kedves besnyőiek! · tárt két karja a mennyei atya tékozló fiait hazaváró karjaira...

12
2020/3. szám A Besnyői Hírmondó mostani lap- számában szomorú kötelessé- günknek teszünk eleget, amikor szeretett családgondozónk, Léhner Nikolett elhunytáról adunk hírt. Emlékét szeretettel megőrizzük. Hírt adunk az iskolai és az óvodai tanévzárásról, a ballagásokról, és közérdekű információkat is meg- osztunk, mint a tűzgyújtási rend, illet ve a hamarosan esedékes elektronikai hulladékgyűjtés. Rész- letes beszámolót olvashatnak a Szironta életének ese- ményeiről és terveikről, és a református lelkészek írását is közreadjuk. A lapban több örvendetes, sikeres fejlesztésről is beszámolunk, így a Faluház megújulásáról, több ut- cánk aszfaltozásáról és az iskolakerítés egy szakaszá- nak cseréjéről, de azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az Arany János utca aszfaltozására – immáron többed- szer – beadott pályázatunk sajnos ismét nem nyert. A kisgyermekes családokat érinti az az intézkedé- sünk, mellyel segíteni kívánjuk a szülők munkába járá- sát, így óvodánkban idén nem tartunk nyári szünetet. Fejes Zsuzsanna, polgármester Kedves Besnyőiek! MEGÚJULT A FALUHÁZUNK Részben pályázati forrásból, részben önerőből újjászüle- tett a Faluház. A felújítási munkákat a Farkas Lajos vezette Farlamex Kft. végezte el. Igényes, minőségi munkájukért e helyről is köszönetet mondok. A külső felújítást és a nagyterembe vásárolt 120 db szék beszerzését fedezte a pályázati forrásból elnyert 10 millió forint, a belső festés, az ajtók mázolása, lámpabúrák és kilin csek, a járólap, valamint a pult cseréje, továbbá a számí tógépterem álmennyezete, a bejárati ajtó cseréje már – hasonló nagyságrendű – önerőből történt. A nap- Folytatás a 2. oldalon

Upload: others

Post on 19-Oct-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

2020/3. szám

A Besnyői Hírmondó mostani lap-számában szomorú kötelessé-günknek teszünk eleget, amikorszeretett családgondozónk, LéhnerNikolett elhunytáról adunk hírt.Emlékét szeretettel megőrizzük.

Hírt adunk az iskolai és az óvodaitanévzárásról, a ballagásokról, ésközérdekű információkat is meg-osztunk, mint a tűzgyújtási rend,illet ve a hamarosan esedékeselektronikai hulladékgyűjtés. Rész-

letes beszámolót olvashatnak a Szironta életének ese-

ményeiről és terveikről, és a református lelkészek írásátis közreadjuk.

A lapban több örvendetes, sikeres fejlesztésről isbeszámolunk, így a Faluház megújulásáról, több ut-cánk aszfaltozásáról és az iskolakerítés egy szakaszá-nak cseréjéről, de azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogyaz Arany János utca aszfaltozására – immáron többed-szer – beadott pályázatunk sajnos ismét nem nyert.

A kisgyermekes családokat érinti az az intézkedé-sünk, mellyel segíteni kívánjuk a szülők munkába járá-sát, így óvodánkban idén nem tartunk nyári szünetet.

Fejes Zsuzsanna, polgármester

Kedves Besnyőiek!

MEGÚJULT A FALUHÁZUNKRészben pályázati forrásból, részben önerőből újjászüle-tett a Faluház. A felújítási munkákat a Farkas Lajos vezetteFarlamex Kft. végezte el. Igényes, minőségi munkájukérte helyről is köszönetet mondok.

