ETIKA A jó életről szóló tanítás
Papp Tibor
2012.
2
„Amit egynek a legkisebbek közül tesztek,
azt nekem teszitek”
Mt 25,40
3
BEVEZETÉS 7
ALAPOK 14
AZ ETIKA FOGALMA 14
AZ ETIKA FELADATA 16
AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS 18
AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE 20
KÉRDÉSEK 23
AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE 24
1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE 24
2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI 27
3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 30
4. ÖSSZEGZÉS 34
KÉRDÉSEK 36
A KINYILATKOZTATÁS ETIKAI DIMENZIÓJA 38
KÉRDÉSEK 40
AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA 42
A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA 42
ANTROPOCENTRIZMUS 52
KÉRDÉSEK 54
4
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA 56
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA 56
ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN 58
ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA 59
ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA 61
KÉRDÉSEK 62
SZABADSÁG 63
AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN 67
A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI 70
AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK 71
A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI 73
„ELŐNYSZABÁLYOK” 78
CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN 81
CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL 83
CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL 85
KÉRDÉSEK 88
A LELKIISMERET 90
A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN 92
A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN 102
A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE 104
A LELKIISMERET KÉPZÉSE 110
KÉRDÉSEK 118
5
A CSALÁD 121
A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA 121
A CSALÁD LÉNYEGE 128
A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI 134
SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK 137
A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI 143
KÉRDÉSEK 145
ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN 146
AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA 152
KÉRDÉSEK 157
GYÓGYÍTÁS A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET SZERINT 159
AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE 159
AZ ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGÁNAK
TÜKRÉBEN 163
A JOG VÁLASZKERESÉSE 172
AZ ABORTUSZ 176
KÉRDÉSEK 180
A GAZDASÁGRÓL 182
A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT 183
KÉRDÉSEK 189
DOKUMENTUM 191
6
FORRÁSOK 196
IRODALOMJEGYZÉK 198
7
BEVEZETÉS
A szociális munka különösen sokszor kerül kérdések elé,
hiszen nehéz döntéseket kell hozni a mindennapokban.
Sok érdek ütközik a munka folyamán – talán több mint más
hivatások gyakorlásakor. Hiszen figyelembe kell venni a
munkaadót, a munkatársakat és természetesen
megkülönböztetett figyelemmel kell fordulni mindazok
felé, akik a segítségünkre szorulnak. Sok félreértést kell
elkerülnie a szociális szférában dolgozónak, ezért nem
maradhat védelem nélkül. De milyen vezérfonal létezik,
hogy a helyeset a helytelentől, vagy a jót a rossztól
megkülönböztesse?
Döntést hozni azt jelenti, hogy a különböző érdekeket –
értékeket mérlegelni kell. De melyik érdek, kinek az
elsőbbsége esik nagyobb súllyal a latba? Itt segít az etika.
De ez a rendkívül fontos tudomány a mindennapi életben
még nincs annyira meggyökerezve, ahogy az elvárható
lenne. Ez elegendő ok arra, hogy a képzésben helye és
szava legyen az etikának, az erkölcsnek. Hiszen sokszor
látjuk, hogy a professzionális munka magában még lehet
nagyon lelketlen, és akkor az eredményessége is kevésbé
érzékelhető. A másik végletet nem is említve, hiszen a
szaktudásra támaszkodó és csak abból támpontot kereső
orvosok, akiknek az erkölcse távol van az emberitől (náci,
emberekkel kísérletező orvosok) – hihetetlen károkat
okoztak a történelemben. A szaktudás a határokról, a tudás
használatának hogyanjáról nem képes segítséget adni.
Az etikát általában a jó, a helyes, az igazságos fogalmakkal
hozzuk összefüggésbe – és ez nagyjából jól is van így. De
8
mennyire tiszta ezen fogalmak tartalma a hivatásban, a
szakmai életben? A szociális munka sokak szerint „per se”,
eleve jó, helyes és igazságos. A kérdés úgy is feltehető, hogy
a szociális szférában dogozók nem nemes és emberi
motivációból tesznek meg mindent, ami a munkájukkal
kapcsolatos? Jó, helyes és igazságos – ezek egészen
egyértelmű dolgok az életnek ezen a területén. Vagy
mégsem?
Komplikálttá akkor lesz a dolog, ha az a kérdés merül fel,
hogy mit jelent a jó és a helyes. Sokan állítják, hogy meg
sem kellene ezt kérdezni, hiszen elvont fogalmakról van
szó, amit nem képesek vagy nem akarnak megérteni.
Mégis, mindenki érzi, hogy nagy szükség van az etikára –
mert tudjuk, hogy az életben számtalanszor találkozunk
olyan dolgokkal, melyek nem egyértelműek. Az etika éppen
ezt tanítja: semmi sem olyan egyértelmű, mint amilyennek
látszik. Bármilyen cselekvést lehet etikai szempontból
vizsgálni, a látszólag semlegeseket is. Ha valaki televíziót
néz, az látszólag nem egy „súlyos” tett. De ha
megkérdezzük, hogy mikor és mit néz, milyen más
cselekvés helyett ül a TV előtt – akkor máris olyan
kérdések merülnek fel, melyek erkölcsileg megítélhetőnek
állítják be ezt az egyébként egészen hétköznapi tettet.
Az etika a jó élet és cselekvés tanítása, az emberi értékek,
normák és célok tana. Mert nem lehet jó és beteljesült az az
élet, mely nem a jóra irányul. A szociális munka etikája
mindenekelőtt a jó hivatásbeli vagy szakmai cselekvést
tartja szem előtt.
9
A jó szociális munka elsősorban a szolgált személyek
emberi méltóságának megőrzésére és – főleg, ha
szociálpedagógiáról van szó, akkor – fejlesztésére irányul.
Emiatt a szociális munka egy alapvetően humánus
foglalkozás. Ez azt jelenti, hogy az életet és a társadalmat
az emberi méltóságnak és a személyiség
kibontakoztatásának megfelelően kell alakítani a képzés és
a nevelés eszközeivel.
A szociális területen dogozók hivatásbeli hétköznapjaikban
állandóan etikai kérdésekkel konfrontálódnak, és
megfelelően reagálniuk kell az eseményekre. Találkoznak
idősekkel, akik teljesen elszigetelve élnek, nem ritkán
kétségbeesések között. Dolgozni fognak drogosokkal,
fiatalkorúakkal, akikről nyilatkozniuk kell. Gyermekekre
kell vigyázniuk, nevelniük kell őket, felelősek lesznek
értük. Látni fogják az erőszak sokféle formáját, tanácsot
kell adniuk állapotos nőknek stb. Mi felel meg az emberi
méltóságnak? Kit kell védeni a konfliktushelyzetekben? A
szülő jogai megelőzik a gyermek testi-szellemi
sértetlenségre való jogát?
Az etikai kérdések itt egészen konkréttá válnak. Bár
társadalmi kérdésekről van szó, érezzük a kliensekkel
szembeni viselkedés konkrétumait is. Mindehhez jön még,
hogy a munkatársakkal szemben is felmerül a tolerancia, a
distancia és a felelősség kérdése.
Melyek az etikai alapok a hivatásbeli cselekvéshez?
Mindenki tudna erre választ adni – egy személyes,
10
szubjektív választ. De kell lennie általános érvényű
válaszoknak is.
Az etikus cselekvés, mint értékorientált kölcsönhatás a
segítő hivatások esetében egy középponti momentumot
mutat. Az ilyen cselekvés azzal tűnik ki, hogy a célok és a
hozzájuk vezető utak szándékuk szerint is vizsgálat tárgyát
képezik: „Milyen célról van szó, amit követni kell?”
A válságok, melyek a mai korra annyira jellemzőek, s
melyek azt mutatják, hogy az emberiség történelmének
több szempontból is fordulópontjaihoz érkeztünk – szóval
a válságok okai között egyre többen látják az etika
válságát, vagy sokkal helyesebb, ha azt mondjuk, hogy az
etika hiányát. A modern társadalmakban a régóta elismert
etikai alapelvek sokat veszítettek érvényességükből.
Például a gazdaságetikában a másik elismerése.
Mindez a szociális szférában is érezhető. Mi lehet ennek az
oka? A világ feletti technikai rendelkezés növekedése a
szociális területet sem hagyta érintetlenül. Ebben új,
rendkívül komplex problémák merülnek fel, melyek
differenciált döntéseket kívánnak, és emiatt elvont elvek
kizárólagos használatával nem elégedhetnek meg.
Miért kell etikusan viselkednie egy ezen a területen
dolgozónak? Talán azért, mert olyan emberekkel
foglalkozik, akik jobban rá vannak szorulva a támogatásra,
akik támadhatók és emiatt sebezhetőbbek is, mint mások.
Ha abból indulunk ki, hogy az ember és kapcsolatai,
melyekben él, minden érték kiinduló pontja – és
ugyanakkor tudjuk, hogy ezek az emberhez kötött értékek
11
a szociális munka „pácienseinél” veszélyeztetve vannak,
akkor az etikai elvek megkövetelése a szociálpedagógusok
körében egészen kézenfekvő.
Etikusan cselekedni a szociális szférában mindenekelőtt
azt jelenti, hogy a nehéz helyzetben lévő ember személyes
méltóságát a lehető legteljesebb mértékben meg kell
őrizni. Szakmaiságot is érint a kérdés, hiszen hogy kinek
meddig van szüksége segítségre, mikor nem sértjük már az
önállóságot, és mikor lenne elhanyagolás a nem segítés –
ezt mérlegelni nem egyszerű.
Van, aki a szociálpedagógusok és a szociális területen
dolgozók munkáját az „emberi jogok hivatásának” nevezi.
Vagyis egy humánus tettről van szó.
Ehhez jön még a mi esetünkben, hogy keresztények –
krisztusiak vagyunk. Vagyis teljesen szerényen, és inkább a
felelősséget tartva szem előtt, mint fennhéjázóan – de
elmondhatjuk, hogy olyan többlet birtokában vagyunk, ami
minőségileg teheti mássá az életünket és a munkánkat. A
keresztény humanizmus, az ember, az éppen előttünk lévő
ember szeretete (mert ez a lényeg Krisztus tanítása
alapján) nem csak egyszerűen profi ellátást jelent. Hiszen
az embernek lelke van, mely szeretet, elfogadás után
vágyakozik.
A kereszténységben olyan többlet van, olyan életmentő
plusz, ami nélkül az összemberi élet válik szegényebbé, sőt,
embertelenné. A kereszténység nem egyszerűen egy kis
szépséget jelent, nem egyszerűen egy kis világosságot,
12
vagy esztétikailag gyönyörködtető hegyre épült várost,
hanem olyan valamit, ami lényegileg nélkülözhetetlen.
Mi ez a többlet? Tisztább látás arról, hogy mi az értékes,
mi a lényeg, és mi nem az. Tisztább perspektíva, hogy mire
osszam be az egyetlen drága, visszafordíthatatlan életem. A
kereszténység erőforrás, ami akkor is ad erőt, amikor a
pusztán emberi erő elfogy: a szenvedésben, a lelkiismeret-
furdalásban, a haldoklásban és a gyászban is.
A kereszténység elvehetetlen, lerombolhatatlan remény,
hogy érdemes emberségesnek lenni, kitartani,
becsületesnek maradni. Olyan többlet, amely kultúrákat
hoz létre és ihlet: ma nem tartana itt az európai
gondolkodás, mára nem fejlődött volna ki az emberi
alapjogok listája, az emberi méltóság fogalma, ha nincs
kereszténység.
A világon, ahol tiltják és elnyomják a kereszténységet,
nagyon sérül az emberi méltóság, az emberi alapjogok,
mert nincs jelen, vagy nem lehet elég erős a keresztény
többlet. A kereszténység azt jelenti: nincs az ember
kiszolgáltatva, nem kell félni, nem tanácstalan, nem
reménytelen semmilyen élethelyzetben, és ezt a többletet
nekünk kell belevinnünk a környezetünkbe, a
munkahelyünkbe, a világba, a szociális szférába.
Ebben segít az etika, ezért része a képzésnek, ezért jó, hogy
erről is szólhat egy kötet.
13
14
ÁLTALÁNOS ETIKA
ALAPOK
AZ ETIKA FOGALMA Az erkölcs, az erkölcsiség az ember önértelmezésének
legalapvetőbb tapasztalatai közé tartozik: mindenki tudja
egy nem reflektált, természetes módon, amikor valamit
tesz, hogy a jó és rossz cselekedetek között különbség van.
Ezt a jelenséget, vagyis az emberi cselekvés normáit teszi a
tudományos reflexió tárgyává az etika.
Abból az alaptapasztalatból indul ki, hogy az ember az
állattal ellentétben nem csak viselkedik, vagyis nem
határozzák meg véglegesen ösztönei és biológiai
adottságai, hanem cselekszik, ami azt jelenti, hogy képes
gondolkodni, és ebből eredően értelmesen szabad döntést
hozni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az etika a cselekvés
meggondolása vagy rendszerének tudatossá tétele. Hiszen
cselekvéseink rendkívül sokfélék lehetnek, ami szabályok
és rendszer felállítását követeli. Amilyen sokrétű az emberi
élet, olyan sokrétű az etika is, illetve az életnek nincs olyan
területe, ahol ne lenne jelen. Minden élethelyzet, minden
szakma és hivatás megkívánja, hogy tárgyával etikai
szempontból is foglalkozzon, mert látszólag semleges
területeken is egyre inkább egyértelmű lesz a mai ember
számára, hogy nem lehet etikai alapelvek nélkül élni.
15
Az embernek van egy előzetes tudása az etikáról,
valószínűleg ez fejeződik ki abban, hogy a hétköznapi
beszédünkben nagyon sok etikához közeli fogalmat,
kifejezést használunk. Teljesen természetes a jó és a rossz
megkülönböztetése, a lelkiismeret feltételezése, a
kötelesség megkövetelése, a felelősség elvárása,
igyekszünk emberségesek lenni és kerülni a bűnt. Az
embernek tehát van egy „vele született”, az emberségéhez
kapcsolódó érzéke, ítéletalkotása, mely erkölcsiségében
gyökerezik. Mindenki tudja, hogy mit jelent a lelkiismeret
nyugtalansága, az életállapothoz vagy a hivatáshoz fűződő
kötelessége, vagy hogy hogyan lehetett volna elkerülni
egyes bűnöket egy tudatosabb, átgondoltabb életvitel által.
Érezzük, hogy nagy differencia van az emberek között
abban a tekintetben, hogy egy-egy bűnt ki mennyire tart
súlyosnak vagy „természetesnek”. „Akarva-akaratlanul”
etikai légkörben élünk, de ebben nincs benne a rendszer, a
megalapozás, a teljes tudatosság.
A görög ethosz vagy éthosz általában az erkölcs
tudományát jelenti. Nagyon hasonlít egymásra a két
fogalom, de a közöttük lévő különbség mégsem teljesen
elhanyagolható. Az ethosz eredetileg az állatok legelőjét,
majd az ember lakóhelyét jelentette, de később a közös
lakóhely szokásaira, hagyományaira, törvényeire is
használták. Aki megtanulta és megszokta, hogy a lakóhelye
törvényei szerint éljen, az etikusan cselekszik. Így
elmondható, hogy az ethosz egy inkább statikus fogalom,
mivel egy rögzült hagyományt jelent, és még nem az egyedi
ember magatartását jelzi. Aki viszont már nem csak vakon
átveszi az elődök hagyományait, hanem átgondolja és
16
bensőleg elfogadja, jónak tartja, sajátjává teszi és ebben
megszilárdul, abban az ethosz éthosszá nemesül, amely
gondolkodást, cselekvésmódot vagy jellemet, karaktert is
jelent.
Érdemes különbséget tenni az erkölcs és az etika fogalmak
között is. Az erkölcs leginkább az egyes, konkrét
cselekvésre vonatkozik, amikor az embernek egy
helyzetben döntenie kell. Az etika ezeket az erkölcsös
tetteket vizsgálja tudományosan. Az erkölcs tárgya az
egyes tett, az etikáé az erkölcs egésze, vagyis magasabb
szinten gondolkodik az erkölcsről, úgy is mondhatjuk, hogy
az erkölcs elmélete. A hétköznapi nyelvben sok átfedés
van, de tudományos szinten jogos a fogalmak tisztázása.
AZ ETIKA FELADATA A nyugati kultúra és vele együtt az újkori világ és annak
kialakítása krízisben van. Az ember jólétnek örvendhet és
élete sok szempontból bebiztosított. Az itt élők nagy része
messzemenően jobban él, mint a harmadik világ
népessége. Közvetlenül nem szenved az élelmiszerek
hiányától, hozzájuthat ivóvízhez, viszonylag rendezett
körülmények között élhet. De szembesülnie kell az élet
fonákjával is, hiszen a természeti katasztrófák, melyek a
Föld kizsákmányolásának, a csak a jelent figyelembe vevő
életmódnak a következményeként szinte mindennaposak
lettek; az embertelen háborúk, az igazságtalan
munkamegosztás mind arra mutatnak rá, hogy
válságokban élünk. A modern emberre a régiekkel
összehasonlítva sokkal inkább jellemző a kimerültség, az
otthontalanság érzése – mindezek miatt az ember olyan
17
lénynek ismeri fel magát, aki veszélyben van, akinek
segítségre van szüksége.
Az etika nagy feladata éppen az, hogy az embert kivezesse
a krízisből, hogy lehetővé tegye az igazán sikeres vagy
inkább sikerült életet. Ez az etika feladata: segíteni az
embert a sikerült élet elérésében. A sikerült élet
természetesen nem az anyagi javakban mérhető, ahogy
erre oly sokan talán túl későn döbbennek rá. Az az ember
lesz kiegyensúlyozott, harmonikus, nyugodt és boldog, aki
a magában megérzett, meghallott lelkiismerete szerinti
legjobb módon cselekszik. Ezt felismerni és kiművelni – ez
az etika feladata.
Ezzel az alapvetéssel kapcsolatban komoly kritikák
merülnek fel.
Egyrészt sokan megkérdőjelezik az ember etikus
cselekvőképességét. Képes az ember kivonni magát a
hozzátapadt szerepekből? Akarja megtenni a jót és
helyeset, ha felismerte azokat?
A következő probléma: Milyen messzire nyúlik az egyéni
etikus döntés a világ összességében? A modern világ
érthető megoldásokat követel – nem tehetetlen az ember,
amikor a rossznak és a bűnnek egy átláthatatlan
szövevényével állunk szemben?
Harmadrészt: A vélemények sokfélesége lehetővé teszi,
hogy egy objektív etikáról beszéljünk? Manapság elterjedt
az a nézet, hogy minden lehetséges, nem lehet
18
megkövetelni az egyértelmű alapokat. Az embernek joga
van olyan orientációt követni, amilyet csak akar.
Így az etika nagy kihívás előtt áll: segítséget kell nyújtania
az embernek, konkrét esetünkben: segítséget ad a szociális
téren dolgozóknak.
AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS Az etikát úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az emberlét
lehetőségével és szükségességével foglalkozik. A cselekvés
és általában az életvezetés elméleteként ugyanis az emberi
lét rendkívül lényeges területét vizsgálja. Miért fontos az
etikai megközelítés? Mert az ember, ha nyitott szemmel és
szívvel él, belátja, hogy felelősségre és élete alakítására
hivatott. A felelősség tudata abból is ered, hogy a mai
ember különösen is belátja: a hagyományok és a
konvenciók már nem mondják meg neki egyértelműen,
hogyan kell élni, hanem önmagának kell cselekednie és
utánajárnia, hogyan lehet az emberségének igazán
megfelelően élni. Az előző korokban a nagycsalád, az
átlátható és kontrollt is jelentő települési közösségek, a
nagy súllyal bíró vallási közösségek megtartó, integráló
ereje nagy volt. Ha nem is kész válaszokat, de biztos
útmutatást adtak az élet vezetésére vonatkozólag.
Individuális társadalmainkban ez alapvetően hiányzik. A
mai kor embere sok szempontból magára hagyatott, talán
többet kell tennie azért, hogy tisztábban láthasson és
jobban vállalja a felelősséget.
A felelősségre hivatkozni, valakit a tettéért felelőssé tenni
azt jelenti, hogy feleletet várunk tőle. Az az elvárás
19
fogalmazódik meg ebben, hogy a cselekvő, érett ember
észérvekkel meg tudja magyarázni, mit miért tett. Olyan
kérdés ez, melyről emberként naponta el kell gondolkodni.
Az evolúcióban az ember azzal emelkedett ki az élőlények
közül, hogy szabadon kibontakoztathatta magát – ezt
segítette a felegyenesedett járás, az agy mérete, a
közösségre való ráutaltság. Az ember szabad, és ezt nagyon
komolyan kell vennie. Az ember a valóságra való
nyitottsága miatt szinte kényszerítve van, hogy
cselekedjen. Kant még azt írta, hogy „minden embernek
ugyanaz a lehetőség adott a valóság megismerésére”. Ma
egészen más az általános felfogás: mindenkinek más
lehetőségei vannak.
Az ember csak személyként létezhet, márpedig
személyként cselekedeteket visz végbe. Ebből a szoros
összefüggésből következik, hogy az etikai kérdésfeltevés
szükséges és ugyanakkor lehetséges is. Van alapja és
értelme az ember életében.
Vannak, akik ezt megkérdőjelezik a következőkre
hivatkozva:
- az etikai megfontolások mindig túl későn érkeznek
(a technika például hihetetlen módon fejlődik, mire
etikai megfontolások születnek, akkorra már
egészen más problémák merülnek fel),
- tulajdonképpen nem másról van szó, mint az
érdekek magasabb szintre emeléséről,
- a vélemények sokfélesége mindenek fölött való
(mindenki magának alkothat etikai cselekvési
20
kereteket, illetve mindenki azt tesz, amit akar,
hiszen a szabadság ezt jelenti),
- az elmélet és a gyakorlat között túl nagy differencia
van – az etika megélése túl nehéz feladat az ember
számára.
Mindezekkel szemben elmondható, hogy az etikai elvek az
ember humanitásának ismertetőjelei. Az etika az emberség
iskolája, hiszen aki így él és cselekszik, az emberebb
emberré válik. Cselekedni egyébként is csak az ember
képes, minden más esetben – pl. az állatvilágban – csak
analóg módon beszélhetünk bármilyen erkölcsiségről.
AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE Az emberi életet alakító viselkedési szabályokat a
következő csoportokba lehet osztani.
Az illem vagy etikett a legfelületesebb szint. Az erkölcsi
tartalomtól messze áll, tulajdonképpen az emberi
érintkezés külsődleges, felszínes szabályait írja elő. Aki
megtartja, az még nem törvényes, pláne nem erkölcsös, de
illedelmes. Nem lehet róla tudni, hogy igazából milyen
ember, hiszen az elvárások látszatának megfelel.
A jognak kettős funkciója van: jogot kell adni és jogot kell
követelni. A cselekvések szabályait és tereit határozzák
meg a jogban megfogalmazott, írásban is lefektetett
formulákban. A jog mindig összefüggésben áll a
szankciókkal, melyek a jogkövetést segítik. De csak akkor
léphetnek érvénybe, ha az „elkövetőt” észreveszik, és ezt
bizonyítani is lehet. A jog az erkölcs minimuma, aki csak
21
ehhez tartja magát, az keresi és meg is találja a kiskapukat.
Nem lenne szükség a jog kényszerére, ha mindenki az
erkölcs szintjén élne.
Az erkölcs olyan szabályok és tiltások összessége, melyek
az emberek együttélését meghatározzák. Ily módon az
egész életet lefedi, nincs olyan területe a tudatos és szabad
életnek, amit ne lehetne erkölcsileg megítélni.
Az etika alapvetően a jó cselekvés és így a jó élet elmélete.
Az etikán belül három alapformát különböztetünk meg:
A metaetika az erkölcs nyelvezetét teszi vizsgálata
tárgyává, szokás analitikus etikának is nevezni.
Magyarázza az etikai kifejezések és állítások jelentését,
támpontot nyújt az etikai érveléshez a fogalmak
tartalmának tisztázásával, megalapozásával. Nem
nevezhető az etika elméletének, mert nem mutatja meg a
kritériumokat, melyekkel az erkölcsi ítéletet más normatív
ítélettől meg lehetne különböztetni. A metaetikát művelők
figyelmének középpontjában az áll, hogy pl. a jó objektív
fogalom-e, vagy, hogy az etikai megismerés az ember
sajátos képessége, és az intuíciók szintjén érzi meg a jó és
rossz közötti különbséget.
A fundamentáletika célja feltárni és magyarázni az
erkölcsiség alapjait, emberi és általános feltételeit. További
3 területre vagy megközelítési formára figyelhetünk fel a
fundamentáletikán belül:
22
- a deontológikus etika – főleg a parancsokkal
foglalkozik, ide sorolható Kant etikája illetve
kategorikus imperatívusza: "Cselekedj úgy, hogy
akaratod maximája mindenkor egyszersmind
általános törvényadás elveként érvényesülhessen."
- az axiológikus etika – az értékekkel és a célokkal
foglalkozik. Max Schelert idézhetjük: „A
cselekedetekben értékeket kell létrehozni!”
- a teleologikus etika – a célokból kiindulva
vizsgálódik. Az egyén és a közösség boldogsága
érdekében kell a jót tenni.
Témakörei: szabadság és szabad akarat, lelkiismeret, az
emberi személy méltósága, az erények, a kötelességek, az
erkölcsi törvény, a normák, a bűn és fajtái stb.
Az alkalmazott vagy gyakorlati etika az élet minden
cselekvési területén konkrétan alkalmazza mindazokat az
alapokat, amiket a fundamentáletika megállapít. Feladata a
meglévő normák vizsgálata és bírálata, illetve
megalapozott érvekkel való megújítása.
Az ember az élet minden területén cselekvőként vesz részt,
ezért az élet minden területét vizsgálhatja, és vizsgálja is az
etika. Nem nagyon találunk olyan szaktudományt, mely ne
foglalkozna tárgyával etikai szempontból is. A szaketikák
egész sorát ismerhetjük meg, hiszen létezik gazdaságetika,
médiaetika, ökoetika, bioetika, orvosi etika, a jog etikája, a
szabadidő etikája stb.
A szaketikák megértése és művelése megköveteli, hogy az
adott tudományban kellő és megalapozott szaktudással is
23
rendelkezzünk, enélkül könnyen lehetnek olyan
megállapításaink vagy etikai javaslataink, melyek
betarthatatlanok vagy éppen már túlhaladottak.
Könyvünk ezt a felosztást követi, s így a rövid történeti
bevezetés és az etikai alapfogalmak tisztázása után a
szaketikák egy részét is igyekszünk megismerni, különösen
kiemelve a szociális területen dolgozók számára
legfontosabb területeket.
KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az etika?
2. Mi a különbség az ethosz és az éthosz között?
3. Mi az etika feladata?
4. Milyen ellenvetések vannak az etikai
kérdésfeltevéssel szemben?
5. Milyen erkölcsi szintjei vannak a cselekvésnek?
6. Milyen alapformái vannak az etikának?
24
AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE
1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE Amikor az életről, annak alapelveiről, etikájáról van
szó, és mindebben az egyház is hallatja hangját,
sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen jogon teszi
ezt.
Amíg az ember él, érdekli a jövő. Különösen érvényes
ez, ha a jelen nehéz. Ilyen helyzetben úgy tapasztalja
meg magát az ember, mint őrző, virrasztó
egzisztencia, mely éppen a kor viszonyaira vigyáz.
Ezért már a kereszténység előtti időben mély és
jelentős szimbólum volt az őré. Az a feladata, hogy
figyelmeztesse a népet, mely természetesen nyitott
kell, hogy legyen a figyelmeztető szóra.1
Izajás prófétánál a babiloni birodalom összeomlását
remélve így jelenik meg: „Őr, meddig tart még az éj?”
Az éj nem más, mint az elnyomás és a veszélyeztetett
szabadság képe, ebben az esetben kétségtelenül az
idegen uralom szimbóluma. Mögötte az intenzív
remény van, hogy a hajnal nemsokára felsejlik, és a
nagy fordulatra nem kell már sokáig várni. A látnok
önmegtartóztatást tanácsol, hiszen a merész remény
gyakran megcsal, a viszonyok még nem eléggé
1 Vö.: Ez 33, 1-9; 3,17.
25
átláthatóak. Az ember tehát jót tesz, ha
türelmetlenségét megszelídíti.
Hasonló képet használ a Szentírás akkor is, amikor az
idők jeleiről beszél. 2 Ebben a jelek túlságosan
külsőséges magyarázatának veszélyére hívja fel a
figyelmet. Nem csak egyszerűen egy távoli
villámlásról van szó: „Az ég és föld jeleiből tudtok
következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát
megítélni?” (Lk 12,56). A földművesnek éber
tapasztalata van az időjárással való kapcsolatában. Az
idő jeleit tehát fel kell fedezni, meg kell „mérni”, hogy
mennyit nyomnak a latban, és meg kell őket
különböztetni más jelektől. Amikor a II. Vatikáni
Zsinat az „idők jeleiről” beszél, melyek felismerése és
megkülönböztetése segíthet abban, hogy az egyház
helyzetét és küldetését pontosabban megértsük,
akkor ennek megbízható bibliai alapja van.
„Az egyház kötelessége – említett feladata érdekében
–, hogy szüntelenül vizsgálja és az evangélium
fényénél értelmezze az idők jeleit, enélkül ugyanis
nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a
korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági
és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással
való összefüggéséről. Ismernie és értenie kell tehát
azt a világot, amelyben élünk: várakozásait,
2Vö. Mt 16,1kk.; Lk 12,54kk.
26
törekvéseit és sokféle formában megmutatkozó
drámaiságát.”3
A mindenkori idő értékeléséhez szükség van a
hatalmaktól és hatalmasságoktól való belső és külső
függetlenségre. Megtévesztő lehet, ha csak részleges
események vagy netalán érzelmek alapján ítélünk.
Viszont még az is, aki a tudományokat segítségül
hívja, nincs megvédve sem a besimulástól, sem attól,
hogy túlságosan gonosznak állítson be valakit vagy
valamit. Az idő jeleinek megítéléséhez igen nehéz
megszabni a feltételeket. Leginkább talán a lelkek
megkülönböztetésének szabályai látszanak
használhatónak, ahogy Loyolai Szent Ignác
Lelkigyakorlatos Könyvében megfogalmazta.4
Kétségtelenül szükség van bizonyos élettapasztalatra,
okosságra és arra a művészetre, amivel az ember
képes megbecsülni az események horderejét. Ehhez
segíthet még a Lélek által megvilágosított hit, mely
képes megkülönböztetni a pelyvát a búzától. Nincs
szükségünk arra, hogy a csillagok állását és ezek
magyarázatát segítségül hívjuk, de az is hiba lenne, ha
3 „Gaudium et spes”, A II. Vatikáni Zsinat Az egyház a mai világban kezdetű pasztorális konstitúciója, Art. 4. 4 Vö.: Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyve, 313-336 pontok, in: Loyolai Szent Ignác írásaiból, Róma 1990.
27
a tudományok megbízható ismereteit nem vennénk
figyelembe vagy megvetnénk.
2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI Az egyház nem elégszik meg azzal, hogy a kinyilatkoztatás
szerint értelmezze a társadalmi eseményeket, hanem
követendő erkölcsi értékeket is állít a keresztény ember
szeme elé. Felmerül azonban a kérdés: illetékes-e az
egyház arra, hogy értékelje a társadalom életét, és hogy a
társadalomban élő keresztények számára értékrendet
állítson?5
A szabadgondolkodó és totalitárius rendszerek mindig
tagadták az egyház illetékességét a gazdasági és a
társadalmi kérdésekben. Szerintük a vallás az ember
magánügye, és semmiképpen sem tartozik a társadalmi
szférába. Ez az egyik véglet.
De vallásos körökben is találkozhatunk olyanokkal, akik
annyira hangsúlyozzák az egyház természetfeletti
küldetését, hogy még az evilági létét is kérdésessé teszik.
Az egyház nem evilágból való, ne foglalkozzék tehát a világi
dolgokkal.6
5 NELL- BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977, 12.o 6 MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997, 38.o.
28
Sokan úgy vélik, hogy még szolgálatot is tesznek az
egyháznak, amikor sajátos működési területére utalják.
Szerintük minél inkább beleavatkozik az egyház a világ
dolgaiba, annál inkább kiteszi magát annak a veszélynek,
hogy belekeveredik a hatalmi érdekharcokba, amint azt a
történelem is igazolta. Szerintük tehát az egyháznak a
világi dolgokban inkább semlegesnek kell maradnia.7
Ezzel szemben vannak még mindig olyanok is, akik a
szociális problémák megoldását, Isten országának
megvalósítását itt a földön az egyháztól várják. Saint-
Simon például ezt írta XII. Leó pápának: „Ön nem elégedhet
meg azzal, hogy a szegényeknek hirdeti, hogy Isten
gyermekei, hanem fel kell használnia a harcos egyház
minden eszközét arra, hogy megjavítsa a társadalmi
osztályok erkölcsi és anyagi helyzetét.”8
Lamennais és Leibnitz is javasolta egy törvényszék
felállítását Rómában a pápa elnöksége alatt. A földi dolgok
rendező elve ugyanis az isteni törvény, amelynek az
értelmezése az egyház feladata.
Még ma is vannak olyanok, akik túl sokat várnak az
egyháztól, és benne a szociális problémák megoldásának
egyetemes intézményét látják. Túlzott és irreális elvárás
azt hinni, hogy a bonyolult gazdasági összefüggések
ellenére könnyen meghatározható, hogy pl.
Magyarországon mit kellene tenni a munkanélküliség
7 Uo. 8 Nouveau Christianisme, Idézi: Muzslay, 38k.
29
megszüntetésére. Gyakorlati javaslatokkal csakis a helyi
Püspöki Kar állhat elő a helyzet pontos ismeretében,
szakemberek bevonásával és az egyház társadalmi tanítása
alapelveinek az ismeretében.
Ezt tette a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996 nyarán,
először a magyar katolikus egyház történelmében, az
Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél
megírásával. „A Magyar Katolikus Püspöki Kar – krisztusi
küldetéséből fakadóan az országért érzett
felelősségtudatától indíttatva – kezdettől fogva
figyelemmel kísérte az országban lejátszódó folyamatokat.
Most immár tovább nem halasztható kötelességének tartja,
hogy e történelmi sorsfordulón megszólaljon, s az
Evangélium fényében értékelje az ország gazdasági,
társadalmi és kulturális helyzetét.” 9 A körlevélben a
Püspöki Kar magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért szól
illetve szólhat hozzá a társadalomban lejátszódó
folyamatokhoz, hiszen az egyház elsődleges feladata az
evangelizáció. „Az Evangélium hirdetése azonban nem
zárja ki, sőt szervesen magába foglalja azt a feladatot, hogy
a keresztény közösség együttesen és egyes tagjain
keresztül is fáradozzon az emberek egyéni életének
jobbításán, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom
építésén.”10
9 Igazságosabb és testvériesebb világot! 5. 10 Igazságosabb és testvériesebb világot! 7.
30
3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A keresztény hagyományban ismertek azok az irányzatok,
amelyek különválasztják az „evilági” és a „túlvilági”
elköteleződést, a vallást és a politikát. Magyarázóinak egy
része már Szent Ágostonnál, a „civitas terrena” és a „civitas
Dei” megkülönböztetésben ilyesmit vél felfedezni. A
dualizmus egészen egyértelművé válik a protestáns
kétbirodalom- ill. két-hatalom felfogás egyik-másik
képviselőjénél. Ezzel szemben a katolikus gondolkodásban
egyre erőteljesebben fejeződik ki az örök küldetés és az
evilági tevékenység összekapcsolódása. Ez a keresztény
társadalmi tanítás legáltalánosabb maradandó alapja.
