?– Felfelé tartotta hegyes kis arcát. A kandallóban éppen csak pislákolt a tűz, a lángok vörösek v

    zobát valósággal megtöltötte Carlisle labdájának dob-dob-dobogása, és talán emiatt, talán másésé megremegett a mennyezeti csillár. – Jaj, mikor fogja már abbahagyni?! – csattant fel Mrs. Wau– Azok az ostoba teniszlabdák! – Összehajtogatta a hímzését, felállt. Olyan merev volt a teste, m

    ven nyílvessző volna. Egy eleven nyílvessző, ami feddőn mutat Carlisle szobájának irányába. – Pvan Carlisle is – mondta sóhajtva. A következő pillanatban mintha megnyúltak volna a kandallónyelvek, mintha erősebb fényt sugároztak volna magukból. – Igen, igen, ez az! Carlisle is itt vana, ha Carlisle lenne a kísérőd? Még ő sem talált magának olyan lányt, akivel szívesen megjezán jól mutatnátok ti ketten. Egy születésnapi páros!Greta, aki az ajtóban állva hallgatta végig az anyja monológját, ekkor már felemelte a kezét.– Carlisle? Nem mehetek vele! Ebben nem lenne semmi szórakoztató. Egyébként is, képes v

    érőt találni magamnak.Az anyja felvonta a szemöldökét, ami éppen olyan szürke volt, mint a galambok tolla, csak vala

    ltebb.– Ó, igazán? És ki lesz az?Miközben válaszolt, Greta érezte, hogy a körmei a tenyerébe mélyednek.

    – Csak várd ki, és meglátod! Azt hozok, akit akarok. Nem fogok a saját testvéremmel megjeleszadozni kezdett a hajával, az anyját nézte, és közben hallgatta a teniszlabda dobdob-dobogását. –d ki! – ismételte. – Végül is tizennyolc éves leszek!A következő héten Greta elkapta Einart a Királyi Akadémia lépcsőjén. A professzor a

    usztrádhoz támaszkodott, amikor a lány a csuklójára helyezte a kezét, és megkérdezte:– Beszélhetnék önnel?Későre járt, senki sem tartózkodott a közelükben, a lépcsőház csendes és nyugodt volt. Wefesszor barna öltönyt és hozzá egészen világosbarna inggallért viselt. A kezében egy kisebb ms vásznat tartott, ami nagyjából akkora lehetett, mint egy könyv.

    – A szüleim partit rendeznek a születésnapomon – mondta Greta. – Tizennyolc éves leszek. Vzünk, mert van egy ikerfivérem. – Kis szünetet tartott. – Arra gondoltam, esetleg eljöhetne.Einar olyan arcot vágott, mintha valami rothadó gyümölcsbe harapott volna. Elsápadt.– Kérem, kisasszony – mondta végül. – Esetleg átiratkozhatna egy másik szemináriumra. Tal

    ne a legjobb. – Olyan mozdulattal érintette meg a torkát, mintha valami nagyon finom, számára ndves tárgy függne a nyakában.

    Ez volt az a pillanat, amikor Greta megértette, hogy Wegener professzor több szempontból istalabb, mint ő. Az arca olyan volt, akár egy kisfiúé, a szája apró, a füle állandóan vörös. Világosa kamaszosan a homlokába lógott. Ez volt az a pillanat, amikor valami azt súgta Gretának, f

    yerébe Einar arcát.A férfi kissé visszahúzódott, amikor a lány ujjai a bőréhez értek, de azután mozdulatlanná der

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    15/188

    eta keze a professzora keskeny arca alá siklott, másik tenyerét a férfi forró halántékára szorítottazta vissza a kezét, és Einar sem lépett hátrébb.

    Azután Greta megcsókolta Einart. Úgy, hogy a kis vászon ott volt kettejük között. Ez volt az a piikor Greta rájött: senki mást, csak Einar Wegenert tudja elképzelni maga mellett kísérőkennyolcadik születésnapján; ez volt az a pillanat, amikor megértette: Einar Wegener lesz az ahez feleségül fog menni.– Hogy te milyen szép vagy! – mondta Einarnak.– Mehetek? – kérdezte Einar, és elhúzódott Gretától.– Úgy érted, a partira?– Nem úgy értettem…– Hát persze, hogy eljöhetsz a partira! Hiszen én kértem tőled!Azután, mindkettejük meglepetésére, Einar a lány felé fordította az arcát egy második csókért.Ám a parti előtt, azelőtt, hogy Greta betöltötte volna a tizennyolcat, az apja arra a megállap

    ott, hogy Európa többé nem biztonságos. Nem sokkal később Németország megtáanciaországot. Greta apja hazaküldte a családját Dániából.

    – Ha a császár keresztülvonul Belgiumon, vajon mi akadályozhatná meg, hogy ide is átjöjjdezte az ebédlőben, a világosbarna étkezőasztal mellett.– Bölcs meglátás – felelte erre Greta anyja, miközben egy-két köteg, csomagolásnál haszn

    ikkal a kezében végigvonult a szobán.Greta, aki úgy érezte magát, mint egy menekült, úgy szállt fel a Princess Dagmar  fedélzetére,

    m volt más a zsebében, csak egy rövid levélke Einartól, amiben csupán ennyi állt: „Kérlek, bog. Talán így a legjobb”

    ost, tíz évvel később, az 1925-ös év nyirkos tavaszán Greta úgy érezte magát, mintha egy titkot narral kapcsolatban. Miután sor került arra a pózolásra, amikor a férfi Anna ruhájában állt mohány hétig egyikük sem hozta szóba a dolgot. Mindketten a saját ügyeikkel foglalkoztak, lekötöttéeendőik, és mindketten óvatosan félrehúzódtak a másik útjából. Elkészült Anna portréja, és Gretabb megbízást keresett magának. Egy-két alkalommal, vacsoránál. vagy amikor mind a kettenzakáig olvasgattak. Gretának eszébe jutott az a bizonyos női ruha és a látvány. Igen kevésen mgy nem szólította Lilinek a férjét, de szerencsére mindig időben észbe kapott. Csupán egyszer szalzáján ez a név:– Tessék, Lili? – kérdezte, amikor elsőre nem értette, mit mondott neki Einar. Természetesen az

    csánatot kért. Mindketten nevettek, azután Greta megcsókolta Einar homlokát. Ezt követően eszébott a dolog, megfeledkezett az egészről, mintha Lili nem lett volna egyéb, mint az egyik kaamelyik színdarabban, amit a Folketeatretben láttak.Azután egy este történt valami. Greta éppen a szocialista liberálisokról olvasott a Polidkenb

    mpa különös fénykúpot vetett a széke köré. Einar közelebb ment hozzá, leült a lábához, és aztotta a fejét.Einar feje melegen nehezedett az újságot olvasó Greta combjára. Greta simogatni kezdte a férje

    időnként felemelte a kezét, hogy lapozzon. Amikor befejezte az olvasást, kihajtotta az újságot, előhy ceruzát a ruhája zsebéből, és elkezdte fejteni a keresztrejtvényt.