A külső felújítást és a nagyterembe vásárolt 120 db szék

beszerzését fedezte a pályázati forrásból elnyert 10 millióforint, a belső festés, az ajtók mázolása, lámpabúrák éskilin csek, a járólap, valamint a pult cseréje, továbbá aszámí tógépterem álmennyezete, a bejárati ajtó cseréjemár – hasonló nagyságrendű – önerőből történt. A nap-

Folytatás a 2. oldalon

Page 2: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

2

Fájdalmas veszteség ért bennünket! munkatársunk, barátunk, családsegí-tőnk, Léhne r nikolett élete tragiku-san véget ért, mély, nehezen gyógyulósebet ütve a veszteséget elszenvedőcsalád és egész közösségünk lelkén.niki mindvégig hősiesen harcolt, dea betegség 30 évesen mégis magávalragadta őt 2020. június 14-én.Értetlenül állunk a sors kegyetlenségeelőtt és próbáljuk feldolgozni a ben-nünket ért traumát és veszteséget.

Fájdalmunkra az idő hozhat majdnémi gyógy írt, de a sebek, ha be ishegednek, nyomtalanul soha nemmúlnak.

Drága Niki!Te voltál a fény, a ragyogás, mosolyod a szívünkben él tovább.Odafent majd találkozunk, de addig isveled vagyunk.

Fejes Zsuzsannapolgármester

Kedves BesnyőieK! Kedves ismerőseinK!

MEGÚJULT A FALUHÁZUNK Folytatás az 1. oldalról

közi ebédlőjében a festés mellett lambériáztunk is, újkiadó ablakok is készültek. A Faluház előtti terület térköve-zése már korábban elkészült, most már a virágosításra issor kerülhetett. Elmondhatjuk, hogy rendezett, a közösségi

igényeket messzemenően kielégítő Faluházzal büszkélked-hetünk Vigyázzunk rá!

Fejes Zsuzsannapolgármester

Page 3: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

3

FEJLESZTÉSEK

Besnyő Község Önkormányzata folya-matosan ügyel közterületeink állapo-tára. Ennek keretében felújításokat,fejlesztéseket végez a belterületi uta-kon, pályázati forrásból, vagy akárönerőből is. Ez utóbbi körbe tartozik alegutóbbi fejlesztés, melynek kereté-ben az Önkormányzat önerőből vé-geztette el a Diófa utca (a Rákóczi ésa Liget utca között), valamint a DózsaGy. utca és a Belmajori utca végénekaz aszfaltozását

Örömünkre szolgál, hogy a közsé-günkben megvalósult, kisebb költség-vetésű fejlesztések keretében az is-kola udvarának egyik oldala új kerí-tést kapott

Belmajori utca vége Dózsa György utca vége

Diófa utca

Iskolaudvar kerítése Iskolaudvar kerítése

Diófa utca

Page 4: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

4

A rendkívüli járványhelyzet miatt az idei nevelési évrövidebbre sikeredett, alaposan átírta a mindenna-pokat, de a nyárra újra megtelt gyerekkacagással in-tézményünk.

Június 12-én, szűk körben megrendezett, szívetmelengető eseményen búcsúztak el a nagycsopor-tos gyerekek az óvodától. Bizony, az óvodások ismegnőnek egyszer, 6-7 évesek lesznek, és akár-mennyire is jól érezték magukat a dalos, játékos,mesés, mosolygós óvodai életben, eljön a pillanat,amikor búcsúzni kell. Az óvodai ballagás egy mér-földkő, megálló. A mi életünk is megváltozik, elvesz-tünk valamit, ami eddig az életünk része volt, deahogy egy vonatúton: magunkkal visszük minden ál-lomás emlékét, gazdagságát.

A feldíszített udvaron a Maci csoportosok verssel,tánccal, zenével, lufi felengedéssel köszöntek el ki-sebb társaiktól, az intézménytől az óvoda dolgozóitól.Útravalót is kaptak a ballagók: vándortarisznyát,

benne apró emlékeket. 12 nagycsoportos óvodásunkmondhatja el: „Most, hogy ilyen nagy lettem, vár aziskola. Elbúcsúzom, viszlát óvoda.”

Bandúr Benjámin László ZoéBenyovszki Soma Mester Konrád BenceErős Amira Nagy-Tóth LizettHalász Lilla Ősz Hunor BecseJakus Konrád Szabó Tamara LillaKovács Vincent Erik Sztojka Vanessza

Kedves búcsúzó ovisok! Nagyon büszkék va-gyunk rátok, tudjuk, hogy az iskolában megálljátokmajd a helyeteket! Bízunk benne, hogy szeretettelgondoltok majd vissza ránk, egykori óvó nénikre,dajka nénikre!

