Oroszi Sándor: A Selmec-kérdés

Erdészettörténeti Közlemények LVI.

OROSZI SÁNDOR

A SELMEC-KÉRDÉS

ERDÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK LVI.

ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET ERDÉSZETTÖRTÉNETI SZAKOSZTÁLY

BUDAPEST, 2003

3

Ez a könyv az EMBER AZ ERDŐÉRT ALAPÍTVÁNY és az

ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET anyagi támogatásával jelent meg.

Felelős kiadó: dr. Oroszi Sándor,

az OEE Erdészettörténeti Szakosztály elnöke

ISBN 963 8251 54 9 ISSN 0866-3181

Nyomdai sokszorosítás: Diós Print BT., Budapest

4

TARTALOMJEGYZÉK

oldal1 BEVEZETÉS 72 BÁNYÁSZOK, KOHÁSZOK ÉS ERDÉSZEK SELMECEN

2.1 Az alapítás 92.2 Berg- und Forstakademie 122.3 Az akadémia magyarosítása 162.4 Az erdészek nehézségei 192.5 A millenniumi erdészgyűlés állásfoglalása 222.6 Kik mennek Selmecre diáknak? 282.7 Mit akarnak a bányászok és a kohászok? 302.8 Akadémiából főiskola - a régi keretek között 322.9 Az 1905. évi emlékirat 342.10 Selmecbánya ellenemlékiratai és a

bányafőorvos véleménye 362.11 Az OEE és az OMBKE 1905. évi közgyűlése 442.12 A diákság vajon mit akar? 472.13 A város vert helyzete 532.14 A Selmec-kérdés 1917. évi újratárgyalása(i) 562.15 A főiskola léte valóban magyarságmegtartó erő 582.16 Az OMBKE 1918. évi állásfoglalása 622.17 Az utolsó hónapok 64

3 ÖSSZEFOGLALÁS 674 JEGYZETEK 69 MELLÉKLET 81

5

A „Melléklet”-ben a főiskola utolsó selmeci tanévének, az 1918/19. évinek a programját és vaskohászati órarendjét mutatjuk be, ahogyan az Zátonyi Arnold (Budapest) hagyatékában fennmaradt.

6

1 BEVEZETÉS

Selmec az Istened, Anyád,

Szeretőd, Mindened. Aki bántja,

Ellenséged!

A selmeci hajdanvolt akadémia-főiskola történetének utolsó 30- 40 éve tulajdonképpen egy elszakadási folyamatnak, egy elszakadási kísérletnek írható le. Miközben a hallgatók létszáma soha nem látott mértéket ért el, és az új épületek, az iskola „palotái” elkészültek, mind az oktatói kar, mind a diákság egy része a Selmecről való elköltözést fontolgatta. Az okok természetesen különbözőek voltak, ráadásul nem is mindig megfelelő formában kerültek felszínre, de a szándék egyértelmű: az ősi intézmény Selmec elhagyására készült. Ennek tényleges és vélt indokaiba ugyanakkor olyan érzelmi­hangulati elemek is belekerültek, amelyek nélkül ezt az elszakadási folyamatot nem lehet sem nyomon követni, sem pedig - ma, csaknem száz év távlatából - megérteni. Egy biztos: a „Selmec-kérdés” mind a bányász-kohász-, mind az erdésztársadalmat megosztotta, „a boldog békeidők” világában igazi összeütközésekre adott okot. Vizsgáljuk hát meg, hogy kinek is volt igaza, illetve ki tévedett!

Ma már talán azért is nagyobb megértéssel fordulhatunk az egykori vitázók érveinek megismerése felé, mert a történelem vihara minden véleményt nyilvánítón felül és kívül adott választ azokra a kérdésekre, amiket a kortársak nem tudtak megoldani. Tehát bölcsebbek vagyunk - és szegényebbek is. Nemcsak Selmeccel, hanem azzal az érzelmi töltéssel is, amelyet csak az

7

ott eltöltött diákévek adhattak. A „selmeci szellem” élt, él ugyan Selmecen kívül is, de ez már jórészt nélkülözi a város „levegőjét”

Mindezeknek tudatában lássunk tehát hozzá - ahogyan krónikaíró elődeink is tették - „tüzes (selmeci) szívvel”, de „hideg (XXI. századi) fejjel” a Selmec-kérdés áttekintéséhez!

8

2 BÁNYÁSZOK, KOHÁSZOK ÉS ERDÉSZEK SELMECEN

2.1 Az alapítás

Az iskola alapításakor, 1735-ben a székhely kérdése nem merült fel, mert ott kellett a bányászokat, kohászokat kiképezni, ahol azok dolgoztak. Mivel a Selmec környéki bányáknál már korábban is folyt ilyen tanítás (hiszen a bányászok sem úgy születnek - még a bányászcsaládokban sem hogy már mindent tudnak!), természetesen a „Berg-Schcola” létesítése itt is történhetett. Magával az alapítással kapcsolatban tárgyunk szempontjából ki kell emelni, hogy a selmeci iskola nem az egyetlen volt sem a Habsburg-birodalomban, sem pedig Magyarországon. Az előbbi helyen Joachimsthalban volt hasonló intézmény (amelynek instrukcióját a selmeci Berg- Schcolánál is alapul vették), míg Felső-Magyarországon Szomolnokon és a bánsági Oravicán létesítettek hasonló iskolát. Amikor azonban 1762-ben döntenek egy felsőbb „Bergakademie” alapításáról, már csak Selmec kerül szóba, „mert ott együttesen megtalálhatók a tökéletesen fölszerelt bánya-, zúzó-, kohó-, űzelő-, kémlelő művek és üzemek, továbbá a tűz-, a víz- és a léggépek, valamint a rudas szivattyúk is - mellyek másutt hiányoznak - , és így sem a professzornak nem hiányozhat semmi ahhoz, hogy előadandó tanait a gyakorlatban is bizonyítani tudja, sem pedig a növendékeknek, hogy a megtanulandó elméletet gyorsan elsajátíthassák, sőt az utóbbiaknak még arra is lesz lehetőségük, hogy a kémiának a metallurgiával összefüggő részeit, valamint a mechanikát is elsajátíthassák.”1

Amikor Mária Terézia tanácsosai - és maga a királynő is - Selmec mellett döntöttek, Prága neve is felmerült. Prága ellen

9

azonban két érv szólt: nincsenek a közelében bányák, illetve a hallgatóknak „ott túlontúl sok lehetőségük nyílna mindenféle szórakozásra.” (Ami aztán a tanulástól elvenné a figyelmüket.) Mellette pedig csak egy: a meglévő egyetembe betagolódva, az ott működő professzor tanszékére alapítva lehetne a felsőfokú montanisztikai oktatást megszervezni.

Figyeljük meg, hogy a későbbiekben ezek az 1762. évi érvek hogyan kerülnek ismét elő - hol pro, hol kontra!

A Selmec környéki bányászat egyik (új) fénykora a XVIII. század végi műszaki újításokkal (vízemelő gépek, vízszivattyúk, majd pedig az első gőzgépek megjelenése) biztosította a bányászhallgatók megfelelő gyakorlati terepét, míg az elméleti alapokat a kinevezett professzor(ok). Az oktatandó témákhoz az 1770. évi szervezet nyújtotta a keretet, amelyet Mária Terézia a következő megjegyzéssel hagyott jóvá: „...azonban az erdők művelésére is különös gonddal legyenek, mert az erdőkre a bányászathoz és kohászathoz feltétlenül szükség van.”2 És tulajdonképpen ez a bányászathoz kapcsolódó erdészeti oktatás kötötte össze a később megizmosodó szakokat, amiből aztán a selmeci székhely közös volta is következett.

Ma már természetesen feltehetjük a kérdést, hogy vajon szükségszerű volt-e, hogy Magyarországon az erdészet a montanisztika tudományának oktatásához kötődjék? Nem, hiszen a pesti egyetemen Mitterpacher Lajos gazdászati előadásai (1777-1814) a tudományegyetembe való betagozódási lehetőségre adtak alapot. A liptóújvári „Forst- und Nationalhauptschule” 1803-tól viszont a felsőfokú erdészeti oktatást tulajdonképpen egy népiskolából „kinőve” valósította meg, míg a kismartoni, 1806-tól működő Esterházy-féle iskola egy uradalom erdészeti és vadászati személyzetének a kiképzéséből keletkezett.3 Hogy ezek miért nem vezettek

10

önálló, országos (nem birodalmi!) felsőfokú tanintézethez - hosszabb távon fennálló iskolához - , nem tartozik a jelen vizsgálódás körébe. Csak mint lehetőséget említjük meg, hogy az erdészképzésnek hazánkban is volt alternatívája. S mindezek ellenére mégis a bányászathoz, kohászathoz kapcsolódva jött létre 1808-ban a „Forstkabinet”, mert a bánya- és kohótisztképzés - miként arra az uralkodó is utalt - elképzelhetetlen az erdészeti ismeretek nélkül.

Az első erdészeti tanár, H. D. Wilckens azonban nem volt megelégedve Selmecbányával. „Jelenlegi ismereteim szerint - írta 1809-ben - Selmecbánya és környéke nem alkalmas az Erdészeti Tanintézet székhelyéül. /.../ Nagyon lényeges dolgok hiányoznak itt az erdészek képzéséhez.” Ez utóbbiak között a megfelelő csemete- és botanikus kertet, továbbá a tanulmányi erdőket említette meg. Tehát már az első erdészeti professzor Selmec ellen foglalt állást, amit aztán utódja, G. Láng is támogatott. Ők a bányászati-kohászati oktatással közös intézetet nem kifogásolták, csak magát Selmecet vetették el. Wilckensnek ezt az udvari kamara elnézte (ha már Némethonból ide csábította), de Langnak nem; őt mielőbb leváltották.

Utódja, R. Feistmantel 1836-ban Selmeccel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: „...miután az erdészet a bányám íve lésre nézve rendkívül nagy fontossággal bír, azért a selmeczbányai erdészeti tanintézetnek soha sem legyen czélja általános képzettséggel bíró erdőgazdákat nevelni, sem pedig az erdészeti oktatást a bányászati akadémia hallgatóitól elvonni és éppen ezért, a míg Selmeczbányán bányászati akadémia létezik, az erdészeti tanintézetnek is megfelelő helye ott van.”4 Feistmantel tehát visszament a Mária Terézia-i alapokhoz (nemhiába jött Bécsből!), de az ő állásfoglalása a későbbi Selmecet ellenzőknek azért adott muníciót. Az egyik mindjárt

11

az, hogy a bányászati-kohászati oktatás nem szükségszerűen Selmechez kötődik. A másik pedig: az erdészek legfeljebb „alkatrészei” lehetnek a bányák és ipari üzemek gazdálkodásának, önálló, modernizálódó erdőüzemek vezetésére - egy ilyen közös iskolában tanulva - nem lesznek képesek.

A montanisztika tudományának oktatását azonban nem akarták Selmecről elvinni, sőt az iskola megkettőzését célzó törvénytervezet született. 1771-72-ben bizottsági szinten foglalkoztak egy magyar bányászati törvénytervezettel, amely alapján a selmeci német oktatás mellé egy latin nyelvű akadémiát alapítottak volna - hangsúlyozottan a magyarországi bányák-kohók szakember-ellátására.5 Ebből a tervből (amely egyébként a reformkori országgyűlések időszakát is megérte) egy új momentumot kell kiemelnünk. Nevezetesen: legyen Magyarországnak a birodalmitól eltérő, önálló bányászati­kohászati felsőfokú tanintézete!

Hogy ez az igény nem volt „légből kapott”, arra a földmérők képzését említhetjük meg. Annál is inkább, mivel 1735-70 között Selmecről több kimondottan geodéziával foglalkozó szakember került ki. Selmec ilyen irányú „kiváltását” jelentette előbb a Szencen („Collegium Oeconomicum” - 1763), majd a Tatán („Seminarium Geometranum” - 1776) létesített tanintézet.6 Mindez bizonysága annak, hogy az összbirodalmi intézmények mellett magyarországi (szak)iskolák is létesülhettek.

2.2 Berg- und Forstakademie

Miközben 1846-47-ben új tanterv, sőt az erdészet „egyenjogúsítása” is lezajlott („Berg- und Forstakademie”), a birodalom vezető köreiben is felmerült: vajon jó helyen van-e

12

Selmecen egy ilyen összbirodalmi intézet? Hát nincs, mert 1848 áprilisában, a felelős magyar kormány kinevezésekor, éppen annak a Kossuth Lajosnak, mint pénzügyminiszternek, a felügyelete alá került, akitől már a birodalmat is alig lehetett megóvni, nemhogy egy német nyelvű, birodalmi rendeltetésű intézményt. Az udvarnál ennek is tudatában voltak, amikor előbb, ideiglenesen, Vordembergben, majd Leobenben és Pribambah újabb akadémiákat létesítettek, ahová a hallgatók éppen Selmecről, a „magyarizmus” 48-as „túlkapásai” elől menekültek.7 „Los von Schemnitz!” - hallatszott mindenfelől, és tényleg nem lehetett tudni, hogy - a német és szláv tartományok hallgatóinak elvesztése után - Selmec a magyar kormány hatáskörében vajon tud-e boldogulni.

A pesti kormány azonban nem kívánta ennek ellenére sem az iskola birodalmi jellegét megváltoztatni, sőt az ekkor készülő, Rittenstein-féle oktatási terv az intézet továbbfejlesztését, műegyetem jellegű kiterjesztését javasolta. A báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterhez (aki alá Selmecet is rendelték) eljuttatott tervből érdemes kiemelni: a műegyetem bányász-kohász és erdész osztályai elhelyezésekor „a selmeczi bánya, és erdész akadémia viszonyait - nem különben a Város saját fekvését és környékét igénylik -, tekintetbe vétetni.”8 Magyarán: akárhogyan és akárhol is épül fel a műegyetem előkészítő iskolarendszere és többi fakultánsa, a selmeci akadémiát hagyják Selmecen.

Ennek szellemében jelent aztán meg egy rendelet 1848. szeptember 1-jén, amelyben egyértelműek leszögezték: a selmeci „bányász és erdésztanoda /.../ ezentúl is Magyarország részére mint magyar nemzeti intézet fen[n]tartatván, dicséretes működését, a honfiak bányászatra, és erdészetre képzésében folytatni fogja, idegenek nem rekesztetvén el a tanoda használatától.”9 A magyar előadási, adminisztrációs nyelv

13

bevezetésében ugyanilyen türelmesnek mutatkoztak, mivel báró Eötvös is tudomásul vette, hogy sem magyarul tudó tanár, sem pedig megfelelő szakirodalom nem áll azonnal és elegendő számban rendelkezésre.10

A hadi események azonban nem hagyták az akadémiát sem érintetlenül, így az a bizonyos „magyarítás” 1848 őszétől csak néhány hétre terjedhetett. Jött a reakció, és jött vele a kérdés: vajon megmarad-e az akadémia Selmecen?

A megtartás mellett szólt, hogy az ausztriai és a cseh- morva vidéki akadémiák tulajdonképpen Selmecből „nőttek ki”, és Selmec továbbra is megmaradt mintegy anyaintézménynek. Aztán ott volt a birodalom, az egységes birodalom földrajzi elhelyezkedésének indoka is, mivel Selmec a Kárpát­medencében feküdt, így a galíciai, bukovinai részekhez ez volt a legközelebb. Aztán a már meglévő épületek, szertárak, gyűjtemények adta lehetőségek. Igaz, a tanári kart újjá kellett szervezni, a hallgatókat újra kellett toborozni, de az oktatás végül is megindulhatott - egységes birodalmi szellemben és egységes birodalmi célokért. Ilyen helyzetben fel sem merülhetett, hogy vajon Selmec szakmailag alkalmas-e a bányászati-kohászati és az erdészeti oktatás céljaira. Pedig már ekkor jelentkezett a bányászati tevékenység egyre kevésbé nyereséges volta, továbbá az erdészek is nehezen tudtak az „erdész várost” övező kopár hegyekkel, meddőhányókkal és egyéb, az erdészeti kultúrára alig utaló nyomokkal megbarátkozni.11

A selmeci evangélikus líceum történetéből tudjuk, hogy az abszolutizmus éveiben a kormány igyekezett a hazai középfokú intézményeket anyagilag ellehetetleníteni. Az indok egyszerű volt: Kossuth, Görgei (és Petőfi) evangélikusok voltak. Tehát ezek az iskolák egyfelől csak a bosszúra számíthattak, másfelől pedig lehetőleg ne is működjenek, nehogy „új Kossuthok”

14

támadjanak.12 Ha mindezt a Selmecen lévő akadémiára vonatkoztatjuk, Bach Sándor és „huszárjai” nem voltak eléggé megfontoltak. Az akadémia újraindításakor nem gondoltak arra, hogy ez egy újabb mozgolódás fészke lehet. Itt nőtt ugyanis fel az az erdész-bányász nemzedék, akik az 1860-61-es „magyar világ” (a provizórium), majd pedig az 1867-es kiegyezés idején a nemzet és a szakma élére állva a magyar érdekeket érvényesíthették. Ha ők nem Selmecen, hanem az osztrák tartományok valamelyikében, netalán külföldön tanulnak, feltehetően sokkal nehezebben ment volna mind az akadémia 1867-68. évi magyarosítása, mind - a közigazgatás magyar nyelvűségéből következően - a szakmai élet magyar nyelvűvé tétele.

Az abszolutizmus, illetve a provizórium éveiből még egy tényezőt kell kiemelnünk, ami a későbbi Selmec-kérdésben mindenképpen szerepet fog játszani. Ez pedig maga Selmec- Bélabánya szabad királyi város. Az egykor oly büszke bányaváros a XVIII. századra olyan módon alakult át, hogy a korábbi, széles körű autonómiája alig érvényesült. Mivel a bányapolgárok a bányakamarának voltak kiszolgáltatva (a bányák fokozatos elvesztése, illetve eladósodásuk miatt), maga a város is legfeljebb látszatönállóságot mondhatott magának. Jól jellemzi a helyzetet például az ellenreformáció szinte teljes „győzelme”, vagy az a tény, hogy még a városi céhek alapszabályát sem maga a selmeci tanács, hanem a kancellária hagyta jóvá.13 így aztán érthető, hogy Selmecnek abba sem volt beleszólása, hogy milyen állami intézet - például az akadémia - működik a város falai között.

1848-49-ben, majd pedig az 1860-61-es országgyűlés idején azonban a város kezdett magára találni, kezdte a Helytartótanácstól eltérő érdekeit - ha óvatosan is, de -

15

érvényesíteni. Ehhez apró adalékként szolgálhat egy, az erdészakadémia tanárával kapcsolatos magatartása.

Wagner Károly 1861-ben kérte az Erdészeti Lapok kiadásának engedélyezését, amit a városi tanács - még a Helytartótanács határozata előtt - meg is adott. Később, amikor a lap kiadásával és terjesztésével kapcsolatban nehézségek merültek fel, Selmec ismét Wagner mellé állt. 1864-ben - a sajtópátenssel ellentétes magatartása miatt - ismét elrendelték a Wagner kiadásában megjelenő Erdészeti Lapok zárolását (erre már 1862 végén is sor került), de a selmeci tanács közbenjárására a lapok mégis eljutottak az olvasókhoz.14

2.3 Az akadémia magyarosítása

A város, az oktatási intézmény és a kormány nagy egymásra találásának pillanata az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés, amikor az akadémia magyarosítása kezdődött el. Ez azonban nemcsak a magyar nyelvű adminisztrációt és oktatást jelentette, hanem a szokások, a diákság és a város magyarrá tételét is. Anélkül, hogy ennek a folyamatnak a részleteit nyomon tudnánk követni, az átalakulásra Breznyik Jánosnak, az evangélikus líceum igazgatójának 1889-ben kelt írását idézzük: „A német [evangélikus] egyház évről évre folyton fogy, a csak németül beszélők /.../ lassan kihalnak /.../, s egy emberöltő után, a társalgás nyelve a családoknál /.../ magyar lévén, az ifjú nemzedék /.../ mindent magyarul tanulván, a német egyház az evangelicusoknál épp úgy megszűnik, mint a catholikusoknál. / . . . / A tótokat nem kell félteni, bár némi contingenssel ezek is fognak járulni a magyar egyház gyarapításához, de szívósan ragaszkodván nemzetiségükhöz, ezt tovább fogják megőrizni.”15

16

A selmeci diákok ebbe a közegbe érkeztek bele, amely közeget számukra azonban nem elsősorban a „filiszterek” (nem akadémisták) szokásai, nyelve határozott meg, hanem az egykori német burschenschaftok szelleme. És ez egy ütközési pont volt a városi lakossággal. Igaz, nem új, hiszen amióta az akadémia Selmecen volt, mindig is létezett, de ezt talán mind a város, mind a diákság egyre nehezebben viselte el. Ezért aztán a mindennapi érintkezés során tapasztalt dolgok szintén a Selmec-kérdésbe kerültek. Pedig jó, ha már most leszögezzük: mind az akadémia, mind a Selmec környéki bányászat és más ipari tevékenység, sőt még az erdészek lehetőségei is kizárólag a magyar kormány jóakaratán, támogatásán múlottak.

Lássuk azonban a Selmec-kérdés további eseményeit, a probléma mind élesebb felvetődésének állomásait!

Amikor a kiegyezést követően a magyar kormány átvette a selmeci akadémiát, tulajdonképpen más városra, más intézményre nem gondolhatott. Igaz, Keszthelyen működött az Országos Gazdasági Tanintézet, ahol éppen az előbb idézett Wagner Károly adta elő az erdészetet.16 Az, hogy a Georgikon felvette az erdészeti tárgyak oktatását is, összefüggésben van Ferenc József (akkor még csak császár és nem megkoronázott magyar király) 240 ezer frt-os adományával, amit a mezei és erdei gazdászat emelésének céljaira adott. (Ennyi maradt meg a budai vár újjáépítésére szánt összegből.) Több város, így Debrecen, Igló, Eperjes, Rimaszombat és Keszthely versengett az iskolalétesítésért, akik közül ez utóbbi lett a nyertes. Tárgyunk szempontjából mindez azért érdekes, mert ekkor, az 1860-as évek közepén bizony az is felmerült, hogy talán az erdészetet Selmecről el kellene vinni.17 A Georgikon azonban mégsem „csábította el” az erdészeket Selmecről. Maradt tehát a korábbi megtartó erő, a bányászat, ami azonban a kiegyezés utáni években mély válságban volt. Itt nemcsak az 1872-73. évi

17

általános gazdasági krízist, hanem az ezüst folyamatos leértékelődését is meg kell említenünk. Mindehhez jött még, hogy az ércbányászat (aminek ebben az időben már sokkal inkább Erdélyben voltak a jövedelmező bányái, nem pedig a Felvidéken) szerepe csökkent, míg a vas- és különösen a szénbányászaté növekedett. Selmec tehát ebből a szempontból is leértékelődött.

