Tisztelt Hallgatóim!

A küldött szövegek a történelmi Magyarország táj-történetéből ad egy rövid áttekintést. Kérem, legyenek szívesek megtanulni!

Elnézésüket kérem, hogy a szöveg „fésületlen”, vagyis csak beszkennelt, de nem javított. Remélem ez nem zavarja majd a tanulásukat.

Az anyagnak utána lehet nézni Kósa László: A magyar nép táj-történeti tagozódása c. munkájában, ami sajnos csak nehezen hozzáférhető. Használhatják még a Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő szócikkeit. DE A VIZSGÁRA EZ IS ELÉG! Csak a lényeget fogom

kérdezni!!!!Jó munkát és felkészülést kívánok

Jusztin Márta

BAKONY: a Dunántúli-Középhegység legnagyobb hegycsoportjának és környékének tájneve. A történeti megyerendszerben Veszprém és Zala megyék és kis részben Fejér megye területére esett, ma Veszprémhez és Fejérhez tartozik. A Móri-völgytől a Tapolcai-medencéig tart. Északi része a Magas vagy Öreg..-, déli a Balaton melletti előtere, a -~ Balaton felvidék, északi, északnyugati előtere a --~ Bakonyalja. A hegység neve a korábban közszóként élt, ma csak tájnévben előforduló, erdő jelentésű bakonyból származik. Noha a ~ betelepedése a honfoglalás korától megindult, összefüggő, zárt területein a nyers táj a 19. sz. végéig háborítatlanul fennmaradt. Népessége gazdálkodásában, különösen állattartásában, társadalmi életében számos archaikus vonás megőrződött. Középkori lakossága erősen elpusztult. A 18. sz. során a visszaköltöző magyarságon kívül jelentősebb számú németet, szlovákot telepítettek be a Bakonyba. Erdőségei hasznosítása révén országos hírű üveghuták működtek területén és számos helyen (Bakonybél, Szentgól) szerszámkészítő paraszti specialista központ alakult ki (gereblye, favilla, talicska stb. készítés). Falvainak jelentős volt az erdei gyűjtögetésből és legeltetésből (sertés) származó jövedelme. A ••--i népélet hiteles szépirodalmi értékű feldolgozására Eötvös Károly vállalkozott. Gazdasági és közigazgatási központjai (Veszprém, Székesfehérvár, Pápa, Győr) a terület peremén fekszenek

BALATON-FELVIDÉK: a Balaton északi partján emelkedő, a --~ Bakony déli előterét képező hegy- és dombvidék irodalmi eredetű neve. A honfoglalás óta sűrűn megtelepült magyar lakosságú táj jelentős, jórészben paraszti birtoklású borvidékkel. A tőrök hódoltság alatt megfogyatkozott népességét elsősorban magyar és kisebb részben német telepesek egészítették ki, az utóbbiak egy része a Bakony területéről települt át a 18. sz. második felében. A ~-en jelentős számú kisnemesi eredetű paraszti lakosság él, akiket fejlett, polgárosult népi kultúra jellemez. ~ déli felét változó kiterjedésben a -• Balatonmellék részeként tárgyalják egyes szakirodalmi források. -

BUKOVINAI SZÉKELYEK: Bukovinában, az egykori osztrák koronatartományban lakott magyarok. Bukovina Lengyelország első felosztása után (1775) került az osztrák birodalomhoz. Viszonylag gyéren lakott terület volt. Benépesítésében 1777-86 között részt vett az a néhány ezer székely, akik a határőrség erőszakos szervezése elől 1763 -64-ben Moldvába bujdostak. Kishatárú községeik - Fogadjisten, Istensegits, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva hamarosan túlnépesedtek, proletarizálódtak. A múlt század második felében

többször fölmerült Magyarországon a hazatelepítésének terve. Először 1883-ban az Alduna mellé Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve községekbe telepítettek mintegy 4000 embert (--~ aldunai székelyek). 1883-ban az Arad megyei Gyorokra, 1$88-92-ben és 1910ben Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1900-ban Babsára (Terces mege.), Vicére (Kolozs m.), Magyarnemegyére (Beszterce-Naszód megye), 1905-ben Marosludasra, 1910-ben a Hunyad megyei Csernakeresztúrra még további 2500-3000 telepes költözött. A ~ nagy számban vándoroltak ki Észak-Amerikába is. Kanadában 1905 1914 között több farmertelepet hoztak létre pl. Hapkins, Székelyföld, Máriavölgy, Hamilton, Regina, Punnichy, Eszterháza nevűeket: Az első világháború utáni kivándorlás folytán jött létre Brazíliában Boldogasszonyfalva bukovinai székely telep (1924). 1941-ben néhány család kivételével az egész Bukovinában maradt székelységet a magyar állam -. Bácskába költöztette. Nagy részűket az 1920 után létesített, de a magyar bevonulás miatt elhagyott szerb telepesfalvakban helyezték el. A ~-nek 1944 őszén a hadi események miatt ismét menekülniük kellett. 1944-45-ben Vas, Veszprém, Zala és Fejér megyék falvaiban húzódtak meg. Végül 1946-47-ben Tolna; Baranya és Bács megye kiürített német falvaiban mintegy tizenháromezren kaptak házat és földet. A ~ népi kultúrája hosszú ideig tartó nyelvi elszigeteltségük miatt igen sok archaikus vonást őrzött meg

CSALLÓKÖZ - a Duna legnagyobb szigete, a --~ Kisalföld természetföldrajzilag jól elkülönült tája. Északról a Pozsonynál jelentékeny számú református és kevesebb evangélikus is lakja. A ~ nyugati végében, Pozsony körzetében középkori német településű lakosság is élt a magyarok mellett. 1920 után Csehszlovákiához került és betelepüléssel morva szórványok is keletkeztek rajta. A magyar lakosság egy részét a II. világháborút követő kitelepítések érintették. A ~ területét a településhálózat viszonylagos háborítatlan fejlődése és ennek következtében speciális jogállású községek kései továbbélése (kisnemesi falvak), a birtokstruktúra stabilizálódása, a településhálózat differenciálatlansága jellemezte. A középkortól folyamatosan, kiegyenlítetten fejlődött paraszti mezőgazdasága, amit egyrészt a kertkultúra, szántóföldi művelés, állattartás egyensúlya, másrészt az országos átlagnál kedvezőbb piaci viszonyok magyaráznak. (Pozsony és hegyalja, Komárom, később Bécs polgárai és katonai fogyasztó rétegei.) A ••~ népi kultúráját a kontinuus zárt közösségek, de egyben a magasszintű paraszti polgárosulás jellemezte: Vásáros központjai Somorja, Dunaszerdahely, Guta, ill. Komárom és Pozsony.

CSÁNGÓK: a székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg egy ma már nem használt „elvándorol", „elszakad" jelentésű ige származéka. ~-nak nevezik elsősorban a -~ moldvai magyarokat, így hívják a Csíkból a közeli Tatros folyó völgyébe költözött magyarokat (---> gyimesi csángók), a Brassó melletti -~ Hétfaluban élő magyarságot, valamint a barcasági magyar falvak más lakóit (--> hétfalusi csángók). Gyakran helytelenül így emlegetik a -~ bukovinai székelyeket és a közülük kiszakadt -• aldunai székelyeket is. A „csángó" név általában gúnynévnek számít. Nem maguk a ~, hanem a környezetükben, vagy távolabb lakó székelyek használják. Kivételt képeznek az ugyancsak bukovinai eredetű -~ dévai csángók, akik nem érzik sértőnek a megnevezést. 1945 óta helytelenül csángóknak nevezik a Dunántúl egyes vidékein a bukovinai székelyekkel nagyjából egyidőben, a kitelepített németek helyébe érkezett, áttelepített csehszlovákiai magyarokat és az alföldi telepes agrárproletárokat is. A „csángó" szó itt az „idegen telepes" jelentését vette fel.

DUNA-TISZA KÖZE: a Duna és a Tisza közötti sokarcú táj összefoglaló újabb keletű, a földrajzi szakirodalomból származó neve. Régi megjelölése -> Két víz köze volt. Peremterületei folyómenti; mélyfekvésű, ártéri, ártérszéli jellegűek (-. Dunamellék, -• Kalocsai Sárkőz, --~ Tisza mente). Belseje északon homokos hátság (-• Homokság), délen löszös terület (-~ Bácska). A honfoglalás ótá megült terület, lakói a középkorban magyarok voltak, akik közé -• kunok települtek. A kun szállások igazgatási autonómiát élveztek és egykori lakóterületük nyelvi beolvadásuk után is 1876-ig megőrizte különállását (-• Kiskunság). Paraszti lakossága, mezővárosi polgársága a 14-15. sz.-ban élénk fejlődésű volt. Ennélfogva a késő középkor egyik legfejlettebb magyarországi vidékei közé számított (a korai paraszti föld- és pusztabérleteket, a kaszás aratás - szénaszerű gabonakezelés kialakulását, paraszti kályhás-kemencés lakóház korai előfordulásait tartja számon a területről a szakirodalom). A hódoltság során néhány reliktumát kivéve (pl. --> Háromváros) népessége elpusztult, vagy elmenekült. Újranépesedése részen földesúri, részben kamarai telepítések, ill. spontán paraszti kirajzásokkal a 18 -19. sz. folyamán ment végbe, ami egyben az elvadult természeti körülmények megváltoztatását is maga után vonta (a homok megkötése - szőlészet kifejlődése). Benépesítésében ~a kontinuus, de kiegészült, újra virágzásnak indult reliktumok (Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös, Kiskunhalas, Szeged stb.) lakosságán kívül részt vettek kelet-dunántúli, baranyai, valamint kisalföldi protestáns közösségek (pl. Cegléd), jászsági (pl. Kiskunfélegyháza), felföldi római katolikus csoportok, ill. délen délszlávok, főleg szerbek, akik már a középkor végétől kisebb-nagyobb rajokban beköltöztek. A 18. sz. folyamán jelentős létszámú német és szlovák csoportot is letelepítettek ~-n. A 18. sz. derekától feltöltődött hódoltsági magyar vidékről is érkeztek nagy létszámban telepesek (pl. a -~ Nagykunságból). Reliktumai hacsak jelentősebb más vidékről felülrétegződés nem érte őket, a déli „öző" nyelvjárásterülethez tartoznak. Felföldi eredetű magyarjai ún. „palócos" nyelvjárást őriznek. A ~ Pest-Pilis-Solt, Bács, Bodrog, Csongrád, Szolnok történeti megyék és a Kiskunság területéhez tartozott közigazgatásilag

ERDÉLY, Erdélyország, Erdélység: (románul Ardel, Transilvania, németül Siebenbürgen) : nagy kiterjedésű földrajzi-történeti táj, a Kárpát-medence délkeleti részén a mai Romániában. 106 -271 kőzött Dácia néven római provincia. A népvándorlás idején különféle népek (hunok, gepidák, gótok, vandálok, avarok, szlávok stb.) szállásterülete. A honfoglaló magyarok gyér bolgárszláv lakosságot találtak Erdélyben. Tartósan a 10. században az Alföldről kiindulva a Szamos, Sebes-Körős és Maros völgyein bevonulva szállták meg. Erről tanúskodik Erdély magyar neve is, mely a központi magyar tájszemlélethez igazodva „erdő előtti" „erdőn túli" terí3letet jelent (Erdőelve ~ ), valamint a mai román név előzménye a középkori magyarországi latinságban Transsylvania. A 11. században az említett három folyó völgyei és a Mezőség már összefüggő magyarlakta területek voltak. ~ keleti és déli vidékei ekkor még a gyakori kun és besenyő becsapások ellen védőgyepűt és gyepűelvét alkottak. A magyarság a 13: századra fokozatosan benépesítette termékeny folyóvölgyeit és hegyi medencéit is. Általában eljutott a bükk- és fenyőerdők övezetéig, sőt a Székelyföldön feny&rd8k övébe is betelepült. A középkori Magyarországon legtovább N-ben maradt meg a királyi hatalom erős befolyása és a nagy kiterjedésű királyi birtokok. A Marostól délre eső viszonylag ritkán lakott területre a 12 -13. sz. folyamán a magyar királyok szász (német) népességet telepítettek. (-• Királyföld). Szászok költöztek a -~ Barcaságra, Beszterce vidékére és Nyugat-~ egyes pontjaira is (pl. Kolozsvár, Nagyenyed). A 11-13. században ~ különböző pontjaira besenyők és kunok is kerültek, akik kis számmal lévén hamarosan beleolvadtak a környező magyarságba. A románság a 12-13. században jelent meg ~-ben. Az első évszázadokban f81eg a magashegyi tájakon, a Bihar hegységben és az Érc-hegységben, Hunyad megyében és a Fogarasi havasokban telepedett meg. Majd a 14 -17. században újabb sűrű rajokban érkezvén dél felől ..~ minden vidékén