Az egyház illetékességét a szociális gondokkal
kapcsolatban már XIII. Leó is megfogalmazta: „Ha a
keresztény erkölcs hiánytalanul érvényesülne, spontán
módon megteremtené, legalábbis részlegesen, a jólétet a
külső dolgokban is…”.11
XXIII. János pápa szerint az egyház hivatása mindenekelőtt
az, hogy az embereket megszentelje és az örök javakban
részesítse. Közben azonban a mindennapi élet
szükségleteire is gondol, amelyek nem csak a puszta lét
fenntartására szolgálnak, hanem hozzátartoznak az emberi
jóléthez és boldoguláshoz, az idők változásainak
megfelelően: „Az egyháznak nem csupán joga és
kötelessége, hogy az erkölcsi és vallási értékrend alapelvei
felett őrködjék, hanem az is, hogy tanítói tekintélye alapján
11 Rerum novarum 13; 23.
31
ezen elvek gyakorlati megvalósításáról állásfoglalást
terjesszen elő.”12
A II. Vatikáni Zsinat határozottan állást foglalt az egyház
illetékességének kérdésében. Tanítása szerint az
egyháznak mindig és mindenütt joga van arra, hogy teljes
szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális
tanítását, és erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a
politikai rendszerekről is, amennyiben az emberi személy
alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége úgy követeli, és e
céllal használhassa mindazokat az eszközöket, amelyek a
különböző korokhoz és körülményekhez mérten
összhangban vannak az evangéliummal és mindenki
javával.13
Az egyház Krisztustól kapott küldetése „nem politikai,
gazdasági vagy társadalmi” hanem vallási természetű.
Ámde éppen ezzel a vallási küldetéssel jár együtt az a
feladat, hogy az emberek közössége az isteni törvény
szerint épüljön fel és legyen szilárddá.14
Pár évvel később VI. Pál azt fogalmazta meg enciklikájában,
hogy az egyház nem földi hatalmat akar magának szerezni,
de a történelemben él. Ezért kötelessége, hogy kutassa az
idők jeleit, és az evangélium fényében értelmezze azokat.
Összhangban az emberek legjobb törekvésével, minden
vágya az, hogy elérjék a legteljesebb kibontakozásukat.
12 Mater et magistra 239. 13 Vö. Gaudium et spes 76. 14 Vö. Gaudium et spes 42.
32
Ennek érdekében azt állítja az emberek elé, amivel egyedül
ő rendelkezik: az emberről és az emberiségről való
egyetemes felfogását.15
Szintén ő ír arról is, hogy az egyház egyetlen kultúrának
vagy civilizációnak sem szóvivője. Jézus Krisztus nevében
hallatja szavát, hogy közölje az emberekkel, milyen
feltételek mellett valóban emberhez méltó az életük, és
hogy a teljes humanizmust tárja eléjük, amely lehetővé
teszi minden ember számára a saját képességeinek
megfelelő fejlődést. A valódi fejlődés ugyanis nem
szorítkozhat a pusztán gazdasági növekedésre, hanem az
egész ember növekedését biztosítja.16
VI. Pál külön ír arról, hogy az egyháznak és minden egyes
kereszténynek kötelessége, hogy hirdesse Jézus jó hírét
(Mt 28, 19), mégpedig nem csak elméletben és
semmiképpen sem személytelenül! „Akkor beszélünk
evangelizálásról, amikor az egyház magának az általa
hirdetett isteni üzenetnek az erejével megtéríteni igyekszik
az egyes embereket és az emberi közösségeket, és
megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik:
munkáját, életét, közvetlen környezetét”.17
II. János Pál megnyilatkozásaiban többször is utal arra,
hogy az egyház azért fogalmazza meg szociális tanítását,
mert az ember iránti aggodalom és a felelősségtudat vezeti
15 Populorum progressio 12-13. 16 Populorum progressio 20. 17 Evangelii nuntiandi 18-19.
33
ebben, mellyel Krisztus bízta meg. Emlékeztet arra is, hogy
korunk súlyos problémáinak megoldására nem elég az
anyagi javak termelése vagy a jogi keretek átalakítása,
hanem szükség van az erkölcsi és vallási elvek
alkalmazására, valamint a gondolkodásmód és szokások
megváltoztatására is.
Az egyház főleg abban illetékes, hogy közreműködjék a
társadalmi kérdések megoldásához nélkülözhetetlen
erkölcsi alapok kialakításában, a társadalom széles
rétegeinek bevonásával. Ebben a munkában az egyház a
világ minden vallási közösségével és minden jóakaratú
emberrel együtt akar működni a béke megőrzésére és az
emberhez méltó élet felépítésére.18
Centessimus annus kezdetű enciklikájában a keresztény
társadalmi tanítás továbbadását az újraevangelizálás
lényegi alkotó elemeként jelöli meg,19 máshol az egyház
prófétai küldetésének egyik arculataként jelenik meg.20
Érdekes még, amit az egyházi Törvénykönyv mond az
egyház illetékességéről: „Az egyház illetékes arra, hogy
mindig és mindenütt erkölcsi elveket hirdessen a
társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá, hogy ítéletet
18 Vö. Centessimus annus 60. 19 CA 5. 20 Vö. Sollicitudo rei Socialis 41.
34
mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy
alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja”.21
Világos, hogy a társadalom politikai megszervezése és
irányítása nem tartozik az egyház hatáskörébe, ahogy ezt
egyesek elképzelték. Akkor viszont, amikor ellentmondás
áll fenn az evangélium erkölcsi követelményei és a
társadalom politikai és gazdasági berendezkedése között,
az egyháznak nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy
hallassa szavát, és megmutassa a helyes utat a problémák
megoldására. A problémák megoldásához szükséges
eszközök kiválasztása viszont a megfelelő szakemberekre
tartozik. Az egyház illetékessége esetén tehát a főhangsúly
mindig az erkölcsi szempontokon van!
4. ÖSSZEGZÉS Amint láttuk, az egyház és az élet kapcsolatáról többféle
elképzelés is létezik. Az egyik szélsőség szerint mivel az
egész világ Isten teremtménye, a világi hatalom is Istentől
van, és nincs más törvény, mint az övé. Ennek
következtében semmilyen politikai szereplő sem húzhatja
ki magát Isten törvényei alól, aminek a hiteles
interpretációja az egyháztól jön, tehát ennek kell
engedelmeskedni. A másik szélsőség ezt a transzcendens
világképet és érzékenységet magánügynek tartja,
mondván, az egyházaknak nincs más szerepük, mint
bármilyen más civil szervezetnek. Így semmilyen
kapcsolódási pont sem lehetséges.
21 CIC. Kán. 747, 2.§.
35
A két szélsőség között van egy harmadik felfogás is. Itt
lehet hivatkozni a II. Vatikáni Zsinatnak arra a
kijelentésére, hogy Isten úgy teremtette meg a világot,
hogy egyfajta autonómiát adott a teremtésnek, így a
társadalomnak is. Egyfajta autonómiát, ami természetesen
nem korlátlan, de a teremtett világban benne van az aktív
önfelülmúlás lehetősége.
Fontos beszélnünk arról, amit sokan félreértenek, ez a hit
és a vallás különbözősége. Hiszen ismerünk olyan
politikusokat, akik azt mondják, hogy a vallás magánügy.
Soha nem volt az. A hit egyéni, lelki kategória, de a hit
megvallása, minden, ami vallás, az mélységesen közügy. Az
egyháznak van közösségi funkciója, ha megszólítják
válaszolnia kell.
A hívő ember személyének egysége is tiltakozik az olyan
erőszakos kettéválasztás ellen, mely előírná a magánélet és
a társadalmi élet merev elválasztását a hit és a vallás
kérdésében. A magánélet és a társadalmi élet szerves
egységben van egymással. A keresztény ember miközben a
társadalomban él, nem tudja és nem is akarhatja
megtagadni hitéből fakadó értékrendjét. Éppen
ellenkezőleg: a világ elé kell élni, hogy mi boldogságunk és
reményünk alapja.
Az egyháznak mindig az egészre kell figyelnie, nem a
részletekben kell elvesznie. Az evangéliumot hirdető
egyházaknak kötelességük, hogy nyilvános funkciót
vállaljanak, de ennek módját okosan kell megválasztani.
36
És végül: a közélet és a gondolkodás átalakítása az
evangélium szellemében nagyon fontos feladat, de ezt nem
úgy kell megvalósítani, hogy az egyházi elöljárók kiadnak
egy diktátumot, amihez mindenkinek tartania kell magát.
Inkább a vallásos embereknek kell részt venniük
különböző közösségekben, és elkötelezettségüktől
indíttatva kell megpróbálniuk rávezetni saját
közösségüket, hogy más szemszögből próbálják átalakítani,
átformálni a közéletet és a politikát, nevezetesen nem a
hatalom szeretetének, hanem a szeretet hatalmának a
jegyében.
KÉRDÉSEK 1. Kik és hogyan tagadták az egyház illetékességét az etikai
kérdésekben?
2. Az egyház maradjon meg a templomok falai között, ne
szóljon bele társadalmi, erkölcsi kérdésekbe. Hogyan
reagál erre a támadásra?
3. Milyen módon lehetne az evangéliumot hatékonyan
hirdetni a mai világban? Milyen lehetőségeket nem vesz
észre az egyház?
4. Mivel lehetne még hitelesebbé tenni a mai emberek
szemében az egyház tevékenységét?
37
5. Az egyház tagjaként milyen javaslatot tenne előjáróinak
a médiában való szerepléshez, ha etikai kérdésekben kell
válaszokat adni?
38
A KINYILATKOZTATÁS ETIKAI
DIMENZIÓJA Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika? A teológia
keretein belül az etika nem spórolhatja meg az önreflexiót:
meg kell mutatnia egyediségét. A kérdés, hogy a keresztény
etika valami egyedit képes-e felmutatni a többi etikával
szemben, több mint csupán egy pragmatikus kérdés a
tárgy létének megalapozására a teológián belül. Arról van
szó, hogy egyrészt az etika a keresztény hitösszefüggés
szempontjából sajátos (nélkülözhetetlen); másrészt pedig
az a kérdés, hogy ez a hitösszefüggés a etikai kérdéseknek
egy sajátos (összetéveszthetetlen) jelleget ad-e.
A Biblia a keresztény hit és az abban gyökerező keresztény
világértelmezés, világnézet alapirata. A szó szoros
értelmében minden keresztény teológia fundamentuma.
A keresztény etika különböző forrásokból táplálkozik. A
filozófiai etika megállapításait és a valóság tudományok
általi empirikus kutatásait ki kell egészíteni a hamisítatlan
teológiai forrásnak számító Biblia mondanivalójával, és
természetesen nem hagyható figyelmen kívül az egyháznak
a bibliai istenhiten alapuló sajátos hagyománya sem.
Egyiket sem szabad mellőzni, ideális esetben kölcsönösen
kiegészítik egymást, illetve szükség esetén kijavítják
egymást, ha valamelyik forrás határához érkezik.
Etikai szempontból nagyon fontos megállapítani, hogy
milyen szerepe nem lehet a Bibliának: nem etikai
kézikönyv, melyből konkrét cselekvési mintákat lehetne
39
venni úgy a magán, mint a kollektív élethez. A Szentírás a
mai korban felmerülő problémákra nem adhat választ,
hiszen keletkezésének idején egészen más etikai
problémák foglalkoztatták az embereket. Nem volt
munkanélküliség, nem jelentett nagy gondot a
környezetszennyezés vagy a szervátültetés. A lényeg az
volt, hogy a Szentírás alapelveinek ismeretében a kiáradt
Szentlélek segítségével az emberi értelem képes arra, hogy
Isten akarata szerint döntsön.
A keresztény hit a Szentírásból nyeri azokat a mértékadó
bizonyosságokat, amelyek a keresztény gyakorlat számára
döntő fontosságúak. Ha a Szentírást olvassuk és vesszük
alapul, akkor mindenképpen tisztán kell látni, hogy a
Bibliából nem vonhatunk le túl egyszerűen
következtetéseket a mai társadalmi élet számára. Etikai
utasításai egy tőlünk távol eső korból és számunkra sok
szempontból idegen társadalomból származnak. A
történelmi távolság megakadályozza, hogy a szentírási
normákat közvetlenül a jelenre vonatkoztassuk. „Az Úr
parancsát, hogy „Tanítsátok őket mindannak megtartására,
amit parancsoltam nektek” – az Egyház nem azáltal
teljesíti, hogy az Úr parancsait ugyanazon szavakkal
elismétli, hanem azáltal, hogy megtanítja az embereket
arra, hogy napjainkban hogyan kell az Úr akaratát
teljesítenünk. Tehát fel kell ismernünk, hogy ezek a
parancsok itt és most mit kívánnak tőlünk.”22 Minden
22 NELL-BREUNING, O. v.., Soziallehre der Kirche, Wien 1977, 14.
40
esetben konkrétan fel kell tenni a kérdést, hogy át lehet-e
ültetni ezeket az általános dolgok területére.
Minden esetre négy „funkciója” mindenképpen van a
Bibliának.
1. Hermeneutikus funkció: a Bibliából vett szöveget lehet
használni, ha keresztény antropológia és etika
alapirányairól van szó. (pl.: a prófétai szavakra való
hivatkozás, melyek az Isten általi szabadítás és Izrael
társadalmi ethoszának összefüggéseit feltárják.)
2. Érzékeltető funkció: a biblikus hivatkozások az etikai
érzékelést motiválhatják. (pl.: Jézus viselkedésének
példájával érvelni a szegények, a kitaszítottak, a nők
mellett.)
3. Megalapozó funkció: egyes esetekben bibliai
motívumokat vezetünk be, amikor antropológiai vagy
etikai megállapításokat meg akarunk alapozni. (pl.: az
ember istenképiségére való hivatkozás az emberi személy
méltóságának megalapozásához.)
4. Kultúrtörténeti funkció: bibliai szövegekre lehet
hivatkozni, hogy megmagyarázzuk a hagyomány és a
társadalmi kultúra bizonyos összefüggéseit (pl.: változások
a Ter 1-3 kijelentéseinek magyarázatában, a nemek
viszonyáról.)
KÉRDÉSEK
41
1. Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika?
2. Adhat-e konkrét válaszokat a Szentírás korunk komplex
kérdéseire?
3. Milyen „funkciói” vannak a Szentírásnak?
42
AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA A társadalomban és általában az életben mindig emberek
interakcióiról van szó, ezért minden etikai eszmélődésnek
az ember fogalmából és rendeltetéséből kell kiindulnia.
XXIII. János pápa, aki a Katolikus Egyház újkori világ felé
való nyitásának szempontjából az egyik legfontosabb
személyiség volt, így ír egyik enciklikájában:
„Minden társadalmi berendezkedés hordozója, alkotója és
célja az ember, mégpedig az ember, amennyiben
természettől együttlétre van rendelve, és ugyanakkor
olyan magasabb rendre hivatott, amely túllép a
természeten és fölülmúlja azt. Ez a legfelső elv hordozza és
óvja az emberi személy érinthetetlen méltóságát” (MM
218-220).
Az ember áll tehát minden cselekvés központjában. Az
emberről alkotott képpel és fogalommal kell először
tisztában lenni ahhoz, hogy helyes értékítéleteket hozzunk.
Az emberiség történelmében ismert válságok nagy része
antropológiai válság, az ember lényegének félreértéséből
erednek. A közelmúlt gazdasági válságára különösen is igaz
ez – ha az ember lényege csak az lenne, hogy minél többet
birtokoljon, akkor is, ha ezt nem engedheti meg magának,
akkor ennek szinte szükségszerűen válság a vége.
A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy
hogyan kell pl. a társadalom életét szabályozni. Ezért
43
alapelve és kiindulópontja nem egy tévedhetetlen ideális
rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy
szabadsága. Az élet területeit annak megfelelően értékeli,
hogy azok elősegítik-e az emberi személy méltóságának
kibontakozását és megtartását vagy sem.
Az élet sok területén vannak olyanok, akik azt állítják, hogy
nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen a saját
törvényszerűségek elegendőek. Pedig egyáltalán nem
mindegy, hogy pl. egy gazdaság mit állít elő és, hogy
hogyan teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva,
kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a
környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai
kérdéseket vetnek fel.
Kiindulópontunk az alapelvek megállapításánál a
kereszténység. Vessünk egy pillantást arra a cselekvésre,
amin keresztül tulajdonképpen így neveznek minket. Ez
nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem és
tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van az
ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek
létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy
közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény
emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés
nem egy használhatatlan spekuláció. Miért?
A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a három
isteni személy közössége. Ez a három személy lényegét
tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük semmiféle
alárendeltség – ezt az Egyház történelme folyamán sokszor
44
megvédte az eretnekségekkel szemben. S a keresztény
antropológia erre épül.
A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának, hogy az
embert Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az
ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra,
melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a
Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek
pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet
semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű,
mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg.
Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és a
kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle
megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre,
fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a
teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja,
akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a
jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem
rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki
semmilyen módon.
Az etika vizsgálja a személyfogalom különböző aspektusait,
az ember individualitásából és közösségiségéből adódó
problematikát, azt a kérdést, miféle emberi jogok illetik
meg a személyt, mi az emberközpontúság értelme a
teremtett világon belül.
45
A személyes méltóság elve tehát így magyarázható: A
teremtésteológia alapkijelentése a Biblia alapján, hogy az
embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette
(Ter 1,26). Az ember személyes méltóságának
lerombolhatatlan alapját az istenképisége adja: az ember
alaptermészete az, hogy személy. Ez az Isten akarta
egyedülállóság, egyediség az alapja az önbecsülésnek, s az
alapja a másik becsülésének is.
A másik ember a maga különbözőségében nem fenyegetés,
nem szabad, hogy a félelem forrása legyen, hanem ígéret,
egy Isten által akart többlet. Ez a személyes méltóság
elveszíthetetlen, fokozhatatlan, nem függ a rokonságtól,
szimpátiától, teljesítménytől. Ez a méltóság emberléténél
fogva jár mindenkinek, magához az emberhez tartozik,
nem a személyes tulajdonságaihoz.
A személyes méltóságot semmilyen más igazságból nem
lehet levezetni, ilyen értelemben ez egy úgynevezett
határfogalom. Az erkölcsi értelem feladata, hogy ennek a
méltóságnak a tartalmát értelmezze, s az erkölcsi
szabadság dolga ezeket a tartalmakat megvalósítani:
erkölcs csak azért van, mert van személyes méltóság,
minden norma végső kiindulópontja a személyes méltóság.
A személyes méltóság az alapja a szabadságnak, melynek
lényege: minden ember meghívott. Az istenképiség ugyanis
nem csak adottság, hanem feladat is. Minél inkább
hasonlóvá kell válnunk Istenhez. Az emberi szabadság így
nem semlegesen áll a jóság, az erkölcsi szabályok elé, nem
egyenlő arányban választhatja a jót és a rosszat is. A jól
46
értelmezett szabadság eleve elfogult a jóra, a személyes
méltóságot eleve érinti Isten meghívása a jóra.
Az erkölcsi kötelességek gyökerénél nem egy puszta
racionális belátás, hanem meghívottság áll: az élet eleve
Krisztus követésére hív, ha valaki ezt meg tudja valósítani,
akkor boldog, megelégedett ember lehet. Mivel a
személyes méltóság Istentől ered, s nem az emberi
nyilatkozatoktól (azok csak a keresztény alapfelfogás
leképezései, következményei), semmilyen emberi fórum
nem merészkedhet arra, hogy ezt a méltóságot
megkérdőjelezze, vagy a gyakorlatban megcsonkítsa.
Az erkölcsi alaptétel így hangzik: kétséges esetben mindig
az emberi méltóság javára kell dönteni. Ezt minden
mérlegelésnél észben kell tartani, különösen az élet
kezdeténél, határeseteinél és az élet végénél. Az emberről
való rendelkezés sohasem lehet totális, az önrendelkezés
határait végső esetben mindig tiszteletben kell tartani.
Emberségében sérül, aki nem tudja nagyra becsülni és
tisztelni a személyes méltóságot.
A személyes méltóság egyik legfontosabb következménye,
hogy megtilt minden olyan cselekvést, mely az embert
eszközként használja. A kizsákmányolás minden formája,
az ember beleegyezése nélkül végzett kísérletek szöges
ellentétben állnak a méltósággal, és soha nem fogadhatók
el.
Az ember következő általános jellemzője az egyenlőség és
testvériesség: Isten emberré válása lerakta az alapjait egy
olyan embertársiságnak, felebarátiságnak, amit
47
radikálisabban már nem lehet elgondolni. Isten emberré
válása az embereket is egyenlővé teszi egymással, s kihívás
akar lenni minden, ember által felállított történelmi
különbözőség felé: az egyenlőség megelőzi az ember
alkotta önkényes különbözőségeket. Aki emberi arcot
hord, egymásnak fivére és nővére. A másik ember nem
sziget, akit közömbösen szemlélhetek (szélsőséges
individualizmus), de nem is pusztán a versenytársam
(szélsőséges liberalizmus, evolucionizmus), nem
ellenfelem, hanem a testvérem.
Ez persze nem jelent ideológiát, nem arról van szó, hogy
ideologikusan semmissé tegyünk minden értelmes, jogos,
megérdemelt különbséget. Inkább az önkényes, a bűnös
különbözőségek megszüntetése a cél. Az erkölcsi
alaptörvény így hangzik: az azonossal azonos módon, a
különbözővel különböző módon kell bánni. Ami az
emberekben azonos – vagyis a személyes méltóság –, azt
egyenlő bánásmód illeti, vagyis mindenkinek azonos
alaplehetőségeket kell biztosítani személyes méltósága
kibontakoztatásához. Az már az egyén szabad döntésének
dolga, hogy mit kezd az azonos lehetőségekkel.
Ugyanakkor a jogos, az emberiséget gazdagító, a
teljesítmény alapján megérdemelt különbségeket
különböző módon kell kezelni. Minél erősebben biztosított
az egyenlőség, annál inkább lesz tere a jogos
különbözőségnek is. Az egyenlőség biztosítása nem lehet
matematikai: a hátrányos helyzetű egyénnek vagy
csoportnak, a gyengébbnek, a kisebbnek, az elesettnek
több előnyt kell biztosítani (jog, lehetőségek, anyagiak).
48
Erről bővebben az esélyegyenlőségről szóló részben
olvasunk. A keresztény gondolkodás szerint a
szegényekkel kell kezdeni: az elesettségből, szenvedésből,
kiszolgáltatottságból fakadó ellentéteket gyógyítani kell.
Krisztus szolidaritása a keresztényeken keresztül
folytatódik a történelemben az emberiség
legszegényebbjei felé. Joggal mondható, hogy a keresztény
etikának gyógyító etikának kell lennie. Emberségében
sérül, aki a másikat szigetnek, vagy farkasának tartja, s
nem testvérének.
Ezeken kívül az értelmesség igénye is jellemzi az embert.
Nem tud úgy élni napról-napra, hogy ne látna valami
értelmet benne. Az értelmesség vonatkozik magára a
történelemre is: a hívő alapvetően abból indul ki, hogy a
történelem értelmes, az idő az ígéret hordozója lett. Ez is
egy olyan alaptétel, ami mögé már nem lehet kérdezni:
egyetlen filozófia sem tudja bizonyítani, hogy az élet, a
történelem értelmes. Jézus személyében Isten hatékonyan
jelenvalóvá vált a történelemben. Krisztus születésének
körülményei, vagy éppen a kereszt után a keresztény tudja:
a paradoxonok, a látszólagos vereségek mögött is lehet
értelmesség, felragyoghat a feltámadás.
Az értelem csúcsteljesítménye, hogy a szemmel látható
zűrzavart, történelmi értelmetlenségeket szellemileg át
tudja járni, át tudja szellemíteni: a meseszerű harmónia
meghalt a kereszten, végérvényesen kiderült, hogy a jóság
erőszakot szenved, hogy a határok és a bűnök közepette
utópia a „minden mindig rendben legyen” boldogság-
elképzelés. Rendkívüli tévedés a kereszten meghalt
49
Krisztustól bármilyen emberi boldogságfogalmat számon
kérni. Krisztustól új boldogságfogalmat kaptunk: az a
boldog, aki már Istennel van, még ha szegény, ha sír, ha
üldözik is. Az erkölcsi ész feladata, hogy ebben a
behatároltságban is kikutassa az értelmes és szeretetteljes
élet lehetőségét: itt van a helye a felelős
kompromisszumnak, a stratégiai tervezésnek és az értékek
rangsora szerinti mérlegelésnek. Ez nagymértékű
éberséget, sőt, lélekjelenlétet követel. Isten ígérete a
történelemben beteljesült: az erkölcsi ész dolga, hogy az
ígéretet minden történelmi helyzetbe közvetítse és a
cselekvés számára lefordítsa. Isten emberré válása magát
az embert is felszabadítja az igazi emberré válásra. Ennek
legnagyobb segítő ereje a szorongató határhelyzetekben
van, amikor a legsűrűbb sötétben is a hívő mer bízni, s
erkölcsi cselekvését ennek megfelelően alakítani. Lehet,
hogy a teljes értelmet nem látja, mégis elfátyolozott
értelemmel, de reménykedve tapogatózik előbbre.
Emberségében sérül, aki nem hisz abban, hogy az élet még
a visszásságok ellenére is értelmes.
Az ember tisztában van önmaga, környezete értékeivel, de
tud korlátairól is, főleg időbeli behatároltságáról. Tudja,
hogy nem állat, ami leragadhat a pillanatnyi létben, mert
csak pillanatnyi jóléte és ösztöne érdekli. De nem is Isten,
hiszen mindig mindenre nem telik idő, energia, szeretet.
Az embernek hosszú távon, átfogóan sikeres jó életre kell
törekednie, az ember úton van. Merhet az ember egy úton
menni, bízva abban, hogy ezen az egy úton mindent
megkap. A cél nem mindent kipróbálni, hanem
50
intenzívebbé válni, növekedni, töményebbé válni. Az
ember nem forgácsolhatja szét önmagát a pillanatokra,
nem teljesíti be, ha rövid távú földi, történelmi
boldogságokat keres, az ember nem rögtönözhet.
A semmi nyomasztja az embert: nem akarunk
semmirekellő életet élni. Ezért az ember képes átfogó
életdöntéseket meghozni, s abban hűségesen növekedni
egy életen át. Itt a remény eleve egy pozitív előjelet ad az
ember gondolkodásához: az embert élettervei, a boldog
életről való elképzelései vezetik, s ennek távlatában
értelmezi a tényeket, méri fel a lehetőségeket. Nem a
környezet lökdösi ide-oda, hanem ő maga hozza ki a
környezet nyersanyagából az életterveinek megfelelő
dolgokat. Ez egy szellemi fenntartás, szellemi látásmód. A
legvégső előjelet ehhez a feltámadás teszi: a világ átfogó
értelmezése és a saját életünk átfogó értelmezése csak a
kereszt és a feltámadás fényében érhető el. A kereszten
meghal az értelmesség emberi felfogása, a boldogság
emberi fogalma, az önmegvalósítás meseszerű elképzelése,
nem humanista jóléti etikát hirdetünk a keresztre feszített
Krisztussal. Emberségében sérül, aki leragad a pillanatnyi
örömben vagy bajban, s nem képes élet-döntésekre.
Az ember lényegéhez az is hozzátartozik, hogy a teremtett
világban egyedül ő képes szeretni. Aki tudja, hogy már
szeretik, mert Isten mindannyiunkat szeret, az tud
másokat is szeretni. Aki tudja, hogy kegyelemből lett,
kegyelem kíséri életét, kegyelemből igazul meg, annak ez
hatni fog az erkölcsi életére is. Isten megelőző, kegyelmi
odafordulása nem megérdemelt, nem megindokolható,
51
nem kiprovokálható. Ajándék. Aki így megajándékozva
tudja magát, az tud megelőzően szeretni, kezdeményezően
odalépni a másikhoz, ajándékszerűen szolgálni, hiszen a
kegyelem ösztönöz.
A keresztény etika így elsősorban Krisztusban való élet,
aminek már csak lecsapódása a normák megfogalmazása. A
kegyelem ösztökél itt és most arra, hogy az emberen felüli,
a józan észen felüli erőbevetésekre képesek legyünk. Az
igény az Istennel való kapcsolat intenzitásából fakad: az
Isten általi megérintettség, sőt, meghatódottság indítja az
embert. Aki így megérintett, az már „nem tud másként
cselekedni”, mint jónak lenni. Ez a cselekvés a keresztény
erkölcs csúcsa. Nem a parancsok szigorúságával lehet
elérni az egyre igényesebb erkölcsös életet, hanem az Isten
szeretetétől való megérintettséggel. Az így élő ember nem
normákat akar megtartani, hanem szeretni akar. Itt a
számítgatásnak már nyoma sincs – hiszen Istentől mindent
megkapott az ember. Ez különös felelősséget ró a
keresztényekre a konfliktusos helyzetek megoldásához
kicsiben és nagyban is: új lehetőségek nyílnak meg a
konfliktusok gyógyító kezeléséhez. Emberségében sérül,
aki nem tud szeretni, nagyvonalú, irgalmas, bizakodó lenni.
Az ember olyan lény, aki képes saját halálát megidézni, és
akinek a halállal szembesítve válik problémává élete mint
egész. Csak az embert tünteti ki a teremtmények közül a
haláltudat: egészen fiatal korától tud arról, hogy meg fog
halni. Így a halál igazából nem az élete végén bekövetkező
katasztrófa, hanem az egész életét átjáró szempont: ars
moriendi. A feltámadás után már felszabadultan tudjuk,
52
hogy nem a halál az érdekes, hanem az élet. Nem az a baj,
hogy meghalunk, hanem ha úgy halunk meg, hogy előtte
nem éltünk jól, nem éltünk igazán. A haláltudat így érlel:
nem elvesz valamit, nem csak egyszerűen félelemmel tölt
el, hanem éppenséggel felszabadít, hogy a saját, igazi
életem éljem, a maradandó értékek alapján. A halál tudata
vezet az igazi önmagunkhoz, segít, hogy Istennek tetsző és
emberhez méltó életet éljünk.
ANTROPOCENTRIZMUS23
A létezés természeti adottságainak ökológiai átértékelése
során felfokozódott az érzékenység a természet védelme és
a nem emberi élőlények, elsősorban az állatok helyzete
iránt. Ennek következtében élesen megfogalmazódott a
kérdés, vajon jogos-e az etika kiindulópontját a személy
emberjogi státusában rögzíteni, vagy ez nem egyéb, mint
az ember önmagával szembeni jogosulatlan elfogultsága,
az emberi faj biológiai gőgje (szpecieszizmus, P. Singer).
Alternatívaként új etikai elgondolásokat javasoltak,
amelyek figyelembe vesznek minden érző lényt
(pathocentrizmus), minden élőlényt (biocentrizmus), vagy a
természet összefüggő egészéből indulnak ki
(fizikocentrizmus). Keresztény-bibliai perspektívából
tekintve két fontos mozzanat rajzolódik ki:
Egyrészt a többi teremtményhez viszonyítva az ember
helyzete különleges. Egyedül ő Isten képmása. Neki adatik
a föld uralma, és neki szolgálnak táplálékként a növények
és az állatok.
23 Vö.: TUBA, I., Szociáletika jegyzet, 18.
53
Másrészt az uralomra és birtoklásra való jog nem
önkényes, illetve despotikus. A Biblia számos képben
rajzolja meg az élőlények közösségét, amelyek az isteni
teremtésnek köszönhetik létüket. Ezenkívül a Teremtő
iránti tisztelet magában foglalja a Teremtő által jónak talált
teremtmények megbecsülését. Az emberi rendelkezési jog
gondnoki-képviseleti igazgatásra és gondoskodásra irányul
a teremtmények érdekében, s arra való, hogy az ember
„művelje és őrizze” a teremtett világot.
A teremtmények egymáshoz rendelt közösségét
figyelembe vevő etikának is az embert kell középpontjába
állítani legalább a két következő szempontból:
Egyrészt csak az ember erkölcsi lény, aki ennek alapján
képes a teremtés megőrzését mint feladatot felfogni –
felelősséggel megvalósítani és az összes teremtménnyel
erkölcsileg szabályozott módon bánni. Ő az egyedüli
címzettje az erkölcsi kötelességnek, és egyedül képes arra,
hogy a többi teremtményt úgy tekintse, mint amire az
erkölcsi kötelessége irányul.
Másrészt a teremtmények közösségének keresztény
erkölcse sem hagy kétséget az emberi személy elvi
elsőbbsége felől. Egy ökológiai, illetve természet- és
állatvédő szempontokat érvényesítő etikának el kell
kerülnie azt, hogy a személy emberjogi státusát
pathocentrikusan vagy biocentrikusan értelmezze és ezzel
fellazítsa. A keresztény etikának abból kell kiindulnia, hogy
az emberi személy az „összes társadalmi
intézményrendszer alapja, létoka és végcélja” (MM 219).
54
Ám ez nem jelenti, hogy például az állatokkal, érző
lényekkel korlátlanul lehetne rendelkezni. Bár az ember
használati jogának keretében tenyészthetők, adhatók-
vehetők, és feldolgozhatók, mindazonáltal alapvető
ontológiai önértékük van, amelyet bármiféle használatuk
esetén is tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy ez az önérték
lényegileg különbözik attól, ami az emberi személy
méltóságának alapja, mégis föltétlenül beletartozik az
ember erkölcsi felelősségének hatókörébe.
KÉRDÉSEK 1. Mi áll a keresztény értelmezés szerint minden cselekvés
középpontjában?
2. Megelégedhetünk-e az élet legkülönbözőbb területein a
saját törvények létével?
3. Miért fontos a Szentháromság az emberrel kapcsolatos
kijelentésekben?
4. Mi az emberi személy méltóságának alapja?
5. Mi következik az emberi méltóság fogalmából?
6. Hogyan kell az embernek a sikerre törekednie?
7. Miért fontos a szeretet az emberi méltóság kapcsán?
8. Mit tanul az ember abból a tényből, hogy az élete véges?
55
9. Milyen konkrét területei vannak az életnek, ahol a
méltóság sérülhet?
10. Mit tehet az egyház az emberi méltóságért? Van-e köze
az egyháznak a személyes méltóság fogalmának
kialakulásához?
56
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA Az emberi személy méltóságából egyenesen következik,
hogy a társadalomban élő egyének mindegyikét megilleti,
hogy egyenlő esélyekkel élhessen az élet minden területén.
Ennek megteremtése mindenkinek saját kötelessége, de az
államnak és más intézményeknek is (mint például iskola,
egyház) feladata elősegíteni. Ha az ember méltóságát nem
egészsége, teljesítménye, társadalmi rangja határozza meg,
hanem az istenképisége, akkor minden kizárás, minden
jogtalan egyenlőtlenség elítélendő.
Az esélyegyenlőség egy politikai színezetű fogalomnak
tűnik, de az élet több területére nézve is érvényes, így
etikai megítélésére figyelmet kell fordítani.
Az esélyegyenlőség egy manapság sokat hangoztatott
fogalom, ennek oka talán leginkább abban keresendő, hogy
az egyenlőtlenségek különösen is jellemzőek a mai
világban. Az emberek nem azonos kiindulópontról kezdik
el életcéljaik megvalósítását. Akik hátrányból rajtolnak
betegségük, fogyatékosságuk, koruk, anyagi helyzetük,
vagy egy népcsoporthoz tartozásuk miatt, azok nem tudják
ugyanazon körülményeket megvalósítani, mint akik nem
szenvednek hátrányt ezeken a területeken.
Ha röviden akarnánk megfogalmazni, akkor az
esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenkiből lehetne
nagyon sikeres, egészséges ember, függetlenül
előzményeitől. Ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen,
57
megvalósíthatatlan. Helyes lehet az esélyteremtés
fogalmával is élni, mert ebben benne van, hogy mindenki
az adottságainak megfelelően, a hasonló adottságúakkal
egyenlő módon kap lehetőséget, hogy előrébb jusson az
életben, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények
között él.
Nem szabad összekeverni az esélyegyenlőséget az egyenlő
bánásmód elvével. Ha ugyanazokat a körülményeket
teremtjük meg a betegeknek, mint az egészségeseknek,
akkor a közöttük lévő szakadékot csak jobban elmélyítjük.
Egy mankóval közlekedő ember esélyeit nagymértékben
csökkentjük, ha ugyanazon a lépcsőn kell felmennie, mint
egy egészséges lábúnak. A rosszabb helyzetből induló
ember számára jobb körülményeket kell teremteni és még
akkor sem tökéletes az esélyegyenlőség.
John Rawls Az igazságosság elmélete című művében
nagyszerűen írja körül ezt az állapotot. Az emberek között
egyenlőtlenség van, mert a „természet lottója” és a
„társadalom lottója” más kiindulópontokat okoz. Aki jobb
testi adottságokkal, jobb felfogóképességgel,
egészségesebb alapfelépítéssel születik, annak több esélye
van sikereket elérni. Aki gazdag családba születik, vagy
például értelmiségi szülőktől, az egészen más eséllyel
indul, mint az, aki a szegénységgel való küzdésben élte
gyermekkorát. Akiknek kihúzták a számait, az jobban
halad. (Az egyenlőtlenség kiküszöbölésére talált
megoldása, nem tűnik rossz elméletnek.24) A használt
24 RAWLS, J., Az igazságosság elmélete, Budapest 1997.
58
képből az mindenképpen leszűrhető, hogy esélyegyenlőség
mindaddig nem létezhet, amíg az emberek lehetőségei és
adottságai között egyenlőtlenség lesz. Olyan ideál ez,
melyre törekedni kell, de tökéletes formában nem
valósulhat meg.