A Selmec környéki bányászat (és így a vele kapcsolatos oktatás) szempontjából jelentős esemény volt Péch Antal fellépése, aki kiállt az ezüstbányák fenntartása, sőt fejlesztése mellett. Ehhez azonban kormányzati áldozatvállalásra is szükség volt: a pénzügyminisztérium az ezüstöt annak piaci (és termelési!) ára fölött váltotta be. Az ércbányászat veszteségei azonban a századforduló éveire, különösen pedig a XX. század első két évtizedére szinte elviselhetetlenekké váltak. így aztán a veszteséges Selmec környéki bányászat fenntartásának tényleg szinte egyetlen indoka maradt; az akadémia itteni léte.18

A Selmec-kérdés szempontjából, továbbá a magyarosítási, magyarosodási folyamatok oldaláról sem elhanyagolható a burschenschaftok léte, amelyre ismét vissza kell térnünk.

A diákság szokásaival nem volt mindig és mindenki kibékülve, de a város tűrte a „praktikánsok” selmeci tartózkodását, netalán randa 1 írozását. Erre jó oka volt: a hallgatók ott laktak, náluk étkeztek és az egyéb költekezésük (például az italfogyasztásuk) szintén a polgárok jövedelmét emelte. A kiegyezés ebben nem hozott alapvető változást. Ugyanakkor azonban a külhoni diákok elmaradásával a diákság anyagi „tehetsége” átalakult. A fiúk inkább a kevésbé módos családokból kerültek Selmecre, amit az is ösztönzött, hogy Selmecen továbbra sem volt tandíj. Igaz, a diákság tömege19 - különösen az erdészeké - nőtt, ami a városi „összbevétel” oldaláról biztatónak mondható.

18

A hallgatók viselkedése, főleg a polgárokhoz való viszonya a burschenschaftok „filiszterüldöző” megnyilvánulásán alapult. Ezt pedig egy liberális ország szabad királyi városának polgára egyre kevésbé nézte jó szemmel - még ha anyagi haszna volt is belőle. Kézenfekvő megoldásként adódott: ha nincsenek burschenschaftok, akkor ezt a feszültséget mérsékelni lehet.20 A polgároknak azonban nem volt, nem lehetett befolyásuk a „legénykedő szövetkezet” létére-nemlétére. Ezt részben az akadémián belülről, részben pedig a pénzügyminiszter 1877- ben kelt rendelete alapján számolták fel.21 A szervezet megszűnése, illetve átalakulása azonban egyáltalán nem jelentette a „filiszterüldözés” és egyéb bursch-hagyományok halálát, hiszen ez a selmeci diákság - mai szóval - azonosságtudatának feladását jelentette volna. Ezt sem a diákság, sem a tanári kar (akiket gyakran ért az a vád, hogy a diákság ezen megnyilvánulásait egyszerűen a fiatalságukra emlékeztető „hagyományőrzésnek”, nem pedig üldözendő viselkedésnek tartják), és lássuk be, maga a város sem akarhatta. A hallgatók magatartása azonban mégis muníciót adhatott azoknak, akik nem nézték jó szemmel egy magyar felsőoktatási intézmény selmeci működését.

2.4 Az erdészek nehézségei

Az ifjúság életét befolyásoló kormányzati beavatkozásnál még egy igen-igen fontos, a későbbi hivatkozásokban fel­felbukkanó eseményre kell utalnunk. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 1884. évi, pécsi közgyűlésén a megtárgyalandó kérdések közé felvették: „Megfelel-e a selmeczi m. kir. erdőakadémia mostani szervezete a magyar erdészet jelenlegi igényeinek? s ha nem, minő átalakuláson kellene ennek keresztül menni, hogy feladatát az erdőgazdaság

19

és a szaktudomány követelményeinek megfelelő eredménynyel teljesítse?”

A tárgy előadója Fekete Lajos főiskolai tanár volt, aki mondandóját történelmi bevezetéssel kezdte. Főleg azt emelte ki, hogy 1867-68-ban, az akadémia magyarosítása idején az erdészek nem álltak eléggé a sarkukra. Wagner Károlyt mérhetetlen szerénysége megakadályozta abban, hogy az igen­igen mostoha körülmények között működő erdészek megfelelő helyiségeket, netalán külön, új épületet kapjanak. Pedig akkor - vélte Fekete - „fiatal országgyűlésünk rózsás reményű korszakában” egy ilyen igényt bizonyára nem utasítottak volna el. S ennek következtében nem áll elő az a helyzet, amivel az 1879. évi erdőtörvény után számolni kell (és az OEE is ezért tűzte napirendre a kérdés), hogy tudniillik a megnövekedett hallgatói létszámmal sem a tanerők, sem a rendelkezésre álló helyiségek nem bírnak.

Fekete előadásának végső kicsengése az akadémia megreformálása, eszközeinek, épületeinek bővítése, a tanárok (tanszékek) számának szaporítása, továbbá a képzési idő háromról négy évre történő felemelése volt. Tárgyunk szempontjából leginkább azonban azt kell kiemelni, hogy Fekete kérte az ún. közös tárgyak (a bányászokkal együtt hallgatottak) lehetőség szerinti elkülönítését. Mind a matematika, mind a mechanika, mind az egyéb természettudományi tantárgyak ugyanis a későbbi felhasználás szempontjából nem vonhatók úgy össze, hogy azok mindkét szakma számára jók legyenek.22 Tehát a selmeci professzor még csak addig jutott el - és ezt az OEE közgyűlése is magáévá tette - , hogy a közös tárgyak szétválasztását követelte, míg a szervezeti kérdéseket nem bolygatta.23

Az országos főerdőmester, Bedő Albert ennél tovább ment. Az 1885-ben megjelent nagy statisztikai munkájának bevezető

20

fejezetében leszögezte: „Az erdőakadémia jelen szervezetében, fájdalom, nem felel meg azon igényeknek, melyeket úgy az általános szakképzettség, valamint a hazai erdőgazdaság követelményeiből kifolyólag betöltenie kell.”24 így kérte az erdészeti tárgyak oktatásának elválasztásán túl a szervezeti elkülönülést is, mivel úgy gondolta, hogy ha a közös pénzügyminisztériumi vezetés alól az erdészek a földművelésügyhöz kerülnének, mind a szervezeti, mind a tantárgyi szétválasztás könnyebben menne. Bedő 1896-ban megjelent könyvének előszavában ugyanezeket a kérdéseket volt kénytelen tárgyalni, mert sem az egyikben, sem a másikban addig előrelépés nem történt. Bár meg kell jegyeznünk, hogy az erdészek földművelésügyi tárcához való átkerülése éppen ekkor megtörtént. A helyzet azonban nem egyszerűsödött. Minden változtatáshoz ugyanis ezek után már két minisztert kellett megnyerni; az ipar- és kereskedelemügyit, továbbá a földművelésügyit.

Pedig a földművelésügyi miniszter, gróf Bethlen András az 1890. évről szóló működési jelentésében erről így vélekedett: Az akadémia „szervezetében egyedül a bányászat volt az, mely hátrányosan hatott ki a tanítás eredményére a miatt, hogy a közös alapvető tudományok eddig, mondhatni kivétel nélkül, a bányászati szakmakörből választott tanárok által adatván elő, az erdészet elméleti tudományai a közös előadásokon nem hozattak eléggé szerves kapcsolatba az erdészeti tanárok által előadott, alkalmazott tudományokkal, a tulajdonkép[p]eni szaktárgyakkal. A két intézet ezen közösségét tehát egyedül a pénzügyi tekintetek indokolták eddig, valamint ez volt az indoka annak is, hogy az erdészeti tudományok előadására eddig aránylag oly kevés számból álló tanári személyzet alkalmaztatott, hogy az csak erőmegfeszítéssel volt képes a tanítás teendői mellett azon hivatásának megfelelni, mely reá az

21

egyes tudományágak és a szakirodalom fejlesztése körül várt. Ezek a hiányok mindenesetre gondos figyelmet érdemelnek, s részemről el vagyok tökélve a szükséges változtatásokat megtenni.”25 Ez világos beszéd, világos cselekvési program! Vajon Bethlennek lesz-e rá ideje? Nem, sem neki, sem utódainak nem volt annyi befolyása, hogy a minisztériumi szinten ekkor és így kitűzött programot megvalósítsák.

Az akadémián belüli „Selmec-ellenesség” tulajdonképpen évtizedekig nem a diákság (és az oktatói kar!) rossz lakáskörülményein, netalán a gyakorlóterepek, tanpagonyok alkalmatlan voltán, hanem elsősorban az oktatási épületek hiányán alapult. Ezért 1888-ban, amikor az erdészeti palota alapkövét elhelyezték, Farbaky István, akadémiai igazgató, méltán mondhatta: arra az évtizedek óta meglévő kérdésre, hogy „vájjon nem volna-e czélszerű, tekintettel arra, hogy Selmeczbányán alkalmas helyiségeket találni nem lehet, az intézetet innét más városba áttelepíteni”, egyértelmű választ kaptak. így az ,,[alap]kő zálogát képezi annak, hogy az akadémia ősi talajában többé ki nem szakítható mély gyökeret vert.”26

Az erdészeti palotának elsőként való megépítése, 1892. évi átadása egyértelműen az erdészeknek kedvezett, de az erdészek mégsem voltak elégedettek. Az első adandó alkalommal, az 1896. évi millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó szakmai gyűlésen minden korábbinál élesebben és minden korábbinál alaposabb indokokra építve vetették fel a Selmec-kérdést.

2.5 A millenniumi erdészgyűlés állásfoglalása

A millenniumi erdészeti nagygyűlés tárgysorozatáról a rendező Országos Erdészeti Egyesület még 1895-ben döntött. A megvitatandó három téma közé felvették „a felsőbb erdészeti

22

tanügy szervezetének kérdését”27 is, amelyet Horváth Sándor terjesztett, majd adott elő 1896-ban. Nem lehet tudni, hogy az egyesületi titkárként tevékenykedő Horváthot ki biztatta ezen kérdés programba vételére, majd pedig ki látta el azokkal a nélkülözhetetlen adatokkal, amikből az előadását felépítette. Mindenesetre valamelyik selmeci tanárt, az előzmények ismeretében talán Fekete Lajost, de még inkább Vadas Jenőt gyaníthatjuk mögötte. Utóbbi mellett szól, hogy Horváth Vadassal kimondottan jó barátságban volt, de még inkább az, hogy Vadas éppen ebben az időben írta az akadémia történetéről szóló művét. Tehát azokat a Selmec elleni „muníciókat”, amiket Horváth is használt, elsősorban Vadas Jenő bocsáthatta a rendelkezésére.

Vadas könyvének ismertetője, Illés Nándor viszont egy érdekes erdészettörténet-szemléletre hívja fel a figyelmünket, ami bizonyára nem lehetett idegen a Selmecen tanító professzoroktól sem. Nevezetesen arra, hogy az erdészet kezdetben a vadászattal kapcsolódott egybe, majd a bányászattal, és végül önállóvá lett.28 Az erdészeti oktatás a bányászattal való együttélés, az attól való függés időszakának a terméke, míg a „férfikorába”, az önállóság időszakába lépő erdészet aztán szükségszerűen magával hozza az oktatási rendszer „felnőtté válását” is, azaz a „dajkától” való megszabadulás követelményét. így tulajdonképpen történelmileg is szükségszerű az erdészeti felsőoktatás önállóvá tétele.

Ezek után lássuk a millenniumi erdészgyűlés ezirányú végzését!

Horváth Sándor előadói javaslatának lényege tulajdonképpen a Wilckens-i és Feistmantel-i meglátásokra alapult. Tehát: Selmec nem alkalmas erdészeti felsőfokú iskola számára, ugyanakkor ha önálló, nem csak a bányászat

23

„kiegészítőjeként” működő erdészeket akarnak képezni, akkor az oktatást a bányászattól el kell választani.

Horváth a bányászattal való „közösködés” ellen legfőképpen azt hozta fel, hogy az erdészeti tanárok minden erdészeti kérdést érintő döntésben ki vannak szolgáltatva a bányászati oktatók többségének. így sem ők, sem pedig az iskola nem tud az erdészeti oktatás fejlesztésére összpontosítani, mert mindig a többség, a bányászat érdekeit kell szem előtt tartania, ahhoz kell igazodnia. Ezen túlmenően a bányászati-kohászati hallgatóknak és az erdészeknek közösen oktatott, ún. alapozó tárgyak felépítésével, súlyával, sőt gyakran előadási módjával is elégedetlen volt. Részben a műszaki ismeretek túlzott elméleti megalapozását, részben pedig az erdészek szemléletének rossz irányú befolyásolását kifogásolta. Olvassuk csak! „Én /.../ majdnem szégyenkezve gondolok most vissza arra, hogy szaktanulmányaim első éveiben milyen kicsinylően kevésre becsültem a mi erdészeti szaktárgyainkat a men[n]yiségtan, erőműtan s más úgynevezett «nehéz és előkelő» tudományok mellett. /.../ ez a felfogás nemcsak minket hallgatókat ejtett hatalmába, hanem még az erdészeti tanárokat is, sokszor arra kényszerítette, hogy előadásuknak, a hol lehetett, men[n]yiségtani derivatiókkal kölcsönözzenek érdekességet.”29 (Emlékezzünk a földművelésügyi miniszter 1890. évi jelentésére!)

Az így „lealacsonyított” erdészeti tárgyak oktatására viszont Selmec nem alkalmas. Legfeljebb a növénytani és az erdőművelési (a homokfásítás kivételével) ismeretek elsajátítására nyújt alkalmas terepet, míg az erdőhasználat, benne az erdészeti szállítási viszonyok megismertetésére alkalmatlan. Ez utóbbira leginkább Besztercebánya lenne a megfelelő hely, de mivel a jó közlekedés Budapesten csúcsosodik ki, ahonnan minden elérhető, így az akadémiának a

24

fővárosban a helye. Budapest mellett szól a diákság kulturális és (művelt) társasági igényének a kielégítése, a tanárok munkafeltételeinek a javítása, de más szempontok is. Budapesten például lehetne oktatni kereskedelmi és egyéb faipari ismereteket, ugyanakkor mind a tanárok, mind a hallgatók tájékozottabbak lennének az üzleti élet kérdéseiben, és minden más, a modern korral járó ismeretben.

Horváth Sándor kitért arra is, hogy egy pesti intézménnyel meg lehetne nyerni a birtokos osztály dzsentri rétegét, sőt a nagybirtokosokat is. Az előbbiek talán szívesebben választanák az erdész pályát, ha arra Pesten lehetne (miként például a jogászkodásra) felkészülni, míg az utóbbiak vendéghallgatókként tanulva (hiszen általában ők is tanulnak egyetemen) a birtokuk erdészeti ügyeiben is legalább az alapvető ismeretekkel rendelkezhetnének. Az előadó ugyanakkor azt is megemlítette, hogy egy pesti akadémia jobban vonzaná a szegényebb sorsú hallgatókat is. Igaz, a fővárosban nehezebb megélni, mint Selmecen, de az ifjak Budapesten könnyebben juthatnak egyéb munkához, illetve a most meglévő ösztöndíjakat kevés ráfordítással fel lehetne emelni.

Horváth kitért az ifjúságra leselkedő nagyvárosi léhaságra, szórakozásra stb. (lásd 150 évvel korábban Prága esetét!), és a más pályák csábító hatására is. Szerinte egy kisvárosban több a léhaságra, a mulatozásra, sőt az ebből fakadó szereplésre az alkalom, mint a nagyvárosban. Az akadémisták köre itt csak egy kisebb csoportot alkotó diákság lesz a többi között, akiket ráadásul nem „kalaplevéve tisztel a sok bárgyú filiszter”(miként az egyik ismert selmeci diáknóta mondja). Tehát: az erdészeknek be kell tagozódniuk a magyar társadalomba úgy, ahogyan a többi felsőbb iskolát végzett teszi - és akkor talán az erdészek fizetése is eléri a többiekét.

25

El a bányászoktól, el a kohászoktól, el Selmecbányáról, de legfőképpen el a kisvárosban glasszáló, öntelten magamutogató, majd az isten háta mögötti erdőgondnokságban megkeseredő, üres életet élő erdészsorstól! A Selmec-kérdés tehát nemcsak szakmai, hanem a diák- és a felnőtt élet minőségét meghatározó probléma is. Ki merne egy ilyen program ellen szólni?

Az előadás utáni vitában a selmeci erdészprofesszorok (Vadas, Fekete és Illés) Horváthot egyértelműek támogatták. A korábbi akadémiai igazgató, Farbaky István, országgyűlési képviselő, a bányászok nevében rosszallotta az erdészek eme „renegátságát”, és kiemelten hivatkozott a történelmi hagyományokra, amely a két szakot össze- és Selmechez köti. Javasolta, hogy az új intézmény alapítására szánt költségeket a meglévő fejlesztésére fordítsák, és akkor az erdészoktatás kitűzött céljaihoz Selmecen is közelebb jutnak. Mások erdészeti középiskolák felállítását, a magánerdő-birtokosok ilyetén igényének kevesebb kiadással járó kielégítését látták jónak. Tárgyunk szempontjából azonban lényeges a selmeci polgármester, Szitnyai József felszólalása. Ő sértettnek érezte magát azért, mert egy ilyen lényeges kérdésben, amely a várost alapvetően érinti, nem tudott korábban tájékozódni, így arról most hallott először. Ennek ellenére természetesen a Selmecről való elköltözést ellenzi, inkább a meglévő intézmény reformjának a szorgalmazását támogatja. És ő hívta fel a figyelmet arra a - később sokat idézett - tényre, hogy bármely tanintézet „érdeme, dicsősége nem a helytől függ, hanem először azon tanártestülettől, ennek buzgalmától, szakértelmétől, lelkesedésétől, melyre az bízva van, és másodszor az intézet tanuló ifjúsága szorgalmától, kitartásától, képességétől”. Tessék tehát Selmecen jól oktatni, jól tanulni, a szükséges reformokat, fejlesztéseket pedig a város is örömmel veszi és a tőle telhető mértékben támogatja!

26

A millenniumi erdészkongresszus Horváth Sándor javaslatát mégis változtatás nélkül fogadta el. A továbbiakban aztán ez lett az erdészek hivatkozásának, mindenféle megnyilatkozásának az alapja. Természetesen ez nem zárta ki, hogy az árnyalatokban újabb és újabb szempontok, -érvek merültek fel.

Az 1896. évi erdészgyűlésre a fő illetékes, a földművelésügyi miniszter azonban igen-igen diplomatikusan válaszolt. „Az erdészeti felsőbb oktatás ügyét... - írta Darányi Ignác - figyelemmel kísérem; minthogy azonban ez a kérdés más fontos kérdésekkel szoros összefüggésben áll, és jelentőségéhez mérten különben is beható megfontolást kíván, az országos erdészeti gyűlésnek ebben a kérdésben előadott véleményét és javaslatait egyelőre csak tudomásul vettem.”30

A visszhangról, a fogadtatásról szól a később visszaemlékező, és ezen szavakat „kőbe vésettek”-nek felfogó selmeci polgármester, Szitnyai József is. Ő 1906-ban elmondta, hogy 10 évvel korábban, a millenniumi nagygyűlést követő ebédnél maga az országos főerdőmester, Bedő Albert neki ezt mondta volna: „És te, polgármesterem, ne búsulj, ne félj, régen nem fog fejed fájni [ti. már régen halott lesz], és mégsem viszik el az erdészeti akadémiát Selmeczbányáról.” 1

Vajon Bedő onnan, az államtitkári székből jobban látta volna azokat a pénzügyi akadályokat, amik egy ilyen székhelyváltoztatással kapcsolatban felmerülnek? Vagy az erdészek sem lettek volna egységesek ebben a tekintetben? Esetleg Bedőnek a „különvéleménye” is akadályozta volna a követelés teljesítését? Vagy a polgármester emlékezett volna rosszul a 10 évvel korábban elhangzottakra? Nem tudhatjuk. Tény az, hogy a kormányzati szervek tényleg nem mozdultak.

Ezzel egyidejűleg, még a XIX. század utolsó éveiben egy másik érdekes folyamatot is megfigyelhetünk. Még az

27

abszolutizmus „hagyatéka” volt az államvizsga, amit - akkori, nagy eredményként - Budán, majd Budapesten és (később, a XX. század első éveiben Kolozsvárt tartottak.) Ezt a hagyományt maga Illés Nándor is megváltoztatandónak tartotta.32 Mondván: egyesítsék a két helyszínt, a „tanintézetit és az államvizsgálatit”, hogy az államvizsga lefolyását, eredményét az akadémiai hallgatók közvetlenül figyelemmel kísérhessék, ami aztán „bizonyára tanulásra serkenti vala őket.” Mindennek természetesen csak akkor lett volna értelme, ha az államvizsgák lefolyását nyílttá, mindenki által követhetővé teszik. 1898-ban ez szintén felmerült, és a selmeci tanárok „nagy öregje”, Fekete Lajos is „nagyon megfontolandó kérdés”- ként említette, bár az akadályokkal, nehézségekkel talán ő volt leginkább tisztában.33

Ezzel a látszólag nem országos horderejű témával azért kell foglalkoznunk, mert a Selmec-kérdésbe egyre többször beleszólt a tanulók nem megfelelő felkészültsége, nem megfelelő felkészítése.

2.6 Kik mennek Selmecre diáknak?

A kortársak a hibát részben abban látták, hogy a Selmecre kerülő diákok a szakban csalódnak. Miközben 99%-uk a vadászat miatt megy erdésznek,34 ott azt látják, hogy óriási erőfeszítéssel kell a műszaki tárgyakkal küszködni, aztán a vége egy igen-igen szerény erdészállás. Ezek után nem csodálható, hogy a tanfolyam alatti lemorzsolódásuk (évtizedes szinten) 28%-os. Ennél is nagyobb az oklevelet nem szerzők száma; 43%.35 Ők tehát nem akarnak élni az oklevél adta lehetőséggel, az erdőüzem önálló vezetésére képesítő papírral. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy az államvizsgára jelentkezettek (mind a bányászoknál, mind az erdészeknél!) csak 50%-a felelt

28

meg a követelményeknek. (Ráadásul a bányászok esetében az is kiderült, hogy a nem Selmecen, hanem külföldön végzettek jobban szerepeltek, mint a hazaiak.)36 Ez utóbbi okai - a bányászoknál és az erdészeknél egyaránt - messze mutatnak, de vissza lehet vezetni a „csalódás” témájához. Talán az akadémiai évek előtt meg kellene egy év gyakorlati időt követelni, ami alatt a leendő hallgatók jobban megismerkedhetnének a választott szakmájukkal. Ugyanakkor az államvizsgához előírt két évből az akadémia utánra csak egy maradna, így a jelölt nem felejtené el a Selmecen tanult dolgokat annyira, mint a jelenlegi rendszer mellett. (Főleg ha a munkahelyén segítenék az elméleti felkészülést is.)3

Mások a hallgatók gyengébb szereplését és a szakmától való elidegenedését egyértelműen a tanári kar rovására írták.

Már a burschenschaftok megszüntetése-megszűnése idején felmerült, hogy azokkal a tanárokhoz való patriarchális viszony is eltűnik.38 A fiatalság középiskolás módon, puszta kötelességből fog engedelmeskedni a professzorainak, akik elöljárói ridegséggel kezelik a reájuk bízott i íj óságot. (Már senki sem emlékezett volna arra, hogy az „atyai viszony” idején Wilckens vasra verette a burschenschaftokba tömörülő „gazembereket, tolvajokat, gyilkosokat”?39) A tanárokkal szembeni kifogás aztán most, az oktatás ilyen nehézségei korában ismét felmerült. „Kérve-kérjük a selmecbányi akadémia tanári testületét - írták például a Magyar Erdészben döntsék le, távolítsák el a közéjük és hallgatóik közé emelkedett káros válaszfalat szakunk érdekében, melyet elsősorban ők viselnek szívükön.”40

29

2.7 Mit akarnak a bányászok és a kohászok?

Az erdészek millenniumi gyűlésének határozatára visszatérve feltétlenül érdekelne bennünket a másik érintett szakmai egyesület, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Selmeccel kapcsolatos állásfoglalása is. Ők sem tudták, akarták megkerülni ezt a kérdést, úgyhogy a következő évben, a rimaszombati közgyűlésen napirendre is tűzték. Ebben a kérdésben leginkább Andreics János egyleti titkár írt több vitairatot is,41 de az említett közgyűlésen a tárgy előadója Tetmayer László volt. Ő az erdészektől való „elválást” egyből elfogadta, de azonnal felvetette, hogy a bányász-kohász akadémiát műegyetemmé kell fejleszteni. Annyival is inkább, mert ha az erdészek elkerülnek Selmecről, akkor a felszabaduló helyre akár a budapesti műegyetem egyik részlege is kikerülhet. (Figyelem! Itt még nem egy új műszaki egyetemről, hanem a meglévő, budapestinek Selmec irányába való bővítéséről beszéltek.) Mindezek után - vélte az előadó - az egyetemet a vallás- és közoktatásügyi miniszter fősége alá kell helyezni, hogy a többi egyetemmel egyenlő vezetés, -elbánás alá kerüljön.

A selmeci tanári kart képviselő Sobó Jenő a műegyetemmé való fejlesztést még elhamarkodott követelménynek tartotta (ő tudta, hogy milyen színvonal van Selmecen!), míg az egyesület „fővédnöke”, Wekerle Sándor az erdészeknek is üzent: „Fölmerült az a terv is, hogy az akadémia Selmeczről áthelyeztessék. A leghatározottabban ragaszkodni kell ahhoz, hogy az akadémia Selmeczbányán maradjon, mert a főváros légkörében nem lehet igazi bányászokat nevelni. Amennyi általános műveltség pedig egy bányásznak szükséges - azt az ifjúság a vidéken is megszerezheti.”42

30

Wekerle tehát pénzügyminiszterként, később miniszterelnökként egyáltalán nem pártolta a Selmecet elhagyni akarók mozgalmát. Pedig az ő megkerülésével nem lehetett semmit sem elintézni. Ő viszont még legalább 20 évig fenntartotta az álláspontját (amit ekkor természetesen még nem lehetett látni). Ugyanakkor az elszomorító, ahogyan a leendő bányamérnökök műveltségigényéről nyilatkozott. Tényleg nem lett volna szükség modern, kellő műveltséggel rendelkező bányászokra, kohászokra, erdészekre? De igen, mindenképpen. Wekerle arisztokratikus megközelítése mindenesetre elgondolkodtató, mai szemmel pedig egyenesen elítélendő.

Ha a székhely kérdését nem lehetett a bányászati-kohászati oldalról (egyelőre) háborgatni, az akadémia reformja annál sürgetőbben vetődött fel.

Már a millenniumi erdészgyűlésen is jelezték, hogy például az erdészhallgatók száma csökken, ami összefüggésben van a selmeci léttel, az akadémia „félreeső” helyzetével. Valóban, az 1880-as évek csúcsa után a hallgatói létszám (a végzettek tekintetében 140 fölött) csaknem az egyharmadára esett.43 Ennek megfelelően aztán az államvizsgázott erdészek, erdőmérnökök évi 80 körüli száma 1901-ben már csak 20 volt.44 Tehát az érdeklődés csökkenése egyértelmű, miközben az erdészeti pálya továbbra is biztos, bár szerény, kenyeret adott. Tényleg Selmecben lenne a hiba?

1900-ban, amikor mind az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, mind az Országos Erdészeti Egyesület Selmecbányán, ráadásul egyszerre, tartotta a közgyűlését, az erdészek a Selmec-kérdést igyekeztek nem élezni. Ez fakadhatott a házigazda város iránti tapintatból, de részben abból is, hogy az erdészek sem tudtak minden megindultság nélkül közeledni „balek koruk” színhelyeihez. Az OEE közgyűlésen maga az elnök, báró Bánffy Dezső szolgáltatott

31

azonban a selmeci helyszínnek, magának a polgármesternek olyan érvet, amire aztán Szitnyai József vissza-visszatért. A város magyarosodásáról, s ebben a folyamatban az akadémia óriási szerepéről van szó, amit Bánffy üdvösnek, sőt a haza számára nélkülözhetetlennek tartott.45 A város képviselője ezt egy későbbi, 1906-ban megfogalmazott felszólalásában így fejtegette: „A német világ alatt Selmeczbányán alig lehetett magyar szót hallani, az intelligenczia német volt, a polgárság pedig tisztán tót; és ma már nemcsak az úri osztály teljesen magyar, hanem a polgárság egy része, főleg az iparosok és kereskedők a magyar szót használják és magyar anyanyelvűeknek vallják magukat.”46 Ilyen módon tehát az erdészeti felsőoktatás városi jelenléte egyfajta „kultúrmissziót” jelent Selmecen.

Az OEE 1900. évi közgyűlésén az új országos főerdőmester, Sóltz Gyula csak érintőlegesen szólt az éppen a szomszédban, ráadásul az új bányászati palota felavatását ünneplő „testvérszakokról”, és azok erdészekkel ellentétes nézetét, a súrlódásokat „abban az üzleti viszonyban keresi, a melyben e két közgazdasági ágazat manapság áll” Sóltz az OMBKE közgyűlésén viszont (tolmácsolva Darányi Ignác földművelésügyi miniszter üzenetét) egyértelműen leszögezte: a két szak itt még egymással elválaszthatatlanul kapcsolatban van. S ez az elméleti alapokban meglévő összefüggés remélhetőleg - az időnként ellentétes érdekek ellenére is - a gyakorlatban is érvényesülni fog, hiszen mindkét tudomány (szakma) a földből nyeri forrását.4

2.8 Akadémiából főiskola - a régi keretek között

Az 1900. évi selmeci erdész-bányász-kohász közgyűlés után az akadémia reformjának előkészítési folyamata

32

felgyorsult. Az intézmény átszervezéséről 1901-ben a pénzügyminisztériumban egy nagy értekezletet tartottak. Ott az OEE utalt az 1896. évi követeléseire, míg az OMBKE inkább a műegyetemmel való összefüggéseket hangsúlyozta. Az egyik is, és a másik is kapott valamit, mivel az akadémia főiskolává történő fejlesztése megvalósult, de az erdészek elkülönülési szándékát elvetették, mert: „mind a kettő ugyanazt a célt van hivatva szolgálni és ezért tehát együtt is haladhatnak [talán utalás Darányi 1900. évi - imént idézett - állásfoglalására?], együtt is működhetnek úgy, amint már közel egy évszázadon át együttműködtek. ”48

Az akadémia 1904. évi reformja, az intézmény főiskolává történő alakításával tehát egy cél megvalósult. A főiskola jellemzői elmaradtak ugyan a külföldi hasonló intézményektől, de a tanszékek számának, továbbá a képzési időnek a növelése a korábbi kívánságokat részben fedte. A magántanári intézményt azonban nem vezették be minden szakon (így az erdészekén sem),49 továbbá a műszaki doktori cím adományozásának a jogát sem kapták meg. A főiskola presztízsét növelte viszont a „mérnöki” oklevél megszerezhetőségének a lehetősége, ami aztán a hallgatók számának némi növekedésében is megmutatkozott.

Maguk az erdésztanárok azonban továbbra sem látták elfogadhatónak a selmeci székhelyet. Érveik között szerepelt például, hogy a fővárosi tudományos konferenciákra (mert legközelebb ott tartottak ilyen rendezvényeket) 2-3 nap alatt, ráadásul jelentős költséggel juthatnak el.50 Ezenkívül az erdészek alapkövetelését, a bányászat-kohászattól való elválasztását egyáltalán nem vették figyelembe. Az erdészek így már nem a „Királyi József Műegyetem”,51 hanem az óvári gazdasági akadémia felé kezdtek tájékozódni. Annál is inkább, mert az ottani intézmény is rossz helyen volt és az áttelepülést

33

fontolgatta.52 Oldják meg tehát a kérdést a két felsőfokú tanintézet egyesítésével, mivel az alapítási „költségeket tetemesen mérsékelhetné az a körülmény, ha az új intézet a főiskolákért versengő vidéki kulturális központoknak erre legalkalmasabbikában helyeztetnék el.”53 Ebből látható, hogy ezt a gondolatot nem főiskolai tanár írta le, (hanem a Magyar Erdész egy névtelen cikkírója) mert a selmeci erdészprofesszorok nem engedtek a fővárosból.54 Ezt annál is inkább úgy látták, mert a főiskolává alakítás „olyan fénysugár­nak bizonyult, „mint a sötét börtön kulcslyukán átszűrődő világosság; vágyat kelt a rab lelkében, de meg nem nyugtatja s fáj neki, hogy oly kevés jut belőle.”55

2.9 Az 1905. évi emlékirat

Az említett vágy aztán odáig vezette a főiskola tanári karát, a bányászokat, kohászokat és erdészeket egyaránt, hogy 1905. június 2-án és 5-én rendkívüli ülésen tárgyalják meg a főiskola székhelyének a kérdését, és egységesen foglaljanak állást Selmec ellen. Ezen határozat ellen ugyan az erdészek közül Fekete Lajos szavazott,56 de a szándékból ez sem von le, nevezetesen: mindkét szak a Selmecről való elköltözést tartja az egyedüli megoldásnak.

Az emlékiratot azért kell részletesebben áttekintenünk, mert a további követelések, érvek ezen alapulnak, sőt az ellenérvek is az ebben kifejtettekre válaszolnak.5

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1905. évi közgyűlésére elkészített, említett memorandum fontos kiindulási pontja, hogy a hagyományokat tisztelni kell. így a selmeci alapítást, a több mint egy évszázados selmeci működést dicsőíteni lehet, de amikor az intézmény ,jelen és jövő fejlődése megakad, akkor nem szabad többé a múlt emlékein

34

élősködnünk.” Márpedig Selmecbánya helyzete nemhogy a XVIII. század közepihez, hanem még a kiegyezés körüli évekhez képest is megváltozott. Romlott. Ez a romlás a bányákban és az ipari üzemekben egyértelmű, bizonyítani sem kell, míg város földrajzi fekvése, elszigetelt, nehezen megközelíthető helyzete szintén kézenfekvő. Az említett két tény természetesen összefüggésben van egymással. Minek építsenek oda vasúti fővonalat (a korszak legfontosabb infrastrukturális jellemzőjét), ha a bányák kimerültek? Mivel vasút nincs, a többi gyár (például a könnyűipari üzemek, amiket szintén állami támogatással alapítottak) is csak küszködik. A lakosság ilyen helyzetben szegény, ráadásul fogy is, mert - kereseti lehetőség híján - elvándorol.

Ha egy város létének, fejlődésének nincsen gazdasági alapja, akkor ott a szellemi élet is silány. Selmecbányán sem sportolási, sem művelődési, sem pedig szórakozási lehetőségek nincsenek, ami mind a tanárokra, mind a diákokra nyomasztólag hat. Csak példaként említik meg, hogy a városban francia vagy angol nyelvet nem lehet tanulni, pedig a modern nyelvek ismerete a modern szakmai munkában elengedhetetlen. Ugyanígy hiányzik a művelt társasági élet lehetősége, amihez aztán Selmec sajátos fekvéséből következő egyéb gondok is járulnak. Az egészséges lakások, az ivóvíz hiánya, a rossz higiéniai viszonyok (például hiányoznak a nyilvános téli fürdési lehetőségek stb.) mind-mind Selmec ellen szólnak.

Az erdészek a környék éppen mintaszerűnek nem mondható erdői, erdőgazdasági viszonyai is kifogásolták,58 míg a bányászok-kohászok a saját szakmájuk szerint legjobban Miskolcon látták a fejlődés lehetőségét. Az emlékirat végső kicsengése azonban mégis Budapest, mert „azok az igények, melyeket a bányászati, kohászati és erdészeti tudományoknak

35

évről-évre nagyobbodó terjedelme s ennek következtében mindinkább szükségessé vált speczializálása, felsőbb szakoktatásunk iránt támasztanak, a mi viszonyaink mellett csakis a fővárosban elégíthetők ki, hol egyedül találjuk fel a maga teljes fejlettségében azt az élénken lüktető szellemi életet, mely a szellemi munkával foglalkozót állandóan új meg új munkára serkenti.”

2.10 Selmecbánya ellenemlékirata és a bányafőorvosvéleménye

A tanári kar emlékiratát megírta, de az OMBKE azt nem fogadta el (erre még visszatérünk), és nem fogadta el Selmecbánya sem, hanem ellenemlékiratot szerkesztett.59

Szitnyai polgármester gúnyos és élcelődő hangban emlékeztette a bányászokat-kohászokat arra, hogy most készült el (1900-ban) az új épületük, mégis ki akarnak belőle költözni, mint ahogyan az erdészek is az erdészeti palota felépülése (1892) után azonnal (1896) Selmec ellen döntöttek. Itt megjegyezzük azonban, hogy az emlékirat szerkesztői az épületek hasznosítására, illetve a város oktatási intézményeire is gondoltak. Az említett palotákat a selmeci középiskoláknak vélték átadhatóknak, esetleg a zsarnócai erdőhivatal és egy (hegyi)vadász zászlóalj elhelyezési gondjait javasolták velük megoldani.

A város további érveit célszerű nem a polgármesteri ellenmemorandum hangnemében, sorrendjében tárgyalni, hanem Stuller Gyulát, a kincstári bányák főorvosát segítségül hívni. Ő 1906-ban tette közzé „Selmecbánya sz. kir. város közegészségügye, az egészséget érintő megjegyzések kíséretében” című művét. Számos felmerülő kérdésre éppen ebből a könyvből kapunk választ.60

36

A tanárok a Selmecről való eltávozás egyik legfőbb indítéka-, okaként jelölték meg az egészségtelen lakásviszonyokat.

Selmecen a lakóházak zömét a vízmegtartó-képességéről nevezetes zöldkőből építették. Ráadásul úgy, hogy a lakóházak fala támaszkodott a hegyoldalba, így a falfelület nemcsak alulról, hanem oldalról is nedvesedett. A memorandumban a tanárok a lakások 9/10-ét írták le nyirkosnak, dohosnak, míg a bányafőorvos 1/2-ét. (A diákok azzal számoltak, hogy 200-300 ház felel meg a „kamarakövetelményeknek”, holott 500-600-ra lenne szükség.)61 Ő mutatott rá arra is, hogy a városban egy szobára átlag 2,6 lélek jut, míg családonként egy, legfeljebb két ágy. Elképzelhető ezek után, hogy az akadémisták milyen családok mellett, között lakhattak. Ehhez jött a marhaistálló, disznóól közeli elhelyezése (nehogy a marhákat éjjel ellopják), és az ámyékszéké is („mert a téli zord időjáráskor, a nagyobb havazások alkalmával, ha távol lennének a házkijárattól elhelyezve, nem tekintve az odajutás kellemetlenségét, meghűlésre is adna okot”).

Ilyen házakban aztán sem a világításra, sem a fűtésre nem tudnak olyan gondot fordítani, amit egy otthon tanuló, olvasó vagy rajzoló hallgató megkövetelne. Ehhez járult még a szekérrel nem bejárható utcákban a megoldhatatlan szemétszállítás, a járdákon, utakon tornyosuló szeméthegyek, a város utcáinak - beleértve a főutcát is - kövezetlensége. (Az utóbbi csak rakott, andezitkőből álló makadámút volt, mert a nagy emelkedési százalék miatt - ügyelve a csúszásveszélyre - nem lehetett sima kőburkolattal ellátni.) Ezek a fény-, füst- és porviszonyok a szemet, a tüdőt, a légutakat károsították - még azoknak is, akik csak tanulni jöttek Selmecre, a kocsmákba be sem léptek.

37

Ha már az ivásnál tartunk, meg kell említeni a selmeci viszonyokkal elégedetlenek egyik legfontosabb kifogását, a rossz ivóvizet. Selmec fekvéséből és a környék geológiai viszonyaiból következett, hogy itt ártézi kutat nem lehetett létesíteni. Tehát maradtak a korábbi korokból származó, csermelyekre épített medencék és ciszternák. A Vöröskútról készült egy kisebb vízvezeték, de mindenhol - mind a vízgyűjtők, mind a vízvezetékek esetében - gond volt az elszennyeződéssel, főleg a szerves vegyületek vízbe kerülésével. Mindehhez jött még a nyári víztelenség, továbbá a vizek jódhiányából fakadó, szinte népbetegségnek számító (a lakosság 3%-át sújtó) golyva. A közvetlenül hallgatókat érintő vízkérdésről talán jellemzésül elég még annyit megemlíteni, hogy az akadémiai épületek fölött, a Hybalkán, ahol a legtöbb hallgató lakott, egyetlen egy kút sem volt. Elképzelhető ezek után, hogy akár ivási, akár mosakodási, mosási szándékkal kik és milyen mennyiségben cipeltek oda fel vizet - ha az az égi csatornákon nem jött le.

A hallgatóság részben a szállásadóknál, részben a kifőzdékben (és kisebb százalékban a kocsmákban és fogadókban) étkezett. A havi 30-32 koronás ebédet és vacsorát magában foglaló élelmezési költséget más városok viszonyaihoz tényleg alig lehetett hasonlítani, ebben Selmec valóban verhetetlen volt. Köszönhette mindezt annak, hogy a kifőzdetulajdonosok nagyobb mennyiségben olcsón tudtak alapanyagot beszerezni, továbbá a családok kisigényűségében, „kik - írja az orvos - a kosztadás fáradságos munkájáért beérik azzal, hogy a kosztvivők részére főzött ételekből nekik is jut.”

Az étkezés és az ivóvíz után óhatatlanul eljutottunk a szeszes italokhoz, amely kérdés mindig alapvető volt a fiatalság megítélésében. A szépirodalmi források is úgy emlékeznek meg Selmecről, hogy egy ottani „illendően” eltöltött stúdium után

38

elkerülhetetlenül karslbadi kúra következett. (Igaz, a selmeci polgárok pedig „iszákos” melléknévvel szerepeltek a felvidéki bányavárosok polgárai között.62) Azon, hogy a burschenschaftok, „schacht-tágjai”, majd az ebből kinövő köri rendezvények nem lehettek meg alkohol nélkül, az természetes. Mégis fel kell tennünk a kérdést: Selmec tényleg arra predesztinálta a diákságot, hogy a tanulásból adódó feszültségeket, a kielégítetlen „kultúrszomjot”, az akadémistákhoz „méltatlan” társaságból eredő hiányérzetet és minden egyéb, a fiatalkori konfliktusokból származó bánatot szeszbe fojtsa?

Természetesen nem, de tényként kell leszögezni, hogy a városban 47 italmérés volt. Ez az országos adatot jóval meghaladta, mert országosan általában 500 lakosra engedélyeztek egy italmérést, de Selmecen ez a szám mégis 350 fő/kocsma volt. A város ugyanis „protekciós” helyen feküdt: a pénzügyi igazgatóság a lakóhelyek szétszórtságából fakadóan engedélyezett ennyi italmérést. Ami aztán mind az államkincstárnak, mind a városnak egyik fő jövedelmi forrását képezte...

Ráadásul sem a hallgatók, sem a bányászok nem a vihnyei „acélsör” fogyasztásában tűntek ki, hanem a pálinkáéban.63 Ezt aztán jól-rosszul a szatócsüzletekben hamisították is, ami még több betegséget, még több gondot okozott. Az orvos véleménye szerint évek hosszú átlagában a halálesetek 20%-a visszavezethető az alkoholra, mert a pálinkában mért évi 20 liter feletti szeszfogyasztás nem múlik el nyomtalanul sem a lakosság zömét kitevő munkások, sem az évnek csak 9-10 hónapját Selmecen töltő diákok életében, egészségében.

A higiéniai viszonyokra utalt az 1905. évi tanári memorandum azon mondata, amely így hangzik: „Ami szinte botrányos: nyilvános téli fürdőnk sincsen és egyenesen

39

visszatetsző az a gondolat, hogy a szegényebb sorsú ifjak októbertől júliusig kénytelenek nélkülözni a fürdést.” Ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy a városi orvos szerint a Fizély-kertben berendezett közfürdő egyik házában akár télen is meg lehetett fürdeni - ha volt benne víz. A nyári fürdési viszonyokat az ugyanitt lévő (kisebb) uszoda, illetve a város körüli bányatavak biztosították.

A fürdési lehetőség hiánya még legalább tíz évig borzolta a kedélyeket, mert a következő évtizedben sem találtak rá megoldást. Jánossy József 1918-ban szerkesztett emlékiratában (amivel később részletesen foglalkozunk) mégis így figyelmezteti a jövendő bányamérnököket a reájuk váró „kultúrviszonyokra”: „[vajon] kultúra az, hol a bányából kijövő sáros és piszkos bányamérnök, munkásai nagyobb gyönyörűségére s azok szájának tátása mellett, kénytelen pucérra vetkőzni, többé-kevésbé repedezett, vagy lepattogzott zománcú lavórban megmosdani, rongyokba törülközni s így átöltözködni, mert se öltöző-, se fürdőszobája nincs?”64

Még a Wilckens-i időkben született egy kamarai rendelet, amely szerint a hallgatóknak „nemcsak a házasságkötés, hanem a nőknek elcsábítása is érzékeny s a jövőjükre kiható büntetés terhe alatt tilos.”65 Nos, ez a követelmény, különösen a csábulásra jobban hajló hölgyek megszerzésének vágya nem volt megtiltható sem rendeletekkel, sem különféle erkölcsi dörgedelmekkel. A város minduntalan emlegette: „a főiskolai ifjúság körében a bujakór [szifilisz] roppant el van terjedve.” A bányafőorvos viszont adatokkal bizonyította, hogy ő, mint az akadémiai betegsegélyező egylet 20 éven át volt orvosa, „ezen idő alatt a főiskolai ifjúság körében a bujakóros megbetegülések, beleértve a vért nem fertőző húgycső- takarókat is, a hallgatók létszámának alig 10%-át tették ki, s ha e százalékot hozzávetőleg a magánorvosok által kezelt betegek

40

3-4%-ával meg is toldjuk, még ez esetben is elég mérsékelt arányszámot nyerünk.”

Ezzel párhuzamosan azonban arra is rámutatott, hogy az iíjúság nem tartóztatja meg magát. Többnyire más városokból, a szünidő végén hozza be a betegséget, mert a városi egy nyilvánosház hat, szigorú ellenőrzés alatt álló, „kéjnője” minden gyanú felett áll. Óvta azonban a diákokat „a titkos kéjnők, a laza erkölcsű cselédek, gyári munkásnők némelyikétől.”66

Ebből a szempontból tehát Selmec sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint akármelyik korabeli város - és talán nem volt rosszabb az ifjúsága sem.

A főiskolai emlékiratban kitértek arra, hogy Selmec a tébécé-halálozás országos statisztikájának a harmadik helyén áll, azaz ez a halálok a városra kimondottan jellemző. Az összes elhalálozás 20-25%-ával jellemzett betegséget a bányafőorvos egyáltalán nem tagadta, s okául az egészségtelen lakásviszonyokat, még inkább a bányászok életvitelét jelölte meg. Külön is kiemelte a rossz ivóvizet, és megállapította: „a pálinka mértéktelen élvezete, hiányos táplálkozás, [a] bármely irányban foglalkozó, legerősebb szervezetű munkást is tönkre tesz[i].” Ugyanakkor Selmecen akár szanatóriumot lehetne létesíteni a tébécére hajlamos gyerekek számára, azaz: a selmeci gümőkór nem következik a város fekvéséből. Ezt támasztja alá a város határának erdőkkel való borítottsága, a kényelmes sétautak, nyaralótelepek megléte. Tehát a lakásviszonyokat, legfőképpen pedig az életvezetést kell modernizálni!

Az étkezési lehetőségeken jelentősen segített a „Mensa Akademica” 1911. évi megnyitása, ahol kezdetben 60 hallgatónak tudtak étkezést biztosítani. Később ez a szám - az adományok növekedésével - némileg nőtt, de valamennyi igénylő diáknak így sem tudtak ételt adni.67 Pedig erre égetően

41

szükség lett volna, mivel az átszervezés, a főiskolává válás után (feltehetően azonban nem kimondottan annak folyamányaképpen) a hallgatói létszám nőtt. Sőt egyesek már a főiskola „túlzsúfoltságáról” írtak.68

Szintén az 1905. évi emlékirat-ellenemlékirat utáni időszak jelentős eseménye volt az akadémiai ifjúsági köri székház (országos adakozásból történő) építése, majd 1908. évi átadása. (Addig a kör a Zsembery-házban, a Szentháromság téren, a bányakincstár, illetve a város jóindulatának köszönhetően lakhatott.69) Az akadémiai iljúsági köri székház építési felhívása kapcsán merült fel, hogy Selmecen nem egyszerű épületre, hanem igazi menzára, intemátusra, kórházra, sport- és kulturális létesítményekre lenne szükség. Ha megvalósulna az „ősbányavárosban” ez az angolszász rendszerű campus, senki nem gondolna Pestre, senki nem gondolna az elköltözésre.70

A Selmecet ellenző erdészek érvrendszerében visszatérő téma volt a kisiblyei tanulmányi erdő helyzete.

Wilckens idejében még a szklenó-peresznyei kincstári erdőtagba jártak gyakorlatra. Feistmantel tudta elintézni, hogy közelebb, a belvárostól 4-5 km-re jelöljenek ki „tanpagonyt” A Stalova-csúcs környékén mintegy 300 kh (kb. 180 ha) vegyes lomberdő képezte a hallgatók gyakorlati oktatásának az alapját. Az erdészeti tanárok - különösen Wagner, majd Szécsi - buzgólkodásának eredményeképpen Kisiblyén fenyőket ültettek, halastavakat létesítettek, a kisiblyei erdőőri lak környékén pedig igazi parkot képeztek ki.

A Selmecet ellenzők érvrendszerében azonban Kisiblye nehezen, csak gyalogosan megközelíthető volta, a pagony kicsi kiterjedése, a kevésbé változatos faállományok, az erdőhasználati, főleg pedig a közelítési, kiszállítási viszonyok egyszerű, fejletlen volta szerepelt. Igen, ezt el kell fogadnunk, s valóban tudomásul kell venni, hogy Kisiblyén még olyan nagy

42

szaktudással, mint amilyen a selmeci akadémián rendelkezésre állt, sem lehetett csodákat tenni.

Kézenfekvő volt a selmeci városi erdőket bejárni, az ottani műveleteket megnézni, amivel a Kisiblyén látottakat ki lehetett volna egészíteni. Igen, de a városi erdőknek is csak kis, ráadásul kevésbé jellemző része állt a város katlanában, míg a többihez félnapos gyaloglással, tehát jelentős időveszteséggel lehetett eljutni. Ugyanakkor a kortársak Selmec város eljárását is kifogásolták, mivel az erdőket nem vették házi kezelésbe.7' (A házi kezelés azt jelentette, hogy az erdőbirokos a fakitermelést nem vállalkozókkal végezteti, hanem saját maga. Ehhez megfelelő munkásokat fogad - képez ki - , akik megcsinálják nemcsak a közvetlen fakitermelési műveleteket, hanem a rakodóra történő szállítást is. Az erdőbirtokos onnan szolgáltatja ki a fát a lakosságnak vagy adja el a fakereskedőknek.) A századfordulón ugyanis ezt a gazdálkodási eljárást tartották korszerűnek, ezt ajánlották az erdőbirtokosoknak - amit Selmec közvetlen környékén nem tudtak bemutatni.

Ebben a helyzetben gyakorlati térül a Zsamóca környéki kincstári erdők kínálkoztak. Ott a fakitermelés és -szállítás, sőt a fafeldolgozás legkorszerűbb eljárásait alkalmazták, azokat lehetett tanulmányozni. Zsarnócára azonban nem lehetett egynapos tanulmányutakat tervezni, mert oda csak 5-6 óra alatt tudtak elgyalogolni - meg ugyanannyi alatt vissza. A hegyvidéki erdőgazdálkodás mindenesetre éppen a Garam völgyében érte el az országban a legmagasabb színvonalat, Selmectől nem is teljesen elérhetetlen távolságra. A könnyebb odautazás, a közelebbi fekvés indította az 1896. évi nagygyűlést is arra, hogy az akadémia lehetséges székhelyét Beszterce­bányában nevezze meg.

43

Ettől függetlenül talán a leghiggadtabb javaslata Muzsnay Gézának volt. Ő 1910-ben úgy foglalt állást, hogy a kincstári területeken három helyen is jelöljenek ki tanpagonyt; egyet a magashegységben, egyet a középhegységben, egyet pedig domb- vagy síkvidéken. Ráadásul ezek - írta Muzsnay - „egyúttal olyan minta-erdőgazdaságok lehetnének /.../, amelyek közvetve a hazai erdőgazdaság fejlődését nagy mértékben előmozdítani volnának hivatva s amelyek az erdészeti kísérleti

79ügy czéljait is szolgálnák.”Szintén a tanpagony kérdéséhez tartozik a hal- és

vadtenyésztési viszonyokkal való elégedetlenkedés is. Míg a Kisiblyén létesített halastavak üzemeltetését az állandó vízhiány nehezítette, addig a hallgatók vadászati-vadtenyésztési ismeretekkel való felvértezését elsősorban Selmec fekvésében látták akadályozva. Olvassuk csak: „Nem maradhat pedig a főiskola Selmecen azért /.../, mert a vidék klimatikus, termőhelyi s egyéb viszonyai teljesen kizárnak bármily csekély mérvben is, mindennemű intenzív vadtenyésztést, ami nélkül én vadászati szakoktatást elképzelni nem tudok.”73

A vadászati oktatás szempontjából egyébként éppen az ekkor elvetett Temesvár kínálkozott volna alkalmas helynek. Ott ugyanis a vadászerdei erdőőri iskolában nemcsak fácántenyésztéssel, hanem őzhonosítással, -elszaporítással is foglalkoztak.74

2.11 Az OEE és az OMBKE 1905. évi közgyűlése

Az OEE 1905. évi közgyűlésén mind a főiskolai tanári kar memorandumát, mind a város ellenmemorandumát tárgyalta, illetve az érdekelt felek is szót kaptak. Az egyesület igazgató­választmánya örömmel üdvözölte az újabb selmeci kezdeményezést, abban törekvéseinek eredményét látta, de az

44

OEE a hangsúlyt nem a budapesti székhelyre, hanem sokkal inkább az erdészet és a bányászat szétválasztásának - miként azt 1896-ban már kimondta - szükségességére helyezte. A közgyűlés elé végül a következő, a fővárost is említő határozati javaslatot terjesztette: Az OEE közgyűlése kijelenti: „hogy a selmeczi erdészeti akadémiát jelenlegi szervezete mellett és jelenlegi székhelyén nem tartja alkalmasnak arra, hogy a tanítás, az erdészeti tudományok fejlesztése és az erdészeti irodalom művelési terén ezentúl reá háruló feladatoknak sikeresen megfelelhessen s ennélfogva szükségesnek tartja, hogy az erdészeti szakoktatás részére a fővárosban egyetemi színvonalon álló, minden szükséges segédeszközzel kellően felszerelt önálló erdészeti főiskola létesíttessék.”75

A közgyűlésen természetesen az ellenindítványt tevő selmeci polgármester is szót kapott. Szitnyai József továbbra is úgy látta, hogy egy felsőoktatási intézmény sikere nem a földrajzi elhelyezkedésétől függ, hanem a

- tanárok felkészültségétől és ügybuzgalmától, diákokhoz való viszonyától;

- a hallgatók előképzettségétől, tudásszomjától és szorgalmától;

- a tanintézet felszereltségétől, berendezésétől.Magyarán: „az a legjobb helyszín, a hol a legjobban tanítanak és legtöbbet tanulnak.”76 Ezt pedig Selmecen is meg lehet valósítani - vélte -, csak a főiskola vezetőségének is úgy kellene hozzáállnia.

Az egyesületi közgyűlés az igazgató-választmány határozati javaslatát fogadta el, tehát egyértelműen a fővárosba igyekvő tanári kar mellé állt.

A bányászati egyesületben viszont a selmeci kezdeményezés nem talált ilyen kedvező fogadtatásra. Az OMBKE választmánya a bányászok és kohászok

45

közgyűlésének eleve azt akarta javasolni, hogy a tanári kar kezdeményezése ügyében ne foglaljon állást. A kérdést - vélték- több szempontból is meg kell vizsgálni, és ebben a Selmec- ügyben kár lenne elhamarkodottan véleményt mondani. Az eredeti, halasztó határozati javaslatot azonban már a közgyűlést előkészítő választmányi ülésen többen támadták, mondván: Selmec mellett igenis ki kell állni - akár a professzorok véleménye ellenében is. így végül az került a közgyűlés elé, hogy Selmecről ne vigyék el a főiskolát, de az egyesület az oktatás meglévő bajainak a kipuhatolásához adjon segítséget.77

Ennek érdekében mind a vidéki osztályok véleményét kikérték, mind pedig a Bányászati és Kohászati Lapok hasábjaink teret engedtek a székhely-, illetve főiskola-vitának. Ez utóbbi, különösen az 1909. évben, meglehetősen elmérgesedett, úgyhogy a selmeci tanárok - Sobó Jenővel az élen - azt fontolgatták, hogy a legfontosabb szakmai folyóiratban nem is publikálnak. Igen, sértőnek érezték, hogy a gyakorlati szakemberek, a volt tanítványaik nem állnak ki mellettük.78

A vidéki osztályoktól bekért anyagból szintén az derült ki, hogy a tanári kar törekvése nem talált kedvező fogadtatásra. Különösen a Borsod-gömöri Osztály emlegette a város szempontjait, kiemelten a nemzetiségieket. „Nálunk - írták -, a hol a magyar elem jóformán csak a nagy magyar alföldön s az azzal közvetlen szomszédos vidéken dominál s azontúl széthúzó szláv elem gyűrűje szorítja mind szűkebb körre a magyar nemzeti törekvéseket: egy-egy vidéki főiskolára valóságos nemzeti küldetés hárul. Ezt a feladatát a magyar nyelvű oktatás ideje óta a selmeczi főiskola is mindig czéltudatosan és lelkesen teljesítette s erre a feladatra ott még ma is feltétlenül hivatott!”79

Ennek értelmében aztán az 1906. évi levelükben is a főiskolai tanszékek számának növelését, az oktatás

46

színvonalának emelését szorgalmazták. Ugyanakkor a két minisztérium alá tartozó főiskolát egy tárcához, a vallás- és közoktatásügyihez kívánták csatoltatni.80 A többi vidéki osztály véleménye is általában a Selmecen való maradás, de a főiskola műegyetemmé fejlesztése körül forgott.81 Ennek alapján aztán az egyesület nem tehetett mást, mint a székhely kérdésében a tanári kar ellen foglalt állást.

Az OMBKE ennek megfelelő emlékiratot készített és terjesztett be a pénzügyminiszterhez. Igaz, az erdészek már 1906-ban megkapták a földművelésügyi miniszter válaszát, hogy (egyelőre, hiszen majd 1914-ben éppen ellenkezőleg nyilatkozik82) Selmecen kell maradni, de a kedélyek természetesen nem csillapodtak le. Egyesek továbbra is a Selmecet elhagyni készülő tanári kar magatartását kifogásolták, míg mások a Selmecen létesítendő „Mária Terézia Műegyetem” alapításának gondolatát propagálták.83 Mindezek természetesen nem hagyták, hagyhatták hidegen a diákságot is, amely kérdésből most egy sajátságos vetületet emelnénk ki.

2.12 A diákság vajon mit akar?

Az akadémiai, majd főiskolai hallgatóknak a lakossághoz való viszonya többször felvetődött, többször a pro és kontra érvek között szerepelt. Kétségtelen, hogy itt türelmetlenkedések, nyugtalankodások is előfordultak, de az is, hogy a város lakossága összességében hasznot húzott az akadémistákból. Ha arra gondolunk, hogy 5-600 diáknak adtak szállást, étkezést, ugyanennyi diák vette igénybe a város egyéb szolgáltatásait (szabókat, fodrászokat, kereskedőket stb.), akkor ezt a „bevételi oldalt” számszerűen nem, de mégis jelentős haszonnak könyvelhették el.

47

A „kiadási oldalon” az akadémisták olykor erőszakos, hangos viselkedése, a kocsmai, báli összetűzése, a polgárcsúfoló megnyilvánulásai jelentek meg. Ez utóbbiakat a lakosság nem minden alkalommal tűrte, illetve nézte jó szemmel, úgyhogy 1908-ban még gyilkosságra is sor került. Reggel (a főiskolára menet?) Szeőts Géza másodéves erdőmérnök-hallgatót egy helybeli leszúrta. (A visszaemlékezők szerint különösen a „közös”, tehát a nem csak főiskolások által látogatott szórakozóhelyek, kocsmák és bálok- amilyeneket például a dohánygyárban tartottak - voltak alkalmasak a diákság és a városi fiatalság összeütközésére.84) Mire az erdészeti szaksajtóban ezt írták: „...a szerencsétlen véget ért főiskolai hallgató tragikumában új, meggyőző érvét látjuk ama állításnak, hogy az »ős bányaváros« nem alkalmas a főiskolának ott hagyására, amikor hallgatóinak még életbiztonságáról sem tud a kellő eszközökkel gondoskodni.”85

Hosszú, az 1848-49-es szabadságharc után gyakorlatilag „alvó” elem volt a hallgatók politikai megnyilvánulása, illetve az ebből adódó konfliktusok. Az 1905-ös és az 1910-es évben történtek azonban minderre rácáfoltak.

1905-ben a darabont kormány által kinevezett főispán beiktatása ellen protestáltak. Például úgy, hogy a síneket szalonnával kenték be, mire az „Ancsa” vonat nem tudott a selmeci állomás előtti emelkedőre felkapaszkodni. A főispánt szállító szerelvényt csak úgy tudták a városba bejuttatni, hogy a kíséretében lévő katonákat a sínek homokkal történő beszórására utasították. A Selmecre így megérkező új főispánt aztán gúnyos tüntetéssel, heccelődéssel fogadták. A következmény: 1906. január 8-án a főiskolát bezárták - megelőzendő a további bajokat. Ez mintegy egy hónapig tartott, majd elkezdődött a vizsgaidőszak, de akkorra már a kedélyek lecsillapodtak.86

48

Ennél jobban elfajult az 1910. évi eset, amelynek most csak a leglényegesebb mozzanatait ismertetjük.

A képviselőválasztásokra készülve a város régi képviselője, őrgróf Pallavicini György, lemondott. Az új képviselőt (Heintz Hugót) viszont a főiskolai iljúság még programbeszédje megtartásában is meg akarta akadályozni. A városi rendőrkapitány intézkedését - amellyel őket Heintztől távol akarta tartani - semmibe vették, sőt Heintzet nevetségessé tették.

A város háborgott, sőt a „Selmecbányái Híradó”-ban ilyen írás jelent meg: „[A főiskolai ifjúság] heteken át megzavarja a csendes éjjeli nyugalmat, kizavarja a vendéglőkből a polgárt és még az utczán is inzultálja a nőket, akiknek még a vadember is megadja a tiszteletet. Nem értjük, hogy milyen jogon avatkozik bele a pártok küzdelmeibe és nem engedi megnyilatkozni a szavazó polgárok érzelmeit, akaratát, amikor éppen az ifjúság hirdeti a szabadságot és dicsőíti a szólásszabadságot.” Ekkora sértést természetesen nem lehetett válasz nélkül hagyni, de a megírt válaszcikket az újság nem közölte. Az ifjúság erre a lapszerkesztő lakása elé vonult, ahol őket a szerkesztő úr pisztollyal, a rendőrök meg puskával fogadták. A lövések ugyan a levegőbe irányultak volna, de a diákok kalapját és orrát [!] is érték, mire azok kénytelenek voltak visszavonulni - amit a megérkezett csendőrök puskatussal „segítettek”

A rektor a pénzügyminiszterhez fordult, közben különféle vizsgálatok, szankciók - miniszteri utasításra - és a várossal, rendőrséggel és lapszerkesztővel való egyezkedések következtek, de a lényeg mégis az, hogy két főiskolást egy évi időtartamra az intézményből kizártak. Erre a rektor háza előtt tüntetés kezdődött, aminek a vége ablakbeverés lett - meg a főiskola (minisztérium által elrendelt) bezárása. A hallgatók ugyanis sztrájkba kezdtek, így - bár voltak, lettek volna

49

sztrájktörők - a képviselőválasztásig az oktatás szünetelt. Ez volt mind a rektor, mind a felügyeletet gyakorló két minisztérium állásfoglalása. A negyedéves hallgatók azonban sürgették a főiskolai oktatás ismételt megindítását - akár úgy is, hogy a professzorok csak velük, végzősökkel foglalkozzanak. Az egyezkedéseknek, a sztrájkkövetelések részbeni feladásának végül a tanítás újraindítása lett az eredménye.87

Az események azonban rámutattak: a selmeci hallgatók is hajlamosak belesodródni a politikai küzdelmekbe. Ráadásul a város és a főiskola okozta - vélt vagy valós - sérelmeket minden korábbinál agresszívebb módon torolják meg, még akár a reménybeli diploma feladásával is. Hol van már az a patriarchális kapcsolat, ami őket a professzorokhoz fűzte?! És hol vannak azok a polgár- és rendőrbosszantó „tóbiásozások”, amikkel az alsó kisváros éjszakai nyugalmát zavarták meg?! Nem, most már lövések dördülnek, most már sztrájkok jönnek, most már fegyelmi eljárások, kizárások következnek. Vajon nem lehet ezt a folyamatot megállítani?

Térjünk azonban még vissza a selmeci viszonyok taglalásának egyik, 1905 körül egyre többet emlegetett elemére, a város által biztosított művelődési- és szabadidő-eltöltési lehetőségekre. Ez ugyanis mind a lakossághoz való viszonyt, mind a hallgatók politikai, nagyvilágbeli tájékozódását, tájékozottságát befolyásolta.

Zivuska Jenő az ifjúsági kör millenniumi emlékiratában külön is kitért arra, hogy Selmecen nélkülözni kell az „intelligens szellemi élvezeteket. Exponált, kis városunk ilyenek hiányával van, hiszen valamire való színielőadást sem látunk soha.” Ennek aztán az lesz a következménye, hogy „a tehetséges emberek is felületessé válnak, modoruk elvidékiesedik, az akarat a köznapiasságban elernyed. /.../ Ha viszonyunk e tekintetben javulna, akkor ugyan nagyobbára

50

megszakadoznának a mai ifjúsági élet kapcsai, de látókörének szélességében, hivatásának nemes felfogásában mérhetetlenül nyerne az akadémiai hallgatóság.”88 Tehát a hagyományok feladásával helyett engedhetnének a „magasabb kultúrának” - ha erre Selmec alkalmas lenne.

A kérdést mindenképpen kétfelé kell bontanunk, mégpedig részben az időtöltésre, részben pedig a kulturális lehetőségekre, a „magasabb” szórakozás kérdésére.

Ha ezek közül először az időtöltést nézzük meg, idéznünk kell egy „helyzetjelentést”. „A hallgatók jó része - írja György Gusztáv a Bányászati és Kohászati Lapokban 1905-ben - kénytelen az előadási órák után vagy órák között különösen a téli hónapok alatt, /.../ vagy az utczán lógni s fázkódni, vagy pedig az úgynevezett »kör«-be menni, a hol első időben a kártyaasztal körül való kibiczeléssel vagy pláne kártyázással, vagy billiárdozással [így!], esetleg egy pohár sör mellett tölti el rövidke szabad idejét. De miután ily helyen rendesen az idő gyorsabban fut, a szabad idő mellett gyakran egy-egy fontosabb előadási vagy gyakorlati óra is könnyen elbliczeltetik.”89 A hallgatók aztán „göngyölítik maguk előtt a problémákat”; egyre kevesebb előadásra, gyakorlatra mennek be, mert a hiányzás külön is gondot okoz - az újabb hiányzások feszültségét aztán kocsmákban vezetik le. Sőt olyan „kicsapongásokra” adják magukat, amelyek „betegeskedésekre” adnak okot. A megoldás: megfelelő olvasószoba, ahol az ifjúság a lyukasórák alatt tanulhat, művelődhet; továbbá menza, ahol nem kocsmai körülmények között étkezhet. (A menza későbbi, 1911. évi megnyitására már utaltunk. Itt megjegyezzük, hogy a hiányolt olvasószoba az 1905-1906-os tanévben a Schittko-féle házban rendelkezésre állt, bár rendezettsége, különösen pedig világítása kívánnivalókat hagyott maga után.90)

51

A kényszerű időtöltés ilyen levezetésével természetesen nem mindenki érthetett akkor sem egyet, illetve mai szemmel vizsgálva sem mindenben adhatunk igazat azoknak, akik a kártya és az ital körüli időzést egyedül Selmec speciális viszonyaiban keresték. Nem, mert a diákság ilyen irányú szórakozása nem kényszer hatására alakul ki. Az más kérdés, hogy az említett kényszerítő körülmények is hozzájárulhatnak. És ebben talán nem az a megoldás, amit a Magyar Erdész egyik cikkírója így fejtett ki: a tanárok „ne jelenjenek meg hallgatóik között csupán dörgés és villámlás között, hanem nyájasan, szelíden: amint apák gyermekeik között, barát barátai között.”91 (Ismét a burschenschaftok „eltemetésének” idejéből származó szempontok tértek vissza!) Nem, sokkal inkább a campus, a kulturált környezet, ahol tényleg van nemcsak olvasási, sportolási, hanem időtöltési, ha úgy tetszik, klubszerű elhelyezési lehetőség is. Az más kérdés, hogy ez utóbbi a körből is kinőhet. Az igény felkeltése azonban „a magasabb kultúrán” is múlik. És itt valóban Selmec hátrányára írhatták, hogy sem színháza, sem valamire való táncterme nem volt. Mindezt azonban ismét árnyaltabban kell látnunk. Selmecen nem maradt el soha táncos ünnepély azért, mert nem találtak kozzá megfelelő termet! A színház- (később mozi)látogatási alkalmak nélkülözése viszont valóban objektív, Selmec helyzetéből következő dolog volt. Bár az nem törvényszerű, hogy felsőoktatási intézmény csak olyan városban lehet, ahol színház is van. (Gondoljunk Sopronra, ahol a XX. század nagyobbik felében volt ugyan színházépület, csak társulat nem működött benne. A főiskola mégsem akart elköltözni.)

„Részemről antiselmecista vagyok - írta a Magyar Erdészben egy hozzászóló - , bármily nehezemre esik is a selmeci romantikus kor tiszta és féltett emlékeinek az elvesztése, de egyben antibudapestista is.”92 Ezzel az 1908-ban

52

megfogalmazott „antibudapestista” véleménnyel egyezik tíz évvel később Jánossy József is, aki úgy vélekedett, hogy a vidéki életre csak vidéken lehet felkészülni. Annál is inkább, mert a bányáknak nem „selyemfiúkra” van szükségük, hanem a munkájukért élő, becsületes emberekre. A hivatásra viszont - időtöltés szempontjából - „nem a Hibalkán, nem a csapszékekben és lebújokban kell Selmecen” készülni, hanem a selmeci úri családok körében. A selmeci polgárok mindig híresek voltak kedvességükről, vendégszeretetükről, amikkel a diákságot körülvették. A kulturális igények kielégítésére pedig- vélte Jánossy - építsenek „egy, a mai kor igényeinek megfelelő redoutot [vigadót], színházzal, mozival, táncteremmel.”93 Erre pedig akkor lesz lehetőség, ha a főiskola Selmecről való elhelyezése lekerül a napirendről, és a város is, és a vállalkozók is mernek a főiskolára, a főiskolai ifjúság igényeire támaszkodva beruházásokba fogni.

2.13 A város vert helyzete

A főiskola körül kialakult bizonytalanság ugyanis nemcsak magára a tanári karra és a hallgatóságra, továbbá a városra hatott vissza (mint közvetlenül érintettekre), hanem mindazokra, akik Selmeccel valamilyen kapcsolatba, netalán üzleti viszonylatba kerültek. Egy olyan helyzetben, amiben Selmec és a várost éltető (leginkább éltető?) főiskola volt, senki nem akart hosszú távú befektetésbe, fejlesztésbe fogni. Példaképpen a vasútvonal építését említjük meg. A Garamberzence-Selmecbánya keskeny nyomtávú vonalon naponta három pár személyvonat közlekedett. Elképzelhető, hogy ennek az üzemeltetése igen-igen szerény jövedelmet biztosított még akkor is, ha az ipari üzemeket, azok szállítási igényeit is belevesszük. (Közülük talán leginkább a dohánygyár

53

volt a vasútra utalva, mert a bánya- és koháművek berendezéseit, továbbá az évente szállítandó ólom és ezüst mennyiségét akár néhány szerelvény is elvitte - éves szinten.) Ebben a helyzetben érthető, hogy a többször emlegetett vasúti átépítésre, a normál nyomközű pálya megvalósítására, annak folytatására nem volt sem állami, sem magánvállalkozó.

A Selmec végállomással közlekedő „Ancsa” átépítése mellett (amire egyébként csak 1945 után került sor) a selmecbánya-hontnémeti vonal kiépítése is többször felvetődött. Ezzel a város lényegesen közelebb került volna Budapesthez, mivel oda nem Zólyomon keresztül, nagy kerülővel, hanem az Ipoly folyását követve, közvetlenül el lehetett volna jutni. A vasútról többször jelentek meg biztató hírek (például 1913-ban: „A hontnémet-selmecbányai vasút összes műszaki munkálatait elkészítették /.../ és most a hozzájárulási összegek beszerzését vették sorra. A vasút rövid időn belül megépül, miután a bányakincstár is a megépítés mellett foglalt állást.”94), de ez a vonal soha nem készült el.

A Selmec-kérdés egyik legfontosabb eleme, a Selmec környéki bányászat visszafejlődése ugyanis egy ilyen vasútvonal létesítését soha nem indokolta. A bányászati, kohászati tevékenységre két adatot említhetünk meg. Az egyik szerint az itteni bányászat-kohászat évente már másfél millió koronánál is több veszteséget okozott az államnak. A másik adat a munkáslétszámra vonatkozik. Míg a 1900-1904-ben a bányakerület munkahelyein 2566 bányász-kohász dolgozott, addig 1910-14-ben csak 1630 fő.95 Tehát az akadémiát leginkább Selmechez kötő, jó száz évig az itteni ércbányászatra, -kohászatra alapozott intézmény alapja, a bányászat fenntartása az államra egyre elviselhetetlenebb terhet rótt.

Amíg eddig a főiskola elhelyezésének kérdését a szakmai egyesületek és a selmeci tanári kar tartotta napirenden, 1912—

54

13-ban a város maga volt a kezdeményező. Na nem az elvitelt illetően, hanem azért, hogy a selmeci főiskolát fejlesszék, és Magyarország második műegyeteme (esetleg gazdasági- és műegyeteme) Selmecen nyerjen elhelyezést. A város vezetése a kormányhoz küldöttséget menesztett, és terveihez állítólag megnyerte a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet támogatását is.*

A selmeci (újabb) memorandum benyújtására az adott alkalmat, hogy ezekben az években országos szinten vetődött fel egy új egyetem, egy új műszaki és gazdasági felsőoktatási intézmény létesítésének a szükségessége. Magára a műegyetemre természetesen több város is pályázott. Érdemes a névsort végignéznünk: Budapest, Pozsony, Debrecen, Szeged, Kassa, Nagyszombat, Nagyvárad, Pécs, Veszprém, Gyulafehérvár, Sárospatak, Temesvár és Selmecbánya. Látható, hogy mind a régi iskolavárosok, mind azok a városok megmozdultak a műegyetem érdekében, ahol a „kultúrmissziót” ugyanígy fel lehetett vetni, mint Selmec esetében. Az új ipari, gazdasági központokról aztán nem is beszélve. Nem, Selmec ebben a társaságban nem lehetett nyerő. Még akkor sem, ha a városi főerdőmérnök, Zólomy Imre - eléggé szerencsétlen, nem jól érthető, illetve félreérthető - „fejlődési vonalat” vázolt is fel például a Magyar Erdész olvasói előtt.97 Az erdészeti egyesület lapjában, az Erdészeti Lapokban aztán nagyon higgadtan írták: „vajon miből volna képes a város, amelynek lakossága fogyófélben van és szegény, a szükséges közintézményeket létesíteni, amelyek mégis csak megköveteltetnének a várostól, mert elvégre tényleg csak felsegélyezési eszköznek a kormány még sem hajlandó a műegyetemet tekinteni, hanem a várostól is megkívánná, hogy az ebből reá háruló kötelezettségeknek megfeleljen és méltó legyen az ország második műegye­temének.”98

55

2.14 A Selmec-kérdés 1917. évi újratárgyalása(i)

A második műegyetem létesítésének ügye idővel elakadt, aztán pedig a világháború kitörése még további nehézségeket is felvetett. A pénzügyminiszter 1917-ben mégis megkérdezte a bányász-kohász kart, hogy az egy, Temesvárott létesítendő műegyetemhez való csatlakozásról miként vélekedik. A „tesvérszak” nem kívánkozott Temesvárra, hanem ismét a budapesti József Műegyetemet jelölte meg a járható útnak." Ugyanakkor az erdész kar is memorandumot adott be, amelyben a korábbi érvrendszeren alapuló álláspontját fejtegette.100

Selmecbányát elvetette, sőt az önálló erdészeti főiskolát is. Helyette meglévő tudomány- vagy műegyetemhez való csatlakozás mellett állt ki. Erre legalkalmasabbnak - hasonlóan a bányászokhoz - a budapesti műegyetemet tartotta, míg másodikként a pozsonyi tudományegyetemet említette meg. Ez utóbbi mellett nemcsak a környék erdős, ráadásul a hegyvidékitől a hullámtéri erdőkig mindenféle erdőalak előfordulása szólt, hanem Pozsony jó földrajzi helyzete is. Onnan mind Budapest, mind Bécs könnyen elérhető. így a tanári kar régi álma, hogy tudniillik bekapcsolódhassék a tudományos életbe, biztosítva lenne. Temesvárnak épp a rossz fekvését, sőt éghajlatának szélsőséges voltát rótták fel, „mely a tavaszi és nyári nagy hőségek idejében a szellemi munkálkodást úgyszólván megbénítja.” Igen, a szellemi munkának sem a hűvös-nyirkos selmeci, sem a forró-száraz temesvári nem felel meg. Itt azért tetten érhetjük a tanári kar nagy, talán már el is túlzott igényét, elvárását egy új székhellyel kapcsolatban.

A tanári kar ezen álláspontját természetesen az OEE is megvitatta, sőt különbizottságot küldött ki a kérdés megvizsgálására, tárgyalására. A bizottság (amelynek tagjait Arató Gyula, de Pottere Gerard, Kaán Károly, Muzsnay Géza,

56

Tomcsányi Gyula és Vadas Jenő alkotta) álláspontja az volt, hogy a tanári kar műegyetemhez való csatlakozási kérelmét kell támogatni.101 Azt azonban, hogy a már meglévő budapestihez vagy más városban létesítendőhöz akarnak-e csatlakozni, az OEE nem látja sürgető kérdésnek - hadd döntsön a kormány.

A kérdés ilyetén való nyitva hagyása indította aztán Kassa városát arra, hogy saját magára hívja fel a figyelmet.102 Mivel két korábbi egyetemalapítástól is elesett, akár önállóan az erdészeti főiskolát, akár egy új műegyetemet szívesen látna. Érvként hozta fel, hogy a város az erdészeti oktatás szempontjából ideális fekvésű, és közlekedési szempontból sem eldugott. Ugyanakkor a gazdasági élete nem tud úgy fejlődni, ahogyan szeretnék, ezért a kulturális életet, benne az oktatást kívánják erősíteni. Ráadásul a magyar nemzeti hagyományok is a „Rákóczi vármegyék” támogatása mellett szólnak, hiszen „a magyar főiskolák a magyarság erős várai, de csak akkor igazán azok, ha meg tudják óvni, sőt fejleszteni képesek a magyar nemzeti szellemet és európai nívójúak tudnak lenni anélkül, hogy nyugatossá vagy nemzetközi szelleművé válnának”

Kassa mellé azonban sem az OEE igazgató­választmányában, sem a közgyűlésen nem állt senki. Szerezze meg előbb Kassa a műegyetemet - vélték -, akkor majd oda fognak menni az erdészek is. A közgyűlésen Fekete Zoltán főiskolai tanár - elfogadva a decentralizáció elvét - inkább a pozsonyi tudományegyetem mellett kardoskodott. A közgyűlés mégis a helymegjelölés nélküli választmányi határozati javaslatot fogadta el. Figyelemre méltó a későbbi „első erdész”, Kaán Károly többszöri felszólalása, aki a választmányi ülésen Temesvár mellett kardoskodott. (1918 őszén aztán az erdészeti középfokú oktatást - éppen az ő segítségével - ott indították meg.) A selmeci problémát azonban mindez még mindig nem

57

oldotta meg, holott mindenki egyetértett abban, hogy ezt már akár a háború vége előtt rendezni kell.

Az erdészek mellett a bányász-kohász szakok is a főiskola elvitele mellett voksoltak: „a bánya- és kohómérnöki szakoktatás rég vajúdó, de immár elodázhatatlan kérdése csak úgy oldható meg sikerrel és végérvényesen, ha a bányászati főiskola, mint egyenrangú fakultáns a budapesti kir. József- műegyetemhez kapcsoltatik.”103 A bányász-kohász professzorok mögött azonban nem állt úgy ott a szakmai egyesület, az OMBKE, mint az erdészek mögött az OEE. Hiába intézett Barlai Béla levelet a szaktársakhoz, hogy „a ti eszetek a technikai, a független és logikus gondolkodáshoz szokott, s így meg fogjátok érteni a főiskola tanári karának az álláspontját”, 04 a „logikus gondolkodású” vidéki kollégák nem akartak a professzorok mellé állni. Azok legelőször azt javasolták, hogy mivel a kormány nem fogja a selmecieket Budapestre engedni, Kassára vagy Temesvárra ne menjenek.105 Aztán az OMBKE a vidéki szakosztályoktól részletesebb véleményt kért, amelyeket majd az 1918 szeptemberére meghirdetett közgyűlésen kívánt megtárgyalni.106 (A téma ismételten közgyűlésre való tűzését elsősorban a „professzor urak” szorgalmazták.)

2.15 A főiskola léte valóban magyarságmegtartó erő

Közben Selmecbánya vezetősége sem tétlenkedett. Több beadványban, majd képviselői interpellációban kérte a főiskola elhelyezésének kérdését a városra nézve kedvező módon

107 rmegoldani, azaz Selmecen hagyni. Érvrendszerének legfontosabb pillére (ekkor már) a város „kultúrmissziója”, a nemzetiségi vidéken kifejtett magyarosító hatása.

Tekintsük ezt meg egy kicsit közelebbről is!

58

Ha Selmecbánya nemzetiségi megoszlását vizsgáljuk, akkor érdemes ezt időbeli változásokkal együtt tennünk. Azt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy Selmec-Bélabányához 6 más település („külutca”, illetve külső kerület) is tartozott, így a városmag, a szűkebben vett Selmec általában másként oszlott meg nemzetiségi tekintetben, mint a térség. (Erre is fogunk példát hozni.)10

összesnépesség

fő

magyarfő

németfő

szlovákanyanyelvű

fő1880 15.265 1542 1572 12.0751890 15.280 2534 1186 11.4831900 16.375 3253 918 12.1161910 15.185 6340 453 8 3411921 13.264 660 299 11.950

Megjegyzés: az össznépességből (vízszintes sor) hiányzó 2-500 fő az „egyéb” kategóriából, illetve a zsidó valláshoz tartozóból tevődött össze, mert ez utóbbiakat nem az anyanyelv, hanem a vallás alapján tartották nyilván.

A várost, Selmecbányát szűkebb értelemben véve pedig azt az 1910-es adatot idézhetjük, amely szerint az összes magyarul tudó 83%-a lakott Selmecen és csak 17%-a a külső részeken, míg a szlovákoknál ez az arány 37,35-62,65%, a németeknél pedig 77,24-22,76%. (Az összlakosság 57,17%-a volt selmeci, a külutcákban pedig 42,83%-a lakott.)

A statisztikai adatokból egyértelműen látszik az 1880-as években megfogalmazott Breznyik-féle jövendölés helyessége. Azaz: a főiskola elkerülése, a magyar tisztviselői kar elmenekülése után a város „elsüllyedt a szláv tengerben” A város vezetői tehát ebből a szempontból helyesen ítélték meg a

59

viszonyokat. Vajon a többi szempont mennyiben állta meg a helyét?

A város szempontjait Roth Gyula 1918 áprilisában cáfolta meg.109 Ehhez előbb a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet előző évi határozatát idézte, amely szerint „nemzeti érdek” a főiskola Selmecről való elvitele. Nemzeti érdek, mert a szükséges műegyetemet Kassán kell felépíteni, aminek a magva éppen a Selmecről elköltöztetett intézmény lehet. Az új, a háború után felépülő Magyarországnak ugyanis modern technikai ismeretekkel rendelkező mérnökökre van szüksége, amelyek kiképzésére Kassa az alkalmas helyszín.

Ezzel szemben Selmec város 1918. március 12-én tartott közgyűlésén nemzeti érdeknek a főiskola Selmecen való tartását mondta ki. Ezt többek között azzal indokolta, hogy az intézmény elvesztésével „Selmeczbánya megszűnnék a magyarság védőbástyája lenni s főfészke volna mindazoknak a nemzetiségi mozgalmaknak, melyeknek a magyarság elnyomásuk a czéljuk”, és „a most meginduló cseh-tót mozgalom /.../ kiszámíthatatlan veszedelmet jelent magára a magyar nemzeti államra is.”

Roth a város eme sötét veszedelmét nem hiszi el. Sokkal inkább azt veti fel, hogy miért nem tett eddig is a város valamit a fejlesztés, mondjuk, a fiatalság lakásínségének, a vízvezetékek vagy éppen a kulturális intézmények létesítésének az érdekében. A magyarázatot is megtalálja: a csődbe jutott bányászat, az elszegényedett város legfeljebb tervezni tud (például vasúti összeköttetést Hontnémeti felé), de anyagi áldozatra nem képes. Felterjesztéseket, tiltakozásokat tud írni, de nem látja be, hogy a magyar fiatalság érdeke éppen Selmecbánya elhagyása, ahol csak a tespedtséget, a nemzetiségi nehézségeket és legfőképpen a szellemi igénytelenséget láthatja, látja. Ezzel szemben Kassa - és Roth e mellett a város

60

mellett teszi le a voksát - magyar város, ahol az ifjakat lüktető élet, lobogó hazaszeretet és mindazok a kulturális és jóléti berendezések fogadják, amelyek megteremtésére Selmecbánya az elmúlt évtizedekben nem volt képes. Roth végül - felelevenítve egy korábbi javaslatot - a városnak katonaság, elsősorban magyar tüzérség megszerzését ajánlja. Akkor nem lesznek üresek az akadémiai épületek, és akkor nem fog a magyar szó sem hiányozni a városból - véli.

Valamiben azonban Roth Gyula tévedett. Olvassuk csak! „A Magyar Államnak - írta - mindig lesz annyi ereje és akarata, hogy a selmeczbányai, még meg sem született pánszlávizmust a főiskola segítsége nélkül is még csírájában elfojtsa.” Nos, tudjuk, hogy néhány hónap múlva bebizonyosodott; az államnak sem akarata, sem ereje nem volt a nemzeti érdekek megvédésére. Roth mentségére legyen mondva, hogy ezt nemcsak ő, hanem az ország lakosságának a zöme sem gondolta.

A város azonban továbbra sem hagyta annyiban a dolgot és a miniszterelnökhöz - Czobor László képviselő útján - interpellált. Wekerle Sándor ezt az egész Selmec-kérdést a főiskola tanári karának kényelemigényével próbálta meg elintézni (bár azt mondta, hogy „szakszerű szempontból ez a kérdés tisztázva még nincs”), így aztán a selmeciek megnyugodhattak.110 És amikor Wekerlét október végén Károlyi Mihály váltotta fel, az Erdészeti Lapokban nem feledkeztek el megemlékezni arról, hogy Wekerle távozásával talán új helyzet, új viszonyulás fog kialakulni a Selmec- kérdésben is. 11 Mi, utódok már tudjuk, hogy valóban új helyzet teremtődött, de egyáltalán nem a problémák, a sürgető feladatok megoldására.

Még a Roth-féle, tulajdonképpen összefoglaló áttekintésből egy gondolatot emelnénk ki. Nevezetesen azt, hogy a Selmecen

61

végzett, onnan elszármazott hallgatók sokkal inkább csak ifjúságuk „aranykorára” emlékeznek vissza, mint a városban volt nehézségekre. Ráadásul ők nem is élnek évről évre Selmecen, úgyhogy a jelenkor problémáit sem tudják megérteni. Köztük kaphatnak lábra tehát olyan nézetek, hogy ha apáinknak, nagyapáinknak és nekünk jó volt Selmecbánya, akkor az utánunk jövőknek is jó kell legyen. így a Selmectől távol élő szaktársak - vélte Roth - kizárólag érzelmi alapon, a hagyományok ápolása szempontjából közelítik meg a kérdést.

2.16 Az OMBKE 1918. évi állásfoglalása

Ennek jó példája lehet Jánossy József petrozsényi m. kir. bányabiztosnak 1918-ban nyomtatásban is megjelent, „Elvigyük-e a m. kir. bányászati és erdészeti főiskolát Selmecbányáról?” című plamfletje.112 A szerző, aki egyébként a Mensa Akademica 1911. évi megteremtőjeként vált ismertté, azonban a logika, az észérvek szigorú sorrendre rakásával mutat rá a tanári kar (és az általuk befolyásolt egyesületek) törekvésének megalapozatlanságára.

Ennek alapján az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Zsilvölgyi Osztályával kimondatta, hogy

1. A főiskola Selmecről való elhelyezésének kérdését le kell venni a napirendről. Ezzel el kell érni, hogy a város, továbbá a kormány és legfőképpen a vállalkozók mindazokat a beruházásokat elvégezhessék, amelyeket eddig a főiskola bizonytalan selmeci lété miatt halogattak.

2. A főiskolát műegyetemmé kell fejleszteni. Ez az oktatás színvonalának emelkedését, továbbá a kapcsolódó szakok támogató szerepének a megjelenését vonná maga után. Egyúttal megoldaná az ország műszaki köreiben

62

évek óta sürgetett második, illetve harmadik műegyetem kérdését.

3. A tanárok erkölcsi és anyagi sérelmeinek orvoslását. Ettől azt várta, hogy a tanárok nem vágynak többé a budapesti, V. fizetési osztályt biztosító műegyetemi állásokba (a főiskolai tanárok eggyel, illetve kettővel lejjebb voltak), hanem Selmecen találják meg a boldogulásukat. Pláne akkor, ha mindazok a cím- és egyéb egyetemhez kötődő rangbeli méltóságok őket is ugyanúgy megilletik, mint a budapesti kollégáikat.

4. A főiskolát ne a pénzügyi és a földművelésügyi tárca felügyelje, hanem a vallás- és közoktatásügyi. Ezzel el lehet érni - vélte -, hogy ne egy szűkebb minisztérium érdekei, hanem az egész ország szempontjai támasszák alá az intézményre vonatkozó döntéseket.

5. Selmecbánya büszkesége megmarad, amely a várost újabb áldozatok meghozatalára ösztönözheti. Egyúttal pedig a selmeci diákélet emlékével szerte az országban dolgozó szakemberek is fokozott segítőkészséggel fordulnak az alma mater székhelye felé.

6. Az előzőekből következően a Zsilvölgyi Osztály „országos mozgalmat indít Selmecbánya városának felvirágoztatása érdekében...”

Az OMBKE szeptemberi közgyűlésén aztán hiába szólaltak fel a selmeci professzorok ismételten Selmec ellen, a közgyűlés 15 szavazati többséggel elvetette a Selmecről való elköltözést. Ugyanakkor újra megígérte, hogy küldöttségek, felterjesztések útján járul az „összminisztérumhoz”, hogy a főiskolát műegyetemmé fejlesszék.113

A bányászok-kohászok tehát sokkal inkább hagyománytisztelőbbek lettek volna, mint az erdészek? Vagy kevésbé tisztelték volna a volt professzoraikat, hogy ellenük is

63

megvédték az álláspontjukat? Erre nem tudjuk a választ. Egy dologra azonban mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet. Mind az OEE, mind az OMBKE kitartott eredeti határozata mellett; az egyik Selmecet kezdettől fogva elvetette, míg a másik kiállt a város mellett.

2.17 Az utolsó hónapok

1918 nyarán még azt lehetett olvasni az Erdészeti Lapokban, hogy „a harcztérről szabadságolt, vitézségi érmektől dagadó mellű 12 szép szál katonatiszt-hallgató” főiskolás utazott nyári nagygyakorlatra Losoncra, az ottani faaprítótelep, mezőgazdasági gépgyár és sörgyár megtekintésére.114 Ez után az augusztusi program után azonban jött az ősz, a selmeci főiskolások legmozgalmasabb és legszomorúbb ősze.115

A spanyolnáthajárvány következtében a téli félév (ami a háborús időkben amúgy is rövidített volt) kezdete, majd az oktatás rendjének a fenntartása nehézségekbe ütközött. Több hallgató meghalt, míg a többség betegen, és bizony egyre nagyobb kétségbeesésben gondolt arra, hogy mi is lesz a selmeci tanulmányaival. Nem voltak már gyászszakestélyek, sem gyászszalamanderok, ezeket a heteket mindenki borzasztó lidércnyomásként élte meg. És közben az ország különböző felsőoktatási intézményeiből érkeztek a pontokba szedett politikai követelések, amikhez a selmeciek csatlakozását is várták. Ezek az októberben sűrűsödő levelek, érdekes módon, a selmeci főiskolások között alig találtak visszahangrá. Vajon túlságosan el voltak foglalva a saját bajaikkal, vagy egyszerűen csak nem tudtak ilyen módon bekapcsolódni az ország főiskolai-egyetemi „vérkeringésébe”? Nem tudjuk. Ugyanakkor a politikai események felgyorsultak, amikből aztán már a selmeciek sem maradhattak ki.

64

1918 őszén a főiskola elhelyezésének kérdése kicsúszott mind az iskola vezetősége, mind a magyar kormány kezéből. A forradalmi események, majd a cseh megszállás ugyanis szükségképpen, ráadásul azonnali döntésre kényszerítve vetették fel a selmeci „hadállások” feladását.

1918. november 1-jén tudták meg Selmecen, hogy Budapesten forradalom tört ki, és Magyarország elszakadt Ausztriától. A város, továbbá a főiskola rendjének a megóvása érdekében november 2-től a főiskolások nemzetőrsége működött, gyakorolta a hatalmat. (Később, Sopronban, 1956 októberében ugyanígy köszön vissza a főiskolás nemzetőrség intézménye!) Sőt, a cseh intervenciósok november 10-én hírlett előrenyomulása katonai tanács alakítását és a végsőkig való kitartás elhatározását vonta maga után. Ehhez képest Budapestről december első napjaiban olyan rendelet érkezett, amely szerint „a hallgatóság várja be a cseheket, de a kormány a fegyveres ellentállást nem engedélyezi.”

Az ifjúsági köri határozatok - feladva a korábbi, az ellenállást kimondó döntéseket - viszont az összecsomagolást, a hallgatóság menekülését sürgették, míg a professzorok kormányintézkedésre vártak. És itt szakadt el a hallgatóság és a tanár kar korábban egységes álláspontja a Selmec-kérdésben. A diákság a december 13-án kezdődő, de éjfél után fél egykor véget érő köri gyűlésen elhatározta: a Zólyom felől közeledő cseh katonák elől elmenekül, feladja az ősi fészkét - ideiglenesen. A fegyvereket eldugták - számítva a revans lehetőségére -, és a várostól is a viszontlátás reményében búcsúztak el. A tanári kar viszont kitartott - és mind a megszállókkal, mind a maradék ország felett „uralkodó” budapesti kormánnyal egyezkedett. A helyzet 1919 februárjában tovább bonyolódott, mert a csehek a nem selmeci illetőségű hallgatókat a városból, sőt az általuk megszállt „tót

65

vármegyékből” is kiutasították. A tanári kar képviselői pedig Budapesten tárgyaltak az új, „ideiglenes” otthon kérdéséről. Ennek a részleteit nem taglaljuk, de tény az, hogy sem Budapest, sem Gödöllő nem sikerült, nem sikerülhetett, hanem Sopron - elfogadva polgármesterének nagyvonalú ajánlatát - vált székhellyé. Előbb azonban áprilisban a tanároknak kellett áttelepülni (élve a csehek elvonulást biztosító ígéretével, de a szertárak és felszerelések zömét ott hagyva), akik közül többeknek csak júliusban, a budapesti tanácskormány katonai előrenyomulása teremtette helyzetben sikerült eljönni.

A „Los von Schemnitz!” - „El Selmecről!” mozgalom tehát ilyen megalázó, szégyenteljes és igazán lehangoló meneküléssé változott. Ezt sem a tanári kar, sem a diákság, de a korábban Selmecet elvető szakmai egyesületek sem gondolhatták. A politikai, katonai kényszer alapján elvégzett kiürítés ráadásul nem egy Xenophon-féle „anabaszisz” volt. Nem, ezeknek a karoknak nem volt a maradék országban semmiféle bázisuk, ahová visszatérhettek volna. Sőt, olyan intézmény sem akadt, amely ideiglenes bázisul szolgálhatott volna. Új helyen kellett tábort verni, és a sors fintora, hogy Sopron is még ugyanazokban a hónapokban, 1919 második felében idegen megszállás rémével nézett szembe. De az már egy következő, a soproni évtizedeket feldolgozó tanulmány témája lehet.

66

3 Összefoglalás

A főiskola tanári karának 1917. évi felterjesztésében olvashatjuk: „Amint az életképes város szebben, fényesebben kél ki poraiból a kiállott tűzvész után, úgy kell az életre hivatott országnak is megerősödnie és felvirágoznia a háborút követő béke korszakában!”116 Nos, ez nem következett be. A történelmi Magyarország romokban hevert, kiszolgáltatva az ellenséges hatalmak kényének-kedvének. A békekötés mégis meghozta az ország gazdasági és kulturális élete újjászervezésének lehetőségét, benne a felsőoktatásét is. Sopron „erdész főváros” lett, ahol a két világháború közötti időben főleg azok a tanárok tanítottak - legalábbis az erdész karon - , akiknek jó részét a Selmecről való menekülés utáni hónapokban Kaán Károly helyettes államtitkár javaslatára nevezték ki. Hogy aztán a szervezeti változások sem akkor, sem pedig a második világháború utáni időkben (sőt napjainkban sem) nem szűntek meg, nem csupán Trianon, továbbá az újabb, vesztes világháború következményeként kell értékelnünk. Nem, hanem a Selmec-kérdésben is mindig ott lévő gazdasági, ebből következő (országos) pénzügyi és politikai szempontokkal. S ezek hol az egyik, hol a másik követelésre, célra voltak kedvezők, illetve hátráltatók.

Ha most, jó száz év után próbálnánk mérleget vonni abban a kérdésben, hogy vajon a Selmecet ellenzőknek, vagy éppen az azt pártolóknak volt-e igazuk, az előbb említetteket feltétlenül figyelembe kell vennünk. Selmec valóban egy - mai, divatos szóhasználattal megfogalmazva - „szerves fejlődés” eredményeként vált mind a bányászati-kohászati, mind az erdészeti felsőoktatás székhelyévé. De ugyanígy „szerves fejlődésnek” kell felfognunk az ércbányászat visszafejlődését is, ami aztán a város elszegényedéséhez, ezzel együtt az intézmény

67

lehetőségeinek a beszűküléséhez vezetett. Selmec balszerencséjére a műszaki felsőoktatás eme bázisán nem fejlődött tovább például sem a (bányászati) gépgyártási, sem a - mondjuk - geológiai tudományos kutatás, oktatás, így a selmeci intézmény valóban kezdte elveszíteni helyzeti előnyeit. A tanári kar ezt felismerte és a megoldások után kutatott, amit azonban át- és átszőttek a legkülönfélébb egyéni érdekek. Ugyanez érvényes az erdész szakra is, ráadásul ott még többletérvként a bányászok-kohászok „bénító hatása” is szerepelt. Mégis, éppen a két világháború közötti történelem bizonyság rá, hogy egy ilyen közegben is volt lehetőség a továbblépésre. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy az a bizonyos „szerves fejlődés” Selmecen látható zsákutcája nem egyedül bányász-kohász- erdész probléma, hanem az ország XIX-XX. századi gazdasági és politikai változásainak egyik „terméke” S ebből a szempontból vizsgálva az évtizedek során felhozott pro és kontra érveket, összességében mindkét oldal álláspontját el kell fogadnunk.

A „Selmec-kérdés” tehát történelmi távlatból is a nehezen megoldható, talán éppen alig megválaszolható feladatok közé tartozik. Akkor pedig csak az marad, hogy a szívünkre hallgatva Selmecet sirassuk, míg az eszünkre támaszkodva fogadjuk el: Selmecet előbb-utóbb el kellett hagyni.

68

4 Jegyzetek

4.1 Rövidítések

BKL. = Bányászati és Kohászati LapokBp. = BudapestEL. = Erdészeti LapokME. = Magyar Erdész

4.2 Hivatkozások

1/ ZSÁMBOKI László: Selmecről indultunk (Miskolc, 1999) 13. és 87-88.0.

2/ Uo. 137.0.3/ HILLER István: Az erdészeti oktatás Selmecbányán (1770-

1846). In: Vivat Academia... (Bp., 1985) 140-141. o.4/ HILLER István: Dr. H. D. Wilckens. Az erdészettudomány

első professzora Magyarországon. (Az Erdészeti és Faipari Egyetem Közleményei 1983. 1.) 124-125. o.

5/ Lásd 1/180-191. o.6/ PAPP-VÁRY Árpád: Magyarország története térképeken.

(Bp. 2002)60-61.0.7/ Az 1848-49-es eseményekhez lásd: ZSÁMBOKI László:

Bányászati és Erdészeti Akadémia (1846-1904). In. Vivat Academia...(Bp., 1985) 153-156. o.

8/ Lásd 1/222.0.9/ Lásd l/228.o .10/ Ebben a német nyelvű képzés megtartásában nagy szerepe

volt Debreczeni Mártonnak, az „egyetlen erdélyi bányász”- nak. Lásd: SZÉKELY János: Debreczeni Márton előterjesz­tése Kossuth Lajoshoz a Selmecbányái Bányászati és Erdé­szeti Akadémia oktatási nyelve ügyében. Bányászat 1968. 11: 731-732.0.

69

11/ Lásd pl. BELHÁZY Jenő: A Selmecz városa körül lévő kopár hegyek beerdősítéséről. EL. 1882. 649-658. o.

12/ BREZNYIK János: A Selmecbányái ágost. hitv. evang. egy­ház és lyceum története. III. (Selmeczbánya, 1889) 342. o.

13/ M. SCHINDLER Gyula: A Selmecbányái céhek élete. (Selmecbánya, 1909) 29-31. o.

14/ Lásd erről részletesebben: OROSZI Sándor: Wagner Károly élete és munkássága. Erdészettörténeti Közlemények VI. (Bp., 1992)96-97. és 104. o.

15/Lásd 12/263-264. o.16/ Lásd OROSZI Sándor: Wagner Károly erdészeti előadásai a

keszthelyi gazdasági tanintézetben (Platskó Zsigmond kéz­iratos jegyzete). Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemé­nyek 1987. 1-2:237-243.0.

17/ ILLÉS Nándor: A selmeczbányai m. kir. erdőakadémia tör­ténete és ismertetése (könyvismertetés). EL. 1896. 878. o. Továbbá érdemes az egyik kortárs, Kaldorovits Andor levelét idézni. „Hazánk érdeke elleninek lenni hisszük a selmeczi erdőszeti akadémia megszüntetését azért, mert a felállítandó intézetek még fenn nem állnak ’s mint alsóbb intézetek a selmeczi erdőszeti akadémiát nem is pótolhat­ják; mert Selmeczen az erdőszeti akadémiát nem is pótol­hatják; mert Selmeczen az erdőszeti tanulók a bányászati tanulókkal részint együtt, részint ugyancsak a bányászati akadémia tanáraitól hallgatván az előkészületi és segéd tudományokat, a költség kímélés - mainapság mindenütt a legnagyobb tényező - az erdőszeti akadémia Selmeczen hagyását kizárólag ajánlja, mert Selmeczen erdőszeti növénykert létez, az akadémiának saját épülete és szükséges műszerei vannak, holott másut[t], ha a legjobb akarat is küzdenek ennek előteremtésében, csak évek múlva lehetne egy intézetet annyira, mint már a Selmeczi felszerelve van,

70

a szükségesekkel ellátni...” (Az Országos Erdészeti Egyesü­let könyvtára. Wagner-anyag. A selmeczi akadémia be­szüntetéséről szóló híresztelések.)

18/ KUN Béla: Gazdasági és iparpolitikai háttér. In: A magyar bányászat évezredes története I. Szerk.: FALLER Gusztáv - KUN Béla-ZSÁMBOKI László. (Bp., 1997) 254. o.

19/ A Selmecen végzettekről névsorokat találunk: (FALLER Gusztáv:) A selmeczi m. k. Bányász- és Erdész-Akadémia évszázados fennállásának emlékkönyve. 1770-1870. (Selmec, 1871) 91-230. o., PAUER János: A Selmecbá­nyái Bányászati és Erdészeti Akadémia története alapításá­tól, vagyis 1770-től kezdve az 1895/96. tanév végéig. (Selmecbánya, 1896) 251-338. o., VADAS Jenő: A selmeczbányai m. kir. Erdőakadémia története és ismertetője. (Bp., 1896) 329-360. o., RÁCZ Józsefné (összeáll.): Az 1879-1918 között Selmecbányán végzett (bizonyítványukat záradékoltatott) erdészek névsora. Erdészettörténeti Közlemények XXVIII. (Bp., 1996) 115- 159. o.

20/ Lásd erre: R.[UTTNER] A.fntal]: Czélravezető-e az erdé­szeti nagy tangyakorlatok megtartása addig, míg a legény- kedő szövetkezet a selmeczi akadémián fennáll? EL. 1876. 527-537. o. és SÓLTZ Gyula: Észrevételek az erdészeti nagy tangyakorlatokra. EL. 1876. 633-640. o.

21/Az 1877. évi 13.803 számú pénzügyminiszteri rendelet fogadtatását lásd: ZIVUSKA Jenő (szerk.): A selmeczi m. kir. Bányász és Erdész Akadémia Ifjúsági Körének mil­lennium i emlékirata. 1763-1896. (Debrecen, 1896) 13. o.

22/ Az előadás teljes terjedelemben megjelent: FEKETE Lajos: A selmeczi m. k. erdőakadémia reformálásáról. EL. 1884. 969-987. o. és a közgyűlési jegyzőkönyvben a 880. oldalon. Ezt megelőzően Hermán Ottó már 1882-ben parlamenti

71

felszólalásban foglalkozott a kérdéssel, igaz, ő elsősorban a pénzügyi szétválasztás (ti. a pénzügyminisztériumi, ill. a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca költségveté­sével kapcsolatban) oldaláról vetette fel a témát. Lásd: SZABADFALVI József: Hermán Ottó, a parlamenti képvi­selő. 1879-1897. (Miskolc, 1996) 163-164. o.

23/ Itt érdemes megjegyeznünk, hogy hű volt az erdésztanárok 1870-ben megfogalmazott nézetéhez, ti. „nem czélszerű az erdőakadémia szervezését a bányaakadémiától külön eszkö­zölni”. Lásd: PAUER János: A selmeczbányai magyar királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia története alapításától, vagyis 1770-től kezdve az 1895/96. tanév végéig. (Selmecbánya, 1896) 104. o.

24/ BEDŐ Albert: A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása. I. (Bp., 1885) 63.o. Illés Nándor szerint Bedő már igen korán felvetette, hogy az erdészeti vámintézetet Budapesten kell elhelyezni. Lásd 17/874.0., majd BEDŐ Albert: A magyar állam erdőségeinek gazda­sági és kereskedelmi leírása I. (Bp., 1896) LXXXV., LXXXVI.o.

25/A földmívelésügyi és m. kir. ministernek 1890. évi műkö­déséről a törvényhozás elé terjesztett jelentése (Bp., 1892)580.O.

26/ Lásd a 23/jegyzetben idézett mű 215. oldalát.27/ Lásd EL. 1895. 927-928. és 965.0., továbbá 1896. 286.0.28/ Lásd 17/872.0.29/ HORVÁTH Sándor: A magyar felsőbb erdészeti szakokta­

tás szervezetéről. EL. 1896. 721-722.0. Horváth előadását, a hozzászólásokat és az erdészek állásfoglalását az Erdészeti Lapok 1896. évi 701-737. és 807-828.oldalain is lehet olvasni. (Az erdészkongresszus anyaga önállóan is megje­lent: Az 1896. évi országos erdészeti gyűlés

72

tárgyalásai!Budapest 1896/.)30/EL. 1898.42-43.0.31/EL. 1906. 48.o.32/ Lásd 17/879.0. Kolozsvár egyébként maga is pályázott az

erdészeti akadémiára - nem is gyenge érvekkel. Olvassuk csak! „Kolozsvár, eltekintve a szépen és gazdagon berende­zett s az erdei fák és cserjék különböző fajait felölelő növénykerttől, már maga a város északról és délről is több száz holdra menő erdőkkel van koronázva. Lombos erdeit a nehány kilométerre fekvő gyalui havasok tűlevelű fái váltják fel. E Kolozsvárról könnyen megközelíthető óriási kiterjedésű havas lombos és tűlevelű rengetegeinek külön­böző üzemmódokban kezelt erdőgazdasága a gyakorlati tanulmányoknak annyi változatát nyújtja, a melyre sehol megfelelőbb tér nincsen. Ezenkívül Kolozsvárhoz vasúttal nehány órai távolságra ott van a görgény-szászrégeni óriási tutajozás, a szászsebesi erdőhivatal sokféle erdőművelése, a fogarasi erdők használata, a besztercze-naszódi nagyszabású faüzlet, s a torda-aranyosmegyei erdők specziális kihaszná- lási módozata”. (TRANSILVANUS: Erdészeti akadémia Kolozsvárt. Erdélyi Gazda 1897.47.o.)Ugyancsak ide kíván­kozik, hogy a harmadik egyetem megszerzése érdekében például Máramarossziget is megmozdult. Igaz, ott jogi és bölcsésztudományi fakultás befogadására gondoltak, de jelzi a törekvést: a vidéki városok harcolnak egy újabb egyetemért. (ME. 1901-1902. 76.o.)

33 /EL. 1898. 588.0.34/ BIOK Zoltán levele. ME. 1905. 364.0.35/ KOLOSSY Imre: Erdészeti szakoktatásunk és erdőtisztjeink

a legutóbbi 40 év alatt. EL. 1901. 716.0.36/ A tavaszi államvizsga eredménye ME. 1905-1906. 130.O.37/ Lásd 36/ 131.0., Felsőbb erdészeti szakoktatásunk kérdésé-

73

hez ME. 1903-1904. 127-128.0. és SZIKLA: Elfoglaltsá­gunk okai és a magánuradalmi erdőtisztek. ME. 1906.330.0.

38 /Lásd 21/13.0.39 /Lásd 4/122.0.40/ M.G.: Az akadémiai „otthon” talpköve. ME. 1903. 62.o.41/ Lásd pl. ANDREICS János: A hazai bányászatnál és kohá­

szatnál alkalmazásban lévő műszaki tisztviselők minősí­téséről. BKL. 1897.8. Melléklet l-3.o.

42/ BKL. 1897. 97-102.O. Wekerle idézett mondata, lOl.o.43/ Lásd 35/ és A földművelésügyi m. kir. ministernek 1897.

évi működéséről a törvényhozás elé terjesztett jelentése (Bp., 1898)441.0.

44/ MÁRTON Sándor. A magyar erdészet veszedelme. ME. 1902. 221.o.

45/ B.[UND Károly]: Visszapillantás idei közgyűlésünkre. EL. 1900. 672-686.0., Bánfjy és Sóltz idézett mondatai: 678-680.0.

4 6 /EL. 1906. 59.o.47 /BKL. 1900. 12: 104.o.48/ VARGA Ferenc: Az Országos Magyar Bányászati és Kohá­

szati Egyesület története. In: Vivat Academia ... (Bp., 1985)279.0.

49/ Az erdészeti felső szakoktatás újjászervezése ME. 1904- 1905. 313.0.

50/ KÖVESSI Ferenc: Az erdészeti főiskola színvonaláról. ME. 1905. 429.0.

51/ Bár korábban, a reform előtt még a Magyar Erdészben is közöltek a két intézményről összehasonlító táblázatokat. Lásd: ME. 1902. 41-43.0.

52/ FÖLDES János: Napikérdések. EL. 1906. 864-865.0. és IMECS Béla: Főiskolánk áthelyezése. ME. 1905. 215.0.

74

53/ Az erdészeti főiskola ME. 1904-1905. 279.0.54/ Lásd 50/.55/ IMECS Béla: Az erdészeti főiskola. ME. 1904. 241.0.56/ Felső erdészeti szakoktatásunk kérdései EL. 1905. 879.0. és

FEKETE Lajos: Nyilatkozat. EL. 1905. 993-995.57/ A memorandum szövegét lásd pl. A selmeczbányai m. kir.

bányászati és erdészeti főiskola tanári karának emlékirata a főiskola székhelyének áthelyezése tárgyában EL. 1905. 680-698.0., ME. 146-150., 165-167.0. és BKL. 1905. 355-366.0.

58/ BUND Károly: A felső erdészeti szakoktatás reformja. EL.1904. 838.o.

59/ Lásd: Selmecbánya törvényhatósági joggal felruházott szab. kir. bányaváros közönségének válaszirata a bányászati és erdészeti főiskola áthelyezése tárgyában a főiskolai kar nevében kiadott és nyomtatásban szétküldött emlékiratra BKL. 1905. 355-366.0. és - kivonatosan — Selmeczbánya válaszirata a főiskolai tanári kar emlékiratára EL. 1905. 995-1001.o.

60/ STULLER Gyula: Selmecbánya sz. kir. város közegészség- ügye az egészséget érintő megjegyzések kíséretében. (Selmecbánya, 1906) A témák és idézetek oldalszámát nem közöljük, mert a kérdéshez célszerű az egész könyvet áttanulmányozni.

61/ ROTH Gyula: Főiskolánk székhelyének kérdése. EL. 1918.145.0.

62/ TASSONYI Ernő: Aki a párját keresi. Regény a selmeci diákéletből, (Sopron, 1998) 109. és 164.0.

63/ Itt természetesen a sörtől való tartózkodásra olyan iratok is szolgálhattak, mint például Barthos Gyuláé (1883-1871).Az 1901-ben beiratkozott balekot a balekkeresztelőkor úgy megitatták sörrel, hogy attól szinte haldoklott. A továbbiak­ban aztán egész életében tartózkodott a sörivástól, és

75

helyette a beíső zsebben hordott lapos üvegben is fehér bort vitt magával. Barthos Tibor (Marcali) és Baráth László (Nagykanizsa) 2001. és 2002. évi visszaemlékezése édesap­jára, illetve kollégájára.

64/ JÁNOSSY József: Elvigyük-e a m. kir. Bányászati és Erdészeti Főiskolát Selmecbányáról? (Selmecbánya, 1918)39.0.

6 5 /Lásd 4/123.0.66/ Az előbb említett Barthos selmeci naplójában szerepel:

„Jancsi [azonosítatlan személy, de feltehetően városi „felhajtó”] beküld 5 lotyót. Isteni. Épp jókor. Öröm.” Nos, feltételezhetjük, hogy az említett „lotyók” éppen az orvos által „laza erkölcsű” -nek nevezett lakosok közül kerültek ki, nem pedig a „szigorúan ellenőrzöttek” társaságából. A naplóbejegyzést lásd: BARTHOS Gyula: Erdészüdv, vadászüdv! (Bp., 2002) 34.o.

67/ PLENTZNER Frigyes: A főiskolai hallgatók két sóhaja. EL.1911. 239-240.0. Uő. Mensa Akademica Selmeczbányán. EL. 1911. 482-483.0. és ME. 1911. 126.0. BOZSIK Ferenc: A selmeczi „Mensa Academica Egyesület” EL: 1912.1024.0.

68/ Lásd pl. A Selmecbányái bányászati és erdészeti főiskola erdőmémök-hallgatóinak száma ME. 1910 472-473. o., Az erdészeti főiskola túlzsúfoltsága ME. 1912. 355-356.0.

69/ A selmeci volt akadémiai (és más nevezetes) épületekre lásd: BARTHA Dénes-OROSZI Sándor: Selmec, Selmec, sáros Selmec Vademecum erdészek számára (Erdészettörténeti Közlemények IV. Budapest- Sopron, 1991) és BARTHA Dénes-OROSZI Sándor: Szép kis város Selmecbánya ... Kalauz a régi és az új Selmechez (Erdészettörténeti Közlemények LV.-Budapest, 2003) című könyveket.

76

70/ Építsünk „ Otthont ” az akadémiánknak ME. 1903-1904.22..o.

71/ A vitához lásd pl. ZÓLOMY Imre: Házi kezelés. EL. 1911. 829-837.0., KAÁN Károly: Selmeczbánya város erdőgazda­sági eljárása körül. EL. 1911. 916-935.0., KAÁN Károly - ZÓLOMY Imre: Selmecbánya város erdőgazdasági eljárása körül. EL. 1911. 1076-1079.O.

72/ MUZSNAY Géza: Javaslat felső erdészeti szakoktatásunk fejlesztése ügyébe. EL. 1910. 954.0.

73/ AKADÉMIKUS: Vadászati szakoktatás. Vadászat és Állatvilág 1915. 137.0.

74/ TÖRÖK Sándor. A m. kir. külső erdészeti kísérleti állomás Vadászerdőn. (Selmecbánya, 1914) 7. és 13.o.

75/EL. 1906. 45.0.76 /Uo. 51.0.77/ BKL. 1905. 405-406.O. és 431-438.0. A vitához pedig lásd

pl. LÁZÁR Zoltán: Selmeczbánya vagy Budapest? BKL. 1905. 368-376.0. és a vizsgaeredményekkel kapcsolatos cikkeket: GRIGERCSIK Géza: A selmeczbányai főiskolai vizsgálati rendszere. BKL: 1905. 358-360.O., ANDREICS János: Vizsgaeredmények a selmeczbányai főiskolán. BKL. 1905. 234-240.O., GYÖRGY Gusztáv: Vizsgaeredmények a selmeczbányai főiskolán. BKL. 1905. 422-427.0., PUKSA Endre: Vizsgaeredmények a selmeczbányai főiskolán. BKL.1905. 691-694.0.

78/ Lásd pl. VASVÁRI: A selmeczbányai főiskola. BKL. 1909. 38-40. o., A selmeczbányai főiskola BKL. 1909. 221-222.0, SOBÓ Jenő: A selmeczbányai főiskola. BKL. 1909. 529- 550. o., VASVÁRI: Válasz Sobó Jenő főiskolai tanár úrnak. BKL. 1909. 631-633.0., GÁLÓCSY Árpád: A selmecz­bányai főiskola. BKL. 1909. 703-709.O.

79/ Az OMBKE borsod-gömöri osztályának határozati javaslata

77

BKL. 1905.324.0.80/ Az „ Orsz. Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület ”

borsod-gömöri osztályának véleménye a selmeczbányai főiskola szervezetéről BKL. 1906. 390-39 l.o..

81/ A selmeczbányai főiskola fejlesztésének kérdése BKL. 1907. 777-787. + 787-789.0. Az időszakra jellemző egy országos lap, a Pesti Hírlap híradása is. „A selmeczi erdészeti akadémia áthelyezése. Lőcsei levelezőnk állítólag megbízható forrásból arról értesült, hogy a Selmecbányái erdészeti akadémia kérdése a megoldáshoz jutott. Az állam ugyanis Budapesten gazdasági fakultásokkal bővíti ki az egyetemet, melyhez a Selmecbányái erdészeti akadémián kívül még a magyaróvári gazdasági akadémia és a budapesti állatorvosi főiskola is csatoltatnék.” Pesti Hírlap 1907. február 15. 17.o.

82/ HILLER István. Egyetemünk és Sopron városa. In.Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián... Sopron, 1919- 1969. Szerk.: HERPAY Imre. (Sopron, 1970) 47.o.

83/ Lásd pl. ALTÉR EGO: Selmecbányán Műegyetem? ME.1912. 255-257. o., ZÓLOMY Imre: A főiskolai ifjúság lakás-kérdése. ME. 1912. 219-220.O., továbbá Altér Ego levele ME. 1912.347.0.

84/ Lásd pl. Egy „öregdiák" emlékeiből Erdőgazdaság és Faipar 1959. 5: 20.o.

85/ BLICKHARDT József: A Selmecbányái eset. ME. 1908. 234.0

86/ FODOR László: A m. kir. bányászati s erdészeti főiskola az 1905/6. tanévben. EL. 1906. 792-793. o., TASSONYI Ernő: A darabont főispán beiktatása. In: Selmeczbányaiak Emlékkönyve (Bp., 1936) 91-98.0.

87/ A selmeczbányai főiskolai hallgatók sztrájkja EL. 1910. 522-527.0.

78

88/ Lásd 21/79.0.89/ GYÖRGY Gusztáv: Vizsgaeredmények a selmeczbányai

főiskolán. BKL. 1905. 426.0.90/ Lásd 86/795.0.91/ GRÉNYI K.: Az erdész nevelésről. ME. 1904. 98.o.92/ B. [ARTHOS] Gy.[ula]: Főiskolánk ügyéről. ME.

1908.80.O.93 /Lásd 64/18., 21 és 36-37.0.94/BKL. 1913. 117.o.95/ VITÁLIS István: Bélabánya aranybányászatának felújítása.

BKL. 1916. 228.0.96/ Az erdészeti főiskola áthelyezésének kérdése EL. 1913. 399-

40 l.o.97/ Lásd 83/.98/ Lásd 96/ 400.O.99/ A főiskolai tanács memoranduma a bánya- és kohómérnöki

szakosztály áthelyezéséről BKL. 1918. 7-13.o.100/ A m. kir. bányászat és erdészeti főiskola tanácsának

emlékirata a főiskola erdészeti ágazatának székhelykérdése tárgyában EL. 1917. 504-511., 554-562.0.

101/EL. 1918. 3-4. és 8-35.0.102/ Uo. 10-13.o.103/BKL. 1918. 13.0.104/ BARLAY Béla: Nyílt levél az Orsz. Magyar Bányászati és

Kohászati Egyesület tagjaihoz a főiskola áthelyezése ügyében. BKL. 1918. 247.0.

105/ GÁLÓCZY Árpád: Nyílt levél a főiskola tanári karához. BKL. 1918.261-262.

106/ SZEŐKE Imre - ZSIGMONDY Árpád: A főiskola áthelyezése. BKL. 1918. 218-219.0.

107/ Ezekről összefoglalás, illetve értékelés olvasható: ROTH Gyula: Főiskolánk székhelyének kérdése. EL. 1918. 135-

79

152.0., továbbá lásd még: EL. 1918. 304-306.O.108/ A statisztikai adatokhoz felhasználtam: DANÓ Orsolya:

Selmecbánya vizuális önreprezentációja a századfordulón. (Diplomadolgozat. Miskolc, 1998) 2-3. függelék.

109/ Lásd 107/.110! A főiskola áthelyezésének kérdése a képviselőházban

BKL. 1918. 266.0.111/EL. 1918. 536.0.112/ Lásd 64/.113/ BKL. 1918. 310-331. és 350.O.114/ Erdőmérnök-hallgatók gyakorlati kirándulása EL. 1918.

474-475.0.115/ A Selemcről való menekülés legérzékletesebb leírása

olvasható: KRUG Lajos: Tüzek a végeken. Selmectől- Sopronig. (Sopron, 1930) 10-23.O.

116/Lásd 100/56l.o.

80

■ • . " ■ 'V --• Ck :-' ' ' •í A SELMECZBÁNYAI

t » .4 .

MAGYAR KIRÁLYI BÁNYÁSZATI JÉS ERDÉSZETI

FöfekOLA

IGAZGATÁSI TISZTSÉG MINEK ÉS

TAN SZÉK EIN EK KIMUTATÁSA.1

/ ' •* H*

vv:^‘.;

f rSELM ECZBÁNYA

■ S -

■•.í'.. 4:. ..

• é ■ t.‘ .

‘ ^jOEtfÖES Á Q O ST Ö ZV EG Y E ÉS FIA KÖNYVSAJTÓJA

p /* . 1918

Az igazgatás tisztségei.

- Rektor: Réz Géza.- \ Proretff or: /(ö ivs/ A nfatl

^ ^ i^ b á n y a rnérnöki szakosztály főnöke: Dr. Walek Károly.A fém kohómernöki'szakosztály főnöké: Tomasovszky Lajos.

A vaskohómérnöki szakosztály főnöke : Láng-Károly.Az erdőmérnöki szakosztály főnöke: Bencze Gergely.-

A fegyelmi bizottság elnöke: Kövesi Antal, j A becsületszék elnöke: Dr. Vitális István.

A Főiskolai Segélyző-Egyesülét elnöke : Széki János.A Mensa Academiea Egyesület elnöke: Dr. Walek Károly

.. Titkár: G^rvai Nándor.A rektori iroda kezelőszemélyzete: Vető János könyvtárijntéző és

Lichner Józ: f irodaintéző.

A tanszékek és tiszti .személyzetük.

a) B á n y á s z a t i t a n s z é k e k .1. Ásvány-földtani tanszék. Tanárai: Dr.~Böckh Hugó min. tanácsos, rendes

tanár, jelenleg a pénzügy m ín isztériumtían szolgálattételre beosztva és Dr. Vitális István rendes tanár; tanársegéde: Földes Lipót mérnök; hadbavonult; kisegítő tanársegéde: Púder József főgimnáziumi tanár.

2. Bányaméréstani tanszék. Tanára: Szentistványi Gyula főbinyatanácsos, rendes tanár; helyettes tanársegéde: Pöcsubay János segédníérnök, hadbavonult.

3. Bányaműveléstani tanszék. Tanára: Réz Géza főbányatanácsos, rendes tanár; adjunktusa: Finkey József. *

4. Bányavegytani tanszék. Tanára: Tomasovszky Lajos rendes tanár; tanár­segédei: Jakóby István mérnök és Ürmössy László segéd mérnök, utóbbi hadba­vonult. \ '/.:r.kCí: . ‘

5. Fémkohászattani tanszék. Tanára: Széki János rendes tanár.. 6. Első géptani fanszék. Tanárai Láng Károly rendes tanár; tanársegéde:

Schlesinger Imre, hadbavonult. V7. Második géptani tanszék. Tanára: Tettamanti Jenő 'rendes tanár; tanár­

segéde: Gálffy Lajos, hadbavonult. í> 8. Vaskohászattani tanszék. Tanára: Dr. Barlaí Béla főbányatanácsos,

rendes tanár; adjunktusa: Balázs István főmérnök, hadbavonult.

b) E r d é s z e t i t a n s z é k e k .9. Erdészeti földméréstani tanszék. Tanára: Jankó Sándor főerdőtanácsos,

rendes tanár; tanársegéde: Sebor János segéd erdő mérnök.10. Erdészeti, vegytani tanszék. Tanára: Bencze Gergely min., tanácsos,

rendes tanár; helyettes tanársegéde: Vági István, hadbavonult.11. Erdőhasználattani tanszék. Tanára: Krippel Móric rendes tanár; tanár­

segéde: . :........................................12. Erdőműveléstani tanszék. Tanára: Vadas Jenő min. tanácsos, rendes

tanár; adjunktusa: Kelle Artur.13. Erdőrendezéstani tanszék. Tanára: Fekete Zoltán rendes tanár; tanár­

segéde: '...... ............. .............. ........... . -\ : r ■.14. Növénytani tanszék. Tanára: Dr. Kövessi Ferenc rendes tanár; adjunk­

tusa:. l.intia Valér főerdőmérnök; tanársegéde: Fehér DánieU' segéd érd őmérriö k»

.. .> . C- ’ v ' ' ‘c) K ö z ö s t a n s z é k e k . L

15. Ábr'zoló geometriai tanszék. Tanára: Dr. Fodor László min. tanácsos, rendes tanár;’helyettes tanársegédei: Stassney Albert és utána Krutkovszky Károly segéd mérnökök, hadbavonultak.

... 16. Erőműtani tanszék. Tanára: Köves! Antal rendes tanár; tanársegéde: Dippold Antal.

17. Fizika-elektrotechnikai tanszék. Tanára:~~Boleman Géza rendes tanár; az adjunktusi teendőket végzi: Haidegger Ernő m. kir. főmérnök, hadbavonult.

18. Jogtani tanszék. Tanára: Dr. Milwlovits Jenő rendes tanár.19. Középítéstani tanszék. Tanára: SolySJenő min. tanácsos, rendes tanár;

tanársegéde: Spissák Béla bányatanácsos.20. Mennyiségtani tanszék. Tanára: Dr. Walek Károly rendes tanár; a

tanársegédi teendőket végzi: Hegyi Ferenc főgimnáziumi tanár.

‘•XvA- " d) E lőadók . /, A számviteltan előadója: Láng Aurél pénzügyi főtanácsos.

A közegészségtan előadója: Dr. Tandtich Ignác tb. tiszti főorvos.

Tantermek (előadó-, r jz- és gyá^orfe^termelc).

r - i - o • A ' . t e r eszá m a

I.

II.

'töni rt >

:rTV%'■

7vi.VII.

Vili.1IX.

-K:XI.

xii.XIIÍ.XIV.

XV.

XVI.

XVII.

XVIII.

XIX.

XX.

XXI.

XXII.

___________ _ ____J . rfi e g n e v

A) Közjjíorv E lső g ép ta n i tan szék e lő a d ó len

» * * rajzterm ew > . . . -M ásod ik g ép tan i tan szék előadó-

*■ * •'!?-- — cl-.Bányászai

F iz ik a -e le k tr o tec h n ik a i tan szék p

zése

é p ü le t .

ví> tÁ sv á n y -fö ld ta n i ta n szék gyakorit

» ’ • ‘ ’ e lő a d ó

M e n n y iség ta n i ta n szé k e lő a d ó "te

V a sk o h á sz a tta n i ta n szé k gyakorit

és ra jzterm e

é p ü le t ,

akorló term e

iadó term e .

Az épü le t része

rrrie .

iné . .

term e

e lő a d ó lierme .

B á n y a m ö v e lé s ta n i ta n szé k előad ó term e

Á b rá z o ló g eo m etr ia i tan szék rajzterm e .

** * • - »

K ö zé p íté s ta n i ta n szék e lő a d ó terme . .

F ém k o h á sza tta n i ta n szék e lő a d ó term e .

» * gyakorló term e

term e . . — ^ . C ii. *S ) £S ' - ' f : ? *

^ VQ->

XXIII.

XXIV.

XXV.

XXVI.

XXVII.

XXVIII.

C) E r d é s z e t i é p ü le t . C vO

N ö v é n y ta n i tan szék g y a k o rló t e r m e ......................... .í , ** •* E rd észe ti fö ld m ér ésta n i tan szék gyakorló term e

* » » ^lőadó- és ra jzterm e

E rd ő h a sz n á la tta n i ta n szé k előadó t e r m ^ V ^ 4, .

II. e m e le t

F ö ld sz in t 1

I. e m e le t

II. e m e le t

E rd ő ren d ezésta n i tan szék elő a d ó . te r m e ;* \

Le r The . -.E rd ő m ű v elésta n i tan szék e lő a d ó

D) C h é m ia i la b o r a t ó

E rd észeti v eg y ta n i tan szék gyakí

> » » előadb term e . . . s.\

B á n y a v e g y la n i tan szék g yak orló iter m e . . . . r ?

!I F ö ld sz in t

iu r n j b k é p ü J p t e .

rló Jerm e . . T . . .

e lő a d ó term e. . .

g y a k o r ló ,te r m e . .

F ö ld sz in t

I. e m e le t

A v a s k o h ó l i lé r i lö k i szakosztály t é l i féléveinek tantárgyai.

F.az. j| Tnnlárs) (elő««IÜK, raj/. T»gy pjNkorUt)Jdíiií

rák siáma

újJ Klöadó tanszékek

Y '

K Isfi é v f o ly a m ( e ls í í f é lé v ) .j1,i

■1

1. — .. Á b rázo ló g eo m etr ia i tsz.

2. Á b rá z o ló g e o m e tr ia i rajz I. r................................... 6 I »3. j C h ém ia I. r............................................................................. l| 6 - 1 B á n y a v e g y ta n i tsz.

4. M e n n y iség ta n I. r.............................................................. 6 M en n y iség ta n i tsz.

5. N e m z e t g a z d a s á g la n ........................................................ j( 3 - Jogtani* tsz.

6. - — tií “ *1

Ü 23 12 :| 1

i, M á s o d ik é v f o ly a m ( h a r m a d ik f é lé v ) . ji13. Á sv á n y ta n I. r..................................................................... |i 3 2 Á sv á n y -fö ld ta n i tsz.

14. E lem ző c h é m ia I. r.......................................................... — .! B á n y a v e g y ta n i tsz.

15. E lem ző c h é m ia i g y a k o r la t 1. r.......................... ■; — 8 » >

1G. K ö z ig a zg a tá si jo g é s b á n y á sz a ti ad m in isztráció íi 3 — Ü J o g ta n i tsz.

17. : M ech an ik a é s sz ilá r d sá g ta n I. r........................ 2 j E rőm űtan i tsz.

18. 1 6 ; Á b rázo ló g eom etr ia i tsz.

