lindsey, johanna - (locke család 02.) Ördögből angyal

8/9/2019 Lindsey, Johanna - (Locke Család 02.) Ördögből Angyal

1/317


2/317

Ördögből angyal


3/317

Sharonnak és Douglasnek,

akik annyi kedves emlékkel ajándékoztak meg.

Köszönöm a sok vidám nevetést.


4/317

I. FEJEZET

ilyen különös ellentét! Mindenki azt állítja, hogy

évtizedek óta nem akadt ilyen gyönyörű és előkelőifjú Hölgy a londoni szezon elsőbálosai között, mégis

ő a leggyűlöltebb nőszemély egész Angliában. Ophelia Reidvilágéletében ellentétes érzelmeket váltott ki az emberekből. Istenolyan vonzó külsővel áldotta vagy verte meg, hogy mindenkimegzavarodott és természetellenesen viselkedett a jelenlétében.

Ez azokra a vendégekre is vonatkozott, akik most SummersGlade- ben, Birmingdale márki házában gyűltek össze. Opheliamegállt a széles lépcsősor tetején. Azt remélte, hogy az előcsarnoküres lesz, de nem volt szerencséje. Rengeteg vendég gyűlt össze amárki örökösének esküvőjére, és sokan még mindig ott időztek. Néhányan már tudták, hogy az esküvő elmarad, és távozni készültek.Mások még nem értették, hogy mi történt, és izgatottan beszélgettek.De amikor Ophelia megjelent, minden szem rászegeződött, éselkezdődött a pusmogás.

A lent állóknak úgy tűnhetett, hogy a volt menyasszony látványos belépőre készül. Ophelia valóban szerette a feltűnést, és nagygyakorlata volt a színpadias bevonulásokban, de most nem vágyotterre. Hiszen most a megjelenése inkább egy látványos elvonulást jelentett, bár szeretett volna észrevétlenül távozni.

– Mikor meséled el, hogy mi történt? – kérdezte a mellette állószolgálója, Sadie O'Donald.

– Semmikor – közölte Ophelia merev arccal.


5/317

– De úgy volt, hogy ma férjhez mész. Mintha ezt Ophelia nem tudná! De most nem volt semmi kedve

erről társalogni.

– Maradj csöndben. Nem látod, hogy közönségünk van? Sadie nem szólt többet, csak követte Opheliát lefelé a lépcsőn. A

pusmogás hangosabb lett, és Ophelia elkapott néhány szófoszlányt afojtott hangú beszélgetésekből.

– Először jegyesek, aztán mégsem. Majd megint jegyesek lesznek,utána mégis meggondolják magukat. Szerintem ez a lány túlságosanszeszélyes.

– A vőlegény szerint közös megegyezéssel mondták le az esküvőt. – Kétlem. Ezt a nőt nehéz elégedetté tenni, de én is ilyen lennék,

ha úgy néznék ki, mint ő. – Egyetértek. Olyan gyönyörű, hogy az már szinte bűn. – Vigyázz, kedvesem! Látszik rajtad a féltékenység. – Szerintem meg el van kényeztetve. – Hallgass, még meghallja! Tudod, milyen viperanyelve van. Nem

lenne jó, ha ellened fordítaná.

– Istenem, de gyönyörű! Mint egy angyal, vagy egy… – És megint férjet keres. Nem szégyellem bevallani, hogy örülökneki. Így megint van esélyem.

– Úgy tudom, még a szezon kezdete előtt visszautasított. – Nemcsak engem, hanem szinte mindenkit. De akkor még nem

tudtuk, hogy már el volt jegyezve Duncan MacTavishsel. – Ne pazarold rá az idődet. A te rangod nem elég neki. Egy királyt

is megkaphatna, ha akarna.

– Érdekes, hogy a szülei nem próbálkoztak ezzel. Pedig nagytörtetők, ezt mindenki tudja.

– Talán a lány nem? – Épp most utasította vissza a márki örökösét. Ez miről árulkodik? – Arról, hogy a szülei dühösek lesznek, ha… – Nos, Locke-nak talán van nála esélye, hiszen ő lesz Norford

hercege. Meglep, hogy visszajött Angliába.


6/317

– Ő nem akar megnősülni. Nem hallottad, hogy éppen azérthagyta el Angliát, hogy megszabaduljon a sok férjvadász…

Ophelia úgy tett, mintha nem hallaná ezeket a megjegyzéseket, de

amikor egyesek megemlítették Raphael Locke-ot, Lynnfieldvikomtját, önkéntelenül abba az irányba nézett, ahol a férfitartózkodott. Tudta, hogy az előcsarnokban van, és most búcsúzik elnéhány ismerősétől, illetve valószínűleg ő is távozni készül. Ő voltaz első személy, akit észrevett, amikor egy pillanatra megállt alépcső tetején. De a jóképű norfordi örökös már az első találkozáskorfeltűnt neki.

Még lehetséges férjjelöltként is gondolt rá, mielőtt újra DuncanMacTavish jegyese lett. De Locke egyértelműen az ellenség táborábaállt, és azok pártját fogta, akik a legrosszabbat gondolták róla. Minekis nevezte? Gonosz pletykafészeknek? Még meg is fenyegette, hogytönkreteszi, ha híresztelni merészeli, hogy lefeküdt SabrinaLamberttel.

Pedig ő tényleg azt hitte, hogy ez az igazság. Mi másértfoglalkozott volna annyit azzal a középszerű lánnyal? A férfi

közölhette volna vele, hogy téved, de nem kellett volna sértegetnie.Ráadásul pont ő látta sírni az emeleten, amikor utánament. Opheliamég most is legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, ha erregondolt.

– Hogy fogunk hazamenni? – súgta oda neki Sadie, amikor leérteka lépcsőn.

– A hintómmal, természetesen – válaszolta Ophelia. – A hintódnak nincs kocsisa. Az a semmirekellő alak még nem

tért vissza. Ophelia erről megfeledkezett. Az apja embere nem akarta

visszahozni Yorkshire- be, és csak sok rábeszélés után adta be aderekát. De mihelyt megérkeztek, kijelentette, hogy elveszíti azállását, ha nem tér vissza Londonba, és nem közli a szüleivel alányuk tartózkodási helyét. Pedig Ophelia is úgy tervezte, hogyértesíti őket. Ha eljött az ideje. Ha már nem haragszik az apjára a


7/317

pofon miatt, amit akkor kapott, amikor Duncan felbontotta vele az

eljegyzését, és mindnyájukat kitessékelték Summers Glade- ből. – Akkor kölcsön kell kérnünk a márki egyik szolgáját. Az a fickó

megteszi, aki lehozta a bőröndjeimét. Közöld vele a feladatát, amígén a szalonban várakozom.

Szívesebben várt volna odakint, távol a márki vendégeitől. De azutazókabátját arra a célra készítették, hogy kiemelje az alakját, ésnem az volt az elsődleges szempont, hogy melegen tartsa. Nemálldogálhatott benne télvíz idején a szabadban. A legtöbb vendég azelőcsarnokban várakozott, míg a hintója előáll, ezért Ophelia aztremélte, hogy a szalon üres lesz.

Belépett a helyiségbe. A szalon nem volt üres. Pont az a személytartózkodott benne, akit soha többé nem akart látni. Mavis Newbolt,az egykori legjobb barátnője, és a mostani legnagyobb ellensége.Már késő volt egy másik helyet keresni magának, mert Mavisészrevette.

– Megszégyenülten elmenekülsz? – gúnyolódott Mavis. Istenem, már megint kezdi! Nem mondott még eleget, amikor

nemrég beállított, hogy megakadályozza a házasságot? Úgy tűnik,nem. – Nem erről van szó – felelte Ophelia, és megfogadta, hogy Mavis

nem fogja még egyszer megríkatni. – Milyen bosszantó lehetett,hogy ma hatalmas szívességet tettél nekem, és nem kell férjhezmennem ahhoz a skóthoz.

– Mondtam már, hogy nem miattad tettem. Te vagy a legutolsószemély, akinek segítenék.

– Hát persze. Tudom, hogy csak Duncan kedvéért játszottad el ahősnő szerepét. De akkor is megmentettél egy szörnyű házasságtól.Azt hiszem, hálával tartozom.

– Nem! – rázta meg a fejét Mavis, és a fürtjei megrezzentek afején. – Nincs szükség több színlelésre. Mi gyűlöljük egymást, és…

– Hagyd abba! – csattant fel Ophelia, mielőtt a seb újra felszakad. – Most nincs közönséged, amely előtt gyalázkodhatsz, úgyhogy


8/317


9/317

– Tudtam, hogy találsz magadnak mentségeket – jegyezte megMavis.

– Az igazság nem kifogás – vágott vissza Ophelia. – Ismerem

minden hibámat, és tudom, hogy az indulatosság a legrosszabbtulajdonságom. De általában ki szokta ezt kiváltani belőlem?

– Mi köze ennek ahhoz, hogy végtelenül rosszindulatú vagy? – Te hoztad fel a témát, Mavis. Te állítottad, hogy Jane és Edith

állandóan békítgetni akar, nehogy ellenük forduljak. Ez egyszerűennem igaz. Van kedved most ezt megbeszélni, amikor nincsközönségünk, amelyet lenyűgözhetsz?

– Nem én vagyok bosszúálló, Pheli, hanem te! – kiáltott felMavis. – És minden szavam igaz volt. Sokszor ellenük fordultál már,ma mégis lemered tagadni?

– Mert felnagyítottad az eseményeket. Valóban sokszorelveszítettem a türelmemet, ha velük voltam, de csak azért, mertidegesített a talpnyaló viselkedésük. Az összes „barátnőm” ilyenvolt, és elsősorban az őszintétlen hízelkedésük szokott kihozni asodromból.

Mavis megrázta a fejét. – Nem tudom, miért vettem a faradságot, hogy meggyőzzelek asaját gonoszságodról. Sosem fogsz megváltozni. Mindig csakmagaddal törődsz, és bánatot okozol másoknak.

– Ugyan már! Most már mindketten tudjuk, hogy te sem vagykülönb nálam. Magad mondtad, hogy csak azért maradtál továbbra isa barátnőm, mert látni akartad a bukásomat. Nos, szerintedmegbuktam, kedvesem? Nem hiszem. Visszatérek Londonba, és

hozzámegyek az egyik ostoba imádómhoz, aki azt hiszi, hogyszerelmes belém. És te? Boldog vagy, miután rám zúdítottad mindenkeserűségedet? Még mindig nem sikerült bosszút állnod rajtam,mindössze megmentettél egy borzalmas házasságtól. Köszönömszépen. És ezt most őszintén mondom.

– Menj a pokolba! – csattant fel Mavis, és kiviharzott ahelyiségből.


10/317

Ophelia lehunyta a szemét, és visszafojtotta a könnyeit. Ki kellettvolna mennie a szalonból, amikor látta, hogy Mavis ott tartózkodik .Így kénytelen volt még egyszer elviselni Mavis acsarkodását.

– Tapsolnom kéne? Pedig már azt hittem, hogy az előbb befejeztétek a jelenetet.