Köszönjük a Szülőknek a nevelési évben nyújtottsegítséget, és kellemes nyarat, jó feltöltődést kívá-nunk mindenkinek!

Gönczölné Rákász Zsuzsanna

ÓVODAI ÉLETÜNKBŐL

Page 5: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

5

Page 6: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

6

EGyÜTT MEGOLDOTTUK

Valahogy most nem éreztük, hogy itta tanév vége. Ez talán annak is kö-szönhető, hogy naponta sok-sok órátültünk a gép előtt, úgy, hogy senkimeg nem szólított bennünket, s csendvolt. Nem volt ez így jó, s csak bízunkbenne, hogy az alapvető higiéniai sza-bályokat betartva, az ősszel a rendesmederben tudjuk megkezdeni a 2020-2021-es tanévet. Igyekeztünk a fenn-tartó utasításait betartva bezárni a tan-évet. Így fordulhatott elő, hogy csak a7. és a 8. évfolyam vehetett részt azelköszönő diákok búcsúztatóján.

A 7. osztályos szülők a rendezvénymellé álltak, s sikerült a lehetőségekhezigazodva, ha szerényebben is, de méltómódon elbúcsúznunk a tanulóktól.

Az idei tanévben is adtunk kiArany-díjat:

Horváth Viktor, 8. osztályos tanu-lónk kapta a nyolc éven át kitűnő ta-nulmányi eredményéért.

Ballagó diákjaink:• Benyovszki Rebeka• Bildmann Viktor • Budai Hanna Kata• Horváth Viktor: • Juhász Bianka • Kard Krisztofer• Kiss Nándor • Kokics Zsombor• Koszti Vivien• Murányi Kevin• Nyikus Evelin• Prókai Virág• Skultéti Dorina• Tálas Roland

A gyerekek környezettudatos ma-gatartását jelzi, hogy az idén már nemeresztettek fel színes lufikat, helyetteegy kis cserszömörce bokrot ültet-tünk.

Ebben a tanévben is több tanulónkkapott kitűnő bizonyítványt:

1. osztályban szöveges minősítéstkaptak a gyerekek, s ők azok, akik ki-válóan megfeleltek: Debreceni ZalánNorman, Gábriel Ferenc, Kiss Eszter,Kiss Vincze, Kocsis Ádám, KomáromiMaja Andrienn, Madarász Noémi, Né-meth Csenge, Németh Csongor, SzákiLiliána, Szikszai Zoé

2. osztályban: Andrási Zoltán,Halás z Botond, Kovács Hanna Jázmin,Sörös Rebeka, Szikszai Nikolaosz.

3. osztályból: Halász Bendegúz,Kecskés Bálint, Németh Regina.

5. osztály: Kaszap Elina, MagosRebeka, Szikszai Thesszalia, VargaNóra.

7. osztály. Kroó Zoltán, ZaryckiEmma

8. osztály. Horváth Viktor, KissNándor

Az idei tanévben a bizonyítvány-osztás sem a hagyományos módontörtént, minden osztály másik napon,más időpontban osztott bizonyítványt.

A fenntartó kérésének eleget téve,felmértük, hogy hány tanuló kér ügye-letet június 26-ig, s naponta 4-8 kis-gyerek volt itt az iskolában. Jól éreztékmagukat.

Közben kiírásra került az Erzsébet-napközis tábor, itt is gyorsnak kellettlenni. Az első turnusban 20, a máso-dikban 16 tanuló igényelte a tábort.Heti 500 Ft mindösszesen a térítési díj.Ennek hatalmas adminisztrációján issikerült túllépni, s mindent elköve-tünk, hogy a gyerekek jól érezzék ma-gukat.

A fenntartó bruttó 302 000 forinttalhozzájárult az iskola folyosójának me-szeléséhez, melyet a Farlamex Kft.-velmeg is oldottunk. A vállalkozónak, azÖnkormányzat Képviselő-testületé-nek, Polgármester asszonynak hálásköszönetem fejezem ki, a szülők, a pe-dagógusok és diákok nevében mind-azért a hatalmas munkáért, mellyelszéppé, esztétikussá tették környeze-tünket.

