márton Árpád

8/8/2019 Márton Árpád

http://slidepdf.com/reader/full/marton-arpad 1/153

MÁRTON ÁRPÁD – CSEKE GÁBOR

Színek a palettán Beszélget könyv



2

Én iskolám, köszönöm most neked, Hogy az eljött élet-csaták között Volt mindig hozzám víg üzeneted.

(Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba)



3

Márton Árpád:

Sorok ötven éves születésnapomra

Vallomás? Önvallomás alkotásról, környezetr l, a közösségr l, amelyb l vétet tem? Ami meghatározta utamat, célomat és mondanivalómat?... Ott születtem, ahol azég félgömb alakban borul a hegyekre. A h mér higanyszála itt süllyed mínusz alálegtöbbször. Gyergyóalfalu zord éghajlata határozza meg az emberek lelkületét ésmunkához való viszonyát. Munkáim alaphangvételét itt kell keresni. Amit eddig sikerült megfogalmaznom, annak minden kis részlete – szálanként – ide köt dik Keresgéléseim kimeríthetetlen és örökké visszatér motívuma: az ember és a kenyér.

M teremben * Fotó Ádám Gyula

Részlet egy 2006-os interjúból (Új Magyar Szó)– Egyre jobban foglalkoztat az egykori iskolámhoz f z d emlékek rögzítése. Amarosvásárhelyi m vészeti iskola dönt színhelye életemnek, ugyanakkor a jelen-kori erdélyi festészet egyik meghatározó bölcs je, remek tanáraival együtt. Az itt vég zettek, mai napig jó barátaim, teremtettek tulajdonképpen m vészeti életet,ízlést és alkotó szellemet olyan városokban, mint Szászrégen, Kézdivásárhely,Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Segesvár, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós. Arájuk való emlékezés, a tanulságok átmentése sürget parancs. Érzem, hogy ha jöv év végéig nem készülök el az írással, akkor végleg bennem reked. Nem di-csekszem, mások állítják: talán én emlékszem a legpontosabban, legrészletesebbenmindarra, ami velünk történt. Ahányszor összeülünk, elismerik: tényleg, ez is úgytörtént, meg az is, ahogy elmesélem. És csodálkoznak: hogy tudtam ennyi mindent észben tartani?



4

Cseke Gábor:

Reggeli beszélgetések a m teremben

Régóta készülök arra, hogy meghitt beszélgetésben szóra bírjam életér l,pályafutásáról Márton Árpádot. Különösen, amióta megérintett az a mód,ahogyan egykori iskolájára, tanáraira, diáktársaira emlékezett. Egy m vészakit nem minden áron a saját érvényesülése, befutottsága foglalkoztat,hanem az intézmény, a körülmények, amelyek vele együtt egy egész alkotónemzedéket felszínre hoztak.Teltek a hónapok, váratlan baleset érte a fest m vészt: szül falujában járvakertjükben a gyümölcsfák ágait akarta magas létráról f résszel visszavágniamikor letörött alatta a létra s pedig a m köd druzsbával együtt a földrezuhant... Gyors orvosi közbelépésnek és szívós fizikumának köszönhet en pár hónap alatt felépült, de az önmagának tett ígéretb l nem valósult megsemmi. Tudtam, amúgy is mekkora gond neki a fogalmazás, pedig élbe-szédben színesen, érzékletesen ad el , legtöbbször rögtönöz, amikor nyilvá-nos szakmai szereplésre kérik föl – egy-egy pályatárs, tanítvány munkájátbeajánlani, értékelni –, szaktanulmányait, kritikáit sokáig odázgatja, amígaztán végképp a körmére ég a gyertya, s akkor görcsösen, pánikszer enkihordja.

Az a nagyív vallomás, amire a 2006-os interjúban utalt, nem teljesíthet kegyik napról a másikra. Az emlékezés, illetve a felejtés – Bajor Andor érzék-letes hasonlata szerint – olyan, akár a sajt, amelyben a felejtés a lyukakat jelenti, s amíg a sajtkerék teljességgel összeérik, az emlékek összefüggrendszerbe szervez dnek, id be telik. Hogyan is foghatnánk ki az id n? –töprengtem...És akkor elhatároztam, hogy nem várok tovább – 2007 szét írtuk –, skiugratom a nyulat a bokorból. Néhány év múlva Árpi barátunk betölti ahetvenedik évét, ilyen korban már csak jó sorsunk tudja, mi történhetik még

velünk, meddig ér életünk mind jobban elvékonyodó vonala. Titkon fiatal-kori rokonszenvem is közrejátszott abban a döntésemben, hogy kiprovoká-lom bel le élete, emberré válása emlékeit.Egyetemistaként ismerkedtünk össze, 1959 nyarán, Ludason, mindketten azépül cukorgyár munkatelepén bizonyítottuk id szer hazafias lelkesedésün-ket. a m vészeti egyetem hallgatójaként, én magam mezei bölcsészhall-gatóként... Együtt voltunk, egyazon táborban, de k, a m vészpalánták (mi



5

úgy neveztük ket egymás között, hogya piktorok ) mégis valahogy külön.Kis, vidám, összetartó csapatnak látszottal a többi kolozsvári egyetemistaelvegyül , kavargó tengerében. Étkezéskor is rendszerint különvonultak, azutcán csapatban jártak, s a munkatelepen is, az els napokat leszámítva,rövidesen kiemelt bánásmódban lett részük: amíg a nagy többség a leendgyárhoz vezet vasúti szárnyvonal töltésének útját egyengettük, s az ottmindegyre lerakott teméntelen sódert lapátoltuk egyik helyr l a másikra,sziszegve gyógyítgatva víz- és vérhólyagos tenyerünket, addig k az étkezdeépületének szél- és napvédett egyik t zfala mellett kimerevített, több métermagas vászonpannó el tt, csinosan megácsolt k m ves állványon, jókorapemzlikkel egyvégtében festéket kenegettek a vászonra. Napszámosmun-kánk közben odaláttunk a piktorok csapatára, irigykedve lestük mindenmozdulatukat. Csöppet sem kapkodták el a dolgot, sokáig nem is igen tudtukeldönteni, mi kerülhet majd ki a kezük alól, pedig minden a szemünk el tttörtént; a halvány, bizonytalan, kusza vonalak, a fakó festékfoltok, a jelleg-telen, szürkés testszín felületek csalódást keltettek bennünk, s fokról fokramegrendítették hitünket az addig feltétel nélkül csodált piktorok rendkívüli-ségében.Hamarosan elterjedt a híre, hogy az ország nemzeti ünnepe, augusztus 23-atájékán, az akkori pártvezet , Gheorghiu Dej készül meglátogatni munka-telepünket, hogy – reméltük – elismeréssel adózzon odaadó és lelkes mun-kánk iránt. Megtudtuk ugyanakkor, hogy a piktorok tulajdonképpen a mé-lyen tisztelt vezet arcképének megfestését kapták feladatul, hogy a vendég

érkeztéig befejezzék a hivatalos fénykép alapján készül , er sen felnagyítottarcképet.Kés bb, egy újabb kószán érkez hír szerint, a várvavárt vendég mégsemtalált elég id t magának ahhoz, hogy ellátogasson hozzánk, így aztán majdcsak a kolozsvári egyetemek rektorai utaztak le, ünnepi terepszemlére. (Aludasi állomásról odáig tolatott különvonatuk épp azon a szakaszon állt meg,s ott ereszkedtek le az id s professzorok a hepehupás töltésre, ahol reggelenként lapátjainkkal csatasorba állítottak bennünket...)A hír igaznak bizonyult: a piktorok – vagyis Árpiék – egyik napról a másikra

leálltak a félig kész munkával, a kantin melletti pannón ott maradt a bizony-talanul felvázolt, elfolyó, pöffeteg férfiarc kidolgozatlanul, az id járás vi-szontagságainak kitéve, a fest brigádot pedig visszavezényelték az általunkvégzett napszámos munkára, ami ellen – úgy láttam – a piktorok nem is igentiltakoztak...Egyszer finoman szóba hoztam Árpi el tt ezt az emlékemet, amin meg-lep dött egy kissé, de aztán kajánul elnevette magát. Elmondta, hogy eleinte



6

kivétel nélkül örvendtek a megbízatásnak, jól jött nekik a napszámosmunká-tól elüt szakmai feladat, s azt remélték, hogy a pannó árnyékában a végte-lenségig lophatják majd a napot, de mert a f nökök mindegyre látványosel rehaladást szerettek volna látni, azon voltak, miként cselezzék kiegymást; mindenki megpróbált kibújni a feladat alól. Végül már csak három-négy, szelídebb, szófogadóbb társuk mozgolódott az állványon... A magas-szint látogatás lefújása megváltás volt a számukra: vége szakadt az alakos-kodásnak, a csoportbeli torzsalkodásoknak, ravaszkodásnak. Mindenkiláthatta: a m vészkezekt l sem volt idegen a lapátolás!2007 novemberében elérkezettnek láttam az id t arra, hogy nekivágjunk egyhosszasnak ígérkez beszélgetésnek. Reggeleimet szabaddá téve, megegyeztem Árpival, hogy az interjút az m termében bonyolítjuk le, a lehetlegközvetlenebbül. Amennyiben elakadunk vagy nincs rá hangulatunk,esetleg nem érünk rá, minden további nélkül halasztunk. Semmit nem er l-tetünk, de azért fegyelmet tartunk, nem hagyjuk kialudni az egyszer mármeggyújtott tüzet.Így is jártunk el: reggelente telefonon megbeszéltük, mihez is kezdünkaznap: találkozunk vagy halasztunk. Az interjúval töltött hetek-hónapok alatt – 2007 novemberét l 2008 januárjának végéig 12 alkalommal ültünk le azsúfoltságában is meghitt, munka hangulatú m teremben, egy asztalon állóméteresnél is nagyobb gipszszobor társaságában, amely egy székelyharis-nyás, bakancsos, kezében palettát s ecsetet tartó legénykét ábrázolt, körülöttemindenféle húsos, buján növ szobai növények tömkelege zöldellt, a leg-változatosabb nagyságú cserepekben.Árpi elrévedezve maga elé nézve, máskor tekintetemet keresve mesélt, éner sen figyeltem, bár tudtam, hogy digitális hangrögzít m szorgalmasanm ködik (amíg ki nem merül benne az elem), id nként feljegyeztem egy-egy eszembe ötl kérdést, amelyeket a kell id ben kés bb rendre fel itettem, amiért is az eleinte egyenes úton beindult vallomásfüzér menetközben mind ugrabugrálósabb, mozaikszer bb lett, mintha egy óriási freskófelületét tetsz legesen fednénk be, hol itt, hol ott a kidolgozott részletekkelszeszélyes összevisszaságban, amíg aztán végül minden a helyére kerül.

Találkozásaink mindegyikén egy-másfél órát tartott Márton Árpád sorosvallomása, amit aztán odahaza késedelem nélkül bet híven papírra vetettemmajd átfésültem, itt-ott a szükséges dokumentációval kiegészítettem, úgy-hogy következ találkozásunkkor Árpi elé tehettem legutolsó párbeszédünkkinyomtatott jegyz könyvét.



7

Az interjút befejezve abban egyeztünk meg, hogy Árpi fél évet kap a nyersszöveg átbogarászására, majd korrektúráival együtt rendelkezésemre bocsát- ja az egészet, hogy megadhassam neki a végs formát. A félév letelt, a határid t mindegyre tologattuk, most meg már itt állunk, a születésnap küszöbénkörmünkre égett a gyertya. Nem szeretném, hogy hiába áldoztunk volna id t és energiát egy lassan márcsak fakó emlékekben él iskola és sorsformáló m vésznemzedék megörökítésére. Legjobb tudásom szerint, egyedül látok hozzá a továbbiakban beszélgetéseink csapongó, ám célratör szövegének véglegesítéséhez. Avallomásos, elbeszél részek Márton Árpád emlékezését tartalmazzák,kérdéseim és megjegyzéseim minden esetben zárójelbe kerülnek, a tárgyaltszemélyekre és eseményekre vonatkozó dokumentumok és vendégszövegekidéz jelben és d lt bet kkel szerepelnek.Itt kell megjegyeznem, hogy minden, ami ebben a beszélget könyvbenmegszívlelend tanulság, jelentéses érték, az kizárólag beszélget társamérdeme; a melléfogások, félrehallások, mulasztások és felületességek alul-írott lelkén száradnak.

2010. augusztus 23.

A gyermek Márton Árpád rajzai Ady verseskönyvében(részlet)



8

Csíkszereda, 2007. november 14, reggel 8.50.

(Akkor tehát vágjunk bele... Hogy képzelted az els beszélgetést? Honnaninduljunk el?)

– Arra gondoltam, hogy a kezdetekt l... Miért, hogyan kerültem én erre apályára? Egyáltalán, mi volt és ki volt az, aki elindított...

– Édesapámmal kell kezdenem. Asztalos ember volt, és nagyon-nagyonszeretett festeni. De neki nem adatott meg rá a lehet ség... És jött a háborúis, de azért nem hagyta magát. Örökké festegetett. Nagyon érdekes dolgokkerültek ki a keze alól... Igaz, hogy másolt, de a másolásból nem giccsek

lettek, hanem valami egészen különös áthangzások, látszott, hogy vanvalami igen er s, bels késztetése. 83 évet élt, de ezalatt végig festegetett is.

– Negyvennégyben elváltunk apámtól, s csak negyvenkilenc szén találkoztunk újra, közben megjárta a fogságot, s hazaj ve látta, hogy én israjzolgatok. Ez a rajzolgatás szerinte, mert a gyermekrajzhoz kevésbéértett, nem volt komoly, mert rám szólt: mit mind ilyen karikatúrákat megilyeneket festegetsz? Nem baj, mert összegy jtjük az olajfestékeket, s adokén neked mást, hogy csináljad becsületesen...

– Negyvennégy szén óriás mennyiség , vagy két teherkocsira való könyvtárat hoztak, ki tudja honnan, leürítették a szomszéd udvarra... A verses-köteteknek, emlékszem, jó széles margójuk volt, nekem az rettenetesentetszett, mert jól lehetett rajzolni körülötte... Pár ilyen könyvet ma is rzök,itt van az egyik...

(Ez tulajdonképpen egy Ady kötet, a Minden-titkok versei eredeti, Nyugat-oskiadása. Hogy került ez a könyv, a többivel együtt az udvarotokba, s kés bbmi lett a sorsuk?)

– Legtöbbet budipapírnak használták fel, meg tüzet gyújtani. Volt, akicigarettát is sodort bel lük... Saját szememmel láttam, amikor lepakolták aszomszéd udvarra. Istenesen esett az es , mintha öntötték volna fentr l. Kénagy német teherautó húzott be az udvarra, ott a katonák lenyomták a sokkönyvet, a rakományt, megjavították az autót, majd felültek s elmentek, akönyveket meg otthagyták. Még rá is havazott kés bb, úgyhogy tavaszig otthevert az egész könyvtár. Még amit lehetett frissiben, elszajréztam, de már



9

csak ez az egy van meg, talán még egy rejt zik valahol otthon... Folyt avisszavonulás, nagy kapkodás volt mindenütt. Elképzelhet , mi mindenpusztult így el a háború nyomán... Úgy emlékszem, sok ilyen könyvberajzoltam még annak idején, ezt véletlenül kiemeltem magamnak shordoztam mindenfelé, így maradt meg.

(Biztosan, jófajta papírra nyomták a többit is...)

– Nem a papír min sége érdekelt, hanem maga a felület. A papír akkoribanmindegy hogy milyen, de kincs volt... Valamire kellett rajzolnom... Érdekesmódon, a kés bbiekben meglepett, hogy ez a körberajzolósdi, a frízszergondolkodásmód mennyire hozzám ragadt.

– Az els ember, aki Alfaluból képz m vészeti f iskolára ment, eg

Ambrus Imre nevezet fiú, aki most úgy tudom, kint él Magyarországon,valamikor a bábszínháznak volt díszlet- és bábtervez je MarosvásárhelyenEgy nagynéném lakott velük szemben, ott láttam nála életemben el szörfest állványt, az aztán rettent en izgalmas volt... Annak az Ambrusnak volegy pap nagybátyja, az is festegetett, méghozzá szentképeket... Ambrus mégközépiskolás sem volt akkor, s rettent en tetszett nekem, amit csinált, hosszúid n át vágytam rá... Aztán ott volt Sövér Elek, aki ugyancsak Alfalubólment középiskolába. Elekhez közelebb álltam, alig három évvel járt fölöt-tem. Egyszer aztán tehetségkutatni jött ki Marosvásárhelyr l, Incze Istvántanár úrral együtt jöttek, mert ekkor Marosvásárhelyr l hivatalból küldték kia tanárokat a Székelyföldre, a falvakra, tehetségkutatni, így a m vészetiiskola befogta az egész Székelyföld falvait s az ott él , lappangó tehetsé-geket.

– Pont, amikor Elekék tehetségkutatni jártak, édesapámmal éppen erd lnvoltunk. Mikor hazajöttünk a szekér fával, rettenetesen le voltam törve, hogynem lehettem jelen a meghallgatáson... De azért a tanár úr hátrahagyta, hogyküldjünk el rajzokat, össze is csomagoltuk édesapámmal, s odaadtuk azalfalvi iskolaigazgatónak, aki tudta, hova kell küldeni... Máig se küldte el aképeimet, így elestem az esélyt l... Édesapám elment hozzá és megkérdeztehogy hát mi van, miért nem küldte el a rajzokat, mire azt válaszolta, hogytetszik tudni, nem akartam kiadni a papírjait, s elküldeni, mert féltem, hogyszégyent hoz a falura. Ez egy olyan keser séget okozott bennem, hogyelkísért egész életemben: mi jogon szólt hozzá egy igazgató az én vágyam-hoz, miért avatkozik abba bele?



10

– Vakációra aztán hazajött Sövér Elek, aki elmondta, hogy a rendes felvételitelkéstem ugyan, de felhívtuk telefonon a vásárhelyi m vészeti iskolát, smondták, hogy lényegében augusztus elején van még egy felvételi. Erreaztán elmentem, ez volt életemben az els nagy utam.

– Elek lerajzolta volt nekem a térképet az állomástól, életemben addigvonaton nem ültem, odahaza felraktak, szerencsésen megérkeztem, s atérképpel a kezemben eljutottam a Kultúrpalotához... Egy kicsi, darócruhás,zöldkalapos gyermeknek, képzelheted, rettenetes nagy dolog volt az aKultúrpalota! Reggel korán volt még, de sikerült bejutnom, s mindjárt szem-bementem a velencei tükrökkel, gondoltam, ha a benne szembe jöv fickónem kerül ki, én nekimegyek... Így jártam a tükörképemmel... Ott aztánfelmentem a második emeletre, ahol már szétváltak a lépcs k, s éppen kétfürd ruhás, mezítlábas akárki püföli egymást sepr nyéllel, fejükön egy-egy

fonott szemétkosárral... Én akkor ott egy sarokban hirtelen megbújtam, s elnem tudtam képzelni, mi sül ki ebb l az egészb l... Amikor a bajvívókkifulladtak, levették a kosarat a fejükr l, s megkérdezték t lem: te gyermekmit keresel itt?

– Egy életre szóló barátság kezd dött ezzel a harcias találkozással, egyiküképpen Román Viktor volt, akkor már a f iskolára járt, de még benézett aziskolába, mert Izsák tanár úrnál inaskodott, a másik pedig Márton Sándor,kés bbi csíkszeredai szobrász volt... Hát k ketten fogadtak... Kérdeztékmiért jöttél, mit csinálsz? Kés bb be kellett ülnöm abba a terembe, ahol afelvételi zajlott. A vizsgáztatók kérdezték, hogy na, mit rajzoltál, én hoztammagammal valami rajzokat, mutattam ket... Egy Nagy József nevezettanár volt ott, valamikor szobrászatot végzett, de Marosvásárhelyen torna-tanárként dolgozott, nyolcadik osztályos korunkban vezette a szobrászatiórákat, nagyon jó sportoló volt, teniszezett, s a vásárhelyiek úgy emlegették,hogy a tornatanárok között a legjobb szobrász, a szobrászok között pedig alegjobb tornatanár... A vizsgán kiraktak az asztalra egy görög fejet, sohaéletemben olyat nem láttam, nem hogy le is rajzoljam, adtak rajzszeget srajzpapírt, fel is raktam rendesen, akkor bejött Román Viktor, s azt kérdezte,

rajzoltam-e, láttam-e ilyet, mondtam, én soha életemben, na akkor, aztmondja, úgy helyezd el a papíron, jó nagyban, s amit látsz, azt mind rajzol- jad le... Ez volt az els lerajzolt gipszfejem. Kés bb jöttek s mondták, hogyvalami kompozíciót kell festeni vagy rajzolni. Én azt se tudtam, eszik-e vagyisszák, otthon a rajzot a matematika tanárn tanította, kiraktak az osztály elévalamit, mindegy mit, s mi rajzoltuk, ahogy tudtuk... Jön megint RománViktor, s kérdezem t le, bácsi, mi az a kompozíció? meg visszakérdez,



11

hogy ti otthon mit szoktatok csinálni a mez n? Ugye dolgoztok, többenvagytok? Hát például azt kell lerajzolni, ahogy ott dolgoztok, az a kompo-zíció, így aztán rajzoltam egy kompozíciót.

– Megérkezett aztán Marosvásárhelyr l az értesítés, hogy sikerült a vizsgámAz iskolában nagyon jó, kis létszámú osztályaink voltak, mi kereken tízenvoltunk, három lány és hét fiú. A közösség eleinte ismeretlen volt számom-ra, de áldom az eget, hogy így összekerültünk, mert egy életre megtanultam,mit jelent a közösségben élni s azzal együtt dolgozni.

(Milyen hagyományai voltak akkor már az iskolátoknak?)

– Hat éve m ködött már a középiskola, amikor odamentem, épp abban azévben került be f iskolára Gaál Andris évjárata, az el tte lév évfolyamon

pedig Péterffy Laciék, Hunyadi Laciék jártak, k voltak az els végznemzedék Marosvásárhelyen, 49-t l 53-ig jártak oda... Markáns m vész-egyéniségek kerültek ki onnan, ezt állítom... Érdekes hangulata volt abentlakásnak, az iskolának. A többiben, mint amilyen például az akkoriRanghe volt, vagyis a mai Bolyai, szigorúbb volt az élet, mi több helyen jártunk ugyanabba az iskolába, mert a bentlakás a Ferencesek kolostorábanvolt, az akkori Lázár Ödön parkban, az iskola viszont fent volt az Unireában,az a Szent István gimnázium volt valaha, az egyik fele volt a m vészetiiskola, a másik fele lánylíceum. Végül a szakórákat a Kultúrpalotábantartottuk, úgyhogy naponta egy jó nagy háromszöget kellett bejárnunk.

– Reggel korán keltünk, sorba álltunk, elmentünk szilenciumra, majd visszaa kultúrpalotába, ahol minden nap volt 6 gyakorlati óránk, kaptunk egy óraebédszünetet, azalatt visszarohantunk az Unireába, fel a vár mellé, délutánpedig volt 5 elméleti óránk... Furcsa, érdekes világ volt ez számunkra, majdmindenkinek, hiszen szinte mindannyian falusi iskolákból kerültünk össze avárosba.

(Vegyük sorjában az osztálytársakat...)

– Volt tehát Háromszékr l Plugor Sándor, mégpedig Kökösr l, továbbáGergely István Csíkkozmásról, Csutak Levente Kovásznáról, Lenk IlonaCsíkszeredáról, Kákonyi Csilla Marosvásárhelyr l, Bakó Antal Jobbágy-telkér l, volt egy Nyisztor Miklós, azt els év után ki is rakták, Szilágyi ZolMarosvásárhelyr l, Kiss László Székelykeresztúrról, majd másodévre jöttGyenge Imre, mert felszámolták a csíkszeredai tanítóképz t, és Lázár LiliKacáról.



12

– Az elején nagyon nehezen szoktunk az egészhez, f ként a rajzban elvártpontossághoz. A fegyelemmel nem volt gond, de a precizitáshoz nehéz voltigazodni. A lányok viszont nagyon szépen tudtak satírozni, szépen rajzoltak.Mi darabosak voltunk, nehézkesek... Incze Pista bácsi tanította a festészetet,a szobrászatot Nagy József, a m vészettörténetet pedig kezdetben AntalffyEndre bácsi tanította egy fél évig, nahát, azt nagyon érdekesnek találtuk,utána jött Olariu Gheorghe, mi Gyurkának hívtuk, elvégre is marosvásár-helyi gyerek volt, s ahogy megérkezett hozzánk, mert az egyetemet Buka-rest ben végezte, a m vészettörténetet magyarul tanította nekünk... Amatematika tanár, Kornélia néni nagyon jó osztályf nökünk volt, a többielméleti tanár is – volt köztük három-négy tanárn is – mind anyáskodóan bánt velünk. Kés bb tudtuk csak meg, az igazgatónknak volt egy olyanfelfogása, s ennek sikerült érvényt is szereznie, hogy nem kell minden áronagyontömni a m vészetis gyermekek fejét matematikával, fizikával, kémiá-val, és inkább a szakon legyen a hangsúly... Egyszóval, segítettek bennün-ket.

– Az els év után, mivel nem voltam valami kit n tanuló, nehezen ment tanulás, hárman is olyan helyzetben voltunk – de ez csak jóval kés bb,utólag derült ki –, hogy kifelé állt a szekerünk rúdja. El akartak tanácsolni.Ketten meg is járták, egyikük sajnos, színvak volt, a másik pedig másszempontból nem felelt meg s én lettem volna a harmadik, de Barabás Istvántanár úr valahogy kivédett, s azt mondta, hagyni kell ezt a gyermeket, lássuk,hogy mi lesz bel le... De én akkor err l semmit sem tudtam.

– Jóval kés bb, már hatod éves egyetemista koromban, éppen a diplomamunkámon dolgoztam Kolozsváron, lent a sétatéri m csarnokban, amikoregy délután jön a takarítón , s azt mondja, hogy Marcika, magát keresi egyvolt tanára!

– Ide tegyünk egy zárójelet, a középiskolában a Márton családnevembugyanis Marci lett, mivel a fölöttem járó szobrász Márton Sándort isMarcinak emlegették, s miután elment, engem tiszteltek meg vele, mai

napig így becéznek. Vége a zárójelnek... – Szóval a takarítón is így szólított: Marcika, keresi egy volt tanára..Kimegyek, hát Incze István bácsi a látogató. Éppen volt valami tavaszi tárlatKolozsváron, abban az id ben a környékr l mindenünnen látogatták atárlatokat, egy kiállítás akkor nagy eseménynek számított, gondoltam, azért jött el, hogy is jelen lehessen, jó lehet ség volt ez arra, hogy tájékozód



13

janak a m vészemberek, megtudják, ki mit csinál, min dolgozik... Kérdez-tem, mi a probléma, tanár úr, miben segíthetek? Azt mondja er senzavarban, hogy hát csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek t led... Úristengondoltam, de hát miért, én nem tudok semmi olyasmir l, amiért egy taná-romnak bocsánatért kellene esedeznie... Akkor mondta el, hogy a közép-iskolában, az els év után el akart tanácsolni, s csak Barabás István javas-latára maradhattam még egy évet... Rettent kellemetlen nekem ez az ügy,mondta, muszáj volt ezt elmondanom neked, hogy megnyugodjék alelkiismeretem s kérlek, bocsáss meg nekem... Tanár úr, válaszoltam, eztmost hallom el ször, s gondolom, utoljára is, többet ne beszéljünk róla egyszót sem.

– Most azért elárulom neked, hogy egy életre szóló tanulságot vontam le azesetb l akkor, hiszen államvizsga el tt álltam, s tudtam, hogy tanár leszek

neveléssel foglalkozok, ez lesz majd a kenyerem, s egy percre sem szabadelfelednem, hogy egy helytelen döntés életeket tud elrontani.

(Te akkor éreztél valamit, hogy valami történik körülötted?)

– Akkor nem. Éreztem, hogy nem megy úgy az iskola, ahogy szerettemvolna, de egy ilyen következmény álmomban sem jutott volna eszembe...Gyanútlanul mentem vissza sszel s kezdtem el a másodévet. Akkor megjelent a tantárgyak között a grafika, a díszít rajz, amit Nagy Pál tanár úrtanított az els évben. és Sövér Elek igen jó barátságban voltak, a télivakációban ellátogatott Elekékhez Alfaluba s engem is fölkeresett. Sok jótanácsot kaptam t le.

– Vakációba j ve, a faluban ugye mindenütt kérdezgették t lem, na, mileszel, hogy leszel? Hát fest , válaszoltam... Mi az hogy fest ? És mit fogszcsinálni, ezért mit adnak? Tudod, milyen a falusi ember, s f leg, hogyegyedüli fiúgyermek voltam akkor. Édesapámat meg is rótták amiatt, hogymiért engedett el a faluból... Pedig én sose uraskodtam, még iskolásan sem.Ahogy édesapám hazajött a fogságból, ’48 szén, a mesterségét tovább nemfolytathatta, mert minden mesterembert kuláknak kiáltottak ki, a maradékkevés földünkön gazdáskodtunk mindahányan, majd nekifogtunk családiházat építeni, volt egy üres telek, s minden nyáron végig dolgoztam, mintegy állat... Elpanaszoltam Nagy Pál tanár úrnak, hogy az emberek miketkérdeznek, s én erre most mit válaszoljak? Ide figyelj, azt mondta, ha mégegyszer kérdezik, hogy mi leszel, te mondjad azt, hogy lovastengerész.Meglásd, hogy fognak rá bólogatni, hogy az milyen jó egy mesterség. Így is



14

lett, édesapámmal kés bb mentünk a szekérrel, s megint kérdik, hogy mileszel, Árpád? Hát lovastengerész... Édesapám nevetett, fordult le a bakról,hogy mondhatok ekkora hülyeséget, de a válasz szószerint úgy hangzott,ahogy azt Nagy Pál megjósolta volt: hogy az egy jó mesterség...

– Másodévre visszamenve, a festészetr l átraktak grafikára. Pedig énéletemben mindig fest akartam lenni. Két vagy három hónapig tartott ez azállapot, s egy Sátán nevezet egyén tanította a grafikát, nagyon jóreklámgrafikus volt akkoriban, az ötvenes évek vásárhelyi viszonylatában, csinált ott mindent, írt ki minden hirdetést a városban, én viszont a bet írást meg ami azzal járt, egyszer en utáltam. Megjárta a fejemet, hogyha itt kell maradjak, én feladom. Nem ment, az istennek sem ment, hiábaer ltettem, nagyon el voltam keseredve, egy adott pillanatban meg is mond-tam: elmegyek, hazamegyek, nekem nem kell a grafika, inkább csinálok

akármit, de azt nem. Akkor a festészeten négyen voltak az évfolyamról:Plugor, Kákonyi, Csutak és Kiss Laci. Elmentem Barabás Pista bácsihoz, volt a festészet vezet tanára, s elpanaszoltam neki, hogy én fest szeretnéklenni, de a grafikára raktak, s ha nem engednek festészetre, akkor itt sevoltam. Azt mondta, rendben, megbeszéljük. Meg is beszélte az igazgatóval,s jött, hogy a következ hétt l két hét próbaid m van. Most is megvan az acsendélet, amit akkor festettem, szívemet-lelkemet beletettem abba, csak-hogy a fest khöz kerülhessek... Ett l kezdve aztán lett továbbra a szellematyám. Igaz, a beszédem és a viselkedésem folytán akkor már közkedveltfigura is lettem... Itt van, látod-e, Izsáknak a szobra, ez a gyerek, itt azasztalon, hát így néztem én ki Vásárhelyen másodéves koromban. Izsáktanár úr szobort meg ebben az alakban, ugyanabban az öltözékben, amibenmegérkeztem Vásárhelyre...

– A festészeten aztán hamar kiderült, hogy igazából ez való nekem. Akkormár tanultunk kompozíciót, rajzot. Ez utóbbit Piskolti Gabi bácsi, a kompo-zíciót Nagy Pál tanította, aztán olyan is volt, hogy festészeti technológiaiismeretek, ezt szintén Nagy Pali tanította, s kimondhatatlan örömmel jártunkórákra, s örömmel csináltuk az egészet...

– Minden év végén beütemeztek egy hónapon át tartó nyári gyakorlatot,amikor nagybányai módra kivittek bennünket tájfestésre. Els év utánGörgényszentimrén, másod- és harmadév után pedig Marosvécsen voltunk,ami abból állt, hogy testületileg kiköltöztünk konyhával, iskolával, minden-nel; matracokon aludtunk s reggelt l estig festettünk. Ez egy csodálatosvalamiként él azóta is bennem. Igaz, az iskolában is programszer en festet-



15

tünk, de a gyakorlaton ezen felül még szabadok is voltunk, megízlelhettükazt, hogy valójában mit is jelent a plein air festészet, mit jelent a tájbanfelismerni a világot, hozzászokni a távlathoz, a fa anatómiájához, a terepábrázolásához. Év közben nem volt alkalmunk a tanárainkkal együtt dolgoz-ni, itt viszont mindenki jött a fest állványával és a rajztömbjével, diák vagytanár, nem számított, amikor kiültünk festeni, egyformák voltunk s láthattuk,hogy ki, hogyan, mit csinál. Ezek a fest i táborozások meger sítették a tájés közösségszeretetemet, ott az ember minden percben embernek érezhettemagát. Ez egy csodavilág volt, rendkívüli kikapcsolódás, de igen-igenaktív... Mindig, amikor vége lett, s utaztam haza, a kasza s a kapa mellé,édesapám mindig azt mondta, hogy na, a nyaralásnak vége... Kezd dik avilág...

(Az imént szóba hoztad, hogy ez a szobor itt el ttünk igazából rólad szól.

Van-e valami különleges története?) – Az osztályunkban lév hét fiú túl sok jóval nem szolgált, elég gyakrancitáltak az igazgató elé, s bizony, megkaptuk a nekünk kijáró taslit, nemkérdezték igazán, hogy szabad vagy nem szabad, sokszor vonták meg avasárnapi kimen t t lünk... Az ilyen alkalmakkor viszont azt láttam, hogyIzsák valamiképpen szimpatizál velem. Másodéven történt, olyan novemberfelé járhatott az id , s azt mondta a tanárom: te, figyelj ide, itt van, adokneked pénzt s haza kellene utazzál egy hét végén, hogy hozd el azt a daróc-ruhát, amiben feljöttél az iskolába, s a kalapodat is, mert meg akarlakmintázni... Hazamentem, édesapámék meg elkacagták, hogy jó arasszal voltrövidebb rajtam a gúnya, de azért felvettem, s egy fél éven át minden hétvégén, vasárnap délel ttönként elkéreztetett, hogy modellt álljak neki. AKultúrpalotában volt neki egy kis m termecskéje, ott készült ez a szobor,amelyik ki is volt állítva annak idején a téli-tavaszi tárlaton... Mondhatom,unalmas dolog volt modellt állni, de mit tehettem volna?

(Hogy került aztán annyi év után hozzád, erre az asztalra?)

– Izsák Márton két éve halt meg, s a m termét, mert a vásárhelyigyermekklinika tájékán, a valamikori „vagon-vendégl ” mellett épített egymonumentális m termet, a szobortól kifelé, a hegyre, a hozzátartozók kipakolták, szabályosan kiraktak mindent, ami odabent volt, s Hunyadi Laci,a szobrász tudta, hogy az öreg ezt rólam készítette, s azt kérdezte, hogy nekallódjon el, lenne-e valamilyen meg rzési lehet ség, persze azzal a



16

feltétellel, hogy ha majd restaurálták, az alfalvi képz m vészeti gy jteménynek ajándékozzák.

– Ez lett a tanár úr sorsa: örökösei eladták az egész hagyatékot, ahelyett,hogy egy emlékházat csináltak volna. Vásárhely pedig nem állt az ügymögé, ezt nagyon szomorúnak tartom. Annyi éven keresztül vezette a m vészeti iskolát, s persze, csinált ilyen meg olyan szobrokat, de azért a magamódján nagyon jó szobrász volt... Szép szál, magas ember volt, s kilencvenvalahány évesen, amikor a Bernády-gy jtemény anyagát végre bemutattákamit Simon Endre ott megszervezett, s a pincéb l újra el került a régikultúrpalota m gy jteménye, akkor még a tanár úr is jelen volt s szenzá-ciósan beszélgettünk. Nagyon jól tartotta magát... Budapesten végzett svalamikor öklözött is, fizikailag igen fejlett volt, emlékszem, mindig adottmagára. Csak hát gyereke nem volt, felesége korán elhalt, magányos

emberként élt, s err l panaszkodott akkor, kilencven évesen is... Én akár-hányszor Vásárhelyen jártam, mindig meglátogattam, mert egyszer örökbe isakartak venni engem, de aztán a szüleim nem egyeztek belé, egyedüli fiukvoltam, ugye...

– Els év végén a diplomázó fest k és szobrászok is valósággal rám szálltakKorondi Jen például, nyugodjék most már békében, diplomamunkájáhozegy kisfiút kisborjúval akart megmintázni. S hát ki volt a kisborjús fiú? Énvoltam... Attól kezdve ide-oda cibáltak, ennek is álltam modellt, annak is...Pedig hát nem voltam én már akkor épp olyan gyerek. Megvoltak a magam bajai, a magam élettapasztalata, hosszú éveken át apa nélkül n ttem felnekem minden csak gond volt, meg kötelesség volt, sose lehettem játékos,könnyelm gyerek... Kiss Laci viszont, az osztálytársam egy teljesen másvilágból, polgári környezetb l, tisztvisel családból jött, olyan huncutkölyök volt, az úgy játszott, kicsi autókkal, meg papírrepül ket hajtogatott,dobigált ott, és mi csak néztük, mert a többiek, a többi hat fiú mind paraszt-gyerekek voltunk, számunkra szörnyen furcsának t nt ez a gyerekesség...Annak idején mi darwinizmust tanultunk, akkor úgy hívták a biológiát, egyKiss nevezet tanárn tanította, aki a Ranghe b l járt át, a földrajzot is ad

el , s amikor a születésr l, szülésr l, megtermékenyítésr l esett szó, egyszecsak felháborodva kifakadt: mi az, gyerekek, nem tetszik az órám? mi vanveletek? Ahol én tanítottam eddig s el adtam ezt a leckét, állandóan nagyröhögés, kuncogás volt, mi van itt, hogy ti nem nevettek? Vontuk a vállunk,hogy tanárn , ez számunkra annyira természetes... Az, hogy elviszik atehenet a bikához, hogy az megborjúzik, meg hogy megellett a juh, ez olyantermészetes, mi van ezen röhögni való?



17

– Szóval, egy ideig én voltam az örök modell, de már kés bb, a diploma-munkámhoz én is csíptem nyakon a kisebbeket s cipeltem magammal...Tör dtünk egymással, nagyok és kicsik. Volt egy általános egymásra figye-lés az iskolán belül, segítettük egymást, s ezt nagyon jó dolognak találtam, a bentlakásban is élt ez a szellem, sokat köszönhetünk öreg nevel nknekSimon Feri bácsinak, aki valamikor a somlyói tanítóképz t végezte, NagyImre bácsinak, a fest nek s Gál Feri bácsinak, neves m gy jt nek volt aévfolyamtársa, s ezt mindig el is mondta nekünk. Hosszú id n át a Nyárádmentén volt tanító-igazgató, egy életen keresztül gyermekekkel bánt. Értetthozzánk. A maga módján megjátszotta a katonás tempót, de távolról semvolt olyan, valahányszor elkövettünk valami hülyeséget, örökké szidott..Mondtam neki, Feri bácsi, nevel elvtárs, mert akkor neki is azt kellettmondani, elvtárs, tessék engem felpofozni, mert éreztem, hogy a szidásaolyan volt, mint a zsilett, nyúzott, fájt. Ha kaptam volna két frászt, kitérdekel, mentem volna tovább, de így... volt az, aki nagyon sok mindentmeg is magyarázott nekünk emberileg, apailag, fontos volt egy ilyen ember aközelünkben.

(Milyen, a m vészetekhez kapcsolódó korabeli élményeidr l beszélnélszívesen?)

– Maga a Kultúrpalota a m vészet temploma volt számomra, ahová szak-órára járva, minden reggel beléphettünk csodálatos helyiségeibe. Ráadásulugyanott volt a színház is, a Székely Színház. Akármikor bemehettünk oda,a próbákra is, a kakasüll r l mindent végignézhettünk, úgy kukucskáltunkottan, kis kíváncsiak, hogy öröm volt nézni. Nagyon sok mindent láttunkazon a színpadon, ami kés bb a hasznunkra vált. De ott volt a filharmónia iss a kisteremben állandóan próbák folytak, annyira felhallszott a muzsika am termekbe, hogy kívülr l fújtuk a dallamokat... Zenészek is voltak aziskolánkban, s a zene eleve nem állt távol t lünk sem. Végül pedig ott volt acsodálatos Bernády-gy jtemény, úgyhogy majd minden szünetben, megamikor csak tehettük, hetente legalább egyszer vagy kétszer, át tudtunkmenni, hogy tíz-húsz percet eltöltsünk a teremben, kiválasszuk a gy jte-

mény b l, amit épp tanulmányozni akartunk... Az is megmaradt bennem,hogy az embernek id ben mennyire változnak a kedvencei, el bb a klasszikusokkal kezdi, majd úgy közeledik a kortársak felé. A kiállított szépségek,Munkácsytól Ferenczy Károlyig, beavattak minket abba, amit az iskolábantanultunk, meger sítettek próbálkozásainkban... De itt van ez az album, aligegy hónapja jelent meg, amikor Szentendrén bemutatták a Bernády-gy jte-



18

mény teljes anyagát. Ebben megtalálhatod az egész történetet, majd szer-kesztesz egy rövid szócikket is.

– A Bernády-gy jtemény öt-hat teremnyi képet jelentett a valóságbanVaszarytól Lotz Károlyig, teljesen magyar gy jtemény volt, az elsvilágháborúig, aztán utána kiegészítették még román anyaggal, meg erdélyialkotásokkal, Vidával, Nagy Istvánnal, a vásárhelyi m vészek munkáival, deegy id ben le kellett venni s a pincébe dugni. Ez volt az els valóságosképtár, amit leend m vészekként láthattunk és örökké a szomszédságábanéltünk. A kor legkiemelked bb m vészei képviselve voltak benne. Óriásidolog volt látni egy serdül gyermeknek és leend m vésznek, hogy mikénlehet eredményesen eljutni az alkotás lényegéig.

(M vészeti könyvekhez hozzájutottatok-e annak idején?)

– A m vészettörténetet nagyon komolyan tanították, legalább is a 20századig. A modern dolgokat viszont nem lehetett nyíltan népszer síteni, deNagy Pali hozta azért a saját albumait otthonról, s mutogatott nekünk ezt-azt,Picassót ugyan még nem, de Van Gogh-ot már igen, úgyhogy nekünk voltvalamennyi fogalmunk... De a városi könyvtár is a palotában m ködött, atanáraink csak bementek, amikor kinyitott, elhoztak onnan egy halomalbumot s azokat végigmutogatták a szakórákon, annak függvényében, hogyéppen mir l tanultunk, majd visszavitték. De mi is vehettünk ki könyveket,bejárásunk volt a könyvtárba, ott kutathattunk szabadon... Persze, az akkorim vészeti nevelésnek volt egy er sen konzervatív jellege, olyan értelembenhogy be volt határolva, mit lehetett csinálni.

(Tényleg, miket festettetek meg akkoriban? Milyen témák voltak akkor amen k?)

– Els sorban az akkori divatos életképeket, tájképeket, portrét, csend-életeket, s annak a kornak megfelel en. Az úgynevezett új életet. A XIX.század stílusa meghatározóan ránk nyomta a bélyegét. Lényegében a magyarés a román klasszikus festészet legjava hatott ránk, azt próbáltuk eltanulni,de közben már Ştefan Luchiant is becsültük, ami azért nagy dolog volt... Atanárok a témaválasztásba nem szóltak bele, de nem is voltunk mi nagylázadók, azt festettük, amit tanítottak az iskolában, amit magunk körülláttunk az életben.



19

Az ún. Bernády-gy jtemény alapját a budapesti Szépm vészeti Múzeumból amarosvásárhelyi Ferenc József közm vel dési háznál – mai nevén:Kultúrpalota – 1913-ban letétbe helyezett 68 eredeti magyar, XIX. századim alkotás képezte, amely aztán az alapító magyar kormány szándéka szerint és a város polgármestere, Bernády György személyes szorgalmazására, újalkotások beszerzésével tovább b vült, s a Kultúrpalota legfels emeleténtalálható Képtárban kapott elhelyezést. 1920 után a gy jteményt, hatóságiutasításra értékes román anyaggal egészítették ki, aminek egy részét kés bb,a második bécsi döntés után a román hatóságok visszavonták. A háború utána gy jtemény a marosvásárhelyi M vészeti Múzeumba került, amelynek tevékenységét a nyolcvanas évekt l mind jobban ellehetetlenítették, a magyar anyag pincébe került. A valós anyagot majd csak 2002-ben sikerül újranyilvánosan kiállítani. A gy jtemény a XIX-XX. századi magyar és erdélyiképz m vészet egész sor kiemelked alkotását rzi, az egykori adományozó szándékának megfelel en.



20

– ’56-ra viszont határozottan emlékszem, az akkori történések keményenmegérintettek bennünket. Utólag visszagondolva, azt mondom, valahol benne volt a légkörben a nyugtalanság, már az események el tt. Akkor ezt –nem tudtuk megfogalmazni... Vásárhelyen sok diák tanult akkoriban, ottvoltak a színisek, az orvosisok, sokan jártak oda közülük a kultúrpalotába, sféltettek bennünket, gyerekeket. Az igazgatónk, amikor megtörténtek azesemények, egy hétre vagy még tovább felfüggesztette a tanítást, az osztály-f nököket beültette a terembe, egy difuzort, vagyis a rádióm sort közvetíthangszórót tett oda, az meg éjjel-nappal szólt a fülünkbe, és nem volt szabada városba kimennünk. Hála istennek – mondom most... Mert könnyenlehetséges, hogy lett volna közülünk is áldozat, tudod, milyen forrófej voltaz ember fiatal korában...

