PPKE JÁK Tahyné Dr. Kovács Ágnes

ismétlés

Protokoll és etikett szabályok főbb területei

Miért fontos nekünk

Félév beosztása

Egyetem falain belül

Egyetem után

Döntések súlya és sorozata

Stílus

Házi feladat

Mi az egyetem?

Egyetem A felsőoktatási intézmények: az állam által

elismert, állami vagy nem állami fenntartású egyetemek és főiskolák.

A felsőoktatási intézmény szakmailag önálló,

önkormányzattal rendelkező jogi személy,

melynek kizárólagos joga az alap- és mesterképzés, a szakirányú továbbképzés, valamint a doktori, illetve mesterképzés folytatása és az ezekhez kapcsolódó oklevelek kiadása.

Oktatási tevékenysége keretében alapképzési, mesterképzési vagy doktori fokozat (oklevél) megszerzését teszi lehetővé.

Az egyetem elnevezés a latin universitas szóból származik, ami egyetemesség, összesség jelentéssel bír, miután a középkor egyetemei a tanárok és diákok közösségét jelentették.

Egyetemek (ki)alakulása a világ első egyetemei mind európaiak voltak, mivel a

régebbi ázsiai és afrikai oktatási intézmények még nem adtak akadémiai fokozatot.

magas fokú oktatási intézmények már régebben is Kínában, Egyiptomban és Indiában

Némelyikük még ma is működik.

Egyiptom Az egyiptomiak úgy gondolták, hogy a jellemfejlesztés főként fegyelmezett

írástanulással, valamint erkölcsi és etikai oktatással érhető el. Szilárdan hittek abban, hogy a tudás és az erény együtt jár. Ezt abból a szemléletből vezették le,miszerint az emberi élet és az együttélésszabályai a világ teremtésével egyidősek,ezért minden gyermek feladata, hogymegismerje ezeketaz istenektől eredő örök érvényűnormákat. A gyermekeknek a lehető leggyorsabban illettfelnőtté válniuk, és a legnagyobb dicséretet is azzal érdemelték ki, ha „felnőtt módra” cselekedett. Az ókori népek, például a görögök, gyakran emlegették az egyiptomiak

bölcsességét és jó modorát. Hérodotoszra, a görög történetíróra, mély benyomást tett az egyiptomi kamaszok udvariassága, és feltűnt neki az is, mennyire tisztelik az idősebbeket.

A gyermekektől megkövetelték, hogy az öregek jelenlétében felálljanak, és hogy étkezéskor uralkodjanak mohó étvágyukon.

A hazugságot, az indulatosságot, a tiszteletlenséget és udvariatlanságot, a lustaságot és a folytonos fecsegést súlyos hibának tekintették; a kíváncsiskodást, mely szerintük egyet jelentett az idősebbek és elöljáróik nézeteinek kétségbevonásával, szintén szigorúan helytelenítették.

Kr e. 8. század a Homéroszi kor

Az előkelők gyermekeit az archaikus korban magánnevelők oktatták-nevelték. (Például az Iliászban Akhilleusz nevelője: Foiniksz.)

A legfontosabb „tananyag” volt Homérosz eposza, az Iliász volt.

A fiatal arisztokraták ezt hallgatva ismerkedtek meg a rettenthetetlenül bátor, önfeláldozó Akhilleusz alakjával.

Testi erejük, ügyességük fejlesztésén túl nevelésük fontos összetevője volt a példaadás, a hősi múlt megismertetése.

Mivel írni-olvasni általában nem tanultak meg, nevelésük fontos eszköze volt az irodalmi alkotások meghallgatása, a hősökkel való érzelmi azonosulás.

Értelmi, érzelmi és erkölcsi nevelés egysége valósult meg így az esztétikum segítségével

Spárta – Kr. e. 8.-4. sz.

Lükurgosz törvényei: a) a kiváltságos osztály tagjai azonos nagyságú földdel rendelkezzenek; b) étkezésük közösen történjék; c) gyermekeik egységes állami nevelésben részesüljenek. Spárta ekkor már „katonai rendőrállam”. A nevelés célja az állandó harci készenlétre való

felkészítés volt. 8 ezer spártai állt szemben 200 ezer helótával!(helóták felkelése Kr. e. 464.)

