marczis judit - eötvös loránd universitytoldyferenc.elte.hu/marczis_judit_k.pdf · mintegy...

Marczis Judit

Gyermekirodalom és illusztrációa német romantika korában

Mar

czis

Judit

Gy

erme

kiro

dalom

és il

lusz

tráció

a né

met r

oman

tika k

oráb

an

Marczis Judit


Marczis Judit


Germanum KiadóBudapest • 2009

7

© Germanum Kiadó, 2009

TarTalomjegyzék

a képes könyv előfuTárai 9

képes ívek gyerekeknek 11A képes ív jellegzetességei 11

A termelés kiszélesítése 12

Képes ívek Neuruppinből 13

A müncheni képes ívek 15

Deutsche Bilderbogen 18

poéTikus képeskönyvek 22Rímbe szedett világ 22

Palatábla-képeskönyv 26

Hagyományos elbeszélések 29

képes mesekönyvek 32Mesekönyv-illusztrációk 32

Mese és illusztráció 38

sTruwwelpeTer - kócos peTi 40

polgári képeskönyv a 19. században 43A zsáner műfaja 45

Megváltozott világ 47

a 19. századi és mai némeT nyelvű képeskönyv- illuszTráció összehasonlíTása 52

irodalomjegyzék 56

illuszTrációk jegyzéke 58

névmuTaTó 60

9

a képes könyv előfuTárai

A középkorban a kódex az isteni kinyilatkoztatás eszköze volt, isten szavainak megtestesítője. Ez a könyvre, mint egészre, azaz szövegre és képre egyaránt érvényes volt. Az evangéliumnak ugyanúgy

megvolt a helye az oltáron, mint a szentek relikviáinak is: mindkettő az istenség fizikai jelenlétét garantálta.1 A könyveket nagy ünnepségeken kiállították, körmenetek alkalmával pedig magukkal vitték. De a könyvnyomtatás feltalálásával már a középkor folyamán elveszítette a könyv szövegeivel és képeivel együtt ezt a mágikus jelentését. A kézzel festett és írt remekművek már nem tettek eleget a keresletnek, így a középkori írásiskolák régi tradíciója új eszközökkel folytatódott. A kéziratokról a nyomtatott művekre való áttérés során a könyv külseje lényegesen megváltozott. Ezzel

egy időben kialakult a könyvnyomtatás sajátos üzemi formája is és a gyártás során a racionalizáció elve érvényesült.2

A könyvnyomtatás feltalálásával a 15. század közepén lehetővé vált, hogy szövegeket magas példányszámban viszonylag olcsón állítsanak elő és széles körben terjesszék, így a nyomdai termékekhez szinte bárki hozzájuthatott. Ennek következtében az írott szó, mint a klérus és a tanult polgárok egy kis részének privilégiuma, általános ismeretlenségét elvesztette. A nyomtatott könyv új korszakot nyitott az irodalmi művek előtt. A részben nyelvjárásban írt irodalom fokozatos elterjedése hozzájárult ahhoz, hogy a képzés kilépjen az egyház intézményi kereteiből, és elősegítette az újkorra jellemző gondolkodásmód, valamint a közvélemény kialakulását.

A 15. század második felében a műhelyekben már sorozatban és munkamegosztásban készültek a könyvek. A piacon egy új vásárlói réteg vette meg ezeket a könyveket: a polgárság. A képek növekvő realizmusa is tükrözi ennek a rétegnek az új mentalitását. Ezen időszak további jellegzetessége az új társadalmi szerep, ami a képzőművészeket ösztönzi. Kilépnek kézműipari helyzetükből és kevésbé készek arra, hogy idegen koncepciók alapján dolgozzanak, egyre inkább önmaguk találják ki saját képeik megjelenítési formáját.

Ebben a korban az olvasás kevéssé volt elterjedt és a könyv megpróbálta a dolgokat az egyszerű emberek részére minél szemléletesebben bemutatni. A könyvnyomtatás feltalálása a szöveg és az illusztráció között új kapcsolatokat teremtett. A kevésbé gyakorlott olvasóknak a kép rendkívül nagy segítséget nyújtott a szöveg megértéséhez. A korai képeskönyv inkább szólt a gyakorlatlan felnőtt olvasónak, mint a gyerekeknek.

A könyvek nyomtatásához igen korán kapcsolódott az illusztrációk és a könyvdíszek nyomdai előállításának igénye. Ennek előfeltétele a képnyomóformák létrehozása volt. Bár a könyvnyomtatás feltalálását követő első évtizedekben az illusztrációt és a díszítést − különös tekintettel az iniciálékra − még kézzel festették a nyomtatott szövegre, kézenfekvőnek látszott az ismert képnyomtatási eljárások, mindenekelőtt a fametszés alkalmazása. A fejlődés előrehaladtával az összes létező nyomástechnikával nyomtattak könyvillusztrációkat, illetve-díszeket: magasnyomással (fametszés, később tónusos fametszés) és mélynyomással (rézmetszés, valamint marató eljárások, például rézkarc) éppen úgy, mint síknyomással (litográfia) vagy szitanyomással. E technikák mindegyikével kikísérletezték, kifejlesztették és alkalmazták a színnyomást, ha nem egyenlő mértékben is.

1 Hoffmann, Detlef − Thiele, Jens: Künstler illustrieren Bilderbücher, Oldenburg, 1986, Bibliothek-und Informationssystem, 12.2 Hoffmann − Thiele: i.m., 19.

10 11

Eredeti grafikai eljárás esetén a nyomóforma-előállításhoz − hacsak nem közvetlenül a nyomtatódúcra, nyomólemezre vagy kőlapra rajzoltak − egy művészkéz alkotta vázlatra volt szükség, melyet többnyire magának az alkotónak kellet átmásolnia a formahordozóra; ez alapján lehetett kidolgozni − sokszor további személyek közreműködésével − a nyomóformát. Az eredeti grafika mellett alkalmaztak reprodukciót is, például olyan réz-vagy fametszetet, amelyet egy festmény vagy más sokszorosítani kívánt eredeti alkotás alapján készítettek; a nyomtatást természetesen ebben az esetben is közvetlenül a nyomólemezről vagy -dúcról végezték. A fametszés a nyomtatványok illusztrálásához használt legősibb grafikai eljárás, a 14. század végén Németországban felbukkanó legrégebbi képnyomtató technika. Mivel a fametszet esetében a dúc síkjából kiemelkedő részek nyomtatnak, akárcsak a betűk nyomtatásakor, magasnyomásos eljárásról beszélünk. Éppen ezért volt a fametszet különösen alkalmas nyomtatott könyvek illusztrálására: a kép és a szöveg nyomtatása ily módon egyetlen művelet során mehetett végbe. A fametszetes képsokszorosítást a 15. században kézműves munkának tekintették, a készítés folyamatában résztvevők közül senki sem számított mai értelemben vett művésznek. Nem az egyéni művészi eredetiségre törekedtek, inkább a hagyományos mintákat követve, a megbízható kézműipari termék előállítására. A cél az volt, hogy a képet érthetővé és szemléletessé tegyék a közönség számára, már csak azért is, hogy könnyen eladható legyen. Ily módon a fametszet nagy jelentőségre tett szert a könyvnyomtatásban, különösen a nemzeti nyelvű „népszerű” irodalom esetében, melynek meg kellett tudnia szólítani az olvasásban jártas rétegeket. A képi motívumokat épp ezért előszeretettel dolgozták fel realisztikus zsánerábrázolásokban. A könyv egyúttal jelentősen kitágította a fametszet felhasználásának körét, bővítette tematikáját, és elősegítette formakészletének gazdagodását. A fametszet magasabb művészi színvonalat ért el a különböző típusú szövegekhez alkalmazkodó illusztrációs technikaként, s hozzájárult a tartalom, a mondanivaló és a szándékolt hatás kifejtéséhez, szemléletesebbé tételéhez. Mindazonáltal az illusztráció művészi fejlődése csak a 15. század nyolcvanas éveitől lendült fel.

A gyermekek számára kiadott művek között kezdetektől fogva három, tematikailag egymástól világosan elkülönülő terület rajzolódott ki:

Vallási témájú könyvek, mindenekelőtt számos bibliafordítás, énekeskönyvek, katekizmusok, 1. szentek legendái, részletek Jézus életéből és keresztény tankönyvek.Ábécés könyvek sorozatai, eleinte egyoldalas nyomtatványként, melyet díszes körvonalak 2. szegélyeztek fametszéssel.Mesekönyvek. 3.

A fentiekhez hasonló témafelosztás jelenik meg a korai németnyelvű gyermek-és ifjúsági irodalomban is. Ezeknek a műveknek nem csekély része illusztrált. Így jöttek létre képes bibliák, ábécés könyvek és illusztrált mesekönyvek, amelyeknél, igen gyakran a kép dominál vagy legalább is hatásában felér a szövegrésszel. A 17. század közepéig néhány esettől eltekintve ez a három téma uralja a területet. Csak ekkortól kezdve merülnek fel szórványosan más, tárgyi jellegű témák, amelyek a 18. században az eredeti három téma mellett egyenrangúként állnak, a későbbiekben pedig egyre inkább háttérbe szorítva azokat. Ezeket a gyermekeknek és fiatal olvasóknak szánt gazdagon illusztrált nyomtatott műveket joggal nevezhetjük a mai képeskönyvek előfutárainak.3

3 Doderer, Klaus−Müller, Helmut: Das Bilderbuch, Weinheim und Basel, 1973, Beltz Verlag, 2.

képes ívek gyerekeknek

a képes ív jellegzetességei

ABilderbogen, a „képes ív” műfaja a 18. században alakult ki azokból az egylapos nyomtatványokból, amelyek képeken keresztül kerek egész történeteket

mesélnek el az olvasni vágyók számára, leginkább a gyerekek szórakoztatására és tanulságára. Az ívek többnyire nyers fametszetes modorban készültek. Mint ahogy sok évszázadon keresztül nem volt speciális irodalom gyermekeknek és fiataloknak, úgy nem létezett kimondottan gyerekeknek készült képes ív sem. A középkorból kifelé haladva a kézzel festett és kézzel írott, témájukat tekintve vallásos képes ívek is szólhattak gyermekeknek és fiataloknak. A későbbiekben

már nyomtatott, még mindig nem korosztály specifikusan előállított képes ívek a gyermekek életében is azt a szerepet töltötte be, mint a felnőttekében, mégpedig faldíszként vagy lektűrként tartották számon. Viszonylag csak későn készültek kimondottan gyermekek és fiatalok számára képes ívek, mégpedig akkor, amikor a gyermek-és ifjúsági irodalom is virágozni kezdett.

Ahogy Adolf Spamer megfogalmazta, a képes ív fogalma ma a következőket jelenti: „Minden forgalomba hozott, fiatalnak és idősnek szóló, közepes formátumú papírra nyomtatott kép (szöveggel vagy szöveg nélkül).”4

Amennyiben a képes ívek bemutatásánál a fentiekben megfogalmazott definíciót követjük, akkor a képes ívek kezdeteit nem a nyomtatott, hanem a 13. és 14. században festett lapoknál kell keresnünk. Itt olyan illusztrált példabeszédekről van szó, amelyek fali díszként, imaképként jelennek meg az otthonokban, és amelyek – mint később a nyomtatott képes ívek is − a nép tanítására szolgálnak. Az íveket, amelyek nagysága 28×20 cm és 180×60 cm között mozgott, az úgynevezett levélfestők állították elő. A „levél” akkoriban az egyszerű ember számára nem a mai értelemben vett írásos kommunikációs eszközt jelentette, sokkal inkább egy egyoldalas nyomtatványt, az illusztrált röpiratot, de gyakran még a kártyát is.

Ami a képes ívek tartalmát illeti, leginkább vallásos volt. Visszatérő téma volt a keresztre feszített Krisztus, a Madonna, a Szentek és jelenetek az életükből; ehhez jöttek még az erkölcstanok, utasítások imádsághoz, bűnbocsánatok és szent levelek. Ha már az első német nyelvű, vallásos témájú, illusztrált kiadványokat említjük, meg kell említenünk a Biblia Pauperumot (Szegények Bibliája) is, hiszen ebben az időben igen népszerű olvasmány volt, különösen a német nyelvterületeken. A Biblia Pauperum a 13. század végétől elterjedt könyvtípus és a középkor legnépszerűbb könyvei közé tartozott. E kor jellegzetes emléke. Miniatúrákkal díszített és fametszetes példányai világszerte őrzött muzeális értékek. A Biblia Pauperum ahhoz a könyvtípushoz tartozik, amellyel Gutenberg találmánya előtt igyekeztek megoldani a könyv gyors és viszonylagos olcsó előállítását. E könyv alakban közreadott fametszetsorozatok mintegy átmenetet képeztek a középkori festett kódexek és az illusztrált nyomtatott könyvek között. A Biblia Pauperum Krisztus életét, mint beteljesedett élőképek sorozatát írták le és illusztrálták.

A Biblia Pauperum kompozícióinak tervezője a bibliai történeteket az őt körülvevő világ eseményeihez hasonlóan ábrázolta. Egyidejűleg korának aktuális művészi problémáit is megoldani igyekezett.

4 Doderer − Müller: i.m., 67.

12 13

Az új művészi felfogás ösztönözte egyrészt az emberi alakok, tárgyak és épületek méretarányos és perspektivikus ábrázolására, másrészt a bibliai események színhelyének minél részletesebb bemutatására. A 15. század utolsó harmadában jelentek meg a vallásos témák mellett világiak is. Részben a gyakorlati életet érintőek: útmutató az érvágáshoz vagy háztartástani leírások, részben pedig szatirikus témák: gúnyos képek és szövegek nőkről vagy fiatalokról, a 16. század szenzációs eseményei; képmotívumok az emberi élet korszakairól, amelyek a 19. századig témaként mind megmaradtak.

a termelés kiszélesítése

Az évszázad, amely Gutenberg találmánya után következett, a képes ívek hatalmas fellendülését hozta. A műhelyek száma jelentősen megemelkedett, termelésük nemcsak mennyiségi növekedést okozott, hanem észrevehető a témák és az ábrázolt tárgyak bővülése is. A képes

ívek a 16. század fordulóján információs eszközzé váltak, és beszámolnak a háborúk kimeneteléről, katasztrófákról, különös természeti jelenségekről és híres személyekről, kínvallatásokról és kivégzésekről, ahol – a század szellemiségének megfelelően − az ábrázolt személy démonizálására való hajlam is áttör.

Hogy milyen jelentőséggel bírt a képes ív a 16. században, mi sem bizonyítja jobban, hogy a hatóságok fontos véleményt képező médiumként sokszor cenzúrának vetették alá és a műhelyek, illetve a mesterek számát csökkentették, így próbálván ellenőrzés alá venni.

A sokszorosítási technikát tekintetbe véve a 17. században a képes ívek termelésére a rézmetszet betörése a jellemző. A fametszet régebbi magasnyomású eljárásával szemben újításként jelenik meg a mélynyomás.

