Nalini Singh

Novella

A Kannibál Hercegnő

Néha,míg másvalamin dolgozok,elgondolkodom,hogy vajon Sascha és Lucas mit csinálhatnak. És ilyenkor általában az történik, hogy azon kapom magam, leírom egy–egy történetüket. Mivel ezek a történetek, nem illenek sehova a könyvbe, mivel legtöbbször egy oldalas elbeszélések, nem szoktam belerakni. De az a bizonyos történet nagyon közel áll egy részhez, ezért gondoltam örülni fogtok neki.

Időrendben ez a Vonzódás után, és a Látomás közben történik.

– Sascha, drágám.Sascha szája mosolyra húzódott a gyerekes nyávogás

hallatán.– Mindez a te hibád – mondta Lucasnak, mivel az nem tudta

elrejteni grimaszát Mit mondhatnék – kérdezte felemelve kezét? –A gyereknek,jó ízlése van,nem beszélve hihetetlen nyelvi érzékéről.l – l

Figyelmen kívül hagyva párját, mikor az megpróbálta kihúzni Tamsyn konyhájából,félrelökte és bemasírozott a nappaliba ahol Julian és Roman egymás mellet ültek a kanapén.

– Hivatott, urasságom?A kölykök kuncogtak, és különváltak. Julian megütögette a

helyet köztük,és Sascha leült. Azonnal rá vetették magukat,

kicsik, melegek, és annyira értékesek. Minden egyes alkalommal, mikor magához ölelte a két rosszcsontot, elgondolkodott, vajon mit tartogat számukra a jövő. Mikor ránézett szemük találkozott miközben Lucas leült a kávé asztalkára a kanapéval szemébe. Gyönyörű zöld szemében rengeteg ígéret volt.

Szíve nagyot dobbant. Lehetetlen, mondta mentál része. De ö tudta, hogy lehetséges. Az érzelmek nagyon erősek, erről a legtöbb mentál megfeledkezett. Fájhat, és ugyanakkor akkora örömöt nyújthat, amiről korábban fogalma sem volt.

Egy kicsi kéz érintette meg a karját. Roman, gondolta, felé fordulva és csókot nyomva a feje tetejére. Ö volt a csendesebb kettőjük közül, de egyűt „létlábon járó baj” –voltak –nyolc, ha átváltoztak állatformába.

– Hiányzik anyukátok? – kérdezteRoman Bólintott. Másik felén Julian megkérdezte– Haza érnek ma estére? – hangja megmagyarázhatatlanul

játékos volt.– Igen, estére haza érnek.Tammy és Natenek volt egy kis elintézni valójuk, és

kölykeiket Saschara és Lucasra bízták .Sascha imádta a párost,és nem győzött eleget csodálkozni,hogy az imádat kölcsönös volt. Most sorra szemügyre vette őket.

– Majd elmondom neki, hogy ti ketten mennyire ügyesek voltatok. Jutalma ezért, egy mosoly

volt Julian részéről, és egy puszi Romántól. Lucas, mosolyogva nézte .Tudta hogy mennyire odavan a gyerekekért.

– Egy mesét,akarunk Sascha!Megdöbbent Julian kérésétől. Még most is hónapokkal

később, érték meglepetések.– Tőlem akartok mesét hallani?Két bólintás, két csillogó szem nézett rá várakozva.Elvesztem, üzente szemével Lucas felé. Nem tudott mesét

mondani. Gyerekkorát lelke kiölésével töltötte.

Soha senki nem mondott mesét neki, csak olyasmit hogy zárja jól el az érzelmeit, ha nem akarja, hogy azok tönkretegyék. Az anya suttogta ezt neki,a rehabilitáción,megmutatva neki azokat, akikből kiszívták az életet,és nem maradt semmi sem az agyuk helyett. Gyerekkora legfájdalmasabb emlékei közé tartozott, ahogy ott állt, a Központban,és nézte azokat a lelkeket, akiket rehabilitáltak,amint egyik sarokból a másikba sétálnak,szemükben üres kifejezéssel. A sötét emlékek bele mélyesztették karmukat,de a következő pillanatban érezte, amint a szerelem elárasztja a csodálatos köteléken keresztül,ami leopárd párjához kötötte, aki a szemben lévő asztalkán ült,kinyújtott lábakkal.

– Én tudok egy mesét, – mondta, magára vonva az ikrek tekintetét – de félelmetes

– Tényleg?– hajolt előre Julian izgatottan.– Nem vagyunk csecsemők már– Tette hozzá RomanLucas fintorgott– Nem is tudom. Lehet, hogy anyátok mérges lesz.– Kérlek, Lucas bácsi!– Kérlek!– Kérlek!. Kérlek!Lucas halkan felsóhajtott és előre dőlt, lábára könyökölve.– Rendben, de figyelmeztetlek. Ha rémálmaitok lesznek, ne

gyertek hozzám panaszkodni. Ha valaki most ránézett volna, kisimult arcát, halk megnyugtató hangját hallva, nem hitte volna el róla, hogy az egyik legveszélyesebb leopárdot látja,a legveszélyesebb ragadozott a környékről, aki puszta kézzel tudná szétszakítani ellenségét.

De – gondolta Sascha – még mindig ö a Dark River alfája. Leszámítva most, mikor a falkája két kölykének igényeit készült kielégíteni. És az övét. Rá is vigyázott, halkan biztosítva, hogy ott van, ha szüksége volna rá, és segíti ebben az új világ felfedezésében.

– Élt egyszer – kezdete – egy hercegnő.– Egy hercegnő! – kiáltotta Julian undorodva,Roman rögtön

helyeslőn bólintott. Lucas halkan felmordult, amitől mindkét kölyök elhallgatott és remegve Saschához bújtak. Ö tudta, hogy mindez csak játék, de azért magához szorította őket.

– Mint mondtam, volt egyszer egy hercegnő. Az erdő közepén élt egy toronyban,és hét

szolgálója volt.– Hét!? – Suttogta Julain– Egy a hét minden napjára – folytatta Lucas. Ugyanis,

minden nap egy szolga bement alegközelebbi faluba,és..– És? – kérdezte ezúttal Roman– Nem is tudom. Lucas összehúzta a homlokát. Most jön az

igazán félelmetes rész. Biztos hallaniakarjátok?Két gyors bólintás.Lucas közelebb hajolt, hangja csak suttogás volt. Tudjátok,a

hercegnőnek,nagy nagy ,hegyes fogai voltak.Roman felsóhajtott de nem szolt, semmit. Julian nem volt

ennyire csendes – Mint a farkasnak? Lucas szája mosolyra húzódott. – Pontosan, mint egy farkasnak.

Sascha csúnyán nézett rá. A farkasok, most már szövetségeseik. Nevetés táncolt a szemeiben, ahogy folytatta.

– A hercegnő mindent átharapott azokkal a hegyes farkas fogaival, húst, csontot, fát, fémet…

még kisfiuk hálószoba ajtaját is.Amikor a kölykök összeereznetek megint,Lucas felnézett

Saschara,aki tágra nyílt szemmel figyelte. Olyan ártatlannak látszott, mint Julian és Roman, ahogy gyerekes áhítattal hallgatta a mese varázsát. Gyengeség árasította el a szívét, de ugyanakkor egy acélos elhatározás is. Soha senki sem fog neki ártani, nem, amíg ö él.

– Na, most, odalent a faluban – a faluban ahova a szolgálok bementek minden nap – folytatva, a

mesét – élt egy kisfiú. Minden este lefekvés előtt ellenőrizte a szobájában az ablakokat és az ajtókat.

– Miért? – kérdezte Sascha– Hogy a hercegnő szolgái ne kaphassák el – mondta, olyan

hangsúllyal mintha mindez nyilvánvaló lenne.– De miért? – kérdezte az ö mindent analizáló mentálja.– Mert – szünetet tartott a hatás kedvéért,és mély hangon

folytatta – a Kannibál hercegnő szeretett kisfiukat enni vacsorára.

Hallgatósága – mindhárom –összerezzent. Majdnem elnevette magát Sascha elborzadt

arckifejezését látva. Biztos azon töprengett, mi a fenét művel, miért mond ilyen rémisztő,

vérszomjas mesét ilyen kicsi leopárd bébiknek. Az ö kiscicája még nem jött rá, hogy a kicsik sokkal

fogékonyabbak az ilyen mesékre, mint a felnőttek.– Kedvenc fogása, roston sült kisfiú volt, mézzel és ananász

szelettel.– Lucas,talán..–kezdte Sascha– Shh – két halk hangocska, és négy kezecske záródott a

csuklójára – Tovább, Lucas bácsi.– Nos, néha szerette jól bepácolva, hogy tovább tartsanak, és

berakta őket egy kamrába ahol ,sütit,palacsintát,és…– És kolbászt – tette hozzá Roman– Igen, értett egyet Lucas –és a kamra, tele kolbásszal, és

sütivel, oda tette be a kisfiukat és megparancsolta hogy egyenek,és jó kövérek legyenek…mire ö majd megeszi őket.

Ahogy ott ült, és elmesélte miként győzte le az okos kisfiú a Kannibál hercegnőt, nézte Saschát,

érezte az iránta való szerelmét, a fiuk iránti szeretetét. Fel sem fogta mennyire különleges volt,

hogy csak attól, ha egy helyiségben tartózkodtak vele, tele lettek élettel, reménnyel, álmokkal.

És az övé volt.A benne lévő leopárd elégedett volt, elmosolyodott, és

befejezte a mesét rávetve magát Sascháraés az ikrekre. Mindhárman felvisítottak, és kuncogtak.

Julian és Roman megpróbálták megharapni,miközben Sascha szivárványként ragyogott elméjében.

Sascha felnevetett, amikor a kölykökmegfordultak, egymásra néztek és úgy döntöttek, hogy ö

lesz a következő áldozatuk.Tíz perc, játszadozás, birkózás után, felemelte a kezét,

megadván magát és kijelentette hogy készelfogyott,a kölykök teljesen megették öt.Azon az éjszakán, az ágyban, Lucas felé fordult és így szolt– Mondj egy mesét, Lucas. De ne kannibálost.Ö felsóhajtott és kezével végigsimított a hátán.– Csak kannibálos meséket tudok – cukkolta.– Kérlek – utánozta a kölyköket – Kérlek!.Kérlek!Megcsókolta, eszébe jutva mennyire visszafogott volt,

mikor megismerte. De már akkor megérezte benne a vadságot.– Ha már nem lehet kannibálos, akkor lehet majmos?Szemei tágra nyíltak, és bólintott– Mielött elkezdeném,te mikor fogsz nekem mesét mondani.Sascha elgondolkodott.– El kell végeznem egy kis kutatást.Kezét a mellkasára helyezte. – Taníts meg.A leopárd, egyetértőn felmordult. Hozzá való nő volt. Egy

olyan nő, aki sosem adja fel, mindegy milyen akadályokkal szembesül.

– Mi lenne ha – elkezdte kikapcsolni a melltartóját – ezt a mesét, együtt mondanánk el. Egy lassú, tökéletes mosoly terült el az arcán.

– Egyszer volt, hol nem volt – suttogta – egy hercegnő, aki a leopárdjával élt.

Két nappal később, Lucas kapott egy telefont Tamsyn–töl, aki felszólította hogy magyarázza el, honnan tudják a kölykei mit jelent a kannibál szó.