elizabeth chandler - angyalok és emberek (3.)

7/28/2019 Elizabeth Chandler - Angyalok és emberek (3.)

http://slidepdf.com/reader/full/elizabeth-chandler-angyalok-es-emberek-3 1/113



Elizabeth ChandlerAngyali szerelem

Angyalok

és emberek



A fordítás alapjául szolgáló kiadvány a Simon Pulse, a Simon&Schuster Children'sPublishing Division gondozásában jelent meg 2008-ban.

Soulmates copyright © 1995 by Daniel Weiss Associates, Inc.,and Mary Clair Helldorfer.All rights reserved.

Tilos a művet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan,elektronikusan, mechanikusan, fotó- vagy fénymásolási eljárással vagy bármely másmódon sokszorosítani, továbbítani, közvetíteni vagy tárolni a jogadó előzetes írásbeli

engedélye nélkül.

A kötet eredeti címe: Elizabeth Chandler: Kissed by an Angel 3. Soulmates

Fordította: Kálmán Judit Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2011.A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője

Szerkesztette: Róbert ZsófiaA borítót tervezte: Tibographia Stúdió Nyomdai előkészítés: Novak Tamás

Nyomdai kivitelezés: ©GelbertFelelős vezető: Geller Róbert ügyvezető igazgató

www.egmont.hu

http://www.egmont.hu/

http://www.egmont.hu/



1.

Ivy hatalmas csattanással vágta be az iskolapszichológus ajtaját, és emelt fővel, göndör,szőke fürtzuhatagát arcából dacosan hátravetve vonult végig a folyosón. Azöltözőszekrénye felé tartott. Néhány srác az úszócsapatból meredten bámulta. Ivy mindenerejét összeszedve megpróbálta viszonozni a pillantásukat, igyekezett minélmagabiztosabbnak látszani. A nadrágot és a topot, amit az első tanítási nap alkalmából vettfel, Suzanne választotta ki, a legrégebbi barátnője, akinek vérében van a divat. Átfutott afején, hogy kár, hogy Suzanne nem keresett a cuccokhoz illő zacsit is, amit most a fejérehúzhatna. Elhagyta a felsősök hirdetőtábláját. A folyosón lévők sutyorogtak. Egyesek,nagyokat bólogatva, mutogattak rá. Számítania kellett volna minderre!

Mindenki ugyanígy mutogatott volna, akinek Tristan Carruthers bejött. És ugyanígysutyorgott volna mindenki, aki ott lett volna Tristan mellett azon az estén, amikor megölték a fiút. Mindebből magától értetődően következik, hogy bárkire, aki megpróbált

volna végezni magával, mert képtelen túltenni magát Tristan halálán, ugyanígy mutogattak volna, és bárkiről ugyanígy sutyorogtak volna. Le nem vették volna róla a szemüket.Mindenki ugyanazt hajtogatta: az összeomlott lány bevett pár tablettát és a vonat elévetette magát.

Ivy csak arra emlékezett, hogyan tört össze a szíve: ott derengett benne a baleset, arémálmok, amelyekben az őz nekivetette magát a szélvédőnek. Három héttel korábbanrohanta meg először ez a rémálom, amelyből sikoltva tért magához. Abból az éjszakábólcsak annyi maradt meg benne, hogy a mostohatestvére, Gregory vigasztalja. Aztán Tristanfényképét nézve elaludt. Ez volt a kedvenc képe. Tristan a régi sulija dzsekijét viselte, baseballsapkája sildjét a tarkójára fordította. A kép most sem hagyta nyugodni. Már korábban is megesett vele ilyesmi, még azt megelőzően, hogy értesült róla, hogy a

kisöccse milyen furcsa dolgokat mesél arról a bizonyos estéről.Philip egy angyalt emlegetett, aki megmentette a lányt. Mindez nem győzte meg sem acsaládot, sem a rendőrséget arról, hogy nem öngyilkossági kísérletről van szó. Azt semértették, miért tagadja a lány, hogy vett be gyógyszert, ha egyszer a kórházi vérvizsgálatkimutatta a vérében. Miért is vitatta a vonat vezetőjének tanúvallomását, aki a rendőrségenazt állította, hogy képtelen lett volna megállítani a vonatot.

– Hahó!Halk, kicsit remegő hang szakította meg Ivy gondolatait. – Ki akar bátorságpróbát játszani?A srác a lépcső alatti árnyékos szögletben álldogált, onnan kiáltott a lány felé. Gregory

legjobb barátja volt, Eric Ghent. A lány csak ment tovább. – Hahó!!!Amikor a srác látta, hogy Ivy nem reagál, előbújt a sötét zugból. Úgy nézett ki, akár

egy csontváz, aki éppen most kel ki a sírból. Csatakos szőke haja magas homlokára tapadt,szemei halványkék márványdarabkákként ültek csontmedrükben. Ivy már három hete nemtalálkozott Erickel. Feltételezte, hogy Gregory volt az, aki igyekezett a gúnyolódásrahajlamos srácot távol tartani tőle.

Eric volt annyira gyors, hogy elállta az útját. – Miért nem tetted meg? – kérdezte. – Nem bírtad idegileg? Miért nem végeztél

magaddal? – Csalódott vagy? – vágott vissza Ivy. – Gyáva nyúl! – szólt a fiú halk, gúnyos hangon. – Szállj le rólam, Eric! – fogta gyorsabbra a lépéseit Ivy.



– Még nem jött el az ideje! – a srác megragadta a csuklóját, az ujjai szorosanráfonódtak a lány karjára.

– Nem rázhatsz le csak így! Annyi a közös bennünk! – Szó sincs róla! – felelte Ivy, miközben megpróbálta eltaszítani. – Gregory! – szólt a fiú, magasba emelve egy ujj át. – A gyógyszerek! – a második ujj

is a magasba emelkedett. – Ráadásul mindketten a „bátorságpróba” játékmesterei vagyunk – ezzel a harmadik ujj is a magasba emelkedett. – Úgyhogy cimbik lettünk.Ivy egy pillanatra sem állt meg, legszívesebben elrohant volna. Eric ott trappolt

mellette. – Áruld el a te jó cimborádnak, miért akartál végezni magaddal. Mi járt a fejedben,

amikor észrevetted a feléd tartó vonatot? Leizzadtál? Hova igyekeztél tulajdonképpen?Ivyt taszították a kérdések. Elképzelhetetlennek tűnt a számára, hogy tudatosan ugrott

volna a vonat elé. Tristant elveszítette, de azért maradtak még emberek az életében, akik fontosak a számára – Philip, az édesanyja, Suzanne, Beth. És Gregory, aki mindig kiálltmellette, és vigasztalni próbálta Tristan halála után. Ő is rengeteg mindenen mentkeresztül. Az édesanyja egy hónappal Tristan halála előtt lett öngyilkos. Ivy látta mindazta fájdalmat és a haragot, amit az asszony halála váltott ki, és egyszerűen tébolynak tartotta, hogy ő maga valami hasonlót kövessen el.

Márpedig mindenki ezt hangoztatta. Gregory is. – Hányszor mondjam még, Eric, hogy nem emlékszem, mi történt azon az estén? Nem

emlékszem. – Majd eszedbe jut – felelte a srác, és halkan elnevette magát. – Előbb vagy utóbb

eszedbe fog jutni.Ezt követően Eric hátralépett, és megfordult – úgy, ahogy a kutyák szokták, amikor a

felségterületük végéhez érnek. Ivy pedig folytatta az útját az öltözőszekrények felé,miközben igyekezett nem észrevenni a rámeredő kíváncsi tekinteteket. Abbanreménykedett, hogy Suzanne és Beth órája, a felsősök tájékoztató megbeszélése már befejeződött.

Ivynak nem kellett a számokat silabizálnia ahhoz, hogy megtalálja Suzanne Goldsteinúj szekrényét. A szekrényéből csak úgy dőlt ki a kedvenc parfümjének az illata – biztosnyitva hagyta az üveget. Így aztán mind Ivy, mind azok a fiúk, akik szerettek volnaüzenetet hagyni Suzanne-nak, rögtön odataláltak a szekrényéhez. Suzanne mostanábanhárom új sráccal talizgatott, ám Beth és Ivy tudták, mindez csak porhintés, a cél Gregoryféltékennyé tétele.

Beth Van Dyke öltözőszekrénye ebben a tanévben Ivy szekrénye közelében volt. Ivyazonnal észrevette, hogy valaki máris betűzött az ajtajába egy darabka papírt, ami azonbanaligha tűnt egy álompasi rajongólevelének, sokkal inkább imádott limcsi regényei

valamelyikének a lapja szorulhatott be az ajtónyílásba.A saját szekrénye felé haladt: meg akart szabadulni az új tankönyvektől. Letérdelt, beütötte a kódot, kinyitotta a szekrény ajtaját, és nagyot sóhajtott. Az öltözőszekrényajtajának belső felére valaki felragasztotta Tristan képét, ugyanazt a képet, ami az utóbbihárom hétben kísértette. Ivynak egy pillanatra elállt a lélegzete. Hogy került oda az a kép?

Rémülten próbálta felidézni magában mindazt, amit aznap reggel csinált: anévsorolvasást az osztályteremben, aztán az iskolagyűlést, a boltot és végül a beszélgetésta pszichológussal. Kétszer is végiggondolta a történteket, de sehogy sem emlékezett rá,hogy ő ragasztotta volna a képet az ajtó belső oldalára. Talán kezdek bekattanni – töprengett magában.

Lehunyta a szemét, nekidőlt a szekrényajtónak. Megőrültem – gondolta magában.

Tényleg megőrültem.



– Bekattantam, Gregory? – tette fel a kérdést ezelőtt három hete, amikor a kórházbólhazaérve megállt a szobájában. Reszkető kezében Tristan képét tartotta. Gregory óvatosana képért nyúlt, elvette tőle, és odaadta Philipnek, a kilencéves megmentőjének.

– Meglátod, jobban leszel, Ivy! Tuti biztos – mondta Gregory. Leültette maga mellé azágyra, és magához ölelte.

– Ez annyit tesz, hogy jelenleg őrült vagyok.Gregory nem válaszolt azonnal. Már akkor is észre kellett vennie, hogy megváltozott,amikor először bejött a kórházba. Sötét haját, mint mindig, most is tökéletesre formázta.

Kedves arca mégis leginkább egy álarcra emlékeztette a lányt, már akkor is, amikor legelőször találkoztak. Úgy érezte, hogy a világosszürke szemek elrejtik, titkolják gazdájuk gondolatait.

– Nehéz megérteni ezt az egészet, Ivy – vágott bele a mondandójába Gregory nagyóvatosan. – Nem igazán tudom, mit gondolhattál abban a pillanatban.

Gregory Philipre pillantott, aki a keretes fényképet az íróasztalra állította. – Philip története sem lendít sokat a dolgon. Philip válaszul makacs pillantást vetett

Gregoryra. – Most, hogy senki más nincs itt, végre elmondhatnád, mi is történt valójában, Philip! –

kérlelte Gregory.Philip a két üres polcra emelte a tekintetét, oda, ahol valaha Ivy angyalgyűjteménye

állt. A kis szobrocskák most már nála voltak. Ivy nekiajándékozta őket, azzal a feltétellel,hogy soha többé nem hozza szóba az angyaltémát.

– Már elmondtam. – Fuss neki még egyszer! – ismételte Gregory mély és feszült hangon. – Kérlek, Philip! – Ivy az öccse felé nyújtotta a karját. – Ez sokat segítene nekem.A kisfiú nem reagált a levegőbe meredő kézre. Ivy tudta, hogy minden bizonnyal

belefáradt a kihallgatásba – először a rendőrök nyaggatták, aztán a kórházban az orvosok,aztán otthon az anyja meg a mostohaapja, Andrew, Gregory édesapja.

– Aludtam – fordult végül Philip a húga felé. – A rémálmod után Gregory azt mondta,hogy veled marad. Aztán hallottam, hogy valaki szólít. Először nem is tudtam, ki az. Arrakért, ébredjek fel. És azt is mondta, hogy neked van szükséged segítségre.

Philip azt a benyomást keltve, hogy itt a sztori vége, elhallgatott. – És aztán?A kisfiú az üres polcokra pillantott, majd hátrább lépett. – Folytasd! – sürgette Ivy. – Kiabálni fogsz velem! – Nem, nem fogok – felelte Ivy. – És ő sem fog – tette hozzá, figyelmeztető pillantást

vetve Gregoryra. – Csak mondj el mindent, amire emlékszel!

– Hangot hallottál a fejedben – szólalt meg Gregory. – És az a hang azt közölte veled,hogy Ivy segítségre szorul. A hang Tristan hangjára emlékeztetett. – Tristan volt az – ragaszkodott az állításához Philip. – Tristan, angyal alakjában. – Jól van, jól van – szólt Gregory. – Azt is közölte veled a hang, hogy miért vagyok bajban? – kérdezte Ivy. – És azt is, hogy hol vagyok?Philip megrázta a fejét: – Tristan azt mondta, vegyem fel a cipőmet, menjek le a

lépcsőn, és a hátsó ajtón keresztül hagyjam el a házat. Aztán együtt átrohantunk azudvaron, egészen a kőfalig. Tudtam, hogy nem lett volna szabad ezt csinálnom, de Tristanazt mondta, nem lesz gond, hiszen ő is ott van velem.

Ivy érezte, ahogy a mellette álló Gregory teste megfeszül, mégis bátorítóan bólintottPhilip felé.



– Nagyon féltem, miközben másztam lefelé a domb oldalán. Alig tudtam megtartanimagamat. A kövek nagyon csúszósak voltak.

– Ez lehetetlen – szögezte le Gregory csalódott zavartsággal. – Egy gyerek képtelenilyesmire. Én magam sem volnék rá képes.

– Velem volt Tristan – emlékeztette Philip.

– Nem tudom, hogy jutottál el az állomásra, Philip – kiáltott fel hevesen Gregory –, dekezd nagyon elegem lenni ebből a Tristan-sztoriból. Semmi kedvem még egyszer végighallgatni!

– De nekem igen – szólalt meg halkan Ivy. Hallotta az öccse levegővételét. – Folytasd! – Amikor lejutottunk a fal aljára, egy újabb kapun kellett átverekednünk magunkat.

Kérdeztem Tristant, mi a pálya, de nem igazán akart válaszolni. Mindössze annyitmondott, hogy segítenünk kell neked. Elkezdtem kúszni, de aztán valahogy elpuskáztam adolgot. Arra gondoltam, ha már Tristan angyal, akkor repülni is tudunk. – Gregory közbenfelállt, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában –, de hát nem tudtunk. Mindkettenlepottyantunk a magas kapu legtetejéről.

Philip a bekötözött térdére, a kötés alól kilátszó vágásokra és horzsolásokra pillantott. – Ekkor vonatfüttyöt hallottunk. Folytatnunk kellett a gyaloglást. Amikor kicsit

közelebb értünk, megpillantottunk téged a peronon. Odakiáltottunk neked, de nemhallottál meg minket. Fölrohantunk a lépcsőn, át a sínek felett magasodó hídon. Ekkor pillantottuk meg a másik Tristant. Sapkát viselt, dzsekiben volt, éppen úgy nézett ki, minta fényképen – fejezte be Philip, miközben a képre mutatott.

Ivyn reszketés futott végig. – Tehát akkor – vette át a szót Gregory – Tristan, az angyal egyszerre, egy időben két

helyen is képes tartózkodni. Ott állt melletted, és ugyanakkor a sínek túloldalán is.Trükkös kis dolog ez a szólongatás, csakhogy nem túl szép trükk.

– Tristan velem volt – szögezte le Philip. – Akkor ki volt a sínek túloldalán? – kérdezte Gregory. – Egy gonosz angyal – felelte Philip magabiztosan. – Valaki, aki Ivy halálát akarta.Gregory zavartan hunyorgott.Ivy visszahanyatlott az ágytámlára. Philip története meglehetősen bizarrul hangzott, a

lány mégis valószerűbbnek találta, mint annak gondolatát, hogy gyógyszereket vett volna be, majd a vonat elé vetette magát. És ott volt maga a tény: az öccse valahogyan csak odakeveredett az állomásra, és az utolsó pillanatban visszarántotta őt a vonat elől. Amozdonyvezető észlelt egy árnyat a szerelvény előtt, és beszólt rádión a központnak, hogyképtelen időben megállni.

– Azt hittem, észrevetted Tristant – szólt Philip. – Tessék? – szólalt meg Ivy.

– Megfordultál. Azt hittem, láttad a villódzását – szólt Philip, és reményteljes pillantástvetett a nővérére.Ivy nemet intett. – Nem emlékszem rá. Semmire sem emlékszem abból, ami az állomáson történt.Talán jobb is lenne, ha soha többé nem is jutna az eszembe – gondolta magában Ivy.

Minden egyes alkalommal, amikor a fényképre pillantott, a tudata legmélyénmegbizsergett valami. Valami, ami nem engedte, hogy törölje az egészet. Addig nézte aképet, amíg végül elhomályosult a tekintete. Észre sem vette, hogy elkezdett sírni.

– Ivy!… Ivy! Ne sírj!Suzanne szavai visszarántották a jelenbe. Ivy felemelte a fejét, a barátnője pedig

lekuporodott mellé az öltözőszekrényhez. Rúzsos ajkait szigorú kontúr keretezte. Ekkorra

már Beth is visszatért a pályaorientációs megbeszélésről, ő is ott állt Ivy felett, pézsé után



kutatva a hátizsákjában. Nézte Ivyt, akinek a könnyei ott tükröződtek Beth életvidámtekintetében.

– Semmi bajom! – szólalt meg Ivy, és sietve megtörölte a szemét. A tekintete közbenegyik lányról a másikra vándorolt. – Igazán semmi gond.

Közben persze tudta, hogy a lányok nem hisznek neki. Aznap Gregory hozta be a

suliba, és úgy volt, hogy Suzanne viszi haza. Mintha nem bíztak volna abban, hogy képesönállóan hazajutni, bármikor elszállhat az agya, és máris leveti magát egy szikláról. – Nem kellene azt a képet kiragasztanod a szekrényedbe – jegyezte meg Suzanne.

Előbb vagy utóbb el kell engedned ezt az egészet, Ivy. Amit csinálsz, az kész… – a lányzavartan elhallgatott.

– Őrület?!Suzanne végigsimította fekete fürtjeit, majd játszadozni kezdett a fülében lógó

aranykarikával. Sosem volt különösebben visszafogott, mindig előbb beszélt, mintsemvégiggondolta volna a mondandóját, de most igyekezett óvatosan fogalmazni.

– Ez nem egészséges dolog, Ivy! – bökte ki végül. – Nem helyes, hogy itt tartod afényképét, mert ahányszor kinyitod a szekrényedet, mindig eszedbe jut.

– De nem én tettem ki ide! – kiáltott fel Ivy.Suzanne összeráncolta a homlokát: – Ezt meg hogy érted? – Te talán láttad, hogy én csináltam? – Látni nem láttam, de neked emlékezned kellene rá – felelte a barátnője. – Nem emlékszem.Suzanne és Beth egymásra pillantottak. – Tehát valaki másnak kellett idetennie – vonta le a következtetést Ivy. A hangja a

valódi érzéseinél magabiztosabban csengett. – Ez egy iskolai fénykép. Bárkinek lehet rólamásolata. Nem én ragasztottam ide, tehát valaki más.

Néma csönd fogadta a közlést. Suzanne felsóhajtott. – Beszéltél ma az iskolapszichológussal? – kérdezte Beth. – Onnan jövök – felelte Ivy, majd anélkül, hogy levette volna a fényképet, becsukta az

öltözőszekrényét. Megállt Beth mellett, akinek a cuccait szintén Suzanne válogatta össze.Járhatott azonban Beth a lehető legtrendibb cuccokban, a kerek arcú, tépett hajú lány Ivytmégiscsak mindig egy tágra nyitott szemű bagolyra emlékeztette.

– Mit mondott Ms. Bryce? – kérdezte Beth, miközben elindultak az aula felé. – Nem túl sokat. Hetente kétszer fel kell keresnem, hogy beszélgessünk, és ha rossz

napom van akkor azon kívül is jelentkeznem kell. Jöttök mindketten hétfőn? – váltotttémát Ivy.

Suzanne szeme felcsillant: – A Baines-bulira? Ki nem hagynám a munka ünnepét, ezmár hagyomány! – hallatszott a hangjában a megkönnyebbülés, hogy végre buliról

beszélhet.Ivy tudta, hogy a barátnője kemény hónapot hagyott maga mögött. Amikor Suzanneészrevette, hogy Gregory figyelme Ivy felé fordul, kegyetlen féltékenység ébredt benne.Egy darabig nem is állt szóba a legrégebbi barátnőjével. Később, amikor Gregory közöltevele, hogy Ivy öngyilkosságot kísérelt meg, Suzanne komolyan megbánta, hogyeltávolodott tőle. Ivy azonban tisztában volt azzal, hogy részben ő is hibás a barátságukban bekövetkezett törésért. Túl közel engedte magához Gregoryt. Az állomásontörtént incidenst követő három hét során a fiú érzelmei némiképp lehiggadtak, és egyreinkább testvérként bánt Ivyval. A romantikus érdeklődés tovatűnt. Suzanne ismétközeledett Ivyhoz. A lány mindkét változást örömmel fogadta.

– Gyerekkorom óta fontos nekem ez a buli – mondta Beth Ivynak. – Mint mindenkinek

Stonehillben. – Kivéve nekem – állapította meg Ivy.



– És Willt. Ők az elmúlt télen költöztek ide, akárcsak te – felelte Beth. – Már szóltam neki a buliról, azt mondta, eljön. – Igazán? – Ivy észrevette, hogy Beth és Will egyre több időt töltenek együtt. – Helyes

srác! – Tényleg az – helyeselt lelkesen Beth.

A két lány egy pillanatig némán tanulmányozta egymást. Ivy magában töprengett, hogyBeth és Will között már több van-e a barátságnál. A sok romantikus sztori után, amit Beth papírra vetett, könnyen megeshet, hogy végül maga is szerelmes lett. Könnyenmegeshetett: nagyon sok lánynak bejött Will. Ivy fejében is megfordult már ilyesmi,amikor Will sötétbarna szembogarába mélyesztette a tekintetét – de most elhessentettemagától a gondolatot. Soha többé nem engedi meg magának, hogy szerelmes legyen.

A lányok kiléptek az iskola kapuján. Suzanne kerülő úton vezette őket a parkolóhoz,történetesen a focipálya mellett, ahol éppen a csapat edzett.

– Tájékozódnom kell a csapatról! – jelentette ki Suzanne, miután jó néhány percignézegette a srácokat. – Mi van, ha belezúgok a 49-esbe, és aztán kiderül, hogy csak másodikos.

– Az álompasi, az álompasi – felelte Beth filozofikusan. – Manapság menő, ha egy idősebb csaj egy fiatalabb csávóval jár. – El ne mondd Gregorynak, hogy itt nézelődtem – sutyorogta Suzanne, amikor

elindultak a parkoló felé. – Már nézelődni sem szabad? – kérdezte ártatlanul Beth. – Meggondoltam magam: mondd csak meg neki, rajta! – szólt Suzanne, miközben drámaian magasba emelte a karjait. – Hadd tudja meg Ivy,

hogy én mindig mindenütt vadászgatok.Ivy mosolygott. Suzanne és Gregory kezdettől fogva próbálták agyilag felülmúlni

egymást. – Úgy értem, miért kellene odaláncolni magam egyetlen pasashoz – fűzte még hozzá

Suzanne.Ivy tisztában volt vele, hogy Suzanne színészkedik. Március óta megszállottan imádta

Gregoryt, és semmit sem akart jobban, mint magához láncolni. – A nagy bulin belevágok a dologba – jelentette ki, miközben kinyitotta a kocsija

ajtaját. – Annyi suliszerelem kezdődött már ott. – Magadnak mennyit tervezel? – csipkelődött Ivy. – Hatot. – Remek – jegyezte meg Beth. – Hat újabb szívfacsaró szerelmi dráma. Legalább lesz

miről írnom. – Beérem öttel is – fűzte hozzá Suzanne, miközben ravaszdi pillantást vetett Ivyra. –

Ha a hatodikat magadra vállalod, és végre elfelejted Tristant.Ivy egy szót sem szólt.Suzanne beszállt a kocsijába, behúzta az ajtót, majd átnyúlt a túloldalra. Mielőtt

azonban Ivy beszállt volna, Beth elkapta a kezét, és halkan odavetette: – Nem felejthetedel, Ivy. Még nem. Veszélyes lenne elfelejteni.

Ivy a tudata legmélyén ismét érezte a furcsa bizsergést.Aztán Beth feltépte a saját kocsija ajtaját, beugrott, és sebesen elhajtott.Suzanne a visszapillantó tükörbe pillantott, és összevonta a szemöldökét. – Gőzöm sincs, mi ütött ebbe a lányba. Mostanában úgy ugrabugrál, mint egy riadt

nyúl. Mit mondott neked az előbb? – Semmi extrát, csak egy apró kis tanácsot – vont vállat Ivy.

– Azt ne mondd, hogy megint valami előérzet rágja! Ivy nem válaszolt.



Suzanne elnevette magát: – Be kell ismerned, hogy Beth egy csöppet flúgos. Én sosemvettem komolyan a „tanácsait”. Neked sem kellene.

– Eddig még nem is tettem – jegyezte meg Ivy. És előbb is, most is sajnálta, hogy ígycselekedett.



2.

– Ó, Rómeó, merre vagy? Rómeóóó! – kiáltotta Lacey.Tristan, aki a Baines-ház központi lépcsőjén követte a lefelé tartó Ivyt, megállt a

pihenőnél, és kidugta a fejét az egyik nyitott ablakon.Lacey a virágágyás közepén állt, onnan mosolygott fel rá. Ez volt az egyetlen hely

Andrew Baines birtokán, amit nem támadott le a sok száz piknikező vendég a kosaraivalés pokrócaival. Lendületes karibi zenekar melegített a belső udvaron. A teniszpálya körülálló fenyőfákon lampionok lógtak; a fák alatt álló asztalokon frissítőket helyeztek el.

Réges-régen, mielőtt még Tristan találkozott Ivyval, mielőtt még Andrew mindenkitmeglepett azzal, hogy feleségül vette Maggie-t, már akkor is megfordult ezen az éventemegrendezett kerti partin. Emlékezett rá, hogy akkoriban, kisfiúként milyen hatalmasnak látta a fehér, faburkolatú házat, a keleti és a nyugati szárnyat, a dupla kéményeket, asúlyos fekete zsaluzatot – a ház remekül beleillett volna édesanyja New England-i

naptárképei közé. – Bújj már elő, Rómeó! – rikkantotta ismét Lacey. – Hatalmas bulit hagysz ki. Főleg azaz érdekes, ami bizonyos bokrokban zajlik.

Most azonban, két és fél hónapnyi angyallétet követően Tristan első benyomásának megfelelően szerette volna megnyugtatni a barátját. Senki sem hallotta a hangjukat.Kivéve talán azt a pillanatot, amikor Lacey úgy döntött, kivetíti a hangját, aminek erejétnem igazán tudta beszabályozni. Tristan féloldalasan rámosolygott, majd ellépett azablaktól. A lépcső felé indult. Ivy ugyanebben a pillanatban állt meg, hogy az ablak feléforduljon.

Tristan azon nyomban reménykedni kezdett. Arra gondolt, hogy Ivy talán megérzettvalamit.

Ivy azonban simán átnézett rajta, majd mindennemű bizonytalankodás nélkültovábbindult. Kihajolt az ablakpárkányon, és szomorkás sóvárgással nézte az előtte játszódó jelenetet. Tristan ott állt mellette, látta, ahogy meggyújtják a fáklyákat, fényük hirtelen fénybe borította a nyáresti alkonyt.

Ivy elfordította a fejét. Tristan követte a lány tekintetét: a tömeg szélén álldogáló, avendégeket szemrevételező Willt nézte. Will hirtelen felpillantott, pillantása találkozottIvyéval. Tristan pontosan tudta, mit lát: csillogó, zöld szemeket és a lány vállra omló,kócos, szőke fürtjeit.

Ivy lepillantott Willre – a pillanat a végtelenbe nyúlt. Aztán hirtelen visszahátrált azablaktól, arcát a tenyerébe temette. Tristan szintén visszavonulót fújt. Igyekszem minéltovább megőrizni magamban a képet, futott át Tristan elméjén, majd lesietett a lépcsőn.

Lacey a belső udvaron várakozott, és azzal mulattatta magát, hogy ahányszor csak adobos elfordult, rácsapott a cintányérjára. A dobos természetesen nem látta őt, még arózsaszín csillámlást sem vette észre, amit az angyalhívők szoktak észlelni. LaceyTristanre kacsintott.

– Nem azért vagyok itt, hogy hülyéskedjek – szögezte le Tristan. – Oké, szivenyő, akkor menjünk le, és lássunk munkához – felelte Lacey, és gyöngéden

hátba bökte Tristant. Bárkinek a testén könnyedén áttüremkedtek, saját testük ugyanakkor szilárdnak tűnt, és ilyennek is érzékelték.

– Szeretnék neked mutatni valakit, aki a teniszpályán túl szürcsölgeti az italát – közölteLacey, ám először Philip titkos fészke, a fán lévő kis házikó felé indult. Egyszerűenképtelen volt kihagyni a lehetőséget, hogy éppen akkor lökjön egyet a fára akasztotthintán, amikor egy rózsaszín napozóruhás kislány igyekszik rá felkapaszkodni.

– Lacey! Viselkedj a korodnak megfelelően!



– Úgy is fogok – felelte a lány. – Amint te is úgy kezdesz viselkedni, mint egy angyal. – Úgy viselkedem – felelte Tristan.Lacey megrázta a fejét. Saját barna fürtjeihez hasonlóan az égnek meredő rózsaszín

paróka sem mozdult a fuvallat hatására. – Mondd utánam! – adta ki az utasítást Lacey ellenszenves, tanárias hanghordozással. –

Ivy lélegzik, Will lélegzik. Én nem lélegzem. – De hát kifejezetten rám nézett az állomáson – jegyezte meg Tristan. Biztosra vettem,hogy ismét hisz a dologban. Amikor visszalöktem őt és Philipet, meg voltam győződvearról, hogy lát engem.

– Ha látott is, azóta minden bizonnyal elfelejtette – jegyezte meg Lacey. – Akkor majd én emlékeztetem rá. Beth… – Beth túlzottan dühös ahhoz, hogy segítsen neked – vágta oda Lacey. – Megjósolta a

szakítást, előre látta az állomáson jelentkező veszélyt. Különleges képességgelrendelkezik, ahhoz azonban túlságosan rémült, hogy továbbra is nyitott csatornakéntviselkedjen.

– Akkor Philip. – Philip! Jaj, léécci! Mit gondolsz, meddig bírja egy olyan kölyökkel, aki folyton csak

Tristant, az angyalt emlegeti?Tristan tudta, hogy igaza van. – Akkor nem marad más, mint Will – állapította meg Lacey. Kicsit arrébb ment, és

hosszú, rózsaszín körmével a fiúra mutatott. – Halljam, mennyire vagy féltékeny? – Nagyon – felelte őszintén Tristan, majd mélyet sóhajtott. – Magad is mesélted, mit

gondolsz arról a színésznőről, aki elcsaklizta a szerepedet a filmben, és akit nagyon isneccesnek találtál.

– Mert necces is – vágta rá Lacey gyorsan. – Szorozd meg ezt az érzést ezerrel. A helyzet az, hogy Will nem rossz fiú. Jó lenne

Ivynak, én pedig azt akarom, ami Ivynak jó. Szeretem őt. Mindent megtennék érte. – Meg is halnál, például – felelte Lacey. – Ezt már meg is próbáltad, és mire jutottál

vele? – Időt nyertem, amit veled tölthetek – vágott egy grimaszt Tristan.Lacey elmosolyodott, majd oldalba bökte. – Nézz csak oda! Ott, a nő mellett, aki úgy fest, mintha uszkárfazonra akarta volna

daueroltatni a haját. Ki az az ember? – Caroline barátja – felelte Tristan, miközben a magas, sötét hajú férfit figyelte. – Ő

szokott rózsákat vinni Caroline sírjára.Lesöpörte Andrew-t a teniszpályán, és úgy tűnt, a játék minden pillanatát élvezi.

– Tudod, hogy hívják? – tudakolta Tristan. – Tom Stetson. Andrew főiskoláján tanít. Minek ide szappanopera, ha az ember Stonehillben forgolódhat? Szerinted ez egy hosszú, perzselő, titkos viszony volt? Ésgondolod, hogy Andrew tudott róla? Hé, Tristan!

– Hallgatlak – szólt Tristan, de látszott, hogy a figyelme elkalandozik. Pár méterrelarrébb Ivy, Will és Beth beszélgettek.

– Ó, a szerelem nyilai! – dúdolta Lacey. Tristan utálta, amikor a lány így játszadozott aszavakkal.

– Esküszöm, Tristan, az a lány úgy kilyuggatta a bőrödet, hogy egy napon úgy festeszmajd, akár egy ementáli sajt.

Tristan elfintorodott.



– Annyira szánalmas, ahogy nagy kutyaszemekkel bámulod, miközben ő nem is lát.Remélem, egy napon majd… Tudod, hogy én miben reménykedem, Lacey? – kérdezteTristan, miközben körbetáncolta a lányt. – Abban, hogy egyszer te is leszel szerelmes.

Lacey meglepetten pislogott. – Abban reménykedem, hogy belezúgsz egy olyan csávóba, mint aki most mögötted áll.

Lacey megfordult. – És abban is reménykedem, hogy erre mihamarabb sor kerül, mielőtt még beteljesíteném a küldetésemet – folytatta Tristan. – Látni szeretném a dolgot, mégpedigközelről, hogy jól mulassak.

Tristan arra számított, hogy Lacey azon nyomban visszavág, ám a lány továbbra semnézett rá. A figyelmét Ivy macskája, Ella kötötte le. Az állat a tömegen át követte alányokat.

– Alig várom a napot – folytatta Tristan –, amikor Lacey Lovett szerelmes lesz egyolyan csávóba, aki elérhetetlennek bizonyul a számára.

– Miből gondolod, hogy ez még nem történt meg? – mormogta a lány, majdlekuporodott, hogy megvakargassa Ellát. Hosszú percekig kényeztette.

Az elmúlt két év során Lacey jelentős lemaradásra tett szert saját küldetéseteljesítésében, ugyanakkor rendkívül kitartóvá lett, és több különleges képességet fedezettfel magában, mint Tristan. A fiú tudta, hogy Lacey képes dimenzionálni az ujjait, éssokkal tovább tudja simogatni a cicust, mint ő.

– Gyere, Ella! – szólt Lacey lágyan, és Tristan látta, ahogy a cica a fülét hegyezi. Laceya hangját is képes volt kivetíteni.

Ella követte Laceyt, Tristan pedig Ellát. Végül mindnyájan az üdítővel megrakottasztalnál kötöttek ki. Eric és Gregory az asztal mellett álltak. Eric Gregoryval és a pincérrel vitatkozott: arról akarta meggyőzni az utóbbit, hogy adjon neki egy sört.

Lacey rápaskolt Ellára, aki könnyedén felugrott az asztalra. A három srác észre semvette.

– Egy tálka tejet kérek! – Máris, kisasszony! – felelte a pincér, elfordulván Erictől és Gregorytól. Amint

megpillantotta Ellát, a szeme tágra nyílt.Ella szeme megvillant.A pincér visszafordult a fiúk felé. – Hallottátok ezt? – Kérem azt a tejet, de gyorsan!Eric és a pincér meredten nézték a macskát. Gregory Eric háta mögül nyújtogatta a

nyakát. – Mi a gond? – tudakolta türelmetlenül. – Kérek egy jeges teát!

– Én tejet szeretnék!A pincér leguggolt, arca Ella magasságában volt. A macska rányávogott, majd leugrottaz asztalról. Lacey elkuncogta magát, azonban felhagyott a hangja kivetítésével, és mostmár csak Tristan hallotta, mit mond.

A pincér, még mindig összevont szemöldökkel, elkészítette Eric számára a jeges teát.Gregory váratlanul jobbra fordította a fejét. Eric követte a tekintetét. A két fiú átvágott atömegen, Tristan a nyomukba eredt, egészen a kőfalig, ami a birtok határát jelezte.

A messzi távolban látszott a kis vasútállomás, a folyó mentén futó sínek. Tristan mégmost sem akarta elhinni, hogy neki és Philipnek sikerült lejutniuk a gerincről. A dombmeredeken ereszkedett lefelé, sziklák tarkították, néhány kő-párkányon, bokron ésalacsony növésű fán kívül nem igazán volt mibe kapaszkodni.

– Gregory is az állomást nézte. Ki van zárva – mormogta magában. – Az a kölyök hazudik, fedezni akar valakit. De vajon kit?



– Majd szólj, ha hozzám beszélsz – jegyezte meg Eric vidáman.Gregory rápillantott. – Mostanában gyakran megesik, hogy magadban beszélsz – vigyorgott Eric. – Vagy

talán az angyalokkal társalogsz. – Fütyülök az angyalokra! – szólt Gregory.

Eric elnevette magát: – Jól van, na, ha gondolod, imádkozhatsz is hozzájuk. Mélyre jutottál, Gregory! – folytatta, és az arca elkomolyodott, a szeme összeszűkült. – Nagyonmélyre. És azon vagy, hogy engem is magaddal ránts.

– Te idióta! Magadat rángatod, ki tudja, hova. Mindig is magasan hordtad az orrodat, ésmindig szerettél kavarni. Még egyszer kérdezem: hol vannak a cuccok?

– Még egyszer mondom neked: nincsenek nálam. – A sapkámat akarom és a dzsekimet – szólt Gregory. – Éste meg fogod találni a kedvemért, mert ha nem, Jimmy nem kapja meg a pénzt, amivel

tartozol neki. – Gregory hátravetette a fejét. – Pontosan tudod, hogy ez mit jelent. Tudod,egy díler milyen kényes arra, hogy megkapja a pénzét.

Eric szája legörbült. Pia nélkül képtelen volt szembeszállni Gregoryval. – Elegem van! – jelentette ki szűkölő hangon. – Elegem van abból, hogy velem

végezteted el a piszkos munkát.Ezzel el is indult, Gregory azonban a karjánál fogva visszarántotta. – De azért elvégzed, ugye? És hallgatni fogsz mindenről, hiszen szükséged van rám.

Szükséged van a zsére.Eric halványan ellenkezni próbált: – Engedj el! Valaki figyel minket.Gregory lazított a szorításán, körülnézett. Eric pedig gyors mozdulattal kitépte magát a

szorításából. – Vigyázz, Gregory! – figyelmeztette. – Érzem, hogy figyelnek minket.Gregory felvonta a szemöldökét, és vészjóslóan elnevette magát. Még akkor is

folytatta, amikor Eric már eltűnt a látóteréből.Lacey vállat vont. – Mekkora egy patkány! – jegyezte meg. Nézték, ahogy Gregory visszanyomul a parti tömegébe, beszélget és nevetgél a

többiekkel. – Szerinted miféle piszkos munka szárad Eric lelkén? – fordult Lacey Tristanhez. – Az,

hogy kicsinálta Caroline-t? Vagy az, hogy tönkretette a fékbetétedet? Vagy hogyletámadta Ivyt Andrew irodájában?

Lacey dimenzionálta az ujjait, megragadott egy követ, és a párkányon keresztül olyanmesszire hajította, amennyire csak bírta.

– Még azt sem tudjuk pontosan, hogy tényleg meggyilkolták-e Caroline-t, vagy hogy

szándékosan tette-e tönkre valaki a fékbetétjeidet.Tristan bólintott: – Ismét időutazást kell tennem Eric emlékeiben.Lacey felvett egy újabb követ, de nem dobta el, csak leejtette maga mellé. – Vissza akarsz térni Eric elméjébe? Megőrültél, Tristan! Azt hittem, a korábbi esetből

levontad a tanulságokat. Az áramkörei besültek, ez az Úgy roppant veszélyes, és azemlékei semmiféle bizonyítékot nem jelentenek a számodra.

– Ha egyszer rájövök, mi ez az egész, a bizonyítékokra is rá fogok bukkanni – érveltTristan.

Lacey megrázta a fejét. – Első lépésben eszébe kell juttatnom Ivynak, hogy mi történt az állomáson. Most meg

kell találnom Willt, hogy meggyőzzem, segítenie kell nekem.

– Ó, de remek ötlet! – jegyezte meg Lacey. – Mintha valaki ugyanezt javasolta volna,tizenöt perccel korábban.



Tristan vállat vont. – És ugyanez a valaki veled fog tartani, már amennyiben szükséged van a segítségére –

fűzte hozzá Lacey. – Ez nem vicc, Lacey! – figyelmeztette őt Tristan. – Nem ígértem semmit.Willre a belső udvar mellett találtak rá, Bethtel táncolt. Ivy és Suzanne Ivy édesanyja

mellett üldögéltek, a reggae-zenébe belefelejtkező osztálytársaikat nézték. Lacey is táncra perdült, csak úgy magában, ajkai követték a zene ritmusát, karjait hol a feje fölé emelte,hol leengedte a dereka mellett. – Jól csinálja – gondolta magában Tristan, miközben nézte,hogy forog a lány jobbra-balra a belső

udvaron. Ella észrevette Lacey fényét, és annak nyomába szegődött. Valaki megbotlottEllában, és a macska mellett a földre csüccsent.

– Nem akarsz táncolni? – szólalt meg Lacey kivetített hangja.A srác a földön először Ellára pillantott, aztán felpattant. – Gyere, Ella! – kiáltotta Maggie, és a macska lustán bandukolva elindult Ivy

édesanyjának a nyomában. Lacey követte. Maggie az ölébe vette Ellát, majd visszaült,hogy tovább figyelje a táncosokat.

– Senki sem fog felkérni, Maggie – szólalt meg ismét Lacey.Maggie a magasba emelte a macskát, tökéletesen manikűrözött kezébe vette a kis

pofiját, és úgy nézett rá, mintha azt várná, hogy az állat ismét megszólaljon. – Lányok! Ti is hallottátok? – tudakolózott Maggie, de senki sem válaszolt. Suzanne

részletekbe menően ismertette Ivyval, hogy az udvaron látható párok közül kiket mifélekapcsolat fűz egymáshoz.

Tristan hagyta, hogy Lacey folytassa kisded játékait, és a tömegen keresztül elindult atáncoló Beth és Will felé. A pár feje látszólag romantikusan simult össze, Tristan azonbantudta, hogy mindezt csak Ivy miatt csinálják.

– Félek! – jegyezte meg Beth. – Olyasmiket is tudok, amiket nem akarok tudni,mégpedig előbb, mint ahogy azok egyáltalán megtörténnének. És olyan dolgokat vetek papírra, amelyeket eszem ágában sincs leírni.

– Én meg olyan képeket rajzolok, amelyeket soha nem állt szándékomban papírra vetni – felelte Will.

– Szeretném, ha valaki végre megmondaná, mi folyik itt. Bármi legyen is ez, még nincsvége – ennyit biztosra veszek. Egyértelműen érzem, hogy a dolgok borzasztóan rosszulállnak, és még ennél is rosszabbra fordulhatnak. Úgy ébredtem, hogy beparáztam.Halálosan aggódom Ivyért. Néha már úgy érzem, bedilizek.

Will közelebb húzódott a lányhoz. Tristan átnézett a feje felett, Ivyt leste, és látta,ahogy a lány sebes mozdulattal elfordította a fejét.

– Nem fogsz te bedilizni, Beth! Egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak bizonyos

adottságaid, amelyek… – Nem kérek az efféle adottságokból! – kiáltotta a lány. – Pszt! Sss! – csitítgatta Will, és kedvesen megsimogatta a haját. – Figyel minket – állapította meg Beth. – És még valami rosszra fog gondolni. Jobb

lesz, ha felkéred táncolni.Tristan tisztában volt vele, mit fog gondolni Will. Ivyt nézte, és azon töprengett, milyen

érzés volna átölelni, magához vonni, ujjait beleveszejteni Ivy csillogó fürtjeibe. Ebben a pillanatban a gondolataik egymáshoz simultak, és Tristan beleolvadt Willbe.

Will váratlanul Beth felé hajolt. – Már megint érzem. És gyűlölöm ezt az érzést. – Beszélni akarok Ivyval – közölte vele Tristan, és Will hangosan is kimondta ezt.

– Mit fogsz neki mondani? – tudakolta Beth. Will zavartan megrázta a fejét.



– Kérd fel táncolni Ivyt! – közölte Tristan, és Will ismét hangosan elismételte amondatot, mintha csak a saját szavai lettek volna.

– Kérd fel te! – vágott vissza Beth.Will állkapcsa összeszorult. Tristan érezte, ahogy küzd önmagával, ahogy az ösztöne

azt sugallja neki, hogy taszítsa ki elméjéből a betolakodót, és ahogy a kíváncsiság

győzedelmeskedik az ösztönök fölött. – Ki vagy te? – tudakolta Will némán. – Tristan vagyok. Tristan. Hinned kell nekem. – Nem hiszek – felelte Beth.Will és Beth abbahagyták a táncot. Egymásra meredve próbálták megérteni, mi is ez az

egész. – Benned van, ugye? – tudakolta Beth remegő hangon. Az ő szavai buggyannak ki a

szádon.Will bólintott. – Nem tudod elküldeni? – kérdezte a lány. – Nem! – Miért nem hagysz békén minket? – kiáltotta Beth. – Nem mehetek el! Ivy érdekében maradnom kell.Will és Beth egymásba kapaszkodtak. Will az udvar sarkába vezette a lányt, oda, ahol

Ivy ült. – Jössz táncolni? – fordult Will Ivyhoz.A lány bizonytalan pillantást vetett Bethre. – Teljesen kivagyok – közölte Beth. Fölrángatta Ivyt a fotelból, és elfoglalta a helyét. –

Menj csak! Az én csinos kis tappancsaimnak nem árt egy kis pihenés.Will némán az udvar kevésbé zsúfolt része felé vezette Ivyt. Tristan érezte, hogy a fiú

megremeg, amint átöleli a lányt. Átérezte az ügyetlen lépéseket, és eszébe jutott,miképpen érezte magát egy évvel ezelőtt, tavasszal, amikor először próbált közelebbkerülni Ivyhoz. Amikor szemtől szemben állt a lánnyal, képtelen volt egy négy szónálhosszabb mondatot kipréselni magából.

– Hogy érzed magad? – tudakolta Will. – Jól. – Helyes.Hosszú csend következett. Tristan érezte a Will agyában megfogalmazódó kérdéseket. – Ha itt vagy – fordult némán Will Tristanhez –, miért nem mondod meg, mit tegyek. – Nem vagyok én annyira törékeny – közölte Ivy. – Mi van?! – Úgy táncolsz velem, mintha attól tartanál, hogy összetörök – jegyezte meg

hangosabban Ivy, és zöld szeme csak úgy szikrázott.

– Te haragszol? – pillantott rá Will meglepetten. – Szóval észrevetted – jegyezte meg élesen a lány. – Elegem van abból, ahogy azemberek bánnak velem! Mindenki olyan óvatoskodó. Lábujjhegyen kerülgetnek, minthaattól tartanának, hogy valami olyasmit tesznek, amitől részeimre hullok szét. Nagy híremvan a számodra, Will, és mindenki másnak is ugyanezt üzenem. Nem vagyok üvegből, ésnem kell attól tartani, hogy darabokra török! Vágod?

– Azt hiszem, igen – felelte Will. Aztán minden figyelmeztetés nélkül kétszer megforgatta maga körül, utána eltaszította magától, aztán meg visszarántotta, akár egy jojót. Elengedte a lányt, aki kis híján hátraesett, azonban az utolsó pillanatban elkapta,föléje hajolt, majd felhúzta.

– Így már jobb?

Ivy hátrasöpörte arcába omló fürtjeit, és levegő után kapkodva elnevette magát: – Egykicsit.



Will elmosolyodott. Mindkettejüknek sikerült kicsit ellazulniuk. – Itt az idejemegszólítani a lányt – gondolta magában Tristan. De mit mondjon, ami nem dühíti felismét, vagy nem ijeszti el?

– Szeretnék neked valamit mondani – szólalt meg Will Tristan szavaival.Ivy egy kicsit eltolta magától, hogy jobban a szemébe nézhessen. Aztán gyorsan

elfordította a tekintetét. Willnek olyan a szeme, amiben egy lány el tud merülni – legalábbis Lacey szerint. Ezért fordította el a tekintetét – gondolta magában Trislan, ósigyekezett a féltékenységét kordában tartani.

– Mégpedig… Bethről. Valami nagyon felkavarta – szólt Will Tristan nevében. – Tudod, mindig tele van előérzetek-kel.

