Orr, orr, orr, fül, fül, fül, száj, száj, száj, szív, szív,szív…

Egy kedves gyermekjáték jutott eszembe, amikor aközelmúltban Jézus címben idézett szaváról kellettbeszélnem. A játék nagyon egyszerû. A kör közepén álla játékvezetô, és egyik ujjával mutogat a testrészeire,közben mondja is: orr, orr, orr, fül, fül, fül, száj, száj,száj, szív, szív, szív… A körben ülô gyermekek pedigutánozzák. Igen ám, de a játékvezetô olykor máshovámutat, mint amit mond. Azt mondja, szem, s az orráramutat. A szívére mutat, és azt mondja, száj. Ha a kör-ben ülôk közül eltéveszti valaki, és nem a szemére vagya szívére mutat, akkor nagy nevetés támad: Nem tudodhol a szemed? Nem tudod, hol a szíved?

A felnôttek körében, amikor Jézus szaváról prédi-káltam, el is mutogattam ezt a játékot. A felnôttek nemnagyon rontották el. Ügyesek voltak, de amikor a szív-hez értünk, mégis megálltam a mutogatással, a szí-vemre mutató ujjal kérdeztem: mi van itt? A legtöbb,öltönyben üldögélô hallgatóm elmosolyodott, mert aszívére mutató ujjával ô is érezte: ott bizony, az öltönybelsô zsebében, a szíve felett, biztonságos helyen, atárcája lapul, bankkártyáival és pénzével együtt. Az e-nyémben is. Szívemre böktem, de éreztem a kemény-séget, mert ott volt a zakóm bal belsô zsebében a tár-cám. Szív, szív, szív…

S eszembe jutottak aggódásaim, eszembe jutott kis-hitûségem számtalan megnyilvánulása, eszembe jutottaz, hogy bizony az életemet magam akarom biztosí-tani, s nem akarok teljesen ráhagyatkozni arra, akibizalmat vár tôlem: Istenre. Pedig mindent tôle kaptam.Mindent, amim van. Én birtokolni akarom azt, amittôle használatra kaptam. Én markolni akarom azt, amittôle szolgálatra kaptam. Én a magam életét akaromgazdagítani azzal, amivel másokat kellene segítenem.Nem vagyok különb a példázatbeli bolond gazdagnál,aki a bôséges javadalmát csak a maga kényelmére akar-ta felhasználni. S az Úr megdorgálta: „Bolond, még az

éjjel elkérik tôled a lelkedet, kié lesz mindaz, amitfelhalmoztál?” (Lk 12,20)

Magam is elcsodálkozom azon, hogy milyen sokatbeszél Jézus az anyagiak kérdésérôl. Ô aztán igazán jólismeri a szív rejtett indulatait, érzelmeit. Ismeri jól aszívünket. Harpagon fösvénységével, Zsugori uramkaparásával vagy Ladasz apó kisstílûségével élünk, s aszívünk azon csüng, amit birtokolhatunk. S immár ezlesz az istenünk. Mert nem azon kellene csüggeni szí-vünknek, amit birtokolhatunk, hanem azon, aki ben-nünket birtokolni akar! Az Istenen. S ebben tulajdon-képpen az a legborzalmasabb, hogy az eszközbôl, amitIsten azért adott nekünk, hogy a közösségeinket segít-sük, cél lesz. Megszerzendô, megôrzendô, csak a ma-gunk kényelmét szolgáló cél. Ezért nehéz a gazdagok-nak bemenni a mennyek országába. Célt tévesztenek.

S bár tudom azt is, hogy az elsô keresztyén közösség,amelyben – Lukács lejegyzése szerint – hitelvi alaponminden közös volt (ApCsel 2,45), idôvel elszegé-nyedett. Tehát az ô logikájuk sem volt helyes, közelrevárták Jézus második visszajövetelét és ezért az ön-fenntartás gondjait teljesen elvetették maguktól. Célttévesztettek, s néhány évvel az indulás után már másgyülekezetek támogatására szorultak.

A hitben járó embernek tehát meg kell találnia a kes-keny utat az esztelen önzés és az esztelenség között. Rákell csodálkoznia arra, hogy mindent Istentôl kapott.S ha mindent úgy kapott, használatra, „kölcsön” ésszolgálatra, akkor ott él a szívében a vágy, hogy azIsten országának növekedését, az egyház szolgálatá-nak az erôsítését, az igeszolgálatnak a megbecsülését, aszeretetszolgálatnak a támogatását a hétköznapok is-tentiszteleteként tartsa számon. Mert ahol a kincsedvan, ott lesz a szíved is, s ha az evangélium terjedése, akrisztusi békesség fontos számunkra, akkor örömmelállunk be azok körébe, akikrôl az apostol ezt írja: A jó-kedvû adakozót szereti az Isten! (2 Kor 9,7)

Bence Imre

III. évfolyam 2. szám • A DUNAKANYARI EVANGÉLIKUSOK LAPJA • 2010. június

In nomine Dei

MERT AHOL A KINCSED VAN,OTT LESZ A SZÍVED IS! (Mt 6,21)

Nehéz néhány sorban összefoglalni, hogy mit jelentettszámomra a konfirmáció. Nem csupán a szertartás volt,életem meghatározó eseménye, hanem az odáig vezetôhosszú út, a felkészülés idôszaka, a közös együttléteköröme is. Bárki megkérdezhetné tôlem, hogy miértmost – lévén legidôsebb a csoportban?