A szülői közösség és a DÖK támo-gatásával megköszöntük Molnár Gá-bornak az online tanítás, tanulás kap-csán nyújtott segítségét.

Másképp, de befejeződött a tanév.A háttérben már a következő tanévelőkészítése zajlik. A nyárra szülők-nek, diá koknak, kollégáimnak jó pihe-nést kívánok, felvértezve érkezzenekszeptemberben a következő tanévkez-désre!

Köszönök mindenkinek mindent.

Mátyási Sándorné

Kedves Szülők! Diákok!

Page 7: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

7

Page 8: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

8

Eljött az ideje idén is a búcsúzásnak. Óvodai nagycsoportosaink ésiskolánk nyolcadikosai elköszöntek az intézményüktől, nevelőiktőlés társaiktól, hogy „magasabb osztályba lépve” folytatódjon életük.Óvodásaink a szemünk előtt cseperedtek fel s most szinte hihetet-len, hogy máris iskolásokká értek, és ősztől új közösségbe kerül-nek, első osztályosok lesznek, akik azért majd vissza-visszalátogat-nak az óvodájukba, volt óvó nénijük és a dadus egy-egy öleléséért.Mert a ballagás sohasem elszakadás, csak egy fejezet lezárása.

Az idén nemcsak a szokásos próbatételek vártak nyolcadiko-sainkra, mint a felmérők, pályaválasztási, továbbtanulási kérdé-sek, hanem az online oktatási rendszerben is helyt kellett állniuk.Büszke vagyok iskolánk tanáraira és tanulóira, és különösenrátok, kedves nyolcadikosok, mert ebben a kiélezett helyzetbenis mindenki jól teljesített, ti is jól vettétek az akadályokat, és re-mélem, hogy a tovább tanuláshoz választott iskolátokban is jólmeg fogtok felelni az elvárásoknak.

Azt kívánom, hogy ahányszor csak átlépitek a közép iskola épü-letének küszöbét, mindig gondoljatok arra, hogy Besnyő mindighazavár benneteket s hogy az itt élők szeretete kísér bennetekettovábbi utatokon.

Besnyő Község Önkormányzata és a magam nevében mindenjót, a nyárra kellemes kikapcsolódást, ősztől pedig az iskolákbansikeres tanulást, boldog diákéveket kívánok valamennyi besnyőiballagónak!

Pécsi Ágnes: Kívánok neked gyermekszemeket című versénekutolsó versszakával búcsúzom:

Kívánok neked gyermekszemeket,ami lát, őszintén nevetés... örökké kíváncsi,kutat, tanul és nagyon szeret!

Fejes Zsuzsanna, polgármester

A BALLAGÁSOK MArGÓJÁrA

A BÚcSÚZÓ MAcI cSOpOrTOS ÓVODÁSOKA BÚcSÚZÓ MAcI cSOpOrTOS ÓVODÁSOK

Bandúr Benjámin László ZoéBenyovszki Soma Mester Konrád BenceErős Amira Nagy-Tóth LizettHalász Lilla Ősz Hunor BecseJakus Konrád Szabó Tamara LillaKovács Vincent Erik Sztojka Vanessza

Page 9: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

9

Mit kezdesz a meghívással?Mit kezdesz a meghívással?Áldás, békesség!Áldás, békesség!

Olvasandó: Lukács 14,15-24

Meghívót kapni örömteli és megtisztelő dolog. Hogy fel-dobja a gyermekeket, amikor megtudják, hogy ott lehetnekegy születésnapi ünnepségen, mert az osztálytársuk őket isszívesen látja a vendégek közt, és ezt jelezte azzal, hogy át-adta a meghívót. Nincs kétség, nincs kifogás, ott a helyünk!

