TarTalom

Előszó – Dr. Dawson Church 11Prológus: Az ébredés 15Bevezetés: Az elme hatalma az anyag fölött 27

I. rész: Ismeretek 1. fejezet: Elképzelhető? 37 2. fejezet: A placebo rövid története 54 3. fejezet: A placebohatás az agyban 75 4. fejezet: A placebohatás és a test 103 5. fejezet: Hogyan változtatják meg gondolataink agyunkat és testünket? 125 6. fejezet: A szuggesztióra való fogékonyság 140 7. fejezet: A hozzáállás, a hiedelmek és a percepciók 170 8. fejezet: A kvantumelme 191 9. fejezet: Három személyes átváltozás története 20710. fejezet: Az ismeretszerzéstől az átalakulásig: bizonyíték, hogy a placebo te magad vagy 234

II. rész: ÁtalakulÁs11. fejezet: A meditáció előkészületei 26312. fejezet: A hiedelmek és percepciók megváltoztatása meditációval 276

Utószó: Válj természetfelettivé! 286

függelékA Hiedelmek és percepciók megváltoztatása című meditációk szövege* 291Jegyzetek 300Név- és tárgymutató 313Köszönetnyilvánítás 324A szerzőről 326

9

ELŐSZÓ

A legtöbb rajongójához hasonlóan én is mindig izgatottan várom Joe Dispenza provokatív gondolatait. Joe a szilárd tudományos tényeket ösztönzően izgal-mas ismeretekkel ötvözi, és az „ismert” bővítésével a „lehetséges” határait tágítja ki. Komolyabban veszi a tudományt, mint a legtöbb tudós, ebben a lenyűgöző könyvben pedig az epigenetika, a neuroplaszticitás és a pszicho-neuro-immunológia legfrissebb eredményeit ismerteti, és vonja le belőlük e logikus következtetéseket.

Ez a következtetés pedig igen izgalmas: az olvasó, az összes többi ember-hez hasonlóan, saját gondolkodásával, érzéseivel, szándékaival, valamint aktuális transzcendentális állapotával alakítja agyát és testét. Ez a könyv ezt a tudást adja az olvasó kezébe annak érdekében, hogy új testet és új életet tudjon teremteni önmagának.

A felvetés azonban nem metafizikai természetű. Joe gondosan elmagyaráz minden egyes szemet abban az oksági láncban, amely a gondolattal kezdődik, és valamiféle biológiai változással végződik – megnő például a véráramban keringő őssejtek vagy az immunitást biztosító fehérjemolekulák száma.

Joe annak a balesetnek az ismertetésével kezdi a könyvet, amikor hat gerinccsigolyája sérült meg. Hirtelen azzal szembesült, hogy most saját magán kell a gyakorlatban is kipróbálnia mindazt, amit elméletben már tud: hogy testünk veleszületett tudással rendelkezik, amelybe beletartozik egy cso-dálatos gyógyító erő is. Az a kitartó fegyelem, amivel vizualizálni tudta, hogy a gerincoszlop újjáépíti önmagát, annyi állhatatosságról tanúskodik, hogy mindenki inspirációt meríthet belőle.

Ám a spontán remissziók és a „csodálatos” gyógyulások nem csupán inspi-rációs források; Joe azt is elmagyarázza könyvében, hogy mi magunk hogyan vagyunk képesek efféle gyógyító csodákat átélni. A megújulás mélyen bele van épülve testünk szövetébe, a betegség és a degeneráció pedig sokkal inkább a kivétel, semmint a norma.

Ha megértjük, hogy a testünk hogyan képes megújítani önmagát, akkor elkezdhetjük céltudatosan is alkalmazni ezeket a pszichológiai folyamatokat, és irányíthatjuk sejtjeink hormon- és fehérje-előállítását, illetve azokat az

10

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

idegpályákat, amelyeken ezek a sejtek kommunikálnak egymással. Testünk anatómiája nem statikus, hanem szüntelenül, pillanatról pillanatra válto-zik. Agyunk szinte izzik, miközben másodpercenként épülnek és halnak el benne a szinaptikus kapcsolatok. Joe arra tanít minket, hogy ezt a folyama-tot képesek vagyunk tudatos irányításunk alá vonni, ha végre a volán mögé ülünk ahelyett, hogy tétlenül szemléljük a történteket az anyósülésről.

Az a felfedezés, miszerint az egy adott idegpályán belüli kapcsolatok szá-mát ingerléssel meg lehet kétszerezni, forradalmasította a biológiát az 1990-es években. A felfedező, Eric Kandel neuropszichiáter, Nobel-díjat kapott érte. Kandel később azt is felfedezte, hogy ha nem használjuk a szinaptikus kap-csolatokat, azok mindössze három hét alatt sorvadásnak indulnak. Ily módon az idegpályákon áthaladó jelek révén át tudjuk alakítani az agyunkat.

Ugyanabban az évtizedben, amikor Kandel és mások a neuroplaszticitást tanulmányozták, más kutatók felfedezték, hogy kevés olyan génünk van, ami statikus. A gének legnagyobb része (a becslések 75 és 85 százalék között mozognak) környezeti ingerek hatására aktiválódik vagy inaktiválódik, ami-be beleértendők a saját agyunk által generált gondolataink, hiedelmeink és érzelmeink is. A gének egyik csoportjának, az úgynevezett korai válaszadó géneknek (IEG-knek) mindössze három másodpercre van szükségük a tel-jes kifejeződéshez. Az IEG-k gyakran szabályozó gének, amelyek több száz másik gén és több ezer fehérje működését irányítják testszerte. Az efféle, min-denütt jelen levő és gyors változás talán magyarázatot tud adni az e könyv lapjain olvasható radikális gyógyulásokra.

Joe azon kevés tudományos író közé tartozik, akik tökéletesen megértik az érzelmek átalakulásban betöltött szerepét. A negatív érzelmek szó szerint füg-gővé tudnak minket tenni saját stresszhormonjainktól, például a kortizoltól vagy az adrenalintól. Ennek a két stresszhormonnak, csakúgy, mint a nyug-tató hormonoknak, például a dehidroepiandroszteronnak (DHEA) vagy az oxitocinnak, van egy optimális szintje, ami megmagyarázza, hogy miért érez-zük magunkat kellemetlenül, ha olyan gondolataink támadnak vagy olyan hiedelmekkel szembesülünk, amelyek a hormonegyensúlyunkat kibillentik a komfortzónánkból. Ez a gondolat áll jelenleg a függőségek és a sóvárgás tudományos megközelítésű vizsgálatainak homlokterében.