Akik bármilyen módon hátrányt és hiányt szenvednek,
többet kell, hogy kapjanak az emberektől, a társadalomtól,
az egyháztól. Akadnak, akik a pozitív diszkriminációban
látják a megoldást, vagyis, hogy az elmaradt vagy
hátrányban lévő csoport felzárkóztatása végett
megengedett a kivételezés. Mások azzal kritizálják ezt,
hogy a hátrányban élők sokkal inkább áldozatnak tűnnek,
vagy, hogy a támogatások megállapításához kategóriákba
kell sorolni az embereket, ami megint csak inkább mélyíti a
különbségeket, mint megszünteti. A pozitív diszkrimináció
emellett konkrét cselekvést, pénzbeli segítséget is jelent,
nem elméleti színezetű.
ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN Az esélyegyenlőség megteremtését sokan tévesen egyedül
az iskolarendszertől várják el. A pedagógusok nagy nyomás
alatt lehetnek emiatt, de felelősségük korlátolt az ügyben,
mert mindent képtelenség megtenni, a hozott különbségek
ellenére. Együttműködésre való készségük viszont sokat
segíthet, hogy a hátrányban lévők esélyei magasabbak
legyenek.
59
A család anyagi helyzetét vagy a szülők képzettségének
szintjét nem képes a pedagógus megváltoztatni, pedig a
lehetőségek terén ez egyáltalán nem mindegy, komoly
meghatározó tényezők ezek. De ha egy olyan növendéke
van, aki jó képességekkel bír, aki szorgalmával kitűnik a
többiek közül, akkor odafordulásával, megkülönböztető
figyelmével sokat tehet az esélyegyenlőségért vagy
esélynövelésért. A gyermekekre fordított idő
mennyiségének és minőségének növelése, az egyéni
bánásmód elvének használata az eltérő képességű tanulók
között, a sikerélmények fokozása sok energiát követel, de
hasznossága nem megkérdőjelezhető. Keresztény
pedagógusként ez akár egy jó fogadalom is lehet, hogy több
szeretetet sugározzon a tanár a gyermekek felé. Egyre
inkább elfogadott, hogy az ilyen „kisugárzó” pedagógusok a
nevelésben eredményesebbek, mint azok, akik csak a
teljesítményre koncentrálnak.
ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA Az esélyegyenlőség megvalósításának másik nagy területe
a fogyatékkal élők szolgálata. Már a szavak
megválasztásával is érdemes figyelmesnek lenni, hiszen
akit valamilyen egészségkárosodás ért, annak nem az egész
embersége sérült, nem lett „fogyatékos”, az emberi személy
méltósága ugyanúgy megilleti, mint másokat. Az embernek
erkölcsi kötelessége segíteni a fogyatékkal élőket, hogy
amennyire csak lehetséges, emberhez méltóan tudjanak
élni. Lenézésük, állapotuk pejoratív szavakkal való
körülírása egészen elfogadhatatlan. Mivel rendkívül
érzékenyek, ezért minden velük kapcsolatos szó és minden
60
mozdulat figyelmet kíván, teljes tisztelettel kell feléjük
fordulni. Elkülönítésük, otthonokba zárásuk motívuma
gyakran összefügg a kényelemkereséssel, vagy egyszerűen
a lelkiismeret furdalásával, pedig sokat lehet tőlük és velük
tanulni. Az élethez való ragaszkodásuk, a körülmények fölé
kerekedésük, értékrendszerük segíthet az ép emberek
gondolkodásának csiszolásában. Aki fogyatékkal élők
között dolgozik, különleges szolgálatot végez, hiszen az
emberek többsége félelemből, tudatlanságból vagy akár
rossz szándékból nem képes bennük az isteni képmást
felismerni.
Esélyegyenlőségük megteremtése társadalmi feladat és
kötelesség is. Fogyatékosságuknak megfelelően
támogatásban kell részesülniük, az állami segítségek széles
spektruma alakulhat ki kellő odafigyeléssel. A melléjük
állásnak nem a segélyek adása a legjobb formája (ahogy
máshol sem). A munkaadóknak kötelességük a törvények
szerint a foglalkoztatottak bizonyos arányában csökkent
munkaképességűeket is alkalmazni. Meglévő adottságaik
kibontakoztatása hozzátartozik személyes méltóságukhoz.
Amit meg tudnak tenni, annak teret kell adni.
Esélyegyenlőségükhöz sok segítséget nyújthat a fizikai
világ alakítása: nem tudnak minden hivatalba vagy más
helyiségbe bejutni, az épületek és utak akadálymentesítése
folyamatos kell, hogy legyen. A manapság szinte
nélkülözhetetlen közlekedés sokkal nehezebben
megoldható a számukra, ezt lehetővé kell tenni. Mozgásuk
segítésére gyakran van szükségük speciális járművekre
vagy segédeszközökre, ezeket anyagi lehetőségeik
61
szűkössége miatt társadalmi segítség nélkül nem tudják
maguknak biztosítani.
ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA Az egyenlőtlenség egy sajátos formájával állunk szemben,
amikor a nők társadalomban betöltött szerepéről van szó.
Az emberiség történelmében a kereszténység egyik talán
legnagyobb szolgálata a nők méltóságának helyreállítása
vagy megadása, a férfival való egyenrangúságának
kimondása. A patriarchális gondolkodást, a nők feletti
hatalomgyakorlást Krisztus egyértelműen elutasította.
Követői között asszonyok is voltak, korának és népének
vallásgyakorlatát többször átlépve beszélt asszonyokkal,
feltámadásának első tanúi is asszonyok voltak. A tanítását
továbbvivő egyház is kiállt a nők jogai mellett, hirdetve,
hogy a nő nem tulajdona a férfinak, hogy a hűségre a férfi is
kötelezve van. A nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint
a férfiakat.
Ezen alapon állva, etikailag elfogadhatatlan, és mindent
meg kell tenni azon igazságtalanság ellen, hogy ugyanannyi
elvégzett munkáért, ugyanolyan beosztásban dolgozó nők
kevesebb fizetést kapnak, mint férfi társaik. A
gyermekvállalás és -nevelés hivatását vállaló nőknek olyan
szociális hálót kell biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy
ezeknek az anyáknak ne kelljen életszínvonalbeli
csökkenést elszenvedniük. A megszülető gyermek a
társadalom érdeke, születését és anya általi nevelését a
lehető legteljesebb módon támogatni kell. A szülési
szabadságról visszatérő nők számára a munka világába
62
való elhelyezkedés komoly gondokat okoz. Kisebb
munkaidejű munkahelyek alapításával vagy átképzésekkel
jelentősen lehet növelni esélyeiket.
A nők családon belüli kiszolgáltatott helyzetén is erkölcsi
kötelesség változtatni, hiszen gyakran válnak agresszió
áldozatául, vagy élnek egészen kiszolgáltatottan.
A példákat természetesen lehet még folytatni, hiszen
például a romák esélyegyenlősége egyre gyakrabban merül
fel a magyar társadalomban, de erről külön kötet készült
ebben a sorozatban. Az erkölcsi alapelv rájuk is ugyanúgy
vonatkozik, mint a többi egyenlőtlenséget elszenvedő
csoportra: az emberi személy méltósága őket is megilleti,
ezért számukra a taníttatásban, a képzésben, a kulturális
gondolkodás alakításában minden lehetséges és ésszerű
eszközt meg kell adni, hogy emberségüket meg tudják élni.
KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az esélyegyenlőség fogalma? Mivel lehet
könnyen összetéveszteni?
2. A liberális irányzatok szerint az államnak csak az a
feladata, hogy mindenkinek biztosítsa ugyanazokat a
feltételeket az életben. Egyetért ezzel? Miért?
3. Hogyan valósítható meg az oktatásban az
esélyegyenlőség? Mik a határai?
63
4. Milyen egyenlőtlenségek és ezzel igazságtalanságok
jellemzik a nők életét a társadalomban?
5. Mit kell tennie az államnak és az egyházaknak a
fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért?
SZABADSÁG Az ember a saját életét élve és vezetve szüntelenül
cselekszik testileg, pszichikailag vagy szellemileg.
Különbséget lehet tenni aktív és passzív tett között, ez
utóbbi leginkább a mulasztásban érhető tetten. Az etikailag
megítélhető tettre jellemző, hogy tudatosan és szabadon
kell történjen. Az így megtett emberi cselekedet
visszafordíthatatlan, vagyis következményei vannak. A
cselekedetek erkölcsi megítélésében az egyik legfontosabb
kritérium a szabadság.
Az egész etika alapja az, hogy az ember szabad, hogy
döntéseket kell hoznia, melyekért felelősséget is kell
vállalnia. A boldog, kiegyensúlyozott élet záloga a
szabadság helyes ismerete. Az erkölcsi tett minőségét csak
az a cselekedet éri el, mely legalább a döntési képesség
minimumát bírja.25 Az állatvilágban, ahol az ösztönök
szerepe a meghatározó, nem beszélhetünk erkölcsiségről, a
„hűséges”, „barátságos”, „szeretetre méltó” fogalmak csak
analóg módon használhatóak, hiszen nem egyedi, szabad
döntések, hanem csak ösztönök következménye minden
reakciójuk.
25 PESCHKE, Christliche Ethik I, 263.
64
Az embernek is vannak ösztönös cselekedetei, de egy szem
elé kapott védekező kézmozdulat vagy az a
tulajdonságunk, hogy bizonyos körülmények között
izzadunk, erkölcsileg nem megítélhető, hiszen nem
tudatosan és szándékosan tettük. 26
A szabadsággal kapcsolatban két nagy ellenvetés vagy
eltévelyedés hallható a mai világban. Egyrészt elterjedt a
nézet, miszerint a szabadság azt jelenti, hogy az ember azt
tesz, amit akar. Sokan gondolják úgy, főleg fiatalok, hogy
akkor szabadok, ha semmiféle korláttal nem kell
számolniuk. Másrészt hihetetlen mértékben találkozunk a
nézettel, hogy egyáltalán nem vagyunk szabadok, mert a
környezetünk, a csillagok állása, mindenféle idegen erő
teljesen determinál minket, az ember tehetetlen ebben a
hálóban, csak engedi, hogy a sors folyama előbbre vigye.
Létezik- e egyáltalán a szabadság?
Az abszolút szabadsággal szemben elmondható, hogy az
emberi létet számtalan olyan összetevő alakítja, mely
időben mögöttünk vagy tudatunk mélyén húzódik meg, s
így számunkra elérhetetlennek bizonyulnak, nem vagyunk
képesek változtatni rajtuk. Életünk alapvető adottságai és
elvi korlátai meghatározottak. Életünk kezdete teljesen
másoktól függött, nem állt szabadságunkban dönteni felőle,
hogy van-e értelme világra jönni, ha a végén a halál vár
ránk. Nem választhattuk meg szüleinket és így genetikai
adottságainkat sem. Nem dönthettünk nemünkről,
biológiai valóságunkról. Meghatározott pszichológiai
26 Vö.: TUBA, I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000., 17.
65
képességekkel rendelkezünk, pedig néha szeretnénk
egészen másfélék lenni. Nem választhattuk meg, hogy
melyik korban, milyen történelmi adottságok között,
milyen szellemi-kulturális térben és feltételek között
éljünk a Föld melyik részén. Mindehhez jön még a
társadalom és a nevelés hatása, illetve a saját múltunk,
amit átéltünk és elszenvedtünk, vagyis a korábbi
döntéseink és cselekedeteink – s kétségeink a szabadságot
illetően egyre mélyebbek lesznek. Összefoglalva azt
mondhatjuk, hogy életünk alapvető adottságait nem
választhatjuk meg, a teljes, mindentől független szabadság
tehát illúzió. Ezek alapján azt is elfogadhatjuk, hogy a
szabadság egy viszonyfogalom, mely azt fejezi ki, hogy az
embernek egy adott kerethez kell tartania magát.
Ugyanakkor az sem igaz, hogy minden előre meg lenne
írva, hogy felettünk kilométerekre keringő kőtömbök
határozzák meg a munkánkat vagy mindennapi
döntéseinket. Nem lehet hátradőlni vagy legyinteni, hogy
semmit nem lehet tenni, minden fáradságért kár. A
szabadság teljes tagadása logikailag is tarthatatlan, hiszen
egy szabad kijelentésről van szó, amit elvileg, saját
kiindulópontja szerint meg sem tehetne. Nincs minden
előre megírva, bár a szabadság játéktere néha valóban
kicsi. Az ember mindig alakul, egészen az utolsó pillanatig
igenis dönthetünk, hogy mit teszünk meg és mit hagyunk
el, a jövő egy része rajtunk múlik.
Az igazság a két véglet között van: létezik szabadság, de az
nem abszolút, hanem relatív, viszonylagos. A szabadság
nem a teljes függetlenséget jelenti, hiszen kapcsolatok
66
hálójába születünk, nem légüres térbe. Nem lehet a
szabadság korlátok nélküli sem, hiszen mások szabadsága,
a társadalom közjava mindig behatárolják a
cselekedeteket.
A szabad cselekvés feltétele, hogy az ember ezekkel az
adottságokkal és korlátokkal tisztában legyen.27
Ezek alapján a szabadságnak két oldala van. Egyrészt
szabadok lehetünk valamitől, ami egyébként kényszerítő
erővel hatna ránk (ösztöneinktől, lehúzó erőinktől,
félelmeinktől). Ez a negatív szabadság feladatot is ró ránk,
mert mindenki érzi, hogy az egyéni és társadalmi
szabadságért harcolni kell. De az így megszerzett
szabadsággal valamit tenni is kell, szabadok vagyunk
valamire – ez a pozitív szabadság, ami az élet célra-
irányultságát jelenti. Az ember ugyanis az értékek és célok
közül kiválaszthatja a számára jókat és elérhetőeket.
Az emberi személy méltóságából következik, hogy az
ember közepe, mélye sérthetetlen és így szabad is. Az itt
született döntésekre sok minden hatással van kívülről és
belülről, de azt az alapvető képességét, hogy itt mindentől
függetlenül csak önmagára hallgasson, azt nem lehet
vitatni. Hat ránk kívülről a környezet, a neveltetés, a baráti
kör, a divat; belülről az ösztönök, a félelem, az előrelátás,
de legbelül érzi az ember, hogy dönthet, hogy szabad. Az
empirikus ingerek csak énünk empirikus felszínét tudják
27 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001, 258.
67
befolyásolni, ami valamennyire mérhető, és így kívülről
alakítható is. A szaktudományok ezt vizsgálhatják, és kell is
vizsgálniuk, de módszerük és tárgyuk miatt nem
vonhatnak le erkölcsi következtetéseket. A
pszichológiában és a szociológiában gyakran megtörtént
ez, vitatott eredményekhez vezetve (pl. Quetelet).
Minden befolyásoló történelmi, pszichikai, társadalmi
tényező mellett az ember benső énje szabadon hozhat
döntéseket, állást foglalhat jó és rossz ellen vagy mellett.
Erről számolnak be a fogságokat megélt emberek, akik
minden kényszer és korlát ellenére megmaradtak
embernek. Ezt tapasztalhatjuk meg, amikor legyőzzük
ösztönös énünket és felülemelkedünk magunkon,
lemondva valamiről, ami nagyon fontosnak tűnt
számunkra. A belső én szabad marad mindig – ennek
legérezhetőbb bizonyítéka, hogy tetteink – főleg a rosszak
– után mindig tudjuk: tehettünk volna másképp is. Vagyis
nem lehet döntéseink után a felelősséget pusztán a
befolyásoló tényezőkre kenni. A következményekért
felelősek vagyunk, ebben mutatkozik meg leginkább a
szabadság, amit nem lehet empirikus módszerekkel
bizonyítani, de az életben megmutatja magát.
AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN Az Ó- és Újszövetség írásai azt a meggyőződést hirdetik,
hogy az embernek szabadsága van, hogy a jót tegye és a
rosszat elvesse, és emiatt cselekedeteiért felelősséggel
tartozik. Ez a feltétele a bibliai szavaknak az isteni
büntetésről és jutalmazásról a rossz és a jó viszonzásaként.
Az Ószövetségben az Isten képére és hasonlóságára
68
teremtett ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy
egyéni döntéseinek meghozatalában szabadságot
birtokol.28 A szabadság a feltétele az isteni parancs
átlépésének, mely a paradicsomból való kiűzetést maga
után vonta (Ter 3). Izrael népének élet és halál, áldás és
átok között lehetősége van választani: „Válaszd az életet!”
(MTörv 30,15) A bölcsességi irodalomban is előkerül ez a
fontos motívum: „Ő teremtette kezdet kezdetén az embert,
és kiszolgáltatta saját döntése hatalmának. Módodban áll,
hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan
a hatalmad.” (Sir 15, 14k) A próféták számtalanszor
figyelmeztetik a népet, hogy szabadságukat jól használják,
és maradjanak hűek Istenhez (Iz 1,19k; Jer 11,6-8; Ez 18,
21-28).
Az Újszövetségben az emberi szabadság sajátos tiszteletét
olvashatjuk ki Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor
mondott szavaiban: „Hányszor akartam összegyűjteni
fiaidat, …, de nem akartátok.” ( Mt 23,37) Az utolsó ítélet
bibliai képében egyértelmű, hogy a szabadság
eredményeképpen meghozott döntések, a felebarát
szükségleteinek észrevétele alapján történik az üdvösségre
való meghívás vagy az abból való kivetettség (Mt 25, 31-
46). Szent Pál több helyen is figyelmeztet, hogy aki
helytelenül cselekszik, az nem örökölheti Isten országát
(1Kor 6,9k; Gal 5,19-21; Ef 5,5). Az örök élet azoknak lesz
jutalma, akik nem a test, hanem a lélek szerint élnek,
döntenek, szabadon (Gal 6,7).
28 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik I., 265.
69
A szükségtelen törvényektől való szabadságot védelmezi
Szent Pál, amikor a pogányokból lett keresztények számára
nem íratja elő a mózesi törvények betartását (ApCsel 15).
A keresztény ember szabad a történelmileg és kulturálisan
korlátozott, és bizonyos értelemben meghaladott
törvényekkel szemben.
Pál ugyanakkor a szabadság önkényes értelmezésével is
találkozott. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy egyesek az
áldozati ételekből is fogyasztani akartak, vagy akár
prostituáltakkal is együtt akartak lenni. Ez
összeegyeztethetetlen a szabadság keresztény értelmével:
„Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor
6,12). A Szentlélek templomaként az erkölcstelen tetteket
kerülniük kell a Krisztus-követőknek, illetve az Isten által
megkívánt rendet testükben is be kell teljesíteni (1Kor
6,12-20).
A mózesi törvénytől való mentesség viszont nem azt
jelenti, hogy a keresztények törvény nélkül állnának Isten
előtt (1Kor 9,21). Krisztus törvénye mindenkit kötelez.
Szent Pál különbséget tesz a maradandóan érvényes és a
történelmileg meghatározott törvények között. Az ember
szívébe írt törvény, melyet természetéből eredően ismer,
mindenkit egyetemesen kötelez, és mindenkit eszerint ítél
majd meg Krisztus (Róm 8,4-8). A keresztény szabadság
tehát nem a mindentől való teljes függetlenséget jelenti.29
Az az ember szabad igazán, aki nem áll a bűn hatalma alatt,
hanem vágyaitól megtisztítva követi hivatását, és Isten
29 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik II., 267.
70
akaratát képes beteljesíteni (Róm 6,15-23; Gal 5,13-26). A
keresztény szabaddá válik, hogy Istent szolgálja, hogy a jót
tegye. 30 Az Újszövetségben nem csak magáról a
szabadságról, hanem annak alapjáról és céljáról is
útmutatást kapunk.
A szabadság eszerint megbízást jelent – mások
szolgálatában, a felebarát segítésében, az önzés
legyőzésében kell megjelennie. A szabadság nem cél,
melynek elérésére minden erőt bevetve törekedni kellene,
ahogy korunkban ezt sokan gondolják és teszik. A
szabadság eszköz lehet a kezünkben, hogy céljainkat
megvalósítsuk, hogy végül is eljussunk a maradéktalan
boldogságra, Isten meglátására. Vagyis nem elég, ha
szabadok vagyunk valamitől – fontosabb, hogy szabadok
legyünk valamire, a jóra, annak megtételére.
A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI31 Az emberi szabadság korlátai olyan tények, melyekkel az
etikának és a jognak is számolnia kell. Ahogy láttuk,
számtalan meghatározottsága van az embernek, melyek a
teljesen szabad cselekvést lehetetlenné teszik. Ez persze
nem jelentheti az ember valódi szabadságát, melyet ki
lehet tágítani, ha a tudatlanság vagy a kényszerítés határait
sikerül kitolni. Mégis, a szabadságnak maradnak korlátai,
30 BLÄSER, P., Freiheit, in: LThK IV, 329k. 31 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II., 270k.
71
melyek tartósan befolyásolhatják vagy akár egészen
elvehetik a szabadságot.
Vannak olyan akadályok, melyek nem a szabad cselekedet
megtételét veszélyeztetik, hanem annak akaratlagos voltát
és ezzel hatásainak beszámíthatóságát, amennyiben a tett
tárgyának ismeretében jelent hiányosságot – ez az
intellektuális összetevő. Ilyen a tudatlanság, a tévedés, a
feledékenység és a figyelmetlenség. Más akadályok magát
az emberi cselekedet megtörténtét teszik lehetetlenné a
szabad akarat beleegyezésének kizárásával vagy
csökkentésével – ez az akarati összetevő. Ide tartozik a
szenvedély, a félelem, az erőszak, a megszokás és a
hajlamok.
AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK A tudatlanság és a tévedés okai sokrétűek. Származhatnak
vétlen körülmények következményeként és személyes
mulasztásokból. A társadalom téves nézeteiben vagy
előítéleteiben is lehetnek alapjai, de a téves neveltetés, a
rossz társaság befolyása, a téves tartalmú írások olvasása
is ebbe az irányba vihetik az embert. Az embernek fontos
feladata, hogy a rossz irányba vivő erők hatása alól kivonja
magát, és jól megalapozott meggyőződése legyen, hiszen a
téves meggyőződés téves életvezetést eredményez. Az
embernek tehát fáradnia kell az igazságért, a
tárgyilagosságért és a valóságért. Az egyén gyakran túl
gyenge, hogy a környezete hatásaitól mentesítse magát.
Szüksége van egy jó közösségre, melynek megbízható
72
értékrendszere van, és segít az eltévelyedésektől. Az
egyház például pótolhatatlan szerepet játszik ebben az
igazság védőjeként.
A tudatlanság kétféle lehet: elhárítható és elháríthatatlan.
Utóbbiról beszélünk, ha az ember értelmes igyekezete
ellenére sem képes legyőzni a szabadságot korlátozó
akadályokat. Nem képes az ember az ellen vétkezni, amit
nem tud, hiányzik az akarati aktus. Ha egy szakács olyan
alapanyagból készít ételt, ami nem emberi fogyasztásra
való, de ő erről nem tudott, mert az eladó felelőtlen módon
elhallgatta – akkor az ételt elkészítő vétlen és felelősségre
sem vonható. Ha egy beteg vagy bármilyen más ellátott
nem közli a betegségét, illetve pontosan nem közli a
körülményeit, melyben segíteni kell neki – akkor a segítő
szolgálatot végző nem vétkes és nem vonható felelősségre.
Éppen így értelmetlen évekkel ezelőtt elkövetett hibák
miatt aggódni, melyek helytelenségét akkoriban nem
lehetett felismerni.
Hasonló érvényes a figyelmetlenségre is. Ha valaki nem
figyel arra, amit tesz, akkor hiányzik belőle az akarati
tetthez szükséges belátás. Aki alkoholos befolyás vagy
drogok hatása alatt áll, az nem beszámítható. Így van ez a
félig alvó állapotban vezető autósok esetében is. Viszont
nem mentes az ember az erkölcsi felelősség alól az okok
tekintetében ebben az esetben sem – vagyis nem lehet csak
az alkoholra fogni egy balesetet, mert az alkohol
fogyasztása, mint ok elkerülhető lett volna, így a felelősség
alól sincs kibúvó!
73
Elhárítható tudatlanságról akkor beszélünk, ha a cselekvés
vagy mulasztás úgy történik meg, hogy a tudatlanság oka
akartnak számít, mert a hanyagság, a tétlenség vagy akár a
gonoszság áll mögötte. Az a jogász vagy orvos, aki
hivatásbeli képzését és továbbképzését nem veszi
komolyan és azt elhanyagolja, nem menthető fel a
felelősség alól, ha emiatt hivatása gyakorlása közben hibát
követ el. Vétkes tudatlanságnak is lehet nevezni, hiszen
utánajárással megszüntethető lenne az ok, ami rosszat,
igazságtalan viszonyokat, esetleg szenvedést hoz magával.
Az embernek minden lehetséges eszközzel küzdenie kell a
vétkes tudatlanság ellen, mert a szélesebb tudás és a
pontosabb ismeret sokat segíthet, hogy ne kövessen el az
ember hibákat, illetve mindig a lehető legjobb döntést
hozza meg. A szakmai kérdéseknek való utánajárás a segítő
foglalkozást választóknak állandó feladat és nagy
felelősség! Nem lehet az elfelejtett anyagra vagy a
kihagyott órákra hivatkozni, amikor emberek lelkéről,
életéről vagy azok minőségéről van szó!
A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI Az erőszak az akaratra kívülről ható befolyás, fizikai vagy
pszichikai kényszerítő erőt jelent. Lehet abszolút, ha az
akarat ellenállást tanúsít amennyire képes, és lehet relatív,
ha az akarat csak részben áll ellen, kényszerből elfogadva
egy tettet illetve azt a látszatot keltve kívülről, hogy
elfogadja azt. Ez utóbbiról beszélünk például, ha valaki egy
hatalom által arra van kényszerítve, hogy megtagadja
74
egyházát vagy hitét a kínzástól vagy a haláltól való félelem
miatt.
Az abszolút erőszak kizárja a kikényszerített cselekmény
szabadságát, a szabad beleegyezést. Így felelősségről és
felelősségre vonásról sem beszélhetünk. A relatív erőszak
esetében a szabad akarat nincs teljesen kizárva, de erősen
csökkent mértékben van jelen, hiszen az ember olyan
dolgokat is megtehet a következményeként, amit
egyébként nem tenne.
Az emberiség egyik legfontosabb törekvése kell, hogy
legyen az erőszak minden formája ellen fellépni, hogy az
ember szabadsága semmilyen mértékben ne sérülhessen.
A hajlam és a megszokás két fontos dolog az ember
életében. A velünk született hajlamokban és a mindenkit
jellemző karakterben gyökerező készségek különböző
magatartásformákat és reakciókat váltanak ki az
emberekből. A szokások kialakulásában ezen kívül óriási
szerepe van a családban való nevelésnek és a
környezetnek.
Pszichével rendelkező lényként nem feledkezhetünk meg
az emberi szabadság korlátai között a tudattalan lelki
élményekről sem. A gyermekkorban megtapasztalt
elutasítás vagy elfogadottság, a szeretet vagy a félelem
légköre egész életünkre kihatnak. Ezeket a körülményeket,
melyek erősen hatnak, de nem determinálnak, meg kell
ismernünk és használni kell őket nem csak önmagunk
megismerése, hanem a mások felé fordulásunk
tökéletesítése miatt is. Minden további nélkül nem
75
hivatkozhat egy felnőtt ember a gyerekkori rossz
élményeire, ha kötelességét meg kell tennie.
A nevelés hatása a jó és rossz szokásokra azt is
egyértelművé teszi, hogy a gyermekekre figyelés ebből a
szempontból is óriási jelentőségű. Ha arra lesznek nevelve,
hogy a rossz szokásaikat legyőzzék, és jó szokásokat illetve
erényeket tegyenek magukévá, akkor hasznos tagjai
lesznek a társadalomnak, akkor a nevelés a lehető
legnagyobb szolgálatot teszi meg. Ebben az értelemben kell
elgondolkozni azon is, hogy a gyermekek vallásos
nevelését csak arra az időre kellene kitolni, amikor már
önállóan tudnak dönteni annak hasznossága felől. Az
imádság értékelését, az Isten szeretetének
megtapasztalását, a vallásos igazságok ismeretét már
gyermekkorban be lehet gyakorolni, meg lehet szerettetni.
Később ezek az élmények és tapasztalatok, a jó szokások
nagy segítségére lehetnek az embernek az életben, hiszen
éppen azokban az életszakaszokban, amikor problémák
merülnek fel (és ilyen rendkívül sok van), a reményt nem
veszíti el, lát kiutat, nem érzi teljesen elhagyatottnak
magát. Ezzel energiát spórolhat, sok tévedéstől
szabadulhat meg, és erejét pozitív feladatok ellátására
fordíthatja.
A jó és rossz szokások kialakulásáért és megtartásáért az
ember felelősséget visel. Ha valaki egy szokást elfogad,
akkor azzal együtt a szokás következményeiért is
felelősséggel tartozik – vagyis a megszokás nem mentesít a
szabadság és a felelősség alól, bár ez sokak szemében néha
jogosnak tűnne.
76
A szenvedélyek az érzelmi törekvés mozdulatai, melyeket
egy jó vagy rossz dolog hív elő. A szenvedélynek ebben az
értelemben nincs köze az erkölcstelenséghez. Isten
teremtette az embert ilyen törekvésekkel, melyek egész
érzéki életünket átjárják, és eszközként szolgálnak, hogy
önmagunkat és az egész emberiséget fenn tudjuk tartani. A
szenvedélyek tehát nem önmaguktól rosszak. Rosszá csak
akkor válnak, ha az értelem nem képes kontroll alatt
tartani. Egy szenvedély szabad elfogadása még történhet
spontán módon, de egy idő után képes meggyengíteni az
akaratot. Tudatosan hívja elő a szenvedélyt az, aki
szándékosan ébreszti fel, pl. pornográf anyag segítségével.
A túl heves szenvedély az értelmet és az akaratot képes
olyan mértékben befolyásolni, hogy a szabad döntés és a
szabad emberi cselekedet szinte egészen akadályozva van
általa. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a szenvedély, ha
csak indirekt módon is, de akaratlagos. Aki úgy érzi, hogy
az alkoholtól, a drogtól vagy akár a virtuális világtól való
függése, a szenvedélyei tőle függetlenül lettek a sajátjai –
az téved. Mindezek a rossz szokások valószínűleg lassan
váltak túlságosan fontossá, de nem az ember beleegyezése
nélkül. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a
szociálpedagógusnak, hiszen észrevenni a szenvedélyek
által veszélyeztetetteket, és amíg nem késő, addig segíteni
nekik – mindez olyan feladat, ami sokakat megmenthet a
végső lecsúszástól. Az ember tehát felelős a
szenvedélyeiért, azok kialakulásáért és azok
következményeiért is. Az igazán szabad ember nem
szolgája, hanem ura szenvedélyeinek is.
77
A félelem a lélek megriadása egy fenyegető rossz dolog
előtt. Az akarat kontrollja általában megmarad, emiatt a
személy szabadsága is. A félelem nem feltétlenül negatív
jelenség, hiszen jobb teljesítményre is sarkallhat, és ekkor
természetesen nem korlátozza a szabadságot sem. A
félelem lehet abszolút súlyos, ha nagy fenyegetettséget
jelent egy átlagember számára: a halál, a kínzás, vagy akár
a családját nevelő apa munkanélküliséggel való
fenyegetése. Viszonylagos a félelem, ha objektíve nézve
nem jelent nagy veszélyt, viszont szubjektíve megijeszt egy
személyt, annak nagyobb félénksége miatt (pl.: gyermekek
félelme a sötéttől).
A félelem nem szünteti meg teljesen az akarat szabadságát,
de csökkenti a beszámíthatóságot és ez által a bűnt is.
Főleg azokban az esetekben, amikor a félelem olyan dolog
akarását hozza magával, amit az ember normál esetben
nem akart volna. A kínzástól való félelem miatt elkövetett
bűn természetesen mérhetetlenül kisebb, mint egy hivatal
megtartása érdekében megtett vétség.
A súlyos félelem mentesít a pusztán egyházi vagy polgári
törvények alól. Egy elnyomó hatalomtól való súlyos félelem
mentesíti a keresztényeket a vasárnapi misehallgatás
kötelezettségétől. De ha egy félelemből elkövetett tett a
közjó nagyfokú megsértését vonja magával, akkor erkölcsi
szempontból elfogadhatatlan. Egy pap például semmilyen
körülmények között nem sértheti meg a kötelező gyónási
titkot. Az idegen vagyon védelmének kötelezettsége alól
viszont mentesül az a banki alkalmazott, aki az életét
fenyegető rablónak átengedi a kasszában található pénzt.
78
A társadalmi nyomás, a divat, a média hatása is
korlátozza egy bizonyos mértékben az ember szabadságát.
Az ember életében csak ritkán tudatosul egy ösztönös
igény az elismerésre, a megbecsülésre, a biztonságra –
mindezek arra indítják, hogy igazodjon az uralkodó
cselekvési mintákhoz, hogy azt tegye, amit mások is vagy
sokan tesznek. Néha egészen nehéz az embernek
függetleníteni magát ezektől a hatásoktól, hiszen a téves
szégyenérzet akadályozza az ember szabadságát és
hátráltatja annak megtételében, amit a lelkiismerete
szerint meg kellene tennie vagy el kellene hagynia.
A szabadság akár teljes elvesztését vonhatja maga után az
alkohol illetve a drogok fogyasztása. Bármilyen
tudatmódosító szerről is legyen szó, bár a fogyasztása után
csorbul a szabadság, a kezdet, a felé fordulás szabadon
történik, és így erkölcsileg is megítélhető. Nem fogadható
el az érv, hogy valaki azért mentesülne egy bűn alól, mert
azt drog befolyása alatt tette.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szabadságra törekvés
állandó feladat az ember számára, de ezt a feladatot nem
mindig sikerül tökéletesen teljesíteni, vagyis előfordulhat,
hogy a szabad döntés csökkenéséről vagy akár
megszűnéséről kell beszélni.
„ELŐNYSZABÁLYOK” A következőkben a több lehetőség esetén elvárt helyes
erkölcsi döntésekről és a cselekvő személyek
illetékességéről lesz szó. Az előnyszabályokban az
előnyben részesítendő nagyobb jó kérdése merül fel a
79
cselekvési alternatívák közül, illetve az egyes feladatokra
jobban kötelezett személyek témája. Ezen kívül a kisebb
rossz problémája is komoly kérdéseket vet fel komplex
világunkban.
Az előnyszabályokban tulajdonképpen az erkölcsi normák
létrejöttéről van szó, egy értékrend szerint, mely az
értelmes emberi életre és egy végső célra irányul. Minden
etikai norma végül is olyan ítéleteken alapul, melyek
előnyben részesítenek egy értéket egy másik előtt. A
norma, miszerint a gyermekek nevelésének joga és
kötelessége mindenekelőtt a szülőket illeti meg, kimondja,
hogy elsőbbséget élveznek a nevelésben részt vevő más
személyek és intézmények előtt.
Általánosságban úgy adhatnánk meg a legtöbb törvény és
szabály lényegét, hogy az alapvető jelentőséggel bíró
értékek megelőzik a kevésbé fontosakat. Kérdéses, hogy mi
alapján jön létre az értékek rangsora. Itt az a döntő, hogy
mi az emberi élet végső célja. A cél felől kell értelmezni és
megítélni az értékeket. Azok az értékek, melyek a cél
elérése érdekében nagyobb súllyal esnek a latba, előnyben
kell, hogy részesüljenek. Egy materialista beállítottságú
ember részére az anyagi javakban való gyarapodás fölötte
áll akár a becsület vagy a vallás értékénél. A keresztény
értékrend csúcsán az Isten megismerése, az igazságosság, a
béke, a teremtés munkájának továbbvitele áll – így minden
más ennek van alárendelve.
Az alapelven túl nézzünk néhány konkrétabb szabályt.
80
1. Egy ember részleges java az egész ember általános
javának alá van rendelve. Ide tartozik például, hogy azt a
cselekvést kell választani, ami az ember fontosabb
szükségletét és kibontakozását, fejlődését szolgálja. Egy
fiatal számára fontos lehet idegen kultúrákat és országokat
megismerni, de mindez nem mehet a képzése, a
tanulásának a rovására.
2. Ha valaki egy feladat elvégzésére az egyedül
legalkalmasabb személy, akkor ő egyben kötelezve is van
arra a munkára. Aki a többiekhez képest jobban el tud
végezni egy feladatot, annak az ezt illető kötelessége is
nagyobb, vagyis inkább neki kell azt elvégezni, mint
másnak. A képességek és képesítések alapján mindenkinek
éreznie kell, hogy melyik az a terület, ahol többet várnak el
tőle.
Ez az alapelv ugyanakkor azt is jelenti, hogy mindenkinek
felelnie kell önmagáért, önmaga fejlődéséért, jobban, mint
másoknak. A saját egészségünkre, saját lelki
egyensúlyunkra, Isten felé fordulásunkra elsősorban nem
másoknak kell ügyelni, hanem nekünk magunknak.
3. A nagyobb siker reményét mutató cselekvés előnyt élvez
azzal szemben, amelyiknek a sikere kevésbé biztos.
Természetesen az eredménynek erkölcsileg jónak kell
lennie. Itt kell megemlíteni azt is, hogy azokat a tetteket,
melyeknek valószínűleg rossz következményeik lesznek,
előnyben kell részesíteni azokkal szemben, melyek
ugyanazt biztosan magukkal hozzák.
81
4. Azon értékek, melyek védelme feltétlenül szükséges és
nem tűr időben halasztást, előnyt kell, hogy kapjanak
azokkal szemben, melyek védelme időben később is
megtehető. Egy balesetben az életveszélyben lévők
mentése fontosabb, mint a kisebb sérülést szenvedőké.
5. A már meglévő értékek védelme előbbre való az új
értékek megteremtésénél. A meglévő élet védelmének
kötelessége sokkal fontosabb, mint a jog az új élet
nemzésére. Mindenesetre, ha egy magasabb rangú érték
elérése csak egy kisebb, már meglévő feláldozása által
lehetséges, akkor ez kivételt jelent a szabály alól. Az élet
mindig értékesebb és ezáltal fontosabb, mint bármilyen
más érték – kényelem, vagyon, hivatal stb.
6. Azonos veszély esetén a segítségnyújtás kötelessége is
egy bizonyos rangsor szerint köti az embert. Először annak
kell segíteni, aki a rokonság foka vagy a barátság miatt
közelebb áll, vagy akihez felelősség köt, akiről gondoskodni
kell. A rokonok között a következő az általánosan
elfogadott rangsor: házastárs, gyerekek, szülők, testvérek,
más hozzátartozók. Különösen oda kell figyelni a
barátokra, a kollégákra, mindazokra, akik nagyon
segítőkésznek bizonyulnak a nehéz helyzetekben – és így
akár az is előfordulhat, hogy több figyelmet és segítséget
érdemelnek, mint az eltávolodott vérségi hozzátartozók.
CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN A ránk bízottak vagy hozzánk tartozók vészhelyzetei nem
egyformán súlyosak. Ennek megfelelően a segítség vagy a
82
meghozandó áldozat sem ugyanolyan. 32 Az
esélyegyenlőség jegyében különösen is oda kell figyelnünk
azokra, akik valamilyen okból a társadalom perifériájára
kerültek. A velük szembeni kötelességünket sem emberi,
sem keresztény indíttatásunk miatt nem hanyagolhatjuk el.
Ha egy ember ugyanolyan vészhelyzetben van, mint a
felebarátja, akkor nem kötelezhető saját vagyonának vagy
energiájának feláldozására, ezáltal rosszabb helyzetbe
kerülve, mint a társa. A saját lelkéért mindenki felelős,
annak üdvösségét kockáztatni másért nem lehet. A
másokért való aggódás nem vezethet ahhoz, hogy terror-
cselekmény vagy bármilyen más rossz eszköz segítségével
lehetne problémákat megoldani, jó célokat elérni.
Ha a ránk bízott ember nagy veszélyben van, akkor
nagyobb fáradsággal és nagyobb anyagi áldozattal is
segítenünk kell. Ebben is természetesen az értékek
rangsora a vezérelv. Ha a házastársnak vagy a gyermeknek
az egészségét csak azáltal lehet megmenteni, hogy a
családnak le kell mondania a kényelméről vagy bármilyen
nem létszükségletű vagyonáról, akkor magától értetődik,
hogy ezt meg kell tenni. Az orvosok, az ápolók, a papok a
betegek ellátására a saját egészségük veszélyeztetése
esetén is kötelezve vannak, jobban, mint mások.
Mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni a
nagyobb közösség vagy a társadalom javát, vagyis nem
áldozhatják fel magukat egy egyén illetve néhány személy
32 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II., 232k.
83
java miatt, megvonva így sokaktól az elvárható jobb
ellátást.
Bizonyos körülmények között a nagylelkű és nagyon
szerető emberek hajlandóak arra, hogy a kötelességeiket
messze meghaladva, akár életüket is feláldozva nyújtsanak
segítséget. Azok a szülők, akik az életüket áldozzák fel
gyermekük egészségéért, minden tiszteletet
megérdemelnek. De erre senki nem kötelezhető. Aki a
halála esetén itt maradó gyermekek megfelelő ellátása
miatti aggodalmában ezt nem teszi meg, azt nem lehet
azzal vádolni, hogy objektíve helytelenül cselekedne.
A szükséget szenvedők helyzetén az embernek kötelessége
segíteni, de nem minden esetben. Egyik ilyen korlát, hogy a
saját vagyoni helyzettől és a testi-lelki egyensúlytól
függően kell megállnunk embertársaink mellett. Minél jobb
materiális helyzetben él valaki, annál inkább kell
kötelességet éreznie a nehezebb körülmények között élők
ínségének enyhítése iránt.
CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL Közvetetten akart egy cselekedet, ha nem célként és
eszközként tekinti a cselekvő, hanem csak egy másik
cselekvés következményeként jön létre. Aki szereti a bort,
az azért iszik belőle, mert örömet jelent neki az íze, nem
beszélve arról, hogy egy társaságban a közösséget
összehozó ereje is van. De aki ezután autót szeretne
vezetni, annak tudnia kell, hogy az alkohol a reakcióidőre, a
közlekedésben való részvételre nagyon rossz hatással van
– ez egy igen erős mellékhatás, mellyel komoly veszélyt
84
okozhat az ember. A vezetőnek ez nem lehetett cél, de
eszköz sem az italozás közben. Viszont egy olyan hatásról
van szó, amit a vezető nem vett figyelembe, de amiért
felelősséggel tartozik. Ismernie kell az alkohol
következményeit, és így kötelezve is van arra, hogy kerülje
azt, ha vezetnie kell. Az életállapotához vagy a hivatásához
szükséges tudásra mindenképpen szüksége van, az alól
nincs kibúvó.
A közvetett módon való jó hatás a cselekmény
megítélésénél nem számítható be kedvező módon. Ennek
az az oka, hogy egy akarati döntés áll mögötte. Ha valaki
azért lop el egy értékes műszert vagy egy segédeszközt,
hogy azzal egy nehéz körülmények között élő embertársán
segítsen, olcsón eladva részére az eszközt, az nem
mentesül a bűn elkövetésének súlya alól, lopása nem
számít jó tettnek. A jó mellékhatás nem igazolja a rossz
tettet, a cél nem szentesíti ebben az esetben sem az
eszközt.
Ezzel szemben a közvetett módon bekövetkezett rossz
hatást a tett megítélésénél figyelembe kell venni, ha az
egyébként elkerülhető lett volna. Az ok: sérti az alapvető
erkölcsi elvet, hogy a jót kell tenni, és a rosszat el kell
kerülni. Az embernek kötelezettsége van, hogy
amennyiben rajta múlik, tetteinek rossz következményeit
előzze meg. Ha valaki erre nem törekszik, akkor egy
akarati döntéssel állunk szemben, ami beszámít a tett
megítélésébe. Az ittas sofőr felelős az okozott balesetért. A
folyót szennyező gyár tulajdonosa bűnt követ el. A
gyógyszergyártóknak felelniük kell termékeik
85
mellékhatásaiért. Ezek a hatások nem közvetlenül akart
hatások, de elkerülhetőek, és ezért az értük felelősek
felelősségre vonhatók.
Hogy mikor kell a közvetett hatást mindenképpen
elkerülni és mikor nem, ezt tisztázza a kettős hatás
fogalma.
CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL33 Az előzőekből egyértelmű, hogy a szabadság és a belőle
fakadó tett nem a levegőben lóg és nem teljes tisztaságban
valósul meg, hanem beágyazott az életbe, a történelembe,
annak mindenféle együttműködésével, korlátozásával és
kockázatával. A tettnek, ahogy láttuk többféle hatása van,
és az erkölcsös ember a legtöbb és legfontosabb hatásokra
figyelemmel akar lenni. De minden hatást a
legkörültekintőbb akarattal sem lehet felmérni és
ellenőrzés alatt tartani. Az élet és a hatások bonyolultságát
akarja kontroll alá vonni a kettős hatású cselekvés
(dupplex effectus) elve. A jó és a rossz hatások rangsorát
látnunk kell az olyan lehetséges esetekben, ahol a
cselekvés akár rossz következményekkel illetve hatásokkal
van összekötve. Egy jól átgondolt cselekvési tervre van
szükség, hogy a cselekvő feddhetetlen maradhasson, ne
bántsa a lelkiismeret a rossz hatások miatt, valamint a kárt
annyira csökkentsük, amennyire csak lehet.
Minden cselekedetnek van fő hatása, és több olyan
mellékhatása, amit talán előre nem is láttunk és nem is
33 Vö.: Peschke, 299k.
86
akartunk, vagy ha mégis, még akkor is csak alárendeltjei a
fő célnak: direkte nem szándékolt, hanem eltűrt
következményei. Komplex helyzetben az ember először is
keres más alternatívákat, kell-e egyáltalán cselekednie,
halasztható-e a beavatkozás.
Különösen sürgős esetben megtörténhet, hogy nagyobb
bűn a tétlenség, mint belemenni olyan cselekvésbe, aminek
nem csak jó hatásai és következményei vannak (ha egy
áldott állapotban lévő nő élete és magzatának biztonsága is
veszélyben van, jobb egyiküket menteni, mint
mindkettőjük halálát megengedni). A kettős hatás tana az
ehhez hasonló esetekben tud segíteni: igyekszik jól
megállapítani a tett alapjait, hogy a hatásokat amennyire
lehet hatalmunk alatt tartsuk, a kárt annyira csökkentsük,
amennyire csak lehetséges. Négy olyan feltétel van, aminek
teljesülni kell, hogy nagyon komplex helyzetben is
nyugodtabb lelkiismerettel cselekedjünk – még akkor is, ha
lesz rossz mellékhatás is.34
1. A cselekvés tárgya nem lehet „eleve, önmagában rossz”
cselekvés. Az Egyház meghatároz olyan tetteket, melyek
önmagukban, mindig minden körülmény között rosszak,
soha semmilyen enyhítő körülmény nem teszi azokat jóvá,
nincs az a cél, amit el lehetne érni ezeken az utakon. Ilyen a
házasságtörés, a direkt abortusz, a népirtás, a munkás
súlyos becsapása stb. (GS 27, VS 79-83). Ha a cselekvés
ilyen tettre irányulna, akkor eleve tilos, fölösleges minden
további lépésen gondolkodni. Isten nem lehet annyira
34 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II, 300.
87
szegény, hogy egy helyzetben csak ilyen nagyon rossz
megoldás lenne elképzelhető, hogy ne kínálna alternatívát.
2. A cselekvő szándékának alapvetően a jóra kell irányulni.
Elsősorban a jót kell akarnia, a rosszat csak eltűrheti.
3. A jó hatás a fő tetten és szándékon keresztül valósul
meg, azaz a jó megvalósításához nem a rossz az eszköz. A
cél itt sem szentesíti az eszközt. A rossz hatás (a magzat
halála az anya életmentése közben, a terrorista lelövése, a
halálos vírus karanténba zárása akár ártatlanokkal)
ugyanannak a tettnek nem kívánt, hanem eltűrt,
elkerülhetetlen következménye (a jó hatás – az ártatlanok
életének a megvédése – nem egy rossz dolgon keresztül
valósult meg, hanem pl. a méhdaganat eltávolításán
keresztül; a karantén felállításán keresztül).
4. Arányos és súlyos oknak kell lennie az ilyen
beavatkozásra (pl. életveszély). A hagyomány a kettős
hatású cselekvés tanával válaszol az ilyen kiélezett
helyzetre: megengedett olyan cselekvés, ahol a cselekvés fő
célja az anya életének megmentése, miközben nem direkt
szándékolt mellékhatásként, sajnálatos módon a gyermek
halála is bekövetkezhet. Nem a gyermek halálát akarják,
ebben az esetben nem az orvos osztja ki a halált! Csak azt
dönti el, hogy cselekszik vagy nem, hogy egy veszélyben
lévő veszíti el az életét vagy mindkettő. A cselekvés nem a
halált akarja elsősorban: a fő cél az anya életének
megmentése, a gyermek halálát csak eltűrik, sajnálattal
elfogadják. Az orvos nem abszolút szabadon dönt, hanem a
kényszerhelyzet miatt. Ilyen lehet pl. ha az anyán
88
életmentő operációt kell végrehajtani, kockázatos
gyógyszert kell beadni, ami megmenti az életét, de elveszíti
a magzatot. A direkt ölés és a halni engedés különbségét
nem szabad elfeledni.
A rossz hatások megengedése azért elfogadott, mert ezek
nélkül az élet sokkal nehezebb lenne. Az elektromos áram
által okozott esetleges rossz hatások miatt nem kell
lemondani róla. A közlekedésben vagy a modern orvosi
módszerekben rejlő veszélyek nem jelenthetik azt, hogy le
kellene mondani előnyeikről.
A kettős hatású cselekvés tana nagyon nehéz helyzetekben
is segíti a tájékozódást és a cselekvést. Még ha a szabadság
bekorlátozott marad is, akkor is előfordulhat, hogy jobb
cselekedni, mint semmit sem tenni. Ha teljesülnek a
dupplex effectus kritériumai, akkor nagyon nehéz
helyzetben is vállalhatjuk lelkiismeretesen a cselekvést.
KÉRDÉSEK 1. Milyen eltévelyedéseket ismer a szabadsággal
kapcsolatban?
2. Abszolút-e az ember szabadsága? Miért?
3. Milyen két oldala van a szabadságnak?
4. Hogyan jelenik meg az ember szabadsága a
Szentírásban?
5. Milyen korlátai vannak a szabad emberi cselekedetnek?
89
6. Milyen erkölcsi megfontolásokat kell figyelembe venni a
tudatlanság két fajtája esetén?
7. Hogyan befolyásolják a gyermekkori lelki tartalmak a
szabadságot? Mit tehet ennek jó alakulásáért a pedagógus?
8. Mik azok az előnyszabályok? Hol van jelentőségük?
9. Hogyan kell cselekedni vészhelyzetben?
10. Mi az erkölcsi megítélése a közvetetten akart hatású
tetteknek?
11. Mi az a duplex effectus? Milyen erkölcsi alapelvek
fontosak vele kapcsolatban?
12. Milyen tanácsokat adna a nevelésben részvevőknek a
gyermekek szabadságának alakításához, jó irányba történő
mozdításához?
13. Hogyan magyarázná meg egy olyan szülőnek a
szabadság lényegét, aki szerint gyermeke szabadsága azt
jelenti, hogy nem szabad őt semmilyen módon korlátozni,
majd magától mindent jól fog alakítani?
14. Fiatalok gyakran érvelnek azzal, hogy a szabadság azt
jelenti: „Azt teszek, amit én akarok”. Hogyan segítene nekik
megérteni, a szabadság keresztény értelmét, magasabb
rendűségét?
90
A LELKIISMERET Az erkölcsi törvények útmutatók és jelekként vannak jelen
az ember életútján, hogy irányítsák, és célja elérésében
segítsék. De ez nem lehet elégséges. Szükség van az
értelemre, mely megérti a jeleket és kiválogatja közülük az
értékeseket, illetve ott is támaszként szolgál, ahol
nincsenek útjelzők. Emellett szükség van az elérendő cél
ismeretére is. Ez az értelem az ember lelkiismerete. Olyan
képessége ez, mely megmondja, hogy mi a jó és rossz, és
felhívja a figyelmet erkölcsi kötelességeire. Eszerint az
embernek van egy olyan erkölcsi kompetenciája, mely az
emberi szabadság összetett meghatározottságát nem
nyomja el, hanem mindezt egy nagy célra tekintve
transzcendálja. Olyan mindenkire jellemző erkölcsi
képességről van szó, mely minden pszichológiai és
szociális meghatározottság ellenére mégis kitűnik.35 A
lelkiismeret megismerése, döntéseinek csiszolása
rendkívül fontos minden ember életében, a
szociálpedagógia területein, minden döntésében pedig
egészen elengedhetetlen.
A Katolikus Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat óriási
jelentőséggel bír, hiszen teológiájában, a modern világ felé
való nyitottságában egészen új távlatokat nyitott meg. A
lelkiismeretről az egyik zsinati dokumentum (Gaudium et
spes) a következőket mondja:
35 Mieth, D., Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981, 150.
91
„Az ember lelkiismerete mélyén egy olyan törvényt fedez
föl, amelyet nem ő ad önmagának, hanem
engedelmességgel tartozik iránta, s e törvény hangja –
mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót
és kerülje a rosszat – a kellő pillanatban fölhangzik
szívében: "ezt tedd, amazt kerüld!" Isten ugyanis törvényt
írt az emberi szívbe, melynek engedelmeskedni maga az
ember méltósága és szerinte ítéltetik meg. A lelkiismeret
az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül
van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében.”(GS
16)
Az emberi méltóságról szóló dokumentum (Dignitatis
humanae) mindehhez hozzáteszi:
„Az emberi személy méltóságának korunk emberei napról
napra jobban tudatára ébrednek, és növekszik azok száma,
akik követelik, hogy ne kényszerből, hanem
kötelességtudattól vezérelve saját belátásuk szerint és
felelős szabadsággal cselekedhessenek.”(DH 1)
A lelkiismeret nagyon fontos alapérték lett az egyházban és
azon kívül is, de tartalma és értelme sok félreértésnek van
kitéve, hiszen rá hivatkozva sokan minden hagyományt
megtámadhatónak tartanak, minden biztos erkölcsi
alapelveket relativizálnak, vagy akár emberek életét
veszélyeztetik.
A lelkiismeret a görög „syneidesis” és a latin „conscientia”
megfelelőjeként egy belső tudást jelent. Az eredeti szavak
az „együtt-tudás” értelemhez vannak közel. A
lelkiismeretben az ember tud önmagáról, ember voltáról
92
erkölcsi értelemben, ami annyit tesz, hogy érez egy
bizonyos igényt, mely cselekvése szempontjából kötelezi
őt.
A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN Szókratész (i.e. 469-399) szerint a lelkiismeret egy isteni
dolog, egy olyan belső hang, mely az emberben fiatal kora
óta él, és a rossz dolgoktól távol tartja.
Aquinói Szent Tamás (1226-1274) tanításában a
lelkiismeret nem képes tévedni, és mindig egybecseng az
természetes isteni törvénnyel; ennek megfelelően mindig a
jót akarja és elítéli a rosszat. Ezzel az alapadottsággal
minden ember természetéből fakadóan rendelkezik. A
lelkiismeret alapvonásait az értelem logikus és helyes
következtetésekhez vezeti, néha viszont ennek ellenkezője
is megtörténik. Ekkor lép működésbe a cselekvő
lelkiismeret, mégpedig háromféleképpen: igazolja, mit tett
meg és mit nem; megbocsát vagy vádol; figyelmeztet vagy
bátorít.
Immanuel Kant (1724-1804) a lelkiismeretről azt tanítja,
hogy az nem más, mint tudat egy, az emberben lévő belső
törvényszékről. Híressé vált idézete így hangzik:
"Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb
tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban
foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az
erkölcsi törvény bennem. Egyiket sem szabad mintegy
homályba vagy fantasztikumba burkolva, látó-körömön
kívül keresnem, és pusztán sejtenem; magam előtt látom, s
93
közvetlenül létezésem tudatához kapcsolom őket. … Az erény
az ember akaratának erkölcsi ereje, kötelességének
követésében". 36 Vagyis a legfontosabb a kötelesség, a
törvény betartása, nem a tartalmi helyesség. A
lelkiismeretben lévő kötelező akarat önmagát feltételezi.
Kant szerint csak a cselekvés jósága számít, még akkor is,
ha a külső körülmények akár mást diktálnának. Például
akkor is igazat kell az embernek mondania, ha egy
menekültet rejtegetve megkérdezik annak hollétéről –
akkor is, ha ez az életét veszélyezteti.
Fichte (1762-1814) olyan bírónak tekintette a
lelkiismeretet, mely fölött semmi hatalmasabbat nem
ismer el.37
Míg Kierkegaard (1813-1855) az igazi önmagunkká válás
segítőjeként írja körül, addig Heidegger (1889-1976) az
ember saját hangjaként jellemzi.38
A háborúk és az azokban megélt szörnyűségek hatására,
melyek sokszor a lelkiismeretre hivatkozva történtek, a
későbbi filozófusok már nem tartották olyan
tévedhetetlennek. Hegel (1770-1836) bizonytalan
instanciának tartja, amelynek objektív mércéhez kell
36 Kant, I., A gyakorlati ész kritikája, 269. 37 Fichte, das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in sechs Bänden, Darmstadt 1962, II, 568. 38 Heidegger, M., Lét és idő, 454-503.
94
igazodnia – ez az államban található meg.39 Schopenhauer
(1788-1860) szkeptikus volt a lelkiismeretet illetően,
szerinte nem megbízható, és meggyőződései babonából és
félelemből nőnek.40
Nietzsche (1844-1900) filozófiájában már nincs is helye a
lelkiismeretnek: „a lelkiismeret számomra a legmélyebb
megbetegedés, melyet az ember valaha is átélt, ezért félre a
bűn és a lelkiismeret őrületével”.41
A XIX. századtól a lelkiismeret vizsgálata átkerült az
empirikus módszerekkel dolgozó tudományok
hatáskörébe. Ezzel egy új megalapozás vette kezdetét,
melyben mindenekelőtt a pszichológiának volt nagy
szerepe.
Freud (1856-1939) szerint a lelkiismeret gyermekkorban
keletkezik és teljesen pszichikai folyamatoknak
köszönhető. Először egy ún. tabu-lelkiismeret alakul ki,
amikor is a gyermek vakon követi szülei utasításait és
viselkedését. Mindez az „ösztönös én” ellen irányul, de a
gyermek félve a szeretet megvonásától és a büntetéstől,
erőt merít a lemondáshoz. 5 éves kortól kezdődik a
második szakasz, a „felettes én tudata” (az Ödipusz-
komplexus idején, amikor a gyerek nemisége, saját vágyai
39 Grundlinien der Philisophie des Rechts, Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964, VII, 196-198. 40 Schopenhauer, A., Über die Grundlage der Moral, Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV, 192. 41 Zur Genealogie der Moral, Kritische Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968, VI/2, 337kk.
95
komolyan szót kérnek). A gyerek ekkor a szülőt és annak
értékeit pszichikai valóságként befelé vetíti: ez a hang a
lelkiismeret, a fölöttes-én, ami megmondja, mit kell tennie,
mit kell kerülnie a jelen-énnek. Ez a fölöttes-én kezdetben
a szülők hangját ismétli, később tartalmilag megnyílik más
közösségek, kultúrák befolyásai előtt, azok
„hagyományának hordozójává” válik.
A fölöttes-énnek két aspektusa van: tartalma szerint
magába foglalja az „ideális ént” (milyennek is kellene
lenni), és az ezt védelmező, tiltó-ellenőrző „ideális én őrét”.
Az „ideális én” a célkép, amire az egyén viselkedésében
irányul (bár ez tele van Freud szerint negatív határokkal,
állandó hiánnyal), az „ideális én őre”42 pedig folyamatosan
ellenőrzi, figyeli az „aktuális ént”, hogy az ideális formája
felé haladjon. Freud számára a lelkiismeretnek elsősorban
a fölöttes-énnek ez az őrző-ellenőrző funkciója felel meg.43
Ez az ellenőrzés olyan totális lett Freud rendszerében,
hogy a bűntudat és a szorongás elviselhetetlenül széles
területét nyitotta meg: innentől szorongással tölti el az
embert minden kósza gondolat, ösztönös vágy miatt, a
szorongás nyomasztó lett.
Freud is felismerte ezt, s a lelkiismeret fejlődésének
következő fokát abban látta, amikor az ember elhagyja
ezeken „mások hangja miatti” belső szorongásokat, az
42 FREUD, Sigmund, Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII, 147. 43 Vö.: PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet, 42kk.
96
ember felül-múlja a felettes énjét, rátalál igazi önmagára,
akinél Freud már az „intellektus hangjáról” beszél: aki ezt
követi, helyesen cselekszik.44
Freud érdeme, hogy felfedezte a lelkiismeret fejlődését és a
környezettel való kapcsolat fontosságát. A teológia több
fontos kérdést is felvet: a lelkiismeret kialakulásának elve
túl erősen kötődik az Ödipusz-komplexushoz (ami
önmagában vitatott elmélet). Nem lehet igaz, hogy a szülői
intelmek bensővé tételének ez lehet az egyetlen oka, s hogy
a szexuális érés ilyen sokat magyarázzon az ember
életében, mint Freud teszi egész rendszerében. A
lelkiismeret „helye” is kérdéses: az egész hagyomány
alapján a lelkiismeret éppen az ember közepéhez tartozik,
Freudnál kitolódik a középpontból a fölöttes-énbe, így a
középtől, az ember magjától távoli, idegen instanciává
válik, ami elidegenítően és uralkodóan hat az emberre.45
Másrészt a lelkiismeretben tapasztalunk bíztatást,
motiválást, sőt, dicséretet és megnyugvást is – nem csak
tiltást és vádolást, ahogy Freud véli.
A teológia azt is hangsúlyozza Freuddal szemben: amikor
valaki a lelkiismeretet mindenestől, csakis a maga
szaktudományával akarja megmagyarázni, akkor átlépi
illetékességének határait. Elmondhatja, hogy
szaktudománya és ő maga a saját szemszögéből mit tud a
lelkiismeretről, de nem mondhatja, hogy a lelkiismeret
„csak ennyi, és semmi más”. E hiányosságok mögött Freud
44 FREUD, Sigmund, Zukunft eine Illusion, GW. XIV, 377. 45 PAPP, Miklós, i.m., 43.
97
világnézeti felfogását kell észrevenni: materialista és
darwinista volt, aki így akarta értelmezni az ember minden
tettét. A lelkiismeret nála egy természetszerűleg kialakult
eszköz, ami a nyers-állati embert műveli, fékezi az életben
maradásért. Freud szakszerű kérdései és válaszai sokat
adtak a lelkiismeret megismeréséhez, de ideológiája
jelentős mértékben torzította is annak tárgyilagos
megismerését.
C. G. Jung munkássága komoly mélységet ajándékozott a
lelkiismeret megértéséhez. Nem a szexualitás felől
értelmezi a lelkiismeret kialakulását; nem is tartja csak
tiltó fórumnak, hanem építőnek és vezetőnek is látja;
továbbá nem is szűkíti le csak empirikus valóságra, nyitva
hagyja a transzcendens eredet felé. Jung szisztémája
szerint az ember nem csak a testét örökölte az ősi
emberektől, hanem a pszichéjében is sok-sok tartalmat.
Ezeket „archetípusoknak”46 nevezte el, melyek minden
egyes emberrel vele születnek, az ősi emberek kollektív
tudását-tapasztalatát őrzik, az ember pszichéjének
tudatalattijában rejtőzködnek szimbolikus alakokban. A
lelkiismeret ezekhez az archetípusokhoz kötődik, azok
tartalmához, örökölt reakciómódjához, erkölcsi kincseihez.
A társadalmi szocializáció folyamán ennek tartalmai
megerősödnek a törvények esetében, de összeütközésbe
kerülnek a rossz szokásokkal, törvényekkel. A jóról való
tudás mélyebben ered az emberből, mint a környezetéből,
46 JUNG, Carl Gustav, Über die Archetypen des kollektiven Unbewussten, GS. IX. 11-51.
98
így tehát Jung szerint a lelkiismeret velünk születik (nem
kialakul, mint Freudnál). A legalapvetőbb lelkiismereti
tartalmak velünk születnek, nem utólag rakódnak az
ember lelkébe. A lelkiismeret eredeti, természetes realitás
– de pont ezért van benne fény és árnyék, ambivalencia,
növekedés, polaritás. Jung számára a lelkiismeret egy
erkölcsi előtti vezérelv, ami lehet őrangyal, de csábító is,
buzdíthat a jóra, de a pusztításra is. Fő célja a
„természetes” ember, nem elsősorban a morális ember. A
morális ambivalenciája ellenére a lelkiismeretre hallgatni
kell, mert többet ad, mint amire az egyén önmagától képes:
a kollektív tudás tartalmát képes közvetíteni.
A teológia és az etika számára fontos Jung elmélete,
miszerint a lelkiismeret velünk születik, ráadásul minden
emberben azonos erkölcsi tartalmakkal, útmutatással
(nem pedig pszichés-szociális produktum, mint Freudnál).
Ezt a szisztémát könnyebb kapcsolni a „természetes
erkölcsi tanítás” keresztény elméletéhez, miszerint a
legfontosabb erkölcsi elvek velünk születnek, s
mindenkiben azonosak.
Nem talál viszont általános elfogadásra Jung dualizmusa.
Eleve azt feltételezi, hogy akár az Istenben, akár
mindenben, van fény-árnyék, ellentét, dualizmus – így az a
„természetes”, ha ennek engedünk. A keresztény
Szentháromságtan és a jóságról szóló tanítás nem tartja a
rosszat ugyanolyan eredetűnek, rangúnak, mint a jót. Így
elvetendő a lelkiismeretnek azon értelmezése, miszerint ha
rosszra hív, akkor is követni kellene, mert így lenne
„természetes”. A kinyilatkoztatás tanításával nem
99
egyeztethető össze a mindent átjáró dualizmus ezoterikus
tana, amitől Jung nem tudott távolságot venni.
A morálteológia másik észrevétele az embertárs, a
közösség hiányát teszi szóvá: az egyénnek mintha csak a
saját lelkében kellene vájkálni, hogy megtalálja a jót és a
rosszat. A nevelés, a felebarát, a közösség, az Egyház itt is
sokadrangú: azaz Jung lelkiismeret tana is túl
individualista, az egyén túl elszigetelt az élő másoktól, s
erősen függ az elhunyt másoktól (kollektív tudattalan).47
A mai lélektan továbbfejleszti örökségét. Freud fölöttes-
énjének elméletét sokan analizálták később. Módosították
azonban a felettes-én kialakulásának időpontját: előbbre
tolták egészen az első gyermekévekig, sőt, egyesek az
anyaméhben kapott hatásokig (A. Freud, R. Spitz). A gyerek
korán megtanul azonosulni elsősorban az anyával,
utánozza mimikáját, szavait, ha rosszat tesz.
A másik módosítás a felettes-én „leértékelése”, egyszerűen
az „én” középpontba helyezésével. Az ember önmaga a
kezdetektől, a felettes-én kialakulása előtt és után is, s
ennek az énnek is megvannak a maga tartalmai, melyek
nem kívülről jönnek, nem idegen képzetek. Jónak
tarthatunk valamit azért is, mert mi magunk jónak tartjuk,
s nem csak azért, mert mások mondják. A lelkiismeret így
nem a külvilággal való azonosulás elsősorban, hanem az én
saját önmagával való azonosulása.
47 WEBER, Helmut, Általános erkölcsteológia, 187-188.
100
Fromm szerint a lelkiismeret első formája lehet a felettes-
én, de ez átmeneti, fel kell váltania pubertás kortól a
személyes, humanista lelkiismeretnek. Persze ez a
felülmúlás egy életre szóló feladat, a fölöttes-én bizonyos
elemei nem ritkán az élet későbbi szakaszában is
hatékonyan szót emelnek. A fejlődéslélektan az erkölcsi
ítélet alakulását figyeli, ami közvetett információ a
lelkiismeret alakulására.
Piaget48 azt vizsgálta, hogy tartják be a gyermekek a
játékszabályokat. Azt állapította meg, hogy ezeket a
szabályokat kezdetben „szentnek és sérthetetlennek”
tartották, míg 11 éves kor körül elkezdik saját kezükbe
venni a szabályok alakítását, és közmegegyezés szerint
alakítani kezdték. A heteronóm, kapott szabályokat
autonóm módon kezdték fölülmúlni.
Kohlberg a gyerekek etikai ítéletét vizsgálta: megállapítása
szerint az ítéletalkotásban fokozatok alakulnak ki,
életkoruknak és belátásuknak megfelelően.
Megkülönbözteti a konvenció előtti, a konvencionális, és a
konvención túli szinteket – és ezeken belül további
szinteket. A legérettebb az a személy, aki a legutolsó
érettségi szintig jut el, ahol a jót önmagáért teszi, de ahová
talán nem minden ember ér el.
48 OSER, F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984, 317-331.
101
Allport szerint a lelkiismeret mintha az én őre lenne. Az
emberrel együtt nő, és mint egy lázmérő, megmutatja, hogy
egy cselekvés az énünk lerombolásával fenyeget.49
A szociológia megállapításai is érdekesek a lelkiismerettel
kapcsolatban. A társadalom, valamint
törvényszerűségeinek vizsgálata ráirányította a figyelmet
arra, hogy a társadalom hatással van az egyénre, annak
lelkiismeretére. Durkheim vizsgálatai egészen konkrétan
mutattak rá, hogy egy közösség integrációs erejétől
mennyire függ pl. az öngyilkosságok száma. Ahol az
integráció túl erős, ott becsületbeli üggyé válik, hogy a
közösség értékeinek megsértése miatt el kell dobni az
életet. Ha valaki nem tartozik semmilyen közösséghez, az
szintén könnyen válik gondolatainak rabjává, és
kétségbeesésében az önkezű halált választja.50
A szociológia vizsgálati körébe tartozik az is, hogy a
különböző kultúrákban más és más etikai alapelvek
érvényesülnek. Ami egyes helyeken kötelesség, az másutt
súlyos bűnnek számít. A megöregedett szülőket időben
megölni, hogy egy jobb jövő előnyeit élvezhessék – a világ
egy részén kötelesség. Míg más kultúrákban az idősek
iránti hála a gondozás fontosságát hangsúlyozza. A
lelkiismeret mindezek fényében nem egy velünk született
képesség, hanem a társadalmi, közösségi élet
következménye, terméke.
49 ALLPORT, Gordon, W., A személyiség alakulása, Budapest 1985, 151-153. 50 Vö.: DURKHEIM, Emil, Az öngyilkosság, Budapest 1982.
102
Az etika szemszögéből nézve ezek a megállapítások
helyénvalóak, de nem abszolutizálhatóak. Ugyanis minden
kultúrában megfigyelhetők a különbségek mellett a
lényeges alapelvek is: így az önkényes ölés, házasságtörés,
lopás mindenütt tilos. Az emberrel tehát vele születik egy
alapvető etikai tartalom, amiben benne vannak a
mindenkire érvényes normák, amiket nem a szokások, nem
a kívülről jövő hatások, nem pusztán a társadalom
alakítanak, hanem eleve adottak.
A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN Az Ószövetségben még nem találkozunk kifejezetten a
lelkiismeret fogalmával. A szív képét használják a szent
szerzők51, mely az ember középpontja, ahonnan az értelmi
ismeretek, a jó és rossz gondolatok erednek (2Sám 24,10).
A szívben megszólító hang Istentől ered, aki személyesen
szólítja meg az embert és figyelmezteti, óvja vagy elítéli
(Ter 4,4-7; 2Sám 12).52 Isten ugyanis a szívek és vesék
vizsgálójaként minden titkos gondolatot ismer (Jer 11,20).
