Harry Harrison

Legyen az elnökrozsdamentes acélpatkány

Egy

- Tudsz valami különleges pohárköszöntőt? – kérdeztem közelebbről figyelve ahogy a pincér megtöltötte a poharainkat a kiváló minőségű borral.- Biztos tudok – mondta az én Angelina drágám felemelve a szemüvegét egyenesen a szemibe nézve. – A férjemre, Jim diGrizre, aki az imént megmentette az univerzumot. Ismét.Meghatódtam. Különösen az ismét kapcsán. Mivel természetemnél fogva szerény vagyok, mindig jólesik hallani a képességeimről formált pártatlan véleményeket. Kiváltképp valaki olyantól, aki gyönyörű, pompás, intelligens és veszélyesen könyörtelen, mint az én Angelinám. Ő végig jelen volt a Slimey afférnál és aktívan részt is vállalt benne amíg én azzal foglalatoskodtam, hogy távoltartsam őket a galaxisunk elfoglalásától, ezért az ő véleményére még jobban adtam. - Túl kedves vagy – doromboltam. – Az igazság mindig kiderül. Szerencsére ennek már vége és elfeledkezhetünk a keserű részletekről, iszunk a győzelemre és a legjobb ételt fogyasztjuk, amit csak el tudnak készíteni ebben az étteremben.Koccintottunk és nagyot húztunk a poharakból. A feleségem válla fölött a rózsaszín csík alá bukó narancs színű Blodgett napot néztem ahogy a sugarai tükröződtek a csatorna oldalán, a szemem sarkából pedig a két nehézsúlyú pacákot figyeltem, akik a bejárat mellett ültek és lopva nézegettek felénk. Nem tudtam kik ők, de azt tudtam, hogy jókora fegyverek vannak az izzadt hónaljaiknál.Nem hagyhattam, hogy elrontsák az ünnepet. Angelina és én beszélgettünk kicsit, ittuk a bort, átadtuk magunkat az élvezeteknek. A vonósnégyes játszott, a sötétség leszállt, sokáig időztünk a kávéval és a likőrrel, aztán Angelina elővett egy kis tükröt, hogy kihúzza a száját.- Tudod hogy az a két tagbaszakadt a bejáratnál minket les amióta csak itt vagyunk?Sóhajtottam, bólintottam és elővettem a szivartartóm. – Sajnálatos módon tudom, drágám. Nem akartam említést tenni róluk, nehogy elmenjen az étvágyad.- Nonszensz! Ez csak egy kis fűszer a vacsorához.- Ilyen a tökéletes feleség! – elragadtatva gyújtottam a szivaromra. – Ez a bolygó maga az unalom. Bármi, ami egy kicsit is magára vonja a figyelmet máris jó.- Örülök, hogy így véled... – bámult a tükrébe. – Mivel ide tartanak. Segítsek valamit? Csak ez a kis táskám van, így nem vagyok túlzottan felkészülve. Mindössze pár gránát, pár hangbomba, de semmi komolyabb...- Ez minden? – kérdeztem a hajamba kúszó szemöldökökkel. Angelina mindig meg tud lepni.- Nem. Ez a rúzs egy egylövetű pisztoly, ötven méteren belül halálos.- Erre nem lesz szükség – mondtam sietve. – Csak ketten vannak. Ülj és figyelj! Egy kis testmozgás jót tesz az emésztésemnek.- Négyen. Csatlakoztak a barátaik.- Annyival még elbírok.Hallottam hogy a közelembe érnek - és ellazítottam. A lépteik súlya alapján csakis rendőrök lehettek. Bűnözőkkel meggyűlhetett volna a bajom. De a helyi rendőrökkel! Fel tudnék falni egy őrsöt reggeli előtt úgy, hogy még maradna hely valami ételnek is. Megfeszültek az izmaim amint az egyikük a zsebébe nyúlt, de aztán elernyedtem látva, hogy semmi halálosabbat nem kerít elő, mint egy értékes kövekkel díszített arany jelvényt.- Kretin kapitány vagyok a blodgetti rendőrségtől. Míg maga úgy hiszem az az egyén aki a Rozsdamentes Acélpatkány álnéven ténykedik...- Méghogy álnév! Mintha egyszerű bűnöző lettem volna. Dühösen őröltem a fogaimmal, előrenyújtottam a kezem és az orra előtt törtem ketté a szivart. Széthúzta a szemeit, majd lecsukta ahogy az altató gáz fiola a szőrös orrcimpákba spriccelt. Elvettem a jelvényt, ha már egyszer felajánlotta és már el is fordultam mire arccal a cukortartóra esett. Tovább fordultam kimerevített mutatóujjal, hogy azt a testes kollégája állkapocscsontja alá szúrjam. Az ott található idegdúc ha pontosan középen találják el, azonnali eszméletvesztést okoz. Nem hibáztam el. Szépen ráborult a kövér barátjára. Nem maradtam ott nézelődni. – Huszonkettő! – kiáltottam Angelinának és a konyhaajtó felé indultam. Mielőtt elértem volna, két újabb rendőr lépett elém. A főbejáratot az eredeti négy rendőr maradéka állta el.

- Csapda! – kiáltottam hangosan, aztán az övemen megnyomtam a síkítót. Számos vacsorázó sikoltott fel válaszként, ahogy a vibrációk fájdalmat váltottak ki. Szép! A zűrzavarban kimenekülhettem volna a függöny mögött lévő vészkijáraton... Csakhogy a függöny nem csak az ajtót takarta. Két rendőr állta el az utat. Kezdett zavarni a dolog. Felugrottam egy asztalra, majd a koromat meghazudtolóan ügyesen végigtáncoltam rajta kerülgetve a terítéket. Sikonyálás és kiáltozás kísérte a tornászmutatványomat mikor háttal az ablaknak vetettem magam.Csapdába estem. Minden kijáratot előre elálltak a rend talpnyalói.- Nem kaptok meg ilyen könnyen! – kiáltottam. – Nálatok sokkal jobb rendőrök próbálkoztak már Sikamlós Jim diGriz elkapásával! Senkinek sem sikerült. Inkább a halál, mint a fogság!A támadó hordák között láttam Angelina édesem búcsúcsókot fújni. Intettem neki egy utolsót hátrálva, aztán hátra vetődtem.- Így ér véget a Rozsdamentes Acélpatkány története.A szavaimat csörömpölés követte, ahogy kirobbantam az ablakon át az éjszakába. Zuhantam pörögve és forogva. Fejjel lefelé értem el a csatorna vizét ívet írva le benne. Nem jöttem a felszínre amíg a sötét rejtekébe nem úsztam.Jó kis vége lett ennek a kellemes estének; magamban hümmögve tempóztam a sötétségben. Örömet nyújtottam ennek az unalmas bolygónak, legalább pár rövid percig. A rendőrök mozoghattak egy kicsit. Már kifújhatják magukat és írhatják a végtelen jelentéseket a központba. A hírközlőknek legalább lesz valami érdekes írnivalójuk – a változatosság kedvéért – és a lakosságot is felvillanyozzák az este izgalmas eseményei. Valójában az emberiség jótevője vagyok, és nem egy bűnöző. De nincs igazság; ezt tudtam és tovább úsztam. A huszonkettes szám egy biztonságos ház volt Blodgett városának egy csúfabb kerületében. Angelina tudni fogja mit jelent a szám és ott találkozik velem. Kicsi volt az esélye, hogy az átázott ruhám magára vonja bárki figyelmét: bolond lenne bárki is ezeken az unalmas utcákon járni ilyenkor. Volt a háznak egy rejtett bejárata, ami egy közvécéből nyílott, és most azt használtam elővigyázatosságból. A házban félúton a fürdő felé ledobtam az elhasznált ruházatom, a gőzölgő zuhany pedig ellazított és felfrissített. Felöltöztem új ruhába és élesztő italt szürcsölgettem amikor Angelina beengedte magát egy kovencionálisabb módon.- Csodás lelépő! – mondta.- Reméltem, hogy élvezni fogod! – Feltartottam az ujjam. - Véletlenül nyitvahagytad az ajtót. - Nem véletlenül, szerelmem – válaszolta. Egy támadó rendőrcsorda dübörgött be mögötte.- Elárultál! – sikítottam talpra pattanva. – Te is, Brútusz?- Elmagyarázom! – mondta felém közelítve.- Az árulásra nincsen magyarázat! – kiáltottam és megkerülve őt a falon lévő vészkijárat felé dobtam magam. Meglendítette az egyik törékeny lábát, amivel bokán talált és én előre tartott kezekkel zuhantam a földre. Mielőtt ismét felkelhettem volna, a rendőrcsorda rámvetette magát.

Kettő

Jó vagyok – de ennyire azért nem. Pusztán a számuk lenyűgöző volt. Az első kettő eszméletlenül terült el, ahogyan a következő kettő is. De valaki megragadta a karom, és amint kitörni próbáltam egy másik rendőr a bokámba csimpaszkodott. Dühösen ordítottam, mint egy óriás, akit legyőznek a hangyák és a padlóra kerültem. Egy utolsó mozdulattal kiszabadítottam a jobb kezem hogy a jelvényt elővéve áthajítsam a szobán Angelina lábai elé.- Nesze! – gesztikuláltam. – Ezt érdemled. Nem ajándékként, ahogy terveztem, hanem a rendőrséggel való lepaktálásodért.- Milyen bájos! – mondta felemelve az érmet. Megindult felém és keményen erősen állon vágott. – És ez a te jutalmad amiért nem bíztál a feleségedben. Engedjék el!Lesújtva rogytam a padlóra amikor a kezek elengedtek. Angelina aljasan behúzott nekem. Amikor a csillagok eltisztultak előlem és visszatért a látásom láttam ahogy a mellette álló rendőrnek visszaadja a jelvényt.

- Ez Kretin kapitány – mondta -, aki megpróbált beszélni veled az este. Most kész vagy meghallgatni? Motyogtam valamit, amit még magam sem értettem, aztán elkapaszkodtam a legközelebbi székhez az államat dörzsölgetve nagy önsajnálatomban. A kapitány beszélt.- Ahogy a bájos feleségének meséltem, diGriz úr, mi mindössze arra kérjük, hogy segítsen egy nyomozásban. Találtunk egy brutálisan meggyilkolt férfit.- Nem én voltam! Én akkor városon kívül voltam! Az ügyvédem akarom!- Jim drágám, hallgasd meg a rendőrt!Úgy mondta ezt a drágámat, hogy megfagyott a vérem. Angelina halálos tud lenni, ha provokálják.- Félreérti, senki sem gyanusítja önt a bűntény elkövetésével. Mindössze a segítségére van szükségünk ennek a rejtélyes bűncselekménynek a megoldásában. Ez az első gyilkosság, amint Blodgetten az elmúlt száztizenhárom évben elkövettek, így ezen a területen kissé kijöttünk a gyakorlatból.A kapitány elővett egy jegyzettömböt, hogy felfrissítse a memóriáját, aztán unalmas, monoton hangon folytatta. – Ma délután kb. 13 órakor zavargás volt a város Zayotum nevű kerületében, nem messze a lakásától. A szemtanúk három embert láttak a bűntett színhelyéről elmenekülni. A talált tetemet többször brutálisan megszúrták. Anélkül halt meg, hogy magához tért volna. A zsebei üresek voltak, a tárcája eltűnt, a személye nem azonosítható. Ugyanakkor a boncolás során egy papírdarabot találtak a szájában. Ezt. – Egy erősen gyűrött szemetet nyújtott át, amit én kíváncsian vettem el.Ez állt rajta: a ROZSDÁTLAN ACÉLOS PATKÁNY.Bárki írta is, nem tud helyesen írni - dohogtam még mindig Angelina apró de halálos öklétől zsibbadt aggyal. - Lenyűgöző észrevétel – mondta Angelina mögém meredve. A hangja nem csengett kedvesen. A rendőr folytatta.- A teóriánk szerint az áldozat önnel akart kapcsolatba lépni. Amennyiben így van, akkor a papírt a támadás során rakta a szájába, hogy elrejtse a kilétét a merénylői elől. Itt a képe. Szeretnénk bizonyosat tudni a halott kilétéről.Átnyújtotta. Pislogva befókuszáltam a képet és megrökönyödtem. Láttam már holttesteket, nem ez zavart. Kiváló holográf volt, három dimenziós, tiszta és éles. Forgattam, forgattam, aztán visszaadtam.- Igen érdekes – mondtam -, de az az igazság, hogy még sosem láttam őt.Nem akartak hinni nekem, de nem tehettek semmit. Láttam, hogy biztosak benne, hogy hazudok, pedig az abszolút igazat közöltem. Még néhány hiába való kérdést követően távoztak magukkal víve a három még eszméletét vissza nem nyert társukat. A bárhoz mentem pár erős italt mixelni, mivel eléggé megviselt az este. Amikor megfordultam poharakkal a kezeimben egy igen éles konyhakés centiméterekkel húzott el a bal szemem előtt.- Mit mondtál te, hogy áruló vagyok? – kérdezte Angelina félig hideg, félig meleg hangon, mint amikor a jeget méz vonja be.- Szerelmem! – hápogtam hátrálva. A kés velem mozgott nem változtatva relatív helyzetét. Éreztem a hideg verítéket a tarkómon csorogni. – Hogy lehetsz ilyen szívtelen? Félreértettél! Amikor a rendőrség megjelent biztos voltam benne, hogy elfogtak és arra kényszerítettek, hogy az akaratod ellen cselekedj. Azért neveztelek árulónak, hogy azt gondolják, te nem vagy benne abban, amiért le akarnak tartóztatni. Az én drágám védelme érdekében tettem! - Ó, Jim, olyan kegyetlen voltam veled! – A kés a földre hullott, Angelina átkarolt és alig tudtam egyensúlyozni a poharakkal, nehogy a hátára öntsem az italokat. Erősen, melegen ölelt és szenvedélyesen csókolt. Én pedig patkánynak éreztem magam.- Úgy-úgy – szólaltam meg, amint levegőhöz jutottam. – Egyszerű félreértés volt. Fogyasszuk el az italokat és próbáljuk meg kigondolni, mi a fene történik.- Igazat mondtál nekik? Tényleg nem láttad még a halottat?- Csakis a színtiszta igazat! Tudom, hogy megszegtem a régi fogadalmam, miszerint sosem mondok a rendőröknek semmit ami segítené őket. Ezegyszer nem bántott a dolog. A férfi teljesen idegen.- Akkor ideje kitalálni kicsoda. – Elvette a holográfot a dívány háttámlája mögül, ahová rejtette. – A kapitány zsebéből vettem ki, amikor távozott. Ne üssék a helyi zsaruk az orrukat a Különleges Alakulat dolgaiba. Azonnal megyek a helyi képviseletre.

Természetesen igaza volt. Ez az affér kétségtelenül messze a bolygó határain túlra ért. Mivel a helyi azonosítási jegyzék teljes volt, ez azt jelentette, hogy az idegen bolygón kívüli. Ez pedig azt, hogy a legendás, galaxisszerte működő, mindent átölelő, profi csapat hatáskörébe tartozott. A Különleges Alakulatéba. Ennek a szervezetnek pedig – szerénytelenül állíthatom – én voltam a legfontosabb tagja.- Több azonosítóra van szükségünk ennél a képnél – mondtam visszaadva neki. – Hívd ide az ügynököt. Egy órán belül itt leszek mindennel, amire a nyomozáshoz szüksége lehet.Egy szerszámos készletet csúsztattam a zsebembe mielőtt útnak indultam. A városi hullaház nem volt messze – ami egyben jól jellemzi a környéket – és egy hátsó ablakon valamint három zárt ajtón semmit sem lassulva haladtam át. Úgy nyitom a zárakat, ahogyan más a száját.Kihúztam a fagyasztó lapot és a testre néztem. A halovány remény, hogy talán mégis csak ismerem, azonnal szertefoszlott. Csak a rejtély maradt. Márodpercek alatt vettem róla bőr és szőrmintákat, valamint a körme alá szorult koszt is kikotortam. A ruháit gondosan átvizsgálta és felcímkézte a rendőrség. Ezekből is vettem mintákat, meg még a cipőtalpáról is. Ezt követően úgy távoztam, ahogyan érkeztem – senki sem tudott sem a behatolásomról, sem a távozásomról. Ez a kis művelet olyan zökkenőmentesen zajlott, hogy a menedékházban voltam mire a Különleges Alakulat ügynöke kényelembe helyezte magát nálam.- Szép időnk van ma, diGriz – mondta a ruháját igazgatva. - Mindig is az volt Blodgetten, Charley. Ezért gyűlölöm. Mikor megy a következő szállítmány a főhadiszállásra?- Pár óra múlva. A heti szokásos. Magam viszem.- Tökéletes. Szeretném ha magaddal vinnéd ezeket a dobozokat. Mondd a labornak, hogy végezzenek el minden lehetséges tesztet. Itt a kép a nemrégiben elhúnytról, akitől a minták származnak. Készítsenek gén, pollen, vércsoport, etno típus és egyéb teszteket, ami csak eszükbe jut. Tudni akarom hogy ki ez az ember – illetve ki volt. Ha nem azonosítható, akkor azt, hogy honnan jöhetett. Engem keresett, és nagyon szeretném tudni, miért.A válasz meglepően gyorsan megérkezett. Három nappal később csengettek, és kilestem a kémlelőn, az odadó Charley-t pillantva meg. Beengedtem és a zárt dobozért nyúltam, amit magával hozott. Elhúzta előlem és idegesen lebiggyesztette a száját. Mélyen köszörültem a torkom, mire ő még tovább oldalazott.- Utasítást hoztam, diGriz. Inskipptől, a vezérelnöktől.- És mit üzen ez az édes ember nekem?- Állítólag hozzáfértél az Alakulat titkos számlájához és követeli vissza a hetvenötezer kreditet mielőtt egy romlott erkölcsű svihákkal ismét szóba állna.- Méghogy én romlott erkölcsű svihák!Még időben húzodott el a karmaim elől.- Nem, félreértesz. Ezt nem én mondtam, hanem Inskipp. Én csak átadtam az üzenetét.- A beteg gondolatok hírnökének is pusztulnia kell – förmedtem rá őrjöngve. Ismét felé kaptam, de Angelina jelent meg hirtelen és közénk állt. Egy csekket nyújtott át Charley-nak.- Itt a pénz, amit kölcsönvettünk a számláról. Egyszerű kis könyvelési hiba, nemde?- Ó hogyne, magam is gyakran elírok dolgokat... – törölte le az izzadtságot a homlokáról, majd átnyújtotta a táskát. – Ha megtennéd, hogy odaadod ezt a férjednek, én most mennék. Sok tennivaló lesz ma, ha-ha. – Az ajtó becsapódott mögötte, én pedig elvettem a táskát Angelinától, megjátszva, hogy nem látom, ahogyan dühösen felhúzza az orrcimpáit.- Ez az! – mondtam a hüvelykeimet a biztonsági záraknak nyomva. A táska feltárult, egy képernyő emelkedett elő és kelt életre. Inskipp deprimált arccal nézett rám, és majdnem leejtettem a kezemből. Angelina bizonyosan látta a reakcióm, mert elragadta a táskát és az asztal szélére tette. Inskipp haragosan rázott felém egy papírdarabot.- Fel kell hagynod a társaság pénzének csorbításával, diGriz! Rossz példával jársz elöl. Ki kellett, hogy egyenlítsed az előző sikkasztásod, különben nem hallgatnád ezt az üzenetet. Minket most Paraiso-Aqui érdekel, ugyebár...- Mi az a Paraiso-Aqui? – kérdeztem hangosan.A kép belátóan bólintott. – Most azt kérdezed magadtól, mi az a Paraiso-Aqui. – Az emberi önelégültség és magabiztosság! Milyen könnyű a főnököd gyűlölnöd. Különösen amikor egy lépéssel előtted jár. – Hát én megmondom. Ez az otthona a halottnak, akit a laborban nyomoztattál le. Azt akarom hogy odamenj és

körülnézz azon a bolygón. Aztán tégy jelentést. Ha a csatolt dokumentumot elolvasod, gyorsan megérted, mi érdekel minket. A képe eltűnt, a kijelző elsötétült. Visszacsúsztattam a burkolatába. - Igen érdekes – mondtam gyorsan lapozva a nyomtatványok közt.- Ezt hogy érted?- Úgy hogy nemcsak hogy nem ismerem az embert, aki találkozni akart velem, de még csak a bolygójáról sem hallottam soha.- Hát... Ez ellen teszünk most valamit, nem?- Az ám! – mosolyogtam vissza rá. – Fogaink vicsorítva engedelmeskedünk Inskippnek. Ha tetszik, ha nem, meg kell látogatnunk azt a bolygót. – Angelina bólintott és úgy vigyorogtunk, mint az idióták. Tudva tudtuk, hogy a jelenlegi mindennapos unalmaknak ezzel vége. A jövő már is szebbnek tűnt. A csontjaimban éreztem. Valami igen szokatlan és igen érdekes dolog vette kezdetét.

Három

Az utazási brossúra jókora volt és nehéz, a borítója pedig önlényegítő. – Jöjjön Paraiso-Aqui tökéletes napsütésére – olvastam hangosan. Angelina, aki mellettem ült, sokkal józanabbul és higgadtabban olvasott, bár egyben feketébben is.- Paraiso-Aqui egy olyan bolygó, amit az első galaktikus robbanás kapcsán népesítettek be, és csak a közelmúltban fedezték fel újra. Fontos megemlíteni, hogy ezen az égitesten működik a galaxis legkorruptabb kormánya.- Van némi eltérés a két forrás között – mondtam vigyorogva fonva össze a kezeim.- Délutáni levest, uram? – kérdezte a gondnok robot köröttünk körözve.- Ugyan már, te mechanikus talpnyaló! – mondtam. – Egy termetesebb altairi párducot küzdenék le inkább. Két főre rendelek...- Egyre! – mondta Angelina rendíthetetlenül. – Nekem az egyszerű leves is megteszi.- Értettem hölgyem, és örvendek a kiváló választásának- csöpögött az érzelgős masina összetett kezekkel bólogatva. Gyűlöltem. Ahogyan mindent az űrjárókon, a luxus bolygóparadicsom-túrán kívül, azokkal az ocsmány útra kelőkkel egyetemben, akik komoly létszámmal gyülekeztek a hallban.- Hogy egymáshoz öltöztünk, drágám! – intette Angelina. A pillanat varázsa miatt beszélhettem hangosan. Kétségtelenül egymáshoz öltöztünk. Bosszúból! Én egy rövidujjú inget viseltem ocsmány rózsaszín és sárga pamacsokkal. Angelina szinte ugyanolyan fölsőt húzott, bár rajta kétségtelenül sokkalta jobban állt. A legújabb szünidei viseletet követendő a hajunkat is kiszőkítettük és begöndöríttettük zöld leszorítókkal. Teljesen idiótának tartottam volna magam, ha nem öltözködött volna minden velünk utazó hozzánk teljesen hasonlóan. Minő álca, mondhatnád, de amit ez a szabad lelkemtől elvett! Kinyitottam a brosúrát, hogy egy mély kék tengert pillanthassak meg egy világoskék ég alatt. A hullámok a partnak vetődtek kisebb ronbajjal és a lapok enyhén sós illatot árasztottak. - A boldog helyiek átkacagják a gyönyörű, napsütéses napjaikat ínycsiklandozó, napérlelte gyümölcsöket és frissen halászott halat fogyasztva.Angelina csendben olvasta a könyvet, sokkal sötétebben látva a dolgokat nálam.- A helyiek szolgaszerű életmódot élnek, a szegénység és a betegség mindennapos. A diktátor kormány hatalma teljes.- Harminc perc múlva landolunk... landolás harminc perc múlva – duruzsolták a hangszórók. A turisták izgatottan sürgölődtek. Az útikönyvet nagy puffanással dobtam a molekuláris zúzóba; hangos ordítások visszhangzottak az audiókönyv lapjairól. - Ezt meg kell néznünk – mondtam. Angelina átnyújtott nekem egy jelentést a Különleges Alakulattól én pedig bólinva az útikönyv után hajítottam. – Ha ezt megtalálnák a csomagjaink közt, vége lenne a küldetésnek mielőtt elkezdődhetne. Mézesmázos pincérnő közeledett és felmarkoltuk az italainkat. Angelina a magasba emelte a gőzölgő csészéjét. – Ne légy ünneprontó, diGriz! Ez nemcsak álca, de vakáció is egyben. Élvezni fogod, még ha erre

nekem is kell rákényszerítenem téged. Vedd úgy, mint egy második mézeshetet... nem! Az elsőt! Olyanunk sosem volt.- Nincs egy kicsit késő ehhez? Az ikreink már közel húsz évesek...- Ezért én már középkorú, bája vesztett kell legyek ugyebár? – a hangja hideg volt és fenyegető. Félretoltam az italom – lyukat mart a szőnyegbe, ahová kilöttyent, és térdre ereszkedtem a nejem előtt.- Angelinám! Életem fénye! Te minden nappal szebb leszel! – Ez valóban így volt, bájos volt és szeretetre méltó, a vakációs kosztüme pedig csak dobott rajta. Megragadtam a kezeit és szenvedélyesen csókolgatni kezdtem az ujjait az utazókból vigyorgást, bólogatást és éljenzést váltva ki.- Így már jobb – mondta. – Egy kis megszakítás jót fog tenni a bűnöző életünknek.Landoltunk, a zár kinyílott, meleg levegő és lágy zene tódult befelé. A fényképezőgépem a nyakamba vettem, feltettem a napszemüvegem, megragadtam Angelina kezét és csatlakoztunk az extázisban lévő tömeghez. A vidámságuk magával ragadó volt. Angelinára is ráragadt, együtt mosolygott és kacagottt a többiekkel a megkapó zenére dúdolva. Én immunis voltam rá. Velük vigyorogtam és grimaszoltam, de belül ugyanaz a hidegvérű és temperamentumos diGriz maradtam, aki távolságtartóan szemlélte a világot.Persze nehéz volt az efféle helyen hidegnek maradni. Az űrkikötő az óceán szélénél volt, a levegő éles és vaskos volt a sótól. A nap olyan meleg volt, amilyennek leírták. Csupasz keblű, teltkarcsú, mosolygós helyi lányok üdvözölték a turistákat virágkoszorúkkal és kis aranyszínű üvegekbe töltött itallal. Zsebre vágtam az üvegem, beleszagoltam a virágokba, közönyt mutatva a hely minden varázsával szemben, tudatában annak, hogy Angelina rajtam tartja acélos tekintetét. Az utazók csoportja olyan gördülékenyen haladt, hogy pár perc alatt elértünk az útlevél-ellenőrzéshez. A barna bőrű, mosolygós férfi pólót viselt és sütött róla a hivatás-tudat.- Bonvenu al Paraiso-Aqui – mondta széttárva a karjait. – Viaj pasportoj, mi petas.- Hát eszperantót beszélnek ezen a bolygón! – mondtam eszperantóul és átnyújtottam a bolygóközi azonosítóm, ami persze hamis volt.- Nem mindenki – mondta mosolyogva és becsúsztatta a kártyám az előtte lévő szerkezetbe. – A mi nyelvünk a csodálatos spanyol. De bárki, akivel találkozni fog, beszél eszperantóul, ne féljen! – A szerkezet kijelzőjét nézte beszéd közben, ami persze szemenszedett hazugságokat mutatott rólam. Amikor visszaadta a kártyát a nyakamban lógó fényképezőgép felé intett.- Ez valami jóféle fényképezőgép?- Ajaj! Több kreditembe került, mint az ön éves fizetése, ha-ha!- Ha-ha – visszhangozta hamisan mosolyogva. – Megnézhetném?- Miért? Ez csak egy fényképezőgép!- Mivel hogy előírásaink vannak a fényképezésről.- Miért? Van valami rejtegetnivalójuk?A mosolya eddigre már kifejezetten erőltetett lett és az ujjai doboltak. Visszamosolyogtam rá és átnyújtottam a fényképezőgépet. – Csak óvatosan, érzékeny szerkezet!Elvette tőlem és a hátlapja azonnal kinyílott. Egy filmtekercs bukott ki a gépből én pedig elkaptam.- Nézze mit művelt! – jajongtam. – Tönkretette a feleségemről a barátaimról meg az utazásunkról készített képeket.Figyelmen kívül hagyva a bocsánatkérését felmarkoltam a gépet és Angelinával karöltve otthagytuk. Minden terv szerint ment. A csomagunk tiszta volt, nem volt nálunk semmilyen rejtett szerszám. A fényképezőgép viszont maga volt a mesteri felszerelések tárháza. Tud képeket készíteni meg még egy sor olyan dolgot művelni, ami szigorúan illegális. A nap jól indult.- Te jó ég, odanézz! – visította Angelina tökéletes összhangban a többi visongatóval.- Veszélyesek?- Mik ezek?- Kérem, hölgyeim és uraim, ha idefigyelnének egy percre... – Egy egyenruhás idegenvezető beszélt hozzánk kihangosítva. – A nevem Jorge és én vagyok a útikalauzuk. Ha bármilyen kérdésük van, forduljanak hozzám. Tudom mire kíváncsiak elsősorban. Ezek a barátságos kis teremtmények a keréknyomok közt a kaballók. Az eredetük az idő homályába veszett, de kering egy történet arról, hogy a legendás Föld vagy Kosz bolygóról jöttek velünk. A barátaink, ártalmatlan teremtmények, akik a kocsikat

húzzák és a helyieket szállítják. Engedelmes jószágok, akik örömmel cipelik önöket a hoteleikbe. Figyelem, indulunk!A kaballók és a rozoga kocsik együttesen a legrosszabb komfortú közlekedési eszköznek bizonyultak, amit valaha is volt alkalmam kipróbálni. És még csak nem is kaballók voltak, hanem szénacsócsáló lovak, amikkel a be nem tervezett földi látogatásomkor találkoztam, ami nagyon is valós helynek bizonyult és nem legendának. Ezt persze nem említettem a jelen társaimnak, akik az utazás kényelmetlensége ellenére kacarásztak és harsányan beszélgettek. Úgy tűnt, még Angelina is jól szórakozik. Én úgy éreztem magam, mint egy csontváz egy esküvőn.- Jíhá! – kiáltottam megpróbálva egy kicsit lelkesedni. A zsebembe nyúltam és előhalásztam a borostyán színű italt, amit az üdvözlő hölgytől kaptam. Kétségtelenül valamiféle helyi kotyvalék, amit gyümölcsök erjesztésével és préselésével nyerhettek. Felbontottam és meghúztam. – Jíhá! – mondtam ismét, ám ezúttal át is éreztem a dolgot. Szóltam Jorge-nak, akinek volt idegzete terpeszállásban megülni az egyik lovunkat. Azonnal felém fordult. Feltartottam az üveget.- Mi ez a cucc? Napfény likőr? Csecsemőkorom óta ez a legjobb folyadék, amit megkóstoltam.- Örülünk, hogy tetszik. A caña nevű gyümölcs erjesztésével készül, a neve pedig ron. - Hát édesem, ez a ron cuccos kis cucc. Az egyetlen hibája, hogy nincs nagyobb kiszerelésben.- Van az mindenfélében – nevetett és benyúlt a hátason lévő csomagba hogy egy komolyabb méretű flaskát kotorjon elő.- Hogyan is köszönhetném meg? – hálálkodtam kikapva a kezéből.- Egyszerűen. Rajta lesz a számláján. – Elügetett.- Nem akarod magad ilyen korán kiütni, ugye? – aggódott Angelina én pedig elvettem az üveget a számtól és sóhajtottam.- Ugyan, édesem. Csak vakációs hangulatot csinálok. Velem tartasz?- Később. Egyelőre gyönyörködöm a tájban.Hát volt miben. Az út partmenti zöld mezők között kanyargott. A homok tisztán csillogott a napon, ahol az óceán visszahúzódott. Igazán csodás. De hol vannak a helyiek? A kocsisokon és Jorge-on kívül senki sem volt a láthatáron. Turistákhoz méltóan bántak velünk. Rendben, Jim, élvezd csak egy kicsit. Ne légy ünneprontó.- Odani, apa! – szólt az egyik szomszédos turista csengő hagnon. – Ezek olyan szépek, hogy nincs is rájuk szó.Én semmi szépet nem láttam arra. Ha valahogy, hát nyomorultan néztek ki annak ellenére hogy mosolyogtak ránk. Egy férfiakból és nőkből álló csoport dolgozott a mezőn az út mellett. Hosszú, halálos kinézetű késekkel vágdosták le a magas, zöld növényeket. A nap perzselő volt, ők pedig keményen dolgoztak, és ha nem voltak lucskosak az izzadságtól és fáradtak, akkor nem voltak emberek sem. Felemeltem a fényképezőgépet és ellőttem pár kockát.A kocsis megfordult a bakon amikor meghallotta a gép zúgását, ezért őt is lefotóztam. Egy pillanatig meglepődésre váltott a mosolya, de aztán még jobban előtűntek a fogai vigyorában.- Spórolnia kell a filmmel a gyönyörű kertekre és a csodálatos hotelre! – mondta.- Miért? Nem szabad fotót készíteni a mezőn dolgozó munkásokról?- De szabad persze. Csak hát nincs rajtuk semmi érdekes.- Az itteniek számára. Fáradtnak tűntek. Hány órát kell dolgozniuk naponta?- Erről nincsen tudomásom.- Mi a fizetségük?A hátának beszéltem. Megrántotta a gyeplőt és nem válaszolt. Láttam, hogy Angelina lopva figyel. Bólintott.- Azt hiszem most már kipróbálnám azt a ront – mondta.A hotel az ígéretnek megfelelően luxus volt, a lakosztályaink pedig lenyűgözően drágák. A csomagunk már várt – nyilván jól átkutatták – és hagytam, hogy Angelina csomagoljon ki. Mivel bizonyos voltam abban, hogy a turisták férfi soviniszta disznók – nem úgy mint én, nekem is úgy kellett cselekednem, nem számított mennyire nem volt ez az ínyemre. - Majd találkozunk, ha végeztél drágám – szóltam, aztán gyorsan kiosontam az ajtón mielőtt az erőteljes válaszát megkaptam volna.

Köröztem kicsit a földszinten, benéztem a bárba, megálltam röviden a medencénél, készítettem néhány fényképet az egyáltalán nem csinos, napozó női aktokról, aztán félrehúzódtam amint megcsapott a gondolat, hogy Angelina hogy reagálna, ha látná ezt. Nagyon féltékeny volt, és ezt szerettem benne. Tovább őgyelegtem egy turista boltra lelve.Nem volt könnyű nem elborzadnom a kagylóhéjak, tengerészsapkák látványától, amelyeken olyan inspiráló üzenetek álltak, mint pl. CSÓKOLJ MEG, TE ŐRÜLT, SZENVEDÉLYES BOLOND! és OLLÓZZ TOVÁBB! Félretartott fejjel haladtam el mellettük egy olyan részleghez, ahol emlék-képeslapokat és útikönyveket lehetett kapni. Nézegetni kezdtem őket, amikor egy lágy hang csendült fel a fülemben. - Segíthetek, uram?Csinos, volt, fiatal, szeretettől csillogtak a szemei, arany volt a bőre és rubinok az ajkai: egzotikuma egy tigrisével vetekedett.- Természetesen! – mondtam rekedten, aztán fékezni kezdtem a lelkesedésem. Angelina ugyanezen a bolygón van! – Szeretnék... Szeretnék egy útikönyvet.- Van jópár kiváló. Milyenre gondolt?- Nos igen. Paraiso-Aqui történelme érdekel. Nem propaganda anyag a turistáknak, hanem valami valódi. Van ilyesmi?Áthatóan és ködösen nézett rám mielőtt a polcokhoz fordult. Visszapördülve a kezében fogta a nekem szánt vaskos kötetet.- Szerintem ebben megtalálja, amit keres – mondta mielőtt tovább fordult és lassan elballagott.Munkára, Jim! – mondtam magamnak levéve a tekintetem a lenyűgöző testről áthelyezve az előttem álló könyvre. Paraiso-Aqui Szociális és Gazdasági Történelme. Csodás. Besztszeller címe volt. Gyorsan átlapoztam és találtam egy kis papírdarabot a lapok közt. Nem vettem ki, csak elolvastam az üzenet jókora betűit.FIGYELEM! NE MUTATKOZZON EZZEL A KÖNYVVEL!Hirtelen árnyék vetődött a vizsgált lapra; becsaptam a könyvet és felnéztem. Egy kemény kötésű helyi állt előttem. Hamisan mosolygott.- A könyvet szeretném – mondta felém nyújtva a kezét.Olyan tisztán láttam a szót, mintha a homlokára lett volna vésve. Zsaru. Ez állt rajta. Rendőr. Ezek a galaxisban mindenütt egyformák.- Az ég szerelmére, miért akarja az én kis könyvemet? – kérdeztem.- Ez nem tartozik önre. Adja ide!- Nem! – léptem hátra reszketést színlelve. Hűvösen mosolygott és felém nyúlt, hogy elvegye a könyvem.Végre kezdetét vette a vakációm!

Négy

Hagytam, hogy mindkét kézzel megfogja a könyvet mielőtt megragadtam a jókora orrot és tekertem egyet rajta. Enek semmi más oka nem volt, mint szadizmus, ezt el kell ismernem. Felordított fájdalmában felvillantva a fogászati szemmel hiányos szájszerkezetét. Aztán becsukta a száját, a szemeit és a földre hanyatlott. Erős ütést kapott a napfonatjára, így azonnal eszméletét vesztette. Elfordultam a győzelmem helyszínétől és egy hotelszolga egyenruhás férfit pillantottam meg magam mögött. A szája tátva volt, a szemei pedig kikerekedtek.- Nagyon fáradt lehetett, hogy így elaludt – mondtam. – Bár ez a bolygó igen pihentető. Ezt a könyvet szeretném megvenni.A borítóra pislogott és megjött a hangja. – Sajnálom, ilyet mi nem árulunk.Most én kezdtem pislogásba. – Dehogynem. Láttam, ahogy a másik alkalmazott leveszi a polcról.- Nincs másik alkalmazott, csak én.Belémhasított a felismerés. Vállat vontam és elfordultam, hogy távozzak. Sem alkalmazott, sem könyv. Felültettek, annyi szent. Ráadásul amint magához tér ez az alvó tündér, a rend talpnyalói rám fognak vadászni. Minő előzékenység részemről, hogy egy kis változatosságot hozok erre az unalmas vakáció-

bolygóra. Angelina éppen felvette a fürdőköpenyét, amikor visszatértem és a látvány dobott a libidómon. Egy gyors csókolózást követően gyengéden eltolt magától.- Gyakrabban kell vakációznunk, hogy kihozzuk belőled ezt a szenvedélyes vadat. Mi az a könyv?- Semmi. Csak felkaptam. Sétáljunk le a partra, hogy megvizsgálhassam, hogy megy a fürdőruhád a homokhoz. – Meresztgetett szemekkel beszéltem. Halványan bólintott jelezve, hogy ért engem.- Csodás. Hadd keressem meg a szandálom!Csendben léptünk le és csak amikor a víz széléhez értünk, az épületektől távol, akkor kérdezte meg. - Gondolod, hogy a szobát lehallgatják?- Nem tudom. Nem kockáztathattam meg hogy ott nyissam ki ezt a könyvet. – Miközben lapozgattam egy üzenet csúszott ki a lapok közül. Pár rövid sor állt rajta.

A bolygó lakói kétségbeesetten kérik a segítségét. Könyörögve kérjük, segítsen. Legyen ma éjfélkor a parton. Egyedül.

Nem volt aláírás. Összegyűrtem az üzenetet és egy maroknyi vízbe áztattam, a maradványokat pedig a homokba tapostam haladtunkban. - Vajon kik üzentek? – kérdezte Angelina. Erre ünnepélyesen rábólintottam.- Ez itt a lényeg, nemde? Ellenszenvesen viselkedtem az útlevélvizsgálatnál, fényképeket készítettem a dolgozó parasztságról és kíváncsian kérdezősködtem. A jelenlétemről tudnak. Felvették velem a kapcsolatot. Persze joggal kérdezheted, hogy vajon kik. Ez az üzenet érkezhetett Paraiso-Aquai kétségbeesetten aggódó polgáraitól, hogy a galaxis tudomására hozzák nehéz helyzetüket...- Vagy pedig egy csapda, amivel a biztonsági erők akarnak tőrbe csalni.- Én is pontosan ezt gondolom. Csakhogy nincs választásom. A magtár mögé kell mennem éjfélre, hogy kiderüljön. Lehetnek nehézségek...- Miért? – kérdezte édesen kancsalítva rám az átható napfényben.- Mert a nehézfiú keresni fog, amint visszanyerte az eszméletét. Nem tudjuk, ki küldte az üzenetet, de abban biztos vagyok, hogy az illető rendőr volt.- Akkor légy óvatos az éjféli találkán. Amint a rendőrök rádhajtanak futtasd csak meg őket. Tudom, hogy mennyire élvezed az ilyet. Én pedig helyetted megyek a találkozóra.- Drágám! Ez veszélyes!Melegen mosolygott és gyengéden megszorította a kezem. – Édesem, te aggódsz értem!- Nem, egyáltalán nem. Csak amiatt hogy meg akarnak tréfálni.- Te gonosz! – a gyengéd szorítás helyett most vaskarmokat érezhettem a bicepszemen. Aztán elnevette magát. – Igazad van. Olyan csendes itt. Reménykedem benne, hogy bárki is lesz az, meg akar viccelni.- Akkor hát megegyeztünk – dörzsölgettem a véraláfutásos karom. – Irány a szobába egy kis élelmet rendelni. Nem nagyon akarok üres gyomorral futkározni.Az első dolog, amit megpillantottunk a szobába érve, egy eszméletlen ember teste volt, aki az ágy mellett hevert a fényképezőgépem felé nyújtott kezekkel. A szerkezet ártatlanul pihent a bárpulton. - Ez az egyes számú – mondtam. – Bejött hozzánk hogy megvárjon minket és megpróbálta megnézni a fényképezőgépet. Automatikusan altatógázt kapott.- Rendőr – szólt Angelina gyorsan átkutatva a zsebeit. – Azonosító, fegyver, bilincs, vadásztőr és altató gránátok. Elég hatásosak.- Azok. Nem egy paradicsom ez a Paraiso-Aqui. Jobb lenne, ha magadnál tartanád a gépet. Csak pár dolgot veszek ki belőle, hogy nálam legyen. Most pedig rendeljünk ételt mielőtt újabb látogatók érkeznek. A szobaszerviz gyors volt és kiváló. Pár perc alatt megérkezett a pincér zsúrkocsival zaftos holmikkal megrakva. Sajnos két egyenruhás rendőr is érkezett vele. - Hagyják el a szobát azonnal! – mondta Angelina eléjük lépve elállva az utat. – Magukat nem hívtuk. – A pincér hátrálva hajlongani kezdett én pedig elkezdtem összeütni egy szendvicset. Nem gyorsételnek ígérkezett, hanem rohanónak.- Lépjen félre, asszonyom! – mondta az első kék-ajkú és csúf zsaru. Ha nem jött volna ezzel, sokkal könnyebb lett volna az élete. Csakhát az egyik húsos mancsát Angelina vállára tette, hogy félrehúzza.

Csak egy röpke sikolyra maradt ideje, hallottam az összetéveszthetetlen csonttörés keltette hangot, aztán eszméletét vesztve a padlóra zuhant. A második rendőr éppen elővette a fegyverét amikor letettem a szendvicset, utána nyúltam és a társa mellé terítettem. A pincér elinalt, Angelina pedig boldog mosollyal csukta be mögötte az ajtót. Befejeztem a második szendvics elkészítését, mindkettőt szalvétába göngyöltem, aztán egy üveg ront csomagoltam az ebédemhez.- Ideje menni – mondtam az alvó szépségek fölé hajolva a tarkójukat tapogatva. – Mindenki így marad még vagy egy napig. Nem ébreszthetjük fel őket, hogy azonnal a merénylőt lássák benned. Az éjféli találkozó előtt semmiképpen. Megcsókoltam melegen és arra eszméltem, hogy valaki kopog az ajtón.- Jobb ha más kiutat keresek – mondtam az erkély felé indulva. Angelina követett édesen majszolva valami szárnyas csülkét. Húsz emelet magasan voltunk, a fal pedig sík volt és mászásra alkalmatlan. Semmi gond. – Fogd csak meg egy pillanatra – nyújtottam át az élelmiszer csomagom.Egyetlen pillanat alatt az erkély külfelére kerültem két kézzel lógva, majd az alattunk lévő szoba ablaka felé lendültem. Angelina ledobta a piknik csomagot a kitartott kezembe és csókot dobott. A dolgok kezdtek alakulni. Nagyon is.A szoba szerencsére üres volt így volt alkalmam az éhségem és a szomjam csillapítani. Eltakarítottam az utolsó morzsát is és éppen a finom ront szürcsölgettem amikor kulcszörgést hallottam a zár felől. Böfögtem kicsit, vonakodva letettem a befejezetlen italt és a fahoz lapultam a kinyíló ajtó mögé.Hát nem turisták voltak! Két katona előhúzott fegyverrel lépett a szobába. Vártam amíg biztos nem lettem abban, hogy nincsenek többen mielőtt mögéjük léptem.- Kerestek valakit? – kérdeztem.Megperdültek felkapva a fegyvereiket döhösen morogva. Visszatartottam a lélegzetem és kettéroppantottam egy altató kapszulát az orruk előtt, majd hátraléptem amíg el nem terültek a szőnyegen. Egyikük kb. akkora volt, mint én, ami egy nyilvánvaló és érdekes folytatást jelentett.Csak arra panaszkodhattam, hogy a katona nem fürdött valami gyakran. Amint felhúztam az egyenruhát a fürdőruhámra a szag folyamatosan erre emlékeztetett. Amilyen csinos volt az egyenruhája, olyan toldozott-foldozott volt az alsóneműje. A katonai fizetés nem lehet magas. A felszerelést illetően viszont nem spóroltak. Egy mikro rádió, egy teletöltött puska, egy 0,50-es kézifegyver egy teljes tár tölténnyel. Mire mindent a helyére tettem igen katonásan festettem. Ráadásul a bőröm színe is olyan volt, mint a helyieké.- Szép munka, Jim – gratuláltam magamnak. – A Rozsdamentes Acélpatkány ismét lecsap, úgy, más nem merne: a társadalom leple alatt. Úgy mozog, akár egy szellem, olyan gyors, mint a villám. Erős és bátor! Nagyszerű! A jól megérdelmelt bókokkal feltüzelt morálommal egy utolsót igazítottam az egyenruhán és kinyitottam az ajtót.Az ajtókeret az arcom mellett szabályosan szétrobbant. Golyók süvítettek és csapódtak be körülöttem.

Öt

Ismételten becsaptam az ajtót és félrehúzódtam abban a pillanatban, amikor egy újabb sorozat fúródott az ajtó azon részébe, ahol előzőleg álltam. - Ez nem tesz jót a turizmusnak! – morogtam hason kúszva az erkély felé. Most, hogy tudtam, hogy a srácok az életemre játszanak, a sisakot a fegyver elé tartva céloztam magam elé. Gyors lövéshangok

hallatszottak a szomszédos erkélyről, és a sisak előttem ért földet. Forróvérűek. Visszaemeltem és megpróbáltam nem kivillantani a fogaim. - A méltóságod az oka, James – mondtam magamnak. – Most megfizetsz az ebédszünetedért! – Erős szavak voltak, de igazak és megérdemeltek. Igazam volt, mint általában. De ha hibázom, azt elismerem. Egy bűnöző, aki hazudni próbál magának, az hamar ex-bűnözővé lesz, azaz vagy a föld alá kerül két méterrel, vagy rácsokon át szemlélheti tovább a szabadságot.- A szánakozás megvolt. Most azt gondold ki gyorsan, hogy mászol ki ebből!Törtem a fejem. Mindkét oldalon ellenfelek álltak és az idő gyorsan szaladt. Ideje új frontot nyitni. A fürdőbe siettem miközben sortűz lyuggatott ismét a bejárati ajtóba. A zuhany tűnt a legjobb ötletnek. Nem akartam incidenst okozni az ártatlan bámészkodóknak. Megragadtam a molekuláris bomlasztót, bekapcsoltam és gyorsan köröztem egyet a lefolyó körül. A molekuláris bomlasztót gyakran roncsoló sugárnak mondják, pedig nem az. Semmilyen anyagot sem semmisít meg. Egyszerűen szétbontja az anyagot összetartó kötéseket egy pillanatra. Elég egyszerűen hangzik, nem?A zuhanylefolyó és a padlódarabka egyenesen lezuhant az alsó szinten lévő zuhanyfülkébe. Ahogy utána vetettem magam, hallottam, hogy bezúzzák a bejáratot. A legbölcsebb volt tovább mozogni. Ezt tettem. Ki a fürdőből a nappaliba, ahol egy reszkető turistatársra leltem. Kétségbeesetten tárcsázott a telefonon. Felnézett rám és sikított.- Caña caballo, Español, ron! – rikoltottam élesen kimerítve a helyi szókészletem. Sikonyálva elalélt. Remek. Egy reccsenéssel nyitottam ki az ajtót, a folyosó üres volt. Óvatoskodni nem volt idő, sietni kellett.Lóhalálában ügettem végig a folyosón elérve a szervizlépcsőt. Először mindig szemügyre veszem érkezéskor az új épületet, és ez nem először jött jól. A szervizlépcső ajtaját ott találtam, ahol arra számítottam, és éppen fel akartam tépni amikor lépések dübörgését hallottam odabentről. Előttem jártak! És távolodtak. Megkockáztattam, hogy benyissak. Résnyire, hogy láthassam amikor a hátukat mutatva eltűnnek a lépcsősoron. Utánuk tűntem.Az őrmester, aki a különítményt vezette bátorítóan üvöltözött a futó katonákra, akik keményen verték a nehéz csizmáikat a lépcsőfokokhoz. Utánuk surrantam, alig leszakadva tőlük, aztán fel is zárkóztam a katonák közé, amikor lassítani kezdtek kifulladtan. Mindannyian kitántorogtunk a földszintre, hogy csatlakozzunk a lent nyüzsgő katonákhoz és rendőrökhöz. Nem okozott nehézséget átkeverednem a tömegen, majd eltűnnöm az épületek közt.Pár perccel később már vidáman fütyörészve fejtettem le magamról az egyenruhát és a felszerelést, aztán egy konyha mögötti szemetesbe gyömködtem őket. Amikor megvoltam, ismét egyszerű turistává váltam, egyike a gúvasztott szemű csordatagoknak, akik arra keveregtek és fennhangon kérdezgették egymást, arról, hogy mi történik. Néhány idegenvezető és hotelmunkás megpróbálta őket lecsitítani, míg én igyekeztem távol maradni a helyiektől, akármilyen ártatlannak tűntek is. Hozzáverődtem egy turista csapathoz a parton és ha velük tartok a csillogó homokban, ugyan ki tiltakozna? Egy félsziget nyúlott az öbölbe én pedig nyugodtan körbesétáltam, hiszen látótávon kívül volt mind a hotel, mind a kalamajka, amit akaratomon kívül okoztam.Ekkorra már kellemesen elfáradtam. Egy kisebb emelkedő egész a dzsungel széléhez vezetett. Hálásan leültem egy jókora fa árnyékában, lentről, a partról nem látható helyen, és élveztem a szürkület okozta színjátékot. A nap az óceánba zuhant a legapróbb szisszenés nélkül, a sötét lassan leereszkedett. Ahogyan én is. A fű puha volt, trópusi rovarokkal nem találkoztam, a szemem lecsukódott és az igazak álmába merültem.Vagy a ronnak, vagy a testmozgásnak, esetleg mindkettőnek köszönhetően nem is riadtam fel amíg a kelő nap első fényei fel nem tűntek. Ásítottam, nyújtóztam egyet és hallgattam, hogy korog a gyomrom. Ideje volt visszatérni. Mielőtt megtettem volna, kiürítettem a zsebeimből az illegális kellékeimet és elástam őket a nagy fa tövében. Aztán ártatlanul és borotválatlanul visszafelé indultam a szálló épületéhez.

Ugyanolyan elővigyázatosan tértem vissza az épületbe, ahogy elhagytam. Azok után, amin keresztülmentem, nem akartam mindent lerombolni egy újabb ballépéssel. Az egyetlen mód a bolygó elhagyására behódolni a hatalomnak. Csakhogy én a magam módján értelmeztem ezt. Az étterem volt az ideális hely.

A díszbokrok takarásában közelítettem meg, távol a bejárat előtt korzózó rendőrök tekintetétől, és egy nyitott ablakon át osontam be. Pár koránkelő már a reggelijében turkált, és hajlottam rá, hogy én is azt tegyem. Megtöltöttem egy tányért a büfében, töltöttem egy pohár gyümölcslevet és egy csésze kávét. Mielőtt egyetlen pincér is felfigyelt volna rám, tele volt a tálcám, megragadtam a kávét és egy olyan asztalhoz siettem, ami közel volt a reggelizőkhöz. - Mi volt az a felfordulás tegnap? – kérdeztem egy idősebb házaspárt, akik úgy nyelték a rántottát, mintha az az utolsó fennmaradt tyúk adománya lett volna.- Nem közölték. Egy szót sem szóltak – mondta a férfi két falat között. A nő bólintott anélkül, hogy az étkezési tempójából visszavett volna. – Ez nem helyes, mondtam nekik. Nem fizettem be tűzpárbajra. Vissza a pénzt, mondtam, elmegyünk a következő hajóval.Mielőtt valami szellemes kommentárral rukkolhattam volna elő, a bejáraton át fél tucat rendőr rohant az asztalom felé. Célra tartották a fegyverüket.- Ha megmoccan, lövünk! – ordította egyikük. - Pincér! – kiáltottam. – A menedzsert vagy bárkit, de azonnal! Küldjön ide valakit! – szürcsöltem a kávémat miközben az egyenruhás sokadalom tovább közelített.- Velünk jön! – mondta egy tiszt.- Miért? – kérdeztem nyugodtan tudatában annak, hogy minden turista és szállodai alkalmazott engem néz. Két zsaru ragadott vállon és talpra állítottak. Nem ellenkeztem, bár ehhez komoly akaraterő kellett. Újabb emberek érkeztek, és felismertem egyiküket, az idegenvezetőnket.- Jodge! – kiáltottam. – Mit akar ez jelenteni? Kik ezek a furcsa viseletű emberek?- Ők rendőrök – mondta összekulcsolva a kezeit boldogtalanul. – Beszélni szeretnének önnel. - Rendben. Ezt itt is megtehetik. Turista vagyok és megvannak a jogaim.Ezt hosszadalmas spanyol nyelvű ordibálás követte az összesereglő turisták társalgásának zümmögésétől kísérten. Jorge visszafordult hozzám és még boldogtalanabbnak tűnt.- Sajnálom, semmit sem tehetek. Magukkal kívánják vinni.- Elrabolnak! – kiáltottam. – Egy turistát álrendőrök rabolnak el! Hívják a kormányt, a bevándorlási hivatalt, a konzulomat! Ezért megfizetnek, csődbe viszem ezt a fekete fehér bolygót, ha ezt hagyják.A nézők beleegyezőleg morgolódtak és már talán el is lettem volna engedve, ha egy magas tiszt nem furakodik át a tömegen. Acélos, szúrós tekintete volt és azonnal kezébe vette a dolgokat. - Ne aggódjon jóuram, nincs letartóztatva, az ég szerelmére, dehogy van! Azonnal engedjétek el! – a szorító kezek lehullottak. Mosolyogva fordult felém, és amit mondott, az legalább annyira a turistáknak szólt, mint nekem. – Olybá tűnik, hogy volt egy kis incidens tegnap és ezek az urak úgy vélik, magának köszönhetően.- Én nem láttam semmit. Maga kicsoda?- A nevem Oliveira, Oliveira kapitány. Örömmel hallom, hogy nem látott semmit. Akkor talán velem jönne és elmesélné, hogy pontosan mit nem látott? Voltak az esetnek ártalmatlan elszenvedői és bizonyosan szeretne segíteni, vagy tévedek?Őszintén mosolygott, a logikája olyan támadhatatlan volt, mint az igazságszolgáltatás hiányzó fogaskereke. Az enyém nem kevésbé.- Örömmel segítek, de hová megyünk? Hagyhatok üzenetet a feleségemnek?Egy pillanat alatt rideg düh költözött Oliveira meleg mosolya mögé. – A központi rendőrségi főhadiszállásra – mondta.- Rendben. Uram! – intettem magamhoz egy pincért. – Amikor elmegyek, menjen fel a feleségemhez a 2010-be. Mesélje el, ami történt. Közölje, hogy visszaérek ebédre. Hallotta mindenki? – emeltem fel a hangom, így hallótávon belül minden turista kellett, hogy hallja.- Segíteni fogok ezeknek a kedves rendőröknek egy eseti nyomozásban. Talán elárulják nekem, hogy mi volt ez a zűrzavar tegnap. Visszajövök ebédre és mindent elmesélek. Induljunk, Oliveira kapitány! Olyan gyorsan indultam az ajtó felé, hogy alig tudtak követni. Megtettem amit tehettem, most a rendőrségen volt a sor. Amennyiben valami szerencsétlen baleset érne, mindenki tudná, ki okozta.Sötét tekintetek és nyelv alatti motyogások közepette szálltunk be a rendőrségi járműbe. Szirénázás következett és gumicsikorgással lódultunk el a tengerparttól, elhajtva a reptér mellett egyenest a városba. Oliveira kapitány nem velünk utazott; láttam, hogy előttünk hajt egy másik kocsiban. Kétséget kizáróan azért, hogy helyet biztosítson nekem. Én csak nevetni tudok a félelmen és a veszélyen. Ezúttal ezt hangosan

tettem, amitől a rendőrök úgy néztek rám, mint aki nem normális. Talán nem is voltam az, elsősorban amiért idejöttem. Csakhát már késő volt a bánat. Légzőgyakorlatokkal és nyugtató technikákkal csitítottam magam és igen fitten éreztem, amikor egy nyitott kapun át a komor udvarra hajtottunk.Ami ezután következett, az rutinszerűen ment. Olyan rutin volt ez, amin korábban már éppen elégszer átestem. Csupaszra vetkőztettek és elhordták a ruháimat átkutatni. Megröntgeneztek, majd egy fokhagymás bűzt árasztó fogorvos szemlélte közelebbről a fogaimat. Kivételesen nem voltak rejtett eszközök sem a ruháimban, sem bennem. Amikor a rituálé befejeződött, kaptam egy pamut talárt és nadrágot. Mindkét oldalamon egy-egy testes rendőrrel siettünk Oliveira kapitány elé. A színlelt udvariasság elmúlt. Hangja rideg volt, a tekintete mélyen belém döfött.- Ki vagy te? – kérdezte.- Egyszerű turista, akit a fogdmegjeid zaklattak...- Cargata! – morogta, én pedig megjegyeztem magamnak bizonyos lévén abban, hogy ez olyasfajta profán szó, ami még jól jöhet. - Megfigyeltek miközben beszéltél egy helyi bűnözővel és átvettél tőle egy üzenetet. Amikor egy rendőr ki akart kérdezni, bántalmaztad. Amikor más rendőrök kerestek fel, velük hasonlóképp elbántál. Ez egy békés világ, és nem megengedett az efféle erőszak. Rendőröket és katonákat küldtünk a letartóztatásodra mielőtt tovább erőszakoskodnál, de őket is hatástalanítottad további erőszak árán. Most szépen elmondod, hogy mit művelsz itt és mit üzentek neked a helyi bűnözők.- Nem! – mondtam határozottan, éppolyan hűvös és dühös hangon, ahogy ő. – Én üdülni jöttem a nyomorult bolygótokra. Megtámadtak és védekeztem. Több évig voltam tengerész, így pontosan tudtam, mit kell tennem. - Pontosan az efféle dolgok miatt szoktam beszúrni ezt az adalékot a beszámolóimba. – Nem tudom, hogy a gorilláid miért másztak rám, és nem is érdekel. Megpróbáltak megölni és én védekeztem. Aztán vártam, amíg lecsendesülnek a dolgok mielőtt visszatértem és feladtam magam. Most már elengedhettek. Nincs mit mondanom mást. - Nem! – kiáltotta önuralmát veszítve csapkodva az asztalt. – Elmondod nekem az igazat, vagy szétverlek!- Idióta vagy, Oliveira. A turisták mind tudják, hogy a rendőrség fogságában vagyok. Ha egyetlen hajszálamat is érintitek, annyi a turizmusnak. Örökre. Most azért jelentem meg, hogy jelentést tegyek. És akarok egy hazugságvizsgálót, amíg ezt teszem.- Hazugságvizsgáló székben ülsz. Beszélj!Örülök, hogy erről nem volt tudomásom amíg hazudoztam. Most már csak arra kellett figyelnem, hogy hogyan beszélek.- Nagyszerű. Tehát rögzítsétek. Kaptam egy könyvet valakitől, akit sosem láttam korábban. Azóta sem, így a későbbiek során információt sem kaptam tőle. Ennyi. Vége a bejelentésemnek. Most pedig hozasd vissza a ruháimat mielőtt lelépek innen.Csendben maradtam ér rámeredtem. Az arckifejezése nem változott, de láttam, hogy az artéria a homlokán erősen lüktet. Elöntötte a düh, de volt esze. Meg kellett ölnie vagy el kellett engednie. Nem volt más választása, és tudta ezt. Amikor végül megszólalt, a hangja mély volt és kontrollált. Hitelesen beszélt:- Elengedlek. Visszaviszünk a hotelbe és összecsomagolsz. Az embereim veled lesznek. Elkísérnek a feleségeddel együtt az űrterminálhoz, hogy a következő járattal elmenj. Elröpülsz és sosem jössz vissza, mert ha mégis megtennéd, azonnal megöllek. Valami piszkos ügybe keveredtél. Nem tudom mibe, és nem is érdekel. Megértettél?- Tökéletesen, kapitány. Legalább annyira szeretném elhagyni ezt a bolygót, amennyire te akarod.Azt persze nem tettem hozzá, hogy legalább annyira is szeretnék visszatérni. A kapitány és én még találkozni fogunk.

Hat

Angelinának és nekem nem volt esélyünk beszélgetni egymással mielőtt mélyen az űrben nem jártunk. Azt megelőzően rövid homlokú rendőrök nyüzsögtek körülöttünk és távol tartottak egymástól miután a bőröndöket bezártuk. Késleltettek egy hajót egy órán át, amíg oda nem értünk. Ahogy a felszínre léptünk, felszállt. A gyorsítást követően töltöttem maganak 100%-os nyugtató tonikot, aztán a fényképezőgépben lévő detektort használtam a kabin átvizsgálására, de poloskát nem találtam.

- Tiszta – mondtam. – Sikerült az éjszakai találka?- Mondtad, hogy egy helyivel találkoztál – Angelina hangja 4 Kelvin körüli volt. – Elfelejtetted megemlíteni, hogy ez a helyi egy igen bájos, érzéki fiatal nő.- De szerelmem! Félremagyarázol. Csak pár pillanatra láttam. Semmi többre!- Jobb is. Ismerem jól a túlfűtött libidódat, Jim diGriz. Ha egyetlen ujjad is hozzáérinted, én levágom. - Értem, semmi kézimunka. Most kérlek, meséld el, mi történt!- Sétáltam vele a parton. Őt takarta a dzsungel széle. Megszólított és megkérdezte, hogy olvastam-e az üzenetét. Elismételtem neki és közöltem, hogy más elfoglaltságod támadt. Így elmondta nekem a történetét. Flavia a neve és tagja egy ellenállási mozgalomnak. Ahhoz is gyengék, hogy tiltakozzanak. Amint szervezkedni kezdenek, elfogják őket és bebörtönözik vagy kivégzik. Az egyetlen reményük, hogy a széles galaxis tudomására hozzák nehéz helyzetük.- Tartok tőle, hogy a galaxis már tudja, és nem zavarja. - Vonakodtam ezt mondani neki. Olyan boldog volt, hogy elviszem az üzenetét más világokba. Öt lapnyi. Lenyűgözte, hogy egy olvasás után elismételtem.- Sötétben?- Pofa be! Lumineszkáló tintával írták. És igen lehangoló volt. Az egyik ok, amiért más bolygók nem törődnek az itteni politikával az, hogy itt felszínesen demokrácia van. Négy évente még elnököt is választanak. Az egyetlen hibája a dolognak, hogy meg van bundázva. Az állandó elnök Julio Kapilote, aki most tölti a 41. ciklusát. - Ahhoz legalább kétszáz évesnek kell lennie!- Annyi is. Hála a genetikai kezeléseknek. Ez egy tipikusan polarizált helyzet, ahol minden erő az ő kezében koncentrálódik. Néhány gazdag a csúcson irányít mindent az éhező és praktikusan elszolgásított néppel maguk alatt. És persze van egy vékony középréteg.- Ezen változtatni kell – mondtam gyorsan járkálva a kabinban.- Egyetértek. De ez nem lesz könnyű.- Minden könnyű annak, aki megmentette az univerzumot.- Kétszer – emlékeztetett Angelina.- Ez igaz. Vissza fogok menni…- Mindannyian megyünk. A fiúk és én is szeretnénk vakációzni.- Persze, szerelmem, mindannyian. A jókötésű fiaiddal egyetemben. Flavia mondta az okát, hogy miért velem akart kapcsolatba lépni?- Az útikalauzunk, Jorge beszélt nekik rólad és a munkások iránti érdeklődésedről.- Jó. Ha ismét kapcsolatba akarunk velük lépni, azt Jorge-on keresztül tehetjük. És meg is fogjuk tenni! Egy embert megöltek, aki üzenetet próbált hozni a bolygójáról. Minekutána láttam a helyet, meg tudom érteni, miért. Szeretnék visszatérni. Ráadásul vagy egy lejátszandó meccsem Oliveira kapitánnyal, aki letartóztatott.Angelina gyilkosan ráncolta a homlokát. – Ha csak a hajad szálát is érintette, megölöm. Fájdalmasan.- Micsoda feleség! Ne aggódj, én elintézem a kapitányt. Te koncentrálhatsz a bolygó maradékának felszabadítására.- Jó ötletnek tűnik. Van elképzelésed, hogy tegyük?- Nincs. Ám ez még sosem gátolt engem. Felszerelkezünk, visszatérünk és bizonyosan kiötlünk valamit. - Támadjuk meg őket? Rántsunk össze egy sereget?- Ennél finomabb megoldás kell. Közéjük furakodunk, mint egy rozsdamentes acélpatkány rendesen... És erre nézve már van is pár ötletem.Nem kell említenem, hogy az ikreket felvillanyozta az elképzelés. James egy zoológiai expedíciót vezetett mérges fajok begyűjtésére a ködburkolta és ijesztő Veniola bolygón, amely a kísérteties Herina csillag körül kering. Ahogy elérte az üzenet, befejezte az utolsó befogást és teljes sebességgel indult haza. Alig valamivel Bolivar előtt érkezett meg, aki börtönreform-kutatásokat végzett. Bezárták egy szökésmentes börtönbe a Helioron, ahonnal azonnal elszökött az üzenet hallatán. A fiatal gyomroknak állandóan táplálékra van szüksége, így türelmesen vártam, amíg elfogyasztották az anyjuk kiváló kilenc fogásos menüjét mielőtt átjöttek hozzám a dolgozószobába.- Kicsit megváltoztál, apa – szólt James.

- Jól látod, testvér – mondta Bolivar. – Apánk kreol lett, fekete hajú, bajuszos, sötét szemű, más az állkapcsa és az arccsontjai.- És új nyelvet is beszél! – mondtam tökéletes spanyolsággal.- Jól hangzik – szólalt meg ismét James. – Könnyen érthető, egy kicsit eszperantós. - Reggelre hasogató fejfájásotok lesz és ti is beszélni fogjátok. Pár óra nyelvbeültetés a koponyátokba fogja sulykolni.- És aztán? Kösz, anya! – vetette közbe Bolivar, amikor Angelina teli borospoharakat hozott be egy tálcán. - Aztán Paraiso-Aquira megyünk, ahol ezt a kiváló bort erjesztik. – Mindannyian felhörpintettük és élvezettel nyalogattuk a szánkat. – A világ nevének jelentése: „Itt a paradicsom” és meglátjuk, hogy ezt igazolni tudjuk-e végre.- Hogy? – kérdezte Angelina sokadszor.- Majd a helyszínen kitalálok valamit. Addig is kimódoltam, hogyan lépünk színre. Ha megtekintenétek...Megnyomtam a gombot, ami felgördítette a falat feltárva a szomszédos műhelyt. Egy jókora ócska autó vált láthatóvá.- Nem valami mutatós – mondta a mindenkor őszinte Bolivar.- Köszönöm, ez volt a célom. Ez pontos másolata annak a kocsinak, amiről Paraiso Aquin készítettem felvételt. Az eredetivel megegyező minden részletében.- De tartalmaz sok olyat is, ami az eredetiben sosem volt benne! – mondta James.- Okos gyerek. Csak óvatosan! Ne nyomjatok meg semmilyen gombot vagy kapcsolót amíg nem magyaráztam el, hogy működnek. A valódi, ehhez hasoló szerkezeteket Paraiso Aquin egy úgynevezett sűrítő-égető motor látja el energiával. A jóféle cukorkivonatot etilalkohol nyerésére pazarolják ahelyett, hogy gondosan ront készítenének belőle és a motorba engedik. Vízgőz és mérgező gáz távozik belőle. Borzasztó. Ezért a mi kocsinkat egy kis atomikus motor hajtja. Ez látja el energiával a fényforrásokba épített lézereket, a fegyvermozgatókat, működteti a célzó radarokat. Jól ismeritek őket.- Naná! – mosolygott Angelina boldogan. – Mi a következő lépés?- Most jönnek a végső előkészületek. Két nap alatt kipihenjük magunkat és feltöltődünk. Sötétebb lesz a bőrünk és a hajunk, beszélni fogjuk a spanyolt az ottlakók szintjén. Egy különleges alakulati űrhajó minden új elektronikus felismerővel és leplezővel felszerelten felvesz minket és elszállít Paraiso Aquira. Otthagynak minket egyedül és védtelenül...- Szép is lenne! – mondta erre Bolivar.- ...többezer fényévnyire a legközelebbi barátságos bolygótól. Négy elveszett lélek egy egész világ ellen. Négy ember segítség nélkül a bolygószéles diktatúrában. Hogy sajnálom őket...- Úgy érted, a diktátorokat? – kérdezte Angelina.- Még szép! A borokat! Igyunk a bukásukra és Paraiso Aqui új életének kezdetére!

Hét

Még nekem is, akit ezer ütközet és közelharc edzett, el kell ismernem, hogy belémhasított a jóöreg félelem ahogy az Alakulat csatahajóját láttam csendben az éjszakába emelkedni. Egy dolog otthon ücsörögni pohárral a kezedben és arról kérkedni, milyen nagy is vagy. Teljesen más viszont ha kitesznek a szeretteiddel egy barátságtalan bolygón, ahol minden kéz ellened irányul. Elvesztünk volna? Amennyiben igen, akkor az én hibámból.- Hát apa... – szólalt meg Bolivar.

- ...a kezdet igazi élvezet – egészítette ki James. Összenevettek és háton veregettek, amitől kissé kibillentem és egyben kimozdultam a depressziómból is. Nekünk sikerülhet. Mi meg fogjuk csinálni! James kinyitotta az anyja előtt a kocsiajtót, míg Bolivar sofőr uniformisban elfoglalta a helyét az első ülésen és beindította a motort. A felhőtlen éjszakában a csillagok elegendő fényt szolgáltattak ahhoz, hogy lássuk, merre van az út. Csatlakoztam Angelinához, James pedig Bolivar mellé ült be. Fehér öltönyt viselt fekete csíkos nyakkendővel, mint az alacsonyabb tisztviselők. Angelináé és az én öltözetem finom volt és gazdag; precíz másolata az útikönyvben láthatóknak. Bolivar sötét szemüveget vett fel, sebességbe kapcsolt és kilőttünk a sötétségbe. A szemüveg természetszerűleg ultraibolya érzékeny volt, a világításunk pedig csak látszólag kikapcsolt: a valóságban ultraibolya fényt szórt. Zavaró és egyben különlegesen izgalmas eképpen száguldozni az éjszakai sötétben.- Itt végig kemény kövezet van, apa – tudatta Bolivar -, pont ahogyan képzelted. Nem hagyunk nyomot hátha a hatóságok látták a landoló hajót és keresni kezdenek. Az út előttünk teljesen üres. Kapaszkodjatok, keresztbordák következnek! Csúszkáltunk és zökkentünk párat, majd rátértünk a sima és egyenletes főútra. Az autó gyorsulni kezdett.- A következő kanyarnál kapcsolj világítást – szóltam. – Onnantól fogva legitim autókázó helyiekké válunk.- És meddig autókázunk? – kérdezte Bolivar.- Végig a parton. Ha gyorsan odaérnénk, pihenünk kicsit és hajnalban folytatjuk az utunk. Amint megérkeztünk, keresünk valami helyet, ahol reggelizhetünk mielőtt a tervünk következő pontjára rátérünk. Az utazás nagyrészén miénk volt az autóút. Egy alkalommal egy autó jött szembe velünk, de riasztásnak nem volt nyoma. Elővettem egy üveg pezsgőt a hűtőből és Angelinával tósztot ittunk a sikerre. Aztán bekapcsoltam a televíziót egy felvételről közvetített szimfóniára és tovább zümmögtünk az éjszakában, ha nem is luxusmód, de legalább tartalmasan. Tartósan tempósan haladva pirkadatra értünk a part végére és a főútról az üdülőnegyed felé tértünk le. Errefelé korán kelnek; a parasztság már nekiindult a mezőknek. Félrehúzódtak a jövetelünket látva tisztelegve és hajlongva, amire mi – igen helyesen – nem reagáltunk. A meleg napfény fenségesen terült el a teljes vízfelületen.- Ott! – mutatott Angelina. – Az a nyitott étterem a part mellett. A pincérek terítenek. Tökéletesnek tűnik. - Az is. Bolivar, tegyél ki, parkold a kocsit jól látható helyre és egy megfelelően távoli asztalhoz ülj le.Nincs ahhoz fogható érzés, mint gazdagnak lenni ott, ahol szegény mindenki. Végtelenül feljavul a kiszolgálás. Észlelték az érkezésünket és maga az étteremigazgató sietett elénk.- Üdvözletem, üdvözlöm Őméltóságát és Nagyságát – mondta személyesen nyitva ki a kocsiajtót. – Egy asztal lesz; ez itt az önök rendelkezésére áll. Kívánságuk számomra parancs.- Tüzet a szivaromnak! – vigyorodtam el gúnyosan egy hosszú, fekete manillaszivart húzva elő a tárcámból. Három pincér küzdött a kiváltságért, hogy meggyújthassa, apró lángok lobbantak fel, kék füstöt pöfékeltem és egy székre dobtam magam széles karimájú kalapomat pedig hátratoltam a fejemen. Angelina velem szemben foglalt helyet illedelmesen.- Ilyen az élet! – sóhajtottam.- Született fasiszta vagy! – szólt Angelina lélegzetvisszafojtva. – Azért vagyunk itt, hogy megmentsük ezeket az embereket az elnyomástól, és nem azért, hogy magunk is elnyomókként tetszelegjünk. - Tudom, de ez nem jelenti azt, hogy nem érezhetjük jól magunkat mielőtt az elnyomás véget nem ér. Attól, hogy süllyedő hajón vagyunk, még nem muszáj azt tennünk, mint másoknak. Első osztályon vagyunk! Ráadásul ennek már éppen ideje – tettem hozzá elvéve a menüt az elnyomott pincértől. Kicsivel később, jól megtelt bendővel egy szivart élveztem a harmadik erős fekete után időközönként tekintve ki a tovaálló felvonulókra. Földre ejtettem a szivart és James felé csettintettem. Ahogy felém sietett, a tekintete jó értelemben egy riadt alkalmazottét tükrözte; én meg elővettem egy új szálat. - Ezt gyújtsd meg! – utasítottam, és halkabban folytattam, amint előrehajolt. – Amikor megfordulsz, figyeld meg a zöld inges férfit, aki a három dagadt turistával beszélget. Szerencsénkre ő nem más, mint Jorge. Kövesd őt! Tudd ki, hová megy!- Rendben, apa. Nem fogja levenni, hogy követik.Miközben elfordult, Angelina közelebb hajolt és ennyit mondott: - Drágám, amint jobbra pillantasz, észre fogod venni a közelgő nehézséget.Így tettem, és a közelgő problémát is felismertem. Két hitvány alak, igénytelen, mégis tekintélyt parancsoló öltözetű egyén torpant meg, hogy az első asztalnál lévő párossal elegyedjen beszédbe. A vacsorázók olyan

iratokat produkáltak, amiket a szondázók hosszasan nézegettek. Nyilvánvalóan személyazonosságot ellenőriztek. Ez egyben komoly problémát jelentett – lévén mi ilyesmivel nem rendelkeztünk.- Angelina – szóltam miközben a pincérnek csettintettem -, te vagy a legfigyelmesebb. Vidd Bolivart a kocsihoz, mialatt én a számlát rendezem. A járdánál vegyetek föl.Bár a pincérek gyorsak voltak, a rendőrök megelőzték őket. A következő két asztalt kihagyták, nyilvánvalóan bolygón kívüliek után kutatva, és akkor érkeztek hozzám, amikor maroknyi érméket dobáltam a számlára.- Láthatnám őkegyelme papírjait? – kérdezte az alacsonyabb és vékonyabb.Letekintettem rá lassú és arrogáns csenddel, és megvártam, amíg kiverte őt a hidegveríték mielőtt beszélni kezdtem.- Már hogy is ne lennének személyazonossági irataim! - fordultam el és a padkához léptem miközben a kocsi előrébb gördült. Ennek be kellett volna válnia. Ez alkalommal mégsem így történt. - Megtenné, hogy megmutatja őket? Az autó közel volt, ám mégsem elég közel. Hátrafordultam és meredten bámultam. - Hogy hívják? – mordultam fel.- Viladelmas Pujol, eminenciális uram...- Csak egyszer mondom, Pujol. Én nem kommunikálok az útszéli rendőrökkel, és nem mutatok fel iratokat. Lépjen le!Azonnyomban sarkon fordult, ám a termetes társát erősebb – avagy butább – fából faragták.- Örömmel elkísérjük önt a Rendőrbiztoshoz, eminenciás uram. Ő fogja önt üdvözölni városunkban.Gyors gondolkodás kellett. Ez az ellenszenves kis közjáték túl soká húzódott ahhoz, hogy ne keltsen erőteljesebb érdeklődést. Nem volt értelme megkísérelni az autóhoz menekülni; a rendszám alapján beazonosíthattak volna. Gyorsan gondolkodtam, és a másodperc töredéke alatt kifundáltam egy igen kielégítő tervvel, amikor az autó mellénk húzódott és megállt.- Mily kedves, hogy felajánlja – mosolyogtam, amire ők ellazultak és segítőkészen visszamosolyogtak. – Idegenként nem ismerem ki magam erre. Ezért önök beszállnak hozzám a luxusautómba, és mutatják az utat.- Köszönjük! Köszönjük.Mindenki vidáman és jóakaratúan szállt be az autóba; biztos vagyok benne, hogy a kezem is megcsókolják, ha nem húzom el. Bolivar megnyomta a megfelelő gombot, és az ülések pozícióba álltak. Kövér seggeiket a kézzel munkált bőr ülésekre ejtették, velünk szemben, miközben az autó lassan nekilendült.- Kérem instruálják a sofőröm – mondtam, majd Angelinához fordultam. – Ezek a kedves rendőrök kísérnek el minket a Rendőrbiztoshoz, aki személyesen szeretne minket üdvözölni.- Elragadó! – válaszolta fél szemöldökét finoman felhúzva. - Egyenesen, majd a harmadik kanyarnál jobbra! – mondta Pujol.- Tartsanak össze a barátok! – jelentettem ki rájuk vigyorodva, amiért ők kellemmel vigyorogtak vissza. – Vagy ahogy a nagy költő mondá: „Kiam me kalkulos al tri, vi endormingos vian malbonulon kaj mi endormigos mian.” – Ennek jelentésével még egy elsőéves eszperantó tanuló is tisztában van. „Amint háromig számolok, te az egyik gengsztert altatod el, én pedig a másikat.- Nem nagyon értek a költészethez, nagyuram – válaszolta Pujol. - Akkor most adok belőle egy leckét. Olyan egyszerű lesz, mint háromig számolni. Egy, két, hár...Előre nyújtottam a kezeim, Pujolt torkon ragadtam és erősen megszorítottam. A szemei kidudorodtak, hápogott, kapálódzott egy kevesett, majd elalélt. Angelina, aki a rendőrök minden megjelenési formáját gyűlöli, drámaiabban járt el. Egyik formás lábával a testesebb rendőrt gyomron rúgta. Amikor az előrecsuklott, egy gyors ütés a felvillanó nyakszirten a lábai elé terítette.- Szép kivitel, anya, apa – mondta Bolivar a visszapillantóból nézve. – Az utcáról senki sem vette észre. Épp most haladtam el a harmadik jobbos utca mellett.- Nagyon helyes. Csak hajts végig a parton, amíg kitaláljuk, hogy mit kezdjünk velük.- Metsszük el a torkukat, kössünk köveket a bokáikhoz és dobjuk őket a tengerbe – vigyorgott vidáman Angelina.- Nem, drágám – paskoltam meg kecses kis kezét -, már más életet élsz, emlékszel? Semmi további csonkítás és mészárlás...

- Ez rendőrökre nem vonatkozik!- Dehogynem drágám, ez áll a rendőrökre is. – Komoran motyogva visszahúzódott az ülés szélére, mialatt én előadtam, hogy mit forgatok magamban. – Amikor említettem, hogy ki kell találnunk, mit kezdjünk velük, azt arra értettem, hogy hol hagyjuk őket, miután kapnak egy töltet amnéziált. Ez a szer, mint azt kétséget kizáróan tudjátok, kitörli a beadása előtti húsz órában történteket. - A Strychnine gyorsabban hat.- Ez igaz, de messze nem olyan hosszasan.- Figyelj, apa, ott van előttünk egy mellékút – tudatta Bolivar. – Úgy tűnik, a dzsungelbe vezet.- Tökéletes. Menj arra, amíg beadom a löketeket.Angelinának nem jutott szerep. Előhúztam az orvosi dobozt és mindent magam intéztem. Bolivar talált egy betonozatlan farm-utat, amely a fák felé vezetett, és rátolatott. Kicsúsztattuk az alvó tudatlanokat a vaskos bokrok alá, majd távoztunk, ugyanazon az útvonalon hajtva vissza. James az étterem közelében várt és az első ülésre szállt be.- Élvkocsikázás volt? – kérdezte.- Megszabadultunk pár kíváncsiskodó zsarutól – mondtam neki. – Mi történt Joge-al?- Követtem őt egy bárig, ahol a közelében ittam, amikor a barátainak előadta, hogy egész éjjelt ébren, egy turista partin töltötte, úgyhogy most lefekszik.- Hol van jelenleg? Tudod a helyet?- Ezegyszer igen, apa. Gyanítom, szeretnéd megzavarni az tündéri álmát. Mutatom az utat.Egyedül mentem, a bejárati ajtót egy egyszerű ujjrántással tárva fel. Már akkora gyakorlatom volt ebben, hogy el kellett fojtanom egy ásítást. Igazi profi vagy, Jim! – mondtam magamnak mialatt lábujjhegyen osontam át az elsötétült szobán. Büszkeség mindenek fölött. Hogy Jorge-nak volt-e macskajó hallása, vagy csak nagyon rosszul aludt, esetleg egy csendes riasztó figyelte a padlót, ennek nincs jelentősége. Az eredménynek annál több.Felgyúltak a fények, amikor a szoba közepéhez értem. Jorge állt a hálószoba bejáratában egy jókora, lehangoló látványú pisztollyal rám célozva.- Mondj egy búcsúimát, te kém – szólalt meg ridegen -, mert most hűvösre teszlek!

Nyolc

- Ne lőj, Jorge, barát vagyok...!- Ki lopakodik úgy, akár egy tolvaj az éjszakában?- Nappal és kialudt fények mellett egyaránt. Azért jöttem így, mert nem akartam, hogy észrevegyenek. Egyike vagyok a jófiúknak, akárcsak te magad, akárcsak Flavia...Ez majdnem az életembe került.- Mit tudsz Flaviáról? – kiabálta, és esküszöm, hogy az ujjperce a ravaszon elfehéredett, ahogy megfeszült. Némi drámát vittem a helyzetbe azzal, hogy térdre rogytam és szélesre tártam a karjaim könyörgően.- Hallgass meg, bátor Jorge! Egy idegen bolygóról jöttem, ahová is eljutott az üzeneted. Az, amit annak a turistának és a nejének adtál, akiket kirúgtak a fair világotokból. - Honnan tudsz erről? – a fegyver csöve egy keveset ereszkedett. Felálltam, leporoltam a térdeim, és a kanapéja felé indultam, hogy leüljek. - Tudom, mert én vagyok az a turista. Kicsit elváltoztam külsőleg, de belül ugyanaz vagyok. - Nem hiszek neked. Kémkedhetsz a rendőrségnek.- Így van. Bárki lehetnék. De nem vagyok, és ezt be is tudom bizonyítani. Olyan dolgokat tudok, amiről talán senki más nem tudhat. Például tudom azt, hogy a feleségem találkozott Flaviával a tengerparton, ahol Flavia átadta az öt oldalnyi segélykérő üzenetét, amit ő memorizált azonnyomban. Később elmondta nekem, én is memorizáltam, és el is mondom neked.Megtörtént. Mind az öt lapot átadtam. Ahogy meséltem, a fegyver lejjebb és lejjebb süllyedt, mígnem, miután befejeztem, eltette azt.

- Hiszek neked – mondta. – Mivel én írtam az üzenetet, és csak Flavia látta. – Közel sietett villogó szemekkel, talpra rántott és átölelt, majd melegen lenyomott két orcámra két csókot. Megborotválkozhatott volna előtte.- Nos hát, örülök, hogy végre egyetértünk – szólaltam meg kiszabadítva magam öleléséből. – Mindenkor nagy örömmel segítek.- Még mindig nehezen tudom elhinni – vakaródzott. – A korábbiakban folyton kudarccal járt, ha kintről próbáltunk segítséget kérni. Pár hónappal ezelőtt sikerült kicsempészni egy tagunkat egy turista hajón, de azóta semmit sem hallottunk felőle.- Alacsony volt, sötét hajú és kampós orrú?- Az. De honnan tudod?- Szomorú kötelességem közölni, hogy meghalt. Kétségtelenül rendőrök végeztek vele.- Szegény Hector, olyan bátor ember volt. Meg volt róla győződve, hogy kapcsolatba tud lépni a legendás Acélpatkánnyal, aki lesz olyan kegyes, hogy segítsen...Jorge hangja úgy halt el, ahogy egy felvétel szakad meg, a szemei pedig érdekesen kidülledtek. Szerényen nézegettem a körmeimet, majd a galléromra koppintottam velük. Felhorkant.- Te nem... Te nem lehetsz...- Örömödre én vagyok! Sok néven ismernek világegyetem-szerte. De rat van roestvrij staal, die Edelstahlratte, El Escurridizo sőt még úgy is, hogy un criminale al nichelcromo, szolgálatodra. Most meséld el nekem a felállást, és hogy mik a terveid.- A helyzet egyszerű és lehangoló. Nincsenek terveink az összevisszaság állapotában. A titkos rendőrök túl hatékonyak. Minden ellenálló szervezetbe azonnal behatolnak és felszámolják, amint létrejönnek. A miénk egy új szervezet, Flavia mégis ismert és rejtőzködik. Mivel én sok turistával találkozom, ő azt ötlötte ki, hogy bolygón kívülről kérjünk segítséget. Szégyellem, de gyengék vagyunk.- Ez jó hír! Szabadkezet ad nekem. Mit gondolsz, vannak hozzátok hasonló érzésű emberek?- A parasztok legszívesebben megölnék Zapilote elnököt és a titkosrendőr hadseregét, az Ultimadost. De nincs erejük. Az erő a gazdagok és a középosztály kezében összpontosul, és ők folyamatosan Zapilote-ot támogatják. Persze sokan ellenszenveznek vele a régi méltóságok közül, akik pozíciójukat vesztették, amikor ő átvette a hatalmat, de ők egyáltalán nem szervezettek. Kezdett derengeni bennem egy gondolat. – Méltóságok? Mesélj még róluk!- Sokat nem mondhatok. A rangjuk az, amit ilyen gúnnyal illettem. Az én titulusom nem valami megkapó, mondhatni lényegtelen. Ez annak köszönhető, hogy turistákkal való találkozás a feladatom. A rangnak ennek ellenére vannak még kiváltságai. Mielőtt az a disznó Zapilote feltűnt, békés monarchiában éltünk. El kell ismerni, hogy nem volt hatékony és nemigazán működött, de az embereknek volt mit enni és nem voltak gyilkosságok, szenvedés. A nyugtalanság ugyanakkor elegendő volt ahhoz, hogy Zapilote prédikációja meghallgatásra találjon a szabadságról és az egyenlőségről. Jól hangzott, amit mondott, de semmit sem gondolt komolyan. Ezek csak szavak voltak számára. Mégis elegendően hittek benne ahhoz, hogy a demokrácia elve terjedni kezdjen, mígnem a méltóságok is jó ötletnek találták. Megtartották az első választásokat és Zapilote elnökké lett. Mikorra sor került az újraválasztásra, már minden korrupt tábornagy mellette állt, akárcsak a titkos rendőrsége. Katonai segítséggel valamint az Ultimados-al megbundázták a választást, ahogyan azóta mindegyiket minden négy évben. Bár nemsokára újfent választások lesznek, ő valójában életre szólóan elnök marad.A gondolat, amely a tudatalattimat vakarta, végezetül felszínre tört és élvezettel rikoltottam fel.- De még dehogy! Ez a bolygó olyan választást fog látni, amilyet még soha. - Ezt hogy érted?- Találni fogunk valakit a régi méltóságok közül, akiben megbíznak, és aki remélhetőleg őszintén szeretne hivatalba lépni. Mi pedig elnökjelöltet fogunk belőle csinálni.- De a választás meg lesz bundázva!- Még jó! Én fogom megbundázni! Majd megtanítom a hátvizi bolygóválasztókat pár dologra a svihák politikusokról. Toronymagasan fogunk nyerni!- Lehet ilyet?- Csak figyelj! Ám a ti dolgotok lesz tisztességes jelöltet találni.Összeráncolta a szemöldökét és az állát vakarta. – Gondolkoznom kell! – mondta.

- Miért is ne olajozzuk meg a gondolatokat egy kis ronnal?- Csodás elgondolás. Van jó öreg ronom itthon, ami túl jó a turistáknak, ha megbocsátasz, de neked van belőle. Persze, hogy megbocsátottam. Szürcsölve nyeltem és nyam-nyam hangokat hallattam miközben az elkövetkező napokra koccintgattunk és ismét dolgozni nem kezdtünk.- Azok a legjobb emberek, akik a legmesszebb élnek a városoktól – jelentette ki Jorge. Az alkoholos ron beindította az agyműködését, minekutána szép mennyiség elillant belőle. – A szárazföld belséjében hatalmas birtokok vannak, ahol kávét, búzát és bizokkó bogyókat termesztenek. A munkás parasztok elégedettek, a munkavezetők barátságosak, a méltóságok tisztességesek. Amíg élelemmel látják el a városokat és kimaradnak a politikából, Zapilote békén hagyja őket.- Ismersz valakit közülük?- Mindegyiküket ismerem, hiszen rokonságban vagyunk.- Tudsz valakit, aki segíthetne nekünk?- Csak egyet. Gonzales de Torrest, de la Rosa Marquezét. Ő őszinte, megbízható, egyenes, jóképű, bátor és gyűlöli Zapilote-ot.- Nem tűnik rossznak. Mennyire ismered?- Harmadik unokatestvérem anyai ágon. Temetéseken, esküvőkön futunk össze. Ugyanakkor mindent tudok róla. Az arisztokráciában nincsenek titkok.- Érzem, hogy ő az emberünk. Hogyan lépünk vele kapcsolatba?- Autót kell...- Már van is. Velünk jössz?- Nem merem itthagyni a munkám. Gyanús lenne. De Flavia elkalauzolhat. Üzenek neki. Nagyobb biztonságban lesz, ha elmegy innen.Egy utolsót húztam a ronból és vonakodva tettem vissza a poharat az asztalra. – Akkor minden előkészítve. Vidékre viszem az embereimet. Kis piknik és pihenés nem árt. Sötétedés után megmondod, hol és hogyan vegyük föl a lányt.- Időbe telik majd megtalálnom, egésznapos munka lesz. Ha éjfélre idejöttök, az épület mellett fogok várni. Elvezetlek majd hozzá.- Mintha már meg is történt volna. Indulni készültem, amikor is megfordultam és a porlepte ron palackra mutattam. – Miután kinyitják, az ősi italok hajlamosak megromlani. Nem viselhetném esetleg gondját?- Vidd el, kérlek! – nyomta felém az üveget. – Van még belőle, hozok jópár üveggel az esti találkozóra.- Vannak ennek a bolygónak a turista brossúrákban nem említett előnyei: éltes italok és cinkelt választások. Ez a hely valóban maga a paradicsom!

Kilenc

- Jó ötletnek tűnik, apa! – zengte az ikrek lelkes kórusa.- Még jobb lenne, ha az a ravasz Flavia nem tartana velünk! – szipogta Angelina.Kortyoltam egyet a pompás, érett ronból és levegős mozdulattal széttártam a karjaimat. – Drága nejem, a kicsapongó napjaimnak régen vége, még akkor is, ha csak a te kiváltképp gyanakvó gondolataidban léteztek. Nem vetek szemet senkire! Még a szőke Flaviára sem.Angelina összehúzta a szemöldökeit a szavaimra, és akár kétséget, akár köszönetet akart vele kifejezni, nem kérdeztem rá. Az élet pillanatnyilag csendes volt és nyugodt volt, és szándékomban állt élvezni a törékeny momentumot. Nyilvánvaló, hogy igen mozgalmas lesz a közeljövő. Vihar előtti szélcsend, támadás előtt nyújtózó oroszlánokkal. Az erdőben, egy tisztáson pihentünk, magas parti hegyvonulatok mellett kellemesen eltelve rusztikus piknikünktől. Üres mosatlanok gyülekeztek körülöttünk, a nap szintje lejjebb húzódott, akárcsak a ron az üvegben. James elszenderedett, Bolivar az autót bütykölte, én pedig Angelina ölébe hajtva békében voltam a világgal.

- Ez az igazi élet! – sóhajtottam. – Talán vissza kéne vonulnom egy ilyen nyugis kis bolygóra, amilyen ez is, a ahol napozással tölthetjük hanyatló életünket...- Nonszensz! – csattant fel Angelina határozottan. – Egy napon belül felbőszítene az unalom. Az egyetlen, amiért most jól érzed magad, mert nemsokára bevetés lesz, valamint amiért már elpusztítottad annak az antik ronnak a felét, amit egésznap húzogattál.- Te nem veszel komolyan! Olyan józan vagyok, mint egy oktogeniárius antialkoholista! El tudom sorolni a prímeket a húsz számjegyesekig! - Mondd utánam: „Centrifugális petália!”- Centripetális fúga!- Csodás! - Csodás! - Pattant fel; a fejem a földre huppant. – Szalad az idő. James, húzd apád a kocsihoz, ha már nem menne neki a menés.James kinyitotta álmos szemét és rám villantotta. Viszonoztam villantását, aztán hasra fordultam. Csináltam ötven gyors fekvőtámaszt, hogy felspékeljem kicsit a véráramom. Ezt azonnyomban meg is bántam, mert gonosz kopácsolásba kezdett a fejemben. Ez a ron nem gyenge anyag volt! Végeztem az üledékkel az üveg alján, majd elhajítottam a flaskát egy életre elátkozva. De legalábbis másnapig.Pillanatokon belül ismét útrakészek voltunk. James feltakarította a törmeléket. Angelina becsúsztatta a szennyes edényeket a műanyag piknikdobozba – a födém tisztítónylásán át, ahol kis motorok takarították el az ételmaradékot.Nem emlékszem sokra a visszaútból, mert javarészt sikerült átaludnom. Tartalékoltam energiáimat, és nem a részegséget hevertem ki, ahogyan Angelina élcesen megjegyezte. Kecses kis könyökét a bordáim közé fúrva keltett életre, amint Jorge lakása elé értünk. Ő maga az árnyak közt várakozott, majd hirtelen előlépett és bepattant mellénk a kocsiba.- Hajtsatok tovább! Gyorsan! – hápogta, amit persze Bolivar meg is tett. – Katasztrófa történt! Elvesztünk! Flaviát elkapta az ultimados!- Mikor történt ez? – kérdeztem.- Mindössze pár perce. Akkor kaptam a telefont, amikor kifelé indultam. Egy autónyian támadták meg a farmon, ahol tartózkodott.- Messze van a farm?- Nem túlzottan. Talán másfélórányi hajtásra.- Akkor elébük vághatunk, mielőtt beviszik!- Igen, lehetséges! – váltotta fel lelkesedés a kétségbeesését. – Itt balra, gyorsan! Egyetlen út vezet csak oda. De figyelmeztetlek, erősen fegyverzettek és veszélyesek!Jorge úgy nézett ránk, mintha őrültek lennénk, amikor mindannyian nevetésben törtünk ki. Aztán hátratapadtunk az ülésekhez, amint Bolivar felbőgette a motort. Fegyverezettek és veszélyesek, hogyne!Kevesebb, mint öt percbe telt elérnui a fennsíkról lefelé vezető utat. Reméltük, hogy a nehézfiúk előtt járunk. Felegyenesedtem a hátsó ülésen és a környéket vizsgáltam hosszú másodpercekig tervezgetve.- Rendben! – szóltam Jamesre mutatva. – Kapard elő az XXL-es csontozót és néhány tűfegyvert! Mindenki kifelé az autóból! Bolivar vezess vissz, és rejtsd el a kocsit valahol az út mellett! Angelina, te leszel a csali a csapdában!- Milyen kedves!Amint a kocsi eldübörgött elemlámpámmal egy hatalmas fára világítottam, ami az út fölé lógott. - - Használd a csontozót ahhoz, hogy a fát az útra terítsd... – Felkaptam a fejem, mert távoli autóhangot hallottam. – És gyorsan, mert már közelednek!Láttuk az előreszúró fénynyalábokat ahogy elfoglaltuk rejtekhelyeinket az út két oldalán. Angelina a fa alá feküdt, kilőgatva lábait a rönk alól, mintha odaszorult volna. A fények felerősödtek, pásztázó nyalábok nyaldosták a fákat, aztán a kocsi feltűnt a kanyarban, közvetlenül a kidőlt fa előtt. A fékek felsírtak és egy rémes pillanatig azt hittem, karamboloznak. De megállt rázkódva még időben, Angelina pedig integetni kezdett a kezével segélykérően.Ennyit volt az egész. A sofőr kiszállt, és amíg az ajtaja nyitva volt, egy halk surranás hanzott el a tűfegyverből. Erős elektromágneses mezők hordták ki az ezüstlő acélokat. Mindegyikük altató droggal volt

bélelve. A sofőr szépen összecsuklott miközben én előugrottam elemlápával és kibiztosított fegyverrel a kezemben.Nem volt szükség elővigyázatosságra. Az autó tömve volt hájas, horkoló rendőrökkel. Célzókészségünknek hála a rémült, de eszméleténél lévő Flavia ült közöttük. - Meg vagy mentve! – szóltam megragadva a kezét kisegítve őt a kocsiból. Azonnal el is engedtem amint a feleségem előkerült a szoknyáját porolgatva olvasztóan sugárzó tekintettel. Jorge vette át a kezet, és nemcsak hogy átvette, de csókolgatni is kezdte.- A tényt leszámítva, hogy majdnem elgázoltak, kimelégítő volt a művelet – mondta Angelina. – Már csak annyit kell tennünk, hogy visszatesszük a sofőrt egy termeszbombával az ölében.Sóhajtottam megcsókoltam á lá Jorge módra, mivel ez kedvesnek tűnt. - Ezer halált haltam, amíg az fékkövületek munkába kezdtek. Legközelebb én fekszem a fa alá, és te lövöd le az ultimadost. James, Bolivar, megtennétek, hogy lefektitek ezeket az alvó rusnyaságokat valami nem látható helyre a fák mögött? Ha valami használhatót találtok a zsebeikben, az a tiétek. Jorge, most engedd el kicsit a kezét a hölgynek, kérlek. Tudod ezt a kocsit vezetni?- Jóhogy! Úgy nézek ki, mint egy paraszt?- Dehogy! Sajnálom! Tudsz valami helyet, ahol egy darabig nem találják meg?- Persze. Egy jó magas sziklát, az öböl felett, ahonnan begurítjuk a tengerbe; az örökkévalóságig nyugodhat ott.- Az elég lesz. Ez tehát a feladatod. Rendben, még pár gyors búcsúkézcsók Flaviának, aztán indulhatsz is.Mindannyian integettünk ahogy a rendőrautó kilőtt. Flavia felélnk fordította arcát, és akkor először tűnt fel, hogy az egyik szeme félig csukva és karcolások vannak az arcán.- Kerítek egy medikitet – szólt Angelina. – És ha tudtam volna, hogy ennyire megdolgoztak, az ultimados hosszabb altatást kapott volna.- Nem tudom, hogy háláljam meg – mondta Flavia teljes szívéből. – Nemcsak azért, hogy megmentettelek, hanem azért is, amit terveztek. Jorge mindent elmondott. Meg tudjátok csinálni? - Ő mindent meg tud csinálni – válaszolta Angelina fertőtlenítő krémmel kenve Flaviát. – Leszámítva pár dolgot, amíg én itt vagyok.- Megvagyunk, apa – szólt Boliva előkerülve a fák közül egy köteg ruhával a kezében. James követte cipőket hozva.- Láttuk, mit műveltek ezzel a fiatal hölggyel, ezért úgy gondoltuk, hobb ha meztelenül és mezítláb kell visszamenniük a vársba. - Helyes észrevéltel. Flavia, ezek a fiaink, James és Bolivar.Lelkesen kezet ráztak, míg Angelina a kezemet tapogatva mosolygott. – Szerelem első látásra, meg tudom mondani abból, ahogy a szemeiket ráncolják. Nos, indulhatnánk?Indultunk. Felkapaszkodtunk a fennsíkra az egyetlen úton, majd az autópályára hajtottunk Flavia utasítása szerint.- Amint bejutunk, biztonságban leszünk, mivel az ultimados csak a felfegyverzett kemény gyerekekbe mernek belekötni. Ugyanakkor nem lesz egyszerű a Gáton túlra hatolni.- Az micsoda? – kérdeztem.- Keresztülszeli a kontinenst, és csak az őrzött pontokon lehet átkelni. Szögesdrótok, elektromos kerítések méregfúvókkal a tetjükön, beton falak, aknák és mindenféle detektorok. Ezeken át teljességgel lehetetlen. - Úgy tűnik, jobb elkerülni – mondta Angelina. – Jim, nyiss mégegyet abból a jóféle pezsgőből az idegeink lenyugtatására amíg kiötlöd a tervet.Flavia a pótülésen kortyolta a borát. Én alig nyaltam bele az enyémbe: eleget ittam aznapra.- Mesélj az átkelőkről! – szóltam.- Erődítmények ívelnek az út felett, amit dupla acél kapuk zárnak el. Sok katona állomásozik az erődökben mindenféle nehézfegyverrel. Az átjutáshoz megfelelő azonosítóra van szükséged. Mindent átkutatnak. Sosem jutunk át.- A sosem – szólt Angelina erélyesen – nincs benne a családi szótárban. Mit gondolsz, Jim? A gáton vagy az őrállomáson át?- Természetesen az állomáson keresztül. Könnyebb emberekkel törődni, mint a betonon és vason átverekedni. Milyen messze van még?

Flavia kinézett a legközelebbi útjelzőre, amire a kocsi fényei vetődtek. - Kétszáz kilométer, esetleg kicsivel több.- Hallottad, James?- Hallottam.- Akkor memorizáld, hogy negyven mérföldnél bekapcsolhasd a radart. Jó kell legyen a kép. Tíz kilométernél állj meg, hogy felkészülhessünk.Flavia el volt képedve. Gazdag turisták egy öreg kocsiban készül a seregre javát megtámadni. Nem csak a sereg, ő is meg fog lepődni még párszor. Kortyoltam még kis pezsgőt amíg fejben végigmentem a részleteken.- Itt van! – szólt James kicsivel később, amint Bolivar kiterjesztette a látást mindkét irányba és közvetlenül előttünk reflektorokkal kivilágított jókora őrállomás tűnt fel. – Ehhez még radar se kell!Milyen igaza volt! A vakító fények látóhatáron túlra értek. Az erőd óriásinak és bevehetetlennek hatott. Láttam, ahogy Flavia összeborzongott és eltűnődtem, nem kellene-e nekem is így tennem. Soha! Ez volt az én mottóm. Nem tántorodhatunk meg az első kihívásnál.- Ide figyeljetek – parancsoltam az ülés alól előhúzva egy táskát. – Ezek az orrdugók ébren tartanak amíg mindenki más elszenderül. Angelina, meséld el kedvesen az útikalauzunknak, hogyan kell használni. Bolivar, csukd be a tetőt! James, élesítsd a gázfúvókat!Halk zúgás kíséretében csúszott a helyére az acéltető. Bólintottam. - Teszünk egy próbát az ablakokkal. James, zárd be őket, amikor szólok. Most!Visszhangos huppanással csukódtak be az ablakok a másodperc töredéke alatt.- Jó. Most add át a lézerágyú irányítását! A visszalökésmenteseket tartsd élesítve, amennyiben a gát túl vastag a lézernek.Egy irányítókonzol ugrott elő a kartámaszból az én oldalamon, én pedig a gombokat nyomkodva ellenőriztem kijelzőket.- Ennyi. Van valakinek kérdése?- Csak egy – szólt James. – Mikor eszünk?- Amint túljutunk. Más kérdés? Valami megrázóbb természetű? Oké. Gyerünk!A motor erősen felmordult és támadásba lendültünk.

Tíz

Természetesen lassan ment a támadás. Minél tovább tart nekik felismerni a komisz szándékainkat, annál nagyobb a sikerünk esélye. Így biztonságos úriassággal gurultunk feléjük, miközben elővettem egy újabb üveg pezsgőt és kibontottam. Még mindig a dugóval küzdöttem mire lassulni kezdtünk és megálltunk a szegecses acékapu előtt. A reflektorfények ránk irányultak és fegyvercsövek jelentek meg a kőfal nyílásaiban.- Nyissátok ki! Kinyitni! – kiáltottam kihajolva az ablakon. – Miféle korcs elfajzott birkaürülékek várakoztatnak meg? Sofőr, kürtölj rá ezekre az idiótákra.A kürt teljes erőből felharsant, ami valójában egy tülök hangfelvétele volt. A szemeim már fájtak, de integettem az üveggel, és sikeresen, mivel a kapu lassanként felemelkedett. Előregurultunk az erődítménybe, a második kapu elé. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy az első becsukódott mögöttünk és csak a pezsgődugó kicsomagolására koncentrálni. Hangos pukkanással nyílott ki és Angelina mosolyogva nyújtotta oda a poharát, hogy újratöltsem. A fiúk is hasonlóképp tettek hátranyújtva kezeiket és figyelmen kívül hagyva a kint gyülekező őröket. A szemem sarkából láttam, hogy Angelina megböki Flaviát, hogy bátorítsa a színjátékba való beszállásba. Feltöltöttem a poharát és átnyújtottam neki. - A papírjaikat! – parancsolta egy tiszt előfurakodva az arisztokrata túlkapást bámuló, düllesztett szemű katonák közt.- Csendesebben, tökalsó, amikor a jobbjaitok társaságában vagy! – kiáltottam kilögybölve a pezsgőmből erős gesztikulálásomban. – Nyissatok kaput, aztán tűnés!

- Az azonosítójukat kérem – próbálkozott másodjára némileg szerényebben az elöljárói jelenlétében. A nyitott ablak mellől kuksolt befelé, és láttam, hogy elkerekednek a szemei, amikor észrevette Flaviát. Felismerte! Kiáltásra nyitotta a száját de én a pezsgőspohár tartalmát a szájába libbentettem. - Ablakokat! Gázt! – kommandíroztam.Ahogy az ablakok becsukódtak, gázfelhők lőttek ki a kocsi nyílásaiból. A tiszt kicsusszant ahogy a katonák körötte csendesen összecsuklottak. Amint az utolsó is összerogyott, rácsaptam a lézerágyú gombjára.A vörös sugár impozáns volt. Szikrák röppentek minden irányba és az acélajtó is vörösen izzott.- Nem túl meggyőző – szólalt meg Angelina.- A fém túl vastag. James, az ágyút! A tetejére célozz!A kocsi hosszú motorháztetejéből egy csúf, szürke cső emelkedett elő és állt tüzelő pozícióra. A robbanás robaja, amit a 105mm-es ágyú adott, süketítő volt még a zárt kabinban is. A hangszigetelt kocsiban a füleinkhez kaptunk amikor a páncéltörő skúlók széttépték az acélt. Mintha egy hatalmas harangban lettél volna, ahol a fejed a harang nyelve. Az ajtó előttünk meghajlott és megrázkódott, majd kidőlt egyre növekvő sebességgel zuhanva a földre. Gépfegyvertöltények csapódtak be az üvegbe az arcom mellett és halálos jégeső módjára csattogtak a páncélozott tetőn és további katonák özönlöttek az ajtónyíláson át. Amint feltűntek, lőni kezdtek, majd összecsuklottak az altatógáz-zónába érve.- Vigyél ki! – kiáltottam alig hallva a saját hangomat a fülemet eltömő csörömpöléstől. – Várj!Egy katona került közel még mindig tüzelve mielőtt a motorháztetőre zuhant. Elernyedt teste lassan csúszott vissza, majd eltűnt a képből. Ha elindulunk, áthajtunk rajta.Üvöltözve nyitottam ki az ajtót, majd átbukdácsoltam a vastagon rétegezett szunyókáló katonákon. Egyikük karja a kocsi alá lógott; visszarúgtam. Aztán megragadtam a kocsi előtt heverőt a bakancsainál és félrehúztam.Amint a kocsiba ugrottam egy katonára figyeltem fel, aki gázmaszkban volt és lövésre emelte a fegyverét. Tüzelt és fájdalom hasított a vállamba megpörgetve és a földre terítve. Kissé elhomályosodott a látásom. Megpróbáltam egyenesen állni, de egyre csak imbolyogtam. Egy ködfoltban észrevettem hogy James emelkedik fölém, egy tűfegyverrel tüzelve majd utánam nyúlt és fejjel előre a kocsihoz támogatott. Bár látni akartam mi történik, a szemeim mégis becsuktam valamiért. A kocsi nekiindult, hangos robbanások hallatszottak, és erőset rázódott a kocsi majd billegett, amint az ajtó maradványain hajtottunk át. Innen elvesztettem az eszméletem.Az első dolog amit láttam, amikor kinyitottam a szemeim, Angelina szépséges arca volt, amit mindenkor jó látni, de akkor különösen hálás voltam érte. Beszélni próbáltam, de köhögés lett belőle. Egy pohár vizet tartott a számhoz, amit hevesen felkortyoltam. Félrehúzódott a poharat letenni, és kék ég tárult elém. Sokkal jobb ez, mint egy koszos börtöncella. A víz elmosta a beszédemről a gátat, és a második próbálkozásom már sokkal sikeresebb volt.- Megkérdezhetem hogy ment? - Egész jól a bolond hősköködésed ellenére. – Elmosolyodva beszélt, és – le hetséges ez? – egy apró könnycseppet véltem felfedezni a szeme sarkában. Észrevettem, hogy a szabad keze az enyémben van, gyengén megszorítottam és a mosolya kikerekedett.- Az ellenállás leépült ahogy a gáz körbejárta az épületet. Néhány katonának sikerült gázmaszkot húznia, de azoknak tűket adtunk. Áthajtottunk a kapunk, lefelé az úton, és még jó, hogy páncélozott a járgány. Van néhány igen látványos horpadás a hátulján. Pár kocsi követett egy darabon, de letértünk a főútról, felrobbantottuk a hidat és meg is voltunk. Nem hallottunk felőlük azóta. A hegyekbe hajtottunk keskeny utakon, így találtunk erre a tisztásra, ahol megpihentünk. Mint látod a kocsit és a sátrakat a fák közé rejtettük, és minden a legnagyobb rendben. Leszámítva a karodat, amin egy bemenő seb van elöl és egy kimenő hátul. - Semmit sem érzek.- Nem is illene, telepumpáltunk drogokkal.Vergődtem egy keveset, mire ő segített felülni felpúpozva mögöttem a párnát. Egy hálózsák egyik oldalán feküdtem amit egy fenyőfa tövébe terítettek. Az ikrek szépen aludtak, ahogy Flavia is. Hihetetlenül békés volt a környék, mindössze a faágak ropogtak fölöttünk a gyenge szellőben. Lefelé néztem a hegyről egy füves tisztáson át a dombos-hegyes vidékre.

- Aludtál egyáltalán? – kérdeztem.- Valakinek figyelnie kellett.- Az az én dolgom. Pihenj kicsit.Tiltakozni kezdett, de jó katona volt. Nem volt ok miért ébren maradnia. Előrehajolt és melegen megcsókolt, rendezgetett kicsit a vizespalackon és a különféle orvosságokon mellettem az összecsukható asztalon, majd elvonult a hálózsákjába. Az orvosságok keserű szájízt adtak, úgyhogy gyorsan rábuktam a vizeskancsóra. A csend annyira teljes volt, egész távoli madarak énekét is hallhattam. Amint feláltam, kissé inogtam, de máskülönben rendben voltam. Amint elhaladtam Bolivar mellett, kinyitotta a szemeit és rám nézett. Felmutattam a gyűrűsujjamat és a középsőt jelezve, hogy minden rendben, aztán a számhoz nyúltam. Ő bólintott, majd visszahúnyta a szemeit. Az autó messzire volt rejtve az erdőbe. Amikor belenéztem, láttam, hogy a biztonsági rendszer be volt üzemelve, ahogyan a radar is. Ha bármi madarat meghaladó méretű közeledik felénk, felhangzik a riasztó, és az egyik fiúnál kétségtelenül van egy sorozatlövő. Melegséggel töltött el a gondolat, hogy a klikkem tud vigyázni magára bármilyen körülmények közt.Egy üveg víz volt a hűtőben, és jópár üveg sör. Ez már igen! Kinyitottam az egyiket és móhon nyeltem. Aztán megragadtam a nyakánál, hogy szükség esetén fegyverként használhassam. Flavia tűnt fel, ellazultam és ittam még egy keveset.- Te vagy az egyetlen, aki ide tudott minket juttani – mondta. – Szívemből köszönöm!- Nincs mit. Heti kétszer csinálom néha. És ne feledd, volt képzett segítségem!- El kell ismernem, először őrültségnek tartottam az terved, amikor Jorge előadta. Nem hittem, hogy képes lehetsz Zapilote ellen választást nyerni. Bocsánat a kételkedésemért. Most már nem csak hiszem, hogy meg tudod valósítani, amit mondtál, de akarom is. Tudod miért?- Bocs, de még mindig fáj kissé a fejem. Nem vagyok jó találgatáshoz.Előrelépett és egy karnyújtásnyira állt meg tőlem. Valóban gyönyörű volt. A szemeket elhomályosította. Telt, vörös ajkak... Sóhajtottam és kiürítettem a flaskát, majd hátrébbhúzódtam, hogy távolabb kerüljek azoktól a szemektől. Ő megingathatatlanul állt kezeit telt keblei elé fonva.- Azt akarom, hogy sikerrel járj, mert te vagy a becsületesség maga. Komolyan hiszem.- Én úgy hiszem, svihák vagyok, de köszönöm a kedves szavakat. Vagy száz bolygó rendőrei tudnának veled ellenkezni.- Nem értelek, de hiszek benned. Mondd csak, miért hagytad el a védett kocsit és kockáztattad az életed?- Nem tehettem mást, egy katona feküdt a kerekek alatt. Ha áthajtunk rajta, neki annyi.- De te mindent kockára tettél, mindenkit az ő életéért. Hogy lehet egy ember élete ilyen fontos?- Magad mondtad. Az ember élete a legfontosabb. Csak ez lehet az övé. Csak ennyink van. Amint lőttek a létnek, semmi sem jön. Amit látsz, azt kapod. Ez minden, semmi egyéb.A fejét rázta: - De az én vallásom beszél a halál utáni életről...- Jó neked. Remélem élvezed a teológiát. Én sosem ábrándítom ki az embereket, viszonzásként pedig a saját hitem tiszteletben tartását várom. Röviden szólva szembenézek a valósággal és nemcsak hogy senki sincs odahaza az emeleten, de még csak emelet sincs. Egy életem van, és szándékomban áll a legtöbbet kihozni belőle. Ebből következik, hogyha hiszek ebben, más embert sem foszthatok meg a lététől. Csak a nagyon magabiztos politikus és vallásos vakbuzgók ölnek a mások érdekeit hangoztatva. Élni és élni hagyni, ezt mondom én. Segítsük a jókat és rúgjuk ki a rosszakat.- Jól mondod, apa – szólalt meg Bolivar Flavia mögül előtűnve –, de nem lenne már ideje lepihenned? Átveszem az őrséget! - Köszi. Magam is kezdem úgy vélni, ez nem lenne egy rossz ötlet. – Bolivar biccentett, de Flaviát bámulta helyettem, aki hasonló intenzitással bámulta őt. – Nos, azt hiszem, arrébbtámolygok. Flavia, amennyiben nem vagy álmos, tartsd szóval a fiamat. Bizonyosan sok kérdése van erről a bolgyóról.Lelkesen bólogattak a felvetésre, én pedig leléptem, szintén bólogatva. Hirtelen, ha nem is éreztem magam öregnek, úgy találtam, mintha a generációmnak nem lett volna helye. Ez bizonyosan a gyógyszerek mellékhatása, vagy a vallás-előadásomé.- Gyerünk, Jim, gondolj valamire erősen! – motyogtam magamnak hátravetve magamat a hálózsákon. – Te egy bolygóközi megmentő vagy és szobrokat mindtáznak majd rólad!Ez nem is volt rossz gondolat, így mosolyogva mentem az álomba.

Tizenegy

Késő délutánra a csapat minden tagja talpon volt és éhezett. A karom lüktetett és kifejezetten kellemetlen érzéssel látott el. Mérlegeltem a további kábítás és a tiszta fej között, majd az utóbbi mellett döntöttem. Tervezni kellett és máris számos gondolat várt kivizsgálásra. Lapátoltam magamnak a visszaalakított tojásporból és a rehidratált dehidratált sonkából, majd lemostam az egészet koffein koncentrátummal. Csendben elhatároztam, hogy legközelebb több élelmiszert készítek be az ilyen esetekre. Mikorra a tányérok eltisztíttattak, meghoztam a döntést.- Bolivar, dolgunk van! – ítélkeztem. Mintha némi vonakodással vonta volna ki magát a tetszerős Flavia társaságából! Fiatalság, fiatalság! – Megtennéd, hogy kinyitod a „Szigorúan titkos” feliratú dobozt, ami a csomagtartóban van?- Hurrá! Már épp ideje volt megtudni, mi van benne.Mindenki odagyűlt amint kiemelte a nehéz szürke tartályt. A zár körüli kaparásokat néztem.- Te kis türelmetlen! Látom megdolgoztad a lakatot.- Nem én! – mondta. – James volt az. A fedél körüli égési nyomok köszönhetők nekem. - De neked sem sikerült. Nemcsak hogy a doboz tartalma a nagyszerű Coypu professzor legujjabb találmánya, de maga a doboz is felnyithatatlan és a lakat feltörhetetlen. Ám amint ideteszem a hüvelykemet és beütöm a megfelelő számsort...A doboz fedele félrecsúszott és mindenki előrehajolt amikor kiemeltem egy kisebb fekete dobozt. Lyuk volt a tetején és egy gomb az oldalán. Feltartottam.- Nem valami nagy – szipogta Angelina.- Hamarosan felismered, hogy amire ez képes, az maga a csoda. Molekuláris újrarendező struktúra, MUS mozaik néven. Amint működni látod, elgyengülsz az ámulattól. – Mélyre nyúltam a tartóba, és egy apró tárgyat vettem elő. – James, minek tippelnéd ezt?Tenyerébe vette, körbeforgatta, hunyorított rá, majd visszaadta.- Igen részletes modellje egy nehézfegyvernek.- Igen, de nem pontosan. Ez egy teljes méretű fegyver, aminek molekulái 99%-át elvonták. Csupán annyit kell tennünk, hogy visszatesszük a hiányzó molekulákat és már is vissza is alakul eredeti formájára.- Biztos, hogy nem akarsz pihenni? – kérdezte Angelina. – Lázzal is járhat a sebed.- Gúnyolódj csak, majd megbánod!A földre helyeztem a MUSt, felvettem a mellette lévő vezetéket és a miniatűr fegyverre csatlakoztattam. Volt ott egy tölcsér a dobozban; kivettem és a gép nyílásának a tetejéhez tettem.- Mindössze nyersanyagforrás kell. Homok, kő, bárminemű törmelék. Ürítsétek ezeket a nyílásba fiúk, és szóljatok, amint megvagytok. Oké! Az oldalán lévő gombhoz nyúltam. Idegesítő vijjogásba kezdett, de emmi egyéb nem történt. Láttam a szkeptikus tekinteteket. - Türelem! – mondtam. – Beletelik pár percbe, amíg összetevőikre bontja a molekulákat. Á, kész is!Olyan volt, mintha egy lufit fújtak volna fel levegővel, igaz, most egy fegyver fújatott fel acéllal. Ahogy a törmelék eltűnt a tölcsérben, a fegyver nőni kezdett mind nagyobbra a szemünk láttára, mintha egy háromdimenziós nagyítón keresztül néztük volna. Egy percen belül elérte a teljes méretét. Kis csengés jelezte a művelet végét és a vijjogás megszűnt.- Vannak még kételkedők? – kérdeztem lenyúlva a fegyver csövéhez. Valódi acél volt.- Ez tényleg fantasztikus, apa! – mondta Bolivar a távolságbeállítóval babrálva miközben James hunyorítva méregette a fegyvert. – Ez annyit tesz, hogy bármiféle nehézfegyvert magunkkal tudunk vinni a fölösleges tömeg kifacsarása után. Mondjuk...- Lefogadom van már pár érdekes holmi abban a dobozban – fejezte be a mondatot James helyette.- Hogyne, és egyiküket rögtön használni is fogjuk, de előbb kicsinyítsük vissza a fegyvert!Ellenkező irányba billentettem a kapcsolót, és most a vijjogásra zsugorodás ment végbe. Masszív gőz hagyta el a MUS oldalát.- Gőz molekulák – mondtam. – Minden százból negyvenkilenc feloszlik.

Amikor a folyamat véget ért, a mini löveget eltettem és egy komplex gépet vettem elő, és a tenyerembe helyeztem.- Szövet regeneráló és kúrálógép. Olyan, amilyen csak a nagy kórházakban van. Huszonnégy óra ebben a gépben és a karom olyan lesz, mint újkorában. Biztosan mindenki egyetért, hogy tip-top állapotba kell kerülnöm mielőtt a választási kampányt elkezdjük.A fiúk visszalapátolták a molekuláris acélt a tölcsérbe és a masszív orvosi gépezet a szemünk láttára nőni kezdett. Amikor elérte eredeti életnagyságát, csak egy pillanat műve volt rácsatlakoztatni a kocsi atomgenerátorára. Angelina óvatosan levette a kötéseimet; a karom elég csúf látvány volt. Hanyattfeküdtem a jótékony szerkezet ölelésében. Hümmögő gyógyításba kezdett és máris jobban éreztem magam.Szinte sajnáltam elhagyni a jótékony gépet egy nappal később. A karom szöveteivel együtt lelkeink szövetei is felgyógyultak az otttartózkodásunk során. Az időjárás tökéletes volt, a levegő tiszta, semmiféle hajsza. Angelina és én csendben beszélgettünk mialatt ő kötögetett; molekuláris rostokból szőtt golyóálló mellényt. A fiúk körbeudvarolták Flaviát, aki a figyelmük melegében sütkérezett pillanatnyilag megfeledkezve a korábbi megpróbáltatásokról. Ám amint a karom helyrejött, a jóöreg akcióvágy kezdett bennem motoszkálni. Angelina tudta, hogy a pikniknek a paradicsomban vége amikor a tűfegyvereket kezdtem kenegetni. - Kezdjetek elcsomagolni, fiúk! – szólalt meg. – Hamarosan indulunk.Ezt követően hosszas utazás következett. Flavia apja egy mezőgazdasági ellenőr volt, és lánya kiskorában mindenhová vele utazott. Jól ismerte a terepet. Ez lehetővé tette, hogy hegyi ösvényeken haladjunk olyan távol a farmoktól és a városoktól, amennyire csak lehet. Elhaladtunk néhány alkalmi rancs és favágó társaág mellett, de mást nemigen láttunk. Amikor végezetül a fennsíkra értünk, a célunk feltűnt a látóhatáron.- Íme! – jelentette be Flavia – Marquez de la Rosa felségterülete.- Hol? – kérdeztem a mezők, hegyek és erdők közé szorított horizontot kémlelve.- Mindenütt. Ez mind az övé. Sokszázezer hektár. A nemesek feudális urak Paraiso Aqui-n, és ez a fő oka, hogy Zapilote nyert a demokratikus forradalmával. Míg az örökletes arisztokrácia könyörtelen a parasztsághoz, Marquez egyike a kevés kivételnek. Ezért olyan fontos, hogy magunk mellé állítsuk.- Vedd megtörténtnek! – mondtam neki. – Én vagyok az utolsó régi iskolás toborzó katona. Bolivar, szépen állj meg itt mielőtt a kapuhoz érünk.Impresszív kősor fogadott az út mindkét oldalán, díszes boltívek íveltek felettük mélyen faragott címerrel. A pajzs négy részre volt osztva és baljós bárd volt fölötte, ami hosszas felmenőrsorra utalt, valamint oroszlánok, és más hősiességet sugárzó bestiák. A hűtő mélyére nyúltam és előhúztam a jegesvödröt. Ál-alja volt alatta még több jéggel. - Neked, ékkövem – szóltam Angelinához egy 400 karátos gyémántgyűrűt húzva az ujjára. Elismerően tátogott ami felgyorsult amikor a hozzá illő nyakláncot átnyújtottam. – Pár holmit a megfelelő alkalomra tartogattam.- Ezek gyönyörűek!- Illenek hozzád. Némi éket magamra is rakok a házigazda lenyűgözésére. – Ez egy madártojás méretű rubinos gyűrűt és a hozzá illő rubinokkal körbeékített kalapot jelentett. Az ikrek elismerően tapsoltak, Flavia csak döbbent csendben bámult. Reméltem Marquez hasonlóképpen értékelni fog.- Előre, a cél felé! – parancsoltam és elegánsan átgördültünk a kapun.A sima út három zöld rét között kacsázott, majd egy virág lugasos fasor nyitott egy parkkertre szökőkutakkal, majd az út egy utolsó kanyarral a ház elé fordult. Illetve kastéy elé. Lenyűgöző volt, ha egy kissé giccses is. Tornyok, oszlopok, bordázott, hektárnyi ablakfelület, előkelő ruhájú alak jelent meg a bejárati ajtóban és méltósággal várta közeledtünket.- Ez Martinez? – kérdeztem áhítattal.- A komornyik – válaszolta Flavia. – Adj neki nevet és rangot, ha akarsz.Azt bizony adhatok! Legalább egy tucatot, amivel csak a fertőzött fantáziám hirtelen elő tud hozakodni. Pörögtek a gondolataim amikor James ajtót nyitott. Kimásztam és a komornyik felé indultam, aki lefelé tartott a lépcsőn.- Felteszem, ez Gonzales de Torres Marquez de la Rosa birtoka!- Valóban...

- Helyes. Tudtam, hogy jól tudom a címet. Egyik kastély olyan mint a másik. Vezesse kérem a mesteréhez diGriz hercegét, aki kísérettel érkezett.- Köszönjük, köszönjük. Kövessen, ha lehet. – Amint betessékelt, valakinek egy másik lakáj fülébe súgott, aki elsietett. Hűvös folyosókon lépdeltünk vágig, mélyre süllyedve a megfizethetetlen szőnyegeken egy kétszárnyas fa ajtóhoz érve amit előzékenyen tárt fel előttünk fel autentikus hangon. Feltartott fejjel léptem be.Marquez kezekkel széttártan közelített. Megkapó férfi volt semmike szürkével nemesi homlokán, vaskos és erős egy atléta szökellésével. Megszorítottam az elém nyújtott kezet és finoman meghajoltam.- Isten hozott, herceg – üdvözölt mélyről.- Jim, ha megngeded, az én világomban nem divat a formáskodás.- Hogyne, igen intelligens. Tehát nem erről a bolygóról vagy. Gratulálhatok a tökéletes kiejtésedért? A neved viszont idegen.- A tiéd viszont mindenütt ismert a civilizált galaxisban. Nem rontottam volna így rád, ha nem bátorít fel egy rokonod, aki ezt az ajánlólevelet adta.Átnyújtottam Jorge kézzel írott levelét, ami az érvényesítő pecsét volt a látogatásunkhoz. Körbemutogatások követketek a nejét is beleértve, akinek ékszerzete feleannyira sem mutatott, mint Angelináé, amit örömmel vettem észre. Amikor a többiek eltűntek, a Torres (lévén így hivatta magát) és én egy flaska nagyszerű bor mellett pihentünk le. Azonnal a tárgyra tértem.- Feltételezem, tudod, hogy a harmadik unokatestvéred, aki negyedszer lett elmozdítva, része a mozgalomnak.- Erről nem tudtam, de nagy örömmel tölt el, hogy Jorge Zapilote ellen, az ellen a bélféreg ellen küzd...Saját ereit dörzsölgette egy darabig, jómagam viszont fontosabb dolgokkal időztem képzeletben.- Ebből összegezve nem vagy szemtől szembe bajtársa a jelenlegi elnöknek.A bort kortyolgattam, amíg másodszor nekifutott. Tudtam, hogy találkozunk míg kellettlenül bólogattam szavain elidőzve.- Amit mondasz, igaz kell kegyen, mivel ennek a szörnyetegnek a bűntényei Solysombrát, az anyaföldemet is elérték, sok fényévnyire innen. A legborzasztóbb, hogy a „demokrácia nevében”-t hangoztatja, amit mi alapvetően támogatunk. Tudom, és igyál csak, hogy ez szóegybeesés. Akárcsak te, osztályunkban páran gyanút fogtak, amikor az örökletességet titkos szavazás váltotta fel. Hosszú távon persze bejött. Különösképp amikor a nemes vérűek és képzettek pályáztak címekre valamint lettek megválasztva.Arisztokratikus félszemöldökösszehúzása kételkedésre váltott az elkövetkező érveim hallatán.- Ez érthető, de Torres, ha jól belegondolsz. A tény, hogy az arisztokrácia uralkodik, nem feltétlenül jelenti az uralom végét a választások után. Amit viszont jelent az az, hogy a karakterek és az intelligensek jobb eséllyel választatnak meg. Nem tudom, hogy megy itt, de az úgynevezett „előkelőek” az én világomban nem feltétlenül tisztességesek.Beleegyezően bólintott. - Ez a probléma itt is fennáll. Vannak jó kapcsolatúak, akiket nemcsak hogy nem tűrnék meg a házamban, de még csak a levegőt sem vesztegetném a nevük kiejtéséhez.- Akkor egy nyelvet beszélünk! – emeltem fel poharam, majd ürítettem tartalmát. Boldogsággal töltött el a pohár újbóli feltöltődése.- Ennél fogva önként ajánlom fel politikai tapasztalataimat az embereid megsegítésére. Két kandidátus lesz az elkövetkező választáson, és én latba vetem a tudásom, hogy tisztességesen zajlodjon.- Meg tudod ezt tenni?- Garantáltan.- Akkor te vagy Paraiso Aqui megmentője.- Nem én. Az üdvözülés az elnök munkaköre.- És ki lesz ő?- Nyilvánvaló. Nem más, mint nemességed.Hosszas pillanatokig lesúlytották e szavak; lehorgasztotta a fejét. Amikor végre rám emelte a szemeit, bánat ült rajtuk. - Nem lehet! – szólalt meg végül. – Valaki más kell legyen. Sajnálom, de én nem lehetek elnök.

Tizenkettő

Egy pofányi bort nyeltem le, amikor a de Torres ezeket a utálatos szavakat kimondta. Köhögtem és fuldokoltam, majd végül összeszedtem magam.- Nem leszel elnök? – hápogtam. – Nem értem. - Az okaim egyszerűek. Nincs tapasztalatom a bolygóközi ügyekben, és fogalmam se lenne, hol kezdjem. A birtokaimat sem hagyhatnám másokra. Az egész életemet a fejlesztésüknek szenteltem. Ezek elég fontos okok, de csak másodlagosak a legfontosabb tükrében. Van valaki nálam sokkal alkalmasabb. Bár nem tagadom, kísértésbe hoz a pozíció, a lehetősége az alávaló Zapilote megdöntésének, elsőbbséget kell adnoma rátermettebbnek.- Ismerem én ezt az eszményi alakot. - Hogyne. Magad vagy az.Most rajtam volt az elmélázás sora – kísértésestül. És bizony lázba hozott! Illő kihívás a magamfajtának. - Ámbátor voltak akadályok.- De én nem vagyok állampolgára a bolgyónak! – tiltakoztam.- Változtat ez valamin?- Általában igen, de...Itt elakadtam, amint égy hirtelen támadt ötlet kezdett szirmot bontani bennem. Megérleltem teljessé és ragyogóvá tettem, majd előadtam a tudatalattim vívmányait. Valószínűleg régen elültettem már a magokat. Néhány részletet ellenőrizni kellett.- Feltehetnék pár kérdést, mielőtt választ adnék?- Természetesen.- Vannak olyan szegény rokonod, akinek jók az összeköttetései, ám ő maga szerény, otthonülő, aki az elvonultságot jobban értékeli, mint a külvilágot?- Nagyszerű! – Marquez a fejét rázta örömében újratöltve a poharainkat. – Tökéletesen precizitással leírtad az unokaöcsémet, Hector Harapót. Ő valójában persze Sir Hector, Beeday lovaga. A kis birtoka határos az enyémmel, mégis vagy tíz éve láttam utoljára. Semmi egyebet nem tesz, mint bújja a tudományos könyveket, hogy újfajta bizokkó bogyót fejlesszen ki. Az igazság az, hogy nem valami jó üzletember, és ha én nem lennék, már régen csődbe ment volna.- A céljainkra tökéletesen megfelel. Mennyi idős?- Durván mint te. Hasonló felépítésű, ugyanakkor sűrű fekete szakállt visel.- A szakáll lesz a legegyszerűbb. Még egy kérdést, ha lehet. Lennél alelnök, ha Sir Hector indulna a választáson? Ő végzi a munkát, te csak a tekintélyeddel járulsz hozzá a kampányához.- Ebbe belemennék, igen. Ugyanakkor figyelmeztetnem kell téged, Hector akármilyen jó ember is, nem elnöknek való.- Erről vitatkozhatnánk. Láttam választásokat ahol ex színészek, bizonyított svihákok lettek megválasztva, de most nem ez a lények. A siker érdekében olyat kell cselekednünk, ha beleegyezel, amit néhányan bűnténynek neveznének. Rajtad áll a döntés. Azt szeretném, ha bekötnéd a választók szemét. Ez semmiség lenne Zapilote választási bűntényeihez képest. Indithatnánk valakit Hector nevével. Egy nemesi származásút, tapasztaltat, kitartót, célratörőt...Egyre jobban elkerekedtek a szemei, a mosolya pedig egyre csak szélesedettt, mígnem már nem tudta magát tűrtőzteni és elkiáltotta magát:- Téged!- Nem is mást – montam szerényen.- Te vagy az ideális! Senki más!- De lesznek nehézségek. Meg kell egyezünk a politikai platformon mielőtt szövetségre lépünk. Néhány újítási ötletem, amit nyerés esetén meg kívánok valósítani, nem feltétlenül fog tetszeni. Marquez nemesi kezével legyintve hessegette el a félreértés lehetőségét.- Nonszensz! Minden becses és nemes ember egy véleményen van. A címed alapján nem lesznek problémáink.

- Szerintem nem lesz ennyire egyszerű. Például mi volna ha támogatnám a nagybirtokok felosztását és a parasztok közötti szétosztását.- Azonnal lelőnélek! – válaszolta hűvös egyszerűséggel.- Még jó, hogy magam sem hiszek ebben. – Ezzel nem mondtam teljesen igazat. Beláttam, hogy föld- vagy bármilyen egyéb reform hosszú és lassú folyamat lenne ezen a bolygón. Az alapokkal kell indítanunk; a nagy utazás egyetlen lépéssel kezdődik, ahogyan a cipőkereskedő mondaná. – Természetesen semmi földreform. Csak példaként hoztam fel, mert efféle kérdésekkel kell szembesülnünk amennyiben szabad választások lesznek. Pár reformot ugyanakkor fontolóra kell vennünk a népszerűség érdekében. Vannak dolgok, amiktől viszolygunk, de engedményeket kell tennünk megfelelő szavazóbázishoz. - Például? – kérdezte de Torres erős kíváncsisággal emlékezve azokra, akik földet osztottak.- Nos, például általános szavazójogot kell bevezetni, minden ember egy szavazat, beleértve a nőket is.- Nők! Nem lehetnek ugyanolyan jogaik, mint az embereknek!- Megtennéd, hogy ezt kijelented a nejemnek?- Nem! – valakrgatta az állát elmélázva. – A sajátomnak sem. Ezek veszélyes, forradalmi gondolatok, de gondolom szórakoztatnunk kell őket.- Ha mi nem tesszük, megteszi a másik oldal. Ahhoz, hogy nyerjünk, támogatnunk kell a habeas corpus-t, el kell törölnünk a kínzást és a titkos rendőrséget, támogatnink kell a közegészségügyet, ingyen tejet kell adnunk a bébiknek és engedélyezni a válást az elhidegült pároknak. El kell ismerünk az embert, valamint a nőt és törvényeket foganatosítani a védelmükben.Végül beleegyezőleg bólintott. – Feltehetőleg igazad van. Az én munkásaim kiváltságosak, így vitatható, hogy a nagyközönség is megérdemli ugyanezt. Látom hol válik ez a politika túl bonyolulttá.- Hát bizony nem egyszerű. Úgyhogy elő kell készítenünk egy közös platformot. - Partizni fogunk egy platformon?- Nem. A platform a dolgok lefektetése, amiket meg kívánunk valósítani miután meg lettünk választva. Pártot alapítunk, amely belőlünk fog állni.- Ésszerűen hangzik. És mi lesz a pártunk neve?Mire megkérdezte, már meg is voltam a névvel.- NPMP, azaz a Nemesek, Parasztok és Munkások Pártja.- Egész jól cseng. Legyünk az!Emlékezetes este kezdete volt ez. Egy újabb üveg felbecsülhetetlen értékű bor tűnt el, miközben szövetségesek módjára terveztünk nagy részletességgel. Marquez jól ismerte Paraiso Aqui életét, valamint minden fontosabb személyiséget. Ételt hozatott, amikor megéheztünk, és a beszélgetés mélyen az éjszakába nyúlt. Reggelre tele voltunk, mint a rablók, minden részlet ki volt dolgozva, és a jól végzett munka elégedettségével vonultunk el.Elmeséltem Angelinának, mit értem el miközben királymódra ágyban reggeliztünk. A de Torres nem henyéléssel kezdte a napot. Mire megjelentem, már üzembe helyezte a gépezetet. Hajnalban átküldte a birtokvezetőjét Sir Hectorért – és a pityókás lovag már meg is érkezett. Csak csodálni lehetett ezt az gyorsaságot. Éreztem, hogy de Torres jól fog jönni a választáson. Találkoztam Hectorral, akinek halványlila fogalma sem volt mi történik, csak ült a vaskos fekete szakállát vakargatva és magában motyogva. Fénykép alapján is könnyen reprodukálható szakálla volt. Bíztam benne, hogy értékelni fogja, milyen jó munkát végzek a nevében! Ekkor ütött be az első vészhelyzet. Éppen egy reggeli italt fontolgattam, hogy délre szép étvágyat építsen, amikor de Torres kitoppant a dolgozószobájából.- Valami történik! – mondta. – Sürgősségi üzenet érkezik. Gyere velem!Utánasiettem a liftbe, ahol azon mechanikus gépezetek egyikével találkozhattam, amiket hamarosan megtanultam értékelni. A kezelő becsukta a bronz kaput mögöttünk és szelepeihez fordult.Szelepek? Hangosan kellett csodálkozzak, mert de Torres elmosolyodott és büszkén integetett a lift díszes kalitkájába miközben lágy emelkedésbe kezdtünk.- Látom lenyűgözött, és nem is hibáztatlak érte. A városokban semmi egyebet sem találsz, csak ócska elektronikákat, gyenge motorokat. Itt vidéken viszont tudjuk, hogyan készítsünk jobb dolgokat. Az erdők látnak el üzemanyaggal a gőzerőmű iszonyatos energiával pumpálja a vizet. A hidraulikus gépezetek elpusztíthatatlanok. Nézd csak, milyen zökkenésmentesen mozgunk a dugattyú mozgására!

- Csodás! – mondtam, és így is találtam. A henger lent kell legyen mélyen az épület alján, és a dugattyú vagy száz méteres. Reméltem, hogy a kohászatuk is elég fejlett ehhez. Néztem, ahogy a víz lassanként csepegett a szelepsorokon és elernyedten sóhajtottam amikor a kapu végül feltárult.Volt még néhány mechanikus élvezet hátra. Sem rádió, sem telefonszoba nem várt minket. Helyettük kimerítő felkapaszkodás következett a spirális lépcsőn egy toronyszobába, ami magasan a kastély főlé emelkedett. Fél tucat ember munkálkodott ott a szökő gőz sziszegése és forró lehelete ellenére. A padlóból kiemelkedő vaskos csövek táplálták az ormótlan fekete gépezetet amely kerekekkel, karokkal és műszerekkel volt kirakva. A gép pillanatnyilag csendben pihent és minden figyelem arra férfira irányult, aki egy erős teleszkópba kémlelt és számokat kiáltozott.- Hét... kettő... kilences... négy... bizonytalan... sorvége. Megismételtetem.A gépkezelő gépies mozdulatokkal üzemeltette a kezelőszerveket. A szerkezet recsegett, sziszegett, kattogott mialatt a nyurga dugattyúk acél rudakat tologattak fel és le. Követtem szememmel felfelé a a kovácsoltvas keretezte üveg tetőig, majd egészen a toronysisakig, ahol hatalmas fémkarok csuklottak össze és integettek.- Látom, lenyűgöz a szemaforunk! – büszkéledett de Torres.- A parttól idáig jön az üzenet átjátszókon. Ez a nagyobb földtulajdonosok közös vállalkozása. Folyamatosan kommunikálunk egymással ilyetén módon. A kód, amelyet használunk, titkos, amit csak egy maroknian ismerünk. Ez az üzenet egy sürgősségi jellel kezdődött és természetesen ezért hoztalak magammal. A csonjaimban érzem, hogy érinti a közös tervünket. Aha, meg is vagyunk!A hibás sort újra leadták és lejegyezték, a teljes üzenetet pedig átnyújtották a marqueznek. Ráncolta a homlokát a számok felett, aztán maga után intett egy faragott asztalhoz, amin szétterítette az üzenetet. A tárcájából elővett egy rejtjeles kereket, az egyik számhoz állította, majd beállította a fordítót.- Gyorsabban megy – mondta – ha te lejegyzed, amit visszafejtek.Ahogy róttam az üzenetet, a rekeszizmomban a csomó egyre jobban feszülni kezdett. Amikor végeztünk, a vállam fölé hajolt és csendesen olvasni kezdett. A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNYEK MEGVÁLTOZTAK TITOKBAN ÉS AZ ELNÖKI JELÖLTEKNEK MA ESTE HÉTIG REGISZTRÁLTATNIUK KELL MAGUKAT PROMOROSÓBAN - JORGE- Kezdődnek a bajok – szóltam. – Zapilotot megcsaphatta a tervünk szele és meg akar állítani mielőtt színre lépnénk. Mi az a Pimorosó? - A fővárosunk, egyben Zapilote erődítménye. Őt lehetetlen legyőzni! Ha megpróbálunk regisztrálni, letartóztat, és ha nem jelenünk meg, ő nyer, mint általában.- Sose kiálts halált küzdelem előtt, de Torres. El tudunk érni Primorosóba időben?- Könnyen. A repülőhelikopterem kevesebb, mint három óra alatt odaér.- Hány utast bír el?- Ötöt pilótástul.- Tökéletes! Te, én, Bolivar és James.- De a fiaid fiatalok, nekem vannak fegyvereseim.- Fiatalok, ám igen tapasztaltak. Magad is megtapasztalhatod, mire képesek. Amíg előhozod a koptert, én összekerítem a fiúkat és előkészülünk.A kocsi tárolórekeszeinek alján kotorásztam, amikor Angelina vállon veregetett.- Nem akarsz kihagyni és néklülem garázdálkodni, ugye? – kérdezte.- Persz, hogy nem – mondtam visszaejtve egy ölre való holmit a kocsiba, hogy átölelhessem őt. – Tiéd a legfontosabb szerep: itt kell maradnod és tartani a frontot. Amint elmentünk, be kell rendezkedned védelemre, be kell indítanod a detektort. Ha túl hamar megérkeznénk, szeretném, hogy kellő védelembe vonulhassunk vissza. Egy kastély persze semmi lenne védelem nélkül – de csak a magunk által felálítottra támaszkodhatok. És rád. Bájosan oldalra fordította a fejét és kérdően nézett rám. – Mindezt azért rögtönözted, hogy távoltarts az akciótól, diGriz?- Soha! – tiltakoztam erősen nem mervén elismerni, hogy tökéletesen rátapintott a lényegre. – Ez egy villámakció lesz, és szükséges a te itteni segítséged. Lesz munka bőséggel mielőtt ez a kacifántos akció a tekervényes végéhez ér. Most kérlek segítsd megtalálnom a make-up dobozt. Egy vaskos fekete szakállra lesz szükségem azonnali használatra.

Erősen elgondolkodott, majd vonakodva bólintott. – Rendben, de jobb lenne, ha nem hazudnál. Amennyiben beég az akciód, megöllek érte! – Ami tökéletes példája a női logikának, amit jobban ismertem annál, mintsem hogy felhívjam rá a figyelmét.Harminc perccel később búcsúcsókot adtam neki az tapaszos állszakálon át, és erősen próbáltam leplezni a boldogságomat. Nagy dolgok voltak készülőben! Irány a választások első menete!