„Senki sem tehette, amihez egyénileg kedve volt, hanem mintha a város egyetlen katonai tábor lenne, előre megszabott kötelességeket kellett mindenkinek elvégeznie a köz érdekében. A spártaiak általában úgy gondolták, hogy senki sem él önmagának, hanem a polisznak.”(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Bp., 1978. I. kötet, 117. o.)

A polisz vezetői beleszólhattak a polgárok legszemélyesebb magánügyeibe is: házasságkötés, újszülöttek kiválogatása.

A vének tanácsa döntött a csecsemők sorsáról.

A gyermekek nevelésére nagy gondot fordítottak. A csecsemőket – akárcsak az egyiptomiak – nem pólyázták be, hogy testük szabadon fejlődjék.

Fokozatosan edzették, egyre nehezebb erőpróbák elé állították őket. Már a kisgyermekeket is hozzászoktatták ahhoz, hogy ne féljenek a sötétben. Sírniuk nem volt szabad.

A fiúk családi nevelése hétesztendős korukbanbefejeződött.

Táborba kerültek, melynek vezetőjét paidanomosznak(gyermekfelügyelő) nevezték.

Csoportokba osztották őket, s vezetőikké a legértelmesebb és legbátrabb fiúkat tették. A többiek zokszó nélkül engedelmeskedtek nekik. Előfordult, hogy az idősebbek vitát és verekedést provokáltak a kisebbek között csak azért, hogy megtudják: hogyan állnak majd helyt a harcban.

„Vacsora után az eirén (a fiúk vezetője) kerevetén végigheveredve, felszólította az egyik fiút, hogy énekeljen, a másiknak pedig jól átgondolt feleleteket kellett adnia ilyenféle kérdésekre: «Kicsoda a legderekabb férfiú a városban?» vagy «Mit gondolsz ennek meg ennek az embernek a magaviseletéről?» Ily módon az ifjakat kezdettől fogva hozzászoktatták, hogy megbírálják, mi a jó és mi a szép, és hogy foglalkozzanak a város polgárainak magatartásával... A feleletet röviden és szabatosan kellett megindokolniuk, és akinek válasza nem ütötte meg a kívánt mértéket, azt azeirén azzal büntette, hogy megharapta a hüvelykujját...”(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 110. o.)

Az ifjak erkölcsi nevelésének középpontjában a hazaszeretet, a fegyelem, az idősebbek tisztelete és az engedelmesség állt követendő értékként.

A fiúk húszéves korukban lettek kitűnően kiképezve a hadsereg tagjai.

Ekkor már megnősülhettek, de harmincéves korukig nem a családjukkal, hanem a kaszárnyában éltek.

„Asztaltársaságokba” nyertek felvételt, ahol az idősebbekkel együtt étkeztek (szüsszitia), hogy ott szabad emberhez méltó viselkedésre nevelődjenek.

A férfiak csak harmincéves korukban költözhettek családjukhoz, viszont katonakötelesek maradtak egészen hatvanesztendős korukig

A spártaiak érdeme, hogy a lányok nevelését is szívügyüknek tartották.

Szinte a fiúkkal egyenértékű képzésben részesítették őket.

Megtanultak sebesen futni, ugrani, birkózni, dárdát és diszkoszt hajítani.

Mindezt elsősorban azért, hogy jövendő gyermekeik erős, edzett, egészséges szervezetben foganjanak meg.

Másfelől viszont az sem volt mellékes szempont, hogy a férfiak távollétekor – hadjáratok idején – nekik kellett vállalniuk az otthon védelmét

Athéni nevelés Kr.e. 6-4 sz. A polisz vezető rétegét – a hellén

születésű arisztokraták mellett – a legmagasabb jövedelemmel rendelkező polgárok alkották.

Hajótulajdonosok, kereskedők, vállalkozók,

ipari üzem–tulajdonosok jutottak így hatalomhoz.