    – Ő járt a fejemben – szólalt meg Einar.– Kicsoda?– A kis Lili.– Tényleg, miért ne látnánk újra? – kérdezte Greta, de közben alig emelte fel a f

    esztrejtvényből. Az ujja a himlőhely környékén maszatos volt a nyomdafestéktől.Greta bármit ki tudott jelenteni úgy, hogy nem gondolta komolyan; állandóan vágyat érz

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    16/188

    enkezésre, arra, hogy radikálisan viselkedjen, folyamatosan bugyogott benne valami. A házasán már számos abszurd javaslatot tett. „Mi lenne, ha átugranánk Pasadenába narancsot szüret

    Mi lenne, ha berendeznénk egy kis klinikát a lakásunkon az istedgade-i prostituáltaknak?” „Mi lenöltöznénk egy semleges helyre, például Nevadába, ahol senki sem ismer minket?” A házasság lang, amelyben sok dolgot ki lehet mondani, de az elhangzottak többsége szerencsére nem valósumarad a levegőben, vagy a barlang falához tapadva, fejjel lefelé és ártalmatlanul lóg, akár eg

    nevér. Greta legalábbis valahogy így fogta fel a dolgokat. Arról fogalma sem volt, hogy Einndol.

    Egyszer megpróbált lefesteni egy alvó denevért – a kis testet bebugyolálta a fekete, kettős bőrhárnem sikerült neki a dolog. Nem rendelkezett elég technikai tudással ahhoz, hogy lefesse a h

    akat és a kis, karmos hüvelykujjat, a széttárt szárnyak szürke áttetszőségét. Nem volt elég gyakhoz, hogy megfesse az állatok testrészeit. Az évek során Einar, aki időnként belefestett a tájképeiby kocát vagy verebet (sőt egyszer még IV. Edvardot is), megígérte neki, hogy egyszer majd egtanítja, ám akárhányszor nekikészültek, akárhányszor leültek, hogy na, most következik a lecke, mtént valami, ami megakadályozta a dolgot: hol Kaliforniából érkezett távirat, hol a mosodás jelzáról az ujjára erősített kis cintányérokkal, hol pedig a telefon szólalt meg – általában Einar valamrónusa akart valamit. (Einar legtöbb támogatója ősz hajú, idős ember volt, aki keskeny, zöl

    asztóhoroggal ellátott spalettájú ablakok mögött lakott.)Pár nappal korábban Greta bosszúsan tért haza az Özvegyházba egy megbeszélésről, amit egy

    ériatulajdonossal folytatott, aki végül visszautasította a képeit. A kereskedő – jóképű férfi vakán egy csokoládéfoltra emlékeztető, jókora anyajeggyel – igazság szerint nem küldte el Galábbis semmi ilyesmit nem mondott, de ahogy az állát veregette az ujjaival, azzal elárulta, hogakoroltak rá túl nagy hatást a festmények. „Mind portré?” – kérdezte. Mint Koppenhágában mins, természetesen ő is tudta, hogy Greta kinek a felesége, hogy Einar Wegenerrel él együtt. Gretzte, a fickó pusztán emiatt a tény miatt csodás tájképeket várt tőle. „Nem gondolja, hogy a képeián túl…” Itt kis szünetet tartott, mert nem találta a megfelelő szót. „… elragadtatottak?” – fejeztdést. Ez a jelző volt az, ami felforralta Gretában az indulatokat, de annyira, hogy érezte a ruh

    mokinghajtókás blézere volt rajta) alatt keletkező forróságot. Túl elragadtatottak? Hogy lehet vmi túl „elragadtatott”? Kikapta a porfóliót a kereskedő kezéből, és gondolkodás nélkül sarkon fo

    ég akkor is perzselte az arcát a düh, amikor az Özvegyházban felviharzott az emeletre.Amikor kinyitotta az ajtót, egy lányt talált a műteremben. Ott ült a széken. Greta először meg

    dezni tőle, hogy kicsoda. A lány az ablak felé fordult, egy könyvet tartott a kezében. IV. Edvaüdt az ölében. A lány legombolható fehér galléros, kék ruhát viselt, a nyakában Greta egyik aranyllogott. Greta hirtelen nem tudta eldönteni, ismeri-e ezt a lányt, azt viszont érezte, hogy menllat árad belőle.A lejjebb lakó tengerész éppen üvöltözött a feleségével; valahányszor elbömbölte, hogy „kurv

    y nyaka elpirult, de mindig csak egy-egy pillanatra. „Luder!” – ordította a tengerész újra meg újry nyaka mindannyiszor kivörösödött.– Lili? – kérdezte végül Greta.– Tényleg csodálatos ez a könyv! – Lili felemelte a Kalifornia történetéről szóló könyvet, amit

    a küldött át abban a csomagban, amiben több doboz cukrozott citrom, a tiszta Pasadena-kivátmány meg olyan, eukaliptuszolajjal átitatott vászonkendők voltak, amilyeneket Greta az arcgőán szokott használni.– Nem akartalak megzavarni – szabadkozott Greta.Lili halk, tollpuha mormogást hallatott. IV. Edvard lustán felmordult, és megemelte a fülét. A

    aja még nyitva volt, Greta a kabátját sem vette le. Lili ismét a könyve felé fordult; Greta megcsody fehér, a sziromszerű gallérból kiemelkedő nyakát.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    17/188

    Gretának fogalma sem volt róla, hogy a férje mit akar tenni. Arra gondolt, ez a dolog nagyon et Einarnak; megpróbálta elhitetni magával, hogy ezúttal hagynia kell a férjét, hadd csinálja úgy,

    ki tetszik. Ez az engedékenység nem volt jellemző rá. Csak állt ott, a lakás ajtajában, egyik kncsen tartva, Lili pedig csendesen üldögélt a széken, a beszűrődő napfénypászma közepén.Lili ügyet se vetett rá. Greta eközben abban reménykedett, hogy Lili feláll, és megfogja a kezé

    e nem került sor, és Greta végül rájött, az lesz a legjobb, ha magára hagyja. Becsukta maga möás ajtaját, lement a sötét lépcsőn, és kilépett az utcára, ahol összefutott a kantoni mosónőveorsan el is küldött.