megjelent. A 13 -14. században kialakultak a nemesi vármegyék és a 15, századra megszilárdult ~ rendi szerkezete, amely a magyar vármegyék, a székely és a szász székek szövetségéből állt, és több mint 4 évszázadon át (1437 -1848) közigazgatási szervezetként is érvényben. volt. A középkori Magyarország három részre szakadása után (1541) ... másfélszáz évig önálló fejedelemségként létezett, amely magyar fejedelmek kormányzata alatt laza hűbéri függésben élt az oszmántörők birodalommal. A török és a Habsburg királyság között egyensúlyozó, belső politikai függetlenségét őrző ebben az időben gyakran keveredett pusztító háborúkba, amelyek elsősorban a folyóvölgyekben és az alacsonyabb dombvidékeken é18 magyarokat és szászokat sújtották. Elpusztult helységeikbe jórészt románok költöztek. Különösen a tizenöt éves háborúban (1591-1606) és a II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megtorló török-tatárjárásban fogyatkozott meg a népesség. 1690-ben a török visszaszorítása után a Habsburgok ••~-t nem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem fejedelemségként, ill. nagyfejedelemségként külön kormányozták. A magyar reformkor törekvései közt első helyen szerepelt Magyarország és Erdély uniója. Az egyesülést az ~-i országgyűlés 1848-ban ki is mondta, azonban az új birodalmi alkotmány értelmében 1849 -67 között ismét külön kormányozták Bécsből. 1876-ban megszüntették ~ addigi közigazgatási beosztását, a székekből és a vidékekből vármegyéket szerveztek. Az Osztrák - Magyar Monarchia fölbomlásakor 1918-ban a románok, majd 1919-ben a szászok is kimondták ~ elszakadását Magyarországtól. A trianoni békeszerződés-t, mint többségében románlakta területet Romániának ítélte és jóval a történeti ~ határain túl az Alföld szélén húzta meg az új magyar-román államhatárt. Ennek következtében a köznyelvi szóhasználatban ~ neve kiterjedt a történeti Magyarországtól Romániához került egész területre. 1940-44 között Észak ~ és a Székelyföld ismét Magyarországhoz tartozott. A párizsi békeszerződés értelmében ma újból Románia része. ~ mai magyar lakossága elsősorban a Székelyföldön és az Észak-~-i városokban él. Jelentős számban laknak magyarok -~ Kalotaszegen, a Barcaságban, a Maros, a Szamos és a Kis-Küküllő völgyében, valamint a -• Mezőségen. A 19. sz.-ot az ~-i magyar parasztság egymáshoz földrajzilag közel eső, de a társadalmi-gazdasági fejlődésben különböző fázisokban megrekedt rétegekre és csoportokra tagolódva érte meg: a klasszikus értelemben vett jobbágyfalvak mellett (pl. Mezőség)megtalálhatók voltak szabadalmas, vagy egykori kiváltságok emlékét őrző közösségek (Székelyföld, Hétfalu), kisnemesi falvak (--> Hunyad),iparos parasztok (Torockó) és városi parasztpolgárok (Kolozsvár-.Hóstát). A néprajzi vizsgálatok számára különösen tanulságos ezeknek egymás mellett élése és kapcsolata. A bonyolult nemzetiségi viszonyok folytán ~ a különböző paraszti, kultúrák (magyar, román, német) találkozásának területe. A magyar népi kultúra nyelvszigeteken és peremvidékeken mind a tárgyi világban, mind a díszítőművészetben, a szokásokban és a népköltészetben számos a nyugat és kelet-európai (balkáni) kapcsolatokat reprezentáló archaizmust, jelenséget és elemet őrzött meg.

FELFÖLD: történeti tájfogalom, tágabban a történeti Magyarország északi hegyvidéki területeinek, az ún. Felső-Magyarországnak megjelölésére (szlovákul Horná zem, Hornaky), szűkebben a magyar nyelvterület északi területeinek megjelölésére használják. Egyes szerzők az Északi-Középhegységre és ennek északi tágabb előterére alkalmazzák. Használatára családnévi vagy jelzői szerepben a 15. sz. derekáról van adat. Sokan a -~ Palócföld megjelöléssel élnek helyette. A ~ magyarsága a déli területein honfoglaláskori megtelepedésű, de az Árpádkorban egyes helyeken kisebb-nagyobb szláv lakosságú szigetek is voltak. Ezek jelentős része azonban a középkor folyamán népileg és nyelvileg felszívódott a magyarságba. A népessége a feudalizmus megerősödése idején megszállta a korábban lakatlan, illetve lakatlanná tett; csak határőrelemekkel megült gyepű és gyepűelvi területet, benyomult az északról lefutó folyó- és patakvölgyekbe. A 16. sz.-tól egyre nagyobb

létszámban fogadott be Dél-Magyarországról, a hódoltságból jövő menekülteket. Déli sávja helyenként az egész magyar nyelvterület mélységében maga is török által veszélyeztetetté vagy hódolttá vált és elpusztult. A 18. sz. tól azután a törökök visszaszorulta után magyar és szlovák népessége sűrű rajokkal vett részt az alföldi megyék újra népesítésében, de egyben elpusztult vidékei is újjászülettek, '1 r sokfelé szlovák szigetek keletkeztek benépesültek. ~, területén, de sor került az eddig mindig lakatlan erdővidékek hasznosítására, telepítésére is (pl. üveghuták, hamuzsírfőző '' telepek a Mátra, Bükk hegységben, Abaújban, Zemplénben).A reformáció során népe jelentékeny tömegeiben protestáns- e i. sá lett. A magyarok a kálvini, a szlovákok a lutheri irányzathoz csatlakoztak (bár pl. a gömöri magyarok közt evan-gélikus vallásúak, a zempléni szlovákok közt pedig kevesen reformátusok is vannak). A 17. sz. folyamán kibontakozó, a ' j 18. sz. elején megerősödő ellenreformáció nagy területeketérintett, s egyben a középkori, a hódoltságot átvészelt la- ;, kosság migrációjának egyik felidézőjévé vált. A társadalomfejlődés szempontjából a ~ területét a késő középkori áru-termelő mezővárosi, szabad paraszti elemek szerény jelentkezése, a második jobbágyság rendszerének merevsége, nagy robotoltató-majorkodó uradalmak jelenléte - terjeszkedése határozta meg, valamint a viszonylag népes, de I szegényedő köznemesség, amely egyre inkább kényszerült fokozni a telkein élő jobbágy-paraszt igénybevételét. Helyenként népes kisnemesi csoportok tarkították, akiknek jelentős r: szerepe volt a függetlenségi harcokban és a protestantizmus fennmaradásában. A jobbágy família-rendszere széleskörűen kedveltté vált mint társadalomszerkezeti és üzemszervezeti egység. Régies jellegű mezőgazdasági gyakorlatában a 19. sz. derekáig-végéig alig történt változás (sarlós aratás, kézi : cséplés stb.). Az egyes körzetekben jelentkező szőlészeti specializálódás és gyümölcstermesztés nem bontakozott ki. szélesebb körben, sőt jelentékeny mértékben vissza is esett.19. sz.-i népfeleslegét részben elvándorlás, részben rendszeres nagylétszámú csoportokat megmozgató munkamigráció segített kiegyenlíteni. A 19. sz. második felétől pedig sokezres tömegek vándoroltak ki területéről Észak-Amerikába. A vasúthálózat kiépülésével, a kapitalista gyáripar és városiasodás fellendülésével egyfelől intenzívebbé vált népességének belföldi elvándorlása vagy kétlakivá válása, másfe181 egyes vidékein más-más időpontban, de megindult a paraszti földművelés, gazdálkodás racionalizálódása. (Pl. bevezették a kaszás aratást.) A kedvező adottságú körzeteiben a 19. sz: közepétől ennek következtében a népi műveltség átalakulása indult meg. Így a korábban fűsttelenítés nélküli, majd kürtős, belső tüzelőnyílásos szobai kemencéket az alföldi eredetű kívűlfűtös boglyakemencék váltották fel. Ugyan a 19. sz. második felében a népi műveltségnek megindult paraszti polgárosulása szinte minden területére átalakítólag hatott, a .•~ népi kultúrája a 20. sz. folyamán is konzervatívabb, archaikus sajátosságokban gazdagabb volt a szomszédos alföldi vagy távolabbi dunántúli tájakéhoz képest. Noha a 19. és 20. sz. során sok változáson esett át a s az utóbbi 150 évben az egyes táji körzeteiben számos helyi jellegzetesség alakult ki, de a közelmúltig a falusi társadalom struktúrájában, a népi műveltség f'ő vonásaiban rendkívül pregnánsan jelentkeztek a nagytáji . keretekre jellemző sajátosságok. (Különösen szemléletesen mutatkozik meg ez a népi építkezés emlékanyagában.) Csak látszólagosan mond ennek ellent az, hogy nyelvjárásilag nem egységes. Egyrészt az északi „palócos" nyelvjárási sajátosságok jellemzik, másrészt keleten az Abaúj-Zemplénben az irodalmi nyelv alapjául szolgáló nyelvjárás él, azonban számos olyan nyelvi szerkezeti elem ismert, ami az eltérő fonetikai sajátosságok ellenére is e két vidéket szorosan egymáshoz kapcsolja (pl. ragozás). A ~ népi műveltségének egységes vonásait az első világháborút követő új államhatár sem bontotta, meg 'lényegesen, akár a szlovákság, akár a magyarság kultúráját vizsgáljuk is. Archaikusabb fejlődésmenetét jelzi, hogy. számos csoportjában még iparvidéken is népviseletben járnak vagy jártak az elmúlt évekig (Kazár, Rimóc; Hollókő), de az is; hogy egyes népművészeti ágak (pásztorfaragás, bútorművesség) is az országosan megszokottól eltérően itt vitálisak maradtak századunk közepéig. Földrajzi helyzete,

fejlődése révén a ~ népének jelentős szerepe volt a magyar-szlovák, részben a magyar-ukrán (ruszin) érintkezések történetében. Az alföldi, de a dunántúli, sőt erdélyi területekkel közvetítő kereskedelmet folytattak, vagy specialista központjaiban azok számára folytattak termelést

FELSŐŐRSÉG, Felsőőr vidéke: a történeti Vas megye Rábán túli területén, az Árpád-kori gyepű vidéken a Pinka völgyében fennmaradt magyar településcsoport, nyelvsziget neve. A 20. sz. elején Felsőőr, Alsóőr, Őrisziget és Jobbágyi községek tartoztak hozzá. Egykor határbiztosító magyar lakosságú települések hosszú sora kísérte a Rábán túli országszélt. Erre vallanak az Őr-, Őri- összetételű, Lő-, Lövő- tagú és a Szem, Szemes, Kolozs településnevek is. Jelentékeny vasfeldolgozó-szolgáltató népessége is volt, amire a halvány okleveles nyomokon kívül régészeti leletek, valamint szintén helynévi adatok alapján lehet következtetni (vö. Vasverőszék, Tömörd stb,). A vidék lakosságában az Árpád-kor végétől növekvő arányban jelentek meg az osztrák területről beköltözők. A hódoltság alatt néhány hadjárat városa volt Sopron.

Göcsej~, régiesen Göcsejség: Zala megye délnyugati része, a Zala folyó, a Kerka és a Válicka patakok völgye között az --r Őrség, a --> Hegyhát, --> Hetés szomszédságában. ~ mint tájnév 1769-től ismert. A ~-szó a dunántúli nyelvjárásokban többfelé a vízjárások által fölszabdalt dombvidék jellemzésére használt megjelölésként él, és abból vált tájnévvé. ~ területe mély völgyekkel tagolt agyagos talajú, szubalpin klímájú, erdővel borított. A korai Árpád-korban határőrvidékeink közé tartozott, a magyar-horvát közös királyság kialakulása után azonban hamarosan jelentőségét vesztette. Viszonylagosan nyugodt középkori fejlődésében jelentékeny nemesi, kisnemesi népessége alakult ki. A reformáció során gyülekezetei reformátusokká lettek. A hódoltság idején Kanizsa: várának elestével veszélyeztetett területté vált. A 18. sz.-ban jobbágyságát rekatolizálták, de a nemesi, kisnemesi rétege révén biztosított református egyházközségei a szomszédos tájak protestánsai számára is támaszul szolgáltak. Népének életét a legújabb időkig a nyerstáji állapotok erősen befolyásolták. Sovány, terméketlen, könnyen vizenyőssé váló, rossz adottságú talajain archaikus jellegű szántógazdálkodást folytattak (pl. égetéses irtás). Néhány növénykultúra reliktum területévé vált (pl. köles, hajdina). Egykor jelentős szőlészete európai viszonylatban is egyedülállóan régies jelleget őrzött meg. Állattartásában szubalpin jellegű vonások bukkannak fel. A nagytáji és szomszédnépi környezethez hasonlóan. sajátos apró településcsoportok alakultak ki, jellegzetes zártudvarú beépítéssel (kerített ház). Népének társadalmi szerkezete, jogszokásai, szellemi műveltsége hasonlóképpen archaikus, konzervatív vonásokban gazdag. A népélet iránti korai tudományos érdeklődés már a 19. sz. elején foglalkozott a ~ területével. Hangsúlyozni kell, hogy a szakirodalomban megvont táji határai a valóságban nem merevek. A ~-ben feltárt gazdag néprajzi anyag az egész Délnyugat-Dunántúlra jellemző, s a belső, keletre, északkeletre eső zalai települések népi kultúráját is reprezentálja.