Ophelia kihúzta magát. Istenem, már megint Raphael Locke!Hihetetlen, hogy nemrég az ő vállán sírta ki magát, miután Maviselőször rátámadt. De a lánynak hamar sikerült legyőznie agyengeségét, és összeszedte magát.

Megfordult, és felvont szemöldökkel nézett a leendő hercegre. – Nem nevezhető előadásnak, amikor azt hittük, hogy

négyszemközt vagyunk. Hallgatóztál, Lord Locke? Micsodailletlenség.

A férfi vigyorgott, és nem látszott rajta semmi bűntudat. – Nem tudtam ellenállni, amikor annyira lenyűgözött az

átalakulásod, ahogy az elkeseredett leánykából megint jégkirálynőlett.

– Menj a pokolba! – csattant fel Ophelia, Mavis végszavát idézve,

és ő is kiviharzott a szalonból.


11/317

2. FEJEZET

zt most miért mondta? – Elég sértő megjegyzés volt. – Bizonyára meghallotta a megjegyzésedet.

Figyelmeztettelek, hogy ne beszélj olyan hangosan. – Én nem szoktam pletykálni! – méltatlankodott egy női hang. – Most mégis azt tetted. De ne aggódj emiatt. Egy ilyen csinos

lányról mindig pletykálnak. Raphael magában mosolygott, miközben az előcsarnokban

tartózkodó pusmogást hallotta. A jégkirálynő, ahogy a barátja voltmenyasszonyát, Ophelia Reidet magában nevezte, nemcsak rajtatöltötte ki a mérgét, miután kiviharzott a szalonból, hanem azelőcsarnokban álldogáló nagyobb csoporthoz is volt néhánykeresetlen szava:

– Ne is foglalkozzatok velem, már itt sem vagyok. Nemsokárafolytathatjátok a pletykálkodást – közölte velük, majd visszament az

emeletre.A beszélgetés folytatódott, csak most hangosabban, mert már

tudták, hogy Ophelia nincs a szomszéd helyiségben. Milyenlenyűgöző teremtés! Sokkal bonyolultabb, mint először gondolta,amikor még csak annyit tudott róla, hogy rosszindulatúszóbeszédeket terjeszt.

Raphael nem számított arra, hogy Yorkshire-nek ebben azeldugott zugában új barátokra fog szert tenni. Norford hercegének fia


12/317

és örököse volt, ezért sosem szűkölködött barátokban, bár jól tudta,hogy sokan csak érdekből barátkoznak vele. De a legtöbbismerősével megszakadt a kapcsolata, amikor évekkel korábban

külföldre ment. Most maga is meglepődött, hogy milyen hamarmegkedvelte Duncan MacTavisht. Valószínűleg azért, mert az elsőtalálkozásuk alkalmával a skót roppant ingerlékeny volt, és Raphaelmulatságosnak találta, hogy olyan könnyű felbosszantani.

Korban közel álltak egymáshoz. Raphael a húszas évei közepén járt, Duncan néhány évvel fiatalabb lehetett. Mindketten magas, jókiállású, izmos és jóképű férfiak voltak, bár egyébként nemhasonlítottak egymásra. Duncan sötétvörös haja és mélykék szemenem igazán felelt meg a kor divatjának, míg Raphaelt szőke hajjal ésvilágosabb kék szemmel áldotta meg az ég. Előkelő rang és nagyvagyon várományosaiként a legkeresettebb férjjelöltnek számítottakabban a szezonban.

De Raphael nem akart feleséget találni, és még jó néhány évignem szándékozott megnősülni. Duncan két nagyapja viszontmegegyezett abban, hogy az unokájuknak minél előbb örököst kell

nemzenie, ezért Summer s Glade- be hívták a szezon legelőkelőbbelsőbálos hölgyeit, akik most az egyszer nem Raphaelre akartákkivetni a hálójukat. A jelenlévők mind tudták, hogy Duncan alehetséges vőlegény, és nem Raphael.

Furcsa módon Duncan érdeklődését pont az a hölgy keltette fel,akit nem hívtak meg a Summers Glade-i mulatságokba. Ő voltSabrina Lambert, a bájos szomszédnője. Nagyon aranyos kislány. Nem egy kifejezett szépség, de csodás humorérzékével még a

legkomorabb embert is fel tudja vidítani. Raphael csak félig tréfált,amikor ő is megkérte a kezét. Utána gyorsan összebarátkozottSabrinával. Sőt még némi „kerítés”-re is hajlandó volt, pedig azelőttsosem tett ilyet. De most szerette volna, ha Sabrina és Duncanrádöbben, hogy egymásnak lettek teremtve.

– Mi ez a nagy felzúdulás? – kérdezte Duncan, amikor odalépettRaphaelhez az előtérben.


13/317


14/317

Raphael felnevetett. Persze, hogy Duncan ezt mondja, hiszen nem

volt ott, és nem látta, ahogy a könnyek végigcsorognak Opheliacsinos arcán.

Ő sem számított arra, hogy a lányt sírni látja, amikor utánament azemeletre.

– Te jó ég, ezek igazi könnyek? – kérdezte, és megérintetteOphelia arcát. – És nem akartad közszemlére tenni őket? Pedigmilyen hatásos jelenet lett volna. Le vagyok nyűgözve.

– Kérlek, hagyj… – nyögte a lány. Raphael nem hagyta, hanem egy tétova mozdulattal magához

vonta a lányt. Ophelia a vállába temette az arcát, és zokogni kezdett.Locke nem bírta elviselni a női könnyeket, mármint az igazi könnyeket. Ophelia most őszintén sírt, és Raphael érezte, hogy megfogja bánni a gyengeségét.

Halkan felsóhajtott, de nem tudott mit tenni. Ophelia karcsú testeremegett a zokogástól, könnyei eláztatták a kabátját. Persze egy pillanatig sem hitte el, hogy a nő jeges szíve megolvadt. Nem olyankönnyű őt becsapni. A Locke család férfi tagjai nem bolondok.

De Duncannek most csak ennyit mondott: – Látom, nem hiszelnekem, öregem. Pedig én tényleg fel tudom ismerni a hamiskönnyeket. Nincsenek is rám hatással. De ha egy nő őszintén sírvafakad, akkor összefacsarodik a szívem. És a szívem most elárulja,hogy Ophelia valóban zokogott a vállamon. A húgom könnyeirőlviszont megállapíthatom, hogy mindig hamisak.

– Ophelia azért itatta az egereket, mert vérig sértette Mavisgyalázkodása. De én tudom, hogy csak színlelt – mondta Duncan.

– Honnan? – Amikor azt hittem, hogy kénytelen leszek feleségül venni,

próbáltam beszélni vele. Féltem, hogy nem fog megváltozni, annyirael van merülve az önimádatban, és reménytelennek tartottam ahelyzetemet. Kétségbe voltam esve, és megmondtam neki, hogy nemtetszik a modora, a rosszindulatú természete, és ki nem állhatom,hogy úgy viselkedik, mintha körülötte forogna a világ. Közöltem


15/317

vele, hogy csak úgy tudunk békében élni, ha megváltozik. Szerintedmegígérte, hogy meg fogja próbálni?

– Ha ezt mind rázúdítottad, akkor nem csoda, ha dacos lett –

jelentette ki Raphael.Duncan megcsóválta a fejét. – Itt nem dacról van szó, hanem meggyőződésről. Ophelia

egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy szerinte semmi baj aviselkedésével. Tessék, ez az igazság, nem a hamis könnyek! Az ahárpia sosem fog megváltozni. A fejemet teszem rá!

– Nem szeretném, ha a fejednek baja esnék, de nyitott vagyok egy barátságos fogadásra. Fizetek ötven fontot, ha kiderül, hogy tévedsz.Mindenki képes a változásra, még ő is.

Duncan felnevetett.

– Legyen száz font, mert úgyis én nyerek. De a leányzó mostvisszatér Londonba, hogy ott folytassa a bajkeverést, és remélhetőlegsoha többé nem kell látnom. Így hogyan fogjuk lebonyolítani afogadást?

– Én is visszamegyek Londonba. Vagy esetleg…

A gondolat olyan meglepő volt, hogy még Raphael is megdöbbentrajta, ezért nem is akarta hangosan kimondani. Először alaposan átkellett gondolnia, és felmérnie a következményeket.

– Mi van? – kérdezte Duncan türelmetlenül.Raphael vállat vont, hogy elterelje a barátja figyelmét. – Csak egy ötlet, amit még át kell gondolnom, öregfiú. – Nos, én örülök, hogy megmenekültem egy olyan sorstól, ami

még a halálnál is rosszabb, és nem kell elvennem azt a boszorkányt.

Akkor lássam, amikor a hátam közepét! Most végre megkérhetemannak a nőnek a kezét, akit szeretek.

Raphael tudta, hogy a barátja Sabrina Lambert-re utal, és biztosvolt abban, hogy a lány igent fog mondani. Duncan mosolygó arcánlátta, hogy ő is így gondolja. Sabrina hiába erősködött, hogy csak barátok, Raphael már korábban is látta rajta, hogy szerelmesDuncanbe.


16/317

– Még nem tudom, hol fogok lakni, úgyhogy az esküvői meghívótküldd Norford Hallba. Ők majd tudják, hogy hol találnak.

Duncan bólintott, majd elment, hogy megkeresse a két nagyapját,

és közölje velük a jó hírt. Raphael egyedül maradt a szalonban, ésátgondolta a hirtelen támadt ötletét. Már csak néhány perce maradt,hogy eldöntse, mit akar tenni. Ophelia hintója nemsokára a ház elégördül, ezért nincs ideje sokáig töprengeni. Vagy most kellcselekednie, vagy soha.


17/317

3. FEJEZET

phelia kibámult a hintó ablakán, és a kietlen téli tájatnézte, miközben Sadie-vel London felé haladtak. A fű barna volt, a fák csupaszon meredeztek az ég felé,csak itt-ott látszott rajtuk néhány elszáradt levél. A

környék ugyanolyan vigasztalan és szomorú volt, mint ő. Tényleg azt gondolta, hogy más lesz a debütálása? A férfiak most

is megbolondultak egyetlen pillantásától, és házassági ajánlatokkalostromolták, akárcsak az elmúlt években, amikor még túl fiatal voltahhoz, hogy férjhez menjen. És miért csinálják ezt? Mert annyiraszeretik? Dehogy! Hiszen nem is ismerik.

Az úgynevezett barátnői sem különbek. Mind álnok és hazug.Istenem, de gyűlöli ezeket a piócákat! Egyikük sem a barátja, és sohanem is volt az. Csak a népszerűsége miatt csapódtak hozzá. Ez is aszépsége miatt van. Az ostobák! Tényleg azt hiszik, hogy nem tudja,miért barátkoznak vele? Pedig nagyon jól tudja. Csak azért viselik el

az indulatos kitöréseit, mert ilyen a külseje. Gyűlölte a külsejét, ugyanakkor hízelgett a hiúságának, hogymindig, mindenütt ő a legszebb. A két ellentétes érzelem hol erre, holarra húzta, és sok feszültséget ok ozott neki.

