FABINY TAMÁS

A tékozló apa Lukács 15,11-32

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik azt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. í 3 Néhány nap múlva a fiatalabbik fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. M M i u t á n elköltötte minde­nét, nagy éhinség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. i 5 Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. 16Ő pedig szívesen megtöltötte volna a gyomrát akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki." i 7„Ekkor magába szállt, és azt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig i t t éhen halok! ; s Ú t r a kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. 9Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezz, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. 2 0 É s útra kelve el is ment az apjához. Apja már messziről meglátta őt, megszánta, eléje futott, nyakába borult, és megcsó­kolta. 2 1 A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok k i hamar a legszebb ruhát, és öltöztessétek fel, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! 2 5 Azután hozzátok a hízott borjút, vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, 2 4mert ez az én fiam, aki meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És elkezdtek vigadozni." 2 5„Az idősebbik fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, zenét és táncot hallott. 2 Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt . 2 7 Mire a szolga így felelt: Testvéred jött meg, s apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben kapta őt vissza. 2 8Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De apja kijött, és kérlelte. 29Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. 3 Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. 31Q azonban azt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. 3 2Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtalál­tatott."

L u k á c s evangé l iumának 15. része h á r o m pé ldáza to t közöl. Nemcsak elveszett j u h r ó l és d rachmáró l , hanem elveszett fiúról is beszé lhe tünk , hiszen a harmadik pa rabo lá ­ban az apa ké t sze r is ezt mondja fiáról: „elveszett és megta lá l t a to t t " . Ez a jól ismert pé ldázat t r i lógia valóságos evangé l ium az evangél iumban, hiszen d r á m a i elbeszélé­sekben szól ar ról , hogy a bűnösök m e g t é r h e t n e k . Még fokozást is l á t h a t u n k a lukács i szerkesz tésben: a bűnöst , az első pé ldáza t a maga os tobaságában (juh), a m á s o d i k a

v i s sza té rés re k é p t e l e n helyzetében (drachma) mutat ja be, aharmadik pedig úgy, m i n t ak i tudatosan szegül ellene a gondviselő akaratnak.

A tékozló fiú p é l d á z a t á n a k felületes o lvasása azt e redményezhe t i , hogy az apa személyében azonnal az Atyát lát juk, őt m á r az elbeszélés első m o z z a n a t á t ó l kezdve Istennel azonosí t juk. Ebben az esetben azonban csökkent jük a pé ldáza t r e a l i t á s á t , s a profán h é t k ö z n a p o k szintjéről mintegy mennyei s íkba emeljük a t ö r t éne t e t . Ez pedig azzal j á r h a t , hogy a szereplőkben nem i s m e r ü n k magunkra, és a bemutatott d r á m a i konflikust kevésbé in tenzíven éljük át . Lukács 15,18 és 21 „vétkeztem az é g ellen és teellened" megfoga lmazása azonban azt mutatja, hogy a tékozló fiú - és a p é l d á z a t o t mondó J é z u s - nem azonosítja az a p á t minden további né lkü l Istennel.

Próbál juk ezé r t úgy olvasni a parabolá t , hogy az a p á b a n ne az A t y á t l á s s u k kezdet tő l fogva, hanem egy hús-vér alakot, ak i e m b e r k é n t éli á t fia e l s z a k a d á s á t . A k i úgy ballag k i naponta a kertkapuhoz, min t ahogy a m i öregjeink szoktak. É p p e n ezér t sz ívszorí tóan reá l i s Pilinszky J á n o s megfoga lmazása az Apokrifban, hiszen a b ib l ia i pé ldáza to t a maga hé tköznap i ságában idézi fel:

Haza akartam, hazajutni végül , ahogy megjöt t ő is a Bibliában. I r tóz ta tó á r n y a m az udvaron. Törődött csönd, öreg szülők a házban . S m á r j ö n n e k is, m á r h ívnak is, szegények m á r s í r n a k is, ölelnek botladozva.