– Tudom. Meg is leckéztettem pár hete – jegyezte meg Ivy. – De hát az csak…Will Tristan utasítására gyorsan megrázta a fejét. – Beth jobban fél a jövőtől, mint attól, ami akkor történt. – Ezt meg hogy érted? – tudakolta Ivy. Hangja indignálódottan csengett, ám Tristan

kihallotta belőle az enyhe remegést. – Most már semmi sem fog történni – bizonygatta a lány. – Mit kell tennem ahhoz, hogy mindenkit meggyőzzek, rendbe jöttem? – Emlékezned kell, Ivy! – Emlékeznem, de mire? – kérdezte. – A baleset estéjére.Tristan érezte, ahogy Will teste megrándult. Világosan tudni szerette volna, hova vezet

a beszélgetés. – Miféle balesetről beszélsz? – faggatta Will némán.– Arról, amiben az életedet

vesztetted? – A balesetre? – ismételte meg Ivy. – így mondják szebben és udvariasabban azt, hogy

öngyilkossági kísérletet követtem el? – Ivy! Ezt magad sem mondhatod komolyan! Te is tudod, hogy ez nem igaz –

bizonygatta Will, szenvedélyesen hangsúlyozva Tristan minden egyes szavát. – Én már az égvilágon semmit sem tudok – ismételte meg Ivy, megtört hangon. – Próbálj emlékezni! – könyörgött Will Tristan szavaival. – Láttál az állomáson. – Ott voltál? – kérdezte meglepetten a lány. – Mindig is ott vagyok, ahol szükséged lehet rám. Szeretlek!Ivy Willre meredt. Tristan túl későn vette észre, mekkora hiba volt a közvetlen

megszólalás. – Ezt nem mondhatod, Will! Will nagyot nyelt.

– Mást kellene szeretned. Én sose fogom viszonozni az érzéseidet.Tristan érezte Will sóhaját. – Én soha többé senkit sem fogok szeretni – jelentette ki Ivy, miközben hátrább lépett.

– Úgy semmiképpen, ahogyan Tristant szerettem. – Mondd meg neki, hogy én beszélek a nevedben – sürgette Tristan.Will azonban csak állt, és egy árva szót sem szólt. Jó néhány pár beléjük botlott,

nagyokat nevettek, körültáncolták őket. Will karnyújtásnyira eltolta magától Ivyt, úgyhogya lány nem nézhetett a szemébe. Hirtelen sarkon fordult, Will pedig útjára engedte.

– Eredj utána! – adta ki az utasítást Tristan. – Még nem fejeztük be. – Hagyj békén – mormolta Will, és lógó fejjel elindult az ellenkező irányba.Gregory Suzanne kíséretében éppen ebben a pillanatban olvadt bele a táncoló tömegbe.

A lány odalépett Willhez, és megragadta a karját. – Nem adod fel, ugye?



– Feladni? – kérdezett vissza Will, ám a hangja üresen kongott. – Az Ivy-dolgot – folytatta Suzanne. – A hajkurászást – vigyorgott Gregory Willre. – Nem hinném, hogy Ivy azt szeretné, hogy hajkurássza valaki. – Jaj, ne már! – zsörtölődött Gregory. – Az én kedves és árlatlan mostohatesóm imád

játszani. Hidd el nekem, igazi profi. – Leginkább az előlem való menekülésben – gondolta magában Tristan, miközbenelhagyta Will testét.

– Én sohasem adnám fel – jelentette ki Gregory, miközben egy pillantást vetett azudvar sarkában álldogáló Ivyra. Sóvár mosolya mind Suzanne-t, mind Tristant arrakésztette, hogy aggódva Ivy felé forduljanak.

– Semmit sem szeretek jobban, mint az olyan lányt, aki azt játssza, hogy nehezen adjameg magát.



3.

– Mindenesetre – mondta Philip egy szerdai napon Ivynak –, megnézhetem újra aJurassic Parkot.

– Mindenesetre? – ismételte meg öccse szavát Ivy. Édesanyja keze fölé hajolt, és sietveátlakkozta a körmeit. Anyja és Andrew a főiskola újabb adománygyűjtő báljára készültek.

– Andrew mondta. – Tehát már ellenőrizte a házidat? – tudakolta Ivy. – Azt mondta, hogy a partiról szóló fogalmazásom nagy képzelőerőre vall, és jól

sikerült. – „Nagy képzelőerőre vall!” – csipkelődött Maggie. – Észre sem vesszük, és egyszer

csak egy százhúsz centis professzor sétálgat majd körülöttünk.Ivy ismét elmosolyodott. – Eredj, kapcsold be a videót! – fordult Philiphez. – Azonnal végzek anyával, és már

lenn is vagyok!Épp jókor emelte a magasba a pirosló ecsetet, mert Philip ekkor lendületesen lepattantaz ágyról, és a hirtelen mozdulat miatt az anyját és a tesóját az ágy rugózata a levegőbelendítette.

Miután Philip kiment, Maggie suttogva a lányához fordult: – Gregory azt mondta, maéjjel itthon marad, úgyhogy ha Philip netán elkezdene a fejeden táncolni…

Ivy összevonta a szemöldökét. Mindig is jobban boldogult Philippel, mint az anyjavagy Gregory.

– Vagy ha úgy érzed, rád tör a búbánat…Ivy pontosan tudta, mire céloz az anyja: depresszióra, őrületre, öngyilkosságra. Maggie

képtelen volt rávenni magát, hogy hangosan kimondja ezeket a szavakat, de azt már

megtanulta elfogadni, amit mások mondtak Ivyról. Semmi értelme sem voltszembeszegülni a dologgal, úgyhogy Ivy úgy döntött, tudomást sem vesz az effélékről. – Milyen rendes Andrew-tói, hogy segít Philipnek a tanulásban – jegyezte meg Ivy. – Andrew számára mindketten fontosak vagytok – felelte az édesanyja. – Tudod, épp

erről szeretnék beszélni veled, de mindazok után, ami történt az utóbbi három hét során… – Állj elő a farbával, anya! – Andrew elindította az örökbefogadást.Ivy Vörös Szenvedély lakkja alaposan elkenődött a mamája ujjain. – Ne viccelj! – Philip érdekében határoztunk így – jelentette ki az édesanyja, miközben a lakkot

törölgette a kezéről. – De te hamarosan tizennyolc leszel. Rajtad áll, hogy dönteszmagadat illetően.Ivy szóhoz sem tudott jutni. Kíváncsi lett volna, vajon Gregory tud-e a dologról. És haigen, mit gondol róla. Most, hogy az apjának két fia lesz, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogyPhilip közelebb állt Andrew szívéhez.

– Andrew azt szeretné, ha tudatosítanád magadban, hogy te itt mindig otthonra találsz. Nagyon-nagyon szeretünk, Ivy! Senki más nem szerethetne téged jobban, mint mi ketten.

Az anyja sebesen és idegesen beszélt. – Meglátod, napról napra jobban fogod érezni magadat, így lesz, drágám! Az emberek

nem csak egyszer lesznek szerelmesek.És Maggie csak mondta-mondta, egyre gyorsabban. – Egy napon te is találkozol majd egy különleges emberrel. Ismét boldog leszel.

Kérlek, higgyél nekem! – fogta könyörgőre a dolgot.



Ivy becsavarta a körömlakk tetejét. Felállt. Az édesanyja ott maradt ülve az ágyon,aggódó pillantást vetve a lányára. Vörös körmös kezével megsimogatta a lányát. Ivylehajolt, gyengéden megpuszilta a mamája homlokát, ott, ahol a sok aggódó ránc összefut.

– Már most is jobban érzem magam – szólt. – Gyere, hadd szárítsam meg a szépkörmeidet a hajszárítóval.

Miután Maggie és Andrew elment, Ivy letelepedett a nappaliban álló kanapéra, hogyismét megnézze a Jurassic Park dübörögve egymást csépelő dinoszauruszait. Párnátnyomott a feje mögé, a lábát a dohányzóasztalra támasztotta. Philip az asztal előtt ült a padlón. Ella felugrott, és elnyúlt Ivy hosszú lábain, szőrös pofácskáját a lány térdérefektette.

Ivy szórakozottan megsimogatta a cicát. Belefáradt a saját előadásába, abba, hogy azelmúlt napokban mindenkinek azt bizonygatta, hogy az égvilágon semmi baja. Érezte,hogy a szemgolyója elnehezedik. Amire a Jurassic Parkban először megremegett a föld,Ivy már aludt.

Iskolai jelenetek villództak az álmában, Ms. Bryce kalácsképét, vizslató pszichológusitekintetét látta maga előtt, ami hol elhalványult, hol ismét előbukkant. Az osztályterembentalálta magát, aztán a suli folyosóján – ott ballagott a végtelen folyosókon. A fal melletttanárok és gyerekek sorakoztak, mindenki őt vizslatta.

Jól vagyok. Boldog vagyok. Jól vagyok. Boldog vagyok – hajtogatta álmában.Odakint, az iskola környékén vihar volt kitörőben. Hallotta a falakon keresztül, érezte,

ahogy az épület megremeg. Látta, ahogy a vihar szele letépi a fákról a friss, zöld tavaszileveleket. A tintakék ég hátterében ide-oda csapódtak az ágak.

Kocsiban ülve igyekezett valahova. A szél meg-megrázta az autót, villámok szaggatták az eget. Tudta, hogy eltévedt. Egyre erősödő rémület járta át. Fogalma sem volt róla, hovaigyekszik, a növekvő félelem azt sugallta, hogy egyre közelebb jut valami retteneteshez.Egyszer csak egy piros Harley jelent meg a kanyarban. A motoros lassított. Ivy egy pillanatig azt hitte, meg akar állni, hogy segítsen neki. A motoros azonban ismétgyorsított. Ivy bevette a kanyart, és akkor meglátta az ablakot.

Ismerte ezt az ablakot, a nagy üvegtábla mögött rejlő sötét árnyakat. Egyre gyorsabbanhaladt, száguldott az ablak felé. Próbált lassítani, fékezett, teljes erővel nyomta afékpedált, a kocsi sebessége azonban nem csökkent. Érezte, hogy nem is fog. Aztán kinyílta kocsi ajtaja, Ivy kiesett a kocsiból. Megtántorodott, alig tudott megmaradni a lábán. Úgyérezte, mindjárt belezuhan az ablak hatalmas üvegtáblájába.

Átható, hosszú vonatfüttyöt hallott. Az üveg mögötti hatalmas, sötét árny egyre csak nőtt. Ivy maga elé nyújtotta az egyik karját. Az üveg szétrobbant, egy vonat tört át azablakon. Az idő egy pillanatra megállt, az üvegszilánkok hópehelyként megdermedtek alevegőben, a hatalmas szerelvény is megmerevedett, mintegy szünetet tartva, mielőtt

halálra gázolja a lányt.Aztán egy kéz visszarántotta. A szerelvény elrobogott mellette. Az üvegszilánkok aföldre potyogtak. A vihar elcsendesedett. Még mindig sötét volt, az ég olyan képetmutatott, mint amilyet az ember közvetlenül a hajnalt megelőzően szokott látni. Ivykíváncsi volt, kinek a keze ránthatta vissza. Arra gondolt, hogy erős angyalkéz lehetett.Odapillantott, és látta, hogy Philipbe kapaszkodik.

Most már volt ideje arra, hogy megcsodálja a békés környezetet. Lehetséges, hogyvalóban hajnalodott. Ivy halvány, majd egyre erősödő fénysugarakat észlelt. Ember nagyságú sugarakat, amelyeknek a pereme színesen csillogott. Nem napsugarak voltak, bár maga a látvány szívmelengető érzést keltett. Az egyre közeledő sugarak körülölelték Philipet és a lányt.

– Ki az? – kérdezte Ivy. – Ki van ott? Nem érzett félelmet. Hosszú idő óta most először érezte úgy, hogy remény tölti el.



– Ki van ott? – kiáltotta ismét. Szerette volna életben tartani a belsőjében kibontakozóreményt.

– Gregory vagyok! – rázta meg a mostohatestvére Ivyt, hogy felébressze. – Gregoryvagyok!

Ott ült mellette a kanapén, és erősen szorította a karját. A másik oldalán Philip állt,

kezében a videó távkapcsolójával. – Már megint álmodtál – állapította meg Gregory. Teste megfeszült, tekintete kutatóanvizslatta Ivyt. – Azt hittem, vége az álmoknak. Hiszen már három hét is eltelt. Abbanreménykedtem, hogy…

Ivy egy pillanatra lehunyta a szemét. Ismét a villódzó fényt szerette volna látni. El akarttávolodni Gregorytól, hogy ismét közelebb kerüljön az erőteljes reményt sugárzó érzéshez.A fiú szavai azonban visszarángatták.

– Mi van? – tudakolta Gregory. – Mi a baj, Ivy? A lány nem válaszolt. – Szólalj már meg, kérlek! – Gregory hangja könyörgőre lágyult. – Miért nézel így

rám? Volt valami új az álmodban? – Nem – felelte Ivy, de észlelte a kétkedést Gregory tekintetében. – Ugyanaz volt, mint

azelőtt – tette még hozzá gyorsan. – Viharban vezettem, az iskola folyosóján mentem, ésmindenki engem bámult.

– Bámultak?! – ismételte meg az utolsó szót Gregory. – Ez minden?Ivy bólintott. – Az utolsó pár nap nem lehetett könnyű a számodra – jegyezte meg, és az ujjával

gyengéden végigsimította a lány állát.Ivy arra vágyott, hogy hagyja békén. Minél tovább ült mellette Gregory, annál inkább

elhalványult az álmában látott fény és a remény. – Tudom, hogy nehéz lehet elviselni az iskolai pletykákat – fűzte még hozzá Gregory

együttérzően.Ivy meg sem akarta hallani. Úgy érezte, ha ismét rálel a reményre, nem lesz szüksége

senki együttérzésére. Lehunyta a szemét, így próbálta kizárni magából Gregoryt, de mégígy is érezte, ahogy a fiú bámulja. Éppen úgy, ahogy a többiek is.

– Különös, hogy az… állomáson történtek nem szerepeltek az álmodban – jegyeztemég meg Gregory.

– Engem is meglepett – felelte Ivy, és kinyitotta a szemét. Jó lett volna tudni, sejti-e afiú, hogy nem mondott el mindent. – Hidd el, semmi bajom. Eredj, folytasd, amit eddigcsináltál!

Ivy tulajdonképpen nem tudta, miért is titkolta el az álom egy részét. Talán azért, mertGregory jelenlétében a fény folyamatosan gyengülni látszott.

– Épp egy kis kaját készítettem – felelte Gregory. – Kérsz valamit?

– Köszönöm, nem.Gregory bólintott, és kiment a szobából. Látszott rajta, hogy az aggódása nem múlt el.Ivy várt, amíg Gregory a konyhába ért, aztán lezöttyent a földre az öccse mellé, akifolytatta a filmnézést.

– Philip! – szólalt meg lágyan. – Azon az éjszakán, amikor megmentettél engem azállomáson, láttál valamiféle csillámló fényt?

Philip feléje fordult, szeme kitágult: – Kezdesz emlékezni! – Pszt! – Ivy Gregory mozgásának neszeire figyelve a konyha felé pillantott. Aztán

nekivetette a hátát az egyik széknek, és megpróbálta rendbe szedni az elméjében kavargóképeket. Világosan látta maga előtt az álmában megjelenő fényt, mintha csak ott állt volnaaz állomás peronján, nem messze Philiptől és önmagától. Tényleg csak kitalálhatta ezt az

egészet, vagy végre kezdett feltisztulni az emlékezete?



– Mit csinált a fény? – tudakolta az öccsétől. – Mozgott? Philip egy pillanatraelgondolkodott.

– Sétált körülöttünk, körbe-körbe. – Pontosan így történt az álmomban is – állapította meg Ivy. Aztán hátrafordult, és ujját

sebesen az ajkai elé emelte.

Amikor egy perccel később Gregory belépett a szobába, Philip és Ivy már egymásmellett kuporogtak, és feszült figyelemmel nézték a filmet. – Gondoltam, egy tea segít megnyugodni – szólt Gregory, és lekuporodott a lány mellé,

és átnyújtotta a meleg bögrét. Philip egy joghurtot kapott. – Köszi – szólt a gyerek boldogan.Gregory bólintott, a tekintete visszavándorolt Ivyra. – Nem kéred a teát? – De, de, köszönöm… igazán – hebegte, a szeme előtt kavargó, megkettőződött képek

hatására. Gregory egyszerre volt jelen a képzelete által kivetített képekben és a szobában.Amikor átvette a bögrét a kezéből, egyidejűleg látta őt, amint egy másik bögre gőzölgőteát is átnyújt neki. Aztán látta, ahogy ott kuporog mellette az ágyán ülve, Ivy szájáhozemeli a teát, és sürgeti, hogy igya meg.

– Inkább valami mást kérnél? – Nem, nem, jó ez.Tényleg emlékszik arra az éjszakára? Megeshet, hogy Gregory valami szert tett az

italába? – Sápadtnak tűnsz – szólt a fiú, és megérintette a lány csupasz karját. – Jéghideg a

kezed, Ivy.A lány libabőrös lett. Gregory tenyere fel-le vándorolt a karján. Ivy érezte a

mostohatestvére erős ujjait. Tristan halála óta többször is megesett, hogy Gregory akarjaiban tartotta, Ivy azonban csak most érzékelte, milyen erős ujjai vannak. Gregoryátnézett a feje fölött, a tévé képernyőjét bámulta, ahol egy dinoszaurusz éppen mostkészült agyontaposni valakit.

– Gregory! Ez fáj!Gregory azon nyomban lazított a szorításán, visszaült a helyére, és onnan nézte Ivyt.

Lehetetlen volt kitalálni, miféle gondolatok kavarognak világosszürke szemei mögött. – Még mindig nyomaszt valami – állapította meg. – Csak fáradt vagyok – felelte Ivy. – Belefáradtam abba, hogy mindenki engem figyel,

és vár… ki tudja, mire. – Arra, hogy becsavarodsz? – vetette fel a fiú. – Lehet – felelte Ivy. – De én nem fogok – gondolta magában. És eddig sem történt

meg, függetlenül attól, ki mit gondol magában.

– Köszi a teát. Most már sokkal jobban érzem magam. Egy kicsit még itt maradok Philippel, és nézem, ahogy a dinók még pár embert betolnak magukba.Gregory szinte észrevehetetlenül elmosolyodott. – Köszi – ismételte meg Ivy. – Nem is tudom, mire mennék nélküled.Gregory megsimogatta Ivy kezét, majd kiment, hadd nézze tovább a filmet. Amint a

lány meghallotta, hogy elindult felfelé a lépcsőn, azon nyomban az egyik virág cserepébelöttyintette a teát. Philip annyira belemerült a filmbe, hogy észre sem vette, mi történt.

Ivy visszaült a szófára, és lehunyta a szemét. Igyekezett felidézni magában a villódzófényt, próbálta megragadni az álma által sugárzott reményt.

Mi lehet az igazság? Kit láthatott Philip? Azért volt ott az angyal, hogy segítsen neki? – Ivy szemeit elfutották a könnyek. Vajon tényleg Tristan volt az?

– Tristan! – szólította halkan a fiút Ivy. Teste enyhén megremegett. A suliöltözőszekrényeinek helyiségében húzta meg magát. Csütörtök délután volt. Ivy azt várta,



hogy az uszoda kiürüljön. Tudta, hogy az edzőnek megbeszélésre kell mennie. Utcairuhában volt. Óvatosan levette a cipőjét, és felmászott a vékony, ezüstszínű létrán. Márisott állt a magasban, a medence felett egy pallón. Minden pontosan úgy történt, mint egyévvel korábban, áprilisban.

Ivy mostanra ugyan megtanult úszni, a régi szorongás azonban megmaradt benne.

Három lépést tett előre, és érezte, ahogy a palló meghajlik alatta. Ivy összeszorította afogait, lefelé nézett, az uszoda vizére, amin meg-megvillant a neonok fénye. Tisztábanvolt vele, hogy sosem fogja úgy szeretni a vizet, ahogy Tristan, ám ez volt az a hely, ahola fiú először nyújtotta feléje a kezét. És ez volt az a hely, ahol Ivy megpróbáltavisszakapni őt.

– Tristan! – szólította halkan a fiút.Az uszodát egyetlen hang töltötte be: a neoncsövek percegése.Angyalok! Segítsetek! Segítsetek megtalálni őt!Egyetlen szót sem ejtett ki hangosan. Tristan halálát követően Ivy soha többé nem

imádkozott az angyalaihoz. Miután elvesztette őt, úgy érezte, nem találja a megfelelőszavakat, és ha mégis, senki sem hallaná meg azokat. Ez az ima azonbanvisszafojthatatlanul tört elő a szívéből.

Ivy újabb két lépést tett. – Tristan! – kiáltotta hangosan. – Itt vagy?Eljutott egészen a palló végéig, és ott lábujjhegyre emelkedve megállt. – Hol vagy, Tristan?Hangja visszaverődött a betonfalakon. – Szeretlek! – kiáltotta. – Szeretlek!Ivy lehorgasztotta a fejét. Tristan nem volt itt. Nem hallotta őt. Mihamarabb le kell

jutnia innen, mielőtt még felfedezi valaki, hogy micsoda őrületre ragadtatta magát.A lány egy lépést tett hátrafelé. Tekintetét a lábaira szegezte, és óvatosan megfordult.

Ismét felfelé fordította a tekintetét, és nagyot sóhajtott.A palló másik végén megcsillant a levegő. Mintha folyékony fényt látott volna – az

arany fényáram emberalakot öltött. Az izzó alakot tiszta, remegő színek keretezték.Ugyanúgy, ahogy az állomáson is.

– Tristan! – szólt halkan. Maga elé nyújtotta a karját, és lassan elindult a fiú felé.Szeretett volna beburkolózni az aranyfénybe, a színekbe, mindabba, ami Tristan jelenlegvolt.

– Mondd, hogy te vagy az. Mondj valamit nekem – könyörgött. – Tristan! – Ivy? – Ivy!A két hang, Gregory és Suzanne hangja visszaverődött a falakról. – Ivy! Mit keresel te itt?

– Bekattant, Gregory! Mindig is attól tartottam, hogy egyszer ez lesz.Ivy lepillantott. Látta, hogy Gregory mindössze két lépésre áll a létrától. Suzannetekintetében rémület tükröződött.

– Hozok segítséget! – szólt Suzanne. – Szólok Ms. Bryce-nak. – Várj! – kérte Gregory. – De hát nem látod, hogy… – Várj! – ez már parancs volt. Suzanne elhallgatott. – Már így is annyi mindent beszélnek Ivyról. Ezt a helyzetet magunk is meg tudjuk

oldani. – Megoldani? – Ivy magában ismételgette a szót. Úgy beszélnek róla, mintha

engedetlen kisgyerek vagy lökött bakfis volna, aki képtelen magára vigyázni.

– Lehozom – jelentette ki Gregory nyugodt hangon.



– Lejövök én magamtól is – szólt Ivy. – Ha pedig segítségre van szükségem, itt vannekem Tristan.

– Mondtam neked, hogy bekattant, Gregory! Megzakkant! Nem látod? – Suzanne! – kiáltott lefelé Ivy. – Nem látod a fényt? Gregory közben elindult felfelé a

létrán.

– Nincs ott senki, Ivy! Senki – jajgatott Suzanne. – Nézz csak oda! – mutatott maga elé Ivy. – Ott!Időközben Gregory felért a létra tetejére, és felhúzta magát a pallóra. Suzanne-nak

igaza volt. Senki és semmi nem volt ott – se villódzó színek, se aranyfény. – Tristan! – Gregory vagyok – hangzott fel a rekedt suttogás, majd a srác kinyújtotta a karját.Ivy a semmibe bámult. Tényleg megőrült volna? Csak a képzelete játszott vele? – Tristan! – Elég legyen, Ivy! Gyere le szépen!Ivynak esze ágában sem volt lemenni. Vissza akart térni, ismét be akart burkolózni az

aranyfénybe. Szerette volna kimerevíteni a Tristannel töltött pillanatot. – Gyere ide, Ivy! Ne nehezítsd a helyzetet! Ivy gyűlölte ezt a leereszkedő hangot. – Gyere le! – szólt parancsolóan Gregory. – Azt akarod, hogy szóljak Ms. Bryce-nak?Ivy dühödt pillantást vetett a srácra, azzal azonban tisztában volt, hogy nem győzheti

le. – Ne segíts! – felelte végül Ivy. – Egyedül is le tudok menni. Mássz csak le, én majd

megyek utánad. – Jó kislány vagy – felelte Gregory, és elindult lefelé. Ivy is elindult a palló vége felé,

ott megállt, és körülpillantott. Már éppen elindult volna lefelé, amikor Suzanne felkiáltott. – Will! Itt vagyunk! Siess! – Hallgass, Suzanne! – figyelmeztette Gregory.Will ekkorra már odaért a medence mellé. Megpillantotta az odafenn álló Ivyt,

odarohant Gregoryhoz és Suzanne-hoz. – Beth mondta, hogy elindultatok megkeresni – kapkodta a levegőt. – Jól van? Mit

akart csinálni?Az Ivyban fortyogó neheztelés fokozatosan haraggá alakult.Ott volt ő, meg a többiek. Úgy beszéltek róla, mintha nem is hallaná a szavaikat,

mintha nem is értené őket. – Itt vagyok! – kiáltott le Ivy. – Semmi szükség rá, hogy úgy beszéljetek rólam, mint

aki megzakkant. – Azt hiszi, hogy Tristan odafent van, és majd segít neki – fordult Suzanne Willhez. –

Tristan fényét emlegette.

Will Ivyra meredt, aki dühödt tekintettel viszonozta a pillantását. Will arcáracsodálkozás ült. Kereső tekintete végigvándorolt a pallón, túl Ivyn. Aztán a medencérenézett, majd ismét a magasba. Ivy a Tristan szót olvasta le az ajkairól, bár Will hangosannem mondta ki a nevet. Mindössze ennyit kérdezett:

– Le tudsz jönni egyedül? – Hát persze hogy le tudok.Ivy elindult lefelé. Suzanne és Gregory ott állt a létra tövében, hogyha kell, elkapják.

Will kicsit távolabb, tekintete ide-oda vándorolt.Amikor Ivy földet ért, Suzanne átölelte, majd a magasba lendítette a karjait. – Jaj, te, kedvem volna jól megrázni téged!Suzanne nevetett, Ivy azonban észrevette, hogy a szeme könnyes, a vonásai

megkönnyebbülést tükröznek. Gregory is közelebb lépett, magához vonta Ivyt. – Megijesztettél, Ivy! – szólt.



Ivy alig kapott levegőt, próbálta eltolni a srácot, ám Gregory szorítása nem engedett.Suzanne Gregory karjára fektette a kezét. Most már elült benne a rettegés, és egyáltalán

nem tette boldoggá a hosszú ölelés látványa. Will kicsit arrébb állt, és nem szólt egy szótsem.

– Hazaviszlek – szólt Gregory, és végre elengedte a lányt.

– Nem kell. Jól vagyok – ellenkezett Ivy. – Haza akarlak vinni. – Nem kell, Gregory. Én inkább… – És én menjek gyalog? – vágott közbe Suzanne. Gregory feléje fordult. – Először téged viszünk haza, aztán… – De nekem semmi bajom – makacskodott Ivy. – Tényleg jól van – visszhangozta Suzanne. – Hidd el nekem, hogy jól van. Nekünk

pedig más terveink voltak mára. – Suzanne! Mindazok után, ami történt, nem várhatod tőlem, hogy magára hagyjam

Ivyt. És ha anya otthon van, akkor… – Hazavigyelek én, Ivy? – vágott közbe Will. – Igen, az jó lesz – felelte a lány. Gregory ingerült pillantást vetett rá. Suzanne

elmosolyodott. – Látod, nagytesó – fonta a karjait Gregory nyakába –, minden megoldódott. Most már

semmi ok az aggodalomra. – Mellette maradsz? – fordult Gregory Willhez. – Mellette maradsz, amíg anya haza

nem ér? – Persze – felelte Will, és ismét a pallóra pillantott. – Vagy én, vagy Tristan, de

mindenképpen vigyázunk rá – fűzte még hozzá.Ivy hirtelen mozdulattal Will felé fordította a tekintetét. Suzanne elkuncogta magát,

majd a szája elé kapta a tenyerét. Gregory arcvonásai mozdulatlanok maradtak.



4.

– Sziasztok! – köszönt rá Beth kicsit később Ivyra és Willre. Beth Ivy öltözőszekrényeelőtt kuporgott, kezében ceruzát szorongatott, mintha éppen nagy lendülettel írt volnavalamit. Ivy számára azonban elég volt egyetlen pillantás a jegyzettömbre, hogy rájöjjön,honnan fúj a szél.

– Ha így írsz, a sztori vége az elejére kerül – jegyezte meg, majd lehajolt, ésmegfordította Beth jegyzettömbjét.

Will elnevette magát, Beth pedig elvörösödött. – Nem vagyok túl jó színésznő – szögezte le Beth, majd felállt. – Minden oké?Ivy vállat vont. – Egyre kevésbé tudom, mit feleljek az efféle kérdésekre. Ha pedig végül mondok

valamit, az emberek nem hisznek nekem. – Ivy jól van – felelt Will, és a karját biztatóan Beth vállára fektette. Magabiztos hangja

furcsa módon Ivyt is felbátorította.Összeszedte a könyveit, majd hármasban elindultak a parkoló felé. Beth kettejük közt baktatott, és időről időre ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Miután beszállt a kocsijába,és elhajtott, Ivy és Will közé kényelmetlen csend telepedett. Ivy beszállt Will ezüstHondájába, és elszántan bámult maga elé. Amikor a lány háza felé közeledtek, Willmindössze annyit kérdezett tőle, hogy felhúzza-e az ablakot.

Will a kerti parti óta kerülte Ivyt a suliban. A lány arra gondolt, hogy Willt zavarbaejtette a táncparketten folytatott különös beszélgetésük. Hálás volt neki, hogy végülmégiscsak félretette a büszkeségét, és egérutat kínált neki Suzanne és Gregory elől.

– Még egyszer köszönöm – szólt Ivy. – Nincs mit – felelte Will, miközben a napellenzőt igazgatta.

Ivy kíváncsi lett volna, hogy miért nem kér a fiú magyarázatot arra, mit is keresett ő azuszodában, ráadásul a torony pallóján. Lehet, hogy azt gondolta magában: az őrültek már csak ilyenek. Miközben vezetett, le nem vette a szemét a forgalomról. Amikor megálltak az egyik útkereszteződésnél, Ivy látta, hogy Will szokatlanul nagy figyelmet fordít a kocsielőtt áthaladó emberekre. Ezt követően a lányra vándorolt a tekintete.

– Csak vicceltél, ugye? – tört ki Ivy. – Amikor azt mondtad Gregorynak, hogy majdvagy te vagy Tristan vigyáz rám. Ugye, csak vicceltél?

A fényviszonyok megváltoztak. Will még egy jó háztömbnyit hajtott tovább, mielőttmegszólalt volna.

– Gregory nem nevetett – jegyezte meg. – Vicceltél, vagy sem? – kötötte az ebet a karóhoz Ivy, Will felé fordulva. – Szerinted? – Mit számít az, hogy én mit gondolok? – robbant ki Ivyból Én csak egy buggyant

csajszi vagyok, aki végezni akart magával.Will váratlanul tekert egyet a kormányon, és a járdaszélhez irányította az autót. – Én nem így látom – szólt csendesen. – Mindenki más így látja.Will nem állította le a motort. Karjait a kormányra fektette. Ivy festéknyomokat vett

észre a tenyerén. – Vannak, akik ilyesmit mondogatnak, de éppen tőled nem vártam volna.Ivy nem válaszolt. – Az a benyomásom – folytatta Will nyugodt és visszafogott hangon –, hogy az, aki

igazán őrült, nem tartja magát őrültnek. Miért is tartaná?



– Hát tudod, volt egy kis mutatványom az állomáson – felelte Ivy, aki képtelen voltvisszafogni hangja szarkazmusát. – Közvetlenül azelőtt, hogy a késő esti expresszátrobogott.

Will a lány felé fordult, sötét szemei kihívást sugároztak. – Emlékszel, ahogy oda vezettél? Emlékszel rá, hogy azt tervezted, a vonat elé veted

magad?Ivy megrázta a fejét. – Nem. Semmi ilyesmire nem emlékszem. Csak a fényre, később. A villódzásra. – Amit a palló végében is láttál. Ivy bólintott. – Érdekes, hogy te látod őt, én pedig hallom – szólt Will. – Te hallod őt? – Ivy előrenyúlt, és leállította a motort. – Te hallod őt? – Beth is hallja.Ivy álla leesett a meglepetéstől. – Beth mindenféle sztorikat vet papírra. A sztorik üzenetekét tartalmaznak, de ezek

nem Beth üzenetei. Én angyalokat rajzolok, pedig eszem ágában sincs semmi ilyesmi.Will az ujjaival egy láthatatlan képet vázolt fel a szélvédőre. – Mindkettőnk markából kicsúsztak a történések.Ivynak eszébe jutott az a nap, amikor a műszaki kereskedésben Beth a következő

szöveget írta be a számítógépbe. „Vigyázz, Ivy! Ez veszélyes dolog, Ivy. Ne maradjegyedül. Szeretlek. Tristan.” Ivy kirohant a boltból. Iszonyú düh járta át Beth kis trükkjemiatt. Pedig meg kellett volna fogadnia a szavakat. Néhány nappal később a sajátlakásukban megtámadták.

– Tristan figyelmeztetni akar – folytatta Will. – Beth szerint itt valami sokkalkomolyabb dologról van szó, mint amit házilagosan meg tudnánk oldani. Beth halálosanfél.

Ivy tarkója megborzongott. Az előző nap óta csak az járt az eszében, miképpen érhetnéel a fényt, amit Tristannek vélt. Közben próbálta megkerülni a kérdést, hogy vajon azangyalalakot öltött Tristan miért akarná elérni őt.

– Emlékezned kell arra, ami történt – folytatta Will. – Tristan is ezt akarta közölniveled a parti éjszakáján, amikor táncoltunk.

– Tristan veled volt akkor?Ivy villámgyorsan átfutott az elmúlt nyár összes különös eseményén. – Tehát az általad rajzolt angyalok, az az angyal, aki úgy nézett ki, mint Tristan… – Én pontosan ugyanúgy elhűltem, mint ahogy te – folytatta Will. – Megpróbáltam

elmondani, hogy soha az életben nem tennék semmi olyasmit, ami fájdalmat okoznaneked. De nem tudtam, hogy magyarázzam el, mi történik. Tristan belém olvadt. Csak annyit tehettem, hogy papírra vetettem az angyalokat. A kezem járt, de úgy éreztem,

mintha nem is az én kezem volna. Ivy Will kezére fektette a tenyerét. – Szerintem meg akart vigasztalni – fűzte még hozzá Will. Ivy bólintott, és próbáltaelfojtani a könnyeit.

– Sajnálom, hogy akkor nem értettem meg, és sajnálom, hogy annyira megharagudtamrád.

Ivy nagyot sóhajtott. – Emlékeznem kell. Vissza kell térnem abba az estébe. Will, kivinnél az állomásra?Will azon nyomban beindította a motort. A New York-i zónázóvonat éppen akkor

érkezett be, amikor kiértek az állomásra. Sorra szálltak le az utasok. Miután az állomáskiürült, Will leparkolt. Aztán Ivyval együtt odasétáltak a déli peronra vezető lépcsőhöz.

– A továbbiakban egy szót sem szólok – jelentette ki Will. – Azt hiszem, jobb lesz, ha

egymagad nézel körül, és meglátod, mivel találod szembe magadat. Mindenesetre ittmaradok, amennyiben szükséged lesz rám.



Ivy bólintott, majd elindult felfelé a lépcsőn. A rendőrségi jelentésből tudta, hogyPhilip melyik oszlop mellett, azaz melyik oszlophoz támaszkodva talált rá – javította kisaját szavait. A D jelű oszlopnál. Arról azonban megfeledkezett, hogy a fémoszlopok milyen közel is állnak a peron széléhez, és a peron milyen közel van a sínekhez. Amikor mindez tudatosodott benne, a gyomra görcsbe rándult.

Tisztában volt vele, hogy neki kellene támaszkodnia az oszlopnak, és meg kellene próbálnia visszaemlékezni mindarra, ami azon a bizonyos estén történt. De képtelen volterre, egyelőre mindenképpen. Végigrohant a peronon, egészen a lépcsőig, amely a sínek felett emelkedő hídra vezetett, majd át is ment a hídon. Az északi peronról visszapillantottWillre, aki egy padon kuporgott, türelmesen várva rá.

Ivy fel-alá járkált. Vajon ki lehetett itt akkor este? Amennyiben Philip sztorija igaznak tekinthető, volt itt valaki, mégpedig pontosan úgy öltözve, mint Tristan. Szinte bárkinek lehetett ugyanolyan iskolai dzsekije és baseballsapija. És ha az illető ráadásul behúzódottaz árnyékba, könnyen azt a benyomást kelthette, hogy ő Tristan. És ez a valaki akár Gregory is lehetett.

Ivy minél hamarabb megpróbált szabadulni ettől a gondolattól. Őrültségnek tűnt aszemében Gregoryra gyanakodnia. Erickel kapcsolatban azonban már közelről sem tűntolyan őrültségnek az ötlet. Most is emlékezett arra az estére, amikor Eric az utolsó pillanatban rántotta el Willt a közeledő vonat elől. Eric hajlamos volt arra, hogy veszélyes játékokból merítse az ötleteit. És a kábítószer beszerzése sem okozott gondot a számára.

Hosszú, éles hang hasított Ivy gondolataiba. A délre tartó vonat füttye volt, amitvisszavert a meredek hegyfal. Ivy szemügyre vette a sziklás oromzatot. Kizárt, hogy Philip biztonságban le tudott volna ereszkedni ezen a falon, ám ha az angyalok valódiak voltak,és Tristan is mellette volt…

A fütty ismét felharsant. Ivy rohanni kezdett. Kettesével vette a lépcsőfokokat, átrohanta hídon, majd a túloldalon leereszkedett. Előbb hallotta meg a vonat dübörgését, és csak aztán pillantotta meg a fényeit. A lámpák a nappali fényben halvány, vak szemeknek tűntek. A nagy Amtraksek egyike volt, amelyik csak áthalad az állomáson.

Ivy odarohant az egyik oszlophoz, nekivetette a hátát. A vonat vakító lámpájamegbénította. A szíve egyre gyorsabban vert, a vonat egyre közelebb ért hozzá. Eszébe jutott Philip régi története a hegy oldalára felkapaszkodó vonatról. Úgy érezte, hogy ez avonat őt keresi. Egyenesen feléje dübörgött, a kerekei szikráztak. Talpa alatt rengett a peron. Úgy érezte, reszkető teste bármelyik pillanatban darabokra szakadhat. Aztán avonat elrobogott mellette.

Ivynak sejtelme sem volt róla, mióta állt már Will közvetlenül mögötte. Ujjaik összefonódtak. Aztán a lány hátrapillantott.

– Örülök, hogy nem vetetted magad a vonat elé – jegyezte meg Will, kis mosollyal az

arcán. – Akkor mindkettőnknek annyi lett volna.Ivy elengedte a fiú kezét, és teljes testével Will felé fordult. – Most már emlékszel, mi történt? – kérdezte Will. – Nem – rázta meg a fejét a lány.Will felemelte a karját, mintha az volna a szándéka, hogy megérintse a lány arcát. Ivy

ráemelte a tekintetét, Will pedig gyorsan visszarántotta a karját, és belemélyesztette azsebébe a kezét.

– Gyerünk innen! – szólalt megIvy követte őt, ám közben vissza-visszanézett a vágányok felé.Mi van akkor, ha Gregory és Eric összebeszéltek? Ivy még mindig képtelen volt

elhinni, hogy bárki is, a legkevésbé Gregory, képes lenne ártani neki. Tudta, hogy fontos

Gregory számára, nagyon is fontos.



Némán hajtottak ki a parkolóból. Will ugyanúgy a gondolataiba mélyedt, mint Ivy.Aztán a lány hirtelen rámutatott valamire. A kijárattól körülbelül ötven méterre egy pirosHarley állt az út szélén.

– Olyan, mint Ericé – jegyezte meg. – Mert az övé is.

Az utat mély árok, magasra nőtt fű és burjánzó bokrok határolták. Eric valamit keresettaz árokban, és annyira lefoglalta a keresés, hogy észre sem vette a mögéje beparkoló autót.Amikor Will kinyitotta a kocsija ajtaját, Eric feje is előbukkant. – Elvesztettél valamit? – kérdezte tőle Will. – Segítsek megkeresni?Eric hunyorogva állt a nappal szemben. – Kösz, de nem kell, Will – felelte. – Csak egy régi gumikötelet keresek, amivel le

szoktam kötni a cuccokat.Ekkor észrevette a kocsiban ülő Ivyt. Meglepődött, tekintete ide-oda cikázott Will és a

lány között. Aztán intett a lánynak. – Egy perc, és hagyom a csudába az egészet – szólt. Will bólintott, majd visszaült a

kocsiba. – Túlzottan nagy hajcihőt csapott egy öreg gumikötél miatt – jegyezte meg Ivy, miután

elindultak. – Ivy! Lehet bárkinek is oka arra, hogy megijesszen, vagy ártani akarjon neked? – Ezt meg hogy érted? – Neheztel valaki rád? – Nem – felelte a lány lassan. – Jelenleg senki – gondolta magában. Egy évvel

korábban, télen még másképp válaszolt volna a kérdésre. Gregory egyáltalán nem örültneki, hogy az apja feleségül vette Ivy édesanyját. Haragjának és neheztelésének azonbanmár hónapok óta nyoma veszett, figyelmeztette önmagát azon nyomban Ivy. Tristan halálaóta Gregory kifejezetten elragadóan viselkedett vele. Vigasztalgatta, a betöréskor asegítségére sietett. Ő volt az, aki legelőször a helyszínre ért, ő riasztotta el a betörőt.

De lehet, hogy az egész nem is így volt? Lehet, hogy Gregory végig otthon volt. Igazánfurcsán szabadkozott, amikor próbálta megindokolni, miért is jött haza. Ivy úgy érezte, jeges hullám járja át a testét. Mi van akkor, ha Gregory támadta meg őt, és csak akkor változtatta meg a tervét, amikor Will felbukkant?

Újabb jeges hullám söpört végig a testén. A tarkóján és a fején lévő bőr összerándult.Összefonta az ujjait. Aztán anélkül, hogy észlelte volna, mit csinál, felragadott egy tollataz ülésről és kettétörte.

– Hé, te! – szólt Will, és kivette a tolldarabokat a lány kezéből. – Amikor hazaérünk hozzátok, ismét szükségem lesz az ujjaimra – tette még hozzá mosolyogva. – De azértaddig se kell összetintáznod magad.

Ivy megszorította Will kezét, és el nem engedte volna. Közben nézte a zöldellőtermészetet, a nyár utolsó nyomait, amelyet már a közelgő ősz árnyai tarkítottak.„Mindig melletted leszek. Szeretlek.”A szavak ott keringtek a lány elméjében. – Will! Amikor táncoltunk, és Tristan benned volt, te azt mondtad… – itt elhallgatott. – Mit mondtam? – Azt, hogy „Mindig melletted leszek. Szeretlek.” Ivy hallotta, hogy Will nagyot nyel. – Ezek Tristan szavai voltak, ugye? – tudakolta a lány. – Ezt Tristan mondta, és én

félreértettem az egészet, igaz? Will nézte az égen V alakban repülő ludakat. – Igen – felelt végül a lány kérdésére.Egész úton hazáig többé egyetlen szót sem szóltak.



5.

Ivy Philip mellett állt a kisfiú szobájában, a kincsekkel teli könyvespolcotszemrevételezték: az angyalokat, amelyeket Ivy ajándékozott neki Tristan halálátkövetően, a Don Mattingly álló papírbabát, a kövületeket Andrew-tól, a rozsdás szegecset.

Philip és Maggie délután azt követően érkeztek haza, hogy Will meghozta Ivyt.Mindketten bekaptak pár falatot. Ivy kivette Philip tankönyveit a táskájából öccse pedig alegújabb kincsét vitte fel a szobájába: egy penészes madárfészket. Ivy végigsimogatta azangyalok sorát a polcon. A keze megpihent egy új szobron, ami nem is volt soha az övé:ennek az angyalnak is szárnyai voltak, de baseball-mezt viselt.

– Ezt a szobrocskát Tristan barátja hozta nekem – közölte Philip. – Úgy értem, egyangyallány. Többször is találkoztam vele.

– Egy másik angyalt is láttál? Biztos vagy benne? – tudakolta Ivy meglepetten.Philip bólintott. – Ott volt a nagy bulin.

– Honnan tudtad megkülönböztetni Tristantől? – kérdezte kíváncsian Ivy.Philip egy pillanatra elgondolkodott. – Bíborosabb árnyalatú színei voltak. – És honnan veszed, hogy lány? – Onnan, hogy lány alakú. – Aha. – Nagyjából annyi idős, mint te – fűzte még hozzá Philip. Egy hatalmas halom

képregény alól fényképet húzott elő. A képen különös halvány foltok voltak. Ivyfelismerte a képet: ez volt az első felvétel, amit Will készített róluk a művészetifesztiválon.

Philip alaposabban megnézte a képet, és összevonta a szemöldökét: – Szerintem te sem

látsz túl sokat ezen a képen – jegyezte meg. – Túl sok mit kellene látnom – töprengett magában Ivy. – Tényleg vissza akarod kapni a vízangyalodat? – kérdezte Philip.Ivy tudta, hogy Philip szeretné megtartani az összes angyalszobrocskát. – Csak ezt az egyet – biztosította az öccsét, és már vitte is vissza a porcelánangyalt a

szobájába. Ezt az angyalt szerette a legjobban. Kékeszöld, röpülős szoknyája adta azötletet Ivynak, hogy arról az angyalról nevezze el, akit négyéves korában látott – ez azangyal mentette meg a vízbe fulladástól. Ivy Tristan képe mellé állította a szobrocskát, ésmegsimogatta a üvegsimaságú felszínét. Aztán Tristan fotóját is megérintette.

– Az én két angyalom – szólt, majd elindult a harmadik szinten lévő zeneszobába.Ella követte, majd fölugrott az Ivy zongorájával szemben lévő tetőablakba. Ivy leült a

zongorához, majd skálázni kezdett. A zene hullámai betöltötték a szobát. Miközben akezei fel-alá vándoroltak a billentyűzeten, Tristanre gondolt. Felidézte az úszó Tristanképét, a vízcseppeken megvillanó fényt, és elképzelte, amint Tristan fénye körbeöleli.

A szeptemberi alkony napfénye pontosan ugyanúgy aranylott, ahogy Tristan villódzófénye, a naplemente színei is rá emlékeztettek. Ivy kipillantott az ablakon, majd egyik percről a másikra felhagyott a zongorázással. Ella felült, a fülei figyelőén az égnek meredtek, tágra nyílt szemei csillogtak. Ivy a cica mögé pillantott.

– Tristan! – szólt halkan. Az izzó fény körülölelte őt. – Tristan! – suttogta ismét. – Szólalj meg! Miért nem hallak? A többiek, Will és Beth

hallják, mit mondasz. Velem nem tudsz beszélni?A szobában azonban csak egyetlen hang hallatszott: Ella huppanása, aki leugrott az

ablakból, és odatrappolt hozzá. Ivy kíváncsi lett volna rá, vajon a cica látja-e Tristant. – Igen, látott engem, amikor először idejöttem. Ivy döbbent képet vágott.



– Te vagy az. Tényleg te… – Őrületes, mi?Ivy nemcsak a szavakat hallotta, hanem a mögöttük bujkáló nevetést is. Tristan hangja

pontosan úgy csengett, mint régen, amikor valami szórakoztatta. Aztán a nevetésabbamaradt.

– Szeretlek, Ivy! És mindig is szeretni foglak.Ivy a tenyerébe rejtette az arcát. A keze, az ujjai a halványan aranyló fénybenfürdőztek.

– Én is szeretlek, Tristan! Annyira hiányoztál. El sem tudod képzelni, mennyire. – Gyakran felbukkantam melletted. Néztem, ahogy alszol. Hallgattam, ahogy

zongorázol. Éppen olyan volt minden, akár az elmúlt télen. Vártam, és azt akartam, abbanreménykedtem, hogy észreveszel.

A hangjából kicsendülő sóvárgó hang hatására Ivy megremegett. Ugyanazt érezte, mintaz első csókjuk alatt.

– Amennyiben megfelelő angyali képességekkel rendelkeznék, akkor most hozzádvágnék néhány sárgarépát és brokkolirózsát – fűzte hozzá Tristan nevetve.

Ivy is elnevette magát. Felrémlett az emlékezetében a zöldséges tál, amit Tristan amamája esküvőjén feldöntött.

– Répák álltak ki a füledből, rákfarkak az orrodból. Egyszerűen ellenállhatatlan voltál.Ezt Philip is így látta – fűzte hozzá mosolyogva Ivy. – Ó, Tristan! Bárcsak együtttölthettük volna ezt a nyarat. Bárcsak csónakázhattunk volna a tavon. Kettesben, egycsónakban, miközben a nap melengeti a kezünket és a lábunkat.

– Minden vágyam, hogy a közeledben lehessek – szólt Tristan.Ivy felemelte a fejét: – Annyira szeretném érezni, hogy átölelsz. – Olyan közel állsz a szívemhez, hogy ennél közelebb jutni már lehetetlenség.Ivy kinyújtotta, majd nyugvó szárnyakra emlékeztetően maga köré fonta a karjait. – Ezerszer is kívántam, hogy megmondhassam neked: szeretlek. De soha, egyszerűen

sohasem gondoltam volna, hogy egyszer lehetőségem lesz erre… – Bízzál, Ivy! Bíznod kell!Ivy világosan hallotta a fiú hangjából kicsendülő félelmet. – Nem szabad bizalmatlannak lenned, mert akkor soha többé nem látsz. Szükséged van

rám, több okból is, amelyekről jelenleg nincs tudomásod – figyelmeztette Tristan. – Gregory miatt, ugye? – szólt, és tehetetlenül leengedte a karját. – Tisztában vagyok

vele. Egyszerűen csak nem értem, miért akarna – Ivy egy pillanatra elhallgatott, félvénszavakba foglalni legrémisztőbb gondolatait – ártani nekem.

