K A T O N A I JOG-É S IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

1971 1 11

A K A T O N A I I G A Z S Á G Ü G Y I S Z E R V E K

B E L S Ő K I A D V Á N Y A II. ÉVF. 2 . S Z Á M

K A T O N A I J O G -É S I G A Z S Á G S Z O L G Á L T A T Á S

\

Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság — dr. Szalma László r. alez. (elnök), dr, Vámos Miklós ezds. (elnök h.), tagjai: Álmásiné, dr. Törőcsik Anna alez., dr. Bácsi Imre hb. alez., dr. Korda György hb. alez., dr. Németh Tibor alez.,

dr. Odler János hb. alez., dr. Pálfi Zoltán alez. (titkár), dr. Takács László r. alez.

Szerkesztőség: Budapest, V., Apáczai Cseré János u. 10. Telefon: 185—668. Felieilős kiadó: Dr. Pálfi Zoltán alezredes

Készült: 450 példányban — VK—11/2., a ZMKA nyomdájában A nyomdai munkáért felelős: Szapor László őrnagy.

T A R T A L O M J E G Y Z É K

'IwDr. Takács László r. alez.: A rendőrség tagjai körében előforduló bűncselekmények kriminogén tényezői — — :— — — 5

uaDr. Erdély Jenő alez. és Almásiné, dr. Törőcsik Anna alez.: A pszi-P chopátiás személyiségű katonák büntetőjogi felelősségre vonásáról 15 | / Dr. Jacsó János hb. alez.: A katonai ülnökök alkalmazásának elvi .f^-' és gyakorlati kérdései — — — — — — — — — — 27 jn« Dr. Rácz Sándor r. alez.: A megelőzés helyzete és módszerei a

Kaposvári Katonai Ügyészség gyakorlatában — — — — — 39 j^ Dr. Nagy Géza r. szds.: A rendőrség közrendvédelmi állományú tag-

jai által elkövetett bűncselekmények elbírálásával kapcsolatos í szemléleti problémák — — — — — — — •— — — 53 i Dr. Pásztor Imre hb. őrgy.: A külföldre szökés bűntettének minősí-f - a tett esfeteiről — — — — — — — — — — — — 63 | Dr. Balatoni Elemér r. őrgy:: A jogtalan előny követelésé és a hiva-

talos személyként elkövetett zsarolás elhatárolása — — — — 73 | Dr. Meilinger Ferenc szds.: Egy gépjárművel elkövetett veszélyez-' Yfí > tetés bűntettének nyomozási tapasztalatai — •— — — — — 81

Dr. Deme Károly jogi főelőadó: A katonaorvos anyagi felelősségéről 87 Dr. Dingha László alez.: Általános felügyeleti „komplex" vizsgála-

taink témái és módszerei — — — — — — — — — 101 Dr. Gaál János r. őrgy.: A katona által elkövetett fegyelmi vétség

és szabálysértés elhatárolásának gyakorlati problémái •— — — 109 , Dr. Muraközi Gábor szds.: Hozzászólás dr. Odler János hb. alezredes:

„A szabálysértések parancsnoki fegyelmi hatáskörben történő el-bírálásának néhány elvi és gyakorlati kérdése" c. cikkéhez — — 117

X Dr, Víg István ezds.: Katonai ügyészi küldöttség látogatása a Szovjetunióban-— — — — — — — — — — — — 123 — Az IM. Katonai Főosztály munkadelegációja a Német Demok-

ratikus Köztársaságban — — — — — — — — — 131 — A lengyel katonai ügyészi küldöttség látogatása hazánkban 135 — Katonai ügyészi küldöttségünk látogatása az NDK-ban — — 135 — Csehszlovák katonai igazságügyi delegáció Magyarországon 136 — Kriminalisztikai tapasztalatcsere — — — — — — — 136

F E L H Í V Á S a katonai ügyészekhez a „20 éves a katonai ügyészi szervezet" c. kiállítás megszervezésére — — — — — — 139

C O A E P FFI A H H E

rioAnOAKOBHHK MHAHU.HH AacAo TaKaH! KpHMHHoreHHMe ( p a K T o p b i npec-T y n A C H H H paÔOTHHKOB MHAHIJHH . . . . . . . . 5

F I o f l n O A K O B H H K ElIO 3pf leAb H n O f l n o A K O B H H K AAMaHIHHe A i l H a T o p o M H K :

O n p H B A G H 6 H ] I H K y r o A O B H O H OTBCTCBCHHÖCTH COAflaTOB HMeiOUJHX nCHXO"

naTHqecKyio 'AHHHOCT& . . . . ... 15 rioflnoAKOBHHK k)cthi¿hh Hhoui H l O ! n p H H H H n n a A b i i b i e H n p a K T H H e C K H e Bon-

p o c b i n p H M e H e n H H B o e H H b i x 3 a c e f l a T e A e f t . . . . 2 7

nOflnOAKOBHHK MHAHgHH IJJaHflOp PaHS FIoAOHîeHHe H MeTOflbl IJpOCpHAaKTHKH B n p á K T H K e KánoinBapcKOH BoeHHoű F I p o K y p a T y p w 3 9

K a r i H T a H mhahijhh F e a a H a ^ b ; P a c x o s f c f l e . H H H bo B s r A j i a a x C B J i a a i i H b i x c p a c c -

M O T p e H H e M n p e c T y n A e H H H c o B e p m e H H b i x p a ó o T H H K a M H c o c T a B a o x p a H W

o ö u j e c T B e H H o r o n o p H f l K a mhahijhh 5 3

M a ñ o p IOCTHIJHH H l W p e r i a C T O p : O K B a A H ( { ) I ^ H p y l O U Í H X O Ö C T O f l T e A b C T B a X n p e c -

T y p A é H H a n o a e 3 e p t a p c T B y na 3arpaHHijy 6 3

M a ñ o p M H A H i j H H 3 a 9 M C P B a A a T o H u : P a 3 r p a n H q e H H e T p e ő o B a H H H H e 3 a K O H H o r o

Bbirofla ó t uiaHTaaía, c o B e p m e H H o r o flOAbíKHocTHbiM ahiiom 7 2

KanHTaH ®epcHH MeHAHHrep: C A e f l C T B e m i b i e o n b i T b i fleAa n o a B T o a B a p H i o 81

K D p H A H H e c K H H T A a B p e c p e p e H T KapoAb $ e M e : O M a T e p n a A b H o H o T B e T C B e H H o c T H

BoeHBpana

r i o A n O A K O B H H K AaCAO $HHra : TeMbI II M e T O f l b I HaUlHX »KOMIlACKCHblX« n p O B e -

p o K b n o p a f l K e o ó n j e r o H a # 3 o p a . . ' . . . . , 1 0 1

M a ñ o p MHAHLJHH HhOIU TaA! O p S K T H H e C K H e n p O Ó A e M b l p a 3 r p a H H H e H H J I flHC-g H n A H H a p H o r o n p o c T y n K a o t a f l M H H H C T p a T H B H o r o n p o c r y m c a c o B e p m e H -

H O r O COAflaTOM . 1 0 9

K a n H T a H Ta6op MypaKoai i : S a w e ^ a n n H k c T a T b e n o . i n o A K O B H H K a jocthuiih ÍÍhoiii O^Aep: »HeKOTopbie T e o p e T H l i e c K J i e h n p a K T H i e c K H e Bonpocw p a c c -

M O T p C H H H K O M a H f l H p a M H a f l M H H H C T p a T H B H b l X n p O C T y n K O B B f l H C I J H n A H H a p -

HOM n o p H f l K e « . . . 1 1 7

r i o f l n o A K o ß H H K HuiTBaH B « r : B h 3 h t A e A e r a y H H BoeHHbix n p o n y p o p o B b C C G P 1 2 3

¿îeAoBaa AeAeraijHH BoeHHoro TAaB. oT^eAa M. KD. b T ^ P . . . B h 3 h t ¿teAeraijHH n o A b C K H x bochhwx n p o n y p o p o B b H a i u e ñ c T p a H e

B h 3 H t H a m e ñ B o e H H o - n p o K y p o p c K O H A e A e r a g H H b r , Z [ P .

HexocAOBaijKaîi BoenHo-fopHflHHecKafl aeAerayna b BeHrpHH . . O Ô M e i I OnbITOM B O Ö A a C T H K p H M H H a A H C T H K H . . . . . . ¡ .

r i p H 3 b I B K BOCHHbIM n p O K y p O p a M flAJI 0praHH3alJHH B b l C T a B K H « 2 0 - T H A e T H e

B o e H H o - n p o K y p o p c K o r o a n n a p a T a » .

87

131 135 135 136 136

A rendőrség tagjai körében előforduló cselekmények kriminogén tényezői

Irta: Dr. Takács László r. alezredes

A bűnözés mint társadalmi tömegjelenség, magas veszélyességi fokkal tükrözi a társadalmi normák, elvek, szabályok, nézetek és eszmék egysé-ges rendszerének negatív oldalát. A jelenség mozgástörvényei objektíve adottak, felismerhetők, meghatározhatók és befolyásolhatók. Összetevői: távolabbról a társadalom anyagi létalapjából, az ebből táplálkozó társa-dalmi erkölcsből, az ezt tükröző jogi törvényekből, konkrétságukban pe-dig az adott társadalom tagjainak viselkedésmódjából mutatható ki. Ennél-fogva az egyén, mint a törvényekkel szembekerülő bűnelkövető, egyfelől determináltan cselekszik, amennyiben képtelen kivonni magát a létet meg-határozó társadalmi törvények hatása alól, de másfelől, mert szabad aka-rattal rendelkezik a neki szabta határokon belül képes lehet megválasztani magatartásának irányvonalát.

A bűnözés társadalmi szinten nem több egy adott időszakban elkövetett bűncselekmények és bűnelkövetők tömegénél. Mint folyamatot azonban teljessé és egyben társadalmivá, az egyedi esetek és elkövetők összességén túl csak azok a. törvényszerűségek teszik amelyek az esetek és a személyek

I sokaságát új jelenséggé formálják és mint új folyamatot, társadalmi szintre emelik. így a bűnözésben az egyes alkotó részek törvényszerűségei már feloldódik és magasabbszintű jelzőkkel társadalmi jelenséget tükröznek. A szintézis olyan erős, hogy az általános törvényszerűség alig kódolható le az egyes bűncselekményekre.

A bűnözési fo lyamat— mint minden társadalmi jelenség — komplex összetevőinél fogva nehezen és csak hosszú távon szabályozható. A moz-gásirányban, dinamikájában, szerkezetében és tömegében beálló változá-sok okai sok más jelenség mélyén gyökereznek. A folyamatnak a társa-dalmi életre gyakorolt hatása is bonyolult és gyakran kiszámíthatatlan. Ez az oka, hogy az emberi magatartásokon keresztül jelentkező és rend-kívül komplex rendszert képező bűnözés egyes jelenségei is csak más tár-sadalmi jelenségek hátterébe helyezve egészében, ugyanakkor részei egy-ségében és kölcsönös kapcsolatukban tanulmányozható. Akár az okok fel-tárása, akár hatáskifejtésük lehetőségének akadályozása a tanulmányozás célja. '

Az egyén szembenállása az adott jogi törvényekkel nem fejezhet ki ilyen magasszintű viszonyt. Ennélfogva az egyes bűnelkövető viselke-désmódja ennyire komplex tényezőkből álló skálán nem is mérhető. At egyén bűnös magatartásában — a konkrét bűncselekményekben — csak azok a közvetlen okok rajzolódnak ki, amelyek direkt módon meghatá-rozói a szándék kialakításának, a végrehajtás elhatározásának, a tett ki-

vitelezésének. Beágyazva azokba a közvetlen körülményekbé, amelyek a tett végrehajthatóságának konkrét lehetőségét segítették vagy bizto-sították. Ennek a szétválasztásnak a megelőzés oldaláról van jelentős meghatározó szerepe és lényeges kihatása, mivel a két különböző szinr ten álló és értékbeli eltérést mutató jelenség (bűnözés mint tömeg — bűn-elkövetés mint egyedi jelenség) okainak megközelítése, felmérése és be-folyásolása más-más eszközöket kíván anélkül, hogy nélkülözhetné a dialektikus kölcsönhatás állandó feltételezését.

Az egyén számára azt a kérdést, hogy bűnelkövetővé válik vagy sem, nem a társadalom dönti el. A társadalom csupán mindkét variáns alap-ját, körülményeit és okát, összességében potenciális lehetőségét bizto-sítja. Ezen belül az egyén többnyire önmaga határoz, hogy bűnelkövető legyen vagy becsületes maradjon. A társadalom itt abban az alaphatás-ban jelentkezik, hogy milyen szinten alakította ki az egyéb létfeltéte-leit, alkatát, tudatát, gondolkodásmódját, környezetét, összességében milyen módon befolyásolta egyéniségét és életvezetését.

A társadalom az egyén magatartását csak annyiban determinálja, amennyiben potenciálisan kizárólag az objektív okokat és feltételeket szolgáltatja ahhoz, hogy a társadalmilag tiltott viszony részesévé váljon, vagy attól távolmaradjon. A helyes magatartás megválasztására a nega-tív irányban kibontakozó szubjektív okok és feltételek hatásának tom-pítására az egyénnek kell elsősorban koncentrálni. Ezért a környezeti vagy szélesebb mértékben a társadalmi hatás csak befolyásolja, az egyéni adottság és elhatározás pedig meghatározza a cselekvés irányát. Így a hivátali hatalom mint társadalmi tényező, csak önmagában adja a vissza-élés potenciális veszélyét, de ezt csak a hatalmat gyakorló egyén reali-zálhatja.

A bűnelkövető egyén magatartása és a társadalom igényei, normatí-vái közötti ellentmondás megszüntetése csak a kommunista társadalom-ban várható. Közelítése, éleződés helyett a tompítása, az ellentmondás feloldása már a szocialista társadalomban is megindult. A létkörülmé-nyek változása a társadalom tudatformáló szerepének érvényesülése ber folyásolja az egyén viselkedését és beilleszkedési módját a törvénytisz-telet irányába. Mindez tendenciájában képes csökkentexii az egyéni magatartás és a törvény közötti konfliktusok számát.. Ennélfogva a szo-cialista társadalom fejlődése olyan tényező, amely a társadalomellenes jelenségek kibontakozásának tendenciáját általánosságban csökkenti.

Ha a bűnözést a társadalom sokféleképpen rendeződő egységén belül (osztályok, rétegek, csoportok, nemek, foglalkozások, civilek, katonák stb.) vizsgáljuk, egyértelmű az a következtetés, hogy a csoportok mind-egyike a társadalmi törvények hatása alatt áll. Helyzetük hatást gya-korol a bűnözés tömegére, szerkezetére, jellegére és tendenciájára. Az azonos alap mellett viszont más lehet a szerkezete, jellege pl. a nők, a férfiak, a katonák vagy más csoportok bűnözésének, mint ahogy eltérő lehet bűnözésük tömege és tendenciája is.

A kérdés ilyen bemutatása a címet adó témát annyiban közelíti meg, amennyiben a társadalom szerves részét képező fegyveres erők és tes-tületek tagjaira is alapjaiban ugyanazok a bűnözést kiváltó törvény-szerűségek hatnak. A bűnözés alapvető társadalmi okai ennélfogva a kü-lönös fegyelem alatt élő eme kategóriák embereit is azonos súllyal nyomják. E determinánsból fakadó potenciális veszély e szervezetek tag-jai sorában is jelen van, hiszen viszonyuk egymáshoz, mint katonai sze-

melyeke es ezen keresztül a társadalomhoz mint állampolgároké pozi-tív ertelemben is, tehát társadalmilag elismert módon és negatív érte-lemben is, tehát társadalmilag tiltott módon — valóságos.

Következtetésképpen a fegyveres erőkön és testületeken belüli krimi-nalitás szerves része a társadalmi szinten jelentkező ilyen jelenségnek mind tomegeben, mind okaiban és alapjaiban. A társadalmi szinten ki-mutatható azonos vonások mellett a fegyveres erők és testületek speciá-lis rendeltetesuknél és az erre épülő szervezetüknél fogva igen lényeges elteressel rendelkeznek. Ez a kriminalitás szerkezetét, dinamikáját el-terítheti az altalánostól. Emellett befolyásolhatja annak tömegét is, mi-

Vvel a hataskifejtés akadályozásában a szervezeti egységeknek igen ielen-tós szerepük van. • J . ; A szorosabb kötelékbe tartozás ténye, fokozottabb felelősség követe-

lese, az ala- es fölérendeltségi viszony, a részletesen szabályozott maga-tartasi normák stb. összességükben a katonai életviszonyok hatása a ka-tonai szemelyekre jelentős teher. Más beilleszkedési formát követel de a közösségi erő is fokozottabb hatást vált ki. ennélfogva az egyén rea-galasa e különleges életviszonyok között fokozottabb. De jelentősebb a hatasa árkörnyezet reagálásának is. Ennélfogva a megelőzés konkrétabb iormakat kaphat, hatványozottabban érvényesülhet, irányát .gyakran és kifejezetten a bűnelkövetés megakadályozása határozza meg.

, E gondolatok figyelembe vételével vizsgáljuk meg a kriminálstatisztika es a bunuldozesi tapasztalatok egybevetése és elemzése alapján a fegy-veres testületek egy bizonyos részének kriminalitását. A testületek egyi-ket jelen esetben a rendőrség jelenti, ezen belül is a Budapesti Katonai Ügyészség ílletekességi területén működő főkapitányságok személyi ál-lomanyanak kore. amely a rendőri szervezetben előforduló bűncselek-menyek mintegy 30—40%-át adja.

A kriminalitás ténye, dinamikája, szerkezete, erőssége

-A bűnözés tényének, dinamikájának és szerkezetének mérése, a vál-tozások bemutatására, a kriminálstatisztika olyan mutatókat dolgozott ki amelyek a cselekményeket, ügyeket, az érintett személyeket stb a lakosság meghatározott számarányában mutatja. Nekünk szolgálati ok-okbol a kivetitesnek ezt az elfogadott módját mellőznünk kell Ezért az ugyanazon közigazgatási egységen belül működő rendőri szervek lénye-geben valtozatlan létszámára építve alakítottuk ki mutató számainkat amelyek e szervek állományán belül előforduló bűntettek és tettesek összehasonlításán keresztül reprezentálják a kriminalitást.

Azt a tényt, hogy a testületen belül a büntető törvények területére tartozó antiszociális magatartások léteznek, az adatok önmagukban iga-zoljak. Aranyaira, szerkezetére és jelemzőire pedig az utolsó öt év tény-w- a gyakorlatból levont tapasztalatok alapján következtet-hetünk. Ha az 1966-ban elkövetett cselekmények vagy elkövetők szá-mat (a ket bázisadat bármelyike alkalmas az arányok: bemutatására mert a területre az egy bűntett egy tettes jellemző) 100-nak vesszük á Kriminalitás erejet a következő összehasonlítás mutatja:

1967 1968 1969 1970 80% 70% 76% 76%

Az arányszámok egyértelműen bizonyítják, hogy' 1967-ben nemcsak tényszámaiban, de tendenciájában is olyan változás következett be, amely 1970-re 24%-os csökkenést jelez. A társadalom életében e fél év-tized alatt bekövetkezett fejlődés- vitathatatlanul a rendőrség állomá-nyára is pozitív hatással volt. Ez a változás önmagában a szervezet tag-jainál is csak nagy áttételeken keresztül volt képes hatást gyakorolni a kriminalitásra. Végülis az eredmény mögött meghúzódó társadalmi vál-tozások és a szervezeten belüli erőkifejtések az utolsó három évben csak a bűnözés „szintentartásához", nem pedig további csökkentéséhez vol-tak elégségesek.

A büntető útra tartozó antiszociális magatartás tanúsításában a döntő szerep az elkövetőt illeti. Attól függően változik a bűnözés erősségi foka, hogy mennyiben erősödik vagy gyengül az egyén hozzáállása a társa-dalmi követelményekhez. Tény, hogy jelen időszakban a közrendet, a személyi és vagyonbiztonságot, az állampolgárok jogait még egyes rendőrök ellen is védeni kell. Ennélfogva az az ellentmondás, amely a közrendet védő minden rendőr, és a közrendet sértő egyes rendőr maga-tartása között van, csak a személy hozzáállásának megváltoztatásával oldható fel. Ebben a szervezetnek és az ezen belül kialakult közvetlen környezetnek jelentős szerepe van. A rendőrségi szervezet katonai jel-legénél fogva a szervezet tagjai pedig e jellegből adódó különös követel-mények alapján — mint környezeti hatás — erőteljesen befolyásolhat-ják a. személyiség alakulását, az egyén általános és szolgálati magatar-tását. Ha ez a tényező jelentősebb szerepet kapna a profilaktikában, a rendőri környezet, a rendőrtársak és a közvetlen parancsnokok ráhatása méginkább kizárhatja, hogy a tettesek, bűncselekményeik jelentős ré- j szét szolgálati feladatuk közben, abban a környezetben kövessék el, • amelyben szolgálati tevékenységüket társaikkal együtt naponta és rend-szeresen kifejtik.

A szolgálati ágak különböző szintű parancsnokainak ennélfogva erő-teljesebben' számolniuk kell azzal, hogy a rendőri állás, beosztás, egyen-ruha és igazolvány lehetőséget, a szolgálattal együtt járó feladatok pedig j alkalmat kínálnak a bűnelkövetésre. A szolgálati utasítások végrehajtá-sának laza kezelése nemcsak a szolgálati rendet sértő fegyelmezetlensé-gek, hanem a bűnelkövetést elősegítő feltételek egyike is. j

Ennek folytán a személyi állományra ható társadalmi, politikai és más j tényezők ; mellett a parancsnoki fegyelmező és nevelő munka, a sze- j mélyi állomány, részéről fegyelmezettebb magatartás tanúsítása a tör- j vénytisztelet erősödése és az igazságügyi szervek megelőző, bűnüldöző < és ítélkező gyakorlata csak együttesen és nagyobb intenzitás kifejtése I mellett lesz a jövőben is képes arra, hogy a bűnözés „szinten maradása"' j helyett annak visszaszorítását eredményezze. Vizsgálnunk kell ezért, j, hogy a kriminalitáson belül melyek azok a tényezők, amelyek a jogelle-nes magatartások erősségét, szerkezetét, módozatait és közvetlen okait mutatják. j

Az utolsó öt évben előforduló bűncselekmények kategóriájából a gya- j koriság és a folyamat változásának szemléltetésére néhány súlyosabb, i vagy gyakrabban előforduló és viszonylag súlyosabb bűncselekményt i emeltünk ki. Közülük is csak azok szerepelnek, amelyek tettesei ismertté j váltak. Ebben az összeállításban a kriminalitás szerkezete és dinamikája j az alábbi képet mutatja:

hivatali bűncselekmények, a sérü-lésit nem, vagy csak könnyű sé-rülést okozó bántalmazással

szándékos vagyqni elleni bűncse-lekmények

hivatalos személy közokirathami-sítása

hivatalos személy elleni erőszak, elöljáró elleni erőszák, garázda-ság

súlyos testi sértés, emberölés vagy annak kísérlete

gondatlan veszélyeztetés ittas gépjárművezetés •

1966

72

35

21

15

37 13

1967

Ezek az összcselekmény arányában: 199 5»%

76

19

9

12

4 45 4

1968 1969

171 49%

44

3:1

17

17

9 56 9

)63

1970

183 47%

6 61 12

160 50%

53

15

11

13

7 59 20

178 59%

Az ismert tettesek kriminalitásának szerkezetét 1970-re nézve az egves bűncselekmény csoportokon belül az alábbi táblázat mutatja; mely sze-

az elkövetők közül felelősségre vonásban részesült-

hivatali bűncselekményekért szándékos élet és testi épség elleni veszélyeztetésért közbizt. és közrend elleni bűncselekményekért emberi szabadság és méltóság megsértéséért katonai bűncselekményekért tulajdon elleni szándékos bűncselekményekért egyéb szándékos bűncselekményekért gondatlan bűncselekményekért

39,5% 10,4% 8,8% 5,1% 4,4% 2,5% 9i3%

20,0%

• Ak

t enyadatok bizonyítják, hogy a hatalom gyakorlásával összefüg-gésben kifejtett jogellenes rendőri tevékenység a rendőrség tagjai köré-ben elofordulo bűncselekmények jelentős részét szolgáltatják. Az általuk vizsgált területen a rendőrök által elkövetett bűncselekmények az utolsó

mindig 40% körül mozgott a hivatali hatalom gvakorlásának szabalyait buncselekmenyi fokon szándékosan sértő magatartások aránya.

, J L ? " ^ . f ° / o u

k ö r ü l i1

r é s z t a rendőröknek a magánszemélyként elkö-vetett szándékos bűncselekményei, alkotják, amelyeknek okait tekintve alig van kozuk a rendorseghez. E cselekmények jellemzői a kifogásolt eletvezetesbol adodo konfliktusok olyan levezetése, amelyeknek hajtó-ereje gyakran az ital, motívuma pedig a rendezetlen családi helyzet, a kiforratlan maganelet, a káros hatást gyakorló baráti kör, valamint a S m S módozafai1^ ^ ^ ^ jogellenesen

eeví^tHá^ri^t^^+f részarányt a katonai jellegű szervezetbe tartozással egyuttjaro kötöttségek szándékos megsértéséből eredő konfliktusok ad-jak. E magatartasok többsége a szolgálati kötelezettségek elhanyagolá-

sából, a „felsőbbség" személyével vagy akaratával történő szembe-helyezkedésekből adódnak.

Végül 20% körül mozog a gondatlan magatartásból eredő bűncselek-mények aránya. Ezen belül túlnyomó többségben a gépjárművel, elha-nyagolható arányban pedig a fegyver gondatlan kezelésével vagy gon-datlan használatával megvalósított bűntettek szerepelnek.

A bűncselekmények társadalmi megítélésének elfogadott mutatója a bírói ítélet. Erről a statisztika az ítéletek megoszlása, a végrehajtás módja és a büntetés időtartama szerint a következő képet mutatja:

Szabadságvesztés 1967 1970

börtönben • • 9,3% 0,5% munkahelyen 12,4% . 21,6% kat. fogdában 38,5% 37,4% felfüggesztve 36,5% 24,3% bírói figyelmeztetés vagy pénz-

16,2% főbüntetés 3,3% 16,2%

A szabadságvesztés időtartaim szeriinti megoszlása:

1—3 hónap 40% 40,3% 3—12 hónap 51% 54,9% 1—5 év 6% 4,8% 5 éven felül 3% —

A súlyosabb büntetések vagy a végrehajtás súlyosabb módozatai a statisztikában az összeshez viszonyítva elhanyagolható arányban szere-pelnek. Ha ehhez azt is, hozzávesszük, hogy elenyésző (évente 10 alatt van) az előzetes letartóztatásban ítéletre váró rendőrök száma, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem a cselekmények • súlyát, hanem a tömegét kell a profilaktikai intézkedések irányába meghatározó té-nyezőként alapul venni. Ezekből az adatokból és a konkrét bűncselek-mények feldolgozásából nyert tapasztalatok alapján levonható a testüle-ten belül előforduló bűncselekményekről néhány általánosítható követ-keztetés is. E következtetések egyaránt alkalmasak a kriminalitás köz-vetlen okainak megállapítására és csoportosítására, de a visszaszorítá-sukra szolgáló intézkedések meghatározására is.

A testületen belüli bűnelkövetés egyes jellemzői

Rendszeresen újra termelődnek az állományon belül az olyan bűnel-követő egyedek, akik között a bűnelkövetésben kapcsolat nincs. A visz-szaeső szinte kizárt (csak az enyhébb megítélésű, hivatali eljárásban való bántalmazás vagy a szolgálati bűncselekményeknél fordul elő, ame-lyek konzekvenciájukban nem* vetik fel az állomány viszony megszün-tetésének kérdését), ennélfogva az elkövetők mindig tiszta előélettel je-lentkeznek. Személyük és beosztásuk . előre kiszámítható, amennyiben

főleg a közrendvédelmi tiszthelyettesi állományból adott időszakonként megközelítően azonos számban és cselekménycsoportban válnak tette-sekké.

Az elkövetett bűncselekmények évek viszonylatában "is csaknem kizá-rólagosan eseti jellegűek, amennyiben főleg az adott alkalmak azonnali kihasználásán alapulnak. A szervezett, 'hosszan fontolt vagy bűnszövet-ségben elkövetett cselekmény ritka, eseti jelenség. Az össztársadalmi kriminalitással szemben a garázda jellegű, a tulajdon elleni és a súlyos megítélésű cselekmények kategóriáiba sorolt bűncselekmények töme-gükben és tendenciájukban egyaránt csökkenő arányt mutatnak. Bűnö-zésről csak kriminológiai értelemben beszélhetünk (a bűntettek és elkö-vetők összessége — bűnözéssel), egyébként csak eseti bűnelkövetéssel találkozunk, vagyis az egy bűntett — egy tettes, nem pedig a folytató-lagosság vagy a rendbeliség a kizárólagos.

A testülethez tartozásból eredő kötelezettségek túlhajszolása (jogtalan bántalmazás, jogtalan kényszerítés, alaptalan intézkedés) továbbá a tes-tülethez tartozásból eredő jogok magánérdekből történő gyakorlása je-lentős számban, forrása a bűncselekmények elkövetésének. Ezek a cse-lekmények tömegüknél fogva erősen zavarják a hatalom gyakorlásának törvényességéhez fűződő fontos társadalmi érdekeket, még akkor is, ha egy részük a megsértett rend helyreállítását volt hivatva szolgálni, mi-után azokat jogellenes eszközökkel, erőszakolt hivatali érdekekkel moti-váltan valósították meg. Másrészük, ami fokozza a káros hatást, abban jelentkezik, hogy a hatalom gyakorlásának csak látszatát tartalmazza, a valóságban kifejezetten és csak magánérdeket szolgál.

A szolgálatban és szolgálaton kívül elkövetett bűncselekmények aránya többéves viszonylatban 40 : 60%. A szolgálatban elkövetők mintegy 50%-a olyan rendőr, aki abban a téves szemléletben cselekszik, hogy ezzel a szolgálat érdekeit védi (bántalmazás, kényszervallatás,' kénysze-rítés stb.), másik fele rendőri állását, hivatali helyzetét kifejezetten anyagi vagy más előnyök megszerzésére használja fel.

Figyelemre méltó képet mutat a bűncselekmények mozgásiránya, amennyiben egyes kapitányságok állomáríyából éveken keresztül egyet,- v

len elkövetője sem kerül ki, máshol a bűncselekmény elkövetését éve-ken keresztül sem követi újabb, majd ismét lelepleződik néhány bűn-cselekmény. Vannak viszont olyan szervek is, ahonnan egymást köve-tően jelentenek bűncselekményeket Főkapitánysági szintén viszont bár-mely időszakban „összejön" megközelítően azonos számú, erősségű és tí-pusú bűncselekmény, anélkül, hogy akár az elkövetési tevékenységben is lényeges változás volna felfedezhető. Pedig ezeknek a rendőrségnél „rendszeressé" váló cselekményeknek az elkövetésre vagy az attól való tartózkodásra egyetlen rendőri szervezet tagjai sem rendelkeznek na-gyobb adottsággal. Így a közrendet fenntartó rendőri szolgálat az ország bármely területén együtt jár a közrendet sértő állampolgárokkal szem-beni intézkedéssel, mégis egyes területeken ismétlődően, máshol alig, helyenként pedig elő sem fordulnak a jogellenes kényszerintézkedések.

Pl.: a büntető eljárásban konokul tagadó gyanúsítottak az eljárás he-lyétől függetlenül léteznek, mégis csak a szervek jelentéktelen hánya-dánál fordul elő a kényszerítésük.

A vesztegetés bűntettének hordozója az az állampolgár, aki a jogos intézkedés következménye alól „áldozatot sem kímélve" kísérel meg

szabadulni. Mégis a megvesztegetett rendőr csak egyes szervek állomá-nyából kerül ki.

Minden rendőri szerv és sok rendőr részt vesz a közúti forgalomban, mégis vannak főkapitányságok, amelyek állományából egy év alatt sem kerülnek ki balesetet okozó rendőrök, máshol viszont egész hulláma van a gondatlan veszélyeztetésnek. '

A bűncselekmények ilyen jellegű mozgása azt a tényt bizonyítja,, hogy a bűnelkövetés lehetősége az állományon belül potenciálisan jelen van. Mint ilyen veszély, a kisebb egységek szintjén rendkívül hullámzó mó-don realizálódik. Sokszor éveken keresztül elmarad, majd ismét jelent-kezik. Főkapitánysági vagy jelen esetben a hét főkapitányság szintjén viszont már tömegében és szerkezetében is olyan tényező, amely minden magasabb szervnél adott, terjedelme, erősségi foka kiszámítható, csak éppen az nem ismert, hogy az adott időszakban az alárendelt szervek melyikénél fog jelentkezni.

Az egyes, gyakrabban ismétlődő jogellenes magatartások olyan szinté-zise, amelyben csak az elkövetési tevékenység lényeges része az indító okok és a motívumok emelkednek ki, azt az egyértelmű következtetést adják, hogy a rendőrök által elkövetett — tömegük vagy súlyuk miatt jelentősebb — cselekmények ismérvei éveken keresztül változatlanok. A rendőri intézkedés alapjául szolgáló konfliktusok megoldása jogelle-nes eszközökkel, a törvényadta hatalom felhasználása önös érdekből, a magánéletben előforduló problémák „rendezése" drasztikus formákban, az egyértelműen tiltó rendelkezések megszegése („a rendőrnek többet szabad alapon"), és végül az anyagi kívánalmak kielégítéséből fakadó magatartások, amelyek jórészt a túlzott mértékű eseti, vagy a rendsze-res alkoholizálás szövi át. (1969-ben a tettesek 17, 1970-ben pedig 23%-a ' volt a bűncselekmény elkövetése idején alkoholtól befolyásolt álla-potban.)

Ha ezek a bűncselekmények elkövetését elősegítő feltételek vagy bűncselekmények elősegítéséhez vezető nézetek bárhol, bármely állo-mányban létezhetnek, szükséges az is, hogy' a realizálódásukkal szem-ben ne a jelenlegi, főleg passzív, hanem kezdeményező jellegű legyen a védekezés is. Ez viszont azt követelné,'hogy az a megelőző tevékenység, amely ma direkt vagy indirekt módon a jogellenes magatartások felszá-molására irányul, ne várjon a bűncselekmény elkövetésére (hogy okot és példát találjon a megelőzésre) hanem számolva az előfordulás veszé-lyével, valóban a bűn megelőzése és ne a bűn követése céljából kerüljön megszervezésre. A potenciális veszély — a jogellenes magatartás — és a megelőző védekezés olyan dialektikus rendszert alkot, amelynek csak utolsó két alrendszere cserélődik állandóan, a profilaktika hatásfokától függően. Ehhez viszont helyi tényanyag vagy ezzel együtt, vagy anélkül a máshol már előfordult bűncselekményekről olyan információ kell, amely elegendő ahhoz, hogy több bűncselekmény kategóriában egyide-jűleg és állandóan konkrét formában magas szinten tartsa a megelőzésre irányuló parancsnoki munkát. Ezzel szemben ma még főleg a kisebb szerveknél, de még a főkapitányságoknál is kevés, vagy nem kihasznált a saját tényanyag, így ezek birtokában vagy ezek hiányában csak spe-kulatív módon és csak a várható magatartások prognózisát képesek fel-állítani.

Emiatt bírna nagy jelentőséggel, ha a helyi szervek főkapitánysági területen túlról is rendszeresen kapnának konkrét eseményekről ismerr

tetést, gyakrabban akár országos szintről is. így lehetne elejét venni pl. annak, hogy az egyik kapitányság fogdájában az őr mulasztása miatt előfordult őrizetes fegyveres öngyilkosságának lehetőségére máshol is felfigyeljenek és ne várják be azt az eseményt, amely majd a helyi meg-előzési intézkedés tényanyaga lesz. (A kísérő büntetésvégrehajtási őrök fegyvereit a fogdaőr megőrzésre átvette, amelyhez az őrizetes hozzá-jutott.)

Csak a vezetők informálása önmagában nem jelent megoldást. Szük-séges, hogy az állomány tagjai, akik közül az elkövetők kikerülnek, megismerjék az értékelt cselekményeket, visszatérően értesüljenek a til-tott magatartások tenyéről és azok konkrét jogkövetkezményeiről is. Másrészt a vezetők a konkrét információk alapján hatáskörükben ren-deljenek el olyan felméréseket, amelyek irányát az szabja meg, hogy az általuk vezetett szervnél milyen lehetőségek vannak az adott vagy ha-sonló esetek bekövetkezésének.

Ha elfogadjuk azt az elvet, hogy a törvények hatályosulásáért egy adott területen a saját állomány irányában is az illetékes rendőri szerv vezetője a felelős, feladatát kézenfekvő módon képezi a hatályosulás le-hetőségeinek biztosítása is. A részfeladatokat a központi szervek nem oldhatják meg, mivel az országos vezetői szintről vagy az igazságügyi központokból a bűnmegelőzést csak irányítani lehet. Az innen kapott információs \ anyag az adott terület vezetőinek szellemi készletévé vál-hat, és így alapjául szolgálhat az újratermelődő hiányosságok ellen szer-vezett vezetői tevékenységnek.

Végső soron és mindezek alapján akár hosszabb távról szemlélve is tu-domásul kell venni azt a tényt, hogy az adott rendőri területek személyi állományán belül a bűnelkövetések szintje változatlan. Le kell vonni ennek a megfelelő konzekvenciáját is, legalább annyiban, hogy ha az utóbbi 4—5 év bűnüldöző és bűnmegelőző gyakorlatát csak az eddig al-kalmazott módszerekkel folytatjuk, a bűnözés szinten maradásánál na-gyobb eredményt a jövőben sem várhatunk.

Álláspontunk szerint a rendőrségen belül a kriminalitásnak legalább egy olyan tartománya adott, amelyen belül a cselekményeket az elköve-tők tudatában tévesen elraktározott olyan ismeretanyag táplálja, amely-nek kiiktatása fegyelmezettebb magatartás tanúsítását követelő, igénye-sebb parancsnoki munkával, rövid távon belül is megoldható. Ez a tör-vényileg tiltott, de egyes parancsnokok által eltűrt magatartási terület a hivatali bűntettek egyes kategóriáira vonatkozik.

A testülethez tartozás és a testület tagjainak bűnelkövetése közötti összefüggés az esetek kb. 40%-ában közvetlen. Az e körben előforduló jogellenes magatartások egy része a hivatali hatalom gyakorlásával egy-idejűleg jön létre, más része pedig éppen a hatalom jogtalan gyakorlása miatt bűncselekmény. Ennélfogva a testülethez tartozás a kriminalitás-nak akkor hordozója, amikor a bűnös magatartás a hatalom gyakorlásá-val kapcsolatos. A büntetőjog ezeket a magatartásokat a hivatali és a hivatali jelleg felhasználásával elkövetett bűncselekményekben fogal-mazza meg.

Az ilyen jellegű magatartások szintézise két modell felállítását teszi lehetővé:

A bűnös magatartást tanúsító elkövetőnek nem volt, és nem is lehe-tett felhatalmazása a hatalom gyakorlására. Ez esetben a szándék direkt

módon és kizárólagosan a jogellenes magatartáson keresztül olyan előny biztosítására irányult, amelynek megszerzésére a rendőrség tag-jai sem kaphatnak felhatalmazást. A cél tehát a rendőrség állományába tartozás puszta tényéből eredő hatalom adta lehetőség felhasználása egyéni érdekek által motiváltan. Ezek az egyéni érdekek a gyakorlatban a haszonszerzésre, vagy testi kapcsolat kiépítésére irányultak.

A másik modellben az elkövető hivatali hatalmát jogszerű felhatalma-zás birtokában gyakorolja. Célja valamilyen törvénysértő állapot meg-állapítására vagy felszámolására irányul. Viselkedésmódja vagy mód-szere azonban tiltott, ennélfogva ez a hátrány, amit az intézkedés alatt állónak okoz, jogellenes. Ebben a modellben a tettes társadalmi érdeket szolgál, de közben a cselekménysorozat adott szakaszaiban a társadalmi érdekkel szemben is vét. Magatartását az a téves felfogás befolyásolja, hogy a szolgálni kívánt érdeket, akár jogsértéssel is, de meg kell valósí-tani, vagy a később más hatóság által sorra kerülő jogos és törvényes hátrányokozás hatékonyabban érvényesül, ha az intézkedéssel együtt al-kalmazott jogtalan erőszakra, az intézkedés alatt álló emlékezni fog.

A két modell közötti különbségtételnek a megelőzés oldaláról van je-lentősége. A második csoportnál ugyanis, ahol a bűnelkövetésre irányuló szándék a társadalmi érdekbe beágyazottan jelentkezik, annak az alap-vető követelménynek a tudatosítását követeli meg; hogy a társadalmi ér-dek ilyen módszerekkel vagy ilyen indokokkal nem szolgálható. Ennél-fogva az e modell köré csoportosítható cselekmények számának csök-kentésére vagy megszüntetésére a lehetőségek hatványozottabban adot-tak. Végülis ez az a terület, amelyen belül elsősorban a közvetlen pa-rancsnokok, a nevelés és a követelménytámasztás eszközein keresztül hatásosan tevékenykedhetnek.

\

A pszichopátiás személyiségű katonák büntetőjogi felelőségre vonásáról1

Irta: Dr. Erdély Jenő alezredes és Almásiné, Dr. Törőcsik Anna alezredes.

A Katonai Jog és Igazságszolgáltatás 1970. évi 1. számában jelent meg dr. Pásztor Imre hb. őrgy. tanulmánya „A katonai szolgálatra alkalmat-lanság speciális büntetőjogi kérdései" címmel. A szerző gyakorlati ta-pasztalatok gyűjtése céljából felmérést végzett a címben megjelölt prob-lémakörben. Cikkében konkrét problémaként veti fel a katonai szolgá-latra alkalmatlan személyek által elkövetett katonai bűncselekmények miatti büntetőjogi felelősségre vonás tekintetében fennálló különböző nézeteket. Rámutat arra, hogy egyes vélemények szerint kérdéses, fenn-áll-e egyáltalán a büntetőjogi felelőssége azoknak, akik a katonai szol-gálattal összefüggő bűncselekmény elkövetése esetén, utólagos szakértői megállapítás szerint már a behívás idején, illetve a bűntett elkövetésekor katonai szolgálatra alkalmatlanok voltak. Foglalkozik az ellentétes néze-tet hirdetők véleményével is, mely szerint a katonai szolgálatra alkal-matlanság ténye nem jelent semmiféle korlátozó tényezőt a büntetés kiszabásánál, ezért a törvény teljes szigorát kellene alkalmazni az ilyen elkövetőkkel szemben, ha akaratelhatározó képességük teljes birtokában voltak, felismerték cselekményük társadalomra veszélyességét és ja-vukra a Btk. 21. § (1) és (2) bekezdésében foglalt körülmények nem állapíthatók meg.

Dr. Pásztor őrgy. a problémakör felvetése és fentiek szerinti elkülö-nítése mellett az ezzel kapcsolatosan jelentkező ellentmondások további lehetőségeire is rámutat; a kérdés bonyolultsága miatt azonban nem vál-lalkozik annak megoldására. Helyesen felismeri és felismerésének han-got is ad, mely szerint a megoldás további elmélyült vizsgálódást, az összes nézetek világos feldolgozását, az ütközési felületek egyeztetését, végül megalapozott következtetések levonását igényli. A szerző munká-jában ismerteti és fejlődésében mutatja be a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának évek során kialakított iránymutató gyakorlatát az eseti döntések tükrében. E körben is megelégszik azonban azzal a megállapí-tással, hogy végleges, egységes, minden igényt kielégítő elvi döntésre még nem tud támaszkodni a katonai igazságszolgáltató és jogalkalmazó gyakorlat.

E szerény igényű tanulmány keretében mi is folytatni kívánjuk az említett problémával kapcsolatba álló, már felvetett vagy azok mellett

'Vita-cikk.

jelentkező összefüggések feltárását és kimunkálását, melyek talán köze- ; lebb visznek bennünket az immár közérdeklődés előterében álló téma teljes megértéséhez. Szeretnénk elérni, hogy a jövőben kevesebb félre- , értés és nézeteltérés merüljön fel a katonai szolgálatra alkalmatlanság és a vonatkozó büntetőjogi felelősség megítélésében. A problémát első- í sorban a pszichopátiás személyiségszerkezetük miatt katonai szolgá- I latra alkalmatlan elkövetők büntetőjogi felelőssége tekintetében vonjuk j tüzetesebb elemzés alá. j

a) Ismertetni kívánjuk a pszichopátiás személyiségszerkezet jellem-, j zőit figyelemmel arra, hogy tapasztalataink szerint még nem minden jog- j alkalmazó tudatában tükröződnek helyesen az idetartozó orvosi, illetve j jogtudományi fogalmak. |

b) Az előbbi pontban említettekkel összefüggésben kívánunk rámutatni j a pszichopathákkal kapcsolatban követendő eljárási és jogpolitikai köve- I telményekre. j

c) Bizonyítani fogjuk a katonai bűncselekményt elkövető személyek-kel szembeni eljárás céljának megfelelően a katonai fegyelmi érdekek, a néphadsereg érdekeinek elsődlegességét összhangban a Btk. 34. §-ában .; foglalt követelményekkel.

•

d) Ismertetjük a témakörhöz tartozó és a jogalkalmazás körében vétett tévedéseket ismétlődésük megelőzése érdekében.

I.

Az ítélkezés törvényessége feletti felügyeleteink során, valamint az , eseti bűnügyek másodfokú elbírálása kapcsán időről-időre visszatérő problémaként jelentkezett a katonai ügyészségek és bíróságok gyakorla-tában a pszichopátiás személyiségű katonák büntetőjogi felelősségének megítélése a katonai alkalmatlanság és a büntetőjogi beszámíthatóság relációjában. Az eseti ügyekben jelentkezett ellentmondások feloldására ; a másodfokú eljárásban többé-kevésbé megnyugtató állásfoglalások szü-lettek. Nem tagadható az sem, hogy e határozatok nyomán újabb ellent-mondások is jelentkeztek.

A probléma elméleti oldalának kidolgozására elszigetelt kísérletek is történtek. A Katonai Főügyészség már 1966-ban vizsgálta a „szellemi, fogyatékos katonák kriminalitásá"-t, 1967-ben a „személyiség- és tudat-, zavarok büntetőjogi értékelésével" foglalkozott egy vizsgálatunk, 1968-ban pedig a „Büntethetőséget és katonai alkalmasságot korlátozó ténye-zők elbírálása" c. vizsgálat törekedett a bennük felvetett jogelméleti es' jogalkalmazási problémák részbeni megoldására. Az időbeli és témaköri) széttagoltság miatt azonban egyik vizsgálat mondanivalója sem volt al-kalmas a kérdéskomplexum egységes feltárására még kevésbé egységes: joggyakorlat kialakítására. A katonai bíróságok és a Katonai Kollégium^ törekvéseit Pásztor őrgy. említett cikke részletezte.

A probléma elméleti oldalának egységes kidolgozására tehát csak nap-; jainkban kerülhetett sor. Ebben szerepe van annak is, hogy a gyakorlati'

munkában tevékenykedő katonai ügyészek és bírák egy része előtt ko-rábban nem voltak tisztázottak a vitatott fogalmak. Nem ismerték fel a különbségeket, illetve gyakran egyazon elbírálás alá vették á gyenge-e l m é j ű e k e t a pszichopatákkal. — Csak a legutóbbi időkben észlelt na-gyobb és általánosabb érdeklődés hatására került sor a téma részletesebb megvizsgálására az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek VB által kije-lölt munkaterv keretében. A Pártbizottság jelentését időközbén az alap-szervek is megvitatták. Ugyancsak foglalkozik a kérdéssel a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma és iránymutatást készül adni a pszichopathia büntetőjogi megítéléséhez.

Nem okozott és nem okoz gyakorlati nehézséget az ügyek elbírálása á katonai büntető eljárásban, ha az utólag pszichopátiának talált katona köztörvényi bűncselekményt követett el. Még akkor is problémamentes a megoldás, ha a tett végrehajtásának objektív feltételei a katonai élet-viszonyokhoz kapcsolódnak. (Pl. szökés közben az igazoltató rendőr lelövése.)

Problémamentes volt a gyakorlat az elmebeteg elkövetők tekintetében is, bármilyen bűncselekményük elbírálásánál. Az említett kategóriába sorolható esetek példáiban ugyanis a büntethetőségre nincs kihatása annak, a körülménynek, hogy a terhelt katonai szolgálatra alkalmatlanná, vált, vagy erre már eleve alkalmatlan volt. Irányadónak — helyesen — csak ,a büntetőjogi beszámíthatóságot tekintették.

A büntetőjogi felelősség problémája katonai bűntettek elbírálásánál olyan ügyekben jelentett jogalkalmazási bizonytalanságot, amelyekben az eljárásba bevont katonai igazságügyi elme- és idegorvos szakértők az általuk megállapított és szakértői véleményükben „kóros személyi-ségszerkezetnek" jelzett pszichopátia miatt az elkövető katonai alkal-matlanságát véleményezték, ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy állapo-tuk a tett társadalomra veszélyességének felismerésében nem, vagy csak kismértékben volt korlátozó tényező. Szakértőink a „kóros személyiség-szerkezet" gyűjtőfogalom alá általában a pszichopátiás személyiség-zavart sorolják. A „kóros személyiségzavar" rnint szakértői terminológia nem jelenti azt, hogy a katonai igazságügyi elmeszakértők a személyiség pszichopátiás zavarát betegségnek, vagy mindig betegségnek tartanák. Nem állásfoglalás tehát abban a legújabban felmérült vitában, amely a pszichopátia két alakzataként megkülönböztetést tesz a „kóros" és a nem kóros, de „rendellenes" személyiségszerkezet között, ezen állapot eredete szerint.

E cikk keretében csak röviden — a további félreértések elkerülése céljából — térünk ki arra, hogy a fentiek szerinti szétválasztás azt cé-lozná, hogy differenciáltabbá tegye az ítélkezést a pszichopatákra ha-tékony büntetési célok tekintetében.

A „kóros" eredetű pszichopátia a szervezet idegrendszeri vagy más szervi megbetegedésének következménye, olyan feltétel tehát, amely a személyiség alakulásában determináns tényező lehet, tehát a büntetőjogi beszámíthatóságot is korlátozhatja, Mint ilyen; az elmebetegség fogalmi körébe is bevonható lenne.

3 — 17

A nem kóros, de „rendellenes" személyiségszerkezet diszharmóniás zavarát nem a szervezet betegsége, hanem ártalmas környezeti tényezők, névelőhatások idézték elő. Ezért a környezeti ártalmak hatására kiala-kult személyiségzavar következtében bűnöző egyén büntetőjogi 'beszá-míthatóságát — ezen állapota — rendszerint nem korlátozza. Az elkö-vető szociális eredetű személyiségzavara nem sorolható a büntethetősé-get korlátozó tényezők közé.

Hangsúlyozzuk, hogy tanulmányunkban e vitát nem kívánjuk eldön-teni, és a magunkénak csupán azokat a következtetéseket valljuk, melye-ket a hatályos törvény, a Btk. 21. §. számunkra levonni enged, és azok-kal a szakértői véleményekkel összefüggésben, melyeket nekünk a kato-nai igazságügyi orvosszakértők terjesztettek elő.

Ismételjük tehát, hogy a katonai igazságügyi elmeszakértők a pszicho-pathiát mindig „kóros személyiségszerkezetnek" véleményezték, nem differenciálták azt a személyiségzavar eredete szerint, ellenben a bün-tetőjogi beszámíthatóság tekintetében nem, vagy csak kismértékben tar-tották korlátozó tényezőnek.

A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy a szakértők a pszichopátiás személyiségű elkövetőknél is véleményeznek olykor jelentős, vagy sú-lyos fokú korlátozottságot a büntetőjogi beszámíthatóságuk tekintetében. Ez esetekben azonban a korlátozottság a bűntett elkövetésekor rele-váns — aktuális — tudati állapothoz társul: Azt jelenti tehát, hogy a büntetőjogi beszámíthatóság tekintetében nem korlátozott pszichopatá-nál a tett elkövetésekor olyan tudatzavar, (pl. alkoholos befolyásoltság) tudatbeszűkülés (düh-reakció, indulat) állott fenn, amely tettének társa-dalomra veszélyességének felismerésében korlátozta.

Bár nem tartozik szorosan az általunk felvetett kérdéshez, de megje-gyezzük, hogy az utóbbi esetekben a tudatzavar fogalmi körébe tartozó olyan kérdések megítéléséről van szó, melyet a Btk. 21. §. alapján törvé-nyes lehetőségünk van elbírálni.

A pszichopátiás személyiségzavar az elkövető olyan állapota, amelyre a Btk. 21. § szerinti elbírálás nem vonatkozhat. A pszichopaták nem elmebetegek, nem gyengeelméjűek és általában olyan tudatzavarban sem szenvednek, amely cselekményük társadalomra veszélyes következmé-nyeinek felismerésében vagy akaratelhatározó képességük gyakorlásában korlátozó tényező lenne.

A katonai bíróságok, de méginkább a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kol-légiumának büntetéskiszabási gyakorlatában az utóbbi években helyen-ként megközelítően azonos nézőpont alakult ki a katonai bűntettet elkö-vető gyengeelméjű, valamint a pszichopata terheltek felelősségre voná-sában. A büntetések nem tükrözték azt a lényeges különbséget, ami bün-tetőjogi beszámíthatóságuk különbözősége folytán feltétlenül indokolt lett volna, még akkor is, ha katonai szolgálatra egyaránt alkalmatlanok. Az ítélkezés előterébe a katonai alkalmatlanság'ténye quasi úgy jelentke-zett, mintha az a büntethetőség akadálya vagy korlátozó tényezője volna.

Tapasztalataink szerint tehát az ítélkezési gyakorlatban a katonák bün-tethetősége katonai alkalmasságuk objektív feltételétől függően alakult.

Ez a gyakorlat esak akkor helyeselhető, ha a katonai alkalmatlanságot eredményező állapot egyben büntethetőséget kizáró vagy korlátozó té-nyező is. (Btk. 21. §.)

A pszichopaták katonai büntetőjogi felelősségre vonása az ítélkezési gyakorlatban sokszor a gyengeelméjűekre jellemzővel azonosan alakult. Ez a megegyező gyakorlat főleg azért helyteleníthető, mert a pszicho-pátia a büntethetőséget korlátozó vagy kizáró okok egyikével sem azo-nos. A pszichopátia azonban katonai szolgálatra éppúgy alkalmatlansá-got jelent, mint a gyengeelméjűség a H—2. Utasítás értelmében. Helyte-len azonban ebből a tényből annak a gyengeelméjűséggel azonos beszá-míthatóságot korlátozó tényezőkénti értelmezésére jutni.

A pszichopátiás személyiségű elkövető állapota azért különbözik a Btk. 21. §-ában felsorolt tényezők mindegyikétől, mert épelméjű, és álta-lában a tett elkövetésekor is tiszta tudattal, normális értelemmel rendel-kezik. A személyiségszerkezet pszichopátiás zavara, ha nem korlátozza az elkövetőt cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésében, büntethetőségének sem lehet akadálya. A Btk. 104. §-a — a katonákra vonatkozó külön rendelkezések között — sem tartalmaz olyan kiegészítő rendelkezést, melynek alapján a katonai szolgálatra való alkalmatlanság a katonai büntetőjogi beszámíthatóságra kihatással lenne.

A pszichopaták személyiségszerkezetét ugyanis az érzelmi, akarati tu-lajdonságok diszharmóniája, az elkövető jellemének fogyatékosságai, er-kölcsi meggyőződésének hiánya stb. miatt állapítják meg. Szemben az elmebeteggel, gyengeelméjűvel, tudatzavarban szenvedő elkövetővel, a pszichopata ismeri, megérti, tudatával átfogja a társadalmi (ezen belül a katonai) követelményrendszert és annak teljesítésére objektíve képes. Ámde akaratgyengesége, érzelmi labilitása, jellembeli és erkölcsi fogya-tékosságai folytán személyes és közvetlen érdekeinek megfelelő — egyben társadalomellenes — magatartást követ. A pszichopatáknál a bűntett akarati elhatározásához és végrehajtásához szükséges tudati-kontroli funk-ciója ép. A személyiség pszichopátiás zavarai rendszerint környezeti ár-talmak, rossz nevelési hatások eredményei, melyek a környezeti feltéte-lek változtatásával és neveléssel korrigáihatók.