Ami a képes ívek témáját illeti alapjában véve mindent folytatnak, ami már a 16. századból ismert. A képes ív a propaganda és a szellemi vita eszközeként is szolgál. A 18. század a képes ívek területén többféle szempontból is egy bizonyos precizitás felé vezetett. Először is a gyártás és a terjesztés között egy erősebb munkamegosztás valósult meg. Eddig a műhelyek állították elő a képes íveket és az olvasóközönség felé is ők juttatták el. Mostanra az értékesítés mindinkább a kiadók feladata lett. Ezáltal a képes ívekkel történő kereskedelem jelentősen kiszélesedett, ország-és nyelvi határokon is átívelt. Ahhoz, hogy a legjobb forgalmat tudják realizálni, természetesen az ívek szövegeinek is többnyelvűnek kellett lennie. Ez további problémát vetett fel, mégpedig azt, hogy a gyártást teljesen tudatosan a különböző vevők igényeihez kellett igazítani. Különböző íveket nyomtattak a falun és városban élőknek, a népies ízléshez vagy kifinomultabb igényekhez igazodva, illetve felnőttek vagy gyerekek számára. A képes ív gyártás korábbi centruma Nürnbergből Augsburgba helyeződött át, ahol az akkori időknek megfelelően a késő barokk-rokokó stílusformákat és képi motívumokat: kosztüm-és egyenruhaképeket, jeleneteket a vidéki-és népies életből, vadászképeket, de természetesen a hagyományos áhítatos grafikákat is nyomtattak.5

A 19. század a képes ívek tekintetében nemcsak tetemes mennyiségű újfajta lap tömeges kiadását eredményezte, hanem új gyártási központok megjelenését, amelyek a modern nyomtatási eljárások bevezetésével a gyermekeknek szóló termékskálát is bővíteni tudták. Fontosabb városok ezekben az időkben a képes ív-nyomtatás területén: a kis Neuruppin (Berlintől 60 km-re északnyugaton található), München, Stuttgart és Bécs. Új sokszorosítási eljárásként egyre inkább a litográfia és a fametszet érvényesült.


Ami a gyermekeknek szóló képes ív-termelést illeti, elmondhatjuk, hogy a serdülőknek szóló képes ívek spektruma igen széles és gazdag: megtalálhatjuk az oktató célzatú íveket, amelyek az ábécét illusztrálják vagy azokat, amelyek a gyermekek számára bizonyos valóság részleteket – foglalkozások, természeti jelenségek, történelmi események, stb. – szemléltetnek.De sok szórakoztató jellegű képes ív is megjelent, amelyek mindenekelőtt vidám képtörténeteket mu-tatnak be, vagy azok, amelyek a gyermekek kézügyességét voltak hivatottak ösztönözni, pl. kivágható-vagy modellező ívek, papír színház, és öltöztető babák.

képes ívek neuruppinből

Neuruppin a képes ív-gyártás egyik legfontosabb helyévé nőtte ki magát a 19. század során. A Neuruppiner Bilderbogen Gustav Kühn nevével kapcsolódik össze, hiszen az általa alapított nyomdából kerültek ki ezek a képes ívek. Amennyiben meg kellene határozni az itt készült

képes ívek típusát, akkor persze nem teljesen precíz értelemben vett, de a „népies” jut eszünkbe. Természetesen a képes ív, mint termékfajta esetében egy népiesebb közegről van szó, már ami a tartalmát és közönségét illeti.

A „népies” jelző észrevehető a képekben megjelenített érthetőségre, drasztikusságra és durvaságra való hajlamban. Az élénk színek használata is egyik jellemzője a Neuruppinben előállított képes íveknek, ahogy a már-már karikatúraszerűen eltúlzott vonalvezetés is. Minden tematikai sokszínűsége ellenére is megállapítható, hogy a Kühn műhelyben készült képes ívekre a mindennapok ábrázolása jellemző, mégpedig teljesen nyilvánvalóan a paraszti vagy kispolgári világ szituációi és problémái. A felemelkedett polgárság életének eseményeit többnyire egy bizonyos távolságtartással figyelik.

Egy harmadik jellemzője a neuruppini képes íveknek összehasonlítva más, bizonyos mértékig „polgári” ívekhez képest, hogy az ismeretek közvetítése és a véleményformálás nem jelenik meg ezekben a történetekben. Ez nem jelenti azt, hogy nem lennének ezek az ívek tanulságosak, csak éppen más formában. A tanulságok, amelyeket a kühni ívekben közvetítenek, gyakorlatiasabbak és leginkább a népi élet szabályait és bölcsességeit fogalmazzák meg, amelyek a közmondásokban is megjelennek.6

A fent leírtakból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Kühn-féle képes ívek lényegében a felnőtteknek és azon belül is inkább az alsóbb osztálynak szóltak. Természetesen ezek az ívek eljutottak a gyerekek kezébe is, annak ellenére, hogy ezek az ívek elsődlegesen nem nekik készültek.

A kühni műhelyben kimondottan gyerekek számára is állítottak elő képes íveket. Olyan képtörténetekről van szó, melyekben a gyerekek a cselekményben fontos szerepet játszanak és amelyekkel a fiatal publikum tud kiváltképpen azonosulni. Azok az ívek is kifejezetten gyermekek számára készültek, melyekben meséket adtak közre és azok is, amelyek kivághatóak, kifesthetőek voltak. Ide tartoznak az öltöztetőbabák és a zsinóron rángatható bábúk is, ahogy azok az ívek is, amelyekből papír színházat lehetett készíteni. A képes ívekben található képrejtvények és fejtörő játékok lehetőséget adtak arra, hogy gyerekek és felnőttek közösen játszanak egymással.


14 15

1. ábra. Utazás a világ körül. 1927. sz. neuruppini képes ív, Neuruppin, 1835 körül

a müncheni képes ívek

Münchenben csak a 18. század második felében kezdődött említésre méltó nyomdai tevékenység, leginkább imaképek előállításával foglalkoztak, képes íveket csak 1800 után kezdtek el gyártani. A mücheni képes ívek esetében a Braun & Schneider kiadót érdemes

megemlíteni. Ezt a kiadót egy grafikus, Caspar Braun (1807-1877) és egy író, Friedrich Schneider (1815-1864) alapította. 1844-től adták ki a Fliegende Blätter című folyóiratot és 1849−1898-ig a Münchener Bilderbogen sorozatot. A képes ívek fametszetes eljárással készültek. Az ívek fekete-fehérek vagy színesek voltak. A Münchenben illetve Neuruppinben készített képes ívek közötti alapvető különbséget Irene Dyhrenfurth az általa írt Geschichte des deutschen Jugendbuchs (A német ifjúsági könyv története) című művében az alábbiakban fogalmazta meg:

A Neuruppin-i képes íveket, amelyek egy kis városból származtak, anonim rajzolók illusztrálták, míg a müncheni képes ívek egy olyan városban készültek, amely a 19. század közepén élénk művészeti központ volt. Így történhetett meg, hogy a Münchener Bilderbogen rajzait neves művészek készítették, ami egy magas művészi színvonalat jelentett, amit a neuruppini képes ívek soha nem értek el, de nem is törekedtek erre.

A magas művészi nívó a Münchener Bilderbogen esetében nemcsak abban állt, hogy a kiadó egy olyan városban működött, ami 19. század közepén a művészeti élet egyik központja volt, ezáltal könnyebben tudott kapcsolatot felvenni neves művészekkel és őket a közös munkának megnyerni, hanem egy bizonyos színvonal megtartása a képmegformálás esetében a Braun & Schneider kiadói koncepciójához tartozott. Ezekre a lapokra jellemző az átláthatóság, a részletek pontos kidolgozása és a kiegyensúlyozottság, ami az egyes képek elhelyezését az oldalakon és az illusztrációk, illetve a szöveg közti kapcsolatot illeti. Nem találunk semmiféle groteszkbe átnyúló emberi vonást vagy alakot, ami

2. ábra. A malom. Részlet a 429. számú müncheni képes ívből, melynek címe Aus dem stillen Walde und den Bergen, München, 1866

16 17

a neuruppini lapokra oly jellemző.7 A müncheni képes ívek vagy a természet idillikus harmóniáját – mint pl. Aus dem stillen Walde und in den Bergen − vagy finom embereket pl. Zur Geschichte der Costüme mutatnak be.

Egy másik különlegessége ezeknek a képes íveknek a tanító célzatú történetekben rejlik, hiszen nagy hangsúlyt fektettek az ismeretek közvetítésére is. Nemcsak a történelmi témájú, de a földrajzi kiadások is jelentősek voltak. Die Welt in Bildern (A világ képekben) című sorozat, amelyben különböző tájképeket mutatnak be: Deutsches Dorf (Német falu), Italienische Landstraße (Olasz országút), Insel im großen Ozean (Sziget a nagy óceánban). Ezekben a kiadványokban nem csupán a hazai vagy egzotikus festői panorámákat rajzolták meg, hanem az ábrázolt jelenségek mellé pontos adatokat is feltüntettek.

A Münchener Bilderbogen esetében meg kell még említenünk a meséket, már csak azért is, mert a munkatársai között tevékenykedett Moritz von Schwind (1804-1871) is, aki egy jellemzően késői romantikus művész volt és témáit festőként elsősorban mondákból, mesékből és a népköltészetből vette. A müncheni képes ívek romantikához való kapcsolata nem csak azokban a lapokban mutatkozik meg, amelyekben mesék jelentek meg, hanem kultúrtörténeti és néprajzi témáiban is, melynek magyarázatát az akkori német szellemi mozgalomban kell keresnünk, ami felhívta a figyelmet a nemzeti történelemre és a népi hagyományokra.

A müncheni képes ívek egyértelműen gyermekek és fiatalok számára készültek, mégpedig lektűrökön keresztül történő szórakoztatásukra és oktatásukra. Ami a Braun & Schneider kiadó gyártásából hiányzik, azok az ívek, amelyek a gyerekek manuális tevékenységét ösztönzik, a modellező, kivágható és ezekhez hasonló kiadványok. Minden kétséget kizáróan a Münchener Bilderbogen a tanult polgári réteg gyerekeinek készültek elsősorban. Ez az ívek tartalmában és a korabeli miliő ábrázolásában is megmutatkozik: a berendezési tárgyak, ruhák, játékok, nyelvhasználat, érintkezési formák, a mindennapi élet szokásai és az iskolák is mind-mind a 19. századi német polgárság életének jellemzői.


4. ábra A déli-tengeren. Részlet a Világ képekben című müncheni képes ívből, München, 1863

3. ábra. Francia udvari viseletek. Részlet a 343. sz. müncheni képes ívből, melynek címe Zur Geschichte der Costume, München, 1863.

18 19

deutsche bilderbogen

A Deutsche Bilderbogen 1866−1871-ig jelent meg Stuttgartban Gustav Weise kiadójában. Első pillantásra a Deutsche Bilderbogen megjelenését tekintve nem nagyon különbözik a müncheni képes ívektől, hiszen itt is kiváló mesterek vázlatrajzai alapján készültek fametszetes-eljárással

az illusztrációk. Munkatársai közé tartoztak: Theodor Hosemann (1807-1875), Adolph von Menzel (1815-1905), Carl Reinhardt (1818-1877) és Oscar Pletsch (1830-1888). A Deutsche Bilderbogen a müncheni képes ívekhez többek között a tematikáját illetően is hasonló. Itt is bemutatásra kerülnek hazai és távoli városok, tájak (Bilder von Bosporus, Italienische Landschaft). Ugyanúgy találhatunk folkrolisztikus anyagokat is (Bilder aus Dachau, Im Fischerdorf), mint idillikus tájleírásokat (Am Brunnen, Ein Abend auf dem Lande) és az antik világ is bemutatásra kerül (Szenen aus der Ilias). A Deutsche Bilderbogen ben is tesznek közzé mondákat, meséket, népies történeteket és vidám illetve komoly képtörténeteket korabeli háttérrel.

5. ábra. Hugo Becker A forrásnál című illusztrációja a 130.sz. Deutsche Bilderbogenben, Stuttgart, 1869 6. ábra. C. Bertling Jelenetek az Iliászból című illusztrációja a 132.sz. Deutsche Bilderbogenben, Stuttgart, 1869

20 21

Különbségek a két képes ív sorozat között csak pontosabb tanulmányozás után vehetők észre. Elsőként megállapíthatjuk, hogy a Deutsche Bilderbogen bizonyos szempontból „irodalmibb”. Ez a megállapítás a szövegek eredetére, formájára és színvonalára vonatkozik. Megtalálhatunk itt képeket Shakespeare drámáiból, egy teljes jelenetet Goethe Faustjából, amelyeket az eredeti szöveg illetve azok fordítása kísér; közzétették a Don Quijote rövid összefoglalóját, sorokat a Nibelungenliedből, de találhatunk költeményeket Byrontól és más ismert költőktől is. A Deutsche Bilderbogen ben döntő többségében Grimm-meséket adtak közre.

A másik különbség inkább történelmi szempontból feltűnő: a történelem nem csak kultúr- történelemként jelenik meg. A Gustav Weise-féle kiadóban jelent meg a Reiterhelden (Lovagi hősök) című sorozat, és a Kriegshelden des Altertums (Ókori háborús hősök), Kriegshelden des Mittelalters (Középkori háborús hősök), Kriegshelden der Neuzeit (Újkori háborús hősök). A Deutsche Bilderbogen ben a történelem háborús aspektusai erőteljesebben kerültek ábrázolásra. Feltűnő, hogy a háborúk elbeszélése a hősi alakok ábrázolásában nyilvánul meg leginkább és az ő személyükön kívül az illusztrációkon más szinte nem is látható.8

A 19. század mindenesetre nem csak a gyermekek és fiatalok számára készült képes ív gyártás tetőpontját jelentette, hanem tulajdonképpen a végét is. Az első világháború híreinek bősége és a lakosság elkerülhetetlen érzelmi felfokozottsága még egy felfutást jelentett a képes ívekre, mint populáris médiumra.

A fejlődés tulajdonképpen meghaladta a képes ívek határait. A képes ívek eltűnése elsősorban annak köszönhető, hogy a képek iránti sokfajta igényt más, újabb médiumok jobban és gyorsabban tudták kielégíteni. Az aktuális tudósítást az illusztrált újságok és folyóiratok, később pedig a film és a televízió vette át, amelyeknek a szórakoztatás feladata ugyanúgy a képek által történik. A populáris nyomtatott grafika hanyatlása részben a képeslapok megjelenésének (1871) is köszönhető. Ugyanez a szituáció igaz a gyermekek részére készített képes ívek esetében is. Bizonyára ma is léteznek még kivágható-és modellező ívek; de a képtörténetek ezzel szemben teljesen eltűntek vagy a képregények léptek a helyükbe.