HAJDÚK: magyar néprajzi csoport a Közép-Tiszántúlon. A hajdú szó a 16. sz: elején még' barompásztor, tehénpásztor jelentésben élt. Fegyveres ~ védték a feudális magáncsapatoktól és a portyázó törököktől a 16. sz.-i Magyarország fontos kiviteli cikkét, az osztrák, bajor és észak-itáliai városok piacaira lábon hajtott szarvasmarhát. Többségűk a dél-magyarországi végvidékekről elmenekült és elüldözött magyarságból került ki, akikhez különféle délszláv népekből származók is csatlakoztak. Már a Dózsa-felkelés leverésekor törvényt hoztak a ~ ellen, de a török hódoltság előrehaladtával a század végére jelentős katonai erővé vált a hajdúság. Marhapásztorkodás helyett zsoldos katonai szolgálatot vállaltak a királyi várakban, erdélyi fejedelmeknél, földesúri magánhadseregekben és háborúk idején válogatás nélkül

sarcolták-pusztították a lakosságot. Soraikat állandóan gyarapították a földönfutóvá lett jobbágyok és kisnemesek. Kialakult sajátos katonai szervezetük - elöljáróikat, kapitányaikat, hadnagyaikat és tizedeseiket maguk választották és jellemző harcmodoruk, melynek lényege a portyázás és a lesvetés volt. A ~ hivatásos katonai renddé alakulása a tizenöt éves háborúban (1591-1606] fejeződött be. Bocskay István nemcsak katonává fogadta, hanem le is telepítette őket (több mint 9000 vitézt) saját birtokaira. Szerződésűk szerint háború idején katonáskodtak, ennek fejében közösen nemesi szabadságot kaptak, és mentesültek mindennemű földesúri szolgáltatás alól. Az első hajdú kiváltságolásokat hamarosan újabbak követték. A hajdútelepek kiterjedtek á Dél-Bihartól a Sajó-Hernád torkolatáig húzódó félkör alakú vidékre, sőt a Dunántúlon és Erdélyben is voltak a várak közelében hajdú jellegű települések. Az erdélyi fejedelmek és a tiszántúli földesurak számos községgel kötöttek hajdúszabadságot biztosító szerződést. Az utolsót II. Rákóczi Ferenc 1708-ban Tarpávai. A ~ jelentős támaszai voltak a 17. sz.-i függetlenségi harcoknak, és bár soraikat az 1660-1690 közötti háborúk nagyon megritkították, a Rákóczi szabadságharcnak is. A tömegben, nagy többségben magánjogilag kiváltságolt ~ szabadságát sem az országgyűlések, sem a kamara nem ismerte el, s az valójában meg is szűnt az önálló Erdélyi Fejedelemség bukásával. Mégis általában hajdújoggal , éltek a 18. sz. elején, és csak a Rákóczi szabadságharc bukásával süllyedtek jobbágysorba. Sokan nem nyugodtak bele és pl. az Esterházyaknak adott bihari hajdúközségek több mint 100 évig pörösködtek,szabadságukért (pl. Derecske, Nagyszalonta). Az egykori ... a településeken belül is megtartották különállásukat, pl. Berettyóújfaluban ma is van külön Hajdúszer és külön Parasztszer városrész. Csupán a Bocskai telepítette ~ egy részének, a hat hajdúváros (ún. „öreg hajdúvárosok") lakóinak sikerült többszöri birtokcserével megőriznie kiváltságait: Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúhadház és Vámospércs. 1790-tői végleg különválván a vármegyei fenn-hatóságtól, önálló közigazgatási egységet, a Hajdúkerületet alkották, melyet az 1876. évi megyerendezés ú törőit e1 és szervezett Hajdú megyévé. A szabadparaszti állapot a szomszédos kun és jász kerületekéhez, valamint a nagy alföldi mezővárosokhoz hasonlóan a hajdúvárosokban s is sajátos mezővárosi helyzetet, önigazgatási autonómiát és a Í jobbágyparaszti területeknél jóval több művelődési lehetőséget biztosított, amelyből a 18 -19.sz.-ban fejlett parasztpolgári kultúra sarjadt ki. A ~ történeti és népi kialakulása sok ' párhuzamot és hasonlóságot mutat több kelet-európai ` szabadalmas újkori katonai réteg vagy rend keletkezésével és ' történetével. Ilyenek voltak Dél-Oroszországban a kozákok, Bulgáriában a hajdemákok, a délszláv népeknél a hajdukok, morlákok, martalócok és haramiák.

HAJDÚSÁG: történeti-néprajzi táj, a Tiszántúl középső részén. Eredetileg a hat szabadalmas hajdúváros (az ún. .,öreg hajdúvárosok"): Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúhadház, Hajdúdorog és Vámospércs határa. Tágabb értelemben az 1876 -1950 között fennálló Hajdú megye területét, a hajdúvárosok és Debrecen környékét értik rajta

Tokaj Hegyalja: Az egykori Abaúj és Zemplén megyék területén kialakult termelési táj az Eperjes-Tokaji hegylánc délnyugati, déli, délkeleti szegélyterületén. A 1.6. sz. derekán a szerémségi borvidék pusztulását követően fellendülő bor kivitele révén kedvező gazdasági, társadalmi fejlődése szőlőtermelésben érdekelt településeit az újkor folyamán a középkori hagyományokra alapozva meglehetősen egységes arculatúvá tette. Előnyös helyzete révén a 16 -17. sz. folyamán, noha az allódiumok befolyása növekvő volt, s az erdélyi fejedelemség függetlenségi harcai és a kuruc szabadságmozgalmak területeit gyakran érintették, a hazánkban egyedülállóan virágzó kultúrtájává vált. Ennek is köszönhető, hogy a népi műveltségre nagy hatást gyakorló, de az egész irodalmi nyelvűnket alapvetően formáló

északkelet=magyarországi protestáns kultúra központja Sárospatakon alakult ki. A mezővárosi, parasztpolgár fejlődés egész településláncolatban bontakozott ki a területén (Szerencs, Tállya, Mád, Tarcal, Tokaj, Abaújszántó, Erdőbénye, Tolcsva, Bodrogkeresztúr, Sárospatak, Sátoraljaújhely. Alapnépességét a középkorban betelepített néhány vallon család színezte. A 17 -18. században kárpáti ukránok (ruszinok) (pl. Sárospatak -Hustác) és németek (Hercegkút, Károlyfalva) telepedtek le. A lakosság összetétele azonban alapvetően magyar maradt. Bár a 18 -19. sz.-ban meghatározó szerepűvé vált a nagybirtok, a mezővárosi parasztság hagyománya, kultúrája kontinuusan öröklődött korunkra. A 17. századtól a szőlőtermesztés és borkészítés bizonyos eltérő műveletei szerint a Tolcsvától északra eső területet Felső-, a délre fekvőt Alsó... nak kezdték nevezni. A 18. sz: ban a ~ terület pontos földrajzi határait a borminőség védelmében törvénybe rögzítették, de a történeti táj kereteibe számíthatók a Szerencsi-hegység települései, valamint az 1918 után Csehszlovákiához csatolt Zemplén-dombsor dél nyugati részén fekvő községek is

HORTOBÁGY, Hortobágy melléke: a Hortobágy folyó két partján fekvő legelők neve. Eredetileg vízjárta, zsombékos terület, a múlt századi folyamszabályozások óta fátlan puszta. A középkorban viszonylag sűrűn települt, falvak sora épült rajta (Ohat, Zám, Máta stb.). A falvak a 16. sz, végén a tőrök háborúkban pusztultak e1. Határukat Debrecen városa vette zálogba az elmenekült földesuraktól. Előbb bérbe adta, majd a 18, sz. elejétől saját kezelésében külső legelőként használta. A ~-i legelőkből kisebb részt birtokolt több környékbeli település: Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Nádudvar, Püspökladány, Karcag és Kunmadaras is. A ~-i pásztorkodás a 18 -19. sz. fordulóján élte virágkorát. Az 1850-es évektől napjainkig fokozatosan csökkent, nagyobbik fele szántóföldi művelés alá került. Eredeti jellegét megtartott központi része ma természetvédelmi terület.

JÁSZOK: 1. északiráni eredetű nomád nép. Nevük eredetileg ászi, amelyből az ász, jász változat alakult ki. A legkorábban ismert szállásterületük a mai Kazah SZSZK déli területén, a Kora Tau hegység környékén volt. Időszámításunk I. századában Európába jöttek. Egy részük a Kaukázusban a velük rokon alánokkal telepedett meg. Magyarországra a 13. sz. folyamán a kunokkal jutottak el és telepedtek meg. Emléküket a --. Jászság tartotta fenn. A hazai ~ nyelve, mint azt középkori nyelvemlékük alapján meg lehetett állapítani, a kaukázusi alánokkal mutat szoros kapcsolatot. A ~ magyarországi előfordulását jelzik a jász előtagú vagy a jásaból képzett helyneveken kívül pl. Jászberény, Jászkisér, Jászvásár meg az Oszlár, Eszlár településnevek is.

2. ~ megnevezéssel illeték a --> Jászság lakóit azután is, hogy azok nyelvi, etnikus különállásukat elvesztették és beolvadtak a környező magyarságba.

JÁSZSÁG: a mai Szolnok megye területén a Zagyva és a Tarna mentén egykor autonómiát élvező közigazgatási egység, amely a -. jászok szállásterületét ölelte fel. A jászok nyelvi és népi beolvadási után a területi autonómia, illetve annak visszaszerzése és fenntartása kovácsolta össze és tette öntudatossá lakóit. A ~ kulturális és közigazgatási funkciókat betöltő központja Jászberény. A ~ lakói közül jelentős tömegek költőztek ki a 18 -19. sz. folyamán a kiskun pusztákra, pl. Kiskunfélegyháza, Kiskundorozsma, sőt a -. Bácskába, a Dél-Tiszántúlra és a -. Bánságba is. Népi kultúráját á Közép-Alföld sajátosságai jellemzik, sokban hasonlít a szomszédos --. Nagykunságéra, tüzetesebb vizsgálatával azonban még adás a néprajztudomány

KALOCSAI SÁRKÖZ: a déli -~ Danamellék, Ordastól Szeremléig elnyúló, mélyfekvésű, árvíz járta szakasza, amelyet nyugatról a Duna, keletről az egykori ~rjeg és a Kecel-Bajai hátság magas partja; északról pedig a Soltvidék határol. Földrajzilag, történeti-néprajzi alakulásában sok vonásában rokon a tolnai -> Sárközzel. A honfoglalás idején megtelepült vidék. Már az Árpád-korban Magyarország egyik fontos kultúrtája, középpontjában a nagytáji-központi funkciókat betöltő Kalocsával. A hódoltság során nagyon erősen elpusztult, de a Duna-parton megült települései többségükben kontinuusok és lakosságuk fórésze református vallású maradt. A 18. sz. folyamán az érseki uradalom szervezésében az elpusztult vidéket. újratelepítették. A Kalocsa környékén, a város egykori szállásain alakult Homokmégy, Szakmór, Öregcsenő és Drágszél községeiben élő magyar csoportjának római katolikus népességét potáknak nevezik. Sajátos színezetűvé teszi őket a 19, sz. második felében kialakult gazdasági fellendülés nyomán kibontakozott, máig élő, naturális motívumokat felhasználó népművészetűk és viseletük. A ... délkeleti területeire németek, szlovákok, római katolikus vallású délszlávok (ráchorvátok)is-települtek. A ~ településrendjét, paraszti gazdálkodását máig hatóan meghatározta a többszörös megosztottság, falu-városmenti, határbeli és pusztai szálláscsoportok egyidejű használata