Milyen különös, hogy egy mindenkinél tiszteletre mél-tóbb személy különleges meghívója olyan sokszor két-kedő, közömbös, elutasító fogadtatásra talál! Isten mindenembert hív magához. Hív egy magasabb minőségű, lelki-ekben gazdagabb, örök távlatokkal rendelkező életre. Hív,hogy a Vele való személyes közösségben töltsük földi éve-inket, majd az örökkévalóságot. Az általános tévhittel el-lentétben, automatikusan senki nem jut a mennybe. Nemjut be csak azért, mert bizonyos néphez tartozik, nem jutbe azért, mert gazdag, vagy jól ismeri a Bibliát, vagy csakmert nagyon szeretne oda kerülni. Isten országának ven-dége az lehet, aki elfogadja Isten meghívását, ami Jézusszemélyében áll előttünk. Őbenne vált egészen nyilván -valóvá Isten hívó szava és üzenete – ott a kereszten. AzIsten Fia magára vette, átvállalta az emberiség bűnét,átkát, betegségét, istentelenségét, hogy bennünket meg-szabadítson. Isten ennyire szeret, bűnbocsánatot és örökéletet ajándékoz azoknak, akik hisznek. Jézus kereszten ki-tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjairairányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását?

Vagy tétován, közömbösen viszonyulsz hozzá? Netánúgy gondolod: „majd, ha nyugdíjas leszek, elmegyek azistentiszteletre, addig sok a dolgom” – de honnan tudod,hogy leszel-e nyugdíjas? „Nem olvasom a Bibliát, mert soknehezen érhető dolog van benne” – ezért nem is adszesélyt Istennek, hogy bármit is megérts belőle!? „Nemmegyek a gyülekezetbe addig, amíg az a bizonyos emberott van” – de majd Isten előtt csak te állsz ott, egyedül,nem lesz más, akire mutogathatsz! „És egyáltalán, ha fi-gyelembe venném, amit Jézus tanított, annyi mindentmeg kéne változtatnom az életemben, beszédemben, idő-beosztásomban, stílusomban, amihez se kedvem, seerőm nincs” – ezért minden marad a régiben, és élszegyütt tovább a rossz következményekkel?! Pedig mind-ezek lehetnének másképp is. Ha elfogadnád a meghívást,minden megváltozna. Ha mindig az jut eszedbe, azt dú-dolja a lelked egy-egy döntési helyzetben még a nyári szü-netben is, hogy „de nehéz az iskolatáska…” – akkor nem

tudsz kilépni, de el kell indulni egy új kezdetre! Jézus min-dent megtett, a többi rajtad áll. Nézz Őrá, és indulj el en-gedelmesen!

Mert ha te a Szentlélek sokszori hívására, unszolásárasem közeledsz Istenhez, ellenálló maradsz, akkor megy azÚr tovább. Ha neked nem kell, megy a következőhöz. Istenországának terjedése nem áll meg, s boldog, aki bekerül,de jaj annak, aki kimarad! Isten azt akarja, hogy mindenember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére.(1Tim2,4) De kell az ember akarata is – hogy egyetértsekazzal, amit Isten akar. És ha valaki elutasító, akkor majdIsten keres olyat helyette, aki kapva kap az alkalmon.

Az ember életében nem sok olyan alkalom van, amikorerőteljesen hallja Isten hívó hangját, egyszer, kétszer vagyháromszor… Egy hét, egy nap, egy óra amikor Isten külö-nösen is közel van. Ezek az alkalmak azonban elmúlnak,lejár a szavatossági idejük. És ha nem történt meg a dön-tés, a meghívás elfogadása, ha nem rendült meg a szív ésváltozott meg a gondolkodás, akkor nem tudni, mikor ada-tik újból ilyen alkalom, amikor Isten kegyelméből valamiúj veheti kezdetét az életünkben. Ezért mondja Ézsaiás:„Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítsé-gül, amíg közel van!” (55,6) Nehogy a kifogások legyenekerősebbek Isten hívásánál! Nehogy a csalóka kényelem-szeretet, a változtatni nem akarás vagy az újtól való féle-lem tartson vissza minket, s az alkalom közben elmúljon!Jézus is figyelmeztet: „Igyekezzetek bemenni a szoroskapun!” (Lk 13,24) Isten hív, ne utasítsd el!

Imádság: Úr Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy hívsz ma-gadhoz. Elfogadom a meghívást, és megnyitom a szívemelőtted. Szeretném az életem útját ezentúl veled járni.

Ámen.