A tükör volt a legnagyobb ellensége. Imádta és gyűlölte egyszerre,mert megmutatta neki, mit látnak az emberek, amikor ránéznek.Gyönyörű árnyalatú világosszőke haj, alabástrom bőr, hibátlan, íveltszemöldök, amit szinte alig kell kiigazítani. Szeme nem


18/317

különösebben feltűnő, de gyönyörű arca vonzóvá teszi. Azarcvonásai tökéletesek. Az orra keskeny és egyenes, az arccsontjamagas, az ajka nem túl telt, de nem is túl keskeny, az álla határozott,

és csak akkor szokta felszegni, ha makacskodik. Nos, ez gyakranelőfordul. Eddig mégis mindenkit lenyűgözött a látványa, két emberkivételével, akikre most nem akar gondolni.

Ophelia a szemközti ülésen lévő szolgálójára nézett. Az ő hintójanem volt olyan nagy, mint az apjáé, amelynek az ajtaján Durwichgr ófi címere virított, de azért elbírta a két hatalmas utazóládát, megSadie kézibőröndjét, és négy személy kényelmesen elfért benne.Sikerült rávennie az apját, hogy párnázott bársonyüléseketszereljenek bele, sőt még egy kis kályha is volt benne, ami kellemesmeleget árasztott. Sadie mégis egy takarót terített a lábára, de rajtanem volt olyan sok alsószoknya, mint Ophelián, és a tél közepén eléghideg volt az időjárás.

– Most már elmeséled, hogy mi történt? – kérdezte Sadie. – Nem – felelte Ophelia.Sadie megcsóválta a fejét.

– Dehogynem, kedvesem. A végén mindig elmondod. Milyen szemtelen ez a nőszemély, gondolta Ophelia, de nemmondta ki hangosan. Még a szolgálóit is elbűvölte a szépsége. Aligmerték megérinteni a gyönyörű szőke haját, féltek elkészíteni afürdővizét, hátha nem tetszik neki. Rettegtek, hogy összegyűrik aruháját, és még beszélni is féltek előtte! El is bocsátotta őket, egyiketa másik után. Már egy tucatot elkergetett maga mellől, mielőtt Sadie jelentkezett a munkára.

Sadie O'Donaldot nem nyűgözte le, és nem is félemlítette megOphelia. Csak morgott, ha a lány felcsattant, és nevetett a szigorú pillantásán. Miután felnevelte az öt lányát, nem nagyon zavarták a„ jelenetek ”, ahogy Ophelia dühkitöréseit nevezte. A középkorú, teltidomú, fekete hajú, sötétbarna szemű Sadie mindig őszinte volt, sőtnéha már kíméletlen. A neve ellenére nem volt ír származású.


19/317

Egyszer bevallotta, hogy a nagyapja csak kölcsönvette ezt a nevet,amikor meg akarta változtatni a sajátját.

Most az egyszer Ophelia ellenállt Sadie hallgatásának, és nem

mesélt el mindent. Aki ismerte, tudta, hogy azonnal beszélni kezd, haabbahagyják a kérdezősködést. Ophelia nem szerette ezt agyengeségét, de ki szereti a saját rossz tulajdonságait?

Mivel eltelt már jó néhány perc, és még mindig nem kapottválaszt, Sadie nem tudott tovább uralkodni a kíváncsiságán. Hiszenúgy volt, hogy aznap reggel lesz Ophelia esküvője, aztán Opheliamégis ráparancsolt, hogy azonnal csomagoljon össze, mert öt percen belül távoznak Summers Glade- ből, és visszamennek Londonba.Húsz percbe telt, mire berámolta a holmijukat, pedig Sadie mégsosem volt olyan fürge, és szinte behajigálta a ruhákat a bőröndökbe.

– Tehát otthagyod az oltárnál? – érdeklődött Sadie. – Nem – felelte Ophelia elszánt arccal. – Most tényleg nem

akarok erről beszélni. – De azt mondtad, hogy feleségül mész a skóthoz, mert nincs más

kiút, miután Mavis rátok nyitott a hálószobában, ahol egyedül

voltatok. Tudom, hogy örültél, hogy így történt, mert vissza akartadkapni, már csak azért is, hogy véget vess a pletykának, ami az első jegyességetek felbomlása után kelt szárnyra. Aztán meggondoltadmagad, és mégsem…

– Te is tudod, miért! – vágott az asszony szavába Ophelia. – Anagyapjával együtt egy vidéki gazdálkodót akartak faragni belőlem.Belőlem! Semmi szórakozás, semmi társasági élet. Csak a munka, amunka és a munka. El tudod ezt képzelni rólam?

– Beletörődnél drágám. Miért… Ophelia megint a nő szavába vágott. – Volt más választásom, amikor Mavis tönkretett volna, ha nem

megyek hozzá ahhoz az otromba barbárhoz? – Azt hittem, már te is beláttad, hogy egyáltalán nem barbár.

Hiszen ezt te terjesztetted róla, mielőtt találkoztál vele, mert aztakartad, hogy a szüleid fülébe jusson, és felbontsák az eljegyzést.


20/317


21/317

Ophelia elhallgatott, és nem is akart többet erre gondolni, de Sadie jól tudta, hogy Mavis nem tenne Opheliának ilyen nagy szívességet,mert az egykori barátnő az esküdt ellensége lett. A szolgáló ismerte

Ophelia minden barátnőjét, akik sokszor összegyűltek a házánál. Aközépkorú nő nem ítélkezett. Talán ő volt az egyetlen személy, akimegértette Opheliát, és elfogadta minden hibájával együtt.

Ophelia most tényleg nem akart erről beszélni, és megpróbálttémát váltani.

– Én örülök, hogy visszamehetek Londonba, de szerintem azapám nem repes majd a boldogságtól, ha már másodszor értesülarról, hogy nem egy márki lesz a veje.

– Ez enyhe kifejezés, drágám. Ő volt a legboldogabb emberAngliában, amikor Lord Thackeray felvette vele a kapcsolatot aházasság ügyében. Szerintem az egész utcában hallani lehetett azüdvrivalgását.

Opheliát nem lepte meg Sadie lenéző hangja. A szolgálója nemnagyon szerette a grófot. De Ophelia sem. Most mégis összerezzent,mert eszébe jutott, milyen mérges volt az apja, amikor kitessékelték

őket Summers Glade- ből, és felbomlott az eljegyzés, aminek annyiraörült. Még meg is pofozta, őt hibáztatva mindenért. – Pedig hallgatnia kellett volna rám, vagy legalább azokra a

szóbeszédekre, amelyeket én indítottam el. Ha megszabadít azeljegyzésből, akkor elkerülhette volna ezt a sok kellemetlenséget.Miért kellett lecsapnia az első ajánlatra, ami elnyerte a tetszését?Találtam volna neki egy megfelelő vőt, akit én választok magamnak,de nem adott rá lehetőséget.

– Nem szívesen mondom ki, drágám, de te is tudod, miértgondolta azt, hogy sosem jutsz döntésre a férjek ügyében.

– Igen – válaszolta Ophelia keserűen. – Mert már három évevonszolja elém a fiatal és idős férfiakat, és úgy mutogat nekik, mintegy kirakati babát. Nem csoda, hiszen csak bábunak tart. Mégkislány voltam, és túl fiatal a házassághoz, de már azt akarta, hogyválasszak a férfiak közül, akik egyáltalán nem érdekeltek.


22/317

– Úgy látszik, nálatok a türelmetlenség családi vonás. Ophelia egy pillanatig a szolgálóra meredt, aztán elnevette magát. – Tényleg azt hiszed, hogy ezt tőle örököltem?

– Nos, biztosan nem az anyádtól. Lady Mary egy áldott jó lélek,de ha valaki nem noszogatja, egy év is beletelik, mire döntésre jutvalamiben.

Ophelia felsóhajtott. Szerette az anyját, még akkor is, haszegényke egyszer sem tudott a sarkára állni a gróffal szemben, főlegnem az egyetlen lányukkal kapcsolatban. Ophelia tudta, hogy hiába próbálna meg beszélni a szüleivel. Az apja végképp reménytelen esetvolt, mert csak egy dísztárgynak tartotta őt, egy hasznos eszköznek,amellyel elérheti a társadalmi ambícióit. Egyáltalán nem érdekelték alánya érzései.

– Valószínűleg nem is tudja még, hogy megint eljegyeztükegymást Duncannel – jegyezte meg Ophelia elgondolkodva. – Az agyáva kocsis csak azt mondhatta neki, hogy Yorkshire-be mentem,meglátogatni Lambertéket, mert ez volt a helyzet, mielőtt megintmeghívtak Summers Glade-be.

– Ha te nem is üzentél neki, Lord Thackeray bizonyára megtette. – Igen, de nem hiszem, hogy kinyitná a márki levelét. Nagyonzokon vette, hogy kiebrudalt minket Summers Glade- ből.

– Tehát úgy véled, hogy most nyugodt lesz a hazatérésünk? Nemfognak kiabálni veled?

– Addig biztosan nem, amíg az apám nem értesül azeseményekről. Azt hiszem, legjobb, ha én mondom el neki, ha mégnem tudja.

– Miért? – Mert ha az elején hallgatott volna rám, akkor ez nem történik

meg.

– Én nem kockáztatnék meg még egy pofont. Az apák nemszeretik, ha azt hallják a lányuktól, hogy „én megmondtam”.

– De ha ez az igazság!


23/317


24/317

Sadie felháborodottan felkiáltott, akárcsak O phelia, amikor eztmeghallotta.

– És ez még nem minden – tette hozzá Ophelia, és beszámolt a

borzalmas jelenetről, ami azóta is élénken élt az emlékezetében. Miután Mavis befejezte a gyalázkodását, közölte vele, hogy nincs

egyetlen igaz barátja sem. Mintha ezt ő nem tudná! Nem csoda, hogyOphelia sírva fakadt. Utoljára gyerekkorában veszítette el így azönuralmát, és egész életében arra törekedett, hogy sose kelljen azt afájdalmat még egyszer átélnie. Mostanáig sikerült is neki.

De a kedves, drága Sadie megértette. Végighallgatta, majd szónélkül ölelésre tárta a karját. Ophelia könnyei megint záporoznikezdtek.


25/317


26/317


27/317

hogy keressen egy fogadót éjszakára, vagy folytassa az utat, ésreménykedjen, hogy a sötétben is megtalálja Alder’s Nestet.

Ezt a birtokot a nagyapjától örökölte, de olyan messze volt, hogy

csak néhány alkalommal járt ott. Az öreg „menedékhely”-neknevezte, de Raphael apja mindig zsörtölődött, hogy erre a célra egyegyszerű ház is megfelelt volna. Nem értette, hogy az apjának miértvolt szüksége egy hatalmas udvarházra az isten háta mögött. Aherceg azonban csak nevetett ezen: – Még hogy én egy vidékiházban! Hát ez nevetséges!

