drábik jános - kik és miért kerülnek a lágerekbe
TRANSCRIPT
Drábik János
Eurábia lesz Európából?Európa és az arab világ fizikai, valamint szellemi egyesítését jelenti Eurábia. Az új
geopolitikai egység elméletben egymást kiegészítő körülményeket hozna létre. Kombinálná a
magas születési arányt, a tömeges bevándorlást és a nagyarányú kultúraváltást az eurázsiai
földrész Európának nevezett félszigetén. Az Európába bevándorló muszlim lakosság nyomán
a keresztény Európa egyre inkább hasonulna az iszlámhoz, nemcsak kultúrájában, de politikai
karakterében is.
Eurábia tehát az európai és az arab kultúra egyfajta szintézisét jelenti. Ezt elsősorban az
államok feletti pénzhatalmi világelit agytrösztjei dolgozták ki, szorosan együttműködve az
európai és az arab elitekkel. A cél egy olyan nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és
kulturális zónának a létrehozása, amely életképes szimbiózist jelentene Európa és az arab
világ között.
Az Eurábia-tervet kidolgozói arról is gondoskodtak, hogy megtervezett bevándorlási
programokkal, propagandával, a különböző egyházak és gazdasági szervezetek
támogatásával, valamint a segélyszervezetek, a tömegtájékoztatás és a közoktatás, továbbá a
tudományos élet bevonásával, folyamatosan végrehajtsák. Immáron több nemzedék is úgy
nőtt fel, hogy ehhez a nagyszabású politikai programhoz szocializálódott. E nemzedékeknek a
tagjait úgy nevelték, és politikailag is úgy kondicionálták, hogy támogassák ennek a
nagyszabású programnak a megvalósítását.
A XX. század polgárháborúiban kivérzett és erőtlenné vált Európa kulturálisan is hanyatló
szakaszba érkezett és több más vonatkozásban sem tudta ez az enervált társadalom biztosítani
az egészséges reprodukcióját. Lakossága folyamatosan elöregedett, és számos olyan manuális
munkakör van, amit az európaiak szívesebben végeztetnek el például arab bevándorló
munkaerővel. Az elmúlt évtizedekben a muszlim munkaerő olyan méretekben áramlott be
Európába, hogy a nagyobb városok lakosságának az összetétele megváltozott és már számolni
kell azzal, hogy a következő évtizedekben mohamedán többségűvé válnak még olyan városok
is, mint a svédországi Malmö, vagy a hollandiai Rotterdam.
A mohamedán bevándorlók beállítódása is megváltozott. A korábbi bevándorlók bizonyos
hálát éreztek a befogadó nyugati országokkal szemben, amelyek gondoskodtak róluk,
munkához és tisztességes élethez segítették őket. A mai bevándorlók többségükben
1
fanatikusan elkötelezett dzsihadisták, akik főleg fiatalokból állnak. Elgondolkodtató, hogy az
eurábiai koncepcióban egy számbelileg és katonailag is gyengébb bevándorló lakosság
fokozatosan alakítja át a saját igényeinek megfelelőn a befogadó, és nálánál sokkal nagyobb
valamint erőteljesebb civilizációt. Történészek arra emlékeztetnek, hogy ilyen jelenségre a
Római Birodalom bukása óta nem került sor. Úgy tűnik, hogy az enervált és dekadens európai
elit saját téveszméinek az áldozatává válik. Az Egyesült Államok vazallusává süllyedt
Európai Unió vezető körei versenyeznek az Egyesült Államokkal, az angolszász kultúrával és
politikai módszerekkel és növekvő mértékben tesznek méltánytalanul nagy engedményeket a
tőlük távol álló arab, mohamedán riválisaiknak. Még hisznek abban a téveszmében is, hogy
mindegy kik végzik az alacsonyabb rendűnek tekintett manuális munkákat, keresztények,
ateisták vagy mohamedánok. A fontos az, hogy az európai bennszülött fehér ember és elitje
maradjon a társadalom felső struktúrája.
Egy iszlám Európa még ma is értelmetlenségnek tűnik, amelynek csak az a célja, hogy a
mohamedán bevándorlókat démonizálja. Az európaiak többsége még ma is meg van
győződve az európai kultúra és keresztény morál fölényéről. Még ma sem tudják elfogadni,
hogy az iszlám képes fölénybe kerülni Európában és Észak-Amerikában.
Az elmúlt két évtizedben már tapasztalatból is tudjuk, hogy az Eurábia létrehozásának
stratégiáját gondosan megtervezték és következetesen végrehajtották a bevándorlás
felgyorsításával és tömegessé tételével, a széleskörű propagandával, az álszent képmutató
egyházpolitikával, és a gazdasági életet irányító korporációk bevonásával. Ezt kiegészítette a
bőséges pénzügyi támogatás és együttműködés a kulturális és az oktatási területen.
Megfigyelhettük azt is, hogy a más kultúrából érkező „új európaiaknak” bizonyos értelemben
sikerült korlátozniuk a szólásszabadságot. Azért meg kell itt jegyezni, hogy valójában a
szólásszabadsággal való visszaélés szabadságát vétózták meg az iszlám fanatikus hívei.
Megtapasztalhattuk azt is, hogy a női egyenjogúság vonatkozásában is megpróbálkoztak
korlátozásokat bevezetni. Az a vélemény alakult ki, hogy a muszlim lakosság arányának a
növekedésével Európában növekedett az erőszakos bűncselekmények száma. Ezt még a
kutatóknak meg kell erősíteniük.
Megjelentek olyan félkatonai dzsihadista csoportok, amelyekben a fanatikus muszlimok már
fegyveresen is nyomást tudnak gyakorolni. Ez a helyzet akkor, amikor még az Európában élő
mohamedán népesség alig haladja meg a 6%-kot. A mohamedán vallás normái annyira
különböznek a keresztény kultúra normáitól, hogy az iszlám kultúrkörben nem adnak azonos
2
jogokat a hitetleneknek (ahova a keresztények is tartoznak). Arról se nagyon hallunk, hogy a
mohamedán országokban volt-e már olyan tüntetés, ahol a hitetlenek számára biztosítandó
azonos jogokért tüntettek volna.
Törökországban, ahol hangsúlyozottan szekuláris politikai rendszer működik, 1914-ben
Isztanbul lakosságának a fele még keresztény volt. 2015-ben a számuk az 1%-kot se éri el.
Egész Törökországban pedig a keresztények száma ugyanezen idő alatt 15%-ról 1%-ra
csökkent. Egyiptomban is üldözik a kopt keresztényeket, akik menekülnek az országból. Ha
csak erre az egy következményre figyelnek Európa őshonos lakói, már akkor is látniuk kell,
hogy a két kultúrkör élhet ugyan egymás mellett, de szervesen nem integrálódhat. A franciák
74%-ka úgy látja, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen hazájuk hagyományaival. A
rendkívüli módon átmosott agyú német lakosságnak az 51%-ka foglalt úgy állást, hogy az
iszlám nem tartozik Németországhoz és a német kultúrkörhöz.
Az iszlám világ folyamatban lévő inváziója Európába nem egyszerűen migrációs kérdés. Az
tekinthető normál bevándorlásnak, amikor az emberek azért választanak új hazát
maguknak, hogy ott önként éljenek, elfogadják a befogadó ország jogrendszerét,
kultúráját, és idővel integrálódjanak, sőt asszimilálódjanak annak a szellemi életébe is.
Angol kutatók szerint ezzel szemben az a valóság, hogy amikor egy iszlám országban
született muszlim bevándorol az Egyesült Királyságba és ott él több mint 30 éven át, akkor
vallási beállítódása ahhoz a nem-mohamedánhoz hasonlítható, aki éppen akkor érkezett a
Szigetországba.
Egyre többen vélik úgy, hogy Európa végülis egy a jövőben létrejövő globális kalifátus
részévé válhat. Akik így vélekednek, azok nem vesznek tudomást arról, hogy a nyugati világ
felett a hegemóniát Washington és a NATO gyakorolja, az Egyesült Államok politikai
rendszerét pedig a szupergazdag bankárdinasztiákból álló pénzhatalmi világelit irányítja.
Kik és miért kerülnek a lágerekbe?
A pénzhatalmi világelit - amelynek szerves részét alkotja a japán uralkodóréteg és az
afroázsiai, valamint a latin-amerikai országokat velük együtt kizsákmányoló helyi
kozmopolita és komprádor kollaboránsok – olyan pénzügyi és gazdasági rendszert hoztak
létre, amely világszinten átcsoportosította az egész emberiség vagyonát.
A világelit által létrehozott komplex és hatékonyan működő rendszer Észak-Amerikában és
Nyugat-Európában, vagyis az Első Világban, lehetővé tette az elit számára a munkaerő
3
intenzív kizsákmányolását. Ugyanez a rendszer Kínában, a Szovjetunió utódállamaiban,
valamint az egykori szocialista világrendszerhez tartozó országokban, vagyis a Második
Világban, biztosította a munkaerőnek a még intenzívebb kizsákmányolását.
A Harmadik Világban lehetővé tette a hatalmi elitek számára a parasztság, a bennszülött
közösségek és városlakók erőforrásainak az elvételét, a Negyedik Világban faji háborúk
egész sorozatának a megindítását a legszegényebb népek ellen. A brutális vagyonszerző
háborúk óriási mértékben hozzájárultak az európai és észak-amerikai uralkodó osztályok
gazdagodásához. Az eddigi fosztogató és népirtó háborúk között is a legvészjóslóbbnak most
folyik az előkészítése. A pénzhatalmi világelit szó szerint meg akar szabadulni a
legszegényebbektől, akikre már nincs szüksége ahhoz, hogy tovább halmozza, centralizálja és
koncentrálja a rendelkezésére álló vagyont.
A globális pénzimpérium tudatosan törekszik a számára felesleges munkaerő
megsemmisítésére. Ezek a százmilliók már nem növelik a pénzhatalmi világelit vagyonát,
ugyanakkor óriási fenyegetést jelentenek jelenleg meglévő pénzügyi, gazdasági és politikai
hatalmára. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évtized legerőszakosabb háborúira az euró-atlanti
térség országai részéről a legszegényebb országok ellen került sor a világ különböző
térségeiben.
A nyugati féltekén Haiti és Honduras volt az ismétlődő euró-atlanti agresszió célpontja. A
Közel-Keleten a pénzhatalmi világelit birodalma, az euró-atlanti térség, nyíltan támogatja azt
a Szaúd-Arábiát, amelynek abszolutista rendszere rátámadt a Közel-Kelet legszegényebb
országára, Jemenre. Dél-Ázsiában az Egyesült Államok és NATO szövetségesei
mondvacsinált ürüggyel támadtak rá a térség legszegényebb országára, Afganisztánra.
Megöltek és elűztek szülőföldjükről szegény parasztok és afgán polgári személyek millióit.
Az euró-atlanti hatalmak Afrikában bombázták és elfoglalták Szomáliát, Csádot, Malit.
Valamennyien a térség legszegényebb népei élnek ezekben az országokban. Miután a
Washington vezette NATO szétbombázta Líbiát, másfél millió Fekete-Afrikából származó
líbiai veszítette el unkahelyét és vált etnikai tisztogatás áldozatává. Tömegesen menekülnek
az erőszak és a nyomor elől Európába, de ezt ugyanazok a hatalmak, akik szétbombázták
Líbiát, önérdekeiket védve természetesen akadályozzák.
Az EU centrumországaiban sok görög, spanyol, portugál vendégmunkás dolgozott. Közülük
is sokan elveszítették munkahelyüket és munkanélküliként kell elviselni az országukat sújtó
4
megszorító programokat. Ezek lehetővé teszik a pénzhatalmi világelit számára, hogy az
államok eladósításával, a gazdaság átstrukturálásával a munka eredménye a pénzügyi szektor
tulajdonosaihoz áramoljon.