ISTENTISZTELETEKET a nyári időszakbanIváncsán vasárnap 10-től tartunk.

Figyelmükbe ajánljuk a honlapunkon olvasható fontosinformációkat!

A felvételek meghallgathatók facebook oldalunkon.

TEMETÉS, KErESZTELÉS, ESKÜVŐ,LELKI TÁMOGATÁS ügyében

a lelkészek telefonon elérhetők.

web: ivancsa.parokia.hu tel: 06 30 238 9773email: [email protected]

facebook: református Gyülekezet Iváncsa,Adony, Besnyő, Beloiannisz

Tavasz Kristóf és Tavaszné Kertész Ilonareformátus lelkipásztorok

Page 10: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

ÉVADZÁrÁS A SZIrONTÁNÁL

Különös évadot zárt a Szironta Együt-tes. Komoly célokkal, tervekkel vág-tunk neki a15. szezonunknak, azonbanaz évad derekán a járványhelyzet szá-mos tervünket romba döntötte. Re-méljük, hogy az elmúlt hónapok idő-vel megszépülnek, a tanulságait le-vonva tudjuk építeni tovább jövőnket.

A 2019 szeptemberétől 2020 júniu-sáig tartó évadunk egyik nagy újdon-sága volt az 500 harang koncertjeiprogramsorozatunk, melyben az Em-beri Erőforrások Minisztériumának tá-mogatásával számos ingyenes kon-certet valósíthattunk meg szerte az or-szágban. Vállalásunk közel 200 zeneirendezvényre, hangversenyre, kon-certre és ifjúsági programra irányult,melyet a járvány ellenére is sikeresentudtunk teljesíteni. A kijárási korláto-zások alatt karanténkoncertekkel,majd a lazításokkal egyidőben sarok-koncertekkel juttattuk a társashá-zakba zárt embereket kulturális él-

ményhez. Május-június hónapbanközel 30 olyan koncertünk valósulha-tott meg az EMMI Térzene Programjakeretében, ahol a közönség ablakok-ból, erkélyekből követhette előadá-sunkat. Bár a közönség jelenléténekhiánya szokatlan volt, könnyen alkal-mazkodtunk ehhez az új helyzethez is.

Júniusban visszatértek a klasszikus,közönség előtt tartott koncertek, ígyjutottunk el visszatérő előadóként aGödöllői Királyi Kastélyba, zenélhet-tünk Szarvason, a zenepavilonbanvagy az arborétumban, de Pest ésFejér megye számos közterén is meg-jelentünk harangmuzsikánkkal.

Az idei tanévben már nemcsak kisfalunkban tanulhatott a legkisebb kor-osztály egy-két fogást a magyar csen-gettyűzés titkai közül, hanem a térségpár óvodájába is sikerült foglalkozása-inkat eljuttatni: Iváncsa, Adony, Pusz-taszabolcs, Ráckeresztúr óvodásai in-gyenesen vehettek részt 20 nevelésiórás foglalkozásunkon, szintén az Em-beri Erőforrások Minisztériumának tá-mogatásával, de a helyi diákokat semhanyagoltuk el. A Pöttömsziget Óvo-dában az idei tanévben is mindkétfoglalkozásunk elindult: zeneóvoda ésnépi játék közül választhattak a gyer-mekek és családjaik. Tavaszig zavarta-lanul zajlottak a találkozások, ezt köve-tően pedig online folytatódott az évzárása. Az Arany János Általános Is-kolában pedig 2 citerás és 2 csengety-tyűs csoport is indult az idei tanév-ben, örömmel tapasztaltuk, hogymegnőtt az igény szervezetünk szak-

körei iránt. A 2019/20-as tanévet közel50 SziSza-gyermek zárta sikeresen.Gratulálunk mindenkinek!

Az idei évadban is tevékenyek vol-tak a Besnyői Népdalkör tagjai. Ősszelés kora tavasszal több versenyen sze-repeltek sikeresen, valamint a téli idő-szakban ismét eleget tettek a térség-ben felmerülő felkéréseknek: csen-gettyűs és énekes repertoárjukkalhangolták rá közönségüket a kará-csony hangulatára. A szépkorúakkalazonban nemcsak Besnyőn, hanemPusztaszabolcson és Sárosdon is fog-lalkozott – igaz ott csak a népzenei vo-nalat erősítve – Czumpft Krisztina.