Ha megváltoztatjuk belső állapotunkat, képesek leszünk megváltoztat-ni a külső valóságunkat is. Joe mesterien magyarázza el azt a láncreakciót, amely az agyunk frontális lebenyében megfoganó szándékkal veszi kezdetét, majd lefordítódik kémiai hírvivők, úgynevezett neuropeptidek nyelvére, ame-lyek jeleket küldenek szét az egész testben, és ki- vagy bekapcsolnak bizo-nyos géneket. Néhány vegyület, például az oxitocin, más néven „ölelkezős

11

Előszó

hormon”, amely érintés hatására választódik ki, olyan érzelmekkel hozható összefüggésbe, mint a szeretet vagy a bizalom. Kellő gyakorlattal megtanul-hatjuk gyorsan beállítani stresszhormonjaink és gyógyító hormonjaink opti-mális szintjét.

Elsőre talán hihetetlennek hangzik, hogy képesek lehetünk meggyógyítani magunkat pusztán azzal, hogy a gondolatot lefordítjuk az érzelmek nyelvére. Maga Joe sem számított ilyen látványos eredményre, amikor a workshopjain részt vevők megfogadták és maradéktalanul végrehajtották tanácsait: rákbete-geknél spontán remisszió lépett fel, kerekesszékbe kényszerült betegek lábra álltak, a migréntől szenvedőknél pedig megszűntek a rohamok. Joe egy önfe-ledten játszó gyermek boldog gyönyörűségével és mindenre nyitott kísérletező kedvével vetette bele magát a további kutatásokba: arra volt kíváncsi, hogy milyen gyorsan valósulhat meg a radikális gyógyulás, ha az emberek teljes odaadással alkalmazzák a placebohatást. A könyv címe – A placebo te magad légy! – tehát azt emeli ki, hogy az ember saját gondolatai, érzelmei és hiedel-mei hoznak létre egy sor fiziológiai eseménysort a szervezetben.

Nem mindig kellemes élmény olvasni ezt a könyvet. De azért ne hagy-juk abba! A kellemetlen érzést csupán a régi énünk okozza, aki mindenáron ellent akar állni az elkerülhetetlen változásnak, optimális hormonszintünk pedig megzavarodik. Joe-tól tudhatjuk, hogy az efféle kellemetlen érzelmeket valószínűleg csak a régi énünk feloldódásával járó biológiai érzések okozzák.

A legtöbbünknek nincs sem elég ideje, sem elég hajlandósága arra, hogy maradéktalanul megértse ezeket az összetett biológiai folyamatokat. Ebben nyújt óriási segítséget ez a könyv. Joe alaposan és részletekbe menően, ugyan-akkor érthetően és jól emészthetően ismerteti a változások hátterében meg-húzódó tudományos jelenségeket. Magára vállalja a nehéz háttérmunkát, hogy elegáns és egyszerű magyarázatokat tudjon nyújtani nekünk. Analó-giákkal és esettanulmányokkal világítja meg, hogy pontosan hogyan is tudjuk alkalmazni ezeket a felfedezéseket mindennapjainkban, és bemutatja azokat a drámai egészségi változásokat, amelyeket azok éltek át, akik komolyan vet-ték ez ebben a könyvben foglaltakat.

A kutatók legújabb nemzedéke már nevet is adott a Joe által felvázolt gya-korlatoknak: önirányított neuroplaszticitásnak (röviden SDN-nek) hívják, hiszen mi magunk irányítjuk az új idegpályák kiépülését és a régiek elsor-vadását azzal, hogy milyen élményeket szerzünk magunknak. Én úgy vélem, hogy a következő generáció számára már az SDN lesz az egyik leghatéko-nyabb módszer a személyes átalakulás és a neurobiológia terén, ez a könyv pedig ennek a mozgalomnak a homlokterében áll majd.

12

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

A könyv második, meditációkat tartalmazó részében a metafizika konkrét megvalósulási formát ölt. Ezeket a meditációkat mi magunk is könnyen elvé-gezhetjük, így közvetlenül tapasztalhatjuk meg, hogy milyen óriási lehetősé-gek tárulnak fel előttünk, ha saját magunk placebójává válunk. Mindennek az a célja, hogy biológiai szinten változtassuk meg az életünkkel kapcsolatos hiedelmeinket és percepcióinkat annak érdekében, hogy lényegében egy új jövőt valósítsunk meg a konkrét anyagi létezésben.

Kezdődjön tehát ez a varázslatos utazás, amely kitágítja a lehetőségek horizontját, és arra ösztönöz, hogy a gyógyulás és az egészséges működés gyökeresen új szintjeit keressük. Semmit sem veszíthetünk azzal, ha lelkesen belevetjük magunkat a folyamatba, és magunk mögött hagyjuk azokat a gon-dolatokat, érzéseket és biológiailag beállított értékeket, amelyek mindeddig behatárolták a múltunkat. Higgyünk abban, hogy képesek vagyunk kihozni magunkból a maximumot, a cselekvés útjára tudunk lépni, és olyan placebó-vá tudunk válni, amely boldog és egészséges jövőt teremt mind önmagunk, mind bolygónk számára.

Dr. Dawson Church,a Génjeink csodája szerzője

13

PROLÓGUSAz ébredés

Nem így terveztem én ezt. Igazából ez a jelenlegi előadói-szerzői-kutatói munkám talált rám. Sokan csak úgy tudunk felébredni, ha valaki vagy vala-mi felébreszt minket. Engem 1986-ban ébresztett fel egy esemény. Gyönyörű áprilisi nap volt Dél-Kaliforniában, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy egy Palm Springs-i triatlon során áthajtott rajtam egy terepjáró. Abban a pillanat-ban megváltozott az egész életem, és akkor vette kezdetét ez az egész utazás. Huszonhárom éves voltam, viszonylag friss kiropraktőrpraxissal a kaliforniai La Jollában, és hónapok óta keményen edzettem erre a triatlonra.

A verseny első számán, az úszáson már túl voltam: a kerékpár nyergében ért a baleset. Egy éles kanyar felé közeledtem, ahol tudtam, hogy bele fogunk keveredni a közúti forgalomba. Egy rendőr, a közeledő autóknak háttal, intett nekem, hogy forduljak jobbra és kövessem a pálya vonalát. Annyira hajtottam és annyira csak a versenyre koncentráltam, hogy le sem vettem a rendőrről a szememet. Éppen két másik biciklist előztem a kanyarban, amikor egy piros, összkerék-meghajtású Ford Bronco nagyjából 90-nel hátulról belém rohant. A következő pillanatban már a levegőben kalimpáltam, majd egyenesen a hátamra puffantam. A jármű nagy sebessége és az idős sofőr lassú reakció-ideje miatt a terepjáró továbbra is felém tartott, és a lökhárító hamarosan már hozzám is ért. Hogy ne hajtson át rajtam a kocsi, és ne szoruljak be az alváz és az aszfalt közé, gyorsan megragadtam a lökhárítót. Az autó így vonszolt magával egy jó darabon, mire az idős hölgy észrevette, mi is történik. Amikor végül beletaposott a fékbe és megállt, már vagy húsz métert megtettem tehe-tetlenül a földön csúszva.

Emlékszem a mellettünk elsuhanó kerékpárok hangjára, és a biciklisek rémült kiáltozására és káromkodására – nem tudták, megálljanak-e segíteni, vagy folytassák a versenyt. Én magam teljesen magatehetetlenül feküdtem a földön.

Mint később megtudtam, hat csigolyám eltört: kompressziós csigolyatörés alakult ki a 8., 9., 10., 11. és 12. háti csigolyában, valamint az 1. ágyéki csigolyá-

14

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

ban (tehát a lapockám és a vesém között). Az egyes különálló csigolyák egy-más tetejére állítva alkotják a gerincoszlopot, és amikor ekkora erővel a földre zuhantam, az ütközés erejétől a csigolyák összeomlottak és összenyomódtak. A nyolcadik háti csigolya, tehát a megsérült csigolyák közül a legfelső, több mint 60 százaléknyit nyomódott össze, a gerincvelőt körülvevő és azt védő csontburok pedig perec formájúvá roppant össze. Ha egy csigolya összenyo-módik és eltörik, a csontállománynak valahol helyet kell találnia magának. Az én esetemben az összetört csontdarabok a gerincvelő felé vették az útju-kat. Elég rosszul állt a szénám.

Másnap, mintha csak fokozódna a rémálom, egy sor különféle idegrend-szeri rendellenességre ébredtem: mindenféle fájdalmaim voltak; a lábam hol többé, hol kevésbé zsibbadt vagy bizsergett, helyenként nem is éreztem, és a mozgáskoordinációm riasztó mértékben romlott.

Miután vért vettek, röntgent, CT-t és MRI-t készítettek a kórházban, az ortopéd sebész megmutatta az eredményeket, és komoran közölte a hírt: hogy megakadályozzák a gerincvelőre került csontdarabok továbbvándorlását, be kell ültetniük egy Harrington-rudat. Ez azzal jár, hogy a törés alatt és fölött levő két-három csigolya hátsó részeit kivágják, majd két, egyenként 30 cen-tis rozsdamentes acélrudat csavaroznak a gerincoszlop mellé. Ezután a csí-pőcsontomból kivájnak néhány darabot, és a rudakra illesztik őket. Komoly beavatkozás, de így legalább lesz rá esélyem, hogy újra járjak. Még így is vala-milyen szinten korlátozott leszek a mozgásban, valamint krónikus fájdalom-mal kell leélnem életem hátralevő részét. Mondanom sem kell, nem igazán voltam lenyűgözve.

Műtét nélkül azonban elkerülhetetlennek látszott a bénulás. Palm Springs egész környékének legjobb ideggyógyásza, aki egyetértett a sebészem véle-ményével, azt mondta, hogy az egész Egyesült Államokban nem hallott még olyan, hozzám hasonló állapotú betegről, aki elutasította volna a kezelést. Az ütközés erejétől a T8-as csigolyám ék alakúvá nyomódott össze, ezért a gerincoszlopom álló helyzetben nem bírta el a testem súlyát: gerincem össze-csuklott volna, és még mélyebbre nyomja a csontdarabkákat a gerincvelőmbe, ami azonnali bénulást okozott volna mellkastól lefelé. Ez sem volt túl biztató kilátás.

Átszállítottak egy La Jolla-i kórházba, közelebb a lakásomhoz, ahol még két orvos megvizsgált. Egyikük Dél-Kalifornia egyik vezető ortopéd sebé-sze, de nem túl meglepő módon ők is mindketten a Harrington-műtétet javasolták. Elég egyértelművé tették, hogy vagy megműttetem magam, vagy lebénulok, és soha többé nem fogok tudni járni. Ha én lettem volna a szak-véleményre felkért egészségügyi szakemberek helyében, más betegeknek én

15

Prológus

magam is ugyanazt mondtam volna, mint ők: ez a legbiztosabb megoldás. Saját magamnak viszont mégsem ezt a megoldást választottam.

Lehet, hogy egyszerűen túl fiatal és bátor voltam akkoriban, minden-esetre nem fogadtam meg a felkínált modellt és a szakértői ajánlást. Hiszek abban, hogy létezik egyfajta felsőbb értelem, egy láthatatlan tudat, ami mindannyiunkban ott van, és aminek az életet köszönhetjük. Ez tart meg, ez védelmez, és ez gyógyít minket minden pillanatban. Ez az, ami csaknem száz billió specializált sejtet hoz létre mindössze két sejtből, ez tartja fent ben-nünk a napi több százezer szívdobbanást, és ez igazgatja a másodpercenként minden egyes sejtben lezajló több százezer kémiai reakciót – sok más lenyű-göző funkciója mellett. Akkoriban úgy gondolkodtam, hogy ha létezik ez a felsőbb értelem, amely tudatosan, szándékosan és szeretetteljes módon ilyen csodálatos képességekről tesz tanúbizonyságot, akkor talán képes lehetek arra, hogy figyelmemet elfordítom a külvilágról, elkezdem keresni a kapcso-latot ezzel a felsőbb értelemmel, és kötelékeket építek ki vele.

Hiába értettem azonban racionálisan, hogy a test gyakran képes meggyó-gyítani magát, most ennek a tudásnak minden egyes cseppjét önmagamra kellett alkalmazni és továbbfejleszteni, hogy valódi gyógyulást tapasztalhas-sak meg. És mivel nem mentem sehová, és nem csináltam semmit azonkí-vül, hogy arccal lefelé fekszem, meghoztam két döntést. Először is azt, hogy ezentúl minden egyes nap teljes figyelmemet ennek a bennem élő értelemnek szentelem, elé tárom terveimet, mintákat mutatok neki, tudtára adom, mi az elképzelésem, konkrét utasításokat adok neki, majd gyógyulásomat aláren-delem ennek a felsőbb, korlátlan hatalmú értelemnek, és hagyom, hogy elvé-gezze helyettem a gyógyítás folyamatát. Másodszor pedig, hogy nem fogom hagyni, hogy akár csak egyetlen olyan gondolat is észrevétlenül megfogal-mazódjon bennem, amelyet nem akarok megtapasztalni. Nem hangzik túl nehéznek, igaz?

Radikális döntés

Az orvosok szakvéleménye ellenére saját felelősségre elvitettem magam egy mentővel két közeli barátom házába, és a következő három hónapot itt töl-töttem, mindvégig a gyógyulásra koncentrálva. Küldetéstudatom volt. Eldön-töttem, hogy minden egyes napot azzal fogok kezdeni, hogy csigolyáról csigo-lyára helyreállítom a gerincemet, és tudtára adom ennek a felsőbb értelemnek – már ha figyelemre méltatja erőfeszítéseimet –, hogy mit szeretnék. Tud-tam, hogy teljes jelenlétemre igényt fog tartani... tehát azt várja el, hogy jelen

16

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

legyek minden egyes pillanatban – ne a múltamon rágódjam, ne a jövőm miatt aggodalmaskodjam, ne életem külső körülményei miatt szorongjak, és ne a fájdalmamra vagy az egyéb tünetekre koncentráljak. Mi is érezzük emberi kapcsolatainkban, hogy a másik fél mikor van jelen, igaz? Mivel a tudat nem más, mint éberség, és az éberség nem más, mint odafigyelés, az odafigyelés pedig jelenlét és észrevétel, ez a tudat is tudta, mikor vagyok jelen, és mikor nem. Mindenestül jelen kellett lennem, amikor kapcsolatba léptem ezzel az elmével; az én és az ő jelenlétének egymásra kellett találnia, az én akaratomnak és az ő akaratának egyezségre kellett jutnia, elmémnek össz-hangba kellett kerülnie az ő elméjével.

