mezŐhegyes - · pdf filepap istván tibor vezérigazgató, ......

6
MEZŐHEGYES XLI. évfolyam Városi HaVilap 2017. augusztus Vallom, hogy településünk életében történelmi súly- lyal bír a hulladékkezelés új szintre emelése, zökke- nőmentes lebonyolítása, annak ellenére, hogy sokan könnyen veszik szavaimat. Hiszem, hogy a napjaink- ban végbemenő változások a tisztább jövőnk meg- teremtését szolgálják! Ennek érdekében szükséges a szolgáltató részéről a technológia fejlesztése, a lakos- ság részéről a szemléletváltozás... A DAREH önkor- mányzati társulás vezetőivel egyeztetve, településünk jövőbeni hulladékszállításával kapcsolatban az alábbi fontos információkat teszem közzé: 1. A kertes házaknál, a vállalkozásoknál, az intézmé- nyeknél, a paneleknél, a majorokban, tehát Mezőhe- gyes közigazgatási területén keletkező mindenne- mű hulladék szállítását, (a jogszabályok változása okán) már nem a Csongrád Megyei Településtisztasá- gi Kft., hanem július 01-től a TAPPE Hulladékgaz- dálkodási és Köztisztasági Kft. végzi. A DAREH: Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társu- lás. Ezen szervezet munkájában a tagtelepülések pol- gármesterei vesznek részt, feladata a hulladékgazdál- kodással kapcsolatos stratégiai döntések meghozatala. A társulás létrehozta a DAREH BÁZIS Hulladékgaz- dálkodási Zrt-t. A vállalat célja, hogy megszervezze a szemét elszállítását a Békéscsabán található válogató üzembe, illetve ehhez személyi és tárgyi feltételeket biztosítson. Ők kötnek szerződést az olyan céggel, mint a TAPPE, amely már közvetlenül az utcáról vég- zi a hulladék szállítást. 2. A zöld (kerti)hulladék tekintetében nagy sikernek érzem, hogy az évi két alkalommal vállalt gyűjtésen túl, többször is van lehetőség az elszállításra. Ho- gyan? Augusztus 21.(hétfő) reggel 6-ig szívesked- jenek a kerti hulladékot a kukák mellé helyezni, és 25-ig (péntek) azt elszállítják. Fontos, hogy az átlátszó zsákokban kihelyezett kerti hulladékok ne haladják meg a 250 litert, illetve a kötegelt szárak az egy métert. Ellenkező esetben a hulladék nem ke- rül elszállításra! 3. Településünkön a szelektív hulladékgyűjtés megvalósulása történelmi pillanat! A Fémipari Kft. telephelyére augusztus.04. begördült (Fotó), a mint- egy 1000 db hulladéktároló edényt szállító kamion. Úgy rendelkeztem, hogy az önkormányzat dolgozói szállítják házhoz a sárga kukákat! (van település ahol a lakosoknak kell elszállítani a raktárból)Személyazo- nosító okmány felmutatása után a kollégáim díjtalanul átadják az edényt. Akik az első szállításból kimarad- tak, kérem keressék a Jegyzőt! (+36-68-466-001) Az önkormányzat dolgozói augusztus 21-én hétfőn indulnak a kukákkal. Az első szelektív hulladék- szállítási nap Mezőhegyesen: 2017. szeptember 15. (kedd)! Ezen a napon 2db kukát kell kirakni az in- gatlan elé. Az egyik a saját tulajdonú fekete edény, amelybe a kommunális hulladékot tegyük és mást NE! A másik a sárga, amelybe CSAK a következő hulladék kerülhet: PAPÍR, MŰANYAG, FÉM. A két kuka tartalma nem keverhető! A kevert hul- ladék nem kerül elszállításra! A fekete kukát, to- vábbra is hetente, kedden ürítik, a sárgát havonta egyszer, az előzetes tájékoztatás szerinti napon. 4. Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a szemetet elszállító vállalatok 2016. december 31-ével bezáró- lag kiszámlázták követeléseiket és optimális esetben mindenki be is fizette azt. Sajnos már látjuk, hogy a 2017. évre egyszerre kell majd több csekket befizetni. Erre fel kell készülnünk! A számlázást a Nemzeti Hul- ladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. végzi országos szinten. 5. A TAPPE Hulladékgazdálkodási és Köztisztasági Kft. igazgatósága kihelyezett ügyfélfogadási rendje: Minden csütörtökön 13:30 – 15:30 között fogadják a lakosságot, a Centrál épület Polgármesteri Hiva- talának egy emeleti irodája (lift van). Tisztelettel: Mitykó Zsolt, polgármester POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ NAGYON FONTOS INFORMÁCIÓK A HULLADÉKKEZELÉSRŐL

