fank teszko2

1
A kabinet nagy valószínűséggel a Foga- rasi úti Tesco-ba fog költözni, ennek több oka is van. Egyrészt a képviselők fi- zikailag is közelebb kerülhetnek a képvi- seltjeikhez, másrészt pedig így könnyebb beszedni a Tesco által fizetendő komoly válságadót. „És hát azt sem szabad elfe- lejteni, hogy nagyon finom az a sajtos stangli a pékáru osztályon, basszus- kulcs!” – nyilatkozta Szíjjártó Péter a Képviselőfánknak. Az LMP is elégedett azzal, hogy az Or- szággyűlés Zuglóba költözik. Önkor- mányzati képviselőjük, Várnai László második lett a kerület időközi választá- sain. A párt képviselői abban bíznak, hogy a magas támogatottság a környé- ken jó hatással lesz a mindennapi képvi- selői teendőikre. A javaslatot a KDNP is támogatja, de Semjén Zsolt a mai napon elmondta, hogy kilépnek az ötlet mögül, amennyi- ben a Tesco – és ezzel az Országgyűlés – nem zár be vasárnaponként. A Fidesz még nem reagált erre hivatalosan. A Jobbik képviselői egyhangúan tiltakoz- nak. „Nem gondoltam volna, hogy valaha is fel akarnám gyűjteni az Országgyűlés- nek otthont adó épületet, de a brit globa- lizáció undorító bástyájának nem vagyok hajlandó napi rendszeresség- gel nyalni a talpát” – kö- zölte Vona Gábor. „Fel sem tudom fogni, miért nem a CBA-ba költözünk” – ironizált a na- pokban co- ming out-olt Zagyva György. Hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk. KLIKK KLIKK A Magyar Szocialista Párt nem nyilatko- zott még az ügyben, ugyanis túlzottan el vannak foglalva Gyurcsány Ferenccel. Ő speciel írt pár sort a Facebookon: „Megdöbbentő, hogy már ebből is üzletet csinálnak. Orbánnak már a kormányzás sem több, mint másnak egy hétvégi nagybevásárlás.” Orbán Viktor sosem lankad Fánkmorzsajellegű különálló szöveg Hikk hekk hökkk huhuhuhu lfasédfa oaifghaéosi asf- dasdfasd adsfasdfa asdfas- dfa asdfa adsfasdf. adfadfasdfaf asdfadfaf asd- fasdf adfasdfa asdaf ads- fadf adfadfs asdfad: “adffasdfadsaf adfadsfa ad- fadfa adsfadfasf adfafadf adfadfadfadfadfs afad- fad....

Upload: ihligioug-giugiugilug

Post on 29-Mar-2016

217 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

ajfoéasihdfaésodifhaéosifhéaosidhfaihsfa

TRANSCRIPT

Page 1: fank teszko2

A kabinet nagy valószínűséggel a Foga-rasi úti Tesco-ba fog költözni, ennektöbb oka is van. Egyrészt a képviselők fi-zikailag is közelebb kerülhetnek a képvi-seltjeikhez, másrészt pedig így könnyebbbeszedni a Tesco által fizetendő komolyválságadót. „És hát azt sem szabad elfe-lejteni, hogy nagyon finom az a sajtosstangli a pékáru osztályon, basszus-kulcs!” – nyilatkozta Szíjjártó Péter aKépviselőfánknak.

Az LMP is elégedett azzal, hogy az Or-szággyűlés Zuglóba költözik. Önkor-mányzati képviselőjük, Várnai Lászlómásodik lett a kerület időközi választá-sain. A párt képviselői abban bíznak,hogy a magas támogatottság a környé-ken jó hatással lesz a mindennapi képvi-selői teendőikre.

A javaslatot a KDNP is támogatja, deSemjén Zsolt a mai napon elmondta,hogy kilépnek az ötlet mögül, amennyi-ben a Tesco – és ezzel az Országgyűlés –

nem zár be vasárnaponként. A Fideszmég nem reagált erre hivatalosan.A Jobbik képviselői egyhangúan tiltakoz-nak. „Nem gondoltam volna, hogy valahais fel akarnám gyűjteni az Országgyűlés-nek otthont adó épületet, de a brit globa-lizáció undorító bástyájának nem vagyokhajlandó napirendszeresség-gel nyalni atalpát” – kö-zölte VonaGábor. „Felsem tudomfogni, miértnem a CBA-baköltözünk” –ironizált a na-pokban co-ming out-oltZagyvaGyörgy.

Hökk hökkhökk hökk hökk hökk hökk hökk hökkhökk hökk hökk hökk hökk hökk hökkhökk hökk hökk hökk hökk hökk hökk.

KLIKK KLIKK

A Magyar Szocialista Párt nem nyilatko-zott még az ügyben, ugyanis túlzottan elvannak foglalva Gyurcsány Ferenccel. Őspeciel írt pár sort a Facebookon:„Megdöbbentő, hogy már ebből is üzletetcsinálnak. Orbánnak már a kormányzássem több, mint másnak egy hétvéginagybevásárlás.”

Orbán Viktor sosem lankad

Fánkmorzsajellegű

különálló szöveg

Hikk hekk hökkk huhuhuhu

lfasédfa oaifghaéosi asf-

dasdfasd adsfasdfa asdfas-

dfa asdfa adsfasdf.

adfadfasdfaf asdfadfaf asd-

fasdf adfasdfa asdaf ads-

fadf adfadfs asdfad:

“adffasdfadsaf adfadsfa ad-

fadfa adsfadfasf adfafadf

adfadfadfadfadfs afad-

fad....”