Igaz, hogy a lukács i pé ldáza t csak apáról beszél , és nem „öreg szülők"-ról, á m a versnek ez a m o t í v u m a éppenséggel hitelesen ábrázol ja a sokszor m e g t ö r t é n ő esetet. Ugyan így j á r el Hazatérés című novel lájában Franz Kafka:

Megjöttem há t , átvágok a pitvaron, körülnézek. Apám régi udvara. A pocsolya a közepén. Régi, haszná lha ta t l an szerszámok összedobálva, elzárják a padláslépcsőhöz vezető utat. Amacska ott lapul a korláton. Egy szét tépet t kendő, valaha j á t é k közben bot végére tekeredett, meglibben a szélben. Megérkeztem. K i fogad majd? K i v á r a konyhaajtó mögött? Akéményból fiist száll, főzik vacsorára a kávét . Meghitt-e, otthon érzed-e magad? Nem tudom, nagyon bizonytalan vagyok. Apám háza , igen, de nagyon hidegen sorakozik egymás mellett ez, az, mintha minden csak a maga dolgával törődne, amit egyrészt elfelejtettem, másrész t sosem ismertem.

(Tandori Dezső fordítása)

A padláslépcső, a haszná lha ta t l an szerszámok, a lapuló macska és a szé t tépet t k e n d ő - mind az elbeszélés hitelességét fokozzák. Pilinszky és Kafka szándéka nem a bibliai példázat i l lusztrálása, hanem újrafogalmazása. Ezek az elbeszélések pedig - a maguk tudatos anakronizmusáva l - segíthetnek annak felismerésében, hogy J é z u s is egy hétköznapi és rad iká l i san profán tör ténetet mesél . Tudván tudja, hogy az őha l lga tósága körében is ismertek az ilyen kalandvágyó fiúk és az őket visszaváró apák.

J é z u s kö rnyeze t ében sok hasonló eset terjedhetett szájról szájra. Hiszen a korabeli Izraelből a megé lhe tés i gondok miat t , vagy éppen kalandvágyból , sok fiatal v án d o ro l t k i . Sok ifjú k e r ü l t így pogány környezetbe , és szakadt el nemcsak hazá já tó l , de val lásá tól is. (A példázatbel i fiú disznópásztor lett, ami az ősi ku l t ikus t ö r v é n y e k megszegésé t jelentette, hiszen ezek között olyan is szerepelt, hogy „átkozot t , aki disznót tart".) Van k u t a t ó , aki azt feltételezi, hogy a fiú nem e m i g r á n s , hanem az

elnyomó hatalmat kiszolgáló áru ló lett , mivel a kand isznó a r ó m a i seregek je lvénye volt, s a disznópásztor a ko l laboránsok gúnyneve lehetett. A parabola i lyen olvasatai valószerűek, s J é z u s s z á n d é k a éppen az volt, hogy egy mindenki á l t a l r e á l i s n a k tar tot t t ö r t é n e t e t mondjon el.

Az ismertnek tartott k ö r ü l m é n y e k e t azonban v á r a t l a n u l szokatlan elemek váltj ák fel. Az á l t a lánosban megjelenik a különös . A hal lgató, aki a p é l d á z a t eddigi lefolyását bólogató beleegyezéssel fogadta, egyszercsak felkapja a fejét. Vá ra t l an , szokatlan, sőt rendk ívü l i e semény következik. A legbo t rányosabb az apa v ise lkedése . L u k á c s 15,20 szerint az apa m á r messziről elébe fut a fiának. Egy köz t i sz te le tben álló idős emberhez az ókorban különösen is m é l t a t l a n volt a fu tás . Már Arisztotelész is leszögezte, hogy nagy emberek soha nem futhatnak ny i lvánosan . Képzeljük el, amint az apa hosszú öl tözékét t a l á n megemelve, szaporázza léptei t . A szolgák hada alighanem kuncog a lá tványon. . . Az apa később, idősebb fiával kapcsolatos m a g a t a r t á s a is rendhagyó: a korabeli étkezési szabályok ugyanis nem enged ték meg, hogy a ház igazda felkeljen az asztal tól , s duzzogó fia kedvéé r t kimenjen a lakomáról .

Az apa futása azonban csak a kezdet. A m i n t eléri fiát, n y a k á b a borul, és megcsó­kolja őt. Nem fordítva tö r tén ik! M i ugyanis azt v á r n á n k , hogy a hazavánszo rgo t t fiú zuhan apja nyakába , s csókolja meg őt, a mega lázkodás és a kapcsolat felvételének jegyében. Hiszen ő s z a k a d t el ot thonról , s ő volt az, aki oly gondosan meg is fogalmazta bűnva l l ásá t : „Vétkeztem... Nem vagyok mél tó arra, hogy fiadnak nevezz..." Az apa azonban nem is engedi meg vég igmondani ezt a bocsána tkérés t . Szeretete a fiú a jkára forrasztja a szót. Az ókori hagyományok é r te lmében a fiatalabbnak kel let t volna az idősebbet , és a szolgának az u r á t megcsókolnia. I t t azonban ez is fordítva tör tén ik .