Az Egyesült Államokban a statisztikusok szerint másfél millió fekete „hiányzik” az ipari
méretű bebörtönzések, a rendőri erőszakosságok és a korai halálozás következtében. Az
amerikai indián lakosságot is folyamatosan fosztogatják és a szövetségi, valamint a tagállami
kormányzás következményeként nagyon rövid az átlagos életkor. Szülőföldjüket átengedték
az agro-biznisz elit számára. A „latinónak” nevezett milliók feláldozhatók és folyik a
lecserélésük új modern technika bevezetésével. Az éghajlatváltozás is sújtja őket, mert a
Kaliforniában dúló szárazság miatt nincs szükség a munkájukra.
A Levantei Térség legszegényebbjei a palesztinok. Országuk területének elrablása és
betelepítése szünet nélkül folyik. Irakban és Szíriában is több százezren haltak meg és több
millióan váltak hontalanná. Valamikor itt művelt és gazdaságilag, társadalmilag jól boldoguló
lakosság élt. Most gyökértelenné válva a törzsi erőszak viszonyai között kell élniük.
A megtámadott szegény országokban már nincsenek olyan erőforrások és lakosok – Irak és
Szíria kivételével –, akik alkalmasak a folyamatos fosztogatásra. A gyarmati időszakban a
gyarmattartó országoknak szüksége volt arra, hogy ezek az emberek a rendelkezésükre
álljanak a birodalom zsoldosaiként, vagy olcsó kuliként.
A szegény országoknak a folyamatos bombázása szétzúzta azokat a háztartásokat, közösségi
településeket, alapvető élelmiszertermelő régiókat és a tiszta vízhez való hozzáférést, amelyek
nélkül nincs túlélés. Ezenfelül folyamatosan ki vannak téve a rakéta és robotrepülőgépek
támadásainak. A célponttá vált lakosság nem tud regenerálódni, szaporodni védelem nélkül.
Nem működnek a társadalmi és közösségi szervezetek. Mindez kívánatos cél, mert ezek az
emberek feleslegesek a pénzhatalmi világelit új világrendje számára. Nem véletlen, hogy a
terror elleni háborúnak ezek a melléktermékei szinte kivétel nélkül mind a Negyedik Világhoz
tartozó legszegényebb országokban történnek.
James Petras szociológus, a New York államban fekvő Binghamton Egyetemnek az emeritus
professzora írja1: amikor a liberálisok és a baloldaliak bírálják, hogy a pénzimpérium
robotgépei miért polgári személyeket ölnek meg fegyveres terroristák helyett, rosszul
értelmezik a pénzhatalmi elit politikájának a lényegét. A terrorizmus elleni háború elsődleges
1 http://petras.lahaine.org/?p=2033
5
célja az, hogy lehetőleg minél nagyobb számban ölje meg a lehető legrövidebb idő alatt a
legszegényebbeket, akik feleslegessé váltak.
A pénzhatalmi világelit tagjai nem szoktak panaszkodni azért, hogy tömegesen pusztulnak a
legszegényebbek, és ezért ez veszélyezteti a pénzimpérium profitjának a növekedését, és
vagyonának a gyarapodását. A szegények már nem számítanak, ha profitról és
termelékenységről van szó. Sem termelőként, sem fogyasztóként nincsenek jelen a
világpiacon. Ezzel szemben létezésük folyamatos terhet jelent, nem csak azért, mert el kell
őket tartani. Az elit által látogatott luxuskörnyezetben nem kívánatos a jelenlétük. A kétségbe
esett potenciális bűnözőt testesítik meg a szupergazdagok számára. Ők azok, akikből
terroristák lehetnek. A pénzhatalmi elit ezért azt részesíti előnyben, hogy ezek szép csöndesen
szűnjenek meg létezni. Ha pedig a háború sújtotta szegény országokban a háborúzó hadurak
megölik őket, a világ csak biztonságosabb lesz és még vonzóbb a vagyonosodás számára.
Petras szerint napjainkban a népirtásra nem koncentrációs táborokban elrejtve kerül sor,
hanem az egykor nagyon is virágzó élőhelyeken és dolgozó közösségekben. A gázkamrákat és
titkos krematóriumokat felváltották az emberi életnek véget vető, nyíltan gyújtogató, elégető
eszközök. Ezek felgyújtják és megsemmisítik a lakótérségeket, munkahelyeket, elpusztítják a
házi állatokat, nyájakat és a gabonamezőket. Azok, akik túlélik a bombázásokat, azok
éheznek, helyhez vannak kötve, alul tápláltak és ki vannak téve a legkülönfélébb
betegségeknek. A népirtás ténye nemcsak ismert, de kellően dokumentálva van. Mégis
megfeledkeznek róla. A fejlett ipari országokban dolgozó fehér munkások nem vesznek
tudomást ezekről a tényekről, még kevésbé fejezik ki szolidaritásukat a birodalmi népirtás
áldozataival szemben. A pénzuralmi világrend irányítóit nem érdekli millióknak ez a
pusztulása, mert ez nem érinti már profitjukat és gazdagodásukat. Akiknek azonban az
életéről van szó, kénytelenek valamilyen módon reagálni.
Az első ilyen válaszuk a tömeges elvándorlás, ha lehet, akkor az első világba. Itt nem fogják
őket bombázni, sem megerőszakolni, sem halálra éheztetni. A második válaszuk, ha vidékről
a nagyobb városokba költöznek azt feltételezve, hogy ott nagyobb a közbiztonság. Valójában
az ilyen nyomornegyedekbe koncentrálódó lakosságot könnyebb elpusztítani a
bombázásokkal. A harmadik válaszlehetőség, hogy nyugodtabbnak vélt vidéki helyekre
költöznek, ahol földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozhatnak. De ma már ez se
menedék a számukra, mert a robot eszközök utánuk mennek és folyamatosan pusztítják őket.
A negyedik válaszlehetőség, hogy a szomszédos országokba menekülnek. Itt azonban a helyi
6
rendfenntartók erőszakkal táborokba terelik őket, amely a többség számára kilátástalan
nyomort és zsákutcát jelent. Az ötödik választási lehetőségük az, hogy minden
rendelkezésükre álló eszközzel ellenállnak. Ennek is több változata van. Az egyik a spontán
felkelés, amikor a visszaélés mértéke már elviselhetetlen. Az ellenállás megnyilvánulhat a
helyi együttműködők, hatóságok és rendfenntartók megtámadásával, vagy csak az elérhető
élelmiszer raktárak és üzletek kirablásával. Az ilyen spontán akciók rendszerint rövid ideig
tartanak. Egyre többen a fegyveres ellenállást válasszák és a legkülönfélébb fegyveres
csoportokhoz csatlakoznak. Ezek olyan vallási, etnikai csoportok, szervezetek, akik már
szervezetten próbálnak bosszút állni az őket sújtó népirtásért. Egyszerre érlelődik a totális
háború felülről és kívülről, belülről és alulról is.
A XXI. században a népirtás elszenvedői már gyökeres változást akarnak. A gyarmatosítás
korszakában azért kellett az alul lévőket, a hátrányos helyzetűeket elnyomni, hogy jobban ki
lehessen zsákmányolni munkaerejüket és könnyebben el lehessen venni erőforrásaikat. A
XXI. században ezek az alul lévők, hátrányos helyzetűek feleslegessé váltak a globális
pénzimpérium számára, mert már munkájukon nem tud profitot termelni magának és ezek a
milliók és százmilliók ily módon feleslegessé váltak. Valójában még előttünk áll a nagy
leszámolás a megsemmisítők és azok között, akik nem hagyják magukat megsemmisíteni,
akik túlélésükért a végsőkig hajlandók küzdeni.
Kik finanszírozzák az embercsempészeket?
Szembetűnő, hogy szakadatlanul özönlenek a bevándorlók, a menekültek az Európai Unióba.
Sokan eldobják, megsemmisítik útleveleiket, személyi okmányaikat, de még többen vannak,
akik jelentős mennyiségű pénzzel a zsebükben érkeznek. Felmerül a kérdés, hogy ezt a
szervezett népvándorlást vajon megtervezték-e, és ha igen, akkor kik voltak azok, akiknek
érdekükben állt Európa elárasztása észak-afrikai, közel-keleti és dél-ázsiai menekültekkel. Az
osztrák Info Direkt nevű, több éve elektronikusan és nyomtatásban is megjelenő, független
magazin 2015. augusztus 5-én bennfentes forrásra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült
Államok finanszírozza az Európába irányuló embercsempészetet. Az Info Direkt véleménye
szerint tájékoztatni kell a közvéleményt az osztrák titkosszolgálattól kiszivárgott
értesülésekről, miszerint amerikai szervezetek finanszírozzák azokat az embercsempészeket,
akik naponta több ezer menekültet szállítanak Európába. Az Info Direkt szerkesztősége így ír
erről:
7
„Az embercsempészek hatalmas összegeket követelnek azért, hogy a menekülteket
illegálisan Európába hozzák. A szállítási körülmények gyakran igen rosszak, mégis
egy fuvar ténylegesen 7000 és 14000 euró közötti összegbe kerül. Az összeg nagysága
a térségektől és a csempészszervezetektől függően eltér egymástól.”
A menedékjog-kérőkkel foglalkozó rendőri szervektől (egyedül Traiskirchen-ben több mint
száz főállású ügyintéző foglalkozik naponta a menekültekkel) már régóta tudják az osztrákok,
hogy mekkora összegeket követelnek az embercsempészek és milyen körülmények között
teljesítik vállalásaikat. Egyre többször felmerül az a gyanú is, hogy az USA geostratégiai
értelemben érdekelt lehet ebben a népvándorlásban. Egyes szakértők már készek megbízható
információkat kiszivárogtatni, de egyikük sem akarja egyelőre teljes nevével vállalni a
nyilvánosságot.
Az említett tudósítás így folytatódik:
„Vannak információk arról, hogy Amerikában egyes szervezetek társfinanszírozási
modellt dolgoztak ki, és a csempészköltségek jelentős részét magukra vállalták. Nem
minden észak-afrikai menekültnek van 11000 eurója készpénzben. Feltehetjük a
kérdést: honnan jön a pénz?”
Szigorú hírzárlat van elrendelve a tömeges bevándorlásra vonatkozóan. „Még a Katonai
Hírszerzési Hivatal (a HNAA) sem rendelkezik információkkal, vagy ha igen, akkor nem meri
azokat tovább adni. A közvéleménynek azonban ismernie kell a menekült-kérdés hátterét.
Ugyanazok a körök húzódhatnak meg a népvándorlás mögött, akik egy évvel ezelőtt
anarchiába taszították Ukrajnát.”
Az Info Direkt szerkesztősége arra kért minden érintettet, újságírót, rendőrségi és
titkosszolgálati munkatársat, hogy segítse megbízható információkkal a szerkesztőséget. A
nyilvánosság széleskörű tájékoztatása megakadályozhatja a kialakult válság további
elmélyülését.
Kinek profitál a menedékipar?
Az Info-Direkt2 tizenegy különböző forrásra támaszkodva további fontos információkat is
közreadott, amelyek új megvilágításba helyezik a menekültkérdést. Az Ausztriában megjelenő
Tageszeitung 2015. augusztus 12-i száma „Csaknem 21 millió eurót kasszírozott a menedék-
2 http://www.info-direkt.at/rothschild-und-die-asyl-industrie/
8
cég” című tudósításában felteszi a kérdést, hogy ezt a tetemes összeget valójában ki tette
zsebre? Kihez tartozik a cikkben szereplő menedék-cég (Asyl-Firma)? Ha keresztülrágjuk
magunkat a vállalati összefonódásokon, akkor a fináncoligarchia és a menedék-ipar közti
gyanús szövetségre bukkanunk.
A profitorientált menedék-ipar (azilum-ipar) a menedékjogot kérők elszállásolásáról,
őrzéséről és ellátásáról gondoskodik. A menekülttáborok működtetését Ausztriában nem az
állam látja el közvetlenül, hanem egy nyereségorientált magánvállalat. Ennek a cégnek a neve
„Schweizer Firma ORS”, amely 2014-ben kereken 21 millió eurót kapott a bécsi
Belügyminisztériumtól az osztrák adófizetők pénzéből. A Der Standard című lap felteszi a
kérdést: kihez tartozik ez a misztikus félhomályba burkolózó „ORS” nevű cég, és válaszol is
rá:
„Az ORS üzemeltető cég a Schweizer Ox Csoporthoz tartozik, amelyet 2013 nyarán a
brit Equistone Partners Europe (EPE) megvásárolt. Az EPE viszont mintegy 30
intézményi befektető és a Barclays Bank tulajdonában van.” 3
Itt ér véget a „Standard” kutatótevékenysége és kezdődött el az Info-Direkt által folytatott
kutatómunka:
Az ausztriai ORS GmbH (ORS Korlátolt Felelősségű Társaság) a svájci ORS Service AG-hez
(ORS Szolgáltató Részvénytársasághoz) tartozik. Egyértelműen nyereségorientált
részvénytársaságról van szó, amely a saját meghatározása szerint politikailag és vallásilag
semleges. A rohamosan növekedő és tömegessé váló menekültáradatból az ORS milliós
nagyságrendben profitált és profitál. Így ír erről a Der Standard:
„Hogy milyen nagy a profit, nehéz megítélni. Az ORS üzemeltető cég, amely a svájci
Ox Csoporthoz tartozik, s amelyet 2013 nyarán megvásárolt a brit Equistone Partners
Europe, mintegy 30 intézményi befektetőhöz és a Barclays Bankhoz tartozik. Eddig az
EPE öt pénzalapot hozott létre, amelybe kétmilliárd eurót fektetett be.”
Svájcban az ORS forgalma 1998-ban még csak 20 millió frankot tett ki. Időközben ezt
megháromszorozta. 2010-ben a Teledata adatai szerint a forgalma 55 millió frankra
növekedett.4 A következő évben már elérte a 70 millió frankot.5 Ausztriában 2014-ben a
forgalom elérte a 21 millió eurót. Az Európába irányuló menekültinvázió következtében a 3 http://derstandard.at/2000019752710/Friedliche-Demonstration-in-Traiskirchen4 https://www.woz.ch/-238c5 http://www.tagesanzeiger.ch/schweiz/standard/Das-Geschaeft-mit-den-Asylbewerbern/story/19176314
9
forgalom ugrásszerűen megnövekedett. A svájci menekültszállásokon és az ausztriai
Traiskirchen menekülttáboron kívül (e sorok írásakor egyedül itt több mint 5000 menekült
tartózkodik) az ORS menekültlétesítményeket működtet Voralbergben6, Ingolstadtban7, illetve
Münchenben8.
Az ORS Részvénytársaság mögött - már tudjuk - az EPE tartózkodik. Ki azonban a szóban
forgó 30 befektető, és ki áll a Barclays Bank mögött? Ők ugyanis azok, akik az EPE-t az
ellenőrzésük alatt tartják. Kiderült, hogy ők a pénzoligarchia globális szereplői. A szálak a
Rothschild bankárdinasztiánál futottak össze.
Az Equistone Partners Europe a Barclays Banknak – a világ legbefolyásosabb
óriásvállalatának – a leányvállalata:
„A zürichi Svájci Szövetségi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói kimutatták, hogy
melyek azok a nagyvállalatok, amelyek uralják a világgazdaságot, és milyen messzire
ér el a befolyásuk. Megállapították, hogy csupán 147 óriásvállalat ellenőrzi a
világgazdaság nagy részét. Méreteikhez viszonyítva aránytalanul nagy befolyással
rendelkeznek. Különösen nagy befolyással rendelkeznek a pénzügyi szektor vállalatai,
a bankok és a befektető pénzalapok. Ezek közül is a legbefolyásosabb a brit Barclays
Bank.”9
A tanulmány egyik szerzője Wolfgang Freisleben „Rothschild-Csatahajónak” nevezte a
Barclays-t, amelynek a legfőbb részvényese a „NM Rothschild” magánbank és amelynek
társbankja a „Lazard Brothers”.10
A Rothschild-dinasztia meghatározó szerepe személyesen is megnyilvánul. A Barclays
elnöke, Marcus Agius éveken át Rothschild-nak a veje volt. Ő vette feleségül Edmund de
Rothschild Katherine Juliette nevű lányát. Ez tette lehetővé azt is a számára, hogy nemcsak
a világ legnagyobb befolyású vállalatának az elnöke legyen, hanem a brit BBC igazgatója is,
valamint a Bilderberg Csoport Irányító Bizottsága három vagyonkezelője közül az egyik.11
6 http://www.vol.at/wie-in-traiskirchen-ors-uebernimmt-auch-in-vorarlberg-fluechtlingsbetreuung/43981687 http://www.orsdeutschland.com/#!ORS-führt-AEDependance-Ingolstadt/c17qu/i4tvdd5e18 http://www.orsdeutschland.com/#!ORS-Deutschland-GmbH-betreut-Asylbewerber-in-der-Funkkaserne/c17qu/hz9kuwot379 http://www.fr-online.de/wirtschaft/maechtige-konzerne-147-unternehmen-kontrollieren-die-welt,1472780,11055250.html10 http://www.geld-magazin.at/flipBooks/gm1212/gm1212/assets/basic-html/page19.html11 https://de.wikipedia.org/wiki/Marcus_Agius
10
Hasonlóak a személyi összefonódások az EPE-nél is. Ez a Barclays Banknak az egyik
elágazása és szorosan kapcsolódik a Barclays-hoz és a Rothschild Házhoz. Az EPE legfőbb
irányítói kölcsönösen váltják egymást a Rothschild privátbank vezetőivel. A vállalati
átvételeket is közösen tervezik és hajtják végre.12 Jó példa erre az az eset, amikor 2012-ben a
„Sunrise Medical” átvételét az EPE-nek a Rothschild, a Simpson Thacher & Bartlett LLP és a
Deloitte Tax LLP ajánlotta.13
Az egybekapcsolódó vállalati struktúrák profitját mindig a tulajdonosi lánc végén állók teszik
el. Megállapíthatjuk tehát, hogy működik egy menedék-ipar, amely, legalábbis Ausztria és
Svájc vonatkozásában a pénzhatalmi világelit csúcsán álló leghatalmasabb
bankárdinasztiához, a Rothschild-házhoz tartozik.
Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?
Az Eurábia elnevezés egy olyan eklektikus geopolitikai és kulturális képződményre utal,
amely szervesen összeilleszthető és kiegészíti egymást. Ezt az utópikus kulturális stratégiát az
európai és az arab társadalmakat irányító vezetőcsoportok dolgozták ki azért, hogy
létrehozzanak egy nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és kulturális együttélést
Európa és az Arab Világ között.
Eurábia fogalmát Bat Ye’Or (Gisele Littman) kezdte használni a 2000-es évek elején.
Ye’Or abból indult ki, hogy létezik egy összeesküvés Európa ellen, amelyet állítólag
Franciaország és az arab hatalmak közösen irányítanak, és amelynek a célja Európa
iszlamizálása, geopolitikai egyesítése az Arab Világgal és az európai, valamint az arab kultúra
szintetizálása. Ez meggyöngítené Európa létező kultúráját. Ye’Or ehhez azt is hozzáfűzi, hogy
Eurábia létrehozásának célja az Egyesült Államok és Izrael kapcsolatának a gyöngítése.
Az Eurábia elnevezés fokozatosan a politikai szóhasználat részévé vált a politikai spektrum
szinte teljes egészében. Széles körben használták az olyan iszlám-ellenes mozgalmakban,
mint amilyen az „Állítsd le Európa iszlámosítását!” elnevezésű mozgalom. Eurábia
koncepciója különösen nagy karriert futott be a 2001. szeptember 11-ig események után,
amikor Anders Behring Brevik 2011. július 22-én Oslóban, Utöja szigetén meggyilkolt 77
táborozó fiatalt. Breivik szörnyű tettét megelőzően közzétett egy több mint 1500 oldalas
manifesztumot „A European Declaration of Independence” (Egy európai függetlenségi
nyilatkozat) címmel. Brevik és szellemi mentora a norvég Fjordman (Peder Are Nøstvold
12 http://www.equistonepe.com/team-member/team-detail?id=36&lan=en13 http://www.equistonepe.com/team-member/team-detail?id=75&lan=en
11
Jensen) értelmezésében Eurábia létrehozása Európa-ellenes elképzelés, amely Európa
hanyatlását és a fehér ember életterének a felszámolását célozza.
Bat Ye’Or 2005-ben megjelent „Eurabia: The Euro-Arab Axis” (Eurábia: Az Euro-Arab
Tengely) című könyvében megállapítja, hogy ezt a nagyszabású tervet 1973-ban kilenc
európai közösséghez tartozó ország és a Földközi-tenger menti arab országok politikai elitjei
közösen gondolták ki, tervezték meg és hajtották végre. E cél sikere érdekében átalakították
bevándorlási politikájukat, propagandájukat. Ehhez igénybe vették az egyházak, a gazdasági
társulások támogatását, és együttműködésüket a kulturális, a tömegtájékoztatási, valamint a
felsőoktatási és tudományos intézményekkel is ehhez igazították. Azóta nemzedékek nőttek
fel, akiket ebben a szellemi és politikai közegben szocializáltak. Európa irányítói úgy nevelték
az egymást követő nemzedékeket, hogy az általuk kialakított feltételeket fogadják el és
természetesnek vegyék. Ye’Or szerint ez az egyik forrása annak, hogy Európában erős az
Amerika- és Izrael-ellenesség.
Az európai és arab elitek politikai erőfeszítéseit segítette az is, hogy az erőtlen és dekadens
Európa már nem volt képes önmaga reprodukciójára. Elöregedő népessége teljes körű
társadalombiztosítási szolgáltatásokra tart igényt, ugyanakkor a fiatalok nem vállalják a
kétkezi munkát, és Európa centrum-országai egyre több arab munkaerőre tartanak igényt. Oly
sokan emigráltak Európába, hogy muszlim többségűvé alakulhatnak olyan nagyvárosok is,
mint például Malmö Svédországban, vagy Rotterdam Hollandiában. A Demográfiai
folyamatok azt mutatják, hogy a XXI. század közepére több európai országban is a lakosság
többsége mohamedán lesz. A bevándorlók kezdetben rokonszenvet éreztek a fogadó országok
iránt, amelyek nagyvonalú szociális támogatásban részesítették őket és munkát is biztosítottak
a számukra. A közelmúltban azonban már nemcsak a tömeges bevándorlás miatt volt egyre
több feszültség, hanem azért is, mert a bevándorlók között, különösen a fiatalok körében,
sokan a dzsihadista-iszlámhoz közel állónak bizonyultak. Egyre több európai számára az
Eurábia-projekt a dzsihád paradigma egy szélsőséges megjelenési formájává vált.
Samuel Huntington 1996-ban megjelent „Civilizációk összecsapása” című munkájában már
előre jelezte azt a világméretű konfliktust, amely napjainkban bontakozik ki, s amelynek
nemcsak megfigyelői, de kényszerű résztvevői is vagyunk. Az Eurábia-koncepció előre jelzi:
számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy katonailag gyöngébb népek menekültjei úgy
hatolhatnak be egy erősebb, de már hanyatló civilizációba, hogy azt a saját igényeik szerint át
12
tudják alakítani. Ha ez sikerül nekik, akkor megállapíthatjuk, hogy a világnak ebben a
térségében a Római Birodalom bukása óta ilyen változásra nem került sor.
Az Eurábia-koncepcióban kezdeményező szerepet vállaló francia elit úgy gondolta, hogy
Európa a vezetésükkel sikeresen rivalizálhat természetes szövetségesével (az Egyesült
Államokkal és az angolszász kultúrával) úgy, hogy szövetségre lép természetes ellenségével
(az Arab Világgal és a mohamedán kultúrával). A tervezők számításaikat arra a „prime
divider” (a társadalmat elsődlegesen megosztó) mentalitásra alapozták, amely differenciátlan
magatartást tanúsít a közemberekkel szemben. A fő törésvonal szempontjából mindegy, hogy
egy kétkezi munkás vallásos keresztény, agnosztikus, vagy pedig hithű muzulmán, aki az
iszlám fanatikus követője.
Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?
A második világháborút követően Franciaország többször is kísérletet tett arra, hogy
megnövelje mozgásterét az angolszász befolyással, elsősorban az Egyesült Államok túlzott
befolyásával szemben. De Gaulle, aki az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában
gondolkodott, Nyugat-Európa és az Arab Világ szoros együttműködésére törekedett.
Fenn akarta tartami befolyási-övezetét a korábbi európai, elsősorban a korábbi francia
gyarmatok felett. E stratégia szerint az Arab Világ kőolajtermelő országai ellátják Európát
energiahordozókkal, Európa pedig lehetővé teszi az arab államok számára, hogy szabadon
hozzáférhessenek a Nyugat tudományos és technológiai vívmányaihoz.
Az „Eurábia” elnevezésű folyóirat az 1970-es évek közepén Genfben, Párizsban és
Londonban jelent meg. Kiadója Lucien Bitterlein, a Francia-Arab Szolidaritási Társaság
elnöke volt. A folyóirat cikkei az Euro-Arab álláspontot szorgalmazták minden fontos
kérdésben. Általánosságok helyett konkrét döntéseket ajánlottak aktuális politikai
kérdésekben európai állami vezetőknek és törvényhozóknak.
Charles De Gaulle 1967. november 27-én tartott sajtóértekezletén már úgy fogalmazott, hogy
az Arab Világ vált a francia külpolitika alapjává. Két évvel később, 1969-ben Kairóban, az
arab népek támogatására összehívott második nemzetközi konferencián olyan parlamenti
csoportok létrehozását kezdeményezték, amelyek a különböző országok parlamentjeit az arab
nép és a palesztin ellenállás fórumává tették. 1974 júliusában, Párizsban, létrejött az Euro-
Arab együttműködés parlamenti szövetsége, amely Euro-Arab Dialógus néven működött. Az
első lépés közös külpolitika létrehozása volt. A fő mozgatóerő De Gaulle környezete és az
13
arab politikusok voltak. Ez utóbbiak követelték, hogy minél szélesebb körben férhessenek
hozzá a nyugati tudományos és technológiai vívmányokhoz. Szorgalmazták, hogy Európa
folytasson az Egyesült Államoktól független politikát és Washington támogassa az arab
törekvéseket, ismerje el, hogy Izrael fenyegeti a békét. Szorgalmazták olyan intézkedések
meghozatalát, amelyek megkönnyítik az arab bevándorlást és az iszlám kultúra terjesztését
Európában.
1973-ban az olajválság során az OPEC arab tagjai bejelentették, hogy a folyamatban lévő Jom
Kippur háború miatt – amely Izrael és arab szomszédai, Egyiptom és Szíria között folyt – nem
szállítanak kőolajat az Izraelt támogató nyugati országoknak. Az olajembargó nyomán
nemcsak a kőolaj világpiaci ára emelkedett, de annyi petro-dollár áramlott Szaúd-Arábiába,
hogy lehetővé tette az ottani uralkodóháznak a világszintű iszlám ellenállás beindítását. Az
arab kormányoknak természetesen el kellett adniuk a kőolajat. Népeik jelentősen függtek az
európai gazdasági és műszaki segítségtől. Mindez megerősítette az Euro-Arab Dialógust, az
EAD-t.
A kőolaj-embargó csak ürügy volt annak a politikának az álcázására, amely már jóval
korábban, 1960-ban is a francia külpolitika fontos részét képezte. A cél Európa kulturális
átalakítása volt. Az EAD 1977-ben Velencében és 1983-ban Hamburgban olyan ajánlásokat
fogadott el, amelyeket azóta sikeresen végrehajtottak. Ezek közül legfontosabb az volt, hogy
minden eszközzel elő kell segíteni az arab és más mohamedánok bevándorlását Európában. A
megállapodások szerint az arab országoknak koordinált erőfeszítéseket kell tenniük azért,
hogy széles körben terjedjen Európában az arab nyelv és kultúra oktatása. E célból közös
Euro-Arab kulturális központokat kell létrehozni az európai fővárosokban. Kellőszámú, az
európaiak oktatására specializálódott tanárt kell az európai intézményekbe és egyetemekbe
küldeni. Az európai és az arab specialistáknak pozitív képet kell közvetíteniük az arab-iszlám
civilizációról és az Arab Világ jelen helyzetéről.
Ezeket a megállapodásokat politikai okokból nem foglalták írásos dokumentumokba. Az
európai döntéshozók csak „párbeszédről” tettek említést. Az európai közösséghez tartozó
országok és az Európa Tanács képviselői valamennyi bizottságban és munkacsoportban jelen
voltak az arab országok és az Arab Liga küldötteivel egyetemben. A döntéseket zárt üléseken
hozták és hivatalos jegyzőkönyveket nem készítettek. Megállapíthatjuk, hogy EAD olyan
politikai, gazdasági és kulturális intézmény, amely hatékonyan biztosította az európai és az
arab elitek együttműködését. Az EAD-ot támogatta a MEDEA Intézet (az Euro-Arab
14
Együttműködést Kutató Európai Intézet – European Institute for Research on Mediterranean
and Euro-Arab Cooperation) és az Európai Intézet a Mediterránium Kutatására, valamint az
Euro-Arab Együttműködés nevű szervezet, amely az Európai Bizottság támogatásával jött
létre 1995-ben. Az EAD segítségével szoros együttműködés jött létre az arab és az európai
tömegtájékoztatási intézmények, a televíziók, a rádiók, a kiadóvállalatok, az egyetemi és
tudományos intézmények, kulturális központok, tankönyv kiadók, a diák és ifjúsági
szervezetek és a turisztikai cégek között. Az egyházak és a vallási szervezetek között is szoros
kapcsolatok jöttek létre.
Az Eurábia-stratégia végrehajtásáról elsősorban az Euro-Arab Együttműködés Parlamenti
Szövetsége gondoskodott, amely 1974-ben Párizsban alakult meg. 2015-ben már több mint
600 tagja van és minden nagyobb európai politikai párt képviselői részt vesznek benne. Az
egyes országok nemzeti parlamentjeinek a képviselői mellett jelen vannak az európai
parlament képviselői is. Párizs továbbra is az elsőszámú irányítója ennek a szervezetnek. A
kidolgozott hosszútávú stratégia kitér Európa és az iszlám arab országok együttélésének
minden fontos részletére. A megállapodások nem kerültek hivatalos nemzetközi
szerződésekbe. A szervezet munkáját az egyes európai országok miniszterei felügyelték
szorosan együttműködve arab kollégáikkal, valamint az Európai Bizottság és az Arab Liga
képviselőivel. A cél egy olyan pán-mediterrán politikai struktúra létrehozása volt, amely
lehetővé teszi az emberek és az áruk szabad mozgását.
A kulturális szférában már az 1970-es években megkezdődött a történelem átírása az európai
egyetemeken. Ezt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (Parliamentary Assembly of
the Council of Europe) hagyta jóvá 1991 szeptemberében. A program elnevezése is
sokatmondó: „Az iszlám civilizáció hozzájárulása az európai kultúrához.” Ezt a programot
Jacques Chirac francia elnök 1996 áprilisában Kairóban megerősítette, majd Romano Prodi
az Európai Unió Bizottságának akkori elnöke is támogatásáról biztosította. A 2007-ben
létrejött „Alapítvány a Kultúrákról és Civilizációkról folytatott Párbeszédről” nevű
szervezet azóta mindent ellenőriz, amit az iszlámról Európában mondanak, írnak és tanítanak.
Az 1980-as évek közepétől az Európai Gazdasági Közösség, majd pedig utóda az Európai
Unió politikai és kulturális szervezetei fokozatosan létrehoztak egy képzeletbeli iszlám
civilizációt és történelmet. Az alapvető emberi jogok megsértésének a tényeit (azokban az
országokban, ahol az iszlám jogot, a saríat alkalmazzák) a nőkkel és nem-mohamedánokkal
szemben ignorálták, vagy teljesen mellőzték. Bat Ye’Or véleménye szerint Eurábia kitalálói
15
szerint az Egyesült Államok és Izrael az a két ország, ahonnan veszély fenyegetheti Európát.
Ezért ő úgy vélte, hogy az európai tömegtájékoztatásban ezért indítottak be egy
propagandakampányt e két ország ellen, amelyet az Európa egyes részein már létező
antiszemitizmusra és Amerika-ellenességre építették. Chris Patten, az Európai Unió külügyi
biztosa, a 2001 januárjában fellángolt palesztin ellenállás idején kijelentette, hogy az Európai
Parlamentnek (European Parliament, Strasbourg) megkülönbözetett figyelmet kell fordítania
déli földközi-tengeri szárnyára, azaz az arab országokra. Egyben üdvözölte azt a
megállapodást, amely láthatóbbá teszi a Mediterrán Partnerséget.
Bat Ye’Or úgy fogalmaz, hogy könyve „bemutatja Európa fejlődését a zsidó-keresztény
civilizációtól a felvilágosodás utáni szekularizáció fontos elemeivel egészen a zsidó-
keresztény civilizáció utáni korszakig, amely engedelmesen kiszolgálja a dzsihád ideológiáját
és az iszlám hatalmakat”. Európa formálódó új civilizációját Ye’Or „a dhimittude
civilizációjának” minősítette. A Koránban található „dhimmi” kifejezés azokra leigázott nem-
mohamedán emberekre utal, akik elfogadták az iszlám hatalomnak való jogfosztó és
megalázó alávetést, hogy elkerüljék a szolgasorsot vagy a halált. A mohamedán világ az 1300
éve tartó dzsihád terméke. A valamikor virágzó nem-muszlim többségű civilizációk
működésképtelenné váltak és alárendelt helyzetbe kerültek. A leigázott „dhimmik”
alacsonyrendű lények, akik csöndesen tűrik a megaláztatást és az agressziót. Ez a társadalmi
helyzet lehető teszi a muszlimok számára, hogy büntetlenek maradjanak, amely egyszerre
növeli gyűlöletüket és felsőbbrendűségi érzésüket az iszlám jog védelme alatt.
Az Európai Unió és az Arab Világ integrációja: Eurábia
Eurábia új geopolitikai képződménynek tekinthető. Európa és a Földközi-tenger térségének
az integrációja olyan politikai, gazdasági, vallási, kulturális és információs részelemekből
tevődik össze, amelyet nagyhatalmú kormányzati lobbik kényszerítettek eddig Földrészünkre.
Az európaiak ténylegesen már Eurábia számos vonatkozásában korlátozó koordináta-
rendszerében kénytelenek élni és csak nagyon kevesen vannak tisztában ezzel a helyzettel.
Eurábia politikáját a legmagasabb politikai szinten irányítják és az egész Európai Unióra
kiterjedően koordinálják. Azokat, akik ellenzik ezt a politikát, elhallgattatják és gyakran
állásaikból is elbocsátják. Egy olyan politikailag korrektnek számító ideológiának az
áldozatai, amely már uralja a tudományos és oktatási szférát, a tömegtájékoztatást, és a
politikát.
16
Ye’Or szerint Franciaország és Nyugat-Európa többi része már nem tud ezen a helyzeten
változtatni. Az Eurábia-projektet gondosan megtervezték és következetesen végrehajtották a
bevándorlási politikában, a propagandában, az egyházi szervezetekben, a gazdasági
intézményekben. Nemzedékek nőttek fel ebben a politikai orientációs keretben.
Bernard Lewis, brit-amerikai történész, tekintélyes iszlám- és arab-szakértő, a totalizáló
iszlám felfogás képviselője, több vonatkozásban is más álláspontot képvisel, mint Bat Ye’Or.
Az iszlámot zárt és koherens rendszernek tekinti, amely döntően meghatározza az iszlám
világban történteket. A XX. század végén és a XXI. század elején az esszencialista-
kultúralista iszlám-felfogás vált uralkodóvá.
Bernard Lewis munkásságában az 1990-es évek óta előtérbe került az iszlám világ és a
Nyugat kapcsolatrendszerének a vizsgálata. Ő volt az, aki rámutatott, hogy a történészek
körében általánosan elfogadott konszenzus szerint a Közel-Kelet modern történelme 1798-ban
kezdődött, amikor a francia forradalom megérkezett Egyiptomba egy kis expedíciós erő
formájában, amelyet egy Bonaparte Napóleonnak nevezett fiatal tábornok vezetett. Katonái
nemcsak meghódították, de egy ideig meglepő könnyedséggel uralkodtak Egyiptom felett.
Napóleon kiáltványban dicsérte az iszlámot, hogy megnyerje az egyiptomiak támogatását.
Szövege úgy végződött, hogy „Isten hatalmas és Mohamed az ő prófétája”. Ez azt a
benyomást keltette, mintha deklarálta volna az iszlám hitvallását. A franciákat Nelson brit
admirális hajóhada távozásra kényszerítette. A francia uralom csak három évig tartott, de
jelezte, hogy a nyugat már olyan fölénybe került az iszlám világgal szemben, hogy csak egy
másik nyugati erő tudta azt onnan eltávolítani. Egyiptom ekkor még a török Ottomán
Birodalomhoz tartozott. Ez az esemény riasztotta az iszlám világot, amely a XIX. században
már reformokkal kísérletezett, hogy felszámolja lemaradását.
Európa és az Arab Világ kapcsolatának fontos állomása volt Algéria francia elfoglalása 1830-
ban. A franciák később uralmuk alá hajtották Tunéziát és Marokkót is. Az első világháború
után francia mandátum lett Szíria és Libanon, amelyek korábban a Török Birodalomhoz
tartoztak. A második világháborút követően a francia erők fokozatosan távoztak az arab
országokból. Ennek egyik következményeként Algéria 1962-ben független állammá vált. A
franciák azonban továbbra is úgy vélték, hogy különleges viszony fűzi őket az arabokhoz és a
mohamedán világhoz. Ez lehetővé tenne egy Európa egészét és az Arab Világot is felölelő új
francia külpolitikát.
17
Charles De Gaulle francia elnök úgy gondolta, hogy Franciaország és Európa önálló
geopolitikai tényező lehet a két szuperhatalom - az Egyesült Államok és a Szovjetunió -
között. Már utaltunk rá, hogy De Gaulle az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában
gondolkodott. Egy ilyen Európa már képes lenne döntően befolyásolni a világ sorsának
alakulását. De Gaulle 1966-ban kivonta Franciaországot a NATO közös katonai
parancsnoksága alól, de a NATO-ból nem lépett ki. Az 1967-es hat napos háború idején a
francia elnök elítélte Izraelt a Nyugati-part és a Gázai-övezet elfoglalásáért. Korábban Párizs
erősen Izrael-barát volt. 1956. október 29. és november 7. között Franciaország és Nagy-
Britannia Izraellel közösen lépett fel a Nasszer egyiptomi elnök által államosított Szuezi-
csatorna visszaszerzése érdekében. 1967-től kezdve Párizs egyértelműen arab-barát politikába
kezdett.
Ami Londont illeti, a brit külpolitika a XVI. század óta akadályozott más országokat abban,
hogy domináns szerephez jussanak a kontinentális Európában, mert ez fenyegette Anglia
érdekeit. Ezért megakadályozták Spanyolországot, majd Franciaországot, végül
Németországot abban, hogy hegemóniájukat Európa nagy részére kiterjesszék. Párizs
külpolitikája is viszonylag hosszú ideig nem változott: francia vezető-szerepre törekedett
Európában és a földközi-tengeri térségben, azért, hogy visszaszorítsa az angolszász, később az
angol-amerikai előrenyomulást. A helyzet bonyolultabbá vált a XIX század második felében,
amikor a német egység nyomán létrejött a második Német Birodalom.
2005-ben több francia vezető is kijelentette a nagy nyilvánosság előtt, hogy az Európai Unió
alkotmánya alapjába véve egy megnövekedett Franciaországot jelent majd. Dominique
Perben igazságügyi miniszter ezt így fogalmazta meg: „Végre elértük, hogy létrejöjjön
’Európa francia módra’ (Europe á la francaise), amelyre oly régóta vártunk. Ez az
alkotmányos szerződés megnagyobbított Franciaország. Franciául írt Európa.”
Az európaiak 2015-re már megtapasztalták, hogy ez az Európa sokkal inkább egy
megnagyobbított Németország, amely geopolitikai elhelyezkedésénél, méreteinél, pénzügyi és
gazdasági erejénél fogva – objektíve – az Európai Unió vezetőhatalma. Ennek a
Németországnak azonban csak a NATO-nak alárendelt hadserege van, és területén nukleáris
fegyverekkel rendelkező amerikai-NATO erők állomásoznak. Franciaország atomhatalom,
amelynek nemcsak 58 atomerőműve, de nukleáris fegyverekkel felszerelt hadserege is van.
Ugyanezt lehet elmondani az Egyesült Királyságról is. Németország – az Európai Unió
informális vezetőhatalmaként – ezt a hatalmat a pénzhatalmi világelit uralma alatt álló
18
Washington és a NATO felügyelete alatt töltheti csak be. Döntéseiről számot kell adnia a
pénzhatalmi világelit államok feletti irányító testületeinek.
Ez nem változtat azon, hogy az európai integráció létrejöttében Franciaországnak
meghatározó szerepe volt. Tény az is, hogy a francia politikai elit soha nem mondott le arról,
hogy vezetőszerepét lehetőleg egész Európa felett fenntartsa. Ez a törekvése az iraki háború
kapcsán is egyértelműen megnyilvánult. 2003-ban, azt követően, hogy Lengyelország,
Magyarország és a Cseh Köztársaság támogatta az Egyesült Államok álláspontját, az akkori
francia elnök, Jacques Chirac kijelentette:
„Ezek az országok nem megfelelően viselkedtek és elég meggondolatlanul vállalták a
veszélyt, amikor túl gyorsan felsorakoztak az amerikai pozíció mögé.”
Richard North és Christopher Booker közösen írt és 2005-ben megjelent könyvükben (The
Great Deception: Can the European Union Survive) megírják, hogy Jean Monnet, az
európai integráció egyik kezdeményezője és végrehajtója, már az 1920-as évektől kezdve egy
Európai Egyesült Államokról álmodozott. Monnet olyan integrált Európát akart, amely
rendelkezik egy állam szervezeti felépítésével és hatáskörével.
A szerzők azt is bebizonyították, hogy az Európai Unió nem a második világháború után
kialakult helyzet következménye. Az Európai Unió létrehozói gondosan vigyáztak arra, hogy
országaik polgárai csak az integrációs folyamat jó tulajdonságairól legyenek tájékoztatva.
Óvatosan és fokozatosan hajtották végre egy államok feletti birodalmi struktúra létrehozását,
hogy soha ne jöjjön létre elegendően erős ellenállás vele szemben, amely a birodalomépítést
leállíthatta volna.
North és Booker az Európai Unió létrehozását egyenesen „lassú államcsínynek” minősíti,
amely egyben a történelem leglátványosabb államcsínye is. Az Unió létrehozását úgy
tervezték, hogy fokozatosan kiszorítják a demokratikus struktúrákat és folyamatokat. A
nemzetállamokat megillető szuverén jogköröket úgy adják át fokozatosan a brüsszeli
bürokráciának, hogy nyilvánosan soha nem beszélnek róla és az 500 millió európait kész
helyzet elé állítsák.
Franciaország bizonyos fokig most már azoknak az erőknek vált a túszává, amelyeket saját
maga hozott mozgásba. 2005-ben mohamedán bevándorlók dzsihadista lázadásokat
robbantottak ki Franciaországban. Ezek egyértelművé tették, hogy Eurábia ma már nem
egyszerűen egy nagyszabású külpolitikai elképzelés, hanem nagyonis gyakorlati belpolitika.
19
Nem lehet kizárni azt sem, hogy Franciaország lángba borul, ha továbbra is kitart az Eurábia
létrehozását célzó stratégiája mellett. Az iszlám lakosság robbanásszerűen növekszik. 2015-
ben három megszületett csecsemőből kettő mohamedán. Több száz muszlim gettóban
ténylegesen nem a francia jogszabályok, hanem a saría törvényei vannak érvényben. Az
optimisták abban reménykednek, hogy Franciaország súlyosabb konfliktusok nélkül is
átalakulhat iszlám országgá. Mások viszont tartanak az erőszakos polgárháborútól. Ha
Franciaország ténylegesen iszlám többségű országgá válik, akkor ki fog rendelkezni
erőforrásaival? Ennél is kényesebb kérdés, hogy kinek a kezében lesznek nukleáris fegyverei?
Az Európai Bizottság erőteljesen támogatta a MEDEA-t, amely az Euro-Arab Dialógus egyik
kulcsszereplője. A MEDEA saját honlapján erről így ír:
„Az Euro-Arab Dialógus, mint az Európai Közösség és az Arab Államok Ligájának a
közös fóruma, francia kezdeményezésre, az Európa Tanács 1973-ban, Koppenhágában
tartott Parlamenti Közgyűlésén, röviddel az ’Októberi Háborút’ és az olajembargót
követően jött létre. Az európaiak úgy látták, hogy ez a gazdasági ügyek
megvitatásának a fóruma, arabok részéről viszont ezt a politikai kérdések egyeztetése
fórumának tekintették.
A MEDEA Intézet információs forrás és hivatkozási pont azok számára, akik
elkötelezettek az Euro-Mediterrán párbeszéd folytatása mellett. Az Intézet találkozók
és eszmecserék útján elősegíti a politikai, gazdasági, valamint diplomáciai szereplők,
szakértők, újságírók, akadémikusok és más személyek cseréjét.”
Eurábia működésének túlnyomó része rejtve van a közvélemény számára, időnként azonban
szembesülhetünk vele, ha tudjuk, hogy mit keressünk. A MEDEA honlapjának az
archívumaiban, továbbá más forrásokban és dokumentumokban megtalálhatjuk a keresett
információkat. Számos dokumentum nyomtatott formában is megtalálható, mind francia,
mind angol nyelven. Aki gondosan utánanéz a tényeknek, az megerősítheti, hogy az
Eurábiáról eddig ismertté vált információk hitelesek. Ezek közül az egyik legfontosabb cél
segíteni az arab partnereket az Európai Unióval folytatott szabad kereskedelem
létrehozásában.
Az Eurábia-stratégia hangsúlyozottan törekszik az intolerancia, a rasszizmus és a xenofóbia
leküzdésére a kultúrák és a civilizációk közti párbeszéd révén. Az EU törekszik a különböző
jogrendszerek összehangolására, hogy elősegítse a polgárjogi problémák rendezését az
20
örökségi és a családi jog terén, beleértve a házasságok felbomlását. Ez arra utal, hogy az
Európai Unió tagállamai nagyvonalúak lesznek, amikor hozzáigazítják a szekularizált
jogrendszert a családi viszonyokban a mohamedán bevándorlók saría jogon alapuló
igényeihez.
2003 decemberében az Európai Unió Tanácsának főtitkára Javier Solana, az EU
Bizottságának elnöke Romano Prodi, és Chris Patten, az EU Bizottság tagja aláírták „Az
Európai Unió és az Arab Világ partneri kapcsolatának az erősítése” elnevezésű tervet. Ez
magába foglalja szabadkereskedelmi övezet létrehozását, de kilátásba helyezi a kulturális,
vallási, civilizációs és média kapcsolatok erősítését, felhasználva a már meglévő
intézményeket, valamint a felállítandó Euró-Mediterrán Alapítványt a Kultúrák és
Civilizációk Közti Párbeszéd folytatására.
A brüsszeli irányítók szerint az arab bevándorlók lényegesen hozzájárultak Európa
fejlődéséhez. Hangsúlyozták: az EU szilárdan meg van arról győződve, hogy küzdeni kell a
rasszizmus és a diszkrimináció minden formája ellen. Teljes mértékben tiszteletben kell
tartani az Európába bevándorlók jogait. Ennek a végrehajtását tovább kell javítani és együtt
kell működni a meglévő megállapodások keretén belül az arab partnerek igényeinek a
fokozott figyelembe vételével.
Romano Prodi külön is hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködésre kell törekedni az arab
országokkal. Kiemelte a szabadkereskedelmi zónák létrehozását az Arab Világgal, amelybe az
is beletartozik, hogy az arab országok is élhetnek az Európai Unió belső piacán érvényesülő
négy szabadsággal: a tőke, az áruk és szolgáltatások, a munkaerő és az információ szabad
áramlásával.
Ily módon lehet belső piacot létrehozni azzal az Arab Világgal, ahol kiemelkedően gyors a
népességnövekedés. Az európai tömegtájékoztatás azonban ezekről nem ad tájékoztatást,
holott ezeknek olyan nagy horderejű a következménye, hogy véget vethet annak az
Európának, amelyet ma ismerünk.
2006 júniusában Romano Prodi, mint olasz miniszterelnök már azt hangoztatta, hogy eljött az
idő déli irányba fordulni és új lendületet adni a földközi-tengeri együttműködésnek. Úgy
vélte, hogy már nem elégséges, hogy 2010-ig létrehozzanak egy szabadkereskedelmi övezetet.
Bat Ye’Or meg is jegyezte könyvében Prodi-ról, hogy különösen szenvedélyes híve
Eurábiának, aki olyan magatartást tanúsít, amit arab részről a többi európai vezetőtől is
21
elvárnak. Prodi természetesen nem tért ki arra, hogy más európaiaknak mi a véleményük
arról, hogy tovább könnyítsék a migránsok beáramlását az arab országokból és
Törökországból. Prodi azt sem részletezte, hogy milyen következményekkel járna egy Euro-
Földközi-tengeri Szabadkereskedelmi Övezet
Az Euro-Mediterrán Együttműködéshez tartozó országok külügyminiszterei 2004 májusában
tartott dublini tanácskozásukon kinyilvánították:
„Folyamatban van a Mauritániától Iránig, a Földközi-tengertől a Közel-Keletig terjedő
térségre vonatkozó nézetek egyeztetése. Az Európai Unió javasolta a Földközi-tengeri
partnereknek, hogy vegyenek részt az Európai Szomszédsági Politikában. Az Európai
Unió intenzívebb politikai párbeszédet és az EU programjaihoz és politikájához való
nagyobb hozzáférést tud ajánlani, beleértve a fokozatos bekapcsolódást a négy
szabadságba, különösen az egységes piacba, valamint megerősíteni az együttműködést
a belügyek és a jogszolgáltatás terén.”
A nyilatkozat arra nem tér ki, hogy mit jelent az, ha az európai országok együttműködnek
Egyiptommal, Szíriával vagy Algériával a belügyek és az igazságszolgáltatás terén.
Az 1995-ös barcellonai deklaráció javasolta a parlamenti képviselők közti kapcsolatok
elmélyítését és felkérte az Európai Parlamentet más parlamentekkel együtt, hogy
kezdeményezze az Euro-Földközi-tengeri parlamenti párbeszédet. 2004 márciusában ez
alakult át az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűléssé, az EMPA-vá. Chris Patten EU-biztos
megismételte, hogy az Európai Unió Bizottsága kész teljes mértékben együttműködni a
Közgyűléssel és biztosítja számára, hogy bármely olyan kérdésben véleményt nyilvánítson,
amely érinti az Euro-Arab Párbeszédet. Ez a közgyűlés az EU-hoz tartozó országok 120
képviselőjéből áll és valamennyien az egyes tagországok parlamentjeinek, illetve az Európa
Parlamentnek a tagjai. Hozzájuk csatlakozik a Földközi-tengeri partnerországok
parlamentjeiből is hasonló számú képviselő.
Az Európai tömegtájékoztatás kevés tájékoztatást adott 2015-ig ezekről az intézményekről.
Ugyanakkor működésük befolyásolja a földrész jövőjének alakulását. A földközi-tengeri
partnerországok között több demokratikusnak nem nevezhető ország is van. Ezeknek a
képviselői konzultációs joggal részt vehetnek az Európai Unió belső ügyeinek az
alakításában. A 2006 februárjában kiadott algíri deklaráció, amely a Közös Vízió a Jövőről
(Shared Vision of the Future) címet viselte, kinyilvánította:
22
„Fontos egy olyan Euro-Mediterrán entitásnak a létrehozása, amely egyetemes
értékeken alapul. Döntőfontosságú helyesen hangsúlyozni a közös kulturális örökséget
még akkor is, ha az már marginalizálódott, vagy elfelejtődött. Elfogadtak egy közös
akciótervet, amely számos javaslatot tesz arra, hogy miként kell ezt az Euro-
Mediterrán entitást felépíteni.”
Az egyik ilyen ajánlás, hogy hozzá kell igazítani a már meglévő szervezeteket és a
tömegtájékoztatás témáit az Észak-Dél Párbeszéd céljaihoz és fel kell állítani egy Euro-
Mediterrán Újságíró Központot. A mediterrán partnerekkel létre kell hozni egy közösen
irányított hálózatot az iskolai és nevelési rendszer harmonizálására.
Az algíri deklaráció ajánlja a know-how-k cseréjének a megkönnyítését az európai és a
földközi-tengeri partnerországok között, valamint az egyének mozgásának a bátorítását.
Különösen a diákok, értelmiségiek, művészek, üzletemberek mobilitását kell támogatni. Létre
kell hozni a mediterrán integráció ügyeivel foglalkozó minisztériumokat, mind Európa, mind
az Arab Világ országaiban. A tanárok és a diákok szorosabb kapcsolata érdekében mind
Északon, mind Délen Euro- Mediterrán ifjúsági klubokat célszerű létrehozni.
Az algíri nyilatkozat végül egy olyan civil megfigyelő szervezet felállítását is kezdeményezi,
amely felvenné a harcot a rasszista kijelentésekkel és a különböző vallások, nemzetiségek és
etnikai csoportok elleni gyűlöletet terjesztőkkel.
Ezek a megállapodások, ajánlások szinte teljesen átírták az európai történelemkönyveket,
amelyek így egyre inkább iszlám-barát tartalmúvá váltak. Az iszlámofóbia rasszizmusnak
minősítve fokozatosan semlegesítették. A 2004 júniusában, Isztambulban tartott iszlám
konferencián Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára, arról számolt be, hogy az
európai sokféleségnek már szerves része az iszlám alkotóelem. Hitet tett amellett, hogy az
Európa Tanács mindent megtesz az iszlámofóbia, az antiszemitizmus és a türelmetlenség más
formáinak a leküzdéséért.
Az Európa Tanács részt vett annak a kairói konferenciának a megszervezésében is, amelyet
2004 decemberében tartottak az arab-iszlám kultúra bemutatásáról az európai iskolák
történelemkönyveiben. A konferenciát az Euro-Arab Párbeszéd keretében „Learning to live
together” (Megtanulni együtt élni). A tanácskozás résztvevői azt vették közelebbről
szemügyre, hogy milyen negatív előítéletek fordulnak elő a meglévő történelemkönyvekben
az arab-iszlám kultúrával kapcsolatosan és miként lehetne ezeket meghaladni.
23
Az Európai Parlamentben a német kereszténydemokrata Hans-Gert Pöttering kijelentette: az
Európai Unió és az iszlám vezetőinek az együttes felügyelete alatt a tankönyveket
szakértőkkel felül kell vizsgáltatni, mert elő kell segíteniük az európai értékek érvényesülését
a vallási előítéletek terjesztése nélkül. Azt is megerősítette, hogy az Európai Unió együtt tud
működni az Iszlám Konferencia Szervezet 56 tagállamával, hogy létrehozzanak egy
tankönyv-felülvizsgáló bizottságot.
2005 júniusában a marokkói Rabatban rendezték meg a „A kultúrák és a civilizációk közötti
párbeszéd elősegítése” elnevezésű konferenciát, amelyet az UNESCO az Iszlám Nevelési
Tudományos és Kulturális Szervezet (ISESCO), az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC), az
Arab Liga Nevelési, Kulturális és Tudományos Szervezete (ALECSO), a Dán Kulturális és
Fejlesztési Központ (DCCD), valamint az egyiptomi Alexandriában működő Anna Lindh
Euro-Mediterrán Alapítvány a Kultúrák Közötti Párbeszéd elősegítésére közösen szervezett
meg.
Erre a konferenciára hónapokkal azelőtt került sor, hogy az iszlámvilágban óriási
felháborodást váltott ki dán karikatúristáknak Mohamed prófétáról készített gúnyrajzai. Ez a
minden mértéket túllépő reagálás már részét képezte az arab-iszlám kultúra erőteljes
támogatásának Európában. A DCCD (Dán Kulturális Központ) vezetője kijelentette, hogy új
akciókat indítanak be a tömegtájékoztatásban, a kultúrában és a nevelés területén:
„Az újságírók új nemzedékének a kiképzésében konkrét programokat indítunk be az
’interkulturális kompetenciák’ kifejlesztésére. Csereprogramokat és kapcsolatokat
létesítünk az újságírók, a szerkesztők, a tömegtájékoztatási intézmények között,
amelyek elősegítik az interkulturális együttműködést. Kezdeményezzük a tanterv és a
meglévő tankönyvek átdolgozásával új képzési program bevezetését.”
Közvetlenül nem mondja ki, de egyértelműen kiderül, hogy a tankönyvekből eltávolítandó
negatív előítéletek alatt az Európa ellen 1300 éven át folytatott iszlám dzsihád szentháború
tényeinek az eltávolítása értendő. Ezeket az ajánlásokat fel is vették a Rabatban elfogadott
megállapodásba.
Serge Trifkovics szerb-amerikai külpolitikai szakértő, aki 2008-ig a Rockford Institute
Nemzetközi Ügyek Központjának az igazgatója, majd pedig több szerb elnök tanácsadója
volt, írja „Europe’s Fellow Travelers” (Európa társutasai) című tanulmányában14:
14 http://archive.frontpagemag.com/readArticle.aspx?ARTID=3030
24
„Európa jelenlegi technológiai, kulturális és pénzügyi ereje csak látszat, amely elrejti a
mélyben meghúzódó erkölcsi és demográfiai gyöngeségét. A betegség tünetei
megnyilvánulnak a példa nélküli demográfiai hanyatlásban és a szülőföldhöz tartozás,
valamint a történelmi tudat elvesztésében, amely kéz a kézben halad az Európai Unió
kiterjedésével. A létrejövő transznacionális hiper-állam aktívan beültette a neki
alávetett lakosság tudatába azt a hiedelmet, hogy áldás számára, ha elfogadja, hogy a
többséget a bevándorló idegen muszlimok alkossák.”
Az Európai Unió Parlamenti Közgyűlése 1162-es Ajánlásában 1991. szeptember 19-én
nyomatékosan hangsúlyozta az iszlám civilizáció hozzájárulását az európai kultúrához. Tíz
évvel később az Európai Unió Bizottsága felhívta a figyelmet arra, hogy az iszlám pozitív
módon járult hozzá az európai társadalmak fejlődéséhez és annak integráns részét képezi. Az
EU Bizottsága síkraszállt a muszlimok elleni türelmetlenség és hátrányos megkülönböztetés
ellen. Sajnálatát fejezte ki, hogy az iszlámot időnként pontatlanul, fenyegetésként ábrázolják.
A Rasszizmus- és a Türelmetlenség-elleni Európai Bizottság (European Commission
against Racism and Intolerance, ECRI) felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy
fogadjanak el olyan jogszabályokat és hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek hatékonyan
megakadályozzák tudományos viták lefolytatását az iszlámról és bevezetnek pozitív
diszkriminációt, mohamedán-barát támogató akciókat.
Trifkovics az ECRI muszlimokkal szembeni pozitív diszkriminációját cinikusan defetistának
minősítette, amely - kivéve az EU saját korrupt vezetőrétegét, az eurokratákat - mindenki
számára elfogadhatatlan, és ami hátrányos a dzsihád társutasai számára is. Az eurokraták
bűnrészesek a defetizmus terjedésének az elősegítésében. Az Eurábia stratégia elkötelezettjei
integrálni akarják az Európai Uniót a Földközi-tenger medencéjének az államaival. Egy az
Arab Világot is felölelő szuperintegrációt akarnak minél előbb létrehozni. Ez a törekvés
hasonló azokhoz a stratégiai célokhoz, amelyért az iszlám szervezetek is harcolnak.
A Muszlim Testvériség - amelyet az elmúlt évszázad legfontosabb iszlamista mozgalmának
tekintenek, és amelyet Hasszán al-Banna alapított 1928-ban - már így indította útjára
mozgalmát:
„Azt akarjuk, hogy ismét az iszlám zászlaja lobogjon azokon a területeken, amelyek
elég szerencsések voltak, hogy egy darabig iszlám uralom alatt éltek, és hallhatták,
amikor a müezzin Isten imádására szólította fel őket. Ezt követően az iszlám fénye
25
kialudt és visszatértek a hitetlenek. Vissza kell térni ismét az iszlám ölelő karjába
Andalúziának, Szicíliának, a Balkánnak, Dél-Olaszországnak és a Görög-szigeteknek,
amelyek korábban mind iszlám gyarmatok voltak. A Földközi-tengernek és a Vörös-
tengernek ismét iszlám beltengerré kell válnia, ahogyan az korábban volt.”
A Muszlim Testvériség terve a világ meghódítására
Két hónapra a 2001. szeptember 11-i tragikus események után a svájci hatóságok házkutatást
tartottak Campione-ban és egy rendkívül fontos dokumentum került a kezükbe. Ettől kezdve
terrorelhárító körökben ezt a világstratégiai dokumentumot „A Projekt” néven emlegetik.
Tartalmát azonban csak a titkosszolgálatok tagjai ismerhetik, akiknek van hozzáférésük a
szigorúan titkos információkhoz. Sylvain Besson svájci újságíró 2005 októberében publikálta
„A világ meghódítása: iszlamista titkos projekt” című könyvét. Ekkor ismerhette meg a
nagyszabású iszlám stratégia részleteit a széles nyilvánosság.
Azóta több nyugati politikus is a projektet olyan totalitárius ideológiának nevezte, amely
végső soron a legnagyobb veszélyt jelentheti az európai társadalmak számára. A svájci
titkosszolgálat 2001. november 7-én a luganói Al-Taqwa Bank igazgatója, Youssef Nada-
nak a Campione-ban lévő luxus villájában azért tartott házkutatást, mert több mint 50 éven át
már aktívan támogatta a Muszlim Testvériséget (Muzlim Brotherhood), amelynek az egyik
legfontosabb vezetője volt. A Muszlim Testvériség a világ egyik legrégebbi és legfontosabb
iszlamista mozgalma. Hasan al-Banna alapította 1928-ban és hitvallása, harci jelszava így
hangzik: „Allah a célunk! A próféta a vezérünk! A Korán a törvényünk! A dzsihád az utunk!
Meghalni Allahért a leghőbb vágyunk!”
A svájci nyomozóhatóságok a washingtoni Fehér Ház kérésére csaptak le a terroristák
finanszírozóira közvetlenül 9/11 után. Az amerikai és a svájci nyomozók azt akarták
kideríteni, hogy Al-Taqwa részt vett-e pénzmosásban és iszlám terrorista csoportok
finanszírozásában, beleértve az al-Kaidát, a Hamaszt (a Muszlim Testvériség palesztin
társszervezetét), az algériai GIA-t (Groupe Islamique Armé – Fegveres Iszlám Csoport) és
a tunéziai Ennahdah-ot (Újjászületés Mozgalom), amely egy mérsékelt iszlám pártnak
tekinthető.
A Nada villájában lefoglalt iratok között volt egy arab nyelven írott 14 oldalas terv. A rajta
lévő dátum 1982. december 1. és 12 pontban foglalja össze, hogy miként kell létrehozni egy
az egész világot irányító világkormányt. Ez a terv kapta „A Projekt” elnevezést. Nada azt
26
közölte a svájci hatóságokkal, hogy az aláírás nélküli dokumentumot olyan iszlám kutatók
készítették, akik a Muszlim Testvériséghez tartoznak. A Projektet az különböztette meg a
szokásos „Halál Amerikára!”, „Halál Izraelre!”, valamint a „Létre kell hozni a globális
Kalifátust!” jelszót hangoztató más írásoktól, hogy ez egy rugalmas, sokszorosan tagolt,
hosszú távú stratégiát tartalmaz a Nyugat kulturális inváziójára. Különböző taktikák
alkalmazását szorgalmazza, amelyek a tömeges bevándorlástól, a behatoláson, a
megfigyelésen, a propagandán, a tiltakozáson, a megtévesztésen, a politikailag legitim
eszközök használatától át egészen a terrorista akciókig terjed.
A Projekt két évtizeden át a Muszlim Testvériség mestertervének számított. Ha áttekintjük az
elmúlt két évtized történéseit, beleértve a különböző országokban működő iszlám
szervezeteket is, akkor megállapíthatjuk, hogy a terv lényegében sikeresnek bizonyult. Az al-
Kaidához hasonlóan „A Projekt” mellőzi, hogy egyedül a terrorizmusra helyezze a hangsúlyt.
Ha előnyösebbnek ítéli a migrációt, a kulturális behatolást a Nyugat feletti iszlám uralom
létrehozására, akkor ezeket a módszereket és taktikákat veszi igénybe.
Figyelemre méltó, hogy „A Projekt” milyen technikákat és taktikákat ajánl. Felsorolunk
néhányat:
Kapcsolat kiépítése és az akciók koordinálása a hasonló gondolkodású iszlám
szervezetek között.
El kell kerülni a nyílt kapcsolatot az ismert terroristákkal és terrorista
szervezetekkel, így fenntartva a mérsékeltség látszatát.
Be kell hatolni és át kell venni a már létező muszlim szervezetek vezetését és úgy
kell befolyásolni őket, hogy a Muszlim Testvériség céljait kövessék.
Széles körben kell használni a megtévesztést, a valódi célok leplezésére, egészen
addig, amíg az nem kerül nyílt konfliktusba saría joggal.
El kell kerülni a helyi, az országos és a globális konfliktusokat a Nyugattal, mert
ez árthat az iszlám hatalom kiterjesztése hosszú távú programjának és ellenállást
válthat ki a mohamedánokkal szemben.
Létre kell hozni pénzügyi hálózatokat a Nyugat átalakításának a finanszírozására,
beleértve a főállású munkatársak alkalmazását is.
Kutatótevékenységet kell folytatni adatok összegyűjtésére tárolására.
27
Megfigyelőrendszert kell létrehozni a nyugati tömegtájékoztatás nyomon-
követésére és figyelmeztetni kell a mohamedánokat az ellenük tervezett
nemzetközi összeesküvésekre.
Létre kell hozni iszlamista értelmiségi közösségeket, beleértve gondolati
műhelyek, pártfogó- és támogatócsoportok megszervezését, tudományos művek
publikálását, az iszlamista pozíció legitimizálására és az iszlám mozgalmak
történetének a megírására.
Ki kell dolgozni egy átfogó, száz éves tervet az iszlám ideológia világszintű
elterjesztésére.
A nemzetközi célokat összhangba kell hozni a helyi rugalmassággal.
Ki kell építeni az iszlám szellemiséget követő iskolák, korházak, jótékonysági
szervezetek együttműködését biztosító hálózatokat azért, hogy folyamatos legyen a
kapcsolat a Nyugaton működő mozgalmak között.
A Nyugaton minden szinten segíteni kell, hogy bekerüljenek az ideológiailag
elkötelezett muszlimok a demokratikusan megválasztott intézményekbe, beleértve
a kormányokat, a nem-kormányzati és civil szervezeteket, illetve a
szakszervezeteket.
Végrehajtás céljára iszlám alkotmány-, törvény és politikai programtervezeteket
kell készíteni.
Minden szinten el kell kerülni a konfliktust az iszlám mozgalmakon belül,
létrehozva konfliktusmegoldó eljárásokat.
Szövetségre kell lépni a Nyugat progresszív szervezeteivel, amelyek hasonló
célokat követnek.
Be kell oltani a Nyugaton élő mohamedánokba a dzsihádnak (szent háborúnak)
való elkötelezettséget, amelyet folyamatosan életben kell tartani.
Támogatni kell a dzsihád mozgalmakat a mohamedán világ egészében
prédikációkkal, propagandával, személyi támogatással, finanszírozással, valamint
technikai és működési segítségnyújtással.
Kulcskérdéssé kell tenni világszinten minden mohamedán számára a palesztinok
ügyét.
A globális iszlám uralom tervének kulcskérdése Palesztinának az izraeli uralom
alól történő teljes felszabadítása.
28
Folyamatos kampánnyal életben kell tartani a zsidók elleni gyűlöletet a
muszlimokban és el kell utasítani minden párbeszédet a velük való kibékülésről és
együttélésről.
Létre kell hozni Palesztinában dzsihád terrorista sejteket.
A Palesztinában folyó terrorista tevékenységet össze kell kapcsolni a globálisan
folyó terrorista mozgalommal.
Megfelelő nagyságú pénzügyi alapokat kell létrehoznia világszerte folyó dzsihád
folyamatos fenntartására.
Ez a néhány ajánlás is már elegendő ahhoz, hogy fogalmat alkossunk ennek a Projektnek a
jelentőségéről. Már említettük, hogy szerzői 1982-ben fogalmazták, amikor a közel-keleti
térségben még csak kibontakozóban volt a terrorista tevékenység. „A Projekt” kellően
előrelátta az azóta bekövetkezett iszlamista akcióknak a többségét. Legyen szó mérsékelt
iszlám szervezetekről, vagy kifejezetten terrorista csoportokról.
Az angol nyelvterületen Sylvain Besson könyvét teljesen elhallgatták. Csupán Olivier Guitta
tesz említést róla a Weekly Standard 2006. február 20-i számában megjelent „The Cartoon
Jihad” című írásában. Részletesebben egy Londonban élő kutató és újságíró (Scott Burgess)
írt „A Projektről”, amit honlapján (The Daily Ablution) tett közzé.
Juan Zarate a „Center for Strategis and International Studies” (Stratégiai és Nemzetközi
Tanulmányok Központja) vezető kutatója, aki korábban George W. Bush elnöksége idején a
nemzetbiztonsági főtanácsadó egyik helyettese volt, „A Projektet” az iszlám testvériség
mestertervének minősítette, amely elsősorban nem filozófiai és ideológiai tartalma miatt
veszélyes, hanem azért, mert védelmébe veszi az erőszak alkalmazását a kívülálló polgári
személyek ellen is.