– Nem pusztán ártani akar, hanem megölni – szólt Tristan.

– Minden, amit Philip azzal a bizonyos estével kapcsolatban elmondott, valóbanmegtörtént. Csak annyit tennék hozzá, hogy a „gonosz angyal” Gregory volt. És nemelőször került sor ilyesmire, Ivy. Amikor egyedül voltál azon a bizonyos hétvégén…

– De hát ennek semmi értelme! – kiáltotta Ivy. – Mindazok után, amit értem tett…Ivy fölugrott a zongoraszékről, és elkezdett fel-alá járkálni a szobában. – A balesetet

követően ő volt az egyetlen, aki felfogta, miért nem akarok beszélni a történtekről. – Gregory nem akarja, hogy túl sok mindenre emlékezzél – felelte Tristan. – Nem akarja, hogy emlékezz arra az estére, és esetleg kérdések

merüljenek fel benned. Többek között az, hogy tényleg baleset történt-e.Ivy megállt az ablaknál. Látta, hogy Philip a fáknál focizik. Andrew most hajtott be a

kocsibeállón. Megállt, ő is Philipet nézte. Az édesanyja pedig elindult a pázsiton át

Andrew felé.



– Nem baleset volt – szólalt meg végül Ivy. Eszébe jutott az egész lidércnyomás:Tristan kocsijában ült, és képtelenek voltak megállni. Minden pontosan ugyanúgy történt,mint azon az estén, amikor elütöttek egy szarvast. Akkor sem tudtak megállni.

– Valaki megpiszkálta a féket. – Minden jel erre utal.

Ivy gyomra összerándult. Ha csak belegondolt abba, hogy Gregory hozzáért,megpuszilta, magához vonta… Bármikor megölheti, ha alkalom kínálkozik rá. Ivyképtelen volt elhinni a dolgot.

– De miért van ez? – kérdezte sírva. – Úgy vélem, hogy Caroline meggyilkolásában kell keresni a kulcsot.Ivy visszaballagott a zongorához, lassan leült, és megpróbálta elrendezni magában a

történteket. – Szerinted azzal vádol, hogy közöm van az édesanyja halálához? Az anyja öngyilkos

lett, Tristan.Miközben ezt mondta, érezte, hogy a mellkasa és a torka elzsibbad. Egyre növekedett

benne a rettegés, ami minden ésszerű gondolatot eltávolított az agyából. – Te is ott voltál a házban, a szomszédos szobában, amikor elkövette a tettét –

állapította meg Tristan. – Szerintem láttál valakit az ablakból. Valakit, aki tudta, hogy mitörténik, netán felelős volt a történtekért. Próbálj visszaemlékezni.

Ivy mindent elkövetett annak érdekében, hogy elméjében elhatárolja annak azéjszakának a történéseit a későbbi lidércnyomásoktól.

– Mindössze egy alak árnyát láttam. A tükröződő ablak miatt fogalmam sem volt róla,ki lehetett az.

– De az a valaki meglátott téged.Az álom lépésről lépésre kezdett megvilágosodni. Ivy egyre erősebben remegett. – Tudom, tudom… – szólt vigasztalóan Tristan.Ivy minden vágya az volt, hogy a fiú megérintse. Ugyanúgy, mint egyszer, amikor

pontosan ugyanilyen hangon beszélt vele. – Magam is félek – szólalt meg ismét Tristan. – Nincs elég erőm ahhoz, hogy

egymagam megvédjelek. De hidd el, Ivy, ketten, együtt erősebbek vagyunk, mint ő. – Jaj, Tristan, annyira hiányoztál! – Te is hiányoztál nekem – felelte Tristan. – Hiányzott, hogy nem ölelhetlek meg, nem

csókolhatlak meg, nem őrjíthetlek meg.Ivy elnevette magát. – Játssz nekem valamit! – kérte a fiú. – Ezt most ne kérd tőlem. Egyszerűen csak hallani akarom a hangodat – fogta

könyörgőre a dolgot Ivy. – Azt hittem, mindörökre elvesztettelek, de most újra itt vagy…

– Pszt! – csitította Tristan. – Játssz! Hangot hallottam. Valaki van a szobádban.Ivy Ellára pillantott. A cica a lépcső tetején állt, szeme a sötétbe meredt. Aztáncsendesen elindult lefelé a lépcsőn, a farka szőre felborzolódott. – Gregory az – gondoltamagában Ivy.

Idegesen kinyitotta a kottát, és játszani kezdett. Jó hangosan játszott, így próbáltakitörölni az emlékezetéből Gregory ölelésének, a kikényszerített csókoknak az emlékét, azestét, amit egyedül töltöttek a boltban, illetve amikor egyedül voltak az elsötétített házban.

Gregory meg akarná ölni? Az anyja haláláért hibáztatja. Ennek semmi értelme semvolt. Azt már könnyebben el tudta volna képzelni, hogy a narkótól bekábult Eric áll atörténések mögött. Eszébe jutott az üzenet, amit egyszer véletlenül lehallgatott Gregorytelefonjáról: Eric folyton pénzszűkében volt a kábítószerek miatt. Lehet, hogy Caroline-tól

akart kicsikarni némi pénzt, és a dolgok rosszra fordultak. De hát Gregoryt mi motiváltavolna, hogy ilyen szörnyűséges cselekedetet kövessen el?



– Én is éppen ezt próbálom kitalálni.Ivy egy pillanatra abbahagyta a játékot. – Te hallasz engem? – kérdezte némán. – Képtelen vagy olyan jól leplezni a gondolataidat, mint Will.Tehát eddig is hallott mindent, beleértve a sürgető csókokra vonatkozó gondolatot,

állapította meg magában Ivy, majd erőteljes billentésekkel ismét játszani kezdett.Tristan szavai úgy hangzottak, minta egyenesen a lány fejében kiabált volna. – Úgy érzed, nem kellett volna hallgatóznom, ugye? Ivy elmosolyodott, és lágyabbra

fogta a játékát. – Ivy! Őszintéknek kell lennünk egymással, ha mi, ketten képtelenek vagyunk

megbízni egymásban, akkor ki másra számíthatunk? – Szeretlek! Őszintén szeretlek – jelentette ki Ivy némán úgy, hogy csak Tristan

hallhatta a szavait. A dal, amit játszott, véget ért, készült belekezdeni egy másikba. – Elment – közölte Tristan.Ivy megkönnyebbülten felsóhajtott. – Figyelj, Ivy! Neked mindenképpen ki kell jutnod innen. – Kijutni? Ezt meg hogy érted? – kérdezte a lány. – Olyan messzire kell kerülnöd Gregorytól, amilyen messzire csak lehet. – Lehetetlenség – szögezte le Ivy. – Nem állhatok fel csak úgy, nem sétálhatok el.

Nincs hova mennem. – Csak találsz magadnak valami helyet. Én pedig megkérem Laceyt, aki angyal, hogy

maradjon a közeledben addig, amíg rá nem jövök, miről van szó, és nem szerzek bizonyítékokat, amikkel előállhatsz a rendőrségen. Addig el kell tűnnöd innen.

– Nem! – jelentette ki Ivy, és hátratolta a zongoraszéket. – De! – szögezte le Tristan, majd elmesélte, mi mindent tapasztalt a Gregory és Eric

elméjébe tett időutazás során. Kitért a veszekedésre Gregory és az édesanyja között,megemlítette Caroline gúnyos megjegyzéseit, és azt is, hogy Gregory úgy lökte hozzá azállólámpát az édesanyjához, hogy annak felhasadt az arca. Aztán rátért arra, mi mindenttapasztalt Eric elméjében, beszámolt Eric és Caroline veszekedéséről, amire egy viharosestén került sor.

– Ericet illetően igazad van – vonta le a végkövetkeztetést Ivy. – Narkós alak, akinek nagyon kell a pénz az anyagra. De azt még mindig nem tudom, mi köti össze Gregoryval.

– Eric ma nagyon keresett valamit az állomás közelében lévő árokban – közölte Ivy. – Igazán? Akkor komolyan vette Gregory fenyegetését – felelte Tristan, és beszámolt a

partin hallott fenyegetésről. – Én majd szemmel tartom mindkettejüket. De te közben tűnj innen minél messzebbre. – Nem – ismételte meg Ivy.

– De, mégpedig a lehető leggyorsabban. – Nem – tört fel ismét Ivyból. Tristan hallgatott. – Nem megyek sehova – ismételte meg Ivy némán. Aztán odalépett az ablakhoz,

elnézegette a szél tépte fákat, amelyek az elmúlt hat hónap során jó ismerősei lettek.Tavasszal látta a duzzadó, vörös rügyeket, a zöld leveleket, a kifinomult formákat,amelyeken megvillant az alkonyi nap aranya. Aztán lassan előjöttek az ősz színei. Ez voltaz otthona, itt éltek azok az emberek, akiket szeretett. Esze ágában sem volt meglépniinnen. Esze ágában sem volt magára hagyni Philipet és Suzanne-t Gregoryval.

– Suzanne semmit sem tud – közölte Tristan. – Miután ma elmentél Will-lel, követtemGregoryt és őt. Suzanne ártatlan. Ami téged illet, zavarban van, és totál belezúgottGregoryba.

– Totál belezúgott Gregoryba, és te azt akarod, hogy hagyjam itt vele? – Nem tud annyit, hogy azzal bajba keverje magát – szállt szembe vele Tristan.



– És ha esetleg megszöknék – ragaszkodott a saját gondolatmenetéhez Ivy –, honnantudnánk, mit fog lépni Gregory? Honnan tudjuk, hogy nem ered Philip után? Lehet, hogyPhilip fel sem fogja, mit látott, de valamit látott azon az estén, annyi szent, és ennek Gregory nem örül különösebben.

Tristan hallgatott.

– Nem látlak – szólt Ivy –, de el tudom képzelni, milyen képet vághatsz.Ekkor Tristan elnevette magát, Ivy pedig csatlakozott hozzá. – Jaj, Tristan! Tudom, hogy szeretsz és aggódsz értem, de én egyszerűen nem

hagyhatom itt őket. Philip és Suzanne nem is sejtik, hogy Gregory milyen veszélyes alak.Ugyanakkor senki sem fog vigyázni rájuk.

Tristan nem válaszolt. – Itt vagy? – tudakolta hosszabb csöndet követően Ivy. – Gondolkodom – felelte Tristan. – És megpróbálod eltitkolni a gondolataidat előlem.Ivyra ebben a pillanatban teljes váratlansággal rátört a szerelem és a gyengédség érzése.

Ezt követte a szorongó félelem, majd a harag és a néma kétségbeesés. Elszántan tempózottaz érzelmek háborgó tengerében, és egy pillanatra úgy érezte, nem kap levegőt.

– Arra gondoltam, fellebbentem a gondolataimat rejtő köpönyegnek legalább az egyik sarkát – jegyezte meg Tristan. – Most itt kell hagynom téged.

– Ne! Várj! Mikor látlak ismét? – tudakolta Ivy. – Hogy találok rád? – Ahhoz nem kell majd az uszodai palló végére állnod. Ivy elmosolyodott. – De egy faág vége már szóba jöhet – folytatta Tristan. – És a háztető sem zárható ki.

Vagy egy még ennél is magasabb pont. – Mi van?! – Csak vicceltem – felelte nevetve Tristan. – Bármikor, bárhol szólíts bátran némán, és

én meg foglak hallani. Ha nem jelennék meg, az annyit jelent, hogy éppen nyakig vagyok valamiben, amit nem hagyhatok félbe, vagy pedig sötétben vagyok. A sötétséget képtelenvagyok ellenőrzésem alá vonni – sóhajtott. – Érzem, ahogy közeledik, így vagyok ezzelmost is, de egy rövid ideig képes vagyok távol tartani. Végül azonban elvesztem azeszméletemet. Így szoktam pihenni. Úgy vélem, egy napon a sötétségben végzem majd.

– Ne! – De igen, szerelmem! – felelte lágyan Tristan, és egy szempillantás múlva eltűnt.A maga után hagyott űr szinte elviselhetetlennek tűnt. A fény hiányában a szobára kék

árny borult. Ivy mélységesen elveszettnek érezte magát a két világ között uralkodószürkületben. Megpróbált szembeszállni a lelkét gyötrő kételyekkel. Egyszerűen képtelenvolt felfogni, hogy Tristan az egyik pillanatban még itt volt, de az is megeshet, hogy sohatöbbé nem jön vissza.

Gépiesen megpróbált eljátszani néhány Bach-művet, és már éppen becsukta volna akottákat, amikor meghallotta a mamája kiáltását. A hangja valahogy furcsán csengett, ésamint Ivy leért a lépcsőn, azon nyomban rájött, miről van szó. Maggie Ivy íróasztalávalszemben állt, a lábainál pedig ott hevert az összetört vízangyal.

– Jaj, drágám, annyira sajnálom!Ivy az asztalához lépett, és letérdelt. Talált ugyan néhány nagyobb darabot is, a szobor

jelentős része azonban apró darabkákra tört. Lehetetlennek tűnt a helyreállítása. – Philip felejthette itt – szólt az édesanyja. – Biztos az asztal szélére tettem. Kérlek, ne

haragudj rám, drágám! – Én magam tettem ide, anya! És semmi ok az aggodalomra. Történnek efféle balesetek

– felelte, és maga is meglepődött a nyugalmán. – Ne hibáztasd magadat!

– De hát én nem is csináltam semmit – vágta rá Maggie. – Bejöttem ide, hogyvacsorázni hívjalak benneteket, és akkor már itt hevert.



A hangok hallatára Philip is bedugta a fejét az ajtón. – Jaj, ne! – jajdult fel. – Eltörted!Közvetlenül Philip mögött Gregory is felbukkant. A szoborra pillantott, majd megrázta

a fejét, aztán az ágy felé pillantott. – Ella! – szólt halkan.

Ivy azonban tisztában volt vele, kinek a műve az egész. Ugyanannak a személynek, aki pár hónappal korábban darabokra szaggatta Andrew drága karosszékét – és ez a valakinem Ella volt. Ivy a fiú szemébe akarta vágni, hogy mivel vádolja. Falhoz akarta állítani.Azt akarta, hogy mindenki füle hallatára tegyen vallomást. Tisztában volt azonban vele,hogy másképpen kell kijátszania a kártyáit. Készen is állt a nagy menetre, amelynek végénGregory arra kényszerül majd, hogy beismerje: túl ezen a porcelánangyalon több mást iseltört már.



6.

– Itt a Season! Ivy beszél. Miben segíthetek? – Megismersz? – Suzanne! Mondtam neked, hogy ne hívjál a munkahelyemen, csak akkor, ha

vészhelyzet van. Tudod jól, hogy a péntek esti akciónk különleges dolog – szólt Ivy, és azajtó felé pillantott, amelyen éppen két új vevő lépett be. A kis bolt dugig tele voltvevőkkel, és a szezon végi akciós termékek – húsvéti kosarak, káráló pulykák, műanyagmenórák

– mindig is vonzották a kíváncsiskodókat. A boltnak egy idősebb testvérpár volt atulajdonosa. Az egyikük, Betty otthon betegeskedett, úgyhogy Liliannek és Ivynak rengeteg munkája akadt.

– Most vészhelyzet van – makacskodott Suzanne. – Hallottad már, hogy kiveltalálkozik Gregory ma este?

– Azt se tudtam, hogy egyáltalán randizik valakivel. Én a suli után rögtön idejöttem,úgyhogy semmiféle újdonságot nem tudok mondani neked ahhoz képest, amiről háromkor beszéltünk.

Ivy azt szerette volna, ha Suzanne egyáltalán nem hívja fel. Alig huszonnégy órájatalálkozott Tristannel, és azóta

– függetlenül attól, hol tartózkodott – folyamatos készenléti állapotban volt. Otthon,ahol Gregory szobája közvetlenül az övé mellett volt; az iskolában, ahol gyakorlatilagfolyamatosan látta a fiút. A munka megkönnyebbülést jelentett a számára. A vevők tömegében biztonságban érezte magát, és örült, hogy nem kell Gregoryra gondolnia.Akkor is, ha ez az egész mindössze hat órát tartott.

– Pocsék nyomozó vagy, anyukám! – Suzanne nevetése belehasított Ivy gondolataiba. –

De amint ma este hazaérsz, kezdj el szimatolni. Szerintem Philip tud valamit. Nekem pedig meg kell bizonyosodnom arról, merre, meddig, és azt is, mi volt a csajon. – Figyu, Suzanne! – szólt Ivy. – Nekem semmi kedvem sztorikat áramoltatni közted és

Gregory között. Ha még tudnám is, kivel talizik Gregory ma este, akkor sem tartanámhelyesnek, hogy ezt elmondjam neked. Mint ahogy azt sem találnám helyesnek, hogy neki pedig arról számoljak be, hogy te Jeffel vagy.

– De hát éppen ez az, hogy meg kell mondanod neki! – kiáltott fel Suzanne. – Ez az egésznek a lényege! Hogy lesz féltékeny, ha nem tud

róla, kivel találkozom?Ivy némán megrázta a fejét, és közben azt a három srácot figyelte, akik ceruzával

bökdöstek a boltban található kétméteres King Kong-modellt. – Új vevők jöttek! – közölte Ivy a telefonban. – Mennem kell. – Nem hallottad, mit mondtam? Azt akarom, hogy Gregory eszelősen féltékeny legyen! – Ezt majd később megbeszéljük, oké? – Szörnyűségesen féltékeny! – fokozta Suzanne. – Annyira féltékeny, hogy ne is

higgyen a szemének. – Jó, majd később beszélünk – ismételte Ivy, és letette a telefont.Ezen az estén minden egyes alkalommal, amikor végzett egy vevővel, a gondolatai

visszatértek Suzanne-hoz. Mi van, ha Suzanne eszelős féltékenységet ébreszt Gregoryban? Nem fogja-e bántani a fiú? Ivy azt szerette volna, ha Suzanne és Gregory minél hamarabbeltávolodnak egymástól, ám kettejük se veled, se nélküled kapcsolata folyamatosanszította a tüzet.



Ha azt mondom Suzanne-nak, töprengett Ivy, hogy Gregory lányok százával randizik,ettől csak még jobban rácuppan a fiúra. Ha megpróbálnám kritizálni, a védelmébeszegülne, és megharagudna rám.

A zárást követően Lilian fáradtan roskadt a pénztár mögötti székre. Egy pillanatra méga szemét is lehunyta.

– Jól vagy? – kérdezte tőle Ivy. – Fáradtnak látszol.Az idős asszony megpaskolta Ivy kezét. A nő bütykös ujját édesanyja gyémántgyűrűjedíszítette, a foglalatában rózsaszín gyógyító kristállyal. A másik ujján Star Trek kommunikátor csillogott.

– Semmi bajom, édesem. Egyszerűen csak öreg vagyok – felelte. – Akkor pihenj egy kicsit, én majd összesítem a számlákat – szólt Ivy, és kivette a

papírokat a kezéből. Úgy tervezte, hogy a bolt bezárását követően egészen a kocsijáigkíséri Liliant. Miután a hatalmas bevásárlóközpontban már minden bolt bezárt, a világításfényerejét csökkentették. A folyosókat árnyak és halk sutyorgás töltötte be. Ivy úgy vélte,nem árt, ha a mai estén Lilian nem egyedül jut el a kocsijáig.

– Semmi bajom, csak öreg vagyok – mondta újra sóhajtva Lilian. – Megtennél nekemegy szívességet? Bezárnál ma helyettem?

– Zárjak be? – kérdezett vissza Ivy meglepetten. – Hogyne, szívesen!Lilian feltápászkodott a székről, és felvette a kötött kabátját. – Holnap jöhetsz egy kicsit később – tette még hozzá, miközben elindult az ajtó felé. –

Betty holnapra már jobban lesz, úgyhogy semmi gond. Olyan kedves vagy! – Minden rendben lesz – felelte Ivy halkan, miközben tekintete a folyosón eltűnő

Liliant kísérte. Azon töprengett, vajon hol lehet Tristan, és megszólíthatja-e. – Ne parázz már – biztatta magát, miközben a falba épített kapcsoló felé indult, hogy

kikapcsolja a bolt világítását. Így is tett. A bolt homályba borult. Aztán mégiscsak meggondolta magát, és a világítás egy részét visszakapcsolta. A tekintete a próbafülkék irányába vándorolt. Leküzdötte magában a sürgető érzést, hogy még egyszer ellenőrizze,valóban üresek-e a fülkék. – Ne parázz már – biztatta magát némán. Mégsem esettnehezére elképzelni, hogy valaki ott rejtőzködik az egyik fülkében, vagy az áruházfolyosójának valamelyik árnyékos szegletében vár rá.

– Ide a kasszában lévő pénzzel!Ivy Eric hangjának hallatán nagyot szökkent. A fiú ujjával a lány hátát bökdöste. És

még valaki nevetett a háttérben – Gregory.Ivy megpördült a tengelye körül, és most már mindkettejüket látta. – Jaj, ne haragudj! – szólt Gregory, amikor megpillantotta Ivy arckifejezését. – Igazán

nem akartunk megijeszteni. – Én igen – felelte Eric éles hangon nevetve.

– Arra gondoltunk, hogy mostanság végzel, és beugrottunk érted – szólt Gregory, ésközben megérintette a lány könyökét. A hangja lágy volt és könnyed. – Azért jöttünk, hogy elszedjük a pénzedet, mielőtt még beteszed a széfbe – vetette

közbe Eric. – Mellesleg kábé mennyi zsozsó van a kasszában? – Oda se figyelj rá! – fordult Gregory Ivyhoz. – Nagyon is figyelj rám! Mint mindig – jegyezte meg Eric, majd bevetette magát a bolti

állványok közé. – Egyszerűen csak tekergünk – közölte Gregory. – Nincs kedved csatlakozni hozzánk?Ivy mosolyt erőltetett az arcára, miközben a bolti számlákat rendezgette. – Kösz, de nem. Rengeteg dolgom van. – Megvárunk.

Ivy ismét elmosolyodott, és nemet intett.



– Ne már! – unszolta Gregory. – Az utóbbi három hétben alig voltál valahol. Jót fogtenni neked, ha most lelépsz.

– Gondolod? – Ivy egyenesen Gregory szemébe mélyesztette a tekintetét. – Te mindigannyira vigyázol rám.

– És ez a jövőben is így lesz – felelte Gregory, és rámosolygott a lányra. Nehéz lett

volna kitalálni, mi jár az eszében, mit titkolnak a szürke szemek. – Fogak! – rikkantotta Eric. – Nézd csak ezeket a vérszippantyúzó fogakat! Király!Feltépte a műanyag csomagolást, a vámpírfogakat a szájába nyomta, és egy vigyort

vetett Gregory felé. Sovány karjai az oldala mellett lógtak, az ujjai idegesen remegtek.Ivynak eszébe jutott, hogy lelkesedett Gregory Eric kis trükkjéért, amit a vasúti hídon bevetett. Vajon meddig képes elmenni Gregory szórakoztatásában, és ki fogja-e vívnivégül az elismerését, töprengett Ivy.

– Fejlődőképes vagy – jegyezte meg Gregory. – Ismerek olyan lányokat, akiketfelizgatnak a vámpírok – mosolygott alattomosan Ivy felé. – Nem igaz?

Amikor Gregory legutóbb ellátogatott a boltba, Drakula-jelmezt viselt. Ivynak eszébe jutottak a kikényszerített csókok, és az, ahogy végül megadta magát. Most azonban a bőreegyre inkább felhevült. Érezte, ahogy nő benne a harag. Ujjai ökölbe szorultak, ezértgyorsan a háta mögé kapta a kezét.

Ha játék, hát játsszuk végig – szegezte magasba a fejét. – Igen, akadnak ilyen lányok – felelte.Gregory a nyakára meredt. A szeme csillogott. Aztán a tekintete a lány ajkára

vándorolt. Mintha ismét meg akarta volna csókolni. – Ivy! Mi a csudát csinálsz?A kérdés megdöbbentette. Ez Tristan hangja volt. Ivy nem volt tudatában annak, hogy

Tristan belopakodott az elméjébe, és nyilvánvaló volt, hogy sem Eric, sem Gregory nemhallják a hangját. Ivy érezte, hogy elvörösödik, arcára csodálkozó arckifejezés ült.

– Elvörösödtél – nevetett Gregory.Ivy hátat fordított neki, és kicsit arrébb sétált. Tristantől azonban képtelen volt

szabadulni. – Gondolod, hogy meg akar csókolni? – kérdezte Tristan gőgösen. – Lehet, hogy meg

akar fojtani! Ne légy ostoba, Ivy! Ezek csak trükkök. – Tudom, hogy mit csinálok – felelte Ivy némán. Gregory követte a lányt a pulthoz,

kezét a lány csuklójára fonta. – Kérlek, Gregory! – Mire kérsz? – kérdezett vissza Gregory, szavait a lány fülébe suttogva. – Itt van Eric – emlékeztette a fiút Ivy, sőt egy fejmozdulattal is utalt rá. Eric azonban

nem volt ott – elnyelte őt az állványok sora.

– Hiba volt – jegyezte meg Gregory lágyan, hogy magammal hoztam Ericet. – Szabadulj meg Gregorytól! – adta ki az utasítást Tristan. – Szabadulj meg mindkettőjüktől, és zárd be az ajtót! Ivy elhúzódott Gregorytól. – Hívd a biztonságiakat! – folytatta Tristan. – Kérd meg őket, hogy kísérjenek a

kocsidig. – Különben is itt van Suzanne – fordult Ivy ismét Gregoryhoz. – Tudod, Suzanne, a

legjobb barátnőm. – Ivy! – kiáltotta Tristan. – Te tényleg semmit sem tudsz a pasikról? Csapdát állítasz

magadnak? Meglátod, Gregory mindjárt bevet egy ősi trükköt. – Tudom, hogy mit csinálok – vágott vissza Ivy némán. – Suzanne túl nyugis csaj – felelte Gregory, és közelebb lépett Ivyhoz. – Túl féltékeny

és túl nyugis. Uncsi. – Na, ez már sokkal érdekesebb – állapította meg Tristan.



– Azzal a lánnyal akar járni, akinek a pasijával ő maga végzett.Ivy feje megrándult, éppen úgy, mintha valaki felpofozta volna. – Mi bajod? – tudakolta Gregory. – Bocs, de ez van, ha nem hallgatsz rám – jegyezte meg Tristan sebesen. – Mintha nem

fognád fel, hogy…

– Nagyon is felfogom – felelte Ivy haragosan. – Hagyj békén, mielőtt még mindentösszekutyulok. – Mi jár a fejedben? – érdeklődött Gregory. – Annyit látok, hogy csuda mérges vagy.Megsimogatta Ivy homlokát, a keze végigvándorolt az arcán, gyengéden megérintette a

nyakát. – Valaha szeretted, ha hozzád érek – jegyezte meg.Ivy érezte a Tristanben egyre növekvő haragot, és azt is, hogy a helyzet lassan

kicsúszik a kezéből. Lehunyta a szemét, megpróbált összpontosítani, és minél inkábbkiszorítani Tristant az elméjéből.

Amikor ismét kinyitotta a szemét, Gregory vizslató tekintetével szembesült. – Filmszakadás? Te hozzám beszéltél? – kérdezte. – Hogy hozzád beszéltem-e? – visszhangozta Ivy. Remek. Most már magában beszél. – Nem – felelte Gregory kérdésére. – Nem emlékszem, hogy bármit is mondtam volna

neked.Gregory rosszalló pillantást vetett rá. – De hát te ismersz – vetette oda Ivy vidoran. – Tudod, hogy egy kicsit őrült csajszi

vagyok. – Meglehet – jegyezte meg Gregory, és még mindig a lányt bámulta.Ivy mosolyogva eloldalozott Gregory mellett. A következő negyedórában kizárólag

Erickel foglalkozott, segített neki válogatni a különböző jelmezek között. Közben le nemvette volna a tekintetét a bolt ajtajáról, azt leste, nem bukkan-e fel odakint egy biztonságiőr. Végül elő is került egy, aki némán az órájára mutatott, jelezvén, hogy bőven elmúlt féltíz. Ivy behívta az őrt, és megkérte, hogy mivel az üzletközpont hivatalosan már bezárt,kísérje el Ericet és Gregoryt ahhoz a kijárathoz, ahol el tudják hagyni az üzletközpontot.

Ezt követően bezárta a boltot, és megkönnyebbülten nekivetette a hátát az ajtónak. – Bocsáss meg, Tristan! – szólt, de biztos volt benne, hogy Tristan nem hallotta meg.Tristan Ivyt figyelte. Nézte, ahogy a számlák fölé hajol, nézte göndör fürtjeit, amiken

nappal meg-megvillant a fény, most pedig a pénztárgép fémes csillogását tükrözték. A bolttöbbi része homályba borult, a sarkokat pedig bevonta a sötétség.

Szerette volna megérinteni a lány haját, szerette volna dimenzionálni az ujjait, hogyérezze a lány bőrének puhaságát. Beszélni szeretett volna vele, egyszerűen csak pár szótváltani. Mégsem fedte fel magát. Még mindig tombolt benne a harag és a megbántottság

amiatt, ahogy a lány kiszorította az elméjéből.Ivy hirtelen felemelte a fejét, és körülnézett, mintha csak érezte volna Tristan jelenlétét. – Tristan!Amennyiben Tristan már távozott volna Ivy belsőjéből, lány nem hallotta volna meg őt.

De hát mit is kellett volna Tristannek mondania? Azt, hogy szereti. Azt, hogy a lánymegbántotta. Azt, hogy borzalmasan aggódik érte.

A lány ebben a pillanatban észrevette Tristant. – Tristan!A fiú már abba beleremegett, ahogy a lány kiejtette a nevét. – Nem hittem volna, hogy visszajössz. Azt követően, hogy kiszorítottalak az elmémből.

Nem hittem volna, hogy ismét eljössz.

Tristan nem mozdult. – Nem jössz közelebb, ugye? – kérdezte.



Tristan észlelte a lány hangjának remegését, és képtelen volt eldönteni, mit tegyen.Hagyja el a lányt? Nem azonnal döntött. Semmi kedve sem volt harcolni, és még dolga isvolt aznap éjjel.

Bárcsak tudnád, mennyire szeretlek – gondolta magában. – Tristan! – szólt a lány némán.

Tristan Ivy elméjében tartózkodott, így tisztán látta a gondolatait. Bárcsak tudná a lány,mennyire szereti! Ivy zokogott. – Kérlek, ne sírj! – könyörgött a fiú. – Értsd meg – könyörgött némán a lány –, én neked ajándékoztam a szívemet, de azért

az még az enyém maradt. Nem lehet csak így idejönnöd, hogy elvedd. Vannak sajátgondolataim, és a magam módján oldom meg a dolgokat.

– Mindig is voltak saját gondolataid, és mindig is a magad módján oldottad meg adolgokat – felelte Tristan, majd mindettől függetlenül elnevette magát. – Emlékszem asulinkban töltött első napodra, ahogy megpróbáltál tájékozódni. Akkor szerettem beléd – folytatta. – De neked is meg kell értened, hogy aggódom érted. Semmi értelme nem volt packáznod Gregoryval.

Ivy lecsusszant a székről, és a bolt sötét sarka felé indult. Eric egy csomó cuccothagyott ott, a földre dobva. Tristan Ivy kezének közvetítésével világosan érezte azanyagok selymes puhaságát, ahogy a lány a holmikat válogatta.

– Felvállaltam Gregory játszmáját – jelentette ki a lány. – Magamra öltöttem a szerepet,amit kiosztott nekem. Így fenntartom az érdeklődését. Mindig itt lesz a közelemben.

– Ez túl veszélyes, Ivy! – Nem – felelte a lány határozottan. Az lenne veszélyes, ha egy házban élve vele

megpróbálnám elkerülni. Nem tudok elbújni előle, úgyhogy egy trükköm van: egyetlen pillanatra sem tévesztem szem elől.

Ivy felemelt egy csillogó fekete álarcot, és az arca elé illesztette. – Tudnom kell, mit csinál, miket beszél – folytatta. – Ki kell várnom, hogy bakizzon.

Amíg itt vagyok, és ahogy azt már megmondtam, itt is maradok, addig ez az egyetlenmegoldás.

– Más módon is rajta tarthatod a szemedet – válaszolt Tristan. – Egy harmadik személyt kell beiktatnod közé és magad közé. Will jó barátja. Randizhatnál Will-lel.

Csönd állt be. Tristan érezte, hogy Ivy próbálja elrejteni előle a gondolatait. – Ez nem túl jó ötlet – jelentette ki végül Ivy. – Miért nem? – tudakolta Tristan éles hangon. Érezte, hogy a lány gondosan

megválogatja a szavait. – Nem akarom Willt belekavarni a dologba. – De hát már benne is van – szállt vitába Tristan. – Tud rólam. Ő vitt el az állomásra,

hogy segítsen felidézni a történteket. – Ennyi, és nem több – jegyezte meg Ivy. – Semmi többet nem szeretnék elárulni neki.Ivy közben folytatta a cuccok szortírozását, meg megrázogatta az egyes darabokat,

aztán összehajtogatta őket. – Te véded őt – szólt Tristan. – Így igaz. – Miért? – Miért kellene mást is veszélybe sodorni? – Will bármiféle veszélyt felvállalna a kedvedért. Szerelmes beléd.Amint Tristan kimondta ezeket a szavakat, már meg is bánta. Bár Ivy úgyis tudta, mi

jár a fejében. Vagy talán mégsem, vetődött fel benne hirtelen a gondolat. Érezte, ahogy a

lány küzd önmagával. Csak úgy kavarogtak körülötte a lány érzelmei, amelyek egyszerűenfelfoghatatlanok voltak a számára. Abban azonban biztos volt, hogy zavar lett úrrá rajta.



– Nem hinném. Will csak egy barát, semmi több.Tristan egy szót sem szólt. – De ha még igaz is volna, amit mondasz, akkor sem lenne tisztességes ily módon

kihasználni. Ettől csak még jobban belelovallná magát a dologba.Igaz – töprengett magában Tristan. De lehet, hogy Ivy egyszerűen csak fél bevallani

önmagának, hogy vonzódik Willhez. – Mi jár a fejedben? Mit titkolsz előlem? – tudakolta Ivy. – Az érdekelne, hogy őszinte vagy-e önmagadhoz?Ivy átsietett a bolt másik sarkába, mintha csak azt gondolta volna, hogy így meg tud

szabadulni Tristantől. A ruhákat a helyükre akasztotta, a rossz tárolóba tett holmikat ahelyükre tette.

– Fogalmam sincs, miért gondolkodsz így. Kicsit olyan ez az egész, mintha féltékenyvolnál – közölte Ivy.

– Az is vagyok. – Mi van?! – hangzott csalódottan. – Féltékeny vagyok – Tristan a továbbiakban semmi értelmét nem látta, hogy titkolja az

érzéseit. – Ezt meg ki mondta? – faggatta Ivy. – Mármint mit? – kérdezett vissza Tristan. – Mármint mit? – visszhangozta a szavait egy női hang, ugyanaz, ami már az előbb is

felhangzott. – Lacey! – kiáltott fel Tristan meglepetten. Nem is vette észre, ahogy Lacey bejött. – Tessék, drágám! – Lacey igyekezett úgy kivetíteni a hangját, hogy Ivy is hallja. Ivy

körülpillantott. – Ez egy magánbeszélgetés – szögezte le Tristan. – Az ő részéről mindenképpen – válaszolta Lacey, még mindig kivetítve a hangját. –

Ha a kis barátnőd befelé beszél, akkor csak a te szavaidat hallom. Borzasztó érzés, alegkevésbé sem nevezhető romantikusnak. Nem jó érzés, ha egy párbeszédnek kimarad afele. Szóval kérd meg a kis barátnődet, hogy beszéljen hangosan!

– A kis barátnődet? – visszhangozta Ivy, immáron hangosan. – Most már jobb – jegyezte meg Lacey. – Ő az a rózsaszín paca? – tudakolta Ivy. – Tessék?! – háborgott Lacey.Tristan érezte a közelgő fejfájás előszelét. – Igen, ő az – felelte. – Paca volnék? – háborgott Lacey. – Ivy ilyennek lát – jegyezte meg Tristan. – Ezt te is tudod.

– És te milyennek látod? – tudakolta Ivy Tristantől. Tristan tétovázott. – Ez az! Közöld mindkettőnkkel, hogy milyennek látsz! – követelte Lacey.Tristan megpróbált valamiféle objektív leírást összekombinálni. – Hát… kábé 160 magas… barna a szemed… legalábbis így rémlik. Kerek az orrod, és

elég sűrű a hajad. – Szép volt, Tristan! – jegyezte meg Lacey. – Remekül leírtál egy medvét – szólt, majd

Ivyhoz fordult. – Lacey Lovitt vagyok, és gondolom, most már tudod, hogy nézek ki.Tristan világosan érezte, ahogy zakatol Ivy agya: megpróbálta felidézni magában, ki is

az a Lacey Lovitt. – Westernsztár vagy?Egy műanyag pulyka ugrált át a helyiségen.

– És én még azért jöttem vissza, hogy figyelmeztessem a csajodat. – Miért nevez engem így ez a nő?



– Úgy beszél, akár egy filmsztár – figyelmeztette fáradtan Tristan. – Tehát filmsztár vagy? – szólt Ivy, miközben lehajolt, és felemelte a pulykát. – Akkor

szép lehetsz – jegyezte meg csendesen. – Kérdezd csak meg Tristant! – közölte Lacey. – Na milyen?

Tristan úgy érezte, csapdába esett. – Nem igazán tudom megítélni ezeket a dolgokat. – Ó, persze! – szólalt meg gyakorlatilag egyszerre idegesen Ivy és Lacey. Aztán Ivy

elindult az egyik irányba, Lacey a másikba. – Hogy csinálod te ezt az egészet, Lacey Lovitt? – tudakolta Ivy, miközben a pulykát

szorongatta. – Tristan is képes ilyesmire? – Célirányosan semmiképp – kuncogott Lacey. – Még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy

dimenzionálni tudja az ujjait, és megbízhatóan tudjon cselekedni. Még szerencse, hogy énvagyok a tanára.

Ezzel közelebb lépett Ivyhoz. Tristan érezte, ahogy Ivy teste Lacey érintése nyománmegrezzen. Ivy szemén keresztül látta a hosszú, bíborszínű körmöket, ahogy megpihennek Ivy karján.

– Amikor majd Tristan kicsusszan az elmédből – szólt Lacey –, akkor ismétmegbízható lesz a szememben, annak fogom látni. De hiába is dimenzionálja magát úgy,ahogy én, számodra csak egy fényfolt lesz. A dimenzionálódás rengeteg energiát igényel.Erősebb lesz ugyan, ám ha túl sok energiát használ fel, egyszer csak a sötétség borul majdrá.

– De te látni fogod, és megbízol benne? – Meg tudja majd fogni a kezemet, és látni fogja az arcomat – közölte Lacey. – Igen,

erre is képes lesz.Tristan érezte, hogy Ivy egész teste bizsereg. – De nem fogja megcsinálni – jegyezte meg Lacey nyíltan. – Totál beléd zúgott.Lacey kiválasztott egy kalapot, és az ujjára helyezve a feje fölé emelte. Ivy szemében

olyan volt, akár a levendulafelhő, amely fölött egy titokzatos kalap pörög a levegőben. – Remekül el tudnék szórakozni azzal, hogy időről időre kísértek ezen a helyen. Jó kis

reklám lehetne az idősebb hölgyek számára halloween előtt. – Eszedbe se jusson! – szólt Tristan. – Ezt meg se hallottam – reagált Lacey. – Na, mindegy, azért vagyok itt, hogy segítsek

neked dimenzionálódni. Gregory új anyagokat talált. – Mikor? – kérdezte vissza Tristan. – Ma este, mielőtt idekeveredett volna – felelte Lacey. – Vigyázz, hogy mit eszel, mit

iszol! Ne könnyítsd meg a helyzetét!

Ivy megremegett. – Kösz, Lacey – felelte Tristan. – Az adósod vagyok, még akkor is, ha te suttyombanlopakodtál be ide, és olyasmit is meghallottál, amihez semmi közöd.

– Jó, jó. – Én vagyok a lekötelezetted – szólt Ivy. – Pontosan – vágta oda Lacey. – De itt még ennél is többről van szó. Az elmúlt két és

fél hónap során épp elég sóhajtozást és sápítozást hallottam ahhoz, hogy abból legalábbháromhasábnyi rémes szerelmes vers szülessen, és azt is meg kell mondanom…

– Lacey sohasem volt szerelmes – vágott közbe Tristan. – Ezért aztán nem érti… – Elnézést! Tisztában vagy vele, hogy miket beszélsz? Tristan elnevette magát. – Én csak azt akartam mondani – ezzel Lacey közelebb lépet Ivyhoz –, hogy nem

igazán értem, mit lát benned ez a fiú.



Ivy egy pillanatra elhallgatott. Végül megszólalt: – Azt mindenesetre tudom, hogy benned mit lát. – Jaj, neee!

Ivy elnevette magát, felkapott egy sápit, megpörgette az ujján: – Tristan a maga módjánmindig is bukott a csajokra.



7.

Tristan csendesen hevert, hallgatta, ahogy Eric lélegzik, és igyekezett minél kevesebbenergiát felhasználni. Látta, hogy a szoba ablakán kínzóan lassan világosodni kezd. Ericrádiójának órája 4.46-ot mutatott. Tristan azt tervezte, hogy amint Eric ébredezni kezd, besurran az elméjébe.

Utánanézett, hogy Eric mivel töltötte a péntek estét azt követően, hogy felbukkant a bevásárlóközpontban. Ugyanígy járt el a vasárnap estével kapcsolatban is, azt követően,hogy Eric hazaért egy nagy, piálós buliról. Lacey többször is figyelmeztette Tristant azalkohol, illetve a kábítószerek által elbódított elmében tett időutazás veszélyeire. Ericutolsó söre óta azonban már eltelt huszonnégy óra, úgyhogy Tristan mindenképpenszerette volna már kideríteni, miféle piszkos munkát végzett Gregory számára.

Hétfőn hajnalban szerencsés módon sikerült beosonnia Eric szobájába. Az egyik polconegy vonatokról szóló könyvet fedezett fel. Dimenzionálta az egyik ujját, belelapozott a

könyvbe, fényképet keresett egy olyanféle vonatról, ami a stonehilli állomáson is átszokott haladni. Most pedig Eric álmát leste, hogy megmutathassa neki a képet, és végül besurranhasson az elméjébe. Ha szerencsés lesz, a gondolatra felpattanva sikerülhet belopakodnia az emlékezetébe, hogy megtudja, mi történt azon az estén, amikor Ivytelkábították és kicipelték az állomásra.

Türelmesen nézte, ahogy a digitális óra a múló perceket jelezte. Eric légzése egyrefelületesebbé vált, lábai nyugtalanul rángatóztak. – Eljött a megfelelő idő. Tristanmegbökte, hogy felébredjen. Eric megpillantotta a párnán heverő könyvet, álmatagonfelemelte a fejét, és a képre lesett.

Vonat – gondolta magában Tristan. Vonatfütty. Lassítás. Olyan, akár egy baleset. Denem baleset volt. Gregory. Sózz oda. Bátorságpróba.

Tristan átfésülte mindazokat a gondolatokat, amelyeknek szerinte köze volt a képhez. Nem sejtette pontosan, melyik gondolat rejti a lényeget, ám Eric félig lehunyt szemein áthirtelen megpillantotta a képet. Eric most már olyan állapotban volt, hogy képesnek tűnt asugallatok befogadására. Tristan igyekezett minél világosabban elképzelni egy iskolaidzsekit és egy baseballsapkát, éppen olyat, amilyet Gregory azon az estén viselt. Aztszerette volna elérni, hogy Eric találja meg ezeket a holmikat.

Tristan érzékelte Eric feszültségét. Egy pillanatig úgy érezte, időtlen sötétségben merülel, aztán Erickel egyetemben előrevetette magát. Ökle kemény felületet érzékelt, és visszais pattant róla. Vissza is hátrált, elvesztette az egyensúlyát, aztán ismét előrelendült.Minden izma megfeszült – Eric harcolt valakivel. Éles ütést érzett a gyomrán, arrakényszerült, hogy előredőljön. Eric és vele együtt Tristan is hátrafordult. Megpillantották az ellenfelet: Gregory volt az.Tristan látta az utat is, ahogy ott autóztak Erickel, először az egyik irányba, aztán amásikba. Gregory is ott volt a közelben. Harminc méterre lehetett az állomás bejáratától.Minden erejét bevetette Gregoryval szemben, de érezte, ahogy a lába megcsúszik egy kiskövön. Egy éles tárgy megsértette a kezét. Tristan váratlanul felfedezte, hogy Eric egykulcscsomót lóbál a kezében.

– Te seggfej! – Tristan érzékelte, ahogy Eric szavai elhagyják a száját. – Nemvezetheted az én kocsimat, nekimész valaminek, és mindkettőnknek végünk. Mindörökrevéged lesz neked, nekem és Tristannek is. Neked, nekem és Tristannek is.

– Hallgass, és add ide a cuccot! – szólt Gregory, és erőszakos mozdulattal kitépte akulcscsomót Eric kezéből. Az így keletkezett nyílt seb azonnal vérezni kezdett. – Te még afejedet sem tudod egyenesen tartani.



Tristan hirtelen úgy érezte, betegség lesz úrrá rajta. Eric teste csapdába ejtette.Megtámasztotta magát a Harleyn, megpróbált uralkodni a gyomrán, mélyeket lélegzett.Gregory a motor hátsó részén matatott, szemmel láthatólag rögzíteni akart valamit: adzsekit és a sapkát.

– Ki kell jutnunk innen – fordult hozzá Gregory.

Megpróbáltak felkapaszkodni a motorra. A lába elviselhetetlenül nehéznek tűnt, aligtudta átemelni az ülésen. Gregory a hátsó ülésre mutatott, miközben ő előrekúszott. – Kapaszkodj!Így is tett. Amikor Gregory beindította a motort, Tristan feje hátracsapódott. Alsó és

felső ajka összepréselődött, szemei kis, kemény márványgömbökként pörögtek a fejében.Ebben a pillanatban homályos ködfoltot érzékelt a háta mögött. Hátrafordult. Csak annyitlátott, hogy a cuccok leestek, de nem szólt semmit.

Áthajtottak a városon, fel a hegyre, egészen Gregoryék házáig. Gregory leszállt amotorról, és bement a házba. A motor ott maradt Eric – és Tristan kezében, bár ez utóbbinem befolyásolhatta a működését. Eric őrületes tempóban felhajtott a hegyre. A kanyargósút egyszer csak eltűnt a kerekek alól, és Eric már egy másik ösvényen robogott.

Egy másik emlékbe robogtak volna át? Valamilyen úton-módon rákapcsolódtak volna amúlt egy másik elemére? Az éles kanyarokkal tarkított út ismerősnek tűnt Tristan számára.A Harley megfarolt, leállt. Tristan ismét úgy érezte, rosszul lesz: ugyanott voltak, aholmeghaltak.

Eric leparkolt, lekászálódott a motorról, és néhány percig az utat tanulmányozta.Leguggolt, szemügyre vett néhány kéken csillogó követ, amelyek törött üvegdaraboknak bizonyultak. Aztán váratlanul kinyújtotta a kezét, és egy rózsacsokrot emelt a magasba. Arózsaszín szalaggal átkötözött csokor frissnek tűnt, mintha csak pár perccel korábbanhagyta volna itt valaki. Ivy éppen ilyen szalagot szokott viselni a hajában. Ericmegérintette az egyik rózsát, amelyik még nem nyílt ki. Testén remegés futott végig.

Ugyanilyen, még csak bimbózó rózsa állt Caroline asztalán is egy vázában. Eric elméjeismét továbbszökkent, és Tristan rájött, hogy már megfordult ebben az emlékben. Azablak, az odakint kitörőben lévő vihar, Eric szorongó félelme és egyre növekvőfrusztrációja mind-mind ismerős volt Tristan számára. Ugyanúgy, ahogy korábban is, azemlékek most is úgy pörögtek, akár egy sérült film. A képek egymásba olvadtak, a hangotelfedték az érzelemhullámok. Caroline nézte őt, nevetett, úgy, mintha még sohasem látottvolna ennél mókásabb dolgot. Aztán a fiú hirtelen a nő felé nyújtotta a karjait,megragadta, megrázta, ide-oda dobálta, egészen addig, amíg a nő feje rongybabakéntlógott a levegőben.

– Figyelj! – szólt. – Én ezt így akartam. Ez nem tréfa! Senki sem találná nevetségesnek,csak te. Ez nem tréfa! .

Ebben a pillanatban Eric felnyögött. Nem félelem volt ez, ami végigsöpört a testén. Senem frusztráció, vagy harag, ami átégett a bőrén. Valami más, ami sokkal mélyebbről törtfel, rettenetes és kétségbeejtő érzés. Eric ismét felnyögött, majd kinyitotta a szemét.Tristan látta, hogy a vonatoskönyv előtte hever.