Ugyan történtek kezdeményezések a képes ívek felélesztésére a 20. században, de mindhiába. Ezek a próbálkozások nem azért fulladtak kudarcba, mert a színvonaluk nem volt elég jó. Az ok a történelemben keresendő: a képes ív, amely több mint egy fél évezredet megélt, a 19. század végével lefutott


7. ábra. Wilhelm Camphausen Götz von Berlichingen című illusztrációja a 231.sz. Deutsche Bilderbogenben, Stuttgart, 1870

22 23

poéTikus képeskönyvek

rímbe szedett világ

A szövegek eredete különböző. Rímeket, rejtvényeket, dalokat, elbeszélő költeményeket találhattak a népi hagyományokban eleget, amelyeket a Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje)

megjelenése óta figyelemmel kísértek és gyűjtöttek. Aztán jöttek a költők, akik ezt a hangnemet magukévá tetté és nem féltek attól, hogy – elsősorban gyerekeknek − verseket írjanak. Friedrich Rückert (1788-1866), Friedrich Güll (1812-1879), Wilhelm Hey (1789-1854), Franz von Pocci (1807-1876), Ludwig Bechstein (1801-1860), Ludwig Uhland (1787-1862), Hoffmann von Fallersleben (1798-1874), August Kopisch (1799-1853) stb. tartoztak ide. Így aztán a poétikus képeskönyvekben mindkettő megtalálható: népi irodalom név nélkül és líra az akkor ismert és kevésbé ismert szerzőktől.

Mégis mindkettő lehetséges: egy költemény strófáival alkothat képet az olvasóban és abból születhet egy könyv, mint ahogy az is, hogy rímeket színes csokorba kössenek és egy vagy több művész minden kis versikéhez egy-egy képet készítsen.

Nézzünk egy érdekes esetet: Friedrich Fröbel (1782-1852) Mutter-und Koselieder (Anyai-és becézgető dalok) című művét. Ennek az 1844-ben először megjelent műnek a címoldalán -amelyet a nazarénusokhoz közel álló művész, Friedrich Unger (1753-1804) illusztrált- jellemző adatokat találhatunk. Az alcím így hangzik: Dichtung und Bilder zur edlen Pflege des Kindheitslebens (Költemények és képek a gyermeki lélek nemesi neveléséhez). Ez egy családi könyv, ahol a nemes szó verzállal és pici gyöngyökből, kagylókból és levélkékből álló kerettel van kiemelve. A cím felett ez az idézet Kommt, laßt uns unsern Kindern leben! (Gyertek, hagyjuk gyermekeinket élni!) található, amelyet kisbetűvel nyomtattak és ezen az oldalon alul még egy idézet következik: Gar hoher Sinn liegt oft im Kind’schen Spiel. (Gyakran még a gyermeki játékban is rejlik értelem). Ez a szimbólumokkal terhes címlap jó példa arra, hogy miért is különleges ez a mű a német képeskönyv történelemben. Egyrészt azért, mert ezt a könyvet egy pedagógus egy művésszel közösen alkotta meg, másrészt pedig mégiscsak anyáknak szánta, mint útmutató-és tankönyvet, hogy miképp is kell bánni a kisgyermekekkel. Újra és újra az anyákat szólítja meg és arra ösztönzi őket, hogy egyetértésben gyermekükkel egy érzelmekben gazdag életet éljenek.

A pedagógus Friedrich Fröbel, akinek kezdeményezésére Németországban és sok más országban a „gyermekmegőrző-intézeteket” óvodák váltották fel, saját elképzelései alapján fogalmazta meg a Mütter-und Koselieder című művében nevelési módszerének legfontosabb gondolatait.9

Hogy miképp juttatta kifejezésre pedagógiai nézeteit az összesen 55 táblából álló, különféle témákkal foglalkozó könyvben? Ragadjuk ki a 37. táblát, ami a Das Fenster (Az ablak) címet viseli. Ezen a táblán egy oszlopcsarnok látható. A háttérben egy nagy háromrészes ablakot ábrázol, kilátással a mögötte lévő épületre, baloldalon egy három ablakból álló homlokzat. A csarnok elő-és hátterében található egy-egy gyermekét kezében tartó anya. Az ábrázolt személyek pillantása az ablakokra szegeződik. Csak a kép közepén álló két gyermek fordul egymás felé. A tábla még két alkotórészt tartalmaz, amiknek didaktikai jelentésük van. Az egyik a megmintázott kezek, amik olyan lazán fonódnak egybe, hogy az ember az ujjak között, mint egy ablakon keresztül áttekinthet. E rajz által szerette volna a szerző az anyákat kézzel történő játékra ösztönözni. A másik, a felül beillesztett, két részből álló szöveg.

9 Doderer − Müller: i.m., 106. 8. ábra. Friedrich Unger Az ablak című illusztrációja, Blankenburg, 1844

24 25

A kis méretben nyomtatott vers a külső és belső világról szól − az ablak romantikusan megfogalmazott analógiájára −, a nagyobb betűkkel szedett szöveg egy gyermek versike a fényről.

Friedrich Fröbel egy mellékletet is adott könyve mellé, amelyben minden táblához terjedelmes magyarázatokat fűzött, melyek egyszerűen megfogalmazva üres frázisokat tartalmaznak, (pl. az ábrázolt ujj-játékokat nappali fénynél vagy mesterséges fénynél lehetne játszani), és ezekbe egy-egy, alig érthető szimbólumot helyez el.

Amennyiben az egész szimbolikus ballasztot félretesszük és elfogulatlanul vesszük szemügyre a művészileg egyébként értékes mű lapjait, akkor nem marad más, mint az akkori időben egy nagyszerű − egyébként nagyformátumú − valóságos képeskönyv, teli finoman megstrukturált romantikus rajzzal, ami a felnőtteket a gyermekekhez hasonlóan megszólítja és az olvasóban gondolatokat ébreszt.

A Mutter-und Koselieder nem lett egy széles körben elterjedt könyv, amiért egyrészt pedagógiai-filozófiai elmélkedése, másrészt a rossz versek okolhatóak.

Még abban az évtizedben, amikor a Struwwelpeter (Kócos Peti) megjelent, kiadtak egy néhány oldalt tartalmazó könyvecskét is Die Ammen-Uhr címmel. A lipcsei Mayer és Wigand kiadó adta ki, kilenc fametszetet tartalmaz, amiket drezdai művészek rajzai alapján készítették. Mielőtt a fametszetes oldalak kezdődnének, az első oldalra az Ammen-Uhr című verset nyomtatták. A strófákat a Des Knaben Wunderhornból vették. Nyilvánvalóan ezek buzdították fel a drezdai művészeket arra, hogy minden strófához egy-egy rajzot készítsenek. A névtelen adatok mögött Ludwig Richter (1803-1884) és köre rejtőzik. Visszaemlékezéseiben maga Ludwig Richter meséli el, hogyan osztotta szét a feladatokat barátai között. Kisorsolták, hogy melyik verset ki illusztrálja.

Egyáltalán nem lett volna szükséges a dalocska teljes szövegét előrebocsátani, mivel minden tábla tartalmazza az odatartozó strófa szövegét, szemmel láthatóan annak a művésznek a kézírásával, aki azt az oldalt illusztrálta. A dalocska egyébként egy éjszakát ír le óráról órára és egy bár pontosan nem meghatározható, de mégis letűnt idő miliőjét ábrázolja, melyben a városképet gótikus tornyok határozzák meg a háttérben és a kolostor folyosóin apácák járnak.

Hová vezetik ezek a képek azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik ezen oldalakat megnézik? Egy idilli képet látnak, amelyben látszólag a rendetlenség, nemtörődömség és a lustaság is jelen van, mégis az egyszerű élet minden eleme harmóniában van egymással.

Nézzük meg közelebbről a Ludwig Richter által szignált képet, amit a negyedik strófához készített. A kép hátterében a templomtorony mellett még látható a hold sarlója, az előtérben még alszik a fuvaros a szalmaágyon, aki előtt az éjjeliőr égő lámpással a kezében áll. A kutya vakarja a fülét és a kakas kukorékol a vendéglői cégér előtt, aminek rúdján verebek ülnek és amin az Allhier gut Bier und Brandewein (Itt finom sör és pálinka kapható) felirat olvasható. A dolgokat különállóan ábrázolja, a motívumok saját behatárolt mozgásterükön belül maradnak. Így lehetséges, hogy az előtérben balra a macska szájában egy egér és további kettő még előtte van, közvetlenül mellette cipészinas, hosszú pipa, alvó fuvaros és vakarózó kutya látható. A világ olyan – mint ahogy Friedrich Fröbel és nyilvánvalóan a drezdai művészek is akarták − amilyen, így van rendben. A macskához az egér tartozik, a hold az égbolthoz és az éjjeliőr is pontosan ébreszt. A megrajzolt tárgyak és az ábrázolt jelenetek az éjszaka lefolyásának harmonikus felfogását tükrözik.

Egy igazi képeskönyv készült el, amely egy éjszaka történetét meséli el, ahogy egy késői romantikus látta, egybefogva az akkoriban már klasszikussá vált, majd negyven éves gyűjteményből a Des Knaben Wunderhornból vett versekkel.

Érthető, hogy összefüggésben a népi rigmusok iránti érdeklődéssel és a képeskönyv énekelhetőségének köszönhetően az otthoni gyereknevelésben, óvodában és iskolában történő felhasználása nagy szerepet játszott.

Ebből az időből származnak daloskönyvecskék is, melyek nemcsak hangjegyeket és szöveget tartalmaznak, hanem gazdagon illusztráltak is. Már 1852-ben megjelent pl. az Ammen-Uhr szövege Franz von Pocci illusztrálásával egy ilyen dalos képeskönyv formájában Alte und neue Kinder-lieder. Mit Bildern und Singweisen (Régi és új gyermek dalok. Képekkel és dallammal) címen. A kötetet Lipcsében adta ki Gustav Meyer, F. von Pocci és K. Von Raumer szerkesztésében, amely 46 illusztrált gyermek-, altató-, bölcső-és népdalt tartalmaz.10


9. ábra. Ludwig Richter illusztrációja a Die Ammen-Uhr című könyvben, Lipcse, 1843

26 27

Fentiek alapján újból megnyilvánul a kiadók, illusztrátorok és a terjesztők célja: a költészettel való ismerkedést már kisgyermekkorban el kell kezdeni a képek és szavak segítségével, s így hozzájárulni a gyermekek érző lelkületének tökéletesítéséhez. Ebből az alapkoncepcióból jöttek létre a már említett változatok, ezek vezettek az évszázad második felének első évében ehhez az eredeti ötlethez, amely nyilvánvaló tetszést aratott, mert már egy évvel később további kötetek jelentek meg. Általában minden tábla egy teljesen más témát tartalmaz. Céljuk az volt, hogy a vidám versikékkel és a hozzájuk tartozó humoros rajzokkal megnevettessék az olvasókat.

1853-ban Stuttgartban Eduard Hallberger-nél jelent meg Georg Scherer szerkesztésében az Alte und neue Kinderlieder, Fabeln, Sprüche und Räthsel (Régi és új gyermekdalok, mesék, példabeszédek és találós kérdések), amelyben inkább a szöveg dominál, így aztán nem egy képeskönyvről, sokkal inkább egy illusztrált gyermekkönyvről beszélhetünk. A 184 oldalból álló kötetben előszó helyett egy vers áll, amely az anyákhoz szól. Ebben a kötetben Georg Scherer az akkoriban ismert művészek szövegének gazdag gyűjteményéből és az azokhoz tartozó illusztrációkból hozott létre egy gyermekkönyvet.

palatábla-képeskönyv

A 19. század poétikus képeskönyv csoportján belül egy eredeti változat, melynek szöveg alap-ját gyermekdalok adják, az ún. palatábla-képeskönyv, amely 1851-ben jelent meg Lipcsében a Romberg kiadónál.

Az első kiadás 24 litografált, csak egy oldalon nyomtatott palatábla-képet tartalmazott. Az első oldalon fekete táblafelületen fehér kézírással egyrészt a mű címe Schiefertafelbilder zu deutschen Kinderliedern (Palatábla-képek német gyermekdalokhoz) olvasható, másrészt egy megrajzolt szivacs és palavessző, sőt a tábla fakeretén még egy légy is látható.

Az utolsó oldal az, amelyen egy keretéig megrepedt tábla látható, a légy már döglötten fekszik a tábla foltos keretén, ez a mondás olvasható:

Vége volt a vendégségnek/a vendégek hazamentekEgy szolga gyertyával megvilágítja a távozó embereket, az alatta lévő tábla részen található a művész

monogramja, aki a lipcsei Eduard Engelmann volt (1825-1853). Az 1851-ből származó palatábla-képeskönyv tartalmaz egy előszót is, amely a szülőkhöz és a

tanítókhoz szól, az első mondatok a könyv keletkezésének történetét ismertetik:„Palatábla-képeink létrejöttével sok felnőtt kívánságát teljesítettük, akik azt szerették volna, hogy

gyermekeik a legkedveltebb gyermekdalokat illusztrált formában is kezükben tarthassák. Dal és kép itt egy egésszé állnak össze, ami a korai ifjúságot egy játékos, a gyermeki lelkületet megszólító módon egy olyan világba vezesse be, ahol az ember nem lehet elég korán otthon: a szépség világába.”11


11. ábra. Eduard Engelmann által illusztrált befejező oldal a Schiefertafelbilder zu deutschen Kinderliedern című könyvben, Lipcse, 1851

10. ábra. Eduard Engelmann illusztrációja a Schiefertafelbilder zu deutschen Kinder-liedern címoldalához, Lipcse, 1851

28 29

1880-ban kiadtak egy képeskönyvet Der Pegasus-Klassisches Bilderbuch für die Jugend (A pegazus-fiataloknak szóló klasszikus képeskönyv) címmel a Rütten&Loening-nél Frankfurt am Main-ban. A kötet 32 nyomtatott oldalán 36 verset tartalmaz Schillertől, Goethe-től, Rückerttől, Claudiustól, Mörikétől, Lessingtől, Kopischtól és másoktól. A borító tábla belső oldalán még a költők életrajzi adatait is elolvashatja a művelődni kívánó olvasó. A könyvet Eugen Klimsch (1839-1896) eredeti vázlatrajzai illusztrálják.

A poétikus képeskönyv keletkezésének elején olyan kiadványok álltak, amelyekben a kiadók tudatosan népi gyermekdalokat és rímeket állítottak össze, az évszázad második felében viszont a líraian illusztrált gyermek-és rímképeskönyveket tematikailag kiszélesítették mintegy a klasszikusok

verseinek antológiájaként. A polgári társadalom ily módon próbált egy hagyománytisztelő esztétikai nevelést a gyermekszobákba becsempészni.

hagyományos elbeszélések

Itt a romantikusok által összegyűjtött népies anyagokról van szó, a népdalokról és népmesékről. Így kerültek ezek a képeskönyv-készítők, azaz a szövegírók és művészek kezeibe, akik aztán ezeket kiadták és

terjesztették az olvasók körében. A mesék, mondák és dalok a romantikus mozgalom által megfertőződött pedagógiai vonalon keresztül kerültek be az ifjúsági irodalom körébe. A szerkesztő gondot viselt arra, hogy fiatalok tiszta és naiv lelkülete megmaradjon és a kifinomult humor által megörvendeztesse a kis olvasókat.