Ők álltak szemben a csupán alapvető polgárjogokkal (szavazati jog, a népgyűlésen való részvétel joga) rendelkező szabad emberek tömegeivel.

A rabszolgák – akiket pusztán tárgyaknak, “beszélõ szerszámok”-nak tekintettek – semmiféle joggal nem rendelkeztek.

Az athéni állam vezetői (pl. Drakón, Szolón vagy Periklész) a kultúra, a művészetek pártfogását is szívügyüknek tekintették.

Jelentős áldozatokat hoztak azért, hogy a kultúra ne csak az arisztokrácia és a jómódúak kiváltsága legyen, hanem a démosz, a nép is részesülhessen belőle.

Az oktatásból elvileg mindenki kivehette részét, noha – Spártával ellentétben – ezen a téren semmiféle központi, állami szabályozás nem érvényesült.

A taníttatás mégis inkább csak a tehetősebbek gyermekirekorlátozódott a magánoktatásért fizetendő tandíj miatt.

A görögök hittek abban, hogy az egészséges, ép testben valóban erkölcsileg fejlett, tehát „ép” lélek lakozik.

Más szóval: a szép, esztétikus test csak szép, tehát etikailag kifogástalan léleknek adhat otthont.

Ezt nevezték a görögök a „kalokagathia” elvének, amely szerint tehát a „szép” és a „jó” harmonikus egységben létezik. („Kalosz” görögül azt jelenti: „szép”, „agathosz” jelentése pedig: „jó”.)

Az athéniak nem azért edzették testüket, hogy egy bizonyos területen rendkívüli eredményeket érjenek el. Eszményük nem a többiek közül fároszként kimagasló, hanem az egyszerű ember, aki képes hőssé válni.

Ezzel magyarázható, hogy háború esetén mindenki kötelességének érezte, hogy derekasan harcoljon, reguláris hadseregük viszont nem volt.

A kiváltságokkal rendelkezők, a vagyonosok arra törekedtek, hogy gyermekeikből „jó poliszpolgár” váljék. Felfogásuk szerint ehhez megfelelő műveltséget kellett elsajátítani:

1. Szakmai műveltség. A jó poliszpolgár ügyes kereskedő, sikeres vállalkozó volt. Az ehhez szükséges ismereteket, készségeket szüleitől sajátította el. A mesterség apáról fiúra hagyományozódott át.

2. Általános műveltség. A jó polgárnak határozott elképzelése van saját poliszának helyzetéről, jövőjéről. Képes arra, hogy véleményét logikus érvekkel alátámasztva kifejezze a népgyűléseken, a bíróságokon és a közszereplés egyéb alkalmai során. Ehhez ismernie kell népének történelmét, a mitológia mondáit, a klasszikus költők és írók műveit, tehát általános műveltséggel kellett rendelkeznie

E műveltség elemeivel már egészen kicsi koruktól kezdve kezdték megismertetni a gyermekeket.

Ugyanakkor az erkölcsi szabályok, a követendő viselkedési normák elsajátíttatására is nagy gondot fordítottak.

Ahogyan Platón is írja „Protagorasz” című művében: „Attól kezdve, hogy a gyermek érti a szót, a dajka, az anya, a nevelő és maga az atya is azon versengenek, hogy a lehető legderekabbá tegyék a kisdedet. Ezért minden tetténél és szavánál figyelmeztetik, és rámutatnak: íme ez helyes cselekedet volt, az helytelen; ez szép, az rút; ez istennek tetsző, az bűnös; ezt tedd, azt kerüld. Azt szeretnék elérni, hogy önként engedelmeskedjék; de ha nem engedelmeskedik, fenyegetésekkel és verésekkel térítik az egyenes útra, éppen úgy, mint ahogyan az ember egy meghajlított és meggörbített fadarabot kiegyenesít.”(Platón: Protagorasz. A Platón válogatott művei címûkötetben. Bp., 1983. 30-31. o.)

Hétéves koruktól magántanítókhoz küldték a gyerekeket, akik tovább folytatták a családban elkezdett nevelést és megfelelő képzésben részesítették tanítványaikat.