Ezért aztán naponta két órára befelé fordítottam tekintetemet, és magam elé képzeltem azt az eredményt, amit el szerettem volna érni: egy tökéletesen gyógyult gerincet. Közben természetesen ráébredtem, mennyire tudattalan és dekoncentrált vagyok. Elég furcsa. Rá kellett jönnöm, hogy krízis vagy trauma esetén túl sok figyelmet és energiát szentelünk annak, amit nem akarunk, ahelyett hogy arra gondolnánk, amit akarunk. Az első néhány hét alatt én is ebbe a bűnbe estem, bár úgy tűnt, csak átmenetileg.

Egyszer éppen azon meditáltam, hogy milyen lesz az életem teljesen gyógyult gerinccel, amikor hirtelen rádöbbentem, hogy tudat alatt azon gon-dolkodom, amit az orvosok mondtak pár héttel azelőtt: hogy valószínűleg soha nem leszek képes járni. Belül a gerincem rekonstrukciójával voltam elfoglalva, aztán hirtelen azon kezdtem aggódni, hogy most vajon el kell-e adnom a rendelőmet, ahol kiropraktőrként praktizálok. Bár mentálisan azt gyakoroltam, hogy apránként újra megtanulok járni, mégis azon kaptam magam, hogy azt képzelem el, hogy életem hátralevő részét kerekesszékben kell majd töltenem – ismerjük ezt a jelenséget, igaz?

Így tehát valahányszor elkalandozott a figyelmem külső gondolatok felé, elölről kellett kezdenem az egészet, és végigvinnem az egész vizualizációt. Fárasztó volt, frusztráló, és, bevallom őszintén, az egyik legnehezebb dolog, amit valaha is csináltam. De úgy gondolkodtam, hogy a bennem élő meg-figyelőnek kristálytiszta, szennyeződésmentes és zavartalan képre van szük-sége. Annak érdekében, hogy ez a felsőbb értelem véghezvigye mindazt, ami-re reményeim – sőt, tudásom – szerint képes, az első pillanattól az utolsóig nem volt szabad elvesztenem a tudatomat.

Végül, miután már hat hete hadakoztam önmagammal, és kitartóan próbálkoztam, hogy jelen legyek a tudatban, sikerült végigcsinálnom a bel-ső helyreállító folyamatot az elejétől a végéig anélkül, hogy újra kellett vol-na kezdenem. Emlékszem, amikor először sikerült. Olyan volt, mint pont jól eltalálni egy teniszlabdát. Egyből éreztem, hogy ez most így rendben van.

17

Prológus

Valami a helyére ugrott. Én ugrottam a helyemre. Teljesnek éreztem magam, elégedettnek és egésznek. Életemben először éreztem, hogy igazán nyugodt vagyok, és hogy igazán jelen vagyok – mind testben, mind lélekben. Nem kattogott fölöslegesen az agyam, nem gondolkodtam, nem szorongtam, nem próbálkoztam; valami elhárult, és a helyére egyfajta béke és nyugalom költö-zött. Olyan volt, mintha már nem érdekelne semmi, sem a múltammal, sem a jövőmmel kapcsolatban, ami miatt aggódnom kellene.

Ez a felismerés megerősített, hogy a helyes úton járok, innentől kezdve ugyanis mindennap egyre könnyebben el tudtam képzelni, amit el akartam érni: a csigolyáim gyógyulását. De ami a legfontosabb: elkezdtem észlelni magamon a fiziológiai változások első jeleit. Ekkor kezdtem összekapcsolni a bensőmben végzett, változásra irányuló munkát azzal, ami rajtam kívül – a testemben – történt. Amint felfedeztem ezt a kapcsolatot, azonnal elkezd-tem jobban odafigyelni arra, amit csinálok, és mindezt nagyobb meggyőző-déssel is tettem, mégpedig újra meg újra. Ebből következően már örömmel és lelkesen csináltam, nem pedig rettegve, valamiféle kétségbeesett erőfeszí-téssel. Hirtelen a szükséges idő is lerövidült: már nem kellett két-három óra ugyanahhoz a folyamathoz.

Időm, ugye, az volt bőven. Elkezdtem hát azon gondolkodni, hogy milyen lenne újból megnézni a naplementét a tengerparton, vagy ebédelni egyet a barátaimmal valamelyik étteremben. Az biztos, hogy ezek után már nem vennék semmit magától értetődőnek. Részletesen elképzeltem, hogy lezuha-nyozom, és érzem, ahogy folyik a víz az arcomon meg a testemen, vagy hogy egyszerűen csak ülök a vécén, vagy hogy a San Diegó-i tengerparton sétálok és a szél fújja az arcomat. A balesetem előtt soha nem értékeltem eléggé eze-ket az apróságokat, de immár más jelentést nyertek – és nem sajnáltam rá az időt, hogy érzelmileg megragadjam, mígnem már szinte azt éreztem, hogy tényleg el is értem őket.

Akkoriban még nem tudtam, mit is csinálok, de ma már tudom: elkezd-tem gondolkodni azokon a jövőbeni lehetőségeken, amelyek a kvantumme-zőben már léteztek, majd érzelmileg egyenként magamhoz engedtem őket. A jövő céltudatos megválasztásával és a jövőre vonatkozó felfokozott érzel-mek hozzájuk társításával a testem már a jelen pillanatban kezdte azt hinni, hogy már most ezt a jövőbeni élményt éli át. Ahogyan egyre jobban el tud-tam képzelni a vágyott jövőmet, a sejtjeim elkezdték átrendezni magukat. A megszokottól eltérő géneknek kezdtem jeleket küldeni a megszokottól elté-rő módon, a testem pedig valóban elkezdett gyorsabban gyógyulni.

Tulajdonképpen a kvantumfizika egyik alapelvét tanultam meg: anyag és elme nem különálló létezők, a tudatos és tudattalan gondolatok és érzések

18

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

pedig nem mások, mint a sorsunkat irányító tervrajz alkotóelemei. Az embe-ri elmében és a kvantummező végtelen lehetőségeinek elméjében megvan a kitartás, a meggyőződés és a koncentrációs képesség bármiféle lehetséges jövő megvalósításához. Ehhez azonban a két elmének együtt kell működnie, hogy életre hívják azt a jövőbeni valóságot, ami a lehetőségek síkján már most is létezik. Rájöttem, hogy ebben az értelemben mindannyian isteni teremtők vagyunk, függetlenül bőrszíntől, nemtől, kultúrától, társadalmi helyzettől, műveltségtől, vallási hovatartozástól, sőt, még a múltbeli hibáinktól is. Éle-temben először végre igazán áldottnak éreztem magam.

Más fontos döntéseket is meghoztam a gyógyulásommal kapcsolatban. Felállítottam egy komplett életrendet (amit az Evolve Your Brain [Fejleszd az agyad] című könyvemben részletesen ismertetek), amibe beletartozott a diéta, az energiagyógyítással foglalkozó barátok napi látogatása, valamint egy gon-dosan kidolgozott rehabilitációs program is. De semmi nem volt fontosabb számomra ebben az időszakban, mint az, hogy kapcsolatba lépjek ezzel a bennem élő értelemmel, és ezen keresztül meggyógyítsam a testem az elmém segítségével.

Kilenc és fél héttel a baleset után felkeltem és beléptem az új életembe – bármiféle protézis vagy sebészeti beavatkozás nélkül. Teljesen felépültem. Tíz hét múlva már fogadtam a betegeimet, tizenkét hét múlva pedig újra edzettem és súlyt emeltem, de a rehabilitációt nem hagytam abba. Ma pedig, csaknem harminc évvel a baleset után, őszintén kijelenthetem, hogy azóta is alig-alig fájt a hátam.

Kezdetét veszi a komoly kutatómunka

Ezzel azonban még nem ért véget a kaland. Nem meglepő, hogy ezek után már régi énemként nem térhettem vissza az életembe. Számos szempontból megváltoztam. Egy olyan valóságba nyertem beavatást, amelyet egyetlen álta-lam ismert ember sem értett meg igazán. Sok barátommal így már nem tud-tam azonosulni, és természetes, hogy nem tudtam visszatérni régi életemhez. Azok a dolgok, amik egykor oly fontosak voltak nekem, már nem igazán szá-mítottak. Elkezdtem ugyanakkor érdeklődni az olyan mélyebb kérdések iránt, hogy ki is vagyok én, mi az élet értelme, mi keresnivalóm van itt, mi a célom, és hogy kicsoda vagy micsoda Isten. Hamarosan el is költöztem San Diegó-ból, és végül északnyugaton nyitottam egy kiropraktőrklinikát Washington államban, Olympia közelében. Először azonban eléggé visszavonultan éltem, és a spiritualitást tanulmányoztam.

19

Prológus

Aztán rendkívül felkeltették az érdeklődésemet a spontán remissziók is: azok az esetek, amikor emberek súlyos betegségből, vagy valami más, vég-zetesnek vagy gyógyíthatatlannak ítélt állapotból épültek fel hagyományos orvosi beavatkozás, tehát műtét vagy gyógyszerek nélkül. Gyógyulásom hosz-szú, magányos éjjelein, amikor álmatlanul feküdtem, azt az egyezséget kötöt-tem ezzel a tudattal, hogy ha valaha újra képes leszek járni, életem hátralevő részét azzal fogom tölteni, hogy a test-elme kapcsolatot, illetve az elme anyag fölötti uralmát fogom kutatni. Lényegében így is történt: az elmúlt csaknem három évtizedben valóban ezzel foglalkoztam.

Számos országba elutaztam olyan emberek után kutatva, akiket valamilyen betegséggel diagnosztizáltak, hagyományos vagy alternatív terápiákkal kezel-tek, és hosszú stagnálás vagy fokozatos leépülés után hirtelen meggyógyultak. Elbeszélgettem velük, hogy megtudjam, mi lehet a közös az élményeikben, hogy megérthessem és feljegyezhessem, mit tettek a gyógyulás érdekében, feltett célom volt ugyanis, hogy ötvözöm a tudományt a spiritualitással. Arra jutottam, hogy ezeknek a csodálatos eseteknek mindegyikében roppant nagy szerep jutott az elmének.

A bennem élő tudós kezdett izgatottá válni, és még jobban megnőtt benne az érdeklődés. Újra elkezdtem egyetemi előadásokat látogatni, és a neuroló-gia legfrissebb eredményeit tanulmányozni, posztgraduális tanulmányaimat pedig az agyi képalkotás, a neuroplaszticitás, az epigenetika és a pszicho-neuro-immunológia irányában folytattam. Úgy éreztem, hogy most, hogy már tudom, mit tettek ezek az emberek a gyógyulás érdekében, és mindent tudok az elme megváltoztatásának tudományos hátteréről (vagy legalábbis azt hittem, hogy mindent tudok), bizonyosan sikerül majd reprodukálnom az eredményeket – nemcsak beteg embereknél, hanem egészségeseknél is, akik egészségük mellett a kapcsolataikban, karrierjükben, családjukban, és úgy általában véve az egész életükben javulást szeretnének elérni.

Ekkor hívtak meg, hogy 13 másik tudós és kutató mellett szerepeljek a What the Bleep Do We Know!? (Mi a csudát tudunk a világról?) című, 2004-es dokumentumfilmben, ami azonnal bombasiker lett. Ez a film arra buz-dította az embereket, hogy bátran kérdőjelezzék meg a valóság természetét, majd próbálják ki a saját életükben is, hogy a megfigyelésnek milyen óriási jelentősége van, és milyen komoly hatással bír az anyagra. A filmből és az ott ismertetett elméletekből beszédtéma lett az egész világon. Ennek köszönhe-tően jelent meg első, Evolve Your Brain: The Science of Changing Your Mind (Fejleszd az agyad: A mentális változás tudománya) című könyvem 2007-ben. A könyv megjelenése után sokan kérdezgették tőlem, hogy „De hogyan kell ezt csinálni? Hogyan változhatok meg, és hogyan teremthetem meg magam-

20

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

nak azt a világot, amit szeretnék?”. Hamarosan ez lett az a kérdés, amit a legtöbben tettek fel nekem.

Összeállítottam hát egy csapatot, és workshopokat indítottam szerte az Egyesült Államokban, majd külföldön is az agy felépítéséről, valaminta gondolkodás átprogramozásának neurofiziológiai hátteréről. Ezeken a work shopokon eleinte csak ismereteket adtam át. Mivel azonban a résztve-vők többet akartak, elkezdtük meditációkkal szinergizálni és kiegészíteni az ismereteket, így a résztvevők megtehették az első lépéseket a testi és mentális változások beindítása felé, amelyek következtében egész életük megváltoz-hatott. Miután a világ számos helyén megtartottam ezeket a bevezető jelle-gű workshopokat, elkezdték kérdezgetni tőlem, hogy „Jó, de most hogyan tovább?”. Ezért belevágtam egy olyan workshopba, ami már a bevezetőre épült. Mikor ez is megvolt, sokan arra kértek, hogy tartsak további, haladóbb szintű kurzusokat is. Erre sor is került a legtöbb helyen, ahol korábban elő-adtam.