A népies anyagok között 1850 és 1900 között a világirodalomból nemcsak Cervantes Don Quijote-ja és a Reineke Fuchs (Róka-mese) jelent meg a képeskönyvekben, hanem Gulliver utazásai és Robinson Crusoe története

is. A próbálkozás, hogy a fiatal nemzedék már lehetőleg korán az irodalomban, az esztétikai szépség és a burjánzó fantázia világában részt vegyen, nemcsak ahhoz vezetett, hogy a népies anyagokat képeskönyv formájában tették közzé, hanem hogy ezen az úton a nagy világirodalmi témákat népies könyvekké alakítsák át. A romantikus eszme itt annyiban nyilvánul meg, hogy szerintük a gyermekeket minél korábban meg kell ismertetni az irodalommal, hogy neveltetésükben a szabadsághoz való jogot és a világ megváltoztatására való hajlamukat fejlesszék.12

Ragadjuk ki ezen művek sorából példaként egy Robinson Crusoe képeskönyvet! Egy valódi képeskönyvről van szó, melyben a szövegrész csak a képek alatti néhány mondatra korlátozódik. Defoe regényének fontos állomásait ábrázolja 24 képen keresztül. Az utolsó képen, melyen Robinson és Péntek látható egy teremben más férfiakkal, akik éppen írásos köszönetnyilvánításukat és pénzt adnak át nekik, csúcsosodik ki az egész történet mondanivalója. Mégpedig, hogy a polgári társadalomba és hazába való visszatérést pénzzel és dicsérettel jutalmazzák, de az akkori idők életfilozófiájának vezérmotívumai is megfogalmazásra kerülnek: egy nyomasztó hiány nélküli állapot, biztonság, elégedettség és egy magas életkor elérése. Elmondhatjuk, hogy ebben az esetben a biedermeier egy

klasszikus szöveganyag felhasználásával életideáljának megfelelő képeskönyvet alkotott.13 Egy másik könyv a híres lovag, Don Quijote utazásairól és kalandjairól szól. Ebben a kötetben 12 színes rézkarc található, amelyek között egy-egy oldal szorosan nyomtatott szöveg található. A színezés során használt erős színek kiemelik a képek mondanivalóját, amelyek alatt egy egymondatos képaláírás látható. Talán ez a könyv is bizonyítja, amit már a poétikus műveknél is megállapítottunk, hogy a század második felében a teátrális ábrázolás irányába mutatnak az illusztrációk. Ahogy Don Quijote egy támlás széken ül, egyik lába egy könyvön, másik lába hosszan kinyújtva, jobb kezében egy kivont karddal könyvet olvasva, körülötte szörnyetegek, varázslók, szárnyas lovak, vágtázó lovasok és fanfározó zsoldosok. Nadrágja lila, zakója skarlátvörös. Bajusza hegyes és hosszú. Megállapíthatjuk, hogy a drámai történelmi festészet stílusa uralkodik ezen a képen. Ez a képeskönyv nyilvánvalóan a képzett rétegek fiaihoz és lányaihoz fordul, amelyet fel is kell olvasni, nemcsak nézegetni.

12 Doderer − Müller: i.m., 127.13 Doderer − Müller: i.m., 130.

12. ábra. Eugen Klimsch illusztrációja az Emberke a libában című költeményhez a Pegasusból, Frankfurt a.M., 1880

30 31

amelyben mese és állatmotívumok és bibliai történetek is megtalálhatók. Gustav Süs metszetei − melyek minden egyes oldalt, ahol egy új fejezet kezdődik − díszítik a kornak megfelelő szöveget. Ezek az illusztrációk lényegesen több iróniát fejeznek ki, mint érzelmességet. Észrevehető rajtuk, hogy a művész az eposz szövegétől távolságot tart.14

1833-ban, Gothában jelent meg a Wilhelm Hey (1789-1854) által szerkesztett és Otto Speckter (1807-1871) illusztrációival készült kis formátumú könyvecske a Fünfzig Fabeln für Kinder (Ötven mese gyermekek részére). A könyv minden egyes oldalán található egy versecske, melyek az illusztrációkhoz hasonlóan a gyermek környezetében fellelhető nehézségekről vagy az állatok örömeiről szólnak. Ezek a költemények rá akarják rávezetni a kis olvasókat az együttérzésre és a megértésre. Wilhelm Hey egyszerű sorai naiv optimizmust sugároznak kifelé, mely szerint a világ az együttérzés megtanításán keresztül megóvható a szerencsétlenségektől. Speckter zsánerképeinek ezt a verbálisan megfogalmazott szentimentalizmust kellett szemléletes módon alátámasztani. Ezek a mesék azonban erre a

miliőábrázolásra nemigen voltak alkalmasak, sokkal inkább érzelgős állat-jelenetek lettek, amelyekben az állatokat emberi és jóságos szemmel szemlélték és a világot a jólelkűség burkában mutatták be. A Fünfzig Fabeln für Kinder nagyon gyors karriert futott be a könyvpiacon. Nagyon sok kiadást ért meg és több ilyen típusú könyv jelent meg hasonlóan csengő címmel. A nemzetközileg ismert irodalmi anyagokból és a hagyományokban gazdag népies költeményekből összeállított műben alapvetően a 19. századi képzett polgári réteghez szól, melyben nem a messzi világgal, a kalanddal és harccal való szembeállításról van szó, sokkal inkább az élet igenlése a meghitt és megőrizendő zsáner-életmódon belül. A Fünfzig Fabeln für Kinderben és későbbi kiadásaiban a szöveg és kép egyformán törekszik az emberi könyörület által az állattal való érintkezésre és egyetértésre a 19. századi világban. Minden takaros és helyes: a könyv formája, a történet és a szereplők, s nem utolsósorban a gyerekek is.


Aki ősrégi népies, a gyermekek számára könnyen elmesélhető és ábrázolható anyagot keresett előbb-utóbb az állatmesékhez és Ezopus-mesékhez kellet, hogy nyúljon. Ezen anyagok adaptációja a gyermekirodalomban azért okozott nehézségeket, mert azok mondanivalója a restauráció korának pedagógiai szándékával igencsak ellentmondott. A Reineke Fuchs (Róka-mese) és azok az állatmesék, melyekben az ügyeskedő kis ember viselkedésszabályait az uralkodóval szemben megfogalmazták és példaként állították fel, mintegy tananyaggá kellett átfogalmazni, hogy ezek segítségével a kis olvasó ha felnő, becsületes polgárrá váljék.

1862-ből származik a Gustav Süs (1823-1881) által szerkesztett és illusztrált, terjedelmes, kalandos verselbeszélése, a Froschküster Quark, Eine Historie für Jung und Alt. Ez az állateposz 19 fejezetből áll, amelyben a békakirály megkoronázza és ellensége Storch elcsábítja egy idegen országba az énekes Quak-ot, aki elhagyja hazáját, hogy a történet végén idegen tájak iránti sóvárgásból kigyógyultan, és tapasztalt, győztes hadvezérként térjen vissza.

Az eposz tele van olyan képzetekkel, fogalmakkal, szimbólumokkal, melyekben a 19. század második felében Németországban uralkodó restaurációs nevelés szándéka és jellegzetessége bontakozik ki: versekben jelenik meg a történet mondanivalója, ezáltal is megpróbálkozván azzal, hogy már a gyermekkorú olvasókat a művészet szférájába emelje. A békából

templomi szolgát, énekest, kalandort, hadvezért és végül egy királyához hű sikeres embert csinál, ezzel is hangsúlyozva egy nemes lelkű és hősies magatartású személyiség idealizálását, akinek a legjobb helye saját hazájában van. Azoknak a véleményét támogatván, akik ellenséget látnak mindenkiben, aki a jól bevált régi állapotokat meghitt környezetükben megzavarják. Ez egy olyan elbeszélő költemény,

14. ábra. Gustav Süs egyik illusztrációja a Froschküster Quak című műből,Golgau, 186213. ábra. Jules Pelcor Don Quijote illusztrációja, Stuttgart, 1895

32 33

képes mesekönyvek

mesekönyv-illusztrációk

Az első, gyermekek részére készült illusztrált mesekiadványok az évszázad ötödik évtizedéből származnak. 1843-ban jelent meg Stuttgartban Peter Carl Geissler (1802-1872) Märchenkranz für

gute Kinder (Mesekoszorú jó gyerekeknek) című kötete. Ez a mesegyűjtemény, melyet rendkívül értékes rézmetszet-táblákkal gazdagítottak, a képes mesekönyv történetének első kötete volt. 1860-ban Drezdában adtak ki egy másik képes mesekönyvet Es war einmal (Egyszer volt), amelyet Ludwig Richter és A. Zeh neve fémjelez. Két évvel később jelentek meg olyan képes mesekönyvek, amelyek csak egy-egy mesét tartalmaztak. Ilyen kötet volt a Franz Pocci által szerkesztett, illetve illusztrált könyvecske, a Blaubart, Ein Märchen (Kékszakáll, egy mese) címen. Ettől fogva még a napjainkig

is jellemző ez a mesekönyv-típus mégpedig, hogy egyetlen meséhez többféle illusztráció készül, attól függetlenül, hogy a könyv formátuma, a szöveges és illusztrált rész megjelenése az idők folyamán sokat változott.15 Emeljük ki az alábbiakban az első néhány évtizedből származó néhány példát a képes mesekönyv bemutatására.

A Märchenkranz für gute Kinder szerzője a lipcsei születésű C.P. Geissler volt. Geissler akvarellfestőként és rézmetszőként dolgozott. Schiller, Goethe és Zschokke műveihez készített rajzokat és a negyvenes években, sok más művészhez hasonlóan gyermekkönyvek illusztrációjával foglalkozott. A mesék, melyek ebben a kötetben találhatóak, két-négy oldal hosszúak és különböző gyűjteményekből származnak. Ezek közt teljesen különböző szövegeket találhatunk, pl. Hófehérke, Hamupipőke, Kékszakállú. Ebben a kötetben összesen 18 elbeszélést gyűjtöttek egybe. Mindegyik szöveghez tartozik egy egész oldalas illusztrált tábla. Ha jobban megnézzük a biedermeieri idők zseniális művészének egyes tábláit, észrevehető, hogy a képes oldalak milyen gazdagon illusztráltak. Geissler a táblákat finom kézírással részekre osztotta, amelyekben a mesék egyes jeleneteit ábrázolta.

Így aztán minden mesét egy táblán nyolc−tizenkét jelenetben képről képre nyomon követhetünk. Geissler arra is gondot fordított, hogy még az egyes részek kereteit is művészien megrajzolja.

Ahhoz, hogy az egyes képeket egy táblán belül egymástől elkülönítse, girland motívumokat, levélmintákat, mennyezeti gerendákat és lándzsákat mintázott meg. Példaként nézzük meg közelebbről azt a táblát, amelyet a Gonosz mostoha című meséhez készített. Mint minden tábláján Geisslernek, itt is egy világosan hangsúlyozott központi rész található, amelyhez a többi rajz keretként csoportosul. Ennek a középső képnek a hátterében négy szarvas által húzott hintóban Mechthildis hercegnő és annak megmentője, Hulderich herceg siet el. A kép előterében egy idilli helyzet látható, amelyben a fiatal hercegnő kitagadott sorsa megváltozik, mihelyt a csodálatos oltalmazója Hulderich herceg megközelíti. A téma, melyet a központi helyen ábrázol Geissler, a boldog pár.

A központi kép körül pedig a szenvedés egyes stációi láthatók, így pl. lent jobbra és balra a gonosz mostoha által kiszabott büntetési munkák a tömlöcben (balra) és a ládahordás az udvaron keresztül (jobbra), korbácsolás a mostoha parancsára (jobbra középen). A jeleneteknek nincsenek sorrendbe állítva, így feltételezhető, hogy a művész szándéka az volt, hogy az olvasót a táblán mintegy felfedező útra ösztönözze, hogy szemével a mesét még egyszer összerakja. Ez a Geissler-i megoldás, hogy képek


15. ábra. Peter Carl Geißler illusztrációja A gonosz mostoha című meséhez, Stuttgart, 1843

34 35

könnyed, elegáns rajzstílusa volt az, ami a közönség ízlésének megfelelt. Richter biedermeier jelenetei, amelyek nem mentesek az idillikus fennhangoktól, eleget tesznek az általános befelé fordulásnak a 19. század közepén.

Ludwig Richter Csipkerózsika-illusztrációi az 1853-ban Georg Wigand által kiadott Ludwig Bechstein mesekönyvében jelentek meg Lipcsében. A Grimm által megjelenített elsötétített, magas, történelmi építészet boltozatos helyiségeivel szemben a richteri kép nézője egy olyan kamra szegletbe tekinthet be, amely kicsi, szűk és mindennapos, megfosztva ezáltal a jelenet emelkedettségét, amelyre Grimm illusztrációiban még törekszik. Richter a mese ábrázolásakor tudatosan koncentrál az orsóra vetett pillantásra. Ezáltal közvetlenül a cselekményre tereli a figyelmet, az elbeszélői momentumot hangsúlyozva, míg Grimm ettől eltekint és a szúrás után eltelt időt ábrázolja. Richternél Csipkerózsika ujja már közelíti az orsót, amit az öregasszony előtte tart. Richter a képet számos illusztráló kellékkel mintegy keretbe foglalja, ezáltal is zsáneri benyomást keltve: paraszti ülőalkalmatosságok, egy kosár a gerendán, két fecske a mennyezet alatt, egy lapítva ülő macska, egy holló és pókháló a gerendán. Ebben a festői keretben szövi egybe a két fő figurát; poétikus, idillikus színezetet adva a képnek.

sorozatát egy táblán jelenít meg finom, játékos és meseszerű élményt közvetít az olvasó számára, hiszen ezáltal az illusztráció és szöveg kapcsolata is szorosabb lett.

A Hamupipőke című képes mesekönyvet Frankfurt am Mainban adták ki és még egy példa arra, hogy egyetlen művész, ebben az esetben Albert Hendschel (1834-1883) egyetlen mesét egy képeskönyvben illusztrált. 20 év telt el Geissler Mesekoszorúja óta. A rajzok tárgyilagosabbak, realisztikusabbak lettek. Az ábrázolt jelenteket már nem szegélyezik girland motívumok. A romantikus színfalakat nagypolgári enteriőr váltotta fel. Némi teatralitás lépett a szívbéli érzékenység helyébe. Hamupipőke a képen, amelyen mostohatestvérei a bálra készülnek és mostohaanyja fenyegetve kiutasítja, nem egy mesefigura már, hanem egy boldogtalan, serdületlen kislány.

A mesék, amelyeket a romantikusok feljegyeztek és a Grimm testvérek az 1812-es első kiadásukban, aztán 1815-ben és a következő években ismételten kiadtak és feldolgoztak, elsősorban irodalmi témák voltak. Az első két kötet második bővített és javított kiadását 1819 körül a fiatalabb testvér Ludwig Emil Grimm (1790-1863) illusztrálta. Ezek a rajzok nem cselekményt ábrázoltak, sokkal inkább díszítő funkciójuk volt. Az 1825-ös kiadás, amit szintén Ludwig Emil Grimm hét rézkarca díszít, s amelyek a nazarénus festőiskola stílusával mutatnak rokonságot, már rég a múltnak estek áldozatául, míg Ludwig Richter népiesen durva és humorosan ábrázolt fametszetei máig életben maradtak. Ludwig Emil Grimm inkább, mint portré-és tájképfestőként volt jelentős és csak néhány illusztrációt készített. Grimm legszívesebben közvetlenül a természet alapján rajzolt és a meseillusztrációk nehezebben mentek neki. A mesékhez készített illusztrációit tekintve megállapíthatjuk, hogy mind a motívumok kiválasztásával mind pedig térábrázolásával (gótikus ívek, elsötétített helyiségek) és tündéri mesefiguráival leginkább az évszázad első felének romantikus képfelfogásának hagyományait követte.