E képzés összetevői a következők voltak:

1. Múzsai képzés. Ezen belül:

a) Grammatikai-irodalmi képzés, ami az olvasás, írás, számolás tanulását, és irodalmi művek tanulmányozását jelentette.

b) Kithara-képzés, vagyis a hangszerjátékkal kísért énekelt versek tanulása, és a tánc (orkesztiké).

2. Gümnasztikai képzés: torna, sport és a kifejező mozgás művészete.

Grammatikai „iskola”: A hétéves gyermekeket elvitték a grammatisztész házába. Itt először az alapkészségek elsajátításával foglalkoztak. Társaival együtt megtanulta az olvasást, az írást és a számtant.

Az olvasás tanulása: betűk megismerése, szótagoló (szüllabizein) olvasás.

Később nyelvtant és irodalmat is tanultak, melynek oktatója a „grammatikosz” volt.

Legtöbbet Homérosz Iliászának részleteivel foglalkoztak, amelyeket – részletes elemzés után –kívülről meg kellett tanulniuk. Az emlékezetbe vésést hangos felolvasás segítette. A verseket skandálva mondták vagy énekelték.

Kithara-iskola: A múzsai képzésen belül a költészet oktatása mellett fontos szerepet játszott a zenetanítás is.

Ez a kithara tanítójának, a kitharisztésznek a házábantörtént. A kitarajáték tanítása kezdetben bemutatással és utánzással történt. Később e hangszer kísérete mellett énekelték a lírikusok műveit.

Tánctanítás (orkesztiké) is folyt a kitharisztész házában: a kardalokat énekelve és táncolva adták elő.

Palaisztra (‘birkózásra kijelölt hely’): Az előbbiekkel párhuzamosan hétéves koruktól kezdve a gimnasztikai képzést biztosító palaisztrába is elkísérték a gyermekeket.

A tornatanítás, a testgyakorlás színtere volt ez. A testnevelő (paidotribész) irányításával a küzdősportok (birkózás, ökölvívás) és a könnyűatlétika különféle ágait gyakorolták itt a fiúk.

Gümnaszion (gümnosz = ‘meztelen’): Az idősebb a gümnaszionban folytatták a testgyakorlást. Olyan épület volt ez, amelyben – a fedetlen és fedett futópályák mellett – különféle céloknak megfelelő helyiségek kaptak helyet. Az öltözők mellett később megjelentek az előadótermek és a könyvtárak is.

Hamarosan

magasabb

szellemi tanulmányokat

is folytattak itt a fiatalok.

A nevelés fontos színterei voltak Athénban a megszerveződő baráti társaságok összejövetelei, a szümpozionok. A résztvevő fiatal fiúk a bölcsebb, tapasztaltabb polgárokkal folytatott kötetlen beszélgetések során tehettek szert újabb ismeretekre.

A felserdült fiúk a különféle „iskolákban” elsajátított meggyőző beszéd, az ékesszólás művészetének birtokában már beléphettek az athéni közélet küzdőterére, a népgyűlés színhelyére (agora), hogy ott gyakorolják állampolgári jogaikat.

Az athéni magántanítók díjazás ellenében végezték az oktatást.

Az egyetlen állami intézmény az ephébiára előkészítő iskola volt, ahova általában 15 éves korukban kerületek a fiúk.

Politikai és katonai előkészítő képzésben részesültek itt. A 15-17 éves fiúkat melephéboszoknak (‘jövendő ephébosz’) nevezték, megkülönböztetve őket a 18-20 éves ephéboszoktól, akik már szervezett katonai kiképzést kaptak: gyakorlatként részt vettek már a határok védelmében vagy Athén kikötőjében teljesítettek rendőri feladatokat. Eskütétel után határőrszolgálatot teljesítettek, ezután váltak teljes jogú athéni polgárrá.

Az athéni lányok többségét csak a háztartási és gazdasági ismeretekre tanították meg. Anyjuktól tanulták a varrást, a kötést, a fonást és a szövést. Olvasni és írni általában csak szüleiktől vagy dajkájuktól tanultak meg valamelyest.

A politikai élet nyilvánossága zárt világ volt számukra. Legfőbb ékességük a hallgatás, s életük legfontosabb színtere a lakóház idegenek elől zárt női lakosztálya, a günakeion volt.

