KÖZÉPKOR

A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövı keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak nagy szerepet. Az újonnan létrejövı Európai politikai rend, a feudalizmus, a román, majd a gótikus kultúra adott otthont a kereszténységre épülı gondolkodásmódnak. E közegben jött létre a gregorián ének, mely tulajdonképpen maga a katolikus egyház liturgiája. Hosszú, évszázados fejlıdést foglalunk össze e szóval röviden, melynek virágkorát a IX-XII. századra tehetjük. A gregorián ének a római egyháznak a legrégebbi énekkönyveiben található hivatalos, egyszólamú, latin nyelvő, liturgikus, kíséret nélküli ( a capella ) énekrepertoárja. A dallamok lépcsızetesen, kis hangközlépésekben mozognak, és az emberi hang legtermészetesebb dallamosságában gyökerezik. A szillabikus ( egy szótagra egy hang ) és a melizmatikus ( egy szótagra több, díszített hang) szakaszok egyensúlyban követik egymást. A gregorián ének forrásaként elsısorban az óhéber – zsidó – liturgikus énekeket, a zsoltárokat említhetjük, de egyéb ázsiai és észak-afrikaihagyományok is hatottak, sıt a földközi-tengeri népek népzenéje is fontos elızmény. A zsoltáréneklésbıl az antifonális és a responzorikus elıadási gyakorlatot vették át. Antifona : két kórus váltakozó éneke ( felel, válaszol, azaz: kórus és ellenkórus

váltakozása ) Responzorium: szólóének és kórus váltakozása. A szóló részeket rendszerint az zeneileg képzettebb énekesek énekelték, lehetett kis kar is.

Az erıs centrumból vezetett egységes vallás és kultúra eszméje ekkor még csak távoli álom volt. Róma gyakorlata mellett számos más központ is él. Ilyen kiemelkedı központ volt Ambrus püspöksége Milánóban, / ambrozián / vagy a Dél- Itáliai beneventán régió, vagy az Ibériai mozarab közösség. Mégis a legrégebbi írott emlék a Közép- Egyiptomban megtalált oxyrhynchosi himnusz, 270-bıl. Az elnevezés I. Nagy Szent Gergely pápára utal ( Gregorius 590-604 ). A legenda szerint maga a szentlélek sugalmazta a pápának, galamb képében a dallamokat. Mindenesetre, sokáig úgy tartották, hogy az ı uralkodása alatt rendszerezték az egyházi dallamokat. A modern tudomány nem szereti a legendákat – Gergelyét is rég megcáfolta már. Abban ma minden komoly kutató egyetért, hogy Gergely a zenével nem tehetett semmi érdemlegest. Ekkoriban ugyanis nem ismertek semmilyen módszert a dallamok leírására. Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy utólag a legnagyobb tekintélyő pápának igyekeztek tulajdonítani az egyházi muzsika „rendjét” is. A valóságban a rendszerezés hatalmas munkája feltehetıen Gergely elıtt megindult, s jóval utána jutott el, ha nem is a befejezésig, de egy „nyugalmi” állapotig. A dallamanyag egészen a 15. századig gyarapodott

E gyarapodásban nagy szerepet játszott a Schola Cantorum ( Énekesek Iskolája ). E testület -fıleg a zenei írás megjelenése elıtt- a dallamokat, az éneklés módját tradíciójában megırizte, és terjesztette Európában. A közvetlen terjesztésben Nursiai Benedek ( meghalt 548 ) szerzetesrendje, a bencések jártak elıl A gregorián ének története összefügg az istentiszteletek szertartásainak, a liturgiának kialakulásával, fejlıdésével. Egész menetét részletekig rögzítik az elıírások. A római liturgia szövegének nagy része a bibliából származik ( próza ), ezért a zene is ütem nélküli, beszédszerő ( parlando ). Két nagy részre oszlik: a papi zsolozsma énekei, Officium ( Antiphonale Romanum ) A mise énekei ( Graduale Romanum )

AZ OFFICIUM

Az egyház nyilvános, közös, hivatalos imádsága. Az officium, vagy zsolozsma nem más, mint a szerzetesek számára elıírt napi köteles szolgálat. Ez ún. hórákból áll. Azaz, a nap bizonyos szakaszaiban elmondandó / eléneklendı / könyörgésekbıl, imákból, zsoltárszakaszokból. A rendszer lényegében már a bencés szerzetesrendet alapító Nursiai Benedek híres kolostori regulájában világosan elıttünk áll. A kb. 3 óránként egymást követı hórák alapja a 150 bibliai zsoltár szövegének éneklése egy hét leforgása alatt. Az énekes initiummal kezdi, azaz felfelé lépegetı hangokkal ( dó-ré-mi, vagy szó-lá-dó formulával. Ezután az elért felsı hangon recitál ( ez a tenorhang, nevét a tenere= tartani kifejezésbıl kapta). A nyelvtani egységek végénél nagyobb középzárlatot kanyarít ( mediatio ). A következı zsoltársornál a folyamatot újra kezdi. Hogy a zsoltározás ne legyen egyhangú, a kántáló éneket keretbe foglalják. A zsoltár elıtt dallamos antifonát énekelnek, amit a zsoltár végén megismételnek. Ugyancsak az officium anyagához tartoznak a himnuszok. Ennek szövege verses. Mőfaját Ambrus püspök honosította meg. E milánói szokást vette át a központosító Róma.

A zsolozsmák és szerkezetük ( a bencés regula napi rendje )

1. Matutinum ( éjjeli zsolozsma, Vigilia ) 0-2 óráig

3 nocturnus: 3 – 3 zsoltárral és antifonával 3 olvasmány responsoriummal, Te Deum

2. Laudes ( hajnali ima ) 5 órakor

5 zsoltár antifonákkal, olvasmány, Benedictus

3. Prima ( elsı imaóra ) 6 órakor

3 zsoltár antifonával, olvasmány

4. Tertia ( harmadik imaóra ) 9 órakor

3 zsoltár antifonával, olvasmány

5. Sexta ( hatodik imaóra ) 11 órakor

3 zsoltár antifonával, olvasmány

6. Nona ( kilencedik imaóra ) 15 órakor

3 zsoltár antifonával, olvasmány

7. Vesperae ( vecsernye ) 18 órakor

5 zsoltár antifonával, olvasmány, Magnificat

8. Completorium ( esti ima ) 19 órakor

3 zsoltár antifonával, olvasmány, Nunc dimittis

A MISE Az istentisztelet liturgikus énekei két csoportra oszthatók. Vannak ún. állandó részek ( Ordinarium Missae ), amelyeknek szövege egész évben azonos /a dallamuk nem feltétlenül/. E mellett vannak változó részek, ezek az adott naphoz, ünnephez kötıdı szövegek ( Proprium Missae ) A mise részei Állandó részek Változó részek HITTANULÓK MISÉJE, IGEISTENTISZTELET Asperges ( keresztvíz hintés ) Körmenet Introitus ( kezdı ének, a nap gondolatvilága ) Lépcsıima, bőnbánati imádság KYRIE…( Uram irgalmazz… ) GLORIA…( Dicsıség…) Collecta I. oratio ( könyörgés ) SZ Olvasmány ( szentlecke ) SZ Olvasmányközi énekek: GRADUALE

TRACTUS ALLELUJA

Evangélium SZ Homilia ( ige magyarázat, SZÖVEG ) SZ CREDO…( Hiszek …) hitvallás Egyetemes könyörgések ( kérünk téged

hallgass meg minket ) HÍVİK MISÉJE, ÁLDOZATI LITURGIA Offertórium ( az adományok győjtése alatt ) Superoblata ( II. oratio ) SZ Prefacio ( hálaadó ének ) SZ SANCTUS…( Szent vagy…) BENEDICTUS…( Áldott…) Misekánon SZ PATER NOSTER…( Mi Atyánk.. ) SZ

AGNUS DEI…( Isten Bárány…) Communio ( áldozási ének ) Postcommunio ( III. oratio ) áldozás utáni

könyörgés Ita missa est ( elbocsátás ) SZ= szóló részek

A zeneszerzık figyelme az állandó miserészek felé fordult, hiszen nem egyetlen napra voltak rögzítve, s egy betanulással többször is felhasználhatók voltak. Ezek a középkor folyamán egyre inkább kiszakadtak a mise folyamatából, és önálló darabokká lettek. A késıbbi korokban a vastagon szedett Kyrie,

Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus,

Agnus Dei részek önálló zenei mőfajjá váltak a MISÉBEN .

A II. Vatikáni zsinaton, 1963-ban fogadták el az anyanyelv korlátozott használatát a latin nyelv helyett. Innentıl kezdve a mise tételeit anyanyelven énekelhetik a templomokban, és zenésíthetik meg a zeneszerzık.

Gregorián mőfajok

Recitatív mőfajok: A zene teljes alárendelése a szövegnek. A dallamnak nincs önálló jelentése, szépsége. Feladata, hogy a szöveget hordozza. PL: 1. Olvasó tónusok: a Bibliát, vagy az egyházatyák írásait hirdetik a közösségnek 2. Ima tónusok: kötött szövegő könyörgések, áldások, szentelések. Pl: orátio, Pater noster,

állandó mise részek 3. Zsoltár tónusok. Pl: zsolozsmában

Melodikus mőfajok: Dallammal rendelkezı, szillabikus énekek. PL:

1. Zsolozsma antifonák: a zsolozsmában a zsoltárok között. 2. Mise antifonák: Introitus, Communio 3. Önálló antifonák 4. Himnusz ( 380 körül Ambrus milánói püspök vezette be. 20 himnusza maradt ránk )

Melizmatikus mőfajok:

Díszítésben bıvelkedı, ékítéses, hajlításos dallamok.

PL: 1. Tractus ( folyamatos, díszítményes, zsoltárének ) 2. Graduale 3. Alleluja ( Dicsıítsétek Jahvét )

A 8-9. Századtól kezdve az egyre szilárdabb rend tiszteletben tartása mellett születtek azt kicsit színesítı dallamok, mőfajok. Kialakult a tropus gyakorlata. Ez a meglévı rend énekeinek bıvítését, aktualizálását jelentette. A kevésbé díszes dallamokat ünnepélyesebbé tették. A túlzottan melizmatikus dallamok esetében pedig a fordítottja történt, a hosszú melizmákat megszövegesítették. A sequentia mőfaja is a tropizálás gyakorlatából ered. A nagyon ünnepélyes Alleluja- dallamok befejezı melizmáját a középkor énekeseinek többsége külön szöveg nélkül képtelen volt fejben tartani. Mankót jelentett az ezekhez írt új szöveg. Ezen zárlatok egy része le is szakadt az Allelujáról, önálló mőfajjá váltak. Olyan mennyiségő sequentia született, hogy az egyház vezetıi kezdték ezt veszélyesnek, a központosítás eredményeit megkérdıjelezınek látni. Végül a tridenti zsinaton, a 16. század második felében született meg a döntés betiltásáról. Csak öt nevezetes tétel maradhatott a liturgia körében. ( Pl: Veni Sancte Spiritus, Lauda Sion, Stabat Mater, Victimae Paschali, Dies Irae )

„Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bőntıl szennyes ajaknak. ” – Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása

Trubadúrok és trouverek

A barbár népeknek magukkal hozott sajátos népi zenei mőveltségük volt. Énekmondóik hangszerek kíséretével gyakran adtak elı hısi és szerelmi dalokat, krónikás énekeket. Híres énekmondóik voltak a germánoknak és a keltáknak. /kelta bárdok/ A hőbéri társadalom francia földön épül ki legkorábban. A templomok és a kolostorok mellett már más központjai is vannak a zenének: királyi udvarok, fıúri várak, kastélyok. Az egyszólamú nemzeti nyelvő világi zene elsı nagy kiterjedését a trubadúrok és trouverek mővészete jelenti. A trubadúr költészet Dél-Franciaországban /Provance/ születik meg és virágzik a XII. században. A XIII. század elején az albigens eretnekek ellen vezetett háborúk feldúlják ezt a területet, így ez a mővészet Észak-Franciaországba költözik át. Itt trouvereknek nevezik ıket. A trubadúr kifejezés a francia kitalálni szóból ered. E mővészet mővelıi lovagok voltak, középnemesi rangban, de voltak fıúri, sıt királyi mővelıi is. A trubadúr általában nem saját maga adta elı szerzeményeit. Erre a célra jongleurt alkalmazott. Feladatai közé tartozott a dalok elıadása, hangszerkísérettel való ellátása. E mővészet kialakulásához jelentısen hozzájárultak a keresztes hadjáratok. Értékes inspirációt kaphattak a dalköltık a népi muzsikából is. Szép számú dallamemlék maradt ránk. /több mint 1500 dallam/A szövegek fıleg szerelmes tárgyúak, vagy hısi tetteket beszélnek el, baráti érzéseket énekelnek meg. A dalok formavilága is változatos: refrénes rondo, dalfüzér, kétszakaszos dalforma, egyéb táncformák. Hangnemében többnyire modális.

Híres trubadúrok voltak: Rainbaud de Vaqueiras /Kalenda Maya/ Pierre Vidal /Imre magyar király udvarában is szolgált/ Oroszlánszívő Richard angol király Moniot d’Arras

Minnesang és Meistergesang

A trubadúrok és trouverek mővészete több irányban sugárzott ki Franciaországból. Német követıi a minnesengerek voltak. A dalok középpontjában a szerelem áll. A minnesenger lovag volt. Egymaga írta és adta elı dalait, sıt énekét is maga kísérte hárfán vagy fidulán. A dallamok egyszerőek, táncos lejtésőek, a dúr és moll, valamint az ötfokúság kereteiben mozognak. Legfontosabb formája az ún. bar forma. (AAB) Híres minnesengerek volt: Walter von der Vogelweide. A XIV. század végén a német ipar és kereskedelem virágzásnak indult. A városok megerısödtek. Ilyen körülmények között alakult ki, fejlıdött a meistergesang /mesterdal/polgári mővészete. Mővelıi városi lakosok, iparosok. Elsı iskolájukat Mainz városában alapították. Ezen iskolák a céhek mintájára mőködtek. Mőködését szigorú szabályok irányították. A mester cím eléréséhez a különbözı fokozatok egész sorát kellett a jelöltnek végigjárnia. Nagyon sok volt a megkötöttség, és ez nem tett jót ennek a mővészetnek. A dallamok javarészt nélkülözik a természetes ıszinte hangot. Kiváló képviselıje: Hans Sachs nürnbergi csizmadia.

A KÖZÉPKORI TÖBBSZÓLAMÚSÁG Az Európai mőzenei többszólamúság kialakításában és fejlıdésében nagy szerepet játszott a népi többszólamúság. Kezdetei a VII. századra esnek. A templomokban és kolostorokban megjelenik az orgona. Kipróbálható, hogyan cseng össze két szólam. innen kapta nevét a többszólamúság elsı jelentıs formája az orgánum. Ennek a IX-XII. században különféle módjai, stílusai alakultak ki.

1. Paralel /párhuzamos/ orgánum IX-X. század A gregorián alapdallamot a másik szólam kvint, kvart párhuzamokkal kíséri. A szólamokat oktávokkal is megerısítették, így 3-4 szólamú szerkezetek is létrejöhettek.

2. Szabad orgánum XI. század Az alapdallam az alsó szólamban jelenik meg. A felsı szólam mozgása lehet párhuzamos, vagy ellenmozgás. Együtthangzó hangközök: prím, kvart, kvint, oktáv, undecima.

3. Melizmatikus orgánum XII. század A gregorián alapdallam hosszú kottaértékekre elnyújtva szólal meg az alsó szólamban. Felül egy mozgalmas, díszített szólam hangzik fel.

Cantus firmus: alapdallam, meghatározott dallam. Az a már meglévı dallam, melyhez a zeneszerzık a többi szólamot megírják

Az angliai többszólamúság Legfontosabb formái: Gymel – népi eredető, az alapdallamot alsó, vagy felsı terccel kísérik, néhol ellenmozgás is elıfordulhat.

Fauxbourdon /álbasszus/– háromszólamú szerkezet, szext-akkordok sorozata, elnevezése arra utal, hogy a legalsó szólam nem az

igazi basszusa a megszólaló mőnek. A többszólamúság fontos vonása a rögtönzés.

A zenei írás fejlıdése

1. Hangsúly-jelek a 4. században jelennek meg. 2. Neuma – intés, jel. 8-9. század. Csupán a hangmagasság emelkedését süllyedését jelzı

rendszer. Nem jelzi a pontos hangmagasságot, ritmust, dallamot sem. Csak a dallam általános menetét rögzíti.

3. A 10. században megtörténik a neuma mezı 2 részre osztása. Arezzoi Guido nevéhez főzıdik a négyvonalas rendszer megteremtése.

4. Korál-hagjegyírás 11. század. Római korál-hangjegyírás, gótikus korál-hangjegyírás. Ez már jelöl hangmagasságot, dallamot, de ritmust még nem.

5. Menzurális hagjegyírás. 12. század. A hangok ritmikus értékviszonyát is jelzi. Alapelve a ritmusegységek osztásának elve. /maxima, longa brevis minima, fusa/

Ars antiqua A XI-XII. század táján a többszólamúság területén is megjelenik az írásbeliség, és ez kiszorította a rögtönzést. A legelsı tudatosan komponáló mesterek nevét nem ismerjük. Csak iskolákról tudunk, melyek egy-egy kolostor körül szervezıdtek. /Pl. compostellai mesterek iskolája/ A többszólamúság elsı összefoglaló mesterei, a párizsi Notre Dame karmesterei: Leoninus és Perotinus voltak. Leoninus Magister /XII. sz./ mővészete lényegében melizmatikus orgánum volt, de eljut a 3 szólamú szerkesztésig is. Mőveit a Magnus Liber Organi /Nagy Orgánum Könyv/ tartalmazza. Perotinus Magister /XII_XIII. sz./ Elıdjének mővészetét fejleszti tovább. Mővei között már 4 szólamú darabokat is találunk. Tudatos szerkesztés, tematikus tervszerőség jellemzi. Az Ars Antiqua legfontosabb mőfajai: Motet – 3 szólamú, a szólamok mindegyikének más-más a ritmusa, a szólamok szövege is különbözik, lehet többnyelvő, sıt az egyházi és világi jelleg is egyszerre található meg benne, a legalsó szólamot sokszor hangszer szólaltatta meg. Conductus – verses latin szövegre készült, gregorián alapdallamot nem használ, a szólamok egy ritmusban mozognak, azonos szöveget énekelnek.

Ars nova XIV. század

A zene történetében is új korszak kezdıdik: az Ars Nova, az Új M ővészet korszaka. (Elnevezését Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után kapta.) E stílusirányzat zenéje elsısorban Franciaországban és Itáliában virágzott. Hollandiától Burgundiáig a híres énekiskolák egész sora (Antwerpen, Brügge, Liege, Cambrai, Dijon stb.) küldte szerte egész Európába neves énekeseit és zeneszerzıit. Egyre több hivatásos és amatır muzsikus mőködött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szereztek maguknak. Franciaországban Guillaume Machaut munkásságát kell megemlíteni. 1305-30 –körül született és 1377-ben halt meg,mint a rheimsi székesegyház kanonoka. Legfontosabb mőfaja a motetta és a ballade volt. V. Károly rhemsi koronázására készült Notre Dame-miséje.