Egyre csak az járt a fejemben, hogy ezzel vége, elmondtam mindent, amit tudok, de mivel az emberek továbbra is újabb workshopokat követeltek, továbbképeztem magam, és továbbfejlesztettem az előadásokat és meditáció-kat. Lendületbe jöttem, és a visszajelzések is pozitívak voltak: sok embernek sikerült megszabadulnia önpusztító szokásaitól, és boldogabb életet tudtak élni. Bár eddig a pontig munkatársaimmal csak apróbb változásoknak lehet-tünk szemtanúi – nem tapasztaltunk semmi jelentőségteljesebbet –, a részt-vevők imádták az átadott ismereteket, és nem hagyták abba a gyakorlatokat. Én pedig mentem arra, amerre hívtak. Úgy gondolkodtam, hogy ha egyszer már nem hívnak többé, akkor tudni fogom, hogy vége, elvégeztem a munkám.

Körülbelül másfél évvel az első workshop után csapatommal elkezdtünk e-maileket kapni olyan résztvevőktől, akik arról számoltak be, hogy számos pozitív változás történt velük annak köszönhetően, hogy rendszeresen elvég-zik a meditációs gyakorlatokat. A pozitív változások özöne jelent meg, és az emberek ettől el voltak ragadtatva. A következő egy évben kapott visszajelzé-sek megragadták mind a csapatom, mind az én figyelmemet. A résztvevők nem csupán a testi egészségükben bekövetkezett szubjektív változásokról számoltak be, hanem orvosi eszközökkel, objektívan mérhető javulásokról is. Előfordult, hogy a vizsgálatok tökéletesen normális eredményt hoztak! Ezek az emberek képesek voltak pontosan reprodukálni mindazokat a fizikális, mentális és emocionális változásokat, amelyeket megfigyeltem és tanulmá-nyoztam, és amelyekről végül a Fejleszd az agyad című könyvemben írtam.

Hihetetlenül izgalmas volt megfigyelni mindezt, hiszen tudtam, hogy ha valami megismételhető, az már a tudományos törvények határán jár. A levél-

21

Prológus

írók pedig, mintha csak összebeszéltek volna, egyre küldték az úgy kezdődő leveleket, hogy „Nem fogja elhinni, de...” Ennyi változást már nem lehetett egyszerűen a véletlen számlájára írni.

Ugyanebben az évben, kicsit később, két seattle-i programunk során is bámulatos dolgok történtek. Az első esemény az volt, hogy egy szklerózis multiplexben szenvedő nő, aki megérkezésekor járókerettel tudott csak köz-lekedni, a workshop végére segítség nélkül felkelt és járni kezdett. A máso-dik seattle-i eset pedig az volt, hogy egy tíz éve szklerózisos nő táncolni kez-dett, és azt mondta, hogy a bal lábában érzett zsibbadás és bénultság teljesen megszűnt. (Az egyik hölgyről és néhány hozzá hasonló esetről a későbbi fejezetekben még részletesebben szó lesz.) Engedve a nyomásnak, 2010-ben tartottam egy haladó workshopot Coloradóban, ahol többen is észrevették, hogy egészségi állapotuk ott, az esemény alatt elkezdett változni. Többen is felálltak, elkérték a mikrofont, és számos inspiráló történetet osztottak meg a többiekkel.

Ekkoriban gyakran hívtak, hogy tartsak előadást üzleti vezetők számára olyan témákról, mint a változás biológiája, a vezetői képességek neurológiája, vagy hogy hogyan lehet átalakítani az egyént annak érdekében, hogy átalakít-sunk egy egész kultúrát. Az egyik ilyen vitaindító után több vezető azzal kere-sett meg, hogy jó lenne ezeket az elveket hozzáigazítani az átalakulás válla-lati modelljéhez. Így létrehoztam egy nyolcórás tanfolyamot, amelyet testre lehetett szabni az egyes vállalatok és szervezetek igényei szerint, és a kurzus annyira sikeres volt, hogy elindította a „Zsenivé válni 30 nap alatt” elnevezésű vállalati programunkat. Hirtelen olyan vállalati ügyfeleim lettek, mint a Sony Entertainment Network, a Gallo családi szőlészet, a WOW! (eredeti nevén Wide Open West) telekommunikációs vállalat és sokan mások. És elkezdtem privát coaching szolgáltatást nyújtani felsővezetők számára.

A vállalati programjaink iránti kereslet úgy megnőtt, hogy coachok képzé-sébe fogtam; ma már több mint harminc aktív trénerünk van, köztük egykori vezérigazgatók, vállalati konzulensek, pszichoterapeuták, jogászok, orvosok, mérnökök és doktori fokozattal rendelkező szakemberek, akik a világ minden részére elutaznak és megtanítják ezt az átalakulási modellt a cégeknek. (Ter-veink között szerepel egy független coachokat hitelesítő program kialakítása is, akik saját ügyfeleiknél alkalmazhatnák az átalakulási modellt.) Legvadabb álmaimban sem képzeltem, hogy ilyen jövő vár majd rám.

Második könyvemet, amely Breaking the Habit of Being Yourself: How to Lose Your Mind and Create a New One címmel jelent meg 2012-ben [magya-rul lásd: Engedd el önmagad ...és válj új emberré!, Édesvíz, 2012], már azért írtam, hogy gyakorlati kiegészítőt nyújtsak az első könyvem mellé. Nemcsak

22

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

a változás mögött álló neurológiai és epigenetikai hátteret ismertettem benne részletesen, hanem mellékeltem hozzá egy négyhetes programot is, amelyben lépésről lépésre leírtam, hogyan kell megvalósítani ezeket a változásokat az akkoriban tartott workshopjaim alapján.

Ezután egy haladóbb jellegű programra került sor Coloradóban, ahol hét spontán remissziónak lehettünk tanúi különböző betegségekből. Egy nő, aki súlyos ételallergiája miatt fejes salátán élt, egyetlen hétvége alatt meggyógyult. Mások kigyógyultak a gluténérzékenységből, a lisztérzékenységből, pajzsmi-rigybetegségekből, súlyos krónikus fájdalmakból és más betegségekből. Hir-telen roppant komoly változásokat tapasztalhattam a résztvevők egészségi állapotában és életében, miközben ők éppen visszahúzódtak aktuális valósá-guktól annak érdekében, hogy új valóságot teremtsenek maguknak. És mind-ez a szemem előtt játszódott le.

Az ismeretszerzéstől az átalakulásig

Az a coloradói program 2012-ben fordulópontot jelentett számomra, ugyanis végre azt láttam, hogy az emberek nem pusztán segítséget kapnak ahhoz, hogy máshogyan álljanak hozzá az egészséghez, hanem azt is, hogy a meg-szokottól eltérő géneket aktiválnak ott helyben a meditációk alatt, valós idő-ben és óriási eredménnyel. Ha valaki már évek óta szenved egy betegségben, mondjuk bőrfarkasban, és egy mindössze egyórás meditáció során meggyó-gyul, ott biztosan történt valami lényegi változás az illető testében és elméjé-ben. Ki akartam dolgozni egy módszert e változások méréséhez, hogy meg tudjuk állapítani, pontosan mi is történik ilyenkor a workshopok alatt.