A p é l d á z a t d r ama tu rg i á j ában a l egapróbbnak t ű n ő e s e m é n y e k is j e l en t é s t kapnak. Az apa kiadja a parancsot: h ú z z a n a k sarut a fiú l ábá ra , vagyis nem mez í t l ábas szolgaként , hanem szabad e m b e r k é n t b á n i k vele. Ünnep i r u h á t is adat r á , ami pedig a d íszvendégeknek j á r t k i . Mindezek fölött pedig g y ű r ű t h ú z a t fia u j já ra , ami az örökségben való részesedésre utal . Vagyis a fiú újra megkapja azt, amit elmenetelekor m á r magához ragadott, á m a z t á n eltékozolt .

A tö r t éne t r ea l i zmusában nem is t e k i n t h e t ő csodának a nagyobbik fiú ta r tózkodó és dacos m a g a t a r t á s a . Az apa ú j ra vagyont ju t t a t a s emmi reke l lő öccsnek! Ráadásu l a h ízo t t borjút is levágja a t i sz te le té re , amit pedig az i g a z á n különleges alkalmakra tartogattak. A nagyobbik fiú éppen ezen a ponton szólja el m a g á t : „Látod, h á n y esztendeje szolgálok neked, (...) és te sohasem adtá l nekem m é g egy kecské t sem..." (15,29). Szolgálok neked... Az i t t szereplő görög szó a r abszo lgák t evékenységé re utal , vagyis a nagyobbik fiú éppoly kevésbé volt szabad, mint a bűnök tő l megkötözöt t öccse. Ebben a tö r téne tben k é t elveszett fiú szerepel! Az apa azt s ze re tné , ha mindketten rész t vennének a l akomán , vagyis m i n d k e t t ő m a g á r a t a l á l n a . így, a szeretet gesztu­saival vissza akarja adni először is önmagá t , az apá t , ak i t e g y a r á n t e lveszí te t tek. Másodszor is vissza akarja adni önbecsülésüket , harmadszor pedig vissza akarja őket adni egymásnak : t e s tvér t a t e s tvé rnek . A nagyobb fiú dacosan így fogalmaz: „Ez a te fiad..." (15, 30), vagyis a tékozlóban nem vállalja a t e s tvé r t . Apja azonban finom intelemmel így válaszol neki: „Testvéred..." (15, 32).

A J é z u s i pé ldáza tnak nem egyik vagy más ik fiú a főszereplője, hanem maga az apa. O az igazi tékozló, hiszen bőkezűen, lá tszólag meggondolatlanul szórja, tékozolja szere te té t . Az apa m a g a t a r t á s a éppoly pazar ló , min t amilyen az ú t szé l re , a tövisek közé és a sziklás talajra is magot ve tő gazdáé (Máté 13, 1-8), vagy amilyen az u to lsóként m u n k á b a áll t b é r e s n e k is egy teljes d é n á r t adó m u n k á l t a t ó é (Máté 20, 1-16).

Ez a m a g a t a r t á s azonban m á r t ú l m u t a t valamely földi apa, m a g v e t ő vagy szőlős­gazda személyén: az ezekben az elbeszélésekben ábrázol t tékozló szeretet m á r v a l ó b a n Istenre uta l .

A p é l d á z a t o k n a k ezek a vonásai m á r k o r á n t s e m realisztikusak, el lenkezőleg: meglepőek, szinte m á r abszurdak. Az így bemutatott extravagancia mögöt t pedig az isteni szeretet paradoxonja áll.

A jézus i p é l d á z a t valóságos d r á m á t mutat be. Az apa viszonya m i n d k é t fiához d rámai . Ez azonban m á r több a földi, evilági konf l ik tusoknál . A realista és extrava­gáns elemek sajá tos keverésével J é z u s az Isten és az ember között i d r á m á t akarja érzékel te tni . Főszereplő: a tékozló apa.

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése