kÜrtÖlİ - sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik...

6
K K Ü Ü R R T T Ö Ö L L İ İ A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA 2009. december VIII. évfolyam 2. szám * Ünnepi kiadvány * Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, amely nemcsak az ünnepnapokat, hanem az elıtte lévı adventi idıszakot is a szeretettel aranyozza be. A karácsony nagyon sok családban már az adventi idıszakkal kezdıdik, amely során egyre jobban ráhangolódunk az ünnepre. Öltöztessük hát lelkünket ünneplıbe! Advent elsı vasárnapján: Pilinszky János „Hitünk titkairól” címő mővébıl idézek Nektek. „Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörő gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az elsı hóesésre. És várakozásunk ettıl semmivel sem volt kisebb, erıtlenebb. Ellenkezıleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerısben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk. Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az elsı hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülıdésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétıl, kielégíthetetlen éhétıl-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az idıbıl épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” Karácsonykor Karácsonykor fényesek a felhık, csillagokból horgol a tél kendıt. Ráteríti hegyek tetejére, fenyıágnak jégrojtos a vége. Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés bújik ki a zsákból. Szekrényeknek titkos rejtekébıl, édesapám legmélyebb zsebébıl. Karácsonyra kalácsot is sütnek, nincsen ennél izgalmasabb ünnep! Ajándékot én is készítettem, amíg készült majdnem tündér lettem! (Fésős Éva) Áldott, boldog karácsonyt kívánok szeretettel! Erzsi néni

Upload: others

Post on 10-Mar-2020

5 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

KK ÜÜRRTTÖÖLLİİ

A JÁRDÁNYI PÁL ZENEISKOLA DIÁKLAPJA

2009. december VIII. évfolyam 2. szám * Ünnepi kiadvány *

Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, amely nemcsak az ünnepnapokat, hanem az elıtte lévı

adventi idıszakot is a szeretettel aranyozza be. A karácsony nagyon sok családban már az adventi idıszakkal kezdıdik, amely során egyre jobban ráhangolódunk az ünnepre. Öltöztessük hát lelkünket ünneplıbe!

Advent elsı vasárnapján: Pilinszky János „Hitünk titkairól” címő mővébıl idézek Nektek. „Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörő gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az elsı hóesésre. És várakozásunk ettıl semmivel sem volt kisebb, erıtlenebb. Ellenkezıleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerısben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az elsı hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülıdésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétıl, kielégíthetetlen éhétıl-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az idıbıl épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” Karácsonykor Karácsonykor fényesek a felhık, csillagokból horgol a tél kendıt. Ráteríti hegyek tetejére, fenyıágnak jégrojtos a vége.

Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés bújik ki a zsákból. Szekrényeknek titkos rejtekébıl, édesapám legmélyebb zsebébıl.

Karácsonyra kalácsot is sütnek, nincsen ennél izgalmasabb ünnep! Ajándékot én is készítettem, amíg készült majdnem tündér lettem! (Fésős Éva)

Áldott, boldog karácsonyt kívánok szeretettel! Erzsi néni

Page 2: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

2

Az advent (vagy ádvent) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (pontosabban december 25-ét) megelızı negyedik vasárnaptól számított idıszak. Adventtel veszi kezdetét az egyházi év. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésbıl származik, ami annyit tesz: „Úr eljövetele”. A karácsonyt megelızı várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken nevezték ezt az idıszakot „kisböjtnek” is.

Adventi koszorú: Katolikus liturgiának megfelelı adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával.

Adventkor a XIX –XX. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ısét 1840-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában fenyıágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével

lila. Az elsı koszorúban 19+4 gyertya volt, jelképezve a hétköznapokat is. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvı fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. – Ez utóbbiról gyakran – tévesen - azt hiszik, hogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, azaz a Karácsony. Bıvebben = http://hu.wikipedia.org/wiki/Advent „Tudom, hogy minden gyerek türelmetlenül várja már a karácsonyt. Sokan bizonyára kaptak szüleiktıl adventi naptárat, amelynek ablakocskáit napról napra fel lehet nyitni. Kérlek benneteket: ne legyetek türelmetlenek! Tanuljátok meg azt, hogy milyen jó csendesen, türelmesen várni Jézust! Azt is tudom, hogy minden gyermek szeretne szép ajándékot kapni. Nagyobbat és szebbet, mint a korábbi években. Kérlek benneteket: ne legyetek telhetetlenek! Idén sajnos sok családban várhatóan szegényebb lesz a karácsony, s talán az ajándék is kevesebb lesz, s lehet, hogy a karácsonyfa is kisebb lesz. De ez nem baj. Ne ezekre a külsı dolgokra figyeljetek, hanem arra a szeretetre, amit szüleitektıl kaptok, és arra a szeretetre, amit a kis Jézustól kaptok! A felnıttek karácsonykor mindig visszaemlékeznek gyermekkoruk boldog, szép ünnepeire. Ti nem emlékeztek vissza, mert ti most vagytok gyermekek. Ti majd sok év múlva fogtok visszaemlékezni a mostani idıkre. Tegyétek valóban széppé a jócselekedetekkel ezt az adventet, hogy késıbb örömmel emlékezzetek vissza rá! Imádkozzatok azért, hogy a ti szívetekben és minden ember szívében megszülessen Jézus, a betlehemi Gyermek! (Horváth István Sándor) In = http://evangelium.katolikus.hu/

Könyvajánló:

Fekete István, a gyermekeknek szánt regényeirıl híres magyar író szívesen eleveníti fel írásaiban saját gyermekkorát. A Betlehem címő elbeszélésében például arra emlékezik vissza, hogy kisgyermekként hogyan betlehemezett barátaival. Kartonpapírból saját maguk készítettek kis betlehemi házikót, amivel sorra járták a házakat, s persze perselyt is vittek magukkal, mert a köszöntésekért és jókívánságokért szívesen adtak az emberek egy kis aprópénzt. Egy alkalommal a gyerekek december 24-én elhatározták, hogy átmennek a szomszéd faluba betlehemezni. Mivel estére nagyon rossz idı volt várható, ezért siettek volna haza, de az emberek minden háznál hosszasan megnézték a betlehemet, szívesen marasztalták és etették a gyerekeket, aminek aztán az lett a következménye, hogy mire hazafelé indultak nagy hófúvás kerekedett. A viharos szél majdnem belelökte ıket a jeges patakba, s csak lassan jutottak elıre nehéz pásztorsubáikban. Még az is felmerült bennük, hogy inkább vissza kellene fordulni, s majd másnap hazamennek, de a vezetı fiú azt mondta, hogy csak menjenek tovább, mert ıt bizony "agyonverik, ha nem lesz otthon az éjféli misén". Ezért aztán vánszorogtak tovább hazafelé, nagy félelemmel a szívükben. Egyszer csak megálltak, mert nem tudták, hogy hol lehetnek. A nagy hidegben összebújtak, már azt hitték, meg fognak fagyni az éjszaka, amikor az egyik fiú, Péter, aki papnak készült, ezt mondta a többieknek: Imádkozzunk! E szóra csend lett, s a csendben alig hallhatóan megérintette ıket a távoli harangszó. Boldogan indultak el, mert most már tudták az utat, a harang szava megmutatta nekik az utat. A történetnek az lett a vége, hogy szerencsésen hazaértek és mind ott voltak az éjféli misén. Most mi is mind itt vagyunk az éjféli misén. Követtük a harang szavát. Követtük szívünk hangját. Követtük a csillag fényét. Halljuk az angyali szót: Dicsıség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Az angyali szó minket is Betlehembe vezet. Ha valaki újdonságra, rendkívül vágyott, az csalódni fog. A történet, Jézus születésének története idén is ugyanaz, mint minden esztendıben. Ez az egyszerő történet mégis megörvendeztet minket, s olyan boldogsággal tölti el mindannyiunk szívét, amelyet az év más napjaiban nem szoktunk érezni. Lélekben Betlehembe érve pontosan azt találjuk, amit az angyalok hirdettek: egy szegényes istállóban a jászol szalmáján fekszik egy gyermek. Egy újszülött, akit édesanyja ezen a szegényes helyen hozott a világra. Ez a gyermek az Isten Fia, a mi Megváltónk.

Page 3: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

3

Az év tanulói, díjazottjai iskolánkban

A 2008/2009-es tanév eseményeirıl, sikereirıl diákújságunk 2009. májusi számában már

részletesen beszámoltunk. Az évzáró ünnepségrıl azonban még nem eshetett szó benne, így a harmadik alkalommal is átadásra kerülı - „Év tanulója”, „Igazgatói Dicséret” és „Tantestületi Dicséret” címet elnyert növendékeinket itt szeretném bemutatni.

� Az „Év tanulója” 2009-ben: MÁJER DÁNIEL, KOVÁCS ÁDÁM és BLAHUNKA FLÓRA

� „Tantestületi Dicséret – ben” részesültek: BLAHUNKA ANNAMÁRIA, TAKÁCS ESZTER valamint FARKAS KLÁRA

� Az „Igazgatói Dicséret – et” ez alkalommal GUSZTOS DÁNIEL vehette át.

Megyei elismerés tehetséges fiataloknak a 2008/2009. tanévben nyújtott

kiemelkedı kulturális teljesítményért

Kiemelkedı tanulmányi és kulturális munkájukért, eredményeikért köszöntötte a megyei önkormányzat a tehetséges diákokat és felkészítı tanáraikat a Megyeháza Szent István termében, október 21-én.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett eseményen újdonság volt, hogy elıször adták át a Gyermekekért díjat és a Veszprém Megye Közoktatásáért Közalapítvány ösztöndíját. Szigeti Ilona, a megyei önkormányzat közoktatási szakértıje, az esemény fıszervezıje köszöntıje után Polgárdy Imre megyei alelnök arról beszélt, hogy értékvesztett világunkban különös jelentısége van annak, hogy a diákok jelentıs része, miként az itteniek is az értéket tekintik fontosnak az értéktelen helyett. - Tanár és diák szoros egységet alkot. Csak együtt lehetnek sikeresek. Ezért nyitottnak kell lennünk ahhoz, hogy befogadjuk az újat, fel kell fedezni a világot. A tudás hatalom, avval kényelmesebbé tehetjük életünket, jobb körülmények között élhetünk. A megszerzett ismeretekkel másokat, nemzetünket, az emberiséget szolgáljuk – vélekedett az alelnök.

A Gyermekekért díjat Bella Edit, a Ringató körzeti óvoda vezetıje, Borián Tibor piarista atya, a Padányi iskola nyugalmazott igazgatója, Donát Róbert, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium korábbi oktatója, Horváth Lászlóné, a szentgáli Lırincze Lajos Általános Iskola pedagógusa, Molnár Zoltánné, a halimbai óvoda vezetıje és Tóth Imréné, a pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat logopédusa vették át Galambos Szilviától, a megyegyőlés tanácsnokától és Stolár Mihálytól, a megyegyőlés tanácsnokától, bizottsági elnökétıl.

Negyvenen vehették át a közalapítvány ösztöndíját, a szakmai és tanulmányi versenyeken, kulturális fesztiválokon eredményesen szereplık közül 59 diák és színjátszó csoport kapott elismerést. A pápai Türr gimnázium diákjai igényes, színvonalas mősorral keltették életre a történelmi idıket. In.: http://veszpremmegye.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1861&Itemid=1

Iskolánkból 4 növendék és 3 pedagógus vehette át az elismerı oklevelet és a vele járó jutalmat:

� BLAHUNKA FLÓRA csellista növendék, tanára Kovács Adrienne

� BLAHUNKA ANNAMÁRIA hegedős növendék, tanára Román Iván

� valamint KOVÁCS ÁDÁM – MÁJER DÁNIEL ütıs páros, tanáruk Tóth Péter

Valamennyi kitüntetettnek gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!

Page 4: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

4

A zene a menny rezonanciája

Jehudi Menuhin tanácsára az Unesco október elsejét a zene világnapjává választotta. A Járdányi Pál Zeneiskola kedves zenei csokorral emlékezett ezen a napon a zeneiskola

koncerttermében. Péni Béla igazgató bevezetı szavaiban a zene szerepérıl beszélt. E megemlékezés-sorozat a földkerekség lelkiismeretét mozgósította. Idézte a nagyok véleményét a zenérıl. A zene a menny rezonanciája. – A zene hatalmasabb, mint a nyelv. – A zene a legmorálisabb mővészet. Kodály ezért hirdette: Legyen a zene mindenkié! – Annál sajnálatosabb, hogy a mővészeti oktatás anyagi alapjai napjainkban minimálisra csökkentek. A jelenlévık ez ellen egyperces néma felállással tiltakoztak. A mősorban néhány növendék csillogtatta zenei fejlıdését. Blahunka Annamária vonóbravúrja határozott. A visszafogott zongorakíséret hagyja érvényesülni a hegedőjátékot. E. Hradeckў Keringıjét kedves-összeszedetten mutatta be Hatvani Rebeka – Presics Renáta. Squire Tarantella-t csellón játszotta Blahunka Flóra, a sikerreményő, korán induló muzsikus. Farkas Klára hegedőjátéka volt a legnagyobb meglepetés. A színpadra lépı kezdı bizonytalanságtól idáig- nagyot fejlıdött. Alaposan begyakorolt játékában határozott a vonókezelés, tiszta a hangképzés. A tanárok érett játéka hatásosan zárta a hangszeres produkciókat. A Tapolcai Kamarakórus - jó nevéhez illıen – már finom, összeszedett megjelenésével valami igényes szépnek az ígéretét hozta. A karvezetı Török Attiláné célzatos mősora egy másik évfordulót is ünnepelt. 110 éve született e napon Bárdos Lajos. Schumann vidám témái után Bárdos-mővek hangzottak el pontos intonációval, kimővelt, tiszta-telt hangon. A hazafias, mozgósító erejő Márciusi ifjak napjainkig idıszerő figyelmeztetését: (bárkié a dicsıség, a hazáé a haszon) felváltotta a játékos Rika, rika népdalfeldolgozás.

Jó beosztású, rövid, szép programmal tisztelték meg a zene világnapját. G. Dr. Takáts Gizella

Négykezes találkozó A Járdányi Pál Zeneiskolában sok gonddal-gyönyörőséggel telt napra virradtak november 18-án. XI. Veszprém Megyei Zeneiskolai Négykezes Találkozó – szépen felkészült ifjú zenészei, diákjai - gondoskodó, felkészítı tanáraikkal együtt – töltötték meg a hangversenytermet. A nap mősora nem a külsı zeneélvezıknek hirdetett programot, hanem a versenyre benevezetteknek, az érintett iskoláknak. Pedig lett volna zenei élvezetben része a belátogató vendégnek! Péni Béla igazgató köszöntı szavai után Lasztovicza Jenı országgyőlési képviselı, a Veszprém Megyei Közgyőlés elnöke nyitotta meg a találkozót. Hitelesen szólt a zene értékeirıl , a zongora négykezes játékról, hisz - mint mondta – kisdiákként İ is játszott közönség elıtt négykezest testvérével. Tudja mennyi gyakorlással, önfegyelemmel, akaratedzéssel jár mindez, s a zenének milyen nevelı hatása, közösségvonzó-megtartó ereje van. Három korcsoportban mutatkoztak be a négykezes párok Veszprém megye tíz zeneiskolájából (Ajka, Balatonkenese, Balatonfüred, Pápa, Révfülöp, Sümeg, Szigliget, Tapolca, Veszprém, Zirc). Már az elsı korcsoport ifjú zenészei megleptek alapos felkészültségükkel, technikai színvonalukkal, összeszedett, öntudatos magatartásukkal. A zsőri 3 jónevő szakembere: Kovács Kálmánné – elnök – zongoratanár, mővészetoktatási szakértı, Nyírı Gábor a budapesti Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem zongoratanára, Dr. Pusztainé Puskás Zsuzsanna zongoratanár, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola igazgatóhelyettese – is gyönyörködve, tetszéssel szemlélte az ígéretes gyermekeket. Örültem, mikor igazolódott elıre sejtésem, ki nyer aranyat: Kiss Dóra Viktória – Tóth Réka. De az ezüst és bronz fokozatot elértek játékában is nagyszerő technikai gyakorlottság, alaposság látszott. – Hány éves a pici fiú? - tőnıdtem gyönyörködve és csodálkozva Világhy Gergely – Apostol Mária Kata játéka közben. Dicséret a felkészítı tanárnak, aki ilyen eredményeket hoz ki egy zsenge gyermekbıl!

Page 5: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

5

A II. korcsoportban ismét találtam! Kövesi Borbála - Kis Bálint Artúr játékát aranynak minısítette a zsőri is: Az ezüstök között is találtam arany-érı produkciókat – fıleg, ahogy játék – technika – átélés – összeszedettség – külsı esztétika egységében bemutatkoztak: Németh Anna – Bacsárdi Anna. A III. korcsoport játékosai – egy páros kivételével – arany minısítést értek el. A találkozó patronálói közül Budapest Zongoraszalon-tól a jutalmul felajánlott összeget Balatonfüred, Pápa, Veszprém nyerte el. Minden versenyzı – pontok szerint értékelt – oklevelet vehetett át, nagyon is megérdemelten! (10 arany, 9 ezüst, 9 bronz). G. Dr. Takáts Gizella

Versenyek Résztvevı növendékek Eredmény Korcsoport osztály

Felkészítı tanár

XI. Országos Oboa- és fagottverseny területi válogató

2009. október 16. - Veszprém

Vajai Franciska Sikeres szereplés

Nem jutott tovább

2. kcs. Tarnóczai Géza

XI. Veszprém Megyei Zeneiskolai Négykezes

Találkozó 2009. november 18. - Tapolca

Hatvani Rebeka - Presics Renáta Lasztovicza Máté – Tóth Péter

ARANY

EZÜST

1.kcs.

2. kcs.

Mózner – Takácsné Takácsné – İri J.

VII. Regionális Trombitaverseny

2009. december 2. - Veszprém

İri Ádám Szıts Máté Polyák István

ARANY ARANY EZÜST

3. kcs. 2. kcs. 2. kcs.

Péni Béla Haga Kálmán Péni Béla

2009. november 18-án XI. alkalommal rendezte meg iskolánk a Veszprém Megyei Zeneiskolai Négykezes Találkozót, melyre 10 településrıl 56 növendék érkezett. A kétévente megrendezésre kerülı versenyen iskolánkat 2 négykezes páros képviselte, akik szép produkciókkal mutatkoztak be. A képeken, a versenyen sikeresen szereplı növendékeinket mutatjuk be.

ARANY fokozatot elért páros EZÜST fokozatot elért páros

Presics Renáta - Hatvani Rebeka Lasztovicza Máté – Tóth Péter

Felkészítı tanáraik: Takácsné Németh Magdolna - Mózner Miklós ; Takácsné Németh Magdolna - İri Jenı

A felkészítıknek és versenyzıknek egyaránt gratulálunk.

Page 6: KÜRTÖLİ - Sulinethogy a negyedik vasárnapon kell meggyújtani, de valójában advent harmadik vasárnapja az "örömvasárnap"- ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már

6

„Székelyföldön, ha egy család kihal, a házuk udvarán levı kút vize is elapad. Igazából az történik, hogy a kutat a föld hajszálerei táplálják. Ha a vizet állandóan kimerik, a kis hajszálerek még meg is vastagodnak, s így mindig friss, egészséges ivóvíz lesz a kútban. Ha nem merik a vizet, a víz pangani kezd, a hajszálerekben is kezdenek lerakódni a különféle ásványi anyagok, és eltömıdnek, s nincs víz többé. A kút halála, ha senkinek nem kell többé a vize. A kút akkor él, ha újból és újból kimerik. Az ember szíve arra való, hogy szeressen, adjon, ajándékozzon. Lehet, hogy furcsa, de én hiszem, hogy a jó ember olyan, mint a tiszta kút, amibıl bármennyit merítenek, mégis mindig tele van

tiszta, friss vízzel.” (Böjte Csaba)

Áldott, boldog karácsonyt és újévet kívánok szeretettel. Próbáljunk meg a következı évben még üdítıbb forrás lenni! Erzsi néni

Járdányi Pál Zeneiskola – AMI diáklapja

8300 Tapolca, Deák F. u. 16. Tel.: 06-87/ 510 190; Fax: 510 192 Iskola: e-mail: [email protected]

honlap: http://www.jardanyi-tapolca.sulinet.hu

Iskolai Könyvtár: e-mail: [email protected] Honlap: http://www.jpzk.eoldal.hu/

Katalógus: http://asp.hunteka.hu/ijardanyi/index.jsp

Felelıs kiadó: Péni Béla igazgató Fıszerkesztı: Németh Lászlóné

Békés, boldog, szép karácsonyt, jó pihenést kívánunk nektek az ünnepekre!

Péni Béla igazgató és a tantestület.

Ó, gyönyörő szép titokzatos éj! Égszemő gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr jászolában megsimul. Szent karácsony éjjel!

Ó, fogyhatatlan, csodálatos ér! Hópehely ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd az édes Úr, Téged szomjaz, rádborul, Egy világgal ér fel.

Pásztorok, pásztorok örvendezve Sietnek Jézushoz Betlehembe. Köszöntést mondanak a kisdednek, Ki váltságot hozott az embernek.

Angyalok szózata minket is hív. Értse meg ezt tehát minden hő szív. A kisded Jézuskát mi is áldjuk, Mind a hív pásztorok magasztaljuk.

Dicsıség mennyben az Istennek! Dicsıség mennyben az Istennek! Az angyali seregek, vígan így énekelnek: Dicsıség, dicsıség Istennek!

Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek! Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet, Békesség, békesség embernek!