Tizenhárom

Együtt léptünk elő. Az ikrek szürke kastély-libériába öltöztek, ami a éles kontrasztban állt a marquez-féle és a saját viseletemmel. Szemtapasztó pompánk tollas kalapokat, arannyal futtatott mellényeket, uszályos köpönyeget, combtőig érő csizmákat, valamint minden egyebet tartalmazott, amit egy parasztság a nemestől elvárhat. Ez adhat esélyt egy pont bevitelére a bürokratáknál, egyben lehetőséget ad néhány fegyverke elrejtésére.A kopter új volt és jól karbantartott; szó sem volt szivárgó hidraulikus csövekről! Amilyen büszke volt a de Torres az ósdi technológiára, annyira nem volt rest használni egy gyenge, elektronikus motort amikor szüksége volt rá. Az igazság, hogy a kopter motorjai bármik voltak, de gyengék nem. Utazómagasságig emelkedtünk, majd kilőttünk a keleti part irányába. - Ha a helikopter leszállóhoz megyünk, azonnali nehézségekbe ütközünk majd a város falánál a presidiónál, ahol regisztráltatni kell magunkat. - Mi ez a presidio, ahova mennünk kell?- Egy régi erődítmény, Paraiso-Aqui királyai kormányának hagyományos ülésezőhelye.- Leszállhatunk ott?- Tilos. De Zapiolte állandóan odalátogat kopteren és a Szabadság Téren landol, a falon kívül.- Ha ez neki megfelel, akkor nekünk is. A legrosszabb, ami történhet, hogy adnak egy parkolójegyet.- A legrosszabb ami történhet, hogy lelőnek minket – mondta de Torres komoran. - Vidámabban! – A kis táskára mutattam, amit magammal hoztam. – A dokumentumokon felül van itt még néhány dolog ellentámadáshoz. És persze az ikrek egyike sem teljességgel fegyvertelen.- Valóban nem! – mondta Bolivar az ülésében fészkelődve karon és csípőn tapogatva magát.- Van itt fűtőszer rendesen – mondta James csatlakozva a testvéréhez az öntapogatásban. – Előtte vagy utána eszünk?- Most! – nyújtottam át egy csomag szendvicset, amit a kastély konyhányán söpörtem össze. – Ismerem az étvágyatokat. Ne szemeteljetek! - Igen - monta de Torres, akinek még mindig fontosabb dolgokon járt az esze. – A téren landolunk. Erre nem számítanak.- Miért, számítanak ránk egyáltalán?- Kétségtelenül. Látni fognak a radaron már jóval a megérkezésünk előtt.- Akkor ne könnyítsük meg a dolgukat! Félretájékoztatás rendel. Ha a kopterkikötőre szállnánk le, hogy jutnánk be a Presidióba?- Rádión beszólnék, hogy küldjenek értünk egy autót.- Szólj nekik most! A kocsi kihajt a kikiötőbe, akárcsak a katonák, mi pedig leszállunk a térre. A pilóta felemelkedik, amint letett minket és tovább repül a kopterkikötőbe. Addigra a kikötőben aláhagy a készültség, így leszállhat és utánunk küldheti a kocsit a Presidióba, amikor kilépünk.Mohón nyúlt a rádió kezelője után.- Kiváló terv, Jim, azonnal beüzemelem!Ezután csak várni kellett. Elszenderedtem a székemben, de nem azért hogy a közönyösségemet mutassam, hanem hogy behozzak valamit az éjjel elmulasztott alvásból. Nem kellett előrejelzés hozzá, hogy tudjam, szorgos nap lesz ez.- Egy perc és landolunk, apa. Gondoltam, tudni szeretnéd.- És igazad is van, James – mondtam felcsapva a szempilláimat ásításba kezdve. Nyújtogattam kicsit az izmaimat tesztelve őket mialatt átlebegtünk egy méretes város külvárosa felett, majd ereszkedni kezdtünk a

kopterkikötő fehér csíkjelzéséhez. Közvetlen mögötte ósdi városfal volt amibe a jelenben modern utak vezettek. Minden nyugodt volt. Talán túlzottan is.- Teljes erővel, most! – szólt de Torres és a pilóta kirúgra a fojtószelepet.A fal fölé emelkedtünk, a tetők között kacsáztunk, majd egy éles kanyart vettünk egy sűrű, sötét erdő körül. Természeresen a cél irányába. A pár paraszt a Szabadság Téren pánikban menekült a motorjaink robajának hallatán. Leszálltunk rázkódva, a fiaim kiugráltak, egyikük a jobb, másikuk a bal oldalon. Lesegítették az öregeket, behúzták az ajtókat, és a helikopter már messze járt a levegőben, mielőtt a helyiek észrevették volna az érkezésünket. Aztán a marquez felvezetésével átmasíroztunk a téren a Presidio bejárata irányába.Az első akadály olyan apró volt, hogy alig vettük észre. Egy szalagos fitat tiszt pattant elő a kapuk közül és utunkat állta.- Tilos a téren leszállni. Felismerik...- Felismerem, hogy elállod az utamat, kisember – mondta de Torres végtelenül hűvösen, és minden szavában ott vibráltak sokszáz generáció nemesi felmenői. A tiszt hápogott és elsápadt, majd bizonytalanul félrehúzódott. Tovább haladtunk. Fel a lépcsőkön a bejárati hallba. A tiszt az asztal mögött talprapattant az érkezésünkre.- Hol val a regisztráció az elnökválasztás indulóinak? – tudakolta de Torres.- Nem tudom, nagyuram! – artikulálta a férfi.- Akkor tudd meg! – vette fel a telefont de Torres és átnyújtotta a tisztnek. Nem maradt választása, csakis engedelmeskedni. A marquez tekintetének hevében még sikerült is megszereznie a megfelelő választ. - A harmadikon, excellenciás uram. A lift arra van...- A lépcső meg erre – léptem be mutatva az utat. – A liftben baleset történhet, például áramszünet...- Például – biccentett a marquez beleegyezőleg és elindultunk.Sikerült megtalálnunk az irodát és megkaptuk a kellő regisztrációs íveket mielőtt az ellenzék nagy erőkkel megérkezett. A kitöltéssel is megvoltam amikor az ajtó felcsapódott és a csúfságok betolultak. Fekete uniformis, fekete sapka és szemüveg volt rajtuk. Kövér ujjaik hosszú fekete lövegeik tusánán pihentek. Kételyem sem volt, hogy végre találkoztam a rettegett Ultimadossal, a diktátor személyes gyilkolócsapatával. Kettényílottak és egy hordóhasú tiszt lépdelt előre talpig egyenruhában. Gyűrött arca dühtől vöröslött, elsárgult ujjai a pisztolytáskáját kapargatták. Az ellenfél megérkezett.- Hagyjátok abba amit műveltek, de azonnal! – parancsolt.A marquez lassan felé fordult, hűvösen és teljes gúnnyal.- Ki vagy te? – kérdezte az unalom és a felsőbbrendűség idegesítő egyvelegével.- Tudod te, hogy ki vagyok, de Torres! – recsegte Zapilote, a béka dühödt mondatra húzott szájjal. – Mit próbál itt ez szakállas idióta művelni?- Az úriember az unokaöcsém, Sir Hectror Harapo, Beeday lovagja, és éppen a köztársasági elnöki címre nevez be. Mi okból ne tenné?Az Elnök-Tábornagy Julio Zapilote nem véletlenül volt a bolygó ura évek óta. Néztem, ahogy kitátja a száját, majd visszazárja, hogy fékezze az indulatát. A szín elhagyta az ajkait, hogy egy még veszélyesebb ridegségnek adjon helyet.- Minden okból! – mondta a de Torres képviselte kimértséggel. – A regisztráció csak holnap kezdődik. Akkor visszatérhet.- Valóban? – de Torres mosolyában nem volt melegség. – Talán több figyelmet kéne szentelned a kongresszus működésének. Módosították a törvényt. Nemcsak hogy ma kezdődik a regisztrálás, de még ma be is fejeződik. Látni szeretnéd a törvény másolatát? – nyúlt a mellényzsebe felé. A blöff tökéletes volt. Zapilote hevesen rázta a fejét.- Ki kételkedne valakiben a te rangodban? De Sir Hector nem regisztrálhat születési kivonat, orvosi jóváhagyás, szavazási regisztráció nélkül...- Mind itt van! – szóltam mosolyogva tartva fel a táskámat.Szinte láttam a gonosz agyban sűrüsödő gondolatokat. A csend elhúzódott. Az első legális húzása összedőlt, hisz a regisztráció megtörtént. Az erőszak maradt az egyetlen eszköze. A kígyó szemek mutatták, hogy erősen fontolóra veszi. Ha ott helyben kicsinálhatott volna minket, anélkül, hogy a publikussá válna tette, bizonyosan megteszi. Csakhogy túl sok tanuja volt az érkezésünknek; a marquez túl ismert alak ahhoz,

hogy simán megússza. Csak a senkik tűnnek el nyomtalanul egy rendőrállamban. A csend nyúlott és nyúlott, végül elbocsátólag intett.- Töltsd ki a jelentkezést! – utasított, majd de Torreshez fordult. – És te mit keresel itt, Gonzalez? Az unokaöcséd kezét fogod és az orrát fújod?A marquez nem tette szóvá az nyilvános inzultust, hogy a keresztnevén szólították. Hűvössége egy diktátorhoz is illett volna.- Se kézfogás, de orrfújás, Julito. – Ő is a lekicsinylést használta Zapilote arulcsapására. – Úgy érkeztem, mint a társa. Én töltöm be az alelnöki címet. Amennyiben persze minket választanak meg, és akkor ezzel a mocskos kis adminisztrációs rendszerrel is felszámolunk.- Velem így senki sem beszélhet! – A mű hűvösség eltűnt és Zapilote izzott a dühtől, az ujjai pedig odatapadtak a fegyvere markolatára.- Azért beszélek így veled, mert a bukásodat látni jöttem, kisember.A marquez már ugyanolyan dühös volt, mint Zapilote, ám a hanghordozása ezt nem tükrözte. Egyikük sem akart meghátrálni, ez nyilvánvaló volt. Halál és pusztítás lebegett a levegőben.- Talán segíthenél a kitöltéssel – léptem közékük az íveket rázva Zapilote arca előtt. – Mivel te vagy az elnök, biztos tudod, hogy kell.- Lépj félre, te bolond! – rikoltotta a karomat félretolva, ami valahogy nem ment túl könnyen. Oda vissza tologattuk egymást, míg végül a papírok szétszóródtak. Dühösen vágott öklével az arcomba.Természetesen minden hatás nélkül. Gyenge ütése megingatott, de nyilvánvalóan semmi kárt nem tett bennem. Értetlenül néztem rá, vállat vontam, majd lehajoltam összeszedni a papírokat.- Amennyiben te nem segítesz, valaki mást kell megkérnem – mondtam és félrehúzódtam. Ez a kis nonszensz kitisztította a légkört. Zapilote eltávolodott, míg de Torres volt olyan intelligens és felismerte, mit tettem. Hátat fordított és visszatért velem az pulthoz.- Ezt nem fogom elfelejteni, Jim! – mondta olyan halkan, hogy csak én hallottam. – Saját magamtól mentettél meg! – ezt már hangosan. – Hadd segítsek, Hector, ezek a kormányformulák elég rémesek.Zapilote simán hátbalőhetett volna minket, de számítottam a fiaim éberségére. Nem próbálkozott. Ehelyett parancsokat mormolt és felkaptam a fejem, hogy lássam, amint elvonulnak. Amint az ajtó becsukódott az Ultimados mügütt, kifújtam magam, pedig addig fel sem tűnt, hogy visszatartottam a lélegzetem.- Igazad van – mondta de Torres. – A politikusok lenyűgözőek tudnak lenni. Na, most fejezzük be ezeket az unalmas íveket, aztán lépjünk!Nem voltak további megszakítások. Addig kapartunk a papírokat, amíg minden teljes nem lett, aztán lebélyegeztük, láttamoztuk és eltettük a saját példányainkat. Az első lépéssel megvoltunk. Lassan elsétáltunk, majd lefelé a lépcsőkön, a fiúk fedezékként mögöttünk haladtak.- Ez csak a kezdet – mondta de Torres. – Most van egy gyilkos ellenfelünk, aki legalább annyira szeretne halottnak tudni, mint legyőzöttnek.- Pontosan. És az a sejtésem, hogy hamarosan lesz valami elkeseredett húzása. Többé sosem leszünk ilyen kiszolgáltatott helyzetben.- Nem merészelne!- Dehogynem, marquez. Most nem vagy a saját területeden. Nagyon könnyű lenne megölnie mielőtt a várost elhagynánk. Bármely dühödt ellenzéki okolható, vagy egy mesterlövész, akit később eltesznek. Zapilote akkor szimpátiáját hangoztatná, és örülhetne, hogy örökre le vagyunk léptetve. Garantálom, hogy a történet megható lenne.- Akkor mit tegyünk?- Azt, amit terveztünk. Mennyünk a kocsival a kopterkikötőbe. Ezt a kis gengsztert nem lesz egyszerű lerázni. Sietni kell, és minél kevesebb időt hagyni arra, hogy tervezhessen.Nem akartam megemlíteni de Torresnek, hogy a transzport lesz a következő probléma. Megkönnyebbülten láttam, hogy egy hatalmas luxuslimuzin várakozik a bejárat előtt. Ez persze nem jelentette egyben, hogy Zapilote nem jár egy lépéssel előttünk. A sofőr szalutálva nyitotta ki a hátsó ajtót.- Bolivar – modtam -, vondd félre a férfit és adj neki komoly pénzt. Te vezetsz. Amint az ámuldozó sofőr félre lett vezetve, egy erős könyökszorítással, egy kis szerkezetet vettem elő a zsebemből és Jamesnek adtam.

– Futtasd körbe a kocsi körül! Bármiféle robbanóanyagot ki tud szimatolni, nem számít mennyire rejtették el.Úgy csúszott a kocsi alá, mint egy kígyó és a túloldalon bukkant fel pár másodperccel később. – Tiszta, mint egy síp – jelentette. – Megnézem a motorháztető alatt is. – Végigfuttatta az illesztéseknél, majd megtorpant. Megdermedt. A nyitókarokhoz hajolt és lassan felnyitotta a tetőt. Pár pillanat múlva felegyenesedve állt egy műanyag tégellyel a kezében. - Pancserok! – mondta. – A fékpedálra kötötték. Amint fékezünk, bumm! Ugyanakkor nem próbálták elrejteni vagy biztonsági eszközzel felszerelni. - Sietős volt nekik. Másodszor nem követik el ugyanezt a hibát. Indulás!- Azta! – szólt Bolivar a vezetőülésen ahogy kirúgta a pedált. Ez gőzhajtású ketyere! Kérek irányítást. Még mindig a kikötőbe tartunk?- Amennyiben nincs más kiút a városból – válaszoltam. A marquez a fejét rázta. - Itt egy pillanatig sem vagyunk biztonságban. Minden út le lesz zárva, és a városban senki segítségére sem számíthatunk.- Akkor a kopterhez. A lehető legrövidebben, ha lehet.A marquez az útirányt kiabálta és Bolivar úgy hajtott, mint egy démon. Gyalogosok rebbentek szét előlünk mi pedig az utca közepén száguldottunk. Csikorogtak a gumik az utolsó kanyar előtt, és a városfal felé fordultunk. Gát takarta el a kijáratot, fegyveres őrök álltak mindkét oldalán.- Nincs időnk diskurálni – mondtam. – Bolivar, lassíts, mintha megállni készülnénk. James és én dobjuk az altató gránátokat – vettem elő egy maroknyit a táskámból. – Nincs idő orrdugókra, úgyhogy tartsátok vissza a lélegzeteket, amint dobjuk a gránátokat. Készüljetek!A kocsi leleassult a barrikád előtt, majd kilőttük az altatókat, amelyek sűrű füstté robbantak szét. Volt némi robbanás, dobogás és a barrikád szétdőlt. Amint túl vorltunk, gyorsítottunk. Ha tüzeltek ránk, mi nem tudtunk róla. Csikorgó, kétkerekes fordulóval kerültük meg a sarokot, ahol a leszálló volt. És a helikopterünk. Lángokban állt és a halott pilóta lógott ki az oldalán.

Tizennégy

- Ezt nem kellett volna – mondta de Torres tajtékzó dühhel. – Megöltek egy ártatan embert. Ezt nem!Meg tudtam érteni az érzéseit, de nem sok időm maradt együttérzésre. Egy menekülési utat elvágtak. Újat kellett találnom. Gyorsan.- Hajts tovább! – utasítottam Bolivart amint egy katonákkal megrakott kocsi tűnt fel a sarkon. Keríthetnénk egy másik koptert? Nem úgy tűnt, lévén láthatáron belül a többi le volt ponyvázva és csendben várt. A katonák régen utolérnének mire levegőbe emelkedhetnénk.- Mi van előttünk, a kikötőn túl?- Házak, gyárak, külváros – válaszolta de Torres. – Azt követően az autópálya északnak. Azt le fogják zárni, és képtelenség lesz áttörni rajtuk.- Meglehet. Tovább, sofőr! – utasítottam nagy magabiztossággal, hogy fenntartsam katonáim morálját. Az enyém ugyanakkor leesett. Kijöttünk az egyik csapdából és egy másikba tartottunk. Egy helyi úthálóba, aminek csak egy kijárata van. Jelenlegi szabadságunk csak illúzió volt. Mindkét oldal zárva lesz, ahogyan minden kijárat is. Nincs menekvés. Abban a pillanatban felerősített hang mondta ugyanezeket a szavakat.- Nincs menekvés!A hang úgy nehezedett ránk, mint az istenek haragja. Az utca mögöttünk üres volt, semmi egyebet nem lehetett látni, mint csendes, külvárosi otthonokat. Vajon miért? Bolivar teljes hosszában megpördítette az autót és egy mellékutcába hajtott lassítás nélkül, hogy a rejtélyes hang elől kitérjen.- Nem menekülhettek. Azonnal álljatok meg, vagy le fogunk tüzelni rátok!Le? Kidugtam a fejem az ablakon és éppen fölöttünk egy kétüléses rendőrségi cirkáló haladt. Hánykolódott, akár pillangó, egy gravitáció generátor igyekezett fenntartani. Egy komisz kinézetű óriási cső nézett rám le.

Épp időben húztam be a fejem, hogy de Torrest csuklón ragadhassam. Előhúzott egy halálos gépfegyvert a köpenye redői közül és készen áll lőni.- Eressz! Leszedem a disznaját a levegőből!- Ne! Van egy jobb tervem! Bolivar – állítsd meg a kocsit!Sikerült el rángatnom da marquez fegyverét. A tényen felül, hogy vonakodnék megölni bárkit, beleértve Zapolite teremtményeit is, tényleg volt egy tervem.- Lassulj le és állj le! Szépen kiszállunk az autóból és feltartjuk az üres kezeinket. Ha lőni akartak volna, már megtették volta. Bizonyos vagyok benne, hogy ennél gonoszabbak a szándékaik.A marquez tágogott: - Úgy érted, hogy küzdelem nélkül adjuk meg magunkat ezeknek az állatoknak?!- Nem, egyáltalán nem! – nyugtattam meg. – Csupán nem használunk fegyvereket. Kell a kis röppentyűjük, mert az innen a menetjegyünk. Siessünk, mielőtt földi erősítés érkezik.A röpper épp a fejünk fölött zúgott el, amikor kiszálltunk. A fegyver lövéskész volt. Megpóbáltam nem nézni rá, és őszintén reméltem, hogy a teóriám működik. Különben halottak vagyunk.- El a kocsitól! – utasított a kihangosított hang, és úgy is tettünk. Csak ekkor kezdtek ereszkedésbe.A pilóta zöld rendőri egyenruhában volt. A férfi, aki mögötte ült a nagykaliberű fegyverrel, talpig feketében vol, fekete napszemüveggel. - Csak folytassátok, amit csináltok – mondta. – Nem akarlak lelőni titeket, elhihetitek. – Elnevette magát. – Mivel nem ezt forgatom a fejemben. Semmi golyólyuk. Halálra kell égnetek, amikor a meghibásodott helikopteretek lezuhan felszálláskor. Hát nem szép? Azért ne feledjétek, lövök én, ha kell! Elfogyott a kiút...- Nem bírom! A szívem... – rogyott térdre a szívéhez kapva James, majd a földre zuhant. - Korona elégtelensége van! – jajgatta Bolivar. – Oda kell adnom a gyógyszerét! – Az összekuporodott testvére fölé hajolt.- Félre onnan! Hozzá ne érj! – parancsolta az Ultimado a fegyverét rázva.A figyelme pillanatnyilag nem irányult de Torresre, aki ezt észrevette, és mingyárt el tönkre is tette a jól kivitelezett tervünket. A marquez dühösen ordítva rontott neki a titkos rendőrnek.Csakhogy az túl messze volt. A gépfegyver felrikoltott, de Torres megpördült és elesett; Bolivar pedigfélrehúzódott, hogy James tüzelhessen. James azonnal előhúzta a tűfegyverét és egy sorozattal leterítette a fegyverest, majd felemelkedett, hogy a nyitott röpperben célba vehesse a pilótát, mielőtt az kibiztosíthatta volna a saját fegyverét. Egyetlen pillanat alatt lezajlott az egész. A marquez oldalához vetődtem és feltéptem a ruharáncait.- Az istenit! Bolivar, gyorsan, a medikitet a röpperből!Vér volt mindenütt. A tőrömmel vágtam le az átázott ruhát. Egy kis lyuk a lábán, nem veszélyes, egy nagyobb pedig a hasán. Súlyos. Az elsősegély nem sokat segíthetett. Antibiotikumot fecskendeztem és kötszert tettem a sebekre. Az oldalára fordítottam és a kimeneti sebeket is elláttam, aztán megpróbáltam felidézni az anatómiai ismereteket. Gyomron találták, ez nyilvánvaló volt, de első látásra semmi létfontosságút nem ért találat. A teszter megerősített: az életjelek még mindig kielégítőek voltak. Mi is a következő lépés? - Bolivar, el tudod vezetni a röppert?- Bármit elvezetek, apa.- Rendben. Vedd ki a pilótát és foglald el a helyét. James, fogd meg a marquez lábait. Óvatosan segítsd fel az ülésre. - Kórházba vigyem? – kérdezte Bolivar.- Nem, ott csak megölnék. Az Ultimados tenne róla, hogy ne juthasson ki élve. Az egyetlen esélye ha visszakerül a kastélyba. James, te is menj. Szükség esetén az ilyen röpper elszállít három személyt. - De apa, te...- Négy emberrel nem tudna felemelkedni. Kezdd el a szelén csöpögtetést, nézd az életjeleit, tudod, amit kell. Induljatok! Ne aggódjatok az öreg miatt. Volt már szorítókban. Emelkedjetek! Szót fogadtak és felemelkedtek. Amint a röpper a levegőben volt, a pilótát áthúztam az úton és betuszkoltam a kocsiba. Az Utlimado követte; vele nem voltam túl gyengéd. Valaki a közeli házból

kinézett, aztán gyorsan visszahúzódott. Felismertem, hogy ki kellett jutnom onnan mihamarabb, ami lényeges első lépése bármely túlélési stratégiában. Hallottam, hogy szirénázva közelítenek.Amint a kormány mögé pattantam észrevettem, hogy elmulasztottam Bolivart felkérni egy vezetőleckére. Nem osztottam lelkesedését az antik gépezet iránt. Csak tátogni tudtam a százszám sorakozó csiszolt szelepek, karok, gombok és műszerek láttán. Pedig erre nem volt idő! Megragadtam a leghosszabb kart és meghúztam.Csúf búgás hangzott fel, és jókora fekete-fehér felhő hagyta el az autót; gyorsan visszahúztam a kart. Túltöltöttem a kamrát, majd a forró gőzzel kitisztítottam a kipufogóbót. Innentől óvatosabban ügyködtem. Nem sokkal később le tudtam tisztítani a szélvédőt, felkapcsoltam a világítást, bekapcsoltam a rádiót, a zenejátszót, sikerült gőzzel táplálnom a motort és tovagördültem az úton.Az első kanyart véletlenszerűen választottam, ahogy a következőt is. Az út fokozatosan emelkedett a hegy lábáig, és a házak egyre ritkultak. Többé nem hallottam szirénákat és lelassítottam, hogy kevesebb figyelem tapadjon rám. De hova mehettem volna? Nem volt menekvés légi megfigyelők elől. Perceken belül rámállnak. A következő kanyar egy hatalmas házhoz vezetett. Valaki éppen kitolatott a ház garázsából és az ráfordult az útra.A fékekbe tapostam, a kerekek csikorogtak, rápattantam a padkára, majd a pázsiton át becsúszkáltam a frissen megüresedett garázsba. Még mindig fékeztem, amikor a kocsi a garázs hátsó falának csapódott fémes kongással. A fejemmel lebólintottam a kormányt, így elég bizonytalan mozdulatokkal másztam ki és tántorogtam ki a friss levegőre. Igazán nem voltam felkészülve semmiféle párbeszédre a jókora, dühödt pacákkal, aki előttem állt. - Megőrültél? Mit akasz ezzel a garázsomba hajtással és szétzúzásával?- Uggye – mondtam, vagy valami meglehetősen hasonlót. Kicsit megmozgattam az államat, hogy felszabadítsam.- Miféle játék ez? – elakadtak a szavai a dühtől, és az erőszak lett rajta úrrá. Állonvágott.Akár tétova voltam, akár nem, ezt a nyelvet beszéltem. Közelebb léptem az esetlen ütést követően, és hagytam, hogy egy jobban sikerültet bevigyen, majd célzottan, nagy erővel rekeszizmon vágtam. Az össz reakciója az lehetett, hogy összeesett, amit azonnal meg is tett. Sziréna harsant fel amint átléptem felett és meghúztam a garázsajtó melletti kart. Amint az ajtó bezárulása előtt egy pillanatig láthattam egy tovagördülő rendőrjárőrt. Nagyot nyeltem a fékjei csikorgása hallatán. Megállt, megfordult és visszahajtott...A hang elhalkult majd elhalt. Nem vettek észre.Másfél évszázada először engendtem el magam. Az órámra néztem. Ez egy kissé közelebb húzott a valósághoz. Valójában kevesebb, mint két óra telt el mióta a Presidió ajtaján kisétáltunk. Ennyit a szubjektív és az objektív időről. Az akciónak pillantanyilag vége. Egy kérdés vetődött fel, mielőbbi válaszra várva. A garázs tulaja az egyetlen, aki a házban tartózkodott? Egy résnyi ablak a garázs falán engedett be némi fényt. Áthunyorítottam rajta, hogy megnézzem, a tulaj kocsija még a ház előtt áll-e? Üres. Pillanatnyilag annyit tehetek, hogy hagyom, ahol van. Ha volt valaki a házban, aki látta az eseményt, és átjönne vizsgálódni...Következő lépés. Terv. A ház és garázstulaj morgolódva mocorogni kezdett, ezért adtam neki egy fájdalomcsillapítót egy gyors altatótű formájában a stukkeremből. Végigmérve nyugvó alakját a terem részletei keztek összeállni. Identitáscserére volt szükség, mivel a rikító arisztokratikus hacukám könnyen kiszúrható. Egyenruha? Egy lehetőség, ugyanakkor megkötöttség is. De mondjuk egy kiváló szabású, fehér, nyári ruha, széleskarimás, illeszkedő fehér kalappal kígyóbőr szalaggal dekorálva? Szép darab hevert előttem, csak le kellett porolnom. És a ruha tulajára az autója már várt odakint. Nem éreztem sajnálatot eziránt a nem túl ártatlan áldozat iránt. Aki Zapilote korrupt rezsimje alatt ennyire prosperált, az valami nem túl szép dolgoban kellett közreműködjön – ébredtem rá, amint levetkőztettem. Megpróbáltam nem észrevenni, hogy az alsóneműi aranyhímzésűek voltak és skarlát szívekkel ékítettek. Az ilyesmire jobb nem odafigyelni.Először a szakálltól kellett megszabadulnom. Volt oldószer a táskámban, amivel leoldottam a ragasztót, így a szőrt nagy csomókban le tudtam tépni. A táskába tömtem, hogy magammal vihessem, mivel minél tovább gondolják a gonosz erők, hogy még az arcomon van, annál hosszabb idejig maradok boldog.

Az öltöny jól illett rám, és meglepőmód a cipők is. Mintha ikrek lettünk volna leszámítva az alsónemű-ízlésünket. És még mindig zavartalanul ügyködtem. A pártfogómat óvatosan a kocsi hátsó ülésére helyeztem, lábait visszahajlítva a hason fekvő testre, hogy egy önkívületben lévő Ultimádó disznónak tűnjön, majd felkaptam a táskám és kiengedtem magam a garázsból. A nap melegen ragyogott, pedig közel járt már a horizonthoz, és a szemközti házban nem mutatkoztak aktivitás jelei. A kocsim a járdaszegélynél várakozott. Ahogy megindultam felé, egy hatalmas, fekete rendőrjágány morajlott el arra, ahonnan korábban érkezett. Ügyet sem vetett rám. A járgányom világospiros sportkocsi volt, és merő figyelmességből a motorját járatva hagyták. Az irányítás messze egyszerűbb volt, mint a gőzautóban, úgyhogy egy perc alatt már kint is hajtottam az úton, komótosan.Most hova? A válasz nyilvánvaló volt. Vissza a városba. Mostanra barrikádok lesznek Primoroso minden kijáratában. És amint a rendőrök elkezdenek mindenkit megállítani és azonosítókat kérni, mindig elragadja őket a hév. Mindenkit megállítanak, minden járművet átkutatnak. És a hasonló felépítésünk ellenére a kocsitulaj azonosítója nyilván nem fog passzolni hozzám. Nem, a legjobb ötlet az akció kerülése, a menedék keresése a nagyvárosban. Ott megállhatok a következő lépést kigondolni. A patkány mindig a városi szemétben van a legnagyobb biztonságban, egy rozsdamentes acélpatkány nem kevésbé.Elbabrálgattam az irányítással, és néhány hiba után, gyosítást, lassítást, tülkölést követően megtaláltam a zenejátszó kezelőszerveit. Ezt követően kényelmesen gördültem be Primorosóba, melódikusan fütyörészve a megkapó zenére, amely kizárólag szinkópás kopogásból állt.

Tizenöt

Hány óra szabadságom maradt még? A válasz gyorsan előállt. Nem sok. Amint felfedeztik, hogy mind a menekülő autónk, mind a rendőrségi cirkáló eltűnt, a keresés felfokozódik. Tudom, hogy látták, amint elhajtok az esemény helyszínéről. Amint ez is kitudódik, a keresést egyre szélesebben és szélesebbben végzik majd. Kérdéseket tesznek fel, házakat kutatnak át, garazsakat nyitnak fel. A kocsi és az eszméletlen ember megtaláltatik. Aztán már tudni fogják, hogy ezt az autót vezetem... Gyorsítottam kicsit. A város falai közvetlen előttem voltak, és a forgalom még akadozás nélkül haladt át rajtuk. Magam is átjutottam, majd a Presidió megpillantása után az ellenkező irányba fordultam. A legbájosabb részlegbe kerültem ezáltal, ahol az út mellett fák voltak és szolid kis boltok csíkos ponyvákkal. Bárok, asztalok mellett szürcsölték az emberek a sokszínű leveket. Nyilvánvalóan ételt is szolgáltak fel.Amikor ez a gondolat belémnyilalt, azonnal kiterjedt a idegeken át a testem minden porcikájára. Nyál képződött a száraz számban és a gyomrom úgy kezdett korogni, mint egy aktív vulkán. Egyetlen falat sem haladt át a számon reggeli óta! Ezen változtatni kell! A következő lépés tehát a test kielégítése étellel és itallal, amíg a közeljövőt tervezgetem. A fák eltűntek, az út kiegyenesedett, a sznob bárokat elhanyagolt csehók váltották fel. Depressziós tekintetű emberek támasztották a viskók falait beesett vállakkal és viháncolni kezdtem örömömben.- Tökéletes, Jim, egyszerűen tökéletes! A lehetőség kopogtat, és azonnali bebocsátást vár.A következő sarkon befordultam és megálltam. A környék ideális volt a szükségleteimhez. Amikor kiszálltam a kocsiból, annyira feledékeny voltam, hogy nyitvahagytam az ablakot, záratlanul ajtót, sőt, még a kulcsok is ott lógtak hivalkodóan az irányítópulton. Ha ezt a járgányt nem sasolják ki és csaklizzák el perceken belül, nagyon meg leszek lepődve. Ezzel pillanatnyilag el is vágják a nyomaimat. Visszasétáltam a világításokhoz, mivel kezdett alkonyulni.Annyit elmondhatok Paraiso-Aquiról, hogy olyan a konyhája, amit galaxisszerte ismert lehetne. Egy üveg hűvös bor mosta le a menüt egy szerény, de abszolút hihetetlen vacsoráztató létesítményben. Elsőre egy albodiga leves kis húsgombócokkal, amelyek lebegtek és időnként a felszínre jöttek. Ezt empandák követték, ami hústöltésű tészta, zöldségkeverék salátával, ún. Quacamole, plusz kis ez-az. A vendéglő neve Tömött Disznó volt, és pontosan így éreztem, amikor végeztem. A kaja annyira jó volt, hogy teljesen elfeledkeztem a kellemetlen helyzetemről, amíg a kávé-brendy-szivar fázisba nem értem. Meggyújtva, pöfékelve végezetül sikerült a gondolataimat átterelnem a túlélésre a falás helyett. Előtte egyszerűen nem

érdekelt! Semmire sem cseréltem volna fel az étkezést. Ám az evésnek vége volt, ahogy nekem is nemsokára, ha nem teszek valamit. Sóhajtottam, majd a számlát kértem.Biztosra kellett vennem, hogy ekkorra már megtalálták a menekülő-kocsinkat, benne a alvó csúfságokkal. Ami annyit jelentett, hogy a kinézetemről nagy részletességgel leadták a drótot. Boldogsággal töltött el, hogy a férfi lakosság fele ezen a városrészen ugyanezt az öltözetet viselte. Továbbra is fekete szakállast fognak keresni. Mindez lelassítja a dolgokat, de nem állítja meg. Fizettem, bőséges borravalót adva, és sürgölődő pincérek tessékeltek vissza a nyers valóságba.Igen előrelátó voltam. Ez az egész világ aludni tért a napközbeni rekkenő hőségben, hogy aztán étellel és itallal kárpótolja magát. Egész napnyugtáig fel sem keltek, ami azt jelentette, hogy a boltok még jó darabig nyitva lesznek, és be tudom szerezni, amire csak szükségem van.Egyesével. Egy új kalap itt, egy dzseki ott, egy ing egy másik boltban. Amikor megvolt minden, megálltam egy hűsítő italra az elvégzett munka jutalmára. Meglepetés tehát, hogy a mellékhelyiségből egy teljesen új ember lépett elő? Aligha. A régi ruhák eltűntek a sötét csatornában, és már csak a biztonságba vonulás maradt hátra.Igen, ez volt minden. Egyedül a sötétben, egy idegen városban a nap eufóriája alábbhagyott, fáradság urkalodott el, az arcom sürgős borotválásra szorult, a morálom leesett, menekvést kerestem az alulvilágított bárban. Egy ember fordította felém a kezeit.- Magányosnak tűnsz, csinos idegen.Micsoda nő! Vaskos illatfelhőn át nyúlt felém, rövid ruhái nyilvánvalóvá tették bájait. Vigasz és menedék éjszakára.- Nemet intettem a fejemmel és tovább haladtam. Nem csak Angelina venné le a bőröm és szórná be sóval a vérző húsomat, nem csak a viszony kialakítása miatt – de sokkal realisztikusabban – ezeket a nőket figyeli a rendőrség és a stricijeik mind besúgók. Jobb ötletre volt szükség.Amíg megpróbáltam előállni eggyel, tálcán nyújtották felém a megoldást. A két férfi mellettem a bárban elég hangosan beszélgetett egymással, hogy én is halljam.- ...sosem került elő, ugye?- Nem. Szerintem valami közbejöhetett.- Cserbenhagyott. A póker nem jó, ha hiányzik valaki. Lassan fordultam meg, széles vigyorral, és vonakodva a közelebbi férfi karjához értem.- Elnézést, véletlen hallottam a beszélgetésüket. Én idegen vagyok ebben a városban. És imádok barátokkal kártyázni. Nem játszom túl jól, de a fenébe is, ez barátságos játék!A férfi lassan felém fordult, és a mosolyával veszedelmes krokodilra emlékeztetett. - Az nagyszerű, mi is átmenetileg vagyunk a városban, és ahogyan te, mi és élvezzük a barátságos játékot. Miért ne állnál be?Ez a páros nyilvánvalóan éleseszű volt, hogy köröző plakátokat kellett volna a nyakuk körül viselniük. Le akarták venni a levehetőt! Nem minden nap alakul ilyen áldottan. És amire a legkevésbé vágytak, az egy találkozó a rendőrökkel. Úgy vezettek a hotelszobájukba, mint mészáros a birkát, ahová egy illatfelhős, igen bájos hölgy engedett be minet. Ez az este igen szórakoztatónak ígérkezett!- Ülj lé és igyál egyet! – mondta az egyik házigazda, a kisebbik a kettőből. – Én Adolfo vagyok, és a nagyfiú Santos, az barátnőm itt Renáta, és mi is a te neved?- Jaime.- Ez nagyszerű, Jaime. Mit szólnál egy rumhoz kezdés előtt?- Még sosem mondtam nemet.Sugárzottam az gyönyörtől, élvezve minden pillanatot.Renátta keverte és felszolgálta az italokat, mialatt Adoflo elővett két kártyacsomagot és egy eredménytáblát. Santos egy nagysága és megtermettsége ellenére nem volt lassú. Ő volt a nehézfiú, aki helyretette a zűröket. Adolfo hümmögött magában amint kibontotta az első csomagot és megkeverte őket. Upsz! – mondta , amikor a kártyák az asztalra hullottak. Ha! Biztos voltam benne, hogy legalább olyan jól kever és oszt, mint én.- Húzunk osztásért? – kérdezte, és mindannyian húztunk. A királyom volt a legmagasabb, így elvettem a csomagot.

- Osztó választ, rendben? – kérdeztem, amire lelkesen bólogattak. – Három kártya húzás kezdőknek. – Kevertem, Santos emelt és kezdődött a móka.A játék flottul haladt és Renata szinten tartotta a poharainkat. Amikor nem ezzel a lényeges feladattal foglalatoskodott, az ablak mellett ücsörgött és halkra állított rádiójából zenét hallgatott. Addig engem szépen bevittek az erdőbe. Semmi nyilvánvaló eleinte. A játék tisztességes volt, leszámítva, hogy amikor Adolfo keverés közben a nagyobb lapokat alulra keverte, így időről időre ezeket kaptam. Ez rövidke nyerőszériát hozott. Viháncolva gerebjéztem be a szotyijukat.- Elnézést, hogy elnyerem a pénzeteket, fiúk!- Így esik a kártya – mondta Adolfo nagylelkűen. Mindig a megfelelő helyre osztotta a kártyákat.- Mi a véleményetek a választásról? – kérdeztem kérve két lapot, majd dobva kettőt. Két pár. Tizes full hatosokkal.- Biztos viccelsz – válaszolta Adolfo. – Lapot?- Egyet. Nem. Komolyan gondolom. Hallottam, hogy egy független jelölt indult Zapilote ellen. – Dobtam, és újabb tizest húztam be. Szélesebbre nyitottam a szemeim és emeltem a téten. Adolfo megadta és tovább emelt. Santos bedobta. Reanat újabb italt hozott.- Kizárt, úgy értem, teljesen kizárt – mondta Adolfo. – Bárki, aki az ellen az Egerészölyv ellen indul, hirtelen szvinfarktusra jelöli magát. Mid van?- Full house.- Nekem is. Két Bubi a felül. Ez alkalommal én nyertem valamit. Kezdtem attól tartani, hogy lekopasztasz. Te és a nyerő szériád.Én és a vesztő száriám. A kártyák kezdtek ellenem fodulni, és hamarosan eltűnt a pénz a tárcámból. - Részemről ennyi fiúk – szóltam feltárva az utolsó lapjaimat. – Lekopaszodtam. Hacsak nem nyúlok az utazó pézemhez.- Ahogy gondolod, Jaime – vetette oda Adolfo. – Ez egy barátságos játék. De esélyed kéne legyen visszanyerni a pénzedből.- Igazad van, egye fene! Ez egy barátságos játék!A táskámhoz mentem, amit jól látható helyre helyeztem az asztalon, majd kinyitottam. Amint belenyúltam, Santos rámszólt hirtelen igen durva hangon.- Megállj Jaime! Semmit ne vegyél elő túl hirtelen a táskádból, ha lehet.Felnézve láttam, hogy egy jókora pisztolyt tart a kezében, rám célozva. És a kis Adolfo hasonlóképpen tesz egy másik fegyverrel. A mondat kiteljesítéseként Renata is produkált egy hasonlóan figyelemreméltó pisztolyt valahonnan, amelyet szintén rám irányított. Mosolyogtam, remélhetőleg ártatlanul, és a kezeimet lassanként láthatóvá tettem.- Mondjátok, mi folyik itt? – kérdeztem.Santos válaszként kibiztosította a fegyverét egy kattanással. Az apró kattanás igen hangosan szólt a szoba csendjében.

Tizenhat

- Hová lett a barátságos pókerjátékunk? – kérdeztem.- Hová lett a barátságos utazónk, aki csak pókerozni akart? – kérdezte Adolfo.- Miről beszélsz?- Arról a tényről, hogy van egy röntgen képernyőnk az asztal alatt. Van hét másodperced elmagyarázni, hogy miért van három pisztoly a táskádban. Miszter rendőr-kém!Kacagni kezdtem, de nyomban abba is hagytam, amikor Adolfo is kibiztosította a fegyverét.- Csak egy rendőrségi kém beszélne politikáról idegenekkel – mondta zordan. – Hét másodperc.- Hagyjátok abba a számolást! – szóltam. – Rendben. Elmondom az igazságot. Hamiskártyás vagyok. Éppen le akartalak venni titeket.- Hogy? – Adolfo megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani. Kétségtelenül ez volt a legutolsó válasz, amire számított.

- Nem hiszel nekem? Egész este figyeltelek amint megjelölted a magas lapokat a körmöddel. Így különválaszthattad őket, majd alulról oszthattál. Hagytam, hogy elvegyétek amim van, hogy a tartalékomhoz nylhassak. Magas tét, vesztés, dupla vagy semmi, majd egy utolsó körrel teljes kopasztás. A fegyverek azért vannak, hogy biztosan kijussak a nyereménnyel.- Hazudsz, hogy mentsd az írhád! – mondta Adolfo némileg bizonytalanul. – Ezt nálam senki sem tudná kivitelezni!- Nem? Szívesen demonstrálnám. Te keverted az asztalon lévő paklit? – bólintott. – Rendben. Az asztalra hajolok és felveszem. Semmi gyors mozulat, úgyhogy ti se mozgassátok az ujjaitokat a ravaszon!Így tettem. Lassú mozdulatokkal visszaültem, előrehúztam a székem, a pakliért nyúltam az orruk előtt. Erősen figyelték ahogy leosztottam a három kezet. Hátradőltem és összekulcsoltam a kezeimet a nyakam mögött a nyugalom jeleként majd az állammal a kártyáim felé intettem.- Nézd csak meg, Adolfo, öreg kártyagép. Vedd fel a lapokat és nézd meg, milyen lapokat osztott nekem a szerencse-mama!Elfeledkezve fegyveréről leeresztette azt, és felfordította a lapjaimat. Négy ász és egy dzsóker nézett rá.- Öt ász általában nyer – mondtam nyugodtan mosolyogva, amint ők mindketten a lapokra meredtek. Renata is előrehajolt, hogy ő is láthassa. Őt lőttem le először, aztán Santost. A tűfegyverrel, amelyet előzőleg előregondolva a gallérom alá rejtettem. Adolfo meglepődve ugrott a társához és leadtott pár lövést a padlót találva el. Ismét lövésre emelte a fegyverét, ám az enyém már a szemei közé lett célozva.- Meg ne próbáld! – morogtam amilyen kororan csak tudtam. – Fektesd le, és nem esik bántódásod. Ne aggódj a partnereid miatt, ők csak alszanak.Remegve tette le a fegyverét. Felvettem Santoséval egyetmben, majd minkettőt a díványra dobtam. Renata fegyvere a szőnyegen hevert elbénult keze mellett, így azt is a távolba rúgtam. Csak akkor pihentem meg eltéve a saját fegyverem, nagyot húzva a poharamból. - Mindig van röntgen a csomagotokban? – kérdeztem.Bólintott még mindig megrázkódottan a gyors eseményektől, majd végül sikerült megszólalnia. – Amikor van rá mód. Figyelni kell, hogy van-e meleg holmi. Renata üzemeli be a játék elején, aztán jelzi, mi van a táskában.- Jó a kód. Nem tűnt fel. Figyelj, visszaélesztem a barátaidat, ha megígéred, hogy semmi további keménykedés nem lesz. És megtarthatjátok a pénzt is, amit nyertetek a jóhiszeműségem jeleként.- Komolyan mondod? Ki vagy te? Rendőr...?Úgy döntöm próbára teszem a becsületét.- Rosszul gondolod. A fő ok, amiért belementem a játékba, az volt, hogy minden rendőr engem keres a városban. Nem hinném, hogy ide is eljutnának.Nyaffant egyet, majd szégyellősre váltott. - Te voltál a pasas a rádióban. A tömeggyilkos, aki negyvenkét embert mészárolt le...- Nem, ugyan én voltam a rádióban, de a tömeggyilkosság csak lepel. Én az ellenzéknek dolgozom, és megpróbálom Zapilote-ot kiütni a helyéről.- Komolyan mondod? – most már izgatott volt, és eltűnt a félelme. – Ha leteszed az Egerészölyvöt, az oldaladon vagyok. Annyi itt a csúzli, hogy nehéz őszinte megélhetésre szert tennie egy szélhámosnak.- Az egyik legjobb érv, amit a kormány eltisztításáról hallottam! – Előrenyújtottam a kezem. – Adj kezet, Adolfo! Ez a belépőd egy politikai pártba. Garantálhatom, hogy amikor a mi emberünk megválasztatik, a bolygó legbénább zsaruja is be lesz állítva szolgálatra a bunkók csapatába. Erre lelkesen kezet ráztunk. Elővettem az altató ellenszerét és adtam mindkét horkolónak egy töltetet, ám csak ezután gyűjtöttem össze a fegyvereiket a táskámba. - Öt percen belül magukhoz térnek – mondam miközben kényelembe helyeztük őket az ágyon. - Volna egy kérdésem – szólalt meg. – Elismerem, hogy megfogtál. Tudom, hogy jól kevertem a kártyát, hogy voltál képes magadnak ilyen lapokat osztani?- Azt tettem, amire nem számítottál – mondtam neki nem leplezett büszkeséggel. Micsoda élvezet egy profi legyőzése a saját területén! – Nézd csak meg a paklit!

Megtette; szétterítette a lapokat az asztalon. Egyetlen pillantás elég volt. – Az ászok még mindig itt vannak, és a dzsóker... – Felékmapott és nevetésben tört ki. – A régi pakliból osztottál!- Így van, akkor húztam ki őket, amikor a régi paklit eldobtuk. Annyira el voltál foglalva a keveréssel, hogy nem vetted észre.- Tényleg jó vagy, Jaime! – Ó, minő dícséret! – Természetesen üresek voltak a kezeid, amikor leültél az asztalhoz. És persze lenyúltál, hogy a széket előrehúzd. Akkor vehetted elő a tartalék lapokat. A pakli aljára csúsztattad őket, alulról osztottál magadnak, és ennyi volt. Tartottuk a beszélgetés professzionális szintjét még jó darabig. Megmutattam neki egy olan betartást és passzot, ami sosem ért el erre a bolygóra, cserébe egy igen trükkös behelyettesítésért. Amikorra Santos visszakavarodott és visszamorgolódott az életbe, úgy tele voltunk, mint a tolvajok. A nagyember motogyott, a száját nyalogatta, felnyitotta a szeméy, dühöset ordított és rámvetette magát. Adolfo kitette a lábát és meglökte, úgyhogy elterült.- Ő barát – mondta Adolfo. – Elmagyarázom.Mivel a kisember volt a társulat esze, ismét elfogadtak. A barátság megpecsételésképp kinyitottam a táskát, és mindenkinek adtam egy vaskos pézeszacskót.- A szerződés lezárására – mondtam. – Ti most már a pártkasszából vagytok pénzelve. A személyes garanciámmal, hogy a végén is onnan lesztek. Az új elnök pontosan azt fogja tenni, amit én mondok. – Ami az abszolút igazság, lévén én leszek az elnök. – Az első, amiben segíthettek, visszaszerezni a kapcsolatot az embereimmel. Volt már, hogy turistákat dolgoztattatok Puerto Azulban?- Az maga lenne az öngyilkosság! – hápogta Adolfo, miközben a többiek rémülten bólogattak. – A bolygó egyetlen külső bevételi forrásai. Az Ultimadók pillanatok alatt lemészárolnának, ha a turisták közelébe mennénk. Mi leszegjük a fejünket, néhány vidékit megdolgozunk, akik a nagyvárosba jönnek és leadunk egy hányadot a rendőröknek védelemért. Ők gondoskodnak róla, hogy az Ultimadóknak fogalma se legyen a létezésünkről. - El tudnátok menni Puerto Azulba?- Nincs akadálya. Az útiokmányaink rendben vannak.- Annyi elég. Van ott egy kapcsolatom, aki el tud juttatni egy üzenetet Marquez de la Rosához, aki gondoskodik a segítségemről.- Ismered őt? – kérdezte Renata folytott hangon. Még a svihákok is tisztelik az arisztokráciát.- Hogy ismerem-e? Együtt reggeliztem ma vele. Most az egyetlen kérdés, hogy mi lesz az üzenet. – És ami még fontosabb, és elég lehangoló gondolat, mi van ha már nem él Marquez? Sikerült épségben visszajutniuk a kastélyba, vagy esetleg elfogták őket? Bolivar és James rendben vannak? Vagy őket is...?Óvatlanul lépdeltem, megszálltan az aggodalomtól, most hogy magam már kint voltam a pácból. Semmit sem tervezhettem, amíg ki nem tudtam, mi a szitu. De hogyan lépjek kapcsolatba a kastéllyal?Tedd fel a helyes kérdést, és akkor megkaphatod a helyes választ.- Adolfo! – mutattam felé egy ujjammal. – Te tudod, mi megy itt. Hallottál már a szemafor rendszerről, amit az arisztokraták használnak?- Ki nem hallott még? Valahányszor elhaladsz egy kastély mellett, karok integetnek és csapkodnak. Azok a sötét korban élnek. Miért nem szerelnek fel telefonokat…?- Hogy érted azt, hogy valahányszor elhaladsz egy kastély mellett? Nem a gát túloldalán vannak?- Nem kizárólag. Van itt egy az út mentén alig kér R-nyi távolságra. - Akkor helyben vagyunk! Akadályba ütközhet bejutni?- Nem, mindössze két rendőr áll a kapuban. Igazolnod kell magad, ez minden.- Az nem jó nekem. De az üzenetem bejuthatna – néztem Renatára. – Neked rendben vannak a papírjaid? – Bólintott. - Jóhogy. Elég pénzt adunk le a rendőröknek, hogy rendben legyenek.- Akkor te viheted az üzenetet. Most meséld el a kapu fizikai felépítését, hogy kidolgozhassak egy tervet a bejuttatásomra! – További pénzt kotortam elő a táskából és átnyújtottam. Igazán bőkezű voltam Marquez pénzével. – Ez elég kell legyen a kiadásokra. Beszélj!Egyszerű tervem volt, ahogyan minden jó ter az, ugyanakkor már hajnalodni kezdett, mire előálltam a részletekkel. Egy újabb alvás nélküli éjszaka; kezdett szokássá válni. Adolfo passziánszot játszott, Santos a díványon aludt, én valószínűleg Renata is így tett a szomszéd hálószobában.