A szívében az ember önmaga előtt áll, itt beszél magához,
itt teszi bensővé az erkölcsi törvényeket, melyek így igazán
hatékonnyá lesznek (Zsolt 37,30). Az ószövetségi ember
valószínűleg azért nem tartotta fontosnak a lelkiismeret
fogalmának említését, mert istenképének lényege az, hogy
az ember mindig Isten előtt áll, vagyis nincs szükség
semmilyen közvetítőre. Az ember feladata, hogy állandóan
51 Vö.: WOLF, H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest 2001, 76k. 52 SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004, 250kk.
103
figyeljen Istenre, és az ő parancsait kövesse. Az ószövetség
gondolatvilága tehát teljesen az Istennel való kapcsolat
körül forgott, semmi nyoma az elvont gondolkodásnak, a
fogalmaknak.
Az Újszövetségben Jézus tanításában is, a lelkiismeret
megtapasztalásának helye a szívben van. Innen erednek a
gonosz gondolatok (Mk 7,21), és itt van az Istennek
teljesen átadott élet lehetősége, amit a szív tisztasága tesz
lehetővé (Mt 5,8). A lelkiismeretet képezni kell, vagyis
nyitott szívvel kell hallgatni Isten szavát, be kell azt fogadni
és engedni kell, hogy átalakítsa az embert (Lk 8,15).
Szent Pálnál már előkerül a lelkiismeret fogalma, bár nála
sem kulcsfogalom. A Rómaiakhoz írt levél viszont nagyon
fontos kijelentések találhatóak: „Amikor a pogány törvény
híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény
híján saját magának a törvénye. 1Ezzel igazolja, hogy a
törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről
lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja,
hol menti majd azon a napon, 1amelyen evangéliumom
szerint Isten Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett
dolgai fölött.” (Róm 2,14-16). A lelkiismeretben az ember
önmaga előtt áll, és belátja, hogy felelős önmagáért.53
Mindez nem öntörvényűséget jelent, hanem egy minden
emberben meglévő, közös erkölcsiséget jelent. Ennek a
követelménynek a felfogása, hogy felelősek vagyunk
emberségünkért, a lelkiismereti döntésben történik. Az
Isten előtti sors itt dől el, tehát nagyon ügyelni kell rá. Az
53 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, 197k.
104
ember képes arra, hogy felismerje mi a jó és mi a rossz,
viszont nem ő dönti el a kettő közötti különbséget. A
lelkiismeretében az ember végső felelősséggel áll Isten
előtt, tulajdonképpen üdvösségéről vagy kárhozatáról
dönt. 54 A lelkiismeret Szent Pál számára szubjektív
valóság, vagyis úgy látja, hogy elsősorban az egyén
igazolására törekszik, és emiatt az objektív helyes akár
háttérbe is szorulhat. Így nem lehet teljesen ráhagyatkozni,
de tapintatlanul rá hivatkozni sem. „Nem képez abszolút
tekintélyt és nem azonosítható Istennel. az emberi
gyöngeség ismérveit viseli magán…”.55
A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE A lelkiismeret akkor lép működésbe, ha meg kell ítélni egy
személy számára egy konkrét tettel kapcsolatban, hogy az
jó vagy rossz. A jó követése és a rossz kerülése az ítélet
utáni parancs része. Ezt gyakorlati ítéletnek nevezzük,
hiszen az erkölcsi cselekedet gyakorlatára utal. Ez az ítélet
az esetek többségében nem reflektált, hanem spontán
módon történik. A lelkiismeret szavára kifejezetten figyelni
kell a kétséges esetekben.
A lelkiismeret szava két elemet tartalmaz. Az első a
konkrét tett – amit valaki megtenni készül vagy megtett –
erkölcsiségét illető ítélet. Ez az ítélet lehet téves, mert a
lelkiismeret egy cselekedetet képes helyesnek ítélni akkor
is, ha az objektíve nem az, vagy fordítva, helytelennek
ítélni, pedig az helyes lenne. A második elem a parancs
54 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, 197. 55WEBER, H. , Általános erkölcsteológia, 198.
105
vagy kötelezettség eleme, ami azt jelenti, hogy a felismert
jót meg kell tenni, a felismert rosszat pedig kerülni kell. Ez
a kötelezettség kategorikus, vagyis nem csak hogy mindig
helyes a követése, hanem mindig követni is kell.56
A lelkiismeret lehet a tettet megelőző és a tettet követő.
Megelőző, ha a cselekedet erkölcsiségének megítélése,
illetve annak eldöntése, hogy meg kell-e tenni, már a tett
megtétele előtt megtörténik. A megelőző lelkiismeret
parancsol, óv, megenged vagy megtilt. Tettet követő a
lelkiismeret, ha egy már megtörtént cselekedet vagy
mulasztás után értékel. Ekkor elismer, megbocsát, vagy
éppen vádol a tettet követő lelkiismeret.
A lelkiismeret lehet biztos és kételkedő. A biztos
lelkiismeret félelem és tévedés nélkül képes ítéletet hozni.
Az erkölcsi bizonyossághoz elég, ha minden értelmes
félelem kizárható. Ha valaki egészen biztos abban, hogy
tartozását barátjának megadta, akkor biztos a
lelkiismerete. Ennek ellenére lehet téves, hiszen
előfordulhat, hogy részletekben fizetett és kimaradt egy
részlet.
A biztos lelkiismeretnek mindig engedelmeskedni kell,
akár javasol, akár tilt valamit. A lelkiismereti döntésekben
kívánatos bizonyosság általában nem a szűkebb
értelemben megkövetelt biztonságot jelenti, hanem
elegendő a tágabb értelemben vett biztonság.
56 SCHOCKENHOFF, E., Wie gewiss ist das Gewissen?, Breisgau 2003, 203kk.
106
A szűk értelmezés a kételkedés minden megalapozott
aggályát kizárja. Ilyen meggyőződés például, hogy az
ember önkényesen senki életét nem veheti el. Ennek
ellenkezője az értelmes ember viselkedésének
ellentmondana. A tágabb értelemben vett biztosságot a
tévedéstől való félelem kíséri, amit viszont semlegesíthet
az ember, ha a tévedés lehetősége kevésbé valószínű. Az a
feltevés, hogy az orvosok felelősen és szakmailag helyesen
járnak el betegeikkel vagy, hogy a közlekedésben részt
vevők ismerik a KRESZ szabályait – tágabb értelemben vett
erkölcsi bizonyosságok. A tágabb értelmezést nagyon
magas valószínűségnek, vagy gyakorlati biztonságnak is
nevezhetjük. Ez elegendő, hogy a hétköznapi életben és
értelemben egy cselekedetet véghezvigyünk, mert nagyon
fontos megállapítás, hogy gyakran a bizonyosságnak csak
ezt a fokát érhetjük el. Ha mindig a szűkebb értelemben
vett bizonyosságot várnánk el a megengedett tetthez,
akkor az életet végtelenül sok félelemmel terhelnénk és
elviselhetetlenné tennénk.
A kételkedő lelkiismeret viszont egy tett erkölcsiségét
illetően bizonytalan. Ezért vagy elhalasztja az ember az
ítéletet vagy meghoz egy döntést, amit a tévedés alapos
félelme kísér. Kételkedő lelkiismerettel állunk szemben,
amikor egy fiatal kételkedik abban, hogy helyes-e számára
egy erkölcsileg vitatott film megnézése.
A lelkiismeret lehet helyes vagy téves, attól függően, hogy a
gyakorlati erkölcsi ítélet az erkölcsiség objektív normáival
összhangban van, vagy nem. Aki azt az ítéletet hozza, hogy
egy házasságot nem lehet felbontani pusztán azért, mert a
107
felesége már nem olyan csinos, mint régebben, annak
helyes a lelkiismerete.
A téves lelkiismeret lehet leküzdhető vagy leküzdhetetlen.
Az utóbbiról van szó, ha a cselekvőnek nincs tudása a
lehetséges tévedésről. Az ilyen lelkiismeret nem vétkes. Ha
egy hindu azt hiszi, hogy a tehenek húsát nem szabad
megenni, akkor lelkiismerete keresztény szempontból
tévesnek bizonyul. Az ő részéről ez egy leküzdhetetlen
akadály, hiszen vallásuk azt tanítja, hogy a tehenek szent
állatok.57
A leküzdhetetlen téves lelkiismeretet követni kell. Aki
hazudik azért, hogy a szomszédját valamilyen nagy bajtól
megmentse, és közben meg van győződve felőle, hogy ezzel
a szeretet cselekedetét hajtja végre, az ténylegesen a
felebaráti szeretetet valósítja meg. Ha a lelkiismerete ellen
cselekedne, akkor bűnt követne el, pedig objektíve téves a
lelkiismerete. Aki úgy gondolja, hogy súlyos bűn azt
mondani, hogy „átkozott” és mégis megteszi azt – az bűnt
követ el, pedig ez a kifejezés, mint olyan nem feltétlenül a
legsúlyosabb vétség. A szubjektív lelkiismeret az
erkölcsiség legfontosabb normája, még akkor is, ha téved.
Ha ez nem így lenne, vagyis, ha valaki nem követné
lelkiismeretét, mert az néha téved, akkor az erkölcsi
kérdésekben nem lenne segítségére egy mindenkori
irányelv, és akkor az ember képtelen lenne arra, hogy
felelős döntéseket hozzon, akár csak a mindennapi életben
is.
57 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik, Trier 1997, 198.
108
A leküzdhetetlen téves lelkiismeret tartalmáról beszél
Jézus, amikor a vakságot és a bűntelenséget
összekapcsolja: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök”
(Jn 9,41).
Viszont rendkívül fontos, hogy ha valakinek a lelkiismerete
súlyos és alapvető dologban téved, azt mindenképpen fel
kell világosítani arról, hogy nem csak egyszerűen
másképpen gondolkozik. A leküzdhető téves lelkiismeret
elfogadásának határa a legalapvetőbb törvényeknél,
gyakorlatilag a Tízparancsolatnál húzódik. Az
esélyegyenlőséget, az emberi személy méltóságát, az életet
sértő lelkiismeret, eszmék és tettek ellen, határozottabban
is fel kell lépni, keresztény kötelességünk pl. a rasszizmus
minden formája ellen küzdeni. Nem nézhetünk el a
természetes emberséget semmibe vevő ideológiák felett
mondván, hogy akinek a lelkiismeretébe ez belefér, az
pusztán másképp látja a világot. Amikor lelkiismeretbeli
ítéletek ütköznek, akkor igazából nem ellentétes
lelkiismeretekről van szó, hanem eltérő érettséggel bíró, az
igazi élet, az igazi jóság felé tartó úton eltérő szintet elérő
lelkiismeretek találkoznak.
Ha viszont enyhébb tévedésről van szó, akkor nem minden
esetben kell ezt megtenni. A nagyobb jó megmentése
érdekében el lehet tűrni a jó szándékú tévedéseket, nehogy
nagyobb görcsöket okozva komolyabb megrendülést
okozzunk.
A leküzdhető téves lelkiismeret az előzőekkel ellentétben
vétkes és nem szabad követni, hiszen a tévedés jó akarattal
109
korrigálható lenne. Így természetes, hogy ezt a téves
lelkiismeretet nem kell követni.58 Akinek szakképzettsége
hiányosságai miatt kétségei merülnek fel egy döntéssel
kapcsolatban, az érezze kötelességének, hogy
mindenekelőtt utána kell járnia a hivatásból eredő
feladatainak. Erről van szó, ha valaki tudatára ébred, hogy
erkölcsi tartása nem egészen helyes vagy, hogy
döntéseiben felelőtlenül és gondatlanul cselekedett. Ha egy
orvos csak felületesen vizsgál meg egy beteget és nem tud
felelős diagnózist felállítani, akkor komoly tévedést és bajt
okozhat. Ha egy ápoló nem megfelelő módon látja el a
rábízottakat, akkor bűne alól nincs mentség. Egy segítő
foglalkozást ellátó szociálpedagógusnak tisztában kell
lennie azzal, hogy életek, családok függhetnek tanácsaitól,
így az azzal kapcsolatos döntéseit megfontoltan,
körültekintően kell meghoznia. Nem lehet az elmaradt
vagy elmulasztott előadásokra hivatkozni, amikor
emberekről van szó.
Az embernek figyelmesnek és felnőttként gondolkodónak
kell lennie, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy milyen
elvárások érvényesek felé, nem kezelheti túl könnyen a
felelősséget, nem engedhet meg bármit.
A lelkiismeret tehát kötelezi az embert. De mivel a tévedés
lehetősége benne van, ezért nem szabad elvárni, hogy
önmagától jó legyen. A téves lelkiismeretet egy rosszul
beállított órához lehet hasonlítani: mutat egy időt, jár, de
nem az „igazi” időt olvassuk le róla. Az embernek néha meg
58 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik, Trier 1997, 199.
110
kell állnia, és óráját az egyetlen Jósághoz kell állítani.
Követni kell, de még előtte nevelni is, hogy erkölcsileg
helyes döntések származzanak belőle. A lelkiismeret
képzése és alakítása olyan elodázhatatlan feladat, ami segít
abban is, hogy ne engedjünk az erkölcsi lazaságnak.
A LELKIISMERET KÉPZÉSE Az ember felelős a lelkiismeretéért, mert az magától nem
feltétlenül mutatja a jó utat. Az ember, ahogy fejlődik, és
egyre többet igyekszik megérteni a világból, annál inkább
egyértelmű, hogy nagyobb lesz a felelőssége, az életnek
egyre több és egyre bonyolultabb területein kell
erkölcsösen megállnia. Ahogy a nevelésben általában, úgy a
lelkiismeret nevelésében is óriási azok felelőssége, akik
közel vannak az emberhez. A lelkiismeret nem
automatikusan alakul ki. A szülők, tanárok, nevelők jókora
részt vállalnak abban, hogy a felnövekvő gyermekek stabil
erkölcsi tartással rendelkezzenek. A lelkiismeret
mindenkinek saját feladata, figyelni kell mások
magatartására és a mindig érvényes normákra. Ezért a mai
pedagógiában nagyon divatosnak tűnő tekintélyellenes
nevelés nem jó irányba mozdítja, vagy inkább engedi a
gyermekeket.
A lelkiismeret képzésének, fejlődésének alapja már akkor
megkezdődik, amikor látszólag még semmilyen jele nincs a
döntéseknek. A csecsemő számára a születés utáni időben
rendkívül fontos, hogy elfogadottságot, szeretetet
tapasztaljon meg, főleg az anyától. Ha a bizalom
légkörében kezdheti meg az életet, akkor olyan alapot kap,
amire fel lehet építeni későbbi érett személyiségét. Aki
111
„nem várt gyermekként” jön a világra, az lelkében
megsebezve kezdi az életet.
Az önállósodás idején (2-4 életév) figyelni kell arra, hogy a
gyermek ne legyen túlságosan szigorú követelmények és
korlátok elé állítva, mert ezektől bizonytalanná válhat,
félelmei pedig aggodalmas lelkiismerethez vezethetnek.
A konkrétabban vett lelkiismereti nevelés 4 és 8 éves kor
között történik, amikor meg kell tanítani a gyermeket
dönteni, választani az értékek között. Ekkor válik
érzékennyé az értékekre, és elsősorban a szülők felfogása
hat rá, azt követi, utánozza. A szülők felelőssége tehát erre
az egyáltalán el nem hanyagolható területre is jelentősen
kihat.
Az iskolai évek alatt aztán az iskola, a nevelők, a kortárs
csoport is elkezd jobban hatni a gyermekre, de ha jó
alappal érkezik, akkor jobb eséllyel alakul ki benne egy jól
működő lelkiismeret. Ha követ is bűnöket, de az az
alapérzés kíséri, hogy a rossz el nem hallgatása mellett,
akár még büntetések ellenére is, mégis szeretettel
próbálják jó irányba terelni, akkor meg fogja tanulni,
hogyan lehet értékes tagja az emberi társadalomnak.
A fiatalkorban, a nagy döntések idején, amikor életállapot,
hivatás, életmód mellett kell állást foglalni, már önálló
elhatározás, személyes belátás kell, hogy vezesse az
embert. Ekkor válhat egészen a sajátjává a felismerés, hogy
a saját életét kell élnie, hogy a döntések súlyát viselnie kell,
és el kell szakadni a szülők által nyújtott terelgetések
biztonságától.
112
De a lelkiismeret nevelésének igazából ezzel nincs vége,
hiszen az ember élete végéig újabb és újabb hatásoknak
van kitéve, állandóan hatnak ránk a média világa, a család
vezetésének nehézségei, a munkahely hétköznapjai, a
különböző ideológiák. Figyelnie kell tehát az embernek és
törekednie az éberségre, hogy valóban hű maradjon az
igazi alapelvekhez, hogy hű maradjon Istennek a benne
megszólaló hangjához.
A felnőtt lelkiismerettel bíró ember szilárdan követi
meggyőződését, ellen tud állni a divatos elméleteknek, nem
enged a mindenkori korszellem kísértéseinek, hanem
megvalósítja azokat az értékeket, melyek egy boldogabb,
harmonikusabb élet felé segítik. Keresztényként ebben a
legfontosabb forrás az Istennel való állandó kapcsolat. Aki
figyel Isten szavára, aki mérlegeléseinél úgy keresi a
választ, hogy közben azt kérdezi, mit tanácsolna most a
mindeneket látó és fenntartó Isten, az csak jó irányba
mehet. Ha az ember ebből indul ki, akkor kizárt, hogy bűnt
követne el, hogy olyan döntéseket hozna, amit később
megbánna.
Ezért a lelkiismeret alakításában különösen figyelni kell a
Szentírás tanítására, a benne megszólaló Istenre. A Biblia
tévedhetetlenül tanítja mindazt, amit hit és erkölcs
dolgában mond el. Aki Krisztus lelkületét, mindenkihez
való szerető odafordulását tartja szem előtt, és teszi meg
cselekvési mintának, az boldogan fog élni és a körülötte
lévőket is nagyban segíti, hogy egy élhetőbb, emberséghez
méltóbb világban lehessünk otthon.
113
A lelkiismeret csiszolásában szükségünk van
példaképekre, erkölcsileg magas szinten álló, hiteles
emberekre, a velük való beszélgetésekre. A nagy
döntésekben mindig mellettünk álló Isten
munkatársaiként segíthetnek a mindennapokban az
alapelveket megfogalmazni.
Az egyház élő hite a változó és fejlődő világban ugyancsak
támaszul szolgál. Az egyházi Tanítóhivatal útmutatásai
nem gyengíteni akarják az ember önállóságát. Éppen
ellenkezőleg: a hivatalos dokumentumokban is
megfogalmazott tanítás hosszú idő, több szaktudomány és
sok teológus nagyon komolyan vett munkájának a
gyümölcseként segítségünkre van, hogy az etikai
problémák megoldásában ne legyünk reménytelenül
magunkra hagyva, hogy ne tévedjünk el a sokszor zavaros
eszmék között. Az egyházhoz hozzátartozik, hogy a hit
védelme mellett a hit megélésének, vagyis az erkölcsnek a
legfontosabb alapvetését is vigyáznia kell. Mindez nem
emberi találmány, hanem egészen Krisztusra vezethető
vissza, aki tanítását nem holt betűkben hagyta hátra,
hanem egy élő közösségben. A katolikus egyházon belül
tehát érvényes az az alapelv, hogy az egyéni lelkiismerettel
szemben a Tanítóhivatalnak elsőbbsége van, amitől nem
térhet el az ember. Aki az egyházi Tanítóhivatal
útmutatásait követi, az nem járhat rossz úton – azzal a
bizonyossággal élhet, hogy a Szentlélek által ihletett és
vezetett egyház tanításának segítségével lelkiismerete
tiszta, és ha ennek megfelelően cselekszik, nem követ el
bűnt.
114
A II. Vatikáni Zsinat így ír erről:
„A püspökök fő hivatalai közt kimagaslik az evangélium
hirdetése. A püspökök ugyanis a hit hírnökei, akik új
tanítványokat vezetnek el Krisztushoz; hiteles, azaz
Krisztus tekintélyével bíró tanítók, akik a rájuk bízott
népnek hirdetik a hitet, melyet el kell fogadni és az erkölcsi
életre kell alkalmazni; a Szentlélek világosságával
magyarázzák és termékennyé teszik a hitet, újat és régit
hozva elő a kinyilatkoztatás kincseiből (vö. Mt 13,52); s
éberen elhárítják a nyájat fenyegető tévedéseket (vö. 2Tim
4,1-4). A római pápával közösségben tanító püspököket
mindenkinek úgy kell tisztelnie, mint az isteni és katolikus
igazság tanúit; a hívőknek pedig egyet kell érteniük a
nyilatkozattal, melyet hit és erkölcs dolgában püspökük
Krisztus nevében terjeszt elő, és a lélek vallásos
engedelmességével kell ragaszkodniuk hozzá. Az értelem
és akarat e vallásos engedelmességét különös módon
tanúsítani kell a római pápa Tanítóhivatala iránt, még
akkor is, ha nem "ex cathedra" beszél; azaz tisztelettel el
kell ismerni legfőbb Tanítóhivatalát, őszintén ragaszkodni
kell tételeihez, az ő elgondolásának és akaratának
megfelelően, ami az okmányok jellegéből, ugyanazon
tanítás megismétléséből vagy a fogalmazás módjából
ismerhető meg. Jóllehet az egyes püspökök külön-külön
nem rendelkeznek a tévedhetetlenség isteni ajándékával,
amikor szerte a földkerekségen közösségben vannak
egymással és Péter utódával, és hit és erkölcs dolgairól
tekintéllyel egy véglegesnek tekintett tételben
megegyeznek, tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását.
Ez még nyilvánvalóbb akkor, amikor Egyetemes Zsinatra
115
egybegyűlve az egész Egyház számára a hit és erkölcs
tanítói és bírái, akiknek végzéseihez hívő
engedelmességgel kell ragaszkodni.
Ez a tévedhetetlenség, mellyel az isteni Megváltó Egyházát
a hit és erkölcs tanításában föl akarta ruházni, az isteni
kinyilatkoztatás szentül megőrzendő és hűségesen
előadandó letéteményének körére terjed ki. A római pápa,
a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a
tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő
legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a
hitben (vö. Lk 22,32), hit vagy erkölcs kérdésében
végérvényes tételt hirdet ki. Ezek a tanbeli döntések
magából a pápából és nem az Egyház egyetértéséből
fakadóan megmásíthatatlanok, mert a Szentlélek Szent
Péter személyében megígért támogatásával terjesztette
elő, és ezért nem szorulnak senki más jóváhagyására, és
nem tűrnek más ítélőszékhez való fellebbezést. Ilyenkor
ugyanis a római pápa nem mint magánszemély nyilvánít
véleményt, hanem mint az egyetemes Egyház legfőbb
tanítója, akiben egyedülálló módon van meg az Egyház
tévedhetetlenségi karizmája, fejti ki vagy védi meg a
katolikus hit tanítását. Az Egyháznak ígért
tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is,
amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb
Tanítóhivatalt. Mindeme döntések sohasem maradhatnak
az Egyház hozzájárulásának válasza nélkül ugyanannak a
Szentléleknek működése következtében, mellyel Ő Krisztus
egész nyáját őrzi és gyarapítja a hit egységében. Amikor
pedig akár a római pápa, akár a püspökök testülete vele
együtt meghatároz egy tételt, a kinyilatkoztatás alapján
116
terjeszti elő. Mivel pedig a kinyilatkoztatást írásban vagy a
püspökök törvényes utódlása s elsősorban magának a
római pápának gondoskodása révén hagyományként
épségben adják tovább, és az igazság Lelkének
világosságánál az Egyházban szentül őrzik és hűségesen
tanítják, ezért mindenkinek csatlakoznia és igazodnia kell
hozzá. Kellő föltárásán és helyes megfogalmazásán a római
pápa és a püspökök megfelelő eszközökkel, nagy
odaadással munkálkodnak, amint azt hivataluk és az ügy
fontossága megkívánja, új, nyilvános kinyilatkoztatást
pedig, mintha a hit isteni letéteményéhez tartoznék, nem
fogadnak el”. GS 25
Egy másik dokumentum így egészíti ezt ki: „Az Egyház
Tanítóhivatala nemcsak a hit, hanem attól
elválaszthatatlanul az erkölcs területén is megnyilatkozik,
mert feladata ’a hívők lelkiismerete számára kötelező
érvényű (normatív) ítéletekkel megkülönböztetni azokat a
cselekedeteket, melyek önmagukban megegyeznek a hit
követelményeivel és előmozdítják a hit kifejezését az
életben, azoktól, melyek ellenkezőleg benső rosszaságuk
miatt nem egyeztethetők össze ezekkel a
követelményekkel’ (AAS 81).
Isten parancsolatait és Krisztus szeretetét hirdetvén az
Egyház Tanítóhivatala a hívőknek konkrét és részleges
parancsolatokat is tanít, s kéri őket, hogy
lelkiismeretükben tekintsék azokat erkölcsileg
kötelezőknek. Emellett jelentős felügyeletet is gyakorol
azzal, hogy figyelmezteti a híveket esetleg burkolt
tévedésekre is, olyan esetekben, amikor lelkiismeretük
117
nem jut el azoknak a helyes és igaz erkölcsi normáknak
elismerésére, melyeket a Tanítóhivatal tanít”. VS 110
A Tanítóhivatal útmutatásai viszont nem terjednek, nem
terjedhetnek ki minden egyes konkrét esetre. Sokkal
inkább az általános tanítás tulajdonságait viselik magukon.
Hihetetlen gyorsasággal változó világunkban a mindennapi
helyzetek annyira különfélék, egyes helyzetek lehetnek
annyira sajátosak, hogy mindenre „receptet” adni
lehetetlen és nem is cél. Mindemellett az ember
nagykorúságát, lelkiismeretének szabadságát is
tiszteletben tartja az egyház. A tanításhoz való ragaszkodás
mellett nyitottságról tesz tanúságot a Zsinat:
„Sajátosan, bár nem kizárólag a világi hívekre tartoznak az
evilági feladatok és tevékenységek. Amikor tehát akár
egyenként, akár közösségben a világ polgáraiként
munkálkodnak, ne csak az egyes szakterületek sajátos
törvényeit tartsák tiszteletben, hanem igyekezzenek az
adott területen igazi szakértelmet szerezni. Szívesen
dolgozzanak együtt az azonos célokért fáradozókkal.
Elismervén a hit követelményeit, erejével bátran legyenek
találékonyak, s valósítsák meg kezdeményezéseiket. Az ő
megfelelően kiművelt lelkiismeretükre tartozik a feladat,
hogy az isteni törvény beleíródjék a földi város életébe. A
papoktól pedig világosságot és erőt várjanak a világi hívek.
Ne higgyék azonban, hogy lelkipásztoraik mindenhez
értenek, és az összes fölmerülő, esetleg súlyos kérdésben
azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak ajánlani, vagy
hogy ez lenne a papok küldetése. Vállalják csak a világi
hívők a maguk sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel
118
és engedelmesen figyelve a Tanítóhivatal eligazító
szavaira. Többször előfordul, hogy a dolgok keresztény
szemlélete bizonyos körülmények között egy
meghatározott megoldást sugall. Más hívők viszont, amint
ez gyakorta és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb
őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról.
Ha a javasolt megoldásokat a felek önkéntelenül is
kapcsolatba hozzák az evangélium tanításával, nem szabad
elfelejteni, hogy ilyen esetekben senkinek sem szabad az
Egyház tekintélyét kizárólag a maga véleményének
támogatására lefoglalni. Mindig őszinte párbeszéd útján
iparkodjanak magukat a másikkal megértetni, gyakorolva a
kölcsönös szeretetet és elsősorban a közjóval törődve.” GS
43
A lényeg: aki utánajárt saját életét, szakmáját, hivatását
illetően az egyház által tanított alapelveknek, az eleget tett
a lelkiismeret elvárt képzése, nevelése szabályainak, és ha
azokat követve cselekszik, akkor mind az isteni, mind az
emberi törvények és kritériumok szerint helyes életet
élhet.
KÉRDÉSEK 1. Miért van szükség a szociálpedagógiával foglalkozók
életében különösen is a lelkiismerettel kapcsolatos
fogalmak tisztázására?
2. Milyen képet használ a GS kezdetű dokumentum a
lelkiismeretre?
3. Mit tanít Kant a lelkiismeretről?
119
4. Hogyan segít a pszichológia és a szociológia a
lelkiismeret megértésében?
5. Milyen lehet a téves lelkiismeret? Melyiknek kell
engedelmeskedni?
6., Hogyan jelenik meg az Ószövetségben a lelkiismeret?
7., Hogyan fejlődik az ember lelkiismerete? Mi lehet ebben
a pedagógus szerepe?
8., Kell-e képezni a lelkiismeretet? Hogyan?
9., Az egyházi Tanítóhivatal megvonja az ember
szabadságát, amikor törvényeket és normákat állít elé.
Hogyan érvel az állítás ellen?
10., Mit jelent az, hogy a lelkiismeret lehet leküzdhetően
téves? Mit kell tenni vele? Követendő-e az iránymutatása?
120
GYAKORLATI ETIKA Az etika fontos alapfogalmainak nagy részét tárgyaltuk
eddig. A következőkben azokkal a területekkel
foglalkozunk, illetve szintén azok egy részével, melyek az
életben és különösen a szociálpedagógus életében
fontosak, és etikai kérdéseket vetnek fel.
Alapok nélkül semmit nem lehet sikeresen felépíteni. Az
erkölcsösség alapjai azért lényegesek, mert minden egyes
konkrét esetet az emberi élet sokszínűsége és
változatossága miatt nem lehet tárgyalni. Akinek jó alapjai
vannak, az mindig vissza tud nyúlni ezekhez és a
mindennapok forgatagában nem marad támasz nélkül.
De embernek nem elegendő csak a nagy alapelveket
ismerni, azokat tettekre is kell váltani a hétköznapokban.
Krisztus tanításán állva az egyház kifejezetten felhívja a
figyelmet arra, hogy a kimondott jó, a kimondott
erkölcsiség nem elég, a cselekedetben is meglátszó jó
viszont az Isten akarata szerint van. A világ és a
tudományok előre haladásával sok olyan téma merült fel,
melyek korábban nem is léteztek, ezekre is választ kell
adni. A részterületek elmélyülése olyan speciális módon is
kidolgozott etikát kíván, amit az egyén pusztán saját
erejére és lehetőségeire támaszkodva nem lenne képes
felismerni.
Ezért fontos a gyakorlati etika, az alapelvek lefordítása.
121
A CSALÁD
A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA A mindennapok speciális témái közül az első a család.
A család a legalapvetőbb közösség. Az ember, az emberség
forrása, hiszen biológiailag és lelkileg is életében az
indulás, az első évek különös jelentőséggel bírnak. A
szociálpedagógus gyakran szembesül azokkal a
problémákkal és örömökkel is, melyek a családból
indulnak ki, a család életét érintik. Ezért a legalapvetőbb
igazságokat, erkölcsi tudnivalókat érdemes ismerni.
Az embernek és méltóságának a legmegfelelőbb
kiindulópont a szerető családban való kiteljesedés. Az
emberről alkotott felfogás középpontjában az a
kinyilatkoztatásból nyert igazság áll, hogy Isten az embert
saját képére és hasonlóságára alkotta. Az Isten pedig
Szentháromság, vagyis egy közösség, az Atya, Fiú és
Szentlélek szeretetközössége. Az ember is akkor él igazán
boldogan, ha egy szerető családban élhet és nevelkedhet
fel. Az ember egyrészt individuum, egyedülálló, hiszen
személyként csak egy van belőle, megismételhetetlen
csoda. De elszigetelten, egyedül nem teljes az élete, rá van
utalva másokra, a közösségre. A Szentírás ezt is megemlíti,
hiszen az ember teremtésekor maga a teremtő Isten
mondja ki: „Nem jó az embernek egyedül lennie.” (Ter
2,18) Az élőlények közül egyik sincs annyira ráutalva a
gondoskodásra, mint az ember, aki megszületve annyira
122
esendő, hogy gyakorlatilag ifjúkoráig nevelni, vezetni kell
nagy felelősséggel.
Az erkölcsösség egyik záloga, hogy az ember képes legyen
a szeretetre. Ezt az alapvető képességet a családban, a
szülők szeretetét megtapasztalva lehet a legjobban
elsajátítani.
A II. Vatikáni Zsinat így fogalmaz:
„A személy, valamint az emberi és a keresztény közösség
jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség
kedvező helyzetével.” (GS 47)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Boldogabb
családokért!” című körlevele hasonlóan írja meg mindezt:
„A család olyan személyes kapcsolatrendszert kínál fel
tagjainak, amely lehetővé teszi önmegvalósításukat, életük
személyes kibontakoztatását. A család maga a
kommunikáció: a kölcsönösség, a bizalom, a
felelősségvállalás, a leleményes problémamegoldás
elsajátításának legdöntőbb helye. A család alapozza meg a
gyermek helyes önbecsülését, önszeretetét, nevel rá az
önismeretre és az önfegyelemre. Az ember számára olyan
minőségű (például fenyegető vagy befogadó) lesz a világ,
amilyennek a családi szocializáció során megismerte, s
annyi boldogulási lehetőséget lát benne a maga számára,
amennyit a családja megengedett neki. Az elsődleges
szocializáció révén szerzett tapasztalat nem
megváltoztathatatlan ugyan, de igen mélyen gyökerezik
bennünk. Többnyire csak különleges esetekben lehetséges
123
az emberek "újraszocializációja", a világhoz való viszonyuk
és világképük radikális megváltozása. A családban
uralkodó szeretet egyszerre irányítja tagjainak életét,
ösztönzi a szülőket a gyermekvállalásra, erősíti az
összetartozás érzését. Megerősíti és jutalmazza az egymás
iránti hűséget és a gyermekgondozás eredményét: az
utódok viszontszeretete jutalmazza meg a szülőket
önfeláldozásukért.”59
Ezért az emberi közösségek, a társadalom megújítása a
család megújításával kezdődik, hiszen a történelemben
több példa is mutatja, hogy a családi élet széthullása
mélyreható változásokat hoz az egész emberi közösség
számára.
Gyakran hallunk a mai világban a család válságáról. A
válások óriási száma olyan adat, ami valóban
elgondolkodtató. Ma minden második házasság
hivatalosan is kimondott válással végződik. Ha ehhez még
hozzávesszük a nehezen élhető házasságokat, melyekben
mindennaposak a veszekedések; a hivatalos válással fel
nem bontott házasságban, de gyakorlatilag külön élőket;
illetve azokat, akik csak élettársi kapcsolatban éltek, és
ezért nem dokumentálható kapcsolatuk tönkre menetele –
akkor az összes házasság vagy párkapcsolat 75%-a bomlik
fel. Pedig a közvélemény kutatások szerint az emberek
nagy része mai napig a boldog élet kulcsaként értékeli a jó
családi életet. Valahol a szíve mélyén mindenkibe
beleültette Isten a vágyat, hogy családban teljesedjen ki, de
59 Boldogabb családokért!, Budapest 1999, 55.
124
a megvalósítás gyakran mégsem sikerül. Ebben a
következetlenségben talán az érhető tetten, hogy bár
vágynának sokan a boldog családi életre és a gyermekek
nevelésére, de tenni érte, készülni rá tudatosan, már csak
lényegesen kevesebb embernek jut eszébe. Márpedig
magától nem fog jól működni a családi élet, felelősséget
visel az ember, hogy minden tőle telhetőt megtegyen érte.
A családok gyengülését az emberek gondolkodásában és a
társadalomban lezajlott változások is elősegítik. A
függetlenségre törekvés és ezzel a szabadság téves
értelmezése, az egy szülős családok szaporodása, az
élettársi kapcsolatok elterjedése, mind olyan jelek, melyek
ebbe az irányba mutatnak.
Az egyik oldalon tehát erős vágy és magasra értékelés, a
másik oldalon válság és nehezen élhető élet – a
családokkal, a családi életre neveléssel rendkívül fontos
foglalkozni. Akik tehetnek érte és tudnak segíteni ennek a
kettősségnek a feloldásában, legyenek pedagógusok,
papok, szociális munkások, azoknak ezt minden
rendelkezésre álló eszközzel és jól megalapozott tudással
meg kell tenniük.
A fiatalok nevelésében érdemes figyelni az életnek erre a
területére is. Az életben ugyanis mindenért meg kell
dolgozni. Semmi nem hullik magától az ölünkbe, és
mindennek nagyobb értéke van, ha teszünk is érte valamit.
A mai világban egészen természetes, hogy sokat kell
tanulni ahhoz, hogy jó szakmánk vagy hivatásunk legyen.