Az itáliai zene központja Firenze volt. Dante, Boccaccio és Petrarca világa ez. Legnagyobb alakja Francesco Landini /1325-1397./, aki a San Lorenzo templom orgonistája volt. Jellegzetes dallamfordulata a „Landinoi-szext”. A felsı szólam a záróhangot mindig a 6. fokról, terc ugrással éri el.

Legfontosabb mőfajok: Madrigál: szó jelentése anyától való. Anyanyelvi énekes mőfaj. Caccia: vadászat. Ez csupán utasítást jelentett bizonyos elıadásmódra. Kánonszerő szerkesztéső mőfaj.

Landini

A RENESZÁNSZ ZENE

A XVI. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát. (1356-ban polgári lázadás, vezetıje Étienne Marcel, 1381-ben az angol parasztok felkelése, Watt Taylor vezetésével.) Az egyház abszolút hatalma megingott, a mővészetek fokozatosan elvilágiasodtak. Az eddigi „névtelen” zenével szemben már sok zeneszerzı nevét ismerjük. A reneszánsz Itáliából indult ki. A „renaissance” szó francia eredető, jelentése: újjászületés, az antik görög szépségideál újjászületése. Eredete azonban nem az ókori mővészet másolásában, hanem éppen a mővészet mondanivalójának megújításában gyökerezik. A kutató tudósok és mővészek mindenben az újjászületés útjait keresték. Természetesen nagy érdeklıdéssel fordultak az ókori Róma tárgyi, szellemi, mővészeti emlékei felé. A középkor elnevezése is ebbıl az idıbıl való. Érdekes, hogy az ókori Róma virágzásától eltelt nyolc-kilencszáz évet csak amolyan jelentéktelen közjátéknak, „közép állapotnak „ tekintették. Így keletkezett az V. századtól a XVI. századig tartó idıszaknak máig, is használt elnevezése, a középkor. Az új stílus megteremtéséhez fölhasználták az antik örökséget, de nem szolgai, hanem alkotó módon. A középkor vallásos szemlélete után a reneszánsz az ember nagyságát és életörömét hirdetik. Fellendülnek a mővészetek és a természettudományok, s elterjed egy új eszmei áramlat, a humanizmus, mely emberközpontúságot jelent. Tehát mindennek a középpontjában maga az ember áll. Valóban csodálatos korszaka volt ez a történelemnek. Az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlıdése, a feltörekvı polgárság, az egyházi és a világi fıurak mővészetpártolása soha nem látott fejlıdést, „újjászületést” hozott. A mővészek között többen egyetemes tudású, sokoldalú személyek ún. polihisztorok voltak. (Pl. Leonardo da Vinci) a legnagyobb festımővészek egyike lázas, nyugtalan kutató és nagyszerő zenész is volt. A szobrászként ismert Michelangelo pedig csodálatos építész, tudományos kísérletezı volt egyszemélyben, sıt a kor neves költıi között is megállta a helyét. A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják:

• Trecento - a XIV. sz. vége. A megismerés kora • Quattrocento - a XV. sz. A valóság realisztikus ábrázolásának kora. • Cinquecento - a XVI. sz. A kiteljesedett, érett reneszánsz mővészet idıszaka.

A reneszánsz a kórusmővészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az „a capella”

(kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élı hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A XV. században jelenik meg a „kórus”. Ezek igen kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számlálnak. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Hangszereket is alkalmaztak szólójátékra, vagy énekszólam kísérésére. Sokféle fúvós-, vonós- és billentyős hangszert ismertek, ez utóbbiak közé tartozott az orgona, mely a barokk zenében kap majd nagy szerepet. A reneszánsz legjellegzetesebb és legkedveltebb hangszere mégis a lant, amelynek szerepe a késıbbi századokban „házi” hangszerré vált zongoráéhoz volt hasonló.

A zene terjedésében döntı szerepet játszott az elsı zenei nyomdák megjelenése. Az

eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak. A kórusmővészet elterjedésével természetesen a többszólamú szerkesztésmód is tovább fejlıdött, melynek két fıbb típusát különböztetjük meg:

Polifónia: A szólamok egyenrangúak, és imitációs rendben követik egymást. imitáció = utánzás: a témát az egyik szólam indítja, a többi idıbeli eltolódással, legtöbbször más

hangról elindulva utánozza, s a szólamok idıbeli eltolódással egymás után lépnek be. A legtisztább imitáció a kánon, ahol minden szólam ugyanazt a dallamot énekli végig idıbeli eltolódással.

A polifóniát úgy képzeljük el, mint egy különbözı színő, vízszintes irányba haladó fonalakból álló köteget. A színes szálak úgy csavarodnak egymásba, hogy útjukat külön-külön is jól követhetjük. Ehhez hasonló a polifóniában a szólamok összefonódása. Az egyes szólamok lépcsızetes kezdése, fokozatos egymásba fonódása, a fenséges harmóniák magasztos, ünnepélyes hangulatot teremtenek. Talán éppen ezért az egyházi kórusmővek jobbára polifon szerkesztésőek.

Homofónia A szólamok nem egyenrangúak. Egy magasabb szólam képviseli a fı dallamot, amelyet a többi

szólam akkordszerőn alátámaszt. A szólamok együtthangzóak, ritmusuk és szövegük azonos. A homofon szerkesztés, ellentétben a polifon vízszintességgel, függıleges síkban képzelhetı el. Itt nem egymás mellé, hanem a vezetı szólam alá rendezıdnek a szólamok. A szöveget is mindig egyszerre mondják az énekesek. Az általában könnyed hangvételő, lendületes tempójú világi kórusmővek kedvelik a homofon szerkesztést. A kórusmővek szövegeiben gyakran és refrénszerően visszatérnek az ilyen játékos szóismétlések: fallalla, dondondon, pampampam, lallalla... Ezeknek a szavaknak nincs különösebb jelentésük, csupán a mővek vidám hangulatára, táncos jellegére utalnak.

A reneszánsz zene mőfajai

A mise

A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise. (A liturgia szó görög eredető. Nyilvános, vallásos közösségi szertartást és annak rendjét jelenti. Ilyen például a mise, ilyenek a különbözı felekezetek istentiszteletei vagy a keresztelés, az esküvı és a temetés. A különbözı vallások szertartásain elhangzó énekes vagy hangszeres muzsikát liturgikus zenének nevezzük.) A mise szertartásának állandó imaszövegrészeire épül az egyházi zene legjelentısebb mőfaja, a mise. Mivel a szertartás maga öt részbıl áll, a misekompozíció is öt tételes, s a tételek elnevezésüket az imaszövegek kezdı sorairól kapták:

1. Kyrie = könyörgés (Kyrie eleison - Uram, irgalmazz!) Általában nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú bevezetı zene. Azt is mondhatnánk, hogy ez a mise nyitánya.

2. Gloria = Dicsıség…

A Szenthármasságot dicsıítı tétel a legmozgalmasabb, legelevenebb valamennyi közül.

3. Credo = Hiszek… A legfontosabb hitigazságok vallomásszerő összefoglalása. Ennek a szövegnek a súlyos tömbökkel bemutatott, fenséges, ünnepélyes zene felel meg a legjobban.

4. Sanctus-Benedictus = Szent vagy, Áldott vagy A Sanctus a legısibb vallásos elemeket ırzı hozsannázó üdvözlés, dicséret. Általában mozgalmas, lendületes tempójú. A dinamikus Sanctus szárnyalása után a nyugodt, többnyire szólókra épülı Benedictus következik. Érdekessége ennek a tételnek a két egymás után következı ellentétes hangulatú zenei rész, mely változatosságot kölcsönöz a mőnek.

5. Agnus Dei = „Isten báránya” A mise zárótétele, mely az elıbbi tételeknél is nagyobb erejő könyörgı imádságot foglal magába, s egyetemes békeóhajtással zárul. A zeneszerzı vérmérsékletét tekintve ez a befejezı könyörgés vagy csendes, vagy eget ostromló fohász.

A reneszánsz mise gyakori formája az úgynevezett cantus firmus mise (cantus firmus

= meghatározott dallam). Ebben a mő valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, amely rendszerint a tenor szólamban, vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehetett gregorián idézet vagy világi dallam is. Az egyik legnépszerőbb ilyen dal a XV. századi francia eredető L’homme armé (ejtsd lomm ármé) chanson, amelyre szinte minden jelentıs reneszánsz szerzı komponált misét. (pl. Guillaume Dufay, németalföldi zeneszerzı.)

A motetta

Latin nyelvő, vallásos tárgyú szövegre írt, több szólamú kórusmő. Elnevezése a XIII. sz-ból ered, amikor a tenor fölött következı szólamot szöveggel látták el, s ezért motetusként tüntették fel. (mot = szó) Három szólama közül a motetus volt a középsı, a tenor az alsó, mely hagyományos gregorián dallamból átvett, egyetlen szótagra énekelt melizmából állt. A felsı szólamok szövege kétféle volt, idıvel ugyanis gyakran világi témákkal cserélték fel az egyházi szövegeket. A reneszánsz korszakban egyre változatosabb lett a motetta mőfaja, s a mise mellett a többszólamú kórusmővészet legjelentısebb vallási mőformája lett. Zenei szerkesztésében a homofónia és a polifónia érvényesül.

A madrigál A szó eredete: mandriale = pásztordal. A reneszánsz világi zene mőfaja, az egyszerő strófikus többszólamú énekbıl alakult ki. Szövege nemzeti nyelvő, s fıként a kor szerelmi költészetébıl merít. Hangulata játékosan könnyed. A reneszánsz zene mesterei magas színvonalúvá emelték a madrigál mőfaját. Szinte minden európai országba eljutott, költészete Itália mellett fıként a polgárosodó Angliában virágzott, a XIV. sz. legvégén.