KALOTASZEG: történeti-néprajzi táj Erdélyben, Kolozsvártól nyugatra. Délen a Gyalui-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegység keleti vonulata fogják közre. Ma a gyalu-járai út mentén fekvő, népi kultúrájában hasonló néhány községgel együtt negyven egészben vagy részben magyarlakta református (csupán Jegenye és Bács római katolikus) falu tartozik ~-hez. Vásáros központja Bánffyhunyad, nevezetes falvai: Magyarvista, Méra, Gyerővásárhely, Kőrösfő, Magyargyerőmonostor, Magyarvalkó, Kalotaszentkirály stb. ~ három jól elhatárolható területre oszlik: a havasok alatti Felszeltre, az Almás-patak melletti Alszegre és a Kolozsvár közelében fekvő Nádasmentére. ~ Erdély azon vidékei közé tartozik, amelyeken legkorábban megtelepült a magyarság. A betelepülés nyugatról, a Sebes-Körös völgyén történt. A 16, sz.-ban még élt a hajdani egységes Kalota-vidék neve a Nagyvárad melletti Kiskalota és a Sebes-Körös bihari völgyében húzódó Közép-kalota tájnevekben. Ekkor csupán a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota-patakoktól közrefogott kis háromszögletű területet hívták ~-nek. A kora Árpád-korban (10 -12. sz.) az Alszeg és a Felszeg Bihar vármegyéhez tartozott és a váradi püspökség kalotaszegi főesperességét alkotta. Fontos hadi út mellett feküdvén, a 16 -17. sz.-ban N sokat szenvedett és pusztult a háborús időkben, különösen a II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megtorló török-tatárjárásoktól és a Várad elestét (1660) követő török portyázásoktól. ~ parasztsága elsősorban földművelésből él, de sovány földjei miatt régóta foglalkozik fakitermeléssel, szarvasmarha-tenyésztéssel, háziiparral. Népművészete igen gazdag (építkezés, viselet, hímzések, faragás` A ~-i népművészet divatjával kezdődött a magyar népművészet felfedezése a múlt század 80-as éveiben. Gyarmathy Zsigmondné, egy lelkes lokálpatrióta asszony a már majdnem feledésbe merült varrottas kézimunkát felélesztette és háziiparként elterjesztette. Propagandája nyomán a ~-i hímzések nem csupán hazai, hanem európai hírnévre is szert tettek. A ~ népművészet hatással volt a századelő magyar szecessziós iparművészetére, a „gödöllőieknek" nevezett művészcsoport munkájára és ihlette Kós Károly építészi, grafikai és iparművészeti munkásságát. -

KÁRPÁTALJA, Kárpátukrajna, Kárpátontúli-terület: politikai-közigazgatási hátterű nagytáj a Szovjetunióban, a Tisza és a Kárpátok által közrefogott terület. A honfoglaló magyarság egyik csoportja e vidéken, az Ung völgyén át (Vereckei-szoros) szállta meg a Kárpát-medencét. A középkori államszervezés korai szakaszában rendkívül gyéren lakott; határvédelmi terület, gyepűvidék volt. Az alföldi jellegű, Tisza-menti síkságon és a nagy folyóvölgyekben viszonylag korán indult meg népes települések kialakulása, amit a gyepűk

kitolódása előzött meg. Korai középkori lakossága nagy létszámban magyar, egyes helyeken hospesek „i is letelepedtek (szászok), a későbbi benépesítésében a folyamatosan bevándorló románok is részt vettek. Szláv lakossága a Kárpátok keleti lejtőiről bevándorolva különösen a hegyvidék irtásos felhasználásának során a 13. sz.-tól állandó ütemben erősödött. A 16 -17. sz. folyamán és a e 18. sz, elején népességét jelentékeny veszteségek érték, részben a szabadságharcos mozgalmakban, részben a betörő tatár csapatok pusztításai révén. A 18. sz. folyamán a korábbi népesség mellé még újabb német telepítéseket kapott. Viszont a 18. sz. során korábbi lakossága, a magyarok és ukránok (ruszinok) részt vettek az ország újranépesítésében. Jelentős létszámban távoztak elsősorban a szomszédos alföldi, Alföld széli megyékbe, de távolabbi vidékekre is, így pl:. a Bánságba. és Szlavóniába. Sajátsága volt az e területről kitelepülő rajoknak, hogy ritkábban alapítottak önállóan új telepeket. Inkább a meglevő, a török kort túlélő, vagy már korábban újjáéledt közösségek népét gyarapították. A kiköltözők helyére a Kárpátok keleti oldaláról érkeztek újabb és újabb csoportok. ~ újkori gazdasági fejlődése visszamaradott volt. Településhálózata egyenetlenül fejlődött, városai elevensége nem közelítette meg a késő középkori szintet. A növekvő lélekszámú lakosság az egyre mostohább természeti adottságokkal küszködve irtásgazdálkodást, havasi pásztorkodást folytatott. A területen kialakult nagy latifundiumok, erdőuradalmak is erősen korlátozták a helyi lakosság életviszonyait. Értékes, középkor óta ismert ásványkincsei ellenére sem indult meg a 19. sz. folyamán jelentékenyebb iparosodás. Egyes bányász közösségei is a mezővárosi szintről falusi szintre süllyedtek, pl. Visk. Ez volt az oka annak, hogy a kapitalizmus korában a vidék lakói nagy számban vándoroltak ki, elsősorban Észak-Amerikába. Fakitermelése és fakereskedelme már a 19. sz. előtt is országos jelentőségűvé vált. Az erdei munkákban, valamint a faáru szállításában specialistáinak rendkívüli szerepe volt. Ma ~ lakói ukránok, akiknek több néprajzi csoportja, nyelvjárása ismert; magyarok, akik a városok mellett elsősorban az alföldi jellegű vidékeket lakják; románok, akik főként a vidék keleti és déli sávjában élnek. Jelentős városai, vásáros központjai (Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszöllős) a hegyvidék és síkság találkozásánál fekszenek. Különleges történeti fejlődése volt az ún. koronavárosoknak (Visk, Técső, Máramarossziget, Huszt, Hosszúmező), amelyeknek német és magyar alaprétegű egykor kiváltságolt bányász lakossága ma jórészt paraszti sorban él, de a környező népességtől való különállásának tudatát megtartotta. A ~ területén élő magyarság sajátos kisebb tája a -• Szerenyemocsár környéke. A magyar népi műveletség fejlődésében fontos szerepe volt a területen kialakult történeti borvidéknek és a középkori bányászhagyományoknak is. A ~ fogalom úgy alakult ki, hogy a területet a trianoni békeszerződés Csehszlovákiához csatolta, ahol önálló közigazgatási egységként, Podkarpatska Rus néven kormányozták. A második világháborút követően a Szovjet-Ukrajna területévé, Zakarpatszkaja Oblaszty néven önálló igazgatási egységévé vált.

KISALFÖLD: nagytáj Pozsony, Győr, Komárom városok tágabb térségében a Duna síkvidéki jellegű medencéjében. A ••- a --• Nagyalföld, --• Alföld fogalmakkal összevetésre utal, tehát azt követően a 18. sz.-ban keletkezett, hogy az Alföld szavunk az ország délre eső területeit jelölő jelentéstartalma elhalványult. Két nagy táji típusa van: a belső, a Duna és hozzá tartó mellékfolyók által szabdalt, erősen besüllyedt, vagy hordalékkúpos, vizes vidék (-~ Vízköz), és az ezt övező több lépcsőben teraszos magasabb fekvésű, száraz jellegű, helyenként dombossá váló területek (-~ Sokoró, ~ Győri puszták, -~ Bársonyos). A ~ a honfoglalás korában a magyarság letelepülése egyik legfontosabb területévé vált. Szerepe a feudális állam megszilárdulása idején sem csökkent. Erre utalnak az itt kialakuló korai egyházi központok, Győr, Nyitra, Pannonhalma stb. A ~ nyugati oldalát a magyarság csak gyéren szállta meg, itt gyepűk, lakatlan sávok maradtak, amelyek frank -szláv lakossága

egyes feltevések szerint tovább élt. A 13. sz.-tól e területek folyamatosan német lakossággal népesültek be, oly mértékig, hogy egyes központok magyar jellege is elhalványult, pl. Sopron város esetében. A kialakuló megye szervezetben Pozsony, Mosom Nyitra, Bars, Sopron, Győr, Komárom. történeti vármegyék töltötték ki a ~-et. A Duna-menti északi és déli közlekedési utak révén mint a Kárpát-medence kaputerületének, komoly tranzitkereskedelme volt, ami jelentős városiasodást segített elő. Az urbanizáció során mind a szabad királyi városok általános fejlődési típusa (Pozsony, Győr, Komárom, Ruszt, Sopron), mind a szabad királyi városi ranggal vagy azt megközelítő szintű monokultúrába hajló mezőgazdasági termeléssel rendelkező városok (Óvár, Érsekújvár, Szenc, Somorja), mind pedig a klasszikus mezővárosok típusa kialakult (Sellye, Galánta, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Ógyalla, Mosom Kapuvár, Csorna, Csepreg). A ~ településhálózatát a középkorban sűrű, apró falvak jellemezték, (jellegzetes e szempontból ma is a -~ Tókőz, -~ Csallóköz). A Rába-Vág vonalától keletre a török hódoltság a községek nagy részét elpusztította, egyes vidékeken a késő középkorit megközelítő sűrűségben népesedtek újra a falvak, másutt, mint pl. a -> Győri pusztákon, a nagyalföldi nagyhatárú községekhez hasonló területek maradtak lakatlanok. Általában az egész ~-et a második jobbágyság szigorúbb, kötöttebb, merevebb rendszere jellemezte a 20. sz.-ig erősen korlátozva a paraszti árutermelést, szabad paraszti fejlődést. Ezt az ország átlagához képest kedvezőbb értékesítési lehetőségek sem tudták kellően ellensúlyozni. Bár a ~ nyugati részét korábban az osztrák-cseh-magyar súrlódások az országalapítóstól a kuruckor végéig gyakorta zavarták, a törökkor folyamán többször hadműveleti területté vált, a 18, sz.-ot a ~-i nép jélent8s népsűrűséggel érte meg. Ebben része volt az --> Alföldről, a -> Dunántúlról és a keleti feléből ide menekült népességnek. Ez az oka annak, hogy a táj nyelvjárási képe rendkívül töredezett, összetett. A 17. sz. végétől a ~ népe is kivette részét az ország lakatlan tájainak újjánépesítéséből. Ennek következtében egyes helyeken erősebben délre húzódva módosult a magyar-szlovák nyelvhatár is. A reformáció során a ~ népessége korán lett protestánssá: a magyar evangélikusok legfontosabb területe alakult ki Sopron, Győr megyékben. A keleti részeken nagyobb tömegek váltak reformátusokká. A 17. sz. folyamán kibontakozó ellenreformáció jelentős sikereket ért el a városokban, mezővárosokban, népesebb falvakban, nemesi birtokokon, de kisnemesi falvakban nem tudott kizárólagossá válni. A ~ belső területei minden jel szerint a 15. sz. végén az ország legfejlettebb paraszti kultúrájú vidékei közé tartoztak, amit többek között a lakáskultúra kiugró fejlődése is megerősít. A paraszti közösségek differenciálódását és önállósulását a 16 -17. sz. folyamán megerősödő nagybirtok-rendszer szoros korlátok közé szorította. A ~ mint nagytáj népe a 18 -19, sz:-ok folyamán a viszonylag nagy autonómiával rendelkező délalföldi, Duna -Tisza közi mezővárosok parasztságával szemben visszafogottabb fejlődést járt meg. Társadalmi szerkezetében patriarchálisabb, kultúrájában archaikusabb s egyben kiegyenlítettebb maradt. A ~-i parasztság helyzete a 19. sz. második felétől-végétől az árvízlecsapolások korától kezdve rendkívül kedvezővé vált. A ~-i parasztgazdaság ugyan jelentős szántóterületeket nyert az árvízmentesítés révén, de állattartása, noha egyenletesen fejlődhetett a belterjes módszerek irányában, természetes takarmánybázisát is megtarthatta, vagy alig vesztette el. Következésképp a gazdasági fellendülés mellett nem került sor a hagyományos keretek és életformák robbanásszerű átalakulására, összeomlására. Ezzel magyarázható, hogy viszonylag gazdag hagyományanyaga maradt fenn, társadalmi szerkezetében számos archaizmus őrződött meg, sokhelyütt pedig a tárgyi világa is a viseletig bezárólag tradicionális maradt. [Pl. mezővárosi közösségek (mint Kapuvár) is fenntartották 1950 körűiig viseletűket. ] Számos fontos szál fűzi a ~ népi kultúráját az Alföld központi területeihez, de közvetlen kapcsolatai a középkori párhuzamosabb fejlődés következtében sok rokon vonást mutat a szomszédos cseh-morva, osztrák alföldi tájak paraszti kultúrájával is. A ~ a vele szomszédos tájak életében ugyanolyan

szerepet játszott, mint a Nagy-Alföld. Nevezetesen a késő középkor óta a paraszti kultúra fejlődésének iránymutató központja volt.