Ezért aztán 2013 elején egy vadonatúj kurzust hirdettem meg, amely új szintre emelte a workshopjainkat. Erre az Arizonában megrendezett ese-ményre meghívtam egy neurológusokból, technikusokból, kvantumfiziku-sokból és más szakemberekből álló kutatócsapatot, hogy speciális eszközeik-kel segítsék a több mint 200 fő részvételével zajló, négynapos workshopot. A szakemberek először megmérték az elektromágneses környezeti sugár-zást a teremben, hogy lássák, hogyan változik majd az energia a workshop előrehaladtával. Megmérték továbbá a résztvevők teste körüli energiamezőt és testük energiaközpontjait (más néven csakráit), hogy lássák, képesek-e befo-lyásolni ezeket a központokat.

A mérésekhez rendkívül finom berendezéseket használtak: elektro-encefalográfot (EEG-t) az agy elektromos tevékenységéhez; kvantitatív elektroencefalográfot (QEEG-t) az EEG által mért adatok számítógépes

23

Prológus

elemzéséhez; szívfrekvencia-variabilitás-mérést a szívverés variációinak és koherenciájának dokumentálásához (vagyis a szívverés ritmusa és az agy közötti kommunikáció jellemzéséhez); valamint gázkibocsátás-vizualizációt (GDV-t) a bioenergetikai mezőkben bekövetkező változások méréséhez.

Számos résztvevőről csináltunk EEG-t mind az esemény előtt, mind az esemény után, hogy lássuk, mi játszódik le az emberek agyának belső vilá-gában, emellett véletlenszerűen kiválasztottunk néhány embert, akikről az esemény során EEG-t készítettünk, hogy megtudjuk, történnek-e valós idejű változások agyuk mintázatában a napi három, általam irányított meditáció során. Nagyszerű esemény volt! Egy Parkinson-kóros betegnek megszűnt a remegése. Egy másik, agysérült résztvevő meggyógyult. Voltak olyanok, akik-nek eltűntek a daganatok az agyából vagy a testéből. Sokan hosszú idő óta először megszabadultak az ízületi fájdalmaktól. És ez csupán néhány eset a számos, mélyreható változásból.

Ez alatt a csodálatos esemény alatt végre képesek voltunk tudományos módszerekkel is megragadni és megmérni egyes objektív változásokat, és dokumentálni tudtuk azokat a szubjektív változásokat is, amelyekről a részt-vevők beszámoltak egészségük vonatkozásában. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a megfigyeléseinkkel történelmet írtunk. E könyv további részeiben szemléltetni is fogom, mi mindenre vagyunk képesek – olyan átlagemberek történeteivel, akik valami átlagon felülit hajtottak végre.

Ennél a workshopnál a következő gondolat vezérelt: tudományos ismere-teket akartam átadni a résztvevőknek, majd ellátni őket mindazzal a szüksé-ges információval, amellyel át tudják ültetni ezeket az ismereteket a gyakor-latba is annak érdekében, hogy minél nagyobb fokú személyes átalakulásban lehessen részük. A tudomány végtére is csupán a misztika aktuális nyelve. Megtanultam, hogy amint az ember elkezdi a vallás vagy a kultúra nyelvét beszélni, amint elkezd a hagyományból idézni, azonnal megosztja közönsé-gét. A tudomány azonban egyesít mindenkit, és demisztifikálja a misztikát.

Arra is ráébredtem, hogy ha képes vagyok megtanítani az átalakulás tudományos modelljét (segítségül híva egy kis kvantumfizikát a lehetősé-gek tudományának könnyebb megértéséhez); ha ötvözöm a neurológia, a neuro-endokrinológia, az epigenetika és a pszichoimmunológia legfrissebb eredményeivel; ha pontos instrukciókat adok; és ha lehetőséget nyújtok rá, hogy mindezt a tudást a gyakorlatba is átültessék, akkor tanítványaim valóban meg fogják tapasztalni az átalakulást. Ha pedig mindezt olyan környezetben tudom megtenni, ahol meg tudom mérni az átalakulást működés közben, akkor az átalakulás mértéke is olyan információvá válik, amelyet felhasznál-hatok ahhoz, hogy jobban megértessem a részvevőkkel, mi is történt velük

24

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

az imént megtapasztalt átalakulás során. És ezzel az új információval újabb átalakulást érhetnek el, és ez így megy addig, amíg be nem zárul az emberek vélt és valós énje – isteni teremtő mivoltuk – között tátongó szakadék, és könnyebben tudják folytatni, amibe belefogtak. Ez az ismeretszerzéstől az átalakulásig tartó folyamat vált az új szenvedélyemmé.

Ma már hétórás intenzív online kurzusokat is tartok, de személyesen is vezetek évente kilenc-tíz háromnapos haladóbb workshopot szerte a világban azon az egy-két, ötnapos haladó workshopon kívül, amelyeken a fent emlí-tett tudósok is megjelennek, akik megmérik, milyen valós idejű változások történnek a résztvevők agyában, szívműködésében, génkifejeződésében és energiamezőjében. Az eredmény mindig megdöbbentő. Ezek a tapasztalatok adják e könyv alapját.

25

BEVEZETÉSAz elme uralma az anyag fölött

A haladó workshopjaimon tapasztalt hihetetlen eredmények és az innen szár-mazó tudományos adatok vezettek el a placebo elméletéhez: hogy lehet az, hogy az ember bevesz egy cukorkát vagy kap egy sóoldat-injekciót, és annak köszönhetően, hogy annyira hisz valami rajta kívülállóban, meggyógyul.

Felmerült bennem a kérdés: „Mi lenne, ha az emberek magukban kez-denének hinni valami rajtuk kívül álló helyett? Mi lenne, ha abban hinné-nek, hogy képesek megváltoztatni valamit önmagukon belül, és ugyanoda eljutnának önerőből, mint az, aki placebót vesz be? Hát nem ezt csinálták a workshop résztvevői is azért, hogy meggyógyuljanak? Tényleg szükség van tablettára vagy injekcióra ahhoz, hogy megváltozzon az ember létállapota? Vajon képesek vagyunk megtanítani, hogyan érjék el ugyanazt, amit a place-bóval, ha elmagyarázzuk nekik, hogyan működik a placebo?”

Hiszen végső soron a kígyókkal babráló prédikátor, aki sztrichnint iszik és nem érzékeli a biológiai hatásait, minden bizonnyal megváltoztatta lét-állapotát, nem igaz? (Erről bővebben az 1. fejezetben írok.) Ha tehát meg tudjuk mérni, mi zajlik le az agyban, és megvizsgáljuk ezeket az információ-kat, akkor vajon meg tudjuk tanítani az embereknek, hogyan csinálják saját maguk, anélkül hogy valami rajtuk kívülálló dologra – placebóra – támasz-kodnának? Vajon meg tudjuk nekik tanítani, hogy ők maguk a placebo? Más szóval, meg tudjuk-e győzni őket, hogy ahelyett, hogy ismert dolgokba, mondjuk egy cukorkába vagy egy sóoldat-injekcióba helyeznék a bizalmukat, higgyenek bátran az ismeretlenben, és tegyék az ismeretlent ismertté?