Karcolatai se nem kizárólag felnőttek, se nem kizárólag gyermekek részére készültek, inkább hangulat-gazdag képajánlás volt minden generáció számára, ami a szövegben kiemelt szimbólumoknak felelt meg. Richter meseillusztrációi, amik már a kezdetektől fogva nagy népszerűségnek örvendtek, máig mintegy mértékadóként szolgálnak a gyermekmesék képi megjelenítésének. Mindenekelőtt elbeszélő, 17. ábra. Ludwig Richter illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, Lipcse, 1853

16. ábra. Albert Hendschel illusztrációja a Hamupipőke című meséhez, Frankfurt a.M., 1863

36 37

esetleg sokkal intenzívebben jutottak kifejezésre. Mindenesetre nem lenne helyes, ha Ludwig Richtert csupán idill-rajzolóként állítanánk be. Elég egy pillantást vetnünk Carl Offterdinger (1829-1889) 1875-ből való Csipkerózsika-illusztrációjára, rögtön észrevehető a minőségi különbség Richter képeihez képest. Offterdinger ugyanazokat a motívumokat használja sokkal negédesebb módon és ez a negédesség átvonul, illetve kiterjed a kép egyes részleteire is: pózok, ruházat, virágzó rózsák, redőzött anyagok. Richter fametszete ezzel szemben takarékosabban bánik a bájjal, visszafogottabb. Illusztrációjának egyszerűsége szemben áll a teátrálisan emelkedett, és éppen ezért bombasztikusan ható jelenettel. A színes nyomtatás még inkább felerősíti ebben az esetben a kép virágos-idillikus karakterét.

Az évszázad második felében jellemző a mesekönyvek egy részére, hogy egy triviális heroikus stílusba mentek át, amelyben az érzelmeskedő költőiség a polgári társadalom frusztrált világképével szemben kompenzációként jelenik meg. Emellett egy másik fejlődési vonal is világosan észrevehető: ez nem a pompás színházias világba vezet, hanem az inkább játékos, humoros zsáner-művészetbe.

Erre jó példa Fedor Flinzer (1832-1911) Frau Kätzchen, ein Volksmärchen (Cica asszony, egy népi mese) című képes mesekönyve, ami 1870-ben jelent meg Lipcsében a Germann kiadónál. Először a mese szövege olvasható és aztán következnek Flinzer egész oldalas illusztrációi. Itt a „színház” egy macska életében jelenik meg, a polgári létet a macskák életén keresztül ábrázolja és egyben az olvasók humorának áldozza fel az egész történetet. Ha közelebbről megnézzük a Frau Kätzchen stimmt das Trauerlied an (Cica asszony gyászéneke) című illusztrációt, akkor elmondhatjuk, hogy nemcsak egy szépen berendezett szobában felravatalozott macskát láthatunk, akinek a kezében egy gabonakalász van elhelyezve, hanem a cica asszonyt is, aki mellső lábaival egy szövettel letakart székre támaszkodik, száját kitátva az

ég felé nézve sír. A jelenetet még inkább a nevetségessé teszi a felravatalozott macska mögötti falon elhelyezett győzelmi koszorú, amelynek közepén egy macskafej látható.

Bár itt is elveszett az eredeti romantikus-naív beállítás a mesével szemben, de a helyére nem heroikus átváltozás lép, hanem egy humorral teli távolság.

Ezt a tendenciát erősíti Richter a mese utolsó képében, amelyen a herceg felfedezi az alvó Csipkerózsikát. A királyfi elragadtatva pillant az alvó Csipkerózsikára, aki elegáns tartásban, megtámasztott karral és oldalra hajló fejjel nyugszik. A képen ábrázolt testbeszéd leginkább a két alak kéztartásában bontakozik ki. Richter a két alakot a díszítő motívumként választott rózsatövisekkel foglalja keretbe.

A rózsatövis egyrészt a természetes keretét adja meg a képnek, amelybe a művész romantikus felfogása helyezi be a két fő alakot, másrészt a jelenet dekoratív ábrázolását szolgálja, mely során Richter a lebegő vonalakat részben szabadon engedi.

Richter illusztrációit ebben az időben gyermekek számára megfelelő képeknek tartották. Hiszen az eddigiekből tudjuk, hogy a mesék egyaránt szóltak a felnőtteknek és a gyermekeknek is és az egész család olvasta, illetve nézegette a mesekönyveket, így a gyermekek is mindig hozzájuthattak a mesékhez és láthatták a rajzokat. Kétségtelen, hogy Richter a maga elbeszélő, zsáneri illusztrációival a gyerekek érdeklődését jobban felkeltette, mint Ludwig Emil Grimm. Megfigyelhető, hogy a képeskönyvek későbbi idillizáló és harmonizáló kép-sémája 1900-tól abból a romantikus formai készletből fejlődött ki, amiket Ludwig Richter már korábban lefektetett. Illusztrációiban olyan részleteket, vonalvezetést használt, amely a későbbiekben a képi ábrázolás irányadóivá váltak, még akkor is, ha ezek követőinél

20. ábra. Fedor Flinzer illusztrációja a Frau Kätzchen című mesekönyben, Lipcse, 1870

18. ábra. Ludwig Richter illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, Lipcse, 1853

19. ábra. Carl Offterdingers illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, 1875

38 39

mese és illusztráció

Hiba lenne azt gondolni, hogy a mesék interpretációja a művészek óhaját követte. Ez is mindig bizonyos tradíciókban és normákban gyökerezett és gyökerezik, melyek nemcsak társadalmi, időbeni vagy művészi jellegből adódnak, hanem a mesefelfogás történetéből származnak.

1800 körül az illusztrátorok kevés kivételtől eltekintve különböző akadémiákon szereztek művészeti képzést, ahol megismerték és átvették az uralkodó művészi felfogásokat, festészeti technikákat és rajzstílusokat. Képzésük arra szolgált, hogy bevezesse őket a képekben történő elbeszélés kötelező stilisztikai tradícióiba és konvencióiba. Az ilyen művészi-stilisztikai előírások kedvezőtlenül befolyásolták a mesekönyvek illusztrációját, mert ezek ugyanazok a művészek voltak, akik egyben táblaképeket festettek, freskókat készítettek és mondákat illetve meséket illusztráltak.16

A meseszövegek funkciója és használata egy további befolyásoló tényezőt alkottak az illusztrátorok számára: a százéves ill. évezredes mese-és mondatörténetekből bizonyos motívumok, motívum láncolatok mindig újra képződtek és megszilárdultak, úgyhogy az egyes mesevariációk minden különbözősége ellenére mégis csak a kulcsmotívumok egy relatív kötelező állandóságáról beszélhetünk. Ezek az előírások a meseszövegen, motívumain és szimbólumain keresztül egy keretet alkottak, amelyben az illusztrátorok különböző hangsúlyok ellenére jelentős jelenetekre és momentumokra orientálódtak. A magukévá tett kulcsjelenetek szinte mindig dramaturgiailag is jelentős szöveghelyek voltak: Jancsi és Juliska eltévednek az erdőben, Hamupipőke felpróbálja az üvegcipellőt, Csipkerózsikát a királyfi csókja ébreszti fel, Piroska a nagymama ágyában fekvő farkasra bámul. Általánosítva azt mondhatjuk, hogy ezek a jelenetek az emberi viselkedés alapvető tapasztalásait jelentik meg: egyedüllét, bánat, jutalom, szerencse, veszély, kiszolgáltatottság. Így aztán tanácsos volt a mese illusztrátorainak is azokat, a már szövegben hangsúlyozott részeket képileg is megragadni, mégpedig úgy, hogy a könyv olvasójának szükségleteit vizuálisan is kielégítse. Meg kell jegyeznünk, hogy a központi motívumon kívül ritkán jelennek meg a mesének más momentumai képekben. A meseillusztrátort befolyásoló tényezők vizsgálatánál nem szabad megfeledkeznünk a képek művészi előállításának folyamán megvalósuló munkamegosztásról sem. Az illusztrátorok a bevett gyakorlat szerint csak az eredeti példány megvalósulásán fáradoztak, amelyet aztán metszők és litográfusok vittek át a nyomólemezre. Eme folyamat során az eredeti elnagyolása és megváltoztatása nem volt ritkaság, jóllehet 1800 körül és után Németországban magasan fejlett volt a fametszés művészete.

A meseillusztráció képi és művészi problémájáról szóló szórványosan rendelkezésre álló szakirodalomban a képeket az alapján mérik, hogy a meséhez mennyire áll közel és a megértéséhez mennyire szolgál alapul. Így látja Ilse Bang 1944-es alapos vizsgálata során a mesét, mint egy ősanyagot, amely térben és időben kötetlen és teljesen a romantikus alapötletben gyökerezik. „Az illusztrátornak magának kell képzeletének erejével az anyagot és a formát alakítania, hogy az olvasót egy olyan világba helyezze, amelyben minden megtörténhet. Eközben nem használhat olcsó mesterfogásokat és nem éreztetheti saját személyes felfogását, mivel egy igazi meseillusztrációnak időtlennek és általános érvényűnek kell lennie, mint magának a mesének.” 17

16 Hoffmann − Thiele: i.m., 36.17 Bang, Ilse: Die Entwicklung der deutschen Märchenillustration. München, 1944, F. Bruckmann Verlag, 111.

Az illusztráció kapcsolata a mese egy bizonyos mondanivalójához szükségszerűen egyoldalú értékítélethez vezet. Mind a mese funkciója, mind pedig a mese illusztráció története körül kialakult vitát tekintve megállapíthatjuk, hogy a mese egy beszűkült vagy egyoldalú definíciója az illusztrációk megítélésénél zsákutcába vezet és a korhoz kötött tényezők, amelyek a mesét magát és illusztrátorait befolyásolják, szem elől tévesztik. A meseillusztráció magyarázatának el kell tolódnia, kevésbé kellene igazodnia egy hasonló mesedefinícióhoz, hanem a létrejöttekor fennálló viszonyokat kellene visszatükröznie, amelyek alapján a művész egy mesét képekben interpretál.

A mese a fantázia, a misztikum és a varázslat hatalmaként szolgált és szolgál ma is. Szociológiai és történeti kötődését azonban sajnos sokszor figyelmen kívül hagyják. Erre így utal Otto F. Gmelin: „A mesék tehát nem szabad fantáziatörténetek, hanem mint minden nyelvi képződmény, konkrét, történetileg függő, gazdaságilag szükséges cselekvési utasítások gyermekek és felnőttek számára. Bizonyos történelmi állapotokat és családi helyzeteket tükröznek vissza.”18

18 Gmelin, Otto F.:Böses kommt aus Kinderbüchern. Die verpaßten Möglichkeiten kindlicher Bewußtseinsbildung. München, 1972, Kindler Verlag, 25.

40 41

mesélni. A szöveg tömörsége sokat tett a Kócos Peti közkedveltségéhez. Ahogy már a cím, Kócos Peti is szállóigévé vált, úgy sok vers is már a mindennapi szóhasználat részévé lett. Közismert, hogy sok gyerek mielőtt még megtanulna olvasni és írni, a Kócos Peti-verseket kívülről fújja és már a képek megpillantásakor a hozzájuk tartozó verseket is fejből mondja. Ez is azt bizonyítja, hogy a Kócos Peti-versek a gyermekek számára könnyen megjegyezhetőek akár hallás után is.

A Kócos Peti történetek egész, kerek kis mesealkotások, amik a képeken és verseken keresztül oly világosan értelmezhetőek, hogy nincs is szükség további morális kiegészítésre. Hoffmann a Kócos Peti borítójára ráíratta, hogy Három és hat év közötti gyermekek részére. Ezzel kerek perec megmondta, hogy kinek készült ez a képeskönyv, szemben számos akkori gyermekkönyvvel.

A körvonalakra nagy hangsúlyt fektető, sík rajztechnikával Hoffmann olyan alkotásokat készített, amelyek a gyermekek számára lehetővé teszik, hogy saját fantáziájuk által ezeket a képi kiindulópontokat kiegészítsék és saját magukévá tegyék. Elkerült minden köztes leírást, magyarázatot és arra szorítkozott, hogy az egyes képek fontos momentumait különböző sorrendben megtartsa, megadva az olvasni nem tudó gyereknek azt a lehetőséget, hogy a képeket mintegy némafilm sorozatot megértse. A történetek csak a legszükségesebb mondanivalóra szorítkoznak és három-négy képben összefoglalhatóak

Egy olyan történet, amely több oldalon keresztül folytatódik a megcélzott olvasóközönség felfogó képességét már meghaladta volna. Hoffmann szemléletes stílust használt és az ábrázolt figurák hasonlósága és ismétlése által könnyen érthetővé váltak és a kisgyerek számára lehetővé teszik, hogy a képeket az emlékezetükbe véssék és mankóként szolgáljanak a felolvasott versszakokhoz. A biedermeier részletesség ellenére a kellékeket csak a legszükségesebbekre korlátozta. Az egyes történeteket tekintve látható, hogy mindegyik a mindennapi történések egy-egy különös esetét dolgozza fel. A Kócos Peti-történetek a gyermekek tévedéseit mutatja be. Figyelemre méltó az a trükk, hogy minden történet a vége felé egy megdöbbentő és vicces fordulattal a normális mindennapból kiválik és a nem reális világ szféráiba emelkedik.

sTruwwelpeTer - kócos peTi

A Kócos Peti különböző okokból egyedülálló a német gyermekirodalom területén. Egy dilettáns az irodalom és rajzművészet területén elkészített egy képes mesekönyvet saját családjának és az első megjelenéstől, 1845-től kezdve több mint 500 kiadást élt meg német nyelven és szinte

rögtön nemzetközi elismerést szerezve a legtöbb nyelvre le is fordították. A Kócos Peti mesekönyv megszületése annak köszönhető, hogy egy apa, Heinrich Hoffmann (1809-

1894), 1844-ben karácsony előtt hiába járta a frankfurti könyves boltokat, nem talált mesekönyvet négy éves kisfiának. Így aztán egy üres füzettel tért haza. A frankfurti orvos tollat ragadott és hozzákezdett, hogy egy képeskönyvet hozzon létre. A könyvben ábrázolt figurákat és jeleneteket elsősorban saját gyermekorvosi tapasztalataiból merítette. Ötletei azokból a történetekből eredtek, amiket azért talált ki, hogy az akaratos gyerekeket kezelni tudja. 1844 szent estéjén ott feküdt a karácsonyfa alatt a saját kezűleg elkészített képeskönyv, amely elérte a célját: a négy éves kisfiú lelkesen nézegette és lapozgatta. Az orvosnak nem voltak sem írói sem művészi ambíciói, így nem is gondolt arra, hogy a könyvet kinyomtassa. De a véletlen közbeszólt. Hoffmann barátaival találkozott egy vendéglőben, ahol az orvos megmutatta a saját készítésű könyvet, ami általános tetszést aratott a baráti körben is. Ezen az estén jelen volt Dr. Loening könyvkereskedő is, aki fantáziát látott a könyvben. Hoffmann beleegyezett, hogy nyomtatásba kerüljön. Az első kiadás rajzait litografálták. Hoffmann felügyelte a rajzolót, nehogy valamit is változtasson rajzain. 1845-ben megjelent az első litográfiai eljárással készült kiadás. Kócos Peti alakja az első kéziratban fejétől elálló hajjal, néhány hajszállal az arcába lógva jelenik meg, körmei 15 cm hosszúak és több irányba kanyarodnak. Amikor Heinrich Hoffmann a Kócos Petit írta, arra törekedett, hogy füzetében minden olyan történetet feljegyezzen, amiket azért talált ki, hogy a vizsgálatok alatt a gyermekeket megnyugtassa. A Kócos Peti-történeteket, mint realisztikus meséket kisgyermekeknek találta ki. A Kócos Peti mesekönyv első megjelenésétől kezdve nagy siker volt és a német illetve a nemzetközi gyermekirodalom bestsellere lett. És hogy mi volt a siker titka? A 19. század közepén ez a mesekönyv egy újdonság volt abból a szempontból, hogy a mesekönyvben megjelenített élmények a kisgyermekek közvetlen környezetéből származnak, ellentétben az eddigi szokásos szentimentális és oktató célzatú gyermekkönyvekkel. Hoffmann mesekönyvében a frappáns versek fanyar humorban íródtak és az illusztrációk naiv, kimondottan gyermekekhez szóló, minden művészi ambíciótól távol álló rajztechnikával készültek, amiket eddig csak az oly kedvelt népies képes ívekben voltak találhatóak. Másrészről az akkori erkölcsrend biedermeier felfogása tükröződik a történetekben és a biedermeier jellemzők visszaköszönnek Hoffmann rajzaiban is. Az egyik történetben például a patriarchális családot mutatja be, amelyben az anya hallgatagon ül az asztalnál és a tányéron lévő étel teljes elfogyasztása természetes erkölcsi normaként megdicsértetik és ennek ellenkezője gyors halálhoz vezet. A fésű és az olló a polgári erkölcsi rend szimbólumaként jelenik meg és a hosszú hajú kisfiú hosszúra nőtt körmeivel a társadalom kívülállójává válik.