Ezért egy nagy udvarházat építtetett magának Northumberlandben, és gyakran időzött ott, élvezve a békét és amagányt. De a Locke család többi tagja nem kedvelte azt a helyet,mert úgy vélték, hogy Alder's Nest reménytelenül messze vanmindentől. Raphael tudta, hogy a Nestet csak többórányi út utánérhetik el. Ráadásul kezdett megéhezni, és sejtette, hogy a hintóbanülők is éhesek már. Még be sem értek Northumberland megyébe,mert még nem hagyták el Durhamet. Itt már ritkábban lehet fogadóttalálni, és minél északabbra jutnak, annál hosszabb utat kell

megtenniük, mire megpihenhetnek valahol. Amikor utoljára erre járt, a nagynénje házában szállt meg.Esmerelda volt az apja legidősebb nővére, aki egy skóthoz mentfeleségül, de ragaszkodott ahhoz, hogy Angliában éljenek. A férje beleegyezett, de csak akkor, ha közel maradnak Skóciához. A férfilegszívesebben a skót határon élt volna, de végül Durham mellettdöntöttek, ami délebbre van ugyan, de elég messze Londontól.

Miután megözvegyült, Esmerelda közelebb költözhetett volna a

családjához, de már olyan hosszú ideje élt Durhamben, hogymegkedvelte a vidéket. Raphael nem értette, miért nem jutott előbbaz eszébe ez a remek megoldás.

A nagynénje házához, illetve az odavezető bekötőúthoz alignéhány mérföldet kell csak megtennie. Ha már nem hagyta el. Ha ígyvan, akkor vissza fog menni. Ophelia senkitől sem fogja megtudni,hogy Durhamben van, Yorkshire-től északra, és nem félúton London


28/317

felé, ahogy gondolja. Raphael örült, hogy a nagynénjéhez viheti alányt. Esmerelda sokkal jobb kísérője lenne Opheliának, mint aszolgálója, és Raphael biztos volt abban, hogy Esmerelda örömmel

velük marad Alder's Nestben egy időre. Raphael fontosnak tartotta azillemet, nehogy valami botrány kerekedjen a hirtelen támadtötletéből.

Szerencsére az egyetlen lehetséges akadályt már elhárította.Ophelia szüleinek írt egy rövid üzenetet, majd félrevonta a szolgát,akit azzal bíztak meg, hogy hazavigye a lányt. Odaadta neki alevelet, és megparancsolta, hogy azonnal vigye el Londonba. Így kétlegyet ütött egy csapásra, mert a férfit megnyugtatta, hogy majd találvalaki mást, aki hazaviszi Opheliát.

A szülei leborulnak mindenki előtt, aki náluk magasabb ranggal éscímmel rendelkezik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy alányuk akarata ellenére elrendezték házasságát a márki örökösével.Ezért bizonyára örömmel fogadják majd a hírt, hogy a lányuk az őcsaládjánál tölt néhány napot. Raphael úgy fogalmazott, hogy aszárnyai alá veszi Opheliát. Ha a szülők ebből arra a téves

következtetésre jutnak, hogy komolyan érdeklődik iránta, akkor aznem az ő hibája. Már csak öt mérföldet kellett megtennie a főúton, és fél órát a

bekötőúton, míg Esme néni házához ért. Késő este volt, de a házablakaiból áradt a lámpafény, és ez bizonyára elárulta Opheliának,hogy nem egy fogadónál álltak meg éjszakára.

Raphael felkészült a kellemetlen jelenetre, amikor kinyitotta ahintó ajtaját, és a kezét nyújtotta a hölgynek, hogy lesegítse a

lépcsőn. A lány azonban rá sem nézett, csak elfogadta a kezét. Hát persze, hiszen szolgának nézi, aki egy pillantására sem méltó.

Ő viszont azon kapta magát, hogy önfeledten bámulja, ahogyfelbukkan a hintó ajtajában. Istenem, de gyönyörű! A hosszú úttólkissé zilált lett a külseje, a szeme feldagadt, talán a sok sírástól, demost is elállt tőle a lélegzete. Már akkor elbűvölte, amikor előszörészrevette Summers Glade- ben. Szerencsére a terem másik végében


29/317

állt Sabrinával, és mire Ophelia odaért, illetve odatolakodotthozzájuk, már uralkodni tudott az arcvonásain.

A lány most visszanézett, hogy mondjon valamit a szolgálójának,

és meglepetten felkiáltott, amikor Raphaelre esett a pillantása. – Mi az ördögöt keresel itt? – förmedt rá ingerülten. – Utánam

jössz Londonba? – Nem. Azt hitted, hogy a márki szolgája Londonig fog vinni,

pedig csak Oxbow-ig vitt volna, hogy ott keressen neked kocsist.

Nem fizetik ki őket, ha napokig távol vannak Summers Glade-től,csak akkor kapnak pénzt, ha a márki bízza meg őket. Tehátszívességet teszek neked, mivel véletlenül ugyanabba az iránybamegyek.

– Te hajtod a hintónkat? – Bámulatos, nem? A lány felszegte az állát, talán a férfi pimasz mosolya láttán. – Ne várj köszönetet, mert nem kértelek meg rá. Raphael nem szokott hazudni, és nem szerette a hazudozó

embereket. De a másik megoldás az lett volna, ha megmondja

Opheliának, hogy megszöktette. A lány ezt biztosan zokon venné.Még mindig nem tudja, hogy nem London felé tartanak, és csakakkor fog rájönni, ha másnap elérik az úti céljukat.

A lány dacos arccal az ajtó felé indult, de megtorpant, amikorészrevette, hogy egy hatalmas ház előtt állnak, és nem egy fogadóbaérkeztek, mint gondolta.

Hátranézett a válla fölött. – Hol vagyunk? – kérdezte, és Raphael csak kíváncsiságot érzett a

hangján. Raphael lesegítette a lány szolgálóját is, majd elhaladt mellette, és

bekopogott az ajtón. Tudta, hogy óvatosan meg kell válogatniaminden szavát, ezért egyelőre nem válaszolt. De amikor a lányranézett, egy pillanatra meghökkent a haragos pillantása láttán, ésidőbe telt, mire visszanyerte a szokásos hetyke modorát.


30/317

– Nos, nagy a családom, és egész Angliában vannak rokonaim. Ezsokszor kapóra jön, ha utazom. Itt lakik például Esmerelda nénikém,aki jobban szereti, ha Esmének hívják. Nála fogunk megszállni

éjszakára. Biztosíthatlak, hogy itt sokkal kényelmesebb ágyatkapunk, mint egy fogadóban.

Az ajtó kinyílt, mielőtt befejezhette volna a mondanivalóját. Azöreg William álmosan hunyorgott rájuk a keskeny szemüvegén át. Alakáj kicsit vaksi volt, az úrnője pedig süket. Amikor Esmerelda néniférjhez ment, szabályosan ellopta az apja lakáját, és magával vitte azúj lakóhelyére. Legalábbis az előző herceg így mesélte.

– Ki az? – kérdezte William. Úgy tűnt, a szemüveg nem sokat javított a lakáj látásán. Pedig jól

ismerte Raphaelt. Talán nappal azonnal felismerte volna. De az islehet, hogy nem. Esmerelda is elég idős már, William pedig többévvel idősebb nála, úgyhogy biztosan megvan már legalábbnyolcvanéves.

– Rafe vagyok, öregfiú. Csak megálltunk, szállás reményében,mielőtt holnap folytatjuk az utunkat. Három szobára lesz

szükségünk, és örülnénk némi ételnek is. A nagynéném még fentvan, vagy már visszavonult éjszakára? – Fent van, és a szalonban tartózkodik. Fel akarja gyújtani a házat,

annyi fát rakatott a tűzre. Raphael csak vigyorgott. Esmerelda könnyen megfázott, akárcsak

Raphael nagyanyja. A család többi tagja nem szívesen látogatta megAgatha Locke-ot, mert Norford Hallban olyan melegen tartotta a

szobákat, hogy mindenki fuldoklott. De William sosem vallaná be,

hogy idős korában neki is ugyanúgy szüksége van a melegre, mintEsmereldának.

– Akkor szólok neki, hogy… – szólalt meg Raphael, de Opheliadurván félbeszakította.

– Én inkább azt szeretném, ha megmutatnák a szobámat,köszönöm szépen – jelentette ki, miközben bevonult azelőcsarnokba. – És ott fogyasztom el a vacsorát is.


31/317

– Természetesen, hölgyem – vágta rá William. A rossz szemével biztosan nem látta a lány finom öltözetét, de a parancsolóhanghordozásból arra következtetett, hogy egy hölggyel áll szemben.

Raphael a fejét csóválva nézte, ahogy Ophelia felmegy a lépcsőn.Természetesnek vette, hogy William követi őt, és megmutatja neki aszobáját. Pedig az ő korában ez nem olyan könnyű. Az idős lakájinkább elsietett, hogy előkerítse a gazdaasszonyt. Úgy tűnik, a lánymár meg is feledkezett róla, és nem állt szándékában társalogni vele.Raphael nem szokta meg, hogy levegőnek nézik. Bár ez most kapóra jött, mert nem kell hazudnia, ha megkérdezi, mikor érkeznekLondonba. Mégis bosszantotta ez a lekezelő magatartás.

– Akkor úgy látom, már csak reggel találkozunk – szólt a lányután.

– Méghozzá korán reggel – vetette oda Ophelia, de közben visszasem fordult. – Nem akarok megint egy egész napot az úton tölteni.

A férfi nem várta meg a lány mondanivalóját, hanem belépett aszalonba, de az ajtóban még visszanézett. Remélte, hogy a lánymegfordul, és látja, hogy faképnél hagyta. De nem. Gőgös

nőszemély.


32/317

5. FEJEZET

icsoda? Elraboltad azt a lányt? Beszéljhangosabban, fiam. Azt hiszem, rosszul hallottam.

Raphael megveregette nagynénje kezét. Tudta,hogy nem kell kiabálnia, mert az asszony bal

oldalán ül, és Esme bal füle még egész jól működik. Talán azért nemhall, mert a nyakát és a fülét is vastag sálba bugyolálta. Sőt a vállárais egy meleg kendőt terített. Kész csoda, hogy nincs rajta kesztyű.

A szalonban nagy volt a hőség. Raphael meglazította az ingenyakát. A bakon ülve majdnem megfagyott, de alig töltött két perceta szalonban, és máris le kellett vennie a kabátját.

– Jól hallottad. De nem arról van szó, amire gondolsz. Néhány napmúlva megkapom a szülei beleegyezését, hogy magamnál tartsam,amíg csak akarom.

– Eladják neked a lányt? – Jaj, dehogy! Szó sincs ilyesmiről. Valószínűleg azt fogják hinni,

hogy házasság jár a fejemben, és tényleg így van. De nem az énházasságom. Ez az Ophelia Reid egy igazi hárpia, egy végtelenülgoromba, rosszindulatú nőszemély. Hazugságokat terjeszt, és nemérdekli, hogy kinek árt ezzel.

– Mintha fél London nem ugyanezt tenné… – jegyezte megEsmerelda.

Raphael felnevetett.


33/317

– De ők legalább azt hiszik, hogy az igazságot terjesztik, amikortovábbadják a pletykákat. Ophelia viszont jól tudja, hogy hazugszóbeszédeket kohol.

– Akkor meg miért foglalkozol vele? – A fejembe vettem, hogy megváltoztatom. A szépsége

lenyűgöző. Képzeld el azt a csodát, ha belül is ugyanolyan gyönyörűlenne, mint kívül.