- Adolfo! – szólaltam meg végül. – Mikor nyitnak a városi boltok? - Az órájára nézett.- Úgy két órán belül.- Pont amikorra egy reggeli mellett megbeszélhetjük a gyakorlat lépéseit. Hívom a szobaszolgálatot, amíg ébresztőt fújsz. Két kancsó kávé pótolta az éjszakai alvást. Az utolsó pohárral ittam mire minden készen állt. A kastélyban, amíg továbbítottam az üzenetet a Marqueznek, sikerült elkötnöm néhány iratát. Reflexszerűen, igazán. Nem is vettem észre, amikor megtettem. Ugyanakkor a fejléces papíroknak jó hasznát vehettem. Egyikükre írtam pár sort, aláhamisítottam Marquez aláírását nagy pontossággal, ami egy elismerő morranást váltott ki Adolfoból, majd borítékba tettem a jegyzetet, lepecsételtem és átnyújtottam Renatanak.- Tudod a dolgod? – kérdeztem. Bólintott.- Nem probléma. Megállok a kalaposoknál és vásárolok párat. Fogok egy taxit. Azt mondom, hogy a boltnak szállítok. A zsaruk beengednek. Gondoskodom róla, hogy a herceg megkapja a levelet. Aztán távozom, és onnantól te jössz.- Kiváló. Hangsúlyozd a sürgősségét az előkészítésnek, hogy ne legyen gond az időzítéssel. Különben nagyon mérges leszek. Indulás.Megbízhatsz svihákokban, még ha megkent svihákok is? Ez a lehangoló gondolat ült rám később azon a reggelen, ahogy a zéró óra közeledett. Ha minden jól ment, akkor az új szövetségeseim mostanra a helyükön vannak és a művelet utolsó fázisa kezdődik. Megszimítottam a felkete szakállam, helyére ragasztottam, mielőtt elhagytam a hotelszobát és a célra néztem. Az útmenti kávéház jó elhelyezkedésű volt a munkához. Nem volt kétszáz méternél távolabb a Penoso kastélyt ölelő várfaltól. Négy lépcső vezetett fel a vaszegélyes kapuhoz. Két rendről állt a lépcsők alján. Néztem, ahogy Renata feltűnik, megállítják, kérdezik, aztán átengedik a csomagjával. Visszafelé már a csomag nélkül jött, ami azt jelentette, hogy átadta az üzenetet. Az órámra néztem. Kezdődik az utolsó fázis. Felkaptam a táskám, érméket dobtam az asztalra, felálltam és lassan a bejárat felé indultam.A két rendőr a lépcsők alján kezét a fegyverén pihentette, a járókelőket nézve. Egy különösen jó felépítésű fiatal lány kacázott el magával víve a figyelmüket és mély tónusú elismerést váltva ki. Semmi egyéb nem történt. Hol vannak az embereim? Késnek – vagy nem jönnek? Lehajoltam a cipőmet bekötni. Észre fognak venni, ha tovább maradok ebben a közelségben. Aztán a forgalom tompa zajából egy kocsi ideges süvítése emelkedett ki mind erősebbre váltva. Lassan tovább indultam.Már majdnem elértem a bejáratot, amikor fékcsikorgás hallatszott. Mintkét rendőr felnézett, amint az automobil himbálódzva az utcára kanyarodott, majd hangosan az utca túloldalán lévő járdaszegélynek csapódott. Egy kéz lógott ki bénán a sofőr ablakán.Amint a rendőrök az utca túloldalára indultak, felsiettem a négy lépcsőn és erősen az ajtónak feszültem.Zárva volt.

Tizenhét

Semmi sem tudja úgy kitisztítani a fejet, mint egy pánikzuhany. Ahogy az adrenalin keresztülárad a véren, a fáradtság minden nyoma azonyomban elmosatik. Mi ment rosszul? Az ajtónak nyitva kellene lennie – megkapták az üzenetemet. Újra nekitámaszkodtam, de ismét eredménytelenül.Amikor a vállam mögé néztem, láttam, hogy a rendőrök elérték az autót. Amint közel értek, a bénult kar eltűnt, a gép életre robbant és gyorsan elhajtott. Egyik rendőr az öklét rázta impotens dühében, míg a másik, aki némileg intelligensebb volt, lejegyezte a távolodó autó regisztrációs számát. Ugyanakkor ennek ugyanakkora haszna volt csupán, mint az ökölrázásnak: az autó lopott volt.Másodperceken belül megfordulnak és észrevesznek. Egy utolsó nyomás, aztán tünés. Újabb tervet kiötleni.Dühvel csaptam neki a vállamat az ajtónak egyidőben azzal, hogy feltárult. Egyensúlytvesztve lendültem át rajta és hallottam, ahogy behuppan mögöttem.- Köszöntünk Penoso kastélyában, Sir Hector – mondta egy reszketeg hang. – Köszöntünk!Lábratápászkodtam és leporoltam a térdeimet. A hang tulaja közvetlen előttem állt. Öregember volt szürke hajjal, szürke bőrrel, ami jól illeszkedett a ruhája színéhez. Elfogadtam a reszkető kezet, enyhén szorítva

meg az antik ujjakat, egyben meg is hajolva. Megpróbáltam visszaemlékezni arra, hogyan szólítanak egy herceget. Méltóságos úr? Fenség? Herceg? Üres volt a fejem. Majd improvizálok.- Minő kedvesség! Hogyan köszönhetném meg? Ma szembesültem a halállal, és csak a jól időzített akciód mentett meg!- Én mindössze ajtót nyitottam, Sir Hector – elbagatellizálva ezt a bátor cselekedetet. Csípás szemei rám pislogtak. – Ülj le, kérlek, kortyolj egy kis brendy-t! Aztán mesélj el mindent! Csak rövidke üzenet érkezett Marqueztől megkérve a beengedésedre. Azt írta, te majd elmagyarázod.Megtettem belebelehúzva a kiváló brendybe. Természetesen leegyszerűsítve mondtam el a történetet, de a felsorolás érintett minden jelentősebb előző napi eseményt. A herceg szemei elkerekedtek a mesémtől, és úgy reszketett és hápogott, hogy már aggódtam miatta. Persze megmaradt és a történet annyira lenyűgözte, hogy csatlakozott hozzám a brendypusztításban.- Borzasztó! Borzalmas! Zapilote-tal egyszer s mindenkorra le kell számolni! De hogy van az én kedves, tizenháromszór költözött negyedik unokatestvérem? – Ez buborékot tett a fejembe, amíg végül be nem azonosítottam, hogy ez bizonyára a marquez; onnantól azon tűnődtem, vajon hogyan kísérik a családi változásokat?- Nem tudom. Ebben kell segítened. Ha írok egy üzenetet, elküldöd az üzenetet a szemaforon?- Természetesen, kedvesem. Hívom az operátort.Amíg a kiscsengőjét rázta és kiadata az utasításokat, és lekapartam a tömör kérdést.

BIZTONSÁGBAN VAGYOK PENOSO KASTÉLYÁBAN. MI A HELYZET MARQUEZZEL,JAMESSEL ÉS BOLIVÁRRAL?

SIR HECTOR HARAPO

A herceg bólitott a papírdarabra, majd átnyújtotta a kezelőnek, aki elsietett: a hercegnek nem kellett megmásznia a hosszú lépcsősort. Akkor csak azt tehettünk, hogy vártunk. Nem szerénykedtem a brendyfogyasztással. Amikor végezetül megérkezett az üzenet, kitéptem a kezelő ujjai közül, majd a fogaim ropogtattam látván, hogy az még mindig kódolva van.Idegesen lépdeltem, míg a herceg a kis kerekeivel kattogott és magában motyogott. Amikor végül megfordult a dekódolt üzenettel, én közvetlenül mögötte álltam, és a válla fölül leskelődtem elfeledkezve minden etikettről. Vajon eljutottak a kastélyig?Éreztem, ahogy a feszültség eltűnik a lefolyóban, ahogy olvastam.

MARQUEZ JÓL REAGÁL A KEZELÉSRE. BOLIVAR ÉS JAMES SÉRTETLEN.KÜLDJ UTASÍTÁSOKAT.

LADY HARAPO

Minden rendben volt! A fiúk elvégezték a feladatukat, hazavitték a de Torrest. Láttam a kastély orvosi felkészültségét, így tudtam, hogy amint az orvosok és a gépek kezébe kerül, rendben lesz. Angelina átvette az irányítást a távollétemben. Most végre nyugodt lehettem. Megtettem. És töltöttem egy újabb brendyt.- Jó hírek valóban – dobolta a herceg. – Mi lesz a következő fontos akció? - Egy óvatos akció. Szerencsések voltunk, hogy élve kijutottunk, miután ilyen egyszerűen besétáltunk az oroszlán barlangjába. Ennek nem szabad mégegyszer megtörténnie. A kampányunkat lépésről lépésre meg kell terverzni, úgy kell működnie, mint egy hadműveletnek. Amikor én vagy a marquez feltűnünk publikus helyen, úgy leszünk őrizve, mint a koronaékszerek.- Igen, a koronaékszerek. Micsoda tragédia. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, amikor Zapilote elfoglalta a pozíciót. – Tegnap! Az jó százhetvenhét éve volt. Az elnök-tábornok nem az egyetlen volt, aki geriátriai drogokon élt. – Törvényes rendet ígért, és mi bolondok hittünk neki. – Én ügyelek a koronaékszerekre – Azóta se látta őket senki. Biztos túladott rajtuk, ismerem a fajtáját...Csapongott még így egy darabig, és én elhangolódtam. Mi a következő lépés? Kijutni Primorosából, visszajutni a kastély védelmébe jó kezdetnek. De hogy? Semmire sem tudtam gondolni, üres volt az agyam, a végtagjaim pedig fáradtak. Egyben félig elázott is voltam a brendytől, aminek esetleg lehetett valami köze az alulinspiráltságomhoz. De kell legyen a végzetnek egy különleges törvénye, ami a rozsdamentes

acélpatkányokra ügyel. Mivel ugyanabban a pillanatban, amíg én és a herceg egyaránt magunkban motyogtunk a brendypárán át, az üdvözülés már úton volt. Egy halk kopogás formájában az ajtón, ami megismétlődött, mivel nem érkezett válasz.- Na, mi? – kérdezte a herceg felrázódva a szenilis alkoholos ábrándozásból. – Gyere, csak gyere!A dolgozószoba ajtaja feltárult és a komornyik, aki kora alapján a herceg apja lehetett volna, bukdácsolt befelé.- Nem szabadakaratomból zavarom meg a nyugalmát – zengte mestere finom imitációjával -, de ma csütörtök van.- Van valami különösebb oka, amiért beszámolsz nekem a kalándáriumról? – kérdezte a herceg a fejét ingatva csodálkozásában.- Igen, nagyság. Ön utasított rá, hogy emlékeztessem erről minden csütörtökön minimum másfél órával azelőtt, hogy ők megérkeznének.- Merda! – vicsorogta őnagysága igen kecsesen, majd dühe elfehérítette arcán a húst. - Hamarosan itt lesznek.- Itt lesznek? – ráztam a fejem érezvén, hogy valami fontosról maradtam le. - Minden csütörtökön. Elkerülhetetlenül. Kormányzati utasítás. És a költségek leírhatók az adóból. Nemesi otthonok látogatása. Piszkos világon kívüli turisták tiprodják körbe ezeket amelyeket a Pesonos generációi tettek szentté...Folytatta még, de már nem figyeltem. Turisták! Itt! A brendy majd minden hatása eltűnt azonnyomban. A menekülésem a helyzetből aranyozott tálcán nyújtották elém. Az asztalon lévő ezüstcsengőt hangosan megpendítettem, ami mind a herceg, mind a visszatérő komornyik figyelmét elnyerte.- Jól értem, hogy fajankó, világon kívüli turisták dúlják fel nemsokára a kastélyodat?- Valóban, Sir Hector. Borzalmas idők ezek.- Természetesen. Hányan érkeznek?- Általában egy busznyi Puerto Azulból. Úgy negyven-ötvenen. - A proletárok inváziója! – ordította a herceg.- Miféle óvintézkedések foganasíttattak, hogy ne emelhessék el a hercegi ezüstöt és ne nyúlhassák le a festményeket?- Néhány lakáj felfigyel rájuk folyamatosan.- Terítve! – viháncoltam a kezeimet dörzsölgetve élénken és a herceghez fordultam. – Összeállíthatom az embereidtől szükséges segítséglistát, amivel elhagyhatom a kastélyt a rendőrség figyelme felkeltése nélkül? - Természetesen, bármit Paraiso Aqui következő elnökének!Lábratápászkodott és a szívéhez kapott kezével, majd bólintott a komornyiknak, aki visszabólintott.- Paraiso Aqui következő elnökének! – intonálták izzóan és én leszegtem a fejem megtiszteltetésemben. A kis ceremónia végére többek voltak, mint készek segíteni.- Egy kérdés először... – Ősz fejeik buzgón biccentettek. – Vezet ki titkos járat a kastélyból?- Minden kastélyból vezet titkos járat! – válaszolta a herceg megdöbbenten a tájékozatlanságomtól. – A miénk egy, az út túloldalán lévő épületben jön a felszínre. A harmadik herceg ásatta. Valaha hotel volt ott – mosolygott haloványan, talán arra próbálva emlékezni, milyenek voltak a lányok.- Kiváló. Íme a tervem. Egy lakáj egyenruhára lesz szükségem, amiben a turisták mellé szegődöm és kinézek egyet, akit helyettesíthetek. Így könnyen kimenekülök a többi turistával, akik jelenléte a biztonságom garanciája.- De a ruháid! – tiltakozott a herceg.- A turistáét fogom használni.- A szakállad?- Le lesz nyírva.Ez alkalommal a herceg felfogta az ötletet, és élvezettel kotkodácsolt.- Milyen intelligens vagy, Hector. Olyan buta voltál gyerekként, hogy azt hittem, sosem hagysz fel a nyáladzással. És a titkos járatot természetesen arra hasznájuk, hogy megszabaduljunk a turista testétől egy szemeteshordóban!- Nem lehetnek tetemek! – mondtam határozottan. – Ha egy turista meghal, egy nyomozás bizonyára feltárja, hogy itt tűnt el. Nem lehet gyanú. Egy injekciót fogok adni az embernek, ami hatással lesz az

emlékezetére. Amikor a rendőrség rátalál, kóborolni fog, dől belőle az erős rumszag, amiről nyilván tudtok gondoskodni, és semmire sem fog emlékezni a mai eseményekből. Azon felül, hogy átitatjátok olcsó piával, beletömitek ezt a köteg pénzt a zsebeibe, hogy ne legyen gyanúja elrablásnak. A hatóság nevetni fog, visszaviszik az üdülőbe és ezzel vége is lesz.- Bárcsak megölhetnénk valakit – biggyesztette le ajkát a herceg.- Később. A választás után. Addig is egyenruhát kell szereznem.Amikorra ismételten letéptem a szakállat – kezdett kicsit irritálni a dolog – felvettem a térdzoknikay és egyéb szolgai ruházatot, a turisták már megérkeztek. Hallottam, hogy úgy beszélgetnek, mint a kerge mókusok, amint szolgává fokoztam magam. A személyzet be lett avatva a tervbe, és minden tagja különlegesen jól képzettnek bizonyult. Egyetlen szem sem fordult az irányomban mialatt a csupasztérdű, hivalkodó viseletű, fényképezőgépes brigádot kísértük csendben. „...trebonegan ekemplon de la pentroj de la ekskrementepoko de pasinta jacrento...” – kerepelte tovább az idegenvezető a rosszul megfestett és még rosszabbul kiakasztott portrékra mutatva, amelyek összeszemetelték a falat. A turisták a festményeket nézték én pedig őket az áldozatomhoz egyre közelítve. A világonkívüliek legtöbbje oktogenárius párokban volt, ezeket figyelmen kívül hagytam. Volt néhány nő egykén, de velük sem foglalkoztam, nem vágyva egy hirtelen nemcserére. Kiszúrtam az áldozatomat! Az egyedülálló, közel velem egyméretű, bíbor rövidnadrágos, aranycsipkés inges, dühösen unott ábrázatú. Fényképezőgép lógott a nyakában és egy szalatáska volt a karján, amire ez volt nyomtatva: PUERTO AZULBAN JÁRTAM ÉS CSAK EZT A VACAK TÁSKÁT KAPTAM. Megteszi, de még mennyire, hogy meg! Közel mögötte haladtam, és amikor a tömeg elfordult, hogy még egy rossz festményt szemügyre vegyen, én gyengén vállon veregettem. Megpördült tekintetében a düh elmélyült. Előrehajoltam, hogy a fülébesúgjak. - Kérlek ne mondd el másoknak, de van neked egy üveg ingyen rum. A heceg ajándéka. Látogatócsoportonként egy üveg. Ma terád esett a választás. Kérlek, kövess!Így tett. Elég óvatosan ahhoz, hogy a többiek ne vegyék észre a távozását. Ó kapzsiság, milyen bűnöket követtek már el a nevedben!- Erre, uram!Kinyitottam a nappali ajtaját, ahol a komornyik egy ezüst tálcán tartott egy teljes üveg rumot. A turista belelkesedett és kinyújtotta a karját. Én belelőttem egy altatót, és becsuktam az ajtót, mire a földre rogyott. A herceg boldogan nézett rám, kétségtelenül egy jobb kor kezdetét látva ebben az apró győzelemben. Ki tudja, talán az is volt.Elvegyültem a tömegben, észrevétlen maradtam a busz üléseiért folyó rohamozásban. Egy unott rendőr megszámolta a fejeket ahogy kiözönlöttünk a kastélyból, írt egy pipát a könyvébe és intett a sofőrnek. A busz ajtajai becsukódtak, egyidejűleg beindult a légkondícionáló és a konzervzene, és megindultunk az úton.A nő a mellettem lévő ülésen gyanakodva nézett rám.- Még sosem láttalak korábban! – mondta.

Tizennyolc

Máris kiszúrtak volna? Ha elcsendesítem, az eszméletlen test rámterelné a figyelmet. Mit tegyek? Amíg a lehetőségek keresztülfutottak az agyamon, egy hátvéd húzással nyertem kis időt.- Nos, eddig én sem láttam kegyedet! – volt a talpraesett válaszom.- Hát nem érdekes? – negédeskedett, és felismertem, hogy amit én gyanúnak véltem, az valójában a szenvedély volt, és hogy éppen a fölszedés folyamatába csöppentem bele. – A nevem Joyella, és a Phigeriandon II-ről jöttem...A mondtatot kérdő csend zárta le, és rajtam volt a sor.- Micsoda véletlen! Az én nevem Wurble és Blodgettről jöttem.- Mi ebben a véletlen?- Mindkét planéta ugyanabban a galaxisban van.

Ezt a kis ügyetlen kitörést élvezettelt vinnyogással díjazta, én pedig tudtam, hogy szert tettem egy barátra. Joyella egyetlen problémája, hogy túl hosszúra nőttek a fogai és magányos. A kis együttérző körök részemről elhúzódtak és biccegettem, sziszegtem az út maradékán, miközben a Lushflush könyvelő részlegéről hallgathattam, valamint a munkahelyi robot vécésnéniről. Késő délután volt, amikorra Puerto Azul turista mennyébe visszaértünk. Mivel a Herceg magárahagyása óta alkoholmentes napom volt, a bárba indultunk pár jókora hűtött léért. Jól éreztük magunkat, és elkortyolgattam Joyella életét, figyelmen kívül hagyva szerető ajkai rezgését, hogy ne váljanak a dolgok túl kolmplikálttá. Vállamra vetettem az undorító turistatáskám, ami dugig volt a saját kellékeimmel, búcsút intettem, és belevesztem a félhomályba. Következő lépés; kijutni innen. Jorge tudni fogja az utat. Csakhogy Jorge maga is kisebb kalamajkát hozott magával. Ezt gyanítottam, amikor egy fekete kocsi állt be az lakosztálya elé. A férfi a kormány mögött sötét szemüveget viselt. Sok lakó volt az épületben, így akárkiért jöhettek volna. Akkor vajon miért próbáltak a tarkóm szőrei átbújni a inggalléromon? Túl sokat gyanakodtam a közelmúltban ahhoz, hogy most ne tegyem. Nem árt néhány biztonsági lépés megtétele. Tenyerembe vettem a tűfegyvert és egy térképet húztam elő a táskámból. Átsétáltam az autóhoz és behajoltam az ablakán. - Elnézést, öreg cimbi, de ezt a helyet keresem itt. Állítólag jó a tütüjük, és klassz kis csajok vannak...- No parolas, me, Esperanto...- Egy szavad se értem, öreg cimbi, de csak nézd ezt a térképet!Kinyitottam az orra alatt, ő pedig eltoltam aztán álomba zuhant, miután a tű a helyére került. Hátratámasztottam a fejét, mintha pihent volna. Biztosított hátvonallal a lakosztály felé fordultam. Éppen amikor két Ultimado tűnt fel maguk után húzva az erősen megtépázott Jorge-t. Léptem egyet és megálltam előttük. - Beteg ez az ember! – mondtam.- El az útból, bolond! – mondta a nagyobbik előrenyújtva a kezét, hogy félrelökjön.- Egy fegyvertelen turistára támadsz! – kiáltottam erősen a nyakon vágva, majd hátrálva, hogy az eszméletlen teste a kövezetre kielégítő huppanással vágódhasson.A másik Ultimado megpróbálta előhúzni a fegyverét, de megnehezítette, hogy Jorge a karján lógott. Segítettem az apró nehézségen azzal, hogy ráütöttem a karján egy idegre, amitől kihullott a fegyver a bénult ujjai közül. Mivel ennek fájnia kellett, megkegyelmeztem és eszméletlenné tettem egy gyors csapással.- Igazán örülök, hogy látlak! – mondta Jorge megpróbálva talpon maradni. A véres szájába nyúlt, előhúzott egy fogat, amire komor pillantást vetett mielőtt eldobta. Erősen bordánrúgta az eszméletlen zsarut.- El kell tűnnünk! – mondtam. – Vigyük a kocsit!- Hová megyünk?- Te tudod! – nyitottam fel a rendőrkocsi hátsó ajtaját és a padlóra gyömöszöltem a két eszméletlent. – Szállj be te is! – utasítottam, mivel a gyors pislogása alapján nem igazán követte az eseményeket. Becsuktam az ajtót utána, az alvó sofőrt arrébblöktem, majd elhajtottam. – Van valami irány, amit tartanunk kellene? Csak némaság érkezett a hátső ülésről. Hátranéztem, és láttam, hogy Jorge éppúgy eszméletét vesztette, mint a másik kettő. Alaposan megdolgozhatták.- Ami mindent rád hárít, James. Ismét – mondtam magamnak, bár ezzel nem mentem sokra. Fáradt voltam, lehangolt, és már túl régóta menekültem a rendőrség elől. Nem volt értelme ezt a csapatot visszavinni a városba, úgyhogy a partmenti autópályára fordultam, és hajtottam a gyülekvő porban. Mielőtt túl sötét lett volna, a leállósávba húzódtam, aztán összekötöztem és kitömtem a szájukat az Ultimadóknak a saját ruháikkal. Néhány autó elhúzott ugyan, de egyik sem állt meg. Az utolsó testet húztam be a bozótba, amikor Jorge megmoccant és hangoskodni kezdett. Addig kotortam a táskában, amíg meg nem találtam a medikitet, amit stimulátor és fájdalomcsillapító kombinációra állítottam. Adtam neki egy lövést, és annyira tetszett a hatása, hogy magamnak is lőttem egyet.- Jobban vagy már? – kérdeztem ahogy felegyenesedett és nyújtózott egyet.- Jobban. Köszönöm, köszönök mindent.- Van valami ötleted, hogyan juthatnánk ki innen?Körbenézett. – Honnan innen?- A part mellől. Párszáz k-nyira Puerto Azultól.

- Tudsz helikoptert vezetni?- Bármit tudok. Miért kérdezed? Van egy nálad?- Nem, de van itt egy kis magánleszálló, közel a parthoz. Minden méretben vannak kopterek. Természetesen őrzött telep és vannak riasztók...Felhorkanásom nem haragos volt, hanem az a fajta, amellyel a csataló a háborúba indul. A fáradtságom elmúlt, szinte repdestem a serkentőktől, és alig vártam az utolsó betörést, behatolást és rablást mielőtt hazaindultam volna. Igazán szorgos napok voltak.Jorge megpróbált segíteni, de utasítottam, hogy maradjon a kocsiban, mert csak útban lenne. Rövidre zárta a riasztót a szögesdrót kerítésen, olyan csendben csusszantam át rajta, akár egy kígyó, és tíz percen belül visszaértem a bejárathoz, hogy kitárjam.- Olyan egyszerűnek láttatod! – mondta Jorge mély csodálattal amint behajtottunk.- Mindenkinek megvan a maga portékája – mondam kegyintve. – Biztos vagyok benne, hogy rossz idegenvezető lennék. Most itt hagyjuk a kocsit, nem látható helyen és elkötjük azt a sportkoptert. Amikorra becsatolta az övét, már beizzítottam a motort és felkapcsoltam a navigációs áramköröket. Rácsaptam a térképvetítő gombjára.- Primorosóba felé megyünk, aztán éles kanyart veszünk a gátnál Marquez kastélya felé. Készen állsz?Bólintott és a levegőbe emelkedtünk.Könnyű volt az út. Egy apró villanás sem jelent meg a radaron, és még akkor sem volt semmi zava, amikor a gát fölött áthaladtunk. Csendet sugárzott a rádió amíg de la Rosa kastélya fel nem tűnt a képernyőn. Azonosítottam magam és letettem a gépet. A leszállólap erősen ki volt világítva és ebben a csillogásban várt rám a három legfontosabb ember a galaxisban. Legalábbis nekem.Kiugrottam a helikopterből és egy gyors intéssel a fiaim felé megöleltem az anyjukat azzal a divatos mozdulattal, aminek láttán tapssal bátorítottak.- Ez már hiányzott! – mondta Angelina eltartva magától kartávolságnyira. – Nem bántottak ugye? Ha igen akkor ez a bolygó hamar megtelik hullákkal, az biztos.- Nyugalom, drágám! Ha valami, akkor ennek éppen az ellenkezője igaz. Sok kiélezett küzdelmet megvívtam, szereztem új barátokat és bajtársakat, csaltam kártyában és alapvetően jól lekötöttem magam. Itt hogy mentek a dolgok?- Csend volt. A Marquez jól gyógyul, úgyhogy az ikrek és én kihasználtuk az alkalmat aprólékos tervezésre.- Minek a tervezésére? – a drogok hatása kezdett múlni, a fáradtság eluralkodni és elfojtottan felszisszentem.- Terveket, hogy hogyan irányítsd a történelem legsvihákabb választási kampányát. Vízválasztója lesz ez az illegalitásnak, elmékműve az eleganciának, és kakofóniája a korrupciónak. Jorge hitetlenül nézett, míg mi többiek lelkesen éljeneztünk.

Tizenkilenc

Az erkélyen ücsörögtünk a ragyogó reggeli napfényben, a reggeli maradványait eltakarították csendes szolgák, az utolsó korty kávét szürcsölgettük, hogy minden lent maradjon. Angelina volt, az örök gyakorlatias, aki végül a kendőjével elégedetten megtörölte a száját és rátért a munkára.- Amíg elvoltál, megragadtam az alkalmat, hogy végigmenjek a Marquez könyvtárán. Az egyik felmenője egyetemeket gyűjtött. Ez nem egy mindennapos hobbi, még eccentrikusnak is titulálható. Ugyanakkor nyilván egyszerű megtenni a kellő pénzzel. Nem mintha egy egyetem olyan sokba kerülne; egy darab elfér egy kis korongon, ami elfér egy tenyérben. Nem lehet drágább egy üveg rumnál. A költség a galaxison való átszállítás, valamint a kieső planétákon való keresés használt memória boltokban minden fellelhető egyetemért.- Végigmentem az egyetem-könyvtárakon, és megjelöltem mindent, amit a cinkelt választásokról és alja politikusokról találtam. A lista hosszú, de a könyvek, amelyekbe belemerültem, csak panaszkodtak az efféle ocsmányságokról, és arról szóltak, hogyan lehet elkerülni, de nem részletekbe menően. - Ez kevés.

- Valóban. Aztán belebotlottam ebbe a hihetetlenül régi egyetembe. A csip megreped és megszürkült az időtől, de még az egyetem neve is értelmes. Olyan régi, hogy akár a Földről is származhatott. Akárha hogyis, a könyvtár majdhogynem érintetlen volt és találtam egy könyvet, amelyet bibliánkként fogunk használni. Nyomtattam róla egy másolatot.Felemelt egy vaskos köteteg papírlapot a földről és átnyújtotta nekem. - Hogyan nyerjünk választásokat? – olvastam. – Alcím, avagy hogyan szavazzunk a sírból, Seamus O’Neill könyve. Mit jelenthet ez az alcím?- Olvasd tovább! Ez egy technika, amit magunk is használni fogunk, ahol minden sirkő bekerül a szavazójegyzékbe.Mondatról mondatra mind nagyobb lelkesedéssel olvastam.- Ez igen! – mondtam. – Egyszerűen hihetetlen! Ez az ember egy zseni! Te is zseniális vagy drágám, hogy ezt megtaláltad. Nem bukhatunk el.- Nem is fogunk. A fiúk már elkezdték az előkészítést, a kampányt egy héten belül el tudjuk indítani. Jó dolog előre nem látható baleseteket bekészíteni a táskába. A legnagyobb érték pedig maga a tábornok-elnök Zapilote lesz.- Ezt talán elmagyarázhatnád. Ma egy kissé nehéz vagyok...- Segíteni fog nekünk a móddal, ahogy az eddigiekben lefuttatta a választásokat. Mivel ő irányítja a teljes médiát, reflexsszerűen fog viselkedni. Rögzített beszédek a televízióban, hízelgő dicshimnusz megy az újságokban, és lehengerlő számadatok az elektronikus szavazóurnákból, amelyek a szavazóktól függetlenül 90%-ot biztosítanak neki.- És ez lesz segítségünkre?- Persze – mondta nekem Angelina édesen, elnézően, ahogy egy buta gyermeknek szokás. – Elektonikai úton átvesszük a televíziót, nyomtatunk saját újságokat és átállítjuk a mi oldalunkra a szavazógépeket.Ilyesmivel nem lehet vitatkozni. Csak bólogattam beleegyezőleg, befeheztem a kávém, majd visszavonultam a smink dobozomhoz és feltettem a fekete Harapo szakállat. Egyidejűleg belelapoztam O’Neill könyvébe. Fantasztikus volt. Ha ma élne, bizonyára a galaxis elnökének választják; és ha nem lenne ilyen cím, akkor ő létrehozná. Az előző kedvenc könyvem a politikai csalásról az Egy herceg oktatása volt Mac O’Vellytől. De ez csak gyenge előfutára lehetett O’Neill mesterművéhez. Amint a szakáll helyén volt a Harapo szerephez, összehívtam a haditanácsot. A kampány hamarosan elkezdődik. A családom kíváncsian körém gyűlt, csak a de Torres látszott aggódni a jövő miatt.- Az ülést megnyitom! – hirtettem ki. – A Parasztok, Nemesek és Munkások Pártjának elnökjelöltjének látogatásokat kell tennie. Bolivar, te vagy az új párt titkára. Úgyhogy izzítsd be a rögzítődet, és készíts jegyzeteket. James a gyűlésszervező, amiről mindjárt beszélni fogok. Remélem, hogy Angelina diGriz elfogadja a kampánymenedzseri címet, ami magában foglalja a nők szavazatainak érvényesítését is. Elfogadva? - Megszámoltam a bólintó fejeket, majd folytattam. – Jó. Áttérhetünk a látogatásokra.- Még nem! – szakított közbe de Torres. – Volna még egy fontos bejelentenivaló, ha szabad...- Természetesen, te vagy az alelnökjelölt. Ha valamit kihagytam, kérlek közöld!Összecsapta a tenyereit, amire kinyílottak az ajtók. Egy vézna és gyenge lépett be és halványan biccentett irányunkba.- Ez Edwin Rodriguez – mutatta be de Torres. – Ő lesz az elnöki testőr, és mindenhová veled megy. Nem szabad, hogy megismétlődjön az a Primoroso-i katasztrófa. Rodrigez fog rád vigyázni, kiszűrni és kiiktatni az orgyilkosokat, és alapjában véve vigyázni az egészségedre. A férfira néztem és megpróbáltam nem mosolyogni.- Köszönöm, Marquez. Ám míg a gondolatért hálás vagyok, tudok vigyázni magamra. És tartok tőle, hogy ez a fiatal megsebesülne...- Rodrigez! – kiáltotta a marquez. – Orgyilkos az ablaknál!A füleim csengtek a lövésektől; azon kaptam magam, hogy a földön fekszem, az asztal alatt, és rodrigez térdel a hátamon. Méretes füstölgő revolver volt a kezében és az ablak felé tartotta, aminek nagyrészét már széttépték a jól irányzott lövések.- A támadásnak vége! – mondta de Torres, és a súly eltűnt a hátamról. Felálltam és leporoltam a nadrágomat, majd újra elfoglaltam a székemet. A Marquez jóváhagyólag bólintott. – Csak apró

demonstráció. Azután küldettem érte, amiután a bolygó harcművészeti bajnoka lett, ahogy a kisfegyverek kategóriájának bajnoka is. Sosem bántam meg ezt a döntést.- Én sem fogom – mondtam az új védőm mozdulatlan alakját nézve. – Köszönöm a kedvességet. Egész biztos vagyok benne, hogy sok dolga lesz, amikor elkezdődik a bajnokság. Amihez már csak pár nap maradt. Ki kell zökkentenünk Zapilote-t az egyensúlyából, és úgy is kell tartanunk. Egy választási gyűléssel kezdünk.- És az micsoda? – kérdezte de Torres.- Egyfajta utánzata a vallási gyűléseknek, ahol beszédek hangaznak el, gyerekeket csókolnak meg, ingyen kaját és piát fogyasztanak a potenciális választók. Keveréke a karneválnak, az imádságnak és a kenésnek. Ígéreteket teszünk, támadjuk a jelenlegi rezsimet és gondoskodunk róla, hogy kiváló sajtótámogatottságunk legyen. Marquez a fejét rázta.- Öngyilkosság lenne. Fegyverek lennének és orgyilkossági kísérletek. Zapilote nem hagyná annyiban. Ismerem. Kiválóan képes taktikai atombombákat szórni a gyülésre, annak érdekében, hogy megszabaduljon tőlünk. Az egész várost kiirtaná csak hogy beszüntesse a versenyt.Mosolyogtam és bólintottam.- Tökéletesen egyetértek. Éppen ezért a gyűlést nem Primorosoban, vagy Ciudad Aguilellában vagy bármely más nagyvárosban tartjuk. Ehelyett elsőként egy közepesen nagy tengerparti üdülőben, Puerto Azulban kampányolunk.- Miért ott? – csodálkozott a marquez. Angelina rögtön megadta a választ élvezettel csapva össze a kezeit.- Azért, mert a kisváros zsúfolásig van bolygónkívüli turistákkal. Ez garantálja a védelmünket, mivel nem engedhetik meg, hogy bárkinek bántódása essen. Nem vihet végbe erőszakot sem a jelenlétükben. Ez a tökéletes hely egy gyűlésre. A férjem nyilvánvalóan használja az eszét.Köszönetet biccentettem a bókért, és főként azért, hogy kivételesen nem tette hozzá: „a változatosság kedvéért”.- Hogy jutunk oda anélkül, hogy szétlőnének útközben? – kérdezte James.- Jó kérdés, földön vagy levegőben megyünk?- Levegőben lenne bölcsebb – mondta a marquez. – Amint áthaladtunk a gát fölött, Zapilote fegyveresei fogják az utakat uralni. Keresztül kéne verekednünk magunkat rajtuk. De mindössze pár hadigépe van, és semmiféle légvédelmi rendszere. Sosem volt rá szüksége. Ő irányítja a forgalmat, ő minden légijármű tulaja leszámítva pár koptert és utasszállító gépet, ami magánkézen van.- Ettől még képes légitámadásra, nem?- Elképzelhető. Vannak rendőrségi fegyveres gépek is a hadirepülőkön túl.- Megtesszük az elővigyázatossági lépéseket – mutattam Bolivar felé. – Jegyezd le, hogy használjuk a MUS-t a fegyverrendszer megerősítésére, és korai felismerő készülékek illesztésére. Ha valami poénnal próbálkoznak, azt mi lőjük le előbb. - Mintha már meg is volna, apa... akarom mondani, elnök úr!- Rendben, a következő pont a kolligáció helyszíne...- Még csak nem is vagy politikus – mondta Angelina -, de már úgy hangzol, mintha az lennél.- Elézést, elragadtattam magam. Úgy értem, hol tartsuk a gyűlést?- Van egy nagy stadium Puerto Azulban – mondta de Torres. – Ott tartják a bikaviadalokat vasárnaponként.- Bikaviadalokat? – kérdeztem. Elég véresen hangzott.- Igen. Ez egy érdekes bikaesemény. Átalakított bikákat hoznak be, amelyek bokszkesztyűket viselnek...- Így már jobb. Egyszer meg kell nézni. Jelenleg a gyűlésünk miatt megyünk a stadiumba. Amit az utolsó pillanatig titokban kell tartani. Javaslatok?- Hagyjuk Jorge-re! – mondta Angelina. – Ő turistakalauz volt ott, így tudja, kivel kell kapcsolatba lépnie. Egy fedő cég nevében foglaljuk le, folklórikus események számára turistáknak vagy ilyesmi.- Tökéletes. Akkor napközben söprünk le, egy turistahotelben szállunk meg, beszédeket tartunk az utcasarkokon, és ingyen jegyeket osztogatunk a szavazóknak. Ezzel elindul a kampány. Egyéb javaslat? Semmi? Akkor az ülést lezárom, és javaslom, hogy vonuljunk a kertbe egy italra az ebéd előtt.- Pezsgőt! – utasított a marquez komoran. – Tósztot egy sikeres kampányra! És pontot az elnyomó kor végére!

Húsz

Kis armadánk hajnalban indult útra, négy helikopterrel és egy ősi, merevszárnyas repülővel, amely a kellékeinkkel volt teletömve. A nap ragyogott, az idő kiváló volt - amíg egy pár perccel később át nem haladtunk a gát fölött és két pislogó jelent meg a radaron a kijelző legszélén.- Felénk tartanak, apa – mondta Bolivar, átfuttatva az eredményeket a kompjúteren. Ő volt szolgálatban a készülékek leolvasásában; a testvére látta el a védelmet. A közelgő villogókra néztem és bekapcsoltam a rádiót. - Maqruez de la Rosa gépe hívja a közelítő két repülőt. Kérem, azonosítsák magukat!Türelmetlenül vártam a válaszra, de a hullámhosszok csendesek voltak. A villogások gyorsan közeledtek.- Lőjük szét őket a levegőben, mielőtt tüzet nyithatnának ránk! – rázta ökölbe szorított kezét a marquez a képernyőt bámulva. Én a fejemet ráztam.- Először ők kell támadjanak. Kamerák rögzítenek mindent és abszolút tisztán kell rögzítenem, hogy erőszak ellen védekezünk csupán. - Ezek a szavak szép vésetet képeznek majd a sírunkon. Lőtávolságon belül vannak!- Rakétákat lőttek! – jelentette be James gyorsan nyomkodva a gombokat. – Követő rakétákat. Oda nézzetek, két órára, ott látjátok az eredményt!Hirtelen fehér felhők nőttek az égre csendesen, majd mögénk kerültek, mivel elhaladtunk mellettük.- A támadógép elfordul! – tudatta Bolivar. Rámnéztek. Nem tudtam megszólalni. – Menekülnek, már majdnem lőtávon kívül.A marquez éles szavai megtörték a csendet.- Tűz! Leszedni őket!James ujja a tűzgombon egyensúlyozott és reflexszerűen lesújtott a parancsra. Elfordultam és előre néztem az első szélvédőn át, megpróbáltam nem észrevenni az oldalról felcapó vörös lángokat. Tudtam, hogy Angelina mögöttem áll a kezeivel a karjaimon, és olyan halkan beszélt, hogy csak én hallottam.- Megértelek, és szeretlek ezért. De minket is meg kell értened. Megpróbáltak meggyilkolni. És újra megpróbálták volna, ha nem állítjuk meg őket. Önvédelem volt.Erőlködtem, hogy kivegyem a keserűséget a hangomból. - Sajnos nagyon is értem. De én nem így akarom, nem azt akarom, hogy ilyen legyen az élet. A gyilkosságnak...- Vége lesz a választás után. Ezért indulsz elnöknek. Hogy átvegyed annak a helyét, aki ezt az akciót elrendelte.Nem volt további vita. Azt hiszem mindkettőnknek igaza volt a saját szemszögünkből. A fizetett gyilkosok, akik azokat a gépeket vezették, többé nem fognak gyilkolni. És Angelinának igaza volt: az egyetlen mód, hogy tartósan véget vessünk ennek az erőszaknak, a választás megnyerése. - Hadd nézzem át újra a beszédem! – mondtam. – Tökéletesen akarom memorizálni. Angelina csendben fordult el, de a búcsúcsókja eleget beszélt.Ez volt az utolsó légiakadályunk. A kék óceán hamar előkerült, majd Puerto Azul épületei is. A kampány-flotta körözött párat amíg a szenzoros helikopterünk átfésülte a terepet. Mivel minden műszer nullát mutatott, leereszkedtünk. Egy rózsaszín turistaautókat kölcsönző helyre mutattam a mező szélén. - Eddig minden rendben. Flottul!A szavazógépet kigurítottuk az utasszállító nyitott rakodóteréből. Ez volt a marquez luxuskocsija. Még mindig az, de most kiegészítéssel. Brilliáns fehér alapon vörös betűkkel HARAPÓT ELNÖKNEK olvasható az egyik oldalán és HARAPO AZ IGAZI! a másikon. Egy agyonerősített pa rendszer játszott harcizenét amíg gurultunk, és egy megemelt platform volt a hátsó ülések helyén, ahol a marquez és én utaztunk és integettünk a tömegnek, amitől látszólag csak a vékony levegő választott el. Valójában egy láthatatlan erőzmező vett körül amely a felénk lőtt lézersugarakat blokkolja, valamint a lövedékeket is lelassítja, majd megállítja. Pár percen belül bepakoltuk a kellékeket a bérautókba és a kis győzelmi parádé gurulni kezdett.- Csak stílusosan! – mondtam. – Tudják, hogy új nap kezdődik!

Egy kapcsoló kattanása váltotta a fülroncsoló masírozó zenét az elnöki témára. Ahogy előregurultunk a városban, inspiráló szavak hangzottak fel.

Dicsőség, dicsőség a munkásoknak!Dicsőség, dicsőség a parasztoknak!Le Zapilote terrorjával!Harapo diadalmenete ez!

Nem állíthatom, hogy ez volt a világ leginspirálóbb verse, de kétlem, hogy bármely választó is felfigyelne az aritmikára a megrázó szavak hallatán. Valószínűleg halálos vétek a köz előtt Zapilote ellen szólni. Ami annyit tesz, hogy még ez a lázadó dalocska elragadja figyelmét a hallgatóknak.Minket is magával ragadott ahogy elhagytuk az autópályát és a külvárosba hajtottunk. Csendes, ijedt szemek nézték a menetünket. Csak a gyerekek örvendeztek és rohangásztak körülöttünk, mivel zacskós cukrokat osztogattunk kis „HARAPO A MENŐ!” feliratú zászlókkal. Befalták a cukrokat, integettek és kiabáltak újabb adag reményében. Csak ezután torpantunk meg az első akadályba ütközve.Egy nagy fekete rendőrautó állta el az utunkat. Tele volt riasztófegyvereken tartott kezű, fenyegetően dühös tekintetű csúfságokkal. A kis kavalkád megállt, Bolivar előresétált irritáló mosollyal, hogy a rendőrkocsi mellett álló, nem mosolygó rendőr elé álljon.- Harapót elnöknek! – mondta és egy választógombot nyomott a rendőr mellének. Az kitépte és a földre vetette.- Vissza! El innen! Itt nincs átjárás!- Megtudhatnám miért nem? – kérdezte Bolivar további jelvényeket kínálva a rendőrnek, aki fintorogva tolta el őket magától. Hátrébb Angelina is kiszállt a kocsiból és továbbu zászlós cukrot osztott a gyerekseregnek.- Nincs parádé engedélyetek! – vicsorította a rendőr.- Nem parádézunk. Csak pár régi jóbarát kocsikázik...- Ha én azt mondom, hogy parádéztok, akkor parádéztok! Pontosan tíz másodpercet adok, hogy megforduljatok és eltűnjetek, különben...!- Különben mit?- Különben lelőlek titeket, azt!Csend hullott a szavak után, az utca pillanatok alatt elüresedett, csak néhány zászló mutatta, hogy korábban emberek jártak arra. Angelina, hogy eltűnt a közönsége, odasétált a rendőrkocsi sofőrjéhez és zászlókat kínált neki.- Lelőnél ok nélkül? – kérdezte Bolivar felénk fordítva profilját, rémültséget mutatva. Tudatában, hogy az egész jelenet rögzítésre kerül. – Magatehetetlen turisákra lőnétek ti, akik a törvényre felesküdtetek? – Hátralépett és tátogni kezdett.- Az idő lejárt. Rendben, emberek, készüljetek, cél...Egyetlen rendőr emelte csak fel a fegyverét, majd csatlakozott a társaihoz az alvásban, lévén Angelina zászlók mellett altatókapszulákat is osztott. - Tűz! – kiáltotta a rendőr, és semmi sem történt. Hápogva fordult hátra és megpróbálta előtépni a pisztolyát a tokból. Egy újabb törött kapszula pöfékelte ki láthatatlan üzenetét, és a rendőr eltűnt a láthatárról az embereit utánozva.Ahogy elesett elfojtott éljenzés harsant fel a környező épületekben, és a gyerekek újra előkeveredtek kiáltozva és zászlót lengetve örömükben. Ez alkalommal nem is egy felnőtt érkezett velük. Hahaháztak jókedvűen ahogy minden rendőruniformist elláttunk Harapo kitűzővel és Harapo zászló került minden alvó kezébe. Amint ez megvolt, vidám önkéntesek tolták félre az akadályt az útból, a törvény tudatot vesztett talpnyalói; az éljenzés felerősödött újra és a parádé folytatódott. Jelenleg már nem csak cukrot osztogattunk. A zászlók mellett ropogós zöld téglalapokat, választási pénzt is adogattunk. Minden választási bankó becserélhető volt egy üveg borra és egy sültbabos szendvicsre az esti gyűlésen. A dolgok kezdtek összeállni.Zapilote persze még mindig külön akarta tartani őket. Amint behajtottunk a városközpontba, a tömeg kiszélesedett, az éljenzés tovább erősödött. A marquez és én a kocsi hátulján álltunk integetve, a választási zene pedig fülsérítően zúgott. Rodriguez, a rendíthetetlen őrzővédőm a lassan haladó járművünk mellett

haladt, és a komorsága az átlagost is felülmúlta, mert otthonhagyattam vele a 50-es kaliberű automata fegyverét. Ez az elővigyázatosság bölcsnek bizonyult, mivel láttam, ahogy a hónalja alatt tapogat amint jópár golyó csapódott bele a védőmezőbe. Zavarba ejtő volt látni, ahogy az arcom előtt megjelentek, majd addig-addig lassultak míg teljesen meg nem álltak. - Abban az ablakban, a második emeleten! – mutoatott Rodriguez. Villámgyorsan tűnt el valaki, amikor odanéztem.- Kapd el! – mondtam.Rodriguez átvetette magát a tömegen, mint egy szörfös a hullámokon, majd belépett az épületbe. Megállásra utasítottam autót, miközben előrenyúltam és összeszedtem a még mindig forró lövedékeket, amelyek már majdnem átszivárogtak az erőmezőn és a lábam elé dobáltam őket. A galléromon lévő mikrofonhoz nyúltam és megszólaltam. - Ezt lefilmezted? – kérdeztem Jamesre nézve a követő autóban. Ő erre felemelte a kamerát és a kis rádióadójába suttogott, aminek a vevője a fülemhez volt illesztve.- Dobozolva, Papa!- Helyes. Forgass tovább! Éppen most próbáltak megmerényelni és az őrzővédőnk a merénylő után eredt. Már itt is van!Rodriguez tűnt elő az épületből egy hosszúcsövű puskával az egyik kezében, egy eszméletlen embert húzva a másikban. A tömeg morajlott és látni próbálta mi történik, amint keresztülhaladt rajta Rodriguez. Átkapcsoltam a tömegre a mikrofont, hogy eltereljem a figyelmüket.- Hölgyeim és uraim, Puerto Azul szavazói! Nagy örömömre szolgált idejönni és megismerni önöket, és őszintén remélem, hogy mindannyiukat viszontlátom a mai naggyűlésen. Beszédek lesznek, szórakozás, ingyen bor és babos szendvicsek, jégkrém a kicsiségeknek, és száz nyeremény, bizony! Nem kell értük fizetni! Száz szerencsés nyertes visz haza teljes dartkészletet céltáblástul, és ezek nem hagyományos darttáblák lesznek, de nem ám! Kinek a csúf arca lesz rajtuk? Úgy van, mostantól dartokat dobálhattok a csúf, öreg dögre, magára a diktátorra, Julio „A Szörny” Zapilote-ra!El tudod képzelni, hogy ez megakasztott egy-két lélegzetet és összeszedett minden figyelmet. Néhányan az ég felé néztek, mintha mennykőre számítanának a mennyből, amely mindjárt agyonlapít. Az autóajtó kinyílott és Rodriguez betuszkolta a merénylőt és a fegyvert a padlóra. Biccentettem, amikor az eszméletlen embert megfordította és a sötét szemüvegére mutatott. Felerősített hangom ismét felharsant.- Nos, túl erősnek tarthatják a beszédem, de komolyan szólok. Tombolok. Békés választási kampányt jöttem levezényelni, és mi történik? Rámlőnek, ennyi! – Hagytam kicsit a morajlást, majd felhangosítottam magam ismét. – Tombolok, igen! Itt van a kezemben az egyik golyó, amivel az imént rámlőttek. A lábamnál pedig a merénylő és a merénylő fegyver. És tudják, mi a vicces? Annak ellenére, hogy abból az épületből lőttek rám, a lövész sötét szemüveget visel...! A tömeg zúgolódva közelített, én pedig intettem a kocsinak, hogy induljon.- Állj! – kiáltottam, és engedelmeskedtek. – Megértem, hogy éreznek! De látni fogják, hogy igazságot teszek. Törvényszék elé állítom ezt az embert és meglátjuk, hogy e föld törvényét még mindig betartják-e ebben a fair városban.Amint eltisztult körülünk a tömeg, felgyorsítottunk és meg sem álltunk a hotelig. A Hotel Gran Parajero választásának fő oka a föld alatti garázsa volt. Kis konvojunk lehajtott, és minden kocsi addid körzött köröttem, amíg biztonságonak nem találták a terepet. Amíg ez lezajlott, átmentem a lövész zsebein és éppenséggel megtaláltam az azonosítóját. Olyan buta volt, hogy mesterlövész misszióba magával hordta. Hangosan olvastam.- Ez azt írja, hogy tagja a Szövetségi Egészségügyi Módosító Bizottságnak. Az mi a fenét jelent? A marquez elvigyorodott. – Tudod te azt. Ez a hivatalos neve az Ultimadosnak. Gyilkosok!- Nem a legjobbak.Mintegy szavaim igazolására az eszméletlen Ultimado magához tért és előhúzott egy jókora kést az övéből. Én fejberúgtam, ő elejtette a kést és visszacsúszott. Alányúltam, felemeltem és a vállamra vetettem. - Én viszem őt, Torres, te hozd a fegyverét! A sajtó várni fog, és mi adunk nekik miről írni.Meglehetős látvány voltunk amikor betolakodtunk a bálterembe, amely sajtótájékoztatóra volt berendezve. Kamerák csattoktak és villogtak, és az újságírók csapata úgy zúgott, fészkelődött, mint egy lódarázs. Ott volt mindenki, az újságok, a tv, minden. Most kezdődik csak igazán a kampány.