Minden képen a részletekig kidolgozva visszatükröződik a biedermeier környezet, amelynek lépésről-lépesre minden gyermek otthonában meg kellene jelennie.

Ennek megfelelően még a kutya is szalvétát visel a nyakában az étkezések alkalmával, növények szegélyezik a lépcsőfeljárót és még az éjjeli edény sem hiányzik a komisz Friedrich éjjeli szekrénye alól. A megrajzolt Kócos Peti figurák sajátosságai a régies ruhadarabok, amelyek a mai kis olvasóknak különbséget jelentenek a reális valósághoz képest, amely a Kócos Peti-történeteket a mindennapokból kiemeli és egy mesevilágba, fantáziadús és a kisebbek számára oly fontos történésekbe helyezi át. Hoffmann karikírozott, humorosan telerajzolt technikája a képeknek egy szürreális hatást ad, szatirikus vonalat kölcsönözve ezáltal, s a szöveg csak egy elmélyítendő adalék. A történeteket maguk a képek is el tudnák

21. ábra. Heinrich Hoffmann Kócos Peti illusztrációi, Frankfurt, 1845

42 43

A Kócos Peti nagy sikere azzal járt, hogy más kiadók is szerettek volna ebben a Kócos Peti-boomból a részüket kivenni. Így a kiadók arra biztatták az illusztrátoraikat és szerzőiket, hogy a Kócos Petihez hasonló kisgyermekeknek szóló gyermekkönyvet alkossanak. Ismert illusztrátorok is hozzányúltak a sikeres gyermekkönyv ötletéhez és kiadóiknak olyan képtörténeteket ajánlottak fel, amelyek mind képben és szövegstílusban is Hoffmann bestselleréhez hasonlítottak. De csak ritkán fordult elő, hogy a Kócos Peti utánzatoknál a szerző és az illusztrátor egy személyben egyesült volna, úgy mint Hoffmann esetében.

polgári képeskönyv a 19. században

A 19. századi poétikus képeskönyv és azon csoport művei között, melyek a továbbiakban bemutatásra kerülnek nincs nagy különbség. A 19. századi képeskönyv-világ ismerői

bizonyára felteszik a kérdést, hogy különbséget kell-e tegyünk a poétikus képeskönyvek és azok között a művek között, melyek tematikájukat és stílusukat tekintve a polgári realizmust tükrözik vissza. Kiadók, illusztrátorok és szövegírók együttesen egy kellemes, szép képi világot akarnak az olvasó elé tárni, melyben a gyermek belső értelmét alakíthatják. A poétikus képeskönyv és a polgári képeskönyv fejlődésének és keletkezésének vonatkozásában is megállapíthatjuk, hogy csak kis különbségek fedezhetők fel a két csoport között. A poétikus világ vonzalma a gyermek olvasó számára viszonylag korán, már a 19. század harmincas és negyvenes éveiben megkezdődött, de

legalább olyan hosszú ideig tartott, mint az 1850 körül fellépő, témaként a zsánert alapul vevő polgári képeskönyv, amely a századfordulóig és még az első világháború után is tartott.

Mégis vannak okok, amelyek a romantikus hagyományoknak elkötelezett, poétikus műveket a realitást többé-kevésbé igényesen bemutató képeskönyvektől megkülönböztetik. Az első, hogy az utóbbi művek ritkán mutatnak be egy tematikusan zárt csoportot; a második, hogy ezek a könyvek a 19. század második felében rendkívül nagy számban jelentek meg; a harmadik pedig, hogy az úgynevezett polgári képeskönyvben különösen jól megfogható és tiszta formában kerülnek kifejezésre a polgári elképzelésekre irányuló gondolkodásmód visszatükröződései.

A 19. században − különösen annak második felében − rengeteg kitűnő könyvművész tevékenykedett, minőségi könyvek egész sora készült el, ha az illusztrációk nívóját, a vonalvezetés érzékenységét, és a fantáziát tekintjük, amellyel a zsáner témát megfogták illetve a szövegben és képben megnyilvánuló érzelmet tudatosan reprezentálták. Továbbá meg kell említeni az előállítási technikák továbbfejlődését, amely ahhoz vezetett, hogy tömeges példányok olcsón előállíthatók voltak. Ezek azonban távol sem voltak minőségi művek, a következőkben megemlített kiadványok címe láttán sejthető, hogy lazán egymáshoz fűzött antológiákról van itt szó. És valóban a következő könyvek, mint pl. Új képek gyermekeknek, Képmappák, Vidám képek és boldog dalok kis emberkéknek, Boldog Gyermekvilág, A világ kicsiben stb. versek és rövid prózai szövegek gyűjteményei voltak, melyeket vagy egy grafikai keretbe helyeztek el, vagy ritkán egy-egy illusztráció interpretált. A szöveg és kép kiegyensúlyozottsága többnyire adott volt.19

A képeskönyv ebben a bemutatott korszakban továbbra is a képzőművészek kiemelt tevékenységi területe, akik nem statiszták többé és mindinkább jogot formálnak arra, hogy a szöveget is mintegy címközlésként és értelmezési segítségként a képbe belevegyék. Egyetértenek abban, hogy egyes műveiket különböző kiadásokban, különböző összeállításban közreadják. A gyermekkönyv történetén belül megfigyelhető a grafikai művészetnek egy bizonyos emancipációja a 19. század végén, amit az úgynevezett „művészi képeskönyv” forma tesz lehetővé. Ebben a formában a szövegre már egyáltalán nincs szükség.

Bár a 19. század utolsó 50 évében az előállítási technikák jelentősen megváltoztak − színes olajnyomtatás és fotográfia tűntek fel − és bár a reprodukciós és a művészi minőség is romlott a tömeges gyártásban, mégis megállapíthatjuk, hogy ezekben az évtizedekben egy közös gondolati-, érzelmi-és


44 45

stílusbeli minta található meg, ami abban az időben a képeskönyvekre oly jellemző. A képek és szövegek sokféleképpen mesélnek a család érzelmes, melegszívű életének szituációiról, erényekről és bűnökről, a problémákról, amelyek többnyire a mindennapi élet apró problémái.

Az, hogy a 19. század közepén megalkotott és a korábban készült kép a gyermekek számára fontos társadalmi környezetről ilyen sokáig változatlanul maradt, és egyre inkább mesterségesen sterilizált lett, de triviális formákban, mint ideális domináns elem funkcionált, a 19. századi képeskönyv történet sajátos jelensége. Az akkori idők szinte teljesen reális modern világa vonatokkal, gőzhajókkal, kohókkal kívül maradt ezen a világon, vagy legalábbis csak a háttérben láthatók világosan. Az ember megmarad egy bensőséges világban, melynek kellékei már ismertek: a kisház ajtaja előtti lépcső, a falusi utca, a kedves mezők és erdők, a pipázó öregember, a házimunkát végző asszonyok, gyerekek egyszerű fajátékaikkal, a postakocsis. Ez a kispolgárok színpadi képe a restauráció ideológiájával táplálva, a kis fiatal polgárok számára reprodukálva, és mindig újabb összeállításokban kerül dicsőítésre azért, hogy a fiatalságnak örömet szerezzen.

1870 és 1880 között azonban változás látható a képeskönyvekben is, ami nem az új előállítási technikák megjelenésével magyarázható. A korábbi képeken ábrázolt házak kicsik voltak és az emberek szerényen néztek ki, most azonban a házak pompásabbak, parkban állnak, lépcsősor, feljáró vezet hozzájuk, az embereket teátrális pózokban ábrázolják, a gyerekek nagyszerűen berendezett enteriőrben mozognak, dadusokkal körülvéve, a ruhák előkelőbbek, a berendezés értékesebb. Összefoglalva tehát elmondható, hogy az 1870−80-as évekig a képeskönyvekben oly jellemzően ábrázolt kispolgári világ az osztálytudatos nagypolgárságé lett. A képeskönyv-irodalom kiemelkedő művei az uralkodó társadalmi osztály irodalmává váltak.

Azt viszont meg kell jegyezni, hogy nem beszélhetünk ennyire egységes képről a képeskönyv irodalmat illetően, hiszen abban az időben nemcsak egy könyvforma létezett a piacon és nemcsak egyfajta került be a gyermekszobákba, hanem egyszerre több különböző stílusú és minőségi réteg alakult ki.20


a zsáner műfaja

ZSáner-művészet alatt általánosságban a mindennapok ábrázo-lását értjük, az ember világi, lelassult valóságát, a privát szféra realisztikus visszaadását. A művészetben és irodalomtörté-

netben időről időre találunk olyan korszakokat, ahol a zsáner-ábrázolás divat volt. A hellenizmusban, a késő középkorban és a barokk korszakban is találunk példákat a zsáner művészet tekintetében. A 19. század zsáner-művészete is egy reakció a természet és környezet közti kapcsolat idealizá-lására, stilizálására és szimbolizálására a rokokó, klasszicizmus korában és a romantikusoknál, a nazarénusoknál, és –irodalomtörténetet tekintve − a felvilágosodás korában a klasszikus és romantika kapcsolatában. A 19. szá-zadi biedermeier és polgári mindennapi valóság ábrázolás sajátossága abban

áll, hogy az akkori képeskönyvekben kimondottan egy anekdotikus, illusztrációs irányzatot képvisel. Ha feltesszük a kérdést, hogy ki az, akinek a világot le kell rajzolni, akkor rögtön a gyermek jut

eszünkbe, nemcsak mint motívum, hanem mint potenciális címzett is. Így magyarázható meg, hogy ebben az időben, a 19. század közepén fejlődésnek indult a gyermekkönyv irodalom.

Ennek egyik jó példája az 1867-ben megjelent Die Welt der Kleinen-Zwölf Bilder aus dem Kinderleben, ein Familienbuch (Kicsik világa-A gyermeki élet tizenkét képe, egy Családi könyv) című kötet, Eduard Schulz (1813-1842) illusztrációival. A verseket az akkoriban igen népszerű Emil Rittershaus (1834-1897) írta, melyekben az egyetértésről, nyugalomról, boldogságról, háláról és bizalomról fest le szavakkal egy-egy képet.21

Eduard Schulz illusztrációja a padon ülő házaspárt ábrázolja, a férfi pipáját pöfékeli, a nő kézimunkával foglalatoskodik, a gyermekek mellettük ülnek egy gyümölcsöző almafa alatt, kutya, macska és galambok társaságában. Néhány apró momentumot − az előtérben játszó kutyák, a fejjel lefelé fekvő baba és a fáról leeső alma − nem számítva azt lehet mondani, hogy a képet nézve a nyugalom és szemlélődés jut elsősorban kifejezésre, nem pedig a mozgás és elevenség.


22. ábra. Eduard Schulz illusztrációja a Die Welt im Kleinen című könyvben, Golgau, 1867

46 47

megváltozott világ

Az 1880 körüli gyors gazdasági és szellemi fejlődés a képeskönyv történetében is változásokat hozott. Egy furcsa helyzet állt elő: továbbra is tartják magukat a gyermekkönyv-szerzők

elképzeléseikhez egy békés, természetes és ártatlan világról, többnyire a világot mérsékelt szemlélődésen keresztül láttatják, ám mégsem kerülhetik el, hogy a küszöbön álló valóságot a gyermekkönyvek képein ne engedjék be. Ez azonban nagyon bátortalanul történik meg. Bár a Wilhelm Claudius (1854-1942) által rajzolt képen A gyermek és az ő kis világa című könyvben megjelenik a vonat és láthatóak a távírókábelek, ezt mégis csak a kerítés kicsiny résén keresztül nézhetik a gyerekek. A vonat és távírókábelekről a könyv szövege még említést sem tesz. A 19. századi német képeskönyv

irodalmat tekintve 1877-ben látható először képen gőzhajó, de a szövegben ebben az esetben is csak egy célzást tesznek erre a nagyszerű műszaki találmányra.

Bár a technikai haladást csaknem teljesen figyelmen kívül hagyták − mivel az emberek csak a produktumait élvezték és a fejlődési folyamattal, ahogy ezeket a technikai vívmányokat a műszaki szakemberek és a munkások hogyan tapasztalták meg és fejlesztették, nem volt dolguk − de a szociális változások mellett nehezen mehettek el. Így aztán nem is tagadhatták le, legalább is a képeskönyvet vásárló és használó réteg előtt, hogy az ábrázolt biedermeier miliő már nem létezik. Így fordulhatott elő, hogy a zsáner műfaja, amely eredetileg a harmonikus-boldog polgári életet és gyermekvilágot nyugalomban, békében és szeretetteljes vonzalomban mutatta be, megváltozott.

Az akkori képeskönyvekre jellemző színfalak a következők: fákkal körbevett ház vagy lak, kerti pad, táj az ott kanyargó patakkal, réten, erdőn keresztül vezető út, falucskák hegyes templomtornyokkal és kéményekkel a tetőkön, melyekből füst gomolyog, szökőkutak kis tereken, tavak kacsákkal, libákkal és hattyúkkal, házbejáratok nyitott ajtókkal, hogy az ember betekintést nyerhessen a szobába, kisvárosi utcák, melyekben kézművesek laknak, vendéglő, menedékház vagy iskola. Mindenütt fák, bokrok, fű és virág nyílik, gyakran még a kitaposott útburkolat kövei közé vagy a lépcsőfokok fugáiba is rajzoltak a művészek egy pár fűszálat vagy egy kis virágot. Ezeken a képeken érezhető a 19. század öröme és a kicsik megfigyelése a természetben és az emberi világban.