– És akkor elég jó lenne neked? – Ne próbálj összehozni vele, Esme néni. Ha meglátod, egyáltalán

nem leszel elragadtatva tőle. – De meg fogod változtatni, úgyhogy nem törődöm az első

benyomással.A férfi megcsóválta a fejét. – A nők miért nézik mindennek a jó oldalát? – Azért, mert a nőknek kell kiegyenlíteniük a férfiak

pesszimizmusát. Nos, lehet, hogy te kivétel vagy, mert azt hiszed,hogy meg tudod változtatni ezt a kislányt.

– Ez csak egy próbálkozás, és nem biztos, hogy sikerülni fog. De

ha mégis, akkor én magam fogom támogatni őt a londoni szezonban,és gondoskodom arról, hogy jó férjet találjon magának. De az nem énleszek. Még jó néhány évig élvezni akarom az agglegényéletet,mielőtt megállapodok valaki mellett.

– Akkor miért csinálod ezt? – Ha tudni akarod, egy fogadásról van szó. Az egyik barátom meg

van győződve arról, hogy Ophelia Reid reménytelen eset. Én nemvagyok ebben ennyire biztos, ezért fogadást kötöttünk.

– Gondolhattam volna – csóválta meg a fejét Esmerelda. – Mégmindig nem nőtted ki azt a rossz szokásodat, hogy lecsapsz akihívásokra. És miért gondolom azt, hogy most még csalni is akarsz?

– Én? – vigyorgott a férfi. – Szó sincs róla. Csak egy kicsitrásegítek a dologra. De valakinek fel kellett vennie a kesztyűt. Az alány saját magától sosem fogja elhagyni a rossz szokásait, mert azthiszi, hogy semmi baj a viselkedésével. Egyébként mindent az illem


34/317

szerint akarok csinálni, úgyhogy szeretnélek megkérni, hogy gyerevelünk Alder's Nestbe. Remek gardedámja lennél.

– Miért nem maradtok itt?

A férfi egy pillanatig elgondolkodott, aztán megcsóválta a fejét. – A te otthonod nincs elég félreeső helyen. Vannak szomszédok a

közelben. – Na és? – Nem áll szándékomban lakat alatt tartani, de nem szeretném, ha

elszökne. Nem tudok segíteni neki, ha kirepül a kalitkából. – Ahogy akarod – vonta meg a vállát az idős hölgy. – Bevallom,

mindig érdekelt az apám őrültsége, ahogy a húgaim nevezték azt azeldugott birtokot. Még sosem jártam Alder’s Nestben. Amikorelvonult oda, nem hívta magával a családot, mert örült, hogymegszabadult a sok zajtól, amit Norford Hallban csaptunk.

– Ezt sosem említetted. Zajos gyerek voltál, Esme néni? – Ilyet nem mondtam – szegte fel a fejét az asszony, de a barna

szemében huncut fény gyúlt. – A kishúgom, Julie és Corinthiakiáltozott a leghangosabban. De az apád volt a felbujtó. Egy nap sem

telt el, hogy valamelyikünket ne piszkálta volna. Végigkergetettminket a házon, és sokat szenvedtünk az ostoba tréfái miatt. Szerencsére később kinőtte ezt a rossz szokását.

Raphael nem volt biztos abban, hogy ő leszokott atréfamesterségről. Ezt a tulajdonságát az apjától örökölte, és mégmindig nagyon élvezte. Imádta ugratni a húgát, Amandát, aki olyanhiszékeny volt, hogy egyszerűen nem lehetett ellenállni akísértésnek.

– Holnap korán reggel indulunk – közölte Raphael, és feltűrte azingujját. Még a homlokát is megtörölte, mert izzadni kezdett. – És neáruld el Opheliának, hová megyünk. Még mindig azt hiszi, hogyLondonba tartunk. – A fiatalember végül a kandallóra nézett, ésmegkérdezte: – Tényleg ennyire fázol, Esme néni?

– Nem, csak azt akarom, hogy William hasznosnak érezze magát – ismerte be az asszony lehalkított hangon, hátha az öregember


35/317

hallgatózik. – Már azt mondogatta, hogy vissza akar vonulni, denagyon hiányozna nekem. Olyan kevés látogatónk van, hogy márnem kell az ajtóban szolgálnia, mint régen. De most a tűzifát hozza a

szobámba. Raphael felnevetett.

– Nem baj, ha néhány percre kinyitom az ablakot? Az idős asszony elmosolyodott. – Dehogy.


36/317

6. FEJEZET

jszaka havazott. Nem hullott olyan sok hó, hogy sokáigmegmaradjon, de egy ideig biztosan szép lesz. Opheliaebben is mindig ellentmondásba került saját magával.

Szerette a havat, de nem tetszett neki, amikor olvadni kezd, és piszkos latyak marad utána. Márpedig Londonban, a nagy forgalommiatt hamar beszennyeződik a friss hó. A Hyde Park gyönyörűlátványt nyújtott egy hóesés után, de ott sem tartort sokáig afehérség, annyira kormos volt a város. De ezt a havat most biztosantovább élvezheti majd, mielőtt olvadni kezd.

A kocsisa az előcsarnokban várt rá. Még mindig mosolyogniakellett, ha arra gondolt, hogy a Locke-örökös hajtja a hintóját. Akedvéért a legcsinosabb utazóruháját vette fel, ugyanazt, amelybenDuncan MacTavisht szerette volna lenyűgözni, amikor ki akart vele békülni az oxbow-i fogadóban. Tudta, hogy csodásan fest a hófehérszőrmesapkában, a hosszú halványkék bársonykabátban, amelyre egy

ugyancsak fehér szőrmével díszített pelerint kanyarított. Az emeletitükörben megnézte magát, és elégedett volt a látvánnyal. Még Duncant is elbűvölte ebben az öltözékben, de sajnos annyira

nem, hogy meglágyuljon iránta. Nagyon zokon vette, hogy barbárnaknevezte. Kényes helyzet volt, de ő mindent megtett, hogy elérje a célját. Azt akarta, hogy Duncan bocsásson meg neki, és megint jegyezzék el egymást, megelőzve a rosszindulatú pletykákat. Aztán békességben bontsák fel a jegyességüket, ahogy eredetileg tervezte.


37/317

Ugyanakkor vigyáznia kellett, nehogy túllőjön a célon, és a férfi beleszeressen, miután rájön, hogy mégsem olyan gonosz, mint hitte.Az nem lett volna jó.

Ezért óvatosan fogalmazott, és nem igyekezett megcáfolni a rosszvéleményt, amit a férfi kialakított róla. Duncan végül a tökéletesmegoldást ajánlotta fel, vagyis az ő saját ötletét. Az utolsómegjegyzése így szólt: „Nem szándékozom versengeni afeleségemmel, hogy én szeretem jobban, vagy ő saját magát.”

Ez akkor felbosszantotta, de most már inkább viccesnek találta,miután megszabadult a rémes házasságtól, és megint értékelni tudta adolgok humoros oldalát. Az is vicces, hogy a jóképű és gazdag LordLocke hajtja a hintóját. Ophelia először kedvesnek találta asegítőkészségét, de előző este elgondolkodott rajta, és kételyeitámadtak. Miért vállalna el a férfi egy ilyen nehéz feladatot az őkedvéért, amikor még csak nem is kedveli?

Ezt a Summers Glade- ben folytatott beszélgetéseik soránegyértelműen a tudomására hozta. Végül Ophelia arra akövetkeztetésre jutott, hogy Locke valószínűleg Summers Glade-ben

rekedt, miután a húga nélküle ment vissza Londonba. Tehátegyáltalán nem szívességről van szó, csak így akarja beállítani ahelyzetet. De nem is baj, mert legalább nem lesz az adósa.

Azt viszont nem bánná, ha együtt emlegetnék Lord Locke-kal.Márpedig ez könnyen megtörténhet, ha megérkeznek Londonba, ésvalamelyik ismerőse meglátja, hogy ő hozta haza. Az ismerősei,főleg a férfiak, biztosan észreveszik a hintóját. Nem ártana, ha egyilyen köztiszteletben álló ifjú úriemberrel hoznák hírbe, hiszen

továbbra is férjet kell találnia magának, és lehetőleg még a szezonvége előtt.

Mivel már nem fenyegeti a nem kívánt házasság réme, végreminden figyelmét arra összpontosíthatja, hogy ő keressen egymegfelelő férfit magának. A feltételei egyáltalán nem túlzottak. Egyolyan férfival szeretne találkozni, aki nem kezdi el azonnal imádni aszépségéért, hanem tényleg meg akarja ismerni, és nem vall neki


38/317


39/317


40/317

megnyugtatná, hogy nem kell feszengenie Lady Esmereldaviselkedése miatt. Ő megérti az idősek mogorvaságát, és egyáltalánnem zavarja, ha egy kicsit harapósak. De nemsokára kiderült, hogy

félreértette a férfit. Amikor követni ak arta az idős hölgyet, Raphaelmegragadta a karját, és egy pillanatra visszatartotta. Ophelia mostnem azt a tréfás kedvű fiatalembert látta maga előtt, aki méggúnyolódás közben is könnyed és vidám marad. Ez a halálosankomoly Lord Locke volt, akivel már kétszer találkozott, és mindkétalkalommal megtapasztalta, hogy ha megharagszik, akkor lefoszlik

róla minden udvariasság. – Ez mi az ördög volt? – förmedt a lányra Raphael, majd választ

sem várva hozzátette: – Eszedbe ne jusson felhasználni anagynénémet az aljas kis játékaidhoz! Ezt nem fogom eltűrni.

Ophelia először értetlenül pislogott, aztán rájött, hogy mi bőszítette fel. Hát persze, hiszen a legrosszabbat gondolja róla.Érthető módon megdöbbent, amikor hallotta, hogy kedves anagynénjéhez.

– Milyen vicces elképzelés. Nem akarlak kiábrándítani, Lord

Locke, de kedvelem az időseket. Ők nem próbálnak versengenivelem, és nem akarnak előnyt kovácsolni az ismeretségünkből.Úgyhogy remekül ki fogunk jönni a nagynénéddel. Eztmegígérhetem. Nem kell aggódnod, hogy ellene fordítom az élesnyelvemet. Ami viszont téged illet…

– Megértettem, nem kell tovább részletezned – vágott a lányszavába Raphael. – Szállj be a hintóba, mert szeretném, ha minélelőbb vége lenne ennek a kényszerű együttlétnek.

– Milyen furcsa, hogy most az egyszer egyetértünk – jegyeztemeg a lány, és kivonult az ajtón.


41/317


42/317

kell ismernie, ha meg akarja változtatni. Remélhetőleg Sabrina siet aválasszal.

Egy újabb hosszú napot töltöttek az úton, miközben maguk

mögött hagyták Durhamet, és már Northumberland szívében jártak,egyre közelebb a nagyapja házához. Télvíz idején nem túl jó ötletegy ilyen északi utazást tenni, ráadásul Raphael egész idő alatt a bakon fagyoskodott.