E nevelési tényezők közül a büntetés nevelő hatása sem rekeszthető ki, ugyanakkor nem szabad lemondani megbüntetésükről, annak másokra gyakorolt visszatartó hatása érdekében sem.

II.

A pszichopátia fogalmának fentiek szerinti ismertetése után térjünk vissza a büntetőjogi felelősség gyakorlati problémáira. Dr. Pásztor Imre őrgy. cikke is számos adatot tartalmaz a pszichopátiás személyiségű ka-tonákra vonatkozó ítélkezés problémáiról. A bennünket leginkább foglal-koztató kérdés a büntetéskiszabási gyakorlat vizsgálata és a helyes mér-ték megtalálása. Pásztor elvtárs fejlődésében vizsgálja a katonai kollégium ítélkezési gyakorlatát és abból egyértelműen vonja le azt a következte-tést, hogy a katonai szolgálatra alkalmatlanság „nyomatékos" enyhítő kö-

rülményt képez a'kibúvási bűntetteknél. Ugyanígy foglalt állást a Leg-felsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma a korábbi három évi munkáját tük-röző beszámolójában.

Egyetértünk azzal az állásponttal, hogy enyhítő körülményként lehet •értékelni a katonai bűncselekményt elkövető személyeknél azt a körül-ményt, hogy amikor katonai szolgálat teljesítésére behívták őket arra al-kalmatlanok voltak, illetve szolgálatuk teljesítése közben váltak alkal-matlanná. Probléma főleg abban merült fel, hogy milyen mértékben le-hetséges ezt a tényt enyhítő körülménynek tekinteni. Annyit jelentsen-e az enyhítő körülmények sorában mint a beismerő-vallomás, a töredelmes megbánás, a büntetlen előélet, a családi állapot stb. vagy ennél többet? Elmehet-e jelentőségében egészen odáig, hogy a bűnösségi körülménye-ket — beleértve a súlyosító körülményeket és a tett társadalomra ve-szélyességét is — semlegesítve, a Btk. 60. § alkalmazását is lehetővé tegye? Az ítélkezés ezt a kérdést a „nyomatékos" szócska értelmezésével úgy döntötte el, hogy az elkövető javára túlértékelték az alany pszichésen rendellenes állapotát, az egyéb körülmények rovására.

Jóllehet a Katonai Kollégium beszámolója azt a megállapítást tartal-mazza, hogy a katonai bíróságok hathatósan segítik a fegyveres erők és rendészeti testületek vezetőit, valamint parancsnoki állományát a szolgá-lati rend és fegyelem további megszilárdítása, a hadrafoghatóság és a harcképesség növelése érdekében végzett munkában; azonban ez a meg-állapítás a pszichopátia miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak véle-ményezett elkövetők felelősségre vonásában nem mindig érvényesült tö-retlenül.

A tényállás részleteibe menő ismertetés mellőzésével idézzük D. A. honvéd ügyében hozott . Katf. III. 21/1971. sz. másodfokú ítélet indokolá-sát, melyet az ügyészi óvás elutasítása kapcsán fejtett ki.

„A Legfelsőbb Bíróság már számos határozatában kifejtette a spe-ciális katonai bűntettet megvalósító katonai szolgálatra alkalmatlan elkövető esetében, hogy a Btk, 34 §-ában írt célok eléréséhez a Btk. 68. §-ának (2) bekezdésében adott lehetőségek teljes kimerítésével alkalmazott igen minimális tartamú büntetés is lehetséges."

A katonai szolgálatra alkalmatlanság ténye véleményünk szerint nem adhat lehetőséget ilyen szélsőséges értelmezésre. A Legfelsőbb Bíróság eddigi egyetlen határozata sem mondja ki, hogy az idézett esetben a Btk. 68. §-ának (2) bekezdésében foglalt lehetőségeket teljesen ki kell vagy ki lehet meríteni. Az idézett indoklás tehát egyedülálló és lényege-sen többet mond minden eddiginél. Az eddig alkalmazott gyakorlattól el-térően értelmezi és magyarázza a Btk. 34. § érvényesülésének módját. A büntetés céljának meghatározásából kiindulva a Btk. 34. § a társa-dalom védelmét tartja elsődleges szempontnak, mint aminek érdekében történik minden egyéb, tehát a törvény szerinti joghátrány alkalmazása, az elkövető megjavítása és mások visszatartása. A hivatkozott ítélet pedig ellenkezőleg, azt állítja, hogy az elkövető csökkent értékű személyisége miatti katonai alkalmatlansága határozza meg a büntetés célját. Ha tehát az elkövető nem alkalmas katonai szolgálatra, akkor a társadalom vé-

delmeés mások visszatartása a legenyhébb bírói intézkedés révén is el-érhető.

A már sokszor vitatott konkrét ügyek példáinak mellőzését e helyütt megengedhetőnek tartjuk, csupán elvi szempontból összegezzük több ügy-ben — visszatérően hangoztatott — álláspontunkat, hogy a büntetés ki-szabásánál legalább olyan — de inkább elsődleges — fontosságot tulajdo-nítsunk a generális szempontoknak, tehát a társadalom védelmének, má r sok visszatartásának, mint az alanyi oldalnak, az elkövető személyét jel-lemző körülményeknek.

Ilyen irányú elképzeléseinknek felel meg leginkább a Katonai Kollé-gium legutóbbi időkben folytatott gyakorlata. Ezekben a másodfokon felülbírált ügyekben már a kóros személyiségű és katonai szolgálatra al-kalmatlan személyek által elkövetett katonai — köztük kibúvási — bűn-cselekmények miatt a társadalmi igényeknek megfelelő, hosszabb tartamú és végrehajtó szabadságvesztést alkalmaztak. Az elbírálásnak ez a módja lényegesen szigorúbb és igazságosabb, mint az általunk kifogásolt — ha-sonló tényállású — ügyekben, amelyekben az enyhítő szakaszok maximá-lis alkalmazásával sorozatosan csak 2—3 havi szabadságvesztést állapítot-tak meg, vagy esetleg teljesen mellőzték a büntetés kiszabását.

A katonai igazságügyi szervek jogalkalmazó gyakorlatában a Btk. 34. §-ában meghatározott elvek maradéktalan érvényesülését kell biztosí-tani, ezért indokolt a következő fejezetben tovább részletezni a felvetett gondolatokat.

III .

Ugy véljük már az eddigiekkel bizonyítottuk, hogy a kóros személyi-ségűt: miatt katonai szolgálatra alkalmatlan elkövetőkkel szemben a kato-nai igazságszolgáltatásban nem mindig értelmezik helyesen a Btk. 34. §- ában foglalt követelményeket, mert az alanyi oldal előtérbe helye-zésével az általános szempontoknak nem tulajdonítanak kellő jelentősé-get. így azután csak a személyi körülményekre figyelve, megfeledkeznek az^ általános és konkrét katonai fegyelmi érdekekről, hovatovább szem elől tévesztik a katonai igazságszolgáltatás rendeltetését, a katonai bün-tető-jogalkalmazás kötelezettségének igazi tartalmát, nem teljesítik jog-politikai feladataikat.

A szocialista országok katonai büntetőjogának feladatát V. M. Cshikvadze professzor határozta meg a két évtizeddel ezelőtt kiadott mű-vében. Szavai azonban ma is érvényesek. Eszerint „a katonai büntetőjog feladata a szocialista állam fegyveres erői harcképességének, katonai fe-gyelmének és a katonai szolgálat rendjének védelme a nép ellenségei és egyéb bűntevők részéről jövő bűnös támadások ellen és ezt a feladatot akként látja el, hogy a bűnösökkel szemben a katonai büntető törvény-nyel összhangban büntetőjogi büntetéseket alkalmaz".

Továbbiakban azt olvashatjuk, hogy a katonai büntetőjog általános fel-adatai egy speciális területen, a fegyveres erők • harcképességének .vé-

delrrle, valamint a fegyveres erőknél kialakított fegyelem és rend meg-szilárdítása területén jutnak kifejezésre. A katonai büntetőjog feladatait a szocialista állam fegyveres erőinek általános feladatai határozzák meg.

A fentiek egyértelműek, félreérthetetlenek. A katonai büntetőjog al-kalmazásánál tehát, nem az elkövető személyes körülményeiből, a javára szolgáló körülményekből kell kiindulni, hanem mindig azokból a követel-ményekből, amelyek a fegyveres erők feladatait meghatározzák. A katonai büntetőjog, a katonai büntető eljárás és annak eredménye a hadsereg személyi állománya fegyelmének megszilárdítását, a katonai parancsno-koknak nyújtandó segítséget biztosítják abban az esetben, amikor más intézkedés már nem kielégítő. Aki tehát ezeket az elveket és feladatokat nem ismeri vagy nem teljesíti, figyelmen kívül hagyja a szocialista kato-nai büntető eljárás lényegét.

Tévednek akik úgy vélik, hogy Cshikvadze professzor könyve régen jelent meg, elavult, aktualitását veszítette, vagy tán a személyi kultusz terméke, így ma már nincs jelentősége a katonai igazságszolgáltatás el-méletében és gyakorlatában. Sorai ma is aktuálisak és semmit sem veszí-tettek érvényességükből. Ezt igazolja Csisztjakov altábornagynak, a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma volt elnökének „Katonai bűncselekmények" címen a közelmúltban megjelent terjedelmes műve is, melynek mondanivalóján végigvonul a katonai büntetőeljárás céljának helyes értelmezése: a hadsereg fegyelmének a büntetőjog eszkö-zeivel történő védelmezése, a fegyelem és rend megszilárdításának szük-ségessége. További vezérfonal Csisztjakov altábornagy könyvének, mely az összes katonai bűncselekmények ismertetésénél és elbírálási gyakorla-tánál ismétlődik: a megelőzés. Minden intézkedést, minden eljárást, min-den ítéletet alá kell rendelni annak a célnak, hogy az elkövetőt és máso-kat is hasonló vagy más bűncselekmények megismétlésétől visszatart-son. — De vajon alkalmas lehet-e megelőzésre az a döntés, mely pusztán az elkövető személyi körülményeiből, személyiségszerkezetének fogya-tékosságaiból kiindulva egyoldalúan, az enyhe felelősségre vonást jut- \ tatja kifejezésre? A válasz — úgy véljük — nyilvánvaló. j

IV.

Az utóbbi időben — mint ismeretes — szorosabbá és bensőségesebbé váltak a katonai igazságügyi, valamint az alakulatok parancsnoki, és párt-politikai szervei közötti kapcsolatok. A rendkívüli események, bűncselek-mények és más törvénysértések elleni harc eredményesebbé tétele érde-kében kialakított — a korábbinál tartalmasabb — együttműködés és munkakapcsolatok eredményeként az alakulatoknál hatásosabbá vált a törvényesség megszilárdítása, a fegyelem és a rend biztosítása. Ezt a. megállapítást támasztják alá egyrészt a bűncselekmények számának és súlyának viszonylagos csökkenése, másrészt azok a megállapítások, nyi-latkozatok melyek fegyelmi értekezleteken, elvtársi megbeszéléseken a parancsnokok, illetve'a-pártpolitikai apparátus részéről a katonai igazság-ügyi szervek tevékenységét érintve elismerően megnyilvánulnak.

A katonai igazságügyi szervek munkájának eredményességét a törvé-nyesség megtartásán, a jogszabályok helyes, értelmezésén és alkalmazásán

r

túlmenően a „bűnüldöző munka" — az ítélkezés — hatásfokán kell le-mérni. Kötelességünk figyelemmel kísérni, hogy milyen mértékben bizo-nyultak hatasosaknak és eredményeseknek az általunk tett intézkedések a torvenyesseg, a rend és a fegyelem megszilárdításában, akár az általá-nos felügyelet, akár a bűnüldözés területén alkalmaztuk azokat Az álta-lános kep kedvező Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a negatív jelzeseket sem, melyek éppen e cikk témakörébe vágó kérdésekben nem mindig talalnak egyetértésre az alakulatok személyi állománya körében és némelykor igazságérzetüket is sértik. A katonai ügyészségek munka-tervi feladatként vizsgálták néhány alakulatnál a katonai igazságszolgál-tató tevékenység hatását, azt hogy a parancsnokok és a katonák jogtuda-tában miként tükröződött egy-egy bűnügy kapcsán történt intézkedés. Azt tapasztalták, hogy a pszichopata bűnelkövetők leszerelése és enyhe fele-lősségre vonása kapcsán néha értetlenség és bizonyos mérvű elégedetlen-ség maradt vissza. Az elvárásokkal szemben, csalódást, kétkedést tanúsító megjegyzéseket is hangoztattak.

A várt szigorú felelősségre vonás elmaradása találgatásokra, bizalmat-lan feltevésekre adott okot és nemcsak nem szolgálta a megelőzés és fe-gyelmezés jogpolitikai érdekeit, hanem ellenkezőleg, nehezítette a pa-rancsnoki és a politikai apparátus nevelőmunkáját.

Az alábbiakban néhány olyan — az ügyészi vizsgálat anyagából kivonar tolt — esetet ismertetünk, amelyekkel kapcsolatban nem a magunk véle-ményét, hanem az alakulatoknál elhangzottakat idézzük. Valamennyi ügyben azonos tényállási elemek találhatók: az elítélt nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, pszichopátia áll fenn, amely nem befolyásolta beszá-mítási képességét és katonai szolgálatra alkalmatlan.

— K. L. honvédet önkényes eltávozás miatt első fokon 8 hónapi szabad-ságvesztésre ítélték, egyben elrendelték a korábban szökés miatt jogerő-sen kiszabott — de a közkegyelmi rendelkezés folytán le nem töl-tött — szabadságvesztés hátralevő részének végrehajtását. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma hatályon kívül helyezte, és a vádlottat figyelmeztetésben részesítette.

A határozat nagy visszatetszést váltott ki az alakulatnál. K. L. honvéd miután első büntetése után visszakerült alakulatához, szolgálati feladatait maradéktalanul végrehajtotta és példamutató magatartást tanúsított. A kollektívához jól viszonyult, magatartásában nem tapasztaltak az átla-gostól eltérő kóros megnyilvánulásokat. Ezért utólag az a véleményük, hogy „sikerült magát megjátszani és nagy szerencséje volt".

„ T , f ' C s ' honvédet parancs iránti engedetlenséggel együtt elkövetett erő-szakban es garazdasagban mondták ki bűnösnek. Első fokon 1 évi és 4 hó-t S £ ™ f í a H e r ? í t é S r e í t é l t é k > másodfokon ügyészi óvás ellenére a bün-, ! : ? S

1m e r t e k

1e t 10 hónapra leszállították. A vádlott durva, garázda jellegű

e s e £ n ? f * sorozatát követte el. Hasonló megnyilvánulások miatt két é S t l i i y ™ a r l11?*? e l j a r á s a P o l S á r i életben. A katonák igazság-h o m S r t + nem talalkozott az enyhe felelősségre vonás, mert G. Cs.

szerint igyekezett magát kivonni a feladatok alól " vele ^ s e i r e is emlekeztek, hogy előbb fog leszerelni/mint a n

v e l e egyidoben bevonult katonatársak.

Az alakulatnál meghallgatott személyek véleménye szerint a bírói dön-tés sérti a szolgálatukat becsülettel teljesítő katonák önérzetét, másrészt ösztönző lehet azokra, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy mielőbb és bármi áron leszerelhessenek. Megemlítendő még', hogy ennél az alakulatnál az év folyamán egészségügyi okokból 62 személyt szerel-tek le. Az okok között gyakran szerepelt öngyilkossági kísérlet, továbbá ideg- és elmebetegségre utaló panasz.

— Z. Z. őrv.-t a katonai bíróság szökés miatt 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A súlyosbítás végett bejelentett ügyészi óvást a másodfokú bíróság elutasította.

Az enyhe ítéletet és a FÜV. bizottság döntését az alakulatnál azért sé-relmezték, mert Z. Z. őrv. az átlagosnál jobb fizikai és szellemi képesség-gel rendelkezett, kiemelkedő szolgálat teljesítésére is alkalmas volt. Cse-lekményének motívuma: le akart szerelni, de kérelmét elutasították. Mint • egészségügyi katonát és aktív sportolót nagyon sokan ismerték az alaku-latnál. Altalános műveltségére, alkalmazkodó készségére és katonai ered-ményeire tekintettel elöljárói becsülték, őt és hihetetlennek tartották, : hogy személyiségszerkezete oly fokban kóros lenne,, hogy emiatt katonai szolgálatra nem alkalmas. Katonatársai szerint öntelt, „vagánykodásra hajlamos", személy volt.

i 5 Az ügynek a katonai állományra gyakorolt káros hatásán a politikai

munkások szerint „csak az idő segíthet". Ezzel azt fejezték ki, hogy a ka-tonák által felvetett logikus kérdések és tények megcáfolására ők sem képesek.

— M. J. honvédet katonai szolgálat teljesítésé alóli végleges kibúvás miatt ítélték el 6 hónapi — 3 évi próbaidőre felfüggesztett — szabadság- j vesztésre. A vádlott 15 db. Seduxen tablettát vett be azzal a céllal, hogy leszereljék. Ezt a szándékát el is ismerte.

Az alakulat parancsnoka, politikai helyettese, és az alegységparancs-nok az alábbiakat mondták el:

A vádlott bevonulásakor az a brigád, melyben vállalatánál dolgozott, hivatalos kiküldetésben Argentínába utazott. A vállalat vezetősége még a bevonulás után is bíztatta N. J.-t, hogy elintézik a leszereltetését. Ez azonban nem történt meg. Ezután N. J. beilleszkedett a kollektívába. Beosztását jól látta el, parancsnokánál jelentős ésszerűsítési javaslatokkal jelentkezett, amelyeket alkalmaztak is.

Mielőtt N. J. bűncselekményét elkövette volna, szabadságon volt és ta-lálkozott Argentínából visszatért munkatársaival. Azok elmondták, hogy mennyit kerestek kiküldetésük alatt. Ennek hatására N. J. magatartása megváltozott. Szolgálati feladatait elhanyagolta, majd azt hangoztatta,, hogy „nem bánja ha nyomorék lesz is, de le fog szerelni".

Az alakulatnál felmérték az enyhe ítélet hatását. Parancsnoki véle-mény szerint a sorállományú katonák körében hosszú ideig tartott az enyhe ítélet által kiváltott negatív hangulat és annak leszereléséhez^ maguk sem tudtak elégséges és meggyőző érvet felhozni.

Egyébként az alakulatnál • N. J. honvéd cselekményének folytatását abban látták, hogy egy másik honvéd hasonló módszerekkel követett el öngyilkossági kísérletet. Amikor a kórházba kerülése után őt parancsno-kai meghallgatták, elismerte, hogy N. J. magatartása és ügyének liberális következményei indították el az ő szándékát is, hogy ilyen módszerrel érje el leszerelését. Később ezt a nyilatkozatot visszavonta. Ezt követően az orvosszakértők komolynak véleményezték az öngyilkossági kísérletet és az illetőt leszerelték. Ezt a megoldást az alakulat parancsnoka annyira megalapozatlannak tartotta, hogy az ügyben az Eü. Csf-et is megkereste és intézkedést kért.

— Cs. L. honvédet, aki elöljáróját többször is megütötte, 6 hónapi fel-függesztett szabadságvesztésre ítélték. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma ügyészi óvásra mellőzte ugyan a végrehajtás próbaidőre tör-ténő felfüggesztését, de a büntetés mértékét nem súlyosbította.

Az elsőfokú ítélet után a vádlottat szabadlábra helyezték, visszaküldték alakulatához, ahol elhíresztelte, hogy felmentették, majd ténylegesen le is szerelték. A büntetés végrehajtását elrendelő másodfokú ítéletet csak két hónappal később kapta meg az alakulat parancsnoka, amit ismertetett a személyi állomány előtt, de ezzel az elsőfokú bírói ítélet kedvezőtlen há-lását csak jóval később, ezért csak kismértékben tudták csökkenteni. A tiszti és tiszthelyettesi kar jelentős erőfeszítéseket tett az állomány hangulatának, erkölcsi állapotának fenntartására.

Az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek VB. jelentése is foglalkozik az alakulatoknál a fegyelem érdekében hangoztatott szigorú felelősségre vonás igényével. A jelentés rámutat arra, hogy az ilyen kívánság miért nem mindig méltányolható. A katonai szolgálatra alkalmatlan személyek azért nem teljesíthetnek katonai szolgálatot, mert jelenlétük'a katonai kö-zösségekben veszélyezteti annak harcértékét. Ezzel mi is egyetértünk. Nem értünk azonban egyet azzal az állásponttal, amely szerint az ilyen személyekkel szemben a büntetés mértékét túlzott mértékben lehetne csökkenteni, esetleg megbüntetésüket teljesen mellőzni. Ilyen elbírálás nemcsak figyelmen kívül hagyja a büntetés céljához fűződő általános tár-sadalmi,. katonai, fegyelmi érdekeket, hanem amint az alakulatoknál foly-tatott vizsgálatokból kitűnt, kifejezetten demoralizáló hatást vált ki a sze-mélyi állományból. A katonai igazságügyi szervek munkájának megítélé-sénél nem hagyható figyelmen kívül az a hatás, amit döntéseik az alaku-latok fegyelmi helyzetére, a törvényesség megtartására, a hadrafogható-sag színvonalára gyakorolnak. Ez a hatás — amint azt kifejtettük — álta-lánosságban kedvező, tehát eléri azt a fokot, amit a parancsnoki szervek és a magasabb egységek és intézmények vezetői tőlünk elvárnak. Nem ta-gadható azonban, hogy éppen a pszicnopátiás személyiségszerkezetű ka-tonák esetében a hatás helyenként nem kívánt célt ér el. A katonai igaz-ságügyi szervek feladata, a jogalkalmazás jogpolitikai célkitűzései válóra-váltásában ráháruló kötelessége, hogy az orvosszakértők által kóros sze-mélyiségszerkezetűnek talált, ezért katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított, de büntetőjogilag beszámítható személyek az általuk elköve-tett bűncselekményekért viseljék annak minden törvényes következ-ményét.

A katonák büntetőjogi felelősségének ismertetett ellentmondásai meg-szüntetését jogpolitikai meggondolások sürgetik. A társadalmi érdekek

4 — 25 —

büntetőjogi védelmén belül nem szabad megkülönböztetett enyhe elbírá-lásban részesíteni, hanem szigorúan kell büntetni azokat az elkövetőket, akik a társadalomra veszélyes cselekményükkel a katonai büntető jogsza,-bályokat megsértették. Jogellenesnek tartjuk a büntethetőséget kizáró és korlátozó tényezők körének olyan bővítését, amely a katonai alkal-matlanságot szinte a büntethetőség akadályával egyenértékű nyomatékos enyhítő körülményként értelmezi.

A katonai ülnökök alkalmazásának elvi és gyakorlati kérdései

Irta: Dr. Jacsó János hb. alezredes

I.

A bíráskodás hatalmi kérdés. Az az osztály gyakorolja, amely a hatal-mat magáénak mondhatja. Minden uralomra kerülő osztály a lehető legrövidebb idő alatt megteremti a saját igazságszolgáltatását, amely a jog eszközeivel védi az új állami, társadalmi, gazdasági berendezkedést. Ugyanakkor az uralomra került osztály, mint a hatalom birtokosa szük-ségszerűen részese a hatalom egyik összetevőjének, a bíráskodásnak is. A hatalom tartalma tehát az igazságszolgáltatás meghatározója, függet-lenül attól, hogy a bíráskodás milyen jogi formát ölt.

A bíróságok összetétel szempontjából lehetnek: a) szakbíróságok, amikor a bíróságot egy, vagy több jog végzett sze-

mély alkotja, b) laikus bíróságok, amikor á bíróságot egy, vagy több laikus alkotja,

végül c) szakbíró által vezetett vegyes összetételű bíróságok, amikor a taná-

csot az előbbiekben érintett személyek vegyesen alkotják. Ennek a megkülönböztetésnek különösebb jelentőséget tulajdonítani

nem lehet. Bármilyen formát választ az igazságügyi kormányzat a bírás-kodás gyakorlására, a bíráskodás jellegét a bíráskodással szilárdítani szándékozott hatalmi berendezkedés adja meg. Más szempontból — és a tárgyalt kérdés szempontjából ennek van jelentősége — különböztet-hetünk egyes és társas bíráskodás között is, aszerint, hogy a döntést egy, vagy több személy hozza. A történelmi események azt mutatják, hogy a hatalom megszerzése után a proletariátus az üínökrendszerben, a bur-zsoázia pedig az esküdtszékben találta meg általában azt a formát, amellyel leginkább -megvalósíthatónak látta igazságügyi politikáját.

Az ülnöknek — a részvételükkel létrehozott bíráskodási forma kialar kulása kezdetén — a bírói hatalom gyakorlása mellett feladatát képezte az ellenőrzés is a korábbi állami berendezkedés volt hivatalnokbírái fe-lett. Ez az ellenőrzés azonban a fejlődés folyamán elhal, és az ülnöknek a bíráskodásban való részvétele a nép jogérzetének, a gyakorlati élet tapasztalatainak az; ítélkezésben való érvényre juttatását biztosítja. Amikor ugyanis az állami, társadalmi, gazdasági berendezkedés megszi-lárdul, az új berendezkedés történelmileg rövid idő alatt kitermeli a sa-ját értelmiségét, és ezen belül a szakképzett bírói kart is. A szakbíró, amikor a saját meggyőződését követi, egyben az új állami berendezke-dés érdekeit, az új uralkodó osztály céljait szolgálja.

Ez a tény felveti azt a kérdést, hogy ilyen körülmények mellett szűk- ' ségszerű követelmény-e a bíróságoknak kizárólagosan ülnökök részvé- : telével való működtetése, vagy általánosságban — esetleg csak egyes speciális területeken csupán — szakbíráskodás indokolt. A kérdés tag- : lalásánál nem hagyható figyelmen kívül — és ennek nagy jelentősége van —, hogy a bíráskodás nemcsak a hatalom megszerzésének és meg-szilárdításának időszakában, hanem később is hatalmi kérdés, a hatalom megtartásának egyik eszköze.

Ilyen körülmények mellett az államhatalomnak az a feladata, hogy miként a gazdasági életben, vagy az állami élet más területein, ugyan-úgy az igazságszolgáltatás területén is a. legjobban szolgáló formát vá-lassza, a legjobb összetételű bíróságot működtesse. A célt — az állami, társadalmi, gazdasági berendezkedés és az ebbe 'beleilleszkedő állampol- , gárok érdekeinek védelmét — minél kevesebb jogsértéssel, az állam és : az állampolgárok érdekeinek maximális kielégítésével kell szolgálni. Ha ugyanis az igazságszolgáltatásban megrendül a bizalom, ez kihat az azt működtető politikai berendezkedés szilárdságára.

A már említettek szerint elvileg és gyakorlatilag, a működő bíróság ; egy, vagy több személyből állhat. Mindkettő helyessége mellett vannak • alaposnak látszó érvek. Az egyes bíráskodás, a társasnál gyorsabb, az : utóbbi nehézkesebb, lassúbb. A gyorsaság pedig az igazságszolgáltatás- ; nak egyik igen fontos követelménye. Közérdek, hogy a bűncselekmé- ' nyek elkövetését mielőbb kövesse a felelősségre vonás. Az is kétségte- j len, hogy egyes bíráskodásnál a teljes felelősség egy emberen nyugszik. Ez a körülmény az ügy elbírálásánál a lekiismeretességet fokozó ténye-zőként jelentkezik. A társas bíráskodásnál ugyanakkor a felelősség megoszlik, ami az egyes bírák felelősségérzetét csökkentheti. A társas bíráskodás elvitathatatlan előnye azonban, hogy a döntés egy egész ta- • nács összértékelése, illetve vitája nyomán születik. így pedig a döntés : helyessége nagyobb garanciával biztosított. Ez a garancia külön-külön jelentkezik a tényállás megállapításánál, a bűnösségre, vagy annak hiá-nyára való következtetésnél, illetve a büntetés mértéke megállapításánál. í

Erre figyelemmel elvitathatatlannak tűnik, hogy a társas bíráskodás- í ban a helyes döntés inkább biztosított. Az egyes bíráskodásnál a hely- i telen döntést eredményező tévedés — a kontroll lehetőségének hiányá- j ban — gyakrabban előfordulhat, míg a társas bíráskodás esetén megvan j a lehetőség, hogy egyesek tévedését a többiek észrevétele korrigálja. \

A társas bíráskodásnak a modern állam három formáját ismeri: j a) esküdtszéki bíráskodás, b) az ülnökök részvételével, szakbíró vezette j ítélkezés és c) a több szakbíróból álló tanács ítélkezése. A téma ez utóbbi ] részletezését nem igényli. f

Az esküdt bíráskodás Angliában alakult ki és i onnan vette át az euró- I pai országok többsége. A már említettek szerint általában a burzsoázia j bírósági formájaként vált ismeretessé. 1848-ban hazánkban is bevezetésre j került és ekkor kétségtelenül haladó intézmény volt. Lényegében a ki- í rályi tisztviselőkből, megyei nemesekből és földesurakból összetevődő j bírósági szervezet helyébe lépett — és így — demokratikus vívmányként j jelentkezett. Rövid idő múltán azonban a burzsoázia megszilárdulásával | annak kiszolgálójává és emiatt a haladás kerékkötőjévé vált, mert az es- j ktidtté választás kritériumai egyenesen ide vezettek. |

1

Országunkban nem sokáig működött az esküdtbíráskodás. " Hatásköre a — bevezetését elrendelő 1848. évi XVIII. törvénycikk — egyébként is szűkre szabott volt. Horthy kormányzata 1919-ben a bíráskodás e for-májának működését felfüggesztette, visszaállítására sem a Horthy rend-szer alatt, sem a felszabadulás után nem került sor.

A bíráskodás terén az ülnökök intézményének bevezetése általában a szocialista államok gyakorlata. A forradalom győzelme után különböző átmeneti formák után jött létre a Szovjetunióban, és a bíráskodás e for-máját honosította meg nálunk az 1919-es Tanácsköztársaság is.

Az 1945. évi VII. törvény által törvényerőre emelt, a népbíráskodás-ról szóló 81/1945. M. E. számú rendelet bevezetőjében írtak arra utal-nak, hogy az esküdtbíráskodást kívánja az állami vezetés visszaállítani. Ennek ellenére a törvényhozás később az ülnökrendszert valósította meg. Az 1949. évi XI. tv. kimondotta: annak érdekében, hogy „a bün-tető igazságszolgáltatásban a jogi képzettség mellett a dolgozó nép meg-győződése és felfogása teljes erővel érvényesülhessen," az ítélkezésben mind első, mind másodfokon a nép jogi képesítéssel nem rendelkező képviselői útján közvetlenül részt vesz. Később az ülnökbíráskodás a polgári ügyszakban is általános lett.

Az ülnökrendszer azonban nem csupán a szocialista országok társas bíráskodási formája. Abban az időben, amikor Angliában az esküdt-bíráskodás meghonosodott, Németországban az ülnök-, (Schöffe) bírás-kodás alakult ki. Ez a körülmény is arra utal •— ennek egyes vagy tár-sas volta —•, hogy nem a bíráskodás formája szabja meg az ítélkezés lé-nyegét, hanem annak tartalma, az elérni kívánt cél határozza meg az ítélkezés irányát. ,

Ha az ülnökbíráskodás és az esküdt bíráskodás elveit összevetjük, az „anyagi igazság" megállapítására és a lehetőséghez képest a legjobban megalapozott döntés meghozatalára az ülnökbíráskodást kell alkalma-sabbnak tartani. Az esküdtszék olyan személyekből alakul, akik az ügyet előre nem ismerik. Az esküdtszéki bíráskodás hívei szerint így lehet az elfogulatlanságot leginkább biztosítani. Ez azonban szükségszerűen oda-vezet, hogy az esküdtek nem tudnak figyelemmel lenni sem a vádlottak-nak, sem a tanúknak az üggyel kapcsolatos korábbi megnyilatkozá-saira, vagy az ügytől látszólag független, de esetleg jelentőséggel bíró előzményekre. Ez pedig a helyes döntés meghozatalát veszélyeztetheti. Ezzel szemben az ülnökök kötelesek felkészülni az egész ügy anyagából, melynek lehetősége a számukra biztosított.

Az esküdtszéki bíráskodásban az ügyben hozott döntés megoszlik. Az esküdtek döntenek a tényállás kérdésében, amely a bűnösség megálla-pításának alapját képezi. A szakbíró ezek után állapítja meg a bünte-tést. Az utóbbi döntés tehát az előbbi függvénye és nincs mód arra, hogy a büntetést kiszabó személy vizsgálja: megalapozottre az ő döntése alapját képező tényállás. A tényállást megállapító testület viszont nem vonja le álláspontjának végleges következményeit. így a döntés és egyúttal a felelősség is megoszlik.

Az ülnökbíráskodás nem osztja meg a felelősséget. Ha a bíróság eljut oda, hogy a tényállást és a bűnösséget megállapítja, le kell vonnia a kö-vetkeztetést a büntetésre nézve is. Ha pedig az utóbbi téren nehézségek támadnak, vagyis a büntetés aggályosnak látszik, a tényállásból folyó bűnösséghez képest az alkalmazni szándékolt törvényhelyben meghatá-rozott büntetés aránytalannak jelentkezik, mód van a korábbi logikai

művelet (tényállás, bűnösség megállapítása) felülvizsgálására és az e körben elfoglalt álláspont korrigálására.

A bíróságok mikénti megalakításának elméletére is érvényes az a meg-állapítás, hogy annyit ér, amennyit abból a gyakorlatban megvalósíta-nak. Sajnos, a közelmúlt történelmünkben is voltak olyan bírósági döntések — ülnökök részvételével alakult bíróságok ítéletei •—, amelyek megalapozatlanok, törvénysértőelc voltak és amelyek — ha a bíróságot alkotó személyek tudta nélkül is — ártatlan emberek megbüntetésére vezettek.

A magyar történelem más hasonló példával is szolgál. Ismeretes, hogy a Thököly vezette szabadságharc megtorlásaként a császári önkény Eperjesen vésztörvényszéket működtetett. Ezt Caraffa császári tábornok irányította, aki elismerés kiérdemlése érdekében valótlanul azt állította, hogy Észak-Magyarországon kiterjedt császárellenes összeesküvést lep-lezett le. Amikor ezek után az összeesküvők megbüntetésére szabad ke-zet kapott, működésbe hozta a hírhedtté vált bíróságot, és aki anyagiak; ellenében nála nem váltotta meg életét, vagy szabadságát, menthetetle-nül azzal fizetett. Ez a bíróság is ülnökök bevonásával működött, de i tevékenysége kifejezett megcsúfolása volt az ülnökbíráskodásnak. Mint Megyery Gábornak, az eperjesi bíróság volt tagjának megnyilatkozásai-ból kitűnik, a bíróság teljesen Caraffa kívánsága szerint ítélkezett úgy, | hogy az ülnökök az elnök fülébe súgták szavazataikat és a döntés nem a • szavazatok többsége szerint, hanem az elnök álláspontjának megfelelően történt. i

Ezek után vázlatosan tekintsük át: a) a katonai bíráskodás terén mi volt a helyzet az érintett téren a büntetőjogi kodifikáció után, b) milyen rendelkezések szabályozzák jelenleg a katonai bíróságok összetételét, c) a jelenlegi helyzet kielégíti-e a szakbírák által e tekintetben támasz-tott és a demokrácia velejárójaként jelentkező igényeket, d) a jelenlegi rendelkezések mennyiben térnek el a rendes bíróságok ülnökei működé-sének szabályaitól és végül e) indokolt-e és milyen törvényi változtatá,-sokat eszközölni e téren.

A katonai bíróságok összeállítására vonatkozó rendelkezéseket egészen az 1912. évi XXXIII. törvénycikk megalkotásáig a katonai eljárás szabá-lyaival együtt egy Mária Terézia idejéből származó osztrák törvény tar-talmazta, miként az anyagi jogot is osztrák törvény alkotta. 1912-ben j azonban mind a magyar honvédség, mind pedig az osztrák—magyar j közös haderő bíróságai számára külön eljárásjogi törvény született. ] A két törvény — mindkettőt 1912. július 5-én szentesítették — teljesen r azonos szövegű és a. honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról szóló j törvény szószerint átvette a közös hadsereg bíróságai számára készített \ törvényt. Abban az előbbiekhez képest csak olyan szövegbeli eltérések j vannak, amelyek a két hadsereg szervezésében rejlő különbségekből i fakadnak.

Az említett 1912. évi XXXIII. törvény részletesen szabályozta a kato-nai (dandár és hadosztály) bíróságok összetételét. Az 51. § kimondotta, s hogy a bíróság egy, a bíróság vezetőjévé kinevezett igazságügyi tisztből r és a mellé rendelt egy, vagy több igazságügyi. tisztből és irodaszemély- 1 ti zetből áll. Az 53. § pedig a dandárbíróságnál működő ítélő bíróság össze-tételét határozta meg. E szerint a bíróság három bírából áll. Az elnök . v katona állományú alezredes, vagy őrnagy, az ülnök egy katona állo- :

y mányú százados, a tárgyalásvezető pedig igazságügyi tiszt. Az elnök nem lehetett alacsonyabb rendfokozatú a tárgyalásvezetőnél.

Az 55, § előírta, hogy a hadosztálybíróságnál működő ítélőtanácsot öt főből kell megalakítani. A tárgyalásvezetőn kívül 4 katonaállományú tagja volt. Ha a vádlott a legénység (az akkori terminológia szerint ez

; alatt honvédet, tisztest, tiszthelyettest kell érteni) sorából került ki, akkor a tárgyalásvezetőn kívül egy törzstiszt (főtiszt), két százados és egy főhadnagy alkotta a bíróságot. Ha pedig a vádlott tisztjelölt, vagy ennél magasabb rendfokozatú volt, a bíróság tárgyalásvezetőn kívüli tag-jai ennek megfelelően változtak, eggyel magasabb rendfokozatot vise-lőkből kerültek ki. E törvény szerint tehát a katonai bíróság tagjaként csak tiszti rendf,okozatot viselő katona működhetett.

Ezen a helyzeten a felszabadulás után a 7290/1945. M. E. számú ren-delet gyökeresen változtatott. A dandárbíróságok, illetve a hadosztály-bíróságok helyébe a katonai törvényszékek léptek, amelyek három tagú tanácsban ítélkeztek. A tanács „egy hadbíróból, mint tárgyalásvezetőből és két katonaállományú ülnökből" alakult. Tiszt vádlott ügyében mind-két ülnök tiszt, tiszthelyettes vádlott ügyében az egyik ülnök tiszt, a másik pedig tiszthelyettes, legénységi állományú egyén (ez alatt itt már csak a tiszteseket és a rendfokozat nélkülieket kell érteni) bűnügyében az egyik ülnök tiszt, a másik legénységi állományú volt.

A rendelet azt is kimondotta, hogy a vádlott rendfokozatánál egyik ülnök sem lehetet alacsonyabb rendfokozatú. Ugyanakkor részletesen szabályozta azt is, hogy hogyan kellett a katonai törvényszékeket meg-alakítani, ha a vádlott nem a honvédség, hanem valamely — ugyancsak a katonai törvényszék hatálya alá tartozó — fegyveres testület tagjai sorából került ki. A rendelet ez utóbbival kapcsolatos előírásainak is-mertetése azonban itt indokolatlan. A későbbi időben a katonai bírósá-gok összeállítására vonatkozó rendelkezések még további módosításon estek át.

Az 1954. évi II. törvény meghatározta általában a bíróságok szerveze-tét, majd a 3/1955. (I. 11.) MT. számú rendelet a katonai bíróságok szer-vezetének kereteit szabta meg. Ez alapján keletkezett és van érvényben jelenleg is a 103/1959. IM. számú (igazságügyi, honvédelmi és belügy-miniszteri) közös utasítás a katonai ülnökök vezénylésének szabályozá-sáról. Ugyanakkor a rendes bíróságoknál az ülnökök működését jelen-leg a 114/1963. (IK. 13.) IM. számú utasítás tartalmazza.

A jelenleg érvényben levő rendelkezések szerint a katonai bíróság összeállításánál az általános szabály az, hogy mindkét ülnök ugyan-abból az állománycsoportból kerül ki, amelybe a vádlott tartozik. Rend-fokozat nélküli sorkatona vádlott ügyében a két ülnök is rendfokozat nélküli sorkatona. Tisztes ügyében tisztesek, tisztek ügyében pedig tisz-tek járnak el ülnökként. Az ülnököknek emellett legalább ugyanabba a rendfokozati csoportba kell tartozniuk, ahová a vádlott tartozik. így nem kizárt, hogy azonos rendfokozati csoporton belül az ülnökök a vád-lottnál alacsonyabb rendfokozatot viseljenek. Nincs kizárva azonban az sem, hogy az ülnököket a bíróság a vádlottéhoz viszonyítva magasabb rendfokozati csoportból állítsa össze. így mód van arra is, hogy sorka-tona ügyét a bíróság tiszt ülnökkel tárgyalja.

Az említett rendelkezések szerint katonai ülnökként az járhat el, aki valamely katonai bíróság hatálya alá tartozó fegyveres testület tagja és

büntetlen, fedhetetlen előéletű, magyar állampolgár és a 20. életévét ! betöltötte, végül az e célból összeállított lajstromba felvételt nyert. Az utasítás szerint a katonai ülnökök vezénylése egyes nagyobb helyőrsé-gek parancsnokai által az előző év végén a következő évre terjedő ha-tállyal összeállított lajstrom alapján történik. A lajstromok tehát az érintett év lejártával hatályukat vesztik. A katonai bíróságok az ülnö-köket egy-egy tárgyalási napra hívják be és egy év alatt összesen 30 tárgyalási napra történhet a berendelés.

Ezek után pedig nézzük meg, hogy milyen lényeges eltérések vannak az említettek és a rendes bíróságok ülnökeinek működési szabályai kö-zött. A bírósági szervezeti törvény (1954. évi II. törvény) a 10. §-ban akként rendelkezik, hogy mind hivatásos bírónak, mind népi ülnöknek megválasztható minden olyan büntetlen előéletű magyar állampolgár, akinek választó joga van és a 23. életévét betöltötte. Ugyanez a szakasz mondja ki azt is, hogy a katonai bíróságnál népi ülnökké az említett kort el nem érő személyt is,meg lehet választani. Nyilvánvalóan erre alapozva állapította meg a fentiekben hivatkozott közös utasítás a kato-nai ülnökök életkorát a 20. életév betöltésében.

A bírósági szervezeti és ügyviteli szabályzatról szóló 114/1962. (IK. 19). számú igazságügyminiszteri utasítás a 23. §-bán kimondja, hogy a népi ülnök működésének befejezése után beszámol a bíróságon végzett mun-kájáról és tapasztalatairól. Jelentősége van annak is, hogy a 114/1963. (IK. 13.) IM. számú utasítás szerint a rendes bíróságokon működő ülnö-kök évente egy-egy hónapot folyamatosan töltenek el a bíróságon és ez alatt az ott előforduló ügyeket jóval a tárgyalás előtt tanulmányozhat-ják és emellett számukra még arra is lehetőséget kell adni, hogy meg- . ismerkedjenek azokban az ügyekben hozott másodfokú határozatokkal, amelyekben első fokon eljártak. A bírósági elnök számára az említett utasítás azt teszi kötelezővé, hogy évenként, vagy kétévenként nyilvá-nos tanácsülésen adjon tájékoztatást az illetékes tanácsnak a bírósághoz megválasztott népi ülnökök működésének tapasztalatairól.

A katonai ülnökök életkorának az ismertetettek szerinti meghatározá- ; sából, továbbá az ülnök-lajstrom összeállításának kötött idejéből több • következtetés vonható le. A fentiekből kitűnik, hogy a rendes bírósá-goknál az ülnököknek a 23. életévüket be kell tölteniük a működésük megkezdése előtt. Ugyanakkor az ülnökként való működés életkori elő-feltétele egyező a hivatásos bírákéval. A katonai eljárásban hivatásos bíróként ugyancsak a 23. életév betöltése után lehet működni, de ülnök-ként — akiket egyébként a Be. 4. § (4) bekezdése szerint ugyanazon jo-gok illetnek és ugyanolyan kötelezettségek terhelnek — már a 20. élet-év betöltése után is lehet bíráskodni

Ennek azért is jelentősége van, mett az elsőfokú katonai bíróságok hatáskörrel bírnak a katonai bűntettek és a járásbíróság hatáskörébe tartozó bűntettek mellett a megyi bíróságok hatáskörébe utalt cselek,-!

mények elbírálására is. így pedig a jelenleg 20. életévét betöltött sor-katona elvileg 2 éven át ülnökként bíráskodhat megyei bíróság hatáskö-rébe tartozó ügyekben is, de leszerelése után — 2 éves szolgálati időt figyelembe véve — n e m lesz jogosult arra, hogy akár csak járásbíróság-: nál is ülnökként eljárjon. A fegyveres erőkön belüli jelenlegi és a ki-képzés érdekeit egyébként eredményesen szolgáló különböző intézkedé-> sek ezen a téren nem kívánatos eredményeket szülhetnek.

; j Az ismertetett rendelkezések szerint a katonai eljárásban a 20. élet-1 [ évét betöltött személy ülnökként működhet. Ugyanakkor tény, hogy

; évek óta és egyre jobban növekvő létszámban a- behívások a 18. életév ^ | betöltése után történnek. így pedig a 18. életév betöltése után behívot-' í tak egyenesen ki vannak zárva abból, hogy ülnökként a katonai bírás-" kodásban részt vegyenek, mivel az ülnökként való működés életkori elő-

! feltételének elérésekor már leszerelésre is kerülnek, j A jelenlegi kiképzési rendszernek az is tulajdonsága, hogy a behívá-

" ' sok évente többször történnek. Akik tehát az adott év őszén már szol-j gálatot teljesítenek, az év végén összeállítandó ülnök-lajstromba felve-

* ; hetők. Azok azonban, akik a lajstrom összeállítása után kerülnek behí-k í vásra — az ülnökök kijelölésének meghatározott ideje folytán — egy ' ; ideig kimaradnak azok közül, akik e szempontból számításba jöhetnek. 1 Így pedig nem csupán a 20. életévet el nem ért személyek, hanem még

; ez életkort elért, de a lajstrom összeállítása után bevonultak is kiesnek ; egy időre a figyelembe vehetők számából.

A gyakorlatban a sorállományú katonák ülnökként való működésének vizsgálata eredményeként megállapítható, hogy a közreműködésüknek

• : sajátos jellege gyakran az ügyben való érdektelenség látszatát, az ügy i ; érdemébe való elmélyülés hiányát mutatja. Működésük igen gyakran - I: formális. Ez egyebek mellett abból is fakad, hogy a működésük viszony-• i lag ritka, így nincs idejük megszokni a bíróság légkörét, a tárgyalás ko-- molysága feszélyezi őket és inkább magukkal vannak elfoglalva a tár-z gyalás során, minthogy az ügy érdemére tudjanak koncentrálni. Ilyen - | módon nem valósul meg maradéktalanul az a cél, ami a katonai bírásko-- ' dásban az ülnökök alkalmazását indokolja, hogy elősegítsék a bíróság „ - munkáját azon sajátos körülmények, ismeretében, amelyek között a t 1 vádlott a cselekményét megvalósította.

Az ülnök-rendszert meghonosító 1949. évi 11. sz. tvr. bevezetőjében z ; az említett döntést a törvényhozó azzal indokolta, hogy a büntető igaz-

ságszolgáltatásban a jogi képzettség mellett biztosítani, kell a dolgozó " . nép meggyőződésének és felfogásának teljes erővel való érvényesülését. 3 Itt a törvényhozó nyilvánvalóan az ülnökök élettapasztalatát, a megfon-

tolt, sokoldalú gyakorlati tapasztalattal gazdagított, józan ész sugallta * : jogérzékét szükségelte és kívánta biztosítani a bíráskodás számára. A ka-

tonai eljárásban ezeken kívül még nyilvánvalóan az általános és a külön-s < leges szolgálati körülmények, valamint a szolgálati érdekek ismerete és

a katonai életviszonyok gazdag tapasztalata is szükségszerű követel-mény. Csak az e követelményeknek megfelelő ülnök képes a katonai igazságszolgáltatást a kívánalmaknak megfelelően elősegíteni.

Véleményem szerint kérdéses, hogy a katonai bíráskodás céljai sor-s állományú ülnökökkel egyáltalán megvalósíthatók-e? E téren keresni e kell a megoldás legjobb módozatait. Meg kell találni a rendes bíróságok

ülnökei és a katonai ülnökök működésének szabályaiból fakadó fenti " f ellentmondások feloldását is. Az említett ellentmondások egy részét egy-~ , szerűen fel lehetne oldani jogszabálymódosítással. Ennek megfelelően a

katonái ülnökök életkorát a 18. életév betöltéséhez kellene kötni. " ; Amennyiben a rendes bíróságoknál az ülnökök életkori feltétele a jelen-

legi maradna —, amely véleményem szerint feltétlen szükséges, sőt " ' növelése sem lenne indokolatlan —, riiéginkább kitűnne az az ellentmon-

dás, hogy valaki már sorkatonaként akár '2 éven át is ülnökösködhet, de

5 — 33 —

leszerelése után' még éveket kell várnia, hogy a polgári életben akár ala-; j csonyabb hatáskörrel bíró bíróságnál is eljárhasson ilyen minőségben.

Az ülnökök életkorának a 18. életév betöltéséhez váló kötése — meg,-ítélésem szerint — egyéb okból sem oldaná meg a kérdést. Az elsőfokú bíróságok tapasztalatai azt mutatják, hogy — kevés kivételtől elte-kintve — azok az ülnökök tudnak az ügy elintézéséhez érdemi véle-ményt nyilvánítani, akik . kellő katonai ismeretekkel és élettapasztalat-tal rendelkeznek. Ezt a 18—20 éves életkorú fiatal katonáktól nem lehet' elvárni. Egyébként tartalmában eleve formalitásra vezetne, ha a 18. életévét éppen hogy betöltött, alkalomszerűen eljáró ülnököt ruháznánk fel ugyanazon jogokkal és terhelnénk olyan kötelezettségekkel, mint az ; egyetem elvégzése után még több évig kötelezően fogalmazóként mű- > ködő és a bírói életpályára hivatásszerűen készülő bírót. y.

Egyéb körülmények is szólnak amellett, hogy indokolatlan lenne a ka-tonai ülnökök életkorának leszállítása. A jelenlegi törvényi rendelkezés/ szerint a büntetőjogi vétőképesség a 14. életév betöltésével kezdődik.; A katonának nem tekintendő személyek a 18. életév betöltéséig elköve-tett cselekmény miatt folyó eljárásban — az ügyben akár a polgári, akár a katonai bíróság ítélkezik —, mint fiatalkorúak privilégizált helyzetet élveznek, a 20. életév betöltése előtt elkövetett bűntett miatt pedig nem szabható ki halálbüntetés.

A katonákra a fiatalkorúakra meghatározott büntetőjogi rendelkezések ; nem vonatkoznak és nem alkalmazható a már említett legsúlyosabb büntetés kiszabását tiltó rendelkezés sem. Vitathatatlan azonban, hogy az említett korban maga a katonai szolgálat teljesítésének ténye senki-nek az értelmi és erkölcsi sajátosságait nem változtatja meg. Az említett privilégizált büntetőjogi rendelkezéseknek a katonákra vonatkozó álta-lános rendelkezések közötti felvételének mellőzése nyilvánvalóan honvé-delmi, katonai érdekek szem előtt tartásával történt. A törvényhozó te-hát a katonák esetében nem vette figyelembe, hogy a büntetőtörvény általában egészen a 20. életév betöltéséig intézményesen privilégizált helyzetet kívánt biztosítani, éppen a fiatal életkorból fakadó sajátosságok miatt.

így önként adódik a kérdés, hogy a 14. életévéig büntetőjogi vétőké-pesség nélküli személy a 18. életévéig fejlődik-e annyit, hogy a sorka,-tona a katonai életviszonyok következtében a polgári életben egyébként ; őt megillető privilégizált helyzetét elveszítheti, más oldalról viszont > olyan jogokkal is felruházható, amelyeket szakbíróként a katonai szol-i gálatöt teljesítő hivatásos tiszt csak a 23. életéve betöltése után gyako- ; rolhat.

A fentiekre figyelemmel álláspontom szerint a bíráskodás komolysága, az azzal járó felelősség súlya, a bíráskodásnak a társadalomra való kiha-tása azt indokolná, hogy a katonai bíráskodásban ülnökként a szakbíró számára is előírt életkort betöltött olyan hivatásos állományú katona jár-jon el, aki az e funkció betöltéséhez előírt erkölcsi követelményeknek is megfelel.

így s megszűnne az a jogszabályi ellentmondás, ami a rendes bírósá-goknál, illetve a katonai bíróságoknál való ülnökkénti működés előfel- j tételei között van. Egyúttal olyan személyek ülnének a szakbíró mellett, j akik a hivatásos voltukból fakadóan is inkább birtokában vannak azok-nak a követelményeknek, amelyek a bírói döntések helyességét elősegit-

hetik. Ezen állásponttal szemben megfontolásra érdemes érvnek látszik, | hogy ez a megoldás a bíráskodásban eddig megnyilvánult demokrácia ' szűkítéseként hatna, valamint nem lehet indokolt a bírói jogkör gyakor-' lásából elvileg kizárni azokat a sorkatonákat, akik — az életkortól füg-: getlenül — életük feláldozásával is kötelesek a haza fegyveres védel-í mére. Más szóval, ha-ez utóbbi kötelezettséget a törvény rájuk rója,

azzal a joggal is felruházhatja őket, hogy a kötelességét nem teljesítő ka-> tonákat a katonai bíróság tagjaiként felelősségre vonják. Véleményem

szerint ezek az érvek nem állják meg a helyüket és nem indokolják sem ? a jelenlegi helyzet fenntartását, sem az ülnökök korhatárának leszállí-| tását.

,f Először talán arra utalok, hogy jelenleg ugyan elvileg a sorkatona ül-j nökök a sorkatonák által elkövetett bármely bűntett miatt folyó eljárás--

ban eljárhatnak ülnökként, a gyakorlatban a tanácsvezető a bíróság [ összeállításánál az ügy jellegét, súlyát, bonyolultságát mégis figyelembe | veszi, vagyis a nehezebb megítélésű ügyekben ülnökként hivatásos ál-í lományú katonákat rendel ki. Ez érthető is, mert tőlük lehet várni az i igazságos ítélet megalapozásában érdemi szerepet játszó véleményt, a 1 katonai és egyéb ismereteket, tapasztalatokat.' Ez a gyakorlat egyben a í jelenlegi jogszabályi rendelkezés kritikája is és lényegében azt mutatja, t hogy a sorkatona ülnökök csak az egyszerűbb megítélésű ügyekben jár-

nak el, holott az ismertetett és a jelenleg érvényben levő rendelkezések, í továbbá az általuk megvalósítani kívánt célok éppen azt követelnék, j hogy azokban az ügyekben, amelyekben eljárhatnak, élhessenek is ezzel 1 a jogukkal. i Mondhatnánk, hogy ilyen módon a jogszabályi rendezés és a gyakor-í lat biztosítja, hogy a bíróságok olyan ülnököket vegyenek igénybe,

akikkel megfelelően tudnak működni. Ez azonban nyilvánvalóan formá-: lis érv. Mindemellett a jogfejlődés iránya is az, hogy az egyszerűbb | ügyeket egyes bíráskodás keretein belül engedi, illetve rendeli elbí-

rálni. Ez pedig nyilvánvalóan a katonai eljárásban is teret kaphat. A ko-difikációs tervek szerint lényegében azon ügyek nagy része, amelyek eddig sorkatona ülnökök közreműködésével nyertek elintézést, az egyes bíráskodás hatáskörébe esnek majd. Erre figyelemmel pedig a sorkato-

1 nák ülnökként való működésének elvi biztosítása a gyakorlatban vajmi keveset jelentene.