Ilyen vagy ehhez hasonló színfalak között jelennek meg Ludwig Richter, Oskar Pletsch, Franz Graf Pocci, Gustav Süs zsánerképein az emberek, akiket ha közelebbről megvizsgálunk, külsejüket tekintve minden különbözőségük ellenére sok közös van bennük. Ez a közös nemcsak az anyagban gazdag öltözék − hosszú rakott szoknya és főkötő a lányoknál és asszonyoknál, illetve frakk, mellény és csúcsos sapka a férfiaknál − hanem a nyugodt, kecses gesztusok, a fejtartás, amelyből egy visszafogott szemlélődés vagy egy várakozó odafigyelés érezhető ki. Az embereket nem hajszolja semmi, nem kiabálnak, sokat ülnek együtt és beszélgetnek, egymásra figyelnek, és együtt is játszanak. Az embereket csaknem mindig együtt ábrázolják.

Azokban a képeskönyvekben, amelyeket gyerekeknek szántak, az illusztrációkban a gyerek figurák nagy szerepet játszanak. A gyerekek cselekedetei, gondolkodásuk és érzései a művészi és írói próbálkozások tárgyai és témái lettek. A zsáner művészet szívesen állította ábrázolásának középpontjába a gyermeket.

De az állatok is a 19. századi polgári képeskönyv képeihez tartoztak, amelyeket az emberekhez hasonlóan szelíden és visszafogottan ábrázoltak. Ők is tudnak szomorúan vagy boldogan nézni, ők is kipihenik magukat, odafigyelnek, távolba néznek vagy egymással játszanak. Kutya és macska, gyerek és állat szomszédjai és barátai egymásnak. Ludwig Richter Az iskolának vége című képén is látható, miképpen táncolnak örömükben a négylábúak, hogy vége van a tanításnak a velük együtt örülő gyerekekkel együtt. Az állatvilág is szorosan hozzátartozik a kispolgári életfelfogáshoz.22


24. ábra Wilhelm Claudius illusztrációja A gyermek és az ő kis világa cím könyvből, Drezda, 1890

23. ábra. Ludwig Richter Az iskolának vége című illusztrációja, Lipcse,1864

48 49

Megállapíthatjuk, hogy valójában a szociális problémákon szinte önkéntelenül átlépnek és ezáltal ezen könyvek fiatal olvasóit abban a hiszemben hagyják, hogy mindennek olyannak kell lenni, amilyen. Tehát a világ az öreg gólyalábúval, az elhanyagolt kisfiúval és a kéregető hegedűssel így alkot egészet, és éppen azok, akik ezen világ anyagi javaiból nem kapnak, az élet másik síkján kompenzációban részesülnek: a sértetlen erkölcsi lét marad az övék. Ennek a világnak a szegényeit azzal jutalmazzák, hogy az anyagi javak hiányában sokkal rövidebb úton jutnak el az erényességhez és istenhez. Nemes- lelkűségen, bátorságon, szerénységen, jámborságon és háládatosságon keresztül élő példát szolgáltatnak az erkölcsösség értékeinek, amelyekre a császárhű polgárságnak a második császári uralom alatt szüksége is van.

A 19. század második felében a képeskönyv illusztrátoroknak és szövegíróknak két problémával is meg kellett birkózniuk: a szociális különbségek és az emberi emóciók ábrázolásával. Hasznos lehet, ha megvizsgáljuk, hogy az akkori képeskönyvek hogyan bánnak a társadalom kívülállóival, egyáltalán ki az, akit számkivetettnek bélyegeznek meg.23 Erre három példát is megemlíthetünk: az 1873-ban, Oskar Pletsch illusztrációival megjelent a Régi ismerős című könyvben az egyik oldalon egy hegedülő, szakállas, széles karimájú, puha kalapot viselő utcazenészt ábrázolnak, aki a ház bejárata előtt ülő fiatal anyukának, ölében pólyás babával és a lépcső előtt ülő kisgyereknek egy dalt játszik. A második képen, amely az 1870-ben megjelent A gyermeki életből képeskönyvben található, egy öreg falábú háborús veterán látható, ócska zakóján érdemjellel, aki nyilvánvalóan magányos és szegénységben él. A harmadik példa egy évtizeddel később megjelent könyvből való. Ezen a képen egy lerongyolódottan kinéző, mezítlábas kisfiút láthatunk, aki kalapját kezében tartva reménykedve tekint felfelé. Ebben a három példában olyan embereket mutattak be, akik a társadalom peremén élnek. Mindhárom esetben ezeket az alakokat arra használják, hogy a polgári vélemény önigazolását meghozzák: az öreg hegedűs számolhat azzal, hogy gazdag borravalót kap, az öreg kiszolgált katona tanácsokat ad a fiatalságnak, hogy nekik is ugyanúgy kell cselekedniük, ahogy ő is tette és a szegény fiú is a vers szövege szerint még egy herceg sem lehetne boldogabb nála.

23 Doderer − Müller: i.m., 203.27. ábra. Hermann Kaulbach illusztrációja a

Hermann Kaulbach képeskönyve című műből Stuttgart, 1881 körül

26. ábra. Rudolf Geissler illusztrációja A gyermeki élet című könyvéből, Stuttgart, 1870

25. ábra. Oscar Pletsch egyik illusztrációja a Régi ismerős című könyvéből, Lipcse, 1873

50 51

Az 1880 körüli társadalmi törés bizonyos változásokat hozott a képeskönyvek miliő ábrázolásába, még ha csak részben is, de az igazságosságba vetett általános bizalomban ez a törés nem tapasztalható. Jó példa erre a következő illusztráció, amely a Cora képeskönyve című könyvben található.

A képen egy finom leány látható hosszú kesztyűben, gazdagon díszített nyári ruhában, napernyővel és magas sarkú cipőben, mellette pedig egy parasztleány, mezítláb, csípőre tartott kézzel, kötényben és kendővel a fején. Az egyiknek könyv van a kezében, a másiknak pedig sarló. A különbség világosan észrevehető. A szövegben arról van szó, hogy a finom kislány megkérdezi a parasztlányt, hogy elmehetne-e vele az istállóba. A válasz erre, hogy inkább ne, mert a magas sarkú cipőben ez nem lenne ésszerű, jöjjön el inkább vasárnap, mert akkor sütemény is van. A szociális különbségek magától értetődőek. A kétkezi munkás vasárnap megvendégeli a felsőbb osztályból származó, vele egykorú kislányt.

A fennálló hierarchiát hallgatólagosan elfogadják és magától értetődőnek tartják. Bizony, a polgári képeskönyv első időszakában, 1850 körül és nem sokkal azután az embereket általában a privát területükön mutatják be szóban és képen, a nyilvánosság az iskoláig vagy a kocsmáig terjed. A második császárság megalakulása után ez az ábrázolás megváltozik. A társadalom a gyerekeit az ő képe alapján akarta formálni és az uralkodó osztály ideálját mutatta be szóban és képben. A 19. század elején inkább a megelégedettség, szerénység és az Istenbe vetett hit voltak az irányadó értékek, míg a második császárság idején az egyre növekvő politikai és gazdasági eredmény, nemzeti önbizalom, bátorság és nemes lelkűség voltak irányadók.

Ami azonban ezeknek a változásoknak ellenére is a képeskönyvben megmaradt, az a felismerhető tendencia, hogy a komoly konfliktusokat ártalmatlanná kell tenni vagy el kell fojtani.

De itt van még egy másik kérdés is: az emberi emóciók kezelése. A polgári képeskönyv korai szakaszában az emberi érzéseket, mint bánat, bátorság, harag, öröm és szerelem világosan tematizálták. A zsáner műfajban jelenetek sorát építették fel, amelyben a felnőtt emberek érzelmi életét leutánozták. Komolyan csak a fiatalság derültségét, vidámságát, gondtalanságát veszik. Ha azonban gyerekek sírnak, akkor azok édes gyermeki könnyek, ha egy gyerek haragszik és lelövi a paprikajancsit, az csak egy ártatlan játék. Az élet ezen viharai csak homokvárjátékok.24


A polgári képeskönyvek tekintetében elmondhatjuk, hogy míg az 1850-ig megjelent képeskönyvekben a történetek arról szóltak, hogy mi fog történni a gyermekkel, ha a mindennapjaiban bizonyos dolgokat nem tesz meg, vagy nem úgy csinál valamit, ahogy azt kellene, akkor bizony annak negatív következményei lesznek a gyermekre nézve és ezt az illusztrációk is alátámasztották. A kis olvasó felé közvetíteni akart ok és következmény lineárisan követhető volt képről képre, addig ez a racionális felvilágosító szándék a következő években a polgári képeskönyvben háttérbe került. Az 1850 és 1900 között megjelent képeskönyvekben ez a szituáció ábrázolás, hogy mi történik, ha ezt vagy azt nem teszi meg a gyermek szinte eltűnt. Az ittlét örömének ábrázolás fontosabb lett, mint konzekvenciákkal megismertetni a kis olvasókat. A történetek és az illusztrációk ezekben a könyvekben azt sugallják, hogy a világ nincs veszélyben és az emberek Istenbe vetett hite megvédi ezt a nyugalmas világot. Ez a nyugodt, kiegyensúlyozott állapot nem kemény következmények árán érhető el, hanem a már meglévő példa, a megbízható idősebbek tapasztalatain keresztül. Az ember szemlélődésen keresztül tanul, fenntartás nélkül elfogadja az idősebb emberek bölcsességét és menedéket talál az így megszerzett lelki nyugalomban. A polgári öntudat így aztán elég gyenge lábakon áll. Kiszorítja életéből a gondolkodást a szemlélődés javára, a következetes tanulást a tapasztalat javára, egy konfliktusmentes harmónia bemutatását előbbre valónak tartja a konfliktusokkal való konfrontálódástól, a gonosz, a rossz és a kegyetlenség felismerését háttérbe szorítja a jóba vetett hit, az emberi lét önzetlenségével és könyörületességével szemben.

28. ábra. Sophie von Adelung illusztrációja a Cora képeskönyve című műből, Stuttgart, 1882

52 53

a 19. századi és mai némeT nyelvű képeskönyv illuszTráció összehasonlíTása

Aki a speciálisan gyermekek részére készített képekről akar egy állapot leírást adni, elemzése során a képi elemek kötelező repertoárjára akad, még akkor is, ha ezek részleteikben újból és újból különbségeket mutatnak. Ezek a kötelező elemek négy formai jegyből adódnak össze: alak-minta, a díszítő részletek használata, a térábrázolás és a színhasználat.

Az alakok, akár ember vagy állat, határozott kontúr vonalak által határoltak, tárgyilagosságot fejeznek ki és pontos megjelenési formájuk van. Egyértelműen összeillesztett alakok, melyek első látásra gyorsan és könnyen megjegyezhetőek és képről képre, nem ritkán könyvről könyvre rögtön újból felismerhetőek. A forma egyértelműségét elősegíti az alak általánosítása az egyes ismertető jegyek túlhangsúlyozása és a teljes forma leegyszerűsítése által. Az egyes illusztrátorok kézjegyének és az általuk tipizált alakok sokszínűsége figyelhető meg: egér vézna lábakkal, gömbölyded elefánt, kerekképű gyerek mindig ragyogó arccal. Úgy tűnik, hogy az illusztráció íratlan szabályainak egyike, hogy az általánosítást a mulatságos és/vagy a kedvesség szintjére emeljék. A hatalmas fej gombszemekkel, az eltúlzott mimika, a két ballábasság vagy az állatok emberi arckifejezése éppen ott találhatóak meg, ahol a szöveg alapján egy ilyen komikus vagy kedves fordulat egyáltalán nem elvárható.25

Az alakok komikus illetve kedves ábrázolása, a figurák általánosítása és a sztereotípiák kiélezése a gyermekkönyv illusztráció régi hagyománya már, nem a mostani illusztrátorok új keletű találmánya. Ez a 19. századig nyúlik vissza, amikor is a késő romantikus képfelfogás és a biedermeier-polgári iránti vágy idillikus festői, képi motívumai kialakultak. Ezek a képi motívumok egyrészt a mesék, állatmesék és a családi, gyermeki mindennapok illusztrálásából is erednek.

Ludwig Richter szorosan a természethez és természeti tanulmányokhoz kapcsolódó rajzai, az állati-, gyermeki-, családi-és mindennapi jelenetekből azokat a tipizálási tendenciákat mutatják fel, amelyek még ma is meghatározzák a képeskönyv-illusztrációt, azzal a fontos különbséggel, hogy míg Richter általánosításai akaratlanul is a látható valóság magyarázatából fejlődtek ki, addig a mai illusztrátorok mesterségesen és speciálisan gyermekeknek kigondolt, tipizált képvilágot alkotnak. Richter képei még az egész családnak, fiatalnak és öregnek készültek. Richter művészi képzeletében a gyermek és felnőtt művészet közötti különbség még nem létezett. Csak későbbi követői, Oskar Pletsch, Eugen Klimsch vagy Fedor Flinzer készítettek olyan illusztrációkat, melyek egy tudatos képet alakítottak ki a gyermekkorról és a gyermekekre, mint rajzaik speciális befogadóira tekintettek. Ebben az időszakban nemcsak a gyermekkönyv, mint egyedülálló könyvfajta alakul ki, hanem a hivatásszerű illusztrátor is.

Ha szemügyre vesszük a mai képeskönyv-illusztráció egy másik képi ismertetőjegyét, az is a gyerekkönyv történetébe vezet vissza: az anekdotikus részletekhez való vonzódás, melyet dekorációs szándékkal helyeznek a képbe. A 19. század is ismerte ezeket a részleteket, mint pl. egy labda, pillangó, játszó cica vagy fenyőtoboz a kép szélén. Richternél és Speckternél ezek azonban inkább még egy miliő leírásához tartoztak, egy vidéki vagy otthoni jelenet ábrázolásához, semmint azért, hogy a képet díszítsék. A későbbi illusztrátorok számára az anekdotikus részlet a gyermekvilág illusztrálásának elengedhetetlen kellékévé vált; egy állandóan rendelkezésre álló és hozzáférhető formai készletté.

25 Hoffmann − Thiele: i.m., 10.

Ma mint sztereotipizált dekorációként van jelen szinte minden képeskönyvben: szinte nincs olyan szöveg vagy kép oldal, amelyen ne ülne, állna, vagy ugrálna egy vidám kis figura. A dekoráción kívül ezeknek a részleteknek létezik egy másik funkciójuk is.

E mögött az a felfogás áll, hogy a gyerekek a képérzékelés egy különleges formájával bírnak: azt feltételezik, hogy a gyerek, szemben a felnőttekkel, hiányos képi felfogással bír, melynek következtében csak egyes pontokat tud felfogni egy képből, és a komplex képstruktúrákat nem értené meg.