Lubrich Ágost, a budapesti egyetem egykori pedagógia-professzora a következőket írta erről 1874-ben megjelent háromkötetes Neveléstörténetében:

„A nőnem nem csak nem részesíttetett olyan tiszteletben, mint a dór államokban, hanem, hasonlóan a gyermekhez, a férj gondnoksága alatt álla. Lakása a ház hátsó részében vala, elzárva, gyakran kuvasztól is őrizve, gyermekek és rabnők társaságában. Férfiak közt nem volt helye, sőt a férj által rendezett házi mulatságban sem... Idegen férfi tekintetével még ablakon keresztül sem illett találkoznia. Ha kiment, rabszolga kíséré.” (Garamszegi Lubrich Ágost: A nevelés története. I. kötet, Bp., 1874. 89. o.)

Amíg Spártában a dresszúra, a fizikai kényszer uralkodott, addig az athéniak bíztak abban, hogy sokkal mélyebben be lehet hatolni a gyermekek lelkébe az esztétikum segítségével.

Arisztotelész fogalmazta meg híres katarzisz-elméletében, hogy az esztétikum átélt elsajátításának hatására az ember képes felülemelkedni saját személyes világán, és megtisztulva, magasabb szintre emelkedve már egy nagyobb közösség, a polisz tagjaként szemléli önmagát.

Az esztétikum átélt elsajátítása segítheti hozzá az embert ahhoz, hogy magatartásában az erkölcsi jót megvalósítsa.

A szépnek és a jónak, az esztétikumnak és az etikumnak ez az egysége a görög kalokagathiaelméletének sajátosan athéni megközelítése

Az első akadémiát

Kr. e. 387-ben a

görög filozófus, Platón

alapította Akadémosz ligetében,

900 év

A szó Akadémosz attikai hősről elnevezett olajfa-liget, melyben Platón filozófiai iskolája működött. Néhány km Athéntól- neves sírok.

Az Akadémia i. e. 385-től i. sz. 529-ig állt fent, akkor I. Justinianus bizánci császár más athéni iskolákkal együtt bezáratta.

Az Akadémia tagjai Platón tanait követték, tanításának tárgya matematika, dialektika, természettudomány és államférfiúi hivatásra való felkészítés volt.

A matematikát annyira fontosnak tartotta, hogy állítólag az Akadémia bejáratára a

„Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát!” feliratot íratta.

Több korszakon ment át, az első Régi Akadémia Platón és közvetlen utódai voltak, a filozófiai gondolkodás ebben az időben morális, spekulatív és dogmatikus jellegű volt.

A Középső Akadémia i. e. 316-tól i. e. 216-ig működött Arkeszialosz vezetésével, aki bevezette a nem dogmatikus szkepticizmust.

Az Új Akadémiát Karneadész alapította i. e. 2. században és Aszkalóni Antiokhosz igazgatásával ért véget i. e. 68-ban, újra a régi dogmatikus gondolkodáshoz tért vissza. Ezután bezárásáig az újplatonizmus központja lett az iskola. (Forrás: Britannica Hungarica, Kossuth 2012)

Az Akadémián Platón körül számos tanítvány gyűlt össze: Xenokratész, Szpeuszipposz, Arisztotelész, Hérakleidész, Pontikosz, Kalliposz, Erasztosz, Timolaosz és mások, a nők között pedig Laszténia és a férfiruhákban járó Axiotea.[9]

A tanítványok „múzeum”-má egyesültek, azaz olyan társasággá, mely az irodalom és a zene védnökeinek, a Múzsáknak volt ajánlva.

A tagok hosszú ideig, akár életük végéig az Akadémián maradtak, ahol részt vettek a közös tanulmányokban, vallási szertartásokban és étkezéseken.