Erről szól valójában ez a könyv: hatalmat ad a kezünkbe, hogy felis-merhessük, megvan bennünk minden biológiailag és neurológiailag szük-séges mechanizmus, amivel mindez pontosan elérhető. Az a célom, hogy demisztifikáljam a fenti fogalmakat a legfrissebb tudományos eredmények segítségével, és minél több embert képessé tegyek arra, hogy megváltoztas-sa belső állapotát annak érdekében, hogy pozitív változások jöhessenek létre mind az egészségi állapotában, mind a külvilágban. Ha ez túl fantasztikusan

26

A PLACEBO TE MAGAD LÉGY!

hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor, ahogy már említettem, a könyv vége felé bemutatok olyan eredményeket, amelyek a workshopokon születtek, és amelyek majd jól szemléltetik, hogyan is lehetséges mindez.

Miről nem szól ez a könyv?

Hadd említsek itt meg pár olyan dolgot, ami nem képezi ennek a könyvnek a tárgyát, hogy már az elején tisztázzunk esetleges félreértéseket. Először is, nem térek ki a placebók orvosi felhasználásának etikai problémáira. Számos vita zajlik arról, hogy mennyire helyes olyan pácienseket kezelni hatóanyag nélküli szerekkel, akik nem vesznek részt gyógyszerkísérletben. Bár egy tágabb kontextusban teljesen elismerem a létjogosultságát egy olyan vitának, amely arról szól, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, ez a kérdés teljesen kívül esik az ebben a könyvben tárgyalt problémakörön. Könyvem arról szól, hogy aki elolvassa, át tudja venni az irányítást az őt érő változások fölött, nem pedig arról, hogy helyes-e, ha mások erre trükkel veszik rá az embert.

Nem szól ez a könyv a tagadásról sem. Az alább ismertetett módszerek között egy olyan sincs, ami tagadná bármilyen természetű betegségünk való-ságos voltát. Sőt, éppen arról van szó, hogy a valóságos betegségeket igyek-szünk orvosolni. Engem az érdekel, hogy meg tudjam mérni a változásokat a betegségtől az egészség felé vezető úton. Nem a létező valóságot tagadom le a könyv lapjain, hanem azt próbálom meg feltárni, hogy mi minden lehetsé-ges, ha belépünk egy új valóságba.

Meglátjuk majd, hogy az objektív visszajelzések – például az orvosi vizs-gálatok – pontosan jelzik, működik-e, amit csinálunk. Ha megtapasztaljuk az általunk létrehozott hatásokat, akkor figyelmünket arra irányíthatjuk, ami célra vezetett, és megismételhetjük ugyanazt. Ha pedig nem működik az, amit csinálunk, változtatni kell rajta, hogy működjön. Ez a tudomány és a spiritualitás ötvözése. A tagadás ezzel szemben az, ha nem fordítunk figyel-met a bennünk és körülöttünk történő valóságra.

Könyvem nem kérdőjelezi meg a különféle gyógyító eljárások hatékonysá-gát sem. Sokféle módszer létezik, és sok közülük elég jól is működik. Mind-nek van valamilyen mérhető, jótékony hatása, legalábbis néhány emberre nézve, de ebben a könyvben nem az a célom, hogy az összes ilyen módszert ismertessem, hanem az, hogy bevezessem az olvasókat abba a konkrét mód-szerbe, amely az én figyelmemet a legjobban megragadta: a kizárólag a gon-dolat révén történő gyógyítás technikájába. Mindenkit arra buzdítok, hogy továbbra is folytassa az összes olyan gyógyító módszert, ami bevált nála, legyen

27

Bevezetés

szó vényköteles gyógyszerekről, műtétről, akupunktúráról, kiropraktikáról, biofeedbackről, masszázsterápiáról, étrend-kiegészítőkről, jógáról, reflexoló-giáról, energiagyógyászatról, hangterápiáról vagy bármi másról. Ez a könyv nem utasít el semmit – kivéve a saját magunk által felállított korlátokat.

Mi mindent tartalmaz a könyv?

A könyv két részre oszlik:

– Az I. rész tartalmaz minden részletesen kifejtett ismeretet és háttér-infor-mációt, ami ahhoz szükséges, hogy megértsük, mi a placebohatás, hogyan működik az agyban és a testben, továbbá hogy hogyan érhetünk el ugyanilyen csodálatos változásokat a saját agyunkban és testünkben, teljesen magunktól, egyedül a gondolat révén.

Az 1. fejezet néhány hihetetlen történettel szemlélteti az emberi elme bámulatos képességeit. Van történet, ami arról szól, hogy a gondolat hogyan gyógyít meg az embert, és van olyan, ami pedig azt mutatja meg, hogy a gon-dolat hogyan tud megbetegíteni (sőt, még a halált is tudja siettetni). Megis-merjük annak a férfinak a történetét, aki meghalt, miután megtudta, hogy rákot diagnosztizáltak nála, jóllehet a boncolásnál kiderült, hogy a diagnózis téves volt; olvashatunk arról a nőről, akit évtizedeken át gyötört a depresszió, majd drámai javulás állt be állapotában egy gyógyszerkísérlet során annak ellenére, hogy valójában abba a csoportba került, akik placebót kaptak; és hal-lani fogunk veterán férfiakról, akiket varázslatos módon az álműtét kigyógyí-tott a csontízületi gyulladásból. Sőt, még a vuduátkok és a kígyókat fogdosó szekták hajmeresztő történetei is képbe kerülnek. Azért osztom meg ezeket a drámai történeteket, hogy megmutassam, milyen hihetetlenül sok dologra képes az emberi elme pusztán a maga erejéből, a modern orvostudomány bármiféle segítsége nélkül. Remélhetőleg ezek a történetek mindenkiben fel-keltik a kérdést: „Hogyan lehetséges mindez?”

A 2. fejezet röviden ismerteti a placebo történetét, kezdve azoktól az 1770-es években történt felfedezésektől, amikor egy bécsi orvos mágnesek segítségével váltott ki meggyőződése szerint gyógyhatású görcsöket, egészen a mai napig, amikor neurológusok igyekeznek megoldani az elme működésének bonyolult rejtélyeit. Megismerünk egy orvost, aki kidolgozta a hipnotizmus módszer-tanát, miután a megbeszélt időpontról elkésve érkezett egy találkozóra, és a pácienst a lámpa lángjába révedve, önkívületben találta; egy második világ-háborús sebészt, aki sikeresen alkalmazott sóoldat-injekciókat fájdalomcsil-