NÉMETALFÖLD

A „németalföldi” elnevezés a zenében nem jelent önálló nemzetiséget, hanem egy bizonyos földrajzi területet / Burgundi hercegség, a mai Belgium, Hollandia és Lotharingia/ és egy zenei stílust jelöl. A XV. században itt az ipar és a kereskedelem eddig még nem látott mértékben fejlıdött. Az uralkodó hercegek, Jó Fülöp és Merész Károly, fényőzı, zenepártoló udvart vezettek.

Guilaume Dufay 1400 körül született. Gyermekkorában a cambrai-i katedrális kórusában énekelt. Késıbb Párizsban tanult, majd Itáliába ment. Itt a pápai kórus tagjaként is tevékenykedett. /Capella/ Szívesen látott vendége volt a fıúri rezidenciáknak. Élete végén visszatért Cambraiba. 1474-ben halt meg.

Himnuszok, motetták, misék, chansonok teszik ki életmővét. Miséinek mind az öt tételében a cantus firmust egy gregorián, vagy világi dallam képezte, melyet a tenor szólamban helyezett el. /tenor mise, ha világi dallam,akkor cantus firmus mise/ Missa „L’homme arme”-Afegyveres ember”/ Világi darabjai fıleg francia nyelvre íródtak. /chanson/

Mővészete meghatározó szerepet játszott a tonális gondolkodásmód kialakításában. Jean de Okeghem valószínőleg Dufaynál tanul Cambraiban. Fıleg Németalföldön és

francia területeken áll szolgálatban. Miséi motettái négyszólamúak, melyekkel egy hatalmas polifonikus mővészet messzire elıremutató alapjait teremtette meg.

Jakob Obrecht Cambraiban, Brüggé-ben, Antwerpenben és Itáliában muzsikál. Zenéje átmenetet képez az okeghemi hagyományok és Josquin stílusa között.

Josquin des Prez a XV-XVI. Század fordulójának legnagyobb zeneszerzıje. Conde városában született 1450 körül. Párizsban Okeghemnél tanul, késıbb Itáliában találjuk, Milánóban, Ferrarában, végül a pápai kórus tagja Rómában. Hazájába visszatérve a cambrai-i dóm karnagya lesz. 1521-ben szülıvárosában hal meg.

A zene Josquin /ıt a zenetörténet a keresztnevén tartja számon/ szemében költészet – ı a zene elsı nagy humanistája. Az emberközpontúság életmővének igazi alaphangja. Nála a legbonyolultabb szerkesztés is a kifejezés erejét fokozza. Miséi, /Pange Lingua mise/ motettái /Stabat Mater/ már közvetlen elıkészítıi Lassus és Palestrina mővészetének. Világi kompozíciói – chansonjai – ötletességükkel, szellemességükkel, humorukkal tőnnek ki. Mővészi magatartása a következıkkel jellemezhetı:” Mindenrıl tudni, mindent ismerni és mindennel szabadon rendelkezni a mő érdekében. İ komoly és lelkes az egyházi mőveiben, sikamlós és gáláns, ha chansont ír. Tudatosan komponál másként az udvarnak, másként a templom számára, és másként a népnek.” /Kroó György zenetörténész/ Egyaránt jártas a polifóniában és a homofoniában. Luther Márton így írt róla: Josquin a hangok mestere, mert a hangok mindig engedelmesen követték az ı akaratát, míg a többi zenemester inkább azt követi, amit a hangok ıneki parancsolnak. Orlandus Lassus /Orlando di Lasso, Roland de Lassus/ Mons városában született 1532-ben. Gyermekkorában itt szülıvárosának templomában énekel. Gonzaga szicíliai alkirály szolgálatában Palermóban, majd Milánóban szolgál. Ezután Róma következik: a lateráni bazilikában vállal állást. Bejárja Franciaországot, még Angliába is eljut. Késıbb Antwerpenben telepedik le. Itt jelennek meg nyomtatásban munkái. V. Albert bajor herceg meghívására Münchenben telepedik le. Vezetése alatt az itteni zeneegyüttes Európa legkiválóbb zenei intézményévé vált. /60 énekes 30 hangszeres!/ itt hal meg 1594-ben. Korának valamennyi vokális mőfaját mővelte. /villanella, német kórusdal, madrigál (Zsoldos szerenád), chanson (Bon jour mon coeur), misék, motetták (Super flumina Babylonis)/ Egyházi mőveinek száma kétszerese annak, amit Palestrina írt. Jól ismerte Európa valamennyi stílusát, ezeket szintézisbe hozva sikerült egyéni hangvételt létrehoznia. Mindegyik ország nyelvén komponált. Zenéje nem olyan zárt és egységes stílusú, mint Palestrináé, ezzel szemben színesebb, festıibb, elevenebb csillogású. Több mint 2000 kompozícióját tartjuk számon.