; Megítélésem szerint a demokrácia szűkítésére vonatkozó érvelés ala-pos. Ezen a helyen nem kell bővebben magyarázni, hogy a felszabadulás előtti katonai bírósági ülnökök miért kerültek ki csupán a tisztikarból és

f miért volt azok sorából kizárva az alapvetően más osztályérdekű sorál-f lomány. Jelenleg ilyen érdekellentétek nincsenek és a csupán hivatásos | állomány — és ezen belül a tiszthelyettesek — ülnökként való műkö-í dése nem vezethet más célok szolgálatára, mint amelyek az egész társa-: fialom és a hadsereg érdekeit szolgálják. ] Mindemellett a demokrácia szűkítése, illetve bővítése kérdésének ilyen f szempontból való vizsgálata téves. Kétségtelen, hogy az egyáltalán gya-i korolható jogok körének minél szélesebb körű meghatározása a demok-| rácia megnyilvánulása. Ugyancsak a demokrácia mértékére utal az az :[ előbbivel szorosan összefüggő kérdés is, hogy a gyakorolható jogok a j társadalom milyen széles rétegei, vagy osztályai számára hozzáférhetők,

illetve az egyáltalán gyakorolható jogokkal mindenki, vagy csak az ál-

lampolgárok egy része élhet-e. A bírói hatalomnak a nép egyes képvi-selőire való ruházása is a demokrácia megnyilvánulása. A demokrácia jegyében történik a sorkatona ülnökök ítélkezése is. Mégis, ha a jövőben csupán a hivatásos állomány lenne jogosítva ülnöki ténykedés végzésére, ez nem a jogok csorbítását, a demokrácia szűkítését, ellenkezőleg a de-mokrácia elveinek a gyakorlatba való jobb átvitelét jelentené.

A joggal való élés jogi következményeket szül. A joggal való helyes j élés esetén ezek a következmények hasznosak a társadalomra. Ellenben j a kellő felelősségérzet és a szigorú kötelességtudat, a következmények j kellő felismerése nélküli jogalkalmazás káros következményeket szülhet. Így a joggal való élés erősítheti, vagy gyengítheti a társadalmat. Ezért í igen fontos kérdés, hogy egy-egy állam vezetése mikor szélesíti a gya- j korolható jogokat, a demokráciát, kiket ruház fel bizonyos jogok gya- ; korlásával. Amikor a társadalom és a jogtudat fejlődésének üteme el- ; marad a jogok szélesítésének ütemétől, a jogok szélesítése, a demokrácia i fokozása hátrányos eredményeket szülhet. Akkor van tehát helye a jo- !

gok szélesítésének és annyiban, amikor és amennyiben a társadalmi jog,- í és kötelességtudat erre megérett. Az a körülmény, hogy bizonyos jogok- j kai való felruházást az állami vezetés bizonyos kor eléréséhez köt, nem j jelenti a demokrácia korlátozását. Azt példázza csupán, hogy az érintett joggal való élés következményeit, a döntés súlyát, egyéni és esetleg tár- i sadalmi kihatásait általában csak a meghatározott életkorral rendszerint \ együttjáró tapasztalat után képesek a társadalom tagjai felmérni. '

A bíráskodásban való részvétel életismeretet, tapasztalatot igényel, ; éspedig nemcsak a rendes bíráskodásban, hanem a katonai bíráskodás- j ban is. Az utóbbiban való részvételhez pedig — mint erről már szó ; esett .— több ismeret, tapasztalat szükséges, mivel az általánoson kívül í külön katonai ismeretek is követelményként veendők számításba. Ezért j logikátlan, hogy a katonai bíráskodásban résztvevő ülnökök korát ala- j csonyabban határozták meg. Ez ugyanis arra utal, hogy a törvényhozó j a rendes bíráskodáshoz szükséges tapasztalat megszerzését a 23. életév i betöltésével látja lehetségesnek, de ha az érintett személy a 20 — eset- j leg a korhatár leszállítása esetén a 18 — életév betöltése után katonai ; szolgálatra bevonul, e tapasztalat, sőt a katonai ismeretekkel bővített j tapasztalat meglétét már ekkor feltételezi. ]

A fentiekben már utalás történt arra, hogy a fegyveres erők hivatásos j állománya és a sorállomány között társadalmi érdekellentétek nincsenek, I valamennyien a nép hatalmának érdekében fogtak fegyvert. Így az ül-nököknek a hivatásos állományból való kiválasztása társadalmi méretek- ' ben — politikai szempontból — nem a demokrácia csorbítását, hanem azt jelentené, hogy ugyanazt a feladatot erre alkalmasabb egyének lát- j nák el, ami a célt is jobban szolgálná. Az a követelmény, hogy egyes feladatok elvégzésére, bizonyos munkakör betöltésére olyanokat kell je- ; lÖlni és megbízni, akik azt másoknál jobban képesek ellátni, a demokrá-ciát nem csorbítja. Ellenkezőleg az állami, társadalmi célok és ezen belül 1 a demokrácia követelményeinek eredményesebb valóra váltását bizto- j sít ja. - j j :

Véleményem szerint nem sértené a demokráciát a javasolt intézkedés annak ellenére sem, hogy á sorkatona ugyan ülnökként nem járhatna 3 el, ugyanakkor — ha ez szükséges — élete feláldozásával is köteles meg- ¡' védeni hazáját. A katonai szolgálati kötelezettség teljesítése minden — ez :

alól mentességet nem élvező — állampolgárt egyaránt terheli. Ilyen mindenkire kiható kötelezettség jelentős számban ismert. Ezek közül a jelentősebbek teljesítését a törvény büntető rendelkezésekkel is bizto-sítja. Mindez egyaránt érvényes a polgári és a katonai életviszonyokra. Ugyanakkor mind a polgári, mind a katonai életviszonyok között (az utóbbinál még a jelenlegi rendezés mellett is) nem mindenki, hanem csak kivételes személyek, akik különleges követelményeknek is megfelel-nek, járhatnak el bírósági ülnökként. Ebből következik, hogy a teljes jogú állampolgárok, illetve a katonai szolgálatot teljesítők egy része

í nem élhet bizonyos különleges, sajátos előfeltételekhez kötött jogokkal. De még inkább érthetővé válik a javasolt megoldás elleni érveknek

elégtelensége, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen jogi megfontolás alapján kívánja a legfiatalabb katonák számára a bírói jogkört biztosítani. Az

, állásfoglalás lényege, hogy a katonai szolgálati kötelezettség teljesítése < ellenében, illetve a teljesítéssel együtt kell biztosítani az említett jog-

kört a katonai szolgálati kötelezettség nem teljesítése és más bűncselek-l ménvek miatti -bírói felelősségre vonást. Tehát a törvényi' kényszerrel ' előírt kötelezettség teljesítése járna együtt az érintett kötelezettséget •f, nem teljesítőkkel szembeni törvényes következmények alkalmazásának í jogával. '

Kétségtelen, hogy általában az állampolgári kötelezettségek teljesítése állampolgári jogok gyakorlását is biztosítja, illetve a normák megsze-

) gésé, a kötelezettségek nem teljesítése vezethet a másokat megillető jo-! goktól való megfosztásra. Önmagában a kötelezettségek teljesítése azon-1, ban még nem elegendő ahhoz, hogy valaki jogot kapjon a kötelezettség-; szegőkkel szembeni eljárásra. Ahhoz, hogy a társadalom valamely tagja • az együttélési szabályokat sértő egyént a társadalom nevében felelős-

ségre vonja, a társadalom nevében eljárjon, előbb igazolnia kell, : hogy — mint teljes jogú állampolgár — a felmutatott eredményeivel

kiérdemelte, erkölcsi alapot teremtett a bírói funkció betöltéséhez és e funkció gyakorlásához kellő tapasztalatot szerzett, önmagában tehát az, hogy valaki a törvényi kényszerrel biztosított kötelezettségének eleget

i tesz, nem teremt elvi alapot ugyanazon kötelezettség megszegőivel szem-beni felelősségre vonáshoz való jogosultságra. E jogosultság elvi meg-

; szerzésének biztosításához megítélésem szerint a fentiekben már érin-tetteknél fogva jóval több kell.

! Alig vitatható, hogy egy alakulat fegyelmi helyzetének helyreállításá-hoz szükséges bírói intézkedés mértékét jobban képes felismerni egy olyan egyén, aki az említett egységen belül mint hivatásos szolgál, mint aki viszonylag csak rövid időt tölt el a fegyveres erők kötelékében. Ebből adódóan a sorkatonák nem képesek hosszabb távú fejlődési folya-matot átfogni. Így csupán a szükséges ismeretek hiányában tudnak ál-lást foglalni. Ezen túlmenően a bíráskodás a fegyveres erőkön belül olyan fontos kérdés, amelyet csak tekintéllyel bíró, megfontolt egyének kezébe helyes adni.

: Végül az előzőkben kifejtettek mellett — csak közbevetőleg — arra is utalok, hogy a hadsereg sorkatona tagja csak sorkatonaként lenne ki-zárva a bíráskodásból. Mihelyt hivatásos állományba kerül megnyílik a lehetőség az ülnökké való jelöléshez. Az a körülmény pedig, hogy a hi-vatásos állományúakat más jogok, illetve más jogok is megilletik, és egyéb kötelezettségek is terhelik mint a sorállományúakat, nem idegen

I a hadsereg szellemétől.

Mindezek után azt már csupán mellékesen említem meg, hogy meny-nyire eltérőek a törvény szerint azonos jogokkal ferúházott, illetve köte-lezettségekkel terhelt hivatásos bíró és az ülnök bíróvá való kinevezé-sének feltételei. A javasolt változtatás bevezetésével megoldható lenne, hogy nem parancsnoki intézkedéssel jelölnék ki az ülnököket, hanem azokat állami fórum, vagy vezető nevezné ki, illetve választaná meg a hivatásos bírókkal azonos szinten. Ilyen módon hosszabb, 3—5 évre is lehetne ülnöki megbízatást adni és így lehetővé válna az ülnökök folya-matos, rendszeres oktatása is. Ebből fakadóan az alakulatoknál komo-lyabb névelő munkát is végezhetnének, a bíróságon szerzett tapasztala-taikat hasznosíthatnák, akár a saját intézkedéseiken keresztül, akár elöl-járóiknak tett javaslatok előterjesztése formájában.

A javaslat megvalósítása azt is lehetővé tenné, hogy az ülnökök ne csak egy-egy tárgyaláson, hanem — a rendes bíróságok gyakorlatához hasonlóan — egy-egy hónapig működjenek a bíróságokon. A szolgálati helyükről az említett célból való távollétük alatti helyettesítésük ugyanúgy megoldható lenne, mint a hasonló időtartamot «kitevő szabad-ság alatt. Ugyanakkor nem merülne fel a huzamosabb bírósági működés ellen az a sorkatonákkal kapcsolatos érv, hogy kiesnek a kikép-zésből és így nem sajátítják el a kötelező kiképzési anyagot.

Véleményem • szerint az ülnökök kiválasztására javasolt megoldás be-vezetése eredményesen szolgálná a katonai bíróságok tekintélyének nö-velését, hatékonyabbá tehetné a bíróságok nevelő, tudatformáló tevé-kenységét és a fegyelem megszilárdításáért kifejtett munkánkat.

f , [ A megelőzés egyre inkább előtérbe kerül bűnüldöző szerveink tevé-I kenységében; így a katonai ügyészségek mindennapi munkájában is. I A jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló 3221/1963. (V. 30.) sz. Korm. \ határozat igen erőteljesen ráirányította a figyelmet a bűnmegelőzés tár-í sadalmi jelentőségére, és a bűnözés elleni harcot, a bűncselekmények

megelőzését össztársadalmi feladattá tette. A katonai igazságügyi szervek ; megelőzést szolgáló munkájának fejlesztéséhez a katonai főügyész, az

IM Katonai Főosztályának vezetője és a Legfelsőbb Bíróság Katonai | Kollégiumának elnöke együttes utasítása pedig összefoglalóan kimunkálta [ azokat a sajátosságokat, amelyek a fegyveres erők és testületek szerve-| zeti és szolgálati viszonyaira feladataira tekintettel jelentkeznek. Az em-I lített utasítás hangsúlyozza, hogy a bűnözés fokozatos csökkentésének j — mint jogpolitikai követelménynek — minden objektív és szubjektív | feltétele adva van a fegyveres erőknél és testületeknél is. A bűnözés el-

• leni további küzdelmünkhöz — az állami és társadalmi erőfeszítések ; mellett — igényli a parancsnoki kar fokozott nevelő tevékenységét, pél-u> damutatását; a párt . és KISZ szervezetek, a politikai szervek, valamint f a katonai szervezet adta — viszonylag — állandó és szoros kollektívák

erkölcsi nevelő, felvilágosító és támogató munkájának céltudatos Ösz-szefogását.

; A bűnüldöző és megelőző munkában fokozott felelősséget hárít a fenti, ; jogpolitikai elveken alapuló útmutatás az illetékes parancsnokra, ugyan-

akkor a korábbiaknál jóval magasabb követelményeket állít a katonai ügyészségek és bíróságok elé is. Feladatul szabják, hogy munkájukban egyre inkább előtérbe kell helyezni a bűncselekmények — törvénysér-

t tések — megelőzésére irányuló tervszerű tevékenységet, a bűncselekmé-nyek okainak feltárását és megszüntetését.

A megelőzés tudatosabb, összehangoltabb végzését hatékonyan segítet-; ték elő a jogalkalmazás jogpolitikai elveit tartalmazó, már említett .Kor-; mányhatározat megjelenését követően kiadott miniszteri parancsok, ! amelyek meghatározták a fegyveres erők és a BM szervek feladatait a í megelőző munkában. E parancsokban meghatározott elvek már azt a í jogpolitikai következtetésen alapuló tudatos felismerést tükrözik, hogy :f a bűncselekmények megelőzése a fegyveres erőknél és a fegyveres tes-i tületeknél a sokoldalú parancsnoki és politikai intézkedéseknek, továbbá \ a katonai igazságügyi szervek egybehangolt, tervszerű, együttes tevé-í kenységének lehet az eredménye.

I - 39 -í J

A jogalkalmazás jogpolitikai elveit tartalmazó kormányhatározat, va- f lamint az említett miniszteri parancsok megjelenését követően eltelt ¿-több mint fél évtized alatt a katonai igazságügyi szervek és a parancs- j nokok közötti — a megelőzést is magában foglaló — munkakapcsolat igen j sokat fejlődött. s

Ennek a folyamatosan fejlődő együttműködésnek és kölcsönös erőfeszí- j téseinknek figyelemreméltó eredményeit rögzítette a Katonai Főügyész- j ség 1969. évi beszámolója. A jubileumi hangvételű értékelés a felszaba- J dulást követő évek fejlődésének rövid áttekintése mellett egyik legfon- { tosabb eredményeként azt állapítja meg, hogy az elmúlt tíz év során a ' bűntető eljárások száma mintegy 40%-kal csökkent. Ugyanezen idő alatt ;

' jelentősen csökkent a fegyveres erők és rendészeti testületek tagjai ál- | tal elkövetett bűncselekmények súlya is. A pozitív változásokat, az ör- i vendetes fejlődést elöljáró szervünk nem tulajdonítja csak a katonai ,' igazságügyi szervek saját tevékenységének. Reális módon úgy foglal ál- i lást, hogy a társadalmi méretekben ható főtényezők mellett a fejlődés ;; tendenciáját elsősorban a fegyveres erők és testületek személyi állomá- j;

nyának politikai erkölcsi és szakmai fejlődése határozta és alapozta meg. j: Az eredményekben azonban tükröződik a hatékonyabb megelőző és dif- j ferenciáltabb -jogalkalmazói munkánk, valamint közrehatott abban a ko- j rábbiaknál jóval színvonalasabb és koordiríáltabb együttműködésünk a i parancsnoki és pártpolitikai szervekkel. ;

A Katonai Főügyészség értékelésével összhangban foglalt állást az i MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek Bizottsága is 1969. októberében, amikor a megelőzéssel kapcsolatos korábbi 60/2/1966. sz. valamint a: 35/1967. sz. határozatai végrehajtását mérte fel a katonai igazságügyi szer-: veknél. E pártvizsgálat tapasztalatai szintén azt mutatták, hogy személyi | állományunk tudatában a jogpolitikai elvek és azok sajátos körülménye-; ink közötti alkalmazásával kapcsolatos felismerések megerősödtek. A tör-vénysértések megelőzését célzó tudatos munka tevékenységünk elválaszt-/ hatatlan részévé vált és egyre inkább azzá válik a parancsnokok és párt- { politikai szervek mindennapos munkájában is. Az együttműködés a meg-/ előzésben közreműködésre hivatott szervek között szorosabb, tervszerűbb \ és hatékonyabb lett. „Pártszerveink az eredmények elérésében agitatív, j nevelő, olykor szervező tevékenységükkel nem kis szerepet játszottak," i állapítja meg pártbizottságunk értékelése. í

Amíg a korábbi években a megelőzéssel kapcsolatos problémák meg-/ oldását szinte kizárólag a katonai ügyészek és bírák kezdeményezték ésf néhányszor tapasztalható volt az érdekelt parancsnokok tartózkodása,;

- addig a jelen időszakra már a kölcsönös aktivitás a jellemző. Sőt eseten-j ként az érdekelt szervek vezetői és az alakulatok parancsnokai lépnek J fel kezdeményezőként, igénylik, kérik segítségünket. {

Az együttműködésben a legutóbbi években bekövetkezett az egyik legfontosabb előrelépés. Katonai ügyészségeink, bíróságaink elérték hogy minden jelentősebb katonai egységgel, főkapitánysággal, határőr ke-rülettel, karhatalmi alakulattal stb. az együttműködés és a megelőzést; szolgáló feladatok megoldása: éves — néhol féléves — együttműködési tervek alapján történik. Az együttműködés hatékonyságát segíti elő a % is, hogy a közösen tervezett feladatok irányát, tartalmát, főbb módsze--'; reit előzetes értékelő-elemző munka után határozzuk meg. Katonai; ügyészségeink ugyanis időszakonként — általában év végén; — értékélik

az illetékességi' területükön működő alakulatok, főkapitányságok, és egyéb szervek bűnügyi, fegyelmi és általános törvényességi helyzetét és erről összefoglaló jelentést készítenek. Ezekben — a statisztikai elemzése- , ken túlmenően —, kimunkálják az előfordult bűncselekmények, illetve jogsértések okait. Újabban nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett oko-kat is törekednek feltárni és megfelelő következtetéseket vonak le azok-ból a veszélyeztetettség irányára és a megelőzésre. Az összefoglaló érté-kelések alapul vételével a parancsnokokkal és vezetőkkel egybehangol-tan határozzák meg az elkövetkező időszak közös megelőzési feladatait.

Az ilyen jellegű megbeszéléseken általában a parancsnokok, vezetők, a. párt- és politikai szervek munkatársai, illetve a katonai ügyészség és bíróság képviselői vesznek részt. Ezeken a munkaértekezleteken a pa-rancsnokok és a vezetők elmondják véleményüket a vezetésük alatt álló egység vagy szerv törvényességi, fegyelmi helyzetéről, előterjesztik igé-nyüket a katonai igazságügyi szervekhez. Közös egyetértéssel meghatá-rozzák a következő év: általános felügyeleti és nyomozás-felügyeleti fel-adatait, a jogpropaganda tevékenység témáit (helyet és időt is legtöbb-ször megjelölve), a fegyelmi értekezletek időpontjait és az együttműkö-dés más aktuális feladatait. Ezekben a tervekben pontosan megjelölik •a végrehajtásért felelős szervet — személyt — és a határidőt is. E ter-vek nemcsak a katonai igazságügyi szervek területfelelőseire rónak fel-adatokat, hanem a parancsnokokra, a párt- és politikai szervekre, a nyo-mozótisztekre, fegyelmi előadókra, személyzeti osztályokra stb. is. Az el-következendő évek egyik legfontosabb feladata, hogy ezt a megtalált jó együttműködési formát egyre emelkedő színvonalú, tartalmas és haté-kony érdemi munkáyal töltsük meg, természetesen az esetleges új korsze-rűbb formák keresését, alkalmazását sem elmulasztva.

Az ismertetett tények véleményem szerint meggyőzően igazolják, hogy -a katonai bűnüldöző szervek lehetőségeikhez képest ha nem is hibáktól mentesen, de becsülettel eleget tettek a jogpolitikai elvek által rájuk hárított kötelezettségüknek. Betöltötték — sajátos viszonyaink között — a megelőzést eredményesebben szolgáló speciális társadalmi szervező sze-repet. A társszervek ily jellegű tevékenységének segítői, ösztönözői, ko-ordinálói, szakmai motorjai lettek. Eközben egy pillanatra sem feledkez-tek meg a konkrét bűnüldözési feladatokról, a bűncselekményt elköve-tők differenciált felelősségre vonásáról. \

A fokozottabb, kiterjedtebb és hatékonyabb megelőző munkát egyrészt az tette lehetővé, hogy csökkent a büntető ügyforgalom, másrészt a nyo-mozások egyszerűsítését és gyorsítását szolgáló jogszabály, az 1966. évi 16. tvr. gyakorlati végrehajtása folytán is szabadult fel némi kapacitás. A szabálysértésekről szóló 1968. évi I. tv. életbelépésére is figyelemmel elmondható tehát, hogy ma már több a megelőzésre fordítható idő mint az előző években volt. Kétségtelen, hogy a fejlődéshez lényegesen, hozzá-járult a katonai ügyészek, és bírák áldozatos, fáradtságot nem ismerő . munkája is. Sokszor kellett távoli helyőrségekben, eldugott határőrsökön, nehezen megközelíthető alegységeknél munkaidőn túl előadásokat tar-tani, vagy a megelőzést szolgáló egyéb feladatokat végrehajtani. r'

Katonai ügyészségeink maguk is öntevékenyen keresték a megelőző és jogpropaganda tevékenységük módozatait. Sok segítséget kaptak ehhez a Katonai Főügyészségtől és az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek pártbizottságtól és a helyi pártalapszervektől.

r A Katonái Főügyészségtől a megelőzéssel összefüggő, többirányúi;

— elsősorban elvi — segítség közül kiemelkedő jelentőségűnek tartom az | • 1966. május 28-i tanácskozást, amelyen a Főügyészség tagjain kívül az ] elsőfokú katonai ügyészségek vezetői is részt vettek. E tanácskozáson az j • alábbi két téma szerepelt: j {

í ^ 1. ,,A megelőzés érdekében végzett ügyészi munkánk néhány kérdése" i <

c. tanulmány, valamint a j 2. „A bűncselekmények megelőzésére tett ügyészi intézkedések szín- | 1

vonalának és hatékonyságának vizsgálatáról" készült főügyészségi | jelentés megvitatása. ! .j

A témák vitája, illetve az elhangzottak összefoglalójában megjelölt j iránymutatás értékes segítséget adott a megelőző munka hatékonyságé- 4 1 nak fokozásához, színvonalának további emeléséhez. ' , - Az 1. pont alatt említett tanulmány — amely az Ügyészségi Értesí- \ ;i tőben is megjelent, elsődlegesen a megelőzés néhány elvi kérdésének elő-remutató elemzésével járult hozzá a megelőző münka elvi alapjainak mé-lyebb megértéséhez, egyes fogalmainak tisztázásához, továbbfejlesztésé- ; t hoz.

így például igen figyelemreméltóak voltak — s a gyakorlati munká-ban jól tudtuk hasznosítani — a tanulmány azon megállapításai ame-lyek a megelőzés tágabb fogalmára vonatkoztak; mely szerint a megélő- ; zést a szocialista jogrend mindennemű megsértésének szemszögéből vizsgálta, fontos jelentőséget tulajdonított és felhívta a figyelmet azok-nak a jogsértéseknek a megelőzésére is, amelyek a bűncselekmények í társadalomveszélyességének fokát nem érik el. Nem kevésbé jelentős a } tanulmány azon megállapítása sem, amely arra utal,. hogy az ügyészi ! munkában a megelőzést komplex feladatként kell kezelni, azt nem lehet j leszűkíteni sem egyik, sem másik felügyeleti ágra. Munkánk egyik olyan ) döntő alapelvévé kell tenni, amely mindennemű ügyészi tevékenysé- | günkben megnyilvánul és hatást gyakoról. Ugyanakkor igen tanulságosak ' az okkutató tevékenységre vonatkozó kritikai megállapításai, feltevései is.

Az értekezleten megvitatott 2. pont alatti jelentés a megelőzés össze- j' , tett problematikáját két fő területen vizsgálta: egyrészt a Be. 13. §-a 1 alapján készített szignalizációk megalapazottságát, illetve azt, hogy azok j megfelelően szolgálták-e a megelőzés érdekét, másrészt vizsgálta és rend- | • szerezte a katonai ügyészségeknek a megelőzés érdekében tett intézke- J' déséit. Első ízben adott áttekintő értékelést a katonai ügyészségek — | sokszor öntevékenyen kialakított — megelőzési módszereiről. A jog- j* propaganda egyes módozatait, az általános törvényességi helyzetet érintő ! } értékelő—- elemző ügyészi munka egyes módszereit nemcsak rendszerbe | foglalta, hanem értékelte azok színvonalát és olyan iránymutatást is s adott, amely jelentősen elősegítette azok további fejlesztését, az egyes \ ' formák hatékonyságának növelését. % -I

A jelentés a Be. 13. §-ával kapcsolotban utalt többek között azokra j a szemléletbeli hiányosságokra, amelyek egyes ügyészségeken a szignali- | zációk alacsony számában, illetve abban tükröződtek, hogy az ügyek je- j \ lentős részében hiányzik a bűnmegelőzést szolgáló tudatos, okkutató ^ i vizsgálati tevékenység azon megállapítása, hogy az okkutató tevékenysé- ' •

günk csak a bűntetteket kiváltó, illetve azokat elősegítő objektív körül-ményeket tárja fel. Csaknem teljesen figyelmen kívül maradnak a bűn-tett szubjektív indítékai, kimunkálatlanok azok a körülmények, amelyek az elkövető személyiségéhez, gondolkodásmódjához, a bűncselekmény elkövetéséhez vezető jellemhibáihoz kapcsolódnak. Hiányolja az olyan c.zignalizációkat, amely a katonák nevelésével, a velük való bánásmóddal, sérelmeik orvoslásának elmulasztásával, szociális problémáik elhanyago-lásával, kapcsolatos hiányosságokra hívják fel a parancsnokok, vezetők, párt- és politikai szervek figyelmét.

Mint már említettem, az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek Bízott-^ sága kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a megelőzési tevékenységnek Az elmúlt években több ilyen témájú felmérést végzett és megfelelő határozatokat is hozott, amelyeket megküldött a katonai igazságügyi szervek helyi alapszervezeteinek. Ezek közül jelentőségénél fogva kie-melkedik a pártbizottság 1967. március 13-i ülésén elfogadott jelentés, illetve annak határozatai, amelyek feladatul szabják, hogy gyakorlatunk álljon összhangban a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveivel, ezen belül különösen:

a) tegyünk további lépéseket a megelőzés érdekében az állami, tár-sadalmi szervek erőfeszítéseinek összefogására;

b) növeljük jogi propagandánk színvonalát; c) fokozzuk értékelő — tájékoztató munkánk hatékonyságát. Alapszervezeteink lelkes aktivitással hasznosították pártbizottságunk

iránymutatásait, a megelőzést előrelendítő határozatait, a szakmai mun-kát segítő politikai tevékenységünkben. Több kritikai észrevételt is tar-talmazott és további feladatokat határozott meg a megelőzés érdekében pártbizottságunk 54—1/1968. sz. összefoglalója amely értékelte pártszer-vezeteinknél a IX. kongresszus határozataiból adódó speciális .feladataink gyakorlati végrehajtásának helyzetét.

Pártbizottságunk megelőzést szolgáló kezdeményezései közül itt csu-pán azt a levelet emelném ki, amelyet a Néphadseregi Pártbizottság Tit-kárához küldött. A HM. parancs alapján kialakult megelőzést szolgáló együttműködés lényeges továbbfejlesztését szolgáló, 5 pontból álló kö-zös feladatot dolgozott ki, javasolt elfogadásra. A levélben felvetett ja-vaslatok közül azóta már több megvalósult.

Az eddigiek, ha vázlatosan is, némi áttekintést adnak a katonai igaz-ságügyi szervek megelőző tevékenysége néhány területén bekövetkezett fejlődésről, az eddig megtett útról.

Mindazokon a fentebb ismertetett — a megelőzéssel foglalkozó, az egész apparátust érintő — általános érvényű iránymutatásokon túlme-nően a Kaposvári Katonai Ügyészség kétirányú útmutatást is kapott a Katonai1 Főügyészségtől és a Katonai Igazságügyi Szervek Pártbizottsá-gától. A Katonai Főügyészség 1967-ben tartott komplex vizsgálata alap-ján kiadott utasítás rámutat többek között az alábbiakra* '

—• a mágasabbegység szinten szerzett tapasztalatok felhasználásával a csapatoknál és önálló egységeknél is ki kell alakítani, az együttmű-ködés tervszerű és szervezett formáit,

— a parancsnok által biztosított keretek között elsősorban a hivatásos állomány előtt kell fokozni a jogpropaganda munkát . . .

Ezen kívül az alakulatok bűnügyi, fegyelmi általános törvényes-ségi helyzetéről készült összefoglaló jelentéseink tekintetében is olyan feladatot kaptunk, hogy fokozzuk azok elemző, értékelő színvonalát.

A pártbizottság pedig a Kaposvári Katonai Ügyészség, illetve Bíróság vezetőjének és az alapszervezet titkárának 1967. február 13-án a VB- előtti beszámoltatása alapján szabott számunkra konkrét feladatokat, többek között a megelőző munka területén is.

Mielőtt rátérnék megelőzési módszereink ismertetésére elöljáróban még hangsúlyozni kívánom, hogy az alább kifejtésre kerülő megelőzést szolgáló tevékenységünkben — különösen a jogpropaganda munká-ban — a katonai bírák velünk szorosan együttműködve áldozatkészen kivették a részüket nemcsak a megelőzési feladatok kimunkálásában, ha-nem azok gyakorlati végrehajtásában is.

Általános megelőző tevékenységünk módszerei

1. Előadások:

A többi katonai ügyészséghez hasonlóan a parancsnokokkal folytaíott-munkakapcsolatunk korábbi szakaszában az előadások tartása vo]t az együttműködés fő területe. Amellett, hogy újabb módszerek is kialakul-

'' talc, az előadásokban rejlő megelőzési lehetőségek jelentősége továbbra sem csökkent, sőt a parancsnokok az elmúlt években egyre inkább fel-ismerték^ ennek jelentőségét.

Az előadások tervezésével elértük, hogy a korábbi alkalomszerűség he -| lyett az évi együttműködési terveinkbe szervesen beépítve, hónapokra ; előre meghatározzuk az előadások idejét, témáját, jellegét a hallgatóság

összetételének megfelelően. A tervezésnél figyelembe vesszük az adott ; terület sajátos bűnügyi, fegyelmi helyzetét, az ítélkezési tapasztalatokat.

A parancsnokok közlik az újoncok bevonulásának időpontját, egységük .várható mozgását (pl. népgazdasági munkára). Természetesen az évi teí-

; vezésnél nem minden feladat látható előre, és ezért jónéhányszor sor ke-rül eseti, aktuális témájú előadások beiktatására és..megtartására is. A meg-

ír előző jogi előadásokba ma már egyre jobban bekapcsolódnak az egységek párt- és politikai szervei, a függetlenített nyomozótisztek, a főkapitánysá-

í gok fegyelmi előadói és sajátos területükön a csapatok elhárító tisztjei is, \ A felsőbb szerveinktől kapott' iránymutatás alapján előadásaink je-; lentős részét a hivatásos állomány előtt tartottuk. Témái, rendkívül vál-í tozatosak voltak attól függően, hogy a fegyveres erők ht., vagy sorállo-f mánya, illetve a rendészeti testületek tagjai számára tartottuk-e. Két fő j típus azonban megkülönböztethető: Az egyik a jogi ismeretek terjeszté-í sét célzó jogi felvilágosító, a másik a törvénysértések elkerülésére ne-| velő előadás. • ' í Az előadások nevelő hatásának fokozása illetve élményszerű átélésének |. biztosítása érdekében egyre inkább összekötjük előadásainkat a hozzá [ kapcsolódó témájú filmvetítésekkel. Különösen a sorállományú gépjár-j művezetőknél figyeltük meg az élőadás után levetített közlekedési tár-i g'yú játékfilmek pozitív hatását. A lőtérbalesetek, -valamint a szolgálati 1 bűncselekmények megelőzését szolgáló filmeket több alkalommal vetí-I lettük. i . . I A rendőr állományú hallgatóknál felfigyeltünk egy sajátosságra. Eb-í ben a körben az ismereteket közvetítő előadásainkat nem kísérték kellő j figyelemmel, mivel hivatásuk folytán a hallgatóság tagjai rendelkeztek Í a szükséges ismereteikkel. Ezért azt a módszert alkalmaztuk, hogy az elő-S adások ismeretközlő részét lerövidítettük. Ugyanakkor eredményesen fo-l kozta előadásaink „rádöbbentő" hatását az, amikor közreadtuk a halálos

kimenetelű balesetek áldozatairól készült fényképeket. Tervezzük a ]; diafilm felhasználását és a „ rádöbben tést" kiváltani alkalmas baleseti al- f bumok összeállítását.

<•

Ügy értékeljük, hogy az előadások területén mi is elértük azt a meny- ' nyiségi szintet, amelyet még képesek vagyunk jól teljesíteni. Ha számsze- i rűségben nem is, de a minőség területén van még lehetőség a továbbfej- t lődésre. Ehhez igen értékes segítséget és szempontokat ad a pártbizott-ság legutóbbi, ez évben -történt felmérő munkája alapján készült jelentés, amely a jogpropaganda munkával kapcsolatos. Az itt felvetett kritikai észrevételek közül fontosságánál fogva kiemelem azt, amely a i sorállomány részére tartott előadásokra vonatkozik. Eszerint az előadá- J sok nagy része csupán általános kötelező vagy tiltó rendelkezést ismétel. K Előadásaink nem mindig alkalmasak a jogi és egyéb normák betartását ;/ elősegítő erkölcsi érzelmek felkeltésére. Ezen kívül a sorállomány életkori ; sajátosságaihoz igazodóan több olyan előadást is kell tartanunk, amelyek-ben azonosulásra alkalmas módon foglalkozunk a törvénysértések elke- í rülésének lehetőségeivel, amár bekövetkezett konfliktushelyzet erköl-csileg, jogilag elfogadható módon történő feloldásával. Az előzők mellett; egyetértünk azzal a felvetéssel is, hogy a jövőben több figyelmet és ener- ; giát kell fordítanunk — elsősorban a Néphadsereg területén — a híva- 1

tásos állomány általános műveltségét is fejlesztő jogi oktatására, képzé-í sére, továbbképzésére. Ez évben a magasabbegységek parancsnokainál; már kezdeményeztük az ilyen jellegű előadásaink kiképzési tematikába : beépített folyamatos megtartását. ?

2. írásbeli előadások: r

Mi is alkalmaztuk területünkön az írásos jogi propaganda újabb formá-ját. Írásbeli előadásokat készítettünk, amelyeket ismertetés céljbából megküldtünk az érdekelt parancsnokoknak és politikai szerveknek. ' A következő témákban küldtünk ki ilyen előre elkészített előadásokat:';' Az elöljárói bűncselekményekről (tisztesek részére); a kibúvási bűncse-i lekmények okairól és a bűncselekményeket elősegítő körülményekről. f

•1 Ezt a módszert célszerűnek tartjuk szélesebb körben alkalmazni, mert ;

így gondolatainkat, megelőzést szolgáló tanulságos tapasztalatainkati;

olyan helyekre és az állomány olyan rétegeihez is el tudjuk juttatni,; ahová korlátozott lehetőségeink miatt elérni nem tudunk. A parancsno- í kok a segítség e módszeréről elismeréssel nyilatkoznak és igénylik.

3. Tájékoztatók kiadása: ;

Az utóbbi években rendszeressé vált nálunk is a jogi propaganda má-sik írásos formája, az ún. ügyészi „tájékoztatók" kiadása. Ezeket általá-ban 60—80 példányban küldjük meg az illetékességi területünkön levő fegyveres erők alakulatainak, 20—25 példányban a főkapitányságokhoz.; Egy-egy példány terjedelme 10—20 oldal, melyeket esetenként a kato-, nai bírósággal közösen készítjük. A parancsnokok, vezetők egyöntetű vé-leménye szerint ezen kiadványok igen hasznosak, a leírt általánosítható tapasztalatokat jól fel tudjuk használni a megelőzés érdekében. A más-

I honnan származó negatív példák nem egy parancsnok figyelmét felhívták |: olyan jelenségekre, amelyek vizsgálatát saját egységénél gyorsan meg-•f szervezte.

) 4. Készvétel fegyelmi értekezleteken:

S Ez a forma a megelőző munka tapasztalatai ismertetésének, az egyes [ jó módszerek elterjesztésének eredményesen kiaknázható fórumát bizto-5 sítja. Itt hívjuk fel például az őrsparancsnokok, kapitányságvezetők fi-

gyeimét az úgynevezett ügyészi foglalkozások módszerére, az ebben rejlő | megelőzési lehetőségekre. Ma már elmondhatjuk, hogy valamennyi jelen-{ tősebb fegyelmi ^értekezleten részt vesznek katonai bíráink és ügyészeink, j, ahol alaposan felkészülve szólnak hozzá a szerv vagy alakulat' általános ¡' .törvényességi, bűnügyi, fegyelmi helyzetének kérdéseihez,

A parancsnokok egyöntetű véleménye szerint a katonai ügyészek és bírák felszólalása nem csupán az . erkölcsi, politikai, fegyelmi állapot

V elemzése, hanem a parancsnoki jogalkalmazás, jogértelmezés és joggya-• % korlat formálása szempontjából is jelentős fórum a tisztek jogismereté-

Y nek bővítésére. /

5. Operatív értekezletek tartása:

önkritikusan el kell mondanunk, hogy bár e módszer hathatós eszközé a —parancsnokokkal kialakult együttműködés szorosabbá tételének, ná-

; lünk, még nem terjedt el megfelelő mértékben. 1970. elején jól sikerült l operatív értekezletet tartottunk az illetékességi területünkön levő ma-

gasabbegységek parancsnokai és fontosabb beosztású tisztjei részvételé-vel, Itt a katonai ügyészség vezetője és a katonai bíróság elnöke elemző

" A értékelést adott az elmúlt év általános törvényességi, fegyelmi és bűn-' ügyi helyzetéről, összesítetten és egységenként. Megtörtént a megelőzést

• i szolgáló egységes nézőpont kialakítása, a veszélyeztetett területek meg-: jelelölése, az átfogóbb feladatok közös meghatározása. Itt fogadta el —•. "'•.!. első alkalommal területünkön — áz egyik magasabbegység parancsnoka

| azt a javaslatunkat, hogy az általunk megjelölt alegységnél ez évben közös átfogó szalcmai-kátonai ügyészi komplex vizsgálatot tartunk, a

j. ! törvénysértések összefüggő okainak mélyebb feltárása érdekében.

I i 6. Együttműködés a pártmunka különböző területein:

Az elmúlt években részt vettünk magasabbegységek, határőr kerüle-! tek, kapitányságok azon pártbizottsági ülésein, ahol az egység, szerv

bűnügyi- fegyelmi helyzetét tárgyalták. Itt a felmerült problémákat a '[; meghívott kommunista ügyészek és bírók nemcsak jogi vonatkozásban,

- | hanem nagyobb hangsúllyal politikai aspektusból elemezték. A megelő-- f, zést szolgálóan több olyan javáslatot is tettünk, amelyek az érdekelt • | pártszervek munkájára vonatkoztak. Többször jeleztünk olyan észrevé-

> teleket, amelyek az állami és pártfenyítések közötti összhang hiányára - j vonatkoztak. Esetenként felhívtuk a figyelmet az alapszervek fokozott - j felelősségre a fegyelemsértőket, bűncselekményt elkövetőket elítélő ó | légkör .kialakítása tekintetében az ezen a területen néhol tapasztalt kö-;-.'[: zömbösség veszélyeire.

Alapszervezetünk az elmúlt években a területünkön levő mind a négy megyei főügyészséggel és bírósággal, illetve azok pártalapszervezeteivel eredményes és jól sikerült ankétokat szervezett a közlekedési bűncselek-mények, illetve a hivatalos személyek által és sérelmükre elkövetett bűncselekmények bűnüldözési, ítélkezési és megelőzési tapasztalatainak kicserélésére.

7. A rendes, és az előállításos eljárásban tartott helyszíni nyilvános tárgyalások:

A jól kiválasztott ügyek helyszíni demonstratív tárgyalása alkalmas a személyi állomány nevelésére, a fegyelmi helyzet szilárdítására. Megelőző hatásuk is .igen kedvező. Tapasztalati tény, hogy egy-egy ügy hely-színi tárgyalása után az érintett alakulatnál vagy szervnél hosszabb ideig nem fordulnak elő hasonló esetek. A parancsnokok véleménye szerint igen tanulságosak azok a demonstratív tárgyalások, amelyeket kiképzési bázisok személyi állománya előtt tartottunk. Ilyen esetekben, legtöbb-ször a tárgyalást követően az adott bűncselekmény tanulságait az eljáró bíró vagy tárgyaló ügyész előadás formájában hasznosítja.

A megelőzés szempontjából rendkívül hatásosnak bizonyultak az egyes ügyeknek előállításos eljárásban való- demonstratív tárgyalása, mert a nevelő és visszatartó hatást a nyilvánosságon kívül a gyors felelősségre vonás is növelte. Az ilyen tárgyalások száma átmenetileg nálunk is visz-' szaesett. A magasabb parancsnokoknak jeleztük ezt a problémát, s mi javasoltuk az arra alkalmas ügyekben előállításos tárgyalás megtartásá-nak megszervezését.

i " 8. Részvétel becsületbírósági tárgyalásokon, és fegyelmi bizottsági

ülésekén; a csapatközösségek nevelőmunkájának segítése:

A becsületbíróságok munkáját nélunk elsősorban a katonai bíróság se-gíti, de részt vesznek ebben a munkában katonai ügyészek is. Különösen sokat foglalkoztunk a tavaly megválasztott becsületbíróságok tagjaival, elnökeivel. Segítséget adtunk az ügyek előkészítéséhez, a tárgyalások zökkenőmentes lefolytatásához. Jónéhány becsületbírósági tárgyaláson': személyesen is részt vettünk és segítettük az egészséges légkör kialakítá-sát. Két határőr kerületünknél külön is megvizsgáltuk működésük tör-vényességét, észrevétellel éltünk hatékonyságukat illetően is.

Hasonlóképpen jártunk el a BM szerveknél megalakított fegyelmi bi-zottságok munkájának támogatásánál. Öt kapitányságnál megvizsgáltuk tevékenységük törvényességét. A megelőzésnek ezeket az igen hatásos, társadalmi fórumait tapasztalataink szerint még nem eléggé használják1

fel a parancsnokok fegyelmező és nevelő munkájukban. Az egyes egysé-gek hivatásos állományú kollektíváiban még mindig sokkal több nevelő-erő rejlik, mint ahogyan azt jelenleg kiaknázzák.

Általános hibaként észleltük azt is, hogy a fegyveres erők sorállomá-nyának kollektívái sem adtak kellő segítséget a parancsnokok nevelő, fegyelmező munkájához; Viszont a parancsnokok sem használták fel a sorállományú kollektívákban rejlő nagy nevelő erőt. Az e téreri fenn-

álló helyzet javítására adtuk ki a csapatközösség elé -állítás kérdéseivel foglalkozó tájékoztatónkat és kezdeményeztük ilyen tárgyú, parancsok kiadását.

9. Elítéltek utógondozása: . V

A megelőzésnek e sajátos módszere az utóbbi 1—2 évben honosodott meg gyakorlatunkban. A parancsnokokra és párt- politikai szervekre há-ruló ilyen jellegű nevelőmunka hathatósabb és tudatosabb segítését kell most feladatunknak tekinteni.

Eddig elsősorban a szabadságvesztésüket fegyelmező zászlóaljban ki-töltött sorkatonákkal foglalkoztunk. A területfelelős ügyész és bíró jól ismeri az állomány ilyen tagjait. Visszatérésük után érdek-lődnek parancsnokaiknál magatartásukról, a katonai rendhez., fegyelem-hez és a szolgálati feladatokhoz való viszonyukról. Esetenként tanácsokat adnak a nevelésükhöz, illetve elbeszélgetnek az érdekeltekkel. Ráirányí-tottuk arra is a figyelmen, hogy az intő példákat jól fel lehet használni a notórius fegyelemsértőkkel történő foglalkozások során is.

A megelőzésnek ez a területe még eléggé kimurikálatlan. Nem for-dítottunk például elég figyelmet az olyan sorkatona elítéltekre, akiket a polgári bíróság ítélt el. Ezekkel rendszerint akkor találkoztunk, ami-kor már problémát okoztak. Lehetőségeinkhez képest igyekszünk előbbre lépni ezen a területen is. Ez a probléma olyan holderejűnek látszik, hogy célszerű lenne országos felmérése és a tapasztalatok közreadása.

10. Panasznapok, fogadpórák:

Ez a módszer segíti — elsősorban a sorállomány — közvetlen jogi tá-jékoztatását és segítséget adhat egy-egy negatív jelenség feltárásán keresztül törvénysertések megakadályozásához. A részt vevők szá-mának utóbbi időbén tapasztalt emelkedése — többek közlött —• a fejlődő demokratizmus hatásának is tulajdonítható. Az előterjesztett kérelmek közül több jogos panaszt sikerült orvosolni, orvosoltatni. Ugyan-akkor több, ilyen forrásból származó jelzés alapján intézkedtünk pél-dául a kifogásolható bánásmód megszüntetésére. Jónéhány jogi tanácsot

•is adtunk családjogi, polgári életből hozott munkajogi, kártérítési stb. kérdésekben.

11. A nyomozótisztek és fegyelmi előadók bevonása a megelőző mun-kába:

^ A területünkön működő nyomozótisztek és fegyelmi előadók tevékeny-ségében rejlő lehetőségeket is igyekeztünk feltárni, és tudatosabban igénybe venni a megelőző munka fejlesztésére. Megítélésünk; szerint a nyomozótiszteket — szolgálati elfoglaltságuk nehézségei és az egyéb is-mert hiányosságok ellenére — és a fegyelmi főelőadókat az elmúlt egy-két évben jobban sikerült aktivizálni, nemcsak a konkrét bűnüldözésben, hanem a törvénysértések megelőzésében is.

A nyomozótisztek képzésének színvonalát a jövőben fokozni kívánjuk. Szeretnénk elérni, hogy nyomozótisztjeink ¡képesek legyenek észrevenni

7 — 49 —

azokat a jelenségeket, objektív és szubjektív folyamatokat amelyek bűn-cselekmények, fegyelemsértések veszélyét hordozzák magukban. Ezekre a káros jelenségekre időben hívják fel parancsnokaik, a katonai igaz-ságügyi szervek tagjainak figyelmét. Jelentős feladatai vannak nyomozó-tisztjeinknek a jogi megelőző előadások tartásában is.

A főkapitányságok fegyelmi előadói már az együttműködési tervek elkészítéséhez igen értékés segítséget nyújtanak, de a meghatározott fel-adatok végrehajtásából is kiveszik a részüket. Fejlődött az elemző, érté-kelő tevékenységük is. Az általuk vizsgált fegyelemsértések, negatív je-lenségek elmélyültebb okkutatására támaszkodva jelzést is tudnak adni a veszélyeztetett területekről.

12. Egyéni és közös beszélgetés:

A tudatformálás meggyőzésen alapuló módszerét a parancsnokok, ve-zetők kezdeményezésére alkalmazzuk rendszerint akkor, amikor a te-rületfelelős katonai ügyész vagy bíró az alakulatnál tartózkodik. A pa-rancsnokok elmondják, hogy kiket javasolnak erre a beszélgetésre és miért. Ha több „problémás" katona van, megvizsgáljuk melyik módszer a célravezető, az egyéni v a g y a csoportos. Az egyénit rendszerint akkor alkalmazzuk, ha úgynevezett „kényesebb" problémák játszanak közre a kifogásolt magatartásban. , (Például bizalmasabb jellegű családi okok.) Csoportos módszert inkább akkor vesszük igériybe, ha katonai közösséget, fegyelmet érintő és sértő magatartásokról van szó. (Például parancs ha-nyag teljesítése, tiszteletlenség elöljárókkal szemben, arrogáns viselke-dés katonatársakkal.), Az egyéni beszélgetésen rendszerint , részt vesz a parancsnok, párt- vagy KISZ-titkár, de előfordul négyszemközti beszél-getés'is.

Kerüljük az üres moralizálást. Jogos panaszok, sérelmek felvetése ese-tén, intézkedünk és segítünk. Igyekszünk mély érzelmi hatást kiváltani, de á célravezető, az egyéni vagy csoportos beszélgetést úgy lezárni, hogy an-nak eredménye az értelmi belátás, a meggyőzöttség legyen. A csoportos beszélgetés általánosítható hibák esetén hasonlóképpen történik. Főleg Határőr őrsökön és rendőri kollektíváknál alkalmazzuk eredményesen.

Előfordul, hogy foglalkozás céljából a katonákat az ügyészségre kül-dik be. Előbb természetesen megbeszélik velünk ennek időpontját.

A rendszerint kísérővel érkező katona magával hozza zárt borítékban jellemzését és azt sa jelentést, amely a kifogásolt magatartást, vagy ma-gatartásokat taglalja. Ennek áttanulmányozása után rövid beszélgetés zajlik le az érdekelttel, majd módot adunk arra, hogy a katona nyugodt körülmények között elolvashasson, tanulmányozhasson olyan ítéleteket, fegyelmi eljárásra utaló határozatokat, melyek saját fegyelemsértéseihez, mulasztásaihoz hasonló cselekményeket tartalmaznak. Ezek áttanulmá-nyozása után folytatjuk a foglalkozást. Nyilatkoztatjuk arra, hogy mi-lyen hasonlóságot fedezett fel a megtörtént bűncselekmények előzmé-nyei, szituációja és az ő életvezetése, felfogása és viselkedése között, il-letve a felismerésre a beszélgetés során rávezetjük.

Ügyelünk arra is, hogy a sorállományúak a megfelelő tanulságot ne csak a katonái, hanem a polgári életre is levonják. Azi ügyészi beszélgetés azonban csak az általános parancsnoki nevelési folyamat részé és kivé-teles módszere lehet. Akkor kerülhet rá sor, amikor a parancsnokok sa-ját hatáskörükben, saját eszközeikkel már nem tudnak eredmény elérni. Ide tartoznak például a nehezen nevelhető, beilleszkedési zavarokkal küzdő sorkatonák, vagy italozás, családi és anyagi problémák miatt konfliktushelyzet küszöbén álló úgynevezett veszélyeztetett hivatásos ál-lományú beosztottak. Vigyázzunk arra, hogy ezzel ne fenyegessék az embereket, hanem az elvtársi segítség egyik sajátos formájaként vegyék igénybe.

13. Szemléltetés:

Megfigyeltük, hogy az olyan katonai közösségekben, ahol súlyos vagv halálos eredménnyel járó fegyverbaleset történt, utána hosszabb ideig nem fordul elő hasonló. A közvetlen átélés személyes élménye az ilyen események szenitanúinak elfeledhetetlen tanulságul szolgálnak. Ilyenkor minden, a balesetnél' jelenlevő személy rádöbben, hogy mi a jelentősége és értelme a fegyverkezelési szabályok rendelkezéseinek. (Például hogy a fegyvert emberre fogni nem szabad.) Hosszabb idő elteltével azonban — miután a sorállomány állandóan cserélődik, — az ilyen ügyek emléke eltűnik, de a hivatásos állomány emlékezetében is elhomályosul. Az újoncok a megtörtént esetről rendszerint semmit sem hallanak .a korábbi tanulság ismételt levonása csak akkor következik be, amikor esetlegesen újabb emberélet esik áldozatul. A tanulságok megőrzésére kialakítottuk a megelőzésnek egy szemléltető módszerét. Egy halálos eredményű fegy-verbalesetet dolgoztunk fel tablón, a helyszíni s'zemle fényképei és a kihall-gatási jegyzőkönyvek . felhasználásával. A tablón a drámai cselekmény egyes mozzanatait kevés magyarázó szöveggel' ellátott fényképekkel kö-vettük és ezeket megküldtük több határőr és honvédségi alakulatnak; A parancsnokok szerint a tablót jól fel tudták használni a fegyverke-zelési szabályok betartásának meggyőző oktatására.

14 Plakátok:

A leggyakrabban előforduló szolgálati bűncselekmények az őrszolgálati bűncselekmények hathatósabb megelőzése érdekében plakátot tervez-tünk és kinyomtattuk az egyik magasabb egységünk nyomdájában. A plakát szerkezete és tartalma: figyelemkeltő felhívás a Btk. 326. § (1) és (2) bekezdés idézett szövegével, két ítélet (ügyszámmal) rövid tényál-lásának, és az alkalmazott büntetések ismertetésével. A 120 példányban készült plakátot a parancsnokok igen szívesen fogadták és annak min-den darabját elvitték. Olyan helyeken függesztették ki, ahol az őrszolgá-lat tagjainak eligazítást tartanak, illetve készenléti helyeken. Hasznosítás céljából a Győri Katonai Ügyészségnek is küldtünk 50 darabot. Tervez-zük közlekedési plakátok kiadását is.

E cikk korlátozott terjedelme miatt nincs mód a megelőzés gyakorlat tunkban funkcionáló valamennyi módszerének kimerítő ismertetésére. — Nem foglalkoztunk például a bűnösséget megállapító, fegyelmi ha-táskörbe áttett bűnügyek megszüntető határozatainak ügyész által tör-ténő nyilvános értékelésével. — Véleményünk szerint az elmondottak meggyőzően igazolják azt a bevezetőben állított tényt, hogy az elmúlt években a katona ügyészségek jelentős előrelépést tettek a megelőzés terén.

A megelőző munka továbbfejlesztése abban az irányban szükséges, hogy megközelíthessük az átlépést a represszív prevncióról, a progresz-szív megelőzésre. Célunk, hogy minél előbb elérjük a fejlődésnek azt a szintjét, amely biztosítja a bűncselekményeket kiváltó okoknak még oly időben való hatástalanítását, amikor azok ínég nem követelnek em-beráldozatokat és anyagi értékek pusztulását. Meggyőződésem, hogy a katonai igazságügyi szervek személyi állománya e cél eléréséhez min-den tudásával és erőfeszítésével hozzájárul, nem ' sajnálja erőfeszítéseit a megelőzés újabb módszeréinek feltárásához, a már beváltak tovább-fejlesztéséhez.

\

A rendőrség közrendvédelmi állományú tagjai által elkövetett bűncselekmények elbírálásával kapcsolatos

szemléleti problémák ,

Irta: Dr. Nagy Géza r. százados

Dr. Rabóczky Ede a Katonai Jog és Igazságszolgáltatás 1970. évi 1. szá-mában „A rendőrség tagjai által elkövetett bűntettek elbírálásának sa-játosságai" című cikkében több szempontból 'tárgyalta a katonai igaz-ságszolgáltató szervek tevékenységének a rendőrök által elkövetett bűn-cselekmények intézésével kapcsolatos, a rendőri munka najátosságaiból eredő specialitásait. Ehhez a témakörhöz kapcsolódva szükségesnek mu-tatkozik elemezni néhány olyan további problémát, amelyeket a rendőr-ség tagjaival szemben folytatott bűntető eljárásokkal összefüggésben elsősorban a közrendvédelmi szolgálatot ellátó rendőrök — és esetenként elöljáró parancsnokaik—•vetnek fel.