1 v ■ | |: 12 | 18

K -a r m a d ik é v f o ly a m ( ö t ö d ik f é l^ í ) . j29. Á lta lá n o s g é p ta n I. r ........................................... í. 7 E lső gép tan i tsz.

30. I1 Á lta lá n o s g é p ta n i rajz I. r ........................... t: _ 6 i ^

31. ! B á n y á sz a ti e n c i k l o p é d i a .................................... - ; B án yam éréstan i tsz.

32. ij E le k t r o te c h n ik a .................................................... !: 4 2 . F iz ik a-e lek tro tech n . tsz.

33. i E lem ző c h é m ia III. r....................................................... - 4 ! B á n y a v e g y ta n i tsz.

34. i K ö zé p íté sta n I. r .................................................. 1 . . . | 4 - ■ K özép ítéstan i tsz.

3ö. j< K ö zé p íté s ta n i rajz I. r................................._í . . . ! “ | 4 >36. ií Ut- é s v a s ú t é p í t é s t a n ........................................ : 3 1 — ;i »

137. ij Ut- és v a sú té p íté s ta n i r a j z ..........................; . . . •; _ I 2 . »

j21 | Ts :•

N e g y e d ik é v f o ly a m (h e t e d ik f é lé v ) .

46.!47. |

3 M ásodik géptan i tsz.

Á lta lá n o s g é p ta n i rajz III. r....................................... 348. V a sk é m lé s z e t ta n ................................................... • . . . 1 — ■ V ask ohászattan i tsz.

49. V a sk é m lé sz e tta n i g y a k o r la t ..........................\. . . ; — 6 ■ *50. V a sk o h á sz a tta n 1. r ............................................!. . . : 7 — | »

51 1 i 3 • - i E lső g ép tan i tsz.

52. V a sk o h ó g é p ta n i rajz I. r ................................■ . . . ' ! i - 4 :53‘ j 2 — | V ask o h á sza tta n i tsz.

54. ! — 6 ! »16 ! 19 1

A scltiicczljánvm í r kir. bányászati és erdészeti főiskola vaskohóniérnöki szakos:l' / ’ V ___ —Ó rák: 7 — 8 00 ! o 9 — 10 1 0 - 1 1 ! 1 1 - 1 2

H étfő _i ................... ...........1

C h ém ia 1. r. X X V II. t.

E L S Ő É V F O L Y

M enn yiségtan I. r.VIII. t.

Kedd -1_________ 7 . . . . . 1

C h ém ia I. r. X X V II. t . !

M enn yiség tan I. r.VIII. t.

S zerda i i 1 — !

C h ém ia I. r. ix x v i i . t . !

M enn yiség tan I. r.1 VIII. t.

Csütörtök C h ém ia 1. r. X X V II. t.

M enn yiség tan I. r.VIII. t.

P én tek __ 1 C h ém ia I. r. X X V II. t. i

Á brázoló g eo m etr ia I. r.1 X IV . t.

S zo m b a t - - ! C h ém ia I. r. í X X V II. t.

Á brázoló g eo m etr ia I. r.X IV . t.

M Á S O D I K É V F O L Y /

H étfő -■ Á sv á n y ta n í. r.

' VII. t.M echan ika és szilárd­ság tan I. r. X III. 1. |

Kedd

S zerda

« ií ................. - _ _ j l| Á sv á n y ta n I. r.

VH. t.M echanika és szilárd- ,ság tan I. r. X III. t. “

- v , _ i Á sv á n y ta n l. r.VII. t.

M echan ika és s z ilá rd - ; ság tan ). r. X III. t. !

C sütörtök

P én tek -

1 — ; i Közigazg. jog és bány . [adm inisztráció X lV .t.

M echan ika és szilárd- ' E lem ző ch ém ia ság tan I. r. X III. t. ( I. r. X X V II. t.

1 a ![Közigazg joft .és bány . : adm inisztráció- - X 1VA.

M echan ika és szilútd- oA*tftn 1. r. X III. t.

S zom b at

H A R M A D I K É V F O L

HétfőR ö z é p iíé stu n í. r. , Ú t-é s v a sú té p íté s - j

~ j X IV . U t á n X lV .t .j Á ltalános gépTtan ! I. r. I. t . ;

| B ányászati en c i­k lop éd ia X . t.

Kedd ! K ö zé p íté sta n I. r. ■ ú t - é s v a sú té p íté s - i | X IV . L tan X IV . 1.1

; Á lta lán os géptan I. r. I. 1.1

| B ányászati en ci- | k lop éd ia X . t.

Szerdaj K ö zé p íté s ta n í. r . . ú t - é s v a sú tép ítés-1

— ! X lV .t . tan X I V .t . |Á lta lán os gép tan |

l I. r. I. t. ![ B ányászati e n c i­

k lopéd ia X . t.

C sütörtök

Péntek

S zom b at

i K ö zé p íté slíin I. r.X IV . L Á lta lá n o s géptan I. r. I. t . !

Á lta lá n o s gép tan 1. r. l.X . \

E le k tro te ch n ik a V. t . j E lektrotech n ik ai gyak orlat

H étfő

Kedd

S zerd a

C sütörtök

P én tek

S zo m b a t

! V a sk o h ó g é p ta n ; j I. r. I. t. ;

N E G Y E D I K E V F O L \

V a sk o h ó g é p ta n :I. r.____________1 1

V a sk o h ó g é p ta n i I. r. I. t. í

V a sk o h á sz a tta n 1. r. X. t. j

V a sk o h á sz a i tan I. r. X . t. (

V a sk o h á sz a tta n I. r. X . t. \r i'(k

V a sk o h ó le le p e k te r v e z é se I. r.:_____________ l í U j ___________________________________ X . 1.1V a sk ém lé sze tta n i V a sk o h á sz a tta n

X . t. j I. r. X . t. [

V a sk o h á sz a tta n i gyak orla t IX. t.

íályának léli fclcvi órarendje az 1918— 19. tanévben'illetőleg további intézkedésig.1 2 - 1 2 - 3 3 — 4 4 - 5 1

.......V .j 6 — 6 ó r á k

\M (E ls ő f é l é v )N em ze tg a zd a sá g - tan VIII. t. -

Á brázoló g eom etr ia i rajzrirFT""'XII. XIII. t. H étfő

K ö ze g észsé g ta n X IV . t. -

M enn yiség tan i gtik orla t I. r.VIII. t. - K edd

K ö ze g észsé g ta n XIV . t. -

M e n n y iség ta n i g’ak o rla t I. r.VIII. t. - S zer d a

N e m z e tg a z d a sá g ­tan VIII.. t. -

M en n y iség ta n i g iakorlat I. r.VIII. Lt

C sütörtök

N e m ze tg a zd a sá g ­tan VIII. t. -

T '

í .- P én tek

-Á brázoló g eo m etr ia i rajz L r.

; x i i . x i l i . t. “ S zo m b a t

M (H a r m a d ik f é l é v ) ,

- E lem ző c h é m ia i (yak orlat 1. r. X X V . L H étfő

Közigazg. jog és bány . RilminisztrAció X lV .t. E lem ző c h é m ia i jyak orla t I. r. X X V . t. Kedd

T ech n ik a i rajz II. r X II. X III. t.1

1S zer d a

M in era lóg ia i gya k o rla t I. r.VI. 1.

M e ch a n ik a é s s z ilá r d sá g ta n i g y a - Jprlat I. r. X IV . t

C sütörtök

* , . A . T ech n ik a i rajz-JI. ív / X II. X III. t. ; - P én tek

- — - ! S zo m b a t

VÁM (Ö tö d ik f é l é v )

- Á lta lá n o s gép tan i rajz I.> r. I. II. t.i

H étfő

- -Út- é s v a sú tép ítésta n i rajz

XII. XIII. 1.1 1 E le k tro te ch n ik a V. t. Kedd

- Á lta lá n o s g ép tan i rajz I.j. .. ir. I. II. t. | - . Szerda

\ K özép ítéstan i jrajz I. r. X II. X III. t. C sütörtök

- E lem ző chém iai* g fa k o r la t III. r. XV11I. L P én te k

- E lektrotech nik ai gyak orla t 1

IV. L S zo m b a t

AM (H e t e d ik f é l é v )

- V ask ohótelep ek terv)tz ése rajza I. r. X . t. H étfő

- V a sk o h ó g é p ta n rajz I. r. I. 11. t. K edd

-V ask oh ótelep ek te r v e z é se rajza

I. r. X . t.I V a sk ém lé sze tta n i g y a k o r la t

IX . t. S zer d a

- V ask ém lészettar i g y a k o rla t IX . t. C sütörtök

Á lta lán os gép tan i rajz III* r. III. t. 1 -iP é n te k

- V ask ohászattan i gya k o rla t IX. t. S zo m b a t

Tantermek (előadó-, rajz- és gyakorló termek).

A l c r e niAz é nlot része

s z á n ja m e g n e v e z é s e 5 * *>n° r *“

A) K ö z p o n t i é p ü le t .

I. E lső g ép ta n i ta n szé k e lő a d ó t e r m o ...................................................... II. e m e le t

II. * * * r a j z t e r m e ................................................................

III. M ásod ik g é p ta n i tan szék e lő a d ó - és r a j z t e r m e ..............................

B) B á n y á s z a t i é p ü le t .

|

IV. | F ö ld sz in t

,.i V. * * » e lőad ó t e r m e ..................................

VI. Á s v á n y -fö ld ta n i ta n szék g y a k o r ló t e r m e ............................................*

VII. * » * e lő a d ó t e r m e .................................................

VIII. M e n n y isé g ta n i ta n szé k e lő a d ó t e r m e ...................................................... •

IX .

X .

V a sk o h á sz a tta n i ta n szé k g y a k o rló t e r m e ............................................

» * e lő a d ó t e r m e .................................................

I. e m e le t

X I. B á n y a m ű v c lé s ta n i ta n szék e lő a d ó t e r m e ............................................ >

X II. ! Á b r á z o ló g e o m e tr ia i ta n szék r a j z ó i m é ................................................. 11. e m e le t

X III. • ........................ *

X IV . K ö z é p íté s ta n i ta n szé k e lő a d ó term e ....................................................... >

X V . F é m k o h á sz a tta n i tan szék e lő a d ó te r m e ................................................. >

X V I. » » gvak orló t e r m e ............................................ *

C) E r d é s z e t i é p ü le t . j

X V II. N ö v é n y t a n i ta n sz é k g y a k o r ló t e r m e ...................................................... j F ö ld sz in t

X V III. E rd észe ti fö ld m é r é sta n i tan szék gyakorló t e r in e ............................. j

X IX . » * » előad ó- és rajzterm e . . . . *

X X . E r d ő h a sz n á la U a n i ta n szé k e lő a d ó term e ............................................ ! 1. e m e le t

X X I. E r d ő r c n d e z é sta n i tan szék e lő a d ó te r m e ................................................. j *

X X II. E r d ő m ű v e lé s ta n i ta n szé k e lő a d ó te r m e ................................................. i

D) C h é m ia i la b o r a t ó r iu m o k é p ü le t e .

II. e m e le t

X X III.i

E rd észe ti v e g y ta n i ta n szé k gyak orló t e r m e ....................................... F ö ld sz in t

X X IV . * * * e lő a d ó t e r m e ............................................ ! *

X X V . B á n y a v e g y ta n i ta n szé k g y a k o r ló te r m e ................................................. ■ •

X X V I. I> » » » ........... I. e m e le t

X X V II. > » e lő a d ó te r m e ...................................................... | »

X X V III. * * g y a k o r ló te r m e ................................................. j •

A Y ftsk o lló m é r ilö k i szakosztály n y á r i féléveinek tantárgyai.

F. sz Tantárgy (clöariá*, n»|/. vagy gyakorlat)|j Heti órák száma

1 KlŐadó tanszékek

E ls ő é v f o ly a m (m á s o d ik f é lé v ) .

előadás 1 U-SI-

iI

7. Á b rá z o ló g o o m c lr ia 11. r.................................... . 4| _ Á brázoló g e o m etr ia i tsz.

8 . Á b rá z o ló g e o m etr ia i rajz 11. r............................. !: _ 6 > > 1

9. C h é m ia II. r.....................................................................• L 4 - B á n y a v e g y ta n i tsz.

1 0 . ; F iz ik a I. r.......................................................................... . ! 3 — F izik a -e lek tro tech n . tsz.

1 1 . M e n n y iség ta n II. r....................................................... 8 ; 4 M enn yiség tan i tsz.

1 2 . T ech n ik a i rajz I. r....................................................... - 4 Á brázoló g eo m etr ia i tsz.1

M á so d ik é v f o ly a m ( n e g y e d ik f é lé r ) .

: 19i

14

19. Á sv á n y ta n II. r.............................................................. . 2 - j Á sv á n y -fö ld ta n i tsz.

2 0 . < E le m z ő ch ém ia II. r.................................................... i - || B á n y a v e g y ta n i tsz.

2 1 . E le m z ő ch ém ia i g y a k o rla t II. r........................... — 8

| F iz ik a -e lek tro tech n . is z ^ í2 2 . F iz ik a II. r........................................................................ . . 3 2

23. G e o d é z ia I. r................................................................... 4 - J B á n y a m érésta n i tsz.*®^

24. ; G eo d éz ia i gyak orla t í r ........................................... : - 8

25. G r a f o s z t a l ik a ........................................................ . . . 3 — E rőm űtan i tsz.

26. G rafosz ta tik a i r a jz . . ...............................t * • - 4 *

27. : M ech a n ik a é s s z ilá r d sá g ta n ..........................v . . 5 2

2 8 . , T ü z e l é s t a n .......................................................

, H a r m a d ik é v f o ly a m ( h a to d ik f é lé v ) .

321 I T !

j V ask ohászattan i tsz.

38. ' Á lta lá n o s gép tan II. r................................................ : 5 í - i E lső gép tan i tsz.

39. j Á lta lá n o s g ép tan i rajz II. r ................................... ií 4 l! » » >

40. ;í E le m z ő ch ém ia IV. r.................................................. 4 B á n y a v e g y ta n i tsz.

41. Í K ö zép ítésta n II. r .............................................................. . : 3 Í - K özép ítéstan i tsz.

42. K ö zé p íté sta n i rajz II. r.................................................. — : 0 ■ .43. j|i S z á m v i t e l t a n ........................................................... . . 2 - i M enn yiség tan i tsz.

44. V íz- é s h íd é p í t é s t a n ....................................................... 3 ü K özépítéstani tsz.

45.

ij

V íz- é s h íd ép ítésta n i r a j z ................................

N e g y e d ik é v f o ly a m ( n y o lc a d ik f é lé v ) .

13 !

i

2 } 16 1;

55. j B á n y a - é s v í z j o g ............................................................. 3 | 1! Jogtan i tsz.

56. I M agán -, k ere sk e d e lm i- é s v á l t ó j o g .................... 4 ! ij »57. V a sk o h ó g é p ta n II. r......................................................... 4

iE lső gép tan i tsz.

6 8 . V a sk o h ó g é p ta n i rajz II. r............................................. — 4 j > » #59. | V a s k o h á s z a ta n II. r......................................................... 5 - i V a sk ohászattan i tsz.

6°. jj V a sk o h á sz a tta n i g y a k o r l a t ......................................... ■ — 6 > »ei. V a sk o h ó te lep ek te r v e z é se II. r.................................. ' 2 - :|62. !|

II s

V a sk o h ó te lep ek te r v e z é se rajza II. r ....................

' 18 Í6j í

16 1* *

A sclnicczbányai in. kir. bányászati és erdészeti főiskola vaskohómérnöki szakos?Ó rák: 7 - 8 8 — 9 9 — 10 j 1 0 - 1 1 11— 12

E L S Ő É V F O L Y A

H étfő F izik a 1. r.V. t.

C h ém ia II. r. i X X V II. t.

M e n n y iség ta n 11. r.VIII. t.

Á brázoló ge

Kedd F izik a I. r.V. t.

| C h ém ia II. r.X X V II. t.

M e n n y iség ta n 11. r.VIII. t.

| Á brázoló get

...

S zer d a F izik a I. r.V. t.

C h ém ia 11. r. X X V II. t.

M e n n y iség ta n II. r.V ili . t . ;

C sütörtök C h ém ia 11. r. X X V II. t.

M e n n y iség ien 11. r.VIII. 1. -

rp é n t e k ~ T ech n ik a i rajz I. r. X II. XIII. t.

S zo m b a t - ! — !i

-

M Á S O D I K É V F O L Y

H étfő T ü z e lésta nX . t.

M ech an ik a és sz ilá rd ­s á g ú n II. r. X III. t.

| G eo d éz ia I. r.VII. t. 1______ Z ____

X & dT ü z e lés ta n

X . t.M ech an ik a és sz ilá rd ­ság tan II. r. X III. t.

| G eo d éz ia I. r.VII. 1.1 —

S zer d a T ü z e lés ta nX . t.

M ech an ik a é s sz ilárd ságtan 11. r. , XIII. t . í -

C sütörtök F izika II. r.V. t.

Á sv á n y ta n II. n_____________ X IL y

M ech an ik a és sz ilá rd ­ság tan 11. r . X II/. t.

! G rafoszta lika ;X . t.j -

P én tek F izik a 11. r.Y. t.

| E lem ző c h é m ia ^ III. r. X X V II.-C | G eo d éz ia .1. r. VII. t. ii !

Á sván ytan II. r. * VII. t.

S zo m ö a tF izik a 11. r.

V. t.G ra fo sz ta lik a X . t. G rafoszlatikai rajz X . t.

H A R M A D I K É V F O L

H étfő . 1 ________

S z á m v ite lta n X IV . t

K ö zép ítésta n II. r. j X IV . t. í

| Á lta lán os gép tan 1 ! II. r. I. t.

r

Kedd ! S zá m v ite lta n X IV . ti

K ö zé p íté s ta n II. r.X IV . t.

! Á lta lán os gép tan j | II. r. I. t.

Szerda -| V íz- é s h íd ép itéa-

tan X IV . t. :K ö z é p ílé s la n II. r. j

X IV . t . !Á lta lán os gép tan II. r. I. t. i -

C sütörtök

-

l V íz- é s h íd ép ítés- j j tan X lV .t . ; E lem ző c h ém ia i g y a k o rla t IV. r.

P én tek i V íz- é s h íd ép ítés- 1 1 tan X IV . t. j Á lta lá n o s g ép ta n 11. r. 1. t. 1

i-

S zo m b a t — ;i

! -

N E G Y E D I K É V F O L Y

Hétfő -V a sk o h ó g é p ta n

11. r. I. t.B á n y a - é s v íz jo g j

X . t .jV ask ohászattan

j II. r. X . t.M agán-, kereskedelm i- és váltójog XIV. t.

Kedd -V a sk o h ó g é p ta n

11. r. 1. t.B á n y a - é s v íz jo g

X . t.! V ask oh ászattan i 11. r. X . t.

M agán-, kereskedelm i­es váltójog X IV . t.

S zerd a -V a sk o h ó g é p ta n

11. r. 1. 1.B ánya- é s v iz jo g

X . t.V ask ohászattan

II. r. X . t.M agán-, kereskedelm i­es váltójog X lV .t .

C sütörtök -V a sk o h ó g é p ta n

II. r. I. t.V a sk o h á sz a tta n

II. r. X . t.M agán-, kereskedelm i­es váltójog X IV . t.

V askohótelepek terve­zése II . r. X. t.

P én tek -1 V a sk o h á sza tta n 111. r. X. t.

V a sk o h ó te lep ek te r v e z é se rajza II. r. X . t.

V askohótelepek terve­zése II. r. X. 1.

S zo m b a t - V a a k ó h á z

tályának nyári félévi órarendje az 1918— 1!). tanévben illetőleg további intézkedési!}'.1 2 — 1

| 1 2 — 3 I 3 — 4 4 — 5 5 — G Órák

M ( M á s o d ik f é jm c tr ia l í i . r.

X II. X III. t.

é v )1 M en n y iség ta n i gyak orla t II. r.

VIII. t.1 " H étfő

jm etria II. r.X II. X III. t.

M en n y iség ta n i gyakorlat II. r.VIII. t.

1 _1

Kedd

-Ábrázoló g eo m etr ia i rajz II. r.

X II. X III. t. S zer d a

-Á b rázoló g eo m etr ia i rajz 11. r.

XII. XIII. t , C sütörtök

-j .

P én te k

-{ j

S zo m b a t

^M ( N e g y e d ik f é l é v )

- G eo d éz ia i gyakorlat I. r. (V II. t.) H étfő

1E lem ző ch é m ia i gyak orla t II. r. X X V III. t. K edd

Grafos?.tátikái rajz X . t. j éS ^ ' ^ s á g t a n u ? ^ S zer d a

E lem ző c h é m ia i g y a k o r la t II. r. $ x v m . t. C sütörtök

- G eo d éz ia i gyak orla t I. r. (M I. t.) P é n te k

iF izik a i g yak orla t II. r.

IV. 1.1 ! S zo m b a t

Y AM (H a to d ik f é l é v )

-V íz- é s h id ép ítés ta n i rajz i

X II. XIII. t . ! “ íH étfő

: - K özép ítéstan i rajz II. r. X II. XIII. r. Kedd

-Á lta lá n o s g ép tan i rajz II. r.

I. II. t. ' ~ í S zer d a

X X V III. t. Á lta lá n o s g ép ta n i rajz II. r.I. II. t. ; - C sütörtök

-K ö zé p íté sta n i rajz II. r.

_ X II. XIII. t. ■ i “ P én tek

- _ _ - S zo m b a t

AM ( N y o lc a d ik f é l é v )

- f H étfő

I _ V a sk o h ó g é p ta n i rajz II. r. I. II. t. K edd

- | _ : !!

S zerd a

* ~ V a sk o h ó telep ek terv ez ése rajza II. r. X. t. C sütörtök

- ' - P én tek

/. a t i g y a k o r 1 a t \ IX. t. S zo m b a t

A Selmecbányái bányászat-kohászati és erdészeti akadémia történetében különös korszak az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezéstől kezdődő 50 esztendő. Miközben az intézmény soha nem látott mennyiségi és minőségi fejlődésen ment keresztül, egy másik, hol gyenge, hol erősödő eszme is tért hódított: az iskola nem jó helyen van Selmecbányán. Ez a könyv a kortársak által „Selmec-kérdés”-ként emlegetett probléma történeti kialakulását, majd a fel-fellángoló viták pro és kontra érveit veszi sorra.

A kiadvány a szerző bővített és jegyzetekkel ellátott előadásának az anyaga, amely az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosz­tályának 2003. január 21-i ülésén hangzott el.