A társaság végső gyakorlati célja az volt, hogy helyreállítsa a tisztességes kormányzatot a görög városállamokban. Platón szerint a tisztességes kormányzás helyreállítása megköveteli a teoretikus tudás teljes megalapozását. Az általa tanított tudományok többsége azonban túl homályosnak, túl bonyolultnak tűnt a hétköznapi ember számára. Egy történet szerint, amikor meghirdetett egy előadást „A Jóról”, az emberek azt remélve jöttek, hogy megtanulhatják, hogyan lehetnek boldogok, de olyasvalamit hallottak, ami nekik felsőbbrendű matematikának tűnt.

Állam, Törvények,… A egyén helyét ebben a társadalmi rendszerben saját

lelki alkata határozza meg.

Platón az egyes ember lelkének összetevői:

az emberi lélek részei: 1. megismerő 2. érző rész 3. vágyó részhajlamai: 1. megismerés 2. Indulat 3.vágyakozásfunkciói1. gondolkodás 2. szeretet 3. ön- és

fajfenntartása létrejövőerény: 1. bölcsesség 2. Bátorság 3. józanság

összhangjuk eredménye: i g a z s á g o s s á g

Ezt a rendszert vetíti ki az egész társadalomra, s így abban a következő osztályokat különbözteti meg:

Filozófusok, akiknek erénye a bölcsesség. Az állam vezetésére kizárólag ők alkalmasak.

Katonák, harcosok, a filozófusok segítői. Míg a filozófusok a törvények betartásán őrködnek, addig a katonák az állam területi sérthetetlenségét védelmezik. Család- és vagyonközösségben élő férfiak és nők e kaszt tagjai, erényük a rettenthetetlen bátorság.

Dolgozók. Ők csak a józanság, az önmérséklet erényét képesek önmagukban kialakítani. Feladatuk a társadalom működéséhez szükséges anyagi javak előállítása.

A filozófusok fentebb bemutatott magasrendű nevelésének végső célja a transzcendens (érzék fölötti) ideák, mindenekelőtt a jó ideájának a megismertetése.

Hogy ennek tartalmát megérthessük, elevenítsük fel Platón híres barlanghasonlatát: Eszerint az ember élete olyan, mint a barlanglakóé: Egy nyitott barlangban a bejáratnak háttal leláncolt emberek ülnek, akik képtelenek megfordulni. A velük szemben lévő falon csak a barlang nyílása előtt elvonuló tárgyaknak – a külső fénysugarak által leképezett –árnyképeit láthatják.

Az állam leendő kormányzóit a neveléssel képessé kell tenni arra, hogy megfordulva ennek a vakító világosságnak a nézéséhez hozzászokjanak. A filozófusok nevelése tehát – „ennek a megfordításnak a művészete: hogy miképp fog a lélek legkönnyebben és legeredményesebben más irányba fordulni”.

Platón: Az állam. Szabó Miklós fordítása. In: Platón válogatott művei. Európa, Bp., 1983. 416. o. )

Platónhoz hasonlóan tanított Arisztotelész az athéniak kedvelt „peripatosz”-án (‘sétáló hely, sétány’), a

Lükabéttosz nevű dombon sétálgatás közben magyarázva, vitatkozva tanítványaival.

A domb nevéből származik a későbbi iskolatípus, a

líceum neve, a peripatosz szóból pedig az Arisztotelészt követő peripatetikus filozófusok nyerték elnevezésüket.

Fiának szánt művében, a „Nikomakhoszi ethiká”-ban arról ír, hogy az emberi élet célja a boldogság.

Ki az igazán boldog ember? Az, aki erényesen él – hangzik Arisztotelész válasza.

A cél tehát erényes polgárok nevelése. Az erényeket természetes hajlamainkból fejleszthetjük ki

tevékenység útján. Kétfélék lehetnek: erkölcsiek és szellemiek. (Erkölcsi erény

például a bőkezűség, önuralom, igazságosság, bátorság; szellemi erény pedig az okosság, belátás, éles elméjűség.)

Az erkölcsi erényeket szoktatás útján alakíthatjuk ki, a szellemieket pedig oktatás-tanítás segítségével.

Az erkölcsi erény fontos jellemzője a középhatár (mezotész) a végletek túlzásai között. (Így lesz középhatár a kedvesség a hízelgés és az összeférhetetlenség között, a nemes lelkû adakozás a tékozlás és a fösvénység között, a szelídség a dühösség és a halvérűség között, vagy a helyes testmozgás a túlzásba vitt atlétika és a tunyaság között.)