Tekintettel arra, hogy megállapításaimat kizárólag saját ügyészi ta-pasztalataimra alapozom, azok nem tekinthetők általános érvényűeknek. A munkaterületemen azonban gyakran elhangzottak már olyan kritikai észrevételek, melyek szorosan kapcsolódnak az igazságszolgáltató tevé-kenységhez. Ezért tartom szükségesnek annak vizsgálatát, hogy tevékeny-ségünk mely területei és milyen indító okok alapján vitatottak. Az ered-ményes megelőző és bűnüldöző feladatok végrehajtásának alapvető fel-tétele ugyanis a katonai igazságszolgáltató szervekkel az alakulatok és testületek kollektívájával, és parancsnokaival való szoros együttműködés. Ez az együttműködés viszont nem lehet teljes a nézetek azonossága nélkül, ezért kölcsönösen, a jogpolitikai elvek szellemében arra kell tö-rekednünk, hogy a szakmai és bűntetőjogi szempontokat megfelelő mó-don egyeztessük. Ha a bűntetőjogi és a jogpolitikai elvek érvényre jutta-tását a társadalmi érdekekkel össze nem egyeztethető nézetek — és az azoknak megfelelő tevékenység — hátráltatják, minden eszközt meg kell ragadnunk ezen helytelen nézetek megváltoztatására.

Ilyen jellegű problémák elsősorban a közrendvédelmi állomány tagjai által elkövetett bűncselekmények miatt folytatott katonai ügyészségi el-járások alkalmával, vagy azokkal összefüggően jelentkeznek. Ebben a körben is leginkább a rendőri intézkedések alkalmával elkövetett bűn-cselekmények vizsgálatának és elbírálásának gyakorlatát vitatják, fő-ként az alábbi vonatkozásokban:

a) esetenként nem értenek egyet konkrét ügyekben a bűnösség meg-állapításával, ennek következtében a felelősségre vonások jogossá-gával;

b) szigorúnak tartják elbírálási gyakorlatunkat; c) nem tartják kielégítőnek a rendőrök jogvédelmét. A cikk terjedelmének szükségképpeni korlátozottsága miatt nem foglal-

kozom az említett témák minden vonatkozásával. Az egyes téma körö-kön belül is csak arrai nyílik lehetőség, hogy a legelterjedtebb és tapasz-talataim szerint a legtöbb problémát okozó nézetekét — a teljesség igé-nye nélkül — a tanulmányozás körébe vonjam. .

A felelősségre vonások jogosságának bírálata

Annak ellenére, hogy a közrendvédelmi végrehajtó szolgálatot ellátó rendőrök is rendelkeznek bizonyos fokú jogi képzettséggel, esetenként helytélen jogi érvekkel próbálják vitatni a konkrét ügyészi vagy bírói határozat megalapozottságát, a bűnösség megállapításának és a felelős-ségrevonás törvényességét. Ez abból adódik, hogy a viták során vagy irrelevánsnak tartják a felelősségrevonás jogalapja döntő láncszemeiként jelentkező tényeket, vagy tévesen értelmezik a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekét. Az is előfordul, hogy amely rendelkezéssel nem érte-nek egyet, ítéletalkotásuk során figyelmen kívül hagyják. Mindezek alap-ján esetenként olyan következtetést vonnak le, hogy a katonai igazság-szolgáltató szervek beosztottai nem ismerik és nem értékelik a. rendőri munka sajátosságait, eltávolodnak az élet realitásaitól és a jogszabályo-kat öncélúan alkalmazzák.

Munkám során többször elbeszélgettem közrendvédelmi feladatokat el-látó rendőrökkel. A beszélgetések alkalmával kifejezésre juttatták azon véleményüket,, hogy egyes /intézkedések alkalmával azért tapasztalható indokolatlan passzivitás, ' a szükséges intézkedések elmulasztása, mert a törvényes kényszerítő eszközöket elégtelennek tartják. Azzal is érveltek, hogy véleményük szerint a törvényes kényszerítő eszközök alkalmazható -ságát a katonai igazságszolgáltató szervek és a parancsnokok túlzottan szűkítve értelmezik. A rendőrök nem vállalják az ilyen szigorú elbírálás következményeit, ezért inkább tartózkodnak az intézkedéséktől. Az állás-pontok alátámasztására rendszeresen idéztek olyan ügyeket, amelyekre e megállapításokat vonatkoztatták. A konkrét példák helyett az idézett ügyek jellegére utalok:

a) Gyakran visszatérő vitatéma a rendőrség Szolgálati Szabályzata 422. pontjának azon rendelkezése, amely szerint passzív ellenállás esetén gumibot nem használható. Erre hivatkozással azzal érvelnek: ha úgy látják, hogy e korlát miatt az intézkedést nem tudják befejezni, azt meg sem kezdik. El kívánják ugyanis kerülni egy-részt azt, hogy a szabályzat rendelkezésének szószerinti betartása esetén rendőri tekintélyüket — a be nem fejezett intézkedéssel — lejárassák, másrészt azt, hogy pl. a passzív ellenállás leküzdése ér-dekében igénybevett kényszerítő eszköz •— gumibot használata •— miatt felelősségre vonják őket. Ezzel kapcsolatban a Belügyi Köz-löny 1970. évi 5. számában megjelent a BM II. Főcsoportfőnökének ' állásfoglalása, amely szerint a passzív ellenállás azon eseteiben, amikor az elkövető valamely tárgy megfogásával, lefekvéssel vagy leüléssel akadályozza a rendőri intézkedést, a gumibot használata jogszerű. Az intézkedő rendőrök azonban vagy nem ismerik, vagy

r

nem veszik figyelembe ezt az állásfoglalást. Azzal érvelnek, hogy a passzív ellenállást tanúsító személyekkel szemben a szabályzat tiltó rendelkezése miatt képtelenek a szolgálatot törvénysértés el-követése nélkül ellátni. Végső következtetésükben nem' tesznek kü-lönbséget az idézett állásfoglalás szerinti passzív ellenállás, illetve annak egyéb megnyilvánulási formái között.

t b) A rendőrség Szolgálati Szabályzata 421/c. pontjának azt a rendel-

kezését, hogy gumibot használható „garázda magatartás megszűnte-tése érdekében", helytelenül úgy értelmezik, hogy jogos a gumibot használat a garázda magatartás megelőzése érdekében is. E szerint ha például a rendőr garázda személlyel szemben intézkedik, akkor is jo-gos ezen kényszerítő eszköz alkalmazása, ha az intézkedést szenvedő felszólításra abbahagyja ugyan a törvénysértést, az adott szituáció-ban azonban attól kell tartani, hogy a garázdaságot ismét elkezdi, vagy a rendőr távozása után folytatja.

c) A Szolgálati Szabályzat 421/b. pontjának a „közvetlen támadás"-ra utaló rendekezését is kibővítve értelmezik. Ez —- érvelésük sze-rint •— azt jelenti, hogy nemcsak a tettleges támadás, hanem a tá-madással való szóbeli fenyegetés, a rendőr szidalmazása vagy le-köpése is megalapozza a gumibot használatát.

A b) és c) pontokban ismertetett nézetek cáfolata, a vonatkozó jogsza-bályi rendelkezések ismeretében egyértelmű. A rendőrség Szolgálati Sza-bályzata nem ad lehetőséget a gumibot „preventív" használatára. A jog-gyakorlatban egységes a közvetlen támadás fogalmának értelmezése is; Vitatom azonban dr. Rabóczky Ede cikkének e témakörhöz kapcsolódó azon megállapítását, amely szerint „közvetlen támadásnak tekintendő az, amikor a rendőr felé valaki anélkül üt vagy rúg, hogy az a hivatalos személyt érné." Valószínűnek tartom, hogy a szerző példálózva sorolta fel ezeket az elkövetési magatartásokat, habár á cikk szövegéből ez nem tűnik ki. Helyesebb fogalmazásnak tartom azt, hogy az a közvetlen tá-madó, áki az intézkedés helyszínén aktív tevékenységet fej t ki a hivata-los személy bántalmazása érdekében. így például ökölbeszorított kezek-kel, fenyegető szavak kíséretében a hivatalos személy felé indul, vágy le-hajol valamely bántalmazásra alkalmas eszközért.

Ezek előrebocsátása mellett az is nyilvánvaló, hogy a c) pontban idé-zett magatartási formák nem alkalmasak közvetlen támadás megállapá-tására, tehát a gumibot használatát sem vonhatják maguk után- Az más kérdés, hogy véleményem szerint indokolt lenne a Szolgálati Szabályzat rendekezéseinek olyan értelmű módosítása, hogy jogszerű a gumibot használata az intézkedő rendőrt figyelmeztetés ellenére dúrván szidal-mazó vagy a rendőr becsületét dúrván sértegető személlyel szemben is. E cikk keretei azonban nem adnak lehetőséget a kapcsolatos vélemé-nyem bővebb kifejtésére.

Nem ilyen egyértelmű azonban a passzív ellenállás leküzdésének tör-vényes eszközeivel összefüggésben jelzett probléma megoldása. A mái-idézett állásfoglalás — az élet követelményeinek figyelembe vételével — megfelelő eszközt ad az intézkedő rendőrök kezébe. Annak, hogy ezt az eszközt mégsem alkalmazzák, alapvetően az az oka, hogy a Szabályzat nem differenciál a passzív ellenállás különböző formái között,/ hanem

passzív ellenállás esetén általában kizárttá teszi a gumibot használatot. A rendőrök jelentős része nem ismeri az idézett állásfoglalást és azért nem alkalmazzák, valamint általában azok sem annak megfelelően intéz-kednek akik ismerik. Attól tartanak, hogy — különösen ha a gumibot-használat súlyos testi sértést is eredményez — az intézkedés jogszerűsé-gét vizsgáló parancsnok vagy katonai ügyész a Szolgálati Szabályzat merev értelmezésével bírálná el a cselekményt. Ezért ebben a vonatko-zásban is indokoltnak tartom a Szolgálati Szabályzat módosítását,

A példálózva felsorolt intézkedési formákkal kapcsolatos nézetekből két tanulságot vontam le:

Az egyik az, hogy bizonyos esetekben — így például a passzív ellen-állás esetén tanúsítandó intézkedés megtételénél — az intézkedő rendőrök túlzottan ragaszkodnak a jogszabályok adta keretekhez, sőt ezeket a ke-reteket szűkítve értelmezik. Kétségtelen, hogy ennek egyik oka lehet a mulasztások ,, legalizálása", magyarázása is. Az alapvető ok azonban a felelősségre vonástól való félelem, az elbíráló szervek objektivitásába vetett bizalom hiánya. Ez a tény pedig véleményem szerint ránk azt a kötelezettséget rója, hogy jogpropaganda munkánk egyik alapvető fela-datának a munkánk iránti bizalmatlanság megszüntetését tekintsük.

Az előző tanulság az intézkedések elmulasztásának okaihoz kapcsoló-dik. A másik viszont már megtörtént és a parancsnok, illetve a katonai igazságszolgáltató szervek által elmarasztaló döntéssel lezárt, rendőri magatartások, bűncselekmények megítéléséhez fűződik. Akik az ilyen események miatti felelősségre vonások jogosságát bírálják, abban téved-nek, hogy nem a vonatkozó jogszabályokból, rendelkezésekből, hanem az események szubjektív megítéléséből indulnak ki. Először a felelős-ségre vont személy szempontjait magukévá téve értékelnek, majd ér-tékítéletük bizonyítására úgy értelmezik a jogszabályokat, hogy ezzel próbálják igazolni álláspontjuk helyességét.

Elbírálási gyakorlatunk kritikája Tapasztalataim szerint a közrendvédelmi állomány tagjai által a szol-

gálat teljesítésével összefüggésben elkövetett bűntettek elbírálását ese-tenként túl szigorúnak tartják. Beszélgetéseink során többször bizony-gatnom, kellett, hogy a vitatott ügyekben alkalmazott szankciók megfelel-nek a büntetési céloknak, arányban állnak a cselekmény tárgyi súlyával és az elkövető alanyi bűnösségével, — tehát a jogpolitikai elvek nem szenvedtek csorbát. Annak bizonyítására, hogy ezen egyedi ügyekben képviselt álláspontom helytálló, szükségesnek tartom az ilyen jellegű bűncselekmények elbírálási statisztijákának értékelését is.

A Szegedi Katonai Ügyészség 1971-ben 21 közrendvédelmi állományú rendőr bűnösségét állapította meg a rendőri intézkedések alkalmával vagy az intézkedésekkel összefüggésben elkövetett bűncselekmények el-követése miatt. A felelősségre vontak közül 11-en hivatali visszaélést, 4-en súlyos testi sértést, 3-an törvénytelen fogvatartást és 3-an ember-ölés kísérletét valósították meg- Ezen bűncselekmények törvényi bünte-tési tételei ismertek. Az alkalmazott büntetések a következők:

— a hivatali visszaélést elkövetők közül a bíróság 4 személyt katonai > fogdában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, míg az ügyészség 5 el-követő ügyét elbírálás végett a parancsnok fegyelmi hatáskörébe utalta;

1—1 elkövető ügyében pedig a Btk. 60 §-át, illetve a Se. 104/A. §-át al-kalmazta;

— a súlyos testi sértést elkövető 4 személyt a. katonai bíróság ugyan-csak katonai fogdában való végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte;

— a törvénytelen fogvatartást elkövetők közül 1 személyt katonai fog-dában töltendő szabadságvesztésre ítélték, 2 személy ügyét a parancs-nok bírálta el fegyelmi hatáskörében.

— az emberölés kísérletét elkövető 3 személy büntetése pedig: 3 év 6 hónapi, 2 év 8 hónapi, illetve 1 évi szabadságvesztés.

Ezen statisztikai adatok összeállításánál csak azokat a bűncselekmé-nyeket vettem figyelembe, amelyeket az illetékes parancsnok a Btk. 106 §-a alapján nem bírálhatta el fegyelmi hatáskörében. Meg kell azonban jegyezni, hogy például a leggyakoribb hivatali bűntett, a Btk. 145. §-ába ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt egyetlen alka-lommal sem került sor vádemelésre, sőt ilyen ügyben a katonai ügyészség nyomozást sem folytatott, hanem azokat a feljelentési ügyeket minden további vizsgálat nélkül az illetékes parancsnokhoz tette át.

Ezek előrebocsátásával megállapítható, hogy az aránylag súlyosabban büntetendő bűncselekmények miatt is mindössze 12 személy ellen nyúj-tottunk be vádiratot, a további 9 személy ügyét egyéb törvényes úton bírálták el. A katonai bíróság által kiszabott büntetések a törvényi bün-tetési tétel minimumához közelállók, sőt több esetben az enyhítő sza-kasz alkalmazásával a minimum alatt vannak. Ezek a tények az említett nézetekkel szemben nem az elbírálási gyakorlat súlyosságára, hanem látszólag annak liberalizmusára utalnak.

Ha azonban az értékelt bűncselekmények motívumait is megvizsgál-juk magyarázatot kapunk erre a látszólagos enyhe elbírálási gyakorlatra is. A bűncselekmények elkövetését motiválta:

— 7 elkövetőnél a sértettek az intézkedés előtti rendőrt sértő maga-tartása,,

— 6 elkövetőnél a sértettnek az intézkedés során a rendőrt sértegető magatartása,

— 6 elkövetőnél a sértett magatartásának vélelmezett közösségellenes volta,

— 1 elkövetőnél szabálysértési bírság kicsikarása, — 1 elkövetőnél pedig nemi kapcsolat létesítése. A bűncselekmény túlnyomó többségének motívuma tehát közvetlenül

vagy közvetve kapcsolódik a sértettnek a rendőri szolgálattal, intézkedés-sel szemben tanúsított és általában az intézkedő személyre is sértő maga-tartáshoz. E motívumok figyelembe vételével véleményem szerint a Szegedi Katonai Ügyészség — és Bíróság — ezen bűncselekmények meg-ítélése terén a jogpolitikai elvek szellemében döntött.

A rendőrök jogvédelmének problémái A rendőri állomány tőlünk is igényli, hogy a jogszerűen intézkedő

rendőröket hatékony védelemben részesítsük a rendőri intézkedést jog-ellenesen akadályozókkal, az alaptalan feljelentést tevőkkel szemben, ¿'z jogos igény, hiszen a katonai igazságszolgáltató szervek nem öncélúan, hanem többek között a rendőri közrendvédelmi szolgálat hatékony, ered-ményes ellátása érdekében is tevékenykednek. Problémát az okoz, hogy esetenként lehetőségeinket meghaladó igényekkel lépnek fel,- továbbá

figyelmen kívül hagyják a szocialista jog azon alapelvét, hogy a törvé-nyesség egységes, a jogszabályok — a törvény előtti egyenlőség elvének megfelelően — minden állampolgárra egyaránt vonatkoznak-

Kedvelt téma a hivatalos személy elleni erőszak és a hivatalos sze-mély által elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények elbírálási gya-korlatának összehasonlítása. Tény, hogy az előbbi kategóriába tartozó cselekmények elszaporodtak és az ismert intézkedések, állásfoglalások az ilyen bűncselekmények elbírálásának szigorítását célozzák. A hivatalos személy elleni bűncselekmények társadalomra veszélyességét elsősorban maguk a hivatalos személyek — így a közrendvédelmi szolgálatban in-tézkedő rendőrök — érzik. Esetenként azonban a sérelmükre vagy rend-őrtársaik sérelmére elkövetett cselekmények megítélésénél túlzásokra is hajlamosak, vagy szélsőségesen enyhe elbírálású ügyekkel példálóznak és ezeket az ügyeket vetik össze egy-egy súlyosabb megítélésű hivatali bűntettel. Végső következtetésük pedig az, hogy a katonai büntető el-járásban az elbírálási gyakorlat — az intézkedő rendőrök terhére — túl szigorú, a polgáriban pedig — az érintett polgári egyének javára ;— túl enyhe. Tőlünk várják a két gyakorlat véleményüknek megfelelő szinkronba hozását.

Arra, hogy a polgári elbírálási gyakorlatot értékeljem, nem érzem ma-gam feljogosítva, de nem állnak rendelkezésemre megfelelő adatok sem. A katonai ügyészi elbírálási gyakorlat értékelésénél is csak saját véle-ményemre szorítkozom. Eszerint azonban — mint a cikk első részében arra már utaltam — elbírálási gyakorlatunk megfelel a jogpolitikai elvek-nek, tehát a rendőrök jogvédelme ilyen szempontból nem szenved csor-bát. A polgári elbírálási gyakorlat befolyásolására — sőt mint több al-kalommal indítványozták, a konkrét ügyekkel kapcsolatos intézkedések megtételére — pedig nincsenek jogi lehetőségeink sem. Ennek megérte-tése azonban többször nehézségbe ütközik, és álláspontunkból helytelenül azt a következtetést vonják le, hogy „a másik oldal" figyelmen kívül hagyásával értékeljük és bíráljuk el a rendőrök törvénysértéseit.

A közrendvédelmi állomány végrehajtó szolgálatot ellátó beosztottai, sőt középszintű parancsnokai előtt indokolnunk kell esetenként azt is, hogy amennyiben bűntett alapos gyanújára utaló feljelentést tesznek, a nyomozás elrendelése és lefolytatása jogi kötelességünk még akko'r is, ha utólag az derül ki, hogy a feljelentés alaptalan, azt a jogos rendőri intézkedés sértettje például bosszúból tette. Az igazság megállapítása a rendőrök jogvédelmét is szolgálja, hisz ilyen esetekben kötelességünk az alaptalan feljelentést tevő ellen hamis vád vagy egyéb bűncselek-mény miatt bűntető eljárást kezdeményezni.

A szemléletformáló tényezők Az általam vitatott nézetek alapvetően ugyanazon jogpolitika gyakor-

lati végrehajtása során alakultak ki, mint amely jogpolitika követelmé-nyeinek mi is eleget teszünk a katonai jogalkalmazásban a törvényesség megtartása terén, A közrendvédelmi munkát végzők vannak leginkább „testközelben" a törvénysértésekkel, amikor a társadalomellenes cselek-ményeket — ha szükséges kényszerítő eszközök alkalmazásával — meg-előzik vagy megszűntetik. E nehéz, sok türelmet, higgadtságot és rá-termettséget igénylő feladat ellátása során a törvénysértések között az enyhébb , elbírálás igényét alátámasztó, emberileg megérthető és a

szubjektív véleményalkotást jelentősen befolyásoló olyan tényezők mo-tiválják, mint például a sértett agresszív magatartása által létrehozott in-dulati állapot, valamint a gyors 'helyzetfelismerési készség vagy megfe-lelő gyakorlat hiánya. Ugyanakkor a törvényesség egységes; ugyanolyan társadalmi érdekek fűződnek az állampolgári fegyelem megtartásához, mint, ahhoz, hogy az arra hivatott személyek maguk is a törvények ál-tal meghatározott keretek között tevékenykedjenek.

A törvénysértések lehetősége szoros kölcsönhatásban áll a már ismer-tetett motívumokkal. Az emberek közismerten hajlamosak arra, hogy a törvénysértéseket, bűncselekményeket alapvetően a motívumok alapján ítéljék meg. Akik jogalkalmazással nem foglalkoznak, elsősorban nem jogilag, hanem erkölcsileg értékelik embertársaik cselekedeteit. Az er-kölcsi értékítélet megalkotásánál döntő, meghatározó szerep jut annak, hogy a kérdéses cselekményt milyen indítékok hatására, milyen célok el-érése érdekében követték el, ugyanakkor figyelmen kívül maradnak az olyan jelentős kísérő körülmények, mint például a magatartás tárgyi sú-lya és társadalomra veszélyessége. Ennek következtében az erkölcsi meg-ítélés nem esik mindig egybe a jogi megítéléssel; enyhébb, vagy esetleg súlyosabb annál. Az erkölcsi megítélés egyénenként és embercsoporton-ként is változó, attól függően, hogy az elkövetett bűncselekmény milyen közelről érinti az ítéletet alkotót és a motivációk mennyire állnak közel jelleméhez, társadalmi .helyzetéhez stb.

A rendőri közrendvédelmi munka végzésével összefüggő bűncselekmé-nyek motívumai érthetően közel állnak a közrendvédelmi állomány tag-jaihoz, akik nap mint nap ugyanolyan helyzetbe kerülhetnek, ugyanolyan inzultusoknak, sértegetéseknek vannak kitéve, mint a bűncselekményt elkövető rendőrök voltak. Ez a magyarázata annak, hogy nem egyszer erkölcsi felmentést adnak még az aránylag súlyos visszaélést elköveti rendőrtársuknak is, anélkül, hogy a cselekmény jogi következményeit mérlegelnék.

Ez a nézőpont emberileg érthető, de nem fogadható el. Illúzió lenne arra törekedni, hogy a rendőrök az ilyen jellegű cselekményeket is ugyan-úgy elítéljék, mint például a tulajdon ellen elkövetett bűncselekménye-ket. Esetenként a parancsnoki állomány -— elsősorban a váltásparancsno-kok, őrsparancsnokok, közrendvédelmi alosztályvezetők — vonatkozásá-ban is érvényesülnek az előbbi nézetek kialakulásához vezető szempon-tok. A parancsnokoktól azonban joggal elvárható, hogy ne kizárólag ér-zelmi szempontok alapján ítéljenek, hanem elsősorban jogi következtetést próbáljanak levonni a törvénysértésekből.

Alapvetően ezek a körülmények vezetnek a vizsgálati munkánkkal, a rendőrök jogvédelmével kapcsolatos nézeteltérésekhez. Itt azoban né-hány más összetevő jelenlétét is megfigyelhetjük. Általános törvényes-ségi felügyeleti vizsgálataink során például a személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedésekről irott jelentésekben gyakran olyan adatokra bukkantunk, amelyekből'nyilvánvalóan felvetődött a hivatalos személy elleni erőszak — vagy a hivatalos személy megsértésének —< alapos gyanúja. Ennek ellenére nem.tettek feljelentést az érintett szemé-lyek ellen. Előfordult, hogy ezt a mulasztást a kapitányság vezetője az-zal indokolta, hogy „úgy sem lehet bebizonyítani". (Később az elöljáró parancsnok intézkedésére lefolytatott bűntető eljárás alapján hivatalos személy elleni erőszak miatt felelősségre vonták az elkövetőt, tehát a bűncselekményt bizonyítani lehetett.)

A feljelentések elmaradásának az is általánosan hangoztatott indoka, hogy az egyébként is túlterhelt rendőrt nem akarják kitenni még egy bűntető eljárás indításával járó megterhelésének. Nem szorul bővebb magyarázatra,' hogy ezek az indokok miért nem fogadhatók el. Jogpoliti-kaüag sem helyeselhető a feljelentések mellőzése, mert azon túlmenően, hogy a hivatalos személy elleni erőszak hivatalból üldözendő cselek-mény, az emiatt, valamint a hivatalos személy megsértése miatt indított bűntető eljárások és büntetőjogi felelősségre vonások a legjobb eszközei a rendőrök ellen irányuló, a rendőri "intézkédést gátló állampolgári ma-gatartások megelőzésének.

E feljelentési jogkör gyakorlásának illetőleg kötelesség teljesítésé-nek elmulasztása is szemléletformáló tényező. Míg ugyanis a rendőrt ért sérelem miatt esetenként elmarad a büntetőjogi felelősségre vonás, a rendőrök által elkövetett törvénysértéseket az esetek jelentős részében elbírálják, sőt gyakori az alaptalan feljelentések miatt indított parancs-noki vizsgálat, ügyészi nyomozás is. Ebből a rendőrök azt a következtetést vohatják le, hogy egyoldalúan csak az általuk elkövetett törvénysértéseket vizsgálják és bírálják el, az őket ért jogsérelmek viszont megtorlás nélkül maradnak.

- ' • . ' v • A káros szemléletek hatása

A cikkemben tárgyalt káros nézetek —: még ha nem is általánosít-h a t ó k — jelentős mértékben megnehezítik a fegyelmi helyzet javítására irányuló erőfeszítéseinket, sőt a fegyelmi helyzet romlására vezethet-nek. Hátrányos hatásuk főként a következő formákban jelentkezik:

A szemléletmód legdurvább — noha legritkább — megnyilvánulási formája az, ha a súlyos bűntettet elkövető rendőr ügyét „eltitkolják" a katonai ügyészség elől. Jó példa erre az az eset, amikor az egyik kapi-tányság közrendvédelmi osztályvezetője a kapitányságvezető nevében fe-gyelmi fenyítéssel sújtotta azt a szabadnapos fogdaőrt, aki erősen ittas állapotban előállított egy idős embert a tsz- iradára, ott félnapig „val-latta", ütlegelte olyan nyilatkozat kicsikarása végett,1 hogy a rendőr apó-sának kerékpárját, valamint a tsz. terményének egy részét ő lopta el Az ügy sértettje a cselekményt követő hajnalban öngyilkosságot köve-tett el. A rendőr magatartásáról a fenyítés kiszabása után szereztünk tudomást. Az elkövetőt jogerősen 1 évi végrehajtandó szabadságvesztésre és lefokozásra ítélték. Az ilyen parancsnoki elbírálás következtében a törvénysértések elkövetésére hajlamos személyek biztonságban érzik ma-gukat afelől, hogy esetleges törvénysértéseikkel arányos felelősségre vo-násban nem lesz részük. Ez a biztonságérzet konkrét törvénysértések elkövetésére ösztönözheti őket.

Esetenként azt is tapasztaltam, hogy egyes parancsnokok rosszul ér-telmezik a beosztottak érdekeinek a katonai igazságszolgáltató szervek-nél való képviseletét. Határozott, gyakorlati tapasztalatokra alapított vé-leményem, hogy eredményes vizsgálati'munka és a jogpolitikai elveknek megfelelő elbírálás a bűntettet elkövetők közvetlen parancsnokaival való együttműködés nélkül nehezen képzelhető el. A parancsnokok fegyel-mező és az igazságszolgáltató szervek bűnüldöző tevékenysége azonos célt szolgál. Ennek következtében a parancsnokoknak is arra kell tö-rekedniük, hogy az alárendeltjeik ellen indított büntető eljárás az igaz-ság megállapításához vezessen, érdekük tehát a nyomozás eredményes-

ségének elősegítése is. Sajnos ezzel ellentétes jelenségek is mutatkoznak. Mindenképpen elítélendő pl. az a közrendvédelmi alosztályvezető, aki a beosztottai ellen folytatott nyomozást más beosztottak jelenlétében úgy jellemezte, hogy „megeszi a sapkáját", ha bizonyítani tudják a bűn-cselekmény elkövetését. Annak az őrsparancsnoknak a magatartása sem helyeselhető, aki a katonai ügyész által folytatott nyomozást úgy „segí-tette elő", hogy amikor az ügyész házkutatást akart tartani az őrs kör-letében az eljárás alá vont szekrényében, a szekrénykulcsot nem adta oda mondván, hogy az az előzetes letartóztatásban levő rendőr személyi tár-gyai , között van, — jóllehet közvetlenül ezt megelőzően ő nyittatta ki a kérdéses szekrényt a fegyver biztonságba helyezése végett.

Többször tapasztaltam azt is, hogy egyes középszintű közrendvédelmi parancsnokok beosztottaik előtt kifejezetten kétségbevonták az ügyészi eljárás jogosságát, a bíróság által jogerősen megállapított bűnösséget, a bűnösség mértékét, vagy a büntetés súlyát. Az ilyen magatartás elsősor-ban abból ered, hogy egyes parancsnokok „vakon" hisznek beosztottaik-nak, és még az eljáró hatóság tényeken alapuló érvei sem győzik meg őket arról, hogy a beosztott nem volt őszinte. Ennek több oka lehet: a bosszú idő óta együtt végzett szolgálat; a beosztott érdemeinek eltúlzása,

/ stb. Nem azt kifogásolom, hogy az ilyen esetekben a parancsnokok az eljárás alá vont ártatlanságában hittek, vagy az igazságszolgáltató szer-vekkel ellentétesen mérlegelték az elkövetett bűncselekmény súlyát, ha-nem azt, hogy véleményük — esetenként sértő — kifejezésével a beosz-tottak előtt lejáratták a katonai igazságszolgáltató szervek tekintélyét. Magatartásuk így alkalmas volt a katonai igazságszolgáltató szervek te-vékenysége elleni hangulatkeltésre, az ismertetett helytelen nézetek ki alakítására is.

Olyan problémákkal is találkoztam, hogy egyes parancsnokok nem tud-nak — vagy nem akarnak — differenciálni az ügyek között. Az az ál-talánosítható gyakorlati tapasztalat, hogy mivel az érintett bűncselekmé-nyek motívumai általában a sértettek ugyancsak elítélendő magatartá-sából erednek, az olyan ügyek megítélésénél is ebből indulnak ki, amely íigyek motívuma például személyi bosszú. Jó példa érre az a közrendvé-delmi alosztályvezető, aki a személyi indítékok által motivált garázda-ságot elkövető beosztottja érdekében hamis tanúvallomást tett.

Szemléletformáló eszközök

A jogalkalmazás jogpolitikai elvei elsőrendű feladatként határozzák meg a bűncselekmények, törvénysértések megelőzését. A megelőző mun-kának két alapvető területe van: a jogellenes cselekményeket előidéző, lehetővé tevő ok megszűntetése, valamint a tudatformálás. A cikkben ismertetett, gyakorlati munkám során tapasztalt személeti formák ter-mészetesen tudati jelenségek amelyek alakulásában jelentős szerep jut a már említett objektív tényezőknek is. Ezek a szemléleti formák — még ha helyi és nem általános jelenségek is — jelentőségüknél fogva döntő, negatív tényezőként hatnak az adott terület fegyelmi színvonalának ala-kításában. Ezért minden ügyészi eszközt igénybe kell vennünk a hely-telen nézetek megváltoztatása érdekében.

Véleményem szerint mindenek előtt abból kell kiindulnunk, hogy az objektív szemléletformáló tényezőket nem tudjuk megszüntetni. Ezért

arra kell törekednünk, hogy egyrészt az objektív tényezők megítélésé-vel kapcsolatos felfogást formáljuk, másrészt igyekezzünk minimálisra csökkenteni a szubjektív tényezőket. Ezen cél elérésére változatos mód-szerek állnak rendelkezésünkre. Konkrét módszerbeli javaslatok felsoro-lása nélkül a gyakorlati tapasztalatok figyelembe vételével az a vélemé-nyem, hogy elsősorban a középszintű közrendvédelmi parancsnokoknál kell elérnünk, hogy megértsék, elfogadják és alárendeltjeikkel is elfo-gadtassák a vonatkozó jogpolitikai elveket. Jelentősnek tartom a rendőri állománnyal való közvetlen ügyészi kapcsolat kialakítását, a kötetlen formájú beszélgetéseket. Minden fórumot és lehetőséget meg kell, ra-gadnunk a vélemények nyilvánítására és azok kicserélésére. A bűnügyek nyomozása során az alapos, körültekintő, kultúrált ügyintézéssel, a meg-fontolt, differenciált, a rendőri munka sajátosságainak ismeretében gya-korolt elbírálással is az állomány tagjainak meggyőzésére kell töreked-nünk. Az alaptalan vagy hamis vád gyanújának megállapítására alkalmas feljelentések esetén pedig a feljelentő ellen kivétel nélkül büntető eljá-rást kell kezdeményeznünk.

A külföldre szökés bűntettének minősített eseteiről

Irta: Dr. Pásztor Imre hb. őrnagy

Előző írásomban* foglalkoztam azzal, hogy a külföldre szökés bűntet-tének törvényi tényállása kettős jogtárgyat véd; a katonai szolgálati kö-telezettséget és az országhatár átlépésének rendjét. Ezt most azzal egé-szítem ki, hogy ezeken kívül van több más olyan tényező is. amelyek részben az alapesetben, részben a minősített esetekben nyernek értéke-lést. Minden külföldre szökni szándékozó katonának számolnia kell azzal, hogy amennyiben kijut az országból, idegen hatalmak hírszerzői-nek el kell mondania mindazokat az állami- és szolgálati titkokat, ame-lyekről tud. A kiszolgáltatás módja és az adatok súlya egyénenként vál-tozik, de mindez csak akkor kap büntetőjogi értékelést, ha már megva-lósult a kémkedés valamely változata. Egyébként csupán annak veszé-lyét lehet értékelni a külföldre szökés büntetési tételének megállapí-tásánál.

Ez is indokolja, hogy részletesebben foglalkozzunk azokkal az esetek-kel, amelyeknek tartalma és súlya túlmegy az alapesetben meghatározott kereteken, tehát már további jogi érdekeket véd. A minősített esetek szorosan illeszkednek a cselekmény tárgyi súlyához, illetve az el-követő személyi körülményeihez; az objektív és szubjektív oldal fokozottabb társadalomra veszélyességéhez. A külföldre szökésnél éppen ezért súlyosabban rendeli büntetni a törvény a cselekményt, ha azt a) fegyveresen, b) több katonával együttesen, c) szolgálati ténykedés fel-használásával, és d) háború idején követik el.

I.

A fegyveresen történt elkövetésnél maga az a tény a kiindulópont, hogy a tettesnél lőfegyver van. A Btk. 115. §. alapján ugyanis e törvény-helybe ütköző bűntett csak akkor valósulhat meg, ha az elkövető lőfegy-verrel rendelkezik. így nyilvánvaló, hogy ez nem azonos a törvény más helyén használt „felfegyverkezve" történő elkövetéssel, amelynél köz-tudottan nemcsak lőfegyver lehet az eszköz.

Nem szükséges e jogi minősítés megállapításánál az, hogy használja is az elkövető a fegyvert, sőt még azt sem kell külön vizsgálni, hogy akarta-e használni azt, mert a fegyver tényleges jelenléte a minősítő

* A tettesség és részesség megítélése a külföldre szökés bűntette esetén — Katonai Jog és IgazságszQlgáltaitás 1971. 1. szám.

körülmény. Ez az eszköz ugyanis alkalmas a cselekmény végrehajtását biztosítani vagy legalább megkönnyíteni, akár fegyveres határőrrel szemben, akár fegyvertelen, de a cselekményt megakadályozni szándé-. kozó állampolgár fellépése esetén. Éppen ezért általános az a bírói gya-korlat, hogy töltény nélkül fegyverrel is el lehet követni a bűntettnek ezt az alakzatát. Ennek kettős indoka lehet. Egyrészt a megtámadott sze-mély nincs tisztában azzal, hogy a lőfegyverben valóban van-e vagy nincs töltény, másrészt egy üzemképes fegyverbe az elkövető bármikor szerezhet vagy találhat éles lőszert. Más á helyzet, ha eleve tüzelésre alkalmatlan fegyver a bűncselekmény eszköze. Ebben az esetben vitat-hatónak tartom a minősített eset megállapítását.

Az egyik hivatásos katona csomagolás közben véletlenül beteszi' a tás-kájába a szolgálati pisztolyát is, a benne levő tárral és töltényekkel együtt. Ezután — családi okokból -— elhagyja a helyőrséget, majd elha-tározza, hogy külföldre szökik. Ezt követően átrendezi a csomagját és észreveszi, hogy a holmija között ott van a pisztolya is. Ekkor a fegy-vert csőre tölti és a továbbiakban a ruhájában hordja, egészen az elfo-gásáig. Semmilyen adat sem merül fel arra, hogy az elkövető a fegyvert bármilyen módon is használni akarja, sőt amikor őrizetbe veszik, maga közli, hogy fegyver van a kabátjában. Ennek ellenére a cselekmény fegyveresen elkövetett külföldre szökés kísérletének niinősül. (KBH. 222.)

A következő példában szereplő elkövető fegyverrel megy á határzárig, majd ott a géppisztolyt a műszaki zár egyik oszlopának támasztja és csak a töltényeket viszi át magával a határon. Ez a cselekmény is fegy-veres elkövetésnek minősül, de nem azért mert a tettes a töltényeket magánál tartotta a határ jogosulatlan átlépésekor, hanem mert a cselek-mény végrehajtását megkönnyíteni alkalmas fegyverrel jutott az ország-határ közvetlen közelébe. (KBH. 184.)

A fegyveres elkövetésnél tehát az a központi kérdés, hogy az alkal-mas-e fedezni, illetve elősegíteni a cselekmény végrehajtását. Ebből kö-vetkezik, hogy ha többen akár ketten vagy még többen — együtt követik el a külföldre szökést, és közülük csak egy katonánál van fegy-ver — de erről mindannyian tudnak — akkor is valamennyiük cselek-ménye fegyveresen elkövetettnek minősül. Ennek is az a magyarázata, hogy a fegyver a végrehajtást megkönnyíteni hivatott eszköz, amelynek előnyét valamennyi elkövető élvezi. Így fegyveresen elkövetettnek mi-nősül a külföldre szökés akkor is, ha a lőfegyver nem a tettesnél, hanem őt egészen az ország határáig kísérő bűnsegédnél van.

Szerintem tehát csak másodlagosan jelentkezik a Btk. 15. §., amely szerint ha az elkövetők valamelyikére súlyosabb büntető rendelkezést kell alkalmazni, akkor az a többiekre is kihat, ha erről a körülményről tudomással bírtak. Egyik felfogás sem jelenti azonban azt, hogy ilyen-kor társtettesség jön létre, mivel a szökésnek — így a külföldre szökés-nek is — minden elkövető csak a saját katonai mivolta miatt lehet alanya, mint tettes.

Ebben a témában nem kívánok foglalkozni a halmazat kérdéseivel, de arra mégis' utalnom kell, hogy a fegyveresen elkövetett külföldre szö-késbe beolvad mind a lőfegyverrel való visszaélés, mind a társadalmi tulajdont károsító bűntett, ha a fegyvert ilyen módon szerezte. Ez a tör-vény szavaiból és az arányosan felemelt büntetési tételből következik.

A fegyver jogosulatlan megszerzése azonban egyéb jogi problémát is > okoz. Kérdés, hogy a fegyvernek külföldre szökési célzattal való meg-szerzése, a bűntett kísérletét avagy csupán annak előkészületét való-sítja meg. A Btk. 313. §. (3) bekezdése szerint az követi el a külföldre szökés előkészületét, aki az (1) bekezdésben meghatározott bűntettre irányuló előkészületi cselekményt hajt végre. A fegyver megszerzése mégis csupán előkészületnek minősül, mivel a fegyver a cselekmény si-keres végrehajtását hivatott megkönnyíteni, de még nem jelenti az alapeset törvényi tényállásának megkezdését. (Csupán egy kérdés marad — ismét a halmazati témakörben — mégpedig az, hogy ebben az esetben is elmaradhat-e a lőfegyverrel való visszaélés halmazati megál-lapítása.)

Fegyveresen elkövetett , külföldre szökésnek minősül a cselekmény akkor is, ha azt a katona lőfegyverrel felszerelt katonai repülőgéppel kö-veti el. Amennyiben viszont olyan repülőgéppel valósítja meg a, cselek-ményt, amelyen nincs lőfegyver, a cselekmény így nem, minősülhet. Fennmarad a szolgálati ténykedés felhasználásával elkövetett külföldre szökés megállapításának lehetősége, de azt majd annál a témakörnél vizsgáljuk meg alaposabban.

A repülőgéppel való elkövetés az említetteken kívül más problémát is felvet. Egybe lehet vetni a fegyver nélküli katonai repülőgéppel, illetve a polgári légijárművel megvalósítható bűntettet. A Btk. 203. §. (3) be-kezdése szerint öt évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés a bünte-tés, ha a tiltott határátlépést légi járműnek jogellenes külföldre vitele útján követték el. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben csak a polgári légiközlekedésben használatos légi járműveket kell olyanként értékelni, amelyek az ilyen cselekmény eszközei lehetnek. Hova soroljuk az emlí-tett fegyvertelen katonai repülőgépet vagy helikoptert? Elég-e csak úgy felfogni, hogy ez utóbbiakat minden esetben csak szolgálati ténykedés végett vehetik igénybe a katonák, tehát megvan a Btk. 313. §. (2) bekez-dés c) pontja szerinti jogi minősítés alkalmazásának lehetősége?

Megítélésem szerint ebben a vonatkozásban hiányos a külföldre szö-késsel kapcsolatos törvényi minősített esetek felsorolása, pedig azt csak a vele rokon tiltott határátlépés törvényi tényállásával kellett volna egyeztetni. A joghézagot bizonyítja a néhány alábbi példa.

Egy katona fegyverrel hatol be a repülőgépek közé, megtámadja az őrt, hogy beszállhasson az egyik fegyverekkel is felszerelt repülőgépbe, és azzal. külföldre szökj ön. Ebben az esetben csak a fegyveresen elkö-vetett külföldre szökés kísérletének megállapítására van lehetőség, mi-vel az elkövetőnek semmilyen szolgálati kapcsolata nincs a repülőtérrel. Ha pedig mindezt fegyvertelenül, a repülőtérre való jogtalan behatolás útján, és fegyvertelen katonai repülőgéppel akarja elkövetni, nem lehet megállapítani a-külföldre szökés egyik minősített esetét sem, viszont a Btk. 203. §. (3) bekezdését sem hívhatjuk fel, mert nem tiltott határ-átlépés az alapcselekmény, hanem a Btk. 313. §. (1) bekezdésébe ütköző külföldre szökés, amelynek törvényi tényállása magában foglalja azt is.

Ugyanakkor hiányos ez a törvényhely más oldalról nézve is. Ha a ka-tona fegyverrel kíván külföldre szökni, de úgy, hogy közben polgári légijárművet is jogtalanul külföldre visz, csak a Btk. 313. §. (2) bekezdés

a) pontja szerinti minősítésre van lehetőség, ezért újra felmerül a hal-mazat problémája, mégpedig a repülőgéppel kapcsolatban.

Végül előfordulhat olyan gyakorlati eset is, hogy a katona fegyverte-lenül, csak fenyegetéssel kényszerít polgári légi jármű vet külföldre és úgy hajt ja végre a külföldre szökést. Ilyenkor is a Btk. 313. §. (1) bekez-dése állapítható meg, a Btk. 203. §. (3) bekezdése helyett, mert a bün-tetési tétel ez utóbbinál nem súlyosabb. Ugyanakkor miként értékelhető a légijármű jogtalan felhasználása? Erre a kérdésre az 1971. évi 28. tvr.-el módosított Btk. 192. §. sem ad feleletet. Ez ugyanis azonos bün-tetési tételt tartalmaz a légi jármű jogellenes hatalomba kerítésére, til-tott határátlépési szándék nélkül is, mint a külföldre szökés. Ha tehát a külföldre szökést légi jármű jogellenes hatalomba kerítésével kívánják végrehajtani, ismét csak a halmazati lehetőség kínálkozik, pedig mind-egyik kérdést egyszerűen megoldaná az, ha a Btk. 313. §. (2) bekezdé-sében lenne légijárművel elkövetett minősített eset.

Viszonylag kevesebb problémát jelent a több katonával együttesen történő külföldre szökés minősítése. A törvény fogalmazása szerint an-nak a katonának a cselekménye minősül így, aki több katonával együt-tesen követi el a külföldre szökést. Az általános gyakorlat szerint ez összesen három katona. így tehát akkor alkalmazható ez a jogi minősítés ha háröm vagy több katona együtt valósítja meg a cselekményt. Egy-szerűbb, hagyományhűbb, és a Btk. 203: §. (2) bekezdés a) pontjához jobban illeszkedő lett volna, ha a bevett szóhasználatot követi a törvény, így: súlyosabb a külföldre szökés büntetése, ha azt „három vagy több katona együttesen" követi el.

Ennek az észrevételnek tartalmi oldala is kimutatható. A Btk. 313. §. (2) bekezdés b) pontjának megfogalmazása, hangulatilag, az egyéni elkövetést tartja szem előtt, míg a másik szóhasználatból jobban kicsen-dül a lényeg: az együttes elkövetés veszélyessége. Ez ugyan — mint másutt kifejtettük — nem jelent társtettességet, de magában hordozza a többek által való elkövetés fokozott veszélyét, amely miatt ez is minő-sítő körülményként kerül megfogalmazásra.

E jogi minősítés alkalmazásához tehát három vagy több katona kül-földre szökése, illetve annak megkísérlése szükséges. Gyakori azonban, hogy csupán egy vagy két katona szerepel a társaságban, amelynek har-madik és negyedik tágja polgári személy. A törvény szerint ha egy, illetve két katona úgy követi el a külföldre szökést, hogy a másik kettő, illetve egy társa polgári személy (tehát csak így vannak hárman) akkor a Btk. 313. §. (2) bekezdés b) pont szerinti jogi minősítés nem foghat helyt. Ámde a polgári személyeknél miként minősül a cselekmény? Ugyanis — a most ismertetett variációkban — mindig három' személy szerepel, akik közül egy, illetve kettő .ugyan katona, de a Btk. 203. §. (2) bekezdés b) pontja nem fűz semmilyen követelményt ahhoz, hogy ki le-het az a három vagy több „személy", akik együttesen követik el a cse-lekményt. Ebből az következik, hogy ebben az esetben a minősítő kö-rülmény fennforgása megállapítható, dé csak a polgári személyek vi-szonylatában.

A csoportos, illetve együttes elkövetésnél — a törvény más he-lyein — gyakori az a minősítő körülmény, amely szerint a kezdeménye-

zőt, illetve a vezetőt szigorúbban kell büntetni. Felmerül, hogy a kül-földre szökésnél nem lenne-e indokolt — különösen e bűncselekmény fo-kozott társadalomra veszélyességére figyelemmel — további minősítő kö-rülményként felvenni a kezdeményezőt, illetve a vezetőt. Ez egyszerre szolgálná az általános visszatartást, valamint az egyéniesítés követelmé-nyét. Tény, hogy a joggyakorlat ezt korrigálja, de csak a jelen büntetési tételek mellett, ezért nem mondhatunk le a törvényi különbségtételről sem.

Elfogadott álláspont, hogy a szolgálati ténykedés felhasználásával el-követett külföldre szökés a bűntett visszaélésszerű megvalósítását jelenti. Ebből is következik, hogy konkrét, meghatározott szolgálati feladat fel-használása szükséges e bűntett ilyen minősítéséhez, nem elég az, hogy a katonai laktanya vagy a rendőr szolgálati körzete a határ közelében van, ezért könnyebb a tájékozódás megszerzése. (Legfelsőbb Bíróság Katf. II. 013/1965.)

A gyakorlat szerint tehát csak akkor minősül a külföldre szökés szolgá-lati ténykedés felhasználásával elkövetettnek, ha a tettes azt konkrét szolgálati feladat ellátása alkalmával hajt ja végre vagy kísérli meg annak befejezését. (KBH. 88.) Azonban ennek részletesebb vizsgálata szükséges, mert több olyan elkövetési mód van, amelynél nehezebb a szolgálattal való összefüggés megállapítása, illetve annak mellőzése. Vita lehet an-nak a cselekménynek a megítélésénél, amelyet úgy valósít meg az elkö-vető, hogy szolgálati ténykedése idején készíti oda a határzár hoz azt az eszközt, amelyet ahhoz akar felhasználni, hogy a műszaki határzárat le-küzdje; de nem ekkor hajt ja végre a külföldre szökést, hanem akkor amikor nincs szolgálatban, mégpedig az előre elkészített eszköz felhasz-nálásával. Ahhoz nem fér kétség, hogy ebben az esetben is visszaélés-szerű az elkövetés, éppen ezért a jogi minősítés alaposabb elemzést igényel.

A szolgálati ténykedés felhasználásával történő elkövetésnél nem vá-lasztható el egymástól a törvényi megfogalmazás szerinti három elem. Eszerint szolgálati jellegűnek és ténykedésben állónak kell lennie annak a lehetőségnek, amelynek felhasználásával a tettes elköveti a bűntettet. Szoros értelmezésben ennek együttes fennforgása szükséges: tehát egy konkrét szolgálati feladat lehetőségét kell felhasználni, azaz ennek során kell végrehajtani a cselekményt. Minden más esetben — bármennyire fennáll a szorosabb vagy tágabb kapcsolat a . cselekmény és a szolgálat között — mellőzni kell ezt a jogi minősítést. A kérdés azonban fennma-rad : a szolgálati beosztásból eredő vagy szolgálati eredetű értesülés fel-használása milyen értékelést kaphat? Erre több példa is adódik, ame-lyek közül csupán néhányat ismertetek.

Határőr tisztek előtt továbbképzésen elemzik az egyik határátlépési kísérlet, illetve határsértő elfogásának részleteit és tapasztalatait. Ennek kapcsán térképvázlaton is bemutatják, hogy miként helyezkednek el az adott terepszakaszon az őrök, hol helyezkedik el és milyen erősségű a védelem. Ezután a továbbképzés egyik résztvevője ennek ismeretében külföldre szökést kísérel meg. Más variációban: a határőrt egyik őrsről a másikhoz helyezik, de a korábbi szolgálati helyének alapos ismereté,-ben módja van arra, hogy az ottani határszakaszon sikeresen végrehajtsa a külföldre szökési tervét.

Nem kétséges, hogy ez is, az is összefügg a tettes szolgálatával, de nem állapítható meg a szolgálati ténykedés felhasználásával történt elköve-tés, mert egyik esetben sem konkrét szolgálat ellátása kapcsán kerül el-követésre a bűntett. Kétségtelen az is, hogy — elvben — ezen ismere-tek megszerzése más számára is lehetséges, aki talán sohasem látott el határőr szolgálatot az országhatár mentén.

Megoldásnak ajánlkozik az a felfogás, amely szerint csak akkor álla-pítható meg a szolgálati ténykedés felhasználásával elkövetett külföldre szökés, ha az egyben szolgálati bűntettet is megvalósít. Ez annak felis-meréséből adódik, hogy e minősített eset komplex törvényi tényállást tartalmaz: magában .foglalja a szökés és á tiltott határátlépés mellett a szolgálati bűntettek valamelyikét is. Ebből kiindulva további példákat kell tanulmányoznunk.

Előre kell bocsátani, hogy mai felfogásunk szerint a szolgálati tényke-dést tágabban értelmezzük, tehát nemcsak a határőrizeti végrehajtó szolgálatot tekintjük ilyennek, hanem mindazt, amely lehetőséget ad a határ jogszerű megközelítésére, az őrség félrevezetésére, a műszaki aka-dályok leküzdésére. Súlyosabban minősül ezért annak a határőrnek a cselekménye, akit azzal a feladattal küldenek ki a műszaki zárhoz, hogy végezze el a szükséges javításokat, karbantartást, azonban a munka be-fejeztével külföldre szökik, mert az őrök — természetszerűen — úgy kezelték, mint a szolgálati feladatát teljesítő társukat, ezért nem ügyel-tek minden mozdulatára.

Nem minősített eset azonban az a cselekmény, amelyet úgy hajt végre a határőr, hogy mint volt végrehajtó szolgálatot ellátó katona megis-merte a technikai berendezéseket, azok hatástalanításának módját, és ezen ismeretei felhasználásával követi el a cselekményt, de annak meg-valósításakor már nem ott, hanem az elöljáró egység egyik távolabbi objektumánál teljesít szolgálatot, tehát a határ közelébe csak jogellene-sen juthat el.

A körzeti megbízott rendőr kijelölt körzetének határa egy kisebb sza-kaszon egybeesik az országhatárral. Köztudott, hogy a körzeti megbízotti szolgálat meglehetősen önálló és ugyanakkor igen sokrétű, különösen ilyen helyeken. Közúti ellenőrzést hajt végre a rendőr az egyik határ-átlépő hely közelében, majd egy kínálkozó alkalommal külföldre szökik. Megítélésem szerint a minősített eset ilyenkor megállapítható.

Más á helyzet akkor, ha a különleges beosztású rendőr a fővárosban teljesít szolgálatot és azt ,a feladatot kapja, hogy tanulmányozza bizo-nyos tiltott határátlépési módszerek körülményeit, lehetőségeit és meg-akadályozásának módját. Ennek a munkának befejeztével jelentést ké-szít, majd útlevéllel abba az országba megy, amelyen keresztül a tovább-jutás módozatait a szolgálati ténykedése kapcsán megismerte. Ezt kihasz-nálva azután folytatja az útját újabb idegen országba, végrehajtva kül-földre szökési szándékát. Ebben az esetben az információ kétségtelenül éppen úgy szolgálati eredetű, mint a fenti néhány példában, de a minő-sített eset mégsem állapítható meg. Ugyanis egyrészt úgy követte el a külföldre szökést, hogy útlevelet kért és kapott, de már ekkor kialakult szándéka volt a bűntett megvalósítása, másrészt a végrehajtás idején nem végzett szolgálati ténykedést, ezért nem is ennek felhasználásával jutott jogellenesen külföldre.

Milyen esetben lehet tehát szolgálati ténykedésnek tekinteni a kihaszr nált lehetőséget, és milyen körülmények között nem? Erre ismét néhány példa megvizsgálása után válaszolhatunk. A határőr őrsön többfajta szol-gálat van, amelyek szabályokhoz kötöttek, ezért megszegésük szolgálati bűntettet képez. így az őrsön őrszemszolgálatot teljesítő katona megha-tározott helyen köteles tartózkodni, tehát — külön intézkedés nélkül — nem juthat a határ közelébe. Ilyen szolgálat felhasználásával a külföldre szökés minősített esete nem állapítható meg. •

Ha ezt az álláspontot elfogadjuk, akkor viszont halmazatot kell meg-állapítani a külföldre szökés alapesete és a szolgálati bűntett között. Ez egyezik is a gyakorlattal, miszerint ha valaki őrszolgálatból szökik meg, az ország bármely részén (kivéve a határőrizeti végrehajtó szolgálatot) akkor a kibúvási cselekmény mellett a szolgálati bűntett halmazatként jelentkezik. (így viszont nem mehetünk el szó nélkül a KBH. 185. szá-mában leírt eset mellett. Valószínű, hogy az ott közölt tényállás nem tel-jes, de ha abból indulunk ki, amit a közlemény tartalmaz, akkor a konk-rét esetben a szolgálati ténykedés felhasználásával történt minősítést vi-tathatónak tartom.)