A könyv csak homályosan látszott. Eric elhúzta a tenyerét a szeme előtt. Ekkor már ébren volt, és sírt.

– Nem akarom megint! – suttogta. – Nem akarom.Mire gondolhatott, töprengett magában Tristan. Mit nem akarhatott, hogy ismét

megtörténjen? Mit nem akart megtenni? Nem akarta megengedni, hogy Gregorygyilkoljon? Vagy maga akarta volna elvégezni a gyilkosságot Gregory helyett?Elképzelhető, hogy mindkettejüknek köze volt a dologhoz, így maga a bűntett kapcsolta

össze őket.



Tristan erősen küzdött, hogy ne veszítse el az eszméletét. A hétfői reggel hátralévőrészében Eric mellett maradt. Csak akkor hagyta el Eric elméjét, amikor az már teljesenmagához tért, ám a biztonság kedvéért egészen a suliig kísérte. Közben azt találgatta,vajon rákényszerítik-e majd a kísértő emlékek, hogy szembeszegüljön Gregoryval. Azőrködéssel csak délben hagyott fel, a büfében, ahol Eric átverekedte magát a tömegen,

majd letelepedett egy asztalhoz, ahol Ivy egymagában üldögélt. – Beszélnem kell veled.Ivy meglepett pillantást vetett rá. A fiú napszítta haja kócos csimbókokban lógott. A

nyár során akkorát nőtt, olyan vékony lett, hogy szinte kinőtte a bőrét. A szeme karikásvolt, mintha valaki behúzott volna neki.

– Rendben van. Ki vele!Tristan váratlan gyengédséget érzett a hangjában. – Ne itt, ahol ennyien vannak.Ivy körülpillantott a büfében. Tristan kitalálta, hogy az jár a fejében, miképpen oldja

meg a helyzetet. Szeretett volna besurranni az elméjébe, hogy odakiáltsa neki: – Necsináld! Ne menj vele sehova!

De azzal is tisztában volt, hogy mi történne: Ivy ugyanúgy kiszorítaná az elméjéből,mint ahogy az a múlt alkalommal is történt.

– Elárulnád, miről van szó? – faggatta Ivy. A hangja még mindig lágyan csengett. – Nem itt! – mondta újra Eric. Az ujjai idegesen doboltak az asztalon. – Akkor ugorjunk be hozzám – javasolta a lány.Eric megrázta a fejét, és idegesen pillantott jobbra-balra.Tristan megkönnyebbülten látta, hogy Beth és Will tálcával a kezükben szintén Ivy

asztala felé tartanak. Eric is észrevette őket. – Tudok egy régi verdát – szólalt meg hirtelen Eric. – Kábé ötszáz méterre áll, a vasúti

híd alatt, nem messze a folyótól. Ott várlak, ma ötkor. Egyedül gyere! Beszélni akarok veled, de csak akkor, ha egyedül jössz.

– De én… – Egyedül gyere, és ne szólj senkinek – szólt, és már fel is állt az asztaltól. – Eric! – kiáltott utána a lány. – Eric! A fiú azonban nem fordult vissza. – Hát ez meg mi volt? – kíváncsiskodott Will, miközben lerakta a tálcáját az asztalra.

Nem volt tudatában Tristan jelenlétének, ahogy Beth és Ivy sem. Talán azért nem vették észre a fényemet, mivel a büfé hatalmas ablakain keresztül csak úgy özönlik be a nap – gondolta magában Tristan.

– Eric úgy fest, mint aki bekattant – jelentette ki Beth, miközben letelepedett Willmellé, szemben Ivyval. Tristan örömmel észlelte a Beth tálcáján heverő ceruzát és jegyzetfüzetet. Ha írni kezd, Tristan rajta keresztül képes lesz kapcsolatba lépni

mindhármukkal. – Mit mondott Eric? – tudakolta Beth. – Csak nincs valami baj? – Beszélni akar velem, még ma, csak később. – Miért nem mondta el itt, hogy mit akar? – kérdezte Will. Jó kérdés – gondolta

magában Tristan. – Azt mondta, csak és kizárólag velem akar beszélni – vette halkabbra a hangját Ivy. –

És kért, hogy senkinek se említsem a dolgot.Beth tekintetével az ajtó felé tartó Ericet kísérte. A szeme összeszűkült. Nem bízom benne – gondolta magában Tristan, olyan nyomatékosan, amennyire csak

tudta. Helyesen járt el: Beth és ő ugyanabban a pillanatban ugyanazt gondolták, tehát egy pillanat múlva már benn is volt a lány elméjében. Azon nyomban érezte, hogy a lány

megpróbálja kitaszítani onnan.



– Ne félj, Beth! – fordult a lányhoz. – Ne taszíts el! Szükségem van a segítségedre.Ivynak is szüksége van a segítségedre.

Beth felsóhajtott, majd felemelte a jegyzetfüzete mellett heverő ceruzáját, ésmegkavarta vele az almaszószt. Will mosolyogva megbökte.

– Kanállal könnyebben menne – jegyezte meg. Ivy tekintete felélénkült.

– Beth izzik. – Tristan lehet az? – tudakolta Will.Beth megtörölgette a ceruzáját, és kinyitotta a jegyzetfüzetét. – Igen – írta a papírra. – Most már velem is tud közvetlenül beszélni. Akkor miért rajtad keresztül

kommunikál velem? – kérdezte rosszallóan Ivy.Beth ujjai összeszorultak, majd gyorsan írni kezdett: – Azért, mert Beth hallgat rám. Will hangosan elnevette magát.Beth ceruzája tovább siklott a papíron. – Számítok Bethre és Willre, hogy meggyőznek: nem szabad találkoznod Erickel. – Rám számít? – mormolta Will. – Ez nagyon veszélyes lenne, Ivy! – írta Beth. – Ez egy csapda. Mondd meg neki, Will! – Először a tényeket akarom hallani – makacskodott Will. – Eric arra kért, hogy találkozzam vele ötkor a folyó közelében, úgy ötszáz méterre

innen, a vasúti híd alatt – közölte Ivy.Will bólintott, letépte a ketchupos zacsi tetejét, és a tartalmát egyenletesen a

hamburgerére kente. – Ez minden? – kérdezte. – Azt is mondta, hogy feltétlenül egyedül menjek. Ő egy ócska verdában lesz, ami nem

messze a folyótól dekkol.Will módszeresen kinyitotta a következő zacsit, ezúttal egy mustárosat. Lassú

mozdulatai egyre jobban idegesítették Tristant. – Beszélj vele, Will! Győzd meg! – Beth ceruzája száguldott a papíron.Will azonban nem kapkodta el a dolgot. – Elképzelhető, hogy Eric csapdába akar csalni. Halálos csapdába – szólalt meg végül

töprengő hangon. – Pontosan – írta Beth. – De az is lehet – folytatta Will –, hogy Eric igazat mond. Lehet, hogy beparázott, és

valami nagyon fontos dolgot szeretne közölni veled. Én viszont tényleg nem tudom, mi azigazság.

– Te idióta! – írta Beth. – Ne menj bele a dologba, Ivy! – fűzte hozza Beth remegőhangon. – Én mondom ezt neked, nem Tristan.

Will Bethhez fordult: – Mi van veled? Mit látsz?A lány elméjében tartózkodó Tristan is észlelte a dolgot, ami őt szintén roppant rosszul

érintette. – A kocsiról van szó – felelte Beth. – Amint említetted, megjelent a szemem előtt. Egy

vén verda, elmerülőben a sárba. Valami rettenetes dolog történt ott, amit sötét homály fed.Will megfogta Beth remegő kezét. – A kocsi egyre inkább belesüllyed a talajba. Mintha egy koporsó volna – felelte Beth.

– A motorház tetejét letépték róla. A csomagtartó… Azt nem látom pontosan – rengeteg bokor, inda van az autó közelében. Az ajtaja félig nyitva. Kék a kocsi, ha nem tévedek. Ésvalami van a kocsiban.

Beth szemei rémülten tágra nyíltak, egy könnycsepp gördült le az arcán. Willgyöngéden letörülte, ám az első cseppet újabb követte.



– Az első ülések eltűntek – folytatta Beth. – De a hátsó ülések megvannak, és van ottvalami… – Beth megrázta a fejét.

– Folytasd! – sürgette Will gyöngéden. – A hátsó ülésen egy pokróc van. És egy nézelődő angyal. Az angyal sír. – Mi van a pokróc alatt? – suttogta Ivy.

– Nem látom! – felelt Beth, szintén suttogva. – Nem látom. Aztán ismét írni kezdett. – Én csak azt látom, amit Beth lát. A pokrócot képtelenség felemelni. – Te vagy az az angyal, Tristan? – kérdezte Ivy. – Nem – vetette papírra Beth, majd megragadta Ivy kezét. – Valami rettenetes dolog van ott. Ne menj oda! Könyörgök neked, Ivy! – Hallgass rá, Ivy! – szólt Tristan. Beth keze annyira remegett, hogy képtelen volt írni.Ivy Willre pillantott. – Bethnek korábban már kétszer igaza volt – jegyezte meg. Ivy bólintott, és nagyot

sóhajtott: – Mi van akkor, ha Eric mégiscsak valami fontosat akar mondani nekem? – Akkor azt máshol is el tudja mondani – szögezte le Will. – Ha tényleg annyira akar

mondani valamit, megtalálja a módját. – Szerintem is – jegyezte meg Ivy. Tristan megkönnyebbült. Nem sokkal később Tristan magára hagyta az asztalnál ülőket. – Hova mész? – kérdezte Ivy mentálisan. Tristan látta, hogy Ivy jó kezekben van,

úgyhogy nem válaszolt. A korábbi időutazást ugyan már sikerült kipihennie, ám azt nemtudta, hogy ez a mostani meddig fog tartani. Szerette volna Gregory szobáját átkutatni,mégpedig azalatt, amíg senki sincs a házban. Ha sikerülnie rábukkannia a legutóbbidrogszállítmányra, akkor legalább ezzel a bizonyítékkal sikerülne meggyőznie Ivyt.

Az igazi bizonyíték azonban a dzseki és a sapka lett volna – gondolta magában Tristan,miközben kilépett az iskola ajtaján. A ruhák talán meggyőznék a rendőrséget, hogymégiscsak érdemes figyelembe venniük Philip sztoriját. Egyetlen hajszál is fontos nyomot jelenthetne, ami elvezet Gregoryhoz.

Valakinek meg kellett találnia a holmikat, miután lepotyogtak a motorról. Vajon akimegtalálta, tudatában van a holmi fontosságának? Philip sztoriját nem hozták nyilvánosságra, de mégiscsak elképzelhető, hogy kiszivárgott. Vajon ki lehet az a figuraGregory játszmájában, akit eddig még nem sikerült azonosítani?

– Jaj, Ivy! – sopánkodott Suzanne. – Te is tudod, hogy meg kell találnunk akristálytopánkát – a piros cipőcskét – azt a bizonyos cipőt, amiből csak egyetlen pár létezik New Englandben, és ami nélkül nem kerülhet sor a szülinapi partimra. Ésmindössze egy hét maradt a keresésre!

– Ne haragudj! – felelte Ivy, miközben egy újabb könyvet szándékozott előásni a

szekrényéből. – Tudom jól, hogy megígértem.Minden könyvet sikerült előhalásznia – az alattuk rejlő papírdarab volt az, amirevadászott. Három perccel Suzanne megérkezése előtt Ivy kinyitotta az öltözőszekrényét,és észrevette, hogy Tristan képe eltűnt. Valaki egy jegyzetlapot ragasztott a helyére.

– Mit szólnál a szerdához? – vetette fel Ivy. – Holnap a suli után melóznom kell, deszerdán futhatunk egy kört, hogy rábukkanjunk a lehető legfantasztikusabb cipőre.

– Addigra biztos kibékülünk Gregoryval, és kitalálunk valamit együtt. – Kibékültök? – kérdezett vissza Ivy. – Ezt meg hogy érted? – Bejött a dolog, jobban nem is sikerülhetett volna – mosolygott Suzanne. Az öltöző

falának vetette a hátát, és lassan leguggolt, egészen amíg a feneke a földhöz nem ért. Nemvolt ez könnyű mutatvány a szűk farmerben, állapította meg magában Ivy. A folyosó

végén álldogáló srácok elismerő tekintettel díjazták atletikus adottságait.



– Ha már te nem voltál hajlandó arra, hogy említést tegyél Jeffről, megtettem én.Jeffnek neveztem Gregoryt.

– Jeffnek nevezted? És feltűnt neki? – Kétszer is. –Hű! – Egyszer éppen akkor, amikor kezdtünk belehúzni a dolgokba.

– Suzanne!Suzanne hátravetette a fejét, és nagyot nevetett! Vad, ragadós nevetése volt, aki csak ottvolt a folyosón, egytől egyig átvette.

– Na és mit mondott Gregory? Csinált valamit? – Hihetetlenül féltékeny lett – felelte Suzanne, és a szeme izgatottan felcsillant. – Kész

csoda, hogy nem végzett mindkettőnkkel! – Ezt meg hogy érted?Suzanne közelebb húzódott Ivyhoz. Lehajtotta a fejét. Hosszú fürtjei titkokat rejtő

függönyként előreomlottak. – A második alkalommal a hátsó ülésen voltunk – Suzanne emlékezően lehunyta a

szemét. – Az arca elsápadt, a tarkója bevörösödött. Fogadtam volna rá, hogy legalább

negyvenfokos láza van! Ellökött magától, a karjait magasba emelte. Azt hittem, megüt,úgyhogy egy pillanatra beparáztam.

Suzanne Ivy szemébe mélyesztette a tekintetét. Pupillái kitágultak az izgalomtól. – Lehet, hogy akkor parázott – gondolta magában Ivy, de most csak kellemes izgalomtükröződik rajta, látszik, hogy szívesen emlegeti fel a dolgot. Lubickol a gondolatban,hogy miképpen csinál hülyét valakiből – ám Gregoryt korántsem lehet papírmasészörnyetegnek tekinteni.

– Egy idő múlva leengedte a karjait, mindenféle neveken szólongatott, aztánelőremászott, és beindította a kocsit. Úgy hajtott, akár egy őrült. Kinyitotta az összesablakot, és azt kiabálta, hogy ha gondolom, bármikor kiszállhatok. Közben persze nyomtaa gázt, jobbra-balra kanyargott. Én meg csak ültem mereven, próbáltam tartani magamat,hogy ne csapódjak hol az egyik ajtóhoz, hol a másikhoz. Ő pedig a visszapillantó tükörbőlfigyelt, de néha teljes testtel is hátrafordult. Kész csoda, hogy túléltük ezt a menetet.

Ivy iszonyattal a tekintetében nézett a barátnőjére. – Jaj, ne nézz már így! A végén, amikor már a jobb karom a mellényem bal

karöltőjében volt, a hajam a képembe hullott, Gregory végül lassított, és mind a kettennagyot nevettünk.

Ivy a tenyerébe temette az arcát. – Amikor azonban később hazavitt – folytatta Suzanne –, közölte velem, hogy többé

nem akar látni. Azt mondta, hogy kikattan tőlem, és őrületes dolgokat váltok ki belőle –

fejezte be a mondandóját Suzanne olyan önelégülten, mintha valami hihetetlen bókotkapott volna. – De mindegy, jövő vasárnap úgyis felbukkan. Fogadok, hogy ott lesz a bulimon.

– A tűzzel játszol – figyelmeztette Ivy a barátnőjét. Suzanne elmosolyodott. – Ti, ketten nem tesztek jót egymásnak – állapította meg Ivy. – Mindketten kikattantok

egymástól.Suzanne vállat vont, és nem hagyta abba a nevetést. – Úgy viselkedsz, akár egy őrült.Suzanne kicsit rossz néven vette Ivy megjegyzését. – Gregory rettenetesen indulatos – folytatta Ivy. – Bármire képes lehet. Te nem ismered

annyira, mint én.

– Igazán? – vonta fel a szemöldökét Suzanne. – Pedig én azt hittem, nagyon is jólismerem.



– Suzanne! – És sokkal jobban tudom kezelni, mint te – fűzte még hozzá, és a szeme megvillant. –

Úgyhogy ne reménykedj. – Mi van?! – Innen fúj a szél, nem? Miután elvesztetted Tristant, elkezdett érdekelni Gregory. De ő

az enyém, és nem a tiéd, és nem fogod elszipkázni tőlem.Suzanne gyors mozdulattal felállt, leporolta a farmerje hátsó részét, majd elindult afolyosón.

Ivy ismét a szekrénye felé fordult. Tudta, hogy semmi értelme Suzanne után kiabálni.Arra gondolt, inkább megidézi Tristant, és megkéri, tartsa szemmel a barátnőjét. Bár aztsem zárta ki, hogy Lacey az, aki a segítségükre lehet. Ezzel azonban még várni kell. Ivyátgondolta a délutánnal kapcsolatos terveit, és ha Tristan ebben a pillanatban olvasottvolna a gondolataiban, lehet, hogy megpróbálta volna leállítani a lányt.

Széthajtotta a papírdarabkát, amit valaki Tristan képe helyére ragasztott. Az Eric általaláírt üzenet rövid volt és meggyőző:

„Egyedül gyere. Ötre. Tudom, hogy miért álmodozol, és miről.”



8.

Ivy közvetlenül a vasúti hidak közelében parkolta le az autóját. Ugyanazon a tisztásontalálta magát, ahol hónapokkal ezelőtt Gregory is megállt, Erickel bátorságpróbát játszani.Ivy kiszállt a kocsiból, és odasétált a közelben lévő dupla hídhoz. A délutáni nap fényemegcsillant az új híd sínpárján. A mellette magasodó régi híd rozsdás rácsozata féliglógott be a folyó fölé. A másik oldal felől is kiálltak a fémrácsok, itt-ott még megvoltak akorhadt faelemek is. A régi híd két fele azonban nem találkozott.

Amikor Ivy a napfényben megpillantotta a párhuzamosan futó hidakat, a köztük lévőkétméteres távolságot, a hidak alatt sebesen robogó vizet, a sziklákat, megértette, milyenóriási kockázatot vállalt Eric, amikor át akart ugrani az új hídról a régire. Vajon mi zajlottakkor Eric fejében, töprengett. Vagy őrült volt, vagy pedig nem érdekelte, él-e, hal-e.

Eric Harleyja sehol sem látszott, de a környéken rengetegfa és bokor volt, úgyhogy bárhol elrejthette. Ivy körülnézett, majd a híd lába mellett

óvatosan elindult lefelé a folyó partja irányába. Többször is megcsúszott, de aztán csak lejutott a folyó mentén futó keskeny ösvényig. Igyekezett minél csendesebben lépkedni, ésközben nagyon figyelt minden hangra. Ahányszor csak megzizzentek a lombok, sebesenkörülnézett, arra számítva, hogy Eric és Gregory bukkannak fel, hogy rávessék magukataz áldozatukra.

– Kapd össze magadat, Ivy! – bátorította önmagát, de továbbra is igyekezett halkrafogni a lépteit. Ha meg tudja lepni Ericet, talán sikerül rájönnie, miben sántikál a fiú,mielőtt még besétál a csapdába.

Ivy többször is rápillantott az órájára, és amikor már öt perccel múlt öt óra, arragondolt, hogy talán nem vette észre a kocsit. Pár lépést követően azonban mégiscsak megvillant valami – a fémről visszaverődő nap sugara. Még 45 métert kellett megtennie,

amikor észrevett egy növényzettel benőtt ösvényt, ami a folyótól a roncsig vezetett.Ivy áttört a sűrű növényzeten. Továbbra is igyekezett észrevétlen maradni. Hirtelen úgytűnt neki, hangokat hall a háta mögül, mintha valakinek a lába alatt megreccsenne néhánylevél. Sebesen megpördült a tengelye körül. Semmi. Mindössze néhány levél rezdült megaz enyhe fuvallatban.

Ivy félrehajtott néhány hosszabb ágat, tett még két lépést, aztán nagyot sóhajtott. Akocsi pontosan úgy nézett ki, ahogy Beth leírta. Tengelyig a földbe süllyedt, a farát indák borították. A motorház tetejét leszakították, a műanyag tetőt már csak a lepattogzó feketefesték tartotta össze. A tropa ajtók kéken csillogtak – pontosan úgy, ahogy Beth elmesélte.

A hátsó ajtó nyitva volt. Vajon van-e pokróc a hátsó ülésen, töprengett Ivy. És ha igen,mi van alatta?

Ebben a pillanatban ismét megreccsent valami mögötte.Ivy ismét sebesen megfordult, a tekintete végigfutott a fákon. Minden árnyat, mindenrezdülő levelet alaposan szemügyre vett őt leső emberi alak után kutatva. De senkit semvett észre.

Az órájára pillantott. Tíz perccel múlt öt. Eric nem mondana le róla ilyen könnyedén – gondolta magában. Tehát vagy késik, vagy elbújt, hogy lesből tehesse meg az első lépést.A várakozós játékhoz két ember kell – állapította meg magában Ivy, és csendesenlekuporodott.

A mozdulatlanságtól pár perc múlva megfájdult a lába. Ivy kicsit megmasszíroztaelgyötört izmait, és ismét az órájára pillantott. Negyed hat. Várt még további öt percet.Lehet, hogy Eric nem bírta idegekkel a dolgot, töprengett magában.

Lassan felállt, valami azonban arra késztette, hogy semerre se induljon el. Hallotta Bethfigyelmeztetését. Úgy érezte, mintha ott állna a közvetlen közelében, a fülébe suttogva.



– Segítsetek, angyalok! – fohászkodott Ivy. Egyrészt szerette volna tudni, mi van akocsiban. Lénye másik része ugyanakkor azt sugallta, mihamarabb rohanjon el innen.

– Angyalok! Itt vagytok? Tristan! Szükségem van rád! Most azonnal!Ivy bátortalanul elindult a kocsi felé. Amikor odaért a tisztás peremére, egy pillanatra

megállt. Látni akarta, nem követi-e valaki. Aztán lehajolt, és bepillantott a hátsó ülésre.

Ivy hunyorgott. Egy pillanatig nem volt biztos benne, hogy az, amit lát, maga avalóság-e, és nem pedig egy újabb lidércnyomás, vagy Eric soron következő tréfája. Aztánelsikította magát, és addig nem hagyta abba, amíg a torka ki nem készült. Nem kelletthozzáérnie a fiúhoz – túl sápadt volt, túl merev, kék szeme nyitva meredt a semmibe. Erichalott volt.

Amikor valaki megbökte a hátát, Ivy kiegyenesedett, és ismét hatalmasat sikoltott.Valaki megölelte, magához vonta, és jó darabig nem engedte el. Ivy úgy érezte, lassankisikítja a fejéből az agyát. Az ölelő valaki nem állította le. Így ment ez egészen addig,amíg Ivy végül elernyedt, és így lógott az illető karjaiban. A fiú arca Ivy arcát érintette.

– Will! – szólalt meg végül Ivy, aki érezte, hogy a másik teste is reszket.Will maga felé fordította a lányt, arcát a mellkasára fektette, a szemét eltakarta a

kezével. Ivy azonban még mindig Eric merev tekintetét látta maga előtt. Mintha a fiúéppen azon csodálkozott volna, mi is történt vele.

Will kicsit változtatott a tartásán, és Ivy tudta, hogy a vállán átnézve Ericet lesi. – Semmi aggasztót nem látok rajta – állapította meg végül. – Nincs se seb, se vérnyom.Ivy gyomra a bordaívéig emelkedett. Megpróbált lazítani az állkapcsa szorításán, és

végül sikerült megszólalnia: – Lehet, hogy túladagolás.Will bólintott. Ivy érezte, hogy sebesen szedi a levegőt. – Értesítenünk kell a rendőrséget.Ivy végül eltolta magától Willt. Lehajolt, és arra kényszerítette magát, hogy hosszan és

alaposan szemügyre vegye Ericet. Mindenáron az agyába akarta vésni a jelenetet. Megkellett jegyeznie a nyomokat. Az, ami vele történt, figyelmeztetést jelenthet a számára. Nézte Ericet, és egyre inkább úrrá lett rajta a veszteség érzete. Egy elfecsérelt életet látottmaga előtt.

Ivy benyúlt a kocsiba. Will megragadta a kezét. – Ne csináld! Ne érintsd meg! – szólt. – Hagyd a holttestet úgy, ahogy van, hogy a

rendőrség szemügyre vehesse.Ivy bólintott, majd fölemelt egy pokrócot a kocsi padlójáról, és gyengéden betakarta

vele Ericet. – Angyalok… – kezdte, de rögtön el is hallgatott, mivel fogalma sem volt róla, mire

kérje az angyalokat. – Segítsetek neki! – szólt végül, és ezzel le is zárta az imát. Miközbenegyre jobban távolodott a kocsitól, érezte, hogy egy irgalmas halálangyal néz le a

magasból Ericre, és sír – pontosan úgy, ahogy Beth mondta. – Mondj, amit akarsz, Lacey, de én örülök, hogy kihagytam a saját temetésemet – jegyezte meg Tristan, miközben a gyászolók gyülekeztek Eric sírja mellett. Akadtak, akik a tömegtől elkülönülve, meredten álltak, akárcsak a katonák, mások egymáshoz húzódtak,támogatást és vigasztalást keresve.

Szürke pénteki alkonyat volt, szemerkélt az eső. Néhányan esernyőket emeltek magasba: fénylő műanyag virágok bontogatták szirmaikat a szürke sírkövek és a ködölelte fák között. Ivy és Beth Will mellett álltak. Egyikükön sem volt sapka: hagyták, hogykönnyeik összefolyjanak az esővel. Suzanne Gregoryval állt, egyik karját átfonta a fiúderekán, és közben a szúrós füvet vizslatta.

Ez a négyes öt hónapon belül harmadszor állt a Riverstone Rise temetőben, a rendőrség

azonban még mindig csak rutinkérdéseket volt képes feltenni az egymást követőhalálesetekkel kapcsolatban.



– Nem jártál szerencsével? – tudakolta Lacey, aki egy faágon kuporgott. – Gregory áthatolhatatlan falat vont maga köré – mormogta Tristan, frusztráltan

körözve a szilfa körül. A templomi szertartás alatt többször is megpróbált behatolniGregory elméjébe.

– Néha az a benyomásom, hogy amikor sikerül a közelébe jutnom, megérzi a

jelenlétemet. Egyszerűen érzi, hogy történik valami. – Megeshet – felelte Lacey, majd dimenzionálta az ujjait, és ágról ágra szökellveügyesen leugrott a fáról. Sikerült közvetlenül Tristan mellett.

– Angyalügyben nem mondanálak egy nagy mágusnak. – Ezt meg hogy érted? – Na jó, közelítsük meg másképp a dolgot. Ha a gondolatok elcsaklizása helyett

tévékészülékek lopásával foglalkoznál, akkor már egy félig süket, gyakorlatilag vak,tizenöt éves kutya is rég elkapott volna – közölte Lacey.

Tristan találva érezte magát. – Adj nekem két évet, hogy felfejlesszem magam! – vágott vissza. – Illetve nem is

igazán fejlődésre, hanem csak egy kis gyakorlásra van szükségem, hogy olyan jó legyek,mint te.

– Rendben – jegyezte meg Lacey, de aztán elmosolyodott. – Én is megpróbáltam beférkőzni Gregory elméjébe, de lehetetlennek bizonyult.

Tristan alaposan szemügyre vette Gregory arcát. Semmit sem lehetett leolvasni róla.Szája mozdulatlan volt, a tekintete mereven előreszegeződött.

– Tudod, nem szabad minden rosszért Gregoryt hibáztatnunk. Láttad a jelentést. Arendőrség semmiféle erőszaknak nem találta a nyomát – szólt Lacey, aki időközbendimenzionált tenyerét maga elé nyújtva felfogott pár esőcseppet.

A törvényszéki orvos szakértő kábítószer-túladagolásnak minősítette Eric halálát. Ericszülei ragaszkodtak hozzá, hogy baleset történt. Az iskolában öngyilkosságot emlegettek.Tristan viszont biztos volt benne, hogy gyilkosság történt.

– A rendőrségi jelentés nem bizonyít semmit – érvelt fel-alá járkálva. – Gregory nemkényszeríthette arra Ericet, hogy adagolja túl az anyagot. Az viszont elképzelhető, hogyvalami ütősebb árut hozott neki, anélkül, hogy erről említést

tett volna. Lehet, hogy megvárta, amíg Eric kezd elszállni, és akkor adott neki még egykis anyagot. A rendőrség azért nem veszi számításba a gyilkosság lehetőségét, mert úgyvélik, nem volt megfelelő motiváció.

– De te másképp gondolod. – Eric beszélni akart. Mondani akart valamit Ivynak. – Aha! Akkor a kis barátnődnek igaza volt – csipkelődött Lacey. – Úgy bizony! – ismerte be Tristan, aki azért még mindig haragudott Ivyra, mert a lány

belement az Erickel való hétfő délutáni találkozásba. Csak a legutolsó pillanatbanszólította, akkor, amikor már akár késő is lehetett volna a számára, hogy a segítségéresiessen. Amikor Tristan odaért, azt kellett látnia, hogy Ivy Will társaságában éppenelhagyja a veszélyes helyszínt. Will később azt mondta, hogy egy hirtelen bevillanó gyanúhatására indult el aznap Ivy nyomában.

– Most is úgy érzed, hogy kihagytak a dologból? Tristan nem válaszolt. – Tristan! Mikor fogod már fel? Mi halottak vagyunk – szólt Lacey. – És így megy ez,

amikor valaki meghal. Az emberek megfeledkeznek róla.Tristan egy pillanatra sem vette volna le a szemét Ivyról. Annyira szeretett volna

mellette állni, a kezét fogni. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, ha módunkban áll, aztán lelépünk – közölte Lacey.

– Segítünk, aztán pedig szedjük a sátorfánkat. – Lacey búcsúintegetéssel kísérte a szavait.



– Ahogy azt már mondtam, bízom benne, hogy egyszer te is leszel szerelmes. És abbanis bízom, hogy mielőtt még beteljesíted a küldetésedet, valaki ráébreszt arra, milyennyomorult érzés úgy szeretni, hogy a szeretett lény más után vágyakozik.

Lacey hátralépett. – Remélem, egyszer azt is megéled, milyen érzés búcsút venni valakitől, akit annyira

szeretsz, hogy az emberi ésszel már elképzelhetetlen.Lacey elfordult Tristantől. – Kívánj, amit akarsz – jelentette ki.Tristan rápillantott: meglepte a hangszín. Általában nem különösebben izgatta,

megbántja-e Lacey érzéseit, vagy sem. Most azonban másképp volt. – Lemaradtam valamiről? – tudakolta. Lacey igent intett. – Mi volna az? – tudakolta Tristan, és a lány arca felé nyúlt. Lacey távolabb húzódott. – Ki ne hagyd a végső imát – szólt. – A többiekkel együtt nekünk is imádkoznunk kell

Ericért.Lacey összefonta az ujjait, és kifejezetten angyalian nézett ki. – Imádkozz helyettem is – sóhajtott Tristan. – Nincsenek különösebben meghitt

érzéseim Erickel kapcsolatban. – Még egy okkal több arra, hogy imádkozz – vágott vissza Lacey. – Ha Eric nem lel

nyugalomra, még eszébe jut, hogy csatlakozzon hozzánk. – Vigyázzatok rá, angyalok! Nyugodjék békében! – imádkozott Ivy. – És támogassátok

a családját – tette még hozzá némán, majd ismét Christine-re, Eric nővérére vándorolt atekintete. Christine a szüleivel és a többi testvérével egyetemben a koporsó másik oldalánállt.

Ivy a szertartás alatt többször is észrevette, hogy Christine őt nézi. Amikor a tekintetük találkozott, Christine ajka kissé megremegett, majd ismét hosszú, lágy vonallá simult. Alánynak fakószőke haja volt, ugyanolyan, mint Ericnek, porcelánbőre, ám a szeme kékenvibrált. Nagyon szép volt, és kellemetlenül emlékeztetett arra, milyen is lehetett volnaEric, ha a pia és a narkó nem emészti el a testét és a lelkét.

– Vigyázzatok rá, angyalok! – fohászkodott ismét Ivy.A lelkész a szertartás végére ért, és mintegy vezényszóra mindenki hátat fordított a

sírnak. Gregory jéghideg ujja megbökte Ivyt. A lány pontosan ugyanezt a jeges hidegetérezte akkor is, amikor a rendőrség közölte velük Caroline halálát.

– Hogy vagy? – szegezte a kérdést a fiúnak.Gregory ujjait a lány tenyerére fonta, erősen megszorította. Azon az estén, amikor

Caroline meghalt, pontosan ugyanezt cselekedte. Ivy már kezdte azt hinni, hogy tényleg őtakarja.

– Megvagyok – felelte. – Na és te?

– Örülök, hogy vége a szertartásnak – felelte a lány őszintén.Gregory centiméterről centiméterre haladva a lány arcát tanulmányozta. Ivy úgy érezte,a szorító kéz csapdába ejtette. Gregory szemei betüremkednek az agyába, olvasnak agondolataiban.

– Nagyon sajnállak, Gregory! Tudom, hogy te és Eric régóta jó barátok voltatok – szólt. – Neked most sokkal nehezebb, mint bárki másnak itt.

Gregory egy pillanatra sem vette le a tekintetét a lányról. – Te próbáltál segíteni neki. Mindent megtettél, amit csak lehetett. Ezt mind a ketten

tudjuk.Gregory lehajtotta a fejét, hogy az arca minél közelebb kerüljön Ivyéhoz. Ivy libabőrös

lett. Aki nem ismerte őket közelebbről, mint például Maggie és Andrew, távolabbról

nézve akár azt is gondolhatta volna, hogy a két fiatal egymás fájdalmában osztozik. Ivyazonban úgy érezte magát, mintha egy állattal állna szemben, amiben nem bízik, egy kutya



előtt, ami ugyan nem harap, de azért meg-megvillantja a fogát, mégpedig jó közel acsupasz bőréhez.

– Gregory!Gregory minden idegszálával Ivyra összpontosított, úgyhogy amikor Suzanne

végigsimította a tarkóját, meglepetten a levegőbe ugrott. Ivy gyorsan hátralépett. Gregory

elengedte a kezét. – Pontosan ugyanolyan ideges, mint én – gondolta magában Ivy, miközben nézte,ahogy Suzanne és Gregory elindul a temetői út mellett parkoló autósor felé. Beth és Willhaladtak legelöl, Ivy mögöttük ballagott. A szeme sarkából észlelte, hogy Eric nővérenagy léptekkel siet feléje.

Ivy azt mondta a rendőrségen, hogy ő és Will a suli után kisebb kirándulásra indultak,akkor bukkantak rá Ericre a kocsiban. Miután a szülők értesültek Eric haláláról, felhívták Ivyt, hogy egyeztessék a részleteket, amit majd előad a rendőrségen, és közbenmegpróbáltak minél több részletet kicsikarni belőle. Ivy felkészült a következőkihallgatásra.

– Te Ivy Lyons vagy, ugye? – fordult hozzá a lány, akinek puha és rózsaszín ajkaivoltak, sűrű haja fénylett az esőben. Ivy számára döbbenetes érzés volt szembesülni Ericegészséges változatával.

– Igen – felelt Ivy. – Fogadd őszinte részvétemet!A lány fejbólintással vette tudomásul Ivy együttérzését. – Közel állhattál Erichez – állapította meg. – Tessék?! – Gondolom, sokat jelenthettél a számára.Ivy nem igazán értette, mire megy ki ez az egész. – Már csak annak alapján, amit hagyott neked. Amikor… amikor én és Eric még kicsik

voltunk… – kezdte Christine remegő hangon –, gyakran hagytunk üzenetet egymásnak a padlásszoba titkos zugában, egy régi kartondobozban. A dobozon a következő állt:„Vigyázat! Békák! Ne nyisd ki!”

Christine elnevette magát, aztán egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Ivytürelmesen várta, hova akar kilyukadni a lány.

– Amikor hazajöttem, hogy részt vehessek a temetésen, az ő temetésén, felmentem a padlásszobába, hogy belepillantsak a dobozunkba. Futó ötlet volt. Nem számítottam rá,hogy bármit is találok ott, hiszen évek óta nem használtuk, ám volt benne egy nekem szólólevél, és ez.

Szürke borítékot húzott elő a táskájából. A borítékon ez állt: „Ha bármi történik velem,add át ezt a levelet Ivy Lyonsnak.”

Ivy szeme tágra nyílt.

– Tehát nem számítottál rá – állapította meg Christine. – És nem tudod, mi van benne. – Valóban nem – felelte Ivy, és átvette a leragasztott borítékot. Valami apró, keménytárgy volt benne, ezt világosan érezte. A boríték külsejét azonban még érdekesebbnek találta. Eric neve és címe takaros, nyomtatott betűkkel állt a borítékon, a saját neve viszontkézírással. A név az egész borítékot átszelte. A válaszcím-matricán Caroline Baines neveés címe állt.

– Ó, ez minden bizonnyal egy régi boríték lehet – szólt Christine, amikor meglátta, mitmutat Ivy. – Rengeteg ilyesmi hever Eric szobájában.

De ez mégsem egy közönséges régi boríték volt. Ivy megvizsgálta a postai pecsétet:május 28., Philip születésnapja. Caroline ezen a napon halt meg.

– Lehet, hogy nem tudod – folytatta Christine –, de Eric nagyon közel állt Caroline-

hoz. A második mamájának tekintette. – Komolyan? – kérdezte Ivy meglepetten.



– Eric gyermekkora óta nem jött ki az anyánkkal – magyarázta Christine. – Én hatévvel idősebb vagyok, úgyhogy néha vigyáztam rá, amikor anyának New Yorkbantúlóráznia kellett. A napjait azonban általában a Baines-házban töltötte, és Carolineközelebb került hozzá, mint közülünk bárki is. Aztán amikor a nő elvált, és Gregory már nem lakott vele, Eric akkor is gyakran fölkereste.

– Erről nem is tudtam – közölte Ivy. – Nem nyitod ki? – vizslatta kíváncsian a borítékot Christine. Ivy lecsípte a boríték egyik sarkát, majd az ujját becsúsztatva feltépte az egészet.

– Magánlevél – figyelmeztette Christine-t. – Lehet, hogy nem mutatom meg neked.Christine bólintott.A borítékban azonban egyetlen sor sem volt, csak az a bizonyos kemény tárgy, pézsébe

csavarva. Ivy lefejtette róla a pézsét: a tárgy egy kulcsnak bizonyult. Körülbelül öt centihosszú volt, az egyik vége ovális fémalakzatban végződött, amibe csipkézett mintázatotvéstek. A másik vége volt maga a kulcs, sima, cilinderes zárba illő, két kicsi foggal.

– Tudod, mit nyit ez? – tudakolta Christine. – Nem. És nincs itt egyetlen sor sem. Christine az ajkába harapott. – Még az is megeshet, hogy baleset történt. Ivy észlelte a hangjából kicsendülő

reményt. – Úgy értem, ha Eric tényleg öngyilkos akart volna lenni, akkor pár sornyi

magyarázatot is mellékelt volna a kulcs mellé, nem?Hacsak nem azt megelőzően végeztek vele, hogy mindezt papírra vethette volna –

gondolta magában Ivy, de azért rábólintott Christine állítására. – Eric nem lelt öngyilkos – jelentette ki Ivy határozottan. Látta a másik szemében

felvillanó hálát, az elpiruló arcot. Jaj, ha Christine sejtette volna, hogy esetleg ő, Ivy voltaz oka az öccse halálának.

Ivy visszahelyezte a kulcsot a borítékba, majd gondosan félbehajtotta, és becsúsztattaaz esőkabátja zsebébe. Közölte Christine-nel, hogy azonnal jelentkezik, amint sikerülkiderítenie, mit nyit a kulcs. Christine köszönetet mondott Ivynak, hogy olyan jó barátjavolt Ericnek, amitől Ivy arca még inkább elpirult.

A melegség még akkor sem múlt el, amikor Ivy csatlakozott Willhez és Bethhez, akik egy esernyő alá húzódva öthat méter távolságból figyelték a történteket.

– Mit mondott a csaj? – tudakolta Will, miközben behúzta Ivyt az esernyő alá. – Hát… megköszönte, hogy olyan jó barátja voltam Ericnek. – Ó, egek! – szólt halkan Beth. – Ez minden? – tudakolta Will.Ezt a kérdést Ivy inkább Gregorytól várta volna. Ő szokott így faggatózni, ha ki akart

facsarni belőle valamit.

– Elég sokáig beszélgettetek. Mindössze ennyit mondott volna? – Igen – hazudta Ivy.Will tekintete az esőkabát zsebére vándorolt. Minden bizonnyal látta a történteket, és

látta a boríték kilógó csücskét is, de nem folytatta a faggatózást.Aznap tanítási szünet volt a suliban. Mindhárman a Celentanóba tartottak, hogy

megkésve bekapjanak valamit. Miközben az étlap fölé hajoltak, Ivy azon töprengett, mi járhat Will fejében, és hogy vajon a fiú gyanakszik-e Gregoryra. Hétfőn a rendőrségimeghallgatáson Will hagyta, hogy Ivy beszéljen, és a későbbiekben mindenkinek a lánysztoriját adta elő, azt persze senkinek sem említette, hogy Eric titokban akart találkozniIvyval. Most azonban Ivy szeretett volna mindent elmondani Willnek. Úgy érezte, ha kellőideig néz a szemébe, képes lesz rá.

– Hogy megy a sorotok? – tudakolta Pat Celentano, miközben felvette a rendelést. Azebédvendégek nagy része már elment.



– Kemény reggeletek lehetett – szólt, a megszokottnál csendesebben.Miután mindenki rendelt, az asszony egy kosárnyi színes ceruzát és zsírkrétát tett a

papírabroszra.Will jó pár abroszt telerajzolt már, ezek ott lógtak a pizzázó falán. Most is azonnal

krétát ragadott. Ivy csak úgy firkálgatott. Beth mindenféle ritmikus szóláncokat alkotott,

megállás nélkül mormolva a szavakat maga elé. – Bocsi – szabadkozott, amikor az egyik szólánc beleért Will rajzába.Will favicceket írt és illusztrált. Beth és Ivy a papír fölé hajoltak, hogy el tudják olvasni

a szöveget, aztán halkan elnevették magukat. Will rajza őket ábrázolta, vadnyugati jelmezben. „Virginiai virágszálak” – ezt volt a címe.

Beth a rajzra mutatott. – Úgy vélem, egy-két görbületről megfeledkeztél. Ivy ruhája ennél sokkal szorosabb

volt. Persze azért nem annyira feszes, mint a te farmernadrágod.Ivy elmosolyodott. Eszébe jutott a hang, ami azon a bizonyos napon mindnyájukat

zavarba ejtette, hiszen senki sem tudta, honnan jön – Lacey mindenesetre jól mulatott. – Imádom ezeket a popókat! – szólalt meg tökéletes összhangban Ivy és Beth, és most

már mindketten hangosan nevettek.A hangos nevelés aztán hamar átcsapott sírásba. Ivy a tenyerébe temette az arcát.Will és Beth némán letelepedtek, és hagyták, hogy Ivy kisírja magát. Aztán Will

gyengéden az asztalra fektette a lány tenyerét és körülrajzolta. A ceruzája újból és újbólkörbejárta az ujjakat. Érintése megnyugtató hatást gyakorolt a lányra. Később Will is azasztalra fektette a tenyerét, szemben a lányéval, és azt is körülrajzolta.

Végül Will felemelte a kezüket az asztalról. Ivy szemügyre vette a rajzot. – Szárnyak – szólt csendes mosollyal az arcán. – Pillangószárnyak vagy

angyalszárnyak.Will elengedte a lány kezét. Ivy szeretett volna minél közelebb húzódni a fiúhoz, hogy

egy kicsit megpihenhessen. Mindent el akart mondani neki, amit csak tudott, és megakarta kérni, hogy segítsen. De tisztában volt vele, hogy nem hozhat veszélyt a fejére. Egyfiút, akit tiszta szívből szeretett, már megöltek. Nem akarta hagyni, hogy ugyaneztörténjen egy… úgy érezte, rajtakapta saját magát, de folytatta a gondolatot: … ugyaneztörténjen egy másik fiúval, akit… most szeret.



9.

Amikor aznap délután Ivyt lerakták a házuk előtt, eszébe sem volt bemenni. Eric borítékja még mindig ott lapult a zsebében, úgyhogy beszállt a saját kocsijába, és beindította a motort. Egy órát autózott teljesen céltalanul különböző mellékutakon, észak felé haladt a folyó mentén, aztán átkelt a folyón, itt az útja dél felé kanyarodott, majdismét a városban találta magát. A Main Street végén lévő parkban kötött ki.

Az eső végre elállt, az üres park késő délutáni színekben fürdött, a nap áttört akékesfekete felhőkön, a fű egyre zöldebben pompázott. Ivy letelepedett az egyik fapavilonban, és felidézte magában a művészeti fesztivál napját. Gregory a pázsit egyik sarkából figyelte, Will a másikból. És amikor játszott, Tristan jelenlétét is világosanérezte. De vajon tényleg ott volt? És amikor a Holdfény-szonátát játszotta, vajon sejtette-eTristan, hogy neki játszik?

– Ott voltam, és tudtam.

Ivy villódzó tenyerére meredt és elmosolyodott. – Tristan! – szólalt meg halkan. – Ivy! – a lány belső fényként érzékelte Tristan hangját. – Mi elől menekülsz? – Tessék?! – a kérdés váratlanul érte a lányt. – Mi elől menekültél a kocsival? – Egyszerűen csak kocsikázni akartam. – Aggódtál valamiért. – Át szerettem volna gondolni a dolgokat. De nem jött össze – vallotta be. – Mit nem sikerült átgondolod? – A veled kapcsolatos dolgokat – felelte a lány, miközben a pad sima, nyirkos fáját

simogatta. – Miattam haltál meg. Én ezt tudtam, de képtelen voltam szembenézni a

ténnyel. Így volt ez egészen idáig, amikor is rádöbbentem: lehet, hogy Eric is miattam haltmeg. És abba is belegondoltam, mi történne, ha Will felfogná, mi ez az egész. – Will előbb-utóbb úgyis rájön – szögezte le Tristan. – Ezt nem hagyhatjuk! Nem sodorhatjuk veszélybe! – Amennyiben így gondolod – jegyezte meg szárazon Tristan –, nem kellett volna a

kabátodat az asztal mellett felejteni.Ivy villámgyors mozdulattal a zsebébe nyúlt. A félbe hajtott boríték most is a helyén

volt, de amikor kivette, látta, hogy a füle másképp áll. – Amint magára hagytátok Bethtel, rögtön belenézett. Ivy egy pillanatra lehunyta a

szemét. Úgy érezte, elárulták. – Lehet, hogy én is kíváncsi lettem volna – jegyezte meg sután. – Szerinted minek a kulcsa ez? – tudakolta Tristan. Ivy kinyitotta a borítékot. – Szerintem egy kis dobozé vagy faliszekrényé. Ami Caroline házában van – fűzte még

hozzá, a feladóra utalva. – Be tudsz jutni oda? – Mi sem könnyebb ennél. Dimenzionálhatom az ujjaimat, elhúzom a reteszt, és akkor

téged is be tudlak engedni. Hozd magaddal a kulcsot, és kiderítjük, mit akart Ericmegtaláltatni veled. De ne ma, jó?

Ivy észlelte a hangjában megcsendülő feszültséget. – Valami baj van? – Fáradt vagyok. Tényleg nagyon fáradt. – A sötétség – suttogta a lány rémülten. Tristan egyszer említette neki, hogy megeshet,

egyszer nem fog tudni visszatérni a sötétségből. – Semmi bajom – nyugtatgatta Tristan. – Egyszerűen csak pihennem kell. Rengeteg

munkát adsz nekem, vedd tudomásul! – nevetett.



Ez is miattam van – gondolta magában Ivy. Miattam halt meg, erre most… – Ne gondolj ilyesmit, Ivy! – Nem tudom másképp látni a dolgokat. Nekem kellett volna meghalnom. Ha én nem

vagyok a képben… – Ha te nem vagy a képben, sosem tudom meg, mit jelent igazán szeretni valakit. Ha te

nem vagy a képben, sosem nyílt volna módom megcsókolni egy ilyen édes ajkat.Ivy semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy a fiú újra megcsókolja. – Tristan! – jutott az eszébe a váratlan ötlet. – Ha meghalok, melletted lehetnék.Tristan egy szót sem szólt. Ivy érezte, ahogy kavarognak a gondolatai, érzelmei. Ezzel

maga sem volt másképp. – Örökre melletted lehetnék. – Nem. – De. – Ennek nem kellene így történnie. Mindketten tisztában vagyunk vele.Ivy fölállt, körbesétálta a kis pavilont. Élesebben érzékelte Tristan jelenlétét, mint az

őszt odakint. Amikor vele volt, a nedves föld illata, a smaragd fű színe, az első rőt levelek mind-mind színüket vesztették, és kiszorultak a látótere peremére.

– Nem küldtek volna vissza, hogy segítsek neked – folytatta Tristan. – Nem lett volna belőlem angyal, ha nem tűnik fontosnak, hogy te életben maradj. Azt akarom, hogy azenyém legyél. De nem vagy az.