KISKUNSÁG: Budapest déli előtere és Szeged között a Duna-Tisza közén átlósan elhelyezkedő nagytáj. Nevét a területén a tatárjárás után letelepedett -~ kunokról, ill. a hódoltság megszűnte után szervezett önálló, 1876-ig fennállott közigazgatási egységről (Jász-kun kerület) kapta. Középkori lakossága a 16. századra megmagyarosodott, és magasszintű paraszti kultúrát fejlesztett ki. A hódoltság a népesség pusztulását, elmenekülését és nagyarányú keveredését idézte elő. A 18. sz. elején mindössze hat nagyobb helysége létezett: Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Fűlöpszállás, Kiskunhalas. A pusztái újratelepülésében az egykori kun előzményű reliktumok baranyai és kelet-dunántúli elemekkel is kiegészült református lakosságán kívül a -. Jászság római katolikus népessége is részt vett egészen a 19. sz.-ig. (Kiskunfélegyháza, Kiskundorozsma). Különösen a jász-kun redemptio (1745) után gyorsan megerősödtek mezővárosi jellegű közösségei, amelyekben jelentős extenzív állattartást tett lehetővé a pusztabérletek rendszere. Részben ennek következményeként alkalmazták a szálláskertes településrendszert. Később az intenzívebb növénytermesztés, kertkultúra révén tanyás gazdálkodás fejlődött ki, és népesítette be a korábbi szántóterületeken kívül az állattartó pusztákat is. A mezővárosi paraszttársadalmat sajátos közösségi rendje, polgárosuló műveltsége jellemezte. Jelentős központjai voltak a református lakosságú Kiskunhalas és Kunszentmiklós, valamint a római katolikus népességű Kiskunfélegyháza. Református népessége őző nyelvjárású, a római katolikusok között gyakori az északi kapcsolatokra utaló ún. „palócos" nyelvjárási elem. Újabban helytelenül szinte az egész Duna Tisza közötti területre kiterjesztetten használják a ~ megnevezést.

KUNOK: török nyelvű nomád nép, amely a 10. sz. végén Kínában, Peking északkeleti előterében, majd a második évezred elején Nyugat-Szibériában tűnt fel. A kunok nyelve az ún. köztörök nyelvek csoportjába tartozott. A kun népnév török eredetű, összefügg a Kelet-Európában előforduló, de a magyar középkori latinban is használatos kumán-cumanus szóval. Mindkét forma a qu 'sárga', 'szőke', 'fakó' jelentésű török melléknév származéka, ami a ~ jellemző antropológiai sajátosságaira utalhatott. A ~ egyik ágának sári, szári csoportneve is a 'fakó', 'szőke' fogalom szinonímája volt. A ~ e jellegzetessége adott egyéb nyelvekben is alapot a megnevezésűkre. Mivel a kipcsak törzsszövetség tagjai voltak, gyakran kipcsákoknak is nevezték őket. A nyugati irányú előrenyomulása Délkelet-Európában kiváltó oka volt a 11. sz. derekán a besenyők támadásainak. Maguk a ~ 1054-től kerültek közvetlenül szembe európai népekkel, ekkor vívták első harcaikat a Volga mentén az orosz hadakkal. 1070-re az egész sztyepp az Al-Duna vidékéig hatalmuk alá került. A 13. sz. elején Európára törő mongolok nyomása alá kerültek, és az 1223-ban vívott KhaIkha melletti csatában elszenvedett vereség megpecsételte birodalmuk sorsát. Jelentős tömegeik olvadtak be az oroszországi török népekbe, és az Al-Duna mentén kialakuló románságba. Népes csoportjuk vonult a Krím-félszigetre, ahol népi önállóságukat megőrizték, jelentékeny részük Moldvába húzódott, majd onnét a Kárpát-medencébe települt. Magyarországi szórványos töredékeik megjelenésével már a 11. sz. végétől lehet számolni. Kis csoportokban történő betelepülésük a 12. sz.-ban különösen II. István király uralkodásának korában folyt. Valószínű, hogy az ekkor beköltözött csoportnak az emlékét őrzi a palóc csoportnév is, ami a ~-at jelölő keleti szláv polovec megfelelőjéből fejlődött nyelvünkben. (Vö. -~ palócok.) A korai kun töredékeink nyelvi beolvadása a 13. sz. végéig befejeződhetett, így sorsuk alakulásáról nincsenek közvetlen adataink. A Moldvában élő csoport a mongol hadjáratok elől 1239-ben a magyar királytól kért engedély alapján az Alföldre települt jász töredékekkel együtt. (Vö. --~ jászok.) A pogány, nomád állattartó népesség és a magyar feudális társadalom között támadt súrlódások miatt ugyan egy időre az Al-Duna vidékére vonultak ki, azonban IV. Béla 1243-

ban ismét visszahívta a ,..-at. A társadalmi fejlődés fáziskülönbsége miatt továbbra is sok feszültség terhelte a két nép viszonyát. Végül 1279-ben a király egyezményt kötött a ~ vezetőivel. Eszerint a ~ a Temes, Maros és a Körös folyók, valamint a Duna –Tisza közén és a Mezőföldön kaptak autonóm szállásterületet, amelyet törzsi-nemzetségi keretek között birtokolhattak. E szálláskörzet határai időközben zsugorodtak, de 1876-ig nagyjában megőrződtek a Jász-Kunság területében. A 14. sz. folyamán kibontakozott a refeudalizációja. A szállásterületek nemzetségi előkelőiből kiemelkedett vezető réteg a nemzetségi földtulajdont magán földbirtokká igyekezett átalakítani. Miután a -•• közrendű elemei elsajátították a fejlettebb földműves gazdálkodást a 15. sz.-ra, az egykorú átlagos köznépi kultúra hordozóivá váltak. A korábbi személyes katonáskodási kötelezettségük megszűnt. A kun nép társadalmi, gazdasági, kulturális integrálódása a 16, sz. elejére befejeződött, azonban igazgatási autonómiájukat a teljessé váló feudalizáció nem zavarta meg, továbbra is széki szervezetben, a vármegyék keretein kívül éltek. Autonómiájukat megerősítette 'az is, hogy a 16. sz. végén a kun székeket a jász székkel együtt kerületként összevonták. 1473-ból ismert utolsó beköltöző csoportjuk, akiket állítólag Mátyás király hívott be, és telepített le Buda környékén és a Csepel-szigeten. A magyarországi kunok nyelvi beolvadását a törökkori pusztítások és a következtében kialakult migráció nagymértékben siettette. Kétségtelen, hogy a reformáció kibontakozását még megérték kun nyelvű csoportok, mivel a fennmaradt kun nyelvű Miatyánk szövegek protestáns változatúak, és 'a korabeli források Buda eleste utánról „törökül" is értő falvakat is említenek a főváros környékéről. A hódoltság alatt a kun közösségek jelentékeny része elpusztult, a --~ Kis- és a -> Nagykunság területén azonban számos kontinuus közösség fennmaradt. A beköltözöttek nagy aránya miatt a berendezkedő Habsburg-kormányzat és a kincstár megszűntnek vette az egykori szabadalmakat, és 1702-ben a Német Lovagrendnek eladták az egész jászkun kerületet. A szabadparaszti állapotára féltékenyen őrködő lakosság kiváltságos helyzete visszaállítására mozgalmat indított, ami 1745-ben eredményhez vezetett. Az ún. jász-kun redemptio keretében megváltották magukat. A további nagyarányú beköltözések miatt a lakosság redemptióban részt vett rétege a 18. sz. derekától mesterségesen ápolta a középkori hagyományokat, a származás és a folytonosság tudatát. Ebben a helyi értelmiségnek és az iskoláknak komoly szerep jutott: pl. kötelezően tanították a kun Miatyánk szövegét, ami folklorizálódva a 20. sz.-ig fennmaradt számos változatban, nemegyszer köszöntőként. A ~ magasabb szintű kultúráját jelzi, hogy az írás nem volt ismeretlen számukra európai megjelenésük előtt. A Krím félszigetre húzódott csoportjuk műveltségi szintjét a 14. sz.-ból fennmaradt nyelvemlékeik bizonyítják. A .•- körében még Magyarországra való költözésük előtt, Moldvában megindult a keresztény térítés a magyar római katolikus egyház szervezésében. A hazánkba települt ~ emlékét ma már egyes, a kunsági területeken előfordult néprajzi, népnyelvi jelenségen kívül csak néhány, a köznyelvbe is átkerült szó őrizte meg, mint pl. a kalauz, kalóz, komondor. A ~ nyelvi, művelődési hatásának felmérését nehézzé teszi, hogy a besenyő nép nyelve is hasonló típusú volt, így a pontosabb elkülönítésre forrás alig van. 18 -20. sz.-i paraszti kultúrájuk a fejlett alföldi mezővárosi műveltséget reprezentálja.

MATYÓK: Borsod megye nyugati felében, síkvidéki területen fekvő három szomszédos település, Mezőkövesd, Tard, Szentistván lakói. Területükre használatos a Matyóföld megnevezés is. Jellegzetesen a 18 -19. sz. során kialakult néprajzi csoport. Korábban nem vált ki környezetéből. Mezőkövesdnek tisztes középkori hagyományai vannak. A 15. sz.ban civitas volt, lakossága a hódoltság folyamán kontinuus maradt. Tard folyamatossága kétséges. Szentistván 4-5 emberöltőn át lakatlan volt. A szomszédos településekben a 16. sz.-tól jelentős református tömegek éltek, viszont a .~. mindannyian római katolikusok. Talán az ellenreformáció végére tehető kulturális elkülönülésük kezdete. A matyó szó személynévi eredetű, a Mátyás név származéka, Borsodon kívül a római katolikusok tréfás neveként is él.

A ~ településeiben az Alföld északi peremvidékének hagyományos társadalmi gazdasági rendje élt. Közvetlen településterületük gazdasági hasznosítása mellett pusztabérletekkel foglalkoztak. Ezek elvesztése után speciális munkamigrációs rendszer alakult ki, - amelyeknek keretében a távoli (sokszor dunántúli) nagybirtokokra szegődött, - summások mezőgazdasági idénymunkával keresték kenyerűket. Részben a gazdasági, társadalmi lehetőségeik leszűkülése, részben a szigorú helyi endogámia hagyományőrzővé tette közösségüket, amit a kutatás társadalmi struktúrájukat, anyagi és szellemi kultúrájukat vizsgálva jól rögzített. Országosán közismertté vált viseletük, nemzetközi hírű hímzéskultúrájuk egészen új fejleményként a 19. sz. második felében alakult ki. A ~ kirajzásaikkal részt vettek távolabbi alföldi területek benépesítésében is. pilléshálózatában jelentékeny mezővárosok alakultak ki (Szene, Szered, Vágsellye). Paraszti műveltsége felderítetlen. A szakirodalomban egyes szerzők a ...-et jóval szélesebben értelmezik. Hozzászámítják a történeti Komárom és Esztergom megye Dudától északra eső vidékeit, melynek nevezetes községei: Naszvad, Martos, Ógyalla, Bátorkeszi, Párkány, Kéménd.

MECSEKALJA: a Mecsek hegység déli, délkeleti megtelepült oldalainak és közvetlen előterének tájneve. Pécstől nyugatra Eső része a Mecsek-Hegyal á. Mediterrán vonásokban gazdag éghajlati, növényföldrajzi, táji sajátosságai rendkívül előnyösek. Ezek révén már a római korban a Dunántúl egyik legfontosabb kultúrájává vált s kialakult városi központja is Sopianae - a középkori Quinque Ecclesiae Pécs elődje. Provinciális kultúrája a római birodalom bukását követően új népelemekkel feltöltődve, de tovább élt. Építészeti kontinuitásának számos példáját tárta fel a kutatás Pécs ókeresztény eredetű építményeiben. A honfoglaláskor frank jellegű feudalizáció alatt élő szláv nyelvű, keresztény lakossága volt. A honfoglaló magyarság megtelepülése után a fejedelmi törzs egyik fontos szállásterületévé vált, s mint ilyen; a feudális magyar állam megszilárdulásától fogva egyik nagytáji központjának és számos fontos egyházi, világi intézményének adott helyet. (Pécsi püspökség, pécsváradi apátság, később egyetem stb.). Kedvező természeti-történeti adottságai révén ókori gyökerű szőlő- és gyümölcskultúrája már a korai Árpád-kortól virágzásnak indult. Városi, mezővárosi közösségeiben nyugat-európai, faként neolatin telepesek is előfordultak. A 14 -15. sz. folyamán fellendülő városi élete mellett széleskörű paraszti-polgári fejlődés bontakozott ki a ~-n, Pécs környékén, ami a magasszintű reneszánsz főúri-főpapi kultúrája mellett a plebejus társadalmi-ideológiai mozgalmak számára is termékeny talajt teremtett. A széleskörű huszita kezdeményezéseket a reformáció gyors kibontakozása és radikális áramlatainak felülkerekedése követte. Lakossága döntő többsége a kálvinista és az antitrinitárius reformációhoz csatlakozott. Pécs maga a dunán-túli unitárius egyházszervezet központjává lett, falai közt ~, magasabb szintű iskolai képzés folyt. A hódoltság során népe rendkívül sokat szenvedett, mind a török, mind a ma- ':-„ gyar katonaság hadműveleteitől. Kontinuitása azonban nem szakadt meg. Túlélő lakossága nagyobb községekben, mezővárosokban koncentrálódott. A felszabadító háború további népességpusztulás elindítója lett. A kezdetben katonai eszközökkel folyó rekatolizáció elől sokan elköltöztek, részben török területre menekültek. A 18. sz. során északi vidékekről érkező magyarok mellett tömegesen németeket telepítettek környékére, de a 16. sz.-tól nagy számban beköltöző bosnyák, horvát, szerb lakosai is újabb csoportokkal egészültek ki. A 18. sz. során bekövetkező gazda-sági, társadalmi konszolidációja révén ismét az ország legértékesebb kultúrtájai

közé emelkedett. A 19. sz. végétől kedvező adottságaira alapozottan jelentős bányavidékké vált, ami iparosodását is megalapozta. Paraszti közösségeit e gyorsan kibontakozó, de erősen korlátozott polgárosulás jellemezte. (Viszonylagos anyagi fellendülés mellett társadalmi, tudati, demográfiai válság.) A II. világháború befejeztével a felszabadulást követően német lakosságát érintették a potsdami egyezményben előírt kitelepítések. 1946 -47 ben részben szlovákai magyarokat, részben hazai agrárproletárokat telepítettek környékére. Paraszti műveltsége jórészt kutatatlan. Magyarságának népi kultúrája a tolnaiakéval állt szerves összefüggésben, nyelvjárásilag is déli, dél-keleti kapcsolatú.