Nézetem szeririt azonban -— és így bizonyos fokig ellentétes felfogást vallok a jelenlegi gyakorlattal — az országhatártól távol elkövetett szol-gálati bűntett nem állapítható meg halmazatként, a külföldre szökés mel-lett. Az ilyen halmazat ugyanis lényegében a minősített esetet igyekszik pótolni, illetve a büntetési határ indokolatlan felemelésével jár. Emellett a két bűntett — az őrutasítás megszegése és a készenléti szolgálat sza-bályainak megszegése igen alacsony büntetési tétellel fenyegetett (kü-lönösen alapesetben), ezért mint kisebb beolvasztható a lényegesen súlyosabb büntetésű külföldre szökés bűntettébe.

Tovább szélesedik a kérdés, ha úgy tesszük fel, hogy: kinek a szolgá-lati ténykedését kell felhasználni e jogi minősítéshez; azaz csak a tettes szolgálati ténykedése lehet az alap, avagy a bűnsegédé is ilyennek te-kinthető? Két határőr megbeszéli, hogy együtt szöknek külföldre, majd felhívják harmadik társukat, hogy tartson velük. Az erre nem vállalko-zik, de megígéri, hogy amikor szolgálatban lesz, az általa őrzött határ-szakaszon végrehajthatják a tervüket, és azt is felajánlja, hogy eltünteti utánuk a nyomokat. Kétségtelen, hogy ebben az esetben a bűnsegéd konkrét szolgálati ténykedését használják fel, mégsem állapítható meg a tettesek vonatkozásában a minősített eset.

Egy határőr gépkocsivezető, — nevezzük A-nak — aki rendszeresen viszi a felállított őröket a határ közelében levő őrhelyekre. B. határőrrel megbeszéli, hogy együtt szöknek külföldre, ezért egy szolgálati út alkal-mával B. határőr — szolgálati indok nélkül — csatlakozik A. határőrhöz és a társa által vezetett gépkocsival mennek el a határig, majd külföldre szöknek. Mivel A. határőrnél fegyver is volt, a cselekmény mindkettő-jük vonatkozásában fegyveresen és szolgálati ténykedés felhasználásával elkövetett külföldre szökésnek minősül.

Gyakorlati problémák nem merülnek fel a következő minősített eset megítélésénél, röviden mégis foglalkoznom kell a háború idején történő külföldre szökéssel. Miután a szökés háború idején való elkövetése (Btk. 312. §. (2) bekezdés b) pontja) azonosan büntetendő, mint a háború ide-

jén elkövetett külföldre szökés, ez csupán a területi megkülönböztetést igényli. Ebben a relációban viszont érinteni kell a Btk. 332. §. d) pont-jába ütköző bűntettet is, amelyet az a katona valósít meg, aki a harci kötelességének teljesítése alól az ellenségnek való önkéntes megadással vonja ki magát.

A háború idején elkövetett szökés a békeidőbeni országhatárokon belüli, illetve mindazon szökésekre megállapítható, amelyek nem jelen-tik egyben az idegen ország területére való jutást, végleges ottmaradási szándékkal. Ha például a katona — a frontok alakulásának megfele-lően — külföldön állomásozik az alakulatával, de onnan megszökik és haza akar térni, csak a Btk. 312. §. (1), illetve (2) bekezdés b) pontja sze-rinti bűntettet valósítja meg.

Ellenben ha külföldre irányul a szökés — akár ellenséges, akár sem-leges, akár baráti, illetve szövetséges ország területére — háború idején elkövetett külföldre szökést kell megállapítani.

Kérdés azonban, hogy ebben az esetben csak a békében elismert or-szághatárok alapján állapítandó-e meg a külföld, avagy a frontvonalak is meghatározók lehetnek. Álláspontom szerint ha a frontvonalak Ma-gyarország területén vannak, és így szökik át a katona az ellenség által megszállt magyar területre, ez nem külföldre szökést, hanem csak há-ború idején elkövetett szökést jelent.

Az előzőkhöz képest passzív magatartással valósítható meg a harci kö-telesség teljesítése alóli kibúvás, az ellenségnek történő önkéntes meg-adással. Ez ugyanis egyrészt azt jelenti, hogy nem kíván a katona tovább részt venni az állampolgári kötelességét képező harci tevékeny-ségben, másrészt elég az ellenséges előrenyomulást kihasználni, nem szükséges az ellenséghez átállni.

Miután mindhárom esetben a törvényi büntetési tétel azonos, észlelni kell, hogy az egyes esetek között nagy az átfedés, ami nem segíti a tiszta és egységes jogértelmezést. Az is tény, hogy ezek társadalomra veszé-lyessége sem egyforma, ezért a törvényi büntetési tételek nagyobb diffe-renciálására lenne szükség. (Megkockáztatom azonban azt a megjegyzést is, hogy szerintem a külföldre szökésnél a háború idején való elkövetés minősített esetként való felvétele felesleges, mert háború idején a szökés is a legsúlyosabb büntetéssel fenyegetett.)

II .

Az előzőekben már utaltam néhány helyen a minősített esetek ponto-sabb és árnyaltabb meghatározásának szükségességére. A katonai bün-tetőjogi rendelkezéseket is magában foglaló egységes Btk. több olyan minősítő körülményt ismer, amelyek számos bűntettnél szerepelnek sú-lyosabb büntetési tétellel fenyegetve. Ezek közül most csak azokkal fog-lalkozom, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a külföldre szökés vonatkozásában is.

A tárgyi oldalon gyakori minősítő körülmény a „súlyos hátrány vagy annak veszélye". A fentiekben felvetett néhány vitatható megoldásnál már említettem, hogy néhol csak a halmazat megállapítása segít. Éppen ezért elképzelhetőnek tartom, hogy — több részlet-minősítő körülmény helyett — jól szolgálná a kívánt célt egy olyannak a felvétele, amely súlyosabban rendelné büntetni a külföldre szökést, ha az a szolgálatra

jelentős hátránnyal vagy annak veszélyével jár. Ismerve azonban jogal-kalmazásuk nehézségeit, amelyek a „jelentős hátrány" meghatározásá-val és tartalommal való megtöltésévei jártak, máris jelzem az aggályt: egy ilyen túlságosan általános minősítő körülmény felvétele segítene ugyan a jelenlegi dilemma egy részének megoldásában, de nem egyszer rűsítené, hanem inkább bonyolítaná a minősített esetek problémakörét.

Az alanyi oldalon szerepel minősítő körülményként a kezdeményező és a vezető szerep, valamint a visszaesőkénti elkövetés. Az előbbiekről már említést tettem a több katonával együttes elkövetés taglalásánál, mégpedig azzal a gondolattal, hogy szükséges lenne ez a megkülönböz-tetés. A visszaeséssel kapcsolatban viszont az az álláspontom, hogy ilyen minősítő körülmény felvétele nem indokolt. Gyakorlati igény egyáltalán nem mutatkozik erre, hiszen akár sorkatona, akár hivatásos állományú az elkövető, az ilyen jellegű cselekmény miatt rendszerint tartós sza-badságvesztés büntetésben részesül, és annak kitöltése után hivatásos állományba egyáltalán nem, sorkatonának pedig csak igen hosszú idő el-teltével kerülhet vissza.

A beosztás szerinti különbségtételt szolgálná viszont egy olyan minő-sített eset, amely súlyosabban rendelné büntetni a külföldre szökést, ha azt hivatásos állományú katona követi el. Már a bevezetőben kitértem arra, hogy a bűncselekmény sikeres végrehajtását rendszerint a kémke-dés, illetve a hazaárulás valamely más formája követi. Vitathatatlan te-hát az a nagyobb veszély amelyet a hivatásos katona külföldre szökése magában rejt, ezért a jelenlegi gyakorlat — igen helyesen •— ezt rend-szerint súlyosító körülményként is értékeli. Ennek ellenére hiányzik a törvényi rosszallás, különösen az alapeset büntetési tétele vonatkozá-sában.

A hivatásos katona külföldre szökésével kapcsolatban felmerül egy másik kérdés is. Azt tartjuk, hogy a külföldre szökés egyik védett jog-tárgya a katonai szolgálati kötelezettség. Míg azonban a hivatásos katona a szolgálati törvény alapján áll jogviszonyban a testülettel, addig a sor-katona alkotmányos állampolgári kötelezettségét teljesíti. A jelen tör-vényhely szempontjából mégis mindkettő — eredetétől függetlenül — szolgálati kötelezettséget jelent, és éppen ez alól kívánja magát kivonni az a katona, aki külföldre szökik vagy ilyen cselekményt megkísérel. Ilyen körülmények között azt kell elfogadnunk, hogy míg a hivatásos ka-tona cselekménye inkább visszaélésszerű, ezért a méltatlanná válás egyik megnyilvánulása, addig a sorkatonánál a kötelességszegés, a kibúvási jelleg dominál. Mindkét eset alkalmat ad a külföldre szökés bűntettének megállapítására a jelen törvényi rendelkezés keretében is, de helyesebb lenne a fentiekben már érintett megkülönböztetés: a hivatásos katonák külföldre szökésének minősített esetre emelésével.

Előfordul a Btk. egyes részeinél, hogy több minősítő körülmény együttes fennforgása további — még súlyosabb büntetéssel fenyege-tett •— minősített esetet képez. A külföldre szökés minősített eseteinél erre nincs mód, ezért a jogalkalmazók megelégszenek a puszta felsoro-lással, akkor is, ha több minősítő körülmény együttes fennforgását ész-lelik. A büntetés kiszabásánál — a maximum tekintetében — ez nem jelent nehézséget, ezért nem is látszik túlságosan élőnek a probléma.

Végezetül az előkészületi magatartások megkülönböztetésének szük-ségességére kívánok kitérni. A jelenleg hatályos törvény szerint (ezt a

fegyveresen elkövetett külföldre szökésnél már említettem) a fegyver megszerzése előkészületi cselekménynek minősül, ha. az külföldre szökési célzattal történt. Tulajdonképpen ilyenkor az alapeset megállapítására nincs is mód, mert amint kísérleti szakba lép a cselekmény, nyomban a fegyveresen elkövetett külföldre szökés, tehát a minősített eset kísérle-tét kell megálapítani. Ezért tartanám indokoltnak, hogy a törvény kü-lön büntető rendelkezést tartalmazzon az alapeset és külön a minősített eset előkészületére. Ez is összhangban állna a Btk. más helyen megtalál-ható rendelkezéseivel, amelyek jobban követik az alapcselekmény és a minősített esetek tárgyi veszélyességét.

A jogtalan előny követelése és a hivatalos személyként elkövetett zsarolása elhatárolása 1

Irta: J3i\ Balatoni Elemér r. őrnagy.

A hivatalos személyként (hivatalos megbízás vagy hivatalos minőség színlelésével) elkövetett zsarolás tényállása, főleg a katonai eljárásban ritkán valósul meg. A gyakorlatunkban esetenként problémát okoz a jog-talan előny követelése (Btk. 149. §.) bűntettétől való elhatárolása.

E bűntettek elhatárolása a jogalkalmazás során azért is okozhat problé-mát, mert mindkét bűntett általános törvényi tényállásának alanyi és tárgyi oldalán azonos ismérvek találhatók. így a bűntettek alanya azonos. Mint speciális alany, — zsarolásnál a színlelés esetét kivéve — csak hiva-talos személy lehet. Alanyi oldalon a szándék és esetenként a célzat, to-vábbá tárgyi oldalon az elkövetési magatartás mint a fenyegetés és köve-telés megvalósulásuk során gyakran fedhetik egytnást. Elhatárolásuk vá-lasztó vonalai elmosódnak, s nehéz az elválasztásuk annál is inkább, mert a fenyegetés általában követelés jellegű is és fordítva, követelni lehet, fenyegetéssel is.

Az elkövetési magatartás — amennyiben az előny követelésénél való-ban sértett az áldozat — mindkét esetben az akarat hajlításán, majd meg-törésén keresztül valósul meg.

A katonai büntető eljárásban sajátos problémát jelent az elhatárolásnál, hogy a katonai eljárás hatálya alá tartozó hivatalos személynél, elsősor-ban a rendőrnél, a rendőrséghez tartozás ténye, a beosztásból adódó fel-lépés — főleg egyenruhában — már önmagában is bizonyos „kényszerítő hatást", illetve bizonyos engedelmességet is kivált az állampolgárok ré-széről.

Az ilyen jellegű cselekmények jogi minősítésénél az egységes állásfog-lalás kialakítását nehezíti az a körülmény is, hogy a büntetőjogi dönt-vénytár eddig megjelent köteteiben alig található még a zsarolás alap-esetére is állásfoglalás, sőt az elhatárolással eddig a jogi irodalom is alig foglalkozott.

Bár a Btk. ,261. § ra szerinti kényszerítés is sok hasonlóságot mutat, elsősorban a zsarolással, külön e bűntett elhatárolásával azért nem fog-lalkozom részletesebben, mert egyrészt a kényszerítés alanya nem a hiva-talos személy, másrészt a tényállást illetően a generális és speciális jog-szabály viszonyáról van szó. A 261. § olyan magatartást szabályoz, amely

nem esik valamelyik speciális törvényi tényállás alá. A kényszerítést csak ott említem meg, ahol szoros összefüggésben lehet a példabeli esetekkel, Felvetődhet még a hivatalos személyként elkövetett csalás problémája is, mellyel részletesebben szintén nem kívánok foglalkozni. Csupán utalok arra, ha a hivatalos személy megtévesztő magatartással úgy jut vagyoni előnyhöz, hogy ennek során fenyegetést, kényszert, alkalmazott, már nem a csalás, hanem a zsarolás esete, forog fenn.

A témával kapcsolatos véleményemet a teljesség igénye nélkül azzal fejteném ki, hogy minden bizonnyal megállapításaimmal kapcsolatban lehetnek és vannak is ellentétes vélemények.

A hasonló jellegű cselekményeknél az utóbbi évek gyakorlatát a leg-gyakrabban az a kérdés foglalkoztatta, hogy milyen tényezők alapján le-het a két bűntettet egymástól elhatárolni. Ennek szemléltetésére a gya-korlatból lássunk néhány példát:

— A bűnügyi előadónak tudomása volt arról, hogy a bűntett elköveté-sével alaposan gyanúsítható személy jelentősebb összegű megtakarított pénzzel rendelkezik. Amikor a terheltkénti kihallgatást, foganatosította, kifejezésre juttatta, hogy cselekménye miatt előzetes letartóztatásba, majd börtönbe kerülhet, emellett vagyonelkobzásra is ítélhetik. Megemlítette, hogy mint az ügy előadójának jelentős szerepe lehet abban, hogy az ügyét minél kedvezőbben bírálják el. A második kihallgatás alkalmával már konkrétan meg is jelölte, hogy 6000 Ft. ellenében kedvezőbb elbírá-lásban részesülhet és Ígéretet is tett a letartóztatás mellőzésére. (1. sz. példa.)

— Az egyik kisiparos műanyaggyártáshoz szükséges szerszámot rendelt 8000 Ft értékben H. I. polgári személytől, aki azt el is készítette, de csak akkor volt hajlandó a szerszámot kiadni, ha a munka elvégzéséért járó teljes összeget a kisiparos kifizeti. A megrendelő kisiparos pedig csak utólag akart fizetni, ezért megkérte rendőr ismerősét, hogy 500 Ft. elle-nében H. I.-vel szemben rendőrként lépjen fel és intézze el, hogy részére a szerszámot adja ki. A rendőr erre vállalkozott, majd a kisiparos segéd-jével e célból H. I. lakásán megjelent. Itt rendőrigazolványát felmutatva közölte, hogy a szerszám készítésével kapcsolatban a rendőrséghez felje-lentés érkezett, melynek kivizsgálásával őt bízták meg. Felhívta H. I. fi-gyelmét, hogy amennyiben a vele érkező kisiparos megbízottjával meg-egyeznek és a szerszámot hajlandó kiadni, úgy az ügyben egyéb rendőri intézkedést nem tesz, ellenkező esetben kénytelen az üggyel tovább fog-lalkozni, mert H. I.-nek csak kellemetlensége lehet, mivel adatai szerint a szerszám készítéséhez iparengedélye nem volt. H. I. az esetleges hát-ránytól tartva, a szerszámokat kiadta, majd a rendőr a kisiparostól ezután az 500 Ft-ot megkapta. (2. sz. példád)

— A járőr beosztású terheltnek tudomására jutott, hogy L. Tibort a vele egy házban lakó egyedül élő és egy nős férfival kapcsolatot tartó G, Ilona bántalmazta. A terhelt ezután megjelent G. Ilona lakásán és kö-zölte, hogy a kerületi kapitányság „nyomozó osztályától" érkezett, mert a G. Ilona és barátja ellen tett feljelentés kivizsgálásával őt bízták meg.

Közölte, hogy az ügyben a barátjának feleségét is ki kell hallgatni, aki-nek tudomására juthat a kapcsolatuk. A sértett nő elsősorban nem a tett-legesség miatti felelősségre vonástól, hanem attól tartott, hogy a kapcso-lat feltárása barátjának családi botrányt, neki pedig munkahelyi kelle-metlenséget okozhat. A szolgálati igazolványt felmutató és polgári ruhá-ban levő terhelt látva, hogy hivatalos eljárás látszatát keltő fellépés mi-lyen meglepetést, sőt félelmet váltott ki, azt kérdezte a sértettől, milyen áldozatra lenne képes, ha az ügy kedvezően intéződne el. A nő kijelen-tette, hogy semmilyen áldozatra nem képes, inkább vállalja a bírság ki-fizetését. Terhelt azzal távozott el, hogy délután ismét visszamegy a nő lakására, addig a rendőrségen a szükséges jegyzőkönyvet felveszi. Ami-kor újból találkoztak, terhelt közölte,,hogy 800 Ft. pénzbüntetés kiszabásá-val zárták le az ügyet, és ennek kifizetése esetén sem a nőnek, sem a ba-rátjának további kellemetlensége nem lesz. A pénz kifizetésére csak azért nem került sor, mert közben megérkezett a nő barátja, aki gyanúsnak ta-lálta az előtte is nyomozóként bemutatkozó terhelt eljárását, és határozot-tan kijelentette, hogy az összeg átadása előtt bemegy a rendőrségre és ott akarja tisztázni az ügyet. (3. sz. példa.)

— F. J. nyomozónak tudomására jutott, hogy M. K. polgári egyén különböző anyagi jellegű visszaéléseket követett el. Ennek leellenőrzése végett adatokat gyűjtött, melynek alapján M. K. alaposan gyanúsítható volt bűntett elkövetésével, akit a következő napokban a szolgálati helyére beidézett. Itt közölte, milyen adatok merültek fel, majd látva M. K. ki-szolgáltatott helyzetét, kifejezésre jutat ta , hogy az ügyet másképpen is el lehet intézni és akkor nem kerül hátrányos helyzetbe. Arra a kérdésre, ' / mit ért ez alatt, úgy nyilatkozott, hogy 6000 Ft. ellenében az eljárást nem indítja meg. F. J. nyomozó a pénz átvétele után a feljelentést nem tette meg. (4. sz. példa.)

A probléma megoldásához, egyben az elhatároláshoz mindenekelőtt a két bűntett ¡törvényi tényállásából, az alanyi és tárgyi oldal egybevetésé-ből kell kiindulni.

A Btk. 149. §. (1) bek. szerint „az a hivatalos személy, aki hivatali kö-telességének megszegésére, hatáskörének túllépésére, vagy a hivatali hely-zetével összefüggő egyéb visszaélésre a neki, vagy tudatával másnak adott vagy ígért előnyért ajánlkozik, vagy vállalkozik, illetőleg ezért a maga vagy más részére előnyt követel, kér vagy elfogad, illetőleg az előny elfo-gadójával egyetért, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel bünte-tendő". Minősített esetben a büntetés két évtől nyolc évig terjedő sza-badságvesztés.

A Btk. 300. §. (1) bek. előírja, „aki jogtalan haszonszerzés végett mást ' erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezáltal kárt okoz, egy évtől öt évig terjedő sza-badságvesztéssel büntetendő". E bűntett (2) bek. d) alpontja szerint mi-nősített esete, ha azt hivatalos személyként e jelleg felhasználásával, avagy hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével követték el. Ennek büntetési tétele szintén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Megoldja az elhatárolási problémát, ha a két bűntett különböző elemét vizsgáljuk. Eszerint pedig:

1. A jogtalan előny követelésének különös tárgya az államapparátus szabályszerű működése, valamint az állami szervek és hivatalos személyek tevékenységébe vetett bizalom. Ez esetben tehát a közhivatali apparátus-nak kell valamilyen hivatalos és közérdekű cél elérése érdekében moz-gásba jönni. Az elkövetőnek ezt az állami célt kell javára fordítani. A zsarolás jogi tárgya kettős. Egyrészt a vagyonjogok, másrészt a sze-mélyek szabadsága. A zsarolás nem más, mint személyek szabadságát is sértő vagyon elleni cselekmény. Ez esetben nincs olyan közérdek, mely-nek alapján az elkövető fellép.

. 2. Lényegesen eltérő a két bűntett elkövetési magatartása. Jogtalan előny követelésének elkövetési magatartása, a) az ajánlkozás, b) a vállal-kozás, c) az előny követelése, d) az előny kérése, e) az előny elfogadása, és f) az elfogadóval történő egyetértés. Ezzel szemben a zsarolásnál az el-követési magatartás az erőszak és fenyegetés útján való kényszerítés, azaz olyan cselekmény, amely alkalmas a sértettet arra késztetni, hogy ne azt a magatartást tanúsítsa, amely szándékában állt, hanem azt, amit a kény-szerítő akart.

3. A zsarolás egyes vonatkozásban szűkebb, egyes vonatkozásban tá-gabb, a jogtalan előny követésénél. Szűkebb azért,, mert a zsarolásnál a célzatnak jogtalan vagyoni haszonszerzésre kell irányulni, s a kár-nak — mint eredménynek — szintén vagyoni jellegűnek kell lenni. A hi-vatali bűntettnél az előny nemcsak vagyoni, hanem személyi is lehet, ahol a károkozás tényleges bekövetkezése sem szükséges, mivel nem ered-ménybűntett.

Tágabb abban az értelemben, hogy a zsarolás megvalósulásához az el-kövétési magatartást figyelembe véve „több" kell, mint a hivatali bűn-tetthez. Az utóbbi bűntetthez szükséges követelés, valamint a zsaroláshoz szükséges fenyegetés között nem lényegtelen fokozatbeli különbségek vannak. Követelésről beszélünk akkor, ha a bűntettet a hivatalos sze-mély kezdeményezi, aki az ájánlkozásnál határozottabb módon — de még nem fenyegető jelleggel — juttatja kifejezésre az előny iránti igényét. Zsarolás esetében pedig a fenyegetéshez a fentieken túlmenően több kell, nevezetesen olyan hátrány kilátásba helyezése, amely iaz akarat normális kialakítását képes megzavarni és képes a sértett akaratát a vádlott által kívánt irányba hajlítani.

4. A követelés és fenyegetés fogalma abban azonosak, hogy mindkettő pszichikai ráhatás valamely cél elérése érdekébem E fogalmak elhatáro-lása szempontjából elsődleges az, hogy a jogtalan előny követelése min-dig valamelyik hivatali kötelesség megszegésének, hatáskör túllépésének ellenszolgáltatásaként jelentkezik, szemben a zsarolással, ahol a hivatali jelleg a kötelességszegés lehetősége nélkül csupán erősíti a kényszerítés hatását.

A pszichikai ráhatásnak a követelés enyhébb formája a fenyegetésnél. Előbbiben bizonyos meggyőzni akarás érvényesül. Meggyőzés arról, hogy a követelt előny arányban áll a kötelességszegéssel, vagy a hivatali hatás-kör túllépésével, illetve annak sértettre való kihatásával. Elsősorban ez a meggyőzni akarás a lényege az ilyen helyzetben alkalmazott követelésnek.

A jogtalan előnyt követelő tettes elsősorban az értelemre hat, amennyi-ben a sértett mérlegre teszi a tőle követelt előnyt a kötelességszegéssel,és azzal, hogy nem teljesítés esetén mi várható.

A zsarolásnál alkalmazott fenyegetés pedig elősorban érzelmedre ható, ennek folytán kevesebb választást engedő, mint a jogtalan előny követe-lésénél. A megzsarolt személy az érzelmein keresztül fogja fel eredeti akarati cselekvésének céltalanságát, látja be, hogy a fenyegetés megvaló-sulása nagyobb hátrányt jelent számára, mint a kikényszerített magatar-tás tanúsítása. Mindezeket a fenyegetés által kiváltott félelmi helyzeté-ben értékeli, s így legtöbbször túlértékeli.

Zsarolásnál a sértett saját akaratából soha nem tenné azt, amire őt kényszerítették, aki így teljesen vétlen, ugyanakkor a hivatali bűntettnél a „sértett" általában akarja is tanúsítani a hivatalos személy által kívánt

" magatartást, sőt az ügye kedvező elintézésének Nreményében saját elhatá-rozása alapján is ajánlhatja az előnyt. így ez a „sértett" — a zsarolás sértettjétől eltérően — a bűntett alanyává is válhat.

5. a' hivatali bűntettnél a kötelességszegés, hatáskör túllépés vagy a hi-vatali helyzettel összefüggő egyéb visszaélés, mindig feltételezi az elkö-vető magatartásának hatáskörébe (ügykörébe) vagy hatáskörébe nem tar-tozó ügyet, melynek előny ellenében jogsértő elintézésére vállalkoznak vagy arra kérnek. A másik személynek tehát ebből — még előny adása mellett is — nem mindig származik hátránya, hanem kifejezetten elő-nyös helyzetet várva tanúsítja a magatartást. Az elkövető elsősorban az ügy kapcsán, annak kedvező elintézése útján kíván hatást gyakorolni a „sértettre".

A felsorolt géldákra alkalmazva: Az 1. számú példában ismertetett esetben a bűnügy előadójának hatáskörébe tartozott a konkrét ügy vizs-gálata, amikor 6000 Ft-ot kért annak kedvező elintézéséért. Hasonlóan hatáskörébe tartozott a szintén konkrét ügy elintézése a 4, számú példá-ban említett esetben. Mindkét ügyben a polgári személyeknek érdeke fű-ződött ahhoz, hogy a követelés jellegű kérésnek eleget tegyenek. Elhatá-rozásuknál az ügy kedvező elintézése volt a domináló, máspdlagos a hát-ránytól való tartás.

A zsarolásnál pedig a magatartás nem mindig kapcsolatos létező vagy akár feltételezett üggyel. így a 2. számú példában ismertetett esetben H. !. előtt nem létező feljelentésre történt hivatkozás. A 3. számú esetben pedig volt ugyan kisebb tettlegesség, de amiatt sehol nem tettek panaszt, feljelentést, így hivatalos intézkedést igénylő konkrét ügy nem volt. E sértettek akarati elhatározásánál már nem az ügy kedvező elintézése, az anyagi előny adása volt a befolyásoló tényező, hanem elsődlegsen a hátránytól való tartás.

Egyik nézet szerint a minősítés elhatárolásánál döntő jelentősége van annak, hogy az ügy, mellyel kapcsolatosan a bűntett megvalósult, az el-

, követő hatáskörébe tartozott-e vagy sem. Ha igen, — e nézet képviselői szerint — hivatali bűntett, ha nerh, — egyéb feltételek mellett — zsarolás valósul meg. Ez az álláspont véleményem szerint nem helytálló.

Ugyanazon, üggyel kapcsolatban elkövethető a jogtalan előny követelése vagy zsarolás is. Így például, ha a szabálysértési előadó az eljárás alá vont személytől azt követeli, hogy adjon a részére pénzt és ennek ellené-ben ügyét kedvezően bírálja el, úgy ez a magatartás jogtalan előny köve-telése. Ha pedig a közlése olyan formában történt, hogy amennyiben nem kap pénzt, őrizetbe veszi, az ügyben felmerült kompromittáló adatokat házastársával közli, úgy zsarolást valósít meg, mivel jogtalan vagyoni haszonszerzés végett fenyegetéssel kényszerítette ki a pénz átadását.

Hasonlóan közömbös az is, hogy hatáskörbe tartozó ügyről volt-e szó. Közismerten nem minden hivatalos személy (pl. rendőr) hatáskörébe tar-tozik többek között a büntető eljárás lefolytatása, így a próbaszolgálatqs közrendvédelmi állományú rendőrnek sem. Ha ilyen, tehát a konkrét ügyben hatáskörrel nem rendelkező hivatalos személy, nyomozati cselek-mény fenyegetésével jut jogtalan vagyoni előnyhöz, úgy a magatartás szintén megvalósíthatja a zsarolást. A zsarolás bűntettét valósíthatja meg az a rendőr is, aki bántalmazás, előállítás kilátásba helyezésével fenyegeti meg a sértettet, ha nem ad részére pénzt vagy egyéb tárgyat, függetlenül attól, hogy az intézkedés, így az előállítás adott esetben hivatali köteles-sége volt-e vagy sem.

Az ismertetett példák esetében tehát elsősorban nem azt kell vizsgálni, hogy a hivatalos személy hatáskörébe tartozott-e az ügy, hanem az elha-tárolás alapját elsősorban az elkövetési magatartás, az elkövetés módja képezi, nevezetesen, hogy az elkövető fenyegetéssel kényszerítette-e ki az előnyt, vagy pedig csak kötelességszegéssel vagy hatáskör túllépéssel.

6. A minősítést megnehezíti továbbá, hogy tágabb értelemben a zsarolás minősített esetében is jelentkezik a hatáskör túllépése, hiszen azzal az el-követő is tisztában van, hogy az eljárása jogszerűtlen, csak míg a hivatali bűntettnél az előnyt, éppen annak honoráriumaként kéri vagy kapja, (lásd: 1. és 4. sz. esetet), addig a zsarolásnál éppen a hatáskör túllépése útján jut az előnyhöz. (Lásd: 2. és 3. sz. esetet.)

7. További elhatárolási szempont, hogy a zsarolás csak akkor befejezett, ha vagyoni jellegű kár keletkezik, míg a másiknál elegendő hivatali mű-ködéssel kapcsolatos előnyért ajánlkozás, követelés stb. A kárral kapcso-latban meg kell jegyezni, hogy annak fogalmába tartozik minden olyan vagyoni jellegű jogsérelem, amelynek pénzben kifejezhető értéke van. Személyi előny szerzése érdekében történő kényszerítés, fenyegetés, ezért nem zsarolást, hanem más, esetleg kényszerítést, hivatali bűntettet való-sít meg. így például nem zsarolásnak minősül annak a rendőrnek a cse-lekménye, aki a nőt akár súlyos hátrány kilátásba helyezésével is fenye-getés útján nemi kapcsolat kialakítására kéri.

A fentiek kifejtése után visszatérve a példákra: a 2. szám alatt ismer-tetett esetben véleményem szerint a rendőrnek az a magatartása, hogy előnyért hivatali helyzetével visszaélve a kisiparos kérésének teljesítésére vállalkozott, már önmagában megvalósítja a Btk. 149. §-ban meghatározott bűntett alapesetét. Az pedig, hogy H. I. lakásán a leírt magatartást tanú-

sította, olyan többlet-cselekmény, amely a zsarolás törvényi tényállását maradéktalanul kimeríti. Így mindenképpen súlyosabban kell minősíteni a hivatali bűntett alapeseténél, tekintve, hogy annak minősített esete nem állapítható meg. Célja volt az anyagi haszonszerzés (kisiparos által ígért és tőle kapott 500 Ft), ennek érdekében hivatali jellegét használta fel arra, (rendőrként mutatkozott be, hivatalos eljárás látszatát keltve), hogy H. I.-t feljelentéssel való fenyegetéssel a szerszám kiadására kénysze-rítse. Ezáltal H. L-nek kára keletkezett (munkadíját nem kapta meg!) Nem szorul bővebb okfejtésre, hogy e vonatkozásban halmazat fel sem merülhet.

Hasonlóan zsarolást — pontosabban a pénz átadásának hiányában annak kísérletét — valósítja meg a 3. sz. példában leírt magatartás, mert az elkövető célja szintén anyagi haszonszerzés volt, (bírság címén 800 Ft követelés), ennek érdekében hivatali jellegét használta fel arra, (rendőr-igazolványt felmutatva nyomozóként mutatkozott be), hogy G. Ilonát csa,-ládi botrány és egyéb hátrány kilátásba helyezésével pénz átadására kényszerítse.

A fenyegetés súlya mindkét esetben alkalmas volt arra, hogy a sértet-tek akarati elhatározását megzavarja és akaratukat az elkövető által kí-vánt irányba hajlítsa.

Ezzel szemben az 1. és 4. sz. esetekben leírt magatartás a kötelesség-szegéssért jogtalan előny követelésének megállapítására alkalmas, az előző pontokban felsorolt elhatárolási ismérvek alapján.

Végül említést érdemel még, hogy a törvényalkotó a hivatali bűntett tényállásában, de a minősített eset közé sem vette fel az erőszakkal vagy fenyegetés útján való elkövetést. Ennek indoka feltehetően az, hogy a szigorúbb elbírálást igénylő ilyen magatartás a súlyosabban büntetendő hivatalos személyként elkövetett zsarolásnak minősül. A hivatalos sze-mélyként elkövetett zsarolás esetében a törvény nem tesz különbséget, hogy a hivatalos személy fontosabb beosztásban van-e, ezenkívül jelen-tősebb üggyel kapcsolatosan követte-e el a zsarolást.

A jelenlegi törvényi szabályozás alapján nem megoldott ez a probléma akkor, ha a jogtalan előny elfogadása minősített esetében alkalmaznak erőszak és fenyegetés útján kényszerítést. Elképzelhető ugyanis, hogy például fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy való-sít meg zsarolást. Ilyen cselekmény elbírálásánál jelenleg csak arra van lehetőség, hogy e körülményt a bíróságok a büntetés mértékének kiszabá-sakor vegyék figyelembe.

Összefoglalva megállapítható, hogy a két bűntett elhatárolásánál az alábbiakat kell gondos vizsgálat tárgyává tenni:

— személyi vagy vagyoni előny szerzése céljából történt-e a követelés, fenyegetés;

\ ' # — 79 —

a követelés módja erőszakkal vagy fenyegetéssel történt-e, s az el-érte-e azt a szintet, amely már alkalmas hátrány kilátásba helyezér sével a sértettet megfélemlíteni, ezáltal szabad akarat-nyilvánítását az elkövető érdekével egyezően befolyásolni;

az elkövető ehhez hivatali jellegét felhasználta-e, hivatali megbízá-sát, minőségét színlelte-e és ha igen, ez mennyire hatott ki a sértett érzelmeire.

Egy gépjárművel elkövetett veszélyeztetés bűntettének nyomozási tapasztalatai

Irta: Dr, Meilinger Ferenc százados

Az egyik helyőrség ügyeletes tisztje 1971. május 29-én hajnalban je-lentette a katonai ügyészségre, hogy éjjel a B. és Sz. községek közötti mezei úton K. I. honv. holttestére bukkantak. A halál okát megjelölni nem tudták,. pusztán feltételezésekbe bocsátkoztak. A jelentés szerint a holt-testet a helyszínről elszállították. A helyszíni szemle megtartására 1971. május 29-éh délelőtt, a rendőrséggel együtt került sor és ennek alapján az alábbiakat lehetett megállapítani:

Honvédségi gépkocsioszlop közeledett a B. és Sz. községek közötti mezei úton 1971. májüs 29-én éjjel, majd az út mentén az erdő szélében sorol-tak be. K. I. honvéd az utolsó gépkocsinak volt a vezetője, ezért elöljá-rója komendánsőrsi feladattal bízta meg, így a gépkocsioszlop végétől kb. 8—10 km-re az úton kellett tartózkodnia. Éjjel 03 órakor, amikor le-váltására indultak, gépkocsijával szemben az ellentétes oldalon feküdt — pokróccal betakarva — a búzatábla melletti barázdában, már halott állapotban, Mivel erősen véres volt, a feltaláló személyek az őrkatona le-ütésére következtettek

A szemle során rögzítettük a holttest feltalálási helyét, amely a jobb-oldalt álló Csepel tehergépkocsi vezetőfülkéjétől .3 m-re volt. Ezen tá-volság a visszamaradt takaró és rohamsisak alapján volt rögzíthető. A tárgyak elhelyezkedéséből azt is meg lehetett állapítani, hogy az el-halt fejjel az oszlop vége felé, tehát B. község irányában helyezkedett el. A takarón és a rohamsisakon véres szennyeződés volt, emellett az utóbbit nagy erőbehátás is érhette, mert deformálódott és szétrepedt. A baráz-dában — amely közvetlenül a búzatábla szélében volt — gépkocsinyo-mot fedeztünk fel, amely csak az oszlop élén tért ki a földútra. Ebből a tényből arra következtettünk, hogy az oszlopot — elhelyezkedése után — egy, vagy több gépjármű kerülte ki.

A szemlével párhuzamosan végzett meghallgatások során megtudtuk, hogy az éjjel tehergépkocsik érkeztek az oszlop után és ezek a gépjármű-oszlopot kikerülve, elől soroltak be, egyik ZIL-tehergépkocsi löveget is vontatott. Ezen gépjárművek kerekeit nyomban leszereltettük, majd le-foglaltuk arra gondolván, hogy rajtuk, esetleg véres szennyeződés lesz kimutatható, de a későbbiek során ez nem nyert igazolást: A helyszínen egyéb nyomot felkutatni nem lehetett. •

A boncolás eredménye adhatott csak választ a legalapvetőbb kérdésre, így például: a halál okának kimutatására, stb., ezért ennek elvégzésére nyomban intézkedtünk és ez szabta meg a nyomozás további irányát. Az orvosszakértők szerint a halál oka: a többszörös csonttöréshez, mell-

kas összenyomatásához csatlakozó sokk, koponyaalapi törés, agyzúzódás, szívzáródás és feltehetően a bőralatti kötőszövet roncsolódásából szár-mazó zsírembólia összhatása lehetett. A külsérelmi nyomokat és a belső szervek sérüléseit többszörös, nagyerejű tompa erőbehatás idézhette elő. A szakértők szerint nagy valószínűséggel állítható, hogy a halálos ered-ményű mellkasi sérülést, a mellkason elől végiggördülő tehergépkocsi gu-miabroncsa okozhatta. Sem a mellkason, sem az arcbőrön nem talál-tunk gumiabroncs lenyomatára emlékeztető mértani idomú rajzolatot. Ez nem szólt a feltételezett erobehatás ellen, mert az elhalt takaróba búr-kolózott, valamint a fejét rohamsisak védte. A rohamsisak összenyomódása egymagában is bizonyítéka a fejet ért igen nagyerejű tompa erőbehatás-nak.

A boncolás alapján választ kaptunk arra is, hogy az elhalt a sérülések egy részét életében, a földön fekve, feltehetően alvó állapotban, míg a másik részét a halál után szenvedte el.. Mindebből az is következett, hogy nem egy gépjármű, hanem legalább kettő, vagy több haladt a sértetten keresztül. Sőt az áthaladó járművek között bizonyos időnek kellett el-telni, ami alatt a halál bekövetkezett.

Ezek után tisztán állt előttünk az, hogy a halálos sérülést a; sértett úgy szenvedte el, hogy a földön, a búzatábla melletti barázdában feküdt és közben rajta gépjárművek haladtak keresztül. Kihallgatások útján kel-lett tisztázni, hogy a gépjármű oszlop mellett 1971. május 29-én éjjel milyen járműmozgás volt. Ezzel párhuzamosan a takaró és az áldozat ruházatának vizsgálatába nyomban bekapcsolódtak az ÖRFK helyszínre kiérkező nyomszakértői is.

A nyomozás során megállapítható volt, hogy éjjel 02 óra körül érte utói az oszlopot V. Zoltán, az általa vezetett löveget vontató ZIL teher-gépkocsival és az oszlop kikerülése után, elől sorolt be. Ezenkívül 02,35 órakor érkezett az oszlop végéhez P. L. honvéd, ugyancsak ZIL teher-gépkocsival és járművével elől sorolt be. A járművezetők és a kocsiban helyetfoglalók úgy nyilatkoztak, hogy sértettet nem látták és nincs tu-domásuk arról, hogy valakin is áthaladtak volna. V. Zoltán a továbbiak-ban még előadta, hogy —kikerülés közben — az út jobboldalát figyelte mert tartott attól, hogy valaki az álló gépkocsik közül esetleg kilép az útra.

Döntő volt a tanúvallomások alapján az, hogy az oszlopot, csak két jármű kerülte ki. Ebből, valamint az orvosszakértői vélemény alapján logikailag arra lehetett következtetni, hogy a halálos eredményű gázo-lást az első, vagy annak lövege okozhatta és a második tehergépkocsi 1

már csak halott emberen haladt keresztül. A nyomszakértők az elhalt ruházatán értékelhető nyomot nem talál-

tak. A zöldes színű takarón ellenben gumiagroncs mintázatától eredő véres lenyomatokat lehetett felfedezni. Ez forma és típus tekintetében megegyezett a V. Zoltán gépjárművével vontatott löveg gumiabroncsának mintázatával. Ez a körülmény is igazolta, hogy a gázolást az első gép-jármű vezetője V. Zoltán követte el. Mindezt annál határozottabban meg lehetett állapítani, mivel a tehergépkocsikon a löveg kerekeitől eltérő gumiabroncsok voltak-

A szakértői vélemény szerint abból a tényből, hogy az. áldozat bakan-csán az állva történő elütésre utaló nyomok nem találhatók valamint, a takaró test felőli oldalára, a testből kiáramló vér a gépjármű gumikerék

mintázatának megfelelően préselődött rá, arra lehet következtetni, hogy az áldozat gázolás előtt fekvő helyzetben volt. Tehát a nyomszakértői vélemény szerint a löveg kereke haladt át a sértetten úgy, hogy az, fekvő helyzetben volt. Ez a megállapítás teljes mértékben összhangban állt az orvosszakértők véleményével. Maga a sérülés enyhébb — bár halálos kimenetelű — jellege is a lövegkerék áthaladására engedett következ-tetni. így a tényállás aggálytalanul tisztázást nyert.

Ezután kellett a bűnösség kérdésében állást foglalni, ami nem volt egyszerű. V. Zoltán terhelt azzal védekezett, hogy a búzatábla szélében, zöld takaróban fekvő sértettett lehetetlen volt észlelni. Ennek bizonysá-gaként hivatkozott a másik gépkocsi vezetőjére, aki a sértettet ugyan-csak nem vette észre és ezért rajta áthaladt. A bűnösség kérdésében nyomozási kísérlet alapján döntöttünk, amit pár napon belül azonos idő-járás mellett végrehajtottunk. Az elhalttal azonos magasságú és terje-delmű bábut készítettünk és azt helyeztük el a sértett feltalálási helyén a tanúk előadásának megfelelően. A Csepel tehergépkocsit az eredeti helyére állítottuk, majd más gépjárművezetővel éjszaka az említett út-vonalon végig haladtunk, ugyanazon ZIL tehergépkocsival és löveggel. A nyomozási kísérletben részt vett gépjárművezető kellő távolságról ész-lelte a sértettet helyettesítő bábut és attól 6 m-re megállt.

Ezután a terheitel ugyanezt végrehajtottuk hasonló eredménnyel. Mivel a terheltnek úgy kellett közlekednie, mint a baleset idején, így a nyomo-zási kísérlet során pontos képet kaphattunk a jármű sebességéről is. Ennek során állapítottuk még, hogy a terhelt 15 km/ó sebességgel haladt a baleset időpontjában. A nyomozási kísérlet során gépjárműszak-értő bevonásával megállapítottuk azt, hogy a kérdéses gépjármű lámpái 30—35 méteres útszakaszt világítanak be.

. A fentiek ellenére a katonai bíróság az ügyben szemlét rendelt el és ennek során olyan gépjárművezető vezette a ZIL tehergépkocsit, aki-nek nem volt tudomása a bűncselekményről. A gépkocsivezető olyan el-igazítást kapott elindulás előtt, hogy a KRESZ rendelkezéseinek megfe-lelően járjon el. Egyebet a vezetővel nem közöltünk Ezen gépjárműve-zető is észlelte a sértettet helyettesítő bábut és attól kellő távolságra megállt. /

Mindezek alapján megállapítható volt, hogy a takaróba burkolódzott sértettet 10 m-ről észlelni lehetett és így a gázolás elkerülhető lett volna. Mindebből a katonai bíróság tényként állapította meg, hogy V. Zoltán terhelt vezetés közben nem fejtette ki a tőle elvárható figyelmet és körül-tekintést, ezenkívül a tehergépkocsit nem az út és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Ennek alapján a KB. II. 125/1971. számú ítéletében bűnösnek mondta ki V. Zoltán honvéd vádlottat a Btk. 258. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bek. b) pont szerint minősülő és bün-tetendő fogalkozáskörében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyez-tetésben, és egy évi — fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó — sza-badságvesztést szabott ki.

Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést a bűnös-ség megállapítása miatt. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. A' má-sodfokon eljáró bíróság a bűntett elbírálásánál elsősorban azt vizsgálta, hogy a sértett észlelhető volt-e az adott körülmények között mozgó gép-kocsi vezető üléséről, másodsorban pedig, hogy á vádlott a több, mint

20 órás fizikai és szellemi megterhelés utón olyan állapotban volt-e aki észlelhette, hogy az útmenti barázdában emberi test fekszik.

Az kétségtelen, hogy a vádlottnak — viszonylag — szűk úttesten kel-lett elhaladnia, ami a figyelmét lekötötte annál is inkább, mivel jobbol-dalt gépkocsioszlop helyezkedett el, -tehát a kellő és biztonságos oldaltá-volságot ki kellett alakítania. Emellett joggal tarthatott attól, hogy az álló gépkocsik közül — váratlanul — személyek léphetnek ki az úttestre. Ezzel szemben a vádlottnak nem kellett arra számítania, hogy a gabona-tábla szélén valaki fekszik,. éppen ezért nem járt el helytelenül akkor, amikor a figyelmét az említettekre összpontosította és figyelmen kívül hagyta az úttest baloldalán elterülő gabonatáblát.

Ugyanekkor azt is értékelni kellett, hogy már több, mint 20 órája tel-jesített szolgálati fedadatot és ez idő alatt a járművét két ízben is javí-totta, ami hosszabb időt vett igénybe és fáradtságos munkával járt. A riadó végrehajtása során lőszert szállított és löveget vontatott A szál-lítmány és a vontatmány biztonsága szintén fizikai és szellemi igénybe-vételt követelt tőle. Ez pedig a tiltott helyen rejtve elhelyezkedő sértett észlelésének a lehetőségét tovább csökkentette.

Az ügyben a katonai ügyészség és bíróság — más gépkocsivezetők al-kalmazásával nyomozási kísérletet tartott a már leírtak alapján. Mivel ezen gépjárművezetők észlelték a sértettet helyettesítő bábut és kellő távolságra attól megálltak, azt a következtetést lehetett levonni, hogy mindez a vádlottól is elvárható lett volna. A Legfelsőbb Bíróság állás-pontja szerint azonban a nyomozási kísérletek adataiból nem vonható le ilyen következtetés az alábbiak miatt.

A katonai ügyészség által foganatosított kísérletet olyan gépjárműve-zető hajtotta végre, aki tudott arról, hogy az adott helyen egyik katona-társa gépkocsival történt gázolás következtében halálos kimenetelű bal-esetet szenvedett, és neki a baleset lefolyását kell bemutatnia. Nyilván-való, hogy ilyen tudatban nem az egyébként várható veszély helyére — az álló gépkocsikra —, hanem ellenkezőleg, a normális körülmények között a saját közlekedésére veszélytelennek tekintendő gabonatáblára fordított fokozott figyelmet. így természetszerű, hogy a sértett testét helyettesítő, takaróba csavart bábut észlelte és előtte megállt. A kato-nai bíróság által végrehajtott nyomozati kísérlet idejére a gabonatáblát viszont már learatták, a tarlót pedig felszántották. Ezáltal a helyszín olyan lényeges mértékben megváltozott, amely a sértettet helyettesítő bábú' láthatóságát is lényeges- mértékben megváltoztatta. Ezért az itt szerzett tapasztalatok nem engedik meg a katonai bíróság által eszközölt követ-keztetés levonását.

A sértettnek a baleset idején való láthatóságára vonatkozóan értékel-hető bizonyíték — a második gépjármű vezetőjének — P. L. honvédnak a vallomása, Valamint az a tény, hogy a sértettet ő sem észlelte, minek következtében az általa vezetett tehergépkocsival szintén áthaladt a sér-tett holttestén. E ténnyel kapcsolatban a katonai bíróság tévesen vonta le azt a következtetést, hogy P. L. honvéd is figyelmetlen volt és a sér-tettet ezért nem- észlelte. Nevezett ugyanis nemcsak a vádlottal azonos időben, hanem azonos körülmények között is vezette a gépkocsiját. Fi-gyelemmel az álló tehergépkocsikra, valamint az ezek között esetleg mozgó katonákra, az ő közlekedésére is elsősorban az említettek jelentet-tek veszélyt és a gabonatábla területéről váratlanul felbukkanó, — vagy

éppen ott alvó — személyre neki sem kellett számítania, Következés-képpen ő is azért nem észlelte a sértettet, mert az ő közlekedésére ve-szélytelennek tekintendő, tehát figyelmet nem igénylő helyen olyképpen feküdt, hogy a mozgó tehergépkocsiból nem volt észlelhető. A két — azonos körülmények közötti — gázolás pedig kizárja annak megállapítha-tóságát, hogy mindkét gépjárművezető egyformán figyelmetlen volt és emiatt nem vette észre a sértettet.

A gondatlan bűnösség a felelősség alapjául csak akkor szolgálhat, ha az elkövetőnek szubjektumából kifolyóan kellett volna előre látnia, hogy magatartása és a káros következmény között az objektív kapcsolat fenn-áll. A gondatlan bűnösség tehát személyhez kapcsolt, ami következik a Btk. 17. §-ában szereplő „tőle elvárható" kifejezésből is. Ha tehát ál-talában meg is állapítható, hogy lehetett volna előre látni a káros ered-ményt, akkor is a felelősség asszerint alakul, hogy vajon maga az elkö-vető a felmerült esetben azt valóban képes lett volna-é előre látni. Az elsőfokú ügyészség és bíróság éppen e tekintetbe volt tévedésben. A nyo-mozási kísérletek során a gépkocsivezetők észlelték a sértettet helyet-tesítő bábut, mert nyilván az átlagosnál jóval nagyobb figyelmet tanú-sítottak, miután tudták, vagy sejtették a kísérlet célját. Ezzel szemben a vádlott és P. L. honvéd is egészen más, sokkal terhesebb körülmények között közlekedtek a, már kifejtettek szerint.

Éppen ezért a Legfelsőbb Bíróság azt - állapította meg, hogy a vádlott a halálos eredményű baleset ellenére, a tőle elvárható figyelem kifejtése mellett közlekedett és magatartásával nem valósított meg bűntettet. Ezért a Katf. III. 469/1971. sz. ítéletével a vádlottat az ellene emelt vád alól, — bűntett hiányában — felmentette.

Az ismertetett ügy feltétlenül alkalmas arra, hogy jövőbeli munkánkban hasznosítsuk a nyomozási kísérletekkel kapcsolatos észrevételeket, ame-lyek végül is a vádlott felmentéséhez vezettek.

A nyomozási kísérlet technikai előkészítése kifogástalan volt. A tanú-kat, valamint a műszaki szakértőt bevontuk a kísérletbe, így a helyszín visszaállítása megfelelt a feltalálási körülményeknek. Ennek' ellenére megítélésem szerint szükséges lett volna bevonni azon igazságügyi or-vosszakértőt, aki a boncolást végezte. A sértettet helyettesítő bábut a tanúk elmondása alapján helyeztük el, ami nem biztos, hogy megfelelt a sértett eredeti helyzetének. Az elhalt egy ideig élt és ez idő alatt a helyzetét megváltoztathatta, amit igazol az is, hogy a második gépjármű a sértett más testrészén okozott sérülést, holott egy keréknyomban ha-ladtak a járművek. Ezen körülmény is igazolja, hogy a sértett eredeti helyzetét megváltoztatta és így találtak rá a tanúk- akik e megváltozta-tott helyzetnek megfelelően állították be a bábut, a nyomozási kísérlet • során, Amennyiben a nyomozási kísérletnél jelen van az orvosszakértő, .úgy az elszenvedett sérülésre figyelemmel pontosabban megállapítható lett volna a sértett eredeti elhelyezkedése. A sértett gázolás előtti elhe-lyezkedése azért bír nagy jelentőséggel, mert nagymértékben befolyá-solja a láthatóságot. Tehát a nyomozási kísérlet előkészítése sor.án hiba volt az igazságügyi orvosS^akértőt mellőzni,, mivel a sértett elhelyezke-désére adatokat tudott volna szolgáltatni az elszenvedett sérülés alapján és így segítette volna az eredeti helyzet beállítását.

A második hiányosság a nyomozási kísérletben résztvevő gépjárműve-zető helytelen kiválasztása volt. Attól az alakulattól választottuk ki a

nyomozási kísérletben résztvevő gépjárművezetőt, amelyhez tartozott a sértett és az elkövető. Az egységnél a balesetről szintén mindenki tudott, sejtették a gázolás helyét is, mivel az alakulat egyik kijelölt körletében történt. így a kiválasztott gépjárművezető már nem azonos helyzetben volt a vádlottal, annál sokkal több körülményt ismert, ezáltal óvatosab-ban és jóval nagyobb figyelem kifejtése mellett közlekedett. Ez pedig kétségessé tette a végrehajtott nyomozási kísérlet egyébként pozitív ered-ményét.

Hasonló esetben indokolt más alakulattól igénybevenni olyan gép-járművezetőt, akinek nincs tudomása a balesetről, mert csak így fogad-ható el a nyomozási kísérlet eredménye és így tükrözi az objektivitást.

A bíróság által megtartott nyomozási kísérlet a fenti hiányosságot megszüntette azzal, hogy más alakulattól rendelt ki gépjárművezetőt, de ennek ellenére nem volt értékelhető annak eredménye. A nyomozási kísérlet időpontjában a búzát learatták, a tarlót felszántották, így olyan lényeges változás történt a helyszínen, amely miatt az — egyébként po-zitív — eredmény nem lett volna elfogadható.

Amennyiben a nyomozási kísrélet során az említett hiányosságok ¡nem fordulnak elő, úgy esetleg már nyomozási szakban pontosabban állást le-hetett volna foglalni a bűnösség kérdésében, Ezen ügy kapcsán is lát-hatjuk, hogy a nyomozási kísérlet körültekintő és minden részletre ki-terjedő megtervezése milyen jelentős, és csak az alaposan előkészített nyomozási kísérlet hozhat megfelelő eredményt.

í r

Az orvosi polgári jogi viszony és á katonaorvos anyagi felelőssége

Irta: Dr. Deme Károly HM jogi főelőadó

Egy sérült katona bonyolult kártérítési ügyének megoldásakor vita kerekedett arról, hogy kártérítésre kötelezhető-e a katonaorvos, ha gyó-gyító célú beavatkozásával esetleg a beteg súlyosabb egészségromlását idézte elő. .

Az igenlő válasz kézenfekvőnek látszik, azonban a megoldás mégsem ilyen egyszerű. A kérdés több olyan jogi és gyakorlati problémát felvet, amelyhez'mind a tényállás, mind a vonatkozó jogszabályok alapos elem-zése szükséges.

A konkrét tényállás a következő volt: K. József tiszti iskolai növendék 1969. augusztus 1-én vanult be sor-

katonai szolgálatra az egyik vidéki alakulathoz. Bevonulása után pár nappal, a reggeli sorakozó alkalmával erős gyomorfájást, szédülést és hányingert érzett,, ezért orvosi ellátásra jelentkezett az alakulat gyen-gélkedőjén. Itt a vezető orvosi teendőket dr S. Gyula tartalékos orvos-hadnagy látta el, aki a beteget lefektette, majd megmérte vérnyomását és panaszai alapján napszúrást valószínűsített. A tünetek gyógyítására — beteg jobb felkarja középső harmadának felső határán — egy-egy ampulla atropin, illetőleg koffein injekciót adott be. A beteg a beszúrás pillanatában jobb hüvelyk ujjában áramütéshez hasonló érzést észlelt, amit azonnal jelzett is az orvosnak. Dr. S. Gyula azonban ezt figyelmen kívül hagyta és befejezte az injekció beadását. Ekkor a beteg karjába görcs lépett fel úgy, hogy a karja könyökben behajlított helyzetbe rán-dult. Az orvos masszázst alkalmazva megpróbálta kiegyenesíteni a karját, azonban ez nem sikerült és elküldte a beteget, hogy a körletben feküd-jön le.