Az általános iskola után jönnek a boldog gimnazista évek,
125
utána egyetem és gyakorlat – 17-18 év tanulás után
kapunk diplomát vagy szakmát a kezünkbe, ami többé-
kevésbé arról árulkodik, hogy valamihez talán értünk egy
kicsit. Ezután kezdődhet a munka, a sok tudás bizonyítása.
Közben számtalan, az érdeklődési köreinket talán nem is
érintő tárgyat is megtanulunk. Ahhoz, hogy valaki autót
vezethessen, szintén sokat kell tanulnia. Elmélet, vizsgák,
gyakorlat – több hét után kaphat egy plasztik lapot, ami
arra jogosítja fel, hogy közlekedjen a forgalomban. Annyi
mindent megtanulunk, mert hisszük, hogy csak így lehet
haladni az életben.
Közben, ha megkérdezzük az embereket, akkor a
magyarok döntő hányada – minden rossz társadalmi
folyamat ellenére – még ma is azt állítja, hogy az igazán jól
sikerült élet titka a harmonikus családi életben rejlik.
Fontos a szakma és a hivatás – de ha nincs mögöttünk
békés otthon, ha nem élhetünk boldog családi életet, akkor
a lényegről maradunk le. Sokat lehet hallani arról, hogy aki
családban él, aki gyereket nevel az mentális és biológiai
szempontból is egészségesebb lesz.
Két fontos és igaz témát említettem meg – és a kettő között
komoly ellentmondás feszül: a legfontosabb a családi élet,
és mégsem tanítják az emberek többségének. Néhányan így
gondolkoznak: Majd csak lesz valahogy, hiszen a régiek
sem tanulták az iskolában, hogy micsoda érték a család,
hogy hogyan kell párt választani, milyen helye van a
gyermeknek a családban, hogyan kell a káros
szenvedélyektől megóvni a fiatalokat, lehet-e köze a hitnek
a házassághoz, vagy, hogy hogyan kell megélni a
126
szexualitást. Az iskolában talán kevés szó esett ezekről a
dolgokról, de a világ egészen más volt. A nagycsalád nevelő
ereje gyökeresen más volt, a szülők és nagyszülők
tekintélye sok elhajlást nem engedett meg, az egyház
tanítása szinte kézenfekvő volt, a kevesebbel való
megelégedettség egy lassabb, emberibb életvitelt tett
lehetővé. Manapság már a fiatalok is rohannak, leterheltek,
a média hihetetlen mértékű negatív és erkölcstelen
üzenetet ömleszt főleg ezeken a területeken, az egyház
szavát kevesen fogadják el. Ezért kell a fiatalokat abban is
nagyon segíteni, hogy jó családban akarjanak élni, mert ez
nem fog magától megvalósulni, és egyáltalán nem
szerencse kérdése, ahogy azt sokan szeretnék elhitetni.
Az iskola igazi feladata kettős: tanít és nevel. Megtanít sok
mindent, amire szükség van az életben, ami alakítja az
ember gondolkodását, ami segít, hogy boldog,
kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak az itt tanulók.
Közben minden pillanatban nevel is, hiszen mindezt olyan
körülmények, feltételek és lelkület segítségével teszi,
melyek eredményeképpen nem csak nagy tudású, hanem
szilárd tartású, lelkiismeretes emberek válhatnak a
társadalom és az egyház hasznos tagjává.
Minden ember értékek, értékrendszerek szerint él. Számos
olyan érték van, amelyet leghatékonyabban a család
közvetíthet. Az alkalmazkodás, a kölcsönös tisztelet, a
toleranciára való készség. A családi életre nevelés igazi és
első helye is a család. „Az első könyv, amit a gyermek olvas,
a szülők élete.” Az iskolai nevelésben ezt kellene
kiegészíteni a családok és a fiatalok segítése érdekében.
127
Hiszen mindannyian átérezzük a felelősséget, hogy az
életnek ezen a területén sem szabad magukra hagyni a
gyermekeket, el kell mondani, hogy lehetséges a boldog
családban való élet, és ahogy mindent, úgy ezt is egy kicsit
lehet és kell tanulni. Ha egy előttünk álló feladatra a
magunk erejéhez képest jól felkészülünk, figyelembe véve
mindazt, amit az adott témával kapcsolatban tudni lehet;
ha emellett a jó cél eléréséért kitartóan imádkozunk, akkor
jó eséllyel lehetünk részesei annak az örömnek és
boldogságnak, amit a „sziklára épített” családok
sugároznak a világba. Sokan hiányolják, nem látják ezeket a
családokat, pedig léteznek, vannak sokan, csak csendesek.
Nincs hír-értékük, élik a maguk hálás és boldog
hétköznapjaikat.
Az iskolának azért is nagy szerepe van ebben a munkában,
mert éppen abban az időszakban van jelen a fiatalok
életében, amikor a legfontosabb döntések az élet
alakításával kapcsolatban kezdenek kialakulni. Ha itt
hitelesen és jól felkészült módon beszélnek nekik arról,
hogy hogyan kell felkészülni a családi életre, akkor hátha
sikerül elkerülni azt a rengeteg hibát és buktatót, ami ezen
az úton előfordulhat.
Családban élni egy sajátos életállapot. Erről sok mindent
lehet tudni, de csak az ösztönökre bízni, hogy mindent
helyesen „mondjanak” el, az túl nagy elvárás. A család
kötelességekkel és különleges feladatokkal jár, amiket
ismerni kell. A szélesebb tudás a jobb döntések
meghozatalában támaszt nyújt. Az egyház a családról szóló
tanítással tulajdonképpen azt a két évezredes tudást, azt a
128
sok családot állítja elénk példaképként, akik már jól
megélték ezt. Az összegyűjtött tapasztalatot meg nem
ismerni, a jó lehetőség elszalasztását jelenti. Nem akar
jogtalanul beleszólni az egyház az emberek életébe, hanem
segíteni szeretne támpontot adni.
Mindezt azért, hogy ha egy ilyenfajta nevelésben is részt
vesz a következő generáció, akkor remélhetőleg már
komolyabban veszik az életnek ezt a nagyon fontos részét,
és már sokkal felkészültebben vághatnak neki.
A CSALÁD LÉNYEGE Az ember lelki egészsége, kiegyensúlyozottsága
szempontjából alapvető fontosságú, hogy része legyen
közösségeknek. A család az a legalapvetőbb közösség, ahol
az erre való fogékonyságot a legnagyobb valószínűséggel
megtanulhatja az ember.
A család egyik alapvető funkciója ez, hogy stabil, kölcsönös
biztonságot jelentő érzelmi, kapcsolati hálót biztosít.60
Ez a funkció a társadalom számára is rendkívül fontos,
ugyanis érdeke, hogy a család jól működjön, hiszen a
nagyobb, családon túli közösségek is csak akkor tudnak
létezni, ha az embernek megvan az érzelmi háttérvilága, ha
úgymond otthon minden rendben van.
60 PESCHKE, Karl-Heinz, Spezielle Moraltheologie, 604kk.
129
A családok belső összetartó ereje viszont sokat gyengült a
világban lezajlott folyamatok eredményeképpen –
mindenki máshol (iskola, munkahely) tölti idejének nagy
részét a nap folyamán.
A nők illetve az anyák munkába állása sok energiát kivisz a
családon kívülre. A férfiak is az életnívó elérése és
megtartása érdekében mindig több munkát vállalnak, ami
szintén időt, energiát vesz el a családtól, és azt is
eredményezi, hogy rendkívül sok családon kívüli
kapcsolatban vesz részt mindenki. Mindez a család érzelmi
erejének teljes kiüresedéséhez vezethet. A család ezen
funkciója egyre kevésbé tud a maga teljességében
megvalósulni.
A család a szülők és gyermekek közössége, melynek célja
és feladata a szülők egymás iránti szeretetének megélése, a
gyermekeknek való életadás, illetve a családtagok
szükségleteinek kielégítése.
A gazdasági funkcióból a termelés szinte teljesen kikerült
a családból, de a fogyasztás megvalósulása illetve
jelentősége megmaradt.61
A család gazdasági egységként gondoskodik tagjainak
ellátásáról az étkezés, a megfelelő ruházat és lakás
biztosításával. A család minden bevétellel rendelkező
tagjának hozzá kell járulnia a költségekhez, közösen kell a
terheket viselni. Mivel a család anyagi helyzete a
61 HÖFFNER, Joseph, Kereszténytársadalmi tanítás, Budapest 2002, 102kk.
130
bevételektől függ, ezért az államnak is kötelessége olyan
kereseti lehetőségeket adni, melyek a család életét segítik.
Az adózás rendszerének alakításával, a gyermekek után
járó kiegészítő jövedelmekkel, a lakástámogatásokkal előre
lehet lendíteni a családok életét.
A család gazdasági helyzete viszont nem csak kizárólag a
bevételektől függ. Meg kell tanulni, hogyan lehet
felelősséggel a pénzzel bánni, hogyan kell azt beosztani. A
takarékosság és a gondoskodás olyan erények, melyekben
fejlődhet az ember. Ha egy család a szülők vagy a gyerekek
felelőtlen pénzszórása miatt kerül nehéz helyzetbe, akkor
másodlagos szegénységről beszélünk.
A család a még, vagy időlegesen, vagy már önellátásra
képtelenek (kisgyermekek, betegek, idősek)
gondozásának, ellátásának legtermészetesebb helye. Ezt
a család képes a legegyszerűbben elvégezni, mert a család
közel van a gondozásra, ellátásra szorulóhoz fizikai és
mentális, érzelmi értelemben is, ugyanis akit szeretünk, azt
szívesebben, odafigyelőbben gondozzuk és ő is kevésbé
érzi magát kiszolgáltatottnak.
A rászorulók gondozása-ellátása általában a család
szokásos tevékenységeinek kisebb-nagyobb átalakításával
megoldható. Az ellátáshoz a családi keretben az
alapfeltételek általában adva vannak, míg intézményes
ellátás esetén ezeket az alapfeltételeket is meg kell
teremteni.
A társadalmi változások következtében a családtól sok
feladat átkerült intézményes keretek közé, ami negatívum,
131
hiszen erősítette, az összetartást szolgálta a gyermekek és
a betegek ellátása.
Ahogy a lelkiismeretről szóló részben láttuk, a család
közvetíti és egyben alakítja a kulturális értékeket,
hagyományokat, így a véleményformálódás egyik
elsődleges tere.
Az egyén számára nem csak az a fontos, hogy hozzájusson
a számára szükséges információkhoz, hanem hogy legyen
egy olyan vonatkoztatási kerete, amely értékrendszerének
segítségével segít szelektálni és értelmezni a manapság
különösen sokfelől érkező információmennyiséget. Ezek
kiválogatása, értelmezése egyéni feladat, de a család
kialakítja azokat a lehetőségeket, alapelveket, amelyek
segítségével a feladat elvégezhető, másrészt segít a
feldolgozásban. Mindez feltételezi a családon belüli állandó
információáramlást, ami sok időt és együttlétet igényel.
Modern világunkban viszont egyre csökken a családok
együtt töltött ideje, míg a feldolgozandó információk
mennyisége rohamosan nő, aminek az a következménye,
hogy az egyén a családon belül is magára marad
információival. Pedig a barátság, a beszélgetés, a játék, a
pihenés, az öröm és fájdalom megtapasztalásának
elsődleges helye a legalapvetőbb közösség, a család lenne.
A valakihez tartozás és a védettség érzése máshol nem
pótolható módon a családban valósulhat meg a
legteljesebb módon. A szellemi-kulturális funkciónak ezt a
részét a család egyre hiányosabban képes megvalósítani,
ami egyrészt kár, mert sok bizonytalanságot szül, másrészt
132
észre kell venni az iskolában, az egyházban azokat a
lehetőségeket, amikor segíthetünk, vagy segítenünk kell.
Az ember szellemi és erkölcsi fejlődése döntően a
családban megtapasztalt neveléstől függ. Ebben a körben
tanulja meg a gyermek az első ismereteket a világról. Itt
tapasztalhatja meg a kölcsönös szeretet önzetlenségét. Az
ember életében a legfontosabb erények a felebarát
szeretete és az igazságosság, illetve például az
engedelmesség, amit a segítőkészség, a másik tisztelete
követ – mind-mind olyan értékek, amiket elsősorban a
családban lehet és kell megtanulni.
A család szocializációs funkciója szintén pótolhatatlan. Az
ember itt tanulja meg azokat az értékeket, normákat és
szabályokat, amelyek birtokában a társadalomnak
megfelelően tud élni. Ebben a folyamatban a családnak
kitüntetett szerepe van: itt alakulnak ki azok a fő értékek,
melyek a későbbi életben megszabják cselekvéseink fő
irányát, mint pl. a más emberekhez való viszony
alakításának képessége. Az ember úgynevezett
szerepkészlete is itt alakul ki, hiszen a családban tanulja
meg a gyermek, hogy mit jelent férfinek és nőnek, férjnek
és feleségnek lenni – ezért óvja az egyház a családot az
olyan elhajlásoktól (egyneműek házassága), melyek
alapvetően veszélyeztetik ezeket az értékeket.
A nevelés és a szocializáció természetesen nem egyirányú
történés. A gyermek nevelése a szülőket is alakítja, hiszen
újra és újra meg kell tanulniuk, hogy mit jelent
türelmesnek, toleránsnak lenni illetve felelősséget vállalni
133
a rájuk bízottakra. Ki kell hozniuk magukból a legjobbat,
hogy boldog családot tudhassanak maguk körül.
Bár a világban sok változás történt ezen a téren is, hiszen
az időbeosztás változása és a nevelés iskolába való téves
átkerülése látható; azért nagyon fontos tudni, hogy sok
olyan érték van, amelynek közvetítésére külső közegek,
intézmények nem alkalmasak. A tolerancia készséget, az
alkalmazkodást, a szülők és gyermekek kölcsönös
tiszteletét, az egyenlő esélyek biztosítását minden ember
számára nem lehet könyvekből és tanároktól elsajátítani –
bár a tanárok sokat tehetnek, ha már így alakult a szerepük
és feladatuk.
A családokat összetartó erők mára nagyon meggyöngültek,
ezért sokak szemében úgy tűnik, hogy nem is lehet
megvalósítani a boldog házasság és család eszményét. A
mai kor embere szinte immunissá vált a szétbomló
családok hírére, az ezeket követő tragédiákra. A fiatalok
nagy része is szinte kezdetben katapultál, amikor a
házasság elavultságára hivatkozva inkább az együttélés
más formáit választják, vagy a magány és az élvezetek
önzésébe menekülnek. A házasságról alkotott téves képek,
a hozzá fűzött túlzott és hibás elvárások (a másik
megváltoztatásával, az otthonról való elkerüléssel, a
konfliktusmentes élettel kapcsolatban) mind hozzájárultak
ahhoz, hogy sokak szemében már nem az élet egyértelmű
állapota. Fontosabb a kötetlenség és az önállóság, mint az
134
áldozatkészség és a lemondás.62 A kép sajnos akkor lesz
teljes, ha az okok között megemlítjük a kényelem túlzott
szeretetét, a konfliktusmegoldásra való képtelenséget, a
beszélgetés kultúrájának sivárságát, a kommunikációs
csatornák elszemélytelenedését. A média szerepe sem
elhanyagolható, a benne megjelenő szabadosság, a szinte
példaként feltüntetett hűtlenség, a problémákra válással
reagálás sokat árt a házasságnak és a családnak.
A házasság és a család nem elavult intézmények, nem
lettek értéktelenné, csak a mai ember és a világ változott
sokat.
Azt sem kellene elhallgatni, hogy ma is vannak jó
házasságok és boldog családok. Csak ezeknek nincs
hírértéke, kevésbé jelennek meg az emberek előtt. Pedig
igazi küldetés lenne vonzóvá tenni ezt az életformát,
beszélni arról, hogy egyáltalán nem lehetetlen boldog
házasságban és harmonikus családban élni. A keresztény
házasságban, az Isten kegyelmével is felvértezett
kapcsolatokban élők felelőssége is nagy, hogy a
nehézségeken is könnyebb úrrá lenni, ha mindezt nem
pusztán a saját erőnkre támaszkodva akarjuk megtenni.
A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A férfi és nő kapcsolata az élet minden területén való
együttgondolkodást kíván. Jelenti ez a lakás, az ellátás, a
test és lélek minden örömének és nehézségének
62 GRUBER, H.-G., Christliche Ehe in moderner Gesellschaft, Darmstadt 1995, 40.
135
közösségét. A biztonság és nyugalom, amit a tudat adhat,
hogy a másik felelősnek érzi magát a család
kibontakozásáért, sok gondtól megóvja az embert. Közösen
kell tervezni a jövőt, figyelembe kell venni egymás vágyait
és kétségeit, nyitottnak kell lenni a másik gondolkodására,
belátva, hogy bizonyos szempontból mindenki egyoldalúan
látja a világot. Időt kell szánni egymásra, hogy legyen esély
megismerni a másik gondolatvilágát, gondjait és örömeit.
Persze reálisan kell látni a házasságot, vagyis nem szabad
figyelmen kívül hagyni benne a vitákat, a széthúzást, a
feszültségeket.63 Ezekben sokan csak a rosszat veszik
észre, pedig éppen a kapcsolat elevenségét támasztják alá,
azt, hogy két felnőtt ember a saját gondolkodásának
megfelelően, néha egymástól eltérően törekszik a
harmóniára. Ahol ez teljesen hiányzik, az lehet az
éretlenség vagy az elnyomottság jele és így nem egészen
pozitív dolog. A mélypontokon is kitartó szeretet, a
megbocsátásban és a kibékülésben való növekedés olyan
tapasztalattá lehet, melynek megtartó ereje óriási.
A házasok kötelesek a család minden tagjának a jólétét
megteremteni. A férfi kereső munkája az emberiség
történelmében egy meg nem kérdőjelezhető fogalom.
Régebben egyértelmű volt a szerepek megoszlása a munka
téren: a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig a háztartás
vezetéséről és gyerekek neveléséről gondoskodott. Mára ez
lényegesen megváltozott: a nők munkahelyeken való
63 Vö.: RÖMELT, Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür, Regensburg 1997, 124.
136
foglalkoztatottsága is egyértelművé vált a család
bevételeinek emelése érdekében. Közrejátszik a gépek
megjelenése és tökéletesedése a háztartásokban, a kész és
félkész ételek megjelenése stb. A nők képzettsége is egyre
magasabb, ami egyre több hivatás és foglalkozás felé
nyitottá teszi őket. A gyermeknevelés intézményesítése
mára már abban is sokat segít, hogy a munka világába
visszatérő nők az emberiség gazdagításában egyre
nagyobb részt vállaljanak. Ezzel együtt a házimunka nagy
része még mindig rájuk vár, így leterheltségük gyakran a
családok ingatagságához is hozzájárul, illetve viták forrása
lehet a családon belül. Ha kötelességekről van szó, akkor a
férfiak szerepét az otthoni munkában talán jobban ki kell
emelni manapság.
A kötelességek között ki kell emelni a gyermekneveléssel
kapcsolatos feladatokat. Természetesen az anyáknak
különleges képességük és adottságuk van a gyermekek
neveléséhez, hiszen olyan szimbiózisban élnek, amit nem
lehet megtanulni és teljesen megérteni sem. Ez viszont
nem jelentheti az apák kizárását a gyermeknevelésből. Ők
azok ugyanis, akik „harmadikként” a gyermeket bevezetik
a társadalomba, a közösségi életbe. A férfi világhoz való
hozzáállása, sajátos gondolkodása, szerepe, szigora
szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez. Mindezt
belevinni a nevelésbe a férfiak joga és kötelessége is.
A házastársi szeretet a férj és feleség közötti szoros
kapcsolatban különösen is kifejeződik. A házasoknak
kölcsönös joguk és kötelességük is van ezt illetően, de
mindig a másik fél méltóságát megtartva, figyelembe véve.
137
Az egymásra hangolódás, a szexualitásban
megtapasztalható harmónia olyan biztonságot és
kiegyensúlyozottságot ad, ami mind a házasok, mind a
gyermekek java miatt nem elhanyagolható, nem csak
egyszerűen egy kiegészítő jó, pláne nem szükséges rossz. A
sokakban még ma is kísértő szexuál-pesszimizmus nem
egyeztethető össze a kereszténység józan és mára jól
kidolgozott tanításával a testiség értékéről.
SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK A szülők felelőssége egészen kézenfekvő és abból a tényből
indul ki, hogy ők adnak életet a gyermeknek és, hogy a
megszülető gyermek teljesen képtelen segítség nélkül élni.
Viszont a gyermekről való gondoskodás kötelességéből a
szülők számára jogok is következnek. Pszichikai és lelki
fölényük miatt személyes tekintélyük van a gyermek fölött,
mely minden más intézményes tekintélyt megelőz, annál
az oknál fogva, hogy ők vannak hozzá legközelebb
mindenféle értelemben. Az egyház és az állam ezeket a
jogokat és kötelességeket a törvények és a szokások
alapján állapítja meg és ismeri el.
A kötelességek közül az első a szülőség felelősségteljes
elfogadása. Ezzel összefügg, hogy szülőknek „csak akkor
szabad gyermeket nemzeniük, ha megalapozott reményük
van arra, hogy emberhez méltóan tudják nevelni és
138
felnevelni”.64 Ez azt is jelenti, hogy nem ajándékozhatják
több gyermeknek az életet, mint amennyit el tudnak látni.
Nagyon vigyázni kell ennek az alapelvnek a megélésével,
hiszen ezt nem szabad a kényelemre való felhívásként
értelmezni. A másik hiba az ismert gondolat, hogy csak egy
vagy két gyermeket vállalunk, mert annak mindent meg
akarunk adni. Ez a többnyire materialista hozzáállás nem
veszi figyelembe, hogy a gyermeknek nem csak anyagi
javakra van szüksége, sőt fejlődése szempontjából sokat
árthat neki, ha mindent meg fog kapni és semmiért nem
kell megküzdenie.
A megszületett gyermekkel kapcsolatban mindkét
szülőnek ugyanazok a kötelességei. Ha a gyermek
házasságon kívül születik, akkor az apának ugyanúgy
feladata a gyermek neveltetéséről és anyagi biztonságáról
gondoskodni, mint ha házasságban született volna meg.
Amikor egy család nem képes a gyermeket felnevelni, és
kellően megalapozott ok van rá, akkor rábízhatja a
gyermek nevelését egy olyan párra, akik adopció után
képesek megadni neki, amire szüksége van. Akik vállalják,
hogy így gyermeket neveljenek, a keresztény felebaráti
szeretet egyik legnagyobb tettét viszik véghez. Nem
beszélve arról, hogy a gyermektelen házaspárok életét
milyen mértékben gazdagíthatja egy örökbefogadott
gyermek.
64 MOLINSKI, W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, 1967, 1037.
139
A szülők nagy kötelessége, amit normál esetben nem kell
elmondani, hiszen teljesen egyértelmű érzés, hogy
szeressék gyermeküket. A szeretetben, a védettség és
bizalom légkörében felnövő gyermek képes az életben
magabiztosan és kiegyensúlyozottan élni, ez az első és
leglényegesebb, amit meg kell kapnia. A szülők nélkül
maradt gyermekek számára ezt biztosítani, ezt megadni
olyan szolgálat, amit minden rendelkezésünkre álló
eszközzel meg kell tennünk.
Ahogy azt már láttuk a szülőknek fontos feladata a
gyermek vezetése, számára az értékek és normák
közvetítése. A gyermeknek szüksége van a korlátokra és
rendreutasításra. Ennek módja viszont nem lehet a
jogosulatlan fegyelmezés. Ennek eredményessége is
vitatott, hiszen gyakran többet ér a pozitív bátorítás, mint
az állandó kritika. A jogosulatlan és agresszív testi
fegyelmezés, a verés pedig egészen elítélendő, hiszen
inkább vált ki ellenállást mindenféle tekintély ellen, mint
jobbulást. Emellett súlyosan sérti a gyermek jogait, hiszen
az emberi méltóság őt is megilleti.
A szülőknek az is feladatuk, hogy a nevelési elveik
következetesek legyenek. Ha a gyermek amiatt aggódik,
hogy tettét szülei az adott pillanatban éppen milyennek
fogják ítélni, hiszen felfogásuk gyakran változik, akkor
állandó bizonytalanságban lesz. Hasonló a helyzet, ha a két
szülő között feszül állandó ellentét a fontos alapelvek
tekintetében, vagyis ha egyikük túlságosan engedékeny a
másik pedig túl szigorú, a gyermek nem képes választani,
hogy kinek az útmutatását kövesse.
140
A gyermekkel szembeni kötelességek közé tartozik az
egészségük óvása is. Az előzőekben említést nyert, hogy a
dohányzás, a kábítószerek és az alkohol milyen kárt
okozhat a fejlődő gyermek szervezetében. Azok a
kismamák, akik erről nem akarnak tudomást venni,
vétenek gyermekük egészsége ellen, nem teljesítik szülői
feladatukat. A megfogant életet óvni kell a káros
hatásoktól, a megerőltetéstől, a kismamával szembeni
erőszakosság a gyermek ellen való vétség is. A gyermek
érdeke azt is megkívánja, hogy szülei együtt neveljék, hogy
ne váljanak el, hiszen végtelenül sok lelki problémát és
egzisztenciális válságot lehetne elkerülni a házasságban,
egymást elfogadó szülők által övezett életben. Az apa és az
anya szilárd kapcsolata adja meg leginkább azt a légkört,
amiben a gyermek harmonikusan felnőhet, a társadalom
hasznos tagjává válhat.
A legnagyobb és egyben legnehezebb kötelessége a
szülőknek a gyermek nevelése. „A szülőket, mivel életet
adtak gyermekeiknek, terheli a nevelés súlyos kötelessége,
és ezért el kell ismerni, hogy ők az első és legfontosabb
nevelők. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha
hiányzik, alig pótolható. A szülőknek ugyanis az Isten és az
emberek iránti szeretet és jóság olyan családi légkörét kell
megteremteniük, mely a gyermekek egész, személyes és
közösségi nevelésének kedvez.” (GE 3) Az első években a
gyermek lelkének és életben való megállásának alapjai
eldőlnek. A családban élheti meg a gyermek azt az
ősbizalmat, ami lehetővé teszi, hogy értékelje és elfogadja
önmagát, illetve, hogy szeretettel és bizalommal tudjon
fordulni mások felé. Ebben az időben, amikor a gyermek
141
még talán nem is nagyon reagál környezetére, már
végtelenül sok hibát lehet elkövetni, ha nem tapasztalja
meg az elfogadottságot, a szeretetet.
Az erkölcsi nevelés, az értékek átadása és megértetése
olyan folyamat, mely különösen sok figyelmet és
fáradságot követel. A szülőknek kötelességük
felelősségteljes, az Isten hívására is nyitott és az élet nagy
kérdéseiben tájékozott gyermekeket nevelni, akik önálló
döntéseket hoznak majd, és képesek lesznek a saját
lábukra állni. A jó és rossz közötti különbséget nem lehet
csak felnőtt korban megtanulni, akinek gyermekkorában
elmagyarázták és elé élték, hogy a jót tenni és a rosszat
kerülni kell, az jobb eséllyel eleget is tud majd tenni az
alapvető erkölcsi követelményeknek, egyszerűen jobb
ember lesz. Ezt lehetővé tenni a legszebb feladat, ami nagy
komolyságot igényel.
Hasonlóan fontos a munka szeretetére megtanítani a
gyermeket, hogy ne a társadalmi ellátórendszertől várja el
az életéhez szükséges bevételeket, hanem tisztességes
munkával akarja azt megkeresni. A családban
megtapasztalt minta a pályaválasztásra és a munkavégzés
becsületességére is hatással van.
A kényelem, a materializmus és a kifejezett
egyházellenesség következménye, hogy a szülők manapság
nem tartják fontosnak a gyermekek vallásos nevelését. A
„majd ha ő maga fontosnak tartja, megtanulja” mondat
elvileg az élet egyéb területein is használható lenne, de az
ezt hangoztatók ki sem látszanak a különórák, zenei
142
foglalkozások és a sportrendezvények tömegéből. Nagyon
fontos dolog nyelveket tanulni, zenélni, sportolni és ezt el
kell kezdeni időben, akkor is, ha a gyereknek nincs kedve
hozzá. Az Isten megismerése miért lenne más kategória?
Aki gyermekének megadja az igaz Istenben (tehát nem a
hamis istenképek haragvó, követelő, büntető Istenében)
való hitet, az olyan kapaszkodót ad utódainak, ami soha el
nem múlik, aki akkor is segíteni fog és támaszt ad, amikor a
szülő ezt már nem teheti meg. Ezt a biztos, maradandó
segítséget meg nem adni nagy felelőtlenség.
Az a gyermek, aki szüleivel rendszeresen imádkozik és
templomba jár, aki kicsi korától hall a Szentírás
üzenetéből, az jelentősen kisebb eséllyel lesz a
szenvedélyek foglya, vagy durva lelkű, agresszív ember.
A gyermekek szellemi fejlődése is elsősorban a szülők
feladata. Aki nem járatja iskolába gyermekét és így nem
teszi neki lehetővé a legalapvetőbb ismeretek elsajátítását,
az a társadalom szemében is bűnt követ el, melynek jogos
büntetése akár a gyermek elvétele is lehet.
A gyermek nevelése nem csak kötelessége, hanem joga is a
szülőknek. Dönthetnek a nevelés módjáról, és ezt a jogot
semmilyen családon kívüli erő vagy intézmény nem veheti
el, kivéve nagyon szélsőséges esetben, ha a gyermek
alapvető java ezt megköveteli. Ide tartozik a szülők joga,
hogy olyan világnézetű iskolát válasszanak szabadon
gyermekük számára, amelyik saját gondolkodásuknak
megfelel. Joguk van arra is, hogy az iskolában is kapjon
gyermekük vallásos nevelést.
143
A szülőknek joguk van igénybe venni az állam segítségét65,
hogy gyermekük nevelésének költségeit meg tudják
teremteni illetve, hogy egyáltalán támogatást kapjanak a
megélhetéshez, hogy ne maradjanak le azok mögött, akik
ezt a munkát nem vállalják fel. Természetesen az ezzel
kapcsolatos visszaélések nem fogadhatók el, az ezen
jogukat túlságosan hangoztatók a kötelességek terén néha
közel sem ilyen következetesek.
A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI A szülők jogainak viszont vannak határai66. A gyermekek
érdeke, a közjó néha határt szab tekintélyüknek.
A gyermek nem tulajdona a szülőnek, nem tehet vele
bármit. Keresztényként természetesen hozzátesszük, hogy
Isten ajándékaként fogadva őket egészen másként
értelmezhetjük a velük való viszonyt is. A szülők jogai a
gyermek felnőtté válásával jelentősen csökkennek, az
életükbe való beleszólás sok békétlenség és rossz családi
viszony okozója. Ha a gyermekkor éveiben harmonikus
kapcsolat alakul ki a családon belül, akkor nem kell tartani
a felnőtté válástól. Akkor a szülő elmondhatja jól
megalapozott véleményét és tanácsait, a gyermek pedig
meghallgatja azt, és nem veszi jogosulatlan irányításnak a
segítőkész tanácsot.
A vallásos nevelés nagy kötelesség, de a gyermek
szabadságát ezen a téren is figyelembe kell venni. Ahogy
65 Családjogi Charta, Róma 1980, §9. 66 Vö.: PESCHKE, 620k.
144
láttuk az élő istenkapcsolat felépítése a személyes példán
keresztül kötelesség. De a felnőtt emberre bármilyen
vallással kapcsolatos meggyőződést ráerőltetni nem
szabad.
A nevelés és oktatás minden feladatát a szülők nem
képesek ellátni. Mai világunkban olyan sokrétű tudásra van
szükség a mindennapi élethez, hogy ennek elsajátítására
csak intézményeken keresztül van lehetőség. A szülők nem
dönthetnek úgy, hogy ők nem akarják mindezt
gyermeküknek megadni. Az iskolakötelességet minden
állam komolyan veszi, hiszen a társadalmi felemelkedés
igazi záloga a minél magasabb képzésben való részvétel, az
emberi kultúra alapos megismerése.
A tanároknak és a nevelőknek kötelessége a gyermekeket
az általánosan elfogadott normák szerint vezetni, ami néha
korlát a szülők felé. A szülőknek nincs joguk az
intézményes nevelés elveibe beleszólniuk, ha az egyébként
a gyermek javával összhangban van. Azokban az
esetekben, amikor a szülők a gyermeküknek rossz
osztályzatot adó vagy a gyermek magatartását kifogásoló
nevelőt veréssel fenyegetik vagy akár a tettlegességig is
eljutnak – súlyos igazságtalanságot és jogtalanságot
követnek el. Kevésbé kriminális esetekben sem
buzdíthatják gyermeküket az intézményes rend
áthágására, sokkal inkább támogatniuk kell a nevelők
törekvéseit, hogy értékes gyermekeket nevelhessenek.
145
KÉRDÉSEK 1. Mi a család szerepe az ember életében?, Milyen
példákkal igazolhatjuk ezt?
2. Fontosnak tartják-e a mai emberek a családot? Milyen
ellentmondások merülnek fel ezzel kapcsolatban?
3. Milyen funkciói vannak a családnak?
4. Milyen jogai és kötelességei vannak a házasoknak?
5. Milyen jogai és kötelességei vannak a szülőknek?
6. Milyen határai vannak a szülői jogoknak?
146
ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN A szociálpedagógiát használók életük, munkájuk során
többször is szembesülnek az egészséggel és betegséggel
kapcsolatos kérdésekkel. Az alapelvek tisztán látása tehát
lényegbevágó.
A köznyelvben az egészség leginkább a betegségtől való
mentességet jelenti. Pedig az „egész-ség” az egész ember
jólétét jelentené, annak lelki, pszichés összetevőivel.
Hiszen a lelki problémákkal küzdő ember nem egész, egyik
nagyon fontos része igenis szenved. Egy viszonylag
gyengébb testtel bíró ember, akinek a lelke és a szelleme
rendben van és azt képes mások szolgálatába állítani és
hasznossá válni – közelebb van az emberi egészség
eszményéhez, mint akinek kicsattanó testi egészsége van,
de a lelke nem szabad. Egy még szélesebb értelmezés
szerint az ember szociális rendezettsége is hozzátartozik
az egészséghez.
Az egészség fontosságát mindannyian megtapasztaljuk, az
ember életében különböző módokon, de előbb-utóbb
előtérbe kerül. A hétköznapi tapasztalatok is emellett
szólnak, a nyelv sok mindent elárul. „Fő az egészség” –
minél többet él az ember, annál inkább egyetért ezzel a
közhelyszerű kijelentéssel. Születés- és névnapok
alkalmával, az évek kezdetén a legtöbb jókívánság a jó
egészség körül forog. A közvélemény-kutatások is
alátámasztják, hogy az egészség értéke az emberek
szemében a legnagyobb rangot foglalja el. A leküzdött
147
betegségek után az emberek arról a tapasztalatról
számolnak be, hogy a betegség több olyan értéket, amit
előtte nagyon fontosnak tartottak, viszonylagossá tett.
Ezek a példák jól illusztrálják, hogy az ember
értékrendjében az egészségnek nagy értéke van. Ezt az
állítást és a belőle következő konzekvenciákat tárgyaljuk
ebben a részben.
Az első következmény, hogy az ember viszonylag nagy
gondot fordít az egészségére. Nem mindenki él ennek
megfelelően, ezért a viszonylagosság. Mindez az ember
vitális és egzisztenciális ösztönében gyökerezik. Két ösztön
felel ezért különösen is: az önfenntartás és boldogságra
törekvés ösztöne. A betegség veszélyezteti az ember
boldogságát és életét. Ezért az etikának, mely az embert
helyezi középpontba különösen is figyelnie kell az
egészségről való gondoskodásra. Az etika ezzel
kapcsolatban az ember önmagával szemben való
kötelezettségeiről beszél. Olyan kötelességekről van szó,
melyeknek társadalmi dimenziója is van, hiszen nem
izolált egyénként élünk a világban s így felelősek vagyunk a
körülöttünk élőkért és az egész világért. A testi élet és az
egészség olyan javak, melyeket Isten az emberre bízott.
Normál esetben senki nem hanyagolja el az egészségét,
Szent Pál találóan fogalmaz: „Saját testét senki sem gyűlöli,
hanem táplálja és gondozza azt” (Ef 5,29).