Esmereldát megkérte, hogy csomagoljon egy kosár ételt ahölgyeknek, mert nem akart megállni ebédelni. A nagynénje neki iskészített ennivalót, amit a kesztyűs kezével csak nagy üggyel-bajjaltudott elfogyasztani. Már megbánta, hogy nem állt meg a legutolsófogadóban, amelyet késő délelőtt hagytak el. Jólesett volna kicsitfelmelegednie. Minél északabbra haladtak, annál havasabb lett a táj,és a szél egyre viharosabban fújt.

Raphael tudta, hogy nem lesz több fogadó az úton. A Nestvalóban mindentől távol esett, messze fent, a hegyek között. Mirekéső délután odaértek, örömmel látta, hogy a hatalmas ház egyikkéményéből füst száll az ég felé. Tehát a gondnok otthon van, és ő

nemsokára a tűz mellett melengetheti az átfagyott tagjait. De mielőtta melegbe ér, még számolnia kell Ophelia haragjával, és ez nem leszegy kellemes beszélgetés.

Raphael megerősítette magát, lélekben felkészült a csetepatéra,majd kinyitotta a hintó ajtaját.

– Jobb lesz, ha besietnek a házba, hölgyeim – figyelmeztette atársaságot. – Elég hideg van idekint.

– A hintóban elviselhetetlen a meleg – panaszkodott Ophelia. – A

hőségtől elaludtam, pedig egyáltalán nem voltam fáradt. Ő lépett le először, Raphael segítségével. De aztán nem sietett

előre, ahogy a férfi remélte. A hatalmas udvarházra bámult, ésdühösen felfortyant: – Most meg hol vagyunk? Egy másiknagynénédnél?

– Nem. Ez a ház az enyém.


43/317

– De miért álltunk itt meg? Már bizonyára London közelében járunk, úgyhogy még az est leszállta előtt odaérhetnénk .

– Messze vagyunk Londontól, kedvesem. Üdvözöllek Alder's

Nestben.A lány értetlen arccal próbálta feldolgozni a hírt, aztán

elkomorodott, mert a hintó mögé nézett, és megpillantotta a kopárlápvidéket. Raphael még csak nyáron látogatta meg a félreeső bir tokát. Akkor a táj gyönyörű volt, és vadvirágok pompáztakmindenütt. De most elég lehangoló látványt nyújtott a környék.

– Remélem, vannak itt szolgák – közölte Esmerelda, miközbenRaphael lesegítette a lépcsőn. – Nem fogok főzni! – figyelmeztette azunokaöccsét.

– Nyugodj meg, Esme néni. Van itt egy gondnok, aki már jó idejevigyáz a házra. Előzőleg az apádnak dolgozott. A felesége agazdasszony és a szakácsnő, amikor itt tartózkodom. Szerintem vannéhány lányuk is, úgyhogy ma estére, de legkésőbb holnapra összeálla személyzet.

Esmerelda bólintott, és az ajtóhoz sietett, ahol Bartholomew

Grimshod, a középkorú gondnok állt. A hölgyet követte a csinosfiatal szolgálója, aki elismerő pillantással Raphaelre mosolygott,miközben elhaladt mellette. A férfi észre sem vette, mert Opheliávalvolt elfoglalva.

A londoni szépség nem mozdult, arcán őszinte megdöbbenéstükröződött.

– Az a szörnyű gyanúm támadt, hogy hosszabb tartózkodásrakészülsz. Ugye, tévedek? – förmedt Raphaelre.

– Igazad van. – Szó sem lehet róla. Követelem, hogy vigyél Londonba, ahogy

ígérted! – Követelhetsz, amit akarsz, de én itt maradok. Egyébként egy

szóval sem említettem, hogy Londonba viszlek, csak azt mondtam,hogy egy irányba tartunk. Ez volt az irány.


44/317

Raphael lesegítette Sadie-t a hintóból. Az asszony álmosantörölgette a szemét, és értetlen arccal nézett rájuk, mert meghallotta a beszélgetésüket. Ophelia megragadta a nő karját.

– Ne menj be a házba! Azonnal távozunk. Raphael nem törődöttOphelia kijelentésével, és szó nélkül továbbsétált. A londoni hölgynem volt hozzászokva, hogy egy férfi így viselkedjen vele, ésfelháborodottan felkiáltott. De Raphaelnek nem volt kedve kintálldogálni a hidegben, míg a kérdéseire válaszol.

– Lord Locke! – szólt utána a szőkeség. – Raphael! – kiáltotta,amikor a férfi a füle botját sem mozdította.

– A pokolba, Rafe! Azonnal állj meg! – A lány hangja most mártényleg ingerült volt.

Raphael folytatta az útját, és csak az ajtóban állt meg, hogyüdvözölje Bartholomew-t.

– Hagyd itt az összes poggyászt, és először a lovakat… A lovakatvidd el innen, a te házadhoz. Majd segítek bevinni a bőröndöket, hamár egy kicsit felmelegedtem.

– Igen, uram – felelte a férfi. – Meddig maradsz?

– Egyelőre én sem tudom, de addig is szükségem leszszemélyzetre, úgyhogy intézkedjél. Ami pedig a mögöttem kiabálóhölgyet illeti… Nos, vele egyáltalán nem kell foglalkoznod.

– Hallottam! – csattant fel Ophelia, aki ekkor érte utol a férfit. – És nem fogom tűrni, hogy semmibe vegyenek!

A gondnok elsietett, hogy teljesítse ura parancsát, mire Opheliamegfordult, és ráförmedt a szolgálójára.

– Ne hagyd, hogy kifogja a hintómat!

Most már a szolgáló is haragosnak tűnt. Kurtán biccentett, éselszánt arccal Bartholomew után sietett. Raphael tudta, hogy hiábafárad, de nem volt hajlandó a hidegben álldogálva megvárni, amíg azasszony rájön erre.

Sóhajtva kinyújtotta a karját, és az ajtóra mutatott. – Ha lecsillapodtál, mindent el fogok magyarázni, Ophelia.

Ígérem. Majd ha lesz egy kis időnk, és nyugodtan beszélhetünk . Nem


45/317

akarom, hogy zavarba hozd a nagynénémet, amikor jelenetetrendezel. Úgyhogy a türelmedet kérem, amíg felmelegszem. Tekényelmesen utaztál idáig, de én teljesen átfagytam a bakon.

Raphael elindult a szalon felé, mert biztos volt abban, hogy anagynénje már ott van. Ophelia sziszegő hangja megállította.

– Ne merj még egyszer elsétálni tőlem! A férfi hátranézett. – Nem hallottad, hogy a türelmedet kértem? – vonta fel a

szemöldökét. – Én azt hittem, jó a hallásod. – Miből gondolod, hogy várni fogok? Tudod, hogy milyen

türelmetlen vagyok. – Akkor azt hiszem, ezen is dolgoznunk kell. Nemsokára neki is

látunk, Ophelia. Figyelj rám: most bejössz ide a szalonba, leülsz, éscsendben maradsz, amíg előkészítik a szobákat, és mindenkitelhelyeznek.

– És ha nem? – Nos, akkor nem árulom el, miért vagy itt. Most, hogy jobban

belegondolok, nem is szükséges közölnöm veled a…

– Ez nevetséges! – vágott Raphael szavába Ophelia. – Tartsd megmagadnak a nevetséges magyarázkodásodat. Én hazamegyek! A lány megfordult, hogy távozzon, és majdnem összeütközött a

szolgálójával, aki közben visszatért. – A gondnok nem hallgat rám! – morogta bosszúsan az asszony. –

Csak az ura parancsát hajlandó teljesíteni. Ophelia dühösen toppantott a hír hallatán. – És ki hajtaná a hintót, ha az emberem nem törődne a

parancsommal?Ophelia megpördült, és villámló szemmel nézett a férfira. De

Raphael csak megvonta a vállát, és így folytatta: – Ha kíváncsi vagyaz okokra, akkor tedd azt, amit mondtam. Biztosíthatlak, hogytökéletes magyarázattal tudok szolgálni, de senki sem kötelez arra,hogy eláruljam, mire készülök. Tudom, hogy nem szeretsz a sötétbentapogatózni, de talán úgy is kiigazodsz majd a helyzeten.


46/317

– Ezt nem mondhatod komolyan! – kiáltott fel Opheliafelhábor odott arccal.

– A türelem egy csodálatos tulajdonság. Az előbb te magad

mondtad, hogy hiányzik belőled, ezért ez lesz az első leckéd. Mostkezdődik a türelem próbája, Ophelia.


47/317

8. FEJEZET

phelia még mindig forrt a dühtől. A vikomtnak elmentaz esze! Miért nem említette senki, hogy egy őrülttelvan dolga?

Ophelia haragos pillantással meredt Raphael hátára. A férfi akandalló előtt állt, és a kezét melengette. Egyszerűen nem vesz rólatudomást, mintha ott sem lenne a helyiségben! Pedig ő már legalábbegy órája üldögél a szalonban, gyakorolja a türelmet, és egyetlen szótsem szól senkihez.

Esmereldát azonnal a szobájába vezették, mihelyt átmelegedett. Atávozása előtt néhány békítő szót szólt a magában füstölgőOpheliához: – Ne duzzogj, leányom, nem áll jól neked. Keverdügyesen a lapokat, és a javadra válik ez a kis kaland.

Ez mit jelentett? Ophelia nem kérdezte meg, mert Raphael is ahelyiségben volt. Majd később beszél a hölggyel, mert úgy látszik, őtudja, miről van szó. Raphael nagynénje egyetért azzal, amit az

unokaöccse művel? Ophelia remélte, hogy téved, örült volna, haSadie-n kívül más is az ő pártján áll. De amíg a férfi nem áll elő amegígért magyarázattal, addig csendben fog maradni, még akkor is,ha beleőrül.

A két szolgálót elvezették a szolgák lakrészébe. Sadie nemsokáravisszatért, és bejelentette, hogy a szobája készen áll, de Ophelia egykézlegyintéssel elküldte. Addig nem megy sehová, amíg Raphael el


48/317

nem mondja neki, hogy miről van szó. De ez az ördögi alakszándékosan bosszantja, és a kelleténél jóval tovább várakoztatja.

A nő magában dúlt-fúlt. Még soha életében nem volt ennyire

mérges. Azon törte a fejét, hogyan tudná megbüntetni Raphaelt ezérta borzalmas viselkedésért. És hiába töri a fejét, a férfi nélkül sosemfog rájönni arra, hogy mit keres ott. Még azt sem tudja, hol van!

Korábban, amikor kinézett a hintó ablakán, elcsodálkozott, hogymiért olyan kietlen a táj. Alig látott néhány házat. Aztán megintelbóbiskolt, és arra gondolt, hogy Raphael bizonyára ismer egy hátsóutat, ahol elkerülhetik a Londonba vezető nagy forgalmat. De most,mielőtt belépett a házba, csak pusztaságot látott mindenfelé, minthatöbbmérföldes távolságban nem lenne lakott terület. El sem tudtaképzelni, hogy hová került.

De rá fog jönni! Arra is, hogy miért hozta ide a férfi, ahelyett,hogy hazavitte volna Londonba. Annyira fontosnak tartja magát,hogy azt hiszi, megteheti. De mi az indítéka?