K. Józsefnek eleinte erős fájdalmai voltak, majd másnap délelőttre karjából a görcs oldódott, de alkarján és hüvelyk ujján érzéketlenség lé-pett fel, valamint csuklójában és ujjaiban mozgászavar keletkezett.

Panaszával ismét jelentkézett a gyengélkedőn, ahol az orvos igyeke-zett megnyugtatni, hogy panaszai el fognak múlni. Ez nem következett be, ezért augusztus 10-én újra jelentkezett az orvásnál, aki másnapra a helyi SzTK szakrendelés idegosztályára utalta be. Itt a beteget megvizs-gálták azonban járóbetegként való ellátását nem vállalták el, hanem ehe-lyett írásban javasolták a katonai kórház idegosztályára történő beutalá-sát. Dr. S. Gyula a beteget nem utalta azonnal kórházba, hanem B—12, illetőleg polybé injekciók adásával tüneti kezelést alkalmazott.

A1 kezelés nem járt eredménnyel. Ezért augusztus 27-én a beteget mégis beutalta az MN Központi Kórházának ideg- és elmeosztályára, ahol október 4-ig állott kórházi kezelés alatt, majd — a FÜV bizottság dön-1

tése alapján — tartalék állományba helyezték. A leszerelés „békében alkalmatlan, háborúban szakszolgálatra alkal-

mas" minősítéssel történt. Oka — a FÜV táblázat megállaptása sze-rint —• a nervus radialis (orsóideg) teljes bénulása, amely „szolgálati te-vékenység közben történt, orvosi beavatkozás eredménye". •

Az alakulat parancsnoka ezzel szemben, olyan baleseti jegyzőkönyvet készített az esetről, amelyben tényállásként csupán a beteg eredeti pa-naszait és az alkalmazott injekciót tűntette fel azzal a megjegyzéssel, hogy ettől gyomorgöcse megszűnt, „majd jobb karján görcs lépett fel, amely masszázsra javult, gyógyszer nélkül oldódott". Közölték továbbá a beteg elesettségét, és karjának gyengeségét, valamint a B—12 és po-lybé injekciók alkalmazását azzal, hogy ezek eredményeként lényeges javulás volt a kar mozgatásában. Végül az SzTK idegosztályára augusz-tus 11-én —, valamint az MNKK idegosztályára augusztus 27-én tör-tént • beutalás - tényét rögzítették. . A baleseti jegyzőkönyv parancsnoki minősítése szerint „az eset szol-gálati időben történt, nem szolgálati eredetű" betegség volt. •— A jegyző-könyvbe — mint az utóbb megállapítást nyert — azért került helytelen tényállás és történt a téves parancsnoki minősítés, mert dr. S. Gyula, a parancsnok tájékoztatásakor elhallgatta a rosszullét és a bénulásos tünetek közötti okozati összefüggést, illetőleg az injekció beadásával kapcsolatos tényeket.

A parancsnok jegyzőkönyvi minősítését a HM Pénzügyi Főnöksége felügyeleti jogkörben jóváhagyta és a sérülést „katonai kötelmekkel nem összefüggő"-nek minősítette.

K. József a bénulását megelőzően munkaviszonyban nem állott ezért az SzTK-tól sem táppénzt, sem táppénz helyettesítő segélyt nem ka-pott. A kiegészítő parancsnokság igénybejelentése után, a társadalombiz-tosítási igazgatóság még a baleseti járadékigényét is elutasította. Béna karja miatt azonban leszerelése után nem tudott munkába állni és így 1969. október 21-től december 31-ig semmiféle jövedelme nem volt.

A károsult végül kérelemmel fordult a honvédelmi miniszterhez és kérte a baleset minősítésének kedvező megváltoztatását. Felszólalása alapján a honvédelmi miniszter „katonai kötelmekkel összefüggő"-re változtatta a minősítést, és így vált lehetővé, hogy a társadalombiztosí-tási igazgatóság — visszamenőlegesen — baleseti járadékot állapított meg a 35%-ban csökkent munkaképességű K. József részére.

.A károsult 1970-ben kártérítési kérelmet nyújtott be a Pénzügyi Fő-nökséghez és abban megtéríteni igényelte a balesettel összefüggő kereset-veszteségét.

A Pénzügyi Főnökség a követelés jogalapjának tisztázása érdekében elrendelte az ügy részletes kivizgsálását. A beszerzett adatokból alaposan lehetett következtetni arra, hogy K. József balesetét úgynevezett orvosi „műhiba" okozta. Ennek megállapítása azonban már nem jogászi feladat, tehát szükségessé vált katonai igazságügyi orvosszakértő alkalmazása.

Az orvosszakértő feladata az volt, hogy a károsult személyes vizsgá-lata-, a bizonyítás során beszerzett iratok-, orvosi leletek és kórlapok alapján készítsen szakvéleményt a következő kérdésekről :

— mi volt az oka K. József bénulásának? — dr. S. Gyula o. hdgy. magatartása — orvosi szempontból — "helyes

volt-e, illetőleg úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben álta-lában elvárható?

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény a következő összefoglaló vá-laszt adta e kérdésekre:

„A beteg bénulását a helytelenül alkalmazott injekció okozta és ezért teljes mértékben az alkalmazó orvos felelős." (A szakértő egyes konk-rét megállapításait külön-külön fogom ismertetni a bizonyítékok érté-kelésénél.)

Az orvosszakértő véleményére figyelemmel megállapított tényállás is-meretében most már az volt tisztázandó, hogy a honvédorvos anyagilag felelőssé tehető-e .a gyógyító tevékenysége során okozott károkért? Előbb azonban az alábbi lényeges kérdéseket kell elemző módon meg-vizsgálni :

1. Milyen jogviszony jön létre a beteg és az orvos között általában ? 2. Mi az orvos kártérítési felelőssége a polgári életben? 3. A beteg katona és a Magyar Néphadsereg egészségügyi szolgálata

közötti jogvizsonynak mi a lényege? 4. Mi a katonaorvos felelőssége a hadsereggel szemben? ad. 1. „Társadalmunkban legfőbb érték az ember". Ez az alapelv azt az

egyéni és ugyanakkor társadalmi érdeket fejezi ki, ami az egyes emberek egészségéhez és munkaerejének fenntartásához fűződik. A dolgozók egészségének védelméhez és az orvosi ellátás széleskörű megszervezéséhez az Alkotmány 47. §-a nyújt ja a legfelsőbb szintű garanciát.

Eszerint tehát az orvos társadalmi méretű szükségletkielégítést végez, amikor a hozzáforduló betegeket gyógyítja. Munkája mégis, különös mó-don különbözik minden más emberi munkától, mert az orvos gyógyító ténykedésével a legmélyebben és a legközvetlenebbül hatol be az egyén, a személyiség érdekszférájába.1

Az orvos és a beteg közötti kapcsolat ezért a beteg részéről mindig olyan feltétlen bizalmat jelent, amely a gyógyító-megelőző tevékenység során létrejövő jogviszonyt minden vonatkozásában meghatározza.

A beteg és az orvos kapcsolatát jogviszonynak kell tekintenünk, mert annak létrejötte alkalmával a felek között jogok és kötelezettségek kelet-keznek.

A beteg az egészégi állapotában bekövetkezett rendellenesség helyre-állítását igényli az orvostól, tehát a köztük levő jogviszony lebonyolítása a beteg részére szükségletkielégítést, az orvos részére pedig munkát je-lent.

Ha megvizsgáljuk ezt a jogviszonyt, megállapíthatjuk, hogy legelem-zőbb sajátosságai polgári jogi természetűek:

a) tárgya a szükségletkielégítés; b) alanyai egymással mellérendeltségi viszonyban vannak; c) a lebonyolításban a rendelkezési elv érvényesül; d) a konkrét jogviszony a felek között megállapodással jön létre, te-

hát kötelmi jellegű;

1 Dr. Törő Károly: Az orvosi polgári jogi viszony '(Közgazdasági és Jogi Könyv-kiadó) 5. oldal.

e) a jogviszonyból eredő, alanyi jogok megsértése a személyi, vagy vagyoni jogok sérelmével jár. Az utóbbi jogsérelem a kár bekövet-kezése, amelynek szankciója az eredeti állapot helyreállítása, illető-leg a kártérítés.

A felsorolt polgári jogi ismérvek nem abszolútak, mert azok az or-vos — beteg jogviszonyban némileg módosulnak, mégis — tendenciájuk-ban — feltétlenül polgári jogi természetűek.

A mellérendeltség elve látszólag törést szenved az orvos és a beteg kapcsolatában, mert bár a főszabály az, hogy a beteg saját akaratából veszi igénybe az orvos tevékenységét, mégis vannak esetek, amikor az orvosi beavatkozás a beteggel szemben kikényszerthető. Ilyenek például a közegészségügyi és járvány védelmi beavatkozások, azonban ezek nem is polgári jogviszony, hanem államigazgatási jogviszony keretében ke-rülnek lebonyolításra. Más esetekben pedig — és az esetek többsége ilyen — ha a gyógyító tevékenységet egészségügyi szerv, vagy intézet látja el, a beteg látszik a jogviszony urának, mert jogszabály rendelkezése alapján (lásd PTk. 199. és 205. §-ait) egyoldalú jognyilatkozatával hozza létre a jogviszonyt. Ennek létrejötte után azonban az orvos tevékenysé-gének tárgya ai beteg szervezete lesz, és ettől kezdve a beteg magatartása — látszólag — áz orvos akaratától függ. Mégis nyilvánvaló a melléren-deltség elvének érvényesülése, hiszen az orvos gyógyító tevékenységét mindig a beteg érdekében végzi. .

Hasonlóképpen nem abszolút a rendelkezési elv érvényesülése sem, A beteg ugyanis többnyire nem rendelkezik orvosi szakmai ismeretekkel és gyakran még betegsége természetét sem ismeri pontosan. Ezért a jogviszony létrehozásánál nem tudja előre pontosan meghatározni az an-nak tartalmát kitevő jogok és kötelezettségek határait sem. A jogviszony lebonyolításában azonban a kockázatviselés a beteget terheli, ezért fő-szabályként áz ő rendelkezésétől függ, hogy mit tehet meg az orvos és mit nem. Ezt különösen azok az esetek példázzák, amikor veszélyesebb beavatkozások vagy gyógymódok alkalmazása válik szükségessé, mert ezek végrehajtása minden esetben csak a beteg kifejezett belegyezésével történhet (kivéve az életveszély-elhárításának meghatározott eseteit).

A jogviszony megállapodásos, kötelmi jellegének tiszta érvényesülését Zavarja az a — fentebb már említett — körülmény, hogy a Ptk. 205. §-a értelmében — jogszabályban megállapított esetekben — egyoldalú jognyilatkozat is keletkeztethet jogosultságot valamely szolgáltatás követelé-sére. Ez azáltal keletkezhet, hogy meghatározóit jogalanyok tekintetében jogszabály elrendelheti a szerződéskötési kötelezettséget (Ptk. 199. §), ha meghatározott más jogalanyok, egyoldalú jognyilatkozatukkal a szerződés létrehozását kíváhják. Ez a helyzet különösen akkor, ha a beteg nem egy meghatározott orvostól, hanem az állami egészségügyi szolgálat va-lamely szervétől, vagy intézményétől (rendelőintézettől, vagy kórháztól), mint szervezettől igényli a gyógyító-megelőző tevékenység kifejtését. '

Az említett, általánostól eltérő megnyilvánulási formáktól eltekintve azonban megállapítható, hogy az orvos-beteg közötti kapcsolat az úgy-nevezett orvosi polgári jogviszony keretében jelenik meg. Egy kötelmi jellegű polgári jogviszonynak viszont elhelyezhetőnek kell lennie a Ptk. rendszerében. A minősítés annak alapján történhet, hogy a fő szolgálta-tás valamely tevékenység kifejtése, tehát munkaszolgáltatás.

A Ptk. két1 olyan szerződésfajtát ismer, amely munkaszolgáltatáson ala-pul. Ezek: a vállakózás (Ptk. 387. §) és a megbízás (Ptk. 474. §).

A vállalkozási szerződés fő tényállási eleme, hogy a vállalkozó valamely munkával elérhető eredmény létrehozását vállalja. Az orvosi polgári jog-v i s z o n y azonban nem lehet vállalkozási szerződés, mert az orvos a be-teggel szembeni kötelem alapján nem eredményszolgáltatásra vállalko-zik. Az emberi szervezet egyedi különbözőségei ugyanis lehetetlenné te-szik az orvosi munkatevékenység eredményének biztos előrelátását, és ezért az orvos beavatkozásának következményei még ma is bizonytalanok lehetnek. .

A megbízás esetében viszont a megbízott nem eredményszolgáltatásra, hanem méghatározott tevékenység végzésére, ügy ellátására köteles a megbízó érdekének megfelelően és annak utasításai szerint. Az orvos és a beteg közötti kötelem lényegében ennek a szerződéstípusnak felel meg, hiszen az orvos azt vállalja, hogy az orvostudomány mindenkori állásának megfelelően, a legjobb tudása szerint, mindent elkövet a beteg gyógyu-lása érdekében.

Az orvos ugyanakkor az ügyellátás során, bizonyos tevékenységi — gyógymód megválasztási — szabadsággal is rendelkezik. Ez a szabadság azonban nem abszolút, mert korlátozzák egyrészről a foglalkozásig szabá-lvok, másrészről a betegség természete, a beteg panaszai és kívánságai. Á beteg — betegségével kapcsolatos — előadása (panasza) a megállapo-dást tartalommal tölti meg és egyben meghatározza az orvosi tevékeny-ség kereteit is. Ennyiben a beteg, előadása megfelel a megbízási szer-ződés törvényi tényállási elemeként meghatározott utasítás-adás köve-telményének, holott egyéb vonatkozásban — szakértelem hiányában — nem adhat a beteg az orvosnak konkrét utasításokat.

Az eddigiekben elemzett orvosi polgári jogviszony elsősorban olyan-kor jelenik meg a megbízási szerződés tiszta, Ptk. szerinti formájában, amikor az orvos a jogviszonyban személyesen, mint Önálló jogalany vesz részt. Ez a magánorvosi gyakorlat esete. Szocialista társadalmunk azon-ban a dolgozók egészségének védelméről főként az államilag szervezett egészségügyi szolgálat út ján gondoskodik. Ilyenkor viszont -a jogviszony alanyai nem a beteg és az orvos, hanem a beteg és az egészségügyi szer-vezet. Ezekben a jogviszonyokban az orvos, az egészségügyi szervezet al-kalmazottjaként, annak képviseletében jár el és a beteg nem vele, ha-nem az egészségügyi szervezettel kerül, megbízó-megbízotti viszonyba. Maga a kötelem pedig nem kifejezett szerződéskötéssel, hanem jogsza-bályi rendelkezés alapján jön létre, mégis a szerződéses megbízási jog-viszonyra jellemző sajátosságokkal rendelkezik. Ennek alapján ugyanis a beteg gyógykezelésre jogosult, az egészségügyi szervezet pedig gyógy-kezelésre köteles. A jogviszony lebonyolítására tehát ilyenkor is a Ptk.-nak ugyanazok a szabályai vonatkoznak, mint a magánorvosi szerződés lebonyolítására. .

ad 2. Az előző pontban már szó esett arról, hogy az orvos gyógyító-megelőző tevékenysége a beteg vagyoni jogainak sérelmével járhat. A jogsértő magatartás viszont a polgári jogi felelősség általános szank-cióját, a kártérítést vonja maga után.

A kérdés most már csak az, hogy a Ptk.-nak a megbízási szerződésre vonatkozó szabályai tartalmaznak-e külön szábályokat a megbízott hi-bás ügyellátásból eredő károkozása esetére? Megállapíthatjuk, hogy nem

A Ptk. 318. §-a viszont kimondja:2

„A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mér-tékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabá-lyait kéli alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérsék-lésének — ha a jogszabály kivételt nem tesz — nincs helye"

Az alkalmazandó főszabály tehát a Ptk. 339. § (1) bek. lesz: „Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Men-tesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."

E szabály alapján kell tehát elbírálni minden olyan gyógyító megelőző tevékenységgel történt károkozás esetét, amikor a jogvizsonyban a beteg és az orvos, vagy a beteg és az állami egészségügyi szolgálat állt egy-mással szemben. Az állami egészségügyi szolgálat alkalmazottjaként el-járó orvos vétkes károkozása esetén azonban a Ptk. 339. §-a csak a 348 § (1) bekezdésének figyelembevételével alkalmazható, vagyis az alkalmazott orvos vétkességétől függően, annak munkáltatóját terheli a beteggel szembeni kártérítési felelősség.

A fentiektől eltérő a kártérítési felelősség szabályozása, ha a beteg munkaviszony keretében, a munkáltatója által nyújtott egészségügyi szol-gáltatást vette igénybe és ennek során érte károsodás. Sérülése ilyenkor üzemi baleset lesz, amiért a munkáltató az Mt. 62 §-ának rendelkezései szerint, vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felelős az oko-zott kárért. A felelősség alól csak abban az esetben mentesülhet, ha bi-zonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső, elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. (Hasonló szabályok szerint felelős a néphadsereg az egészségügyi szolgálata által okozott károkért, de ezeket külön pontban ismertetem.)

Miként okozhat kárt gyógyító tevékenységével az orvos? A kár mindig olyan orvosi magatartás követkézménye, amely a beteg

egészségromlásához, testi épsége sérelméhez, vagy halálához vezetett. Az ezzel összeüggő kár pedig csak pénzben kimutatható vagyoncsökke-nés-, szükséges kiadás- vagy költség-, illetőleg jövedelemveszteség le-het. A kárnak az orvos tevékenységével okozati összefüggésben kell áll-nia, azonban ennek megállapítása nem egyszerű. Az okozati összefüggés és ezzel együtt a kárfelelősségi szabály megállapítása is könnyebb lenne, ha az orvos kötelezettsége eredményszolgáltatásra irányulna. Ez esetben ugyanis a hibás teljesítésért tartozna szavatossági kötelezettséggel,

A szavatossági jogok azonban már csak azért sem alkalmazhatók, mert az orvosi tevékenység rendszerint folyamatos és a tevékenységétől az eredmény — időbelileg is — különválik. Szinte nincs olyan eset, amikor az orvosi eljárás lebonyolításakor meglehetne állapítani, hogy a beavat-kozás eredményes volt-e, mert a teljes gyógyulás, vagy az esetleges szö-vődmények nem szoktak azonnal jelentkezni. Az orvosi jogviszony ese-tében tehát az eredményért való felelősség nem alkalmazható. Azonban á vétkes magatartásért való kártérítési felelősség megállapításához is elkerülhetetlen az eredmény vizsgálata, mert a káros eredmény ismerete nélkül azt sem lehetne megállapítani, hogy az orvos megfelelően mű-

2 Lásd még: Ptk. 351. § (1) bekezdés első fordulatát.

ködött-e az ügy ellátása során, a kitűzött cél, a beteg gyógyulása érde-kében.3

Mindezekre figyelemmel az orvos polgári jogi felelősségének megálla-pításához a következő feltételek együttes megléte szükséges:

1. A kái' bekövetkezése. A kár az eredményben jelentkező objektív jogellenesség, amely elsősorban a jogosult (a beteg) érdekeinek, alanyi jogainak sérelmét jelenti. A kár bekövetkezése ezen kívül a tárgyi jogban levő magatartási szabályokat is sérti, mert ezek az or-vos gyógyító-megelőző tevékenységét akként szabályozzák, hogy annak a beteg gyógyulását kell eredményeznie. Ismételten hangsúlyozni kell továbbá, hogy a kárnak pénzben ki-mutathatónak kell lennie.

2. A jogellenesség. Objektív kategória, amely a tárgyi jognak az or-vosi magatartás oldaláról való sérelmét jelenti. Az orvos tevékeny-ségét szabályozó tárgyi jog: az Orvosi Rendtartás4 és annak végre-hajtási rendelkezései5. Az orvos magatartásának jogellenessége természetesen még önmagád-ban nem vonja' maga után a kártérítési felelősséget, mert ha pél-dául az ilyen mmagatartás nem okoz kárt, úgy akkor legfeljebb csak a fegyelmi felelősség alapjául szolgálhat.

3. A vétkesség. A magatartás szubjektív oldalának vizsgálatát jelenti., amely az orvos tudatának a saját magatartásához, illetőleg annak várható eredményéhez való viszonyát elemzi. E tudati viszony a szándékosságban, vagy gondatlanságban (tudatos gondatlanság, vagy hanyagság) nyilvánulhat meg, amely a polgári jogban a vétkesség két változata. A vétkes orvosi magatartások közül a szándékosság általában ritkán fordul elő gyakori azonban a gondatlanság, amelynek egyik vál-tozata, a hanyagság az, amely a legtöbbször károsodáshoz vezet. Törő Károly erről mondja, hogy: »Egy rosszul foganatosított orvosi beavatkozást utólag már nem le-het meg nem történtté tenni. Egy bizonyos időben szükséges és el-mulasztott tevékenység későbbi elvégzése sohasem pótolhatja ma-radéktalanul a megfelelő időben történt eljárást".6

A vétkesség tehát általános megfogalmazásban azt jelenti, hogy az orvos nem úgy iárt el. ahogy az adott helyzetben általában várható! E szabály az elvárhatóság mértékét is objektiválja, mert nem az adott orvostól, „tőle" elvárható magatartást határozza meg mércéül, hanem a vele azonos képességű orvosoktól — az orvostudomány adott időpontban való állásának megfelelően elvárható magatartást

4. Okozati összefüggés. A jogellenes és vétkesmagatartásnak a káros , eredménnyel az ok- és okozat kapcsolatában kell állnia. A kártérítés

ugyanis — mint szankció — csak akkor fejthet ki preventív (nevelő-megelőző) hatást, ha arra a vétkes és jogellenes emberi magatartásra hat vissza, amely a kár bekövetkezésének előidéző oka volt.7

3 Dr. Törő Károly: idézett mű 249. oldal 4 1959. évi 8. sz. tvr. ? 51/1959. XII. 31.) Korm. sz. rendelet ós a 8/1959. (XII. 31.) EüM. sz. r. 6 Dr. Törő Károly: idézett mű 250. oldal. 7 Lásd: Világhy—Eörsi: Magyar Polgári jog (tankönyv) II. köt. 558. oldal.

A kártérítési felelősség felsorolt feltételei konjuktatívak, te-hát az el-járó orvos felelőssége csak akkor áll be, ha a tényállásban az összes fel-tétel egyidejűleg megvalósult. Ebből viszont értelemszerűen következik az, hogy a feltételek bármelyikének hiánya kizárja az orvos kártérítési felelősségét.

A polgári jogi kártérítési felelősség körében gyakran okoz elvi és gya-korlati problémát a bizonyítási teher kérdése. Az orvos a kártérítési fe-lelőssége körében e problémák fokozottabban jelentkeznek, az orvosi tevékenység speciális jellegére tekintettel.

A bizonyítási teher szabálya, hogy annak kell bizonyítania, aki a saját érdekkörében valamely tényre vagy körülményre hivatkozik. E szabály a polgári anyagi és eljárási jogban azonos, mégis másképp kell értel-mezni. Amíg az eljárásjogi szabály csak azt határozza meg, hogy a bizo-nyítás melyik fél terhére esik, addig az anyagi jogban a bizonyítási te-her azt jelenti, hogy a bizonyítás esetleges sikertelensége esetében en-nek hátrányait az viseli, akit a bizonyítás egyébként terhelt. Ebből kö-vetkezik az úgynevezett „bizonyítási szükséghelyzet". 'Ez viszont a kár-térítési felelősség körében azt jelentené, hogy a károsultnak kellene bi-zonyítania a felelősség összes feltételeinek meglétét, mert a bizonyítás sikertelensége esetében elesne a kártérítéstől. Ez azonban a. beteg és az orvos viszonylatában gyakorlatilag lehetetlen, mert a beteg többnyire semmiféle orvosi szakismerettel nem rendelkezik és így sem ellenőrizni, sem elbírálni nem képes az orvos által kifejtett tevékenységet, — külö-nösen abban a vonatkozásban nem, hogy az eredményes volt-e, illetőleg milyen eredményre kellett volna vezetnie. Polgári jogunk ezért meg-osztja a bizonyítás terhét a jogosult és kötelezett között akként, hogy a betegnek kell bizonyítania a kárt, az orvosi magatartás jogellenességét, valamint a kettő közötti okozati összefüggés meglétét. Ha tehát a ma-gatartás jogellenessége és ennek a kárral való okozati összefüggése már bizonyítást nyert, úgy az orvosi magatartás vétkességét már védelmezni kell. Ez viszont azt jelenti, hogy az orvos csak a vétlenség bizonyításá-val mentesülhet a felelősség alól. Vagyis, a károsult beteg az orvos ma-gatartásának felróhatóságát nem köteles bizonyítani, hanem ehelyett az orvost terheli vétlenésgének bizonyítása.

aidi 3. Az orvos polgári jogviszonyában a rendelkezési elv érvényesülé-sét leginkább a beteg orvos-választási joga fejezi ki. A munkaviszonyban álló beteg ugyanis választhat, hogy az állami egészségügyi szolgálatot, a magánorvost, vagy a munkáltatójának üzemi orvosát bízza-e meg be-tegsége gyógyításával. Mindhárom esetben lehetősége van arra is, hogy a már eljáró orvossal szembeni megbízását visszavonja és a megmaradt, másik két lehetőségének egyike alapján, új orvosra bízza gyógyításának , ellátását.

Mindhárom orvosi jogviszonyra jellemző, hogy — bár létrehozásuk módja eltérő — a lebonyolításuk a polgári jogi megbízás szabályai sze-rint történik. Nem érvényesülnek azonban egyforma szabályok, ha a jogviszony lebonyolítása közben a beteg kárt szenved. Ilyenkor az ál-lami egészségügyi szolgálat és a magánorvos a Ptk. vétkességi szabályai szerint vonható felelősségre, — míg a munkáltató vétkesség nélküli kár-térítési felelősséggel fog tartozni az alkalmazott orvosának vétkes ma-gatartásával okozott, károkért. Ez az eltérés azért lehetséges, mert a vál-

lalat üzemi orvosa által, „műhibával" okozott sérülés üzemi balesetnek minősül és mint ilyen, a munkajog szabályai alapján bírálandó el.

Hasonló a helyzet a Magyar Néphadsereg egészségügyi (továbbiakban eü.) szolgálata és a katonabeteg jogviszonya esetében is. Ez a jogviszony is polgári jogi megbízási szerződésszerű,, mert a jogviszony — lényeges tartalmában — a|lig tér el például az állami eü. szolgálat és a beteg kö-zötti jogviszony tartalmától. Mégis különbség van a kettő között,, ami abból adódik, hogy a beteg katona és a néphadsereg eü. szolgálatának or-vosai (tagjai) is azonos testületen belül teljesítenek szolgálatot.

A jogviszonyban résztvevő mindkét személyre elsősorban az a jellemző, hogy katonák, tehát szolgálati viszonyuk azonos.

Ha a gyógyító tevékenység során, a köztük levő jogviszony jogsérelem nélkül eléri célját, akkor az általános szabályoktól nincs eltérés, a le-bonyolítás a polgári jog szabályai szerint történik. — Más a helyzet ak-kor, ha valamelyikük jogellenes magatartást tanúsít a lebonyolítás során. Ilyenkor a szolgálati viszony fog előtérbe lépni és mindketten — első-sorban — fegyelmi felelősséggel tartoznak a testülettel szemben.

Ha pedig a gyógyító tevékenység során, valamelyikük jogellenes és felróható magatartása a másiknak kárt okozott, akkor a károsultai szem-ben, nem a károkozó, hanem a néphadsereg fog közvetlen kártérítési fe-lelősséggel tartozni.

Ennek különleges jogpolitikai okai vannak, ha a kárt a beteg szen-vedte el. Jogszabályaink ugyanis a nagy apparátussal rendelkező néphad-seregre bízzák az eü. szolgálat olyan körültekintő megszervezését, hogy az magas színvonalon biztosítsa a szükséges személyi és tárgyi feltétele-ket és ezzel megelőzze a hasonló természetű károk bekövetkezését.

A sorállományú katonának ugyanis — a munkaviszonyban álló dol-gozóktól eltérően — (egyes kivételektől eltekintve) nincs olyan lehető-sége, hogy az egészségügyi szolgáltatások valamely másik változatát vá-laszthassa. Számára — szolgálati ideje alatt — csak a hadsereg eü. szol-gálata biztosíthat gyógyulási lehetőséget és ezért az-it t folyó gyógyító tevékenységet jogi garanciákkal kell körülbástyázni.

A hadkötelezettséget teljesítők esetében, a betegek és az eü. szolgálat Közötti jogviszonyt a 19/1964. (VII. 9-) Korm. sz. rendelet 24. § (1) be-kezdése hozza létre. Eszerint :

„A hadkötelest a katonai szolgálat alatt, betegség esetén betegségi ' ellátás illeti meg. A betegségi ellátást a fegyveres erők egészségügyi

szolgálata biztosítja, szükség esetén az állami egészségügyi szolgálat útján."

Az MNIIF 34/1966. sz. utasítás 9. pontja a következőképp konkretizálja ezt a rendelkezést:

„Tényleges szolgálatot teljesítők járóbetegként történő orvosi gyógy-kezelése az alakulat orvosi rendelőiben történik, az alakulat állomá-nyában levő hivatásos vagy tartalékos honvédorvos, illetve szerződéses polgári orvos által."

Különleges jogi helyzet adódik akkor, ha a katonát — jogszabályi ren-delkezés alapján, — kivételesen az állami eü. szolgálat látja el és az gyógyító tevékenysége során kárt okoz neki. Ilyenkor, ha a katona jog-szerűen vette igénybe az állami eü. szolgálat tevékenységét, akkor kárát olyannak kell tekinteni, mintha azt a néphadsereg okozta volna. Az ál-

lami eü. szolgálat ugyanis ebben az esetben a 19/1964. Korm. sz. rendelet aiapján — a néphadsereg eü. szolgálata helyett eljárva — nyújtott a katona részére — szolgálati viszonyára tekintettel — eü. szolgáltatást. A katona kára tehát „katonai kötelmekkel összefüggő"-nek minősül és azt a Honvédelmi Minisztériumnak kell megtéríteni. A néphadsereg ter-mészetesen az ilyen közvetett kárát, a katonával szembeni helytállás után, a kárt okozó állami egészségügyi szervvel megtérítteti, illetőleg reá áthárítja. Ha viszont a katona az állami eü. szolgálat tevékenységét jog-talanul vette igénybe (pl. a honvédorvos nem az SzTK-ba hanem kato-nai szakrendelésre utalta be) és ennek során szenved kárt, úgy ezesetben kárigényét csak a kárt okozó állami eü. szervvel szemben érvényesítheti.

Ha a beteg katonának a néphadsereg eü. szolgálata okoz jogellenes ma-gatartással („orvosi műhibával") kárt, akkor a beteg sérülése „katonai kötelmekkel összefüggő" balesetnek minősül, mert sérülését katonai szol-gálati viszonyán belül szenvedte el. A 49/1967. (XI. 22.) korm. sz, rende-let alapján a néphadsereg megtéríti a tagjának — halála esetén hozzá-tartozóinak — azt a kárát, amely életének, egészségének, vagy testi ép-ségének megsértésével kapcsolatban keletkezett, ha. a sérelem szolgálati kötelmekkel összefüggésben áll. A néphadseregnek e kártérítési felelős-sége — a munkajogi szabályokhoz hasonlóan — vétkesség nélküli, tár-gyi felelősség és ez alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, nogy a kárt szolgálati kötelmek körén kívül eső, elháríthatatlan ok, vagy kizárólag a testületi tag elháríthatatlan magatartása okozta. (R. 3. § (3) bekezdés).

K, József kártérítési ügyét is az idézett jogszabály alapján bírálta el a HM Pénzügyi Főnökség. A lefolytatott vizsgálat alapján ugyanis meg-állapítást nyert, hogy a károsult balesetét a szolgálati kötelmek körén, belül eső ok, a tényleges szolgálatot teljesítő honvédorvos tevékenysége okozta. S. Gyula t. o. hdgy. magatartásának felróhatóságát ebből a szem-pontból még meg kellett vizsgálni, mert a néphadsereg kártérítési felelős-sége független a vétkességétől. A kár oka egyébként a néphadsereg részé-ről nem volt elháríthatatlan, mert ha az eljáró orvos az injekció beadá-sánál kellő figyelmet és gondosságot tanúsít, úgy a baleset elkerülhető lett volna. A néphadsereg felelősségének kimentésére tehát, a konkrét esetben nem volt jqjgszabályi lehetőség. — Mivel pedig K. József bal-esetét — a károsult felszólalása alapján — a honvédelmi miniszter utóbb „katonai kötelmekkel összefüggő"-nek minősítette, az összes feltétel meg-valósult a néphadsereg kártérítési felelősségének elismeréséhez. A HM Pénzügyi Főnöksége ezért — az összegszerűségre vonatkozó bizonyíté-kok alapján — K. József balesettel összefüggő keresetveszteségét jog-erős kártérítési határozattal megállapította és a károsultnak megfiztette,

ad 4. .K. József sérülését az eljáró orvos nem csak jogellenes, hanem egyben vétkes magatartással okozta. Az eddigi elméleti fejtegetések után tehát sor kerülhet arra, hogy a kárt okozó honvédorvos kártérítési fele-lősségének feltételeit is megállapíthassuk.

A honvédorvost, mint jogalanyt két fő tulajdonság jellemzi: egyrészről orvos,. másrészről katona. Mindkét minősége — külön-külön is — speci-ális követelményeket támaszt vele szemben.

a) Az orvosok magatartási szabályait — minden olyan orvosi oklevéllel rendelkező személyre vonatkozóan, aki a Magyar Népköztársaság területén orvosi tevékenységet fejt ki — az orvosi rendtartásról

szolo 1Ő59 evi 8 sz. tvr. es annak végrehajtási szabályai határoz-zak meg. E szabalyok az orvosok magatartását — .taxitíve felsorolt tilalmak keretei között — általánosságban határozzák meg úgv hogy az megfeleljen az orvostudomány mindenkori állásának, a be-teg egyem adottságainak, a betegség stádiumának és az orvos kepzettsegenek, valamint gyakorlati készségének. E határok kozott — a konkrét kötelezettségek és tilalmak kivételével •— az o r v o s , t e l ^ s szabadságot élvez a gyógymódok meghatározásában és a gyógyító eszközök alkalmazásában. Ha azonban magatartása az orvosi rendtartás szabályaiba ütközik, ezért elsősorban fegyelmi fe-lelosseggel tartozik az orvosok Fegyelmi Szabályzata szerint. A fegy-veres testületek állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvo-sokra azonban — a Tvr- 42. § (1) bek. szerint — a Fegyelmi Sza-baLyzat nem vonatkozik, hanem fegyelmi felelősségük a testületek fegyelmi szabályzatai szerint alakul.

,ttA ¿™y édorvos P°l&ári j°gi felelősségének egyik feltétele a jogellenes-

seg. Magatartasanak tehát a tárgyi jogba, vagyis az orvosi rendtartásba és annak részletszabályaiba kell ütköznie. A honvédorvos magatartására vonatkozo tárgyi jog azonban ellentmondásos, mert a Tvr 42 8 m bek

- kimondja, hogy: . ' • ' . " ' s K '

„A jelen törvényerejű rendelet rendelkezései a. fegyveres testületek allomanyaban tenyleges szolgálatot teljesítő orvosokra csak a fegy-veres testületeken kívül betöltött állásukkal, valamint a magángya-korlatukkal kapcsolatban terjednek ki."

o r v n ^ r í f 1 ? ! , 6 SZabál1

5:á1

na1

k etimológiai értelmezése szerint a honvéd-v o n a t k l ^ P Í a í S e r e ? e n h e l u l l t erk e nységére az orvosi rendtartás nem vonatkozik A Tvr. es az azt hatálybaléptető 51/1959. (XII. 21) Korm sz rendelet végrehajtásáról kiadott 8/1959. (XII. 31.) EüM sz. rendeled teve-bJ ™ w f TV1SZ°nt e Í y é r t e l ™ Ű e n kimondja, hogy a felhatalmazó jogsza-bályok (a Tvr. es a Korm. R.) végrehajtását a belügyminiszterrel, a hon-S f í í ™ n i s ^ r e l stb egyetértésben rendeli el. E jogszabály 1 . §- a * "Tvr. hatalya alá eső orvosok körét" úgy határozza meg, hogy a Tvr. rendelkezesei „kiterjednek mind az általános orvosi, mind a fog-orvosi oklevéllel rendelkező orvosokra". Eszerint tehát a 8/1959 EüM sz. rendelet bevezető része egyértelműen kimondja, hogy a felhatal-S S S ^ ^ b O y ö k ( a T V r ' é S a K ° r m - R"> ^ g r e h a j í á k t í b e l ü g y m i n S -errel a honvedelmi miniszterrel stb. egyetértésben rendeli el. E jogsza-

bály 1. §-a pedig a „Tvr. hatálya alá eső orvosok körét" úgy határozza meg, hogy a Tvr. rendelkezései „kiterjednek mind az á l t a l ánosor íos? S q í q \ , S f ° r V O S 1 rendelkező orvosokra". Eszerint tehát á 8/1959. EuM sz. rendelet indirekt módon, a Tvr. által saját hatálya alól kivont fegyveres testületi orvosokat visszautalja az orvosi rendtartás ha-tálya ala tartozó orvosok körébe. Ezt pedig azáltal teszi, hogy a honvé-delmi miniszterrel egyetértésben kibocsátott végrehajtási rendelet már nem tartalmaz kizáró szabályt a honvédorvosokra, mindössze eltérő sza-bályokat állapit meg a magánorvosi gyakorlatukkal, orvosi nyilvántar-tásba vetelukkel, szakvizsgájuk feltételével, valamint fegyelmi felelős segre vonásukkal kapcsolatban. y QS

A jogszabályi rendezésnek ez a módja tulajdonképpen törvénysértő mert miniszteri rendelettel magasabbrendű jogforrást, a jelen eseteben

törvényerejű rendeletet módosítani nem lehet. A gyakorlatban azonban mégis tudomásul kell venni ezt a tényleges helyzetet mindaddig, ameddig az orvosi rendtartás módosításra, vagy új szabályzásra nem kerül, mert a HM Egészségügyi Csoportfőnökség hivatalos tájékoztatása szerint, a honvédorvosokra vonatkozóan külön rendtartást sem miniszteri, sem pe-dig más belső intézkedés nem léptetett életbe. A hivatalos tájékoztatás egyébként arra is vonatkozott, hogy a honvédorvosok magatartását is mindenkor az 1959. évi 8. sz. tvr. és annak végrehajtási jogszabályai alapján kell elbírálni.

Dr. S. Gyula t. o. hdgy. magatartásának jogellenessége is az orvosi rendtartáshoz viszonyított. A Vhr. 2. § (3) bekezdése ugyanis egyértel-műen úgy rendelkezik, hogy a gyógymód megválasztásának szabadsága nem jogosítja fel az orvost, hogy az orvostudomány mindenkori állásának nyilvánvalóan meg nem felelő orvosi tevékenységet fejtsen ki. Már pe-dig dr. S. Gyula ilyen tilalmazott magatartást tanúsított, amikor — az orvosszakértő megállapítása szerint — a bőr alá adható injekció beadá-sának helyét és mélységét rosszul megválasztva, azt az orsóidegbe szúrva adta be. E műveletet pedig a beteg panaszára sem hagyta abba, holott a Tvr 4. § (1) bekezdése szerint „az orvosi vizsgálatnak a beteg minden pa-naszára ki kell terjednie". Magatartása ezenkívül még azért is jogellenes volt, mert megszegte a Vhr. 5. § (1) és (2) bekezdéseinek rendelkezéseit is:

— az ideg-sérült beteget nem azonnal, hanem csak 5 nap késéssel irá-nyította a megfelelő szakorvoshoz;

— a szakorvos javaslatára, azonnal megfelelő fekvőbeteg-gyógyinté-zetbe (MNKK idegosztálya) kellett volna utalnia, azonban ehelyett még további 16 napig a saját —személyi és tárgyi feltételeket nél-külöző — kezelésében visszatartotta a beteget.

E jogellenes magatartását az igazságügyi orvosszakértő véleménye fél-reérthetetlenül bizonyította.

b) Dr. S. Gyula a sérülés okozásakor tényleges katonai szolgálatot tel-jesített, Vonatkoztak rá ezért mindazok a jogszabályok, szabályza-tok, parancsok és utasítások, amelyek minden katonára — általá-ban — vonatkoznak. így a fegyveres erők és testületek tagjainak a testületekkel szemben fennálló anyagi felelősségéről szóló 7/1970. (IV- 1.) Korm. sz. rendelet szabályai szerint, felelősséggel tartozik mindazért a kárért, amelyet a testületnek szolgálatában, vagy az-zal összefüggésben, vétkes magatartásával okozott. (R. 3. §)

E szabályok szerint kell a honvédorvos kártérítési felelősségét is meg-állapítani, ha a gyógyító tevékenysége során kárt okozott. Jogi státusát tehát ebben a vonatkozásban nem az határozza meg elsősorban, hogy mint orvos-, hanem az, hogy mint katona, a testület tagjaként eljárva, szol-gálata teljesítése során okozott kárt a néphadseregnek.

A néphadesereg vagyonának, valamint a kárnak pontos fogalmát adja a 2,3/1970. (HK 2.) HM számú utasítás, amely a kárt okozó testületi tagok-kal szembeni kártérítési eljárás részletes szabályait tartalmazza. Eszerint kár a néphadsereget ért minden vagyoni hátrány, így — többek között — az a kártérítés is, amit a néphadsereg a katona vétkes magatartása miatt a károsultnak kifizetett.

Az Ut. 11. pontja a vétkesség két fokozatának, a gondatlanságnak és a szándékosságnak is pontosan meghatározza a fogalmát. Eszerint: gondat-lanul az okozza a kárt, aki magatartásának (cselekvésének vagy mulasz-tásának) károsító következményeit azért nem látja előre, mert az általá-ban elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztotta. Gondatlanul okozza a kárt az is, aki előre látja magatartásának károsító következmé-nyeit és — bár ezeket nem kívánja — könnyelműen bízik azok elmara-dásában.-

A vétkesség foka a kárért felelős személlyel szemben kiszabható kár-térítés mértékét befolyásolja. A kártérítés esetenkénti mértékét a R. és az Ut. szabályai taxatíve meghatározzák.

A munkajogi és polgári jogi vétkes kárfelelősség szabályaival ellen-tétben, különleges szabályt vezetett be a HM utasítást 13. pontja a bi-zonyítási teher vonatkozásában. Meghagyja ugyanis a néphadsereget az úgynevezett bizonyítási szükséghelyzetben, mert a kártérítési felelősség valamennyi feltételének bizonyítására, így a kárt okozó testületi tag vét-kességének bizonyítására is a parancsnokot kötelezi.

A cikk tárgyául szolgáló konkrét esetben a HM Pénzügyi Főnökség Jogi Osztálya, a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy dr- S. Gyula t. o. hdgy. a károsult K. József növendék sérülését vétkes magatartással okozta:

1. Az injekció beadásánál elmulasztotta az orvosoktól általában elvár-ható figyelmet és körültekintést. Ezért fordulhatott elő, hogy a hely és mélység helytelen megválasztásával az orsóidegbe szúrta be a tűt, illetőleg fecskendezte be a gyógyszert.

2. Az orvosszakértő megállapítása szerint a súlyosabb eredmény elke-rülhető lett volna, ha dr. S. Gyula az orsóideget ért mechanikus sé -relem pillanatában figyelmet szentel a beteg panaszára és a gyógy-szer befecskendezése helyett, a tűt kihúzza és a beteget azonnal szakorvoshoz irányítja. Így ugyanis nem következett volna be a sérült ideg — gyógyszerek okozta — kémiai ártalma is.

Az 1. és 2. pont alatt ismertetett magatartások tehát kimerítették mind a hanyagság, mind pedig a tudatos gondatlanság fogalmát (Út. 11 /a. pont két fordulata.).

3. A szándékosság szintjén megnyilvánuló vétkesség terhelte még dr. S. Gyulát azért, mert — az alakulat egészségi helyzetének jelenté-sekor — elhallgatta parancsnoka előtt K. József orsóideg megbete-gedésének tényleges okát és csak a rosszullét kezelését, valamint a bénulás tüneteit jelentette, az összefüggések feltárása nélkül. így történhetett meg, hogy a parancsnok — a félrevezető tájékoztatás alapján — helytelen baleseti jegyzőkönyvet terjesztett fel és azt egyben helytelenül . is minősítette. Ez pedig azt eredményezte, hogy K. József — ha csak átmenetileg is, •—• munkaképtelensége ide-jére még a táppénztől is elesett.

* k *

Dr. S. Gyula t. o. hdgy. tehát gyógyító tevékenysége során, súlyos fokú gondatlan magatartásával kárt okozott betegének és ahelyett, hogy a már bekövetkezett káros eredmény súlyosbodását megakadályozta

volna, még további károkat okozott azáltal, hogy a történteket elpalás-tolni igyekezett. Fegyelmi felelősségrevonását csak azért kerülhette el, mert a kártérítési eljárás idejére alakulatától leszerelték. A kártérítési felelősség alól azonban nem mentesülhetett. Kártérítési felelősségének mértékét az R. 5. §-ának szabálya szerint kellett megállapítania, mert ,,a kár a beosztása ellátására vonatkozó előírások súlyos megsértésének következménye" volt Állományilletékes parancsnoka ezért határozattal kötelezte az illetmény 50%-áig terjedő kártérítés fizetésére.

Általános felügyeleti „komplex" vizsgálataink témái és módszereink

Irta: Dr. Dingha László alezredes

Az ügyészi általános törvényességi felügyeletre vonatkozó s jelenleg hatályos jogszabályok — mint ismeretes — csupán a legalapvetőbb, álta-lános rendelkezéseket tartalmazzák. így a jogszabály nem rendelkezik a ¡.komplex" általános felügyeleti vizsgálatokról sem és azok téma-válasz-tását is csak a gyakorlat alakítgatta.

Apparátusunkban az 1960-as évek első felében terjedt el ez a vizsgá-lati módszer. Céljaként a katonai ügyészek azt tűzték ki, hogy egy-egy alakulat törvényességi helyzetéről egy időpontban több témában kapja-nak átfogó képet.

Jóllehet a „komplex" általános felügyeleti vizsgálatok egyre inkább gyakorlattá váltak, ennek ellenére — különösen kezdetben — nem volt kellően tisztázott, hogy mit kell értenünk e fogalom alatt.

A „Magyar nyelv értelmező szótára" IV. kötet 297. oldalán a „komplex" szó következő magyarázatát olvashatjuk:

„Olyan (módszer, eljárás stb.), amely a különféle tudományágak-ban, gyakorlati munkaterületeken stb. használatos módszereket s el-ért eredményeket együttesen alkalmazza."

A katonai alakulatok komplex törvényességi vizsgálata alatt — követve az előbbi meghatározást — a különféle jogilag szabályozott katonai tevé-kenységek együttes vizsgálatát lehetne értenünk. A gyakorlati tapaszta-latok azt mutatták, hogy gyakran nem csak ezt értettük.

Kezdetben e vizsgálatokra az volt a jellemző, hogy a résztvevő ügyé-szek — néha öten, hatan is — személyenként két-három, összesen 10—12 vagy ennél is több témát vizsgáltak meg. A vizsgálati tervek igyekeztek minél teljesebben átfogni a honvédségi, vagy belügyi alakulat egész éle-tét, az anyagi szolgálati ágak működésétől kezdve a fegyverek, lőszerek biztonságos kezelésén keresztül egészen a katonák jogainak és törvényes érdekei biztosításának ellenőrzéséig. Ez az igény két irányban is torzí-totta vizsgálati munkánkat. Egyrészt igen nagy számú téma kidolgozását igényelte, másrészt az egyes „témák" csak szűk területre irányultak. A té-mák tömegére jellemző a Katonai Főügyészség egy belső felmérése, mely szerint 1966—1370 között az ügyészségek a Néphadseregben 63, a BM Karhatalomnál és Határőrségnél 33, a Rendőrségnél 31 és az IM Bünte-tésvégrehajtási testületnél 10 különböző témában tartottak általános fel-ügyeletet. A témaválasztás szűkkörűségére jellemző például a katonai sza-badságolási igazolványok kezelésének önálló témaként történő vizsgálata. Bár kétségtelen, hogy az ilyen vizsgálattal is gyakran tártunk fel bűn-cselekményt elősegítő szabálytalanságokat, azonban nem egyszer csak a

gyors végrehajtás lehetősége és az „eredményesség" motiválta a témavá-lasztást. A tömegesen kidolgozásra került vizsgálati tervek között volt nem is egy — olyan, amely a — 13/1959. Legf. Ü. számú utasítás 6. pontjával ellentétben — operatív tevékenység ellenőrzésére irányult.

A fentiekben jellemzett gyakorlatunk csak a témák sorát és a munka mennyiségét növelte, azonban a kellő mélység és alaposság hiányában nem adott módot az alapos elemzésre. Jellemző, hogy 1966-ban egy hon-védségi alakulatnál tartott egyik első komplex általános felügyeleti vizs-gálatunk témái például a következők voltak:

— valamennyi anyagi szolgálati ág működése, különös tekintettel a tár-sadalmi tulajdon megóvására,

— a titoktartásra vonatkozó szabályok betartása, — a panaszügyek intézése, — a fegyelmi eljárás törvényessége. Az anyagi szolgálati ágak működése keretében vizsgáltuk, hogy a szak-

anyagok raktári tárolása megfelel-e a szabályzatoknak; a kiadásokat, fel-használást megfelelően könyvelik-e; biztonságosan zárják-e a raktárakat, tárolóhelyeket; rendelkeznek-e az előírt tűzvédelmi berendezésekkel, esz-közökkel ; az arra kötelezett személyek az előírt ellenőrzéseket végrehajt-ják-e stb.

Ezek a szempontok olyan vizsgálati tervek kidolgozásához vezettek, amelyek alapján esetenként már az egyes szolgálati ágak operatív tevé-kenységét is vizsgáltuk. A ruházati szolgálati ág vizsgálatával kapcsolatos terv. 1. pontja például a következő kérdést tette fel: „Az egység főanyag-nyilvántartási könyvében raktári készletként feltüntetett anyagok nyil-vántartása naprakész-e? Az adatok megegyeznek-e az ezred raktárában tárolt anyagokkal, valamint az alegységeknek kiadott anyagok mennyisé-gével? (szúrópróba szerűen)".

Vizsgáltuk azt is, hogy a „gépjármű telephely ügyeletes szolgálati helyi-ségében az előírt okmányok és felszerelések megvannak-e?" Megmértük a konyhában maradt ételféleségeket stb.

Meg kell azonban azt is mondanunk, hogy a társadalmi tulajdon védel-mét célzó ilyen vizsgálatok témáinak meghatározása nem volt egészen ön-célú. A komplex vizsgálat előtt ugyanis a konkrét alakulat szinte vala-mennyi szolgálati ágánál követtek el — esetenként jelentősebb kárral járó—társadalmi tulajdont sértő bűntettet. Mégsem volt szerencsés e té-mák ügyész által történő vizsgálata, mert olyan mérvű munkaráfordítást igényelt a részünkről a felkészülés és a vizsgálat végrehajtása is, ami nem állt arányban az eredménnyel. Ugyanis egyrészt az egyes bűnügyek lezá-rásakor már korábban kiadott szignalizációink a vizsgálatok megállapí-tása szerint eredményesek voltak, másrészt a bűncselekményekkel nem érintett szolgálati ágaknál a társadalmi tulajdont károsító bűntettek elkö-vetését elősegítő okok, körülmények feltárását és megszüntetését eredmé-nyesebben lehetett volna biztosítani szakemberrel végrehajtandó vizsgái-tatás útján, (amint ezt azóta már így is tesszük). Nem adhattunk kellő segítséget az alakulat vezetőinek, illetve a magasabb parancsnoknak a fegyverek, lőszerek kezelésével, és a titok-védelemmel kapcsolatosan előí-rások vizsgálatával sem. .

Az utóbbi néhány esztendőben a munka mennyiségi növekedésével együtt járó számszerű eredmények növekedése ellenére egyre inkább az a vélemény alakult ki, hogy a témák számának növelése — ideértve a

- -".-'WtWIII

komplexitás kezdeti felfogását is — nem járható út. Ezzel csak annyit ér-nénk el, hogy az ügyészi vizsgálatokat kiterjesztenénk a katonai élet szinte valamennyi területére, ami nyilvánvalóan helytelen és szükségte-len. Megállapításaink, bármily nagyszámú is az észrevételünk és terjedel-mes az összefoglaló jelentés, nem adnak megfelelő segítséget a parancs-nokoknak (és az ügyészségnek) általánosítható következtetések levonására és megfelelő intézkedések kidolgozására.

1970-ben a szóbanforgó alakulatnál ismét komplex általános felügyeleti vizsgálatot tartottunk. A felkészüléshez felhasználtuk az alakulat törvé-nyességi helyzetéről korábban készült értékeléseket, köztük a már emlí-tett 1966. évi általános felügyeleti komplex vizsgálat anyagát is. Enek tanulmányozása alapján arra a megállapításra futot tunk, hogy helyesebb ha a nagyszámú és sokirányú résztéma helyett kevesebbet,- de alaposabban vizsgálunk. Ebbe az irányba befolyásolt bennünket a± elkövetett bűntet-tek tapasztalata is. Előzetes tájékozódásunk, illetve a fegyelmi helyzet elemzése azt mutatta, hogy az utóbbi években elbírált bűntettek között már elenyészően csekély számban fordultak elő társadalmi tulajdont ká-rosító cselekmények, másrészt — mint ahogy erre már utaltam —, helye-sebbnek tartottuk, ha az alakulat anyagi szolgálatának ellenőrzését nem mi végezzük.

Ezzel szemben, bár a bűnügyekben ritkábban tapasztaltuk, egyéb mó-don viszont gyakrabban jelzéseket kaptunk arról, hogy az alakulatnál ilyen vagy olyan módon megsértik a sorállományú katonák jogait, és tör-vényes érdekeiket sem biztosítják kielégítően.

Mindezek alapján a katonai ügyészség vezetőjének olyan javaslatot tet-tünk, hogy komplex vizsgálatunk a katonák alapvető jogait tartalmazó rendelkezések betartására irányuljon. A komplex törvényességi felügye-let fő céljaként konkrétan azt tűztük ki, hogy megvizsgáljuk: az alakulat törzsében és az alárendelteknél érvényesülnek-e a beosztottak állampol-gári, s a katonai szabályzatokban meghatározott jogai, és ezekkel kapcso-latos kötelezettségeinek az egyes elöljárók eleget tesznek-e? (Ez a vizs-gálati cél megfelelt a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről szóló kormány-határozatban is megfogalmazott követelményeknek.)

E fő célkitűzés alapján a következő felügyeleti témákból készítettünk vizsgálati terveket:

1. Az alárendeltek alapvető jogai biztosítása. (Ezen belül a katonákkal való törvényes bánásmódnak, a napirendben előírt pihenőidő biztosításá,-nak, az esetleges panaszok intézésének vizsgálata).

2. A kártérítési eljárás törvényessége. 3. A sorállományú katonák évi rendes-, jutalom- és rendkívüli szabad-

ságára vonatkozó rendelkezések betartása. 4. A fegyelmi eljárás törvényessége. 5. A sorkatonai szolgálatból leszerelők egyszeri pénzsegélyben való

részesítésére vonatkozó rendelkezések betartása. 6. A balesetet szenvedett katonák, illetve hozzátartozóik jogainak és

törvényes érdekeinek biztosítása.