– ’56 nyarán vetítették Marosvécsen, ahol az iskolával, kisebbek és

nagyobbak, nyári gyakorlaton voltunk, a Körhintát, Tör csik Marival, s úgyérzem, annak a filmnek már akkor volt egy el üzenete az emberek felé. Mégmost is, ahányszor megnézem Fábri filmjét, mindig ugyanaz a zaklatott,nyugtalan érzés fog el, mint ’56-ban... Nem tudnám megfogalmazni, mitéreztünk, de amikor bekövetkezett az esemény, akkor áramütésszer en vilá-gos lett el ttem: na, hát err l volt szó!... Akkor kezdtünk el bizonyos dolgokon gondolkozni, mélyebben, mint addig tettük. Én az oroszokkal szembenigy löletemet már hazulról, a gyermekkoromból hoztam, az én édesapámnem átnevelve, forradalmár aktivistaként jött haza a fogságból, hanem végigszenvedte azokat az éveket... Pionír is a tudta nélkül lettem, egyszer enfogtak s felavattak mint jó tanulót, s amikor megtudta, este azzal fogadott,hogy egy tányérra összevagdalt darabokra egy vörös rongyot, s azt mondta,tessék, ha neked piros nyakkend kellett, akkor ez a vacsorád...



21

Csíkszereda, 2007. november 16, reggel 9.00

(Id zzünk el továbbra is a Bernády-gy jteménynél. Ha jól értettem, az alapj

egy kölcsönféle volt a magyar állam részér l...)– Igen, de volt mellette egy olyan kitét is, hogy ezt adják, de hozzá is kellgy jteni. Lényegében a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönadta Maros-vásárhelynek, lévén, hogy Vásárhelyen annyit áldoztak a kultúráért. Bernádypedig egy olyan progresszív polgármester volt, aki nem csupán a városinfrastruktúrájára figyelt, hanem a kultúrájára is. Ez egy ajándék volt tehát aKultúrpalotának.

(Magyar lapokban olvastam az októberi szentendrei kiállításról, s szintemindegyikben úgy állítják be, mintha a gy jtemény ezzel a tárlattal mosthazatérne oda, ahonnan kölcsönadták...)

– Álljunk meg, hiszen ennek a késnek két éle van, mint a bajonétnek, mertakkor, 1913-ban lényegében Marosvásárhelyen is Magyarország volt! Hátegyazon országon belül egy gy jteményt nem lehetett kölcsönadni? Hát nemugyanúgy a miénk is volt?... Még hogy visszakerült... Simon Endrével, aki amúzeum utolsó felel se volt, sokat beszélgettünk a gy jteményr l, f iskolákorunktól jó barátságban vagyunk, azóta is együtt járunk táborba mindenévben, mondta el, hogy mennyit gy jtöttek az évtizedek folyamán hozzáaz 1950-es évekig jócskán megsokszorozódott az anyag. Hiszen a két világ-háború között is egyre b vült, amikor a képtár román állami fennhatóságalatt m ködött. Szerencsére, a múzeum re Ciupe Aurel bácsi volt. Ennél jobb választást elképzelni se lehetett. Képz m vész volt, s lévén erdélym veltség ember is, a lelkiismeretére hallgatott. Szinte épségben megma-radt minden az eredeti anyagból. Személyesen ismerte a kortárs m vészeketa vásárhelyieket. Ott van példának Vida Árpád, ez a nagy formátumúegyéniség, kár, hogy olyan hamar meghalt, de a munkáit besorolta a gy jte-ménybe, Nagy Istvántól is válogatott, s más erdélyiekt l, nem számított,

hogy román vagy magyar, igyekezett eleget tenni a kitételnek, úgy emlék-szem, szász képz m vészek is kerültek a gy jteménybe, ami igen sokoldalés változatos volt. Megtalálható benne a két világháború közötti erdélyiképz m vészet minden lényeges képvisel je.

(Ha már szóba hoztad, volt-e valamilyen meghatározó szerepe CiupénakMarosvásárhely, az erdélyi m vészet életében és a te életedben?)



22

Aurel CIUPE,fest m vész, sz. Lugoson, Temes m. 1900. május 16. – mh.Kolozsvár, 1988. július 18-án. 1916-ban beiratkozik Hollós Gyula nagybányaiSzabad Fest iskolájába, majd Budapesten jogot tanul. Részt vesz a balázs- falvi nagygy lésen, ahol Erdély Romániához való csatlakozását szentesítik.1922-ben Ipolit Strâmbu irányításával a bukaresti Szépm vészetek Iskolájá-ban folytatja tanulmányait, s kap a párizsi Iulian Akadémiára egy évre szólóösztöndíjat. 1923-ban már Iaşi-ban találjuk, a Belle Arte tanfolyamain. 1925-ben a Római Akadémián ösztöndíjas, ugyanakkor a kolozsvári Szépm vészeti Iskolában kap tanári állást. 1932-ben már Marosvásárhelyen tanárkodik am vészeti Szabad Iskolában. 1934-ben feleségül veszi Király Mária Sarolta grafikust, akinek köszönhet en közel kerül az erdélyi magyar képz m vészet-hez és képz m vészekhez. Szolnay Sándorral és Szervátiusz Jen vel közöstárlatot szervez, közöl a Korunkban és az Erdélyi Helikonban. 1940-ben, mert résztvett a balázsfalvi nagygy lésen, kitiltják Marosvásárhelyr l. Temesvárontelepedik le. A háború után visszatér Kolozsvárra, ahol a Ion Andreescu Képz m vészeti F iskolán tanít. Sokáig elnöke a Romániai Képz m vészek Országos Szövetsége kolozsvári fiókjának. Haláláig fest. Az 1924-es lugosi ésaz 1996-os nagyváradi tárlata között eltelt 62 esztend alatt mintegy száz öt-ven egyéni és csoportos kiállításon szerepelt Romániában és a nagyvilágban.Gyergyószárhegyen 1979-ben, 1980-ban, 1981-ben, 1982-ben, 1983-ban,1984-ben és 1985-ben alkot, s Szárhegyi táj, Erdei sétány, Temet , Táj, Stati-kus réteg, Önarckép, Szárhegy címmel hagy munkát. Tulajdonosa Romániamajd valamennyi jelent s állami kitüntetésének, számos szakmai díjnak,viszont egyetlen katalógusában sem tesz említést róluk . (A Gyergyószárhegyi Barátság M vésztelep enciklopédiája)

Aurel Ciupe: Borongós sz (1973, olaj)



23

– Ciupe Aurelt tehát kinevezték a Kultúrpalota kulturális gondnokának1932-ben, s ugyanott m ködött az a m vészeti Szabad Iskola is, aminekmegbízott vezet je lett. Azért tudott a mi m vészeti iskolánk is kés bb otm ködtetni m termeket, mert azokat a helyiségeket eleve azzal a céllalhozták létre és m ködtettek a két háború között is. Az akkori erdélyi képzm vészet nagyjai, Szász Endrét l Balázs Imréig mind ebben az iskolábann ttek fel. Ciupe egy nagyon ügyes diplomatikus ember volt, felesége, Márianéni örmény asszony...

– Plugor Sanyival, els éves festészetis korunkban, mivel Ciupe bácsi volt adékánunk, felelt a festészetért, elmentünk hozzá, hogy kérjünk valamifélesegélyt, mert nem volt ösztöndíjunk. Adtak ott egy papírt, s egy asztalnálfélrehúzódva megírtuk nagy hirtelen a kérést, ezt akkor még magyarul ismeg lehetett írni, 1958-at mutatott a naptár, bevittük Aurel bácsinak, el-

olvassa mind a kett t, s ékes magyar nyelven így szól hozzánk: fiúk, nagy abaj... Tudják, ebben a kézzel írt két kérésben van legalább öt vagy hathelyesírási hiba... Én azt hittem, hogy ott, helyben azonnal elsüllyedünk. HátCiupe bácsinak kellett a mi szövegünkben aláhúzogatnia a hibákat? Mi-közben mi elsiettük a dolgokat, nem vettük komolyan... S még azt is hozzá-f zte az öreg, hogy a magyar helyesírást maguk tanulják meg becsületesenvegyenek Arany Jánostól esténként 5-5 szakaszt, azt diktálják le egymásnakés közösen javítsák is ki!

– 1940-ben, a Bécsi Döntés után Aurel bácsinak mennie kellett, és BordyAndrás bácsi vette át az szerepét. Mivel héderfájai volt, tehát Marosmegyei születés és mondhatni lokálpatrióta, nagyon komolyan végezte amegbízatást, s mondják, hogy a Kultúrpalota üvegfestményei neki köszön-het en menekültek meg a második világháborúban, mert leszedette azokatlehordatta a pincébe, majd homokba rakatta az egészet, s így kisebb-nagyobb kivétellel, megmaradt az egész tükörterem is, a maga csodálatosüvegablakaival, a f falakon, a lépcs feljáratoknál, ahol nem lehetett le-szedni a képeket, ott van Erkel, Kossuth, Pet fi, Munkácsy, stb. Szerencséresenki az ég világán nem nyúlt hozzájuk s így ma minden a helyén lehet,

bántatlanul. – Mentünk fel a lépcs n, képzeld, s volt ott egy Munkácsy-portré, s mindigaz volt az érzésem, hogy a szemével követ engem, bármerre fordulok. Az járt a fejemben sokáig, hogy akkor ez most hogy lesz, örökké figyelnifognak minket ezek a nagyok? A Mesterek? Vagy éppen Kossuth?... Amitmondtam, az különben nem ördöngösség, a festészet ismer ám olyan



24

technikákat, amikkel tökéletesen vissza lehet adni azt, hogy az ábrázoltszemély tekintete eleven s úgy t nik, mintha örökké figyelne. A szem amúgyis egy igen lényeges eleme a képnek, az ábrázolását, annak technikáját különmeg kell tanulni...

– A f iskolán szakmailag nem volt közöm Ciupe bácsihoz, a vezet tanárommásodévt l Miklóssy Gábor lett, és k úgy voltak Ciupéval, mint a kutya s macska... Ciupe franciás könnyedség , a nagybányai iskola kés i hatásátmagán hordó festészetet m velt, Miklóssy pedig az expresszionizmus el-tökéltségével és megszállottságával épp az ellentéte volt. Ráadásul Miklóssyegy beteg, lebénult ember volt, egészen másként látta a világot és egészenmás hagyományokat követett. Neki például Rudnay Gyula volt a mestere, segy kicsit az egész magyar történelmi piktúra ott állt a háta mögött, megegyfajta kemény szürrealizmus is, mert kiválóan muzsikált, óriási, híres

heged gy jteménye volt Kolozsváron, legalább negyven mesterhegedtartott a lakásán, s azon mind játszani is kellett, rendszeresen, hogy ne süke-tül jenek el... A zenei világ pedig nem csak rá, de miránk is hatott, a mte-remben állandóan kellett szólnia a klasszikus zenének... A két ember közöttmindig volt egy óriási rivalitás, s amikor Ciupe mester szóba került körünk-ben valamilyen módon, Miklóssy épp csak azt nem mondta, hogy dilettáns,de félreérthetetlenül intett a kezével, hogy rá nem ad két banit sem...

– Amikor 1974-t l a szárhegyi tábor elindult, és Balla Jóska bácsi akezdeményezésünk mellé állt, k nagyon jó viszonyban voltak Ciupéval,valamikor együtt is dolgoztak a két világháború között visszaújított nagy- bányai világban, s hogy Balla bácsit meghívtuk, ajánlotta, hogy hívjukmeg Ciupe Aurelt is. Tudd meg, a legnagyobb húzásunk és játékunk akkoréppen ezzel volt, hogy Ciupe oda került, így a táborba hivatalos románm vészeket, akik amúgy eléggé furán viselkedtek bizonyos dolgokban, demert Ciupe volt a nagy Mester, , a „Maestru” pillanatok alatt hihetetlenülmeg tudta szelídíteni. Egy szóval le tudta ültetni a társaságot. Olyanvezet egyénisége volt az egész székelyföldi tábornak, akire mi nagyonszámítottunk. De jött is, mindig szívesen jött, amíg tehette...

(Személyi viszonylatban kaptál-e t le valamit életed folyamán – az egyetemsegélyen kívül?)

– Inkább emberileg kaptam nagyon sokat Aurel bácsitól, mert amúgy isten-igazából azt a m vészeti formát, amit m velt, személyesen nem kedveltem. Nem is állt hozzám közel, de azért tiszteltem, elfogadtam, hogy az is



25

létezik, de én teljességgel a magyar festészet és az egyetemes expresszio-nizmus vonalán álltam. A magyar festészetb l Munkácsy, Paál László,Ferenczy Károly mutatták nekem az irányt, s ezzel már át is léptünk azerdélyi világba. Majd csak másodéves koromtól kezdett bennem valahogybizseregni Nagy István. Akkor még nem igazán értettem, nem fértem túlsá-gosan közel hozzá, hosszú éveknek kellett eltelni ahhoz, amíg rátaláltam, ésKádár Tibor volt az, aki felhívta rá a figyelmet, valósággal ránk kérdezett, azévfolyamra, hogy ti ismeritek-e Nagy Istvánt. Szomorúan be kellett valljuk:sajnos, nem... A múzeumokban is, egy-egy pasztelljét nem számítva, aliglehetett találni valamit, az is el volt rakva egy sarokban, nem beszéltek róla.Az ötvenes években nem volt az a divatos, men m vész. A szocialistarealizmus dívott akkor, nem pedig a mélyrealizmus, ami Nagy Istvánt jellemezte. Még azt is elterjesztették akkoriban róla, hogy igazából csak egydilettáns... Kés bb viszont ennek a tömörsége és egyáltalán az a világ,amib l én indultam, mind-mind visszajött Nagy Istvánon keresztül...Fiatalon állandóan a szépet, a kellemeset kerestük, viszont durva, érdes,darabos volt. Nem az élet bels világát értékeltük, ami kivetíti belülr l azigazi személyiséget. Kés bb pedig megismertem Derkovitsot, Sz nyit ésmás expresszionistákat is... Harmadéves koromban készítettem egy frízt,amire Sz nyi Istvánnak a bukaresti Pet fi Házban látható bábolnai fal-festménye ihletett. Ez a freskó nekem rettent en megtetszett, úgy, ahogy azegész meg volt fogalmazva, s a példán föllelkesedve, én is elkészítettem egy12-szer 2 méteres Dózsa kompozíciót, van rajta vagy harminc valahány élet-nagyságú figura. Miklóssynak egy adott pillanatban nem volt már semmiérve, és csak annyit szólt, hogy „kérem, maga Aba Novákot megnézegette-e?”„Ne tessék haragudni, tanár úr, fogalmam sincs, ki az az Aba Novák, mosthallom el ször életemben...” „Na jó, akkor hozok magának egy albumot, decsak magának, és dugja el, mert olyasmik vannak benne, amit nem szabadma nézegetni”... Tényleg, voltak benne holmi történelmi jelenetek is Horthy-val, de a lényeg nem az volt, hanem hogy döbbenten vettem tudomásul Aba Novák létezését, meg azt, hogy valahonnan valami olyasmi jött el , ami egynagy m vésszel közös...

– Én tehát teljesen más irányba indultam el kezdetben ahhoz, hogy aztánmegérkezzek saját magamhoz. Harmadéven ráadásul még át is akartam men-ni Kolozsvárról Bukarestbe, a monumentális festészetre, de aztán Miklóssyhatározottan a sarkára állt volt és nem engedett el. Azt mondta, inkábbtanuljam meg a mesterséget becsületesen, mert monumentális fest méglehet bel lem egyetem nélkül is... „Képzelje, azt mondja, Aba Novák nakmég egyeteme se volt... és nézze meg, mit csinált...” Ezzel aztán leszerelt...



26

(A m vészeti iskolában els élményed Román Viktorhoz köt dött. Milyenkapcsolat alakult ki kés bb köztetek? Mit jelentett számodra a vele valóismeretség?)

– Valahányszor csak megfordult Vásárhelyen, Viktor mindig megkeresett,kérdezte, mit csinálsz, gyermek, hogy s mint, merre, s kés bb, amikor f iskolás koromban mi is bejártunk Bukarestbe, akkor ott élt, én pediggyakran meglátogattam a m termében, s kés bb is, amikor már végeztemSzeredából is leutaztam hozzá... Valahányszor Bukarestben voltam, elvitt am termébe, megmutatta, min dolgozik, aludtam is nála, er sen kedvelte an ket, a m terme egy garázsban volt, aztán kés bb meg az úri negyedbenkapott egy szép m termet, rendszerint elküldött, a közelben volt egy jókocsma, hogy amíg odahaza szórakozik, ne ténferegjek az utcán. Mondta,gyere vissza ekkor és ekkor, aztán itt alszol, s aztán elmegyünk együtt

reggelizni, majd elintézzük a dolgaidat... – Kés bb kijutott nyugatra is, egy pályázaton Svájcban díjat kapott, amiott vett át, vásárolt egy kocsit, azzal hazajött, majd bejött egy újabb pályázat,aminek nyomán Angliában tölthetett egy évet, de ezzel az pályafutásaitthon be is fejez dött. Mondta már korábban is nekem, hogy te, én itthonolyasmiket csinálok, ami nem nagyon tetszik... Ha úgy vesszük, a bukarestimodern irányzatot teremtette meg, rengeteget dolgozott, eszméletlenülsokat...

– Szenzációs szimatja volt... Kiírták neki a nevét Bukarestben, hogy Victor.Mondta nekem, mit tör dsz te vele, le van baszva az egész, én úgy is RománViktor maradok örökké! sose távolodott el attól a személyiségt l, ami volts amit a Homoród mentér l hozott magával, de rettent en rugalmas tudottlenni, mint a labda. Miután külföldön maradt, már csak egyszer jött méghaza, amikor a szülei sírjára készített síremléket, akkor találkoztam veleéletében utoljára, a kollégák és f leg Gaál András, akinek évfolyamtársavolt, még ki-kijártak hozzá Párizsba, találkozgattak, s akkor Andristólérdekl dött fel lem is, sok mindent tudott rólunk, s mivel a maros-

vásárhelyi iskolának s személyesen Izsáknak egyik kiemelked növendékevolt, azt a vonalat nagyon tisztelte és becsülte. Hogy is ne, hiszen az Izsákkeze alól kikerült tanítványok mindenike Bukarestben jó m helyekbe kerültígy Viktor is...



27

ROMÁN Viktorszobrász (Homoródszentmárton, 1937. március 12. – Saron- sur-Aube, 1995. április 12.) 1956-1960: Nicolae Grigorescu Képz m vészeti F iskola, Bukarest. 1965: UNESCO-díj a távközlés százéves évfordulójának szoborpályázatán, Genf; 1967: a londoni Royal College of Art ösztöndíja 1994:

Francia lovagrend (Chevalier des Arts et Lettres). Tömör absztrahálásra, stilizáló egyszer sítésre törekv formaalkotása A. Bourdelle, É. Hajdu és C. Brancusi m vészetének tanulságai nyomán bontakozott ki. Alkotói erede-tiségére a kritika már pályája kezdetén fölfigyelt. Számottev sikereket ért el,s a jelenkori európai szobrászat élvonalába emelkedett azután, hogy 1968-tólvéglegesen Franciaországban telepedett le. Fémb l és k b l készült alkotásaiközött egyaránt vannak kisplasztikai munkák és köztéri szobrok (Táncospár; Bagoly; Sárkány; Torzó; Húsev növény; Kapu; Eke; Saron harangja; A trójai faló; Kárpátok kapuja). Egyéni kiállítások: 1962 • Magheru T., Bukarest 1965 • Dalles T., Bukarest 1966 • Schneider G., Róma • Leewarden Princeshof M. (NL) • Wiebenga Galerie (CH) 1995 • Párizs (emlékkiállítás a francia

Grafikai és Szobrászati Alapítvány szervezésében) 1997 • Iparm vészeti Múzeum, Budapest.(artportal.hu)

Román Viktor fiatalkori szobrahomoródszentmártoni szül háza kertjében



28

Rögtön magukhoz vették az ötvenes évek nagy szobrászai, Baraschitólkezdve mindenki, az összes nagy men k, mert tudott önteni, tudott dolgoznimint egy állat, bivalyereje volt, s ráadásul megbízható is, nem zavarta, hogymásoknak kell dolgoznia, elvégezte a rábízott munkáját és amellett éltevilágát...

– Külföldön is ugyanez lett a sorsa, Hajdu Istvánnál vagy Étienne Hajdu-nál,ez neki életre szóló nagy tanulság volt, hogy egy ilyen m vésznél szolgálhatmert az elején Viktor is megcsinált két-három szobrot, s már rohant is, hogyelsüsse valamelyik galériában. Erre Hajdu azt mondta neki: Viktor, figyeljenide, vagy a legjobb tízbe adja be, vagy ha alább akarja adni, akkor örökkécsak huszad- és harmincadrend m vész marad... Ezt mesélte el nekünkamikor idehaza arról faggattuk, hogy Párizsban most éppen mi a divat? Idefigyelj, ez volt a válasz, amit Párizsban akarsz, a klasszicizmustól az imp-

resszionizmusig, a modernekig és a posztmodernekig, a fejreállásig mindentmegtalálsz, és mindenki csinálja a magáét. Azt nem lehet kijelenteni, hogymost éppen ez a divat, zajlik az egész, mint az ár, ezért nem szabad a divatrafigyelni. Azt kell csinálni, amit érzel és szeretsz...

– Végrendeletében román nemzetiség feleségének meghagyta, hogy egybizonyos összeg fejében a marosvásárhelyi iskolából öt olyan alkotót hívjonmeg Párizsba, akik számára sokat jelentettek... Az öt között én is ott voltam.2000-ben került erre sor, osztálytársai közül Simon Endre és Gaál Andrásvoltak megnevezve, s így állítottunk ki a párizsi magyar m vel dési köz-pontban.

(Sajnáltad, hogy nem kerülhettél vele még közelebbi kapcsolatba?Magyarán: hogy elhúzott innen közületek, egészen távolra?)

– Sajnáltam, mert láttam, hogy sose tudott az otthonról hozott hagyo-mányoktól elszakadni, viszont azokat hihetetlen módon képes volt át-lényegíteni a modernségbe, hiszen belekóstolt Moore világába, a Brâncuşiféle formabontásba, velük együtt élt és lélegzett, megkereste a saját gyökeréta Homoród-menti világban, s kivitelezte, hogyan lehet abból korszer szob-rászatot csinálni. Azt igen sajnálom, hogy ebben a fejl désében nem tudtam

t követni, legalább logikailag, hiszen teljesen más m fajban dolgoztunk, dea szándékaink közösek voltak.



29

(Játszadozzunk el a gondolattal: Viktor történetesen itthon marad. Mitörténik akkor vele, a m vészetével?) – Az pályaíve, ha itthon marad, egészen biztosan gellert kap. Egyre inkábbkényszerpályára kerül, megnyomorították volna, habár valamennyi szocialis-

ta ország közül akkor éppen Romániában volt a legszabadabb a képz m vészeti kifejezési forma, s különösen a szobrászatban értelmezték hihetetlenültágan a normákat, az alkotóknak mindig sikerült huncutul kijátszaniuk azel írásokat... A hatvanas években itthon is men szobrász volt, hiszen azegy szabad korszakként tartjuk számon, de ha a nyolcvanas éveket is itthonéri meg, akkor valószín , hogy keményen szembe is fordult volna adolgokkal, amennyire t ismertem, de így az itthoni el zményeivel sikerültneki európaivá válni ott, ahol megtelepedett. Az esetében teljes mértékbenegyetértek azzal, hogy el kellett mennie. Nagyon megdolgozott, megszenve-dett érte, és sajnos, a valós pályaívét is inkább csak mi értékeljük igazán, eztkellene valahol kiadói szinten tudatosítani, egy átfogó, értékel kiadvánnya például, amely felmutassa, hogy az távozása nem bukás volt, inkább kitel- jesedés, ebb l a nemzedékb l ugyanis keveseknek adatott meg eljutni arra acsúcsra, hogy a legjobb tíz francia szobrász között emlegessék s tartsákszámon.(Az iskolával való els találkozásod másik bajvívója Márton Sándor volt,akit l Marciságodat örökölted. Vele mi van?) – Megvan, közöttünk él, az éremnek éppen a másik oldala... Elvégezte am vészeti középiskolát, utána felvételizgetett, itthon dolgozott, bekerült akerámia szövetkezetbe, Dánfalvára, s velem felvételizett utoljára az egye-temre, 1958-ban. Sövér Elekéknek volt évfolyamtársa, a középiskolában isid sebb volt a kollégáinál, Gyergyószentmiklósról egy faipari középiskolá- ból vitték ket el, inasiskola után került a m vészetire... Nagy, bohémfiguraként ismertem, állandó heccmester, jópofa, közkedvelt valaki volt, detehetségben nem jeleskedett különösképpen. A kerámiától ment nyugdíjba,szabad idejében Benczédi féle kisplasztikákat szobort, közben fest is.Hargitafürd n van egy nyaralója, id nként találkozunk, s akkor elmondjahogy mit csinál, a hargitafürd i mofettában vannak kiállítva a dolgai... Nemnevezhet dilettánsnak, de azon túl se igazán lépett... Úgy látom, hogybelenyugodott a sorsába, elfogadta, hogy ennyi az övé...



30

(A Ferencesek hajdani kolostorában laktatok. Nem szerzetesként, de mégis...Milyen volt ott az életetek?)– Az az épület ma már nem létezik. Csak az emlékezetünkben. Lebontották,hogy a helyére kerülhessen a vásárhelyi színház és mindaz, ami körülveszi.

Csak a torony áll még bel le... Fest szemmel mondhatom, szenzációskörnyezet volt, egyik oldalon állt a templom, a másik három oldalát pedig aklastrom zárta be, középen egy kicsi udvarral és a kereng vel, ahol nagyokalehetett sétálni. Kicsik-nagyok mind ott laktunk, elemisták és középiskolá-sok vegyesen, nagyon kevés volt a városbeli tanuló, aki hazulról járt be aziskolába. A templom után még volt egy ugyancsak m emléknek számítókereskedelmi épület, ami simán megmaradhatott volna, de az se menekültmeg a lebontástól.– Ahogy beléptünk az épületbe, a földszinten óriási nagy hálótermek voltak,

abban a kicsik kaptak helyet, volt úgy, hogy harmincan-negyvenen is laktakegy szobában, emeletes ágyakban aludtak a boltívek alatt, az emeletenvoltak aztán a nagyobbak, kisebb termekben, a hátsó traktusban pedig a leg-nagyobbak és a zenei próbatermek kaptak helyet, minden sarok teli volthangszerekkel, ott alkalmunk volt a gyakorlatban mindegyiket megismerni,nem kellett könyvb l tanulni. Jó nagy hangzavar volt örökké, az elejénszörnyen idegesített, de aztán megszoktuk. A klastrom csak a szállást, ahálóhelyeket jelentette számunkra, tanulni és étkezni az iskolába mentünkfel, az Unireába. Velünk lakott a nevel , Simon Feri bácsi is. Kívül azablakon lógott egy nagy marha vaskorong, azt minden reggel megkongatták, jött Feri bácsi, dum, dum, dum, ütötte a vasat, az volt az ébreszt ... Most isel ttem az egésznek a hangulata, az elkopott, több száz éves lépcs k, a nagyboltívek. A falak olyan szélesek voltak, hogy az ablak és a folyosó közéberakták a szekrényeket, de hátul, a szekrény és a fal közé még mi is víganbe tudtunk állni... – A tizenegyedik osztályban, amikor sszel visszamentünk vakációról, máutolsó évesek voltunk, október vége, november eleje felé járhatott, s össze-dugtuk a fejünket, a hét fiú, s egymás között megegyeztünk, hogy veszünkegy liter bort közösen, s elosztjuk testvériesen. Annak el tte már megvettünkegy alumínium csuprot, s kimértük benne, hogyan lehet egy liter bort hétfelé egyenl en elosztani. Olajfestékkel körben a csuporra ráfestettük aszintjelz t, s hagytuk megszáradni. Összegy jtöttük a pénzt s a nagy esténaztán megvettük a Pelin de mai, vagyis a Májusi ürmös nevezet l rét,egyfajta ürmös bor volt, eléggé átható szaggal, de az volt akkor a legolcsóbb.Azóta se láttam... Tudtuk, hogy veszélyes, amit m velünk, mert szigorúantilos volt akkoriban alkoholt bevinni iskolába, bentlakásba, ilyen szempont-



31

ból nagy szigorúság volt nálunk, dobták ki, nyírták ki az embert az ilyes-miért, két hétre vagy akár egy hónapra is.– Este, miután tíz óra elmúlt, s Feri bácsi is behúzódott a szobájába, miügyesen beálltunk az ablakmélyedésbe, két szekrény mögé, a holdvilág szé-

pen sütött be az ablakon, elég jól láttunk, ünnepélyesen kidugtuk az üveget séppen az els adagot próbáltuk kicentizni, amikor hirtelen nyílt a pedagógusszoba ajtaja, s benne Feri bácsi! Beleszagolt a leveg be, mint a jó vizsla, s azürmös szagát megérezve, egyenesen hozzánk jött, benézett a szekrény mögé.„Maguk mit csinálnak itt?” – döbbent a látványunkra az öreg, s mi is annyirameg voltunk szorongatva, hogy az szintét mondtuk: „Hát mi iszunk.” „Smit isznak?” „Tessék Feri bácsi, kóstolja meg...” Az öreg belekóstolt, majdkeményen ránkszólt: „Fiúk, maguk tudják, ugye, hogy az ilyen dolog mivel jár... Kérem, fogadják meg, hogy többet ilyet nem isznak... Ez tisztáraméreg!” Behívott minket magához, ott megkínált finom borral, s huncutegyezséget ajánlott, ami így hangzott: „Inkább gy jtsék össze azt a pénzt,adják ide nekem, s én veszek maguknak egy korsóval, maguk szombatoneste bejönnek hozzám, csöndben, amikor már mindenki lefeküdt, s ottszépen elkóstoljuk a jó küküll mentit, ebb l baj nem lesz, mert én kínálommeg magukat a saját borukkal...” Ezzel a huncutsággal történt meg a mitulajdonképpeni feln tté avatásunk. Azokon a szombat estéken pedig annyihasznos dolgot, tanulságot kaptunk Feri bácsitól, mint még soha... Ígytudtunk meg egy csomó mindent az életr l, Csíkról, ahonnan Feri bácsi jöttGál Feri bácsiról, meg Nagy Imrér l, s olyan nevel i fogás volt ez a

részér l, amit nem lehet eléggé becsülni. Ahelyett, hogy megbélyegzettvolna bennünket, vigyázott ránk és óvott. Ha akkor elvisz az igazgató elé skiverik a hisztit ellenünk, csak a nagy ellenszenv alakult volna ki köztünk saz iskola között. Lehet, még a karrierünk is bánta volna. Így viszont szépenmeghunyászkodtunk... – A klastromi életünkben volt valami az egykori szerzetesi szellemb l isMindenkinek volt egy számja, én mindvégig a 137-es voltam, s mindenszombat este összegy jtötték t lünk a szennyest, a számok szerint, betették ruhákat egy nagy kosárba, s aztán a számok szerint kimosva visszakaptuk.

Ételt nem igen lehetett tartani, ki volt adva, hogy ha csomagot kap valaki,azt gyorsan el kell osztani, hogy ne romoljon meg semmi. A kosztolás aziskolában, az Unireában történt, rengeteg marmaládét meg teát adtak regge-lente, f zni viszont jól f ztek, ügyes korondi szakácsnék voltak a konyhán.Otthonról j ve eleve nem voltam válogatós, mindent megettem, de nem islehetett panaszunk semmire. A reggelik voltak néha soványak, nem sokattartottak, hamar megéheztünk utánuk. De délben és este mindig meleg étel



32

járta. Pénzünk nem volt, így pótolni se volt honnan, odahaza gyengén mentnekünk, akkor építkeztünk, folyt a kollektivizálás, én sokat dolgoztam atanárainknál odahaza, kertet ástam, autót mostam náluk. Otthonról én úgy jöttem el, hogy örökké meg kell fogni a dolog végét, azon nincs mitszégyellni...



33

Székely János:

KORAI VIRÁGZÁS

Nagy megdöbbenésr l és ámuldozásról akarok beszámolni, kedves olvasóm A múltkoriban betévedtem a vásárhelyi képz m vészeti középiskola kiállítá sára, és hallatlan és csodálatos dolgokat láttam, olyan képeket, amelyekr l egy ilyenfajta kiállítás keretében álmodni sem mertem volna, s amelyek valóban minden várakozásomat felülmúlták.

Igaz, várakozásaim eléggé szerények voltak. Hajlamos vagyok eleve gyanak-vással fogadni az alkotó m vészetek terén mindenféle szaknevelést, amelynem a jó és alapos líceumi alapra épül, mert úgy gondolom, senki sem lehet biztos még tizenöt esztend s korában, hogy mire is van tulajdonképpenhajlama és tehetsége. Mintha-mintha túl korai lenne ezeket a gyerekeket egyszer s mindenkorra eljegyezni az ecsettel és palettával. Mintha-minthaelrontott és szerencsétlenné tett életek ígéretével lenne terhes maga azintézmény, amely esetleg féltehetségeket is holtukig a m vészet ízére ésambíciójára kapat.

Hanem ez a kiállítás minden aggodalmamat eloszlatta. Nem találok szavakat

annak a mélyen és rafináltan problematizáló m vészi látásnak dicséretére,amelyet ezek a tizenhat-tizenhét esztend s gyerekek képeiken elárulnak.Olyan jelz k és min sítések kívánkoznak tollamra, amelyeket egy-egy tartományi kiállítás méltatásakor is jól meggondolnék,miel tt leírok. Ezeknek agyerekeknek egyéniségük van. Sajátos és kiérlelt színviláguk van. Proble-matikájuk mindig fest ileg (tehát vizuálisan) izgalmas. Nem keverik össze a piktúrát sem a grafikával, sem az irodalommal. S nehogy azt tessék hinni,hogy képeiken a legparányibb primitívség vagy gyerekesség is megmutat-kozik! Nem: kész fest k ezek, annyira készek, hogy megáll az ész, honnétettek szert kölyök létükre ennyi drámai komolyságra és érettségre.

Egy nevet írok le: Plugor Sándor. Sárgában megoldott erd részlet képemerül fel el ttem: sárgák a fatörzsek és az ágak, sárga a talaj és a talajrahullott lomb; sárga maga az égbolt is, amely megcsillan a p re fák között. De micsoda változatosság és színesség húzódik meg ezekben a sárgákban!Egy másik kép is felmerül emlékezetemben: Anya gyermekével. Nagy, deko-ratív jelleg , tompa színfoltok, ugyanabban a felfogásban, mint az erd , s



34

mégis másképpen, mert magában a tárgyban más stílus szunnyad. Részle-tesen és alaposan emlékszem ezekre a képekre, noha egyetlenegyszer, s csak futólag láttam, méghozzá hetekkel ezel tt.

Egy másik név: Bakó Antal. Soha, míg élek, nem felejtem el azokat a szánká- zó gyermekeket, akiket óriási kucsmájukban és kedves esetlenségükbenmajdnemhogy felülnézetb l megörökített. Feloldott, laza-szürke színfoltokcsupán a véghetetlen hósivatag közepén, de milyen szépek mégis ott, a hidegés meleg tónusokkal árnyalt és domborított havon.

Ismét egy név: Márton Árpád. Tragikus alkonyat; rózsaszín színfolt ragyogbe a fák közé, és szinte feloldja törzsüket, mint sav a rezet. Mosó asszonyokat látok egy folyócska partján, amelynek vize olyan színes, és mégis olyanhiteles, partja olyan tompán és mogorván zöld, hogy megborzongok belé.

Összekötözött embereket látok kísér ikkel, mélytüz , nagy színfoltokbamegragadva, és fölöttük két szurony sötét villanását, olyan drámai feszült-séggel, hogy az Éjjeli csavargók szuronyait juttatja eszembe.

És látok egy kétségbeesetten dadogó diákot, aki nem tud válaszolni a tanár kérdéseire. Ughy István festette. A tanár egyetlen szépia folt, épp csak amozdulata árulkodik szerepér l, különben lényegtelen, a diák ellenbenminden lehet fest i eszközzel van kidolgozva és jellemezve. A vázlat melleott van a véglegesen kidolgozott kép is, ez azonban sajnos sokkal gyengébb, f leg szemléletbeli okokból.

Minek sorolnám tovább? Együttesükben nagyszer ek és érdekesek k:együttes érettségükben, amely szinte már aggodalomra indít. Nem túl koraiez a virágzás? Nem káros-e az egyéniség ilyen maradéktalan kiérlelése,miel tt a mesterségbeli tudás teljessé válhatott volna? Nem fogják elrontaniezeket a gyerekeket az akadémián? Nem torzítják-e el, nem rombolják-e lekorán-kész egyéniségüket az akadémista rajz- és kompozícióleckék? Féltem

ket, nagyon féltem. Legyenek tapintatosak, vigyázzanak rájuk, kedves, jó pro fesszorok: ezek a gyerekek nem a semmib l indulnak. Nehogy megnyesegessék ket, nehogy azt faricskálják le róluk, ami a legdrágább éslegértékesebb: az egyéniségüket. Mert nekik megvan már, de ha egyszer elvész, soha vissza nem szerezhetik többé.

(1958)



35


(1958-ban megjelent az Igaz Szóban egy tárlatkritika a m vészeti iskolásokkiállításáról. A szerz je nem más, mint a jeles költ és író, Székely JánosAbban téged is er sen megdicsért...) – A tárlat még 1957-ben volt, sszel, miután végetért a nyári gyakorlat. Ezt afajta tárlatot minden évben megrendezték, a gyakorlaton és az év soránkészített legjobb munkákból. Sok-sok év telt el azóta, de ez a hagyomány,úgy látom, megmaradt, a Kultúrpalota kiállító termében a m vészeti iskolá-sok azóta is minden sszel kiállítanak. Csak Székely János nem ír már rólukkritikát...– Nekünk, akiket ott fölsorolt és megdicsért a cikkében, a nyilvánosság nemsok jót hozott akkor. Az egyik tanárunk nagyon fölszívta a kritika miatt avizet, éppen az, aki az utolsó iskolai évünkben a diplomamunkák készítésétirányította. Pillanatnyilag eleinte nem volt érzékelhet a kellemetlen követ-kezmény, év vége felé viszont csúnyán összeakadt a bajuszunk. Hát akkor énegy életre megtanultam, hogy ha egy tanítványunkról valamilyen véleménymegjelenik, ezt csakis pozitívan szabad értékelni. Hiszen te nevelted, igaz-e?Igen... Magadra nevelted-e? Akkor vállald a következményeit is, és véddmindenki el tt, ahogy csak tudod... – Plugor Sándorral együtt a vezet tanárunk kett nket, közvetlenül a diplomamunka befejezése el tt vagy másfél hónappal elkergetett, egyszer en nemakart kikorrigálni. Nem is mehettünk be az órájára. Végül egy másik taná-runkkal véglegesítettük a diplomamunkánkat. A hozzá készített tanulmányo-kat, vázlatokat ma is rzöm... Miel tt a festményeink a vizsgabizottság elékerültek volna, a bennünket kitiltó tanárunk az utolsó pillanatban fogtamagát és átfestette azokat. Amikor Plugorral megláttuk a képeinket, úgyéreztük, hogy azok teljesen idegenek t lünk. Azok nem mi voltunk. Meg isfogadtam akkor a jöv re nézvést, hogy ha a diáknak van egy véleménye,akkor azt hagyjuk érvényesülni, hiszen neki kell vizsgáznia, s amennyit tud,hát annyit tud...

(Mir l szólt a diplomamunkád? Mit ábrázolt egyáltalán?...)– Mindenki szabadon választott témát, s már korábban is voltak elgondolá-saim, csak amíg összeállt, amíg megszületett istenigazából, az volt a nagyfejtörés. Egy kirándulást képzeltem el, ugye, a plein air hatására, SzinyeiMerse Pál, a nagybányaiak világa izgatott éppen akkor... Négyalakos kom-pozíciót terveztem, egy halász gyerekkel, a kiránduló gyerekek között,



36

akiknek elmutogatja a halait, amit fogott... Egy kicsit prózai a történet,valahogy ezt próbáltam különböz módon elhelyezni, sok-sok vázlat készültamíg aztán az egész megszületett. Egy részüket ma is rzöm...

(Miért választottad épp ezt a témát? Mi vett rá, hogy ezzel foglalkozzál?)

- Az egyik nyári gyakorlaton láttam egy gyere-ket, kis falusi kölyök volt, s vitte nagy büszkéna halacskáit, amiket fogott, távolabb kislányokés fiúcskák ültek és nézték t, aki büszkénmutatta nekik a zsákmányt, s ez nagyon meg-maradt bennem, ebb l n tt aztán ki az egész...Pedig én sose horgásztam, most is ki lehetnekergetni a világból egy horgászbottal. Még

kézzel, kövek alatt fogtam néha halat, de hogyén üljek ott a bottal... Na nem! Plugor Sanyihívott egyszer a Feketeügyre, náluk, egy nyáridélután, hát a szúnyogok megettek istenesen,nekem nem is volt botom, és csak sétáltam ottegy darabig, majd leléptem, mondtam Sanyi-nak, fújd fel a halászatodat...

– Diplomázás el tt, tavasszal, úgy április végét l kivittem a modelljeimet aszabadba, már meg volt rajzolva, nagyolva, hogy mit is akarok, ott tartottam

ket, a folyónál... Vagy két hónapba került, amíg véglegesen befejeztem...(A tanárod által végrehajtott átpingálás mib l állt?)

– A lényeges dolgokat kirészletezte, például a kezet, meg a többit, ez volt abaj... Én ezt éppen hogy nem akartam. Sajnos, vitatkozni nem lehetett. Tanárvolt. Nagy Pállal még lehetett, direkt ki is provokálta az ellenvéleményt,de mással nem nagyon merészkedtünk vitázni...

(Valahogy mégis meredek a számomra, hogy egy jószándékú cikk miatt,amely dicsér és legtöbb aggodalmat fejez ki, távolról sem kritikát az iskolairányában, ilyen retorziók érjenek az ügyben ártatlan diákokat...)

– A cikknek volt egy kedvez fejleménye is. Meglátogatta ugyanis a tárlatoTompa Miklós rendez úr és Kovács György, a színész. Valami tájképeim isvoltak ott kiállítva, marosvécsi erd k, somostet i erd részletek, s egyszecsak sürg sen lehivattak a tárlathoz. A vendégek vásárolni akartak a képeim



37

b l! Ez volt a legels ajánlat, hogy valaki pénzt kínált a fest i munkámértKérdezték t lem, mit kérek a festményekért? Álltam ott ostobán, a serdülkamasz, törtem a fejem, istenem, mit is kérjek?! Hát persze, hogy semmit, alegnagyobb megtiszteltetés számomra, ha tetszik a kiállítás, vigyék csaknyugodtan... El is vitték... Tompa Gabival, a rendez úr fiával beszéltemnemrég, t mondta, valahol látta azt a képet az apja hagyatékában... KovácsGyörggyel érdekes barátságom szöv dött az „üzlet” kapcsán. Mindegyrefelemlegette nekem kés bb, hogy nem baj, egyszer majd az üzletet iselintézzük. Aztán egy vasárnap délel tt odaszól Simon Feri bácsi, a nevel jöjjön, Marcika, mert keresi Kovács m vész úr telefonon. Engem... No, hátazt közölte velem, hogy délután találkozzunk egy cukrászdában. „Meghívomönt egy tésztára – mondta. – Az én kedvencem az isler, a magáé micsoda?”Képzelheted, életemben addig nem jártam cukrászdában, nekem mindentészta egyforma volt... Ez semmi, de azt is megkérdezte, melyik cukrászdátóhajtom? Én viszont még a kocsmákat se ismertem, nem hogy a cukrász-dákat, nekem mindegy volt... Utána éveken át rendszeresen találkoztunk,elbeszélgettünk, a m teremben is járt, követte a sorsomat, hogy mi történikvelem, mikor egyetemista voltam s Vásárhelyen jártam, mindig beugrottamhozzá két-három percre, s a színház el terében megbeszéltük a dolgainkat..Egyszer még fel is léptem, az szakmai irányítása alatt. – Záróünnepségre készül dtünk az iskolában. Az irodalomtanárn kiadta azegyik kollégan nknek betanulni Ady Endre Üzenet egykori iskolámba c.versét. Szegény egyre csak kínlódott vele, de sehogyan sem ment neki,

engem meg bosszantott a dolog, mert úgy gondoltam, a vers túlságosan jóahhoz, hogy ilyen silányul mondják el. Egy napon elmentem, s megkerestemKovács Gyuri bácsit, segítsen nekem megtanulni. Azt mondta erre: figyeljide, tanuld meg kívülr l a szövegét, s mikor már tudod, eljössz hozzám,veszünk egy színesceruzát, s aláhúzogatjuk azokat a részeket, ahol hangsú-lyozni kell... Két-három hét alatt sikerült is a végére járni, a színház ugyeszintén ott volt, a palotában, egy-egy szünetben röviden megbeszéltük a sza-valatot... Az egyik órán a tanárn ismét odateszi a hölgyet szavalni, de aztovábbra is csak nyekereg. Mérgesen felpattantam: tanárn kérem, én elmon-dom azt a verset... Elméletb l általában nem igazán remekeltünk korábban, sa tanárn t lem sem remélt túl sokat, de mikor befejeztem a versmondást,leesett az álla, s tüstént eldöntötte, hogy én leszek a versmondó.(Szerinted miért t nt Székely János szemében annyira kimagaslónak az atárlat? S rajta mindjárt négy tehetséges tanulót is kipécézett? Valóban olyan jók voltatok már kamaszkorotokban?)