    Később, amikor visszatért az Özvegyházba, Einar már nagyban festett. Ezúttal a saját, kockás naa saját mellénye volt rajta. Könyékig feltűrt ingujjal dolgozott. A feje valahogy nagyon kicsinek lérjához és a nyakkendője hatalmas csomójához képest. Az arca kerek volt és kipirult, a szájával,acos vonalú szájával az ecset végét szopogatta.– Kezd összeállni! – mondta vidáman. – Végre sikerült kikevernem a megfelelő színeket a h

    rító hóhoz. Megnézed?Einar általában olyan apró tájképeket festett, hogy az ember könnyedén a kezében tarthatta a váa kép, amin éppen dolgozott, meglehetősen sötét volt, egy lápvidéket ábrázolt, ráadásul téli alkoneget és a szétázott talajt csak egy vékonyka hócsík választotta el és különböztette meg egymástól.– Ez az a mocsár ott Kékfogban? – kérdezte Greta. Az utóbbi időben kezdett elege lenni

    képeiből. Sosem értette, hogyan tud újra és újra ugyanolyan jellegű dolgokat festeni; nem értette, hpes arra, hogy este befejezi – mondjuk – ezt a mocsarat, aztán reggel máris nekilát egy másiknak.

    Az asztalon egy vekni rozskenyér hevert. Ezek szerint Einar lement vásárolni, ami nem igazáemző rá. A kenyér mellett egy dobozban fagyasztott rák, egy papírban meg pár szelet marhasüly kis tálkában gyöngyhagyma fehérlett. A gyöngyhagymáról Gretának a játék gyöngyök jutottak eiket gyermekkorában a testvérével együtt fűzögetett. Akkoriban sokszor fűztek gyöngyöt; Carlisl

    m igazán tudott a szabadban játszani.– Itt volt Lili? – Úgy érezte, fontos feltennie ezt a kérdést, mert tudta, Einar magától nem hozná s

    got.

    – Úgy egy órát. Vagy kevesebbet. Érzed az illatát? A parfümjét? – Einar áztatni kezdte az ecseőttesüvegbe töltött vízben. A víz halványfehérre színeződött, olyan volt, mint az a felhígított tej, aetának jobb híján be kellett érnie, amikor a háborút követően visszatért Dániába.Greta hirtelen nem tudta, mit feleljen; fogalma sem volt róla, hogy a férje mit akart közölni vele.– Szóval visszajön?– Csak akkor, ha te is ezt akarod – mondta a feleségének háttal álló Einar. A válla nem volt széle

    nt egy kamasz fiúé. Olyan karcsú volt, hogy Greta időnként úgy érezte, kétszer is köré tudná foját. Miközben Einar az ecseteit áztatta, Greta elnézte, hogyan mozog a jobb válla, és valami azt

    ki, hogy álljon mögé, fogja meg a karját, és súgja a fülébe, hogy ne moccanjon, maradjon mozdu

    upán lehetővé akarta tenni Einar számára, hogy azt tegye, amire vágyik, de közben leküzdhztetést érzett, hogy átölelje, és megmondja neki, mihez kezdjen Lilivel.Ott voltak az Özvegyház legfelső szintjén, a lakásukban, és miközben az alkony megtöltö

    akokat, Greta szorosan magához ölelte Einart, aki mereven maga mellett tartotta a karjait.Végül Greta törte meg a csendet; kimondta, ami éppen eszébe jutott:– Lilitől függ minden. Azt tesz, amit tenni akar.

    niusban a Radhusetben a város megrendezte a Művészek Bálját. Greta egy héten keresztül a zsetotta a meghívót, azon töprengve, mihez kezdjen vele. Einar valamivel korábban kijelentette, hogy

    bé nem akar bálba menni, Greta azonban úgy érezte, megváltozott a helyzet. Látta Einar szemégyódást, aminek a beismerésére még nem készült fel.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    18/188

    Egy este, a színházban Greta szelíden megkérdezte:– Szeretnél Liliként elmenni?Azért tette fel a kérdést, mert úgy érezte, Einar erre vágyik, de ezt sosem vallaná be. Einar

    mert be előtte bármit is, legfeljebb csak akkor, ha harapófogóval kiszedte belőle. Ilyenkor aztáötte a valódi érzéseit, és Greta türelmesen, az állát az öklére támasztva végighallgatta a szóáradatA Királyi Színházban voltak, fent, a karzaton. A székek karfáját borító vörös bársony

    glehetősen kikopott, a proszcénium fölött az „Ej blot til lyst” felirat díszelgett. A fekete tölgyután felvakszolták, a levegőben édeskés gyógyszerszag terjengett, amiről Gretának a lakásuk ébe – annak volt ilyen illata, miután Einar kitakarított és felmosott.Einar keze remegett, a nyaka rózsaszínre vált. Majdnem olyan magasan voltak, mint a nagy, füs

    rákkal díszes elektromos csillár. A fénysugarak Einar arcának oldalát, a fül alatti rész világítottáknagyjából azt a sávot, ahol a férfiak többsége oldalszakállt szokott viselni. A szakálla olyan ritt, hogy hetente csupán egyszer borotválkozott; a felső ajka fölött olyan kevés szőrszál nőtt, hogy

    ár meg is számolhatta volna őket. Az orcájának határozottan olyan színe volt, mint a tearózsának;zeme sarkából időnként irigykedve figyelte ezt az árnyalatot.A zenekar éppen hangolt, arra készült, hogy megkezdje hosszú szereplését a Trisztán és Izoldába

    nar és Greta mellett ülő pár mindkét tagja levette elegáns cipőjét – diszkréten csinálták, de így isetett venni.– Azt hittem, megbeszéltük, hogy idén nem megyünk el a bálba – mondta végül Einar.– Nem muszáj elmennünk, épp csak felmerült bennem, hogy...

    A fények elhalványultak, a karmester elfoglalta helyét a zenekari árokban felállított dobogvetkező öt órán keresztül Einar mereven, a térdeit egymáshoz préselve, a programfüzetét szoron

    Greta tudta, hogy Lili jár a fejében, hogy úgy gondol rá, mintha a húga lenne, akit már jó idejott, aki hamarosan haza fog térni. Ezen az estén Anna játszotta Brangane, Izolda komornája szerepngjáról Gretának a kályhában izzó széndarabok jutottak eszébe. Nem volt olyan szép, mint egy szzont melegnek tűnt, korrekt volt: egy komornának pontosan ilyen hangon kell megszólalnia.– Az általam ismert érdekes nők között van néhány, aki nem különösebben szép – jegyezte meg

    ikor már az ágyban feküdtek. A férje meleg csípője alá csúsztatta a kezét. Az álom meredek szyensúlyozott, és már nem tudta pontosan meghatározni, hol van, Koppenhágában vagy eliforniában.Másnap, amikor Greta hazatért – ismét egy galériatulajdonossal találkozott, egy olyan jelenték

    érszürke fickóval, aki még a visszautasításával sem tudta megsérteni őt odament Einarhoz,gcsókolja. Ahogy közelebb ért hozzá, az arcán és a haján felfedezte Lili szellemét, a menta és

    atát.– Lili megint itt volt?– Egész délután.