Upload: lamdang

Post on 06-Feb-2018

219 views

Category:

Documents


3 download

TRANSCRIPT

Page 1: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

MEZŐHEGYES XLI. évfolyam Városi HaVilap 2017. augusztus

Vallom, hogy településünk életében történelmi súly-lyal bír a hulladékkezelés új szintre emelése, zökke-nőmentes lebonyolítása, annak ellenére, hogy sokan könnyen veszik szavaimat. Hiszem, hogy a napjaink-ban végbemenő változások a tisztább jövőnk meg-teremtését szolgálják! Ennek érdekében szükséges a szolgáltató részéről a technológia fejlesztése, a lakos-ság részéről a szemléletváltozás... A DAREH önkor-mányzati társulás vezetőivel egyeztetve, településünk jövőbeni hulladékszállításával kapcsolatban az alábbi fontos információkat teszem közzé:1. A kertes házaknál, a vállalkozásoknál, az intézmé-nyeknél, a paneleknél, a majorokban, tehát Mezőhe-gyes közigazgatási területén keletkező mindenne-mű hulladék szállítását, (a jogszabályok változása okán) már nem a Csongrád Megyei Településtisztasá-gi Kft., hanem július 01-től a TAPPE Hulladékgaz-dálkodási és Köztisztasági Kft. végzi. A DAREH: Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társu-lás. Ezen szervezet munkájában a tagtelepülések pol-gármesterei vesznek részt, feladata a hulladékgazdál-kodással kapcsolatos stratégiai döntések meghozatala. A társulás létrehozta a DAREH BÁZIS Hulladékgaz-dálkodási Zrt-t. A vállalat célja, hogy megszervezze a szemét elszállítását a Békéscsabán található válogató üzembe, illetve ehhez személyi és tárgyi feltételeket biztosítson. Ők kötnek szerződést az olyan céggel, mint a TAPPE, amely már közvetlenül az utcáról vég-zi a hulladék szállítást.2. A zöld (kerti)hulladék tekintetében nagy sikernek érzem, hogy az évi két alkalommal vállalt gyűjtésen túl, többször is van lehetőség az elszállításra. Ho-gyan? Augusztus 21.(hétfő) reggel 6-ig szívesked-jenek a kerti hulladékot a kukák mellé helyezni, és 25-ig (péntek) azt elszállítják. Fontos, hogy az átlátszó zsákokban kihelyezett kerti hulladékok ne haladják meg a 250 litert, illetve a kötegelt szárak az egy métert. Ellenkező esetben a hulladék nem ke-rül elszállításra! 3. Településünkön a szelektív hulladékgyűjtés megvalósulása történelmi pillanat! A Fémipari Kft. telephelyére augusztus.04. begördült (Fotó), a mint-egy 1000 db hulladéktároló edényt szállító kamion.

Úgy rendelkeztem, hogy az önkormányzat dolgozói szállítják házhoz a sárga kukákat! (van település ahol a lakosoknak kell elszállítani a raktárból)Személyazo-nosító okmány felmutatása után a kollégáim díjtalanul átadják az edényt. Akik az első szállításból kimarad-tak, kérem keressék a Jegyzőt! (+36-68-466-001) Az önkormányzat dolgozói augusztus 21-én hétfőn indulnak a kukákkal. Az első szelektív hulladék-szállítási nap Mezőhegyesen: 2017. szeptember 15. (kedd)! Ezen a napon 2db kukát kell kirakni az in-gatlan elé. Az egyik a saját tulajdonú fekete edény, amelybe a kommunális hulladékot tegyük és mást NE! A másik a sárga, amelybe CSAK a következő hulladék kerülhet: PAPÍR, MŰANYAG, FÉM. A két kuka tartalma nem keverhető! A kevert hul-ladék nem kerül elszállításra! A fekete kukát, to-vábbra is hetente, kedden ürítik, a sárgát havonta egyszer, az előzetes tájékoztatás szerinti napon.4. Felhívom a lakosság figyelmét arra, hogy a szemetet elszállító vállalatok 2016. december 31-ével bezáró-lag kiszámlázták követeléseiket és optimális esetben mindenki be is fizette azt. Sajnos már látjuk, hogy a 2017. évre egyszerre kell majd több csekket befizetni. Erre fel kell készülnünk! A számlázást a Nemzeti Hul-ladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. végzi országos szinten.5. A TAPPE Hulladékgazdálkodási és Köztisztasági Kft. igazgatósága kihelyezett ügyfélfogadási rendje: Minden csütörtökön 13:30 – 15:30 között fogadják a lakosságot, a Centrál épület Polgármesteri Hiva-talának egy emeleti irodája (lift van).

Tisztelettel: Mitykó Zsolt, polgármester

POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓNAGYON FONTOS INFORMÁCIÓK A HULLADÉKKEZELÉSRŐL

Page 2: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

Mezőhegyes / 2

4. RETRO TALÁLKOZÓ – 2017. JÚLIUS 15.A Kovács István által szervezett találkozónkon több mint 80 fő vett részt. Az ÁMK-ban Lipták Fruzsina grafikai kiállítása majd a Mezőhegyesi származású Barbi Zsolt vőfény által felvezetett meglepetés 25. házassági évfordulós esküvő volt a program. Vég-leges helyére került emléktáblával együtt, az ÁMK mögötti ligetben a Víg Katalintól kapott platánfa. A legnagyobb érdeklődést kiváltó esemény a Dr. Bánki Mihály tiszteletére Szilágyi Zsolt által készített em-léktábla és Lipták Fruzsina grafikájának avatása volt. Az avatáson részt vett Bánki doktor leánya Bánki Ildi-kó, és unokája Csenki Laura is. A Békés Megyei Pán-dy Kálmán Kórház főigazgató főorvosa Dr. Becsei László különösen jelentősnek értékelte, hogy az em-lékállítás olyan civilek kezdeményezése alapján tör-ténik akik személyesen ismerték, és elismerik Bánki doktor munkáját. A 6-os majorban vendéglátónk Mé-száros József üdítővel, kávéval és házi süteménnyel fogadta csoportunkat, majd néhányan sétát tettek egy-kori lakóhelyük körül. A lovas pályán Kövesdiné Ko-lozsi Julika, Paksiné Ilonka és Kovácsné Ilonka finom ebéddel és a Magyarbánhegyesről kapott dinnyével várta a vendégeket, közben a Nemzetközi fogathajtó versenyen induló neves hajtók és fogataik versenyét is megcsodáltuk. Köszönet a rendezvény szervezésének támogatásáért: Mitykó Zsolt, Soósné Záluszki Mária, Mezőfi Attila, ÁMK munkatársai, Lipták Fruzsina, Szilágyi Zsolt, Nagyné Icu, Kövesdiné Kolozsi Juli-ka, Édesanyám - Kovácsné Ilonka, Pap István Tibor. Kovács István

Részlet Csenki Laura köszönőbeszédéből:Amikor Kovács István ez év januárjában megkere-sett édesanyámat és engem a lehetőséggel, miszerint nagypapám Mezőhegyesen végzett orvosi, kórhá-zigazgatói munkáját szeretnék egy emléktábla, port-ré avatással elismerni, valamint a kórház egyik szár-nyát róla elnevezni, több érzés és gondolat vetődött fel bennem. Először meglepődtem, hiszen soha nem gondoltam, hogy ekkora megtiszteltetés érheti őt. S természetesen a büszkeség, és a hála is felszínre tört, mert így munkássága fennmaradhat az utókornak. Belegondoltam, mindez hogyan érintette volna őt, ha még életében megtörténik. Úgy vélem, örömet oko-zott volna neki a feléje áradó szeretet és tisztelet efféle megnyilvánulása, ugyanakkor egész életét végigkísé-rő szerénységének és alázatának köszönhetően erről lebeszélt volna mindenkit. Szavaival szólva: „Ugyan már, minek ez, hiszen csak a munkámat végeztem”. Nehéz elfogultság nélkül beszélnem róla, mégis sze-retném pár mondatban átadni Önöknek, hogyan is élte

életét. A világ iránti érdeklődése már gyermekkorá-ban megmutatkozott, kíváncsiságának köszönhetően sok élmény érte, többek közt egy hideg téli reggelen maga Móra Ferenc kísérte el kézen fogva őt és kis ba-rátját az óvodába, járt a dzsemborin, a Cserkészek vi-lágtalálkozóján, amelyet 1933-ban Gödöllőn tartottak meg. Egy véletlen találkozásnak köszönhetően kezet fogott Horthy Miklóssal is. Tanítványa volt Szent – Györgyi Albertnek, több közös beszélgetés is színesí-tette ezt az ismeretséget. Sportszerűen bokszolt, és ka-páslövészetben országos bajnok lett. Amatőr szinten, de nagyon tehetségesen fotózott, egy balatoni képe vitorlásokkal bekerült egy képkiállításra. Eredetileg tengerésznek készült, ám miután ez a terv meghiúsult, az orvosi pályát választotta. Kezdetben az élettani in-tézet gyakornoka volt, majd ösztöndíjat kapott és egy berlini klinikán dolgozott 4 hónapig. Meghívást ka-pott a Humboldt egyetemtől ösztöndíjjal Svédország-ba, ám az érzelmek, Magyarország és a családja iránti szeretete itthon tartotta őt. A II. világháború nyomasz-tó pillanatait is átélte, katonaság, front, légitámadá-sok. Élni akarása átsegítette a nehéz időszakokon, és úgy hiszem, a szerencse is sokszor mellé szegődött. 1946-ban a Makói Kórház alorvosa lett, először a bel-osztályon kezdett, majd átkerült a nőgyógyászatra. Az akkori helyzetnek köszönhetően, bár nem is tudta, hogy miért, elvitték egy félórás kihallgatásra, amiből 1,5 év lett. Megjárt hét börtönt, több társát akasztották fel, ő különösebb baj nélkül átvészelte. Ezekben az időkben egy fegyintézetet megjárt embernek, még ha ártatlanul is ítélték el, nem volt túl jó híre, így nehe-zen sikerült visszatérnie szakmájába. Ennek ellenére 1952-ben ajánlatot kapott, nőgyógyászt kerestek Me-zőhegyesen, a hajdani emberkórodában (mai nevén Pándy Kálmán kórház mezőhegyesi részlege, amely idén 170 éves lett), elvállalta, és 1961-ig alorvosként tevékenykedett. Megszerette a kis települést, annak lakóit, kellő szakértelemmel és emberséggel látta el a betegeket. Kedvelte a sok zöld környezetet, a gyönyö-rű parkokat. Munka pedig volt bőven. 1953 tájékán egy év alatt már 500 szülést vezetett le, és igyekezett modern műszereket és felszereléseket beszerezni a minél jobb orvosi ellátás érdekében. Mindössze-sen 30 évet töltött Mezőhegyesen, az utolsó 16 évet kórházigazgatóként, ez alatt az idő alatt létrehoztak egy nagyon szép rendelőintézetet, egy emeletes bel-gyógyászati osztályt, ami akkor a legmodernebbnek számított. Az 1956-os eseményeket is Mezőhegye-sen élte meg, a pesti harcolók részére a mezőhegyesi kórházból is juttattak el kötszert és gyógyszert. 1980-ban nyugdíjba vonult és családjával Szegedre költö-zött. Meglepetésként érte, amikor valamivel később egy meghívó érkezett Mezőhegyesről, és kapott egy kitüntetésről szóló oklevelet, bronzplakettet, köszö-netképpen munkájáért. Nyugdíjas éveit is tevékenyen töltötte, a könyvek és az olvasás mindennapjai részét képezték, és a technológia vívmányait sem vetette el. Megtanulta a számítógép, az internet kezelését, így kis túlzással a fél világgal e-mailezett, híreket olva-sott. Írói vénája is megmutatkozott, számtalan cikket közölt a Délmagyarország írásaiból, és a verseket is igen szerette, maga is próbálkozott jó néhánnyal. Vé-gül engedjék meg, hogy kifejezhessem köszönetemet és hálámat édesanyámmal egyetemben, amiért támo-gatták, segítették, befogadták és ennyire szerették Bánki Mihályt az itt töltött évek során, szebbé téve mindennapjait és munkáját.

Mitykó Zsolt, Bánki Ildikó, Csenki Laura, Dr. Becsei László, Dr. Pál Viktor

Page 3: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

Mezőhegyes / 3

2017. júliusában ismét a lovaké volt a főszerep a me-zőhegyesi lóversenypályán. Július 13-a és 16-a között rendezte meg a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazda-ság Zrt. a Nemzetközi Fogathajtó Versenyt és a Fi-atal Fogatlovak Versenyét. A Nemzetközi Fogathajtó Versenyre 85 fogat nevezett. A mezőny igen sokszínű-nek bizonyult, hiszen a magyar hajtók mellett görög, horvát, osztrák, szerb és szlovén versenyzők is rajthoz álltak. A versenyen egyes-, kettes- és négyesfogatokat láthattak a nézők és az érdeklődők, mind póni, mind pedig nagyló kategóriában. A díj-, maraton- és aka-dályhajtás eredményeit összesítve a póni egyes foga-tok kategóriában Genzwein Marina egyedüli induló-ként sikeresen teljesítette a versenyszámokat. A póni kettes fogatok mezőnyében Lehocz Dávid bizonyult a legjobbnak, a póni négyesfogatoknál pedig Palko-vics Dávid végzett az első helyen. Nagy ló kategó-riában az egyesfogatoknál Meskóné Orosz Mária lett az első. A kettesfogatok mezőnyét a tizenegyszeres világbajnok Lázár Vilmos nyerte. A négyesfogatok kategóriában pedig Báró-Farkas Csaba indult egye-dül, aki lovaival sikeresen teljesítette mind a három versenyszámot. A fiatal fogatlovak versenyén 5, 6 és 7 éves korosztályban 19 ló teljesítette csütörtökön a szá-mukra előírt programot. A nemzeti szintű Fiatal Fo-gatlovak Versenye a lovak számára egyben az egyik kvalifikációs verseny is volt a három minősítő verseny közül a szeptemberi világbajnokságra. Az 5 éves ka-tegóriában Nonius XII-149 Vőfély és hajtója Fábián Gábor végzett az első helyen. A dobogó második he-lyén Nonius-14 Vezér és a mezőhegyesi hajtó, Papp

János végzett. Harmadik helyen pedig Daisy zárt Fábán László Gáborral. A 6 éves lovak mezőnyében Furioso XXXVI-56 teljesített a legjobban Sági Jó-zseffel. Második helyen Showman és hajtója Gáspár Szilvia végzett. Harmadik lett a kategóriában Gyuri nevű fiatal lovával a csapatvilágbajnok Nyúl Zoltán. A 7 éves lovak versenyét Fleur nyerte, akit Demkó Zsolt hajtott. Második lett Nonius IV-Toszka, hajtója Papp János. Harmadik helyen pedig Lari zárt, kinek hajtója ifj. Bozsik József. Antal Stefánia

FOGATHAJTÓ

Népszerűségének köszönhetően - túljelentkezés volt az ÁMK által szervezett VI. LOVASTÁBORBA, ezért az idei évben már két turnusban táborozhattak a lovagolni vágyó gyermekek. A Nemzeti Ménes-birtok és Tangazdaság Zrt. a lovas, az egyéb szaba-didős programokat az ÁMK biztosította. Perlaki Edit táborvezető fáradhatatlan munkájának köszönhetően a lovaglás mellett színes programokon vehettek részt a táborozók. Mindkét gyerekcsoport hasonló élmé-nyekkel gazdagodott. A programok között szerepelt a pusztabuszozás a 39-es majorba a méneshez, kéz-műves foglalkozások, gyopárosi fürdőzés, íjászat,

drámajáték, mozi, kocsi múzeum látogatás, „fogat-maraton”, lóápolás/felszerelés, - és természetesen a lovaglás. A lovaglásban (a legkedveltebb elfoglaltság-ban) már egy hét után is érzékelhető volt a gyerekek fejlődése. Külön köszönet illeti Máté Feri bácsit, aki nagy szakértelemmel támogatta tanácsaival a lovago-ló gyerekeket,valamint Miklós Ágnest, aki már 6 éve gondos „tyúkanyóként” terelgeti a táborozó gyereke-ket. Továbbá köszönet mindenkinek, aki hozzájárult táborunk sikerességéhez. A siker bizonyítéka, hogy a résztvevő gyerekek lelkesen közölték: „JÖVÜNK JÖ-VŐRE IS...”Soósné Záluszki Mária ÁMK igazgató

VI. LOVASTÁBOR

Pap István Tibor vezérigazgató, Mitykó Zsolt polgármester, Papp János hajtó

Page 4: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

Mezőhegyes / 4

A kisgyermekes családoknak a kora délelőtti és a hajlott délutá-ni órákban plusz élményeket ad-hat a fotón látható gyermekhinta használata. A településen egy szabadon látogatható játszótér van a Petőfi sétány melletti park-ban. A napokban itt került elhe-lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek-hinta (elől-hátul is támaszték). Az ÁMK és a Diákotthon közötti udvaron pedig májusban került felszerelésre egy biztonsági hin-ta. A közel 34ezer Ft értékű esz-közök beszerzését Mitykó Zsolt polgármesternek köszönjük.

HINTA-PALINTA

NÓNIUSZ LOVAK HÚZZÁK A MEGYENAP HINTÓITA Békés Megyei Önkormányzat az előző év sikerére alapozva idén is megszervezi a Megyenapot, ezúttal szeptember 02-án. A hagyományteremtő rendezvény helyszíne a békéscsabai főtér, ahol színpadi produk-ciók, kézműves vásár, hagyományőrzők, gyerekprog-ramok, a megyében élő nemzetiségek ételkóstolói és sok egyéb látványosság és érdekesség várja a kiláto-gatókat. A Békés Megyei Értéktárban szereplő tételek is fősze-repet kapnak a Megyenapon, faházakban mutatják be a 27 értéket és két hungarikumot. A csabai és gyulai kolbász mellett a Körös-Maros Nemzeti Park, a ma-gyar biliárd, a 8 tojásos száraztészták, a Körös Völgyi Sokadalom, a békési szilvalekváros papucs, a Tesse-dik Táncegyüttes, a Hudák kézi szövőműhely is lát-ható majd a Megyenapon, csak néhányat emelve ki az értékek körül. A cél az, hogy minél több értéket is-merhessenek meg az érdeklődők interaktív módon, a Nóniusz lófajta rendhagyó módon mutatkozik be: sé-takocsikázásra invitálják a szervezők a vendégeket. A

vállalkozó kedvűek hintóba ülhetnek, amelyeket me-zőhegyesi nóniusz lovak húznak, így kocsikázhatnak Békéscsaba belvárosában.

Page 5: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

Mezőhegyes / 5

Az Erzsébet tábor keretein belül valósult meg az idei „HAGYOMÁNYŐRZŐ” tábor. Az öt napos tábor szervezője és bázisa természetesen ismét a mezőhe-gyesi József Attila ÁMK volt. Miklós János és Mik-lós-Papp Zsuzsanna jóvoltából a hét folyamán népi játékokkal, népdalokkal, népviseletekkel, néptánc alapjaival ismerkedtek a gyerekek. A táborozók eze-ken kívül is igen változatos élményekkel gazdagod-tak. Már az első napon átélhették a „pusztabuszozás” különlegességét, lovas kocsival járták körbe a várost. A résztvevők a második nap - Bartha Julianna és Éder Tamás jóvoltából - megismerkedtek a bőrdíszműves-ség és a kézművesség (csuhéfonás) egyéb fortélyaival. Harmadik nap kirándulásra került sor, Kecskeméten a gyerekek bepillantást nyertek a Kecskeméti films-túdió kulisszatitkaiba, majd a Szórakaténusz játék-múzeum kiállítását tekinthették meg. A negyedik nap egy kisebb kerékpár túrát tettek meg a táborlakók. A „Cigája farmon” Papp Józsefnél hagyományos házi-

és haszonállatokat láttak (pl.: pulikutya, ló, cigája birka), bográcsban készült ételt kóstolhattak a szabad-ban, táncoltak, vizes játékokat játszottak. Még ugyan ezen a napon délután a gyerekek játékos vetélkedő-ben vettek részt, este pedig tábortűzre került sor, ahol szülőket és egyéb érdeklődőket is szívesen láttak. A tűzgyújtásnál közös felnőtt/gyerek tánc és játék kö-vetkezett. Az utolsó napon délután minden táborban résztvevő ajándékban részesült, táncház zárta a hetet. A táborozók bemutatták a tanultakat majd a jelenlé-vő felnőttekkel együtt táncoltak és játszottak. A prog-ramban résztvevő különböző korú gyerekek (5-től-12 évesig), akik nem csak Mezőhegyesről, hanem Sze-gedről, Székesfehérvárról, Kiskunhalasról érkeztek egytől egyig igen jól érezték magukat. Fantasztikus élményekkel lettek gazdagabbak. Az öt napos tábor igen változatos programkínálattal tarkította a hasznos időtöltés lehetőségét.

Perlaki Edit táborvezető

TÁBOROZTUNK

PIROSKA BALATON TOUR 2017Július 22.-én szombaton befejeződtek az idei küzdel-mek a Balaton-parton. Siófokra a „Kamionkupára” 56 csapat nevezett, köztük Mezőhegyes csapata is. A csapat tagjai: Csizmadia Attila, Kovács Róbert, Ács Levente, Neubauer Martin, Víg Tamás, Lovász Ben-ce, Dajcs György, Dócza Gábor, Gál Balázs, Bóna Zsolt csapatkapitány. Az ’A’ pályán meglepetéssel zá-rult a ’deles’ kör, hiszen (a balatoni tornákon rendsze-res résztvevő) Mezőhegyes beelőzte Koczkás László csapatát. A bajnokságon pár igazi nagyágyú is helyet kapott. Szerepelt például a címvédő Szigetszentmik-lós Artifex. Viszonylag korán 14:45-kor kezdődött a rájátszás, a legjobb 32 csapat egyenes kieséses rend-szerben döntött a „hogyan tovább”-ról. A mezőny nagyon kiegyenlített volt, de azért akadtak nagyobb különbségű győzelmek a legjobb 16 közé kerülésért. Szoros nyolcad-döntő mérkőzések voltak. A Cs-Sprint ismét csak büntetőkkel lépett tovább, de hétmétere-sekkel jutott a legjobb 8 közé a Mezőhegyes és a Sosi Team is, - utóbbi csapat, a titkos favorit Nagyszőlőst állította meg. Sok gól született a negyeddöntőkben: a Cs-Sprint 3-0-ra verte a Sosit, miközben a Matek 3-1-re az elfáradó Mezőhegyest. A fiúk emelt fővel távoz-tak a pályáról. Szép teljesítmény bejutni a legjobb 8 közé egy olyan mezőnyben, ahol NB1-es játékosokkal

kellett megmérkőzni. Ács Levente 7 gólt lőtt a tornán, őt csak a 11 gólos gólkirály előzte meg. A Piroska BALATON TOUR siófoki végeredmények: 1. Szigetszentmiklós Artifex, 2. A MATEK (Budake-szi), 3. Mates Team (Budapest), 4. Cs-Sprint (Bu-dapest) Eredményeink: K csoportban: Mezőhegyes - NO (Budapest): 5 – 0; Kispest – Mezőhegyes: 0 – 9; 50 Minutes FC – Mezőhegyes: 0 – 1; 16 között: Mezőhegyes - #maxegysör: 2 – 1; 8 között: Mezőhe-gyes - Cannabis Energy Drink: 2 - 2 (2-3); Köszönjük Mitykó Zsolt, Paulik Árpád, Papp József, Gál Balázs támogatását! Bóna Zsolt

Page 6: MEZŐHEGYES -  · PDF filePap István Tibor vezérigazgató, ... lyezésre Fóris Gábor és Cseri Jó-zsef segítségével a max. 20 kg-ig használható biztonsági gyermek

Mezőhegyes / 6

Mezőhegyes * Városi Havilap * Felelős kiadó: József Attila Általános Művelődési Központ - Soósné Záluszki Mária igazgató * Tördelő szerkesztő: Dobos Ferenc * Postacím: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc utca 22.

Web: http://www.mezohegyes.hu * E-mail: [email protected], [email protected]: (68)466-001, 466-002 * Fax: (68)467-302 * Nyomtatás: Mezőhegyes Polgármesteri Hivatal * ISSN 0864-8840

ELÉRHETŐSÉGEKPolgármesteri Hivatal:06(68)466-001, 06(30)[email protected]ányiroda: (68)468-826 Gyógyszertár: (68)466-055Tanyagondnokok: Mitykó József (30)635-83-76Gergely László (30)677-85-35Hanczik Tibor (30)421-82-73Idősek Klubja: 30/867-11-60Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat: (30) 606-29-28Orvosi Ügyelet helyi: (30) 206-86-26központi: 06 (68) 430-551Fogorvosok:Dr. Frankó Evelinjúnius 1-től rendelési időben a (30) 213-55-25 telefonszámon hívhatóRendelés: hétfő, szerda: 13-19 kedd, csütörtök, péntek 8-14Dr. Jónás Szilvia (30) 866-75-46Rendelés ideje: szerda, csütörtök 14-től 19-igGyepmester: Gáspár Tamás (30)645-0035 gyepmesteri feladatok ellátása, elhullott állat díjtalan elszállítása

ANYAKÖNYVI HÍREK

Születések: Bakota Balázs és Fekete Anikó fia Balázs; Tóth Attila és Verba Viktória fia At-tila István; Harangozó Tibor és Gál Szilvia lánya Rozina

Halálozások: Kovács István (†67); Pálhidai István (†84); Barkó Ferenc (†82); Turai Zoltánné (†95); Nagy Józsefné (†51)

Mitykó Zsoltpolgármester

minden hónap első szerdáján 9:00 -16:00-ig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban.

Email: [email protected]

Békés Megyei Kormányhivatal Mezőkovácsházai Járási Hivatal ügysegédi ügyfélfogadás

hétfőnként 13:00-16:00 óra közöttAz okmányiroda épületében

Dr. Horányi - Hohl Gábor közjegyző

előzetes egyeztetés után fogadóórát tart

a Polgármesteri Hivatalban.Időpontkérés:

+36-68-400-444

TEMETŐI BUSZJÁRATBarta István vállalkozó buszjáratot működtet a városi köztemetőbe történő személyszállítás érdekében. A személyszállítási tevékenységet az alábbi gya-korisággal teljesíti: augusztus 27.; szeptember 24.; október 29.; november 01. A vállalkozó a városi köztemetőbe történő személyszállítást az alábbi útvonal érintésével biztosítja:15:00 - a járat az ómezőhegyesi volt trafiktól indul,15:05 - cukorgyári buszmegálló,15:10 - benzinkút buszmegálló,15:15 - megálló Ságvári és Mátyás király utca kereszteződés,15:17 - megálló Ságvári és Komlósi utca kereszteződés,15:20 - megálló Kozma Ferenc Közoktatási Intézmény15:25 - temetőA járat 16:30 órakor indul vissza a fenti útvonalat érintve.