MEZŐFÖLD: a Duna, a Velencei-tó, a Fejér megyei Sárrét és a Sió határolta, löszös, mély völgyekkel tagolt síkság Fejér és Tolna megyék területén. Korábban nyugati szegélyterülete Veszprém megyéhez tartozott. Évszázados tájfogalom neve természetföldrajzi jellegére utal. Honfoglalás óta magyarlakta terület. A 13 -16. sz: ban jelentékenyebb --> kun településcsoportja volt. A tőrök háborúk alatt eredeti népessége eléhány reliktumát kivéve teljesen elpusztult és az ellenreformáció során is több, hódoltságot átélt települését számolták fel. Már a hódoltság alatt kapott délszláv betelepülőket. A 18. sz. során újratelepítése elsősorban magyar, de jelentékeny német csoportokkal folyt le. Újkori fejlődésében a felszabadulásig a nagy kiterjedésű uradalmak meghatározó szerepet játszottak. A ~ uradalmaiban nagy létszámú, sajátos társadalmi helyzetű, kultúrájú cseléd-népesség alakult ki, akiknek életéről Illyés Gyula Puszták népe c. szociográfiájában adott irodalmi értékű és tudományos hitelit összefoglalást. A nagybirtokok nem csekély mértékű ~a~komigrácidt is fenntartottak. A haza summások (matyók) jelentékeny részét a ~-ön foglalkoztatták. Mindamellett jelentékeny jobbágy-paraszt községeinek, mezővárosainak (Sárbogárd, Enying, Cece, Dunaföldvár) lélekszáma. Ezekben húzódtak meg szerény kontinuus elemei. A .•- paraszt községek gazdálkodása, társadalmi, települési struktúrája, népi műveltsége dunántúli fekvése ellenére alföldi jellegzetességeket mutat, mint ahogy törzsökös lakosságának nyelvjárása is a déli nyelvjárás-területhez kapcsolódik

MOLDVAI MAGYAROK: a Keleti Kárpátok és a Prut között é18 magyarság, más néven --> csángók. A -•. első csoportjai többségükben Észak-Erdélyből valószínűleg az Árpád-korban (12-13. sz.) vándoroltak ki. A következő századokban gyarapodott a számuk. Az ebben az időben alakuló moldvai fejedelemség a magyar királyság hűbérese volt. Uralkodói szívesen fogadták a kézművességben, szőlőművelésben ~ és udvari szolgálatokban jártas magyarországi nemeseket és jobbágyokat. A földműveseknek kiváltságokat is biztosítottak. Ennek nyoma a „rázés”-ség sajátos jogi intézményében a i9. sz.-ig megmaradt. A .•- közt találtak menedéket a Dél-Magyarországról elmenekült magyar husziták is, akiknek papjai itt fejezték be bibliafordításukat (15. sz.). A középkori magyar királyság lehanyatlásával a 16, sz.-ban a társadalmi helyzete megrendült. Kiszorultak a városokból és sokat szenvedtek, pusztultak a török -tatár pusztításoktól. Soraikat a Rákóczi-szabadságharc és 1848 -49 menekültjei, valamint a határőri szolgálat, a nehéz jobbágyszolgáltatások és a nincstelenség elől kivándorló székelyek állandóan gyarapították. A 17. sz.-ban a pápa missziói területté nyilvánította a többségében görögkeletiek által lakott Moldvát. A római katolikus híveket a .•- elrománosításával igyekezett gyarapítani. Ezért a Moldvába rendelt lengyel és olasz papok fokozatosan elszoktatták a ~-at az anyanyelv

templombeli használatától. A 19. sz. második felében a tőkés-bojári Románia hivatalos rendelettel is megerősítette ezt a gyakorlatot. A ~ anyanyelvi iskolái csak 1947-55 között működtek. Ilyen körülmények között az igen archaikus nyelvjárást és népi kultúrát őriztek meg, ugyanakkor igen sok román hatást is mutatnak. Az egész magyar nyelvterületet tekintve napjainkban a ~ között a legelevenebb a népi kultúra és leggazdagabb a népköltészet. A ~ száma ma mintegy 40-50 000-re becsülhető. Okleveles adatok szerint a 16 -18. sz.-ban nagyobb területen éltek. Szórványos telepeik a Dnyeszterig húzódtak. Ma legnagyobb csoportjuk a Keleti-Kárpátokban eredő, az Aranyos-Besztercébe futó kisebb folyók (Tatros, Uz, Szalonc, Ojtoz, Tázló) völgyeiben él. Népi kultúrájuk az elmúlt századok folytonos székely kivándorlása miatt erős székely hatást mutat. (Mintegy 40 falu. A legnevezetesebbek: Pusztina, Frpmósza, Csügés, Tatros, Onest, Diószeg.) Ezeket a szakirodalom általában „székelyes csángóknak" nevezi. Archaikusabbak az Aranyos-Beszterce torkolatvidékén, az ún. Szeretterén vagy Mezőségen Bákó városa közelében lakók (kb. 30 falu), melyeket a kutatás egy részük erős székelyes jellegét megállapítva „déli csángók"-ként tart számon. Közülük legnevezetesebb: Bogdánfaíva, Trunk, Lészped, Forrófalva, Klézse, Gajcsána. Végül a legrégiesebb nyelvű és kultúrájú „északi csángók" a Moldva folyó Szeretbe ömlése táján, Románvásár városa közelében laknak (kb. 10 -15 falu). Legnevezetesebbek: Szabófalva, Pildeszt, Belusest

NAGYKUNSÁG: a Tisza középső folyása és a --~ Hortobágy melléke között elhelyezkedő tájegység. Nevét a területen a tatárjárás után letelepedett -• kunokról, ill. a hódoltság után szervezett „Jászkun hármas kerület"-ről kapta. Eredeti kun népessége a 16. sz. elejére életmódot változtatott és megmagyarosodott, majd délmagyarországi menekültekkel keveredve, és a 17. sz, második felében a török elől ideiglenesen északra búzódva etnikailag teljesen átrétegződött. Az 1702. évi elzálogosítás megzavarta a terület rekonstrukcióját, de a megváltás (jászkun redemptio, 1745) után meggyorsult a mezővárosi fejlődés. A török háborúban elnéptelenedett környező falvak vízjárásos, mocsaras pusztáiból nagyra nőtt határokon nagyarányú extenzív állattartás fejlődött ki. A 19. sz. elején a református vallást követő Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Túrkeve, és a római katolikus jászokból telepített Kunszentmárton alkották a .., helységeit. Az 1876-ban történt területrendezés után a köztudatban az új Jásznagykun-Szolnok vármegyébe került környező, hasonló kultúrájú és népességű, de eltérő történeti múltú helységekre (Abádszalók, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Dévaványa stb.) is kiterjedt a ~ fogalma. Az utolsó száz évben a -• Jászsággal, --• Hajdúsággal és a Dél-Tiszántúllal sok tekintetben rokon fejlett paraszt-polgári kultúra jellemezte a ~-ot, mely gazdaságilag a vízrendezést és legelőföltöréseket követő erős tanyásodásra, a búza- és kukoricatermesztésre, valamint a lassan intenziválódó állattartásra támaszkodott.

NYÍRSÉG, Nyír, Nyírvidék: az Alföld síkjából kiemelkedő nagy kiterjedésű homokvidék Észak-Tiszántúlon, melyet északról a Tisza, nyugatról a -• Hortobágy és a -~ Hajdúság, délről a --> Sárrét, keletről az -~ Érmellék, az -• Ecsedi láp, a Kraszna és a Tisza határolnak. Az egyik legrégebbi tájnevünk, Anonymus említi először (12. sz. vége). A magyarság közvetlenül a honfoglalás után sűrűn benépesítette a ..,-et. Magyar lakossága a 17 -18. sz.-i kisebb kárpátukrán (ruszin), ill. szlovák (tirpákok) bevándorlást kivéve egységes maradt. A ~ eredetileg homokbuckás, kisebb vízjárásokkal és tavakkal változatosan erdős táj volt. A múlt

századi nagy vízrendezések alakították ki mai arculatát, valamint a 20. század első két évtizedétől kifejlődő híres gyümölcskultúrák (alma), illetőleg a burgonya és napraforgó intenzív termesztése. Paraszti kultúrájának ismeretét mindeddig viszonylag elhanyagolta a néprajztudomány.

ORMÁNSÁG: Baranya megye délnyugati szöglétében Sellye és Vajszíó környezetében egyes meghatározásoktól függően 22--45 községnyi területet neveznek ••--nak. Nagymúltú élő népi tájnév. Korábban lényegesen kiterjedtebb terület megjelölésére szolgált. A nyugat-baranyai sík, erdős terület Árpád-kori (1257) neve Ormán volt, Szigetvár és Szentlőrinc is beletartozott (--> Aljvidék)., A ma ~••-nak nevezett terület Árpád-kori neve Ormánköz, ill. Bőkőa. A tájfogalom kiterjedtebb területre vonatkozott még a reformációt követő időkben is, amint egyházigazgatási egységként szinonim előfordulása a 17. sz. végéről is tanúsítja (Superior Barovia sive ~). Így a Drávamente református községeire való leszűkítése feltehetően újabb fejlemény. Az Ormán földrajzi név eredete vitatott. Valószínű, hogy egy „erdő" jelentésű török szóból származik. Felmerült finnugor származtatása is, s eszerint or, urmán, ormány „hát, kiemelkedés" jelentésű szóból ered. Különben Baranya számos pontján bukkannak fel korai középkori forrásainkban török eredetű helynevek. A honfoglalás idején a mai szűkebben vett Ormánságban és környezetében szláv lakosságot talált a magyarság, erre vallanak egyes folyóvizek és falvak nevei. Az itt talált szlávok valószínűleg hamarosan felszívódtak a magyarságba. A késő középkorban az alföldi parasztság műveltségével azonos jellegű kultúra kifejlődésével kell számolnunk (pl. lakóház fejlődés). Dél-alföldi kapcsolatokra vall az ~.. népének öző nyelvjárása is. A vidék kedvező földrajzi adottságai ellenére a hódoltság alatt nagyon erősen elpusztult, (különösen a Szigetvárért vívott harcok során). Polgárosult közösségei elmenekültek, részben a --. Kiskunság területén húzódtak meg. Később visszatelepedtek, de egyes községei sohasem éledtek újjá. A 18. sz. során a lassan, zökkenőkkel beálló új rendben meginduló élete a paraszti polgárosulás irányában fejlődött. Korlátozott volta azonban anyagi deklasszálódást, tudati válságot indított el, erre vezethető vissza az ~ demográfiai válsága, az „egyke" kérdés is. A késő középkorban országos viszonylatban is kiemelkedő szintű baranyai táj e vidéke a felszabadító háborúktól a közel-múltig feltartóztathatatlanul periferikussá vált; ármentesítése, közlekedéshálózata, kereskedelmi kapcsolatrendszere, iskolahálózata stb. nem épült ki korszerű szinten. Ezért a 19. sz.-tól, de különösen a 20. sz. első felében a szépirodalom, a közéleti publicisztika és a néprajz érdeklődésének kereszttüzébe kerülve, országosan ismertté vált.