    – És mit csinált?– Átment Fonnesbech boltjába, és vett magának pár dolgot.– Egyedül? – lepődött meg Greta.Einar bólintott. Aznapra befejezte a festést. A diófa karfás olvasószékben ült, a Politikent tart

    zében. IV. Edvard a lába előtt gömbölyödött össze.– Arra kért, mondjam meg neked, hogy szeretne elmenni a bálba.Greta erre nem válaszolt. Úgy érezte magát, mintha valaki éppen egy új játék szabályait magya

    ki: figyelt, bólogatott, de közben csak arra tudott gondolni, hogy talán jobban fogja érteni az egután a játék kezdetét veszi.

    – Szeretnéd, hogy elmenjen, igaz? – kérdezte Einar. – Mit szólnál hozzá, ha helyettem ő menne v– Nem bánnám – felelte Greta, miközben kontyba csavarta a haját, bár tudta, hamarosan

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    19/188

    omlik.Éjszaka Greta az ágyban fekve Einar mellkasára tette a karját. A bükkfából készült ágyat

    gyanyjától kapták nászajándékba. Lehetett volna valamivel nagyobb is – de nyilvánvalóan a Welád tagjaira méretezték, akik közül talán csak Einar apja volt termetes ember. Az évek során

    zzászokott, hogy átlósan kell aludnia benne, úgy, hogy a lábait rápakolja Einar lábára. Időnként, aelyei támadtak azzal az élettel kapcsolatban, amit kialakított magának Dániában, úgy érezte mntha kislány volna, és Einar, a porcelánbaba arcú, szép lábú Einar lenne a legkedvesebb játék

    mikor aludt, Einar csücsörített, és csillogott az ajka. A haja girlandként vette körül az arcát. Greta tudta volna számolni, hány éjszakán keresztül figyelte a férjét, álmában verdeső, hosszú szempilláAz éjszakák mélyén a hálószobájuk csendes volt, csak a Bornholmba – arra a balti-tengeri sz

    onnan Greta nagyanyja származott – induló komp kürtje hallatszott. Greta egyre többször virrayre többször gondolt Lilire, egyszerű arcára, remegő, mégis dacos felső ajkára, meg a barna szei állandóan úgy csillogott, hogy képtelenség lett volna megmondani, sírva fakad-e a köveanatban, vagy sem. Lili húsos kis orrára gondolt, ami miatt úgy nézett ki, mint egy kislány, aki mét bele egészen egy nő testébe.Liliről kiderült, hogy még Einarnál is félénkebb. Legalábbis eleinte az volt. Lehajtotta a fejét, azélt, és időnként túl feszült volt ahhoz, hogy megszólaljon. Amikor feltettek neki valamilyen egydést (például: „Hallottál arról a rettenetes tűzesetről, ami a Grönlandi Kereskedelmi Tá

    kkjánál ütött ki?”), szótlanul meredt Gretára vagy Annára, aztán elfordította a fejét. Szeretett eneteket írni, amiket aztán a lakás különböző pontjain helyezett el; képeslapokat vásárolt a Tkapuja előtt áruló vak asszonytól, ezekre írt, ezeket dugdosta be a kőrisfa ruhásszekrény oldalábaeta festőállványának pereme alá.De senkit sem fogok ismerni a bálon! Szerinted tényleg elmenjek? Nem arcátlanság itthon h

    nart? Tényleg nem bánja?És egyszer:Nem hiszem, hogy elég szép vagyok. Kérlek, adj tanácsot!Greta válaszolt az üzenetekre, a céduláit a gyümölcsöstálnak támasztotta, mielőtt elhagyta a lakás

    Késő. Már mindenkinek szóltam, hogy jössz. Kérlek, ne aggódj, mindenki úgy tudja, hogy Lis, mint Einar kekfogi unokatestvére. Páran megkérdezték, szükséged van-e kísérőre, de azt fele

    m feltétlenül. Nem baj, ugye? Úgy gondoltam, erre még (remélem, ez a leghelyesebb kifejezéssz készen.Esténként Einar és Greta a barátaival vacsorázott a Nyhavns Kanal melletti kedvenc éttermü

    nar egyszer-kétszer becsiccsentett, ilyenkor nagy hangon a kiállításai sikeréről beszélt – úgy kérkár egy gyerek.

    – Az összes képet megvették! – mondta, és ilyenkor Carlisle-ra emlékeztette Gretát, aki ugyyanilyen lelkesen és lelőhetetlenül áradozott a jó geometriaosztályzatáról vagy egy új barátjáró

    ghökkentően jóképű.Einar monológját hallgatva Greta időnként zavarba jött; amikor szóba került a pénz, megpróbá

    afigyelni. Végül is. Mit lehet erről mondani? Vajon eljátszhatják, hogy ennek egyikük számáraentősége? Az asztal túlsó oldaláról, a tálcán heverő, olajos, lecsupaszított lazacszálkák fölött mnarra. Soha, egyszer sem beszélt a férjének arról az összegről, amit akkor kapott az apjától, aniába utazott; nem beszélt arról az összegről, amit minden narancsszezon végén átutalndmandsbankenben fenntartott számlájára. Nem, nem önzőségből hallgatta el, hanem azért, mertott, hogy ennek a sok pénznek a hatására átváltozna valaki mássá – olyasvalakivé, akinsaságában nem érezné jól magát. Egy nap megvásárolta az egész bérházat, az Özvegyházat. Már

    gy megtette, és azóta sem volt képes elmondani Einarnak, aki minden hónapban bevitte a lakló csekket a Landmandsbankenbe, minden hónapban átnyújtotta a tisztviselőnek, és mindig lá

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    20/188

    ta, milyen kelletlenül teszi ezt. Greta tisztában volt vele, hogy hibát követett el, de fogalma sema, hogyan hozhatná helyre a dolgot.Einar, amikor izgatottá vált, az asztalra csapott az öklével, a haja az arcába omlott; az ingg

    tnyílt, felfedve rózsaszín mellkasát. Egyetlen gramm zsír sem volt a testén, kivéve a mellét, amt és olyan kicsi, akár egy kukoricagombóc. Greta ilyenkor megpaskolta Einar csuklóját, megpéerőltetni egy kis aquavitet – nagyjából úgy viselkedett, mint vele az anyja, amikor a Valley

    ubban egymás után rendelte magának a koktélokat. Ám Einar nem vette az adást, az ajkához emcsú poharat, és úgy mosolygott az asztaltársaságra, mintha valamiféle igazolást vagy helyeslést