38

– Azt hiszem, az egész tárlat igen érett és tisztán átsz rt világot mutatott,ahhoz képest, hogy általában egy 17 éves kamasz mit ért a valósághoz... Ami világunkban, a gyermekekében ez a dicséret jó visszhangot keltett, nemváltott ki irigységet, szintén örvendtünk egymás sikereinek, akkor sem voldivat, hogy a diákteljesítményekr l nagyközönségnek írjanak komolyemberek, ez olyan meglepetésszer en jött, s gondolom, ezért is kapták fel afejüket egyes tanárok. A munkákat ugyanis k válogatták ki, ami a cikkbendicséret, az ket is illeti, ami meg bírálat, az szintúgy... A szerz t addig nemis ismertem személyesen, tudtam róla, hogy létezik, és hogy nagyon kritikusszerkeszt , de igazából csak 1968 után ismerkedtünk össze, amikor leutazotCsíkszeredába, hogy szétnézzen a m termeinkben...– Székely János más évfolyamok teljesítményét már nem követte nyomon,engem azonban szemmel tartott. 1968-ban a csíkszeredai Hargita napilapf szerkeszt je kérte fel, írjon egy riportsorozatot az éppen alakuló helyim vésztelepr l, s akkor engem is úgymond „felmért”: meddig jutottam, minfejl dtem a tíz év alatt. De újabb öt év múlva volt még egy útja arrafelé,mert 1973-ban megismételte a korábbi m teremlátogatásait, s akkor érdekeselemz tanulmányok születtek most már Antal Imrér l, Gaál Andrásról,Sövér Elekr l, Beczássy Antalról is. – Kapcsolatunkba belejátszott kés bb az is, hogy a hetvenes években elhoztahozzám a fiát, Jen t, akit aztán én gyötörtem itt m vészileg egy esztend nát. A Bolyaiban végzett ugyanis, végig kiváló matematikus volt, s az utolsó pillanatban határozta el, hogy márpedig képz m vész lesz. Képzelheteazt a döbbenetet, amit a bejelentésével otthon a szüleinek okozott, akkorhozták el hozzám. Mondhatom, nagyon kemény egy koponya volt, nehezenlehetett vele zöldágra verg dni, hátrányban volt azokkal szemben, akik mára középiskolában m vésznek készülnek s folyamatosan gyakorolnak. Nekihiányzott az a sok alapozás, de végül els ként került be az egyetemre, aholszobrászatot végzett, most Székesfehérváron él... Szárhegyen láthattam,hogy dolgozik, többször is járt a m vésztáborban, egy csillagászati-matema-tikai világban él, de ami a figuratív munkáit illeti, Székesfehérváron készítettegy Árpád fejet, az el tt le a kalappal. A mesterség és az anyag tisztelete

jellemzik mindenek el tt.



39

SZÉKELY János Jen , szobrász: 1977–1981: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola, mestere: Vetró Artúr. 1985-ben Olaszországbantelepedett le, el bb Firenzében, majd Pietrasantában, ahol elsajátította a k - faragás korszer technológiáját. 1988–1989-ben az Egyesült Államokban járt

tanulmányúton. 1989-ben meghívásra Magyarországra költözött, Székesfe-hérváron él. A New York-i Leading International Art Competition Excellenceoklevelese (1988); Lánczos–Szekf ösztöndíjas. Részt vett az alessandriai, az adneti, a kézdivásárhelyi, a szárhegyi és laskói alkotótelepeken. Az európaikultúra klasszikus értékeinek tisztel jeként hagyományos szobrászati m fajok és anyagok mellett kötelezte el magát. Szobrai egyszersmind kísérletek a világ – szobrokban megfogalmazott – bölcseleti értelmezésére. Az anyag fizikaitermészetét kutató objektív gondolat szubjektív modellezésére törekszik. Nonfiguratív szobraival a természet törvényeit jeleníti meg nemes anyagokból(fa, k ). Figurális alkotásai az ábrázolt emberek iránti elfogódottság vagy el- fogultság révén a rendkívülinek látott, ebben az idealizált állapotban egyedi és

megismételhetetlen fizikai vonásukat rögzítik.”(Kortárs M vészeti Lexikon)

Születés. * Lel helye: Laslo, Szlovákia * Márvány



40

(Mit l függ, hogy valakit men nek kiáltsanak ki, vagy egyszer en csakszámon tartsanak a m vészeti életben? Elég hozzá a tehetség?)– Ma már mindenki kapar, ahogy tud. Ez az egyetlen életrevaló irányzat. Akiállításokon mindenütt megvan a versenyfutó menedzselés, a háttérvilág, az

információ manipulálás. Ki hogyan tudja s nem szégyelli szórni önmagát...De azért a nagy, átfogó kiállításokon még mindig a min ség a dönt .(A ti id tökben, a Székely János-féle el zményb l ítélve, egyáltalán nemkellett menedzseljétek magatokat, közbenjárás nélkül is lám, fölfigyeltek amunkátokra.) – Ez igaz, mert a m vészsorsnak ez a része teljesen idegen volt t lünk, nemis tudtunk róla, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. Mi csak hajtottunk és dol-goztunk, versenyszer volt az, hogy valahová bekerüljünk. Sajnos, aválogatás szempontjai is sokszor szubjektívek voltak, volt egy id szak, hogynagyon értékes, eredeti dolgokat is elfogadtak, kés bb nagyon besz kítettéka formaízlést, végül már az alkotó politikai megbízhatósága is komolyanszámított. Hosszú távon az ilyen m vészetidegen szemlélet szinte és nagyteljesítményt nem tud produkálni, pedig téma mindig akadt, nem az volt agond, de belefásul, beleun az ember, feladja, s csinálja inkább úgy, ahogy jónak gondolja, bezárkózik a saját kis világába. Az az egy, amit igazánfelvállal az ember, s ha seggbe rúgják is, kit érdekel?(A ti iskolai kiállításotokra milyen volt a válogatás? B kebl ? Nem élt máakkor is az a szempont, hogy lehet leg mindenki szerepeljen, mintegy

demonstrálni, hogy az iskolátokban jól mennek a dolgok?) – A válogatás elég szigorú volt. Mindenek el tt a min ség volt a szempontmeg hogy az iskolai kérelmeknek megfeleljen, a pályájuk elején állóknakpélda lehessen. Az ötvenhatban és az ötvenötben rendezett kiállítások isazért voltak számunkra izgalmasak, mert láttuk azt, hogy ki mit csinált,miként csinálta, a tanáraink pedig mindenb l kiválogatták azt, ami jó. Ezmegmutatta, hogy merre érdemes tartani. Legalább is, nekem ezt mondták azév végi tárlatok... – A végz sök közül a hagyomány szerint általában mindenkit szerepeltettek

ez afféle vizsgának, tükörbe nézésnek is beillett, az alsóbb tanulók munkáitviszont nagyon megválogatták. Tizedikes koromban t lem egy önarcképet ésegy lakodalmas kompozíciót vettek be, s olyan boldogok voltunk, hogyennyi is bekerült... Létezett persze kicsinyes irigység is egyikünk-másikunksikereire is, de a lényeg az volt, hogy dolgozni kellett, mindenkinek, s aszorgalmat és a teljesítményt sehogy nem lehetett letagadni és eldugni. Azmeglátszott. A munkáid bizonyítottak. Ez nagy nyugalmat jelentett nekem a



41

továbbiakban is. Aki tud többet dolgozniszempont természetesen hoztamagával a min séget is. Az iskolán belüli hangulat tisztességes volt, stanáraink oda rakták a hangsúlyokat, ahová kellett.(Próbáld meg a továbbiakban egy kicsit sorban jellemezni a tanárokat, ahogy

évfolyamonként haladtál felfelé. Kezdenénk Incze Istvánnal, aki festészetettanított els éven...) – Úgy ismertem meg, mint aki kezd knek kiváló tanár, mert alaposan meg-magyarázza a dolgokat. Éppen csak a maga módján egy kicsit száraz el adóvolt. Tanár és m vész is volt egyszemélyben, korábban egy inasiskolábantanította a rajzot, aztán átjött hozzánk. Legf bb célja örökké az volt, hogy adiákokat megtanítsa a rajz gyakorlatára, de az általa követett eszményinkább a küls ségeket jelentette, a szép satírozást, eldolgozást, alaposan megkellett rajzolni a dolgokat, azon felül meg úgy ki kellett sifikálni, hogy azzal

egy naturalisztikus világ felé vezetett bennünket, ahelyett, hogy logikailagláttasson velünk világot. Így aztán el kellett jutnunk a f iskoláig, KádárTibor tanárunkig, hogy a dolgok logikáját kezdje nekünk magyarázni... Hanyolcadik osztályos korunkban ezzel kezdték volna, akkor százszorkönnyebb a dolgunk, egy egész sor nehézségen gyorsan átesünk. Nem kellvégigizgulnunk, hogy vajon ki fogjuk-e tudni sifikálni azt a rajzot, ahogyelvárják? A lányok ezért tudtak nálunk az elején jobban érvényesülni, mert arészletekre fogékonyabbak voltak, s Pista bácsi ilyen szempontból enyhénrészrehajló volt. Azt hiszem, az én eltanácsolásom gondolata is emiattérinthette meg. Ez a fiú nem tudja olyan szépen megcsinálni, tehát nem jó –ez lehetett az logikája... Ez a szemlélet viszont teljesen távol állt attól, ami a m vészetében megvalósított. – Els -másodéven például ugyancsak volt az, aki megtanított bennünketájképezni. Nyári gyakorlatokon jött velünk, s naponta akár 4-5 vásznat vagykartont is elkezdett, nagyon temperamentumos volt, s kár, hogy váratlanul beköszöntött rá ez az új világ, mert a háború el tti dolgai alapján, ugye nagyfoltokban gondolkozott, már mindenütt úgy hívták, hogy az „erdélyi VanGogh”... A szocreál idején aztán szegényben leállt minden, lefagyott, kény-szeredett dolgok kerültek ki a keze alól. Az új élet elvitte t a szájbarágósm vészet felé. A tájképben azonban megmaradt a régi m vésznek, aztszenzációsan m velte, az eléje tárulkozó látványt hihetetlen gyorsasággaltudta felnagyolni.



42

Incze István: Magányos fa II. (1938)

INCZE István fest (Kézdivásárhely, 1905. szeptember 21. – Marosvásárhely1978. augusztus 11.) 1930-33: kolozsvári Szépm vészeti Iskola, mestere: Aurel Ciupe; 1935: Szépm vészeti F iskola, Bukarest. Marosvásárhelyen középis-kolai rajztanárként dolgozott. 1933-44 között tagja és kiállítója volt a Barabás

Miklós Céhnek. Festészetére a francia posztimpresszionisták, mindenekel tt Van Gogh m vészete hatott. * Egyéni kiállítások: 1988 – Kultúrpalota, Marosvásárhely (hagyatéki kiállítása); 1996 – Vármegye Galéria, Budapest.(artportal.hu)



43

Ezzel nagyon pozitív hatással volt ránk is, mert végeredményben, a sokszarozással elfárad a festett felület, ellankad az ihlet is. Jó, persze, a fel-vázolás után is vissza kell még térni rá, ki kell dolgozni a részleteket, de azels felkenés mindent eldönt. À la prima, ezt így mondják a képz m vészet-ben, mi isà la prima, megtanultuk t le feldobni a foltokat, s tudd meg, sok-sok éven keresztül, ami a tájképet illeti, de még most is, ha hozzákezdekakvarellezni vagy pasztellezni, de ha olajozok is, ugyanaz a ritmus diktálja ateend ket. Ilyen szempontból nagyon sokat tanultam t le. Persze, láttunkkés bb más fest ket is, Nagy Pált, Barabás Pista bácsit, ezek mind a pél-dáink voltak. Bordi András bácsi viszont mindig elbújt, sose tudtuk meg-nézni, a többi tanárral ellentétben nem állt le velünk „közösködni”.(Következik Nagy József, ahogy mondtad: a tornatanárok közt a legjobbszobrász és fordítva...)

– Egy évig tanultunk t le szobrászatot. Amit meg kellett nekünk tanítaniaazt nagyon szépen végigvezette, szerettük az óráit s a tantárgyat is, tetszettnekünk, hogy kimozdulhattunk a síkból a harmadik dimenzióba, kis figurá-kat, kompozíciókat csináltunk. Végül már csak tornát tanított, és nagyonhálás vagyok neki azért, amiért olyan komolyan kérte számon t lünk a tan-tárgyat. maga is nagyon komolyan vette, mind a talaj-, mind a teremtor-nát. Mindent komolyan vett! Nagy teniszjátékos volt, az egész város ismerte,sokakkal leállt játszani. Ma is, ha valaki említi a nevét abból a generációból,mindjárt az ugrik be neki: á, Nagy Jóska, a teniszez ! És nem a szobrász...

– Az udvarán szeretett volna m termet emelni, s mert jó fizikumú voltam, éssose futottam el a munkától, pedig ezt tudta rólam, megkért engem, hogysegítsek neki, ássam ki a m terem fundamentumát s rakjam, s csináljam.Bizony, sok délutánt és éjszakát töltöttem ott, s mikor meglett a m terem,óriási cementvázákat készítettünk ott a város számára, még ma is áll bel lük3-4 Vásárhely különböz pontjain... megtervezte és megcsinálta a formát,én meg öntöttem, nem volt mese, ez hozta a pénzt, ez volt a rendelés...Kedvelt emberileg is, látta, hogy nehéz körülmények között élek, nekem jól jött minden kis kereset érettségiig, s nagyon becsületesen el is számoltunk,tisztességes ember volt, nem szolgaként vagy bérmunkásként dolgoztatott.Adtak kaját is, behívtak magukhoz, a felesége orvosn volt, ha szombaton ésvasárnap ott voltam éppen, náluk ebédeltem, a házban. Nagyon szerettemnáluk lenni...



44

(Olariu Gheorghe, avagy Gyurka, Gyurka bácsi, ahogy ti hívtátok, a m vé-szettörténész a következ . Végre, egy fiatal tanár... Mi újat hozott a számo-tokra?)

– Gyurka nem csak m vészettörténész volt, hanem fest m vész is. Akkovégezte a bukaresti egyetemet, a többi tanárunkhoz képest egészen fiatalvolt. Sajnálatosan korán elment. Nagyon kedveltük t, már a fiatalsága okánis, mert hangulatos, közvetlen volt, s nagyszer en adott el . A m vészettörténet pedig a kedvenc tantárgyaink közé tartozott. Ez különben normális,mert az így is kellett hogy legyen. lett a múzeum, a képtár igazgatója is, sgyakran vitt át menet közben a képtárba, magyarázta nekünk a Bernády-gy jtemény darabjainak értékeit, akkor tanultam meg t le, mi az, hogyképelemzés, hogyan kell egy képet vagy egy szobrot nézni, mit kell néznirajta... Persze, lépcs zetesen haladtunk el re az id ben, a történelmi

korokban, stílusokban, minden tanévnek megvolt a korbeosztása, utolsó évreértünk el a 19-20. századi m vészetekhez.

– Gyurka Bukarestb l egy teljesen más m vészi szemléletmódot hozotmagával festészetében, azt szerette volna, ha mi is azzal a szürkés árnyalatú,ködös maszkkal látnánk a világot, ellentétben a harsányabb erdélyiszínvilággal, mint amilyenhez Bukarestben szokott. A Iaşi-ban, Bukarestbenvégzetteket ugyanis menet közben rávezették arra, hogy poros szürke szem-üvegen át nézzék a világot, amelyik így sokkal meszesebb, elmosódottabb amiénknél. Voltak is neki emiatt kisebb m vészi összeütközései...

(Barabás István bácsi, aki „megmentett” téged a festészet számára, deamúgy nagyon sok tanuló fest tanára... Róla mit mondanál még?)

– t úgy kell elneveznem, hogy „az aranyember”, mindenféle szempontból.Nem csak azért, amit értem tett. És nem csak én vélekedek így...

– Hihetetlenül meleg lelk , kellemes, közvetlen ember, annyira tiszteltükhogy nem igaz... Bármikor leült velünk beszélgetni, viccet mondani, meg-kérdezte, mit csinálsz, hogy vannak a szüleid, soha nem emelte fel a hangját,a m helyben végigjárt mindenkit a korrektúráknál, megmutatta a dolgokathogyan kellene csinálni, persze mindig hozzátette, hogy gyerekek, ez nemkötelez , úgy csináljátok, ahogy tudjátok, csak én így gondoltam...



45

Olariu Gheorghe: Táj napraforgóval (1975, olaj)

OLARIU Gheorghe fest m vész (Marosvásárhely, 1929. július 19- Maros-vásár hely, 1984. október 6) A kolozsvári Ion Andreescu f iskolán kezdi tanul-mányait (1949-1952) és a bukaresti Nicolae Grigorescun fejezi be, 1954-ben szaktanulmányait. A marosvásárhelyi M vészeti Múzeum igazgatója volt. F bb kiállítások: Marosvásárhely (több ízben is), Tusnádfürd , Székelyke-resztúr, Borszék, Székelyudvarhely, Segesvár. 1975-ben vesz részt a Barátság fest telep életében, 2 m vet hagy maga után (Szárhegy, Táj napraforgóval).(A Gyergyószárhegyi Barátság M vésztelep enciklopédiája)



46

Egy külön világ volt az, ahogyan viszonyult mindenhez... volt talán azegyike azoknak, akik emberség szempontjából a leginkább benne maradtak alelkünkben. Ezáltal...

– Mert Incze például, megtartotta az órát, s azzal kész, ámen... De BarabásPista bácsi... Történt vele olyan is, hogy szólt, menjünk a színházba, lógjunkegyet, amikor látta, hogy elfáradtunk az órán, hagyjuk a fenébe a dolgot,üljünk fel a kakasül re, nézzük végig a próbát, hallgassunk zenét, vagyüljünk le és beszélgessünk, tegyük félre a dolgokat... A modellnek odaszólt,hogy szálljon le a pódiumról, lazítson, csináljon akármit... A t zbe mentünkvolna érte, ha azt kérik t lünk... Ez nem csak az én meglátásom, az egésziskolát végig lehetne kérdezni, ugyanez lenne a végeredmény.

– Már említettem, hogy a tanároknak én voltam a mindenese, így Pista

bácsinak is. Volt egy két világháború közötti masinája, azt takarítgattam. Acsaládban négyen gyereke volt, abból ketten szintén fest k lettek, de afelesége is az volt, Bortnyik-lány, a híres Bortnyik család tagja. AmikorPista bácsi 90 éves lett, akkor mind a négyen kiállítottak közösen... Olyan isel fordult sokszor, hogy Pista bácsiék színházba készül dtek, s el tte betelefonált a bentlakásba: Marci, gyere, vigyázz a gyermekekre; máskor meg,hogy az udvart rendbe kéne tenni, a szemetet összegereblyézni, elégetni,satöbbi... A lányomék ma úgy laknak Vásárhelyen, hogy éppen a Pistabácsiék kertjével találkozik a kerítésük. Valahányszor megyek hozzájuk,mindig eszembe jutnak a régi dolgok...

– Pista bácsi volt akkor a képz m vészeti szövetség tartományi fiókjának azelnöke, kellett járnia Bukarestbe gy lésekre. Egyik pénteken csak aztmondja nekem: – Marcika, figyeljen ide, nagy baj van... – Tessék tanár úr...– Holnap délután, a Kultúrpalotába, ahol a kiállító helyiségek vannak (ottvolt a Pista bácsi m terme, ma már átalakították...), itt a kulcs, mert szombadélután négy órára jön K szegi Margit, a színészn . Tudja-e ki az? – Háthogyne tudtuk volna... – Festem a portréját, folytatta, és jönni fog, mártudja, hová kell ülni, s arra kérem Marcit, hogy a hátteret fesse meg...

– Na, ett l a zabszem egyb l a fenekembe került, két napig alig aludtamMéghogy K szegi Margitot fessem... egy ilyen név... Hogy jövök én ahhoz..Nem tudom, de akkoriban annyira képesek voltunk rácsodálkozni valakire,ez ma már valahogy nem létezik... Én öregedtem volna meg?...



47

BARABÁS István, fest (Lapusnyak, 1914. január 19. – ) * A maros-vásárhelyi gimnáziumban Gulyás Károly, a Városi Fest iskolában 1932-36 között Aurel Ciupe, Daday Ger , 1933 nyarán Nagybányán Krizsán Jánostanítványa. 1953: Román Népköztársaság Állami Díja; 1964: RomániaiSzocialista Köztársaság csillag érdemrend V. fokozata. Az 1930-as évekt l Marosvásárhelyen él. 1950-76 között a M vészeti Líceum egyik létrehozója,tanára. Tagja a Romániai Képz m vészek Szövetségének, 1951-t l a maros-vásárhelyi szervezet elnöke. Realista szemlélet fest . Érzelemgazdagság,tartózkodás jellemzi tájképeit, portréit, amelyeket a 70-es években pasztellbenold meg. Olajképeinek kedvelt témái lovak, bivalyok a tájban. Mesterei:Gulyás Károly, Aurel Ciupe, Daday Ger , Krizsán János. Egyéni kiállítások:1936 • Marosvásárhely [Barabás Bortnyik Irénnel]; Berlin – 1938, 1941,1958; Marosvásárhely (gy jt.); 1941-42 • Pécs • Mohács • Gy r; 1943 • DériMúzeum, Debrecen; 1976 • Marosvásárhely (gy jt.); 1978, 1984 • Maros-

vásárhely.(artportal.hu)

Barabás István: Ünnepi menet (é.n., olaj)



48

Márton Árpád: Marosvásárhely (1957, olaj)

– Pontban négykor kopogtatott K szegi m vészn ... – Jó napot kívánoktetszik tudni, a Pista bácsi... – Tudok róla, mondja, s hát itt az inas helyette?– Igen, igen, bólogattam, ahol máskor is tetszett ülni, oda kérem leülni... – S

a Mester megengedte, hogy engem fessen helyette? – Mi az, hogymegengedte? Megkért!... Ekkor aztán elkacagtuk a dolgot, jópofán meséltvégig, szenzációs egyéniség volt a m vészn , én meg becsületesenfölfestettem a szükséges hátteret, ami korábban majdnem hogy fehéren volthagyva. Pászítanom kellett a ruhájával a hátteret, s érdekes módon, a portré,amikor kiállítódott kés bb, a háttér rajta majdnem ugyanaz maradt, ahogy énakkor megcsináltam.... Ki engedte volna meg, Pista bácsin kívül, hogy belemásszak az munkájába? Ennyire megbízott bennem, és valószínabban is hitt, ami én voltam akkor.



49


(Ki következik a tanárok közül? Mintha úgy emlékeznék, hogy Piskoltibácsit említetted a múltkor.)

– Úgy van... Kezdetekt l Piskolti Gábor tanította a távlattant, majd azanatómiát is, s tizedikesek voltunk, amikor kezdett nekünk rajzot is tanítani.A maga klasszikus, keményen realista, mondhatni naturalista felfogásában.De azért f leg szerkezettanilag hatott ránk, ilyen szempontból er sen szigorúvolt, megkövetelte a dolgokat. Meg kellett hogy legyen a négy rajzszeged, afügg ónod, a t hegyesre kihegyezett szened, megvolt a szabálya, hogy egyfigurális alakot, például egy aktot hogy kell elhelyezni a rajzlapon, ezt

nagyon keményen megkövetelte. Végig ott állt mellettünk, pontosabbanegyfolytában köztünk volt és irányította a dolgokat... Az, hogy utólag meg-ítélve, mindezt lehetett volna másként is tanítani, ez már más probléma, deaz a kor azt kívánta... Sajnos, ez a túlzásba vitt tör dés kialakított aztán egyún. „vásárhelyi rajzolási technikát”, s amikor aztán Kolozsvárra mentünk azegyetemre felvételizni, rögtön mondták, hogy rajtunk a bélyeg, a vásárhelyirajzolás jegye.

(Azóta Te is már csak voltál tanár, pályafutásod alatt b ven rá kellett jönnöd, hogy Piskolti tanár úr miért állt állandóan a hátatok mögött.Gondolom, ellen rzött titeket... Jó volt-e ez? Rossz volt?) – attól félt hogy ne tévedjünk. Feln ttként, kiforrott m vészként rájöttemarra, hogy nem csak a m szaki rajz közben van szüksége a diáknak állandósegítségre, de a m vészeti órán is, sokszor adódik úgy, hogy az ember, mertholtpontra jutott, szívesen venné, ha valaki mondana valamit. Akármit.Véleményt. Hogy azt elfogadom vagy nem, az egy más kérdés, lehet, hogyellentmondok neki, de akkor legalább be kell bizonyítanom az ellenkez jétAzt, hogy én ezt nem úgy látom. Mindegy, úgy is nekem kell lépni, így vagyúgy. Ez a stagnálási pont a legrémesebb, azon így vagy úgy, de túl kell billenni. Ha a diák rájön arra, hogy te nem azért állsz mögötte, mert rend rvagy, hanem éppenséggel segíteni akarsz, akkor nagyon pozitív ez a szerep.

(Ti akkor rájöttetek erre?)



50

Piskolti Gábor: Kompozíció. 1940.

PISKOLTI Gábor , (Dés, 1913. jún. 22 – Marosvásárhely, 1970. okt. 18.): fest m vész. F iskolai tanulmányait a kolozsvári Képz m vészeti Akadémián(1930-31) és a bukaresti Képz m vészeti F iskolán (1931-35) végezte. 1935-t l 1952-ig Marosvásárhelyen a Református Kollégium, majd a M vészeti Líceum rajztanára. Járt tanulmányúton Olaszországban, Franciaországbanés a Szovjetunióban. 1951-1957 között tanári munkája mellett a marosvásár-helyi M vészeti Múzeum f muzeológusa volt. Els önálló kiállításával 1934-ben mutatkozott be Désen. Számos alkalommal állította ki képeit különböz erdélyi városokban, 1943-ban Budapesten is. M veinek nagy része figuráliskompozíció, arckép, csendélet. Sok képe van állami tulajdonban, több fest-ménye a marosvásárhelyi múzeum képtárában látható. A halálra táncoltatott lány balladáját a sepsiszentgyörgyi magyar színház el csarnokának freskójánörökítette meg.(Keres .hu)



51

– Én elég hamar rájöttem, és magam is tudatosan próbáltam alkalmazniminden esetben. Talán egy kicsit könnyebb volt ez a megoldás, s le is fegy-verezte félig-meddig az embert, de akkor nem lehetett mást csinálni. De aháttérben mindenképp a tisztesség állt, hiszen meg kellett kínlódni azért arajztudásért. A mai korban ez persze, már másként zajlik. Én sokszor mégvitába is keveredtem egy-egy tanítványommal, kiprovokáltam bel le azérvelést: rendben, nem csinálod úgy, ahogy mondom, de akkor magyarázdmeg, hogy mit akarsz csinálni és miért? És hogy szeretnéd azt csinálni?Máskor meg leültem, el vettem egy papírt, hogy ezt én most így csinálnámpersze a te logikád alapján, a te szemeddel, mert magamnak a sajátm teremben egészen másképp állok hozzá...

(Közhely, gondolom, hogy amikor az ember visszatekint, olyan okos tudlenni, hogy csak...)

– Két év múlva, a kolozsvári egyetemen meg is kaptuk a szükséges leckét: jött egy Kádár Tibor nevezet fest tanár, aki teljes egészében a rajzoláslogikájára tette a hangsúlyt, s akkor jöttünk rá, hogy a középiskolábanmennyi fölösleges dolgot m veltünk, hogy addig sifikáltuk a rajzlapon azorrokat meg a szemeket, amíg belegebbedtünk. És hogy mennyivel jobb aszerkezeti és a tartalmi lényegét nézni els sorban a rajznak, egy alaknak,aktnak, akárminek... Ha ezt annak idején Kádár-módjára tanítják, állapítot-tuk meg, mennyire el rébb juthattunk volna! Sajnos, a felületre, a látszatratöbbet kellett adnunk, a lényeg helyett...

– Embernek nagyon jó, rendes volt Piskolti tanár úr, hihetetlenül lelkesvalaki, a dési m vészcsapattal n tt fel, kimondottan modern, sajátos kép-világot teremtett, majd mikor jött a nagy társadalmi változás, és mindent,amit addig csinált, azt kikiáltották dekadensnek, áttért egy meredeken másstílusra, ami nem igazán illett rá... A régi munkáiból, amit még láttam, azokfantasztikusak, gyönyör ek, síkszer ek, egy kicsit a Van Gogh-i dekorativizmusra emlékeztetnek, ami nem véletlen, Incze Pista bácsival, meg Mohivalindult együtt Désr l, nagyon jó és kemény szakmai háttérrel... Tragikusan

furcsa, ahogy a két háború között elindulnak egy közös mederben, amelybenaz egyéniségük remekül ki tud bontakozni, s akkor jön egy hirtelenül másvilág, ami teljesen kiborítja ket és egészen mást diktál nekik. A kényszer-ben is próbáltak helytállni. A kései munkái se rosszak, nagy mesterségbelitudás van bennük, de az már nem az igazi Piskolti volt. Utólag, látván a kétvilágháború közti alkotásaikat, rádöbbenünk, milyen nagy a szakadék, és



52

milyen nagy a veszteség is egyúttal. A munka becsülete megmaradt, devalami hiányzik, elveszett...

– Nagyon érzékeny embernek láttam t... Akkoriban mozgékony, fürgegyerek voltam, s éppen vége volt a tartományi tárlatnak, ahol is kiállított, sazt mondta nekem: Marcika, itt van két vagy három kép, ezt légy szíves,vidd el hozzám haza. Nem messze lakott, a Poklos patak partján, az egykoriHangya szövetkezet mellett, most már sajnos ott mindent lebontottak, odakellett neki a lakására hazavigyem a tárlatról a képeit...

– Egyszer éppen viszek két munkát, hát disznóvágásra érkezem, a két képpela hónom alatt, a feleségével persze azel tt telefonon beszélt, ott leültettek,friss tepert t tettek elém, s amíg abból a finom házikenyérrel jó étvággyalfalatoztam, érkezik a mester is, s azt mondja: a katonának s a diáknak még

egy tányérral! Szót kellett fogadni, de már nem fért belém... Volt nálam egysportújság, az egyik kollégám, nagy sportkedvel , megkért rá, vegyek nekiegy sportújságot, adott pénzt is, s abból az újságból tekertem egy suskát, egyolyan tölcsérfélét, amilyenben a kakast árulták, s amit a tányérból tudtam,beleraktam, hogy majd jó lesz otthon, de én olyan rosszul lettem aztán, úgymegcsömöröltem t le, hogy azóta se lássam a tepert t.

– Kilencedikesek voltunk, sszel édesapámmal mentem fel a városbaévkezdésre, s akkor vett nekem egy pár cip t. Vásárhelyen éppen jó es s svolt, a bakancsot valami gyenge disznób rb l csinálhatták, mert az es t l, pocsolyák vizét l egy adott pillanatban a lábamról lemállott. Széthullszabályosan! Szégyelltem megírni haza az igazságot, s ha hiszed, ha nem,egy jó darabig mezítláb jártam Vásárhelyen. Tanáraim egyre csak nézték,mindenki akart nekem cip t hozni, de nem hagyta a büszkeségem, az isten-nek nem akartam elfogadni... Pedig jók voltak, szép cip k voltak... Éjsza-kánként dolgoztam, öntéssel foglalkoztam, fundamentumot ástam, s voltnekem ebb l valami félretett, összegy jtött pénzem. A katolikus templommellett, a sarkon volt egy ügyes cip üzlet, ahol kinéztem a kirakatban egybakancsot. Délután a perspektíva volt az utolsó óránk, s én még az esti zárás

el tt a boltba akartam érni, ezért elmentem Piskolti tanár úrhoz, mondván,szeretnék venni egy pár bakancsot, de félek, nehogy bezárjon. Meghökkent:hogy-hogy vásárolni? Mutatom a lábam, tessék nézni, milyen a cip m...Rettent en el volt csodálkozva, s azt firtatta, honnan van neked pénzed,otthonról kaptad-e? Mondom, nem. Egyre gyanúsabb lett neki a dolog,faggatott, s akkor elmondtam, hogy dolgoztam és félretettem... Jó, ett ltovább nem firtatott, s kijelentette, az els órát megtartjuk, de a másodikat



53

felfüggesztjük, s elmegyek veled, nehogy átverjenek. Úgy is lett, s addigpróbáltunk, amíg olyan bakancsot nem vettem, hogy öröm volt hordani.

– A tanáraimban rengeteg humánum, felel sség, szeretet élt a tanítványokiránt... És mindenki ilyen pozitív módon emlékszik vissza rájuk, a tanár úrrais, nemcsak én... Igaz, volt amikor is kiborult, mert nem bírta a szemtelen-séget, s még inkább nem a trehányságot, er sen fegyelem- és rendtartóember volt... Kissé fájdalmas, hogy annyira feledésbe merült az munkássága... A csíkszeredai szemészeten látni ma is néhány orvosportrét, amit készített rendelésre, szép, becsületes rajzok, fénykép után készültek, smindig eszembe jut, amikor rájuk nézek, hogy Gabi bácsi mennyivel jobbsorsot érdemelt volna...

(Néhai Nagy Pál a következ . Akir l már-már legendák is keringenek...)

– Nagy Pál talán a legfiatalabb, a legrugalmasabb és a legszélesebb látókörtanárunk volt a legels generációból. Önmarcangoló típus volt, rengetegetdolgozott és közben kísérletezett, a diákjaival is próbált sokmindent megosz-tani, valami újat hozni az oktatásba, egyáltalán a tanár-diák viszonyba is.Egész életében csupa kétely volt az iránt, amit csinált, mindig sokatgyötr dött a m vek fölött, amiket évente kiállított. Döbbenetesen keresgélvalaki volt, a vásárhelyiek közül volt az, aki a legtöbbet kísérletezett, azegész huszadik századi m vészetet a kisujjában hordta. Óriási könyvtáravolt, rengeteget költött erre, állandóan hozta az órára is a könyveket, olyas-mire is felhívta a figyelmünket, amire csak kés bb került volna sor. Anevelési módszerei is olyanok voltak, hogy nagyon hamar közel került agyerekekhez, képes volt élménnyé tenni a tantárgyát. Valósággal tapadtunkrá, s elfogadott szellemi társnak, szívesen vitt magával, cipelt valósággal,örvendett, ha körülötte diákok nyüzsögtek... Év közben is magával vittbennünket tájképezni, egy-egy hétvégén, vasárnap. Még télen is elmentünkvele, s akkor elkéreztetett a nevel t l, Simon Feri bácsitól, megmondta,hogy né, el akarom vinni ezt, ezt, ezt, megnevezte az egész társaságot,szóval el akarom vinni ket festeni. Persze, ha tanárral mentünk, minden

további nélkül megtehettük. Pali nagyon sokszor magával vitt, néha hajnaliötkor keltünk, s akkor kimentünk ide vagy oda, a Kövesdombra, vagy akörnyékre, ahová csak lehetett, a Hét fák-hoz, ahol hét jegenye állt a Maros-parton, s vele együtt dolgoztunk ott, festettünk. Máskor látnunk kellett, hogya teljes cs d hangulatában kínlódott a munkával, kés bb azt is megértettemmi zajlott le benne, mikor nem megy az alkotás, hogy micsoda lelki tusábaképes keveredni ilyenkor az ember önmagával. Mi akkor ebb l csak azt



54

láttuk, hogy idegesen lekente, levakarta, majd a földhöz verte a vásznat vagya kartont, s felháborodva mondta nekünk, hogy hitvány kölykei, fogalmatoksincs, milyen könnyedén csináljátok meg a dolgaitokat...

– Egyszer, mikor már végeztem volt, mentem fel Vásárhelyre, s megkeres-tem Palit, mert nagyon jó haverségben voltunk, volt az els a tanárainkközül, aki összepertuzott velünk, s akkor elmesélte: ha tudnád, mennyire fel-bosszantottatok akkor régen! Nekifogtatok, csináltátok a munkátokat, ahogyértétek, ösztönösen, ahogy jött belülr l, amennyit tudtatok, én meg közbenott kínlódtam mellettetek, a gondolataimmal, a szándékaimmal, s az istennekse akart sikerülni...

– Ez egy volt a nagyon sok ilyen esetb l, de ezen túl még rengeteget meséltés okított bennünket, menet közben leültünk, vitte mindenki a kis batyuját,

meg kirakta velünk együtt az övét, közösen falatoztunk, ezek csodálatosdolgok, ahogy befogadott abba a világba...

(Jól érezte magát veletek mint tanár? Nem furdalta az ambíció, hogym vészként többre vihetné, hogy tanárként mell zött?)

– Sorsának több keresztje is volt, el ször is egy idegbajos édesanyja, ha jótudom, egy biztos, nehezen lehetett kezelni, nagyon gyakran jött be aKultúrpalotába a néni, s zavarta Palit a maga problémáival. Pali ilyenkor márfogta is a fejét, ha meghallotta a hírt, hogy megint itt van az édesanyád...

– A másik teher az volt, hogy Kemény János bácsinak, a bárónak volt a veje,vagyis Kemény Zsuzsának a férje, ezért aztán Palit sokan és sokat piszkál-ták, nehezteltek rá, s ahol csak lehetett, belecsíptek, rúgtak, ejtették, s csakaz hihetetlen tehetsége és akarása tartotta benne a lelket, de egész végig,amíg csak élt, rúgták, ki-ki, ahogy tudta. Láttuk mi ezt... Maradjon köztünk,de a többi tanár kolléga is egy kicsit úgy volt, hogy Palit nem tartottáknormálisnak, egy kerékkel többje van, úgy vélték... De egyikük se írta meg acsodálatos festészeti könyvet, amit viszont megtett, s a Kriterion Kézi-könyvek sorozatában jelent meg, még az éltében jelent meg... volt az, akiminden egyes kiállításra valami újjal, valami mással jelentkezett. Mindun-talan új eljárási módokkal kísérletezett, és nem volt önz alkotó, nagyonörvendett, ha valamit fölfedezett, valami olyan dolgot, hogy azt gyorsan át isadja másnak. Szívesen elbeszélgetett veled, elmondta, hogy mit csinált,hogy csinálta, próbáld meg te is, vidd tovább, hátha lesz bel le valami...



55

NAGY Pál (1929-1979) fest , grafikus, m vészeti író (Szatmárnémeti 1929. január 12. – Erd szentgyörgy 1979. június 18.) 1938-44: marosvásárhelyiVárosi Fest iskola, mestere: Aurel Ciupe, Bordy András; 1948-ban Balázs Imrével a Székely Színház plakátjait készítette. 1948-49: Magyar M vészeti

Intézet; 1950-52: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola,mestere: Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor. 1952-76 között a Marosvásárhelyi Képz m vészeti Középiskola tanára. Készített illusztrációkat, grafikai sorozatot, foglalkoztatta a monumentális m vészet is. Kiállításokat nyitott meg,kritikai írásokban elemezte a kortárs m vészet jelenségeit. Nagy elméleti és gyakorlati tudással, mint a marosvásárhelyi Képz m vészeti Középiskolatanára (1952-76) nemzedékeket készített föl a m vészpályára. Az egyetemesm vészetr l és a kortárs képz m vészet jelenségeir l szóló esztétikai írásait Barangolásaim a képz m vészetben c. kötetében adta közre (Bukarest, 1979és Budapest, 1999) * Egyéni kiállítások: 1957 • Marosvásárhely [BenczédiSándorral], 1964 • Gyergyószentmiklós [Balázs Imrével], 1965 • Csík RajoniMúzeum, Csíkszereda • Székelyudvarhely • Székelykeresztúr • Erd szent - györgy [Balázs Imrével], 1969 • Stúdió Színház el csarnoka, Marosvásár-hely, 1975 • Új Élet Galéria, Marosvásárhely, 1978 • Korunk Galéria,Kolozsvár, 1979 • Vatra Galéria, Marosvásárhely, 1980 • Kultúrpalota, Marosvásárhely (gy jt., kat.), 1981 • Sepsiszentgyörgy • M vel dési Ház,Székelyudvarhely • M vel dési Ház, Gyergyószentmiklós, 1984 • Új Élet Galéria, Marosvásárhely, 1985 • Korunk Galéria, Kolozsvár, 1986 • Lázár-kastély, Szárhegy, 1990 • Kós Károly Szépmíves Céh 1994 • VármegyeGaléria, Budapest (kat.), 1998 • Buja Formák, Czóbel Galéria, Hatvan 1999• Újpest Galéria, Budapest • Duna Galéria, Budapest. (artportal.hu)

Nagy Pál: Vakablak (é.n., olaj)



56

(Ezt meglep dve hallom, hogy nálatok ma is ennyire rzik a „recepteket”..Az irodalomban az effajta titkolózás elképzelhetetlen és nevetséges, s talán bármely más m vészetben is...)

– rzik bizony, de még hogy! Olyan titkolózás folyik, hogy csak! Pedigvalóban nevetséges, ahogy mondod, hiszen a technológiai receptek, atechnikák ötszáz éve így vagy úgy, de teljességükben le vannak írva. Sz nyiIstván például két fokos kötetben megírta a festészet iskoláját, s abban aztánminden tudnivaló benne van. Most újra kiadták, kiegészítve a modern világtechnológiai eljárásaival, abba is egy csomó dolog még bekerült. Hányszorel fordul, hogy kézdezel egy kollégát, ezt vagy azt hogyan kivitelezte, s buzgón kezdi cs rni-csavarni a dolgot, mellébeszél, én pedig magambanélvezem a kínlódását, s nem értem, mi a titkolnivaló ebben? A f iskolánBalaskó Nándor bácsi tanította nekünk a technológiát, az iskolában pedig

Nagy Pál. Olyan komoly füzetet állítottam össze az el adásai alapján, mert aztán elmondott minden receptet, eljárást, hogy mikor a f iskolán meg-mutattam Balaskó bácsinak, csak rábólintott: na, erre akkor rátetézünk.Olyan ez, mint a szakácskönyv: leírják benne a receptet, aztán vagy megtudod csinálni, vagy nem. T led függ, a tehetségedt l...

– Voltak Palinak heppjei is... Gaál Andris mesélte, hogy mentek át a határonegyszer, Palinak el volt törve a karja, gipszbe volt rakva, s az rök el ttelkezdett viccelni, hogya gipsz alatt van a titok . Tudod, hogy levágatták akezér l a gipszet?

(Hogyan fogadták a kollégák, a volt tanítványok tragikus halálának a hírét?Azért kérdem, mert akkor egész Erdély beszélt err l, még akik nem isismerték igazából...)

– Óriási döbbenet volt a számunkra, ahonnan csak tudtunk, jöttünk atemetésre s ott voltunk, annyian voltunk, hogy nem gondoltam volna. Agyászt növelte, hogy hármas tragédia történt, hiszen a kocsiban, amivelfelmásztak a fára, ott volt a felesége, Zsuzsa is, s velük együtt Varga Katalingrafikus, tehát szintén kolléga...

– Pali egy valóságos kútf volt, rajta keresztül például egy csomó mindentudtunk meg a Helikon történetér l is, a Keményekkel való rokonsága révénamit különben sose tudtunk volna meg. Mikor nyáron gyakorlatra mentünkMarosvécsre, ott a saját szemünkkel megláthattuk a helikoni asztalt is, aholvalamikor nagy íróink tárgyaltak. Persze, a mi id nkben a kastélyban javító-



57

intézet volt, fegyveres rök védték, el ne szökjenek a trógerek. Az asztal kinállt, a Helikon-kertben... Tizedikes korunkban vagy haton is festegettünk ott,az asztal körül, akkor még nem volt tudomásunk róla, hogy milyen komolym emlék az a masszív k darab, fogtuk magunkat, s fekete olajfestékkelvastag, nyomtatott bet kkel, olvashatóan felírtuk az asztal talpára a nevün-ket. Ez eddig rendben... Egy év múlva újra Marosvécsen vagyunk, s hát,egyik délután váratlanul négyszögbe állítanak föl ebéd után. Olariu és NagyPali elkezdik kérdezni a jónépt l, hogy tudjuk-e, a képz m vész növendékhová írhatja fel a nevét? Mindenki mondott ott mindent össze-vissza, hogyhol szabad s hol nem szabad, de Paliék csak er sködnek: rendben, de méghová nem írhatja fel a nevét? Azt hiszed, nekünk eszünkbe jutott az egyévvel korábbi csínyünk? Hallgat hát mindenki, mire felolvassák a névsort,ami nem más, mint ami fel van írva a várkert egyik asztalának a lábára.Szégyenszemre, ki kellett állnunk. Nagyon jó, irány a várkert, a mocskotletakarítjátok, s holnap újra összehívjuk a négyszöget, akkor majd eld l asorsotok.

– A helikoni asztal alja jó durvára van faragva, s vért izzadtunk, amígszeggel meg minden elképzelhet eszközzel valahogy levakartuk azt a sokvastag festéket, valamennyi nevet.

(Oldószerrel nem boldogulhattatok volna?)

– Hol volt akkor oldószer, te? Szeggel csináltuk! Az volt az eszköz...Másnap megint négyszögbe állítottak, s nekünk, vétkeseknek kiadták azukázt, hogy adjuk le a szalmazsákot, amin aludtunk. Ott, a tömeg el tt szé-pen kiürítettük a zsákokat, átadtunk minden kincstári holmit a gondnoknak,és csak akkor közölték velünk, hogy két hétre ki vagyunk csapva... Voltköztünk egy lány is, Klári, leginkább miatta izgultunk. Hogy mi lesz vele?De meg mivelünk is, merthogy mit mondunk otthon? Így nem állíthatunkhaza! Két hétre – az túl sok id !