ŐRSÉG: a Zala forrásvidékén, részben a Kerka völgyében a -. Vendvidék, ---~ Göcsej és a --> Hegyhát szomszédságában fekvő történeti néprajzi táj neve. Kiemelkedő, táblás terület, amelyet vízfolyások, patakmedrek tagoltak. Talaja nehezen termő, pangó vizekben gazdag agyag. Klímája szubalpin jellegű, csapadékban rendkívül gazdag. Természetes növénytakarója noricumi jellegű, erdeiben jelentékeny a fenyőállomány. Nevét a korai határbiztosító őr elemeitől kapta. Használatos újabban az irodalomban a --> Felsőőrség mel-lett az Alsó ~ megjelölése is. Egykori gyepűvédő, határbiztosító lakóinak 18 községet magában foglaló területe igazgatási autonómiát élvezett (élén őrnagyukkal) mint őrnagyság. Népessége magyar, az Árpád-kortól kontinuus. A korai határőrszervezet felbomlása után is meg tudták őrizni szabad jogállásukat, s kiváltságaiktól csak a 17. sz.-ban fosztották meg őket a Batthyányak, jobbágyi szolgáltatásokra kényszerítve. A reformáció során kálvinista gyülekezetek alakultak, amelyeknek a szerepe a szomszédos tájak református lakossága szempontjából különösen jelentőssé vált a rekatolizáció során (pl. -. Göcsej). Az ~•. népének mindennapi életét sajátossá tette a szubalpi környezet. Földművelésükben az égetéses irtásgazdálkodásnak volt szerepe, de településeik közvetlen környezetében nagyon korán

intenzíven trágyázott szántókat létesítettek, amit nagyszámú állatállományuk tett lehetővé. Az első világháborúig fokozódó mértékben vettek részt Grác piaci ellátásában. A 19. sz. folyamán fellendült szarvasmarhatenyésztésük konzervatív életkörülményeik gyors polgárosulásához vezetett. Az első világháború után kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben viszont nagyfokú népességelvándorlás kővetkezett be. Az -~ Göcsejjel és a -. Vendvidékkel s a tágabb délnyugat-dunántúli területekkel együtt ~.szeres település mód klasszikus előfordulási helye. Építkezési kultúrájában is sok az archaikus vonás, mint a 19: sz. végéig jellemző kerttett ház és a füstösház (Rauchstube) emlékének kései előfordulása. Kistáji központjává a meglehetősen differénciálatlan településhálózatból Őriszerrtpéter emelkedett ki.

PALÓCFŐZD: a néprajzi irodalom nyomán kialakult fiktív tájfogalom, amellyel Hont, Nógrád, Heves, Borsod, Gömör történeti megyék földjét, a hipotetikusan palócnak, palócjellegűnek tekintett népesség lakhelyét jelöli a néprajzi irodalom. Lakosságának egységes palóc elnevezése tudományosan nem hiteles. Tudománytörténetileg nyomon lehet követni, miként bővítették történetileg tájékozatlan kutatók a 19. sz. elejétől kezdve a N fogalmát. Mind a nyelvi, mind a népi műveltség vizsgálata arra vall, hogy a palócnak tartott jelenségek szélesebb kőiben terjedtek el, mintsem az a -. palócoknak lenne tulajdonítható, ill. maga a palócság,szűkebb területen él, mint egyes szerzők vélik. A ~ helyett helyesebb következetesen a --> Felföld megjelölést használni, mivel a magyar népi műveltség történeti, társadalomfejlődési szempontból jelentős valamennyi jelensége és eleme a magyar nyelvterület északi, felföldi sávjában egyes feltételezetten „palócnak" tekintett jellegzetességektől függetlenül összefüggő elterjedés-területet alkot s ez egybe esik a -~ Felföld, Felső-Magyarország magyarsága nagytáji kereteivel.

PALÓCOK: a 19, és a 20. században a Mátrától és a Bükktől északra fekvő medence jellegű területek, ill. az Ipoly völgye (Ipolyságig) magyar parasztságának népi neve. Az adott földrajzi kereteken belül az elnevezés alapján pontosan megállapíthatatlan, mivel a szó a parasztság körében gúnyos, pejoratív jelentésű. A ••~ írásos említése a 17. sz. óta ismert. A hazai népéletkutatás már a 19. sz. elejétől sokat foglalkozott a ~-kal. A palóc név az orosz, lengyel polovec „kun" jelentésű szó átvétele, valószínűleg a -• kunok 13. sz.-i nagy, tömeges beköltözése előtt kis csoportokban, a magyarság között megtelepült kun elemek megjelölésére szolgált. Feltehetően rájuk utal a bélapátfalvi kolostor „kunok bélháromkúti apátsága", Abbatía Trium Fontium de Beel Cumanorum-ként való említése (1232). így joggal tekinthetjük a korai 19. sz.-i néprajzi irodalom alapján is Bélapátfalva szűkebb környékét a ~ eredeti 19. sz. előtti településhelyének. Hasonlóan történetileg mély gyökerű és hiteles lehet mátrai helyeknek a ~-hoz való kötése. A korai Árpád-kori heves-borsodi palóc-kun telepek szórványosak, elszigeteltek lehettek, ezért a ~ - más csoportoktól eltérően - nem kaptak közjogi kedvezményeket, kiváltságokat, és nem történt meg telepítésük rögzítése krónikáinkban, okleveleinkben sem. Ennek megfelelően nyelvi és népi felszívódásuk a környék lakosságába rendkívül gyors lehetett. Valószínűleg beolvadásuk a 13. sz. első felében befejezés előtt állhatott. Amikor még az egri püspök környezetében voltak török nyelvet ismerő papok, de a kunok beköltözése és huzamos magyarországi jelenléte nem konzerválhatta a Mátra környékén élő .~ kun nyelvét, népiségét. Így az egykori népnév egy-két szűkebb településcsoport lakóinak megkülönböztető nevévé válhatott a kései középkorra és írásos nyoma csak szórványosan bukkant fel a 17. sz.-ban tömegesebbé váló forrásanyagban. A 19-20. sz. folyamán az élő népi hagyomány alapján palócnak tartott szűkebb csoport kultúrájával, nyelvjárásával rokonságot mutató táji környezetre egyre tágabb határok közt alkalmazták a palóc megjelölést. Így pl. az Ipolytól nyugatra eső terület északi

részét a Vágig nyugati, a keletre esőt a Hernádig keleti palóc területként kezelték ( --> Palócföld). Ez az eljárás teljesen ahistorikus, mivel a 18 -19. sz. legfeljebb a kési középkorban gyökerező társadalmi gazdasági, kulturális jellemzőit egy történetileg is nagyon nehezen követhető, a nagytáji keretekben kezdettől fogva már csak létszáma miatt is alárendelt szerepet játszó korai Árpád-kori csoporttal való azonosítását sugallja. A kérdés néprajzi vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy a kutatást sokáig olyan néprajzi munkák határozták meg, amelyek nem voltak módszertanilag, kritikailag kellően megalapozottak. Hasonlóképpen problematikus a korábbi nyelvészeti irodalom ún. palóc nyelvjárás fogalma, amely néhány rangtani jelenség alapján az északi magyar nyelvterület nagy részét ...-hoz köti, •~•-ról nevezi el.

PARTIUM, Magyarországi Részek: 1, az egykori Zaránd, Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék, valamint a Kővárvidék, melyek a 16-17. sz. folyamán Erdélyhez való csatolás nélkül az erdélyi fejedelmek birtokába jutottak. A ~-ot az erdélyi fejedelmek mint a „Magyarország részeinek urai" bírták, azzal a kikötéssel, hogy az haláluk után a magyar királysághoz visszatér. A visszacsatolás 1693-ban megtörtént, de egy 1733-ban kelt királyi rendelet ismét különválasztotta a ~-ot. Az újabb visszacsatolásról 1741, 1792, 1836, 1848. években kelt törvények intézkedtek. A ~-ot végleg 1876-ban szüntették meg azzal, hogy Zaránd megyét Hunyad és Arad, Közép-Szolnok és Kraszna megyét Szilágy, Kővár-vidéket részben Szolnok-Doboka, részben Szatmár megyéhez csatolták. A ~ tájnévként is élt. Nemcsak a közigazgatásilag hozzá tartozó területeket, hanem általában Erdély és az Alföld határvidékét értették rajta. Ma elhalványulóban van, leginkább az élő irodalmi nyelv őrzi. -

2. az egykori Udvarhely-szék legnyugatibb vidéke, a Solymos és Zsákod patakok völgyében fekvő néhány község a Kis- és a Nagy-Küküllő közén. Kiveszőben levő tájnév. Nevét onnan kapta, hogy e vidéket később csatolták a Székelyföldhöz.

SZÉKELYEK: magyar néprajzi csoport Erdély délkeleti részében. Az elmúlt kétszáz évben majdnem minden néppel vérségi kapcsolatba hozták őket, amely Erdélyben élt a honfoglalás előtt (hunok, gepidák, avarok, bolgárszlávok), vagy amellyel a magyarság a népvándorlás korában érintkezett (kazár, kaukázusi kabar, besenyő, kun, jász), sőt román részről elmagyarosodott románoknak is tartották a -et. Különösen sokáig élt, és a nemzeti romantika korában megerősödött az Árpád-ház eredethagyományának örökségeként a hun származás elmélete. Azonban eddig sem a hun, sem a tudományos módszerekkel közelítő besenyő, avar, kazár, bolgár eredetet felvető elméletek nem nyertek igazolást a történetkutatásban. Krónikáink először az 1116. évi Olsava melletti és az 1146. évi Lajta menti csatában említik a -et, mint akik a besenyőkkel együtt a magyar sereg elővédjei voltak. Ez a körülmény arra vall, hogy a ~ alapnépessége később csatlakozott a magyarsághoz annak . védelmét kérve és a török népek korabeli szokása szerint hadba vonuláskor segédcsapatokat alkottak. Az okleveles emlékek és a földrajzi nevek bizonysága szerint az Árpád-korban az ország különböző vidékein, elsősorban a gyepűvonalak közelében éltek ~ : Baranya, Szeréin, Terces, Szabolcs, Abaúj, Gömör, Bars, Moson, Fejér, Tolna megyékben, valamint nagyobb számmal a morva határszélen, Pozsony megye hegyentúli részén, Sasvár közelében, illetőleg Biharban a Kőrösök vidékén. Az Erdélybe költözöttek kivételével a többiek a 15. sz. végére elvesztették területi-népi különállásukat. A ... Erdélybe történt betelepítése - melyet megelőzhetett szétszórt csoportjaik tömörítése - valószínűleg összefüggött a 11. sz.-ban megszaporodott besenyő támadásokkal és a magyar gyepűvonalnak a Kárpátok vízválasztójáig történő kiterjesztésével. A bihari ~ a 10. sz.-ban az Erdélybe vezető utat őrizték. Belőlük telepűit a 12. sz. első felében a Maros-széki és az Udvarhely-széki