Ivy érzékelte a hangjában megcsendülő fájdalmat. – De az vagyok! – Mi egy folyó két ellentétes partján állunk. És ez egy olyan folyó, amit egyikünk sem

képes átszelni. Téged valaki másnak szánt a sors. – Neked szánt! – makacskodott Ivy. – Nyugodj meg! – Nem akarlak elveszíteni, Tristan! – Pszt! – próbálta csitítgatni Tristan a lányt. – Én most hamarosan elmerülök a

sötétségben, és eltart egy darabig, amíg ismét találkozhatunk.Ivy pár lépést tett. – Kérlek, maradj nyugton. Most elhagyom a testedet, úgyhogy nem fogsz hallani. Ne

mozdulj!Csend lett. Ivy mozdulatlanul állt, kíváncsian várta, hogy mi történik. Az őt körülölelő

levegő egyszer csak aranyló fényben kezdett izzani. Ivy kezeket érzett, amelyek megérintették, gyöngéd tenyerek simogatták az arcát, emelték fel az állát. Tristanmegcsókolta. Ajka a lány ajkához ért. Hosszú, elviselhetetlenül gyengéd csókban forrtak össze.

– Ivy!A lány már nem hallotta a hangot, csak érezte, hogy Tristan az ő nevét suttogja. –Ivy!Ezzel Tristan tovatűnt.



10.

Ivy hosszú, lóbálódzó fülbevalókat illesztett a fülébe. Letörölt egy kis tusnyomot azegyik szeme alól, aztán hátrált egy kicsit, és alaposan szemügyre vette magát a tükörben.

– Dögösen nézel ki!Ivy Philip tükörképére pillantott, és elnevette magát. – Tuti, hogy ezt a szót nem Andrew-tól tanultad. Különben is, honnan tudnád, mi is az

a dögös kinézet? – Én tanítottam meg rá.Ivy megpördült a tengelye körül. Gregory állt a szobája ajtajában, lazán

nekitámaszkodva az ajtó keretéhez. Eric közel egy hete halt meg. Ivy úgy érezte, Gregoryazóta gonosz angyalként követi őt.

– És tényleg dögösen nézel ki – tette hozzá, miközben a tekintete fölülről lefelévégigvándorolt a lányon.

Lehet, hogy nem ilyen kurta szoknyát kellett volna válasz-tanom – gondolta magában Ivy. És olyan pólót, ami egy kicsit kevesebbet mutat meg.Igyekezett elszánt maradni. Suzanne szülinapi buliján mindenkinek meg akarta mutatni,

hogy az ő esetében szó sincs depresszióról, öngyilkossági szándékról, ez utóbbit Ericesetében mindenki biztosra vette. Suzanne kicsit bizonytalankodott, megtartsa-e a bulit,hiszen egy nappal a temetést követően került volna sor rá. Ivy azonban biztatta, ne fújja le,hiszen mindenkinek csak jót fog tenni, hogy együtt lehetnek.

– A színek tesznek dögössé – jegyezte meg Philip. Nagyon igyekezett, hogy a szavaiúgy csengjenek, mintha tisztában volna vele, miről beszél.

Ivy Gregoryra pillantott. – Szép munka, tanító bácsi! Gregory elmosolyodott.

– Igyekeztem – szólt, majd magasba emelte a kulcscsomóját, és megcsörgette.Ivy megragadta a saját kulcscsomóját és a táskáját. – Ez butaság, Ivy! – szólalt meg Gregory. – Ugyanoda tartunk, miért mennénk két

kocsival?Még a vacsora közben is erről vitatkoztak. – Megmondtam neked, hogy én valószínűleg előbb indulok el, mint te.Ivy felkapta a becsomagolt ajándékot, amit Suzanne-nak szánt, és leoltotta az öltöző

asztalkáját megvilágító lámpát. – Te egy hosztesszel randizol – tuti, hogy mindenki hamarabb lép majd le, mint te.Gregory mosolyogva vállat vont. – Lehet, hogy így van, viszont az is tuti, ha végül elszánod magad az indulásra, száz

pasi ugrik majd, hogy hazavigyen. – Azért, mert olyan dögös vagy – vetette közbe Philip. – Azért, mert… – Köszönöm, Philip.Gregory a tesójára kacsintott. Az pedig egy pillanat alatt felugrott a lány ágyáról, és a

sálját ejtőernyőként lobogtatva a kettejük szobáját összekötő fürdőszobán keresztül eltűnta szemük elől.

Gregory még mindig Ivy ajtajához támaszkodott. – Ilyen rosszul vezetek? – tudakolta, miközben kinyújtott karjával eltorlaszolta az ajtót.

– Ha nem ismernélek jobban, még arra gondolnék, félsz velem egy kocsiban ülni. – Nem igaz – jelentette ki Ivy határozottan. – Akkor félsz egyedül maradni velem. – Jaj, ne már! – szólt Ivy, majd határozott lépésekkel elindult a fiú felé, félrelökte a

karját, megpördítette a tengelye körül, és hátba vágta.



– Indulás, mert különben elkésünk. Remélem, van benzin a Beameredben.Gregory elkapta Ivyt, és magához vonta. Veszélyesen közel. Miközben trappoltak

lefelé a lépcsőn, Ivy szívverése begyorsult. Tényleg nem akart kettesben maradni a fiúval. Nem kért figyelmes előzékenységéből. Apró, indokolatlan simogatásai halálosanidegesítették. Gregory még akkor is őt bámulta, amikor már az országúton voltak.

Amikor megálltak a hegygerinc alján, egyszer csak megszólalt: – Ne menjünk Suzanne-hoz! – Tessék?! – kiáltott fel Ivy. Növekvő aggodalmát hitetlenkedő döbbenettel próbálta

leplezni. – Suzanne és én hétéves korunk óta vagyunk barátnők, és te azt hiszed, képes volnék

kihagyni a tizenhetedik szülinapját? Indíts! – adta ki a parancsot. – Irány a Lantern Road!Különben kiszállok.

Gregory a lány lábára tett kézzel elindult Suzanne háza felé.Amikor tizenöt perccel később Suzanne kinyitotta az ajtót, egyáltalán nem örült annak,

hogy Gregoryt és Ivyt együtt látja. – Ragaszkodott hozzá, hogy ő hozzon el – jelentette ki Ivy. – Mindent elkövet annak

érdekében, hogy féltékennyé tegyen téged.Gregory Ivyra pillantott, Suzanne azonban már nevetett, az arca ragyogott. – Fantasztikusan nézel ki – ölelte meg Ivy a barátnőjét. Érezte, hogy Suzanne egy

pillanatig tétovázott, és csak aztán viszonozta az ölelését. – Hova tegyem az ajándékot? – kérdezte Ivy, amikor mögötte egy dzsipből kiszállva

egy csomó kölyök bukkant fel. Ők is befelé igyekeztek. – A hall végén tedd le – felelte Suzanne, és egy asztalra mutatott, amin már most is

impozáns méretű dobozhalom állt. Ivy gyors léptekkel elindult az asztal felé. Örült, hogymegszabadult Gregorytól. A Goldstein-ház központi része a hall volt, ami a ház hátsórészében található családi nappaliba vezetett. A nappali padlótól a plafonig magasodóüvegablakai a verandára, illetve a hátsó kertre nyíltak. Az enyhén lejtő kert egészen a kistóig nyúlt. Meleg szeptemberi este volt, úgyhogy a vendégek a nappali helyett inkább averandát és a kert pázsitját választották.

Ivy is a verandán kötött ki. Azonnal észrevette Bethet, aki egy mérleghinta egyik végénült, és nyakig merült a csevejben, amit két szurkolólánnyal folytatott. A két lány pontosanegyszerre beszélt, Beth feje pedig úgy járt ide-oda, mintha egy teniszpartit nézett volna.

Ivy a szeme sarkából Willt is észrevette. A veranda lépcsőjén ült, egy napszítta hajúlány mellett. Ugyanezzel a lánnyal volt hat hete is, amikor Ivy összefutott velük a bevásárlóközpontban. Na, ez a lány tényleg dögös volt.

– Annyira szeretnék mások gondolataiban olvasni – jegyezte meg Gregory, és egyhideg poharat érintett Ivy karjához. Ivy úgy érezte, lehetetlen kivonnia magát a fiú

vonzásköréből. – Mit csinálsz? Meg akarod babonázni azt a lányt? – tudakolta.Ivy megrázta a fejét. – Csak azon gondolkodtam, mitől van az, hogy valakinek semmit sem kell tennie

ahhoz, hogy dögös legyen.Gregory egy pillanat alatt szemügyre vette Will beszélgetőtársát, aztán vállat vont. – Vannak lányok, akiknek dögös a külsejük. Mások rengeteg mindent képesek

megtenni annak érdekében, hogy úgy nézzenek ki, akár a jégkirálynők – nézett nevetőszemmel Ivyra. – De nem jön össze nekik, mert ők belülről dögösek

– folytatta, és közelebb húzódott Ivyhoz. – Igazán dögösek – suttogta.Ivy ártatlan mosolyt vetett rá: – Mint például Philip. Olyan jó, hogy mindig tanulok

valamit tőled. Gregory elnevette magát. – Ittál már? – kérdezte, és egy műanyag poharat nyújtott felé.



– Nem vagyok szomjas. De azért köszönöm. – Ezt kifejezetten neked hoztam. Láttam, hogy itt toporogsz, és Willt lesed. – Nem is igaz – szállt vitába vele Ivy. – Na jó, akkor a napszítta hajú csajt nézted, akit mellesleg Samanthának hívnak. Arra

gondoltam, jólesne valamivel lehűteni magadat.

– Köszönöm – felelte Ivy, és a pohár után nyúlt.Vajon csak a képzelete játszott vele, vagy Gregory tényleg elhúzta előle a poharat? Ivyemlékezett Lacey figyelmeztetésére, hogy semmiképpen se igyon olyan pohárból, amitGregory kínál neki. Most azonban úgy alakult a helyzet, hogy Ivy végül elvette a poharat.

– Köszi – szólt Ivy könnyedén. – Később még találkozunk. – Hova igyekszel? – Pasizni. Mit gondolsz, miért ebben a miniben jöttem? – Veled tarthatok? – Természetesen nem – nevette el magát Ivy, mintha Gregory valami olyasmit mondott

volna, amiről maga is tudja, hogy butaság. A bensője azonban merő feszültség volt. Agyomra minden egyes levegővételnél görcsbe rándult.

– Hogy pasizzak, ha itt lógsz a nyakamon?Ivy megkönnyebbülten észlelte, hogy Gregory hajlandó volt leszállni róla. Amint eltűnt

a látóteréből, a műanyag poharat behajította az első útba eső kukába. Fel-alá járkált,tekintetével mosolyogva kutatott egy olyan srác után, aki nyilvánvaló módonhallgatóságra vágyott, ugyanakkor igyekezett távol tartani magát Gregorytól. Willt ismegpróbálta becserkészni, de egyiküket sem vette észre egészen addig, amíg Suzanne nekinem látott, hogy elfújja a gyertyákat a tortáján.

A torta felszeleteléséhez és az énekléshez mindenki összegyűlt. Suzanne Ivyt állítottaaz egyik oldalára, Gregoryt a másikra. Suzanne édesanyja bízott a lányában annyira, hogyaz emeleti ablakból szemlélte a partit, ráadásul szemüveg nélkül, ahogy azt közölte is alányával. Most azonban ünnepélyesen kihozta a tortát a kertbe, és nekilátott afényképezésnek is.

– Öleljétek át egymást – szólt oda Suzanne-nak, Ivynak és Gregorynak.Ivy Suzanne derekára fonta a karját. – Remek! Mindnyájan nagyon szépek vagytok! – és már villant is a gépe. – Hadd csináljak még egyet! – szögezte rájuk ismét a gépét. – Ne mozduljatok!Valóban nem mozdultak, legalábbis elöl nem. Gregory keze azonban Suzanne háta

mögött fel-alá vándorolt Ivy karján, majd két ujjával felváltva hol paskolgatni, hol lassúmozdulatokkal simogatni kezdte a lányt. Ivy a legszívesebben sikítani szeretett volna,vagy felpofozni a fiút.

– Mosolyogjatok! – szólalt meg Mrs. Goldstein, és máris elkészült a következő kép.

– Na, még egyet! Ivy!Ivy mosolyt erőltetett az arcára. Csatt!Igyekezett óvatosan eltávolodni Gregorytól. Eszébe jutott Philip álma a vonatról – az

ezüstkígyóról –, ami le akarta őt nyelni. A kígyó mindig figyel, szögezte le Philip, ésmegérzi, ha félsz.

Suzanne nekilátott a torta felszeletelésének, Ivy pedig a tányérokat osztogatta. Amikor Gregoryra került a sor, a fiú könnyedén megérintette a csuklóját, és addig nem vette el atortát, amíg Ivy nem volt hajlandó a szemébe nézni.

A következő Will volt. – Eddig még nem sikerült összefutnunk – jegyezte meg.Ivy már éppen azt akarta mondani, hogy vegyen két tányért, aztán tíz perc múlva

találkozzanak a tónál, ám ebben a pillanatban észrevette a Will mögött álló Samanthát. – Jó nagy buli – jegyezte meg Ivy.



Tizenöt perc múlva pedig magányosan ücsörgött egy padon, öt-hat méterre a tótól, tolta befelé a tortát, és közben Borsmentát, Suzanne spiccét vizslatta. A kis kutyus, akitrendszeresen samponoztak, és a balzsamról sem felejtkeztek meg, élvezte a szabadságot.Máskor ugyanis soha nem engedték ki a szabadba póráz nélkül. Ma este azonban sikerültkiszöknie, és boldogan ásta a gödrök sorát a sáros talajba. Aztán belegázolt a tóba, és

erőteljes kutyatempókkal haladt befelé.A tó partján álló lányok és fiúk próbálták visszahívni, botokat dobáltak neki, hogyhozza ki. Borsmenta azonban csak a gazdájára hallgatott. Ivy is tett egy kísérletet, és csak késve jött rá, mekkora hibát követett el. Borsmenta ismerte Ivyt és kedvelte is. És a tortátis kedvelte. Kurta kis lábait szedve egyre gyorsabb tempóban közeledett Ivyhoz, ésfelugrott a karjába. Az útját sáros lábnyomok jelezték. Piszkos mancsait Ivy mellkasáratámasztotta, kinyújtotta a nyakát, és megnyalta a lány arcát. Aztán leugrott a földre, ésmegrázta vizes bundáját.

– Hé, te! – törülgette Ivy az arcát, majd alaposan megrázta a sörényét. A kutyus pedigélt a lehetőséggel, és felfalta Ivy tortájának maradékát.

– Jaj, te mocskos kis disznó!Ivy hallotta, hogy a közelben valaki elneveti magát. Will volt az, aki le is dobta magát a

padra. – Milyen kár, hogy Mrs. Goldstein nincs itt a fényképezőgépével! – Én meg azt sajnálom, hogy nem te próbáltad Borsmentát a partra csalogatni – vágott

vissza Ivy.Will képtelen volt abbahagyni a nevetést. – Mindjárt hozok törülközőt. Mindkettőtöknek.Will térült-fordult, és egy halom száraz holmival tért vissza. Leült a padra,

megtisztogatta a kutyust. Ivy pedig a sarat próbálta eltávolítani a ruhájáról – sikertelenül. – Az lenne a legjobb, ha behajítanálak a tóba, akkor nem lenne gond a ruháddal. – Remek ötlet – felelte Will. – De nem akarod előbb megnézni, milyen mély a tó?Will a lányra nevetett, majd egy tiszta törülközővel megtörülgette az arcát a füle körül. – A hajad is sáros lett – jegyezte meg.Ivy érezte, ahogy Will ujjai a haját fésülgetik, és megpróbálják megszabadítani a

sárdaraboktól. Mozdulatlanul ült a helyén. Amikor Will végzett a tisztogatással, Ivy alelke mélyén arra vágyott, hogy Will ismét érintse meg.

A szoknyájára pillantott, és kegyetlenül elkezdett dörzsölgetni egy foltot. Will lerakta aföldre a kutyust, aki most ott kuporgott kettejük között. A már tiszta kis állat lelkesencsóválta a farkát. Mintha azt akarta volna mondani: – Tuti, hogy te is ilyen kutyusszeretnél lenni, mint én.

Ivy és Will egyszerre hajoltak le hozzá, úgyhogy a fejük összekoccant. Mindketten

feljajdultak.Will ismét nevetésben tört ki. Aztán egymásra pillantottak, és nagyot nevettek önmagukon, úgyhogy nem is vették észre, amikor Borsmenta ismét „megszólalt”: – Ha teis olyan kutyus volnál, mint én, Will, akkor már rég Ivy karjaiba vetetted volna magadat.

Ivynak az volt a benyomása, hogy felismerte a hangot, úgyhogy gyanakodva körül is pillantott, a bíborszínű villódzást keresve.

– Ivy mancsára fektethetnéd a pofácskádat, ő pedig megölelgetne. Biztosra veszem,hogy élveznéd.

Ivy lopva Willre pillantott, aki egyáltalán nem tűnt zavartnak. A kutyát nézte, szájamosolyra húzódott.

– Te bármit elmondathatsz egy kutyussal, angyal, az én számba azonban egyetlen szót

sem adsz – közölte Will. – Nem vagy vicces! Még akkor sem, ha helyes a popsid – szólalt meg Lacey.



– Én tényleg azt hittem, hogy remek popóról van szó! – szólt Will.Lacey elnevette magát. Ivy csak ekkor vette észre, hogy ott áll közvetlenül mögöttük.

És most még a hangját is hallotta. A lágy, bíborszínű villódzás most lassan eléjük került. – Laceynek hívják – közölte Ivy Will-lel.

– Csalódtam bennetek – szólalt meg Lacey. – Már rég vártam rátok, hogy belecsapjunk a lecsóba, de azt kellett látnom, hogy ti csak arra vagytok képesek, hogy egymássalügyügyübügyügyüzzetek. Elegem van az efféle románcokból. Inkább lemegyek a tóhoz,majd elszórakozom a gyerekekkel.

– Érezd jól magad! – vont vállat Will. – Valami azt súgja nekem, hogy ma este nem csak Borsmenta mártózik meg a tóban –

jegyezte meg visszafojtott hangon Ivy.A bíborszínű, villódzó fény visszaúszott hozzájuk. – Kész őrület, hogy mennyire egyformán jár az agyunk, te csajszi – jegyezte meg

Lacey. – Tény, ami tény, hogy Tristan még mindig a sötétség rabja, úgyhogy ma estekénytelen leszek rendesen viselkedni. Nincs, aki palávert csapjon, úgyhogy uncsi estének nézünk elébe.

Ivy mosolyra húzta a száját. – Tudod, nekem is nagyon hiányzik – folytatta Lacey. Mintha kicsit megváltozott volna

a hangja: kislányosan és sóváran csengett. Aztán rögtön visszaváltott a korábbi teátrálistónusra.

– Figyelem, jön valaki! Három méterrel mögötted. Egy csajszi, nagy Cs-vel. Én már ittsem vagyok, skacok!

Lacey azonban nem lépett le azon nyomban. – Mama! Úszni mentem! Annyira jól érzem magam!” – „szólalt meg” ismét Borsmenta, de olyan hangosan, hogy még Suzanne is

meghallotta.Ahogy Suzanne megjelent a pad közelében, a bíbor villódzás lassan tovaúszott. – Ajjaj! – kezdett sopánkodni, amikor megérezte, milyen vizes a kutyus bundája. –

Rossz kislány voltál. Mindjárt visszaviszlek a kennelbe.Ebben a pillanatban észrevette, milyen hatalmas foltok éktelenkednek Ivy topján és

szoknyáján. – Engem is bezársz a kennelbe? – kérdezte Ivy. Will elnevette magát. – Annyira sajnálom! Jaj, te rossz kislány! – rázta a fejét Suzanne.Borsmenta bűnbánóan leszegte a fejét, és csak akkor emelte fel ismét, amikor látta,

hogy Suzanne már Ivy felé fordult. Ekkor a farokcsóválás is beindult. – Én vagyok az oka mindennek. Nem kellett volna kihívnom a vízből. De semmi gond,

mindjárt megmosakszom. – Azonnal hozok szappant – ajánlkozott Suzanne. – Á, semmi szükség rá – felelte mosolyogva Ivy. – Tudom, hol a fürdőszoba – állt fel. – Ha be akarod tenni a koszos holmikat a mosógépbe, nyugodtan vedd fel bármelyik

cuccomat. Meg fogod találni, hol vannak a tiszta cuccok. – Annyi biztos, hogy nem a padlón – kurjantottak fel mindketten egyszerre, majd

elnevették magukat.Ivy elindult a ház felé. Még hallotta, amint Suzanne arra kéri Willt, mutassa meg, hogy

tudja utánozni a kutyaugatást. Amikor belépett a házba, még mindig mosolygott magában.Végigrohant a halion, a tekintetével közben Gregory után kutatott, abban reménykedve,hogy a fiú nem veszi észre, amint elindul a felfelé vezető lépcsőn.

Amikor végre eljutott Suzanne szobájáig, egy kicsit megnyugodott. Rengeteg időttöltött ebben a szobában: pletyiztek, magazinokat lapozgattak, különböző sminkeket



próbálgattak. A nagy, négyzet alakú szobát sötéten csillogó bútorokkal rendezték be, a padlót faltól falig hófehér, puha szőnyegek borították. Suzanne mindig viccelődött, hogyúgy lehet a legjobban tisztán tartani a szőnyegeket, ha szétdobálja rajta a ruháit. Mostazonban Ivy mégis úgy döntött, leveszi a cipőjét. A szobában rend volt, minden cuccotelraktak, az ágyat zöld selyem ágytakaró fedte, és csak egy áttetsző blúz hevert az egyik

sarokban. Ivy levette a piszkos topot, felkapta az áttetsző blúzt, és anélkül, hogy begombolta volna, elindult Suzanne fürdőszobája felé.A szappan hatásosan működött a topon. Miután kimosta, megszárogatta egy

törülközőn, aztán felakasztotta. Bekapcsolta a falra akasztott hajszárítót, úgy, ahogy aztSuzanne-tól látta, és a topra irányította. Közben nekilátott a szoknya mosásának. Ott állt amosdó mellett, és teljes lendülettel mosta a pasztellszínű farmerszoknyát, amikor forrólégáramot érzett a tarkóján. Mind a fürtjei, mind a vékony blúz meglibbentek. Ivyfelpillantott.

A tükörben a nevető Gregoryt pillantotta meg, kezében a hajszárítóval.Ivy szorosan maga köré tekerte az áttetsző blúzt. – A topot kell megszárítanom, nem a hajamat – jegyezte meg éles hangon.Gregory ismét elnevette magát, aztán kikapcsolta a hajszárítót, ami még sokáig lengett

a fal mellett. – Kezdem elveszteni a türelmemet – jelentette ki Gregory. Ivy tágra nyílt szemekkel

bámulta a fiút. – Belefáradtam abba, hogy állandóan utánad rohangálok, Ivy az ajkába harapott. – Akkor nem értem, miért nem hagysz fel vele.Gregory hátraszegte a fejét, és figyelmesen vizslatta a lány arcát. Mintha valamiféle

döntésre készülődött volna. Közelebb lépett. Ivy érezte a szájából áramló alkoholszagot. – Hazug alak! – suttogta Gregory a lány fülébe. – Az összes fiú a nyomodba eredne, ha

csak sejtené, hogy van esélye nálad.Ivy gondolatai hihetetlen sebességgel rohangáltak a fejében. Vajon mennyit ihatott

Gregory? Miféle játszmára készül?Gregory karjai körülfonták a lányt. Ivy minden erejével próbálta legyőzni a belsejében

növekvő pánikot. Tudta, hogy nem menekülhet, tehát ő is átölelte a nyakát, így próbáltaelérni, hogy valahogy kijussanak a ház elhagyatott részében lévő fürdőszobából. Afürdőszoba ajtaja nyitva állt. Mintha már korábban is megfordult volna a fejében, hogy jólenne láthatónak és hallhatónak maradni…

A szobába való átnavigálás könnyedén sikerült. Viszont észrevette, hogy a hall végénlévő ajtót valaki becsukta. Gregory pedig elkezdte az ágy felé taszigálni.

Nem ölhet meg – gondolta magában Ivy –, legalábbis itt nem, mert akkor igazánkönnyen lebukna. Az ujjlenyomatai mellesleg megtalálhatóak mind a hajszárítón, mind az

ajtón. Közben hátrálni próbált. Bárki feljöhet ide, vigasztalta magát. Közben Gregoryannyira közel keveredett hozzá, hogy nem látta az arcát.Ivy az ágyra zuhant, onnan bámult felfelé a fiúra. Gregory szeme úgy festett, akár az

izzó szén. Arca kipirult. Túl agyas ahhoz, hogy pisztolyt rántson – gondolta magában Ivy.Inkább egy kapszulát nyom majd le a torkomon.

Gregory ekkorra már teljes testével a lányra nehezedett, a lány minden erejét bevetveküzdött ellene. Keservesen nyögött, Gregory pedig abba nem hagyta volna a nevetést.Aztán felnyögött.

– Szeretlek!Ivy mozdulatlanul feküdt. Gregory felemelte a fejét, és Ivy szemébe mélyesztette a

tekintetét. A lány szeme különös fényben égett.

– Kívánlak. Már nagyon régóta kívánlak. Mi ez, ha nem valami rettenetes tréfa?



– Sok mindent tudsz rólam, Ivy – jegyezte meg Gregory halkan. – És szerelmes vagy belém, ugye? Semmi olyasmit nem tennél, amivel ártanál nekem.

Ekkora egója volna ennek az embernek? Vagy talán megőrült? Nem! – gondoltamagában Ivy: Gregory figyelmeztetni akarja valamire.

A fiú Ivy nyakára fektette a tenyerét. A hüvelyujját a torkára nyomta, majd kitapogatta

a pulzusát. Mosoly ült ki az arcára. – Mit mondtam neked? Hogy legyél forró és dögös!Ezt követően lassan elengedte a lány nyakát, és a keze elindult a begombolatlan blúz

széle mentén. Ivy bőre megfeszült. – Libabőrös vagy – állapította meg elégedetten. – Ha mostantól számítva egy hónap

múlva nem leszel libabőrös az érintésem hatására, ha nem önt el a forróság, amikor megcsókollak, akkor tudni fogom, hogy már nem ugyanúgy érzel, mint most.

És Gregory még hisz is abban, amit mond! – Az bizony nagyon rossz lenne – folytatta, és még mindig nem engedte el a blúz

peremét. – Mert akkor ki kellene találnom, hogy mit tegyek veled.Teljes testsúlyával a lányra nehezedett, ajkait a lány szájára szorította.Bele kell mennem a játszmába, mert csak így maradhatok életben – gondolta magában

Ivy. Hol vagytok, angyalok? – Viszonozta a fiú csókját, bár minden sejtje tiltakozott a dolog ellen. Aztán ismét

megcsókolta. Ó, angyalok, segítsetek! – Gregory csókjai egyre szenvedélyesebbek, egyre erőszakosabbak lettek.Ivy megpróbálta eltaszítani magától, próbált a meglepetés erejével hatni. Félrelökte, és

legurult az ágyról, aztán már képtelen volt uralkodni magán – a szőnyeg sarkánál elhánytamagát.

Amikor végre abbamaradt az öklendezés, megpróbálta megtörölgetni a száját.Gregoryra pillantott, aztán belekapaszkodott az egyik fotelbe. Gregory arckifejezése teljesmértékben átalakult. Most már mindent tudott. A függöny felemelkedett, többé nem volthelye tettetésnek. A fiú tisztán látta, mit gondol róla a lány. Az ő szemében pedig ott ült,hogy ő mit gondol.

Mielőtt már bármelyikük megszólalhatott volna, felpattant a szoba ajtaja. Suzanne álltott.

– Észrevettem, hogy mindketten eltüntetek – közölte, tekintete a gyűrött ágyneműtvizslatta, majd észrevette a földön heverő cuccokat.

– Ó, egek!Gregory máris készen állt a válasszal. – Ivy minden bizonnyal túl sokat ivott – jegyezte meg. – Egy kortyot sem ittam – vágott vissza Ivy azon nyomban.

– Nagyon nem bírja a piát – folytatta Gregory, és közben elindult Suzanne felé, még akarját is kinyújtotta feléje. Ivy követte. – Kérlek, Suzanne, hallgass meg! – Aggódtam érte, és… – Az előbb beszélgettünk – emlékeztette Ivy Suzanne-t. – Az előbb beszélgettünk! Piásnak láttál? Suzanne üres tekintettel méregette. – Felelj! – követelte Ivy. Suzanne távolba meredő tekintete megrémítette. A barátnője

elméjét már megmérgezte a látvány. – Szép blúz – jegyezte meg Suzanne. – Nem találtad a gombokat?Ivy szorosabbra tekerte magán a blúzt. – Följöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e

– folytatta Gregory. – Erre ő… – elhallgatott, mintha zavarban lett volna. – Aztán rámmászott. Gondolom, ez nem lep meg különösebben.



– Nem – felelte Suzanne ridegen és távolságtartóan. – Hallgass meg, Suzanne! – könyörgött Ivy. – Eddig igazi barátok voltunk, és te

megbíztál bennem… – Ezúttal valami töményét ihatott – jegyezte meg Gregory szigorúan. – Ez az egész a

pia hatása.

Ezúttal? A szó megütötte Ivy fülét. – Esküszöm neked, Suzanne, hogy ez az ember hazudik! – Megcsókoltad? – tudakolta Suzanne remegő hangon. – Igen? – ismételte meg a kérdést, és közben az összegyűrt ágyneműre pillantott. – Ő csókolt meg engem! – felelte Ivy. – Miféle barátnő vagy te? – kiáltotta Suzanne. – Mindketten tisztában vagyunk vele,

hogy Tristan halála óta koslatsz Gregory után. – Ő az, aki nem hagy nyugton, amióta… – Ivy a szeme sarkából érzékelte, hogy

Gregory őt nézi, úgyhogy be sem fejezte a mondatot.Rádöbbent, hogy elvesztette a csatát. Suzanne minden ízében remegett, úgyhogy még a

„Kifelé!” szót is alig tudta kipréselni magából. – Eredj innen! – folytatta halk és rekedtes hangon. – És soha többé ne gyere vissza. – Feltakarítom a… – Hagyd! – kiáltott rá Suzanne.Ivy tehetetlennek érezte magát. Sírva sorsára hagyta a barátnőjét, és

belecsimpaszkodott Gregoryba.



11.

Ivyt nem igazán érdekelte, hogy jut majd haza. Bevetette magát a fürdőszobába,alaposan fogat mosott. Begombolta a blúzát, aztán lerohant a lépcsőn, fölkapta a táskáját,és kirohant a házból.

Minden erejét összeszedte, hogy visszatartsa a könnyeit. Semmi kedve nem volt hozzá,hogy a későbbiekben Gregory szövegét hallgassa, amint azt taglalja, milyen aggasztóanfestett. Ismét Philip szavai jutottak az eszébe: – Megérzi, ha félsz tőle.

Halálos rémület lett úrrá rajta. Mind önmagáért, mind a barátaiért aggódott. A barátaiugyanis bármikor belebotolhatnak Gregory valamelyik titkába. Gregorynak pedig akkoravolt az egója, és annyira őrült volt, hogy könnyen arra a következtetésre juthatott:nemcsak Ivyt, hanem Suzanne-t, Willt és Bethet is el kell hallgattatnia.

Fürgén szaporázta a lépteit a Lantern Roadon. Suzanne-ék környékén egymástólmessze álltak a házak, és nem volt járda sem. Egy mérföldre volt a közlekedési

csomópont, és még két mérfölddel arrébb maga a város. A tájat csak a hold lágy, sárgafénye világította meg. – Angyalok! Maradjatok velem! – fohászkodott Ivy. Körülbelül egyharmad mérföldet

tehetett meg, amikor egy autó reflektorainak fénye csapott le rá. Ivy sebesen félreugrott, és bevetette magát az egyik út menti bokorba. A kocsi kicsit közelebb jött, aztán megállt. Ivymég jobban összehúzta magát. A sofőr váratlanul kikapcsolta a reflektorokat. A lány aholdfényben megállapította, hogy egy Honda áll előtte. Will kocsija.

Will kikászálódott a kocsiból, és körülnézett. – Ivy!Ivy a legszívesebben azon nyomban előrohant volna a bokorból, hogy Will karjaiba

zuhanjon. De visszafogta magát.

– Ivy! Ha itt vagy, szólalj meg! Mondd, hogy nem esett bajod.Ivy elméje csak úgy forrt. Próbálta kiagyalni, mennyit mondjon el Willnek. A teljes ésveszélyes igazságot eszében sem volt kitálalnia.

– Felelj! Jól vagy? Lacey mondta, hogy bajban vagy. Mondd meg, miben segíthetek.Alig lehetett látni, Ivy számára azonban még a homályban is nyilvánvaló volt, hogy

Will arcán aggódó arckifejezés ül. Annyira vágyott rá, hogy megölelje, és mindentelmondjon neki. Ki akart rohanni a bozótból, hogy a karját a nyaka köré fonja, és legalábbegy percig biztonságban érezze magát. Will érdekében azonban vissza kellett fogniamagát. Ez egyértelmű volt Ivy számára. A szeme égett. Pislogni kezdett, hogy jobbanlásson, aztán felállt.

– Ivy! – sóhajtott jól hallhatóan Will. – Éppen hazafelé tartottam – felelte a lány.Will a bokrok felé pillantott. – Le akartad rövidíteni az utadat? – Ha gondolod, hazavihetsz – felelte Ivy halkan.Will egy pillanatig némán fürkészte a lány arcát, majd csendesen kinyitotta előtte a

kocsi ajtaját. Miután a lány beszállt, becsukta az ajtót, és a gyerekzárat is bekattintotta. Ivyaz ajtónak dőlt, és végre biztonságban érezte magát. Egész addig biztonságban lesz, amíghaza nem érnek.

Will beült a volán mögé. – Tényleg haza akarsz menni? – tudakolta.Egyszer úgyis muszáj hazamennie, úgyhogy bólintott. Will azonban mégse indult el. – Ivy! Kitől félsz te?Ivy vállat vont, és a kezeit vizslatta: – Nem tudom.



Will a lány kezére fektette a tenyerét. Ivy megfordította, és hosszan vizsgálgatta afestékfoltokat, amit a terpentinnel nem sikerült eltávolítani. Ivy csukott szemmel isvilágosan látta maga előtt Will tenyerét. Ujjaik összefonódtak. Ivy erősnek érezte magát.

– Szeretnék segíteni neked – szólt Will. – De ha fogalmam sincs róla, hogy mi folyik itt, akkor nehéz lesz.

Ivy elfordította az arcát. – El kell mondanod, mi ez az egész – makacskodott Will. – Nem lehet, Will. – Mi történt azon a bizonyos éjszakán az állomáson? Ivy nem válaszolt. – Mostanra biztos eszedbe jutott valami. Biztos van valami elképzelésed azzal

kapcsolatban, amit láttál. Más is volt ott? Mi kényszerített arra, hogy átvágj a síneken?Ivy megrázta a fejét, és egy szót sem szólt. – Rendben van – szólt Will rezignáltan. – Akkor már csak egy kérdésem van.

Szerelmes vagy Gregoryba?Ivy elvesztette az önuralmát, és odahajolt a fiúhoz. Will a szemébe fúrta a tekintetét

majd az arcát is alaposan szemügyre vette. – Ezt akartam tudni – jegyezte meg végül. Mit árulhatott el a tekintete, töprengett Ivy.

Mit fedezett fel benne Will? Azt, hogy gyűlöli Gregoryt? Vagy azt, hogy szerelmesWillbe? Végül elengedte a fiú kezét.

– Légy szíves, vigyél haza – kérte, és Will hazavitte. – Most pedig – szólalt meg egy érzelemmel teli hang – folytatjuk mai programunkat,

amelynek címe Ivy szerelméért.A szappanopera felvezetése hangosan és csúful szólt, ezt állapította meg magában

Tristan.Will is hallotta a szöveget. Körülpillantott az iskola sötétkamrájában. Egyedül volt, de

ebben a pillanatban észrevette Lacey bíborszínű foltját. – Már megint te vagy – mormolta Will.Tristannek most sem esett nehezére rákapcsolódni Will gondolataira. Egy szempillantás

alatt bejutott az elméjébe, úgyhogy mind vele, mind Laceyvel képes volt kommunikálni.Will pislogni kezdett. – Te vagy az, Tristan? – Igen.A háttérben folyamatosan szólt a szappanopera zenéje. – Nem igazán találtad el a hangnemet – jegyezte meg Tristan.A zúgás abbamaradt. A bíborszínű villódzás közelebb húzódott Tristanhez és Willhez.

Will a háta mögé rejtett egy tekercs filmet. – Nem mennél egy kicsit arrébb, Lacey? Nehogy fényt kapjon a filmem.

– Bocsika! – felelt Lacey. – Minden jel arra mutat, hogy nektek semmi szükségetek rám. Úgyhogy lépek is.Ezzel elhallgatott, és hagyott egy kis időt a fiúknak, hogy tiltakozzanak. Amikor erre

nem került sor, így folytatta: – Na jó, mielőtt lépek, azért kérdeznék tőletek pár dolgot, szerelmes nyuszikáim! Ki

volt az, aki előrángatta Rip van Winklét a sötétségből, hogy egy időre itt landoljon? Kiirányította ide, ebbe a sötétkamrába?

– Én szólítottalak, Tristan – magyarázkodott Will. – Szükségem van a segítségedre. – Ki játszotta az őrangyal szerepet Suzanne partiján? – folytatta Lacey. – Ki mondta neked, hogy Ivy pácban van? – Ivy pácban volt? Mi történt vele? – tudakolta Tristan.

– Na és ki az a szánalmas alak, a titkár az Ivy Rajongói Klubban? – Áruld már el, mi történt – követelte Tristan. – Ivy jól van?



– Igen is, meg nem is – felelte Will, majd beszámolt Tristannek arról, mi volt a bulin,és természetesen Gregory változatát sem hagyta ki a dologból.

– Nem tudom, valójában mi történt – foglalta össze a helyzetet. – Később összefutottamIvyval az úton. Totál ki volt borulva, ám egy szót sem volt hajlandó mondani. Vasárnapdolgozott, aztán egyenesen Bethhez ment. Ma a suliban szintén csak Bethtel állt szóba, de

neki sem mesélte el, hogy valójában mi történt. – Lacey! Te láttál valamit? – tudakolta Tristan. – Bocsi, de társasági életet éltem. – Szerinted mit csinálhatott? – folytatta a faggatózást Tristan. – Belehajította pár hálátlan mozirajongó cipőjét a tóba – felelte Will. – Én Ivyról beszélek – vágta oda Tristan, aki szemmellát – hatólag sokkal zaklatottabb

volt, mint Will. Will kétszer is Ivy segítségére sietett, amikor Tristan nem volt sehol. – Hívtalak… – kezdte Will. – Hívtalak, hívtalak… – szólalt meg Lacey. – Mondtam neki, hogy elnyelt a sötétség.

Tudom, hogy a szerelem vak, de hogy süket is… Azt hittem… – El kell mondanod pár dolgot, Tristan – vágott közbe Will. – Mégpedig most rögtön.

Hogy segíthetnék Ivynak, ha azt sem tudom, miről van szó. – Épp eleget tudsz – felelte kihívóan Tristan. – Mindenesetre jóval többet, mint amit

beismertél Ivynak.Megpróbált befurakodni Will elméjébe, aki azonban elzárkózott a dologtól. – Tudom, hogy belenéztél a borítékba, Will – szögezte le Tristan. – Láttam, amikor

kivetted a kulcsot.Will egyáltalán nem tűnt meglepettnek, és nem állt szándékában bocsánatot kérni. A

filmet behajította a szemeteskosárba. – Mit nyit a kulcs? – kérdezte. – Azt hittem, rég kitaláltad – vetette ki a csaliját Tristan. – Nem.Tristan ismét megpróbált besuttyanni Will elméjébe. Ennek érdekében totál

lecsendesítette a saját gondolatait. Lassan és óvatosan mozgott. De minden egyes kísérleteúgy pattant vissza Will elméjének faláról, akár egy hokijátékos.

– Hagyjátok már abba! – adta ki az utasítást Lacey. – Látom az arcodat, Will! Pontosanugyanolyan csökönyös kifejezés ül rajta, mint Tristanén.

– Nem akar beengedni az elméjébe! – vádaskodott Tristan. – Mintha te nem csináltad volna meg ugyanezt velem vágott vissza Will

szenvedélyesen. – Először elküldtél a hegyoldalba, hogy mentsem meg Ivyt. Átengedtemneked az irányítást. Mindig veled tartottam, azt csináltam, amit mondtál. MegtaláltamIvyt, egy zacskó volt a fején. Gregory mindenféle furi magyarázatokkal állt elő, te pedig

egy szót sem vagy hajlandó elárulni arról, mi folyik itt.Will letette a szemeteskosarat. Föl-alá sétált a keskeny szobában. Ide-oda rakosgatta akülönböző szűrőket, filctollakat, papírokkal teli dobozokat.

– Arra kényszerítettél, hogy beszéljek vele helyetted. Táncolnom is kellett vele, megfigyelmeztetni, és azt is meg kellett mondanom, hogy szereted – Will hangja ismétmegremegett. – Ugyanakkor nem vagy hajlandó arra, hogy megmagyarázd, mi ez azegész, ami velünk történik.

Ivy nem engedné – gondolta magában Tristan, bár a lelke mélyén tudta, hogy nem ezvolt az egyetlen ok. Rosszul esett neki, hogy be kellett látnia: szüksége van Willre,ráadásul nem igazán tetszett neki az előbbi felsorolás.

– Nem kedvelem ezt a tudatkontroll dolgot – folytatta haragosan Will. – Nem tetszik,

hogy próbálsz beférkőzni az elmémbe, ha kíváncsi vagy valamire, kérdezd meg!



– Az, amit tudni szeretnék, nem más – jelentette ki Tristan –, mint az, hogy miképpen bízhatom benned. Gregory barátja vagy, és…

– Jaj, viselkedjetek már felnőtt módra – vágott közbe Lacey. – Én sem kedvelem ezt atudatkontroll dolgot. Bízhatok-e benned? – majmolta Tistan szavait. – Léééci, atovábbiakban ne untass a magyarázkodásoddal! Mindketten szerelmesek vagytok Ivyba, és

féltékenykedtek egymásra. Innen a titkolózás és a perpatvar. Mintha csak két taknyoskölyökről volna szó!Szerelmes vagy bele? – fordult Tristan azon nyomban Willhez.Érezte, ahogy Will töpreng, ahogy ki akarja cselezni. Will ismét a kezébe vette a

filmtekercset, és egyik kezéből a másikba rakosgatta. – Azt teszem, ami a legjobb neki – jelentette ki végül. Nem feleltél a kérdésemre. – Nem értem, miért olyan lényeges ez – szállt vitába vele Will. – Ott voltál, amikor

táncoltam vele. Hallottad, mit mondott Ivy. Mindketten tudjuk, hogy senki mást nem fogúgy szeretni, mint ahogy téged.

– Mindketten tudjuk, hogy abban reménykedsz: ez nem igaz – vágott vissza Tristan.Will lecsapta a filmtekercset az asztalra. – Dolgom van! – Nekem is – felelte Tristan, és kiosont Will elméjéből. Nem akarta megvárni, amíg

Will kihajítja.Tisztában volt vele, hogy Ivy egy napon szerelmes lehet valakibe. És ez a valaki akár

Will is lehet. Ha tehát Willre kell bíznia a lányt, akkor mielőbb alaposan ellenőrizni fogjaa pasast.

Miközben Tristan távozóban volt a sötétkamrából, még hallotta Lacey szappanopera-hangját.

– Hőseink tehát különválnak – szólt. – A szerelem elvakította őket. Egyikük semhajlandó a szép és bölcs Laceyre hallgatni – itt Lacey hümmögött egyet –, akinek magának szintén összetörte valaki a szívét. De hát ki törődik Lacey-vel? – kérdezteszomorúan. – Ki törődik Laceyvel?



12.

Ivy a konyhaasztalnál ült, a jogi kifejezésekkel teli levelet tanulmányozta, amit épp azelőbb vett elő a vastag barna borítékból. Philip örökbefogadási papírjai voltak. Az öccse ésannak legjobb barátja, Sammy az asztal másik oldalán kuporogtak, kanalukkal amogyoróvajas üvegben kotorásztak.

Sammy alacsony, mókás kinézetű kis kölyök volt, égnek meredő haja pontosan úgyfestett, mintha élénkvörös színű fű lett volna. Látta, hogy a kissrác őt méregeti, majdoldalba böki Philipet: – Kérdezd meg! Kérdezd már meg!

– Mit kellene megkérdeznie? – Sammy szeretne találkozni Tristannel – jelentette ki Philip. – De én nem tudom

elérni, hogy megjelenjen. Nem tudod, merre járhat?Ivy ösztönösen hátrafordult, Philip azonban biztosította róla, hogy az anyjuk odafönt

van, Gregory pedig szívesen beszélget az angyalokról.

Komolyan? – kérdezte Ivy meglepetten. Philip bólintott. Annyira szeretnék látni egyangyalt – közölte Sammy, és koszos hátizsákjából máris előhúzott egy kisfényképezőgépet.

– Azt hiszem, Tristan most éppen pihen – mosolyodott el Ivy, majd Philip felé fordult. – Miféle angyalos dolgokról beszélgettél te Gregoryval?

– Tristanről faggatott. – Pontosan mit akart tudni? – érdeklődött Ivy.Arra gyanakodott, hogy a vonatos eset nem hagyja nyugodni Gregoryt. Ki van zárva,

hogy Philip külső segítség nélkül olyan gyorsan oda tudott volna jutni az állomásra. VajonGregory rájött, hogy nem csak Ivyval, nem csak egy emberrel áll szemben?

– Azt kérdezte, hogy néz ki Tristan. Meg azt, hogy honnan tudom, ha itt van.

– És miképpen tudod elérni, hogy idejöjjön – tette hozzá Sammy. – Ne felejtsd el, hogyezt is megkérdezte. – Azt is tudni akarta, hogy te valaha is beszéltél-e Tristannel – fűzte még hozzá Philip.Ivy az asztalra csapta a barna borítékot. – Mikor beszélgettetek ti minderről? – Múlt este, amikor a faházban játszottunk.Ivy összevonta a szemöldökét. Nem tetszett neki a gondolat, hogy Gregory Philippel

játszik a faházban, ahol idén nyáron már történt egy baleset.Ivy egy pillantást vetett az örökbefogadási papírokra. Andrew nem említette

Gregorynak, hogy örökbe szándékozik fogadni Philipet. Ivy azon töprengett, vajonAndrew ugyanattól tart-e, amitől ő.

– Mikor hagy fel Tristan a szundikálással? – kérdezte Sammy. – Igazán nem tudom – válaszolta Ivy. – Van vakum is, arra az esetre, ha éjjel bukkanna elő. – Jó ötlet – felelte Ivy mosolyogva. Elnézte, ahogy a srácok az utolsó csepp

mogyoróvajat is lenyalják a kanalukról, és már rohannak is kifelé.A szombati este óta maga is többször próbálta elérni Tristant. Az iskolában mindenki a

buliról pletykált. Gregorynak és Ivynak sikerült elkerülniük egymást a folyosón. Ugyanezvolt a helyzet Suzanne-nal is. Ahányszor azonban Gregory felbukkant Ivy közelében,Suzanne drámai módon végigskálázta a történtek minden egyes momentumát. Mindenkiszámára evidens volt, hogy nagyon dühös Ivyra.

Ivy megkönnyebbülten értesült Bethtől, hogy Gregory és Suzanne aznap délutánfocimeccsre mennek. Az elmúlt két nap során meglehetősen keveset aludt, úgyhogy most



végre kipihenheti magát, és nem kell attól tartania, hogy Gregory betoppan hozzá. Hiábaszokott rá, hogy kulcsra zárja a szobáját, mégsem érezte magát biztonságban.

Ivy a borítékot az iratokkal együtt becsúsztatta a tankönyvei közé, és már éppen indultvolna felfelé, amikor meghallotta, hogy egy kocsi fékez a ház mögött. A hang GregoryBMW-jére emlékeztetett. Az első gondolata az volt, hogy felrohan a szobájába, ám nem

akarta, hogy Gregory megsejtse: tart tőle. Visszaült a konyhaasztalhoz, kinyitotta azújságot, föléje hajolt, és úgy tett, mintha olvasna. Kinyílt a konyhaajtó, és Ivy azonnyomban megérezte Suzanne parfümjének illatát.

Az illat tulajdonosa morcos pillantást vetett Ivyra. – Szia! – köszönt Gregory. A hangja nem volt se meleg, se hideg, az arca

kifejezéstelennek tűnt, bár készen arra, hogy ha bárki belép a konyhába, elmosolyodjon.Suzanne még mindig az ajkát biggyesztette.

– Micsoda meglepetés! – szólalt meg Ivy. – Beth azt mondta, hogy focimeccsrementek.

– Suzanne elunta a dolgot, nekem meg kellett valami a házból – közölte Gregory. Hátatfordított Ivynak, odalépett a faliszekrényhez, és egy vörösréz színű kupát vett elő.