– Elkísértek bennünket az állomásra, de szerencsére nem várták meg, amígelmegy a vonat, lehet, hogy ebben volt némi szándékosság is, mert mi atúlsó oldalon mindjárt leszálltunk s elbújtunk a sínek melletti árokban, abokrok közé. Kupaktanácsot tartottunk, hogy mi a fenét csináljunk ebben ahelyzetben? Mi, fiúk még valahogy elleszünk, de mit csináljunk Klárival?Lakott a vasútállomás közelében egy öreg házaspár, aki uborkát termesztett.Plugor Sanyival mi rettent en szerettük a kicsi uborkákat, többször jártunkmár náluk, segítettünk öntözni, meg kapálni, kett nket ismertek ott és



58

becsültek, s akkor elmentünk Józsi bácsihoz, elmondtuk, hogyan jártunk,megkértük, rejtsen el bennünket a cs rben, a Klárinak pedig valahogy csi-náljanak helyet a házban... Úgy is történt, mi meg kémlelni kezdtük a tábort,nehogy lebukjunk. Korán mentünk a Marosra mosakodni, ugyanakkor jött aziskolával egy Bardócz Berta nevezet korondi szakácsné, még lány volt, egy jópofa, belevaló valaki, aki megsejtette, hogy ott maradtunk a közelben, segy nagy vájlingban félretette a kajánkat, amit aztán a többiek kicsempész-tek a táborból. Az egyik reggel, úgy egy jó hét telhetett el, rajtavesztettünk,mert Nagy Pali kiment korán a Maros partra dolgozni, volt ott egy álomszépkanyar, oda kiült jókor hajnalban festeni. Mi meg nem vettük észre!Óvatosan lelopóztunk mosakodni a partra, pedig elkapott ott. Meglátott,odaintett, s azt mondta, rendben, megszenvedtetek, gyertek vissza. Aztán ígyvisszafogadtak bennünket... Mi voltunk a „tékozló fiúk”...

– Ha már a csínyeknél tartunk, eszembe jut egy másik bentlakási cirkusz,mert állandóan történt valami az életünkben, sose volt úgy, hogy mindencsöndes legyen...

– A mi konviktusi hálónk a park felé nézett, hátrafelé az utcának, s velünklakott Ughy István, egy nagyon tehetséges keresztúri fiú, aki most kint élPápán, hosszú id n keresztül Molnár Pista bácsinál dolgozott, a keresztúrimúzeumban, m vészetis id nkben irtó tróger valaki volt, ami csak rosszat klehetett találni, azt kitalálta, mi pedig – természetesen – csodáltuk.

– Annak idején ment a mozikban A nyomorultak híres régi változata, JeanGabinnal, s van benne egy emlékezetes jelenet, amikor a régi vár pincéjébena kínzó eszközökkel nyújtják az elfogottakat, kerékkel forgatják, s azok megnyöszörögnek, üvöltenek, ahogy a torkukon kifér... Volt egy modellje aziskolának, Vákár bácsi, a szobrászok Román Viktortól elkezdve KorondiJen ig és Jeczáig mindenki hülyítette, rávették, hogy az emeleten a lépcs knél megálljon a Kultúrpalotában, úgy tettek, mintha csavargatnák, tekernék atagjait, pedig üvöltött, borzalmas artikulátlan hangon. Ez a figura nekünkrettent en tetszett.

– Egy este hazaállítunk a klastromba, s azt mondja Ughy, hogy te, játsszunkcsak egy „nyomorultakat”. Rendben van, kinyitottuk az ablakot, mely a parkfelé nyílott, Ughy azon kiugrott, s én kidugtam a fejemet az ablakon, megállt ott az udvaron, mellette volt egy magánlakás kertje, közvetlenül azel tt, miközben...



59

– Trózner Jóska bácsi, az internátus igazgatója, Erkel Sári nénivel együtt, bent lakott a konviktusban. Ki az isten gondolt akkor erre, meg hogy ebb lmi lesz? Ughy meg fogta-csavarta a fejemet odakint, én az ablakból üvöl-töttem, ordítottam, csak úgy visszhangzottak a jó nagy t zfalak hátrafelé,minden irányból. Persze, jó kés n, tíz óra után... Trózner Jóska bácsi er stkorán fekv ember volt... Ahogy ott jól kiszórakozzuk magunkat, mert énaztán üvöltöztem, amíg csak a torkom bírta, úgy kellett játszani a fájdalmat.Jó, végül befejezzük, ki-ki elmegy a helyére, s várjuk a Feri bácsi csenge-tését a lefekvéshez. Hát egyszer csak nyakkend sen lejön Trózner bácsi azemeletr l, s mondja, mindenki menjen az ágyához. Na, gondoltam, itt van abaj, ruhástól bebújtam a pokróc alá s tettem magam, hogy úgy alszom, minta bunda.

– Jóska bácsi meg rákezdi: ki volt az az állat, az a hülye, aki ilyen artikulát-

lan hangokat adott ki éjjel tízkor? Persze, hogy nem került senki, mindenkivárta, hogy valaki majd csak jelentkezik. Egyszer csak meglök engem is:Marcika! Tettem magam, hogy most ébredek, kiabáltam: hagyjatok békén,hogy aluggyak! Fogta s lerántotta rólam a takarót, meglátott ott ruhásan, na,én ezzel le voltam leplezve. Nem volt mit tenni ellene. Hol éltek, kiabáltrám, a dzsungelbe képzelitek magatokat, mi van veletek, mi volt ez? Smondom, tanár úr, én csak kimosolyogtam az ablakon... Nem nyúlt hozzám,de parancsba adta, hogy másnap jelentkezzek Izsák igazgató úrnál. Nemaludtam egész éjszaka, sejtettem, hogy mi várhat rám. Másnap reggel afolyosón vártam Izsákot, minden reggel 8-fél 9-re bejött, ott sundorgok, sakkor rámkérdez: Marcika, mi van veled? Mondom neki, semmi, csak estekimosolyogtam az ablakon, s Trózner tanár úr ide küldött, hogy jelentkez-zek. Á, ilyen hülyeségekkel nem foglalkozok, eredj dolgodra! De aztánmegérkezett Trózner is, bement Izsákhoz, s elmesélte neki az egészet, hogymiként zajlott le az a kimosolygás. Kés bb Izsák jön a m terembe, ahol dolgoztunk, s odahív magához. Azt mondod, te csak kimosolyogtál az ablakon.Nem mosolyognál még egyet? Én meg komolyan vettem, s elkezdtem üvöl-teni... Mérgesen rámszólt: mindjárt szétrúgom a seggedet, bolond kölyke,többet nehogy ilyen marhaságot csinálj!... Ezután aztán, ha valaki valami

hangos galibát csinált, sokszor mondogatták még, hogy „kimosolygott, mintMarci az ablakon”. És ment az élet tovább...

(Következzék akkor Izsák Márton. Hiszen úgy is róla beszéltünk az imént.Szeretném, ha elmondanád, miben és mennyiben volt ellentmondásos jelenség. Legalább most adjuk meg neki a becsületes végtisztességet azzal,hogy nem leszünk irányában ilyen-olyan elfogultak.)



60

– Mint iskolaigazgató, s mint aki az iskola ügyét és lelkét intézte, tulaj-donképpen neki köszönhet a vásárhelyi iskola fennmaradása, hogy amíg volt igazgató, hogy fennmaradt, nem szüntették meg. Annak idején, amikorén els éves voltam, bizony, megszüntettek jópár m vészeti iskolát Erdély-ben, Nagybányáról például át kellett jöjjenek a tanulók hozzánk s ott fejez-ték be a középiskolát. Izsák kiharcolta, hogy megmaradjunk, s általában azembereiért keményen kiállt. Az az ember volt, aki védte azt az intézményt, adiákokat, s talán a marosvásárhelyi iskola egész kirajzása, a Székelyföldfeltérképezése neki köszönhet ilyen szempontból. Annyi egyszer , hétköznapi szegény gyerekb l képz m vész lett és valahová eljutott... Nekem ez véleményem. a maga módján nagyon tehetséges és termékeny m vészvolt, a kor úgy hozta, hogy jöttek számára a megrendelések, a Sztálin-szobor, a Katona-szobor, meg mit tudom én micsoda, végül is az az igazság,hogy nem más csinálta meg, hanem egy vásárhelyi, ez az egész b ne. Azerdélyi szobrász nemzedék javát nevelte ki, és milyen komolynemzedéket! Gondoljunk csak Román Viktorra, aztán ott van Jecza Péter,Szakács Béla Temesváron, Hunyadi Laci ugyancsak közéjük tartozik, BálintKarcsi szintén, Gergely István az növendéke, Korondi Jen megKolozsváron, szóval nagyon komoly gárdát nevelt ki...

(M vészeti hagyatékából mi az, amit szerinted az id megtart majd?)

– Ami a m termében maradt, az mindenképpen. Sajnos, az most szanaszétlappang. Ott van a zsidó mártírok emlékére készített szobra, ami évtizedekenkeresztül a zsidó temet ben állt, pár évvel ezel tt állították fel köztéren,annak idején is már egy nagyon kemény alkotás volt, egy körbejárhatótérszobor, az világa az, amit a m termében megteremtett, az maradandóTehát nem a szocreál. Volt neki egy expresszionista id szaka, egy picitemlékeztet Barlachra, a német expresszionistára, mintha t látnám, egysajátos változatban.

– Ha most elbeszélgetsz emberekkel, akik nem elfogultak, azok azt mondják,hogy az olyan ember, mint Izsák, az akkori kornak egy szükséges figurája

volt. Szerintem jó, hogy volt. Akiken tudott, segített. Aztán hogy jöttek akülönböz , felülr l jöv rendelkezések, amikor például ki kellett tenni areformátus papgyerekeket, akkor már nem volt mit csinálnia ellene. Addigmentette, dugdosta ket, mindennel próbálkozott, de feljelentették, mertbizony, egyfolytában jelentgették... S nem mások, a környezete...



61

Izsák Márton: Holokauszt(Térszobor)

IZSÁK Márton szobrász (Galócás, 1913. április 12. – ) * 1929-1933: Ipar m vé-szeti Iskola, mesterei: Mátrai Lajos, Simay Imre. Munka Érdemrend III. fokozat;1968: Kulturális Érdemérem. 1949-1974 között a Marosvásárhelyi Zenei és Képz m vészeti Középiskola el bb magyar nyelv , majd magyar-román tagoza-tának igazgatója, a szobrászat tanára. A hatékonyan és magas szinten m köd iskola nemzedékeket készített föl a m vészpályára. ~ alapjában figuratív szobrá-szatát az állandó megújulás k épessége jellemzi. Jóllehet egy id ben engedménye-

ket tett a szocreálnak, kiváló formakészsége, gondolati frissessége révén mindenkorszakában maradandó értékeket mutatott föl. Klasszicizáló portrészobrai utána lényegre egyszer sít anatómiai formákból, képmásokból komponált AlbertoGiacometti m vészetét idéz szoborciklust. Utóbbi m vek az 1980-as évek elejé-t l szobrászatának csúcspontját képezik (Cantata profana, A per, Don Quijote, Mózes, Trió, Dante és Ovidius).* Egyéni kiállítások: 1957, 1983 • Maros-vásárhely; 1970, 1983 • Dalles T., Bukarest. * Válogatott csoportos kiállítások:1939 • Nemzet közi kiállítás, New York; 1953 • Román képz m vészeti kiállítás, Bécs; 1956 • XXVIII. Velencei Biennálé, Velence; 1959 • M csarnok, Buda pest;1960 • Ermitázs, Leningrád; 1969 • Tel-Aviv; 1975 • Moszkva; 1995 • VármegyeGaléria, Budapest * Köztéri m vei: Deportáltak emlékm ve (bronz, 1947, Dés);

Lakodalmas szokások (domborm , 1951, Sepsiszentgyörgy, színház homlokzata);Szentgyörgyi István (1953, Marosvásárhely, Színm vészeti F iskola épületeel tt); Bolyai Farkas és Bolyai János (k , 1956-1957, Marosvásárhely, a Refor-mátus Kollégium el tt [Csorvássy Istvánnal]); Katonaszobor (bronz, 1963-1964,Marosvásárhely, F tér [Csorvássy Istvánnal]); Salamon Ern költ (1968,Gyergyószentmiklós); Mihai Eminescu (1969, Marosvásárhely); Bernáth Andor (1974, Kerel szentpál); Bartók Béla (mellszobor, 1980, Marosvásárhely);George Enescu-szoborkompozíció (1983, Marosvásárhely).(artportal.hu)



62

Amíg ott volt, az iskolában, addig az egy magyar m vészeti középiskolavolt és az maradt. Kés bb, persze, ráhúzták az ideológiai egyenzubbonyt, saddig piszkálták, amíg sikerült t kifúrni. Magyarán mondva, kilapátolták...

Marci és „véndiák” társai 1958-ban



63

Csíkszereda, 2007. december 18, reggel 9.00.

Közel egy hónapnyi kihagyás után újra itt ülünk a m teremben. Bemelegí-

tésül Marci folyó munkáira terel dik a figyelem: a munkaasztalon, amelymellett ülünk, illusztráció vázlatok szanaszét, Babits verskötethez készültek,a Pallas-Akadémia díszkiadásához. Árpi szerint nehéz dió, de szakmailagmég keményebb dió volt egyszer Dsidát illusztrálni; egy CD-lemezre kellett,a budapesti Mistral együttes számára. Ezzel vesszük fel a beszélgetés elejtettfonalát...

– Most egy éve elküldtem az anyagot, telefonon érdekl dtek, mi lenneakkor, ha az illusztrációt hellyel-közzel elemeire bontanák? Mondom,semmi gond... Látván a sorozatot, amelybe a CD illeszkedne, azt mondtam,ha a grafikai szerkeszt ezt így látja jónak, t lem mehet. Május közepénaztán telefonál egy hölgy, s azt mondja, hogy uram, a Dsida-illusztrációkholnap után jelennek meg. S közben azt se mondták, egyáltalán megkapták-eaz anyagot vagy sem. Köszönjük, de hát ezt most kell közölni? Azótavadászom ket, de semmi, egy díszpéldányt nem adtak, a sógorom megvettegy lemezt a könyvvásáron, úgy hogy tudom, mi a helyzet, de azon túl aztánsemmi. Természetesen pénz sem... Most vadászom ket... Pedig nagyonmegkínlódtam azzal az anyaggal, Dsida nem adta meg egykönnyen magát...

(Beszélgessünk akkor ma egy kollégáról. Kivel szeretnéd kezdeni?)

– Vegyük kérlekszépen a középiskolás kollégáim közül azokat, akik aleginkább hatottak rám, befolyásolták alakulásomat. Els sorban is azt, akinekem testi-lelki jó barátom volt, mégpedig Plugor Sanyit... MegérkeztünkMarosvásárhelyre, s mert én pótfelvételin vettem részt, ott nem találkoztamakkor egyetlen leend osztálytársammal sem... Plugor kökösi, Háromszékr jött és egyszer gazdálkodó ember legkisebb fia volt, öreg szül k gyermeke... Annak idején állt egy farakás az Unirea líceum udvarán, oda elhúzód-tunk, s kiöntöttük ott a lelkünket, egyik a másiknak. Ez volt az els olyan

közvetlen kapcsolatteremtés marosvásárhelyi életemben, ami egy életreszólt, a sorsproblémáink valahol nagyon találtak. egy nagyon fogékony, jóesz gyerek volt, nagyon csodálta és szerette a tanító nénijét, aki talán mais itt él Csíkban... Az ágyainkat egymás mellé szereltük a bentlakásban,együtt jártunk, együtt jöttünk-mentünk, s olyannyira köt dtünk egymáshoz,úgy is neveztek bennünket, hogy „a sziámi ikrek”. Pedig más-más világbólérkeztünk, s az egyéniségünk is különböz volt, de ett l azért még nagyon



64

jól kiegészítettük egymást. Tíz éven át, mert az egyetemen is folytatódott a barátságunk, egymást hajtottuk, a félszavakból is megértettük a másikat. nagyon er teljes nyers tehetség volt, én viszont szorgalmasabb voltam nálaMeg mozgékonyabb, rugalmasabb. Egymást viszont nagyon jól stimuláltuk.Állandóan én voltam az, aki kezdeményeztem, pedig jött és csinálta, amitkellett s az egyetem végére már annyira összehangolódtunk, nem volt olyannap vagy óra, hogy meg ne beszéltünk volna valamit. Rengeteget dolgoz-tunk. Mi voltunk az évfolyamunk motorja, olyan szempontból, hogy állan-dóan valamit csináltunk, valahova mentünk, valamit ténykedtünk. Ez aztánpörgette magát az évfolyamot is...

– Hanem aztán került mellénk egy másvalaki is, egy jobbágytelki BakóAntal nevezet legény, Tóni, aki ránk maradt az el z évb l, mert éveismételt. Amolyan stehetség volt, még a tanáraink is csodálták. El kell róla

mondanom, voltak esetek, hogy többet tanultunk t le, mint egyes tanáraink-tól, hiszen már jártas volt bizonyos dolgokban, amiben mi nem. Tónival egyvolt a baj: hogy a tehetség az évek során, ha nem építenek rá tudást ésszellemieket, megkopik, terméketlen marad. Nála is éppen ez történt,látványosan sziporkázó volt, de id vel egyre lankadt... Mi azért perszecsináltuk a magunkét, de nem próbáltuk egymást másolni, Sanyi nagyon jóltudott rajzolni, én színben gondolkoztam jobban, már kezdetekt l teljesenmás m fajokban dolgoztunk, az rajzi világa nagyon korán megnyilvánultNagy Pál és a tanárok is a rajztudására alapoztak s jónak találták annak meg- jelenítését. Tizedikesek lehettünk, amikor Nagy Pál odaadta neki Szalaynakegy könyvhöz készített illusztrációit, Sándor pedig fogta magát, és azt azels t l az utolsóig nagyszer en lemásolta. Ez aztán a rajzolási karakterét egéletre megszabta. Jó, sose próbálta meg utánozni Szalayt, aki egy döbbene-tes készség , karakteres grafikus, s e sorozattal aztán a kapcsolat Szalayvalmeg is szakadt, mert a grafikus elment Magyarországról, a háború után pedig már nem tartották követend példának, ha jól tudom, Dél-Amerikábantelepedett meg...

– Hál’istennek, hogy kés bb az egyetemre bekerülve, ugyanezt az egymás

kergetést folytattuk. Az els évben más-más tanárunk volt, de másodévtmindketten Miklóssyhoz kerültünk s akkor a versenyszellemünk hatványo-zottan felgyorsult. Ami a szellemieket illeti, valahol volt egy közös nevez ,ki-ki amit felfedezett, azt állandóan megbeszéltük, verseket olvastunk, ezt-azt, amazt, ami korábban, vagyis az alacsonyabb osztályokban kevésbé m -ködött, hiszen surmó falusi gyermekek voltunk, nincs mit cs rni-csavarni,kés bb viszont mind jobban el térbe került.



65

Szalay Lajos: Hajnal (é.n., szitanyomat)SZALAY Lajos grafikus , sz. rmez (ma: Szlovákia), 1909. február 26. – Mis-kolc 1995. április 1. * Tanulmányok: 1927-35 Képz m vészeti F iskola Buda- pest, Franciaország. 1941-ben jelennek meg el ször rajzai könyvben (Hatvanrajz), 1946 a párizsi békekonferencián a magyar küldöttség ragja, államiösztöndíjjal Franciaországban tanul. 1948 UNESCO ösztöndíjjal Argentínábautazik, könyvillusztrátor, 1949-55 a Tucumáni Egyetem rajzprofesszora. 1958-61 a Buenos Aires-i Képz m vészeti F iskola professzora, 1961-ben NewYorkban telepszik le, 1988- ismét Magyarországon él. A Független Magyar

M vészek Országos Szövetségének elnöke, 1992 – a Magyar M vészeti Akadé-mia tagja * Díjak, elismerések: Kiváló M vész (1989), Kossuth-díj (1992) *Egyéni kiállításai: 1949 Tucumán, 1955, 1956, 1957, 1959, 1976 Buenos Aires,1958 Washington, 1968 New York, 1969 Toronto, 1972 Budapest, NemzetiGaléria, 1975 Párizs, 1979 Budapest (retrospektív), 1984 Budapest, VigadóGaléria, 1990 Budapest, Történeti Múzeum. F bb m vei: Dibujos – Drawings(1954), Genezis (150 rajz, 1966)(artportal.hu)



66

Sándor jó tanuló volt, jó fejnek bizonyult minden szempontból, viszont énnem tartoztam azok közé, egyszer en voltak tantárgyak, amiket szerettem,másokat meg ne is lássak, matematika, fizika, ezek nem tudtak érdekelni, am vészetekkel kapcsolatos tárgyakkal viszont már sokkal jobban álltam.M vészeti látásmódunk eltér volt, érdekes kett sséget mutatott, egykénlátta a világot, én másként, de a figurális ábrázolás mind a kett nketmegragadott, a marosvásárhelyi Bernády-gy jtemény er sen hatott ránk, otugyanis a figuralitás hangsúlyosan a középpontba van állítva.– A nyári gyakorlatokon szintén együtt voltunk, de amikor vége lett a tábo-rozásnak, mindenki ment haza, a falujába, végezni a saját dolgát. Mi akkorelkezdtünk járni egymáshoz, meglátni, hogy egyik-másik társunk milyenvilágból jött és itt érdekes dolgok történtek. Kölcsönösen belepillanthattunkegy, a miénkt l különböz , teljesen más világba. Az osztályból ketten vagyhárman voltunk katolikusok, a többi vagy református, vagy unitárius. Ez isegy érdekes fordulat volt a fejl désemben, beletekinthettem a másfajta gon-dolkodásmódba, a tájak, vidékek, szokások váltakozásába, s személyesenrám nagy hatással volt az a nyitottság, szabadság, amit a református kollégákrészér l tapasztaltam. Közöttünk egyáltalán nem létezett ún. „vallásháború”s az sem, hogy valaki kérkedni kezdjen a maga felekezetével, annakigazával. Azt hiszem, szellemileg sem voltunk erre felkészülve, hitvitákramég kevésbé, kés bb aztán, a kolozsvári egyetemi életben szintén hasonlótársaságba kerültünk, ott viszont sok minden nagyon megváltozott.

(Mit gondolsz, a maga részér l Plugor hogyan élhette meg a Te világodat?Valószín , is járt nálatok, Alfaluban.)

– is teljesen elfogadta azt a közeget, amelyb l én jöttem. A szül k mind-két oldalon jó szemmel nézték a barátkozásunkat. Érdekes volt bele-csöppenni egymás világába, mert a föld, ahonnan jöttünk, s a hétköznapok,amikbe belen ttünk, azonosak voltak. Itt is, ott is kemény munkát igényeltAmikor hazamentünk, t se dédelgették nagyon, hanem odatették dolgozniakár csak engemet. Nem állított ki bennünket senki az ablakba, megérkez-tem pl. este, s hajnalban már kellett menni beállni az emberek közé a mez nGondolom, közös nevez nknek az egyik f tétele éppen ez volt: mind aketten korán megtanultunk dolgozni. Az alkotás során is rá kellett jönnünkarra, hogy csak sok munkával lehet eredményt elérni, és az életben bizony,hajtani kell. Évfolyamunk legalább hatvan százaléka ilyen vétetés volt, s ezis hajtott bennünket.



67

(Mi volt az a konkrét mozzanat, ami közel hozott titeket egymáshoz?)

– Létezett a m vészeti iskolában egy olyan hagyomány, amibe mi bele-csöppentünk, ez pedig az egymásra figyelés volt. Amióta létezett az iskola,ott mindig csapatszellem uralkodott. Nagyon jól kijöttek egymással aziskolatársak, nagyon szoros barátságok köttettek, együtt jártak mindenfelé, ahuncutságok, a diákcsínyek valahol kohéziót jelentettek, s ez m ködött a mévfolyamunk esetében is. S mert sokan voltunk faluról jött gyerekek, hoztukmagunkkal azt az egészséges falusi humort és pajkosságot, amit odahazanem igazán sikerült kiélni. Én például Marosvásárhelyen kezdtem megkós-tolni a csapatjátékok ízét, addig az ilyesmire odahaza nem maradt id ésalkalom. Vásárhelyen magunknak kellett kiosztanunk a feladatokat, devigyáztunk, hogy maradjon id és alkalom a játékra is. Bátran elmondhatomhogy a társaság magja az évfolyamon mi voltunk, Sándorral. A többiek

igazodtak hozzánk. Persze, voltak köztünk finnyás kislányok, meg ez, megamaz is, de aztán, ahogy betörik a lovat, végül k is betörtek...

(Ezek tudatában miként éltétek kés bb azt meg, hogy külön kerültetek, azegyik ide, a másik oda?)

– Az egyetemen Kolozsváron szintén er s közösséggé kovácsolódtunkhiszen a kilenc vásárhelyi végz s iskolás közül heten egyb l bekerültünk af iskolára. Vásárhelynek pedig köztudottan volt egy jellegzetes szelleme, atöbbiek meg hozzánk igazodtak. Az összetartozás, az egymásra figyelés itt isfolytatódott. Akkoriban vezették be a gyakorlatba a néptanácsi ösztöndíja-kat, s akik ajánlással, szerz déssel jelentkeztek az egyetemre, azok meg-éltek, mert biztosítva volt az ösztöndíjuk. Nekünk ilyesmi nem volt. Denekünk is meg kellett valahogy élnünk, mert meg akartunk élni, mindenáron! Sose felejtem el, hogy Kolozsváron sszel elmentünk a Békásba, ahoelszeg dtünk szilvát szedni. Szedtük a szilvát, volt egy nagy fab röndöm, sazt magunkkal vittük. Az egész arra ment ki, merthogy nappal adtak valamikenyeret és mellé valót, este pedig engedték, hogy megtöltsük a b röndötszilvával.

(Mi lett a szilva sorsa? Eladtátok? Megettétek?)

– Csináltunk egy mércét, s azzal este a bentlakásban kiosztottuk s mindenkikapott bel le... Közben más munkákat is végeztünk, vagont raktunk, mertakkor az operába még nem sikerült bekerülni, bár kés bb már arról is szólesz. Végül, annyi pénzünk gy lt össze, hogy megvettünk egy teljes menzára



68

szóló étkezési jegyet – reggelit, ebédet, vacsorát –, s akkor azt beosztottuk,hogy minden nap más eszik vele, s ezzel a hetes forgóval rendre mindenkisorra került, egy nap háromszor jóllakhatott, mert levesb l lehetett repetátkérni, s kenyeret is annyit szajrézott, amennyit akart. A mi összefogásunk pedig felt nt a környezetünkben és hatott, a kollégák rácsodálkoztak erre adologra, hogy hát így is lehet csinálni... Amikor aztán statisztaszerephez is jutottunk a színháznál, illetve mindegyikünk valahová bejutott egyénileg,könnyebben el tudtuk teremteni a bentlakási díjat is. Állandóan baniztunkszámolgattunk, hogy hogyan s mint, szorgalmasan könyveltük a tartozásain-kat és a bevételeinket, hogy mindig meglegyen a szükséges egyenleg... Úgykét éven át ztük ezt a játékot, kegyetlen dolog volt, nem is mondok rólatöbbet, de amikor aztán vége lett, mert 1959-ben vagy 60-ban felszámolták anéptanácsi ösztöndíjas kivételezést, s akkor már mindenki a tanulmányiérdemei alapján kapta az ösztöndíjat, akkorra mi is hozzájutottunk a támo-gatáshoz, s attól kezdve nagyon ügyeltünk egymásra, hogy vizsgája senkinekel ne maradjon, különösen a tudományos szocializmus és a filozófia voltilyen szempontból fenyeget , de szerencsére olyan tanáraink voltak BretterGyörgy és Rácz Gy z személyében, hogy leveszem el ttük a kalapomatmegtanították a tananyagot, nem kellett még külön bemagolni. Valahogyátverg dtünk rajtuk, a többi tantárggyal meg már nem volt gondunk, azesztétika például külön élvezet volt, Földes László tanította... Így aztánegymásra ügyelve addig nógattuk, noszogattuk egymást, hogy a hat év alattalig egy vagy két embernek maradt el egy vagy két vizsgája. Kitartóanültünk egymás mellett s kérdeztük ki egymást, este a lábunkat lógatva amosdótálba, a hideg vízbe, hogy el ne aludjunk... Ezért a kohézióért mond-hatom most, hogy életem legszebb tíz évét töltöttem el az iskolában és azegyetemen. Küls hatásokban is ekkor ért a legtöbb jelentéses, értelmesimpulzus, és emberileg is ekkor formálódtam olyanná, amilyen ma vagyok.

– Amikor bekerültünk a f iskolára, akkor a nagyobbak, akik szintén Vásár-helyr l kerültek volt be, a hónuk alá vettek bennünket, gólyákat. Én azakkori hatodévesekkel melegedtem össze inkább, voltam nagy haver velük,Hunyadi Laciékkal, Gaál Andrisékkal, Péterffy Lacival. Voltak falusfeleim

is, Ambrus Imre, Sövér Elek, akkor mentek harmadévre, Bálint KarcsiVásárhelyr l, továbbá Haller Jóskáék... Elfogadtak mint els éves fikát, ésezzel el is láttak tanáccsal, segítettek, tökéletesen m ködött a vásárhelyi„maffia”, s közbe-közbe Hunyadi Laci megkérdezte, hogy éhes vagy-é? Énmondtam: igen! Na, azt mondja, gyere. Puskás Sándornak ott volt a m termea Mócok útján, ahol egy temetkezési vállalkozás is fungált, annál dolgozottinasként Laci. Azt a rendetlenséget különben látni kellett volna, ami ott volt,



69

Hunyadi kérdezte: tudod mit fogunk enni? Nem tudtam. Hát lekváros h znitFelvett ott egy magas alumínium fazekat, ami talán nem is volt kimosvasoha, azt megtöltötte vízzel, s beleállított egy nagy köteg makarónit, aztmegf zte, a tányérra rátett egy marék marmaládénak nevezett vegyesízt egyládából, rá a makarónit s az volt a h zni. Olyan felséges ételt ritkán ettem...A nagyobbak aztán be-benéztek a m terembe, nézték, mit csinálunk, elláttaktanácsokkal... Aztán amikor mi is nagyobbak lettünk, ugyanez megtörtént akisebbek felé, akkor bel lünk lettek a patrónusok, mi vettük a hónunk alá afiatalokat, utánanéztünk, ki hogy, mit csinál, hogyan boldogul. A kollegia-litás akkor sem ért véget, ha valaki elvégezte a f iskolát. Vissza-visszajártakérdekl dtek, nem volt közömbös el ttük a sorsunk. Mikor például GaálAndris már a végzéshez közeledett, rámtestálta az összes statisztálásait és ke-reseti lehet ségeit, egy másik a másikra tette ugyanezt, s ezek a dolgok szépenörökl dtek a képz m vészeti f iskolások között. Ugyanilyen szerzetek voltakmég a filológusok, akik hasonlóképpen boldogultak, közösségi szellemben. – Hatodéven, sszel, Marosvásárhelyen volt egy tartományi kiállítás..Amikor az ember odakerült, hogy a szekere rúdja valamerre kezdett kiállni af iskoláról, fogta magát, elment s a környéken körbenézett, hogy is áll adolog ezekkel a kiállításokkal, mit láthatni ott, merre érdemes elindulni, mitkell egyáltalán csinálni... Akkor az ember már komolyan szét kellett hogynézzen, a következ évben akár is küldhessen munkát... Ezért ültem vonatra s mentem el Vásárhelyre, a kiállításon pedig találkoztam Gaál Andrással,aki azt mondja nekem: idefigyelj, van Csíkszeredában egy üres tanári hely.Nincs kedved oda jönni? Mondom, dehogy nem... Azon a nyáron arra jártamegy alacsonyabb évre járó kollégánál, Ferencz Ern nél – közben, hogy arrólis beszéljünk, akkor ismertem meg a mostani feleségemet, aki Ern nekunokatestvére volt, mert volt egy ilyen vonzata is a látogatásomnak s eztnem szabad kihagyni –, s mondom akkor Andrisnak, hogy minden továbbinélkül, hát miért ne? De félek, hogy azt meg fogják mások is pályázni...Ugyan, ne izgasd magad, nem pályázzák azt meg... Jó, de azért tavasszal, áp-rilisban-májusban nem ártana lejönni Csíkszeredába, s ezt én el is fogadtam,észben tartottam. Akkoriban kezdtek el gyomrozni, merthogy Andreescu-

ösztöndíjas voltam, hogy maradjak ott végzés után az egyetemen, tanárse-gédnek. Vetró Artúr akkor viszont kijelentette: szétrúgom a seggedet, ha ittmaradsz, te nem erre születtél, menj innen minél messzebb... Mondtam neki,hogy Csíkba készülök menni, mire : az nagyon jó, de aztán úgy legyen!

– A következ év áprilisában leutaztam Szeredába. Sose felejtem el, vakációvolt, s megkerestem Kristó Bandit, nyugodjék, volt akkor az igazgató a



70

nagy líceumban, a mostani Márton Áronban. Vagyis a Marciban, mert mostígy hívják... Azzal fogadott, hogy egy ekkora hülyét, mint én, még nemlátott, aki eljön Kolozsvárról ide egy tanári posztért... Én azért jöttem, mertszeretném, ha biztos lenne... Így magyarázkodtam... Semmi gond, mondta,ez annyira biztos, hogy csak... De azért nem árt visszamenni a tartományhoz,Vásárhelyre, egy Kiss nevezet f inspektorhoz. Úgy lett, megkerestem Nagy szélhámos volt az illet , kezd ott figurázni, hogy így kell verseny-vizsgázni, meg úgy kell, végül kikísér, s mikor egyedül maradunk, a titkárnazt mondja: tessék idefigyelni, rajztanári versenyvizsga még ebben az élet-ben nem volt, s nem is lesz. Menjen haza nyugodtan. Úgy is lett, s amikor azelosztásnál választani kellett, elémbe rakták a listát, a bukarestiek után anegyedik voltam, s jópofa volt a bizottság elnöke, elnevette magát: ha magaezt választja, tudja meg, hogy én jártam többször arrafelé, és ön az országegyik legnagyobb iskolájába fog menni.

– Óriási dolog volt a számomra, hogy akadt valaki, amikor megérkeztemoda. Andris már be is harangozta a tanári karnak, hogy jön még egy kolléga,s erre mindenki várt...

– Persze, volt egy másik körülmény is. Miklóssy Gábornak, a mesterünknekvolt korábban egy ilyen kijelentése: arra ügyeljünk, ha valahova megérkezünk,úgy csináljuk, hogy ha van rá lehet ség, egyszer kiállítással mutatkozzunk be,igenis, fogadjanak el mint képz m vészt, nem mint rajztanárt. Megérkeztemoda, s egy hónap múlva hetven munkámból csináltam egy tárlatot.

(Azt mondtad, sziámi ikrek voltatok. Plugor Sanyi hogy élte meg a szétválá-sotokat?)

– nálam sokkal nehezebb helyzetben volt, Brassóba került, román iskolá- ba, nehezebben akklimatizálódott. Igaz, hatodév elején már megn sültfelesége Túrterebesen tanított, és távházasságban éltek. Amíg a diploma-munkát készítettük, nagyon figyeltünk egymásra s hajtottuk egyik a másikat,egészen az utolsó pillanatig, a katonaság végéig együtt maradtunk. Mond-hatni, az összes kollégáim közül én kerültem a legjobb helyre, mert Csíkbanakkor János Pali és társai és Nagy Imre bácsi voltak a hangadók, már egyegész kiállítássorozat beindult volt, mire én megérkeztem, épp HunyadiLacinak és Gaál Andrásnak volt akkoriban egy közös kiállítása. Azel tt megGy. Szabó Bélának volt tárlata, tehát beindult ott egy érdekes folyamat, és eznagyon rokonszenvesnek t nt számomra, azt jelentette, hogy itt élet van, sképz m vészeti élet. Nem megérkezel, s aztán majd, valamikor, sohanapján



71

érvényesülsz... A többi kollégámnak ilyen szerencse nem adatott meg.Plugort is a következ évben, 1965-ben én csaltam el Csíkba, kiállítani, akapcsolatunk tehát fennmaradt. Utána nem is sokat tanított Plugor, mert voltegy brassói lap, az Astra, oda hívták meg grafikusnak, ott dolgozott évekenát, amíg át nem hívták a Gyárfás múzeumhoz Sepsiszentgyörgyre, és a szín-házhoz díszlettervez nek... Persze, a távolság, az élet forgása meg mindeneltávolítottak bennünket valamennyire, ez természetes, deazért er sen össze-tartottunk. Aztán mindegyik megtalálta a maga helyét, pezsg képz mvészeti életet viszont inkább itt, Csíkban éltünk.

( is résztvett ugye kés bb a szárhegyi táborozásokban?)

- Persze, én igyekeztem bevonni a volt osztálytársakat és kollégákat, s egykivételével a kilencünk közül mindegyik jelen volt egyszer vagy akár több-

ször is. Erre ügyeltem, s most, annyi év után, a Vadárvácska nev , általunkkezdeményezett alfalvi m vésztáborba is igyekszem visszacsalni a jónépet.

Plugor Sándor: Márton Árpád portréja (1973, olaj)



72

Csíkszereda, 2007. december 20, reggel 9.00

(Próbáld meg a továbbiakban felrajzolni Plugor Sándor általad érzékelt

m vészi portréját.)– Szubjektív értékelés lesz ez, de igazad van, muszáj elmondanom. Úgyérzem, hogy a festészetében is, a Lovak sorozatában, s az Öregek könyverajzaiban megtalálta a maga eredeti hangját. Nagyon jó barátságban voltSzilágyi Domokossal, vagyis Szisszel, ez a barátság még Kolozsvárróldatálódott, s mikor Szisz átkerült Bukarestbe, akkor oda is elmentünk hozzá,1967-ben. Sándor harmadéves korában bejutott az Utunk köreibe éselkezdett ott illusztrálni, nagyon hamar befutott... Nagyon korán kezdettillusztrálni, azt már nem tudom, hogy könyvhöz mikor rajzolt el ször, azthiszem, kés bb, mint a lapokban. De nagyon jól festett is, tulajdonképpenfestészetin végzett, kiváló színérzéke volt, viszont leginkább mégis csak agrafikusi véna ütött ki rajta. Egy érdekes, sajátos világot teremtett a magakörnyezetéb l, szüleit és falusfeleit rajzolta szívesen, de az is különlegesvolt, ahogy lerajzolta, hogy aztán eljusson az Öregek könyvéig és egy FarkasÁrpád sorozatig. A magam szubjektív véleménye szerint úgy érzem, hogyamint igen korán befejez dött az életpályája, egyike volt azoknak az erdélygrafikusoknak, akik vérbeli szakemberek voltak, nem felületileg oldotta mega szakmai kihívásokat, hanem egyfajta lélekhálót hozott létre, amelybenábrázolni próbált és tudott. Egész életében a saját faluja élményanyagáthordta ki és dolgozta fel, kés bb vallásos tárgyú munkákat is készített,fontos figurái voltak öregasszonyai és öregemberei, festményei közül pediga lovas sorozata volt kiemelked , amely szintén egyfajta átjárás grafika ésfestészet között, nagyon tömören és lényeglátóan fogalmazott világ, nem aló szépségét, eleganciáját emelte ki, hanem az állatban meglév emberivonatkozásokra helyezte a hangsúlyt.

(Tudomásod szerint volt-e olyan képz m vész, akire Plugor hatott, aki az szemléletmódját tette magáévá?)

– Tudomásom szerint senki nem próbálta utánozni az stílusát, s ami veleabbamaradt, az azóta is hiányzik az erdélyi grafikából és festészetb l. Az abizonyos plusz...



73

PLUGOR Sándorgrafikus (Kökös, 1940. március 4. – Sepsiszentgyörgy,1999. február 20.) 1958-1964: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola, mestere: Miklóssy Gábor. 1964-1970 között rajztanárként dolgozott Brassóban, és az Astra román m vel dési folyóirat grafikai szerkeszt je volt.1970-ben Sepsiszentgyörgyre telepedett át; a Székely Nemzeti Múzeum mun-katársa lett. F muzeológusként a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jen Emlékház munkáját irányította. Kiváló rajzkészsége grafikai sorozatainak metaforáibanteljesedett ki (Lovak, Öregek képciklusa). Készített tusrajzokat, fémkarcokat,dolgozott olajjal és temperával is. 1961 óta rendszeresen illusztrált erdélyilapokban és folyóiratokban. Kiadók számára tervezett könyvborítókat, rajzolt szövegképeket. Illusztrációi az irodalmi m vek magas szint átélése nyomán születtek, melyre a költ Szilágyi Domokossal közös szerz ségben kiadott könyve a leginkább meggy z példa (Öregek könyve – ~ rajzai, Szilágyi Domokos verse, Bukarest, 1976). Foglalkoztatta az ex libris m vészete is.Egyéni kiállítások 1965 • Csíkszeredai Múzeum, Csíkszereda, 1966, 1970 •Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1970 • Pet fi Sándor M ve-l dési Ház, Bukarest, 1972 • Kis Galéria, Kolozsvár • Csíkszeredai Galéria,Csíkszereda, 1977 • Korunk Galéria, Kolozsvár, 1985 • Nádasdy-vár, Sárvár,1989 • Debrecen, 2001 • Budapest Galéria, Budapest.(artportal.hu)

Plugor Sándor: Ló (é.n., tempera)



74

(Említetted, hogy Szalay Lajos úgymond nagy hatással volt Plugorra. Ahatás els ránézésre is szemmel látható és nyilvánvaló, még ha nem ismásolásról van szó. S t, a Szalay-féle fogalmazásmód más erdélyi grafiku-soknál is fel-felt nik... Mi az, ami szerinted Plugor után megmarad a kés bbévtizedekre?)

– Mindenképpen a grafikája. Az fog megmaradni.

(És hol? Múzeumokban? Egyetlen, neki szentelt képtárban? Van már valami látható kezdemény, ami jelzésérték lehet e téren?)

– Ez az egyik legnagyobb probléma... Ott van a felesége, aki csodálatosanrendbe rakta és nagy tisztelettel rzi a hagyatékát, hiszen maga is képz -m vész. Be van rámázva, pontra van téve ott minden, le a kalappal el tte, d

még nem tiszta az a mód, ahogyan értékesíteni lehetne az anyagot: eladnigy jt knek, széthordani, vagy valahol, egyetlen gy jteményben elrendeznigondozni az egészet. Plugor Brassóból Sepsiszentgyörgyre ment át, ott isfejezte be az életét, szül helyéhez közel, s úgy érzem, ott volna ennek agy jt helye valahol. Remélem, hogy id vel a város keres s talál majdlehet séget ahhoz, hogy méltón meg rizze Plugor Sándor hagyatékát.

(Az mindenesetre a tisztelet és megbecsülés jele, hogy a szentgyörgyim vészeti iskola az nevét viseli, és ott van a székely múzeum képtárának pantheonjában is. Te, mint szervezésben és rálátásban is tapasztalt m vészhogyan oldanád meg egyáltalán a m vészi hagyatékok kérdését ma?) – Amíg méltóan rendez dhetne minden ilyen igény, azon lennék, hogy többalkotónak, közös fedél alatt, de jellegzetesen egy-egy termet mindenképpenberendeznék...

(Lépjünk tovább, egy másik volt osztálytárs felé...)

– Ha már Brassóban jártunk, Plugor ürügyén, akkor beszéljünk egy másikodavalósiról, Csutak Leventér l, err l a csendes, kiegyensúlyozott grafikusemberr l. A legelején Szebenbe kapta a kinevezését, ott tanított évekig, samikor beindult a Brassói Lapok, átigazoltatták a Cenk alá s lett a lapgrafikusa, látványtervez je. Azt hiszem, Szeben hangulata kötötte le kezdet-ben, utána pedig Brassóba szeretett bele. Tíz éven át volt osztály- és év-folyamtársam, sokfelé kísérletezett, az utóbbi id ben nekiállt például meg-örökíteni háromszéki hírességeinket, negyvennyolcasokat, íróink portréit,meg sok más neves személyiség portréját készítette el, grafikában. Van aztán



75

egy brassói sorozata is, s nagyon sokat tett a lapjában a képz m vészetértcikkeket, ismertet ket, recenziókat, tárlatméltatókat írt... Banner Zoltánnak jelent meg róla ért életút méltatása a M terem sorozatban, ebben filozofikus-moralizáló alkotóként könyveli el és azt hiszem, igaza van. Csutaknaksok a geometrikus munkája, a geometriai ábrázolás, a tér kitöltése közel állhozzá, de ott vannak portréi, amelyek elgondolkoztatják az embert múltunkés sorsunk irányában. Sorskeres , sorspiktáló ember.

(Ez eddig mind szép, de beszéljünk inkább mindennek az el zményeir lMilyen ígéretnek t nt akkor, iskolás és egyetemista korában? Ti mit láttatokbenne? Hát a tanárok?)

– Mindig volt benne egy nyílt, nevén nevezett patriotizmus. Diákkorábannem emelkedett ki az átlagból, becsületesen végezte a dolgát, se jobb, se

rosszabb nem volt a többinél, ami kötelez volt a mesterséghez, azt becsü-letesen elvégezte, de különösebb irányultságot, majdani opciót nem lehetettkiolvasni a tetteib l. Az egyetemen szintén kiegyensúlyozott, csendes fiúvolt, de inkább Sándorral m ködött együtt, a grafikán, ott kísérletezgettek,én maradtam a festészetemmel. A grafikával, mondtam már, hadilábon áll-tam, s ha nem kellett, nem is bajlódtam vele fölöslegesen. Kés bb lett nekema grafikával szorosabb kapcsolatom, és ez a mai napig nem sz nt meg,amikor megalakult a csíkszeredai Hargita napilap, nem volt kezdetben grafi-kusa, s Albert Tóni bácsi egyre piszkálgatott, hogy na, csináljon már valamits így meg úgy, én pedig valósággal kínt szenvedtem, mert elég sok rajzravolt szüksége a lapnak a kezdeti id szakban. Éveken át nyomtam az ipart,portrékat is csináltam, nagy íróinkról, Tompáról, Tamásiról, három vagynégy évig ment ez így, amíg megérkezett a városba Kolozsvárról MéreyAndrás, s akkor egyb l leveg höz jutottam, hiszen már volt szakmabeli, nemkellett tovább partizánkodnom... Másfel l jó is volt ez a muszáj-gyakorlat,mert beindította bennem a grafikai vénát és ambíciót...

(Volt-e valamilyen hatással rád Csutak Leventének a munkássága vagy azemberi tartása?)

– Els sorban a lelkisége volt példaérték a szememben. Szakmailag különösebben nem hatott rám, megnéztem, nyugtáztam, amit alkotott, viszont alelkisége, a kiegyensúlyozottsága, az embersége, amit otthonról hozottmagával, sokat jelentett. Tudtam, hogy édesanyja korán elhunyt, mostohanevel anyja volt, aki viszont két édesanyát is lepipálva tett eleget a köteles-ségének.



76

CSUTAK Levente , grafikus, illusztrátor, (Kovászna, 1940. október 13. – )1958-64: Kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola. 1964-68 között Nagyszebenben dolgozott, 1968-tól Brassóban él, a nagy múltú Brassói Lapok grafikai szerkeszt je. Dekoratív hatású tollrajzokat és fémkarcokat készít, illusztrál. 1974-75-ben a Brassói Lapok mintegy száz folytatásbanközölte Népi díszítésünk alapformái c. rajzsorozatát.(artportal.hu).

Csutak Levente: Vitalitás (1985, vegyes technika)



77

Tanítón volt, minket nagyon szeretett, én nagyon sokszor megfordultamnáluk, melegen fogadtak mindig, s ez az emberi melegség köt ma is hozzá.Amikor elmentünk például az egyetemre felvételizni, a mamája volt az, akiaz összes szül k közül leutazott Kolozsvárra, s ott végigdrukkolta velünk avizsgákat s végig biztatott, tartotta bennünk a lelket. Nagy dolog volt akkornekünk, hogy került egy közös mama, aki a gondunkat viselte.

(Ha már úgyis szóba került, beszéljünk akkor a továbbiakban Mérey András-ról.)

– Mérey ahogy betoppant közénk, teljesen új leveg t hozott Kolozsvárrólels sorban azért, mert grafikusa nem volt Csíkszeredának, aki a szakmán belüli m helytitkokat ismerte volna. Én még a f iskoláról ismertem t, négyévvel járt alattam. hozta azt az új, friss világot a metszeteivel, a plakát-

jaival, nagyon kellemes jelenség volt, intelligens ember, a hetvenes évekcsíki grafikáját határozta meg lényegében. Utána aztán jött még egy egészcsapat grafikus a hetvenes években, de volt az úttör . Kolozsvári neveltetés m vész, a szakmát is ott tanulta, az ottani iskolában... Közös lett a mtermünk, mert rögtön befogadtam, legyen hol dolgoznia, s akkor hozottmagával egy prést is, itt állt ebben a teremben, András pedig rengetegdologra megtanított engem, nem szégyellem bevallani. Kiváló szakemberevolt a grafikának.

(Hogyan sikerült elfogadtatnia magát az idegen környezetben?)

– Az igényességével, a rajzaival, a metszeteivel. Akkoriban a bet írás és a plakátírás, az egész reklámgrafika gyerekcip ben jártak, minden a hagyományos manufaktúrában készült, pedig hihetetlenül értett hozzá, kolozsvárif iskolás korában jobbra-balra bedolgozó volt, s mire hozzánk jött, máróriási rutinja volt, az újság meg a különböz megyei fórumok el szeretettefoglalkoztatták, ugyanakkor nagyon korrekt és pontos volt, amire megkértéks amit megígért, azt száz százalékig, id re teljesítette.

– Teljesítményének a gyökerei a f iskoláig nyúlnak, ahol a tanszékvezettanára, Feszt László olyan grafikai iskolát teremtett, amit szívesen válasz-tottak az emberek és ahol igényes mesterségbeli tudást szerezhettek. Egymodern gondolkodású m vész és oktató volt Feszt tanár úr, s növendékeitnem az akadémizmusban tartotta meg, hanem megtanította ket gondolkod-ni, azt a lényeglátást követni, ami a grafikában szükséges. De közben Vásár-helyen is megváltoztak a dolgok, mert amikor mi eljöttünk az iskolából,



78

Nagy Pál lett a grafika tanára és annak ellenére, hogy els sorban fest volaz állandó kísérletezései segítették sokoldalú érdekl dését és felkészültségéts az munkája nyomán egész sor értékes grafikai tehetség t nt föl nem csakKolozsváron, hanem Vásárhelyen is.

(Mi az, amit az id rostája Mérey András munkájából végül is átengednekünk?)

– A balladasorozatát mindenképpen. Személyesen is láthattam, hogy amintkijött az egyetemr l, készített egy egész sor lemezborítót, amelyek sajnos otmaradtak a falán vagy a mappájában, mert akkoriban a hitványakat részesí-tették el nyben nem tudom megmondani, hogy miért. Balladasorozatánakdarabjaival teljesen átlép a valóság fölött, az amorf figurák láttatásával, afekete, fehér, a szürkék világa az övé, amely olyan bels feszültséget hordoz

hogy ténylegesen árasztja magából a balladát. Nagy zenekedvel voltugyanakkor, állandóan fütyült, ment a m teremben a lemezjátszó, szólt amuzsika egyvégtében, s ez igencsak fellelhet az munkáiban. Majd jöttek aSzent István-, Szent László-portrék, nem beszélve a különböz ex librisek-r l, nagyon sokat készített, a kisgrafikára tulajdonképpen tanított meg,hogy azt hogyan kell csinálni... Akinek ajánlod a munkádat, annak az egyé-niségét kell hogy hordozza, t kell hogy megszólítsa, az egyéniségéhezkell igazodjon, attól függ en, hogy a könyv melyik részébe kívánja be-ragasztani, az elejére vagy a hátsó részébe. Persze, ma már jobbára a falrakerülnek az ex-librisek... S az igényességet is átadta nekem, lelkemrekötötte, hogy ami kikerül a présb l, azon folt, ujjlenyomat ne legyen, aztiszta legyen, ilyen szempontból nagyon szerettem, igényes volt.

(Mi az, ami ennek ellenére belérekedt? Egyáltalán, mivé lehetne ma, ha nemhagyja itt a világot olyan hamar?)

– A helyzet az, hogy az elején belefogott, hogy tanárkodjék, az nem mentneki, s akkor elkezdte a reklámgrafikát. A mindennapi kenyérkereset, ahajtás szépen elszívta az energiáit. De a kiállításokon azért minden évben jelentkezett, az egy külön szám volt, de tömegében nézve úgy t nik, hogyvalahol többet csinálhatott volna. A vége felé már kezdett szakítani areklámmal, mert látta, hogy ez a gépesített világ neki nem fekszik, s akkor visszatért egy múltidéz sorozathoz, nagyjaink portréihoz.



79

MÉREY Andrásgrafikus (sz. 1944, Kolozsvár- megh. 2006, Csíkszereda), Akolozsvári „Ion Andreescu” Képz m vészeti F iskola grafika szakán végzett 1969-ben. 1970 óta Csíkszeredában élt. 1974-ig tanított, majd reklámgrafikus-ként dolgozott. Legtöbb munkája nagyméret (50/65 cm) mezotinta. Ilyen a10 darabból álló csángó ballada-illusztráció, vagy Gabriel García Márquez„Száz év magány”-ához készített 8 darabból álló sorozat. Legid tállóbbmunkájának a kalotaszentkirályi templom 120 négyzetméteres kazettásmennyezetét tartotta, amelyet Pállfy Árpád kollegájával festette 1994-ben. *Kiállítások: Romániában: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Bukarest, Kolozsvár (Korunk Galéria), Kovászna. Magyarországon: Buda- pest, Gyula, Székesfehérvár, Kaposvár Svédországban: Stockholm, Södertalje* Olaszországban: Pescara (Gabriele d'Annunzio Ex Libris Kiállítás) *Észtországban: Tallin * Japánban: Tokio (bélyegterv pályázat) * 1983Országos grafikai II. díj gyimesi ballada-illusztrációval.(atportal.hu)

Mérey András: Egység (1984, mezzotinto)



80

Márton Árpád

M TERMÉBEN MINDIG SZÓLT A MUZSIKA

Egy év rohant el felettünk, egy éve annak, hogy végleg kilépett soraink közülMérey András, a kiváló grafikusm vész, az önzetlen jó barát és képz m véscsapattárs. Próbálom visszapörgetni az id t, megidézni a múltat, amikor 1970-ben egy frissen végzett fiatal képz m vész érkezett hozzánk, felcserélv szül városát, a Kincses Várost Csíkszeredával. Úgy érkezett, mint egyhajnalcsillag, szakmai batyujában hozta a grafikai mesterség kimeríthetetlenlehet ségeit, hozta a fiatalos lendületet, a másként gondolkodás szellemét ésa m faj szigorú igényét.

A megyésítés után alakuló kis csapat általa egy kiváló alkotó egyéniséggelgazdagodott. Hozta magával Kolozsvár szellemi értékeit, Misztótfalusi örök-ségét, Cseh Guszti bácsi megszállott igényességét, Feszt László grafikaibravúrjait, a mesterség alázatát. Általa magas szint igényesség érkezett, a grafikai m faj igazi céhbelisége, a mívesség szigorú mércéje.

Mit is hoztál akkor abban a szakmai csodatarisznyában? Szedjük csak sorrael , amit az alkotó grafikus ott rejtegetett. A grafikai m faj szinte mindenlehet sége ott lapult. Fellebbentetted a plakátkészítés titkait, bemutattad,hogyan kell igényesen, lélekkel bet t írni, a vonallal, folttal üzeneteket éb-reszteni, milyen kell legyen egy reklámtábla, céhtábla, és végül, megcsillog-tattad a rézmetszet-készítés technikai kivitelezésének esztétikai lehet ségeit.

A m fajban mindig az került el térbe, amit a mindennapi élet hozott vagycsalt ki bel led, váltogatva az adott lehet ségeket.

Hosszú éveken át reklámgrafikusként dolgoztál, az volt a kenyér, a kalács,akkor még a kézi és szellemi grafikának nagy volt a becsülete, becs je. Ke-vesek tudták úgy írni, alkotni a megrendelt táblákat, szövegeket, mint ahogyazt Te m velted. Akkor még nem voltak a mai modern eszközök, amelyebesegítettek volna munkádba, végtelen türelemmel, lelkiismeretesen róttad akilométerekre rúgó szövegeket, festetted a megrendelt felületeket. Ennek isvége szakadt a modern lehet ségek versenyében, a kézimunka háttérbeszorult, ritmustalanná vált. Átváltottál, visszatértél újra az ifjúság közé,elkezdtél tanítani, amit ugyanolyan igényességgel végeztél, mint bármit amesterségedben.



81

M termedben mindig szólt a muzsika, a zene társaddá vált, bearanyoztaegész pályád alkotói tevékenységét. Bizonyság erre, hogy megalkottad acsodálatos és nagyon változatos lemezborító sorozatodat. Sajnos, a kor errenem figyelt fel, és kiadói visszhang nélkül maradt, barátok, magángy jt klakásának falait díszítik immáron.

Az életm ved, tevékenységed lényegi súlypontját a nagyméret rézmetszetemezzotintók képviselik. Általában sorozatokban gondolkodtál, az egymás-utáni ságba s rítetted a néz nek szánt üzeneteidet. Egy sajátos világot teremtettél, ez akár figuratív vagy nonfiguratív vétetés , megoldásaiban,szellemi keresztmetszetében egyéni látásmódot tükröz. Megfogalmaztad a grafika nyelvén a fekete-fehér folt elosztásokkal a bels és küls feszültségeket. Munkáidban jelen vannak a nagy ellentétek, de a technikai lehet ségekegy átmeneti tónussal feloldódnak a grafikai lenyomatokban, ezáltal a

mondanivalót líraibbá, puhábbá varázsolod. A kompozíciós építkezésben sajátos jelrendszert teremtettél a valós és az elvont között, az él az élet-telennel játszik, összebékíti a természeti formákat az elvontakkal, a szürkevilágával.

Mérey András témaválasztása nagyon változatos, sorsok, események, balla-dai történetek, történelmi személyiségek tömörülnek fekete-fehér világába.Kiállítások sorozata bizonyítja bel- és külföldön egyaránt szakmai igényessé-gének súlyát. A tárlatokon való jelentkezése mindig meglepetés volt, csendes,mértéktartó egyénisége mögött a mesterség szeretete, az önmagával szem-beni magas igényesség húzódott meg. Az egykori csapat egy kiváló egyéni-séggel kevesebb lett, a kiállításokon hiányzik az alkotó, hiányzik a falakrólegy fekete-fehér metszet. Barátunk, pályatársunk, nagyon hiányzol, túl koránátléptél az égi mez kre.

A végtelen térben halkan hangzik az égi zene, lehet, hogy Vivaldi, Bach, Bartók vagy éppen Mozart angyali muzsikája, beleolvad az átmeneti égiszürkékbe, feloldva a fekete-fehér ellentétpárokat.

2007.



82

(Gergely István szobrász következik...)

– az, aki szintén Marosvásárhelyen és Kolozsváron tíz éven át a szorosabbtársaságomat jelentette. Csíkkozmási születés , betegség miatt ismételt egyévet, id sebb nálunk, az édesapja kovácsmester volt, fél lábbal a falusivilágban gyökerezett, másik lába az irodalom talaján állt, az iránt érdekl -dött nagyon nyíltan. Vásárhelyen Izsáknak volt a tanítványa, ketten jártakGyenge Imrével szobrász szakra, megvolt benne mindig egy tömörítés felémutató hajlam, igazi szobrász gondolkodás. A középiskolában a magamódján csinálta a dolgát...

(Mi volt az íratlan szakmai rangsor az iskolában, milyen szakokra néztek fela leginkább, s ezek között a szobrász milyen helyet foglalt el?)

– Nem emlékszem, hogy lett volna valamiféle megkülönböztetés. De harangsorolni kellene, mindenképp a festészet állt el térben, mindig azonvoltunk a legtöbben, legszívesebben oda is mentek a hallgatók, aztán követ-kezett a szobrászat, majd a grafika. Bár ilyenformán soha nem vet dött felközöttünk a dolog, azért már az egyetemre is festészetre felvételiztünktöbben, és a helyek aránya is ezt a logikát követte.

(A szobrászok valamiképpen elkülönültek a többiekt l?)

– Igen, mert az egész gondolkodásuk és a látásmódjuk eltér a többiekét l

Voltak közös tantárgyaink, a rajz például, meg a kompozíció, a szakórákonviszont különváltunk. Mindenki végezte a dolgát a maga területén. Abban azid ben nem igazán tudtunk figyelni egymás technikai fejl désére, alakulá-sára, mert folyton dolgozni kellett, mindenki el re nézett, a saját útjára, sszabad id ben is abba a m terembe futottunk, ahol akkor a helyünk volt..Jó, azért még megnéztük, nézegettük egyik a más dolgát, de amolyan isten-igazából mégsem. A f iskolán már változott a helyzet, ott kötelez enmindenki tanult szobrászatot egy éven át, ott mindenki mindent csinált, nemvolt különbség. Személyesen én elég közel kerültem a szobrászok világához,mert kenyérkereseti gondok miatt m hely segédmunkára adtam a fejem. Aszobrászmesterek el szeretettel bízták a diákokra az agyagban elkészítettszobrok gipszbe öntését. Szobrászkollégáim pedig szívesen hívtak magukkalerre a munkára, mert fizikailag olyan adottságaim voltak, hogy helyt tudtamállni a legnehezebb helyzetben is. A szobrászathoz ugye, komoly fizikum iskell.



83

(Mindegyik szobrásznak törvényszer en megvan a maga fizikuma?)

– Nem mindegyiknek, mert voltak a szobrászok közt ugye lányok is, af iskolán, s elmondhatom, elég nyomor volt ez a fiúknak az évfolyamon,mert igazából k kellett cipekedjenek az agyaggal, felhozni s felrakni... Alányok a kisplasztikáig még valahogy eljutottak... Gergely Pista vékony,nyurga fickó volt, most viszont nagyon leromlott, éveken át nagyon súlyosasztmával küzdött, úgy tudja, meg vannak számlálva a hetei, hónapjai, s istisztában van vele, hogy mir l van szó, azt hiszem, pályafutása ezzel befeje-z dött, de a f iskolán végig nagyon érdekesen gondolkodott; egyfel l akeleti világ érdekelte, a görög m vészet kezdeti szobrászata, az egyiptomiszobrok tömörsége, s ez az érdekl dés egész munkásságán végigvezethetletapintható. Aki ismeri a plakettjeit, a kompozícióit, amelyek teljes egészé-ben elvontak, azok látják, hogy miként élnek tovább bennük a régi, ókori

formák és eszmények. Plakettsorozata önmagában is külön világ az erdélyiszobrászatban, a magyar ötvösm vészetben is sajátos hangot képvisel.

(Mi volt az, ami szerinted e sajátos m faj felé terelte?)

– Azt hiszem, a kíváncsiság is közrejátszott, de talán akadt éppen valamilyenkonkrét megrendelése, utána meg ráharapott, ráadásul a plakettkészítés egyhiánypótló valami, az erdélyi m vészet egyáltalán nem hemzseg az érem-szobrászoktól, hozzánk távolról sem jött be az a hullám, ami Magyarorszá-gon minden valamire való szobrászt elkapott, kenyérkereseti lehet ségkéntGergely kilépett ebb l a kisebb méret érmék divatjából, s harmincszorharmincas nagyságban dolgozott, a munkái falra tehet k, nem utilitáristermékek, valóságos ötvösmunkák. Hol fehérbe, hol feketébe patinázta ketazt hiszem, Erdély tele van az remek plakettjeivel. Egy pár munkájasajnos, csak gipszb l készült el...

(Mi különbözteti meg a plakettet a domborm t l, miért tartják külön m fajnak a kett t?)

– Egyszer en, a plakett esetében nagyon sok az olyan tényez , amiért aszobrász optikai és plasztikai csaláshoz kell folyamodjon. A domborm nél aharmadik dimenzióban is szabadon lehet terjeszkedni, annak a felületét nemkell lesimítani, mint az érméét. A plakett ellenben lapos kell hogy legyen, segyben plasztikus is. Három dimenziós az is, de mégsem, egy huncut játékaz egész...



84

Gergely István: Misztótfalusi Kis Miklós emlékplakett

GERGELY Istvánszobrász (Csíkkozmás 1939. augusztus 14. – ) 1958-1964:kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola, mestere: Vetró Artúr.Szobrászata az ókori m vészet jelrendszerét s az úttör jelenkori forma-alkotók (Giacometti) nyelvezetét egyaránt hasznosította. 1972-t l plakettek sorozatán (patinázott gipsz) a magyar történelem és m vel déstörténet nagyjait örökítette meg (Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós, BethlenGábor, Kájoni János, Arany János, Ady Endre). * Egyéni kiállítások 1964 •

Kolozsvár; 1976 • Korunk Galéria, Kolozsvár • Gala i. Köztéri m vei: Diák-m vészeti Ház bels térdíszítése (1970, Kolozsvár [Florian Al. Milánnal]), Alecu Russo román költ (mellszobor, 1973, Onyest), Bod Péter és Végh Antal mellszobrai (1973, Alsócsernáton), Gábor Áron (mellszobor, 1973,Sepsiszentgyörgy), amfiteátrum (1987, Kolozsvár, Brassai Líceum), Lorántffy Zsuzsanna (1996, Nagyvárad).(artportal.hu)



85

Sajnos, Gergellyel az a helyzet, hogy a makacs asztmája rányomta a bélye-gét mind az életére, mind a szakmai pályafutására, borzalmas szöv dményevoltak, de jelen pillanatban nem ez jelenti nála az életveszélyt. Talán ez isfogva tartotta t a kisplasztika világában, s szomorú, hogy egy ilyen tehet-séges embernek kevés térplasztikai munkája marad az utókorra.

(Egy fest , ha nincs is rendelése, odaáll a vászon vagy az akármi elé, amireéppen fest, és végzi a dolgát, mert van egy elképzelése. Egy szobrász mittegyen, ha történetesen eszébe jut valami?)

– Megkeresi magának azt a formát, amelyben viszonylag kevés kockázattalés befektetéssel képes megvalósítani az elképzelését. Akiben a hajtóer ottmunkál, azért az nem tud megállni, ha fest , ha szobrász, csak egy a baj:amennyiben egy szobrot véglegesíteni szeretne az ember, az rettenetesen

drága mulatság, ötleteket még tud papírra vetni és esetleg egy bizonyosméretig el is készül vele. Ezért marad meg nagyon sok szobrász alkotása kisméretben, gipszben vagy agyagban, a nagy mérethez nem csak hogy anyaganincs, de ha lenne is, nem elég a tér hozzá a m teremben... Egy szobrásznakviszonylag tágas m teremre van szüksége, s ez csak nagyon keveseknekadatik meg, ott pedig nincs hol kerülgetni egy nagyméret tárgyat.

(Mit tapasztaltál, a szobrászoknál nem okoz egy fokozott csököttségi érzéstaz, hogy képtelenek megvalósítani sok elképzelésüket?)

– Ez már a szobrászattal jár... A szobrász kétszer is meg kell hogy gondolja,amikor valamit elkezd, hogy akkor érdemes-e abba belevágni, vagy nemérdemes. És ez nagyban gátolja, fékezi a m vészi munka lendületét. Lesze-rel , elkedvetlenít .

(Ha lenne megrendelésed egy szoborra, te, aki hallgattál szobrászatot is azegyetemen, tehát nem idegen t led a m faj, s t, még inaskodtál is akollégáid mellett, elvállalnád?)

– Nem, semmiképpen. Óriási felel sség egy szobor, egy térplasztika... Egynagyon kényes dolog, mindannak ellenére, amit rólam az el bb mondtál.Annyi mindent kell hozzá tudni, figyelembe venni és annyi mindennelszámot kell vetni, amikor egy térre szobrot készítesz, a környezeti tanul-mánytól kezdve minden apró részletre ki kell térni, kell gondolni.

(S te úgy véled, hogy mindaz, amit te nem mersz vállalni, a szobrász kollé-gáid mind tudják?)



86

– Igen, teljesen biztos vagyok benne. Az nagy el nyük, hogy háromdimenzióban gondolkodnak, ami egészen más, mintha vennél egy papírt éselkezdenél hazudni, mert a papírra vetett látvány csak a látszat, a valóságotcsak ábrázolja, de nem leképezi. A szobrásznak az anyagra és a formára kellalapoznia, neked meg ott a lehet séged, hogy a ceruzavonással visszaadd azanyagi és a térhatást. Ha modern szobrot akarsz készíteni, az új anyagokbanvan lehet ség kilépni az eddigi megkötöttségekb l is, a bronz, a fa és a kmellett megjelent az üveg, a gyöngy, a m anyag, a m gyanta... S ezeknekmind megvan a külön technológiájuk. Csöppet sem könny dolog tér-plasztikát csinálni...

(Nem az-e a te problémád, hogy nem volt egy olyan m teremtársadszobrászban, akit l mint Méreyt l a grafikát, eltanuld a szobrászatot?)

– Méreyt l is csak addig és annyit lestem el, ameddig tartott a kíváncsi-ságom. Ha nem tanítottam volna az iskolában, akkor valószín , hogy afelszabaduló id mben a metszetsorozatokba belevetettem volna magamatDe nem volt elég id m rá, hogy most ezt is csináljam. Lehet, hogy ha egyGergely Pista vagy egy Gyenge Imre mellett dolgoztam volna, esetleg besegítek nekik bizonyos dolgokban. Mert Szervátiusz Jen bácsi els évekoromban ugyancsak dicsért, s szerinte az, amit akkor csináltam, arra utalt,hogy szobrásznak is jó lennék, mert festészetemben is jelen van a tömbsze-r ség, az alakok, a formák kifaragottsága, szöglegesítése. Nem akartam énmesélgetni, inkább jelezni szerettem volna és azáltal visszaadni a lényeget. Nem idegen t lem a fafaragás sem, a famunka általában, szóval könnyenelindulhattam volna a szobrászat útján, de szerencsére a fékeket mindigid ben sikerült behúznom, mert a festészetben érzem igazán otthon maga-mat, azt csinálom...

(Beszéljünk akkor egy másik szobrászról, az erd vidéki Gyenge Imrér l...)

– A másodévre jött hozzánk, Marosvásárhelyre. A csíkszeredai tanítókép-z be járt el z leg, de felszámolták ott a képz t, mire átjött a m vészetibe Nagyon határozott és okos, belevaló, jókötés vagány fiú volt, gyorsansikerült behoznia azt az egy évet, amennyit kimaradt, tehetséges valaki volt,nagy nyereség, mert teljesen nyitott, tele humorral, életkedvvel, állandókezdeményez készséggel, volt az éceszeink középpontja és elindítójaugyanakkor egy borzasztó segít kész valaki, nagyon jó fej, a tanulással nemvolt gondja, s ilyen szempontból is jól jött nekünk egy ilyen segítség, sokmindenben kisegített, például matek házifeladatban, ha valamit nem értet-



87

tünk, egykett megmagyarázta, emberileg is tisztalelk valaki volt, valóddiák, aki beleéli magát abba, ami van és rettent en közösségi ember.Gergely Pistiben volt egy kicsi olyan, hogy elvonult, félrehúzódott, Imreviszont állandóan valaminek a központjában volt. Annyi hülyeséget kitalál-tunk együtt, hogy sok...

– M ködött mifelénk a gittegylet. Egyszer Gergely Pityut cigarettázásonkapták, s büntetésb l lenyíratták a haját kopaszra, mire fogtuk magunkat, sminden fiú lenyiratkozott az osztályban, jól leszidtak bennünket. Na, ez azImre ötlete volt... Vagy a Lázár Ödön parkban, a konviktus mögött, szabad-téri mozi üzemelt, s amikor esténként tavasszal, májusban beindult, akkor miaz ablakon kimásztunk s a környez fákra kapaszkodva néztük az akkorisüket filmeket. Hogy élveztük ket! El is kapott akkor a rend rség, bevittekaz rszobára, s ki kellett váltson bennünket a nevel , Feri bácsi... Voltak ott

jó filmek, s rosszak is, de mi mindent néztünk. Razs Kapurt a Csavargóban,aztán az Erkel Ferenc életét, a Les Preludes-t, majd a Boszorkányt, MarinaVladyval, bele voltunk habarodva a sz ke csajba, meg Lollobrigidába, akkomentek a Gérard Philippe-filmek is... Az egyetemen is, a kajázásnál voltaz, aki képes volt megszervezni, hogy átvészeljük a nehéz id szakokat.Állandó ötletei támadtak, mit hogyan lehet keresztülvinni. volt a fbeosztó, mert amikor még nem volt ösztöndíjunk, összedobtuk a kevéskepénzt, amit így-úgy kerestünk, s készítettünk egy szükséglistát, amin kötele-z en szerepelt egy láda zsír, egy láda marmaládé, mert mind a kett t laposdeszkaládákban árulták, Imre faragott egy gömböly lapátot, egyfajtamércét, s azzal mindenkinek kimért egy adagot a kenyerére, s azt ettük, meg úgymond „bezárta a boltot”. Mindent beosztott. Hagymát is tartott, aztis adott melléje... Nagyon szerettem emberségét, sokat dolgoztam vele.Alaposan megtanulta a mesterséget, a technológiával együtt. A kolozsvárimesterek, mikor elkészítették a szobraikat agyagból, mi szombat délutántólhétf reggelig megoldottuk nekik gipszben. Dolgoztunk Vetró Artúrnál,aztán Benczédi Sándornál, Kós Bandi bácsinál, továbbá volt egy Puriceanevezet szobrász Kolozsváron, meg Romul Ladea... A legfigurásabb azöntések közül Benczédi Sanyi bácsi volt, ment Bukarestbe, s útközben meg-

látott a hegyekben egy sziklát, abba pedig beleképzelte a Grivicát és a hozzáf z d sztrájkeseményeket. Készített is akkor egy nagy marha csoport-kompozíciót, nem is tudom, hány figurával, körbe, befaragva a sziklába... Am termében agyagból elkészítette a mintát, egészen a plafonig felért, egyegész teherautónyi agyagot raktunk fel a munkához, s amikor ezzel meglett,az egészet le kellett önteni gipszbe, de csak akkora részdarabokban, hogy azajtón rendre ki lehessen hozni, majd odakint összerakni.



88

Gyenge Imre: Nicolaus Olahus szobra (Nagyszeben)

GYENGE Imreszobrász, (Középajta, 1939. szeptember 30. – Nagyszeben,1986. június 9.) 1964: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola. Atérszobrászat elkötelezettjeként az expresszionista és konstruktivista hagyomá-nyokat hasznosította. Nagyszebenben élt. Egyéni kiállítások: 1995 • Emlékki-állítás, Nagyszeben. Köztéri m vei:Kariatidák, Oszlop, Rügy, Andrei Muresianukölt szobra, Nicolaus Olahus (valamennyi Nagyszeben).(artportal.hu)



89

Életem öntései közül ez marad a legemlékezetesebb: jött Sanyi bácsi,mondta a hülyeségeit, s röhögött hozzá nagyokat... Amikor a gipsz kezdettkötni ilyen nagy mennyiségben, akkor borzalmas h keletkezik, de akkorahogy mindvégig s r ködpárában láttam a világot... Végül a Bánffy palotában ki is állította a m vét, ott raktuk össze, viszont úgy meggy jtötte baját a látogatók tömegének, alig tudtak elsirülni mellette... Nem is tudom,végül mi lett vele, nem ismerem e forradalmi szoborkompozíció sorsát...

– Gyenge Imrét is eleget szédítette Romul Ladea, hogy ott tartja Kolozs-váron és beviszi az egyetemre, mégis Tordára kapott kinevezést, ott kezdteaz életét, talán két évet dolgozott ott, majd átkerült Szebenbe, de azutánvalahogy megszakadt a kapcsolatunk, Szebenben készített néhány monu-mentális munkát, egy fafaragó tábort is vezetett valahol Szelistyén, a helyiképz m vészeti szövetségnek is mintha alelnöke vagy elnöke lett volna, s

amikor elindult a szárhegyi tábor, t is meghívtuk, van itt egy kórust ábrázo-ló alkotása, s két-három éven keresztül ezt faragta, de nem ez a baj; Szeben-ben sajnos, olyan társaságba keveredett, ahol elkezdett inni és az alkohollegy rte, a szárhegyi szobor is befejezetlenül maradt, felesége, DelmondoAngela, egy gyulafehérvári félolasz, gyerekük nem volt, bár nagyonszerettek volna, de aztán valamilyen oknál fogva – mondták, hogy talánrákos – felakasztotta magát. Ez lett Imrének a sorsa, s azért döbbentett megengem ez a vég, mert t le sose hallottál egy megkeseredett véleményt...

(Úgy látszik, azért a nevében mégis ott hordozta a sorsát, nomen est omen...Ti nem csúfoltátok emiatt?)

– Dehogy, senki se foglalkozott vele. Pont az ellenkez jét mutatta mindigépp hogy az ellentettje volt a nevének.

(Az utóéletér l mit lehet ma tudni?)

– Nem tudom, hogy Szeben szellemi élete hogyan viszonyul ma hozzá, hogya m termével, a munkáival mi lett, a feleség merre vette az útját. Tudtommavolt egy öccse, Áron, az elején egy darabig segítettem neki egy síremléketmegrendezni, nagyon szépen sikerült, no de úgy tudom, is meghalt, aztán,hogy a felesége merre van, az ég tudja, az egészet szomorú homály fedi...



90

Kiss László: Gyergyószárhegy (1983, olaj)

KISS Lászlófest m vész (Székelykeresztúr, 1941). A marosvásárhelyi

Képz m vészeti Középiskola elvégzése után a kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskolán tanul (1958-1964). M vészeti referens, 1983-ig középiskolai tanár, majd a székelykeresztúri múzeum munkatársa, 1985-t l kerámiával is foglalkozik. Jelenleg Magyarországon él. (Banner Zoltán forrásai szerint viszont 1987-t l Ausztriában). 2003-ban Baden Badenbenmegkapja a Kulturpreis 2002 elnevezés díjat. Kiállítások: mintegy 20 kiállí-tást rendez szül földjén, Magyarországon, Ausztriában, Svájcban és Német-országban. Csoportosan rendszeresen részt vesz a romániai, magyarországi,ausztriai, illetve a németországi és svájci tárlatokon, kerámia szalonokon.Szárhegyen 1974-ben és 1985-ben dolgozott, s négy munkát hagyott hátra.Gaál Andrással, Kántor Józseffel kalákában megfestették a gyergyószárhegyi

Lázár kastély lovagtermének 130 négyzetméteres festett kazettás mennyezetét.(A Gyergyószárhegyi Barátság M vésztelep enciklopédiája)



91

Csíkszereda, 2008. január 8, reggel 9.00

(Ki legyen ma terítéken az „ skollégák” közül?)

– Legyen mondjuk Kiss László... székelykeresztúri születés , némilegkilógott közülünk, olyan értelemben, hogy egy tisztvisel család gyereke-ként felszabadultabb, teljesen más mili b l érkezett, játékosabb lélek lévénsok mindent tudott már, legalább is hozzánk képest, például rengeteg filmetlátott, odahaza lemeztáruk volt, könyveik... Az egész családját a víg kedély jellemezte. Keresztúron élt egy Ipó László nevezet fest , és hát annak agyerekeivel, meg az egy évvel nagyobb Ughy Istvánnal bejártak az öregm termébe, s Laci bácsitól sok mindent ellestek, a festészet területér l má

volt bizonyos személyes benyomásuk. Szellemileg rugalmasabbak, tágab- bak, nyitottabbak voltak, mindenek el tt Laci, aki roppant sokoldalúm szaki érdekl dés ember volt, szülei és környezete révén alkalma vololvasmányokban elmélyedni... Jól fogott köztünk egy ilyen egyéniség, misokkal földhözragadtabbak voltunk, nehezen oldódtunk fel, egyb lfeltalálta magát mindenütt, s be is helyettesült a környezetébe szenzációsan. Nagyon tehetséges, ügyes fiú volt, közülünk az évek során lett alegnyitottabb. Középiskolában talán még nem, de az egyetemen már igen. volt az, aki fel is dobta a társaságot, de el is távolodott t lünk, nem volt acsapatunknak az a lelkesült tagja, másokkal tartósabb kapcsolatra tudottlépni, mi nem kaptuk meg istenigazából a közös nevez t vele. Most úgytudom, kint él Ausztriában, elmentek, de hosszú ideig tanított Székely-keresztúron, ott dolgozott a múzeumnál is, talán egyike volt azoknak, akikmiután már kiállítottunk, a legrugalmasabban és a legmerészebben a modernm vészetek felé tájékozódott. Roppant könnyedén dolgozott, csak úgy lökteki magából a dolgokat, sok-sok érdekes munkát alkotott... Miután elment,nem tudom, mivel foglalkozik... Könnyedén dolgozott, két-három nappalegy-egy kiállítás el tt szabályosan felrakta pillanatok alatt a színeket,sokszor még ragadt a kép, amikor felakasztottuk a tárlaton a falra...

(Szerinted ez jó volt vagy rossz volt? Mindenek el tt az szempontjábólérdekel a véleményed...)

– Az adottságai és ami emögött volt, jóval többre predesztinálták. Sokkaltöbbet tudott volna csinálni. Volt benne egy jó adag nonkonformizmus is,ezért a megadott témákban nagyon könnyedén dolgozott, mindig olyasmit



92

festett, amivel nem kellett fejet hajtania a küls kényszer el tt. Merem állíta-ni, hogy a hatvanas évek végét l egész amíg el nem ment, bravúrosan egyikevolt a legjobb fest knek – az adott körülmények között, természetesen.

( elment, s az emlékek megkopnak lassan vele kapcsolatban. Mit hagyottmaga után, valami kézzelfoghatót?)

– Egységesen nem maradt meg összefügg festészeti anyag, s nagyon utánakellene járnia annak, aki egy egyéni kiállításra valót szeretne összegy jtenikülönböz magánszemélyekt l. Ha én kapnék mondjuk, egy ilyen felkéréstszéles körben meghirdetném, hogy akinél Kiss László-féle alkotás található,az adja kölcsön egy gy jteményes kiállítás erejéig. Ennek függvényébenkeresném a festményeit, mert azok, akikhez a munkái kerültek, jószem , jóízlés emberek kellett hogy legyenek, elvégre nem tömegízlést kiszolgáló

képekr l volt szó. Akik látták a Laci munkáit és elfogadták, azok mostboldogak lehetnek, mert maradandó értéket birtokolnak. Hivatalos vásárlásraannak idején nem volt esélye, a szárhegyi táborban maradt néhány munkája,ott többször megfordult, azokkal állt kapcsolatban, akik hozzá hasonlóangondolkoztak... Közben azért járt idehaza is, amíg a szülei éltek, a testvérenem tudom él-e még, Keresztúron volt egy bátyja, Gaál András szokotttalálkozni vele, valahol a határ mellett laknak Ausztriában, de egy bizonyosid után, amikor hazajött, azt mondta, hogy inkább egyfajta videom vé-szettel foglalkozott a kilencvenes évek elején. Azóta nem találkoztam vele.

– A következ kliensünk az egyik legtehetségesebb közülünk, Bakó Antalaki egy évet ismételve maradt ránk az iskolában. Jobbágytelki fiú, egy ottaniasztalos mester gyereke, valóságos stehetség, kiválóan rajzolt, festett, s máemlítettem, most is elmondom, többet tanultunk Tónitól, mint a tanárainktól, bel le szabályosan ömlött a tudnivaló. Nagyszer en, érett vonásokkarajzolt, Nagy Pál kedvence volt, különben Székely János is említést tesz rólacikkében a szánkózó gyerekek kapcsán(„Egy másik név: Bakó Antal. Soha,míg élek, nem felejtem el azokat a szánkázó gyermekeket, akiket óriásikucsmá jukban és kedves esetlenségükben majdnemhogy felülnézetb l meg-

örökített. Feloldott, laza-szürke színfoltok csupán a véghetetlen hósivatagközepén, de milyen szépek mégis ott, a hideg és meleg tónusokkal árnyalt ésdomborított havon...”). Úgy együtt heten, ahogy voltunk, a hét fiú be iskerültünk az egyetemre, végig nagyon jó tanuló volt a középiskolában,közben aztán rájöttünk, hogy a szellemiek nem igazán segítették, elméletb lalig-alig ragadt valami rá, nem értette a tantárgyakat, nem m ködött a sütni-valója. Tóninak ez lett végül a veszte, bekerült a f iskolára, csak az isten



93

tudja, hogy sikerült átvészelnie a hat évet, mert amikor az elme csiszolásanem halad párhuzamosan a m helymunkával, akkor el bb-utóbb kilóg alóláb, a szellemiek ráhúzták a féket a szakmai tudásra és ett l aztán er sencsikorgott az egész. Szegény Tóni, egyre együgy bb és bugyutább lesz, haszebben akarok fogalmazni, akkor naivabb. Állandó célpontja lett acsúfondároskodásunknak... Egyre jobban süllyedt alá a jelentéktelenségbe.Elvégezte a f iskolát, kikerült Nyárádszeredába (ha jól tudom), ott voltrajztanár éveken keresztül, és nem csinált utána semmit. Ez a legnagyobbveszteségünk, nekem személyesen legalább is ez fáj a legjobban, lehetséges,hogy azért magának még rajzolt ezt-azt, de se egy kiállításban, se egy másmegnyilvánulásban nem vett részt. Szép lassan elkopott, most valaholMagyarországon van, a családalapítással is állandó gondjai voltak, gátlásosember volt. A szül k érdekes módon egész más világot mutattak, életvidámnyitott emberek voltak, s Jobbágytelke se az a bezárkózó település, pezsgnépi kultúrával rendelkezik, hogy a számlájára lehessen írni azt a falsot, amiTóniban megtestesült. Legalább huszonöt éve nem találkoztunk, akkor is alányomat vittem felkészít re az orvosira Vásárhelyre, s a f téren össze-futottunk Tónival, meg odasúgja nekem: istenit a fejednek, mindig olyan jó n kkel jársz! Ne hülyéskedj, mondom, az a lányom!... Hát ilyen volt , ezsokmindent elmond róla...

– Csak egy példa a naivitására. Negyed- vagy ötödévesek lehettünk, s egydélután Gyenge Imre jön haza a bentlakásba, Tóni egy asztal tetején ül,vasalóval a kezében, s ott várakozik, a vasaló persze be van dugva, Imre, azállandó heccmester piszkálgatja: siess azzal a vasalással, mert nekem is kikell vasalnom a nadrágomat. Te, ez a vasaló nem akar menni... – panasz-kodott Tóni. Imre felcsattant: szombaton délután hogy akarsz te a harmadikemeleten vasalni, amikor nincs nyomása az áramnak? Mire Tóni fogtamagát, lement egy emelettel lejjebb és kivasalta a holmiját. Biztosan kiüthet-te odafent az áramot, de az Imre tréfáját egy az egyben elhitte. Közép-iskolától egy egész füzetet írhattam volna tele a marhaságaival, meg azzal is,amit elkövettünk vele.

(Hogy diplomázott le végül?)– Nehezen. Szakmailag az átlagot megütötte, de elméleti vizsgákra állan-dóan fel kellett készítenünk, egyet rágtuk a fejét a szessziókban. BretterGyörgynél úgy vizsgázott le, hogy puskát csinált tudományos szocializ-musból, egy tenyérnyi kis könyvben rajzolta le elképzeléseit a tudományosgondolatokról, Bretter megtalálta nála s elvette, de mikor meglátta, mi van



94

benne, például az elnyomók és elnyomottak fejezet alatt pálcikafigurákkalremekül leképezve az elnyomást, a tanár azt mondta, Tónika, ezért a kisfüzetért átengedem magát. Nem mondom, volt neki sok minden a fejében,olvasott is sok mindent, de válogatatlanul és különösebb cél nélkül, aszintézisre már nem volt ereje és képessége. Vizsgák el tt addig sulykoltuk belé a dolgokat, amíg egy átmen jegyre tudta. Nem hagyhattuk egymásthogy valamelyikünk kimaradjon...

(Akkor most jöjjenek a lányok...)

– Három lánnyal kezdtük a középiskolát. Lázár Lili volt a legid sebb,korosabb volt nálunk is, s valamilyen csíp problémája volt, azért is ment elmúló kaland volt az osztály és az iskola számára, lelkileg is nagyon rendesegyéniség volt, korrektül végezte a szakmai feladatokat, Kacáról jött, két év

után elbúcsúztunk t le. A n i pontosság, a fegyelem meglátszott a munkáinde különösebben nem jeleskedett...

– A másik, aki a lányok közül kiemelkedik, Kákonyi Csilla, aki most is egyillusztris név, értelmiségi családból jött, édesapja iparm vészetit végzettBudapesten, utána a Filharmóniában játszott, nagyon jó muzsikus is voltegyúttal, akár csak az egész család, a mama is zongorázott, otthonról tehát jóörökséggel jött, de fiús természete volt, állandóan köztünk forgolódott, alányok között kevésbé, m vészete ma is bizonyítja, hogy egy nagyonkemény, karakteres alkotó. Középiskolában még nem t nt ki túlságosan,elvégezte, amit el kellett végeznie, együtt indultunk felvételizni az egyetem-re, de akkor nem vették föl, talán a káderlapja miatt, az értelmiségi szül kokán, csak három év múlva került be az egyetemre, s a harmadévt l aztánújra összeállt a vásárhelyi csapat, sokat voltunk együtt. Marosvásárhelyrekerült s tudtommal teljesen szabadúszóként teljesítette ki önmagát, sajátosfestészetét.

– Férjével, Bálint Zsigával együtt k most is kiváló kett st alkotnak, le azösszes kalappal el ttük, mert azért nem minden férj nézi jó szemmel, hogyotthon festeget az asszonya. Ez a magatartás nagyon sok tehetséges n nek aveszte lett egy bizonyos id után. Nagyon sok példa van erre.



95

KÁKONYI Csillafest (Radnót 1940. május 28.) 1960-66: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola. Marosvásárhelyen él, szabadfoglalko- zású. Festményei drámai alaphangú társadalmi témák, továbbá tájképek,csendéletek. Egyéni kiállítások: 1974 • Szováta, 1975 • Szászrégen, 1975 •Székelyudvarhely, 1978, 1984 • Marosvásárhely, 1988 • Iserlohn (NSZK),1990 • Budapest • Pécs, 1995 • Kolozsvár • Sopron. Válogatott csoportos ki-állítások, 1993 • Tizenhárom plusz egy marosvásárhelyi m vész, Városi Hang -verseny- és Kiállítóterem, Zalaegerszeg, 1995 • Budapest.(artportal.hu)

Kákonyi Csilla: Portré tájban (olaj-vászon)



96

(Mi a magyarázata ennek szerinted?)

– Egyszer a család, az a körülmény, hogy nem adnak lehet séget, magárahagyják a n t az anyaság gondjaival, sok ilyen esetet láttam, kollégan kvagy fennebb, illetve alattam jártak esetében, közülük a nagyon tehetségesekis igen kevesen tudtak kitörni. Ezért aztán az ismer seim között többen isvannak, akik emiatt vénlányok maradtak. Vagy ha férjhez is mentek,gyereket nem vállaltak, esetleg id sebb élettársat választottak maguknak.Szóval, kikerülték a családi élet bonyodalmait.

– A következ kollégan a csíkszeredai Boér Lenk Ilona, tisztvisel csalálánya, se került be els nek, ugyancsak káderlapja miatt. Tehát nem azértmintha tehetségtelen lett volna, hanem a származása folytán. Akkor beirat-kozott a hároméves tanárképz re Kolozsváron, majd azt végezve kikerült

Gyulakutára, ott ment férjhez, s aztán Boér Antallal jöttek ide Csíkszeredábahaza, s a tanárkodása mellett szorgalmasan dolgozott a maga módján, de azigazság az, hogy a három éves képzés sajnos nem elegend a szakmaikiteljesedéshez, a mesterségbeli tudáshoz. Nem is fektettek olyan nagyhangsúlyt rá... Nekünk bezzeg minden héten volt legalább 36 szakóránk...

k csak kóstolgatták a szakmát. Akik ezt végezték, s érezték a hiányt,elmentek egy másik egyetemre, mint ahogy például Zsigmond Marci tette,aki szintén elvégezte a pedát, tanított vagy három évet Maroshévizen, sBukarestben a monumentális festészeten folytatta. Úgy tudom, BeczássyTóni is ugyanebben a hajóban úszott... Hogy aztán elvégezte-e a pedát, azmég mindig rejtély számomra, de az Andreescun végül lediplomázott.

– Ilona érdekes stílusban folytatja a szakmát, végzi a maga dolgát mégmindig, van egy jó értelemben vett tartása, ami nem hagyja, hogy leálljon.Most, hogy a családtól megszabadult, s a gyerekek is kirepültek, keményenráállt a szakmára és szakadatlanul dolgozik.

(Ezzel f bb vonalakban végigvettük a sz k baráti-osztálytársi csoportot, moskövetkezzenek a feletted-alattad járók, akik komoly befolyással voltak rád, pá-lyád alakulására. Román Viktorról már beszéltünk, Sövér Elek következik...)

– Mint els éves kisdiák az iskolában, az akkori végz söket említeném elssorban – Sövér Eleket, aki falusfelem volt, Páll Lajost, aki az akvarellezésé-vel ny gözött le, utána t nem vették fel rögtön, s egy évig ott lakott a bentlakásban s a színházban volt díszletfest , Korondi Jen t, aki nagyon jótudott a kisebbekkel kapcsolatot teremteni s hatni rájuk...



97

BOÉR LENK Ilona , fest m vész (Csíkszereda, 1940. dec. 15) a marosvásár-helyi m vészeti középiskolában tanult, Incze István, Nagy Pál, Bordy Andrásés Barabás István keze alatt. 1953-ban a kolozsvári pedagógiai F iskolarajztanári szakán szerez diplomát. Szül városába, Csíkszeredába jön haza,nyugdíjba vonulásáig (2002) rajztanár. Egyéni kiállítások: Csíkszereda(1973, 1974, 1980, 1982, 1991, 1993, 1995), Gyergyószentmiklós (1994),Székelyudvarhely (1995), Kolozsvár (1996). Szívesen vesz részt különböz alkotó táborokban. 1975-ben vendége a szárhegyi alkotótábornak. Bevallásaszerint foglalkoztatják a zenei témák képi feldolgozása.(A Gyergyószárhegyi Barátság M vésztelep enciklopédiája)

Boér Lenk Ilona: Kapu (1975, vegyes technika)



98

Akkoriban jöttek át a megszüntetett nagybányai m vészeti iskolábólPaulovics Lászlóék, akikben volt egy adag fens bbségesség, de hamarhozzánk idomultak végül, a kés bbiekben Takács Béla temesvári szobrász,aki Udvarhelyr l származott, volt aztán egy Molnár Zoltán nevezet , akiaztán meghalt, is Temesvárra került az egyetemre, hozzá igen közel álltama f iskolán is sokat tanultam t le, beszélgettünk, el is látott tanácsokkal.Jecza Pétert is nagyon szerettem, vezet egyéniség volt, a KISZ titkáráváválasztották, aztán Ughy Pista is ide sorolható, akit már említettem koráb-ban, s aki a nagy tehetsége mellett irtózatosan lusta volt, csak mikor kikerültaz életbe, szaladt fel a pályán s kapta meg a helyét a keresztúri múzeumnál,most kint él Pápán. Amikor az iskolában együtt voltunk a nyári táborokban,Vécsen és Görgényszentimrén, akkor mindig kíváncsian hozzácsapódtunk,mert t figyelve érezni lehetett, látni, hogyan is készül az igazi alkotás.

(Kezdjük akkor Sövér Elekkel...)– Az egyetem végeztével hazakerült Alfaluba. Én az egyetemen is jóbanvoltam vele, szenzációs dolgokat csinált, s mindig azt a témakört piszkálta éspróbálta felszínre hozni magából, ami engem is izgatott: az otthoni vétetést.Istenigazából ragaszkodott a gyökérhez, s a témáit is mindig úgy válogatta,úgy festette meg, ezért aztán tetszett is nekem. Persze, más tanárnál tanultmásfele haladt, mint mi, akik Miklóssyhoz tartoztunk, s miután hazakerültAlfaluba, sokkal könnyebb volt kommunikálnunk, gyakran találkoztunk,együtt állítottunk ki, megnézegettük egymás dolgait, nagyon közel állthozzám, aztán is bekerült Csíkszeredába, tanártársak lettünk, s egészenmás viszony alakult ki közöttünk, egy teremt párhuzamosság, bár más-másutakon jártunk, az alapvétetés azonos volt, de a megoldás teljesen eltér .

(A viszonyotok milyen volt? Te mindig felnéztél rá, mint id sebbre, vagykiegyenlít dtek a különbségeitek?)

– Miután már kiállítottunk, nem éreztem különbségtételt, nem hódoltam beneki, mindenki végezte a maga dolgát, teljes egészében átállt egy id utána pasztellre, nagyszer emberismer volt, kit n en portrézott, de egyre jobban kezdett érz dni rajta a nagyistváni hatás. Én ett l a befolyástónagyon féltem és minden er mmel igyekeztem elkerülni. Tudniillik f iskolás koromban én nekikezdtem pasztellezni, és Miklóssy mester erreszörnyen leteremtett. Hogy ennek semmi köze a festészethez. Volt nekemegy nagy szerelmem a magyar festészetben, aki pasztellezett, Rippl Rónai



99

József, a Babits portréjára gondolok, meg az Önarcképre a sapkájával,rettent en vonzott a m vészete, s gyakran nézegettem is az albumokban...

(Mi tetszett neked a pasztellben?)

– A mássága els sorban, a technikai mássága, az, hogy másképpen kellethozzányúlni, a könnyedsége, a gyorsasága, a színvilága. Az olajnál állan-dóan kell várni, amíg megszárad, vagy legalább megszikkad, hamar lehetettvele vázlatot készíteni, szívemhez közelebb álló anyag volt, bármi másnál...De amikor a nagyistváni világ tisztázódott s leülepedett bennem, akkor afélelem, hogy ne hasonlítsak rá, eltiltott a pasztellt l. De hogyan tovább? Ezkellett eldöntenem. Mondtam magamban, hogy Elek ezt olyan csodálatosancsinálja, hogy én nem foglalkozom vele, s majd csak 1991-ben vettem újrakezembe a pasztellkrétát, tiszta véletlenül...

– Kárpátaljára mentünk táborba, anyagot nem kaptunk két vagy háromnapig, s tudod hogy van ilyenkor, az ember dolgozna, nem akar tétlenül ülni,Simon Endrével és Gaál Andrissal voltunk, nekik volt pasztellpapírjuk,autóval jöttek, mondták, gyere velünk, itt van egy doboz pasztellkréta scsináljad... Ott kezdtem el aztán újra a kalandot, persze, kés bb olajjal isdolgoztam a táborban, de azért minden nap kimentünk a szabadba s ottpasztelleztünk hárman. Akkor alakult ki aztán a technikám, s már nem álltfenn a veszély, hogy a nagyistváni útra csúszom, mert akkor már megvolt amagam stílusa, le voltam ülepedve, már tudtam, hogy mire lesz jó nálam a pasztell. Azóta se hiányzik az életemb l, most is azt csinálom, merttörténetesen erre van kedvem... Emlékszem, még figyelmeztettem is Eleket,hogy ne hasonuljon annyira Nagy Istvánhoz, de úgy látszik, ez nála egy belülr l jöv valami volt, annyira rokonlelkek lehettek...

– Az én m termem mellett volt a Kovács Dénes bácsié, aki befogadtaEleket, s akkor aztán igazából állandóan együtt voltunk. Aztán Dénes bácsimeghalt s Elek megörökölte a m termét.

(Véleményed szerint Elekb l mi a több ma: a legenda, vagy amitténylegesen hátrahagyott?)

– Amit hátrahagyott, az is nagyon súlyos dolog. Olyan ígéret volt, olyanindulás, ami nagyon kár, hogy hirtelen félbeszakadt. negyvenöt éveskoráig nem tudta kifutni azt a lehet séget, ami mögötte volt.



100

Sövér Elek: Tatárok hídja (olaj)

SÖVÉR Elekfest (Gyergyóalfalu, 1937. július 25. – Csíkszereda 1982.május 7.), 1955-61: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola,

mesterei: Kádár Tibor, Feier Petru. El bb Aradra, majd Gyergyóalfalubahelyezték át tanárnak. 1970-ben Csíkszeredába költözött és ott tanított. 1967-ben Magyarországon, 1972-ben a Szovjetunióban járt. 1973-81: a csíkszere-dai Zene- és Képz m vészeti Iskola igazgatója. A szárhegyi m vésztelepen isdolgozott. Közvetlenül a f iskola után expresszionista, szürrealista grafikával kísérletezett, majd Nagy István nyomában, de eszményképének m veinél nagyobb der vel, merészebb gesztusokkal, expresszívebb színhatásokkal jelenítette meg a Székelyföld táji elemeit, emberi karaktereit. Belülr l kifelé, atárgyakból, az arcokból áradó és mindent átitató fényhatás adja képeinek különösségét. Egyéni kiállítások: 1966 • Gyergyószentmiklós, 1973 • Kézdi-vásárhely • Székelyudvarhely, 1976, 1979, 1981 • Csíkszereda, 1978 • Korunk

Galéria, Kolozsvár 1983 • Csíkszereda (emlékkiállítás, kat). Válogatott csoportos kiállítások: 1962 • Marosvásárhely, 1962-67 • (Maros) Magyar Auto-nóm Területi kiállítás, Marosvásárhely, 1968 • Expo '68, Marosvásárhely • Bukarest, 1971 • Csíkszereda, 1974 • New York, 1977 • Kovászna,1978 • Költ k és grafikusok, Korunk Galéria, Kolozsvár • Grafikusok a szül földr l, Korunk Galéria, Kolozsvár. * Köztéri m vei: M vel dési Otthon (1976,Gyergyócsomafalva), Feny Szálló (1976, Csíkszereda).(artportal.hu)



101

Még nagyon sokat tudott volna kidobni magából, nagyon tömören éshatározottan kezdte, Alfaluba kerülve olyan sajátos stílust alakított ki, hogycsak úgy dörgött. Különben Solymár István írt a hetvenes években, ahatvanas évek végén a M vészetben egy tanulmányt hármunkról: Sövérr lGaálról és énrólam... Abban nagyon keményen Elekre tette a hangsúlyt...Amikor Elek bejött Szeredába, úgy járt, mint a birkózó és a homok: ha nemaz otthoni homokon van, akkor legy zhet vé válik. A szeredai világ kisséfelszippantotta, s újra id re volt szüksége, amíg visszaállt az egyensúlya.Sajnos, az ideje nem volt teljesen elég rá, csinálta a maga dolgait, rengetegportrét készített, volt megrendelése dosztig, ez egy másik kurva dolog, hogyle kell álljál és ki kell szolgálnod azt, aki megrendelt nálad valamit, és nemszólhatsz semmit, mert ebb l élsz... De megcsinálta szenzációsan, valószín , láttad is a kiállításon, mert a kompozícióiban, a visszatér motívumai ban volt igazán nagy. A portréi belülr l sugároztatják ki az emberlényegét, akit ábrázolnak. Ezért volt egy nagy lélek, egy nagyon csendes,kiegyensúlyozott lélek... ilyen szempontból.

(Hol kellett neki megállnia a saját maga keresésében? Félúton? Vagy eljutottaz áhított küszöbre?)

– Föltétlenül eljutott, akkor következett volna éppen az érettebb id szakamikor a családi problémákból is ki tudott volna lépni egy kicsit, s aztmondani, hogy a többi most már az alkotásé. De merthogy igazgatott isközben, a m vészeti iskolában, akárhogy is, az felaprózza a napi tevékeny-séget, a hangsúlyokat is eltolja. Lelkiismeretes ember volt és a tetejében mégnagyon jó tanár is.

(Jöjjön akkor most Jecza Péter...)

– Jöjjön... Péter nagyon közkedvelt alak volt a középiskolában, vezet embevolt, örökké felszínen mozgott, ugyanakkor rengeteget dolgozott. Tehetségemellett mindenek el tt a fantasztikus szorgalma és akarása vitték el re,kedvenc növendéke volt Izsáknak, nagyon jó fej is volt, s a f iskolán isremekelt, a bátyja magyar szakon végzett, irodalmi titkár, majd f szerkesztlett Sepsiszentgyörgyön... Az egyetemen Kós András bácsi keze alá került,egy nagyon jó csapattal, Sptaru Mirceával, meg a többivel, egy nagy hajtáslétezett közöttük, lett az évfolyam legjobbja. Emlékszem, hogy csodáltukhogy megkapta az Andreescu-ösztöndíjat, majd a Köztársaságit is, a példa-képünk volt, olyanok akartunk lenni, mint , s lettünk is, mert Imrével kettenmi is megkaptuk mindkét ösztöndíjat.



102

Jecza Péter: Tárgy (1973, hegesztett vas)

JECZA Péter , szobrász (1939, Sepsiszentgyörgy – 2009, Temesvár). 1957-1963: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola. 1969: RománKulturális Érdemrend I. fokozata; 1975: Dr. Ludwig Linder Nemzetközi Képz m vészeti Díj, ugyanekkor tagja lett a Német Szövetségi Köztársaság képz m vész-szövetségének (Ring Bildender Künstler); 1979: Ravennai Nem zet-közi Szobrászati Biennále aranyérme. 1963-1979 között a Temesvári Egyetem Rajztanárképz Karának tanára, 1989-ig ugyanott a Traian Vuia M szakiEgyetem adjunktusa. Egyéni kiállítások: 1972, Wuppertal; 1973, Bukarest, Hofgeismar (NSzK); 1977, Wuppertal, Hofgeismar; 1978, Aeugsterthal(NSzK); 1981, Wuppertal; 1982, Korunk Galéria, Kolozsvár, Wuppertal;1983, Düsseldorf; 1984, Köln; 1986, Bázel, Wuppertal, Lugos; 1987, Bázel;1990, Essen.(artportal.hu)



103

Ez a példa, hogy dolgozni, hajtani és megmutatni, csakazértis, ez bennünkmegvolt. Jeczától ilyen szempontból sokat kaptam. t a fizikuma is segí-tette... Nagy karriert futott be, németországi kapcsolatai révén is, sikeresszobrász lett, mindenféle szempontból. Sokat állítgatott ki külföldön, bele-került egy nyitottabb, európai vérkeringésbe, Temesvár szelleme is segítette

t a kiteljesedésben, sikerült nonkonformistáknak lenniük ott, k mindigmást akartak, a temesváriak, Bertalan Istvánnal és társaival egy olyan csapa-tot hoztak létre, amire aztán a bukarestiek is felkapták a fejüket, és mindarra,amit k produkáltak. Péter aztán tényleg kifutotta az összes lehet ségeit..Egy darabig tartottuk a kapcsolatot, mert az évfolyamtársamat, Bíró Kláritvette el feleségül, aki textiles volt, kés bb elváltak, s Klári betegen ott ma-radt, s akkor egy kicsit megátalkodtam a Péter irányában... Hívtuk többszörSzárhegyre is, de egyszer sem szánta rá magát, hogy a táborba eljöjjön.Olyan lekicsinyl en visszautasított...



104


(Sövér és Jecza után ki következzék? A sorrendet megállapítani továbbra is aTe tiszted...)

– Mindenképpen Szakáts Bélát emelném ki ezúttal. Székelyudvarhelyiszületés fiú, családi hátterét nem ismerem, két évvel járt fölöttem, volt aza szobrásznövendék, aki a legnagyobb ígéretnek számított. Középiskoláspályafutásáról keveset mondhatok, mert az az évfolyam voltak, akik kevésbéfoglalkoztak a kisebbekkel. Az egyetemen viszont nagyon kellemesencsalódtam benne, addig egy tartózkodó valakinek tudtam...

– Nem volt ösztöndíjunk az elején, s egy randevúm akadt egy lánnyal,Szakáts meglátta a bentlakásban, hogy lóg az orrom, s rámszólt: hát te, mi a bajod? Á, mondom, találkám van, s az illet t nem ismerem... Tudod mit,mondta, van nekem egy kin tt kék öltönyöm, azt odaadom, mert én már nemtudom fölvenni, próbáljuk csak meg... Azt mondd meg, ki az a kolléga, akiígy egyb l kitalálja a bajodat, amit szégyellsz és be nem vallanál senkineksemmi pénzért, meg jön és kérés nélkül ad egy ruhát... Hát persze, hogyerr l volt szó... Jó, rajtam is sz k volt a ruha, mert is még az érettségirekapta, s nem viselte, de mégse volt folt hátán folt... A gesztus, a vásárhelyiiskolából hozott egymásra figyelés ilyesféle apró jelzései nagyon jól estek éssok-sok emberségre hangoltak mások iránt, a következ kre nézve. Gondol-tam, ilyennek kell lennem majd nekem is... A kés bbiek során aztán ténylegmi is ugyanígy viselkedtünk az újonnan jöttekkel...

– A továbbiakban Szakáts Temesvárra került, a m vészeti líceumhozkés bb pedig, az utóbbi id ben a f iskolai oktatásban vesz részt, de ezen túelmondhatom, hogy egy kiváló szobrász. Temesvár különben is, Jeczávalkapcsolatban is említettem, olyan új m vészeti fuvallatba állt be, ami abukarestivel szemben egy jóval szabadabb, liberálisabb hangot üt meg. Abukarestiek érdekes módon a francia hatást, a francia világot vallották magu-kénak egy darabig, de úgy nézett ki, hogy egy adott ponton beáll náluk egykifulladás, mert ott voltak közvetlenül az ideológiai nyomás alatt, ami a köz-pontból rájuk nehezedett, a temesvári világban viszont sokkal jobban érvé-nyesült a multikulturalitás kölcsönössége és toleranciája. A bukarestiekbenugyanis ott lappangott egy adag nacionalizmus, ami Temesvárról hiányzott.



105

Szakáts Béla: Gyorsuló id (1970-es évek, fa)

SZAKÁTS Béla,szobrász (Székelyudvarhely, 1938. szeptember 19.) 1956-1962: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola. 1978: Romániai Képz m vészek Szövetségének díja; 1982: Országos Képz m vészeti Fesz ti-vál szobrászati díja, Bukarest; 1988: Dante Biennálé aranyérme, Ravenna.1962-1994 között a Temesvári Képz m vészeti Líceum szobrászat tanára,1994-t l a temesvári Képz m vészeti F iskola docense, tanszékvezet . Kez-detben terrakottával, majd bronzzal dolgozott. A konstruktív formaalkotás ésa kinetikus m vészet elkötelezettje. * Egyéni kiállítások: 1968, 1980, 1987 •Temesvár, 1986 • Krajova, 1989 • Lugos. Válogatott csoportos kiállítások,1990 • Euro-Ázsiai Biennálé, Ankara, 1988, 1992 • Dante Biennálé, Ravenna. Köztéri m vei: Az 1989-es romániai forradalom emlékm ve (Temesvár).(artportal.hu)



106

Bukarest ösztönösen elnyomta a vidékr l, s f ként az erdélyi tájakról bejövm veket, így Temesvár volt az, aki minden törekvést méltányosan fölvállalt Nem is csoda, hiszen magyar m vészek teremtették meg ezt az eszméBertalan Zoltánnal az élen, s hozzá csatlakoztak kés bb Jecza, Molnár Zoliés Vitályos Magda, és a férje, Kazinczy Gábor grafikus, s ebben a csapatbanSzakáts Bélának is nagyon komoly szerep jutott... Persze, itt most nemszabad elfelejteni, hogy Jecza mindig vezéregyéniség volt, akár a falkavezér,Bertalannal és Molnárral k együtt ténykedtek. Viszont a Béla alapossága ésmegfontoltsága párját ritkította. egy nagyon érdekes dolgot vitt magávalSzékelyudvarhelyr l: becsületes, tiszta ember volt, csak arra alapozottamit teremtett, nem szervezte túl magát. Tanított, példát mutatott, ebben voltaz ereje. Jecza viszont mindig rátett egy-két lapáttal, nagyon jó volt a politi-kai háttere. Jó diplomata volt, meg tudta lovagolni minden id k konjunk tú-ráját. El bb keletre, aztán meg nyugatra is... Szakáts Béla hiába kerültTemesvárra, azért az udvarhelyi lokálpatriotizmusát, ami dicséretes, meg-rizte. nem csak egy helységre korlátozta e ragaszkodását, hanem az egészszékelységre. Így került aztán Szárhegyre, mert a tábor volt az a momen-tum, amikor a modern gondolkodásmódjával belépett a mozgalmunkba,szívesen jött és jön ezután is, mert szerinte mi sokkal jobban ragaszkodunk

hozzá, mint Udvarhely...

– Id ben visszaugorva az 1974-es szárhegyi induláshoz, annak éppen ez volaz egyik lényeges mozzanata, mert most már ki lehet mondani, hogy titok- ban szerettük volna visszahívni, összegy jteni azokat az erdélyi alkotókatakik kirepültek ebb l a régióból, ebb l a térségb l, hagyjanak egy maradandó nyomot maguk után Szárhegyen, alkotások formájában. Ezért haragszomén olyan emberekre, akik a két világháború között vagy a második háborúel tt nagyon sok mindenben részt vettek, tapasztalatot szereztek, viszontlekicsinyl en nem voltak hajlandók bekapcsolódni a szárhegyi elgondolásbaA régi kolozsváriak, úgymond a mestereink, ha semmi egyebet nem csinál-nak, el állhattak volna egy-egy rajzlap nagyságú munkával, megtisztelni atábort. Nagyon sokat jelentett volna erkölcsileg. Ehelyett kaptuk a fitymálómegjegyzéseket, a lekicsinylést: hogy na, akkor mi van? Állandóan azt

firtatták, hogy jó-jó, de mi ebben a garancia? Hát az isten áldja meg, a kétháború között, amikor megindították a különböz mozgalmaikat, a BarabásMiklós Céhet, leszakadva az anyaországról, abban mi volt a garancia?Körülbelül annyi, mint most. Viszont a hetvenes évekre az erdélyi magyarm vészetnek már egy olyan nagy csokor derékhada verbuválódott és n ttfel, hogy Szárhegy igenis, garancia lehetett. És ez volt a lényeges cél, hogyvalahol nyomot hagyva megfogalmazzunk egy közös üzenetet. Ez nem volt



107

egy olyan véletlenszer játékszer, amire csak úgy, szórakozásból rátaláltunk jól átgondolt elképzelés volt, csak akkor éppen nem lehetett teljesen nyíltanmegfogalmazni. A Barátság tábor meghirdetése, a románság bevonása, azegész nyitás kifelé szerintem nagyon szerencsés volt és mindenki csak nyertvele, mert nem zárkóztunk be az elfogultságunkba, megszabadultunk azakaratlan köldöknézésünkt l.

(A szárhegyi epizódon túl mit lehet még szerinted a Szakáts Béla érdeménekbetudni?)

– Az a tény, hogy tanár és becsületes, tisztességes nevel munkát végezgondolom, mindent elárul. Az általa vezetett évfolyamokról kikerülfiatalokat ugyanúgy, ahogy t is megtanították, becsületre, tisztességre ésszakmaismeretre neveli. Haragusznak rá, mert szigorú, sok mindent elvár,

megkövetel... Ez a fiú, Sárpátki Zoltán, aki az én el ttünk álló szobromatpatinázza, amit Izsák készített rólam, a Béla növendéke volt, s az elmúltnapokban elbeszélgettünk volt, elmondta, mi mindent tanult t le és mennyirehatott rá mesterének igényessége. Amit itt csinált a szobrommal, a mter-memben, az Szakács Bélán keresztül Izsáktól nemzedékr l nemzedékreörökl dött, átadódott, mert a mesterséget meg kellett tanulni.

(Említetted többször is az iskolából örökölt odafigyelést, ami sokmindenrekiterjedt köreitekben. Hol van az a határ, ahol kezdenek megkopni, lazulniezek a reflexek? Amikor már megh vösödnek az emberközi viszonyok?)

– A vásárhelyi iskola mai keresztmetszetét és visszamen leg az útját egyid n túl már elég nehéz lenne követni. Talán a nyolcvanas évekig azodafigyeléssel még nem volt baj, az akkor kikerült, illetve akkor felvételizettdiákok életében még létezik, mert még m ködtek azok a tanárok, akik akkorel adtak és elcsöpögtették bennünk ezeket az elveket. Azután? Lett egyegyszer , akármilyen m vészeti iskola. Pont, mint a többi. A „nagy család”felbomlott...

– Különben úgy hiszem, éppen a szétszóródási kör az, ami ennek aziskolának a kiterjedési pontjait meghatározta térben és id ben. A végzettnövendékek, ahol elhelyezkedtek és ahol életet kezdtek, ott valahol azokkala gyerekekkel, akikkel már k foglalkoztak, ugyanazt igyekeztek megterem-teni azokban az iskolákban, ahol tanítottak. Így sugárzott ki, gondolom,Marosvásárhely szellemisége az egész Székelyföldre, de még tovább is:Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre, Csíkszeredára, Gyergyószentmiklós-



108

ra, Kolozsvárra. Mindenütt próbáltuk ugyanazt a hangulatot megteremteni,az egymásrafigyelést.

(Err l jut eszemben, Gaál Andrásról kézen-közön teljesen elfelejtkeztünk, pedig hát indított el téged a pályán...)

– Az, hogy ide kerültem, neki is köszönhet , az, hogy egyáltalán Csíknak ahatása alatt fejl dhettem. Amikor én 1963-ban ide jöttem és végigjártamAlcsíkot, Felcsíkot és Középcsíkot, rettent en tetszett nekem az egészkörnyezet. Azt is megmondom, miért. Alfaluban, Gyergyóban, legalább 12kilométert kellett menni, amíg kiértünk az erd be. Benn voltunk a faluközéppontjában, s úgy éreztük, f ként az ilyen ködös id ben, mint amilyenma is van, hogy valahol az alföldön vagyunk. Egy nagy völgyben, lapályonvoltunk. Mindenik környez falu kedvez bb helyzetben volt nálunk, viszon

Alfalu távol feküdt a hegyt l. Gyermekkoromban ahhoz, hogy mindenreggel elvigyem a reggelit vagy délben az ebédet, s rendszeresen, egy naptöbbször is megtegyem azt a 12 kilométert, az azért becsületes egy túra volt.Minden este hazajönni a szénával meg lovakkal, tehenekkel, minden egyéb- bel, s reggel újra vissza, hát tudod, finoman fogalmazva elegem volt ebb l afoglalatosságból. Különben szerettem a falumban, egy pillanatig sem ny göl dtem, de amikor megláttam Csíkszeredában, hogy létezik más valóság is, sakárhonnan indulok, egy fél óra alatt ott vagyok a hegyek közt, hát nagyon jó élmény volt... Nem, mintha a hegyeknek annyira el lettem volna kötelez-ve, de valahol a táj, a domborzat és egyáltalán az egész környezet mindennél jobban vonzott. S el kell áruljam, hogy a f iskola elvégzéséig akár Három-széket is jobban ismertem, a különböz földrajzi elhelyezkedés és földrajzifontosság szempontjából, mint a saját szül földemet. A kollégáim nagyrésze, akik fennebb vagy alattam jártak, szinte kivétel nélkül háromszékiekvoltak.

– Ugyanakkor azt is tudtam, hogy él itt, Csíkszereda tövében egy Nagy Imre,s volt itt egy Nagy István-féle hagyomány is. Az ugyancsak jelent s MártonFerencr l akkor még nem tudtam... Ebben a megérzésemben és régi kelet

lelkesültségemben szerencsére, a mai napig nem kellett csalódnom... Jöttaztán a lehet ség, az András ötlete, hogy ide kérjem a kinevezést, s amikoraztán kikerültem, az volt számomra a nagy dolog, hogy már öt éve itt élt, solyan benyomást keltett, hogy emberi megbecsülése révén, rajztanárnaklenni itt, Szeredában presztízst jelentett. Andrással elkezd dött köztünkegyféle pozitív versengés, és ez nagyon jó és termékeny állapot volt, neki isvolt egyfajta látása, nekem is megvolt a sajátom. addig megpróbált úgy



109

festeni, ahogy Imre bácsitól látta az akvarellt, de amint én is elkezdtemmellette m ködni, rendre beállt a párhuzam és a hajtás. Ez egy óriási dolog aképz m vészek életében, hogy van társunk, van akihez mérjük magunkatakivel vitatkozzunk... András tapasztalt volt már a tanügyben is, sokmindenre felhívta a figyelmemet, hogy erre vigyázzak, azt így csináljam,ezzel ne tör djek... Mind a kett nknek megteremt dött a maga szuverénvilága, s nagyon hálás vagyok neki, amiért éveken át társam volt, s mostnagyon hiányzik nekem. Elárulom azt is, mert hiába, hogy valamennyivelid sebb generáció tagja volt, bizonyos ponton a kett nk dolgai egyvonalbakerültek. végezte a maga dolgát, betöltötte vezet i szerepét, én megpró-báltam amiben lehetett, segíteni, s ha valamit befejeztünk vagy ha tanácsotakartunk kérni egyik a másiktól, csak átmentünk egymás m termébe, hogygyere, nézd meg, mi err l a véleményed? Mindegy, hogy aztán azt elfogad-tad vagy sem, de legalább kaptál egy els vélekedést, egy benyomást, egyvisszajelzést, amin el lehetett töprengeni. Úgy éreztük, hogy amit mondtunk,az egyikünk részér l se volt udvarlás vagy hízelgés, hanem szinte szakmavélemény. Imre bácsitól tanultuk meg, hogy sosem szabad köntörfalazni, aszeget a fején kell ütni, fáj, nem fáj, de meg kell mondani az igazat... Aznem igaz, és nekem senki ne mondja, hogy kollégák közt nem lehet egy kisék vagy hogy a küls hatások ne ékelnének bele ebbe a baráti kapcsolatba,alkotói párosba, de ügyelni kell rá, kell tudni, mikor hallgatsz el, mitmondasz, alszol egyet rá, ha netán megsért dtél, mert kisvárosban máskéntmegmaradni nem lehet.

(Miért volt Gaál Andrásnak érdeke, hogy téged Szeredába hívjon az üreskatedrára? Ha nem jössz, akkor lett volna egy csomó plusz órája...)

– Várjál, mert itt volt el ttem egy csomó dilettáns is, a román tanártólelkezdve az orosz tanárig, mert nem voltak lefedve a rajzórák. Andrásban pedig volt annyi karakánság, hogy azt mondja, hozzá nem ért ne tanítsonrajzot, ha már létezik egy egész katedra, azt szakos tanár töltse be. Én ezérttisztelem-becsülöm... Ugyanakkor az igazgató, Kristó Bandi, aki szentkirályiszületés , de olyan tág látókör és intelligens ember volt, hogy azonnal

belátta: a háromszög nem az orra el tt végz dik, hanem onnan tágul s alehet ségeket nézte, hogy miként tudjuk megújítani a szakoktatást... Arajzterem, ami hosszú id n keresztül létezett a gimnáziumban, valamikorlomtár lett. Megérkeztem, Andrással összefogtunk, Kristó azt mondta, mertegyszer is itt volt növendék, ebben az iskolában, hogy a rajztermetvisszaállítjuk, s tudta azt, hogy Vámszer Géza bácsi idejében, meg KovácsDénes idejében milyen volt az a rajzterem, el kerültek a padlásról a szobrok



110

el került egy csomó dolog, berendeztük szenzációsan, bútorzatot vásárol-tatott, kell-e ennél nagyobb mellédállás? Az összes volt kollégám közül éntanítottam normális körülmények között: elegánsan, berendezve, görög ésrómai szobrok gipszmásolatával ellátva, amik megmaradtak a múltból,1911-t l, olyan volt az egész, mint az álom. Andrással szereltünk népm -vészeti tárgyakat, varrottasokat stb., felraktuk a falra, tehát az oda belépgyereknek volt egy esztétikai temploma. Ez egy nagyon lényeges dolog volt.Utána is, azok az igazgatók, akik Kristó után jöttek, kevés kivétellel, támo-gatták a rajzoktatás problémáját. Jó, hogy aztán az évtizedek múltán ebb lm szaki rajzterem lett, tervez i táblákkal, T-vonalzóval és minden fity-fenével szerelték fel, de megmaradt az, hogy ott zenét hallgattunk, s ha mégegyszer újrakezdeném s megint ugyanezekkel a körülményekkel találkoz-nék, akkor ismét csak itt kezdeném az életet. Egyetlen kollégám sem találtilyen környezetet, ilyen lehet séget a kibontakozásra ott, ahová helyeztékKöröket rendeztünk, állandó jelleggel, külön is foglalkoztunk a gyerekekkel,úgyhogy amikor a tanítványaink mentek valahová felvételizni és meghallot-ták, hogy Csíkszeredából jöttek és hányan vannak, úgy féltek t lük, mint at zt l, annyira versenyképesek voltak. Egy külön fejezet az, hogy hány féledolgot csináltunk együtt: pionírházat, majd m vészeti iskolát is... Mertvannak fiatal titánok, akik ma felteszik nagy bölcsen a kérdést: akkoriban, adiktatúrában maguk hol voltak, mit csináltak? Nyugi-nyugi, szoktammondani, elvégeztük a magunkét, ne féljetek... Amikor ti is annyit fogtok aszabad id tökb l feláldozni, és minden h börgés nélkül, úgy emlékszem, mnem szívtuk fel egyhamar a vizet, ha feladatot kaptunk...

– Ennek dacára, le a kalappal a mai ifjúság el tt, megadja a kell tiszteletets nem is igen könny neki a jöv t tisztán látni, olyan sz k esélyekkel indulnak ma az életben... Meglepetések, persze, engem is értek, mert amikor meg-érkeztem Szeredába, kivettem egy lakást albérletbe, s egy december 10-énarra mentem haza, hogy a b röndöm s egy kiskályha ki vannak rakva alépcs mellé, mellette egy s berágy, amit kölcsön kaptam, rajtuk harminccentis hó, a lakásba pedig, ahonnan reggel munkába mentem, már hivataloskiutalással lakó költözött. Azt se tudtam, mit csináljak, mihez kezdjek. A

gazda, akit l a szobát kivettem, nem mondta meg, hogy a szoba fölött nem, hanem a város rendelkezik, különben kerestem volna mást. Én szinte egyhónapig laktam benne gyanútlanul, boldogan... Volt ott egy tornác, oda azegész holmit beraktam egymásra, el zetesen valamilyen gy lésen voltunkJános Pali bácsi volt az, akit történetesen már ismertem, az állomásnállakott, a szök kútnál, a négyemeletesben, becsengettem hozzá, mondom, néígy és így jártam, tessék mondani, mit csináljak. Az igazság az, hogy nem



111

volt pénzem sem, hogy szállodába mehessek akár csak egy éjszakára is. Pali bácsi felöltözött, bejött velem a Múzeumba, el szedett valami csergéket, azíróasztalra kirakta, s rám szólt, hogy reggelig nagyon ne mocorogjak, nemszabad innen kimenni, ügyelni kell, mert ez nem épp szabályos dolog, dereggel majd intézkedünk... Ez az eset amolyan példaérték volt, mert továbbsoha többé ilyen problémám nem akadt. Imre bácsi is besegített ebbe, mertamerre irodákban, f nökségeknél eljárt, mindig figyelt ránk s felhívta a vezet k figyelmét, hogy kiket kell megbecsülni. A magunk során aztán, amikorcselekvési tényez k lehettünk, mi is vigyáztunk, hogy aki közülünk értékvolt, azt az életben ne érjék kellemetlen meglepetések. Az utánunk jöv krekövetkezetesen felhívtuk a figyelmet és ez helyi hagyomány lett és maradt.

(Próbáljuk meg tettenérni azt a folyamatot is, ahogyan Gaál András fokoza-tosan eltávolodott ett l a várostól. Mert a távozása mindenképpen nagy

veszteség a városra nézve...) – Most se vagyok meggy z dve afel l, hogy Andris lélekben jól érzi magátLátom ezt, amikor hazajön, a hozzáállását, a hangulatát, a keser ségét.Viszont: elmentek a gyerekei, el bb a gyógyszerész lánya, aki Sopronbakerült orvos férjével, akit l aztán el is vált, majd a fia, aki Vásárhelyen jártaki a m vészeti líceumot, Szombathelyen végzett f iskolát, majd a Duna TVhez került. Akkor kezd dött el az András kalandja, a kilencvenes évek közepét l, amikor divat is volt kimenni, rengeteg kiállítást rendezett, meg-vásárolt kint egy telket, Pannonhalmán, mindez nagyon szép, nagyonérdekes, viszont András továbbra is ebb l a világból él, ahonnan elment...1989-ig volt itt a képz m vészeti szövetség fiókjának elnöke... Utána setudok arról, hogy mell zve lett volna, csak megváltoztak az id k. Mikor el iment, még évekig vállalta a szárhegyi tábor m vészeti vezetését, teháttovábbra is volt itt szerepe s rangja. Zöld Lajossal k ketten tekintélyelvvezet k voltak, engem eléggé mell ztek is, s én 1979-ben két kapu közöttmeghúztam a csíkot, s azt mondtam, attól kezdve, amit nem muszáj, én nemvégzem el, oda nem dugom az orrom, s ezt meg is tartottam. Engem abukarestiek ne küldjenek se tojásért, se szivarért le a faluba, ugyanazzal a

diplomával, a kurva istenit neki, viszont a problémákat a kollégákkal mindigcsendes, diplomatikus úton próbáltam megoldani. Bennem egyáltalán nemvolt uralkodási vágy, másokban ez megvolt, az lelkük rajta. Lajos is,nagyon kemény kez volt, de az is igaz, hogy nélküle az a tábor sose jöttvolna létre. Kellett hozzá az diktatúrája. Sose kért senkit l semmit, nem iskérdezett, csak kiadta a feladatokat... Meg kell csinálni, parancsolómódban...



112

(Sose volt Andrissal erre a témára egy tisztázó beszélgetésetek?)

– Nem volt... Én személyesen nem tértem vissza semmiféle sérelemre.Tudtam, hogy mit akarok csinálni, elvégeztem a dolgom, nem feszegettemsemmit, a haragról azt tanultam, hogy egyet jót aludjunk rá mindig, s utánaszórjunk rá hamut, s nem szabad, f leg szakmabeliek között, akik össze kellhogy tartsanak, olyan kevesen vagyunk, hogy nem szabad megengedni afölösleges morgást. Haragszik a disznópásztor, s a falu nem tudja...

(Andris milyen útra lépett az utóbbi id ben? Változott valamit a m vészete?)

– Ugyanazt csinálja, mint eddig. Sokfelé kiállít, a visszhangok már nehezeb-ben érnek el idáig...



113

GAÁL András fest (Ditró, 1936. március 9.) 1954-1959: kolozsvári Ion Andreescu Képz m vészeti F iskola, mesterei: Abrudán Péter, Teodor Harsia, Miklóssy Gábor. 1972, 1973: Káplár Miklós-díj. 1959-t l Csíkszere-dán rajztanár. Akvarell- és olajképein többnyire csíki és gyergyói tájakat elevenít meg, a domborzati formákat kifejez szín- és vonalritmusokra egyszer sítve. Más m vein jelképeket és allegóriákat teremt. A szárhegyi m vész-telep egyik alapítója. Az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céh tagja.Egyéni kiállítások: 1964, 1978, 1983, 1984, 1985, 1986 • Csíkszereda; 1968,1977, 1987 • Marosvásárhely; 1973 • Sepsiszentgyörgy • Kézdivásárhely;1973, 1976 • Székelyudvarhely; 1973 • Ditró; 1978 • Korunk Galéria, Kolozs-vár; 1978, 1985, 1986 • Gyergyószentmiklós; 1986 • Szárhegy; 1988 • Brassó; 1991 • Debrecen • Essen; 1992 • Laon (FR); 1993 • Toyama (JP);1994 • Sopron; 1996 • Bátaszék • Budapest. * Válogatott csoportos kiállítá- sok: 1972, 1973 • Hajdúböszörmény • 12 erdélyi képz m vész kiállítása, Erd s Renée Ház, Budapest; 1990 • Romániai magyar m vészek kiállítása, Budapesti Történeti Múzeum, Budapest. * Köztéri m vei: Cantata profana(kerámiamozaik, 1967, Csíkszeredai M vel dési Ház [Márton Árpáddal]);Mozaikfal (1974, Szárhegy [Márton Árpáddal]); Tusnádfürd i rómaikatolikus templom vitrója (1985 [Egri Lászlóval]).(artportal.hu)

Gaál András: Táj (1968, akvarell)



114

Márton Árpád

KÖSZÖNT SOROK A 70 ÉVES GAÁL ANDRÁSNAK

Az id névtelen madara kiröppen a tollakkal, gondokkal bélelt fészekb l, azügyetlen szárnypróbálgatások ívelt suhanásokká növekednek, hogy majdan anagy vándorlás viszontagságait kibírják. (...)

Gaál András évei írják egyre sokasodó köreiket az id szárnyain, az alkotói,nevel i, közszolgálati és az élet sokrét gondjaival. A kezdetek kezdeténvajon sejtette-e a beláthatatlan messzeség kihívásait, a feladatok sorakozóvégtelenjét?

A kor parancsa, a körülmények hozták magukkal a kínálkozó lehet ségeketés a munkahelyi kötelezettségeket. Az élet véletlen fordulata és az önvállaláshozta t Csíkszeredába, hogy itt kezdje el a rámért ösvény és út taposását. Állomáshelyedre már úgy érkeztél, hogy hoztad magaddal a munkabecsületét, a kötelesség tudatát, a teremteni-alkotni akarást, a közért valóönzetlen cselekvés tisztaságát.

rhellyé toporogta az élet e terepet számodra, mert itt annak el tte nagy

el dök születtek, de egyetlen kivétellel, valamennyien nyakukba akasztottáka vándortarisznyát, mert az akkori közösség szemében az alkotás nemíródott a komoly mesterségek listájára, így kénytelenek voltak vállalni ahányódást, a bolyongás parttalan végtelenjét.

Te maradtál génjeidben a kitartás és a hivatástudat szent hitével.

Következetes munkálkodásod eredménye, hogy hagytál magad után nemze-dékeket, akiknek rányitottad a szemét a szépre, a jóra, az emberi értékek tiszteletére. k szétszóródtak, lehet, hogy hálások, de lehet, hogy a feledés ésháládatlanság ködében bolyonganak, de az éveid számvetésében k is felsorakoznak, súlyosbítják tetteid mércéjét a számonkérésben.

A tanítás, nevelés életednek csak töredéke, mert mindenekfölött ott van a fcél, a nyugtalan képíró, a teremt , alkotó.



115

Élményeid nagy itatóspapírja a tudatalattiban összegy jtötte az élet és akörnyezeted nyomvonalait, amelyek papírra, vászonra és falakra kívánkoz-tak. A tudat, az ösztön ezt az elraktározott, felhalmozott látvány-gazdagságot átvetíti, feldolgozza, képekké alakítja, újrateremti.

Elkezd dik a nagy játék, a küzdelem az anyaggal, a technikák sokirányúlehet ségeiben. Az évek során kialakult sokarculatú stílusod, amiletagadhatatlanul a tied, a sajátod. (...)

Éveid láncolatából, kimaradhatatlan egy nagyon jelent s állomás: a szelle-mi értékek megteremtése, rzése és közszemlére tevése. Önzetlenül vállaltadaz életed egy jelent s szakaszán a táborverést, az e körüli védnökség ésvezetés szerepét.

Az álmokból, évtizedes sóvárgásokból alkotótábor született megszállott,lelkes emberek segítségével. Az évek múltával igazolódott szükségszer sége A gyarapítás, a felel sség alázatos vállalása meger síti és igazolja hozzá-állásodat, lelkiismeretedet, hogy a közösségi, kulturális értékeknek azonnyomvonalai megtalálták helyüket, igazukat itthon és a nagyvilágban.

A végtelen teret berepülve hullatod értékes, színes tollaidat, szétszórod kiállításaid sokaságában. Simogatod a néz lelkét és szemét a napszakok,évszakok, a figurális kompozícióid kacsintásával, és kacérkodsz az id vel.

Írod a reád mért köröket, sokasodnak az évek, adja a röppálya feletti Mindenható, hogy még sokáig feszüljenek az élet és az alkotás ívei.

Nézem, követem utadat, Isten éltessen er ben, egészségben!

(Elhangzott a 70 éves Gaál András festményeib l 2006. február 28-án acsíkszeredai Pet fi utcai Kriterion Házban megnyíló kiállításon.)



116


(Abban egyeztünk meg menet közben, hogy sorra vesszük azokat is, akik acsíkszeredai életeden maradandó nyomot hagytak. Most eljött ennek az ideje– kivel indítsunk?)

– Az, hogy ide s olyan környezetbe kerültem, meg hogy továbbra is volt, akiránk figyeljen, ez els sorban Nagy Imre bácsihoz kapcsolódik. Ahogy ide-kerültem, annak idején, hallgattam a Miklóssy professzor javaslatára, akiötödéven dobta fel a problémát, hogy fiúk-lányok, arra ügyeljenek, amikorkikerülnek innen, úgy dolgozzanak, hogy ha lehet ségük lesz, mihamarabbegy kiállítással kell jelentkezni, mert rajztanárnak el fogják fogadni egy

életen keresztül, de az alkotáshoz való hajlamról látható bizonyságot kelltenni. Hát én erre a nagy útra készültem is, s hála istennek, hogy az összeskollégáim közül nekem adatott meg az a szerencsés helyzet, hogy itt Csík- ban egyfolytában, folyamatosan, havonta m vészeti kiállításokat rendezteks ebben a vonulatban másfél hónappal azután, hogy megérkeztem, meg-nyithattam els szeredai kiállításomat. Kolozsváron már volt korábban egy bemutatkozó jelenésem, a Mátyás-házban, az itteni els kiállításomra amúzeumban került sor, hetven munkából álló anyagot akasztottam a falra.Ezt az anyagot végignézte Nagy Imre bácsi is, akkor kérdéseket tett felbizonyos munkákkal kapcsolatban, így aztán a szimpátiái közé kerültemrövid id alatt, mert András már itt volt öt éve, s k már együtt jártak-keltekfestegettek, Imre bácsi meghívta Gaál Andrást is, így aztán én is bekerültemebbe a b vkörbe, ami jó volt... Pontosabban az történt, hogy id közönkénnyilvántartott bennünket, emellett pedig számon is kérte, hogy mit csi-nálunk. Amikor telefonon felhívott, hogy akkor most szeretné megnéznimit festünk, akkor esküszöm, hogy a zabszem a fenekembe nem fért be,merthogy szörnyen igényes ember volt, viszont ez a javunkra is vált, hiszenImre bácsinak a városban volt egy presztízse, tisztelték, s ezen keresztül,amikor az ifjúságról szó esett, állandó jelleggel védelmébe vett, vagy

ajánlotta az elvtársaknak, a vezet embereknek, hogy igenis, figyeljenekránk.

(Amikor munkavizitet tartott nálatok, milyen stílusban nyilatkozott,emlékszel még?)



117

– megnézte a munkákat, alaposan, minden oldalról, és kérdéseket tett fel,egyesekkel kapcsolatban, meg akarván gy z dni arról, hogy te tudatábanvagy-e annak a munkának a miértjei fel l. Azzal, hogy miért csináltad. S hate erre határozottan azt mondtad, hogy ezt én így akartam, mert így látom, ésígy befejezett a m , akkor azt mondta, hogy na, úgy legyen... Tehát valahol akritikája nagyon lényeges volt, kérdéseivel meger sítette a m vészi hitünketVagy egyszer en azt mondta, fiúk, nem kell lézengni, nem kell hülyéskedni,hanem neki kell fogni és komolyan dolgozni. Amikor a Cantata profanát, amozaikot csináltuk a szeredai kultúrházra, akkor is végigkísérte a munkát,nézte, megbírált bizonyos dolgokat, volt amit elfogadtunk, mást meg nem...

(Mondj egy példát arra, amit nem fogadtatok el... Vagy amit elengedtetek afületek mellett...)

– Imre bácsi mindinkább részletekben kezdte látni a világot, ami a m vészikezdeteire kevésbé volt jellemz , részletesebben, aprólékosabban, mesélsebben festett, mi pedig egyre jobban arra törekedtünk, hogy tömören fogal-mazzunk, s minél kevesebb prózát vigyünk bele, vizuálisabb m vészetetcsináljunk.

– Érdekes megfigyelni Nagy Imre rajzait: ahogy haladunk el re az id benegyre több rajtuk a részlet... Mert fest ként viszonyult a dolgokhoz,viszont nagyon jó és született grafikus is volt. Történt, hogy egy adott pilla-natban Barcsay Jen bácsi egyszer Kolozsvárt jártában-keltében MiklóssyGábort is meglátogatta, ugyanis külföldön élt, Magyarországon, s ott beszélgettek a m teremben, ahová a Mester odahívott bennünket is, a nyolcfest t, hát ez csodálatos dolog volt számunkra, az a nyilvános vita ott... Miaddig csak az anatómiáját ismertük az öregúrnak, az egész m vészetétakkoriban nem lehetett nagyon propagálni, s Miklóssy elvárta, hogy hall-gassuk végig, amíg k másfél-két órán át beszélgettek... Akkor mondtaBarcsay az Imre bácsiról, hogy az szemében jó fest , de még jobbgrafikus... Gondolom, a háború el tti metszeteit és rajzait, többek között azírókról készült portrésorozatát vehette alapul.

– Imre bácsi a végletekig men en tanulmányozta a részleteket, miel tt egyegy nagy munkához fogott volna. A halála után tagja voltam a leltározóbizottságnak, s a vázlatait nem hogy százszám, de kilószámra kellett átnézni,képzeld el, micsoda csodásabbnál csodásabb rajzokat, szénrajzokat találtam,el tanulmányokat, mozgásvázlatokat. Rengeteget rajzolt, dolgozott. Csakálltam és bámultam...



118

(Gyakorlatilag hogyan sikerült megszervezned az els kiállításodat?)

– Mikor Szeredába érkeztem, már ismertem a múzeum akkori igazgatóját,János Pali bácsit. Amikor el ször látogattam a líceumba és a leend állásfel l érdekl dtem, még az államvizsga el tt, éppen akkor nyitották meg azakkori Kossuth utca elején lév történelmi múzeumban Gaál András ésHunyadi László közös kiállítását, amire én is elmentem, s ott bemutattakJános Palinak. Mikor pedig elfoglaltam a tanári állást, rögtön elmentemhozzá, s mondtam, hogy van vagy hetven munkám, amit kiállíthatnék, megrábólintott: minden további nélkül! Másfél hónap telt csak el a pályakez-désemt l s a szüleimhez Kolozsvárról hazaküldött munkáimmal már szépenmeg is nyitottam a kiállítást. Sikerem volt, befogadtak. Nem dicsekvéskéntmondom, de utánam olyan m vészek állítottak aztán ki, mint SzervátiuszJen , majd Bene József, Mattis-Teutch, Veress Pál, Puskás Sándor,

Benczédi Sándor, Zolcsák Sándor, Nagy Pál és mások, egész gazdag névsorvolt, a múzeum büszke lehetett az akkori teljesítményére. Összesen 56 ilyentárlatot rendeztek, gondolom, ez nem semmi!

(Miért vetemedett egy történelmi múzeum akkoriban képz m vészetitárlatokra?)

– Nem sokkal azel tt futott le a Kovács Dénes etnográfus-múzeum-igazgatóval kapcsolatos botrány, akit koholt vádakkal letartóztattak, emiatt amúzeum kényszer en takaréklángra állította a tevékenységét és ideig-óráig arégészetnél „ártalmatlanabb” képz m vészet felé fordult. Gál Feri bácsi, aneves m gy jt javaslatára beindították ezt a tárlatsorozatot, aminek azáldásaiból én is részesültem. A rajoni vezet k nem nézték rossz szemmel eza tevékenységet, s t esetenként támogatták is. Igaz, a megyésítés után aztána leszakadt Kovászna megye is mozgolódni kezdett, s ott mintha a politikaivezet ség és a m vel dési élet közötti kohézió szerencsésebb formát öltötvolna, akkoriban velük tudtunk nagyon jól együttm ködni, különösen akézdivásárhelyi céhmúzeummal.

– Annak ellenére, hogy Imre bácsival kezdett l jó viszonyban voltam, nem jutottam el addig, hogy magával hívjon horgászni vagy festeni. S t, amikor1965 táján a fülébe jutott, hogy meg kívánok n sülni, egy nap megállított avárosi étkezdében, a régi villamosm vek mellett, s megkérdezte, hogy tény-leg el akarom-e rontani az életemet, komolyan gondolom ezt a n sülést?Mire én elég nyersen válaszoltam neki, hogy igenis, Imre bácsi, mert nemakarok egyedül elpusztulni, mint egy kutya! Az öreg megállt, hosszan rám-



119

nézett, érintve érezhette magát, de nem szólt semmit, csak sarkon fordult éselviharzott. Egy esztendeig körülbelül felém se nézett, úgy megharagudott.Aztán én megn sültem, kaptunk egy lyukat valahol a mai Sadoveanuban,egy udvarban, a vízért az utcába kellett kijárnunk, viszont telefonunk márvolt... Egyik nap szól a telefon, hát Imre bácsi. Azt kérdi, mikor teheti tisz-teletét nálunk? A meglep dést l alig jutottam szóhoz: akármikor, mondtamamikor Imre bácsinak megfelel... Szörnyen izgultam, vajon mit szól majd amunkáimhoz, mert amióta nem láttuk egymást, én már eléggé elrugaszkod-tam a korábbi stílusomtól. Megérkezett, figyelmesen végignézett mindent,aztán megállt annál a festménynél, amit l a legjobban féltem, mert úgyéreztem, hogy az az els komoly lépésem önmagam felé. Féltem, mit fog rámondani. Elid zött a képnél, majd hirtelen azt kérdezte, hogy ez vajon ígymarad, akarok-e még ezen dolgozni? Rávágtam, hogy én egyszer aztán nem,ez végleges, ez így marad. Jól van, akkor így legyen! vágta rá is a varázs-igéjét, s ezen érdemes tovább menned... Én nagyon hálás vagyok, mindentösszevetve, neki, nagyon jó, hogy volt itt nekünk egy m vészapánk, egymesterségbeli mentorunk... Búcsúzás el tt még ránéz a feleségemre, eléggévékonyka alkat volt, ránéz, s azt mondja: maga vérszegény! Magának sokvasat kell pótolni... Vegyen egy edényt, jöjjön le hozzám, adjak feketeribizlit, s kortyolgasson minden nap a levéb l, az adja a vasat a vérnek...Ezzel aztán a n süléssel s a családi dologgal kapcsolatos baja egycsapásraelszállt, utána már akárhányszor mehettem, gyerekeket vittem, nagyonélvezte, nem volt többé semmilyen felh közöttünk.

(Hogyan sikerült magadat távol tartanod az nagyon er s stílushatásától?)

– Én nehezen rajzoltam, viszont egy bravúros rajzoló volt. Nekem az volt acélom, hogy a mesterség szabályait szigorúan betartva, de minél kevesebber feszítéssel teremtsem meg a magamét. Nem akartam annyira belemélyül-ni a munkába, mint tette. Inkább a tömörítés, a szintézis érdekelt, nem amesélés. Mert amíg Imre bácsi az egész életét a m vészeteknek áldozta, azegész idejével teljes mértékben rendelkezett, mi amolyan „szombatim vészek” voltunk. Egy-egy hétvégébe kellett hogy beleférjen legtöbbször

az ambíciónk. A lehet ségeinkhez alkalmazkodtunk, mint ahogyan is. – Ahogy telik az id , egyre jobban tisztelem azt, amit Imre bácsi teremtettahogyan kibontakozott és ahová eljutott. De énhozzám a legközelebb az aNagy Imre áll, aki a harmincas évek elején alkotott. A grafikája marad megleginkább bennem. Abban, hogy ideig-óráig hatott rám, nem látok semmi-lyen kivetni valót... Szegény Turcza Laci is, pályája elején amiatt szenvedett,



120

hogy azt mondták rá, kiköpött úgy fest, mint én, az én maníromban, egy azegyben. És milyen jól kin tte azóta magát, de mennyire jól! És biztosan jártak még így más tanítványaim is... Tanulni valakit l, megpróbálni követnivalakit, az nem szégyen. Mindenkinek van egy apja meg egy anyja, am vészetben is. Csak kell tudni id ben búcsút inteni, leválni...

Nagy Imre: Ilona (ceruzarajz, é.n.)



121


(Elhangzott ez a név is, hogy Gál Feri bácsi... Most akkor lenne esedé-kes...)

– Igen... Van egy visszamen története annak, Feri bácsi hogyan is lettlegendás, messze földön is ismert m gy jt . A harmincas években DomokoPál Péter noszogatására, aki errefelé fel akarta éleszteni a székely néphagyo-mányokat, feszegette többek között azt is, hogy a csíki festékeseket újrakellene indítani. Feri bácsi felesége pálfalvi asszony volt, s vállalta az újraindítást annak a régi módszernek a birtokában, elkezdték sz ni a csíkifestékeseket. Akkoriban Gál Ferenc a gyergyói nyugdíjpénztárnál dolgozott,

s Nagy Imre hatására és Szervátiusz Jen vel összefogva, Budapesten aharmincas években valamikor egy nagy székely kiállítást rendeztek afestékesekb l, ami akkor nagy ritkaságnak számított. Közösen állítottak ki sakkor mindenki igyekezett a sz nyegeket megvásárolni. Imre bácsi állítólagkijelentette volt, hogy nem pénzért herdáljuk, hanem cserélünk. Mert kikakartak sz nyeget venni? Olyanok, mint Aba Novák Vilmos, Sz nyi Istvánaz odaáti, Barcsay Jen , Varga Nándor Lajos, egyszóval mindenki, akikönnyen belelátta a m vészi értéket is. Nagyjából így állt össze a gy jte-mény, s így kerültek a sz nyegek helyébe ezek az alkotások. A képtár utánamár egyre csak b vült. Mert ha Feri bácsi valamerre megfordult és el-mondta, milyen gy jteménye van, a m vészek szíves-örömest adtak, mertegy id után érdem volt oda valakinek besorolni. El lehet képzelni, hogy azember megérkezik Marosvásárhely és Kolozsvár után, ahol gy jteményekléteztek, múzeum volt s neveltetésünk folytán a magyar képz m vészethezkapcsolódtunk. Mestereink nagyjából mind Budapesten végeztek, onnanszívták magukba az alkotó szellemet és a mesterségbeli tudást, így aztán,hogy Csíkszeredába megérkeztem és megismertem Feri bácsit, s végig-néztem a gy jteményét, hát majdnem elájultam. Mint egy gyöngyszem, úgyragyogott az egész. Két-három szobában volt összezsúfolva, meg egy csomó

fiókban, erre-arra, de minden darab érték volt. Imre bácsi láthatóan szigorú,ért szemmel válogatta ki a megalapozó cseretárgyakat. A kés bbiek soránaz ember szívesen adott a Feri bácsi gy jteményébe, megtisztel volt, hogybekerülhettél a házába. Feri bácsi pedig így lett kompetens ama kiállítás-sorozat megindításában, ami a múzeumban elkezd dött és János Pál fenn-hatósága alatt olyan gyümölcsöz en megvalósult. Persze, Imre bácsi voltennek a f motorja, vállalta fel, hogy kit, mit és hogyan, mert nem minden



122

kit hagyott ám jóvá, elárulom, voltak ilyen kisebb koccanások is, Gy. SzabóBélára például nagyon pipa volt, Mattisch-Teutch-ot sehogy se kedvelte,más ízlést képviselt, mint , Mátyás Jóskára is egy adott pillanatban kivoltde ezt leszámítva zajlott az élet tovább, s Feri bácsi a kiállítási „brigád” tagjalett, minden kiállítás megnyitón jelen volt, szenzációs volt végighallgatniazokat az elbeszéléseit, amik az Imre bácsival való gimnáziumi élményeirevonatkoztak, velük együtt járt az én egykori vásárhelyi nevel m, Simon Ferbácsi is, úgyhogy nekem már volt némi rálátásom erre az életformára és errea világra... Valahányszor elakadtam aztán a munkában, csak kimentem Feribácsihoz Somlyóra, leültem s egy kávé mellett megnézegettem az ottösszegy jtött nagyokat. Úgy t nik, Feri bácsinak tetszett ez a szerep, merállandóan hívta a vendégeket, fogadta ket, végigvezette ket a szobákonbenne volt már a korban, nyugdíjas volt, maradt rá ideje, sokszor aludtak isnála, sok képz m vész megfordult a portáján, Puskás Sándor például nagy barátja volt, meg a két Szervátiusz, Jen és Tibor, de Magyarországról isállandóan jöttek, Sz nyi és Aba-Novák, s a többiek küldték a vendégeket, aháza amolyan tájékozódó pont volt, ahol szépen eligazodott az ember.

(Állítólag Nagy Imre is nagy el szeretettel küldte oda a vendégeit, amikornem volt kedve hozzájuk s le akarta rázni ket...)

– Feri bácsiéknál mindig volt valaki, aki f zött is, utánuk járt meg mindenImre bácsi viszont magában lakott. Meg nem is volt az a kellemesvendéglátó. Ha valamihez nem volt kedve, azt ápertén kimondta és kész.

(Mi lett a Gál-gy jtemény további sorsa?)

– A hetvenes évek id szaka alatt, amikor hivatalosan kezdték lajstromba venni am kincseket, a Gál család nagy félelembenvolt, a két Gál lány édesapjuk halála utánfogták és elosztották egymás között a kép-tárat. Az egyik lány aztán meghalt, s gon-dolom, a másikra maradt az egész, aki mostott lakik ugyanabban a házban, amiben Feribácsi lakott... Talán a hetvenes évek köze-pén történt, amikor egyszer lent jártunkGaál Andrással, meg Imre bácsival, akinagyon szorgalmazta, hogy a gy jteménytvalahol közszemlére kellene tenni, hogy



123

lássák az emberek. Akkor kitudódott ez a dolog, hogy mi ott jártunk, s alányok elég szépen megsért dtek, bizonyos emberek meg elkezdtek orrolniránk, mert a lánya elmondta a tanáriban, hogy mi el akarjuk vitetniAndrással a gy jteményt... Feri bácsi akkoriban már eléggé id s volt,felejtett, s a lányainak csak annyit mondott el, hogy kik voltunk ott, s arról ishallgatott, hogy Imre bácsi jött a javaslattal, így mi maradtunk a pácban...Aztán amíg kimagyaráztuk és kitisztáztuk ezt az egész dolgot, rettent enkellemetlen volt. Végül meghalt Feri bácsi s az egész ügyet hagytuk feledés-be merülni. A lányok különben rettenetesen ellenezték a további bejárást ide,hogy az emberek idelátogassanak... Hála istennek, Antal Attila, a Feri bácsiveje tudatában van a gy jtemény szellemi értékének és hasznának, s apolgármesteri hivatalban így van valaki, aki érdemben tudja kezelni akérdést. A hetvenes évek közepét l lassan eltelt mindjárt negyven év, és jólenne egyszer bemutatni, hogy létezett s létezik itt Csíkszeredában egy ilyengy jtemény s egy ilyen félt tör dés... Sajnos, rajtunk kívül ma már nemnagyon vannak, akik saját szemükkel látták s részesültek bel le. Talán mégcsak Beczássy Tóni volt az, aki bejárt oda, de most már sincs, hogytanúságot tehessen... A hangsúly szerintem mindenek el tt azon van, ésezzel le is zárom a témát, hogy milyen jelent sége volt e gy jteménynek aváros hírnevének alakulásában a képz m vészeti életben.

(A Gál Feri bácsi esete egyedi példa volt a csíki m gy jtésre, vagy vannakmások is, akik a m élvezetre hajlandók voltak pénzt és id t áldozni?)

– Az, hogy az évtizedek során az a sok kiállítás megrendez dött Szeredábans hogy azoknak látogatói is voltak szép számmal, csöppet sem múlt el nyom-talanul. A közönség egy id után elkezdett a tárlatokról képeket vásárolniFeri bácsi gy jteménye mindenesetre példa érték volt, s az a törzslátogatóközönség, aki odajárt, az akkori kis Csíkszeredának értelmiségije. Az amaroknyi, ami volt. Egy id után a gimnáziumban a végz söket kezdtükrávenni, hogy a mindenféle vázák és cserép- meg üvegmarhaságok helyett azosztályf nöknek vagy a kedvenc tanárnak ajándékozzanak inkább képet.Évtizedeken keresztül m ködött ez a hagyomány, s így a tanári karnál,

függetlenül attól, hogy melyik iskolában tanított, ha az otthoni lakásfalaitvégignézzük a városban, nem giccsekkel találkozik az ember, hanem jómin ség munkákkal, f ként grafikával, festményekkel, szoborral márkevésbé, az már egy más, komplikáltabb m tárgy, de akadnak szobrok is,kisplasztikák, hogyne...



124

– Ami az árakat illeti, Imre bácsi állandóan azzal cseszegetett, hogy „neherdáljátok el a munkáitokat”... Jó, ez mind igaz, gy jtheted a mappádba amunkákat, de ha egy közönség vagy egy ért valaki vásárol, mondván, hogyén ezzel akarok élni, és szükségem van erre, akkor miért ne adjam oda?Olyan hitvány körülmények között éltünk a kis tanári fizetésb l, hogyegyáltalán nem ártott akkor egy kis segítség. S kellett azzal is számoljál,hogy mennyit keres a kolléga. Senkit se vetett fel akkoriban a pénz... Vagyadtuk részletre, mert volt ilyen is... Így aztán Csíkszeredában nagyon sokmunka van magánházaknál, és sokaktól. Nem csak t lem vagy Andristól...

(Itt m ködött Képz m vészeti Alap is, azon keresztül lehetett-e vásárolni?)

– ’68-69-t l igenis, létezett egy üzlet, és azon keresztül is lehetett munkákavenni. Állandó jelleggel m ködött, jó forgalma is volt, havonta beadtuk a

dolgainkat, létezett egy zs ri, amelyik szakmailag megsz rte, csak kimon-dottan képz m vészeti alkotásokkal foglalkoztunk, nem hagytuk, hogy agiccs és az amat rizmus betörjön oda, ehhez megvolt a szigorú részvételikeret is, hogy kik adhatnak be...

(Visszapillantva a múltba, az id kit igazolt: Imre bácsit avagy titeket, akiknem böjtöltétek ki az utókort? Ha felgy jtötted volna minden munkádat, smost adnád el nagy pénzért, lenne aki megvegye?)

– Ugyan már... Hellyel-közzel, nagy kihagyásokkal esetleg jönne néhavalaki, aki ezt akar és azt akar, az most is nyugodtan jöhet, mert még mindigvan mib l válogatni, de végül is azzal, hogy így történt, ahogy történt, köze-lebb került a csíkszeredai közönség egyrészéhez a képz m vészet, elfogadtak engem, s ez egy másik igen nagy dolog, merthogy nem volt semmi olyankirívó a tevékenységünkben, ami zavarta volna a polgári-kispolgári világot,egyáltalán az akkori közönséget... A másik az, hogy ezeknek az emberekneka gyerekeit évtizedeken keresztül tanítottuk, a fiú, majd az unoka végig-mentek a kezünk alatt, volt hát egy presztízsünk, és sokmindenben kikérték avéleményünket... Történt a hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején, hogy jött egy illet , s kérdezte, egy szobát milyenre kellene festeni. Lehet, hogyImre bácsi elkergette volna egyb l, de istenem, a lelke rajta, ha udvariasanválaszoltál, így is jó felé vezetted az embereket. Ez volt a helyzet a m vé-szeti általános iskola létrejöttekor is, amikor arról volt szó, hogy elkezdtüktoborozni a gyermekeket. El tte már a pionírházban, a gimnáziumbanm vészeti köröket vezettünk, és ezen keresztül a város tudta, hogy mi kikkefoglalkozunk, a gyerekeink bekerültek elég szép számmal az egyetemre, egy



125

adott ponton már úgy volt, hogy más városokból is jöttek hozzánk, Kolozs-várról, Vásárhelyr l, Váradról, Temesvárról küldték ide a tanárok ket,felkészít kre, ez is mind-mind bennünket igazolt, hogy szükség van helybena szervezett képz m vészeti nevelésre.

(A képeitek, s itt gondolok a vidék valamennyi képz m vészére, id vevalutává váltak-e, szívesen elfogadták-e, ha ajándékba vagy jutalomként,esetleg fizetségként felkínálták azokat?)

– Igen, határozottan igen. Voltak helyzetek, amikor el is várták, hogy meg-kapják ket. Valamit intéztél vagy orvoshoz mentél, netán örömet akartálszerezni valakinek, vagy ajándékként megvették nálam, vagy sok esetbenvan olyan is, hogy odaajándékozunk egy-egy képet. Nem a borítékkal jövünk, hanem a hónunk alá veszünk egy-egy munkát. Egyúttal tudjuk, hogy

örömet is szerzünk az ajándékkal.(Kanyarodjunk vissza a f sodorhoz: János Pál következik...)

– János Pali bácsi számomra nagy példakép, a munkabírása, a hozzáállása,ahogy annak idején az egész múzeumot és speciel a képz m vészeti részévezette, éveken keresztül nagyszer en m ködött ez a tevékenység. Szerényés kicsiny volt a múzeumi gy jtemény, leltári értékét nem ismerem, csakamikor leltárilag átkerült a Várba, akkor látta az ember, hogy bizony, nem isolyan szegényes, s t, terjedelmes. János Pál bizony, mellénk állt és mindengondunkban-bajunkban segített, olyasmivel nem tudtunk hozzá menni,amiben ne támogatott volna. Egyfel l ugyan Nagy Imre bácsi volt a fmozgató er , de a praktikus dolgok, a kivitelezés Pali bácsinak köszönhet

tartotta a kapcsolatot az emberekkel, a városvezet kkel. Lényegében tehátnem szenvedtünk hiányt dolgokban, az, ami másnak kijárt, azt mi is meg-kaptuk, nem voltunk mell zve, s t, kitüntet tisztelettel viseltettek irántunkez egy annyira lényeges dolog volt, hogy nem tudom eléggé köszönni neki.Adott ponton ez nagyon kellett az induláshoz. Ezért aztán lelkesentámogattuk is t, egyfolytában rendeztük a kiállításokat, ami az esztétikairészét illette, megszervezte, megnyitotta a tárlatokat, de a felrakást, azelrendezést, hogy az megfeleljen a közönség el tt is, azt Gaál Andrással ésKovács Dénessel mi végeztük el.

(Hogyan kapott helyet a közéletben? Mi mindenre terjedt ki a figyelme, amúzeum ügyein kívül? Mit l nyerte a tekintélyét?)



126

– Ha valami történt a városban, akkor az véleményét mindig kikérték avezet emberek. A maga módján egy nagyon rugalmas ember. Persze, most jöhetnek utólag az okosok, hogy pozitív, negatív, meg ilyen, meg olyan,korábbi tevékenységéb l felrónak neki bizonyos dolgokat, hogy túl keményvolt, meg hogy drasztikus volt hellyel-közzel, de figyelem, mindenkivelígy viselkedett, nem csak lefelé, de felfelé is keménykedett, és ez volt azegészben a lényeg, a becsülnivaló. Féltek a szájától lent is, fent is, hogy nevén nevezi a dolgokat, akkor is, amikor mások hallgattak. S nem csakmondott, hanem cselekedett is. Amit magára vállalt, azt csinálta becsülettel,de mint közéleti ember, az akkori kornak én úgy látom, hogy egy szükségesés el re mutató egyénisége volt. Szükség volt rá. Sokminden másként d lvolna el, ha azokon a bizonyos helyeken nem szól bele egybe s másba.

(2007-ben nyílt Pali bácsinak egy ceruzarajz kiállítása. Hová helyeznéd el az

„titkos” képz m vészeti tevékenységét?) – Szerintem a Pali bácsi szellemi batyuja több, mint egy lelkes amat ré, ugyanis azt csinálta, hogy nekiállt, s nagyon jól kialakított egyfajta grafikaistílust, ami jóval túllépik a m kedvelésen. Amúgy nagy természetimádó.Leül a természet elé és azt nem lefényképezi, hanem szépen, aprólékosanmegdolgozza, visszaadja istenigazából, grafikai m vé teremti, nagyon be-csületes világot teremt, s az egészet nagy szeretettel végzi. Látszik, hogynagy öröme telik ebben a rajzolgatásban. Kiderült egyszer, hogy már ahetvenes évekt l munkálkodott, valószín leg a már említett kiállításoknak ahatására. De hosszú id n keresztül titok volt, nem beszélt róla, aztán valakiegy gyergyószentmiklósi kiállítást kipréselt valahogy bel le, s akkor derültki a turpisság. Rajzai zömét f leg akkor készítette, amikor nyugalombavonult, a szentimrei Büdösben van neki egy kis háza, ahol hónapokat szokottkint tölteni a családdal, ott rajzolgat s végzi a dolgát a természetben. Renge-teg emlékem van vele kapcsolatban, olyan nap vagy hét nem volt, hogy le neültünk volna egy kávét meginni. Minden kiállítás után összever dött egynagy asztaltársaság, s akkor leültünk és sok minden ott terítékre került, javaslatok, ötletek, ilyenkor a városvezet ket is meghívták, aki olyan volt, e

is jött. Egész más hangulat volt ott, mintha egy irodában tárgyaltunk volnaugyanezekr l. Rendszerint már a következ kiállítás megtárgyalásábamerültünk, de ilyenkor tettük szóvá a problémáinkat, a bajainkat is.

(A rendszerváltást hogyan élte meg szerinted Pali bácsi?)



127

– Akkor már nem volt aktív, a keze alá az évek során sok ember bekerült, snem mindenki bírta azt a Pali bácsi féle fegyelmet, pontosságot, próbálták isfúrni, faragni, sok vád érte szegényt, de az, hogy az a kis felület régimúzeum bekerült abba a nagy várba, amelyet a katonaság, majd a bennelév iskola lepusztított, képzelheted, hogy adott ponton már csak egy b zösromhalmaz volt, az óriási gondot jelentett a Pali bácsi vállán. Annak arendbe tételét személyesen vezényelte le, addig, amíg lehetett. Hogy aztánmost jönnek az okosok a m emlékvédelemt l, hogy így meg úgy, nem volmese, akkor menteni kellett, akárcsak a szárhegyi kastélynál, utólag sokmindent el lehet mondani és fel lehet hánytorgatni, de tulajdonképpen csakaz van meg, amit azokban a forradalmas id kben „rosszul” csináltak. S havisszagondolunk, hogy annak idején anyagi értelemben milyen csekélytámogatást kapott egy múzeum, mégis megteremt dött... Szerintem a lényegaz, hogy pozitívan menjen tovább a múzeum sorsa, s ez így is történik,szerencsére. Nem lehet panaszkodni, annyi jó szakember került oda...(Még kiket akarsz kiemelni emlékeid kútjából?)

– Volt egy tanártársam, Hajdú Ingeborg, akib l egyszer csak rajoni titkártcsináltak. Nagyon-nagyon sokat segített, és nem csak személyesen nekünk,hanem az egész értelmiségi rétegnek, a tanároknak. jelentette a hátteret, havalami nem ment jól, ha probléma volt, hozzá bátran lehetett menni. Annakidején, amikor Andrissal a Cantata profana cím alkotásunkat elindítottuk, volt az egyik, Imre bácsi mellett, aki a f nökök felé tartotta a hátát érte.Brassóból érkezett Csíkba, történelem szakos tanárként, úgy tudom, szászm veltség , a férje vállalatigazgató volt, s ezek a vállalati vezet k keményen összetartottak, megvolt közöttük egy kölcsönös tisztelet, a városvezetséggel is egy közösséget alkottak, sok mindent meg lehetett velük oldanivárosszinten. Sokban segítették többek között a múzeumot is. Ezért Inge- borgnak rendkívül hálás vagyok. A rajoni világ megsz nése után visszajöttanítani, mert jó tanárn volt... A megyésítés után az erd kitermelést l aztána megye élére került Pataki Imre, a kultúránál Becze Tóni m ködött, atanfelügyel ségnél volt Albert Dávid, Bakó Laci bácsi volt a könyveseknél

valamikor a kultúráért felelt, s egy életen keresztül is olyan volt, hogy sohasemmit el nem botlasztott... rájuk emlékszem szívesen...

(Te hogyan élted meg a rajoni világ végét? Amikor gyakorlatilag megvál-tozott minden, amibe indulásod éveiben beleépültél?)



128

– Mint mondtam, 1965-ben n sültem meg, szerencsére kaptunk egy kislakást, utána rá három évre az állomásnál felépült néhány tömbház, oda egyhárom szobásba költöztünk, éppen akkor vártuk a kislányunkat, s pontosanaznap született, amikor kitört az els „csíki forradalom”, a ’68-as, s igazábóKovács Dénes bácsival csak annyira futotta az er nkb l, hogy a kocsmákbabeszóltunk, ne adjanak alkoholt, az emberek nehogy valami hülyeségetcsináljanak... A Pet fi utcában akkor egy önkiszolgáló élelmiszerbolt ism ködött, oda mentem, hogy a feleségemnek citromot vegyek, meg kocka-cukrot, s volt ott egy jópofa öreg bácsi, aki méltatlankodott: „Hagyjon békétmaga annak a citromnak, a fene a citromjának és a cukrának, pálinka kellide!” Valahogy akkor sikerült kívül maradnom az egész hercehurcán...

(Mi az, ami hirtelen megváltozott a rajon megsz nése után a város életé-ben?)

– Én csak a képz m vészeti részére hivatkozhatom, azt ismerem a leg jobban. Addig ugye voltunk a rajonban vagy hárman-négyen képz mvészek, aztán hogy megye lettünk, ide került Gyergyó, Udvarhely, Keresztúris, s akkor már gondolkozni kényszerültünk, hogy Vásárhely hiányát vala-hogy pótoljuk. Amíg a tartomány létezett, minden kutyafüléért oda kellettmennünk... Ennek most vége lett. Akkor jött az ötlet, hogy létre kellene hoz-nunk egy képz m vészeti fiókot, valami egyesületet, akármit. Vásárhelyennem is ellenezték a mi leválásunkat, míg voltak megyék, ahonnan mégkés bb is más megyékhez tartoztak a szövetségi tagok, nem változtattakmindenütt a berendezkedésen, így történt helyenként az írószövetségifiókokkal is. Mikor ez megvolt, gy jtöttünk anyagot, csináltunk egy kiállí-tást, s akkor még benne volt a kolozsvári Kovács Zoltán bácsi az országosvezet ségben, meghívtuk hozzánk, tekintse meg a kiállítást, s rá is bólin-tottak, hogy igenis, ezekkel az er kkel nyugodtan megcsinálhatjuk a fiókotÍgy született meg aztán, ’68 szére a Képz m vészeti Szövetség Hargitamegyei fiókja, Gaál Andris lett ennek az elnöke. Elkezdtünk járni egy kicsihelyiségért, s valahol a Pet fi utcában kaptunk egy sz k irodának valót, ahoaz egykori szövetkezetnek volt borbélyüzlete, de felhagyták, s akkor Bíró

Bandi segítségével, aki a szövetkezetek elnöke volt, megkaptuk. is egyolyan személyiség, aki aztán átkerült a városi vezetésbe és sokat segített. Deolyan is történt, hogy a galéria ügyében elmentünk a városhoz, s ott más-valaki fogadott, nem Bandi, az meg a problémánkra, miután végighallgatott,megjegyezte: „Ide figyeljenek, ahol eddig árulták a gallért, ott árulják ezutánis, mert új gallérüzletet ebben a városban nem nyitunk!” Sokáig rajta ismaradt a helyiségen a „gallérüzlet” kifejezés... Ugyancsak a városvezetéshez



129

került annak idején a fásoktól egy Balázs nevezet maroknyi székely, isolyan volt, aki szívesen segített, tehát nagyon-nagyon sokan mellettünkálltak és ez volt a lényeg. Volt egy pár olyan év, amikor úgy t nt, hogy itt jófelé mennek a dolgok. Egymás után alakultak a különböz , addig nem létezintézmények, a problémát az jelentette, hogy nem volt megfelel infra-struktúra az elhelyezésükhöz...

– Talán, ha még sokáig tartott volna az a langyos, csöndes rajoni állapot,akkor egy olyan általános tunyulás áll be és engem is elkapott volna. Amegyeépítés viszont er teljes kihívással járt, célt adott, hogy megmutassukcsakazértis lehet itthon teremteni. Nem kellett annyiszor elutazni, ha intézniakartunk valamit, minden további nélkül dolgozhattunk, mi adtunk rá enge-délyt helyben, beneveztünk a különböz kiállításokra, elkezdtünk kimoz-dulni, cseréket szervezni, kapcsolatokat teremtettünk, majd elkezd dött a

vajúdás, hogy na jó, akkor most már alkotótábort is jó lenne csinálni...Mindez, igaz, csak 1974-re érett meg annyira, hogy valóság lehessen,amikor is kiemeltek félnormával rajz szakos tanfelügyel nek, ez megint egy jó és hasznos dolog volt a számomra, olyan szempontból, hogy megismer-hettem a megyét, kellett járni terepre, rálátást szereztem mindarra, amiHargitában történt, akkor megszületett a m vészeti általános iskola is, azmegint egy olyan fontos szakmai lépés volt, merthogy a mesterségünketvégezhettük benne. Persze, a gyökerek a gimnáziumba vezettek, onnanindult ki minden, ott kapott helyet az elején a m vészeti is, amíg meg nemépült számára a Jégpalota melletti épület, oda is tanárokat kellett tobo-roznunk. Jött Mérey Andris, Ferencz Ern , megszületett az óvón képz agimnázium mellett, amelyben szintén éveken keresztül tanítottam, egyszóval pezsgett itt az élet, nem volt id sokat elmélkedni, hanem dolgozni kellett. Aszövetség fiókja aztán beköltözött a kultúrházba, ott kaptunk egy helyiséget,kés bb a múzeumba, a várba, került f könyvel nk, könyvel nk is, utánamegépült a Virág utcában a galéria, ahová mi is beköltöztünk, a vásár-helyiekkel jócskán megritkult a kapcsolat, nem kellett annyit felutazni,önálló cselekvési körünk lett. Inkább Bukarestet jártuk többször...



130


(Beszélj most a m termeidr l. Hogyan alakultak a munkakörülményeid azid teltével...)

– N sülésem után megkaptam azt a kis lakást a Sadoveanu utcában, hátul azudvarban, ott volt két szobánk meg egy konyha. Annakel tte az Ifjúsági Parkmellett egy kis utcában laktam, azt is úgy kaptam meg, hogy amikor kiraktakaz albérletb l, s János Palihoz menekültem segítségért, akkor másnapelpanaszoltam a tanáriban, hogyan jártam és lakást keresek, s Csiszér Lajos,aki aligazgató volt, azt mondta: ne búsulj, megoldjuk. Mondta, hogy meg-kérdezi a volt anyósától, aki a park közelében lakott, befogadna-e engem,

amúgy sem használja az egyik szobát... Egy vagy két nap elteltével szólt is,hogy el van intézve, ott húztam ki a n sülésig. Amikor viszont megkaptam akétszobásat, az egyik szobát mindjárt ki is neveztem m teremnek. A tömb-házban kicsit problémásabb lett volna festegetni. Jött aztán az els gyere-kem, viszont én a szomszéd szobában nyugodtan dolgoztam, egészen nagyméret képekhez való helyem is volt benne, nem volt alkotási problémám.

– Különben úgy vagyok vele, én azt vallom, tapasztalatból, hogy ha akarsz,akkor bárhol dolgozhatsz. Csináltam is a magamét, minden akadály nélkül.Persze, itt a kultúrházban m ködött egy, s err l még nem beszéltünk, egyamat r képz m vészeti kör, akkor Salló István – nekünk Pista – volt akultúrház igazgatója, a kör nem foglalta le egész nap a termet, mi is befér-tünk, Gaál Andrással ketten váltottuk egymást a programban, s abban ateremben tudtunk aztán olyan jelleg dolgokat is kivitelezni, amit otthonnem lehetett. Például az akvarellezés inkább ment a kultúrházban, mert azsok mocskolódással jár. Utána jött a megyésítés, s akkor vet dött felkomolyabban a m terem kérdése, Imre bácsi, lévén, hogy közben-közbentette tiszteletét, látta, hogy milyen körülmények között dolgozunk, s akkor1971-ben megépültek a kultúrház f t blokkjára ráépített m termek, aho jelenleg is beszélgetünk, s attól kezdve császári módon éltünk, egy ekkoram termet mindenki irigyelt, különösen a kollégáim, ha beszéltem nekik rólaSárig Lajos volt akkor a városi építészünk, találta ki a fest k számára ezt ahelyet, mert így megoldódott a f tés is egyben, hiszen az egész ráépült akazánházra. El nem tudom mondani, az alkotás szempontjából mekkorahajtóer t jelentett az, hogy tudtad, lejössz ide és nyugodtan dolgozhatsz,mert itt van mindened, egy helyen... Egy adott pillanatban még kötelezett is,



131

hogy ha már létezik egy ilyen helyiséged, egy ilyen adott lehet séged, eztnem szabad elhazardírozni. 1990 után aztán csináltattam belé egy galériát is,meg egy leválasztó függönyt, mert annyi kacat összegy lt már, hogy sokszora saját munkáim is zavarnak. S akkor jó eltüntetni ket szem el l.

(M vésztársaid hozzád képest milyen helyzetben voltak? Te voltál aszerencsés, vagy a te helyzeted volt az általános?)

– Errefelé rendszerint fentr l lefelé történt a megoldás keresése, és ezmindig egyenesebb utat jelent, mert könnyebben elhárulnak az akadályok,nem igen gáncsoskodnak. Ha felülr l jön valami, az már feladat, amit megkell oldani. A többiek viszont, amerre szétszóródtak, mind Szebenben, mindBrassóban vagy Szentgyörgyön, k szabályosan megkínlódtak azzal, hogyismételten kérvényezték a m termet, kilincseltek, udvaroltak, megalázkod-

tak... Nagy nehezen nekik is megoldódott valahogy a problémájuk, deegyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan... Senki nem kapta megérdemtelenül, ez igaz, de legtöbbször csak hosszú utánajárással, itt viszontmi id ben és természetesebben élhettünk a jogainkkal. Úgy érezhettük, hogyaz id s a társadalom méltányosan nekünk dolgozik. Gyergyószentmiklósonpéldául Karancsi Sanyi a kultúrházasokkal állandó ellentétben volt, mertsehogy sem tudott szót érteni velük. Ahány igazgató jött, annyi felfogásbaütköztek... Igazság szerint Gyergyóban Karácsony János bácsin kívül, akieléggé elszigetelten élt a város életét l, képz m vészeti tekintély nem igenvolt, nem úgy, mint Imre bácsi nálunk... János bácsinak nem volt beleszólásaa város dolgaiba. Neki különben is volt egy magánlakása, és ott dolgozott,nem kellett elmennie könyörögni, hogy dolgozhasson, úgy oldotta meg,ahogy meg tudta oldani...

– Székelyudvarhelyre a kezdeteknél, valamikor az ötvenes évek közepén,’57-58-ban, került egy egész csapat: Maszelka János, Székely Jóska, OrbánÁron, szinte egy évfolyam telepedett ott le, m vésztelepet akartak csinálni, shogy aztán abból miért nem lett m vésztelep, tudja a jóég. Pedig Udvarhelyhihetetlenül sokkal rugalmasabb szellemi központnak számított, és mindig is

volt bennük egy nyitottság, a kultúrházban mindjárt m termeket kaptak, devalahol az egész mégis gellert kapott. Az a gyanúm, a szellemi kártyán k játszották el a különböz lehet ségeket. Nem akarom megbántani kethiszen csak részben hibásak, de az az igazság, hogy abból a gárdából márszinte senki nincs életben, Nagy Gyuri él még, igaz, nem váltotta meg avilágot, de nagy tanulság, hogy sose vegyülj össze az amat rizmussal, de aváros polgárait sem kell alázatosan kiszolgálni. Kompromisszumra szükség



132

volt és van, nem tagadja senki, s t lesz is, de k egyszer en beolvadtak, elsüllyedtek a városba, ahelyett, hogy k vitték volna azt valamelyest el re, saz a t ke, amivel indultak, szép lassan semmivé lett, végül Maszelka maradaz egyedüli, aki a város m vel dési életének élére állt, szervezte a kiállítá-sokat, tartotta a kurzusokat, s olyan amat r mozgalmat indított el, aminekvan létjogosultsága, csak éppen részesévé ne váljál, tudjad, hogy hol húzodmeg a határt. sajnos, a nyakára engedte az egészet s utána nem volt t leszabadulása... Még Nagy Péter él ott a régebbiek közül, aki alkot, csak af iskola három évét végezte el, mert református papcsaládból való volt éskitették, bekerült aztán valamelyik vállalathoz, legutóbb is a legjobb képz -m vész díját Péter kapta Udvarhelyen... Úgy tudom, utánpótlás pedig léte-zik, a Palló Imre középiskolában egész sor ifjú ember van, aki tehetséges, deaz az érzésem, hogy a városnak a m vészekkel semminem épít kapcsolatnincs, ezt csak feltételezem, itt azért Csíkban, részben a hagyományok miattis, a városatyák jobban figyelnek a m vészeinkre. Csak egy meghívót nézzémeg, vagy egy üdvözletet, egy kártyanaptárt, ami a hivataloknak készül,mindjárt látszik, hogy mifelénk tudják értékelni a m vészit, a szépet.

(Amikor Csíkba jöttél, mondtad volt, hogy leny gözött téged az emberközeltáj. Ezt hogyan aknáztad ki az évtizedek során?)