Egy másik tekintélyes iszlámkutató, Reuvan Paz (1950-2015), a Haifai Egyetem tanára, a
Muszlim Testvériség nemzetközi szervezete alapokmányának minősítette „A Projektet”,
amelyet 1982. július 29-én fogadtak el hivatalosan. Egy nagyszabású tervet tartalmaz, amelyet
szíriai, egyiptomi, arab értelmiségiek megújítottak az 1960-as években, amikor megindult a
tömeges bevándorlás Európába. „A Projekt” modernizálását az tette szükségessé, hogy 1982-
ben a Muszlim Testvériség gyors növekedésnek indult világszerte. 1952-ben a szervezet
döntőszerepet játszott a szabad katonatisztek mozgalmában, amelyet Gamal Abdul Nasser
vezetett. Ez a mozgalom volt, amely megdöntötte Faruq király uralmát. Az új rendszer
29
vezetője – Nasser - azonban megtagadta a Muszlim Testvériség utasításainak a követését, és
nem vállalta fel egy iszlám állam létrehozását.
Amikor 1982-ben a Muszlim Testvériség gyors terjedésnek indult a Közel-Keleten,
Európában és Amerikában is, szülőhelyén, Egyiptomban, a 2005-ös választásokon elnyerte a
parlamenti helyek 20%-kát és ezzel a legnagyobb ellenzéki párttá vált. Palesztinában a
Hamasz tekinthető a Muszlim Testvériséghez tartozó szervezetnek. Szíriában az Asszad-
rezsim legerősebb ellenzékének számított. A Muszlim Testvériségnek azonban erős szervezeti
vannak Jordániában, Szudánban és Irakban is. Az Egyesült Államokban elsősorban a
Muszlim-Amerikai Társaság (Muslim American Society, MAS) képviselte. A szervezet
kezdettől fogva támogatta a terrorizmust, mint a globális iszlám uralom megteremtésének az
eszközét.
Mint a mohamedán világ legnagyobb és legsikeresebb radikális mozgalmaként elnyerte
számos vezető iszlamista értelmiségi támogatását is. Közéjük tartozott Joussef al-
Quaradhawi, akinek saját heti programja volt a nagy befolyású Al-Jazeera arab
médiahálózat által sugárzott műsorokban. Quaradhawi támogatta az öngyilkos
bombamerényleteket Izraelben és a többi Nyugat-ellenes terroristacselekményeket.
Quaradhawi 1990-ben publikálta „Az iszlám mozgalom elsődleges céljai a következő
időszakban” című programját. Igen nagy a hasonlóság „A Projekt” és Quaradawi ajánlásai
között. Tény az is, hogy Quaradhawi volt a lugani Al-Taqua Bank negyedik legnagyobb
részvénytulajdonosa. Ennek a Banknak az elnökénél, Youssef Nada-nál találták meg „A
Projekt” egyik példányát.
Ez a 12 pontból álló dokumentum röviden összefoglalva a következő hosszútávú stratégiát
tűzte ki: Az iszlám akciók céljai elérése érdekében használni kell am megtévesztés minden
formáját. Másodszor: Ki kell építeni az iskolák, korházak és jótékonysági szervezetek széles
hálózatát. Harmadszor: El kell helyezni ideológiailag elkötelezett muszlimokat a Nyugat
minden fontos állami és magánintézményében. Negyedszer: A Nyugat létező intézményeit az
iszlám szolgálatába kell állítani és végül ötödször, szövetségre kell lépni a nyugat hasonló
célokat követő progresszív szervezetével.
Az a megdöbbentő, hogy 2015-ig mennyire hatékonyan tudták ezt a tervet a gyakorlatba
átültetni. A tekintélyes szunnita vallási vezető, Youssef al-Quaradhawi, már két évtizeddel
30
ezelőtt megjósolta, hogy az iszlám visszatér győztesként Európába, amelynek napjainkban
vagyunk a szemtanúi.
A Muszlim Testvériség egy másik vezetője, Mohammad Mahdi Akef, felszólította a
mozgalom minden tagját, hogy vegyen részt a Nyugat, elsősorban a Sátánnak nevezett
Egyesült Államok legyőzésében. Meggyőződését fejezte ki, hogy Amerika összeomlik, az
iszlám pedig meghódítja és legyőzi mind Európát, mind Amerikát.
1960 óta a Muszlim Testvériség tagjai és szimpatizánsai egyre nagyobb létszámban
vándoroltak be Európába és hoztak létre fokozatosan jól működő hálózatokat a mecsetek, a
jótékonysági intézmények és az iszlám szervezetek között. Először a németországi iszlám
társadalom bázisának a kialakítása és megszilárdítása volt a feladat. A kitűzött cél azonban
kezdettől fogva az volt, hogy Németország után létrehozzák az egész Európát átfogó iszlám
hálózatokat.
Amikor a Muszlim Testvériség a szaúdi uralkodóház pénzügyi támogatásával megszilárdította
az iszlám közösség befolyását Németországba, tevékenységüket többé nem korlátozták a
németországi bázis kiépítésére. A bőséges szaúdi pénz a kitartó szervezetépítés és részben az
európai országok irányítóinak a naivitása következtében a Muszlim Testvériséghez
kapcsolható szervezetek félelmetes befolyáshoz jutottak Európa-szerte. A Franciaországi
iszlám Szervezetek Uniója a kormányszervként működő Iszlám Tanács meghatározó erejévé
vált. Olaszországban az Iszlám Közösségek és Szervezetek Uniója a romai kormány
legfontosabb partnere valamennyi iszlám kérdés megvitatásában. Az Európai Unió integrációs
erőfeszítéseivel párhuzamosan a Muszlim Testvériség is arra törekszik, hogy számos olyan
szervezetet integráljon Európában, amelyek az ő strómanjaiként teljesítenék a rájuk bízott
feladatokat.
Az elmúlt 15 évben az Muszlim Testvériség létrehozott egy sor kvázi pán-európai szervezetet,
mint például az Európai-Iszlám Szervezetek Szövetsége. Ezeknek a szervezeteknek a
képviselői rendszeresen találkoznak, és terveket készítenek különböző programok
beindítására. A Muszlim Testvériség az egész Európát érintő legnagyobb hatást a
Németországi Iszlám Közösség (Islamische Gemeinschaft Deutschland) elnevezésű ifjúsági
szervezet létrehozásával érte el. 1996 júniusában a svéd, a francia és az angol mohamedán
ifjúsági szervezetek képviselői tanácskoztak az Európai Iszlám Szervezetek szövetségével és
a Muszlim Ifjak Világtalálkozójával azért, hogy létrehozzák az iszlám ifjúság európai
31
szervezetét. Három hónappal később 11 ország harmincöt küldötte találkozott Leicester-ben
és formálisan is megalapította az Európai-Mohamedán Ifjúsági és Diák Szervezeteknek a
Fórumát (FEMYSO), amelynek a központja Brüsszelben működik.
A FEMYSO saját publikációja szerint 26 országból 42 nemzeti és nemzetközi szervezetet
tömörít. Már 2003-ban kinyilvánította, hogy ő az Európában élő muszlim ifjúságnak a
tényleges képviselője. Rendszeresen megvitatják, miként lehet a muszlim életformát
fenntartani Európában. Ennek érdekében kapcsolatokat építettek ki az Európai Parlamenttel,
az Európa Tanáccsal, az Egyesült Nemzetek Szövetségével, az Európai Ifjúsági Fórummal,
valamint európai szinten működő civilszervezetekkel.
A Muszlim Testvériség pénzügyileg és szervezetileg is támogatja a FEMYSO-t, hogy az a
mohamedán ifjúság hangja legyen Európában. Ez az ifjúsági szervezet nem tudott volna csak
a Muszlim Testvériség támogatásával akkora befolyáshoz jutni, amit máris elért, ha az
Európában a hatalmat gyakorló elitek jobban odafigyelnek, és jobban megértik, hogy itt
valójában kulturális korszakváltás zajlik le, amelyben az iszlám veszi át az európai keresztény
kultúra felett a hegemóniát.
Egy szíriai származású német egyetemi tanár, Bassam Tibor, aki az iszlám egyik elismert
szakértője Európában, azt állítja, hogy az európaiak, különösen a németek, rettegnek attól,
hogy rasszistának minősítsék őket. A kozmopolita-globalista radikálisok „báránybőrbe bújva”
megtanulták, miként kell mindenkibe belefojtani a szót az idegengyűlölet vádjával. A
Muszlim Testvériséghez tartozó szervezetek minden őket ért bírálatot elutasítanak, hogy
valójában mohamedán ellenes rasszizmusról van szó. Azok ellen az újságírók ellen, akiket
nem sikerült megfélemlíteni, minden alapot nélkülöző jogi eljárásokat kezdeményeznek.
Rendszerint elveszítik ezeket a pereket, de ez így is az alaptalanul megvádolt újságírók
rengeteg idejébe és költségébe kerül.
Az Egyesült Államokban a mohamedán közösség önjelölt képviselői messze radikálisabbak,
mint az a közösség, amelyet képviselnek. Azokban az esetekben, amikor a politikusok
felismerik, hogy nem ezek a szervezetek azok, amelyekkel termékeny párbeszédet lehetne
folytatni, arra már nem fordítanak erőfeszítést, hogy megtalálják azokat a kevésbé látható, de
mérsékeltebb szervezeteket, amelyek azért nem tudnak nagyobb nyilvánossághoz jutni, mert
nincsenek megfelelően finanszírozva. Az európai politikai elit, azzal, hogy érdemben tárgyal
a radikális szervezetekkel, valójában legitimálja a mögöttük álló Muszlim Testvériséget.
32
Minél erősebb a Muszlim Testvériség politikai legitimációja, annál több lehetőséghez jutnak a
megbízásból működő csoportok, hogy tovább radikalizálják a mohamedán közösségeket.
Muszlim Testvériség alapítója, Hassan al-Banna, az iszlámot Egyiptomban és a mohamedán
világban akarta erősíteni, és nem gondolt arra, hogy ez az álma Európában egyszer valósággá
válhat.
Az Európai Uniót vezető bürokrácia és annak irányító szervezete az EU Bizottsága,
lényegében szabadkőműves, kozmopolita, globalista világnézetet követ és ennek megfelelő
euró-atlantinak nevezett értékeket hangoztat. A brüsszeli bürokráciának számos döntése és
elvi állásfoglalása egyenesen nevetséges. Brüsszel hivatalosan egy EU Szövetségi ideológiát
erőltet, amelynek szerves része a téveszmének bizonyult multikulturalizmus.
Idegengyűlölőnek bélyegzik azokat, akik mg akarják tartani az érdemi demokráciát, amelyhez
hozzátartozik természetes közösségek megőrzése, azaz ragaszkodás a család és a nemzetállam
intézményéhez. Azok, akik ellenzik a szervezett és tömeges bevándorlást az arab országokból
és a Harmadik Világból, őket a szabadkőműves ideológiának megfelelően rasszistának
minősítik.
Számos olyan dokumentum született, amely hangsúlyozza a rasszizmus és az iszlámofóbia
elleni küzdelmet. A brüsszeli bürokraták egyik elképzelése egy olyan lexikonnak az
elkészítése, amely elkerül minden támadó és kulturálisan érzéketlen kifejezést. Ez a lexikon
előírná az EU bürokratáinak és az egyes államok politikusainak, hogy mi az, amit
mondhatnak és mi az, amitől tartózkodniuk kell. Így például nem célszerű iszlám
terrorizmusról beszélni, mert az sértő. Csak arról lehet beszélni, hogy vannak terroristák, akik
megtévesztő módon az iszlámra hivatkoznak.
2006-ban az EU emberi jogokban illetékes biztosa (Alvaro Gil-Robles) megbírálta azt a
tervet, amely szerint a keresztény hit és kultúra tanítását felfrissítenék és modernizálnák a
dániai iskolák oktatásában. Az EU biztos szerint ez sérti az európai értékeket. A vallás, mint
iskolai tantárgy, olyan általános tananyag lehet, amely elősegíti a diákok számára, hogy
megismerkedhessenek a három egyistenhívő vallással. Ez a három monoteisztikus vallás a
kereszténység, a júdaizmus és az iszlám. Annak több változata is lehetséges, hogy az
iskolákban mit és miként tanítsanak a vallásokról:
33