– Megkínálnád valamivel Suzanne-t? – nyújtotta a kupát Ivy felé. – Hát persze.Gregory azon nyomban kiment a konyhából. Ivy kinyitotta a hűtőszekrényt, hogy

szemrevételezze, milyen üdítők vannak benne. – Bocs, de hideget nem tudok adni – mérte fel a tényállást. Suzanne egy szót sem szólt.Itt csak te vagy jéghideg – gondolta magában Ivy, majd az üdítős rekeszhez lépett.

Érdekelte volna, miért hagyta őket Gregory kettesben. Persze megeshet, hogy odakint áll,és kihallgatja őket. Vagy azt akarja tesztelni, elmondja-e Suzanne-nak, amit tud róla?

– Hogy vagy? – vágott bele Ivy. –Jól.Ugyan csak egy szó, de kezdetnek nem rossz. Ivy néhány jégkockát dobott az üdítős

kupába, majd Suzanne felé nyújtotta. – A suliban mindenki a szülinapi bulidról beszél. Remekül érezték magukat a srácok. – Jobban vagy, vagy inkább rosszabbul? – szólalt meg Suzanne.Ivy nem válaszolt. – Nagyon másnapos voltál? – tudakolta Suzanne. – Egyáltalán nem. – Na persze, sikerült a benned lévő összes piától megszabadulnod.Ivy az ajkába harapott. – Szombat éjjel képtelen voltam a szobámban aludni – közölte Suzanne. Fel-alá

sétálgatott a konyhában, a poharában lévő italt kavargatta. – Szeretnék hinni neked – közölte remegő ajkakkal. – Azt szeretném, hogy azt

mondjátok: az egészet csak álmodtam. – Tudod jól, hogy Gregory nem fogja ezt mondani. És én sem.Suzanne bólintott, arcára szomorúság ült. – Tudom, hogy amikor valaki szakít egy pasassal, sírni szokás. De azt sosem hittem

volna, hogy arra használom majd az összes pézsémet, hogy túléljem a veled való szakítást. – Régebb óta ismersz, mint bármelyik krapekodat – vágta rá Ivy. – Tíz éve bízol

bennem. Aztán valaki mond két szót, és oda a bizalom. – A saját szememmel láttam, amit láttam. – Mit láttál? – Ivy szinte már kiabált. – Azt láttad, amit Gregory akart, hogy lássál.

Amit ő mondott, hogy látnod kell. Hogy is tudott meggyőzni arról, hogy… – Ne ugráld körül a pasimat, ennyi az egész! Ne nyújtsd a kezedet azután, ami nem a

tiéd.Suzanne ivott egy nagy kortyot az üdítőjéből.



– Bolondot csinálsz magadból, ráadásul az én számlámra, Ivy! – Suzanne! Nem zárhatod ki annak a lehetőségét, hogy Gregory érdeklődése felém

fordult. – Hazudsz! – jelentette ki Suzanne. – Soha többé nem bízom meg benned. Ivott egy

újabb mérges kortyot az üdítőből. A rúzsa nyoma ott maradt a fénylő fémen.

– Figyelmeztettelek, Ivy, de te nem hallgattál rám. Nem is érdekellek. – Sokkal jobban érdekelsz, mint ahogy azt gondolnád – jelentette ki Ivy, és egy lépést tett Suzanne irányában. Suzanne sarkon fordult: – Mondd meg Gregorynak, hogy az udvaron vagyok – közölte, és már el is indult a

konyhaajtó felé.Ivy hagyta, hogy elmenjen. Semmi értelme nem lett volna megakadályozni – gondolta

magában. Gregory megmérgezte Suzanne gondolatait. Ivy a könnyeivel küzdve szinténkirohant a konyhából, egyenesen a lépcső felé. Nekirohant Gregorynak, akit egyetlenmozdulattal félretaszított. Nem is fárasztotta magát azzal, hogy közölje, hol van Suzanne.Biztosra vette, hogy Gregory minden szavukat hallotta.

Ivy egyetlen lélegzetvétellel egészen a zeneszobáig jutott. Belépett, becsapta az ajtót, ésnekitámaszkodott. Nyugi, nyugi, csitította magát.

A remegés azonban nem akart abbamaradni. Ivy minden reményét elvesztette: felmérte,hogy képtelen legyőzni Gregoryt. Segítségre volt szüksége, valakire, aki biztosítja róla,hogy a dolgok jól alakulnak majd. Eszébe ötlött a nap, amikor Will visszavitte azállomásra. Will bízott benne, és ezzel elérte, hogy ő is bízzon önmagában.

– Megkeresem Willt – jelentette ki hangosan, majd az ajtó felé fordult, aholmeglepetten észlelte a villódzó aranyfényt.

Tristan!A fiú aranyló fénye körülölelte. – Igen, én vagyok az – szólalt meg, immáron a lány bensőjéből. – Jól vagy? Hol voltál eddig? – tudakolta Ivy némán. – Olyan sokáig eltűntél. Annyi minden történt azóta, amióta elmerültél a sötétségben. – Tudom – felelte Tristan. – De Will és Lacey mindenről tájékoztattak. – Suzanne-ról is meséltek? Az a lány mindent elhisz, amit Gregory mond, és most

iszonyúan gyűlöl engem, úgyhogy… – Ivy képtelen volt kordában tartani a könnyeit. – Nyugodj meg, Ivy! Mindent tudok Suzanne-ról – közölte Tristan. – És nagyon

sajnálom, de most azonnal el kell felejtened azt a lányt. Sokkal fontosabb dolgok… – Felejtsem el Suzanne-t? – zokogott Ivy dühödten, és egyre hangosabban kiabált. –

Gregory minden lehetséges módon ártani akar nekem! – Beszélj halkabban, Ivy! – figyelmeztette Tristan gyorsan.

– Tudom, milyen keserves ez neked… – Nem tudhatod! Fogalmad sincs róla, hogy mit érzek – szólt Ivy, és ezzel leült a zongora mellé. Az ujjait keményen végigfuttatta a

billentyűzeten. – Figyelj rám, Ivy! Rájöttem valamire, amit neked is tudnod kell. – Nem élem túl, hogy újabb és újabb embereket veszítsek el. – Éppen erről akarok beszélni – makacskodott Tristan. – Először téged veszítettelek el, most Suzanne-t, aztán jön… Will – szólt Tristan. – Will? – volt valami különös határozottság Tristan hangjában, ami megrémisztette

Ivyt. – Mi van Will-lel? – tudakolta összefont karokkal. – Nem bízhatsz benne.

– De én igenis bízom – felelte Ivy, aki elszántan ragaszkodott az álláspontjához. – Épp az előbb kutattam át a házukat – közölte Tristan.



– Mit csináltál?! – Találtam pár egész érdekes dolgot. – Például mit? – követelőzött Ivy. – Angyalokról szóló könyveket. És egy nyomot Caroline kulcsával kapcsolatban. – Miért mire számítottál? – kérdezte Ivy. – Tökre érthető, hogy angyalokról olvas.

Szeretné megérteni, hogy ki is vagy, és miért jöttél vissza. Azt meg eddig is tudtuk, hogy belekukkantott a kulcsot tartalmazó borítékba. Az ő helyében én is így cselekedtem volna – fűzte hozzá védekezően.

– Rátaláltam Beth történetének másolatára is – jelentette ki Tristan. – Arra a történetrecélzok, amiben egy nő öngyilkos lett. Ez az, amit felolvasott a színjátszó körben is, egyhónappal Caroline halálát megelőzően. Emlékszel?

Ivy lassan bólintott. – A nő széttépte a szeretője, illetve az új barátnő fényképeit, a darabkákat ott hagyta az

asztalon, majd agyonlőtte magát. – Ugyanazt tette, mint Caroline, aki feltételezhetően Andrew és az anyád fényképeit

tépte darabokra – jegyezte meg Tristan.Ivy egyszer már elgondolkodott a Beth-féle történet, és a Caroline lakásáról felvett

rendőrségi jegyzőkönyv hasonlósága között. Arra a következtetésre jutott, hogy ez isegyike volt azon rejtélyeknek, ahogy Beth előre látta az eseményeket, most azonbanrádöbbent, hogy még az is megeshetett, hogy Gregory Beth elbeszéléséből merített ötletet.

– És mindez még annak a ridgeíieldi lánynak a sztorijához is illik, akit nem sokkalutánad hasonló módon támadtak meg. Bejött a dolog, ugye? A támadás stílusa mindenkitmeggyőzött arról, hogy itt egy bűntettsorozattal van dolgunk, és a tettes nem is ismerttéged.

Ivy a lányra gondolva a tenyerébe temette az arcát. – Mit akarsz mondani ezzel az egésszel? Azt, hogy Will sokkal többet tud, mint

amennyit feltételeztünk róla. Rendben van. Eddig védelmeztem, de most már semmi okomrá, hogy visszafogjam magam.

– Igenis, van – felelt azon nyomban Tristan. – Will birtokában van valaminek. Nevezetesen a dzsekinek és a sapkának.

Ivy kiegyenesedett. Hogy juthatott hozzá a cuccokhoz? Vajon tudta, hogy fontos bizonyíték van a kezében? És miért nem szólt neki?

– Nagyon is tudta, hogy fontos holmikról van szó – reagált Tristan Ivy ki nem mondottgondolataira. – A holmikat valaki műanyag zacsiba csomagolta, és bedugta a többi cuccközé.

– De hát én sohasem említettem neki, hogy mit láttam. Sose mondtam el, mi késztetettarra, hogy a sínekre lépjek. És maga a történet sem került nyilvánosságra.

– Akkor Will vagy benne volt a buliban, vagy… – Nem! – szólt Ivy. – Valahogy rájött a dologra. Lehet, hogy Eric mondott neki valamit. Egy biztos: sokkal

többet tud, mint amennyit bármelyikünknek is elmondott.Ivynak eszébe jutott a nap, amikor az állomás közelében rajtakapták Ericet, hogy

valamit keres az út menti árokban. Will akkor már biztosan megtalálta a dzsekit és asapkát, és csak színészkedett Eric előtt. És ő előtte.

Ivy felpattant, lendületesen hátralökve a zongoraszéket. – Ivy!A lány mentálisan eltaszította Tristant, és odalépett az ablakhoz. Letérdelt, a karjait és

az állát az ablakpárkányra fektette.

– Mondj már valamit, Ivy! Ne taszíts el!



– Will csak segíteni akar nekünk – szólt Ivy. – Biztosra veszem, hogy semmi többrőlnincs szó.

– Hogy mondhatod ezt, amikor látod, hogy Will csomó mindent eltitkol előlünk. – Csak azért teszi, mert ezt látja a legjobb megoldásnak – felelte Ivy, bár maga is érezte, hogy ennek semmi értelme.

– Ismerem őt, és bízom benne. – Suzanne pedig Gregoryban bízik – mutatott rá Tristan. – Ez nem ugyanaz! – kiáltott fel Ivy, és ugyanazzal a lendülettel kitaszította Tristant az

elméjéből. – Ez nem ugyanaz!Ivy hangosan kiabált, és egy pillanatig úgy tűnt, a szoba falai visszaverik a hangját.

Aztán rá kellett döbbennie, hogy a hang alulról jön. Suzanne kiabált. Ivy hallotta, ahogyGregory megpróbálja lecsendesíteni. Suzanne a szobája felé tartott, végigrohant a második emeleti halion, látszott, hogy a hátsó lépcső felé tart. Felrohant a keskeny lépcsőn, hosszúhaja lobogott a levegőben, sápadt arca verejtékcseppektől csillogott. Kezében ott volt akupa, amelyet Ivy töltött tele üdítővel.

– Suzanne! – robogott a nyomában Gregory. – Hagyd, hogy Ivy megmagyarázza adolgot.

Suzanne hátraszegte a fejét, és vadul elnevette magát. Olyan vadul, hogy kis híjánhátraesett a lépcsőn. Aztán Ivyra emelte a tekintetét, és a lány érezte, hogy valamirettenetes dolog történt.

– Egy percet sem várok! – jelentette ki Suzanne. – Nem érdekel, miféle magyarázattaláll elő.

Suzanne Ivy felé nyújtotta az üdítőt, és arra kényszerítette, hogy vegye el a kezéből. Eztkövetően kiegyenesítette bal keze ujjait. Ivy pedig egy kerek, narancsszínű tablettát pillantott meg a barátnője tenyerében. Ivy gyors pillantást vetett Gregoryra, majd atekintete visszavándorolt a tablettára.

– Mi ez? – kérdezte Suzanne. – Áruld el, mit találtam az üdítőmben! – Vitaminnak látszik – jegyezte meg óvatosan Ivy. – Vitamin?! – nevetett fel gúnyosan Suzanne. Ivy azonban látta, hogy a barátnője

szemében könnyek ülnek. – Jól van. Szóval vitamin – vágta oda Suzanne. – Mit akartál tenni, Ivy? Engem is egy

kis utazásra akartál küldeni? Úgy, mint Ericet? Te megzakkantál. Nyomorult, buggyant,féltékeny boszorkány vagy! – szólt, és a sárga tablettát beleejtette az üdítőbe. – Tessék,visszatettem! Most pedig idd meg! Az utolsó cseppig!

Ivy szemügyre vette a kezében tartott poharat. Rájött, hogy Gregory csalta csapdába, ésazt is sejtette, hogy a tabletta minden bizonnyal ártalmatlan. De azért az ellenkezőjét semzárhatta ki.

– Nyeld le! – hangzott Suzanne parancsa. A könnyei meg csak folytak lefelé az arcán. – Nyeld le a vitamint!Ivy a pohár tetejére fektette a tenyerét, és megrázta a fejét. Látta, ahogy Suzanne szája

megrándul.Suzanne sarkon fordult, Gregory karjaiba vetette magát, majd lerohant az első emeletre.

Gregory követte. Ivy lerogyott a lépcsőre, fejét a térdei közé hajtotta. Nem is próbáltaleplezni a zokogását, bár érzékelte, hogy Gregory egy pillanatra hátrafordul, hogy élvezzea látványt.



13.

Tristan azt képzelte, jobban fogja majd érezni magát, ha figyelmezteti Ivyt Willre. Agyanúja mindenesetre indokoltnak tűnt. Will nem számolt be nekik arról, amit tudott. Ivymost már csak Tristanben bízhatott. Agyasnak és győzedelmesnek, vagy legalábbiselégedettnek kellett volna éreznie magát. De nem így történt. Bármennyire szükségük voltis egymásra, bármennyire szerették is egymást, ő és Ivy mégiscsak egy átszelhetetlenfolyó két partján álltak.

Ezen a hétfői estén a világ még szürkébbnek, még hidegebbnek tűnt a számára.Caroline sötét háza előtt állt, és érezte, ahogy az ősz – amit hajléktalan lényként képzeltmaga elé – lassan közeledik. Tristan átlopakodott a falon. Úgy érezte magát, akár egy betolakodó, egy kísértő szellem, nem pedig angyal, aki segíteni akar a szeretteinek.Vágyott arra, hogy Ivyval legyen, most azonban nem merte volna felkeresni. Tisztábanvolt vele, hogy a Willre vonatkozó információ haragra gerjesztette. Elmondta, amit el

kellett mondania. Mit tehetett volna még a helyzet jobbra fordítása érdekében? – Tristan!Meglepetten pillantott körül. – Tristan!Annyira szerette volna hallani Ivy hangját, hogy szinte már úgy tűnt neki, hallja is. – Ott vagy? – kiáltotta a lány. – Engedj be!Tristan odarohant az ajtóhoz, közben azon igyekezett, hogy minél gyorsabban

materializálja az ujjait. Azok rá is simultak a reteszre, és az ajtó lassan kinyílt. Tristanazon töprengett, nem találja-e Ivy furcsának, hogy a sötét házban egyszer csak lassankinyílik egy ajtó.

Ivy azonnal belépett a szobába, és azonnal megállt a beengedett holdfényben. A haja

megvillant az ezüstös fényben, bőre olyan sápadt volt, akár egy kísértete. Tristan egy pillanatig azt gondolta, hogy valami rettenetes és egyben csodálatos dolog történt, aminek következtében Ivy hozzá hasonló szellemként jelent meg előtte. De aztán észrevette, hogyIvy szerelemmel teli tekintete a semmibe bámul – úgy, mint aki egy fényt lát, nem pedigvalóságos arcot.

– Szeretlek! – osztották meg könnyedén a gondolatukat, és Tristan már benn is volt Ivyelméjében.

– Ne haragudj rám! – szabadkozott Ivy. – Ne haragudj, hogy egyszerűen csak kitaszítottalak az elmémből.

Tristan boldog volt, hogy Ivyval lehet, hogy a lány eljött hozzá, úgyhogy egy pillanatramegnémult.

– Tudom, hogy megbántottalak azzal, amit Willről mondtam – préselte ki magábólvégül.Ivy vállat vont, és becsukta a szoba ajtaját. – Meg kellett mondanod az igazat.Tristan számára a vállrántás azt sugallta, hogy Ivyt még mindig bántja a dolog. – Meg

kellene beszélnünk ezt az egészet, töprengett magában Tristan. Emlékeztetnem kell arra,hogy lesz ő még szerelmes, hogy jön még valaki, akibe egy napon beleszeret.

– Szeretlek, Tristan! – szólalt meg Ivy. – Történjen bármi, kérlek, ezt sohase feledd el. – Máskor. A jövőről máskor kellene beszélni. – Hallasz engem? – kérdezte Ivy. – Tudom, hogy itt vagy. Csak rejtegeted a

gondolataidat. Haragszol rám? – Azon töprengek, honnan tudtad, hogy ide kell jönnöd. Tristan érezte, ahogy a lány

mosolyra húzza a száját.



– Hát, nem is tudom. Egyszerűen csak rettenetesen szükségem volt rád. Az ominózusdélutánt követően azonban azt hittem, nem fogsz előjönni, hiába is hívnálak. Arra akövetkeztetésre jutottam, nekem kell a nyomodra bukkannom. Bevágtam magam akocsiba, és addig mentem, amíg egyszer csak itt kötöttem ki.

Tristan elnevette magát.

– Szóval itt kötöttél ki. Ha egyszer vége lesz ennek az egész cirkusznak, te és Bethindítsatok be egy kis vállalkozást tenyérjóslás és telepátia témában, na persze atealevelekről se feledkezzetek meg.

– Majd meghívunk a szeánszainkra – javasolta Ivy. A mosolya megmelengette Tristanlelkét.

– Lyons, Van Dyke és a Szellemek. Jól hangzik – tréfálkozott Tristan, bár tisztában voltvele, hogy ha a küldetés egyszer véget ér, soha többé nem lesz majd képes visszatérni. ALacey által ismert angyalok egyike sem tért még soha vissza.

A Caroline konyhájában sétálgató Ivy még mindig mosolygott. Tristan a lányszemeivel érzékelte, ahogy az lassan kezd hozzászokni a sötétséghez.

– Úgy fest, mintha átkutattad volna a házat – állapította meg a lány, látván a kihúzottkonyhai fiókokat, és a tárva-nyitva lengő ajtókat.

– Lacey és én még augusztusban kutattuk át a házat, sokkal előbb, mint ahogy tehozzájutottál a kulcshoz, de akkor nem így festett a hely, mint most – felelte Tristan. – Azóta még valaki járt itt.

Tristan hallotta a gondolatot, bár a lány mindent elkövetett, hogy kiszorítsa azelméjéből. Will.

– Elég sok ember szóba jöhet – szögezte le gyorsan Tristan. – Gregory vagy Eric. VagyWill – tette hozzá, amilyen halkan csak tudta. – Vagy az a férfi, aki ki-kilátogat Carolinesírjára, és rózsákat tesz rá.

– Én is láttam ott egy hosszú szárú rózsát. – Láttad a pasast is? – tudakolta Tristan, miközben Ivy a nyitott fiókokat vizslatta. A

többségük üres volt, az egyikben azonban Ivy egy elemlámpára bukkant. – Nem. Hogy néz ki az illető? – Magas, karcsú, sötét hajú – felelte Tristan. – Tom Stetsonnak hívják, együtt dolgozik

Andrew-val a főiskolán. Lacey végig a nyomában volt a munka ünnepén rendezett bulin. Nem hallottad, hogy később említette volna?

Ivy megrázta a fejét, majd hirtelen így szólt: – Az a benyomásom, hogy ha akkor rázommeg a fejemet, vagy íintor-gok, amikor az elmémben vagy, te nem is érzékeled.

– Tudom. De érzem, hogy mi van. Imádom, amikor mosolyogsz.A mosoly egyre szélesedett, lassan körbeérni látszott Tristant. – Szóval mi a véleményed? – tudakolta Ivy. – Vajon Tom Stetson volt Caroline új

szerelme? Köze lehetett-e a történtekhez? – Nem tudom – felelte Tristan. – De mind neki, mind Gregorynak kellett, hogy legyenkulcsa a házhoz. Szerintem Tom volt az, aki a felfordulást csinálta.

– Ő nézett át minden faliszekrényt és fiókot? – Megeshet.Ivy a nyakában lógó lánc után nyúlt, és kihúzta a rajta fityegő kulcsot, ami eddig a

pólója alatt rejtőzött. A zseblámpa fényében megcsillant a kulcs ezüsttolla és a két cakkosfog.

– Na, itt a kezemben a kulcs – szólt Ivy. – Most már csak meg kell találnunk, mit nyit.Azon nyomban neki is láttak a keresésnek. A nappaliban egy asztalra bukkantak,

aminek a lezárt fiókját valaki felfeszítette. Nem messze az asztaltól, a kandallópárkányon

kis doboz hevert, sárgaréz lakattal, a rögzítőpántokat valaki kitörte. A doboz üresnek bizonyult. Ivy mindkét helyre belepróbálta a kulcsot, de látszott, hogy nem passzol.



A szobában Tristan felhívta Ivy figyelmét az íróasztal térítőjén található szögletesnyomra. Úgy tűnt, régebben egy súlyos doboz állhatott azon a helyen, de aztán valakieltüntette. Caroline falba süllyesztett szekrénye még mindig tele volt cipőkkel éstáskákkal. Látszott, hogy ezt a szekrényt is átkutatták. Ivy mindent kiszórt a szekrényből,de a holmik mögött sem talált semmit. Aztán átkutatták a többi szobát is. Másfél órán

keresztül keresgéltek, de nem találtak semmit. – Rengeteg itt a limlom, de alapvetően nem jutottunk semmire – szögezte le Tristanfrusztráltan.

Ivy behúzódott a hall egyik sarkába. Tristan már korábban észrevette, hogy Carolineegyetlen székébe sem hajlandó leülni.

– Az a gond, hogy lövésünk sincs róla, mit vittek már el innen korábban, és azt hovavihették – állapította meg Ivy. – Ráadásul sejtelmünk sincs róla, mit keresünk.

– Mi a helyzet Bethtel? – vetette fel váratlanul Tristan. – Nem kérhetnénk segítséget tőle? Gondolj csak a hatodik érzékére. Lehet, hogy ha

megmutatod neki a kulcsot, ha a kezébe adod, és engeded, hogy egy kicsit meditáljon,akkor talán meg tudja mondani, hol nézzünk körül. Legalábbis támad valami ötlete.

– Igaz – pillantott Ivy az órájára. – Velem tartasz? Tristan tudta, hogy nem kelleneigent mondania. Fáradt volt, nem ártott volna visszafognia magát, különben a sötétségismét magába nyeli. De képtelen volt nemet mondani a lánynak. Valami azt súgta neki,nem maradt már túl sok ideje, amit Ivyval tölthet.

– Veled tartok, de inkább csak megfigyelőként – jegyezte meg, és innentől fogva Bethházáig alig szólt valamit.

Mr. Van Dyke szemmel láthatólag hozzászokott, hogy Ivy a lehető legváratlanabb pillanatokban bukkan fel. Megállt az ajtóban, az olvasószemüvege fölött Ivyra pillantott,és minden különösebb ceremónia nélkül elkiáltotta magát: – Beth!

– És ezzel magára is hagyta a lányt. Tudta, hogy rátalál a felfelé vezető lépcsőre.Tristant az első pillanatban megdöbbentette Beth szobájának, és magának Bethnek a

látványa, Ivy azonban némán közölte vele, hogy Beth éppen ír.Beth úgy nézett Ivyra, mintha éppen nem is ebben a világban tartózkodna.

Aszimmetrikus lófarkát iratrendező kapoccsal fogta össze. Orra közepén régi szemüvegcsücsült. Ez is aszimmetrikusan, ugyanis hiányzott az egyik szára. Buggyos tornanadrágotés mocskosnak tűnő papucsot viselt, rajta állatfejekkel. A papucs szőrméjéből itt-ott pattogatott kukorica állt ki.

Ivy levett egy sárga öntapadós lapot Beth pólójáról. A lapon az alábbi szavak álltak:kedves, sóvárgó, gyengéd, körmönfont, finom.

– Bocs, hogy csak így rád török – kezdte. – Semmi gond – felelte Beth, és elvette az öntapadós lapocskát. – Éppen ezt kerestem.

– Szükségünk van a segítségedre. – Günk? Oh! – Beth gyors mozdulattal becsukta a szobája ajtaját, a mappákat és jegyzetfüzeteket a földre hajigálva helyet csinált a barátnőjének az ágyon. Figyelmes pillantást vetett Ivy arcára, majd hangos Hello, Mr. Villódzó! kurjantással köszöntötteTristant.

– Beth! Emlékszel még arra a borítékra, amit Eric testvére nyomott a kezembe?Tristan észrevette, hogy Beth szeme tüstént felcsillan. Látnia kellett, ahogy Ivy a

temetőben kinyitotta a borítékot, és minden bizonnyal majd' meghalt a kíváncsiságtól. – Ez volt benne – folytatta Ivy, miközben kiemelte a borítékból a kulcsot, és Beth

kezébe nyomta. – Ez valami dobozhoz való vagy egy fiókhoz. Lehet persze ajtókulcs is, bár nem

gondolnám. Ahhoz nem elég hosszú. A borítékon Caroline neve és címe szerepelfeladóként. Az ő házukat már átkutattuk, de nem jöttünk rá, mihez való a kulcs. Nem



segítenél? Tartsd egy darabig a kezedben, gondolkozz egy kicsit, és meglátjuk, háthaeszedbe jut valami.

Tristan érzékelte, hogy Beth elbátortalanodik. – Jaj, Ivy, én… – Kérlek!

– Fél – állapította meg gyengéden Tristan. – Segítened kell neki. Megrémült a sajátelőérzeteitől. – Nem akarom, hogy bármit is mondjál – közölte Ivy azon nyomban. – Csak tartsd egy

kicsit a kezedben, gondolj rá, és meglátod, mi jut az eszedbe. Lehet különös, és lehetteljesen köznapi dolog. Valami, ami útmutatást jelent a számunkra, hogy hol folytassuk akeresést.

Beth a kulcsra pillantott: – Jobban örültem volna, ha nem kéred ezt tőlem, Ivy! Amikor belefogok valami ilyesmibe, az minden mást is felkavar a agyamban. Olyan dolgokat,amiket nem értek, és amiktől néha meg is ijedek.

Beth megfordult, vágyakozó pillantást vetett a számítógép monitorjára, a villogókurzorra, ami mintha csak arra várt volna, hogy a lány visszatérjen a történetéhez.

– Bárcsak ne kérted volna ezt tőlem! – Oké, minden világos – felelte Ivy, és a kulcs után nyúlt. Beth ujjai Ivy csuklójára

fonódtak. Tristan érezte, milyen hideg és nyirkos Beth keze. – Hagyd itt holnapig! Majd visszaadom a suliban. Hátha rájövök valamire.Ivy a barátnője nyakába borult. – Köszönöm! Nem kértelek volna ilyesmire, ha nem lett volna annyira fontos.Pár perc múlva Ivy már otthon is volt. – Még mindig velem vagy – jegyezte meg, amikor ráfordult a kocsibeállóra.A hangjából kicsendülő boldogság melegséggel töltötte el Tristant, azonban egy

pillanatra sem volt képes megfeledkezni a kimerültségéről és a növekvő rémületről:világosan érezte, hogy a sötétség hamarosan fölébe kerekedik. Mi lesz, ha akkor történik meg, amikor Ivynak a legnagyobb szüksége lesz rá?

– Mindaddig veled maradok, amíg be nem lépsz a szobádba – közölte. – Aztánvisszamegyek Bethhez.

Épp egy bokor mellett haladtak el, amikor Ivy hirtelen lehajolt. – Ella! Gyere elő, Ella, és köszönj szépen! A barátod is itt van velem.A cica rájuk szegezte a tekintetét, ám továbbra sem volt hajlandó megmoccanni. – Jaj, Ella, gyere már elő! Mi bajod van?Ella nyávogott egyet, Ivy pedig benyúlt a bokorba, hogy előcibálja. Miután megfogta, a

magasba emelte, és megvakargatta a fülé mögött. Tudta, hogy Ella ezt szereti a legjobban.Most azonban mégsem kezdett el dorombolni.

– Mi bajod van? – faggatta Ivy, majd egyszer csak nagyot sóhajtott. Tristan érezte,hogy remegés fut végig a lány testén. Olyan erős, hogy maga Tristan is beleremegett. Ivyóvatosan megfordította a kis állatot. A jobb oldalán egy csíknyi helyen hiányzott a szőr,látszott, hogy erőszakkal tépték ki. A csupasz bőrön sebek és vérnyomok látszottak.

– Ella! Hogy történt…- Ivy nem fejezte be a kérdést. Ugyanabban a pillanatbandöbbent rá a válaszra, amikor Tristan.

– Gregory volt az.



14.

Ivy egész éjjel Elláról álmodott. Hosszú, szövevényes álmokat látott, amelyekbenGregory üldözte a cicát, ő pedig Gregoryt. Amikor már majdnem elkapta, Gregorykikezdett vele. Ivy csak hajnalban tudott nyugodt álomra szenderülni, amikor már világosodott. Később aztán felébredt, és még mindig csukott szemmel számolta anappaliban lévő óra tompa ütéseit. Úgy érezte, az óra sok millió mérföldre tőle üt.Ötmillió mérföldre, hatmillióra, hétmillióra, nyolcmillióra.

– Nyolc! – Ivy felpattant az ágyban.Ella ott hevert a közvetlen közelében. Testét odanyomta Ivyéhoz, kis pofáját eldugta.

Ivy a lehető legóvatosabb mozdulattal megpróbálta lábra állítani a cicát. Ismétmegpillantotta az oldalán lévő sebet. Elsírta magát.

– Jól van, kislány, most szépen megtisztogatlak. Óvatosan felemelte az ágyból, éselindult vele a fürdőszoba felé.

– Ivy! Nem vagy még kész? – harsant fel lentről az anyja kiáltása.Ivy megfordult, kisétált a hallba. Igyekezett minél jobban a falhoz lapulni, nehogy azédesanyja meglássa.

– Egy perc!A többiek már elmentek – kiabált vissza az édesanyja. – Én is megyek.Szia! – köszönt el Ivy megkönnyebbülten.Hallotta az anyja magas sarkú cipőjének kopogását a fapadlón, majd becsapódott a

hátsó ajtó. Ivy ismét felemelte Ellát, hogy újfent szemügyre vehesse a sebet. A vágásegyenes volt, mintha éles pengével ejtették volna.

Előző este Tristan minden meggyőzőképességét bevetette, hogy meggyőzze Ivyt, nerohamozza meg Gregoryt a szobájában. Ma reggelre Ivy ráébredt, hogy Tristannek igaza

volt, amikor megpróbálta visszatartani, ha a későbbiekben arra kényszerül, hogyszembesüljön Gregoryval, már sokkal nyugodtabb és flegmább lesz. Gregory a feldúltlelkére vadászott, Ivy haragja csak felbátorította volna.

– Oké, kicsim, meglátod, nem lesz itt semmi gond – nyugtatgatta Ellát, immáron isméta szobájában.

A reggeli nap már elég magasan járt ahhoz, hogy fénybe borítsa a szobát, az íróasztalát,ahol minden egyes porszem csillogott a nap sugaraiban. Tristan képének aranyló kerete iscsak úgy csillámlott. Ivy egy pillantást vetett a képre, majd hátrább lépett. A portré előttfekete tincsek hevertek – Ella bundája. Ivy az egyik kezében Ellát tartva a másik kezévelmegtapogatta a puha szőrt. Majd felemelt egy aranyszínű tincset.

A saját haja volt! Valaki levágott néhány tincset a hajából.Természetesen Gregory volt az. Ivy ledobta magát az íróasztal mellett álló székre, ésringatni kezdte Ellát. Mikor csinálhatta mindezt Gregory? És hogyan?Attól az estétől fogva, hogy Tristan mindent elmondott neki, amit csak tudott

Gregoryról, Ivy minden este kulcsra zárta a szobája halira nyíló ajtaját. Volt ugyan aszobában még egy ajtó, a fürdőszobába vezetett, onnan nyílott Philip szobájának ajtaja is.Ivy éjszakára ezt az ajtót is mindig beriglizte. Így Philip végszükség esetén bejöhetetthozzá, ez azonban meglehetősen nagy erőfeszítést követelt volna a kis kölyöktől, és a zajtsem lehetett volna megúszni. Gregorynak azonban sikerült csendben lebonyolítania adolgot. Ivy megborzongott: látta maga előtt a fiút, ollóval a kezében, amint föléje hajol. Ő pedig alszik.

Ivy nagy levegőt vett, majd ismét felállt. Megtisztogatta Ella testét, majd letörölte azíróasztalt. A keze még mindig remegett. Majd hirtelen indulattól vezettetve Gregory



szobája felé vette az irányt. Látni akarta az ollót vagy a pengét – Gregory tettének bizonyítékát.

Fölemelt a földről pár papírt, Gregory néhány ruhadarabját, néhány színes magazint. ARolling Stone lapjai közül kicsúszott egy félbehajtott, sötét nyomatú üdvözlőkártya.Amikor Ivy kinyitotta, elállt a lélegzete. Azonnal felismerte a kézírást: a határozott

vonalvezetésű, kurzív betűk ott szerepeltek Will minden képén.Először átfutotta a szöveget, majd újra és újra elolvasta, immáron lassan, szóról szórahaladva. Úgy viselkedett, akár egy első osztályos, aki minden egyes betűn, minden egyesszó jelentésén meglepődik. Miután felfogta Will szavait, azt hajtogatta magában, hogyezek nem lehetnek Will szavai. Lehetetlenség. De a végén ott állt Will aláírása is.

„Gregory” – kezdődött a levél. – „Többet akarok. Ha komolyan veszed a dolgot, akkor hozz legalább kétszer ennyit. Éltem a lehetőséggel, a tettestársad lettem – bizonyítsd be,hogy nem döntöttem rosszul. Legalább kétszer annyi pénzt akarok, cserébe a sapkáért és adzsekiért.”

Ivy lehunyta a szemét, és Gregory asztalára támaszkodott. Úgy érezte, a szíve aprókaviccsá zsugorodott. Érezte, hogy semmi puha, semmi lágy nem maradt a belsőjében.Semmi, ami vérezhetne, semmi, amiből könnyek fakadhatnának.

Ismét kinyitotta a szemét. Tristannek kezdettől fogva igaza volt, mind Gregoryval,mind Will-lel kapcsolatban. Azt azonban még ő sem sejtette, miképpen árulja el Will alányt, miképpen fedezi majd Gregoryt, és a megfelelő összeg bekasszírozása utánmiképpen szándékozik majd sorsára hagyni a lányt.

Ivyt lesújtották a történtek. Nem is annyira Gregory gyűlöletes és sötét fenyegetőzései,hanem inkább Will totális szívtelensége. Miért is jött ide? Mi értelme volt? Minden ellenefordult. A lapot visszacsúsztatta a magazinba. Aztán észrevett egy rongyosra olvasottkönyvet Babe Ruthról. Philip puha borítójú könyve a szoba egyik halmának tetején hevert.

Úgy döntött, túl kell lépnie a dolgon. És Philipre is gondolnia kell.Ismét kinyitotta a színes magazint, kiemelte belőle a levelet, aztán visszarohant a

szobájába, hogy felöltözzön, mivel indulnia kell a suliba. Mielőtt elindult volna, mégfelhozott Ellának egy kis vizet és száraz tápot. Gondosan bezárta mind a fürdőszobábavezető ajtót, mind a szoba ajtaját. Ella a szobájában maradt.

Az osztályfőnöki órát lekéste. Amikor az angolórára sikerült beosonnia, észrevette,hogy Beth felemeli a fejét. Fáradtnak és aggódónak tűnt. Ivy rákacsintott, Beth halványanelmosolyodott.

Óra után együtt léptek ki a teremből. Áttörték magukat a folyosón nyüzsgőgyerektömegen. A zajt csak fokozta az öltözőszekrények ajtajainak csapódása. Ivy belekarolt a barátnőjébe, és kitárta a tenyerét. Beth azon nyomban belecsúsztatta a kulcsot.

A folyosó végén végre sikerült találniuk egy üres termet.

– Beszélnünk kell, Ivy! – vágott bele Beth. – Álmodtam valamit a múlt éjjel. Nemtudom, mit jelenthet, de az a benyomásom…Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. – Jaj, ne! Tesztet írunk! – Akkor majd az ebédszünetben! – javasolta Ivy. – Stoppolj le egy sarokasztalt – fűzte

még hozzá, aztán mindenki ment a maga dolgára.Két órával később Ivyt nagy szerencse érte. Ms. Bryce, az iskolapszichológus korábban

elengedte ebédelni. Dicsérte Ivy fejlődését, reményteljes és pozitív viszonyulását azélethez. – Megéri színjátszó körbe járni – gondolta magában Ivy, miközben letelepedett a büfé egyik sarokasztalához. Pár perccel később Beth is megjelent.

– Ott van Will a sorban! Idehívjam? – kérdezte Beth.

Ivy gyorsan lenyelte a szájában lévő falatot. Will volt az, akit a legkevésbé óhajtottlátni. Beth azonban még mindig bízott a fiúban, és már integetett is neki.



– Említetted Willnek a kulcsot, vagy azt, hogy hol kutakodtunk? – érdeklődött Ivy. – Nem. – Helyes. Ne is említsd! Nem akarom, hogy tudjon a dologról, legalábbis egyelőre nem

– fűzte hozzá, immár kicsit lágyabban, mivel észlelte Beth meglepett arckifejezését. – De Willnek lehetnek jó ötletei – jegyezte meg Beth, és közben már nyitotta is ki a

kajásdobozát, hogy elővegye szokásos első fogását: a desszertet. – Biztosra veszem, hogyszívesen segítene neked.Semmi kétség – gondolta magában Ivy. Ki tudja, mit találna ki, hogy még egy kis pénzt

szerezzen. – Azt is tudod, mit érez irántad – fűzte hozzá Beth.Ivy képtelen volt leplezni a szarkazmusát. – Ó, igen, hát persze, hogy tudom. – Egyszerűen mindent megtenne érted – pillantott rá Beth. Naná, főleg ha ezzel egy kis

zsére is szert tehet – gondolta magában Ivy, de ezúttal már óvatosabban fogalmazott: – Lehet, hogy igazad van, Beth, de akkor se szólj neki.Beth homloka ráncba szaladt. Nem állt szándékában tovább vitatkozni, de magában

egyértelműen azt gondolta, hogy Ivy hibát követ el. – Mondd már el, miről álmodtál a múlt éjjel! Beth lassan megrázta a fejét. – Fura egy álom volt. Egyszerű, és mégis nagyon fura. És többször is megismétlődött.

Fogalmam sincs, van-e köze a kulcshoz, de hozzád mindenképpen van. – Halljuk! – szólt Ivy, és közelebb hajolt Bethhez, de közben le nem vette a szemét

Willről. Azt leste, hol tart a sor. – Nagy kerekeket láttam – emlékezett vissza Beth. – Két, három vagy még annál is

több kereket. Mélyen bordázott kerekek voltak, traktorokon lát ilyesmit az ember vagy atéli gumikon. Minden egyes kerék egy irányba tartott. Aztán megjelentél te is. Semmi másnem szerepelt az álomban: csak te és a kerekek. Kinyújtottad a karodat, és megállítottad akerekeket. Aztán meglökted őket, és minden kerék elindult az ellenkező irányba.

Beth elhallgatott. Tekintete a távolba meredt, mint aki ismét újra álmodja az álmát. – Folytasd! – Nincs folytatás. Ennyi volt az egész. De többször is megismétlődött.Ivy töprengőn hátradőlt a székén. – Szerinted mit jelent ez az álom? – Én is ugyanezt akartam kérdezni tőled – felelte Beth. – De itt jön Will! Miért nem

mondjuk el neki is, hogy aztán… – Nem, és kész! – jelentette ki határozottan Ivy.Beth az ajkába harapott. Ivy a szendvicse átnedvesedett rétegeit tanulmányozta. – Sziasztok! – köszönt Will. A tálcáját letette az asztalra, és megragadott egy széket. –

Mizu? – Semmi extra – felelte Ivy, és nem nézett Will szemébe. – Beth? – Velem sincs semmi extra – visszhangozta Beth meglehetősen bénán.Will pár pillanatig hallgatott, aztán megszólalt: – Miért késtél ma reggel? – fordult Ivyhoz. Ivy szúrós tekintetet vetett rá. – Honnan tudod, hogy késtem? – Onnan, hogy én is késtem.Will picit oldalra billentette a fejét, mintha alaposabban szemügyre akarná venni a

lányt. Ivy a semmibe bámult. – Közvetlenül utánad jöttem meg – szólt a fiú, majd kinyújtotta a karját, és könnyedén

végigsimította Ivy karját, így akarván elérni, hogy Ivy ismét ránézzen. De ez nemkövetkezett be.



– Mi baj van?Ivy gyűlölte ártatlanul csengő, aggódó hangját. – Beth! Mondd már meg, miről van szó.Ivy a barátnőjére pillantott. Beth vállat vont, Will tekintete pedig ide-oda cikázott

kettejük között. Az arca nyugodt és megfontolt volt. Tanárra emlékeztetett, aki türelmesen

várja a diák válaszát. A tálca peremét szorító ujjai azonban elárulták. Na, most aztán tényleg gondban van, állapította meg Ivy, de azt is tudta, hogy Will nemmiatta aggódik. Az jár a fejében, hogy feltehetőleg mind a ketten tudjuk, mi a helyzet vele.

Will nagy levegőt, majd csendesen így szólt: – Meglepetés! Itt jön Gregory!Ivy felpillantott annak reményében, hogy Gregory mellett ott látja majd Suzanne-t is.

Amennyiben Suzanne formában lesz, és most is leugatja, legalább lesz oka rá, hogytávozzon. Gregory azonban egyedül volt, határozott léptekkel közeledett feléjük, mintha alehető legjobb cimborák volnának.

Will üdvözölte. – Nem is tudtam, hogy szabad vagy – jegyezte meg Ivy. – A törióránk a könyvtárban van, de nekem nem kell ott lennem, mert egy önálló

projekten dolgozom. Nem említettem még?Ivy lazán elnevette magát, és elhatározta, ugyanolyan könnyen veszi majd a dolgokat,

mint Gregory. – Mi a témád? – A XIX. század híres gyilkosai – felelte Gregory, és kihúzott magának egy széket. – Tanulságos?Gregory egy pillanatig elgondolkodott, majd mosolyogva leült a lány mellé: – Nem különösebben. Bocs, Will, hogy az előző este elkerültük egymást.Ivy Willre pillantott. – Mit szólnál, ha ma délután, kicsit később összefutnánk? – vetette fel Gregory.Will tétovázott, de aztán rábólintott a dologra. A Celentanót javasolta. – Én is mehetek? – kérdezte Ivy. Ezzel mindkettejüket sikerült kizökkentenie. – Jaj, elfelejtettem! – legyintett kicsit később a lehető leglazábban. – Dolgozom ma

délután. – Jaj, de kár! – sajnálkozott Gregory, ám az ő és Will meglepett arckifejezése

egyértelműen elárulta azt, amit Ivy tudni akart. Üzleti megbeszélésről volt itt szó. Gregorymost szándékozott kifizetni Willt. Will pedig volt annyira agyas, hogy rábólintott anyilvános hely biztonságára.

Beth az egész párbeszéd során nem szólt egyetlen szót sem. Csak nézett tágra nyíltszemekkel. Ivy azon töprengett, vajon belelát-e a fiúk gondolataiba. Látta, hogy Beth a brownie-nak is csak a felét ette meg, a másik fele ott maradt az alufóliában.

– Ha neked nem kell, majd én megeszem – Ivy igyekezett minél szimplább dolgokatszóba hozni. Azt játszotta, hogy semmi baja, és nem is tart semmitől.Beth Ivy felé tolta a sutit. Gregory és Will a találkozójuk időpontját egyeztették. Ivy

letört a sütiből egy darabot, a maradékot pedig letette Gregory elé. – Tegnap este mikor értél haza? – tudakolta.Gregory egy pillanatig némán bámulta a lányt, majd hátradőlt a székén. – Lássuk csak… kilenc lehetett… kábé. – Nem hallottál valami különöset odakint? – Mire gondolsz? – Szűkölést, vonyítást, egy sérült macska hangját. – Történt valami Ellával? – kérdezte Beth.

– Valaki a nyomába szegődött – közölte Ivy. Will aggódó tekintettel fordult Ivy felé.



– Valaki leborotválta az egyik oldalát, és meg is sebezte – folytatta Ivy. – Harapásnak,marásnak azonban nyoma sem volt. Vajon milyen állat képes ekkora szörnyűségre? – tudakolta, és közben merőn nézte Gregoryt.

– Fogalmam sincs – felelte az hűvösen. – Te sem tudod, Will?

– Nem… nem. Na és Ella jól van?Ivy hallotta, hogy Will hangja megremeg, így aztán még közelebb húzódott hozzá. – Ó, most már sokkal jobban – felelte Ivy, majd felállt, és a tálcáját, rajta a félig

elfogyasztott ebéddel a közeli szemeteskonténerre helyezte. – Ella kemény kis utcai cicus. – Akárcsak a gazdája – jegyezte meg Gregory mosolyogva. – Éppen olyan.



15.

Ivy nem tudta elfelejteni a kerekeket. Egész nap karikákat rajzolt, a kerekeknek még a bordázatáról sem feledkezett meg. Kerekekkel lett teli a matekfüzete, kerekeket rajzolt aspanyol röpdoli alatt, a töriórán kiosztott lapokra. A karikákból aztán traktorok,hópelyhek, fura ajtónyitó gombok lettek. Később, amikor már a Seasonben dolgozott, ottis a kerek tárgyak kötötték le a figyelmét: a karácsonyi koszorúk, úszóövek, a kerek díszpárna, ami pontosan úgy nézett ki, mint egy csokiszalagos fánk.

Ivy igyekezett nem gondolni arra, mi történhet most a Celentanóban. Annak is örült,hogy Tristan nem jelentkezett, így nem kell beszámolnia neki a zsarolólevélről, állapítottameg racionálisan. Nem Tristan volt az, aki az ostobaságig bízott Willben.

Amikor Ivy a munka után hazaért, Maggie és Andrew nem voltak otthon. Philip anappaliban ült Gregoryval, és videóztak.

– Kész a házid?– fordult Ivy az öccséhez.

Aha. Gregory már ellenőrizte is. A jóságos és segítőkész báty szerepét alakító GregoryIvyra mosolygott. Ivy viszonozta a mosolyát, bár félelemmel töltötte el annak a látványa,hogy Philip egyre jobban kötődik Gregoryhoz. Vajon mit szól majd Gregory, ha rájön,hogy mostantól törvényesen közös édesapjuk lesz? Gregory számára a pénz volt astátusszimbólum. Hogy reagál majd, ha kiderül, mostantól másokkal is osztoznia kell aBaines-vagyonon?

– Csüccsenj le egy kicsit hozzánk – mutatott Gregory könnyedén maga mellé. – Kösz, de van egy csomó dolgom odafenn.Ivy ezzel el is indult a hall irányába, Gregory azonban felpattant, és elállta a lány útját. – Anyád hagyott egy halom mosnivalót a szobád előtt – közölte. – És azt üzente, reméli, hogy van kulcsod, ugyanis a fürdőszoba ajtaja

kulcsra volt zárva. – Van kulcsom.Gregory közelebb lépett Ivyhoz, és vigyorogva így szólt: – Anyád még azt is mondta, hogy reméli, nem anyagot rejtegetsz odabenn. – Remélem, helyre tetted – vágott vissza Ivy. Gregory nevetett, Ivy pedig otthagyta.Amikor fölért a lépcső tetejére, előhúzta a kulcsát és kinyitotta a szobája ajtaját. Arra

számított, hogy a rabságban ücsörgő Ella azon nyomban előpattan a szobából. – Ella! – hívta a cicust, miközben belépett a szobába. – Ella!Csak annyit látott, hogy az ágytakarója egy helyen kipúposodik. Ivy az összes könyvét

a földre hajította, majd felemelte az ágytakarót. Ella szorosan összegömbölyödve ottfeküdt alatta.Ivy gyengéden megsimogatta a cicust, majd az ujjával megvakargatta a füle mögött. – Ella ezt szerette a legjobban. Aztán többször is végigsimította a testét, látni akarta, mi ahelyzet az oldalán lévő lecsupaszított hellyel. A seb lassan gyógyulni látszott.

– Mitől ijedtél meg ennyire?A macska lassan lábra állt, odasántikált az ágy végéhez. Ivy gyorsan elkapta, és

szemügyre vette a mancsát, amit a cica nem akart használni. – Ó, egek!A cicus talpán lévő rózsaszín párnácskákat alvadtvér-nyomok borították. Amikor Ivy

megérintette a sebet, a száraz var alól nedv szivárgott. Ivy még szorosabban magáhozvonta a kis állatot, karjai remegtek.



– Jaj, Ella, ne haragudj! – sajnálkozott, arcát a kis állat bundájába rejtve. – Én bezártamaz ajtót. Mindkét ajtót bezártam. Sohasem hagytalak volna magadra, ha sejtem, hogy betud jutni hozzád.

De hát hogy jutott be, töprengett Ivy. Ez a fürdőszoba valaha Gregoryé volt, úgyhogylehetett hozzá kulcsa. Ma este úgy fog lefeküdni, hogy szekrényt húz az ajtó elé.

– Holnap pedig, amíg a suliban vagyok, a kocsiban fogsz várni – ígérte Ellának.Felállt, becsukta a fürdőszoba ajtaját, és közben azon töprengett, vajon Gregorykutakodott-e odabent, és élvezte-e a dolgot. Megtisztogatta Ella oldalát és a mancsát, ésmég hosszú ideig a karjában tartotta. A cica dorombolt egy kicsit, aztán lassan lehunyta aszemét.

Amikor Ella már mélyen aludt, Ivy óvatosan az ágyra fektette. Amint letette, a karjaiismét remegni kezdtek. Felragadott egy masszív széket, és a halira nyíló ajtó kilincse alányomta. Miután biztonságban érezte magát, lassan levetkőzött. Arra gondolt, hogy a forrózuhany talán jót tesz.

Szemügyre vette a fürdőszobát Philip szobájával összekötő ajtót, majd bekapcsolta arádiót, és jól kiengedte a vizet. Tíz perc alatt sikerült mindenről megfeledkeznie, csak azenét hallotta. Ám a tudata peremén ott keringtek a nyomasztó gondolatok. A nyakábanlógó nedves lánc, amin a kulcs lógott, dörzsölte a nyakát. Lehunyta a szemét, de mégekkor is látta maga előtt a kerekeket és a zsarolólevél kézírásos szavait.

Végül elzárta a zuhanyt, és egy pillanatig csak állt, nyakig vizesen a kádban. Az járt afejében, vajon Tristannek hiányzik-e a testén végigfutó vízsugár érzése. Ő bizonyhiányolta a fiú érintését. Próbálta felidézni, milyen volt, a gondolatai azonbanvisszaugrottak Willre. Megpróbált Tristan arcára összpontosítani, ám helyette az jutotteszébe, milyen érzés volt, amikor a történtek után visszamentek az állomásra, és Willmegfogta a kezét. Megpróbálta felidézni, hogy nézett ki Tristan tenyere, amikor az övén pihent, ám ismét Will érintését érezte, ahogy az szedegeti ki a hajából aziszapgombócokat, vagy amikor a büfében megfogta a kezét, hogy ezzel terelje maga feléIvy pillantását.

Elhúzta a zuhanyfüggönyt, és kilépett a kádból. Úgy érezte, mintha váratlanul ezer tűmélyedne a talpába. Visszahőkölt a kádhoz, leült a peremére, és óvatosan megvizsgálta alábát. Üvegszilánkok százai álltak ki a talpából, és tele volt velük a fürdőszobaszőnyeg is.

Elméjében egymást kergették a gondolatok. Ide-oda dülöngélt, térdét magáhozszorította. Amikor sikerült egy kicsit megnyugodnia, nekilátott az üvegszilánkok kiszedegetésének. Megpróbált minden egyes darabkától megszabadulni, legalábbisazoktól, amelyeket kézzel el tudott távolítani. A kádkilépőt összehajtotta és arrébb tolta,megvizsgálta a padlót is, majd odaugrált a faliszekrényhez, és egy csipeszt vett elő belőle.

Egyetlen szilánk sem hatolt túl mélyre, épp csak annyira, hogy sajogjon, hogy zavart

keltsen. Ivy nyugodtan és módszeresen dolgozott. Végül felöltözött, és még egyszer szemügyre vette a talpát. A pontok, a kis vágások, a vérnyomok pontosan úgy festettek,mint Ella mancsán.

Ivy váratlanul összecsuklott, és a földre omlott. Térdét a mellkasához szorította. – Tristan! – kiáltott fel hangosan. – Gyere elő! Szükségem van rád.Megfékezhetetlen sírás lett úrrá rajta. – Nem hagyhatsz egyedül! Éppen most, amikor a legnagyobb szükségem van rád! Hol

vagy? Kérlek, gyere elő!Tristan azonban nem jött. Ivy sírása lassan abbamaradt, a remegés elült. De a könnyek

továbbra is némán peregtek az arcán.Ebben a pillanatban különös hang ütötte meg a fülét. Leginkább torokköszörülésre

emlékeztetett.Ivy körülpillantott, és a nagyító tükör előtt észre is vette a rózsaszín villódzást.



– Fogalmam sincs, hol van – csendült fel Lacey hangja. Laza volt és hivatalosegyszerre. A villódzó bíborszínű fény közelebb siklott Ivyhoz.

Ivy megpróbálta visszatartani a könnyeit, de nem igazán sikerült. Egy pézsé emelkedettki a dobozból, és megállt Ivy előtt a levegőben, arra várva, hogy a lány érte nyúljon.

– Köszönöm…, Lacey.

– Szörnyen festesz, amikor sírsz – állapította meg Lacey jólesően.Ivy bólintott. Megtörölte a szemét, majd kifújta az orrát. – Gondolom, te jól nézhettél ki. A filmsztárok mindig jól néznek ki. – De én sohasem sírtam. –Óh!Sohasem sírtam, és sohasem sóhajtoztam. Ez volt a szabály. – És be is tartottad? – Az életem során igen – felelte Lacey.Ivy világosan hallotta a kis zökkenőt Lacey hangjában. Kinyújtotta kezét az újabb

pézsé felé, majd ezt kérdezte: – Na és mi a helyzet most? – Semmi közöd hozzá. Hadd lássam a lábadat.Ivy engedelmesen felemelte a talpát. Érezte, ahogy ujjak futnak végig rajta. – Nagyon fáj? – Nem olyan vészes.Ivy leeresztette a lábát, ráállt, és fokozatosan ráhelyezte a testsúlyát. Sokkal jobban fájt,

mint ahogy gondolta volna. – Sokkal jobban aggódom Ella miatt. Elvágta a mancsát. Ivy arról is beszámolt, hogy

valaki leborotválta a macska jobb oldalát, és hogy az íróasztalon a saját fürtje is ott hevertElla szőrcsimbókjai mellett.

– Biztosra veszem, hogy Gregory műve volt. – Milyen agyas fickó! – jegyezte meg szarkasztikusan Lacey. – Gondolom, vetted az

üzenetet: Ami történik Ellával, az fog történni veled is.Ivy nagyot nyelt, majd bólintott. – Próbáltad megkeresni Tristant? – Voltam Caroline-ék házában. Willnél. A temető ravatalozójában. Sehol sincs – lehet,

hogy ismét elnyelte a sötétség – sóhajtott Lacey, majd miután észrevette, mit csinált,igyekezett úgy tenni, mintha csak a torkát köszörülte volna.

– Aggódsz – szólt Ivy, miközben kinyitotta a szobája ajtaját. – Tristan miatt? Ugyan! – A rózsaszín villódzás elsuhant Ivy mellett, majd

elnyújtózkodott az ágyon heverő párnán. – Aggódsz. Kihallom a hangodból – kötötte az ebet a karóhoz Ivy. – Azért aggódom, mert attól tartok, egyszer csak felszívódik, és az én nyakamba zuhan

a melója – vágott vissza Lacey.Ivy letelepedett az ágyra. Ella felemelte a fejét. – Rendes tőled, hogy idejöttél, hiszen segítségre van szükségem. – Nem miattad jöttem. – Tudom. – Tudod – gúnyolódott Lacey. A bíbor árny macskakísértetként fölpattant a párnáról. – És mi az, amit szerinted tudsz? – Azt, hogy fontos számodra Tristan – mondta ki Ivy hangosan. – És szerelmes vagy

bele – gondolta magában. És mivel fontos a számodra, még egy olyan valakinek ishajlandó vagy segíteni, akit gyakorlatilag képtelen vagy elviselni, és minden vágyad, hogyeltűnjön. Még ezt is megteszed érte.

Lacey továbbra is hallgatott.



– Amint ismét találkozom Tristannel, elmondom neki, hogy hallgattál a hívásomra – fűzte még hozzá.

– Semmi szükségem rá, hogy valaki jó pontokat gyűjtsön nekem – vágta oda Lacey. – Oké, akkor nem szólok neki – vont vállat Ivy.Lacey közelebb jött az ágyhoz. Ivy látta, hogy Ella lába a levegőbe emelkedik.

– Jaj, de csúnya! – Lacey! Te szót értesz a macskákkal? Elmondanád Ellának, hogy fogalmam sem voltarról, hogy Gregory képes bejutni a szobába? Elmondanád neki, hogy sohasem hagytamvolna itt, ha ezt tudom, és holnap…

– Kinek nézel te engem? Dr. Doolitle-nek? Hófehérkének? Látsz talán kis madárkákat atenyeremben?

– Még a tenyeredet sem látom – figyelmeztette Ivy. – Angyal vagyok, és soha többé nem fogok tudni úgy beszélni, ahogy te.Ella dorombolni kezdett. – De most elmondom neked, mi az, amire képes vagyok – folytatta Lacey kicsit

kedvesebben. – Elmondom, mit fogok tenni, és remélem, bejön. Ez afféle kísérlet.Ivy türelmesen várt. – Először is feküdj le! – adta ki az utasítást Lacey. – Lazíts! Ne, várj még! Hozz egy

gyertyát!Ivy felállt. Végigtúrta az íróasztala összes fiókját, míg végül sikerült rábukkannia egy

régi karácsonyi gyertyára, amit valaha Philiptől kapott. – Hova tegyem? – Olyan helyre, ahol látod.Ivy az éjjeliszekrényére állította a gyertyát, és meggyújtotta. Látta, hogy Ella feláll, és

odasántikál az ágy másik végéhez. Mintha valaki ösztökélte volna. – Most feküdj le az ágyra. A lábad legyen az ágynak ennél a végénél, Ella mellett.Ivy az utasításnak megfelelően elnyúlt az ágyon, és kikapcsolta a lámpát. – Nézz a gyertyába, és lazíts! – mormogta Lacey.Ivy csendesen elnevette magát. Lacey nem igazán értett hozzá, miképpen érhető el,

hogy valaki jobban érezze magát. Néhány percig nézte a gyertya meleg és villódzó lángját,és lassan kezdett ellazulni.

– Jó. Most ne viaskodj velem – kérte Lacey, immáron csendesebben. – Ne vedd le aszemedet a gyertyáról. Hagyd, hogy a gondolataid, az elméd, a szellemed elinduljon a lángfelé, és elhagyja a testedet. Hagyd itt nekem a testedet, hogy tehessem a dolgomat.

Ivy az alakját folyamatosan változtató lángra szegezte a tekintetét. Éjjeli lepkének képzelte magát, amint az repül a láng felé, és ott köröz körülötte. Aztán érezte, hogy a lábalassan felforrósodik. Mintha egy forró kéz fonta volna rá az ujjait a lábára. Küzdenie

kellett magával, hogy ösztönösen el ne rántsa a lábát. – Nézd a gyertyát, nézd a gyertyát – ismételgette magában. A forróság egyre fokozódott. Amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, váratlanul enyhült. Hűvös érintést, majd bizsergést érzett.

– Kész vagyok!Lacey olyan halkan beszélt, hogy Ivynak hegyeznie kellett a fülét. Hiába volt sötét, a

villódzását is alig látta. Gyorsan felült. – Jól vagy? – tudakolta. Lacey nem válaszolt a kérdésre. – Fordulj a fény felé! – kérte cérnavékony hangon.Ivy felállt, és ösztönösen ránehezedett a fájó lábára. Már nem fájt, még csak nem is

bizsergett. Felkapcsolta a lámpát, gyorsan visszaült az ágyra, és felemelte a lábát. A talpasimább volt, mint a tenyere, mint a másik lábfeje. A vágásoknak nyoma sem volt. Ella

mancsa is meggyógyult.



– Bejött! – gratulált önmagának Lacey. – Nagy vagy! – lelkendezett, ám a hangja mégmindig olyan reszelősen szólt, akár egy öregasszonyé. A bíborán villódzó folt a padlónhevert.

– Mi történt veled, Lacey? – tudakolta Ivy. – Jól vagy? A kérdésre nem jött válasz. – Szólalj már meg! – követelte Ivy.

– Fáradt vagyok. – Tristan! – szólt Ivy némán, a bensője azonban felerősítette a kiáltását. – Gyere elő!Valami történik Laceyvel. Segítened kell neki, Tristan! Angyalok! Segítsetek Laceynek!

– Semmi bajom, csak fáradt vagyok – mormolta Lacey. – Nem kellett volna belevágnod. Túl sokat vállaltál magadra – szólt Ivy ijedten. – Nem

tudom, hogy segítsek neked. Mondd meg, mit tegyek. – Most menj! Gregory Philip szobájában van. Eredj! Ivy nem mozdult. – Vidd magaddal Ellát! – szólt Lacey halkan. – Hadd lássa Gregory. Mókás dolog lesz. – Nem hagylak itt ebben az állapotban. – Azt mondtam, eredj! Ne fecséreld az időmet! – Jaj, te makacs angyal! – mormolta Ivy, majd felemelte Ellát, és vonakodón elindult az

ajtó felé. A küszöbnél még hallotta, hogy Lacey ezt mondja: – Semmi bajod, Ivy, semmi bajod.

– Mit mondtál? – kiabált vissza Ivy.Lacey azonban nem ismételte meg többször a szavait.Ella fejét kisbabaként a vállára támasztva Ivy belépett Philip szobájába. Amikor

Gregory észrevette, felcsillant a szeme. Abban reménykedik, hogy sikongatni kezdek,hiszen megzakkantam, és majd vádaskodni fogok. Ivy a fiúra mosolygott, és látta, hogyGregory a padlóra szegezi a tekintetét. A lány mezítláb volt. Amint tett néhány lépést, éssemmiféle fájdalom nem tükröződött az arcán, Gregory lefagyott.

– Ella szeretne jó éjszakát kívánni neked – közölte Ivy. Ella vadul izgett-mozgott akarjaiban. Szeretett volna minél távolabbra keveredni Gregorytól.

Ivy kicsit bánta, hogy vissza kell tartania a cicust, ám tisztában volt vele, hogy ez az áraannak, hogy némi előnyre tegyen szert Gregoryval szemben. Szüksége volt erre azelőnyre, hogy legalább egy rövid ideig biztonságban érezhesse magát. Ella sebes hasikójátmaga felé fordította. A seb ugyan már begyógyult, a bundája azonban még nem nőttvissza. Ivy letelepedett Philip ágyára, és igyekezett úgy tartani a lábát, hogy Gregoryláthassa sima és ép talpát. Észre is vette a szemvillanást, a pillanatnyi meglepődést, aztánismét a helyére került az álarc, a rendes bratyó álarca, amit Philip lefektetése közbenviselt. Persze arra is gondolhatott volna, hogy a sima, sértetlen talpnak van valami reálismagyarázata: például az, hogy Ivy sejtette, hogy valami készül, és mielőtt kilépett volna akádból, alaposan szemügyre vette a fürdőszobaszőnyeget.

– Hadd öleljem meg Ellát – kérte Philip, és a cicus után nyúlt. Ivy azonban szorosantartotta a vergődő kis állatot. – Mi baja a cicusnak? – érdeklődött Gregory. – Fogalmam sincs. Lehet, hogy játszani akar. Gregory elvigyorogta magát. – Igazam van, Ella? – kérdezte Ivy. – Szeretnéd kitombolni magadat, kislány? – Hátára

fektette a macskát, és úgy tett, mintha meg akarná vakargatni a hasát.És ekkor Gregory megpillantotta a mancsa talprészén található puha, rózsaszín részt,

ami olyan sima volt, akár egy macskakölyöké. A tekintete egy pillanatra Ella másik mancsára ugrott, mintha csak elfelejtette volna, melyiket sebesítette meg. Ivy még mindiga hátára fordítva tartotta az állatot, hogy időt adjon Gregorynak a mancsok tanulmányozására. A fiú alig kapott levegőt. Arca halottsápadt lett.

– Meg szeretném ölelni – kérte ismét Philip.



– És engem nem? – tréfálkozott Ivy, majd lábra állította Ellát. A macska, mint akit puskából lőttek ki, elrohant Ivy szobája felé. Sérült lábbal egyetlen állat sem lett volnaképes

így rohanni. És a nagy sebesség miatt senki sem vette észre a jobb oldalán látható borotvált csíkot.

– Na jó – szólt Ivy, Philip fölé hajolt, és adott neki egy puszit. – Szép álmokat! Te pedig ne felejts imádkozni az angyalaidhoz – vetette oda Gregorynak, miközben elhaladtmellette.

A következő napon Ivy egy alommal teli dobozt és pokrócokat rakott a kocsijába,magával vitte Ellát a suliba. Nyilvánvaló volt, hogy hiába zárja kulcsra a szobája ajtaját,Gregory így is, úgy is bejut. Lehet, hogy kulcsa van, de az is lehet, hogy nagyon ért azárakhoz. Az is megtörténhetett, hogy a padláson keresztül jutott be, biztos van ott egyemelőajtó. És akkor a zeneszobán keresztül ugyanúgy bejuthatott a szobájába. Világosanlátta, hogy Ellát semmiképpen sem hagyhatja egyedül a házban.

Ivy az iskolai parkoló túlsó végében állt meg, a szomorúfűz ágai alatt. A fa majdmegvédi mind a nap, mind az eső elől, töprengett józanul, látván az ég nyugati részéngyülekező felhőket. Kicsit lehúzta az ablakot, de csak annyira, hogy senki se tudja kinyitnia kocsit. Azért azt nem akarta, hogy Ella levegő nélkül maradjon.

– Ez a legtöbb, amit tehetek érted – állapította meg, majd futva elindult azosztályfőnöki órára.

Az első szünetben, amikor az angolórára igyekezett, összefutott Bethtel. – Megint álmodtál valamit? – tudakolta. – Igen, és megint ugyanazt. Újra és újra. Ha nem találod ki gyorsan, mi ez az egész, én

megzakkanok.Mind a ketten oldalra léptek, hogy előreengedjék a mögöttük tolongókat. – Annyira szeretnék beszélni Tristannel! – jelentette ki Ivy. – De nem tudom elérni. – Lehet, hogy Will-lel van – vetette fel Beth.Ivy megrázta a fejét. Biztosra vette, hogy Will semmiképpen sem fordulna hozzá. Beth

azonban folytatta: – Az osztályfőnökin sem láttam reggel. – Nem volt benn? – kérdezett vissza Ivy, és igyekezett elnyomni az újabb

félelemhullámot. Miért is kellene neki aggódnia Willért? Will tisztában van vele, mifélealak Gregory, és biztosan azt hiszi, boldogul vele. Mint ahogy az sem okozott gondot neki,hogy elárulja a lányt.

– Az előző nap, késő este felhívott a melóhelyéről – folytatta Beth. – Úgy volt, hogyma segít nekem egy pécés dologban, de közölte, hogy közbejött valami, és ma nem ér rá.

Ó, angyalok, vigyázzatok rá! – fohászkodott némán Ivy. Lehet, hogy Will mégmélyebbre süllyedt? Lehet, hogy jelenleg ő is Gregorynak dolgozik, úgy, ahogy valaha

Eric? Angyalok! Védelmezzétek meg! Így fohászkodott Ivy, tulajdonképpenmeggyőződésével ellentétben. – Hölgyek! – kiáltott feléjük Nr. McDivitt. – A többiek már készen állnak az

angolórára. Önöknek mi a szándékuk?Ivy az angolórát, sőt a további órákat is bordázott kerekek rajzolgatásával töltötte.

Közben folyamatosan próbált kapcsolatot teremteni Tristannel. Minden egyes óra avégtelenségig nyúlt, akár csak egy tangóharmonika, majd váratlanul összezuhant. A percek és az órák az elviselhetetlenségig tágultak, majd egyszer csak eltűntek, hogy újabbórával közelebb vigyék Gregory soron következő tervéhez. Ivy a legszívesebben felálltvolna az asztalra, hogy előretekerje az óra mutatóját, hogy mozgásba lendítse a kerekeket.

Kerekek… órák. Az órákban fogaskerekek vannak. Amik hasonlítanak a bordázott

autógumikra. A régi óráknak pedig – ilyen állt a nappali kandallójának a párkányán is – dobozuk van, és az kulccsal nyílik. Hogyhogy ez eddig nem jutott az eszébe? Beth



álmában az összes kerék egy irányba gördült, aztán Ivy egy másik irányban indította előket. És azzal, hogy visszafelé irányította a kerekeket, megfordította az idő áramlását is. Amúltban pedig Caroline még ott élt a hegygerincen álló házban. És lehet, hogy elrejtettvalamit a kandalló párkányán álló órában.

Ivy ismét az osztályterem falán függő faliórára pillantott. Huszonöt perc volt hátra az

utolsó szünetig. Tudta, hogy az édesanyja jönni fog Philipért, hogy hazavigye. Gregorymég órán volt. A tanárnő éppen megadta a doli témáját, amikor Ivy felkapta a könyveit, ésodasietett a tanárnő elé.

– Mrs. Carson… – kezdte elhaló hangon.A tanárnő azonnal elengedte, még csak az iskolai nővérhez sem kellett bemennie. Alig

távolodott pár méterre a suli bejáratától, máris rohanni kezdett, hogy minél előbbhazaindulhasson.

Hideg őszi eső vette kezdetét, homályba borítva a várost. Ivynak csak két sarok után jutott eszébe, hogy beindítsa az ablaktörlőt. A lába gyorsan és határozottan járt, holelindult, hol megállt. Nehezen viselte a szűk utcákban kialakuló dugókat. Ella megpróbáltaz ölébe mászni, de Ivy nem engedte.

Amikor végre eljutott a házuk kocsibeállójáig, végigrobogott rajta, behúzta a féket,kiszállt, nyitva hagyva az ajtót. Senki sem volt otthon, vagy legalábbis senkinek a kocsijanem parkolt a ház előtt. Remegő kezekkel kinyitotta a ház ajtaját, és kikapcsolta a riasztót.

Átrohant a konyhán, egyenesen be a nappaliba. A kandalló párkányán ott állt a hatvancenti magas, mahagóni tokos óra. Kerek, holdat idéző lapja volt. A festett üveglap mögöttegyenletesen mozgott az aranyinga. Jól emlékezett: az óra tokján valóban volt egykulcslyuk.

Ivy átemelte a nyakán a kulcsot tartó nyakláncot, és a kulcsot beillesztette a lyukba.Először finoman balra fordította, majd jobbra. A zár kattant egyet, és az óra tokja kinyílt.

Arra számított, hogy rögtön megpillantja, amit keres. De nem így történt. Egy pillanatraelállt a lélegzete. Ne légy ostoba, nyugtatgatta aztán magát. Valakinek időről időre fel kellhúznia az órát, valaki másnak is van kulcsa hozzá – minden valószínűség szerint Andrew-nak –, tehát biztos nincs a tokban semmi olyasmi, ami azonnal a szemébe ötlik azembernek. Ivy óvatosan becsúsztatta a kezeit, az egyikkel megállította az ingát, a másikkal pedig nekilátott a szerkezet vizsgálatának.

Eltartott egy darabig, amíg mindent végigtapogatott. Amikor lábujjra állt, és a tok belsőfalát kezdte vizsgálgatni, egy darabka papíron kötöttek ki az ujjai. Óvatosan próbáltakiemelni, nehogy elszakadjon, nehogy egy része benn ragadjon az órában. A papír vastagvolt, borítéknak tűnt. Ivy kicsit erősebben meghúzta, így végül sikerült kiemelnie a tokból.

Meredten nézte a régi barna borítékot. Aztán az evőeszközös fiókból kiemelt egy nagykést, és gyorsan felvágta a borítékot.



16.

A borítékban három papírlap volt. Az elsőn kézírás, amit alig lehetett kisilabizálni. Azaláírást azonban Ivy azonnal felismerte: Caroline-é volt. A mögötte lévő levél Dr. EdwardGlent irodájából érkezett – aki Eric apja volt. Ivy alaposan meglepődött. A harmadik lapfénymásolatnak tűnt, valamiféle jelentés volt, egy MediLab nevű cégtől.

Ivy először Eric édesapjának rövid levelét vette a kezébe. A levél egyes szavai közöttfura űr tátongott, a szöveget sűrű javítások tarkították.

Drága Caroline!A csatolt jelentés azt mutatja, hogy pontosan úgy áll a helyzet, ahogy feltételezted.

Ahogy azt már az irodában is elmagyaráztam neked, ez a vérvizsgálat lényegében bizonyítja, hogy amennyiben nem áll fenn hasonlóság, az illető nem lehet az apa. Ésegyértelmű, hogy Andrew nem az.

Andrew nem Gregory apja, csodálkozott Ivy, aztán folytatta a levél olvasását.

A vizsgálat nem igazolta, hogy Tom S. a gyermek apja, bár nem zárhatjuk ki ennek alehetőségét sem, de ha jól értettem, ez nem jelentett kérdést a számodra.

Tom S., Tom S., mormolta maga elé Ivy. Tom Stetson, a férfi, akit látott a bulin.Magas, sovány, sötét hajú. Olyan, mint Gregory. Róla említette Tristan, hogy ugyanazon afőiskolán tanít, ahol Andrew. És ő szokott rózsát tenni Caroline sírjára. Ivy lassan a levélvégére jutott:

Ha még bármiben a segítségedre lehetek, szólj bátran. A dolgot természetesen bizalmasan kezelem.

Mindez azt jelenti, hogy senki sem tudhatja, valójában ki is Gregory apja. Senki, azazmég Andrew sem? A válasz Caroline-nal együtt sírba szállt. Ivy szeme az utolsó sorokravándorolt.

Andrew,itt hagyom ezt, a megfelelő pillanatra várva. A válás során a fiad melléd állt, hazudott

az érdekedben, és meggyőzte a bírót, hogy hadd maradjon veled. Vagy talán a pénzedcsábította? És valóban a te fiad?

Sajnálom a dolgot.Caroline

Tehát Andrew nem tudja, állapította meg magában Ivy. Ha pedig Gregory tudná, ő semszeretné, hogy bárki más értesüljön a dologról. Nagyon is számított a Baines-vagyonra.

Ivy azon töprengett, vajon mi történne, ha Andrew rájön, hogy Gregory nem is az ő fia.És mi fog történni most, amikor Andrew-nak lett egy másik fia is, akit egyre jobbanszeretett.

Lehet, hogy Caroline előre látta a történteket? Talán rájött, hogy ez az egyetlenlehetősége arra, hogy bosszút álljon mind Andrew-n, mind Gregoryn. Ivy el tudtaképzelni, miféleképpen gyötörhette Gregoryt. Eszébe jutott a nap, amikor Gregoryhihetetlenül elkínzottan bukkant elő az anyja házából. Caroline valószínűleg azzalfenyegethette, hogy kitálal.

Elképzelhető, hogy Gregory hallgattatta el az anyját, ő végzett vele, mégpedig azörökség miatt.



Ezek a levelek már elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a rendőrség új, komolynyomozást indítson. Eric azt hagyta hátra a számára, amire a legnagyobb szüksége volt.Angyalok, fohászkodott Ivy, hagyjátok őt békében nyugodni.

Ivy az óra számlapjára pillantott. A három óráig huszonhét perc hiányzott, de mivelmegállította az ingát, az óra most legalább öt percet késett. Gregory hamarosan hazaér. Ivy

ismét mozgásba hozta az ingát, majd kulcsra zárta az óra tokját. A kulcsot tartó láncotvisszaakasztotta a nyakába, a három papírlapot óvatosan visszatette a borítékba, majd ahátsó ajtó felé indult.

Odakint felszállt a köd, és csendesen szemerkélt az eső. Ivy a pólója alá rejtette a borítékot, és a kocsija felé rohant. Libabőrös karokkal hajtott a rendőrségre. Amikor egy piros lámpa megállította, nyakig merült a táskájában, majd a teljes tartalmát az ölébezúdította. Annak a rendőrnek a névjegyét kereste, aki az ő ügyében nyomozott. „Patrick Donnelly hadnagy” – olvasta hangosan, majd felmarkolt néhány pézsét és hajszalagot,hogy hátrahajítsa a macskacuccok közé. Ekkor esett le a tantusz.

– Ella! – szólította a macskát, bízván abban, hogy az csak bebújt a pokrócok alá. – Ella!A következő lámpánál Ivy hátranyúlt, és az ujjai alatt megérezte a régi pokrócot. A

meleg csomónak azonban nyoma sem volt. Ivy arra gondolt, hogy a macska talánmeglépett a nyitva felejtett ajtón keresztül.

– Jobb is, ha odakinn maradsz – suttogta maga elé Ivy. – Ott legalább nem kaphat el.Ivy megérkezett a rendőrkapitányságra, ahol a pultnál ülő őrmester közölte vele, hogy a

hadnagy jelenleg nincs bent. – De bármikor visszajöhet, bármikor – ismételgette, miközben halványkék szeme azt

leste, ahogy Ivy a nyomozó névjegyének sarkát gyűrögeti. – Segíthetek valamiben? – tudakolta.

– Nem – felelte Ivy, és kettétépte a névjegyet. – Kerítek valaki mást, akivel beszélhet – ajánlotta. – Nem kell. Megvárom a hadnagyot. – A történet túl bonyolult és túl fura volt ahhoz,

hogy bárki másnak el tudta volna mesélni.Letelepedett a kemény padra, szeme végigfutott az olajzöld falon, és a komor

járólapokon. Közvetlenül előtte egy hatalmas óra ketyegett a falon. Ivy elnézte, ahogy a percmutató az egyik fekete pontról a másikra ugrik, és közben azon töprengett, mit mondmajd a nyomozónak. Az angyalokat jobb lesz kihagyni, állapította meg magában. Így isnehéz lesz elérni, hogy a pasas komolyan vegye.

Az ajtó váratlanul kivágódott. Ivy reménykedve pillantott fel. Két fiatal tiszt jelentkezett a pultnál. Mindketten háttal álltak Ivynak. Ivy fölállt, hogy megkérdezze, feltudná-e hívni valamelyikük Donnelly hadnagyot.

– Mostanra már vissza kellett volna érnie – közölte a pultnál ülő őrmester a két tiszttel.

– De még mindig azzal az O'Leary kölyökkel beszélget. Az O'Leary kölyökkel? Will-lel?Mindkét tiszt megfordult, és az őrmester is Ivyra szegezte a tekintetét. – Biztos vagy benne, hogy nem segíthetünk időközben valamiben? – Adják ezt oda Donnelly hadnagynak – húzta elő Ivy a Caroline-féle borítékot, kért

egy nagyobb borítékot, beletette a kisebbet, és a következőt írta rá: Amilyen gyorsan csak lehet, beszélnem kell magával. Aláírta, és ráírta a címét és a telefonszámát is, majd belecsúsztatta a Caroline-féle borítékot, a küldeményt némán átadta a pultnál ülőőrmesternek és kisietett. Miközben hazafelé igyekezett, egyre nőtt benne az aggódásElláért és Philipért.

Amikor hazaért, észrevette, hogy az anyja autója már ott áll a garázsban. – Helyes – gondolta magában. Philip biztonságban van, neki pedig van esélye arra, hogy megtalálja

Ellát, mielőtt még Gregory hazaérne. Egy kicsit körülnézett a lakásban, hogy nem maradt-e valamiféle nyoma a kutakodásának. Az óra egyenletesen ketyegett, bár egy kicsit késett.



Ivy kettesével véve a fokokat rohant fel a főlépcsőn. Hallotta, hogy az édesanyja aszobájában telefonál. Bekukkantott, intett neki, majd a saját szobája felé vette az irányt.Az ajtó tárva-nyitva állt, Ellának semmi nyoma. Az ágytakaró alatt senki sem hevertösszegömbölyödve. Ivy az ágy alá is benézett, nem csodálkozott volna, ha a történtek utána kis állat ott keres menedéket. Nem volt ott. Észrevette azonban, hogy az ágya alatt

heverő cipőket és dobozokat valaki fallá formázva az egyik oldalra taszigálta.Ivy alaposan szemügyre vette a falat, majd lerántotta az ágyáról az ágytakarót. Lehet,hogy Gregory ezzel kapta el

Lilát, amikor megsebesítette a lábát. Lehet, hogy ezzel ejtette csapdába, amikor leborotválta az oldalát. Aztán meglátta a papucsát, amit reggel az ágyban rúgott le alábáról. Lassan kiegyenesedett, és ekkor észrevette, hogy a harmadik emeleti zeneszobábavezető ajtó, amit mindig zárva tartott, most nyitva van.

– Ella! – suttogta. Olyan erős rettegés lett úrrá rajta, hogy képtelen volt hangosanmegszólalni. Mozdulni sem bírt. Aztán lassan odamászott az ajtóhoz, és látta, hogyodafenn ég a lámpa. Megkapaszkodott a csapóajtó keretében, és lassan feltolta magát,egészen a lépcsőig. Mit talált ki ezúttal Gregory? Megint megvágta valakinek a lábát?Lenyisszantott egy darabka fület?

Amikor Ivy felért a lépcső tetejére, azon nyomban a zongora alá pillantott, aztán aszékek következtek. Végül az ablakra, a mögötte rejlő árnyakra vándorolt a tekintete.

– Ella! Jaj, ne! Ella!A macska egy kötélen himbálódzott, a kötelet valaki egy szeggel a tetőhöz rögzítette.

Ivy megragadta a kötelet, behúzta Ella tehetetlenül lógó testét. A macska feje lefelé lógott,valaki kitörte a nyakát. Ivy Ella még mindig puha, még mindig meleg, ám halotttestecskéjéhez szorította az arcát, és elfojthatatlanul kitört belőle a sikítás. Gyengédenmegsimogatta az állat fülecskéjét, mintha Ella csak szunyókált volna.

– Ella! – nyögte, majd ismét sikításban tört ki. – Megölte! Megölte! – Mi baj, Ivy! – hangzott fel az anyja kiáltása.Ivy megpróbálta összeszedni magát. Egész testében remegett. Belekapaszkodott Ellába,

arcát a macska selymes bundájához szorította. Elképzelhetetlennek tűnt a számára agondolat, hogy elengedje.

– Megölte! Megölte!Az édesanyja eddigre már jött felfelé a lépcsőn. – Gregory megölte, anya! – Nyugodj meg, Ivy! Mit mondtál? – szegezte neki a kérdést az anyja, immár a lépcső

tetejéről. – Megölte Ellát! – Ivy lerakta a macskát a földre. – Miről beszélsz?

Ivy válaszként oldalra lépett. – Ó, egek! – az édesanyja a szája elé kapta a kezét. – Mit műveltél, Ivy? – Még hogy én mit műveltem? Engem hibáztatsz? Még mindig azt hiszed, hogy

megzakkantam? Ez Gregory műve! Ezt is ő tette!Az anyja úgy nézett rá, mintha nem is egy nyelven beszélnének. – Hívom az iskolapszichológust – jelentette ki. – Hallgass meg, kérlek!Ivy érezte, hogy az édesanyja túlságosan megijedt attól, amit látott. Megijedt tőle és

attól, amit a lánya – a feltételezése szerint – elkövetett. Tehát képtelen volt meghallgatni,és még kevésbé megérteni. Maggie egy összehajtott papírdarabot vett észre azongoraszéken. A kezébe vette, nézegette, de nem hajtotta szét.

Ivy kitépte a papírt az anyja kezéből, széthajtotta, és fel is olvasta. – Mindenkinek tudok ártani, akit csak szeretsz – ez állt a papíron.



Ivy átnyújtotta a papírt az édesanyjának. – Nesze! Még mindig nem érted? Gregory az, aki üldöz! Gregory végzett Ellával! így

akar kikészíteni!Ivy édesanyja hátralépett. – De hát Gregory Philippel van, és…

– Philippel? Hol? – Hívom Ms. Bryce-ot. Ő tudja, mit kell tenni ilyen esetben. – Hol van? – Ivy a vállánál fogva megrázta az anyját, követelve a választ. – Mondd

meg, hova vitte Philipet!Maggie ellökte magától Ivyt, és behúzódott az egyik sarokba. – Semmi okod az aggodalomra, Ivy – jelentette ki. – Bántani fogja. – Gregory szereti Philipet – védekezett az anyja a szoba sarkából, miközben lassan a

lépcső felé oldalazott. – Neked is észre kellett venned, mennyit játszott vele mostanában. – Észrevettem – vágta oda Ivy. – Megígérte Philipnek, hogy ma elmennek a régi sínekhez, hogy szegecseket

gyűjtsenek – folytatta az anyja. – És be is tartotta az ígéretét, még ebben a szörnyű időbenis. Gregory nagyon jó Philiphez. Ezért is mondtam el neki tegnap – bár Andrew nemakarta –, hogy hamarosan teljes jogú testvérek lesznek.

– Jaj, ne! – nyögött fel Ivy, a hátát nekivetve a hi-fi toronynak.„Mindenkinek tudok ártani, akit csak szeretsz” – Ivy olyan tisztán hallotta Gregory

szavait, mintha a fiú ott állna mellette, és a fülébe suttogna. Ivy az anyjára emelte atekintetét:

– Mit mondtak, hova mennek szegecsekre vadászni?Az anyja már ott állt a lépcsőnél, onnan szólt vissza: – A vasúti hídhoz. Gregory azt mondta, hogy felmászik a régi hídra, és rengeteg

szegecset gyűjt be Philipnek.Maggie időközben leért a lépcső aljára, és onnan szólt, immáron megkönnyebbülten: –

Gyere le, Ivy! Hagyd Ellát! Én pedig felhívom az iskolapszichológust. Gyere le szépen!Ivy lassan elindult lefelé, Maggie pedig kimenekült a szo- bájából. Ivy megvárta, amíg az édesanyja, immáron a saját szobájából felhívja a

pszichológust, aztán a fürdőszobán és Philip szobáján keresztül eljutott a hátsó lépcsőig. – Hol vagy, Tristan! – kiáltotta, miközben a kocsija felé rohant, és beindította a motort. – Hol vagy, Tristan?Ivy elindult. A kocsi kerekei ide-oda csúszkáltak, az ajtó csapkodott. Ivy gázt adott, és

közben újra becsapta az ajtót. Veszélyesen gyorsan hajtott, veszélyesen vette be akanyarokat a nedves aszfalton, mégis úgy érezte, soha nem ér el oda, ahova igyekszik.

– Angyalok! – fohászkodott, miközben a könnyek csak úgy dőltek a szeméből. – Nehagyjátok… ne engedjétek…



17.

Amikor Tristan a hegygerinchez ért, azonnal észrevette, hogy Ivy nincs ott. A kocsija iseltűnt. Maggie ott állt a kocsibeállónál, kezében telefon. Feldúltnak látszott.

– Nem érdekel, miféle megbeszélése van, akkor is kapcsolják!Mi történhetett, töprengett Tristan. Hol lehet Ivy? Tristan még mindig alig állt a lábán.

Olyan volt, mint aki túl sokáig és túl mélyen aludt. Amikor a sötétség legutóbb magábaszippantotta, úgy érezte, sokkal erősebb nála, sőt sokkal erősebb minden eddigisötétségnél, amivel szembesülnie kellett. Magával rántotta, át a peremen, bele azálomtalan feketeségbe.

– Vészhelyzet van! – kiabálta Maggie a telefonba. Áruld el nekem, Maggie, hogy mitörtént – fohászkodott magában Tristan.

– Andrew! Jaj, Andrew! – Maggie megkönnyebbülten lehunyta a szemét. – Ivyról vanszó. Elment az esze annak a lánynak, és most elrohant itthonról.

– Elrohant? De vajon hova? – Fogalmam sincs, mivel kezdődött az egész. Hazajött, felment az emeletre, és egyszer csak hallom, hogy sikongat. Felmentem hozzá, a zeneszobában volt. És… végzett Ellával.

– Hogyan? – Azt mondtam, hogy megölte Ellát… Igen, biztos vagyok benne.Gregory végzett Ellával- állapította meg magában Tristan. – Nem tudom – jajgatott Maggie. – Mondtam neki, hogy Gregory elvitte Philipet a

hidakhoz, hogy régi szegecseket gyűjtsenek.Tristan elméjében felharsant a vészjelzés. Gregory leborotválta Ella bundáját. Ez még

azelőtt történt, hogy őt magával ragadta a sötétség. Akkor még csak arra gondolt, hogyGregory idegesíteni akarja Ivyt, Mostanra rájött, hogy figyelmeztetés akart lenni. Gregory

egyre közelebb és közelebb csapott le. – Próbáltam megnyugtatni, Andrew – folytatta Maggie. – Mondtam neki, hogy Gregorymilyen rendes Philiphez. Igyekeztem normálisan beszélni vele. Aztán felhívtam aziskolapszichológust, Ivy pedig elrohant. Bepattant a kocsijába, és elhajtott, akár egy őrült.Most mihez kezdjek?

Tristan többre nem is volt kíváncsi. Elrohant a hidak felé, ugyanazon az útvonalon,amit feltehetőleg Ivy is választott. Mostanra teljesen magához tért, és erősebbnek éreztemagát, mint valaha. Gondolatai egymást kergették. Mit tervez Gregory? Meg akarja ölniPhilipet? Van annyira őrült, hogy azt higgye, megúszhatja az egymást követőgyilkosságokat?

Ravasz róka – gondolta magában. Mi van, ha ez az egész csak egy csapda? Mi van, haígy akarja kicsalni Ivyt a vasúti hidakhoz?Tristan a folyó mellett kanyargó úton érte utol Ivyt. Beült mellé a kocsiba. Ivy azonbanaz útra figyelt, nem vette észre az aranyló villódzást. Egy gödör kellett hozzá, amimegdobta a kocsit, és megtörte Ivy összpontosítását.

Még több gödör is jön, figyelmeztette Tristan. Vigyázz! El kell jutnod a hídhoz. Megkell találnod Philipet. Végül sikerült rátapadnia Ivy gondolatára, és már benn is volt azelméjében.

– Én vagyok az. Tristan! Hol voltál? – A sötétségben – felelte gyorsan. – Lassíts, Ivy, és figyelj rám! Lehet, hogy ez egy

csapda! – Erickel kapcsolatban is ugyanezt mondtad – emlékeztette Ivy, és beletaposott a

gázba. – Lehet, hogy ha egy kicsit előbb érek ide Erichez…



– Nem így állt a dolog, és ezt te is jól tudod. Nem menthetted volna meg Ericet – vágottközbe Tristan.

– Philipet viszont meg fogom menteni. Gregory többé senki mást nem vesz el tőlem. – Minek a segítségével akarod megmenteni? Fegyverrel? Késsel? Van nálad valami

ilyesmi?

Tristan világosan érezte a lány elméjében növekvő kételyeket. Friss félelem áramlott avénáiban. – Fordulj vissza, és eredj a rendőrségre – sürgette a lányt. – Már jártam azoknál az ostoba rendőröknél. – Akkor próbálkozz Will-lel – szólt Tristan. – Menjünk el Willhez. – Nem bízom Willben – válaszolta Ivy. – De ezt te magad is mondtad. – Féltékeny voltam, Ivy, és haragudtam rá, mivel képtelen volt titkot tartani. De most

szükségünk van rá, és hidd el, érted mindent meg fog tenni – szállt vitába Tristan. Érezte,hogy Ivy kezd visszakozni. Valamit titkol előle.

– Mi van veled?Ivy megrázta a fejét, de nem szólt semmit. – Hidd el, ő segíthet nekünk – makacskodott. – Nincs szükségem a segítségére. Itt vagy nekem te, legalábbis eddig azt hittem –

jegyezte meg Ivy kihívóan. – Te is tudod, hogy ez így van, de arra én is képtelen vagyok, hogy megállítsak egy

golyót. – Gregory sem kockáztathatja, hogy összevissza lövöldözzön – jegyezte meg Ivy, mély

meggyőződéssel a hangjában. – Mindig is ez volt a gondja, egyre ügyesebbnek, egyretrükkösebbnek kell lennie. Mostanra már sok lett a halott. Túl sok olyan ember halt meg,akik közel álltak hozzá. Nem úszhat meg egy olyan gyilkosságot, amihez egyértelmű bizonyítékok kapcsolódnak.

Tristan kénytelen volt megállapítani, hogy ezt a csatát elvesztette. El kell érnie, hogyIvy meggondolja magát.

– Azonnal visszajövök – szólt a lánynak. – Tristan!Tristan azonban már messze járt, szinte azonnal odaért a hidakhoz. Az időjárás

folyamatosan romlott, a zápor jeges esőbe fordult. A folyó mindkét partját zuhogó esőmosta. Az esőnél langyosabb folyó vizéből pára szállt fel a hidak alatt. Tristan látta aködöt, látta, ahogy ráborul a két párhuzamosan futó hidra. Gregorynak és Philipnek nyomasem volt. Aztán hangok ütötték meg a fülét a folyó felső folyása felől. Minden jel szerintészakra tarthattak, épp ellenkező irányba, mint ahol Eric meghalt. Arrafelé az ösvények meredeken tekeregtek. Tristan sasként pécézte ki őket a magasból, majd a mélybe vetette

magát, és közvetlenül mögöttük landolt.A sötétségben tett legutóbbi látogatása óta valami megváltozott benne. Önmagát ismeglepte, hogy mire képes.

Gregory és Philip egy apró viskó előtt álltak, amit a bokrok és indák elrejtettek akíváncsi tekintetek elől. Gregory belökte a faajtót, Philip pedig mindennemű tétovázásnélkül követte a roskatag építménybe.

– Úgy fogunk viselkedni, mint az igazi vadászok – fordult Gregory Philiphez. – Van ittvalahol egy rakás fa. Összeszedek pár száraz darabot, és tüzet rakunk.

Tristan figyelmesen hallgatta Gregory szavait, és próbálta kitalálni, mit tervez. Felakarja gyújtani a kunyhót, benne Philippel? Nem, Ivynak igaza volt, ez túl nyilvánvalómegoldás volna. Gregorynak nagyon óvatosnak kell lennie. Ráadásul Maggie is tudja,

hogy a kissrác vele van.Philip lerakta a vasszegecseit.



– Segítek – ajánlkozott. – A szegecsek biztonságban lesznek itt.Gregory megrázta a fejét. – Á, te inkább maradj itt, és őrizd a kincsünket. Én pedig hozok fát. Pár perc és itt

leszek. – Várj! – szólt Philip. – Képes vagyok bűvös védőfalat vonni a kincsünk köré, akkor

senki sem nyúlhat hozzá, és… – Nem! – zárta le a vitát Gregory. – De annyira szeretnék segíteni neked. – Megmondom én neked, hogy tudnál segíteni – vágta rá kicsit túl gyorsan Gregory. –

Add kölcsön a dzsekidet.Philip összeráncolta a homlokát. – Ide vele, de gyorsan! – Gregory képtelen volt elrejteni a türelmetlenségét.Philip arcára elszánt makacsság ült ki. Szeme gyanakodva összeszűkült. – Abba pakolom majd a fát – fűzte hozzá Gregory, immáron kicsit gyengédebben. –

Aztán jó nagy tüzet rakunk, ami mellett megszáradunk és megmelegedünk.Philip ímmel-ámmal levette a piros dzsekijét. Aztán hirtelen tágra nyílt a szeme.

Tristan tudta, hogy észrevették. – Mi van? Mit nézel? – tudakolta Gregory, és maga is hátrafordult.Tristan sebesen elbújt az ajtó mögött, nem akarta, hogy Philip tekintete továbbra is

rászegeződjön. Csak reménykedni tudott benne, hogy Philip vette az adást.Így is történt. – Semmit – válaszolt Gregory kérdésére.Csönd lett, majd Gregory az ajtóhoz lépett, kinézett, de nem vette észre Tristant. – Azt hittem, hogy egy nagy pókot látok – hallotta Philip szavait Tristan. – Egy pók úgysem bántana – szólt Gregory. – De a tarantula igen – kötötte az ebet a karóhoz Philip. – Jól van, jól van – felelte idegesen Gregory. – De itt nincsenek tarantulák. Úgyhogy

maradj itt, és vigyázz a kincsünkre. Azonnal jövök.Gregory kilépett a kunyhóból, bezárta az ajtót, és alaposan szemügyre vette a környező

bokrokat és fákat. Elégedetten állapította meg, hogy senki sem figyeli őt. Egy lakatot vettelő a zsebéből, átfűzte a rozsdás zsanérokon, és némán bezárta Philipet a kunyhóba.

– Lacey! Lacey! Szükségem van a segítségedre! Philipnek kell segítenünk! – szólítottaTristan az angyaltársát, majd áthatolt a kunyhó falán, és már odabenn is volt.

Philip széles mosollyal üdvözölte. – Hogyhogy itt vagy? Hol bujkáltál eddig?Tristan nem mozdult a helyéről. Arra várt, hogy Philip közelebb jöjjön hozzá, és csak

akkor indult el az ajtó felé.

Helyesen számított: Philip követte. Tristan a tolózárra tette a kezét. Tudta, hogy a kisfiúészlelni fogja a villódzást. Philip azon nyomban megpróbálta kinyitni az ajtót. – Nem tudom kinyitni – szólalt meg végül.Mivel Tristannek is ugyanez járt a fejében, a gondolataik összetapadtak, és Tristan

máris benn találta magát Philip elméjében. – Azért nem tudod kinyitni, mert Gregory kívülről belakatolta az ajtót.Philip ismét az ajtó felé nyúlt, mintha nem akarta volna elhinni a hallottakat, ide-oda

rángatta a tolózárat. – Hagyd abba! Ez kívülről van lelakatolva. Inkább figyelj rám.Philip ekkor már ököllel verte az ajtót. – Philip!

A kisfiú belerúgott az ajtóba. Aztán, egyre elkeseredettebben, teljes súlyávalnekirontott az ajtónak.



– Hagyd abba! Ez nem fog összejönni. És még szükséged lehet az erődre. – Mi folyik itt? – követelte a választ Philip. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, szája

tágra nyílt, tekintete a szobát pásztázta. – Miért zárt volna be Gregory? – Nem tudom – felelte Tristan őszintén. – De elmondom, mi a tervem. Most itthagylak

egy kicsit, de csak egy kicsit. Ha Gregory előbb jön vissza, mint én, és kienged innen,akkor rohanj az út felé. Érj oda mihamarabb, és próbáld meg magadra irányítani valakinek a figyelmét, aki arra jár. Semmiképpen se ülj vissza a kocsijába, oké? Egyáltalán, sehovase menj vele.

– Félek, Tristan! – Nem lesz semmi baj – biztosította Tristan, és örült, hogy a kiskrapek nem lát bele az

elméjébe, és nem érzi, hogy ő maga is nagyon fél. – Hívom Laceyt! – Hívom Laceyt! – hallatszott az ironikus hang. – Még szerencse, hogy épp nem akadt

jobb dolgom.Philip arca felragyogott, amint megpillantotta Lacey bíborán villódzó fényét. – Hát ti meg mibe keveredtetek? – tudakolta Lacey. Tristan meg se hallotta a kérdést. – Nekem most mennem kell – jelentette ki. – Meglátod, nem lesz semmi baj, Philip –

szólt, és elhagyta a kissrác testét. – Csak ne siess annyira – szólt hozzá Lacey némán, hogy Philip ne hallja. – Mi folyik

itt? – Nem igazán tudom. Úgy látom, hogy ez egy csapda. Meg kell találnom Willt – felelte

hadarva, és közben a kunyhó fala felé tartott. – Ivynak is segítenem kell – fűzte méghozzá.

– Mikor nem? – kérdezett vissza Lacey, de ezt Tristan már nem hallotta meg.



18.

Ivy a kettős híd felé tartott, kicsit ráhajolt a kormányra, és feszülten figyelte az utat.Bekapcsolta a ködlámpákat, de így is alig látott valamit. Az eső és a korán lehulló levelek miatt az út meglehetősen csúszós volt, és az egyik kanyarban a kerekek hirtelenelvesztették maguk alól az utat. A kocsi kezdett átcsúszni a szembejövő forgalom sávjába.Ivy azonban egyetlen mozdulattal visszarántotta a kocsit a helyes irányba.

A folyó, az erdő, az ösvény mérföldnyi távolságban lévőknek tűntek. Ha Philip ésGregory nincsenek ott a hídnál, egymagában nem lesz könnyű megtalálni őket. Ivy alegszívesebben visszahívta volna Tristant, de tudta, hogy úgysem bukkanna fel, és nem isértené a dolgot. Az időjárás egyre romlott, és már arra sem volt idő, hogy visszamenjen arendőrségre.

Tristannek természetesen igaza volt. Semmiféle harci eszköze nem volt, hacsak nem arozsdás szeg, amely itt csattogott mellette a pohártartóban. Egyetlen fegyvere azonban

mégiscsak volt: a rendőrségen hátrahagyott információ. Amennyiben Gregory bántanifogja Philipet, neki kell majd magyarázkodnia.Ivy egyszer csak hirtelen beletaposott a fékbe, elrántotta a kormányt, majdnem

elmulasztotta a tisztás felé vezető letérőt. A reflektorok fénye körívet írt le a fák törzsén. Aszíve kis híján kiugrott a mellkasából. Közvetlenül előtte ott állt Gregory kocsija.Gyalogosan nem juthattak messzire, állapította meg magában.

Orral az út felé leparkolta a kocsiját. Az első ajtót most is tárva-nyitva hagyta, deezúttal okkal. Ha valakinek eszébe jutna a visszafelé úton kergetni őket, akkor gyorsmozdulattal be tudná taszítani Philipet a kocsiba, melléje pattanna, és kizárná Gregoryt.Körülnézett, hogy alkalmas követ találjon. Amikor végül rábukkant egyre, odalépettGregory kocsijához, és a rozsdás szöget a kő segítségével beleverte a hátsó kerekébe.

Aztán berohant a fák közé, majd fölkapaszkodott a vasúti töltésre. A töltés fölöttilombok súlyos és csöpögő alagutat alkottak. Ivy követte a síneket. A zöld alagút egyszer csak szétnyílt, és megpillantotta a két, párhuzamosan futó hidat, amelyek lebegnilátszottak a levegőben.

A folyó vizéből emelkedő köd lassan eltakarta a hidak lábait, és csak az alul csobogóvíz hangja látszott igazolni, hogy odalenn egy folyó van. A hidak egyes részei hol eltűntek a ködben, hol újra kibukkantak belőle, a ködfoszlányok hol láthatatlanná tették a híd vázát,hol tovaúsztak. A hevesen zuhogó esőben és a ködben szinte lehetetlen volt észrevenni,hol ér véget nagy hirtelen a régi híd.

Az időjárás megkönnyíti Gregory dolgát – gondolta magában Ivy. Mindössze ki kellcsalnia Philipet a töltésre, majd egy váratlan mozdulattal a sínekre taszítani. Gregory bódult elméje szerint ez is csak egy soron következő „baleset” lett volna.Ivy a régi sínpárra összpontosította a figyelmét, hiszen arról volt szó, hogy Gregory ottgyűjt majd szegecseket Philipnek. Meredten bámulta a ködöt, egészen addig, amíg aszeme szúrni nem kezdett. Aztán az új hídra pillantott. A kavargó köd egy pillanatrafelemelkedett, Ivy valamiféle piros színt látott felvillanni. A köd azonban ismét leszállt.Aztán ismét felvillant a piros szín, ezúttal az új hídról. Philip piros dzsekije volt az.

– Philip! – kiáltott fel Ivy. – Philip! Ivy futva elindult az új híd felé. – Maradj ott, ahol vagy – kiabálta Philipnek, ugyanis attól tartott, ha elindul feléje,

megbotolhat és eleshet. Amikor azonban kicsit közelebb ért, rájött, hogy csak Philipdzsekije fekszik a síneken, az öccse nincs ott. Ivy szíve összeszorult, de mégsem állt meg, bár attól tartott, a legrosszabb még előtte van, ám mégis mindenáron tudnia akarta, mi vana testvérével.



A dzseki csurom víz volt, de szakadás nem látszott rajta, csak pár agyagfolt amandzsettarészen. Semmi sem utalt verekedésre. Ivyn egy pillanatra remény lett úrrá. Hát persze, hogy nem volt itt verekedés. Lehet, hogy Gregory egyszerűen csak rávette Philipet,hogy a játék kedvéért vegye le a dzsekijét, aztán elhajította. Ivy felvette a dzsekit, és úgytartotta a karjában, mint Ellát.

– Találtál valamit?Ivy megpördült a tengelye körül, és kis híján elvesztette az egyensúlyát. – Szia, Ivy! – köszöntötte Gregory. A ködfelhőben úgy festett, akár egy szürke árny.

Egy sötét angyal, aki három méterre tőle a híd párkányára támaszkodik. – Szegecseket keresel? – Nem, az öcsémet. – Nincs itt – felelte Gregory. – Mit csináltál vele – követelte a választ Ivy.Gregory elvigyorodott, és közelebb lépett Ivyhoz. Ivy a dzsekit a melléhez szorítva

hátrálni kezdett. – Csigabiga, gyere ki… – kántálta Gregory csendesen. – Nincs kedved játszani?Ivy tekintete a távolba meredt, szinte várta, hogy felbukkanjon egy vonat, és lenyelje

őt. Pontosan úgy, ahogy Philip álmában történt.Ismét Gregory felé fordult: – Mit műveltél Philippel? – kérdezte ismét visszafojtott hangon. A bensőjében növekvő

hisztérikus félelmet is próbálta kordában tartani.Gregory halkan elnevette magát. – Jaj, csigabiga! – szólt, majd hátrált néhány lépést.Ivy elindult a nyomában, ugyanis a harag fölébe kerekedett a félelmének. – Megölted Ericet, ugye? – jelentette ki. – Tartottál tőle, mit mond majd nekem, ugye?

Szó sem volt itt túladagolásról.Gregory ismét hátrálni kezdett. Ivy pedig nem tágított mögüle. – Megölted a legjobb barátodat – jelentette ki.– És azt a lányt is Ridgefieldben.

Mindazok után, hogy megtámadtál engem otthon. A gyilkossággal az volt a szándékod,hogy eltereld magadról a figyelmet. És itt van Caroline. Te megölted a saját anyádat.

Ivy egy lépésre sem tágított. Ki akarta találni, hogyGregory ezúttal miféle játszmába akarja belerángatni. Közben töprengett, mit is hall:

közeledő vonatot? Tényleg ezt hallotta a távolból?Gregory hirtelen irányt váltott, és elindult a lány felé. Ivy hátrább lépett. Olyanok

voltak, akár két kötéltáncos. – Tristant is te ölted meg! – kiabálta Ivy. – Mindez miattad történt – vágott vissza Gregory. Hangja lágy volt és hátborzongató,

akárcsak a kavargó köd. – Neked kellett volna meghalnod, nem Tristannek. Neked kellettvolna meghalnod, nem a ridgefieldi lánynak…Motorfütty harsant fel, Ivy megpördült a tengelye körül. Gregory nevetésben tört ki. – Jobb lesz, ha imádkozol. Hallottam a mesét, miszerint Tristan angyal lett, a villódzó

Erickel azonban még senki sem találkozott. Remélem, te jó kislány voltál.Ismét felhangzott a mozdonyfütty, most már magasabb hangfekvésben, közelebbről.

Ivy azon töprengett, képes lenne-e időben átjutni a folyó másik partjára. Hallotta a fák között egyre közelebb érő vonat zaját. Közel volt, a folyóhoz képest túl közel.

Gregory még mindig hátrált. Ivy kezdett rájönni, mit tervez. Arra akarja kényszeríteni,hogy a hídon maradjon, közte és a vonat között. Ha egyszer már volt annyira zakkant,hogy a vonat elé vesse magát, akkor akár máskor is megpróbálhatja.

Gregory tehát hátrált, Ivy pedig követte.



– Rosszul látod a dolgokat – jelentette ki. – Mindennek te vagy az oka. Te, aki attólrettegtél, hogy minden kiderül. Meg attól, hogy mindenből kimaradsz. Az igazi apád révénsoha sem jutottál volna annyi pénzhez, mind Andrew révén.

Gregory álla leesett. Meredten bámult a lányra. A hallottak meglepetésként érték. Nem jártak már messze a folyótól. Gregory újabb bizonytalan lépést tett hátra. Ivy ott araszolt

a nyomában. Ha Gregory megbotlik, a lány nyerő helyzetbe kerül. – Nem gondoltad volna, hogy a teljes sztorival tisztában vagyok, ugye? Az a furcsa,hogy azon a napon, amikor végeztél anyáddal, én nem is láttalak. Nem láttam, mitükröződik az üvegen, ha békén hagytál volna, sose jövök rá, hogy te vagy a tettes.

Ivy látta, hogy a fiú arca elsötétül, keze ökölbe szorul. – Na gyere! – kiáltotta Ivy kihívóan. – Kapj el, lökj a vonat elé, de ezzel csak eggyel

több gyilkosság lesz a számládon.Ivy a földet bámulta. Még három méter, és megússza. Akkor is, ha esetleg megbotlik. – Caroline adott egy kulcsot Ericnek – folytatta Ivy. – Eric pedig rám hagyta a kulcsot.

És találtam pár sort Andrew órájában.Harminc centivel csökkent a távolság. – Egy nagyon érdekes levelet az édesanyádtól – folytatta Ivy.Újabb harminc centi. – Meg egy orvosi szakvéleményt. Újabb lépés. – Egy órával ezelőtt mindezt átadtam a rendőrségnek. Újabb lépés. Gregory megállt, és

nem mozdult. Ivy követte a példáját. Aztán Gregory mindennemű előzetes figyelmeztetésnélkül lerohanta.

Tristan akkor érkezett meg Willék házához, amikor egy sötét autó éppen kiállt a házelől. Tristan világosan látta, ki ül a kocsiban, és némiképp csodálkozott, mit keres az Ivyelleni támadás ügyében eljáró nyomozó Willék házában.

Will a ház verandáján állt, és oly mélyen elmerült a gondolataiban, hogy Tristanképtelen volt beleolvadni az elméjébe.

Észrevette, hogy egy ceruza áll ki Will zsebéből, azt megfogta, kiemelte, ám Will észresem vette. Tristan dimenzionálta az ujjait, megragadta a ceruzát, és ráírta a nevét akapufélfára, majd kétszer is aláhúzta. A kezeiben érzett új erők teljes mértékbenlenyűgözték.

– Tristan! – szólította Will, Tristan pedig beleolvadt az elméjébe. Nem vesztegette azidejét:

– Ivynak segítségre van szüksége. A hidaknál van, mivel hallotta, hogy Gregoryodavitte Philipet. Ez egy csapda.

– Hozom a kulcsaimat – felelte mentálisan, és berobogott a házba. – Ne!

Will megállt, és zavartan körülnézett. – Rohanj! – sürgette Tristan. – A hidakhoz ment? Akkor úgysem érünk oda időben – okoskodott Will. – Odaviszlek – felelte Tristan. – Ha nem az úton megyünk, és nem bonyolódunk bele a

forgalomba, hamarabb odaérünk.Tisztában volt vele, hogy amit mondott, őrült ötletnek hangzik, de mégis igaz. A

sötétségben történt legutóbbi elmerülése során olyan erőkre tett szert, amilyeneketkorábban még sosem tapasztalt.

– Bízzál bennem! – kérte Tristan. – Bíznod kell bennem! Ivy érdeke is ezt diktálja – könyörgött, miközben ő sem bízott soha teljes mértékben Willben.

Willnek végül, elméjében Tristannel sikerült elindulnia. Tristan érezte Will zavarát és

rettegését. Mi történik Ivyval? Mi történik a saját testével, benne Tristannel? Mit látnak azemberek?



– Szerintem egyáltalán nem látnak minket – felelte Tristan. – De én sem tudok sokkal többet, mint te.Közben már rá is tértek a kanyargós útra. Különös hangok ütötték meg a fülüket.

Tristan képtelen volt eldönteni, hogy ezek a hangok Will elméjéből erednek-e. Vagyegyszerűen csak fellázadt az elméje? Netán összepréselődött emberi hangok voltak,

amelyek úgy lapultak össze, akár a tér, nagy sebességű autózás mellett.A hangzavar először szimpla, érthetetlen mormogásnak tűnt, de aztán egyre hangosabbés érthetőbb lett: valaki sebesen hadart, mások énekeltek, mérges hangok fenyegetőztek,egy csoport élesen próbált a többiek fölébe kerekedni.

– Mi ez? – kiáltott fel Will, és befogta a füleit. – Mit hallok? – Nem tudom. – Nem bírom sokáig! – rázta a fejét Will, mintha ki akarta volna rázni belőle a

hangokat.Tristan a hangokon kívül másra is számított. Olyasmiket látott, amiket korábban soha:

rémült állatok bújtak a fák mögé, látta a töredezett sziklákat, bár a környezetet vastagfalevélréteg borította, és látta a fák mélyen a föld alatt rejlő gyökereit is.

Közben odaértek a tisztásra. Tristan látta az ázott fék mögött húzódó vasúti síneket.Amint elindultak a hidak felé, a magas hangok még magasabbak és erősebbek lettek, amély hangok tovább mélyültek, és haraggal töltődtek fel.

– Démonok – állapította meg az egész testében reszkető Will, amikor a hidakhoz értek. – Démonokat hallunk.

Amikor Gregory rávetette magát Ivyra, a lány azonnal sarkon fordult és elrohant. A hídkeskeny volt, lehetetlennek tűnt, hogy elférjen a fiú mellett. Abban a pillanatban, amikor elkezdett rohanni, észrevette a vonat kis napocskákra emlékeztető fényszóróit. Aszerelvény a fák között haladt, már közel járt a hídhoz. Ivy tehát a másik irányba semindulhatott, mivel nem fért volna el a vonat mellett, megelőznie pedig lehetetlenségnek tűnt. Nem volt visszaút. Most is a kezében szorongatta Philip piros dzsekijét. Hevesenintegetni kezdett vele, arra gondolva, hogy csak észreveszi a vonat vezetője.

Gregory időközben utolérte. Ismét felhangzott a vonatfütty. A fiú hangosan elnevettemagát. Mindössze néhány lépéssel a lány mögött állt, és csak nevetett, mintha egy parkbanfogócskáztak volna. Gregory megzakkant. Semmi sem érdekelte. Akár meg is halt volna,ha ez az ára annak, hogy végezni tudjon Ivyval. Egyre közelebb és közelebb lépett hozzá – Ivy a szeme sarkából leste, hogy mit művel. Végső elkeseredésében a háta mögé hajítottaPhilip dzsekijét, az rátekeredett Gregory lábaira. Gregory megbotlott, és térdre esett, ezt ahátrapillantó Ivy látta is.

Ivy egy pillanatra sem állt meg. Hallotta az egyre közelebb robogó vonatot, ésinaszakadtából rohant tovább, feléje. Arra gondolt, ha sikerül kellő távolságra kerülnie

Gregorytól, talán talál egy olyan pontot a sínek alatt, ahol megkapaszkodhat, ahol az ujjaitmegvetve ellóghat a levegőben. – Segítsetek, angyalok! – fohászkodott. – Itt vagytok a közelben, hogy segítsetek?

Tristan! Hol vagy? – Itt vagyok, Ivy, itt vagyok!A hangok Ivy nevét kiabálták. A lány lassított. Vajon ezek csak visszhangok voltak az

elméjében? A rémült elme fuvallata által keltett zajok? Aztán észrevette, hogy Gregory ismegállt, hallgatózott. Arcán verejtékcseppek csillogtak, a szürke tekintetét övező fehér karika kitágult.

Ivy tisztán hallotta, hogy valaki a nevén szólítja. – Will! – kiáltott fel.



Will a szemközti sínpályán rohant, egyenesen feléje, és közben a nevét kiabálta. Atöbbi hang is felerősödött. Szorongató félelem lett úrrá a lányon. Ez valami trükk – gondolta magában. Gregory tervének része.

Gregory feltápászkodott, és ismét rohanni kezdett feléje. Ivy sem késlekedett sokáig.Will hihetetlen sebességgel robogott a másik hídon. Rögvest be is érte a lányt, sőt a híd

végénél már három lépéssel meg is előzte. – Itt vagyok, Ivy! – kiáltotta. – Ugorj!A hidakat nagyjából kétméteres távolság választotta el egymástól. A hangok egy

pillanatra sem ültek el. A magas hangoktól csengett a füle, és megkönnyebbült a feje, amély hangok kétségbeesésbe taszították.

– Ugorj! – kiáltotta Will, és a lány felé nyújtotta a kezét.Ha Willnek sikerül is elkapnia, az sem jelentene megoldást: együtt zuhannának a

mélybe. Meghalna, és Willt is a halálba rántaná. – Ugorj, Ivy! – Ez most úgy hangzott, mintha Tristan hangja lett volna. – Ugorj, Ivy! – kiáltott felé gúnyosan Gregory is, aki időközben már felhagyott a

futással, lassú léptekkel hátrált, és közben Ivyt, illetve a tisztást figyelte, ahol bármelyik pillanatban felbukkanhatott a vonat. Arca vörös volt, orrából vér csordogált lefelé. Aszeme csillogott – fényesen, győzedelmesen és őrülettel telién.

– Tristan! – kiáltotta Ivy. – Itt van, és segíteni fog nekünk! – szólt Will.Ivy azonban nem érzékelte Tristan jelenlétét. Sem a közelben, sem Will bensőjében

nem érzékelte a villódzást. – Hol van? – kiáltotta. – Hol van? – Hol van? Hol van? – visszhangozták gúnyosan a mély hangok. A szerelvény nagy

dörgés közepette rágördült a hídra. – Hol vagy, Tristan? – sikoltotta Ivy. – Nyújtsd ki a kezed! Nyújtsd a kezed a lánynak!Will kinyújtotta a karját, Ivy pedig a levegőbe vetette magát. Aranyív villant a két híd

közé, és ez az ív megtartotta Ivyt és Willt. Aztán mindketten rázuhantak a régi hídra.Sikerült megkapaszkodniuk a végében, úgyhogy kétségbeesetten lógtak a levegőben.

A vonat átrobogott az új hídon, Gregory pedig elrohant a másik part irányába. Ivynak és Willnek sikerült feltornáznia magát a hídroncsra. Próbálták felhívni magukra amozdonyvezető figyelmet, a torkuk azonban nem sokáig bírta. Hangjukat elnyomta azegyre erősödő hadaró robaj. Úgy tűnt, a hangözön a lét legmélyéről szakad fel.

Ivy és Will tehetetlenül nézték, ahogy a vonat Gregory felé robog. A fiú vállalkozásaeleve kudarcra volt ítélve. Meg kellett volna próbálnia átszökkenni a régi hídra. A hangok rikácsolásba csaptak át. Ivy befogta a fülét. Will szorosan kapaszkodott a lányba.

Megpróbálta más irányba fordítani a fejét, Ivy azonban látni akarta, mi történik.Gregory lendületet vett, és ugrott. Kinyúlt a levegőben, akár egy angyal. Sikerült iselkapni a híd vázát, ám egy másodperc múlva már zuhant is lefelé, egyenesen bele aködbe.

A szerelvény elrobogott mögötte, még csak nem is lassított. Ivy az arcát Willéhezszorította. Egymáshoz simultak, szinte még lélegezni sem mertek. A hangözön elült.

– Csigabiga, gyere ki, ég a házad ideki! – énekelte egy magányos, szomorú hang.Aztán minden elcsendesedett.



19.

Szombat este volt. – Tessék, itt egy doboz zsepi – szólt Suzanne. – Vegyetek, lányok. És itt egy nagy tál

brownie is. – Miért teszed a zsepiket mellénk, a sutit viszont magad mellé? – kérdezte Ivy

Suzanne-tól, aki Bethtel egyetemben a szobája közepén hevert.Beth gyorsan közelebb húzta a sütiket a hálózsákjához. – Egyet se félj! – fordult Ivyhoz. – Van késem. – Suzanne akár a körmével is boldogul – felelte a másik. – Hagyd azt a tálat középen! – Egy pillanat! – vágott közbe biggyedő ajkakkal Suzanne, amelyek most kicsit

sápadtabbak voltak a szokásosnál. – Az elmúlt négy nap során gondoskodtam rólatok,figyelmes voltam és udvarias…

– Vettem az adást – felelte Ivy. – De már kezd hiányozni a régi Suzanne. És nem csak

az elmúlt négy nap során éreztem így – fűzte hozzá halkan.Suzanne ajakbiggyesztése eltűnt, Ivy pedig gyorsan megsimogatta a barátnője kezét. – Ütött a pézsé órája – szólt Beth. Mindenki vett egy zsepit. – Az elmúlt négy nap során többször is elkentem a szemfestékemet a könnyeimmel –

panaszolta Suzanne. – Csapjunk le a sütire – vetette fel Ivy. Elcsaklizta a kést Bethtől, és felvágta a három

nagy sutit.Beth a tálcán lévő morzsákkal játszadozott, néhány nagyobb darabot be is kapott, aztán

Suzanne-ra mosolygott. – Ezer éve nem voltam pizsibulin. – Én sem – jegyezte meg Ivy.

– Mióta nem aludtál egy jót? – tudakolta Suzanne Ivytól, még mindig könnyesszemmel.Ivy közelebb húzódott a barátnőjéhez és átölelte. – Mondtam már, hogy a múlt éjszakát sikerült átaludnom. A többi éjszaka azért nem

telt ilyen nyugodalmasan, ám lidércnyomásai nem voltak többé. Néha-néha felébredt,körülnézett a szobában. Csak lassan oldódott a gyanakvás felszólító ereje. A folytonosrettegés azonban tovaszállt, és álmodni sem álmodott.

Kedden a rendőrség szinte azonnal megjelent a hidaknál. Donnelly hadnagy nyombanreagált mind Ivy soraira, mind Andrew segélykérő hívására. Gregory teste egy sziklárazuhant a folyóban. Amint megtalálták, megállapították, hogy beállt a halál. Pár perccelkésőbb Philipet is kiszabadították a kunyhóból.

– Hogy van Philip? – tudakolta Beth. – Nem látszik rajta semmi – állapította meg Suzanne. – Philip egy kilencéves gyerek szemével látja a világot – felelte Ivy. – Ha egy sztori kell hozzá, hogy megmagyarázzon magának valamit, ám

legyen. Gregory az ő szemében gonosz angyallá lett, és mélyen hisz abban, hogy a jóangyalok mindig megvédik majd őt a rossz angyaloktól, úgyhogy semmi gondja – egyelőre.

Ivy azonban tisztában volt vele, hogy az öccse hamarosan fogas kérdésekkel kezdimajd gyötörni, például arról, hogy lehet valaki egyszerre rendes vele, és miért akarjamégis bántani. És a sztori részleteit is tutira kivesézi majd.

Amire kedd este Ivy és Andrew végre elhagyták a rendőrkapitányságot, lassan össze isállt a kép arról, hogy mi történt. A hadnagy azt mondta, értesítik a ridgefieldi családot,Eric és Tristan szüleit, és nekilátnak a részletes nyomozásnak.



Még ugyanazon az estén Carruthers tiszteletes, Tristan apja is felkereste őket. Többórát töltött Ivyval és a családjával, és a három nappal későbbi temetésig, amelyet őcelebrált, naponta többször is beszéltek. Most már túl voltak a temetésen. Andrew ésMaggie nyúzottak, összetörtek voltak. Ivyt nem hagyták nyugodni a gondolatai.

– Hát persze, hogy elgyötörtek – jelentette ki Beth, aki olvasni látszott Ivy

gondolataiban. – Gregory olyan arca tárult fel előttük, amit eddig nem ismertek, és amihalálra rémítette őket. Most kezdik felfogni, min mentél keresztül. Ez még eltart nekik egydarabig.

– Mindnyájunknak sok idő kell még ehhez – állapította meg Suzanne, aki próbáltaleplezni a könnyeit. Aztán kinyújtotta a kezét a konyhakés felé: – Úgy látjátok, elég lesz azsepi és a süti?

Valahogy nem olyan, mint amilyen szokott lenni, állapította meg magában Tristan,miközben Laceyt vizslatta. Szombat este volt. Ott bukkant rá a lányra, ahol először találkoztak. Most is Tristan sírján henyélt. Az egyik térdét felhúzta, a másik lábaegyenesen előremeredt. Bíbor hajcsim-bókjain megvillant a holdfény, a bőre olyan sápadtvolt, akár a márvány, amin hevert. Hosszú körmeit sötét bíbor lakk fedte. Valami azonbanmás volt, mint korábban.

Tristan szomorkás vágyódást vett észre Lacey arcán. Mindez várakozásra késztette,nem mert megszólalni. Újdonságot jelentett a számára a szomorúság, amit Lacey eddigtitkolt előle.

– Lacey!Lacey Tristanre emelte a tekintetét, és kettőt pislantott. – Mi van veled? – tudakolta Tristan, miközben letelepedett mellé.Lacey ránézett, de nem válaszolt. – Mi jár épp a fejedben? – tudakolta Tristan gyengéden. Lacey lefelé fordította

rosszalló tekintetét, egymáshoz érő ujjait nézegette. Amikor ismét felnézett, olyannak tűnt,mint aki átlát a másikon.

– Akarsz valamit mondani? – kérdezte Tristan, fokozódó nyugtalansággal. – Voltál Gregory sírjánál? – szólalt meg végül. – Éppen onnan jövök. – Jaj, csak azt ne mondd, hogy ő is épp itt szálldos körülöttünk – tört ki belőle, drámai

gesztus kíséretében. – Tudom én, hogy az Egyes Számú Igazgató őt választaná kiutolsóként, de ez akkor is sok egy kicsit.

Tristan elnevette magát. Örült, hogy Laceyben ismét föléledt a régi énje. – A nyomát sem láttam – szólt. – A sírja körül csend honol, és a házban is ugyanúgy. – Ivynál voltál – szólt Lacey, szavait reményvesztett gesztussal kísérve. – Ott voltam, de képtelen voltam elérni Ivyt. Sem ő, sem Philip nem látott meg, és

egyikük elméjébe se tudtam besurranni. Szükségem van a segítségedre, Lacey. Biztosunod már ezt hallgatni, de most nagyobb szükségem van rád, mint valaha.Lacey egy kézmozdulattal Tristanbe fojtotta a szót. – El kell mondanom neked valamit, Tristan? –Mit? – Én sem látlak téged. – Tessék?! – Csak egy aranyló színű, villódzó fényt látok – magyarázta Lacey, aki közben felállt. –

Ugyanazt, amit bárki más, aki rád néz – sóhajtott. – Ami vagy azt jelenti, hogy ismét életrekeltem… – itt ellenszenves berregést bocsátott ki magából, olyat, amilyet a tévéjátékokbanszokott az ember hallani, bár el kell ismerni, hogy nem adott bele mindent; – vagy tesokkal angyalabb vagy, mint én.

– De hát nem akarok az lenni – próbált szembeszegülni vele Tristan. – Én csak közölniszeretném Ivyval, hogy…



– Szeretlek – bökte ki Lacey. – Szeretlek. – Pontosan erről van szó – bólintott Tristan. – Annyira szeretem, hogy még arra is

készen állok, hogy megtaláljam a számára azt a szerelmet, ami neki rendeltetett.Lacey elfordította a fejét. – Mit tegyek? – kérdezte Tristan.

– Nem tudom – mormolta Lacey.Tristan kinyújtotta a kezét, hogy megakadályozza a lány távozását, a keze azonbankeresztülsiklott a lány karján.

Lacey megérintette azt a pontot, ahol a Tristan meg szerette volna ragadni. – Túlnőttél rajtam – állapította meg. – Nem is sejtem, mi történik veled. Maradt még

valami a régi erőidből? – Amikor legutóbb fölbukkantam a sötétségből, több erővel rendelkeztem, mint valaha.

Ki tudom vetíteni a hangomat, akárcsak te. Tudok írni. És elég erősnek bizonyultamahhoz, hogy megtartsam Ivyt és Willt. Most viszont annyi erőm sincs, hogy a lehetőlegegyszerűbb dolgokat kivitelezzem. Mondd, hogy érjem el őt?

– Imádkozz! Esedezz egy újabb lehetőségért – közölte Lacey. – Bár megeshet, hogyegy ilyen végső találkozás megfoszt mindentől, amid csak maradt.

– És feltehetőleg vége lesz a dolognak? – tudakolta Tristan. –Semmivel sem tudok nálad többet – vágta oda Lacey.

– Sejted, hogy ezt mennyire nem szívesen ismerem be – fűzte még hozzá kicsithalkabban. – Imádkozz és próbálkozz, ennyit tehetsz. Ha nem boldogulsz, annyit azért atudomására hozhatok, hogy próbálkoztál. Átadom az üzenetedet. Utánajárhatok adolognak, és elláthatom pár angyali tanáccsal. Tristan egy szót sem szólt.

– Oké, ha nem akarod, hogy tanácsokkal lássam el a kis barátnődet, hát nem fogom. – Kérlek, nézz utána, mi van vele – fogta könyörgőre a dolgot Tristan. – És annyi

tanácsot adsz neki, amennyit csak akarsz. Bízom benned. – Még a szerelmi tanácsaimban is megbízol? – próbálta tesztelni Lacey. – Még azokban is – felelte Tristan mosolyogva. – Nem mintha sokat tudnék a .. .szerelemről.Tristan kíváncsi pillantást vetett Laceyre. Aztán fölállt, hogy még közelebbről

szemügyre vegye. – Mi van? Mit akarsz? – tudakolta Lacey, meghátrálván a vizslató tekintet elől. – Erről van szó, ugye? – jegyezte meg Tristan hitetlenkedve. – Ezen töprengtél, amikor

rád bukkantam. Szerelmes lettél. Ne is próbáld tagadni! Az angyalok nem hazudhatnak egymásnak, sem a barátaiknak. Szerelmes vagy, Lacey!

– A csudába, eltaláltad – felelte Lacey. – És most, hogy tudod, akár folytathatod is afaggatást.

– Ki az? – tudakolta Tristan kíváncsian. Lacey nem válaszolt. – Ki az? – szögezte neki a kérdést újfent a fiú. – Mondd meg! Hátha tudok segíteni.Tudom, hogy szenvedsz, látom rajtad. Hadd segítsek.

– Ó, egek! – sétálta körül Lacey a sírt. – Nézzenek oda, ki kering a felsőbb szférákban!Tristan meg se hallotta a megjegyzést. – Kiről van szó? És tudja, hogy miatta vagy itt?Lacey elnevette magát, majd elhallgatott, és megrázta a fejét. – Nézz rám! – kérte gyengéden Tristan. – Nem látom az arcodat. – Akkor kvittek vagyunk – felelte a lány halkan. – Annyira szeretnélek ismét megérinteni – közölte Tristan. – Annyira szeretném ismét a

nyakad köré fonni a karomat. Úgy érzem, megbántottalak. Nem hagyhatlak így itt.

Lacey elfintorodott.



– Ez az egyetlen módja annak, hogy itt hagyj – felelte halkan, miközben állhatatos ésodaadó tekintettel nézte a fiút. A sötét szemek aranyló fényben, a lány saját fényébenvillództak. – Hacsak… hacsak nem én hagylak itt elsőként. Ez az igazán jó ötlet. Semmisóhajtozás, semmi sírás – jegyezte meg határozottan, majd hátat fordított, és elindult atemetőút felé.

Tristan utána kiáltott, Lacey azonban nem állt meg. – Lacey! Hova mész? – kiabálta Tristan. – Még el se köszöntél tőlem.Lacey, anélkül, hogy hátrafordult volna, fölemelte a karját, egy csillogó bíbor

fénycsóvával búcsút vett Tristantől, majd eltűnt a fák között.Tristan a temetőből hazafelé áthaladt az alvó városon. Minden ablakban sötét volt. Nem

volt ez másképp a szülei hegygerincen álló házában sem, ahova még egyszer utoljáraszeretett volna bekukkantani. Látta a három lányt, ahogy a földön alszanak Ivyszobájában. Beth kedves, kerek képe holdfényben fürdött, Suzanne fekete fürtjei fénylőszalagokként terültek el a párnáján. Ivy pedig a barátnői között végre biztonságban volt.

Volt azonban valami, amit a lányok nem tudtak, vagy úgy tettek, mintha nem vették volna észre: Philip is beosont Ivy szobájába, és most ott szundított a nővére ágyában. Fejeaz ágy alsó végében volt, így kihallgathatta a lányok titkait. Tristan óvatosanvégigsimította saját aranyfénysugarával. Csak Ella hiányzott a békés képből, állapítottameg magában.

Már hosszabb ideje üldögélt a szobában, hagyta, hogy a nyugalom átjárja a testét.Vonakodott attól, hogy megzavarja Ivy álmát, vonakodott attól, hogy a kettejük számáramaradt idő végére pontot tegyen. Tisztában volt azonban vele, hogy ez a vég egyszer csak eljön, és amikor az ég világosodni kezdett, imába fogott.

– Adj még egy kis időt, amit vele tölthetek – fohászkodott, miközben letérdelt Ivymellé. Figyelmét az ujjbegyeire irányította, majd végigfuttatta az ujjait a lány nyakán.

Érezte a puha bőrét. Ismét képes volt megérinteni. Érezte a teste melegét. Ivy szemeifelnyíltak. Kíváncsian körülnézett a szobában. Tristan megsimogatta a kezét.

– Tristan!Ivy felült, aranyló fürtjeit hátravetette. Aztán lassan elmosolyodott, és megérintette a

saját haját ott, ahol Tristan hozzáért. – Te vagy az, Tristan?Tristan elkapta a gondolatot, és már be is jutott Ivy elméjébe. –Ivy!A lány sebesen felállt, odasétált az ablakhoz. Karjait maga köré fonta. – Azt hittem, soha többé nem hallom a hangodat – szólt némán. – Azt hittem,

mindörökre távoztál. A hídon történt találkozás óta egyszer sem láttam a fényedet. Ésmost sem látom – közölte a lány, gondterhelten vizsgálgatva a kezét.

– Tudom. Magam sem értem, hogy mi történik. Csak annyit tudok, hogy átalakulóban

vagyok. És hogy többé nem jövök vissza.A lány bólintott, nyugodtan fogadta az elhangzottakat, ami meglepte Tristant. Aztánlátta, amint a lány ajka megrezzen. Egész testében remegett, mintha csak kiabálnikészülne, de végül nem mondott semmit.

– Szeretlek, Ivy! És soha nem szűnök meg szeretni téged. Ivy az ablakpárkányratámaszkodott, a halványan fénylő

éjt bámulta a könnyein keresztül. – Imádkoztam, hogy még egyszer utoljára elérjelek. Meg akartam mondani neked,

hogy mennyire szeretlek, és örökre szeretni foglak. De neked valaki mást szánt a sors, éstéged annak a valakinek szántak.

Ivy kiegyenesedett:

– Nem. – De igen, szerelmem – felelte Tristan halkan, mégis határozottan.



– Nem! – ígérd meg nekem, Ivy… – Nem ígérek meg neked semmi mást, csak azt, hogy szeretlek! – kiáltotta Ivy. – Figyelj rám! Tudod jól, hogy nem maradhatok tovább. A halványan fénylő

éjszakában eleredt az eső, újabb és újabb könnyfolyam futott végig Ivy arcán, ám

Tristannek mégis mennie kellett. – Szeretlek – búcsúzott. – Szeretlek. És szeresd őt. Tristan elhagyta a lány testét. Mostmár kívülről látta, ahogy az ablaknál áll a kora reggeli fényben. Pár lépés távolságbólnézte, ahogy letérdelt és megtámasztotta a karját és az arcát az ablakpárkányon. Közelebblépett hozzá, és akkor látta azt is, hogy a könnyek lassan elapadnak, a lány szemelecsukódik. Amikor harmadszor is hátralépett, arra gondolt, hogy közben a háta mögöttfelkelt a nap, és az éjszaka halvány fénye ezüstös csillogásba fordult.

Tristan kelet felé pillantott, és akkor meglátta, hogy a csillogó fénykör nem a nap volt.Maga sem tudta, mit lát, csak érezte, hogy ezt a fényt neki szánták, így aztán gyorsléptekkel el is indult feléje.



20.

Ivy arra ébredt, hogy a hasára süt a nap. Mielőtt még eszébe jutott volna Tristanlátogatása, mielőtt még Beth álmos hangon azt mondta volna, hogy „azt álmodtam azelmúlt éjjel, hogy Tristan itt volt”, Ivy már tudta, hogy Tristan mindörökre elment. Nemvalamiféle megmagyarázható érzés volt ez, hanem inkább egyértelmű benyomás, hogyTristan többé már nincs vele, és nem is fog visszajönni. Immáron nyoma sem volt benneaz érzésnek, hogy harcba szálljon annak megtartásáért, ami valaha kettejüké volt, hogyvisszamenjen az időben, hogy arról álmodjon, hogy egy másik világban éljenek. Új,ismeretlen nyugalom szállta meg.

Maggie, Andrew és Philip már felkeltek, és ezen a vasárnap reggelen korán elhagyták aházat. A lányok ráérősen megreggeliztek, aztán Suzanne és Beth összeszedték aholmijukat, és mindent lecipeltek Beth kocsijába. Suzanne egész idáig várt, és csak ekkor tette fel a kérdést, amire Ivy az elmúlt éjszaka során már többször is számított.

– Jó kislány voltam – vágott bele a mondandójába. – Egész éjjel, sőt reggel sememlítettem egy dolgot, amit pedig szóba kellett volna hoznom. – Két sutit ettél, pedig ezt igazán nem kellett volna – emlékeztette a történtekre Ivy, és

derűs tekintetet vetett a barátnőjére. Beth azonban elkapta a barátnője tekintetét, és egyköhintéssel figyelmeztette, hogy hagyja abba. Suzanne-t azonban képtelenség voltelhallgattatni.

– Beth azt mondta, ha előhozom a dolgot, egy papírgalacsint töm a számba.Beth a levegőbe emelte a karját. – De én akkor is megkérdezem. Hogy áll a dolog te és Will között? Hiszen ha jól

tudom, megmentette az életedet. – Will tényleg megmentette az életemet.

– Akkor… – Már mondtam Suzanne-nak, hogy időre van szükséged, hogy elrendezd a fejedben adolgokat – vágott közbe Beth.

Ivy bólintott. – De hát teljesen rád kattant – állapította meg Suzanne felbőszültén. – Fülig szerelmes

beléd, már jó néhány hónapja.Ivy egy szót sem szólt. – Utálom, amikor ez a nő ilyen makacsul néz – panaszolta Suzanne Bethnek – Most

pont olyan, mint az öccse.Ivy elnevette magát. Tudta jól, hogy mind belé, mind az öccsébe jó adag makacsság

szorult. Willről azonban egy szót sem volt hajlandó mondani.Miután a barátnői elmentek, Ivy elindult Philip házikója felé. Útközben megállt azaranykrizantémok ágyasánál – ide temették Ellát. Ivy megcirógatta a virágszirmokat, majd

továbbment. Bethnek igaza volt – rengeteg dolog vár elrendezésre. Kedd este mindentelmondott a rendőrségen, amit csak tudott Gregoryról. Mindent, kivéve Will zsarolásikísérletét. A jobbik esze ellenére hallgatott a levélről, amit Gregory szobájában talált.

Aztán még ugyanezen az estén meggyőzte magát, hogy a rendőrség már korábban istudott Willről. Azt is kikövetkeztette, hogy tudhattak a zsarolásból eredő pénzről, amitWill letétbe helyezett. Ezért látogatott el Donnelly Willék házába, magyarázta magának Ivy a helyzetet, miközben a kötéllétrán kapaszkodott felfelé Philip házikójába. Ivy rájött,hogy végül mégiscsak említést kell tennie a rendőrségen arról a bizonyos levélről.Caroline élete és halála túlzottan világossá tette a számára, miféle veszéllyel járnak a nagytitkok.



Felért a kötéllétra tetejére, és egy keskeny hidacskán keresztül átsétált a szomszédosfára. Néhány levelet arrébb söpört, majd letelepedett a fapadlóra. Messze északon látta afolyó csíkját, a békésen kanyargó, keskeny, kék szalagot. Hátradőlt, az égnek emelte atekintetét. Most még csak apró, kék foltok látszottak belőle, de tudta, hogy amintlehullanak a levelek, az ég végtelen tetőként borul majd a kis ház fölé. És ez így van jól,

állapította meg magában. Az égbolt az angyaloknak is tetőként szolgált.Angyalok, vigyázzatok Willre! – imádkozott magában. Jelenleg ez volt a legjobb, amitWill érdekében tehetett. Képtelen volt bízni benne. És sohasem tudott volna szeretnivalakit, aki oly módon árulta el őt, ahogy azt Will tette. A szíve azonban mégiscsak feléjefordult. Angyalok, segítsetek neki! – fohászkodott.

– Hé, ebben a házban már csengő sincs?Will hangját hallva Ivy felpattant, majd sebesen a hasára fordult, hogy a lécek között

leshessen lefelé. – Nincs!Will egy pillanatig hallgatott. – Na és kopogtató? – Az sincs.Az elméje pörgött – vagy ez inkább a szíve volt? Annyira szerette volna minél

furfangosabban elutasítani a fiút. Semmi szüksége sem volt az általa kiváltott belsősajgásra.

– Akkor valami varázsszót vessek be? Ivy nem válaszolt.Will a fűben állva próbálta kilesni, mi történik a házikóban. Ivy pedig a deszka rései

között leselkedett lefelé. – Ha van ilyen varázsszó, áruld el nekem, mert már olyan régóta próbálok rájönni, hogy

közel állok ahhoz, hogy feladjam.Ivy az ajkába harapott. – Tudod, amikor két embernek sikerül elkerülnie a halált, akkor ennek a két embernek

utána van miről beszélnie. Még ha korábban nem is találkoztak, a történtek után általábanakkor is van mit mondaniuk egymásnak. De te semmit sem mondtál nekem. Igyekeztemidőt adni neked, igyekeztelek térhez juttatni. És csak annyit szeretnék…

– Köszönöm – szólalt meg Ivy. – Köszönöm, hogy kockára tetted az életedet.Köszönöm, hogy megmentettél.

– Nem ezt akartam hallani! – felelt haragosan Will. – A hála a legutolsó dolog… – Akkor most én is elmondom neked, mit akarok – kiáltotta Ivy lefelé. – Őszinteséget.Will zavart tekintettel meredt a magasba. – Mikor nem voltam én őszinte? – kérdezte, szemmel láthatóan megfeledkezve a

zsarolólevélről. – Mikor?

– Megtaláltam a Gregorynak írott leveledet, amiben megzsaroltad. Egyelőre még nemszóltam róla a rendőrségnek, de fogok.Will összeráncolta a homlokát. – Mondd csak meg, ha úgy gondolod – vágta oda frusztráltam – Rajta! Nem fogsz ezzel

semmi újat mondani. Az a levél csak eggyel több iratot jelent majd a rendőrségi anyagban.Én csak azt nem értem… – Will váratlanul elhallgatott, pár lépést hátrált, majd megállt. – Egy pillanat! Te tényleg azt gondolod… Nem gondolhatod azt, hogy én így akartam pénztszerezni!

– Az emberek általában a pénz miatt zsarolnak meg valakit. – Azt hiszed, elárultalak? – kérdezte Will hitetlenkedve. – Az a levél csak egy csel volt.

Celentanóék segítettek benne. Mindent felvettem videóra, hogy legyen mit mutatnom a

rendőrségnek.Ivy fölült, és a kis ház peremére csusszant.



– Augusztusban, amikor kórházban voltál, Gregory felhívott, és közölte, hogyöngyilkos akartál lenni. Én nem akartam elhinni. Tudtam, hogy nagyon hiányzik Tristan,de azt is, hogy küzdő típus vagy. Aznap reggel kimentem az állomásra, és körülnéztem.Megpróbáltam kitalálni, mi járhatott a fejedben. Amikor már elmenőben voltam,rábukkantam a sapkára és a dzsekire. Mindkettőt felvettem, de még hetekig fogalmam sem

volt róla, miképpen kapcsolódnak a történtekhez, pontosabban kapcsolódnak-e egyáltalán.Will körülpillantott, előrehajolt, kis botokat szedegetett fel a fűből, és azokat törögetteideges mozdulattal.

– Amikor megkezdődött a suli – folytatta Will –, beleütköztem Tristan pár képébe azolvasóteremben. És akkor hirtelen rájöttem. Nem te ugrottál a vonat elé, hanem Gregoryés Eric kergettek rá a sínekre. Eszembe jutott, hogy szokott viselkedni Eric a„bátorságpróba” játékban, és először őt hibáztattam. Aztán később rájöttem, hogy sokkaltöbbről volt szó.

– És ezt miért nem mondtad korábban? Feltétlenül szólnod kellett volna. – Te sem mondtál el nekem mindent – emlékeztette Will. – Mert meg akartalak védeni – magyarázkodott Ivy. – Mi a francot hittél, hogy mit csinálok? – hajította a földre Will a botdarabokat. –

Rájöttem, hogy Eric azért halt meg, mert eljárt a szája. Azt nem tudtam, hogy Gregorymiért akart megölni téged. Arra gondoltam, ha képes volt végezni a legjobb barátjával,akkor kész arra, hogy a kockázattól függetlenül téged is eltegyen láb alól. El kellettterelnem a figyelmét, újabb célt kellett felkínálnom neki, hogy egyben bizonyítékot isszerezzek ellene. Kedd délután átadtam a felvételt Donnelly hadnagynak, ám Gregoryakkorra már felállította a csapdáját.

Will elhallgatott. Ivy kihúzódott a falap peremére. A lábát lelógatta, a kezét szorosan azelőtte lengedező kötélre fonta.

– Azt hitted, hogy elárultalak – Will hangja mélyen, hitetlenkedve csengett. – Ne haragudj! – Ivy Will hangjából egyértelműen kiérezte, hogy a fiú szörnyen

megbántódott. – Hibáztam, És borzasztóan sajnálom – szólt. Will azonban már felállt, éselindult.

– Hibát követtem el, nagy hibát – kiáltotta Ivy utána. – Próbálj megérteni.Összezavarodtam, és féltem. Azt hittem, önmagamat árultam el, amikor megbíztam benned. És Tristant is elárultam, amikor beléd szerettem.

Ivy ezzel ellökve magát a házikótól, átszökkent a kötélre. Egy pillanat múlva a háttalálló Will nyakában kötött ki. Mind a ketten a földre zuhantak.

Egy pillanatig ott feküdtek összegabalyodva és egyikük sem mozdult

elizabeth chandler - angyalok és emberek (3.)

Documents