Már a felügyeleti vizsgálatok közben meggyőződhettünk arról, hogy e jogszabályokkal rendezett területek vizsgálata átfogó képet adhat egy-egy alakulatnál a katonák jogainak biztosítását, illetve védelmét érintő tevé-kenység értékeléséhez.

•Az adott alakulatnál szükségtelen lett volna a fentieken kívüli egyéb téma vizsgálata. Vizsgálhattuk volna talán még — mint e komplex vizs-gálat témakörébe tartozó területet — a Munkatörvénykönyv egyes • ren-delkezéseinek betartását. Ezt azért tartottuk mellőzhetőnek, mert a vizs-gált alakulatnál viszonylag alacsony a polgári alkalmazottak létszáma. Le-hetett volna továbbá vizsgálni a munkavédelmi szabályok betartását is. A már rendelkezésünkre álló adatok azonban arra utaltak, és ezt a komp-lex vizsgálat csak alátámasztotta, hogy az előfordult balesetek sokrétűsége és a kiváltó okok különbözősége folytán egy-egy szakkiképzési-, illetve munkaterület ilyen értelmű ügyészi vizsgálata nem járt volna értékelhető eredménnyel.

A témák kiválasztása megítélésem szerint helyes volt. Valamennyi vizs-gált terület jogszabály okkal rendezett és olyan jogokat érint, amelyek gyakorlati biztosítása a hadsereg szolgálati rendjét, fegyelmét, harcképes-ségét is befolyásolja. A komplex felügyelet irányának, céljának általunk

.választott meghatározása megfelel a 10/1963. sz. legfőbb ügyészi utasítás III. fejezetében írt rendelkezéseknek is, mert

— az adott alakulatnál — és másutt is — e tárgykörökben jelentős számú törvénysértést tapasztaltunk;

— egy-egy téma módot adott az alapos, elemző vizsgálatra. Azt hiszem szükségtelen annak kihangsúlyozása, hogy a jogok biztosí-

tásának vizsgálata más oldalról a kötelezettségek teljesítésének vizsgál-tát is jelenti. Ugyancsak nyilvánvaló az is, hogy a törvényes rendelkezé-sekben biztosított jogok túllépésére (például az előírtnál több rendes sza-badság engedélyezésére) is fel kellett figyelnünk.

Nem tartom szükségesnek e cikk keretében valamennyi résztéma jog-anyagát, a vonatkozó jogszabályokat ismertetni, ehelyütt csupán az 1. pontban meghatározott téma jogi rendezettségéről kívánok szólni.

A választott témák — mint ahogy erről már a komplex vizsgálat cél-jaként szóltam — a legfontosabb jogok vizsgálatára irányultak. Ezért kér-déses lehet, hogy amikor az első résztémának „Az alárendeltek alapvető jogainak védelme" címet adtuk, a feladat meghatározása helyes volt-e? E téma megválasztásakor olyan alapvető jogokra gondoltunk, amelyek nem tartoznak a többi vizsgált téma keretébe. Ezeket a jogokat — az al-kotmányos rendelkezések alapján — a néphadseregben hatályos szabály-zatok, különösen a Magyar Népköztársaság Fegyveres Erőinek Belszolgá-lati Szabályzata tartalmazza. E szabályzat II. fejezete a,szolgálati elöljá-rók általános kötelességei között olyan utasításokat ad, amelyek megsze-gése súlyosabb esetekben bűncselekmény megállapítását is lehetővé teszi. Ezért e meghagyások teljesítésének vizsgálata feltétlenül törvénysértés megelőzéséhez vezethet. (Természetesen nem vizsgáltuk például a . 48, pont előírásának teljesítését, ami a parancsnoknak a kiképzéssel kapcso-latos alapvető feladatait határozza meg, de vizsgáltuk az 54. pont alap-ján — a fogadó órák megtartását.)

Tulajdonképpen e témában a vizsgálati terv részleteiben a következő- ' ket tartalmazta:

— biztosítják-e a katonák járandóságát (anyagi, pénzbeli), s e téren nem követnek,-e el az alárendeltek sérelmére törvénysértést;

— milyen az alsóbb fokozatú parancsnokok és beosztottjaik kapcso-lata; •

— a szabályzatnak megfelel-e a napirend, különös figyelemmel a pi-henőidőre;

— a panaszügyek intézése megfelel-e a törvényes rendelkezéseknek. (Ez utóbbi két részkérdést helytelen volt korábban — szükségtele-nül részletezett terv szerint — külön témaként vizsgálni.)

A témaválasztáson kívül döntenünk kellett a felügyelet módszeréről is. A komplex módon vizsgálni kívánt alakulat alárendelt alegységei ugyanis

külön-külön helyőrségben, és sok tekintetben lényegében önállóan mű-ködnek, és ezért a szabályzat szerint az alegységparancsnokok egységpa-rancsnoki fegyelmi jogkörrel rendelkeznek. A külön települt alegységek között sok azonos, de különböző objektív és szubjektív okok miatt több eltérő vonás is tapasztalható.

Az első alapvető kérdés az volt, hogy az alakulat törzsében, és minden alárendelt alegységnél valamennyi témát megvizsgáljuk-e, vagy egy-egy alegységnél csak két-három témát. Előzetes tájékozódás után végül is úgy döntöttünk, hogy csak az alakulat törzsében vizsgáljuk a leszerelő katonák egyszeri pénzjuttatásban való részesítésének törvényessé-gét — mert az érdemleges döntést az egységparancsnok hozza meg —, vi-szont az összes többi témát minden alárendelt alegységnél megvizsgáljuk. Ez az állásfoglalás — bár a gyakorlatban sok munkát jelentett — helyes volt, mert a tapasztalatokból megalapozottabban lehetett általánosítható következtetéseket levonni.

A dolgok természeténél fogva nem választhattunk olyan megoldást, hogy a törzsben és valamennyi alárendeltnél egy időben folytassuk le a vizsgálatot. Nyilvánvaló, hogy ez a munkában résztvevő ügyészek viszony-lag nagyobb számát igényelte volna. Arra viszont törekedtünk, hogy az egyes alegységeknél folytatott vizsgálatok között a lehető legrövidebb idő teljen el.

A katonai ügyészségeken — tudomásom szerint <— általános az a gya-korlat, hogy a komplex felügyeletben résztvevő ügyészek valamennyi al-egységnél ugyanazt a témát vizsgálják, így a vonatkozó jogszabályok elő-zetes elsajátítása, és a gyakorlati tapasztalatok értékelése, alkalmazása is alaposabb. Ezt a módszert követtük mi is, ami azzal az eredménnyel is járt, hogy egy korábban vizsgált alegységnél felmerült problémát már a következő helyen is meg tudtuk vizsgálni. Az egyik alegységnél például azt tapasztaltuk, hogy a katonák egy kisebb csoportjának illetményét egy személy úgy vette át, hogy a névjegyzéken a társai nevét is aláírta. A cso-port tagjai ugyan az illetményüket időben és hiánytalanul megkapták, de ez a szabálytalanság adott esetben visszaéléshez vezethet. Ezért — bár tervünkben e kérdés nem szerepelt —a soron következő alegységnél szúrópróbaszerűen már tudatosan vizsgáltuk ezt a kérdést.

Az egy-egy alegységnél folytatott felügyelet módszerét tekintve — ese-tenkénti és szolgálati okból folyó kivételtől eltekintve — úgy jártunk el, hogy a komplex vizsgálatban résztvevők valamennyien azonos időpont-ban kerestük fel az alakulatot, és tartottuk meg a vizsgálatot. Az alaku-lathoz utazás előtt tájékozódtunk az illető alegység aznapi tervéről annak • érdekében, hogy a jelentősebb kiképzési vagy más feladatokat munkánk-kal ne akadályozzuk, továbbá megkértük a parancsnokot, hogy érkezé-sünk idejére beosztottjaival készíttesse elő az általunk megvizsgálni kí-vánt okmányokat. E kérésünket minden esetben igen előzékenyen telje-sítették.

Az egyes témák felügyeleti módszerei lényegében az általános gyakor-latnak feleltek meg. A napi munkát azzal kezdtük, hogy az érintett vizs-

gálati témával kapcsolatos okmányokat áttanulmányoztuk. Vizsgálati ter-vünknek megfelelően kijegyeztük az iratokból már megállapítható sza-bálytalanságokat. A személyes meghallgatások útján tisztázandó iratokat félretettük. A következő lépés az volt, hogv a felmerült problémákat az eljárásban résztvevő tisztekkel és az érintett katonákkal tisztáztuk. Ennek módja az egyénenkénti, személyes meghallgatás volt. Az alakulat napi életének minél kisebb mérvű zavarása érdekében egyrészt az, alakulat pa-rancsnokával megbeszélt időpontban kezdtük az érintett személyek megr hallgatását, másrészt a meghallgatásra tervezett személyek névjegyzékét egymással egyeztettük, és így. ha valamennyiünknek meg kellett hallgatni valamelyik katonát, úgy az bennünket egymást követően felkeresett.

Esetenként előfordult, hogy — büntetőeljárási kifejezéssel élve — „szembesítéssel" tisztáztunk felmerült problémákat. - *

A katonák meghallgatásának másik módszere a csoportos meghallgatás volt. Az alárendeltekkel való bánásmód vizsgálatában használtuk ezt a módszert.

A csoportos meghallgatás előkészítésekor a parancsnokság által kiadott beosztási névjegyzékből az egyes szakaszokhoz, szolgálati ágakhoz beosz-tott katonák közül kiírtuk 2—3, a legfiatalabb korosztályhoz tartozó ka-tona nevét. Egy-egy alegységnél így 8—12 fiatal katonával tudtunk be-szélni. Ugyancsak előzetes ismeret nélkül kiírtuk 4—5 rajparancsnok ne-

' vét is. Kérésünkre a parancsnokok e személyeket külön-külön csoportban gyülekeztették. .. A fiatál katonák csoportjával a katonai formaságokat minimálisra csök-

kentve kötetlen beszélgetéseket folytattunk. A formaságok csökkentésével kifejezetten azt kívántuk elérni, hogy a katonák á velük beszélgető tiszt-ben elsősorban az ügyészt lássák, akit őszintén érdekelnek gondjaik, aki nekik'és á parancsnoknak is segíteni akar. Az őszinte légkör elérése ér-dekében a beszélgetés kezdetén közöltük velük, hogy nevüket csak akkor mondják meg, ha azt maguk szükségesnek tartják, illetve, ha olyan bűn-cselekményre utaló bejelentést tesznek, ami miatt őket tanúként kell ki-hallgatni. A beszélgetést azzal folytattuk tovább, hogy szinte semlegesnek tűnő* 'de,később a vizsgálati jelentés elkészítéséhez mégis felhasznált be-mutatkozó^ jellegű adatokat kérdeztünk tőlük. Így például': számot adták arról, hogy hány főnek van 1—2—3 stb. dicsérete,' fenyítése, ki volt kö-zülük 1—2 vágy több alkalommal szabadságon, eltávozáson és így tovább.

A további beszélgetés során — esetenként asszociációs, máskor más módszerrel — arra kerestünk választ, hogy közvetlen elöljáróik milyen bánásmódot tanúsítanak velük szemben, előfordul-e durvaság, önérzetük megsértése, gondoskodnak-e szükségleteikről stb.

Befejezésként már konkrét kérdések útján azt is igyekeztünk tisztázni, hogy mennyire ismerik a jogaikat védő rendelkezéseket, kioktatták re őket azokról, bevonulásuk óta ha sérelmük volt tettek-e panaszt, kinél, és az milyen eredménnyel járt, valamelyik elöljárójukkal folytattak-e már kö-tetlen beszélgetést, és így tovább.

A fiatal katonákkal történt beszélgetés után került sor a rajparancsno-kokkal való beszélgetésre.' Ekkor már rendelkezésre állt részben néhány okmányból szerzett tapasztalat, másrészt azok az adatok amelyeket a fiatal katonák az előző beszélgetéskor mondtak el. Igyekeztünk kerülni a fele-lősségre vonás jellegű beszélgetést, bár elmondtuk, hogy a nem megfelelő magatartás, az emberi méltóságot sértő cselekmény milyen következmény-

nyel járhat, de éppen a jövőbeni törvénysértések megelőzése érdekében, másrészt azért mert egy-egy rajparancsnok részéről kiemelkedő súlyú törvénysértést nem tapasztaltunk, inkább magyarázatot kértünk tőlük a kisebb túlkapásaikról, és azt kértük, hogy a fiatalabb katonákkal való bá-násmóddal kapcsolatos problémáikat mondják el. . , '

Felügyeletünk e módszerét érhetné az a bírálat, hogy az ilyen • beszél-getés nem az ügyész vizsgálati módszere. Megítélésem szérint azonban in-formációk összegyűjtéséhez tájékozódáshoz fel lehet, és fel kell használni é módszert is, mert alapja lehet további munkánknak.

Az alegységnél folytatott vizsgálat után — még eltávozásunk előtt — a munkában résztvevő katonai ügyészek külön-külön az általuk vizsgáit témáról szóban tájékoztatták az alegység parancsnokát, egyes problé-mákra tőle is választ kértek, egyidejűleg pedig közölték, hogy a tapasztalt szabálytalan gyakorlat miatt írásbeli felszólalást, illetve esetleges egyedi törvénysértés esetén óvást fognak küldeni.

Az egy-egy alegységnél folytatott vizsgálatot követően — amennyire ezt lehetőségeink megengedték — a legrövidebb időn belül igyekeztünk tapasztalatainkat írásban rögzíteni. Azt a módszert választottuk, hogy a vizsgálatot végző ügyészek az egyes résztémákról külön-külön jelentést készítettek, aminek a végén a jelentés egyes pontjaira vonatkozóan meg-fogalmazták a felszólalásban teendő indítványaikat, konkrét törvénysértés esetén pedig megszövegezték az ügyészi óvást, vagy más ügyészi intézke-dést. A részjelentések elkészítése után és azok alapján a komplex vizsgá-latért felelős, ügyész elkészítette az önálló alegység parancsnokának cím-zett Összefoglalt ügyészi felszólalást.

Ebben az ügyészi intézkedésben témaként írtuk le a tapasztalt szabály-talan gyakorlatot, majd az Ütvr. 10. § (1) bekezdésére hivatkozással egy-mást kövétően leírtuk a parancsnoknak javasolt intézkedéseket.

Az alegységparancsnoknak címzett felszólalás egy példányát ugyanak-kor megküldtük az egység parancsnokának a tájékoztatáson túl azzal az igénnyel, hogy tartalmát más alárendeltjénél is használja fel. Ennek ered-ményeként az is előfordult, hogy az egységparancsnok intézkedésére egy később vizsgált alegységnél — ottani vizsgálatunk időpontjára -— a korábban máshol tapasztalt szabálytalanságot már megszüntették. :

A valamennyi alegységnél végrehajtott vizsgálat befejezése után meg-állapításainkról összefoglalt értékelést küldtünk az egység parancsnoká-nak, amit felhasználásra a magasabbegység parancsnokához is eljuttat-tunk. Az összefoglalt értékelést több részre osztottuk. Az' első részben az általában tapasztalható szabálytalanságokat, azok ténylegesen bekövetke-zett vagy várható következményét írtuk le. A második részben rámutat-tunk á .feltárt szabálytalanságok legfőbb okaira. A harmadik részben a-fel-szólalásokban már megtett konkrét indítványokon kívül-a .hibák és azok okainak megszüntetésére tettünk általános jellegű javaslatokat.

Az írásbeli munkánkkal kapcsolatban szükségszerűen felmerül néhány „eljárásjogi" kérdés is. A jelenleg is hatályos 13/1959. Legf. Ü. Ut. 73. pontja előírja az óvás, felszólalás, figyelmeztetés és felelősségre vonás kez-deményezését tartalmazó irat egy példányának felterjesztését a felettes ügyészhez.

A katonai ügyészi gyakorlat — a Katonai Főügyészség jóváhagyásá-val — e rendelkezést már áttörte. Véleményem szerint a jogi rendezésnek ezt a gyakorlatot követnie kellene, mert ezeknek az iratoknak felterjesz-

tése már semmilyen célt nem szolgál. Az általános felügyeleti munka el-lenőrzése már most más, jobb módon megoldott.

Nem rendezi viszont a jogszabály az összefoglaló értékelés tartalmát, szerkezetét. Erre talán határozott, konkrét meghagyásokat tartalmazó ren-delkezést ki sem kell adni, esetleg iránymutatást. Az előbb idézett utasítás 27. pontja szószerinti értelmezés szerint egy ilyen tájékoztatás kiadását tiltja, ugyanis kimondja: „A vizsgált szerv részére a vizsgálati jelentést megküldeni nem szabad", már pedig az összefoglaló értékelés gyakorlati-lag a vizsgálati jelentések alapján készül. Álláspontom szerint e rendel-kezés a kialakuló gyakorlatnak megfelelően módosításra szorul.

* * *

Az általunk tartott komplex általános felügyeleti vizsgálat témáit úgy gondolom más alakulatnál tartandó komplex vizsgálat, során is fel lehet használni. A komplex vizsgálat módszerét természetesen az adott alakulat eltérő sajátosságai befolyásolhatják.

Ügy gondolom, hogy a jövőben a komplex vizsgálatok általunk alkal-mazott módszerét is tovább lehet fejleszteni. Helyes lenne például az alá-rendeltekről való gondoskodás helyzetének alaposabb feltárása érdekében a komplex felügyeletbe bevonni — előzetes terv-egyeztetés után — a vizs-gálandó alakulat elöljáró, parancsnoksága szakszolgálatának tisztjeit is.

Az ismertetett komplex vizsgálat óta a Budapesti Katonai Ügyészségen már a gyakorlatban alkalmaztuk (az új kártérítési rendelkezések betar-tásának vizsgálatánál), hogy a vizsgálandó iratokat bekértük a katonai ügyészségre és azokat előzetesen, nyugodtabb körülmények között átta-nulmányoztuk. így amikor az alakulathoz érkeztünk már ezzel nem kel-lett időt töltenünk. Ezt a módszert komplex vizsgálat keretében is lehet alkalmazni. Természetesen nem valamennyi irat bekérésével, mert az részben szükségtelen, másrészt pedig zavarná az alakulat napi munká-ját is.

Megfontolást érdemelne a konkrét vizsgálat megtartása előtt, vagy ép-pen akkor, előzetesen elkészített olyan kérdőív kiadása, amelyben név, és azonosításra alkalmas más adat nélkül választ kérnénk például az egyes érdeklődési körünkbe tartozó jogszabályok ismeretéről, illetve betartásá-nak helyzetéről. A kérdéseket úgy kellene Összeállítani, és a kérdőíveket oly mennyiségben kellene kiadni, hogy azokból legalábbis néhány vizsgá-lati kérdés kapcsán általánosítható válaszokat kapjunk. (A csoportos meg-!

hallgatás is tulajdonképpen reprezentatív felmérés). összességében az a véleményem, hogy a komplex törvényességi

felügyeletnek a katonai ügyészi munkában helye van, ezt az ügyészi mun-kát a jövőben is fel lehet használni a csapatok szolgálati rendjének ügyészi munkával való erősítésében.

A katona által elkövetett fegyelmi vétség és szabálysértés elhatárolásának gyakorlati problémái

Irta: Dr. Gaál János r. őrnagy

Az 1968. évi I. törvény megjelenése óta a katonai büntető jogászok tol-lából több olyan tanulmány látott napvilágot, melyek szerzői túlnyomó-részben a törvénynek a katonákra vonatkozó rendelkezései kapcsán fél-merülő eljárásjogi problémák megoldásán fáradoznak. E tanulmányok nem mulasztják el felvetni azt sem, hogy a szabálysértés és a katonai fegyelmi vétség elhatárolásánál anyagi-jogi vonatkozásban is alapvető megoldásra váró problémák vannak. Perczel Balázs fhdgy. szerint „A problémák eredője elsősorban nem eljárási, hanem anyagi-jogi jellegű és a felszínen levő eljárási kérdések csupán ennek vetületei". Elképzelése szerint ,,— a lényeges tartalmi különbségekre figyelemmel — olyan eljá-rási megoldási formát szükséges alkotni, amely egyrészt figyelembe veszi a szabálysértés speciális anyagi-jogi sajátosságait, méghozzá valamennyi katonának tekintendő személyére kiterjedően, másrészt a katonákra is vo-natkozó általános jogrend keretein belül a szabálysértési törvény által védett érdekek és a katonai fegyelem érdekei között összhangot teremt. Ez biztosítaná a katonák által elkövetett szabálysértések elbírálásának egységes rendjét és megoldvá az eljárási problémákat, valamint kitöltve a joghézagokat, maradéktalanul szolgálná a törvényesség követelmé-nyeit."1

Az elhatárolás szükségessége mellett foglalt állást tanulmányában Odler János hb. alez. is. Véleménye szerint „A szabálysértés és a fegyelmi vét-ség közötti elvi különbségtétel indokoltságát aláhúzza az a körülmény, hogy a két jogellenes magatartás egymáshoz való viszonyának tisztázása nélkül a parancsnokok gyakorlati jogalkalmazásában igen nehéz problé-mákat okozna az egy magatartással szabálysértést és fegyelmi vétséget is megvalósító testületi tag ügyének helyes elbírálása".2

A szabálysértési kódex több mint három éve történt hatálybalépése óta az elhatárolás problémája többször is felmerült. Megoldásában mindezideig nem jutottunk előre, s ennek hiánya elméletileg és gyakorlatilag is érez-teti hatását.

Amikor a szabálysértés, illetve katonai fegyelmi vétség elhatárolásá-nak szükségessége mellett foglalunk állást, nem azt mondjuk, hogy egy-egy szabálysértésnek katonai fegyelmi vétségként vagy fordítva történő elbírálása végzetes következményekkel járhat, de a katonák jogi érdekei-nek védelme a jogszabályban foglaltak maradéktalan betartása e téren is

1 Katonai Jog- és Igazságszolgáltatás.. 1970. I. évfolyam, 1. sz. 2 Katonai Jog- és Igazságszolgáltatás. 1970. I. évfolyam,.!, sz.

szükséges, mert ezek figyelmen kívül hagyása kedvezőtlen következmé-nyekkel járhat a katonákkal szemben. (Pl. az elévülés, a szabálysértéssel elkövetett károkozás stb., tekintetében.)

A témával foglalkozók azon az állásponton vannak, hogy az elhatáro-lás megoldása indokolt és nem tartják megnyugtatónak az olyan vélemé-nyen alapuló — viszonylag széleskörű — gyakorlatot, miszerint teljesen mindegy, hogy egy adott jogellenes magatartás esetén miért fenyítik meg a katonát, szabálysértés vagy fegyelmi vétség miatt.

Az elhatárolás — mint. problérha — a gyakorlatban lényegében csak a szabálysértésre és a katonai fegyelmi vétségre korlátozódik.

Annak ellenére, hogy a büntetőjogi törvénysértés, valamint a szabály-sértés miatt viselendő felelősség olyan magatartásokhoz kapcsolódik, melyek nem ritkán csak a támadás súlya szempontjából különböznek egy-mástól, irányuk azonban, sőt gyakran külső megjelenésük is azonos, mégis jól elhatárolhatók egymástól. Ugyancsak nem okoz problémát a katonai bűncselekmények és katonai fegyelmi vétségek elhatárolása sem, Ennek oka abban keresendő, hogy a bűncselekmény és a szabálysértés vo-natkozásában a jogszabály tételesen határozza meg a bűntett, illetve sza-bálysértés tényállását. Nem így áll azonban a helyzet a fegyelmi vétség és a szabálysértés elhatárolása tekintetében. A katonai fegyelmi vétség tar-talmát ugyanis a jelenlegi szabályzatok olyan tág keretek között határoz-zák meg, hogy az szinte magában foglalja a büntetőjogon kívüli felelősség minden más formáját. Mindehhez hozzájárul még az is, hogy a katonák, illetve a szabálysértés szempontjából katonának tekintendő személyekre vonatkozó szabályzatok mind más és más módon körvonalazzák a „fegye-lem", illetve „fegyelmi vétség" fogalmát.

Az MN Fegyveres Erőinek Fegyelmi. Szabályzata, a BM Hivatásos Állo-mányának Fegyelmi Szabályzata és a Büntetésvégrehajtási Testületek Szolgálati Szabályzata például nem a fegyelmi vétség fogalmát, hanem az ennek alapját képező „fegyelmet" határozza meg.

Az MN Fegyveres Erőinek Fegyelmi Szabályzata I. fejezet 1. pontja szerint: „A katonai fegyelem a törvényekben és a katonai szabályzatok-ban meghatározott rend és a szabályok minden katona részéről történő szigorú és pontos betartása".

A BM hivatásos állományának Fegyelmi Szabályzata pedig úgy rendel-kezik, hogy: „Szolgálati rend és fegyelem alatt a törvényekben a szolgá-lati esküben, szabályzatokban, parancsokban és utasításokban meghatáro-zott kötelességek maradéktalan teljesítését, a vezetők által meghatározott feladatok pontos és lelkiismeretes végrehajtását kell érteni". (6. pont.)

A Büntetésvégrehajtási testület Szolgálati Szabályzata VII, fejezetének 117. pontja alapján: „A szolgálati fegyelem a törvényekben, az esküben, szabályzatokban, parancsokban és utasításokban meghatározott kötelessé-gek maradéktalan teljesítését, az elöljárók által meghatározott feladatok pontos és lelkiismeretes végrehajtását jelenti".

A Munkásőrség Fegyelmi Szabályzata, a Vám- és Pénzügyőrség Szerve-zeti és Szolgálati Szabályzata, pedig a „fegyelmi vétség" fogalmát hatá-rozza meg.

A Munkásőrség Fegyelmi Szabályzatának 17. pontja szerint „Fegyelmi vétséget képez a munkásőr minden olyan cselekménye, amely sérti vagy veszélyezteti: — a munkásőrség erkölcsi-politikai egységét, harci készült-ségét, fegyelmét, megbecsülését, tekintélyét; — a közrendet, a közbizton-ságot és a társadalmi-tulajdont". > .

A Vám- és Pénzügyőrség Szervezeti és Szolgálati Szabályzatának 27. § (1) bek. szerint: „Fegyelmi vétséget követ el az a pénzügyőr aki szolgálati viszonyából származó kötelezettségét vétkesen megszegi, vagy. a szolgálati viszonyához ném méltó magatartást tanúsít". A szabályzat 117. pontja szerint pedig: „A testület tagja a szolgálati viszonyából származó köteles-ségeit nemcsak szolgálatban szegheti meg. A szolgálaton kívül elkövetett jogszabály — (törvény-, törvényerejű rendelet, kormányrendelet és ha r tározat miniszteri rendelet és. határozat), utasítás — vagy parancsellenes magatartásért szintén fegyelmileg felelős."

A fegyelmi szabályzatok idézett rendelkezéseiből kitűnik, hogy a kato-nák, illetve a szabálysértés szempontjából katonának tekintendő szemé-lyek számára az általánostól eltérő olyan széleskörű magatartási szabályok nyertek megfogalmazást,, melyek nemcsak szolgálatban létük ideje alatt, vagy azzal összefüggésben kötik őket, hanem a magánéletükben is.

A jelenleg érvényben levő fegyelmi szabályzatok idézett rendelkezései alapján igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy a gesztenyefa enge-dély nélküli kivágása vagy az engedély nélküli horgászás szabálysértése is, végsősoron fegyelmi vétség.

Véleményünk szerint' a fegyelmi szabályzatokból fentebb idézett „fe r gyelmi vétség"-nek, illetve a „fegyelem" fogalmának ilyen széleskörű meghatározása nem indokolt, á szabálysértés szempontjából katonának te-kintendő személyek vonatkozásában pedig következetesen be sem tart-ható. Pl.: Egy tényleges állományú munkásőr (nem hivatásos) ha pl. szol-gálaton kívül megsérti a közlekedés rendjét és a helyszínbírságolást kifi-zette vagy egy hivatásos állományú pénzügyőr a telkén levő diófát enge-dély, nélkül kivágta, és ezért a kiszabott pénzbüntetést megfizette, a Fe-gyelmi Szabályzat rendelkezései szerint még fegyelmileg is felelősséggel tartozna. Az említett magatartás a gyakorlatban azonban aligha von maga utan fegyelmi felelősségre vonást, pedig a kifogásolt tevékenység a Fegyelmi Szabályzat idézett rendelkezései szerint fegyelmi vétség is, melynek megszegőit következetesen felelősségre kellene vonni. Mint a példából látható a jelenlegi helyzet sem elméleti, sem gyakorlati szem-pontból nem ad választ kérdéseinkre. A probléma — egyebek mel-lett — onnan is adódik, hogy a „katonai fegyelem és rend oszthatatlansá-gabol" helytelen gyakorlati következtetésekre jutunk.

A katonai rend és fegyelem megítélésünk szerint nem azzal lesz egysé-ges es oszthatatlan, hogy a katonának minden jogszabályba ütköző maga-tartását „fegyelmi vétségnek" nyilvánítjuk, vagy azt a „fegyelem" (akár katonai, akár szolgálati) fogalomkörébe vonjuk, hanem azáltal, hogy a ka-tonák minden jogszabályba ütköző magatartását az illetékes parancsnok fegyelmi jogkörében bírálja el, ha azt a jogszabály előírja, vagy lehetővé teszi. • . • . - . .

Ezt a véleményünket támasztja alá a fegyveres erők és fegyveres tes-tületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. sz. törvényerejű rendelet is. A tvr. 2. §-a ugyanis nemcsak új módon határozta meg a fegyveres erők és rendészeti testületek fogalmát úgy, hogy a rendőrség tagjait, továbbá a büntetés végrehajtási testület és a munkásőrség hivatásos állományát is a fegyveres testület fogalmi körébe vonta, hanem közös alapra helyezte a fegyveres erők és fegyveres testü-letek fegyelmi felelősségének szabályait is. Ezt mutatja a tvr. 35. § (1) be-kezdése, amely szerint: „Felelősségre kell vonni a hivatásos állománynak'

azt a tagját, aki a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétke-sen megszegi".

Mint látható e törvényi rendelkezés a fegyelmi felelősség határát a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettség vétkes megszegésére szű-kíti le. Ebből — megítélésem szerint — az következik, hogy a katona ál-tal elkövetett szabálysértési magatartások közül — helyesen — csak az lehet katonai fegyelmi vétség, amely akár közvetlenül, akár közvetve sérti a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettséget»

A szabálysértés és a katonai fegyelmi vétség elhatárolása lehetőségei-nek latolgatásánál talán nem felesleges pillantást vetni a büntetőjog te-rületére sem és megvizsgálni, hogy a közönséges és a katonai bűntettek között a törvényhozó milyen elvi és gyakorlati alapon tett annak idején különbséget.

A Btk. XVII. fejezetének miniszteri indoklása a katonai bűncselekmé-nyek kettős sajátosságát hangsúlyozza: ,, . . . a különös alanyt (katonai sze-mély) és a különös jogi tárgyat (a katonai szolgálat rendjét). E két alap-tényező jellemzi és egyben indokolja a sajátos katonai bűntettek pönali-zálását és adja meg azok társadalomra veszélyességének speciális tartal-mát is." „ ., . Azokat a társadalomra veszélyes magatartásokat kellett speciális katonai bűntettekként pönalizálni, amelyek elkövetése révén a „különös alany — vagyis a katona — közvetve vagy közvetlenül éppen á különös jogi tárgy — vagyis a katonai szolgálati rend — ellen támad. Ezért nem tartotta fenn katonai bűntettként a javaslat az olyan tényállá-sokat, amelyek mint nem katonai bűntetti tényállások is szabályozást nyertek, ha ezáltal a különös jogi tárgy is kielégítő büntetőjogi védelmet talál".

A büntetőtörvényköny kommentárja a katonai bűntettek című fejezet-hez írt bevezetőben ugyancsak azt hangsúlyozza, hogy „A katonai köte-lességeknek a katonák által való megsértése vagy nem teljesítése képezi a katonai bűncselekmények lényegét. Ezek lehetnek olyanok, amelyek a polgári életviszonyok között büntetőjogilag egyáltalán nem nyernek érté-kelést, mint pl. a szökés vagy a parancs iránti engedetlenség; avagy olyan cselekmények, melyek az általános büntető,-jogszabály ok szerint is bün-tetendők ugyan, azonban azok a katonai élétviszonyok között elkövetve közvetlen támadást jelentenek a katonai rend és fegyelem ellen. Ezekre példa az elöljáró elleni erőszak vagy az alárendelt megsértése. „ ... A ka-tonai büntető rendelkezéseknek a feladata, a szolgálati rendnek és a ka-tonai fegyelemnek, s ezen keresztül a fegyveres erők és rendészeti testü-letek erejének, harcképességének biztosítása". Mint látható a katonai bün-tetőjog megelégszik azzal, hogy csak azokat a magatartásokat ponalizálja katonai bűntettként, amelyek közvetlenül vagy közvetve a katonai rend és fegyelem ellen támadnak, és nem vonják e bűntettek körébe azokat a tényállásokat, amelyeket a törvény mint nem katonai bűntetteket rendel büntetni. Minthogy azonban a „fegyelmi vétség" illetve a „fegyelem" meghatározásánál a fegyelmi szabályzatok rendelkezései nem tesznek" ilyen megkülönböztetést, ezért a fegyelmi felelősség köre olyan széles, hogy abban még a szabálysértések is jól elférnek mint katonai fegyelmi vétségek.

A katonai bűntettekre vonatkozóan idézett Btk. miniszteri indoklás és a büntetőtörvénykönyv kommentárjának idevonatkozó része ugyan nem oldja meg a fegyelmi vétség és a szabálysértés elhatárolásának problémá-ját, két vonatkozásban azonban mégis segítségünkre lehet.

\

A katonai bűntettek azon jellemzője, hogy különös alanya a katona, a különleges jogi tárgya pedig a katonai rend és fegyelem, nem hanyagol-ható el a katonai fegyelmi vétség és a szabálysértés elhatárolása szempon-jából sem. A különös alany (az elkövető katonai mivolta) a katonai fe-gyelmi vétség elkövetésének is előfeltétele, a különleges jogtárgyat (a ka-tonai rendet és fegyelmet) pedig amit a katonai fegyelmi felelősség oltal-maz, fegyelmi vétség esetében is sérelem kell, hogy érje.

E gondolatból tovább haladva vizsgáljuk meg a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvényben foglaltakat, egyrészt a védeni kívánt jogtárgy szempontjából, másrészt olyan vonatkozásban, hogy a benne foglalt tény-állásszerű szabálysértési magatartások — megvalósulásuk esetén — a ka-tonai fegyelem által védett jogtárgyat milyen körben sérthetik.

A szabálysértésekről szóló jogszabály bevezetője szerint a törvény fel-adata „az államigazgatási tevékenység eredményességének előmozdí-tása, . ." továbbá ',, . . . általában a jogsértések megelőzése végett büntetés-sel sújtja az államigazgatási szervek munkáját akadályozó, valamint a tár-sadalmi együttélés szabályait sértő személyeket".

Mint a törvény most idézett bevezetőjéből is kitűnik, a védett jogtárgy szempontjából a szabálysértési magatartások két csoportra oszthatók, és-pedig:

államigazgatás elleni cselekményekre, és a társadalmi együttélés szabályait sértő magatartásokra. E kettős felosztásra figyelemmel a szabálysértési jogszabályok magya-

rázata megállapítja, hogy a szabálysértések többsége államigazgatás" elle-nes cselekmény, az államigazgatás szervezőmunkájával kapcsolatos, a sza-bály sér lések kisebb hányada pedig távolabb esik az államigazgatástól, s ekörben a társadalmi együttélés szabályainak megszegése áll előtérben. Az előbbiek csoportjába sorolja a jogszabály magyarázat a közegészség-ügyi, a növényvédelmi, az állategészségügyi, a közlekedésrendészeti, a honvédelmi, közoktatási, az erdő- és vízgazdálkodási,. az építésügyi, ipar-igazgatási stb. szabálysértéseket, az utóbbiba pedig nemcsak a közösség-ben előforduló és az elemi viselkedés szabályaival való szembehelyezke-dést (mint pl. a csendháborítás, garázdaság, botrányos részegség), hanem a közrendet vagy közbiztonságot sértő, illetőleg veszélyeztető cselekmé-nyek legtöbbjét, sőt a tulajdon elleni szabálysértéseket is.

Anélkül, hogy e felsorolt szabálysértési magatartások közül egyiket-másikat részletesebben is elemeznénk, máris szembetűnik, hogy a katonai fegyelem által védett jogtárgy és a szabálysértés jogtárgya között meglevő különbségek ellenére több olyan szabálysértési magatartás van, melyek egyaránt sértik a törvény által védett jogtárgyat, valamint a katonai ren-det és fegyelmet is. Vannak ugyanakkor olyan szabálysértési magatartá-sok is, melyek a katonai fegyelem által védett jogtárgytól távol esnek, s ezért azt nem veszélyeztetik.

Ebből a meggondolásból kiindulva a szabálysértési magatartásokat tehát — témánk szempontjából — két csoportra osztjuk:

— csak az államigazgatás rendjét és a társadalmi együttélés szabályait sértő magatartásokra, valamint

— olyan magatartásokra, melyek az államigazgatás rendje és a társa-dalmi együttélés szabályai mellett a katonai rendet és fegyelmet is sértik.

Álláspontunk szerint az előbbiek értelemszerűen csak szabálysértések, az utóbbiak pedig egyúttal katonai fegyelmi vétségek is.

A csak szabálysértésként minősülő ügyek elbírálását nem tartjuk szük-ségesnek különösképoen elemezni. Az engedély nélküli horgászás vagy a gesztenyefa engedély nélküli kivágása, katona által történő elkövetés ese-tében is ugyanolyan szabálysértés, mintha azt bármely más állampolgár követte volna el. Köztudott, hogy a katonákkal szemben ilyen magatartás esetén a törvény 28. § (1) bek. értelmében fegyelmi intézkedésnek van helye. Ennek azonban előfeltétele, hogy a szabálysértési hatóság feljelen-tés, vagy hivatalból észlelés alapján a szabálysértés tényét megállapítsa. „ . . . a szabálysértési hatóságnak azokban áz esetekben, amikor a feljelen,-tésből egyértelműen megállapítható, hogy a feljelentett cselekmény sza-bálysértés és a feljelentés annak elkövetőjeként (elkövetőiként) katonát jelöl meg, az ügyet (a feljelentést) az Sztv. 46. § (1) bek.-ben foglalt ren-delkezésre is figyelemmel, minden további érdemi vizsgálat nélkül a fe-gyelmi intézkedés alkalmazására jogosült hatósághoz kell áttennie. Ezek-ben az ügyekben annak elbírálása, hogy a feljelentett cselekményt való-ban a feljelentett személy követte-e el, és amiatt fegyelmi intézkedést al-kalmaz-e, a fegyelmi intézkedés alkalmazására jogosult fegyelmi ható-ságra tartozik". (ÜK. 1972. 1. sz.)

Az a tény, hogy e szabálysértések miatt fegyelmi intézkedésnek van helye, nem változtat azonban e cselekmények szabálysértési jellegén. Az ilyen szabálysértések ugyanúgy nem változnak át fegyelmi vétséggé, mint ahogy a bűncselekmény fegyelmi eljárás keretében történő elbírálás so-rán, vagy a katonai bíróság, illetve ügyészség, vagy valamely szabálysér-tési hatóság által megállapított szabálysértés sem lesz csupán fegyelmi vétség, pusztán azáltal, hogy azt a parancsnok fegyelmi jogkörében bí-rálja el.

A mindkét jogtárgyat egyaránt sértő tényállásszerű magatartások sza-bálysértésként történő megítéléséhez sem férhet kétség. Ha a feljelentés-ből megállapíthatóan tényállásszerű szabálysértési magatartásról van szó, és e magatartást valamely szabálysértési hatóság már szabálysértésnek nyilvánította, azt ebből a szempontból felülvizsgálni nem lehet. „A szabály-sértési hatóság megállapításai abban a kérdésben, hogy a feljelentett cse-lekmény szabálysértés és azt katona vagy katona is elkövette, a fegyelmi hatóságokra nézve irányadóak, vagyis azokat a fegyelmi hatóság az általa folytatandó fegyelmi eljárás során nem hagyhatja figyelmen kívül". (ÜK. 1972. 1. sz.)

E mindkét jogtárgyat sértő szabálysértési magatartások kapcsán bekö-vetkezendő fegyelmi intézkedésnek is ugyanúgy előfeltétele a szabály-sértési hatóság, mint szakhatóság feljelentése, illetve a szabálysértés té-nyének megállapítása, mint az ún. „tiszta" szabálysértések esetén. Ha ez hiányzik — mivel e magatartások nemcsak a szabálysértési törvény ál-tal védett jogi tárgyat sértik — nincs akadálya annak, hogy a katonai fegyelem által védett jogtárgy sértés miatt az illetékes parancsnok hiva-talból indítson fegyelmi eljárást. Az ilyen magatartás tehát — ami egyébként tényállásszerűén szabálysértés is lehet, a szabálysértési ható-ság észlelésének hiányában — „csak" katonai fegyelmi, vétségnek is mi-nősülhet és így is kerülhet elbírálásra.

E fejtegetések során oda. jutottunk, hogy a szabálysértéseknek katona által való elkövetése esetén az előbbi kettős felosztás egy harmadikkal is bővül, és a következők szerint módosul:

a) Tiszta szabálysértések (csak a szabálysértés által védett jogtárgyat sértik); 1

b) Olyan szabálysértések, melyek a katonai rendet és fegyelmet is sértik; (mindkét jogtárgyat sértik);

c) mindkét jogtárgyat sértő magatartások (csak katonai fegyelmi vét-ségek, mert azt a szabálysértési hatóság nem észleli, illetve nem nyilvánítja szabálysértésnek).

Meglátásunk szerint e felosztás, melyet a jogtárgyat ért sérelem mel-lett az eljárásjogi elemek is befolyásoltak .a gyakorlatban túl bonyolul-tak lennének.

Elképzeléseink szerint ezért az olyan szabálysértési magatartásokat, melyek mindkét jogtárgyat sértik, ezáltal a katonai rendre és fegye-lemre is veszélyesek, ne szabálysértésként, hanem fegyelmi vétségként kerüljenek elbírálásra. Ez nem azt jelenti, hogy a szabálysértés által vé-dett jogtárgy nem részesül védelemben. Ellenkezőleg, mivel a jogsértés túlnő az államigazgatás, érdekein, az ilyen magatartások az államigazga-tás rendjén túl azt a különös jogi tárgyat is sértik, melyet a katonai fe-gyelem véd, melynek speciális tartalmát a katonai életviszonyok hatá,-rózzák meg. Itt jelentkezik a katonák fokozott felelőssége, mert egyrészt vonatkoznak rájuk azok a szabályok is, melyek minden állampolgárra nézve kötelezőek, másrészt vonatkoznak rájuk a katonai szolgálat, il-letve a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségek is.

Fentiek alapján tehát a katona által elkövetett tiszta szabálysértés esetén a szabálysértési hatóság feljelentése alapján a katonával szemben fegyelmi intézkedésnek lenne helye, az olyan szabálysértések esetében pedig, melyek mindkét jogtárgyat egyaránt sértik, a katona magatartása fegyelmi vétségként kerülne elbírálásra. Azok a szabálysértési magatar-tások pedig, amelyek egyúttal katonai fegyelmi vétségek is, de ezeket a szabálysértési hatóság nem észlelte, csak katonai fegyelmi vétséget ké-peznének.

Az egyes konkrét szabálysértéseknek a tárgyalt csoportra való felosz-tására nem vállalkozhatunk. Annak vizsgálata ugyanis, hogy melyik jogtárgyat érte a sérelem, a körülményektől is függ, azok ismeretében viszont könnyen megállapítható.

Általánosságban talán azt lehetne mondani, hogy azok a szabálysértési magatartások, melyek államigazgatás ellenes cselekmények, az állam-igazgatás szervező munkájával kapcsolatosak, általában nem, a társa-, dalmi együttélés szabályait sértő szabálysértési magatartások pedig túl-nyomó többségükben sértik a katonai rendet és fegyelmet is.

E tanulmányban kifejtett véleményünk a szabálysértés és katonai fe-gyelmi vétségek elhatárolása vonatkozásában részben ellentétes a jelen-leg érvényben levő fegyelmi szabályzatok rendelkezéseivel, ezen túl pe-dig felvet bizonyos eljárásjogi problémákat is.

Ez utóbbiakkal kapcsolatban — anélkül, hogy azokkal részletesebben is foglalkoznánk — az a véleményünk, hogy az érintett testületek vonat-kozásában a szabálysértéseknek fegyelmi intézkedés keretében történő elbírálását a fegyelmi vétségek elintézésének szabályaiból el kellene kü-

löníteni, vagy legalábbis a fegyelmi szabályzatokban, külön fejezetben kellene szabályozni. A szabálysértések fegyelmi úton történő törvényes, elbírálása megkívánná a szabálysértési törvény olyan alapvető rendel-kezéseinek érvényre juttatását, mind az elévülési szabályok, (mely a szabálysértések vonatkozásában az elkövetéstől számított 6 hónap, a fe-gyelmi vétségek viszonylatában pedig az 1971. évi 10-es tvr. 37. §-a szer rint az elkövetéstől számított egy év) és. más rendelkezések figyelembe-vételét is. '

A szabálysértések és katonai fegyelmi vétségek elhatárolásának jog-szabályi rendezéséré, véleményünk szerint a lehetőség jelenleg meg van és az kodifikációs szempontból is aktuális. Az 1971. évi lOres tvr. 35. § (1) bekezdése — mint már korábban hivatkoztunk rá — ugyanis bizonyos mértékig egységes alapot teremtett ehhez azáltal, hogy a szolgálati "vi-szonnyal kapcsolatos kötelezettség vétkes megszegőit rendeli fegyelmi-leg felelősségre vonni. Azt, hogy mit kell érteni „szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségen" a tvr. végrehajtása tárgyában kiadott 10— 861/1971. számú belügyminiszteri, valamint a 15/1971. számú honvédelmi miniszteri utasítások azonban nem határozták meg.

Mindkét végrehajtási utasítás viszont változatlanul tartalmazza azt a rendelkezést, hogy az illetékes elöljárók, vezetők fegyelmi jogkörébe tar-toznak a hivatásos állomány tagjai által elkövetett:

a) fegyelmi vétségek (BM), fegyelemsértések (HM), b) szabálysértések, c) a törvény szerint fegyelmi úton is elbírálható (BM) megtorolható

(HM) bűntettek. Mint a végrehajtási utasítások rendelkezéseiből kitűnik, a fegyveres

erők és fegyveres testületek hivatásos állományának fegyelmi felelősségi köre máris eltérő. A „fegyelmi vétség" (BM) és a „fegyelemsértés" (HM) fogalmak, melyet a végrehajtási utasítások megjelölnek, olyan különbsé-get takarnak, melyek /nemcsak a szabálysértési és fegyelmi vétség elha-tárolása szempontjából jelentősek, hanem egyéb vonatkozásban is.

A most készülő fegyelmi szabályzatok szerkesztői — ha figyelembe vennék a szabálysértések és fegyelmi vétségek elhatárolásának gyakor-lati problémáit — lehetőséget találhatnak arra, hogy a szabálysértési törvény által védett érdekek, valamint katonai rend és fegyelem érde-kei között összhangot teremtsenek.

-rr.. ... .iruji-w.i»w!iii,|iLjjiiii(.*iiii ji||f(

H O Z Z A S Z O L. A S — V I T A

Hozzászólás dr. Odler János hb. alezredes: „A szabálysértések parancsnoki fegyelmi hatáskörben

történő elbírálásának néhány elvi és gyakorlati kérdése" című cikkéhez

Irta: Dr. Muraközi Gábor százados

Dr. Odler János hb. alezredes a Katonai Jog- és Igazságszolgáltatás 1970. évi 1. számában megjelent tanulmányában a következő témákkal foglalkozik:

A szabálysértés és a fegyelmi vétség fogalma, és egymáshoz való viszo-nyuk; a Szabálysértési Kódex alapvető rendelkezéseinek értelmezése; a fegyelmi eljárás megindítása és lefolytatása; a fegyelmi büntetések ki-szabása; a fegyelmi eljáráshoz kapcsolódó egyéb problémák.

A cikk nagy terjedelemben és kellő részletességgel taglalja azokat a kérdéseket, melyek gondot okoznak a Szabálysértési Kódex végrehajtásá-nál a Fegyveres Erőknél.

A tanulmányban foglalt fejtegetésekkel többnyire egyetértek és azokat hasznosnak tartom. Néhány kérdésben azonban más az álláspontom és vannak a cikknek olyan részei is, melyeket szükségesnek tartok kiegé-szíteni.

A tanulmánynak a szerző által használt fejezet címeitől kissé eltérve csak a következő kérdésekhez szeretnék hozzászólni:

1. A katonai fegyelmi vétség fogalmi meghatározása. 2. A rendőrség által kiszabott elzárás katonai szolgálat ideje alatt tör-

ténő végrehajtása. . 3. A szabálysértések miatti felelősségre vonás esetén az írásbeliség

kérdése. 4. A szabálysértéssel összefüggő elkobzás.

* iV

1. A katonai fegyelmi vétség fogalmi meghatározása:

A szerző ennek a fogalomnak a szabálysértéstől való elhatárolása-kor — nagyon helyesen — a szabálysértés fogalmából indul ki. E szerint: „A szabálysértés az az államigazgatási szervek munkáját akadályozó, va-lamint a társadalmi együttélés szabályait sértő jogellenes cselekmény, amely a társadalomra csekély fokban veszélyes". (Tanulmány: I. fejezeté-nek első bekezdése.)

(

Egyetértek a szerző azon megállapításával is, hogy: „A fegyelmi vétség fogalmát már sokkal nehezebb meghatározni, miután annak pontos és tö-mör megfogalmazását az érintett testületek szabályzatai rendszerint nem adják meg". (Tanulmány I. fejezet harmadik bekezdése.)

A szerző a továbbiakban a kapcsolatos szabályzatok általános rendelke-zéseire és a sajátos testületi életviszonyokra hivatkozva, a fegyelmi vét-ség fogalmát — szerinte is egészen szűk értelmezéssel — akként határozta meg, hogy: „ . . . fegyelmi vétségek azok a szolgálati rendet és fegyelmet kisebb fokban sértő vétkes magatartások, melyeket a büntetőtörvény nem nyilvánít katonai (adott esetben köztörvényi) bűntetté". (Tanulmány I. fejezet harmadik bekezdése.)

A szerző azonban itt már nem következetes, amikor a fegyelmi vétség fogalmi meghatározásánál a szabálysértés fogalmából indul ki, de a defi-nícióból kihagyja a szabálysértéstől való elhatárolásra utalást. Ezáltal a szerző valóban annyira szűk értelmezéssel határozta meg a katonai fe-gyelmi vétség fogalmát, hogy az olvasó arra is gondolhat, mintha a szerző nem látna különbséget a katonai életkörülmények közötti szabálysértések és fegyelmi vétségek között, pedig a cikk további részeiből nem ez tű-nik ki.

Véleményem szerint a katonai fegyelmi vétség fogalmi meghatározása pontosabb lénne a következő megfogalmazásban: fegyelmi vétség az a szolgálati rendet és fegyelmet sértő vétkes magatartás, amelyet a büntető-törvény nem nyilvánít katonai (adott esetben köztörvényi) bűncselek-ménnyé, jogszabály szabálysértéssé és a szocialista erkölcs szerint is el-ítélendő.

Ebből a meghatározásból kihagytam a „kisebb fokban" kifejezést, mert szerintem zavar, ha a megfogalmazásban benne marad. Ugyanis a szol-gálati rendet és fegyelmet súlyosabb fokban sértő vétkes magatartások is idetartoznak, ha azok nem bűntettek és nem szabálysértések".

A szabálysértésekre utalás azért szükséges, mert — álláspontom sze-rint — a szabálysértés nem változik fegyelmi vétséggé, ha a szolgálati rendet és fegyelmet is sérti, s egyben fegyelmi vétséget is megvalósít. Az ezzel ellenkező álláspont bonyodalmakhoz vezetne és a Szabálysértési Kódex rendelkezéseivel, mint magas szintű jogszabállyal, jogforrással is ellentétes lenne.

A szocialista erkölcsre utalás azért indokolt, mert vannak olyan fe-gyelmi vétségek, melyek elsődlegesen nem a szolgálati rendet és fegyel-met, hanem a szocialista erkölcs normáit sértik. Így például szolgálaton kívül a magánéletben tanúsított erkölcstelen magatartás.

A tanulmány szerint: „Mind a bűntett, mind a fegyelmi vétség, illetve szabálysértés jogellenes cselekmény". (Tanulmány I. pontjának ötödik bekezdése.)

Véleményem szerint a fegyelmi vétség nem mindig jogellenes, mert van olyan eset, amikor csak valamilyen erkölcsi normát sért. Ilyen lehet például a már említett erkölcstelen, züllött életmód, vagy felnőtt, azonos nemű személyek közötti nemi élettel kapcsolatos természet elleni fajta-lanság, ha az egyik személy katona. (Itt csak az olyan természet elleni fajtalanságokra gondolok, melyeknek n,incs bűncselekményi alakzata.)

A szerző szerint: ,, . . . amennyiben a jogellenes magatartás a szabály-sértéssel együtt fegyelmi vétséget is megvalósít, úgy az elkövető terhére csak a fegyelmi vétséget kell megállapítani és csak ezért kell vele szem-

ben fenyítést alkalmazni". (Tanulmány I. fejezetének hetedik bekezdése.) Ez a megállapítás nem megalapozott. Ugyanis a Szabálysértési Kódex 28. § (1) bekezdése nem azt írta elő, hogy ha a szabálysértést katona kö-veti el, akkor a magatartása fegyelmi vétséget képez, hanem azt, hogy' akkor „ . . . fegyelmi intézkedésnek van helye".

Szabálysértéseket általában magas szintű jogszabályok állapíthatnak meg. A szabálysértések társadalomra veszélyességüknél fogva általában jelentősebb súlyúak és szélesebb kihatásúak, mint a fegyelmi vétségek. Ahogyan egy bűntett nem olvadhat be egy szabálysértésbe, ugyanúgy helytelen lenne ha szabálysértés helyett általában fegyelmi vétség nyerne megállapítást, s ezért alkalmaznánk fenyítést. Nem vitatom, hogy a gya-korlatban a parancsnokok nehezen. tudnak különbséget tenni a szabály-sértések és fegyelmi vétségek között és leegyszerűsítve a kérdést, mind-kettőt fegyelmi vétségként kezelik. Ezt azonban helyes és jogilag elfoga-dott gyakorlatnak tekinteni nem lehet. Az ilyen gyakorlat bonyodalmak-hoz vezethet, például egy közkegyelmi jogszabály végrehajtása során, amikor esetleg más szabály vonatkozik a szabálysértésekre és más a fe-gyelmi vétségekre.

Zavarja a szabálysértések és fegyelmi vétségek megítélésénél a tisztán-látást az is, hogy a szabálysértések általános elévülési ideje rövidebb, mint a fegyelmi vétségeké.

2. A rendőrség által kiszabott elzárás, katonai szolgálat ideje alatt történő végrehajtása

A cikk foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miként történjen az elzárás végrehajtása azokban az esetekben, amikor a rendőrség a szabálysértést elkövetővel szemben szabadságelvonás büntetést alkalmaz, azonban az illető a végrehajtás foganatosítása előtt valamely fegyveres testület állo-mányába kerül. A szerző álláspontja szerint: „ . . . az lenne a helyes, hogy a testületi taggal szemben ezt a büntetést úgy hajtanák végre, mint a pa-rancsnok által kiszabott fogságfenyítést". (Tanulmány III. fejezetének ki-lencedik bekezdése.)

Ez az álláspont ellentétben áll a cikkben írt azzal a véleménnyel, hogy a polgári személy által elkövetett szabálysértést a parancsnok nem bírál-hatja el akkor sem, ha az elkövető időközben bevonult katonának. (Tanul-mány III. fejezetének hetedik bekezdése.)