Az egyén mindenesetre különös felelősséggel tartozik az
egészségéért, természetesen, amennyire rajta múlik,
amennyiben nem kell olyan betegségekkel megküzdenie,
melyek energiái nagy részét elveszik. Ez az elsődleges
148
felelősség két okból fontos. Először is, a szabadság, ahogy
láttuk az erkölcsiség érvényességének feltétele. Az ember,
ha nem is mindent, de sokat tehet szabadon azért, hogy
egészségét megőrizze. Hasonlóan sokat tesz szabadon az
emberek nagy része azért, hogy egészsége tönkremenjen.
Másodsorban minden lehetséges problémát a lehető
legalacsonyabb szinten kell megoldani, az egyház
tanításában is érvényes szubszidiaritásnak megfelelően. Ez
azt jelenti, hogy nem lehet mástól vagy egy magasabb
rendű közösségtől elvárni, hogy gondoskodjon rólunk.
Természetesen nagyobb gond esetén kötelessége például a
társadalomnak gondoskodni a szükséget szenvedőről –
legyen az beteg, fogyatékos vagy egyszerűen csak
eszköztelen –, de egyébként nem szabad belefolynia
minden áron az egyén és a kisebb közösség dolgaiba, nem
veheti el kompetenciájukat.
A modern pszichológia bebizonyította, hogy a lélek és a
szellem sérülései az ember testi egészségét milyen
mértékben befolyásolja. A pszichoszomatikus
kölcsönhatások meglétét nem lehet kétségbe vonni.
Számtalan betegség létezik, melyek oka pszichológiai
eredetű. A szervi betegségek gyógyítása is többször a lélek
egyensúlyba hozásával, az ember belső hozzáállásának
megerősítésével kezdődik. Az ember tehát a saját és a
rábízottak pszichikai egészségéért is felelősséget visel.
Az ember mindig is látott egy bizonyos összefüggést a
betegség és a bűnök között. Talán túlságosan is
leegyszerűsítve és igazságtalanul, de az Isten büntetését
látta benne az Ószövetség embere. Az evangéliumok
149
elbeszéléseiben különös jelentősége van azoknak a
gyógyításoknak, melyekben Krisztus először a lelket
gyógyította meg, megbocsátva a bűnöket, és csak ezután
következett a test megszabadítása a betegségtől. A mai
orvostudomány mintha ezt támasztaná alá, amikor azt
mondja, hogy a lélek gyógyítása nélkül nem képzelhető el
az ember testének hatékony orvoslása.
A biológiai élet nem minden, ugyanakkor nem lehet
elhanyagolni, hiszen olyan keretet, lehetőséget biztosít,
amiben emberhez méltóan lehet élni. A magyarokra
különösen is jellemző, hogy nem megfelelő életmódjuk
miatt sokan megrövidítik életüket. A testi egészségért való
felelősséget, az erre való nevelést és a példamutatást
sokkal komolyabban kellene venni, például a következő
területeken.
Az első téma az étkezés. Az élet fenntartásához az
embernek szüksége van megfelelő mennyiségű és
minőségű étel és ital felvételére. Az elegendő étel
bevitelének kötelességét a Teremtő azzal akarta
biztosítani, hogy egy öröm-élményt kapcsolt hozzá. Ezt
átélni semmi esetre sem bűn, amíg az evés és ivás az
étkezés céljának van alárendelve. De ha csak ezt tartja
maga előtt célként és csak a gyönyör kedvéért eszik és
iszik, akkor könnyen ellentmond az egészséges táplálkozás
követelményeinek is. Ami az élet fenntartását szolgálja étel
és ital formájában, azt helyesnek kell tekinteni, ami ezzel
ellenkezik, az helytelen.
150
A mértékletesség erényét valósítja meg, aki be tudja
határolni, hogy mire van igazán szüksége az
önfenntartáshoz. Aki mértéktelenül többet eszik és iszik,
veszélyeztetve ezzel egészségét, az vétkezik, ugyanúgy,
mint aki nem veszi magához azt a mennyiséget, amire
testének szüksége lenne. Aki egészséget károsító ételt és
italt fogyaszt, az tulajdonképpen a „ne ölj” parancs ellen
vét, hiszen lassan tékozolja el Istentől kapott lehetőségét a
boldog, teljes életre. Ha valaki Istenhez közeledését böjttel,
bármilyen étel megtagadásával akarja kifejezni, akkor
természetesen nem ezen megítélés alá esik, hiszen egy
nagyobb célnak rendeli alá alapvető szükségleteit.
Az öltözködés megóvja az embert az időjárás
viszontagságaitól és fontos kulturális célokat is betölt.
Amíg megmarad ebben a funkciójában, addig jó helyen is
van, amikor már viszont a divat kényszere hat és a hiúság
lesz a vezérelv, még az egészség árán is, akkor etikailag
már nem lehet jónak értékelni. Persze a másik véglet is
bűn: az elhanyagolt, minden higiéniát nélkülöző ruházat
visszatetszést vált ki, és tulajdonképpen azok
semmibevételét jelenti, akik az ember környezetében
élnek. A segítés szándékával felhívni erre a figyelmet
egyáltalán nem egyszerű feladat, de az esetleg ránk
bízottak emberi méltósága mégis megköveteli.
Pihenésre van szükségünk ahhoz, hogy az átlagos
mindennapokban leadott erőinket újra helyreállítsuk. Az
ember természetéből mindenképpen következik, hogy
bűnt követ el önmaga ellen, ha nem biztosítja, nem adja
151
meg magának azt a mennyiséget és minőséget a
pihenésben, amire szüksége lenne.
A művészetekkel való foglalkozás vagy a természet
szemlélése olyan örömöt adhat, amire szüksége van az
embernek a munka, a fáradság után. A játékokban az
ember megfeledkezik magáról, és egy másik világban
érezheti magát, ezek is alkalmasak arra, hogy erőt gyűjtsön
magának.
Az aktív pihenés részeként nagy szerepe van az életben a
sportnak. A világ változásai miatt, manapság nem kell erőt
kifejteni, fáradni azért, hogy hozzájussunk a
mindennapokhoz szükséges élelemhez, vagy, hogy
megvédjük magunkat. A hiányzó mozgásra viszont
szüksége van izmainkon kívül az egész testnek. A modern
ember sok betegsége megelőzhető lenne tudatosan
tervezett mozgással. A magas koleszterinszint, a
cukorbetegség, a szívinfarktus kockázata jelentősen
csökken, ha nem marad ki az ember életéből a sport.
Mindenkinek erkölcsi felelőssége megtalálni a módját,
hogy a mozgás milyen formáját választja ahhoz, hogy testi
egészségét kiegyensúlyozottságát, így is megőrizze, ápolja.
Ezen kívül a sportban olyan erényeket gyakorol az ember,
mint az együttdolgozás, szolidaritás, bizalom, mások
elfogadása, fair játék stb. Természetesen az életnek ezen a
terén is a mértéktartást meg kell tanulni. A más
területeken az emberre eső kötelességek elhanyagolása –
pl. családra szánt idő – nem fogadható el a sportbeli
aktivitás miatt. A túl nagy mértékben jelen lévő pénz és
más érdekek megfosztják a sportot attól a jó céltól, ami
152
egyébként benne lenne. A doppingszerek használata mára
olyan irányba vitte el a sportot, ami erkölcsileg elítélendő,
hiszen a segítségükkel elért eredmények hazugságon
alapulnak, igazságtalanok. De az ember önmagának is
árthat ezekkel a szerekkel, hiszen nem új energiát
termelnek, hanem a fáradtság érzését nyomják el, és így a
test teljes kimerüléséhez vezethetnek.
Betegségben sokan vétenek épségük ellen azzal, hogy nem
tartják be az orvosi előírásokat vagy egészen önmaguk
erejére és tudására akarnak csak támaszkodni. Az
orvostudomány vívmányai segítséget nyújthatnak, hogy
minél hamarabb visszatérhessünk az élet rendes medrébe,
ezzel a lehetőséggel nem élni felelőtlenség. A
környezetében élőkkel szemben tiszteletlenséget és
gondatlanságot tanúsít, aki fertőző betegségét tovább adja
vagy elhanyagolja a védőoltásokat, szűréseket. Az
egészséget megőrizni nem mindig egyszerű, sok
fáradsággal jár, de még mindig sokkalta egyszerűbb, mint
visszaszerezni, gyógyítani.
AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA67 Az élénkítő szerek (alkoholos italok, dohány, kávé, tea)
mértékkel fogyasztva a felnőtt, érett ember egészségét,
kikapcsolódását szolgálják. Önmagukban nem rosszak,
csak akkor válnak azzá, ha nem jól használják őket.
Esetükben az evésnél is sokkal fontosabb kötelesség a
mérték megtartása, hiszen könnyen vezethetnek
függőséghez és az egészség tartós rombolásához.
67 Vö.: Peschke, Spezielle Moraltheologie, 274.
153
Különösen ki kell emelni a dohányzás és még jobban az
alkohol szerepét.
A dohányzás káros hatásainak következtében milliók
veszítik el életüket – messze többen, mint autóbalesetben,
vagy más súlyos betegségben. A legnagyobb kárt a fejlődő
fiatalok szervezetében teszi, hiszen gátolja a tüdő
egészséges fejlődését. Ma már nem lehet vitatni, hiszen
sokféle módon nyert bizonyítást, hogy akár a passzív
dohányzás is milyen károkat okoz az ember szervezetében,
és megvonja a nemdohányzóktól a jó levegőhöz való jogot.
Mivel ezáltal mások egészségét is veszélyezteti a dohányos,
ezért erkölcsi felelőssége nem áll meg önmagánál. Egy
kismama a gyermekének visszafordíthatatlan károkat
okoz, hiszen általában kisebb súllyal születik meg és a
testi-lelki fejlődésben is lemarad. Aki gyermekét később is
kiteszi a dohányfüst okozta veszélyeknek, az felelőtlenül
bánik vele, kárt okozva neki. Ehhez egy szülőnek sincs
joga! A közhelyeken való tiltást nem csak az esetleges
szankciók miatti félelem, hanem sokkal inkább a másokért
érzett felelősség miatt kell betartani. A nevelésben vagy
példamutatásban lehetőséget kapó emberek függősége a
rájuk bízottak szemében sokszor erkölcsileg romboló
lehet, jó ezt szem előtt tartani például tanárként.
Az alkoholos italokkal való visszaélés még súlyosabb
gondokat okoz világunkban. A nagy mennyiséget
fogyasztók agya, mája, emésztőrendszere, szíve nem bírja
hosszú ideig a mérgezést. De nem csak testi károkat okoz,
hanem a növekvő agresszió, az akaratgyengeség, az
érzelemvilág eldurvulása révén a lelket is tönkreteszi. Ha
154
lehet, még ettől is súlyosabb a családokban, a lelkekben
okozott kár. A közlekedési és munkahelyi balesetek nagy
része is az alkoholnak „köszönhető”. A rendszeresen
alkoholt ivó kismamák megvonják gyermeküktől az
egészséges élethez és fejlődéshez való jogot. Gyakran
születnek testi fogyatékossággal vagy szellemi-lelki
zavarral, de később is instabil lesz a lelkiviláguk, hiszen a
családi békétlenség vagy az agresszió kíséri életüket. Az
alkoholisták gyermekei olyan emberek, akiktől elrabolták a
gyermekkorukat. 68 Fontos tehát nagyon felhívni a
figyelmet az alkohol felelősséggel és mértékkel való
fogyasztására, de az is lényeges, hogy az alkoholt nem elég
csak pusztán tiltani. Ha elmagyarázzuk, hogy mire való és
mi az a mennyiség, ami fogyasztható belőle, akkor
valószínűleg több eredményt érhetünk el, főleg, ha ezt
személyes példánkkal is alá tudjuk támasztani.
Nagyon lényeges, hogy alkoholistává nem egyik pillanatról
a másikra lesz az ember. Ha valakin azt látjuk, hogy a
függőség felé tartó úton elindult, akkor minél hamarabb
segíteni kell rajta, vissza kell téríteni az alkohollal bánás
helyes módja felé, meg kell védeni a lecsúszástól.
Az alkoholistákkal foglalkozóknak nagyon körültekintőnek
kell lenniük, amikor segíteni akarnak. Semmi esetre sem
megoldás a megbántás, a lenézés, a megvetés. Ebben is
példa lehet számukra Krisztus, aki bár a bűnöket mindig
nevén nevezte és elítélte – de a bűnöst, az embert mindig
meghagyta méltóságában, mindig szerette. Ezt a
68 Peschke, Spezielle Moraltheologie, 275.
155
művészetet megtanulva, intézményes segítséget is igénybe
véve sikerülhet az alkoholizmusban szenvedőket jobb útra
vezetni.
Az emberi személy méltósága többek azt is jelenti, hogy
soha nem adhatjuk fel a reményt és nem mondhatjuk azt
senkire, hogy ő már úgysem fog megváltozni. Nem
tudhatjuk, hogy mi rejlik az ember legmélyén. Ha nem
adunk esélyt a jobbulásra, akkor biztosan semmi nem fog
történni. A krisztusi pedagógiának megfelelően senkit ne
skatulyázzunk be életvitele miatt, észre kell venni és meg
kell szólítani a benne lévő jót, az isteni szikrát.
A drogok elterjedése, egészséget károsító hatása mára
egészen hihetetlen méreteket öltött. Olyan kémiai
anyagokról van szó, melyek az agyban hallucinációt,
eufóriát okoznak. Egészséget károsító hatásuk a szív- és
érrendszer valamint az agy tönkretételében jelentkezik, de
a drogok tisztaságát érintő visszaélések és a túladagolás
miatt sokan veszítik el életüket. A függőség kialakulása és a
drogok magas árának következtében elkövetett
bűnözésből származó károk egyre elviselhetetlenebb
terheket ró a társadalomra.
Dohányzásból és alkoholból létezik az a mennyiség, ami
nem káros, amivel lehet kulturáltan és erkölcsösen élni – a
kábítószerekről viszont nem mondható el ugyanez. A
tapasztalat azt mutatja, hogy aki csak kis mennyiségben is,
de elkezd élni a drogokkal, az nem tud határt szabni
vágyának és csak rendkívüli erőfeszítés árán térhet vissza
az élet normális keretei közé. Nagyon fontos, hogy az első
156
lépéseket se tegye meg felé az ember. Aki mégis ezt teszi,
az nagy veszélynek teszi ki egészségét és így súlyos bűnt
követ el.
Az ismert veszélyek ellenére a függőségek széles körben
elterjedtek a mai világban. Az okok között vannak egészen
egyszerűek is, hiszen néhányan csak az élvezetet keresik,
illetve főleg fiatalokra jellemző, hogy nem akarnak kilógni
a sorból, vagy éppen kalandra vágynak. A pszichés okokat
sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a bizonytalanság-
érzés, a megfelelési kényszer, az életkörülmények
rendezetlensége (családi gondok, munkanélküliség) nagy
szerepet játszhatnak benne. Aki nem tanul meg küzdeni,
kudarcot elviselni, hanem mindent készen megkap, az
könnyen esik a drogok áldozatául, ha nem tud feldolgozni
egy problémát. Mindezt már gyermekkorban meg kell
tanulni, a pedagógia és a pedagógus szerepe fontos ebben a
folyamatban, vagyis a megelőzésben. A szenvedélyfüggők
között gyakoriak bizonyos karaktervonások: „A krónikus
alkoholisták és az erős narkotikus kábítószerek rabjai
között mindenekelőtt olyan embereket találunk, akik soha
nem jutottak el a személyes önállóság és érettség szintjére,
szexuális téren csalódásokat szenvedtek el vagy soha nem
voltak képesek igazi személyes kapcsolatokat kiépíteni
másokkal. Ezért keresik „boldogságukat” az alkohol vagy a
kábítószer álomvilágában.”69
69 B. Häring, Heilender Dienst. Ethische Probleme der modernen Medizin, Mainz 1972, 163.
157
A céltalanság, az élet értelmetlenségének érzése sokakat űz
a kábítószerek felé. Az uralkodó világról alkotott képben az
anyagi javaknak, a sikernek túl nagy szerepe van. Ha
hiányoznak az igazi ideálok, akkor a nagy kényelem
közepette az éltető nagy célok sem láthatóak és ezt az űrt
ki kell tölteni valamivel. A keresztény emberek felelőssége
megmutatni, hogy a mi életfelfogásunk értelmesebb,
boldogabb életet tesz lehetővé. A keresztény ember a
kudarcot is másképp viseli, hiszen Krisztus halálára
Istennek volt válasza: a feltámadás, mely olyan reményt ad,
ami segít az élet útvesztőiben. A függőségből való kiutat
tehát az egész élet és annak értelmének újragondolásával
érdemes kezdeni. A családtagoknak is át kell gondolniuk,
hogy mit lehetne másképpen tenni, hogy a családon belüli
viszonyok rendeződjenek, és a problémák
megoldódhassanak.
A kábítószerfüggőkkel foglalkozók hasonló alapelvek
segítségével sokat lendíthetnek azokon, akik szabadságuk
korlátozottsága miatt nem, vagy csak nagyon nehezen
képesek elszakadni függőségük tárgyától. Aki ezt a munkát
vagy szolgálatot végzi nehéz és dicséretre méltó feladatot
vállal, s ha mindezt nem a saját erejére támaszkodva,
hanem Isten segítségét kérve teszi, akkor
áldozatvállalásának gyümölcse sem fog elmaradni.
KÉRDÉSEK 1. Mennyire fontos az emberek gondolkodásában az
egészség?
158
2. Milyen területeken kell komolyan venni a testi
egészségért való felelősséget?
3. Milyen módokon lehet ártani egészségünknek?
4. Milyen módon tenne a drogok elterjedése ellen?
5. Hogyan kell az alkoholisták felé közelednünk?
159
GYÓGYÍTÁS A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET
SZERINT
AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE Az etika iránti érdeklődés újbóli megerősödésének egyik
oka az, hogy az emberek komoly veszélyeknek vannak
kitéve a modern technika, vagy például a modern orvosi
beavatkozások által.
Ma már Istennek hála sokkal nagyobb tudással
rendelkezünk ezen a téren, mint a régebbi időkben. Ez a
többlet azonban veszélyes manipulációra is csábíthat.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az embert élete folyamán
sok mindenre ráveszik, akár embertelen dolgokra is. Van
azonban egy belső hang, egy igény ennek a tudásnak az
ellenőrzésére, a humánum és az emberek szolgálatába
állítására.
Egy teológus kolléga – aki főleg az orvosi etikával
foglalkozik – mondta egyszer, hogy a modern
orvostudomány mentette meg a morálteológiát. Ezzel
pedig arra gondolt, hogy a modern orvostudomány
veszélyeivel, lehetőségeivel felkeltette és megerősítette az
igényt, a morálteológia útmutatásaira, a biztos alapokra és
a korrektúrára. Ha az orvosi beavatkozások vagy
egyáltalán a technika segítségével lehetővé váló
beavatkozások növekvő veszélyeivel foglalkozunk
(egészen az ABC fegyverekig), akkor felismerjük, hogy
ezeknek a veszélyességét bizonyos emberek, csoportok,
államok adják. Mindenekelőtt az emberellenes érzület az,
160
amire figyelni kell. Az érzés egyébként már azoknál az
orvosoknál is megvolt, akik a hippokratészi esküt követték.
Ez jelenik meg az orvosok számára adott, az első
pillantásra paradox rendelkezésben, hogy tudniillik a
gyógyíthatatlanokkal, és a haldoklókkal nem kellene
foglalkozni. Egy hasonló, rendelkezés szerint, az
orvosoknak nincs tennivalójuk ott, ahol nem lehet
gyógyítani, a mindig veszélyben lévő tekintélyük
megőrzésének érdekében. Természetesen egy ember élete
és méltósága végtelenül nagy érték, és soha nem lehet
arányban egy orvos tekintélyével.
A modern etika szemére gyakran vetik, hogy túl sokat
foglalkoznak az emberi cselekvés és viselkedés normáival
és irányelveivel, de keveset magával az érzülettel.
Ezért kell az etikai megfogalmazást ezzel az oldallal
kiegészíteni. Az etika egy szisztematikusan megalapozott,
az értelmes emberi élet ötletétől vezetett kijelentés a
helyes cselekvésről, a különböző érzések figyelembe
vételével, a megfelelő intézményekre és struktúrákra
irányulva. Eszerint a szemlélet szerint egyre inkább
előtérbe kerülnek az orvostudományban is a folyamatosan
növekvő lehetőségek és tudás. Mint évtizedekkel ezelőtt,
ma is - az olykor hevesen folyó - béketárgyalások joggal
hangsúlyozzák, hogy az emberekre és az emberiségre
leselkedő veszélyek lényeges részei a borzasztó fegyverek
borzasztó kezekben. Így az orvosi etikában a technika és a
tudomány által adott lehetőségek helyes és elfogadhatatlan
használatával, az ezekkel kapcsolatos érzületekkel és
felelőségekkel kell foglalkozni.
161
Itt kell kitérni egy manapság fontos jelenségre, aminek a
kezdetét az előző fejezetben ismertük meg. Az egészség
jelentősége mindig is nagy volt az ember értékrendjében,
de modern világunkban mintha az egészség eltúlzásával,
abszolúttá válásával állnánk szemben. Ha az egészség,
teljesítmény, fiatalság és ehhez hasonlók abszolúttá válnak,
akkor ez más értékek megkérdőjelezését is magával
vonzza. Fontos az egészség, de nem abszolút. Mert ha azzá
lenne, akkor rögtön felmerül a kérdés, hogy mi legyen
azokkal, akik nem egészségesek, és akár soha nem is
lehetnek már azzá. A gyengébb emberek burkolt
veszélyeztetése lenne ez a gondolat. Így például a súlyosan
sérült emberek, akik különleges ápolásra szorulnak,
könnyen az „értéktelen élettel bíró” kategóriába esnének,
akik számára igazi jócselekedetet követ el az, aki a kegyes
halál által megszabadítja szenvedéseitől.
Mai világunkra nagyon jellemző, hogy egyik oldalról az
orvostudomány egészségért folytatott, hihetetlen energiát
és pénzt követelő harca, másik oldalról a gyógyíthatatlan
betegek és „fölösleges” emberek eltávolítása –
tulajdonképpen ugyanannak a medálnak a két oldala,
mégpedig a pusztán evilági életnek és az egészség
abszolúttá tételének. A beteg, ápolásra szoruló ember, aki
nem, vagy csak nehezen tud visszatérni a társadalom
fogyasztói rétegébe – botrány a mai nagyzási mániában
szenvedő, egy fájdalommentes életet szem előtt tartó
világban. Ehhez hasonló a megfogant, de még nem
fogyasztó élet sorsa sokak szemében.
162
163
AZ ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY
MÉLTÓSÁGÁNAK TÜKRÉBEN
Az élet kezdetének meghatározása sok gondot okoz az
abortusz etikai következményeinél éppúgy, mint a
mesterséges megtermékenyítéssel illetve az embrionális
őssejtkutatással kapcsolatban. Ezt orvosilag és teológiailag
többféleképpen magyarázzák, és eltérő módon adnak
megoldásokat. Ezért fontos a lehetséges megoldásokat
megismernünk, hiszen ez lehet az alapja az életről alkotott
felfogásunknak. Ebből következik az is, hogy védenünk
kell-e és milyen mértékben a keletkező életet.
Megfontolandó a következő gondolat: „Az élet kezdetének
meghatározása kevés gondot okoz akkor, ha a gyermeket
várják, vagy legalábbis elfogadják. Ilyenkor mindenki
szívesen elfogadja a kézenfekvő, biológiai meghatározást:
amikor a spermium és a petesejt egyesül, amikor a
megtermékenyítés megtörténik. Nincs ok arra, hogy másik
időpont után nézzünk.”70 Teljesen más a helyzet, ha a
gyermeket nem várják, vagy ha a megtermékenyítés
egyáltalán nem ebből a célból történik.
Az első és legfontosabb kérdés tehát az emrionális
őssejtkutatás kapcsán az emberi embriók embersége,
személy volta, emberi méltósága, hiszen a beavatkozás, az
őssejtek kiemelése miatt a tudomány jelenlegi állása
70 GAIZLER, Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997, 73.
164
mellett az embriók elpusztulnak – bár a kutatások ennek
elkerülésének érdekében nagy erőkkel folynak, több-
kevesebb sikerrel.
Mert mi is tulajdonképpen a megtermékenyített petesejt, a
korai embrió? Három lehetőség nyer megemlítést a
bioetikai vitákban: személy, emberi élőlény, emberi sejtek
halmaza. Az utóbbit talán már kezdetben kizárhatjuk,
hiszen nagyon jelentős különbség van az emberi ivarsejtek
és a korai embrió között. Mert az embriónak adott a
potenciál, nem csak a lehetőség értelmében, hanem a
kapacitás értelmében is, hogy emberré legyen, ha a fejlődés
az intenciónak megfelelően sikerül, vagyis ha nem tesznek,
illetve ha nem halasztanak el valamit direkt módon
ellene.71
Sokan nagyon egyszerűen rövidre zárják a problémát és
azt mondják, hogy az embriótól meg kell tagadni ember
voltát, azt hogy individuum és akkor már nincs is gond,
lehet vele kísérletezni. Anne McLaren pl. ezt írja: „Az
embrió nem létezik a megtermékenyítés utáni első két
hétben”.72 Valamit mégis kell mondani, ezért találták ki a
pre-embrió fogalmát, mintha nem is emberről, hanem egy
elő-emberi lényről lenne szó. Angliában ezt a kijelentést
71 Vö. ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 37-77. 72 McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320 (1986) 570.
165
azzal finomította a Warnock Bizottság,73 hogy az első két
hétben is emberi személyről kell beszélnünk, de az értéke
kisebb, mint a felhasználása által várható előnyök, és ezért
felhasználását javasolták. Ez mára odáig fajult, hogy nem
emberi embrióról, hanem csak egy sejtcsomóról van szó,
aminek nem jár ki a méltóság. A pre-embrió fogalom
természetesen sokaknak jó, de tudományosan
semmiképpen sem megalapozott.74
Itt kell megemlítenünk egy elméletet, melynek lényege,
hogy a megtermékenyített petesejt, a differenciálódás
előtti embrió még nem indivíduum, így a személy egyik
lényegi ismérvét nélkülözi.75 A beágyazódás előtt ugyanis
még osztódhat az embrió, vagyis nem egyed, mert ha az
lenne, akkor a részei külön-külön nem lennének
életképesek. Továbbá ekkor még lehetséges az ikresedés és
a sejtek mindegyike magában hordja a teljes egyeddé
fejlődés lehetőségét. Vagyis nem beszélhetük
individuumról, mindössze arról van szó, hogy ez a
„célirányosan egyesült sejtcsomó” 76 a közös emberi
természetet már birtokolja és kifejlődhet belőle egy
bizonyos emberi lény, de az emberlét teljességét még nem
73 Angliában az embriókon való kísérletezés lehetőségeivel foglalkozó az államelnök által kinevezett bizottság. 74 McEVOY, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333 (1988) 293k. 75 SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4 (2000) …? 76 SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in Mérleg 1 (1997) 19.
166
foglalja magában. Az elmélet képviselői szerint az emberi
természetnek kijáró tisztelet mellett az ilyen
„képződményből” származó sejtek felhasználhatók
őssejtnyerés céljára, hiszen itt nem emberi személyen
történő kísérletekről van szó, hanem általános emberi
természetünkön, s ezért erkölcsileg igazolható. A genetikai
értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a
beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen.
Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az
egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés
kezdete után kb. egy héttel következik be. Ha viszont az
elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló
emberi egyediség jelzésének – mivel a sejtek totipotenciája
megszűntét jelentik –, akkor az individualitás csak a
megtermékenyülés után három héttel jelenik meg.77 Itt
csak annyit jegyeznék meg, hogy a nagyon komoly és
alapos orvosi ismeretekkel – melyek ugyanakkor nem
minden esetben igazoltak78 – is alátámasztott elmélet
térnyerése valószínűleg kevés garanciát tudna adni arra
vonatkozólag, hogy az első két-három hétben a
beágyazódást gátló tablettákat ne lehessen elfogadni,
77 SHANNON, T. A. – WOLTER, A. B., „A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2 (2001) 165-190. 78 A tételek ellentmondásaira és cáfolatára mutat rá SERRA, A. – COLOMBO, R., „A humánembrió identitásának és státuszának kérdése természettudományos szempontból”, in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest 2001, 130-196, különösen 165-175.
167
illetve hogy a megfogant magzatot ne lehetne minden
gondolkodás nélkül abortív eljárások segítségével
elpusztítani. Márpedig a két problémát, az őssejtekét és az
abortuszét ebben a kontextusban egymástól nehezen lehet
elválasztani.
Továbbá az is igaz, hogy ha nem vetődne fel az abortusz és
a humánembriókon folytatott kísérletek jogossága, akkor
„senki sem vonná kétségbe azt, ami a genetika és az
embriológia számára biztos ismeret, vagyis, hogy a
megtermékenyítés pillanatától és az első sejt vagy zigóta
megjelenésétől kezdve egy individuumal van dolgunk,
amely saját struktúrával rendelkezik, és
megkülönböztethető attól az anyai szervezettől, amelytől
függ”.79
Ha az embrió egy emberi élőlény, vagyis a species homo-ról
van szó, és a kromoszómák száma alapján a biológiai
meghatározás érvényes, akkor továbbgondolkodásra
vagyunk késztetve, hogy megáll-e gondolkodásunk ezen a
szinten, vagy lényegesen tovább kell mennünk, és egy
morális státuszról is kell beszélnünk. Ha így van, akkor
individuális jogokkal rendelkezik, és ez kizárja
megsemmisítését és veszélyeztetését is. Viszont mégsem
elégedhetünk meg azzal, hogy az embriót, mint egy
különös figyelmet és tiszteletet érdemlő biológiai anyagot
79 COTTIER, G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994, 213k., idézi MELINA, L., „A humánembrió státuszának megítélésével kapcsolatos ismeretelméleti kérdések”, in Correa – Sgreccia, A humánembrió identitása és jogállása (38. lábj.), 95.
168
szemléljük, hanem a morálteológusok és filozófusok
gondolatmenetét követve, az emberi fajhoz tartozás már
önmagában különös védelemre teszi méltóvá az embriót.80
Valószínűleg ez a legvitatottabb és legnehezebben
megoldható kérdés, mindenekelőtt talán az első 14 napon
belüli embriók esetében. 81 Három jellegzetes irányzat
különböztethető meg a kérdés megválaszolásakor.
Az első, a konzervatív irányzat, az embriót már kezdettől
fogva, a megtermékenyült petesejt pillanatától védelemre
méltónak ítéli, mert a reális potencialitással rendelkezik,
hogy személlyé fejlődjön, és mert a további fejlődés
folyamán nem lehet olyan éles határvonalat találni. A
zigóta éppen olyan ember, mint bármelyikünk, elpusztítása
tehát éppen olyan bűn, mint egy ember megölése. A
katolikus egyház hivatalos dokumentumai ezt az
álláspontot tartják.
A második álláspont, a liberális, alacsonyabbra teszi a
védelem szintjét, mert a személy-létbe való átmenetet
folyamatosnak és fokozatosnak tartja, melynek
kiindulópontja természetesen az emberré válás első
lépésében van, és így egyébként meg is illeti a védelem,
viszont ez nem abszolút értelemben érvényes, vagyis
elképzelhető egy mérlegelés, és adott esetben egy
80 MIETH, Was wollen wir können? (29. lábj.), 242. 81 HILPERT, K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.), Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen Ethik, Freiburg-Wien 2003, 47.
169
magasabb szintű jó érdekében alárendelt szerepet is
kaphat. Így vélekedik például Jürgen Habermas vagy
Hubert Markl.82
A harmadik Peter Singer és Norbert Hoerster álláspontja,
mely szerint az embrionális élet – mint olyan – egyáltalán
nem méltó a védelemre, hiszen a személy-lét empirikus
kritériumai, vagyis az érzékelési képesség, az öntudat,
szenvedni vagy örülni tudás, a halál tudata nincs meg. Ha e
tulajdonságok aktuális meglétéhez kötjük a személy
meglétét, akkor az emberi magzatokat és az egészséges
állatokat egy szinten tartja Singer védhetőnek, illetve
elpusztíthatónak.83
De nem többről van itt szó? A katolikus
dokumentumokban az áll, hogy az embriót „mint egy
személyt” kell tekinteni és így élete egy olyan magas rangú
jó, hogy azt más javakkal nem lehet összemérni, hiszen a
személyt méltóság illeti meg, a Katekizmus szavai szerint:
„Az ember fogantatása első pillanatától az örök
boldogságra rendelt lény”. 84 Az 1987-ben a Hittani
Kongregáció által kiadott Donum vitae kezdetű instrukció
a következőképpen fogalmaz: „Az emberi életet a fogamzás
pillanatától kezdve teljes mértékben tisztelni és védeni
kell. Az emberi lénynek létezése első pillanatától kezdve
tapasztalnia kell a személyiség jogainak elismerését,
köztük minden ártatlan élőlény sérthetetlen jogát az
82 I. m., 48. 83 SINGER, P., Practical Ethics, Cambridge 31993, 151. 84 A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1073§.
170
élethez.”85 A II. Vatikáni Zsinat pasztorális konstitúciója
ugyanezt az alapelvet képviseli: „Az életet tehát a
fogamzástól kezdve a leggondosabban óvni kell”.86
Az embrió már a megtermékenyülés kezdetétől az emberi
méltóság védelme alatt áll, hiszen a petesejt
megterméknyítésével legyen az in vivo vagy in vitro, egy
olyan fejlődési folyamat kezdődik el, mely döntő és
minőségi fordulópontok nélkül az organizmus
differenciálódásához és születéséhez vezethet. A két
ivarsejt egyesülésekor már adva van a személy genetikai
kódja, a megváltozott anyagcsere pedig egyértelműen
mutatja, hogy egy új egyed keletkezett. Ha az emberi élet
védelemre méltóságának alapja az ember személy-léte, ami
pedig azt jelenti, hogy képes erkölcsi döntéseket hozni,
akkor a döntő kérdés az lesz, hogy a személyesség
lehetősége, képessége (potencialitása) egyenlő-e a
személy-léttel, mely a későbbi fejlődés folyamán érhető el;
vagy az embrió esetében a személynek csak egy előzetes
formájával és kiindulópontjával állunk szemben, mint egy
elő-személlyel, aki védendő, de még nem feltétlenül. A két
álláspontban mindenképpen közös, hogy az emberi
embriók erkölcsi szempontból védelmet kell hogy
kapjanak, és nem szabad velük úgy bánni mint más emberi
sejtekkel vagy mint állatokkal.87 Ahol emberi élet létezik,
85 Donum vitae, 1,1. 86 Gaudium et Spes, 51,3. 87 HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. – Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.),
171
azt megilleti az emberi méltóság, és az nem számít, hogy ő
maga tud-e erről a méltóságról vagy nem. Az egyház, ahogy
ezt fentebb láttuk, a „tutiorizmus” elvét alkalmazza, hiszen
emberi életről, a legdrágább, a legfontosabb dologról van
szó, így a már szintén említett maximális védelmet akarja
biztosítani már a legkisebb valószínűség esetén is.
Az emberi méltóság védelme alá esők körét érdemes a
lehető legszélesebbre tágítani. A határok meghúzása
mindig tetszőleges, ezek mindig kívülről jönnek és mindig
sok magyarázkodást kívánnak, hogy az emberi méltóságot
miért éppen attól a ponttól tartják sérthetetlennek:
beágyazódás, agyi funkciók kezdete, életképesség, az
öntudat kezdete. Ezek a tételek az ember szelekcióját
jelentik, bizonyos emberképek, antropológiák szerinti
kiválasztást. Ez mindig ellene mond az emberi méltóság
fogalmában benne lévő diszkrimináció tilalmának.88 Ha
komolyan vesszük az emberi méltóság fogalmát, akkor
nem marad más út számunkra, mint hogy az ember
minimális definícióját kimondjuk, hogy ezzel a maximális
védelmet megadhassuk és garantálhassuk. Vagyis az
emberi gondolkodásnak leginkább az felel meg, ha azt
mondjuk, hogy az emberi méltóság alapelve mindenkit
Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 79-110. 88 HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. – Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen, Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97), 258.
172
megillet, aki az ivarsejtek összeolvadása után azt a
lehetőséget birtokolja, hogy emberi alannyá váljon, hogy
értelemmel bíró lénnyé fejlődjön.
Összegezve: az emberi élet önmagában álló értékén nem
tud változtatni semmiféle célhoz vagy eszközhöz való
felhasználhatósága. II. János Pál pápa, illetve a Pápai
Életvédő Akadémia több alkalommal is fölemelte szavát a
megfogant élet méltóságának védelmében, és ezzel egy
erős ellenállás bontakozott ki, hogy embert nem lehet
előállítani úgy, mint egy bármilyen tárgyat, mert ennek
súlyos etikai és világnézeti vonatkozásai vannak.
Remélhetőleg ezek a figyelmeztetések sokak szívében
visszhangra találnak, és az emberiség megérti, hogy az
emberi embrió éppúgy ember, mint a megszületett és
egészséges emberek.
A teremtés célja az emberrel és az egész csodálatos
világgal az, hogy ember legyen, nem pedig egy máj vagy
vese esetleg egy tüdő alapanyaga. Ez egy olyan pont, amit
nem szabad átlépni.
A JOG VÁLASZKERESÉSE Az emberi méltóság vitathatatlanul egy központi etikai
fogalom, egy elsőrangú alapelv. Az alkotmányjogi gyakorlat
elvileg abból indul ki, hogy az emberi élőlénynek már a
kezdeti formái is a méltóság hordozói.
A huszadik század végére a természettudományok gyors
fejlődését követve a jogtudomány eljutott arra a pontra,
hogy a méhmagzat jogállásának tisztázása
173
megkerülhetetlen kérdéssé vált. A kérdés
megválaszolásának nehézségét az jelenti, hogy nem csak az
egyes állampolgárok életében sorsdöntő (abortusz, művi
megtermékenyítés, béranyaság, embrionális őssejt-
kutatás), hanem befolyásolja az adott állam
jogrendszerének bioetikai irányvételét.89
A méhmagzat jogállása szempontjából a kulcskérdés
továbbra is – ahogyan évezredek óta – az, hogy embernek,
személynek tekinthető-e a magzat? Amennyiben jogilag
tagadjuk a méhmagzat emberi voltát, egy rendkívül nehéz
kérdéssel kerülünk szembe: ha nem személy, akkor mi a
méhmagzat? Mikortól ember az ember? És miért pont
akkortól? Milyen védelem illeti meg az anyaméhen kívül
létrehozott embriót? Lehet-e az anya személye kérdéses?
Ellenőrizhetőek-e a nagyon fejlett és a hétköznapi ember
szemében már-már misztikusnak tűnő orvosi, technikai
eljárások? Mennyire dologiasodik el, instrumentalizálódik
az emberi lét? Több-e az ember, mint sejtjeinek összessége,
mint egyszerűen egy „sejthalmaz”? És végül:
tulajdoníthatunk-e nagyobb értéket a tudománynak, mint
az életnek? Az élet kezdetéről alkotott hagyományos
elképzeléseink elhomályosulása, értékrendszerünk
felpuhulása és átrendeződése arra sarkallja a
jogtudományt is, hogy továbbra is keresse a választ a
kérdésre. A jognak persze nem az a feladata, hogy az
orvostudományi fejlődés egyfajta értékmentes
89 JOBBÁGYI, G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8 (1993) 475-482.
174
legitimációját adja, hanem az, hogy a fennálló jogi és etikai
védvonalakból kiindulva adekvát megoldást találjon.90
Természettudományos szempontból az emberi élet a
fogantatástól kezdődik, legyen az természetes vagy in
vitro. A jog gyakran elszakad ettől a valóságtól,91 nem meri
vagy nem akarja a kezdődő emberi életet védelemben
részesíteni, ezzel kapcsolatban pedig egy alkotmányos
visszásságra lehet rámutatni. A Magyar Köztársaság
Alkotmánybírósága elvi éllel mondta ki nevezetes
abortusz-határozatában, hogy „az Alkotmány szerint nem
lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi
pozíciójából. Eszerint a jogalanyiság köre sem
90 NAVRATYIL, Z., „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 (2005) 641-649. 91 Valószínűleg követendő példa lehetne a német alkotmányjog által kialakított rendszer, amelyben messzemenően tartja magát az a nézet, hogy az emberi élet a férfi és női ivarsejtek egyesüléséből következik, így az anyaméhen kívüli embriót emberi életként kell értékelni, s alkotmányjogilag is megilleti az élet és a méltóság védelme. A kilencvenes évek eleje óta hatályban lévő embrióvédelmi törvény (Embryonenschutz-gesetz) az embrió életét és emberi méltóságát egyértelműen a kutatás szabadsága elé helyezi. Ezt alátámasztani látszik a német alkotmánybíróság ítélete is, miszerint, ha emberi élet létezik, azt megilleti a méltóság. WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi NAVRATYIL, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében” (50. lábj.), 645.
175
szűkíthető.” 92 Azonban ezzel ellentétes, hogy az
egészségügyről szóló törvény szerint a testen kívül
létrejött embriót a méhmagzati jogállás csak az anyaméhbe
történő beültetés napjától illeti meg,93 amely rendelkezés
így gyakorlatilag mégiscsak „visszavesz” az ember eddig
elért pozíciójából. A hatályos törvényi szabályozás tehát
ellentmondani látszik a másik azonos szintű jogszabály, a
magzati élet védelméről szóló törvény szövegének, amely
szerint „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és
védelmet érdemel”. 94 Újabb dogmatikai ellentmondás
szűrhető le abból, hogy az Eütv. más meghatározásokat
használ a fejlődés különböző fokaira és az embrió
„elhelyezkedésére” vonatkozóan, miszerint embrió:
„minden élő emberi embrió a megtermékenyítés
befejeződése után a terhesség 12. hetéig, magzat: a méhen
belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől”.95 E
logika alapján emberi lényről csak a terhesség 12. hetétől
beszélhetünk és csak akkor, ha a magzat az anyaméhben
van. Ez alapján az in vitro embrió nem emberi lény, nem is
illeti meg védelem, a szabályozás szövegéből pedig kiderül,
hogy rendelkezési jog állhat fenn rajta, aminek
következtében tulajdonjog tárgya lehet.96 Innen már csak
egy lépés annak a tényleges gyakorlata, hogy az adott
időpont előtt az embrió szabad rendelkezés tárgya, a
92 64/1991. (XII. 17.) AB határozat. 93 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 179. § (3). 94 1992. évi LXXIX. törvény preambuluma. 95 Eütv. 165. § a-b). 96 Eütv. 175. §.
176
szülők adományozzák, az orvosok „elhasználják” a
kísérletekhez.97
AZ ABORTUSZ Az emberi személy méltósága és annak védelme, tisztelete,
a szociális szférában dolgozók etikai alapelvei közül az első
és legfontosabb. Az előzőekből kiderült, hogy ennek a
védendő életnek a kezdete nem tehető máshová, mint a két
ivarsejt egyesülésének időpontjához, minden más
határvonal meghúzása nem következetes, nem felel meg az
emberi logikának. A biztos lelkiismeretnek ugyanis
biztonságra van szüksége, és mivel gyakran a foganás
pontos időpontja is csak nagyjából mondható meg, így
minden más határ-tologatás bizonytalanságot okoz, az
egyik percben még lehetne abortuszt végezni, a másikban
már nem. Az orvostudomány egyértelműen állítja, hogy az
ember nem emberré fejlődik az anyaméhben, hanem
emberként, vagyis a két ivarsejt egyesülése után (kb. 24
óra) az új élet genetikai kódja készen van, innentől már
„csak” mennyiségi változások következnek. Az anya
méhében fejlődő embrió nem valamikor később kapja meg
az emberséget, hanem kezdettől benne van. Ezt megértve
már logikus, hogy ha kezdettől emberről beszélünk, akkor
azt kezdettől védelem illeti meg, nem pusztítható el
semmilyen okkal és semmilyen eszközzel. A
megtermékenyülés után a fejlődő életnek ugyanaz a
méltóság és tisztelet jár, mint a megszületett életnek. Az
egyház, ahogy láttuk, ezzel a tutiorista álláspontot
97 Az Eütv. 181. § (1) bekezdése szerint az embrió a kutatás során 14 napig tartható életképes állapotban.
177
képviseli: amennyiben az emberi élet minimuma jelen
lehet, akkor már a védelem maximumát kell biztosítani. A
zigóta megölése nem születésszabályozás, hanem egy élet
elpusztítása.
Az egyház teljes súlyával, a kezdetektől fogva tanítja, hogy
az abortusz súlyos bűn, és mint ilyen elítélendő. II. János
Pál így foglalja ezt össze Evangélium vitae kezdetű
körlevelében:
„Éppen ezért azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott
Péternek és utódainak, a Püspökökkel közösségben, akik a
legkülönbözőbb módokon elítélték az abortuszt és az
említett konzultációk során szerte a világon egyetértettek
e tanítással, kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz,
melyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az
erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi
élet előre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes
erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház
Hagyománya továbbadta és tanítja a rendes és egyetemes
Tanítóhivatal.” EV 62
A lelkiismeret így egy tévedhetetlen erkölcsi tanítással
megtámogatva biztosra mehet, amikor döntenie kell az élet
kezdetével és az abortusszal kapcsolatban: minden formája
súlyos bűn. Ez azokat is terheli, akik tanácsot adnak rá,
akik más utakat lehetetlenné tesznek egy nő életében.
Orvosként, ápolóként abortuszt végrehajtani és abban
segédkezni súlyos bűn. Politikusként az abortusztörvény
lazítására szavazni bűn. Senkit nem lehet kényszeríteni
178
ezekre a tettekre, a kórházban dolgozókat törvény védi,
hogy ne kelljen lelkiismeretük ellenére ezt tenniük.
Szociális területeken dolgozva gyakran lehet találkozni az
abortusszal. Az élet kezdetének tisztán látása és az egyház
egyértelmű tanítása, ami nem pusztán a teológián és
filozófián, hanem az orvostudománnyal való párbeszéden
is alapul, segít, hogy sikerüljön jó döntést hozni.
Az egyház álláspontja abban az esetben sem változik, ha az
anya erőszak következtében fogant gyermeket. A lelki
megterhelést nem lehet elvitatni, de ezt nem egy élet
kioltásával kell rendezni.
A szegénység sem lehet ok az abortuszra, a kényelemnél
lényegesen fontosabb az élet maga. Az ártatlan életek nem
szabad, hogy gazdasági kérdéssé váljanak.
A nagy valószínűséggel fogyatékos gyermeket várók
számára sem megengedett a megfogant élet kioltása. A
genetikai vizsgálatok a gyermek megfoganása előtt sokat
segíthetnek, hogy az ember tisztában legyen genetikai
állományával, és felelős döntést hozzon, főleg, ha a
családban előfordult már örökletes betegség. Ebben az
esetben el lehet gondolkozni, hogy vállal-e a pár egyáltalán
gyermeket, vagy inkább örökbe fogad. De a genetikai
vizsgálatok a betegségek kimutatásával nem
kényszeríthetnek senkit az abortuszra. Az egyház tanítása
szerint minden életnek, (a fogyatékkal rendelkezőnek is)
méltósága van, hiszen Istentől származik. A fogyatékkal
születő embert nincs joga senkinek elpusztítani, sem
születése után, sem előtte.
179
De nem elégedhetünk meg a puszta tiltással. Az elvi alapok
lerakása után a gyakorlati, mindennapi életben kell
segítségére lennünk azoknak a nőknek, akik nagyon
helyzetben vannak, amikor az abortusz lehetősége
felmerül bennük.
Bár vannak, akik már túl soknak tartják az iskolai
felvilágosítások számát, mégis érdekes, hogy a fiatalok
mennyire keveset tudnak a szexualitásról és a felelős
családi életről. A szexualitás biológiáján túl a lelki
tényezőkre sokkal jobban rá kellene irányítani a figyelmet,
mert végtelen sok sérülés származik a tudatlanságból.
Ezzel párhuzamosan pedig a felelősségérzetet is nevelni
kellene, hogy megértsék: itt életekről van szó, a sajátjukról
(hiszen minden gyökeresen megváltozik egy terhesség
miatt) és a megfogant gyermekekéről is.
Az oktatásban a megelőzés lenne a lényeg. A teológiában is
létezik a felelős szülőség fogalma, hogy a szülőknek joga
van dönteni gyermekeik száma felől – de csak
megfoganásuk előtt. A fogamzásgátlás módjára és etikai
értékelésére viszont ebben a könyvben nincs lehetőség.
Nagyon lényeges, hogy segítségére legyünk a
kismamáknak, és megóvjuk őket a túl gyors döntéstől. A
problémáival küzdő nő legnagyobb támasza lehet egy rá
figyelő, őt komolyan vevő, a szociális szférában dolgozó
segítő. Aki a meghallgatás és az emberi hozzáállás mellett
minden körülményt segít számba venni, és más
megoldások felé mozdítja a bajban lévőt. Idővel
felmerülhetnek olyan távlatok, amik más fénybe helyezik a
180
problémát, ezeket sokszor csak ki kell várni. Vigyázni kell,
a tények kegyetlenségével nem szabad sokkolni, hagyni
kell ülepedni a gondot. A lelki tanácsokat nagyon komolyan
kell venni ezekben az esetekben. Az ilyen segítség
megadása hihetetlen hatékony, akik egyházi személytől,
vagy az egyház tanításán alapulva kaptak tanácsot, nagy
százalékban megtartják gyermeküket.
Fel kell mutatni azokat a lehetőségeket, melyek a gyermek
kihordásában és megszülésében segítenek. Az
anyaotthonok oltalmat adnak, az egyházi karitatív
intézmények, az állami otthonok befogadják a bajban lévőt
– ezeket ismernie kell a szociális szférában dolgozónak,
hogy szükség esetén fel tudja ajánlani segítségüket. A
kórházak előtt lévő inkubátorok anonimitást biztosítanak –
és abból a szempontból lelkiismereti nyugalmat, hogy nem
követett el gyilkosságot az anya. Az örökbefogadás sok
gyermektelen családnak szerez óriási, mással nem
pótolható örömet, az anyának pedig az előbbi példához
hasonlóan, nyugalmat.
Aki ezzel az alappal és emberi hozzáállással segít nehéz
helyzetben lévő családokon, és az ebben való jártasságát
még műveli, az igazi támasza lehet a rábízottaknak.
KÉRDÉSEK 1. Miért időszerű különösen az orvoslás területén az etikai
kérdésfeltevés?
181
2. Mikor kezdődik az emberi élet a keresztény álláspont
szerint?
3. Milyen ellenérvek léteznek ezzel kapcsolatban?
4. Hogyan válaszol a jog az így felmerülő kérdésre?
5. Miért ellentétes az abortusz az emberi személy
méltóságával?
6. Hogyan kell segítenünk egy abortuszon gondolkodó
nőnek, hogy mégis az élet mellett döntsön?
7. Milyen feladat hárul az abortusszal kapcsolatban az
oktatásra?
182
A GAZDASÁGRÓL
Ez az utolsó témakör tulajdonképpen egy kitekintés. Azt
akarja megmutatni, hogy az élet valóban minden területén
szükség van az etikai alapelvekre. A mindennapjainkat
nem csak a materializmus térhódítása, hanem egyszerűen
a világ alakulása miatt nagyban meghatározza a gazdasági
élet alakulása.
Az emberiség szociális, gazdasági és tulajdonképpen egész
életét átfogó változások, vagyis maga a globalizáció
szükségessé teszi, hogy a keresztények, ill. a keresztény
egyházak elgondolkozzanak, hogyan kell a mai kor
emberének sokrétű problémáival ebben az egyre
bonyolultabb társadalomban kijönnie. A problémák nem
ismernek földrajzi határokat, viszont az egész világot nem
tarthatjuk szemünk előtt. A keresztény egyházaknak
ébernek kell lenniük, hogy egyrészt az alapigazságokat,
másrészt a konkrét embert ne veszítse soha szem elől.
Manapság az a benyomása az embernek, hogy a változások
eredménye nem más, mint hogy a gazdaság és annak egyik
legfontosabb alapelve: a profit áll előtérben. Az ember
vallásos igényei a magánszféra területére szorulnak,
mondván, hogy a mai társadalom emberének életében ezek
a kérdések irrelevánsak.
Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ma nem csak az
ember vallásos irányultsága és az Istenre való rákérdezés
nem vitatéma, hanem maga az ember származásával,
jelenével és jövőjével egyre kevésbé lesz cél, főleg a jóléti
társadalmakban. Van, aki ezt úgy fogalmazza meg, hogy bár
183
az ember mindenféle történelmi kutatások
eredményeképpen egészen biztos, hogy egy eleve vallásos
lény – homo religiosus – az emberiség mégis jó pár éve
arra tesz elkeseredett kísérletet, hogy Istent kiiktassa
mindenből, az életéből.
Meg kell értenie az emberiségnek, hogy az a benne
lévő űr, ami mindannyiunknak sajátja, és amit a teológia
nyelvén úgy nevezünk, hogy transzcendencia – semmi
mással nem tölthető be, csak azzal az abszolút létezővel,
akit mi Istennek hívunk. Erről tanúskodik az a végtelen sok
óriási vagyonnal és hatalommal bíró ember, aki őszinte
pillanataiban bevallja, hogy sok-sok mindene megvan, csak
éppen annak van híjával, amire csak az ember lenne képes
ezen a világon: a boldogságnak. És szinte irigykedve
tekintenek azokra, akik akár szegényebben, akár egy jó
szintnek örvendve, de abba nem beleragadva azt mondják,
hogy végtelenül boldogok, mert harmonikus az életük,
mert nem materiális javakkal akarják megtölteni a lelket
ami az embert emberré teszi, és amit nem lehet anyagi
javakkal megtölteni.
A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy
hogyan kell a gazdaság és a társadalom életét szabályozni.
Ezért szerkezeti elve nem egy tévedhetetlen ideális
rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy
szabadsága. Az élet területeit aszerint értékeli, hogy azok
elősegítik-e az emberi személy méltóságának
kibontakozását és megtartását vagy sem.
184
A gazdaság területén vannak olyanok, akik azt
állítják, hogy nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen saját
törvényszerűségei elegendőek. Pedig egyáltalán nem
mindegy, hogy egy gazdaság mit állít elő és, hogy hogyan
teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva,
kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a
környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai
kérdéseket vetnek fel.
A kiindulópontunk a kereszténység. Vessünk egy
pillantást arra a cselekvésre, amin keresztül így neveznek
minket. Ez nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem
és tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van
az ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek
létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy
közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény
emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés
nem használhatatlan spekuláció. Miért?
A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a
három isteni személy közössége. Ez a három személy
lényegét tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük
semmiféle alárendeltség – ezt az egyház történelme
folyamán sokszor megvédte az eretnekségekkel szemben. S
a keresztény antropológia erre épül.
A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának,
hogy az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára
teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az
ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra,
185
melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a
Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek
pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet
semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű,
mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg.
Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és
a kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle
megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre,
fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a
teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja,
akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a
jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem
rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki
semmilyen módon.
Visszatérve az alapgondolathoz: a cél mindig az
ember, a gazdaságban is, a piac csak eszköz az ember
szolgálatában. Egyes közgazdászok teljesen egyetértenek
ebben az egyházzal, és ezen a talajon állva dolgozták ki a
neoliberalizmus rendszerét, melyben a gazdaság
felelőssége újra előtérbe került. Ez pedig azt is jelenti, hogy
a gazdaságot, ha ártalmas az embernek, akkor szabályozni
kell, és nem szabad a piac és a verseny szabályainak
gyeplőjét elengedni.
A gazdálkodást etikai tartalom nélkül csak az
képzelheti el, aki sem a gazdálkodás, sem az erkölcs
fogalmával nincs tisztában. A hitel nélkülözhetetlen a
gazdasági életben. A „credit” a „credere” igéből származik,
ami hitet, bizalmat jelent. A bankok működése mindig is a
186
bizalomra épült, történetük kezdetén legalábbis
mindenképp. A célszerű és hosszútávra tervező gazdaság
nem épülhet csalásra.
Milyen igazi célja is van a gazdaságnak? A görög
szó, az OIKONOMIA az oikos és nomos szavakból tevődik
össze. A lakott ház és szabály. A feladat tehát az, hogy a ház
lakóit segítse abban, hogy egzisztenciális problémáit meg
tudja oldani. Másképp megfogalmazva a helyes
háztartásról van szó, mely az élet jó előfeltételeit
megteremti, mely az emberhez méltó kibontakozást segíti.
Az ember pedig nem csak pusztán ebben a világban él, nem
csak pusztán test, hanem lélek is. Az egész embert kell
szem előtt tartani nem csak az egyik dimenzióját.
Mivel a gazdaságban az ember van jelen, minden
róla szól. S ahol az ember jelen van, ott minden más kell,
hogy legyen. Az ember szívét és értelmét Isten maga felé
vonza – ezt mindenki érzi, csak nem mindenki értelmezi
ugyanúgy, vagy nevezi ugyanúgy. De egy nagy meghívása
mindannyiunknak van. S ahogy keretek közé tereljük,
emberibbé tesszük az agressziót, nem engedve, hogy
eluralkodjék az emberiség fölött, éppen így nem
engedhetjük, hogy a gazdaság törvényei abszolutizálva
jelenjenek meg, amelyek előtt az embernek tehetetlenül
kellene meghajolnia. A gazdaságot is mederbe kell terelni:
az Isten felé tartó embert kell szolgálnia. Aki így vesz részt
a gazdaságban, az hosszú távon azzal a nyereséggel
számolhat, ami minden földi hasznot, profitot alapvetően
szárnyal túl.
187
Ez a primér feladat úgy tűnik sokak gazdaságról alkotott
véleményéből erősen kimarad. A profit maximálása mintha
előrébb lenne. Pedig a piac szabadságát nem szabad, hogy
bárki felhasználhassa mások becsapására és tönkretételére
– az ilyen esetekben igenis szükség van más szabályzókra
is, például az államra, mert ha ez nem történik meg, akkor
az egész rendszer hiteltelenné válik. Ahogy a valódi
demokrácia is megvéd minket azoktól, akik visszaélnek a
politikai szabadsággal. A történelemben számos példa is
alátámasztja, hogy a piac csak akkor szolgálhatja a közjót,
ha az állami keretfeltételek és a gazdasági szereplők
erkölcse is a helyén van. Magyarországon a szocializmus
bukása után éppen ez utóbbival voltak, vannak komoly
gondok.
De azt is tudni kell, hogy a gazdaság igazságosabb
működéséhez nem elég a személyek erkölcsi nevelése,
hanem a struktúrákat is alakítani kell. Ezt megtenni nem
könnyű, de az ember nem is katapultálhat egyszerűen az
adottságok előtt, főleg ha azt maga alakította ki.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem a
semmiből kell mindezt létre hozni. A saját kultúránkat, az
eddigi történelmünket, a globalizációt figyelembe kell
venni, az igazságosabb struktúrák kialakítása nem
elhatározás kérdése, az etika nem lehet naiv utópista. Bár
az igazságot csak megközelíteni lehet, az ember mégsem
mondhat le róla.
Ezért kell az erkölcsről beszélni a gazdasági
szakemberek képzésében is, s ha az erkölcs megalapozása
ráadásul a keresztény hitben és hagyományban történik,
188
akkor jó eséllyel egy élhetőbb, emberhez méltóbb gazdaság
felé tehetünk egy komoly lépést. Hayek kifejezetten is
említi, hogy a keresztény hit egy olyan közvetítő eszköz
lehet, mely a gazdaságban szükséges erkölcsi
meggyőződést adhatja.
„A gazdaság morális dimenziója összekapcsolja a gazdasági
hatékonyságot és az emberiség szolidáris fejlődését,
jóllehet ezek egymástól különböző, alternatív, ám
ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan célok. Az erkölcs,
mint a gazdasági élet konstitutív eleme nem áll szemben
azzal és nem is semleges; ha az igazságosság és a
szolidaritás vezérli a gazdaságot, akkor az éppen a
társadalmi hatékonyság összetevőjévé lesz.” (Kompendium
332.) „A gazdaság tárgya a gazdagság megteremtése és
progresszív, mind mennyiségi, mind minőségi növekedése:
ez erkölcsileg helyénvaló, ha az emberek és a társadalom
egyetemes és szolidáris fejlődésére irányul, amelyben
élnek és dolgoznak.” (Kompendium 334.)
A piacgazdaság közel sem tökéletes, de nem látszik
más jól működő rendszer, mely az emberek hatalmas
tömegét képes lenne ellátni a szükséges javakkal és
szolgáltatásokkal.98 Persze nem szabad belőle kihagyni az
erkölcsi dimenziót, úgy is mondhatnánk, hogy meg kell
szelídíteni és szociális piacgazdasággá kell fejleszteni a
kapitalizmust.
98 Marx, R., Tőke, 26.
189
A humanizmus nem tagadhatja le, hogy értékei,
melyekre épít, nem mások, mint a kereszténység értékei
szekularizált formában. Az európai kultúra gyökerei
nagyon mélyen a kereszténységre nyúlnak vissza, a
felvilágosodás sem a semmiből nőtt ki.
A keresztény hit nem szabad, hogy csak szép szó és
idealista, üres elképzelés maradjon. Konkrét, konzekvens
tett, tevékeny szeretet kell hogy legyen. „A tanítást
váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben
magatokat csaljátok meg.”
S bár vannak, akik szerint ez egy jó ötlet, de ma egy
lehetetlen próbálkozás, mi mégis ellenállhatunk a világ
lavinájának, s kimondhatjuk, amit nem mi találtunk ki,
hanem attól tanultunk, akinek nevünket, létünket
köszönhetjük:
„EMBERNEK EZ
LEHETETLEN, DE AZ
ISTENNEK NEM. MERT
ISTENNEK MINDEN
LEHETSÉGES.”
KÉRDÉSEK 1. Van-e helye az etikának a gazdaságban?
2. Milyen választ ad a keresztény etika a gazdaságban
felmerülő problémákra?
190
3. Miből indul ki a keresztény etika a gazdasággal való
párbeszédben?
4. Mit kell megváltoztatni az emberséges gazdaság
érdekében?
191
DOKUMENTUM A szociálpedagógusok szakmai kompetenciáiról
Montevideóban rendezett konferenciát a
Szociálpedagógusok Nemzetközi Egyesületének Európai
Irodája (International Association of Social Educators,
AIEJI Europa). A szervezet célja a szociálpedagógiával
foglalkozók összefogása, illetve azon kritériumok
megfogalmazása, melyek az európai szociálpedagógusok
szükséges kompetenciáihoz tartoznak.
A könyv záró részében a szervezet által 2005-ben
megrendezett konferencia záródokumentumának etikával
foglalkozó részének fordítása következik.99 A dokumentum
jól alátámasztja azokat az alapelveket, melyeket
könyvünkben lefektettünk.
Mivel a dokumentum 5. fejezetéről van szó, ezért az abban
használt beosztást és pontozást követjük.
5. Az etika szükségszerűsége
99http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conceptual%20framework_DE.pdf
192
A szociálpedagógusok szakmai munkája humánus és
demokratikus értékekre épül.
A szociálpedagógusok minden emberi személy
egyenlőségét és tiszteletét hangsúlyozzák és ennek
megfelelően figyelembe veszik a személyek egyéni
szükségleteit. Elismerik és óvják klienseik magánszféráját,
valamint ezek autonómiáját, önállóságát. A
szociálpedagógusok szaktudásukat arra használják, hogy
klienseik életkörülményeit és életük minőségét javítsák. A
szociálpedagógusok hivatásának, munkájának alapját az
adja, hogy tisztelik, ápolják és megértik a klienseket
valamint családjaikat; szolidaritást vállalnak a hátrányban
lévő csoportokkal, és harcolnak a szegénység ellen
valamint fáradoznak a szociális igazságosságért.
5.1 Célok és etikai vezérvonalak
5.1.1 Cél a cselekedetek és aktivitások etikai tudatának
erősítése a szociálpedagógia területén.
5.1.2 Cél, a példaszerű gyakorlatot és professzionális
teljesítményt előmozdítani, azon egyetemesen
megfogalmazott alapelvekkel és kritériumokkal
összhangban, melyeket a Szociálpedagógusok Európai
Szövetsége definiált második szimpóziumán.
5.1.3 Megteremteni a figyelmet a szociálpedagógia etikai
alapelveire és a nyilvános érdeklődést sarkallni erre.
5.1.4 A szociálpedagógusok professzionális identitását
előmozdítani, nemzeti hovatartozástól függetlenül.
193
5.1.5 A szociálpedagógusok közötti etikai reflexiók
előmozdítása és moderálása.
5.2 Alapelvek és etikai alapok
5.2.1 A szociálpedagógusok elismerik az ENSZ
nyilatkozatait és dokumentumait valamint a nemzetközileg
elismert emberjogi szervezeteket, melyek minden emberi
létformával kapcsolatban a szabadság tiszteletétére és
védelmére, az egyenjogúságra, a méltóságra és az
autonómiára szólítanak fel. A szociálpedagógusok
feladataikat nemzetiségtől, etnikai háttértől, vallástól,
bőrszíntől, nemtől vagy egyéni korlátozástól függetlenül
végzik.
5.2.2 A szociálpedagógusok klienseikkel teljes
együttműködésben dolgoznak, annak lehetőségét erősítve,
hogy minden egyén rendelkezhessen saját élete fölött. A
szociálpedagógusi gyakorlat alapvető eleme a méltóságot
és a tiszteletet figyelembevevő felhatalmazás.
5.2.3 A szociálpedagógusok hallgatást és diszkréciót
biztosítanak klienseik személyes információiról. A
professzionális bizalomnak a klienseket és
magánszférájukat meg kell védeniük. A bizalmasság
központi eleme a szociálpedagógusok és klienseik közötti
bizalommal teli kapcsolatnak. Minden személyes adatot
olyan módon kell feljegyezni és megőrizni, hogy a
hozzáférés védett legyen. Abban az esetben, ha a bizalmas
és személyes információkat képzési- vagy információs
célokra használják, ezt csak a kliensek engedélyével tehetik
meg. Ugyanakkor a névtelenséget biztosítani kell. A
194
kliensekről szóló információk bizalmas kezelése alóli
kivételnek megalapozottnak kell lennie, utalva a magasabb
indítékra, melyet hivatalos oldalról is igazolni kell.
5.2.4 A szociálpedagógusok magas szakmai színvonalat
tartanak be. Ez professzionális tudást, etikai reflexiókat és
a mindennapi munka minőségét foglalja magában. A
szociálpedagógusok teljesen felelősek saját
cselekedeteikért, függetlenül a magasabb hivatalok
megbízásától. A szociálpedagógusok tiszteletben tartják
klienseik személyi autonómiáját és küzdenek azon nyomás
ellen, mely nem a törvényekre és előírásokra hivatkozik
vagy etikailag nem tartható.
5.2.5 A szociálpedagógusok elfogadják a professzionális
bizalmat szakmai képzésükkel összefüggésben. Célként
helyezik maguk elé, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljanak,
melyek a legmagasabb professzionális kívánalmaknak
megfelelnek. A szociálpedagógusok felelősek a szakmai
képzési szint eléréséért.
5.2.6 A szociálpedagógusok tisztelettel bánnak
munkatársaikkal és arra törekszenek, hogy a színvonalat, a
tekintélyt és a hivatás iránti érdeklődést óvják, nem csak
személyesen, hanem a nagyobb közösség esetében is.
Meghatározó a kollégák közötti és a kliensekkel való építő
jellegű kapcsolat tekintetében az átfogó és jól szervezett
szolgáltatás. A szociálpedagógusok a hálózatukban
működő más szakcsoportokat, kollégákat és az
adminisztrációval foglalkozó munkaerőket tisztelettel és
bizalommal kezelik. Tanácsot és támogatást keresnek
195
szükség esetén más specialistáknál és elismerik más
szakcsoportok szakmai tudását, de saját szaktudásukat is
használják, hogy másoknak tanácsot adjanak.
5.2.7 A szociálpedagógusoknak kötelessége felhívni a
figyelmet az olyan életkörülményekre, melyek szociális
problémákat okoznak és kiközösítéshez vagy
elfogadhatatlan életformákhoz vezethetnek.
5.2.8 Néha szükséges lehet, hogy a szociálpedagógusoknak
a politikát és a médiát közvetlenül befolyásolják, azért
hogy a szociális változás példaértékű gyakorlatára
felhívják a figyelmet. Minden nyilvános megjelenési
formában világosnak kell lennie, hogy az egyén függetlenül
aktivizálja magát vagy hivatásából eredően cselekszik. A
szociálpedagógusok elkötelezettek professzionális etikai
alapelveik iránt, ahogy a személyes felelősség alapelve
iránt is.
5.2.9 Ezek az alapelvek és értékek a szociálpedagógusok
professzionális gyakorlatának nem egy tökéletes és lezárt
formájának értelmében értendőek.
196
FORRÁSOK A Katolikus Egyház Katekizmusa
Gaudium et spes
Gravissimum educationis
Dignitatis Humanae
Nouveau Christianisme
Mater et magistra
Populorum progressio
Evangelii nuntiandi
Evangelium vitae
Centessimus annus
Donum vitae
Rerum novarum
Sollicitudo rei Socialis
CIC.
Boldogabb családokért!, Budapest 1999.
197
Igazságosabb és testvériesebb világot!, Budapest 1995.
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Budapest
2010.
Családjogi Charta, Róma 1980.
Die professionellen Kompetenzen von
Sozialpädagogen/innen/innen. Ein konzeptioneller
Rahmen,http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conce
ptual%20framework_DE.pdf
198
IRODALOMJEGYZÉK
ALLPORT, G., W., A személyiség alakulása, Budapest 1985.
HÄRING, B., Heilender Dienst. Ethische Probleme der
modernen Medizin, Mainz 1972.
BLÄSER, P., Freiheit, in: LThK IV.
COTTIER, G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994,
DURKHEIM, E., Az öngyilkosság, Budapest 1982.
FICHTE, Das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in
sechs Bänden, Darmstadt 1962.
FREUD, S., Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII.
FREUD, S., Zukunft eine Illusion, GW. XIV.
GAIZLER, Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997.
GRUBER, H.-G., Christliche Ehe in moderner Gesellschaft,
Darmstadt 1995.
HEGEL, G., W., Grundlinien der Philisophie des Rechts,
Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964.
HEIDEGGER, M., Lét és idő, Budapest 2007.
HILPERT, K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen
Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.),
199
Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen
Ethik, Freiburg-Wien 2003.
HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der
Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. –
Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie
und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen,
Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97).
HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen
Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. –
Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.),
Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von
Ethik und Recht, Köln 2002.
HÖFFNER, J., Keresztény társadalmi tanítás, Budapest
2002.
ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in
Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von
Ethik und Recht, Köln 2002.
JOBBÁGYI, G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme
a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8, 1993.
JUNG, Carl Gustav, Über die Archetypen des kollektiven
Unbewussten, GS. IX.
KANT, I., A gyakorlati ész kritikája, Budapest 1996.
LOYOLAI Szent Ignác írásaiból, Róma 1990.
MARX, R., Tőke, Budapest 2011.
200
McEvoy, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333, 1988, 293k.
McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320, 1986.
MIETH, D., Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner
Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981.
MIETH, Was wollen wir können?, Freiburg 2002.
MOLINSKI, W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, Freiburg
1967.
MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997.
NAVRATYIL, Z., „A művi megtermékenyítés a jogi
szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 , 2005.
NELL- BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977.
OSER, F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984.
PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet.
PESCHKE, Christliche Ethik I, Trier 1997.
PESCHKE, Christliche Ethik II, Trier 1995.
RAWLS, John, Az igazságosság elmélete, Budapest 1997.
RÖMELT, Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür,
Regensburg 1997.
SCHOCKENHOFF, E., Wie gewiss ist das Gewissen?,
Freiburg 2003.
201
SCHOPENHAUER, A., Über die Grundlage der Moral,
Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV.
SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004.
SERRA, A. – Colombo, R., „A humánembrió identitásának és
státuszának kérdése természettudományos szempontból”,
in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió
identitása és jogállása, Budapest 2001.
SHANNON, T. A. – Wolter, A. B., „A magzati élet korai
szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2, 2001.
SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az
őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4, 2000.
SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in
Mérleg 1, 1997.
SINGER, P., Practical Ethics, Cambridge 31993.
TUBA, I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000.
TUBA, Iván, Szociáletika jegyzet.
WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001.
WEBER, H., Speciális erkölcsteológia, Budapest 2001.
WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der
Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi
Navratyil, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás
tükrében”.
202
WOLF, H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest
2001.
NIETZSCHE, F., Zur Genealogie der Moral, Kritische
Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968.