Akárcsak mestere, Platón, Arisztotelész is azt vallja, hogy a nevelést társadalmasítani kell, az állam irányítása alá kell vonni. A nevelés végső célja nála is az „állam boldogsága”.

Az egyént nem önmagáért neveljük, hanem azért, mert az értékes individuumok összessége az állam értékét növeli.

Különbség kettejük felfogása között, hogy míg Platón elkülönült kasztok számára nevel, addig Arisztotelész szerint a nevelés áldásából minden szabad embernek egyformán részesülnie kell.

Platón etikai intellektualizmusán túllépve hangsúlyozza, hogy az erkölcsi törvények ismerete önmagában még nem eredményez etikus magatartást. A nevelésben – az oktatáson, a tudatosításon túl – a gyakorlásnak, a szoktatásnak is teret kell biztosítani.

Más görög városok is ismertté váltak oktatási intézményeikről, Hippokratész városa Kósz az orvosi iskolájáról.

Az orvosi etika meghatározó dokumentuma az ő

nevét viselő hippokratészi eskü (latinul HippocratisJusjurandum), amely valószínűleg a Hippokratészt megelőző időszakból (i.e.VI. századból) származik.

Rodosz pedig filozófiai iskoláiról.

A legismertebb ókori görög "egyetem" az Alexandriai Múzeum és Könyvtár volt

Az alexandriai könyvtárban főként görög nyelvű tekercseket őriztek. Más népek vallásos szövegei, meséi is megtalálhatóak voltak, de rendszerint ezeket is lefordították görögre.

Valószínűleg ennek a szokásnak

köszönhető

az első görög nyelvű Ószövetség

fordítás is, a Septuaginta.

Platón után körülbelül ezer évvel a modern egyetemekhez hasonló intézmények alakultak Perzsiában és az Iszlám világban.

Legfontosabb az Al-Azhar Egyetem, Kairóban

Egy mecsethez kapcsolódik,

és Fátima az-Zahra,

Mohamed próféta lányának

tiszteletére nevezték el építtetői,

Az Egyiptomot 969-ben elfoglaló

Fátimidák, akik ősükként

Fátimát tekintették, ők építették.

971.

Az egyik legfontosabb egyetemi jellegű ázsiai intézmény a Nalanda volt Biharban, Indiában, a második századi buddhista filozófus, Nágárdzsunaszékhelye

AachenA karoling korszakban az arisztokraták gyerekeinek oktatása céljából I. Károly frank császár egyfajta akadémiát hozott létre

Aachenben, hogy segítse

a birodalom vezetéséhez

szükséges szakismeretek

elsajátítását.

Ez már

előrevetítette az egyetemek

kialakulását a XI. században.

Universitas

Studium Generale: az intézmény

Első egyetemek:

1088 Bologna

1100-1150 Párizs

1167 Oxford

1209 Cambridge

1222 Padova

jogot, orvostudományt teológiát bölcsészettudománytoktattak.

Magyar diákcímerek a bolognai egyetem átriumában

(a pécsi orvosi egyetem –1367- Anjou I. Lajos által alapítva a bolognai mintára)

- míg az 1265 előtti időszakból csak 3 diákot ismerünk, az 1265-69 közötti

5 évből 40 magyarokra vonatkozó bejegyzés

A bolognai egyetem közvetlen előzményei a XI. században a városban működő, egymástól és a – világi-városi és egyházi-püspöki – hatóságoktól is független jogi magániskolák („schola”) voltak. Mindegyik élén egy „dominus” –egyházjogi értelemben „magister” – állt – a legnevezetesebb közülük Irenrius –, aki a saját házában oktatta a vele megegyező diákokat. Csak itt nevezték „dominus”-nak a vezető jogtanárt, ami a saját tulajdonában való oktatást emelte ki.