Mint ismeretes nincsen jogi lehetőség arra és ha volna, sem lenne he-lyes, hogy a polgári életben elkövetett bűncselekmény miatt a polgári bí-róság által kiszabott kisebb mértékű szabadságvesztést az elkövető kato-nai szolgálata idején fegyelmező zászlóaljban hajtsák végre. így nem lenne helyes, az sem, — de nincs is rá jogi lehetőség —, hogy a rendőr-ség által szabálysértés miatt kiszabott elzárást a parancsnok hajtsa végre az elkövetővel szemben a katonai szolgálatra történt bevonulás után. A katonai szolgálatnak meg van az Alkotmányban rögzített célja. Annak ideje a polgári életben elkövetett szabálysértések miatti elzárás bünteté-sek foganatosításával nem rövidíthető meg. A büntetés ilyen foganatosí-tása zavart okozna a kiképzés során is. Felvetődne az a kérdés is, hogy á végrehajtást ki elenőrizze, ki felügyelje, mert a polgári életben elköve-tett szabálysértés kivizsgálásának és elbírálásának, valamint a büntetés végrehajtásának felügyelete nem tartozik, a katonai ügyészség hatáskö-

rébe. A polgári ügyészi szerveknek pedig nincs hatásköre a katonai pa-rancsnokok ezirányú tevékenységének felügyeletére.

A cikkben kifejtett két ellentétes álláspont, illetve vélemény közül a jelenlegi jogi rendezés mellett ahhoz a véleményhez csatlakozom, amely szerint a polgári életben elkövetett szabálysértés miatt kiszabott elzárás büntetés a parancsnok által nem foganatosítható. Jelenleg a büntetés fel-függesztése az egyetlen megoldás.

3. A szabálysértések miatti felelősségre vonás esetén az írásbeliség kérdése

A tanulmány szerzője a cikk egyik részében sem-foglalkozik az írás-beliség kérdésével, pedig ez is nagyon lényeges kérdés.

Köztudott, hogy a fegyveres erőkhöz tartozó alakulatoknál a fegyelmi eljárás nincsen írásbeliséghez kötve. Ez bonyodalmakhoz vezethet szabály-sértések fegyelmi úton történő kivizsgálása és elbírálása esetében. Egy szabálysértés adminisztrálásához nagyon kevés okmány az, ha a fenyítést a katona dicséreti—fenyítési lapjára rávezetik, s ennél több írásbeli anyag az ügyben nem készül. Sok esetben, még a feljelentőt sem értesítik" arról, hogy mi lett az eljárás eredménye. Még kevésbé van meg a lehetősége annak, hogy a sértett áttanulmányozza a fegyelmi eljárás anyagát, mert nincs mit áttanulmányozni a dicséreti—fenyítési lapon kívül. Ha panasz folytán másodfokú elbírálásra sor kerül, ugyancsak meglehetősen nehéz az állásfoglalás, mert nincsenek elsőfokú iratok.

A fegyelmi eljárást a szabálysértések kivizsgálása esetén is a Fegyelmi Szabályzat előírásainak megfelelően kell lefolytatni és ez nem igényli okvetlenül az írásbeliséget. Előfordulhat viszont, hogy a sértett személyek, vagy szervek érdekeinek védelme — különösen a katona leszerelése ese-tén — megkívánja az írásbeliség alkalmazását. A sértettek csak ez eset-ben tudják igényeiket egyéb törvényes úton eredményesen érvényesíteni. Más hatóságok csak ez esetben tudnak a parancsnok eljárásán, döntésén eligazodni.

Ezt a kívánalmat a szabálysértéseket elbíráló parancsnokok körében tudatosítani kellene, vagy a szabálysértések fegyelmi elbírálásának eljá-rási kérdéseit jogszabályban kellene rendezni.

4. A szabálysértéssel összefüggő elkobzás

A szerző a tanulmány V. fejezetének 22. pontjában a következőket írja: ,,A Szabálysértési Kódex 21. §-a a szabálysértés elkövetésével kapcsolat-ban levő bizonyos dolgok elkobzását is kötelezővé, illetve lehetővé teszi. Van olyan álláspont, hogy a szabálysértést elbíráló parancsnok nem jogo-sult az elkobzás kimondására. Lényegében ilyen álláspontot képvisel a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának 471. számú állásfoglalása is. Ezzel az állásfoglalással egyet lehet érteni atekintetben, hogy a már bí-róság előtt folyó ügyben az elkobzás tárgyában — az állásfoglalásban fel-vetett esetekben — a bíróságnak kell döntenie. Ámde az állásfoglalás a II. pont (2) bekezdésében olyan általános megállapítást is tartalmaz, hogy a parancsnoki intézkedés nem terjed ki az elkobzásra. Ebből olyan állás-pontra lehet következtetni, hogy a parancsnok az eleve eléje került sza-bálysértés elbírálása során sem alkalmazhatja az elkobzást. Ez az állás-pont már vitatható, azonban az elvi síkon történő részletes vitatás lehető-

ségét kizárja az a körülmény, hogy az állásfoglalás a fenti álláspont miértjét illetően semmilyen indoklást nem tartalmaz.

A probléma gyakorlati megoldása terén elvi éllel merül fel a kérdés, hogy vajon az eleve fegyelmi eljárásként indult szabálysértési ügyben miért ne alkalmazhatnának elkobzást a, parancsnokok, akik sokkal fele-lősségteljesebb feladatot látnak el, mint a szabálysértést elbíráló szervek egyike-másika. Másrészt a jogszabály rendelkezéseiből is az következik, hogy az elkobzást — mint a szabálysértés elbírálásával együtt járó intéz-kedést — annak a szervnek kell eszközölnie, amely az adott szabálysértést érdemben elbírálja. Ugyanis a Szabálysértési Kódex 28. § (1) bekezdése rendelkezésének értelmezését túlzottan leegyszerűsítenénk olyan állás-pontra helyezkedéssel, hogy az eljáró parancsnoknak csak a fenyítés ki-szabásához van joga. Megítélésem szerint az említett rendélkezés a katona által elkpvetett szabálysértés parancsnoki hatáskörben való teljes elbírá-lásának generális szabálya, s ennek folytán nemcsak a fegyelmi intézke-dés, hanem az elkobzás alkalmazásában megnyilvánuló járulékos intézke-dés megtétele is joga — s egyben kötelessége is — a parancsnoknak. Ez abból is következik, hogy a Kódex — sem egyéb jogszabály — semmi-lyen közbeeső szervet nem jelölt meg a parancsnoki hatáskörben fenyí-téssel lezárható szabálysértési ügyben, esetleg szükséges elkobzás kimon-dására. Alig lehetne egyébként elfogadni olyan felfogást, hogy a parancs-noki eljárásban lezárt szabálysértési üggyel összefüggő elkobzás kimon-dása végett egy másik szervhez kelljen fordulni.

Mindezekre figyelemmel az elkobzást a parancsnoki fegyelmi eljárás-ban is alkalmazni kell".

Álláspontom szerint a helyes gyakorlat az lenne, ha a parancsnok jogot kapna a. szabálysértést elkövető katonától elkobozni a Szabálysértési Kódex alapján azokat a dolgokat, melyeknek elkobzása a katonai feladatok ellá-tása közben, vagy e feladatok ellátásával összefüggően elkövetett szabály-sértések miatt válik indokolttá. Ez esetben ugyan csorbát szenvedne az az elv, hogy a parancsnok a szabálysértések elbírálása során a fegyelmi eljárás szabályai szerint jár el, de más megoldás nincs, mert a fegyelmi eljárás az elkobzást nem ismeri. Valószínű, hogy a szabálysértési törvény kodifi-kációja során elkerülte a törvényhozó figyelmét az elkobzás rendezése, de emiatt nem volna helyes a katona szolgálatban, vagy azzal összefüg-géseben elkövetett szabálysértése tekintetében egy másik szervet,, — az általában illetékes szabálysértési hatóságot — megkeresni az elkobzás ki-mondása végett. Ez állandó hatásköri problémát jelentene.

A katonai bíróságokhoz szabálysértési ügyek csak elenyésző számban, vádemelés kapcsán kerülnek. Így az elkobzás kérdése nem a katonai bí-róságok és a parancsnokok közötti hatáskör tekintetében, hanem általában és úgy vetődik fel, mint megoldatlan, rendezésre váró probléma, amely ha megjelenik és intézkedést igényel, gondot és fejtörést okoz éppen a jogi szabályozás hiánya folytán.

Nem okozna gondot az elkobzás, ha elfogadnánk Dr. Perczel Balázs fhdgy.-nak a Katonai Jog- és Igazságszolgáltatás 1970. évi 1. számában „A katonai fegyelmi vétség jellege és a szabálysértéshez való viszonya" címmel közzétett tanulmányában foglalt azt a felvetést, mely szerint a Szabálysértési Kódex 28. § (1) bekezdésében használt „intézkedés" szó csupán a fegyelmi büntetés alkalmazásának lehetőségét jelenti. Ugyan-akkor nem jelenti a fegyelmi eljárás lefolytatását is. Ebből az következne,

hogy a szabálysértést az illetékes szabálysértési hatóság vizsgálná ki, és hozná meg határozatát, melyben az elkobzást is alkalmazná, a parancsnok pedig csak a fenyítést szabná ki.

Dr. Perczel fhdgy. álláspontjának elfogadása bármennyire is előbbre vinné a probléma megoldását, azonban ilyen gyakorlat kialakítását komoly katonai érdekek akadályoznák. Kivihetetlen lenne például, hogy egy tit-kos objektumnál polgári szerv vizsgálatot végezzen egy speciális honvéd-ségi anyag sérelmére elkövetett tulajdon elleni szabálysértés esetén. Ez sértené a katonai fegyelem egységét és oszthatatlanságát, nem pedig az, ha szabálysértés miatt a parancsnok fegyelmi eljárást folytat le és a tör-vényben előírt esetekben az elkobzást is alkalmazná.

A katona szolgálati időn túli, vagy szabadsága idején elkövetett szabály-sértései i tekintetében viszont továbbra is tartom eredeti véleményemet, hogy az ilyen ügyekben az elkobzás tartozzon az egyébként illetékes sza-bálysértési hatósághoz, mert legtöbbször az elkobzandó dolgot ők foglal-ják le.

A katona parancsnoka az ilyen ügyekről majdnem mindig csak a sza-bálysértési hatóság értesítése után szerez tudomást. Ezért az ilyen ügyek-ben az lenne a helyes gyakorlat, ha a szabálysértési hatóság a fegyelmi eljárás idejére, — szükség esetén — a parancsnok rendelkezésére bocsá-taná a lefoglalt elkobzandó dolgot, vagy az azzal kapcsolatos okmányokat, hogy a bizonyításhoz fel tudja használni. A parancsnok viszont a fe-gyelmi felelősségre vonásról küldött értesítésével együtt az elkobzandó dolgot visszajuttatná a szabálysértési hatósághoz, az elkobzás foganatosí-tása végett.

Az olyan esetekben, nyilván szükségtelen lenne a parancsnoknak meg-küldeni az elkobzandó dolgot, amikor arra a bizonyításnál nincs szükség, mert az elkövető beismerésben van, vagy más bizonyítékok alapján egyéb-ként is bizonyítható a tényállás. Az olyan esetekben pedig, amikor az el-kobzandó dolgot nem szabad, vagy nem célszerű küldözgetni, egyik szerv-től a másikhoz (például deviza-szabálysértés, vámszabálysértés, kábító-szerrel kapcsolatos szabálysértés), akkor a parancsnok a szabálysértési ha-tóság hozzá küldött okmányai alapján döntene, vagy szükség esetén az elkobzandó dolgot a szabálysértési hatóságnál, vagy ahol lefoglalás miatt őrzik, tekintené meg, ha kell a szakértővel és az elkövetővel együtt.

Ezen utóbbi álláspontot azért tartom a törvényes keretek közötti legel-fogadhatóbb megoldásnak, mert szerintem a leggyakorlatiasabb és leg-célravezetőbb. Ugyanis a parancsnokok általában nem tulajdonítanak olyan jelentőséget a katona szolgálati időn túli, illetve szabadsága ideje alatt elkövetett szabálysértéseknek, mintha a szolgálat idején vagy azzal összefüggően követi el a katona a szabálysértést. Így nem sérti a parancs-noki hatáskört, ha a szolgálati időn túli szabálysértésekkel kapcsolatos el-kobzás nem parancsnoki hatáskörbe tartozik.

- 12 2 —

K Ü L F Ö L D I K A P C S O L A T A I N K

Katonai ügyészi küldöttség látogatása a Szovjetunióban

Irta: Dr. Vig István ezredes

A Szovjetunió katonai főügyésze, A. G. Gornij igazságügyi vezérezredes elvtárs meghívására 1971. júniusában három tagú katonai ügyészi kül-döttségünk látogatott a Szovjetunióba és tapasztalatcserét folytattunk a katonai ügyészi munkát érintő kérdésekben.

Küldöttségünket vendéglátónkon és közvetlen munkatársain kívül fo-gadta a Szovjetunió legfőbb ügyésze, R. A. Rudenkó elvtárs, valamint a Szovjet Hadsereg és Haditengerészeti Flotta politikai főcsoportfőnöke. A. A. Jepisev hadseregtábornok elvtárs.

Látogatást tettünk a Katonai Főügyészségen, a voígográdi helyőrségi ügyészségen, a Kaukázuson-túli katonai körzet ügyészségén Tbilisziben, valamint egy magasabbegység elhelyezési körletében és csapatmú-zeumában.

Küldöttségünk találkozott a Katonai Főügyészség vezető beosztású tá-bornokaival és főtisztjeivel, valamint a teljes személyi _ állománnyal, a voígográdi helyőrségi katonai ügyészség vezetőivel, az Észak-Kaukázusi katonai körzet ügyészségének vezetőjével, a Kaukázuson-túli katonai kör-zet vezető ügyészével, és közvetlen munkatársaival, a Tbilisziben székelő helyőrségi ügyészség vezetőjével, az Abház Autonóm Szövetségi Köztár-saság legfőbb ügyészével és helyettesével, Gagra és Szuhumi járások ve-zető ügyészeivel.

Űtunk során megtekintettük Moszkva, Volgográd, Grúzia, Tbiliszi és Abházia főbb nevezetességeit, valamint Moszkvától nem messze, Gorki-ban Lenin tartózkodási helyét, ahol élete utolsó hónapjait töltötte.

Vendéglátóink mindenhol a legmelegebb elvtársi, baráti szeretettel és figyelmességgel fogadták küldöttségünket. Szakmai megbeszéléseink és tapasztalatcsere-tanácskozásaink a kölcsönös segíteni akarás jegyében folytak le. Kérdéseinkre a legpontosabb és legkimerítŐbb választ kaptuk, problémáinkat, megjegyzéséinket érdeklődéssel hallgatták. Látogatásunk tovább mélyítette azt a szoros fegyverbaráti és elvtársi együttműködést, amely kapcsolatainkra eddig is mindig jellemző volt. Tapasztalataink eredményes tanulságul fognak szolgálni.

Tovább gyarapítottuk a Szovjetunió katonai ügyészi szervezetéről ko-rábban szerzett ismereteinket. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége 1966. december 14-én 1021 szám alatt hirdette ki rendeletét a katonai

ügyészségekről. E jogszabály foglalkozik a katonai ügyészi szervezet álta-lános helyzetével, feladataival, a katonai ügyészek és vizsgálók hatáskö-rével és a szervezeti kérdésekkel is. Ez az ügyészi szervezeti szabályzat számunkra igen sok tanulsággal szolgált. Viszonylag új, a miénknél lénye-gesen későbbi, de hatályba lépése óta mégis eltelt már csaknem öt év, így gyakorlati érvényesülésének tapasztalatairól is információt kaphat-tunk. Rudenkó elvtárs úgy tájékoztatta küldöttségünket, hogy e fontos határozat kiállta a gyakorlat próbáját és hatékonysága beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Érdemes volt ezért a főbb rendelkezéseivel közelebbről is megismer-kedni. Az általános rendelkezések között határozza meg a katonai fő-ügyész és az ügyészi szervezet alkotmányos helyét és szerepét. Az Alkot-mány 113. §-a értelmében a törvényednek a fegyveres erőknél történő pontos végrehajtása feletti legfőbb felügyeletet a legfőbb ügvész és ha-táskörüktől függően a neki alárendelt katonai ügyészek látják el. A ka-tonai ügyészség tevékenységét a legfőbb ügyész mind közvetlenül, mind pedig a Katonai Főügyészségen keresztül irányítja. A katonai ügyészség feladatait minden helyi és katonai sezrvtől függetlenül látja el és csak a legfőbb ügyésznek van alárendelve.

A katonai ügyészi szervezet fő feladatát képezi: hogy harcot folytasson a Szovjetunió biztonsága, fegyveres erejének harcképessége, katonai fe-gyelme és a katonai szolgálattétel megállapított rendje ellen irányuló minden támadással szemben, intézkedéseket foganatosítson a törvénysér-tések megelőzése és azok okainak felszámolása érdekében. Ügyeljen az SzSzSzK, a Szövetséges és Autonóm Köztársaságok törvényeinek a fegy-veres erőknél történő helyes és egységes alkalmazására, időben foganato-sítsa a törvény által szabályozott intézkedéseket minden törvénysértés felszámolására, elkövetőik személyére tekintet nélkül. Védelmezze a kato-nai szolgálatot teljesítők és családjaik, a fegyveres erők polgári munkásai, tisztviselői és más állampolgárok, úgyszintén a katonai alakulatok, intéz-mények, szervek, vállalatok és szervezetek jogáig és törvényes érdekeit.

A katonai ügyészség minden tevékenységével elősegíti a szocialista tör-vényesség megszilárdítását a fegyveres erőknél. Elősegíti a katonai szol-gálatot teljesítő személyek nevelését a szovjet törvények, a katonai eskü, a katonai szabályzatok, a parancsnokok és felettesek parancsai pontos és állandó végrehajtása szellemében.

A katonai ügyészség a szocialista törvényesség megszilárdítása terén jelentkező feladatait a katonai parancsnoksággal, a politikai szervekkel, a hadsereg és a flotta kollektívájával szorosan együttműködve látja el.

Igen jelentős hatáskört és jogokat is biztosít a rendelet a katonai ügyé-szeknek. Az ügyészi felügyelet a fegyveres erők életének minden jelentő-sebb területét érinti.

A katonai ügyészek felügyeletet gyakorolnak:

A katonai irányító szervek által kiadott parancsok, instrukciók, sza-bályzatok, utasítások és más rendelkezések a Szovjetunió Alkotmányával és törvényeivel stb. való összhangjai felett. Továbbá, hogy a szolgálati

kötelezettségének teljesítése közben minden katona és polgári alkalma-zott pontosan betartsa a törvényeket. r

Felügyeletet gyakorolnak még a katonai ügyészek a fegyveres erők nyomozó szervei, a katonai vizsgálók munkája felett, valamint az állam-biztonsági szervek vizsgálói tevékenységének törvényessége felett a kato-nai bíróságok hatáskörébe tartozó ügyekben;

— a katonai bíróságok hatáskörébe tartozó büntető,- és polgári ügyek bí-rósági tárgyalásának törvényessége felett;

— a fogdákban levő őrizetesek és a fegyelmező zászlóaljakban büntetésü- . ket töltő elítéltek fogvatartásának törvényessége felett.

Pontosan meghatározza a jogszabály azt is, hogy milyen jogokkal ren-delkezik a katonai ügyész áz előzőekben felsorolt igen jelentős feladatai megvalósításához.

Bekérheti és megvizsgálhatja a liiadott parancsokat, rendelkezéseket. A bejelentésekkel, panaszokkal és egyéb törvénysértésre utaló jelzésekkel kapcsolatban vizsgálatot tarthat, követelheti a szükséges okiratok rendel-kezésre bocsátását. Vizsgálat vagy ellenőrzés tartását követelheti az arra illetékes parancsnoknál. Hivatalos személyektől, katonáktól vagy más ál-lampolgároktól törvénysértések esetén magyarázatot, felvilágosítást kérhet.

Ha a katonai ügyész törvénysértést észlel, akkor óvással él a törvény-sértő rendelkezést kibocsátó parancsnokhoz vagy feletteséhez, aki azt tíz napon belül köteles elbírálni. Az ügyésznek joga van egyéb úton intéz-kedni a törvénysértő helyzet megszüntetésére, jelzést, előterjesztést tehet, amelyeket a parancsnokok egy hónapon belül kötelesek megvizsgálni és a szükséges intézkedést megtenni.

A szocialista törvényesség megszilárdítása és a bűnözés elleni . harc eredményessége érdekében a katonai főügyész előterjesztést tesz a hon-" védelmi miniszterhez, politikai főcsoportfőnökhöz, vagy a fegyveres erők főparancsnokához, határőr és belügyi csapatok országos parancsnokaihoz. A katonai főügyész Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma kollégiumi ülésein, a fegyveres erők Katonai Tanácsának ülésein részt vesz, ha azok a Szocialista törvényesség, a katonai fegyelem és a bűnözés elleni harc kérdéseit tárgyalják. A katonai körzetek, flották stb. hasonló ülésein az azonos szintű katonai ügyészek vesznek részt.

A katonai ügyészek személyesen részt vehetnek a nyomozás lefolyta-tásában, a nyomozó szerveknek utasítást adhatnak, elrendelhetik egyes nyomozási cselekmények foganatosítását a katonai vizsgálók által nyomo-zott ügyekben. :

A Szovjetunió és a Szövetséges Köztársaságok büntető eljárásának Alapelvei 30. §-a értelmében a katonai vizsgálók az általuk nyomozott ügyekben, a nyomozó hatóságokhoz megkereséssel fordulhatnak és utasí-tást adhatnak nekik vizsgálati és nyomozási cselekmények foganatosítá-sára, továbbá követelhetik tőlük, hogy működjenek közre egyes vizsgá-lati cselekmények foganatosításánál.

A katonai ügyész :és a katonai vizsgáló utasításai és megbízásai, ame-lyeket az eljárásjogi törvény alapján tettek, a nyomozó szervekre köte-lezőek.

A rendelet részletesen szabályozza a katonai vizsgálók, feladatait és jogkörét, valamint a parancsnokok jelentési kötelességét.

A szervezeti kérdések között igen sok érdekes, a nálunk hatályos sza-bályozástól elétrő rendelkezéssel ismerkedhettünk meg. Ilyen az ügyé-szek (vezetők) meghatározott időtartamra történő kinevezése.

A Katonai Főügyészség a Legfőbb Ügyészség keretén belül működik. A katonai főügyész irányítja, akit a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége 5 éves időtartamra nevez ki a legfőbb ügyész előterjesztése alapján.

A katonai főügyész a legfőbb ügyésznek van alárendelve, irányítja és ellenőrzi a katonai ügyészségek tevékenységét, az ügyészi és nyomozási gyakorlatot. Biztosítja a katonai ügyészek és a katonai vizsgálók szakkép-zettségének fejlesztését, hatáskörének megfelelő utasításokat és instruk-ciókat ad.

A katonai főügyésznek helyettesei, főmunkatársai és munkatársai van-nak, a katonai főügyész helyetteseit és főmunkatársait a legfőbb ügyész nevezi ki.

A Katonai Főügyészségen belül osztályok vannak, ezeknek vezetői fő-munkatársak, míg helyetteseik munkatárs címet viselnek.

Az osztályokon belül katonai osztályügyészek működnek. A katonai ügyészi szervezet három fokozatú. Az alsófokot képezik a

helyőrségi katonai ügyészségek. Középfokú szervek a körzeti (légvédelmi körzeti, flotta, csoport) katonai ügyészségek és valamennyi felett áll a Katonai Főügyészség.

Katonai ügyésznek és katonai vizsgálónak olyan tiszteket neveznek ki, akik felsőfokú jogvégzettséggel rendelkeznek.

A katonai ügyészségek tábornokai, tisztjei és tiszthelyettesei hivatásos katonai szolgálatot teljesítenek, a Fegyveres Erők állományába tartoznak, vonatkoznak rájuk a katonai szolgálat ellátásának rendjét megállapító ka-tonai szabályzatok, ugyanolyan ellátásban részesülnek, mint a katonai alakulatok és a Honvédelmi Minisztérium intézményeinek személyi ál-lománya.

A katonai ügyészségek tábornokainak és tisztjeinek tartalékos és nyug-állományba helyezése a tiszti állomány katonai szolgálattételéről szóló szabályzat szerint történik. A katonai ügyészségek dolgozóinak tiszti rend-fokozatba való sorolása a katonai főügyész és más ügyészségi vezető elő-terjesztése alapján a tiszti állomány katonai szolgálattételéről szóló sza-bályzat által megállapított rendben történik.

A tábornoki rendfokozatot a legfőbb ügyész és a honvédelmi miniszter közös előterjesztése alapján a Minisztertanács adományozza.

A katonai ügyészek és katonai vizsgálók jutalmazását és fegyelmi fele-lősségét a Szovjetunió Fegyveres Erői Fegyelmi Szabályzata határozza

meg azzal, hogy a katonai ügyészek és katonai vizsgálók jutalmazási és fegyelmi felelősségrevonási jogával csak a felettes katonai ügyészek, a katonai főügyész és a legfőbb ügyész rendelkeznek.

A Katonai Főügyészség jóváhagyott munkaterv szerint évente 7—8 másodfokú ügyészségnél tart komplex ellenőrzést. Az ellenőrzést az adott feladatra kijelölt brigád hajt ja végre, vezetője a katonai főügyész egyik helyettese, vagy főmunkatársa, (osztályvezetője) attól függően, hogy a' vizsgált körzet milyen jelentőségű. Időtartma 25—30 nap. A kiértékelés a körzet székhelyén operatív értkezleten történik. Ezt rendszerint a ka-tonai főügyész vagy helyettese vezeti. A Katonai Főügyészségen is érté-kelik az ellenőrzés tapasztalatait és ezután a katonai főügyész parancsban határozza meg az ellenőrzés megállapításaival kapcsolatos feladatokat. A másodfokú ügyészség ellenőrzése során az alárendelt helyőrségi ügyész-ségek közül is néhányat megvizsgálnak annak megállapítása végett, hogy a körzeti (másodfokú) ügyészség miként végzi ellenőrző, irányító mun-káját, milyen működésének hatékonysága és vezetőkészsége. Egy-egy másodfokú ügyészségen 3—4 évenként ismétlődik az ellenőrzés. A hely-őrségi ügyészségek rendszeres ellenőrzése a felettes körzeti (stb.) ügyész-ség feladata.

A Katonai Főügyészség témavizsgálatokat is végez, melyek időtartama, annak tárgyától függően, 10—12 napig tart. Céljától és témájától függően pedig egy vagy több ügyészségen kerül végrehajtásra,

Á Katonai Főügyészségen egy bűnügyi kabinet is működik. Itt meg le-het találni a katonai ügyészi szervezetben rendszeresített technikai esz-közöket. A berendelt ügyészek és vizsgálók is itt gyakorolnak. A kabi-netben több módszertani és informatív jellegű táblázatot is kiállítottak. Itt próbálják ki a későbbiekben rendszeresítésre kerülő technikai eszközö-ket is.

Látogatásunk idején egy kísérletezés stádiumában levő videomagneto-font mutattak be (elnevezése: Junoszty—2). A hordozható készülék két-órás felvételre alkalmas, hang és képrögzítést végez, azonnali visszaját-szást biztosít. Felvétel közben is mutatja a kamera által átfogott ké-pet. A szovjet elvtársak elképzelése szerint helyszíni szemléknél és a nyomozási kísérleteknél kívánják alkalmazni. Kis terjedelménél és cse-kély súlyánál fogva (nem nagyobb az Orionton táskarádiónál) könnyen szállítható, szinte bárhol használható, mikrofonja és kézikamerája szintén kisterjedelmű, rendkívül praktikus. A készülék nagy előnye, hogy mű-fény nélkül, helyiségben is tökéletes képet rögzít.

A volgográdi helyőrségi ügyészségen 3 ügyész és 5 vizsgáló teljesít szolgálatot. Valamennyien párttagok, felsőfokú jogi végzettséggel rendel-keznek. A vizsgálók munkaterületeit alakulatok szerint jelölték ki. Letar-tóztatást csak az ügyészség vezetője rendelhet el. Az ügyészség igen szo-ros kapcsolatot tart a területén levő egységek, magasabbegységek parancs-nokságával. E kapcsolatra elsősorban nem az jellemző, hogy az egyes bűn-ügyek intézésében merül ki vagy eközben jön létre, hanem főleg a meg-előzési tevékenység meghatározásánál és tervezésénél alakítják ki isme-retségüket. Ezt Volgográdban a helyőrség parancsnoka —; aki az ott szé-kelő magasabbegység parancsnoka — is megerősítette, sőt a kapcsolat e jellemzőjét erőteljesen kiemelte.

Volgográdban megtekintettük a hos város nevezetességeit is. Vendég-látóink végigkísértek a Volga partján több mint 70 km hosszan elhúzódó városban. A város méretére még jellemző, hogy a Volgára merőleges egyik sugárútja is meghaladja a 30 km-t. Tisztelettel és kegyelettel adóz-tunk a sztálingrádi csatában elesett hősök Mamajev-—Kurgánon levő és a város több pontján elhelyezett emlékművénél. A magyar katonai ügyé-szek háláját és tiszteletét a II. világháború legnagyobb csatájában győztes hősök emlékezetére Dr. Bikki elvtárs, az MSZMP Katonai Igazságügyi Szervek titkára tolmácsolta igen megható szavakkal. Ugyancsak megte-kintettük azt az emlékművet, amelyet a forradalom idején Cáricin védel-mében hősi halált halt forradalmároknak állítottak.

Tbiliszi Grúzia fővárosa, és egyben a Kaukázuson-túli katonai körzet ügyészségének is székhelye. Alárendeltségében több helyőrségi ügyész-ség ténykedik. Tbilisziben a körzeti ügyészség alárendeltségében egy helyőrségi katonai ügyészség is működik. Az itteni elvtársak is, csaknem valamennyi katonai ügyész kollegánkkal együtt többségükben már a má-sodik világháború során a Vörös Hadsereg,kötelékében szolgáltak, hosszú ügyészi múltra és gazdag tapasztalatokra lehetnek büszkék. Közülük igen sokan részt vettek Magyarország felszabadításában. Beszélgetéseink során meleg szavakkal emlékeztek a magyar néppel való találkozásukra.

Szuhumiban és környékén vendéglátónk volt az Abház Autonóm Szö-vetségi Köztársaság legfőbb ügyésze is, aki a helyi ügyészi szervezet prob-lémáit és feladatait ismertette küldöttségünkkel.

Igen tanulságos volt küldöttségünk találkozása a Szovjetunió legfőbb ügyészével, Rudenkó elvtárssal, aki méltatta a magyar és szovjet ügyészi szervezet közötti eredményes és mindkét fél számára gyümölcsöző kap-csolatokat.

Rudenkó elvtárs tájékoztatta küldöttségünket a párt és állam előtt álló főbb feladatokról, valamint az ügyészi szervezet és ezen belül a katonai ügyészség közvetlen és távlati feladatairól is.

Elmondta, hogy az ügyészi szervezet most a XXIV. Pártkongresszus határozatainak végrehajtásán dolgozik. Feladata a törvényesség további erősítése.

Ismertette, hogy 1966-ban hoztak egy határozatot a bűnözés megelőzé-sére. Nem volt ugyan katasztrofális a helyzet, nem azért volt erre szük-ség, hiszen a bűnözés helyzete javuló képet mutat. A háború befejezése-kor a bűnözés két és félszer volt nagyobb a jelenleginél. Nincs szervezett bűnözés, nincs banditizmus. Az 1966-os határozatra azért volt szükség, mert a szovjet emberek nem tűrik, hogy bűnözők zavarják az. életet.

A Központi Bizottság 1970. június hó 30-án a bírósági és ügyészségi - szervek munkájának megjavítására határozatot hozott. Ez egy program r

dokumentúm. Igen fontos határozat, s az apparátus tagjai nagy lelkese-déssel fogadták. A határozat nyomán létrehozták a Szovjetunió és a Köz-társaságok igazságügyi minisztériumait. Az élet ugyanis nem igazolta azt a korábbi intézkedést, amellyel e szerveket megszüntették. A jogi bizott-ságokat — amelyekét az igazságügyi minisztériumok helyett hívtak életre — feloszlatták.

Határozatot hoztak a dolgozók jogi neveléséről. Az ügyészi tevékeny-ségben igen fontos a dolgozókkal tartott kapcsolat. Jelentős fejlődést ér-tek el a jogi propaganda munkában. Az elmúlt évben csak a helyi szov-jetek ülésein 20 ezernél több beszámolót tartottak az ügyészek. Sok járás és körzet van, ahol nem volt olyan bűncselekmény, amelyeknek felszá-molására a Központi Bizottság határozata különös figyelmet fordít. Ennek ellenére nem elbizakodottak.

1972-ben lesz 50 éves a szovjet ügyészség. Fél évszázad távlatából is megállapítható — hangsúlyozta Rudenkó elvtárs —, hogy az ügyészség-ről szóló lenini elvek megtartották időszerűségüket. Az évfordulóra egy gyűjteményt adnak ki, és ünnepi konferencián méltatják majd a megtett utat. A 40 éves évfordulón, 10 évvel ezelőtt a Központi Bizottság adott egy értékelést. Remélik, hogy a Központi Bizottság most is értékelni fogja a szovjet ügyészi szervezetet és tevékenységét. A közelmúltban az ügyé-szek közül igen sokat kitüntettek; ami megállapításuk szerint mozgósít a további jó munkára. A munkafeltételek nem rosszak. Látogatásunk alkal-mával két évfordulóra utalt a legfőbb ügyész elvtárs. A Nagy Honvédő Háború kezdetének 30 éves, valamint a nemzetközi katonai törvényszék megalakulásának 25 éves évfordulójára. Ismeretes, hogy Rudenkó elvtárs az utóbbiban kiemelkedő, tevékeny szerepet vitt.

Tájékoztattuk Rudenkó elvtársat a Politikai Bizottság határozatáról, amely az alkotmánymódosítással és a kodifikációs feladatokkal foglalko-zik. Ismertettük apparátusunk általános helyzetét, valamint tájékoztattuk a legfőbb ügyész elvtársat arról a jó kapcsolatról, amely a Magyarorszá-gon állomásozó Szovjet Csapatok ügyészei és a Magyar Népköztársaság ügyészei között fennáll. Tájékoztatást adtunk továbbá az itt levő szovjet katonai ügyészek eredményes, körültekintő munkájáról, s a szovjet csa-patok fegyelmezettségéről.

A Honvédelmi Minisztériumban a Szovjet Hadsereg és Haditengeré-szeti Flotta politikai főcsoportfőnöke, Jepisev hadseregtábornok elvtárs, utalva az általános politikai helyzetre, ismertette a Földközi tengeren és a Fekete tengeren akkor folytatott katonai gyakorlat politikai és katonai célkitűzéseit. Közölte, hogy a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Grecskó marsall személyesen vezeti a gyakorlatot, s eredeti tervétől eltérően ezért nem tudta küldöttségünket fogadni.

Jepisev elvtárs elmondta azt is, hogy a hadsereg vezetőinek, parancs-nokainak igen jó a kapcsolata az ügyészséggel. Ez már régen kialakult, s arra törekednek, hogy kölcsönösen megértsék egymást és megtalálják a legegyszerűbb megoldást, a megfelelő elbírálást. Hangsúlyozta, hogy elvi konfliktust semmi sem okozhat közöttük. Ha vita van, azt megtárgyalják. Kiemelte, hogy az ügyészi szervek igen eredményesen veszik ki részüket a hadseregben végzet nevelő munkából és aktív részesei a megelőző tevé-kenységnek.

Látogatásunk során valamennyi kérdésünket megnyugtató módon, is-mereteink kellő gyarapítására tisztáztuk.

A látogatás állomány-gyűléssel fejeződött be. A Katonai Főügyész-ség teljes személyi állománya részt vett a találkozón, ahol a Katonai Fő-ügyészség Pártbizottságának titkára nyitotta meg az ünnepi összejöve-telt, majd küldöttségünk vezetője, dr. Bíró György ezredes elvtárs és őt követően Gornij vezérezredes elvtárs tartott beszédet. A beszédeket nagy érdeklődéssel és tetszéssel fogadta a hallgatóság.

Az IM Katonai Főosztály munkadelegációja a Német Demokratikus Köztársaságban

Az 1971. szeptember 6 és 11-e között a Német Demokratikus Köztár-saságban járt munkadelegáció az NDK Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztályán az alábbi kérdéseket tanulmányozta:

1. Kádermunka a Katonai Főosztályon és a katonai bíróságoknál, kü-lönös tekintettel a magasabb beosztásokra történő felkészítésre és a kato-nai bírák utánpótlására.

2. Az állomány katonai és szakmai továbbképzése. A továbbképzések programja és a követelmények a különböző beosztásokban levő szemé-lyekkel szemben.

3. A katonai büntetőjogi és egyéb katonai jogi kodifikáció végzése, il-letve kapcsolódás az ilyen jellegű munkához.

A Katonai Főosztályon a személyügyi munkát a Honvédelmi Miniszté-rium által kiadott személyügyi utasítás szabályozza. A főosztály hatás-köre a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumára nem terjed ki, azonban a Katonai Kollégiumot is érintő kérdésekben szoros együttműködésben vannak. Különösen jelentős ez, amikor az alsó bíróságoktól kell kádereket biztosítani a Katonai Kollégiumhoz, kitüntetések alkalmával és hasonló esetekben.

Katonai bíró csak hivatásos tiszt lehet, jogi egyetemi végzettséggel és 25 év feletti életkorral. Ülnököknél az életkor alsó határa 21 év. A kato-nai bírákat az Államtanács választja 4 évre; a Katonai Kollégium bíráit á Népi Kamara választja. Ottlétünkkor éppen á következő választások előkészületei folytak. A katonai bírák kinevezésére a javaslatot a Nemzet-védelmi Tanács teszi.

A bíróvá történt megválasztás után a konkrét kinevezés, majd az elő-léptetés a nemzetvédelmi miniszter parancsával történik. Katonai bírót egyik bíróságról a másik bíróságra a Katonai Főosztály vezetője helyez át. Jogában áll 6 hónapi időtartamra vezényelni is. A Katonai Kollégium-hoz történő áthelyezés azonban csak miniszteri parancs alapján történhet.

A Katonai Főosztály vezetője elöljárója a főosztály és a katonai bírósá-gok beosztottainak. Ebben a vonatkozásban van bizonyos átruházott jog

is a katonai bíróságok, illetőleg a katonai felsőbíróságok vezetői részére. Fegyelmi büntetést csak katonai fegyelemsértésért alkalmaznak. A bírói fegyelmi eljárás a Katonai Felsőbíróság keretében működő fegyelmi ta-nács hatáskörébe tartozik.

A Katonai Főosztályon a kádermunkát egy munkacsoport végzi, mely-nek munkáját működési szabályok határozzák meg, amelyek pontosan rög-zítik valamennyi beosztott jogát és kötelességét. A működési szabályzatot az igazságügyi miniszter hagyja jóvá.

A katonai bíróságoknál külön személyügyi tiszt nincs, a személyügyi munka elnöki féladat.

A személyügyi munkát 5 éves perspektivikus terv alapján végzik, mely a konkrét káderfeladatok mellett megszabja a továbbképzéssel kapcsola-tos általános feladatokat és az ellenőrzési feladatokat is. A perspektivikus terv alapján a katonai felsőbíróságok vezetői külön személyügyi terveket dolgoznak ki.

A perspektivikus terv alapján éves tervekben részletezik a feladatokat. A katonai bíróságok vezetői kritikusan értékelik a kádermunkát, értéke-lik a továbbképzés helyzetét, és minden személynek külön meghatározzák a továbbképzési feladatát.

Nagyobb távra felmérték, hogy milyen jogászi igények merülnek fel az apparátuson belül. Külön kiválasztották a vezető beosztásra alkalmas ká-dereket és meghatározták, hogy ezek részére milyen továbbképzés szük-séges, hogy vezető beosztásba kerülésük esetén zavartalanul végezhessék munkájukat.

Az NDK-ban is a káderutánpótlás képezi a legnagyobb problémát. Már több éve foglalkoznak az utánpótlás biztosításával, illetve kiválasztásával. Az elmúlt években egy sor intézkedés történt, mely megkönnyíti ezt a munkát. Lehetőségük van a katonák közül kiválasztani alkalmas szemé-lyeket és ezeket egyetemre küldeni, és válogathatnak az egyetemi hallga-tók közül is. Ezekkel a személyekkel szerződést is köthetnek.

Az egyetem elvégzése után a kiválasztott személy fogalmazó lesz, had-nagyi vagy főhadnagyi rendfokozattal. A fogalmazók a Katonai Főosztály állományába tartoznak, és a Katonai Főosztály vezetője dönti el, hogy a fogalmazói időt hol töltik. Az a gyakorlat, hogy a fogalmazók a fogalma-zói idő egy részét csapatnál töltik, komendáns szolgálatnál, ahol a vizsgá-lati munkában szereznek gyakorlatot, utána a katonai ügyészséghez ke-rülnek nyomozónak, és végül a katonai bíróságnál készülnek fel a bírói munkára.

A katonai bírák politikai továbbképzését a Nemzetvédelmi Miniszté-rium Politikai Főcsoportfőnökségének programja alapján szervezik. Ez a politikai továbbképzés 4 éves program szerint folyik és ezt járási párt-iskolának ismerik el.

A szakmai kiképzés programját a Katonai Főosztály tervé alapján ké-szítik el. A központi továbbképzést — évente kétszer két nap — a Katonai Főosztály szervezi. A központi továbbképzésen a valamennyi bírót érintő témákról, jogi kérdésekről tartanak szemináriumokat, de tartanak peda-gógiai, pszichológiai, vezetés-elmélettel foglalkozó előadásokat is, meghí-vott előadókkal. A helyi továbbképzésért a katonai felsőbíróság elnöke a felelős.

A szakmai továbbképzést illetően elég sok önállóságot biztosítanak a bírák részére. Különböző bírói csoportoknak, egyes témákat adnak feldol-gozásra, ezeket később megvitatják. Küldenek bírákat az Igazságügyi Minisztérium által szervezett tanfolyamokra és a jogi egyetemeken folyó továbbképzésekre, valamint vezetőképző tanfolyamra is.

Jelentősnek tartják a Humbold Egyetem által szervezett tanfolyamokat. Ezek központi program alapján összeállított témákból és megadott iro-dalomból másfér évre tervezett tanfolyamok. Azok a jogászok kerülnek ide, akik 10 évnél régebben végezték az egyetemet.

A katonai továbbképzés a Nemzetvédelmi Minisztérium programja alapján a Katonai Főosztály szervezésében folyik, ez főleg információs jellegű.

A bírósági titkárok és a jegyzőkönyvvezetők részére tanfolyamokat szerveznek, ezek után bizonyítványt kapnak, amely képesít a munkakör betöltésére. Továbbképzésük évente 2—3 alkalommal egy-egy nap kere-tében a katonai felsőbíróságon belül történik.. Ezeken főleg az új jogsza-bályokkal ismertetik meg őket. A katonai bíróságok titkárai részére évente egy alkalommal a főosztályon tartanak összevont továbbképzést.

A tartalékos tiszti továbbképzés főosztályvezetői parancs alapján tör-ténik. A parancs meghatározza a továbbképzés célját, a szervezési felada-tokat, a követelményeket és lerögzíti, hogy a tanfolyam után milyen in-tézkedéseket kell tenni a tartalékos tiszt felhasználását illetően, illetve előléptetése vonatkozásában.

A katonai büntetőjogi kodifikációs munkához — mint általában a ko-difikáció során — bizottságok és munkacsoportok alakulnak. A. külön ki-jelölt munkacsoportok javaslatokat készítenek, konzultálnak katonai jogá-szokkal, kikérik a tisztek és tiszthelyettesek véleményét is,. és ebből ala-kul ki végül az az anyag, amely a kodifikációs bizottság elé kerül. Az ilyen jellegű kodifikációs munkában fontos .szerepe van a Katonai Főosztály-nak. Az egyéb jogszabályok kidolgozása során az Igazságügyi Miniszté-rium különböző osztályainak munkájához a Katonai Főosztály Véleményt

nyilvánít. Így tehát ezek a jogszabályok, mindig a Katonai Főosztály egyetértésével születnek. A hadsereget érintő kérdésekben szoros együtt-működést alakítottak ki a Nemzetvédelmi Minisztériummal. Előfordul, hogy egyes szabályzatok kidolgozásához a Katonai Főosztály egyik beosz-tottját vezénylik ahhoz a szervhez, ahol az adott szabályzat készül.

A lengyel katonai ügyészi küldöttség látogatása hazánkban

A Magyar Népköztársaság Katonai Főügyészének meghívására 1971. szeptember 6-tól 1 l-ig három tagú lengyel katonai ügyészi küldöttség tetti látogatást hazánkban. A küldöttséget a Lengyel Népköztársaság katonai főügyészének első helyettese, Kazimierz Lipinszki ezredes vezette, tagjai Tádéusz Gruska ezredes, katonai körzeti ügyész és Jozef Sefesik alezre-des, helyőrségi katonai ügyész voltak.

A lengyel katonai delegációt fogadta dr. Katona Zoltán a Magyar Nép-köztársaság legfőbb ügyészének első helyettese, Czinege Lajos vezérez-redes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, dr. Korom Mi-hály a Magyar Népköztársaság igazságügyminisztere és dr. Szakács Ödön a Legfelsőbb Bíróság elnöke. •

Vendégeink találkoztak a Katonai Főügyészség és a Budapesti Katonai Ügyészség ügyészi állományával és igen hasznos szakmai tapasztalatcse-rére került sor.

Lengyel vendégeink megtekintették a Katonai Főügyészség krimina-lisztikai laboratóriumát- Vendégeink különösen elismeréssel nyilatkoztak a laboratórium fegyver-kabinetjéről, melyet minden tekinteteben alkal-masnak ítéltek a helyszíni szemle levezetésének szakszerű oktatásához.

A lengyel delegáció látogatást tett továbbá a Magyar Néphadsereg egyik alakulatánál. E találkozás méginkább kifejezésre juttatta és egy-ben erősítette a két testvéri nép fegyveres erőinek szoros barátságát.

Lengyel vendégeink megismerkedtek Budapest néhány ' nevezetességé-vel, többek között megtekintették a parlament országgyűlési üléstermét, a vadász és gobelin termeket, s nagy elismeréssel nyilatkoztak a látot-takról.

Kedves színfoltja volt baráti találkozónknak a vadászati világkiállítá-son tett látogatásuk, valamint Budapest panorámájának megtekintése a Gellért-hegyi Felszabadulási Emlékműtől.. E két látogatás alkalmat adott vendégeinknek spontán találkozásra is egyszerű magyar állampolgárok-kal, amely szintén azt bizonyította, hogy milyen közvetlen baráti szálak kötik össze a lengyel és magyar népet. ,

Ügy ítéljük, hogy a lengyel katonai ügyészi küldöttség magyarországi látogatása elősegítette fegyverbarátságunk erősítését, jó szolgálatot tett a két nép barátságának további erősítéséhez, a lengyel és magyar katonai ügyészi szervek kapcsolatainak elmélyítéséhez.

Katonai ügyészi küldöttségünk látogatása az NDK-ban A Német Demokratikus Köztársaság katonai főügyészének meghívá-

sára 1971. szeptember hó 27-től október hó 2-ig a Magyar Népköztársa-ság katonai főügyészének vezetésével 3 tagú katonai ügyészi küldöttség tett látogatást a Német Demokratikus Köztársaságban és tapasztalatcse-rét folytatott a katonai ügyészi munkát érintő legfontosabb kérdésekben.

Küldöttségünket a vendéglátókon és közvetlen munkatársain kívül fo-gadta az NDK legfőbb ügyésze Streit elvtárs, az NDK nemzetvédelmi miniszterének megbízásából Strehlitz altábornagy, a Nemzetvédelmi Mi-nisztérium politikai főcsoportfőnök helyettese, a határőrség országos pa-rancsnoka, Peter Erich altábornagy, továbbá a tengerészeti főnökség pa-rancsnoka, valamint a ,6. Flottilla parancsnoka és vezető munkatársai.

Delegációnk látogatást tett az NDK Katonai Főügyészségén, a Határ-őrség Parancsnokság Katonai Ügyészségén, a Tengerészeti Főnökség Ka-tonai Ügyészségén és a 6. Flottilla Katonai' Ügyészségén.

Vendéglátóink mindenütt meleg elvtársi, -baráti szeretettel és körülte-kintő figyelmességgel fogadták küldöttségünket. Szakmai megbeszélése-ink és tapasztalatcsere találkozásaink az egymás iránti tisztelet és a köl-csönös segíteni akarás jegyében folytak. Kérdéseinkre pontos és kime-rítő választ kaptunk, tájékoztatásainkat és megjegyzéseinket érdeklődés-sel^ hallgatták.

Ügy véljük, hogy első látogatásunk az NDK-ban hasznos volt, elősegí-tette tapasztalataink kölcsönös kicserélését és azok felhasználását, erősí-tette a fegyverbarátságot és az elvtársi együttműködést.

Szakmai megbeszéléseink a NDK katonai ügyészi apparátusának szer-vezeti felépítését, működését, irányítását és munkája eredményességének megismerését célozták.

Az NDK legfőbb ügyésze Streit elvtárs meleg szavakkal méltatta, a Magyar Népköztársaság és az NDK ügyészi szerveinek jó kapcsolatait. Ismertette delegációnkkal az ügyészi szervezet előtt álló feladatokat, bele-értve a katonai ügyészség jelenlegi és távlati feladatait is. Többek között szólt arról a nehézségről is, amelyek Berlin kettéosztottságából adódnak.

Az NDK nemzetvédelmi minisztere, Hoffmann hadseregtábornok elvtárs küldöttségünk vezetőjét a „Fegyverbarátság Érem" ezüst fokozatával tün-tette ki, a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság hadseregeinek együttműködése érdekében kifejtett munkájáért.

Az NDK nemzetvédelmi minisztériumának vezető tábornokai találko-zásunkkor elismerő szavakkal méltatták hadseregeink és a szovjet had-sereg közötti szoros együttműködést és fegyverbarátságot, utalva a leg-

/ utóbbi NDK-ban végrehajtott közös hadgyakorlat eredményességére is. Látogatásunk hasznos folytatása volt az 1970-ben Budapesten megkez-

dett kölcsönös tapasztalatcserének. Ismereteink tovább gyarapodtak, s egyben elősegítették fegyverbarátságunk elmélyítését.

Csehszlovák katonai igazságügyi delegáció Magyarországon 1971. szeptember 27-től október 2-ig Magyarországon tartózkodott a

Csehszlovák Szocialista Köztársaság Katonai igazságügyi delegációja, a Nemzetvédelmi Minisztérium Katonai Bíróságok Főosztálya vezetőjének vezetésével.

A látogatás a magyar delegáció 1967-es csehszlovákiai utazásának vi-szonzása volt. Figyelemmel a közbejött, ismeretes eseményekre, ez a ta-lálkozás lényegében a kapcsolatok újrafelvételét jelentette.

A delegáció tagjai állandóan hangoztatták, hogy milyen komoly se-gítséget jelentett számukra 1968-ban a baráti országoktól kapott támo-gatás. Elmondták, hogy látogatásuk célja: tapasztalatok szerzése, vala-mint a további rendszeres és folyamatos kapcsolatok kiépítése.

A delegáció megismerkedett a Katonai Főosztály tevékenységével, a katonai bíróságok ítélkező és megelőző munkájával, a kátonai igazság-ügyi szervek, valamint a fegyveres erők és a fegyveres testületek közötti kapcsolat tartalmával és módszereivel. Látogatást tettek a Legfelsőbb Bíróságon, a Legfőbb Ügyészségen és a Katonai Igazságügyi Szervek Pártbizottságán. Fogadta a delegációt az igazságügyminiszter elvtárs is,

Búcsuzásuk alkalmával a delegáció tagjai megelégedéssel nyilatkoztak a tapasztalatokról, ésxannak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a magyar és a csehszlovák katonai igazságügyi szervek kapcsolatai a jö-vőben gyümölcsözően fognak terebélyesedni.

Kriminalisztikai tapasztalatcsere A Csehszlovák Szocialista Köztársaság katonai főügyészének, Dr. Zby-

nek Kiesewetter ezredes elvtársnak meghívására 1971. november 2-től 5-ig tapasztalatcsere látogatást tett a Csehszlovák Katonai Főügyészségen dr. Szőlősi János alezredes, a Katonai Főügyészség kriminalisztikai la-boratóriumának vezetője.

E látogatás célja a már kialakult szakmai kapcsolataink keretében mindenekelőtt az volt, hogy részleteiben is megismertessük vendéglátó-inkkal a magyar katonai ügyészség technikai ellátottságát, különös tekin-tettel a kriminalisztikai laboratórium technikai felszereltségére és an-nak a mindennapi gyakorlatban való felhasználására a bűnügyi munká-ban. Csehszlovák kollégáink ugyanis most szervezik meg a Katonai Fő-ügyészség kriminalisztikai laboratóriumát és ehhez kívánták felhasználni a magyar tapasztalatokat.

Azonos céloktól vezetve a Magyar Népköztársaság katonai főügyészé-nek meghívására 1971- november 16-tól 20-ig baráti látogatáson láttuk vendégül a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Katonai Főügyészségének felelős munkatársát, dr. LaiVr Károly őrnagy kriminalistát.

Látogatása során széleskörű tapasztalatcsere keretében megismerkedett a Katonai Főügyészség kriminalisztikai laboratóriumának szervezeti fel-építésével, technikai felszereltségével és azok felhasználásával a katonai ügyészi bűnüldözési munkában.

A kriminalisztikai laboratórium munkatársai készséggel ismertették meg Laivr őrnagy elvtárssal a rendelkezésre álló bűnügyi technika, al-kalmazásának minden részletét, és ismertették a laboratórium azon szere-pét is, amelyet betölt1 a katonai ügyészi apparátus kriminál-technikai és taktikai képzésében, illetve továbbképzésében. , A vezető krimináltechnikusok kölcsönös tapasztalatcseréje hasznos hoz-

zájárulás volt a szerveink között kialakult elvtársi, baráti kapcsolatok elmélyítéséhez is.

F e l h í v á s

a katonai ügyészekhez a , ,20 éves a katonai ügyészi szervezet" című kiállítás megszervezése

Kedves Elvtársak!

Az egységes ügyészi szervezet 1973, júniusában ünnepli megalakulásá-nak 20 éves évfordulóját. A Katonai Főügyészség ebből az alkalomból elhatározta egy olyan kiállítás megszervezését, amely tárgyilagosan ás hitelesen mutatja be az egységes ügyészi szervezet katonai részének tör-ténetét két évtized tükrében.

A kiállítás feladata és célja annak bemutatása, hogy: — a katonai ügyészi szervezet a maga helyén fontos feladatra hivatott; — az egységes ügyészi szervezet részeként miként szolgálja a párt

politikájában kifejezésre jutó társadalmi és gazdasági célkitűzések valóra váltását, és

— a katonai ügyészek munkája hogyan segítette a Fegyveres Erők fegyveres testületek erkölcsi-fegyelmi arculatának formálását.

A kiállítás megszervezésére bizottság alakult, amely kutató csoportokat hozott létre az alábbi témák feldolgozására:

1. A katonai ügyészi szervezet és annak alakulása. 2. A katonai ügyészi munka fejlődése, változása, eredményei. 3. Nemzetközi kapcsolataink alakulása. 4. A katonai ügyészi szervezet személyi állományának fejlődése. A szervező bizottság kéri a katonai ügyészi szervezet valamennyi tag-

ját, hogy a közös ügy — 20 éves munkánk és fejlődésünk méltó bemu-tatása — érdekében/ személyes közreműködésükkel segítsék elő a kiál-lítás sikerét Részletes tájékoztatást a szervező bizottság körlevele nyújt.

Budapest, 1972. március hó

Elvtársi üdvözlettel:

SZERVEZŐ BIZOTTSÁG