    ük.Einar, fizikai adottságait tekintve, különleges ember volt; Greta ezt biztosan tudta. Akkor is

    ndolt, amikor Einar inge még jobban szétnyílt, annyira, hogy az asztal körül ülők megpillanthallkasát, ami olyan obszcénnek hatott, mint egy kislányé, akit pár nap választ el a pubertástól.ával, porcelán simaságú állával meglehetősen elbizonytalanító látványt nyújthatott. Időnként önyörű volt, hogy a Kongens Have-i idős asszonyok a törvényt megszegve tulipánt szedágágyásokból, és odanyújtották neki. Az ajka rózsásabb volt, mint az a rózsaszínű festék, amit Gagasin du Nord második emeletén vásárolt.

    – Mondd meg nekik, miért nem leszel ott a bálon – mondta Greta egy este, vacsora közben. t, a szabadban felállított asztalnál, fáklyafénynél ettek. Korábban a csatornában összeütközött kétéjszakának kerozin- és deszkaszaga volt.– A bálon? – kérdezte Einar oldalra billentve a fejét.– Greta azt mondja, hamarosan megérkezik a jütlandi unokatestvéred – mondta Helene Albec

    kárnőként dolgozott a Grönlandi Kereskedelmi Társaságnál. Helene nagyon jól nézett ki a kishájában. Egyszer, amikor a kelleténél jóval többet ivott, megfogta és az ölébe húzta Einar kezét.enállt, azonnal visszarántotta a kezét; ez nagyon tetszett Gretának, aki a résnyire nyitva hnyhaajtó mögül nézte őket.

    – Az unokatestvérem? – kérdezte Einar zavartan. A felső ajka fölött kiütött a veríték.Ezt követően úgy hallgatott, mintha elfelejtett volna beszélni.

    A jelenet nemegyszer megismétlődött. Amikor Greta valamelyik barátjuk vagy akár Anna előtt zta Lilit, Einar csodálkozó arcot vágott, úgy viselkedett, mintha fogalma sem lenne róla, ki az a Li

    Einar és Greta sosem beszélt erről a gyerekes értetlenkedésről: „Milyen Lili? Ó, igen, Liokatestvérem? Ja, igen, az unokatestvérem. Lili.” Az első eset utáni napon megismétlődött a dologt, mintha kettejük kis titka valójában csak Greta titka volna; mintha ő mesterkedne valamiben Einagött. Greta fontolóra vette, hogy nyíltan megbeszéli a kérdést a férjével, de aztán úgy döntött, mzi. Talán attól félt, hogy ezzel összezúzná az önérzetét vagy esetleg attól, hogy Einar zokon vennébeleavatkozik az ügyeibe. Lehet, hogy leginkább attól tartott, hogy Lili örökre eltűnne, elmenekül

    gyedül maradna az Özvegyházban.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    21/188

    HARMADIK FEJEZET

    nar apja csődbe jutott gabonatermelő, a Hangás Megműveléséért Szövetség kizárt tagja volt. Élször akkor hagyta el az anyja kékfogi tanyaházát, amikor felment Skagenbe, Dánia „ujjhegyére”ozza a menyasszonyát egy műhelyből, ahol halászhálókat javítottak. A kikötő egyik hínár

    gadójában szállt meg, és hajnalban arra ébredt, hogy megnősült. A második – és egyben utolsó – zakára, amit távol töltött Kékfogtól, akkor került sor, amikor visszatért Skagenbe a felesége testé

    kockás takaróba bugyolált csecsemővel, Einarral. Mivel a fagy miatt túlságosan kemény volt ahoz, hogy sírgödröt ássanak, Einar anyjának testét becsomagolták egy megtisztogatott halászhjd, mint egy horgonyt, leeresztették a jeges tengerbe. Egy héttel korábban egy nagy, szürke hemosta a Kattegatba a hínártetejű fogadót, ezért Einar apja ezúttal a hálójavító műhelyben alsdás kampóstűk és a zsinórok között, egy olyan szobában, ahol halványan jelen volt Einar anyegzetes kankalinillata.Einar apja magas és gyenge férfi, saját finom csontozatának áldozata volt. Botra támaszkod

    orokba kapaszkodva járt. Amikor Einar kicsi volt, az apja olyan betegségek miatt esett ágynak, adoktor egyszerűen ritkának nevezett. Napközben, amikor aludt, Einar sokszor felosont a szobájá

    fiú figyelte az apja szája sarkában összegyűlt nyálhabot, a lélegzetvételek alkalmával megborékokat. Einar lábujjhegyen előreóvakodott, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse az apja atjeit. Mindig ilyen hajat akart, ami annyira sűrű, hogy az ezüstfésű olyan szépen megáll benne, ahonyhaj a karácsonyfa tüskés ágain. Ám még ennél a hajnál is csodálatosabbnak találta azegségét, a titokzatos kórságot, ami elszívta a férfi erejét, ami miatt tojás formájú szemgolyója temályossá és lággyá vált, ami miatt megsárgultak és törékenyek lettek az ujjai. Einar gyönyörűnekapját – a férfit, akinek egy hasznavehetetlen, ziháló, rossz szagú testkagylóban kellett élnie, akbadulhatott abból a testbörtönből, ami sehogy sem akart úgy működni, ahogy szerette volna.Voltak napok, amikor Einar bemászott a kis bükkfa ágyba, és bebújt a pehelydunyha alá. A nagy

    unyhán lévő lyukakat kis, borsmentás mézgagolyókkal foltozta be, ezért az ágynak friss és zöldt. Einar a fejét a párnába fúrva feküdt, a kis II. Edvard összegömbölyödött közte és az apja közér farkával a lepedőn dobolt. A kutya időnként nagyot szusszant és felsóhajtott, néha horkolt is.

    yanezt tette. Azért tette ezt, mert tudta, hogy az apja mennyire szereti Edvardot, és azt akarta, hogyanúgy szeresse.

    Einar ott pihent, és érezte az apja csontjaiból, a hálóing alól kiálló bordáiból áradó erőtlen melefi torkán lüktettek a zöld erek a megerőltetéstől. Einar megfogta az apja kezét, és addig tartotta, gyanyja, a parányi, zömök asszony be nem lépett az ajtón, hogy elzavarja őt mellőle. „Csak rontapotán” – mondta a nagyanyja, akinek rengeteg dolga volt a földekkel meg a sajnálkozó szomszédk rendszeresen megjelentek, hogy segítsenek a fia ápolásában.