Az Utimádót magam elé vetettem a földre, majd arccal a sajtóhoz fordultam. Felemeltem az összeszorított öklömet a fejem fölé és baljósan ráztam a várakozó mikrofonok fölé hajolva.- Tudják mi van a kezemben? Töltények. Töltények, amelyekkel rám lőttek pár perce. – Leszórtam a golyókat és az ernyedt alakra mutattam. – És ez az ember lőtt rám abból a fegyverből, amelyet a Marquez de la Rosa ráz dühösen maga fölött. Csakolyan dühödt, mint én. Épp csak elkezdtük ezt a békés, demokratikus kampányt, és máris ránklőttek. És nem egy közönséges mesterlövész. Itt van az azonosítója. Felismerik? Ez egy Ultimado, egyike a diktátor Zapilote bűnöző alkalmazottainak. Most már tudják, hogy miért kell elutasítaniuk ezt a gonosz diktátort a titkos szavazóurnáknál és rám voksolni!- Mert én békét és szabadságot hozok Paraiso Aquinak végre. Szavazzanak rám és végre méltó lesz ez a bolygó a nevére! Szavazzanak! Szavazzanak! Szavazzanak!A kampány elkezdődött. És amikor a hírek kijönnek, az egész világ tudni fogja, valójában mi is történik.

Huszonegy

- Semmi említés! – dühöngött Angelina. – Semmi az esti lapokban, semmi a tévében, egyetlen szó sem a rádióban. Teljes hírzárlat van.- Hát persze! – mondtam én bölcsen bólogatva mialatt kifésültem a vacsora maradványait a szakállamból. – Nem is vártunk mást. Volt felőle kétséged, hogy a sajtó meg van vesztegetve? Ugyanakkor a kétség egy dolog, a bizonyság egy másik. És most már van bizonyságunk. Meglátjuk, a holnapi híreket egy csipettel érdekesebbé tudjuk-e tenni! Pillanatnyilag a gyűlésre kell koncentrálnunk. Hogy állunk?- A stadion megtelt az előző fél órában, és kezdenek kifogyni a babos szendvicsek. Kivetítők és hangszórók lettek felállítva a stadion körül azoknak, akik nem fértek be.- Vannak turisták a tömegben?- Rengetegen. Úgy tűnik, jó heccnek találják a dolgot.- Hát, nélkülük nem lenne túl nagy élvezet. Zapilote mostanra elég kétségbeesett lehet. Csodálnám, ha valami drasztikusat tenne a gyűlésen amíg a turisták jelen vannak. De utána... - Vigyázz magadra!- Szerelmem, pontosan ez áll szándékomban. Mehetünk?Mentünk. Minden védelmi kijelzőt bekapcsoltunk a szavazómobilon. És tettünk egyéb óvintézkedéseket is. A garázsban maradtunk, amíg egy jel a hotel fölött nem adott szabad jelet. Miután ez megérkezett, az autó kilőtt az utcára, hogy mielőbb becsússzon a két turistabusz közé. A külsősök a legjobb biztosíték. Amint elhagytuk az autópályát a stadionnál, felvettük egy csoport rózsaszín kocsi védelmét és konvojban folytattuk az utunkat a tömegen át. Volt valami új a bejártanál. Egy rugalmas üvegű sátor legalább tucat zsémbes kinézetű emberrel. Gúnyolódó tömeg vette körül őket, akik üres borosüvegekkel valamint száraz babosszendvicsekkel dobálták a sátrat.- Először üres stadionnal kellett kezdenünk, mivel itt ülésezett ez a rendőrkémkülönítmény a bejárat előtt. Fényképeket készítettek mindenkiről, aki a gyűlésre érkezett, ami zuhanást hozott a közérdeklődésben. Ez pedig csökkent közönségben mutatkozott meg, ahogy azt elképzelheted. Bolivar és én meggyőztük őket arról, hogy nekünk kéne adni a fényképezőgépeiket és utána behúzódni abba a sátroba.- Ne meséld el, hogy csináltátok, én a béke embere vagyok. Ez volt az egyetlen nehézség?- Az egyetlen. Kész vagy a nagybelépőre, Apa? Úgy értem, Sir Harapo.- Készebb sem lehetnék. És te, Marquez?- Ugyanúgy. Ez a találkozó bekerül a történelembe. Indulás!Indultunk. Az átjárón át, az éljenző tömegen át, a kezeimet a fejem fölött rázva, mosolyogva a turisták kameráiba, csókokat fújva a kicsiknek, de nem az őket kísérő hölgyeknek, mert Angelina acélos tekintete rám nehezült. Felmászva az emelvényre vártunk, amíg a kiáltozás elhalt. Erőteljes fanfár harsant fel felvételről és a marquez előlrelépett.- Én vagyok Marquez de la Rosa, ahogy azt mindenki tudja. Örömmel indulok ennek a világnak az alelnöki címéért a rokonom, Sir Hector Harapo vezetése alatt. Ő Beeday lovagja, botanikus úriember, aki visszavonultan él. Mégis elhagyta a csendes laboratóriumát és kertjeit hogy a bolygó segítségégére siessen. Minden további felhajtás helyett, bemutatom Paraiso Aqui következő elnökét... Sir Hector!

Sikoltások, füttyök, ordítások, tudod, ilyesmi. Addig integettem, amíg belefáradt a karom, majd jeleztem egy újabb fanfárért, egyidejűleg megnyomva a gombot a padlón a lábaim előtt, ami mélyhangot nyomott az egész stadion alá. Ez nem hallható frekvencia, de meg lesz minden jelenlévőn a hatása. A tömeg hirtelen elhalkult és jópárak szeme könnyes lett. Nem szabad elfelejtenem majd visszavenni a mélyhang erejéből! A várakozó csenbe beszéltem. - Férfi és nő szavazóim, köszöntöm a külvilágiakat, akiknek örömhírem élvezettel adom át! A nyugtatógombról a stimulálóra léptem. A tömeg élvezete túláradó volt, még mielőtt meghallotta volna a jó híremet. - Pár héten belül választás lesz. Ott lehetőség lesz engem elnökké szavazni. És miért kellene rám szavazni, vetődhet fel a kérdés. Adok egy igen nyomós okot. Én nem Julio Zapilote vagyok, és ezért!Ez sok lelkesedő reakciót váltott ki és én megragadtam az alkalmat hogy kitöltsek magamnak némi vízízű gint az előttem lévő kancsóból. Nyeltem pár nagy kortyot mielőtt folytattam.- Szavazzanak rám és én felülről állítom meg a korrupciót! Szavazzanak rám és úszómestereket csinálok az Ultomadókból egy cápafarmon. Szavazzanak rám, hogy megláthassák milyen lehet egy őszinte kormány. Ökröt ígérek minden fazékba, egy gallon bort a pohárszekrénybe, az adók eltörlését, évi hat heti fizetett szabadságot, harmincórás munkahetet, fizetett nyugdíjat ötven év felett a Nemesek, Parasztok és Munkások Pártja regisztrált tagjai számára – önkéntesek kiosztják majd a jelentkezési íveket – ingyenes bikaviadalokat minden vasárnap, szabadlicitet regisztrált bukmékereknek, meg még néhány dolgot, amit a közeljövőben kigondolok... Az utolsó szavaimat elfojtotta a túláradó lelkesedés, amihez mély hang se kellett. Ha a szavazás most történne, és a gépek nem lennének elállítva, minden szavazatot megnyernék. Leültem még mindig integetve, majd bekortyoltam az erősítő italom.- Nem ígértél pár olyamit, amit nem tudsz kivitelezni? – kérdezte Angelina. Bólintottam.- Senki sem hisz a választási ígéretekben, különösképp a politikusok, akik teszik őket. A beszéd és a gyűlés célja a lelkesedés felkavarása. - Azt bizonyára elérted.- Helyes. Még pár beszés és vége a napnak. Munkás éjszaka vár ránk.És el is jött. A gyűlés végetért, mi átverekedtük magunkat a belelkesült tömegen a kocsikhoz, majd csatlakoztunk az autópálya forgalmához. A visszaút boldogítóan eseménytelen volt és már a hotelbeérés pillanatában elkezdtük az akciót.- Készen álltok fiúk? – kérdeztem kitépve pár köteg szőrt a szakállamból izgalmamban.- Készen! – válaszolta kórusuk.- Akkor jelentsetek! – csúsztam ki a formális ruhából, hogy felvehessem a hadit. Bolivar a jegyzeteit olvasta.- Minden fő hírt benyújtanak az Információ Minisztériumába. Bentlakó cenzorok nézik át minden lap végleges változatát a Közvetítő Központban. Előre felvett híreket sugároznak a műholdakra, és onnan kerül szétszórásra a tévékbe és a rádiókba.- Hány műhold van?- Tizennyolc a bolygókörüli pályán. Ezek lefedig az egész területet. A jeleiket házi parabolák vagy közös csőrendszerek veszik.- Ezt akartam hallani! – viháncoltam bezippzározva a puhatalpú cipőimet. – Pillanatnyilag el kell feledkeznünk az újságokról. Túl sok vesződség volna egyesével szabotálni őket. Akárha hogy is, biztos vagyok benne, hogy a sugárzó média a legnépszerűbb. És sérülékeny. Amire szükség van, az a Közvetítő Központ padlórajza, és diagram a technikai összetevőiről.Bolivar nyújtotta át az elsőt, James a másodikat. Túl részletesek voltak! Köhögtem, és majdnem zokogásban törtem ki. Reméltem, hogy nem vették észre a könnycseppeket az öreg rozsdamentes acélpatkány szemeiben. Milyen derék gyerekek ezek, milyen intelligensen használják jószándékú svihákságukat!- Összehasonlítottuk őket... – mondta Bolivar lapozva a padlórajzok között, majd rámutatott valamire.- ...és bizonyosan megtaláltuk a gyenge pontot – mondta James befejezve a mondatot. A diagramra tenyerelve. Előrehajoltam, hogy lássam, amint végigmennek a részleteken.- Ezek mikrohullámú átjátszók amelyek a kiszórják a jeleket újrasugárzásra a látótávon kívüli műholdakra.

- Ez a két csatorna a program kimenetele. Ez a TV, ez pedig a rádió. - Ezeken a kábeleken mennek át ebben a nagyobb csőben, amelynek éppenséggel van egy csapóajtaja az épület alagsorában...- Itt! – mondtam lecsapva az ujjammal és mindhárman úgy vigyorogtunk, mint akik megkergültek. – De ehhez egy finommegszakító kéne, amit nem valószínű, hogy találunk, ugyanakkor bármikor elvághatjuk a jeleiket és helyettesíthetjük a sajátjainkkal, ha úgy akarjuk. Lehet itt találni kelléket?James vett elő egyet a zsebéből, Bolivar meg egy másikat. - Fiúk, büszke vagyok rátok! – mondtam a lehető legkomolyabban.A megszakítók kis dobozok voltak, egy tenyérben elfértek, volt rajtuk egy kapcsoló az egyik oldalon és egy köteg vékony vezeték a másikon.- Önmagát látja el energiával – mondta Bolivar. – Atomelemekkel. Évekig jók. Ez a vezeték a külsőé, ezek pedig a belső áramkörökhöz mennek. Ennyi az egész. Amikor a megfelelő jel megérkezik, Zapilote technikusai anyaga elvágatik és a helyére érkezik a miénk. Azt fogják gondolni, hogy a saját hírműsoruk megy ki, de tévedni fognak.- Ez jó – mondtam –, de csak egyszer használható. Amint szabotáltuk a rendszerüket, lezárják amíg meg nem találják ezeket. A választás estéjén végig kell mennünk az egészen újra egy második sugárzáshoz. James kinyitott egy dobozt mialatt beszéltem és elővett két igen méretes elektromos készüléket.- Gondotuk, hogy erre szükség lesz. Ezért összeraktuk ezeket. Ezek a próbababák, tele áramkörökkel és vezetékekkel, amelyeket némileg nyilvánvalóbb helyekre teszünk ki. Egyetlen funkcióval rendelkeznek csupán. Ha piszkálják őket valami módon, a belső hőkészülék bekapcsol és salakká égeti a környezetét.- Egy ügyes kis elterelés, ami bizonyosan működni fog. Most kifelé innen elvégezni a munkát, hogy nyugodtan alhassunk éjszaka. - Apa, Bolivar és én el tudjuk intézni. Fáradt lehetsz...- Az vagyok. Attól, hogy politizálok. Nem akartok megfosztani egy kis izgalomtól, ugye?- Dehogynem, ha én más izgalmat ajánlhatok - mondta Angelina először megszólalva. – De túl jól ismerlek. Úgyhogy indulj a gyerekeiddel, és mássz körbe a csatornákon, vagy csináld amit csak élvezel! De ne várd, hogy ébren várok rád. Nagy csókot adtam neki a megértéséért és kiléptünk az éjszakába. A hátsó lépcsőkön át egy jelöletlen kocsiba. Nem követtek. Egy utcányira parkoltunk a Közvetítő Központtól, majd lábon mentünk be. Úgy értem, nem a főbejáraton át, de úgy kerültünk be, hogy a riasztórendszer nem avatkozott közbe. Rövidre zártuk, és egy pinceablakot használtunk. Innen már csak a megfelelő járatot kellett megtalálnunk. Az alagsor járatai tele voltak teljesen automatizált gépekkel és egyetlen lélek sem volt bent azon az éjjeli órán, csupán egy ellenőr posztolt, de őt könnyű volt kikerülni. A csatlakoztatás könnyen ment, a csalidobozokat letakartuk, míg a valódi áramköröket a kábelek közé helyeztük és a padlózat alá rejtettük. - Tökéletes! – mondtam a kezeimet porolgatva elismerően a munkánkra. – Most hadd térjünk vissza egy frissítő italra és nézzünk bele a helyettesítő műsorba, amit a minijeink most készítenek be.Láthatatlanul kijutni ugyanolyan könnyen ment, mint bejutni. Az autónk a helyén várt, és senki sem volt a láthatáron.Kinyitottam a kocsiajtót és a belső világítás felkapcsolt.Egy férfi ült bent jókora mordályt tartva a fejemnek mosolyogva. Valaki csúnyán ismerős.- Szóval most Hector Harapo vagy és nem egy egyszerű turista – mondta Oliviera kapitány. – Figyelmeztettelek az utolsó találkozáskor, hogy ne térj vissza. Most, hogy ilyen könnyelmű voltál, csak magadat okolhatod a következményekért.

Huszonkettő

Ahogy ezeket a szavakat elmondta, az utcát szemvakító fény árasztotta el. Csinos kis csapda volt. Keresőfények szúrtak le az épületek tetejéről és katonák özönlöttek ki az ajtókon. Nem volt mit tenni, meg kellett magunkat adni.- Ne lőjetek, kérlek! – kiáltottam. – Megadjuk magunkat! Utasítom az embereimet! Douchan qounboula!

Reméltem, hogy a fiúk emlékezni fognak erre az undorító idegen nyelvre – és emlékeztek is! Bár a kezeik a levegőben voltak, akárcsak az enyémek, így is aktivizálni tudták a füstbombákat a csuklóik keresztezésével – erre utasítottam ugyanis őket. Az utolsó, amit láttam a vidám arcuaik voltak, amelyek eltűntek a felhőkben, amelyek minden irányból körülvették őket.Abban a pillanatban vetődtem félre, amikor Oliveira tüzelt. A golyó olyan közel süvített, hogy éreztem, ahogy a hajam szétterül utat adva. Mielőtt újra tüzelhetett volna, saját gránátaim egyikét a kocsiba dobtam, amit hamarosan egy altató kapszula követett. Kétlem, hogy tíz másodperc eltelt, mióta kinyitottam a kocsiajtót. Ez alatt a rövid idő alatt a dolgok drasztikusan megváltoztak. Az ütcát sötét füst és parancskiáltások, sípfüttyök, a motorok robaja és rohamozók rekedt üvöltése töltötte ki.- További füstöt altatógázzal vegyítve! – utasítottam idegen nyelven. – Kitörök a kocsival, ti pedig várjatok!Ha magamra tudom vonni a figyelmet, a fiúknak lehet esélye. Betapogattam magam a kocsiba, félretoltam Oliveira ernyedt testét, majd beindítottam a motort. A kocsit sebességbe rúgtam, rádobbantottam a gázra és csikorgó kerekekkel elhajtottam a fiúktól. A kocsi megugrott, gyorsulni kezdett, a füst elvékonyodott, majd keresőfényekre cserélődött. Hunyorítva az erős fényben láttam, hogy majdnem belehajtok egy csapat rémült katonába.Megragadtam a kormányt és centiméterekre mellettük hajtottam el, hogy teljes sebességgel, frontálisan ütközzek egy páncélozott kocsival.Ez több mindenre is erős hatással volt. Én magam nekipattantam a szélvédőnek, majd visszaestem a hátsó ülésre. Az orrom erős ütést kapott és szépen összevérezte az ingem elejét. Az agyam ugyanakkora ütést kapott, mint az orrom és éreztem, hogy a fejem inog a nyakamon. A gondolkodás nehezen ment és csak annyi intelligenciám maradt, hogy felismerjem, hogy további alatatógáz és füstbombák jó ötlet lennénnek. Kihajigáltam őket a nyitott szélvédőn át abban a pillanatban, amikor a páncélozott kocsi ajta kinyílott előttem. Reflexszerűen történt minden.Ahogy visszafogtam a lélegzetem, abban a pillanatban a felerősödött véráram kilökte az orromból a dugókat. Egyetlen lélegzetvétellel olyan szépen elszenderültem volna, mint a katonák és a rendőrök. Csakhogy tőlük eltérően én valószínűleg halottan ébrednék. Az égés a mellkasomban elűzte a labilitás érzetét ahogy térden és könyökön kimásztam a kocsiból. Ahogy felálltam, újfent bevertem az orromat valami nagyon keménybe. Minden energiámra szükség volt, hogy ne nyeljek le egy tüdőnyi gázzal telt levegőt. A akadály megmozdult, ahogy hozzáértem, és rájöttem, hogy az a páncélozott kocsi ajtaja. Szállítóeszköz. Fájdalmasam másztam be arrébbtolva a nem látható testet, amely elzárta a bejáratot. További testek voltak a lábam alatt, úgyhogy azokon át kellett másznom.És lélegeznem is kellett. De nem mertem. Előrefelé tapogatózva a fejem valami kemény fémbe ütközött. Végtelennek tűnő tapogatózás után jöttem rá, hogy az az ülés alapzata. A sofőrülésé, amely ki volt emelve a kocsi elején. Kutakodó ujjakkal megtaláltam a padlón a sebességváltót. Vibrált - a motor még mindig járt!Sebességbe lüktem. A páncélozott kocsi előrelendült és elkezdte darabjaira zúzni a kocsimat. Átkozódtam, és addig nyomkodtam a váltót, mígnem sikerült hátramenetbe kapcsolnom. Őrületesen nagyott rázkódott minden, ahogy elkezdtünk hátrafelé mozogni – levegőre volt szükségem!Fény volt ismét. Kidugtam a fejem az ajtón és reméltem, hogy az altatógázt a füsttel együtt elhagytam. Küzdöttem a levegővétel ellen, de nem nyerhettem. Reszketve lélegeztem egyet.Semmi sem történt. Semmi rossz, a légvétel leírhatatlan élvezetet hozott. Kint voltunk a gázból. És kint is jól alakultak a dolgok ahogy kinéztem az ajtót becsapva. Füst és zavar, emberek és autók mozogtak minden irányba. Az én páncélozott autóm csak egyike volt a soknak, amely a füstből hajtott ki. Tolattam lassan, és folyamatosan. El onnan. A sofőr kielégítő huppanással esett a padlóra, ahogy arrébbhúztam. Még mindig hevesen szívtam az életvisszatérítő levegőt amikor a helyére ültem és kezembe vettem a kezelőszerveket.A fiaim a füstben és kalamajkában álltak, és minden adható segítségre szükségük volt. Megállítottam a páncélozott autót, majd letekintettem az előttem lévő műszerhalomra. Az egyik cimke első gépfegyver volt, ami optimizmusra adott okot. Bekapcsoltam az áramkört, maximumra szintre emeltem a csöveket, kioldottam a biztonsági csapot és megnyomtam a tűz gombot.Igen kielégítő robajt adott. A rázkódott egyet, üres hüvelyek potyogtak a lábam mellé és láttam, ahogy a katonák fedezékbe vetődnek. Tökéletes! Most egy izgalmas lelépést! Még mindig hátramenetben lepadlóztam a gázt.

Egy hátsó képernyő mutatta az utcát mögötem, amely hihetetlen sebességgel rohant felém. Nehéz volt kormányozni hátrafelé; az autó egyik oraláról a másikra himbálózott. Rácsaptam a tülökre, villogtattam a lámpákat, és reméltem, hogy elég figyelemfelkeltően menekülök. Egy fedezékbe menekülő katonai osztag tűnt fel a képernyőn ahogy tovarobajlottam. Elhagyva őket egy kereszteződéshez értem. Hirtelen csavartam egyet a kormányon és csúszkálva megálltam, majd előrementbe csaptam a váltót. Mielőtt nekilódulhattam volna, három páncélozott kocsi zúgott el előttem. Vigyorogtam az érdekes csúszkáláson valamint a karambolon, amit az a jármű okozott, amely engem üldözött. Mielőtt rendezhették volna soraikat, lepadlóztam a gázt és boldogan hajtottam el az okozott káosztól.Egész idő alatt távoltartottam a gondolataimat a sötétben lévő Jamestől és Bolivartól. Jól kellett legyenek; muszáj volt jól lenniük. Nem hallottam fegyverropogást a füstfelhő felől. A fiúk tudatuknál voltak, nem úgy az ellenség. Csináltam némi elterelést, ami végtelenítette a zavart, számtalan lehetőséget hagyva a menekülésre. Okosak, erősek, ki kellett jutniuk.Akkor hát miért aggódtam betegesen izzadva?Mert apamód gondolkodtam, nem bolygóközi ügynökként. Ők a fiaim és én kerítettem őket ebbe a helyzetbe. A depresszió és a bűntudat fekete hulláma haladt át rajtam; nem tudtam kirekeszteni. Lassan vezettem a sötéteben, az üres utcán amíg végre visszanyertem valamennyire az uramam az elkeseredett agylebenyemen.

- Elég ebből, Jim,! Most, hogy egy jót szenvedtél, felőrölt a bűntudat és önvádaskodás, elég! – mondtam hangosan, mert így mindig jobban hallom magam. A vékony kis belső hangnál szívesebben figyelek oda egy telt, érzelemfűtött külsőre. Kiegyenesedtem ültömben és erősen megmarkoltam a kormányt. – Így már jobb! A jajgatással és siránkozással hozva saját magad még nehezebb helyzetbe nem fog semmit segíteni a fiúkon. A te feladatod most az, hogy eltűnsz innen biztoságban, vissza, dolgozni. Mozgás!Mozdultam, a lehető legközvetlenebb utat választva a hotelhez. Egy haloványan világított utcán parkoltam le pár blokknyira a célomtól, és magára hagytam a kölcsönvett járművet. Volt egy szolgálati bejárat – jelenleg zárva, amely bebocsátást adott bejen a hotelbe egy álkulcs érintésére. Még tartott a szerencsém és észrevétel nélkül jutottam fel a szervizlifttel a szintünkre. Angelina nyitott ajtót, ahogy közelítettem.- Zűrösen nézel ki. Megsebesültél?- Nem különösebben. Csak néhány zúzódás és fáradtság. És...Nem tudtam, hogyan folytassam, az ábrázatom azonban elárult.- A fiúk. Mi lett velük?- Nem tudom. De bizonyosan jól vannak. Külön úton mentünk. Engedj be és elmesélem...Elmeséltem. Lassan és precízen nagyokat húzva az jóöreg ronból. Csenben végighallgatott. Nem moccant, nem szólt közbe, amíg be nem fejeztem. Aztán bólintott. - Kínoz a bűntudat, nemde? Úgy szivárog belőled, a pórusaidon át, mint az izzadtság.- Így van! Az én hibám. Én vittem őket bele ebbe...- Csend! – utasított majd előrehajolt és nyakon csókolt. – Mindannyian felnőttek vagyunk és nyitott szemmel megyünk neki mindennek. Nem csak hogy nem vitted őket bele semmibe, magadra vontad az elleség célzókáit, hogy esélyt adj nekik a menekülésre. Minden tőled telhetőt megtettél. Most csak várhatunk. Miután leápolom azt a csúnyán vérrel telt orrodat. Addig nem akartam hozzányúlni, amíg nincs benned elég ron.Feljajdultam párszor amíg tisztította és kötözte az orrom. Aztán kezdődött a várakozás. Angelina, aki ritkán ivott a szociális alkalmakon kívül, elfogadott egy pohár ront és kortyolta. Nem beszéltünk. Felnéztünk minden alkalommal, amint szirénák hangzottak fel odakint az utcán, és próbáltuk nem egyfolytában az órát nézni. Kiürítve a poharamat az üvegért nyúltam.- Kérsz még...?Telefoncsörgés vágott a szavaimba. Angelina már fel is vette mire megmozdulhattam volna és konferencia módra állította a kagyló emelése közben.- Itt James – mondta a várt hang, és elernyedés hullámzott rajtam végig. – Nem volt probléma kijutni. Ruhát cseréltem. De nem mehetek haza katonai öltözetben.- Felveszünk – mondta Angelina. – Hol van Bolivar?

Mivel nem érkezett azonnali válasz, a feszülség visszatért. Tízszeresen. Csak pár pillanatig volt csendben, de az átadta az üzenetet.- Szerintem elfogták. Láttam rendőröket gázmaszkban sietősen elhajtani. Egyedül ők hagyták el a helyszínt. Maradtam, amíg tudtam és a füst fel nem oszlott, és el nem kezdtek egységeket felállítani. Nem telefonált, ugye?- Nem, már mondtam volna.- Tudom. Sajnálom...- Ne tedd. Mindent elkövettél, amit tudtál. Most azt kell kitervelnünk, hogy hozunk vissza. Aztán várnunk kell, míg hír érkezik Bolivarról. Nem bánthatták. Bizonyosan rendben van.A hangja hűvös volt, uralkodott rajta. Ugyanakkor én a szemeit nézve láttam, hogy belül sikolt.

Huszonhárom

Bezártam a ronos üveget és eltettem. Ideje volt egy tiszta fejnek. Kinyitottam egy üveg bort, hogy lemossam a sült babot és a kolbászos szendvicset, mivel a bab ismerten agy-kaja. Azt hiszem. Angelina elment felvenni Jamest mialatt én a telefont bámultam és megpróbáltam intelligens gondolatokat kötni az éjszaka eseményeihez. Mire visszatértek előálltam egy igen logikus és taszító konklúzióval.- Nem érkezett több hívás – mondtam, amint beléptek az ajtón. - Ha az kaja, vennék belőle – mondta James egy kis pohár bort kitöltve. Örültem, hogy a gyerekek az anyjuk alkoholos érdeklődését örökölték, nem a szeszfazék apjukét.- Előálltam egy tervvel – jelentettem be. – Garantálni fogják Bolivar visszatérését. – Angelina beleegyezőleg bólintott.- Jó! – mi meg betörünk a központi börtönbe, mindenkit lelövünk, akit csak találunk, aztán kiszabadítjuk.- Nem. Pont ezt várják el tőlünk. Valaki az ellenfél oldalán előttünk gondolkozik. Besétáltunk egy csapdába az elmúlt éjjel, mert óvatlanok voltunk. Csak egy lépéssel voltunk előttük idáig, és azt gondoltuk, hogy ez folytatódni fog. A mézeshétnek vége. Most elé kell gondolkodnunk magunkat az előttünk gondolkodónak és váratlant kell cselekednünk.- És az mi? – kérdezte Angelina.- Ott kell lecsapnunk rájuk, ahol nem számítanak rá. Olyan rabot kell ejtenünk, akiért tudjuk, hogy becserélik Bolivart.- Kit?- Magát Zapilote-ot. Senki más nem elég.James annyira meglepődött, hogy megállt az evéssel, tehát igencsak. Angelina sokkal jobban uralta magát.- Nem tennéd meg, hogy ecseteled a tekervényes logikát, ami ehhez a következtetéshez vezetett? – kérdezte.- Szívesen. Valakinek a túloldalon van esze. Könnyen lehet, hogy ez Oliveira ezredes. Végsősoron ő várt a kocsiban, amikor visszatértünk. Amíg másképp nem találjuk, fel kell tételeznünk, hogy ő az első számú ellenségünk. Gondosan követte a működésünket és sikerült a cipőnkbe lépnie. Tudja, hogy úgy kell reklámoznunk a kampányunkat, mintha számíthatnánk szavazatokra. Az első kampánygyűlésről semmit sem hozott le a sajtó, így logikusan lépéseket kell tennünk, hogy a jövőben másképp legyen. Fogalma sem volt, mit fogunk tenni, de nagyon pontosan megtippelte, hol tesszük. A Közvetítő Központban. Aztán felállította a működött csapdát, mivel sikerült Bolivart foglyul ejtenie. Ha eddig igaza volt, továbbra is igaza lesz abban, hogy megpróbáljuk kiszabadítani a rabot. Éppen ezért Bolivar nem a helyi börtönben lesz, és abban is biztosak lehetünk, hogy az épület maga egy nagy csapda. Távol maradunk tőle és a játék minden szabályát áthágjuk. Zapilote túszságával Bolivart szabadon kell engedni és az eredmény 0:0 lesz.- Eddig rendben – mondta Angelina. – De gondolkodtál már milyen módon kaparintjuk meg Zapilote-ot?- Igen. Alszom pár órát, hogy friss legyek reggelre. Aztán megteszem az előkészületeket mielőtt átugrom a fővárosba és bekukkantok az Elnök-Tábornokhoz.- Elment az agyad – mondta Angelina higgadtan. – Nem hagyom!Arréblépett és hirtelen egy fegyver jelent meg a kezében rám célozva. – Az az orrütés valószínűleg szétkente az agyadat is. Menj és aludj kicsit amíg James és én kieszelünk egy másik, nem pontosan ennyire öngyilkos tervet.

- Lelőnél, hogy megmentsd az életem? A tárgytól eltérve, kénytelen vagyok elismerni, hogy a női agy működése továbbra is zavarba tud ejteni. Most tedd le a fegyvert és pihenj! Nem öngyilkosság amit tervezek, hanem egy jól kigondolt művelet, ami mind Bolivart, mind engem kiszabadít a bilincseiből. Pár részlet még ködös, de biztos vagyok benne, hogy kitisztul egy éjszakai pihenés után.Kitisztult. Hajnalban ébredtem, és a művelet áradat módjára belefaragta magát a homloklebenyembe. Nem mehetett füstbe! A jó kedélyem folytatódott a zuhany, a reggeli és a Primorosóba tartó repülés alatt egészen addig a pillanatig, amikor a Szabadság Téren át nem értem. Csak akkor hagyott magamra, amikor beléptem a Presidio komor kapuin és megállított egy őr. Túl késő volt visszakozni, úgyhogy tovább buliztam jó kedély ide vagy oda.- Hol az engedélyed? – mordult rám. - Engedélyem? Nekem nem kell engedély, te mikrokefális idióta, én a Tábornok Elnökkel találkozni jöttem Oliveria Ezredes különös kérésére.- Sajnálom. Az ezredes nem utasított, amikor bejött...- Itt van Oliveira? Jobbnál jobb. Tárcsázd! És gyorsan, ha kedves az életed és a józan eszed!Reszketve pötyögte be a számot a telefonba. A kijelző feléledt és Oliveira szadista képe jelent meg a telefonon. Mielőtt megszólalhatott volna az őr, félrelöktem és közel hajoltam.- Oliveira! – vicsorogtam. – A főbejáratnál vagyok. Nem akarsz velem találkozni?Bámulatra méltó arcot vágott; igazán hiányoltam a kamerám. Kétségtelenül sokféle folytatásra számított az előző este eseményeit követően, ám ez bizonyosan nem volt köztük. Lassan visszakerültek a szemei a fejére, a vér pedig a bőrébe és belerikoltott a telefonba.- Letartóztatni!Megszakítottam a vonalat és leültem az őr székébe.- Látod, milyen izgatott volt? – vettem elő egy cigarettát, meggyújtottam és már füstfelhőt pöfékeltem, mire Oliveira megjelent sietősen bukdácsolva lefelé a lépcsőn a sarkában katonákkal.- Elvetted tegnap az egyik emberemet – mondtam füstöt fújva a képébe. – Azért jöttem, hogy elrendeljem az elengedését.Ahogy az könnyen elképzelhető, nem vette szívesen ezt a fajta bánásmódot. Nem tanusítottam ellenállást amikor a katonák megragadtak és mélyre tuszkoltak az épület beleibe. Oliveira személyesen ellenőrizte a biztonsági procedúrákat, erősen figyelte, ahogy levetkőztetnek, átkutatnak, megröntgeneznek, átvizsgálják a testemet és letakarítanak. Tudta, hogy módszeresség kell legyen abban az őrültségben, hogy megadom neki magam, de nem tudott rájönni mi. Amikor a teljes biztonsági fázis véget ért mégegyszer elvégeztette a biztonság kedvéért. Természetesen nem talált semmit. Amikor az egész véget ért kaptam vékony papucsot és papír rabruhát, majd erősen megbilincselték a bokáimat és a csuklóimat. Csak ezt követően rángatott be a kihallgató szobába és ültetett a kemény székre. Felém emelkedett és egy súlyos ütővel csapkodott a tenyerébe.- Ki vagy te? – kérdezte.- Én James diGriz tábornok vagyok a Rendőrségi Nyomozók Parakatonai Szakszervezetétől. Szólíthatsz nyugodtan uramnak.A lábszáramra húzott az ütővel. Fájnia kellett volna, de én észre se vettem. Az egyetlen, amit a vizsgálat nem mutatott ki, hogy a fülemig tele voltam neokainnal, egy igen erős fájdalomcsillapítóval. A hatása elmúltával talán nem leszek valami jól, ám jelenleg semmit sem éreztem.- Elég a hazugságokból és a viccekből! Ki vagy te? Az igazat akarom!- Már megmondtam. A nevemet és a szervezetet. Mi az RNYPSZ-nél életformánkká tesszük a rosszak kijavítását, az elmaradott bolygók politikai fejlesztését, az olyan őszinte politikusok segítését, mint Harapo, és az olyan bűnözők megbuktatásának megszervezését, amilyen Zapilote.Újra és újra lesújtott, míg én csak ültem és néztem. - Élvezed ezt csinálni? – kérdeztem végül. – Mert ha igen, akkor beteg vagy.Magasabbra emelte az ütőjét – aztán eldobta. Mi értelme az erőszakos szadistaságnak, ha az áldozatod még csak észre sem veszi? Elismerően bólintottam.- Most, hogy leálltál, végre felnőttek módjára beszélhetünk. A szervezetem segítséget nyújt Harapónak, ahogy mondtam. Tegnap éjjel sikeresen elfogtad az egyik emberemet. Ez nem járja. Azonnal el kell engedd!

- Soha! Ő a miénk, ahogy te is, és mindketten annyit értek, mint a halottak...- További fenyegetés? Igazán hülye vagy! – álltam fel lassan emelkedve, hiszen a nehéz láncokkal nem ment egyszerűen. – A fejed fölé megyek tehát. Találkoznom kell Zapilottal!- Megöllek! – mondta habzó szájjal emelve ismét az ütőt lesújtásra.- Ha megteszed, Zapilote helyben lelövet. A szervezetem nélkülem is tovább fog működni, és ő a választást szépen elveszti. A te hülyeséged miatt. Ezt akarod?Csak állt felemelt ütővel, reszketve, vágyva, hogy az agyam szétverhesse, ám tudatában, hogyha megteszi, könnyen ő is halottan végzi. Le kellett engedje az ütőt. Jóváhagyóan bólintottam.- Ez az! Most szépen megyünk és meglátogatjuk a tábornok-elnököt, hogy előadhassam neki a kompromisszum-tervem, amely bizonyára kielégíti.- És mi az?- Majd megtudod a beszélgetés során, amennyiben engedélyezi neked a jelenléted. Hívjad!Oliveira szépen belefehéredett a dilemma szarvaiba és élvezettel néztem, ahogy rángatózott. Meg akart ölni, vagy legalábbis megcsonkítani, de nem mert. Amit Zapilote-ról mondtam, igaz volt. Végül felismerve azt kitotyogott a szobából. Visszahuppantam a székre és komoran néztem a zúzódásokat és próbáltam arra gondolni, hogy fogok érezni amikor a neokain hatása elmúlik. Volt egy gyanús pont a mellkasomon, ahol egy-két borda be lehetett zúzva. Ekkor határoztam el, hogy valami nagyon csúf dolognak kell történnie Oliveira ezredessel mielőtt az affér véget érne. Mialatt a sorsa fölött kotlottam, ő visszatért egy katonai osztaggal.Talpra emeltek. A katonák szilárd falként vettek körbe és lemasíroztunk a hallba, majd fel egy lépcsőn, ami igen kimerítő volt, aztán pedig át egy sor előszobán, hogy egy aranyozott szárnyasajtóval szembesüljünk. Fegyverzett őrök álltak mellette, tüzeléskészen, mindkét oldalt. Közeledtünk a szentek szentjéhez. Az ajtók nagyívben széttárultak, a személyi testőreim előrelöktek, olyan és közelről fogtak, hogy a vállaik fölött kellett kilesnem, hogy bizonyosságot szerezzek róla, hogy valóban jelenlét is van. Az elnök-tábornok úgy ült a székében, mint egy csúf varangy, görbe kezeivel a végtelen asztalra támaszkodva. - Nesélj nekem erről az emberről! – mondta Zapilote. Ugyanolyan undorító békaszájjal, mint amikor először kellett találkoznom vele. Ha felismerte volna bennem a szakálltalan Harapót, nem engedett volna el.- Elmondása alapján a neve James diGriz tábornok – mondta Oliveira. – És azt állítja, hogy az RNYPSZ nevű szervezetet képviseli.- Lelövetlek, ha tréfálkozni mersz!- Nem, kérlek, ez igaz, Excellenciás uram! – Helyes látvány volt a reszkető, remegő ezredes. – Ebben kell legyen némi igazság. Ez a Rendőrségi Nyomozók Parakatonai Szakszervezete valóban létezhet. Kétségtelenül bolygón kívüli ügynök. Először pár hónapja járt itt ocsmány turistaként, hogy egy áruló csoporttal kapcsolatba lépjen Puerto Azulban. Deportáltattam, mielőtt több kárt csinálhatott volna. Azóta vissztért ide illegálisan és nagyon oda van a Harapo szervezetért, ami mostanában... okozott pár nehézséget.- Én megölöm Harapót! Ezt akasszátok fel! A saját beleivel!- Igen, minden árulót, mindegyiküet, sok-sok béllel – nyáladzott Oliveira. – Tobzódni a belsőségekben...- Pofa be, Oliveira, vagy veled kezdjük! Roppanó hangot hallatott, ahogy Oliveira az ajkait összezárta. Szerintem eltört egy foga. Zapilote most engem nézett gyöngyöző, vörös szemeivel megpróbálva lyukakat égetni belém.- Szóval Harapónak dolgozol. Mindenféle nehézségeket támasztasz. Most, mielőtt megöllek, mondd el, miért jöttél ide!- Alkut kötni veled...- Nem alkudozom árulókkal. Vigyétek és lőjétek le!A katonák közrefogtak, megradadtak. Nem teljesen úgy mentek a dolgok, ahogy terveztem.- Várj! – kiáltottam. – Hallgass meg előbb! Idejöttem volna egyedül, fegyvertelenül ok nélkül? Ez öngyilkosság lett volna. Azért jöttem, hogy elmondjam... – De mit? Fogalmam sem volt. Viszont figyelt rám. Amit mondani akartam igen fontos kellett legyen. Mi érdekelheti? Mi fontos egy paranoid diktátornak? A paranoia! – Azt jöttem közölni, hogy egy áruló van a közeledben. Ellened szervezkedik.- Kicsoda?Már bírtam a figyelmével. Talpon volt és az asztal fölé hajolt.- Mrmtrmblmble... – motyogtam.

- Micsoda?- El kéne mondjam a nevét itt, hangosan? Úgy hogy mindenki hallja?- Beszélj! Ki az? Ki vele! – habzó szájjal kerülte meg az asztalt.- Elmondom – hajlítottam be a térdemet az izmaim tesztelésére. – Valaki igen közeli akar téged kinyírni...Ahogy ezeket a szavakat mondtam, előrevetettem magam és nekicsapódtam a közöttünk álló őröknek, mintegy szétlökve őket. A láncok súlyától meginogva rántottam fel a karjaimat. Kinyújtott kezem alig érintette az arcát, egy körmöm súrolta csak a bőrét.Aztán ütések landoltak a fejemen és a testemen a földre lökve, ahol a katonák rugdosni kezdtek. Alig vettem észre, hogy Oliveira leállítja őket, lehajol és talpra emel. A katonák szorosan fogtak, alig tudtam lélegezni. Oliveira pisztolya elöl volt, és a hideg csövet a szemeim közé tette.- Beszélj! – parancsolta. – Utoljára, mielőtt szétloccsantom az agyad! Ki akarja megölni az Elnök Tábornokot?- Én! – mondtam rekedten az összezúzott torkommal. – Éppen most próbálkoztam. Nem látod azt a karcolást az arcán és a vércseppeket?Zapilote az arcához emelte a kezét, megérintette, majd a vörös maradványokat nézte az ujjain.- Átkutattál! – kiáltottam – De nem lelted meg a fegyveremet. Ez a köröm megvágta őt, és egy négy órás vírust juttatott a testébe. Zapilote fertőzése ennyi idő alatt végez vele. Most halott vagy, vénember, halott!

Huszonnégy

Mint azt gondolhatod, ez erős hatással volt minden jelenlévőre. Különösen Zapilote-ra. Pergamen bőre még fehérebb lett és visszatámolygott az arcát tapogatva. Az ember azt gondolná, két évszázad leélése után elege lehetne. De nincs. Szokásává vált. Éllel beszéltem mostantól, tökéletes tudatában a fejemnek tett fegyvernek.- Halott vagy, Zapilote, ha nem teszel szert ellenszerre időbe’. Most szedd le rólam ezt a pisztolyos idiótát!Zapilote előretántorgott és felnyúlt, hogy megragadja Oliveira fülét, erősen megcsavava félrevonja őt. Az ezredes megrándult és elejtette a fegyverét, amely szerencsére nem sült el, és a már vérző füléhez kapta a kezét. Zapilote félrelökte őt vállal és elém állt. - Térdeltessétel le! – parancsolta Zapilote, és a katonák lábonrúgtak és lekényszerítettek. Előttem görnyedt, leheletéből erős fokhagymaszag és szívégés áradt. - Az ellenméreg? – bűzölögte.- Csak én tudom, hol van. Ha három órán belül megkapod az injekciót, életben maradsz. A vírus, amely szétárad a véredben ismeretlen ezen a bolygón. Az orvosaid nem segíthetnek. Mostanra már érezned kell a fertőzés első tüneteit. Lázad van. Addig emelkedik, amíg az agyad el nem pusztítja a hő. Az ujjaid kezdenek bizseregni. Hamarosan megbénulnak és a bénulás elterjed az egész testedben. Éleset sikoltott, mint egy öregember. A reszkető kezét az arcához emelte, majd leengedte az izzadsággal borítottan tovább remegő ujjait. Sikoltott újra és támolygott, két katona ragadta meg, mielőtt eleshetett volna, és a székéhez támogatták az asztal mögött.- Parancsold meg nekik, hogy engedjenek el! – utasítottam. – Szépen leveszik rólam a láncokat és elmennek. Az Oliveira nevű lény marad, hogy a parancsaidat teljesítse. Add ki a parancsot!Zapilote hangja pattogott, ahogy beszélt. A láncok lehullottak, egy székhez húztam magam és ráestem. Oliveira csak állt, meredten bámult és kezeivel még mindig a vérző füleit tapogatta.- Íme az instrukciók, Oliveira. Azonnal felveszed a telefont és megparancsolod a tegnap éjjel elfogott rab szabadonbocsátását. Nem eshet bántódása. Puerto Azulba, a Hotel Gran Pajeróba vigyék, Harapo szobájába. Amint biztonságban van, kap egy telefonszámot, amely közvetlenül ebben az irodában cseng. Amint megkapom tőle a hívást, amelyet kielégítőnek találok, beszélünk az ellenszerről. Minél tovább halogatod...- Tedd! – sikoltotta Zapilote. Felém fordult, amíg Oliveira szélsebesen ügyködött a telefonnal. – Hol van az ellenszer? Felgyulladok!- Még vagy három órán át életben maradsz. Bár nagyon beteg leszel. Az ellenszer közel van. Akkor kapod, amikor az üzenetet megtelefonálom. Addig nem telefonálok, amíg biztonságban nem leszek odakint.- Ki vagy te?

- A sorsod, öregember, a végzeted. Az erő, amely le fog rántani. Most küldess a ruháimért, hogy később ne kelljen az életedből vesztegetnem. Látod, Oliveira már be is fejezte a telefonálást. Utasítsd, hogy intézkedjen!- Hogyan hihetem el, hogy megteszed, hogy elküldeted nekem az ellenszert?- Sehogy. De nincs más választásod, ugye? Add ki a parancsot!A teljes művelet közel két órába tellett. Két órába, ami alatt Zapilote majdhogynem kómába esett az emelkedő láza miatt. Két orvos nyomta tarotta lent a hőmérsékletét lázcsillapítókkal. De nem tudták meggátolni a végtagjai bénulását. Mostanra minden érzékelés megszűnt a kezeiben és lábaiban. Gyengén sikoltott, amikor a telefon végezetül megcsörrent, én pedig lehajoltam felvenni. - Itt diGriz beszél.- Jól vagy? – kérdezte Angelina.- Én jól. Hogy van Bolivar?- Itt van mellettem. Eszik. Gyere el onnan azonnal!- Úton vagyok.Lecsaptam a telefont és egyetlen hátrapillantás nélkül sétáltam ki az ajtón. Az utasításaimat követendő egy sofőrös kocsi várakozott odakint a Szabadság téren, nyitott ajtóval, járó motorral. Amint beültem, az meglódult a repülőtér irányába. A dzsetkopter várt ott, feltankolva, készen. Felemelkedtem, köröztem egyet és északnak tartottam, hogy találkozzak az erősen páncélozott parancsnoki helikopterrel, amelyet James irányított. Integett nekem ahogy mellémlibbentette a kopterét, és a hangja visszhangzott a fülhallgatómban.- Megcsináltad, apa! Semmi az égen, de ha lenne, azonnal szétlőhetnénk.- Jól van! Küldd a jelet Zapilote-nak a doktor nevével és címével Primorosóban, aztán irány haza! Hosszú nap volt!A reggel óta, amikor meglátogattam a doktort útban a Presidio felé, mintha száz év telt volna el. Igen nagy pénzösszeg nyerte meg a szolgálatait aznapra. Egy injekcióstűvel már feltöltve várt valaki érkezsésére, hogy ahhoz a személyhez vigyen, akit be kell oltani. Tudtam, hogy igen meleg fogadtatásban lesz része.Csatlakozott hozzánk a kis légiflottánk maradéka félúton a de la Rosa kastély felé. Azonnal elhagyták Puerto Azult Bolivar visszatérte után. Semelyikünk sem akart a közelben lenni, amikor Zapilote megkapta a lövetét és talpraállt. Együtt landoltunk. Elzártam a gyújtást és mint aki karót nyelt, úgy másztam ki a kopterből; az oldalam már kezdett fájni. Bolivar ott volt, amint megfordultam. Karcok voltak az arcán és láttam egy kötést az inge alatt. Figyelmemre felfigyelve elmosolyodott.- Semmi komoly. Csak kis rúgdalózás, amikor elkaptak. Te sokkal rosszabbul nézel ki.- És még rosszabbul fogok, ha nem kapok mielőbb egy adag fájdalomcsillapítót. Vigyél a medikithez!- Van nálam. Anya beszélt a tervről, amit véghezvittél – eltartott arccal adta be az injekciót. – Igazán hálás vagyok érte, Apa – nem is tudom, hogy mondjam...- Akkor ne tedd. Te is ugyanígy cselekedtél volna értem. Most vezess egy puha székhez és egy erős italhoz, hogy elmesélhessem a látogatásom az oroszlán barlangjában. Ne a bordáknál! – szóltam amint Angelina felém rohant, hogy átöleljen. – Hadd üljek csendben egy darabig mielőtt a doktor bekötözi őket. Eddig tartottak. Tudod, ez tényleg egy olyan nap volt!A marquezt értesíthették az érkezésemről, mert ő volt a következő, aki széttárt karokkal szaladt megölelni. James megállította miellőtt sikerült volna kilyukasztania a tüdőmet egy törött csonttal.- Költöztessük be a partit! – javasoltam.- Pezsgőt! – kiáltotta de Torres. Olyan erővel, amitől gyorsan kifáradhat. – A legjobbat a pincéből! A nap kritikus pillanatait mostantól évekig fogják emlegetni egy század múlva! Ami ha bár kissé kevert volt is nyelvtanilag, érzelmileg azért megérthető.A süppedős székekben ülve emeltük poharainkat. Valóban az volt a pince legjobb pezsgője – ismertem fel, ahogy melegséggel és boldogsággal árasztotta el a szervezetemet. Kortyoltam ismét és a poharam újratelt mielőtt a Presidiós sztorit elkezdhettem volna. A vérességet kitakarva és sokkal izgalmasabbnak előadva, mint ahogy történt – ez az igazi történtetmesélés módja. - ...a telefonhívás után egyszerűen kisétáltam és beszálltam a kocsiba. Felszálltam és tudjátok a történet maradékát. Ide kerültünk.- Hihetetlen! – tátogott de Torres. – Micsoda félelmetes merészség így menni be a gyilkosok barlangjába!- Te is ezt tennéd a fiadért, nem? – kérdeztem. Bólintott.