A következő évben Besnyő községmellett a térség településein is foly-tatni tervezzük zenei foglalkozásain-kat, az intézményekkel folyamatosanegyeztetünk. Bizakodunk a szeptem-beri indulásban, de az alternatív meg-oldásokon is dolgozunk, hiszen nemtudjuk, hogyan is indul az új tanév,évad szeptembertől.

Tavasszal 50 koncertünk melletttöbb nagy tervünket is törölni kellett:május hónapban valósulhatott volnameg egy amerikai utazás, amelysorán a világ legjobb harangegyütte-seitől tanulhattunk volna, ezt az utatjövő tavaszra halasztottuk.

Májusban az iskola udvara a csen-gőszótól hangos, hiszen az országegyüttesei Besnyőn találkoznak. Idénsajnos a CsengőFest rendezvényünkis elmaradt. Némi kárpótlást nyújtotta találkozó tervezett napján megren-dezett online koncertünk – mely szá-munkra is nagy meglepetést hozott:több mint 32 000-en tekintették megelőadásunkat, közel 1200 reakciót ka-pott közösségi oldalunkon, ezekkel a

10

Page 11: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

nézettségi adatokkal nagy komolyze-nei együtteseket utasítottunk magunkmögé.

Az országban működő harang-együttesek szakmai fórumaként egyúj találkozót hívunk életre szeptem-berben. Szarvason többezres közön-ség előtt tervezzük megvalósítani azI. Harangfesztivált – a már klasszikusSzilvafesztivál részeként –, melyre azországban működő együtteseket vár-

juk szeptember 12–13-án. Persze, aCsengőFestről sem mondunk le. Jö-vőre sokkal nagyobb szabású rendez-vényként térünk vissza a besnyői szín-padra, erre a programra már pályázatiforrást is sikerült szereznünk. Terve-zett amerikai utunk mellett egy euró-pai turnét is szerettünk volna megva-lósítani idén nyáron. Ezt a programotis át kellett ütemeznünk, mely – remé-nyeink szerint – szintén jövőre való-sulhat meg.

Hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk,de hiszünk a jóban, és koncertnaptá-runk már most jelzi, dolgos hónapokkövetkeznek: augusztus 15-től elkezd-jük tavasszal elmaradt koncertjeinkpótlását, így október végéig több mint50 helyszínen találkozhat velünk a kö-zönségünk. Októbertől az év legmoz-galmasabb időszakára, adventre ké-szülünk, teljesen új adventi műsorraltalálkozhatnak velünk az ünnepi ké-szülődéskor. Már most írják be naptár-jukba besnyői adventi koncertünk idő-pontját: 2020. december 18. (péntek).

Ezen a koncert reméljük, hogy a szin-tén tavaszra tervezett „Ébredés” címűlemezünket is bemutathatjuk – talánnagyobb aktualitással, mint valaha.

Kövessék tevékenységünket Face-bookon, a Szironta Együttes hivatalosprofilján, vagy honlapunkon, awww.szironta.hu internetes címen!

Várjuk Önöket koncertjeinkre, zeneiprogramjainkra!

Szironta Együttes

11

Page 12: Kedves Besnyőiek! · tárt két karja a mennyei Atya tékozló fiait hazaváró karjaira irányítja a figyelmet. Elfogadtad már az Atya meghívását? Vagy tétován, közömbösen

12

Tűzgyújtás rendje BesnyőnTelepülésünkön az avar és a kerti hulladék égetését2020. június 1. napjától az alábbi időpontban és azelőírások betartásával újra lehet végezni:

pÉNTEKENKÉNT:16.00 ÓrÁTÓL 22.00 ÓrÁIG

Ünnepnapokon, valamint a fent meghatározott idő-ponttól eltérő időpontban az avar és kerti hulladékégetése TILOS.

Az ingatlanon keletkezett avart és kerti hulladékotcsak megfelelően kialakított tűzrakó helyen és az ingat-lanon belül (kert, udvar) szabad égetni úgy, hogy az,az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, ésaz égetés hősugárzása kárt ne okozzon.