Palestrina

Giovanni Pierluigi da Palestrina Palestrinában /Praeneste/ született 1532-ben. Gyermekkorában került rómába, mint karénekes a Santa Maria Maggiore templomba. Ezután szülıvárosában lesz orgonista és karvezetı. 1551-ben Palestrina püspöke III. Gyula néven pápa lesz. Megbízza Palestrinát a Szent Péter bazilika Capella Giulia-ban mőködı gyermekkar vezetésével. Énekel a 32 tagból álló sixtusi kápolna énekes kollégiumában is. A késıbbi pápa /IV. Pál / megtiltotta, hogy családos emberek a Sixtina tagjai lehessenek. Így kizárták a testületbıl. A lateráni bazilikában vállal állást. Végül ismét a Szent Péter bazilika Capella Giuliajában találjuk karnagyként, sıt kinevezik a pápai kórus hivatalos zeneszerzıjévé. Ezt a megbízatást haláláig, 1594-ig betöltötte.

93 miséje, 179 motettája mellett számtalan madrigált /Gionetto álnéven/ és orgona mővet írt. A tridenti zsinaton néhány túlbuzgó egyházi vezetı a többszólamú zene teljes számőzését akarta a templomokból. Palestrina ekkor 3 misét ír felkérésre, és sikerült elérnie, hogy elismerjék a mővészi polifonia jogosultságát. /Missa Ppae Marcelli/ Harmonikus, kiegyensúlyozott zenéjére mindenekelıtt a dallam énekszerősége, dallamossága, szövegérthetısége, a homofon és polifon részek egyensúlya jellemzı. Mindig az emberi hang legtermészetesebb tulajdonságait tartja szem elıtt. Zenéjében jelen van a gregorián ének szabad hullámzása, az olasz dallamosság kifejezı ereje, és a németalföldi elıdök koncentrált szerkesztése, mindez tökéletes egyensúlyban. Ezért vált az egyházi zene korok felett álló példájává. Stílusának jellegzetességeit, törvényszerőségeit (szólamvezetés, együtthangzások, konszonanciák-disszonanciák alkalmazása) utóbb szabályokba foglalták, s ezt, mint Palestrina-stílust a mai napig tanítják a felsıfokú zenei intézményekben.

Angol reneszánsz

Erzsébet uralkodása idején /1558-1603/ jut el a zene a teljes kivirágzáshoz. A királynı alapos mőveltséggel rendelkezett, sıt zeneértı és hangszeren /virginálon/ jól játszó uralkodó volt. Az Erzsébet-kor a színház aranykora is volt. (Shakespeare) Az angol madrigál zene elsı mestere William Byrd 1543-ban született, egyes források szerint Tallisnál tanult. Húszéves korában a lincolni katedrális, majd a Chapel Royal orgonistája. 1623-ban bekövetkezett haláláig megmaradt a katolikus hitben, annak ellenére, hogy ez idınként nem kevés nehézséget, zaklatást is jelentett számára. Kortársai szerint "az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája" volt. Sokoldalú muzsikus volt, aki a latin nyelvő egyházi zene mellett értékes mővekkel gazdagította az anglikán templomi muzsikát is. Nem kevésbé jelentıs világi énekes zenéje sem, s ugyanezt mondhatjuk hangszeres zenéjérıl is. Misekompozíciói szigorúan polifonikus szerkesztésőek, s egyesítik magukban a németalföldi és itáliai stíluselemeket az angol telt hangzás hagyományaival. Motettáinak legfontosabb és legszebb darabjait a Canciones Sacrae kötetei, valamint a Gradualia címő győjtemény tartalmazzák. Legfıbb jellemzıik: Világi énekes zenéjének egy része az itáliai madrigál stílusjegyeit mutató vokális zene, más részük hangszer együttesek (rendszerint violák) által kísért énekes zene. Az ilyen s az ehhez hasonló elıadói apparátust kívánó darabokat a szakirodalom Consort-dal néven említi (Consort: közösség, együttes). Sajátosságuk, hogy a szólóénekes dallama cantus firmus módjára egy rendszerint imitációs-polifonikus szerkesztéső hangszeres keretben jelenik meg. Mivel a zenei anyag egységes szövető, az énekszólam is elıadható hangszeren, mint ahogyan az egyes hangszerek szólamait is lehet énekelni. Orgonadarabjai ( fantáziák ) gyakran gregorián cantus firmusokon alapulnak, s fejlett játéktechnikát igényelnek. Virginálra írt mővei között találunk táncokat, variációsorozatokat, sıt karakterdarabokat is. Ilyenek például a Harangok (The Bells) és a Csata (The Battle) címő kompozíciók. Tanítványa Thomas Morley /1557-1602/ úgyszólván csak világi zenét írt. John Dowland /1562-1626/ Korának legnagyobb lantmővésze volt. Zenetörténeti jelentıségőek szólódalai, /ayre/ melyeket többnyire lant kísér. Ezek a mőfaj legkiforrottabb példái.