    Ám annak ellenére, hogy csodálta, Einar neheztelt is az apjára, időnként pedig, amikor a mocstt, amikor az ásójával a tőzeget hasogatta, átkozta is őt. Az apja betegágya melletti asztalon ott v

    yjáról készült, ovális dagerrotípia. A képen az anyja szeme ezüstös volt, a haját úgy fonták a fejentha valami koszorú lenne. Valahányszor Einar kézbe vette a dagerrotipet, az apja kikapta a kezéb

    mordult: „Megzavarod!” Az ággyal szemközt állt a kőrisfa szekrény, amelyben Einar anyjának ották. Minden pontosan úgy volt, ahogy az asszony hagyta azon a napon, amikor megszülte gyermfiókban ott voltak a szépen összehajtogatott szoknyák, amiknek a szegélyébe kavicsot varrtak, hobenjenek fel a szélben. Egy másik fiókban a gyapjú alsóneműk feküdtek, mindegyik olyan szürkár az ég. A vállfákon néhány prémszegélyes gabardinkabát lógott, és ott volt Einar anyjának es

    hája is – már egészen megsárgult, és egy olyan selyempapír takarta, ami rögtön széttöredezett,

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    22/188

    ber hozzáért. Az egyik fiókban volt még egy húzózsinóros táska is, amire csörostyángyöngyöket varrtak, meg volt egy fekete kámeabross, meg egy aprócska, foglalatba illémánt is.

    Einar apja időnként, amikor egészségrohama volt, elhagyta tanyaházat. Egy nap, amikor hazatértcskát beszélgetett a szomszédnál, a konyhaasztal mellett –, a hétéves, korához képest igeócska Einart a ruhásszekrény előtt találta. A nyakában borostyánlánc volt, a fején meg egy sárgi úgy nézett ki rajta, mintha nem is sál, hanem hosszú gyönyörű hajzuhatag volna.A férfi arca elvörösödött, a szemgolyója mintha belesüppedt volna a koponyájába. Einar kihall

    höt az apja reszelős lélegzéséből. „Ilyet nem csinálhatsz! – mondta a férfi. – A fiúk nem csinálhet!” „De miért nem?” – kérdezte a kis Einar.Einar tizennégy éves volt, amikor az apja meghalt. A sírásók a szokásos összegnél tíz koro

    bet kértek, hogy kiássák a szokásosnál jóval hosszabb gödröt, amiben elférhetett a koporsó. A temvarán a nagyanyja – aki már valamennyi gyermekét eltemette – egy kis, bádogfedeles füzetetnarnak. „Ebbe írd le a gondolataidat” – mondta. Az asszony kerek és lapos, csészealjra hasonlító lt a megkönnyebbülés, amit amiatt érzett, hogy beteges, semmire sem jó, már számára is csakentő fia végre-valahára eltávozott. A füzetke nagyjából akkora volt, mint egy játékkártya, a gerinsített bőrszalag végén egy lapis lazuli ceruza lógott. Einar nagyanyja egy alvó porosz katonától még akkor, amikor az 1864-es háború során a Német Konföderáció megszállta Jütlandot. „Elv

    e a füzetet, azután lelőttem” – mondogatta az asszony, miközben vajat köpült.Kékfogat{1}  Dánia egyik első királyáról nevezték el. Senki sem tudta, mikor alapították, vagy

    nnan érkeztek a lakói, bár létezett néhány legenda a grönlandi telepesekről, akik feladták a próbálon a sziklás vidéken, és itt eresztették el a birkáikat, hadd legeljenek. A település valójában csaucska volt a lápvidék közepén. Kékfogban mindig minden nedves volt: a lábak, a kutyák, sőt tavg a szőnyegek és a házak falai is.A felázott földre pallókat fektettek le, ezeken lépkedve lehetett eljutni a főútra, és az azon túl el

    bonaföldekre. A pallók minden évben mélyen belesüllyedtek a talajba. Májusban, amikor pikkely méretű darabkákra olvadt szét, a kékfogi férfiak kiemelték a deszkákat, hogy az

    lárdabbnak látszó, sárgás földfoltokra fektessék vissza őket.A kis Einarnak volt egy barátja, Hans, aki a falu szélén, egy hatalmas téglaházban lakott. A körn

    ször nekik volt telefonjuk. Egy nap, még azelőtt, hogy összebarátkoztak volna, Hans egy őre fgengedte Einarnak, hogy felemelje a kagylót. Einar semmit sem hallott, csak valami recsegős csa lenne valaki, akit felhívhatnál, megengedném neked, hogy telefonálj” – mondta Hans, majd á

    nar vállát, és szelíden megrázta a fiút.Hans apja báró volt. Az anyja, aki szorosan befonva hordta őszes haját, csak franciául beszélt

    ns arcának alsó felét szeplők borították; Einarhoz hasonlóan kisebb volt a többi fiúnál, ám Eientétben reszelés, érdes hangja volt, és mindig úgy beszélt, olyan gyorsan, ahogy az izgatott

    ktak, azok, akik ugyanolyan lelkesen és magabiztosan szólítják meg a legjobb barátjukat, a kovelőnőjüket és a vörös orrú iskolamestert. Hans olyan fiú volt, aki esténként, lefekvés után azludt, kimerültén és boldogan, hirtelen még a mocsárnál is csendesebbé válva. Einar tudta ezt, amével látta, mert jó néhányszor odaát, a villában töltötte az éjszakát. Ő nem bírt így elaludni, sonalig csak feküdt – izgalmában még a szemét se bírta lehunyni.Hans két évvel idősebb volt nála, de ez nem sokat számított. Tizennégy éves korában a

    yidősökhöz képest kicsinek számított, de még így is magasabb volt Einarnál. A feje valahogy tút a testéhez képest, de ettől még csinos maradt. Az akkor tizenkét éves Einar úgy látta, snőttesebb, mint bármelyik másik fiú az ismerősei közül. Hans megértette a világot irányító felnő

    ta, hogy nem igazán szeretik, ha a fejükhöz vágják saját következetlenségüket. „Ne, ne… Ne mmit!” – tanácsolta, amikor Einar apja, aki szinte állandóan panaszkodott és nyűgösködött amiatt