- Persze, de én nem tettem, míg te igen. És micsoda bátorság halált hordozni az ujjadban. Nem veszélyes bolygók közt utazni egy végzetes vírussal...?Megállt és körbenézett rajtunk, amint afféle elmebajos család módjára hahotában törtünk ki. Angelina előrehajolt és megpaskolta a kezét, hogy megnyugtassa. - Nem rajtad nevetünk, Marquez, hanem Zapilote-on. A legjobb része az, hogy Jim sose ölne meg senkit. Ő akkor sem lenne képes ilyesmire, ha egy Zapilote féle állat haláláról lenne szó.Összezavart pislogás következett. - Nem értem?- Nincs halálos vírus. A körmöm pirotogénnel és anasztetikummal volt bevonva. Az egyik magas lázat okozott Zapilote-nak, a másik pedig végtagbénulást. Mindkét drog hatása elmúlik úgy négy órán belül. Ez volt az időkorlát.- De az orvos, az injekció?- Desztillált víz. Most már látod a szépségét? Blöff volt az egész! Nem csak, hogy a férjem a világ legnagyobb hőse, de ő a legjobb színésze és füllentője is egyben.Leeresztettem a fejem hamis szerénységgel. De amit mondott, az igaz, és nem találtam túlzottan kellemetlennek. Hosszú, nehéz nap volt, és egy kis egónyugtatás nagyon is elkellett.

Huszonöt

Nem sok kedvvel töltöttem a fájdalmas estét, lévén a neokain hatásának el kellett múlnia mielőtt az orvos kezelésbe vehette a sebeimet és zúzódásaimat. Valamint a törött bordáimat. Hármat tört el az ezredes. Ültem, szitkozódtam és gonosz gondolataim ébredtek vele, mialatt a doki a bordavelőbe fecskendezett, majd bebugyolált. Amikor végzett, egy kis löket neokain és egy nagy löket ron rúgott át az álomvilágba egy kis jól megérdemelt pihenésre.Angelina másnap reggel sokáig hagyott aludni, és nem nézett be amíg a második kávémat nem vettem a mellettem lévő automatából.- Hogy érzünk ma? – kérdezte mosolyogva.- Nem tudom, mi hogyan érzünk, de én úgy érzek, mintha áthúztak volna egy faodún.- Szegény drágám – mondta a kusza hajamba túrva és gyengéden homlokon csókolva. – A fiúk készítettek egy meglepetést, hogy eltereljék a figyelmed a problémáidról.Miután ezt előadta, az ajtó kitárult és James lépdelt be egy vetítővel. Bolivar követte a vászonnal. Bizalmatlanul figyeltem, és morogni kezdtem. - Gyűlölöm a dobozt! – utálkoztam. – Kiváltképp egy rossz reggel eledel helyett.Angelina kupán vágott.- Nesze neked! Nem kell dühöngened! Először is nem reggel van, hanem már kora délután. A hagyományos időpontja ezen a bolygón a napközbeni nagyétkezésnek. Amelyet tradícionálisan a hírek követnek, amelyeket majdnem mindenki néz pihenés közben, keresztbe fűzött ujjakkal a felpuffadt pocakok előtt.- Az én ujjaim az éhező gyomrom előtt vannak összekulcsolva. És gyűlölöm a híreket.- Érkezik a szobapincér kilencfogásos reggelivel – mondta Bolivar félrehúzódva, hogy a megrakott asztal begördülhessen. – És a hírek sem mindennaposak. A Közvetítő Központ előtti felállított csapda óta igencsak nyomoztak utánunk. Ami annyit tesz, hogy az álmegszakítókat vélhetőleg megtalálták. Ám James tegnap végzett egy áramkörellenőrzést, és a megszakítók még mindig a helyükön vannak. Az éjszaka nagyrésze kazettakészítéssel telt, és szerintünk a mai híreket kivételesen élvezni fogod.- Fogom, fogom! – lelkesedtem teli szájjal. – Visszavonom az elhangzottakat! Tudhattam volna! Angelina szerelmem, ülj mellém, csipegessél, élvezzük a sót együtt!A műsor, ami éppen ment, a végére járt, amikor végeztem az étkezéssel. Afféle romantikus opera volt, amiről azt állítják, hogy az elmebetegeknek élvezetes; mindenféle dagi énekelt a másik képébe, az esetlen szúrásokat, a hajlítható pengéjű kardokat szívélyes dalok követték a haláloságyon. Szerencsére befejeződött amire éppen hozzá akartam vágni valamit a készülékhez. Egy sor visszataszító reklám következett, amelyek közül a ron reklám volt csak elviselhető: párás poharak és koccintó jégkockák. Ám még a legrémisztőbb reklám is eltűnik egyszer. Egy hamis fanfár harangozta be a híreket és egy okos kinézetű nő úszott a fókuszba.

- Jó napot, hölgyeim és uraim. Ez a délutáni híreink szokványos időpontja. Jelentés érkezett a fővárosból, miszerint az Elnök-Tábornok Zapilote már sokkal jobban érzi magát az előző napon elszenvedett közepes ételmérgezését követően. Kedves, Elnök-Tábornok, itt mindannyian, és tudom, hogy odakint is mindannyian várják a lehető leggyorsabb felépülését...Ezen a ponton James megnyomta a gombot a rádióadós dobozon, amely a kezében volt. A képernyő pislant egyet és a nőt felváltotta egy fénykép rólam, szakállasan, lelkesen integetve és csillogó fogakat villantva. A Marquez a vállamnál állt. Egy női hang folytatta a narrációt, ám nem a korábbi bemondóé. Azonnal felismertem, hogy az Angelináé és megszorítottam a kezét.- De ne mélázzunk a diktátor pszichoszomatikus betegségén, inkább ismerkedjünk meg a nemessel, aki az új elnökünk lesz. Nem más ő, mint Sir Hector Harapo, a jövendőbeli alelnök, Marquez de la Rosa mellett. Ezek a megkapó és nemes urak éppen az imént tartották meg első választási gyűlésüket Puerto Azulban. Elsöprő sikerrel Zapilote korrupt rendőrei megakadályozási kísérletei ellenére. Az első próbálkozás...Talpraesett kis produkció volt, és élveztem minden pillanatát. Az egész film aszerint lett összeállítva, hogy az ellenfelet a lehető legrosszabb fényben tűntesse fel, mialatt a mi csapatunkat isteníti. Lelkesen tapsoltam, amikor vége lett.- Nagyszerű! Gratulálok mindenkinek! Ezer pénzt fizetnék, ha láthatnám most a kiütéses diktátori arcot e pillanatban! De elég. A kampány első részén túljutva ki kell dolgozni a további lépéseket. Három hónapunk van a választás napjáig, és minden pillanatot fel kell használni az emberek értesítésére.- Anélkül, hogy bármelyikünket lelőnék vagy felrobbantanák – mondta komoran Angelina.- Így gondolom én is. Ám az üzenetünket a hírközlő médián keresztül kell eljuttatni, és szívesen vennék javaslatokat ennek kivitelezésére. Feltehetőleg a kis tévécsapjainkat megkeresik és megsemmisítik. Amint rájönnek, mit műveltünk, az újabb megszakítók felszerelésének esélye a nulla alá esik. Csakhogy szükségünk van a médiára, különben eleve elveszett a választás. Ötletek?- A válasz nyilvánvalónak tűnik – mondta Angelina. – Meg kell szakítani a műsorszórást a legsérülékenyebb pontján, amely egyben a leghozzáférhetetlenebb, ha érted mire gondolok.- Nem értem – ismertem el sajnálattal. – Túl sok fejcsapást kaphattam tegnap.- Anyának igaza van! – szólt James; őt egyáltalán nem verték fejbe, így sokkal előrébb járt Bolivarnál, aki szintén agyrázkódást mutatóan pislogott. – Magukba a műholdakba szereljük be a megszakítókat!Igen, a válasz csúnyán nyilvánvaló volt, és illett volna ráébrednem; észrevétlenül biggyesztettem le az ajkam, mialatt James lelkesen tovább kerepelt.- A következő lépés a műholdakról a lehető legtöbb információ kiderítése.- Megvan – ragyogta Angelina. – Létezik egy Radiodifundir SA nevű cég a Puerto Azul melletti űrkikötőben. Ők szervizelik a kommunikációs és időjárási műholdakat a kormány megbízásából. Kis társaság, olyannyira, hogy a kevés munkához, amit végeznek, egyetlen módosított teherhajójuk van.Meleg mosolyok köszönték meg ezt az információt és csillogó szemekkel néztünk egymásra, jelezve, hogy ugyanarra gondolunk. Én vezettem elő, azt ami a nyelveinken volt.- Ugye, nem lehetséges, hogy ez az egyetlen hajó, amely alkalmas az efféle munkára?- Nemcsak, hogy lehetséges, de így is van! Ha ez a hajó, a Populacho ki van vonva a forgalomból, minimum hónapokba tellhet egy másik felkutatása, módosítása és idehozása.A kezeimet dörzsölgettem baljósan. - A következő lépés fájdalmasan nyilvánvaló. Váltóegységeket kell szerkeszteni, üzemkészen minden egyes műholdhoz. Saját áramforrással kell rendelkezzenek és a mi kódjelünkre kell működni kezdjenek. Ilyen módon minden nap elfogulatlan hírekkel láthatjuk el a nézőket és hallgatókat. A hajó, a Pupulacho rendelkezésünkre kell álljon az installációhoz. Utána visszaszolgáltatjuk, de úgy, hogy még egy ideig felszállásképtelen kell legyen. Van valakinek ellenvetése?- Nekem nincs – szólt Angelina. – Ám van egy további javaslatom. A demokrácia nevében vívjuk meg a választásokat, így el kell kezdenünk megvalósítani a hirdetett demokráciát. Nem szabad megismételnünk, amit éjjel tettünk, azaz a hírműsoruk kiiktatását és a sajátunk behelyettesítését. A demokrácia szólásszabadság. Engedélyeznünk kell nekik a műsorszórást, amit a mi hírműsorunk követ. A népnek meg kell adni a választás jogát. Hagyni kell őket saját fejjel dönteni.- Bölcs dolog ez? – kérdeztem. – Meg lehet bennük bízni?

- Igen, bölcs, drága férjem, bár neked nem tűnhet annak. A te személyes hited valahová a fasizmus és a teljes anarchia közé esik. Ebből a kettőből én az utóbbit favorizálom. Ám egy nagyobbat javasolva azt mondom, legyen demokrácia. Egyetért mindenki?A fiúk feltartották a kezüket, én pedig dühbe jöttem.- A többség döntött. Úgyhogy most a jobb demokrácia érdekében fogunk kitervelni egy bűntényt.- Most akkor ki itt a fasiszta-anarchista? – morogtam.- Nem mi – mosolygott Angelina édesen. – Mi csak pragmatikusak vagynuk. A szívünk tiszta és a szándékunk a lehető legjobb. És a tetteink eredménye mindannyiunk javát szolgálja. - Mondd csak ezt a Populacho tulajainak – csettintettem -, amikor egy füstölgő kráter mélyén találják az űrhajójukat. Csakhogy ő meingathatatlan volt. - Kártalanítják őket a biztosítók, és vesznek egy új és jobb hajót. Nem ezt mondod mindig?Erre persze nem volt más válasz, mint nagyot harapni egy piritóskenyérbe. Ám ahogy rágtam, elmosolyodtam.- Jó csapat vagytok, és nem tudok veletek vitatkozni. Most tehát legyünk kivételesen őszinték, demokratikus republikánusok, a rend feltétlen hívei, a törvény megerősítői és kezdjük el kitervelni egy űrhajó elcsórásának bűntettét!

Huszonhat

- Hogy néz ki? – kérdeztem az autó abalkán kihajolva Bolivartól, aki fölöttem ült a tetőn a nagyerősségű látócsővel.- Most zárják be a tolóajtót, úgyhogy készek lehetnek a felszállásra. Várj! Igen, a legénység egyik tagja éppen most mászott le és elbontotta a töltő vezetékeket, úgyhogy a hajó most már saját áramforrásról megy. A földi csapat elhajt.- Tökéletes. Gyorsan a kocsiba és kezdődik az akció!Az úttestre ugrott, majd bepattant az első ülsére. Mozgásba lendítette a kocsit abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott. Én hátul ülve csodáltam Angelinát, aki mellettem ült, jól kivehetően a fényben, amint kihajtottunk a hangár sötétjéből a kivilágított űrkikötőbe.- Imádnivaló vagy! Odavagyok a csinos kis nővér rucidért. Mintha fehér tejszínhabbal lennél bevonva.- Komolyan tetszik? – kérdezte figyelmen kívül hagyva a nyers stílust. – Nem túl rövid a szoknya?- Nagyon rövid, és nagyon tetszik – mondtam megpaskolva a szupi kis harisnyakötőnél a szoknya széle és a térd között. – A lényeg az emberek figyelmének elterelése, amíg rájuk nem erőszakoljuk az akaratunk. És te vagy a legfigyelemelvonóbb ezen a bolygón. - Te sem vagy túl slampos abban az uniformisban a kackiás bajusszal!Megpödörtem a kihívó bajszom végét, aztán megcsörgettem a mellemen sorakozó medálköteget. - Mindenki tiszteli a hatalmat. Így minél hatalmasabbnak nézel ki, annál nagyobb tiszteletnek örvendsz. Rendben, csapat, itt vagyunk! Indul a Medico akció!Kimásztunk a kocsiból a hajóhíd lábánál, és én haladtam elöl az ajtóhoz sugárzóan a csúcsos sisakban és maradi uniformisomban. Angelina nővér követett, majd a fiúk leghátul fehér öltönyben egy nagy fehér táskát cipelve. A legénység egy tagja, aki a zsilipnél volt szolgálatban tátogott elismerésében, majd összeszedve magát elállta az utunkat.- Nem jöhetnek ide! Néhány perc múlva kilövés!Végigmértem lassan, tetőtől talpig ugyanazzal azzal a fajta kifejezéssel az arcomon, mintha éppen az illető éppen az imént mászott volna egy sziklatömb alól. Ahogy az aggódó szemek a vonásaihoz értek elővettem egy papírtekercset és a földre ejtettem a lába elé. Vörössel és feketével volt írva és aranypecséttel lezárva. A lehető legkomorabban szólaltam meg.- Látod ezt? Ez egy karantén dokumentum az Egészségügyi Bizottságtól. Vészhelyzet van, ezért szépen elvezetsz a kapitányodhoz. Azonnal! Vezess!Elvezetett. Igazán könnyen ment. Amint egy kanyar a folyosón takarásba hozta Bolivart és Jamest, ők bezárták a zsilipet mögöttünk. A kapitány rémülten nézett fel, amikor az irányítószobába léptünk.

- Mi folyik itt! Azonnal kifelé...!- Ön Ciego de Avila kapitány. Karantén értesítést hozok az Egészségügyi bizottságtól. Meg kell vizsgálnom az embereit, aztán mehetnek.- Mit műveltetnek velem ezek az idióták Primorosában? – tiltakozott. – Az időrendem? Gondolnak egyáltalán ilyesmivel? Kilövés lesz harmic percen belül. - Időben fog felszállni, garantálom. Mind a mi, mind a maga érdekében. – Milyen igaz! – Megpróbáljuk megfékezni egy ritka betegség kitörését, amely egy más bolygóról érkezett. Perrotonitisz...- Sosem hallottam róla. - Ebből is látszik a ritkasága. Az első tünetek láz, nyáladzás kutyamód. Okunk van feltételezni, hogy a legénysége egyik tagja fertőzött. - Melyik?- Az! – mutattam arra, aki ide vezetett. Felnyaffant és félrehúzódott. – Nővér, vizsgáld meg a torkát! Vonakodva nyitotta ki a száját, Angelina lenyomta a nyelvét egy fapálcával. – A torka erősen irritált! – mondta Angelina.- Nem vagyok beteg! – jajgatott és nyál csorgott a szája széléről. Eltörölte forrósodó bőrű kezével. – Nem beteg... – morogta, majd vakkantott kettőt.- Megkapta! – kiáltottam. – Hamarosan a farkát kezdi csóválni! Ragadjátok meg, emberek, én gondoskodom az orvosságról.Ugatott, vakkantgatott, ám Bolivarral az egyik karján és Jamessel a másikon mozgásképtelen volt, így beadhattam neki az injekciót. Ami nemcsak kiütötte, de semlegesítette a reaktív anyagot, amelyet a nyálkahártyáján keresztül került a szervezetébe a fapálcáról.- Időben megfogtuk – mondtam lenézve ez eszméletvesztett testre az injekcióstűt visszatéve a táskába. – Fel fog épülni miután magához tér. Most pedig hívja ide a legénység többi tagját, kapitány! Ha gyorsan teszi, a kilövés időben fog történni.Gyorsan tette. Öt percen belül a személyzet nagyrészén megjelentek a tünetek, ezért eszméletlenül ők is a padlón feküdtek. Nem véletlen volt, hogy csak az néhány motorüzemeltető irányítófülke személyzetének egy része maradt fertőzetlen. Elismerően bólintottam majd elővettem egy jókora stukkert és a kapitányra céloztam. - Átveszem a hajót. Éljen a forradalom!- Ezt nem teheti! Megőrült!- Nem, nem vagyunk őrültek, csak hihetetlenül gonoszak. Mi képviseljük a Fekete Péntek-délután Forradalom Pártját és meg fogunk ölni, hogy felszabadítsunk. Semmitől sem félünk. Megszokott módon fogod ezt a hajót vezérelni, vagy egytől egyig lelövöldözzük az embereidet, amíg nem válsz hajlandóvá együtműködni.- Dilisek vagytok! Hívom a rendőrséget! – nyúlt a rádió után, de én gyorsabb voltam. Megragadtam a karját és megpördítettem.- Öljétek meg az elsőt! – kiáltottam.- Szabadságot, egyenlőséget! – kiáltotta Bolivar egy hatalmas henteskést húzva ki a dzsekije alól. Rávetette magát egy eszméletlen figurára a sor legvégén és a mellkasára térdelt. Aztán előrehajolt és elvágta a férfi torkát egy suhintásra a riasztó látványú késsel. Gágogó kiáltás harsant ahogy a vér kifröccsent a csúnya seben. Nagyon valóságosnak tűnt.- Vidd el a tetemet! – kiáltottam és visszafordultam a kapitányhoz. Ha engem lenyűgözött, még akkor is ha tudtam, hogy a hússzínű, vérrel töltött játékszer a férfi nyakára lett illesztve, és hogy a sikoly a késből szólt, nos akkor könnyen elképzelhető, milyen hatással volt ez a kapitányra. Támolyogni kezdett és a vér kiszállt az űrbarnította arcából. Megérttettem magam.Ettől fogva nem voltak nehézségek. Mind a kapitány, mind a személyzet a legjobb tudásuk szerint dolgozott. Az űrkikötő irányításának jelentettük, hogy felszállunk és hamarosan pályára álltunk. Amíg az első műhold közelébe ügyeskedtük magunkat a fiúk kinyitották a ládát és elővették az egyik saját áramforrású megszakítót. Én tanulmányozva a műhold vezetékezésének a diagramját kiszúrtam, hogy hol kell csatlakoztatni. A vezetékek színkódosak, nem szabad problémának lennie.- Most beöltözöm – mondtam.- Hadd menjen inkább valamelyik fiú! – kérte Angelina. – A bordáid még nem forrtak össze.

- Javultak annyit, amennyi ehhez a munkához kell. Lesz elegendő feladat mindannyiunknak, ha mindegyik műholdat fel akarjuk szereni. Az elsőt magam akarom berakni, hátha adódik valami probléma.- Csak a dicsőséget akarod és az űrséta örömét.- Nyilván. De kis izgalom nélkül unalmas lenne az élet.Valóban élveztem. Paraiso-Aqui kék gömböce úszott alattam békésen, tisztán és élesen. Csodáltam kicsit, majd átlökettem magam a motorral a műholdhoz, a napelemek széttárt karjai alá buktam, az üreges központi struktúrához. Egy pillanat kellett csak elhúzni a borítólemezt és feltárni a vastag izoláló bevonatot. A gondosan szerkesztett dobozka becsúszott a nyílásba, és némi plazmavas segítségével a vezetékek összekapcsolódtak. - Készen a tesztre! – mondtam a rádióba.- Rendben, teszt indul! Semmi sem lehetett látni, mivel a működtető mechanizmusok szilárd anyagok, és az áramkörökben szökdöső elektronok jellemzően nem észrevehetőek. - Jól működik. Bekapcsol és kiold, ahogy kell.Szóval minden oké. A megszakító installálása nem volt sem nehéz, sem időemésztő, ám a megközelítése igen. A hajó kompjútere felvillanotta a kis számait, amelyek pályakörüli pozíciókat jelöltek, majd megkapták az értékeket a hajtóművek. Az egész munka vagy négy napot emésztett fel, és a végére mindannyian igencsak elfáradtunk. - Sötét karikásak a szemeid – mondta Angelina egy üveg ront tolva az irányomba. – Ez némileg ellensúlyozza a vérbe borultságot. - Már majdnem megvagyunk. Majd pihenhetünk amint visszatértünk. Éppen végeztünk az evéssel így, egy kicsike ron nem árthat. Még segíthet is. Kimerítő munka volt, mivel a személyzet dolgoztatásán felül egyfolytában vigyázni és őrizni kellett mindenkit. A fiúk ugyanolyan kimerültnek látszottak, mint én. Csak Angelina, aki pedig ugyanolyan keményen dolgozott, mint mi magunk, nem mutatta stressz jelét. Ökök ifjúságot! A ron ízletes volt. - Hogy megy a választási kampány? – kérdezte.- Lassan, annyi bizonyos. De a Marquez tartja az erődöt és újságcikkeket adat le minden nap, még ha senki nem is tud róla. Ez a szitu hamarosan megváltozik, amint visszaérünk és működésbe hozzuk ezt a rendszert.- Mégis elbátortalanító, hogy ennyi ideig nem hallunk felőle – töltött magának egy kis ront Angelina és kortyolni kezdte.- Nem volt más választásunk. Ha az ördög erői tudnák mit művelünk idefent, leszednék ezt a hajót az égről. Nem fognak rájönni, hogy valami nincs rendben addig amíg a rutinosan mennek az átjátszások és a rádiócsatorna zárva az idő maradékára. Min aggódjanak? A választásig még mindig van egy hónap. A választás napjára kilencvenkilenc százalékát sorakoztatjuk fel magunk mögé a választóknak, és ez földcsuszamlást eredményez. - Igazad van természetesen. A kimerültség lehet az oka ezeknek a különös aggodalmaknak a fejemben. Miután mindannyian pihentünk kicsit, bizonyára helyrejövök. Azt hiszem – nézett felém bosszúsan. – Most ne nevess, Jim diGriz, vagy eltöröm mindkét karodat! Az az előérzetem, hogy valami nagyon nincs rendben.Közelhajolt, én pedig igyekeztem elfojtani a kitörni készülő nevtésem, kuncogásom vagy bármi egyéb érzetsértő megnyilvánulásom. Valójában nem is kellett erőlködnöm. Megráztam a fejem és a ronospohár fenekére néztem válaszért.- Te se nevess! – mondtam. – Ám engem is nyomaszt valami. Talán a kapcsolat hiánya. Bár egyelőre nem tudom elképzelni mi fordulhatott rosszra.- Pár órán belül megtudjuk – mondta félvállról. – Most pedig lefelé a hídra és küldd fel Jamest enni. Ahogy ezt kimondta, az űrruhás Bolivar lépdelt be a sisakjával a kezében. - Megvan! – jelentette be. – Az utolsó is a helyén. Most már csak beszélnie kell Harapónak és az egész világ hallgatni fogja. Vedd csak elő azt a molyrágta parókát ismét, apa, mert kamera elé állsz!- Sosem kaptam jobb hírt! Indulás haza!A kapitány, aki még mindig egy csapat gyilkosnak képzelt minket, végtelenül megkönnyebbült, miután leszállásra szólítottuk fel. Noha a félelem alapján az arcán, amikor egy gázkapszulát elpattintottam az orra alatt, azt gondolhatta, hogy ez a vég. Csakhogy nem az volt. Mindössze altatógáz a lecsitításukra, amíg mi

levittük a hajót. A kódolt üzenet elment, így most az én a feladatom volt, hogy körülményes landolást produkáljak. - Az ilyesmi mindig megnevettet – motyogtam bepötyögve az új koordinátákat a kompjúterbe.Az útvonalunk kihozott az éjszakából az arany virradatra, majd át egy vékony felhőrétegen a talaj felé.Ahol is nem látszott űrkikötő.- Remélem követték az irányunkat a lyukba – mondta Angelina bájosan hajolva a kijelző fölé.- Ott lesz. Számíthatunk de Torresre.Igazam volt. A nyílás sötét szája ásítozott a mező közepén, a kastély közelében. Rádiójelek segített minket be, de megszakítottam őket, amikor már csak kétszáz méternyire voltam, hogy a gyengéd landolást magam vihessem ki. Fellobbantak a hajtóművek, a figyelmem a radarra és az alsó kijelzőkre esett, és betettem a mérhetetlen lyukba a hajót. Az első kis ütközéskor kikapcsoltam az áramot.- Megvagyunk! – jelentettem be. – Amint az álpajta ide kerül, az űrhajó eltűnik. A választás végéig. Ámbár a legénység nem válik szabaddá, bizonyosan élvezni fogják a vendégszeretetet.Felfelé tartottunk a hajóorron lévő kijárathoz miközben beszéltem. Az ajtó elcsúszott egy gombnyomásra és napfény áramlott be. Egy építészeti daru éppen időben tolta oda a hidat ahhoz, hogy kecsesen távozhassunk. Kis sétát követően a marquezt személyesen üdvözölhettük, aki a túlsó végen várakozott. Ám ahelyett, hogy öröm és üdvözlet ült volna az arcán, a legmélyebb komorságot mutatta.- Katasztofális! – mondta. – Fájdalmas tragédia. Rajtunk a vég!Angelina és én egymásra néztünk egy pillanatra. Helyesek voltak az előérzeteink?- Mi a baj? – kérdeztem.- Nem tudhatod, nem érintkezhettünk. Minden munka oda, megsemmisült.- Nem mondanád el, miért? – reszeltem át összeszorított fogaimon. - A választás. Zapilote szükséghelyzetet hirdetett és megváltoztatta a dátumot. Holnap reggel lesz. Semmit sem tehetünk ilyen rövid idő alatt. Újra meg fogják választani.

Huszonhét

Ha visszatartod a lélegzeted, egy nap hosszú idő. Ám ha egy választást akarsz lebonyolítani, egy nap egyáltalán nem idő. És csak egy napunk maradt.Nehéz elismerni a vereséget, pláne a magamfajtának - ha megbocsátod - akit sosem győztek le. Hát most sem fog senki!- Nem fog menni! – jelentettem ki hangosan. – Az a rohadt kis politikus nem ússza meg ennyivel!Ámulattal hallgatták eme kinyilatkozásomat, főként erőteljessége és szilárdsága miatt. Csak némi hezitálást követően tette fel Bolivar a lényegi kérdést:- Hogyan fogod megállítani?Valóban, hogyan? Haványlila fogalmam sem volt.- Ezt majd holnap leleplezem. Nagyobb ember kell Zapilote-nál ellökni Sikamlós Jim diGrizt. Mepördültem és rendíthetetlenül masíroztam el mielőtt valami még kellemetlenebb kérdést feltehettek volna. Mihez fogok kezdeni? Ez a létszükségleti kérdés lebegett a homlokom felett, rövid időkre rázuhanva a lebenyeimre, egyszer még az agyközpontot is elérve, de választ nem produkálva. Visszatértem a szállásra, ahol is addig mozsdottam a parfümös vízben, amíg minden pórusomat csillogósra nem sikáltam. Aztán leborotválkoztam és fogat mostam, és bevettem egy serkentőt, majd egy ernyesztőt, hogy levakarjam magam a plafonról, ám a válasz még mindig nem érkezett meg. Végső dobásként belemenekültem egy egészséges reggelibe, amit számtalan csésze fekete kávéval mostam le. Ezt további kávézás követte megspékelve az éltes ronnal. Az eredmény így sem javult.- Nézz szembe vele, Jim – szóltam az erkélyen ücsörögve a szép kilátásba veszve –, elvesztetted a választást!Szinte megváltás volt előállni ezzel a következtetéssel. Kipucolta a levegőt. Ő, ki küzd és vonszolja terhét, újabb küzdelem elé néz. Vedd számba a veszteségeket és szállj ki! Nyald a sebeidet, majd térj vissza! Mivel egyszerűen nincs módja a bolygószélességű választórendszer megbütykölésének egyetlen nap alatt. Úgy

tűnt egyáltalán nem számít, hányan szavaznak Harapóra. A szavazatai a cinkelt masinákon át egytől egyig Zapilotéként jönnek elő.Amint szembesültem ezzel a vitathatatlan ténnyel, egy ötlet reménysugarai kezdtek villódzni halványan a figyelmem elnyeréséért. De miért? Mi volt a lényeg ebben a rosszhírben? Fel-alá járkáltam, szivart pöfékeltem, a fejemet vakartam, kitöltöttem egy kis ront, az államat dörzsöltem és egyebeket követtem el amelyek célja az agy átkattintása. Az egyiküknek működnie kellett, mivel hirtelen felvillanyozódtam és a levegőbe szökkenve összekoccintottam a sarkaimat. Illetve összehuppantottam őket, lévén mezítláb voltam. Megragadtam a telefont és bepötyögtem de Torres személyi számát. Egy percbe telt, mire a hívás átért és a fel-le ugráló kép megjelent a képernyőn a háttérben az égbolttal és a földdel. - Mi az? – kérdezte. A szokásos huppogó hang kísérte a beszédét. Felismertem, hogy bizonyára kilovagolt, és a telefon mikrofonja a nyeregkápához van erősítve.- Csak egy kérdés, ha lehet. Ezen a bolygón teorikusan demokrácia van, nem?Zökkent egyet és bólintott. - Teorikusan a megfelelő szó. Van egy alapítványunk, ami megígér mindenfélét, bár semmit sem kapunk. A mottónk az kéne legyen, hogy nincsenek fix szabályok. Bárki megkenhető, bárki korrumpálható. Papíron? Igen, úgy demokrácia van...- Nos ez érdekelt engem. Hol láthatnám az alapítvány másolatát?- A könyvtáramban. A memóriabankban van, de találsz egy kötött példányt is az üvegbúrák közti állványon. Miért kérdezed?- Hamarosan elárulom. Köszönöm.Magamra húztam pár ruhát és lesiettem a könyvtárba, és tovaosontam az erkélyre nyíló ablaksor előtt, ahol Angelinát és a fiúkat láthattam kávézni. Még nem volt ideje a magyarázkodásnak.Az alapítvány pontosan ott volt, ahol a marquez mondta. Kinyitottam és felnyögtem. Több, mint háromezer míves oldal! Nyilvánvalóan nem lett volna értelme átlapozni az összeset kézjegyzeteket készítve. Sose tarts kutyát és ugass magadért – ezt tartottam. A könyvtári számítógéphez fordultam, előkotortam az alapítványt a memórabank halmaiból és az aktuális memóriába küldtem. Aztán írtam egy szimpla keresőprogramot és elmentem tölteni magamnak egy italt, amíg a gép elkezdte átnézni a masszív könyvet pár aranyrögért. Nem volt könnyű. Nem volt túl összefogott az alapítvány. Féltucat stílusban készült, természetesen összezavaróakban, ismétlésekkel és fölöslegekkel bőségesen. Egy idő után érteni kezdtem miért. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem Zapilote írta az egészet, hanem számos más dokumentumból ollózta össze. Ez egyszerre jelentett jót és rosszat. Rosszat azért, mert majd minden lapot személyesen kellett átnéznem, jót pedig az anyag változatossága miatt. Lennie kellett valaminek, amit használni tudok abból a hivatalos szemétből.Az árnyékok már nyújtózni kezdtek a padlón mielőtt magam is így tettem. Egy másodlagos utalás egy aljegyzékre a függelékben, ami további kiegészítést jelöl meg. Egyszer gyorsan átfutottam és éreztem, hogy melegség önti el a testem. Aztán újra átmentem rajta, már lassabban, apró táncot lejtve ahogy az izzó betűk áthaladtak a képernyőn. - Heuréka! – kiáltottam képtelenül a magam további tartóztatására. Aztán ismételt Heuréka! következett, amint elindítottam a kompjúter hangszimulátorát, és amikor véget ért a felolvasás, egy újabb Heuréka! Aztán megismételtem számos különböző hangon és dallammal. Pillanotkon belül dübörgő Heuréka-kórus töltötte be a levegőt. Angelina jelent meg a bejáratban és kérdőre vonta az egyik szemöldökét.- Gondoltam hogy van valami közöd ehhez az elmebeteg kórushoz? Merjem megkérdezni? Kapcsolódik ez valahogy a mi kis problémánkhoz?- Nagy problémánkhoz, édesem! – mondtam a kezei után nyúlva, majd körbetáncolva vele a szobát. – Egy hatalmas probléma volt, amely megoldhatatlannak tűnt eddig a pillanatig, de ezt ne mondd meg senkinek! Nem akarom elütni a tiszteletemet egyszerű csalhatatlansggal. Előálltam a válasszal, amely olyan egyszerű, hogy nem merem hangosan kimondani másnak, mint neked, nehogy eljusson a gonosz erőkhöz, akik szemben állnak velünk. Könnyedén elháríthatnák ezt a katasztrófát, ha tudnák mit tervezek. De nem fogják tudni, és a ma esti hírek úgy lesznek szerkesztve, hogy annyira felbőszítsék Zapilote-ot, hogy meghaladja a saját gonoszságát. Gyere a rögzítőstúdióba!

Nem vagyok szívemből szadista, így nem igazán élveztem, hogy az adásunk sok tévénéző estéjét teszi majd tönkre. Ám a legjobb időpontra volt szükségem a bejelentéshez. A program, amelyet megszakítani terveztem, egyszerűen megismételhető volt, bár nem tudtam elképzelni miért akarná valaki újranézni. Ocsmány sorozatepizód volt egy család perverz szadistáról, akik egy „Agyamenteknek” nevű kutyaólszerű menhelyet futtattak, ahol az emberek a dilis hozzátartozóikat hagyhatták, amikor vakációzni mentek. A címe az volt, hogy „Hát nem nagy a szerelem?” és statisztika alapján a nézők száznyolc százaléka figyelte. Néhányan nyilván kettőslátásúak.Éppen időben fejeztük be a felvételt. A fiúk beüzemelték és tesztelték a műholdas megszakítókat, amelyek tökéletesen működtek. A jelünk majd a tető parabolájából kel útra az első pályakörüli műhold felé, magasan fölöttünk. A normális adások addig meg lesznek szakítva amíg a mi műsorunk átkerül az egyik műholdról a másikra hogy végezetül a várt közönségnek sugározzák odalent, akik ma másféle izgalmakra számíthatnak.- Még három perc! – mondta James a jókora kazettát becsúsztatva a lejátszóba. – Nem félsz, hogy elveszíted a közönséged, Apa? Nem fogják kikapcsolni a készülékeiket, amikor észreveszik, hogy poilitikai sugárzást néznek?- Ahogy én írtam, úgy nem. A székhez fognak tapadni. Nézz és lásd!Az otthonos kis családi jelenet megismétlődött a bolygó minden pontján. Az apa bekapcsolta a tévét és helyet foglalt a legjobb fotelben egy pohár vagy egy korsó mellett. Az anya mellette valami helyi jellegzetességgel ügyködve, mint pl. papucsot csomózva, vagy adóvisszatérítési ívek közt keresve. A gyerekek a lábaiknál, a szolgák a viskóikban a viharverte gépeik közé csoporosultan. Mindannyian lélegzetvisszafojtva várták a kedvenc műsorukat. Elkezdődött.És könyörtelenül meg is lett szakítva amint az erőteljes szadizmus belendült. A kép villogott és sercegett, makd Angelina jelent meg egy mikrofont markolva. Ugyanazt az egyenruhát viselte, amit a hagyományos bemondók és a háttér pontos másolata volt a nemzeti hírstúdiónak.- Borzasztó híreim vannak – kezdte halálravált hangon. – Orvgyilkosság történt. Nem, nem az undorító Zapilotot ölték meg, ez talán túl nagy kérés lett volna. Az elnökjelölt Sir Hector Harapo mondja el a történteket. Rövid beszédét követően a műsort újraindítjuk. Sir Harapo!Szakállas képem tűnt fel felemelt ököllel, hogy az előttem álló asztalra sújthassak.- Kivégzés! – vágtam oda. – Tudjátok mit végeztek ki? Megmondom én! A szabadakaratotokat, amelyet a szent alapítványunk szavatol arra, hogy az arra legmegfelelőbbet válasszátok elnöknek. Ez a választójog lett kivégezve. Ki által, kérdezhetitek. A kis féreg Zapilote által, aki felzabálta a magvát nemes köztársaságunknak, senki más. Én mindenkor hangoztattam a véleményem erről az elnökválasztásról. Többé nem teszem. Megnevezem a szürkeszőrű, hosszúbajszú, bűzös leheletű patkányát! Egy rágcsáló rágja szét hősi köztársaságunk pilléreit. Büszkélkedik a törvényeinkkel. Megpróbált meggátolni abban, hogy a tisztért induljak titkosan lezárva a szavazófülkéket, de én túljártam az eszén. Könnyen meg lehet ezt tenni azzal, aki IQ-ja egy svábbogár szintjén áll. Mivel az első megállítási kísérlete nem sikerült, újra próbálkozott. Előremozdította a választás dátumát, hogy megkíséreljen meggátolni abban hogy a jó szavazókkal érintkezhessem odakint, hogy feltartóztathasson abban, hogy tolmácsoljam nektek az ő bűneit és az én képességeimet. De nem lesz ez így!Megálltam egy lélegzet erejéig és a rögzített visszhangzó éljenzés felerősödött, majd lecsendesült, ahogy felemeltem a kezem.- Nemes választók, esélyt kaptok holnap. Menjetek és szavazzatok! Szavazzatok Harapóra és de Torresre, mert minden ránk adott szavazat a szabadságra adott szavazat és habkarika az elmebeteg diktátor, Zapilote szája szélén, aki hamarosan megbukik. Nem győzhet! Harapo földcsuszamlása jő! Hadd söpörjük le a táblát, hogy az ocsmány féreg a történelem szemetesében landoljon! Köszönöm!A hirdetmény hardi indulóval fejeződött be és lobogó zászlókkal.- Van egy olyan érzésem, hogy nem kedveled ezt a figurát, Apa – mondta Bolivar.- Be fogod dühíteni. Ha van egy módja, egyetlen szavazatot sem fogsz kapni – egészítette ki James.Felálltam és átsétáltam a levetkőzött orvosi egyenruhámhoz és levettem róla a legékesebb medált. Jamest emelkedésre intettem és mindannyian éljeneztünk, ahogy a csupasz mellkasára tűztem.- Ez a jutalom az élesszemű észrevételért, fiam. Ahogy mondai szokás, fején találtad a szöget.- Hát kösz, mindig viselni fogom. Még a zuhany alatt is. De nem magyaráznád el, hogy nyerhetsz úgy, hogy folyamatosan vesztesz?

- Attól tartok, ez anyád és az én titkom kell maradjon még egy kis ideig. Nem mondhatom ki a tervem egyetlen szavát sem hangosan, még e kastély falain belül sem. Tudni fogod elsőként a szavazások eredményei megérkeztével. Ha addig is kitalálod, mi a tervem, kapsz egy újabb medált!

HuszonnyolcA választás napja egy durranással kezdődött.A robbanás széttört jópár abalkot a kastélyban és engem mély álmomból fájdalmasan éber állapotba zökkentett. Az ágy mellett álltam óvatosan egyensúlyozva a lábgolyóimon kezeimet a legjobb karatepozícióban tartva. - Nem fázol, ahogy ott állsz? – kérdezett Angelina a meleg takarók mélye alól.- Hát, ha jobban belegondolok, de! – ugrottam vissza a paplan alá reszketve. Ahogy Angelina felé nyúltam megcsörrent a telefon, így azt vettem kezembe inkább.- Jó nagy lehetett – mondta Bolivar -, mivel a védelmi rendszer úgy van beállítva, hogy minden támadó akciót leállítson öt kilométeres rádiuszig. Légibomba. Háznyi nagyságú. A számítógép visszafejtette a röppályáját, majd rakétát küldött a kilövőjére, bármi is az. A második robbanás túl messze volt ahhoz, hogy hallható legyen. - Kösz az infót! – mondtam az ajkaimat masszírozva a hirtelen keserű szájíz miatt. Bágyadtan álltam fel és fehúztam a talárom.- Nem különösebben számítottál virágokra a rá használt hasonlataid után, ugye? – kérdezte Angelina.- Nem. De nem akartam több életveszteséget sem – néztem ki a szürke pirkadatra és magam is igen szürkén éreztem.- Az új elnök azonnal beszünteti a gyilkosságokat, örökre! Ezt így kell szemlélni! Most hozass fel némi kaját! Mozgalmas nap lesz ez.Az is volt. Egy kielégítő, ám gyors reggelit követett egy gyors ellenőrzés, hogy a szakállam megfelelően a helyén van-e, és már indultam is a kastély mögötti mezőre. Minden tehén el lett kergetve, hogy helyet kaphassanak a sátrak. A marquez maga felügyelte a műveletet ahogy leszedték azokat a teherkocsikról. - Jó reggelt, Hector. Ahogy rendelted, a sátrak itt vannak és elkezdtük őket felállítani. Sokat tanakodnak a munkások, az én embereim is, hogy minek ez a karnevál éppen most? A választás ünneplésére? Gondolod, hogy nyerni fogunk? - Minden magyarázatot nyer pár óra múlva, drága Marquez! Ám most egy szótagot sem ejthetek el. Ugyanakkor az embereidnek megmondhatod, hogy megkönnyíthetik a saját dolgukat azzal, hogy nem kezdik el felállítani a lelátókat.- Csak az üres sátrakat?- Pontosan.Magára hagytam a megrészegült csodálattal az arcán. Mind többször és többször lesz alkalmam látni ezt a kifejezést, ahogy a nap halad. Bár mindannyian túl előzékenyen viselkedtek - hogy úgy mondjam -, azért megvolt az az érzésem pár óra elteltével, hogy a kastély személyzetének többsége megvan róla győződve, hogy meghibbantam. Dilis vagyok, mint egy patkány, és Sanyi! Kuncogtam párat lélegzetvisszafogvam majd folytattam a napi előkészületeket. Az első hivatalos művelet persze a saját szavazatom leadása volt. A regionális szavazóhely Tortosa városában volt, pár kilométerre a marquez birtokától. Egy polírozott kocsikonvojban mentünk, útközben választási zászlók lobogtatva a szélben. Az érkezésünk reggel kilencre volt időzítve, amikor a szavazófülke kinyit. A központi térre hajtottunk pontosan mire a városi óra kongatni kezdett. A leendő szavazók sora már átérte a teret. - Szép kis felhozatal – mondta de Torres.- Szép a felhozatal fogdmegekből is – mutogattam körbe. Nagy csapat Zapilote-követő gyülekezett a hall bejáratánál. Hivatalos, haloványzöld és sárbarna színű, unalmas, „Zapilote Vidám Egerészölyvei” lobogókkal integettek. Már előreverekedték magukat Vidám Egerészölyv kitűzőt nyomva minden várakozó szavazóra.

- Színen vagyunk – mondtam ahogy a szavazóim mögöttem kezdtek sorakozni. A hű házörzőm, Rodriguez a közelemben állt, akárcsak Bolivar és James. Mindhárman fegyvertelenek, de nagyon veszélyesek. Biccentettem Angelina felé, aki a kameraobjektívet és a rögzítőt cipelte. – Ez az! Indítsd a kamerát! Akció!Súlyos léptekkel masíroztunk át a téren, hogy szembekerülhessünk a helyi polgármesterrel és a rendőrség fejével, Zapilote talpnyalóival. Idegesnek látszottak ujjaikkal a fegyvereiken.- Itt megszegik a törvényt! – mondtam komoran vádaskodóan emelve rájuk az ujjam, a lehető legjobb profilt mutatva a kamerának. – Az alapítvány alapján tilos a szavazófülke kétszáz méteres körzetén belül korteskedni. Azonnal küldjék el innen ezeket az embereket!- Itt én vagyok a polgármester – sipítozott a polgármester -, és énnekem itt senki sem parancsol. Rendőrfőnök, küldd ezeket az embereket csomagolni!A rendőrfő elég balga volt, hogy a fegyvere után nyúljon. Rodriguez egy lépést tett az irányába, sivítás hallatszott és a keze hirtelen a levegőbe lőtt. A rendőrfőnök hamarosan eszméletlenül hevert a földön. A Vidám Egerészölyvek tátogva közelebb húzódtak egymáshoz. Feléjük sétáltam, Rodrigezzel és az ikrekkel a vállaimnál, mire ők szaladva szétriadtak.- Vegyétek le ezeket az ocsmány kitűzőket! – parancsoltam. – Te, polgármester, eriggy oda és nyisd ki a szavazófülkét, mert én adom magamra az első szavazatot.Amint bekeveredett a Városházába, a várakozó szavazók éljenezni kezdtek és letépték a Zapilote kitűzőket. Mintha a hulló levelek surrogtak volna, úgy csoszogtak a tér kövezetén. A testőreim, figyelve, hogy több, mint kétszáz méterre legyenek a fülkétől, elkezdték kiosztani a kitűzőinket, a pártunk büszke szimbólumát, a Bosszuló Terriert. A jelvény egy kis, barna-fehér kutyát ábrázolt nagy fogakkal, amely egy döglött patkányt tartott a szájában, mutatva, hogy a döglött patkány nem csak egy távoli hasonlat Zapilote-ra. Mindenki akart egy kitűzőt, még a bejárat előtt állók is kisiettek a szavazósugáron kívülre, hogy szerezhessenek egyet mielőtt újra elfoglalták helyüket a sorban. - És most – szólítottam meg a szavazásra várókat és a kamerát – kezdődhet a szavazás!Hosszas éljenzés és sikoltozás kezdődött „Harapo az igazi!”-, „A Bosszuló Terrier lecsap!”-félékkel, amint én és de Torres bemeneteltünk a Városházába, éber őreink kíséretében. A nevem benne volt a választójegyzékben, széles kanyarulattal írtam alá a kijelölt ponton, aztán minden szemtől kísérten előrementem a szavazóurnához. Felnyúltam és meghúztam a kart, amelyet leengedte a függönyt és beindította a gépet. Elnöki választás lévén, csak két kar volt a táblán. Pártonként egy. Meghúztam a Harapo kart. A mechanizmus zümmögött, egy kijelző villant fel „SZAVAZAT RÖGZÍTVE” felirattal, majd a függöny feltárult mögöttem. Kiléptem és a marquez felé indultam.- Hogy működik ez a készülék? – kérdeztem a választási felelőst a regisztrációs jegyzéknél. Felnézett, remélte, hogy nem látják, hog beszél velem, de nem kerülhette el a válaszadást.- Az egész elektronikus – mondta végül. – A szavazata rögzül a gép memóriabankjában. Amikor vége a szavazásnak, a nap végén a közpnti számítógép automatikusan egyesével hozzáfér a szavazógépek memóriabankjaihoz és a központi memóriába másolja. Amikor minden szavazóállomás megvolt, a szavazatok összeszámolásra kerülnek és megjeleníttetnek.- Honnan tudhatjuk, hogy a központi számítógép nem csal? Hogy nincs arra programozva, hogy az egyik fél nyerjen?- Az lehetetlen! – mondta láthatóan szívéből meggyőződve. – Az illegális lenne. A több szavazatú nyer.- Őrá nézel! – nyúltam előre és megszorítottam tétova kezét. – Ez az a nap, amikor az új seprű eltörli a diktátorság koszfészkét, amely nyálkás fémkezével az ország vérfolyamába tenyerelt. Győzelem! Felvidulva mesteri metaforaegyvelegemtől kilépdeltem de Torressel a vidám szavazók hangzavarába. Visszaszálltunk a kocsikba és kastély felé lódultunk.- Erről ennyit! – közöltem. – Semmi egyéb tennivalónk, amíg az urnák be nem zárnak hatkor. Remélem a séf jó ebédet készített.- Semmi további korteskedés? – kérdezte Bolivar.- Semmi további érintkezés a hű szavazókkal? – kérdezte James. – Ha nem avatkozik közbe, ez földcsuszamlás lesz Zapilote-nak.- Milyen érdekes! – tűnődtem rejtett mosollyal a számon. – Remélem hal is lesz a fogások közt. Az jól megy a fehérborhoz.