– Sikerült a kezdetekkor sok-sok dolgot magamba gy jteni, összegezniKözépiskolás koromtól, lévén, hogy a természetben nevelkedtem, s a közép-iskolában is megmaradt ez az állandó kontaktus, amire rájött a két hetesnyári gyakorlat, s a motívumvilág mélyen belém ivódott, az már megvoltbennem Csíkba kerülésemkor is. Mindenütt ugyanúgy találkoztam azerd vel, a feny vel, a faluval, a heggyel, viszont itt megtelepedve, el kelletdöntenem, hogy akkor most kimegyek rendszeresen és pöttyögetem mintaután a természetet, vagy pedig nekiállok, s a behordott látványból lesz rökegy képet és azt festem. Nem az a kunszt, hogy itt egy kicsi fa, ott egy kicsifa, hanem hogy tisztázom magamban: mi az, ami ezt a tájat jellemzi, mit llesz olyan, amilyen – hogy súlyos, tömör lesz, hogy azok lelkivilágáttükrözi, akik ebben élnek –, így aztán Székely János, a csíki látogatásai és a

látottak alapján teljes egészében rátapintott arra, hogy mi Andrással kétkülön irányban indultunk el, de ugyanoda lyukadtunk ki.



133

Márton Árpád: Erd (akvarell)

(Miben állt a tájbegy jtésed technikája?)

– Kisgyermek koromtól ott éltem az életemet azok között a motívumok közt.Akarva-akaratlanul egy csomó dolgot megfigyeltem, elraktároztam, amivizuálisan akkor egyáltalán nem jelentett a számomra semmit, mert benneéltem és keservesen dolgoztam közben. Talán csak akkor vettem volnaészre, ha hirtelen hiányzik... Amikor például elkerültem a középiskolába,akkor már egy másik táj felébresztette bennem ezt a hiányt. Ez igen érdeke-sen, gépies módon raktározódik el, az hülyeség, ha valaki azt mondja, hogytudatosan történik... Üledékesen rakódik le minden az emberben, s amikorszembesül a tényekkel, s nem csak nominálisan és vizuálisan fogalmazza

meg a dolgait, hanem szellemileg is átsz ri magán, tömöríti, keresi hozzá azeszközöket, akkor jönnek be a letisztult elemek, s azok közül lehet válogatni,stilizálni, átrendezni... Egy megcsillanó kis feny fa sokszor éppen elég,viszont az egész láncolatra nem pazarolsz er t s id t. A kérdés: a s rítetvilágot hová tudom még tovább hatványozni, amit l több, expresszívebb,monumentálisabb, tágasabb lesz. Ami a táj-jelegét illeti ennek az id szak-nak, kezdett egyensúlyba kerülni a táji és emberi megfogalmazás, egészen a



134

szobrászi tömörségig csupaszítottam a dolgokat, csak a lényeget tartottamszem el tt.

(Ha arányítanál, a munkásságod mekkora részében kap szerepet a táj, akárf szerepl ként, akár mint díszít elem?)

– Abban a pillanatban, hogy a figuratív ábrázolás mellett döntök, a táj nálamazonnal háttérbe szorul és esetleg csak annyira bukkan fel mégis, merthogyaz emberi ábrázoláshoz szükségét érzem egy-egy jelzésszer elemnek. Ahatvanas-hetvenes években, amíg rámköszöntött a csúnya olajfesték-aller-giám, a táj ha jelen is volt bizonyos módon, a figuratív állt igazából el tér-ben. Mindig is azt szerettem csinálni, hogy az ember legyen jelen a dolgai-mon. A hetvenes évek közepét l kezdtem jobban a tájra figyelni, mert akkortechnikát váltottam, s ahhoz egy áthidaló id szakot kellett teremteni, akkor

foglalta el a helyét életemben az akvarell, persze, ezt is ugyanolyan átgon-doltan oldottam meg, mint a korábbi munkáimat. Nem a közönségkecsegtettájképfestészet felé indultam el, hanem a saját szájam íze szerint alakítottama képet. Amíg nem álltam vissza, az akvarellr l a tojástemperára, egészen akilencvenes évek elejéig, csak elvétve tájképeztem... Például a szárhegyitábor ban is, mások kimentek reggel s estig bóklásztak... Akik idegenb l jöttek, azoknak izgalmas volt a táj és ami azzal összefüggött, de engem ott ismindig a figuratív elem izgatott. Állandó jelleggel. Vagy olyan motívumokatkerestem, aminek a mondanivalója az emberhez közel áll. Nagyon kevéstájképem maradt Szárhegyen, ha maradt egyáltalán... De ett l függetlenül,szinte minden nap kimentem, s a táji motívumvilágot gy jtöttem, gazda-gítottam. Nagyokat sétáltam, skicceket készítettem, aztán azokat bent, am teremben a kés bbiek során s talán még most is hasznosítok. Ebb l énhosszú távon teremteni tudok. A természetet nem lemásolom, hanem újrafelépítem magamnak... Ez akkor is így van, ha közben ismét visszatértem atájba...

(Ez mennyire általános gyakorlat, vagy mennyire inkább csak rád jellemz ?Tapasztalatom szerint ahány m vész, annyi gyakorlati eljárás...)

– Rájöttem arra, hogy úgy tudom uralni a képet, a képi világot, ha közbenbizonyos dolgokat elfelejtünk. Van egy kiinduló pontunk, ami maga a rajz, avonal, amir l az id teltével egy egész sor dolog lekopik, lemállik. A lényegtelen dolgokat elhullatjuk. Még az élmény jó része is elvész. Marad esetleg anap- és az évszak néhány f jellemz je, de még ez sem annyira lényegesmarad viszont bennünk valami, ami a kezünket vezeti. Otthon sokszor



135

felpörögnek bennem a csupasz vázlatok, s azt mondom akkor, hogy ezt mostkiemelem, meg azt is, s ezekb l ezt meg ezt csinálom... Szinte semmi közemár az eredeti dologhoz, ahhoz, ami valamikor történt velem, de már látommagam el tt azt az addig nem létezett újat. Így sikerül elkerülni, hogyszimpla természetábrázoló világot m ködtessek a vásznon... Jó, az is igaz,hogy olykor kis engedményeket is tenni kell, hogy eladjunk bizonyosdolgokat, elismerem. Sokszor annyira jópofák az emberek, jönnek azigényekkel, hogy akkor ide tegyünk egy nyírfát, oda meg egy vízeséstfessek, s ilyenkor mindig eszembe jut Arany János, a maga varázsigéjével,hogy –költ hazudj, de rajt’ ne fogjanak...De ha vissza tudod adni azt azélményt úgy, hogy az illet is meg legyen elégedve, s én se köpjem értemagamat szembe, akkor ez valahol természetes dolog... Én vállalom azt,hogy esetleg az utókor olcsójánosnak tart majd. Imre bácsi, s Kányádi is,sokszor dorgáltak, hogy áron alul adjuk magunkat. De ha arra gondolok,hogy a vásárló mennyib l kell hogy megéljen, akkor azt mondom, inkábbelégedjek meg a kevesebbel, de legalább nyomot hagytam valakinek azéletében, is jól jár és én is jól jártam... Amikor megindult mifelénk a foko-zottabb elvándorlás, az emberek ragaszkodtak hozzá, hogy olyasmiket vi-gyenek magukkal, ami ket erre a tájraemlékezteti. Ezt lehet ízléstelenül iskiszolgálni és lehet ízlésesen is. Én megcsináltam becsülettel, megmutattam,ha jó, akkor jó, ha meg nem, nincs probléma, nálam is ülhet a kép. Jöttekhattyút és kicsi nyulat is kérni, meg holdfényt, naplementét, de azt mondtam,én ilyet nem tudok festeni. Mire felháborodtak: hogyhogy, maga azt mondjahogy fest , s nem tud festeni?!

(A család mennyiben segítette, befolyásolta a szakmai munkádat, fejl dése-det? Beszélj egy kicsit a sorsodnak err l az oldaláról is.)

– Lényegében az Imre bácsi aggodalmai nem válnak be, ha te ezt okosanmegszervezed el zetesen és menet közben is. Már a kezdetekt l úgy kellelindítanod a családi életedet, hogy né, nekem van egy ilyen célom, élet-szándékom, mi már a legels lakás esetében megbeszéltük, hogy nekem kelegy helyiség, ahol én dolgozzak, és nem is keveset. Ezt amúgy elfogadta a

feleségem is, lévén, és ez nagy szerencsém volt, hogy erdészeti technikumotvégzett, az erdészet keretében dolgozott mindvégig, hányatott családi életb jött, kulákcsaládból, üldözöttek voltak, nevet kellett változtatnia, kisgyerekkorától Szentegyházán nevelkedett apósomnak a n vérénél, s elfogadottolyannak, amilyen voltam, soha nagyobb problémánk nem adódott hálaistennek, aztán jöttek a gyermekek, velük is igyekeztem maximálisan foglal-kozni, hogy ne szenvedjenek amiatt, hogy történetesen alkotó ember vagyok,



136

ennek aztán sok-sok éjszakám és szabadid m volt az ára, hogy az alkotásnakis eleget tehessek, nagy kihívás volt, hogy a tárlatokon úgy szerepeljek, azelvárásoknak megfelel en. Ebben segítettek és segítenek a jelen pillanatbanis az otthoniak. Aztán ’74-t l nyaranta jöttek a táborok, egy-egy hónapomatmindig lefoglalták, szerencsére anyósoméknál és édesanyáméknál meglehetett oldani a gyerekek ottlétét, de f leg Csíkszentmihályon nyaraltak, anagy udvarra kikerültek az unokák, a gyerekeink, biztonságban voltak ott,onnan is sok segítséget kaptunk, lehet ségem volt festeni... Közben a közéris rengeteget vállaltam, kiállításokat rendeztünk, az iskolában is helytállni,ott is állandóan feladatokat adtak, az órák keretében azt lehetetlen volt mindmegoldani, sok-sok szabadid m is ráment, a lozinkaírásra meg az iskoladíszítésre. Ugye, a mostani Márton Áron líceum mekkora? Térben azt ki-díszíteni, s nem egyszer, hanem állandóan... De a kollégáim is olyanokvoltak, hogy nem az ellenkezés munkált bennünk, hanem hogy gyorsan csi-náljuk meg, essünk túl rajta, ha már meg kell lennie. Segítettek, átvállaltakdolgokat, rendesek voltak. A gyermekeim is olyanokká nevel dtek, képzm vészet szeret k, a lakást próbáltam úgy beállítani, úgy dolgozni, hogyolyan legyen a környezetük, érezzék át, hogy szellemi környezetben élnek,amit lehetett, sok könyvvel, lemezzel biztosítottam, zenével... A jelen pilla-natig is mindez m ködik. Kilencven után aztán voltak olyan lehet ségeimf leg az ezredforduló táján, hogy nyugdíjba mentem, hogy feleséget islehetett már a táborokba vinni, a nemzetközi táborokról van szó, ahová akollégák feleségei is eljöttek, ez egyféle kárpótlás is volt mindazért akorábbi lemondásért, amit értem vállalt az élettársam.

– Ha Imre bácsi szelleme onnan fentr l most látná az életemet, akkor nemkellene csalódnia ebben a tekintetben. Különben közöttünk ez soha többénem hozódott el , és szerintem nem ment az alkotás rovására. Jó, ügyesen kkellett sakkozni az életet ahhoz, hogy mindennek eleget tehessek, s közbennem egy vagy kett , hanem három és négy nyerget is meg kellett egyszerreülni. Ó, hogy mi annyi mindent csináltunk zokszó nélkül! Az ember utólagalig hiszi el, hogy ennyi mindent volt képes végigvinni. Ezt is csináltad, megazt is, és pörgött az élet...

(A muszáj munkák mennyi id n át kísértettek téged és társaidat, akik atanügyben dolgoztatok? Gondolok itt például a jelszóírásra...)

– Mi az iskolában ki voltunk szolgáltatva az intézménynek és a konjunktú-rának, aminek eleget kellett tenni. Én 1964-t l, hogy ide kerültem, abbacsöppentem Gaál Andrissal, hogy Gh. Dej jelmondatokat kellett írjunk,



137

üvegre, hátulról, tükörírással és arany festékkel! Azt se tudom, hány száznégyzetméternyi szövegr l volt szó, központilag kiadták, ez volt a technikaiszabvány, a rajonnak vagy valamelyik elvtársnak az agyréme lehetett, samikor az egészet végre megcsináltuk, akkor 1965-ben Gh. Dej fogta magátés kimúlt. A nagy teremben fel voltak állítva a megfestett nagy üveglapok,Andris olyan dühös lett, egyet a lábával, egy nagy mozdulattal egyb l ki-rúgott, az egész mehetett a szemétbe. De ez nem volt elég, mert aztán ’65-t’69-ig én annyi jelszót írtam sablonnal, hogy az nem igaz... Nem mondoknagyot, de ha összeszámolom az egész lozinkás tevékenységem, akkor hakiraknám Csíkszeredától kezdve, egész biztosan Csíkszentmiklósig el-húzódna hófogónak... Most is sokszor vagyok úgy, éjszaka azt álmodom,hogy vörös alapon arannyal írom-írom a hosszú lozinkát, s akkor a végénrájövök, hogy kimaradt egy bet ! Ilyen rémálmok üldöznek néha, de hálaistennek, hogy azokkal az emberekkel, akikkel dolgoztam, akik párttitkárokvoltak, akik igazgatóim voltak, valahogy úgy sikeredett, hogy ne kelljenszégyenkezzünk egymás el tt sem. Tudtad azt, hogy meg kell csinálni, nekikis kiadták, nem önkényesen szabták ki ránk...

(De ha jól belegondolunk, a párt éppen úgy ti is voltatok... végül is...)

– Azon voltunk, pártban és párton kívül, hogy ezt a jelent s magyar közösség iskolát ne nyomhassák víz alá. Sokszor megpróbálták, voltak gazem-berek is, akik ártani akartak, s a pártszervezetbe se éppen a legrosszabbakléptek be közülünk, hanem a legjobb munkaer k, s most hiába mutogatunkmásfelé, mert ugyanúgy te is benne voltál... Én csak annyit tudok azegészb l, hogy a mesterek közé a gy lésteremben hátul beültem, volt egyrajzmappám, nekiálltam rajzolni a kollégákat, s kértem a mestereket, havéletlenül engem szidnak vagy szólítanak valamiért, akkor lökjenek meg...legalább tudjam, hogy mir l van szó. Bevallom, hogy egész sor nagyon jóötletem éppen a pártgy léseken jöttek, a serkentés és gátlás lélektani hatásakövetkeztében. Tehát még az az id sem ment teljesen kárba, s t! Az azid ... Az az id ...



138


(Elolvastad valamennyi rólad írt kritikát?)

– Én el!

(Mi az, amit bel lük igazából hiányoltál? Hiányoltál-e egyáltalán valamit?)

– Nagyjából, mert elkezdtem összegereblyézni a dolgaimat, mind meg isvannak egy gy jteményben... Elrakosgattam ket. Id ben széles sávot jelenvan ott fiatalkori kritika és van életm re tekint ...

– Ha az egészet egyfajta térformában képzelem el, s érint ket húzunk az ún„életm ” mellé, akkor különböz emberek különböz képpen érintettekdolgokat, s lényegében sokan rátapintottak a lényegre. Lévén, hogy aki egykicsit komolyabban állt hozzá a m kritikához, az az el z kritikákból iselolvasta azt, amit meg kellett szívlelnie, hogy ne beszéljen légüres térben. Akomoly kritikusok mindig jól tájékozódtak, komolyan dokumentálódtak, amunkáimat is ismerték. Nincs hiányérzetem semmilyen tekintetben a kritikátillet en. Úgyis írhatnak százféleképpen, százfelé, és maradsz te, a magadgondolati világával és üzeneteivel, s úgy érzed, rendben van, ezt megírták,az élet megy tovább. Ezeket a cikkeket mindig úgy fogom fel, mint egy haj-

nali mosakodást, amikor jól felfrissíted magad és utána éled a magad világát,megtörülközöl és végzed a magad dolgát. Amit úgy is nekem kell m vel-nem, elvégeznem, és itt Miklóssy Gábor mesteremet idézném, aki örökkéfigyelmeztetett bennünket, ügyeljünk, mert a m kritikusok jönnek s kitalál-nak mindenfélét, mert írniuk kell, tanácsot adnak, belebeszélnek, végül isfesteni nem tudnak, nekünk kell tovább dolgoznunk, ezért tudomásul kellvenni a helyzetet. Valahol én ezt be is tartottam, már a kezdetekt l, és máignem bántam meg. Szidhattak vagy dicsérhettek, különösebben nem érintett.Serdül korban épp elég volt, amikor megszenvedtem azt a kis affért az isko-lában a Székely János cikke okán, akkor ébredtem rá, hogy az ellenvéle-mények nem azért születnek, mert te valamit rosszul csináltál, hanem mertvalaki torz szögb l nézi a dolgaimat.

(Melyek voltak mégis azok a kritikai melléfogások, amikr l úgy érezted,hogy egyáltalán nem a lényegedet mutatták meg?)



139

– Amikor az emberek az esztétikum és a tények megítélése kapcsánszéls ségek felé mennek el, az nagyon tud bosszantani. Voltak a nyolcvanasévekben Magyarországon „erdélyi csillagok” címen olyan vélekedések,melyek az erdélyiség, a székelység számlájára írtak mindent, ami esztéti-kum. Nézd, ha nekem példaképem Nagy István, a fest , akkor nem hiszemhogy Franciaországban tudták volna, hogy székely, mert ott a végeredménytnézték, azt, hogy egy nagyon jó fest . És abban benne foglaltatik mindenUgyanerre hivatkozom Bartók és Kodály esetében is, amikor a lényeg azeredményben van és nem a hovatartozásban. Úgy légy magyar, hogy valaholmondj valamit minden embernek, anélkül, hogy küls ségeiben bolygatnádezt a hogyant. Ezért nem tudtam amúgy istenigazából elvetemült lokál- patrióta se lenni, mert valahogy másként, felülr l láttam a világot, akár egymadár, rálátásból, ami mind az enyém, és az egészet képviselnem kell. Hameg tudod ezt tenni, megkeresed a lehet séget és a fonalat, hogy minden-kihez szólhass, s ha valaki, egy más csillagzat alól szemléli a dolgaidat,akkor is az embert, a mindenséget érezze ki bel le.

(Fest tábori élményeid, amikor más égtájakról érkezett m vészekkel találkozhattál, mennyire igazolták vissza vagy cáfolták ezt a hitvallásodat?)

– A nemzetközi táborok erre nagyon jók voltak, bizonyságot szolgáltatvaarra és meger sítetve azt, hogy a nagybányai iskolából leszakadt és ezeketaz értékeket valló emberek és a kolozsvári akadémia hihetetlenül komolyanfeltarisnyáltak bennünket s bocsátottak útra. Tábori találkozásainkkor d lt evégül is az a villoni megfogalmazás, hogy „mennyit ér a feneked súlya”.Hihetetlen el nyben voltunk mi, Erdélyb l érkezettek, s a többiek le isemelték a kalapjukat azel tt, amit mi tudtunk és produkáltunk. Ha mostösszeállítanám az els tábortól a tavaly nyárig készített tábori munkáimtárlatát, akkor látni lehetne, hogy a képek kivétel nélkül emberközpontúak,figurálisak, olyan ábrázolás ez, amivel manapság kevesen küszködnek meg,s valamennyi az adott kor üzenetét hordozza.

(Az idegenb l jött m vészek hozzátok képest milyen gyökerekr l árulkodtak?)

– Teljesen saját magukat képviselték, magukkal hozván azt a stílust, amit pillanatnyilag m veltek, a többször visszatér nemzetek közül viszonleginkább a japánok voltak a legkövetkezetesebbek, hihetetlenül izgalmasstílussal ismertettek meg. Jellegzetességüket össze tudtam mérni azzal aziskolával, amelyben mi nevelkedtünk, persze, a legmodernebb dolgoktól aleghagyományosabb formákig, mindent uraltak, és hihetetlenül nyitottakvoltak, készen bármit magukba szívni, kipróbálni, megtanulni. És mindent



140

rendkívül lelkiismeretesen végeztek. Van egy nagyon er s, hihetetlenülgazdag hagyományuk, de erre aztán nagyfokú nyitottság épül. Munkájukegész hangulatán érz dik keleti érzésviláguk, ugyanakkor egyetemesektudnak lenni. Itt gy zött meg végérvényesen Bartók az igazáról, aki egyauditív örökségre építette az egész munkásságát, s ebb l teremtett olyasmithogy a világ akármelyik pódiumán megszólaltatják, mindenütt megállja ahelyét. Ez jelenti azt, hogy ne sz külj le, hogy madárként lásd az egészvilágot és ne köldöknéz legyél. Persze, az id az közben érlel, letisztít dol-gokat, gazdagabbá teszi a munkásságodat, amíg végigmész egy ösvényen, deahhoz következetesnek kell maradnod. Összefüggéseiben egy láncolatot kellkiépítened, egyiket a másikba f zve. Ez a nagyon nehéz. És ebben vannakhullámvölgyek is, nélkülük nem is megy.

(Ti, erdélyiek a nemzetközi táborokban mennyire tudtatok közösségként

megnyilvánulni és ez milyen hatással volt a társaságra?)– Emberi közösség szempontjából a gyökerekhez legjobban az erdélyiekragaszkodnak, ezt nagyon sokszor megtapasztaltam. E ragaszkodást ki isvetítik, de emberi megnyilvánulásaikban is magukon hordozzák. Nem egy-szer voltunk négyen-ötön vagy még többen Erdélyb l, olykor tízen is, s abeszélgetések kapcsán, összeüléskor, esti vacsorakor vagy az azutániid töltés idején, szórakozás közben, borozgatva rögtön el jött az általunkhozott, ismert és el adott népdalkincs, s ezzel majd mindenütt taroltunk. Azmondták, sehol a világon nem tudnak ilyen egységesen fellépni ésmegnyilvánulni, mint az erdélyiek, méghozzá ilyen gazdag folklórkinccselés repertoárral. A visszajáró külföldi vendégek pedig kitör örömmelfogadnak, valahányszor újra látnak... Felveszik a nótáinkat, velünk próbál-nak énekelni, biztatnak... Nagy élmény nekik. Még az ukránok ilyen konok,népközeli gárda, büszke faj, most jöttem rá az utóbbi id ben, komolyegyetemi tanárok, m vészek, remek felkészültséggel, le az összes kalappalde hozzánk hasonlóan rátartanak a gyökereikre. Végül is nagyon jó együttlenni ezekkel az emberekkel, mindannyian csak tanulunk bel le. Két hétigmindenki keményen dolgozik, közbe-közbe meglátogatjuk egymást, majd jön

a végeredmény, a kiállítás, s az az igazán izgalmas, mert itt tétre megy a játék.(Kritikusaid közül kik azok szerinted, akik a leginkább célba találtak?)

– Az els mindenképpen Székely János. abszolút okosan elmélkedik akezd képz m vészek teljesítményén és sorsán, s azt, amit látott, aznagyon mélyen és helyesen látta. A lehetséges utóéletünk távlatait és



141

dilemmáit annyira helyesen megfogalmazta, kétségbe vonva, hogy mikénttovább. Nem csak korai kritikájával, hanem további két másik cikkével is,amelyekkel minket nyomon követett. Személyesen nagyon sokszor el ve-szem és elolvasom, feltett kérdései és kételyei mindig magamhoz térítettekés elgondolkoztattak.

– Másvalaki, aki úgy ráérzett a dolgokra, az Banner Zoltán volt azUtunkban, majd Kántor Lajost kell említenem, aki a nyolcvanas évekbenaztán kimozdított innen Csíkból és elvitt a Korunk Galériába, majd utánanéhány évre rá volt Kolozsváron egy közös kiállításunk Adorjáni Endrévelés Bakos Erzsébettel a Szentegyház utcai galériában, bizony, reszketett agatyánk, hogy visszamentünk a mestereink közé s ott bizonyítani kellett.Nagy élmény volt számomra, rengetegen voltak...

– Emlékezetes marad továbbá Polgár István kemény kritikája az Új Életben.Váli József is írt egy mélyreható elemzést 1985-ben, a Kriterion utolsóm terem-füzetébe, az kizárólag csak fekete-fehérben jelent meg, végül aSzatmári László tanulmánya is szép, becsületes munka a Pallas-AkadémiaM terem sorozatában.

– Tél-túl jelentek még meg más írások is rólam, elolvastam ket, elmélkedtemis felettük, meg minden, de amúgy istenigazából nem tudtak meghatni, szépenelraktam ket dokumentumnak, s aztán ott maradtak, ahová tettem. Se nemtörtek le, se nem ajzottak fel, inkább az önelemzést váltották ki bel lem.

(Milyen színben látod a világot és mit mondanak számodra a színek, azonkívül, hogy velük dolgozol?)

– Az eseménynek, a hangulatnak megfelel en hatnak rám. Borzalmasanérzékeny vagyok rájuk, de ha százalékos arányban meg kellene határoznoma színben való látásomat, általában a világos, a der s színek azok, amikinkább megfognak. Az életemben is megpróbálom, lévén, hogy „mérleg”vagyok, általában a sárgákat, a narancsokat és a vöröseket nagyon szeretem,s aztán a nagyon rám ható összetev k: a kékek, a zöldek világa, de ha csaklehet, a sárgák és a der s dolgok azok, amik magukkal tudnak sodorni. Ebbetudom a leginkább belevinni a feszültséget is.

- Évek teltek el, s mind csak keresgéltem, mert képtelen voltam megfogal-mazni bizonyos dolgokat. Azokat a mélyreható élményeket az otthoniéletb l: a kenyérsütést és annak az illatát, az egész folyamatát. Nagyon szépharmonikus családi világban n ttem fel, már olyan szempontból, hogy nagy



142

mamám, nagyapám is ott voltak, szüleim is teljes egészében a családhozragaszkodva léteztek, s annak függvényében is cselekedtek. Olyan volt akörnyezet is, nagyanyámék egy 1703-ban épült házban laktak, szenzációsanszép ház volt, abban kemence, meg egyáltalán, feledhetetlen, ahogytörténtek ezek a dolgok... Azt mondják Gyergyóról, hogy az a hidegr l híres.Na de azért van ott nyár is, s egyáltalán a munka nagyon kemény volt, éshajnaltól egész estig kellett dolgozni, egy ilyen aratás után, ahogy mentünkhazafelé, lement a nap és kellemesen h vös lett a leveg , s akkor mertmezítláb jártunk, nem adidasban vagy mit tudom én miben, a júliusi-augusztusi út pora, még forró volt majdnem, ahogy simogatta az embertalpát, a naplemente után, éveken keresztül is izgatott, hogy ezt és éppen ezthogyan lehetne visszaadni úgy képben, hogy az ne impresszionista ábrázoláslegyen, hanem a kép valahogyan belülr l izzon fel. A nyolcvanas évekbenkezd dött el a sárgák korszaka nálam, amikor kezdtem ráébredni, hogy álljmeg, a dolgokat belülr l kell ábrázolni... Lefestettem, lealapoztam egyvásznat er s sárgákkal, s akkor úgy jöttem kifelé, hogy ne fény-árnyék játékkal, hanem a kép egész tömörségével, a színvilág maga sugározza amelegség érzését. Hevítsen. Ezzel nagyon sokat kínlódtam. Úgy érzem, hogya Dagasztóban és A föld fiai-ban és egy egész sor munkámban ezt afeszültséget, ezt a bels meleget próbáltam kivetíteni.

Márton Árpád: A föld fiai (1982, tempera)



143

(Eseted azért különösen érdekes, mert nem egy látványelem, hanem egy, avizualitás számára absztrakt érzés ihletett meg: a por bársonyos melege.)

– Pontosan ezért és itt tudtam a háttérbe szorítani a látvány er sségét. Azt iselárulom, hogy nagyon szeretem az embereket. Hála istennek, ha csalódtam,ha nem csalódtam, de általában hihetetlenül bíztam bennük. Úgy is engedtekutamra, úgy is n ttem fel, abban a világban, s a középiskolában is csak azemberségr l szólt a nóta. Aztán sok-sok minden jött ránk, a keser pohár isde pont emiatt sikerült mindent átvészelni, s ezért mindig a lélektani háttérszámomra az, aminek könnyen alá tudom rendelni a látványt. Egy tájképet ismeg kell töltenünk bels meleggel, üzenettel, emberséggel. Ha csak egy kisházikót rajzolsz le, abban is valahogy sok minden benne kell hogy legyen,ahhoz, hogy ne csak egy geometrikus forma maradjon, hanem mögötte vala-hogy több legyen. Ha csak vázlatokat is készítek, a motívumot úgy keresem

meg, hogy annak a cs rnek, annak a háznak, vagy bokornak, erd szélnekfalurészletnek – mindegy, minek – a dolgaiban elelmélkedek: mi is történikodabent? Mennyire közösségtartóak ezek a házak? Létezik-e bennük azegymásrautaltság, ahogy az valamikor létezett?

(Te ilyesmiken szoktál töprengeni, amikor rajzolsz?)

– Igen, ilyesmiken... Mutatok is neked néhány rajzot, mindjárt meglátod...Egyszer , nézd csak... Egy kis utcarészlet... Érted? Itt van egy másik, hogyitt aztán mi is történik, itt, ebben a környezetben... Akkor beleképzelem,hogy ebben valamikor állatok voltak, meg ez-az, itt meg jöttek-mentek, s eztaztán ki lehet tölteni emberi tartalommal is, mert nem szoktam emberifigurákat hozzárakni, de... Most is például, a tavaly szi szoboszlói tábormeghívójában volt egy ilyen megfogalmazás, hogy a pusztai életképekb lszeretnének – ha lehet – munkákat látni. Lassan mindjárt 15 éve járunk azalföldre, és sokmindenbe sikerült ott bele is pillantani. Az igaz, hogy azemberekkel a Hortobágyon, a csikósokkal, juhászokkal szóba kell állni,azokat az embereket meg kell jól nézni, közéjük menni... Amikor el szörvoltam ott, azt mondtam, ezen a pusztán nincsen mit rajzolni, festeni, néztem

a nagy semmibe, ráadásul még köd is volt, olyan, hogy az nem igaz, na deutána, hogy szóba álltam az emberekkel, s kezdtek felpörögni az élmények,az élettörténetek, abban a pillanatban rájöttem arra, hogy ez csak egytájegység tulajdonképpen, mert az emberek itt is szinte ugyanolyanok, mintodahaza, ugyanolyan sz kszavúak, s akkor keresem erre a miértet, az pedigrögtön magyarázatot is ad rá: a cél érdekében magadban kell bíznod, nemszabad kiszolgáltatnod magadat másnak, a világnak... Ezért aztán vala-



144

mennyi ottani munkám figurális, látleletet csináltam az alföldi emberekr l,persze, ugyanígy akár az itthoniak is lehetnének, de maga a tájba helyezésdöntötte el igazán, hogy hol is történnek az események.

(Ha készítettél valamilyen mérleget az utóbbi id ben, mi az eredmény:kimerítetted-e a tartalékaidat, vagy pedig vannak még adósságaid?)

– Nagyon adós vagyok, de nagyon, s ahogy telik az id , egyre jobban tolul-nak el ttem a dolgok, hogy még mi mindent kellene csinálnom... S kérniszoktam a fennvalót, hogy valamennyit ebb l engedjen meg is teremteni.Egy sor téma, amit valamikor vázlatokban megfogalmaztam, akkor isten-igazában nem láttam a kiutat, a hogyanját, de most, ahogy el szedem ketúgy dereng fel, hogy ej, ebb l mi mindent lehetne még megcsinálni! NagyPálnak Marosvásárhelyen volt egy szenzációs ötlete, de ezt csak akkor árulta

el egy beszélgetés kapcsán, amikor az egyetemet végeztem. Azt mondta:figyelj ide, sokszor az ember jön-megy, utazik vagy úton van, apró kis vázla-tokat készít, sokan fogják az ilyet s eldobják. Én viszont vettem egy nagycip sdobozt és felírtam a tetejére, hogy „Ötletbank”. Mikor ilyesmit rajzol-tam, csak beledobtam. Eltelt egy jókora id , sokszor évek is, s akkor el -szedtem. Akkor döbbentem rá, hogy ebb l is, abból is milyen jó munkátlehet kidolgozni. Palitól ezt az ötletet meg is fogadtam, s ugyanígy egy sorapró vázlatomat félreraktam. Menet közben egyre nézegetem ket, s akkordöbbenek rá, milyen jó lenne ezt is, azt is csinálni. Mostanra érett meg az a vi-rágzó vackor vagy vadalma, hogy úgy érzem: most már meg tudnám csinálni.

(Mi az, ami még akadályoz téged, miért nem ugrasz neki egyb l?)

– Nem az id , most már nem az id m hiányzik, egyszer en kell hogy jöjjönhirtelen egy olyan nekifutás, egy hullám, amikor azt mondom, hogy na, mostösszefestek mindent... Nézd meg, egy egész sor munkám itt áll megkezdve, sezeket most mind be kellene fejezni, de ez úgy fog történni, hogy az összestbefordítom a falnak, hogy ne is lássam, s egy teljesen új lappal elkezdekvalami mást, s csak azután térek vissza a hogyan-okra. Ezek már lejártképletek, amik már zavarnak és gátolnak.

(Mikor tudsz jobban dolgozni, meleg vagy h vös id szakban?)

– Nincs nekem ilyen preferenciám, amikor én dolgozni akarok, és jön az avárva várt áramütés, akkor csinálom a dolgomat, s jönnek az egymásutánisá-gok is. Az utóbbi id ben túl sok minden volt az egészségi állapotommal, akezem is, meg ami utána jött, 2006-ban, a következ év valahogy ráment a



145

lábadozásra, egy kicsit kisiklottam, s akkor döbbentem rá, hogy azokat adolgokat, a mellékvilágot immár hagyni kell a fenébe, hadd végezze más,nekem kell az id és az er a végs behordásra. Igazából nem estem mégvissza, a régi vagyok, de összegy ltek a problémák, a családban is, a gyere-kek gondja, férjhez menés, n sülés, unokák, persze ez nem panasz, hiszenilyen gondjai mindenkinek vannak, de a problémákat csak hurcolodmagaddal, az egész családét...

(Mit kérdeznél magadtól búcsúzóul?)

– Azt, de inkább tanács formájában megfogalmazva, hogy neki kell fogni, ésamit meg kell csinálni, azt nem szabad halogatni. Amennyit lehet...Amennyit lehet...

Márton Árpád: Nyergestet (1990)



146

FÜGGELÉK

Cantata profana (60-as évek, mozaik)

Lepel alatti mítoszVárosunk lakói többnyire ismerik a Csíki Játékszín színpad fölötti frízmozaikját. Az alkotást a Bartók Béla Cantata profanája ihlette, melynek cselekményét egy Kárpát-medencei mítosz képezi.

Egy öregember kilenc fiával vadászni jár, és a fiúk annyira megszeretik aszabad életmódot, hogy szarvasokká változnak. Az apjuk hazahívja ket, denem férnek be a családi ház ajtaján. Nem tudnak visszaváltozni. Ezt a meta-morfózist jeleníti meg Gaál András, Márton Árpád és Pálffy Árpád csík-szeredai képz m vészek munkája, amit több mint három éve, a Turandot-el adás vendégrendez jének javaslatára fekete lepellel takartak le. Akkori ban Márton Árpád képz m vész is beleegyezett ebbe, mert úgy tudta, a letakarás csak az el adás idejére szól. Bartók Béla halálának 125. évfordulójáünnepeljük az idén, de a mozaik továbbra sem látható.A városnapi Nagy Imre Emlékülésen a Csíki Játékszínben ismét felmerült aletakarás problémája, többen hozzászóltak a kérdéshez. Idézzük a felszólaló-kat.Kányádi Sándor: „Polgármester úr! Azt hittem, Nagy Imre halálának 30.évfordulójára van ilyen feketében ez a színpad, de kisegített a mellettem ülkérem szépen, itt eltakarták a Cantata profana-mozaikot. Hát ez micsoda? (Ataps elnyomja a költ szavát.) Emlékszem, Nagy Imre bácsi dicsérte a fiatam vészeket, amikor feltették oda. Miért kell ezt szégyellni? Mert a régivilágban készült?”



147

Ráduly Róbert Kálmán polgármester: „Nem mi takartuk le. Így kaptuk!”Kányádi Sándor: „Bocsánat, akkor leveteti, polgármester úr...?” (A tapsismét elnyomja a hangot.) Gaál András: „A ’60-as években kaptuk a meg- bízást, hogy monumentális munkát készítsünk a Városi M vel dési Hászínpadának homlokzatára. Két téma közül választhattunk: az egyik románés magyar táncosok ábrázolása lett volna, a másik szabadon választható volt.Ketten fogtunk neki Márton Árpáddal, természetesen a szabad témátválasztottuk, és a Cantata profana mellett döntöttünk. Lelkesen fogtunkhozzá, elkészítettük a vázlatokat, de a rajoni vezet ség azt mondta, err l szósem lehet. Kiss és Szabó elvtárs felelt az ügyért, Kiss megért bb volt és javasolta, kérdezzék meg Nagy Imrét. Elérkezett a nap, vittük a vázlatokat Nagy Imréhez, kiterítettük, de berohant Szabó, hogy nem err l volt szóromán és magyar táncosokat kell a színpad fölé rajzolni! Azt mondta Imrebácsi: »Suszter, maradjon a kaptafánál!« Nekünk pedig: »Ezt nektek megkell csinálni. Én is megcsináltam volna, de engem nem kértek meg. Mostmegvan a megbízatás, ezt véghez kell vinni!« Így született meg a 12×2 m-esCantata profana, ami a Bartók Béla Emlékévben feketével le van takarva.Nem vétettünk semmit azzal, hogy elkészítettük. (...) Imre bácsi sokszorfeljött, és a fels teremb l nézte, hogyan alakul, beleszólt: ezt a mozaikot idvagy oda tegyétek. Az is fontos volt, hogy fekete, vörös és fehér kerámiábólkészüljön. Mindehhez bukaresti jóváhagyás kellett.” Parászka Miklóst, aCsíki Játékszín igazgatóját a letakarás okáról kérdeztük: „A kései barokk korután a színházak építésekor a színpad fölé domináns motívumokat nemhelyeztek el. Ezt az épület építésekor nem vették figyelembe, más funkciótszántak neki. Pártüléseken biztosan jobban el lehetett viselni segítségével ahangulatot, vagy folklórel adásokon is megfelel kellék, de a színháziel adásnak stíluskakofóniát ad, nem illeszkedik a színpad funkciójához.Nem az önmagában vett alkotás értékét vitatom. (...) A köztes megoldást javasoltam: egy elhúzható függönyt tegyenek oda, és ha el adás közbenzavaró, le lehessen takarni. Ez pénz kérdése, még nem járt le teljesen azideje, az ötlet még megvalósítható. Ugyanakkor ez az alkotás felállítható aváros más, megfelel bb helyén is. Nem elég, hogy felháborodnak az embe-rek, javaslatokra és pénzre is szükség lenne. Én az ésszer kompromisszumhíve vagyok.”(Csíki Hírlap, 2006. 08. 08.)



148

Dedikációk, vélemények Márton Árpádról

Ferenczes István: A kezek éjszakája Márton Árpádnak

aj ki vérig meztelenporlik jakut telekbenmindig él bb hét sebenpoklokon túl végekenujjain száz rettenetravataloz színeketpirosat nyel füst az égfeketébe fut a kékmoszatbarnát ölt a zöldhúslilát a sárga költs vérrel kevert temperátkésre t zött rezedátkövetel mert fáj de fájaz arcunk mögötti tájszétfut mint az akvarell

mint t z lángja lobban elparasztbánat az álomkútba kiáltott átok...te hóból épült Istente mentsd meg színeinket...

Ferenczes István: A föld fiai

Két férfi testét domborítja a földhöztompa kalapácsaival a nyaknyújtó munka,s vörösre dörzsölia vörhenyes testeta sündisznó hátú tarló...



149

A déli harangszóaz inakba lágyított,s a nyirkos ingeketa b rhöz fércelik a só kristályai –

szétfolyik a földön,és az örvényl álommint az szi naplemente.

Váli József: Csend

Márton Árpád képe mellé

Az Olt partján füzek óvta padka.Gödörnyi r lapul meg alatta.

Az elúszó krumplihéj utánmeglódul a szombat délután:

maradna is, mert az asszonyok

halk moraja néha fölragyog.Felettük felirat, si és zár is,s a percnyi csendben oly félve búj a ház is,

mint kérdések el l e szemek, és tétlenkis állat – szorong tenyerük a térden -

mi teszi, Uram, hogy elillanjanaker s fogak közt a szerelmes szavak?



150

Bajna György: Nagyapós szavak(Márton Árpádnak a Major Gizella és Kiss Levente csíkszeredai tárlatát megnyitó beszédének képzelt folytatása)

A halálban már valóban tenmagad lehetsz,Hogyha marad id d felkészülni rá.Hogyha az évekelhúznak fölötted,s nem bukórepülésbenzuhannak alá.Bölccsé válhatsz, bár haszon nincs bel le.Ki hallgat meg maegy okos öreget?A halálban valóbanönmagad lehetsz,de utad titkaitki fejtené meg?Magadért csupán– csak – te felelsz.„A megtett út,és nem a cél a fontos!”Ezért ne t rd, hogygarádiccsá tegyen,s felhasználjon olykorsok sunyi kolontos.Próbáld a nehezét,hogy ne csak utad végénválhass önmagaddá,gyermekem!Ahogy a föld most,úgy az ég lesz tárva,Itt a sok szép virág,ott a csillag terem.

Csíkszereda, 2005. szeptember 30-án



151

Cseke Gábor: Kasza-dal

Márton Árpádnak

éles pengémen vágja magát hanyatta ránk zúdított heves nyári nap

suhintva vágok csöndes buzgalomhevíti minden mozdulatom

kasza alá ért bármi zöld s adott szósokáig nem lesz énhozzám hasonló

a perc kivár s oly finoman metélekhogy szinte elélvez t le a lélek

míg d l a rend s én úgy miszlikbe vágomami csak ágál e mai világon

egy szintre kerül a fa és a f iséjjel a nappal a céda s a sz z is

Murádin Jen :

A fest Márton Árpád olyan egységes, mondanivalójában súlyos és kiérleltpiktúrát mutat föl, amely jelenkori festészetünk élvonalába állítja munkál-kodását. Nincs ezekben a jelz kben semmi túlzás: m vei önmagukért bizonyítanak. Gondolatai vannak múltról és jelenr l, népér l és fajtájáróléletérzéseket és sorsszer ségeket fejeznek ki alkotásai (...), minden esetben

súlyos, valami bels vonzatot hordozó formákkal dolgozik, s miként NagyIstván is tette, nem a múló pillanatot, hanem az állandóságot, a változatlantrögzíti a vásznon.



152

Székely János:Ez a fest mindent geometrikus, nyugodt, mély tüz színfoltnak lát, amihalott természet. És mindent görcsös vonaglásnak, el nem mondható kínnak,ami eleven élet. (...) Nem, nála soha, véletlenül se válik dekoratív folttáegyetlen emberalak sem, mint másoknál sokszor; az élet számára nemlátványt, hanem érzést, fájdalmat jelent. Szinte azt mondhatnám, valamifélekölt i filozófia búvik meg itt. A természet fájdalma: az élet.

Banner Zoltán:Az a talaj, ahonnan Márton Árpád festészetének a modern szenvedélyességefakad, már adott néhány nagy fest t m vészetünknek. Üzenetük azonban

nem tudott kitörni ennek a földrajzi térségnek a szférájából; talán ezzel asorssal perlekedik a fest , amikor Ikárusz felségjelével látja el a Hargita-tájim vészetet?

Kántor Lajos:A tömörítésnek, a lényegkeresésnek az útján haladt tovább, hogy meg riztea hétköznapok leghétköznapibb jelképét, a kenyér gondját. Csupa nagy bet -vel kellene írni ezt a szót, ha Márton Árpád festészetét akarjuk magyarázni

vele, általa. A „Nemcsak kenyérrel él az ember...” igazsága itt úgy módosul,hogy a KENYÉR új és új festmény-kompozícióba beleért dik az IGE is.Mert a szó mit sem ér kenyér nélkül.

Szatmári László:A századvég szédít Kakofóniájában üdít színfolt Márton Árpád m vé-szete: az embereket nem szóra akarja bírni, de az egyedüllét és hallgatás olyközbees tereihez kívánja segíteni ket, ahol végre saját gondolataik, igazmondanivalójuk támadhat. És a hallgatás termékeny közbees terei valóság-gal jótéteményt jelentenek manapság. Tudjuk, az elnyomás er i leggyak-rabban nem a beszédben akadályozták az embereket, éppen ellenkez leg, beszédre kényszerítették ket; s most már végre mindenkinek joga vanhallgatni, mindenkinek elemi joga, hogy ne legyen mondanivalója: mert csakígy alakulhat ki valami egyedülálló vagy ritkán hallható-látható, ami valóbanméltó a kimondásra.



TARTALOM

Márton Árpád:Sorok ötven éves születésnapomra............................. 3Részlet egy 2006-os interjúból (Új Magyar Szó)....... 3

Cseke Gábor: Reggeli beszélgetések a m teremben............4Csíkszereda, 2007. november 14, reggel 8.50...................... 8Csíkszereda, 2007. november 16, reggel 9.00...................... 21Székely János: Korai virágzás.............................................. 33

Csíkszereda, 2007. november 19, reggel 9.00...................... 35Csíkszereda, 2007. november 22, reggel 9.35...................... 49Csíkszereda, 2007. december 18, reggel 9.00...................... 63Csíkszereda, 2007. december 20, reggel 9.00...................... 72Márton Árpád: M termében mindig szólt a muzsika...........80Csíkszereda, 2008. január 8, reggel 9.00.............................. 91Csíkszereda, 2008. január 10, reggel 9.00............................ 104Márton Árpád: Köszönt sorok a 70 éves Gaál Andrásnak114

márton Árpád

Documents