Az elôzô rendszerben gyermekkoromat és fiatalságo-mat templomba járás nélkül töltöttem, csupán azért, merta keresztség után nem találtam a helyem a katolikusgyülekezetben, ez azonban nem jelentette azt, hogy akeresztény értékrendet megtagadva nevelkedtem volna.Szüleink példaadó élete, óvó szeretete, családunk össze-tartó ereje jelentette számomra az örök menedéket.

Mindenki találkozik élete során Istennel, ki hama-rabb, ki késôbb, ki csak az utolsó ítélet napján. Van, akifelismeri, és sokan vannak, akik nem. Nekem meg-adatott, hogy az életem boldog vagy nehezebb pilla-nataiban érezhettem Isten jelenlétét, ahogyan iránytmutat, segít, figyelmeztet, próbára tesz, netán büntetvagy megerôsít. Ott volt a nagy döntéseim pillanatá-ban, és ott volt, amikor vállalnom kellett a felelôsségeta tetteimért vagy mulasztásaimért. Végigjártam a tétovakeresgélés rögös útját, tudtam, hogy a gyermekeimértis felelôs vagyok, s tudtam, hogy a lelki harmóniát csakakkor találom meg, ha tudatosan is Jézus Krisztuskövetôje, az egyetlen igaz út elkötelezett híve leszek.

Az evangélikus gyülekezetbe édesanyám révén ke-rültem, s örülök, hogy felnôttként, felelôsséggel dönthet-tem, hova szeretnék tartozni, hogy édesanyám példáját,elkötelezettségét gyermekeimnek is átadva tovább-vihessem. Ehhez segített engem a felnôtt konfirmáció,hogy társaimmal együtt, hitemben megerôsödve foly-tathassam az utat.

Örökre emlékezetesek maradnak számomra a kon-firmációi elôkészítô családias beszélgetései, vitái, a gô-zölgô tea melletti közös éneklések, az egész naposszécsényi lelkigyakorlat, a „záróvizsga” izgalma, lel-készünk odaadó figyelme. Jó érzés látni, hogy a fiata-lok is fontosnak tartják, hogy házasságukra Isten ál-dását kérjék, s hogy leendô gyermekeiket a keresztségkötelékében neveljék. Az én fiatalságomból ez kima-radt, de tudom, soha nem késô elismerni mulasztása-inkat és lehetôség szerint pótolni azt.

Húsvét hajnalán mintha minden égi madár a temp-lom udvarán lévô fára gyûlt volna össze, hogy han-gos csiviteléssel fogadjon bennünket. Az istentiszte-let alatt mindannyian azt érezhettük, hogy a gyertyafénye a mi megvilágosodásunk, az Úr hangja minketfogad, a dallamok nekünk zengnek, az áldás átjárja atestünket és az ige lelki útravalóul személyesen ne-künk szól.

„Te azonban légy józan mindenben, a bajokat viseldel türelmesen, végezd az evangélista munkáját, szolgá-latodat maradéktalanul teljesítsd.” (2 Tim 4,5)

Végül, nem hagyhatom el az elsô úrvacsora vételekorátélt élményemet, amikor igazán éreztem, hogy Krisz-tus valóságosan és tapasztalható módon velem van.Kegyelme határtalan, felszabadít és boldoggá tesz.

Még sok tanulnivalóm, feladatom van, érzem. Szeret-nék minden tôlem telhetôt megtenni a közösségért, agyerekekért, hogy bízzanak, a fiatalokért, hogy ne le-gyenek kétségeik, az idôsekért, hogy érezzék közössé-günk támogató, segítô erejét. Megérkeztem. Hiszem, hogyIsten nem hagy egyedül. „Erôs vár a mi Istenünk.”

Csesznák Éva

2 III. évfolyam 2. szám

SZÖVETSÉG ISTENNEL

Isten felnôtt gyermekei

Szinte hihetetlen, hogy a két éves konfirmációi elôké-szítô egyszer csak véget ért és elkövetkezett az a pilla-nat, amire hosszú hónapokon keresztül készültünk.

Talán vannak olyanok a gyülekezetünkben, akik nemtudják, hogy mi minden történt nyolcunkkal az elmúltidôben, így álljon itt egy rövid visszaemlékezés arról aszép idôrôl, ami talán egész életünkre nézve meghatá-rozó lehet majd.

A konfirmáció elsô évében alaposan megismertükegymást, lelkészünkkel sokat beszélgettünk azokról akérdésekrôl, amelyek foglalkoztattak bennünket: ôszin-tén elmondhattuk véleményünket Istenrôl, a megvál-tásról, a világ keletkezésérôl, az egyházról, és közbenformálódhatott a világról, Jézusról, a hitrôl, önmagunk-ról alkotott képünk.

A második évben következett a konkrét tanulás.Több hónapon keresztül készültünk a vizsgára. Lelké-szünk által lediktált és magyarázott anyagot hétrôl hét-re tanultuk, de be kell vallanom, Lukács evangéliumátcsak nem sikerült elolvasni. Ezt bizony pótolnunkkell! Egyházi esztendô, Biblia, Jézus élete, példázatai,gyógyítási történetei, az Apostoli Hitvallás, Szenthá-romság, Reformáció, Miatyánk, egyháztörténet. Ezek atémák kavarogtak bennünk a konfirmációi vizsganapján. Szerencsére az adatok, történetek, (kisebb ta-nulás árán) akarva-akaratlanul megmaradtak ben-nünk.

Idei felkészülésünket színesítette, hogy lelkészünkkelés feleségével, Jankával ellátogattunk Szécsénybe egycsendes hétvégére, a ferences szerzetesekhez. Itt értet-tük meg, hogy mit jelent megkonfirmálni, azaz meg-erôsödni a hitben és hogy Jézus meghalt értünk. Azt hi-szem, itt váltunk igazi közösséggé, és talán nem csakazért, mert sikerült igazságosan elosztani a mosogatást!

És azután elkövetkezett a számadás napja. Furcsa ér-zés volt a gyülekezet, szüleink, nagyszüleink, rokona-ink elôtt ülni az oltártérben és válaszolni a kérdésekre.A beszélgetéssé szelídült vizsgán mindannyian nagyonizgultunk. Ezt talán csak a játékos hangulatú bibliais-mereti totó oldotta fel. A vizsgát követô szeretetven-dégségen mindenki megkóstolhatta a finom „nagyi”- és„anyasütiket,” ahol rokonaink is megismerték egymást.

Másnap, Pünkösd vasárnapja életünk különleges pil-lanatait tartogatta számunkra, hiszen elôször vettünkúrvacsorát. Ezt megelôzôen a pünkösdi piros virágok-kal feldíszített templom, a bíztató mosolyok, lelkészünkáltal személyre szóló igei, kézrátétellel kapott áldás, apünkösdi történetrôl szóló igehirdetés és a konfirmá-ciói fehér ruha már megteremtette bennünk az igaziünnepi hangulatot. Jó érzés volt, hogy a húsvét haj-nalán konfirmált felnôttek tûzték fel a Luther-rózsát,így hivatalosan is az egyház felnôtt tagjai lettünk.

Nyvelt Anna

2010. június 3

IFJAK KONFIRMÁCIÓJA

Az egyház új felnôtt tagjai

A konfirmáció a gyermekkeresztség általánossá válá-sával jelent meg, a bérmáláshoz hasonlóan. Ez utóbbitazonban mint szentséget a reformátorok egyöntetûenelvetették. Kifogásolták, hogy egyrészt nincs szentírásialapja, másrészt konkurál a keresztséggel és az úrva-csorával, végül mint a püspöknek fenntartott szertartása gyülekezeti életbe sem integrálható. Helyettesítéséremár a valdensek, s ôket követve a cseh testvérek (tábo-riták) is valamiféle laikus ordinációt szántak, az ôs-egyházi katechumenátus örökségével élve. A kézrá-tétellel, valamint nagykorúvá nyilvánítással záródó szer-tartást Erasmus náluk ismerte meg, s pedagógiai cél-jainak megfelelôen ezt a keresztelôi fogadalom meg-ismétlésével egészítette ki. A keresztségre való uta-lás/emlékeztetés ettôl kezdve vált a konfirmáció lénye-ges elemévé.

Luther nem a bérmálást, hanem az elsôáldozók vizs-gáját igyekezett megújítani. Az 1523-as Formula missaeszorgalmazza, hogy a hívek – az évi kötelezô szent-gyónás párhuzamaként – évente egyénileg tegyenekvallást hitükrôl, s ezután járuljanak az úrvacsorához.Más lutheri helyen ez a vizsga egyszeri, s az úrva-csorára való felkészítést zárja le, de itt sem ünnepélyes,közös alkalom, hogy ne menjen a szentességi szertartástekintélyének rovására. Ez az elsôáldozási magánvizs-ga (Privatkonfirmation) lutheranus területeken a 19.századig szokásban maradt.

Melanchthonnál, Zwinglinél, Kálvinnál a vallástételnem kapcsolódik úrvacsorához, hanem egyszerûen akatekézist zárja le, és a bérmálással szemben akár éven-te történhet. A helvét tanítás szerint az ifjak ezen azalkalmon meg is ismétlik a keresztszüleik által tett fo-gadalmat.

A mai értelemben vett konfirmáció az 1534-es lieg-nitzi Gottesdienstordnungban fordul elô, de ennek semhátterét, sem hatását nem ismerjük. Mai szertartásunkôsét Martin Bucer teremtette meg 1538–39-es hessenirendtartásában, a lutheri és erasmusi gondolatok szin-tézisével. A buceri konfirmáció szakramentális ceremó-nia (mint az esketés vagy a lelkészavatás), középpont-jában – a vallástétel után és az úrvacsora elôtt – agyülekezet könyörgése, áldása és a kézrátétel áll. Ebbôla szempontból a szertartás a bérmálás megújításánaktekintendô, a katechetikai és szakramentális elemekegységbe olvadnak. A bérmálást újból elrendelô augs-burgi interim után a hangulat a szakramentális ceremó-niák ellen fordult: bár a buceri agenda érvényben ma-radt, elemeit átértelmezték. A keresztségre emlékeztetôvallástétel és az elsô úrvacsoravétel hangsúlyozásávala szertartás közepe elvesztette súlyát, a katechetikai ésjogi aspektus háttérbe szorította a szakramentális jel-leget. A református tradícióhoz hasonlóan – talán puri-tán hatásra – a pietizmus sem vette nagyon komolyana gyermekkeresztségben történt újjászületést, s bár so-

káig teológiai vita tárgya maradt, hogy megismé-telhetô-e ez egy felnôttkori megtérésben, igény támadta kérdés katechetikai megoldására. 1667-ben a hesseniBonames községben találkozott Philipp Jacob Spener,az akkori frankfurti esperes a konfirmáció szertartásá-val. Megtetszett neki ez az önkéntes bizonyságtételt kö-zéppontba állító, pedagógiailag jól kiaknázható egyházicselekmény, s a következô évtôl bevezette a fennhatóságaalá tartozó falusi gyülekezetekben (Frankfurt városábanez nem sikerült, mert a polgárság 1881-ig ragaszkodotta lutheri úrvacsorai magánvizsga intézményéhez). A kon-firmáció ekkor az iskolai oktatáshoz kapcsolódott vagy(például a 18. századi magyar falvakban is) éppen akonfirmációi oktatásból nôtt ki az evangélikus népis-kola. Magyarországon a speneri-hallei pietizmussal egy-idejûleg jelent meg a konfirmáció szokása.

A speneri konfirmáció lényege az önkéntes fogada-lomtétel (a keresztség kiegészítésére vagy megismét-lésére), a felkészítés inkább ébresztô, mint katechetikaijellegû, s az elsô úrvacsoravétel sem hangsúlyos elem.Új szempontként kiemeli, hogy ekkortól érvényes anagykorú egyháztagság. Ennek a pietizmusnak a fel-világosodással is rokon közösségi egyházképe áll ahátterében: az egyházba nem lehet beleszületni, csakönkéntes döntés alapján belépni. A konfirmációban apietizmus és a felvilágosodás kora óta a teológiai kér-déseket eltakarják a pedagógiai és jogi szempontok (pl.az életkor kérdése). A hagyományos modell idôrôl idôreengedni volt kénytelen a szekularizációnak. A régótatartó krízis azonban nem a gyakorlati teológia, csupána gyakorlat csôdje: minden párhuzamos beavatási rítusválságban van. Ezt mutatják a hiábavaló reformkísér-letek, a hamar elfelejtett átértelmezô divatok is (segítôjelenlét, értékközvetítés, gyülekezetépítô modell, több-szintû katechumenátus). Be kell látnunk: amíg népszerûünnep marad, addig a konfirmációban a nem teológiaifaktorok lesznek a meghatározóak (család, ifjúságiszubkultúra, nyereségorientált értékrend).

A konfirmáció története azonban nemcsak némiképpeltávolító tényekkel, hanem megszívlelendô tanulságok-kal is szolgál. A reformáció korából a szakramentálisjelleg hangsúlyos érvényesítését, az újkori modellben anépegyházon túlmutató tudatos részvételt kell értékel-nünk.

A legtöbb a lelkészen múlik. A konfirmandus nemfelejti el, hogyan beszélt, imádkozott az ô lelkipásztora,s hogyan tanította a gondjára bízottakat imádkozni, ho-gyan figyelmeztette, büntette, hogyan dolgozott, hogytörôdött a szegényekkel, hogyan küzdött a bûn ellen.Ahogy Ziermann Lajos áhította: „Oh bárha konfirman-dusaim konfirmációjuk után ezt vallanák: ‚Mi láttukJézusnak dicsôségét.’ (Jn 1,14; 3,11)”

Csepregi Zoltán

4 III. évfolyam 2. szám

A KONFIRMÁCIÓ TÖRTÉNETE

2010. június 5

Kicsivel több mint húsz fôs társaság vett részt 2010. má-jus 7. és 9. között, a Piliscsabán elsô ízben megrendezettgyülekezeti családi hétvégén. Az ismerkedés jegyébenzajlott ez az együttlét, hiszen új volt a helyszín, új voltaz együttlét „mûfaja”, és egymás számára is sokanfélig-meddig ismeretlenek voltunk.

A helyszín talán mindannyiunknak különleges meg-lepetés volt: a piliscsabai Béthel Evangélikus MisszióiOtthon, egy hatalmas fákkal határolt, csupa zöld, dim-bes-dombos liget. A legmagasabb pontján található ahelyi, fiatal gyülekezet által is használt fatemplom,mellette egy nyitott kápolna és körülöttük több lakó-épület. Minden résztvevô számára, legyen akár egye-dül, párban vagy gyerekekkel, kényelmes-kellemesszobák álltak rendelkezésre, külön fürdôszobával. Azegyüttlét családias légkörét megalapozta az otthonbanélô és szolgáló gondnokházaspár, Varga Gábor és fe-lesége. Magukról és az útról – amely Piliscsabáig ve-zette ôket – ugyan csak a harmadik napon meséltek,mégis minden étkezésnél érezhetô volt, hogy ôk nem aszó szûkebb értelmében vett gondnokok, hanem igaziszolgálatként végzik munkájukat.

Elsô este közös áhítat után ismerkedtünk egymással.A gyerekek az új környezet, az új barátok és feltehetôena jó levegô hatására meglepôen felélénkültek, így az estinyugalom megteremtése hosszabbra nyúlt a vártnál.Azért voltak, akik részt tudtak venni az esti beszélge-tésen…

A szombati nap sok énekléssel, egy mindenki számá-ra vállalható kis túrával és egy gondolatébresztô be-szélgetéssel várt minket. Nem kevés öröm egy napra!

A beszélgetés témája a gyülekezetépítés volt, és al-kalmasabb keretet nem is kaphatott volna, mint ez acsaládi együttlét. Lehettünk volna többen, lehettek vol-na más korosztályok képviselôi is közöttünk, biztos mégtöbb értékes gondolat került volna felszínre. Minden-esetre az ott lévôkben bizonyára nem múlt el nyomta-lanul ez a beszélgetés. Még ha esetleg ott és akkor nemis nyilvánult meg mindenki, az elhangzott vélemények,

érzések, ötletek továbbgondolásra késztetnek minket,és mindenképpen gazdagítja egymásról és fôként gyü-lekezetünkrôl alkotott képünket. Azt mindenesetre talánminden résztvevô érezte, hogy szükség van ilyen be-szélgetésekre. Szükség van a gyülekezeten belül ilyentalálkozásokra.

Miközben mi felnôttek eszmét cseréltünk, a gyerekekegy kedves, fiatal teológushallgató lány segítségévelkidíszítették saját papírtemplomaikat, és gyurmábóloltárt formáztak. Szóval ôk sem tétlenkedtek!

A napot rögtönzött focimeccsel, grillvacsorával, közösáhítattal és énekléssel zártuk.

A vasárnap reggeli istentiszteleten a helyi gyüleke-zettel közösen vettünk részt, utána minden család asaját ritmusa szerint indult haza.

Remélhetôleg ez az együtt töltött hétvége hagyo-mányt teremt, és jövô májusban ismét együtt leszünk,talán még többen is, Piliscsabán.

Adamik Erika

Ady Endre

ADJON ISTEN MINDENKINEK

Adjon Isten békét, kedvet Asszonyoknak, embereknek, Sok örömet mindenkinek, Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet. Gyönyörû-kék itt az Ég.

Úgy szeretném megtalálni, Úgy szeretnék azzá válni, Kinek az élet teher: Az ember könnyen megy el. Gyönyörû-kék itt az Ég.

Által-adni úgy szeretném Sok hirtelen vágyam, eszmém, Sok drága kincset, nagyot, Amihez már vén vagyok. Gyönyörû-kék itt az Ég.

Néha-néha szerelemmel Telik meg az ilyen ember. Néha-néha úgy megsajog Más bánat, bú és más bajok. Gyönyörû-kék itt az Ég.

Adjon Isten ifjúságot, Szabadságot, boldogságot, Egészséget, pénzt és hitet, Szerelmet, hírt mindenkinek. Gyönyörû-kék itt az ég.

PILISCSABAI GYÜLEKEZETI HÉTVÉGE

A gyülekezetünk presbitereit bemutató sorozat vendégeezúttal Vaczó-Tánczos Szilvia és Zászkaliczky Tamás

VACZÓ-TÁNCZOS SZILVIA

Mint presbitériumunk egyiklegfiatalabb tagja, kérlek, mu-tatkozz be a kedves olvasók-nak!

Fejér megyébôl, Csákvárrólszármazom, az ottani evan-gélikus gyülekezetben nôttemfel. Tagja voltam az énekkar-nak, és néha bibliaórát is tar-tottam a gyerekeknek. Nyaran-ta egy-egy hetet Nagyvelegen

töltöttem az egyházmegyei ifjúsági táborban, illetve aKeresztény Ifjúsági Egyesület országos sporttáborában.Mivel nem akartam Budapestre menni, viszont erôsegyházi iskolában szerettem volna továbbtanulni, a szé-kesfehérvári ciszterci gimnáziumba jelentkeztem (aholreformátus hittanra jártam, mert kevesen voltunk azévfolyamon evangélikusok). A Pázmány Péter Katoli-kus Egyetemen végeztem jogászként, majd az önkor-mányzati közigazgatásban helyezkedtem el, elôbb ügy-intézôként, majd pedig hivatalvezetôként. 2001-ben, azeljegyzésem után költöztem Tahitótfaluba, és azótavagyok a szentendrei gyülekezet tagja, amely 2006-banválasztott meg presbiternek.

Az elmúlt évben nagyon ritkán jutottatok el alkal-mainkra, ennek azonban egy szívet melengetô okavan…

Igen: 2009. augusztus 29-én született meg kisfiúnk,Benedek József, akit – a régi hagyományt követve, azédesapja után – református szertartás szerint keresz-teltettünk meg. Úgy, mint azelôtt, most is váltva járunkistentiszteletre: egyik héten a tahitótfalui reformátustemplomba, a másik héten Szentendrére. Nagyon jó,hogy a két baba-mama kör idôpontja nem esik egybe,így mindkettôn részt tudunk venni. Ez nemcsak azédesanyáknak remek alkalom a beszélgetésre, tapasz-talatcserére, hanem az együttjátszás öröme mellettgyermekeink lelki fejlôdését is segíti az imádkozás ésaz éneklés. Sajnos a presbiteri üléseken és az énekkaripróbákon egyelôre nem tudok jelen lenni, mivel az estietetésnél még nélkülözhetetlen vagyok – hála Istennek.

Ahogyan említetted, férjed és most már Benedek isreformátus. Hogyan élitek meg otthon és életvitele-tekben az ökumenét?

Ahogy errôl már szó esett, vasárnaponként holevangélikus, hol református istentiszteletre megyünk,illetve mindkét baba-mama kört látogatjuk, valamintaz ökumenikus imahét szentendrei és tahitótfalui alkal-main is részt veszünk. Az esti altatásnál Benedeknekelénekelem énekeskönyvünk 120. számú esti énekét(„Ó, terjeszd ki, Jézusom…”), az esti imát pedig azédesapja mondja el neki.

Gyülekezetünkhöz, itt a Dunakanyar ölelésében 13

település tartozik. Te mindig fontosnak tartottad aszórványban élô evangélikusok pásztorolását, közös-séggé formálódását.

Bár a presbitérium azon az állásponton van, hogy agyülekezeti életet a templom köré kell szervezni, én úgygondolom, emellett mégis jó lenne néhány gyülekezetialkalmat „kiszervezni” a szórványokba, ezzel is köze-lebb vonzani az ott élôket. Sokan például nem is tud-ják, hogy egyáltalán van Szentendrén evangélikustemplom, illetve hol van.

Ha meg kellene fogalmaznod gyülekezetünk szá-mára egy presbiteri áldást, milyen gondolatokat mon-danál?

Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írott elsô leve-lének 12. fejezetébôl a 4. vers az, amely a mindennapiéletben is meghatározó számomra: „A kegyelmi ajándé-kokban ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz.”

ZÁSZKALICZKY TAMÁS

A magyarországi evangéliku-sok családfáján egy nagyranôtt faág vagytok, sok-sokgyümölccsel. Miért vagy leg-inkább hálás?

Hálás vagyok drága szüle-imért. Lelkész édesapámért,aki az egyházban az evange-lizációs vonalhoz tartozott, ígynemcsak gyülekezetében, ha-nem az országot járva is pré-

dikált. Egy nagyon nehéz történelmi korszakban meg-mutatta, hogyan lehet az „itt állok, másként nemtehetek“ magatartásával mindig egyenes gerinccelharcolni az egyházért. Édesanyám pedig egy hosszú-hosszú munkás és imádságos életet élt le úgy, hogysohasem magára, hanem egyházára és családjáragondolva szolgált. De hálás vagyok, hogy Fótonnôhettem fel. Ott hosszú éveken át az édesapám általalapított Mandák Intézetben konferenciák zajlottak. Azifjúsági konferenciákon részt vettem, de máskonferenciák eseményeit is megfigyelhettem. Sosemfelejtem azokat a megrázó élményeket, amelyek pél-dául az iszákosmentô konferenciákkal kapcsolatbanértek. A gyülekezetek elküldték az alkohol rabságábanszenvedôket Fótra, ahol lelkészek, hívô orvosok éspszichológusok együtt foglalkoztak az ital rabjaival ésimádkoztak értük. Ezek közül sokan még évek múlva isvisszajöttek, és a gyülekezet elé állva ragyogó arccalmondták el, hogy Jézus kinyújtott kezét elfogadvatudták csak letépni magukról az alkohol hálóját. Olyanáldott igehirdetôket hallhattam, mint Túróczy Zoltán,Ordass Lajos, Scholz László, Csepregi Béla. Hálás va-gyok az ötvenes évekbeli gyermekkoromért, amely arratanított meg, hogy nincsen olyan nehéz helyzete egyembernek, egy családnak, egy országnak, amikor neáradna feléje az Isten szeretete és áldása.

6 III. évfolyam 2. szám

Neked köszönhetjük a finnországi lappeenrantaitestvérgyülekezeti kapcsolat indulását, ráadásul igenszépen beszéled északi testvéreink nyelvét…

Finnországi kapcsolataimat is édesapámnak köszön-hetem. Ô volt az egyike azoknak, akik kiépítették a finnés a magyar evangélikus egyház késôbb egyre szo-rosabbá váló kapcsolatát. Nem könnyen, de sikerültkijutnom Finnországba és egy évet eltölteni a helsinkiSibelius Akadémián. Nem csak szakmai, lelki szem-pontból is meghatározó esztendô volt. Azóta is tartó éstöbb nemzedékre kiterjedô barátságok születtek. Kívá-nom, hogy a testvérgyülekezeti kapcsolat révén a szent-endrei gyülekezet minél több tagja átélje: nem vagyunkegyedül, sokan vannak, még ha a távoli északon is,akik szeretettel és imádsággal gondolnak ránk. Külö-nösen gyülekezetünk ifjúsága számára látom ígéretes-nek ezt a kapcsolatot.

Gyülekezetünk orgonamûvészként és a MagyarBach Társaság elnökeként ismer téged, de te csak sze-rényen muzsikusnak szoktad magad nevezni. Hogyanvan jelen életedben a zene?

Nincs nap, talán óra sem, amikor nem a zenével foglal-kozom. Ma már kevesebbet, régebben sokat hangver-senyeztem itthon és szerte Európában. Életem másik részét arégi, 17–18. századi zene kutatásának szenteltem, ennekeredményei kottakiadásaimban jelennek meg. Örömet ésszellemi izgalmat okoz régi mesterek kéziratait és régikiadásokat tanulmányozni. De zenét tanítok is, részben aZeneakadémián, részben a szentendrei zeneiskolában. Sze-retek tanítani, mert az ember sokat tanulhat a tanítványaitól,de érzem a tanítás egyre nagyobb felelôsségét is. Pedagóguspéldaképem a feleségem. Ágnes zongoratanárnô, nála jobbtanárt nem ismerek. Nem csak a zenét tanítja kitûnôen – közelötven tanítványa ment zenei pályára –, de összefogja, kö-zösséggé formálja növendékeit. Régi tanítványai még felnôttkorukban is visszajárnak hozzá megbeszélni vele életükdolgait. Ô tanított meg arra, hogy egy iskola – bármely kor-osztály is jár oda – sohasem szolgáltató vállalat, hanempedagógiai intézmény, ahol egy tanár elsôsorban élete pél-dájával nevel.

Sokat fáradozol az evangélikus zenei óvoda léte-sítésén. Honnan ez az erôs elkötelezôdés?

A fentiekbôl adódik, hogy nagyon fontosnak tartoma gyerekekkel való törôdést. Ezért nem egyszerûen nagylehetôségnek tartom egy evangélikus óvoda létre-hozását, hanem missziós parancsnak. Olyan óvodátszeretnék, amelyet nem csak üzemeltet az evangélikusegyház, hanem amely összeforr a gyülekezettel. Aholsok gyülekezeti tagnak meglesz a feladata és felelôs-sége a gyerekekkel kapcsolatban. De amióta kisuno-kánk, Jancsi értelme is egyre jobban nyiladozik, azttanulom tôle, hogy nekünk felnôtteknek is szükségünkvan egy óvodára, hogy tanítsanak a gyerekek ben-nünket ismét gyermeknek lenni.

Végül hadd tegyem fel azt a kérdést, amelyben Tevagy a legilletékesebb. Hogyan készüljön közössé-günk a gondolatainkban és tervrajzon már felépült újorgonánk fogadására?

Örömmel és szeretettel. Ne aggodalommal. Tudom,az orgona drága hangszer. De ahogyan templomunk isfelépült sok-sok külsô segítséggel, elôbb-utóbb meg-lesz az orgona is. Ne gondolja senki, hogy az orgonaluxuscikk egy evangélikus templomban. Az ének és azene Isten drága ajándéka. Az orgona- és kórus-muzsika igehirdetés a zene nyelvén. Én már azért ishálás vagyok, hogy egyáltalán tervezgethetjük az orgo-na felépítését. „Ha az Úr nem építi a házat, hiábafáradoznak az építôk” – mondja a zsoltáros. De én tu-dom, hogy építi.

TESTVÉRI TALÁLKOZÓNYÍREGYHÁZÁN

Egy jó emlékû nap után szívbôl köszöntöm a szent-endrei gyülekezet tagjait. Nem szokásos országhatá-rainkon belül a testvérgyülekezeti kapcsolat. De talánnem azért vagyunk jó testvérek, mert nagy távolságválaszt el egymástól. Ilyen gondolatokkal vártuk a hét-végét.

A hozzánk érkezôkben nagyon kedves, szeretetreméltó, értékes embereket ismertünk meg. Volt, akitcsak felismerni kellett: a régi barátot, az ifis társat, aki„tegnap” köszönt el, és kapcsolatunk most teljesebbé,mélyebbé vált. Jó érzés így indulni el egy közös úton.Közösnek kell lennie, mert Urunk és Mesterünk útjánakarunk haladni. Úgy, ahogy szombaton délután egysétát tettünk Nyíregyháza belvárosában, megemlé-kezve a városépítô „tirpák” (azaz tûrô, szenvedô)ôsökrôl, akik a betelepülésükkor a szabad vallás-gyakorlás ígéretét kapták, piciny templomukat afelsôbb világi hatalom mégis lerombolásra ítélte.Hogy hitüket ne gyalázhassák meg, templomukatközös akarattal egyetlen éjszaka alatt szétszedték, ésértékeit elrejtették.

Befejezésképpen a nagytemplomba mentünk, amitevangélikus eleink késôbb saját erôbôl építettek fel,bízva Istenben. Vasárnap reggel az Emmaus gyüle-kezet templomában Olivér igehirdetését hallgattukmeg. Az igehirdetést közös úrvacsoravétel követte,majd a szentendrei gyülekezet életével ismerkedtünk.Örömmel hallottuk, hogy a létszámában és hitébennövekedô közösség nagy hangsúlyt fektet a fiatalok-kal való törôdésre, és vannak törekvései. Ezek utánZászkaliczky Tamás orgonamûvész szép elôadásábanBach és Buxtehude mûveiben gyönyörködtünk.

Ebéd után – amelyet a bodrogkeresztúri „Betlehem”nevû pihenôházban költöttünk el –, a közösségépí-tésrôl hallottunk elôadást. Végül megállapodtunk,hogy az ôsz folyamán viszontlátogatást szervezünk.Reméljük, hogy kapcsolatunkon Isten áldása lesz.

Kôrösi Szabó István

2010. június 7

ELÉRHETÔSÉGEINK

Lelkészi Hivatal, templom2000 Szentendre, Bükkös part 2.Tel.: 06 26 303 459szentendre@lutheran.huhttp://szentendre.lutheran.hu/

Lelkész: Horváth-Hegyi OlivérTel.: 06 20 824 27 89oliver.horvath-hegyi@ lutheran.huFelügyelô: Sereginé Székács CsillaTel.: 06 26 311 661Gondnok, pénztáros: Koren TamásTel.: 06 20 824 36 98himessoft@gmail.com

ISTENTISZTELETI REND

SZENTENDREminden vasárnap 10 óra

POMÁZ (református gyülekezetiterem, Hôsök tere 1.) minden hónap1. és 3. vasárnapja, 8.30

LEÁNYFALU (Református Szere-tetotthon, Szent Imre herceg u.1.)minden hónap 3. vasárnapja, délu-tán 5 óra

GYERMEKISTENTISZTELETLegközelebbi alkalmunk2010. szeptember 12-én, (vasárnap)délután 4 órától lesz!

GYÜLEKEZETI NAPTÁR

Június 21–26. (hétfô–szombat)Gyülekezeti Bibliai Kézmûves Nap-közis Tábor, Skanzen

Június 28–július 3. (hétfô–szombat)Egyházmegyei hitmélyítô csendes-hét, PiliscsabaJúlius 14-18. (szerda–vasárnap)Szélrózsa Országos Ifjúsági Talál-kozó, SzarvasAugusztus 22–27. (vasárnap–péntek)Ifjúsági csendeshét, biciklitúra,SátoraljaújhelyAugusztus 28. (szombat)Ökumenikus Családi Nap, Pap-szigetSzeptember 5. (vasárnap)Tanévnyitó istentisztelet

A KERESZTSÉG SZENTSÉGÉBENRÉSZESÜLTBalogh Nikolett, Dobrik Norbert,Nemoda Zsófia, Pálkuti Antal, Nor-mandy Tibor, Kaltanecker Liliana,Magyari Luca, Sach Petra testvérünk.„Légy hû mindhalálig és nékedadom az élet koronáját.” (Jel 2,20)

MEGKONFIRMÁLTBalogh Nikolett, Csesznák Éva,Dobrik Norbert, Erôs Sándor,Nemoda Zsófia, Pálkuti Antal,Boross Krisztina, Koren Ambrus,Nyvelt Anna, Perger Kristóf,Perger Tamás, Sárkány Diana,Szpisják Angéla„Ne félj, mert megváltottalak,neveden szólítottalak, enyémvagy!” (Ézs 43,1)

ESKÜVÔJÜK ALKALMÁBÓLISTEN ÁLDÁSÁT KÉRTÉKPerger István és Bérces Zsuzsanna,Stágel Soma és Nemoda Zsófia„A hármas fonal nem szakad elegyhamar!” (Préd 4,12)

A FELTÁMADÁS REMÉNYÉBENELTEMETTÜKMarth Zsuzsanna (89) és SáskaAttila (50) testvéreinket.„Urunk! Taníts úgy számlálninapjainkat, hogy bölcs szívhezjussunk!” (Zsolt 90,12)

EGYMONDATOS HÍREK

Horváth-Hegyi Olivér három évremegválasztott parókus lelkész man-

dátuma 2010. szeptember 1-jén lejár,így az egyházi törvényeknek megfe-lelôen gyülekezetünk lelkészválasz-tó közgyûlést tartott 2010. május16-án Bence Imre esperes vezetésé-vel. Egyházközségünk legfôbb dön-téshozó testülete meghívta lelkészéta Szentendrei Evangélikus Egyház-községben való szolgálatra és ha-tározatlan idôre egyhangúan meg-választotta.

Köszönetet mondunk mindazoknak,akik adójuk 2 x 1 százalékával is tá-mogatták gyülekezetünk és egyhá-zunk hitéletét és építését. Továbbra isvárjuk az egyházfenntartói járulékot,a gyülekezetükbe járó testvérek ado-mányát. Isten áldása legyen az adako-zókon és adományaikon! „A jókedvûadakozót megáldja az Isten!”

A két évvel ezelôtti nagy sikerûÖkumenikus Családi Naphoz ha-sonlóan a szentendrei keresztényfelekezetek az idén is várják egésznapos alkalmukra közösségeink tag-jait, családjait és barátaikat, amely-nek ideje: 2010. augusztus 28., helye:Pap-sziget. Idei témánk: „Tenye-rembe véstelek!” (Ézs 49,16)

Ôsszel 15-20 fôs delegáció látogat elhozzánk a nyíregyházi Emmausgyülekezetbôl, hogy tovább építsüktestvérgyülekezeti kapcsolatunkat.Befogadó és szállást adó családokjelentkezését várjuk!

Októberi egynapos kirándulásunkatsokak kérésére a közeli Pilisbe ter-vezzük.

Híreinkrôl bôvebb információ honla-punkon (szentendre.lutheran.hu) ta-lálható.

Szentendrei Evangélikus Egyház-község bankszámlaszáma:

OTP 11742087-20000545Rosa Lutheri Alapítvány adószáma:

18688849-1-13bankszámlaszáma:

OTP 11742087-20072643

Dunakanyari Evangélikus Élet

8 2010. június

Szerkesztôség:Sereginé Székács Csilla felügyelô,

Bereznai Péter, Opóczky László, Sághi MártaFelelôs kiadó: Horváth-Hegyi Olivér lelkész

2000 Szentendre, Bükkös part 2.Tel.: 06 26 303 459

e-mail: szentendre@lutheran.huMegjelenik negyedévenként 500 példányban,

ingyenes terjesztésben.