székelység, akiket ekkortájt „telegdinek" neveztek, feltehetően a Bihar megyei Telegd községről. ~ laktak ebben az időben Dél-Erdélyben a két Küküllő közén és völgyében, Medgyes és Nagy-Selyk környékén, és a Maros mentén, nagyobb csoportokban a későbbi Szászorbó, Szászkézd és Szászsebes helység közelében. Innen költöztek a 13. sz. első felében a majdani Háromszék (Sepsi, Kézdi, Orbai szék) területére. Ez idő tájt népesül be Udvarhelyből Csík is. A Nyugat-Erdélyben fekvő távoli -. Aranyosszéket, a tordai várbirtok részét 1260 körül kézdi származású .r szállták meg. A Székelyföld nagy részét a ~ letelepedésekor sűrű erdőségek borították. -Háromszékben jelentősebb,-~Marosszékben, és--Erdővidéken csekély számú bolgár-szláv lakosság élt, Udvarhely területe majdnem teljesen lakatlan volt. Feltehető, hogy korábban letelepült magyarok is lakhattak szétszórtan a későbbi Székelyföld területén. Pl. Marosszék a már kialakult Torda megye területébe ékelődött bele. A Székelyföldet megülő ~ már mind magyarul beszéltek. Nem tagadható, hogy eredetileg lehettek közöttük nem magyarul beszélő törökös népelemek - akik még Dél-Ukrajnában csatlakoztak és magyarországi avar töredékek is - azonban kapcsolódásuk után a magyar elemmel szemben kisebbségbe szorultak. A ~ a róluk szóló korábbi források szerint nemzetiségi szervezetben éltek. Törökös nomád mintára törzsenként 6-6 nemre, a nemek 4-4 ágra oszlottak. Azonban már törzsi szervezetük létrejötte idején is magyarok lehettek, mert a nemek és ágak fennmaradt nevei között nincsen török eredetre valló. Sem az általuk adott székelyföldi földrajzi nevek, sem népi kultúrájuk (kivéve a 17. sz.-ig megőrzött türk típusú „székelynek" nevezett rovásírást, amely azonban már a magyar fonetikához igazítva maradt ránk), sem nyelvjárásuk nem mutatja, hogy népességük ne magyar lett volna. Elképzelhető, hogy törzsi szervezetűk felsőbb parancsra alakult ki, nem maguk szervezték meg. A nyelvföldrajz tanúsága szerint a különben sok jelenségben nem egységes nyelvjárásuk több jellegzetességében azonosságot mutat a magyar nyelvterület távoli pontjainak népnyelvével (Csallóköz, Dél-Dunántúl, Dél-Alföld, Felső-Tiszavidék, Abaúj). Mindez azonban csupán erősíti, de még nem teljesen bizonyítja a ~ túlnyomórészt magyar eredetét. A történetírás, a régészet, a nyelvészet és a néprajz további alapos kutatásaira van szűkség az eredetkérdés megoldásához. A mai lakóterületűket megszálló ... elsősorban életmódjukban különbőztek a magyarság más csoportjaitól: Nagy tömegűkben szilaj vagy félszilaj állattartással foglalkoztak. A keleti és délkeleti határok védőiként nem kerültek földesúri fennhatóság alá. Az egyházi tizedet állatban fizették és az egész középkorban „ökörsütés"sel rótták le időszakos adójukat a királynak. Azaz a király koronázása, házasságkötése és első fia szüle-tése alkalmából meghatározott számú állatot, rendszerint ökröket adtak az uralkodónak és azokra a székek bélyegét sütötték rá. A végső letelepedés után teljes erővel megindult a N között a földművelés fejlődése. A korábban áganként közösen használt földet és erdőt a faluk felosztották egymás között és falusi földközösségekben kezdték használni. A letelepedést követően az eredetileg egyformán szabad jogi állapotot - a tisztségeket gyakran változó választott tisztségviselők viselték - vagyoni tagozódás okozta differenciálódás kezdte felváltani. Korán kialakultak jelentős állatmagántulajdonok. Az erdőirtással nyert szabad földek és a gyakori hadjáratok eredményezte hadizsákmány elősegítette a székely társadalom rétegződését. Kialakultak a székely nemesek (primorok), a lovon hadba vonuló lófők és a gyalogosan harcoló közszékelyek rétegei. A 14 -1 S. sz.-ban eltűnt nemzetségi szervezet helyét területi egység, a hét székely szék egyeteme (Universitas Siculorum septem sedium Siculicalium) foglalta el, melynek élén a székely ispán állt. 1300 körül már mezővárosa mai Marosvásárhely elődje, és a 1 S. sz. első harmadában minden székben van egy-egy sza-badalmas város. A népesség szaporodásával a székek is osztódtak. 1390-ben -~ Kászon elszakadt Csíktól, de csak Mátyás királytól nyert szabadalomlevéllel gyakorolhatta önálló jogait. Sepsiszéktől Stibor vajdától kapott különbíráskodási engedéllyel 1395 -99-ben vált el Miklósvárszék. -. Gyergyónak Csíktól való különállását 1466-ból említik. A 17. sz.-ban válnak el --• Udvarhelyszéktől Bardóc- és Keresztúr fiúszékek. Közben a ~ 1437-ben a

kápolnai unióban a magyar nemességgel és a szászokkal mint Erdély egyik rendi nemzete (natio) szövetségre lépnek és ezzel századokra beépülnek a feudális Erdély rendi szervezetébe. A ~ vagyoni tagolódása a 15. sz. folyamán egyre inkább mélyült és 1465-ben a közrendűek első felkeléséhez vezetett. A 15 I8. sz. folyamán a nincstelen ~•• közül mind többen álltak önként jobbágynak. 1562-ben az új adók és a régi szabad állapotot sértő jogtalanságok ellen felkelés tört ki, melyet János Zsigmond kegyetlenül levert és büntetésből a köz-~-et megfosztotta a kollektív szabadságtól. Együttesen fejedelmi jobbágyokká tette őket, a magánbirtokon lakók pedig földesúri jobbágyokká lettek. A í7. sz.-ban az erdélyi fejedelmek, hogy megnyerjék a ~ jelentős hadierejét, többször visszaállították és megerősítették az ún. „székely szabadságot", de a székelység nagyobb része megmaradt jobbágysorban egészen az 1$48-as jobbágyfelszabadításig. A 17. sz. folyamán a korábban elszakadt fiúszékek ismét egyesültek az anyaszékekkel és kialakult Háromszék is a Sepsi, Kézdi és Orbai székekből. A 17 -18. sz.-ban rajzanak ki a Székely földről legelőt keresni a gyimesi szorosba (-. gyimesi csángók), Borszék és Bélbor zárt hegyi medencéibe. Erdély Habsburg-kézre kerülése után a ••~ helyzete az egyre növekvő állami adók és a földesúri elnyomás következtében tovább romlott. A korábban szórványos Moldvába vándorlás egyre sűrűbbé vált (--> moldvai magyarok). A kivándorlásnak lökést adott a Mária Terézia által elrendelt, Csíkot, Háromszéket és Erdővidéket érintő határőrség .szervezése (1762 64). A szervezés ellen tiltakozni összegyűltek szétverése, a „mádéfalvi veszedelem" után (1764. I. 7.) tömegesen szöktek át a N a Kárpátok átjáróin (--~ bukovinai székelyek). 1848-ban a ~ végleg elvesztették rendi különállásukat. 1876-ban a széki szervezet is megszűnt, a törvényhatóságokat vármegyékké alakították át. A dualizmus idején a Székelyföld Magyarország egyik legelhanyagoltabb, iparosítatlan vidéke volt. -A vasúti hálózatba is későn kapcsolták be. A túlnépesedett területről, különösen a magyar-román vámháborút követően (1880-as évek) ismét nagy, számban vándoroltak ki ~ Óromániába (-i Havasalföld) és Amerikábá. A N közé letelepedésük után szórványosan románok és szászok is költöztek be, akik azonban hamarosan elvesztették nyelvüket és nemzetiségüket. A 18. sz:-ban nagyobb csoportokban beköltözött románok (Gyergyó, Háromszék, Marosszék) nyelvszigetekben megőrizték népi különállásukat. A ... körében - bár egy részűk jobbággyá süllyedt erős maradt az egykori szabadalmas különállás és a vármegyei területek jobbágyságától 'való különbözés tudata. A magyar nyelvterület peremén fekvő Székelyföld népi kultúrája értékes archaikus rétegeket őrzött meg. Gazdag népköltészetére a múlt században először Kriza János gyűjtései hívták föl a figyelmet. A ~-nek máig legjobban ismert a folklórjuk, népi kultúrájuk más részeit kevésbé ismerjük. Jellemző rájuk a faépítkezés, viseletükben a legutóbbi időkig a háziipar készítette anyagok nagyarányú felhasználása. A földművelés és állattenyésztés mellett megélhetésük kiegészítő foglalkozásaként gyakran foglalkoznak különféle háziipari ágakkal: gazdasági eszközök és faedények faragása, szalmafonás, szitakéreg-készítés, taplókészítés, szénégetés, fazekasság, gyapjúszövés, stb.

SZÉKELYFÖLD: a székelylakta vidék Erdély délkeleti sarkában, ma Romániához tartozik. A -> székelyek a 12 -13. sz.-ban népesítették be a mai ~-et. Korábbi nemzetségi tagolódásukat a 14 -15. sz.-ban területi szervezet váltotta fel. Kialakultak a vármegyéknek megfelelő közigazgatási egységek, a székek (--~ Háromszék, -. Csíkszék, --> Udvarhelyszék, -~ Marosszék). A 13. sz.-ban (1260-as évek) kézdi székelyekből települt --. Aranyosszék Nyugat-Erdélyben feküdvén területileg nem függött össze a többi szék tömbjével, a belső ~-del. A székely székek különállása 1876-ban szűnt meg. Ekkor az egész ország területi újjárendezésekor vármegyéket szerveztek belőlük. A ~ 1920-ban Erdéllyel együtt került Romániához. 1940 -44 között ismét Magyarországhoz tartozott. 1952-60 között mint Erdély túlnyomóan magyarlakta része Magyar Autonóm Tartomány néven külön közigazgatási

egység volt. 1960-68 között a Maros Magyar Autonóm és Brassó tartományhoz, azóta Maros, Hargita és Kovászna megyékhez tartozik.

TISZAMENTE: a Tisza alsó folyásának jobb partján húzódó városok és községek összefoglaló megnevezése. A középkorban gazdag, apró falvakkal sűrűn telepűit magyarlakta táj volt, de a tőrök. hódoltság teljesen elpusztította ;' magyarságát. A felszabadítás után a délről menekült szerbekből -először határőrvidéket szerveztek területén, majd annak fölosztásával (1751) szabadalmas kamarai kerületté alakult. A szerbség nagy része paraszt-katonai kedvezményeit elveszítve elvándorolt. Helyűkre nagy tömegben északalföldi és felföldi magyarok érkezték, akik Martonos, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse, Bácsföldvár helységekben telepedtek le. Néhány évtizeddel később népesült be dohánykertész-telepként főleg Szeged vidéki magyarokból a szintén e vidékhez tartozó Horgos és Adorján. A ~ a -~ Bácska máig leginkább magyar vidéke. A ~-i helységek hatalmas termékeny határai és a szabadalmas kerülettel járó kiváltságok kedveztek a mezővárosi fejlődésnek. A múlt század második felétől jelentős tanyásodás, külterjes állattartás, búza- és kukoricatermesztés, valamint kirívó iparosítatlanság jellemezte a vidéket. Paraszti társadalma vékony, tehetős nagygazda-rétegre és nagytömegű agrárproletariátusra oszlott. Meglehetősen fejlett, polgárosult paraszti kultúráját, színes és gazdag folklórját, amely elsősorban az újabb keletkezésű tanyaközpontokból növekedett falvakban (Kispiac, Orom, Felsőhegy stb.) virágzik, a néprajzi kutatás viszonylag kevéssé ismeri. A ~ megnevezés újabban a jugoszláviai magyarság nyelvhasználatában erősödött meg.

TISZÁNINNEN: régies nagytáj-fogalom, korábban általánosan, ma már csak a református egyházigazgatásban használják, a Tiszától északra fekvő ungi, zempléni, abaúji, borsodi, hevesi, tornai, gömöri református községeket foglalja magába, mint ~.-i egyházkerület.

TISZÁNTÚL: nagytáj az -~ Alföld keleti részén, melyet a Tisza, a Maros és az Erdély-széli hegyek vesznek közre. A ~ neve a régi központi magyar tájszemléletet őrzi. A honfoglaló magyarság közvetlenül a honfoglalás után benépesítette az egész ••--t, melyet ebben az időben jelentős részén mocsári erdők, lápok, vízjárta területek borítottak. A falvak elsősorban a folyók és vízjárások partjára, a folyami törmelékkúpokra, az árvízmentes szintre épültek. A ~ déli része sokat szenvedett a török hódoltság alatt. A Körösöktől délre eső vidék lakossága elpusztult vagy északra menekült, csupán néhány helység (pl. Hódmezővásárhely) népe maradt folytonos. A 16 -17. sz.-ban nagyszámú délmagyarországi lakos települt le a ~-orv különösen a --> Nagykunságban és a -~ Hajdúságban. A -> hajdúk egy része letelepített fegyverforgató délmagyarországi menekültekből verbuválódott. A hódoltság legnagyobb kiterjedése (1660) és a törökellenes felszabadító háborúk során a ~ addig kevesebb háborús pusztítást látott népe is menekülni, elbujdosni kényszerült. Egy részük a --~ Nyírségbe és a --~ Szamosközbe, más részük Borsod, Abaúj és Zemplén megyékbe menekült. A 17-18. sz. fordulóján megkezdődött a visszaköltözés. Az elnéptelenedett területekre Dunántúlról és Észak-Magyarországról is érkeztek új lakosok (pl. Hódmezővásárhelyre Baranyából és Szentesre Pápa környékéről, ill. a Jászságból, Orosházára a Tolna megyei Zombáról, Gyulára a Jászságból és Észak-Pest megyéből). Részt vett a benépesítésben a --~ Sárrét védelmében megmaradt és az Erdély-széli magyarság is. A 18. sz.-ban keletkeztek Békés és Szabolcs megye szlovák és német nemzetiségi szigetei. A Kelet-••~ peremére a 16 -18. sz.-ban

költőztek be a románok is a szomszédos hegyvidékekről. A 19. sz. első felétől újabb dél-•~•-i települések már nem távoli telepesekből, hanem a nagyobb helységek népfeleslegéből keletkeztek. Pl. Csorvás Gyulából, Újkígyós Szegedről, Kétsoprony és Csabacsüd Békéscsabáról stb. rajzott ki. A 18-19. sz.-ban a ••~-iak résztvettek a --~ Bácska és a -~ Bánság benépesítésében is. Pl. a bácskai Kishegyes a 18: sz. végén Békésszentandrásról, Feketehegy Tiszaburáról és Kunhegyesről, a 19. sz. második felében a bán' sági Szapáryfalva, Igazfalva és Újszentes Békés, Csongrád, Csanád megyeiekből telepűit. A 19 -20, sz. fordulóján a Dél-~ lett a magyarországi agrárszocialista mozgalmak egyik központja. Ennek ~ nyomán kapta az 1930-as években a Viharsarok nevet.