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    23/188

    yban kell feküdnie, lerúgta magáról a dunyhát, és odarohant a teáskannához, amikor Bohr asszonynge asszony megállt egy kis pletykálkodásra. De például azt is Hans javasolta (szokása szerinzeszorította az ujjait, hogy a keze olyan lett, mint egy hal uszonya), hogy Einar ne mondja el az ap

    gy festő akar lenni. „Lehet, hogy meggondolod magad, aztán megint és megint. Miért idegesesmivel?” Hans, miközben beszélt, egymáshoz szorított ujjaival megérintette Einar csuklóját, aására Einar karján felálltak a kis, fekete szőrszálak, és lúdbőrös lett az egész karja. Mivel Hansndent tudott, Einar úgy gondolta, biztos igaza van. „Az álmainkat nem kell megosztanunk másokndta Hans egy nap, amikor megmutatta Einarnak, hogyan tud felmászni a mocsár peremén álló gyfára. A fa gyökerei rejtélyes módon egy szikla köré fonódtak, ami olyan fehér volt, és úgy telllámló pöttyökkel, hogy napsütéses napokon nem is lehetett ránézni. „Én például el fogok menni rizsba fogok menni, de senkinek sem beszélek róla. Ezt megtartom magamnak. Egy nap eltűnök, éskor majd mindenki megtudja” – magyarázta Hans, miközben fejjel lefelé lógva hintázott az egyikinge a nyakára csúszott, elfedve a szegycsontja alatt növekedésnek indult szőrszálakat. Ha

    reszti a lábával azt az ágat, vagy ha véletlenül lecsúszik róla, egészen biztos, hogy elsüllyed azgyborgó iszapban.

    Hans persze nem veszett bele a mocsárba. Mire Einar tizenhárom éves lett, Hans volt a leátja. Ez meglepte Einart, aki igazság szerint legfeljebb csak gúnyos megjegyzéseket várt volnan fiútól, mint Hans. De nem, Hans nem gúnyolódott, sőt teniszezni hívta Einart a villájuk mjefüves pályára, aminek a vonalait porcukorral jelölték ki. Amikor rájött, hogy Einar nem igazát kezdeni a teniszütővel, elmagyarázta neki a bíráskodás lényegét, és kijelentette, hogy a pálykkal fontosabb személy, mint a játékos. Egy délután aztán az egyik bátyjával (négyen voltak testvy döntött, hogy meztelenül fognak teniszezni. Az anyjukat akarták ezzel megbotránkoztatni. vetterben üldögélt egy zuzmós kövön, az alatt a rózsaszínű papírernyő alatt, amit Hans állítoejezetten annak érdekében, hogy védje őt a naptól. Einar megpróbált objektíven bíráskodni, bázte, nem igazán készült fel a dologra; nem is nagyon tudott mást csinálni azon kívül, hogy sőzni Hansnak. Ott ült a számára kijelölt kövön, és bekiáltotta a pontokat („Negyven-semmi Hansogatás Harisnál…”), Hans meg a testvére pedig ott rohangált a perjefüves pályán, a labdát ker

    közben vidám, rózsaszínű péniszük úgy himbálózott ide-oda, mint a schnauzerek farka. A látvnarnak egyre inkább arcába szökött a vér a rózsaszínű papírernyő alatt, de aztán Hans végre megmérkőzést. Amikor elindultak a ház felé, Hans átölelte Einar vállát.

    Hansnak volt egy papírból és balsafából készített papírsárkánya, amit Berlinből hozott neki a bngeralattjárót formázott, és Hans imádta röptetni, imádta, ahogy felkúszik az égre. Szeretett hüdni a lucernásban, szerette nézni a mocsár fölött lebegő papírsárkányt – az orsót, amire a zsinetekercselve, ilyenkor a térdei közé szorította. „A császárnak is pontosan ilyen papírsárkánya vndta egy fűszálat rágcsálva. Megpróbálta megtanítani Einarnak a sárkányröptetést is, ám Einar két elkapni a megfelelő légáramlatokat. A rizspapírból készült sárkány meg-megült egy széllö

    után lezuhant a földre; Einar látta, hogy Hans arca ilyenkor fájdalmasan megrándul. A fiúk a fverő sárkányhoz rohantak; Einar szabadkozni kezdett: „Nem tudom, mi történt, Hans. Ne harans pedig felemelte a papírsárkányt, lesöpörte róla a piszkot, és megállapította: „Épp olyan jó, mrában!” Einarnak nem sikerült megtanulnia a sárkányröptetést. Egyszer, amikor mindketernásban feküdtek, Hans odaszólt neki: „Fogd! Te irányítod.” Einar a térdei közé szorította az

    után végigheveredett a füvön. Erezte a háta alatt a gödröket és a göröngyöket. Valahányszor a sátott a zsinegen, az orsó fordult egyet, Einar pedig homorítani kezdett. „így, így – mondta Hansdeiddel irányítsd.” És Einar egyre jobban ráérzett, mit kell csinálnia a forgó orsóval. A papírsályedt és emelkedett a légáramlatokon. A fiúk nevettek; az orruk leégett a napon. Hans megcsiklan

    nar hasát egy nádszállal. Einar arca olyan közel került Hanséhoz, hogy érezte a fűszálat rágcsáeletét. Szeretett volna közelebb feküdni Hanshoz, olyan közel, hogy összeérjen a térdük, és úgy é

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    24/188

    ban a pillanatban Hans is nyitott mindenre. A hátán fekve közelebb kúszott hát a legjobb barátjzben az égről az egyetlen felhősáv is lehámozta magát, a nap sugarai akadálytalanul jutottakukhoz. És akkor, ahogy Einar közelebb tolta csontos térdét Hans térdéhez, hirtelen egy áramlat megrántotta a papírsárkányt. Az orsó kicsúszott Einar térdei közül. A fiúk tehetetlenül ngy a tengeralattjáró-sárkány elvitorlázik a fák fölött, először felemelkedik, de aztán zuhanni keecsapódik a mocsár fekete közepébe. A mocsár úgy nyelte el a papírsárkányt, mintha egy darab lett volna. „Jaj, Hans!” – kiáltott fel Einar. „Semmi baj – suttogta döbbenten Hans. – Dendd az anyámnak!”Az azt megelőző nyáron, hogy Einar apja meghalt, a két fiú Einar nagyanyjának tőzegmohaf

    szott, a sár keresztülszivárgott a bakancsukon. Meleg volt, a délelőtt nagy részét odakint töltötték.telen megérintette Einar csuklóját, és így szólt: „Einar, kedves Einar, mi lesz ebédre?” Már délfeidő, és Hans senkit sem ismert a tanyaházban kivéve Einar apját, aki szokás szerint ott párn

    polcolva ült az ágyában, és aludt.Hans akkorra már növésnek indult. Tizenöt éves volt, a teste valahogy hozzáfejlődött a fejéhez

    dig is nagynak számított. A torkán megjelent az ádámcsutkája, és már sokkal magasabb venhárom éves Einarnál, aki jó ideje ugyanakkora maradt.

    Hans a tanyaház felé húzta Einart. A konyhában leült az asztalfőre, és a gallérjába gyűrt egy szalnar még soha életében nem főzött, ostobán méregette a tűzhelyet. „Gyújts tüzet. Forralj egy kis bj bele pár szem krumplit meg egy ürücombot!” – mondta Hans halkan, majd addig csikorgós htelen lágyabbá változott: „Einar. Csináljunk úgy, mintha!”A kályhacső mellé bevert szegről leakasztotta Einar nagyanyjának kötényét. Odavitte a kisebb fi

    erekára kanyarította. Megérintette Einar tarkóját, de úgy, mintha lenne ott egy hajfonat, amit félrznia. „Még sosem játszottál ilyet?” – kérdezte súgva. Einar forrónak és valahogy krémesnek érngját. Hans rövidre vágott körmei Einar nyakához értek. Szorosabbra, még szorosabbra húzta a knórját, de annyira, hogy Einar kénytelen volt kihúzni magát, kénytelen volt előrefeszíteni a bhoz, hogy levegőhöz jusson.

    És az volt az a pillanat, amikor Einar apja betámolygott a konyhába. A szeme kiguvadt, a

    erekedett. Einar érezte, hogy a kötény a lábaihoz hullik. „Hagyd békén azt a fiút!” – A férfi Helte a botját.Becsapódott az ajtó, a konyha hirtelen sötétté változott és összezsugorodott. Einar hallotta,

    ns végigcaplat a sáron; a mocsár felé tartott. Hallotta apjának ziháló légzését, aztán az arcán érmény pofont. Azután, a mocsárból, a békalencsés pocsolyákon és a tőzegmohamezőkön túlutánon keresztülvitorlázva eljutott hozzá Hans hangja.A barátja egy dalocskát énekelt:

    Volt egyszer egy öregember,

    odakünn élt a mocsárban,volt neki egy kicsi fia,meg egy lusta kutyája.

  • 8/17/2019 David Ebershoff - A Dan Lany

    25/188

    NEGYEDIK FEJEZET

    reta a tizennyolcadik születésnapját a Princess Dagmaron, a hajó korlátja mellett gubbasztva töhentessel történt incidens nyara óta nem tért vissza Kaliforniába. Ami-kor eszébe jutott a dombonérre meszelt téglaház, amelyből csodálatos kilátás nyílt a sasfészkeknek otthont adó Arroyo Sikor arra gondolt, napnyugtakor hogyan válik bíborszínűvé a San Gabriel-hegység, szétáradt benálkozás.

    Tudta, az anyja azt szeretné, ha összebarátkozna a barátnői lányaival: Henriettával, akinek a csSegundo környékén, az óceán partján felfedezett olajmezőket birtokolta; Margarettel, akinek a csy újság tulajdonosa volt; Dottie Anne-nel – az ő a családjáé volt a legnagyobb kaliforniai ranch (gelestől délre lévő birtok nem sokkal volt kisebb, mint Dánia területe). A szülei azt várták Gregy viselkedjen úgy, mintha közülük való lenne, mintha sosem ment volna el, mintha éppen olyaniforniai nő volna, amilyennek született: okos, iskolázott, jól lovagló és csendes. Karácsony

    dászklubban szokás szerint megrendezték a bált, amelyen az elsőbálozó lányok fehér organdiruhákukban albínó mikulásvirágokkal vonultak le a lépcsőn. „Ó, milyen szerencsésen alakult, hogy

    korra érünk vissza Pasadenába, amikor bemutatkozhatsz a társaságnak!” – Greta anyja a Pri

    gmar fedélzetén naponta elmondta ezt, és mindig kuncogott hozzá. „Hálát adok Istennek a németekA dombon álló házban Greta szobájának volt egy boltíves ablaka, amelyen keresztül a hátsó pág az őszi forróság miatt kissé bebarnult szirmú rózsákra lehetett kilátni. A fényviszonyok kivtak, ám a szoba kicsinek bizonyult ahhoz, hogy festeni lehessen benne. Greta két nap eltedokolni kezdett; olyan érzése támadt, mintha a háromszintes ház, amelynek hátsó lépcsőjén állalani lehetett a japán szobalányok fatalpú szandáljának kopogását, megfojtja a képzeletét. „Aszáj visszamennem Dániába, méghozzá azonnal. Holnap lenne a legjobb! Itt én valahogy nem fé

    űk nekem ez a hely – panaszkodott. – Lehet, hogy neked és Carlisle-nak jó itt, de én úgy érzem, sm tudok csinálni ezen a helyen. Úgy érzem, mintha elfelejtettem volna festeni!”

    „De Greta, kedvesem, ez lehetetlen! – mondta az anyja, aki-nek a figyelmét akkoriban az kötögy az istállót átalakíttassa garázzsá. – Hogy lehet szűk valakinek Kalifornia? Hogyan is hasonlía helyet ahhoz a parányi Dániához!” Greta apja átküldte a Királyi Tudományos Irányítás Társ

    al publikált statisztikai kimutatások egyikét. Greta egy teljes hetet töltött el a dokumulmányozásával, önsajnálattal és vágyakozással nézegette az adatokat, a grafikonokat: előző niában 1 467 000 disznó és 726 000 birka volt. A baromfik száma 12 000 000 volt. Elolvaatsorokat, azután a boltíves ablak felé fordította a fejét. Megtanulta a számokat, biztos volt bennemarosan szüksége lesz rájuk, bár fogalma sem volt, hogy miért. Ismét próbát tett az anyjánál: hetnék vissza? Jottányit sem érdekel, mit mondanak a németekről!”Magányos sétákat tett az Arroyo Secóban, végigment a száraz folyómederben, ahol madarak pró

    et találni maguknak. A föld ősszel felperzselődött, a zsályafűből, a mustárbokrokból, a siendulából és a liliomokból, mindenből csak megbámult növénycsontvázak maradtak, a bmések szárazan zizegtek az ágakon. A kaliforniai levegő olyan száraz és forró volt, hogy Gretzte, szétrepedezik a bőre. Ahogy végigsétált a homokos folyómederben, szinte érezte, ahol az ogreped és vérezni kezd a nyálkahártya. Egy pocok rohant át előtte – megérezte a magasban kyom jelenlétét. A tölgyek levelei szárazan remegtek a szellőben. Greta a szűk koppenhágai utndolt, ahol a zömök épületek úgy kuporognak a járda mellett, mint a vénemberek, akik félnek lelgalmas úttestre. Einar Wegenerre gondolt