Közterületen avart és kerti hulladékot égetni tilos.Az égetés csak szélcsendes időben végezhető.

Amennyiben az égetéssel járó hatásokat (füst, bűz,pernye, hőtermelés) felerősítő időjárási körülmény ala-kul ki, az égetést azonnal be kell fejezni.

Tilos a kerti hulladék égetése párás, ködös, esős idő-ben.

Az égés folyamatának gyorsítására légszennyezővagy bűzös segédanyag nem alkalmazható.

Tüzet rakni csak a vagyoni és személyi biztonságotnem veszélyeztető módon, lakó és gazdasági épülettőlkellő távolságra, nagykorú, cselekvőképes személyfolya matos felügyelete, a lakókörnyezet lehető legki-sebb zavarása mellett szabad.

Az avar és kerti hulladékkal együtt kommunális ésipari eredetű hulladék, veszélyes anyag, illetve nagymennyiségű papír égetése tilos.

A tüzet őrizetlenül hagyni tilos, és veszély esetén,vagy ha a tűzre már szükség nincs, azt azonnal el kelloltani.

A levegő tisztaságának, valamint a lakosság egész-ségének védelme érdekében kérünk mindenkit, hogya tűzrendvédelmi és az együttélési szabályokat tartsabe!

Abban az esetben, ha az égetést nem a meghatá-rozott napon vagy időpontban végezték, a hatóságieljárást a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató-ság tűzvédelmi hatóságánál lehet kezdeményezni.

Fejes Zsuzsannapolgármester

ELEKTRONIKAIELEKTRONIKAIHULLADÉKGYŰJTÉSIHULLADÉKGYŰJTÉSI

AKCIÓ!!!AKCIÓ!!!Besnyő Község Önkormányzata az E-elektra Zrt-vel

együttműködve hulladékgyűjtési akciót szervez.

A gyűjtési akció időpontja:2020. augusztus 28-án 13 órától 16 óráig2020. augusztus 29-én 8 órától 12 óráig

A gyűjtés helyszíne: polgármesteri Hivatal udvara(Besnyő, Fő utca 35.)

MIKET VESZÜNK ÁT? MIKET VESZÜNK ÁT? Egészben lévő elektronikai eszközök, melyek egy háztar-tásban előfordulhatnak pl.4 nagy háztartási gépek (pl. mosógép, tűzhely, hűtőgép

stb.)4 kis háztartási gépek (pl. vasaló, hajszárító, konyhai

gépek stb.)4 számítástechnikai berendezések (pl. számítógép, tele-

fon stb.)4 szórakoztató elektronikai berendezések (pl. televízió

készü lék, rádió stb.)4 barkácsgépek (pl. fúrógép, fűnyírógép stb.)4 világítástechnikai berendezések (pl. lámpák stb.)4 játékok és szabadidős sporteszközök.

MIKET NEM VESZÜNK ÁT?MIKET NEM VESZÜNK ÁT?8 ami nem elektronikai hulladék8 veszélyes hulladékkal, fertőző anyaggal szennyezett

elektronikai eszközök, alkatrészek8 szétbontott elektronikai eszközök (pl. törött képcsöves

eszközök, kompresszor nélküli hűtők stb.).

A gyűjtés célja, hogy a hulladékok minél nagyobb mérték-ben hasznosuljanak, illetve a környezetre, emberre ve-szélyt jelentő anyagokat ellenőrzött körülmények közöttkezeljük.

Tegyünk együtt környezetünkTegyünk együtt környezetünktisztaságáért!tisztaságáért!

Besnyôi HírmondóAlapító: Besnyő Község Önkormányzata, 2008.Lapnyilvántartási szám: KÖH 163/479/1/2008.,

OSZK ISSN 2061-0963Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Besnyő

A kiadásért felelős: Fejes Zsuzsanna polgármester

Szerkesztő: Koczka Kataline-levélcíme: [email protected]

Készült 650 példányban, 2020. július 14-én

Nyomda: Text Nyomdaipari Kft. DunaújvárosA sokszorosításért felelős: Knyihár Lajos ügyvezető

Megrendelés száma: 3/BH/2020.