Csak egy dologra tudott gondolni: ő is meg szeretné kaparintani,akárcsak a többi férfi. Azt hiszi, hogy az előkelő származása miatt

büntetlenül elrabolhatja, és kompromittálhatja? Meg akarja győzniarról, hogy szereti, amikor ez teljes képtelenség? – Ma megtanultad, mi a türelem? Ophelia kék szeme villámlott a haragtól, miközben Raphael széles

hátára nézett. Micsoda fensőbbséges hang! Tudja, hogy nyeregbenvan. Meg sem fordult, hogy a szemébe nezzen, amikor megszólította.

A lány képtelen volt tovább türtőztetni magát, és kitört belőle avisszafojtott feszültség.

– Nem! Nem tanultam meg, mi a türelem! – Kár. – A férfi elindult az ajtó felé. Ophelia egy pillanatig hitetlenkedve nézett utána. Tényleg távozni

akar?

Talpra ugrott, hogy az ajtó elé álljon. De a heverő előtt álló asztaltközelebb húzták, amikor behozták az ételt, és a lány beverte a térdét.


49/317

Egy csésze meg egy csészealj nagy csörömpöléssel a padlóra esett, ésOphelia ijedten felkiáltott.

Raphael azonnal megtorpant.

– Jól vagy? – kérdezte, és a hangjában őszinte aggodalomcsengett.

– Igen. Illetve nem.A lány a haragjára utalt, és nem a térdén lévő apró dudorra, de a

férfi felsóhajtott. – Rendben van, ülj le. Majd máskor tanulsz türelmet. A lány nem sietett tisztázni a félreértést, amikor úgy tűnt, hogy

Raphael mégis hajlandó magyarázatot adni neki. Szeretné végremegtudni, miért vannak ott. A férfi leült a heverőre, jó messzire tőle,de legalább most a szemébe nézett, amikor Ophelia megint elfoglaltaa helyét.

– Mondd el, hogy London helyett miért itt kötöttünk ki. – Rendben. Szóval az a helyzet, hogy most te meg én… – Tudtam! – csattant fel a lány ingerülten. – Az a terved, hogy

kompromittálsz, és kénytelen leszek hozzád menni feleségül. Nos, én

nem fogok … A lány abbahagyta a felháborodott szóáradatot, mert a férfinevetni kezdett, és látszott rajta, hogy jól mulat. Ha nem lenne olyandühös, Ophelia zavarba jött volna, hogy ennyire félreér tett valamit. Aférfi megerősítette a gyanúját.

– Te jóságos ég! Honnan támadt ez a rémes ötleted? – kérdeztevégül.

A lány bizonytalanul folytatta.

– Mi más oka lenne annak, hogy idehoztál? – Éppen ezt akartam elmagyarázni, amikor a szavamba vágtál. De

ha már erről van szó, biztosíthatlak, hogy a nagynéném jelenlétemiatt nem kell tartanod a botránytól. Megígérem, hogy nem foglakkompromittálni.

– Amíg az apám tudomást nem szerez erről a gyalázatról – jelentette ki Ophelia.


50/317

– Miféle gyalázatról beszélsz, kedvesem? Hogy a Locke családmeghívott magához, és a szívemen viselem a debütálásodat? Errőlmár ő is tud, mert küldtem neki egy üzenetet, mielőtt elhagytuk

Summers Glade-et. – Meghívás? A megkérdezésem nélkül? – Beleegyeztél volna? Úgy tűnik, a férfi csak egy választ fogad el tőle, de a lány

örömmel hazudtolta meg az elvárásait. – Igen, beleegyeztem volna. – És az apád? – Ő valósággal kilökött volna az ajtón – felelte a lány, és nem

tudta eltitkolni a keserűségét. De meg is bánta, hogy így elárulta magát, amikor Raphael gúnyos

mosollyal bólintott. – Gondoltam.A lány haragos arcot vágott. – Akkor is az én engedélyemre lett volna szükséged! A férfi mosolya még gúnyosabb lett.

– Tévedsz, kedvesem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elsőeljegyzésed a barátommal, Duncannel. Belátom, hogy szörnyenigazságtalannak tartod, de csak a szüleid akarata számít, semmi más.

A férfinak már visszatért a szokásos gunyoros modora, állapítottameg Ophelia. Ráadásul élvezettel dörgöli az orra alá, hogy milyenkevés beleszólása van az élete fontos eseményeibe.

– Ez nem a családod lakóhelye – jelentette ki. – Egyébként hol acsudában vagyunk egyáltalán?

– Northumberlandben. – De az már majdnem Skócia! – Azért nem egészen, mert elég nagy ez a megye. De valóban

határos Skóciával. – Tehát hazudtál a leveledben az apámnak! – jelentette ki a lány. –

A családod nem itt lakik. Ha elmondom neki az igazat…


51/317


52/317

A lány hitetlenkedve bámult a férfira. – Nem tudtad? Kételyeid voltak? Miután Summers Glade-ben

olyan csúnyán beszéltél velem?

A férfi vállat vont. – Csak figyelmeztettelek , nehogy pletykálni kezdjél Sabrináról

meg rólam. Ez nem csúnya beszéd. – Azt hitted, hogy pletykálni kezdek, pedig eszem ágában sem

volt. Csak segíteni akartam, nehogy Sabrinának baja legyen. Tényleg azt hittem, hogy lefekszel vele, annyira kitüntetted a figyelmeddel.És ha nekem feltűnt, akkor mások is ugyanerre a következtetésre juthattak volna. De te nem azt mondtad, hogy tévedek, hanemmegfenyegettél, hogy tönkreteszel!

– Erre megvolt minden okom, ismerve a híredet. – Tehát beismered, hogy csak azt tudod rólam, amit másoktól

hallottál! – vágott vissza a lány, és lebiggyesztette az ajkát. – Abbanis egyet kell értenünk, hogy nem tudsz hozzájárulni a boldogságomhoz. Úgyhogy holnap hazaviszel!

A férfi határozottan megrázta a fejét.

– Nem. És nem azt mondtam, hogy én foglak boldoggá tenni.Csak segítek neked megtalálni a boldogságot, és megbékélniönmagaddal.

– Én békében vagyok! – sziszegte a nő. – Nem úgy tűnik – mondta a férfi, miközben felállt. – Hová mész? – förmedt rá a lány. – Kerítek magamnak valami vacsorát, és lefekszem aludni. Az az

érzésem, hogy holnap fárasztó napunk lesz.

– De még nem fejezted be a magyarázatodat! A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem? Nos, akkor dióhéjban közlöm veled: egy kedves,

visszafogott nőt faragunk belőled, akit mindenki szeret. Akinek nema szépsége miatt keresik a társaságát, hanem a szívélyes és barátságos természete vonzza az embereket. Ha meggyőzöl arról,hogy sikerült elérnünk ezt a célt, akkor majd hazaviszlek.


53/317

9. FEJEZET

vártnál sokkal jobban alakult a találkozása Opheliával,gondolta Raphael, és elégedetten elnyúlt a faragásokkaldíszített hatalmas ágyban. Sikerült annyira megdöbbentenie

a lányt, hogy elállt a szava, így elmenekülhetett tőle az este hátralévőrészében.

A lány is lefeküdt aludni. Raphael csak akkor vonult vissza aszobájába, miután erről meggyőződött. Nem akarta, hogy kirohanjona hideg éjszakába. Ostobaság lenne, de ez a lány szörnyen hisztis éskonok.

Raphaelnek nehezen jött a szemére az álom, pedig azt hitte, hogya kimerítő nap után azonnal el fog aludni.

Nem lett volna szabad hagynia, hogy a lány felháborodása miattelbizonytalanodjon, és ne beszéljen a Duncannel kötött fogadásról. Nem állt szándékában ezt eltitkolni a lány elől. De… valóbanközölnie kéne vele, hogy egy fogadás adta az ötletet a jelleme

megnevelésére? Nem lenne helyes. Egyelőre bőven elég annyi, amitaz este mondott neki. Csillapítania kell a haragját, és rádöbbentenie,hogy a modorát rajta kívül mindenki tűrhetetlennek tartja.Duncannek igaza volt: Ophelia valóban úgy érzi, hogy nincs miértszégyenkeznie, és a viselkedése teljesen elfogadható. De talán ezcsak azért van, mert még sosem gondolt bele, hogyan látják őtmások, és nem ismeri a véleményüket. Te jó ég, most kifogásokatkeres neki? Már megint azok az átkozott kételyek!


54/317


55/317

– Ezt nem nevezném türelemnek – jegyezte meg. – Már figyelmeztettelek, hogy nem vagyok türelmes. Ez az egyik

olyan hibám, amit szívesen beismerek. Egy fikarcnyi türelem sincs

bennem.De legalább a hangja higgadt volt. Egyelőre. – Tehát beismered, hogy ez hiba. Nem szeretnél megszabadulni

tőle? – Ehhez nincs szükségem a te segítségedre! – csattant fel a lány. A férfi megvajazott egy frissen sült kenyérből készített pirítóst. – Hány éves vagy? Tizennyolc? Tizenkilenc? És még mindig nem

sajátítottad el a türelmet? Igenis segítségre van szükséged. Nem bánom, ha a tanár szerepét kell játszanom.

– Talán az ördög szerepe jobban állna neked! A férfi nevetve nézett a lányra. – Kaptam már ennél rosszabb beceneveket is. Biztosan ördögien

gonosznak fogsz tartani, mire végzünk. De addig udvariasanelfogadod a segítségemet.

A lány felhorkantott.

A férfi most már hangosan nevetett. – Rendben. Akkor nem olyan udvariasan.A lány haragos arccal meredt rá. A férfi vállat vont, és úgy tett,

mintha nem foglalkozna tovább vele. Még jó, hogy ott van előtte azétel, amit nézhetett. A lány átkozottul gyönyörű volt aznap reggel.Remekül állt rajta a lila szegéllyel díszített rózsaszín ruha, és aművészi gonddal feltűzött frizurája maga volt a tökéletesség. Szépenívelt szemöldöke elővillant a bájos frufru alól, és a halántéka körül

néhány kiszabadult fürtöcske enyhítette a frizura szigorúságát. Vajonmindig ilyen gyönyörű? Még a harag sem torzította el a szépségét.

A lány még néhány másodpercig do bolt az asztalon, majdmegszólalt: – Hol van a nagynénéd?

– Bizonyára a rossz modorod elől bujkál. – Muszáj minden szavaddal sértegetned? – fortyant fel a lány. – Ezt teszem? Nem is tudom, miért.


56/317

A férfi látta, hogy a lány halványan elpirul. Nagyon jól áll t neki.Vajon miért nem visel sminket, hogy elérje ezt a hatást? Bár talán így jobb. Ez a nő olyan szép, hogy szebb már nem is lehetne.

A férfi megenyhült. – Nemigen hagyja el a szobáját dél előtt. De biztosan tudom, hogy

fent van, csak délelőtt kötögetni szokott. Olvasni is nagyon szeret, ésilyenkor szívesebben van egyedül. Az egyik bőröndjét valószínűlegtelepakolta könyvekkel.