Ezzel az elgondolásokkal olyan, a könyvillusztrációt befolyásoló pedagógiai nézetek jelennek meg, amelyek már 1900 előtt és körül is már megnyilvánultak és a mai napig hatásuk van a könyvillusztrációra. „A gyermeknek meg kell tanulnia pontosan látni, ezért fontos, hogy a rajznak erős körvonalai legyenek és semmiféle zavaró elemet nem tartalmazhat, amely a felszínes látáshoz vezethet”26, követeli Heinrich Wolgast, az ismert hamburgi irodalompedagógus, 1894-ben megjelent és sokat vitatott, Über Bilderbuch und Illustration (A képeskönyvről és illusztrációról) című tanulmányában. A pontos látás képességének fejlesztését Wolgast abban látta, hogy a gyermekek számára minél több egyértelmű, művészileg egyszerű képeket kell alkotni, ami egyben a gyermek ízlését is fejleszti és nem utolsósorban a művészet iránti érdeklődést is felkelti a gyerekekben.

A képeskönyv-illusztráció mai megjelenési formájára hatással voltak még a század elején készült rajzok, melyek akaratlanul is a síkbeli, színes, plakátszerű stílust követték. Ez a stílus határozza meg a mai gyermekek számára készített illusztrációk sokasága és a művészetpedagógusok, képeskönyv-kritikusok és gyermekkönyv kiadók szerint a gyermekek számára ez a legmegfelelőbb. Ezzel a mai illusztráció két további jellemzőjéhez jutottunk: a síkbeliséghez és a sokszínűséghez.

Egy képeskönyvben ritkán találunk perspektivikusan megformált képtereket tértagolással. A térbeliséget inkább csak sejtetik; az illusztrátorok kerülik a tudatos térhatást és egy síkbeli, kulisszaszerű, lépcsőzetesen felállított papírszínpadhoz hasonló teret ábrázolnak. Ezt a hangsúlyozott síkbeliséget erős, kontrasztokban gazdag színhasználattal érik el. A színskála a primer színekre korlátozódik, melyeket kimondottan gyermekek számára alkalmasnak tekintenek.

A gyermekkor, mint életünk egyik szakasza; a gyermek, mint személyiség; a gyermekpszichológia és a szabad gyermek nevelés felfedezésével a gyermek 1900 körül a felnőttek, tudósok és a pedagógusok látókörébe került. Csak idő kérdése volt, hogy a gyerekek számára készített könyvek és illusztrációk a pedagógusok, főleg a művészeti pedagógusok érdeklődését felkeltsék. Tiszta formák jól látható körvonalak, egyszerűbb kép felépítés, lemondás az erős térbeliségről, világító, jól kivehető színek: ezek voltak a gyermekek számára készült képekkel szembeni elvárások.

Máig él az a feltevés még a művészetpedagógiai szakirodalomban is, hogy a gyerekeknek természetükből adódóan jól körvonalazott, színes és jól átlátható képekre van szükségük, holott érzékelésük történelmileg, kulturálisan és individuálisan is más-más módon formálódik.27 Így aztán leegyszerűsítve megállapítható, hogy a mai képeskönyv-illusztráció nagy része az 1900-as évek előtt és után létrejött gyermekkönyvek képsémáiból építkezik. Az akkoriban kimondottan megkövetelt és ma hallgatólagosan elfogadott formai törvények a képeskönyv-illusztrációban mindig is egy morális és szakmailag megalapozott háttérrel rendelkeztek.

26 Hoffmann − Thiele: i.m., 12.27 Hoffmann − Thiele: i.m., 13.

54 55

A képek egyszerűségre való törekvése, mint a gyermeki látásmódnak megfelelő képi kategória célja az volt, hogy a gyermek felé a realitás leegyszerűsített képi elemeit közvetítse. A gyermeki szemlélődés a felnőttek által felállított korlátok között zajlott, azokat a képeket, melyeket a felnőttek nem találtak gyermekek számára alkalmasnak, nem kerülhetett eléjük. Egyetlen korban sem jelenhet meg egy képeskönyvben taszító, csúnya kép, állapította meg Wolgast. Ezt a kijelentést az akkor megjelent illusztrált újságok, albumok és könyvek áradatára értette, ami az egyre inkább teret nyerő nyomtatott médiapiacon volt észlelhető. Nemcsak az ízlésformálás miatti aggodalom, hanem a gyermekek erkölcsi-morális nevelése is meghatározta a nyomtatott képek körül kialakult vitákat. A századforduló után a mozi által elterjedt mozgó képek is felerősítették a pedagógusok harcát az irodalomban és filmekben megjelenő „szenny és ponyvaság” ellen. A gyermekek nevében heves kampányokat indítottak ezen képekkel, képsorozatokkal szemben. A kezdődő század nem véletlenül hozott létre olyan képeskönyveket, melyekben a 19. századi illusztrált könyveivel összehasonlítva az érzékelhetőség minden formája elveszett. Ez az érzékelhetetlenség máig szomorú specifikuma a képeskönyveknek, néhány kivételtől eltekintve. Máig jellemző, hogy a gyermekek nevében, az értük való aggodalom és szeretet jegyében a drasztikus, vészjósló, furcsa és emocionális ábrázolás minden formáját támadják és megakadályozzák a képeskönyvekben, mert szerintük a gyermek ilyen jellegű képeket nem értene meg és nem tudná feldolgozni. A komor, szomorú, ronda-és az érzékiség, nyilvánvalóan a felnőtteknek is kellemetlen.

A gyermeki képi kíváncsiság és azok a képek közötti ellentét, melyeket a felnőttek a gyermekek számára megfelelőnek tartanak, azokra a képekre tereli a figyelmet, melyek a pedagógiai intézkedések alól kivonják magukat és a mai gyerekek általános esztétikai tapasztalataira és elsajátított formáira irányulnak. Abban nincs kételkedés, hogy a gyerekek a pedagógiai befolyáson kívüli területeken, így a televízióban, moziban, az újságárusnál és az utcán is más képeket és képformákat érzékelnek és használnak, mint a képeskönyvben megjelenők. Fényképezés, képregények, televíziózás, filmek, újságok, reklámok, poszterek úgymint gyűjtenivaló képek, matricák, kitűzők, stb. a gyerekeknek már egészen korán más-más esztétikai tapasztalásokat közvetítenek. Anélkül, hogy az említett médiák által közvetített tartalmakról szóló vitába belemennénk, nyilvánvaló, hogy a mindennapi média az alak, tér és kompozíció tekintetében, a képi felfogásban úgymint a színvilágot és a képek atmoszféráját tekintve sokkal komplexebbek, izgalmasabbak és differenciáltabbak és ezzel egy bizonyos értelemben előrehaladottabbak, mint a képeskönyv-illusztráció.28 Perspektivikus terek, realisztikus-ellentétes vagy fantasztikus − absztrakt alakok, groteszk vagy abszurd képmontázsok, telerajzolt vagy üres képfelületek − ez a képi sokszínűség, ami a képeskönyvekben oly kerülendőek, az iskola előtt álló gyerek tapasztalati repertoárjának már meglévő elemei. A gyerekek vizuálisan és képileg fejlettebbek, mint azt a képeskönyv-illusztráció elismeri és egyre inkább anakronisztikusnak hat, ahogy egy triviális képstílushoz ragaszkodik és a sztereotip képi mintákat újból és újból meg akarja szilárdítani.

A képeskönyvek feladták azt az igényüket, hogy a gyerekek képi kíváncsiságát az ábrázolt problémákkal ösztönözzék, ezt a funkciót sokkal inkább a sokat szidalmazott mindennapi média veszi át. A jelenkor művészi produkcióinak tendenciái és stílusjegyei a képeskönyvben nem is mutatkoznak meg, jobb híján letűnt művészi stílusirányzatok jelennek meg.

A képeskönyv és a képzőművészet közötti elválás olyannyira felgyorsult a 20. században, amennyire a művész a közönség számára látható művészet és élet közötti kapcsolatot felismerhetetlenné tette.

28 Hoffmann − Thiele: i.m., 14.

A gyermekek számára készült illusztráció triviális formában mutatkozik meg, melynek formai készlete a századfordulóból származik és pedagógiai-művészetpedagógiai hipotézisekkel megterhelt kielégíthetetlen konstrukció. Egy visszamaradt gyermeki képi érzékelő készségből és szükségletből indul ki, melyben a gyermek megváltozott esztétikai igényeit egy megváltozott esztétikai környezetben nem veszi tudomásul. Az illusztráció egy egyoldalú, házilag gyártott elképzelésen alapszik, mely szerint az illusztrációnak az a feladata, hogy a szöveget elbeszélő-anekdotikus módon visszaadja. Így aztán a mai illusztráció egyet tud nyújtani: hogy az egyszerű, könnyen érthető mintakép iránti kívánalmakat kielégítse. Ezt a funkciót jól teljesítheti, de ezen túlmenően meg lehetne próbálni, hogy a realitás képi átültetésének sokrétűségét és komplexitását, de annak ellentmondásait és nehézségeit a gyermekek számára láthatóvá és érezhetővé tegye. Ezáltal nemcsak a valóság egy tisztességesebb képét közvetítené a gyerekek felé, hanem lehetőséget adna nekik, hogy a valóság elsajátításának folyamatában is részt vehessenek.

56

irodalomjegyzék

Bang, Ilse: Die Entwicklung der deutschen Märchenillustration. München, 1944, F. Bruckmann Verlag.

DoDerer, Klaus − Müller, Helmut: Das Bilderbuch. Geschichte und Entwicklung des Bilderbuchs in Deutschland von den Anfängen bis zur Gegenwart. Weinheim und Basel, 1973, Beltz Verlag.

Funke, Fritz: Könyvismeret. Budapest, 2004, Osiris Kiadó.

geck, Elisabeth: Grundzüge der Geschichte der Buchillustration. Darmstadt, 1982, Wissentschaftliche Buchgesellschaft.

GMelin, Otto F.: Böses kommt aus Kinderbüchern. Die verpaßten Möglichkeiten kindlicher Bewußtseinsbildung. München, 1972, Kindler Verlag.

HoffMann, Detlef – THiele, Jens: Künstler illustrieren Bilderbücher. Oldenburg, 1986, Bibliothek-und Informatiossystem.

HorvátH Károly szerk.: Romantika. Budapest, 1965, Gondolat.

MeHlis, Georg: Die deutsche Romantik. München, 1922, Rösl Verlag.

www.bis.uni-oldenburg.de/retrodig.

58

illuszTrációk jegyzéke

1. ábra Utazás a világ körül. 1927. sz. neuruppini képes ív, Neuruppin, 1835 körül2. ábra A malom. Részlet a 429. számú müncheni képes ívből, melynek címe Aus dem stillen

Walde und den Bergen, München, 18663. ábra Francia udvari viseletek, Részlet a 343. sz. müncheni képes ívből, melynek címe Zur

Geschichte der Costume, München,1863.4. ábra A déli-tengeren. Részlet a Világ képekben című müncheni képes ívből, München, 18635. ábra Hugo Becker A forrásnál című illusztrációja a 130.sz. Deutsche Bilderbogen ben,

Stuttgart, 18696. ábra C. Bertling Jelenetek az Iliászból című illusztrációja a 132.sz. Deutsche Bilderbogen

ben, Stuttgart, 18697. ábra Wilhelm Camphausen Götz von Berlichingen című illusztrációja a 231.sz. Deutsche

Bilderbogen ben, Stuttgart, 18708. ábra Friedrich Unger Az ablak című illusztrációja, Blankenburg, 18449. ábra Ludwig Richter illusztrációja a Die Ammen-Uhr című könyvben, Lipcse, 184310. ábra Eduard Engelmann illusztrációja a Schiefertafelbilder zu deutschen Kinder-liedern

címoldalához, Lipcse, 185111. ábra Eduard Engelmann által illusztrált befejező oldal a Schiefertafelbilder zu deutschen

Kinderliedern című könyvben,Lipcse, 185112. ábra Eugen Klimsch illusztrációja az Emberke a libában című költeményhez a Pegasusból,

Frankfurt a.M., 188013. ábra Jules Pelcor Don Quijote illusztrációja, Stuttgart, 189514. ábra Gustav Süs egyik illusztrációja a Froschküster Quak című műből,Golgau, 186215. ábra Peter Carl Geißler illusztrációja A gonosz mostoha című meséhez, Stuttgart, 184316. ábra Albert Hendschel illusztrációja a Hamupipőke című meséhez, Frankfurt a.M., 186317. ábra Ludwig Richter illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, Lipcse, 185318. ábra Ludwig Richter illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, Lipcse, 185319. ábra Carl Offterdinger illusztrációja a Csipkerózsika című meséhez, 187520. ábra Fedor Flinzer illusztrációja a Frau Kätzchen című mesekönyben, Lipcse, 187021. ábra Heinrich Hoffmann Kócos Peti illusztrációi, Frankfurt, 184522. ábra Eduard Schulz illusztrációja a Die Welt im Kleinen című könyvben, Golgau, 186723. ábra Ludwig Richter Az iskolának vége című illusztrációja, Lipcse,186424. ábra Wilhelm Claudius illusztrációja A gyermek és az ő kis világa című könyvből,

Drezda, 189025. ábra Oscar Pletsch egyik illusztrációja a Régi ismerős című könyvből, Lipcse, 187326. ábra Rudolf Geissler illusztrációja A gyermeki élet című könyvből, Stuttgart, 187027. ábra Hermann Kaulbach illusztrációja a Hermann Kaulbach képeskönyve című műből

Stuttgart, 1881 körül28. ábra Sophie von Adelung illusztrációja a Cora képeskönyve című műből, Stuttgart, 1882

60

névmuTaTó

Bechstein, Ludwig 22, 34Claudius, Wilhelm 26, 46Engelmann, Eduard 25Fallersleben, Hoffmann v. 22Flinzer, Fedor 36, 50Fröbel, Friedrich 22Geissler, Peter Carl 31, 32Grimm, Ludwig Emil 33, 34, 35Güll, Friedrich 22Hendschel, Albert 33Hey, Wilhelm 22, 29, 30Hoffmann, Heinrich 39, 40, 41Hosemann, Theodor 18Klimsch, Eugen 26, 50Kopisch, August 22, 26Menzel, Adolph v. 18Offterdinger, Carl 35Pletsch, Oscar 18, 45, 47, 50Pocci, Franz v. 22, 24, 31, 45Reinhardt, Carl 18Richter, Ludwig 24, 31, 33, 34, 35, 45Rittershaus, Emil 44Rückert, Friedrich 22, 26Schulz, Eduard 44Schwind, Moritz v. 17Speckter, Otto 29, 30, 50Süs, Gustav 29, 45Uhland, Ludwig 22Unger, Friedrich 22

Germanum Kiadó, Budapestwww.germanumkiado.hu

A kiadásért felelFelelős szerkesztő

BorítótervTipográfia

Műszaki szerkesztőA borítón Moritz von Schwind Herr Winter című illusztrációjának részlete látható.

A szedés és a tördelésKészült a Print Nyomda Kft.-ben

Ügyvezető igazgató

marczis judit - eötvös loránd universitytoldyferenc.elte.hu/marczis_judit_k.pdf · mintegy...

Documents