Valóban csodálatos ebéd volt, és el kell ismernem, hogy elszenderedtem a likőröket követően. A politika olyan kimerítő tud lenni. A nap alacsonyan volt a horizonton amikor kinyitottam a szemeim, Angelina bájos sziluettje takart bele a sugárkorongba. - Te egy látomás vagy! – mondtam. – Mennyi az idő?- Idő van felkelni. A fiúknak mindent elmondtam, nagyon élvezték, és elindultak a konvojjal a megjelölt időben. Az urnák most zárnak.- Csodás! – mondtam felemelkedve és kinyújtózva. – Menjünk, hallgassuk az eredményeket!A sötétség erői nem vesztegették az időt. Az előzetes eredmények már érkeztek, amikor a marquezhez csatlakoztunk. Fel-le járkált a tévé felé rázva az öklét.- Földcsuszamlást! Az a bűnöző terrorizálta a választókat. Félnek ellene szavazni.- Szerintem a válasz egyszerűbb ennél. A választási kampánya csak a kirakat. Ő, aki irányítja a számítógépet, olyan végső eredményt hoz ki, amilyet akar. Ezért lett volna idővesztegetés további kampánymunka. - Akkor veszítettünk.- Szerintem lehet, hogy nyerünk. Azon múlik, milyen dühös Zapilote. Nézd, ez lehet a hír, amire vártunk!A bemondó, egy igen zsíros bőrű strici bajusszal lobogtatott egy maroknyi számítógép-nyomtatott lapot a kamera felé egyúttal állelkesedést erőltetve magára.- Ez csodálatos, abszolút csodálatos. Égbekiáltó siker az Elnök Tábornokunknak. Spontán hűség árad az emberektől, akiket ő a szívére ölel. Megerősödött a hitük a férgek erőlködése ellenére, hogy aláássák a hálaadó szeretetet, amely az évekkel növekedett. Várjanak, csak egy pillanat. A végeredményeket most adták át, a véget, amelyeket mindannyian vártunk. - Ezt mégegyszer elismételheted – mondtam, és ő meg is tette.A bemondó zsírosat mosolygott és felemelt egy papírköteget, majd leeresztette és olvasni kezdett.- Az eredmények most érkeztek meg Tortosa városából, a köponti régióból. Ez a várost közeli de Torres, az úgynevezett Marquez de la Rosa birtokához. Bírságot vetnek ki e rosszindulatú ember ellen, becsületsértésért és felségárulásért. Ám addig a neve fent van a választóurnákon, mint alelnökjelölté a beteges deviáns Hector Harapo nevezetű egyéné mellett, aki annyira megfontolatlan, hogy azt hiszi, van esélye elnökké választatni. Ám mi demokráciában élünk, hölgyeim és uraim, ahol a még a legaljább is vágyakozhat a legmagasabb pozícióra. És ők ketten a legaljabbak, ezt állíthatom. Sőt, be is tudom mutatni! Az adatok nem csalnak! Integetett ismét a papírokkal míg én motyogtam: „Folytasd, te kretén!”Meg kellett halljon.- De folytassuk, az izgalom már majdhogynem elviselhetetlen. Tortosa városában, ahol ezek a gengszterek szavaztak és halálosan megfenyegették a lakosságot, hogy rájuk voksoljanak azon a helyet, amelyet a magukénak képzelnek. Az eredmények egész elképesztőek. A Tábornok Elnök Zapilote... ötezerháromszáztizenkettő szavazatot kapott, míg a hazaáruló Harapo és de Torres...A csendet másodpercekig nyújtotta mielőtt a mikrofonba sikoltotta:- Kettőt! Ők szavaztak csak magukra és senki más. Ez az igazi hűség! Az elsöprő siker tovább tart, és már semmi kétség affelől, hogy a mi kedves Elnökünk egyöntetűleg újra lesz választva... - A szemétje! – kiáltotta de Torres és szétrúgta a tévékészüléket. – Láttuk őket szavazni, és tudjuk, hogyan szavaztak! Hazugságok, hazugságok!- Persze! – mondtam. – Nem is akartam másként! – könyököltem rá a rádiómon a parancsnoki adóra. Bolivar hangja hanzott fel.- Itt minden rendben.- Akkor hajrá. Az eredmények a vártnál is jobbak voltak.A marquez széttaposta az utolsó pár tévémaradékot és úgy nézett rám, mintha megőrültem volna.- Adást közvetítünk hamarosan. Amint a konvoj visszatér.- Konvoj?- Hadd magyarázzam el! Megérdemled, hogy halljad mindenki más előtt. Most ott van Zapilote, ahol akarjuk, hogy legyen. Bosszúvágyában a kezünkre játszotta magát!

Huszonkilenc

Úgy volt fair, hogy a marquez a világ maradéka előtt értesüljön a műsorról. Idegesen rugdalta a tévékészülék törmelékmaradványait amikor átnyújtottam neki a kinyomtatott oldalt. - A problémáink válasza az alapítványban van – mondtam. – Olvasd!Elovasta figyelmesen, szóról szóra. Amint megtette, a dühe lelohadt, hogy mind szélesebb mosolynak adjon helyet, míg végül hangos hahotában tört ki, elhajította a papirost, és úgy ölelt meg, mint egy medve.- Zseni vagy, egy zseni, én mondom!Nem ellenkeztem, bár megszenvedtem a szorítását, mielőtt sikerült kimenekülnöm, ám csak miután lázasan megcsókolt mindkét arcomon. Van néhány kultúra, amit sosem fogok megérteni. Annyira belekeveredtem ebbe a kis drámába, hogy Angelina hangja a rádióban megváltó megszakítás volt. - A konvoj a földeken hajt, a védelmi gyűrűn belül – közölte. – A kazetták perceken belül itt lesznek.- Nagyszerű! A Marquez és én a legjobb uniformusunkba ugrunk a végső jelenethez a felvételek lejátszása után.A könyvtárba gyűltünk mindannyian a kivetítős tévé elé. A műholdas megszakítórendszer működéskészre lett élesítve; azt az egyetlen gombot kellett csak megnyomni, amit én a kezemben fogtam. A kamera rám irányult és a planetáris alapítvány kötött példánya mellett álltam, ujjaim méltóságtelien nyugodtak a nyitott oldalon. A tévéképernyő Zapilote követőinek ellenszenves lelkesedését mutatta, akik öngratulációikban fürdőztek. A hang le lett némítva; a nonszensz látványa épp elég volt.- Kikapcsolhatod, amikor csak akarod – mondta Angelina.- Megtehetem és meg is fogom tenni, mert ebből én sem bírok túl sokat elviselni. Ám a Vidám Egerészölyv bizonyos, hogy maga fog beszédet mondani, és akkor szeretném megszakítani. Egy pillanat! Ez lesz az, valaki hangosítsa fel, ha lehet!A bemondó vonaglott orgazmusában és bőségesen izzadva mutatott ki a kamerából. - ...igen, hiszem, hogy ez történik. Pokoli zűrzavar tölti meg a házat, amint ez a mennyei lény, aki oly sokszor feláldozta magát a múltban, megtisztel minket azzal, hogy ismét indul az államfői címért. Most lép előre, a tömeg megvadul, a gyengébb nők elájulnak, az erősebbeknek könnyel teli a szeme. A kezét felmeli, és azonnali csendet téve, hangot csak a követők zihálása és az összecsukló nők huppanása ad. Hölgyeim és uraim, Paraiso-Aqui lakói, végtelen örömmel mutatom be önöknek az Elnök Tábornok Julio Zapilote-ot.A kijelző megtelt a Vidám Egerészölyv ocsmányságaival, amit még ocsmányabbnak láttatott a nagy képernyő. A patkánycsapda alakú száj mozgott párat mielőtt a nyálkás szótagok csörömpölni kezdtek.- Nem kevesebbet vártam tőletek, hű szavazók. A választásnak vége, megtettétek a kötelezettségeteket és kellően szavaztatok. Utoljára hallottunk a bűnöző Hector Harapo felől...Megnyomtam a gombot és a képét az enyém váltotta fel.- Utoljára? Te áruló kis tetű, a küzdelem csak most kezdődik! Gondolod átverheted a szavazókat szent szavazataik kiejtésével a cinkelt gépeiddel hogy a saját eredményeiddel helyettesítsd? De nem ám. Saját száddal ítélted el magad. Igazság tétetik! Kapzsiságodban azt a bűntényt követted el, ami kicsinál. A világ most megnézheti, ahogy Tortosa kis városába viszünk. Az idő szerint, amint a városháza óráján is látható, pár perccel vagyunk az urnák lezárása után...Az alakom fokozatosan halványodva adta át helyéy a várostérnek. James készítette a hangbetétet.- Az urnák lezárva, Tortosa állampolgári összegyűlnek az eredmények meghallgatására. Valami okból, talán mert Zapilote támogatói, pár perce a polgármester és a rendőrfőnök megrpóbált kimenekülni a városból, amikor is úgy vélték, senki sem figyel rájuk. A rendőrfőnök még mindig eszméletlen, ám a polgármester majd meghal, hogy beszélhessen hozzánk.

A polgármester tökéletesen leverten nézett a kamerába, ám Rodriguez komor jelenléte a vállánál garantálta a közreműködését.- Kérel áruld el, Polgármester Úr, rendben ment a szavazás? Minden szavazatot gondosan rögzített a szavazógép?- Igen, természetesen. Minden rendben ment - nézett fel aggódóan, mivel a tér mögötte kezdett emberekkel feltelni.

- Elmondanád, mivel te vagy Tortosa polgármestere, hogy az emberek, akik itt gyülekeznek, e szép város polgárai-e?- Nagy többségük feltehetőleg. Biztos persze nem lehetek...- Nem tudsz biztosat? És mennyi ideje voltál polgármester?- Huszonkét éve.- Akkor ezeket az embereket már fel kellene ismerned.- Mindenkiben nem lehetek biztos.- Nem? Akkor rámutatnál pár idegenre?- A láthatók közül egyikben sem vagyok biztos.- Pedig az kell légy. Á, itt van már a rendőrfőnök is! Ő biztos tud segíteni. Mondd meg a hallgatóknak, Főnök, mióta élsz Tortósában?- Nos... én egész életemben itt éltem... - monta bizonytalanul.- Jó. Látsz itt idegeneket?Körbenézett vonakodóan, és közölte, hogy nem.- Nagyon jó! – mondta James. – Épp jó időben vagyunk a nagy eseményhez; a választási eredmények már érkeznek. Közszolgálati célból a hangszórók be lesznek kapcsolva, hogy minden jelenlévő hallja az eredményeket.A polgármester és a rendőrfőnök szinte összementek ahogy meghallották a választás kimenetelét. Tortosa szavazatszámának hallatára pánikolva kepeszteni kezdtek, ám Rodriguez előrelépett és ők ismét lenyugodtak.Mögöttük Tortosa jó szavazói adtak hangot tiltakozásuknak.- Hallottad ezt? – kérdezte James. – Valami baj van? Csak két szavazat Sir Hector Harapóra, és az összes többi Zapilote-ra. Járjunk utána! Egy kapcsoló átbillent és az ő hangja dörgött fel a hangszórókban.- Tortosa jó polgárai, itt Sir Hector Harapo megbízottja beszél. Az ő meggyőződése, hogy az aljas disznó, Elnök Tábornok elvetette a szavazataitokat, a szavazó gépek cinkeltek, azaz Zapilote visszaélt a titkos szavazással. Tudjuk meg az igazságot! Minden ember, aki itt Sir Hector Harapóra szavazott, emelje fel a kezét kérem!Csend töltötte be a teret és a kezek felemelkedtek. Lassan, határozottan, büszkén. Tengersok kéz. Felemelő demonstrációja az igazságnak.- Nagyon jó, köszönöm! Kérem, tegyék le a kezeiket! Most azok kezét szeretném látni, akik Zapilote-ra szavaztak.Minden kéz lent volt. Egy szál sem állt az égnek. Illetve de, a polgármester és a rendőrfőnök tétován felnyújtotta a mancsát. James hangja szinte ujjongott.- Íme, láthatták, Paraiso-Aqui lakói! Pozitív bizonyíték a szavazójog megfosztására. Két kivétellel a városiak mindegyike meg lett véve a szavazata. Pozitív bizonyítékunk van arra, hogy Tortosában a szavazás meg lett bundázva. Nem a megválasztott nyert.Jeleztem és a kamera visszairányult rám. Határozottan mutattam a masszív kötetre mögöttem.- Bűntény történt. Bűntény, amire referencia található a szent alapítvány kilencezerharmadik fejezetében. A hetvenkilencedik bekezdés szövegezése tiszta, fájdalmasan is az. Felolvasom – mondtam felemelve a cikkely egy másolatát és a lehető legércesebb hangomon kezdtem el:- Az elektronikus szavazás természete miatt, annak biztosítására, hogy a választás mindenkor a lehető legnagyobb precizitással kerüljön a szavazó gép által rögízítésre, elrendeltetik a legszigorúbb irányítás és szabályozás betartása, ahogy az az tizenkilencedik paragrafus negyvenedik, szavazásról szóló alegységében áll, és tovább garantálva a szavazatok biztonságát törvénybe foglalandó, hogy amennyiben a kétséget kizáróan bizonyítást nyer a szavazatok megváltoztatása, akkor az elnöki választás eredményét le kell nullázni, érvénytelennek kell nyílvánítani. Ezt a kinyilvánítást követően két héttel újabb választást kell kiírni az eredeti módszer, hagyományos papírszavazatok és urnák felhasználásával, és ennek a választásnak nyertese nyeri el az elnöki címet, akinek egyben feladata a szavazógépeket átvizsgálata mielőtt bármely jövőbeni választáshoz igénybe vehetőknek nyilváníttatnak. A papírt tisztelettelien helyeztem le az alapítványra, majd lassan a kamerához fordultam. Komoly és baljós hangon folytattam.

- Tehát ezt a választást nullásnak, érvénytelennek nyilvánítom. Két héten belül újabb választás lesz. És ez alkalommal a jobb fog nyerni.

Harminc- Vágás! – mondta Angelina és minden jelenlevő örömujjongásban tört ki.- Megcsináltad! – csókolta meg az ajkam a szakáll fölött. – És gondoskodtál Tortosa szavazóiról is.- Abszolút. Magunkért csakúgy, mint értük; már hordják be az ágyakat a sátrakba odakint. Maximális biztonságban Zapilote teremtményeitől. Két hétig, a következő választásig itt fognak maradni és busásan meg lesznek fizetve a vakációjukért. Úgy tűnt, mindenkinek tetszik az ötlet. - Ügyet sem vet majd ránk – mondta komoran de Torres. – Nem fog újabb választást indítani. Ehhez épp elég hatalmas.- Nem merészel – mondtam. – Az tökretenné a bolygó gazdaságát. A bolygónkívüli tőke beáramlása nélkül a korrupt és inkopetens adminisztrációja csődbe menne egy hét alatt. Elküldtem a választás minden részletét minden bolygónak, amely turistákat küld ide. A választás eredményére nagyon oda fognak figyelni.- Akkor nyertünk! – szólt de Torres győzelmi pózt véve fel.- Még nem! – mondtam én. – Még meg kell vívnunk a választódobozok csatáját. Ám ez alkalommal készek leszünk. Mivel minden piszkos trükkje ellen ismerek másik hármat. Bonyodalmak lesznek minden lépésnél, de legalább van esélyünk.Dolgos két hét volt. A hivatalos szavazódobozok a legmerevebb felügyelet mellett készültek és lettek lezárva. Bár volt némi probléma azzal, hogy elhozzuk a mintát a raktárukból, hogy magunk is beszállhassunk a szavazódoboz gyártásba, és igen hamar akkorára növeljük a nyomdakapacitásunkat, amekkora a kormányé. Nem tudtam, miféle ócska trükkökkel fognak próbálkozni, így mindere és bármire fel kellett készülnünk.Nagy súlyt fektettünk a szervezésre. Jorge, az egykori idegenvezető most a toborzó kapmányunkat intézte kis csapatával körbelátogatva minden szavazó régiót. A helybeliek titkos bizottságokat alakítotottak, amelyek mindegyikével rádiókapcsolatban álltunk. A kampánybrosúrák áradtak a nyomdákból a bolygó minden pontján, és gondoskodtunk róla, hogy két-két hírközlemény lemenjen naponta a rádióban és esténként a tévében. Először a kormány hazug műsora, majd közvetlen utána a sajátunk. A híreket tényszerűen és pontosan közöltük, politikai részrehajlás nélkül. Ennyi elég volt; egy lélegzetnyi friss levegő az előzetes ostobaságok helyett. Tudtuk, hogy a technikusaik mindent elkövetnek, hogy kinyomozzák és megállítsák az adásunkat. Hasztalanul. Információszabadságra volt szüksége a bolygónak. Ha a szavazást relatív tisztán lehet tartani, Zapilote rezsimje halálra van ítélve.Amikor a tizenegyedik napon, mindössze három nappal a választás időpontja előtt a külső védelmi znában egy kormányzati kocsi jelent meg, valódi bizonyítékot kaptunk. Feltartóztatták az őreink és rádión hívtak engem.- Elnézést, Sir Hector, de a fél a kocsiban nem hajlandó mással beszélni, csak önnel.- Mi a biztonsági státusz?- A detektorok csak apró fegyvereket jelezne. Se bombák, se rádioaktív eszközök. Egy utas hátul, egy sofőr és egy testőr elöl.- Eddig jól hangzik. Ki az utas?- Nem tudjuk. Az ablakok sötétítettek.- Engedjétek be. Nem hiszem, hogy nehezünkre esne figyelni rájuk.Nem is esett. A kocsi le lett intve az erdő mellett, jó messzire a kastélytól. Rodriguez és Bolivar egy csapat kíséretével másodpercek alatt elfogta és lefegyverezte az elöl ülőket. Odasétáltam és a sötét ablakokra néztem. Egész nyugodt voltam, talán a felsőbbrendű harcikészségem miatt, ám főként a hordozható erőmező generátortól, amely védelmezett.Az ajtó lassan kinyílott és Zapilote dugta ki a fejét, aztán kimászott.- Mily váratlan meglepetés! – mondtam.- Hagyjuk a nonszenszet, Harapo. Üzletet kötni jöttem.Maga mögé nyúlt a kocsiba és elővett egy fémdobozt. Amint felém fordult vele, a pisztolyom az apró, gyöngyöző szemei közé irányítottam.

- Tedd azt el, te idióta! – vicsorogta. – Nem megölni próbállak. – Átbillentett egy kapcsolót a dobozon, ami hangoz zümmögésbe kezdett. – Ez egy fehérzaj generátor. Kiblokkol mindenféle hangrögzítő berendezést és rezgésbe hozza a levegőt, hogy a fényképezést és a szájról olvasást ellehetetlenítse. Nem akarok felvételt ennek a beszélgetésnek a megtörténtéről. - Részemről oké – tettem el a fegyvert. – Mit akarsz?- Alkut. Te vagy az egyetlen, aki az elmúlt százhetven évben harcba tudott vonni. Köszönöm. Kezdett az egész unalmas lenni.- Azoknak nem, akiket halálra verettél. - Nem kellenek a librális népi szamárságok. Most csak mi ketten vagyunk. Téged sem érdekel jobban a mikróbatömeg, mint engem...- Miből gondolod? – kezdett érdekes lenni a beszélgetés. - Mert politikus vagy, azért. Az egyetlen, ami a politikusokat érdekli, hogy megválasszák, majd újraválasszák őket. Felemelkedtél mellém és közölted a véleményed. Ideje összeülni és alkut kötni. Nem fogok örökké élni, tudod... - Ez az eddigi legjobb hír!Figyelemre sem méltatva folytatta.- A geriátriai injekcióknak már nincs meg a régi hatása. Lehet, hogy vissza kell vonulnom ezekben a napokban. Így arra gondoltam, hogy valakit magam mellé vehetnék, egy utódot. Rád gondoltam. Hogy hangzik?Köhögni kezdett és a zsebeiben keresni tablettákért. Nagyszerű ajánlat volt. Tőle kétségtelenül hihetetlen. Fölépített egy politikai gépezetet, amely teljes egészében elfoglalta a bolygót. És most felajánlotta a megosztását, majd későbbi irányítását. Pompás ötlet volt. - És mit kellene becserélnem ezért a klassz melóért?- Ne légy ostoba! El kell veszítened a választást. Megbuksz. Aztán politikusként folytatod, oppozícióban velem. Mindenki azt gondolja, hogy te vagy a legjobb dolog, amióta kitalálták a szexet, így minden vérző szívű liberális várja az eljöveteled. Persze elárulod, hogy kik az igazi forradalmárok, hogy megszabadulhassunk tőlük. Ez a rendszer ezer évig fog élni. Áll az alku, nemde?- Nem. És tudom, hogy az én feladatom elmagyarázni a miértjét. Tudod, én hiszek az egy ember egy szavazat rendszerben...- Ha, ha!- Egyenlőségben a törvény előtt...- Szállj már le!- Szólásszabadságban, habeas corpusban, abban, hogy aki érdeke nem képviselt, az ne adózzon...- Lázad van, Harapo? Mi a pokolról beszélsz?- Nyilvánvaló, hogy nem értheted. Hadd mondjam el a te nyelveden! Minden pénzt, minden hatalmat, minden nőt akarok. Szándékozom megölni mindenkit, aki az utamba áll. Értetted?Zapilote sóhajtott, bólintott és szipogott.- Öreg ember vagyok, és elérzékenyülök, amikor ilyen beszédet hallok. Magamra emlékeztet a te korodban. Kellesz a csapatomba, Harapo. Mondd, hogy beállsz!- Előbb kinyírlak.- Csodálatos! Pont, ahogy én tennék! – fordult meg és mászott vissza a kocsiba. Mielőtt bezárta az ajtót, újra rámnézett, sóhajtott és megrázta a fejét. – Nem kívánhatok jó szerencsét. Ám azt mondhatom, hogy találkozni veled nagy emócionális élmény volt. Tudom, hogy miután eltűnök, a munkám olyanvalaki fogja végezni, aki megért, és úgy gondolkozik, ahogy én.Az ajtó becsapódott és intettem a másik két ember elengedéséért. Néztem ahogy beszállnak, majd elhajtanak.- Miről volt szó? – kérdezte Bolivar.- Felajánlotta a világot. Előbb partnerként, majd az egészet a halála után.- És igent mondtál?- Édes fiam! Lehet, hogy svihák vagyok, de bűnöző nem. A Zapilote-oknak ebben az univerzumban nincs helye. A kisember nagyon megveti az emberiséget. Én kirabolhatok valakit a gazdagságáért, de sosem

venném el az életét vagy a szabadságát. Valójából nem rabolok ki senkit a pénzéért. Én vállalatokat, társaságokat fosztok ki, érzéketlen felfúvódott teremtményeket, amelyek a gazdagságunk útjában állnak.- Apa, megkaptam a leckét. - Helyes. Irány vissza a kastélyhoz. Meg akarom mosni a kezeim és inni egyet. Nem szeretem az ilyen emberek társaságát.

Harmincegy

Hajnalhasadáskor már fent voltam a választás napján, mélyeket lélegeztem a reggeli levegőből amint a nap a horizontra pattant. - Nem vagyunk túl energikusak túl korán? – kérdezte Angelina egy szemmel az órára pillantva és nem örülve annak, amit lát.- Nem lustálkodhatunk! Ma történelmet íródik, és én írom meg.- Ennyi egóval nem tudok kora reggel szembenézni – húzta a fejére a takarókat. – Menj csak! – tűnt el teljesen.Boldogan zümmögtem magamban leügetve a lépcsőn. A marquez gyors reggelijét költötte az udvaron, én pedig csatlakoztam hozzá. - Ma történelem iratik – szólalt meg.- Magam is ezt mondtam – emeltük fel kávéscsészéinket egy győzelmi tószthoz. Bolivar és James hamar csatlakoztak és mire a szavazófülkék megnyíltak kilenckor, már kapcsolatban álltunk a csapatainkkal a helyszíneken.Három percen belül tucat segélykiáltás érkezett. Az urnák felügyelőit elkezdték összeverni, kettejüket meglőtték és négy hamis urnát is találtak. Nem számítottam kevesebbre. Megtettük, amit tudtunk, ám az erőink kevesek voltak, és nagy szórásban. És a döntés már megszületett, hogy a nagyvárosokra koncentrálunk. A legfontosabb fegyvereink a külvilági újságírók voltak. Amikor a lenullázott cinkelt választás híre kijutott más világokba, komoly érdeklődés támadt. Pár nagyobb bolygóközi hírhálózat küldött riportereket, ám a legtöbbjük nem tudott jól felkészülni. Így a negyvenhárom újságíró többsége szabadúszó volt.- Működik! – mondta Bolivar amint befejezte a rádiózást. – Ez volt Promoroso tizedik körzete. Rajtakaptuk őket a szavazódoboz elcsórása közben. Az egyik újságíró filmre vette, és újraszámlálás lesz foganatosítva. Igazán szerencsések vagyunk, hogy ennyien érkeztek. - A szerencse fiam sosem véletlenszerű – sütöttem le szerényen a szemeimet. – Azért van negyvenhárom szabadúszó újságíró, mert ennyit tudtam szerződtetni ilyen rövid idő alatt. Az útjuk kifizetve, vakáción vannak és minden, amit a készített anyagból eladnak, talált pénz.- Tudhattam volna! – mondta. – Ha van valami csavaros útja a dolgok kivitelezésének, apám megtalálja!Vállon csaptam majd elfordultam, túl sok érzelemmel telten ahhoz, hogy szólni tudjak. Az efféle dicsőítés értékesebb mint az ékszer.A délután derekára már erősen égett a láng. Utóvédharcot vívtunk és alig tartottuk magunkat. Néhány kisebb városban tudtuk, hogy veszítettünk, mivel Zapilote támaszai simán lezárták az urnáinkat és fegyeres erőszakkal kényszerítettek mindenkit a saját urnáikhoz. Hagynunk kellett őket. A nagy népességű központok számítottak és ott még kitartottunk. Némi szerencsével igen őszinte eredmény lesz, amely képviselni fogja a nép akaratát. Ahogy a jelentések megérkeztek a marquez egyre és egyre depressziósabbá lett. Az ujjait tördelte gondolkozólag és dühvel rázta a fejét.- Ez nem mehet így! Semmit sem teszün! Az embereink csak ülnek és nézik a falat, amíg túl késő nem lesz. Csak a illegális cselekmények megtörténte után döntenek a beavatkozás mellett. Nem nyerhetünk ha nem csapunk oda keményen. Miért nem lövünk le minden Zapilote támogatót?- Kedves Marquez, úgy kell nyernünk, ahogyan most tesszük. Másképp nem lenne demokratikus választás.- Kezdem nem kedvelni a te demokráciádat. Túl sok meló. Sokkal egyszerűbb megmondani a parasztoknak, hogy mit csináljanak. Ők így szeretik. Tudjuk, hogy jobb elnök leszel, mint az a koszgöröngy Zapilote. Szóval tegyünk elnökké és kész.

Mélyet sóhajtottam. Gonzalez de Torres, a Marquez de la Rosa ragaszkodott a nevéhez illő világhoz. Sosem fogja megérteni a demokrácia realitását. A kedvességére kellett apellálnom és személyes értékrendjére, hogy a közreműködését megnyerjem.- Majd később elmagyarázom. Addig is fel kell állítanunk az automatikus választódoboz eltérítőket.- A miket?- A gépeket, amelyek bármely körzetben a kívánt eredményt produkálják-- Ezt meg tudod csinálni? És ha igen, miért nem teszed meg az összes körzetben hogy időt és energiát spórolj vele?- Mert legalább a látszatát meg kell tartani az őszinte választásnak. Ha az új világunk korruptul indul, akkor korruptként is fog folytatódni. Ugyanakkor némi korrupciót be kell vetni és szándékozom ezt a választóktól eltitkolni. Azt akarjuk, hogy higgyék, a demokrácia működik, és működni is fog a választás után. Szóval azt tesszük, hogy minden megbundázott urnáról, amelyet megtömtek vagy más módon működésképtelenné tettek, listát készítünk. Ám magukkal a dobozokkal nem foglalkozunk. - Akkor veszíteni fogunk.- Nem, nyerünk! Azokban a körzetekben garantáltan. Mivel mi nem a dobozokkal manipulálunk, hanem a dobozok információival.- Nem tudlak követni – mondta, majd kitöltött egy kis ront egy pohárba. – Ez állítólag serkenti az agymunkát.- Nos, segítsd az enyémet is, köszi! Igen egyszerű. Rákapcsoljuk ezen készülékek egyikét a telefonvonalakra, minden egyes érintett körzetben.Feltartottam egy kis fém dobozt, amelyből vezetékek lógtak. Kételkedve nézte.- A mikroelektronika csodája, alkalmazott csip technológia. Ezzel minden minden hívás egy választott számra irányítható. Idővel megszámláltatnak az eredmények és telefonhívást kezdenek. A számlálók felolvassák az eredményeket. Ahogy ezt teszik, a hívásukat eltérítjük, és a nagy számítógépedhez vezetjük, ide, egy másik telefonvonalon. A számítógép felveszi a hangképét a beszélőnek, részeire bontja és újra összeállítja úgy, hogy a beszélő bármit mondhasson, és a behelyettesített hangkép megy tovább a telefonvonalon. Ez kis időbe telik.- Milyen kicsibe? Rájönnek a csalásra...- Négy miliszekundum alatt nem, ez csak négyezred részébe kerül a másodpercnek. Jó számítógéped van. - Minden szavazati eredményt megmásítunk?- Nem, az erkölcstelen lenne. Mi erkölcsösen járunk el, de illegálisan. Ez egy finom mezsgye, ahol én létezem, amit majd megkísérlek elmagyarázni, amint több időnk lesz. Csak csöppents ide kis ront, úgy, köszi, aztán vissza a munkára! A szavazateredményeket a Primorosó-i Operaházban óriás-halljában hirdetik ki, amely erre lett tervezve. Minden négy évben feltelt Zapilote követőivel, akik nem tettek egyebet, mint vastapssal üdvözölték a megbundázott eredményt, majd ismételten elkurjantottak egy „éljen a győzelem”-et. Ez évben két jelölt áll elő és az eredmény remélhetőleg más lesz. Tovább dolgoztunk és olyan későn indultunk, ahogy csak tudtunk, amíg Angelina és a marquezné erővel nem cibált minket a várakozó helikopterhez.- Hát nem kész ékszertár? – kérdezte Angelina az aranysújtásra és a csilingelő medálkollekcióra mutatva az egyenruhámon. - Egyáltalán. Az emberek szeretik a jó showt. Azt akarják, hogy egy elnök elnökként nézzen ki. Gyerünk!Fegyveres csapattal repültünk a városba, és jól páncélozott kocsik vártak ránk a reptéren. Zapilote kivégeztetne, ha egy módot találna, így előkészületeket kellett tenni. Amint belépünk az Operaházba, rendben leszünk, mivel kölcsönös megállapodás alapján nem vihetők be fegyverek. Zapilote éppannyia féltette a bőrét, mint én a magamét.A pódiumon állt előttünk és vicsorítva köpött egyet amikor a vidám intéssel üdvözöltem. - Nem túl feldobott! Remélem megvan a jó oka.Nagyszerű szociális alkalom volt, és a tömeg izgatottan zúgott. A pezsgő nagy mennyiségben fogyott, bár két kortyolás között minden szem a nagyképernyőn volt a fejeink felett, ahol kiírásra kerülnek az eredmények. Egyelőre nulla-nullát mutatott, mint egy labdajáték nyitánya. Hirtelen csend támadt amint egy csengő hangosan megcserrent és a szavazás elnöke elfoglalta helyét a mikrofon előtt.

- Az urnák lezárva, indul a számlálás – mondta, és mindenki ujjongott. – Íme, az első szám Cucaracha városából érkezik. Ott vagy, Cucaracha?A képernyő letörlődött, majd egy hatalmas emberi fej jelent meg.- Cucaracha város számadatai – mondta a férfi, majd lehorgasztotta szemeit, hogy a kezében lévő papírt megvizsgálhassa. – Zapilote elnökre tizenhat voks. Sir Harapo következik... kilencszáznyolcvanöttel. Éljen soká Harapo! – amint ezt elkurjantotta, aggódva nézett körül és gyorsan eltűnt a képről. A marquez hozzám hajolt és a keze mögött súgott.- Nagyon jó. Sosem tudnád, hogy a számítógép beszélt, nem az igazi ember.- Ez még annál is jobb – mivel ez az igazi ember volt. Egy igaz szavazat. Reméljük, hogy mindegyik ilyen lesz.Persze nem volt. Zapilote pribékjei jól végezték a munkájukat, így a számok éppolyan eltúlzottak voltak, mint az első esetben – csak éppen az ellenkező irányba. Apróról apróra jöttek az eredmények, és a feszültség egyre fokozódott, lévén fej-fej mellettiséget hoztak. Ahol őszinte eredmény került rögzítésre, a Bosszús Terrierek megették a Vidám Egerészölyvöket. Többnyire az ellenkezője volt igaz. Néha egy hajszállal előrébb voltunk, máskor orrhosszal lemaradva. - Igen izgalmas – mondta de Torres. – A választás elbűvölőbb, mint egy bikaviadal. Megszomjaztatott. Van egy kevés kilencvenéves ronom egy zsebflaskában. Mondanál véleményt a minőségéről?Minden további unszolás nélkül megmondtam. Ő pedig ellenőrizte. Már csak négy szavazóállomás volt hátra.- Van amelyik a tiéd? – suttogta de Torres.- Nem tudom! – nyögtem. – Elveszítettem a fonalat.Először Zapilote vezetett, aztán rám estek a szavazatok, majd az utolsóelőtti jelentésnél ő vezetett hetvenöttel.- Jobbat is kisüthettél volna – mondta Angelina. – Vagy simán lelőhetted volna az öreg Egerészölyvet.- Demokrácia, kicsim. Egy ember, egy szavazat, tudod a teóriát, és az eredményt nem tudjuk meg, amíg az utolsó szavazat is be nem érkezik...- Íme, hölgyeim és uraim, a legutolsó, a leges legutolsó riport! A arc töltötte ki a kijelzőt fölöttünk és mi kicsavart nyakkal felnéztünk rá. Egy férfi volt, nagy bajuszos, komor ember Mienből.- Örömömre szolgál, hogy én adhatom le az utolsó szavazatot Solysombra üdülővárosából, egy kertből, egy déliparti helyről... A hallgatóság morajlott és én összeszorítottam a fogaim. - A végső szám... csak egy pillanat, itt van valahol a papír.- Halottan akarom ezt az embert, azonnal! – szólalt meg Zapilote és a marquez bólintott életében először és utoljára értve egyet a diktátorral.- Á, igen, megvan. Örömmel jelentem, hogy a becsületes Solysombra nyolcszáztizenkilenc szavazatot adott szeretett Elnök Tábornokunknak, Zapilote-nak...- Ezzel nyolcszázkilencvennégy szavazattal lemaradunk! – mondta Angelina. – Még mindig nem késp megmérgezni.- ...és a másik jelölt, a mi is a neve, igen, Harapo, szomorúan jelentem, hogy sikerült összekaparnia... te jó ég! – a szemei kidülledtek, körbekémlelt és izzadni kezdett. – Be kell jelentsem, hogy neki... nyolcszázkilencvenhat szavazta van.A tömeg megtébolyult ahogy a számok felvillantak a számok a táblán. Zapilote az öklét rázta felém és Angelina ordított a fülembe. - Két szavazattal nyertél! A sajátoddal és de Torresével!- Az igazság diadala!Álltam és visszaintegettem a közönségnek, összekulcsolva ráztam a kezeimet a fejem fölött, megcsókoltam Angelinát, kezet ráztam a marquezzel, az orromat piszkáltam Zapilote felé fordulva, aki bosszúvágytól habzott, majd előreléptem a mikrofonhoz. Egy percig feltartott kézzel kellett állnom, mielőtt a zűrzavar lecsendesedett. A kamerák rámírányíttattak, a galaxis fülei mohón szomjazták szavaimat. Végül mondhattam.- Köszönöm barátaim, köszönöm. Szerény ember vagyok!

Angelina erre hangos tapsba kezdett, amire ismét beindult a közönség. Bólogattam, mosolyogtam és vártam, hogy a vastaps elhaljon.- Ahogy modtam, szerény ember vagyok, és nem helyezem magam előtérbe. Ám a nép akarata beszélt, és válaszolnom illik. Ígéretet teszek... Nem tudom, hallottam-e a lövést, ám a becsapódó golyó hátravetett. Az állam a mellemnek vágódott és láttam, ahogy a vörös vér bugyogott, fröcskölt fel.Zuhantam... Zuhantam a feledésbe...

Utószó

Létezhet valaki e bolygó eldugottabb régióiban, aki esetleg ismerhet. A nevem Richardo Gonzales de Torres y Alvarez, Marquez de la Rosa. Megkértek rá Paraiso Aqui hivatalos történészei, hogy rögzítsem a fekete nap eseményeit. Bár magam nem vagyok író, sőt, visszataszító és degenerált szakmának tartom egy felnőtt ember számára, mégis belemegyek, lévén nyilvánvalóan én vagyok a legmegfelelőbb a feladatra. A de Torres család tagjai sosem tértek ki a felelősség elől, függetlenül attól mekkora terhet is jelentett. Ennélfogva az elején kezdem, ahol tudtommal kezdeni illik.Közvetlen ott ültem eme csodálatos ember mögött, aki minden erény megtestesítője volt, a nemes Sir Sector Harapo, Beeday királya, egy úr, egy tudós és egy szerető apa. Nem tudom eléggé dícsérni. De ne térjünk le a tárgyról! Mögötte ültem, amikor a hallgatósághoz beszélt, a világhoz – a teljes galaxishoz – mindannyiunk legnagyobb örömére. A taszító csúszómászó Zapilote le lett győzve egy őszinte demokratikus választással. Hector volt az elnök és én az alelnök. A világra javulás vált. Aztán eldörrent a lövés. Magasról érkezett, az épület egyik kis ablakából, valahonnan a hátsó részről, amit a technikusok használnak – úgy hiszem. Láttam a drága testet összecsuklani a becsapódástól. Aztán elesni. Egy pillanat alatt mellette termettem, és az élet fénye még a szemében volt, ám egyre haloványodott; én feltámasztottam, megragadtam a kezét és ő alig érezhetően megszorította a kezem viszonzásként.- Barátom... – mondta, aztán köhögött és az ajkai elvörösödtek az saját élete vérétől. – Drága barátom... én... most megyek. Rád vár... hogy folytasd... a munkánkat. Légy erős! Ígérd meg... hogy a világ, amit építesz az lesz, amit mindketten akartunk...- Megígérem, megígérem! – mondtam érzelemtől elcsukló hangon.Szent szemei becsukódtak, de meg kellett, hogy halljon, mert a haldokló keze még egyet rándult megszorítva az enyémet. Egy pillanattal később elernyedt.Aztán hűséges felesége félretolt és olyan erővel emelte fel, amiről nem tudtam, hogy megvan benne, majd mások siettek a segítségére.- Nem lehet! – sírta és teljes szívemből vele éreztem a fájdalom pillanatában. – Nem lehet, ő nem halhatott meg, orvosok, mentők! Meg kell menteni!Elsiettek vele és én nem gátoltam őket. A nő hamarosan megtudja. Az ülésre dobtam magam és csüggedten néztem magam elé akkor először véve észre nemes vérét a kezemen. Áhítatosan vettem elő a zsebkendőm a mellényzsebemből és nyomtam a vörös cseppeknek, felitattam őket, aztán összehatjottam a vásznat, hogy örökre megőrizzem őket.Meg is őriztem. A zsebkendő előttem van egy üvegkupola alatt, amely semleges gázzal teli, hogy az anyagot érintetlenül konzerválja mindörökre. Ott áll, közvetlen a koronaékszeres láda mellett, amelyet Zapilote magánszobájában találtunk, ahol is cirógatta őket valami perverz okból.A többit mindenki tudja. Önök közül sokezren voltak a temetésen. Nem merült feledésbe. Egyszerű sírját tömegek látogatják minden nap. Ismerik az ellenségeit is, mivel ez a történet sokszor me jegyezve. Hogy a tömeg talpra pattanva hogyan kiabált Halált a Despotára, hogyan vetette rá magát a szörny Zapilote-ra és hogyan tépték a húsát saját ujjaikkal. Hogy hogyan visított a haragosok alatt és hogy milyen félelemmel szembesült a halállal. Ez volt akkor abban a pillanatban, amikor Harapo nemes felesége visszatért és a csipogó teremtmény elé állva felemelte a kezét és a tömeg elhallgatott, ahogy hozzájuk intézte a szavait.- Halljatok, ó, Paraiso-Aqui lakói, hallgassatok! Drága férjem halott. Vége. De ne dobjátok el a világot, amiért meghalt, hogy nektek adhassa. Tiszteljétek a törvény rendjét, még akkor is, ha egy ilyen mocsokról

van szó, mint a bűnöző Zapilote. Ítéljétek el a bűntetteiért, de ne öljétek meg! A férjem nem hitt a gyilkosságban, ezért a nevében se kövessetek el! Köszönöm.Nem vagyok olyan büszke, hogy megtagadjam elismerni, könnyes lett a szemem, amikor beszélt. Nem volt ott egyetlen száraz szem sem. Még Zapilote is sírt megkönnyebbülésében.Az özvegy elhagyta Paraiso Aquit másnap, mert itt minden csak emlékeztette. Láttam ahogy beszáll az űrhajóba, megfordult, intett egyet, majd tovább ment. Mögötte két bátor ifjú haladt, James és Bolivar. Minden tulajdonát hátrahagyta. Csak pár táska volt, amit a szolgája cipelt fel a hajóra. A zsilip bezárult és azóta nem láttam.A többi történelem. Bár nem akartam az Elnöki magas posztot, nem utasíthattam el a jóember végakaratát. A legjobb képességeim szerint szolgáltam önöket, és a többség szerint jól is. Elégedett vagyok. A gazok, akik terrorizálták ezt a világot, már nincsenek velünk. Elítélték őket a közbíróságon és bűnösnek találtattak. Fellebbezésünk a Csillagközi Igazságszövetségnél meghallgatást nyert, és mint tudják, a Calabozo börtönbolygóra kerültek. Minden korrupt bíró és rendőr ott van. Az összes Ultimados, aki kétszáz éven át tartotta rettegésben a bolygót, eltűnt. Megtisztultunk. Mindannyian élnek, és ha nem is jól, de legalább túlélnek. Calabozón nincsenek börtönőrök, csupán néhány robot. A bolygó vad és szélsőséges klímájú. Ott minden rab maga kell termessze az élelmét és magára van utalva élete maradék részére. Saját maguk végzetei. Nem tudnak elszökni. Igen megérdemelt sors a mocskos bandájának. A történetem itt véget kell érjen. Mint az elnökötök sokkal jobban cselekedtem, mint bármikor korábban; sokkal, sokkal jobb világ ez, mint amilyet eddig ismertünk. És én köszönöm ezt Neki. Örökké fog az emlékezetünkben élni. Köszönöm, drága barátom, és viszlát.

Utószó 2

Ahogy a mondás is tartja, nehéz megölni egy rozsdamentes acélpatkányt. Ugyanakkor bárkit könnyű kifárasztani. Nem tudom miféle szuvenireket rakott Angelina a bőröndökbe – talán aranyrudakat -, de lassanként tépték le a karjaimat a vállakról. Feltántorogtam mögötte és a fiúk mögött a lépcsőn az űrhajó biztonságába. Miután a zsilip bezárult engedtem csak őket a földre zuhanni és kiegyenesedtem.- James – mondtam, vagy Bolivar. Nem szeretne valamelyikőtök segíteni korosodó apátoknak cipelni ezeket a bőröndöket az út további részén?Az öklömet a fájó hátamnak nyomtam, és a geincem szépen roppant egyet. Micsoda megkönnyebbülés! Aztán láttam két utast felém fordulni és újra felkaptam a csomagokat mire Bolivar értük nyúlt volna.- Nem, fiatalúr, nem az ön dolga a csomagok cipelése, ezen a hajón nem. Az öreg Jim cipeli őket. Erre hölgyem és kedves fiatalurak, megmutaton a fülkéiket. – Eltántorogtam a családom kíséretében. Csak amikor a kabinajtó becsukódott dobtam le az ormótlan csomagokat és nyögtem megkönnyebbülten.- Szegény drágám – mondta Angelina a kezemet paskolva a székhez húzva. – Most csak ülj itt egy kicsit amíg megnézem találok-e valamit, ami felvidít.Lefejtettem a szürke bajuszt és szemöldököt, majd az ősz parókát mire ő a bőröndhöz hajolt. A fedél felpattant hogy egy halom sötét üveget leplezzen le puha védőburokban. Angelina kivett egyet és feltartotta poros formáját a fény felé. - Százéves ron. Jó sok. Egy kis szuvenir Paraiso Aquiból. Gondoltam élvezni fogod. Hadd töltsek egy cseppet, hogy kiderüljön megérte-e cipelni? - Szemem fénye! – törtem ki őszinte ámulattal. – Túl jó vagy!Maga volt a paradicsom ahogy lecsorgott a torkomon. Ő csak mosolygott és bólintott jóváhagyólag.- Ez a minimum amit tehettem érted, miután kivégeztek.- Jól ment, nemde? Jó lövés volt, James. Pont a közepébe talált a vérestasaknak, amely szépen spriccelt. Bár jobb lett volna, ha kisebb kalibert használsz. Elég erősen csapódott be ahhoz, hogy hátravessen. - Bocs érte, de lemértem a távolságot: kétszázkilenc méter. Lapos röppályára volt szükségem, hogy ilyen távolságból pontosan találjam el. A medáljaid csinos célpontok lettek volna. - Jól végződött, és ez számít – szipogtam és megveregettem. – Nem volt gond kijutni? – ez volt az első alkalom, hogy beszélhettünk a halálom óta.

- Simán ment. Bolivar szaladt fel a lépcsőn egy pillanattal később, hogy tüzeltem. Otthagyva a fegyvert csatlakoztam hozzá. Aztán mi vezettük a gyilkos utáni hajszát. Nem volt probléma. Mi több, a barátod, Oliveira ezredes is csatlakozott a kergetőkhöz. Sikerült félreterelnünk egy üres sikátorba.- A drága ezredes! – kiáltotta. – Átadtátok neki az üdvözletem?- Át. A robotok a börtönbolygón úgy vannak programozva, hogy a bőrét is lenyúzzák egy hónap alatt.- Jónál jobb hírek. Néztem a hírműsort, amikor turistaként meghúzódtam a parti szállóban. Minden nagyon simának tűnt. Még a temetés is. Nagyon valóságosnak. Az ember azt hinné, hogy egy igazi testet temettek a síromba.- Így is volt – mondta Angelina hirtelen nagyon komolyra váltva. – Van néhány jó és rossz hírünk. A rossz az, hogy az egyik pármunkásodat, Adolfót megölték. Ő volt a legjobb emberünk Primorosóban, a hamiskártyás, aki segített megbundázni számos urnát. Lelőtte az Ultimados. Akkor hozták a kórházba, amikor te is bent voltál. Pár perccel később meghalt. Nem találták a hozzátartozóit, így kihasználtuk az alkalmat.- Szegény Adolfo. Igazán nem volt jó hamiskártyás. Nyugodjon békében! – sóhajtottam s egy csendes tósztot ittam az emlékére. – Van jó hír is?Az ikrek komoran hallgatták Angelina szavait. - Jorge és Flavia összeházasodtak. Évekig voltak jegyesek, de megesküdtek, hogy nem esküdnek meg, amíg a földjük szabad nem lesz. - Milyen romantikus. Bocs fiúk. De vannak más lányok is a galaxisban. Most légyszives áruld el, mi lett az igazi Sir Hectorral?- Követtük az utasításaidat – mondta Bolivar. – Teletömtük Zapilote drága geriátrikus drogjával, leborotváltuk és felvarrattuk az arcát. Harminc évvel fiatalabbnak kinézve simán elmenne a saját fiának. Most visszatért a kutatásaihoz átvéve az „apja” munkáit, ahol az abbahagyta. Nem igazán tudja, mi történt vele, de a hű család ellátja segítséggel. - Hát, magam is azt kell mondjam, csinos kis művelet volt. Minden szál elvarrva, a rosszfiúk kiütve, a jó marquez viszi az egész showt, béke és prosperálás uralkodott el Paraiso-Aquin. Egy apró epizód az igazságtalansággal és az unalommal való harcban, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.- Erre iszom – mondta Angelina kipukkantva egy palack dugóját – egy pohár pezsgőt mielőtt mindannyian szekérre szállunk.- Lent tartja majd a ront! – mondtam a köszönetét elfogadva.Magasba emeltük a poharainkat és elnyeltük a tartalmukat. Öröm volt élni még ebben a kellemetlen univerzumban is, különösképp egy olyan családdal, amilyen az enyém. Aztán a pezsgő találkozott a koros ronnal és reszketni kezdett a rekeszizmom, amit azonnyomban gyomorégés követett. Angelinának volt igaza, ideje volt szekérre szállni.Természetesen az üveg kiürítését követően.