– Nem volt szükségem ilyen kimerítő tájékoztatásra, de köszönömszépen.

– Nem vagy hozzászokva az olyan beszélgetésekhez, amikor nemrólad van szó?

A lány még jobban elpirult. Aha! Végre valami elhalványította aföldöntúli szépségét, és az arca olyan lett, mint egy közönségeshalandóé. Valószínűleg ezért nem hord sminket. Egy kicsivel több pír, és máris úgy néz ki, mintha kiütések lennének a halvány bőrén.

El akarta terelni a figyelmét a lány külsejéről, ezért folytatta atársalgást.

– Abban reménykedtél, hogy átcsábítod a saját térfeledre? Nefáradj. Esme néni mellettem áll. A lány nem tagadta, hogy ez volt a terve. – Nem hiszem, hogy helyesli, amit művelsz. – Nem is kell véleményt formálnia. Tudja, hogy megkaptam a

szüleid beleegyezését, és ennyi elég neki. Egyébként neked is bekéne érned ennyivel.

– Ez csak azért sikerülhetett, mert kihasználtad az apám beteges

rajongását a nála magasabb ranggal rendelkező nemesek iránt. A lány hangjában keserűség hallatszott. Nem ez volt az első

alkalom, hogy szomorú lett, amikor az apja szóba került. Úgy tűnik,nem kedveli az apját, de Durwich grófja sem szeretheti túlságosan alányát, amikor egy olyan házasságba akarta kényszeríteni, amitől alánya irtózott.


57/317

Ophelia elhallgatott, még a dobolást is abbahagyta, és merőn nézteRaphaelt. A férfi kezdte kényelmetlenül érezni magát. A lány márSummers Glade- ben is gátlástalanul flörtölt vele, mielőtt megint

Duncan jegyese lett. Akkor azzal hárította el a közeledését, hogy az őcsaládjában a férfiak szeretik megkörnyékezni a nőket, és nincsínyükre, ha egy házasságra áhítozó nőszemély akarja behálózni őket.De egyértelmű, hogy a lány érzett valami vonzódást iránta, különbennem kezdeményezett volna. Ám gyorsan lelohadt a lelkesedése,amikor megjegyzést tett a Sabrinával való viszonyára, és ő alaposanleteremtette az aljas feltételezése miatt.

Kemény szavakat vágott a fejéhez, és Ophelia azóta nem kedveli.Ez a kölcsönös ellenszenve alaposan megnehezíti a vállalkozását,méghozzá mindkettejük számára. De nem fog a kelleténél elnézőbblenni vele, csak hogy megkönnyítse a feladatot. Még csak az kéne!Éppen elég nehéz volt közömbösnek maradnia a szépsége iránt, éselkerülni a pillantását.

– Ha befejezted a reggelidet, szeretnék választ kapni az eredetikérdésemre – szólalt meg végül a lány.

Raphael még nem végzett az evéssel, de a lány már annyimegválaszolatlan kérdést tett fel neki, hogy összezavarodott. – Melyik kérdésre gondolsz? – Miért csinálod ezt velem? – Annak több oka is van. – Csak egyet árulj el. – Senki sem kedvel téged, kivéve azokat a fiatalembereket, akik

még nem jöttek rá, hogy milyen elviselhetetlen hárpia vagy.

– Nem vagyok hárpia! Egyébként semmi közöd ehhez, úgyhogyegy másik okot kell mondanod.

– Rendben. Furcsának tartom, hogy egy ilyen szép lány ennyire boldogtalan legyen. Elhatároztam, hogy segítek rajtad, és ez lesz azidei jó cselekedetem. És nem értek egyet az első okomra adottválaszoddal. Én mindig együtt érzek az elesettekkel, és segítek nekik,ha tudok. A te esetedben pedig tudok.


58/317


59/317

azért, mert annyira őszintének tűnt. A férfinak az az érzése támadt,hogy a lány így szokta elérni, amit akar. Tehát még elkényeztetett is,gondolta Raphael. Egyre hosszabb a lista, amit a hibáiról írhat.

– Nos? – szólalt meg végül Ophelia, és a szeme villámokat szórt. Raphael gyorsan a tányérjára nézett. – Elfelejtettem megemlíteni, hogy Alder's Nest milyen félreeső

helyen található? A nagyapám azért vette meg ezt a nagy kiterjedésű birtokot Northumberland vadonjában, mert távol van mindenlakóhelytől és településtől. És ha ez még nem lenne elég, a házat a birtok kellős közepén építette fel.

– Miért? – fakadt ki a lányból az őszinte kíváncsiság. – Ezt a kérdést a családunk is többször feltette neki. Az volt az

elképzelése, hogy kell neki egy hely, ahová visszavonulhat, és acsalád kétszer is meggondolja, hogy meglátogassa ott. Ezt nemszégyellte beismerni. Abban az időben a háza tele volt zajosgyerekekkel.

– De miért kellett neki egy ilyen hatalmas épület, ha magányravágyott?

– Nem lett volna szüksége rá, de hát végül is egy herceg volt – mondta a férfi vigyorogva. – Nem illett volna hozzá egy szerényhajlék.

– Itt tartotta a szeretőjét, ugye? – kérdezte a lány hamiskásmosollyal.

Még jó, hogy Raphael már lenyelte a falatot, különben mostmegakadt volna a torkán.

– Te jóságos ég! Micsoda képtelenségeket tudsz mondani és

gondolni! Szó sem volt ilyesmiről. A nagyapám imádta a feleségétmeg a gyerekeit, és nem is maradt tőlük távol sokáig. Csak szükségétérezte annak, hogy évente egyszer vagy kétszer teljes csend ésnyugalom vegye körül.

A lány megvonta a vállát, nem törődve azzal, hogy az alaptalanvádjával megsértette a férfit és a családját.

– Csak eszembe jutott.


60/317

– Ezzel a megjegyzéssel bebizonyítottad, hogy igaz a hír,miszerint rosszhiszemű és pletykás vagy.

A lány felkiáltott.

– Ez nem igaz! – Nem ismered a családomat, nem találkoztál a nagyapámmal,

mégis egy ilyen rosszindulatú célzást tettél róla. Egyébként, ha egyférfinak szeretője van, nem egy ilyen eldugott helyen tartja, ahovátöbb napba telik eljutni.

– Gondolom, tapasztalatból beszélsz. Már megint! Nem veszi észre, hogy mit művel? Annyira a

természetévé vált a rosszindulat, hogy másképp nem is tud létezni? A lány kitalálta a férfi gondolatát. – Ugye, nem várod el, hogy barátságos legyek hozzád? Egyébként

még el sem kezdtem az igazi sértegetést. Szükségem van egy kisidőre, hogy bemelegedjek.

A férfi majdnem elnevette magát. Nocsak, nocsak. Nem számítottarra, hogy Ophelia szellemes tud lenni.

– Látom, hogy nem vagy túl kedves hozzám. Egyelőre. De éppen

ezen dolgozunk, nem emlékszel? Egyébként valóban tapasztalatból beszéltem, mert hírhedt nőcsábász vagyok, ha nem hallottad volna. – Hallottam. Csak nem hittem el. – Miért nem? – Mert te leszel Norford következő hercege – felelte a lány. –

Gondoltam, ügyelni akarsz arra, nehogy a nevedet beszennyezzevalami botrány.

– Értem. Szerinted botrányos, ha egy nőtlen férfi szeretőt tart?

A lány a homlokát ráncolta. – Nos, nem. Talán én egy nős férfira gondoltam. – Rendben van, kedvesem. Beismerheted, hogy egyáltalán nem

gondolkodtál. Ezt szoktad tenni, nem? Előbb jár a szád, mint azeszed.


61/317

A férfi egy újabb bájos pirulásban gyönyörködhetett. Talánmondania kéne még néhány tréfás megjegyzést, hogy megjelenjen alány arcán a kiütéshez hasonló élénkebb pír.

– Ha már eleget pocskondiáztál, akkor visszatérhetünk az eredetikérdéshez – sziszegte a lány.

– Arra, hogy miért nem jó ötlet gyalog útra kelni? – Nos, többek között. Ugye, nem mondod komolyan, hogy ez a

ház tényleg olyan messze van mindentől, és nem tudnék segítségetkérni valamelyik szomszédtól?

A férfi felnevetett. – Nincsenek szomszédok. Megkérdezheted a szolgákat, ha nekem

nem hiszel. Ők is azt fogják mondani, hogy ötvenmérföldeskörzetben Bartholomew háza az egyetlen épület, és a legközelebbi piac még annál is messzebb van. Vagy nem hallottad, amikor Nanmegemlítette, hogy az apja egész nap távol lesz, mert elment a piacra?

– Ez tűrhetetlen! – Pontosan ezért hoztalak ide, és nem egy másik birtokomra. Itt

legalább szabadon járkálhatsz a házban és a környékén. – És nem kell bezárva tartanod? – Pontosan!A lány meghökkent. – Én csak vicceltem. – Tudom. De én nem. Nagyon komolyan mondtam. És minél

hamarabb elhiszed, mennyire komolyan gondolom, hogy segíteniakarok neked, annál hamarabb távozhatunk innen.

– És mégis hogyan tervezed ezt a segítséget? – gúnyolódott alány. – Illemtaniskolát fogsz nyitni a birtokon? Ahhoz még többdiákot kell elrabolnod.

– Ne légy nevetséges… – A te terved nevetséges! És ha mégis kerítesz egy tantermet,

akkor mi lesz a tananyag?


62/317

– Még sosem próbálkoztam ilyen reménytelen esettel, úgyhogyapró lépésekkel kéne haladnunk, és megnézni, mire jutunk.

A lány arcán látszott, hogy ez a megjegyzés fájdalmat okozott

neki. – Ha ennyire reménytelen esetnek tartasz, akkor ismerd be, hogy

tévedtél, és vigyél haza. – Ha veszett ügynek hinnélek, nem lennénk itt. Nem foglak

hazavinni.

A lány összeszorította a száját. – Még mindig nem válaszoltál, hogy miért akarsz beleavatkozni

az életembe. Meg sem fordult a fejedben, hogy talán nekem mindenúgy jó, ahogy van, és nem akarok semmin sem változtatni?

– Ostobaság. Boldogtalan vagy, és ezért próbálsz mindenki mást boldogtalanná tenni, aki a közeledbe kerül. Ez annyira egyértelmű,Ophelia, hogy még egy gyerek is látja. Istenem! Nehogy sírni kezdj!

A lány kiszaladt a helyiségből, és eltakarta a könnybe lábadtszemét. A férfi nem állította meg. Az igazi női könnyeknek sosemtudott ellenállni, és nem akarta, hogy a lány rájöjjön erre, és később

felhasználja ellene. Nem számított arra, hogy ennyire találó a jellemzése, amit Opheliáról mondott. Most már csak az a feladat,hogy kiderítse, miért lett ilyen?


63/317


64/317

– Nos, velem nem úgy viselkedik. – Akkor bizonyára a vikomt csinos arca bűvölt el téged,

kislányom. Nagyon helyes fiú, annyi szent.

lindsey, johanna - (locke család 02.) Ördögből angyal

Documents