BolognaA bolognai egyetem eredete a 11. századra vezethető vissza. Autonómiáját 1158-ban Barbarossa Frigyes oklevelével nyerte el, és ekkor már léteztek az egyetem alapját adó nemzetek, de már 1130-ban kimutatható az idegenek jelenléte a város iskoláiban.

1217-ben Honorius pápa biztosított számára további kiváltságokat, és a várossal szembeni különleges helyzetét az egyetem a 13. század során folyamatos küzdelemben szilárdította meg. Az egyetem népszerűségének emelkedése a híres jogászok, Irneriusrómai jogász és Gratianuskánonjogász tevékenységéhez, a 12. századhoz köthető.

2000 éve oktat

Bolognában oktatták a 7 szabad művészetet „artes liberales”

ezek oktatóit „magister”-eknek hívták

- I. Trivium – a szóval, szöveggel foglalkozó tudományok („Hármas út”)

1. Grammatica – Nyelvtan

2. Retorica – Retorika, a gondolatok szabatos szóbeli kifejezése

3. Dialectica – Dialektika, a gondolatok logikus kifejtésének tárgya

II. Quadrivium – a többi négy tudományág közös összefoglaló neve („Négyes út”)

1. Astronomia – Csillagászat

2. Aritmetica – Számtan

3. Geometria – Mértan

4. Musica – Zene

Maga a rendszerezés MartianusCapella Kr. u. V. századi afrikai származású szerző : Kilenc könyv Mercurius és Philologiaházasságáról és a hét szabad művészetről című művéből származik.

A tudományok rendszerét Martianus Mercurius és Philologia házasságának kerettörténetébe ágyazta. Az első két könyv allegorikus formában előadja, hogy Philologia nászajándékba kapja Mercurius hét szolgálóleányát. A fennmaradó hét kötetben mindegyik tudomány előadja, hogy mivel foglalkozik.

A trivium-quadrivium felosztás csak a VII. századtól jelenik meg. A tudományok e hetes felosztása a Karolingok alatt terjedt el.

A XII-XIII. századra a hét szabad művészet rendszere már kevésnek bizonyul. A nyugat-európai gazdaság és társadalomfejlődés már megköveteli a fizika, a mechanika és az ökonómia fejlesztését is. E tudományok azonban hosszú ideig kimaradnak az egyetemi oktatás keretei közül.

Fontos lépés volt, amikor a császári koronázása miatt Itáliában tartózkodó Frigyes Bolognában privilégiumokat adott a bolognai diákoknak. Eszerint szigorú védelem alá vette a városba tartókat,

Bolognában pedig kivette őket a város joghatósága alól és elrendelte, hogy mind polgári, mind büntető

ügyekben csak a püspök vagy saját „dominus”-ukelőtt vonhatók perbe.

A XIII. században alakultak ki az” universitas”-ok, a diákok önkormányzati szervezetei, amelyeket először 1244-ben említenek a városi statútumok.

Külön „universitas”uk volt az Alpokon túli („universitasultramontanarum”) és inneni („universitascitramontanarum”) diákoknak.

Az „universitas”-ok tovább nemzetekre tagolódtak. A „schola”-k az „universitas”-ok függésébe kerültek, megszűnt a korábbi teljesen szabad tanárválasztás, illetve a tanárok teljesen szabad tanrendválasztása.

Csak az lehetett professzor, aki az „universitas” által előírt „licentia docendi” birtokában volt, az oktatást pedig megszabott helyen és rend szerint volt köteles végezni.

Az „universitas” a város, a püspök és a „dominus” mellett negyedik joghatóságként is megjelent, idővel a diákok esetében kizárólagossá vált. A nemzetek élére” procurator”-okat választottak, ők alkották a szintén választott „rector” tanácsát („consilium”). A rektort általában egy évre választották, a XIV. századból több magyar rektort is ismerünk (1317: Dörögdi, 1340: Uzsai).

A diákokkal párhuzamosan a tanárok is közös testületekbe („collegium”) tömörültek. Külön „collegium”-uk volt a legistáknak és külön a kánonistáknak. A bolognai egyetem ezen szerkezete a 15. századig nagyjából fennmaradt.

Házi feladat

Mit jelent az egyetem nekem? (Mit

fog alumni tagként..)